Szabadkai iparosok nemzetiségi összetetéle a két világháború között, BÁCS-KISKUN MEGYE MÚLTJÁBÓL XXVI, Kecskemét, 2014, 88-104.

Stevan Mačković

SZABADKAI IPAROSOK NEMZETISÉGI ÖSSZETÉTELE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

Bevezetés

A gyors gazdasági fellendülés és az általános társadalmi jólét reményé- ben, a tulajdonjogi változások, magánosítási folyamatok, az állami és társadalmi vállalatok magánkézbe való kerülése folyamatának árnyé- kában úgy véltük, hogy a helyi történetírást a forradalmi és osztályjellegű munkák hulláma, valamint a nemzeti-romantikus témák után, egy más irányba kell terelnünk. Ilyen elvek mentén született a „Szabadka gyáripara és a gyártulajdonosok” című kötet, amely a város ipartörté- netét a két világháború közötti időszakra tekintettel dolgozta fel.1 Jelen tanulmány e monográfia kutatási eredményeinek rövid összefoglalója, illetve a 2011 őszi kecskeméti ipartörténeti konferencián elhangzott elő- adás szerkesztett változata. A leírt események időrendjének súlypontja az 1918–1941 közötti időszak, vagyis a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, illetve Jugoszláv Királyság fennállásának ideje, ám visszahajlunk a XIX. század végéhez is, amely a legtöbb szabadkai gyár megalakulásának időszaka. A II. világháború végét követő néhány évre szintén kitérünk, amikor a gyárak többé nem lehettek magántulajdonban. A dolgozat egy-egy fejezete egy-egy iparágat mutat be. Szabadka társadalma A gyáripar feltűnése a történelem színpadán a XIX. század elejére tehető. Megjelenése olyan következményeket váltott ki a befogadására hajlandó államok és társadalmi közösségek életében, amelyek a fejlődés 1 Rad je nastao na osnovu autorove monografije Industrija i industrijalci Subotice (1918– 1941). Mačković, Stevan: Szabadka gyáripara és a gyártulajdonosok 1918–1941. Szabadka, 2004. 89 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között fellendítői és mozgatóerői lettek. A gyáripar előfeltétele lett a nemzeti jólétnek, a társadalom biztonságának, egy ország nemzetközileg elismert szerepének és az általános anyagi és kulturális fejlődésnek. Az ipari fejlődés, mint a kapitalista társadalom kialakulásának alapvető feltétele, Szabadkán a XIX. század második felében vett nagyobb lendületet. Ezzel, igaz, a fejlettebb nyugati államokhoz képest és a Monarchia fejlettebb területeihez viszonyítva lemaradással, de ez a terület is bekapcsolódott a korszerű gazdasági és civilizációs folyamatokba. A folyamatok hatására létrejött változások tartósak és több szempontból is jelentősek voltak. Az egyik ilyen tényező a városiasodás hosszantartó folyamata. A politikai egyesülés eredményeként a gazdasági egységek átszerveződése is bekövetkezett. A közelmúltig a Monarchiához tartozó területek – Vajdaság, Szlovénia és Horvátország – fejlett gyáriparral, iparral, kereskedelemmel és bankrendszerrel rendelkeztek, városaikban pedig kedvező légkör alakult ki az ilyen jellegű gazdasági tevékenysé- gek folytatásához. Megőrizve a háború előtti gazdasági kapacitásait, a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolódva Szabadka a nagyobb és fejlettebb városok közé tartozott. Belgrád és Zágráb mellett egyedül Szabadka lakosainak száma haladta meg a 100 000 főt. Az aránylag fejlettként megörökölt és az I. világháború alatt meg- óvott ipar és kisipar a gazdasági fejlődés szolid alapjául szolgált az újonnan kialakult államban is. Az 1910-ben végzett magyar népszámlálás adatai arról tanúskodnak, hogy a Szabadkán működő 18 gyár 940 munkást foglalkoztat, a 3380 kisipari létesítményben pedig 6399-en dolgoznak. „Abban a pillanatban, amikor Szabadka a délszláv állam része lett, civilizációs, infrastrukturális szempontból messze az ország átlaga felett állt. Az újonnan alakult állam legrégibb mozija, zeneiskolája, valamint a legnagyobb városháza volt benne. Mindemellett számos más példa található. Ha a nemzeti kérdést vizsgáljuk az ipar szempontjából, akkor meg kell jegyeznünk, hogy sem a magyarok, sem a szerbek, sem a horvátok, illetve bunyevácok nem voltak kulcspozícióban. Szabadka ipara legnagyobbrészt a városban élő zsidó polgárok kezében volt az első világháború előtt. A kereskedelem és az ipari tevékenység nagyjából 70–80 százalékát működtették (ha ezt ki lehet így fejezni, noha a városban lakó zsidóság nagy többsége mégis szegény volt). Igyekeztek a fennálló hatalmi viszonyokhoz igazodni. Karikatúraszerű Geiger Béla 90 Stevan Mačković esete, aki fémipari cég tulajdonosaként először magyarra, majd szerbre változtatja nevét. (Geigerről Gáborra, Béláról 1930 körül Vojislavra szerbesíti nevét). A cégek vezetése jellegzetesen családi keretekben mű- ködött. A szaktudást 1918 előtt az esetek túlnyomó többségében a Monarchia más részeiről érkező szakemberek hozták Szabadkára, ennek az I. világháború sem vetett véget teljesen.”2 Az 1921-es népszámlálás adatai szerint Szabadka összlakosságának 17,8%-a (16 233 lakos) dolgozott a gyáriparban és a kisiparban, 49%-a földműveléssel, 6,6%-a kereskedelemmel foglalkozott. Hivatalnokokból és szabad foglalkozásúakból 9,4% élt a városban, egyéb foglalkozást űzött a lakosság 17,2%-a. Ezek az adatok a város földművelő jellegéről tanúskodnak. A viszonylag fejlett, a háborús időket sikerrel átvészelő gyár- és kisipar olyan alapként szolgál az újonnan alakult államközösségben, amelyre építeni lehet. 1921-ben a gyárak száma Szabadkán 21, ebből 12 részvénytársaság formában működött, 9 pedig magántulajdonban volt. 1933-ban a gyárak száma már 66, ebből 9 malom, 12 nyomda, 2 gőzfürdő, 4 téglagyár és 39 más tevékenységet folytató gyár. Az adó- politika Vajdaságot sokkal jobban sújtotta, mint más területeket. Itt 22 féle adót és pótadót vezettek be. Külön nehézséget jelentett a hadiadó, amely 1919-ben lépett életbe és az elkövetkező 9 évben volt érvényben. A gyárosok rétege, a szabadkai társadalmi előkelőségek egy csoportjaként, olyan nem szakmai csoportosulások és szervezetek egész sorá- ban tevékenykedett, mint a szabadkőműves páholyok, a Rotari klub, különböző sportszervezetek, jótékonysági és emberbaráti szervezetek. A gyáriparhoz sorolható gazdasági vállalatok többsége Szabadkán is részvénytársaságok formájában működött. A zsidók részvételi aránya Szabadka gyáriparában messzemenően túlszárnyalta a város lakosságának számához viszonyított létszámukat. 1921-ben minden gyártulajdonos zsidó volt, a részvénytársaságokban pedig a részvények többségét ők birtokolták. Ez az állapot szinte az egész vizsgált időszakra jellemző. A szabadkai zsidóság képezte a gyáriparosok társadalmának tengelyét a kezdetektől – a XIX. század második felétől, egészen a háborús évekig, 1942–43-ig. Ekkor a faji megkü- lönböztetésen alapuló törvények meghozatala után, tömeges kitoloncolásuk és végső megsemmisítésük is bekövetkezett. E kis közösség je- 2 Mészáros Zoltán könyismertetőjét lásd a Klió történelmi szemléző folyóirat honlapján. Internet: http://www.c3.hu/~klio/klio053/klio060.htm (2012. jan. 31.) 91 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között lentősége megkerülhetetlen, akár a termelés korszerűsítésében, akár az elért gazdasági teljesítmények nagyságában, vagy a város egész fejlődé- sében játszott szerepét vesszük figyelembe. A zsidók tulajdonában levő gyárakban, üzemekben, más ingatlanoknál alkalmazott technológia és a képzett munkaerő vált a gyáripar további alakulásának alapjává az új társadalmi berendezés idején, 1945-től is. Ám a háború borzalmait túl- élő és Szabadkára visszatérő zsidó gyárosok új gazdasági-politikai kö- rülmények közepette találták magukat. Hatalomfosztottak lettek, nem egyet meghurcoltak. Többségük az Izraeli kivándorlás mellett döntött. Építőipar Az egyre növekvő helyi szükségletek kielégítése céljából és a kiviteli lehetőségek reményében jött létre Szabadka építőipara. 1918-ig Vajdaságnak ez a legelterjedtebb iparága, illetve a téglagyárak, számukat tekintve, rögtön a malomipari létesítmények után a második helyet foglalták el. A Monarchiában minden kedvező feltétel adott volt az építő- ipar fellendüléséhez: minőségi alapanyag állt rendelkezésre (sárgaföld), kedvezőek voltak a szállítási feltételek is (vasúti, vízi útvonalak). Az új álamban a piac leszűkülésével és az építkezések számának csökkenésé- vel az építőipar teljesítőképességének mindössze 30 százalékát érte el. A helyzet Szabadkán is hasonló volt. Szabadka kiépítése idején, a XIX. század végén és a XX. század elején megalakult építőipari tevékenysé- get folytató gyárak, és még néhány 1918 után alakult vállalat képezte Szabadka építőiparát. Az Első szabadkai géptégla és cementáru gyár, az Rt.Reichl-féle keramit és géptéglagyár Rt. voltak az első és legnagyobb téglagyárak. A szabadkai téglagyárak mindegyike 1918 előtt kezdte meg műkö- dését, a háború befejezése után 1919-től pedig a Bácskai Cementárugyár Rt. (Bačvanska tvornica cementne robe i građevno d.d.), ahol a zsidó származású Eisler Zsiga, Váli Gyula, Donát Mávro, dr. Fischer Jáko voltak a főrészvényesek, 1922-től a Labor Rt. (Labor d.d.), ahol Hartmann József, Schreger Lajos kezében volt a részvények többsége. 1928-tól a Lakásépítő Rt. (Deoničarsko društvo za podizanje stanova), valamint a Srborit és a Primarius cégek szabadkai kihelyezett üzem- 92 Stevan Mačković részlegei kezdték meg működésüket. A szabadkai építőipari vállalatokat elsősorban a magas vasúti szállítási költségek kényszerítették arra, hogy tevékenységüket Szabadkára és annak közvetlen környékére korlátozzák. Fejlődésük és működésük így a város fejlődésének függvé- nyében alakult. Maga a város már 1918 előtt a régió központjává nőtte ki magát, akár a lakosság számát, akár a város kiterjedését, vasúti és közúti hálózatát, vagy a gyáripar (különösen pedig az élelmiszeripar) fejlettségét tartjuk szem előtt. Mindez lehetővé tette, hogy az építőipar is fellendüljön. Ekkorra már a városközpont kiépítése befejeződött, fel- épültek a lakóházak és kereskedések, megtörént az utcák kikövezése, a Városháza monumentális tornyát pedig messziről is megcsodálhatták. A megváltozott politikai körülmények között, vagyis az új délszláv államhoz való csatlakozás után, Szabadka megpróbálta fenntartani az építőipar fejlődéséhez szükséges feltételeket, de a korábbi időszakra jellemző lendületet nem tudta folytatni. A szabadkai téglagyárak sorsa a legjobb bizonyítéka ennek. Élelmiszer-feldolgozó ipar Vajdaságban minden iparág közül az élelmiszeripar a legjelentősebb. A legtöbb gyár ilyen jellegű tevékenységet folytatott, termékeiket tekintve is az első helyen álltak. Az iparág helyzete Szabadkán is hasonló volt, bár itt nem volt annyira kifejezetten vezető szerepe. Tevékenységüket tekintve a gyárak a következő csoportokba sorolhatók: vágóhidak, hús- és halfeldolgozás, konzerválás, malmok, magáru, csokoládé- és cukorkagyártás, szódavíz- és jégkészítés. (A spiritusz- és keményítőgyártást, bár nyersanyagként mezőgazdasági termékeket használtak fel, a vegyiparnál tárgyaljuk, mivel termékeik többsége nem élelmiszerként került felhasználásra.) Szabadka környékén hagyományosan fejlett az állattenyésztés. Tény, hogy itt található meg a nyersanyag, ami előfeltétele a húsfeldolgozás fejlődésének már a XIX. század második felétől. Ezen területek gazdasági múltját vizsgálva feltűnik, hogy egy húsfeldolgozással és -kivitellel foglalkozó cég kivételesen jelentős és fontos pozíciót töltött be. Megalapítói és részvényeinek tulajdonosai rangos társadalmi és közéle- 93 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között ti munkát fejtettek ki, magas helyen álltak a város politikai ranglétráján is. Ez a cég a XIX. század 80-as éveinek közepétől mint kereskedelmi társaság kezdte meg tevékenységét. Később Hartmann és Conen Részvénytársaság néven működött tovább, majd névváltozás után tevékenykedett a két háború közötti időszakban, sőt a II. világháború alatt is. A gyár 1945-től állami tulajdonba került, 1946-tól November 29. név alatt lett ismert. A kezdetektől 1945-ig a Hartmannok és Conenek két nemzedéke tette közismertté e nagy húsfeldolgozó gyár nevét. A tulajdonosok életútját követve kirajzolódik a cég munkája és tevékenysége is. Az akkori Szabadkára települt vállalkozó szellemű apák, Hartmann Raffael és Conen Vilmos hamarosan jelentős vagyora tettek szert, és elismert tagjai lettek az akkori polgári köröknek. Fiaik, Hartmann Jó- zsef és Conen Jakobcsits Vilmos már a gyárak és a hatalmas családi vagyon örökösei. A háború vihara, a kommunista hatalom színrelépése, teljes vagyonuknak a „nép nevében” történő elkobzása, a tulajdonosok meghurcoltatása, perbefogása, megbüntetése – mindez mindössze 60 év leforgása alatt történt meg. Egy rövid ideig működött az Első Szabadkai Szalámigyár (Prva subotička fabrika salame). A Korhecz Szalámigyár tulajdonosának, Korhecz Gyulának életútja szintén példaértékű. Korhecz alig tízegynéhány év alatt tette meg azt az utat, amelyet hentesinasként kezdett el, mészárosként folytatott, majd vágóhíd-tulajdonosból lett gazdag és tiszteletreméltó üzletemberként fejezett be. Példája kivételes személyes képességeiről és az iparág kifizetődőségéről tanúskodik. Jószágkivitellel a következő cégek foglalkoztak: Fridrih Pullmann, a Herman Baruch és Fia cég, Vojislav Kovač, Faragó Béla. A sertéskivitellel foglalkozók sora: Székely Benő, Székely Iván, Korhecz Gyula, a Nikola Đordević tulajdonában lévő Adrija cég, Vasa Rajković, Gutmann Imre tulajdonában a Jugo-export cég, Pressburger Ernő, Kemény Imre. Szabadkai kirendeltsége a Preradović Rt., Zágrábnak volt. A halfeldolgozással és konzerválással foglalkozó Gingold Salamon által létesített Gingold Salamon Halkonzervgyár az egyetlen ilyen jellegű tevékenységgel foglalkozó gyár volt, nemcsak Szabadkán, de a szélesebb környéken is. Tevékenységének lefolytatásában családi kapcsolataira támaszkodott itthon és külföldön is. Fia vette át a cég vezetését 1935-től. 94 Stevan Mačković A földművelés, illetve a gabonatermesztés a szabadkai malomipar alapja, fejlődésének előfeltétele. Budapesten már a kiegyeztést követő első tíz évben a malomipari ágazat túltengése volt a jellemző. Nálunk a Horovitz testvérek voltak a gőzmalmok alkalmazásának úttörői. Rajtuk kívül Antunović Lajos neve is említést érdemel, akinek malma közvetlenül az Epreserdő bejáratánál állt, és még az I. világháború előtt leégett. Đordević Jovan 1873-ban épített fel egy malmot a Miloš Obilić utca 26. alatt. 1874-ben 75 szárazmalom és 11 szélmalom működött a városban. A ma is álló kisbajmoki szélmalom 1867-ben épült. Az első malomipari részvénytársaság még 1862-ben megalakult, de csak rövid ideig műkö- dött. A gőzmalmok száma 1889-ben nyolc, 1892-ben már tizenhárom, ami a szabadkai malomipar fejlődéséről tanúskodik. 1906-ban a belső városban egy villannyal működő és nyolc gőzmalom dolgozott. Az I. világháború végén tizenkét malom volt. Az 1919–1923 közötti idő- szakban az egész országra a fokozott lisztkivitel volt a jellemző, hogy azután 1923–1924-ben ez a folyamat lelassuljon, majd pedig teljesen le is álljon. 1925-ben a 13 működő malom napi össztermelése 218 tonna. A két háború közötti időszakban működő két legnagyobb malom, amely külföldi – főleg magyarországi – tőkének köszönhetően dolgozott, a Felsőbácskai Gőzmalom Szövetség Rt. (Gornjebačko udruženo paromlinsko d.d.) és a Margit Rt. A Mária Terézia Kenyérgyár Rt.- ből alakult „Maria Terezija, tvornica hleba d.d.” volt a legjelentősebb, amelyben a részvények tulajdonosai külföldi állampolgárok is voltak. A háború előtti időkben a terület legismertebb cukorka- és csokoládégyárának megalapítója Ruff József. A piacon a legnagyobb keletje karamelláinak volt, a Negró néven ismert cukorkát pedig a mai napig is gyártják. Brunner Gyula az Első Szabadkai Cukorka és Csokoládé Gyárat alapította 1904-ben. Mauthner Ödön 1847-ben alapított céget Budapesten. Magáru előállításával és forgalmazásával foglalkozott. A cég rendkívül sikeres volt, Közép-Európa nagy területeit meghódította, a XX. század 30-as éveiben Pozsonyban, Aradon, Krakkóban, Bécsben, Meranóban léteztek fiókintézetei. Jugoszláviai központját 1925- ben nyitotta meg Újvidéken, ennek kirendeltségét Szabadkán, majd 1927-ben a központ Szabadkára költözött. 1940-ben 6 szódagyár műkö- dött a városban. Jeget készített a Hartmann és Conen Vágóhíd külön üzemrészlegét képező Nizza. A Dégé Likőrgyár (Dege, fabrika likera) 95 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között gyümölcslepárló volt, likőrt, rumot és konyakot is készített, 1921-től működött, tulajdonosa Dér Gyula. Már a háborús időkre, 1942-re tehető egy élelmiszergyár-konzervgyár megalakulása, amelynek tulajdonosai a Baross Szövetségi Tagok – Baross Export néven működtették, a há- ború befejeztével pedig a Vojvodina nevet vette fel. A hadsereg ellátá- sát végezte, lekvárokat, ízeket készített, zöldségfélék feldolgozásával és tartósításával foglalkozott. Bőrfeldolgozó ipar A Monarchia fennhatósága alá tartozó Szabadkán, de a mai Vajdaság területén sem volt ez az ágazat különösen fejlett. A bőrfeldolgozó gyárak, annak ellenére, hogy a természetes feltételek adottak voltak és piac is állt rendelkezésükre, alacsony kapacitással dolgoztak, nem használták ki lehetőségeiket. E területekről a jószágot kiszállították, be pedig feldolgozott bőrt vagy nyersbőrt hoztak. Az itteni gyárak műszaki fejlettsége is elmaradt a külföldiekhez viszonyítva. A bőrfeldolgozó üzemrészlegek mellett toll- és bélfeldolgozó gyárak is működtek. A cipőgyárak is ehhez a csoporthoz tartoznak. Bőrfeldolgozással a Szabadkai Bőripar Rt. foglalkozott, amely 1923-tól Subotica Bőrgyár Rt. (Subotička industrija koža d.d.) néven folytatta tevékenységét. Részvényeinek többségi tulajdonosai a Glied, Kohn és Holländer család tagjai voltak. A céget 1929-ben számolták fel. A Weizenfeld és Társa (Vajcenfeld i drug) cég a háború előtt toll-, gyapjú- és bőrkivitellel foglalkozott, a há- ború befejezése után pedig bőrfeldolgozással. A Dragoljub Milojković és Társa Bőrgyár (Dragoljub Milojković i drug, tvornica koža) a nyersbőrt külföldről szállította. Ezeken kívül két kisebb műhely is foglalkozott bőrfeldolgozással: a Meister Jenő Bőrgyár (Meister Đeno, tvornica koža), amely 1928-ban felhagyott tevékenységével, és a Šlomović Eugen és Isak Alkalaj tulajdonában levő Pingvin Bőrgyár (Pingvin, tvornica koža). Tollfeldolgozást a Holländer Testvérek nevű cégből alakult Holländer Rt. végzett, amelynek főrészvényesei a Holländer család tagjai voltak. A cég toll-, gyapjú- és nyersbőrfeldolgozással és nagybani kivitelével foglalkozott. Ez nagyteljesítményű tollmosó és -feldolgozó gyár volt, nemcsak az ország területén, de külföldön is sikeresen ér- 96 Stevan Mačković tékesítette termékeit, így az elsőosztályú ágyneműtollat csak nagyban adták el a hazai és külföldi nagykereskedőknek. A zsidó Deutsch család alapította a Bélfeldolgozó Részvénytársaság (D.d. za izradu creva) céget, amely termékeit kolbászbélként, vonóshangszerek húrjaként (hegedű, cselló, nagybőgő), teniszötők húrjaiként értékesítette. A sebészetben használatos „catgut” cérnát is ők gyártották. A cipőipar Vajdaságban, így Szabadkán sem tekint vissza nagy múltra, az első cipőgyárak csak 1918 után kezdték meg működésüket. A szabadkai lakosság szükségleteit a hazai és külföldi cipőgyárak termékei mellett, a kezdeti időszakban fedezték a cipész kisiparosok, de ezeket fokozatosan kiszorították a piacról az új cipőgyárak. Szabadkán több ilyen cipőgyár dolgozott, ezek tehát a szabadkai és a szélesebb piacot is ellátták. Az 1921-ben alakult Jugoszláv Cipőgyár Részvénytársaság (Jugoslovenska deonička tvornica obuće) néven működő céget a finánctőkével rendelkezők alapították, vagyis a Jugoszláv Bankok Rt. (Jugoslovenske banke d.d.) és a Danica Rt., amely 1921-től 1923- ig tevékenykedett. Ide sorolhatók a Marica, amely 1923-tól 1939-ig működött, a Bon-ton Rt., és a Globus Rt., amely ilyen néven 1939-ig létezett, majd akkor tulajdonosai, a Szerec fivérek új céget alapítottak Szebra név alatt. Vegyipar Termékeit tekintve ez az iparág Szabadkán is több csoportra oszlik: nehézvegyipar, keményítő- és spirituszgyártás, gyógyszergyártás, szappangyártás, gyertyaöntödék, festék- és lakkgyárak. Ha a nehézvegyipart és a gyógyszeripart vesszük figyelembe, szem előtt kell tartanunk azt a követelményt, hogy olyan összetett gyártástechnológiáról van szó, amely képzett szakembereket igényel, ezekből pedig az egész országban hiány volt. E mellett Szabadkára még a nyersanyaghiány is jellemző volt. Mindezen tények ellenére a Klotild vegyipari kolosszus megalakulását a mégis fennálló, valós szükségletekkel magyarázhatjuk, amely szükségletek már a háborút megelőző időkben is léteztek. A gyár a háború befejezését követő időkben is előkelő helyet foglalt el a vegyipari ágazatban, ami a Patria intézetről is ugyanígy elmondha- 97 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között tó. A többi csoport működéséhez és fejlődéséhez, így a keményítő- és spirituszgyártáshoz is, nélkülözhetetlen volt az elégséges és minőségi nyersanyag: a gabonafélék, a burgonya és az állati zsiradékok biztosítá- sa. Vajdaság egyetlen nehézvegyipari gyára az 1904-ben alakult Zorka Rt., amelynek a Klotild, Első Magyar Vegygyár Részvénytársaság volt a megalapítója. E gyár szuperfoszfátot, kénsavat, kékkövet, glaubersót és keserűsót termelt, évi 3000 vagonnyi mennyiségben. Szabadka a keményítőgyártás központjának számított, a gyárak még 1918 előtt alakultak meg, és széles piacot láttak el termékeikkel. A bő nyersanyagkínálat (kukorica, búza) biztosította működésük kedvező feltételeit. A háború után a vámelőírások és a leszűkült piac következtében termelé- sük és ezzel párhuzamosan hasznuk is jelentősen megcsappant. Szabadkán a következő keményítőgyárak működtek: Rekord Keményítő és Csirizgyár (Rekord, fabrika štirke i čiriza), Marcell Kopp Keményítő Rt. (Štirak, Marcel Kopp d.d.), Löwy és Társa Keményítőgyár (Löwy i drug fabrika štirka) és a Slezinger Keményítőgyár (Fabrika Štirke Šlezinger). Az Orient cég gyógyszeralapanyagul szolgáló keményítőt gyártott. 1875 előtt Szabadkán már 5 „ecetgyár” működött. A két há- ború közötti időszakban azonban csak Kemény Dávid ecetgyára maradt meg. Spirituszt és keményítőt a Bácskai Spiritusz és Élesztőgyár Szabadka (Bačka fabrika špiritusa i kvasca u Subotici), Aleksandar Frank kereskedő és Josif Piuković nagybirtokos gyártott. Különleges termékei – állati szérumok és védőoltások – voltak a Patria – Szérumgyártó Intézetnek (Patria- zavod za proizvodnju seruma), amely 1921-től foglalkozott ilyen jellegű tevékenységgel. Az ország legnagyobb és legkorszerűbb intézete volt ez. 1938-tól Jugoszláv Szérum Intézet, Zágráb (Jugoslovenski serum zavod, Zagreb) néven működött, a zágrábi intézet szabadkai fiókintézeteként. A szappangyártás a kisipari és házi műhelyek mellett gyárakban is folyt. Ilyenek voltak többek között: Beck Manó, Erika, a Hartmann és Conen gyár Nizza néven műküdő külön üzemrészlege. Gyertyát, szappant és kocsikenőcsöt a Primariusz, Első Jugoszláv Vegyipari Gyár (Primarius, prva jugoslovenska industrijalna tvornica kemikalija) gyártott. A legnagyobb szabadkai festék- és lakkgyár a Klein Géza és Fiai Lakk- és Festékgyár (Geza Klein i sinovi, tvornica laka i boja) néven működött. 98 Stevan Mačković Fafeldolgozó ipar Ez az iparág – függetlenül attól, hogy sem a gyárak számát tekintve, sem az előállított végtermék mennyiségét szem előtt tartva, sem a foglalkoztatottak számát figyelve, nem tartozott a nagyobbak közé – sikeresen ellátta a vajdaságiak és a szabadkaiak szükségleteit is. Fejlődésé- nek egyik feltétele a famegmunkálás gazdag hagyománya, és a szolid képességű szakemberek munkája. Szabadkán is a fejlett kisiparból fejlődött ki a fafeldolgozóipar. Minden ilyen jellegű tevékenységet folytató gyár, a Hrast Rt.-t kivéve, kisipari műhelyből fejlődött tovább. A nyersanyagot főleg külföldről szerezték be, így az 1930-as évek végén, a megnövekedett vám- és szállítási illetékek – a gazdasági válság fokozódásával párhuzamosan – alaposan megnehezítették a munkát. Ebben az iparágban a Ferrum csoportosuláshoz tartozó, a vagonok farészeinek kidolgozását végző, 1929-ben felszámolás alá kerülő Hrast Rt. volt a legjelentősebb. Rajta kívül meg kell említeni a különböző faárut (háztartási kellékek, játékok, sportfelszerelés) gyártó Spitzer Testvé- rek (Braća Špicer) név alatt szereplő gyárat, amelyet szintén 1929-ben számoltak fel. A Lénárd Testvérek (Braća Lenard) bádogárut gyártott, a Pletl Testvérek (Braća Pletl) fém- és fakoporsókat készített, a Sipos Testvérek (Braća Šipoš) bútorgyártással foglalkozott, míg a Weiss Jenő kefegyártó volt. A Hrast Rt.-ben a részvények többségének tulajdonosai zsidó származásúak voltak, de ez jellemző a fentemlített, többi fafeldolgozással foglalkozó gyárra is, ahol Löwinger, Lénárd, Spitzer, Weis vagy tulajdonosai voltak a gyáraknak, vagy a részvények legnagyobb része volt az ő kezükben. Papírfeldolgozás és nyomdaipar Szabadkán papírgyár nem volt. Itt csak olyan cégek működtek, melyek a kész papírt dolgozták fel, vagy papíráru készítésével foglalkoztak ugyan, de tevékenységük nem közelítette meg az ipari szintet. A papírfeldolgozó üzem és a celluloidkészítő cégek mellett néhány nyomda is 99 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között működött, ezek is ebbe a csoportba sorolhatók. Minden papírfeldolgozó és celluloidot feldolgozó műhelyt zsidók alapítottak, vagy zsidó származású szabadkai polgárok tulajdonában voltak ezek a műhelyek. A nyomdatulajdonosok nemzeti hovatartozása ilyen képet mutatott már a nyomdák alapítása idején is, de a háború befejeződése utáni időszakban is. Ekkor néhány nyomda állami tulajdonba kerül, mint az Állami Vasutak Irodájának Nyomdája (Štamparija direkcije državnih željeznica), vagy magánszemélyek vették át őket. Nagyságát és termelését tekintve a Minerva Rt. és a Jugoszláv Napló (Jugoslovenski dnevnik) voltak a legjelentősebbek. Fémipar Vajdaságban az első fémfeldolgozással foglalkozó gyár Apatinban nyílt meg 1874-ben, Haukl Ádám mérnök volt a tulajdonosa, és a Fémgyár nevet viselte. Nem sokkal ezután Szabadkán is megalakult Rothmann Imre hasonló tevékenységet folytató gyára, utat nyitva ezzel a vállakozó szellemű zsidóknak és más üzletembereknek. Így 1918-ig már biztos alapokat teremtettek meg ezen iparág fejlődésének. Az új délszláv állam megalakulása után a fémipar teljes egészében kihaszálta az újonnan kialakult gazdasági viszonyokat, az új piacot. A megváltozott körülmé- nyek között Vajdaság ipara és Szabadka ipara is előnyösebb helyzetben volt a többi területhez viszonyítva. Szabadka ipara, a megörökölt felté- teleket és az ipari fejlődés elért fokát tekintve, az Európában már használatos új gyártási technológiák alkalmazási lehetőségeit kihasználva, kedvező fogadtatásra lelt a hazai és külföldi piacon egyaránt. Külön jellemzői ennek az iparágnak a vezető pozíciókat betöltő zsidók családi és üzleti kapcsolatai. Szervezőképességükkel, tőkéjükkel, az új gyártá- si technológiák bevezetésére való nyitottságukkal, a rendelkezésükre álló gépekkel, szabadalmaikkal, nem véletlen, hogy a más nemzetisé- gű részvénytulajdonosokkal szemben éppen ők tartották kezükben a részvények többségét, és ezzel együtt a fémipari részvénytársaságok igazgatásának lehetőségét. A gyárak többsége is az ő kezükben volt. Szabadka lakosságának mindössze 5%-át képezték a zsidók, de létszá- mukat messze túlszárnyalva ők játszották a legjelentősebb szerepet a 100 Stevan Mačković fémipar fejlődésében. Gazdasági jelentőségét és a foglalkoztatottak létszámát tekintve is, Szabadka egyik legnagyobb gyára a Ferrum Rt. gyár, és a belőle kialakult fémfeldolgozó tevékenységet folytató gyá- rak voltak (a ferrum latinul vasat jelent). A Ferrum Rt. gyár alaptevé- kenysége a közlekedési eszközök, mozdonyok, vagonok javítása volt. A Ferrumból még három fémfeldolgozással foglalkozó gyár nőtte ki magát: a Ferrum Öntöde Rt. (Livnica Ferrum d.d.), amely a Ferrum Rt. részére gyártott mozdonyalkatrészeket, de ezen kívül templomi harangokat is öntött, rácsokat, fékpapucsokat, tűzhelykarikákat is készí- tett. Az Adisz Rt. (Adis a.d.) szintén mozdonyalkatrészeket gyártott, de termékei között megtalálhatók voltak a bányászati szerszámok is, sőt mezőgazdasági gépek gyártásával és javításával is foglalkozott. A Szever Rt. (Sever d.d.) fő tevékenysége az elektromotorok és generátorok, transzformátorok, árammérők gyártása volt, de ezeken kívül kisebb alkatrészeket is állított elő a villamosgépek és telefon-távíró állomások szükségleteihez. A Zefir Rt. (Zefir d.d.) kályhákat és villanytűhelyeket készített. A Vasbútor és Fémgyár Rt. (Industrija železnog nameštaja i metala d.d.) a háztartásokat, kórházakat, szállodákat, nyilvános intézményeket látta el fémből, vasból, rézből készült bútorokkal, kályhákkal, villanytűzhelyekkel, központi fűtés kazánokkal, nikkelezett és galvanizált áruval, lakatokkal és zárakkal. Hasonló tevékenységet folytatott a Sajdner Féle Vas és Fémárugyár Rt. (Sajdnerova tvornica gvozdene i metalne robe d.d.). Az apróbb fémtárgyakat gyártó Herzog és Glas Rt.- ből (Hercog i Glas d.d.) tulajdonoscserével és tevékenységének megváltoztatásával jött létre a Konrath, Vas és Fémárugyár Rt. (Konrath, tvornica gvozdene i metalne robe d.d.), amely a rádiókészülékek alkatrészeit gyártotta, a készülékeket össze is szerelte, forgalmazta. Az ipar- ág legrégebben alakult gyára a Rothmann Imre (Mirko Rothman) gyár, amely vasöntöde volt, de rugókat, fémbútort és kerékpárokat is gyártott. A Goldner Testvérek a vendéglátóipari tevékenységet folytató vállalkozók számára készített jégszekrényeket, sörhűtő szekrényeket és töltő- csapokat, valamint a fagylaltgépek gyártására szakosodott. Rajter László Dinamómotorgyára kisebb kapacitású volt, akárcsak az elemeket gyártó Jupiter, a Fűzi Vilmos Bádogáru Gyár Rt., és a fémkoporsókat gyártó Pletl Testvérek gyára. 101 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között Textilipar A textilipar az újonnan alakult délszláv államban új gyáripari ágazat volt. Az egész Vajdaság területén gyorsan és lendületesen fejlődött, így Szabadkán is, mivel a lakosság egyik elemi szükségletét, a ruházkodást volt hivatott kielégíteni. Állami szinten a behozatali politika olyan volt, hogy intézkedéseivel megkönnyítette a nyersanyagok behozatalát – csökkentve ezzel a készáru behozatalát, és ösztönözve így a textilgyá- rak létesítését az országban. Ezzel párhuzamosan új munkahelyek megnyitására is sor kerülhetett. A már 1918 előtt működő kisebb üzemek munkájának folytatása mellett az igazi nagy gyárak a háború befejése után kezdték meg működésüket, főleg a külföldi tőke és technológia segítségének köszönhetően. Ez Szabadkára, de az egész ország területére is jellemző keresletről tanúskodik. Az ágazathoz tartozó gyárakat termékeik alapján csoportokba sorolhatjuk. Az első csoportba tartoznak azok a gyárak, ahol kendert dolgoztak fel, zsinegeket és kötélzetet készítettek. Ide sorolhatjuk a szabadkai cégek közül a Weitzenfeld Rt-t, amely lótakarókat, mindenféle zsákot, köteleket gyártott, és a Hermann és Hajduska kötelesműhelyt is. A következő csoportot szövödék és konfekcióáru kidolgozásásval foglalkozó cégek alkotják, mint Montalion Lajos műhelye is, ahol lendamasztot, törölközőket, lepedőket, asztalterítőket, finomvásznat készítettek. Beck Jenő Kötödéje kötöttárut, pulóvereket, harisnyákat gyártott. Az Általános Hitelbank Rt. Kötött- árugyára (Fabrika trikotaže, Opšte kreditne banke d.d.) választékában téli alsónemű, fürdőruha és gyermekruha egyaránt megtalálható volt. A még 1868-ban megalakult Kramer és Társa Készruhagyár (Konfekcija odela Kramer i drug) egyenruhákat készített a rendészet, tűzoltóság, a vasutak dolgozói számára. A Roth Armin Kalapgyár sapkákat, kalapokat varrt. A Roth család kis műhelyében kezdte a munkát, idővel azonban egy korszerűen felszerelt gyárban olyan termékeket készített, amelyek a család hírnevét öregbítették a városban is, és az egész országban. Külföldi tőke segítségével működött a Merkur Kötöttáru és Harisnyagyár (Merkur, tvornica čarapa i pletene robe), és mint ahogy a nevében is szerepel, kötöttárut, harisnyákat, de ezeken kívül fürdőruhákat és férfiöltönyökhöz való bélést készített. Még nagyobb mértékű a 102 Stevan Mačković külföldi tőke és technológia jelenléte a részvénytársaság jellegű cégeknél, mint amilyenek a Nonnenberg és Schodere Szalag és Csipkegyár Rt. vagy a Fako, Jugoszláv Kötöttáru és Harisnyagyár Rt. (Fako, jugoslovenska tvornica čarapa i trikotaže d.d.) voltak. Ez a két gyár élen járt a termelés mennyiségét és a foglalkoztatottak számát tekintve is. A harmadik csoportba sorolható a Mekka, Keleti Szőnyeg Fonoda és Szövöde (Mekka, predionica i tkaonica istočnih tepiha), amely a sző- nyegeken kívül gyapjúfonalat is gyártott, sőt, az Államvasutak részére mozdonykenőcsöt is készített. Végül külön csoportot képvisel a cérnagombok kidolgozásával foglalkozó Adin, Első Jugoszláv Cérnagombgyár (Adin, prva jugoslovenska tvornica končanih dugmadi d.d.). Helyi és állami alapítású ipari létesítmények Maga a város is alapított néhány olyan gazdasági jellegű intézményt, amely közvetlenül irányítása alatt állt, és a település kommunális szükségleteit elégítette ki. Ilyen, többek között, a Városi Gázművek (Gradska Plinara), a Városi Vágóhíd (Gradska Klanica) és a Városi Birtok (Gradska ekonomija). A Városi Gázművek az utcai világí- tást biztosította, de a háztartások egy része is élvezte szolgáltatásait. A háború befejezése után a villanyáram bevezetésével, a közvilágítás megszervezésével a Gázművek csak minimális kapacitással dolgozott, működése így nem volt kifizetődő. A Városi Vágóhíd 1891-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a polgárok megfelelő egészségügyi feltételek mellett és ellenőrzött körülmények között végezhessék a jószág levágá- sát. Mivel nagyon kevés pénzt fektettek be a Vágóhíd fenntartásába, a két háború közötti időszak végére meglehetősen rozoga állapotba került, bezárás előtt állt. A Palicson található Birtok mintagazdaságként kezdte meg működését, gabonaféléket termesztett, szőlőültetvényei voltak, jószágtenyésztéssel foglalkozott, termékei a városi hivatalnokok és a városi intézmények ellátását célozták. A Szabadkai Villamos Vasút Rt., a háború után „Subotička električna železnica d.d.” vállalat a vá- rossal kötött szerződés értelmében a villamosközlekedés kizárólagos lebonyolítója volt, ezen kívül ellátta a várost árammal is. E vállalat te- 103 Szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele a két világháború között vékenységére az előrehaladás volt jellemző, elősegítette a városi közlekedés fejlődését, biztosította a háztartások és üzemek áramellátását. A Szabadkán található egyetlen állami vállalat az Állami Vasutak Körzeti Irodája (Oblasna direkcija državnih željeznica) volt, amely a város és Szabadka közvetlen környékének gazdasága szempontjából is igen jelentős volt. Egyéb gazdasági ágazatok Ebbe a csoportba azok a sajátos üzemek, cégek tartoznak, mint amilyenek a vegyszer és gyógyszergyártó laboratóriumok, így a mr. ph. Alfréd Blum tulajdonában lévő Jugodrog cég, vagy a lázmérőket, hő- mérőket, fecskendőket és más laboratóriumi felszerelést gyártó Ampula Üvegárugyár (Ampula, industrija staklenih roba). Ebbe a csoportba sorolhatók a mozik is, amelyek között a legjelentősebb helyet a Korzó Mozi Rt. foglalta el, amely később beleolvad Lifka Sándor, a mozgó- képgyártás úttörőjének cégébe. A biztosítótársaságok, a vámügyletek lebonyolítását megkönnyítő közvetítő ügynökségek, a szállítmányozók, az ültetvények is ebben a fejezetben találhatók meg. Behatóbban nem tanulmányozzuk, csak felsoroljuk azokat a bankokat és pénzintézeteket, amelyek szabadkai székhelyűek, vagy az állami intézmények szabadkai fiókintézetei. A jelentősebb szövetkezetekről, mint az egyének társulá- sának sajátos formáiról, a tömegközlekedést biztosító vállalatokról és reklámügynökségekről is itt teszünk említést. 104 Stevan Mačković

MELLÉKLETEK

1) Népszámlálási adatok: 19193 19214 bunyevác 65 135 szerb 8 737 70 737 magyar 19 870 27 561 német 4 251 2 349 zsidó 3 293 3 883 (3,5%) összesen 101 286 101 709 2) Szabadka lakossága Év Populáció 1857 53 499 1869 56 323 1880 61 367 1890 72 683 1900 82 122 (Vö.: Budapest: 732 322, Szeged: 102 991) 1910 93 232 (Vö.: Belgrád: 89 876, Zágráb: 79 038, Újvidék: 33 089) 1919 101 286 1921 90 961 (Vö.: Zágráb 167 765, Belgrád: 131 000) 1931 100 058 (Vö.: Újvidék: 63 985) 3) A zsidó populáció aránya a városban, illetve a zsidók részvétele a szabadkai iparban (1918–1941) Zsidó: 3% Zsidó: 75% 3 A városi összeírás adatai, melyek érvként szolgáltak a Párizsi békekonferencia alkalmá- val. 4 Az állami népszámlálás adatai.

Advertisements
%d bloggers like this: