Magyarul


Fábián Bórbála

TÉRRAJZ

A gázvilágítás bevezetéséről Szabadkán

 

lépést kell tartanunk a mívelt világgal, lépést hazánk többi városával ’s eredményt felmutatnunk, hogy azok között, méltó helyet foglalhassunk. Ily sürgős teendők egyike közé sorozandónak vélném a légszesz világításnak városunkba való behozatalát.”(1)

Történelmi tudásunk pontosításában, térbeli elhelyezésében mindig fontos segítséget jelentenek a térképek. Ha valaki a közvilágítás kutatásával foglalkozik csak ritkán tudja ezt a segítséget igénybe venni, mivel csak ritkán készítettek erről térképet, s azokat is csak kis példány számban. Meglepő módon az egyébként jól használható kataszteri térképek nem tűntetik fel a lámpák helyét, pedig a XIX. század második felében éjszakáként az egyik legfontosabb tájékozódási pontok, illetve segítségek a lámpák voltak. Ezeken a térképeken a keresztek, kutak, s egyéb öntöttvas oszlopok megtalálhatók, igaz ugyan, hogy a lámpaoszlopok többsége ekkor még fából készült, de településekként eltérő mértékben a lámpák a házak falára erősített vaskarokon (konzol) is megtalálhatók voltak, s legalább a főtéren már többkarú öntöttvas oszlopokkal, kandeláberekkel is találkozhattak a korabeli járókelők. A modern világítások két formája : a gáz- és a villanyvilágítás lehetőséget adott arra hogy egy központból több fogyasztót – akár egy egész várost – lássanak el, aminek megvalósításához szükséges volt egy hálózat kiépítése is. A hálózat pontos megtervezéséhez pedig egy térkép kellett. Korábban az olaj és a petróleumlámpák egymástól függetlenül álltak, s főként csak az utóbbiak esetében történt meg, hogy egy új lámpa felállításakor, vagy egy lámpa áthelyezésekor – helyének meghatározásakor – szükség volt egy kis térképre, inkább csak vázlatrajzra, amelyen a pontos helyet bejelölték, illetve megállapították.[2] Nagyon ritkán történt meg, hogy már kész térképre a lámpákat is bejelölték, pl. Kecskemét esetében az 1860-as kövezési vázlatot használták az új lámpák helyének meghatározására, mikor megduplázták a lámpák számát.[3]

Nem meglepő tehát, hogy Szabadka összes petróleumlámpáinak helyzetéről az első – s talán egyetlen – térkép 1897-ben készült,[4] akkor sem a város elhatározásából, hanem a főispán kérdésére, aki a szabadkai közvilágítási helyzetet szeretette volna jobban megismerni. A térkép közepén nem találhatóak piros pontok, amelyekkel a lámpákat jelölték, s a város széle felé is elég gyéren vannak elhelyezve. Ebből a sajátosságából és mert tudni lehet, hogy 1897-ben készült, vagyis 7 évvel a gázvilágításnak Szabadkára történt bevezetése után tudni lehet, hogy a petróleumlámpák elhelyezkedését bemutató térképről van szó. A párja, amely a gázlámpák helyét mutatta meg nem maradt fenn. A térképhez kapcsolódó iratból kiderül, hogy ekkor 168 lámpa világított éjszakánként Szabadka utcáin.

A petróleumlámpák ekkor már csak a külvárosokban voltak megtalálhatók, de az 1880-as évek végéről több jegyzék is fennmaradt, amely a petróleumlámpák „eredeti”, pontosabban mondva utolsó, legteljesebb állapotát mutatatja a gázvilágítás bevezetése előtt. Az 1880-as évek közepén, amikor a Szabadka városa több vállalkozóval is szerződést kötött, minden bizonnyal több térkép, vázlat készült a lámpák elhelyezésére. Ekkor már kész volt, sőt nyomtatásban is megjelent a városa háromszögelése felmérése alapján Könyves – Tóth Mihály által készített térkép, és ezt használták a tervek elkészítésénél. A levéltárban a vázlatok közül kettő is fennmaradt, amely a gázgyár felépítőjétől származik, illetve az egyik minden bizonnyal, mert a vállalkozó pecsétje is megtalálható rajta.[5] A másik ennek az első térképnek, a „Gasbeleuchtung-Rajon”, magyarul „Gázvilágítási kerület”-nek a tisztázatának tekinthető, ennek címe a „Térrajz Szabadka szab. kir. város légszeszszel világitandó utcáiról”.[6] Ez a két térkép azért különleges, mert ritkán maradt meg ilyen típusú térkép. Általában vagy a szerződéshez kapcsolt térkép maradt meg,[7] vagy a lámpák végleges felállítási helyét megmutató térkép.[8]

Az 1897. évi térképhez kapcsolódó iratból kiderül, hogy korában nem tartották nyilván – legalábbis a mérnöki hivatalban – a kőolajlámpákat.[9] Valamiféle nyilvántartásuk mégis lehetett, mert már 1856-ban, a felállításukkor számokkal láttak el az akkor még photogén[10] lámpákat.[11]  A rendőrkapitányi hivatalnak pedig kötelessége volt a „közvilágításra való felügyelet”,[12] ha pedig nem tudta volna, hogy hány darab és hol található lámpa Szabadkán, akkor könnyen lába kelhetett volna valamennyinek, pedig a lámpák többek közt a betörések, lopások ellen is védték a lakosságot. A lámpáknak nemcsak a közbiztonsági rendeltetésük volt, hanem a tájékozódást is elősegítették, sőt mivel ekkoriban még nem minden városban volt közvilágítás – falvakban pedig alig-alig – a városfejlődés egyfajta mutatójának is tekinthetők és ezért reprezentációs feladatot is elláttak. A gázvilágítás – mint nagyvárosi világítás – bevezetése csak a legfontosabb, leggazdagabb utcákba történhetett – először -, és ezzel a központ elkülönült a város más részeitől.

Az új és még újabb világítási módokra való áttérés a város modernségét is kifejezte.[13] Magyarország esetében a gáz – korabeli elnevezésével élve légszesz – világítás a rangjelzőnek is tekinthető, ugyanis a 26 törvényhatósági jogú városból – 1870 után ez a legmagasabb városi rang Magyarországon a szabad királyi helyett – huszonegyben építettek gázgyárat.[14] 1914-ig 33 településen[15] vezették be a gázvilágítást, ezek közt csupán három volt nem rendezett tanácsú város –  azaz nem a törvényhatósági jog alatt következő kategóriába tartozó -, és a nem törvényhatósági jogúak közül négy nem volt megyeszékhely. Csupán egyetlen település, Vágújhely nem tartozott sem a megyeszékhelyek, sem legalább a rendezett tanácsú városok közé, viszont vármegyéjében, Nyitrában még két gázgyár volt található. Nyitra megye ennyiben hasonlít Bács-Bodrog vármegyéhez, mivel csupán ebben a két megyében – a 64 közül – volt 3 gázgyár is, a legtöbben viszont egy sem volt található. Bács-Bodrog megye helyzete azonban annyiban sajátos, hogy éppen a megyeszékhelyen, Zomborban nem épült gázgyár, bár a gázvilágítás bevezetésén itt is gondolkodtak.[16]  A gázvilágításnak – bár csak éjszaka használták – a XIX. század második felében tehát mindenképpen a városi rangot kifejező funkciója is volt. A kövezés mellett olyan infrastrukturális fejlesztés volt, amit nemcsak a városlakók, hanem a városba látogatók is értékeltek. S a városfalak lebontása, a kapuk megszüntetése után az infrastrukturális fejlesztések nemcsak a modernizációt jelentették, hanem a városi rangot is.

A közvilágításnak gyakorlati funkciója az éjszakai közlekedés megkönnyítése volt. Ezt a feladatot a gázvilágítás jobban tudta teljesíteni, mint a petróleumvilágítás, mert a lámpáknak nagyobb fényerejük volt és ezt a fényerő állandó volt, míg a petróleumlámpák elhasználódottságuk mértékében a fényerejük is csökkent, azaz kisebb területet tudtak jól megvilágítani, vagy ahogy akkoriban mondták csak a gázlámpák tudták igazán „nappali fénybe” varázsolni az utcákat. Ma már nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy az utcák nappali és éjszakai forgalma között milyen eltérések voltak, illetve mennyiben változott az utcák a látogatottsága éjszaka. Amikor minden bizonnyal a színházból, kocsmából való hazajutás volt az egyik legfontosabb cél, de minden bizonnyal a malmok felkeresése is fontos cél lehetett – mint a szezonban éjjel-nappal működő üzemeknek. Legalább ilyen fontos volt a vasútra való eljutás. Ekkor – hacsak nem nagyon siettek – a legszélesebb, lámpákkal is ellátott utcákat vehették igénybe, de ilyen fontos lehetett a gyalogosoknak, hogy van-e járda az utcában a kocsisoknak pedig hogy kövezett-e az utca, mivel ezek a biztonságosabb gyorsabb eljutást tették lehetővé.

Egy 1885-ből származó lámpajegyzék[17] alapján megállapítható, hogy az 1870-es évek végén kezdett kövezési program eredményeként kőburkolattal ellátott utca éjszakánként világított is volt. Az 1883-ig kövezett utcák – kivéve az országutak folytatásaként a városból kivezető utakat, mint a Halasi, Zombori, Zentai és Zimonyi út, illetve a Zimonyi útról a vasúthoz gyorsabb eljutást jelentő Töltés és – folytatásában – a Wesselényi utcákat – ezek az utcák[18] Szabadka belvárosát is kijelölik, középpontjában pedig a város főtere a Széchenyi tér helyezkedik el. Ez részben magyarázatot ad arra, hogy a gázvilágítás bevezetése után is, bár a gázgyár a II. körben volt, de ez a kör a III. körrel együtt kevésbé volt világított, mint a többi körök, még talán az V. kör volt hasonló helyzetben. Ugyanis a fent vázolt téglalap területe az I, IV, VI, VII. és VIII.. kör egy részét – a főtérhez közel lévőt – foglalta magában. Az 1878-ban kezdődött kövezés a tehetősebb lakosokat ösztönözte, másokat – ha a szabályozási vonalba esett a házuk – kényszeríttette az építésre, ezért ezen a területen több díszes ház épült.[19] A fontos városi és egyéb középületek többségükben szintén itt voltak megtalálhatóak. Ez lehetett a város legsűrűbben, tehát emeletes épületekkel lakott része, s a módosabb polgárok – vagy nemesek – házainak többsége is erre a területre koncentrálódhatott. A gázvilágítás bevezetésénél általános alapelv volt, hogy először a belvárosban építették ki, pl. Pécs esetében a gázvilágítást a belváros azon részére tervezték, amely korábban városfalakkal volt körülvéve, tehát a város magja volt, olyan értelemben is, hogy a külvárosok körülötte helyezkedtek el – ugyanekkor ez volt a legsűrűbben lakott városrész is.[20]

Ugyanezen jegyzék alapján megállapítható, hogy elsősorban az I. kör, valamint az V, VI, VII. és VIII. körök voltak világítva, tehát főként a városnak a vasúthoz közel eső része, a városi tanácsot vádolták is azzal, hogy az építkezéseket, fejlesztéseket csak a városnak erre a területére koncentrálja, illetve a kalauzokban főként a városnak ezt a részét ajánlották megtekintésre az ide utazóknak. A II, III és IV. körben a világítás csupán a szélesebb utcákra, a fő közlekedési útvonalakra terjedt ki az 1880-as évek közepén, de ezekben a körökben nem sokat változott a helyzet 1897-ig.[21]

A térképeken kívül a szabadkai lámpák elhelyezkedéséről fontos információkat szolgáltat a „Kimutatás a behozandó légszesz lámpákról és a megmaradandó petróleumlámpákról” című táblázat,[22] amely a város összes utcáját áttekinti. Ez alapján megállapítható, hogy az akkor létezett 261 utcának kevesebb, mint a felében, 110 utcában volt csak világítás, s az arányon nem sokat változtatott, hogy még ebben az évben 9 olyan utcában állítottak fel lámpát,[23] ahol még nem volt. A táblázat készítése idején 395 db petróleumlámpája volt Szabadkának, 1889-ben már 423 lámpát vett bérbe a várostól Nagy Mihály utcavilágítási vállalkozó.[24] A kimutatás szerint a 110 korábban világított utcából 105-ben továbbra is megmaradt volna a petróleumvilágítás. Az összes utca, ahol korábban volt világítás, a tervezet szerint ismét világítva lett volna, vagyis a beosztásukon lényegileg nem változtattak. Valójában a lámpák számát növelték meg, ennek lehetett olyan következménye is, hogy mivel a lámpák nagyobb része utcasarkokon állt, ezzel kisebb utcák világítását is „megoldották”, amelyben valójában nem volt ezután sem lámpa. A gázzal világított utcák és terek száma 47 az 1887-es kimutatás szerint, bár 1884-ben még 62 utcavilágítását tervezték. A Riedinger L. A. Maschinen und Gasapparatenfabrik cég[25] által készített vázlat először még a 62 utcára készült, csak később jelöltek meg  rajta 17 utcát fekete – ceruza – keresztekkel, amelyek többsége csupán kis, rövid utca volt, s az 1890-es évek elején mégis gázvilágítást kapott.  A Riedinger augsburgi cég által készített gázvilágítási terv (Gasbeleuchtungs-Rajon mit Röhren und Laternen – Plan) szerint az I. kör szinte valamennyi utcája és tere gázvilágítást kapott volna, és a város fent meghatározott központja is. A tárgyalások közbeni alkudozások miatt később a főtértől távolabb eső részén az I. körnek a Bercsényi – Damjanits – Wesselényi – katona? utcák által határolt tömb belső utcái a Kölcsey utca kivételével nem kerültek rá a Térrajzra. Ugyanez történt a VIII. köri Sipos és Szalay László utcákkal, mivel a velük párhuzamos Virág és Ikra kapott gázvilágítást, ugyanúgy mint a rájuk merőleges Raktár és Kossuth utcák.

A gázvilágítási terv, terv voltát bizonyítja az is, hogy mindkét gázgyár hely fel van tűntetve a terven, és ezért a hozzájuk közelfekvő utcák világítása is, amely később a közvilágítási lámpák számának csökkentése miatt már nem került rá a Térrajzra. Amikor a gázgyár számára alkalmas helyként a Zentai úti telek mellett döntöttek, az V. kör gázvilágítást is elvetették a Zombori út kivételével, és ebben a körben sem fejlesztették a közvilágítást. A lámpák elhelyezkedése az utcákat és a tereket is kijelöli a térképen, ugyanis a tereken lehetőleg egymással párhuzamosan, több sorban, az utcákban pedig cikk-cakkban tervezték elhelyezni a lámpákat.

Az utcai lámpák száma, méginkább a csővezeték hossza az egyik lényeges kérdése volt a gázvilágítási szerződésnek, mivel a vállalkozónak az állt érdekében, hogy minél kevesebb csövet fektessen le, s ezzel a hálózattal minél több fogyasztót lásson el. A belvárosra kívánta tehát korlátozni a gázvilágítást. Ezt sokszor azzal indokolták, hogy a nagy területű városok ellátása, milyen sok befektetési tőkét igényel. Ez a gondolat nemcsak a vállalkozók részéről merült fel,[26] hanem később ezzel is indokolták, hogy Magyarországon miért épült fel kevés gázgyár.[27]  Ezzel szemben A magyar korona országainak gyáripara az 1898. évben könyv szerzője arra a megállapításra jutott, hogy a gázgyárak alapításában a település földrajzi fekvése nem fontos, hanem a nagymennyiségű fogyasztás, ami fejlődőképes településeken várható.[28] A szabadkai lakosok először nem voltak bizalommal az új világítás iránt, mert amikor a vállalkozó megkérdezte tőlük, hogy mennyi lángot szeretnének házaikba, lakásaikba vagy üzleteikbe, sokkal kevesebben jelentkeztek, mint Újvidéken, ezért a szerződéskötéskor a vállalkozó magasabb árat szabott/állapított meg a „magánosok” részére, viszont a városnak alacsonyabbat[29] – minden bizonnyal üzleti megfontolásból, hogy a támogatást megnyerve mielőbb üzemelni kezdhessen a gázgyár. A város ugyanis sokáig disputált, válogatott a különböző vállalkozók között. A végleges döntés meghozásában minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy Baja és Újvidék, valamint Pancsova már szerződést kötött ezzel a vállalkozóval, sőt Baján a gyár már nemcsak felépült, hanem 1887-ben üzemelt is.

Egy 1885-ös tervezet szerint a városi mérnök a gázvilágítás bevezetésére a következőket számolta ki:[30]

Főutak Mellékutcák Az összes
A csőhálozat hossza

8000 m

17000 m

25000 m

A lámpák egymástóli távolsága

35 m

55 m

A felállítandó lámpák száma

220 db

310 db

530 db

1887-ben a gázvilágítási tervvel benyújtott ajánlatában Riedinger két alternatívát javasolt a városnak.[31] Ezeket a következő táblázatban foglaltam össze:

A

B

Közvilágítási lámpák száma

530 db

400 db

csővezeték hossza

28000 m

20000 m

lámpák átlagos elhelyezkedése

52,8 m

50 m

A tanács a B változat mellett döntött, és „Szabadka város közönsége az „egyesített légszeszgyárak” ausburgi céggel, mely állítólag Riedinger L. et. céggel azonos …”[32] kötött szerződést 400 közlámpára.[33] A légszeszvilágítási szerződés szövegébe, Baja, Pancsova és Újvidék városaival ellentétben az került, hogy nem 2000, hanem 3000 láng ellátására képes gyárat építsen a vállalkozó. Ezenkívül a gyár építésekor nem egy gáztározót épített fel, hanem kettőt egymás mellé, úgy mint Szegeden. „A szabadkai légszeszgyár 1897-röl kimutatott 24 kilométer  csőhálózat mellett 351,770 köbméter fogyasztást, 490 utczai és  3050 magánlángot.” [34]

A közvilágítási lámpák számának emelkedésében fontos szerepet játszott Szabadka lakossága is, mivel az 1860-as évektől kezdve folyamatosan utcai lámpák felállítására és üzemeltetésére vonatkozó kérvényeket nyújtott be kezdetben a Gazdasági székhez, később a városi tanácshoz. A kérvények száma az 1890-es évek első felében megnövekedett, ezek jobb és könnyebb elintézése végett a városi főmérnök, Frankl István már 1894-ben javasolta, hogy állítsanak fel egy bizottságot, ami a „világítási terület kibővítésére” egy átfogó tervezetet készítene és ennek fokozatos megvalósításával a kérvényeknek is elejét lehetne venni, s megakadályozni, hogy asz ügyosztályok közt elakadjanak és elintézés nélkül a levéltárba kerüljenek.[35] Szabadkán világítási terület lényeges kibővítésére csak a századforduló után került sor, és előzetes tervet is csak ekkor készítettek. A főispán érdeklődése minden bizonnyal elősegítette az 1897 után bekövetkező változásokat, a lakosok igényei folytán az 1897. évi 168 darabról 1904ig alatt majdnem a kétszeresére, 300 darabra kellett emelni a petróleumlámpák számát, pedig közben kisebb mértékben ugyan, de a gázlámpák száma is emelkedett. A Térrajz pedig a gázvilágítási terület 1908-as nagy méretű kibővítésig használható maradt, bár valószínűleg létezett egy végleges változata is, amelyen a lámpák számai is fel voltak tűntetve, illetve, hogy fél- vagy egészéjjeles lámpák-e.

Rövidítésjegyzék:

BKMÖL : Bécs-Kiskun Megye Önkormányzati Levéltára

CsML : Csongrád megyei Levéltár

SzTL : Szabadkai Történelmi Levéltár

Summary:

GROUND PLAN

The Beginnings of Gas Illumination in Szabadka

Ground Plan is the title of a map, most probably drawn by the town engineer of Szabadka at the end of the 19th century. It indicates the planned placement of gas lamps around the city. In the same time, this map is the final version of the draft (known as Gasbeleuchtung Rajon – Gas Lighted Region) prepared by the gas factory during its negotiations with the local council.

The introduction of gas lighting has meant modernisation for the town ofSzabadka. In addition to infrastructural development, it also brought a municipal recognition to the settlement, as before 1914 only 33 towns of the country had a gas factory, 21 of which were officially declared as municipal cities. On the other hand, only 5 municipal cities did not have a gas factory (Zombor belonged to the latter group).

The above mentioned two maps are accompanied by a third one, dating back to 1897, which demonstrates the places of oil lamps. Unfortunately, its complementary map which would indicate the places of gas lamps has not remained. The former drawing spectacularly presents the changes in the placement of oil lamps after the introduction of gas illumination – petroleum lamps have literally disappeared from the town centre. While reconstructing the original distribution of oil lamps we have been guided by the “Report on imported gas lamps and remaining oil lights”. From this document, it was possible to detect that out of the 261 streets and squares of the town, 110 had public illumination, and only 9 streets/squares received new lighting. In other streets only the number of lamps has been increased. In 1884, the town planned to lighten up 62 streets, while in 1887, the Ground Plan only includes 47 streets. Beside roads which lead to neighbouring towns, illumination has been brought into the following rectangular area:  Train Station – Raktár Street – Széchenyi Square – Petőfi Str. – Vörösmarty Str. – Pázmány Str. –Damjanits Street. TheMain Square is situated in the middle of this area. All public buildings were found in this part of the town, and the streets were paved. This used to be the busiest part of the town, surrounded by pretty, 1-2-storey buildings.

In conclusion, we can state that the introduction of gas illumination has not only improved the lighting conditions, but also had a representative role – for example, it highlighted the city centre at night.


[1] SzTL, F:002. 4792/polg.1872 – Malagurszky tanácsnok véleménye

[2] Az egyik első ilyen típusú vázlat Pozsonyban készült a Mihály kapu környékének megvilágításáról 1783-ban.  A térkép nyomtatásban is megjelent – In: Hrádek, Pavel, 140 rokov bratislavskej plynárne [A pozsonyi gázgyár 140 éve], Bratislava [Pozsony], 1996,  20 p

[3] BKMÖL XV.1. a) 437-es számú térkép

[4] SzTL, F 002 mérn. 255/1897

[5] Gasbeleuchtungs-Rajon mit Röhren und Laternen – Plan (SzTL, F:002. 14021/ polg. 1886) [Gázvilágítási vázlat csövekkel és lámpákkal] 1: 5000 méretarányú, A cím alatt található körpecsét külső felirata: Maschinen und Gasapparatenfabrik [Gép- és Gázkészülékgyár], a belső kör felirata: Riedinger¨Augsburg

[6] SzTL, F:002. 14021/ polg. 1886

[7] Szegeden a gázlámpák elhelyezkedéséről készítetett egy kézzel másolt térképet a gázgyár (CsML IV. 1107. b. 4903/1865;és a  4995/1865 számú iratokban) és Nagy Lajos városi mérnök pedig a petróleumlámpák elhelyezéséről.

A szegedi térkép újrarajzolva megjelent: Szeged története, 3/1. kötet, szerk: Gaál Endre, Szeged, 1991, 90-91. o. és közöttük a 2. számú grafikai melléklet

Deák Bertalan – Szita László, A pécsi légszeszgyár, Pécs, 1970, 19. o.

[8] Pl. Szeged esetében a város titkos levéltárában. – CsML IV. A 1021 b 92-es számú szerződés

[9] SzTL, F 002 mérn. 255/1897

[10]Photogen az angol kőszénből nyert, rectificált, s a kátrámytól megtisztult szén-vizeny, folyadékos állapotban.” „November óta a világhírű Pesten és Bécsben, Temesvárt és Szabadkán egyaránt nem világító, csak sötétlő olajlámpáktól megszabadultunk, vizszesz (helyesebben kőszénkátrányolaj, steinkohlentheer-oel, hydrocarbur, photogén) világításunk van, egyelőre 150 lámpa;” (In: Magyar Sajtó, 1857/13. szám)  – Szabadkán kívül a felsorolt többi városban légszeszvilágítás volt.  A photogén korabeli elnevezést és írásmódot a ma már esetleg félrevezető fotogén miatt használom. A témáról bővebben: Fábián Borbála, „Világít nekünk Singer olcsón és jól” I. rész, Szabadka „conservativ” fényei , In: Bácsország 2005/3, 57-9. o.

[11] SzTL, F: 273.84 gazdasági jkv. 1818/1856

[12] Szabadka szab. kir. város szabályrendeletei, Szabadka, 1884, 65. o.

[13] Schlör Joachim, Nachts in der grossen Stadt 1840 bis 1930[Éjszaka a nagyvárosokban 1840 és 1930 között], München, 1994

[14] Fábián Borbála, Adalékok Magyarország közvilágítástörténetéhez a dualizmus korában (1867-1914), hogyan alakult ki és működött a modern világítási rendszer egy kisváros példáján keresztül bemutatva, Szeged, 2002, kézirat, melléklete

és Laky Dezső, Magyarország városainak háztartása az 1910. évben, Budapest, 1916, 27. o. (ugyanez megjelent a Magyar statisztikai közlemények 58. kötetében)

[15] 1873-ben Pest, Buda  és Óbuda egyesült, ezért nem 34 városról van szó, pedig Budán már az egyesülés előtt felépítették a gázgyárat. Pest volt az egyetlen város, ahol több gázgyár is felépült. 1913 után, mikor az Óbudai gázgyárat felépítették, a fővárosban is egy gázgyár üzemelt.

[16] Magyar Országos Levéltár Belügyminisztérium iratai (K 150) V. kútfő  37735/1872;

SzTL, F:002. 4792/polg.1872

És az egy évtizeddel későbbi próbálkozásról: Muhi János, Zombor története, 1944, 214. o.

[17] SzTL F: 002. 801/polg.1885

[18] Raktár (később Jókai), Petőfi, Vörösmarty, Pázmány, Damjanits a vasút vonallal bezárólag. Ezen a hozzávetőleges téglalapon belül belső útvonalak: Deák, Kossuth, Bem és a Virág utcák.

A kövezésről: Iványi István, Szabadka szabad királyi város története, II. rész, Szabadka , 1892 [reprint,1991, 641-2. o. és Váli Gyula: Város fejlesztés, In: Szabadka város közigazgatása 1902- 1912 években, Szabadka, 1912, 127 . o.

[19] Iványi István, Szabadka szabad királyi város története, I. rész, Szabadka , 1886 [reprint] 550.,610., 619 -622 o.

valamint Szabadka fejlesztése, In: Szabadkai Hírlap, 1890. IX. 11., 2. o. : „Az előbbi hatóság idejében történt nagy kövezési program indította meg nálunk a nagyobb mérvű építkezést. A polgárok belátták, hogy a nagy kövezés kötelezettséget ró rájuk és építettek.”

[20] Deák Bertalan – Szita László, A pécsi légszeszgyár, Pécs, 1970,  20. o.

[21] SzTL, F:002. mérn. 255/1897-es térképe

[22] SzTL, F:002. 14021/ polg. 1886

[23] SzTL, F:002. mérn 292/1887

[24] SzTL, F:002. 639/polg 1889

[25] Riedinger-nek a Gép- és Gázkészülék gyára mellett számos gázgyára is volt, ezek működtetésére részvénytársaságot is alapított, amelynek neve először Ausburgi légszeszgyárak volt, később Egyesített Légszeszgyárak [Verienigte Gaswerke] lett a neve.

[26] Pl. Pippig F. Szabadka városának küldött levelében: „Ezennel hajlandó vagyok légszeszgyár felépítését és üzembe vételét következő feltételek alapján elvállalni megjegyzem hogy ezen város ugy földrajzi mint helyzetrajzi fekvése utczáinak rendkívüli hossza és szélessége által okozta befektetési kötségek a biztosított és várható légszesz fogyasztás mennyiségével arányítva nagyobb befektetési tőkét fognak igénybe venni.” (SzTL F. 002 677/polg. 1884)

[27] Technika világa, szerk: Beke Manó, Budapest, Atheneum, é. n., 489. o. : „A vidéki városok, különösen az alföldi nagyobb városok, ugyanis oly rendkívüli nagy területen fekszenek, hogy világításuknak egy központból va1ó ellátása igen nagy tőkebefektetéssel járna és tekintve, hogy ezen városok lakossága jórészt földmívelő; nagy magánfogyasztásra ott számítani nem lehet, minek következtében nagyobb tőkebefektetés igen kockázottnak látszik.”  – Ennek a véleménynek ellentmondani látszik, hogy az 1914-ig Magyarország területén létesült 33 gázgyár 1/3 része az Alföldön volt.

[28] A magyar korona országainak gyáripara az 1898. évben, XVIII. füzet, Budapest, 1900, 89. o.

[29] A szakértői vélemény hivatkozik ezekre az adatokra: „Szabadkán a magán fogyasztók száma Ujvidék háta megett maradt és így joggal nem követlehető hogy egy kevesebb fogyasztással biró közönség egy nagyobb befektetési tőkét igénylő csőhálózat mellett egyenlő árban kapja a légszeszvilágítást , megjegyzendő azonban it, miszerint a város maga mint morális testület a közvilágitást és a nyilvános épületekhez szükséges legszesz mennyiséget olcsóbban kapja mint akár Baja Páncsova vagy Ujvidék városai s igy a magasabb ár csakis az egyes magán fogyasztókkal szemben áll fenn.

… Mert a létesitendő légszeszgyár költség daczára annak, hogy az összfogyasztás az Ujvideki alatt fog maradni , mert tekintettel arra hogy a főcsőhálozat maga 8000 mtrrel hosszabb lesz maga a gyár épület pedig a jövő kiterjedhetés tekintetéből már eleve sokkal nagyobbra épitendő az idővel beállandó nagyobb fogyasztásoknál sokkal későbben van helye az árengedésnek, mint egy nagyobb fogyasztással : és kisebb beépítendő tőkét igénylő telepnél.” (SzTL F: 002. mérn. 334/1888)

[30]SzTL, F:002. mérn. 212/1885

[31] Ezen tervezet beosztása szerint az egész rayon mintegy 530 lámpát igényel, én azonban mert szerződési minimumul 500 lámpát fogadok el, melyekhez 24,000 méter főcsővezeték és legkevesebb 4000 méter mellék vezetékek válnak szükségessé. minthogy továbbá egy egész csőhálózatnak nagyobb fele majdnem kizárólag  utcai világitásra használtatnék. mivel ebben semmi vagy vajmi csekély számu magán fogyasztásra van kilátás a bajai szerződéssel szemben egy nagyobb számu garantált évi égési órát kell igényelnem. Baján ugyanis csak a belváros van  gázvilágításra megállapítva melyben legalább ¾ rész megfelelő számu magánfogyasztót szolgáltat.

[] Végre bátorkodom még megjegyezni, miszerint azon esetre ha a légszesz-világitási felületre nézve egyezség jöhetne köztünk létre, azaz ha csak 20,000 méter csőhálózat 400 közlámpával kivántatnék, miáltal azon utcák melyekben magánfogyasztó nincsen [kihagyatnának], azon esetben késznek nyilatkozom az égési órák számát 500nak egy nyolcezred kr árra – reducálni.

Ez aztán a városnak évenként csak 10800 frt kiadásába kerülne a légszeszvilágitásért (SzTL, F:002. 2674/polg. 1887)

[32] BKMÖL IV. 1407. b. 8620/1906 Kig. ir. – alapsz.: 22080/1912

[33] SzTL F: 002. 2218/tan. 1891

[34] A magyar szent korona országainak közgazdasági állapota az 1898. évben, a kereskedelmi és iparkamarák jelentései a kereskedelemügyi ministrehez, Bp., 1899, 78. o.

[35] SzTL, F:002. mérn. 957/1894

Ostavite odgovor

Popunite detalje ispod ili pritisnite na ikonicu da biste se prijavili:

WordPress.com logo

Komentarišet koristeći svoj WordPress.com nalog. Odjavite se / Promeni )

Slika na Tviteru

Komentarišet koristeći svoj Twitter nalog. Odjavite se / Promeni )

Fejsbukova fotografija

Komentarišet koristeći svoj Facebook nalog. Odjavite se / Promeni )

Google+ photo

Komentarišet koristeći svoj Google+ nalog. Odjavite se / Promeni )

Povezivanje sa %s

%d bloggers like this: