A SZABADKAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR 60 ÉVES TEVÉKENYSÉGE

A SZABADKAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR  60 ÉVES TEVÉKENYSÉGE 

BEVEZETŐ RÉSZ

A publikáció levéltári szolgálatunk fennállásának 60 éves évfordulója alkalmából készült, azzal a céllal, hogy az intézmény tevékenységének bemutatása és áttekintése mellett a  polgároknak és a kutató nyilvánosságnak is tájékoztatót nyújtson.

A Levéltár története című fejezetben az intézmény 60 éves tevékenységét követjük nyomon, figyelembe véve mindazokat a szempontokat, melyek kihatással voltak kialakulására.

A levéltári anyag című fejezetben a levéltári anyag fajtáiról, mennyiségéről, tulajdonságairól és felhasználásának különböző lehetőségeiről beszélünk.

A személyzet cím alatt az alkalmazottak szakmai végzettségéről van szó. Megadjuk a 60 év alatt foglalkoztatott levéltári dolgozók, és a levéltárban töltött munkaéveik áttekintését. Külön fejezetben felsoroljuk az intézmény eddigi igazgatóit, és megadjuk a velük kapcsolatos biográfiai és bibliográfiai adatokat.

Kiállítások és kiadványok című fejezetben felsoroljuk a megrendezett kiállításokat, az azokat kísérő kiadványokat, a publikációkat fajták szerint – a monográfiáktól a folyóiratokig, a digitális formában is megjelent  anyagfeltáró publikációkig.

***

Ahhoz, hogy egy levéltár sikeresen végezhesse feladatkörébe tartozó tevékenységét, szükséges a raktárhelyiségek biztosítása,  megfelelő szakmai képzettségű alkalmazottak foglalkoztatása, a levéltár tevékenységének jelentőségéről létező köztudat, a megfelelő törvényhozási és pénzelési háttér biztosítása. Sajnos Levéltárunk hat évtizedes fennállása alatt a fent felsorolt feltételek egyike sem volt teljes mértékben biztosítva.

***

Elképzelésünk, hogy a Szabadkai Történelmi Levéltár egy olyan korszerű és nyílt intézménnyé váljon, melynek fejlődése és fejlesztése iránt egyaránt érdekeltek lennének Szabadka, Topolya és Kishegyes község polgárai, de tudományos és közművelődési nyilvánossága is.

Feladatunk a levéltári anyag leghatásosabb védelme: a levéltári anyag feldolgozása, mikrofilmezése, a rendezett állagok digitalizációja és más módon történő tárolása és megőrzése az eljövendő generációk számára. Külön gondot kell fordítani a gyűjtőterületen levő szervek és azok által alkotott anyag nyilvántartására, az iratellenőrzésre, a selejtezések felülvizsgálatára, az iratkezelési szabályzatok és tervek véleményezésére, a levéltári anyag átvételének törvényszerű lebonyolítására.[1]

Szabadka, 2007.07.05.

A Történelmi Levéltár Igazgatója, Stevan Mačković, főlevéltáros

  

  

A LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE ÉS TEVÉKENYSÉGE

(1946/1947-2007)

Az írásos dokumentumok megőrzésének szükségességét az emberiség még az írástudás kezdetekor belátta. A XVIII. század közepétől az állami szervek megszervezésével, a közigazgatási ügyvitel bevezetésével párhuzamosan „irodai” levéltárak alakulnak. Céljuk a hivatalok kezelésében lévő dokumentumok őrzése a polgárok birtok- és más jogai megvalósítása céljából. A történeti tudomány fejlődésével a XIX. században tudatossá vált a tény, hogy a levéltárak a történeti források kikerülhetetlen lelőhelyei. Ilyen forrásanyag alapján készült el a szabadkai Gimnázium tanára, Iványi István odaadó kutatása eredményeként Szabadka két kötetes monográfiája is.[2]

A szabadkai Levéltár története folyamán az iratok raktározásának két periódusát különböztetjük meg. Az első időszak 1743-tól veszi kezdetét és egybeesik a város ügyvitelének megszervezésével és a levéltári anyag őrzésének kezdeteivel. A Magisztrátus politikai-közigazgatási és bírósági hatósági szerveinek megalapításával 1743 júniusában, a katonai igazgatás megszűnése után, városunkat Szent Mária szabadalmazott kamarai várossá (Privilegiatum Oppidum Szent Maria) nyilvánították.[3]

Szabadka város pecsétje

Az erőteljes gazdasági, a politika és a közművelődés terén történő fejlődés következményeképpen 1779 után ez a folyamat nagyobb lendületet kap. Városunk ekkor kapja meg a szabad királyi városi rangot Maria Theresiopolis elnevezés alatt (Libera regiaque civitatis Maria Theresiopolis).

A város szabad királyi városi  rangja megmarad a Monarchia ideje alatt, az új Jugoszláv államban is egészen 1918-ig. Az első korszerű állami levéltár alapítására Vajdaságban – ez az Újvidéki Állami Levéltár – 1926-ban kerül a sor a Belgrádi Állami Levéltár kezdeményezésére.

A második világháború után, összhangban a levéltári szakma követelményeivel országszerte sor kerül a levéltári intézmények megalapítására. A levéltári anyag szervezett begyűjtése és védelme céljából a levéltári szolgálat megszervezését állami szervek veszik át.Az ebben az irányban megtett első lépés 1946-ban történik a Vajdaság Autonóm Tartomány Újvidék Város Végrehajtó Tanácsa Tanügyi részlegének 16800/1946[4] számú határozata alapján, amely  meghatározza a Szabadka város és Topolya járás levéltári gyűjtőterületét.

A szakma első feladata a  levéltárban fennálló viszonyok megvizsgálása és a levéltári anyag megvédése és biztonságos raktározása volt, és annak megakadályozása, hogy a dokumentumokat megsemmisítsék a szakemberek előzetes jóváhagyása és véleményezése nélkül.[5] 1947. július 17-én[6] kinevezik  Szabadka város és a szabadkai és topolyai járások levéltári  központjának vezetőjét – ezt a dátumot tartjuk régiónkban a levéltári szolgálat kezdetének .

A vezetői állást Blaško Vojnić Hajduk, a Városi Könyvtár igazgatója tölti be. Feladata a levéltári szakma megszervezése, megfelelő szakemberek foglalkoztatása, az intézmény és a levéltári anyag védelme, a gyűjtőterülethez tartozó szervek nyilvántartása, a veszélyeztetett levéltári anyag megmentése, szállítása és raktározása  (raktárhelyiségekkel még nem rendelkezett a Levéltár annak idején).

A háború utáni években elsősorban a levéltári anyag mennyiségét és állapotát kellett megállapítani. A háborús időkben nagy mennyiségű levéltári anyag megsemmisüléséről szerezhettünk tudomást.

Blaško Vojnić Hajduk hat hónapon keresztül tölti be a kettős funkciót[7], majd levéltári beosztását dr. Prokes Mihálynak adja át, aki ezt a munkát önkéntes alapon végzi. Vojnić Hajduk felmondása után, az év végén Ivan Rudićot nevezik ki igazgatóvá, már havi fizetés ellenében.[8]

Ivan Rudić értékes úttörő munkát végzett. Az irattárak bejárása mellett irattárosokat alkalmazott, betérképezte a gyűjtőterületen uralkodó viszonyokat, megtette a szükséges lépéseket azok kiküszöbölése érdekében. Jelentéseiben megadta a levéltári anyag állapotának és természetének az első leírását és ami még fontosabb, sikeresen mentett  meg nagy mennyiségű levéltári anyagot a megsemmisüléstől.[9]

Az első évi jelentés 1948. november 24-én készült el. A jelentés két „félévre” van felosztva, azaz a Prokes, majd Rudić által igazgatott periódusokra. Prokes hét irattárban írta össze és  helyezte védelem alá a levéltári anyagot. Megállapította, hogy 1944 őszén „néhány kocsi” levéltári anyagot Topolyára szállítottak. A jelentésében Rudić további adatokat adott a levéltári anyag sorsáról valamint a levéltári anyagot a terepen kezelő személyekről. A 18 létező irattárban a viszonyok megtarthatatlanok. A levéltári anyag nagy része tönkrement, vagy a megszállók széthordták. Rudić  nagy mennyiségű levéltári anyagot mentett meg a megsemmisítéstől.[10]

            A levéltári anyag begyűjtése és feldolgozása csak elegendő raktárhelyiség biztosítása mellett lehetséges. Kezdetben ez a kérdés megoldása lassan haladt. 1948 végén a Levéltár csak egy kis helyiséggel rendelkezett dr. Schulmann-nak, a Városi Múzeum igazgatójának köszönhetően. A Levéltári Központ címe a következő volt: Szabadka város és Topolyai járás Levéltári Központja, Szabadka, Lenjin park 11., Városi Múzeum, tel. 6-28 sz.[11]

            1949-ben a gyűjtőterület szükségleteire még két helyiséget biztosítanak, igaz bútor nélkül, az Engels utca 9. alatt[12] 1950 végén a Városháza harmadik emeletén a Levéltár még 11 raktárhelyiségre tesz szert.[13]

1951-ben növekszik a személyzet létszáma: egy levéltáros – a Levéltári Központ vezetője és egy segédhivatalnok dolgozik. Ivan Rudić, a Levéltári Központ vezetője 1949-ben Újvidéken 14 napos, Belgrádban egy hónapig tartó, 1950-ben pedig Dubrovnikban 7 hónapos tanfolyamon vesz részt. Az Intézmény továbbra is pénzügyi problémákkal, szűk raktári férőhellyel és személyzethiánnyal küzd.

Folytatódik a gyűjtőterületen nyilvántartott anyag átvétele. A következő két évben még két helyiséggel gyarapodik a Levéltár, szintén a Városháza harmadik emeletén.

1951. december 1-től Emil Vojnović kerül a Levéltár élére, ami az elkövetkező években jelentősen hozzájárul az intézmény szakmai fellendüléséhez[14].

Már 1952-ben, az előző Levéltári gyűjtőterület Levéltári Központja önállósul, a Szerbia Iskolaügyi Minisztérium 32355 sz. végzése alapján hozott Városi Népbizottság Végrehajtó Bizottsági 2173/1952 sz. végzése alapján, és a Szabadkai Városi Állami Levéltár elnevezést kapja.[15] Az Intézmény új hatáskörébe Szabadka község területe és a néhai Szabadka és Topolya járások területe tartozik.

Vojnović fő feladata az állomány gyarapítása volt, mégpedig a város 1743-1918 között működő közigazgatási szerveinek levéltári anyagának az átvételével. Az anyagot a Városháza két nagy termében helyezték el, a korabeli viszonyokhoz mérten tűzvédett helyen, úgyhogy érintetlenül átvészelte a két világháború veszedelmeit. 1947-ben sajnos, a levéltári tudomány alapelveivel ellentétben, sor kerül az állag szétválasztására. A Magisztrátus, a városi képviseletek és a királyi biztosok jegyzőkönyvei, az 1779-1850 közötti időszak összes segédkönyve (összesen 150 darab), Magyarország Törvénygyűjteménye, a hivatalos lapok, a helyi sajtó, a budai Állami Levéltár és más levéltárak kiadványai a Városi Könyvtárba kerültek.[16] Az egységes anyag másik és legértékesebb része pedig – a diplomák, a Maria Theresia által 1743-ban és 1779-ben kiadott, és más évekből származó kiváltságlevelek a Városi Múzeum állományába kerültek. A város Szenátusának 1919-1954 közötti, részben rendezett anyaga a levéltárban maradt.

A Városi Levéltár hátramaradt, 1743-1918 közötti anyaga a két terem anyagával és magukkal a termekkel együtt a Levéltár tulajdonába került. Az anyag fizikai állapota kétségbeejtő. A városházában végzett villanyszerelési munkálatok következtében ledőltek a polcok, az anyag szétszóródott és ellepte a por.[17]

            „A levéltári anyag begyűjtési hete” elnevezésű akció keretén belül a Levéltár egy kiállítást is rendezett annak ellenére, hogy sem elegendő tapasztalattal, sem pénzzel, sem személyzettel ( 4 levéltári dolgozó és 1 takarítónő) nem rendelkezett. Levéltárunknak ma 18 helyisége van, melyek közül 17 nem felel meg a követelményeknek,  főleg kiállítások rendezése  szempontjából. Valamennyi teremben a Magisztrátus anyaga van elhelyezve, a többi börtönhelyiség volt. A város kiállítási termében rendezett levéltári kiállítást a politikai és közművelődési élet képvselői jelenlétében Josip Mirnić, a Tanügyi Tanács kévpiselője és a Gimnázium igazgatója nyitották meg. A kiállítás témája SZABADKA A XVIII. SZÁZADBAN ÉS A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN. A kiállított dokumentumok  a város Magisztrátusának iratanyagát (1743-1918) mutatják be, melyek a város múltjának politikai, gazdasági, jogi és kultúrális viszonyairól tanúskodnak. A kiállításon a dokumentumokat időbeli sorrendbe rendszerezték.[18]

A Levéltár a Fürdő vezetőségével és a Városi Múzeummal közösen a Palics fürdő történetével kapcsolatos kiállítást l958-ban rendezi meg.[19]

A Levéltárban a hatvanas évek kezdetén uralkodó viszonyokról Emil Vojnović tudósít: 1962-ben az  1524 folyóméter mennyiségű  anyagból  497 folyóméter rendezett, 358  rendezetlen és 687 folyóméter részben rendezett állapotban van. Az anyagátvételek be vannak vezetve az átvételi jegyzőkönyvbe, a leltározás módszerét szabályozó utasítással összhangban. Az elmúlt periódusban intézményünk eleget tett alaptevékenységének, és lehetővé tette a kutató- és tájékoztatószolgálat működését. Nagy számú bizonylat és másolat kiadására került sor, melyekkel a polgárok munkaéveiket, iskolai végzettségüket, katonaéveiket vagy birtokjogaikat igazolhatták. Lehetővé tettük ezen kívül szakemberek, tudományos munkatársak, tanügyi dolgozók, tanulók számára a kutatást, a tanulmányaik megírásához szükséges levéltári anyag használatát.[20]

            A közművelődés területén kiállítások, előadások rendezésével, cikkek és tanulmányok megjelentetésével igyekeztek a levéltár intézményének népszerűsítésére. A Levéltár igyekezett javítani az irattárakkal fennálló kapcsolatain, nem csak az irattári anyag jobb megőrzési és megvédési lehetőségein munkálkodtak, hanem ésszerűbb szervezésre és a segédkönyvek precízebb vezetésének ellenőrzésére törekedtek. A levéltári anyag levéltáron kívüli védelme mindig is a levéltár első feladatai közé tartozott. A 10 éves levéltári tevékenység ideje alatt 9 önálló vagy közös kiállítás rendezésére és 101 előadás megtartására került sor. 1962 végén a Levéltár az igazgató-levéltáros mellett még két levéltárost, két segédlevéltárost, egy adminisztratív dolgozót, egy állandó hivatalnokot és két takarítónőt foglalkoztat.

Szabadka Járás Képviselőtestülete 1964-ből származó határozata alapján az intézmény neve Szabadkai Történelmi Levéltár.[21]

1960 áprilisában megalakul A Szabadkai Állami Levéltár Dolgozóinak Aktívája. Ebből az alkalomból intézményünk kiállítást rendez a XVIII-XIX. századi térképek bemutatásával a levéltári anyag tanügyi célokra való felhasználásának a lehetőségeiről. Az Aktíva tagjai iskolákat látogatnak  és 35 előadást tartanak meg ezzel a témával kapcsolatban.[22]

1967-ben a Levéltár személyzete 9 dolgozóból áll. Az állagok száma 1969-ben 147, a gyűjtőterületi irattárak száma 559, 70 bejárással. A Levéltár állománya 1970-ben 3454 folyóméter,  tizenegyen dolgoznak, két kiállítást rendeznek. Nagy jelentőségű  a Szabadkai Történelmi Levéltár állagairól készített tájékoztató (Vodič kroz arhivske fondove), melyet Emil Vojnović, Ulmer Gáspár, Mirjana Dimitrijević és Terezija Buljovčić készítettek el. Miután a Község átvette a Tartománytól az alapítói jogokat, a három község szerződést ír alá a pénzelésben való közös részvételről.[23]

A Levéltár hegyzetéről és munkájának ellenőzéséről készült jegyzőkönyv (1971).

A Levéltár 1971-ben nehéz helyzetbe kerül, főleg a raktárhelyiségek hiánya miatt, ami akadályozza az intézmény normális működését.[24] A túltömött raktárhelyiségek képtelenek befogadni a terepen átvételre váró 3000 folyóméter anyagot. Évente ez a mennyiség 150 folyóméterrel nő. Az anyag ládákban, a földön fekszik. Emellett a Levéltár káderproblémákkal is küzd. Pálinkás igazgató a következőket jelenti: Az egyetemi végzettségű levéltárosi munkahely betöltésére kiírt pályázatra már egy éve senki sem jelentkezett, ugyanis alacsony a fizetés, rosszak a munkakörülmények, a stimuláció hiánya és más okok. visszataszítják az érdeklődőket.[25]

A helyzet megoldása érdekében Pálinkás József  konkrét és minden szempontból jogos tervet nyújt be az illetékes szerveknél, melyben arról ír, hogy szükség lenne a személyzet létszámának a növelésére (30 dolgozó), egy korszerű épület építésére (ebben 300 m2-es irodahelység, 2200 m2 -es raktárhelyiség, 120 m2 -es műhely, egy könyvtár, egy kiállítóterem és egy konferenciahelyiség lenne, a három terem összesen 150 m2 -rel, házmesteri lakás stb. lehetne).[26] Sajnos a társadalmi életszínvonal nem engedte meg a terv megvalósítását.

A levéltár gondjairól tanúskodó okirat 1974-ből

Kismutatás a levéltár alkalmazottairól (1971).

1973-ban az állagok és gyűjtemények száma 167 és 3790 folyómétert tesz ki. Az 1975. év Đuro Pucar látogatásáról emlékezetes, aki a két napig taró irattári kezelésről szóló szaktanácskozáson vett részt a társult munka szervezetekből érkező 130 jelenlévő mellett. A polcok mennyisége annak idején 457 folyóméter, abból 345 folyóméter fémpolc. A levéltári anyag faszekrényekben[27] áll, melyek közül valamennyi még 1831-ben készült a magisztrátus anyagának tárolása céljából.

Szabadka szabad királyi város Magisztrátusának iratanyaga a Levéltár raktárában.

A Levéltár gondjairól tanúskodó okirat 1974-ből.

1976-ban a Levéltárnak 12 dolgozója van, 9 szakvizsgával rendelkező (ebből 4 egyetemi végzettségű) és 3 adminisztrativ dolgozó. A 184 állag és gyűjtemény – összesen 3637 folyóméter levéltári anyag. A Levéltárat 51 kutató látogatta meg összesen 238 kutatónapon.


A Levéltár dolgozói 1977 márciusában (balról jobbra): Magyar László, Jelena Ivanković, Smilja Prijić, Terezija Jegić, Marija Milodanović, Apró Erzsébet, Mirjana Dimitrijević, Gašpar Ulmer, Rozalija Kukli, Milan Dubajić, Viktorija Ivanović, Hegedűs Márta és Godányi László.

1977-ben új dolgozóval gazdagodik az Intézmény, így már 13 dolgozó van, 5 egyetemi végzettségű. Három helyiség adaptációját végezték el, két kiállítást rendeztek, melyek közül az egyik a Szabadkai Évszázadok cím alatt készült el, és mellyel a levéltári szolgálat 30. évfordulóját és a Levéltár, mint intézmény fennállásának a 25. évfordulóját ünnepelték meg.

1978-ban a szakemberek megállapítják, hogy túlterheltek a meglévő raktárhelyiségek (936 kg/m2 a megengedett 150 kg/m2 helyett). Ezért 120 m2-rel bővítik a raktárhelyiséget. Ezenkívül két levéltáros kutatásokat végez a Magyar Országos Levéltárban, ahonnan 150, Szabadkára vonatkozó fénymásolattal gazdagítják állagainkat.

A földön fekvő levéltári anyagot 1979-ben helyezik csak át fapolcokra. Ekkor kerül szóba először az is, hogy Topolyán, a volt Zeneiskola helyiségeit iratraktárként használják. Egy jelentés része ezzel kapcsolatban: A múlt évben a Levéltár szerényen és csigatempóban megindult az intézmény állapotánk  javítása útján.[28]

A  közművelődési intézmények közül a Levéltár volt mindig a legrosszabb anyagi helyzetben, ezért 1980-ban Milan Dubajić az intézmény pénzelésével kapcsolatban a következőket írja: Az a benyomásom, hogy a Levéltár tevékenysége nem eléggé közismert és nincs elismerésben része, az intézményt „magasról“ kezelik és leértékelik. A Levéltár nem egyszer a kicsi és zárt intézmény minősítést kapja.[29]

1981-ben a Levéltár a Városháza 1570 m2 területét  foglalja el, 220 állaggal és gyűjteménnyel rendelkezik. A személyzet létszáma 14,5 fő (a Múzeummal közös könyvelőt alkalmaz).

1982-ben újabb 230 m2 területű raktárhelyiségeket kapott a Levéltár a Bíróság helyiségeiben – az akkori felmérések szerint ez a terület eleget kell hogy tegyen az elkövetkező 25-30 év állománygyarapítási szükségleteinek. Az előrelátások nem vették figyelembe az átvételre érett anyag gyors szaporodását, úgyhogy  a bírósági raktárak is fele annyi idő alatt megteltek. 1983-ban ide is fémpolcok kerültek.

Az 1984-ben beérkezett pénzek 17 %-a közvetlenül a munkaszervezetektől érkezik be.[30] Ebben az évben 59 kutató látogatogatott a Levéltárba, 694 könyvet, 3864 tárgyat, 64 dobozt, 22 irattömböt és 126 térképet használtak.

A Levéltár 1985-ben új dolgozót vesz fel. A Zentai Levéltárban szerzett 22 éves tapasztalattal rendelkező Dobos János levéltári tudomány magisztere helyezkedik el nálunk.

1986-ban a pénzelést a három község közművelődési közössége biztosítja. 640 levéltári doboz vásárlására kerül sor. Levéltárosaink küldöttsége részt vesz a Jugoszláv levéltárosok szaktanácskozásán Prištinában, valamint Szerbia levéltárosai szaktanácskozásán Mataruška Banján. A Levéltár dolgozói Lengyelországba is kirándulnak.

A Levéltár 40 éves fennállásának megünneplése kapcsán 1987. szeptember 17-én kétnapos tanácskozás megrendezésére került sor, melyen a Szerb Köztársaság, a Macedón Köztársaság, Koszovó Autonóm Tartomány és Vajdaság Autonóm Tartomány levéltári dolgozói vettek részt.

A vajdasági levéltárak levéltárosai látogatóban a lengyelországi levéltárakban

1988-ban 16 dolgozónk van, ebből 7 rendelkezik egyetemi végzettséggel. A raktárhelyiségek továbbra is hiányoznak. A több, felmerülő megoldás közül egyik sem valósul meg.

Topolyán a raktárhelyiségek adaptációját végzik. A Csongrád Megyei Levéltárral és a Magyar Országos Levéltárral kötött nemzetközi megállapodás alapján tapasztalatcserén alapuló együttműködés folyik az említett intézmények és intézményünk között. Minden levéltárosunk 12 napot tölt Magyarországon, ahonnan 500 Szabadkára vonatkozó dokumentum fénymásolatát hozza Szabadkára.[31]

Az 1990-ben történő társadalmi változások kihatással vannak az Intézmény pénzelésére. Nincs  többé önigazgatás. A hatalom centralizálódik, a levéltárak állami szervekké válnak, a szolgálat irányítása egy központból – a Szerbiai Levéltárból-történik[32], a pénzelés pedig az állami költségvetésből.

E  folyamatok tetőfoka a szerbiai Alkotmány változása 1990 szeptemberében, minek következtében meghozzák a Kultúrjavakról szóló törvényt is.[33]

1990-ben a Levéltár nyilvántartásában 379 állag és gyűjtemény ( 3498 folyóméter) és 673 irattár van. 1990. április 1-től az Intézmény pénzelésének java részét a Tartományi Közművelődési Tárca, a többit pedig a községi tárcák biztosítják. Ezekből a forrásokból a fizetések fedezése mellett felszerelést is vásárolnak: 14 folyóméter fémpolcot és 1000 dobozt.

Folytatódik a nemzetközi együttműködés a szegedi Csongrád Megyei Levéltárral és a budapesti Magyar Országos Levéltárral.

A levéltári anyag levéltáron kívüli védelme során 118 irattárba volt bejárás, átvettünk 104 foltóméter anyagot. A társadalmi-politikai szervek megszűnésével rengeteg átvételre érett anyag keletkezett – raktárhiány miatt azonban nem került sor annak átvételére. Jugoszlávia levéltárosai szaktanácskozását Ohridban tartják meg, Szabadka – Eszék – Zombor városok levéltárosai pedig Zomborban találkoztak.

1990. december 20-án és 21-én Szabadkán tartják meg az utolsó előtti Vajdasági Levéltárosok szaktanácskozását,[34] melynek tárgya  az egyházi anyakönyvek megvédése és a levéltárak távlatai a társadalmi viszonyok tükrében. Az első témával kapcsolatos beszámolók[35] után elhangzott az a javaslat, amely szerint az egyházaknak vissza kell adni azokat az anyakönyveket, amelyeket a közigazgatási szervek nyilvántartás miatt átvettek.[36] Még tizenhat  évvel a tanácskozás után sem történt semmi ezen a téren. Sőt az ügy tovább fokozódik, állami felügyelői rendelet alapján 2006-ban a Levéltár 14,87 folyóméter anyakönyvet vesz át az anyakönyvi hivataltól. Ez csak egy példa arra, hogy a levéltári szakmát és a levéltári anyag védelmét előíró törvények meghozatalát meg kellene sürgetni.

A második téma kapcsán: A levéltári szolgálat és a társadalmi tranzíció, is hoztak határozatokat. Javasolták, hogy minden megszűnt társadalmi-politikai szerv levéltári anyagát  azonnal át kell venni, annak megszűnése utáni[37]. Továbbá határozatot hoztak az irattárakkal és az újonnan alapított egyéni cégek dokumentációjával kapcsolatban, amely szerint pontosan meg kell határozni a levéltári és irattári anyag képzőit, azoknak az anyag feletti birtokjogát, mert így lehetővé válik a képző kötelességeinek előírásokkal való meghatározása, valamint a védelem alá eső levéltári és irattári anyag képzőinek nyilvántartásokba való bevezetése[38]. Sajnos ez a kezdeményezés sem vált valóra.

Már 1992-ben nyilvánvalóvá vált, hogy az országban uralkodó viszonyok kihatnak a szabadkai Levéltárra is. Az országban történtek – Jugoszlávia szétesése és a háború – az eddigieknél is jobban  kihatottak Levéltárunk 16 dolgozójára. A reménytelenség , a beszélgetéseket beárnyékoló sötét gondolatok, a félelem, mindez nyomot hagyott a munka eredményességére is. Jugoszlávia tragédiája közvetlenül a Levéltárban is reflektálódott – két levéltárosunk[39] november elején elhagyta munkahelyét és külföldön keresett menedéket.[40]

Az akkori igazgató sikerként könyveli el, hogy elkészült a Gyökerek  című dokumentumgyűjtemény kézirata és Szabadka  város 600 éves említésének évfordulója (1391-1991) alkalmából készített kiállítás is. A konfiszkált és a felvásárolt ingatlanok visszaszármaztatásáról szóló törvény[41] meghozatalának  következményeként 1700 ügyfél fordult a Levéltárhoz adatokért. A Levéltár már 1990-ben előkészítette az anyagot, így a kárpótlási kérvények megoldása az esetek 90 %-ban sikeresnek mondható.[42]

A pénzelésben problémák merültek fel. A tartományi eszközökön kívül nem érkezett be a remélt pénz – a községi tárca megszűnik.

Sor kerül 55 folyóméter anyag átvételére: Vajdaság Dolgozó Népe Szocialista Szövetségének Szabadkai Községi Választmánya iratai 1949-1990 – 17 folyóméter, a Vajdaság Szoc. Szövetség Ifjúságának Topolya Községi Választmánya 1962-1974 – 22 folyóméter anyagot adott át.

Ettől az időtől kezdve a fizetésekhez szükséges pénzeket a Szerb Köztársaság Közművelődési Minisztériuma biztosítja, az anyagi költséget pedig Szabadka város, Topolya és Kishegyes községek.

A tizenkét év alatt először fordult elő, hogy elmaradt a felszerelésre, dobozokra szánt támogatás.

Ezekben az időkben a dolgozók munkavándorlása nagy volt. A négy megüresedett munkahelyre [43] új dolgozókat vesz fel a Levéltár. Az informatikai technológiák meghódították Intézményünket is. Annak ellenére, hogy apróságnak tűnik, az idén beszerzett számítógép[44] elsőrendű jelentőséggel bír, óriási lehetőségeket nyújt a Levéltár munkájában is.[45]

Az ügyfelek kárpótlási kérvényeinek száma 700-ra csökkent, a megoldásukra szükséges idő viszont növekedett, mert olyan kérvényekről van szó, melyekkel kapcsolatban rendezetlen vagy segédkönyvek nélküli anyagban kell végezni kutatást.

Az igazgató érdekes következtetést von le: Tekintetbe véve a törvényeket, előírásokat és a gyakorlatot, értékelve a levéltári szolgálatot és annak funkcióját, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy szükség van a történelem, a tudományok és a közművelődés számára értékes levéltári anyag értékeléséhez szükséges új előírásokra és kritériumokra. Túl nagy mennyiségű anyagot veszünk át és őrzünk.[46]

Az infláció[47] értékteleníti a pénzt, befektetésében történő minden késés tragikus következményekkel jár, a Levéltár teljesen elszegényedik, nem képes az alapvető munkaeszközök beszerzésére sem.

1993 decemberében Milan Dubajić igazgatót kormányi végzéssel Zoran Veljanović váltja fel az Intézmény élén.

Megindul a Severna zvezda elnevezésű kiadványsorozat – megjelenik az iskolaüggyel foglalkozó kiállítás füzete.

1994-ben meghozzák a Kultúrjavakról szóló új törvényt, azonban nem kerül sor annak további, a levéltárakat érintő részének feldolgozására.

1995-ben a Levéltár 15 dolgozót foglalkoztat. A Közművelődési Minisztérium eszközöket biztosít kisebb mennyiségű fémpolc, szekrény és levéltári doboz vásárlására. Két önálló kiállítás rendezésére is sor kerül, kiadtuk a Severna zvezda kiadvány második füzetét is.

1996-ban már 16 dolgozója van a Levéltárnak. A szerbiai levéltári hálózatot Szerbia Levéltára, A Vajdasági Levéltár és Koszovó és Metohia Levéltára, 34 körzeti történelmi levéltár és két speciális levéltár képezik.

A Levéltár pecsétje és bélyegzői

Az 1999. év a NATO bombázás jegyében múlik. Szabadka környékét is érte légitámadás. A legértékesebb levéltári anyag készenlétben állt az esetleges evakuációra, amire szerencsére nem került sor. Egyes dolgozók tartalékos katonai beosztást kaptak. Egy támadás alkalmával megsemmisült a meteorológiai állomás levéltári anyaga.

A Levéltár problémáival foglalkozva megemlíthetjük, hogy komoly megbeszélések folytak arról, hogy az új község épületének egy részét intézményünk céljaira adaptálnák. A befektetés költségei kb. negyedmillió német márkát tettek volna ki.

A társadalmi forrongások, melyek 2000. október 5-én teljesedtek ki, nyomot hagytak Szerbia levéltári szolgálatán is.

2001 májusában[48] a Szerb Köztársaság Kormánya végzése alapján, összhangban az érvényben levő törvényekkel[49] és az új

társadalmi-politikai körülményekkel[50] Stevan Mačković lett a Szabadkai Történelmi Levéltár új igazgatója. Ebben az évben 746 kérvény megoldásán dolgoztunk.

A Levéltár továbbra is igyekszik minél sokrétűbben szolgálni a tudományt és a polgárokat.

Az évekig eltartó elhanyagoltságból eredő gondok áthidalása céljából, többek között, újból felvettük az 1992-ben megszűnt nemzetközi kapcsolatokat. 2003 óta ismét nemzetközi tapasztalacserét végzünk, külföldi szaktanácskozásokon és konferenciákon veszünk részt –  ilyen kapcsolatokat teremtettünk az Eszéki Állami Levéltárral, a budapesti Országos és Fővárosi Levéltárral és a Szegedi (Szentesi) és Kecskeméti Megyei Levéltárakkal.[51]

Az együttműködési megállapodás hitelesítése Kecskeméten 2004-ben, Stevan Mačković és dr. Szabó Attila

A 2002. évi, az egyes autonóm tartományi hatáskörök meghatározásáról szóló törvény[52] értelmében a vajdasági levéltári hálózat jogaiban és kötelezettségeiben a Tartomány veszi át az illetékeséget. Ezzel nagy mértékben javult a külföldi kutatók helyzete. Könnyebb a levéltári anyaghoz jutniuk, mert a kutatási engedélyt a Köztársasági Közművelődési Minisztérium helyett az újvidéki tartományi szervek adják meg, akik szinte kivétel nélkül megadják a kutatási engedélyeket.

2003-ban 441 állagot és gyűjteményt számlál a Levéltár, ami 4550 folyóméter levéltári anyagot tesz ki. A nyilvántartásban 767 irattár van bevezetve: a szabadkai község területén 518, Topolyán 193 és Kishegyesen 56.

2003 elejétől kezdve a fizetésekre szánt pénzeket a Szabadkai Községi Képviselőtestület biztosítja azzal, hogy a levéltári tevékenység pénzelésébe a Topolyai Község is bekapcsolódott. A régi helyett Topolyán új raktárhelyiséget kaptunk, így újabb raktárhelyiséghez jutott az Intézmény.

Ebben az évben különösen sok ügyfél fordult a Levéltárhoz. Külön csoportjuk az épületekkel kapcsolatban és az építési engedélyek legalizálásával kapcsolatban kérte a papírokat.

2003-ban megjelenik az Ex Pannonia 5-6-7 száma, az analitikus leltárak második füzete – Kraljevski komesar Jozef Gludovac (Gludovácz Joseph, királyi biztos Szabadkán) (1788-1790)  és  Istaknuti lekari Subotice (Szabadka híres orvosai)  (1792-1992)  című monográfia; 2004-ben az Ex Pannonia 8. száma, Industrija i industrijalci Subotice (1918-1941) (Szabadka gyáripara és gyáriparosai 1918-1941 között) című könyv; 2005-ben a Lekarska društva u Subotici (Szabadkai orvosi egyesületek) című monográfia; 2006-ban az Ex Pannonia 9-10. száma és a Magisztrátus jegyzőkönyvei (1743-1756) analitikus leltár.

CD lemezen három publikáció kiadására is sor került: A térképgyűjtemény kéziratos térképei, Történelmi Levéltár Szabadka, 2005; Zorica Mandić, Vera Manasijević: Szent Mária kiváltásgos királyi kamarai mezőváros tanácsának jegyzőkönyve – korábbi nevén Szabatka 1743-1756 (analitikus leltár), Történelmi Levéltár Szabadka, 2006; és Diákok a Levéltárban, a Levéltár és az iskola, Történelmi Levéltár Szabadka, 2007.

2004 óta állandóan folyik a munkaeszközök – dobozok, számítógépek, fémpolcok folyamatos beszerzése.

2005-ben történik meg először az intézmény történetében, hogy az igazgató megválasztása pályázat útján történjen. Az eddigi igazgató megkapja második mandátumát is. Az irodák új, adaptált helyiségekbe[53] kerülnek, szintén a Városháza 3. emeletén. Még fontosabb talán az a tény, hogy ebben az évben a Levéltár új raktárhelyiségekhez is jutott – megkapta a Margit malom három emeletét, ahol 637 m2 terület áll rendelkezésre további átvételek céljából.

Az elkövetkező 2006. év a kérvények nagy számáról (1727) marad majd emlékezetes. Több mint 1300 kérvény a vagyonvisszaszolgáltatásra vonatkozik, azokra a dokumentumokra, melyek alapján az ingó és ingatlan vagyont elvették és összhangban a törvénnyel nyilvántartásba vették.[54] A kérvények nagy mennyisége miatt szükség volt arra, hogy minden levéltári dolgozót bevonjunk a munkába, így a kérvények többségét sikeresen megoldottuk.

A Levéltár 2006-ban 2321,19 m2 területet foglal el, ebből 1800,40 m2-t az iratraktár, és a 12 férőhelyes olvasóterem foglal el. A Levéltár 18 dolgozót foglalkoztat, 14 számítógéppel, négy szkennerrel, 2 digitális fényképezőgéppel és 8 nyomtatóval rendelkezik.

Tervben van a Vajdasági Levéltár által berendezett levéltári hálózatba való bekapcsolódásunk is. A honlapunk www.suarhiv.co.yu.

2007 első félévében 443 folyóméter levéltári anyagot vettünk át.

Intézményünk ma regionális levéltár, tevékenységének hatásköre három község – Szabadka, Topolya és Kishegyes területét foglalja magába. A Levéltár szervezete a következő:

1. Igazgatási osztály

2. Anyagvédelmi osztály

3. Anyagfeldolgozó osztály

4. Kutató- és tájékoztató szolgálat

Szakkönyvtárunk állománya a helyi történelemmel foglalkozó és levéltári anyagon alapuló könyveket tartalmaz. Elsősorban kutatóink szükségleteit szolgálja. Szakkönyvtárunk állományát 1960-ban kezdtük gyarapítani, a könyveket leltároztuk, és tematikai és ABC regiszterbe vezettük. 1995-ig a könyvek az irodákban álltak. Ebben az évben elkészült a könyvtári állag felülvizsgálata-reviziója, a könyvek pedig egy külön helyiséget kaptak. Most a könyvtár állaga 4664 művet (6657 kötetet) számlál, ebből 3984 könyvet (5121 kötetet) és 680 folyóiratot (1536 kötetet). A kiadványok szerb, magyar, német és latin nyelvűek.

Előkészületek a levéltári anyag költöztetésére

A Levéltár fontos feladatköre a gyűjtőterület felügyelete is.  Iratellenőrzést 810 szervnél végzünk, melyek közül 535 aktív. A Levéltár illetékességi körébe tartozó szervek: közigazgatási, oktatásügyi, egészségügyi, gazdasági és közművelődési szervek, bankok, szociális, biztosítási intézmények. A gyűjtőterületen található anyag mennyisége kb. 42 000 folyóméter.

A közművelődési tevékenységen belül 2007-ben két kiállítás rendezésére és egy CD[55] kiadására került sor.

Összhangban a közigazgatási-területi változásokkal, változott az alaptó jogi hatásköre is. Alapítói jogokkal és kötelezettségekkel bírtak: Szabadka Község Népbizottsága, a Szabadkai Járás Népbizottsága és Szabadka Község Képviselőtestülete. A 90-es évek kezdetétől fogva egészen 2003-ig az alapító a Szerb Köztársaság Közművelődési Minisztériuma volt. 2003-tól az Intézményünkre vonatkozó minden alapítói jogot és tevékenységének pénzelését a Szabadkai Községi Képviselőtestület veszi át.

Nagy erőfeszítésre, sok kitartásra és tudásra volt szükség egy modern levéltári intézmény kiépítéséhez. Hosszú utat tett meg Intézményünk: A legelején, 1947-től csak egy ember, aki egyben a levéltári központ vezetője is – Blaško Vojnić Hajduk dolgozott, nem is a saját helyiségében. Majd az az időszak következik, mikor a Városháza harmadik emeletén raktárhelyiséget és irodát kap intézményünk, és 1950-től az első szakember – Emil Vojnović is munkába áll. Ma már 18 dolgozót foglalkoztat Levéltárunk, abból 9 levéltáros. Egy nem megfelelő raktárhelyiségtől a 2321 m2 területű iratraktárig, az egy vagon összekevert papírrakástól, a Magisztrátus levéltári anyagának szétválasztásán keresztül elértünk a 4794 folyómétert kitevő állományt, amely 450 állagból és gyűjteményből áll, melynek zöme rendezett, középszintű és darabszintű iratrendezésen ment keresztül és végül saját kiadványainkat is megjelentettük.

Egészében véve, a Szabadkai Történelmi Levéltár a korszerű levéltári szolgálat céljait szem előtt tartva egy eredetileg jogi iratokat őrző szervből (1743-1946) egy közérdekű intézménnyé fejlődött, melynek feladata a levéltári anyag megvédése, feldolgozása és a kutató – és tájékoztató szolgálat hatékony működése, elsősorban a történetírás érdekében.

A nemzetközi levéltári szervek által kezdeményezett szabványok bevezetése megköveteli a hazai levéltári szolgálat ezekhez való alkalmazkodását, fejlődését. Ez a folyamat elkerülhetetlen – változnak a társadalmi viszonyok, fejlődik az informatikai technológia, az információkhoz szabadon hozzá lehet jutni – mindez mellett azonban továbbra is szem előtt kell tartani a levéltárak elsődleges faladatát – a levéltári anyag védelmét.

60 éves gazdag tapasztalat és hagyomány alapjain a Szabadkai Történelmi Levéltár is igyekszik egy modern korszak követelményeinek megfelelő gyakorlatot kiépíteni.

A LEVÉLTÁRI ANYAG

A Szabadkai Történelmi Levéltárban őrzött legrégibb eredeti okirat az 1658-ban kiadott Szenci János nemesi oklevele. A tiszamenti határőrvidék idejéből pedig, melyhez a szabadkai sánc is hozzátartozott, csak 10 okiratot őrzünk. A zentai csata után 1697-ben a török hatalomtól felszabadulva, Szabadkát hozzácsatolták a Tiszamenti határőrvidékhez. A szabadkai katonai sáncot a kapitány vezette segédeivel, hadnagyaival, zászlósaival, választóival és egy jegyzővel. Nemcsak a  katonai, hanem a polgári ügyintézést is intézték, azzal hogy a fellebezéseiket a szabadkaiak a szegedi katonai parancsnoksághoz nyújthatták csak be. A Magisztrátus megszervezéséig (1743) csak néhány okirat maradt meg. Ettől az időtől kezdve már követhetjük a közigazgatási szerv egységes levéltári anyagának a gyarapodását. A későbbi közigazgatási szervek, a Szenátus, a Népbizottság és a Városi Képviselőtestület anyaga is teljes egészében meg van őrizve, Levéltárunk  legjelentősebb és legértékesebb részét képezi. A XIX., de főleg a XX. század folyamán az írott dokumentumok, tehát egyben a levéltári anyag mennyiségének komoly növekedését észlelhetjük.

Levéltárunkban megtalálhatók a levéltári anyag különböző fajtái: okiratok (oklevelek, diplomák), kéziratos könyvek (jegyzőkönyvek, regiszterek és más könyvek), segédkönyvekkel ellátott iratok, jelentős családok és személyek kéziratos iratai, térképek, tervrajzok, nyomtatványok, fényképek, és a más, korszerű adattárolási formák valamelyike (hajlékony lemez, CD stb.).

E különféle anyag sokasága csak úgy kerülhetett be a levéltárba, ha a történelem számára értékes adatokat tartalmazott és az iratalkotó irattárához tartozott.

A levéltárilag feldolgozott állagok száma 387. Az állagok és gyűjtemények évköre a XVII. századtól a mai napig terjed. A legtöbb kutató a következő állagok anyagát kutatja:

Szabadka 1779 évi kiváltságlevele

F:261 Szent Mária Kiváltságos Királyi Kamarai Mezőváros Tanácsa 1743-1778

F:272 Szabadka Szabad Királyi Város Magisztrátusa 1779-1849

F:002 Szabadka Szabad Királyi Város Tanácsa 1861-1918

F:047 Szabadka Város Szenátusa 1918-1941

F:060 Szabadka Szabad Királyi Város Polgármesteri Hivatala 1941-1944

F:068 Szabadka Város Népbizottsága 1944-1955

Ezek egyben a Levéltár legrégibb és legértékesebb állagai. Ezek mellet nagy jelentőséggel bír Térképgyűjteményünk 1556-1976 (F:003) és Tervrajzgyűjteményünk (F:275).

A megőrzött anyag zöme közigazgatási szervek, bíróságok, iskolák és közművelődési intézmények tevékenysége által keletkezett. Az anyag nagy része 1945 után keletkezett, a hatvanas években pedig a dokumentumok hiperprodukciójának lehettünk szemtanúi.

A XX. század utolsó évei az adattárolás új tehnológiáit hozzák magukkal és elárasztják az emberi tevékenység minden területét. Nagy elvárásaink vannak a levéltárban való alkalmazásuk irányában, amit Levéltárunk is türelmetlenül vár.

Fegyvertartási engedély 1850-ből

 

A LEVÉLTÁR SZEMÉLYZETE

(1947-2007)

A Tartományi Legfelsőbb Végrehajtó Bizottság 1946. november 2-án értesíti előírásairól Vajdaság minden múzeumát, levéltárát és könyvtárát az alkalmazottak foglalkoztatásával kapcsolatban. A levéltárakban 1 irattáros és 1 munkatárs foglalkoztatását látták elő, amennyiben azt a munka mennyisége és természete megköveteli, lehet több is.[56] Az irattáros egyben igazgató is. A fent említett intézmények dolgozói foglalkoztatása történhet állandó munkahelyi, tiszteletdíjas vagy önkéntes alapon.[57]

A Levéltár első igazgatója Blaško Vojnić volt, székhelye a Városi Könyvtárban – a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőtestületének Legfelsőbb Végrehajtó Bizottságának jelentése szerint.[58]

1946. július 16-án nevezték ki Blaško Vojnićot a szabadkai Levéltári Központ igazgatójává. A Levéltári Központ magába foglalta Szabadka város területét és Szabadka és Topolya járások területét.

Az 1948. évi levéltári tevékenységről szóló jelentés szerint január 1-jétől július 11-ig Prokes Mihály volt az igazgató, méghozzá önkéntes alapon. Őt, először mint irattáros, majd mint igazgató Ivan Rudić követi. Igazgatói évei alatt Ivan Rudić részt vesz a levéltárosok összejövetelein, tanfolyamokon Belgrádban és Dubrovnikban. A levéltári teendőket két alkalmazott végzi – Ivan Rudić, az igazgató és Péter Pál mint segédmunkás.[59] Kifejezésre jut több dolgozó alkalmazásának a szükségessége.

1951. november 28-tól, Emil Vojnović igazgatóvá való kinevezésével fokozatosan nő a személyzet létszáma a Levéltárban. Főként neki köszönhetjük, hogy a levéltári anyag hozzáférhetővé vált tudományos és más célokra.

Ma a Levéltár 18 dolgozót foglalkoztat.[60] Abból 13 dolgozó levéltári szakvizsgával rendelkezik: 6 főlevéltárosunk, 3 levéltárosunk, 1 magassegédlevéltárosunk és 3 segédlevéltárosunk van.

A dolgozók szakképzettségi beosztása a következő: 9 egyetemi, 1 főiskolai, 5 középiskolai és 3 elemi iskolai végzettségű alkalmazottja van az Intézménynek.

A Levéltár dolgozói, annak megalakulása óta:

 

Sorszám

 

Név

Betöltött munkahely

A munkába állás éve, hónapja, napja

A munkaviszony megszűntének éve, hónapja, napja

1.Ivan Rudićigazgató1949. 01.01.1951.11.30.2.Péter Pálsegédszemélyzet1951.01.01.1955.06.15.3.Emil Vojnovićlevéltáros1951.12.01.1973.02.01.4.Ruža Dulićsegédlevéltáros1951.12-01.1973.02.01.5.Mirjana Dimitrijevićlevéltáros1955.03.01.1983.05.05.6.Ulmer Gáspárlevéltáros1955. 06.06.1979.12.01.7.Viktorija Ivanovićlevéltári kezelő1955.09.01.1982.03.01.8.Szabó Jánossegédlevéltáros1957.12.09.1959.02.24.9.Viktorija Ivankovićsegédlevéltáros1958.09.06.1961.12.31.10.Hamari Editsegédlevéltáros1959.03.01.1961.02.22.11.VladimirČučkovićlevéltáros1960.10.01.1962.10.01.12.Marija Milodanovićsegédlevéltáros1961.05.01.1984.01.04.13.Terezija Jegićsegédlevéltáros1962.02.01.1984.12.30.14.Ilona Grečitakarítónő1962.02.01.1970.12.31.15.Smilja Prijićtitkár, ügyvezető igazgató1963. 01.01.1994.12.31.16.Andrija Horovicsegédlevéltáros, ügyvezető igazgató1965.09.01.1976.02.20.17.Andrija Jagicasegédlevéltáros1969.04.01.1970.06.15.18.Jelena Ivankovićlevéltári kezelő1970.07.01.1988.02.12.19.Apró

Erzsébetsegédlevéltáros1970.08.01.1993.09.15.20.Kukli Rozáliatakarítónő1971.02.01.1977.12.31.21.Godányi Lászlósegédlevéltáros1973.01.01.1979.04.15.22.Pálinkás Józsefigazgató1974.01.01.1975.12.31.23.Magyar Lászlólevéltáros1975.09.01.1998.06.10.24.Hegedűs Mártalevéltáros1976.03.01.1980.05.15.   1992.03.01.1992.09.01.25.MilanDubajićigazgató, levéltáros1977.02.01.1994.04.04.26.Dragica Gabrićtakarítónő1978.02.15.1994.09.15.27.László Rózsatakarítónő1979.05.21.1988.10.14.28.Lalija Gáborlevéltáros1979.07.01. 29.Zolna Matijevićlevéltáros1980.10.01. 30.Bezzeg Hubalevéltáros1981.05.01.1987.06.30.31.Ana  Remeštakarítónő1982.06.01. 32.Julija Simićkönyvelő1980.03.02.1983.09.30.33.Zorica Mandić (szül. Pavić)levéltáros1984.01.01.1992.01.18.   2002.12.25. 34.Tóth Józsefkönyvelő1984.03.01.1986.03.22.35.Rudolf Gerhardtsegédlevéltáros1984.12.20. 36.Nevena Babićsegédlevéltáros1985.12.02.1990.11.30.37.Dobos Jánoslevéltáros1985.12.23.1991.10.30.38.Lakatos Magdalevéltári kezelő1986.04.15.1996.12.15.39.Danka Prćićsegédlevéltáros1988.07.01.2000.02.16.40.Berkes Józseflevéltáros1988.05.16.1992.01.13.41.Dušanka Trajkovićkönyvelő1990.06.01. 42.Lévai Hajnalka (szül. Csákány)segédlevéltáros1991.11.05. 43.Stevan Mačkovićlevéltáros, igazgató1992.01.013. 44.Smilja Prodanovićlevéltáros1992.03.16. 45.Hegedűs Antallevéltáros1992. 01.01.1992.11.16.46.Zoran Veljanovićigazgató, levéltáros1993.12.01. 47.Tatjana Segedinčev (szül. Petković)levéltáros1994.01.15. 48.Branislav Egićsegédlevéltáros1994.04.01. 49.Janja Panićtakarítónő1994.10.05. 50.Snežana Kaljevićlevéltáros1996.10.01.2002.09.30.51.Željko Vidakovićlevéltári kezelő1997.02.01. 52.Veroslava Manasijevićlevéltáros1998.10.15.1999.10.09.53.Hegedűs Máriatakarítónő1999.12.27.2002.03.20.   2002.07.01.2004.01.12.   2005.10.10.2005.10.07.   2006.04.12.2007.04.11.54.Nevenka Beronjasegédlevéltáros1999.12.27. 55.Zoran Vukelićlevéltáros2000.04.01. 56.Mészáros Zoltánlevéltáros2003.09.01. 57.Hézső Zsoltinformatikus2005.10.10.

LEVÉLTÁRI IGAZGATÓK

 

Blaško Vojnić (1947)

Prokes Mihály (1947)

Ivan Rudić (1949-1951)

Emil Vojnović (1951-1973)

Andrija Horovic (1973-1974)

Pálinkás József (1974-1975)

Andrija Horovic (1976)

Smilja Prijić, ügyvezető igazgató (1976-1977)

Milan Dubajić (1977- 1993)

Zoran Veljanović (1994-2001)

Stevan Mačković (2001-   )

IVAN RUDIĆ (1949-1951)

1904. december 27-én született Szabadkán. Jogi egyetemi tanulmányait Zágrábban fejezi be 1948. június 10-én. Egy 1948. december 2-i irat levéltárosi szerepben említi. A Levéltári Központ címe: Szabadka, Lenjin park 11. A Levéltári Központ igazgatói állását 1951. november 28-től tölti be, és ezentúl nagyobb gondot fordítanak az anyagvédelemre. Részt vesz a háború utáni szaktanácskozásokon és tanfolyamokon. A Magisztrátus, Szenátus és a Városi Elöljáróság anyagán dolgozott.

EMIL VOJNOVIĆ (1951-1973)

Romániában, Temesváron született 1910. június 28-án. Gimnáziumi éveit Temesváron és Verbászon töltötte. 1931 és 1933 között dr. Josip Gerović ügyvédi irodájában dolgozott Topolyán. A szabadkai Jogi karon 1937-ben diplomált. A Jugoszláv katonaságnál letöltött szolgálati idő után ismét visszatér Topolyára dr. Josip Gerović ügyvédi hivatalába ügyvédjelöltként.

Munkaévei alatt volt ügyvédjelölt, könyvelő, pénzügyi ellenőr és jogi tanácsadó. Jogászi állásában idegen nyelvű levelezéseket is lebonyolított.

A felszabadulás után az Izgradnja elnevezésű tartományi építészeti cégnél helyezkedik el Szabadkán. A szabadkai Levéltár igazgatói állását a Városi Népbizottság Végrehajtó Bizottságának végzése alapján tölti be 1951. december 1-től. A levéltárban töltött évei során szakmunkák és beszámolók sorozatát írta meg: A Szabadkai Városi Állami Levéltár (Gradska državna arhiva u Subotici), A Szabadkai Állami Levéltár általános leltára (Opšti inventar Državne arhive u Subotici), Észrevételek a gyakorlatunkban előforduló selejtezési problémákról (Neka zapažanja o problemu škartiranja kod nas), A JSzNK levéltári szolgálatának utolsó 10 éves gyakorlata (1956) (Razvitak arhivske službe FNRJ za poslednjih deset godina), Magyar Nemzeti Levéltár 200 éves évfordulója (200 godišnjica Nacionalnog arhiva Mađarske), A népbizottság irattári anyagának selejtezése (Škartiranje registraturskog materijala narodnog odbora), Az írott anyag elkülönítése és megsemmisítése (Izdvajanje i uništavanje pisane građe), A Szabadkai Állami Levéltár első kiállításának  tapasztalatai (Iskustva sa prve izložbe Državnog arhiva u Subotici, Egy állag meghatározásához szükséges kritériumok (Kriterijumi za određivanje arhivskog fonda), Jugoszlávia gazdasági levéltárai (Privredni arhivi Jugoslavije), A vajdasági magisztrátusok azaz a törvényhozó szervekkel rendelkező városok állagainak képzése (Formiranje fondova vojvođanskih magistrata odnosno municipalnih gradova). A beszámolók megjelentek az Arhivist, Arhivski almanah, Arhivski pregled és a magyarországi Levéltári Híradó szakfolyóiratokban.

1955 és 1962 között az Arhivski pregled, Arhivski almanah, Arhivist folyóiratok szerkesztőségében, valamint a Szerb Szocialista Köztársaság Levéltárosai Egyesületének Végrehajtó Bizottságában és más szakbizottságokban is tevékenykedett.

Folyékonyan beszélt németül, franciául és magyarul.

Munkásságáért 1972-ben Szabadka város Októberi díját nyeri el. Jugoszláviai szinten a legjobb levéltárosok közé tartozott és nagy szakmai tekintélyt élvezett. Mint igazgató támogatta a dolgozók szakmai továbbképzését. Kezdeményezője a külföldi kapcsolatoknak és ennek következtében a dokumentum- és tapasztalatcserének. Főleg Vajdaság népei és nemzetiségei történetének a kutatásával foglalkozott. 1973. február 1-jén nyugdíjba vonul.

ANDRIJA HOROVIC (1973-1974)

1920. május 3-án született Szabadkán, ahol 1939-ben le is érettségizik. A katonai szolgálat letöltése után egyetemi tanulmányait megszakítja a háború. 1942. március 1-jén kényszermunkatáborba hurcolják, ahonnan 1945-ben megszökik. Szökés közben megsebesül. Legszűkebb családját az auschwitzi haláltáborban vesziti el, felesége pedig Szabadka bombázásakor életét veszíti. Jelentkezik a  népfelszabadító katonaságnál, ahonnan 1945. november 26-án elbocsájtják a III. Vajdasági Brigád II. Zászlóaljának Iskolaügyi Osztálya elnökeként.

A háború előtt rövid ideig Podravska Slatinan dolgozik mint hivatalnok. 1946-tól a Városi Pedagógiai Tanács titkára, pedagógiai referensként, tanügyi tanácsosként és a Szabadkai Járás Népbizottsága Közművelődési referenseként tevékenykedik. A Történelmi Levéltárban 1965. szeptember 1-jén helyezkedik el. A levéltári anyag védelmével és átvételével kapcsolatos munkákon dolgozik mint segédlevéltáros. 1973. január 16-án kinevezik a Levéltár ügyvezető igazgatójának, ezen a munkahelyen 1974. január 1-ig marad. Igazgatóhelyettesi kinevezést 1974. január 9-én kap. Andrija Horovicot másodszor is kinevezik a szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójává 1976. január 1-jén. Munkásságát hirtelen halála szakítja meg 1976. feburár 20-án.

Munkássága alatt több funkciót is betölt. Tagja A Könyvterjesztő Egyesület Köztársasági Közgyűlésének, elnöke a Járási színház – Zenei színjátszó és a Magyar Színjátszótársulatnak és a Városi Könyvtár, Báb- vagyis Gyermekszínház, Városi Filharmónia, Zeneiskola, Állatkert, a Népkör közművelődési egyesület tanácsainak.

Tagja a műkereskedési, filmbemutató, folklóregyesület  bizottságainak, drámai csoportoknak. A Bábszínház szükségleteire színműveket is fordított.

Andrija Horovic a Városi Múzeum alapításának a kezdeményezője, legkiemelkedőbb szervezője. Az elkonfiszkált birtokokról nagyszámú műtárgyat gyűjt be és ment meg a megsemmisüléstől. Neki köszönve hozta meg a Népbizottság 1948. április 24-én a Múzeum alapításáról szóló határozatot. Kezdeményezője a Palicsi Nyári Színpad kiépítésének, síkraszáll az Állatkert mgnyitásáért és hozzájárul a Városi Könyvtár fejlesztéséhez.

PÁLINKÁS JÓZSEF (1974-1975)

Tordán született 1915. március 16-án, itt járja ki az elemi iskola 8 osztályát. Gimnáziumi éveit Becskereken tölti.  Tanítóképző iskolába Zomborban és Eszéken jár, ezt 1937-ben fejezi be. A Pedagógiai Főiskolát Újvidéken végzi el, miután a belgrádi egyetem Történelmi szakán folytatja tanulmányait, ahol 1954-ben diplomál.

Az  egyetem után letölti a katonai szolgálatot. 1939-től tanítói állásba lép a Stevan Nemanja Elemi Iskolában. Később Dušanovon és Csantavéren dolgozik, 1947-től az adai Gimnáziumban tanít, majd átkerül Szabadkára, ahol A Tanítóképző magyar nyelvű tagozataiban ad elő.

1944. november 27. és 1945. május 15. között, tanári pályafutása mellett, Pálinkás József tudományos kutatómunkával is foglalkozott. Szabadka város községével kötött szerződés alapján kutatásokat végez hazai és külföldi lévéltárakban és könyvtárakban a város iskolaügyének monográfiája megírása céljából. Megírta a szabadkai Tanítóképző (Učiteljska škola u Subotici), a Zenede (1918-ig) (Monografija Muzičke škole u Subotici), és a Szabadkai népiskolák (1687-1941) (Narodna prosveta u Subotici (od 1687-1941) című monográfiákat. A tanítók képzéséről Vajdaságban 1868-ig több tanulmányt is írt. Mintegy 30 tanulmányt jelentet meg különböző folyóiratokban és újságokban.

Az elemi iskolák 6.,7.,8. osztálya számára 3 tankönyvet írt. A Tanítóképző és a Pedagógiai Főiskola igazgatójaként is dolgozott.

A Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójává 1974. január 1-jén lett kinevezve. 1975. december 31-én nyugdíjba vonul, minek következtében befejeződik gazdag pályafutása.

ANDRIJA HOROVIC

(1976. január 1. – 1976. február 20.)

Andrija Horovic 1976. január 1-jén másodszor is a Történelmi Levéltár igazgatója lett. Munkáját 1976. febrár 20-án megszakítja hirtelen halála.

SMILJA PRIJIĆ (1976. feb. – 1977. feb.)

ügyvezető igazgató

1936. november 21-én Višnjevacon született. Az alsó gimnáziumot Csantavéren, a Közgazdasági iskolát pedig Szabadkán fejezi be 1961-ben. 1956. október 1. és – 1962. december 31. között a csantavéri Népbizottságnál dolgozik könyvelőként. Ezután munkaéveit a Városi Állami Levéltárban tölti le. 1963-tól titkári feladatkörén kívül pénzügyi intézést is végez.

Andrija Horovic halála után a Levéltár munkaközössége 1976. március 19-i végzésével kinevezi ügyvezető igazgatónak. Ezen a funkción 1977. februárjáig marad.

MILAN DUBAJIĆ (1977-1993)

Újzsedniken született 1929. február 3-án. Az elemi iskolát Újzsedniken a gimnáziumot pedig Újvidéken és Szabadkán végzi el. A belgrádi Bölcsészeti Egyetem Történelmi karán diplomált 1957-ben.

Rövid ideig nevelőként, majd több mint 2 évig tanárként dolgozik a szabadkai Gimnáziumban. Az elkövetkező 17 évet a szabadkai Városi Múzeumban mint történész  kusztoszi állásban tölti. A múzeumban kutatásokat folytat a munkásmozgalom és a népfelszabadító háború történetével kapcsolatban. Ez idő alatt több kiállítás szervezője, a sajtóban és folyóiratokban több mint 150 cikket jelentet meg. Két könyv szerzője: Radnički pokret u Subotici 1918-1921 (A szabadkai munkásmozgalom) és Portreti, biografije subotičkih revolucionara (Portrék, szabadkai forradalmárok életrajzai).

Ulmer Gáspárral és Szentgyörgyi Istvánnal közösen kéziratot ad ki 1972-ben: Razvoj zabavišta, predškolske ustanove u Subotici 1843-1971 (Az óvódák, iskoláskor előtti gyermekek számára létesített intézmények Szabadkán).

Milan Dubajić 1944-ben részt vett a népfelszabadító háborúban a Donji Lapac Népfelszabadító Bizottság futárjaként. 1944 júniusától a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetkezet tagja, a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagságába 1948 júniusában lép. Három ifjúsági munkaakció résztvevője, különböző ifjúsági  és társadalmi-politikai szervezet tagja.

A Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójává 1977. február 1-jén nevezik ki. Ezt a funkciót 1993 novemberéig tölti be. Rövid ideig levéltárosi munkakörben dolgozik, majd 1994 februárjában elmegy nyugdíjba.

ZORAN  VELJANOVIĆ (1993-2001)

1959-ben született Becskereken. A gimnázium társadalmi nyelvi tagozatát szülővárosában fejezi be, egyetemi tanulmányait pedig a belgrádi és újvidéki Bölcsészeti Egyetem Történelmi karán folytatja. 1995 óta magiszteri tanulmányokat folytat.

Elemi iskolában történelemtanárként dolgozik, majd 1993 novemberében a szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójává nevezik ki. Igazgatási ideje alatt több tudományos, kutatástörténeti kiadvànysorozatot indít meg: Severna zvezda (Sarki csillag), Naučno-informativna sredstva o arhivskoj građi (Iratfeltáró kiadványok), Ex Pannonia – a Történelmi Levéltár folyóirata 1996-tól. Tagja a Luča elnevezésű közművelődési, művészeti és tudományos kérdésekkel foglalkozó folyóirat szerkesztőségének. A Matica srpska munkatársa. A levéltári anyag alapján több kiállítást is szervez, és a XVIII.-XX. századi szerb nemzeti történelem kutatásával foglalkozik.

Következő könyvei jelentek meg: Mišićevo 1925-1996, Srpska čitaonica u Subotici 1862-1959 (A szabadkai Szerb Olvasóegylet), Dr Jovan Paču 1847-1902, Jugoslavija: istina ili zabluda (Jugoszlávia: igaz vagy tévhit).

200l óta a Levéltárban levéltárosként dolgozik, a levéltári és irattári anyag levéltáron kívüli védelmén.

STEVAN MAČKOVIĆ (2001 –     )

Stevan Mačković 1959. október 16-án született Szabadkán. Az elemi iskolát és a gimnázium társadalom tudományi tagozatát szülővárosában fejezi be. Egyetemi tanulmányait az újvidéki Bölcsészeti Egyetem Történelmi szakán végzi. Már apszolvensként tanári állást vállal. Történelemtanári diplomát az újvidéki Bölcsészeti karon kapja meg 1984-ben. Ezek után Szabadkán tanít elemi iskolában, majd a Városi Múzeumban helyezkedik el. 1985 és 1988 között az újvidéki egyetemen prof. dr. Danilo Kecić asszisztense a Jugoszlávia történelme szaktantárgy előadásain. Magiszteri tanulmányokra iratkozik be Belgrádban, kutatómunkával is kezd foglakozni és megjelenteti első szakmunkáját. 1988 végén visszatér Szabadkára, ismét tanári állásba lép.  A Történelmi Levéltárban 1992  elején helyezkedik el. Kutatástörténeti munkáit, tanulmányait és cikkeit a helyi és külföldi folyóiratokban jelenteti meg.

Levéltári munkaévei során különféle szakmunkákban vett részt. A következő közigazgatási állagok rendezésén dolgozott: Szabadka város Szenátusa 1918-1941, Szabadkai Járási Elöljáróság 1934-1941, Szabadkai Kerületi Népbizottság 1945-1946, Városi Népbizottság 1944-1954 és más iskolai és gazdasági fondok rendezésén. E fondok anyagára leltárokat készített, darabszintű iratrendezést pedig a Járási Elöljáróság iratain és a Szenátus  Városi jegyző sorozatán végzett el. A Levéltár közművelődési tevékenységében, kállítások rendezésében és az Ex Pannonia folyóirat megjelentetésében is részt vesz.

Több mint 50 publikációt ad ki cikkek és tanulmányok, közlönyökben megjelent adalékok, lexikográfiai címszavak formájában,  ezenkívül megjelenik egy szerzői kiadványa: Industrija i industrijalci Subotice 1918-1941 (Szabadka gyáripara és gyáriparosai). A könyvért 2006-ban kiérdemli a Dr. Bodrogvári Ferenc díjat.

Két közös szerzői monográfia megírásában is részt vesz : Nastanak i razvoj predškolstva u Subotici (Az iskoláskor előtti nevelés kialakulása és fejlődése Szabadkán) és Crveni krst u Subotici 1886-2006 (A Szabadkai Vöröskereszt). 2001 júniusától a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója.

Összeállította: Tatjana Segedinčev, főlevéltáros


[1] A szöveg alapjául a Belgrádi Történelmi Levéltár igazgatónője, Branka Prpa, által megírt „Naša vizija, misija, ciljevi” (Vízióink, küldetésünk, céljaink) című írása szolgált, http://www.arhiv-beograda.org.FR-O-Nama.html. A Levéltár helyzetének és perspektívájának  precíz leírása példaként szolgál más levéltárak „víziójának és küldetésének” kialakításához.

[2] Iványi István, Szabadka szabad királyi város története, Szabadka I., 1886, II., 1892.

[3] A dokumentumok védelméről tanúskodik a kamarai és városi vezetőség közös gyűlésén 1743. július 31-én hozott határozata is, amelyben meghatározzák a jövendőbeli városháza helyét, mely épületnek 2-3 ügyviteli irodája lenne, és egy külön helyisége, a bírósági határozatok meghozatala és a fontosabb dokumentumok őrzése céljából. Szent Mária Kiváltságos Királyi Kamarai Mezőváros Tanácsának Jegyzőkönyve-korábbi nevén Szabatka (1743-1756), a Magisztrátus jegyzőkönyveinek sorozata analitikus leltára (1743-1779), 1.sz., 2. számú leírás, F.261.1.pag.3 1/1743, Szabadka, 2006. 15.old.

[4] A Szabadkai Történelmi Levéltár irattárából (a további szövegben Sz.T.L. irattára) 6/1947, számú tárgy. A Vajdasági Képviselőtestület Legelsőbb Végrehajtó Bizottsága 1946. november 2-án kelt határozata szerint Vajdaságban 9 regionális levéltár létesül: Újvidéken, Zomborban, Szabadkán, Zentán, Kikindán, Becskereken, Versecen, Pancsován és Sremska Mitrovicán. Ugyanígy szervezték meg a múzeumokat, műemlékvédő intézeteket és könyvtárakat is – ezen intézmények minden városban közös székhellyel rendelkeztek. Azt is előlátták, hogy az intézményeket egy közös épületben helyezzék el.

[5] U.o.

[6] U.o.

[7] A Városi Könyvtár igazgatója  egyben a levéltári központ igazgatója is.

[8] Sz.T.L. irattára, 22/1948 sz. tárgy. A jelentésből megtudjuk, hogy Ivan Rudić a Levéltárban nemcsak levéltárosként helyezkedett el állandó beosztásban, hanem a levéltári központ vezetője is volt meghatározott időre.

[9] Zoran Veljanović, Pro Arhivo-De Arhivo, Rukovet, Časopis za književnost, umetnost i kulturu br.4-5-6, Subotica, 1997, 41-53.old.

[10] u.o., Sz.T.L. irattára 14/1948 sz. tárgy. A Vajdasági Levéltárnak írt levél azt a lesújtó adatot tartalmazza, hogy az Államügyészség 7560 kg mennyiségű levéltári anyagát kidobták a Vajdasági Levéltár azaz a Szabadkai Levéltári Központ engedélyezése nélkül; 22/1948, 34/1953 sz. tárgyak. Ilyesmi sajnos nagyon sűrűn előfordult.

[11] Sz.T.L. irattára 4/1949 sz.tárgy.

[12] Sz.T.L. irattára 85/1949 és 89/1949 sz. tárgyak .

[13] Emil Vojnović, Arhivist, Belgrád, 1955/1, 45. old.

[14] Zolna Matijević, Prilozi za bibliografiju Emila Vojnovića, Ex Pannonia, Glasnik Istorijskog arhiva Subotica, Subotica, 1996, 1 sz., 193-194. old. Vojnović Emil 1910-ben született Temesváron. A gimnáziumot Verbászon fejezi be. A szabadkai Jogi Karon 1937-ben diplomál, 1942-ben doktorál Pécsett. Olvasottságának, műveltségének köszönhetően és poliglotta lévén, a Levéltári Központ igazgatójává nevezik ki. Fennmaradt munkaéveit ezentúl ebben az Intézéményben tölti. A régióban a levéltári tudomány alapköveit teszi le, több tudományos dolgozat szerzője.

[15] F:060, GNO, 2173/1952, ez a beosztás érvényes a Szerb Köztársaság egész területén.

[16] Veljanović, említett munka, 41-53. old.

[17] Ulmer Gáspár elbeszélése alapján.

[18] Sz.T.L.irattára 186/1955 sz. Tárgy.

[19] Sz.T.L. irattára 5.sz. jegyzőkönyv, 1958.X.18.

[20] F.316.6.9. Emil Vojnović kézirata.

[21] A Szabadkai Járás Képviselőháza és annak szervei szervezetéről szóló határozat 2. szakasza szerint (Sl. list Sreza Subotica 36/1963) és a Szabadkai Járás Képviselőháza Tanügyi, Közművelődési és Testnevelési Tanácsa 1954. szeptember 22-i határozata alapján, mindkét Tanács közös gyűlésén 1964. október 7-én meghozott 05-7101/1964 számú végzése alapján névváltozás következik be: a Szabadkai Városi Állami Levéltár Szabadkai Történelmi Levéltár elnevezést kapja. Sz.T.L. irattára 0208-148/2-1964 sz. tárgy.

[22] Sz.T.L. irattára 0207-65/1-1964 sz. tárgy.

[23] E szerződés alapján a Szabadkai Község a szükséges pénzelés 75%-át, Topolya 19 %-át és Kishegyes 6 %-át biztosítja.

[24] Pálinkás József a Községi Közművelődési Szervnek írt leveléből.

Sz.T.L. irattára 02-71/1-1971 sz. tárgy.

[25] Az igazgató jelentése Stanje i problemi Istoprijskog arhiva u Subotici, u.o.

[26] Pálinkás párhuzamot húz a szabadkai Levéltárban uralkodó viszonyok és a Belgrádi Városi Levéltár építésével kapcsolatos körülmények között.

[27] A régi, a városháza plafonjáig érő faszekrények még ma is használatban vannak.

[28] Sz.T.L. irattára, A Levéltár 1979. évi tevékenységéről szóló jelentése

[29] Sz.T.L. irattára, 80/1/1981 sz. tárgy, a Levéltár 1981. évi tevékenységéről szóló jelentés.

[30] Sz.T.L. irattára 02-97/1/1985 sz. tárgy, A levéltár tevékenységéről szóló 1984. évi jelentés.

[31] Sz.T.L. irattára, A Levéltár tevékenységéről szóló 1988. évi jelentés.

[32] Sz.T.L. irattára 01-30/1/1991 sz. tárgy, Felszólalás a Szerbiai Levéltár tanácskozásán.

[33] Službeni glasnik RS, br. 6/1990.

[34] 1991. november 14-én és 15-én Pancsován megtartják a Levéltári dolgozók tartományi szaktanácskozását. Ez volt az évtized utolsó tanácskozása.

[35] Az egyházi anyakönyvek védelme Vajdaságban című komoly tanulmánnyal mr. Dobos János szerepelt a tanácskozáson. Az ott elhangzott beszámolók megjelentek az Arhivski anali (1992/1 sz., Újvidék, 1992, 39-58. old.) folyóiratban. Mr. Sredoje Lalić levélben válaszolt a tanulmányra. Azonkívül, hogy kifejti véleményét azokkal a kérdésekkel kapcsolatban amelyekkel nem egyezik, megtudjuk azt is, hogy az Egyesült Államok Genealógiai Egyesülete 600 000 dollárt fizetne az anyag mikrofilmezéséért.

Az ilyen anyagias elképzelés sokat elárul Vajdaság levéltári köreiben uralkodó gondolkodásról.

[36] Arhivski anali 1992/1, Újvidék 1992, 8.old.

[37] Arhivski anali 1992/1, Újvidék 1992. 9.old.

[38] u.o.

[39] Berkes József és Hegedűs Márta

[40] Az 1991. évi levéltár tevékenységéről szóló jelentést Milan Dubajić igazgató írta meg (Novi Žednik, 3.02.1929. – Subotica, 30.04.2007.)

[41] A Mezőgazdasági Földalapba felvásárolt, illetve a mezőgazdasági termények beszolgáltatásának eleget nem tevő személyektől a társadalmi tulajdon javára konfiszkált termőföldek visszaszármaztatásának jogosultságát és feltételeit szabályozó törvény, Službeni glasnik RS , br. 18/1991.

[42] Gerhardt Rudolf által írt adalék a Milan Jakšić Iskustva arhiva u Vojvodini u vezi s primenom Zakona o vraćanju zemlje című munkájához, Arhivski anali 1992/1, Újvidék 1992, 142.old.

[43] 1992-ben a Levéltárat elhagyta Berkes József (ma a budapesti Állami Levéltárban dolgozik), Hegedűs Márta, Zorica Mandić (2002 óta ismét a Levéltárban dolgozik) és dr. Hegedűs Antal (nyugdíjba vonult).

[44] a PC286 típusú számítógépről van szó

[45] Az 1992. évi levéltári tevékenységről szóló jelentés, 5. old.

[46] Az 1992. évi levéltári tevékenységről szóló jelentés, 25.old.

[48] Zakon o delatnostima od opšteg interesa u oblasti kulture (Sl.glasnik RS, br. 49/1992)

[49] A háború utáni első szerb demokrata kormány. A kormány elnökei 2001. január 25-től – a merénylet elkövetéséig 2003. március 12-ig – Zoran Đinđić, 2003.március 18-tól – 2004. március 3-ig Zoran Živković.

[50] Az elmúlt 15 évben kimúlt a nemzetközi és regionális együttműködés – írja Milena Popović Subić levéltáros az Analiza stanja zaštite arhivske građe na teritoriji AP Vojvodine, (Arhivski anali, 3. sz., Újvidék 2006, 257 old.) megjelentetett cikkében. A cikket a Danas napilap 2005.06.30. megjelent száma kommentálja  Arhivi bez struje i obezbeđenja  cikkében: „Vajdaság 9 levéltárában uralkodó viszonyok katasztrofálisak – hangzott el a Vajdasági Levéltárban tartott gyűlésen a következtetés, miután betekintést nyertek a Vajdaság területén található levéltári és irattári anyag védelmébe. Egyes raktárakban nincs áram, sem fizikai sem elektronikus felügyelet, a tűz elleni riadó –  és  hűtőberendezés még mindég csak utópia. A regionális levéltárak feletti alapítói jogok sincsenek letisztázva, egyedül a Vajdasági Levéltár dicsekedhet azzal, hogy eleget tesz a levéltári anyag védelmét előíró szabványnak. A tartományi levéltári szolgálatban uralkodó viszonyokat 17 évvel ezelőtt vizsgálták csak, az előírások hiánya gátolta az intézmény működését. Milena Popović Subić a Vajdasági Központi Levéltári Szolgálat főnöke szerint nem végezhettek analízist a Vajdaság külön illetékességi köre meghatározásáról szóló törvény meghozatala előtt (Zakon o posebnim nadležnostima AP Vojvodine). A kultúrjavak védelméről szóló törvény keretén belül szükség van a levéltárakról szóló önálló törvény meghozatalára, mert csak így lehet szabályozni a történelmi levéltárak munkáját. Ugyanúgy szükségesnek tartja a raktárhelyiségek bővítését, a nemzetközi együttműködést, elektronikus adattárat és a szerbiai levéltárak egységes regiszterét berendező előírások meghozatalát.”

[51] 2004-ben aláírtuk Kecskeméten az Együttműködési Szerződést.

[52] Sl. Glasnik RS, br. 6/2002. Az omnibusz törvény (Zakon o utvrđivanju određenih nadležnosti Autonomne Pokrajine) érvénybe lépése után a Tartományi Oktatás és Művelődési Titkárság illetékessége jelentősen bővült ezen a téren.

[53] A költözködés a már fennálló raktárhelységekbe történt.

[54] 2005. június 8-án érvénybe lépett a Zakon o prijavljivanju i evidentiranju oduzete imovine (Službeni glasnik RS, br. 45/2005) törvény, amely szabályozza a Szerb Köztársaság területén, minden anyagi térítés nélkül elsajátított vagyon bejelentését és összeírását, amely vagyon a nacionalizációval, agrárreformmal, konfiszkációval, szekvesztrációval, expropriációval kapcsolatos 1945. március 9-e után alkotott és érvényben lévő törvények alkalmazása alapján lett eltulajdonítva. (a Törvény 1. szakasza) A vagyon fogalma alatt a törvényhozó az ingatlan és ingó vagyon feletti birtokjogot valamint más birtoklási jogokat értelmez ( a Törvény 2.szakasza.).

[55] Az Eszéki Állami Levéltárral kötött együttműködés keretén belül megrendeztük az eszéki Levéltár  az Eszék a régi képeslapokon című kiállítását Szabadkán is, A Levéltár és az iskola elnevezésű projektumon belül a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium valamennyi tanulója  az iskolaüggyel kapcsolatos kutatásokat végzett Levéltárunkban, minek eredményeként egy kiállítást rendeztünk és egy CD-t adtunk ki.

[56] Sz.T.L. irattára 1/1947 sz. tárgy.

[57] u.o.

[58] Sz.T.L. irattára 4/1947 sz. tárgy

[59] Sz.T.L. irattára 61/1951 sz. tárgy

[60] Jelenleg folyamatban van a kutató- és tájékoztató osztályon egy újabb levéltárosi munkahely betöltése.

Advertisements

A SZABADKAI POLITIKAI ÉLET A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN

 Megjelent: Szabadka politikai élete a XIX. Század második felében. (Политички живот Суботице у другој половини XIX века).  EX PANNONIA бр. 5-6-7, 2003, Истраживања, студије, чланци, стр. 47-54 

Vass Géza,  a szabadkai Műemlékvédelmi Intézet történésze

        SZABADKA POLITIKAI ÉLETE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 

     Dolgozatunk célja, hogy bemutassuk a város politikai életét a századfordulón. Nem törekszünk  a társadalami, gazdasági és kultúrális összefüggések taglalására. A dolgozat főleg a politikai történelemet érinti. Időben a kiegyezéstől  az   1902-ig  terjedő időszakot öleli fel, egy bővebbre sikerült bevezetővel. Kiindulópontunk a kiegyezés, a politikai pluralizmus kezdetének dátuma, míg a zárópont az 1902-es év, Mamuzsits Lázár[1]  polgármester bukásának dátuma. A téma megfogalmazásában, számottevő irodalom hiányágban, főleg a szabadkai magyar sajtóban megjelent cikkekre támaszkodtunk. A szláv nyelvű újságok elemzését majd csak a jövő évre tervezem. A munka így csak a kutatási program első fázisának erdményeibe nyújt betekintést.

Az 1686-os évben, a teljesen lakatlan  városba bevándoroló bunyevácok és szerbek összlétszámát pontosan nem ismerjük, így ebben a kérdésben csak feltevésekbe bocsájtkozhatunk. Azt azonban tudjuk, hogy a hatátáőrségben a katolikusok két, a görögkeleti vallásúak pedig egy századnyi katonát adtak. Ebből feltételezzük, hogy a két nép számaránya a településen is hasonló lehetett. A bunyevácok és szerbek a városban  területileg egymástól elválasztva laktak. A katolikusok a várost kettéválasztó vízfolyástól nyugatra,  míg a görögkeletiek ettől keletre építették fel lakhelyeiket. A tizennyolcadik század negyvenes éveiben a katonai közigazgatás megszüntetése után, a tömegesen érkező magyar lakosság beékelődött a két entitás közé, a  Jaszi barának nevezett vizes terepre. Így alakult ki, még a két világháború  után is emlegetett bunyevác-, magyar – és szerbvég.

A katonai közigazgatás felszámolása elkerülhetetlen folymat volt, de nem                     ment zökkenőmentesen. A bécsi udvar, hogy terveit könnyebben véghezvigye, először ügyesen szembeállította a szerb és bunyevác ,, granicsárokat,,. A jövendőbeli kamarai mezőváros vezetését a katolikusoknak ígérve, majd a tiszteknek többszáz holdas birtokokat kiutalva, megteremtett egy  birtokos elitet, amely az elégedetlen közktonákat vissszatartotta a lázadástól. A város vezetéséből kiszorult szerbek egy része elhagyta a  várost, és a megmaradt határőrvidekre telepedett át. Így a városban a politikai és gazdasági hatalom egyértelműen a birtokos bunyevác réteg kezébe került. Ez az állapot  nem változott meg a szabad királyi városi rang elnyerése után sem.

II József uralkodása, és az azt követő napóleoni háborúk alatt, a város önkormányzata gyakorlatilag nem működhetett. A települést királyi biztosok irányították. A háború befejezése után, a tizenkilencedik század huszas éveiben, a reformkor beköszöntésével megpezsdül  a politikai élet. A város fokozatosan visszanyeri széles önkormányzatát. A házipénztárba befolyó jövedelmek elosztásáért ádáz harcot folytattak a nagybirtokos bunyevác családok. Az érdekcsoportok nem  a politikai arcvonalak szerint, hanem a családi kapcsolatok alapján igazodtak. A Mukicsok igyekeztek megtörni a Rudicsok, Antunvicsok és Parcseticsek hatalmát. A küzdelem 1842-ben a Mukicsok teljes elszigetelődésével fejeződött be.

Iványi, aki egyetlen publikált forrásunk erre az időszakra, nem a haladó és konzervatív erők küzdelmeként mutatja be az eseményeket, hanem mint a városi tanács feletti uralomért folyó harcot. Így nem tudjuk megállapítani, hogy az akkori politikai elitben volt-e ebben a kérdésben megoszlás. Az egyetlen utalás, amellyel Iványi valamelyest iránytűt ad a kezünkbe, az a tény, hogy Mukics Simont, a reformpárt lelkes országgyűlési szónokának nevezi.

A negyvenes évek elején, országos szinten kiéleződött a politikai harc, a reformpárt és a Bécsből támogatott kozervatívok között. A városban, az Antunovics József vezette városi tanács, kerülte a kockázatos politikai döntéseket.  Ezért a  kezdeményezést a  fiatal értelmiségiek ragadták magukhoz. Különböző egyletekbe: Polgári kaszinó, Nemzeti kaszinó, Nemzeti Nyelven Munkálkodó Társulat, Olvasó Kör…  csoportosultak és itt terjesztették a Pozsonyból és Pestről érkező forradalmi eszméket. A vezéregyéniségek az  egyetemi ifjúság soraiból kerültek ki, amely azonosult a magyar állameszmével és a forradalom céljaival. Közöttük ekkor még nincs nyoma a nemzetiségi alapon való megoszlásnak. Egy zászló alatt találjuk Zomborcsevics Ferencet, Czorda Bódogot, Karvázy Zsigmond, Spelletich Bódogot  és a többieket.

A forradalom első napjaiban,  Spelletich Bódog fiatal ügyvéd állt az események élére.  A bunyevácok és a magyarok egyként sorakoznak fel Kossuth mögé és közösen lépnek fel a szerb felkelők ellen. Magában a városban is kiéleződnek az ellentétek, a túlhevült nemzeti láznak több szerb lakos is áldozatul esett.

A belső szakadás jelei a szabadságharc második évében jelentkeztek, amikor Spelletichet kormánybiztosnak nevezték ki Szabadka élére. A Kuluncsich István főbíró vezette városi tanács nyíltan szembeszállt a kormánybiztossal, úgy értékelve, hogy az túl nagy terheket ró a város lakosságára a forradalom érdekében. Ez a kérdés, akárcsak az egész 1848/49-es szabadságharc lefolyása, városunkban még nincs komolyan kimutatva. Így nem tudni, hogy ez a határozott ellenállás mögött a szabadkai gazdák érdekeit képviselő városi tanács forradalom iránti lelkesedésének apadása áll-e, vagy csak az önös érdekek védelme.

A forradalom leverése után, a magyar alkotmányt felfüggesztették. A város önkormányzata megszűnt, és területileg a Bécs alá rendelt Szerb vajdasághoz csatolták. A bunyevácok, a magyarokkal együtt, a forradalom leverését és a szabad királyi városi rang elvesztését megalázásként élték meg. Ezt bizonyítja az 1850-es összeírás is, amelyben az előzőkkel, és meg kell jegyezni a későbbi népszámlálásokkal szemben is, meglepően megnőtt a magyar lakosok aránya. Ezt csakis azzal lehet magyarázni, hogy a bunyevácok, a nyílt osztrák elnyomás éveiben, jobban magyarnak érezték magukat, mint azelőtt. Közben a tehetősebb családokból származó forradalmárok, jómódú szüleik pénzbeli áldozatainak  és a későbbi amnesztiának köszönve, visszaszállingóztak városunkba, és lépésről-lépésre bekapcsolódtak a politikai életbe. Egymás után vállaltak tisztségeket a hatalomban. Így lett Czorda Bódogból a volt honvédtisztből már 1854-ben főjegyző, vagy Bíró Antalból, Kossuth egyik radikális  hívéből, a hatvanas évek elejére főbíró.

A kiegyezés visszaállította az alkotmányos rendet Magyarországon, és szabad utat nyitott a  parlamentáris demokráciának, vele együtt a tőkés fejlődésnek is. Ennek köszönve Szabadkán is megélénkült az élet.

Az 1867-es kiegyezéstől, a hetvenes évek második feléig, az újságok még igen rendszertelenül jelentek meg, ezért ennek az időszaknak a tárgyalásában, a sajtó mellett, főleg Iványi városmonográfiájára  támaszkodunk.

Az osztrák elnyomás éveiben közelebb kerültek egymáshoz a magyarok és az itt élő kisebbségek. Azonban, ahogy közeledett a kiegyezés, megindul a politikai polarizáció. Az 1865-ös országgyűlési választásokon még nincsenek elkülönült politikai irányvonalak. Ezzel szemben, az 1867. májusában megtartott városi tisztújításon, már két kibékíthetetlen pártot találunk. A jobboldali ú.n. Deák párt, amely megelégedett a kiegyezésben foglaltakkal, és a baloldal, Tisza Kálmán hívei, akik Magyarország függetlenségét tűzték zászlajukra. A szabadkai jobboldal vezéregyéniségei: Lénárd Máté, Czorda Bódog, Hideg Árpád, Tarnai Károly és Váli Béla voltak, akiknél  sokat nyomott a latban, hogy őket támogatták a Vojnitsok, a város leggazdagabb és legbefolyásosabb családja. Az ellentábor élén a Mukits család állt: Aurél, Ernő és János. A párt vezéregyéniségei között voltak: Szkenderovits János, Varga Károly és Elek, ifj. Vojnits Lukács Antalfi és Vojnits Enok, valamint Vermes Nándor, Trencsényi József, Csóvits Lőrinc és Vojnits Purcsár Gergely. Ebben a felosztásban nem nehéz felfedezni a szabadságharc előtti politikai arcvonalakat.

A Deák-pártot, Iványi szavai szerint  a városi értelmiség és a polgárság támogatta, míg a függetlenségieket, a kis számú városi tisztviselőkar és a nép alsó osztálya. A szavazati joggal rendelkezők között többégben voltak a bunyevácok. Ennek ellenére nem léptek fel egységesen, megoszlottak országos politikai pártok között. Az elmagyarosodott  értelmiség nagyobb része és a nagybirtokosok a jobboldalhoz csatlakozott. A választási joggal rendelkező kis- és középbirtokosok, akik a többi alföldi mezőváros parasztságához hasonlóan, elégedetlenek voltak a közlegelők felosztásában és az önkormányzat rendezésének kérdésében, a baloldali függetlenségieket támogatták. Mivel ekkor még az értelmiségi réteg igen vékony volt, egyértelmű, hogy a bunyevácság többsége, ami pártvezetők neveiből is kitűnik,  a Mukits párt mellett állt ki. Ezt később megerősítést nyert az újságokban és magánál Iványinál is. Azonban ez nem volt elegendő a győzelemhez. A baloldal vereségének pontos okai még nincsenek feltárva, úgy tűnik, hogy a  Vojnitsok állásfoglalása volt az, ami végül is döntően befolyásolta a voksolást. Így a választásokon a  Deák-párt győzött, többséget szerezve az országgyűlésben, és a városi törvényhatóságban egyaránt.

A szerbek és a zsidók a város lakosságának, mint egy 4-4%-át tették ki a századfordulón. Külön politikai pártjaik nem voltak. Megoszlottak a jobb-és a balpárt között. Míg a szerbek, összlétszámuk fölött voltak reprezentálva a városi tisztviselői struktúrákban – ez a jelenség egész Magyarország területén ebben az időszakban szembeötlő – addig zsidók hiányoznak a városi hivatalokból és a politikai elitből egyaránt.

A szerb és a zsidó közösség belső politikai harca főleg a helyi egyházközösségben elfoglalt poziciókért, valamint a magasabb szintű vallási képviselőtestületekben elfoglalt helyekért folyt.

A kiegyezést követő években, a jobboldali Andrássy-kormány nem volt képes megküzdeni a felgyülemlett problémákkal, és ez miatt népszerűsége országszerte, és így Szabadkán is fokozatosan csökkent. Mukitsék ezt kitűnő érzékkel használták ki, és a vereség utáni apátia helyett ellentámadásba lendültek. Erőszakos fellépésüknek köszönve, az 1869-es országgyűlési képviselői választásokon mind a két választókerületben győzelmet arattak. Három év múlva a városi parlamentet is elhódították a jobboldaltól. Ennek köszönve 1872. áprilisában a polgármesteri széket Mukits János foglalhatta el.

A városok közigazgatásban jelentős hatalomeltolódás történt, amikor 1871-től bevezették a főispáni állást. A király, gyakorlatilag pedig a kormány által kinevezett főispánok  ellenőrizték a törvényhatóság munkáját. Egyben a legfontosabb testületi szervek, a törvényhatósági bizottság, közigazgatási bizottság, kijelölő választmány elnökei is voltak. E bizottságok határozatai ellen felterjesztési joggal rendelkeztek, ami azt jelenti, hogy a törvényhatóság addig nem hajthatta végre határozatait, amíg a megfelelő szakminiszter ezt jóvá nem hagyta. E mellett joguk volt fegyelmi eljárást elrendelni a városi tisztviselőkar bármely tagja ellen, beleértve a polgármestert is.

A hatalmon lévő Deák-párti kormány Mukits János legnagyobb ellenségét, Lénárd Mátét nevezte ki a város első főispánjának. Ez azonban nem volt kihatással a balpárt népszerűségére, és a 1872-es és 75-ös országgyűlési választásokon is egyértrelmű győzelmet aratott.

A Deák-párt befolyása, az egész országban 1875-re  mélypontjára esett, ezért, hogy hatalmát mentse, egyesült a baloldali ellenzék, a mérsékelt Tisza Kálmán vezette szárnyával. Az új pártalakulat,  Szabadelvű párt vagy idegen szóval Liberális párt néven működött tovább.

Szabadkán az egyesülés a két párt között nem történt meg. Mukits és szabadkai vezérkara elvetette a fővárosi pártközpont által szorgalmazott pártfúziót. Ellenzékben maradt a frissen alkult Szabadelvű párttal szemben, és nem csatlakozott egy országos ellenzéki párthoz sem. Városi szinten politizált tovább. A szabadkai Deák-pártiak ugyancsak nem egyeztek pártvezetőségük döntésével, Mukitshoz hasonlóan ők is elutasították az egyesülést. Míg Mukits János a polgármesteri székben ülve ügyesen össze tudta tartani pártját, addig a Deák-párt talajtvesztve felbomlott. A fúziónak köszönve a balpárt ellenzék nélkül maradt, és biztosan nyerte meg az 1878-as helyhatósági választásokat.

Az 1875-ös belpolitikai fordulat után, a magyar külpolitika a keleti kérdésre összpontosított. Magyarországnak  nem felelt meg, hogy az Oszmán birodalom feldarabolása után, területét a balkáni szláv népek között osszák fel az Orosz birodalom patronátusa alatt. Ebből kifolyólag, az 1877-ben kezdődött orosz-török háborúban határozottan kiállt a Porta mellett, a szláv népek érdekeivel szemben. Országszerte, így Szabadkán is, gyűjtéseket rendeztek a törökök megsegítésére.[2] Ez elégedettlenségre adott okot a szláv lakosság körében. Ezt  tovább fokozta Bosznia 1878-as megszállása,  az ott élő szláv népesség véleményének kikérése nélkül.

A Balkán–félszigeten való terjeszkedés szószólója a baloldali Függetlemségi párt volt. Ez miatt a nemzetiségek országszerte eltávolodtak a baloldaltól, és a liberális elveket valló Szabadelvű párthoz közeledtek.

A szűkös forrásokból arra lehet következtetni, hogy Szabadkán, a jobboldal felbomlása után, Mukitsék igyekeztek magukhoz édesgetni a magyar értelmiséget, ezért háttérbe szorították a bunyevác birtokos réteg érdekeit. A magyar értelmiség térnyerése és a népszerűtlen balkáni politika megtette hatását. A szavazóbázisát képező bunyevác birtokos réteg fokozatosan megvonta támogatását a baloldaltól.

A bunyevácok nemzeti ébredése 1865-ben, Antunovits János  kalocsai címzetes püspök működésével kezdődött. Antunovits a szabadkai bunyevácok között is igyekezett híveket toborozni, de ez elmagyarosodott nemzettársai ellenállásába ütközött. A fiatalok közül, Sárcsevits Ambrus segítségélvel, sikerült is megnyernie néhányat az ügyének: Mamuzsit Ágostont, Mamuzsits Lázárt és Milodanovits Károlyt, de felvilágosító munkásságuk ekkor még komoly szervezeti formárt nem nyert.[3]

Az ezernyolcszázhetvenes évek második felében teremtődnek meg a feltételek a továbblépéshez. Mamuzsits Ágoston és Lázár, Sárcsevits Ambrus ihletésére megszervezik a  Bunyevác Kaszinót. Gromon Dezső, Szabadka szabadelvű főispánja mindent megtett a bunyevácok kezdeményezésének megakadályozására. Válaszul Mamuzsits Ágoston magához a miniszterelnökhöz fordult segítségért, és személyes meghallgatáson meggyőzte Tisza Kálmánt a bunyevácok lojalitásában a magyar állameszme iránt. A függetlenségpárti városi kormány ellen szervezkedő bunyevác mozgalomban Tisza meglátta a potenciális politikai szövetségest, és együttes fellépésre szólította fel Mamuzsits Ágostont, a Szabadelvű párt zászlaja alatt. Mamuzsits elfogadta  az ajánlatot, és ezzel a bunyevác mozgalom szekerét a jobboldalhoz kötötte. Ellenszolgáltatásként a kormány megengedte a Bunyevác Kaszinó mőködését, igaz csak Pučka Kaszinó néven.

A fővárosból támogatva, az új városi ellenzék, 1879. szeptemberében átvette a Szabadkai Ellenőrt[4] és pártlapot faragott belőle. A lap nyílt, kíméletlen támadást idított a városi hatóság ellen, ez mellett toleránsan lépett fel a nemzetiségi kérdésben. Ez   1879. decemberében és a következő év januárjában megtartott közgyűlési bizottsági tagok választásán, meghozta az első kézzelfogható gyümölcseit.  A ,, Szabadkai Ellenőr ,,  következőképpen számol be erről: ,, … csaknem örökös tagok a bizottságokból kiestek és pedig törvényes úton. A bunyevácság váltott pártot. Most ezért az ő hazaszeretetét teszik kétségessé… évekkel ezelőtt-amikor az érintettek politikailag nagyban győztek párttáboruk többségét ép a bunyevácok képezték,… a gyanúsítás nem igazságos és nem kell ebből nemzetiségi kérdést csinálni ,,.[5]

Gromon főispánnál a nemzetiségek iránti kizárólagosság a pártérdek fölé kerekedett, nem tudta elfogadni a Tisza Kálmán diktálta új politikai irányvonalat. Ezt újságjában, a városi ellenzék a következőképpen pellengérezi ki: ,,Gromon Dezső főispán a múlt Közgyűlésen, úgy a kijelölő, mint a szavazatszedő bizottságba szélső balpárti egyéneket és egytől-egyik vérrokonokat nevezett ki. Szabadkán az  (országos) ellenzéki, Budapesten pedig a kormánypártit játsza. Hol a morál ?,, [6]

Tisza pártján belül nem türte a fegyelmezetlenséget. 1880. október 15-én leváltotta Gromont és helyébe a volt zentai polgármestert, Jankovits Aurélt ültette. Az új főispán mindent megtett a Szabadelvű párt győzelméért.

Az első komoly megméretettésre  a két párt között az 1881. június 28-i parlamenti választásokon került sor. A Szabadelvű párt, hogy tömeges támogatottságát bizonyítsa, népgyűlést tartott. A  Teleki téren ( a ferencesek előtti tér) ez alkalommal, több mint 10 000 embert jelent meg. A gyűlés elnökének Antunovits Mátét választották meg. A szónokok a párt vezető emberei: Mamuzsits Ágoston, Horváth Mór és Mamuzsits Lázár voltak. A két Mamuzsits magyarul és bunyevácul is szólt az összegyűltekhez. Kihangsúlyozták, hogy elfogadják a Szabadelvű párt programját, mivel Tisza Kálmán nem áll tőlük távol, és amikor még ellenzékben volt, mindketten pártjában kezdték politikai pályafutásukat, csak akkor távolodtak el tőle, amikor  hatalomra jutott. Mamuzsits Lázár, mivel őt jelölték a országgyűlési képviselői állásra, külön kitért a bunyevácokat ért sérelmekre. Elvetette azokat a vádakat, amelyek szerint a bunyevácok pánszlávok és muszkák lennének, és ezzel egyben a haza árulói. Ezt bizonyítja, Mamuzsits szerint, az 1848-as forradalom is, amikor a magyarokkal együtt küzdöttek, és ő ezeknek a bunyevácoknak a leszármazottjának tartja magát.

-Amíg a lábam a földet éri magyar leszek – felkiáltással fejezte be beszédét.[7]

A választásokon Mamuzsits Lázár – Varga Károly, Mukits Ernő pedig Horváth Mór felett győzedelmeskedett. Így a megmérettetés mindkét pártnak felemásra sikeredett.

Az 1883. december 20-i helyhatósági választásokon a jobbodal 48 képviselőjével szemben a baloldal 12 jelöltje került a városi parlamentbe[8]. Ezzel a Szabadelvű párt a törvényhatósági bizottságban fölénybe került. A választási vereség után Mukits János kénytelen volt lemondani a polgármesteri székről, helyére Mamuzsits Lázár került. A Függetlenségi párt ezek után, ,,omlott kéveként esett szét,,.

A következő év májusában megtartott parlamenti választásokon a Mukits párt már nem is tud jelöltet állítani. A jobboldal Iváka Imrét és Horváth Mórt indította Vojnits Géza pártonkívüli és Farkas Zsigmond mérsékelt ellenzéki jelölttel szemben, és mindkét mandátumot megszerezte.[9] Ezek után a  város politikai színterén egyetlen szervezett politikai erő maradt, a Szabadelvű párt.

Az 1885-ös országgyűlési választások után azonban felszínre kerültek az ellentétek a győztes párton belül is. A párt magyar tagjaink nagyobb részét a bunyevác többségű jobboldalhoz, csak a Mukitsok megbuktatása kötötte. Miután ez megtörtént, a politikai szövetség célját vesztette. A párton belül kisebbségben maradt a Gálfy György,  Sztoczek Károly és Jandek Mátyás nevével fémjelzett csoport,  a Gálfy-párt, ahogy az újságok nevezték, szövetséget kínál Jankovits Aurél főispánnak, aki nem tudott közös nevezőre jutni a polgármesterrel és bunyevác környezetével. Az elleségeskedések a tisztviselői állások betöltése körül folytak. Mindketten saját rokonaikat részesítették volna előnyben.

A Szabadelvű párton belüli ellentétek 1885. őszén tárultak a széles nyilvánosság elé, amikor a párt lapjában egy  éles hangú figyelmeztetés jelent meg a Szabadelvű párt homogén tagsága aláírással, amelyben figyelmeztetik azokat a szakadárokat ,,akik a pártban vannak de a rendet és jellemet nem becsülik… az ellentáborba keresik szövetségest…,, A közgyűlésben is láthatóvá váltak az ellentétek, amikor Jandek Mátyás, a főispán által kinevezett új levéltárnok, rámutatott a fogyasztási adó kezelésénél történő visszaélésekre. Mamuzsits Lázár a vádakat határozottan elvetette, és nyíltan felrótta a főispánnak, hogy saját pártjától elvált és besúgás alapján cselekszik, ebből aztán válság lesz és ,,ez miatt, majd valakinek távoznia kell,,.[10]

Ezek után a Gálfy-párt a városi parlamentben átveszi az ellenzék szerepét és minden alkalmat kihasznál, hogy támadja a Mamuzsitsokat. A Sztoczek Károly szerkesztette Bácskai Ellenőr sorozatban hozza a cikkeket, melyekben magukat mint a szabadkai magyarság megmentőit tünteti fel, akik a mindent megtesznek a város elbunyevácosítása ellen. Mamuzsits Lázárt pánszlávnak, Starčević kebelbarátjának titulálja.[11]A sajtótámadások másik része  hivatali visszaélésekkel és korupcióval vádolja a polgármestert,  így akarja megingatni a beléje vetett bizalmat.

Az 1886. december 9-i helyhatósági választásokon a Gálfy – párt meghasonlik önmagával és szövetségre lép a balodallal, amelyet Mukits János visszavonulása után Varga Károly, a párt volt országgyűlési képvielője igyekszik összefogni. Varga pártalakulatával, elődjéhez hasonlóan, egyetlen országos párthoz sem csatlakozik, egyszerűen Törvényhatósági ellenzéknek nevezi magát. “Polgárok Magyarok! Le a Mamuzsits – Antunovits szövetkezettel!”[12] “A magyar érzelmű polgárság  jelöltjeit jutassák győzelemre!” [13] “Zsidók szavazzatok a magyarok mellett!”[14] jelszavakkal lép fel a  választásokon.

A magyarság hátrányos helyzetére és a Mamuzsitsok korumpáltságára épített választási hadjárat nem érte el célját. A december 9-i megméretettésen ismét a Mamuzsits- párt győzött. A Gálfy –Varga szövetség  a nyolc választási kerületből csak az I. és VIII. körben kapott többséget. Meglepő az ellenzék veresége a VI. körben, az ú. n. magyarvégen, amely addig a baloldali ellenzék fészkének számított.[15]

A vereség után az ellenzék a még ingadozó Jankovits főispánra támadt, mert szerintük nem akadályozta meg az ú. n. Mamuzsits-Antunovits szövetkezet térnyerését. A ,,Szabadság,, a baloldal lapja, a szemére veti, hogy támogatja a nyílt pánszláv eszméket valló polgármestert, ,,söt a pánszláv érzelmeket tápláló Pučka kaszinóban bunyevác beszédet tartott és öket ilyen nyelven dicsőitette,,.[16]

Jankovits nem állt jobban a másik oldallal sem. Nyílt össztűzésbe került a polgármesterrel, amikor rokonát, Jankovits Kázmért megtette városi főügyésznek ifj. bajsai Vojnit Mátéval szemben, akit a Mamuzsits szemelt ki erre a posztra, hogy ezzel megnyerje pártjának a város legbefolyásosabb családját. Mamuzsits tiltakozásul  híveivel kivonult a közgyűlésről, és ezzel teljessé tette a szakítást a főispánnal. [17]

Miután Jankovits szakított a Mamuzsitsokkal, békejobbot kínált a Varga vezette,  ú.n. törvényhatósági ellenzéknek, amely a csúfos választási vereség után,  két kézzel kapott e lehetőség után.[18] A kormánypárti főispán, most a Szabadelvű párt zászlaja alatt újjászervezte a törvényhatósági  ellenzéket, amely belement ebbe a politikai salto mortaléba, csak azért, hogy a Mamuzsitsokat eltávolítsa a városházáról. Így két Szabadelvű párt lett a városban. Az egyiket  Jankovits, a másikat a Mamuzsitsok vezették. A főispán és az ellenzék is, ezzel mindent egy lapra tett fel.[19] Az ingadozó baloldaliak megnyerésére, az országgyűlési képviselői székbe  Mukits Károlyt, a volt polgármester huszonéves fiát jelölték. [20]

Jankovits nem kapott támogatást a fõvárosi pártközpontból,  és ez  miatt március 15-én kénytelen volt lemondani a főispánságról.

Jankovits utódjául Kállay Abert volt szegedi fõispánt nevezte ki a kormány.[21] Az új fõispán beiktató beszédének fő gondolata a hazafiasság és a magyar állameszme tisztelete volt. Ezt a magyar többségű ellenzék sajtója a nemzetiségeknek szánt figyelmeztetésként fogta fel, és nagy reményeket kezdett fűzni az új főispánhoz. Követelte tőle, hogy  akadályozza meg,  ahogy a lap fogalmaz a ,, a röpiratokban és titkos társadalmi úton folyó izgatást a magyarság ellen,,. Majd tovább elemez: a magyarok műveltségben dominálnak és az értelmiség is kevés kivételével magyar. Az ipar és  a kereskedelem is az ő kezükben van ugyan úgy, mint a közügyek vezetése. A bunyevácok vagyonilag dominálnak és csak a nemzetiségi kérdés teregetésével nyerték meg a tömegeket és lettek uralkodó elem. Szabadka szívében bunyevác város, csak magyar a máza – folytatja a lap- praktikus takaró ez, az ellenkező törekvésekre. Azonban mihelyt a bunyevácoknak nem lesz fejük, szét fognak széledni, -fejezi be gondolatmenetét.[22]

Az nemzetiségi  kérdést a Mamuzsitsok a Monarchián belül gondolták megoldani az 1868-as Nemzetiségi törvény keretein belül. Rajtuk kívül  voltak eltökéltebb harcosok is, akik ezt a birodalmon kívül, orosz segítséggel látták megoldani. A ú.n. ruszofil vonal vezéregyénisége Vujits Tivadar volt, akit  hírhedt délszláv érzelmű Starčević-nek titulált a magyar nyelvű sajtó.[23] A szerb és bunyevác együttműködést a nemzetiségi vonalon többször is megkísérelték a városban, ez azonban 1918.  nyaráig nem hozott jelentősebb eredményeket.

A parlamenti választásokat 1887. június 22-re írták ki. A jobb- és a baloldal is tisztában volt vele, hogy a győzelem kulcsa a bunyevácok kezében van. Ezért Mamuzsits Lázár kocsin  bejárta a tanyákat, és házról házra buzdította a bunyevácokat, hogy ne lankadjanak, mert ,,kezünkben a gyeplő és az ostor is, most van a pillanat amikor nem szabad széthúzni,,.[24] Agó röpiratot szerkeszt bunyevác nyelven, amelyben Mukits Károlyt igyekszik lejáratni a nemzettársai között : ,,Mukits bunyevác származású, de tiszta magyar aki eldobta nagyapja nyelvét. Pár napja még díszmagyarban vezette a választókat és most  Mamuzsits Lázárt akarja megbuktatni, azt akit a bunyevácok választottak meg és együtt fõispánokat kergettek el városból,,.[25]

A Szabadelvűpárt ismét Horváth Mórt és Ivánka Imrét jelölte. Az ellenjelöltek Mukits Károly, aki az ú.n. Mamuzsits-Antunovits ellenes párt  és Törley Antal, aki a Mérsékelt ellenzék nevében lépett fel.[26]

Mamuzsitsék két magyar nevű jelöltet indítottak, akik közül az egyik még  fõvárosi is volt, Ivánka Imre, Tisza Kálmán egyik legközelebbi barátja. Emellett megszerezték a magyar érzelméről híres Kállay Albert fõispán támogatását is. Ez  meggyőzte a budapesti pártközpontot, amely a továbbiakban nem kérdőjelezte meg lojalitásukat. Lázó és Ágó azonban tudták, hogy ez  csak addig tart, amíg mind a két jelöltjüket célba tudják jutattni. Ezért nem válogattak a módszerekben.

Ivánka, 996:958 arányban jobbnak bizonyult Törleynél. Horváth Mór azonban csak Mamuzsits Ágoston választási elnök ,,hathatós segítségével,, győzött Mukits Károllyal szemben.[27]

A választási csalás miatt felforrósodott a hangulat a városban. Az ellenzéki ,,Szabadság,, élt a lehetõséggel és  mindent megtett, hogy tovább növelje a feszültséget. Sorra jelentek meg a cikkek, amelyek a bunyevácok térnyerésére figyelmeztettek: ,,a városháza bunyevác fészek lett, a rendőrlegénység magyarul nem tud és most a börtönbe is ilyenek kerülnek,, [28] ,,Az iskolaszékben 30 tagja közül csak négy magyarajkú, három zsidó és két szerb mellett a többi bunjevác,,[29] Igaz több helyen is verekedések voltak a két párt hívei között,[30] de az összetűzések nem vettek nemzetiségi jelleget.

Kállay fõispán ügyesen igyekszik csillapítani a kedélyeket, fokozatosan kifogja a szelet az ellenzék vitorlájából és ügyesen a városfejlesztére tereli a figyelmet. A lendületet vesztett ellenzéki koalíció lassan felbomlik, valamikor a Szabadelvû pártból kivált Gálfy- pártra, Mérsékelt ellenzékre és a Szalay László vezette Függetlenségi pártra.

Az ellenzékre döntő csapással volt Mukits Károly 1888. eleji váratlan öngyilkossága. A fiatal ügyvéd  haláláért a közvélemény a hataloméhes ellenzéki vezetőket okolta, akik  eszközként használták fel a fiatalembert. A tragikus öngyilkosság nagy hatással volt az egész városra, egy csapásra  lecsillapította még a legcsökönyösebb bajkeverőket is.

Az ellenzéki sikereként értelmezhető a Horváth Mór megválasztását megsemmisítő- és Mamuzsit Ágostont elmarasztaló bírósági ítélet, már nem tudta felrázni az ellenzéket. A pótválasztásokon, amelyek meglepő csendben folytatak le, az ellenzék nem tudott ismét egységesen fellépni. Újdonsült jelöltjük, Törley József, a szabadkai születésű,  budapesti pezsgőgyáros, alul maradt a Horváth Mór helyett fellépõ, dr Antunovits József orvossal

(Antunovits Máté, a Szabadelvűpárt  elnökének fia)  szemben. [31]

A Szabadelvű párt hatalma országos szinten először 1889. elején ingott meg, amikor a parlament elé terjesztette az új  véderőtörvényjavaslat 25. paragrafusát. Ez szerint azok az egy éves önkéntesek, akik a német nyelvet nem bírják, a tartalékos tiszti vizsgát letenni  – a tanulmányaikat megszakítva, még egy évet tartoznak szolgálni. Az ellenzék ezt a magyar nemzetérdek megtagadásának nyilvánította, és tüntetésekre szólította fel az egész országot.

A szabadkai ellenzéki pártok is csatlakoztak a mozgalomhoz.  Mamuzsitsék tartották magukat a pártfegyelemhez, és közgyűlési határozatban támogatták a véderőjavaslatot[32]. Az ellenzék a bunyevácokat a magyar nemzeti érdekek ismételt elárulásával vádolta. Az országgyûlés ugyan megszavazta a véderőtövényjavaslatot, de a benyújtójának, Tisza Kálmán miniszterelnöknek távoznia kellett, a kedélyek lecsillapítása érdekében. Ezzek után bizonyossá vált, hogy Mamuzsitsék mindent meg tudnak szavaztatni a közgyűlésen.

Az ellenzék ettől teljesen elbátortalanodott és a következő helyhatósági- és országgyûlési választásokat a jobboldal, csendben, nagyobb ellenállás nélkül nyerte meg.

Kállay főispán és a polgármester együttmûködése zökkenőmentes volt, ennek  köszönve a város fejlődése felgyorsult. Az együttmûködés feltétele azonban a bunyevác kérdés háttérbeszorítása volt. A nemzetiségi kérdés elhanyagolását  Mamuzsits Ágoston erélyesen ellenezte. Ágó mint ügyvéd működött, hivatalos funkciója nem volt, de köztudott tény volt, hogy ő a párt valódi vezére. A polgármester és a főispán szövetsége azonban veszélybe sodorta vezető pozicióját.

A nyílt kenyértörésre Ago és Lázó között 1892. nyarán került sor, az ú.n. Himnusz- ügy kapcsán. Mamuzsits Mátyás, a Szt. Teréz templom plébanosa, megtiltotta Kölcsey Himnuszának éneklését a templomban, mert állítólag protestáns dogmákat tartalmaz. A plébános lépése nagy vihart kavart városszerte. A kérdésben a városi tanács is kénytelen volt állást foglalni. A tanács határozati javaslatot nyújtott be a közgyûlésnek, amelyben az eset  miatt sajnálatát fejezi ki, és a felsőbb egyházi szerveket kéri meg döntő bírának e kérdésben. A bunyevác törvényhatósági bizottsági tagok egyként sorakoztak fel a Mamuzsits Mátyás mögött. A polgármester a Pučka Kaszinóban megígérte, hogy megakadályozza a világi hatóságok beavatkozását az Egyház ügyeibe. Ennek   ellenére, a határozati javaslatot a közgyûlés elé engedte, ahol a városi tanács javaslata nagy többséggel győzött. A bunyevác vonal veresége felháborította Ágót, mert  legközelebbi szövetségesének árulását látta benne. Ágó a nyilvánosság előtt támadt a polgármesterre, magyarázatot követelve tőle. Szó szót követett, és a heves vita végül majdnem tetlegességbe fajult.[33]

Az eset szakadást okozott a Szabadelvű pártban, Mamuzsits Ágostonhoz csatlakoztak Antunovits Máté, Kuluncsits Pál és Macskovits Titusz építész is. [34] Az ,,új párt,,  kíméletlen támadások sorozatát indította el a közgyűlésben a polgármester ellen.[35] A ,,régi ellenzékből,, Miloszavljevits Milan és a ,,Szabadság ,, szerkesztője, Szalay László támogatta ebben őket.

  1. december végére városi képviselői választásokat írtak ki. Mamuzsits Ágoston kiválásához nagy reményeket fűző baloldali ellenzék, amelyet Mukits Simon, Varga Károly, Németh Mátyás és egy új név, Csillag Károly kiséreltek meg  erre az alkalomra összefogni, csúfos vereséget szenvedett. Mind a nyolc körben a Szabadelvű párt listája győzött.[36]

A következő évben az állam és az egyház szétválasztásának kérdése, az ú.n. egyházpolitikai törvény korbácsolta fel a kedélyeket. A szabadelvű kormány javaslata országszerte két táborra osztotta a társadalmat. Városunkban néhány baloldali értelmiségit kivéve, a városi képviselők zöme az egyház és az állam szétválasztása ellen állt ki. A polgármester, hogy a kényszerű állásfoglalást elkerülje, több hónapra nyaralni utazott.

A katolikus egyház, hogy érdekeit hathatósabban védhesse, a liberális és mind erősebb szocialista törekvésekkel  szemben, a Néppárt cégere alatt, politikai pártot alapított. Az új pártalakulat élére Szabadkán Mamuzsits Mátyás a Szt. Teréz templom plébánosa került.  A Katolikus Néppárt nyitott volt a nemzetiségi kérdés iránt, ezért a plébános támogtásra talált a Mamuzsits Ágoston vezette frakciónál, de a liberalizmustól félő baloldali konzervatívok vallásos részétől is. Ezzel  megkezdődik az ellenzék Néppárt köré való szervezkedése.

Eleinte a polgármester nem mert nyíltan fellépni a Néppárt ellen, de mellette sem.  Azonban a járdaügyben ellene foganatosított fegyelmi eljárás, és a szegedi bíróságon folyamatba lévő sajtóperek –  amelyek  kimenetele  sokban függött a kormány kegyeiben lévő főispántól –  mérlegelésre kényszerítették. Ennek eredményeként a kormánypárti politika mellett döntött.

A bunyevácok identitásának megtartása számára, legfontosabb az iskolakérdés volt. Szerették volna nyelvüket elfogadtatni az iskolákban.  Az iskolaszék azonban ennek szilárdan ellenállt. Míg az iskolaszék elnökének helyét a Szabadelvűpárt hatalomra jutása óta Antunovits Máté töltötte be, addig a Szabadelvű párt szemszögéből nem is volt baj. Azonban lemondása után, 1894. Elején Mamuzsits Ágoston pályázta meg a megüresedett helyet. A polgármester nem engedhette át ezt a  kulcspozíciót legnagyobb ellenfelének. Ágóval szemben saját emberét, ifj. Vojnits Mátét jelöltette. Az iskolaszéki szavazáson 35: 7 arányban Vojnits győzött. Ágót még az iskolaszék bunyevác tagjai sem támogatták.

Az iskolaszéki tagok állásfoglalása elővetítte Kuluncsits Pál beadványának sorsát, amelyben az 1868-as nemzetiségi törvényre támaszkodva, kérte a bunyevác nyelv bevezetését az népiskolákban. A javaslat 1896. elejei gyűlésen 19 : 8 arányban bukott meg.

Az erőviszonyok a hatalom és az ellenzék között nem változtak meg az év végi közigazgatási bizottsági választásokon sem. Itt is a polgármester maradt felül, a nyolc helyből ötöt híveivel tudott betölteni.

A Kállayt követő Vojnits István, 1895. nyarán távozott a  főispáni székből, utódja Schmausz Endre lett, aki továbbra is határozottan kiállt Mamuzsits Lázár mellett.

A Néppárt nem tudott komolyabb tömegbázisra szert tenni. Az ellenzék többsége nem támogatta. Ezt bizonyították az 1895. őszén megtartott helyhatósági választások, amelyeken a  Néppárt csak a harmadik körben  nyert.  A következő évi parlamenti megmérettetésen egyértelmű vereséget szenvedett.

A következő években közöny uralkodott a szabadkai politikai életben. A közgyűlésben az ellenzék teljesen háttérbe szorult, elmaradnak a parázs viták. Az újságoknak nincs miről írniuk.

A század utolsó évéig kellett várni, hogy  a sajtó közölje az olyan régen várt hírt: ismét megalakult az ellenzék. A polgármester elleni szövetség vezéregyéniségei voltak: Mukits Simon, Kossuth Ferenc híve, a 48-as Függetleségpárt tagja, Bíró Károly, a Nemzeti párt szabadkai vezére és egyben a Gazdakör elnöke is, és Mamuzsits Ágoston, a volt liberális pártvezér, aki több év kihagyás után tért vissza a politikai porondra. Ide csatlakoztak a kisebb politikai pártok és csoportok is, mint a  Kolo Mladeži, Néppárt, Gálfy –féle párt. Az egyetlen közös nevező, amely összetartotta őket : Mamuzsits Lázár megbuktatása volt.

Az ellenzéki tömörülés nem válogatott az eszközökben hogy célját elérje. A kíméletlen politikai hadjárat az 1901-es októberi választásokon meghozta első gyümölcseit: sikerült elragadni az egyik parlamenti mandátumot. Igaz, ifjabb Vojnits Sándor diadalmaskodott Bíró Károly felett, de a második kerületben Mukits Simon jobbnak bizonyult Vermes Bélánál, a szabadelvű párt jelöltjénél. Mukits győzelmét a Néppárt szavazatainak köszönhette, amely Vermes ellen fordult, mert az az Országgyűlésben az egyházpolitika törvények mellett szavazott. Ezzel megtört a jég. A feles győzelem is szárnyakat adott az újdonsült ellenzéknek.

Az év végi helyhatósági választásokon Bíróék tovább erősödtek a közgyűlésben. Képviselőik a fegyelmi eljárások sorozatát zúdították a  polgármesterre. A siker azonban elmaradt, mert a képviselők zöme egyelőre még kitartott Mamuzsis Lázár mellett, aki továbbbra is Schmausz főispán korlátlan bizalmát élvezte. Szabadkán a polgármester és a főispán szövetsége egyelőre kikezdhetetlennek tűnt.

A századelőn jelentkező gazdasági válság megrendítette az ipart előnyben részesítő Szabadelvű párt több évtizedes egyeduralmát. A liberálisok hatalmuk megtartása érdekében, kénytelenek voltak koalícióra lépni a nagybirtokosok érdekeit képviselő ellenzéki Nemzeti párttal. Az új koalíciós partner nem elégedett meg a névleges szövetséggel, hanem támogatása fejében, több nagyobb magyarországi város polgármesteri székét is magának követelte, többek között Szabadkáét is. Ez a megállapodás pecsételte meg Mamuzsits Lázár sorsát is. Gullner Gyula  Nemzeti párti politikus, aki még mint ellenzéki, összetűzésbe került Mamuzsitscsal, most belügyminiszteri államtitkár lett. Fegyelmi eljárást indított a szabadkai polgármester ellen, majd hivatali visszaélések miatt fölfüggesztette állásából.   Ezzel szabad utat nyitott Bírónak a polgármesteri szék felé. A  váltás csak a pogármesteri állásra vonatkozott, a városi vezetőség  többi tagja, Tilinger Zoltán és Vojnits Gyula kivételével, a helyén maradt. Ezzel a bunyevác  birtokosok nagyobb részének érdekei nem csorbultak. Az ellenzéki  Nemzeti párt és a liberálisok fővárosi szövetsége, nem bontotta meg a polgármester megbukktatására alakított Bíró-Mukits  koalíciót.

A megüresedett polgármesteri székre ketten pályáztak, Pertits Mihály, akit Mamuzsits Lázár hívei támogattak, és Bíró Károly, aki most  ugyancsak a Szabadelvű párt színeiben indult, csak azon belül az agráriánus konzervatív vonal képviselőjeként. Bíró első számú  szövetségese a volt ellenzéki harcostársa,  Mukits Simon volt, aki biztosította számára az ellenzéki függetlenségiek szavazatait. Ennek fejében Bíró támogatást ígért Mukitsak, az országgyűlési képviselői jelöltségéhez..

Mamuzsits Mátyás plébános két évvel korábbi, és Mamuzsits Ágoston év eleji halálával, a szabadkai bunyevácság  a visszavonult Mamuzsits Lázár mellett, egyszerre a három legbefolyásosabb egyénisége nélkül maradt. A karrierje végét járó Pertits Mihály, és a fiatal, a politikai pályán még   tapasztalatlan értelmiséget tömörítő Kolo Mladeži szövetsége, nem tudta egyértelműen maga mellé állítani a bunyevác gazdákból álló  szavazó gépezetet. Így az 1902-es  év végén lefolyt polgármesteri választások Bíró Károly biztos győzelmét hozták 178:127 arányban.

 

[1] A nevek írásánál a korabeli levéltári iratokat, illetve a sajtót vettük alapul,  ezért azokat nem írtuk át a mai helyesírás szerint.

[2] Szabadka és Vidéke ( továbbiakban: Sz.V.), 1878. jan. 17.  3.l

[3] Petar Pekić, Povijest Hrvata u Vojvodini, Zagreb 1930, 156-160.

[4]  Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó (1848 – 1919), Szabadka  1973. 73.

[5] Szabadkai Ellenőr (továbbiakban: Sz.E. ), 1880. febr. 22.  4.l.

[6] Sz.E., 1880.máj. 2. 4. l

[7] Bácskai Ellenőr ( továbbiakban: B.E.), 1881. jún.. 6. I. 21. 1.

[8] B.E., 1883. dec. 30.  3.l.

[9]  Sz.E., 1884. máj. 18.  3.l.

[10]  B.E., 1885. nov.15. 3.l.

[11] B.E. 1886. jún. 13. 1.l.

[12] B.E. 1886. nov. 7.  1.l.

[13] B.E. 1886. dec. 5. 1.l.

[14] B.E. 1886. dec. 8. 1.l.

[15] B.E. 1886. dec. 12.  1.l.

[16] Szabadság ( továbbiakban: Szab.), 1887. jan. 9. 1.l.

[17] Szabadkai Hírlap (továbbiakban: Sz.H.), 1887.jan. 30. 2.l.

[18] Sz.H., 1887. febr. 6.  1.l.

[19] Szab., 1887. febr. 27. 1.l.

[20] Sz.H. 1887. febr. 27. 2.l.

[21] B.E., 1887. márc. 20.  1.l.

[22] Sz.H., 1887. apr. 24. 1.l.

[23] B.E., 1887. máj. 5. 4. l.

[24] B.E., 1887. máj. 29. 2.l.

[25] Szab., 1887. jún. 5. 2.l.

[26] Szab., 1887. jún. 12. 1.l.

[27]  B.E., 1887. jún. 26. 1.l.

[28] Szab., 1887. aug. 28. 3.l.

[29] Szab., 1887. szept. 4.  3.l.

[30] Sz.H., 1887. jún. 26. 3.l.

[31] Szab., 1888. márc. 1.l.

[32] B. E., 1889. márc. 3.1.l.

[33] B.E. 1892. jún. 23.  3.l.

[34] B.E. 1892.okt. 2.  1.l.

[35] Sz. K. 1892. nov. 13. 1.l.

[36] Szab., 1892. dec. 25. 1.l.

 

ÖSSZEFOGLALÓ:

A határörvidék megszünése után, egésszen a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való csatolásig  Szabadkán a politikai és gazdasági hatalom a nagybirtokos bunyevác családok kezében volt, amit elejében Bécs biztosított a szerbekkel majd később a mind jobban szaporodó magyarsággal  szemben is. Az 48/49-es forradalomban A magyarok és a bunyevácok együttesen léptek fel, az osztrák elnyomás ellen.  A politikai és nemzetri polarizáció majd csak az 1867-es kiegyezés után idul meg. A város két pártra szakadt, már a múltban kialakult családi erővonalak mentén. A harc kimenetele a bunyevác többségű szavazóbázis pártfoglalásától függött. A XIX század hetvenes éveinek végén,  Sárcsevits Ambrus, a két Mamuzsits Ágó és Lázó valamint Antrunovits Máté, kovácsoltak politikai erőt ebből. Az új pártalakulat Tisza Kálmánban  lelt szövetségesre, aki a két biztos parlamenti mandátum fejében hatalomra segítette őket a városban a 48-asokkal szemben,amelyben a magyarság többsége tömörült.

A Bánffy-kormány alatt állandóan növekszik a nyomás nemzetiségekre. Mamuzsits Lázó a simulékony, Ágó a radikálisabb nemzetiségi politika mellett  tört lándzsát. Ágó azonban nem tud maga mellett jelentősebb politikai erőket felsorakoztatni, rokona iránti személyes gyűlölete még arra is ráveszi, hogy a 48-asokkal választási szövetséget kössön. Politikai csapodársága miatt, elveszti hitelét a választók előtt és ennek köszönve vetélytársa, sikeresen  a politikai  porondon marad. Mamuzsits Lázárt végül is feláldozzták  egy fővárosi politikai sakkjátszmában, de ezt már Ágó nem élte meg.

Bíróban, Szabadka a Nemzeti párt óhaja szerint, magyar polgármestert kap, de annak ellenére, hogy szövetséget köt a 48-as Mukits Simonnal, ő sem  tudja magát függetleníteni a bunyevác nagygazdák szavazógépezetétől.

A tizes években a közvetlen háborús veszély, megjelenésével a nemzeti kérdés is kiéleződik, de majd csak a központi hatalmak világháborús vereségének elkerülhetetklensége, győzi meg a az itt élő bunyevácokat és szerbeket, hogy szakítsanak a magyar állammal.

ZUSAMMENFASSUNG

Aufgrund der in der Vergangenheit entstandenen Familientradition gab es in Subotica zwei politische Parteien. Die Resultaten des politischen Kampfes waren durch den bunjevacen  Mehrheitsbeschluß abhängig. Eine solche Situation  karakterisierte die politische Realität der Stadt Subotica bis zu der Vorkiegsperiode, wo die Nationalitätsfrage in den Vordergrund rücckte. Nur die Unvermeidlichkeit der Niederlage großer Mächte brachte die hiesigen Bunjevacen und Serben dazu mit Ungarn abzubrechen.

Szabadka, 2002. 11. 26.                                              Vass Géza

 


%d bloggers like this: