GRADSKA KUĆA I SUBOTICA (1912-2012) TRAJANJE, PROMENE

radni rukopis priloga u monografiji: Gradska kuća Subotica. Városháza Szabadka. 1912–2012, Subotica 2012.

GRADSKA KUĆA I SUBOTICA (1912-2012) TRAJANJE, PROMENE

Subotička Gradska kuća zauzevši i odredivši sam centar grada, upravo kao i dve ranije varoške kuće, bila je u proteklih sto godina nemim svedokom burnih društvenih promena i događanja, smenjivanja perioda  mira i ratova, nestajanja i nastajanja država, ideologija, političkih sistema,  masivnih demografskih izmena. Sve te pojave nisu imale izvorište, nisu kreirane niti su poticale odavde. U Subotici su možda imale pristalica i učesnika, protivnika i oponenata, pa su ipak kao veliki neizbežni i neumitni talasi, koji su krenuli sa udaljenih tačaka u svetu ili okolini, zapljuskivali, ispirali i menjali grad.

Samo dve kratke godine nakon njenog svečanog otvaranja 1912. godine, okončao se dugi mirni period koji je i u Subotici rezultirao velikim talasom celokupnog društvenog uzleta i izgradnjom arhitekture koja će je trajno označiti i obeležiti.  Sledi krvavi Veliki rat koji kao da je samo bio uvod u Drugi svetski rat, nakon 23 godine pokušaja izgradnje i stabilizacije  proklamovane nove jugoslovenske zajednice.  A u njemu, ispostaviće se, nije bilo najznačajnije to što su se stari računi pokušali naplatiti vraćanjem bivših granica, cepanjem i komadanjem države, nego to što su se domaće snage spremne za promene, predvođene komunistima, pronašle rezonantni ključ u širim evropskim okvirima koji im je omogućio da sačuvaju državni okvir i  time kao nesporni upravljači svim društvenim segmentima, vode državu i društvo u novih 45 godina stabilnosti bez rata. S početkom devedesetih  pucaju šavovi i veze koje su spajale Jugoslaviju i ona se u neočekivano krvavim i brutalnim ratnim operacijama raspada. Nakon svakoga od tih ratova gubitci su bili veliki. Oni nendoknadivi, u životima naših sugrađana mere se desetinama hiljada[1]. Pored toga mnogi ekonomski ali i drugi društveni  pokazatelji mogli bi nam posvedočiti koliko je teško i dugotrajno bilo dosegnuti  kvalitet života i standard iz doba pre rata.

I pored svega toga Gradska kuća kao objekat je opstojavala, tek tu i tamo okrznuta mecima, njen monumentalni toranj dominirao je svojom visinom i služio generacijama subotičana kao orijentir u ravnici, ali i kao simbol koga oni nose u sebi. Promene u društvu ostavljale su tragove u sadržaju kojim je ona bivala ispunjena. Zamišljena i realizovana  kao sedište gradske vlasti i administracije i reprezentativnih najamnih prostora, morala je u tom delu odražavati upravo sve promene koje su se odvijale oko nje.

Ako taj period od sto godina, pokušamo da ocrtamo na jednoj istorijskoj vertikali i pratimo samo kroz promene naziva državnih formacija, kroz koje je prolazila Subotica, morali bi da ih nabrojimo čak jedanaest.

Pre 1918.                                 – Austro-Ugarska Monarhija

01.11.1918.                             – Kraljevstvo Srba, Hrvata i Slovenaca,

28.06.1921.                             – Kraljevina Srba, Hrvata i Slovenaca

03.10.1929.                             – Kraljevina Jugoslavija

12.04.1941.                             – period okupacije i „vraćanja“ pod krunu Sv. Stefana  (Magyar  királyság)

od 7.03. do 29.11.1945.          – Demokratska Federativna Jugoslavija.

29.11.1945.                             – Federativna Narodna Republika Jugoslavija

07.04.1963.                             – Socijalistička Federativna Republika Jugoslavija

27.04.1992.                             – Savezna Republika Jugoslavija

04.02.2003.                             – Državna zajednica Srbija i Crna Gora

03.06.2006.                             – Republika Srbija

Upravo i iz tog razloga u praćenju odnosa i mesta koje je Gradska kuća imala u tom vremenu, kroz jedan sažeti istorijski osvrt, služićemo se podelom na uobičajene periode: Austro-Ugarske Monarhije, Kraljevine Jugoslavije, ratni period, period socijalističke Jugoslavije  i najnoviji. U njima izlažemo najkarakterističnije istorijske okvire, pratimo i dajemo ocenu uloge koju je Gradska kuća i  administracija u njoj imala. Isto tako dajemo i pregled prvih ljudi gradske uprave, gradonačelnika u tim periodima.

SUBOTICA (1912 -1918) 

O gradskim kućama 

Stare gradske kuće svojom ulogom i izgledom obeležavale su istorijske epohe te predstavljaju predmet istraživanja za lokalnu istoriju svakog grada. Služile su kao sedišta gradske vlasti i  administracije, gradonačelnika, gradskog veća i njegovih tela. Zgrade sa takvom  namenom zauzimale su centralni položaj u gradu. Građene su u duhu vremena, bile su moderne, impresivne, dominantne. Kao dokaz ekonomskog prosperiteta, gradovi posebnu pažnju posvećuju upravo gradnji gradskih kuća koje, neretko, predstavljaju izuzetna dela sa aspekta arhitekture i istorije umetnosti. Kao utelovljenje vlasti, bile su u tim davnim vremenima otuđene od stanovništva, koje ih je redovno doživljavalo sa strahopoštovanjem.

Cehovsko pismo subotičkih tesara iz 1815. godine sa panoramom grada (IAS, Zbirka fotografija) i prvi statut grada iz 1745. godine (IAS, F:179. I/38).

Istorija subotičkih gradskih kuća počinje sredinom XVIII veka  kada Privilegijom komorske varoši, 1743. godine, Subotica stiče municipalnu samostalnost i dobija građansku samoupravu. U nedostatku odgovarajuće zgrade, prema istraživanjima subotičkog istoriografa Ištvana Ivanjija (Iványi István ) sastanci Gradskog veća održavani su u kućama senatora, a malobrojna gradska administracija nalazila se u kući Ištvana Andorta (Ándort István ). Takvo stanje je ostalo sve do 1751. godine, kada je sagrađena prva Gradska kuća na glavnom trgu Subotice, gotovo  na istom mestu na kojem su kasnije podignute i druga i sadašnja. Glavna zgrada sagrađena je od cigala i čerpića, a imala je svega četiri prostorije: većnicu, opštu i kancelariju poreznika i arhivu. Novi zatvor i u dvorištu kuhinja, ostava, ambar i dve štale dograđeni su 1754. godine.

Baner sa izložbe o Gradskim kućama

Posle proglašenja Subotice slobodnim kraljevskim gradom, 1779. godine, Gradska kuća postaje tesna za sve veću administraciju pa je 1781/82. godine znatnije proširena i pri tome je promenjen izgled. Postojećem objektu dodan je sprat, a fasada je ukrašena ranim baroknim elementima.

Karta sa Roginom barom (danas je na tom mestu železnička stanica), 1830.

Porastom ekonomske moći vladajuće klase u Subotici se javlja tendencija za izgradnjom bogatijih i raskošnijih građevina. Grad se razvijo takvom brzinom da je već 1828. godine Subotica sa 34.358 duša zauzela visoko, peto mesto po broju stanovnika u zemlji. Skladno tome, usledio je i rast zaposlenih u političkoj vlasti i administraciji. Sve to, dovelo je do potrebe da se izgradi zgrada po novom ukusu, prilagođena naraslim potrebama grada. Već 1820. godine, Komisija sastavljena od: gradonačelnika, tri senatora, predsednika Zaklete opštine i gradskog građevinskog inspektora odgovornog za izgled unutrašnjosti grada, predložila je izgradnju nove gradske kuće.

Tek, nekoliko godina posle inicijative srušena je postojeća i na istom mestu, ali na većoj površini sagrađena nova, druga po redu gradska kuća u Subotici, 1826-1828. godine. Podignuta je spratna, barokna zgrada sa tornjem kojeg su krasili zvono i sat. U tornju je bila smeštena i vatrogasna osmatračnica. Interesantno je ovde opet citirati Ištvana Ivanjija, koji u svojoj monografiji povodom otkrivanja Gradske kuće, 1828. godine, između ostalog, piše: “Povodom proslave rođendana kralja Franje, 12. februara,  svečano je postavljen i blagoslovljen kamen temeljac – ili bolje rečeno završni kamen – za novu gradsku kuću, uz uobičajenu ceremoniju, misu, muziku, iluminaciju, transparente koji se odnose na Franju, topovsku paljbu, prigodne govore itd. Zgradu i završni kamen blagoslovio je župnik Antun Šarčević. Završni kamen postavljen je na severozapadnom uglu zgrade, na mestu sadašnjeg Arhiva, a ispod njega su pohranjene, prema običaju, novčanice koje su tada bile u modi i spisak tadašnjih državnih dostojanstvenika i gradskih službenika.“

Izložbeni panoi sa izložbe Tri subotičke gradske kuće, 1751 – 1828 – 1910, Istorijskog arhiva Subotica

Ubrzo sa napretkom kapitalističkog razvoja, međutim, i ova građevina postaje prevaziđena. Godine 1892. Ivanji  piše: “…na glavnom trgu grada najpoznatija zgrada je Gradska kuća…. Sama po sebi zgrada je dosta zgodna i skladna, ali je sada već pomalo niska i sa tornja se jedva pruža pogled na susedne ulice, gde već ima viših kuća….neke kancelarije je trebalo smestiti u privatne kuće…..“ Početkom veka su, između ostalog, i ovako govorili o gradskoj kući: „Niko nije žalio dobru staru hrpu kamenja kada se radilo o njenoj obnovi ili ponovnoj gradnji. To znači da zgrada nije bila pošteđena ni kao starina ni kao spomenik kulture, ukoliko joj je nedostajalo građevinske i ornamentalne lepote, a estetski aspekti očigledno su govorili više protiv nje nego u njenu korist.“[2]

Izgradnja nove ili treće gradske kuće počela je 1908. godine. Pregovori o novoj gradskoj kući su počeli 1906. godine i u njima je glavnu ulogu imao Karolj Biro (dr. Bíró Károly), gradonačelnik Subotice. Na tom položaju je bio od izbora krajem 1902. godine, kada je porazio protivkandidata, dotadašnjeg gradonačelnika i neospornog vođu Lazu Mamužića,  čiju ideju o rušenju stare i podizanju nove varoške kuće, upravo one realizuje.  Bivši gradonačelnik, ne samo da nije uspeo u svom naumu, nego u žestokim političkim borbama biva optužen za malverzacije i  poražen,  te ubrzo i umire.

Razvoj grada u narednom periodu biće obeležen pečatom ruke Karolja Biroa. Za realizaciju izgradnje tako velelepnog objekta kakva je Gradska kuća neophodna su bila velika sredstva, do kojih je grad došao prodajom 2000 jutara zemlje peska i zemlje. Zbog toga je ostala uzrečica da je Gradska kuća nastala na pesku i od (prodaje prim. aut.) peska.

Sa druge strane, subotičani su navikli na staru gradsku kuću  i nisu se radovali njenom rušenju. Tadašnje novine pratile su događaje i bile su veoma kritične. Zbog izgradnje nove gradske kuće srušeno je i nekoliko zgrada pored stare gradske kuće. Stanovništvo je i u vreme izgradnje bilo dosta  kritično.

Projektanti nove gradske kuće su Marcel Komor i Deže Jakab. Obojica su bili iskusni projektanti, a u Subotici su bili poznati i po Subotičkoj sinagogi za neološku jevrejsku zajednicu. U gradskom veću mnogi su mislili da bi nova gradska kuće trebala da bude u neobaroknom stilu, kao gest poštoavanja prema Mariji Tereziji (koja je gradu dodelila privilegije, 1779. godine). Ipak, odluka je bila da ona bude projektovana u stilu mađarske secesije.

Gradska kuća je sa svim njenim delovima izgrađena 1910. godine, i 20.8.1910. osvećena, radnje u prizemlju su useljene s početkom novembra, počeo je i rad pojedinih gradskih službi,  ali je u potpunoj funkciji tek od 1912. godine, jer je tada završeno ukrašavanje enterijera.

Subotica, grad u razvoju

            Krajem XIX i početakom XX veka Subotica se menja, napreduje i izgrađuje. To se opaža kako na privredno ekonomskom, kulturnom i urbanističkom, tako i demografskom polju.  Tako je Subotica 1870. godine treći grad Ugarske, odmah iza Budimpešte  koja ima 270 685 i Segedina  sa 71 022 stanovnika. Novi Sad ih tada ima 19 303 a Sombor 24 27. Od 1880. godine, po rezultatima državnih popisa koji su obavljani svake desete godine, stanovništvo našeg grada beleži konstantan rast. Rast broja stanovnika Subotice je bio specifičan u okvirima drugih mađarskih županija, pošto je bio veliki prirodni priraštaj i pored izraženog mortaliteta u prvim godinama, a manje se oslanjao na doseljenike. Tako je prirodni priraštaj za period 1901.-1910. bio 7794, a doselilo se tek 3223. lica. Zahvajujući segedinsko – somborskoj železničkoj pruzi (1869.) a zatim i budimpeštansko – beogradskoj i izrastanju u prometno čvorište, ubrzava se urbani razvoj. Zasuta je bara koja je odvajala železničku stanicu od grada. Dalji ulaz ka centru varoši vodio je ulicom koja će izrasti u jednu od glavnih gradskih šetališnih odrednica – tzv. korzo. Ona izlazi na glavni trg kojim je dominirala upravo Gradska kuća. Kao plod privrednog razvoja, u zadnja dva desetleća XIX veka,  i  grad ubrzano menja svoj izgled. Na njegovom uređivanju je počeo da radi već gradonačelnik Lazar Mamužić[3], koji je dao da se izradi regulacioni plan, započinje kaldrmisanje, a od 1891.godine i asfaltiranje  ulica i uvođenje kanalizacije. Osvetljavaju se gradske ulice, prvo petroleumskim lampama, zatim gasnim[4]  i na kraju  od 1897. godine električnim.  Od samoga kraja XIX i početkom novoga veka Subotica dobija  nekoliko javnih objekata. Tako je objekat Nacionalne kasine (danas Biblioteka) izgrađen  1894.godine, Gradska bolnica „Marija Valerija“ – 1897, kasarna   na palićkom putu – 1899. godine, zgrada stare Kolevke 1900,   crkve Sv. Roka – 1896. i Sv. Đurđa – 1897.godine. Izgrađene su salaške škole, zabavišta, železnička stanica.  Godine 1910. unutrašnji deo grada ima 622 hektara, 250 ulica i 14 trgova. “U osam gradskih kvartova (krugova) i Šandoru živelo je 1910. godine 46 762 osoba, dok je na široj teritoriji grada živelo 46 470 stanovnika.“[5]„Secesijska Subotica bila je grad mladih. Samo četrvtina stanovništva bila je 1910. godine starija od 40 godina, a mladi do 20 godina činili su gotovo polovinu stanovništva. Slika bi bila još upečatljivija da Subotica nije bila neslavni rekorder među gradovima, i to na državnom nivou, po smrtnosti dece. U ukupmom broju umrlih deca koja su okončala živort do navršene 5. godine starosti činila su danas neshvatljivih 50 – 60%.“[6] Između 1903. i 1912. Grad ulaže velike sume u popločavanje ulica. U tom periodu površina od 126 684 kv. metara kolnika je dobila odgovarajuće pokrove ili bila  popločana.  Pločnika ima 74 km, od čega ih je 36 km asfatiranih, 18 popločanih ciglom. Snabdevanje vodom su obezbeđivali bunari, otvorenog tipa, koji se sve više zamenjuju onima sa pumpom i arteskim.  Grad nije imao vovdovod. Vesnici prodora modernih tekovina na ove prostore bili su i: pojava prvog automobila – 1901, prvi let avionom  Ivana Sarića – 1910. kao i  prvi stalni bioskop iste godine.

O značaju Gradske kuće u očima vladajuće gradske elite, govori da su 30.11.1912. godine gradske vlasti donele odluku da se na Svetskoj izložbi građevinarstva  u Lajpzigu 1913.godine Subotica predstavi upravo sa novoizgrađenim objektima na Paliću i sa Gradskom kućom. Grad, daleko od linije sukoba i frontova, u čitavom periodu 1914-1918. nije za vreme rata trpeo razaranja.

Vlast- gradonačelnici

Slobodni kraljevski grad Subotica, po statusu u rangu županije, je na čelu imao gradonačelnika pored velikog župana. Gradonačelnik je predsedavao i vodio rad  gradskog veća.  Obuhvatala je teritoriju 169 190 katastarskih jutara i 507 kv. hvati.

DR KAROLJ BIRO (Bíró Károly) (21.1.1864. – 21.2.1952. )  kao gradonačelnik  kao penzioner

Gradonačelnik

Školovao se u Subotici i Budimpešti, doktor pravnih nauka postao je 1887. Od 1889. radi kao advokat. Na izborima krajem 1902. godine, Karolj Biro  izabran je za novog gradonačelnika.  Po dužini obavljanja funkcije drugi je u subotičkoj istoriji, iza svoga prethodnika Lazara Mamužića koji je grad vodio 18 godina (1884-1902). Neraskidivo je vezan za podizanje Gradske kuće. Zahvaljujući upravo njemu i njegovoj inicijativi došlo se do realizacije toga projekta. Nakon promena imperiuma nastavio je da živi i radi u Subotici. Na funkciji gradonačelnika: 21.12.1902. -11.11.1918.  (prilog – Karolj Biro, 1912. i  1948.) (prilog-Gradonačelnik i funkcioneri. 15.9.1912.)

penzioner

DR LUKA PLESKOVIĆ ( dr. Pleszkovich Lukács)

Studije i doktorat prava okončava u Budimpešti.  Kao komesar mađarske vlade u Budimpešti vršio dužnosti gradonačelnika i velikog župana. U kasnijem periodu nastavio da deluje u pravcu afirmacije mađarskih interesa u gradu. Bio je istaknuti član Mađarske partije i predsednik udruženja Népkör. Na funkciji v.d. gradonačelnika: 12.11.1918. – 19.11.1918.

SUBOTICA U NOVOJ KRALJEVINI  (1918-1941)

Ulaskom voza koji  je nosio VIII pešadijski puk srpske vojske, na železničku stanicu, 13.11.1918. godine, smatra se da je započela promena imperiuma. Istorijski događaji do kraja te godine su se odvijali velikom brzinom. U Novom Sadu je 25.11.1918. godine proglašeno otcepljenje ovih teritorija od Ugarske i pripajanje Kraljevini Srbiji, a nesumnjivo najzanačajni od svih bio je trenutak formiranja nove države južnih Slavena 1. decembra  iste godine. No međutim, sve do potpisivanja tzv. Trianonskog sporazuma 4.6.1920. godine, u međunarodno pravnim okvirima koji su bitno determinisali i društvenu klimu, vladao je jedan državno pravni provizorijum.

Povlačenjem demarakacione, odnosno kako će pokazati nove granične linije, Subotica je izgubila jednu petinu svoje teritorije, Mađarskoj je pripalo 16 996 jutara (195 kv. km.), delova pustara Tompa, Kelebija i Čikerija, sa oko 8000 svojih stanovnika salašara. (prilog  Karta sa ubeleženim novim granicama, 1923.)

Po ulasku u novu državnu formaciju, koja je imala istorijski vrlo kratko ali sadržinom zbijeno i gusto trajanje – nepune 23 godine, Subotica je u svoj punoći i složenosti društvenog života, odavala niz svojih specifičnosti isto kao što je oslikavala sve teškoće i bremenitosti kojima je obilovala Kraljevina SHS.

Centralna vlast je već 27.01.1920.godine  kraljevim ukazom osnovala  u Subotici pravni fakultet. Tim činom je jasno pokazala sa koliko sigurnosti u krajnji ishod se odnosi prema najsevernijoj tački novih teritorija.

Teške socijalne prilike u gradu uz one koje se prelivale iz susedne Mađarske, gde je bila revolucija,  rezultirale su 18.04.1920.godine tzv. Zelićevim  pučem. Pobuna je ugušena, a sam Zelić pritvoren i kako se smatra bačen sa III sprata Gradske kuće[7].

Veliko slavlje je bilo 20.06.1920.godine. Tada se proslavljalo potpisivanja mira sa Mađarskom, pekao se vo na ražnju na Trgu. Sa balkona Gradske kuće skup je pozdravio i dr Vranje Sudarević veliki župan.

Grad – reperezentativan centar i zaostala periferija

 Od samih početaka povarošivanja, izrastanja u gradsko naselje, od polovine XVIII stoleća, Suboticu kao administrativo upravnu celinu odlikuju neke osobine koje se kao konstanta protežu maltene sve do danas. Tako se može istaći  da se prostire na velikoj površini, da užem gradu gravitiraju okolna naselja i salaši a to sa sobom povlači i vrlo specifičan teritorijalni raspored populacije. U 1925. godini, približno polovina se nalazila u  užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina po okolnim mjestima i salašima, sa osobinama i karakteristikama bližim stanovništvu sela. Suboticu ili kako je glasio zvanični naziv – Slobodni kraljevski grad Suboticu (Szabad  királyi  város), od dobivanja tog statusa 1779. pa i po ulasku u novu državnu formaciju 1918. godine, kada je izgubljen svaki sadržaj toga pojma,  kao političko – administrativno područje činili su teritorija užeg grada (unutrašnji grad) sa okolnim pustarama – naseljima (spoljašnji grad). Ona je zuzimala površinu od ukupno 974,5 km².   Po podacima gradskog inženjera Koste Petrovića iz publikacije Kr. Slobodni grad Subotica i kupalište Palić štampane 1928. u Nutarnjem gradu je bilo oko 60 000 stanovnika, u Kupalištu Palić 2 500, a na Pustarama oko 40 000.

U celini mora se govoriti o  relativnoj zaostalosti u oblasti gradsko komunalne infrastrukture. Dovoljno je  samo reći da Subotica u  čitavom međuratnom periodu nije dobila javnu vodovodnu mrežu, snabdevanje je vršeno sa javnih (arteških ili dubinskih) i privatnih bunara, kanalizacija je bila izgrađena samo u manjoj dužini, a i ta je bila dobrim delom otvorenog tipa, većina puteva je  bila bez kamenog kolovoza (kaldrme) ili asfaltnog sloja, to jest bili su to tzv. letnji putevi, zimi gotovo neupotrebljivi zbog blata, javno osvetljenje je pokrivalo samo manji deo centra grada.[8]

Upravo samo taj deo, oko monumentalne Gradske kuće, odavao je sliku i utisak grada, tu su bile koncentrisane zgrade javnih ustanova, kuće i palače bogatih građana, trgovačke i druge radnje, tu je bila tramvajska pruga, ulice kao i trotoari popločani.  Već samo nekoliko blokova dalje od tog blještavog reprezentativnog dela bile su skromne kuće od naboja siromašnijih subotičana. Uobičajeno je bilo da se privatne kuće na periferiji grade od naboja, čepića (zemlje) sa pokrovom od trske ili crijepa. Većina izgrađenih su prizemne, rijetke su spratnice.  U Aleksandrovu, na zemljištu (tzv. Novo selo)  dobijenom od Ministrstva za agrarnu reformu, grade se kuće naseljenicima.

U 1922. godini Subotica ima 15 520 kuća, od toga  ¾  su građene od naboja. Takva situacija menjaće se vrlo sporo.(prilog-Karta (1950) o materijalima gradnje u Subotici) Periferija je još više ličila na selo, kako po tipu nastambi, tako i po odsustvu infrastrukture,  sa blatnjavim ulicama bez ikakvog osvetljenja.  Možda i u tim  činjenicama treba tražiti i korene raspostranjenog označavanja Subotice kao najvećeg evropskg sela. A ona je zaista bila velika po površini, toliko da bi se po pokazataljima nekih drugih gradova, tamo moglo smestiti tri puta više stanovnika.   Jeste da se i ogromna većina  stanovništva   bavila poljoprivredom, ali Subotica nikako nije bila – selo. Pre bi se moglo reći, da je ona posedovala i izgrađivala sve ono što karakteriše gradove, počevši od materijalne osnove, privrede, ekonomije, poljoprivrede,  trgovine, bankarstva, preko saobraćajnih komunikacija, železničkih ali i tramvajskih pruga, do dometa u oblasti kulture i prosvete, pozorišta, fakulteta i škola.  Ipak, zadržavala je usađene osnove ravničarskih naselja. Imala je gradsko jezgro i tanak sloj građana, oko koga se koncentrisalo ostalo mnogobrojno stanovništvo. Drugi gradovi poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale, razvijali su se mnogo brže i uspješnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu  su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost slovenskog  (srpskog, hrvatsko – bunjevačkog) građanskog sloja.

Jedna od karakteristika Subotice je bila da se teritorija grada prostirala na velikoj površini. Tako nalazimo podatke da je atar grada 1914. godine iznosio  169 192 jutara i  334 hvati, od toga 118 883 jutara i 881 hvati oranica, a  1918. godine se smanjio na 116 928 jutara, od toga 9686 jutara i 1105 hvati oranica.[9] Grad je imao u svom posedu  i davao u zakup zemlju.  O važnosti tog načina finasiranja gradske blagajne govori i sam put kako je došao da novca za izgradnju Gradske kuće, ali se pravdao i za stagnaciju u kasnijem vremenu:  “Subotica danas, od dana do dana sve više propada, pošto je izgubila veći deo svoga imanja, i to:

a) razgraničenjem otpalo je Mađarskoj            16 884 kat. jutara,

b) agrarnom reformom oduzeto je                  11 163 kat. jut.

Dakle Subotica izgubila je                              28 047 kat. jut.“[10]

Zamena simbola vlasti

U GRADSKOJ KUĆI 

Jasno je da vladajućoj ideologiji i praksi nisu odgovarali elementi iz mađarske nacionalne istorije i kulture kojima se bili ugrađeni u Gradsku kuću. Oni su bili sklonjeni ili zamenjeni. Tako su skinuti i sklonjeni vitraži iz velike većnice, dok su plastike sa grbnom ornamentikom na spoljašnjim delovima zamenjene.  Tako je inž. Iso Starsburger dobio nagradu za postavljanje državnih grbova na Gradsku kuću.[11] U 1921. godini vrši se  nabavka natpisa ćirilicom i latinicom, nacionalnih grbova i jugoslovenske trobojke od fabrike Žolnai.[12] Dva lifta  su počela  da se upotrebljavaju za prevoz stranaka i posetilaca od 1. juna 1920.[13] Liftovođe su naplaćaivale i karte u zavisnosti da li se ide na I, II ili III sprat. Samo su nameštenici u zgradi i  vojni invalidi mogli da se voze besplatno. U 1928. godini vrši se nabavka 300 kg ulja za patose, a u ponudi je stajalo  da je prvoklasno i „bez nesnošljiva mirisa“. Redovne popravke i održavanje objekta su vršene[14] kontinuirano. S početka dvadesetih godinama i Ministarstvo unutrašnjih dela se interesuje  za umetnička dela koja su ostala iz mađarskog perioda. Tako po njihovom naređenju  br. 348/1924  koje je klasifikovano kao poverljivo, gradski inženjerski ured dostavlja popis umetničkih dela kojima su autori Mađari.  On je razvrstan na grupe. Tako su popisane:

A)  „slike na staklu” od Mikše Rota  (18 komada),

B)  „slike sa masnom bojom”  (21 delo),

C)  „kiparske radnje” ( dva dela).

To pitanje je intrigiralo subotičku javnost i pojedince. Tako je jedan revnosni detektiv Državnog tajnog redarstva za B.B.B. svojim dopisom od 30.01.1926.godine skrenuo pažnju svome šefu da se na ulazu u Veliku većnicu, na stubovima još i danas nalaze simboli mađarske krune, na zidovima spomen natpisi,  a „u prozorima izrađeno slikano nova gradska kuća i stara a više njih stoji ispisano mađarskim slovima Szabatka szabad kiralyi varos…“  Detektiv smatra da te stvari treba odmah ukloniti, da „nas ne bi neprijatelji ismevali“. Kao rezultat toga inženjerski ured  pokreće postupak „preinake građevnih ukrasa u varoškoj kući, koji napominju staru mađarsku vladavinu“ i sastavlja predračun o tim poslovima. On je iznosio 19 800 dinara. Ali pošto gradsko računovodstvo piše da nema toliko novaca u proračunu, tim radovima se nije pristupilo.

Sličnog je sadržaja i predmet sa dopisom poznatog subotičkog novinara i pisca Lazara Stipića. On piše gradskim vlastima 30.03.1926. godine i postavlja pitanje šta nameravaju učiniti sa „onim mađarskim historijskim slikama i staklenim mozaicima, koje imaju veoma veliku vrednost, ali su zbog svoje sadržine osuđene na potpuno isključenje iz javnosti”. Dalje novodi da su one izložene propadanju. Upravo zbog toga, „kada grad već ne može imati druge koristi od ovih skupocenih stvari” on daje predlog da bi ih trebalo što pre prodati, pa bi time Grad došao do kapitala. Navodi da se i gradonačelnik Albe Malagusrki kao i članovi Senata slažu sa tom idejom.  Ipak se odustalo od prodaje tih vrednih umetničkih dela, a ona su i dalje ostala u gradskom vlasništvu sakrivena u podrumima Gradske kuće, čekajući neka druga vremena. Jasno je da se Stipićeva namera ukalapala u tadašnju praksu prema mađarskoj ostavštini, a koja je bila vođena smernicama tada vladajuće ideologije.

Događaji

oko i u  GRADSKOJ KUĆI

U gradskoj kući i oko nje dešavalo se mnogo toga što je odražavalo vreme i društvenu klimu pojedinih perioda. Bilo je tu političkih skupova, mitinga, poseta, izložbi, predstava… Subotička društva i udruženja, kao i one gostujuće,  redovno koriste mogućnost da održavaju svoje predstave, koncerte, zabave u Gradskom pozorištu, Hotelu Zlatno jagnje, Velikoj većnici gradske kuće, ali u drugim prostorima. Radi toga oni su morali da se prvo obrate Senatu, a on im je izdavao odobrenja, odnosno dozvole za održavanje, određivao takse, gradski porez na ulaznice, cene za troškove struje, čišćenja i ostalih usluga koje su dobivali od gradskih službi. Tako je i Gradska kuća bila mesto nekoliko značajnih događanja. Isto tako, Velika većnica, atrium i drugi prostori poslužili su da ugoste mnogobrojne značajne goste.

U kratkoj hronologiji ističemo samo neka događanja koja su vezana za te prostore:

– Novembra 1910.godine useljeni su trgovci u radnje u prizemlju i od tada taj prostor ima takvu funkciju.

– Zasedanje Narodnog odbora Bunjevaca i Srba na dan dolaska voza sa srpskom vojskom 13.11.1918. godine.

– U Velikoj većnici otpočeo je 24.03.1919. godine Kongres socijademokratskih organizacija Bačke, Banata i Baranje[15].

– Njegovo veličanstvo  regent prestolonaslednik Aleksandar posetio je Suboticu i prenoćio upravo u Gradskoj kući 26.07.1919. godine.[16] Održao je i pozdravni govor sa balkona u kome je istakao da je „Subotica naša i ostaće naša!“

– Održan je kongres invalida u Gradskoj kući 28.03.1920.godine i najavljen štrajk od sledeceg dana.

– Opšti štrajk železničara započeo je u  noći 15./16.04.1920.godine u čitavoj zemlji. Mase sveta kretale su se i ulicama oko Gradske kuće.

– U noći /19/20.04.1920. godine manja grupa proletera i seljaka, predvođena Ištvanom Rutai i Josipom Zelić[17] izvodi pokušaj puča. Uhapšen i po policijskom izveštaju izvršio samoubistvo skokom sa III sprata Gradske kuće (dok je verovatnije da je bačen).

– U 1922. godini usledila je nova poseta Kralja.[18]

– Novoosnovana Jugoslavenska Napredna Nacionalna Omladina u Subotici na Trgu slobode pred Varoškom kućom[19] održala zbor da prosveduje protiv italijanskog napada na Rijeku, „protiv italijanskog imperijalizma i madžarske iredente”.[20]

– Stjepan Radić je održao na glavnom trgu skup 17. 01.1926. godine pred  7 000 ljudi.[21]

– Na sednici gradske skupštine 26.8.1927, predstavnici Mađarske stranke prvi put govorili mađarskim jezikom na zasedanjima od 1918. godine.

– Veliki događaj je bio 27.11.1927.godine kada je otkriven spomenik caru Jovanu Nenadu.

Lokacija spomenika.

Skica plana postavljanja spomenika

– Predsednik vlade general Petar Živković i Ban Dunavske banovine Radosav Dunjić posećuju Suboticu 4.05.1930. godine. Primljeni su u Gradskoj kući.[22]

– Veliki zbor 9.04.1933. godine na Trgu slobode  protiv revizije mirovnog ugovra sa Mađarskom.

– Sokolski slet održan je od 26. do 30.06.1936.godine [23]. Tom prilikom grad je posetila delegacija vlade i održala govor sa balkona Gradske kuće.

– Okupacione mađarske trupe 12.04.1941.godine vrše streljanja civila oko Gradske kuće.

– Svečanostima proslave mađarskog hleba 27.07.1941.godine prisustvuje i  Mikloš Horti.

Tokom rata u bombardovanjima iz vazduha nisu naneta oštećenja Gradskoj kući.

GRADSKA KUĆA i funkcija vlasti

               U novom  sistemu vlasti, do 1927. godine, dolazi  do  obnavljanja,  samo  po  formi,  administrativno upravnog sistema iz perioda Austro- Ugarske. Subotica, Slobodni  kraljevski  grad  (Szabad  királyi város), po mađarskom   administrativno teritorijalnom  ustroju, bila je u rangu županije i  imala svog Velikog  župana, državnog  činovnika kojeg je postavljala vlada u  Budimpešti. Subotica će, zadržati taj naziv i status  ali  u  novim državno pravnim  i  političkim  okolnostima,  on  će  biti  sasvim formalnog karaktera. Za razliku od  nekadašnjeg  sistema  gde  se u popunjavanju  gradske  skupštine, pored  imovno  poreznog cenzusa koristio i specifičan izborni sistem[24], u novim uslovima su gradski funkcioneri u gradskoj upravi – Senatu, (Gradskom načelstvu, Gradskom poglavarstvu od 1934.) počevši od gradonačelnika, zatim i svi odbornici, u gradskom predstavničkom  telu  –  Narodnom  odboru (do 29.8.1919.), zatim Proširenom Senatu, Gradskom odboru  (od 1929.) i Gradskom veću (od 1934.) imenovani od strane centralnih vlasti, a time samoupravnost „slobodnih kraljevskih gradova“ nije poštovana  u  temelju.[25]

Gradski izvršni organ vlasti bio je Senat. Skupština sa  svojim telima, odborima i stručnim odborima imala je precizno  određen delokrug.

Na čelu Subotice nalazio se gradski načelnik (gradonačelnik). Pored njega do 1931. godine postoji i mjesto Velikog župana, kao direktnog predstavnika centralnih vlasti.  Na te funkcije se dolazilo imenovanjima[26] od strane centralnih vlasti. Samo one lokalne političke opcije koje su imale većinu u državnom parlamentu, mogle su da očekuju da kaniduju svoje ljude na ta mesta. Samo u jednom slučaju -1927. godine, zbog naraslih pritisaka i zahteva za uvođenjem minimuma demokratičnosti, održani su lokalni izbori[27], a na osnovu njih i izabran gradonačelnik[28] .

Polje rada gradske uprave, odslikava podela na odeljenja: administrativno, ekonomsko, kulturno socijalno, tehničko, finansijsko,  odvetništvo, fizikat, vojno  i  ured  gradonačelnika  (do  1931.); koja  je  sa  manjim  izmenama  postojala  u  čitavom međuratnom periodu.  Predstavničko telo je imalo različit broj članova, znatno manji nego pre rata, u 1921. godini –  200, 1927. – 100, 1929. – 60, 1934. – 72. Tom broju se dodavao određen broj funkcionera koji su po dužnosti bili njegovi članovi. Ukupan broj službenika je isto varirao, od 516 – 1923. godine, do 340 početkom 1934. godine. Treba imati u vidu da je to samo osoblje u upravi, a ukupan broj svih gradskih službenika, uključivši i druge gradske institucija – biblioteku, muzičku školu, bolnicu, redarstvo (do 1929.), veterinarsku službu, putare, vatrogasce i druge bio je mnogo veći. Uvođenje sistema oblasti, koje su predviđene još 1922. godine[29], a parcijalno zaživele 1923. godine, karakteriše period od 1927. do 1929. godine. Sedšte Bačke oblasti u kojoj se nalazila i Subotica bilo je u Somboru.    

Promenama administrativno-teritorijalnog sistema 1929. godine u skladu sa tada izvršenim političkim promenama, Zakonom o nazivu i podeli Kraljevine Jugoslavije na upravna područja, uvedena je krajem te godine podela na banovine. One su se delile na  srezove i opštine, te samoupravne gradove kakav je status imala i Subotica, koja se  nalazila u Dunavskoj banovini.

Zakonom o gradskim opštinama iz  934. godine Subotica dobija status gradske opštine.  Tim zakonom su regulisana  pitanja i oblasti koja su u nadležnosti opštinskih, gradskih

uprava i razgraničena od nadležnost državnih upravnih tela, kakvi su bili srezovi. „Zakonom o obrazovanju novog sreza  subotičkog“  20.07.1934. godine obrazovan  je „…novi  srez  subotički sa sedištem u Subotici u Dunavskoj banovini u koji ulazi područje gradske opštine Subotica“.[30] To je značilo da se njegova teritorijalna nanadležnost poklapala sa opštinskom.

Reakcije subotičke javnosti bile su dosta burne, pa je upravo zbog toga predsednik opštine i održao sledeći  govor u Gradskom predstavništvu, septembra 1934. godine. „Ovom  prilikom  želim razbiti neke zablude, koje se izgleda hotimično šire među građanstvom sa  namerom, da  se stvori neraspoloženje. Pronose se glasovi da je grad prestao biti grad i da će  novim Zakonom postati selo to sve sa providnom tendencijom. Zna se da je  sl. kr. grad kao takav već odavno prestao, ostala je samo titula koja potiče još iz starog feudalnog doba. U ona  doba s titulom ovom pripadale su i neke privilegije, a one su već davno ukinute. Donošenjem novog Zakona ukinuta je samo ona titula, koja inače nije ništa značila i ovim Zakonom su  postali svi  gradovi kraljevski i slobodni. Protestuje se i protiv zablude, da je donošenjem Zakona o Sreskom načelstvu pao nivo grada na seosku opštinu. Sresko načelstvo je opšta upravna vlast prvog stepena i autoritativnije će pretstavljati državnu vlast, dok prema gradskoj opštini  kao samoupravnom telu nema nikakve ingerencije, jer gradovi podležu neposredno  nadzoru Kr. Banske Uprave.“[31]

Samouprava gradova, pa tako ni Subotice neće poprimiti realne sadržaje ni u narednom  periodu. Uklapanjem u novu strukturu organizacije vlasti, subotička opština će samo izgubiti  deo ingerencija  kojima je do tada raspolagala. Jedno od objašnjenja za stvaranje sreza  subotičkog, svakako je i sledeće: „Ovaj srez je oformljen zbog pribavljanja većeg autoriteta administrativno – teritorijalnoj vlasti u Subotici, obzirom da se nalazila u graničnom području,  uz to još i najprometnijem u putničkom i drugom saobraćaju sa susednom Mađarskom“[32].  Srez je bio pod ingerencijama centralnih vlasti.

Prvi  načelnik je bio dr Svetozar Stričević, pravnik, a nakon njega od januara 1935. godine dr Veljko Momirović, isto pravnik. Pretsednik opštine, inž. Ivan  Ivković  Ivandekić,  tokom  avgusta 1934. godine, na osnovu naređenja KBU I  br. 18934 od 13. 08., organizuje  useljenje  Sreskog  načelstva u prostorije Gradske  kuće. On izdaje naređenja podređenim službama u okviru Tehničkog odeljenja za pripremu kancelarija za novu državnu ustanovu, koja u Gradskoj kući, dobija na korištenje prostorije br. 127 i 128 na II spratu, te za postavljanje naslovne table na ulazu.

Tokom 1939. godine i kroz rad Načelstva provejava dah ratne atmosfere. Mada  su

mobilizacioni planovi bili u  nadležnosti gradskog Vojnog odeljenja, civilne vlasti, pa tako i  Načelstvo dobijaju niz naredbi i okružnica u vezi  snabdevanja stanovništva, vežbi evakuacije u slučaju napada iz vazduha, zamračivanja… U trenutku ulaska mađarskih trupa u Suboticu,  12. aprila 1941. godine, na funkciji predsednika opštine bio  je  advokat  Vladislav Lipozenčić a na mestu sreskog načelnika –  Đura Rebić.

USTANOVE  U GRADSKOJ KUĆI     (1912-1944)

Period	ustanova	sprat	soba
FÖISPÁNI HIVATAL
1912-1918	Föispáni hivatal	I	29
	VELIKI ŽUPAN
1918-1929	Veliki župan	I	29
	FÖISPÁNI HIVATAL
1941-1944	Föispáni hivatal	I	29
1944-
GRADSKA UPRAVA
1912-	Polgármesteri hivatal	I	75
1918-	Gradonačelnički ured	I	75
1941-1944	Polgármesteri hivatal	I	73-76
1918	Državno matičarsko zvanje	I	34
	Finansijsko i ekonomsko odeljenje	I	41
	Socijalno i vojno odeljenje	I	133
	VÁROSI SZÉKHÁZ
1941-1944	Katanai ügyostály	I	123-128, 129, 133, 135,
1918-1941
	Kulturno i administrativno odeljenje	I	67
	Gradsko računovodstvo	I	38
	Gradsko porezno odeljenje	I	61
	Gradsko odvetništvo	I	72
	Siročadsko odeljenje	II	92
	Građevinsko odeljenje	II	92
	Siročadsko odeljenje	II	92
	Gradski fizikat	III	149
GRADSKA POLICIJA
	Šef Policije	II	120
	Političko odeljenje	II	119
	Krivično odeljenje	II	115
	Policija mesta	II	107, 108
	Obrtno odeljenje	II	127
	Prijavno odeljenje	II	124
	Dežurni organi	II	108
1912-1944	Policijski pritvor	III
GRADSKO TROŠARINSKO ODELJENJE
	Šef trošarine	II	81
URED ZA JAVNU ČISTOĆU
		polusprat	15
OBLASNA ZAŠTITA DECE I MLADEŽI
1925	Oblasna državna zaštita dece i mladeži	III / II
SUD ZA STANOVE
1925		II/III
DRŽAVNA BAKTERIOLOŠKA STANICA
1921	Bakteriološka stanica	III	147
1921	Pasterov zavod	III	147
1921	Hemijski laboratorij	III	147
1941-1944	VÁROSI BAKTEREOLÓGIAI  INTÉZET
		III	147

VLAST: Gradonačelnici, predsednici opštine 

Dr Stipan Matijević

DR STIPAN MATIJEVIĆ 

            Rođen je u Subotici 1872. godine. Stipan Matijević je po profesiji bio pravnik, koji je nakon školovanja u Subotici  pravne nauke završio u Budimpešti. I  pre  rata  je  bio  angažovan  u  javnom životu. Nakon smenjivanja je radio kao javni beležnik. Napisao je 1928. godine, memoarsko delo, „Događaji koji su se odigrali za vreme mog javnog delovanja“. O značaju uloge dr  Matijevića,  i samog perioda u kome je on gradonačelnik, najbolje svedoče reči zahvle  koje njemu lično i saradnicima upućuje  „Narodna  uprava  za  Vojvodinu“,  na savesnom i rodoljubivom  radu  koji  su  „…  omogućili  da  uspešno obavimo jedan od najvažih poslova  u  istoriji  naroda  srbskog,  posao odkidanja ovih bogatih pokraina Ugarske i pripajanje istih Kraljevstvu Srba, Hrvata i  Slovenaca.“   Za svoje zasluge, odlikovan je  1925. godine ordenom Svetog Save. Preminuo je 1939. godine.

Na funkciji gradonačelnika: 20.11.1918 – 03.05.1920. ( Obavljao je i funkciju Velikog župana 20.11.1918. – 3.05.1920.)  

DR VRANJE SUDAREVIĆ (Subotica, 19. 9. 1868. – Subotica 14. 05. 1924.).

Dr Vranje Sudarević

Potiče iz bogate zemljoposedničke  bunjevačke porodice. Tako je i sam  bio je virilista (na  osnovu visine poreza ) u mađarsko  vreme a time i postavljen u  gradsku  skupštinu. Studirao je medicinu u Budimpešti.  Zbog očeve smrti prekinuo je studije ali ipak  1899. postaje lekar.   Društveno aktivan  za  vreme  školovanja, tako je bio poverenik Matice Hrvatske za Suboticu,  saradnik u Kolu mladeži, među osnivačima je Zemljodilske Štedionice ( 1904 ), i Bunjevačke stranke ( 1906 ), urednik Nevena od 1903. do 1910. Bio je narodni  zastupnik u Konsituanti (1920.),  i  Narodnoj  skupštini (1923.). Na funkciju gradonačelnika postavljen je kao   član Bunjevačko-Šokačke stranke ( BŠS ).

Na funkciji gradonačelnika 04.05.1920. – 08.11.1920. (Veliki župan 4.05.1920. – 8.11.1920. ) (prilog- Dr Vranje Sudarević)                                              

DR ANDRIJA PLETIKOSIĆ (dr. Pletikoszich András) ( 1885? – ?)

Pravnik, advokat. Potiče iz ugledne bunjevačke familije. Pletikosić je u Subotici završio osnovnu školu i gimnaziju, a onda je otišao na studije u Budimpeštu gdje se družio s ostalim bunjevačkim studentima, od kojih će mnogi kasnije igrati važnu ulogu u bunjevačkom društvenom i političkom životu (Mirko Ivković Ivandekić, Babijan Malagurski, Stipan Matijević, Vranje Sudarević). U Budimpešti je Pletikosić položio doktorat i pravne studije. Posle povratka u Suboticu ušao je Pletikosić u  političke vode, angažuje u Nezavisnoj (Košutovoj) stranci, i započinje da radi kao advokat. Smatrali su ga za mađarizovanog Bunjevca. Nakon rata on je dugo bio izvan glavnih političkih događaja. Zbog svoje promađarske orijentacije nije uživao poverenje Bunjevaca. Međutim, kada je demokratsko-radikalna vlast 1920. godine odlučila smeniti hrvatsku gradsku upravu, uzeli su upravo Pletikosića kao Bunjevca da obavi taj nezgodni politički posao. Od 1924. do 1934. obavljao je funkciju javnog beležnika u Bačkoj Topoli.[33]

Na funkciji gradonačelnika 08.11.1920. – 2.09.1922.  (Bio je i Veliki župan 26.11.1922. –   23.04.1924.)

NIKOLA TABAKOVIĆ (Budimpešta, 1863.- ?)  podgradonačelnik do 20.11.1924, a nakon toga 1924 gradonačelnik Velike Kikinde

Na funkciji v.d. gradonačelnika 2.09.1922. – 31.12.1922.

DR ANDRIJA PLETIKOSIĆ

Na funkciji gradonačelnika po drugi put: 31.12.1922.-23.4.1924.

ALBA ČURČIĆ MALAGURSKI (Subotica, 1881 – Subotica, 10.06.1927.)

Završio je Gimnaziju i 9 semestara medicine, ali ga je rat sprečio da postane lekar. Studirao u Budimpešti, gde je upoznao i svoju buduću suprugu – srpkinju po nacionalnosti.  Angažovan  u  pripremama i organizovanju preuzimanja vlasti od Mađara u gradu, 1918. godine. Bio je među osnivačima Bunjevačko-srpskog narodnog obora.  Od 1919. nalazio se u gradskoj službi. Bio je član Radikalne  stranke  i kao  takav zastupao  njene stavove i na mestu prvog čoveka grada, pošto je postavljen na mesto gradonačelnika 1924. Na toj funkciji ostao je do 1926, kada je penzionisan zbog bolesti. Umro je naredne 1927. godine. Javljao  se  i kao urednik “Danice”.

Na funkciji gradonačelnika: 23.4.1924.- 12.10.1924. 

DR MIRKO IVKOVIĆ IVANDEKIĆ (Subotica, 12.02.1884.- Subotica, 13.12.1974.)

Pravnik, advokat. U Subotici završio Gimnaziju, a pravo u Budimpešti. Od 1911. godine ima advokatsku kancelariju u Subotici. U prelomim trenutcima okončanja rata 1918. deluje u grupi mladih hrvatskih intelektualaca koji su se pojavili kao jasna politička snaga, spremna da odgovori na tadašnju kriznu situaciju. Tako je kao predstavnik Narodnoga vijeća iz Subotice, uz Blaška Rajića,  Stipana Vojnić Tunića sudelovao je  na sednici Hrvatskoga sabora 29. X. 1918., na kojoj je proglašeno otcepljenje Hrvatske od Austro-Ugarske i uspostava Države Slovenaca, Hrvata i Srba. Bio je glavni gradski odvetnik od 20.03.1920. godine, a potom i veliki župan i gradonačelnik. Postavljen od strane kratkotrajne Davidovićeve vlade, pa će odmah nakon njenog pada i biti smenjen.[34]   Preuzeo dužnost 11.10. a zakletvu položio 14.10. u Beogradu. Na političkom polju, u početku istanknuti član BŠS, zatim HSS, a kasnije prorežimskih stranaka. Tako je uspeo da bude izabran za narodnog poslnika na parlamentarnim izborima 1931. godine.

 Na funkciji gradonačelnika: 13.10.1924. – 14.11.1924. (Veliki župan  12.10.1924. – 14.11.1924.)

FRANO VUKIĆ (Franz Mayer)  (Dubrovnik, 29.4.1890.  – )

Diplomirao pravo 1911. u Beču, optirao za KSHS 1919. godine kada i menja prezime. Dolazi u Suboticu gde je obavljao niz funkcija u gradskoj policiji i vlasti,[35]

Na funkciji v.d. gradonačelnika: 15.11.1924.-14.12.1924.

ALBA MALAGURSKI

Na funkciji gradonačelnika, postavljen po drugi put: 15.12.1924. – do 13.10.1926.

DRAGOSLAV ĐORĐEVIĆ (Zakuta /opština Kraljevo/, 14.1.1887. – ?)

Profesor, političar.U godinama 1911, 1912 predavač na privatnoj Gimnaziji u Paraćinu. Kao  komadant artiljerijske baterije sa srpskom vojskom ušao u Suboticu 13.11.1918. U prvim danima nakon toga obavljao je funkciju šefa vojne cenzure.  Godine 1919. venčan sa Marom Malagurski. Radio 1924. kao profesor u subotičkoj Gimnaziji, pa sa toga mesta dolazi na funkciju Velikog Župana. Nakon predaje  dužnosti 28.4.1927. gradonačelnika, obavljao još nekoliko funkcija u državnoj upravi. Istaknut član Narodne Radikalne stranke, JRZ, …

Na funkciji gradonačelnika: 14.10.1926. – 19.05.1927.  (Veliki župan 23.04.1924.- 12.10.1924.; 11.11.1924. – 13.10.1926. )

Dragoslav Đorđević

DR DRAGUTIN STIPIĆ ( Subotica, 17.01.1883. – ?)

U I sv. ratu zarobljen u Rusiji, ostao sve do 1920. godine.  I on je bio doktor pravnih nauka, radio je u gradskoj službi. U 1926. godini  postavljen za Velikog župana. Na jedinim lokalnim izborima u Subotici, 1927. godine[36], glasovima svojih sugrađana dobio poverenje da obavlja funkciju gradonačelnika. Tako mu  je 27.4.1927.  Ministar MUD naložio telegramom dr Stipiću da se preuzme ured gradonačelnika Dragoslava Đorđevića, koji sutradan predaje dužnost i odlazi u mirovinu. Od 6.01.1929. razrešen dužnosti gradonačelnika, ali je u v.d. svojstvu ostao do 23.03.1929. godine.

            Na funkciji gradonačelnika: 19.05.1927. – 23.03.1929 .  (Veliki župan 14.10.1926. – 30.04.1927. )

SELIMIR OSTOJIĆ (Beograd, 14.07.1875. – 19.10.1931. ) Vojnik, brigadni  đeneral. Službovao nakon rata od 1921. do 1924.  kao zamenik zapovednika Zetske i Savske divizije. Od 1923. unapređen u čin brigadnog generala, od 1924. do 1927.  zamenik zapovednika  Jadranske divizije. Kao penzioner, postavljen na mesto prvog čoveka grada Subotice, odmah nakon proglašenja šestojanuarske diktature. Preminuo na dužnosti, u Beogradu gde je i sahranjen. Kum prethodnika, Dragutina Stipića.    Na funkciji gradonačelnika: 23.03.1929. – 19.10.1931.

FRANO VUKIĆ 

Na funkciji v.d. gradonačelnika: 20.10. 1931. – 29.03.1933.

INŽ. IVAN IVKOVIĆ  IVANDEKIĆ ( Subotica, 26.05.1882. – 6.11.1968. )

Nakon završene gimnazije 1901., odlazi da studira u Budimpeštu na Tehnički fakultet, koji završava 1905. i postaje inženjer geodezije/arhitekture. Aktivan u javnom kulturnom životu i pre Prvog svetskog rata. Kao vojnik honvedskoga puka iz Osijeka zarobljen je 1915. na ruskom frontu. U vreme raspada Austro-Ugarske, s bratom Mirkom bio je član Bunjevačko-srpskog narodnog odbora u Subotici, a bio je i član subotičke delegacije na Velikoj narodnoj skupštini u Novom Sadu 25.11.1918, koja je proglasila otcepljenje od Ugarske. Od toga doba, s potiskivanjem Mađara s vlasti u Subotici, započinje i njegov uspon kao političara. Angažovanje je započeo u Bunjevačko-šokačkoj stranci (BŠS) a posle je delovao u Hrvatskoj seljačkoj stranci (HSS).  Od 1931. menja pozicije i sa bratom   deluje u vladinoj Jugoslovenskoj radikalnoj seljačkoj demokratiji (kasnije preimenovana u Jugoslovensku nacionalnu stranku) i posle u Jugoslovenskoj radikalnoj zajednici.  Položaj prvog čoveka grada – gradonačelnika imao 1933.-34., a od tada predsednika opštine 1934.-38. Time je ovaj položaj zadržao  najduže od  svih  gradonačelnika u međuratnom razdoblju. Stanovao u  Šenoinoj ulici 28.

Na funkciji gradonačelnika, odnosno predsednika opštine: 29.03.1933. /25.07.1934./ – 17.11.1938.

Milan Stojadinović i Ivan Ivković Ivandekić

Stojadinović i Ivandekić

MARKO JURIĆ, (Subotica 25.04. 1880. – Subotica 24.10.1949.)

Zemljoposednik, političar. Nakon školovanja u Subotici vodio je porodični posed na Žedniku. Baveći se stočarstvom i trgovinom stokom te izvozom svinja, kao vojni dobavljač u vreme Prvoga svetskog rata stekao je velik imetak. Potkraj 1920-ih posedovao je kuću u Štrosmajerovoj ulici te 293 jutra zemlje na Žedniku. Sudelovao je u prelomnim društvenim događajima u jesen 1918; bio je član subotičkoga Bunjevačko-srpskoga narodnoga odbora, osnovanoga 10. 11. 1918. u velikoj dvorani hotela Hungaria, te član subotičkoga izaslanstva na   Velikoj narodnoj skupštini 25. 11. 1918. u Novom Sadu, na kojoj je proglašeno odcepljenje Banata, Bačke i Baranje od Ugarske. Kao pristalica međuratnih srpskih režimskih političkih struja, isprva Narodne radikalne stranke (NRS), čijeg je subotičkoga ogranka neko vreme bio predsednik, a zatim Jugoslavenske radikalne zajednice (JRZ), biran je na parlamentarnim izborima za zastupnika u Narodnu skupštinu Kraljevine SHS, odnosno Jugoslavije, 1923., 1924., 1927. i 1938. Banski većnik Dunavske banovine bio je 1930.-38., a u tom je razdoblju vršio i visoke stranačke dužnosti u JRZ-u. Imenovan je za i gradonačelnika Subotice, ali je na tom položaju ostao razmerno kratko – od 18. 11. 1938. do  24. 06.1939., kad ga je nasledio Ladislav Lipozenčić. U više navrata od 1919. imenovan je i u gradski parlament – Prošireni senat.  Subotički prohrvatski tisak nazivao ga je radikalskim harambašom. Žestoko je negirao hrvatstvo Bunjevaca.

Na funkciji predsednika opštine: 17. 11. 1938. – 25.06.1939.

 DR VLADISLAV LIPOZENČIĆ (Subotica 5.07.1895. – Subotica, novembra 1944.)

Iz imućne bunjevačke porodice. Studirao pravo u Budimpešti i Minhenu. Godine 1927. položio advokatski ispit, a od  1928. radio kao advokat. Predsednik subotičkog Rotari kluba 1939-1940. Sledbenik vladajućeg režima. Postao poslednji gradonačelnik u periodu Kraljevine Jugoslavije. Stradao po dolasku komunista. Na funkciji predsednika opštine: 25.06.1939. – 12.04.1941. 

Pored navedenih gradonačelnika koji su vršili i funkciju velikog župana, na tom mestu su nalazila samo još dve ličnosti:

PAJA  DOBANOVAČKI  ( ?  –  Srborbran, ? 4.1941.)

Posednik iz Srbobrana. Imenovan je 9. a preuzeo funkciju 13.11.1921. godine. Zamenio ga 1.1.1923. dr Andrija Pletikosić.

DUŠAN  MANOJLOVIĆ  (Subotica, 8.3.1883. – Subotica, ? )

Potiče iz ugledne subotičke srpske porodice. Obavljao niz funkcija u poratnoj gradskoj vlasti, bio je gradski kapetan,  I njegov otac Stevan bio je veliki župan u mađarskom sistemu vlasti. Imenovan 17.5.1927. On je bio zadnji na tom položaju, pošto je 17.1.1929. Uredbom ukinuto veliko župansko zvanje.

---

[1]             Na utvrđivanju broja žrtava u periodu Drugog sv. rata je dosta rađeno a sinteza, popis sa 7032 imena je dat u delu: Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica 2000, čiji su autori Mirko Grlica, dr Antal Hegediš, Milan Dubajić, Lazar Marković. No, za period 1914-1918. nema sličnih radova.

[2]               Városháza–Szabadka 1912-felavatásának ünnepére. Szerkesztette és kiadja Braun Henrik, Nagyvárad 1912. (Gradska kuća – Subotica, Svečanost otvaranja 1912. godine, Priredio i izdao Henrik Braun, Veliki Varadin ( Rumunija) 1912.

[3]               Lazar Mamužić (1.3.1847.- 25.7.1916. ) studirao pravo u Gracu i Budimpešti. Imao advokatsku kancelariju u Subotici, izabran 1881. za poslanika Ugarskog Sabora, a za gradonačelnika 1884. godine. Vidi: Viktorija Aladžić, Dva gradonačelnika – graditelja Subotice na prekretnici vekova, Rukovet 9-10-11-12, Subotica 2000, 39-43.

[4]               Plinara je osnovana 1890. godine kada se polažu i vodovi. Prvo je bila pod upravom privatika a od 1917. je otkupljena i stavljena u gradsku nadležnost.

[5]               Grlica, Mirko, Stanovništvo Subotice 1867-1914. godine, Museîon, 1, Subotica 2001, 205.

[6]               Grlica, Mirko, Secesijska Subotica – grad kontrasta, Secesija u Subotici, Budapest 2002, 7.

[7]               Zvanična policijska varijanta je da je skočio i izvršio samoubistvo.

[8]               Inž. Kosta Petrović predlagao je 1925. godine u 5 tačaka plan za rešavanje  komunalnih  problema: 1. izgradnja vanjskih puteva, 2. kaldmrisanje ulica u gradu 3. izgradnja vodovoda i kanalizacije 4. izgradnja  moderne klaonice 5. izgradnja pozorišta. IAS, F:47. Gr. 1891/1925

[9]               Narodne novine, 12.2.1928.

[10]             IAS, F: 047. XV 255/1925. Na dopis Ministarst rubriku za nacionalnost, već samo za maternji jezik i religijsku pripadnost.  Podaci o etničkoj strukturi stanovništva su i u popisima stanovništva Jugoslavije 1va za agrarnu reformu Senat upućuje predstavku objašnjavajuću spremnost na kooperativnostali ih mole da se konačno sredi pitanje agrarne reforme jer je to interes opštine Subotica.

[11]             IAS, F 47. 1373. 60 XV/1922

[12]             IAS, F:47. III 406/1923

[13]             IAS, F:47. XVI 30/1923

[14]             IAS, F:47. 234/1928

[15]             Milan Dubajić, Radnički pokret u Subotici od kraja 1918 -1921. godine, Subotica 1966, str. 49.

[16]             Joso Šokčić, Subotica pre i posle oslobođenja, građa za istoriju Subotice, Subotica 1934, str. 197. U levom krilu Gradske kuće domaćini su ispraznili 16 prostorija za visokog gosta i njegovu delegaciju.

[17]             Isto, str. 82, 83. Josip Zelić (Subotica 1898. – 3.05.1920.) Berberski pomoćnik, aktivan u komunističkom pokretu.

[18]             IAS, F:47. I 1/1922. Izveštaj gradonačelnika obuhvata i opis Kraljeve posete.

[19]             Sloga, list demokratskih zemljoradnika u Vojvodini br. 11-12, Subotica 18-25.3.1922.

[20]             Prisutne bile sve demokratske organizacije pod barjacima. „Pred blizu 10 hiljada našeg bunjevačkog naroda” zbor otvorio omladinac Mate Kumarić, a zatim rodoljunim govorom nastupio narodni poslanik Ivan Crnković, te omladinac Ivica Pešutić /govorio o opasnostima od Mađara/, advokat Lovro Skaljer opatnjama naše braće pod Italijanima, predsednik demokratske organizacije III kruga Lacika Rudić vrstan pučki govornik, sudija dr Ivo Milić pokazao razorni rad domaćih separatistističkih organizacija. Advokat Zvonimir Piškulić pozvao na jedinstvo sav narod, „Čitav je tbor najodrešitije osudio politiku onih naših partija, koje ne priznaju narodno i državno jedinstvo Jugoslavije, već idu za nekim federacijama i autonomijama, koje su samo voda na mlin našimvanjskim neprijateljima.” Prisustvovali veliki đupa Pajo Dobanovački, gradski načelnik Andrija Pletikosić, veliki kapetan Gavra Karakešvić, narodni poslanik Ivo Matić, dr Joca Manojlović „Blaška Rajića i njegove patriotske družine naravno ni blizu, kad se radi o vanjskim našim neprijateljima…”

[21]          Hirlap, 19.1.1926.

[22]             IAS, F:47. Zapisnik 1930, str. 131.

[23]             IAS, F:47. I 4224/1936

[24]             Od  338 mesta u municipijskom odboru, polovinu  su  sačinjavali  „oni državljani koji na području  grada  plaćaju  najviše državnog neposrednog poreza a u drugoj polovini oni po biračima izabrani.“ (postojalo je 12  izbornih  okruga). IAS,F:47.1821. Radna, nedovršena  verzija prevoda  na  srpskohrvatski jezik statuta – Organizacioni statut  opštine  grada  Subotice, koja nikada i  nije dovršena.

[25]             Rezultati parlamentarnih izbora, od prvih 1921. godine pa do  zadnjih  1938.  godine,  bili  su  korektivni  kriterijum   da se prema njima proporcionalno raspodeljuju mandati na lokalnom nivou – imenovanjima. Nakon izbora 1921. godine, u gradsku skupštinu, koja je imala  200 članova, kao najjače stranke ulaze, tada koalicioni partneri, Demokratska stranka sa 36 i Narodna radikalna stranka sa 31 predstavnikom. Pored zabranjene KPJ u lokalnu  vlast nisu ušli  ni predstavnici Hrvatske Pučke stranke, koji su odbili ponuđenih 10 mandata.

[26]             Ponekada je od imenovanja do preuzimanja dužnosti proteklo određeno vreme. Sve je zavisilo od trenutne političke situacije.

[27]             Prvi i jedini lokalni, opštinski izbori, koji  su predlagani i traženi u ranijem periodu,  organizovani su 6.11.1927. godine. Na njima  se za 100 mandata u  Gradskom  predstavništvu borilo  9  političkih  stranaka ili grupa.

[28]             To je bio dotadašnji gradonačelnik Dragutin Stipić. Izabran je, odnosno potvrđen,  sa 52  glasa – za  i  46 – protiv. U svom nastupnom  govoru, pored ostalog je istakao: „…nalazimo se u  još  nesređenim administrativnim prilikama, kada se položaji zauzimaju ne na  temelju izbora, nego  se  jednostavno mesta popunjavaju  naimenovanjem od strane državne vrhovne uprave.“

[29]             Zakon o ustanovljenju oblasti i Uredba o podeli zemlje na  oblasti donešene su 1922. godine. Politički problemi, sukobi dve  oprečne  koncepcije  sistema  državnog  uređenja, centralističke  sa  federalističkom, odlagali su punu primenu podele zemlje  na oblasti.

[30]             Službene  novine  Kraljevine  Jugoslavije,  br.  169,   XLIII, 25.07.1934.

[31]             IAS, F:47.11. Zapisnik 1934-34, br. 161  G.P.  Iz  izlaganje gradskog načelnika ( ubuduće pretsednika  opštine inženjera Ivković Ivandekić Ivana ) na vanrednoj sednici Predstavništva grada 22.9.1934. godine.

[32]             Milenko Palić, Pregled administrativno – teritorijalnih promena u  Vojvodini 1918 – 1941, Zbornik  za  društvene  nauke, sv. 38, Novi Sad  1954, str.155.

[33]             IAS, F:412.

[34]             Robert Skenderović, Bunjevačko-šokačka stranka 1920.-1926. Časopis za suvremenu povijest, br. 3, 809.

[35]             IAS, F:228.67. Pov. 30/1935

[36]             Izbori za 100 članova gradske skupštine – Proširenog Senata održani su 7.11.1927. godine. Pobedila je upravo lista koju je predvodio dr Stipić.

SZENT MARIA KIVÁLTSÁGOS KIRÁLYI KAMARAI MEZŐVÁROS TANÁCSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE – KORÁBBI NEVÉN SZABATKA

Protocollum oppidi SzTL  PDF

SZENT MARIA KIVÁLTSÁGOS KIRÁLYI KAMARAI MEZŐVÁROS TANÁCSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE – KORÁBBI NEVÉN SZABATKA

PROTHOCOLLUM OPPIDI CAMERALIS REGIO PRIVILEGIATI – SZENT MARIA, ANTEHAC SZABATKA VOCATI

PROTOKOL MAGISTRATA POVLAŠĆENE KRALJEVSKO-KOMORSKE VAROŠI SENT MARIJA – PRE ZVANE SABATKA

1743 – 1756

 

Latinból fordította és sajtó alá rendezte:

Zorica Mandić, Vera Manasijević

Szabadka, 2016

 

SZABADKAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR

TUDOMÁNYOS-INFORMÁCIÓS SEGÉDLET A LEVÉLTÁRI IRATOK HASZNÁLATÁHOZ 1. sz.

 

Ismertető (analitikus) leltárok, részletező leírásokkal a „Magisztrátus protokolliumairól” (1743–1779), 1. sz.

Leíró (analitikus) leltár

Kiadó:

Историјски Архив Суботица

Szabadkai Történelmi Levéltár

Povijesni Arhiv Subotica

24000 Subotica / Szabadka
Trg slobode / Szabadság tér 1/3
t/f: 024 524-033
http://www.suarhiv.co.rs
suarhiv@suarhiv.co.rs
Felelős kiadó:

Stevan Mačković,

Igazgató

Szerkesztőség:

Zolna Matijević
Rudolf Gerhadt
Tatjana Segedinčev

Fordította:

Dr. Mészáros Zoltán

Szaklektor és nyelvi lektor:

Mačković Papp Márta

 

 

 

 

A könyv fordítását és nyomtatását elősegítette az:

NKA – Nemzeti Kulturális Alap

 

 

 

Tartalom

 

ELŐSZÓ………………………………………………………………………………….5

A MAGISZTRÁTUS HIVATALNOKAI ÉS SZEMÉLYZETE……11

MÉRTÉKEGYSÉGEK……………………………………………..12

LEÍRÓ (ANALITIKUS) LELTÁR …………………………………13

TÁRGYMUTATÓ………………………………………………….202

NÉVMUTATÓ……………………………………………………..222

FÖLDRAJZI NÉVMUTATÓ ………………………………………259

 

 

 

ELŐSZÓ

 

Mária Terézia 1743. május 7-én, Prágában kiadott adománylevelével, ill. Oklevelével az addigi határőrvidéki település Szabadka (szerbül: Sabatka), lakóinak kérésére mezőváros lett (latinul oppidum, szerbül varoš).[1] A város egyben új nevet is kapott: SZENT MARIA[2]. Ezen kívül meghatározták kötelezettségeit és szabadsága mértékét, amelyekkel mint határőrvidéki város („Communitas Loci Militaris Szabatka”) nem rendelkezett, mint ahogy más magyarországi falvak és települések sem Magyarország megyéiben. Szent Maria a vásárrendezés és gazdasági koncessziók kiváltságai mellé városi státuszt is kap az addigi határőrvidéki státusz helyett, az ennek megfelelő korlátozott helyi önigazgatással.

A PRIVILEGIZÁLT KIRÁLYI-KAMARAI MEZŐVÁROS SZENT MARIA (PRIVILEGIATUM OPPIDUM REGIO-CAMERALIS SZENT-MARIA) jogi ügyekben (in politicis) Bács megye alá volt rendelve. Gazdasági és birtokjogi ügyekben (in aeconomicis) a Magyarországi Királyi Kamarának tartozott felelősséggel. A helyi közigazgatást a fenn említett, királynő által kiállított oklevél szabályozta, és az ezek után megkötött szerződések a Magyar Kamarával és a területén élő nemesekkel. A helyi közigazgatás szervei ezek értelmében a Magisztrátus, ill. más szóval a Belső Tanács és az Esküdt Polgárság, azaz más szóval a Külső Tanács voltak.

A MAGISZTRÁTUS a várost igazgatta, és rendelkezett annak összes ingó- és ingatlan vagyonával. Magisztrátus (latinul: Magistratus, szerbül: Magistrat, Unutrašnji savet) tizenkét „esküdt“ szenátorból állt, akiket a polgárok közül választanak, akik a Választott Község tagjai (Selecta Communitas, Iurata Communitas), ezen kívül még egy bíró is tagja. A Magisztrátus tagjai kizárólag római katolikus vallásúak lehettek, megbízatásuk életük végéig szólt. Szent Maria mezőváros 1743. június 28-án a Magyar Országos Kamarával kötött szerződést. Ebben részletesebben szabályozzák a választás, a szenátorok számának időközönkénti feltöltésének kérdését, a Magisztrátus újraalakítását (restauratio), ami azt jelenti, hogy ismét teljes létszámmal működik. Ezt minden évben Szent György napján (április 24-e) ejtették meg úgy, hogy a Választott Község tagjait választották meg (a Kamarával kötött szerződés 6. és 7. pontja). A bírót évről évre a Magisztrátus választotta úgy, hogy az előző év biróját megerősítette hivatalában, vagy úgy, hogy újat választ. Ha a bírót nem választják újjá, automatikusan visszatér a szenátorok közé a Magisztrátusba. A szenátorok közül választották azokat, akik képesek ellátni a pénztáros és kamarás feladatát (az elsőt 1747-ben választották, a városkapitányt 1748-ban, és a népi tribunust/szószólót 1749-ben, valamint az úrbéri ügyekben illetékes bírót 1772-ben).

AZ ESKÜDT POLGÁRSÁG, ill. Külső Tanács (latinul: Selecta Communitas, Senatus Exterior, Iurata Communitas; szerbül: Spoljni savet, Zakleta opština) a fent idézett, Kamarával megkötött szerződés 6. pontja értelmében hatvan tagot számlált, akiket a Magisztrátus nevezett ki, őket is életfogytiglan nevezik ki, de vallási különbségtétel nélkül. Az Esküdt Polgárság közül választják a Magisztrátus tagjait, akik ezen kívül részt vesznek a bíró megválasztásának folyamatában is.

A NEMESEK kezdetben nem vettek részt a helyi közigazgatás szerveiben. Velük csak 1748-ban állapodtak meg. Eszerint az elkövetkező évi tisztújítások alkalmával (restauratio) fokozatosan bevonják őket a Magisztrátus munkájába. A következő években az elhunyt szenátorok helyébe nemeseket választottak, mindaddig, amíg számuk nem érte el az előírt négy főt.

Az ELSŐ MAGISZTRÁTUS MEGVÁLASZTÁSA 1743. január 30-án történt, és az első ülésen, 1743. aug. 2-án nevezték ki a negyvenkét római katolikus tanácsnokot Esküdt Polgárnak, a fennmaradó tizennyolc helyet az ortodox tagoknak tartották fenn.

A MAGISZTRÁTUS MEGÚJÍTÁSA (RESTAURATIO) a Bács megyei magyar kamarai birtokok kamarai igazgatójának (latinul: Cameralis administrator Bácsiensis; szerbül: predstavnik Ugarske komore-upravnika komorskih poseda u županiji Bač) elnöklésével történt mind a Magisztrátis, mind az Esküdt Polgárság ülésén. Az ünnepi mise (az ún. „Veni Sancte”) után a birtokosok képviselője kihirdette a hármas jelölést a Városházán. Először a Magisztrátus jelölését a bíró megválasztására, másodszor a Magisztrátus szenátor tagjainak személyére. A szavazás egyenként történt: először az Esküdt Polgárság szavazott, majd a Magisztrátus tagjai, végül pedig a nemesek képviselője két szavazattal. Minden jelölt esetében megállapították a szavazatok számát, hogy végül a legtöbb szavazatot kapott jelöltet válasszák meg. A szenátorokat mindig az Esküdt Polgárságból választották, de mivel így azok száma állandóan csökkent, az Esküdt Polgárság ajánlására a Magisztrátus megfelelő számú új tagot nevezett ki az Esküdt Polgárok közé. Így a Magisztrátus és az Esküdt Polgárság a „restauratio“ segítségével évről évre kiegészült arra a létszámra, amelyet a város jogi alapdokumentumai előírtak. A választási mechanizmus, ez a bizonyos „restauratio“ biztosította, hogy a város módosabb lakosainak rétege megtartsa hatalmát.

 

A MEZŐVÁROS ILLETÉKESSÉGI KÖRÉBE, a már említett alapdokumentumok és Magyarország régebben hozott törvényeinek értelmében, minden belső közigazgatási és bírósági ügy beletartozott. A város volt az első szintű hatalomgyakorló szerv minden lakosa számára, legyen az „névtelenek“ (ignobiles) vagy nemesek (nobiles) soraiból. A közigazgatás magába foglalta a gazdasági és a szűkebb értelemben vett pogárjogi ügyeket. Gazdasgi kérdésnek tekintettek minden olyan ügyet, amely a város birtokában lévő javakra vonatkozott, azok használatára, haszonélvezeti jogra, és azokra is, amik a jövedelmekre, költségekre, a hadiadóra (latin: contributio; szerb: državni porez, dézsmára (census, feudalne rente) és illetékre (taxa, taksa) vonatkoztak. A szűkebb értelemben vett polgári ügyeknek a következőket tartották: személyi, magánvagyoni, rendfenntartó, árva gyerekek ügye, hagyatéki, kommunális/közösségi. A mezővárosi kiváltságok a bíráskodásra is vonatkoztak helyi ügyekben, kihágási- és büntetőügyekben. Súlyos esetekben a város Magisztrátusa halálos ítéletet is hozhatott és ezt végre is hajthatta, ez a pallosjog (ius gladii; pravo mača). A város igazgatási testületei, elsősorban a Magisztrátus ülésein vitatták meg és döntöttek, azaz ítélkeztek a fent említett, illetékességükbe tartozó ügyekben. A Magisztrátus ülései mellett az Esküdt Polgárság időnként gyűléseket tartott, legtöbbször az adók meghatározása, valamint a nemesek bérleti joga miatt. Ezen kívül a Magisztrátuhoz címzett egyes javaslatok benyújtását is így kezdeményezték. Az Esküdt Polgárságot kötelezően összehívták, amikor a szabadságjogokról és privilégiumokról, valamint a város vagyonáról kellett döntést/végzést hozni. Míg a Magisztrátus ülésein a bíró elnökölt, az Esküdt Polgárság gyűléseit a szószóló (tribunus plebis, narodni tribun) vezette 1749. április 27-étől.

Kezdetben a MAGISZTRÁTUS ÜLÉSEI magánházakban voltak, 1751-től pedig a Városházán (domus oppidiana, gradska kuća). Itt intézték az egyes mesterségek hivatalos ügyeit is. Az itt keletkezett dokumentumokat meg is őrizték. A Magisztrátus ülésein megválasztották, kinevezték, és szükség szerint lefokozták, vagy felmentették a hivatalnokokat és a segédszemélyzetet: írnok, pénztáros, kamarás és másokat is, akiket valamilyen szerződés kötött hozzájuk (hajdúk, rendfelügyelők, őrök, pásztorok, hentesek, juhászok, gulyások és hasonlók), akiket a város pénztárából fizettek. A hivatalnokok közül a legfontosabb az JEGYZŐ (notarius, jegyző) volt, aki az ülések döntéseit és ítéleteit jegyezte le, azaz jegyzőkönyvet vezetett egy külön asztalnál ülve. Ő vezette a pogárok hivatalos jegyzékét, a vagyonösszeírást és az adózók jegyzékét, hivatalos iratokat fogalmazott meg a város nevében, jogi, ill. természetes személyeknek, végül pedig mindezt megőrizte. A jegyző felelt a város és a Magisztrátus összes írásbeli ügyviteléért, így ő hozta létre az első irattári rendszert a városi irattárban. Kezdetben csak jegyzői hivatal létezik, de 1749-től bevezetik az aljegyző (vice-notarius, podbeležnik) hivatalát is.

EGYÉB HIVATALNOKOK

A PÉNZTÁROS (perceptor, blagajnik) feladata volt az állami és a helyi adók beszedése. A KAMARÁS (officium camerarius, kamerar) 1747-től a város gazdasági ügyeit igazgatja. Az adópénztáros az adók befizetésére és az adóköteles jövedelmek pénzben és természeti javakban történő elszámolására ügyelt. A kamarás a mezőváros javaiból és jogaiból származó bevételekért volt felelős. A jegyző és a kamarás köteles volt nyilvántartást vezetni az összes bevételről és kiadásról. A közbiztonság és a város békéjének megőrzése, valamint a tiltások és a nem morális viselkedés szükségessé tette az első rendőri normákat, amelyeket 1745-ben jelentettek meg, így 1748-tól a tizenkét szenátorból egyet VÁROSI KAPITÁNYNAK (capitaneus, commissarius civitatis, gradski komesar) választottak. Feladata az volt, hogy üldözze a bűnözőket, és felügyelje a börtönben az őrzésüket. Mivel a feladatok száma egyre nőtt, a városi kapitányok ajánlásaikkal egyre pontosabban körülírták a városi kapitány feladatkörét.

A hajdúk (obequitatores, hajduci) voltak a rendfenntartó személyzet, akárcsak az éjjeliőrök (vigiles nocturni, noćni čuvari), a rendőrök (pandurones, panduri), börtönőrök (custodes carcerum, čuvari zatvora).

Mindannyiukat városi hivatalnokoknak tekintették, ezért évi fizetség járt nekik, egyesek pedig külön kíséretet (posebna pratnja) kaptak. Ezen kívül voltak még terményben kiszabott fizetségek is: tűzifa, búza, széna és mások. Nem sorolták a tisztviselők közé: a városi orvost, tanítót, a római katolikus pélbánost, noha fizetésüket a városi pénztárból kapták.

A mezőváros irodai ügyvitele és archívumának kezelése egyszerű volt. A Magisztrátus jegyzőkönyve volt az elsőrangú dokumentum, az első nyilvántartás a levelezésről, kérelmekről és azok elbírálásáról, így a levelezésnek és folyamodványoknak is nyoma maradt a Mezőváros Tanácsának jegyzőkönyvében. A dokumentumok tartós megőrzése, amelyek egy ügyre, személyre, kérelemre, jogi vitára és hasonlókra vonatkoztak, valamint ezek nyilvánosságra hozása a Magisztrátus ülése után történt, ez részét képezi a bejegyzésnek, annak a végén. Minden levélről és folyamodványról a Magisztrátus ülésén döntöttek, ezeket a megvitatás és párbeszéd után DÖNTÉST HOZTAK (deliberatum est, determinatum est, odlučeno je),  bejegyeztek. A jegyzőkönyveket (Protocollum, Protokol) nagy papírlapokra írták, amelyeket később kétféle kötetbe kötöttek: egyikbe külön a közigazgatási, másikba a bírósági ügyeket. Az adókönyvek, azok kivetése és megfizetése időrendben vannak sorba rakva. Minden naptári év kezdetekor minden befejezett ügytárgy a tartozékaival együtt, a kettőbe hajtott papíron sorszámot (numerus currens) kapott. Ezt magára az ügytárgyra, valamint a jegyzőkönyv margójára írták, azon az oldalon és abban a magasságban, ahol a döntés szerepel. A tárgyakat magukat a sorszámok szerint tették el iratcsomókba (fasciculus, svežnjić). Ezeket kezdetben a latin ABC nagybetűivel is megjelölték pl: 1744 – A, 1745 – B, 1746 – C egészen 1755-ig. Ez után a betűket nem használták, hanem úgy őrizték az iratkcsomókat, hogy azokra a naptári éveket írták rá.

A 261-es fond, azaz Szent-Maria (korábbi néven Szabatka) Kiváltságos Királyi Kamarai Mezőváros Tanácsának jegyzőkönyvei (Magistratus privilegiati oppidi regio-cameralis Szent Maria, ante-hac Szabatka vocati.; Magisztrátus povlašćene kraljevsko komorske varoši – Sent Marija (Subotica)) az 1743-1778 közötti időszakot foglalja magába, az Ismertető (analitikus) leltár tehát (1701) az 1743-1778 (1782) közötti időszakra vonatkozó iratokat tartalmaz. Szent-Maria (korábbi néven Szabatka) Kiváltságos Királyi Kamarai Mezőváros  (1743-1778) Magisztrátusának jegyzőkönyve egyben a 261-es fond első jegyzőkönyve is, ugyanakkor az Ismertető/analitikus leltár első sorszámát viseli magán.

A jegyzőkönyvben találhatók: parancsok, ajánlások a Helytartó Tanácstól, a Magyarországi Kamarától, Bács vármegyétől, katonai küldöttektől (comissarius), igazolások arról, hogy megérkeztek az átiratok a szomszédos városokból és mezővárosokból. A jegyzőkönyvből látszik a Magisztrátus munkája, főleg a „restauratio“, valamint a tisztviselők és különböző bizottságok kiválasztása, ezen kívül a hivatalnokok jutalmazása (táblázatban kimutatott éves pénzbeni és természetbeni juttatások). A jegyzőkönyv lehetővé teszi a város és az egész közigazgatás fejlődésének követését, mind magát várost, mind a környező pusztákat illetően. Láthatjuk belőle a belső közigazgatási határok változtatásait, az adó kiszabását és begyűjtését, a környező városokkal folytatott vitákat, az üzleti élet szabályzását célzó szabályrendeleteket, a kereskedelmet, az árusítást, az árakat, különböző köldöttek, ill. követek (deputatus) utazását és hasonlókat. A jegyzőkönyvben azok a döntések is megtalálhatók, amelyeket birtokjogi ügyekben, különböző földkérelmekben, szénakaszálást illetően hoztak. Vannak benne panaszok, feljelentések a ki nem fizetett tartozások miatt, verekedés, zaklatás, lopás, károkozás miatt; örökösödési ügyekről, birtokhatár megállapításról, és az ítéletek végrehajtásáról is és még sok másról is szó van.

Ez a jegyzőkönyv teljes egészében latinul íródott. A Magisztrátus üléseit az év közben sorszámozták, így pl. látszik, hogy 1745-ben 48 ülést tartottak (a sorszámok 1–től 48-ig mennek). 1751-ben, pontosabban június 4-től elhagyták a sorszámozást, úgyhogy a 344-es ügytárgytól nem szerepel az ülés sorszáma. Az 1755. évi jegyzőkönyv mellé kidolgozták az elhangzottak összefoglalóját (elenchus rerum et causarum), egymást követő számozással a jegyzőkönyv oldalán. Az „Elenchus”-t, azaz jegyzéket az év jegyzőkönyveinek végére kötötték be, közvetlenül az év utolsó jegyzőkönyve után. 1756-tól „Index causarum”-nak nevezik, noha ez a kifejezés nem jó, csak 1778-tól jelenik meg az első ABC-be foglalt tárgymutató (index).

A Szent Maria (korábbi néven Szabatka) Kiváltságos Királyi Kamarai Mezőváros Tanácsának iratai (1743-1779) (1701-1782) Ismertető (analitikus) leltárában 610 levéltári egység található. Minden leírásnak van sorszáma, fel van tüntetve rajta az ülés megtartásának dátuma, a jobb felső oldalán a fond száma, a levéltári egység száma, az oldalak száma és az ülés sorszáma az évben, valamint az év. Az Ismertető (analitikus) leltár mellett léteznek tárgy-, név-, és földrajzi névmutatók. A jegyzőkönyvben és névmutatóban annak egykori írói latinra transzribálták a személyneveket, amelyeket a szerzők megpróbáltak feloldani (néhol több formában is „visszatranszkribálni“). Az eredeti neveket zárójelkben tüntették fel.[3] A földrajzi nevek táránál ugyanígy jártak el. Minden mutatóban jelezték az Ismertető (analitikus) leltárban szereplő számokat.

A most magyarra fordított Ismertető (analitikus) leltáron Vera Manasijević dolgozott és az 1–83 számokig jutott, amelyeket nem egészítettünk ki, mert már megjelentek az Ex Pannonia 2000-ben kiadott,  3. és 4. számában. Az Ismertető (analitikus) leltár többi részét és mutatóit Zorica Mandić levéltáros állította össze.

A MAGISZTRÁTUS HIVATALNOKAI ÉS SEGÉDSZEMÉLYZETE

 

Agoronomus – a piacok ellenőre (inspektor za pijace)
Auriga – kocsis (kočijaš)

Campanator – harangozó (zvonar)

Cantor – kántor (kantor)

Capitaneus Civitatis – városi kapitány (gradski kapetan)

Capitaneus Locumtenens – városi kapitányhelyettes (potkapetan)

Cassae perceptor – pénztárnok (blagajnik)

Carcerum Custos – börtönőr (čuvar zatvora)

Chirurgus – orvos (hirurg, lekar)

Communitatis/Oppidanus Camerarius – kamarás (gradski ekonom)

Communitatis/Oppidanus Commissarius – városkapitány (gradski komesar)

Communitatis/Oppidanus Capitaneus – városi kapitány (gradski kapetan)

Communitatis Iuratus – esküdt („zakletnik”)

Communitatis famulo e servus – városszolgák (gradske sluge)

Hadnagy – rendfelügyelő jeletésben (redar)

Hajdo/Haido – hajdú, őr és a jószágok őrzője (čuvar stoke és stražar)

Hajkács[4] – impulsores – a jószágok hajtója és őrzője (gonič stoke és čuvari stada)

Inspector educillorum – borbíró, a kocsmák felügyelője (nadzornik za krčme)

Iudex – bíró (sudija)

Iudex vini – borbíró (nadzornik za vino)

Lanius – hentes/mészáros (mesar)

Macelli iudex / Macellor curatores / macellis invigillantium – székbíró / a hentesek/mészárosok bírója (sudija za mesare / nadzornik za mesare)

Magister ludi – tanító (učitelj)

Magistra – tanítónő (učiteljica)

Notarius – jegyző (jegyző)

Obequitator – őr (čuvar)

Organista – orgonajátékos (orguljaš)

Pandurones – őrök (čuvari)

Sachristanus – az egyházak felügyelője (crkvenjak)

Szenátor – szenátor (szenátor)

Substitutus iudicis – a bíró helyettese (zamenik sudije)

Tizedes – városnegyed ellenőr (nadzornik kvartova)

Vice-notarius – a jegyző helyettese (zamenik pisara)

Vigiles azaz hajdúk – a jószág őrzői

 

MÉRTÉKEGYSÉGEK

1743.

Akó (Akov) = 54, 5 l

Akó (Akov) = a folyadékok és a gabona mérésére szolgáló edény (sud za merenje tekućine i žita) (56 l)

Centenarius = 100 libra, 100 fontnyi súly, (100 libri, 100 funti težine)

Florenus = forint

Icce (holba) = unca libra = 12 uncia vagy 240 dénáriusz (12 unci vagy 240 denar)

Libra = 1 font (funta) = 12 unciányi súly (težina od 12 unci) (327 gr)

Máriás (Marijaš) = aprópénz (sitan novac)

Media = icce (holba) = mérce a bor mérésére (mera za vino)

Metret = űrmérték, mérce (mera za zapreminu, merica)

Oka = 1, 293 kg

Orgia = hat láb hossz (dužina od 6 stopa)

Quadrantum = az uncia negyede (četvrtina unce)

Unca = a librum tizenketted része (dvanaestina libre)

Urna = nagyjából 24 l

Zasipača = miric – súlymérték (merica za težinu) 12, 5 kg

LEÍRÓ (ANALITIKUS) LELTÁR

SZENT MARIA KIVÁLTSÁGOS KIRÁLYI KAMARAI MEZŐVÁROS TANÁCSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE – KORÁBBI NEVÉN SZABATKA

 

 

1743. július 31.
1744. Szent Mariában (Sent Marija) találkozott Franciscus de Redl (Franc de Redl) kamarai adminisztrátor és Michaël Zbisko (Mihalj Zbiško), valamint Stephanus Vojnics (Stevan Vojnić) bíró.

F: 261.1.pag.3. 1743.

1743. július 31.
1744. A kamarai és városi főemberek közös ülésén döntöttek a majdani Városháza helyéről, amelynek kettő, ill. három helyisége lenne az adminisztrációra, és egy olyan, erre elkülönített helyiség, ahol a bírói döntéseket hoznák meg, valamint a fontosabb iratokat őriznék

F: 261.1.pag.3. 1/1743.

1743. július 31.
1744. A város „pallosjogot“ (ius gladii) kapott, így fel kell állítani büntetési oszlopot a téren és az akasztófát a városon kívül, az út mellé, valamint meg kellett javítani és felújítani a börtönöket, nehogy megszökjönek az elítéltek.

F: 261.1.pag.3. 2/1743.

1743. július 31.
1744. Döntés született arról, hogy a Magszitrátus heti három alkalommal ülésezik: hétfőn, szerdán és pénteken, a Városházán. Ha sürgős ügyről van szó, a bíró házában is tanácskozhatnak, ha szükség mutatkozik, gyakrabban is összeülhetnek.

F: 261.1.pag.3-4. 3/1743.

 

1743. július 31.
1744. A Magisztrátus eldöntötte, hogy semmilyen beleszólást nem hagy a város ügyvitelébe a katonai határőrvidék lakosai részéről.

F: 261.1.pag.4. 4/1743.

1743. július 31.
1744. A Magisztrátus ülésén eldöntötték, hogy mielőbb közzéteszik az évi vásárok időpontját, valamint hogy mielőbb piacnapot tartanak minden héten.

F: 261.1.pag.4. /1743.

 

1743. július 31.
1744. A kamarai és városi főemberek úgy döntöttek, hogy a tizedet abban az évben Nicolaus Baranyai, a bácsmegyei biztos (Comitatus Bacsiensis) szedi be két másik szenátorral.

F: 261.1.pag.4. 6/1743.

1743. július 31.
1744. Ugyanezen az ülésen arról is döntöttek, hogy jegyzőkönyvet vezetnek minden olyan ügytárgyról, amelyről szó esik a Magisztrátus ülésén, és hogy a jegyzőkönyvet biztos helyen őrzik. Az aláírás: Franciscus Iosephus de Redl.

F: 261.1.pag.4. /1743.

 

1743. július 31.
1744. Franciscus de Redl királyi tanácsos és kamarai adminisztrátor javaslatára úgy döntöttek a városi és kamarai főemberek (čelnik), hogy minden lakosnak lehetővé teszik, hogy megválaszthatja, szalmában vagy magban fizeti ki a tizedet (adót).

F: 261.1.pag.5. 8/1743 (F: 261.21.1. 1/1743).

 

1743. július 31.
1744. A kamarai és városi vezetők közös ülésén döntöttek arról, hogy összefoglalják a mezőváros történetét egészen a betelepüléstől, beleértve azt az 50 éves időszakot is, amíg Szabadka (Szabatka), azaz Szent Maria a Tisza menti határőrvidékbe (Confinium Tybiscanum) tartozott. Ekkor főleg ortodox katonák lakták, akik megsemmisítették a kissszámú katolikust. A város is két részre osztották: az ortodoxok/pravoszlávok a főkapitány parancsnoksága alatt voltak. Ekkor kezdte meg a város a reinkorporációt, amiben jelentős szerepe volt Nicolaus Kárásznak, aki Szeged (Szegedinum, Szegedin) Esküdt Polgárságának jegyzője volt, és akit a katolikus lakosság bízott meg érdekeinek védelmével. A város delegátusainak Stephanus Vojnics, Elias Bukvics és Georgius Krisanovics szorgalmazására, akiket Bécsbe (Vienna, Beč) küldtek, Mária Terézia (Maria Theresia) végül privilágiumokat adományoz a település számára, így az mezőváros lett 1743. május 7-től. A hatályba helyezés (Installactio) 1743. július 29-én történt. Ezen részt vettek: Franciscus Iosephus de Redl, Petrus Latinovics, Bács megye bírája Michaël Zbisko, a királyi pénztáros (kraljevski fiškal, rizničar vagy blagajnik), Nicolaus Baranyai, Bács  vármegye biztosa (komesar), Michaël Valprun, Szeged (Szegedinum, Szegedin) bírája, Andreas Temesvari szegedi szenátor, ugyanígy Michaël Kárász, a szegedi polgárság esküdt jegyzője, Stephanus Péter, Halas (Halass)[5] bírája és Stephanus Boné, Halas (Halass) esküdt jegyzője. A privilágiumokat nyilvánosan hírdették ki, a nép nyelvén (azaz magyarul), noha a város pravoszláv lakosai ezt ellenezték.

F: 261.1.pag.5-6. 9/1743 (F: 261.21.1. 2/1743).

 

1743. augusztus 2.
1744. A Magisztrátus első ülésen kijelölték a város tisztségviselőit és az Esküdt Polgárság képviselőit ezek: Lucas Vojnics, Bartholomaeus Kopunovics, Hÿeronymus Vukovics, Bartholomaeus Iakocsevics, Georgius Pusics, Anotnius Bulyocsics, Thomas Cvijanov, Iosephus Simokov, Elias Crnkovics, Abel Tomkovics, Nicolaus Kuntics, Marcus Vujavics, Georgius Bibics, Marianus Malogurskÿ, Lucas Bukvics, Gregorius Vojnics, Simon Tumbasz, Lucas Kaics, Nicolaus Brnics, Vitus Baics, Ignacius Vukovics, Franciscus Raicsics, Thadaeus Stantics, Laurentius Peics, Fabianus Baics, Ioannes Grsics, Georgius Peics, Albertus Stipics, Michaël Vukovics, Ioannes Franceskov, Iosephus Temunov, Iosephus Bacsin, Iosephus Baics, Iacobus Kopunovics, Martinus Csovics, Stephanus Budanovics, Elias Polyakov, Petrus Lukendin, Iosephus Szapuncsics, Michaël Vujavics, Ioannes Cvijanov, Stephanus Vidakovics. Amennyiben az ortodox lakosság áttér a civil életformára, részt vehetnek a város irányításában: a tervezett városigazgatásban (Esküdt Polgárság) a 42 katolikus mellett, a fennmaradó helyeket a pravoszlávoknak hagynák meg, amennyiben alávetik magukat a mezővárosi privilégiumoknak.

F: 261.1.pag.6. 10/1743.

 

1743. augusztus 2.
1744. A 150 lóból 114-et át kell adni a katonaságnak, a Menczel ezredessel kötött megállapodás értelmében.

F: 261.1.pag.7. 11/1743.

 

1743. augusztus 2.
1744. A helytartóság a második mandátuma idején tudatja a várossal, hogy a jövőben a contributio (hadi adó) érvényben marad az addigi szinten, és a katonaságnak át kell adniuk 150 lovat.

F: 261.1.pag.7. 12/1743.

 

1743. augusztus 2.
1744. A Magyaror Kamara 1743. június 30-án kelt rendelete értelmében a város kinevezi a Pozsonyba küldendő delegátusokat, akik aláírják a szerződést a Kamarával (a szerződés tárgya nincs megjelölve).

F: 261.1.pag.7. 13/1743.

 

1743. augusztus 21.
1744. A magisztrátus ülésén Josephus Kopunovics panaszt emelt a kelebiai mocsárban történt birkalopás ügyében Ninko Csoban, Antonius Tobsics szolgája ellen. Minden felet kikérdeztek, és úgy döntöttek, hogy amennyiben a jószágállomány bármilyen kárt szenvedett, azt ki kell fizetni, és a tolvajok, Ninko Csoban és segítői, Dimitar Muzaros és Ioannes Stepanovics, börtöni őrizetben maradnak, amíg nem teszik jóvá az általuk okozott kárt.

F: 261.1.pag.7-8. 14/1743.

 

1743. augusztus 27.
1744. A Magisztrátus megvizsgálta Iutka Hoszu feljelentését házasságtörés ügyében, amit Iános Balog és Susana Dubnyiczkÿ, Ioannes Petrich felesége követtek el. A feleket meghallgatták, és megállapították, hogy a feljelentésnek van alapja. Így a Magisztrátus 15 korbácsütésre ítélte Iános Balogot, Susana Dubnyiczkÿt pedig házasságtörés miatt harminc ostorcsapásra, valamint száműzték a városból (a büntetőjog 62. oldalának 7. paragrafusa alapján).

F: 261.1.pag.8-9. 15/1743.

 

1743. szeptember 1.
1744. Megállapították, hogy a város Föstetics ezredének (Regimen Fösteticsianum) az összesen 150 lóból (amennyit köteles volt átadni a hadseregnek) 36-ot adott át.

F: 261.1.pag.9. 16/1743.

 

1743. szeptember 2.
1744. A Szegedi (Szegedinum, Szegedin) Katonai Parancsnokság arról értesíti a várost, hogy Petrus Mucsalovtól pénzt loptak el.

F: 261.1.pag.9. 17/1743.

 

1743. szeptember 11.
1744. A Magisztrátus ülése alatt adásvételi szerződést kötöttek Adamus Maró és Petrus Iósics jegyző. Adamus Maró 62 forintért adta el a Rogina Baranál lévő házát.

F: 261.1.pag.9. 8/1743.

 

1743. szeptember 11.
1744. Ugyanezen az ülésen tárgyaltak Sain et Uszein Bassa[6] török kereskedők panaszáról Ioannes Szakalanov és Osztoja Sztaracsky Szent Maria-i lakosok ellen. Ezek kárt okoztak nekik, amikor verekedést kezdeményeztek a vásáron. Erről tanúskodott Petrus, péterváradi (Petrovaradienses) kereskedő is. Úgy döntöttek, hogy mivel Ioannes Szakalanov kezdeményezte a verekedést, a kár 2/3-át fizesse ki (tönkretettek egy aranyórát, török szőnyegeket, egy tegezt stb.), míg Osztoja Sztaracsky, aki csak segített a verekedésben, a kár 1/3-át fizesse ki a törököknek. Emellett 12 forint kártérítést kell, hogy fizessenek a bántalmazás okozta testi sérülésekért a török kereskedőknek.

F: 261.1.pag.9-10. 19/1743.

 

1743. szeptember 18.
1744. A Magisztrátus ülésén Iosephus Kopunovics szenátor esetéről tárgyaltak, akinek a Kelebia-tónál (lacum Kelebia) ellopták 36 birkáját a nyájból. Azonosították és megbüntették Adamus Tobsicsot 30 botütéssel, a többiek, Dimittar Muzaros, Ninko Csoban és Ioannes Stepanovics 25 botütést kaptak. Ők szintén kötelesek kártalanítani a szenátort, úgy, hogy mindannyian 9 birkát adnak át neki.

F: 261.1.pag.11-12. 20/1743.

 

1743. szeptember 23.
1744. A Magisztrátus ülésén kivizsgálták Petrus Cvijanov bejelentését Maria Malecskovics ellen. Ebben azt állítja hogy boszorkány, és varázslással súlyos betegséget okozott fiainak. Meghallgatták Laurentius és Ioannes Cvijanovot és lánytesvérüket, Marthát. Mivel nem sikerült vádjaikat igazolniuk, és hazugságot terjesztve Maria Malecskovics rossz hírét keltették, ők maguk bizonyultak hazugoknak. A következő ítéletet hozták: Petrus Cvijanovnak bocsánatot kell kérnie a rágalmazás miatt a Városháza előtt egész családjával együtt, és ha továbbra is hazug információkat terjeszt a városban, szigorúbban is megbüntetik 50 forintra. Amennyiben ezt nem tudja kifizetni, három hetet kell majd börtönben töltenie és háromszor 25 ostorcsapással büntetik.

F: 261.1.pag.12-13. 21/1743.

 

1743. szeptember 25.
1744. A Magisztrátus ülésén megállapították, hogy Thomas Tikvickÿ eladta saját legelőjét az ún. Bucsakot[7] Győrgyén-pusztán (Đurđin)[8], 40 rajnai forintért Iosephus Iaramazov szenátornak. Ez északról, keletről és nyugatról is határos Iosephus Iaramazov szenátor birtokaival. Délről Michaël Vukovics birtokával határos, akit még Tatarpalkovnak is hívnak.

F: 261.1.pag.13. 22/1743.

 

1743. szeptember 25.
1744. Ugyanezen a napont kézhez vették a kamarai számvevő (szerbül: komorski fiškal), Michaël Zbisko panaszát Matthia Csontos, akit még Szőkének is neveznek, szentiváni pásztor ellen. Őt akasztás általi halálra ítélték, de megszökött Szent Maria mezővárosba. A számvevő az elfogatását követeli.

F: 261.1.pag.13. 23/1743 (F: 261.21.1. 4/1743).

 

1743. október 2.
1744. Ioannes Kadar tanítót kinevezték Szent Maria katolikus gyerekeinek tanítójává. Éves fizetése 74 forint.

F: 261.1.pag.13. 24/1743.

 

1743. október 6.
1744. A városba megérkezik a Kamara parancsa, amely szerint megtiltják a vámszedőknek, hogy Szent Maria lakosaitól vámot és harmincadot szedjenek, ahogy ez a város adománylevelében (privilegium) is szerepel.

F: 261.1.pag.14. 25/1743.

 

1743. november 28.
1744. A Magisztrátus előtt hagyatéki tárgyalást tartottak Martinus Csovics és elhunyt testvére, Hieronymus Csovics fiai között. Az elosztandó hagyaték egy házból, egy tanyából Csantavér-pusztán, jószágból, szőlőskertből és termőföldből állt.

F: 261.1.pag.14-15. 26/1743.

 

1743. december 1.
1744. A Bács megye (Comitatus Bacsiensis) által lefolytatott vizsgálódás anyagát az A 9. sz. iratcsomóba (fascikulus) tették. Ebben arról a rendbontásról van szó, amit a város ortodox, azaz pravoszláv lakosai váltottak ki.

F: 261.1.pag.15. 27/1743.

 

1743. december 2.
1744. A Helytartó Tanács ortodox papokra vonatkozó parancsát december 2-án hirdették ki, és az A 19. sz. iratcsomóba tették.

F: 261.1.pag.15. 28/1743.

 

1743. december 24.
1744. A Magisztrátus ülésén az A 11. sz. iratcsomóba helyezték el a Bács megyének (Comitatus Bacsiensis) küldött iratait. Ezek a házakban és tanyákon élő szolgák éves kiegészítő juttatásaira vonatkoznak.

F: 261.1.pag.15-16. 29/1743 (F: 261.21.1. 5/1743).

 

1743. december 24.
1744. A városban rendbontást kiváltó Thimotia nevű pravoszláv pap elleni eljárás iratait az A 12. sz. iratcsomóban helyezték el.

F: 261.1.pag.16. 30/1743.

 

1744. január 13.
1745. Megállapították, hogy a baranya megyei (Comitatus Baranya) Siklós várából küldött jelentés az A 1. sz. iratcsomóban van. Ezek a szabadkai szenátor, Gregorius Krisanovics jószágainak eltulajdonításával gyanúsítottak önkéntes kihallgatásáról szóló iratok.

F: 261.1.pag.19. 1/1744 (F: 261.21.2. 1/1744).

 

1744. január 22.
1745. A Magisztrátus ülésén Iosephus Vizy, a város esküdt jegyzője elleni vizsgálatot tárgyalták meg. 11 pontban sorolták fel az őt terhelő vádakat, például: az ügyfeleknek a városi korcsmákban kell, hogy keressék, mert soha sincs a munkahelyén a Városházán, továbbá szüntelenül rendbontásokat idéz elő, veszekszik és verekszik, uszítja a lakosságot, főleg a pravoszlávokat, a városi küldöttek ellen és hasonlók. A vizsgálat erdményeként úgy döntöttek, hogy a fenn említett Iosephus Vizyt az említett zavarkeltés miatt, valamint azért, mert a városnak nem tett semmi jót, azzal bünteti, hogy száműzi Szent Mariaból, miután elhagyja a szolgálatát, és eladja ingatlanait a városban.

F: 261.1.pag.19-23. 2/1744.

 

1744. január 26.
1745. A Magisztrátus ülésén bírósági ülést tartottak Paulus Petrovics, a város őre ügyében, akit azzal vádoltak, hogy megölte Dalost, Stephanus Vojnics bíró pásztorát. Öt havi börtönbüntetésre ítélték és 25 botütésre, mert kiderült, hogy gondatlanságból elkövetett gyilkosságról van szó, mivel a puska, amelyet a vádlott a kezében tartott, véletlenül sült el azon a helyen, ahol megölte Dalost. A Büntetőkönyv, II. részének, 37. oldalán a 62-es szakasz 9. pontja értelmében a nem szándékos emberölésért 5 havi börtönbüntetés jár, enyhítő körülménynek számít, ha az elkövető maga jelentkezik a Magisztrátusnál.

F: 261.1.pag.24. 3/1744 (F: 261.21.2. 2/1744).

 

1744. január 26.
1745. Ugyanezen az ülésen hagyatéki tárgyalást is tartottak Ioannes és Iurissa Pancsin testvérek között. A vagyontárgyak a következők voltak: egy ház és udvara, föld, jószág és építési faanyag.

F: 261.1.pag.25. 4/1744.

 

1744. január 26.
1745. A Magisztrátus ugyanezen az ülésén hivatalában megerősítette Petrus Iosics városi jegyzőt az 1744-es évre. Évi fizetése 150 forint, és egy hízó vásárlására való 5 forint, 12 katonai mérő (merov) liszt, és két akó bor.

F: 261.1.pag.25. 5/1744.

 

1744. január 26.
1745. A Magisztrátus ugyanezen az ülésén Simon Romicsot orgonásnak választották, Iacobus Miltro pedig sekrestyés és harangozó lett a Szent Maria-i katolikus templomban az 1744-es évben. Az éves fizetés 40 rajnai forint, valamint minden egyes aratásból a katonai mérce szerinti 1/4 búzát kapnak, amit igazságosan kell elosztaniuk egymás között.

F: 261.1.pag.26. 6/1744.

 

1744. január 29.
1745. Az A 3. sz. iratcsomóban található az 1743-as évre vonatkozó tized és hadiadó (contributio) mértékéről szóló királyi rendelet

F: 261.1.pag.26. 7/1744 (F: 261.21.2. 3/1744).

 

1744. február 4.
1745. Baranya megye (Comitatus Baranya) értesítést küldött a Gregorius Krisanovics szenátortól ellopott jószágról, amit átvettek és az A 4. sz. iratcsomóba tették el.

F: 261.1.pag.26. 8/1744.

 

1744. február 6.
1745. A nádor (Palatínus) leirata az A iratcsomóban található az 5-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.26. 9/1744.

 

1744. február 9.
1745. Megérkezett Bácsmegye (Comitatus Bacsiensis) két döntése a város pravoszláv lakói által kiváltott rendbontásról, az A iratcsomóban helyezték el őket a 6-os számmal jelölve.

F: 261.1.pag.26-27. 10/1744.

 

1744. február 26.
1745. Lazar Petrovics értesíti a Magisztrátust, hogy eladta a házát Ioannes Matanovnak cserébe egy egy éves üszőért. A ház nyugatról Michaël Stipin, akit még Rudicsnak is hívnak, házával határos.

F: 261.1.pag.27. 11/1744.

 

1744. március 5.
1745. A Magisztrátus értesült, hogy Todor Diserlin, akit még Zettnek is hívnak, fiával, Michaëllel eladta szőlőskertjét Nicolaus Rusmirnak 40 rajnai forintért. A 5 napi munkát igénylő szőlőskert keleten található, Iovan Szakalanov birtoka mellett.

F: 261.1.pag.27. 12/1744.

 

1744. március 5.
1745. A Magisztrátus ugyanezen az ülésén Szent Maria város polgárai közé fogadta Simon Frics asztalost, azzal a feltétellel, hogy munkáját becsületesen végezze.

F: 261.1.pag.27. 13/1744.

 

1744. március 5.
1745. Petrus Vujkovics értesíti a Magisztrátust, hogy szőlőskertjét, amely nyugaton található Jacobus Szusics elhunyt kapitány gyerekeinek, valamint Thomas Cselatov birokai között, eladta 100 rajnai forintért és két tehénért.

F: 261.1.pag.27. 14/1744.

 

1744. március 5.
1745. A siklósi várból (arx Siklos) érkezett információt március 1-jén kapták kézhez, amiben a jószágok ellopásáról van szó. Az A 7-es iratcsomóba tették el.

F: 261.1.pag.28. 15/1744.

 

1744. március 9.
1745. A Magisztrátus előtt hagyatéki tárgyalást tartottak. Ioannes Nyuskalov és Georgius Vinko esetében az eljárás tárgya egy ház, egy szőlőskert, egy ló és szekér, valamint más jószág volt.

F: 261.1.pag.28. 16/1744.

 

1744. március 15.
1745. Kuloglin özvegye értesíti a Magisztrátust, hogy szőlőskertjét, amely keleten van, Damjan Alcsics és Michaël Kacsudics birtokai között, eladta Ioannes Vukovnak 130 rajnai forintért.

F: 261.1.pag.28. 17/1744.

 

1744. március 15.
1745. Ugyanezen az ülésen Petrus Vujkovics, Michaël és Stephanus Vujkovics, az említett Péter unokaöccsei, Michaël Csoban, az említett Péter mostohagyereke, valamint rokonuk, Martinus Budanovics értesíti a Magisztrátust, hogy közös háztartást akarnak létrehozni, azaz családi szövetkezetet, mert birtokaik külön-külön kicsik. Az újonnan alakuló közös birtok úgy jön létre, hogy arányosan adják a közösbe az ingó és ingatlan vagyonukat, amit precízen maghatároznak azért, hogy amennyiben a közös birtok felbomlik, vita nélkül fel tudják osztani.

F: 261.1.pag.28-29. 18/1744.

 

1744. március 23.
1745. Simon Bukvics és Martinus Zdilarics a Magisztrátus előtt igazolják, hogy kicserélték szőlőskertjüket: Simon Bukvics az északon, Stephanus Katanicsin és Martinus Neorsics közötti szőlőskertjét, valamint 5 katonai mérce búzát ad Martinus Zdilarics szőlőskertjéért, amely keleten, Szeged felé helyezkedik el, Ioannes Antunovics és Iszak Nevagovics birtokai között.

F: 261.1.pag.29. 19/1744.

 

1744. április 20.
1745. A szegedi (Szegedinum, Szegedin) raktár elismevénye, hogy az 1743-es évre átvették a tizedet, a B 8-as iratcsomóban van.

F: 261.1.pag.30. 20/1744.

 

1744. április 22.
1745. A Magisztrátust értesítették, hogy Szeged (Szegedinum, Szegedin) lakosai engedély nélkül építettek pásztorkunyhókat városunk területén, a Körös-mocsár/bara innenső oldalán, az úgynevezett Jeszenovacz-ban Belosoviczával szemben. A város panasszal élt emiatt.

F: 261.1.pag.30. 21/1744 (F: 261.21.2. 6/1744) (F: 261.21.2. 7/1744).

1744. április 25.
1745. A Magisztrátust értesítették, hogy Iosephus Bodics eladta szőlőskertjét, amely keletre, Szeged (Szegedinum, Szegedin) felé van, Iacobus Rudics és Mathaeus Czarevics birtokai között. Mathaeus Czarevics 77 rajnai forint fizetett érte.

F: 261.1.pag.30. 22/1744.

 

1744. április 25.
1745. Ugyanezen az ülésen a Magisztrátust értesítették, hogy Iovan Sivkovics, pravoszláv pap eladta szőlőskertjét északon, amely Istok Cziffrin és Georgius Toth birtokai között helyezkedik el. A vevő Thadaeus Tokics 93 forintot fizetett.

F: 261.1.pag.30. 23/1744.

 

1744. április 28.
1745. Szent Maria Magisztrátusának felirata Szeged (Szegedinum, Segedin) Magisztrátusának a város területén épített pásztorkunyhókkal kapcsolatban az A 9-es iratcsomóban van.

F: 261.1.pag.31. 24/1744.

 

1744. április 29.
1745. Ezen a napon a város pravoszláv lakosai Englshoffen tábornok engedélyével hentesüzletet és kocsmát nyitottak. Ez ellentétes volt azokkal a privilégiumokkal és szabályokkal, amelyet a város kapott. Redl kamarai adminisztrátor tiltakozó levelét az A 10-es iratcsomóba tették el.

F: 261.1.pag.31. 25/1744.

 

1744. május 6.
1745. A Magisztrátus megvizsgálta Helena Krnaisky panaszát, miszerint Matthias Fajerstain és Ioannes Petri súlyos sérüléseket okoztak lovainak, így nem tudta őket munkára fogni otthon az egész idényben. A bíróság pénzbüntetésre ítélte Ioannes Petrit, mert nem vette körül szőlőskertjét árokkal, ahogy az szokás és kötelesség, így a lovak átmentek Matthias Fajerstain birtokára aki súlyosan ütlegelte őket.

F: 261.1.pag.31-32. 26/1744.

 

1744. május 10.
1745. A Magisztrátus felhatalmazta Gregorius Krisanovics szenátort és az esküdt jegyzőt, Petrus Iosicsot, hogy a bécsi (Vienna, Beč) és pozsonyi (Posonium, Požun) magasabb instanciáknál kérjenek jóvátételt a pravoszláv lakosok által elkövetett, a városnak és lakóinak okozott károkért.

F: 261.1.pag.32-33. 27/1744.

 

1744. május 10.
1745. A jegyzőkönyv, amelyet a Tompa (Tompa) és Öttömös (Eötömes) elhatárolásáról írtak az A 11-es iratcsomóban van.

F: 261.1.pag.33. 28/1744.

 

1744. május 25.
1745. Ierko Szarcsev a Magisztrátus előtt megerősítette, hogy a szőlőskertjét, amely keletre található, a Szegedi út mellett (Via Segediensis), a nemes Martinus Szucsics és Simon Blesics birtokai között, 28 forintért eladta Georgius Principnek.

F: 261.1.pag.33. 29/1744.

 

1744. május 29.
1745. A Magisztrátus úgy döntött, hogy delegálja Stephanus Vojnics bírót, Gregorius Krisanovics szenátort és az esküdt jegyzőt, Petrus Iosicsot Szegedre (Szegedinum, Segedin) tárgyalni, a pásztorkunyhók miatti vitás ügyben, amelyek a mi oldalunkon épültek Jeszenovacznál.

F: 261.1.pag.33. 30/1744.

 

1744. augusztus 12.
1745. De Jean és Hanzen (de Jean et Hanzen), a Magyar Királyi Kamara tanácsosának levele a város által felvett kölcsönről az A 13-as iratcsomóban található.

F: 261.1.pag.33-34. 31/1744 (F: 261.21.2. 8/1744).

 

1744. augusztus 19.
1745. A város küldöttei (delegátusok) Stephanus Vojnics szenátor és Gregorius Krisanovics bíró, benyújtották jelentésüket a város reinkorporációjának költségeiről a város fiskális bizottságának. Ennek tagjai: Georgius Pusics, Elias Crnkovics, Simon Tumbas őrmester (zastavnik). A jelentés az A 14-es iratcsomóban van.

F: 261.1.pag.34. 32/1744.

 

1744. augusztus 19.
1745. Ugyanazon a napon a város küldöttei (delegati) benyújtották jelentésüket személyi költségeikről a reinkorporáción való munkálkodás alatt. Ez az A 14-es iratcsomóban van.

F: 261.1.pag.34. 33/1744.

 

1744. augusztus 24.
1745. Szeged (Szegedinum, Segedin) Magisztrátusa levelet küldött, amelyben a nemes Martinus Szucsicstól azt követeli, hogy adja át azt a tehenet, amelyet szolgájának, Franciscus Orbánnak szolgálataiért ígért. Amennyiben ezt nem teszi meg, panasszal fognak élni Bács megye (Comitatus Bacsiensis) főbírójánál, hogy így kárpótolják a szolgát.

F: 261.1.pag.35. 34/1744 (F: 261.21.2. 9/1744).

 

1744. augusztus 26.
1745. A Magisztrátus elfogadta Ioannes Vukovics, akit még Glavasnak is hívnak, kérelmét, akire sok lakos panaszkodott italozás és zaklatás miatt, hogy a jövőben ötven korbácsütéssel büntessék, ha továbbra is iszik és zaklatja környezetét, ezzel elismerte a Magisztrátusnak a panaszok jogosságát.

F: 261.1.pag.35. 35/1744.

 

1744. október 10.
1745. Átvették Bács megye (Comitatus Bacsiensis) körlevelét, amelyet iktattak, és az A 15-ös iratcsomóba helyeztek el.

F: 261.1.pag.36. 36/1744.

 

1744. október 23.
1745. A Királyi Bizottság (kraljevska komisija) latin és illír nyelvű ajánlását, amely a város katolikus és pravoszláv lakossága közötti nézeteltérésre vonatkozik, az A iratcsomóba tették 16-os számmal jelölve.

F: 261.1.pag.36. 37/1744.

 

1744. október 30.
1745. A Királyi Bizottság döntésére a város kérvénnyel reagál, ennek szövege az A 11-es iratcsomóban van (a kérvény tárgya nincs megadva).

F: 261.1.pag.36. 38/1744.

 

1744. november 10.
1745. November 10. és 13. között a Nemesi Bíróság (Spahijski sud) ülésezett (a tárgyak nincsenek lejegyezve, noha a jegyzőkönyvben ki van hagyva a hely számukra).

F: 261.1.pag.36. 39/1744.

 

1744. november 20.
1745. A Magisztrátus ülésén, minden szenátor jelenlétében, kivéve Michaël Bacsint, arról döntöttek, hogy két szenátor kivizsgálja annak a lehetőségét, hogy a kerteket kiszélesítésék Ludas-pusztán (Ludas, Ludoš). A város következő polgárai kapnak ebből: Simon Tyurcsia, Ioannes Kozaracsky, Georgius Korponaj és Ioannes Korponaj.

F: 261.1.pag.41. 40/1744.

 

1744. november 20.
1745. Stephanus Vojnics bíró panaszt tett a Magisztrátusnak, mivel folyó év november 12-én köteles volt elszállásolni házában 20 katonát, mert a város tizedesei (a negyedek felügyelői) elmulasztották, hogy időben megszervezzék a katonák elszállásolását, így ezért költségtérítést kér. A tizedesek, Ioannes Sokcsics, Matthaeus Marinkics és Petrus Vujkovics azzal védekeztek, hogy ők időben értesítették embereiket a fogadásról, azonban azok nem jelentek meg, és ez igazolást is nyert. Eldöntötték, hogy a jövőben, ha a tizedesek megparancsolják valamely polgárnak, hogy jelenjen meg a meghatározott helyen a katonák fogadására, és azok ezt nem teszik meg, akkor feljelentik őket a bírónak vagy helyettesének, egyébként 50 botütést kapnak.

F: 261.1.pag.41. 41/1744.

 

1744. november 20.
1745. A Magisztrátus ismét Ioannes Kadart választotta meg a következő évre tanítónak, évi 76 forint, valamint 3 katonai mérő liszt és egy centenarius (cent, metrička centa) hús fizetéssel.

F: 261.1.pag.42. 42/1744.

 

1744. november 20.
1745. Ugyanazon az ülésen Iosephus Krupicska szegedi (Szegedinum, Segedin) lakos panaszát is megtárgyalták Ignatius Vukovics Szent Maria-i lakos ellen, mert ez nem adta el neki a megbeszélt mennyiségű búzát az aratásért cserében, ahogy gúnyát (gunj – bőrből készült mellény) sem. A Magisztrátus megvizsgálta az ügyet, és azt a döntést hozta, hogy Ignatius Vukovics a megígért gúnya helyett két mérce gabonát köteles adni, és a megbeszélt mennyiségű gabona helyett 2 mérce búzát és 7 1/2 mérce kölest kell átadnia Krupicskának.

F: 261.1.pag.43. 43/1744.

 

1744. november 22.
1745. A Magisztrátus ülésén Stephanus Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Krisanovics és Michaël Prcsics szenátorok jelenlétében megvizsgálták Stephanus Nicoletics, a Tisza menti határőrvidék (Militia Tybiscana) miliciájája őrmesterének panaszát a város lakosai, Ignatius Vukovics és Laurentius Peics ellen, mert – ahogy állította – ezek lefoglalták jószágait. A Magisztrátus elutasította Nikoletics szolgájának, Emericus Gocsmánynak a vallomását, és ez esetben szabadon engedték a gyanúsítottakat, mert a vád nem mutatott fel érvényes bizonyítékokat.

F: 261.1.pag.44. 44/1744.

 

1744. november 24.
1745. Az ügytárgyakat, amelyekről a nemesi bíróság folytatott eljárást az ülésein november 10. és 13. között a folyó évben, az Esküdt Polgárság átvette, mégpedig annak a következő tagjai: Ignatius Vukovics, Nicolaus Brnics és Thadaeus Sztantics.

F: 261.1.pag.45. 45/1744.

 

1744. december 4.
1745. A Magisztrátus ülést tartott Gregorius Vidakovics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Andreas Pavlesanov és Michaël Prcsics szenátorok jelenlétében. Helena Istvanovics arról tájékoztatta a Magisztrátust, hogy szőlőskertjét, amely nyugatra fekszik Georgius Orlovics és Michaël Cselatov birtokai között, eladta 62 forintért Franciscus Sarcevnek.

F: 261.1.pag.45. 46/1744.

 

1744. december 14.
1745. A Magisztrátus ülést tartott a következő összetételben: Gregorius Vidakovics, a bíró helyettese, Iosephus Iaramazov, Gregorius Krisanovics, Andreas Pavlesanov, Iosephus Kopunovics, Ioannes Vojnics és Ioannes Macskov szenátorok részvételével. Lucas Brnics, Szent Maria lakosa feljelentette a Iosephus Horvátskynál szolgáló gulyást, mert – állítása szerint – két bárányt lopott tőle. Ezt Misko Zvekanov, akit Szlugának[9] neveztek, tanúsította. A gulyás, István Horváth tagadta a vádakat, azt állítva, hogy Michaël Gabrics, akit még Glisónak is hívnak, lopta el őket, majd Csantavérre (Csantavér, Čantavir) hajtotta őket, pénzt kínálva fel ennek hallgatásáért. Így a két bárány még mindig Gabrics nyájában van. A Magisztrátus úgy döntött, hogy a lopásért, amelyet szemmel láthatóan elkövettek, a tolvajokat 30 botütéssel büntessék, ezen kívül addig maradnak börtönben, amíg a kárt jóvá nem teszik.

F: 261.1.pag.45. 47/1744.

 

1744. december 18.
1745. A Magisztrátus ülésén, amelyen jelen voltak Gregorius Vidakovics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Andreas Horvatsky, Michaël Bacsin, Michaël Prcsics, Marco Skenderov és Ioannes Macskov szenátorok, megvitatták Blasius Dugacsky panaszát Petrus Varga gulyás és Michaël Vlaa ellen. Dugacsky úgy látta, hogy a fenn emített két személy gondatlanságából elpusztult egy ökre, amikor egy árokba esett a Ballassones család ludasi birtokánál. A gulyások azt mondták az ügy vizsgálata folyamán, hogy a szerencsétlenség akkor történt, amikor nem voltak ott. A gulyásokat pénzbüntetésre ítélték.

F: 261.1.pag.46. 48/1744.

 

1744. december 18.
1745. Ugyanezen az ülésen foglalkozott a Magisztrátus a Szegedi (Szegedinum, Szegedin) Magisztrátus levelével. Ebben azt kérik, hogy rendezzék Andreas Polya szegedi lakos tartozását, aki nem adta vissza időre a kölcsönkért pénzt Martinus Vékes szegedi lakosnak. A tartozást azokból a jószágaiból lehetne rendezni, amelyek Szent Mariában vannak a testvérénél.

F: 261.1.pag.46-47. 49/1744 (F: 261.21.2. 11/1744).

 

 

1744. december 30.
1745. Magisztrátus ülést tartott: Stephanus Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Andreas Pavlesanov, Petrus Mukics és Iosephus Iaramazov szenátorok jelenlétében. A város kereskedőinek és kézműves mestereinek a kéréséről volt szó, amiben az idegen kereskedők és kézművesek tevékenysége szabályzását kérték. A következő döntések születtek: 1. és 2. Az idegen kereskedők adhatják portékáikat olcsóbban a vásáron mint a helyi kereskedők; 3. A harmadik kérdésről már szó volt; 4. Senki nem nyithat üzletet, és nem helyzeheti ki az árut a Magisztrátus előzetes értesítése és jóváhagyása nélkül; 5. Megtiltották az idegen kézműves mestereknek, hogy titokban, magánházakban, a Magisztrátus tudta nélkül folytassák tevékenységüket; 6. A mércéket és mérlegeket hetente kell ellenőrizni és a nem megfelelőket át kell adni a Magisztrátusnak; 7. Ezt a pontot nem tárgyalták meg; 8. Az ünnepek alatt a boltok zárva kell, hogy tartsanak egész nap, vasárnap pedig délig zárva kell tartani őket.

F: 261.1.pag.47. 50/1744. (F: 261.21.2. 12/1744).

 

1744. december 30.
1745. Ugyanezen az ülésen Szent Maria lakosa, Iosephus Horvatskÿ értesítette a Magisztrátust, hogy házát a nagy erődítményben (Fossatum maius), amely a Bibityiana ház mellett van, eladta Simon Bomernek, akit még Tislernek is hívnak, 40 rajnai forintért.

F: 261.1.pag.47. 51/1744.

 

1745. január 4.
1746. Magtartották a Magisztrátus rendes ülését, amelyen jelen voltak: Stephanus Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Andreas Pavlesanov, Michaël Bacsin, Gregorius Vidakovics és Marcus Szkenderov szenátorok. Nicolaus Brnics városi lakos panaszt nyújtott be Iacobus és Martinus Szucsics nemesek ellen, mert amikor jószágot vásároltak, nem azt vitték el, amelyikről az egyezség szólt, hanem a legjobb tehenet a gulyából. A kár jóvátételéről sikerült megegyezniük a feleknek.

F: 261.1.pag.49. 1/1745.

 

1745. január 4.
1746. Ugyanezen az ülésen a Szegedi (Szegedinum, Szegedin) Magisztrátus kérvényét is megvitatták, Polya Andreas csavargó ügyében. Úgy döntöttek, hogy kérik az elfogatását, vallatását és kiadatását.

F: 261.1.pag.49-50. 2/1745. (F: 261.21.3. 1/1745)

 

1745. január 4.
1746. Ugyanezen az ülésen Petrus Iosics esküdt jegyzőt ismét ugyanerre a hivatalra választották meg az 1745-es évre, 130 forintos évi fizetéssel.

F: 261.1.pag.50. 3/1745.

 

1745. január 4.
1746. A Magisztrátus ugyanezen az ülésen Simon Romicsot gulyásnak, Iacobus Mialtrot orgonásnak, a katolikus templom sekrestyésének és harangozójának választották. Az évi fizetésüket 52 forintban és 1/4 nagy mérce búzában határozták meg, azaz egy mércében, amit egymás között kell, hogy elosszanak.

F: 261.1.pag.50. 4/1745.

 

1745. január 8.
1746. A Magisztrátus megválasztotta Iosephus Szapuncsicsot piaci felügyelőnek (agoranomus) a folyó évre, 20 forintos fizetéssel.

F: 261.1.pag.50. 5/1745.

 

1745. január 8.
1746. Ugyanezen az ülésen Magisztrátus 4 holland arany kifizetését rendeli el, mert Szent Epifánia (Epiphania) ünnepén megáldották a Városházát.

F: 261.1.pag.50. 6/1745.

 

1745. január 8.
1746. Ugyanakkor foglalkoztak Michaël Koller, Baranya megye (Comitatus Baranyiensis) bírójának levelével. Ez az elfogott Michaël Ogrizovics viselkedéséről érdeklődik, amíg Szent Mariaban volt. Tanúskodtak: Ioannes Antunovics, Nicolaus Brnics és Petrus Ergelecsia, akiknél az elfogott tartózkodott, és akik azt állították, hogy náluk becsületesen viselkedett, és nem volt vele semmilyen problémájuk.

F: 261.1.pag.50-51. 7/1745. (F: 261.21.3. 2/1745).

 

1745. január 29.
1746. A Magisztrátus kivizsgálta Anna Bukvics panaszát Georgius Kopilovics ellen, a ki nem fizetett tartozásai miatt.

F: 261.1.pag.51-52. 9/1745.

 

1745. február 1.
1746. A Szenátus ülésén Iosephus Tankorep kereskedőt 6 forint pénzbüntetésre ítélték, mert nem tartotta be a Magisztrátus rendeletét, még dél előtt kinyitotta üzletét. Tanúskodtak Ioannes Novak és Antonius Milakov. Ezen kívül azt is eldöntötték, hogy az ilyen kihágásokat az elkövetkezőkben 12 forinttal büntetik.

F: 261.1.pag.51-52. 9/1745.

 

1745. február 12.
1746. Magtartották a Magisztrátus ülését, amelyen jelen voltak: Stephanus Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Vojnics, Michaël Bacsin, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics és Michaël Prcsics szenátorok. Phillipus Vidakovics özvegyének, Stana Vidakovicsnak a panaszát vizsgálták meg Stephanus Antunovics ellen, annak kifizetetlen tartozásai miatt. A Magisztrátus felmentette a vádak alól, mert bizonyítást nyert, hogy a pénzt az elhunytnak még annak életében visszaadta.

F: 261.1.pag.52. 10/1745.

 

1745. február 12.
1746. Ugyanezen az ülésen Stana Vidakovics panaszt nyújt be Iosephus Szapuncsics ellen, annak kifizetetlen tartozásai miatt. A bíróság arra kötelezi, hogy rögtön fizesse ki tartozását.

F: 261.1.pag.52-53. 11/1745.

 

1745. március 12.
1746. Albertus Stipics és Petrus Vujkovics, a város lakói a Magisztrátus előtt nyilatkoznak arról, hogy elcserélték birtokaikat: Albertus Stipics Vujkovicsnak adta legelőjét Szebesics-pusztán (ma Sebesity, ill. Šebešić), amely Elias Stipics birtoka mellett van, cserében Vujkovics a Tavánkut-pusztán (ma: Tavankút, ill. Tavankut) adta neki legelőjét, amely Ignatius Vukovics és Martinus Evetovics birtokai között van.

F: 261.1.pag.53. 12/1745.

 

1745. március 15.
1746. Magtartották a Magyisztrátus ülését, amelyen a következők vettek részt: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Andreas Pavlesanov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Skenderov, Michaël Bacsin és Michaël Prcsics szenátorok. A nemes Lucas Bukvics kérelmét vizsgálták meg, hogy 59 forint és 52 dénáriuszt adjanak neki vissza, amelyet elhunyt atyja 1740-ben kölcsön adott. Tanúskodott Ioannes Vojnics szenátor. Úgy döntöttek, hogy a pénzt teljes egészében visszafizetik.

F: 261.1.pag.54. 13/1745.

 

1745. március 22.
1746. Összeült a Magisztrátus. Jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, valamint Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Skenderov, Andreas Pavlesanov, Petrus Mukics és Michaël Bacsin szenátorok. Magállapították, hogy Gyurka Magyar visszaadta kölcsönét, a 20 forintot Ilona Farkasnak, amit Bajszos Istok tanúsított.

F: 261.1.pag.54. 14/1745.

 

1745. március 26.
1746. Franciscus Kralÿ, a város polgára tájékoztatta a Magisztrátust, hogy eladta házát, amely Iosephus Lakatos háza előtt volt, 21 forintért. A vevő Ioannes Georgius Schöller pék. Ugyanekkor Schöller a város, Szent Maria polgárai közé is felvételt nyert. Az adatokat, amelyeket a Szegedi Magisztrátus küldött, a B iratcsomóban őrzik a 3-as számmal jelölve

F: 261.1.pag.54-55. 15/1745.

 

1745. március 26.
1746. Ugyanezen az ülésen Marcus Grsics özvegyének, Catharinának a panaszát is megvizsgálták, ugyanis Elias Dulics a jószágállománnyal kapcsolatban tartozott. A bepanaszolt köteles kifizetni tartozását.

F: 261.1.pag.55. 16/1745.

 

1745. március 26.
1746. Iosephus Szapuncsicsot a piaci ellenőr (agoranomus) tisztére választották, évi fizetése 20 forint.

F: 261.1.pag.55. 17/1745.

 

1745. március 28.
1746. A Magisztrátus Georgius Lakót, Ioannes Kisst és Stephanus Kovácsot rendészeknek (szerbül: redar), azaz mezőcsőszöknek nevezi ki. Feladatuk, hogy üldözzék a tolvajokat a város határán/környékén (gradski atar) saját lovaikat használva, Bács vármegye (Comitatus Bacsiensis) döntésének értelmében, miszerint minden települése kötelező bizonyos számú lovas és gyalogos kiválasztása, hogy visszaverjék és üldözzék a rablókat, hogy a csökkentsék a bűncselekmények számát a megyében. Évi fizetésüket 54 forintban szabták meg, valamint egy meghatározott mennyiségű kenyér, és takarmány is a lovaknak. A dokumemntumokat a B iratcsomóba tették a 4-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.55-56. 18/1745.(F: 261.21.3. 3/1745).

 

1745. április 9.
1746. Megválasztották a városi mészárszék henteseit és mészárosait: Franciscus Helert és Ioannes Diviakot. Évi fizetésük 50 forint és 20 font faggyú. Az állatállomány őrzője (hajkacs) Maxim Dovat lett. Fizetése 55 forint és 10 font faggyú, valamint 10 méter zab, míg a lovát a városi istállóban helyezték el, és itt is etették.

F: 261.1.pag.56. 19/1745.

 

1745. április 25.
1746. Összeült a Magisztrátus. Jelen voltak: Stephanus Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Andreas Pavlesanov, Michaël Prcsics és Petrus Mukics szenátorok és az Esküdt Polgárság 40 tagja. Folyó év bírájának Gregorius Krisanovicsot választották meg, ugyanekkor az Esküdt Polgárság az elhunyt szenátor, Elias Bukvics helyett Ignatius Vukovicsot választotta ebbe a testületbe.

F: 261.1.pag.56-57. 20/1745.

 

1745. május 7.
1746. Összeült a Magisztrátus a következő összetételben: Gregorius Krisanovics bíró, valamint Ioannes Vojnics, Andreas Pavlesanov, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Michaël Bacsin, Ioannes Macskov és Ignacije Vuković szenátorok. Ioannes Budimcsevics Marcus Szubassin elleni panaszát vizsgálták meg, miszerint ez utóbbi becsapta, amikor ökröket cseréltek, mert egy egészséges állat helyett egy beteget adott. Szubassin azzal védekezett, hogy megkérdezte, Budimcsevics miért nem jelentette az esetet mindjárt, hanem egy hónap elmúltával, amikor az ökör megdöglött. A bíróság ezt az érvelést fogadta el, így mivel a bűnösséget nem lehetett bizonyítani, Budimcsevicsnek 15 forint kellett kifizetni.

F: 261.1.pag.57. 21/1745.

 

1745. május 7.
1746. Ugyanezen az ülésen a Magisztrátus döntött a városi kocsis, Ioannes Petruha személyéről, és megállapította évi fizetségét húsz forintban, egy centenarius húsban, hét mérce búzában, két csizmában és két kabátban.

F: 261.1.pag.57. 22/1745.

 

1745. május 10.
1746. A Magisztrátus az állatállomány őrzőjének (hajkacs) Andreas Homorovszkyt választotta. Évi fizetése öt forint, tíz font faggyú és tíz mérce zab, lovát a városi istállóban helyezték el és takarmányozták.

F: 261.1.pag.58. 23/1745.

 

1745. május 20.
1746. A Szenátus rendkívüli ülésén Ioannes Macskovics szenátor Jacobus Prcsics elleni panaszát vizsgálták meg. Ez utóbbi mindenféle csúfnévvel illette, hazugnak nevezte, és azt mondta, hogy a lova is jobb lenne bírónak mint ő. Prcsics azzal védekezett, hogy részeg volt, és hogy nem akart senkit sértegetni. Két arany megfizetésére büntetteék, azzal, hogyha ez újból előfordul, súlyosabb lesz a büntetés.

F: 261.1.pag.58. 24/1745.

 

1745. május 21.
1746. Összeült a Magisztrátus, az ülésen részt vettek: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Andreas Pavlesanov, Marcus Skenderov, Michaël Prcsics, Ioannes Macskovics és Ignatius Vukovics szenátorok. Stephanus Budimacz felett ítélkeztek, akit a városi rendészek (hajdones) vádolnak, mert engedély nélkül töltötte és árulta a pálinkát, amit tanúk, Stephanus Delics és Ostoja Kantorov katona is igazoltak. Budimaczot húsz botütésre ítélték, és elkobozták áruit.

F: 261.1.pag.58-59. 25/1745.

 

1745. május 21.
1746. Kereskényi járási elöljáró (načelnik) felirata Miailo Radulics dávodi lakos (Dávod, Dantova) titokban történt Szent Mariaba költözése ügyében, és egyben vagyona elszállítása miatt, a B 5-ös iratcsomóban van.

F: 261.1.pag.59. 26/1745. (F: 261.21.3. 4/1745).

 

1745. május 28.
1746. A Magisztrátus megválasztotta a kocsmák felügyelőjét (inspector educillorum) évi 90 forint fizetéssel.

F: 261.1.pag.59. 27/1745.

 

1745. június 4.
1746. A Magisztrátus ülésén döntést hoztak arról, hogy a város egyes statútumai a B 6-os iratcsomóban legyenek

F: 261.1.pag.59. 28/1745.

 

1745. június 4.
1746. Ugyanezen az ülésen a B iratcsomóba a 7-es számmal jelölve helyezték a leiratot arról, hogy Bács megye (Comitatus Bacsiensis) limitálta a hús árát.

F: 261.1.pag.59. 29/1745.

 

1745. június 10.
1746. A város statútumait (folyóév 28. pontja) nyilvánosságra hozták a Városháza bejáratánál, ezzel egyidőben közzétettek különböző büntetéseket is.

261.1.pag.60. 30/1745.

 

1745. június 14.
1746. Iosephus Temunov értesíti a Magisztrátust, hogy házát, amely nyugatról Nicolaus Vukmanovics telkével, keletről pedig a nemes Petrus Setrov telkével határos, eladta negyvenegy rajnai forintért.

F: 261.1.pag.60. 31/1745.

 

1745. június 25.
1746. Összeült a Magisztrátus. Jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Andreas Pavlesanov, Marcus Skenderov, Michaël Bacsin, Michaël Prcsics, Ioannes Macskov és Ignatius Vukovics szenátorok. Engedélyezték Marisa Ramska Sziléziából érkező hölgynek (Silesia, Šlezija) a dajkaságot (azaz, hogy szoptasson és törődjön a csecsemővel) Vranye Cvijin árvájával, akinek neve Maria. Évi fizetése 14 forint, és minden más szükségletének biztosítása (cipő, ruha, szállás, étel, a szemlyes higiénia eszközei).

F: 261.1.pag.60-61. 32/1745.

 

1745. július 2.
1746. Martinus Missuraÿ arról értesíti a Magisztrátust, hogy eladta szőlőskertjét Thomas Csovicsnak huszonhárom rajnai forintért. A szőlőskert a várostól keletre, a Szegedi út felé helyezkedett el (Via Szegedinumiensis), az említett Thomas Csovics és Jacobus Neorsics birtoka között.

F: 261.1.pag.61. 33/1745.

 

1745. július 5.
1746. A Magisztrátus megállapította a szénakaszálók („boglya számossak”) és aratók/részesek napszámát (ugyanígy a nekik járó napi ételedagot is). A szénakaszálók az összegyűjtött szénáért (7 öl széles, és fél öl magas) két máriást a heti munkájukárt, három szelet kenyeret, egy font húst és fél pint (oka) szalonnát kaptak. Azoknak, akik egész nyáron dolgoztak, csizma is járt. Az aratók 6–7 máriást kaptak és napi adag élelmet. A többi munkás huszonnyolc forintot kapott. Szent Mihály (S. Michaëlis) ünnepére és a téli időszakra is meghatározták a munkadíjat.

F: 261.1.pag.61. 34/1745.

 

1745. július 5.
1746. Levelet kaptak Kúnhalasról (Kúnn-Halassiensium, Kunhalaš),[10] amiben a két várost felszólítják kapcsolatuk rendezésére, hogy rendezzék a vitájukat a Balatha-pusztáról (Balata). Ugyanis a nemes Lucas Bukvics már egyszer figyelmeztésben részesült, hogy ne itassa jószágait Balathán, azaz, hogy ne változtassa meg a létező határokat. A levelet a B iratcsomóban 8-as számmal őrzik.

F: 261.1.pag.61-62. 35/1745 (F: 261.21.3. 6/1745).

 

1745. július 8.
1746. Levelet kaptak Kúnhalasról (Kúnn-Halassiensium, Kunhalaš)[11] arról, hogy baráti megbeszéléssel határozzák meg a határkövek helyét a két város között. A levél a B 9-es iratcsomóban van.

F: 261.1.pag.62. 36/1745.

 

1745. július 23.
1746. Bács megye (Comitatus Bacsiensis) körlevelét iktatták, és a B iratcsomóban 10-es számmal jelölve őrzik. Ebben a kaszálók és aratók napszámát, valamint különböző mennyiségű gabonát határoztak meg, amit munkájukért fizetségként kapnak.

F: 261.1.pag.62. 37/1745. (F: 261.21.3. 7/1745)

 

1745. augusztus 2.
1746. A Magisztrátus Christophorus Rudics panaszát vizsgálta ki. E szerint Ioannes Vukovics, akit még Glavasnak is hívtak, nyíltan káromolta és sértegette, amit Iosephus Iaramazov szenátor is tanúsított. Vukovicsot 25 botütésre ítélték, abban az esetben pedig, ha megismétli ezt a kilengését, súlyosabb ítéletre számíthat.

F: 261.1.pag.62. 38/1745.

 

1745. augusztus 5.
1746. Verbász (Verbas, Vrba) kenéze (Ober Knez), Radivoj Masics panaszt emelt Iosephus Baics ellen, aki sértegette a városi kocsmában, hogy együttműködik Jován Pyák Harambassával. A Magisztrátus csak pénzbüntetéssel sújtotta Baicsot, figyelembe véve haladott korát, arra kötelezték, hogy négy aranyat fizessen be a Szent Anya templomnak (Sancta Mater, Sveta Majka).

F: 261.1.pag.63. 39/1745.

 

1745. augusztus 27.
1746. A Magisztrátus színe előtt baráti egyezség született Gregorius Krisanovics és a nemes Lucas Bukvics között a kártalanítás összegét tekintve, amiért Bukvics nyája Gregorius Krisanovics birtokára tévedt és kárt okozott.

F: 261.1.pag.63. 40/1745.

 

1745. szeptember 24.
1746. A Magisztrátus megvizsgálta Marinko Istvanovics felesége és Ancsa Polyakovics esetét, mivel amikor találkoznak mindig veszekednek, noha mindkét felet már figyelmeztette a Magisztrátus. Ennek ellenére tovább is veszekedtek és viszálykodtak, ezért két forintra büntették őket. Emellett azzal is megfenyegették őket, hogy száműzik őket a városból, ha tovább folytatják az ellenségeskedést.

F: 261.1.pag.63-64. 41/1745.

 

1745. október 3.
1746. Összeült a Magisztrátus, jelen voltak: Gregorius Krisanovics bíró, Stephanus Vojnics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics és Michaël Prcsics szenátorok. A nemes Lucas Szucsics kapitányhelyettes és az elhunyt Iacobus Szucsics kapitány gyerekeinek gyámja kéri, hogy Christophorus Rudics figyelmeztetésben részesüljön, hogy megakadályozzák a gyermekek pénzével való visszaéléseit. A kérdés rendezésével Andreas Pavlesanov és Ignatius Vukovics szenátorokat bízták meg.

F: 261.1.pag.64. 42/1745.

 

1745. október 26.
1746. A Magisztrátus ülésén, amelyen jelen voltak: Gregorius Krisanovics bíró, valamint Stephanus, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Michaël Bacsin, Marcus Skenderov és Ioannes Macskov szenátorok, döntés született arról, hogy a tanító ismét Ioannes Kadar legyen, mivel eredményeket ért el a magyar nyelv tanításában. Megszabták évi fizetését hetvenhat forintban, négy mérce lisztben és három font húsban.

F: 261.1.pag.64-65. 43/1745.

 

1745. október 26.
1746. A Magisztrátus ugyanezen az ülésen megállapodott Matthaeus Delics és mostohaanyja, Anna Matkovics ingó és ingatlan vagyonának elosztásáról, amit Matthaeus Delics apjától örököltek. Mivel a fiú, Matthaeus Delics nem akar mustohaanyja gyámsága alatt lenni, elköltözik apai nagybátyja (stric), Gregorius Delics házába, aki átveszi az ő és húga (sestra) feletti gondoskodást a testamentumban írottak szerint.

F: 261.1.pag.65. 44/1745.

 

1745. október 26.
1746. A Magisztrátus ugyanezen az ülésen foglalkozott a hagyatéki tárgyalással, azaz meghatározták az örökséget, amely az elhunyt Matthaeus Delics ingó és ingatlan vagyonból állt, aki fiát és özvegyét, Anna Matkovicsot hagyta maga után, akinek egy gyereke van az előző házasságából, az ugyancsak elhunyt Elias Iuricstól.

F: 261.1.pag.65-66. 45/1745.

 

1745. október 26.
1746. Ugyanekkor a pénzügyi bizottság Hieronymus Vukovics városi pénztáros munkáját, valamint a városi pénztár állapotát is megvizsgálta. Az ülésen jelen voltak: Stephanus Vojnics és Marcus Skenderov szenátorok, valamint az Esküdt Polgárok jegyzője, Petrus Iosics, valamint Elias Crnkovics, Elias Polyakovics, az Esküdt Polgárság képviselőiként. Mindent a legnagyobb rendben találtak. Az iratokat a B iratcsomóban helyezték el.

F: 261.1.pag.66. 46/1745.

 

1745. november 7.
1746. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krisanovics bíró, valamint Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov és Iosephus Kopunovics szenátorok. Radin Uzurovics ügyét vizsgálták meg, aki Bács megyében (Comitatus Bacsiensis) Pivnicza (Pivnica) faluban lakott. Két lovat loptak tőle Tavankút-puszta (Tavánkút, Tavankut) területén. Amint észrevette a lopást, elindult megkeresni a lovait. Ekkort Iosephus Kopunovics felfogadott pásztorával találkozott, akit azonnyomban feljelentett lopásért. A pásztor azzal védekezett, hogy nem lopta el a lovakat, és azon az éjszakán más gyanús alakot sem látott, sőt arra is emlékeztette a jelenlévőket, hogy egyszer ő maga kérte, hogy fogják el három napra, amíg Michaël Finter nem adta vissza az ellopott lovakat Thomas Rudics kapitánynak, amelyek eltűnésével őt gyanúsították. A lovakat visszavitték Bajmok-pusztára (Bajmak, Bajmok). Mivel a pásztor bebizonyította ártatlanságát, szabadon engedték. Uzurovics ekkor nyilvánosan megsértette a bíróságot, azt mondván, hogy egyedül az Isten van az ő oldalán ebben az esetben, mert a bíróság szemmel láthatóan tudja ki a tolvaj, de nem akarja megbüntetni. A sértésért a bíróság négy arany büntetés megfizetsére kötelezte. A lovakat egyébként később megtalálták.

F: 261.1.pag.66-68. 47/1745.

 

1745. november 12.
1746. A Szenátus megvizsgálta Catharina Knesevics Szeged (Szegedinum, Szegedin) lakosának panaszát Paulus Letics ellen. Ez eladta a szüleitől örökölt szőlőskertet nyolc forintért, de Letics csak hat forintot fizetett ki kenderben és búzában. Ezért a bíróság Leticset arra kötelezi, hogy fizesse ki tartozását.

F: 261.1.pag.68. 48/1745.

 

1746. január 5.
1747. Magtartották a Bűnügyi Bíróság revíziós ülését. Jelen voltak a kamarai és megyei hatalmi szervek képviselői, mégpedig: Franciscus Iosephus de Redl kamarai adminisztrátor, Georgius Kereskényi, Bács megye (Comitatus Bacsiensis) rendes bírája, Nicolaus Baranyai, Bács megye megbízottja, Gregorius Krisanovics városi bíró, a tizenkét szenátor és Petrus Iosics esküdt jegyző. Az ülést a pallosjog, „ius gladii“ privilégiumával kapcsolatban tartották meg, amelyben a város részesült, és aminek értelmében joga volt élet és halál felől dönteni minden lakosát illetően. Ez alapján revideálják a bűntetteket és a kiszabható büntetéseket. Az iratok erről az ülésről, azokkal kapcsolatban akiket különféle bűncselekmények miatt ítéltek el, a C iratcsómóban az 1-es sorszám alatt vannak.

F: 261.1.pag.70. 1/1746. (F: 261.21.4. 1/1746)

 

1746. január 14.
1747. A Magszitrátus Christophorus Milankovics Petrus Vujkovics elleni panaszát vitatta meg. Ez utóbbi szántás közben megölte a sértett egyik ökrét, aki ezért kártérítést követel. A bíróség megállapította, hogy az ökör balszerencsés módon esett az árokba, így a vádlott esetében nem állapítható meg a szándékosság, ezért felmentik a vád alól.

F: 261.1.pag.70-71. 2/1746.

 

1746. január 14.
1747. Ugyanezen az ülésen Petrus Iósicsot a folyó év jegyzőjének választották százharminc rajnai forint fizetéssel.

F: 261.1.pag.71. 3/1746.

 

1746. január 31.
1747. A Magisztrátus a folyó év templomi orgonásának Simon Romicsot választotta ötvenöt rajnai forint fizetéssel, és hogy az aratáskor negyed icce (holba) búzát, az ún „zasipacsát“ is megkapja. Iacobus Mialtrót pedig sekrestyésnak választották.

F: 261.1.pag.71. 4/1746.

 

1746. február 12.
1747. Iosephus Hrvatskÿ arra panaszkodott a Magisztrátusnak, hogy Iosephus Iaramazov jószágai között, amelyet András Kovács őrzött, felismerte az egyik borját. Ezt Ioannes Franceskov és Nicolaus Kuntics pásztora tanúsították. Döntésük a következő volt: a pásztornak vissza kell adnia a borjat Hrvatskÿna, vagy ki kell fizetnie az okozott kárt.

F: 261.1.pag.72. 5/1746.

 

1746. február 14.
1747. Bernardus Polyakovics arról értesíti a Magisztrátust, hogy a nyugaton fekvő házát a Péterváradi út (via Petrovaradiensis) mellett, eladta Michaël Philipovicsnak ötvennégy rajnai forintért. A ház Ioannes Nyuskalov és Ianus Graecus háza között van.

F: 261.1.pag.72. 6/1746.

 

1746. február 24.
1747. A Magisztrátus előtt nyilatkoztak, hogy Simon Iurics kifizette tartozását a görög Stanko Manojlovicsnak, ami harmincnyolc rajnai forintot tett ki, mégpedig azért a szénáért, amit még 1740-től használt. Manojlović megerősítette, hogy a tartozások rendeződtek, és semmi más követelése nincs Iuricscsal szemben.

F: 261.1.pag.73. 7/1746.

 

1746. március 4.
1747. Maxim Dovat értesíti a Magisztrátust, hogy eladta szőlőskertjét Thadaeus Krekicsnek, amely kelet felé van Georgius Milossev és Radonya Kaicz birtoka között, ötvennégy rajnai forintért.

F: 261.1.pag.73. 8/1746.

 

1746. március 17.
1747. A Magisztrátus megtárgyalta a nemes Lucas Bukvics panaszát, miszerint Ignatius Vukovics szenátor és Stanissa Tikviczkÿ, a város polgára, huszonöt forinttal tartoznak neki, amit nem akarnak visszaadni. Miután rekonstruálták a pénzügyi eseményeket, a Magisztrátus úgy döntött, hogy a panasz megalapozott, és Ignatius Vukovics harmincnyolc forint és ötvenöt dénáriusszal tartozik, Stanissa Tikviczkÿ pedig húsz forint és nyolcvanöt dénáriusszal, ezt kell visszaadniuk a panaszosnak.

F: 261.1.pag.73-74. 9/1746.

 

1746. március 17.
1747. Ugyanazon a napon vizsgálták ki Marta Tyurcsin Matthia, Bonaventura Miolyicsics felesége elleni panaszát, aki nem akart fizetni lábainak gyógyításáért. Matthia azzal védekezett, hogy a gyógyítás nem segített semmit, és ha rendesen meggyógyította volna, akkor nem tagadta volna meg a fizetést. Döntést hoztak, miszerint annak ellenére, hogy a terápia nem hozott eredményt, ki kell fizetnie Marta gyógyszereit, valamint a munkáért négy forintot.

F: 261.1.pag.75. 10/1746.

 

1746. március 24.
1747. Andreas Pavlesanov szenátor, az elhunyt Gregorius Csizmetsia özvegye kiskorú lányának gyámja, értesíti a Magisztrátust, hogy eladta a lánya házát, amely Matthaeus Petkovics és Andreas Augustinov háza között van, a Zentai úton (Via Szentiensis) Ioannes Klugovicsnak, hatvannyolc rajnai forinért.

F: 261.1.pag.75. 11/1746.

 

1746. március 28.
1747. A Magisztrátus ülésén Ioannes Csavics szabó és Georgius Kainics varga/bőrkészítő értesítik a hatóságot, hogy házat cseréltek. Ioannes Csavics a saját házát, amely Iosephus Tankorep és a városi kocsma között van, elcserélte Georgius Kainics házáért, emely Mileta Setrov és Nicolaus Vukmanovics háza között van.

F: 261.1.pag.75-76. 12/1746.

 

1746. március 28.
1747. Ugyanazon a napon Gregorius Krisanovics bíró és Ioannes Vojnics, valamint Petrus Mukics szenátorok küldöttként meghatározták a határt és felállíttatták a határkövet Bajmak-pusztán (Bajmok), Ioannes Macskov szenátor és Gregory Ivkovics legelői között.

F: 261.1.pag.76. 13/1746.

 

1746. április 3.
1747. A Magisztrátus átnézte Petrus Iakocsevics, a városi mészárszék hentesének az 1745. évtől az 1746-ig terjedő számláit. Ezeket a C iratcsomóba tették.

F: 261.1.pag.76. 14/1746.

 

1746. április 3.
1747. Ugyanazon a napon Ianko Iepurszkÿ kereskedő értesíti a Magisztrátust, hogy eladta szőlőskertjét Michaël Illankovicsnak, hetvenhat rajnai forintért. A szőlőskert keletről Matthia Gabrics birtokával, nyugatról Iosim Vlaa birtokával, délről Nicolaus Dedics, északról pedig Thomas Szűcs birtokával határos.

F: 261.1.pag.76. 15/1746.

 

1746. április 26.
1747. Franciscus Iosephus de Redl kamarai adminisztrátor elnökletével megtartották a Magisztrátus, a Szenátus és az Esküdt Polgárság egyesült tisztújító ülését. Jelen voltak: Gregorius Krisanovics bíró, Stephanus Vojnics, Petrus Mukics, Andreas Pavlesanov, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Michaël Bacsin, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskov és Ignatius Vukovics szenátorok. Új bírót is választottak a következőképpen:

1.) Az addigi bíró, Georgius Krisanovics lemond tisztségéről;

2.) Hogy minden nehézséget és félreértést elkerüljenek, meghatározták a szabályokat, amelyekhez a jövőben tartják magukat;

3.) Hogy a kapott kiváltságok (privilegium) alapján Szent-György (S. Georgius) napján (az új kalendárium szerint) a kamara hivatalnokának jelenlétében megválasszák a bírót, és az Esküdt Polgárság tagjait a szenátorok közül. Meghatátozták a szavazás, a szavazatszámlálás menetét és a Protocollumba való beírás módját;

4.) Bírónak a következőket jelölték:

– Gregorius Krisanovics

– Mukics Petrus

– Michaël Bacsin

Az Esküdt Polgárság, a Szenátus és a Magisztrátus szavazótábláját is előkészítették külön-külön. Bírónak ismét Gregorius Krisanovicsot választották. Ez után az Esküdt Polgárság elhunyt tagjai helyett Stephanus Budanovicsot és Abel Tomkovicsot választották. A helyetteseiket is megválasztották Thomas Rudics és Iosephus Vizÿ személyében. Végül még a város reinkorporációs költségeiről beszéltek.

F: 261.1.pag.77-82. 16/1746.

 

1746. április 26.
1747. A Magisztrátus ülésén Iosephus Baics és Franciscus Raicsics visszavonultak az Esküdt Polgárság tagságából előrehaladott koruk miatt. Helyettük kérésükre fiaik, Lucas Baics és Martinus Raicsics foglalták el helyeiket. Ezen kívül kijelölték a delegátusokat, akik Bécsbe (Vienna, Beč) mennek, hogy átadják panaszukat azok a nemesek ellen, akik visszautasítják, hogy részt vegyenek a város tehervállalásában és adózzanak, valamint szót emeljenek Lucas Szucsics ellen is, aki szintén nem fizeti ki tartozásait a városnak. A küldöttség tagjai Gregorius Krisanovics és az Esküdt Polgárság soraiból Iosephus Vizÿ. Iosephus Vizÿ ezért a munkáért egy metrikus centenarius (cent) húst, egy zsák kölest, és egy zsák lisztet kap, távolléte alatt szőlőskertjét a város művelteti.

F: 261.1.pag.83. 17/1746.

 

1746. április 29.
1747. Osztoja Vlaa értesíti a Magisztrátust, hogy házát, amely nyugatról Sztojan Csecsukovics, keletről peig Michaël Kukva portájával határos eladta Martinus Neorsicsnak, egy tehénért és egyéves borjáért, valamint négy birkáért.

F: 261.1.pag.84. 18/1746.

 

1746. április 30.
1747. A Magisztrátus meghtaározta az éves fizetéseket és a természetbeni juttatásokat a városi tisztségviselőknek és szolgáknak:

1.) Az esküdt jegyző Petrus Iosics                                                          130 forint

2.) Pénztáros Hieronymus Vukovics                                                      90 forint

3.) A kocsmák felügyelője Thomas Rudics                                             két urna bor és 14                                                                                                                    forint

4.) A városi legátus Iosephus Vizy                                                         2 1/2 metrikus cent[12]                                                                                                               hús és 50 forint

5.) Az orgonás Simon Romics                                                                az aratásból 1/4                                                                                                                        icce (holba) búza,                                                                                                                    azaz egy   szórás                                                                                                                      (zasipača) és 55                                                                                                                       forint

6.) Az egyházfi (crkvenjak) Iacobus Mialtro                                           ugyanannyi búza                                                                                                                     mint az orgonásnak és                                                                                                             55 forint

7.) A tanító Ioannes Kadar                                                                      1/2 metrikus cent                                                                                                                     hús, 3 libra gyertya,                                                                                                                 1 icce (holba) búza, 2                                                                                                              köteg nád                                                                                                                                 (fűtésre) és 76                                                                                                                         forint

8.) A piaci ellenőr (Inspektor za pijace) Iosephus Szapuncsics               20 forint

9.) A székbírók (mészárszékek ellenőrei, inspektori mesara)

Petar Iakocsevics és Ioannes Cvijanov                                               70 forint

10.) A hentesek és mészárosok

Ioannes Diviak és Franciscus Heler                                                    20 fond faggyú és 50                                                                                                          forint

11.) A pásztorok akik a mészárszék jószágait őrzik

az ún. hajkácsok Ioannes Bilov és Antonius Hajkacs fejenként          10 font faggyú

10 metret zab és 55                                                                                        forint, összesen                                                                                                                       110 forint

12.) A városi kocsis Ioannes Pertucha                                                    7 metret búza, 1                                                                                                                       metrikus cent hús, 1                                                                                                                pár cipő és 2 pár                                                                                                                      csizma, és 20 forint

13.) A börtönőr Ioannes Cerni                                                                1 pár csizma, 1                                                                                                              hosszú gúnya (gunj),                                                                                                               1 metrikus cent hús,                                                                                                      1 pár csizma és 38                                                                                                                   forint

14.) Az őrök (hajdúk)                                                                             fejenként 10 forint                                                                                                         és fejenként 1 pár                                                                                                                    csizmát, összesen 60                                                                                                     forint

 

A végösszeg                                                                                            összesen 958 forint

F: 261.1.pag.84-86. 19/1746.

 

1746. május 14.
1747. A Magisztrátus ülésén Ioannes Mutavcsin panaszt emel, mert május 3-án a birtokára menve (vagy ahogy a nép mondja: szállás) megpillantotta Ioannes Matkovicsot, ahogy a földjén szánt, amit már régebben is szóvá tett. Összeverekedtek, amibe Stephanus, Ioannes Matkovics fia is bekapcsolódott. A verekedésben a szerszámokat is használtak, villákat, amivel súlyos sérüléseket okoztak a panaszt benyújtó Mutavcsinnak. A viszály összes résztvevőjét kikérdezte a Magisztrátus, szembesítették őket. A Magisztátus megállapította, hogy Ioannes Matkovics megsebesítette Mutavcsint a villával, ezért a sértett számára ki kell fizetni a gyógykezelését és a gyógyszereit, azaz tizenegy forintot. Ezen felül nyolc forint fájdalomdíjat kell kifizetniük, ezen kívül biztosítani kell egy munkást is, aki megmunkálja a sérült Mutavcsin földjét, amíg a sebei be nem gyógyulnak. Ezen kívül Matkovicsot még 20 botütésre ítélték.

F: 261.1.pag.86-89. 20/1746.

 

1746. május 14.
1747. A Magisztrátus ugyanezen az ülésen Stephanus Vojnics, Petrus Mukics és Michaël Percsics szenátorok figyelmeztették a pravoszláv lakosokat, hogy döntsönek, elfogadják-e a privilágiumokat vagy nem. Amennyiben nem fogadják el, el kell költözniük a városból, és helyükre Csávolyból telepítenek be embereket (Csavolienses). A pravoszláv lakosok az elköltözést választották, és arról is nyilatkoztak, hogy nem ellenzik az új lakosok beköltözését.

F: 261.1.pag.89. 21/1746.

 

1746. május 19.
1747. Marianus Csavics értesíti a Magisztrátust, hogy eladta házát, amey Matthia Kopilovics és Nicolaus Rudics, valamint Matthia Purcsarsky házai között volt. Az ár egy tehén a borjával, egy kunyhó egy csikóval és tíz rajnai forint volt.

F: 261.1.pag.89-90. 22/1746.

 

1746. május 28.
1747. A bíró és a szenátorok előtt a Városházán, a Magisztrátus ülésén, Sivan Obradov bejelenti, hogy szőlőskertjét a várostól keletre, amely Michaël Bacsin és Lucia Vujavics birtoka között van, eladta 31 forintért Michaël Bacsin szenátornak. Ugyanezen az ülésen Marcus Budimcsev értesíti a Magisztrátust, hogy házát keleten, a Szegedi út (Szegedinum, Szegedin) és Milisav Obradov háza között eladta Iosephus Leederernek harmincöt forintért.

F: 261.1.pag.90. 23/1746.

 

1746. június 10.
1747. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság kijelölték a számlavizsgáló bizottságot, azaz a városi pénztárnok, Hieronymus Vukovics működésének ellenőrzését végzőket, a következő összetételben: Stephanus Vojnics, Michaël Bacsin szenátorok, Petrus Iosics esküdt jegyző, valamint Thomas Rudics, Georgius Pusics, Elias Czernkovics, Iosephus Vizÿ és Fabianus Baics, az Esküdt Polgárság tagjai.

F: 261.1.pag.90-91. 24/1746.

 

1746. június 10.
1747. Ugyanezen az ülésen kivizsgálták Nicolaus Bernics panaszát Matthia Krisanovics és Michaël Berincs, akit még Rudicsnak is neveznek, ellen. Ezeket elfogták és vallatták.

Bernics elmondta, hogy a Vantelek.pusztán (Vámtelek) látta, hogy amaz a kettő fekve pihentek a forrás mellett, míg a jószágaik az árpát legelték. Amikor Bernics figyelmeztette őket, hogy így az állatok kárt okoznak a veteményt legelve, verekedés kezdődött. Matthia Kirisanovics megtámadta Bernicset, ebben segített neki Rudics is, bottal verték és rugdosták, így két bordáját is eltörték. Este a verekedés résztevői ismét találkoztak, és lökdösődés és veszedelem kezdődött.

Meghallgatták Matthia Krisanovicsot is, aki egy más történetet adott elő: Berniccsel azért veszett össze, mert az szidta amíg legeltetett, ez után káromolta is, és végül ezt mondta: „Adja Isten, hogy dögöljön meg az anyád!” Ez után, amíg éjszaka legeltette az állatait, Bernics a közelébe ment villával, azzal szándékkal hogy megtámadja, de ez ebben úgy akadályozta meg, hogy bottal megütötte. A sötétben nem látta, milyen sérülést okozott neki.

Michaël Rudicsot is meghallgatták, az ő változata szerint ő az éjszakai incidensről nem tudott semmit, mert nem volt ott. A másik verekedésről azt mondta, hogy éppen aludt, amikor verekedés és ordítozás ébresztette fel. Megpróbálta szétválasztani a verekedőket, Bernicset és Krisanovicsot, de nem sikerült neki.

A szembesítéskor megállapították, hogy Michaël Rudics rúgásai törték el Bernics bordáit, és hogy Krisanovics súlyos testi sértéseket okozott, amikor Bernics fejét ütötte, amitől az elvesztette lélegzetét. Megállapították, hogy az elkövetőknek, Krisanovicsnak és Rudicsnak harminc botütést kell kapniuk, majd a börtönben töltött idő után mindkettőjüknek ki kell fizetniük Bernics gyógyításának költségeit, azaz az orvos és a gyógyszerek költségeit.

F: 261.1.pag.91-94. 25/1746.

 

1746. június 13.
1747. A Magisztrátus meghatározta a kaszálók (bakla sámos, baglyari) fizetségét. Minden bála szénáért, amelynek a dimenzióit is meghatározták, ötvenyolc dénáriuszt kapnak, hetente pedig a következő ételeket kapják: három darab kenyér, fél pint zsír és egy font hús. Akik tovább dolgoznak, még egy pár csizmát is kapnak. A napszámosok 28 dénáriuszt kapnak egy napra.

F: 261.1.pag.94. 26/1746.

 

1746. június 13.
1747. A Magisztrátus ugyanezen az ülésen két fizetési kötelezvényről szóló levelet is kézhez vettek, az egyik száz, a másik 497 forint negyvenkét krajcárról szólt. A levelek a C iratcsomóban a 2-es számmal vannak megjelölve.

F: 261.1.pag.94. 27/1746.

 

1746. június 16.
1747. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság egyhangúlag megválaztotta Gregorius Krisanovics bírót, és az Esküdt Polgárság tagáját, Iosephus Vizÿt delegátusoknak, akik majd Bácsbe (Vienna, Beč) utaznak, hogy meggyorsítsák azt a döntést, hogy a város nemesei az eddig megtagadott közteherviselésben vegyenek részt.

F: 261.1.pag.94-95. 28/1746.

 

1746. június 30.
1747. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság intik a pravoszláv lakosokat Petrus Mukics szenátor, valamint az esküdt jegyző, Petrus Iosics által, hogy döntsenek a jogállásuk felől. Ők ezért eldöntik, hogy kiköltöznek a városból a hadi-sáncba (Fossata Militaria, vojni šanac), és nem ellenzik a magyarok (Hungari) betelepítését Kecskemétről (Kecskemethienses, Kečkemet) a helyükre. A Magisztrátus polgári jogot ad tizenöt családnak azok közül, akik Kecskemétről érkeztek. Neveik a C iratcsomóban találhatóak a 3-as szám alatt.

F: 261.1.pag.95. 29/1746. (F: 261.21.4. 2/1746)

 

1746. június 30.
1747. A Magisztrátus ugyanezen az ülésen az ellenőrző bizottság felmentette a városi pénztárnokot, Hieronymus Vukovicsot. A bizottság hasonlóképpen megállapította, hogy a pénztár és a számlák a legnagyobb rendben vannak. Az iratok a C iratcsomóban a 4-es számnál vannak elhelyezve.

F: 261.1.pag.95-96. 30/1746.

 

1746. július 5.
1747. Nicolaus Szatmeisztert és Ladislaus Mészarost a város polgárai maguk közé fogadták, mivel letették az esküt.

F: 261.1.pag.96. 31/1746.

 

1746. július 5.
1747. A Magisztrátus ugyanezen az ülésen Michaël Mircsa arra panaszkodik, hogy amikor az előző nap lerészegedett a kocsában, alig ért Ardelyán Gyuragy háza elé, amikor lefeküdt, ekkor a ház tulajdonosa meglepetésszerűen fejbeverte. A vádlott Ardelyán elmesélte, hogy éjszaka kiment az utcára, és ahogy meglátta a fekvő embert, megkérdezte, hogy ki ő. Erre emez semmit sem válaszolt, hanem szökni kezdett, mire Mircsa után eredt, utolérte és megütötte bottal. A Magisztrátus döntése az lett, hogy mivel a vádlott elismerte bűnösségét, csak az orvosnak kell tíz forintot fizetnie a gyógyításért, a panaszos pedig részben bűnös, mert nem mondta meg a nevét, és szökni próbált.

F: 261.1.pag.96-97. 32/1746.

 

1746. augusztus 23.
1747. A Magisztrátus ülésén Gregorius Krisanovics bíró, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Michaël Percsics és Ignatius Vukovics szenátorok jelenlétében arról döntöttek, hogy írják össze, és igazságosan osszák el Thomas Suics és mostohaapja, Stephanus között a vagyontárgyakat. Ezeket a következők képezték: családi ház, öt ökör, négy ló, öt tehén, száz birka, lovas- és ökrösszekerek, és még sok ingó vagyon.

F: 261.1.pag.97. 33/1746.

 

1746. szeptember 30.
1747. Megvizsgálták Susanna Dubnyiczky, Ioannes Petrucha feleségének ügyét, aki vizsgálati fogságban volt, mert arra gyanakodtak, hogy a városigazgatást szolgáló személyzet tagjaként pénzt lopott. Ő hozzáfért a városi pénztár kulcsaihoz és négy alkalommal kinyitotta azt, onnan összesen húsz forintot tulajdonított el. A férje tagadta, hogy erről bármit is tudott volna. A Magisztrátus úgy döntött, hogy a házaspárt megfosztják minden ingatlanától, hogy fedezni tudják a pénztár hiányát. Susanna Dubnyiczky börtönbüntetést kapott és negyven korbácsütést, száműzték a városból a férjével együtt, akit szintén bűnösnek nyilvánítottak, mert észrevehette volna, hogy a felesége egyszerre elkezdte csinosítani magát és szépen öltözködni, és megkereshette volna ennek az okát.

F.261.1.pag.97-98. 34/1746.

 

1746. október 2.
1747. A Magisztrátus Gregorius Krisanovics bíró, Petrus Mukics, Michaël Bacsin, Iosephus Kopunovics, Ignatius Vukovics valamint Michaël Percsics szenátorok jelenlétében megtárgyalta a Helytartótanács parancsát arról, hogy a város nemesei kötelesek fizetni a helyi és közadókat. Immár másodjára küldik Georgius Krisanovicsot és az Esküdt Polgárság képviselőjét, Iosephus Vizÿt Bécsbe (Vienna, Beč), hogy végre rendeződjön ez a kérdés. Az iratokat a C iratcsomóban az 5-ös számon őrzik.

F: 261.1.pag.98-99. 35/1746.

 

1746. október 8.
1747. A Magisztrátus ülése a közbiztonság kérdésével foglalkozott. Hat börtönőrt választottak egy éves időtartamra, tíz rajnai forint fizetséggel, ami mellé egy pár csizmát és heti kenyéradagot kapnak. A megválasztott őrök a következők:

Gyurko Vinko

Lucas Bellaics

Kiss Andras

Marco Matics

Gergo Kalinovics

Mato Ivancsan

F: 261.1.pag.99. 36/1746.

 

1746. október 21.
1747. A Magisztrátus ülésén, amelyen jelen volt Petrus Mukics, a bíró helyettese, Michaël Bacsin, Marco Szkenderov, Iosephus Kopunov, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskov valamint Ignatius Vukovics szenátorok, Maria Bojanics kérelmét tárgyalták meg. Revideálták az elhunyt férj, Antonius Bulyocsics vagyonösszeírását. A vagyont az elhunyt felesége és az elhunyt testvére, Stephanus Bulyocsics között osztották meg. A férj halálakor ugyanis a következő értéke volt a hagyatéknak: négy ökör (tizennyolc forint), három ló (összesen harminchat forint), három tehén (harminc forint) és két bárány (tizenkét forint). Tehát a vagyon összesen 154 forintot ért. Ebből fizették ki a temetést és más költségeket is, így a bíróság megállapította, hogy hetven forint maradt, amit igazságosan kell elosztani az özvegy és a testvér között. Az özvegy és lánya közötti vagyonmegosztás is szóba került, arra az esetre, ha férjhez megy, és elhagyja a szülői házat.

F: 261.1.pag.99-101. 37/1746.

 

1746. november 5.
1747. A Magisztrátus ülést tartott. Jelen voltak: Gregorius Krisanovics bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Michaël Bacsin, Gregorius Vidakovics, Michaël Percscics, valamint Ignatius Vukovics szenátorok. Kivizsgálták Stephanus Aroncsics panaszát Mihály Sörös kecskeméti (Kecskemeth) lakos ellen. A vád az volt, hogy lopott. Ugyanis az éj közepén Sörös ellopta Aroncsics három libáját és megfojtotta őket, eközben tetten érték. Mikor a tolvajt elő akarta állítani, akkor ez késsel rátámadt, azonban arra járt Ioannes Marianusics, aki legyőzte a tolvajt, és most a Magisztrátusnak tanúskodott az ügyben. Sörös azzal védekezett, hogy részeg volt, és nem volt tudatában annak, mit tesz. A bíróság a következő ítéletet hozta: mivel a vádlott nem kérelmezte a Magisztrátustól a letelepedést a városban, vagyis engedély nélkül telepedett le, emellett ilyen bűnt követett el, büntetést kell fizetnie, egy forint és ötven dénáriuszt. Ezen felül még veréssel is meg kell büntetni, amit ha nem bír elviselni testi fogyatéka miatt, kiválthat tizenkettő rajnai forinttal. Ezek után száműzik a városból.

F: 261.1.pag.101-102. 38/1746.

 

1746. november 5.
1747. Ugyanezen az ülésen Gligoria Arackÿ értesíti a Magisztrátust, hogy szőlejét északra, Thadaeus Sztantics és Elias Tikviczky szőlőskertjei között, eladta Iosephus Rudinszkÿnek hetvenöt forintért.

F: 261.1.pag.102. 39/1746.

 

1746. november 7.
1747. Petrus Vujkovics kéri a Magisztrátust, hogy engedélyezzék neki szőlőskert telepítését, a szomszédja Antony/Antonius Szarics elhagyott birtokán. A Magisztrátus engedélyzte, mivel egyszer már figyelmeztette Szaricsot, hogy művelje a földjét, amit az akkor sem tett meg.

F: 261.1.pag.102 -103. 40/1746.

 

1746. november 29.
1747. Magtartották a revíziós bíróság ülését, amin a kamarai pénztárnok (komorski fiškal/rizničar/blagajnik), Michaël Zbisko és Georgius Krisanovics bíró elnökölt. A következő eseteket tárgyalták meg: 1. Thodor Triffunov pravoszláv lakos esete a Tisza menti sáncból (Fossatum Tÿbiscanum, Potiski šanac), aki Adán (Ada) született, és akit több bűntettel, lopással is gyanúsítanak, az iratot a C iratcsomóban őrzik. A vádlott elismerte bűntetteit, de azt állította, hogy verés kilátásba helyezésével kényszerítették, azonban most ezt a nyilatkozatát megváltoztatta. Mivel a valóságot már nem lehet leellenőrizni és az ellopottakat sem lehet pótolni, a Magisztrátus azt a döntést hozta, hogy Triffunovot engedjék ki a börtönből a botozás után, amelyre nevelési célból, és a mások előtti példamutatás eszközeként van szükség. Tőle fiatal kora miatt azt várják el, hogy megjavuljon. Ennek első jelét már látják is, mivel áttért római katolikusnak. 2. Ioannes Király esetét tárgyalták meg, aki Tarhányon született Komárom megyében (Comitatus Comaromiensis), akit azzal vádolnak, hogy ellopta Halass lovát. A Magisztrátus úgy döntött, hogy helyezzék szabadlábra miután megfizeti az általa okozott kárt. Ey után visszaadják a katonai igazságszolgáltatásnak (iurisdictio), mert dezertőr.

F: 261.1.pag.103-105. 41/1746.

 

1746. december 5.
1747. A Magisztrátus ülésén Martinus Budanovics a következőről számol be: 1740-ben Petrus Pismisev örökbefogadta őt árvaként, hogy neki szolgáljon. Ekkor ígéretet tett, hogy házhoz valót ad, mind eszközben, mind pénzben, öt évre harminc forint. Azonban Budanovics most el akarja hagyni Pismisevet, és fizetségként csak egy lovat és két birkát kér, mert időközben Pismisev elvesztette minden javát, most szinte semmije sincs. A bíróság Budanovicsnak ad igazat.

F: 261.1.pag105. 42/1746.

 

1746. december 5.
1747. Ugyanekkor Stephanus Pismisev, Petrus Pismisev testvérének a fia, Petrus Pismisev vagyonának igazságos felosztását kéri.

F: 261.1.pag105-106. 43/1746.

 

1746. december 5.
1747. A Királyi Bizottság jelentése a város pusztáiról, a C iratcsomóban a 6. számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.106. 44/1746.

 

1747. január 4.

175.Szent Maria nemesei nem fogadják el a király döntését a közteherviselésről mindaddig, amíg azt nem teszi közzé Bács megye (Comitatus Bacsiensis). A nemesek akik aláírták ezt a döntést: Lucas Szucsics kapitányhelyettes, Stephanus Vojnics, Ioannes Vojnics, Lucas Bukvics, Grgo és Toma Vujavics. A döntést a D iratcsomóban az 1-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.108. 1/1747.

 

1747. január 23.
1748. A Magisztrátus véglegesen elűzi a városból a tolvaj Susanna Dubnjiczkÿt, a szolgálónőt, aki egy ideig börtönben is volt, megbotozták, és a javait elvették.

F: 261.1.pag. 108. 2/1747.

 

1747. február 6.
1748. A szerbek (Graeci non uniti) Szent Maria városában arról nyilatkoznak, hogy közösen elhagyják a várost, amennyiben három szerb nem lesz tagja a Magisztrátusnak, mivel már átköltöztek a katonai sáncba (Fossata Militaria), helyükre pedig magyarok (Hungari) költöztek.

F: 261.1.pag.108-109. 3/1747.

 

1747. február 9.
1748. A Magisztrátus rendkívüli ülésén Georgius Krisanovics bíró, Petrus Mukics, Michaël Bacsin, Josephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Michaël Percsics és Ignatius Vukovics szenátorok eldöntötték, hogy elküldik Georgius Krisanovics bírót és Josephus Vizÿt, az Esküdt Polgárság tagját Bécsbe (Vienna, Beč) a város kérelmével, hogy ne adják el a kocsmákat, és hogy megkapják a kocsmákkal kapcsolatos privilégiumok („krčmarija”) többségét, valamint a patronátus jogát. A tárgyat a D iratcsomóban a 2-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.109. 4/1747.

 

1747. február 9.
1748. Megtiltják a nemesi ranggal rendelkező szenátorok részvételét a Magisztrátus ülésén mindaddig, amíg nem vállalják a közterhek viselését.

F: 261.1.pag. 109. 5/1747.

 

1747. február 10.
1748. Matthia Bibics értesíti a Magisztrátust a megűveletlen földterületről, amely Veszelin Kragnyevics és Matthia Pecsin szőlőskertje között van, amelyet ő megművelt.

F: 261.1.pag.109. 6/1747.

 

1747. február 10.
1748. Philipus Sevin vádat emelt Simon Balogh és Paulus Magda ellen, akik őt az aprószentek (dec. 28.) ünnepén (Festo Innocentium) egy népi szokásra hivatkozva, úgy mgvertek, hogy annyira vérzett, hogy orvosi segítséget kellett kérnie. Az elkövetőket kártérítésre ítélték az okozott fájdalom miatt, valamint börtönbüntetésre.

F: 261.1.pag.110. 7/1747.

 

1747. február 18.
1748. Josephus Tyatykov Sivan Dungyerint vádolja, aki őt a kocsmában megverte. A tanúk ebben egyeznek, és a panaszost igazolták. A tanúk a következők voltak: Gyorgya Vukkovics és Gyuragy Zlatar. Sivan köteles kifizetni a gyógyítás költségeit és a pénzbírságot Szent György napjáig (S. Georgy).

F: 261.1.pag.110-111. 8/1747.

 

1747. február 19.
1748. Mivel sokan panaszolják a legelők igazságtalan adóztatását, a Magisztrátus bizottságot hozott létre a rétek felmérésére Szent Maria teljes területén. Az egyes területek felmérésével megbízottak nevei a következők: Bajmak (Bajmok-puszta), Györgyén (Đurđin), Nagy-Fény (Žednik) Tavankut (Tavankut) megbízottai: Marcus Szkenderov szenátor, Thomas Rudics, az Esküdt Polgárság tagja, Thadeus Sztantics, az Esküdt Polgárság tagja és Marianus Malagurszkÿ, az Esküdt Polgárság tagja. Sebessics (Sebesity, Šebešić), Verusics (Verušić) és Csantavér-puszták (Čantavir) megbízottai: Petrus Mukics szenátor, Elias Cernkovics, az Esküdt Polgárság tagja, Georgius Peics, az Esküdt Polgárság tagja, Martinus Raicsics, az Esküdt Polgárság tagja és Martinus Csovics, az Esküdt Polgárság tagja. A Vantelek (Vantelek) és Zobnaticza-puszták (Zobnatica) megbízottai: Ignatius Vukovics szenátor, Lucas Baics, az Esküdt Polgárság tagja, Fabianus Baics, az Esküdt Polgárság tagja és Georgius Pusics, az Esküdt Polgárság tagja.Kelebia-puszta (Kelebija) megbízottai: Ignatius Vukovics szenátor, Franciscus Baics, az Esküdt Polgárság tagja és Josephus Temmunov, az Esküdt Polgárság tagja. Ludas-puszta (Ludoš) megbízottai: Petrus Mukics szenátor, Simon Tumbaszevics, az Esküdt Polgárság tagja és Josephus Szapuncsics, az Esküdt Polgárság tagja.

F: 261.1.pag.111-113. 9/1747.

 

1747. február 26.
1748. Kijelölték a Magisztrátus tagjai közül a városi mészárszékek bérlőjét (árendátorát) és számlaszedőit, az ún. székbírókat az 1746-es évre. Ezek: Petrus Iakocsevics, Thadeus Tokics. A következő évre: Josephus Kopunovics, Ioannes Macskovics szenátorok, és az esküdt jegyző, Petrus Jósics, valamint az Esküdt Polgárság tagjai közül Hieronymus Vukovics, mint pénztárnok és Elias Cernkovics, Elias Polyakov és Lucas Baics gazdálkodók.

F: 261.1.pag.114. 10/1747.

 

1747. február 26.
1748. Kijelölték a Magisztrátus és az Esküdt Polgárság tagjait a széna mennyiségének ellenőrzésére a város egyes pusztáin. A puszták: Sebesics (Šebešić), Verusics (Verušić), Vantelek (Vantelek), Nagy-Fény (Žednik), Zobnaticza (Zobnatica), Tavankút (Tavankut), Györgyén (Đurđin), Bajmak (Bajmok), Ludas (Ludoš) és Kelebia (Kelebija). Ezeket a következő szenátorok ellenőrzik: Petrus Mukics, Ioannes Macskov és Ignatius Vukovics. Ezen kívül az Esküdt Polgárság közül is kijelöltek tagokat: Thomas Rudics, Georgius Pusics, Georgius Peics, Fabianus Baics, Petrus Lukedin, Marianus Malogurszky, Ioannes Francseskov és Martinus Csovics.

F: 261.1.pag.114. 11/1747.

 

1747. február 26.
1748. Döntés született a legelő felosztásáról (az ún. Járás) Tompa-puszta (az ún, Járás), valamint a Ieszenovacz-patak (Jesenovac) környékén a földterületek bérlői között.                                     F: 261.1.pag.115. 13/1747

 

Bérlők:                                     Legelők:

Michaël Percsics	Szavin Gat (Savin Gat),
Nicolaus Szatmaiszter	Ver Tompa (Ver Tompa),
Ignatius Vukovics	Mucsalov Iárás (Mucsalov járás, Mučalov Jaraš),
Ioannes Francseskov	Janics Iárás (Janić Jaraš),
Franciscus Persics	Zvekics Iárás (Zvekić Jaraš)
Thomas Rudics	Tesics Iárás (Tešić Jaraš),
Simon Tumbasz	Tatics Iárás (Tatić Jaraš),
Albertus Stipics	Kernaicski Iárás (Kernajčki Jaraš).

 

 

1747. február 26.
1748. Engedélyezték Arsenius Manoilovics kereskedőnek, Bács megye (Comitatus Bacsiensis) lakosának, hogy a városban felújítsa a boltot, azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartja a privilégiumban foglaltakat, és a fiának a városon belül keres feleséget.

F: 261.1.pag.115. 13/1747

 

 

1747. március 3.
1748. Iacobus Kopunovics értesíti a Magisztrátust, hogy eladta szőlőskertjét testvérének, Marcus Kopunovicsnak 75 forintért. A szőlőskert a várostól nyugatra van, Georgy Kopunovics, Albertus Sztipics és Iosephus Dulics birtokai között.

F: 261.1.pag. 115-116. 14/1747.

 

1747. március 3.
1748. A szerb Michaël Vrebacz értesíti a Magisztrátust, hogy eladta szőlőskertjét Iacobus Kopunovicsnak öt tehénért és két borjúért. A szőlőskert a várostól északra van, Thomas Szaner a városi felcser (sebész) Milics Beczics szőlőskertjei között.

F: 261.1.pag.116. 15/1747.

 

1747. március 20.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Michaël Bacsin, a bíró helyettese, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskov és Michaël Percsics szenátorok. Újraosztják az orgonás Simon Romics és testvére, Ioannes Romics, valamint mostohaanyjuk között a vagyont. A részletezés (specifikáció, specifikacija) a D iratcsomagban a 3-as számmal őrzik.

F: 261.1.pag. 116-117. 16/1747.

 

1747. március 20.
1748. Szabadlábra helyezik a börtönből Michaël Szécsÿt, mert nem jelent meg vádlója, Adamovics Bellincsis, noha többször is hívatták. Az iratok ezzel a tárggyal kapcsolatban a D iratcsomóban találhatók a 4-es szám alatt.

F: 261.1.pag. 117. 17/1747.

 

1747. március 27.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Michaël Bacsin, a bíró helyettese, Stephanus Vojnics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Michaël Percsics, Marcus Skenderov és Ioannes Macskovics. A számlát vizsgáló bizottság helyben hagyta a városi mészárszékek arendátorának számadását. A mészárszékek revizorai, azaz a székbírói (inspektori) Petrus Iakocsevics és Thadeus Tokics, a pénztárnok Hieronymus Vukovics volt.

F: 261.1.pag.117. 18/1747.

 

1747. április 9.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen voltak Georgius Krisanovics bíró, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Stephanus Vojnics, Michaël Bacsin és Ioannes Macskovics szenátorok. A Magisztrátus parancsot adott ki, miszerint a húst az eddigi gyakorlat szerint kell árulni, azaz rovásra (rovas), engedménnyel a szegényeknek.

F: 261.1.pag.118. 19/1747.

 

1747. április 17.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Georgius Krisanovics bíró, Stephanus Vojnics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics és Ignatius Vukovics szenátorok. Petrus Racz panaszolta be szomszédait Simon Juricsot, Franciscus és Ioannes Persicset, valamint Laurentius Cvijanovicsot, akiknek a gulyája átgázolt a szántóján és nagy kárt okozott. A szomszédokat kötelezték a kár megtérítésére.

F: 261.1.pag. 118-119. 20/1747.

 

1747. április 21.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Georgius Krisanovics bíró, Stephanus Vojnics, Petrus Mukics, Ioannes Vojnics, Michaël Bacsin, Marcus Skenderov, Ioannes Macskov és Ignatius Vukovics szenátorok. A Magyar Kamara (Ugarska komara) adminisztrátora Franciscus de Redl parancsára háborús érdemei miatt el kellett törölni az elhunyt Lucas Sucsics adótartozását. Felmentették az adó fizetése alól Iuliana Pavicsot is, az elhunyt Lucas Sucsics özvegyét.

F: 261.1.pag. 119. 21/1747.

 

1747. április 24.
1748. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság közös ülésén megtartották a választásokat. Az ülésen jelen voltak Gregorius Krisanovics bíró, Stephanus Vojnics, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Iosephus Kopunov, Ioannes Macskov, Michaël Pertyity és Ignatius Vukovics szenátorok. 1. Lemondott az addigi bíró, ez után a kövtkezőket jelölték erre a posztra, amiről szavaztak is: Georgius Krisanovics, Michaël Bacsin és Ignacije Ignatius Vukovics. A következő Esküdt Polgárok szavaztak: Thomas Rudics, Ioso Bacsin, Iosephus Vizÿ, Ioso Szapuncsics, Tadia Sztantics, Vranje Baics, Ierko Vukovics, Iurissa Peics, Illias Cernkov, Martinus Raicsics, Gyurka Peics,       Petar Lukedin, Michaël Vujavics, Lucas Kaics, Nicolaus Kuntics, Iacov Tyakics, Barissa Iakocsev, Stipan Vidakovics, Ioso Temunov, Marian Malogurskÿ, Lucas Baics, Marcus Vujavics, Lovrin Peics, Martin Csovics, Gyurka Pusics, Ioso Vukmanov,            Simun Tumbasz, Iacov Kopunov, Nicolaus Bernics, Tome Vojnics, Illias Polyakov, Barissa Rogics, Fabianus Baics, Simun   Radanovics. A Magisztrátus következő tagjai szavaztak: Stipan Vojnics, Petar Mukics, Ivan Vojnics, Michaël Pertyity,   Marco Szkenderov, Ioannes Macskov, Ioso Kopunovics; 2. Bírónak Michaël Bacsint választották; 3. Andreas Pavlesanov, az elhunyt szenátor és esküdt polgár helyére három jelöltet állítottak: Thomas Rudics, Ierko Vukovics és Martin Csovics személyében. Ez után az Esküdt Polgárság tagjai szavaztak: Gyurko Pusics, Illia Polyakov, Lucas Baics, Lovrin Peics, Marco Vujavics, Lucas Kaics, Marian Malogurskÿ, Martin Raicsics, Stipan Vidakovics, Iacov Kopunov, Iosephus Vizÿ, Misko Vujavics, Gyurko Peics, Ioso Szapuncsics, Ioso Temunov, Joso Bacsin, Petar Lukedin, Tadia Sztantics, Iakov Tyakics, Vranye Raicsics, Ioso Vukmanovics, Illia Cernkovics, Iurissa Peics, Barissa Rogics, Gerga Vukov, Simon Tumbasz, Fabian Baics, Nicola Kuntics, Nicola Bernics, Tome Vojnics. A Magisztrátus következő tagjai szavaztak: Michaël Bacsin bíró, Ioso Kopunov, Stipan Vojnics, Petrus Mukity, Ioannes Vojnics, Michaël Pertyity, Gergur Krisanovics, Ivan Macskov, Marco Szkenderov, Ignatius Vukovics. Az elhunyt szenátor helyett Thomas Rudicsot választották meg; 4. Thomas Rudics helyett, aki az új szenátor lett, Thomas Vojnics lett az Esküdt Polgárság tagja, és ugyanígy, Vito Baics Franciscus Baics helyett, aki hajlott korára hivatkozva vonult vissza. Barthollomaeus Rogics az elhunyt Michaël Vukovics helyett lett az Esküdt Polgárság tagja.

F: 261.1.pag. 119-125. 22/1747.

 

1747. április 26.
1748. A Magisztrátus meghatározta a fizetéseket és a természetben történő fizetségeket is:

– Petrus Josics jegyző (notarius)                                                             130 forint

– Thomas Rudics szenátor és pénztárnok (perceptor)                             37 forint

– Hieronymus Vukovics kamarás (camerarius, kamerar)                        67 forint

– Iosephus Vizÿ városi legátus (commessarius)                                     150 font hús                                                                                                                            és 150 forint

– Simun Romics orgonás (organista, orguljaš)                                       1/4 icce (holba)                                                                                                                        búza azaz                                                                                                                                 szórásnyi                                                                                                                                 (zasipača)

és 55 forint

 

– Martinus Mÿsurai sekrestyés (sachristanus)                                        ugyanannyi                                                                                                                              búzát mint                                                                                                                                az orgonásnak,                                                                                                                        és 55 forint

– Georgius Loncsarskÿ a piacok ellenőre (agoronomus)                        24 forint

– Georgius Lakó, Ioannes Marjanusics és Marcus Ivankovics

őrök (obequitator)                                                                                   10 metret zab,

két kocsi széna és 47                                                                                                              forint, azaz összesen                                                                                                                141 forint

 

– Nicolaus Katancsin börtönőr (carcerum custodi)                  47 forint

– Ioannes Vinkovics a város kocsisa (auriga)                                         7 metret                                                                                                                                   búza, négy                                                                                                                               pint                                                                                                                                          szalonna, 10                                                                                                                            pint só, 1                                                                                                                                                 centenarius (cent)hús,                                                                                                              egy pár cipő és 2                                                                                                                     pár csizma

– Ioannes Diviak) és Franciscus Heller,

hentesek és mészárosok (lanius)                                                             10 font faggyú és                                                                                                                    100 forint

– Antonius Hajkacs és Ioannes Szlaninkovics pásztorok,

akik a mészárszék jószágát őrzik az ún. hajkácsok (hajkač,

azaz hajcsár)                                                                                            10 metret zab, 10 font                                                                                                              faggyú és 55                                                                                                                            forint azaz                                                                                                                                összesen 110                                                                                                                           forint

 

Összesen: 941 forint

F: 261.1.pag.125-126. 23/1747.

1747. április 26.
1748. Gregorius Krisanovics és Iosephus Vizÿ beszámolnak utazásuk költségeiről, ugyanis háromszor jártak Bécsben (Vienna, Beč). A teljes összeg 551 forint. A dokumentumok erről a D iratcsomóban az 5-ös szám alatt találhatók.

F: 261.1.pag. 126-127. 24/1747.

 

1747. április 26.
1748. Kinevezik a városi pénztárat ellenőrző bizottságot, tagjai: Ioannes Vojnics, Ioannes Macskov és Thomas Rudics szenátorok, Petrus Josics jegyző, valamint Elias Poljakov, Georgius Peics és Bartollomaeus Rogics, az Esküdt Polgárság tagjai.

F: 261.1.pag.127. 25/1747.

 

1747. április 26.
1748. Elfogadták, hogy az idei adókivetés ugyanaz lesz, mint az előző évi.

F: 261.1.pag. 127. 26/1747.

 

1747. április 26.
1748. Gregorius Krisanovicsot és Iosephus Vizÿt ismét Bécsbe (Vienna, Beč) küldik, hogy módosítsák a szerződést (contract) a Kamarával.

F: 261.1.pag.127-128. 27/1747.

 

1747. május 19.
1748. Jelen voltak: Michaël Bacsin bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics és Thomas Rudics szenátorok. Kivizsgálták Arsenius Manoilovics panaszát Lazar Mainsky ellen, kifizetetlen tartozása miatt. Lazar Mainsky köteles rendezni a tartozását.

F: 261.1.pag.128. 28/1747.

 

1747. május 26.
1748. A Szegedi Magisztrátus válasza a Szabadkai Magisztrátusnak, hogy nem szeretne pert indítani a Körössy legelő miatt. A levelet a D iratcsómó 6-os számán őrzik.

F: 261.1.pag.128-129. 29/1747.

 

1747. május 26.
1748. A Sztanojev család tagjai nem fogadták el a Magisztratátus javaslatát a családi vagyon szétosztásáról. A tárgyaláson jelen voltak: Annoka Cselatovics, Iosephus Sztanojev özvegye, Elias Sztanojev, az elhunyt testvére, Ilija Stanojev, valamint az elhunyt árvái Hellena, Iuliana és Agneta.

F: 261.1.pag.129-130. 30/1747.

 

1747. május 26.
1748. Georgius Palkov panaszt tett a következő részeg városlakók ellen: Iosephus Rajin, Simun Blesics, Paulus Miatov és Paulus Kaics, akik megverték őt, amikor békíteni akarta őket a kocsmai veszekedésük után. A Magisztrátus úgy döntött, hogy Iosephus Raics fizesse ki a büntetést az okozott fájdalom miatt, és ezzel együtt harminc botütésree ítélték.

F: 261.1.pag.130-131. 31/1747.

 

1747. május 29.
1748. Petrus Mukics szenátor értesíti a Magisztrátust, hogy eladta házát Stephanus Vojnicsnak huszonhat forintért.

F: 261.1.pag.131. 32/1747.

 

1747. június 6.
1748. A Magisztrátus ítéletet hozott Andreas Horvatsky özvegye és gyerekeik, Gregorius és Andreas Horvatskÿ ügyében.

F: 261.1.pag.131-132. 33/1747.

 

1747. június 6.
1748. A Magisztrátus tizenkét forintot ad az újonnan kanonizált Szent Péter (S. Petrus) képének megalkotására. A Gyüdben (Đid) épülő fráterek új templomára egy aranyat, azaz négy forint és tíz dénáriuszt adományoz.

F: 261.1.pag.132. 34/1747.

 

1747. június 8.
1748. Jelen voltak: Michaël Bacsin bíró, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskov, Ignatius Vukovics és Thomas Rudics szenátorok. A következő közös döntést hozta a Magisztrátus és az Esküdt Polgárság: azoktól a nemesektől, akik nem fizetik az adót a városnak, elveszik a legelők feleslegét.

F: 261.1.pag.132-133. 35/1747.

 

1747. június 19.
1748. Jelen voltak Iosephus Kopunovics, a bíró helyettese, Marcus Szkenderov, Iosephus Iaramazov és Thomas Rudics. Ioannes Budimlicset büntetik meg, mert füvet kaszált Zobnaticza-pusztán (Zobnatica), egy olyan földterületen, amely nem az övé. Bírság megfizetésére ítélték.

F: 261.1.pag.133. 36/1747.

 

1747. június 3.
1748. Michaël Bacsin, Iosephus Iaramazov, Michaël Pertyity és Ignaty Vukovics szenátorok jelenlétében olvassák Paulus Totth sencei (Szencziensis) lakos panaszát Michaël Baranyi szabadkai lakos ellen, aki ok nélkül vette el ennek menlevelét és egyéb iratait.

F: 261.1.pag.133-134. 37/1747.

 

1747. június 3.
1748. Egy trinitárius[13] (Trinitary) páter kérelmét olvasták fel az Oszmán Birodalomban (Ottomania) elfogottak kiváltásáról.

F: 261.1.pag.134. 38/1747.

 

1747. június 30.
1748. Kinevezik a szenátorokat és az Esküdt Polgárság tagjait, akik Szegedre (Szegedinum, Segedin) utaznak a kamarai adminisztrátor hívására. A küldöttek: Michaël Bacsin bíró, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Thomas Rudics szenátorok, Petrus Josics jegyző, valamint Thadeus Sztantics, Georgius Pusics, Nicolaus Bernics és Fabianus Baics, az Esküdt Polgárság tagjai.

F: 261.1.pag.134-135. 39/1747.

 

1747. július 24.
1748. Michaël Bacsin bíró, Gregory Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov, Michaël Pertyity, Ioannes Macskov, Ignatÿ Vukovics és Thomas Rudics jelenlétében az ülésen úgy döntöttek, hogy a nemeseket arra kényszerítik, hogy házaikba katonákat szállásoljanak el.

F: 261.1.pag.135. 40/1747.

 

1747. július 24.
1748. Gregorius Krisanovics szenátor és Iosephus Vizÿ benyújtották jelentésüket háromhavi bécsi (Vienna, Beč) tartózkodásukról. A jelentést a D iratcsomóban a 8-as számmal helyezték el.

F: 261.1.pag.135. 41/1747.

 

1747. július 24.
1748. Michaël Farkast Szegedről (Szegedinum, Segedin) Szent Maria polgárává fogadták, a dokumentumot a D iratcsomóban a 9-es számmal őrzik.

F: 261.1.pag.135. 42/1747.

 

1747. augusztus 7.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Michaël Bacsin bíró, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukić, Ioannes Macskov, Michaël Pertyity, Ignatius Vukovics és Thomas Rudics szenátorok. Arról döntöttek, hogy a nemesek kötelesek élelmezni az elszállásolt katonákat.

F: 261.1.pag.136. 43/1747.

 

1747. augusztus 7.
1748. Iosephus Lederer lakatos benyújtotta a számláit a Városházán végzett munkáiért.

F: 261.1.pag.136. 44/1747.

 

1747. augusztus 11.
1748. (Nem írták be miről volt szó!)

F: 261.1.pag.136. 45/1747.

 

1747. augusztus 15.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Michaël Bacsin bíró, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Michaël Prtyits és Thomas Rudics szenátorok. Ezen kívül az Esküdt Polgárság tagjai: Laurentius Peics, Nicolaus Bernics, Antonius Bulyocsics, Georgius Peics, Georgius Peics a másik, Simun Tumbasz, Bartolomaeus Rogics, Iosephus Vukmanov, Franciscus Baics, Georgius Pusics, Marianus Malogurszky, Martinus Raicsics, Petrus Szarics, Iacobus Kopunovics, Gregorius Vukov, Iosephus Horvatsky, Iosephus Vizÿ, Nicolaus Szagmaiszter, Andreas Balogh, Ioannes Horváth és Stephanus Gáll. Ismét deputációt (küldöttséget) küldenek Bécsbe (Vienna, Beč) a szerződés módosítása miatt. A küldöttség tagjai: Georgius Krisanovics, Jožef Vizi és Nikola Nicolaus Szagmaiszter.

F: 261.1.pag.137. 46/1747.

 

1747. augusztus 25.
1748. Michaël Bacsin bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Michaël Pertyity és Ioannes Macskovics szenátorok jelenlétében felolvasták Georgius Szent-Petery panaszát Lucas Tyakics ellen, aki szidta és bántalmazta. Tyakicsot húsz forint büntetésre ítélték.

F: 261.1.pag.137-138. 47/1747.

 

1747. szeptember 1.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen volt Michaël Bacsin bíró, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov, Michaël Pertyity és Ioannes Macskovics szenátorok. A ferencesek kérésére a városi kocsmából ötvenkilenc akó (urna, akov) bort adományoznak.

F: 261.1.pag.138. 48/1747.

 

1747. október 20.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen van: Michaël Bacsin bíró, Ioannes Vojnics, Josip Jaramazović, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Michaël Pertyity és Ignatius Vukovics szenátorok. Kivizsgálták Szima Gyorgyevic, akit Janya Grknek (Janja Grk) is neveztek, panaszát Paulus Sivanovics ellen, aki nyilvánosan rágalmazta és megszégyenítette Antonio Georgy Halács inassal. A tanúk Bartholomaeus Dubicsanacs, Marcus és Nicolaus Szaracs.

F: 261.1.pag.138-140. 49/1747.

 

1747. december 1.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Michaël Bacsin bíró, Stephanus Vojnics, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Michaël Prtyity, Iosephus Kopunovics és Thomas Rudics. Meghallgatták Mittar Vlat[14], Thomas Vojnics pásztorát és Georgius Jaszenszkyt, Ignatius Vukovics kertészét, mivel összeverekedtek Ludas-pusztán (Ludas, Ludoš). Mindkettőjüket a gyógyítás megfizetésére ítélték. A dokumentumokat a D iratcsomóban 10-es számon őrzik.

F: 261.1.pag.140-141. 50/1747.

 

1747. december 15.
1748. Megállapodtak az örökségről a Tikviczkÿ testvérek, Sztanissa, Dionisius és Antonius.

F: 261.1.pag.141-142. 51/1747.

 

1747. december 18.
1748. A Magisztrátus ülésén jelen van: Iosephus Kopunovics, a bíró helyettese, Gregorius Vidakovics, Michaël Prtyity és Ignatius Vukovics. Kivizsgálták Franciscus Szábo panaszát Dimitria Pop ellen, mert kivágott nyolcvankét gyümölcsfát.

F: 261.1.pag.142. 52/1747.

 

1747. december 13.
1748. A bíróság nyomozati anyaga Andreas Jakovetin meggyilkolásáról a D iratcsomó 11-es számán található.

F: 261.1.pag.143. 53/1747.

 

1747. december 13.
1748. A Kamara értesítése a város nemeseivel kapcsolatban a D iratcsomóban a 12-es szám alatt található.

F: 261.1.pag.143. 54/1747.

 

1748. január 3.
1749. Jelen voltak Michaël Bacsin bíró, Stephanus Vojnics, Ioannes Vojnics, Iosephusa Iaramazov, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov, Michaël Prtyity és Thomas Rudics szenátorok. Michaël Katymaracs panaszát vizsgálták ki több pásztor ellen, akiket „bojtai”-nak is neveztek, ezek: Ola Geczy gulyás, Gregorÿ Krisanovics, Petrus Molnár, szintén gulyás, Lucas Zvekanovics és Ioannes Golosili. Mindannyiukat ötven botütésre ítélték.

F: 261.1.pag.146. 1/1748.

 

1748. január 18.
1749. Jelen voltak Michaël Bacsin bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics és Iosephus Iaramazov szenátorok. Kivizsgálták Anka Szarics csávolyi (Csávoly, Čavolj) lakos panaszát nővérei, Catharina és Maria ellen, akik elkótyavetyélték a családi vagyont, amelyen Marcus Grsics élt.

F: 261.1.pag.143. 2/1748.

 

1748. január 30.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak Michaël Bacsin bíró, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics szenátorok, és jelentést adtak Ignatius Vukovics és Gregorius Loncsarevics, a piacok felügyelői. A hús és a mércék ellenőrzésével megbízott bizottság arról számolt be, hogy hamis mércéket és súlymérőket találtak, amiről listát írtak, és a következő kereskedők szerepelnek rajta: Nicolaus Gyorgyevics, Arszen Maniolovics, Gregorius Krisanovics, Lucas Bukvics, Michaël Pertyity, Tikacs (Tikač), Josip Tankorep, János Gombar, Gyorgye Halacs, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics. Egy forint bírsággal büntették, és arra intették őket, hogy a büntetés sokkal nagyobb lesz, ha új kihágást követnek el

F: 261.1.pag.147. 3/1748.

 

1748. február 5.
1749. A Magisztrátus ülésén Michaël Bacsin, Stephanus Vojnics, Ioannes Vojnics, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov és Ignatius Vukovics szenátorok jelenlétében bírósági úton osztották el Marianus és Simon Malogurszkÿ testvérek vagyonát.

F: 261.1.pag.148. 4/1748.

 

1748. március 1.
1749. A Magyar Királyi Kamara kérése, amely arra vonatkozik, hogy Szent Maria és Szeged (Szegedinum, Segedin) békés úton rendezzék vitájukat, az E iratcsomó 1-es számán található.

F: 261.1.pag.148. 5/1748.

 

1748. március 13.
1749. Az iratok a Szent Maria és Szeged (Szegedinum, Segedin) közötti vitás ügyről a Iesenovacz tóról/baráról (Jesenovac), az E iratcsomóban a 2. szám jezést kapták.

F: 261.1.pag.149-150. 6/1748.

 

1748. március 15.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen volt Michaël Bacsin bíró, Stephanus Vojnics, Ioannes Vojnics, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskov és Thomas Rudics szenátorok. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság közös döntéseket hozott a borbíró (a kocsmák felügyelője, nadzornik krčmi) és a székbíró (a mészárszékek felügyelője, nadzornika mesara) kinevezéséről. A borbírónak Albertus Sztipicset választották, székbíróknak pedig Elias Polyakovot és Nicolaus Bernicset. A mészárszékek számláinak ellenőrzásável a következő szenátorokat bízták meg: Gregorius Krisanovics és Petrus Mukics, az Esküdt Polgárságból Iosephus Vizÿ, Elias Polyakov, Hieronymus Vukovics és Iacobus Kopunovics.

F: 261.1.pag.149. 7/1748.

 

1748. március 18.
1749. Bartholomaeus Rogics panaszát vizsgálták ki, miszerint Nedeljko Araczkÿ, akit még Radivoj Maszninak is neveztek, és szolgája, Osztoja Mucsalov, akit még Iovannak is neveznek, birkát loptak tőle. Pénzbüntetésre ítélték őket.

F: 261.1.pag.149-150. 8/1748.

 

1748. március 26.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen volt Michaël Bacsin bíró, Stephanuis Vojnics, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskov, Ignatius Vukovics és Thomas Rudics. Bírósági döntés született Elisabetha Vajda és mostohafia, Ioannes Kramarics között a közös ház fenntartását illetően.

F.261.1.pag.150-151. 9/1748.

 

1748. március 26.
1749. A Magisztrátus döntött a Hieronymus Vukovics által kiadott, a megvásárolt árukra vonatkozó számlák kifizetéséről. A befizetés Michaël Prcsics szenátort érinti, a bíróság előtt pedig Paulus Sivanov és Marcus Szkenderov jelent meg. Ugyanekkor azt is megvitatták, hogy Michaël Balunovics és Michaël Vitezovics között hogyan osszák meg a vagyont, akik a vaskereskedés tulajdonosai voltak. Ugyanezen az ülésen elosztották Georgius Sikotin és mostohafia, Laurentius Ivics tartozásait.

F: 261.1.pag.151-152. 10/1748.

 

1748. március 29.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Michaël Bacsin bíró, Stephanus Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Ignatius Vukovics és Thomas Rudics szenátorok, és a következőket tárgyalták meg: 1. Iacobus Percsics káromkodásért húsz forint büntetést kap; 2. A mészárszékek felügyelői, Elias Crnkovics és Lucas Baics jóváhagyták a mészárszék számláit; 3. Felmentik a pénztárnokot, Hieronymus Vukovicsot, miután átnézéték a számláit az 1746. évre; 4. A Szegedi (Szegedinum, Segedin) Magisztrátus levele az E iratkötegbe teszik a 3-as számra; 5. Intik Sanska (Sanska) biztosát,[15] hogy sürgősen fizesse be az adót, ezt az E irtacsomó 4-es számába tették.

F: 261.1.pag.153-154. 11/1748.

 

1748. április 8.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Michaël Bacsin, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Michaël Prcsics és Ioannes Macskov szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Nicolaus Katancsint büntetést kap, mert gondatlanul őrizte a börtönt, ahonnan megszökött Tótth Elisabetha szolga; 2. Hogy Iacobus Mialtrót felmentik minden adó és járulék fizetése alól öregsége miatt, valamint azért, mert harminc évig hűen szolgálta a templomot.

F: 261.1.pag.154-155. 12/1748.

 

1748. április 30.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Michaël Bacsin bíró, Stephanus Vojnics, Gregorius Vidakovics, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov és Ioannes Macskovics. A következőket vitatták meg: 1. Martinus és Iosephus Evetovics birtokának elosztását; 2. A Magyar Kamara útmutatását a heted fizetéséről az E iratcsomóba az 5-ös szám alá tettek.

F: 261.1.pag.155-157. 13/1748.

 

1748. május 4.
1749. A Magisztrátus ülésén és Esküdt Polgárság közös tisztújító (választó) ülésén jelen vannak: Franciscus Josephus de Redl administrátor, Michaël Bacsin bíró, Stephanus Vojnics, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Michaël Prcsics, Ioannes Macskovics, Ignatius Vukovics és Thomas Rudics szenátorok; 1. Michaël Bacsin lemondott a bírói tisztéről; 2. Ez után három jelöltet javasoltak: Michaël Bacsin, Stevan Vojnić és Tomas Rudics. Ezt követte a szavazás, a Magisztrátus tagjai, valamint az Esküdt Polgárok szavaztak; 3. Az Esküdt Polgárság következő tagjai szavaztak: Hieronymus Vukovics, Marianus Malogurszki, Georgius Pusics, Illia Polyakovics, Tadia Sztantics, Ivan Cvijanov, Vranye Baics, Ivan Franceskov, Nicola Kuntics, Toma Vojnics, Barischa Rogics, Martin Csovics, Ioso Szapuncsics, Schimun Tumbasz, Iurischa Peics, Martin Baicsics, Nicola Brnics, Toma Cvijanov, Iosephus Vizy, Lovrin Peics, Ioso Temunov, Barissa Kopunov, Marcus Vujavics, Ioso Schimokov, Illia Crnkovics. A Magisztrátus következő tagjai szavaztak: Ioannes Vojnics, Michaël Prcsics, Gregorius Krisanics, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics. Bírónak Tomas Rudicsot választották szavazattöbbséggel, ugyanígy eldöntötték, hogy Ignatius Vukovics továbbra is szenátor maradjon. 4. Marcus Szkenderov szenátort kapitánynak (capitaneus) választották. 5. Hieronymus Vukovicsot városi kamarásnak (communitatis camerarius, gradski ekonom) választották. 6. A Magisztrátus úgy döntöt, hogy minden szenátor köteles az erődítményben (fossato) lakni, azért, hogy sürgős helyzetben gyorsan össze tudjanak ülni.

F: 261.1.pag.157-160. 14/1748.

 

1748. május 27.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Iosephus Kopunov, Ioannes Macskov és Ignatius Vukovics szenátorok. A következőket vitatták meg: 1. Gregorius Krisanovics új szénakaszálót kap, ami Iuliana Sucsics és Nicolaus Szagmaiszter birtoka között van; 2. Miska Topányt kiengedik a börtönből, mivel ártatlanul ítélték el. Simon Blesics eltűnt lova miatt ítélték el. Az ő érdekében tanúskodott a nemes Iacobus Sucsics; 3. A Királyi Delegátus közleményét az E iratcsomó 6-os számára teszik; 4. Büntetést kap Andreas Balogh, mert Maria Istvanovicsot boszorkánynak nevezte. Elisabetha Szábo Mélykútról (Mejkut) tanúsította.

F: 261.1.pag.160. 15/1748.

 

1748. június 6.
1749. Név szerint határozzák meg a város kereskedőinek adóját. Négy osztályba sorolták őket, az oszmán alattvalókat külön csoportba sorolták.
1750. osztály: Nicolaus Gyurgyevics, Gyorgya Halacs, Lukas Bukvics
1751. osztály: Gregorius Krisanovics, Stephanus Vojnics, Iosephus Tankorep

III. osztály: Jano Gerk, Michaël Prcsics, Marcus Szkenderov

1. osztály: Ioannes Macskov

Az oszmán alattvalók: Gyorgya Grbavi, Arszen Manoilovics, Nicola Grk Crni

F: 261.1.pag.162. 16/1748

 

1748. június 7.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Vidakovics, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics és Michaël Prcsics szenátorok. Megtárgyalták Iosephus Tankorep Elias Dulics elleni panaszát, ennek tartozása miatt.

F: 261.1.pag.162-163. 17/1748.

 

1748. június 9.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Stephanus Vojnics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Gregorius Krisanovics, Michaël Bacsin, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov és Ioannes Macskovics szenátorok. Ezen kívül az Esküdt Polgárság tagjai: Elias Crnkovics, Simone Tumbasz, Lucas Bukvics, Laurentius Peics, Fabianus Baics, Martinus Csovics, Georgius Pusics, Iosephus Szapuncsics, Franciscus Baics, Iosephus Temunov, Martinus Baicsics, Antonius Bulyocsics, Thadeus Sztantics, Thomas Vojnics, Iosephus Vukmanovics, Bartholomaeus Rogics, Ioannes Franceskov, Iosephus Bacsin, Marianus Malogursky, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ és Bartolomaeus Kopunovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Thomas Rudics bíró és az Esküdt Polgárság tagja, Iosephus Vizÿ küldetési megbízatást kap az illetékes szervekhez, a koronai javak kiosztása érdekében. Ezeket kiosztják vagy végrehajtják Szent Mihály (S. Michaël, sv. Mihajlo) napján. Az iratokat az E iratcsomóban a 9-es számmal jelölve őrzik; 2. Az orgonás, Simon Romics mentességet kap minden adó és illeték fizetése alól.

F: 261.1.pag.163-164. 18/1748.

 

1748. július 1.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Michaël Bacsin, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Michaël Prcsics és Ignatius Vukovics szenátorok. Megbüntetik azokat, akik a kocsámában vannak a 20 órai esti harangozás után. Kinn tartózkodtak a városi (rend)őrök (gradski čuvari), Petrus Kozar és Gregorius Hajduk, ezen kívül Arszenium Sztoissin, Paulus Sivanov és Gregorius Iosay, akik nemcsak hogy ott maradtak, hanem káromkodtak is. Ellenük tanúskodott Istvan börtönőr. Harminc botütésre ítélték őket.

F: 261.1.pag.164-165. 19/1748.

 

1748. július 5.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Michaël Bacsin, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov és Ignatius Vukovics szenátorok. A következőkről döntöttek: 1. Elítélik Marotonos (Martonoš) lakosait, akik tönkretették Martinus Evetovics kútját, és megsemmisítették a vetést Ludas-pusztán (Ludas, Ludoš); 2. Két aranyat adnak a Corduvani ezred (puk) tizedesének (kaplar) egy lakás (kvartir) fenntartásra.

F: 261.1.pag.165. 20/1748.

 

1748. július 19.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Michaël Bacsin, a bíró helyettese, Stephanus Vojnics, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Michaël Prcsics és Ignatius Vukovics szenátorok. Redl kamarai adminisztrátor levelét olvasták fel (a tárgyát nem közlik, ugyancsak nem közlik a járási elöljáró (sreski načelnik) jelentését a a sáskák és a jégeső („tuč”) okozta kárról a város határában). Az okmányt az E iratcsomóban a 8-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.165. 21/1748.

 

1748. augusztus 9.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Vidakovics, Ioannes Vojnics, Marcus Szkenderov, Iosephus Iaramazov, Michaël Prcsics és Ignatius Vukovics. A Magisztrátus következő döntéseket hozta: 1. Megtiltják Nicolaus Szaghmaisternek, hogy kisajátítsa a város földjeit; 2. Igazságosan kell elosztani a családi örökséget Petrus és Matthias Percsics között.

F: 261.1.pag.165-166. 22/1748.

 

1748. augusztus 28.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Krisanovics, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskovics, Michaël Prcsics és Ignatius Vukovics szenátorok. A következőkről döntöttek: 1. Megtárgyalták Paulus Kenczel szabadonengedését a börtönből. A bíróság előtt panaszosként Iosephus Horvatski, Lucas Zvekanov jelentek meg. A tanú Bartholomaeus Rogics volt. 2. Felolvasták a kamarai adminisztrátor leiratát Szabadka és Szeged (Szegedinum, Segedin) vitája kapcsán. A leiratot az E iratcsomóban a 10-es számmal jelölve őrzik. A 11-es számmal azt az iratot jelölték, amely a Corduani ezred Vilhelm nevű katonájára vonatkozik.

F: 261.1.pag.166-167. 23/1748.

 

1748. szeptember 12.
1749. Az ügytárgyak: 1. A Kamara nevében de Redl értesíti Szent Maria városát, hogy megállapították az adót. Ennek mértéke tizenhét fizetendő palatinális telek (palatinalna porta). 2. A város nemesei is kötelesek arányosan viselni a város adóterheit. A végrehajtással Santka de Somberek biztost bízták meg.

F: 261.1.pag.167. 24/1748.

 

1748. szeptember 13.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen volt Thomas Rudics bíró, Stephanus Vojnics, Petrus Mukics, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Iosephus Kopunovics, Michaël Prcsics és Ignatius Vukovics szenátorok. Megvizsgálták a város küldötteinek Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics és Iosephus Vizÿ reszletes (specifikált, specifikacija) költségeit Bécsben (Vienna, Beč) és Pozsonyban Požunu (Posonium) tartózkodásuk idején. A számlákat Hieronymus Vukovics városi kamarás írta alá.

F: 261.1.pag.167-168. 25/1748.

 

1748. szeptember 20.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen van Thomas Rudics bíró, Stephanus Vojnics, Ioannes Vojnics, Gregorius Krisanovics, Michaël Bacsin, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Michaël Prcsics, Marcus Szkenderov és Ioannes Macskovics szenátorok. Arról döntöttek, hogy a Magisztrátus adjon a ferenceseknek öt akó (akova) bort, és egy centenarius (cent, kb 56 kg) faggyút Szent Mihály (S.Michaëlis, sv. Mihajla) napjára.

F: 261.1.pag.168-169. 26/1748.

 

1748. október 21.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics és Petrus Mukics szenátorok. A Magisztrátus következő döntéseket hozta: 1. Limitálja a bor és a pálinka árát a városi kocsmákban; 2. Ítéletet hoztak egy személyes leszámolás ügyében, Bartholomaeus Rogics és Michaël Prcsics között. A tanúk Simon Iurics és Georgius Peics; 3. Arról döntöttek, hogy nyomozás induljon Michaël Radissics ellopott pálinkafőző-kazánja ügyében, miután de Serriere parancsnok levelét felolvasták. Az okmányt az E iratcsomóban 13-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.169-170. 27/1747.

 

1748. október 22.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics és Marcus Szkenderovics szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Iosephus Vizÿ, Marianus Malogurszk, Laurentius Peics, Albertus Sztipics, Thomas Cvijanov, Fabianus Baics, Thadeus Sztantics, Thomas Vojnics, Nicolaus Szagmaiszter, Ladislaus Mészaros és Paulus Tamassy. Úgy döntöttek, hogy deputációt (küldöttséget) küldenek Pestre (Pesta, Pešta) a Magyar Kamara elnökéhez, (kamaráshoz) Antonius Krasalkovics de Gyarakhoz, a Szent Maria-i polgárok és nemesek vitája miatt. A küldöttek: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Marcus Szkenderovics szenátorok, és az Esküdt Polgárság tagjai, Elias Crnkovics és Lucas Baics.

F: 261.1.pag.170-171. 28/1748.

 

1748. november 15.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen van Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics és Iosephus Kopunovics szenátorok. Az ülésen elítélik Ioannes Prcsicset, mert drágábban árulta a bort a városi kocsmában. Pénzbüntetésre ítélték.

F: 261.1.pag.171. 29/1748.

 

1748. november 22.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov és Michaël Prcsics szenátorok. A következő döntéseket hozták: 1. Felmentik Lucas Bukvics pásztorát, akit Paulus Vlaanak hívnak, a lopás miatti vád alól. A bíróságon megjelent Nedilyko Szávaszentdemeterből (Sirmium, Sremska Mitrovica); 2. Elítélték Lucas Betyart Halasról (Halaš)[16], mivel marhákat lopott Thomas Rudicstól. Az ellopott marhákért kapott pénzt Michaël Vörösnél tartotta; 3. Maria Rosaffát, Peter Rosaffa lányát Gyöngyösről Szent Maria lányainak tanítónőjéül veszik fel. Megszabták a fizetését pénzben és természetbeni juttatásban, a diákjainak számától függően.

F: 261.1.pag.171-172. 30/1747.

 

1748. november 25.
1749. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság közös ülésén jelen volt Antonius Grassalkovics, a Magyar Kamara elnöke (főkamarás), és a következő döntések születtek: 1. Szent Maria nemesei elfogadják az őket a közteherviselésre (kontribució (kontribucija) és nemesi adó (vlastelinska dažbina)) kötelező szerződést. Ugyanígy elfogadják, hogy kötelesek szállást adni a katonáknak és adót fizetni. A tárgyat az E iratcsomóban 14-es számmal jelölve őrzik; 2. A Magisztrátus tagjai és fiaik is felszabadulnak a katonaság elszállásolása alóli kötelezettség alól; 3. Megalakítják a katonák elszállásolását szervező városi bizottságot. A bizottság tagjai: Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics és Marcus Szkenderov szenátorok, és az Esküdt Polgárság tagjai közül Iosephus Vizÿ, Thadaeus Sztantics, Michaël Vujavics, Bartholomaeus Kopunovics, Ioannes Franceskovics, Nicolaus Szagmaiszter és Nicolaus Gyurgyevics.

F: 261.1.pag.173. 31/1748.

 

1748. december 2.
1749. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Petrus Mukić, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov, Gregorius Vidakovics és Marcus Szkenderov. Kivizsgálták Georgius Halacs panaszát Vellimir Abramov, Szava Gyurgyevics, Milanko Szekulics és Maxim Janics ellen, a kifizetetlen kölcsön ügyében. Tanúnak idézték be Petrus Mukics szenátort.

F: 261.1.pag.173-174. 32/1748.

 

1748. december 9.
1749. Vellimir Abramov a Tisza mentéről (Tybiscano, Potisje) panaszát vizsgálták meg Marianus Malogurszkÿ gulyás és Ioannes Nimcsevics ellen, egy tehén ellopása miatt.

F: 261.1.pag.174-175. 33/1748.

 

1748. december 13.
1749. A Stephanus Csanady szegedi (Szegedinum, Segedin) lakos hirtelen halála utáni nyomozati anyag az E iratcsomóban van és a 15-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.175. 34/1748.

 

1749. január 3.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudić bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov és Marcus Szkenderov szenátorok. Ioannes Vojnics szenátor panaszát vizsgálták ki Elias Crnkovics ellen, aki nyílvánosan szidta (káromkodott ellene). Pénzbüntetést kapott.

F: 261.1.pag.178. 1/1749.

 

1749. január 7.
1750. Az ellenőrző (revíziós, reviziona) ülésen Ignatius Vukovics és Petrus Ratz esetéről tárgyaltak és azokról a lopási ügytárgyakról, amelyeket Petrus Matkovics és Ioannes Szabo követtek el. A nemesi bíróság (vlastelinski sud) iratai a D iratcsomóban vannak és az 1-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.178. 2/1749.

 

1749. január 10.
1750. Ügytárgyak: 1. Ioannes Gerre Michaël Farkast lólopással vádolja. Pénzbüntetésre ítélték; 2. Ioannes Vukovics, akit még Glavasnak is neveznek, és tesvére, Ignatius Vukovics vitája a vagyon megosztásról. A marhákat a birtokról eladták Martinus Adamovicsnak 322 forintért; 3. Arszenius Sztoicsics megkapta város polgára címet.

F: 261.1.pag.178-181. 3/1749.

 

1749. február 9.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazovics, Petrus Mukics, Michaël Prtyics és Ioannes Macskovics, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Elias Crnkovics, Thomas Vojnics, Antonius Bulyocsics, Georgius Halács, Iosephus Temunov, Georgius Pusics, Bartholomaeus Rogics, Franciscus Baics, Thadaeus Sztantics, Georgius Peics, Ioannes Tikviczki, Ioannes Francescov, Petrus Lukendics, Marianus Malogurszkÿ, Michaël Vujavics, Istvan Horvath, Glischo Araczki, Andreas Balógh, Nicolaus Gyurgyevics, Paulus Tamassy, Nicolaus Szagmaiszter és Iosephus Vizÿ. A Magisztrátus úgy döntött, hogy a város kész 75 000 forintot fizetni, hogy kiváltsa Szent Maria koronabirtokát (krunsko imanje).

F: 261.1.pag.181. 4/1749.

 

1749. február 14.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Michaël Prtyics és Ioannes Macskovics. A következőket vitatták meg: 1. A ferenceseknek négy forintot adnak, hogy Jeruzsálembe (Hierosolimatana, Jerusalim), a Szentföldre utazanak; 2. Ítletet hoztak Milak Dulics, Nicolaus Raicsics és Paulus Maczko kölcsönei ügyében; 3. Kötelezik a nemes Martinus Szucsicsot, hogy fizesse vissza a kölcsönét Szpandolin Manoilovics kereskedőnek 4. Felolvasták Osztrovo (Ostrovo) erődítmény kapitányának levelét, amelyben Marin Maricsot javasolja a vádlottak elfogására, annak jó képességei miatt. A levelet a D iratcsomóban őrzik a 2-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.181-183. 5/1749.

 

1749. március 1.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Iosephus Kopunovics és Iosephus Iaramazov szenátorok. A következőket vitatták meg: 1. Kötelezik Paulus Kuluncsicsot, hogy fizesse vissza kölcsönét Antonius Polyaknak, Bács megye megbízottjának; 2. Hogy fizessék meg Iosephus Schiller péknek a kiszállított kenyér árát.

F: 261.1.pag.183. 6/1749.

 

1749. március 17.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krisanovics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Michaël Pertyics és Ioannes Macskovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elítélték Thomas Valachus gulyást, Georgy Halacsot és Georgius Lukicsot egy ökör ellopásáért, amelyet Istvan Nagy megyésispánnak (župan) adtak el. 2. Kinevezik székbírókat (Szekbiró – a városi mészárszékek) és a borbírókat (Borbiró – a városi kocsmák ellenőreit). 3. A mészárszékek számláinak felülvizsgálatára Elias Polyakov és Nikola Brnić kapott megbízatást, rajtuk kívül még Gregorius Krisanovics és Iosephus Iaramazov, az Esküdt Polgárság közül pedig Hieronymus Vukovics, Elias Crnkovics és Marianus Malogurszki; 3. A mészárszékek felügyeletével még Iacobus Sucsicsot és Georgius Gyurgyevicsot bízták meg. 4. A kocsmák felügyeletére Albertus Sztipics és Lucas Vojnics Lukacsics kapott megbízatást.

F: 261.1.pag.184-185. 7/1749.

 

1749. április 24.
1750. Kinevezik Esküdt Polgárság hatvan tagját, Iacobus Vojnics pedig adópénztárnok és a jegyző helyettese (vicenotar) lesz. Az Esküdt Polgárság tagjai a következők: Nicolaus Guganovics, Iános Horváth, Martinus Szucsics, Ioannes Budimlics, Lucas Bodics, Stephanus Krisanovics, Thadaeus Tokics, Franciscus Mamusics, Lucas Vojnics, Iosephus Mamusics, Ioannes Vukov, Georgius Gyurgyevics, Bonaventura Gabrics, Stephanus Lénard, Georgius Halács, Matthias Peics, Georgius Araczki, Andras Balogh, Nicolaus Szagmaiszter.

F: 261.1.pag.185. 8/1749.

 

1749. április 27.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen volt Iosephus de Redl adminisztrátor, Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Michaël Bacsin, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskov és Michaël Prtyics szenátorok. Először a hivatalban lévő bíró mondott le, ez után a következő három jelöltet javasolták: Thomas Rudics, Ioannes Vojnics, és Iosephus Iaramazov. Az Esküdt Polgárság következő tagjai szavaztak: Iosephus Visy, Thadaeus Tokics, Martinus Sucsics, Ioannes Cvijanov, Georgius Puzics, Georgius Bibin, Bartholomaeus Iakocsev, Ioannes Francsesković, Thomas Vojnics, Ioannes Horváth, Andreas Balogh, Georgius Araczki, Iosephus Szapuncsics, Laurentius Peics, Iacobus Kopunovics, Marianus Malogurszki, Simun Tumbaszov, Iosephus Hrvatski, Elias Polyakovics, Ioannes Temunov, Franciscus Baics, Iosephus Mamusics, Stephanus Lénárd, Ioannes Vukov, Matthias Peics, Iacobus Tyakics, Bartholomaeus Rogics, Stephanus Krisanovics, Thadaeus Sztantics, Georgius Peics, Petrus Szarics, Albertus Sztipics, Elias Crnkovics, Franciscus Mamusics, Georgius Halács, Lucas Baics, Thomas Cvijanov, Iosephus Vukmanov, Nicolaus Bernics, Iosephus Bacsin, Lucas Vojnics. A Magisztrátus következő tagjai szavaztak: Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Michaël Prtyits, Marcus Szkenderov. A szavazás eredményeképpen Thomas Rudics lett a bíró. Az elhunyt szenátor, Stephanus Vojnics helyére a következőket javasolták: Lucas Vojnics, Michaël Vujavics és Iacobus Szucsics. Az Esküdt Polgárság következő tagjai szavaztak: Hieronymus Vukovics, Thomas Cvijanov, Iosephus Vizÿ, Iosephus Bacsin, Martinus Szucsics, Gregorius Araczki, Lucas Brič, Elias Polyakov, Thomas Vojnics, Laurentius Peics, Thadeaeus Tokics, Martinus Raicsics, Thadaeus Sztantics, Stephanus Krisanovics, Simun Tumbaszov, Fabianus Baics, Elias Crnkovics, Iosephus Vukmanovics, Nicolaus Bernics, Georgius Peics, Ioannes Budimlics, Iosephus Mamusics, Georgius Halács, Ioannes Horváth, Bartholomaeus Rogics, Georgius Bibin, Lucas Vojnics Lukacsics Ioannes Vukov, Petrus Sarics, Lucas Bodics, Iacobus Kopunovics, Matthias Peics, Iosephus Hrvatskÿ, Georgius Pusics, Albertus Stipics, Iosephus Szapuncsics, Bartholomaeus Iakocsevics, Franciscus Baics, Marianus Vojnics, Iacobus Tyakics, Ioannes Vojnics, Franciscus Mamusics, Ioannes Francseskov, Stephanus Lénard, Ioannes Budimlics Iosephus Temunov. Ez után a Magisztrátus tagjai szavaztak: Thomas Rudics, Ioannes Vojnics, Michael Bacsin, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukin, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Michaël Prtyics, Marcus Szkenderov, Iosephus Iaramazov. Lucas Vojnicsot választották meg. Ignatius Vukovics szenátor helyett a következőket ajánlják: Nicolaus Guganovics, Lucas Bukvics és Martinus Szucsics. Az Esküdt Polgárság tagjai közül a következők szavaztak: Hieronymus Vukovics, Iakobus Kopunovics, Iosephus Vizÿ, Fabianus Baics, Lucas Baics, Stephanus Krisanovics, Thomas Vojnics, Iosephus Temunov, Thadaeus Tokics, Bartholomaeus Iakocsev, Thadaeus Sztantics, Gregorius Araczki, Simun Tumbaszovics, Lucas Bodics, Georgius Pusics, Georgius Bibin, Elias Polyakov, Marianus Vojnics, Franciscus Baics, Georgius Peics, Elias Crnkovics, Martinus Raicsics, Bartholomaeus Rogics, Georgius Halacs, Nicolaus Brnics, Stephanus Lénárd, Lucas Vojnics-Lukacsics, Thomas Cvijanov, Albertus Sztipics, Iacobus Tyakics, Iosephus Szapuncsics, Iosephus Mamusics, Laurentius Peics, Iosephus Vukmanovics, Ioannes Francseskov, Ioannes Budimlics, Petrus Szarics, Andreas Bálogh, Ioannes Cvijanov, Franciscus Mamusics, Iosephus Bacsin, Ioannes Horváth, Ioannes Vukov, Iosephus Horvatskÿ. A Magisztrátus tagjai is szavaztak: Thomas Rudics, Ioannes Vojnics, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Michaël Prtyics, Marcus Szkenderov, Iosephus Iaramazov. Nicola Guganovicsot választották meg. Megválasztották a városkapitányt (gradski kapetan) Lucas Vojnics személyében, és két jogászt: Iosephus Vizÿ és Elias Polyakov személyében. Megválasztották a városi pénztár ellenőrző bizottságot is, ennek tagjai: Iosephus Vizy, Ioannes Budimlics, Fabianus Baics, Bartholomaeus Rogics, Georgius Pusics, Georgius Peics, Albertus Sztipics, Iosephus Mamusics, Franciscus Baics, Ioannes Francseskov, Matthias Peics, Elias Polyakovics, Elias Crnkovics, Lucas Baics, Martinus Szucsics, Thadaeus Sztantics, Thadaeus Tokics, Nicolaus Bernics, Ioannes Horváth, Georgius Halács, Marianus Malogurszki.

F: 261.1.pag.186-195. 9/1749.

 

1749. április 28.
1750. Ügytárgyak: 1. A szegedi (Szegedinum, Szegedin) ferenceseknek nyolc forintnyi segélyt adnak; 2. Meghatározták a városi adminisztrációban, az egyházat szolgálóknak és a tanítónők fizetését.
1751. Bíró 150 forint
1752. Szenátrorok 30 forint fejenként                                                                                                                   összesen 360 forint
1753. A városkapitány (gradski kapetan), Lucas Vojnics 30 forint
1754. Az esküdt (zakleti) jegyző, Petrus Iósics 130 forint
1755. A pénztárnok, Hieronymus Vukovics 100 forint
1756. Az adópénztárnok, Iacobus Vojnics 30 forint
1757. Avárosi biztos (komesar), Iosephus Vizy egy metrikus                                                                                                                            centenarius (cent) hús                                                                                                              és 30 foint
1758. A városparancsnok (hadnagy, poručnik), Martinus Szucsics 50 forint
1759. Az orgonás, Simun Romics 1/4 Icce (holba) búzát,                             (azaz a zasipača),                                     valamint   60 forint
1760. Az egyházszolga (Crkvenjak), Martinus Missuraÿ búzát mint az                 orgonásnak és                                                                                                                         40 forint
1761. A piacok ellenőre, Georgius Loncsarski 24 forint
1762. A börtönőr, Stephanus Kovács 100 font hús,

15 metret búza

46 forint

13. A városi rendőr Ioannes Csonkics 10 font hús és

1 pár csizma, és

30 forint

14. Az őrök, Georgius Milloschev és Ioannes Perisics 100 forint
15. A hentes és mészáros, Franciscus Heller 10 font faggyú és

60 forint

16. A hentes és mészáros, Andreas Vojvoda 10 font faggyú és

50 forint

17. A pásztorok, akik a mészárszékek jószágait őrzik (azaz a forrásban hajkači),

Ioannes Szlaninkovics                                                                             10 metret zab,

10 font faggyú és

55 forint

18. Ioannes Iosovkics, pásztor/hajcsár (hajkač) 10 metret zab,

10 font faggyú és

55 forint

19. A város kocsisa, Ioannes Tustics egy metrikus

centenarius (cent)                                                                                                                    hús,

egy pár csizma és                                                                                                                    35 forint

összesen                                                                                                  1425 Forint

3. Elítélik Gasparus Gvozdenovicsot és Gregorius Cselatovicsot búza lopása miatt, amit Matthias Vukovics, Marianus és Marcus Garacztól loptak el.

F: 261.1.pag.195-198. 10/1749.

 

1749. május 9.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Michaël Bacsin, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Michaël Parcsics, Marcus Szkenderović, Ioannes Macskovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. Georgius Szuvacsics panaszát vitatták meg mostohafiai, Paulus és Antonius Szuvacsics ellen, akik nem fizették vissza a kölcsönt.

F: 261.1.pag.198-199.11/1749.

 

1749. május 12.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Michaël Parcsics, Marcus Szkenderovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. Stephanus Tumbaszevics panaszát vitatták meg a Kalocsai (Kolocsa, Kaloča) Érsekség ellen, amely tíz ökröt kobozott el, amikor Csávolyról (Csavolino, Čavolj) Szent Mariaba költözött.

F: 261.1.pag.199. 12/1749.

 

1749. május 18.
1750. Ügytárgyak: 1. Az állami adó kiszabása tízezer forint nagyságban; 2. Minden városlakó húsz forintot köteles fizetni a város anyagi helyzetének javítására; 3. Az adót elfogadják természetben is, a jószágok értékének megfelelően; 4. Felhatalmazzák Martinus Szucsicsot, hogy átvegye a jószágot adó fejében; 5. Döntés arról, hogy 458 forintot fizessenek és 1103 font (1 libra = 0, 56 kg) húst adjanak Iosephus Vizÿnek, a bécsi (Vienna, Beč) és pozsonyi (Posonium, Požun) utazás és tartózkodás ellenértékeként 1742. és 1749. között.

F: 261.1.pag.199-201. 13/1749.

 

1749. május 23.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskovics és Michaël Parcsics szenátorok. 1. Megvitatták a piacok ellenőre (gradski ekonom), Hieronymus Vukovics elszámolását. Jelentéseit a G iratcsomóban, 9-es számmal jelölve őrzik; 2. Ítéletet hoztak Matthias Kovacs pásztor ügyében, hogy akik felfogadták,, fizessék ki neki a fizetését. A tárgy a G iratcsomóban van 10-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.201-202. 14/1749.

 

1749. május 29.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Michaël Bacsin, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Marcus Szkenderov, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Michaël Parcsics, Lucas Vojnics és Nicola Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Szpandolia Manoilovics görög kereskedő kérelme, hogy a Magisztrátus mérsékelje az éves illetékét. Az ügytárgy a G iratcsomóban van a 11-es számmal jelölve; 2. A Magisztrátus végzést hozott Martinus Raicsics és Milak Dulics kérelméről, hogy tegyék jóvá nekik azt a kárt, amit a katonság okozott tanyáikon.

F: 261.1.pag.202-203. 15/1749.

 

1749. június 2.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krisanovics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov, Marko Szkenderov és Nicolas Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg a Magisztrátus ülésén: 1. Ioannes Klugovics kérelme, hogy egyedül ő árusíthasson pálinkát az éves vásárokon; 2. A győri (Jaurinum, Đur) hentesek huszonkilenc forint illetéket fiztenek jószágaik legeltetéséért Szent Maria legelőin. Hieronymus Vukovicsot bízták meg azzal, hogy behajtsa az összeget; 3. Iacobus Vidakovics és Andreas Cvijanov átadták a szentatya, XIV. Benedek pápa áldást. A dokumentumot a városi irattárban őrzik.

F: 261.1.pag.203-204. 16/1749.

 

1749. június 23.
1750. Ügytárgyak: 1. Az adó (kontribucija, porez) fizetése természetben – jószággal; 2. Döntés arról, hogy idegenek nem települhetnek be a helyiek kárára; 3. Az idegenek előzetes engedély nélkül nem használhatják a város kaszálóit (szénakaszálók); 4. Felolvasták Grassalkovics gróf levelét, amelyben az áll, hogy a város öt aranyat ad a Magyar Kamara épületének felújításáta Budán (Budim). Az okmányt a G iratcsomóban a 12-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.204-205. 17/1749.

 

1749. július 7.
1750. Ügytárgyak: 1. A Magyar Kamara elnökének, Grassalkovics á Gyarak grófnak parancsa, Lucas Vojnics és Lucas Bukvics szenátorok földjeinek tagosításáról/rendezéséről. A rendezésben a következő személyek vesznek részt: Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Michaël Bacsin és Marcus Szkenderov, és az Esküdt Polgárság tagjai: Elias Crnkovics, Fabianus Baics, Georgius Peics, és Bartholomaeus Rogics. 2. Iosephus Lederer lakatos benyújtja számláit az elvégzett munkáiról; 3. Blasius Tisler asztalos benyújtja számláit az elvégzett munkáiról.

F: 261.1.pag.205-206. 18/1749.

 

1749. augusztus 8.
1750. Büntetést kap Nicolaus Tuczics, aki Gregory Krisanovics szenátornak dolgozik, mert megerőszakolta a lányt, akivel nem házasodhatott össze vallása miatt. A lány Georgius Halácsnál dolgozott szobalányként. Nicolaus Tuczicsot ötvenkét forintos büntetés megfizetésére ítélték.

F: 261.1.pag.206. 19/1749.

 

1749. augusztus 15.
1750. Ügytárgyak: 1. Büntetést kapnak Petrus Bartolovics, Matthias Palotaÿ és azok az emberek, akik más búzáját csépelték ki és vitték el. Ezek: Petrus Bartolovics, Mattias Palotay és Ioannes Bajnocz. Az elkövetőket száműzik a városból Szent Gzörgy (S. Georgius, sveti Đorđe) napjáig. Az okmányt a G iratcsomóban a 13-as számmal jelölve őrzik; 2. Kifizetik a Városháza istállója építésének költségeit, és Franciscus Pavolecznek is huszonhét forintot.

F: 261.1.pag.206. 20/1749.

 

1749. augusztus 22.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró és az összes szenátor. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elosztják a családi vagyont Iosephus Csovics és testvére, Laurenty Csovics özvegye között, hasonlóképpen a gyerekek, Catharina, Martha, Barbara és az özvegy fia, Michël elhelyezését is megvitatják; 2. Szabályozzák a pálinkafőzésre alkalmas kazánok eladásának módját a bajai (Baja) Georgius Csondorcza kérelmére.

F: 261.1.pag.207-208. 21/1749.

 

1749. augusztus 25.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Michaël Bacsin, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunov, Michaël Parcsics, Marcus Skenderov, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Marcus Sztoikovics megkapja a monopóliumot a kávé és a forraltbor eladására a városban és a nyílvános vásárokon; 2. Megszabják Ioannes Kenderszki tanító fizetését, ami tíz forint.

F: 261.1.pag.208-209. 22/1749.

 

1749. szeptember 1.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Marcus Szkenderov, Petrus Mukics, Gregorius Krisanovics és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Büntetést kap Petrus Bosztancsia 400 görögdinnye ellopásáért. Marcus Vlaovicsnak és Juditha Bujdoskának dolgozott. A kár megfizetésére ítélték, és harminc botütésre; 2. Az olasz Szent Ambrus (S. Ambrosy, Sveti Ambrozije) rend szerzeteseinek kérésére négy aranyat adnak a piacenzai (Piacenza, Pjaćenca) templomuk felújítására.

F: 261.1.pag.209. 23/1749.

 

1749. szeptember 12.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Iosephus Kopunovicskao szenátorok és a városi pénztárnok, Hieronymus Vukovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A városi kamarás (gradski ekonom) számadását, amit a G iratcsomóban a 13-as számmal jelölve őriznek. A zárszámadás a következőkre vonatkozik: 1. Különböző javítások költségei, a kalocsai főispán (Csaky) szállásának, valamint a Kalocsai Érsekségnek kifizetett költségek; 2. Antonius Grassalkovics ispán (župan) költségei; 3. A beszedett tized számadása, azaz az elszámolás róla; 4. Számlák a kősóért; 5. Az istálló építésének számlái; 6. A ferences tanár (profesor) fizetésea; 7. A kovács számlái.

F: 261.1.pag.210. 24/1749.

 

1749. szeptember 19.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen volt Petrus Mukics, a bíró helyettese, Marcus Szkenderov, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Michaël Parcsics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. Megvitatták Marcus Szarvas igényét a bor vásárlásával kapcsolatban, Grnicz Bassanin zombori (Zomboriensis, Sombor) lakossal szemben. A vásárlás Bajmak (Bajmok) területén történt. Mivel nem volt sem írott dokumentum, se tanú, az ügyet lezárták.

F: 261.1.pag.210-211. 25/1749.

 

1749. szeptember 22.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Michaël Bacsin, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Ítletet hoztak Lucas Baics és Georgius Milossev verekedését illetően. Mivel Lucas Baics kezdte a verekedést, köteles megfizetni a bírságot az okozott fájdalomért; 2. Az áruk kifizetése Matthias Budimcsev nevére, a kereskedés részére; 3. Elismervény a széna eladásáról, amit Ioannes Nemeth fizetett ki; 4. A befizetett adó (kontribucija) elszámolása, amit Hieronymus Vukovics nyújtott be; 5. Egy bizonyos Saffran, akit Akasztónak is hívnak, megköszöni a Magisztrátusnak azt a jótéteményt és búzát, amit Petrus Racz adott neki.

F: 261.1.pag.211-213. 26/1749.

 

1749. október 6.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics és Nicolaus Guganovics, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Iosepus Vizÿ, Elias Crnkovics, Nicolaus Barnics, Matthias Peics, Iosephus Mamusics, Thadeus Tokics, Albertus Sztipics, Elias Polyakov, Lucas Baics, Georgius Pusics, Bartholomaeus Rogics, Ioannes Horváth és Andreas Balogh, valamint a városi kamarás (ekonom), Hieronymus Vukovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A városi kamarás (gradski ekonom), Hieronymus Vukovich két éves elszámolása, amit a G iratcsomóban a 14-es számmal jelölve őrznek; 2. A városi mészárszék elszámolása, amit Elias Polyakov és Nicolaus Bernics nyújtottak be, és amelyet az F iratcsomóban a 15-ös számmal jelölve őriznek; 3. Elszámolás a városi kocsmák jövedelméről, amelyet Albertus Sztipics nyújtott be; 4. Az oszmán alattvaló, Gyorgya Sztankovics éves adója, amely harminc forint; 5. A nemes Lucas Bukvicsot ideiglenesen felmentették a katonaság iránti kötelezettségei alól.

F: 261.1.pag.213-214. 27/1749.

 

1749. október 13.
1750. A felülvizsgálati bíróság (revizioni sud) iratai a kihágásokról (delikvencija) az F iratcsomóban vannak, és a 16-os számmal jelölve őrzik őket.

F: 261.1.pag.214. 28/1749.

 

1749. december 12.
1750. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Petrus Goricski katolikus szabó, aki a eddig az egyházszakadárok/skizmatikusok (šizmatici) között élt a Tisza menti Becse erődítményben (Fossato Tybiscano Becsei, Bečej), Szent Maria polgárai közé vétetik; 2. Antony Grassalkovics ispán (župan) rendelete a tized csépléséről, a G iratcsomóban a 17-es számmal jelölve őrzik; 3. Ítélet verekedés ügyében Mihály Antalas, Ioannes Molnar és Marcus Karnaiszki között. Nagy Fény-pusztán (a későbbi Nagyfén, Žednik) verekedtek össze. Marcus Karnaiszkit a gyógykezelés költségeinek megtérítésére ítélték, és harminc botütésre.

F: 261.1.pag.215-216. 29/1749.

 

1750. január 16.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Michaël Parcsics, Nicolaus Guganovics és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elítélik Andreas Balogh, Ianos Szelle, Istvan Petö, György Horváth és Ola Miska gulyásokat egy ökör ellopásáért és leöléséért, amely Ioannes Vojnics szenátoré volt; 2. Megtiltják Matté Szabó tolvaj, halasi lakos (Halass, Halaš)[17] tartózkodását Szent Maria városban.

F: 261.1.pag.220.21/1750.

 

1750. január 29.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Michaël Parcsics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. Arról döntöttek, hogy a ferences professzor (profesor), Thomas negyven forintot kapjon fizetségül a diákokkal folytatott háromévi munkájáért.

F: 261.1.pag.220-221 2/1750.

 

1750. február 13.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Michaël Parscics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. Arról döntöttek, hogy megbüntessék Ioannes Rudicsot és Elias Sintarint, azért, mert megverték Ioannes Glogovaczot. Pénzbüntetést kaptak és ötven botütést. A tárgyat a H iratcsomóban az 1-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.221. 3/1750.

 

1750. február 27.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Michaël Parcsics, Marcus Szkenderov és Lucas Vojnics szenátorok. Büntetést kapnak Susanna Baczkalov, Nicolaus Baczkalov felesége, és lánya, Catharina, a csavargó, Ioannes Plevcsik felesége paráznaság miatt, amit Ioannes Makayval és Lyotával, akit Parcsicsnak is hívnak, a görög kereskedővel követett el. Mivel a vádlottak mindent beismertek, az anyát, Susannát ötven botütésre, a lányát pedig húsz botütésre ítélték, ezen kívül pénzbüntetésre, valamint száműzetésre a városból.

F: 261.1.pag.221-222. 4/1750.

 

1750. március. 16.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kinevezik a székbírókat (a mészárszékek felőgyelőit, nadzornici mesara): Martinus Sucsics és Bonaventura Cvijanov, évi negyvenkét forint fizetéssel; 2. Meghatározták a levágott marhák faggyújának elosztását a város és a tulajdonos között. 3. Kinevezik a székbírók, Iacobus Szucsics és Georgius Gyurgyevics munkáját felülügyelő számlavizsgáló bizottságot. A bizottság tagjai: Georgius Krisanovics, Nicolaus Guganovics és Marcus Szkenderov szenátorok. Az Esküdt Polgárság tagjai: Iosephus Vizÿ, Elias Polyakov, Elias Crnkov, Martinus Szucsics és Bonaventura Cvijanov.

F: 261.1.pag.222-223.5/1750.

 

1750. március 21.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Marco Szkenderov, Petrus Mukics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics. Az Esküdt Polgárság tagjai: Iosephus Vizÿ, Elias Polyakovics, Thadaeus Sztantics, Georgius Puzics, Nicolaus Barnics, Albertus Sztipics, Franciscus Baics, Lucas Baics, Ioannes Franceskov, Georgius Halacs és Georgius Peics szenátorok. Az ülésen döntöttek Iacobus Szucsics és Georgius Gyurgyevics székbírók (nadzornik mesara) felmentéséről.

F: 261.1.pag.223. 6/1750.

 

1750. április 3.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Ioannes Vojnics és Lucas Vojnics szenátorok. Ítletet hoztak Elias és Iosephus Mamusics követeléséről Nicolaus és Petrus Davidovics, valamint Ioannes Tomaer budai lakosokkal szemben, akik nem fizették ki a megvásárolt marhák árát a Szent Medárd napi (S.Medardi, dan svetog Medarda) vásáron.

F: 261.1.pag.224-225. 7/1750.

 

1750. április 10.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ítélet Ignatius Vukovics és Georgius Totth vitájában két tehén birtoklásának ügyében. 2. Megbüntették Kata asszonyt, Georgius Balogh feleségét fa és nád ellopásáért.

F: 261.1.pag.225. 8/1750.

 

1750. április 13.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Michaël Parcsics, Petrus Mukics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Iaramazov szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Lazarius Vuics martonosi (Martonoš) kapitány értesítése a Ludas-puszta (Ludoš) és Martonos (Martonoš) közötti határról. A következő szenátorokat jelölték ki a puszták határainak megállapítására: Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics és Iosephus Iaramazov; 2. A nemes Petrus Vujavics panaszát Lucas Vojnics ellen, aki nem fizette ki a hét urna (urni) borát.

F: 261.1.pag.226. 9/1750.

 

1750. április 17.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Ioannes Macskovics, Petrus Mukics, Michaël Parcsics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov és Nicolaus Guganovics szenátorok. Felolvasták Georgius Halács értesítését, hogy Budán (Budim) fizette ki ezévi adóját (kontribucija), a pénztárnok, Hieronymus Vukovics ezt figyelembe vette.

F: 261.1.pag.226-227.10/1750.

 

1750. április 20.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krisanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Gregorius Vidakovics, Michaël Parcsics, Iosephus Iaramazov, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Az adó (kontribucija) kiszabása alapjának meghatározása (specifikáció, specifikacija); 2. A nemesi adók kiszabása.

F: 261.1.pag.227. 11/1750.

 

1750. május 3.
1751. A Magisztrátus éves megújításáról (restauratio) szóló jegyzőkönyv: Egy bírót és egy szenátort választanak; 1. Először Thomas Rudics bíró lemond posztjáról; 2. Az elhunyt szenátor, Michaël Bacsin helyére három jelöltet jelöltek: Hieronymus Vukovics, Elias Georgius Puzics és Andreas Balogh; 3. A bírónak jelöltek a következők: Thomas Rudics, Gregorius Krisanovics és Ioannes Vojnics. Az Esküdt Polgárság következő tagjai szavaztak: Elias Polyakovics, Iosephus Bacsin, Iosephus Vizÿ, Matthaeus Peics, Thadaeus Sztantics, Ioannes Horváth, Georgius Peics, Ioannes Cvijanov, Stephanus Tumbaszov, Franciscus Baics, Nicolaus Bernics, Georgius Bibin, Martinus Raicsics, Georgius Araczki, Ioannes Vukov, Laurentius Peics, Thomas Vojnics, Iacobus Kopunov, Bartholomaeus Rogics, Iosephus Vukmanovics, Bonaventura Vojnics. A szavazáson a következő szenátorok is részt vettek: Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Ioannes Vojnics, Ioannes Macskovics, Gregorius Krisanovics Nicolaus Guganovics, Iosephus Kopunovics Iosephus Iaramazov, Michaël Parcsics, Marcus Szkenderov. A szavazás eredeménye az lett, hogy az elhunyt szenátor helyett Hieronymus Vukovicsot választották meg. Ez után elkezdődött az Esküdt Polgárság szavazása az új bíró személyéről: Iosephus Vizÿ, Elias Polyakovics, Nicolaus Bernics, Bartholomaeus Rogics, Thadeus Sztantics, Georgius Peics, Thomas Vojnics, Franciscus Baics, Ioannes Vukov, Andreas Balogh, Bonaventura Gabrics, Georgius Puzics, Ioannes Cvijanov, Stephanus Tumbaszov, Ioannes Horváth, Gregorius Araczki, Martinus Raicsics, Iacobus Szucsics, Iosephus Bacsin, Laurentius Baics, Georgius Peics, Matthias Peics, Iosephus Vukmanovics, Iacobus Kopunovics, Iosephus Temunov szavaztak. A szavazáson a Magisztrátus következő tagjai vettek részt: Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Michaël Parcsics, Ioannes Macskovics, Nicolaus Guganovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Hieronymus Vukovics; 4. Bírónak Ioannes Vojnicsot választották meg.

F: 261.1.pag.228-231.12./1750.

 

1750. május 8.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskov, Iosephus Iaramazov és Nicolaus Guganovics szenátorok. Az ülésen jelen vannak az Esküdt Polgárság tagjai is. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A jószágállomány összeírása, a pásztorok, ill. gulyások számadása alapján történjen; 2. A büntetés mértéke az eltitkolt jószágokat illetően (denegata) huszonöt forint darabonként; 3. Döntöttek a városi tisztviselők és szolgák fizetéseiről és juttatásairól
1752. Petrus Iosics, esküdt jegyző (notary, zakleti beležnik) 150 forint
1753. Elias Polyakovics, kamarás (camerarÿ, kamerar) 80 forint
1754. Iosephus Mamusics, pénztárnok (perceptor, blagajnik) 50 forint
1755. Iosephus Vizÿ, városi biztos/városkapitány

(oppidani comisarÿ, gradski komesar)                                                          1 metrikus                                                                                                                     centenarius                                                                                                                              (cent) húst                                                                                                                     és 50                                                                                                                                        forintot

5. Thadeus Tokics, borbíró (iudicis vini, vinski sudija) 12 forint
6. Simon Romics, orgonás (organista) 2 metrikus

cent húst és

65 forint

7. Martinus Missuraÿ, sekrestyés (sachristanus, crkvenjak)

és harangozó (campanator, zvonar)                                                               1/4 icce                                                                                                                          (holba)                                                                                                                                     búzát és                                                                                                                         40 forintot

8. Georgy Loncsarszk, a piacok ellenőre

(agoranomus, inspektor za pijace)                                                                 24 forint

9. Michaël Diossÿ, tanító (ludi magistri, učitelj) 20 forint
10. Maria Rosafa, tanítónő 1/2                       metrikus                                                                                                                                  centenarius                                                                                                                    (cent) só,

3 metret                                                                                                                         liszt, az                                                                                                                                    ünnepekre 5                                                                                                                   forintot                                                                                                                                    diákonként                                                                                                                       és még                                                                                                                           20 forintot

11 Stephanus Kovács, börtönőr (carcerum custodi, čuvar zatvora)               100 font hús                                                                                                                  15 metret                                                                                                                                 liszt és                                                                                                                           46 forint

12. Georgy Milossev és Ioannes Pencsics, a só őrzői

(obequitator, čuvari soli)                                                                               100 forint

13. Ioannes Csonkits, városi rendőr

(hajdones, gradski čuvar)                                                                              1 hosszú                                                                                                                        gúnya                                                                                                                                      (dugačak                                                                                                                        gunj), 1 pár                                                                                                                              csizma,                                                                                                                          összesen 60                                                                                                                  forint

14. Stephanus Vida, a város kocsisa (auriga, kočijaš) 12 metret                       búza, 5                                                                                                                                     ködmön                                                                                                                         (irhabunda,                                                                                                                              kožuh), 1                                                                                                                       metrikus                                                                                                                        cent hús, 1                                                                                                                               pár csizma,                                                                                                                    30 font                                                                                                                                     szalonna,

50 font só                                                                                                                      és 28 forint

15. Ioannes Tustics, a másik városi kocsis 10 pint                       (oko)                                                                                                                                       szalonna, 1                                                                                                                    metrikus                                                                                                                                  cent hús,                                                                                                                       egy pár                                                                                                                          csizma                                                                                                                                     valamint                                                                                                                         35 forint

 

A Magisztrátus évi fizetése                                                                           150 forint

Bírók (iudex, sudije)                                                                                     150 forint

Szenátorok (szenátores, senatori) fejenként                                                   30 forint                                                                                                                        azaz évente                                                                                                                              360 forint

 

Összesen ———————————— 1290 forint

F: 261.1.pag.231-233. 13/1750.

1750. május 14.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskovics és Hieronymus Vukovics szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Informálódtak Szent Maria évi adójának kifizetéséről, erről Gregorius Krisanovics szenátor és Petrus Josics jegyző nyújtottak be beszámolót, ami a H iratcsomóban a 4-és számmal jelölve található meg; 2. Kinevezik Gregorius Krisanovics és Iosephus Kopunovics szenátorokat székbíróknak (nadzornik mesara); 3. Elias Polyakovicsot, a városi kamarást (gradski kamerar) kinevezik borbíróvá (inspektor krčmi, a kocsmák ellenőre).

F: 261.1.pag.233. 14/1750.

 

1750. május 20.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Lucas Vojnics, a bíró helyettese, Gregorius Vidakovics, Marcus Szkenderov és Hieronymus Vukovics. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Paulus Ivanovics boltos számláinak kifizetése, aki a szenátor Lucas Vojnics boltosa/beszerzője; 2. Büntetést kapnak Stephanus Sörös és neje, Judith Kerekes illegális borkimérés miatt.

F: 261.1.pag.234. 15/1750.

 

1750. május 25.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudić, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunov, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Georgius Marcsetics panaszát több Szent Maria-i lakos ellen, akik a kocsmában megverték. Ezek: Georgius Jurics, Nicolaus Bernics és Georgius Peics. Az elkövetők harminc botütést kaptak büntetésként (šibanje), fizetniük kell a gyógyíttatás költségét és a fájdalomdíjat; 2. Marcus Galics és Georgius Buzás panaszát Miklos és Michaël Petrik pásztorok ellen, akik dohányt loptak Ludas-pusztán (pustara Ludoš). Húsz botütésre és pénzbírságra ítélték őket.

F: 261.1.pag.234-235. 16/1750.

 

1750. május 29.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak Gregorius Krisanovics, a bíró helyettese, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunov, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronÿmus Vukovics szenátorok. Arról döntöttek Elias Polyakov városi kamarással (gradski kamerar), hogy több számlát is kifizetnek, amelyek összesen tizenhet forintot tesznek ki.

F: 261.1.pag.235-236. 17/1750.

 

1750. június 1.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukić, Iosephus Iaramazov, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Georgy Araczki hagyatéka felesége, Stoja Iakocsev hasznára. 2. Az iskolák náddal történő befedésének kifizetése Misko Mengyinnek és Iurissa Gersicsnek. 3. Az iratok, amelyek Iovan Zarija valamint Miailo és Ievrem Zvekics között történt vagyonelosztásról szólnak, a H iratcsomóban vannak az 5-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.236-237. 18/1750.

 

1750. június 5.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Thomas Rudics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Büntetést kap Barissa Dubicsanacz, mert az éves vásáron illegálisan mérte a bort és a pálinkát; 2. Büntetést kap Iosephus Szapuncsics, mert illegálisan adott el három hordó pálinkát. Ez tanúsították a városi kamarás, Elias Polyakovics és a borbíró (sudija za vino), Thadaeus Tokics. 3 A nemes Iacobus Szucsics és még néhány nemes panaszát Iosephus Iaramazov, Michaël Tikviczki, Georgius Tatapalkov, Ioannes Iaramazovics és Elias Mamusics szenátorok ellen, mert tönkretették kútjaikat a legelőiken. A tárgy a H iratcsomóban a 6-os számmal jelölve található. 4. Felolvasták Antony Krassalkovics elnök levelét egy Csiktarcsáról (Csíktarcsa a mai Magyarország) elkóborolt lóval kapcsolatban. A levelet a H iratcsomóba rakták a 7-es számmal jelölve; 5. Sara Szegedinumka vagyonnal kapcsolatos kérelme, amit de Redl adminisztrátorhoz intézett, ami a H iratcsomóban a 8-as számmal jelölve található.

F: 261.1.pag.237-238. 19/1750.

 

1750. június 8.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskov és Nicolaus Guganovics és az Esküdt Polgárság tagjai. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A jószágok őrzőit kötelezik, hogy az állatok valós számát adják meg az illetékeseknek; 2. Kijelölik a jószágállomány összeírására a bizottság tagjait, ezek a következők: Lucas Baics, Andreas Balogh, Martinus Raicsics, Elias Crnkovics, Iosephus Horvatsky és Georgius Gyorgyevics szenátorok, és az Esküdt Polgárság tagjai; 3. Az adók kivetésére is kijelölik a bizottságot, ennek tagjai Thomas Rudics, Gregorius Krisanovics és Hieronymus Vukovics szenátorok és az Esküdt Polgárság tagjai: Iosephus Vizÿ, Elias Polyakovics, Iosephus Mamusics, Ilija Crnković, Elias Crnkovics, Andreas Balogh és Georgius Gyurgyevics; 4. Kötelezően össze kell írni a pásztorok tulajdonában lévő jószágállományt is.

F: 261.1.pag.238-239. 20/1750.

 

1750. június 9.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Georgius Krisanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov és Nicolaus Guganovics szenátorok. Büntetést kap Anna Czarevics, aki megrágalmazta Anna Petri Iakocsevicset, Georgius Puzics feleségét.

F: 261.1.pag.239-240. 21/1750.

 

1750. június 12.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics és Ioannes Macskovics szenátorok. Büntetést kap Michaël Borsodÿ a nem engedélyezett pálinkaárusítás miatt.

F: 261.1.pag.240. 22/1750.

 

1750. június 15.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Meghatározzák Simon Romics kántor fizetségét, amikor gyermekek temetésénél szolgál; 2. 4700 gyertya kifizetését engedélyezik a város szükségleteire.

F: 261.1.pag.240. 23/1750.

 

1750. június 19.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics. A Magisztrátus javasolja, hogy halasszák el a vitát a nemes Iacobus és Martinus Szucsics között.

F: 261.1.pag.241. 24/1750.

 

1750. június 22.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics szenátorok. Ügytárgyak: 1. Büntetést kap Iosephus Iaramazov, mert megsemmisítette a nemes Iacobus és Martinus Szucsics legelőjén a kutat. A kút megsemmisítése miatt tizennyolc birka döglött meg. 2. Elhalasztják a nemes Szucsics testvérek és Iosephus Iaramazov szenátor másik vitás ügye tárgyalásának időpontját.

F: 261.1.pag.241-242. 25/1750.

 

1750. július 12.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Georgius Krisanovics, Thomas Rudics, Petrus Mukics és Iosephus Iaramazov szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Az adókulcs meghatározása (contributio); 2.[18] a nemesi adók kiszabásának kulcsa (census dominalis); 3. Elias Polyakovics kamarásnak (kameraru) engedélyt adnak a lakatosmunkák számláinak kifizetésére.

F: 261.1.pag.242-243. 26/1750.

 

1750. augusztus 21.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Követelik a városi kamarástól (gradski ekonom), Hieronÿmus Vukovicstól, hogy adja át a számlákat. 2. Marcus Szkenderov szenátor kérésére visszateszik a tévesen elkönyvelt befizetéseket a város pénztárába. 3. Kétkerekű kocsit vesznek a koldus Vitusnak.

F: 261.1.pag.243. 27/1750.

 

1750. augusztus 27.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Zombor (Sombor) arról értesít, hogy az éves vásárait nem a Gergely-naptár szerinti, hanem a Juliánusz-féle naptár szerinti dátumokon tartják meg. A tárgyat H iratcsomóban őrzik a 9-es számmal jelölve. 2. A városi szérűn végzett cséplés jövedelmei a várost illetik meg. A tized kötelezően a városnak jár.

F: 261.1.pag.243-244. 28/1750.

 

1750. szeptember 4.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Mivel a büntetése lejárt, szabadon elgedik a lólopásért elítélt szegedi (Szegedinum, Segedin) Thomas Odvast. A tárgyat a H iratcsomóban őrzik a 10-es számmal jelölve; 2. Szerződés a patacsi (Patacs, Patač) Iosephus Balassal és Benedictus Vörössel mész készítéséről a város számára. 3. Bizonyítékok hiányában felmentenek egy pásztort, akit kiengednek a börtönből, és akit Szlavy Blagojev vádolt.

F: 261.1.pag.244-245. 29/1750.

 

1750. szeptember 15.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen van Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, és Hieronymus Vukovics szenátorok, és az Esküdt Polgárság tagjai. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Az egyéves adó egy ökörre tíz dénáriusz; 2. Lucas Vojnics legelőt kap a Szavin-Gátton (Savin Gat). 3. A ferenceseknek adnak tíz forintot Szent Mihály (S. Michaël Arh. Angeli, sveti Mihajlo) napjának megünneplésére.

F: 261.1.pag.245. 30/1750.

 

1750. október 30.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Iosephus Iaramazovics és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Tanúként hívatják Marcus Vukovicsot Újvidékről (Neo-Plantensium, Novi Sad) egy perben. A tárgyat a H iratcsomóban őrzik a 11-es számmal jelölve; 2. A Kalocsai Érsekség leirata Simon Romics orgonás adójával kapcsolatban, a H iratcsomóban van és a 12-es számmal jelölve őrzik. 3. Büntetést kap István Sörös birkalopásért. Száműzték a városból. A dokumentum a H iratcsomóban van és a 13-as számmal jelölve. 4. A város küldöttei (deputati), Thomas Rudics és Lucas Vojnics követelik a Becsére (Becsej, Bečej) emigrált szerbektől, hogy fizessék ki adótartozásukat. Az iratot a H iratcsomóban a 14-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.245-246. 31/1750.

 

1750. november 6.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderovics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Pénzbüntetést kap Stipan Tumbaszov az engedély nélküli nádvágásért a Kelebiai-tavon/barán (Kelebia, Kelebija). 2. Elfogadják a bort és a pálinkát is az adó befizetés fejében.

F: 261.1.pag.246-247. 32/1750.

 

1750. november 9.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Thomas Rudics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics Gregorius Krisanovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A bor tizedének lehetséges szállítása; 2. Döntés a hagyatéki vitában Thomas Csovics és mostohaanyja, Maria Georgio Peics ügyében. A dokumentumot a H iratcsomóban a 15-ös számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.247-248. 33/1750.

 

1750. november 20.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov és Petrus Mukics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A székbíró (nadzornik mesare) Bonaventura Cvijanov, Ferko Csizmetsianak segélyként faggyút ítél meg, mint segélyt az árvái felnevelésére. A hentesek kötelesek voltak egy bizonyos mennyiségű húst adományozni erre a célra; 2. Petrus Josics jegyző és Ilija Polyakovics, akiket a város a földvári (Feöldvarium, Feldvar)[19] országos ülésre küldött (deputat) jelentése az adó (contribotio, kontribucija) elszámolásáról.

F: 261.1.pag.248. 34/1750.

 

1750. december 1.
1751. Az ülésen jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Sebastianus Paner és Ferdinandus Csader hentesek panasza Georgius Halacs és Paulus Habermar ellen, akik október 16-ig, Szent Gál (San Galis, sv. Galis ) napjáig nem fizették ki a váci (Vac) vásáron megvásárolt marhát. A szövegben szó van a pesti hídról is; 2. Hagyatéki tárgyalás Roksa, Georgy Sztoissin özvegye és anyja, Roksa anyósa, Neda között; 3. Marcus Szkenderov szenátor pásztorát, Iosephus Kenczelt elbocsátották, mert testvére, Franciscus Kenczel jószgát is nála találták meg.

F.261.1.pag.249-250. 35/1750.

 

1750. december 1.
1751. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügyeket vitatták meg; 1. A. Grassalkovics (A. Grašalković) Michaël Banovacsky és Michaël Tesity tesvéreknek[20] városi polgárságot adományozott, így a város polgárai közé fogadták őket. Az iratot a H iratcsomóban őrzik, a 16-os számmal jelölve; 2. Iacobus Gaspar gulyás meghallgatásának iratai a H iratcsomóban vannak a 17-es számmal jelölve; A 3. és 4. nincsenek beírva; 5. A város az uralkodónak egy tehénnek és borjának megfelelő pénzösszeget adományoz. A döntést erről Petrus Mukics, Marcus Szkenderov szenátorok és az Esküdt Polgárság tagjai, Elias Crnkovics hozták meg; 6. Meghatározták/kivetették az adót a kereskedőkre. Száz forintnyi értékű árura három forintot kell fizetniük. A kereskedő Szpandolia Manoilovics évi ötven forintot fog fizetni, Kalnjani Manoilovics harminc forintot; 7. Ioannes Kallót száműzik a városból Szent György napján (S. Georgy, sv. Đorđe), a felesége gyakori lopásai miatt; 8. Egy lakatos számlája, amely 15 forintra rúg.

F: 261.1.pag.250-251. 36/1750.

 

1751. január 1.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak Ioannes Vojnics, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Stephanus Rudics özvegyének, Lucia Vidakovicsnak követelése, hogy válasszák el Antonius Rudics fiától; 2. Ítélet Iovan Vitanov és Vaszo Novakovics egymás közötti leszámolásairól. Vaszo Novakovicsot botozásra, valamint a gyógykezelés költségeinek megfizetésére ítélték. A tárgyat az I iratcsomóban őrzik az 1-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.254. 1/1751.

 

1751. január 15.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Mattheus Vukovics és testvére, Marcus Govenyi[21] közös háztartásának felbontása; 2. Számlák kifizetése Blasius Lampel asztalosnak. A kifizetést Elias Polyakovicsnak kell végrehajtani.

F: 261.1.pag.254-255. 2/1751.

 

1751. február 5.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics, Gregorius Krisanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Petrus Mukics és Lucas Vojnics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Maxim Bikityevics panaszát Todor Kragujevics ellen, aki súlyos sérülést okozott a fején. Todor köteles kifizetni a gyógyítás költségeit; 2. Antonius Mamics zombori lakos (Zombor, Sombor) és Petrus Baics pénzügyi követeléseiknek bírói rendezése; 3. A Magyar Kamara leiratának másolata az I iratcsomóban van a 2-es számmal jelölve; 4. Antonius Mamics zombori lakos (Zombor, Sombor) pénzügyi követlése Georgius Kopilovicstól; 5. A városi tavakból kihalászott hal fontjának ára két dénáriusz.

F: 261.1.pag.255-256. 3/1751.

 

1751. február 8.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, valamint Gregorius Krisanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunović, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Ioannes Szarács panaszát Ioannes Budimlics ellen, aki őt súlyosan bántalmazta (maltretirao); 2. A háztartások szétválasztása (razgraničenje) Marjanus Vojnics és Matthias Malagurski, ill. Mallogurski Ioannes nevű fia között; 3. A város ötszáz forintot köteles fizetni a Magyar Országgyűlés költségeiért. A dokumentumot az I iratcsomóban a 3-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.256-257. 4/1751.

 

1751. március 8.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krisanovics, a bíró helyettese, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics és Ioannes Macskovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Az Esküdt Polgárság egyhangúlag döntött arról, hogy a Palicstól (Palics, Palić) délre található földterületet Ludas-puszta (Ludas, Ludoš) és Verusics (Verušić) között, egészen a zentai útig legelőnek használják; 2. (átugorták!); 3. Kötelezik Georgius Relyakovot, hogy törődjön a mostohaanyjával. A tárgy az I iratcsomóban van a 4-es számmal jelölve; 4. Michaël Tessics és lánytestvérei vagyoni közösségének szátválasztása, ill. elhatárolása. A dokumentum az I iratcsomóban az 5-ös számmal jelölve; 5. De Redl adminisztrátor levelei Pulay és Thomas Csisily tizedessel (kaplar) kapcsolatban az I iratcsomóban vannak a 6-os szám alatt 6; Kötelezik Ioannes Budimlicset, hogy kárpótlást fizessen Ioannes Kelemennek; 7. Öt családtag közötti vagyonelosztás a nemes Georgius Vidakovics fiai és özvegye, Martha, valamint annak fia, Karolo között.

F: 261.1.pag.258-259. 5/1751.

 

1751. március 15.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazovics, Marcus Szkenderov, Petrus Mukics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elszámolták a városi mészárszékek jövedelmét és költségeit. Ezzel Gregorius Krisanovics és Nicolaus Guganovics szenátorokat bízták meg, valamint az Esküdt Polgárság tagjait, Iosephus Vizÿt, Elias Polyakovicsot és Elias Crnkovicsot; 2. Gregorius és Ioannes Tumbaszovics testvérek vagyonának felosztása; A 3. és 4. pont nincs beírva; 5. Az oszmán alattvaló kereskedőknek megtiltják, hogy bécsi áruval kereskdjenek.

F: 261.1.pag.259-260. 6/1751.

 

1751. március 22.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Thomas Rudics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Antony Grassalkovics gróf levele Szent Maria nemeseinek, amely az I iratcsomóban a 7-es számmal jelölve található; 2. Ioannes Budimlics Iacobus Parcsics elleni perének iratait az I iratcsomóban a 8-as számmal jelölve őrzik; 3. Iosephus Horvatskyt és Bonaventura Gabrityet székbírókká (a mészárszékek ellenőreivé, nadzornik mesara) nevezik ki.

F: 261.1.pag.260. 7/1751.

 

1751. március 26.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Ioannes Telyukovics tartozásainak áttekintése (specifikáció, specifikacija), amit az I iratcsomóban a 9-es számmal jelölve őriznek; 2. Igazolják, hogy Ianya Punyetina kifizette a kamatokat Szent Máté (S. Matthiae, sv. Matije) ünnepéig; 3. Kötelezik Simon Iuricsot kártérítés fizetésére, mert az ő disznai és lovai tették tönkre Petrus Racz vetését; 4. A város készpénzben fizette ki adósságát Georgius Lakonak.

F: 261.1.pag.260-261. 8/1751.

 

1751. április 5.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Antony Grassalkovics felszólítja Iuliana Szucsicsot, hogy javítsa meg, vagy rombolja le házát, amely a ferencesek templomának ajtaja előtt áll. 2. A vagyonközösség felosztása Gregorius Vidakovics és fiai, Iacobus és Georgius között.

F: 261.1.pag.261. 9/1751.

 

1751. április 15.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen van Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Iosephus Vizÿ, Iosephus Polyakovics, Elias Crnkovics, Bartholomaeus Rogics, Georgius Pusics, Ioannes Horváth, Lucas Vojnics, Albertus Sztipics, Ioannes Franciskovics, Franciscus Baics, Georgius Halács, Thadaeus Sztantics, Nicolaus Brnics, és Thomas Vojnics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elismerik a városi kamarás (gradski ekonom), Hieronymus Vukovics számláit. A tárgy az I iratcsomóban és a 10-es számmal van jelölve. 2. A ferenceseknek évi kétszáz forintot hagynak jóvá a parókia szükségleteire, mint ahogy száz forintot a „grammatika és synatxis“ előadására az iskolában; 3. Tudomásul veszik, hogy Samuel Sárkány Martinus Szucsicsnak új házat épített, az helyett, amely a ferences kolostor mellett van.

F: 261.1.pag.262. 10/1751.

 

1751. április 26.
1752. A Magisztrátus ülésén Hercegszántóról (Szantovienses, Santove) érkezett Ladislaus Wermes gondnok (provizor) elnökölt. Jelen vannak Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics senátorok, mint ahogy a jegyző, Petrus Iosics is. A Magisztrátus megújítása történt (restauratio): 1. Az elhunyt Michaël Prcsics, helyett új szenátort választottak. Három jelöltet javasoltak, erre a posztra: Iosephus Vizÿt, Georgius Pusicsot és Elias Crnkovicsot. Az Esküdt Polgárság következő tagjai szavaztak: Georgius Peics, Georgius Halecs, Thadaeus Sztantics, Marianus Mallogurskÿ, Thomas Vojnics, Barthollomaeus Rogics, Lucas Vojnics, Iosephus Horvatskÿ, Martinus Szucsics, Bonaventura Cvijanov, Franciscus Baics, Lucas Bodics, Ioannes Vukov, Bonaventura Gabrics, Ioannes Franceskov, Iosephus Temunov, Nicolaus Brnics, Antonius Bulyocsics, Fabianus Baics, Georgius Bibin, Petrus Szarics, Stephanus Krisanov, Gregorius Araczkÿ, Bartholomaeus Kopunov, Martinus Raicsics, Thadaeus Tokics, Elias Polyakovics, Iosephus Mamusics, Andreas Balogh, Ioannes Horváth. Ez után a Magisztrátus kezdte meg a szavazást: Ioannes Vojnics bíró, Thomas Rudics, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Lucas Vojnics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov, Nicolaus Guganovics szavazott. Az új szenátornak Iosephus Vizÿt választották; 2. A hivatalban lévő bíró, a nemes Ioannes Vojnics lemondott; 3. Az új bíró posztjára a következők voltak a jelöltek: Ioannes Vojnics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics és Marcus Szkenderovics. Az Esküdt Polgárság következő tagjai szavaztak: Georgius Peics, Iosephus Horvatskÿ, Thadaeus Sztantics, Nicolaus Bernics, Georgius Halacs, Martinus Szucsics, Lucas Baics, Marianus Malagurski, Stephanus Lénárd, Petrus Szarics, Thomas Vojnics, Iacobus Rudics, Iacobus Szucsics, Georgius Gyorgyevics, Ioannes Vukov, Lucas Vojnics, Georgius Araczkÿ, Iosephus Temunov, Stephanus Krisanov, Franciscus Mamusics, Bartholomaeus Rogics, Ioannes Franceskov, Georgius Bibin, Antonius Bulyocsics, Thadaeus Tokics, Iosephus Vukmanov, Fabianus Baics, Elias Polyakovics, Lucas Bodics, Thadaeus Mamusics, Bonaventura Gabrics, Andreas Balogh, Ioannes Horváth, Franciscus Baics. Ez után a Magisztrátus szavazott: Gregorius Krisanov, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Nicolaus Guganovics, Ioannes Macskov, Iosephus Vizy. Bírónak Ioannes Vojnicsot választották meg; 4. A fő könyvelőnek Thomas Rudicsot választották meg; 5. A város jószágainak ellenőre Petrus Mukics lett; 6. Egy szenátor napidíja 50 forint; 7. A fizetések a tavalyi szinten maradnak, kivéve a városi hentes, Ioannes Horváth fizetését, aki ötven forintot és egy centenarius (cent) húst kap. A városi kocsis, Marcus Matias huszonhárom forintot és természetbeni fizetséget kap: öt irhabunda, egy metrikus cent (metrički cent) hús, hat metret búza, négy font só, tíz font szalonna, két pár csizma és ködmön. A tanítónak, Ioannes Palankynak húsz forint, a sekrestyésnek, Martinus Misuraÿnak a fizetése negyven forint.

F: 261.1.pag263-.267.

 

1751. május 7.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Thomas Rudics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Büntetést kap Paulus Vlaovics, mert azoknak a nemesnek szántotta a földjét, akik Militicsre (Milics, Milić) költöztek; 2. Hasonlóképpen büntetést kap Nicolaus Bernics is, mert felszántotta a nemes Kaics (Kajić) birtokát és szőlőskertjét a Palicsi-tó (Palić) közelében, a Szurdoknak (Surdok) nevezett helyen, Elias Polyakovics birtokai között; 3. Az elköltözött nemes Gregory Vujavics földjét, amelyet Paulus Vlaovics megszántott, Iosephus Iaramazov szenátornak adják; 4. Ieronymus Vukovics panaszát saját pásztora, Vranje Percsics ellen, aki elhagyta a nyájat, és akinek a figyelmetlensége miatt néhány birka megbetegedett. Kártérítés fizetésére kötelezték; 5. Négy forintot ajándékoznak a trinitariánusoknak (Trinitary, Trinitarci) a rabok kiváltása érdeklében az Oszmán Birodalomban (Ottomania); 6. A ferences tartományfőnök (provincijal), Modestus Trnbecsky levelét az I iratcsomóban 11-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.268. 12/1751.

 

1751.május 4.

340. A Magisztrátus ülésén jelen volt Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A pravoszláv pap, Iovan Skora panaszát Georgiusa Puzics ellen, mert az inzultálta (maltretirao) Verusics-pusztán (Verušić). Puzics pénzbüntetést kapott; 2. Egyetértésben született döntés Ninko Garbics és Elias Turanov között földhasználat kérdésében; 3. Megegyezés Paulus Vlaovics és Iosephus Vlaovics családjai között a földhasználatot illetően; 4. Büntetést kapnak a gyerekek, akik halálosan megsebezték Matthaeus Czarevics lovát Verusics-pusztán (Verušić). Az elítélt kiskorúak: Michaël Lulics, Petrus Antonovics, Antonius Tikviczky; 5. Ioannes Solyomÿ molnár panaszát Thomas Szkenderov ellen inzultálás miatt (maltretiranje); 6. Elias Mamusicsot felszabadítják az 1746. évi adó kifizetése alól, mivel csak 1747-ben költözött a városba.

F: 261.1.pag.268-270. 13/1751.

 

1751. május 24.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Lucas Vojnics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A borok árai. 2 Michaël Banovacsky panaszát Iosephus Horvartskÿ és Bonaventura Gabrityevics ellen, mert a székbírót (inspektora za mesare) nyilvánosan káromolták. Tanúskodtak Georgius Sztankovics, Matthaeus Ivancsan és Gregorius Kellin őrök („hajdoni”, hajdúk). A kihágás résztvevőit pénzbírsággal sújtották. Ugyanezen az ülésen döntöttek arról, hogy a városi pénztárnok, Elias Polyakovics kifizeti a kereskedőt, aki a város szükségleteire beszerezte a nádat.

F: 261.1.pag.271. 14/1751.

 

1751. május 27.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krisanovics, a bíró helyettese, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Josip Kopunovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, és Iosephus Vizÿ szenátorok. Az ülésen megválasztották Esküdt Polgárság új tagjait, ezek pedig: Iosephus Horvatskÿ, Lucas Franceskov, Albertus Sesetrov és Elias Dulics. Ugyanekkor osztották el az elhunyt Neczko Petakov vagyonát felesége és lánytestvére között. A dokumentum a felosztásról az I iratcsomóban van a 12-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.272. 15/1751.

 

1751. május 28.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krisanovics, a bíró helyettese, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Zelyko Tikviczky és Petrus Berkics tartozásainak kifizetése a községnek. 2. Gregoriusa Tessics panaszát testvére, a nemes Michaël ellen, tartozásainak ki nem fizetése miatt.

F: 261.1.pag.272-273.16/1751.

 

1751. június 4.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov, Nicolaus Guganovics Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Két forintot adományoznak a milánói Szent Ambrus (Ambrosya Mediolania, Ambrozije Milanski) szerzeteseinek; 2. Ioannes Farkas Crnkovics molnár panaszát Mihaël Vitezovics ellen, mert megölte a csirkéit; 3. Számlák kifizetése a lőporért, amit Úrnapján (Festa Theophoritis, svetkovina Tijelova) használtak el.

F: 261.1.pag.273. -/1751.

 

1751. június 9.
1752. Kinevezik a lovas küldötteket, akik Rákos mezején (Rakoš) várják az uralkodót Budán (Budim). A küldöttek a következők: Elias Crnkovics, Georgius Pusics, Nicolaus Bernics, Ioannes Franceskov, Iacobus Parcsics, Albertus Sztipics, Simon Tumbasz, Franciscus Baics, Georgius Araczky, Paulus Szkenderov, Stephanus Tumbasz és Bartholomaeus Rogics. Ez alkalommal a napidíjat is meghatározták.

F: 261.1.pag.274. -/1751.

 

1751. június 17.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen volt Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Iosephus Iaramazov, Hieronymus Vukovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A verbászi (Verbas, Vrbas) Ranislav Krnaisky panasza veje, Georgius Gyorgyevics ellen rágalmazásért. A vita iratai az I iratcsomóban vannak a 12-es számmal jelölve; 2 Megtiltják Catharina Suvatsina, Ladislaus Somloÿ feleségének, hogy a morálisan kétes személyekkel sétáljon; 3. Jóváhagynak huszonkilenc mérce (metret) búza kifizetését a város szükségleteire.

F: 261.1.pag.274. -/1751.

 

1751. július 2.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Georgius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Az adó kiszabásának módja ugyanolyan marad, mint az elmúlt évben; 2. Minden házaspár negyven forintot fizet adóként (parohijal) az egyház szükségleteire.

F: 261.1.pag.275. -/1751.

 

1751. július 9.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Thomas Rudics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Marcus Szekulics biletyai (Biletya, Bileća)[22] lakos panaszát Nicolaus Szkenderovics bajai (Baja) lakos ellen, mert ez utóbbi elvette az esőkabátját (kabanica), ezért botozásra ítélték; 2. Ítélet Ioannes Marcullin, Vaszo Petrov és Antonius Alaibegovics verekedésének ügyében; 3. Büntetést kapnak azok a munkások, akik gondatlansága miatt tűz martaléka lett a széna a Körös-folyó (Kereš) mellett, egyúttal azért is megbüntették őket, mert az éretlen szőlőt tépdesték: Andreas Kliss, Andreas Horváth, Michaël Horváth és Mátyás szőlőcsősz (pudar).

F: 261.1.pag275-277. -/1751.

 

1751. július 14.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazovics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakról volt szó: 1. Elias Polyakovicsnak ki kell fizetnie a megvásárolt mész árát; 2. Nicolaus Szagmaiszter városparancsnok (gradski komesar) utasításai az I iratcsomóban vannak a 13-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag 277-278. -/1751.

 

1751. augusztus 27.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Thomas Rudics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A város feltételei Ioannes Cristophorus Hanke felé, akit sebésznek/orvosnak akarnak alkalmazni Szent Mariaban; 2. A városi kamarás (gradski ekonom), Elias Polyakovics számláinak felülvizsgálata.

F: 261.1.pag. 278-279. -/1751.

 

1751. augusztus 30.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai közül: Gregorius Peics, Franciscus Baics, Iosephus Temunov, Elias Dulics, Martinus Szucsics, Nicolaus Szagmaiszter, Ioannes Horváth, Georgius Gyorgyevics és Albertus Sztipics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Meghatározták a városi megbízott, Nicolaus Szagmaiszter (oppidanum commissariatum) fizetését harminc forintban; 2. A városi kamarás (gradski ekonom), Elias Polyakovics számláinak felülvizsgálata az Antonÿ Krailer vasárus felé való tartozás tükrében.

F: 261.1.pag 279-280. -/1751.

 

1751. szeptember 3.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Tankorepov panaszát Antonius Alaibegovics ellen molesztálás miatt. Tanúskodtak: Ioannes Kramarics és Matthias Budimcsevics. Antoniusra 12 forintos pénzbüntetést szabtak ki, azonban ha ismét ilyet tesz, száműzik a városból. 2. Megbüntetik Georgius Kucska gulyást, mert ellopta Ioannes Vojnics bíró, Michaël Branovacsky és Ioannes Gyáno marháit; 3. Stephanus Lénárd sebész számláját egy katona gyógyításáért András ezredéből (Andraševog regimenta), akit Matthias Cerni városőr (hajdones) sebesített meg.

F: 261.1.pag 280-281. -/1751.

 

1751. szeptember 10.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Georgius Temesváry feleségének panaszát Szegedről (Szegedinum, Segedin) Simon Malogurszkÿ ellen, mert az nem adta vissza a kölcsönkért ökröket, hanem továbbadta Thadaeus Gyocsanovnak, ahogy azt Petrus Rudics tanúsítja. Thadaeust a költségek kifizetésére és még tizenkét botütésre ítélték; 2. Elias Polyakovics a város nevében olaszországi kolduló szerzeteseknek egy forintot és ötven dénáriuszt adományoz; 3. Az Ágoston rendi (kaluđeri svetog Avgustina) és a Ruteniciu (?) szerzetesnek a város egy-egy forintot adományoz; 4. Carolus Szebelej új tanítóként áll munkába, egy évre harmincöt forint fizetéssel; 5. Adamus Bika feleségét intik, akit Kiss Pörönek is hívnak, hogy ne szórakozzon egész éjjel a pásztorokkal.

F: 261.1.pag. 282-283. -/1751.

 

1751. szeptember 18.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krisanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A városi kamarás (gradski ekonom), Elias Polyakovics kifizeti Georgius Balogh bognárt (kolar); 2. Jóváhagyják és használatra kiadják a városi szérűt.

F: 261.1.pag.283. -/1751.

 

1751. szeptember 20.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügyeket vitatták meg: 1. Raniszav Krnaisky verbászi lakos (Verbas) panaszát Georgius Halacs pásztora, Franciscus Hanak ellen, mert ellopta a teheneit, amiket Stephanus Boicsnak adott Szent Mariaból. Hanakot ötven botütésre ítélték és száműzték a városból; 2. Stephanus Martinovics szabót a város polgári közé fogadják; 3. Mailo Szerdanov gulyás Ranisav Krnaiskynak kártérítést köteles fizetni az eltűnt marháért, és a fenn említett Franciscus Hanakot Szent György (S. Georgÿ Militis és Martiris) ünnepéig bebörtönzik; 4. Catharina Bobranics panaszt emel Catharina Schiakinya ellen rágalmazás miatt; 5. Gregorÿ Zöldÿ jelentése a katonaság kihágásairól az I iratcsomóban van, a 14-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag. 283-285. -/1751.

 

1751. szeptember 1.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak Ioannes Vojnics bíró, Iosephus Kopunoivcs és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Szabadon engedik a börtönből Gregorius Vlaat és Iovan Erdelyant, mivel nem volt elég bizonyíték arról, hogy ellopták Marcus de Markovics hadnagy jószágát; 2. Megállapodás Iurissa Branovacsky özvegye és fia, Matthiae Milyacsky vagyonmegosztásról.

F: 261.1.pag. 285-286. -/1751.

 

1751. október 16.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakról döntöttek: 1. A kőműveseknek 528 forintot fizetnek a Városháza megépítéséért; 2. A kőfaragónak 131 forintot a Városháza építéséért; 3. Elfogadják a városi kamarás (ekonom), Elias Polyakovics számláit; 4. A ferenceseknek ötven font faggyút ajándékoznak.

F: 261.1.pag.286. -/1751.

 

1751. október 20.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Lucas Vojnics panaszát Helena Szucsics szolgái ellen, akik felborították a kocsiját tíz urna (urna) musttal; 2. Átadják a számlát a város szükségleteire vásárolt 24 kocsirakás fa áráról; 3. Iosephus Marcovics zombori szenátor kéri a Magisztrátust, hogy engedjék ki a börtönből Marcus Marcovics pásztort. A tárgyat az I iratcsomóban őrzik a 15-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.287.-/1751.

 

1751. október 28.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Ioannes Macskovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Grujo Tyurtsia panaszát Sztanko Balugcsia ellen rágalmazás miatt. Gregorius Malecskovics tanúsította; 2. A városi kamarás (ekonom), Elias Polyakovics jelentése az uralkodónak történő adományok összegyűjtéséről; 3. Ioannes Cvijanov tartozásának összegzése (intabulacija) Simon Romics orgonásnak; 4. A bor és pálinka árának limitálása; 5. Elias Polyakovics, a városi kamarás (ekonom), benyújtotta a számlákat a város szükségleteire vásárolt cukorról.

F: 261.1.pag 288-289. -/1751.

 

1751. november 12.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics és Thomas Rudics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik Radoszav Alapsky feleségét a szégyentelen beszédért. A szomszédok Michaël Vincze, Ioannes Kiss, Tótth Martinus és Philipus Szegedinacz emeltek panaszt ellene. Pénzbírsággal büntették, de ha nem fizeti ki a bírságot, száműzik a városból. 2. Bírósági megállapodás Gasparus Nagy, azaz Géró Gasy és szolgája, Michaël Viza között; 3. A városi kamarás (ekonom) jelentést tesz a város szénájának eladása számláiról.

F: 261.1.pag.289-290. -/1751.

 

1751. november 26.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov és Gregorius Vidakovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Lalics bocskorkészítő (čizmar) kérelme, hogy városi polgár lehessen. A kérelmet elfogadták; 2. Büntetést kapnak Grujo Tyurcsia és Iovan Vlaa a szégyentelen beszéd miatt. Pénzbünttésre ítélték őket. 3. Ioannes Csucskov tartozik harminc forinttal Ioannes Nimcsevicsnek. Ha nem fizeti ki tartozását, száműzni fogják a városból.

F: 261.1.pag.290. -/1751.

 

1751. december 3.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták ki: 1. Stephanus Krizsanovics szolgájának, Tótth Pistának vitája egy elveszett tehén ügyében; 2. A számlák a katonák elszállásolásáról az I iratcsomóban vannak, a 16-os számmal jelölve őrzik; 3. Maxim Milutinovics és Georgius Pusics vitája huszonkét eltűnt birkáról. Paulus Ciczvarics volt a bűnös az eltűnésükért. A tárgy az I iratcsomóban van, és a 17-es számmal jelölve őrzik; 4. Kifizetik a bérleti díjat Iosephus Bacsicsnak, akinek a házában van az iskola.

F: 261.1.pag.290-291. -/1751.

 

1751. december 10.
1752. Az ülésen jelen voltak Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Iosephus Vizÿ, Hieronymus Vukovics szenátorok. Az ügytárgyak: 1. Kifizetik a számlát Albertus Cziglar téglakészítőnek; 2. Szociális segélyben részesítik Georgius Lončarskit; 3. Megbüntetik Jovan Dungyerint verekedésért; 4. Thomas Letics panaszát saját gulyása, Laurentius Szűcs ellen, egy elveszett ökör miatt; 5. Szara Szegedinka panaszát Iosephus Kirsmer ellen, mert nem adta meg az elveszett pénzt. Tanúskodott Helena Kapamacsiana.

F: 261.1.pag.292-294. -/1751.

 

1751. december 13.
1752. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Hieronymus Vukovics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bírósági megállapodás a tartozások elszámolásáról Andreas Vujavics és Iacobus Parcsics között. Tanúskodott Lucas Vojnics; 2. Ioannes Palankay tanárt szolgálatba fogadják 1751. november 1-jétől 1751. augusztus 31-ig, havi húsz forint fizetésért.

F: 261.1.pag.294-295. -/1751.

 

1752. január 7.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovitty, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazovich, Iosephus Kopunovitty, Ioannes Macskovity, Hieronymus Vukovics, Nicolaus Guganovity és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg. 1. Büntetést kapnak azok a tulajdonosok, akik jószágai kárt okoznak a vetésben és a szőlőskertekben. A büntetési tételek különbözőek, a pénzbüntetéstől a botozásig terjednek. 2. A nemesek összeírása, akik Miilcsicsbe (Miličić) költöztek. A kérelmeket a K iratcsomóban az 1-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.298. -/1752.

 

1752. január 10.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics és Ioannes Macskov. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Horvath gulyás panaszát Franciscus Baics gulyása, Georgiusa Zelics ellen, aki bikicsi (Bikics, Bikić) lakos, mert nem fizette ki neki az éves fizetését; 2. Ioannes Lalics bocskorkészítő azzal vádolja Antonius Antunovicsot, hogy ellopta a bőrt tőle. Ötven botütésre ítélték; 3. Iosephus Kopunovics és Hieronymus Vukovics szenátorok, valamint Petrus Iosics jegyző (notar) végzést hoz az elhunyt Georgiusa Matulcsics hagyatékának megosztásáról. A végzést a K iratcsomóban a 2-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.298-300. 1/1752.

 

1752. január 17.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazovics, Marcus Szkenderovics, Lucas Vojnics, Ioannes Macskovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Marcus Kopilovics kérelme, hogy Simon Tatarpalkovot, aki birkákat lopott, harminc botütéssel büntessék; 2. Nicolaus Polyakovics elosztotta Nicolaus Schuics hagyatékét felesége, Agatha és bátyja, Iosephus Schuics, valamint az árvák között.

F: 261.1.pag.300-301.2/1752.

 

1752. január 21.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen volt Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Thomas Rudics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Lucas, Andreas és Simon Vojnics birtokainak elosztása 2. Lucas Vojnics és Nicolaus Szagmaister ismertetik a katonák elszállásolásának költségeit Conradum Pekers számára; 3. Értesítést kaptak, hogy Szent Maria városára kivetették az éves adót (kontribucija) 13 és fél palatínus porta (palatinalna porta) nagyságában (580 forint). Az értesítést Iosephus de Gilligh megbízott (komesar) küldte. A levelet a K iratcsomóban a 3-as számmal jelölve helyezték el.

F: 261.1.pag.301-303. 3/1752

 

1752. január 24.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazovics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Gregorius Relyaszov panaszát Michaël Prtyity és Michaël Bacsin szenátorok ellen, akik nem fizették meg az elvitt széna árát. Ezt megerősítette Ioannes Prtyity fia is; 2. Hagyatéki tárgyalás Stephanus és Paulus Tamassy között. Ioannes Kiss és Michaël Autalics igazolják a szerződés valódiságát; 3. Ioannes Nagy panasza Ioannes Nimcsevity ellen, súlyos testi sértés ügyében; 4. De Redl adminisztrátor levelet küldött a kúlai (Kulla, Kula) sörgyár számlájával kapcsolatban, azt a K iratcsomóban őrzik a 4-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.303-306. -/1752.

 

1752. január 28.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Mattheus Bernich szőlőcsősz (pudar) panaszát Nicolaus Gyorgyevics ellen, mert az nem fizette ki neki harminchároméves szőlőcsőszségének teljes bérét; 2. Bírósági megállapodás a nemes Bonaventura Vidakovics és Michaël Vitezovics között; 3. Az elhunyt Nicolaus Schuics vagyonának összeírását Thomas Rudics, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics végezték el. Ők határozták meg, mi illeti az özvegyet Elias Polyakovics Agathát, mintahogy az árvákat is, akiknek a gyámjai Thomas Rudics és Ioannes Macskovics szenátorok. A vagyontárgyak közül egyes darabokat el fognak adni a következő vásáron; 4. Iosephus Vizÿ házát megveszik az új Városháza szükségére.

F: 261.1.pag.306-307. -/1752

 

1752. február 18.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A nemes Iosephus Fodor panaszát Marcus Szkenderovics ellen, rágalmazás miatt; 2. A megboldogult Georgius Loncsarsky hagyatékának eladását, hogy kielégítsék annak passzív tartozását (pasivni dug) Hieronymus Vukovics és Andreas Cvijanov felé. Az elhunyt után lánya, Helena maradt; 3. Tudomásul veszik, hogy a pravoszláv templom szükségleteire Szent Mariaban Georgius Halacs 343 forintot vett át Velimir Avramovics alezredestől; 4. Megállapodás az elhunyt Bonaventure Vojnics hagyatékáról fiai, Matthias, Franciscus és Iacobus Vojnics között, akik édestestvérei az elhunyt Lucas Vojnicsnak, és a fentebb említett Ioannes Vojnicsnak, Bonaventura Vojnics fiának; 5. Paulus Tamassy kérése a Tamassy-féle hagyaték felosztásáról a K iratcsomóban van, az 5-ös számmal jelölve; 6. Értesítés két katonai végrehajtó (egzekutor) Szent Mariaba küldéséről a K iratcsomóban van, a 6-os számmal jelölve; 7. Jelentés a katonaság elszállásolásának költségeiről, a K iratcsomóban a 7-es számmal jelölve; 8. Elutasítják Ioannes Nincsevics kérelmét, a katonai uniformisa árának visszatérítéséről. Kéri, hogy az őr (hajdones), Matthias Bibin egyenruháját kapja.

F: 261.1.pag. 308-310. -/1752.

 

1752. február 28.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ionnes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazovics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics, Petrus Mukics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A Tisza menti (Tybiscus, Potisje) Petrus Mucsalov panaszát Georgius Vuk(k)ovics ellen, mert elvett tőle két kost; 2. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság közös döntése az adó beszedésének idejéről. A döntést a következők hozták: Nicolaus Szagmaister, Elias Crnkovics, Marianus Malogurski, Iosephus Temunov, Antun Buljovčić, Antonius Bulyovcsity, Bartholomaeus Rogics, Ioannes Franceskovics, Georgius Peich, Mileta Gyelmis, Franciscus Baics, Laurentius Peics, Iosephus Horvatsy, Lucas Baich, Nicolaus Brnics, Thadaeus Sztantics, Ioannes Vukov, Iosephus Schimokov, Andreas Balogh, Ioannes Horváth, Lucas Franceskov, Matthias Peich, Thadaeus Tokics, Martinus Raicsity és Bartholomaeus Kopunovics; 3. A következő, Szent György (S.Georgy Militis és Martÿris, sv. Đorđa Militića i Martirisa) napjáig össze fogják írni a jószágállományt, és meghatározzák a megbízottakat (deputati), akik beszedik az adót. Ezek: Nicolaus Hernyák, Georgy Demetrovics, és Nicolaus Guganovics. Az Esküdt Polgárság tagjai közül pedig: Nicolaus Bernics és Ioannes Vukov, ezen kívül Raka Boltacsia, Petrus Kozar, Petrus Mukics, Nicolaus Sagmaister, Antonius Bulyovcsity és Gliso Aracski, Ioannes Bukva, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Peics és Simon Tumbaszovics. 4. A megbízottak azt a feladatot is kapják, hogy összeírják a hontalanokat (beskućnici) és a betyárokat (betyarones, bećari); 5. Kinevezik a székbírókat (a mészárszékek felőgyelőit, nadzornici mesara) Franciscus Evetovics és Gregorius Kopunovics személyében; 6. Kijelölik a mészárszékek számláit vizsgáló bizottságot. A bizottság tagjai: Hieronymus Vukovics, Elias Crnkovics, Lucas Baich és Elias Polyakovics; 7. Az egyház szükségleteire minden házaspár 25 dénáriuszt fizet; 8. Megbüntetik Kata Ökröst, mert hamis mércét használt, amikor sót adott el; 9. Lefoglalják a nemes Andreas Vujavics szőlőskertjét, mert nem fizette meg a városi kocsma bérleti díját. Ha kifizeti a tartozását, visszakapja a szőlőskertjét; 10. Eladják Andreas Vujavics lefoglalt szőlőskertjét, mert Lucas Vojnics szenátor meg akarja venni; 11. Levél Kunszentmiklósról (Kún Szent-Miklos, Kunsentmikloš), hogy halgassák ki Ioannes Molnárt azzal a kérelemmel kapcsolatban, hogy kivizsgálják az eltűnt marhák ügyét. A levél a K iratcsomóban van 8-as számmal jelölve; 12. Levél a Zombori Kamarai Adminisztrátustól (Somborska komorska administracija) a kúlai sör eladásával kapcsolatban. Ez a K iratcsomóban van a 9-es számmal jelölve; 13. Levél Athanasy de Raskovics hadnagytól Mitrovicziaról (Mitroviczia, Mitrovica)[23] a „cigány“ Petrus Baich (Ciganin Petar Bajić) kikérdezéséről, aki poligámiában él. Az irat a K iratcsomóban van a 10-es számmal jelölve. 14. De Gillig katonai biztos kérelme, hogy ne fuvarozzák a katonaságot elismervény vagy készpénzbeni fizetség nélkül. A tárgy a K iratcsomóban van és a 11-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.310-313. -/1752.

 

1752. március 3.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Thomas Rudics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok, Petrus Iosics jegyző (notar) és Nicolaus Szagmaister városkapitány (gradski komesar). A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bírósági megállapodás a nemes Iosephus Fodor és Marcus Szkenderovics között. A bíróságon megjelentek Emerigus Adamovics megbízott és a felesége, Iuliana Fodor.

F: 261.1.pag.313. -/1752.

 

1752. március 6.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Thomas Rudics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A nemes Magdalena Bukvics pálinkafőzdéjét átadják Marcus Sztipicsnek; 2. Elias Polyakovics átveszi az asztalos, Blasius Lampel számláit; 3. Elias Polyakovics átveszi Georgius Gyorgyevics számláit, akinek a foglalkozását nem tüntették fel.

F: 261.1.pag 314-.315. -/1752.

 

1752. március 13.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Georgius Komlossy karlócai (Kálócz, Kaloca Magyarország) lakos letartóztatása, mert nem volt útlevele. A tárgy a K iratcsomóban van, a 12-es számmal jelölve; 2. Elfogadják Petrus Josics jegyző (notar) számláit a katonaság elszállásolásának költségeiről; 3. De Redl adminisztrátor iratai a Magisztrátus tartozásairól Vellimir Avramovics hadnagynak. Az iratokat a K iratcsomóban őrzik, a 13-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.315-316. -/1752.

 

,1752. március 24.

376. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics és Thomas Rudics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Nem fogadják el a megállapodást Georgius Palinkas szőlőskertjének eladásáról Martinus Tótthnak; 2. Bírósági ítélet Ioannes Seregy és Ioannes Cselatov vitájával kapcsolatban, amelynek a tárgya egy ló; 3. Gillig katonai biztos (komesar) levele a katonaság tagjainak ellátásáról, az adóhátralék végrehajtásáról (egzekucija). Ez a K iratcsomóban van, a 14-es számmal jelölve; 4. Iratok Georgius Miloschev sebesülésével kapcsolatban. Ezek a K iratcsomóban vannak és a 15-ös számmal jelölve. Kihallgatták Sztojan Valachit; 5. A székbírók (nadzornici za mesare), Bonaventura Gabrity és Iosephus Horvacsky elvégezték a mészárszékek számláinak felülvizsgálatát. A számlákat a K iratcsomóban a 16-os számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.316-317. -/1752.

 

1752. április 6.
1753. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság, valamint a polgárok csoportjának tanácsa közös ülésén arról döntöttek, hogy minden csütörtök a nagycsütörtök és az Úrnapja (Festum Corporis Christi, Tijelova) között ünnep legyen, és azokon a napokon ne kelljen dolgozni. A döntést Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, és Iosephus Vizÿ szenátorok; valamint az Esküdt Polgárság tagjai közül: Elias Crnkovics, Nicolaus Bernics, Lucas Baics, Iacobus Kopunovics, Georgius Peich, Thomas Vojnics, Bonaventura Cvijanovics, Stephanus Szarics, Franciscus Bosnyák, Stephanus Tumbaszovics, Matthaeus Peics, Ioannes Tikvicsky, Antonius Vukovics, Iosephus Schimokov, Nicolaus Szagmaister, Georgius Halacs és Ioannes Vukov, valamint a polgárok tanácsának tagjai: Antonius Vukovics, Petrus Pischmisev, Andreas Cvijanov, Ioannes Iurics, Antonius Percsics és Georgius Sztipics hozták meg.

F: 261.1.pag.317-318. -/1752.

 

1752. április 7.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Vidakovics, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. Ioannes Kalló megbüntetéséről döntöttek, mert illegálisan árult kecskeméti bort (Kecskemet, Kečkemet). Pénzbüntetéssel, de botütéssel is büntették.

F: 261.1.pag.318. -/1752.

 

1752. április 20.
1753. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság teljes összetételben a következőkről döntött: 1. Elfogadják Elias Polyakovics városi kamarás (gradski ekonom) számláit. A számlákat Gregorius Kriszanovics, Thomas Rudics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, valamint Petrus Iosics jegyző (notar), és az Esküdt Polgárság tagjai: Nicolaus Szagmaister, Elias Crnkovics, Lucas Baics, Nicolaus Bernics és Georgius Halács ellenőrizte le; 2. Elfogadják Elias Polyakovics számláit a városi kocsmával kapcsolatban is; 3. De Gillig katonai biztos (komesar) felhívása (poziv), hogy a város deputációt küldjön Budára az adó kiszabása kérdésében.

F: 261.1.pag.318-319. -/1752.

 

1752. április 24.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Marcus Szkenderovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, ezen kívül Petrus Iosics jegyző (notar), és az Esküdt Polgárság tagjai. 1. Megválasztották az Esküdt Polgárság új tagjait, ezek: Georgius Kopunovics, Iosephus Horvath, Elias Sztipics, Albertus Gyelmis, Petrus Iakocsevics, Elias Dulics, Iacobus Prtyity, Lucas Franceskov, Franciscus Evetovics, Thomas Purcsarski, Ioannes Tikvicski és Ioannes Letics; 2. Ioannes Vojnics lemond, mivel véget ért mandátuma; 3. Három polgárt jelölnek az új bíró posztjára, ezek: Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics és Thomas Rudics. Az Esküdt Polgárság következő tagjai szavaztak: Georgius Peich, Ellia Polyakovics, Luka Baics, Iacov Prtyity, Tadia Sztantics, Illia Crnkovics, Andras Balogh, Stephanus Lenard, Nicolaus Bernics, Vranje Baics, Ioso Temunov, Ivan Vukov, Marianus Malogursky, Thomas Purcsarsky, Bono Cvijanov, Petar Iakocsev, Lucas Vojnics, Barissa Rogics, Simun Tumbaszov, Barissa Iakocsev, Iozan Horvacski Nicolaus Szagmaister, Ioannes Letics, Mate Peich, Ianos Horváth, Ivan Francecskov, Ioannes Tikvicsky, Tadia Tokics, Lucas Bodics, Petar Lukendin, Gyuro Kopunovics, Ioszo Mamuzics, Luka Franceskov, Fabian Baics, Barissa Kopunovics, Bono Gabrics, Iacobus Kopunovics, Martinus Raicsity, Lovrin Peics, Illia Sztipics, Vranje Evetovics, Illia Dulics, Glisso Aracski, Iosephus Kopunovics. A Magisztrátus tagjai is szavaztak: Petrus Mukics, Ivan Macskovics, Marcus Skenderovics, Iosephus Vizy, Nicolaus Guganovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Lucas Vojnics, Gregorius Vidakovics, Hieronymus Vukovics, Petrus Josics; 4. A választás után megállapították, hogy bírónak Gregorius Krizsanovicsot választották meg.

F: 261.1.pag.319-322. -/1752.

 

1752. április 28.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Kriszanovics bíró, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Marjanusics lovász/lóápoló (konjušar) követeléseinek kifizetése; 2. Elfogadták a városi kamarás (gradski ekonom), Elias Polyakovics számláit.

F: 261.1.pag.322-323. -/1752.

 

1752. május 7.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. Egyszerre szavaztak az Esküdt Polgárság tagjaival, akik: Nicolas Szagmaister, Elias Crnkovics, Georgius Peich, Lucas Baich, Thomas Vojnics, Franciscus Baich, Ioannes Letich, Stephanus Krizsanovics, Nicolaus Brnics, Lucas Vojnics, Iosephus Vukmanovics, Martinus Raicsity, Bartholomaeus Kopunovics, Ioannes Franciskovics, Iosephus Horvatskÿ, Iacobus Prtyity, Iacobus Kopunovics, Thadaeus Sztantics, Bartholomaeus Rogics, Georgius Peich, Iacobus Szucsics, Martinus Szucsics, Ioannes Horvat, Marianus Vojnics, Andreas Balogh, Franciscus Mamuzsich és Georgius Halacs. A fentiek döntöttek a városi tisztviselők éves fizetéséről:

1. Petrus Josić, jegyző (notar)	130 forint
2. Iosephus Krizsanovics, a jegyző helyettese (vicenotar)	50 forint
3. Nicolaus Szagmaister, biztos (komesar)	40 forint
4. Elias Polyakovics, városi kamarás (ekonom)	70 forint
5. Iosephus Mamuzich, pénztáros (perceptor)	70 forint
6. Thadaeus Tokics, borbíró (inspektor za vina)	25 forint
7. Martin Sučić (Martinus Sučić), a piacok és vasárok ellenőre (inspektor za pijace i vašare)	27 forint
8. Andreas Molnar Halasról (Halaš, Hallas) kocsis	öt birkaszőrmét, hét mérce (metret) húst, tíz font sót, négy font szalonnát, két pár térdzoknit (listnjak) és egy pár csizmát
9. Az orgonista, sekrestyés (sakristan), tanító, a fő kocsis és a többi szolga	25 forint
10. Felolvasták De Gillig biztos (komesar) levelét, amelyben fel vannak sorolva azok a házak, amelyekben katonaságot terveznek elszállásolni.

 

A lista a K iratcsomóban van a 18-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.323-324. -/1752.

 

1752. május 8.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Thomas Rudics, Hieronymus Vukovics és Ioannes Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakról volt szó: 1. Kinevezik Iosephus Krizsanovicsot aljegyzővé; 2. Alaptalanként elvetik Elizabetha Tasy kérelmét Halasról (Hallas, Halaš) Georgius Halacs tartozásának kifizetéséről. A tárgyat a K iratcsomóban őrzik a 19-es számmal jelölve; 3. Elfogadják a katonaság elszállásolának számláit. A városi biztos (komesar), Nicolaus Szagmeister elfogadja a városi pénztárnok, Iosephus Mamuzics számláit a katonaság elszállásolásáról.

F: 261.1.pag.324-325. -/1752.

 

1752. május 12.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Catharina Vidakovics özvegye, született Tumbaszovics követelése, hogy tesrvérei, Gregorius és Ioannes Tumbaszovics kifizessék tartozásukat, mint ahogy Ioannes és Matthias testvérei is; 2. Elfogadják Elias Polyakovics számláit a mész vásárlásáról; 3. Körözést/elfogatási parancsot adtak ki Michaël Baky és Ioannes Molnar kunszentmiklósi (Kum Szent-Miklos, Mala Kumanija) lakosok ellen. A halasi (Halass, Halaš)[24] körözés a K iratcsomóban van a 20-as számmal jelölve; 4. Döntés az elhunyt Iovan Krnaiskÿ hagyatékának elosztásáról fiai, Marcus és Marianus Krnaiskÿ, valamint két féltestvérük, Theodorus és Arszenius között; 5. Megtalálták Stanissa Pavlov zsitini (Žitin) lakos iratait, ezeket a K iratcsomóban őrzik a 21-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.325-327. -/1752.

 

1752. május 19.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovity bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazovity és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatják meg: 1. Bejegyzik (intabulatio) Iosephus Totth szegedi lakos (Szegedinum, Segedin) pénzügyi követelését Andreas Balogh felé, aki Szent Maria lakosa.

F: 261.1.pag.327-328. -/1752.

 

1752. május 26.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazovics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják Gregorius Krizsanovics és Nicolaus Szagmaister jelentését az államnak befizetett adóról; 2. Elias Polyakovics kamarás elfogadja a katonai biztos (komesar) elismervényét a fizetésének kiosztásáról; 3. Elfogadják a napidíjak kifizetését és útiköltségét azoknak a küldötteknek (deputat), akik részt vettek azon az ülésen, amin kivetették az adót, ezt Elias Polyakovics kamarás nyújtotta be; 4. Bejegyzik (intabulatio) Thadaeus Tokity pénzügyi követelését Adamus Maróval szemben; 5. Ioannes Sebestinyt, azaz Gyapart, Petrus Mukics szenátor gulyását felmentik a lopás vádja alól.

F: 261.1.pag.328-329. -/1752.

 

1752. június 2.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovity, Marko Skenderovity és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Stephanus Lenárd és Thomas Szaner városi sebészek követelése, hogy a katonai sebésznek, Christophor Hanckének tiltsák be civilek gyógyítását; 2. De Gillig biztos (komesar) értesíti a Magisztrátust, hogy küldöttei (deputati) nem jelentek meg az hadiadó elszámolásán, ami adminisztrációs hiba. A tárgy a K iratcsomóban van a 22-es számmal jelölve; 3. felolvasták a bácskai biztos (komesar), Stephanus Miskolczy és helyettsének (vice komesar), Petrus Latinovics, Kulla (Kula) és Madaras-puszta (Pustara Madaraš) megbízottjainak jóváhagyását, hogy kinevezik a küldötteket (deputati) az adókivetés megbeszélésére. A következő küldötteket (deputati) választották: Ioannes Vojnics és Thomas Rudics szenátorok. A tárgyat K iratcsomóban őrzik a 23-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.329-330.-/1752.

 

1752. június 5.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics és Ioannes Macskovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Levél de Redl adminisztrátornak, amelyben elutasítják Michaëlis Branovacski és Orka Kaics kérelmét a felmentésért az adó fizetése alól; 2. Tanúskodások iratai, amelyek arról szólnak, hogy a tanulók milyen károkat okoztak a szőlőskertekben, a K iratcsomóban vannak a 24-es számmal jelölve. Ezeket: Stephanus Bukvics, Stephanus és Arszeny Boich adták; 3. Jegyzékbe veszik (intabulatio) Franciscus Mamuzsich tartozásait Thadaeus Tokics kérésére. A tárgy a K iratcsomóban van a 25-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.330-331. -/1752.

 

1752. június 19.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Az itáliai Angelis de Marte atya kérésére két forintot adnak alamizsnaként (milostinja) Szent Bertalan (Caroli Botomaei, Karlo Botomei sveti) szerzeteseinek; 2. A katonai biztos (komesar) utasítása az adó fizetésének módjáról a K iratcsomóban van a 26-os számmal jelölve.

F: 261.1.pag.331-332. -/1752.

 

1752. június 26.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Marcus Szkenderovics, Iosephus Iaramazovics, Ioannes Macskovics, Petrus Mukics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics, és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Topolya (Topoliensis, Topola) lakosainak kérelme a zobnaticzai (Zobnatica) aratással kapcsolatban. Az iratok a K iratcsomóban vannak a 27-es számmal jelölve; 2. Elfogadják Elias Polyakovics számláit a zabvásárlásról; 3. Értetsítik a kamarai adminisztrátort, de Redlt (de Redl) Iosephus Horvatskÿ panaszával kapcsolatban, miszerint a városi föld szétosztásánál csalás történt. A tárgy a K iratcsomóban van a 28-as számmal jelölve; 4. Gliso Rassin Ioannes Vojnics gulyásának nyilatkozata a jószáglopással kapcsolatban a K iratcsomóban van a 29-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag332-333. -/1752.

1752. július 14.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Adó gyanánt (contributio, kontribucija) befizettek 1112 forintot; 2. A városi delegátusok Budára (Budim) utazásának Vác (Vaczy, Vac) és Baja (Baja) érintésével, azaz átkelésük a Dunán, és a lovakkal kapcsolatos kiadások részletezése (specifikáció, specifikacija); 3. Felmentik a lopás vádja alól Marcus Szkenderovics szenátor gulyását, Georgius Farkast; 4. Kocsit vesznek a város szükségleteire (currus pensilis). Elias Polyakovics kamarás fizette ki őket; 5. A karmelitáknak alamizsnaként (milostinja) ötven dénáriuszt adnak.

F: 261.1.pag.333-334. -/1752.

 

1752. július 21.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Iaramazovics, Iosephus Kopunovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Arszenium Csolakovicsnak megtiltják a pálinka árusítását a városban; 2. Elfogadják Elias Polyakovics városi kamarás (gradski ekonom) számláit; 3. Georgy Lakó bejelentése, hogy Pakson (Paks, Pakš) felismerte Georgius Kopunovics elveszett lovát. A tárgy a K iratcsomóban van a 30-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.334.-1752.

 

1752. július 25.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazovics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják Elias Polyakovics városi kamarás (gradski ekonom) számláit; 2. Jelentés a városi szalma eladásáról Sebesics-pusztán (Sebesics, pustara Šebešić) és a Ieszenovácz-folyónál (Jesenovac); 3. Engedélyt adnak számlák kifizetése Temesvarynak (Temešvari).

F: 261.1.pag.334-335. -/1752.

 

1752. augusztus 10.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Georgius Krisanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics és Gregorius Vidakovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Antony Barany szegedi lakos (Szegedinum, Segedin) nyilatkozata Glissa Rassin lopásával kapcsolatban. A K iratcsomóban a 31-es számmal jelölve; 2. Kifizetnek Albertusnak (nem írja a vezetéknevet!) negyvennyolc forintot a 24 000 tégla kiégetéséért; 3. Iratok a Michaël Némethi lopásával kapcsolatban a K iratcsomóban vannak a 32-es jelölve; 4. A nyomozás iratai az Esterhazy (Esterhaziano, Esterhazi) ezred (regiment) két dezertőrével kapcsolatban a K iratcsomóban vannak a 33-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.335. -/1752.

 

1752. augusztus 24.
1753. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság közös ülésén jelen vannak Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics és Iosephus Vizÿ szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai Nicolaus Szagmaister, Elias Crnkovics, Iacobus Kopunovics, Andreas Balogh, Laurentius Peich, Simon Tumbaszovics, Iosephus Horvatsky, Stephanus Krizsanovics, Nicolaus Gyorgyevics, Iosephus Mamuzsics, Bonaventura Cvijanovics, Lucas Baich, Ioannes Franceskovics, Elias Polyakovics és Thadaeus Tokics. Arról döntöttek, hogy delegációt küldenek Budára, Nicolaus Karasz szegedi jegyző (notar) követelésével kapcsolatban, hogy Ludas-puszta (Ludas, puszta Ludoš) egy részét a Jeszenovácz-folyócskánál (Jesenovac) Horgos-pusztához (Horgas, Horgoš) csatolják. Ezzel a követeléssel kapcsolatban Lucas Vojnics szenátor és Petrus Josics jegyző úgy vélik, felsőbb instanciákhoz kell fordulni Budán (Budim) és Pozsonyban (Posonium, Požun).

F: 261.1.pag.335-336. -/1752.

 

1752. augusztus 29.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Gregorius Vidakovics, Ioannes Macskovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Iosephus Fodor panaszát Iacobus Bacsics ellen rágalmazás miatt; 2. A szintaxis tanításához a ferences tanár mellé laikus tanárt is alkalmazni kellene; 3. Kifizetnek Spandolia Manoilovics kereskedőnek hetvenegy forintot a vásárolt áruért. A kifizetést Elias Polyakovics városi kamarás (ekonom) hajtja végre.

F: 261.1.pag.336-337. -/1752.

 

1752. szeptember 3.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Marcus Skenderovics, Thomas Rudics és Nicolaus Guganovics szenátorok. Négy tanuló éjszakai kilenégéseiről kapnak beszámolót, elítélik őket lopás és súlyos testi sértés miatt, a kihágást a következők követték el: Ioannes Patyi, Andreas Ballÿ, Ioannes Horváth, Ioannes Bartus. A verekedésbe Stephanus Bukvics, Stephanus és Arszenius Boics, ezen kívül Iovan Zvekics, Iovan Alesics, Michailo Zvekics és Petrus Vukkovics is bekapcsolódtak. További részletek a verekedésről a K iratcsomóban vannak a 24-es számmal jelölve. A kihágást elkövetőket börtönre és egyenként harminc botütésre ítélték.

F: 261.1.pag.337-338. -/1752.

 

1752. szeptember 18.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Petrus (sic!) Mukucs, Marcus Skenderovics, Ioannes Macskovics, Thomas Rudics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ladislai Meszáros szegedi lakos (Szegedinum, Segedin) panaszát Ioannes Macskovics szenátor ellen, mert ok nélkül börtönözte be az őreivel (hajdones, hajdú). Ugyanekkor zárták be Radoszav Radissicsot is. A tanú ebben az esetben Stephanus Porkolab volt; 2. Mágállapítják a pálinka árát; 3. Pénzbüntetésre ítélik Thomas Szaner sebészt káromkodés miatt. Iosephus Vizÿ panaszolta be Lucas Vojnics, azaz Lukacsics felesége, Petronella miatt; 4. Sürgetik az adó beszedését, a tárgy a K iratcsomóban van a 34-es számmal jelölve; 5. Eljárás van folyamatban Demetrius pap ellen, azzal a gyanúval, hogy illegálisan eskette össze Ioannes Dorosar bigámistát. A tárgy a K iratcsomóban van számmal jelölve; 6. Egy forintot adnak azoknak a jezsuitáknak, akik alamizsnáért koldulnak.

F: 261.1.pag.338-339. -/1752.

 

1752. szeptember 22.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Iosephuis Iaramazovics, Iosephus Kopunovics és Petrus Mukics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Petrus Iacocsevics panasza Paulus Skenderovics ellen, mert ez megverte. A tanú, Ioannes Puzics ezt megerősítette. Paulus Skenderovicsot pénzbüntetésre ítélték. 2. Büntetést kapnak Michaël Szrdanov pásztor, Glisso Rassin, gulyás, valamint Ioannes Vojnics és Santa Ioska jószáglopás miatt; 3. A polgárok közé fogadták Adamus Karo szíjgyártót Bajáról; 4. Megbüntetik Miska pásztort, pénzbüntetésre és botozásra ítélik.

F: 261.1.pag.340-341. -/1752.

 

1752. október 8.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Hieronymus Vukovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elias Polyakovics ki nem égetett téglát vásárol egy tompai (Tompa) épület felépítéséhez; 2. Az ács költségei a tompai (Tompa) épület tetőszerkezetének mukálataiért; 3. A tompai (Tompa) épület tetejének borítását végző munkások költségei.

F: 261.1.pag.341. -/1752.

 

1752. október 16.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Hieronÿmus Vukovics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Nicolaus Szagmajster, Elias Crnkovics, Fabianus Baics, Bartholomaeus Rogics, Elias Sztipics, Georgius Aracsky, Simon Tumbaszovics, Bartholomaeus Iakocsevics, Stephanus Krizsanovics, Lucas Vojnics, Ioannes Franceskovics, Albertus Stipić, Petrus Szarics, Elias Dulity, Iosephus Bacsin, Georgius Peics, Iosephus Schimocovics, Ioannes Tikvicski, Martinus Szucsics, Lucas Franceskovics, Thadaeus Sztantics, Thomas Purcsarsky, Iosephus Mamuzsich, Thadaeus Tokics, Laurentius Peich és Iacobus Szucsics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Emelik a bor forgalmi adóját; 2. Emelik a bor eladási árát; 3. Emelik a pálinka árát; 4. Kinevezik a küldöttséget (delegacija), amely a illegális határkövek lerombolását végzi Horgas (a mai Horgoš) határán. A szenátorok közül a küldöttek: Nicolaus Guganovics, az Esküdt Polgárságból pedig: Iacobus Szucsics, Elias Crnkovics, Bartholomaeus Rogics, Simon Tumbaszovics, Stephanus Krizsanovics, Ioannes Tikvicski, Iosephus Schimocovics, Fabianus Baics, Georgius Peics, Lucas Vojnics és Thadaeus Tokics. 5. Kinevezik a katonaság elszállásolását végző küldöttséget (delegacija), ennek tagjai: Marcus Skenderovics, Lucas Vojnics és Iosephus Visy szenátorok, az Esküdt Polgárság tagjai közül: Nicolaus Szagmajster, Georgius Puzich, Georgius Araczky, Simon Tumbasz, Mathaeus Peics, Bartholomaeus Rogics és Georgius Peics; 6. Az üveges számláit kifizetik.

F: 261.1.pag.341-343. -/1752.

 

1752. október 22.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Ioannes Macskovics, Thomas Rudics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Vojnics szenátor és Nicolaus Szagmajster benyújtják az adó elszámolását az 1751/52-es évre; 2. Kifizetik a jutalmat három katonaszökevény elfogásáért; 3. Megszabják Marcus Vukelics tanító évi fizetését; 4. A ferenceseknek adományozott bor értéke; 5. Catharina Polyak testamentuma a K iratcsomóban van a 32-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.343-344. -/1752.

 

1752. november 20.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Marcus Szkenderovics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Visÿ szenátorok. A következő ügytárgyakról volt szó: 1. Kifizetik honoráriumot a Ludas-puszta (Ludas, pustara Ludoš) határát meghatározó bizottság tagjainak. A határ meghatározását a következők végezték: Emericus Csejtej és Mircus Adamovics. A honoráriumot Elias Polyakovics fizeti ki; 2. Kifizetik a honoráriumot a munkásoknak, akik részt vettek Ludas-puszta (Ludas, puszta Ludoš) felé történő határmegjelölésben. A honoráriumot Elias Polyakovics fizeti ki; 3. De Redl, a Magyar Kamara adminisztrátorának parancsa a tized szállításával kapcsolatban a K iratcsomóban van a 33-as számmal jelölve; 4. Ioannes Lukics, Szent Maria lakosának kérelme, Georgy Nicolics, akit még Gyorgyevicsmak is hívnak, ügyével kapcsolatban. A K iratcsomóban van a 34-es számmal jelölve; 5. Az iratok a Georgius Vorgics és egy a Carolo Palffiani-ezredből (regiment) való katonával történt félreértéssel kapcsolatban a K iratcsomóban vannak a 35-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.344. -/1752.

 

1752. december 1.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizy szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kifizetik a kovácsmester számláit (a nevét nem tüntették fel); 2. Kifizetik az asztalos számláit (a nevét nem tüntették fel); 3. A Iosephus Hál, akit Santanak is neveznek, meghallgatásáról szóló iratok a K irtacsomóban a 36-os számmal jelölve találhatók.

F: 261.1.pag.344-345. -/1752.

 

1752. december 5.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Georgius Vidakovics, Ioannes Macskovics, Marcus Skenderovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ, és az Esküdt Polgárság tagjai: Nicolaus Szagmajster, Martinus Szucsics, Georgius Peics, Iosephus Schimokov, Franciscus Baics, Thadaeus Tokics, Elias Polyakovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Bernics, Laurentius Peics, Thadaeus Sztantics, Elias Crnkovics, Lucas Baics, Antonius Bulyovcsics, Bartholomaeus Rogics és Iacobus Szucsics szenátorok. Az ülésen a következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Deputációt küldenek Pozsonyba (Posun, Požun) a Ludas (Ludoš) és Horgas (Horgoš) közötti vita rendezése érdekében, ezen kívül azért, hogy a tizedet Baja (Baja) vagy Szeged (Szegedinum, Segedin) érintésével küldjék-e. A küldöttek: Thomas Rudics és Iosephus Vizÿ szenátorok; 2. A szolnoki (Szolnok, Solnok) ferences rendháznak (rezidencija) kifizetnek száz forintot éves kamat címen; 3. Elias Polyakovics a városi kamarás, több számlát fizet ki a városi kőfaragónak a kályha megjavításáért.

F: 261.1.pag.345-346. -/1752.

 

1752. december 14.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazovics, Gregorius Vidakovics és Marcus Skenderovics. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. De Redl adminisztrátor levelét tudomásul vették és kiengedték a börtönből Stephanus és Matthias Bernicset óvadék ellenében. Ioannes Macskovics, Elias Crnkovics és Nicolaus Bernics felelnek a két szabadon engedettért. A tárgy a K iratcsomóban van a 37-es számmal jelölve; 2. Ítélet Nicolaus Neorcsics, Iosephus és Lucas Szarics, valamint Thomas Rajin verekedéséről Csantavér-pusztán (Csantaver, Čantavir). Thomas Rajint botütésre és az orvos költségeinek kifizetésére ítélték; 3. Elias Polyakovics kifizeti a bérleti díjat Iosephus Bacsin épületének használatáért.

F: 261.1.pag.346-347. -/1752.

 

1752. december 29.
1753. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Petrus Mukics és Iosephus Kopunovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kifizetik a számlákat Nicolaus Gerk kereskedőnek; 2. A nyomozás iratai Marcus Klyunovics és Franciscus Gómkettö szegedi lakos (Szegedinum, Segedin) vitájával kapcsolatban a K iratcsomóban vannak 38-as számmal jelölve; 3. Iratok az adóbehajtók jövetelének bejelentésével kapcsolatban a K iratcsomóban a 40-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.348. -/1753.

 

1753. január 6.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krisanovics bíró, Ioannes Vojnics, Ioannes Macskovics, Iosephus Kopunovics, Thomas Rudics, Lucas Vojnics és Iosephus Vizÿ szenátorok, az Esküdt Polgárság tagjai: Georgius Peich, Fabianus Baics, Simone Tumbaszov, Iosephus Mamusich, Ioannes Tikvicsky, Franciscus Baich, Iacobus Kopunovics, Ioannes Horváth, Lucas Baich, Iosephus Horvatsky, Bartholomaeus Rogics, Lucas Vojnics, akit még Lukacsicsnak is hívnak, Iosephus Temunov, Elias Dulity, Thadaeus Tokics és Georgius Halacs. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Az 1743-tól 1750-ig az adóhátralék növekedése fejében átvett jószág árjegyzéke; 2. A megbízottak (delegátusok), akik az adó megfizetéseként átveszik a jószaágot: Iosephus Vizÿ és Iosephus Krizsanovics jegyző (notar), és az Esküdt Polgárság tagja, Georgius Peics; 3. A városi kamarás (gradski kamerar), Elias Polyakovics, kifizeti a városi sebész, Stephanus Lenárd tiszteletdíját Sztojan (Vlaha Stojan) gyógyításáért, aki gulyás volt Veszelinovicsnél, és akinek Georgius Milossev okozott sérülést.

F: 261.1.pag.352-353. -/1753.

 

1753. január 8.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krisanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukity, Ioannes Macskovics, Gregorius Vidakovics, Marcus Szkenderovity, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Békés egyezség Thomas Saner sebész és Ioannes Klukovity között a tartozások kifizetéséről; 2. Nagy István panasza Ioannes Nimcsevics ellen, mert nem fizette vissza az előleget; 3. A kocsmárosoknak kötelező összeg elszámolását rendelik el a bort és a pálinkát illetően; 4. A város 420 forint kölcsönt vesz fel a szolnoki (Szolnok, Solnok) ferences rendháztól (rezidencija). A pénzt Elias Polyakovics kamarás (kamerar) veszi fel; 5. A ferenceseknek öt forintot fizetnek ki a Városháza megáldásáért január 5-én.

F: 261.1.pag.353-354. -/1753.

 

1753. január 15.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazovics, Marcus Skenderovity, Gregorius Vidakovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Csökkentik az adóját a székbíró és borbíró (nadzornik krčme és nadzornik mesare) nemes Iacobus Szucsicsnak; 2. Elias Polyakovics kifizeti a kereskedő, Marcus Vuich számláit; 3. Büntetést kapnak Petrus Kozar és Georgius Jozay orvosa (sebésze), kocsmai verekedés miatt. A tanúk Ioannes Klukovics kocsmáros, Adamus Betyar és Paulus Betyar. Petrus Kozart harminc botütésre ítélték, a sebészre pedig négy forint pénzbüntetést róttak ki.

F: 261.1.pag.354-355. -/1753.

 

1753. január 19.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, valamint Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics és Iosephus Visy szenátorok. A következőket vitatták meg: 1. Elias Polyakovics városi kamarás kifizeti a szíjgyártó, Stephanus Passa számláját; 2. Elias Polyakovics tizennyolc forintot fizet Adamus Karó szíjgyártónak négy ló felszereléssért; 3. Paulus Todorovics kereskedő panasza a nemes Lucas Szucsics ellátója, Iosephus és Georgius Puzics, valamint Stephanus Kolcsics ellen, azok tartozásai miatt; 4. Elfogadják a számlát a Magisztrátus asztalára vásárolt terítőért; 5. Iratok Adamus Maro debreceni (Debreczen, Debrecen) dezertőr elfogásáról az L iratcsomóban vannak az 1-es számmal jelölve; 6. Iratok arról a kétszáz forintról, amelyet lefoglaltak a kúlai (Kula) sörfőzde javára, az L itarcsomóban vannak a 2-es számmal jelölve, mint ahogy de Redl adminisztrátor levele is, amelyet Hieronymus Vukovicsnak írt ugyanebben az ügyben.

F: 261.1.pag.355-357. -/1753.

 

1753. február 7.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazovics, Gregorius Vidakovics és Petrus Mukics szenátorok. Lefolytatták a vizsgálódást a Zentán (Szenta, Senta) eltűnt birkákkal kapcsolatban, amelyek Ioannes Franciskovics, Marcus Kopunovics és Matthias Peich tulajdonai voltak. A birkákat Iovan Zsivanov őrizte. A kárért az említett Iovan és gyámja, Zsivan Petrov felel, valamint az Esküdt Polgárság tagja, Szlavity Blagojev.

F: 261.1.pag.357-358. -/1753.

 

1753. február 8.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Ioannes Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics és Iosephus Vizÿ szenátorok. Döntéseket hoztak nyolc pontban, amelyben az idegenek betelepedését szabályozták, valamint a házak és a földek adásvételét.

F: 261.1.pag.358-359. -/1753.

 

1753. február 16.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazovics, Gregorius Vidakovics, Marcus Skenderov, Ioannes Macskovics, Thomas Rudics, Petrus Mukics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Egy görög kereskedőnek, oszmán alattvalónak megengedik, hogy egy évig kereskedjen Szent Mariaban. Az engedélyt Szent György (S. Georgy Militics et Martiris, sv. Đorđe) ünnepére adják; 2. Vizsgálat azokról a tartozásokról, amelyet több Szent Maria-i katolikus és Georgius Halacs is Szabadkáról (Szabatka, Sabatka), most Szent Maria, követel a kiköltözött pravoszláv lakosoktól: Velimir Avramovics hadnagytól, Szava Gyurgyevicstól, Milanko Szekulicstól és Maxim Iakicstól. Ezekkel a tartozásokkal kapcsolatban de Redl (de Redl) adminisztrátor is intézkedett; 3. Követelik az információt Maria Baics elfogott férjéről, Petrus Szadajról, akit Halason (Halass, Halaš)[25] fogtak el. 4. Kivizsgálják annak a tehénnek a kifizetését, amelyet Velimir Avramovics hadnagy, a pravoszláv mészárszék volt székbírója parancsára vágtak le a pravoszláv mészárszéken Szent Mariaban. A tiszamenti (Tibiscanus, Potisje) Lazarus Marics (Lazar Marić) ölte le, ahogy arról két tanú tanúskodott is. A tárgy az L iratcsomóban van és a 4-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.359-361. -/1753.

 

1753. február 18.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Lucas Vojnics, Ioannes Macskovics, Iosephus Iaramazovity, Petrus Mukity, Thomas Rudity és a Választott Község (Selecta commitate) tagjai: Elias Crnkovics, Thadaeus Sztantics, Iosephus Horvatskÿ, Georgius Halacs, Iosephus Temunov, Iosephus Schimokov, Vitus Kuiuncsity, Albertus Sztipics, Georgius Peich, Bartholomaeus Rogics, Nicolaus Szagmajster, Nicolaus Bernics, Lucas Baics, Ioannes Vukov, Marianus Vojnics, Ioannes Ticsurinov, Laurentius Peich, Stephanus Krizsanovics, Lucas Vojnics, Elias Polyak és Bonaventura Gabrity. Egyhangúlag döntöttek a következőkről: 1. Kinevezik a Pozsonyba (Posonium, Požun) utazó küldötteket (delegátusokat), akik szorgalmazni fogják az ellentét megoldását Nicolaus Karasz szegedi jegyzővel Ludas (Ludoš) és Horgos (Horgas, Horgoš) ügyével kapcsolatban. A küldöttség (delegáció) tagjai: Thomas Rudics és Iosephus Vizÿ szenátorok. 2. Mivel a lakosok nagyon kevés jószágot írtak össze, amelyek után adóznának, ezért a város bizottságot jelöl ki a jószág összeírására az egyes pusztákon: Bajmok- (Bajmak) és Györgyén-pusztára (Đurđin) Bartholomaeus Rogics, Lucas Vojnics és Vitus Kuluncsics a megbízott; Zobnaticára (Zobnaticza, Zobnaticu) és Nagyfény-pusztára (Nagy-Fény, Žednik) Iacobus Prtyity, Bonaventura Gabrity és Georgius Peich; Csantavér- (Csantavér, Čantavir), Verusics- (Verušić) és Ludas-pusztára (Ludas, Ludoš) Iosephus Horvatsky, Nicolaus Bernics és Elias Sztipics; Vantelek- (Vantelek) és Tavankút-pusztára (Tavankut) Bonaventura Cvijanov, Ioannes Franciskovics és Iosephus Schimokov kaptak megbízást; Kelebia-. (Kelebija) és Sebesics-pusztára (Šebešić) Ioannes Vukovics, Simonem Tumbasz és Iacobus Szucsics; 3. Megállapodás a város és az özvegy, nemes Helena Szucsics között a családi vagyon használatáról a gyermek, Iosephus Szucsics nagykorúságáig.

F: 261.1.pag.361-363. -/1753.

 

1753. február 19.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Ioannes Mukics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Nicolaus Guganovics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Macskovics szenátor panasza több városlakó ellen, akik nem fizették ki a hitelre vásárolt árukat, amelyeket az ő boltjában vettek; 2. Bírósági megállapodás a családi tartozások átvételéről Paulus, Bartolomaeus, Mattaeus és Ioannes Vlaovics között; 3. Ioannes Budimlics vádlott hiányzása miatt nem tartották meg a bírósági tárgyalást. Iacobus Budimcsevics emelt panaszt ellene. 4. Catharina Vidakovics özvegyasszonynak elengedik az adóbefizetési kötelességét, amíg a gyerekei kiskorúak.

F: 261.1.pag.363-364. -/1753.

 

1753. február 26.
1754. Az ülésen jelen voltak Gregorius Krizsanovics bíró, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Skenderov és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bírósági megállapodás Lucia Rudics özvegyasszony birtoka egy részének felosztásáról fia, Antonius Rudics és testvérének fia, Gregorius Malecskovics között.

F: 261.1.pag.364. -/1753.

ITT HIÁNYZIK EGY LAP A KÖNYVBŐL, EZÉRT NEM TUDJUK A MAGISZTRÁTUS KÖVETKEZŐ ÜLÉSÉNEK PONTOS DÁTUMÁT SEM.

1753. (nincs pontos dátum, mert hiányzik az előző lap)
1754. Egyhangúlag elfogadták, hogy Franciscus Gabrics legyen a székbíró (nadzornik mesara) Philippum Radanovics helyett; 2. A számlák ellenőrzésével a következőket bízták meg: Franciscus Evetovics, Georgius Kopunovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok, valamint Petrus Iosics jegyző (notar), ezen kívül az Esküdt Polgárság tagjai: Elias Cernkovics, Elias Polyakovics, Nicolaus Szagmajster és Iacobus Szucsics. 3. A város figyelmeztetést kap, hogy mielőbb fizesse ki adóhátralékát. A dokumentum az L iratcsomóban van és a 7-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.365.-/1753.

 

1753. március 30.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics bíró, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Gregorius Vidakovics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik Marianus Vojnicsot, mert nem jelentette a Magisztrátusnak szőlőskertjének eladását; 2. Mivel több szenátor hiányzott, elhalasztják a tárgyalását Gregorius Krizsanovics bíró kérelméről, hogy megkapja Ioannes Budimlics Zobnatica-pusztai (Zobnaticza, Zobnatica) legelőit pozsonyi (Posonium, Požun) és bécsi (Vienna, Beč) utazásai fejében; 3. Engedélyt adnak Szeged (Szegedinum, Segedin) lakosainak, hogy illeték fizetése ellenében a Körös-folyóban (Kereš) teknőcökre vadásszanak. Az illetéket Elias Polyakovicsnak kell befizetni.

F: 261.1.pag.365-366. -/1753.

 

1753. április 6.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Kriszanovics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Albertus Sztipics panaszát Georgius Halacs ellen, az eladott ökrök kifizetésének halogatása miatt; 2. Megállapodás Hieronymus és Matthias Vukovics hagyatékának elosztásáról Antonius és Hieronymus Vukovics között; 3. Megtiltják az árokásást a szőlőskertek és szántók körül, ha azt a Magisztrátus nem engedélyezi. Sürgetik az adó befizetését a privilégiumok költségeinek kiegyenlítéséért; 4. Értesítés Michaël Santa elfogásáról Halason (Halass, Halaš).[26] A tárgyat az L iratcsomóban őrzik a 8-as számmal jelölve. 5. Hívatják a város delegátusait Budára (Budim) az adó kiszabására. A meghívólevél az L iratcsomóban van a 9-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.366-367. -/1753.

 

1753. április 9.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Kriszanovics bíró, Iosephus Iaramazovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bírósági ítélet Ioannes Budimlics és Lucas Bernics jogvitája kapcsán, melynek tárgya két tehén, név szerint Mattora Rogatta[27] és Stirka; 2. Bírósági ítélet Ioannes Budimlics és Bartholomaeus Rogics jogvitájában, amelynek tárgya hat tehén; 3. Büntetést kapnak Gregorius Crnyakovics, Mihaël Kukta, Ioannes Malecskov és egy bizonyos Franye, akik egy elásott kincs után kutatva kárt okoztak tizenhat tőkén Elias Bacsin szőlőskertjében; 4. Kötelezik Rista és Gyuka Szimcsevicset, hogy kifizessék tartozásukat Krsta Sztoikovicsnak Szent Ivanból (Sent Ivan). A kifizetést a következő szenátorok parancsolják meg: Iosephus Iaramazov, Lucas Vojnics és Petrus Ioszics jegyző (notar). A tárgy az L iratcsomóban van a 10-es számmal jelölve; 5. Iacobus Budimcsevics, Lucas Bernics és Ioannes Budimlics vitájának iratai az L iratcsomóban vannak a 11-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.367-369. -/1753.

 

1753. április 16.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Gregorius Krizsanovics bíró, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Nicolaus Guganovics és Hieronÿmus Vukovics szenátorok, mint ahogy az Esküdt Polgárság következő tagjai: Nicolaus Szagmajster, Georgius Halacs, Georgius Peics, Stephanus Tumbasz, Bartholomaeus Rogics, Nicolaus Bernics, Albertus Sztipics, Elias Crnkovics, Thadaeus Sztantics, Iacobus Prtyity, Georgius Puzics, Martinus Malogursky és Elias Polyakovics. Elfogadják a székbíró (nadzornik gradskih mesara), Georgius Kopunovics és Franciscus Evetovics számláit. A számlák az L iratcsomóban vannak a 12-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.369. -/1753.

 

1753. április 24.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen volt minden tag, és az Esküdt Polgárság tagjai. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Szolgálata lejártával Gregorius Krizsanovics bíró visszaadja a város kiváltságleveleit és a város pecsétjeit, amelyeket eddig ő őrzött; 2. A következőket javasolták az új bírónak: Gregorius Krizsanovics, Thomas Rudics és Lucas Vojnics. A szavazással az új bírónak Thomas Rudicsot választották meg; 3. Átadják az új bírónak a kiváltságleveleket és a pecsétet megőrzésre; 4. Az új bírót megbízzák azzal, hogy lelkiismeretesen teljesítse a Magisztrátus döntéseit; 5. Megtiltják a városi kamarásnak (gradski ekonom), hogy előzetes engedély nélkül egy forintnál többet kifizessen; 6. Az elhunytak helyére kinevezik az Esküdt Polgárság új tagjait, ezek: Iosephus Krizsanovics és Iacobus Vojnics Tesics.

F: 261.1.pag.369-370. -/1753.

 

1753. április 26.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Meg akarják akadályozni a város fiatal és egészséges lakosainak felmentését az adó fizetése alól. A vizsgálatot az adó fizetéséről Ioannes Vojnics, Hieronymus Vukovics[28], valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Elias Crnkovics, Lucas Bodics, Thadia Sztantics, Gregorius Aracsky és Ioannes Horvath folytatják le; 2. Lellenőrzik a határkerítések szabályosságát a házak között. Erre Petrus Mukics, Lucas Vojnics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazovity szenátorok, és az Esküdt Polgárság tagjai közül Martinus Raicsity, Franciscus Evetovics, Bonaventura Gabrics és Georgius Puzics kapnak megbízatást; 3. Megalakítják a Jószágok Számlálásának és Összeírásának Bizottságát. A Bizottság tagjai: Iosephus Horvatsky, Nicolaus Bernics, Elias Sztipics, Iacobus Szucsics, Georgius Halacs, Stephanus Krizsanovics, Matthias Peich, Marianus Malagursky, Ioannes Vukov, Albertus Sztipics, Georgius Peich, Fabianus Baich, Iosephus Temunov, Iosephus Schimokov, Franciscus Baics, Bono Czvianov, Elias Dulics, Iacobus Kopunovics, Bartholomaeus Rogics, Lucas Vojnics és Simon Tumbasz; 4/a. Felolvasták Michaël Gabrics levelét Ioannes Dragavicscsal kapcsolatban 4/b. A város tiltakozik a megye meghívólevele ellen, amelyben az adók kivetésének megvitatására hívták a képviselőit; 5. A kőművesek napidíjának részletezése (specifikáció, specifikacija) az új Városháza építésével kapcsolatban; 6. Elfogadják a szénavásárlásról szóló számlákat; 7. Elfogadják a városi kamarás (ekonom) szóban tett jelentését a pénzösszegekről, amelyet a város jótevőinek adott; 8. Elfogadják a tüzelő vásárlásának számláit.

F: 261.1.pag.370-372. -/1753.

 

1753. április 29.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskov, Lucas Vojnics, Marcus Szkenderov, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, a Választott Polgárság[29] tagjai: Elias Polyakovics, Lucas Baics, Lucas Vojnics, Ioannes Letics, Georgius Halacs, Marianus Vojnics, Elias Dulics, Gregorius Araczky, Thadaeus Sztantics, Ioannes Vukov, Bartholomaeus Rogics, Iacobus Szucsics, Thomas Vojnics, Iosephus Horvatsky, Bono Gabrics, Petrus Szarics, Georgius Puzics, Franciscus Gabrity, Vitus Kuluncsics, Ioannes Franciskovics, Lucas Franciskovics, Georgius Peics, Iosephus Bacsity, Stephanus Krizsanovics, Franciscus Mamuzic, Nicolaus Bernics, Ioannes Horvath, Fabianus Baics és Andreas Balogh. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megszabják évi fizetés minden városi hivatalnoknak:

 

1. Petrus Iosics, esküdt jegyző 150 forint
2. Iosephus Krizsanovics, a jegyző helyettese (vicenotar) és kamarás (kamerar) 70 forint
3. Iosephus Mamuzsics, pénztárnok-perceptor[30] 70 forint
4. Nicolaus Szagmajster, biztos (komesar) 1 metrikus                                 cent hús és

1/2 cent                                                                                                                                    faggyú,                                                                                                                                    ezen kívül                                                                                                                                40 forint

5. Thadaeus Tokics, borbíró (nadzornik vina)                 25 forint
6. Martinus Szucsics, a piacok ellenőre 24 forint
7. Simon Romics, orgonás 2 metrikus cent hús és

65 forint

8. Martinus Missuraÿ, sekrestyés (crkvenjak) 40 köteg

nád és

40 forint

9. Maria Rosafa, tanítónő 20 forint
10. Stephanus Kovacs, börtönőr 1 metrikus                                 cent hús,

15 metret                                                                                                                                 búza és 46                                                                                                                               forint

11. A város hat őre (pandurones) 2 pár                                 csizama és                                                                                                                               mindegyik                                                                                                                               10 forintot

összesen

60 forint

12. Georgius Milossev, lovász 2 kocsi                       széna és

10 metret                                                                                                                       zab 40                                                                                                                                      forint

13. Matthias Micsics, lovász,                                                                2 kocsi                                                                                                                           széna és 10                                                                                                                              metret zab

30 forint

14. Ioannes Marianusics, lovász 2 kocsi                                                                                                                           széna és 10                                                                                                                              metret zab

30 forint

15. Ioannes Pencsics, lovász 2 kocsi

széna és 10

metret zab

30 forint

16. Stephanus Vida, első kocsis (prvi kočijaš) 1 egy                                                                                                                                       hosszú                                                                                                                                     kabát                                                                                                                                        (gunj),

csizma és 2                                                                                                                              pár cipő, 5                                                                                                                               ködmön                                                                                                                                   (irhabunda,                                                                                                                              kožuh), 12                                                                                                                                 metreta                                                                                                                                     gabona,                                                                                                                                    1cent hús,                                                                                                                                30 font só                                                                                                                                és 20 forint

17. Paulus Ianossek, a kocsis helyettese (drugi kočijaš), 5 ködmön                                 (irhabunda,                                                                                                                              kožuh), 1                                                                                                                                 pár csizma,                                                                                                                              9 metret                                                                                                                                   gabona, 1                                                                                                                                 cent hús, 12                                                                                                                             font                                                                                                                                          szalonna és                                                                                                                              12 font sót                                                                                                                                 és 20 forint
18. A ferenceseknek 30 forint

 

2. Thomas Rudics bíró, Ioannes Voinics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, Iosephus Krizsanovics jegyző (notar) valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Nicolaus Szagmajster, Elias Crnkovics, Iacobus Prtyity, Georgius Puzics, Andreas Balogh és Gregorius Araczky összeírják a jószágállományt, ezen kívül meghatározzák az adókivetés kulcsát is, amelyet jószágonként alkalmaznak. 3. A nemesek adója földjeik mérete alapján fizetendő. 4. A jövében a jegyző, Petrus Iosics is adót fog fizetni; 5. A jövőben az orgonás, Simon Romics is adót fog fizetni; 6. Amennyiben Ioannes Budimlics elköltözik a városból, birtokát Zobnatica-pusztán (Zobnaticza, pustara Zobnatica) a Ieszenovacz-folyócska (Jesenovac) közelében Lucas Vojnics szenátor veszi át, ő pedig átadja a városnak a saját, a város belsejében található földjét.

F: 261.1.pag.372-375. -/1753.

1753. április 30.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Marcus Skenderov, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bírósági megállapodás Bozso Vojnics és az örökbefogadott Iancsika között a családi vagyon elosztásáról; 2. A romák (Cigan) gyűlése Martinus Gneczint választotta meg saját vajdásának (vojvoda); 3. Megállapodás a pénzügyi követelés kifizetés idejéről Stipan Tumbaszovics és Ioannes Budimlics között; 4. Kötelezik Antonius Vukovicsot és Stanislaus Tikviczkyt, hogy adják át az elismervényeket Franciscus Adamovics, szekszárdi (Szekszard, Szekszárd) biztosnak (provizor); 5. Elias Polyakovics kifizeti az egy forint és ötven dénáriuszt a ferenceseknek a miséért, amit a város bírójának kiválasztásáért mutattak be; 6. Az adó kifizetése gyanánt megvásárolt bor ára; 7. Ioannes Klyukovics fogadós kifizette tartozásait, azaz a városi kocsma bérleti díját Elias Polyakovicsnak; 8. Befizetik az elkóborolt jószágokért kirótt büntetésből származó jövedelemet; 9. Befizetik a városi pénztárba Ioannes Klyukovics és Christophorus Hancke tartozásait; 10. Befizetik Elias Polyakovicsnak a városi pénztárba Andreas Vuiavics vendéglős tartozásait; 11. Befizetik a büntetéseket az adó elkerülése (az adó eltitkolása) miatt.

F: 261.1.pag 375-378. -/1753.

 

1753. május 4.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics és Gregorius Vidakovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Engedélyt adnak Matthias Iaramazovicsnak, hogy saját földjén Bajmokon (Bajmak, Bajmok) kutat ásson; 2. Megbüntetik Stephanus Vidnyakyt, akit még Tökösnek is hívnak, a bor illegális árusításáért; 3. Megbüntetik Panna asszonyt, Ioannes Doskocs feleségét, a bor illegális árusításáért; 4. Nicolaus Proja azért kap tizenöt botütést, mert illegálisan árult italt. 5. Elisabeth asszonyt, Franciscus Vaschkudy feleségét megbüntetik, mert rágalmazta Ioannes Iuhasz feleségét. Elfogták és tíz nap börtönre ítélték.

F: 261.1.pag.378-379. -/1753.

 

1753. május 7.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics. Megbüntetik Casparus Nagyot, akit még Geronak is hívnak, mert a betyároknak illegálisan mért nagy mennyiségű bort.

F: 261.1.pag.379. -/1753.

 

1753. május 11.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik Iacobus Prtyityet, mert a Városháza helységein kívül kereskedett bakokkal; 2. Megbüntetik Ioannes Mereczk tehenészt, mert megengedte, hogy a farkasok széttépjenek egy tehenet, amely Martinus Taskovics tulajdona, és a hús fennmaradó részét nem adta vissza a tulajdonosnak; 3. Lefoglalják Todor Miatov martonosi (Martonoss, Martonoš) lakos három tehenét, mert nem fizette ki gyógyításának költségeit Thomas Szaner sebésznek; 4. Megbüntetik Ioannes Betleban feleségét, mert illegálisan árulta a bort; 5. Elfogadják Gregorius Krizsanovics boltosnak (dućandžija) számláit, ezeket Iosephus Krizsanovics kamarás (kamerar) fogja kifizetni.

F: 261.1.pag.379-381. -/1753.

 

1753. május 18.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazovics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Nicolaus Guganovics, Hieronÿmus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik a kunbajai pásztort (Kun-Baja, Kunbaj), Georgius Iuhászt, mert megengedte, hogy egy üszőt széttépjenek a farkasok. Georgius Cziczvarics panaszolta be; 2. Megbüntetik Ioannes Mako pásztort, mert elvesztett egy üszőt. (Petrus Vojnics panaszolta be); 3. Megbüntetik Marcus Puhalov pásztort, mert nem őrizte lelkiismeretesen a nyájat. Hieronymus Vukovics és Kuiuncsics özvegye panaszolta be; 4. Stephanus Tukulyacz panasza Andreas Czvianov ellen, mert ez nem fizette ki kétévi bérét; 5. (hiányzik!) 6. Iosephus Krizsanovics kamarás elfogadja a vásárok felügyelőjének elszámolását; 7. Jóváhagyják egy lakatos számláit (a neve nincs feltüntetve); 8. Thomas Rudics bíró írásban kérte a kamarás Iosephus Krizsanovicstól, hogy fogadják el számláit tízezer tégla vásárlásáról a Városháza építéséhez.

F: 261.1.pag.381-383. -/1753.

 

1753. május 25.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kifizetik a napidíjakat a revíziós bíróság tagjainak, és egy külön honoráriumot a hóhérnak az egyik fogoly kínzásáért; 2. Megbüntetik Martinus Kalmart, akit Paksinak is hívnak, jószáglopás miatt. A lopásban benne voltak Ioannes Heredy és Michaël Bily csávolyi (Csavoly, Čavolj) lakosok is. A tárgyat az L iratcsomóban őrzik a 14-es számmal jelölve; 3. Nicolaus Szagmajster beszámolt a folyó év adóterheiről, ami 3360 forintot tesz ki, és aminek befgizetésére Iosephus Krizsanovicsot kötelezik.

F: 261.1.pag.383-384. -/1753.

 

1753. május 28.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovics, Nicolaus Guganovics, Petrus Mukics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügyeket vitatták meg: 1. Felolvasták de Gillig biztos (komesar) levelét, amellyel két adóvégrehajtó (poreski egzekutor) városba érkezését jelenti be. A tárgy az L iratcsomóban van a 15-ös számmal jelölve; 2. Ötven botütésre büntették Ioannes Szőrfyt lopás vétsége miatt.

F: 261.1.pag.384. -/1753.

 

1753. június 1.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovity, Ioannes Macskovity, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A bánáti Ianko Dragostevics panaszát a város több lakója ellen, éspedig: Adamus Maro, Michaël Maro és Paulus Berkics ellen, a megvásárolt jószág kifizetésének halasztgatásáért; 2. Elutasítják Simon Romics orgonás kérelmét, hogy teljesen mentsék fel az adófizetés alól; 3. Feltételesen fogadják el Georgy Patacsity kérelmét, hogy a méltatlan viselkedéséért ne száműzzék a városból.

F: 261.1.pag.384-385. -/1753.

 

1753. június 15.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Gregorius Vidakovics, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Szelezaÿt felfogaják orgonásnak és tanítónak; 2. Hieronymus Vukovics kifizeti Andreas Bibinnek a bérleti díjat (arenda) a Georgius Crvenitől és Marcus Mamicstól átvett rét használatáért. 3. Elfogadják Iosephus Krizsanovics városi kamarás (gradski ekonom) számláit.

F: 261.1.pag.385-386. -/1753.

 

1753. június 18.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics és Petrus Mukics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Milicza Mergyenova panaszát Michaël Daraboš felesége, Katta Darabos ellen vászon ellopása miatt; 2. Engedélyt adnak Thomas Rudics bírónak és Gregorius Krizsanovics szenátornak, hogy kiterjesszék rétjeiket Bajmok-pusztán (Baimok, Bajmok). Nicolaus Sarcsevicsnek kell térítést fizetniük; 3. Megbüntetik Ioannes Petriket egy kerítésen lógó vászon ellopása miatt; 3a. A kaszálók, aratók és ásók napidíjainak árlistája. 4. Elfogadják Marcus Vuics számláit.

F: 261.1.pag.386-387. -/1753.

 

1753. június 28.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Lucas Vojnics, Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Igazolást adnak ki Simon Romics orgonás 17 éves lelkiismeretes szolgálatáról; 2. Elfogadják Iosephus Krizsanovics számláit a gabona kifizetéséről, amelyet a kívülről érkező adójuttatások szüksége miatt vettek.

F: 261.1.pag.387-388. -/1753.

 

1753. június 30.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elszámolás a háromhavi adótartozásról; 2. Elfogadják a városi kamarás (gradski ekonom), Iosephus Krizsanovics számláit május hónapra; 3. Rossz viselkedése miatt megbüntetik a krónikus alkoholistát, Antonius Alaibegovicsot ötven botütéssel.

F: 261.1.pag.388. -/1753.

 

1753. július 15.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovity, Lucas Vojnics és Iosephus Visy szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai közül: Nicolaus Szagmajster, Thomas Vojnics Purcsrsky, Nicolaus Bernics, Bartholomaeus Rogics, Iosephus Vukmanovics, Iacobus Szucsics, Franciscus Baics, Iosephus Temunov, Georgius Puzics, Ioannes Tikvicsky, Ioannes Horvath, Iosephus Horvatsckÿ, Ioannes Vukov, Georgius Halacs, Elias Crnkovics, Lucas Baity, Elias Polyakovics és Albertus Sztipics. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Az adótartozások miatt lefoglalnak jószágokat és búzát; 2. Körözést adnak ki egy halasi (Halass, Halaš)[31] tolvaj, név szerint Sipos ellen Vásárhely (Vassarhel, Vašarhej)[32] településen. A tárgy az L iratcsomóban van a 18-as számmal jelölve; 3. Felolvasták Andreas Temesvary levelét az elhunyt Anna Csovics hagyatékának elosztásáról szóló végzéssel kapcsolatban. A levelet az L iratcsomóban őrzik a 19-es számmal jelölve; (sic!) 3. Keresik a vásárhelyi (Vasarhely, Vašarhelj) zavargások résztvevőit. A tárgyat az L iratcsomóban őrzik a 20-as számmal jelölve; 5. A nyomozás iratai Matthias Móra szegedi lakos (Szegedinum, Segedin) lakos panaszával kapcsolatban az L iratcsomóban vannak a 21-es számmal jelölve; 6. Ioannes Budimlics panasza Georgius Halacs ellen, mert nem fizette ki az eladott jószágot.

F: 261.1.pag.388-390. -/1753.

 

1753. július 27.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Marcus Skenderov, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elvetik Spandolija Manojlovics görög kereskedő kérelmét, amelyben azt kéri, hogy az oszmán alattvalók által árusított áruk választékát növelhesse, és hogy adóját temészetben fizesse ki; 2. Szavo Miloschevics, Gregorius Krizsanovics ellátója kéri a Magisztrátust, hogy közvetítsen a köztük kialakult félreértésben/vitában. A megbízatást erre Lucas Vojnics és Iosephus Vizÿ szenátorok, és Petrus Iosics jegyző kaptak; 3. Elfogadják a városi kamarás (gradski ekonom), Iosephus Krizsanovics számláit, amivel Albertus és Ioannes Dosikot fizetik ki; 4. Szeged (Szegedinum, Segedin) város követelése, hogy adják vissza azokat a lovakat amelyek Szent Maria területén kóboroltak el. A tárgy az L iratcsomóban van a 22-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag 390-391. -/1753.

 

1753. augusztus 16.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderov, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, a Választott Polgárság tagjai: Simon Tumbasz, Lucas Baity, Georgius Halacs, Thadaeus Sztantich, Lucas Franceskovics, Marianus Malogursky, Iosephus Schimokov, Iosephus Horvatskÿ. Gregorius Araczkÿ, Antonius Bulyovcsity, Albertus Sztipics, Bartholomaeus Rogics, Franciscus Baity, Elias Polyakovics, Mileta Gyelmis, Petrus Szarity, Franciscus Evetovich, Iosephus Mamuzsich, Bono Gabrics, Elias Crnkovics, Iosephus Temunov, Matthias Peity, Andreas Balogh, Nicolaus Bernics, Ioannes Franceskovity, Thadaeus Tokics, Martinus Szucsics és Iacobus Kopunovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A szárazság miatt szabályozni kell a széna igazságosabb elosztását. Erre Marcus Szkenderovity és Iosephus Horvatsky szenátorok kaptak megbízást; 2. Az iratok a Simon Bukvics és Ioannes Franciskovics jogvitájával kapcsolatban az L iratcsomóban vannak a 23-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.391 -/1753.

 

1753. augusztus 20.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Marcus Skenderov és Josephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Simon Romics orgonás kérelme de Redl administratorhoz, hogy szabadítsák fel minden adó alól, mint ahogy a válasz is, az L iratcsomóban van a 24-es számmal jelölve; 2. Intik Ioannes Kalló feleségét, hogy száműzik a városból, ha még egyszer valamit ellop; 3. Elfogadják a városi kamarás (gradski ekonom) számláit; 4. A katonai biztos (komesar) információi a tartozások behajtásáról (egzekucija) az L iratcsomóban vannak a 25-ös számmal jelölve; 5. A körözést, amit Thamas Görbe, akit Zsemleinek is neveznek, és Berkes Gyurka csongrádi (Csongrad Čongrad) lakosok ellen adtak ki, az L iratcsomóban van a 26-os számmal jelölve. Csak Gliso Araczkyt fogták el. 6. Georgius Nagy megosztja birtokait testvéreivel. A megosztásról szóló dokumentum az L iratcsomóban van a 27-es számmal jelölve. 7. Az elhunyt Stephanus Tamássy hagyatékának, ami az özvegyet és Paulus Tamassyt illeti meg, összeírása (inventar). Az összeírást Thomas Kovacs, Paulus Tamasy és Vojnics végzi el; 8. Catharina Michaël Vincze panasza Teovana Rusz Popov ellen nyílvános rágalmazás miatt. Tanúskodtak Helena Ioannis Kÿs és Balas Iudka.

F: 261.1.pag.392-394. -/1753.

 

1753. szeptember 3.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukity, Ioannes Macskovity, Marcus Szkenderov, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik Ioannes Szlaninkovicsot, mert házasságtörésen kapták Anna Nyúzóval; 2. A Magisztrátus döntése több rab elengedéséről, ez az L iratcsomóban a 30-as számmal jelölve található. Kiengedték a következő személyeket: Iovan Garambanta, Lazarus Pamukcsia, Glisso Miskovics és Miatt Votyin.

F: 261.1.pag.394-395. -/1753.

 

1753. október 1.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderov és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Elfogadják Ioannes Vasehut téglaégető számláit. A számlákat a városi kamarás, Iosephus Krizsanovics fogja kifizetni; 2. Hagyatéki tárgyalás az elhunyt Thomas Csovics vagyonáról Maria, született Csovics, Georgius Peich felesége és testvére, Laurenty között; 3. A budai (Buda, Budim) karmelitáknak két forintot adományoznak; 4. Az adó kivetése a boltokra három forint és ötven dénáriusz a tőkéjük minden száz forintjára; 5. A polgárok kérelme, hogy könnyítsenek adóterheiken a nagy szárazság miatt. A kérelem az L iratcsomóban van a 32-es számmal jelölve; 6. Döntés a csépelés kifizetésének módjáról, amit Georgius Relyaszov, Marcus Pokrity és Bonaventura Guganovics zombori (Sombor, Zombor) lakosoknak címeznek.

F: 261.1.pag.395-397. -/1753.

 

1753. október 19.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudity bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják a városi kamarás (gradski ekonom), Iosephus Krizsanovics számláit; 2. Az iratok a Stephanus Halal által letartóztatott Georgius Komlossy tolvajjal kapcsolatban az L iratcsomóban vannak 33-as számmal jelölve; 3. Marianus Malogurskÿ eladta házát Ladislaus Pelczhobernek nyolcvan forintért; 4. Büntetést kapnak a disznók tulajdonosai, név szerint Franciscus Baity és Nicolaus Ivkovics, akik kárt okoztak a learatott árpában, amely a nemes Marianus Szucsics és Iacobus Szucsics tulajdona volt; 5. Befogadják Georgius Pintert Szent Maria polgárai közé; 6. A város tanácsadói, Desehan és Hanzen Pozsonyban (Posonium, Požunu) elfogadnak két fekete lovat ezer forint kamatjaként, amit a város kölcsönvett tőlük. A levél az L iratcsomóban van a 34-es számmal jelölve; 7. Iratok a Ioska Racz-cal kapcsolatban, aki ellen Michaël Imrey tett panaszt Félegyházból (Félegy-Haz, Feleđ-Hazien)[33], mert ellopott négy igavonó ökröt. Az iratok az L iratcsomóban vannak a 36-os L számmal jelölve; 8. Iratok Georgy Mischlyenov sebesüléséről. Az almási (Almas, Almaš)[34] Blasium Piukovics sebesítette meg, az iratok az L iratcsomóban vannak a 36-os számmal jelölve; 9. Iratok a nemes Laurenty és Andreas Lancsity jogvitájáról az L iratcsomóban vannak a 27-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.397-399. -/1753.

 

1753. október 27.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Marcus Skenderov, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskovity, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Marvai Andras megvette Istvan Gyura házát; 2. Kötelezik Thomas Rudics bírót, hogy kárpótlást fizessen, mert lovak a méneséből bementek Bonaventura Gabrity köles veteményébe; 3. Vita egy borjú elpusztulásával kapcsolatban. Stephanus Bulyovcsity és Stephanus Anicsity elmondták, hogy Iacobus Novakovics elvesztett egy borjút Nagyfény-pusztán (Nagy-Fény, Žednik), amikor jelen volt Stephanus Rakics, ill. Rakity is. 4. Marcus Vukelity tanítót megerősítették posztjában évi huszonöt forint fizetéssel; 5. Megtalálták az irsai (Irsa, Irša) nemes Bozogány László ellopott lóvát. A lovát Peczka Iános találta meg, és egy bizonyos Valachus lopta el, és a pesti vásáron adta el. A tárgyat az L iratcsomóban őrzik a 38-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.399-400. -/1753.

 

1753. november 2.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudity bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Georgius Vidakovity, Lucas Vojnics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Lukics szentendrei (Szent Andre, Sent Andrej) lakos panaszát Nicolaus Gyorgyevics és fia, Gyorgya (Đorđe) ellen, akik tőle hitelre vettek árut és mindaddig nem fizették ki; 2. Büntetést kapnak Thadaeus Dianovics és Ianko Tyurtsia, mert lopott vásznat vettek.

F: 261.1.pag.400-401. -/1753.

 

1753. november 9.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Marcus Skenderov, Petrus Mukics, Ioannes Macskovity, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. A ferences tanárnak (profesor) havi 25 dénáriuszt fizetnek a házi, otthoni korrepetációért; 2. Felmentik a csirkelopás vádja alól Andreas Mamich fiait, Franciscus Ifkovity tanúságtétele alapján; 3. Simon Tumbasz panasza Petrus Iakocsevity ellen, zaklatás miatt. Az ügyről nyilatkozatot adtak Ioannes Kuntich, Stephanus Schintarin és Thadaeus Dianovics; 4. Megbüntetik Ioannes Puskast, mert a Baits malomból (Baitsian molitor) lisztet lopott. Botütésekre ítélték.

F: 261.1.pag.401-403. -/1753.

 

1753. november 16.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Petrus Mukity, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Gregorius Vidakovics, Marcus Skenderov, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Esküt tesznek a keresztre két gyertya között az elhunyt Radosav Radissics, Angyelias Radissics férje, és testvére, Michaël; 2. Bírósági megállapodás Elias Szaplonczay vásárhelyi (Vasarhel, Vašarhelj) lakos, aki egyébként csongrád megyei vizsgáló (feügyelő, inspektor), és Thomas Zemlei között a lopott ló visszaadásáról Gliso Araczkynak. A tárgyat az L iratcsomóban őrzik a 39-es számmal jelölve 39.

F: 261.1.pag.403-404. -/1753.

 

1753. november 26.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukity, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elias Antunovics, Georgius Vuikovics, Nicolaus Lulics és Elias Tikvicsky az akarják, hogy Simon Tumbasznak tiltsák meg kút használatát azon a részen, amely Verusics-pusztán (Verusics, pustara Verušić), Békován (Bikovo) van, mint ahogy Ioannes Szuvaicsicsnak és Ioannes Bikicsnek is. A helyszínre Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukity és Nicolaus Guganovics szenátorok mentek ki, akik majd a helyzetet megismerve kézbesítik döntésüket; 2. Megalakítják a bizottságot a volt városi kamarás (gradski ekonom), Elias Polyakovics számláinak ellenőrzésére. A bizottság a tagjai: Thomas Rudics bíró, Petrus Iosics jegyző (notar) és Nicolaus Szagmajster; 3. Iratok a Valachus Paschtyan istóki (Istok, Ištok) lakos lopásával kapcsolatban az L iratcsomóban vannak a 40-es számmal jelölve; 4. Az Újvidéki (Neo-Planta, Novi Sad) Magisztrátus és a megölt Martinus Damjan özvegyének levele a gyilkossággal kapcsolatban az L iratcsomóban van a 41-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.404-405. -/1753.

 

1753. november 30.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Lucas Vojnics, Petrus Mukity, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Megtiltják Simon Tumbasznak a kút használat Békován (Bikovo) a Verusics-pusztán (Verusics Verušić) amiatt, mert panaszt emeltek (protestáltak): Ioannes Szuvajcsia, Ioannes Bikity, Ioannes Mischlyenov, Iovan Szuvaicsity és Nicolaus Komlenov, mint ahogy Ioannes Ticsirinov, Mileta Malogursky, Georgius Vuikovity, Ioannes Antunovics, Nicolaus Lulics, Nicolaus Schepa, Maxim Loncsarsky és Ioannes Zvianov is; 2. Egy lovat ajándékoznak a gyűdi (Gyűd, Đid) szerzeteseknek (fratrima).

F: 261.1.pag.405-406. -/1753.

 

1753. december 7.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovity és Hieronymus Vukovity szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Krizsanovics tizenkét forintot adományoz a füleki (Fülek, Filek)[35] ferences kolostor újáépítésére; 2. A városi kamarás, Iosephus Krizsanovics kifizeti Martinus Tolpfer számláit; 3. Blasy Rajin kötelezettségei (obligatio) az L iratcsomóban vannak a 42-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.406. -/1753.

 

1753. december 10.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Hieronymus Vukovics, a bíró helyettese, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukity, Ioannes Macskovity, Lucas Vojnics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A nemes Andreas Vujavicsnak kifizették a kártérítést azért, amit Iosephus Lakatos és Spandolija Manojlovics lovai okoztak; 2. Bono Vidakovics elfogadja tartozása kifizetésének módját, amelyet Michaël Baranyi özvegye kínált fel.

F: 261.1.pag.406-407. -/1753

 

1753. december 14.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen volt Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukity, Iosephus Vizy és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Havi juttatást ítélnek meg a katonai jegyzőnek (Salgamum, furir, vojni beležnik) a katonaság elszállásolása ellenében; 2. Thomas Szaner sebészt tíz nap börtönre büntetik, mert sértegette a város szenátorait Iuliana Fodor házában; 3. Komaromis Ferenczet megbüntetik harminc botütésre, mert engedély nélkül elszállásolta az idegen Paulus Bencsikot, akinél azt a lovat találták, amit Iancsika lopott el; 4. Philipus Ridler eladta házát Ioannes Cristophoro Hanckenek.

F: 261.1.pag.407-408. -/1753.

 

1753. december 16.
1754. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Ioannes Macskovics, Hieronÿmus Vukovics, Nicolaus Guganovics, Iosephus Vizÿ, és a Választott Polgárság tagjai: Elias Crnkovics, Lucas Baity, Elias Polyakovics, Thomas Purcsarszky, Stephanus Lenard, Iosephus Schimokov, Ioannes Laetics, Iosephus Temunov, Simon Bukvics, Laurentius Peich, Iosephus Horvatsky, Ioannes Vukov, Antonius Bulyovcsity, Bartholomaeus Rogics, Georgius Puzics, Bonone Gabrity, Martinus Szucsity, Georgius Peity, Andreas Balogh és Thadaeus Sztantics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. A Magisztrátus és az Esküdt Polgárság tiltakozik (protestál) a Kamara és de Redl adminisztrátor követelése miatt, hogy a tizedet kicsépelve (azaz csak a magvakat) Zomborba (Zombor, Sombor) szállítsák; 2. Leváltják a városi kamarást (gradski ekonom) felügyelő számlavizsgáló bizottságot, a következő személyeket: Gregorius Vidakovicsot, Hieronymus Vukovicsot és Iosephus Vizÿt, valamint még húsz tagot a Választott Polgárság tagjai közül; 3. Megszabják Coletta Rosafa tanítónő fizetését, aki a ferencesek harmadik rendjéhez (Tertiaria Monialis) tartozik.

F: 261.1.pag.408-409. -/1753.

 

1753. december 20.
1754. A nyomozás iratai az elhunyt Simon Bukvics hagyatékával kapcsolatban az L iratcsomóban vannak a 43-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.409. -/1754.

 

1754. január 4.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukity, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Marcus Szkenderov és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Szükséges revideálni az adó kivetését, mert Iosephus Mamuzics pénztárnok (perceptor) hibákat talált benne. A hibákat Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics javítják ki; 2. A város tartozik Iovan Belyin borkereskedőnek 78 forintal. A tartozása egy részét Georgius Halacs fizette ki; 3. Megszabják Stipan Imrin kártalanításnak mértékét, azért a kárért, amit egyes lakosok ökrei okoztak a vetésében. Az ökrök tulajdonosai Georgy Vujkovics, Paulus Loncsarsky és Ioannes Makarev, akit még Malogurskÿnak is hívnak; 4. Iurissa Pokricsot, akit még Klynovicsnak is neveznek, átadják fiának, Nicolausnak eltartásra, mivel már 84 éves, és elosztja vagyonát a felesége, Catharina, született Alaburics és fia között; 5. Marcus Skenderov és Simon Iurity tanúskodása egy lólopásról 1740-ből, amit egy bizonyos Michaël Pazsics követett el. Ioannes Ribarszky kiskunhalasi lakos (Kiss Kun Halass, Kiš Kún Halaš) kérelme is itt van az M iratcsomóban, az 1-es számmal jelölve; 6. Michaë Borsodynak kártérítést fizetnek, mert kárt okozott a jószág a vetésében Ludas-pusztán (Ludas, pustara Ludoš). A jószág Michaël Ludassÿ és Ioannes Kiss tulajdona volt. A vitában részt vett Ioannes, Michaël Ludassÿ fia, mint ahogy Totth Ioseph is; 7. Gal Ioske kecskeméti lakos tanúskodása Ioannes Bertok ellen, lólopással kapcsolatban, ez az M iratcsomóban van a 2-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag 413-414. -/1754.

 

1754. január 14.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukity, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovich, Lucas Vojnics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizy. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Franciscus de Redl levelt írt Anna és Simon Bukvics, valamint az Ioannes Franciskovich közötti vitáról, a levél az M iratcsomóban van a 3-as számmal jelölve; 2. Megbüntetik Fazekas Jánost a bor illegális árusításáért; 3. Iratok Ioannes Bertok és Andreasa Radics tolvajok meghallgatásáról, ezek az M iratcsomóban vannak 4-es számmal jelölve; 4. Az értesítés a Franciskovics család panaszáról a Magisztrátus ellen az M iratcsomóban van, az 5-ös számmal jelölve; 5. Megbüntetik Andreasa Radics lovászt, mert tönkretette Thomas Rudics bíró veteményét Sebesics-pusztán (Sebesics, Šebešić).

F: 261.1.pag.414-415. -/1754.

 

1754. január 18.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus (sic!) Mukucs, Iosephus Iaramazov és Iosephus Kopunovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják a városi kamarás (gradski ekonom), Iosephus Krizsanovics számláit ; 2. Megbüntetik Martinus Totthot, Tomasa Szaner orvos (sebész) szolgáját, mert megölte annak lovát, amit a nemes Martinus Szucsity és Ioannes Iakocsevich is látott.

F: 261.1.pag 415-.416. -/1754.

 

1754. január 21.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovich, Gregorius Vidakovich, Petrus Mukich, Marcus Skenderov, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Meghallgaták a jogvitában lévő polgárokat, Simon Tumbaszt, Ioannes Szuvaitsiat és Ioannes Bikicset a békovai kút használatáról; 2. Andreas Vujavity vendéglős tartozik a városnak 211 forinttal. Ezt Hieronymus Vukovics, Petrus Mukity szenátorok, valamint Iosich Petrus jegyző (notar) állapították meg. A tárgyat az M iratcsomóban őrzik a 6-os számmal jelölve; 3. Todor Sztantics és gulyása, Georgius Halacs meghallgatásának iratai az M iratcsomóban vannak a 7-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.417. -/1754.

 

1754. január 28.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Hieronymus Vukovich, a bíró helyettese, Gregorius Vidakovich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Marcus Szkenderovich és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Capistranus (Kapistran) atyának tizenhat forintot adományoznak, hogy támogassák útiköltségeit Jeruzsálembe (Hierosolimatana, Mertusalim); 2. Martinus Michalovics követeli, hogy fogják el a tolvajokat, Ioska Raczot és egy bizonyos Todort. A tárgy az M iratcsomóban van a 8-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.417-418. -/1754.

 

1754. február 4.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudich bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderovich, Petrus Mukich, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics és Nicolaus Guganovich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják a városi kamarás (gradski ekonom) számláit a lakatos kifizetéséről az elvégzett munkáiért; 2. Felmentik a lopás vádja alól Czizmadia Martonyt és Németh Ferenczet. Jótáll értük Kiss Imre; 3. Felolvasták Paulus Vlaovich levelét Racz Ioska és Mereszko Janos tolvajok ellen, akik négy ökröt loptak el Félegyházáról (Felegyhaza, Feleđhaza); 4. Bogádon (Bogád, Bogad) megtalálták Nicolaus Tatarpalkov lovát, amelyet Erdeödy Andras lopott el. A tárgyat az M iratcsomóban őrzik 9-es számmal jelölve 9.

F: 261.1.pag.418. -/1754.

 

1754. február 8.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen volt Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Vizÿ, Petrus Mukics, Marcus Skenderovics és Lucas Vojnics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Meghallgatták Simon Tumbaszovics Ioannes Bikics elleni tanúskodását a békovai (Bikovo), Verusics-pusztai (Verusics, pustara Verušić) kút tulajdonjogával kapcsolatban; 2. Felmentik a vád alól Michaël Schokacz pásztort, gabrityi lakost (Gabrity, Gabrić), mert Iosephus Racz helyett vádolták.

F: 261.1.pag 418-419. -/1754.

 

1754. február 15.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A házépítés kiadásainak elosztása Iancsika Polyak és Molnar Janos között; 2. Megállapítják (konstatálják), hogy Kuzman Zsizalo öt forinttal tartozik Spandolija Manojlovics kereskedőnek; 3. Adamus Labády csongrádi lakos (Csongrad, Čongrad) levele Stephanus Horvathot csongrádi gulyás és Andreas Fodor, akit Bandinak is hívnak, lopása miatt, amiért a szegedi börtönbe viszik őket. A tolvajjal kíséretként Hieronymus Vukovics és Petrus Iosics mentek.

F: 261.1.pag 419-420. -/1754.

 

1754. február 22.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukich, Gregorius Vidakovich, Marcus Skenderovics, Lucas Vojnics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Ítélet a nemes Georgius Vidakovics, valamint Simon Vidakovics lovának leölésével kapcsolatban, ami a tanyahelyen (szalassone, salašone, szállás) történt; 2. Iosephus Krizsanovics városi kamarás értesítése az ellopott lovakról Gyömörben (Gyömör, Đemer). A tárgy az M iratcsomóban van a 11-es számmal jelölve; 3. Iratok a családi vagyonmegosztásról Stephanus, Ioannes és Matthias Tumbaszovics között, az M iratcsomóban vannak a 12-es számmal jelölve 12.

F: 261.1.pag.421. -/1754.

 

1754. március 3.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Iaramazov, Ioannes Macskovics, Petrus Mukich, Hieronÿmus Vukovics és Iosephus Vizÿ, a Választott Polgárság tagjai, ezek: Georgius Peich, Iosephus Bacsics, Thomas Purcsarsky, Lucas Baity, Franciscus Baity, Elias Polyakovics, Antonius Bulyovcsics, Martinus Szucsics, Ioannes Franciskovics, Thadaeus Tokics, Bartholomaeus Rogics, Bonone Gabrics, Iosephus Horvatskÿ, Andreas Balogh, Iacobus Szucsics, Iosephus Vukmanovics, Stephanus Krizsanovics, Laurentius Peich, Fabianus Baich, Franciscus Evetovich, Iosephus Temunovics, Iosephus Mamuzich és Iacobus Perchich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bizottságot alapítanak, hogy az meghatározza a jószágállományok legelőinek helyét a Palicsi-tó (Palics, Palić) és a Ludasi-tó (Ludas, Ludoš) körül. A bizottság tagjai: Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovich, Lucas Baity, Bartholomaeus Rogics, Iosephus Horvatskÿ, Iacobus Perchich, Georgius Peich, Andreas Balogh, Ioannes Franciskovics és Iosephus Vukmanovics; 2. Megalakítják a bizottságot a város pénztárnoka, Iosephus Mamuzich munkájának felügyeletére. Erre a következő szenátorok kapnak megbízatást: Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ; az Esküdt Polgárság tagjai Nicolaus Szagmajster és Elias Polyakovics; 3. Figyelmeztetik Ioannes Budimlicsot, hogy javítson a viselkedésén; 4. Még egy mészárszéket nyitnak a városban; 5. Thadaeus Gyocsanov kártalanítása, mert jogtalanul vágták le (egzekutirano) a tulajdonában lévő borjat; 6. Matthias Perchich jelenti, hogy egy árokban Sebesityen (Sebesics, Šebešić) döglött tehenet talált.

F: 261.1.pag.421-423. -/1754.

 

1754. március 4.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudich bíró, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Ioannes Macskovich, Nicolaus Guganovich, Petrus Mukich, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Makra szegedi lakos (Szegedinum, Segedin) panaszát Georgy Tessics ellen a széna árával kapcsolatban, a panaszt elvetik bizonyítékok híján; 2. Kiengedik a börtönből a lopással gyanúsított Ioannes Bertokot és Andreas Radicsot, mert Gregorius Krizsanovics tanúként elhozta Iosephus Gallt és Nicolaus Tutarpalkovot a kecskeméti (Kecskemet, Kečkemet) börtönből, akik szabad akaratukból igazolták emezek ártatlanságát; 3. Szerződés Matthias Petkovichcsal a Ludas-tó (Ludas, Ludoš) halászati jogának bérbe adásáról (árendálás, arendiranje); 4. Részletezik (specifikáció, spacifikacija) Georgius Peich tartozásának kifizetését Nicolaus Peich szőlőskertjének megvásárlásáról, amely Georgius Krizsanovicscsal is kapcsolatos.

F: 261.1.pag.423-425. -/1754.

 

1754. március 11.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich és Nicolaus Guganovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elítélik Paulus Cselatovot és Misko Iancsint, mert a Zomborból (Zombor, Sombor) elkóborolt tehenket levágták, ahelyett hogy visszaadták volna Zvekaniano gulyásnak. A tárgy az M iratcsomóban van 13-as számmal jelölve; 2. Megbüntetik Andreas Cvijanovot harminc botütésre, mert nyilvánosan káromkodott a kocsmában 3. Két láncot vesznek 64 öl hosszúságban földmérés céljára, Thomas Rudich bíró kérésére, Iosephus Iaramazov részére. Ioannes Kuntichtól Györgyén-pusztán (Györgyén, Đurđin) elvettek 64 öl földet, de cserébe Bajmok-pusztán (Bajmak, Bajmok) kapott ugyanannyit; 4. Iratok Zsivan Maximovics kúlai (Kulla, Kule) lakos tizenegy ökrének ellopásával kapcsolatos tanúskodásról, ezek az M iratcsomóban vannak a 14-es számmal jelölve; 5. Sztanislay Tikvicskÿ végrendelete (testament) Az M iratcsomóban van 15-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.425-426. -/1754.

 

1754. március 18.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudich bíró, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderov, Ioannes Macskovich és Nicolaus Guganovich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Katát, Andreas Arva nejét paráznaság miatt korbácsütéssel büntetik, majd száműzik a városból. Laurentius Sztankovich, Anna Kalupusch és Angyeia Totth jelentették fel; 2. Munkaszerződés Ioannes Spetko és Georgius Michalik hentesekel és mészárosokkal 3. Iacobus Dubniczky Becsén (Becsej, Bečej) fejtette ki az adatokat Philipus Sztojadinov és Petrus Szavin kaboli (Kovill, Kovilja) lakosok lopási ügyével kapcsolatban. Az iratok az M iratcsomóban vannak a 16-os számmal jelölve; 4. Andreas Schmid, a Csanádi körzet kormányzója Kanizsáról[36] (Kanisza, Kanjiža) kéri a Magisztrátust, hogy kényszerítse rá Ioannes Marcschalt, hogy fizesse vissza a kölcsönét, és levelet is küldött neki Christophoro Hanke által. A tárgyat az M iratcsomóban őrzik a 17-es számmal jelölve; 5. Megbüntetik ötven botütéssel Georgius Kovacs pásztort, lopás alapos gyanúja miatt. Ellene vallott Ioannes Balogh pásztor. A tárgyat az M iratcsomóban őrzik a 18-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag.426-428. -/1754.

 

1754. március 22.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudich, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukich és Marcus Skenderov szenátorok: 1. Georgius Hordosnak 45 dénáriusz napidíj jár, azért mert tizenkét lovat őriz. A napidíjat Ioannes Kuntich és Georgy Kopilovich kellett volna, hogy kifizesse; 2. A nyomozás iratai Ioannes Radovics, Martinus Malogurskÿ szolgájának zaklatásával kapcsolatban az M iratcsomóban vannak a 19-es számmal jelölve; 3. A nemes Martinus Vidakovics káromkodásával kapcsolatos nyomozás iratai az M iratcsomóban vannak a 20-as számmal jelölve 20.

F: 261.1.pag.428. -/1754.

 

1754. március 26.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Petrus Mukich, Nicolaus Guganovich szenátorok, és a Választott Polgárság tagjai: Lucas Baity, Georgius Halacs, Ioannes Horvath, Franciscus Baity, Thadaeus Sztantich, Iosephus Temunov, Iosephus Horvatsky, Elias Dulich, Gregorius Araczky, Lucas Bodich, Ioannes Vukov, Lucas Franceskov, Georgius Puzich, Ioannes Franceskovich, Iosephus Vukmanovich, Nicolaus Bernics, Iacobus Kopunovich, Elias Polyakovich, Georgius Peich, Vitus Kujuncsich, Lucas Vojnics, Iacobus Perchich, Elias Crnkovich, Simon Tumbasz, Stephanus Tumbasz, Georgius Kopunovich, Bartholomaeus Rogich, Iosephus Mamuzich és Andreas Balogh. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Meghatározzák a molnárok fizetését; 2. Kinevezik székbírónak (a mészárszékek ellenőrének, nadzornik mesara) Elias Crnkovics eküdt polgárt; 3. Megalakítják a székbíró számláinak ellenőrzését végző bizottságot, ennek tagjai: Franciscus Gabrity, Philippus Radanovich, Ioannes Vojnics, Hieronymus Vukovich szenátorok, és a község esküdtjei: Elias Polyakovich, Elias Crnkovich és Petrus Iosich jegyző (notar); 4. Megvitatták az őszi legelők elosztását Iosephus Horvatsky és Thomas Rudics között. A folyamatot megszakították; 5. Megtiltják a jószág kihajtását a legelőre Szent Lukács (S. Lucas, sveti Luka) ünnepéig; 6. Georgius Halacs engedélyt kap, hogy a (sic!) jeszenovazsi (Ieszenovacz Jeszenovác, Jesenovac) rétjét egy nagyfényi (Nagy-Fény, Žednik) rétre cserélje; 7. Megbüntetik a varga/bőrkészítő Andreas Kubatovichot hat forintra és ötven botütésre, mert a jó minőségű ködmönt (irhabunda, kožuh) elcserélte silányabb minőségűre. Georgius Puzich panaszolta/perelte be.

F: 261.1.pag.428-430. -/1754.

 

1754. április 1.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudich bíró, Ioannes Vojnics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovich és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Szabályozzák a szőlőskerti kapások (kopač) és a munkások fizetését; 2. Megalakítják a bizottságot a Iosephus Horvatsky és Thomas Rudics között az őszi legelők használatáról kialakult vita rendezésére; 3. A legelőt Verusics-pusztán (Verusics, Verušić, Verušić), amely Simon Bukvics tulajdona), átadják Thomas Purcsarskynak.

F: 261.1.pag.430-431. -/1754.

 

1754. április 5.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Iaramazov és Nicolaus Guganovich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Luka és Franciscus Baics, akik felhatalmazzák a nemes Ioannes Botkát, hogy behajtsa követeléseiket, Ioannes Bathori, Michaël Schmicsek és Stephanus Gal polgároktól Salaból (Szallienses).[37] Az iratok az M iratcsomóban vannak a 21-es számmal jelölve; 2. Iratok Marianus Malogurskÿ és Michaël Sokcsics megállapodásáról a tehenekkel való kereskedésről, az M iratcsomóban vannak a 22-es számmal jelölve; 3. Értesítés arról, hogy Paja Tyakity gulyás elvesztett egy tehenet a borjával, ami Georgius Dalos tulajdona volt; 4. Elfogadják egy ács számláit; 5. Lovakat vásárolnak a város szükségleteire. Egy lovat Iuliana Fodortól és egyet Georgius Araczkytól. Iosephus Krizsanovics fizette ki őket.

F: 261.1.pag 431-432. -/1754.

 

1754. április 7.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Thomas Rudich bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Skenderov, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, míg az esküdtek közül Georgius Peich, Iacobus Szucsics, Elias Czernakovics, Bono Gabricty, Laurentius Peich, Nicolaus Bernich, Stephanus Budanovics, Bartholomaeus Rogics, Elias Polyakovich, Iosephus Horvatsky, Ioannes Franceskovics, Iosephus Temunov, Stephanus Tumbasz, Lucas Baity, Elias Bacsin, Iosephus Schimokov, Ioannes Tikvicsky, Elias Stipity, Georgius Puzich, Franciscus Evetovics, Thadaeus Sztantich, Iosephus Bacsin, Franciscus Baity, Simone Tumbasz, Mathaeus Peich, Iacobus Prchich és Thomas Vojnics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják azt a négy indokot, amiért újraszabályozzák Kelebia-puszta (Kelebia, Kelebija) használatát: a) Kopunovics és Gabrity jószágainak átkelése érdekében Kelebia területére, b) hogy lefoglalják a telkeket a szőlőskerteknek, c) hogy azokat, akik Csávolyból (Csavol, Čavolj) érkeztek Kelebia-pusztára (Kelebia, Kelebija), átköltöztessék Nagyfény-pusztára (Nagy-Fény, Žednik), és d) miután újra felmérik a földet, abból legelőket jelölnek ki a birkák és egyéb jószágok számára; 2. Döntés arról, hogy Thomas Rudics csordáit áthelyezik a Palics-tóhoz (Palics, Palić), hogy Iosephus Kopunovics csordáit a Cvüch-forráshoz (Cvik)?, Michaël Gabrity csordáit az örökölt helyre Milakianumhoz (Milakianum), Iacobus Perchichnek el kell terelnie a csordáit Iosephus Horvatsky területe felé, Albertus Sztipity csordáját Iacobus Perchich felé, az egyéb csordákat pedig Sebesics-pusztára (Sebesics, Šebešić), Kelebiára (Kelebia) és Ieszenovaczhoz (Ieszenovacz, Jesenovac). Ezt a felosztást a következő szenátorok hozták meg: Petrus Mukich, Marcus Skenderov és Lucas Vojnics, és a Választott Polgárság tagjai: Simon Tumbasz, Thadaeus Stantich és Georgius Puzich; 3. A városba megérkezett a levél de Gillig adminisztrátortól, hogy a katonaságnak a megyei árlista alapján árusítsák az élelmet.

F: 261.1.pag.432-433. -/1754.

 

1754. április 18.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krizsanovic, Ioannes Vojnics, Petrus Mukich, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovich, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megszabják az adó összegét a dohánytermesztőknek (duvandžija) Ludas-pusztán (Ludas, Ludoš); 2. Száműzik a városból Anna Nyúzót, Ioannes nejét paráznaság miatt; 3. Megbüntetik Ioannes Tumbaszt, mert Iosephus Vizÿ földjét átszántotta. A helyzet megszemlélésére Petrus Mukich és Marcus Szkenderov mentek ki.

F: 261.1.pag.434. -/1754.

 

1754. április 22.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudich bíró, Petrus Mukich, Lucaas Vojnics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megtalálták Ioannes Kubatovich garai lakos (Gara, Gara) tulajdonát képező elveszett borjat Ioannes Czenénél, akit még Merecskának is hívnak. Ellene tanúskodtak Antonius Kubatovics, Totth Andreas, akit még Ioskának is hívnak. A borjat visszaadták tulajdonosának, Ioannes Czenét pedig kártérítés megfizetésére ítélték.; 2. Elias Czernkovich székbíró (nadzornik mesare) fizetése; 3. Körözést adnak ki a tolvaj, Labad Andreas, akit még Gurdonnak is hívnak, halasi (Halass, Halaš)[38] lakos ellen, ez az M iratcsomóban van a 24-es számmal jelölve; 4. A Kamara adminisztrátora, de Redl (de Redl) elnézést kér, amiért nem vehet részt az új bíró megválasztásán. De Redl levele az M iratcsomóban van a 25-ös számmal jelölve; 5. Arszenius, Rudics bíró kereskedőjének számláit Iosephus Krizsanovics fogja kifizetni; 6. Nicolaus, Gregory Krizsanovics szenátor kereskedőjének számláit a városi kamarás, Iosephus Krizsanovics fizeti ki; 7. Iosephus Bacsics házát megveszik, hogy ott működjön a lányiskola. Az összeg 45 forint, és a városi kamarás, Iosephus Krizsanovics fizeti ki.

F: 261.1.pag.434-435. -/1754.

 

1754. április 24.
1755. A Magisztrátus választási ülésén jelen voltak: Thomas Rudics bíró, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Skenderovics, Ioannes Macskovics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. Ügytárgyak: 1. Az eddig hivatalban lévő bíró, Thomas Rudics visszaadja az eddig általa őrzött kiváltság-, ill. adományleveleket és a város pecsétjét; 2. Három polgárt jelölnek, ezek: Thomas Rudics, Lucas Vojnics és Hieronymus Vukovics; 3. Bírónak Lucas Vojnicsot választották meg, amit a Városháza kapuja előtt kihirdetnek; 4. Az új bírónak átadják kiváltság-, ill. adományleveleket és a város pecsétjét; 5. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság megállapodnak a következő napirendi pontokban:
1756. Megbüntetik az esküdtet, ha igazolatlanul hiányzik az ülésről;
1757. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság közötti megállapodás csak a két testület közös akaratával törölhető el;
1758. A szenátoroknak nem engedhető meg, hogy igazolatlanul (indok nélkül) hiányozzanak a Magisztrátus üléséről;
1759. A legelőt a Ieszenovacs-folyócska (Jesenovac) mellett a közös igényekre tartják fenn;
1760. Engedélyt adnak az írnoknak/jegyzőnek, hogy magánembereknek is kérvényeket fogalmazhasson meg;
1761. A hivatalos adó kivetésére engedélyt csak a pénztárnoknak adnak;
1762. A bíróság költségeit a pénztárból, valamint a gaztevők javainak lefoglalásából fizetik;
1763. A városi kocsit csak hivatalos ügyek miatt használhatják;
1764. Megtiltják, hogy előzetes jóváhagyás nélkül bárki beköltözhessen a városba;
1765. Simon Perchichet írnokként veszik fel a város szolgálatába ;

F: 261.1.pag.435-438. -/1754.

 

1754. április 30.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukich, Marcus Skenderov, Ioannes Macskovich és Thomas Rudich szenátorok; Hasonlóképpen az esküdtek. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Borbíróvá (nadzornika vina) nevezik ki Lucas Baityot; 2. Bizottságot alapítanak a nyári legelők miatti nézeteltérés kivizsgálására Thomas Rudics és Iosephus Horvatsky között. A felülvizsgálatot (revizija) a következő szenátorok végzik: Ioannes Vojnics, Petrus Mukich, Gregorius Krizsanovity és Marcus Skenderovics, valamint a Választott Polgárság tagjai: Georgius Puzich, Ioannes Franceskovich, Bartholomaeus Rogich, Georgius Peich, Nicolaus Bernich és Iacobus Szucsich; 3. Martinus Szucsichot kinevezik a piacok felügyelőjének és a zugkocsmák ellenőrének, huszonhét forint fizetéssel; 4. Simon Romichot ismét orgonássá fogadták és különböző adókönnyítésekkel segítik, fizetése hetven forint; 5. Bono Cvijanovot kinevezik a második bírói elnöknek (sudski predsednik); 6. Kinevezik a város rendőreit (őrök, gradski panduri) és meghatározzák évi fizetésüket, ezek: Georgius Miloschev negyven forint, Iovan Pencsity harminc, és Ivan Marianusich harminc forint fizetéssel és természetbeni juttatásokkal; 7. Jóváhagyják a szegedi kereskedők számláit; 8. Iosephus Krizsanovics városi kamarásnak Thomas Rudics számára egy asztag/boglya (stog) széna árával tartozik; 9. Jelentés a legelők használatáért és a szarvasmarhák városon történő áthajtásáért beszedett illetékekből (taksa) származó jövedelemről; 10. Számlák a város szükségleteire megvásárolt szénáról; 11. Jövedelmek az eltitkolt adók miatti büntetésekből; 12. Elkóborolt jószág miatti büntetésekből származó jövedelemek; 13. Jövedelemek az idegen méhészek méhkasainak illetékéből; 14. Jövedelemek az előállított bor illetékeiből; 15. Jövedelemek a teknőcők Kőrös-éri (Kőrős, Kerešer) befogásának illetékéből; 16. A város jótevői számárolt ajándékok számláinak elfogadása; 17. Értesítik a járási biztost, Ignacius Vöröst, hogy a városban van az elkóborolt lova. Az iratok az M iratcsomóban vannak a 26-os számmal jelölve.

F: 261.1.pag.438-440. -/1754

 

1754. május 6.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov, Petrus Mukich, Ioannes Macskovics, Thomas Rudich, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Iosephus Horvatsky panasszal él, mivel öt lánc föld helyett csak négyet kapott; 2. Simon Bukvics szeretné elcserélni a legelőjét arra, ami az elhunyt Elias Bukvicsé volt; 3. Michaël Vladikin Újvidékről (Neo-Planta, Novi Sad) sürgeti követeléseinek kifizetését Georgius Sztankovich-tól. Thomas Rudich bíróra, Gregorius Krizsanovich szenátorra, és Nicolaus Szagmajszter biztosra (komesar) hivatkozik; 4. Megalakítják a városi számlavizsgáló bizottságot, amelyet a városgondnok (gradski staratelj), Iosephus Mamuzich és a pénztárnok, Elias Polyakovics vizsgál felül; 5. A városi kamarás ki kell, hogy fizessen Arszenium Csolakovichnak Bajáról (Baja) tizenkét forintot, a megvásárolt kályháért, amely a Városháza szobáját fűti.

F: 261.1.pag.441-442. -/1754.

 

1754. május 7.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov, Petrus Mukich, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskovich és Jeronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Megbüntetik, majd száműzik a városból Susana Bolyug és Catharina Téglár tolvajokat. Paulus Kovacs panaszolta/vádolta meg őket; 2. Budára (Buda, Budim), az adó kivetéséről szóló ülésre követeket (deputati) küldenek, ezek: Ioannes Macskovich és Ioannes Krizsanovich; 3. Gregorius Kellin, a városrendészet tizedese kéri a Magisztrátust, hogy sürgőssen fizessék ki az 1746-ból ki nem fizetett bértartozásukat.

F: 261.1.pag.442-443. -/1754.

 

1754. május 14.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Marcus Skenderovich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Thomas Rudich és Iosephus Vizÿ szenátorok, a Választott Polgárság tagjai: Elias Polyakovich, Elias Crnkovich, Lucas Baity, Martinus Szucsity, Thadaeus Sztantich, Thadaeus Tokity, Nicolaus Brnich, Ioannes Horvath, Georgius Halacs, Marianus Vojnics, Fabianus Baity, Bartholomaeus Rogich, Georgius Puzich, Georgius Peich, Albertus Sztipity, Mattheas Peich, Iosephus Mamusich és Iacobus Perchich. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Négy forintot adományoznak a trinitáriusoknak (Trinitari), hogy embereket váltsanak ki az oszmán fogságból; 2. Elfogadják a székbírók (nadzornik mesara), Franciscus Gabrity és Philipus Radanovich számláit. Pontosságukat a városi kamarás, Iosephus Krizsanovich vizsgálta meg; 3. A városgondnok (gradski staratelj) számláit visszaadják további pontosítás végett. Elias Polyakovich számláinak ellenőrzésére (az utolsó három év) a következő szenátorok kaptak megbízatást: Gregorius Krizsanovich, Nicolaus Guganovich és Hieronymus Vukovich, mint ahogy egyes tagok az Esküdt Polgárság tagjai közül; 4. Észrevételeket tesznek a városi pénztárnok, Iosephus Mamuzich számláira. Az ezt megelőző számlák az M iratcsomóban vannak a 27-es számmal jelölve; 5. A nemes Iacobus Szucsity követelése, hogy válasszák szét az ő jószágait (csorda) Ioannes Budimlich jószágaitól (csorda); 6. Tizenöt forintot fizetnek a Városházat tornyán lévő óra javításáért; 7. Nyolc forintot fizetnek Martinus Szucsitynak az adóhátralékosok tartozásának marhában történő behajtásáért; 8. Nicolaus Karasz kéri Magisztrátust, hogy távolítsa el Lucas Vojnics jószágát Horgos-pusztáról (Horgas, Horgoš). A tárgy az M iratcsomóban van a 28-as számmal jelölve.; 9. A borbíró (nadzornik vina) Thadaeus Tokich átadja a behajtott illetékeket a városgondnoknak.

F: 261.1.pag.443-445. -/1754.

 

1754. május 13.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunovity, Petrus Mukić, Nicolaus Guganovich, Hieronymus Vukovich és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Sürgetik a tartozások kifizetését Andreas Baloghnak és Michaël Branovacskynak; 2. Kötelezik Ianko Vukov és Ioannes kisscsávolyi (Csavoi, Čavolj) lovászokat, hogy jóvátételt fizessenek Marcus Gyocsan elveszett lováért; 3. A fogadott fiút, Marcus Krupint harminc botütésre büntetik, ez után pedig száműzik a városból, mert több figyelmezttés után is „rendszeresen látogatta” Andreas Maly feleségét; 4. Megbüntetik Bartholomaeus Rogichot, mert megsebesítette a fején a szőlőcsőszét, Joso Gyurgyevicsot. Tizenkét forint megfizetésére büntették; 5. Az ácsok és asztalosok számláinak kifizetése; 6. Baráti egyezség Georgius és Nicolaus Peich között, az egymással támasztott követeléseikkel kapcsolatban.

F: 261.1.pag.445-446. -/1754.

 

1754. május 20.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Gregorius Krizsanovich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudich és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Macskovich és Ioannes Krizsanovics szenátorok előterjesztették a város részletes (specifikáció, specifikacija) adótartozásait; 2. Kifizetik a küldöttek (deputáns, deputant) budai (Buda, Budim) tartózkodásának költségeit, amikor az adó kivetésével kapcsolatos ülésen vettek részt; 3. Kifizetik a természetbeni adóbeszedés költségeit Martinus Szucsitynak és Thadaeus Gyocsanovnak; 4. Szerződés egy ló eladásáról Stephanus Csonka és Thadaeus Gyocsanov között, ez az M iratcsomóban van a 28-as számmal jelölve; 5. Iratok a martonosi (Martonos, Martonoš) Rudich jószágainak befogásával kapcsolatban. Lazar Sremacz fogta be őket, az M iratcsomóban vannak a 29-es számmal jelölve. A jószágokat Michaël Borsodÿ és tettestársai vezették el.

F: 261.1.pag.446-448. -/1754.

 

1754. május 24.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovich, Ioannes Vojnics, Petrus Mukity, Ioannes Macskovich, Marcus Skenderovich, Nicolaus Guganovich, Thomas Rudich és Hieronymus Vukovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megalakítják a katonák elszállásolásával kapcsolatos kiadások revideálásának bizottságát. A bizottság tagjai: Thomas Rudich, Ioannes Vojnich, Hieronymus Vukovich szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai közül: Nicolaus Szagmajszter, Elias Polyakovich és Albertus Sztipich, a városi kamarás, Iosephus Krizsanovich; 2. Jóváhagyják a katonaság elszállásolásával kapcsolatos számlákat. Megemlítik, hogy a nemesasszony Magdalena Bukvics pénzt adott a katonaságnak.

F: 261.1.pag.448. -/1754.

 

1754. május 27.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovity, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovich és Iosephus Vizÿ szenátorok, a Választott Polgárság tagjai közül: Georgius Peich, Fabianus Peich, Thadaeus Tokich, Nicolaus Szagmajster, Iacobus Perchich, Ioannes Horvath, Nicolaus Bernich, Albertus Sztipich, Thadaeus Sztantich, Mathaeus Peich, Georgius Szucsich és Elias Polyakovich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Jóváhagyják Hieronymus Vukovich és Elias Polyakovich volt városgondnokok (gradski staratelj) és kamarások (kemerar) többéves számláit. A felülvizsgálatra kiküldték Nicolaus Guganovics, Iosephus Vizÿ és Nicolaus Szagmajszter küldötteket.

F: 261.1.pag.448-449. -/1754.

 

1754. május 31.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderovich, Petrus Mukich, Hieronÿmus Vukovich és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Miután megkorbácsolják őket, száműznek a városból egy fiatalembert és egy hajadont, majsai (Maysa, Majša) és cibakházai (Czibahhaz, Cibahaz) lakosokat, akiket az éjjeli őrök egy ágyban találtak. Ők Timar Janos és Farkas Judka szolgálólány. Botütésre büntették őket; 2. Meghatározzák a pénztári maximumot (blagajnički maksimum), azaz hogy legtöbb négy forintot lehet kifizetni a pénztárból a Magisztrátus előzetes engedélye nélkül; 3. Negyvenről negyvenöt forintra emelik Martinus Missuray sekrestyés (sakristan, crkvenjak) évi fizetését; 4. Gregory Krizsanovics kérelme, hogy a városért végzett erőfeszítéseiért néhány lánc földet adjanak neki. Mivel már van földje Bajmok-pusztán (Bajmak, Bajmok), Scharcsevics két lánc földjét adják oda neki; 5. Elias Polyakovich volt városgondnok (staratelj grada) kéri a Magisztrátust, hogy végre adja ki a felmentőlevelét (razrešnica); 6. Lucas Vojnics bírót Pestre (Pesthinum, Pešt) küldik, hogy építőanyagot vegyen a Városháza mell; tervezett városi börtön megépítéséhez; 7. Iratok Iovan és Zaria Zvekich vagyonának elosztásáról, az M iratcsomóban vannak a 30-as számmal jelölve; 8. Iratok Vranje Horvath tolvaj büntetéséről és száműzéséről lólopás miatt, az iratok az M iratcsomóban vannak a 21-es számmal jelölve; 9. Az iratok a tolvaj, Michaël Pap halasi (Halass, Halaš)[39] lakos elfogásáról az, M iratcsomóban vannak a 32-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.449-451. -/1754.

 

1754. június 7.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovich, Gregorius Vidakovics, Ioannes Macskovich és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Georgy Gyorgyevics és fia, Nicolaj Gyorgyevics kérelmét a vagyonmegosztásról az apjával. Gregorius Krizsanov szenátor ment ki a helyszínre, hogy összeírja a vagyont.; 2. Simon Tumbasz kérelme a neki osztott legelő újbóli megméréséért, mert a méréssel amit Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovich és Elias Sztipich ejtettek meg, megkárosították. Két új szenátor ment ki a helyszínre, újból elvégezni a földmérést; 3. Ragaÿ, az Esterhazy ezred (regiment) szegedi kapitányának iratai és levele Istvan Szabo katona követeléseivel kapcsolatban, hogy Ianos Olaa rendezze húsz forintos tartozását, az M iratcsomóban vannak a 33-as számmal jelölve.

F: 261.1.pag 451-452. -/1754.

 

1754. június 10.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Vidakovich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich és Nicolaus Guganovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Thomas Rudics szenátor kérelme, hogy osszanak ki neki két lánc legelőt, amit addig Iosephus Iaramazovtól bérelt. Ez ellen Marcus Skenderovity, Iosephus Horvatskÿ és Bonaventura Gabrity tiltakozott (protest); 2. Matthias Kocsenda felesége honoráriumának mértéke (természetbeni juttatásban is), aki már évek óta nevel egy talált gyereket, akit a Zombori és Kacsprairen (Kačprarien) utca között találtak; 3. Megbüntetik Marthat, Simon Blesich feleségét, mert káromolta a nemes Marcus Mamichot a „hergyavi csovicse” szavakkal („herđavi čoviče” – azaz rossz ember[40]). A tanúk Anoka, Petrus Perchich neje, és Marghareta, Mattias Kovacsevich neje; 4. Ítélet Mittar Valetich bácstóvárosi (Tovariss, Tovariševo) lakos pénzügyi követelésével kapcsolatban Stephanum Vuletichtey szemben.

F: 261.1.pag.452-453. -/1754.

 

1754. június 14.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukich, Iosephus Iaramazov és Thomas Rudich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Helena Temesvarÿ panasza Barischa Karich ellen, aki sértegette és megverte. Huszonöt botütésre ítélték; 2. Megalakítják a Kuntich család legelői elosztásának bizottságát. A bizottság tagjai: Ioannes Vojnics, Petrus Mukich, Gregorius Krizsanovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, a Választott Polgárságból pedig: Georgius Puzich, Iurissa Peich, Barissa Rogich, Nicolaus Bernich és Elias Polyakovics; 3. Megszabják a börtönőrök fizetését, akik fejenként tizenöt forintot és természetbeni kifizetést kapnak; 4. Új ködmönt vesznek egy koldusnak a régi helyett, amely a körmenetben keletkezett tűzben égett el; 5. A katonai biztos (komesar), Arnoldus Dobroslavina szegedi (Szegedinum, Segedin) lakos jelenti, hogy bebörtönzött Ioannes Olaat ideiglenesen, óvadék ellenében hazaengedték a mezei munkák elvégzére. Az óvadék összegét, nyolcvan forintot a nemes Iacobus Szucsich fizeti ki. Az iratok az M iratcsomóban vannak a 34-es számmal jelölve; 6. Szegedről (Szegedinum, Segedin) információt kérnek a parázna Elisabetha Kormanyos ügyeiről. A levelet az M iratcsomóban őrzik a 35-ös számmal jelölve; 7. Az iratok Iuditha Ludassy és Ioszim Kernaiszkÿ egy libával kapcsolatos nézeteltéréséről az M iratcsomóban a 36-os számmal jelölve találhatók.

F: 261.1.pag.453-455. -/1754.

 

1754. június 28.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen volt Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Vidakovich, Iosephus Iaramazov és Petrus Mukich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Erse Thott dajka, Michaël Thott feleségének fizetése, aki a halálra ítélt és kivégzett, ún. Pirihangya (Pirihanđa) Farago Erse gyerekét neveli. Az összeg tíz forint, a többit temészetben kapták. 2. A Városháza átalakításának (adaptacija) kiadásai. Lucas Vojnich benyújtotta a költségek részletezését (specifikáció, specifikacija); 3. A templomra (hram) fordított kiadások a bíróság összeülése alkalmával; 4. Napidíjak a bíróság tagjainak, a hóhér honoráriuma Farago Erse, akit még Pirihangyának is hívtak, kivégzéséért, és a tolvaj, Andreas Fodor, akit még Bandinak is hívtak, kínzásáért; 5. Kártérítés Ioannes Romich elkobzott és lerombolt házáért, amit a városi kamarás fizet ki; 6. Kártérítés Simon Blesich elkobzott és lerombolt házáért; 7. Kiadások oltottmész vásárlására; 8. Az ács és a tetőfedő, Paulus Schevcsik kifizetése a városi börtön tetejének munkálataiért. Ennek összege ötven forint, a többit természetben fizetik; 9. A Magisztrátus kéri Deschen és Henzen tanácsadókat Pozsonyból (Posonium, Požun), hogy halasszák el az ezer forintos hitel visszafizetését. Az ezzel kapcsolatos levelezés az M iratcsomóban van a 37-es számmal jelölve; 10. A megye levele Szántóról (Szantova, Santova)[41] az éhezőknek kiosztotandó lisztről, az M iratcsomóban van a 38-as számmal jelölve; 11. Iosephus de Gillig biztos (komesar) levelezése az állami adó további befizetéséről, az M iratcsomóban van a 39-es számmal jelölve; 12. A Szegedi Magisztrátus figyelmeztetése Lucas Baich elkóborolt jószágaival kapcsolatban az M iratcsomóban van a 40-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag 455-457. -/1754.

 

1754. július 1.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Iaramazov, Iosephus Kopunov és Nicolaus Guganovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Michaël Branovacsky Perkerin igazolása Bánátból (Banatus, Banat), Temesről (Temess, Temeš), hogy marhát vásárolt Szent Mariaból, az M iratcsomóban van a 41-es számmal jelölve; 2. A vizsgálódás/nyomozás iratai Franciscus Farkas kecskeméti (Kecskemet, Kečkemet) lakos kérelmével kapcsolatban az M iratcsomóban vannak a 42-es számmal jelölve; 3. A kézművesmunkák árának limitálása az M iratcsomóban van a 43-as számmal jelölve; 4. A Bajai (Baja) Magisztrátus igazolása Georgy Kazancsia kérésével kapcsolatban az M iratcsomóban van a 44-es számmal jelölve; 5. De Redl adminisztrátor levele Matthias Zsdralics kacsmári (Kachsmar, Kačmara) lakos követelésével kapcsolatban, hogy Stephanus Tumbaszovics, akit még Loketicsnek is hívnak, fizesse ki a még 1740-es évben megvásárolt hat ökör árát; 6. Stephanus Lénard sebész követelése, hogy a város fizesse meg a városi lovász, Sztojan Veszelovich gyógyítását hatvan forintnyi összegben.

F: 261.1.pag. 457-458. -/1754.

 

1754. július 5.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Elfogadják Iosephus Krizsanovics, a városi gondnok (gradski staratelj) számláit; 2. Alamizsnát adnak egy szerzetesnek Pestről (Pesta, Pešta), harminc krajcárt; 3. Megparancsolják Georgius Léleknek és Petrus Iakocsevicsnak, hogy megbékülésük jeleként adományozzanak a templomnak virágot.

F: 261.1.pag. 459. -/1754. 1754. július 8.

 

1754. július 8.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Ioannes Vojnics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovich és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bonanis és Gregorius Matkovics büntetést kapnak, harminc botütést, verekedésért és káromkodásért. Elias és Stephanus Matkovics panaszolta be őket; 2. Cosztadin Ruszoglics, újvidéki (Neo-Planta, Novi Sad) kereskedő követelése, hogy Nicolaus Gyorgyevics adja vissza a kölcsönkért 729 forintot; 3. Megszabják Michaël Tonan, a Városháza kőművesének fizetését.

F: 261.1.pag. 459-460. -/1754.

 

1754. július 15.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunov, Petrus Mukics, Thomas Rudics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Felmentik a rágalom vádja alól Georgius Halacsot, akit Nezcko Branovacsky udvari lakos (Banatus Temessienses, Idvor) panaszolt be; 2. Megállapodás a vagyon felosztásáról Ioannes és Lucas Vukov között; 3. Végkielégítésben részesítik az elhunyt Meresziana (Meresko) özvegyét. Kérésére lovakat és birkákat kapott; 4. Nicolaus Kölenov és Zsivan Maluschev panasza, a gulyás Thodor Sztanicsics, halasi lakos ellen ((sic!) Halacs, Halaš) a jószág hanyag őrzése miatt.

F: 261.1.pag.460-461. -/1754.

 

1754. augusztus 12.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics és Hieronymus Vukovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Thomas Kovacs felesége, Judit, Fölck Georgy felesége, Elisabet feleségének panasza Katta és Matthias Káma, valamint lányuk, Panna ellen, a kertjeikből történő zöldséglopás miatt; 2. A kőfaragó kifizetése 98 öl kő megmunkálásáért 111 forint összegben; 3. Iratok a Franciscus Koncz, akit még Bogárnak is hívtak, szegedi lakos (Szegedinum, Segedin) lopásával kapcsolatban az M iratcsomóban vannak a 45-ös számmal jelölve.

F: 261.1.pag.462. -/1754.

 

1754. augusztus 19.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Thomas Rudics, Marcus Szkenderov, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Marcus Budimcsevics panaszát Iosephus Gurcsics ellen, mert betört Georgius Puzics házába. Michaël Kovacsevichnál bújkált. Ötven botütésre ítélték, de ha ismét valamit ellop, száműzik a városból; 2. Stephanus Perisics panasza Glisso Passin, Laurenty Vojnics gulyása ellen, mert pofonütötte a kocsmában; 3. Iacobus Percsics panasza saját lovásza, Ioan Petrovics ellen, aki faggyút lopott, amit Bajmokra vitt (Bajmak, Bajmok). Ötven botütésre ítélték és a károkozás kifizetésére; 4. A katonai hatóságok de Gillig biztos (komesar) által értesítik a Magisztrátust, hogy három végrehajtót (egzekutor) küldenek a városba. A tárgyat az M iratcsomóban a 46-os számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.462-464. -/1754.

 

1754. augusztus 27.
1755. A Magisztrátus rendkívüli ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Petrus Iosics jegyző (notar) és Nicolaus Szagmajster biztos (komesar). A következő ügytárgyat vitatták meg: 1. Gregorius Szabo katona panaszát Elias Bukvics ellen, akit még Milaknak is hívtak. Nála szolgált pásztorként, de nem fizette ki munkáját. Ő kijelentette, hogy nem tűntek el birkák Halason (Halass, Halaš)[42], és hogy az elhunyt özvegy, Magdalena ráhagyott némi pénzt.

F: 261.1.pag.464. -/1754.

 

1754. augusztus 22.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják Iosephus Krizsanovics városgondnok (gradski staratelj) számláit; 2. Elfogadják a börtön tetőfedőjének számláját; 3. Elfogadják a számlákat a város szükségleteire történt szénavásárlásról; 4. Elfogadják a börön felépítésére vásárolt téglák számláit; 5. Egy forintot adományoznak a városban kéregető szerzeteseknek; 6. Filippus Radanovich korcsmáros panasza Georgius Varga ellen, mert nem akart fizetni a borért, és minden jelenlevőt káromolt – Vargát ötven botütésre ítélték. A nemes Martinus Szucsics minden állítást megerősített.

F: 261.1.pag.465. -/1754.

 

1754. szeptember 6.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Gregorius Krizsanovich és Iosephus Kopunovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Georgius Topor és Nicolaus Bernich panasza Mathias, Michaël Cselatovich fia ellen, mert juhokat lopott. Tizenöt botütésre ítélték, és arra, hogy visszaadja a birkákat; 2. Catharina, Georgius Vinko lányának panasza, a saját anyja, Helena ellen, aki nem adta át az örökség egy részét, hanem a szőlőskertjének egy részét eladta Mathias Peichnek.

F: 261.1.pag.465-466. -/1754.

 

1754. szeptember 13.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovich és Marcus Szkenderovih. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A katonai hatóságok levele a dezertőrök üldözéséről az M iratcsomóban van, 47-es számmal jelölve őrzik; 2. Bort adományoznak a ferenceseknek Szent Mihály (sveti Mihovil) ünnepére; 3. Büntetések az illegálisan árult pálinka és bor miatt; 4. Baja város kérelme, hogy az átköltözött Albertus Stipicset kényszerítsék, hogy fizesse ki adótartozását. A tárgyat az M iratcsomóban őrzik a 48-as számmal jelölve őrzik

F: 261.1.pag.466. -/1754.

 

1754. szeptember 16.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Thomas Rudics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Szatarita Vujanin panasza Andreas Cvijanov ellen, mert levágta a fáinak az ágát kertjeik határán, majd ezért összeverekedtek Petrus Iakocsevich kocsmájában. A verekedés tanúja Anna Iakocsevich; 2. A nemes Martinus Szucsics tiltakozik (protest), hogy a testvére, Iacobus Szucsics a közös malmuk egy részét az idegen Stephanus Tumbasznak adta el; 3. Marcus Vukelich tanítói állásának megerősítése, fizetése huszonöt forint.

F: 261.1.pag 466-467. -/1754.

 

1754. szeptember 20.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Vidakovich, Ioannes Macskovics és Hieronymus Vukovich. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Dalos György panasza gulyása, Gasparus Csalich ellen, mert elvesztett egy tehenet; 2. Felmentik a lopás vádja alól Davidot, aki Zaria Plestich zentai (Szenta, Zenta, Senta) lakosnál van. A nemes Georgius Golub, egy másik embert nevezett meg, a vlach Gavrilot, hogy ellopott egy tehenet; 3. Ioannes Olaa és Iosephus Bozdan szegedi (Szegedinum, Segedin) dezertőröket átadják a katonai hatóságoknak. Az iratokat az M iratcsomóban a 49-es számmal jelölve őrzik; 4. Gajo Radisich és Nicola Stojscin pásztorokat tíz év börtönr ítélik, mert segítették a dezertőröket. A tárgy az M iratcsomóban van, és az 50-es számmal jelölve őrzik; 5. Pénzbüntetésre ítélik Lucas Baich és Laurentium Iancsin polgárokat verekedésért. Kötelesek kifizetni az orvosi költségeket.

F: 261.1.pag 467-.468. -/1754.

 

1754. szeptember 24.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Gregorius Vidakovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Mivel a város túlterhelt (adókkal ford. megj.), szükséges a szőlőskertek után fizetendő kilenced befizetése; 2. De Redl adminisztrátortól és Deschan tanácsadótól haladékot kérnek a kölcsön visszafizetésére, ezer-ezer forint értékben.

F: 261.1.pag.468. -/1754.

 

1754. október 7.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Thomas Rudich és Hieronymus Vukovics. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Apolonia, Ioannes Bereczky nejének panaszát Franciscus Vassad és Andreas Molnar nejei ellen alaptalanként elvetik.; 2. Matthias Peich építőanyagot kap, mert leégett a háza villámcsapás következtében. Ludas-pusztán (Ludas, Ludoš pustara) kap egy kaszálásra való területet is; 3. Antonius Antunovics panasza Emericus Kiss ellen lopás miatt, almát lopott a szőlőskertjéből. Húsz botütésre ítélték; 4. Gregorius Balogh panasza Iudka Viragh ellen, mert az becsapta egy történettel egy elrejtett kincsről. Az iratok az M iratcsomóban vannak, az 51-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.469-470. -/1754.

 

1754. november 3.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Nicolaus Guganovich és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kártérítést fizetnek a kúlai sörgyárnak (Kulla, Kula), mert illegálisan mérték a pálinkát a városban; 2. Bizottságot küldenek Budára (Buda, Budim), az adókiszabással kapcsolatos ülésre. A bizottság tagjai: Nicolaus Guganovics szenátor és Nicolaus Szagmajster biztos (komesar); 3. Valentius Mahleirt dezertőrt elengedik a börtönből, Paulus Gajdoczÿ de Gadoc zombori (Szombor Sombor) megyei gondnok (provizor) döntése alapján. Az iratok az M iratcsomóban vannak, és az 52-es számmal jelölve őrzik; 4. Kiengedik a börtönből Gyurkát, Mathias Budimcsevics gulyását.

F: 261.1.pag. 469-470. -/1754.

 

1754. november 15.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Gregorius Krizsanovich, a bíró helyettese, Ioannes Vojnich, Gregorius Vidakovics, Iosephus Kopuynovics, Petrus Mukics és Ioannes Macskovics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bírósági megállapodás Nicolaus Gyorgyevich és Ioannes Lukics szentendrei lakos (Szent Andrensy Sent-Andreje) között az előbbi pénzügyi követelezésével kapcsolatban; 2. Az Esküdt Polgárság tagságának többsége tiltakozik (protest) Spandolija Manojlovics üzletének újbóli menyitása ellen.

F: 261.1.pag.470. -/1754.

 

1754. november 22.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Marcus Szkenderov, Ioannes Macskovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Nicolaus Guganovics szenátor, valamint Nicolaus Szagmajszter biztos (komesar) küldöttek (deputáns, deputat) jelentése az adó kivetéséről: a város adótartozásai az 1753-es évre: 1732 forint; elfogadják az adókiszabáson lévő küldöttek számláit; formális hiányosságok miatt nem fizetnek a városnak a két elfogott dezertőr miatt; elfogadják a küldöttek és szolgálóik étkezési számláit a Budán (Buda, Budim) töltött napokra; 2. A városi kamarás kifizeti a tanácsadó, de Hanzen ezer forintos kölcsönét; 3. A városi kamarás (gradski kamerar), Iosephus Krizsanovics kifizeti Iosephus Spers üveges számláit.

F: 261.1.pag. 470-471. -/1754.

 

1754. november 28.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics, Thomas Rudics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Todor Branovacsky sürgeti pénzügyi követeléseinek kifizetését Thomas Rudicstól; 2. Döntés a marhák megadóztatásának módjáról; 3. Catharinának, Simon Malagursky nejének, valamint fiának panasza Thadaeus Gyocsanovics ellen verekedés miatt.

F: 261.1.pag 471- 472. -/1754

 

1754. december 2.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovich, Ioannes Macskovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Elfogadják Blasius Lampel asztalos számláit; 2. Kiengedik a börtönből Stephanus Horvathot, akit még Csonkának is neveznek, kanizsai (Kanisza, Kanjiža) lakost, mivel visszaadta a lopott lovat; 3. A katonaság parancsnokának három urna (urne) bort adományoznak; 4. Elosztják Marcus és Iosephus Milankovics között a családi vagyont; 5. Nicolaus Szagmajszter és Ioannes Budimlics foglaló miatti disputája; 6. A ferencesek kérelme, hogy a hentesek adják vissza nekik a hívők adományaként kapott levágott juhok bőrét; 7. A Magisztrátus kéri, hogy kapjanak hat katonát, akik az adóbehajtást végeznék (egzekucija).

F: 261.1.pag. 472-473. -/1754.

 

1754. december 13.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A tüzelő kiszállítása az elszállásolt katonaságnak; 2. Sztanko Manojlovichot tizenkettő forinttal büntetik meg, mert engedély nélkül nyitott meg egy fel nem tört pecsétet; 3. Döntés Ioannes Balogh városi lovász fizetéséről.

F: 261.1.pag.473. -/1754.

 

1754. december 26.
1755. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovich, Marcus Szkenderovich, Thomas Rudich, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Nicolaus Szagmajszter, Ioannes Francecskovics, Lucas Vojnics, Stephanus Krizsanovics, Nicolaus Bernich, Iacobus Kopunovics, Iosephus Temunov, Iurissa Peics, Ioannes Laetich, Petrus Szarics, Ioannes Tikvitsky, Mathias Peics, Bartholomaeus Kopunovics, Franciscus Evetovics, Iosephus Sinkov, Tades Tokics, Ivan Baics, Thadaeus Sztantich, Georgius Puzics, Lucas Franceskov, Antun Bulyovcsics, Lucas Bodich, Gliso Aradsky, Andreas Balogh, Ioannes Horvath, Elias Sztipics, Elias Crnkovics, Iacobus Szucsics, Bartholomaeus Rogics és Albertus Sztipics. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság közös követelése, hogy engedélyt kapjanak a tized kiváltására egy összegben, háromezer forintban. A küldöttek (deputati) Lucas Vojnics bíró, Petrus Iosics jegyző (notar). 2. A megye értesítése, hogy előzetes engedély nélkül nem engedik a jószág terelését az északi vidékekre. A dokumentumot az M iratcsomóban az 52-es számmal jelölve őrzik; 3. Parancsok a lakodalmi ünnepségek megünnepléséről az M iratcsomóban vannak az 53-as számmal jelölve. A parancs kilenc pontot tartalmaz.

F: 261.1.pag.474. -/1755.

 

1755. január 16.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Gregorius Krisanovics, Iosephus Kopunovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Krizsanovics tartozik tizennégy forinttal a pálinkáért, amelyet a baracskai (Bracshiensis, Baračka) horgásztól (pecaroš) vettek a borbíró (nadzornik vina) Lucas Baicsnak. 2. Marcus Szkenderovics panasza testvére, Thomas ellen rágalmazás miatt.

F: 261.1.pag.477. -/1755.

 

1755. február 3.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics, Nicolaus Guganovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Iosephus Horvatsky és Gregorius Horvatskÿ, valamint Bono Gabrics, Ilias Sztanoja, Martinus Missuraÿ, Laurentÿ Ivkovics és Ioannes German közös panaszát Mathias Nagy gulyás ellen, mert elvesztett tizenkét marhát; 2. Mathias Virágh panasza a gulyás, Georgius Farkas ellen, mert elvesztett egy borjút; 3. Spandonius Manoilovics kereskedő követeli Thomica Vukovicstól pénzügyi követeléseinek kifizetést, harmincnégy forint összegben; 4. A Magisztrátus követeli, a Pozsonyba (Posonium, Požun) küldött deputánsok harcoljanak annak érdekében, hogy a szenátorkat mentsék fel a tized fizetése alól, és Fabrics kérelmét juttassák el Bécsbe (Vienna, Beč).

F: 261.1.pag. 477-478. -/1755.

 

í1755. február 13.

513. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Iosephus Kopunov, Gregorius Krizsanovics és Thomas Rudics. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Thomica Vukovics özvegye megjelent és kijelenti, hogy eladta a házát, amely a városi kávéház (gradska kafana) közelében van, ezt a fiaival egyetértésben tette, az új tulajdonos az orvos, Georgius Josay. A vásárlás előtt a saját vagyonát Gregorius Kriszanovics és Iosephus Iaramazov polgároknak adta el; 2. Stephanus Szarics panasza mostohaanyja, Catharina ellen, mert a beleegyezése nélkül „két napi“ földet eladott Gregorius Crnyakovicsnak; 3. Ioannes Simonides Barsa (Barša) megyéből,[43] Zsarnóca[44] (Zarnocz, Žarnoc), hentesként állt munkába a városban.

F: 261.1.pag. 478-479. -/1755.

 

1755. február 17.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Marcus Szkenderovics, Gregorius Krizsanovics és Thomas Rudics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik Michaël Nyakost, Stanislaus Vojnics gulyását, mert elvesztett hat bikaborjút; 2. Guyro Marcsetics kifizetett tizenkettő forintot Iovan Klyaja nevére adóként, aki elköltözött (emigrirao) a városból.

F: 261.1.pag.479. -/1755.

 

1755. február 24.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics, a bíró helyettese, Marcus Szkenderovics, Gregorius Krizsanovics, Thomas Rudics, Ioannes Macskovics, Iosephus Kopunovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Iosephus Horvatsky, Bono Gabrics, Gerga Horvatsky és Laurentius Ivkovics kérik, hogy érvénytelenítsék néhány állat megvételét Mathias Nagy gulyástól, mert azokat már elvesztette; 2. Iosin Mali panaszainak iratai Kencell Ioska ellen, az N iratcsomóban az 1-es számmal jelölve találhatók.

F: 261.1.pag. 479-480. -/1755.

 

1755. február 28.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Maxim Milutinovics gulyás elleni panasz, mert elvesztette Ioannes Vojnics tehenét; 2. A városi kamarás kifizeti a napidíjakat Lucas Vojnics és Petrus Iosics küldötteknek (deputati) a pozsonyi (Posonium, Požun, Posun) útjukra, négy forintot napjára, összesen 228 forintot.

F: 261.1.pag.480. -/1755.

 

1755. március 3.
1756. A Magisztrátus, és az Esküdt Polgárság, ill. a Külső tanács közös ülése. Az ülésen jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Marcus Szkenderovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics, Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, ezen kívül az Esküdt Polgárság tagjai: Georgius Puzics, Ilia Sztipich, Petrus Szarich, Ilia Dulics, Stipan Krisanov, Ioso Bacsin, Iakov Csakics, Lucas Vojnics, Elias Polyakovics, Ioso Horvatsky, Barissa Rogics, Fabian Baics, Bono Gabrics, Lovrin Peich, Iosos Temunov, Ioso Szapuncsics, Vranje Evetovics, Istvan Lenard, Andreas Balogh, Iacov Szucsics, Ilia Crnkovics, Iurissa Peics, Glisso Aradsky, Nicolaus Bernics, Vranye Baics, Iakov Kopunovics, Tadia Sztantics, Ivan Tikvitsky, Tadia Tokics, Marian Malagurskÿ, Ioannes Franceskovich, Franciscus Iurics, Martinus Raicsics, Ivan Vukov, Nicolaus Szagmajszter, Martinus Szucsics, Bono Cvijanov, Iosephus Mamuzics, Iacobus Percsics, Ivan Kuntics, Lovrin Ivkovics, Ivan Percsics, Iovan Belyin, Matyas Klyakavics, Osztoja Mucsalov, Andria Cvijanov, Ivan Budimcsev, Lazar Aradskÿ, Gyuragy Vukovics, Iosin Bilov, Nagy Gaspar, Janos Kiss és Ferencz Berkes. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Stephanus Fabsics át fogja adni az uralkodónak a kérelmet, hogy a tizedet átalányban (pausálé, paušal) váltsák ki, évi háromezer forintban; 2. Székbíróknak (nadzornik mésara) nevezik ki Iacobus Szucsicsot és Gliso Tesichet; 3. A volt székbírók munkájának ellenőrzése; 4. Hieronymus Vukovics volt pénztárnok ellenőrzésére kinevezik a számlavizsgáló bizottságot. A bizottság tagjai: Nicolaus Guganovics, Iosephus Vizÿ szenátorok, az Esküdt Polgárság tagjai Elias Polyakovics és Andreas Balogh; (sic!) 4. Hieronymus Vukovics számláinak ellenőrzésére az 1749/50-es évre vonatkozóan, valamint Elias Polyakovics számláinak ellenőrzésére kinevezik a bizottságot, tagjai: Nicolaus Guganovics, Iosephus Vizÿ szenátorok, valamint a városi biztos (komesar), Nicolaus Szakmajszter; 5. Leltárba veszik az elhunyt Nicolaus Gyorgyevics, akit még Gerhnek (Görög) is neveztek, javait, az erről szóló iratot az N iratcsomóban van a 2-es számmal jelölve őrzik. A leltárba vételt Petrus Mukics, Iosephus Vizÿ szenátorok és Petrus Iosics jegyző (notar) végezték el, erről az elhunyt egyetlen lányát, Annát, Kosta Daskalovics feleségét is értesítették.

F: 261.1.pag.481-482. -/1755.

 

1755. március 7.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Lucas Vojnich, Gregorius Krisanovich és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Paulus Delich panaszát Pista Szalaÿ, Antonÿ Ivin gulyása ellen, mert ellopott egy borjat. A tanú Fejes Ianos; 2. A családi vagyon felosztása Polyakovics családban. A családtagok: Nicolaus, Simon, Ioannes, Paulus és Lucas, valamint mostohaanyjuk, Martha között; 3. Iosephus Horvatsky kérésére elengedik a jószáglopásért bebörtönzött Mathias Nagyot bizonyíték híányában; 4. Ioannes Budimcsevics panasza Iosephus Szapuncsics ellen, mert az nem adta vissza a kölcsönkapott 100 forintnyi pénzt már húsz éve; 5. Vita Fodor és Petrus Iosics polgárok közötti viszály a környező házakhoz tartozó földterületek miatt. A helyszínre kimentek Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Marcus Szkenderovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. De Redl adminisztrátor is bekapcsolódott az ügybe; 6. A bizottság jelentése a székbíró, Elias Crnkovics és Franciscus Gabrics számláiról. A bizottság tagjai voltak: Nicolaus Szagmajszter, Georgius Peics, Fabianus Baics, Georgius Puzics, Nicolaus Bernich, Thadaeus Tokics, Bartholomaeus Rogics, Ioannes Franceskovics, Albertus Sztipics, Elias Polyakovich, Iacobus Vojnics és Gligorius Tesics. Az eredményeket előterjesztették Nicolaus Guganovics és Iosephus Vizÿ szenátorok, Petrus Iosics jegyző (notar), valamint Nicolaus Szagmajszter, Elias Polyakovics, Iacobus Szucsics és Gligorius Tesics.

F: 261.1.pag.482-484. -/1755.

 

1755. március 17.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Thomas Rudics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Krizsanovics elismervényeket ad át a kamarai biztosnak (komorski provizor), Ladislaÿ Vermesnek gabonafélék vásárlására; 2. Stephanus Ökrös romos házát megvesszik az épülő börtön mellett; 3. A katonák elszállásolására szolgáló épület (vojni kvartir) javítási költségeinek számláit átadják Iosephus Krizsanovicsnak.

F: 261.1.pag.484. -/1755.

 

1755. március 21.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Iosephus Kopunovics és Hieronymus Vukovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Iosin Mali Vlah panasza a volt pásztora, Iosephus Kenczel ellen, mert eltulajdonította a jószágot, amelyet Zentára (Szenta, Senta) vezetett együtt egy másik pásztorral, Palianus Totthtal. Nicolaus Szagmajszter be fogja szerezni az okmányokat a jószág tulajdonjogáról; 2. A városgondnok (gradski staratelj), Iosephus Krizsanovics átadja a számlákat azokról a beszerzésekről, amelyek a város jótevőinek ajándékairól vannak; 3. Az elhunyt Stephanus Sörös kelebiai (Kelebia, Kelebija) szénakaszálóját Ioannes Bosnyaknak adják; 4. Megparancsolják Iosephus Szapuncsicsnak, hogy fizesse vissza kölcsönét Ioannes Budimcsevicsnak; 5. Ioannes Petrovics tolvajt harmincöt botütésre büntetik, mert ellopott Martinus Misuraÿtól egy borjút Petiával (Petia, Petja) együtt, aki Iosephus Horvatskÿ szolgája; 6. Stephanus Passa szíjgyártó számlája.

F: 261.1.pag.484-485. -/1755.

 

1755. április 4.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Marcus Skenderovics, Petrus Mukics, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunov, Thomas Rudics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Teodor Lacskovics siklósi lakostól (Siklos, Šikloš) ezer, bor tárolására alkalmas edényt rendelnek meg; 2. Ioannes Mareschal hatvan forintot fizet a városi kocsma bérletéért; 3. Megparancsolják Gruja Csurscia házának lebontását, mert akadályozza az új katonai szállás (vojni kvartir) megépítését; 4. Harminc öl követ vásárolnak Iosephus Vizÿ szenátortól. Iosephus Krizsanovics fizeti ki; 5. A Nicolaus Polyakovics utáni, családi vagyont képző jószágok szétosztása módjának részletezése a négy testvér között.

F: 261.1.pag 485-487. -/1755.

 

1755. április 11.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Thomas Rudich, Nicolaus Guganovich és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Büntetést kapnak Matthias Nagy és Michaël Vida, akik gyújtogattak Catharina, Matthias Totth özvegyények tanyáján Kelebián (Kellebija); 2. Iosephus Lederer lakatos számlái; 3 Matthias Sztull – a foglalkozását nem jegyezték le – számlái; 4. Marcus Vuich kereskedő számláit Iosephus Krizsanovich fizette ki; 5. A városgondnok (gradski staratelj), Iosephus Krizsanovich számlái; 6. Paulus Vukovich özvegyének testamentumát az N iratcsomóban a 3-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.487. -/1755.

 

1755. április 14.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics és Iosephus Vizÿ szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Paulusa Horvath özvegyének panaszát a mostohaanyja ellen, mert nem adta ki a hagyaték szükséges résztét neki: Két évig élt a férjével, két gyerekkel maradt, és egy pár papuccsal és egy köténnyel megy vissza szüleihez Gyüdbe (Gyűd, Đud), a baranyai településre; 2. Iosephus Krizsanovich városgondnok (gradski staratelj) számlái a zabvásárlásról.

F: 261.1.pag.488. -/1755.

 

1755. április 17.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Iosephus Kopunovics és Nicolaus Guganovics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Gregorius Krizsanovics Marcus Kopunovicsnak utalja ki az egykor Ioannes Budimlich birtokában lévő, a Pertyity birtok közelében található, a Harminczarov (Harmicarov) magaslatnál fekvő földet; 2. Iosephus Krizsanovics, a városi kamarás elfogadja a szegedi (Szegedinum, Segedin) üveges (staklorezac) számláit.

F: 261.1.pag.488. -/1755.

 

1755. április 23.
1756. Franciscus de Redl kamarai adninisztrátor elnöklésével ülést tartottak. Ezen jelen vannak a magyarok képviselői: Andreas Balogh, Stephanus Gaal, Ioannes Horvath, Stephanus Petrik, Gasparus Nagy és Thomas Kovacs. A magyar lakosság város Magisztrátusa elleni panaszait vitatták meg. Ezek a következők: 1. A városba költözött magyarok hátrányos megkülönböztetése (diskriminacija) a földek szétosztásánál. A Kecskeméttel (Kecskeméth, Kečkemet) cserélt földek kiosztása úgy történt meg, hogy nem kaptak legelőket; 2. A magyarok részaránya a Magisztrátusban és az Esküdt Polgárságban nem elégséges, így azonnal megválasztották Nicolaus Szagmajstert, Ioannes Horvathot és Andreas Baloghot; 3. A magyarokat gyakran igazságtalanul büntetik a székbírók (nadzornik mesare); 4. Kevesen vannak a városi hivatalokban; 5. Stephanus Petrik zaklatása földmérés közben; 6. és 7. Sörös (Šereš) özvegyétől elvették a város földjét. A földet Ioannes Bosnyak vette el; 8. A magyaroktól több tizedet szednek be; 9. Gasparus Nagy, akit még Gerónak is neveznek, igazságtalan büntetést kapott bormérés miatt Thomas Rudics parancsára; 10. A magyarokat erőn felül terhelik a szállítási feladatokkal. A Magisztrátus úgy döntött, hogy mindezeket az észrevételeket megbeszélik, megoldják, Andreas Balog és Stephanus Gaal megbízatást kaptak, hogy megvizsgálják az ülés 10. pontjában említetteket. A Magisztrátus elvárja Szent Maria lakosainak engedelmességét. A Magisztrátus alaptalanként elveti a vádakat, és megtiltja a magyar lakosság bármilyen gyülekezését. Az iratok az N iratcsomóban vannak a 4-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag. 488-492. -/1755.

 

1755. április 24.
1756. Restauratio – a Magisztrátus újraalakításának ülése. Franciscus de Redl, Bács megye administratora, tanácsosa és biztosa (komesar) elnököl, de jelen van Lucas Vojnich bíró, valamint Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Marcus Szkenderovich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudich, Nicolaus Guganovich, Iosephus Vizÿ szenátorok, mint ahogy a Választott Polgárság tagjai is. 1. Az Esküdt Polgárság új tagjait választják meg. Az ülésen az Esküdt Polgárság ötvenhét tagja volt jelen, egyesek közülük szenátorok lettek, így a hatvanas létszám eléréséhez a következőket választották meg: Franciscus Gabrich, Marianus Szkenderovich, Andreas Vojnich, Iosephus Vukovich, Elias Bacsich és Ioannes Kiss; 2. Az Esküdt Polgárság azt követelte, hogy a Magisztrátusban ne legyenek előre lefoglalt helyek a nemességnek. A nemes szenátor, Gregory Vidakovics kérelmét az N iratcsomóban a 6-os számmal jelölve őrzik; 3. Az Esküdt Polgárság követelése, hogy Magisztrátus ne avatkozzon be az Esküdt Polgárok megválasztásába, és az is, hogy vegyék figyelembe a megválasztandók családi kapcsolatait. Az irat az N iratcsomóban van a 7-es számmal jelölve; 4. Az Esküdt Polgárság elküldi észrevételeit a Kamarának a választások körüli problémákkal kapcsolatban. Az iratot az N iratcsomóban a 8-as számmal jelölve őrzik; 5. Az Esküdt Polgárság követeli, hogy joga legyen külön is jelölnie a Magisztrátusba tagot. Az irat az N iratcsomóban a 9-es számmal jelölve található; 6. Összeállítják a szenátorjelöltek listáját. A Magisztrátus által jelöltek: Martinus Szucsich, Iacobus Szucsich és Albertus Gyelmis, a polgárok részéről a következőket ajánlják: Georgius Puzich, Nicolaus Szagmajster és Petrus Iosich; 7, 8. A szavazatok, többségével megválasztott új szenátorok: Martinus Szucsich és Petrus Iosich. A megválasztott jelöltek elutasították, hogy szenátorok legyenek, így a helyükre Iosephus Mamuzichot és Elias Polyakovichot választották meg. 9. Miután az előző bíró, Lucas Vojnics lemondott, a következőket jelölték: Lucas Vojnich, Petrus Mukich és Thomas Rudich; 10. A szavazatok többségével ismét Lucas Vojnich lett a bíró.

F: 261.1.pag.492-495. -/1755.

 

1755. április 28.
1756. Megtartották a Magisztrátus és Esküdt Polgárság közös ülését. Az ülésen jelen volt Lucas Vojnics bíró, Gregoruius Krizsanovics, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Marcus Skenderovich, Ioannes Macskovics, Nicolaus Guganovich, Iosephus Vizÿ, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Iacobus Perchich, Elias Polyakovich, Nicolaus Bernich, Lucas Vojnich, Iosephus Simokovich, Lucas Baich, Iosephus Horvatsky, Bonone Gabrich, Thadaeus Tokich, Albertus Sztipich, Franciscus Mamuzich, Iurissa Peich, Glisso Tessich, Laurentius Peich, Ioannes Tikvitsky, Ioannes Vukov, Vito Kujuncsich, Iosephus Krizsanovich[45], Franciscus Gabrich, Franciscus Evetovich, Elias Dulich, Albertus Gyelmis, Andreas Vojnich, Antonius Bulyovcsich, Iosephus Vukovich, Iacobus Szucsich, Thadaeus Sztantich, Andreas Balogh, Ioannes Horvath és Georgius Halacs. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. A borbíró (nadzornik vina), Lucas Baics jelentése a bor forgalmáról; 2. Nicolaus Szagmajster lett a városgondnok (staratelj grada), százahúsz forint fizetéssel; 3. Lucas Vojnicsot borbírónak (nadzornik vina) választják; 4. Bizottságot hoznak létre a szénakaszálók nagyságának felügyeletére. A bizottság tagjai: Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Marcus Skenderovich és Martinus Szucsich szenátorok, az Esküdt Polgárság tagjai közül Iosephus Simokov, Iurissa Peich, Andreas Vojnich, Elias Polyakovich, Andreas Balogh, Ioannes Franceskov, Thadaeus Sztantich és Nicolaus Rudich; 5. A katonaság elszállásolása módjának kidolgozására kijelölt bizottság tagjainak megválasztása. A következőket választották meg: Nicolaus Guganovich és Petrus Iosich szenátorok, Nicolaus Szagmajster biztos (komesar), Iosephus Mamuzics pénztárnok/perceptor, Iosephus Horvatskÿ, Elias Dulich, Bono Gabrich, Lucas Baich, Ioannes Horvath és Georgius Halacs az Esküdt Polgárság tagjai közül.

F: 261.1.pag. 495-496.-/1755.

 

1755. május 9.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnich, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Marcus Szkenderovich, Thomas Rudich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják az özvegy Catharina Baranyi lovát adóbefizetés helyett; 2. Megszabják a városi tisztségviselők és a rendőrség (militia) évi fizetését: a) Thomas Thott börtönőrként negyven forintos fizetést kap, valamint természetbeni juttatásokat (tizenöt méter gabonát és száz font húst). b) Stephanus Vida első kocsisként huszonnyolc forintot kap és öltözéket: nadrágot, két pár csizmát, öt ködmönt (irhabunda, kožuh), valamint élelmet, két cent (centurio) húst, harminc font szalonnát, ötven font sót, száz fej salátát. c) Martinus Mészaros a második kocsis húsz forint fizetést kap, és öltözéket: öt ködmönt (irhabunda, kožuh), egy pár bakancsot, két pár csizmát és természetbeni kifizetést, kilenc méter gabonát, egy cent (centa) húst, tizenkettő font szalonnát, ötven fej salátát, sót, stb. d) A városi (rend)őr (obequitator), Georgius Milos negyvenöt forint fizetést kap, neki bérelt házban lakhat, tíz méter zabot, két ökröt. A többi őr (pandurones) tizenöt forint fizetést kap és a többit öltözékben és természetben. 3. Elhalasztják a vitát Ioannes Vojnics szenátor kéréséről, hogy engedélyezzék eg vegyesbolt megnyitását a városi kávéház mellett; 4. Büntetést kapnak az elkövetők, akik Németh Ioskát zaklatták, egy nappal a székbíró Vranye Gabrich érkezése előtt. A megbüntetettek: Iován Pencsich, Lucas Bosnyakov és Jovan Zivanovich; 5. Elfogadják Iosephus Krizsanovich városgondnok (gradski staratelj) számláit.

F: 261.1.pag.496-497. -/1755.

 

1755. május 14.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderovich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Egy csonoplyai (Čonoplja) polgár panaszát Ioannes Németh ellen, jószáglopás miatt; 2. Elengedik a börtönből Stephanus Horváth gulyást, aki Sztipichnél dolgozott, mert nem bizonyosodott be, hogy jószágot lopott. A feljelentést (panaszt) Anna Churcsina tette. A tárgyat az N iratcsomóban őrzik 10-es számmal jelölve; 3. Baráti megállapodás a tartozás kifizetésének módjáról Nicolaus Gyorgyevich és a szenátor Marcus Skenderovich között; 4. Kötelezik Iacobus Kopunovicsot, hogy adja vissza Michaël Maletin elvett földjét, mivel az elállt a város elhagyásától (emigriranje); 5. Halas (Hallas, Halaš) város követelése, hogy változtassák meg a határkövek ellenőrzésének dátumát, az N iratcsomóban a 11-es számmal jelölve őrzik; 6. Iratok a kényszer eszközeivel visszatoloncolt négy[46] bajai (Baja) lakosról. Az iratokat az N iratcsomóban a 12-es számmal jelölve őrzik. A lakosok: Marcus Cselikovich, Iacobus Devich, Iosephus Devich, Ioannes Kovacs és Paulus Leffanti (?).

F: 261.1.pag 497-498. -/1755.

 

1755. május 16.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich, a bíró helyettese, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderovich, Thomas Rudich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megállapodás Andreas Papp halasi lakos (Halass, Halaš)[47] kártalanításáról Simon Iaramazovich, Elias Mamuzich, Elias Tikvicsky, Ioso Palkov, Pavao Kokich és Barissa Miholicsich által; 2. Igazolást adnak ki Thomas Szasner orvosnak (sebésznek), hogy az elhunyt feleségével, Elisabetha Verlinnel, akit Prágából hozott magával két gyereke van, Barbara és Iacobus.

F: 261.1.pag.498-499. -/1755.

 

1755. május 23.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Petrus Mukich, Gregorius Krizsanovich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Értesítés nyolc, adóbeszedés céljából érkező végrehajtóról (egzekutor); 2. Elfogadják Gregorius Krizsanovics és Nicolaus Szagmajster, a város küldötteinek (deputánsok) számláit, budai (Buda, Budim) útjukkal kapcsolatban, ahol az adóelszámolás ügyében tartott ülésen vettek részt; 3. Elfogadják Ioannes Georgius Valbrum szenátor és a szegedi (Szegedinum, Segedin) lakatos számláit; 4. Kötelezik Ioannes Vojnich szenátort, hogy adja vissza az elvett földet Petrus Iosich szenátornak és jegyzőnek; 5. Kötelezik Ianko Raczot, Georgius Halacs lovászát, hogy adja vissza az eltulajdonított lovat Marcus Gyocsan almási lakosnak (Almaš)[48]; 6. Két görög kereskedő, oszmán alattvaló vitája Paulus Panajot és Spandonius Manojlovics pénzügyi követelései miatt és törökországi (Turcia) utjaik miatt, Vladicam (?) helységbe; 7. Megbüntetik Ioannes Marchalt vendéglőst, mert hamisan számolta el a felszolgált bort. Ez a Testis Pentecoltalibus egyházi ünnep alkalmával történt; 8. Elfogadják a város szükségleteire vásárolt szalonna számláit; 9. Vita Iacobus Perchich és Petrus Mukich között a sándori (Sandor, a mai Aleksandrovo) földek elosztásáról, amelyek a Csantavéri úttól balra helyezkednek el.

F: 261.1.pag.499-501.-1755

 

1755. május 26.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Ioannes Macskovich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Vita Georgy Kuntich, akit még Pastanovnak is hívnak, és Ioannes Tikvicsky között földelosztás és Kuntić testamentuma miatt, amely időben is meghatározza a föld használatát; 2. Michaël Rudich panasza Iacobus Szucsich székbíró (nadzornik mesare) ellen, aki az engedélye nélkül levágta a tehenét; 3. Gruja Tyurcsia házának kisajátításáért (eksproprisanje) a katonaság elhelyezésére szolgáló épület (kvarterijalnog doma) mellett Nicolaus Szagmajster ki kell, hogy fizessen húsz forintot; 4. Megbüntetik Elisabeth Zöldit, Gregory Zöldi nejét, mert rágalmazta szomszédját, Ioannes Kisst a következő szavakkal: „Spion Pribék”; 5. Franciscus Rosa adótartozását elengedik szegénysége miatt; 6. Egy tehenet a borjával adományoznak Anna Kocsendának, mert magához fogadta a csecsemőt, akit a Zombori úti keresztnél találtak; 7. Behívatják éps felelősségre vonják a volt városgondnokot, Hieronymus Vukovicsot az 1747-es évből származó helytelen számlák miatt; 8. A nemes Theodorus Tessich panasza Zentáról (Szenta, Senta), Nikolaus Matkovich, akit még Pacsiracznak is hívnak, ellen, mert az lerombolta a tanyáját Tornyos-pusztán (Tornos, Tornjoš pustara), Csantavér közelében (Csantaver, Čantavir).

F: 261.1.pag.501-503. -/1755.

 

1755. május 30.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Marcus Szkenderovich, Ioannes Vojnich, Hieronymus Vukovich, Nikola Guganovich, Iosephus Vizÿ, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megállapítják (konstatálják), hogy alaptalanok a bajai (baja) Lazar Nedelykovich pénzügyi követelései Mittar Grk irányában. Az iratok az N iratcsomóban vannak a 14-es számmal jelölve; 2. Az Esküdt Polgárság tagjainak követelésére engedélyt adnak arra, hogy a szántóföldeket legelővé tegyék a Szegedi és a Halasi út között, Tompa-puszta és az Ieszenovacz-folyócskánál (Jesenovac). Erről az Esküdt Polgárság tagjai: Georgius Peich, Iosephus Vukmanovich, Iosephus Vukovich, Georgius Kopunovich, Iosephus Tikvicsky, Marianus Skenderovich, Lucas Baich, Thadaeus Tokics, Franciscus Gabrich, Bonaventura Gabrich, Ioannes Kiss, Lucas Franceskovich, Martinus Rajcsich, Stephanus Lenard, Franciscus Evetovich, Ioannes Horvath, Elias Dulich, Bartholomaeus Rogich, Franciscus Baich, Nicolaus Bernich, Iacobus Szucsich, Antonius Bulyovcsich, Iosephus Horvatskÿ, Elias Czernkovich, Laurentius Peich, Thadaeus Stantich, Gregorius Tessich és Gregorius Aradsky döntöttek, és a bizottság is, amelynek tagjai: Ioannes Vojnics, Petrus Mukich, Gregorius Krizsanovich és Martinus Szucsich szenátorok, valamint a Választott Polgárság: Georgius Kopunovics, Elias Czernkovich, Thadaeus Stantich, Ioannes Horvath, Georgius Peich és Iosephus Simokov. 3. Kinevezik a bizottságot a jószág összeírására, ennek tagjai: Franciscus Gabrich, Iosephus Vukovich, Bono Cvijanovich és Marianus Skenderovich; 4. Megbüntetik Marcus Skenderovich szenátort, mert rágalmazta Adamus Iaramazovichot. Erről Iosephus Horvatsky és Bartholomaeus Rogich tanúskodtak; 5. Tizenhat forintot fizetnek a Michaël Tonan kőművesnek (zidar) a városi kocsmához épített szobáért és pincéért; 6. Ötven forint kártérítést fizetnek a „congregatio cordigerorumnak” (zajednici kordonosača), a börtön mellett kisajátított és lerombolt házuk miatt.

F: 261.1.pag.503-505. -/1755.

 

1755. június 2.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovich, Ioannes Macskovich szenátorok, és Petrus Iosich jegyző (notar). A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Mihajlo Kalaitsia tartozásai és pénzbeli követelései, ezek az N iratcsomóban vannak 15-ös számmal jelölve; 2. Három forintot adományoznak egy egri (Eger, Egar) trinitárius szerzetesnek; 3. Ioannes Mereszko panasza Paulus Kovacsevellen, mert az nem akar visszaadni két ökröt; 4. Michaël Berta panasza a gulyása, Georgius Farkas ellen, mert elvesztette a bikaborját (june).

F: 261.1.pag 505-506. -/1755.

 

1755. június 16.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Marcus Skenderovich, Thomas Rudich, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ, Marianus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Mindenkit nyolc nap börtönre büntetnek, aki nem jelenik meg a Magisztrátus hívására, amikor az meg akarja hallgatni; 2. Gregorius Krizsanovics szenátor saját kérésére három földdarab (čestica) szénakaszálót kap, mivel a pusztákat újra felmérik; 3. Ioannes Vojnics szenátor kérelme, hogy adják el neki a Georgy Lékt háza melletti házat; 4. Georgy Quiteknek koldusnak tíz font húst, tíz icce bort és három icce (media, medij) pálinkát adnak alamizsnaként; 5. Megtiltják a munkát azoknak a kereskedőknek, akiknek nincs saját házuk a városban; 6. Kötelezik Ioannes Biliczkÿt Zentáról (Szenta, Senta), hogy adja vissza a tulajdonosoknak (Ioannes Miskci, Ianos Totth és Ioannes Herzeg) az elvett ökröket. Az iratokat az N iratcsomóban a 16-os számmal jelölve őrzik; 7. Martinus Vidakovics milicsicsi (Milicsics, Miličić) lakosnak visszaadják azokat a lovakat, amelyeket a romáknál találtak meg.

F: 261.1.pag.506-507.-/1755.

 

1755. június 20.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderovich, Ioannes Macskovich, Hieronymus Vukovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Albertus Rusicskának és barátainak kifizetnek harmincnyolc forintot és harminckét krajcárt, amiért harmincnégyezer darab cserepet gyártottak le a katonaság elszállásolásához szükséges épülethez (kvarterijalni dom); 2. Az elszállásolásához szükséges épületen végzett négynapi munkájáért Albertus Rusicskának két forint napidíjat is kifizetnek; 3. A szegedi szenátornak és a lakatos Valprennek (Valpren) kifizetik a megvásárolt vas árát; 4. Kifizetnek tizenöt forintot Iosephus Lederer lakatosnak; 5. Paulus Modok, akit még Borosnak is hívnak, ötven botütés büntetést kap, mert káromolta Popina Petrus Iakocsevichot (Iakocsevich); 6. Büntetést kapnak a fejős birkák tulajdonosai, ha nem őrzik őket becsületesen, és így azok kárt okoznak más földjén; 7. Petrus Turanovich/Petrus Turanov harminc botütéses büntetést kap, mert ellopott két gerendát a szomszédjától, Michaël Barnától (Barna); 8. A koldus Hancznak (Hancz, Hanku) harmincnégy krajcaárt fizetnek ki könyöradományként/alamizsnaként.

F: 261.1.pag.507-508. -/1755.

 

1755. június 23.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Thomas Rudics, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Ioasich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Döntés az Alcsich család vagyonának felosztásáról a testvérek, Nedelyko, Iovan és Petrus között; 2. Engedélyt adnak a nemes Stephanus Antonovichnak (Antonovich), hogy a városban építse fel házát, azzal, hogy elfogadja a minden más polgárra is vonatkozó kötelezettségeket. Az iratok az N iratcsomóban vannak 18-as számmal jelölve; 3. Andreas Cvijanov panasza Lucas Vukov ellen, mert az eladott házért, a megállapodás szerinti öt arany helyett csak hármat fizetett; 4. Paulus Szőrfi és neje panasza Olla Illus, Ioannes Gendur neje ellen. Olla elismerte, hogy Georgius Farkas pásztorral volt együtt, aki Mukichnak (Mukich) dolgozik, így őt harminc korbácsütésre büntetik a pásztorokkal való prostitúció miatt; 5. Büntetést kapnak a Bajmok-pusztai pásztorok, akik megverték Stephanus Berkest (Berkes), aki a vásárolt bort szállította. A következő pásztorokról volt szó: Misko és Mihajlo, akik Georgius Krizsanovicsnak (Krizsanovics) dolgoztak.

F: 261.1.pag.508-510. -/1755.

 

1755. június 30.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnich, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukich, Marcus Skenderovics, Thomas Rudics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Maxim Milutinovich gulyásának panaszát Timar Ioska ellen, mert egy évvel az előtt ellopott egy tehenet a borjával. A lopást Maxim Milutinovich szolgája, Georgius Bercsich vette észre; 2. Marcus Vukovich nyilatkozata, hogy visszafogadná a feleségét, aki 16 éve szökött meg és nem követelné, hogy megbüntessék az asszonyt; 3. Ioannes Macskovics szenátor számláit elfogadják, a város szükségleteire vásárolt gerendákról; 4. Gregorius Nagy panasza Georgiusa Iffkovics ellen, aki megtaláta az elveszett lovát és csikóját, és törvénytelenül a saját bélyegzőjét tette rájuk; 5. Megbüntetik Lazar Sargichot, Mihajlo Kicsos szolgáját, mert nem őrizte lelkiismeretesen gazdájának lovát, amelyet elloptak.

F: 261.1.pag.510-511. -/1755.

 

1755. július 4.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Iosephus Kopunovich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Egy tizenhat öl hosszú láncot vásárolnak földmérésre a szegedi (Szegedinum, Segedin) Valprum(n)a (Valprum) és Nicolaus Szagmajster részére; 2. Ioannes Nagy azzal vádolja Kersta Popint (Popin), hogy eltörte a kezét az árva gyerek Antalnak, aki állítólag ellopta a kamara kulcsát. Arra ítélték, hogy fizesse meg az orvosi költségeket és a fájdalomdíjat; 3. Iosephus Gilligh katonai biztos (komesar) fenyegető levele a város adóhátraléka miatt, az N iratcsomóban a 19-es számmal jelölve van.

F: 261.1.pag.512. -/1755.

 

1755. július 11.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosaephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Thomas Rudics, Hieronymus Vukovics, Martin Szucsics és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Glischo Racsin gulyás kifizeti tartozását Antal Baranyi szegedi (Szegedinum, Segedin) gulyásnak. Az iratokat az N iratcsomóban 20-as számmal jelölve őrzik.; 2. Ioannes Lukendich jóvátételt fizet Stephanus Passa egy tehénért és borjáért, amelyet véletlenül tulajdonított el és vágott le, ugyanígy Glischi Tessinnek (Tessin) és Thadaeus Tokichnak (Tokich) az irhákért (kožuh); 3. Nicolaus Szagmajster szenátornak visszaadják a földjét, amelyet Ioannes Iurich és Elias Raicsich felszántottak; 4. Bírósági megállapodás Mittar Krakas és Arszen Sargich között, az egymásnak való tartozások/pénzügyi követelések ügyében.

F: 261.1.pag.512-513. -/1755.

 

í1755. július 18.

541. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság közös ülése. Az ülésen jelen voltak Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukich, Thomas Rudich, Martinus Szucsich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Iacobus Perchich, Elias Czernkovich, Laurentius Peich, Lucas Vojnich, Georgius Halacs, Ioannes Horvath, Thadaeus Tokich, Nicolaus Szagmajster, Georgius Peich, Stephanus Krizsanovich, Iacobus Szucsich, Iosephus Horvatsky, Bartholomaeus Rogich, Antonius Bulyovcsity, Franciscus Baich, Georgius Puzich, Gregorius Aradsky, Iosephus Temunov és Iosephus Mamuzich. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Megvitatták a határkövek elhelyezkedését Topola (Topolya, a mai Bačka Topola) és Zobnaticza (Zobnatica) felé. Ezeket törvénytelenül mozdították el Topolya lakói Zobnaticza-pusztánál, ez pedig Szent Maria része; 2. Nicolaus Gyorgyevich panasza Philipus Szegedinumcsevich ellen, mert az nem adta át neki azt a fejőstehenet amiben megállapodtak; 3. De Gilligh katonai biztos (komesar) visszavonta a végrehajtási (executio) parancsát. Az iratokat az N iratcsomóban a 21-es számmal jelölve őrzik; 4. Kifizetik Nicolaus Krizsanovics kereskedő számláit; 5. Vermesch biztos (provizor) feleségének egy tehenet adományoznak; 6. A tizedet a jövőben szalmában és nem magban fizetik.

F.261.1.pag.514. -/1755.

 

1755. július 21.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukich, Nicolaus Guganovich, Hieronymus Vukovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Georgius Iurich panaszát Nicolaus Szagmajster szenátor ellen, mert az beleszántott a földjébe; 2. A pravoszláv templomnak tizennégy forintot és tizenkét krajcárt fizetnek ki, a kő és a kőművesek ételének beszerzésére.

F: 261.1.pag.515. -/1755.

 

1755. július 28.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Ioannes Macskovics, Thomas Rudics, Martinus Szucsics és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik Iovan Daschant (Daschan), mert megsebezte Iosephus Zleradot (Zlerad). Az iratokat az N iratcsomóban a 22-es számmal jelölve őrzik; 2. Büntetést kapnak Georgius Patacsich és Augustinus Matkovich neje, csalás (preljuba) miatt. Az iratokat az N iratcsomóban a 23-as számmal jelölve őrzik; 3. Megbüntetik harminc botütésre Georgius Farkas gulyást, aki Mukicsnál (Mukics) dolgozik, az alapos gyanú miatt, hogy eltulajdonított és eladott két tehenet. A tárgyat az N iratcsomóban őrzik a 24-es számmal jelölve; 4. Átadják a város napszámosainak névsorát. Az iratokat az N iratcsomóban a 25-ös számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.515-516. -/1755.

 

1755. augusztus 4.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukich, Thomas Rudics és Petrus Iosich. A következő ügytárgyat vitatták meg: 1. A borbíró (nadzornik vina), Thadaeus Tokich benyújtotta számláit Iosephus Krizsanovics kamarásnak.

F: 261.1.pag.516.-/1755.

 

1755. augusztus 22.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnich, a bíró helyettese, Marcus Szkenderovich, Nicolaus Guganovich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Petrus Marinkovich szőlőcsősz és a kereskedő, Spandolija Manojlovich panasza Ioannes Szlaninkovics, azaz Iancsika ellen, mert az alvás közben támadt rá és megverte, ezt Georgius Knezevich tanúsította. A vádlottat ötven botütésre ítélték; 2. Michaël Budanovich panasza Paulus Prinischen ellen, mert levágta a disznót, amely átment a kertjébe; 3. Iosephus de Gilligh Katonai biztos (komesar) sürgeti a katonai adó befizetését. Az iratokat az N iratcsomóban a 26-os számmal jelölve őrzik; 4. A nyomozás iratai Matthia Levay lovával kapcsolatban, amely Csataliában (Csatalia, Čatalija)[49] tűnt el, az N iratcsomóban a 27-es számmal jelölve őrzik; 5. Wermes biztos (provizor)[50] levele Iankovaczról (Iankovacz, Jankovac), amiben a tűzvédelmet követeli, Andreas Baloghot bízták meg a feladattal. Az irat az N iratcsomóban van a 28-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.516-517. -/1755.

 

1755. szeptember 5.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Thomas Rudich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Mio Kernaiszky panasza Simeon Brancsichev ellen, aki megverte. Húsz botütésre ítélték az „ütést az ütésért“ elv alapján; 2. Kifizetik Stephanus Passa szíjgyártó (remenar) számláit; 3. Megengedik Gyorgya Kalaitsia kazánépítőnek (kazandžija), hogy letelepedjen a városban; 4. Kifizetik a boltos, Paulus Todorovich számláit, aki Lucas Vojnich ellátója volt; 5. Ioannes Vujkovich, akit még Bukvának (Bukva) is hívnak, panasza Ioannes Iffkovich ellen, mert becsapta amikor lovat vásárolt tőle.

F: 261.1.pag.517-518. -/1755.

 

1755. szeptember 7.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudich, Nicolaus Guganovich, Iosephus Vizÿ, Martinus Szucsich, Petrus Iosich szenátorok, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Nicolaus Szaghmaister, Georgius Peich, Iacobus Perchich, Iosephus Mamuzich, Elias Dulich, Elias Czernkovich, Georgius Halacs, Ioannes Kiss, Laurentius Peich, Thadaeus Stantich, Iosephus Temunov, Barholomaeus Rogich, Georgius Kopunovity, Georgius Puzich, Ioannes Vukov, Iosephus Vukmanov, Georgius Aradskÿ, Matthaeus Peich és Elias Stipich. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Szabályozzák a beszolgáltatásokat (davanje) a katonaság elszállásolásolására; 2. Körözések, amelyeket Bács megye adott ki gaztevők ellen, a személyek leírásával, az N iratcsomóban vannak, és a 29-es számmal jelölve őrzik őket.

F: 261.1.pag.518. -/1755.

 

1755. szeptember 22.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Hieronymus Vukovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Petrus Budimcsevich panaszát Paulus, Thomas Tankorep fia ellen, mert játék közben megölte Iacobus Budimcsevich birtokán, Ludas-pusztán (Ludas, Ludoš) csikóját; 2. Bort adományoznak a ferenceseknek Szent Mihály arkangyal (S.Michaël Archangeli, arhanđela Mihajlo) ünnepére; 3. Antun Svinyar szerződtetése a katonaság számára szükséges szalma és a széna őrzésére; 4. Tizenkét öl követ vesznek Hieronymus Vukovich szenátortól; 5. Georgius Malogursky panasza Nicolaus Szagmajster ellen, amiatt, hogy beleszántott a földjébe.

F: 261.1.pag.519. -/1755.

 

1755. október 3.
1756. A Magisztrátus és Esküdt Polgárság közös ülése. Az ülésen jelen voltak Lucas Vojnich bíró, Gregorius Krizsanovich, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Ioannes Macskovich, Nicolaus Guganovich, Thomas Rudich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich, valamint az Esküdt Polgárság tagjai: Georgius Peich, Thadaeus Stantich, Nicolaus Bernich, Franciscus Baich, Iosephus Horvatsky, Elias Czernkovich, Elias Stipich, Elias Polyakovich, Laurentius Peich, Marianus Malogursky, Albertus Gyelmis, Iosephus Simokov, Nicolaus Szagmajster, Lucas Vojnich, Ioannes Franciskovich, Stephanus Krizsanovich, Franciscus Evetovich, Vitus Kuluncsich, Iacobus Perchich, Iosephus Mamuzich és Gregorius Aradsky. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megszabják az új temető megnyitására szánt különadót (samodoprinos) két krajcár összegben minden felnőtt számára; 2. A nagy szárazság miatt engedélyt adnak a (sic!) Kőrös-folyócska (Kőrös, Kereš) melletti szénakaszálásra. A földterületek kimérésére a következő szenátorok kaptak megbízást: Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Nicolaus Guganovich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich, ezen kívül az Esküdt Polgárság tagjai közül: Elias Czernkovich, Elias Polyakovich, Iosephus Horvatsky, Nicolaus Bernich, Georgius Peich, Iacobus Parchich, Franciscus Evetovich, Franciscus Gabrich, Thadaeus Sztantich, Vitus Kuluncsich, Ioannes Horvath és Albertus Gyelmis; 3. Tizenkét lovast bíznak meg, hogy zavarják el a szántóföldekről a varjakat, mert ellepték a bevetett földeket; 4. Albertus Ottomaro panasza a nemes Iosephus Fodor ellen, amiatt, hogy földcsúszás történt (odronjavanje zemljišta). Ez a föld valamikor Lucas Szucsich birtoka volt, amit Iacobus Szucsich tanúsított; 5. A bor tizedét beszedők fizetésének megszabása; 6. Engedélyezik az asztalos számláinak kifizetését; 7. Elias Polyakovics számláinak felülvizsgálata (revizija) 8. Alamizsnát adnak a Szent Vincentius- rendi (Szent Vince/Bence, Sveti Vincencije) szerzetesnek. Az adományért/alamizsnáért folyamodó kérelmet Antony Merleni írta S.Rocki (Szent Rókus, S. Roka) városból, Szardínia (Szardinia, Sardinija) provinciából; 9. Stephanus Nyere tolvaj ellen Andreas Szucsich körözést adott ki. Ezt az N iratcsomóban a 30-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.519-521. -/1755.

 

1755. október 10.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Hieronymus Vukovich, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megszabják a lovasok (konjanici) fizetését, akik majd segítenek az adóbeszedőknek a végrehajtás (egzekucija) során; 2. Jóváhagyják Antonius Pach/Pač ács számláit; 3. Jóváhagyják Iosephus Lederer lakatos számláit; 4. A ferenceseknek adományoznak négy kocsi szénát; 5. Megszabják Albertus Dossek fizetését, aki Ioannes Csiszar városi kocsmájában felszolgáló.

F: 261.1.pag.521-522. -/1755.

 

1755. október 17.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovics, Iosephus Vizÿ, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kötelezik Ioannes Zvekanovot (Zvekanov), hogy adja vissza az eltulajdonított lovat Michaël Gerendának (Gerenda); 2. Döntenek egy bizottság létehozásáról és kijelölik tagjait, amelyben két szenátor és két polgár szedi az alamizsnát Palesztinának, a Szentföldnek. Gregorius Krizsanovich volt a kiválasztott szenátor, a Választott Polgárság közül pedig Elias Czernkovich, Thadaeus Tokich és Thadaeus Dianovich végzik el a feladatot; 3. A katonaság elszállásolásával kapcsolatban két szenátort neveznek ki, ezek: Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich, a Választott Polgárság tagjai közül Nicolaus Szagmajster kamarás (kamerar), Iosephus Mamuzich, Elias Polyakovich és Elias Czernkovich; 4. Elfogadják a katonai biztos (komesar) meghívását Budára (Buda, Budim), ahol az adók kivetése és elszámolása történik (kontribucija). A tárgyat az N iratcsomóban őrzik a 32-es számmal jelölve.

F: 261.1.pag.552-523. -/1755.

 

1755. október 20.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kötelezik Franciscus Mamuzichot (Mamuzich), hogy adja vissza a költcsönbe kapott pénzt Thadaeus Tokichnak (Tokich). A vitában részt vesz Iosephus Kopunovich; 2. Iano Barta kérelme, hogy fizessék ki a bérleti díjat (kirija) a katonaság elszállásolásáért; 3. Iosephus Horvatsky kérelme földjeinek kimérésével kapcsolatban Bajmok-pusztán (Bajmok); 4. Szabadon engedték Ioska Szabo, Georgius Vujkovich és Matyas Futo Totth gyanúsítottakat, mert tíz botütés után sem ismerték el bűnösségüket Paulus Tamassy malmánál történt lopásban.

F: 261.1.pag.523-524. -/1755.

 

1755. október 31.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Ioannes Macskovich, Hieronymus Vujovich, Iosephus Vizÿ és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Simon Romich orgonás panasza Ioannes Vojnich szenátor ellen, mert az nem adott át neki két megvásárolt malomkövet; 2. Iacobus Gaspar lopással gyanúsított személy meghallgatásának iratai az N iratcsomóban vannak 33-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.524. -/1755.

 

1755. november 7.
1756. Együttes ülés az Esküdt Polgársággal. Az ülésen jelen voltak Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudich, Hieronymus Vukovich, Iosephus Vizÿ, Martinus Szucsich és Petrus Iosich, valamint a Választott Polgárság tagjai: Georgius Peich, Albertus Sztipich, Ioannes Tikvicskÿ, Elias Czernkovich, Nicolaus Bernich, Iacobus Szucsich, Andreas Balogh, Lucas Franciskovich, Iacobus Szucsich, Antonius Bulyovcsich, Franciscus Baich, Georgius Puzich, Iosephus Horvatsky, Elias Polyakovich, Martinus Rajcsich és Franciscus Mamuzich. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. A jószágok ára, amelyeket adóként fogadnak el; 2. Elhalasztják Elias Polyakovich, a város volt gondnoka (staratelj grada) számláinak megvitatását; 3. Megszabják a nemesi rendőrök (vlastelinski pandur) napidíját, akik segítik az adóbehajtást (egzekucija), ezt pénzben és természetben fizetik; 4. Engedélyezik a város vendégei borfogyasztásának kifizetését.

F: 261.1.pag.525. -/1755.

 

1755. november 10.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnich, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovics, Thomas Rudics, Marcus Skenderovich, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ, Petar Josić és Martinus Szucsics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Megállapodás Iosephus Vizÿ szenátor és szőlésze/szőlőcsősze között, a munka havonkénti kifizetéséről; 2. Elfogadják Iacobus Perchich kérelmét, hogy igazolást adjanak ki neki arról, hogy oszmán (tursko) fogságban volt; 3. Nicolaus Relyin székbíró panasza, mert Gregorius Tesich engedély nélkül levágta a tehenét; 4. Elfogadják az üveges, Ignatius Koloman számláit; 5. Petrus Varadi közlése a pénzről, amely Ioannes Franciskovicsnál és Michaël Csunicsnál van. Az iratok az N iratcsomóban vannak és a 33-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.525-526. -/1755.

 

1755. november 17.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnich, a bíró helyettese, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megbüntetik Michaël Matyasev pravoszláv hívőt, mert vasárnap ölt disznót: a pravoszláv templomnak egy font faggyút kell adnia; 2. Ioannes Marianusich panasza Andreas Matkovics ellen, pénzügyi tartozásai miatt; 3. Ioannes Szabo panasza gulyása, Adamus Nagy ellen, mert az elvesztett egy tehenet Mélkút Ianko birtokán és Tompa-pusztán (Tompa); 4. Levél küldése Paksra (Paks, Pakš) Franciscus Such hentes érdekében, aki véletlenül három tehenet elhajtott. A levelet az N iratcsomóban a 34-es számmal jelölve őrzik 34.

F: 261.1.pag.526. -/1755.

 

1755. november 21.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Lucas Vojnichm bíró és Nicolaus Szagmajster kamarás, városi küldöttek jelentése (gradski deputati) a budai (Buda, Budim) ülésről az adók kivetése kapcsán; 2. Elfogadják a városgondnok (gradski staratelj) előterjesztett számláit; 3. Elfogadják a számlákat a tized beszedésével kapcsolatban; 4. Elfogadják az egy forint összegű számlákat is; 5. Elfogadják huszonhét és ötven forintos számlákat is; 6. A Dunántúlra küldik Ioannes Vojnichot és Iosephus Kopunovich, borbírót borvásárlás céljából.

F: 261.1.pag.526-527. -/1755.

 

1755. november 28.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Petrus Mukich, Marcus Skenderovich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Horvatsky és Elias Polyakovich kérelmét vizsgálják meg a szénakaszálókkal kapcsolatban. Kinevezik annak a bizottságnak a tagjait, amely értékeli rétet Ieszenovacznál (Ieszenovacz, Jesenovac), ami majd idővel legelőként hasznosul. A bizottság tagjai: Marcus Skenderovich és Hieronymus Vukovich, a szenátorok közül Petrus Mukich és Martinus Szucsich, az esküdtek közül Thadaeus Sztantich és Georgius Peich; 2. Matthias Svager cipőkészítő értesíti a Magisztrátust, hogy Iosephus Fioratitól (Foriati) hatvan forintot kért kölcsön; 3. Levelet kaptak Szent Andreasból (Szentendre) Paulus Popovichtól (Pavlovicsh), aki kéri, hogy Georgius Nicolich rendezze a tartozását. Az iratok az N iratcsomóban vannak és a 35-ös számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.527. -/1755.

 

1755. december 4.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Marcus Skenderovich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudich, Martinus Szucsich, Hieronymus Vukovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. A Michaël Kiss tolvajt, aki előzetes engedély nélkül költözött a városba Moholról (Mohol, Mol), huszonöt botütésre büntetik; 2. Ioannes Vojnich kérelme, hogy a kocsma mellett építhessen vegyesüzletet; 3. Elfogadják a városgondnok (gradski staratelj), Nicolaus Szagmajster számláit: 4. Felemelik Marcus Vukelich tanító éves fizetését huszonötről harminc forintra; 5. Annak a bizottságnak jelentése, amelynek tagjai Marcus Skenderovich és Hieronymus Vukovich szenátorok a ieszenovaczi (Ieszenovacz, Jesenovac) rét legelőként való lehetséges használatáról; 6. Simon Augustot ötven botütéssel büntetik, mert bőrt lopott, és a városból is száműzik. A tárgyat az N iratcsomóban őrzik 36-os számmal jelölve.

F: 261.1.pag.527-528. -/1755.

 

1755. december 12.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Hieronymus Vukovich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A városban tartózkodó őrmester beadványa, ott-tartózkodásának pénzelése céljából; 2. Azokat a pásztorokat, akik levágták és megették az Elias Antunovich tulajdonát képző borjat nyolcvantól százötven botütére ítélik. A következő pásztorok kaptak büntetést: Paulus Berosz, Paulus Balint, Gregorius Godarevich és Paulus Totth. 3. Büntetést kapnak a Nagyfény-pusztai (Nagy-Fény, Žednik) pásztorok a csorda gondatlan őrzése miatt. Antun Ivin és Geczia Szerlcsich bepanaszolták Georgius Farkast (Farkas), Petrus Mukich és fia, Ioannes Mukich gulyását. A pásztorok gondatlanságáról Matthias Delich és Ianos Timar tanúskodtak. A pásztorokat pénzbüntetéssel büntették, a tárgy az N iratcsomóban van a 37-es számmal jelölve őrzik; 4. A Szentföld (Terra Sancta) számára adományoznak alamizsnát, egy forintot.

F: 261.1.pag.528-529. -/1755.

 

1755. december 15.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Hieronymus Vukovich, a bíró helyettese, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Ioannes Macskovich, Nicolaus Guganovich, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Iratok a Hild-puszta (Hild) Michaël Rudich általi bérlésével (arendiranje) kapcsolatban, az iratok az N iratcsomóban a 38-as számmal jelölve találhatók meg; 2. Lazarum Radusicshot (Radisich) megbüntetik negyven botütéssel, mert gondatlanul használta rokona, az özvegy Nina Radisich lovát; 3. Ioannes Schevich vagy Sevich megvette Marcus Sistarich özvegyének összes jószágát.

F: 261.1.pag.529-530. -/1755.

 

1755. december 19.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Hieronymus Vukovich, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Büntetést kapnak: Antonius Tankorep, Jagya Gerk, Thomas Skender, Stanko Manoilovich és Arszenium Radosavlyevich kereskedők, hamis mércék használata miatt; 2. Megbüntetik Paulus Skenderovichot húsz forintra, mert káromolta Iosephus Mamusich városi pénztárnokot.

F: 261.1.pag.530-531. -/1755.

 

1755. december 22.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderovich, Nicolaus Guganovich, Hieronymus Vukovich, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Jóváhagyják tizennyolc napidíj kifizetését Albertus és Ioannes Dosek kőműveseknek; 2. Elhalasztják Iosephus Horvatsky és Andreas Balogh birtokvitájának tárgyalását, amelynek tárgya egy rét; 3. Elhalasztják a volt városgondnok (gradski staratelj), Hieronymus Vukovich számláinak megtárgyalását november 29-re; 4. Hieronymus Vukovichnak (Vukovich) egy borjút adományoznak; 5. Kétszáz cserepet fizetnek ki Augstin Hujbernek. Hogy ezt az összeget ki kell fizetni, azt még Stephanus Vida is tanúsítja; 6. Megállapodás Michaël Tonan kőművessel, hogy harminc forintért felépít egy kocsmát; 7. Ioannes Nimcsevich két tehenet kap honoráriumként; 8. Jóváhagyják a napidíjak kifizetését harminc krajcár összegben a kőműves Michaël Tonannak.

F: 261.1.pag 531-532. -/1755.

 

1755. december 29.
1756. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Marcus Skenderovich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Bizonyítékok hiányában szabadon bocsátják a börtönből Kerszta Sprencsant (Sprencsan) és Iosephus Szantót (Szanto). Az iratokat az N iratcsomóban a 39-es számmal jelölve őrzik; 2. Iratok Stephanus Szőke, akit még Buczinak is neveznek, és Paulus Nagy meghallgatásáról, az N iratcsomóban vannak 40-es számmal jelölve őrzik; 3. Ioannes Nemeth, Hieronymus Vukovich gulyásának úti okmányai az N iratcsomóban a 41-es számmal jelölve találhatók; 4. Adamus Karo, a megszökött szíjgyártó tartozásainak összeírása, az N iratcsomóban vannak a 42-es számmal jelölve; 5. Az iratok a bírósági megegyezésről Paulus Berkich és Michaël Gabrich között az N iratcsomóban találhatók, a 43-as számmal jelölve; 6. Igazolás Andreas Vojvoda ökréről, amit Zomborban (Sombor) eladtak, az erről szóló irat az N iratcsomóban a 44-es számmal jelölve található; 7. A küldöttség iratai arról, hogy Pozsonyban (Posonium, Požun, Posun) tartózkodott, az N iratcsomóban a 45-ös számmal jelölve vannak; 8. Az 1755-ös évben tárgyalt ügyek regisztere időrendben.

F: 261.1.pag.532. -/1755.

– Ez után az ügytárgyak összeírása következik 1755-ből rövid összefoglalóval.

F: 261.1.pag.533-545.-/ 1755.

 

1756. január 2.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovity, Petrus Mukich, Thomas Rudich, Nicolaus Guganovich, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Arról döntöttek, hogy a Krizsanovics háztól Spandonia Manojlovich házáig tíz boltot építenek, amelyeket majd bérletbe adnak ki, hogy így megnőjön a város jövedelme. Erre a célra száz-száz forintot adtak Lucas Vojnics bírónak és Ioannes Vojnics szenátornak; 2. Döntés a családi vagyon felosztásáról Radonya Kaicz és fiai, Andreas és Neczko között.

F: 261.1.pag.547. -/1756.

 

1756. január 5.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Marko Skenderovich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudics és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Andreas Horvatsky panasza szolgája, Petrus Kovacs ellen, akinek a figyelmetlensége miatt egy farkas megette a lovát a tanyáján (Szallas, Salaš); 2. Az elhunyt Iosephus Vlaovics lova, tehene és háza árának összeírása, amelyekkel rendezik tartozásait. A bíróságon megjelent az özvegye is, így összeírták a vagyonát, és azoknak a nevét is, akiknek tartozott: Paulus Vlaovich, Anna Bukvics, Georgius Halacs, Thomice Nimcsevich és Ioannes Budimcsevich.

F: 261.1.pag. 547-549. -/1756.

 

1756. január 7.
1757. A Magszitrátus és a Választott Polgárság közös ülése. Az ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai közül: Elias Czernkovich, Franciscus Baics, Elias Dulich, Laurentius Peich, Lucas Franciskovics, Mato Peich, Gregorius Aradsky, Thadaeus Tokich, Albertus Gyelmis, Elias Bacsich, Franciscus Evetovich, Iosephus Horvatskÿ, Ioannes Franciskovics, Gregorius Tessich, Nicolaus Bernich, Bartholomaeus Rogich, Elias Polyakovich, Georgius Kopunovich, Iosephus Bacsin, Bonone Cvijanov, Martinus Rajcsich, Ioannes Kiss, Ioannes Tikvicskÿ, Stephanus Krizsanovich, Nicolaus Szagmajster és Iosephus Mamuzich. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Megszervezik a „hollophautarum”-ok[51] kiirtását, amelyek nem csak a földeket árasztották el, hanem a várost is, bemennek a házakba, és ott is mindent megsemmisítenek. A megbízatást erre a következők kapták: Andreas Puzich, Iosephus Horvatsky, Martinus Raicsich és Zaria Zvekich; 2. Kinevezik a városnegyedek (kvartovi) felügyelőit (tizedes) és megszabják fizetésüket, ezek: Mate Iváncsan, Gyuro Gerk, Ioszo Bogdan, Marko Horvath, Petar Kozar és Marczika, a fizetésük huszonöt forint.

F: 261.1.pag.549. -/1756.

 

1756. január 9.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderovics, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iacobus Vojnich körlevelét olvassák Bács megyéből a „hollophautarum” megsemmisítésével kapcsolatban; 2. Megszabják a katonaság szükségleteire szánt széna mennyiségét; 3. Marko Milyacsky panasza Franciscus Peich pásztor ellen, mert tönkretette a birkáit; 4. Megszabják az adóbeszedést segítő katonák napidíját; 5. Engedélyt adnak Iosephus Horvatski szénakaszálójának kiterjesztésére Franciscus Iffkovich birtokának rovására; 6. Kötelezik Elias Mamusichot (Mamusich), hogy adja vissza Ioannes Csizsárnak a borjút, amit a Palko (Palkó) nevű gulyás őrzött.

F: 261.1.pag. 549-550. -/1756.

 

1756. január 12.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen van Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Nicolaus Guganovich, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Janko Kovacsevich panasza Marko Blazev és Iosephus Puzich ellen, mert azok tönkretették a tehenét; 2. Lazar Popovics pravoszláv lelkész kérelme, hogy kiterjeszthesse szénakaszálóját; 3. Megszabják a városi igazolások illetékét; 4. Elias Polyakovics, volt városgondnok (gradski staratelj) kérelme Hieronymus Vukovics számláinak felülvizsgálatára (revizija); 5. Nicolaus Szaghmaister városgondnok (gradski staratelj), azt szeretné, hogy kifizessék a reggeli és az ebéd számláit a Városházán tartott „koleda”[52] alkalmából.

F: 261.1.pag.550-551. -/1756.

 

1756. január 16.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus és Ioannes Krizsánovics kérelme a vagyon megosztására. Megbízatást kaptak erre: Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich szenátorok és Hieronymus Vukovics; 2. Ioannes Macskovics panasza lovásza, Ferencz Kardos ellen, mert tönkretett egy lovat; 3. Elszámolás a „Saxengotia”[53] csapat három hónapos elszállásolásának kiadásairól. Schnobel (Šnobel) parancsnokot is említik.

F: 261.1.pag. 551-552. -/1756.

 

1756. január 22.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen vannak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Hieronymus Vukovics, Petrus Iosich és Martinus Szucsics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Antonius Radulovics zombori (Zombor, Sombor) lakos eladott a városnak 40 urna (urna = 24 liter) pálinkát; 2. Megbüntetik harminc botütésre Matthias Pongraczot (Pongracz) lólopás megalapozott gyanúja miatt. Az iratokat az N iratcsomóban a 2-es számmal jelölve őrzik.; 3. Miklos Molnart hat birka ellopásáért ötven botütésre ítélik; 4. Megszabják Geczi Zöldi, a városi gulyás évi fizetését.

F: 261.1.pag.552. -/1756

 

1756. január 26.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Marcus Skenderov, Ioannes Macskovich, Martinus Szucsich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Jelentés Iosephus Iaramazov örökségének kamatairól. Az örökösöket a kamarás, Nicolaus Szagmajster érteítette; 2. Jószágot is átvesznek az adók fedezésére; 3. Iosephus Krizsanovics kérelme, hogy az ügyét később intézzék; 4. Döntés Antal Panka szegedi (Szegedinum, Segedin) lakos és Kanasz Andras topolyai (Topola, Topolya) lakos vitájának rendezési módjáról, a ki nem fizetett kötelezettségek (obligatio) kapcsán. 5. Feldvarin (Fölvarinum)[54] helységbe küldték Petrus Iosich szenátort, Elias Polyakovics kamarást és Iosephus Vizÿt. Az iratokat az N iratcsomóban a 2-es számmal jelölve őrzik.
1758. F: 261.1.pag. 552-553. -/1756.

 

1756. február 6.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovics, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kinevezik a bizottságot a vitatott tarozási ügy elrendezésére Hieronymus Vukovics és Mathias Perkovich között. Arról, hogy ez hogyan sikerült, Iosephus Kopunovich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich számoltak be; 2. Elfogadják egy lakatos számláit; 3. Elfogadják a megállapodást Nicolaus Radisich, Elias Szarich szolgája fizetéséről, ezzel rendeződik a vita; 4. Harminc icce pálinkát vesznek a ferences kolostor vendégei számára; 5. Jovan, a pravoszláv pap panasza Elizabete Szőrfű (Serfi), Paulus Szőrfű felesége ellen, mert csúnya szavakkal káromolta. Száztíz korbácsütéssel büntették. Tanúskodtak Zaria Zvekich, Maria Jovicze és Ruzsa Puranova; 6. Kifizettek nyolc forintot Michaël Schevichnek (Schevich), két katonaszökevény (dezertőr, dezerter) elfogásáért; 7. Ismét elnapolják a volt városgondnok (staratelj), Krizsanovich számláinak megvitatását; 8. Iosephus de Gillig katonai biztos (komesar) levele az adóbehajtással (egzekucija) kapcsolatban az N iratcsomóban a 3-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag. 553-554. -/1756.

 

1756. február 9.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Hieronymus Vukovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Stephanus Szivos és Matthias Budimcsevich pásztor (čoban) vitatott fizetéseinek rendezése; 2. Petrus Racz panasza Matyas betyár ellen, aki becsapta búzavásárláskor. Ezt Nicolaus Lulich tanísította; 3. Iosephus Krizsanovics kéri, hogy engedélyezzék neki az elővásárlási jogot Iuliana Szucsics szérűjére; 4. Megszabják Krizsanovich számlái megvitatásának dátumát. A számlákat Ioannes Vojnich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok nézik át.

F: 261.1.pag. 554-555. -/1756.

 

1756. február 16.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovich, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich, Ioannes Macskovich, Nicolaus Guganovich és Hieronymus Vukovich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A bizottsági jelentést Krizsanovich számláinak felülvizsgálatáról (revizio), az N iratcsomóban a 4-es számmal jelölve őrzik; 2. Martinus Sokcsich özvegyének panasza Georgius és Michaël Sokcsich ellen, mert azok eltulajdonították a hagyaték egy részét; 3. Ioannes és Matthias Budimcsevich kérelme, hogy Milak Bukvich hagyatékából fizessenek ki neki hét aranyat, amit még az 1737-es békétlenség idején adtak kölcsön az elhunyt Milaknak, akkor, amikor Lucas Szucsich az őrmester (kapetan) elhunyt. A tartozást Milak helyett Ignatius Vukovichnak és Thomas Purcsarskynak kellett volna kifizetnie; 4. Az elhunyt Pista Csikos, aki Elias Szarich szolgája volt, végrendeletét (testamentum) az N iratcsomóban az 5-ös számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag. 555-556. -/1756.

 

1756. február 20.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovich, Iosephus Kopunovics, Petrus Mukich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iratok Paulus Nagy és Stephanus Szőke, akit még Buczynak is neveznek, meghallgatásáról tehénlopás miatt, a tehenek tulajdonosa Petrus Latinovics, az iratokat az N iratcsomóban a 6-os számmal jelölve őrzik; 2. Georgius Kopunovics panasza nagybátyja, Iosephus Kopunovics ellen, mert áthelyezte a kerítést; 3. Elhalasztják vitát Iose, Marcus és Georgius Kopunovics között, amelynek a tárgya egy szárazmalom (suvača); 4. Az iratokat amelyeket Petrus Iosich szenátor nyújtott be Lazarum és Petrus Aradsky testvérek vitájáról, az N iratcsomóban a 7-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag. 556-557. -/1756.

 

1756. február 23.
1757. A Magszitrátus és a Választott Polgárság közös ülése. Az ülésen jelen voltak Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnich, Petrus Mukich, Ioannes Masckovich, Iosephus Vizÿ, Iosephus Kopunovich, Nicolaus Guganovich, Hieronymus Vukovich, Martinus Szucsich, Petrus Iosich szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai: Elias Czernkovich, Iacobus Perchich, Iosephus Vukovich, Thadaeus Stantich, Ioannes Horvath, Iacobus Szucsich, Ioannes Kiss, Elias Dulich, Lucas Bodich, Georgius Puzich, Antonius Bulyovcsich, Petrus Szarich, Ioannes Vukov, Ioannes Tikvicsky, Franciscus Evetovich, Albertus Gyelmis, Gligorius Thessich, Elias Bacsich, Franciscus Gabrich, Marianus Skenderovich, Iosephus Horvatsky, Stephanus Lenard, Bartholomaeus Rogich, Nicolaus Bernich, Gligorius Aradsky, Marianus Malogurskÿ, Elias Sztipich, Lucas Franciskovics, Iacobus Kopunovics, Albertus Stipich, Bartholomaeus Jakocsevich, Stephanus Krizsanovics, Barholomaeus Kopunovics, Iosephus Vukmanovich, Georgius Peich, Thadaeus Tokich és Nicolaus Szagmajster. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Bizottságot állítanak fel a város földjeinek felmérésére, ugyanígy a puszták felmérésére is, az adó igazságosabb kiszabása végett. A bizottság tagjai: Petrus Mukich, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai közül: Georgius Kopunovics, Georgius Puzich, Franciscus Gabrich, Ioannes Kiss és Zaria Zvekity; 2. Meghatározzák a „hadnagyok“ („hadnađ”, redari, rendészek) különjövedelmeit; 3. Kifizetik a számlákat Ioannes Risztman téglakészítő mesternek; 4. Három üszőt adományoznak a ferenceseknek, mint a város „jó patrónusainak“ („dobri patroni”). Adományt kapott Ioannes Vojnich bíró, Ioannes Tucsirinov és Bartholomaeus Kopunovics is; 5. A város számlájára elfogyott húszonkettő akó (akov) bort (1 akó = 54,5 liter); 6. Kifizetik a kereskedő Kallujani Acsich számláit.

F: 261.1.pag. 557-558. -/1756.

 

1756. március 15.
1757. A Magszitrátus és a Választott Polgárság közös ülése. Az ülésen jelen voltak Lucas Vojnich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Petrus Mukich, Thomas Rudich, Hieronymus Vukovich, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai: Georgius Peich, Iacobus Kopunovich, Georgius Puzich, Nicolaus Bernich, Iosephus Horvatsky, Vranye Mamuzics, Thadaeus Tokich, Vrane Evetovich, Martinus Raicsich, Elias Bacsich, Ioannes Horvath, Bonone Cvijanov, Ioannes Tikvicsky, Marcus Peich, Bartholomaeus Rogich, Franciscus Gabrich, Nicolaus Szagmajster, Georgius Kopunovich, Albertus Sztipich, Stephanus Lenard, Iosephus Kopunovich, Thadaeus Stantich, Franciscus Baich, Elias Czernkovich, Elias Polyakovich, Iosephus Temunov, Ioannes Kiss, Antonius Bulyovcsich, Iacobus Perchich, Mileta Gyelmis és Elias Stipich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kinevezik a székbírókat (a mészárszékek felőgyelőit, nadzornici mesara). Ezek: Elias Bacsich és Stephanus Lenard; 2. Kinevezik a székbírókat vizsgáló/számlavizsgáló bizottságot, ezek: Iacobus Szucsich, Gregorius Thessich és a szenátorok közül, Thomas Rudics, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich. A Választott Polgárság tagjai közül: Elias Czernkovich, Thadaeus Tokich és Janos Horvath; 3. Kinevezik a pusztákon legeltetett birkanyájakat felügyelő bizottságot. Kelebia pusztára (Kelebia), Tompára (Tompa) és Ludasra (Ludas, Ludoš) megbízatást kaptak Vidak Kuluncsich és Iosephus Horvatsky; Vantelekre (Vámtelek, Vantelek) és Zobnaticára (Zobnaticza) Vranje Evetovich és Martinus Raicsich; Tavankutra (Tavankut) és Györgyénre (Gyorgyén, Đurđin) Bono Gabrich és Stipan Krizsanov; Bajmokra (Bajmok), Györgyénre (Györgyén, Đurđin) és Nagyfényre (Nagyfeny, Žednik) és a városra megbízatást kaptak Antun Bulyovcsich és Iurissa Peich; 4. Kijelölik a főbírót és egy rendőrt (pandur), az adóra beszedett pénz Budára (Buda, Budim) szállítására; 5. 460 forintot találtak Kalujani Hacsichnál (Hacsich) Misko Volar Vla hagyatékából; 6. A Helytratótanács (Namesničko veće) leirata a az adókötelességről/hátralékról az N iratcsomóban van, a 8-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.558-559. -/1756.

 

1756. március 18.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ioannes Vojnics, a bíró helyettese, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovich, Thomas Rudich, Ioannes Macskovich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Büntetést kapnak Andreas Horvat és Andreas Vincze, Petrus Mukich szolgái, mert titokban levágták Nicolaus Szagmajster szenátor tehenét. Börtönnel és botütéssel büntették őket. Az iratok az N iratcsomóban vannak és a 9-es számmal jelölve őrzik; 2. Albertus Sztipich panasza Elias Bacsich ellen, mert Bajmok-pusztán (Bajmak, Bajmok) betemetett egy újonnan fúrt kutat.

F: 261.1.pag.559-560. -/1756.

 

1756. március 26.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderevics, Hieronymus Vukovics és Nicolaus Szagmajster szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Ioannes Markulin szőlőskertet vett Ioannes Szlaninkovicstól (Szlaninkovics). Ez kelet, azaz Szeged (Szegedinum, Segedin) és Spandonia kereskedő birtoka felé van, Catharina Vidakovics birtoka nyugatról határolja; 2. Mathias Polyak visszaadja a borjat, amit a városi gulyában találtak; 3. Thadaeus Tokich és gulyása, Lazar Popp megállapodnak a kölcsönös pénzügyi követeléseikről; 4. A megye értesítését az N iratcsomóban a 10-es számmal jelölve őrzik; 5. A Ladislaus Vermes gondnoknak (provizor) kiadott dokumentumok listája a tizeddel kapcsolatban, az N iratcsomóban a 11-es számmal jelölve található meg.

F: 261.1.pag.560-561. -/1756.

 

1756. április 2.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnich bíró, Ioannes Lukics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderovics, Thomas Rudics, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ és Nicolaus Szagmajster. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kötelezik Antonius Vukovicsot (Vukovics), hogy Spandonius Manoilovicsnak fizesse ki a tartozásait; 2. Megbüntetik Stephanus Nagy a fiatalembert, akit még Szalonnásnak is hívnak, mert a malomban baltával okozott sérülést Gyaragy Mucsalovnak; 3. Az elhunyt Ioannes Sokcsich hagyatékának elosztása fiai, Paulus és Lucas között; 4. Kötelezik Ioannes Csanyit, hogy házépítés céljából, adja át telkének egy részét Stephanus Hoszúnak (Hoszú). A végrehajtásra Iosephus Vizÿ szenátor kapott megbízatást; 5. Paulus Vaixer átvette Ioannes Marschaltól a madarastói (Madarasto, Madarásztó) városi kocsma bérlését (arendiranje).

F: 261.1.pag.561-562. -/1756.

 

1756. április 21.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukics, Thomas Rudics, Hieronymus Vukovics, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Átadják Nicolaus Szagamiszter (Szagamiszter) városgondnoknak a kisbevételekből származó pénzt; 2. Marcus Cshilikovity panasza Maria Michaël Pessutovity és Maria Matthias Tyelavi ellen, mert elloptak tőle tizenhét tyúkot; 3. Meszet vásárolnak a város szükségleteire. A kamarás Nicolaus Szagmajster fizeti ki; 4. Az iratokat Stephanus Kudlik lopásáról a 12-es számmal jelölve őrzik; 5. Iosephus de Gilligh provinciális (provincijalni) katonai biztos (komesar) levelét az adó kivetéséről szóló ülésről, a 13-as számmal jelölve őrzik; 6. Emericus Cseitei megyei értesítése a vásár dátumáról Hajossban (Hajoss, Hajoš) és az árak limitálásáról, a 14-es számmal jelölve található; 7. Paulus Vaixer szegedi (Szegedinum, Segedin) lakos, az új kocsmáros életrajza, a 15-ös számmal jelölve őrzik; 8. Értesítés Bács megye közgyűlésének (generalna kongregacija) dátumáról, a 16-os számmal őrzik.

F.261.1.pag.562-563. -/1756.

 

1756. április 25.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Ladislaus Wermes biztos Szantováról (Szantova, Santove), Lucas Vojnics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Petrus Mukich, Iosephus Kopunovics, Marcus Szkenderovics, Ioannes Macskovics, Thomas Rudics, Nicolaus Guganovics, Iosephus Vizÿ, Martinus Szucsics és Petrus Iosics szenátorok. 1. Megkezdték az új bíró megválasztását: Lucas Vojnics bíró, visszaadja a dokumentumokat Nicolaus Karásznak (Karász) Horgas (Horgas, Horgoš) és Ludas-pusztával (Ludas, Ludoš) kapcsolatban. A többi dokumentumot és pecsétet is visszaadja; 2. Az új bírónak a következőket jelölik: Lucas Vojnics, Thomas Rudics és Petrus Mukics; 3. A választás eredményeképpen a szavazatok többségével Petrus Mukics lett a bíró; 4. Átadják a dokumentumokat és a pecsétet az újonnan választott bírónak; 5. A Választott Polgárság követeléseit a 17-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.563. -/1756.

 

1756. április 26.
1757. A Magisztrátus és a Választott Polgárság közös és rendkívüli ülésén jelen voltak Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok, a Választott Polgárság tagjai közül: Elias Czernkovics, Georgius Peich, Iosephus Horvatskÿ, Bartholomaeus Rogich, Iacobus Perchich, Elias Polyakovich, Gregorius Krizsanovics, Andreas Balogh, Nicolaus Bernich, Thadaeus Tokich, Elias Dulich, Franciscus Baich, Iosephus Vukomanovich, Ioannes Tikvicsky, Gregorius Thessich, Glisso Aradsky, Stephanus Lenard, Lucas Vojnich, Mileta Gyelmis, Iosephus Mamusich, Marianus Vojnics, Ioannes Franceskov, Lucas Franceskov, Ioannes Horvath és Ioannes Kiss. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kötelezik Iosephus Krizsanovics és Nicolaus Szagmajster a városgondnokokat, valamint Iosephus Mamusich pénztárnokot, hogy egy hónapon belül nyújtsák be elszámolásaikat; 2. Kinevezik a bizottságot a jószág összeírására, a bizottság tagjai: Barissa Kopunov, Ioso Schimokov, Ioannes Franceskov, Andreas Balogh, Vranye Evetovich, Bono Gabrich, Mileta Gyelmis, Marianus Skenderov, Glischo Tessich, Vranye Baich, Mate Peich, Stipan Krizsanov, Iacobus Szucsich, Vranye Mamusich, Vidak Kujuncsich, Joso Vukovich, Ivan Vukov és Marianus Vojnich; 3. Kinevezik Franciscus Gabrichot borbírónak (sudija vina), azaz a kocsmák felügyelőjének; 4. Összeírják a pásztorok jogait és kötelességeit, mint ahogy azokat az intézkedéseket is, amelyeket megszegésük esetén foganatosítanak; 5. Elfogadják Nicolaus Szagmajster benyújtott számláit az új bíró választásának költségeiről; 6. Ajánlás (instrukcija) a borbírónak (sudija vina), azaz a kocsmák felügyelőjének, amit a 18-as számmal jelölve őrznek.

F: 261.1.pag. 563-564. -/1756.

 

1756. április 30.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Iosephus Kopunovich, Lucas Vojnich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ianya Martinus Dubics panasza Antonius Csovich ellen, mert nem adta át a megígért tehenet, amelyet egy ökörért cserében ígért; 2. Paulus Vaixer, a városi kocsma új bérlője (arendator) évente hatvanöt forintot fizet; 3. Lucia, Iosephus Vizÿ neje, elfogadja Franciscus Baich ajánlatát, a meg nem fizetett tartozásokkal; 4. Megállapodás Iosephus és Marcus Kopunovics testvérek között, a családi vagyon egyes részeinek felosztásáról; 5. Kifizetik az étel árát, amelyet a városi földek felmérésére alakult bizottság tagjai ettek meg; 6. Szeged (Szegedinum, Segedin) leirata a határkövek ellenőrzése miatt Iaszenovacs-folyócskánál (Jesenovac). A 19-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.564-565. -/1756.

 

1756. május 7.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderovich, Lucas Vojnich, Thomas Rudics, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Megalakítják a katonai juttatások bizottságát, melynek tagjai: Iosephus Krizsanovics és Petrus Iosich és Martinus Szucsich, valamint a kamarás Nicolaus Szaghmaiszter; 2. Ioannes Vojnics szenátor és Nicolaus Szagmajster kamarás jelentést nyújtott be az adóbeszedés állásáról; 3. Négy hadnagyot (hadnađ) jelöltek ki a közbiztonság megőrzésére, ezek: Iosephus Horvatsky, Andreas Puzich, Martinus Rajtsich és Zaria Zvekity; 4. Ioannes Iuhasz, Kerszta Mileradov pásztora felmentést kap a birkalopás vádja alól. Az iratokat a meghallgatásáról a 19-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag 565-566. -/1756

 

1756. május 10.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Nagy panasza pásztora, Andras Csikos ellen, mert hagyta, hogy a tehene megfulladjon a Ieszenovacz-folyócskában (Jesenovac); 2. Ötven botütéssel büntetik azt, aki nem figyel oda arra, hogy jószága kárt okozzon a városi gabonaföldeken; 3. Ioannes Végh és Georgius Iuhasz panasza Gergius Biró és Ioannes Fejes ellen, lólopás ügyében. Tanúskodtak Gasparus Nagy, Michaël Borsody és Michaël Petrik; 4. Megállapodás Lucas Vujkovics és Ioannes Durmis között a kölcsönös pénzügyi követelésekkel kapcsolatban; 5. A városi tisztségviselők fizetésének táblázatos kimutatását a 20-as számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.566-568. -/1756.

 

1756. május 14.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics bíró, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A kalocsai érsek látogatása kapcsán a templomépítés költségei harminchét forintot tesznek ki. Az összeget Franciscus Mamusics kamarás (kameerar) fizeti ki; 2. Felmentik Georgius Trbichot az adófizetés alól nagy szegénysége miatt; 3. Kiskunfélegyháza (Kún Félegyház, Kunfeleđhaz) levele Mihaly Kovacs és Ianos Mato lótolvajok elfogásával kapcsolatban, akik Skenderov szenátor gulyásai. A levelet a 20-as számmal jelölve őrzik. A lovakat Csupor és Raczkovics lopta el; 4. Halass (Halaš)[55] város levelét a határkövek ellenőrzéséről a 21-es számmal jelölve őrzik. Petrus Mukics bírót, valamint Hieronymus Vukovics és Lucas Vojnicsot küldik majd ki ezügyben.

F: 261.1.pag.568-569. -/1756.

 

1756. május 17.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Nicolaus Guganovich, Hieronymus Vukovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. A város éhező lakosságának ételt vesznek a beljei (Belje)[56] birtokról; 2. Megállapodás Theodorus Popovich szerb kereskedő és a neki tartozó Nicolaus Lacsich, Chira Radivojevich és Daria Iovanovich között, a tartozások rendezéséről; 3. Antonius Vukovics panasza saját pásztora, Kerszta ellen, mert hagyta, hogy a tehene megfulladjon a Ieszenovacz-folyócskában (Jesenovac).

F: 261.1.pag.569. -/1756.

 

1756. május 21.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Marcus Skenderovity, Iosephus Vizÿ és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iovanka Radisich panaszát Ioannes Dungyerin ellen, egy tehénnal kapcsolatos becsapás miatt; 2. Pista Nagyhaju és Ianos Szados újvidéki (Neo-Planta, Novi Sad) lakos a David Raczkovics tulajdonát képző ló ellopásával kapcsolatos maghallgatásának iratait a 22-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.570. -/1756.

 

1756. május 31.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Lucas Vojnics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderovics, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Xavier és Berardus ferencesek jelentése arról, hogy a jövőben külön vezetik a templom és a kolostor pénztárát; 2. Simon Romich orgonistát felmentik az adófizetés alól és intik, hogy illedelmesen viselkedjen; 3. Maria, Laurentius Bercsich feleségének panasza Catharina, Hieronymus Szarich felesége ellen verekedés miatt, amit Stana Bukvich és Rosaria Matievich is tanúsított. Catharinát arra ítélték, hogy fizesse meg az orvosi költségeket; 4. Az iratokat az elhunyt Ladislaus Meszaros szőlőskertjével kapcsolatos jogvitáról a 23-as számmal jelölve őrzik. 4. Andreas Kanasz kéri, hogy neki adják a szénakaszálót Panka Antal tartozásának fejében, akinek hitelezője Marcus Skenderovich; 5. Az iratokat a Iacobus Boltatsin és valamely Mile paráznaságával kapcsolatban a 24-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.570-571. -/1756.

 

1756. június 4.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovich, Hieronymus Vukovich, Nicolaus Guganovich, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Ferich Pozsgega vármegye (Požeška županija), Emovacz (Emovac)[57] falva lakosának panaszát Matthias Budimcsevich és Stephanus Maipuger ellen, mert nem fizették ki neki a megszárított „pyra” (bizonyára kukorica) árát; 2. Michaël Tonan kőműves számláit a Városháza meszeléséről elfogadják.

F: 261.1.pag.571. -/1756.

 

1756. június 6.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Thadaeus Gocsan rétjét átadják Matthaeus Kovacsevnek (Kovacsev) használatra; 2. Ioannes Györöt kiengedik a börtönből, mert kifizette lopott ló árát; 3. A nyári mezei munkák idején bort és pálinkát fognak árulni Zobnatica-pusztán (Zobnaticza) és Bajmok-pusztán (Bajmak, Bajmok); 4. Iacobus Perchich bérbe vette (arenda) a suplyaki (Suplyak, Šupljak) kocsmát; 5. Kiengedik a börtönből Martinus Tukulyaczot (Tukulyacz), mert kifizette az ellpott só árát. Stephanus Karoli Cocher levele után engedték ki, amit a 25-ös számmal jelölve őriznek.

F: 261.1.pag.572. -/1756.

 

1756. június 21.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunovics, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Utoljára szólítják fel Simon Romich orgonistát, hogy fizessen adót, mert ha nem, más orgonistát keresnek; 2. Fizetnek Anna Kocsendának (Kocsenda) azért, hogy neveli a gyereket, akit a kereszt alatt talált; 3. Információk Szeged (Szegedinum, Segedin) városából Andreas Marothi, aki Racskovics gulyása volt, részvételéről egy lólopásban. Az iratokat a 26-os számmal jelölve őrzik; 4. Kinevezik a bizottságot, amelynek feladata rendezni a Petrus Iosich és Iosephus Vizÿ szenátorok közötti jogvitát, amely a határkövekről szól. A bizottság tagjai: Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics és Martinus Szucsich.

F: 261.1.pag. 572-573. -/1756.

 

1756. június 25.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Hieronymus Vukovics bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Lucas Vojnics, Ioannes Macskovics, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Elfogadják Ioannes Marchal kazánkészítő (kazandžija) számláit; 2. A bizottság, amelynek tagjai Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics és Martinus Szucsics megállapította, hogy Iosephus Vizÿ tévesen rakta ki a határköveket Petrus Josich rétje mellé; 3. Elfogadják a városgondnok (gradski staratelj) Nicolaus Szagmajster számláit; 4. Elbocsátják Simon Romics orgonistát, a helyére Iacobus Iakocsevichet választották; 5. Simon Hajdar, a temesi adminisztráció tolmácsának panaszát Antonius Vukovich és Stanislaus Tikvicski ellen azok tartozásai miatt a 27-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.573-574. -/1756.

 

1756. július 9.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Hieronymus Vukovics és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Ioannes Vojnics szenátor kérelme, hogy Georgiusa Halacstól (Halacs) 1040 forint értékben felvett kölcsönét a jószágállományra jegyezzék be (intabulatio); 2. Iosephus Peich és a varga/bőrkészítő Elias Kollarevich megállapodása az egymás közötti pénzügyi követeléseikről; 3. Az árak Bács megyében való limitálásáról szóló okmányt a 28-as számmal jelölve őrzik. Szigorúan büntetik az idegenből jövő munkásokat, akik az aratási munkálatok végzése miatt jönnek a városban; 4. Klobusicsky kalocsai érsek leiratát Simon Romich érdekében, hogy mentesítsék az adófizetés alól a 29-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag. 574-575. -/1756.

 

1756. július 11,
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovich, Ioannes Macskovich, Thomas Rudics, Hieronÿmus Vukovich, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Nem tesznek eleget Simon Romich kérésének, hogy visszavegyék orgonistának; 2. Felülvizsgálják a számlákat a „Saxengotia”[58] (saksengecijanske) katonaság három havi elszállásolásával kapcsolatban; 3. Tíz forintotot adományoznak a parancsnok fáradozásáért, mert sikeresen megőrizte a rendet a városban.

F: 261.1.pag.575. -/1756.

 

1756. július 23.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovich, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich és Martinus Szucsich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Rögzítik (felírják) Gregorius Krizsanovics szenátor tartozását Georgius Halacsnak 503 forint összegben; 2. Rögzítik (felírják) a Georgius Halacs és Lucas Vojnics szenátor kölcsöntartozásait 941 forint összegben; 3. Thomas Vukelich panasza Matthias Loketich ellen, mert beleszántott a földjébe.

F: 261.1.pag.575-576. -/1756.

 

1756. július 26.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Lucas Vojnics, Marcus Skenderovics, Thomas Rudics, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Simon Romich alázatos kérését meghallgatva megengedték neki, hogy visszatérjen az orgonás posztra azzal, hogy helyettese Iacobus Iakocsevich lesz, és hogy osztják a fizetést. Erről a döntést Iurissa Peich és a többi esküdt („zakletnici”) hozta meg, ezek: Illias Czernkovics, Andria Vojnics, Antun Bulyovcsich, Ianos Kiss, Vranye Evetovics, Ivan Vukov, Vidak Kuluncsich, Bono Gabrich, Ioso Temunov, Vranye Baich, Stipan Krizsanovics, Illias Polyakovics, Barissa Rogich, Petrus Szarich, Iacobus Kopunovich, Nicolaus Bernich, Thadia Stantich, Glisso Aradsky, Thadia Tokich és Illia Stipich; 2. Döntés született arról, hogy a város a jövőben szénában fizeti a tizedet, nem gabonaszemekben; 3. Minden öt akó borért öt dénáriusz adót fizetnek; 4. Nicolaus Bernich kölcsönét bejegyzik (intabulatio) Georgius Halacsnak (Halacs) 279 forint összegben; 5. Megállapodás Georgius Mila és a kazánkészítő (kazandžija), Mihailo Thodorovics között a tartozások kiegyenlítéséről. Petrus Mukich bíró, Lucas Vojnich, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok közvetítettek a felek között; 6. Szerződés a borvásárlásról Theodorus Lazckovicscsal (Lazckovics), a 31-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.576-577. -/1756.

 

1756. augusztus 23.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderovics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics, Petrus Iosich és Martinus Szucsics. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kiengedik a börtönből Ianos Zoldast, mivel David Raczkovics, az újvidéki (Neo-Planta, Novi Sad) vádló és szenátor nem tudta bizonyítani a lopást; 2. Thomas Kovacs, Istvan Csordas, Marko Vukovics és Iovan Aksin panasza Georgius Vida és Matthias Szabó ellen, mert elvesztettek négy marhát; 3. Ioannes Sissay az Esztergom megye (Ostrogon) ispánjának (sreski načelnik) kérését, hogy információt kapjon a város egyes lakosaival kapcsolatban, akiket lopással gyanúsítanak, a 32-es számmal jelölve őrzik; 4. Az értesítést a hamis pénzről a 33-as számmal jelölve őrzik; 5. Zombor (Sombor) város értesítését a megszökött gaztevőről, Marcus Pesutovichről, a 34-es es számmal jelölve őrzik; 6. Michaël Romoda és Franciscus Keresztes jótállását (garantno pismo) Andreas Hevézi érdekében, akit marhalopással gyanúsítanak a 35-ös számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.577-578. -/1756.

 

1756. szeptember 10.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics bíró, Gregorius Krizsanovics, Lucas Vojnics, Petrus Iosich és Martinus Szucsics szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Iosephus Krizsanovics telket vett a nemes Iosephus Fodortól (Fodor) és Gasparus Szucsicstól (Szucsics). A megállapodásban részt vesz Antonius Vidakovics is; 2. Iosephus Lederer lakatos számláit elfogadják; 3. Elfogadják Stanko Manoilovics számláit; 4. Semla Marticsky a Tisza menti kerületből (distrikt) az Obarnyacsa-pusztán (Obarnyacsa, Obarnjača) történt rablásról küld értesítést, ezt a 36-os számmal jelölve őrzik; 5. Az értesítést az elszökött jobbágyokról a 37-es számmal jelölve őrzik, a 38-as számmal jelölve őrzik a Georgius Gyurgyevich milicsicsi (Milicsics, Miličić) lakos elleni körözést.

F: 261.1.pag.578-579. -/1756.

 

1756. szeptember 16.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukics bíró, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovics, Petrus Iosich és Martinus Szucsics szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. A nemes Franciscus Vujavics és Ioannes Budimcsevich vitájának rendezése, ami egy szőlőskert miatt folyik; 2. Három forintot fizetnek a szobafestőnek („piktor” azaz moler), Petrus Konisznak az óra festéséért a tornyon; 3. Elfogadják a borbíró (nadzornik krčmi) számláit a város szükségleteire vásárolt borról. Ezt Marcus Rux (z)ichtól vásárolta; 4. A sebesült Iosephus Horvatsky számára vásárolt gyógyszerek számláit a 39-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag. 579-580. -/1756.

 

1756. szeptember 20.
1757. A Magszitrátus és a Választott Polgárság közös ülése. Az ülésen jelen voltak Petrus Mukich bíró, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderovics, Hieronÿmus Vukovich, Iosephus Vizÿ, Petrus Iosich, Martinus Szucsich szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai Czerkovics, Nicolaus Bernich, Vranje Baich, Iacobus Perchich, Gliscko Aradskÿ, Stephanus Krizsanovics, Ioannes Horvath, Iosephus Horvatsky, Nicolaus Szagmajster, Iosephus Mamuzich, Iosephus Krizsanovich, Georgius Peich, Iacobus Szucsics, Vitto Kujuncsich, Georgius Halacs, Elias Polyakovich és Andreas Balogh. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Elvetik a kamarai biztos (komorski provizor), a szántovai (Szantova, Santova) Ladislaus Vermes követelését, hogy a város gondoskodjon a tized szállításáról Iankovaczból (Iankovacz, Jankovc). Az iratokat a 40-es számmal jelölve őrzik. 2. Elhalasztják a megbeszélést Iosephus Krizsanovics és a Szucsics, ill. Szucsich család vitájáról, amelynek tárgya egy telek (plac); 3. Antonius Piukovics megyésispán intését Iacobus Vojnichnak a tized szállításával kapcsolatban a 41-es számmal jelölve őrzik.

F: 261.1.pag.580. -/1756.

 

1756. október 22.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Ioannes Macskovich, Lucas Vojnics, és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Dacsich budai kereskedő kérelme, hogy az elhunyt Nicolaus Maloschevich vásári helyét és sátorát átvegye. Kérelmét a 42-es számmal jelölve őrzik; 2. Az elhunyt Blasius Dungyerin családi vagyonának elosztása az özvegy Marija, valamint Carolo és Michaël között; 3. Petrus Iosich szenátor panaszát Iosephus Vizÿ szenátor ellen elhalasztják; 4. Michaël Gabrich kérelme, hogy telket („plac”) osszanak ki neki Iosephus Krizsanovicstól a Szucsich ház közelében; 5. Lucas Vojnich szenátor Michaël Gabrich kérése ellen foglal állást, hogy az említett telek az övé; 6. A meghívólevelet Budára, az adók kivetésének megvitatására, a 43-as számmal jelölve őrzik; 7. Körözést adnak ki Michaël Csida ellen, aki a szegedi mészárszék megszökött segédje.

F: 261.1.pag 580-581. -/1756.

 

1756. október 24.
1757. A Magszitrátus és a Választott Polgárság közös ülése. Az ülésen jelen voltak Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Iosephus Kopunov, Ioannes Macskov, Hieronymus Vukovich, Petrus Iosich, Martinus Szucsich szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai Georgius Peich, Iosephus Bacsin, Thadaeus Tokich, Elias Polyakovich, Vitus Kuluncsich, Nicolaus Bernich, Thomas Vojnics, Andria Vojnich, Lucas Baich, Elias Dulich, Fabianus Baich, Georgius Hallacs, Iacobus Kopunov, Stephanus Krizsanov, Franciscus Evetovich és Ioannes Franciskovics. 1. Elfogadják de Redl adminisztrátor követelését, hogy huszonhét krajcárért szállítsák a zabot és az árpát Bajára (Baja), hogy azt ne adják el magánkereskedőknek; 2. Döntöttek a bor és pálinka áráról.

F: 261.1.pag.582. -/1756

 

1756. október 30.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Marcus Skenderovich, Lucas Vojnich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Levél érkezett Andreas Temesvary szegedi bírótól egy szegedi kereskedő, Martinus Csanadi panaszáról a nemes Iosephus Fodor és neje, Iulia, valamint Iosephine ellen, a 104 forint összegben ki nem fizetett áruért; 2. Ostoja Mucsulov, Thomas Ivin és Iovan Szavajcsich azzal vádolják Ianos Süketet, hogy a szomszédaitól elleopott harmincegy kerítésnak való karót.

F: 261.1.pag.582-583. -/1756.

 

1756. november 22.
1757. A Magszitrátus és a Választott Polgárság közös ülésén jelen voltak: Thomas Rudics, a bíró helyettese, Ioannes Vojnics, Iosephus Kopunovics, Ioannes Macskovics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics, Iosephus Vizÿ és Petrus Iosich szenátorok, valamint a Választott Polgárság tagjai Elias Czernkovics, Lucas Baich, Iosephus Vukovics, Nicolaus Szagmajster, Stephanus Krizsanovich, Gregorius Puzich, Ioannes Vukov, Georgius Puzich, Ioannes Puzich, Georgius Peich, Ioannes Letich, Bartholomaeus Rogich és Iacobus Kopunov. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Daniel Zavodsky és Thomas Porubsky ferencesek kérésének eleget tesznek, hogy Vantelek-pusztáról (Vámtelek, Vamtelek) ötven szekér szénát szállítsanak; 2. Igazolást adnak ki arról, hogy a ferences templom önkéntes adományokból épült, és hogy a ferencesek a hívek adományaiból tartják fenn magukat. Az iratokat a 45-ös számmal jelölve őrzik; 3. Kinevezik adókivetés bizottságát, tagjai a szenátorok közül: Thomas Rudics, Nicolaus Guganovics, Petrus Iosich, Elias Polyakovics, és Andreas Vojnics; 4. Szabályozzák a regruták (besorozott legények) szállítását Budára (Buda, Budim); 5. Marcus Vukelich tanító panasza a ferencesek ellen, mert tiltják neki, hogy az iskolán kívül tanítsa a gyerekeket; 6. Iosephus Markovich köpönyegkészítő polgárjoga megadásának feltételei; 7. Elfogadják Ioannes Palanky, a remete kérelmét, hogy letelepedjen a városban, és hogy a város javáért imádkozzon; 8. Petrus Iosich panasza Iosephus Vizÿ ellen, a kihágásai és illegális eljárásai miatt.

F: 261.1.pag. 583-584. -/1756.

 

1756. november 28.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Gregorius Krizsanovics, Nicolaus Guganovics, Hieronymus Vukovics és Petrus Iosich. A következő ügytárgyakat vitatták meg: 1. Kiengedik a börtönből Stephanus Kisst, mert önkéntesnek jelentkezett a katonaságba, erről értesítik a rokonságát Köles-pusztán (Keleš), és Michaël Kiss nagykátai (Nagy Káta, Nađ Kata) lakost; 2. Georgius Csordanovich panasza gulyásai ellen, mert elvesztették a tulajdonát képező borjat; 3. Elias Antunovics kérelme, hogy a tulajdonába adják Suplyák-pusztán (Suplyak, Šupljak) a rétet és a kutat; 4. Iosephus Krizsanovics követeli, hogy adják át neki a telket („plac”) és a házat, amit a Szucsich családtól vásárolt. Andreas és Gasparus Szucsich ugyanazt a telket vette meg Iuliana Fodortól, Lucas Vojnics anyjától, amit Hieronymus Vukovich szenátor is megerősített; 5. Iosephus Horvatsky kérelme, hogy Marcus Skenderovics szenátor kártérítésben részesítse a neki okozott súlyos sebek miatt; 6. Nicolaus Szagmaiszter hat forintot fizet ki szekerenként a regruták (besorozott legények) Budára szállításáért.

F: 261.1.pag.584-585. -/1756.

 

1756. novenbar 29.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich bíró, Ioannes Vojnich, Ioannes Macskovics, Gregorius Krizsanovich, Marcus Skenderovich, Thomas Rudics, Nicolaus Guganovics, Lucas Vojnics, és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Ioannes Rajkovics, akit még Versacsinnak is hívtak, követelése Temesvárról (Temesvar, Temišvar), hogy az elhunyt szabadkai Miska Volar tőkéjét a szóban elmondott testamentuma alapján osszák el, aminek elhangzáskor ketten voltak jelen. Kaliasn Asztich Szent Maria-i (Szent Maria, Sent Marije) lakosnál 460 forintja volt. Az egyik tanú, Iosem Vlah azt nyilatkozata, hogy a vagyont, amije az elhunytnak volt Újvidéken (Neo-Planta, Novi Sad), Iovan és Ioannes Raikovics testvérek között kell megosztani. Az iratokat a 47-es számmal jelölve őrzik; 2. Elfogadják Paulus Vaixler kocsmáros számláit.

F: 261.1.pag.585-587. -/1756.

 

1756. december 20.
1757. A Magisztrátus ülésén jelen voltak: Petrus Mukich, Gregorius Krizsanovics, Iosephus Kopunovics, Marcus Skenderovics, Lucas Vojnics, Lucas Vojnics, Hieronymus Vukovich és Petrus Iosich szenátorok. A következő ügytárgyakat vizsgálták meg: 1. Danilo Maletin panasza Matthias Szelles ellen, aki ellopott húsz karót a kerítéséből. Huszonöt botütésre ítélték; 2. Szavo Lausev panasza a tolvajok ellen, akik elloptak tőle négy marhát Vantelek- (Vantelek) és Ludas-pusztáról (Ludas, Ludoš). Ianos Kiss és Stephanus Perchich voltak a vádlottak, akik Perchich, Budanovics és Stipics gulyásai voltak; 5. Az 1756-ban tárgyalt ügyek mutatója (index) az 588-590-es oldalon találhatók, és mindössze 25 tárgyat jegyeztek le.

F: 261.1.pag.587-589. -/1756.

TÁRGYMUTATÓ

A

A boltok felépítésének helyszíne: 565

A borbíró kinevezése: 584

A Bűnügyi Bíróság revíziós ülése (Revizioni krivični sud): 131, 171, 290, 431

Adminisztrátor (administrator): 195, 213, 242, 249, 251, 252, 271, 310, 332, 369, 375, 388, 403, 406, 411, 414, 441, 454, 457, 473, 475,490, 502, 518, 525, 605

Adó:

– a birtokosok adójának kiszabása: 302, 317, 415, 425

– a bor forgalmazása: 401

– adócsökkentés : 410, 456

– adóelkerülés (adóköteles dolgok eltitkolása): 477

– a hivatalokok: 425, 431, 436

– a jószágra kivetett adó: 321, 425, 477, 507

– a kereskedőknek: 327, 443

– a polgárok adójának revíziója: 456

– az adó kivetésének / kiszabásának módja (način razreza), adóalap: 200,                         241, 252, 275, 289, 302, 317, 347, 379, 386, 389, 420, 424, 425,                    476, 479, 482, 504, 506, 551, 557, 604

– bor: 401,599

– dohánytermesztők (gányók, duvandžija) : 474

– felszabadítás: 340, 388, 416, 424, 433

– a házasságra: 347, 372

– kiegyenlítése és beszedése: 279, 301, 372, 391, 398, 407, 424, 456,                                    489, 499, 528, 586

– kontribúció, katonai adó, bejelentés a befizetésről:386, 391

– természetbeni kifizetés:275, 279, 323, 408, 426, 436, 438, 482, 528,                                  554, 572

– végrehajtók (adó): 432, 495, 531, 554

Adóvégrehajtók: 432, 495, 531, 554

A hóhér kínzásai (Tortura): 431, 489

A jószágállomány legelőjének kijelölése: 465, 473, 475

A kamarai és városi vezetők ülése: 1

A katonaság elszállásolása – kiadások/számlák: 362, 368, 371,375, 382, 383, 401, 453,483, 527, 547, 551, 522, 570, 597

A kézműves munkák árainak limitálása: 490

A Királyi Tanács utasításai illír és latin nyelven: 68

A kocsmák ellenőrzésének szabályzata: 584

A kocsmák munkaideje: 247

A lakosság elköltözése: 97, 108, 151, 159, 177, 274, 279, 322, 365, 414, 425, 473, 514, 529, 559

Alamizsnagyűjtés: 551

A legelők felosztása / elosztása: 470, 473

A Magisztrátus Jegyzőkönyvei (vezetésük, őrzésük): 8

A Magisztrátus működése és működési szabályzata: 476, 526

A Magyar Kamara épülete Budán – felújítás: 279

A magyar nyelv oktatása: 125

A magyarok jogai: 525

A napszámosok fizetési listája: 543

A nád illegális vágása: 323

A pásztorok jogai és kötelességei: 584

A piacok ellenőre (nadzornik): 87, 99, 149, 197, 272, 304, 382, 425, 430, 477, 578

A romák vajdája: 426

Aszály/szárazság: 440, 443, 549

A szegedi jegyző: 395, 415, 583

A szintaxis (syntaxis) tanulása: 337,396

Asztalos: 280, 374, 404, 481, 508, 549

A város adományai: 279, 285, 321, 327, 339, 344, 353, 357, 359, 389, 391, 398,               402, 409, 424, 443, 450, 451, 460, 477, 480, 491, 497, 499, 508, 534,             541, 548, 549, 550, 560, 563, 577, 589, 596

A Városháza toronyórája – javítása: 480, 602

A város jótevői: 477, 520, 577

A város anyagi helyzetének javítása: 275

A város:

– a Magyar Országgyűlés költségeinek fedezése: 331

– adófizetési kötelezettség: 305, 331, 368, 386, 418, 431, 539

– a város adósságainak részletezése (specifikacija): 482, 506, 578

– az évi adó kivetése / kiszabása: 368, 506

– kölcsönök: 489, 502, 506
– kölcsönök másoktól: 409, 444

– megállapodás: 415

– privilégiumok: 131, 178, 198, 201

– Szent Maria (Sent Maria) koronai javainak megvásárlása: 266

– szerződés, és annak előkészítése Béccsel: 198, 201, 220, 395

– tartozás a polgároknak: 335, 375, 456

– viták, jogviták, perek: 233, 234, 415

A város döntései/parancsai (naredbe grada):

– a börtönből kiengedésről: 191, 243, 251, 272, 356, 406, 408, 442, 485,                              466, 488, 504, 508, 518,    529, 552, 564, 593, 600, 608

– a ház ledöntéséről: 336, 521, 533

– a jegyző jogairól: 476

– a pénztáros jogairól: 476

– a tartozás kifizetéséről: 421, 552, 581

– az adó alóli felszabadításról: 289, 340, 416, 532, 588, 591

– az elkobzott/elvett marha visszaadásáról: 531, 535, 551, 568

– az elkobzott/elvett föld visszaadásáról: 530, 531

– boltok építéséről: 565

– telek és birtok bérbeadásáról: 581, 593

A Városháza javítása és meszelése: 480, 602

A város polgárai közé fogadás: 44, 161, 216, 265, 291, 327, 399, 444

A városi tisztviselők, bizottságok és szolgálók kiválasztása:

– a bizottság a Petrus Iosich és Iosephus Vizÿ szenátorok közötti            határkövekről szóló jogvita rendezésére: 594

– a földek legelővé alakításának bizottsága: 533

– a hentesüzletek számláinak felülvzsgálatának bizottsága: 144, 184, 372,                         376, 418, 465, 578

– A jegyző/írnok helyettese: 270, 382,383, 425

– a katonai juttatások bizottsága: 586

– a katonai juttatások ellenőrzésének bizottsága: 586

– a katonaság elszállásolást, és ennek költségeit tervező bizottság: 483,                                                527, 551

– a legelők elosztásának bizottsága: 471, 477, 488

– a legelők kijelölésének bizottsága: 465

– a legelők miatti konfliktusok elrendezésének bizottsága: 477

– a marhák és jószágok összeírásának bizottsága: 311, 372, 415, 424, 425,                        533, 584, 585

– a pusztákon legeltetett birkanyájakat felügyelő bizottság: 578

– a réteket értékelő bizottság tagjai: 558, 559

– a székbíró (a mészárszékek ellenőre) számláit ellenőrző (revízió)                                         bizottság: 235, 296, 470, 517, 518, 578

– a szénakaszálók nagyságát ellenőrző bizottság: 527, 549

– a tagosítási bizottság: 280

– a nyájak/gulyák őrzői és hajtói (hajkači): 101, 105, 149, 197, 272

– a piacok és vásárok ellenőre: 87, 99, 149, 197, 272, 304, 382, 425, 477,                            578

– a romák kenéze (knez Cigana): 426

– a székbírók kinevezése (a mészárszékek ellenőre, inspektor (nadzornik za mesara): 235, 269, 296, 297, 305, 334, 372, 470, 474, 517, 578

– a városi földek és puszták ki-, és felmérését végző bizottság: 401, 577

– a városnegyedek ellenőre: 567

– a városi jószágállomány ellenőre (inspektor, nadzornik): 338

– a városi őrök, a törvény őrei (hajdones): 304, 272, 425

– a városi pénztár ellenőrző bizottsága: 271

– a városi pénztárost ellenőrző bizottság: 128, 465, 478, 480, 517, 518

– az adóbeszedő bizottság: 424

– az adósságok kiegyenlítésének bizottsága: 573

– az adó kivetésének bizottsága: 311, 425, 504, 551, 577, 607

– az alamizsnaszedő bizottság Palesztinának és a Szentföldnek: 551

– az Esküdt (Választott) Polgárság tagjai: 102, 270, 342

– bizottság a városi kamarás (pénztáros, gradski ekonom) ellenőrzésére,                               és jelentéseik: 379, 449, 454, 478, 480, 517, 527, 574, 575

– biztos, megbízott (komesar): 149, 197, 242, 271, 304, 351, 382, 425

– bírók: 102, 146, 196, 242, 271, 303, 338, 380, 423, 476, 526, 578, 583

– borbíró (a kocsmák ellenőre, nadzornika / inspektor): 109, 235, 269,                                  305, 477, 584

– borbírók: 304, 338, 382, 425, 477, 584

– börtönőrök: 149, 197, 272, 425, 528

– esküdt jegyző: 36, 85, 133, 149, 272, 304, 382, 425

– írnok: 476

– kamarás: 304, 338, 425

– lovász: 381, 425, 509

– mezőcsőszök (čuvara reda u ataru): 100, 477

– orgonás, sekrestyés, harangozó: 37, 86, 134, 149, 197, 272, 304, 338,                                                382, 425, 434, 477, 485,    595

– őr (hajdu): 149

– őrök (obekvitator): 197, 304, 477, 528

– őrök, városi őrök (pandurones, haidones): 304, 425, 477, 528

– pénztáros: 149, 197, 270, 272, 304, 338, 382, 425

– rendőr (redar): 100, 166, 272, 586

– szenátor és esküdt: 102, 146, 147, 197, 242, 271, 303, 338, 342, 380,                                                423, 526

– tanító: 25, 73, 125, 149, 253, 284, 304, 338, 353, 364, 382, 408, 434,                                                437, 445, 447, 448, 454,    500, 503, 538, 561

– tanítónők: 258, 272, 304, 457, 425

– városi kapitány (gradski kapetan): 271, 272

– városi kocsis: 104, 149, 197, 272, 304, 338, 382, 425, 528

– városi hentesek: 101, 149, 197, 269, 272, 338

A zavargások résztvevői: 438, 355, 575

Az esküvő és házasodás ünneplésének szabályai: 510

Az idegenek jogai: 279, 413, 596

Az iratok és statútum őrzése: 110

Az ispán rendeletei a tizedről: 291

Az okozott anyagi kár kifizetése:452, 456, 465, 475, 481, 489, 504, 530, 540, 608

 

Á

Ács: 400, 472, 481, 489, 550, 555

Áldás / épületek megáldása: 88, 409

Állampolgársági igazolás: 555

Árak:

• a jószágok árának meghatásrozása adózás céljából: 275, 279,408, 426,                 554
• bor: 255, 257, 359, 401, 426
• cserép: 536, 563
• hal: 330
• hús: 111,193, 231, 275
• jószág: 275, 408, 566
• kisiparos munkák: (lásd még a kézművesek / kisiparosok számláit)
• pálinka: 255, 359, 398, 401
• regruták (besorozott legények) szállítása: 608
• temetés: 314
• tégla: 394, 400, 430, 497
• vas: 536

Ár limitálás: 359, 582, 596

Árvák: 114, 125, 172, 325, 367, 370, 487, 489

Árva, ill. más gyerekeinek a nevelése: 487, 489, 594

 

B

Bajmok, Bajmak-puszta – a határ kijelölése: 143

Bács megye kötlevelei (cirkular): 67, 119, 568, 582

Becenevek (alias, „nevezék még“, nadimci): 43, 66, 78, 120, 121, 223, 229, 236,                288, 360, 386, 404, 421, 427, 431, 441, 456, 463, 475, 489, 490, 494,             496, 507, 508, 512, 525, 532, 533, 534, 536, 546, 558, 564, 580, 582

Beköltözés: 413, 476, 559

Beszerzések a katonaságnak:

– cserép az elszállásolóhelyre: 536

– tüzelő: 509

– széna: 548, 568

Beszerzések a városnak / vásárlások a város szükségleteire:

– bor: 554, 557, 577, 599, 602

– bortároló edény: 521

– cukor: 359

– gabona 436, 519

– gerenda: 538

– gyertya: 314

– gyógyszer: 602

– ház: 475,489, 519, 532

– házak: 370, 489, 519, 532, 533

– kályha: 478

– kocsi: 318, 391

– kő: 521, 548

– ló: 472

– lepedő: 411

– mérőlánc: 539

– mész: 320, 349, 384, 489, 582

– pálinka: 571, 573

– széna: 424, 477,497

– tégla: 394, 400, 430, 497

– tüzelő: 358, 424

– zab: 390, 523

Betörés: 495

Betyár: 428, 574

Bérbeadás:

– ház: 362 406

– kocsma: 426, 521, 581, 585, 593

– legelő: 278

– bolt: 565

– puszta: 561

– rét: 434
Bigámia: 398

Bíró, szegedi: 606

Biztos, megbízott: 271, 272, 304, 351, 372, 379, 382, 383, 387, 425, 432, 441

biztos/gondnok (provizor): 426, 504, 519, 541, 545, 580, 583, 603

Biztos, megbízott

– bácsi, bácskai: 387

– instrukció/útbaigazítás: 349, 368, 372, 376, 382, 389, 539, 541, 545,                                 573, 582

– fenyegető levelek adókésedelem miatt: 539, 545

– szegedi: 488

Bocskorkészítő: 361, 366

Bognár: 354

Bolt: 505

Borfogyasztás: 577

Borkereskedő: 456

Boszorkányság: 22, 243

Botütés/botozás, lásd: büntetések

Börtönőr: 149, 197, 272, 304, 425, 488, 528

Büntetések:

– a meghallgatáson való meg nem jelenés miatt: 535

– a szégyentelen beszédért: 360

– az adó elrejtése: 426

– az elkóborolt állatért: 426

– állatok rejtegetése: 304

– átszántásért: 474

– becsapás miatt: 470, 531

– botütések/botozás:107, 120, 150, 155, 164, 168, 181, 229, 247, 272,                                                 285, 291, 294, 295, 307,    328, 348, 353, 355, 366, 367, 378,                                           397, 399, 406, 410, 427, 432, 437, 447, 453, 467, 468, 470, 481,                            485, 488, 492, 495, 497, 498, 503, 520, 536, 537, 543, 545, 546,                     552, 559, 560, 561, 571, 573, 579, 587, 610

– börtön: 34, 397, 398, 427, 453, 501, 535, 579

– hamis mércék alkalmazása miatt: 562

– illeglis beköltözés a városba: 559

– illegális itamérés/eladás miatt: 107, 306, 310, 313, 378, 427, 428, 429,                              457, 499

– jószág levágása vasárnap: 556

– kár okozása a városi gabonafélékben és szőlőültetvényekben: 365, 536,                          587

– káromkodásért: 467, 487, 492, 536, 562, 573

– kihirdetés: 91, 97, 112

– pénzbüntetés: 288, 291, 294, 295, 307, 323, 328, 330, 341, 352, 353,                                360, 378, 398, 399, 406,    410, 470, 481, 495, 501, 591

– paráználkodás: 468,

– részegségért: 536

Büntető bíróság – felülvizsgálati ülés: 131, 290

 

C

Cipész: 558

Cserépgyártó / cserepes: 536, 563

Templom (épület): 336

• ferences: 336, 337, 409, 607
• mise celebrálása: 426
• pravoszláv/ortodox: 371, 542

CS

Családi szövetkezet (zadruga porodična), alapítása: 49

Csavargók: 84, 89

Csere:

– birtok: 94, 467

– ház: 142, 337

– legelő: 478

– rét : 470

– szőlőskert: 50

 

D

Dajka: 114, 487, 489, 532, 594

Deputánsok/küldöttek (Deputati/delegati): 147, 165, 178, 256, 267, 322, 325,    345, 372, 379, 386, 387, 391, 395, 401, 405, 408, 415, 420, 451, 479,      482, 484, 485, 504, 506, 510, 516, 531, 557, 564, 572, 588

Dezertőr/katonaszökevény: 171, 394, 402, 411, 499, 501,504, 506, 573

Dohány: 474

Döntések, lásd: Panaszok

E

Egyházszakadárok/Sizmatikusok: 291

Eladás:

– áru és ital engedély nélkül: 107, 306, 310, 313, 378, 427, 428, 429, 457,                            499

– bor és pálinka: 284, 278, 283, 287, 593

– élelmiszer: 473

– házak: 19, 42, 82, 97, 113, 136, 141, 148, 152, 153, 169, 206, 143, 444,                           445, 453, 513, 537

– jószág: 86, 98, 148, 299, 482, 490, 515

– pálinkafőző kazán: 283

– rétek: 23

– sör: 372

– széna: 288, 360, 393

– szőlőskert: 43, 45, 48, 53, 54, 60, 77, 115, 138, 145, 153, 169, 188, 189,                            372, 376, 419, 466

– szántóföld: 413, 513

Elfogás, lásd: Letartóztatás

Elkobzott vagyon: 476, 529

Elszállásolás (kvarterij): 519, 521, 532, 536

Elszállási épület: 532, 536
Elszámolások és számlák:

– a borbíró mint a borok felügyelője 480, 527, 544

– a város évi adója: 305, 390, 402, 431, 482, 506

– a vásárok felügyelője (nadzornika vašara): 382

– a városi hentesüzletel jövedelme: 289, 333, 376, 609

– a városi kocsmák jövedelmei: 289, 379

– befizetett kölcsön: 288, 301, 325

– borbíró (a városi kocsmák ellenőre): 609, 602

– háromhavi adóhátralék: 437

– székbíró (a hentesüzletek ellenőre, nadzornik gradskih mesara): 410,                                                 422, 480

– tized: 286

– városi kamarás: 276, 286, 288, 289, 318, 337, 350 ( rev.), 351 (rev.),                                  357, 379, 381, 391, 392, 393, 434, 439,424, 441, 444, 458, 480,                            484, 491, 497, 520, 523, 528, 531, 532, 554, 557, 458, 559, 563,                            569 (rev.), 573, 584, 586

– városi pénztár/kamara 383, 480, 484

– legelők: 477

Elveszett és megtalált jószág: 475, 489, 496, 514, 515, 516, 534, 556, 580

Engedélyek:

• a rét kiterjesztésére: 435
• eladás a görög kereskedőnek: 414
• házépítés: 537
• kávé és forraltbor árusítása a vásárokon: 284
• kútásás/fúrás: 427
• lakhatás: 546

Erődítmény/erődített hely: 291

Esküvő – házasodás, az ünneplés szabályzása (regulisanje proslave): 510

Ezredes és alezredes (pukovnik i potpukovnik): 255, 272, 371

 

É

Építés, felépítés

– a Városháza istállói: 282, 286

– bolt: 565

– hentesüzlet: 465

– ház: 463

– katonai szálláshely (vojni kvartir): 521

– kocsma: 563

– városi börtön: 485, 489, 497, 519, 533

– tompai építkezések: 400

Érsek, Kalocsai: 274, 588, 596

 

F

Faggyú: 296, 357

Felmentés a vád/panasz alól: 461, 447, 462, 493, 501, 529, 533, 586

Feljelentés, lásd: Panaszok

Felügyeő (nadzornik, inspektor):

– bor/borbíró: 184, 192, 239, 269, 272, 304, 310, 338, 382, 425, 477,                                    480, 511, 544, 557, 584

– kocsmák/borbíró: 109, 235, 269, 305, 410, 477, 584

– hentesüzletek/székbíró: 184, 192, 235, 239, 269, 296, 297, 305, 334,                                 341, 372, 373, 410, 418, 422, 470, 474, 475, 479, 517, 525, 528,                    532, 555, 578, 609

Ferencesek: 405, 426, 425, 451, 454, 508, 550, 591, 607

– A Városháza megáldása: 88, 337

– kolostor: 337, 451, 573, 591

Ferences, tartományfőnök (Provincijal): 339

Fizetések, lásd: tisztviselők

folyó: 348, 391, 393, 395, 419, 425, 473, 476, 533, 549, 557, 585, 587, 590

forrás: 187, 473

 

G

garancialevél/jótállás: 600

Gaztevő: 476, 547, (megszökött) 600

Gulyások: 269, 292, 352, 355, 363, 366, 390, 399, 408, 463, 472, 493,495, 501,                512, 514, 516, 518, 529, 534, 537, 540, 556, 560, 571, 580, 594, 600, 608

Gróf: 279, 280, 334

Gy

Gyanúsítottak kiadatása: 84

Gyámság: 370,

Gyilkosság: 449

Gyógyszerek: 602

GYújtogatók: 522

 

H

Hadnagy (városparancsnok, poručnik): 272, 356, 372, 375, 414, 596

Hagyatéki tárgyalás (ostavinska rasprava): 27, 35, 47, 126, 127, 167, 225, 324,                 326, 342, 366, 367, 369, 370, 371, 420, 441, 443

Hajcsárok/hajkácsok (marhák hajtói, őrzői, szerbül: goniči stoke, hajkači): 101, 105, 149,              197, 272

Hajdúk (a város őrei, hajdones): 107, 272, 304, 311, 341, 352, 371, 425, 477, 528

Halálbüntetés: 489

Halászat: 466

Harangozó: 86, 149

Harmincad (tricensima) – beszedése: 26

Határ:

• Halassal (Kiskunhalas) – a határkövek revíziója: 529, 588
• Ludas és Martonos között – revízió: 300
• Tompa és Öttömös – kijelölés: 59

Határkövek (elenőrzés):

– városi és határkövek: 117, 118, 300, 401, 405, 424, 585, 594, 595

Határviták:

• Topolyával Zobnatica kapcsán: 541
• Kiskunhalassal: 117, 118
• Szegeddel: 52, 55, 61, 233, 395, 401, 415, 583, 585
• Ludas és Horgos: 233, 415

Háborús adó, lásd: kontribúció, adó

Házasodás/Esküvés – az ünneplés szabályzása (regulisanje proslave): 510

Hentesüzlet – számlaellenőrzés (Kasapnica – kontrola računa): 144, 184, 465

Hóhér: 431, 489

Hentes, szegedi : 604

Hentesek: 272, 278, 325, 468, 508, 513, 556, 604

Heti vásárnapok: 6, 87, 98

Hidak: 326

Horgász: 511

Hóhér: 431, 489

 

I

Idegenek: 279

Igazolás a jószág eladásáról: 564

Illeték a városi igazolásért: 569

Illeték más legelőjének használatáért: 278

Illír nyelv: 68

Irodai ügyvitel (Kancelarijsko poslovanje): 8, 475

Iskola: 309, 337, 362, 475, 607

Ispán, (župan): 269, 286, 291

Ius gladii lásd még: Pallosjog („Pravo mača”)

 

Í

Ítéletek lásd: panaszok

J

Járási elöljáró (Načelnik sreski): 477, 603

Jegyző: 36, 85, 133, 149, 154, 159, 178, 184, 197, 270, 272, 375, 304, 382, 395,                408, 415, 425, 476

Jég: 249

Jobbágy, aki megszökött: 601

Jogviták, lásd: Viták

Jövedelmek:

– a büntetésből az adóelkerülés / eltitkolt adók miatt: 477

– a legelők adóiból: 477

– a megtermelt borból: 477

– a teknőcök vadászatáért: 477

– a városi kocsmából: 379

– az elkóborolt jószág miatt büntetések: 477

– más büntetések: 582

– a méhkasok használatának adóztatásából: 477

Jutalom a jószág megtalálásáért: 532

Jutalom az elfogásért: 402, 506, 573

 

K

Kalocsai, érsek: 274, 588, 596

Kalocsai egyházmegye: 286

Kamarás: 197, 242, 304, 338, 386, 423, 425

Kaszáló (emberek, Bakla sámos, baglyari)

– napszám: 156

Katolikusok: 10, 68, 414

Katonai sánc: 159, 177, 242

Katonaság/hadsereg: 12, 13, 17, 355, 362, 371, 372, 375, 376, 403, 483, 486, 509, 521

– a katonai vagyon őrzői: 548

– a szálláshely megjavítása: 519, 521, 536

– kihágások (izgred): 355, 575

– szállítás/utaztatás: 372

– élelmiszer árusítás: 473

Katonai jegyző: 453

katonaszökevény lásd dezertőr

Katonai végrehajtók: 371, 495

Katonák: 214, 217, 259, 277, 289, 352, 371, 403, 486, 508, 568

Kazánkészítő (Kazandžija): 283, 546, 595, 599

Kántor: 314

kávé: 284

Kereskedők és (kis)iparosok:

– az árusítási jog megadása: 284, 414, 439

– a kihágások büntetései: 91

– kérelmek a Magisztrátusnak: 81, 277

– lásd még: számlák

Kereszt a Zombori úton: 532

Kérelmek:

– a börtönből kiengedésről: 358, 406

– a föld kiosztásáról: 458, 604

– a gyógykezelés kifizetése: 490

– a gyógyítás megtagadására: 387

– a házépítésről: 371, 575

– a kölcsön visszaadására: 468, 486, 520, 558

– a kútról: 449, 608

– a legelő, a rét és a szénakaszáló kiosztásával kapcsolatban: 478, 487,                                               535, 569, 591, 608

– a legelő elkobzására: 478

– a mérésre: 486, 552

– a polgárjog megadásával: 361, 607

– a tized fizetése alóli felmentésről: 512

– a tized megvásárlására: 510

– a vagyonnal kapcsolatosan: 310, 508, 529, 570, 608

– a vásári hely, ill. sátor átvételére: 604

– a vetéssel kapcsolatban: 390

– az adó fizetése alóli felmentés: 388, 433, 441, 596

– az árusítások engedélyezése: 284, 287, 414, 439, 535

– az alkoholos italok árusításának engedélyezése: 278, 283

– az illeték csökkentésére: 277

– bolt megnyitására: 187, 528, 559

– ház eladására: 535

– házépítésre: 537, 608

– házra: 608

– hogy ne tartsanak fenn helyet a nemeseknek a Magisztrátusban: 526

– hogy tájékoztassák a város lakóit: 600

– kártalanításra: 277, 465

– könnyítések az aszály miatt: 443

– letelepedésre: 607

Kézművesek/kisiparosok és kereskedők lásd: Kereskedők és (kis)iparosok

Kilenced a szőlőskert birtokára: 502

Kiosztás:

– a korona javai: 246, 266

– föld/szántóföld: 339, 390, 485, 524

– lakások: 242

– legelő és szénakaszáló: : 243, 321, 419, 471, 476, 487, 520, 525, 535,                                591,

– rét: 477

– segély: 271, 272, 288, 325, 337, 363, 371, 488, 489, 491, 503, 534, 535, 536, 549,

– városi szérű: 354

Kisajátítás, földterületek: 250

Kincskeresés: 421, 503

Kivégzás: 489

Kolostor, ferences: 337, 451, 573, 591

Kocsis, városi: 104, 149, 197, 272, 304, 338, 382, 425, 528

Kocsi, városi: 475

Kocsma, városi és egyéb: 109, 142, 149, 178, 220, 247, 255, 257, 282, 289, 372,               379, 409, 410, 426, 513, 521, 550, 559, 563, 581, 585, 593

Kocsmáros: 409, 426, 459, 497, 531, 550, 582, 585, 593 Kreč: 320, 349, 384

Koldusok: 318, 536

Koledo: 569

Kontribúcuó (contributio, háborús adó, ratni porez): 13, 38, 302, 317, 325, 551,                 368, 545

Kovács: 286, 404

Költségek:

– gyógyítás: 490

– prezentációs költségek: 588

– utazások: 275

– ülések: 469

Köpönyegkészítő (esőkabát, kabanica): 607

Körözés, körözőlevél: 24, 384, 438, 441, 475, 497, 499, 547, 549, 601, 604

Kötelességek és jogok:

– jegyző: 476

– pénztáros / pénztárnok / kamarás: 476
Kötelezvény: 157

Kő beszerzése a pravoszláv templomhoz: 542

Kőfaregó: 357,405,494

Kőművesek: 357, 424, 492, 533, 563, 592

Kutak: 248, 310, 316, 427, 449, 459, 462, 579

Küldöttek, lásd deputánsok

Különadó (samodoprinos) az új temető megnyitására: 549

 

L

Lakatosok: 218, 280, 430, 461, 522, 531, 536, 550, 573, 601

Lefoglalás/elkobzás:

– szőlőskert: 372

– jószág: 429, 438

Legelők:

– elosztás: 488, 533

– mérés, kijelölés: 468, 533

Legelőkké alakítás:

– szántóföldek: 473, 533

– a rétek (rit): 558, 559
Levelek (leiratok, feliratok):
– Magisztrátus: 239, 241

– Helytartó tanács – az adókkal kapcsolatban: 578

– katonai biztos/kapitány: 582

Letartóztatás, elfogás: 375, 402, 414, 420, 444, 460, 485, 588

– az útlevél hiánya miatt: 375

Limitáció, lásd: árak

Lopás:

– alma: 503

– Bőr: 366, 559

– búza: 272

– dohány: 307

– egyéb lopások:348, 394, 432, 441, 449, 461,463, 468, 485

– fa: 299

– faggyú: 495

– gerenda: 536

– görögdinnye: 285

– jószág, ló és baromfi: 15, 21, 32, 39, 46, 75, 129, 171, 229, 236, 258,                                                 261, 265, 269, 292, 322, 352, 355, 356, 367, 390,391,394, 399,                    431, 444, 445, 447, 448, 456, 461, 467, 498, 501, 508, 518,                                     520, 529, 538, 543, 571, 576, 582, 587, 588, 590, 594, 600, 610

– karó: 606, 610

– kazán: 255

– kocsi: 552

– liszt: 447

– méhkas: 477

– pénz: 18, 164, 176

– vászon: 435

– zöldség: 494

Ló:

– kóbor: 310, 439, 445, 545

– az ellopottak megtalálása: 445, 461, 464, 477, 535

Lótolvajok: 588

Lovasok:

– mint az adóbeszedés segítői: 550, 568

– mint a varjak elhajtói: 549

Lovászok: 381, 425, 457, 481, 490, 495, 509, 531, 570

Lőpor: 344

 

M

Magisztrátus:

– ügyrendi szabályzat: 476, 526

– restauráció (restauratio): 146, 303, 338, 526

– ülések ideje: 4

Magyarok (Hungari):

– a magyarok képviselői : 525

– diskrimináció: 525

– ideköltözés Kecskemétről (doseljavanje iz Kečkemeta): 159, 177, 525

– magyarok a közhatalmi szervekben: 525

Magyar Országos Kamara – szerődés a várossal: 14, 215

Magyar Országgyűlés: 332

Malom : 447, 500, 552, 581
Malomkő: 553

Megállapodások a földek felhasználásáról: 340, 415, 476

Megállapodások a jószág kereskedelméről: 472, 482

Meghallgatások, lásd: tanúskodások

Méhészek: 477

Mércék, hamisak: 372

Mérés / kimérés:

– kaszálók, szénakaszálók: 549

– szántóföld: 403, 405, 552

Mértékegységek: 36, 37, 50, 73, 74, 86, 101, 116, 117, 134, 147, 149, 156, 197,                 222, 231, 272, 275, 372, 427, 428, 481, 441, 463, 475, 489, 494, 531,             535, 539, 573, 577

Molnár: 340, 344, 470

Monéták, meghamisítottak: 600

 

N

Napidíj/útidíj/útiköltség/szállásköltség: 338, 345, 386, 391, 420, 424, 431, 435,                 469, 471, 482, 489, 494, 506, 516, 531, 536, 554, 555, 563, 568, 577, 585

Napszámosok (kaszálók, aratók, nadničar, kosači i žeteoc- risar) és a napszámok:            116, 119, 156, 435, 443, 471, 480, 596

Nádor (Palatínus), leirat: 40

Nemesek: 83, 113, 117, 122, 124, 139, 147, 151, 158, 165, 175, 178, 179, 209, 214, 215, 217, 228, 252, 256, 259, 267, 289, 300, 310, 315, 316, 332,      334, 338, 339, 343, 365, 370, 371, 372, 373, 374, 410, 411, 415, 444,   452, 458, 464, 469, 472, 480, 483, 487, 497, 500, 501, 512, 526, 532,             537,549, 575, 601, 602, 606

Nemesi bíróság ülései és ügytárgyai: 70, 76

Nemi erőszak: 281 lásd még panaszok/vádak

 

O

Orgonás/orgonista: 37, 86, 134, 149, 197, 272, 304, 321, 322, 338, 359, 382, 425,             433, 434, 436, 441, 477, 485, 591, 594, 595, 596, 597, 599

Országgyűlés lásd: Magyar Országgyűlés

Ortodoxok/pravoszlávok: 10, 11, 41, 56, 58, 68, 414

Oszmán (török):

– alattvalók: 289, 531, 555

– kereskedők: 20, 289, 333, 414, 439,

– rabok: 212, 555

 

Ö

Örökség, rendezése, elosztása: 124, 163, 173, 190, 204, 207, 225, 232, 237, 238, 283, 309, 324, 326, 342, 356, 366, 367, 369, 370, 371, 384, 417, 420, 426, 438, 441, 443, 448, 455, 456, 464, 485, 486, 493, 518, 523, 578, 581, 604, 609

Összeírás:

– adósságok: 564

– hajléktalanok: 372

– jószágállomány: 304, 311, 372, 415, 424, 425,521, 533

– vagyon: 370, 486, 517, 566

 

Ő

Őrmestr (zastavnik): 63, 560

Őr(zők)/őrök (obekvitator): 197, 304, 477, 528

P

Pallosjog (Ius gladii, pravo mača): 3, 131

Panaszok/feljelentések és döntések valamint ítéletek:

– a dezertőrök/katonaszökevények segítése: 501

– a közrend és közbiztonság zavarása: 123, 247, 397,433, 437, 453, 465,                            497

– A Magisztrátus ellen: 457

– a nemes és kapitány Szucsics Lucas ellen: 147, 195, 315, 316

– becsapások: 372, 390,470, 503, 531, 540, 546, 585, 590

– betörés: 495

– gyilkosság: 34, 227, 449, 464,548

– házasságtörés: 16, 442, 543

– illegális eljárás: 607

– jószáglopás, lásd még: lopás

– jószág lefoglalás: 75, 429, 438

– káromkodás/káromlás: 239, 263, 341, 467, 469, 487, 492, 497, 536,                                                 537, 562, 573

– kifizetetetlen adó: 322

– kifizetetlen tartozás: 74, 80, 90, 92, 93, 98, 130, 139, 202, 245, 260,                                   267, 273, 276, 287, 298,    300, 326, 343, 361, 363, 366, 369,                                    370, 384, 409, 411, 414, 416, 420, 421, 428, 430, 433, 438,                                     439, 446, 459, 463, 466, 468, 479, 486, 487, 490, 492, 495, 496,                              497, 498, 507, 508, 518, 520, 531, 534, 537, 552, 556, 558, 592,                                 606

– lelkiismeretlen orvoslás: 140

– lelkiismeretlen munkavégzés: 430, 493, 501, 512, 513, 514, 532, 534,                                538, 556, 560, 561, 566,    587, 589, 607

– lefoglalások: 274

– lopott áru megvétele: 446

– nemesek: 315, 316, 444

– nemi erőszak: 281

– paráznaság: 295, 468, 474, 481, 485,488, 537, 591

– pecsét feltörése, ill. használása: 509, 538

– sértegetések és rágalmazások: 106, 120, 121, 129, 222- 224, 243, 255,                              263, 312, 341, 346, 355, 359, 360, 361, 371, 396, 398, 427, 441,                    453, 488, 493, 511, 532, 533

– testi sértés: 150, 155, 162, 181, 182, 205, 224, 228, 288, 291, 294, 307,                                             328, 330, 348, 352, 369, 376, 397, 399, 406, 408, 410,                                    444, 452, 481, 488, 492, 495, 500, 501, 507, 537, 539,                                              543, 545, 546, 581, 591, 608

– tulajdonjog: 299, 488, 500, 518, 523

– vagyonbéli károkozás: 57, 79, 83, 103, 122, 129, 132, 135, 164, 168,                                                172, 194, 229, 230, 236, 248, 249, 274, 276, 277, 281, 282, 284,                  285, 310, 316, 332, 335, 338, 339, 340, 344, 348, 353, 355, 358,                            362, 363, 365, 372, 376, 412, 420, 421,428, 429, 430, 432, 444,                               445, 456, 457, 458, 466, 467, 474, 475, 493, 500, 501, 512, 513,                                 514, 515, 516, 532, 534, 536, 540, 541, 542, 543, 545, 548, 549,                            553, 555, 560, 568, 569, 570, 576, 579, 587, 589, 598, 600, 608

– zaklatás: 66, 331, 340, 352, 398, 447, 525, 528

– vagyonelosztások: 498, 500, 513, 523, 575, 576

Pandúrok (Panduri): 554, 578

Pápa: 278

Parázna nő: 488, lásd még: panaszok/vádak

Paráznaság: lásd panasz/vád:

Pasztorok: 149, 197, 224, 251, 258, 261, 272, 276, 326, 355, 399, 429, 430, 496,               498, 501, 520, 537, 560, 568, 569, 574, 584, 586, 589

Pálinkafőzde: 374

Pecsét: 583

Pékek: 97, 268

Pénz, kölcsönénz, kölcsönbeadás: 65, 92, 93, 95, 96, 330, 335, 403, 598

Pénztári maximum: 485

Pénztárnok/pénztáros: 149, 154, 160, 197, 253, 270, 272, 286, 289, 304, 338,    382, 383, 425, 456, 476

Pénzügyi követelések: 298, 300, 343, 385, 414, 472, 478, 481, 487, 589

Pincér: 550

Poligámia: 372

Polgári jogviták, perek: 440, 457, 472, 488

Pravoszlávok/ortodoxok: 10, 11, 41, 56, 58, 68, 414

Pravoszlávok/ortodoxok – döntés az elköltözésről: 151, 159, 177

Pravosszláv/ortodox papok: 28, 29, 31, 326, 327, 340, 372, 398, 499, 569, 573

Professzorok, lásd: tanítók és tanárok

Puszták (pustare): 94, 117, 118, 129, 143, 150, 155, 174, 183, 185, 186, 210, 246,             291, 300, 332, 340, 387, 390, 393, 395, 403, 404,406, 415, 419, 425,     435,445, 449, 450, 456, 457, 459, 462, 467, 471, 473, 474, 475, 480, 485,           503, 520, 522, 532, 533, 535, 537, 541, 548, 552, 556, 560, 561, 578,         583, 593, 601, 607, 610

– a királyi bizottság jelentése: 174

– használatuk: 183, 332

– prostitúció: 537

– Kelebia-puszta szabályozása (regulacija): 473

– a határkövek helyének újrameghatározása (revizija) és a viták róluk:                                                300, 401, 403, 404, 415, 424, 473, 486, 529, 540

R

Rablás: 601

Rabok – kiváltása: 339

Rendőrök (redari): 166, 272, 577, 586

Rendőrök lásd: Pandúrok (Panduri): 554, 578

Reinkorporáció: 63, 64, 146

Remete (szerzetes): 607

Rét: 434, 435, 478, 563

Romák: 372, 426, 535

Rovás: 193

 

S

Salass/Szallas (Salaš): 464, 536, 566 Lásd még Tanya, és Szállás

Saxengotia (Schnobel parancsnokkal): 570

Sebész, sebészorvos, városi: 150, 155, 181, 182, 189, 224, 350, 352, 387, 398,                    408, 409, 410, 429, 453, 458, 490, 513, 530

Sekrestyés: 37, 86, 134, 149, 197, 240, 272, 304, 338, 382, 425, 434, 477, 485, 495

Só: 286

Sörfőzde: 369, 411, 504

Sizmatikusok/szakadárok: 291

 

SZ

Szabadnap/nem munkanap: 377

Szabó: 291

Szakadárok/sizmatikusok: 291

Szállás: 464, 536, 566 Lásd még Salass/Szallas (Salaš) és Tanya

Szállásköltség, lásd napidíj

Szállítás:

– tized: 324, 454

– regruták (besorozott legények): 372, 607, 608

– széna: 607

– bebörtönzött. 463

– zab és árpa: 605

Számlák – iparosok, kisiparosok, kézművesek, kereskedők, kocsmárosok: 91, 218,           231, 244, 277, 280, 282, 283, 286, 288, 306, 307, 309, 317, 327, 329,             341, 344, 351, 352, 354, 357, 363, 367, 371, 374, 381, 384, 393, 394,   396, 400, 401, 405, 407, 408, 410, 411, 424, 429, 430, 443, 451, 461,           464, 472, 475, 477, 480, 481, 489, 490, 497, 506, 518, 520, 522, 524,   531, 533, 536, 537, 541, 546, 549, 550, 563, 573, 577, 592, 595, 601, 609

Száműzetés a városból: 281, 295, 322, 327, 355, 433, 468, 474, 479, 481, 485, 559

Szárazmalom : 576

Szárazság/aszály: 440, 443, 549

Szegedi börtön: 463

Szenátorok közötti kölcsönök: 596, 598, 599

Szentek képei: 208

Szent Maria (azaz mai helyesírással Szent Mária), város:

– a város statútumai: 110, 111, 245

– felállása (instalacija): 10

– felosztása: 10

– reinkorporáció: 10, 146

– története: 10

– építési kölcsön: 63, 95

Szerbek – átköltözés: 322, 339

Szerzetesek: 285

Szíjgyártó: 546

Szíjgyártó és nyeregkészítő: 399, 411, 520, 564

Szobafestő (piktor): 602

Szolgák és szolgálónők: 30, 149, 164, 172, 176, 281, 458, 506, 538, 566, 579

Szőlőcsősz/szőlőőr (Pudár, Pudar): 370, 481, 545, 555

 

T

Tanácsadó, pozsonyi: 444, 489, 502, 506

Tanítók és professzorok: 25, 73, 125, 149, 253, 258, 272, 284, 286, 293, 304, 338,            353, 364, 382, 396, 402, 408, 434, 437, 445, 447, 448, 454, 500, 503,             538, 559, 561, 607

Tanítónő: 258, 272, 304, 425, 454, 457

Tanulók: 388, 397

Tanúskodások és meghallgatások: 322, 327, 341, 352, 363, 392, 394, 397, 398,                399, 404, 407, 414, 447, 456, 457, 459,4362, 467, 468, 499, 500, 533,    553, 564, 566, 576, 590, 609 Sudija: 272, 435, 445, 565

Tanya: 464, 536, 566 Lásd még Salass/Szallas (Salaš), Szállás

Táblázatos kimutatása a városi tisztviselők bérének: 587

Tagosítás (rendezés) a földbirtoké: 280

Tartozások:

– elrendezés/kiegyenlítés: 90, 98, 137, 195, 238, 298, 343, 360, 364,                                      370, 373, 385, 386, 388,    409, 414, 416, 417, 426, 429, 439,                                    448,452, 482, 505, 529, 530, 540, 541, 564, 572, 573, 575,                                      580, 585, 587, 589, 596, 599

– magánszemélyek tartozásának részletezése: 335, 359, 375, 534
Teknőcök: 419, 477

Telkek/vagyonok határainak meghatározása / felosztása: 173, 238, 241, 250,   265, 309, 328, 329, 331, 332, 333, 336, 342, 356, 368, 441, 456, 485,      493, 508, 537, 565, 570, 576, 585, lásd még: örökségek.

Temető:

– az új megnyitása: 549,

Tetőfedő:489, 497

Tiltakozás (protestálás) az Esküdt Polgárság tiltakozása: 505

Tiltások:

– a jószág terelése: 470, 510

– az iskolán kívüli tanítás: 607

– árokásás: 420

– a városban tartózkodés: 292

– beköltözés a városba: 476

– gyógyítás: 387

– gyülekezés : 525

– kereskedés: 333

– kúthasználat: 449, 450

– pálinkaeladás: 392

– szórakozás: 353

– találkozás: 346

Tolvajok: 100, 176, 285, 292, 320, 444, 457, 460, 461, 463, 475, 479, 485, 489, 520, 549, 553, 559, 610

Tűzvédelem: 545

Tűzvész – gyújtogatók: 348, 522

Testamentum/végrendelet: 126, 127, 163, 402, 467, 522, 532, 575, 609

Téglakészítő: 363, 394, 443, 563, 577

Tized (decima) szállítása és kiváltás/megváltás: 7, 9, 38, 51, 286, 291, 319, 324,                403, 405, 454, 510, 512, 517, 525, 541, 549, 557, 580, 599, 603

– a tized fizetése alóli felszabadítás: 512

Tizedes (Kaplar): 332

Tolmács, temesi: 595

Tó, mocsár, tocsogó, bara:

– Kelebia: 21, 52, 323

– Körös-ér (Kerešer): 477

– Ludas (Ludoš): 466

– Palics (Palić): 339, 473

Török, lásd: Oszmán

 

U

Utcák – neveik: 115, 136, 141, 332, 487, 531, 532, 533

Utcanevek: 487, 531, 532, 533

Ú

Uralkodó

– adományozás: 359

– fogadtatás: 345

Úti okmányok:

– gulyások: 564

Útidíj, lásd: napidíj

Úti költségek, lásd: napidíjak

 

Ü

Ünnepek – egyháziak: 88, 116, 146, 181, 182, 246, 254, 282, 284, 298, 321, 335,              344, 355, 377, 414, 470, 531, 548

Üveges: 401, 506, 524, 555

 

V

Vadászat – teknőcökre: 419, 477

Vagyon – felosztása: 163, 173

Vagyonok/telkek határainak meghatározása / felosztása: 173, 238, 241, 250, 265,           309, 328, 329, 331, 332, 333, 336, 342, 356, 368, 441, 456, 485, 493,             508, 537, 565, 570, 576, 585, lásd még: örökségek.

Varjak: 549

Vaskereskedések: 238, 351, 536

Választási ünnepség: 426, 569

Vám (telonium) – beszedése: 26

Városi börtönőrök: 166

Városi hivatalnokok

– fizetések és természetbeni juttatások: 85- 87, 99- 101, 104,   105, 109,                               114, 125, 133, 134, 147, 149, 156, 172, 196, 259, 271, 272, 276,                    284, 286, 293, 296, 304, 314, 338, 351, 353, 364, 382, 386, 402,                            425, 445, 447, 454, 470, 471, 475, 477, 479, 485, 487, 488, 489,                                492, 500, 509, 528, 543, 549, 555, 559, 567, 571, 574, 578, 587

Vásárlás:

– beszerzés (nabavka)

– jószágállomány: 561

– szőlőskert: 580

– telek: 601, 603

Városháza:

– a büntetések és a statútum kihírdetése: 112

– áldás: 88, 409

– átalakítása (adaptacija): 489

– építése: 357, 370, 424, 430

– helyének meghatározása: 2

– javítások: 218, 282

– meszelése: 592

Városi (gradski, gradsko):

– irattár: 278

– pénztár – befizetések: 128, 276, 308, 318, 346, 404, 485, 423, 426, 476,                           532

– tisztségviselők: 11

– kocsi: 476

– kocsma, lásd: a kocsma címszót, a K betűnél

– ügyvitel: 5

Városi irattár: 278

Városkapitány, Kapitány: 124, 131, 149, 195, 271, 272, 300, 575

– szegedi: 486

Vásárok: 6, 20, 106, 278, 284, 298, 310, 319, 326, 370, 445, 582

Végrendelet, lásd: Testamentum

Végrehajtás: 508, 573

Vita a katolikusok és ortodoxok/pravoszlávok között: 68, 159, 414

Viták/Jogviták (sporovi):

– a legelő használatáról: 477

– a jószágállományról: 299, 480, 482

– a szántóföldekről: 518, 531, 532, 549, 591, 601, 603

Vizsgáló (felügyelő, Inspektor, nadzornik) – Csongrád megyéből: 448

 

NÉVMUTATÓ[59]

A

Abramov Velimir (Abramov Vellimir): 260, 261

Acsich Kalluiami (Ačić Kalujami), kereskedő: 577, 578

Adamovics Bellincsis (Adamović Belinčiš), vádló, panaszos: 191

Adamovics Franciscus (Adamović Franjo): 426

Adamovics Martinus (Adamović Martin): 265

Adamovics Emericus, Mircus, Adamovics (Adamović Mirko), Bács megye megbízottja: 373, 403

Akaszto (Akasztó, Akasto): 288

Aksin Iovan (Aksin Jovan): 600

Alaburics, Nicolaus (Alaburić Nikola): 456

– felesége Catharina (Katarina supruga): 456

Alaibegovics Antonius (Alajbegović Antonije): 348, 352, 437

Alchics testvérek (Alčić braća) Nedelyko (Nedeljko): 537 Iovan (Jovan): 537 és                 Petrus (Petar): 537

Alcsics Damjan (Alčić Damjan): 48

Angelus de Marte (Angelus de Marte), szerzetes: 389

Anicsity Stephanus (Aničić Stevan): 445

Antal (Antal), árva: 539

Antalas Mihaly (Antalaš Mihalj): 291

Antalics Michaël (Antalić Mihajlo): 369

Antonovics Petrus (Antonović Petar): 340

Antonovich Stephanus (Antonović Stevan), nemes: 537

Antunovics Antonius (Antunović Antun): 366, 503

Antunovics Elias (Antunović Ilija): 449, 560, 608

Antunovics Ioannes (Antunović Ivan): 50, 89, 450

Antunovics Stephanus (Antunović Stevan): 92

Araczkÿ Gligoria (Aracki Gligorija): 169

Araczkÿ/Aradsky Glisso/ Gliso/Glischo (Ara(ds)cki Glišo), az Esküdt Polgárság    tagja: 171, 266, 372, 380, 441, 448, 510, 584, 599, 603

Araczki/Aracskÿ Gregorius/ Gregorÿ (Aracki Grgo), az Esküdt Polgárság tagja:    270, 271, 303, 309, 338, 345, 401, 424, 425, 440, 470, 533, 541, 547,      549, 567

Araczkÿ Nedelyko (Aracki Nedeljko): 236

Aradskÿ (Aradski) testvérek: Petrus (Petar): 576, Lazarus (Lazar): 576

Ardelyán Gyuragy (Ardeljan Đurađ): 162

Aroncsics Stephanus (Arončić Stevan): 168

Arszenius (Arsenije), kereskedő: 475

Arva Andreas (Arva Andraš): 468

– felesége Kata (Kata): 468

Asztich Kalian (Astić Kalijan): 609

Augustinov Andreas (Avgustinov Andrija): 141

Abramovics Velimir (Avramović Velimir): 371, 357, 414

B

Babics Mattheus (Babić Matija): 180

Baczkalov Nicolaus (Backalov Nikola): 295

Baczkalov Susanna (Backalov Suzana): 295

Bacsics Elias (Bačić Ilija), az Esküdt Polgárság tagja és szenátor: 473, 526, 567, 578, 579

Bacsics Iacobus (Bačić Jakov): 396

Bacsics / Bacsity Iosephus (Bačić Josip), az Esküdt Polgárság tagja: 362, 425, 465

Bacsin Bartholomeus (Bačin Bratolomej), az Esküdt Polgárság tagja: 246

Bacsin Elias (Bačin Ilija): 421

Bacsin/ Bácsin Iosephus (Bačin Josip), az Esküdt Polgárság tagja: 10, 271, 401, 406, 597, 605

Bacsin Michaël (Bačin Mihajlo), szenátor és bíró: 71, 79, 83, 92, 95, 96, 103, 114,             124, 146, 153, 154, 165, 167, 168, 178, 190, 192, 193, 195, 196, 197,             202, 211, 213, 214, 217, 220- 224, 229- 232, 235, 237, 239, 241, 242, 246- 250, 253- 258, 263, 266, 271, 273, 274, 277, 280, 284, 286, 288,           303, 369, 473

Baicsics Martinus (Bajčić Martin), az Esküdt Polgárság tagja: 242, 246,

Baics Fabianus (Bajić Fabijan), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 154, 183, 185, 196,           213, 246, 256, 271, 280, 338, 380, 401, 408, 425, 465, 480, 518, 605

Baics/ Baity Franciscus (Bajić Franjo / Vranje), az Esküdt Polgárság tagja, jegyző             és szenátor: 183, 196, 220, 242, 246, 266, 271, 280, 297, 303, 337, 338,    345, 351, 366, 372, 380, 382, 405, 424, 425, 438, 440, 444, 465, 470,   472, 473, 533, 541, 549, 554, 567, 584, 585, 599, 603

Baics Ioannes (Bajić Ivan), az Esküdt Polgárság tagja: 510

Baics Josephus (Bajić Josip) az Esküdt Polgárság tagja 11, 121

Baics / Baity Lucas (Bajić Luka), az Esküdt Polgárság tagja, borbíró (a kocsmák              ellenőre, nadzornik vina): 148, 183, 184, 196, 239, 256, 271, 288, 289,    297, 311, 338, 372, 377, 379, 380, 395, 405, 415, 425, 438, 440, 454,   465, 470, 472, 473, 477, 480, 489, 501, 511, 527, 533, 605, 607

Baics Maria (Bajić Marija): 414

Baics Petrus (Bajić Petar): 330

Baics Simon (Bajić Sima): 487, 489

Baics Vitus (Bajić Vita): 11

Bajnocz Ioannes (Bajnoc Ivan): 282

Bajszos Istok (Bajsoš Ištok): 96

Bakÿ Michaël (Baki Mihalj): 384

Balas Iosephus (Balaž Jožef): 320

Balas Indka (Balaž Indka): 441

Ballassones (Balaž), egy ludasi (Ludas, Ludoš) család: 79

Ballÿ Andreas (Bali Andraš): 397

Balint Paulus (Balint Pal): 560

Balogh / Bálogh Andreas (Balog Andraš), az Esküdt Polgárság tagja: 220, 243, 266, 270, 271, 289, 292, 303, 311, 338, 372, 380, 385, 395, 425, 440,      454, 465, 470, 481, 510, 517, 525, 527, 545, 554, 563, 584, 603

Balog János (Balog Janoš): 16

Balogh Ioannes (Balog Janoš), lovász: 509

Balogh Georgius (Balog Đerđ): 299

Balogh Gregorius (Balog Gergelj), Bognár, kocsikészítő (kolar):  354, 503

Bálogh Simon (Balog Šimon): 181

– felesége Kata (Kata): 299

Baluncsia Sztanko (Balunčija Stanko): 359

Balunovics Michaël (Balunović Mihajlo): 238

Baranyai Nicolaus (Baranjai Mikloš), Bács megye biztosa: 7, 10, 131

Baranyi Antal/Antonÿ (Baranji Antal): 394, 540

Baranyi Catharina (Baranji Katarina): 527

Baranyi Michaël (Baranji Mihalj): 211, 452

Barna Michaël (Barna Mihalj): 536

Barnics Nicolaus (Barnić Nikola), az Esküdt Polgárság tagja: 289, 297

Barto Jano (Barto Jano): 552

Bartolovics Petrus (Bartolović Petar): 282

Bartus Ioannes (Bartuš Janoš): 397

Bassa Ahmed (Baša Ahmed, szarajevói lakos: 20

Bassanin Grnicz (Bašanin Grnić): 287

Bathori Ioannes (Batori Janoš): 472

Betyar Adamus (Bećar Adam): 410

Betyar Petrus (Bećar Peter): 410

Betyari Lucas (Bećari Luka), pásztor: 258

Bellaics Lucas (Belajić Luka): 165

Belyin Iovan (Beljin Jovan): 456

Bencsik Paulus (Benčik Pal): 453

XIV. Benedek pápa (patris Benedictis XIV, Benedikt XIV papa): 278

Berardus (Berard), sveštenik: 591,

Bercsich Gregorius (Berčić Grgo): 538

Bercsich Laurentius (Berčić Lovro): 591

Bercsich Maria (Berčić Marija): 591

Bereczkÿ Ianos (Berecki Janoš):503

– felesége Apolonia (Apolonija): 503

Bernics/ Bernich Matthias/ Matthaeus (Bernić Matija), szőlőcsősz (pudar): 348, 370, 406

Bernics Michaël, alias Rudics (Bernić Mihajlo akit még Rudićnak is hívtak): 155

Bernics Nicolaus (Bernić Nikola), az Esküdt Polgárság tagja: 155, 196, 213, 220,                235, 271, 289, 303, 307, 338, 339, 345, 372, 377, 379, 380, 405, 406,             415, 421, 422, 424, 425, 438, 440, 470, 473, 477, 484, 488, 498, 510,   518, 533, 549, 554, 567, 584, 599, 603, 605

Bernics Stephanus (Bernić Stevan): 406

Berkes Gyurka (Berkeš Đurka): 441

Berkeš Iosephus (Berkeš Jožef): 537

Berkich Paulus (Berkić Pal): 433, 564

Berkics Petrus (Berkić Petar): 343

Berosz Paulus (Beros Pavle): 560

Berta Michaël (Berta Mihalj): 533

Bertok Ioannes (Bertok Janoš): 456, 457, 466

Betleban Ioannes (Betleban Janoš): 429

Beszics Milics (Bešić Milić): 189

Bibity (Bibić), család 82

Bibics Georgius (Bibić Đuro): 11

Bibin Andreas (Bibin Andrija): 434

Bibin Georgius (Bibin Đorđe), az Esküdt Polgárság tagja: 271, 303, 338

Bibin Mathias (Bibin Matija): 371

Bika Adamus (Bika Adam): 353

Bikics (Bikić): 366

Bikity/Bikics Ioannes (Bikić Ivan): 449, 450, 459, 462

Bikityevics Maxim (Bikićević Maksim): 330

Bilÿ Misa (Bili Miša): 431

Biliczkÿ Adamus (Bilicki Adam): 535

Bilov Ioannes (Bilov Ivan), hajcsár, terelő (hajkač): 149

Bircsics (Birčić), sörgyár: 411

Biró Georgius (Biro Đerđ): 587

Blagojev Szlavÿ (Blagojev Slavi): 320

Blasics Lampel (Blašić Lampel): 329

Blasev Marko (Blažev Marko): 569

Blesich Martha (Blesić Marta): 487

Blesics Simon (Blesić Šime): 60, 204, 243

Blasics Tiszler (Blasić Tisler), asztalos: 280

Bobranić Katrina (Bobranics Catharina): 355

Bodić Josip (Bodics Iosephus): 53

Bodics Lucas (Bodić Luka), az Esküdt Polgárság tagja: 270, 271, 380, 338, 424,                470, 510

Bogdan Ioszo (Bogdan Joso), tizedes: 567

Bojanics Maria (Bojanić Marija): 167

Boich Arseny (Bojić Arsenije): 388, 397

Boics/Boich Stephanus (Bojić Stevan): 355, 388, 397

Boltatsin Iacobus (Boltačin Jakov): 591

Boltacsia Raka (Boltačija Raka): 372

Bomer Simon, alias Tisler/akit még Tislernek is hívtak (Bomer Šimon zvani Tišler): 82

Bonaventura, Hieronÿmus (Bonaventura Hieronim), szenátor: 370

Boné Stephanus (Bone Ištvan), esküdt jegyző: 10

Borsodÿ Michaël (Boršodi Mihalj), az Esküdt Polgárság tagja: 313, 482, 456, 587,

Bostancsia Petrus (Bostandžija Petar): 285

Bosnyak Franciscus (Bošnjak Franjo), az Esküdt Polgárság tagja: 377

Bosnyak Ioannes (Bošnjak Ivan): 520, 525

Bosnyakov Lucas (Bošnjakov Luka): 528

Botka Ivan (Botka Ioannes), nemes: 472

Bozdan Iosephus (Bozdan Jožef): 501

Bozogány Lászlo (Bozoganj Laslo): 445

Brancsich Simeon (Brančić Sima): 546

Branovacsky Iurissa (Branovački Juriša): 356

Branovacski/Branovacsky Michaël (Branovački Mihajlo): 327, 388, 341, 481, 490

Branovacsky Neczko (Branovački Necko): 493

Branovacsky Todor (Branovački Todor): 507

Brics Lucas (Brič Luka), az Esküdt Polgárság tagja: 271

Brnics Lucas (Brnić Luka): 78

Brnics Nikolaus (Brnić Nikola), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 76, 83, 89, 242,    269, 271, 337, 338, 372, 382, 480

Budanovics (Budanović): 610

Budanovics Martinus (Budanović Martin): 49, 172

Budanovics Michaël (Budanović Mihajlo): 446, 545

Budanovics Stephanus (Budanović Stevan), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 146,               473

Budimacz Stephanus (Budimac Stevan), pálinkakereskedő: 107

Marcus Budimcsev (Budimčev Marko): 153

Budimcsevics Ioannes (Budimčević Ivan): 103, 518, 520, 566, 575,602

Budimcsevics Iacobus (Budimčević Jakov): 416, 421, 548

Budimcsevics, Budimcsev Matthias (Budimčević Matija/Budimčev), az Esküdt                 Polgárság tagja: 288, 352, 504, 574, 575, 592

Budimcsevics Marcus, (Budimčević Marko): 495

Budimcsevich Petrus (Budimčević Petar): 548

Budimlics Ioannes (Budimlić Ivan), az Esküdt Polgárság tagja: 210, 270, 271, 331,           332, 334, 416, 419, 421, 425, 426, 438, 465, 480, 508, 524

Bujdovska Juditha (Bujdovska Judita): 285

Bukva Ioannes (Bukva Ivan), tizedes: 372

Bukvics Anna (Bukvić Ana): 90, 457, 566

Bukvics Elias alias Milak (Bukvić Ilija zvani Milak), delegátus/küldött és             szenátor: 10, 102, 478, 496, 575

Bukvics Lucas (Bukvić Luka), az Esküdt Polgárság tagja, szenátor, kereskedő és               nemes: 11, 95, 117, 122, 139, 175, 231, 244, 246, 258, 271, 280, 289

Bukvics Magdalena (Bukvić Magdalena), nemesasszony: 374, 483

Bukvics Simon (Bukvić Šime): 50, 440, 457, 471, 478

Bukvich Stana (Bukvić Stana): 591

Bukvics Stephanus (Bukvić Stevan): 388, 397

Bulyocsics Ante (Buljočić Ante), az Esküdt Polgárság tagja: 167, 338

Bulyocsics Antonius (Buljočić Antun), az Esküdt Polgárság tagja:11, 220, 248, 266

Bulyocsics Stephanus (Buljočić Stevan): 167

Bulyovcsics/Bulyovcsich/Bulyovcsity Antonius/Anton (Buljovčić Antun), az      Esküdt Polgárság tagja: 372, 533, 541, 578, 405, 440, 454, 465, 554, 599,             510

Bulyovcsity Stephanus (Buljovčić Stevan): 445

Buzas Georgius (Buzaš Đerđ): 307

C

Cerni Ioannes (Crni Ivan), börtönőr: 149

Churcsina Anna (Ćurčina Ana): 529[60]

Corduani Vilhelm (Korduvani Vilhelm), káplár: 247, 251

Crnkovics Elias (Crnković Ilija), őrmester (zastavnik): 11, 63

Crnkovics Elias (Crnković Ilija), az Esküdt Polgárság és a pénzügyi bizottság tagja: 128, 154

Cvijanov Ioannes (Cvijanov Ivan): 11, 22

Cvijanov Ioannes (Cvijanov Ivan), székbíró a henetsüzlet felügyelője (inspektor kasapnice): 149

Cvijanov Laurentius (Cvijanov Lovro): 22

Cvijanov Martha (Cvijanov Marta): 22

Cvijanov Petrus (Cvijanov Petar): 22

Cvijanov Thomas (Cvijanov Toma), őrmester (zastavnik): 11

Cvÿn Maria (Cvijin Marija), árva: 114

Cvÿn Vranye (Cvijin Vranje): 114

Czarevics Matthaeus (Carević Matija): 53

Cziffrin Istok (Cifrin Ištok): 54

 

CS

Csavics Ioannes (Čavić Ivan), szabó: 142

Csavics Marianus (Čavić Marjan): 152

Csecsukovics Sztojan (Čečuković Stojan): 148

Cselatov Michaël (Čelatov Mihajlo): 77

Cselatov Thoma (Čelatov Toma): 45

Csizmethia Gregorius (Čizmetija Grgo): 141

Csoban Michaël (Čoban Mihajlo): 49

Csoban Ninko (Čoban Ninko), szolga/szolgáló: 15, 21

Csontos Matthia, alias Szőke/akit még Szőkének is hívtak (Čontoš Maćaš zvani Seke), pásztor: 24

Csovics Hieronymus (Čović Hieronim): 27

Csovics Martinus (Čović Martin): 11, 27

Csovics Thoma (Čović Toma): 115

D

Dacsich (Dačić), budai kereskedő: 604

Dalos (Daloš), Vojnics Stephanus pásztora: 34

Dalos Georgius / Gőrgÿ (Daloš Đorđe): 472, 501

Damian Martinus (Damjan Marin): 449

Daraboš Mihalj (Darabos Michaël): 435

– felesége Katta (Kata): 435

Daschan Iovan (Dašan Jova): 543

Daskalovics Kosta (Daškalović Kosta): 517

– felesége Anna (Ana), Nicolaus Gyorgyevics (Nikola Đorđević) lánya: 517

Davidovics Petrus (Davidović Petar): 298

– testvére, Nicolaus (Nikola): 298

De Jean (De Žan) a Magyar Királyi Kamara tanácsosa: 62

De Hanzen: a Magyar Királyi Kamara tanácsos és városi tanácsadó: 62, 506

Dedics Nicolaus (Dedić Nikola): 145

Delics Gregorius (Delić Grgo): 126

Delics Matthaeus (Delić Matija), 126

– apja: 126, 127, 560 Delich Paulus (Delić Pavle): 518

Delics Stephanus (Delić Stevan):107

Demetrius (Demetar), pap: 398

Demetrovics Georgy (Demetrović Đorđe): 372

Devich Iacobus (Dević Jakov): 529

– testvére Josip (Iosephus):529

Dianovics Thadaeus (Dianović Tadija): 446, 447, 551

Dimitrius / Demetrius pap (Dimitrije pop): 226

Diossÿ Michaël (Dioši Mihalj), tanító: 304

Diserlin Michaël (Diserlin Mihajlo): 43

Diserlin Todor, alias Zett/akit még Zettnek is hívtak (Diserlin Todor zvani Zet): 43

Diviak Ioannes (Divjak Ivan), városi hentes: 101, 149, 197

Dobroslavina Arnoldus (Dobroslavina Arnold), katonai biztos: 488

Dosek/Dossek/Dosik Iosephus (Došek/Dosik Jožef): 435, 439

– testvére Albertus (Albert): 435, 439, 550

Doskocs Ioannes (Doskoč Ivan): 427

– felesége Panna (Pana): 427

Dovat Maxim (Dovat Maksim), hajcsár, a csorda őrzője: 101, 138

Dragovics Ioannes (Dragović Ivan): 424

Dragoszevich Ianko (Dragostević Janko): 433

Dubics Marinus (Dubić Marin): 585

– felesége Ianya (Janja): 585

Dubicsanacz/Dubicsnacs Bartholomeus/Barissa (Dubičanac Bartol/Bariša): 223,310

Dubniczky Iacobus (Dubnicki Jakov): 468

Dubnyiczk? Susana (Dubnjicki Suzana): 16, 164, 176

Dulics/Dulich/Dulity Elias/Illia (Dulić Ilija) az Esküdt Polgárság tagja: 98,             245,342, 351, 380, 401, 408, 424, 425, 470, 527, 533, 547, 567, 584, 605

Dulics Milak/Milek (Dulić Milek): 267, 277

Dungyerin (Dunđerin) testvérek:

Mihajlo (Michaël): 604

Blaško (Blasius): 604

Karlo (Carolus): 604

Dungyerin Iovan/Ioannes (Dunđerin Jovan): 363, 590

– felesége Maria (Marija): 590

Durmis Ioannes (Durmis Ivan): 587

 

E

Englshoffen (Englshofen), tábornok (general): 56

Epiphania egyházi ünnepnapja, (blagdan Epifanije): 88

Erdeődy Andreas (Erdedi Andraš): 461

Erdelyan Iovan (Erdeljan Jovan): 356

Ergelecsia Petrus (Ergelečija Petar): 89

Evetovics Franciscus/Vranye (Evetović Franjo/Vranje) az Esküdt Polgárság        tagja: 372, 380, 418, 422, 424, 440, 465, 473, 510, 533, 549, 567, 578,      584, 599, 605

Evetovics Iosephus (Evetović Josip): 241

Evetovics Martinus (Evetović Martin): 94

F

Fabsics Stephanus (Fabšić Stevan): 512, 517,

Fajerstain Matthias (Fajerštajn Matias): 57

Farago Erse, alias Pirihangya, akit Pirihangyának is hívtak (Farago Erže zvana   Pirahanđa): 489

Farkas Georgius (Farkaš Đerđ), gulyás: 391, 512, 533, 537, 543, 560

Farkas Franciscus (Farkaš Ferenc): 490

Farkas Ilona (Farkaš Ilona): 96

Farkas Iudka (Farkaš Jutka): 485

Farkas Michaël (Farkaš Mihalj): 216, 265

Fazékas Ianos (Fazekaš Janoš): 457

Fejes Ioannes/Ianos (Feješ Janoš): 518, 587

Fölk Georgy (Felk Đerđ): 494

– felesége Elizabeth (Elizabeta): 494

Ferich Iosephus (Ferić Josip): 592

Fösteticsianum regimen (Feštetićev puk): 17

Finter Michaël (Finter Mihalj): 129

Fiorati Iosephus (Fiorati Josip): 558

Fodor Andreas, alias Bandi/akit még Bandinak is hívnak (Fodor Andraš zvani   Bandi): 463, 489

Fodor Iosephus (Fodor Jožef), nemes: 371, 373, 396, 549, 601, 606

– felesége Iosephina (Jozefina): 606

Fodor Iuliana (Fodor Julijana), Lucas Vojnics anyja: 373, 608

Franceskov Lucas (Franceskov Luka), az Esküdt Polgárság tagja: 380, 425

Franceskov/Franceskovics/Franciskovich Ioannes (Franceskov/Francesović/ Francišković Ivan, az Esküdt Polgárság tagja: 11, 135, 185, 186, 242,               259, 266, 271, 297, 337, 338, 342, 345, 372, 377, 380, 382, 395, 401,   412, 415, 425, 440, 456, 457, 465, 470, 473, 477, 510, 518, 527, 533,             549, 554, 555, 567, 584

Frics Simon (Frič Šimon), asztalos: 44

Futo Totth Matyas (Futo Tot Maćaš): 552

G

Gabrity/Gabrityev/Gabrics Bonaventura (Gabri/Gabrićev/Gabrićević    Bonaventura), az Esküdt Polgárság tagja és székbíró (nadzornik mesare):                270, 303, 334, 338, 341, 376, 38, 415, 418, 424, 425, 44, 444, 454, 465,               470, 473, 487, 512, 515, 518, 526, 527, 533, 578, 584, 599

Gabrics Matthia (Gabrić Matija): 145

Gabrics/Gabrich Michaël, alias Gliso, akit még Glisónak is hívnak (Gabrić            Mihajlo zvani Glišo), gulyás: 78, 424, 433, 564, 604

Gabrity Franciscus/Vranye (Gabrić Franjo/Vranje), székbíró (nadzornik mesare):               480, 533, 549, 577, 584

Gaidoczy de Gadocz Paulus (Gajdoči de Gadoc Pal): 504

Gáll/Gaal Stephanus (Gal Ištvan), az Esküdt Polgárság tagja: 220, 472, 525

Gál Ioska (Gal Joška): 456, 465

Galics Marcus (Galić Marko): 307

Galotaÿ Matthias (Galotaji Matija): 282

Garacz Marcus (Garac Mrko): 272

Garbics Ninko (Garbić Ninko): 340

Garambanta Iovan (Garambanta Jovan): 442

Gaspar Iacobus (Gašpar Jakov), gulyás: 327, 553

Geczÿ Ola, alias Dominus/akit még Dominusnak is neveztek (Geci Ola zvani       Gospodar): 229

Gendur Ioannes (Gendur Janoš): 537

Gőrbe Thamas, alias Zsemlei/akit még Zsemleinek is neveznek (Gerbe Tamaš    zvani Žemlei): 441

Gerre Ioannes (Gere Janoš): 265

Gerenda Michaël (Gerenda Mihalj): 551

German Ioannes (German Ivan): 512

Gilligh de Iosephus (Gilig de Jozef), biztos: 368, 372, 376, 379, 382, 387, 432,     473, 489, 495, 539, 541, 545, 573, 582

Glogovacz Ioannes (Glogovac Ivan): 224

Gneczin Martinus (Gnecin Martin), roma (ciganin): 426

Gocsmány Emericus (Gočmanj Mirko), szolga/szolgáló: 75

Godarevich Gregorius (Godarević Grgo): 560

Golub Georgius (Golub Đorđe), nemes: 501

Gombár Ianos (Gombar Janoš), kereskedő: 231

Gómbkettő Franciscus (Gombkete Ferenc): 407

Gorički Petar ( Goricski Petrus), szabó: 291

Govenyi Marcus (Govenji Marko): 329

Grassalkovics Antonius de Gyarak (Grašalković Antonije de Đarak), a Magyar Kamara elnöke (főkamarás): 256, 259, 279, 280, 286, 291, 310, 327, 334,             336

Grbavi Gyorgya (Grbavi Đorđe), kereskedő: 244

Grcsics Michaël (Grčić Mihajlo), szenátor: 102

Graecus Arszenius (Grk Arsenije): 238

Gerk Gyuro (Grk Đuro), városnegyed felügyelő: 567

Gerk/Graecus Jano/Janis (Grk Jano), kereskedő: 136, 244, 562

Grk Mittar (Grk Mitar), kereskedő: 533

Gerk Nicolaus, alias Crni/akit még Crninek is hívnak (Grk Nikola zvani Crni):     244, 407

Grsics Ioannes (Gršić Ivan), gulyás: 11

Grsics Catharina (Gršić Katarina): 98

Grsics Marcus (Gršić Marko): 98, 230

Gvozdenovics Gasparius (Gvozdenović Gašpar): 272

Guganovics Bonaventura (Guganović Bonaventura): 443,

Guganovics/Guganovity Nicolaus (Guganović Nikola), az Esküdt Polgárság tagja              és szenátor: 270, 271, 273, 274, 277, 278, 284, 287- 289, 291294, 296,      297, 299 – 304, 307- 310, 312, 319, 323, 329, 331, 333, 335, 336, 338,                344, 346, 351, 354, 362, 364, 365, 372, 373, 378, 380, 382, 389, 390,         397, 400, 401, 403, 404, 409, 410, 414- 416, 420, 421, 422, 424, 425,   429, 432, 434, 437, 442, 445, 447, 449, 454, 457, 459, 461, 466- 468,       470, 472, 473, 476, 478, 480, 481, 483, 484, 486, 487, 490, 491, 500,   502, 504, 506, 510, 512, 517, 521, 522, 524, 526, 527, 533, 535, 538,     542, 545, 547, 549, 561, 563, 565, 569, 575, 583, 589, 592, 603, 607,   608, 609

Guganovics Iosephus (Guganović Josip), szenátor: 298, 314, 335,

Gurcsics Iosephus (Gurčić Josip): 495

 

GY

Gyelmis Albert (Đelmiš Albert), az Esküdt Polgárság tagja: 380, 526, 549, 567

Gyelmis Mileta (Đelmiš Mileta), az Esküdt Polgárság tagja: 372, 440, 584

Györö Stephanus (Đere Ištvan), pásztor: 593

Gyocsan Marcus (Đočan Marko): 481, 531

Gyocsanov/Gyocsanovics Thadaeus (Đočan/Đočanović Tadija): 353, 456, 482, 507, 593

Gyorgyevics Szima, alias Iana Gerk (Đorđević Sima zvani Janja Grk): 223

Gyulai Ianos (Đulai Janoš), dezertőr/katonaszökevény: 499

Gyura Ioannes (Đura Janoš): 445

Gyuragy Ardelyán (Đurađ Ardeljan): 162

Gyuragy Zlatar (Đurađ Zlatar): 182

Gyurgyevics Georgius/Gyorgya/Georgy (Đurđević Đorđe ), az Esküdt Polgárság tagja: 270, 296, 297, 311, 338, 345, 351, 446, 486, 505, 601

Gyurgyevics Ioso (Đurđević Joso), szőlész/szőlőcsősz[61]: 481

Gyurgyevich Nicolaus/Nicolai, alias Gerh/akit még Gerhnek is hívtak (Đurđević Nikola zvani Grk), kereskedő és az Esküdt Polgárság tagja:231, 244, 259,           266, 370, 395, 403, 446, 486, 492, 505, 517, 529, 541

Gyurgyevics Szavo (Đurđević Savo): 260, 414

Gyurka (Đurka), gulyás: 504

Gyurko Vinko (Đurko Vinko):166

 

H

Hajkacs Antonius (Hajkač Antun), pásztor: 149

Halacs Georgius (Đerđ Halač): 566, 599, 605

Heler Franciscus (Heler Franc), városi hentes: 101

Homorovskÿ Andreas (Homorovski Andraš), hajcsár, terelő, marhaterelő: 105

Horváth István (Horvat Ištvan), gulyás: 78

Horvatskÿ Andrea (Horvatski Andraš), szenátor: 79

Horvátskÿ Iosephus (Horvatski Josip): 78, 82

Hrvatskÿ Iosephus (Hrvatski Josip): 135

Hoszu Jutka (Hosu Jutka): 16

Uszein Bassa (Husein Baša), török kereskedő: 20

I, J[62]

Iakics Maxim (Jakić Maksim) : 414

Iakocsev Barissa (Jakočev Bariša), az Esküdt Polgárság tagja: 196, 380

Iakocsev Stoja (Jakočev Stoja): 309

Iakocsevics Anna (Jakočević Ana): 500

Iakocsevics/Iakocsev Bartholomaeus (Jakočević/Jakočev Bartolomej), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 271, 401

Iakocsevich Ioannes (Jakočević Ivan): 458

Iakocsevics Iacobus (Jakočević Jakov): 595, 599

Iakocsevics/Iakocsev Petrus (Jakočević/Jakočev Petar), székbíró (inspektor) és hentes: 144, 149, 184, 192, 380, 399, 447, 491, 500, 536

Iancsity Andreas (Jančić Andrija), nemes: 444

Iancsity Laurenty (Jančić Lovro): 444

Iancsin Laurentius (Jančin Lovro): 501

Iancsin Misko (Jančin Miško): 467

Ianics Maxim (Janić Maksim): 260

Ianus Graecus (Janis Grk): 136

Iaramazovich Adamus (Jaramazović Adam): 533

Iaramazovich Simon (Jaramazović Simon): 530

Iaramazov/Iaramazovics/Iaramazovity Iosephus (Jaramazov/Jaramazović      Josip), szenátor: 23, 75, 79, 81, 83, 92, 95, 96, 102, 103, 107, 120, 129,      135, 146, 163, 167, 178, 190, 192, 194, 197, 213, 220, 222, 223, 229,   230, 232, 235, 237, 240- 243, 245, 246, 248- 250, 254, 260, 263, 266-    269, 271, 273, 274, 276- 278, 286, 288, 291- 296, 299- 305, 307, 309- 320, 322, 324- 326, 328- 330, 332- 352, 355, 357, 358, 360, 361, 364369,    371, 373, 378, 380, 381, 385, 388, 389, 390, 392, 394- 396, 400, 401,   405, 406, 410, 412- 421, 424, 425, 427, 429- 431,435, 437, 440, 441-         443, 445, 448- 450,453, 456- 458, 464, 465, 467- 471, 473, 474, 477-   479, 481, 487, 489, 490, 513, 572- 579, 582- 589, 591- 610

Iaramazovics Matthias (Jaramazović Matija): 427

Iaszenszky Georgius (Jasenski Đorđe), zöldségkertésze (povrtar szenatora Ignacija            Vukovića): 224

Iepurszkÿ Ianko (Jepurski Janko): 145

Ifkovity/Iffkovich Franciscus (Ivković Franjo): 447, 568

Iffkovics Ioannes (Ivković Ivan): 546

Illankovics Michaël (Ilanković Mihajlo): 145

Imreÿ Michaël (Imrei Mihalj): 444, 460

Imrin Sztipan (Imrin Stipan): 456

Iosics Petrus (Josić Petar), esküdt jegyző és szenátor: 19, 36, 58, 61, 85,                128, 129, 131, 133, 149, 154, 159, 184, 197, 199, 213, 272, 304, 305,             325, 338, 366, 373, 375, 379, 380, 382, 395, 418, 421, 425, 449, 459,   463, 470, 496, 510, 516- 518, 526- 531, 533- 552, 554- 572

Iosim Vla (Josim Vlah): 609

Iosin Mali (Josin Mali): 515, 520

Iozay/Iosaÿ Georgius (Jozai Đerđ) orvos: 410, 513

Iovan (Jovan), pap/lelkész(sveštenik): 573

Iovan (Jovan), szolga/szolgáló lásd még Mucsalov Osztoja: 236

Iovicza Maria (Jovica Marija): 573

Iosovkics Ioannes (Jošovkić Ivan), pásztor: 272

Iosay Gregorius (Jozai Grgo): 247

Istvan (Ištvan), börtönőr: 247

Istvanovics Helena (Ištvanović Ilona): 77

Istvanovics Marinko (Ištvanović Marinko) felesége, pontosabb név nem szerepel a           forrásban: 123

Iuhasz Georgius (Juhas Đerđ): 430, 587

Iuhasz Ioannes (Juhas Janoš), pásztor: 427, 586

Iurich Georgius (Jurić Đorđe): 307, 542

Iurics Elias (Jurić Ilija): 127

Iurics Ioannes (Jurić Ivan), az Esküdt Polgárság tagja: 377, 540

Iurics Marczika (Jurić Marcika): 150

Iurics/Iurity Simon (Jurić Šime): 137, 194, 335, 456

Ivancsan Mato (Ivančan Mato), börtönőr és városnegyed ellenőr: 166, 341, 567

Ivankovics Marcus (Ivanković Marko), őr: 197

Ivanovics Darius (Ivanović Darije): 589

Ivanovics Paulus (Ivanović Pavle), Lucas Vojnics beszerzője, boltosa: 306

Ivics Laurentius (Ivić Lovro): 238

Ivin Antonÿ (Ivin Antun): 518, 560

Ivin Thomas (Ivin Toma): 606

Ivkovics/Ifkovich/Iffkovich Gregorius (Ivković Grga): 143, 538

Ivković Lovro (Ivkovics Laurenty): 512, 515

Ivkovics Nicolaus (Ivković Nikola): 444

Ivkovics Petrus (Ivković Petar), péterváradi kereskedő: 20

K

Katymaracs Michaël (Kaćmarač Mihajlo): 229

Kacsudics Michaël (Kačudić Mihajlo): 48

Kadar Ioannes (Kadar Janoš ), tanító: 25, 73, 125, 149

Kainics Georgius (Kainić Đerđ), bőrkészítő/ćurčija: 142

Kaics (Kajić), nemes: 339

Kaics Lucas (Kajić Luka), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 196

Kaics Orka (Kajić Orka): 388

Kaics Paulus (Kajić Pavle): 205

Kaicz Radonya (Kajić Radonja): 138

Kalaitsia Mihailo (Mihajlo Kalajčija): 534

Kalatsia Gyorgya (Kalajčija Đorđe): 545

Kalinovics Gergo (Kalinović Gerge): 166

Kalló Ioannes (Kalo Janoš): 327, 378, 441

Kalupusch Anna (Kalupuš Ana): 468

Káman Katt (Kaman Kata): 494

Káman Panna (Kaman Pana): 494

Kanasz Andras (Kanas Andraš): 572, 591

Kanisz Petrus (Kanis Petar), szobafestő/moler: 602

Kantorov Ostoja (Kantorov Ostoja), katona: 107

Kárász Nicolaus (Karas Mikloš), Szeged esküdt jegyzője :10, 395, 415, 480, 583

Karich Barischa (Karić Bariša): 448

Karo Adamus (Karo Adam): 399, 411, 564

Katancsin Nicolaus (Katančin Nikola), börtönőr: 197, 240

Katanicsin Stephanus (Kataničin Stevan): 50

Kazancsia Georgy (Kazančija Đorđe): 490

Kelemen Ioannes (Kelemen Janoš): 332

Kellin Gregorius (Kelin Grgo), őr: 341, 479

Kenczel Franciscus (Kencel Ferenc): 326

Kenczel/Kencell Iosephus / Ioska (Kencel Joška), pásztor: 326, 515, 520

Kenczel Paulus (Kencel Pavle), pásztor: 251

Kenderszki Ioannes (Kenderski Ivan), tanító: 284

Kerekes Iudith (Kerekeš Judit), Stephanus Sörös felesége: 306

Keresztes Franciscus (Keresteš Ferenc): 600

Kereskényi (Kereškenji), járási elöljáró/sreski načelnik: 108

Kereskényi Georgius (Kereškenji Đerđ), Bács megye (Comitatus Bacsiensis)         rendes bírája: 131

Kernaszkÿ Ioszim (Kernajski Josim): 488

Kernaiszkÿ Mio (Kernajski Mijo): 546

Kicsos Mihailo (Kičoš Mihajlo): 538

Király Ioannes (Kiralj Janoš): 171

Kirsmer Iosephus (Kiršmer Jožef): 363

Kiss Andras (Kiš Andraš): 166

Kiss Imre (Kiš Imre): 461

Kiss Istvan (Kiš Ištvan): 456

Kiss Ioannes (Kiš Janoš), rendész (szerbül: redar), azaz mezőcsősz: 100

Kiss Ioannes (Kiš Janoš), tolvaj: 532, 610

Kiss Ioannes/Ianos (Kiš Janoš), bíró, szenátor és az Esküdt Polgárság tagja: 360,               369, 481, 526, 533, 547, 567, 577, 584, 599

Kiss Emericus (Kiš Mirko): 503

Kliss Andreas (Klis Andraš): 348

Klugovics Ioannes (Klugović Ivan): 141, 278

Klaya Iovan (Kljaja Jovan): 514

Knezevich Georgius (Knežević Đorđe): 545

Knesevics Catharina (Knežević Katarina), szegedi lakos: 130

Kocsenda Anna (Kočenda Ana): 532, 594

Kollarevich Elias (Kolarević Ilija): 596

Kolcsics Stephanus (Kolčić Stevan): 411

Koller Michaël (Koler Mihalj), Baranya megye bírója: 89

Koloman Ignatius (Koloman Ignacije), üveges: 555

Kokich Pavao (Kokić Pavle): 530

Komamoris Ferencz (Komamoris Ferenc): 453

Komlenov Nikola (Komlenov Nikola): 450

Komlossy Georgius (Komloši Đerđ): 375, 444

Koncz Franciscus, alias Bogar/akit még Bogarnak is hívtak (Konc Franjo zvani Bogar): 494

Kopilovics Georgius (Kopilović Đuro): 90, 330

Kopiloviccs Marcus (Kopilović Marko): 367

Kopilovics Matthia (Kopilović Matija): 152

Kopunovics/Kopunov Barissa (Kopunović/Kopunov Kopunović Bariša), az Esküdt Polgárság tagja: 242, 380, 584

Kopunovics/Kopunov Bartholomaeus (Kopunović/Kopunov Bartolomej), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 246, 259, 338, 372, 381

Kopunović Jakob (Kopunovics Jacobus), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 271, 303,            377, 380, 382, 395, 408, 424, 599

Kopunovics/Kopunov Iosephus (Kopunović/Kopunov Josip Josip), szenátor: 15,               21, 77, 81, 83, 92, 95, 96, 102, 103, 114, 125, 129, 167, 139, 243, 263,    271, 278, 281, 473

Kopunovics Marcus (Kopunović Marko), Iosephus Kopunovizcs testvére, az Esküdt Polgárság tagja: 188, 412, 524, 576, 585

Korponaj Georgius (Korponai Đerđ): 71

Korponaj Ioannes (Korponai Janoš): 71

Kocher Carol Stepanus (Košer Karolja Ištvan): 593

Kovács András (Kovač Andraš), pásztor: 135

Kovacs Georgy (Kovač Đorđe), pásztor: 468

Kovacs Stephanus (Kovač Ištvan), börtönőr: 100, 272, 304

Kovacs Ioannes (Kovač Janoš): 529

Kovacs Matthias (Kovač Matija), pásztor: 276

Kovacs Michaël (Kovač Mihalj): 588

Kovacs Paulus (Kovač Pal): 479

Kovacs Petrus (Kovač Peter): 566

Kovacs Stephanus (Ištvana Kovač) rendész (szerbül: redar), azaz mezőcsősz: 100

Kovacs Thomas (Kovač Toma)[63], a magyarok képviselője: 441, 494, 525, 600

Kovacsev Matthias (Kovačev Matija): 593

Kovacsev Paulus (Kovačev Pal): 533

Kozar Petrus (Kozar Petar) városi (rend)őr (gradski čuvar): 247, 372, 410, 567

Kozaracsky Ioannes (Kozarački Ivan): 71

Kragnyevics Veszelin (Kragnjević Veselin): 180

Kragujevics Todor (Kragujević Todor): 330

Krailer Antonÿ (Krajler Antoni): 351

Kralÿ Franciscus (Kralj Franjo): 97

Krakas Mittar (Krakaš Mitar): 540

Kramarics Ioannes (Kramarić Ivan): 237

Kramarics Iosephus (Kramarić Josip): 352

Krasalkovics[64] Antonius de Gyarak (Krašalković Antonije de Đarak), a Magyar Kamara elnöke (főkamarás): 256, 259

Krekics Thadaeus (Krekić Tadija): 138

Krisanovics Gregorius (Križanović Grgo), városi delegátus/küldött és szenátor 10,               32, 39, 58, 63, 75, 61, 81, 83, 92, 102, 103, 112, 124, 125, 129, 131, 143,    145, 147, 158, 163, 165, 168, 270, 271

Krizsanovics Greorgius (Križanović Grgo), juhász: 229

Krizsanovics Georgius (Križanović Đorđe), kereskedő: 231, 244

Krisanovics Matthia (Križanović Matija): 155

Krizsanovics/Krizsanov Stephanus (Križanović/Križanov Stevan), az Esküdt      Polgárság tagja: 338

Krnaiskÿ (Krnajski), testvérek:

Ioannes (Jovan): 384

Marianus (Marjan): 384

Marcus (Marko): 291, 384

Krnaiszkÿ (Krnajski), testvérek:

Arszenius (Arsenije): 384

Thedorus (Todor): 384

Krnaiskÿ Helena (Krnajski Jelena): 57

Krnaiskÿ Ranisav (Krnajski Ranisav): 346, 355

Kerszto (Krsto), pásztor: 589

Krupicska Iosephus (Krupička Jožef), szegedi lakos: 74

Xaverius (Ksavije), atya: 591

Kucska Georgius (Kučka Đorđe): 352

Kudlik Stephanus (Kudlik Ištvan): 582

Kukva Michaël (Kukva Mihajlo): 148

Kukta Michaël (Kukta Mihalj): 421

Kuloglin (Kuloglin), özvegy: 48

Kuluncsics/Kuluncsich Vito/Vitto (Kulunčić/Kujunčić Vito), az Esküdt Polgárság                tagja: 425, 470, 549, 603

Kuluncsics Paulus (Kulunčić Pavle): 268

Kuntich (Kuntić): 488

Kuntich Ioannes (Kuntić Ivan): 447, 467, 468

Kuntics Nicolaus (Kuntić Nikola) : 11, 135, 196, 342

Quitck Georgy (Kvič Đerđ), koldus: 535

L

Labad Andras, alias Gurdon/akit még Gurdonnak is hívtak (Labad Andraš zvani              Gurdon): 475

Labádÿ Adamus (Labadi Adam): 463

Laczkovics Theodorus (Lacković Teodor): 521, 599

Lacsich Nicolaus (Lačić Nikola): 589

Lakatos Iosephus (Lakatoš Jožef): 97, 452, 536

Lakó Georgius/Georgy (Lako Đerđ), rendész (szerbül: redar) azaz mezőcsősz:     100, 335, 392

Lalics Ioannes (Lalić Ivan), bocskorkészítő (čizmar): 361, 366

Lampel Blasÿ/Blasius (Lampel Blaško), asztalos: 374, 508

Latinovics Petrus (Latinović Petar), Bácsmegye birája, biztos helyettes: 10, 387,                576

Lausev Szava (Laušev Sava): 610

Lederer Iosephus (Lederer Jozef) lakatos: 153, 218, 280, 522, 550, 601

Leffanti Pal (Lefanti Pal): 529

Lelek Gregorius (Lelek Grgo): 491

Lénard Iosephus (Lenard Ištvan), sebész, az Esküdt Polgárság tagja: 270, 271, 338,          352, 380, 387, 408, 454, 490, 533, 578, 584

Levaÿ Matthias (Levai Matija): 598

Letich/Letics Ioannes (Letić Ivan), az Esküdt Polgárság tagja: 380, 382, 425, 510, 607

Letics Paulus (Letić Pavle): 130

Letich Thomas (Letić Toma): 363

Loketich Matthias (Loketić Matija): 598

Loncsarsky Georgius (Lončarski Đorđe),a piac ellenőre: 197, 231, 272, 304, 371,

Loncsarsky Martinus (Lončarski Martin): 450

Loncsarsky Paulus (Lončarski Pavle): 456

Ludassÿ Iuditha (Ludaši Judita): 488

Ludassÿ Michaël (Ludaši Mihalj): 456

Lukedin Petrus (Lukedin Petar), az Esküdt Polgárság tagja: 380

Lukendich Ioannes (Lukendić Ivan): 540

Lukendics Petrus (Lukendić Petar): az Esküdt Polgárság tagja: 266

Lukendin Petrus (Lukendin Petar): 11

Lukics Georgius (Lukić Đorđe): 269

Lukics Ioannes (Lukić Ivan), kereskedő: 341, 403, 446

Lulics Michaël (Lulić Mihajlo): 340

Lulics Nicolaus (Lulić Nikola): 449, 450

LY

Lyota (Ljota), kereskedő: 295

M

Maczko Paulus (Macko Pavle): 267

Matyasev Mihailo (Maćašev Mihajlo): 556

Macskov/Macskovics/Macskovity Ioannes (Mačkov/Mačković Ivan), szenátor és kereskedő: 79, 103, 114, 125, 143, 146, 167, 185, 190, 195, 196, 201, 214, 217, 223, 235, 237, 240, 243, 244, 271, 304, 426, 429, 430, 433, 437, 440, 442, 445- 447, 451, 452, 454, 461, 465, 466, 468, 476, 477, 479, 482- 484, 486, 501, 505, 506, 508, 512, 515, 517, 518, 523, 526, 527, 532, 534, 536, 538, 540, 543, 547, 549, 553, 554, 559, 561, 564, 566, 570, 572, 575, 579, 583, 584, 593, 595, 597, 599, 604, 605, 607, 609

Magyar Gyurka (Mađar Đurka): 96

Magda Paulus (Magda Pal): 181

Mahra Iosephus (Mahra Josip): 507

Majinskÿ Lazar (Majinski Lazar): 202

Mahleirt Valentinus (Majlert Valentin), dezertőr/katonaszökevény: 504

Maipuger Stephanus (Majpuger Stevan): 592

Makai Iosephus (Makai Ištvan), kátyi tehenész: 295

Mako Ioannes (Mako Janoš): 430

Makra Iosephus (Makra Jožef): 466

Maximovics Zsivan (Maksimović Živan): 467

Malecskovics Gregorius/Grujo (Malečković Grujo): 359, 417

Malecskovics Maria (Malečković Marija): 22

Maletin Danilo (Maletin Danilo): 610

Maletin Michaël (Maletin Mihajlo): 529

Malÿ Andreas (Mali Andraš): 481

Malogursky Georgius (Malogurski Đorđe): 548

Malogurskÿ Makarev Ioannes (Malogurski Makarev Ivan): 456

Malogurszkÿ/Mallogurszkÿ Marianus (Malogurski Marjan) Az Esküdt Polgárság               tagja: 11, 183, 185, 196, 220, 232, 242, 246, 266, 269, 380, 422, 424,             440, 444, 256, 261, 271, 338, 372, 469, 472, 549

Malogurski Matthias (Malogurski Matija): 331

Malogurskÿ Milena (Malogurski Milena): 450

Malogurszky Simon (Malogurski Simon): 232, 353, 507

– felesége Catharina (Katarina): 507

– fia Petrus (Petar): 507

Maloschovich Nicolaus (Malošović Nikola), kereskedő: 604

Maluscev Zsivadin (Malušev Živadin): 493

Mamich Andreas (Mamić Andrija): 447

Mamics Antonius (Mamić Antun): 330

Mamics Marcus (Mamić Marko) nemes: 434, 487

Mamusics Franciscus/Vranye (Mamužić Franjo/Vranje), az Esküdt Polgárság     tagja: 270, 271, 338, 382, 388, 425, 552, 554, 578, 580, 581, 584, 588

Mamusics/Mamusich Elias (Mamužić Ilija), az Esküdt Polgárság tagja: 298, 310,              340, 530, 568

Mamusics Iosephus (Mamužić Josip), pénztárnok, szenátor, az Esküdt Polgárság               tagja: 270, 271, 289, 298, 304, 338, 380, 382, 383, 395, 401, 408, 440,    456, 465, 470, 478, 480, 526, 527, 541, 547, 549, 551, 562, 584, 603

Manoilovics Arsenius/Arszen (Manojlović Arsen), kereskedő: 187, 202, 231,       238, 244

Manoilovics Kalnyani (Manojlović Kalnjani): 327

Manoilovics Szpandolia (Manojlović Spandolija), kereskedő, 267, 277, 327, 396,              439, 452, 463, 505, 512, 531, 545, 565, 580

Manojlovics Stanko/Sztanko (Manojlović Stanko): 137, 509, 562, 601

Marcus Matias (Marko Matija), kocsis: 338

Marcsetics Georgius/Gyuro (Marčetić Đorđe): 307,514

Maria Theresia, azaz Mária Terézia (Maria Terezija), királynő: 10

Marics Lazarus (Marić Lazar): 414

Marics Marin (Marić Marin): 267

Marinkics Matthaeus (Marinkić Matija), tizedes: 72

Marinkovich Petrus (Marinković Petar), szőlőcsősz: 545

Marjanusics Ioannes (Marjanušić Ivan), őr: 168, 381, 477, 556

Markovich Augustinus (Marković Avgustin): 543

Markovich de Marcus (Marković de Marko) hadnagy/poručnik: 356

Markovics Iosephus (Marković Josip), szenátor: 358

Markovich Iosephus (Marković Josip), köpönyegkészítő/kabaničar: 607

Markovich Stephanus (Marković Stevan): 531

Marcullin Ioannes (Markulin Ivan): 348, 580

Maró Adamus (Maro Adam): 19, 386, 411, 433

Marothi Andreas (Maroti Andraš), gulyás: 594

Marticsky Semla (Martički Šemla): 601

Martinovics Stephanus (Martinović Stevan), szabó: 355

Maršal Janoš (Marchal Ioannes), kocsmáros: 468, 531

Masics Radivoj (Mašić Radivoj), Verbász kenéze/knez: 121

Matanov Ioannes (Matanov Ivan): 42

Matics Marcus (Matić Marko): 166

Matievich Rosaria (Matijević Rosarija): 591

Matkovich Nicolaus, alias Pacsiracz/akit még Pacsiracznak hívtak (Matković Nikola zvani Pačirac): 532

Matkovics Andreas (Matković Andrija): 556

Matkovics Anna (Matković Ana): 126, 127

Matkovics Ioannes (Matković Ivan): 150

Matkovics (Matković) testvérek:

Bono (Bono): 492

Gregorius (Grgo): 492

Elias (Ilija): 492

Stephanus (Stevan): 492

Matkovics Petrus (Matković Petar): 264

Matkovics Stephanus (Matković Stevan): 150

Mato Ianos (Mato Janoš), gulyás: 588

Matulcsics Georgius (Matulčić Đorđe): 366

Menczel (Mencel), ezredes/pukovnik: 12

Menyin Misko (Menđin Miško): 309,

Mereczko/Mereszko Ioannes (Merecko Janoš), tehenész: 429, 461, 533

Mergyanov Milicza (Mrđanov Milica): 435

Merleni Antony (Merleni Antonije): 549,

Mészaros Ladislaus (Mesaroš Laslo): 161, 256, 398, 591

Meszaros Martinus (Mesaroš Martin), kocsis: 528,

Miatro Iacobus (Mialtro Jakov), sekrestyés és harangozó a katolikus templomban:           37, 86, 134, 149, 240

Miatov Paulus (Miatov Pavle): 204

Miatov Thodor (Miatov Todor): 429

Michalovics Martin (Mihalović Marin): 460

Mihalik Georgius (Mihalik Đorđe): 468

Miholicsich Barissa (Miholičić Bariša): 530

Mila Georgius (Mila Đorđe): 599

Milakov Antonius (Milakov Antun): 91

Milankovics Christophorus (Milanković Kristofor): 132

Milankovics Marcus (Milanković Marko): 508

testvére Iosephus (Josip): 508

Miloradov Kerszta (Miloradov Krsta): 586

Milos Georgius (Miloš Đorđe), őr: 408, 528,

Milossev Georgius (Milošev Đorđe), őr: 138, 228, 272, 304, 376, 477

Miloschevics Szava (Milošević Sava): 439

Milutinovics Maxim (Milutinović Maksim), gulyás: 362, 516, 538

Milyacski Marcus (Miljački Marko): 568

Miolyicsics Bonaventura (Mioljičić Bonaventura): 140

Miolyicsics Bonaventura (Bonaventure Mioljičić): 140

Felesége Martha Tyurcsin (Marta Ćurčin): 140

Mircsa Michaël (Mirča Mihajlo): 162

Missuraÿ Martinus (Misurai Martin), sekrestyés: 197, 272, 304, 338, 485, 512,    520, 115

Miskolczÿ Stephanus (Miškolci Ištvan) Bács megyei biztos: 387

Miski Ioannes (Miški Janoš): 533

Miskovics Glisso (Mišković Glišo): 442

Mischlyenov Georgy / Gyuragy (Mišljenov Đorđe): 444, 450

Modok Paulus alias Boros (Modok Pal zvani Boroš): 536

Molnar Andreas (Molnar Andraš): 382, 503

Molnàr Ioannes (Molnar Janoš): 291, 372, 384, 463

Molnàr Miklos (Molnar Mikloš): 571

Molnàr Petrus (Molnar Peter): 229

Móra Matthias (Mora Maćaš): 438

Morai Andras (Morai Andraš): 445

Mucsalov Gyuragy (Mučalov Đurađ): 581

Mucsalov Osztoja/akit még Iovannak is hívtak (Mučalov Ostoja): 236, 606

Mucsalov Petrus (Mučalov Petar):18, 372

Mukin Petrus (Mukin Petar), az Esküdt Polgárság tagja: 271

Mukich Ioannes (Mukić Ivan): 560

Mukics Iosephus (Mukić Jožef): 312

Mukics Petrus (Mukić Petar), szenátor, a bíró helyettese, pénztárnok : 81, 83, 92,               95, 96, 102, 103, 125, 129, 143, 145, 146, 151, 159, 163, 165, 167, 168,    178, 183, 185, 190, 192- 196, 197, 202, 206, 213, 214, 217, 220, 223,   229, 231, 235, 237, 241- 249, 253- 257, 260, 263, 266268, 271, 273, 274,    276- 278, 280, 285- 289, 291295, 297, 299- 302, 303, 305, 308, 309, 312-           315, 317, 319, 320, 322- 325, 327, 329, 330, 332- 338, 341- 343, 352-      354, 355, 357, 358, 360, 361, 364374, 380- 383, 385, 386, 388, 390- 392,           397- 403, 405, 407, 409- 417, 419- 422, 424, 425, 427- 442, 447- 450,           452- 461, 463- 467, 469, 470, 473481, 483, 485- 489, 491- 496, 498, 500,               502, 504, 505, 507- 518, 521- 524, 526- 533, 536- 538, 541- 544, 547,                 550, 553, 556- 560, 562- 566, 572, 573, 575579, 582- 590, 592- 594, 596-   606, 609, 610

Mutavcsin Ioannes (Mutavčin Ivan): 150

Muzaros Dimitar (Muzaroš Dimitar): 15, 21

N

Nagy Adamus (Nađ Adam): 556

Nagy Georgius (Nađ Đerđ): 538, 441

Nagy Gasparus (Nađ Gašpar), a magyarok képviselője: 525

Nagy Gaspar, alias Géro Gasy/akit még Géró Gasynak is hívtak (Nađ Gašpar     zvani Gero Gazi): 360, 428, 525, 587

Nagy Hajú Pista (Nađ Haju Pišta), pásztor: 590

Nagy Stephanus, alias Szalonas/akit még Szalonnásnak is hívtak (Nađ Ištvan zvani         Salonaš): 581

Nagy Ioannes (Nađ Janoš), ispán/župan: 269, 369, 409, 539

Nagy Matthias (Nađ Maćaš): 512, 522

Nagy Paulus (Nađ Pal): 564, 576

Nedelykovich Lazar (Nedeljković Lazar): 533

Németh Ferencz (Nemet Ferenc): 461

Németh Ioannes/Ioska (Nemet Janoš): 288, 528, 529, 564

Némethi Michaëlis (Nemeti Mihalj): 394

Neorsics Iacobus (Neoršić Jakob): 115

Neorsics Martinus (Neoršić Martin): 50, 148

Neorcsics Nicolaus (Neorčić Nikola): 406

Nevagovics Iszak (Nevagović Isak): 50

Nikoletics Stephanus (Nikoletić Stevan), a Tisza menti katonai

övezet/határőrvidék őrmestere (zastavnik): 75

Nicolich Georgius (Nikolić Đorđe): 558

Nicolics Gyorgyecics Georgy (Nikolić Đorđević Đorđe): 403

Nimcsevics Ioannes (Nimčević Ivan): 261, 361, 369, 409, 563

Nimcsevich Tomica (Nimčević Tomica): 566

Nincsevics Ioannes (Ninčević Ivan): 371

Novak Ioannes (Novak Ivan): 91

Novakoics Iacobus (Novaković Jakov): 445

Novakovics Vaszo (Novaković Vaso): 328

NY

Nyakos Michaël (Njakoš Mihalj), gulyás: 514

Nyere Ioannes (Njere Janoš): 549

Nyuskalov Ioannes (Njuškalov Ivan): 47, 136

Nyuskalov Petrus (Njuškalov Petar): 136

Nyuzo Ioannes (Njuzo Janoš): 442, 474

felesége Anna (Ana): 442

O

Obradov Milisav (Obradov Milisav):153

Obradov Sivan (Obradov Živan):153

Odvas Thomas (Odvaš Toma): 320

Ogrizovics Michaël (Ogrizović Mihajlo), csavargó/skitnica: 89

Olla Illus (Ola Iluš): 537

Olaa Ioannes/Ioska (Ola Janoš): 486, 501

Ola Miska (Ola Miška), gulyás: 292

Orbán Ferenc (Orban Ferenc), szolga/szolgáló: 65

Orlovics Georgius (Orlović Đorđe): 77

Ottomaro Albertus (Otomar Albert): 549

 

Ő

Őkrős Stephanus (Ekreš Ištvan): 519

Őkrős Kata (Ekreš Kata): 372

 

P

Pach Antonius (Pač Antal), ács: 550

Palanky Ioannes (Palanki Janoš), remete/pustinjak: 607

Palankaÿ Ioannes (Palankai Janoš): 364

Palankÿ Ioannes (Palanki Janoš), a város kocsisa: 338

Palinkas Georgius (Palinkaš Đerđ): 376

Palkó (Palko), pásztor: 568

Palkov Ioso (Palkov Joso): 530

Pamukcsia Lazarus (Pamukčija Lazar): 442

Panajot Paulus (Panajot Pavle): 531

Pancsin Ioannes (Pančin Ivan): 35

Pancsin Iurissa (Pančin Juriša): 35

Paner Szebastianus (Paner Sebastian): 326

Panka Antal (Panka Antal): 572, 591

Papp Andreas (Pap Andraš): 530

Pap Michaël (Pap Mihalj): 485

Parcsics Iacobus (Parčić Jakov): 334, 364

Parcsics Michaël (Parčić Mihajlo), szenátor: 273, 274, 276, 277, 284, 287, 292- 295, 300-303, 345

Patacsity/Patacsich Georgius/Georgy (Patačić Đorđe): 433, 543

Patyi Ioannes (Paći Janoš): 397

Pavics Iulia (Pavić Julija), Lucas Sucsics felesége és özvegye: 195

Pavlesanov Andrea (Pavlešanov Andrija), szenátor: 77, 81, 83, 95, 96, 102, 103,               107, 114, 124, 141, 146, 196, 199

Pavlov Stanissa (Pavlov Staniša): 384

Pavlovecz Franciscus (Pavlovec Franjo): 282

Passa Stephanus (Paša Ištvan): 411, 520, 540, 546

Paschtyan Istok (Pašćan Ištok): 445, 449

Passin Glisso (Pašin Glišo), gulyás: 495

Pazsics Michaël (Pažić Mihalj): 456

Peczka Ianos (Pecka Janoš): 445

Pecsin Mattheus (Pečin Matija): 180

Peich Fabianus (Peić Fabijan), az Esküdt Polgárság tagja: 484

Peich Franciscus (Peić Franjo): 568

Peich Iosephus (Peić Josip): 596

Peics Georgius/Gyurka (Peić Đorđe/Đuro), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 183,    185, 196, 220, 255, 266, 271, 280, 303, 307, 338, 351, 372, 377, 380,      382, 401, 405, 408, 415, 422, 424, 425, 454, 465, 466, 470, 473, 480,   481, 484, 518, 533, 541, 547, 549, 554, 558, 584, 603, 605, 607

Peics Iurissa (Peić Juriša), az Esküdt Polgárság tagja: 196, 242, 488, 510, 527,     578, 599

Peics Laurentius (Peić Lovro), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 75, 196, 220, 242,                 246, 256, 271, 303, 372, 380, 395, 401, 405, 415, 454, 465, 473, 533,             541, 547, 549, 567

Peics Georgio Maria (Peić Đorđa Marija): 324, 443

Peics Matthias (Peić Matija), az Esküdt Polgárság tagja: 270, 271, 289, 372, 377,              380, 412, 424, 440, 473, 480,484, 498, 503, 510, 547, 567, 584

Peich Nicolaus (Peić Nikola): 466, 481

Pekers Conradum (Pekers Konrad): 368

Pelczhober Ladislaus (Pelchober Ladislav): 444

Pencsity Iovan/Ioannes (Penčić Jovan), őr: 304, 477, 528

Perchich (Perčić): 610

Percsics Antonius (Perčić Antun): 377

Percsics/Perchich Iacobus (Perčić Jakov), az Esküdt Polgárság tagja: 239, 465,   470, 473, 480, 484, 485, 531, 541, 547, 549, 555, 583, 584, 603

Percsics Matthias (Perčić Matija): 250, 465

Perčić/Perćić Mihajlo (Percsics/Pertyity Michaël), szenátor és az Esküdt                Polgárság tagja: 151, 163, 165, 168, 178, 186, 190, 192, 196, 211, 217,      221, 222, 223, 229, 231, 269, 300

Percsics Petrus (Perčić Petar): 250, 487

felesége Anoka (Anoka): 487

Percsich Simon (Perčić Simon): 476

Percsics Vranye (Perčić Vranje), pásztor: 339

Perics Georgius (Perić Đorđe), az Esküdt Polgárság tagja: 297

Perisics Ioannes (Perišić Ivan): 194, 272

Perisics Stephanus (Perišić Stevan): 495

Perkovich Matthias (Perković Matija): 573

Persics Franciscus (Peršić Franjo): 186, 194

Persics Iurissa (Peršić Juriša): 309

Pestyity Michaël (Pešćić Mihajlo), szenátor: 221

Pesutovich Marcus (Pešutović Marko): 600

Pessutovity/Pesutovity Michaël (Pešutović Mihajlo): 582

– felesége Maria (Marija): 582

Petakov Neczko (Petakov Necko): 342

Péter Stephanus (Peter Istvan), Kiskunhalas bírója (a Kunsági Halas, ahogy az   eredeti szövegben írja): 10

Petkovics Matthaeus (Petković Matija): 141

Pető Istvan (Peto Ištvan), gulyás: 293

Petri Ioannes (Petri Ivan): 57

Petrich Ioannes (Petrih Ivan): 16

Petrik Ioannes (Petrik Ivan): 435

Petrik Miklos/Michaël (Petrik Mikloš), pásztor: 307, 358

Petrik Stepanus (Petrik Stevan): 525

Petrov Vaszo (Petrov Vasa): 348

Petrovics Ioannes (Petrović Ivan): 495, 520

Petrovics Lazar (Petrović Lazar): 42

Petrovics Paulus (Petrović Pavle), a város őre: 34

Petrucha Ioannes (Petruha Ivan): 164

Petrucha Ioannes (Petruha Ivan), városi szolga/szolgáló: 104

Petruha Ivan (Petrucha Ioannes), városi kocsis: 149

Philipovics Michaël (Filipović Mihajlo): 136

Pinter Georgius (Pinter Đorđe): 444

Pismisev Stephanus (Pismišev Stevan):173

Pismisev Michaël (Pismišev Mihalo): 173

Pischmisev Petrus (Pišmišev Petar): 172, 173, 377

Piukovics Antonius (Piuković Antun), megyésispán (sreski načelnik): 603

Piuković Blaško (Piukovics Blasium): 444

Plesić Zarija (Plesich Zaria): 501

Plevčić Ivan (Plevcsik Ioannes): 295

– felesége Katarina (Catharina): 295

Pokrics Iuriss, alias Klyunovics/akit még Klyunovicsnak is hívtak (Pokrić Juriša zvani Kljunović): 456

Pokrity Marcus (Pokrić Marko): 443

Pokrics Nicolaus (Pokrić Nikola): 456

Polya Andreas (Polja Andraš): 80, 84

Polyak Antonius (Poljak Anton), biztos: 268

Polyak Iancsika (Poljak Jančika): 463

Polyak Matthias (Poljak Matija): 580

Polyakovics Ancsa (Anča Poljaković): 123

Polyakovics Bernardus (Poljaković Bernard): 136

Polyakovics/Polyakovich/Polyakov/Polyak Elias/Illia (Poljaković/Poljakov        Ilija), az Esküdt Polgárság tagja, a városi pénztárt ellenőrző bizottság              tagja, borbíró (a kocsmák ellenőre/inspektor za krčme), székbíró (a       hentesüzletek ellenőre/ispektor za mesare); városi kamarás/gradski     kamerar, szenátor: 11, 109, 128, 184, 196, 199, 235, 242, 269, 271, 289,             296, 297, 303, 304, 305, 308, 310, 311, 317, 325, 329, 333, 337, 338,       339, 341, 349, 350, 351, 353, 354, 357, 359, 360, 367, 370, 372, 374,   379, 381, 382, 384, 386, 390- 393, 395, 396, 400, 403, 405, 406, 408,     409, 411, 415, 419, 422, 424, 425, 426, 438, 440, 449, 454, 465, 470,   473, 478, 480, 483, 484, 485, 488, 515, 517, 518, 521, 526, 527, 549,            551, 554, 558, 567, 569, 572, 584, 599, 603, 607

– felesége Anča (Ancsa): 123

Polyakovics Matthias (Poljaković Matija): 608

Polyakovics Martha (Poljaković Marta): 518

Poljaković (Polyakovics) testvérek:

Ioannes (Ivan): 518

Lucas (Luka): 518

Paulus (Pavle): 518

Simon (Simon): 518

Pongracz Matthias (Pongrac Matija): 571

Popp Lazar (Pop Lazar): 580

Popin Kerst (Popin Krsto): 539

Popov Rusz Teovana (Popov Rus Teovana): 441

Popovich Lazar (Popović Lazar): 569

Popovich Paulus (Popović Pavle): 558

Popovich Theodorus (Popović Teodor): 589

Porkolab Stephanus (Porkolab Ištvan): 398

Porubsky Thomas (Porubski Toma): 607

Prcsics/Prtyity Ioannes (Prčić/Prćić Ivan), kocsmatulajdonos: 257, 369

Prcsics/Prtyity Iacobus (Prčić/Prćić Jakob), az Esküdt Polgárság tagja: 106, 380,                 382, 422, 425, 429

Prcsics/Prtyity/Prchich Michaël (Prčić/Prćić Mihajlo), kereskedő és szenátor:        75, 77, 79, 92, 95, 102, 1057, 114, 124, 220, 223, 226, 238, 240, 242,      244, 245, 247, 249, 250, 251, 253, 254, 255, 258, 263, 267, 271, 338, 473

Princip Georgius (Princip Đorđe): 60

Prinischen Paulus (Prinišen Pavle): 545

Proia Nicolaus (Proja Nikola): 427

Puhalov Marcus (Puhalov Marko), pásztor: 430

Pulai (Pulaji), tizedes/kaplar: 332

Punyetina Ianya (Punjetina Janja): 335

Puranov Ruzsa (Puranov Ruža): 573

Purcsar (Purčar): 320

Purcsarsky Bukvics Simon (Purčarski Bukvić Simon): 471

Purcsarsky Matthia (Purčarski Matija): 152

Purcsarski/Purcsarsky Vojnics Thoma (Purčarski Vojnić Toma), az Esküdt          Polgárság tagja: 380, 401, 438, 454, 465, 575

Puskas Ioannes (Puškaš Janoš): 447

Puzich Andreas (Puzić Andraš): 586

Puzics/Pusics Georgius/Georgy (Puzić Đorđe) az Esküdt Polgárság tagja: 242,      266, 289, 297, 303, 312, 337, 338, 340, 345, 362, 411, 422, 424, 425,      438, 454, 470, 473, 477, 480, 488, 495, 510, 518, 526, 541, 547, 554,   577, 607

Pusics Georgius (Puzić Đuro), őrmester (zastavnik) és esküdt városatya : 11, 63,                 154, 183, 185, 196, 213, 220, 246

Puzics Ioannes (Puzić Ivan): 399

Puzics/Puzich Iosephus (Puzić Josip), pásztor: 411, 569

R

Racz Ianko (Rac Janko): 531

Racz Ioska (Rac Joška): 460, 461

Racz Iosephus (Rac Jožef): 462

Racz Petrus (Rac Peter): 194, 264, 288, 574

Racsin Glischo (Račin Gliša), gulyás: 540

Racskovics (Račković): 594

Raczkovics David (Racković David): 590, 600

Radanovics/Radanovics Phillipus (Radanović Filip), székbíró (nadzornik mesare)              és kocsmáros: 418, 470, 480, 497

Radics Andreas (Radić Andrija):446, 457

Radisich Gaio (Radišić Gajo): 501

Radisich Iovanka (Radišić Jovanka): 590

Radisich Lazarus (Radišić Lazar): 561

Radisich Nicolaus (Radišić Nikola): 573

Radisich Nina (Radišić Nina): 561

Radissics Radoszav (Radišić Radosav): 398, 448

– felesége: Anđelija (AngyElias): 448

Radivoie Maszni (Radivoje Masni), szolga/szolgáló: 236

Radivojevich Chira (Radivojević Ćira): 589

Radosavlyevich Arszen (Radosavljević Arsen): 562

Radovics Ioannes (Radović Jovan): 469

Radulics Miailo (Radulić Mihajlo), dávodi/dantovai lakos: 108

Radulovics Antonius (Radulović Antonije): 571

Ragalÿ (Ragali), Esterhazy ezred (regiment) kapitánya/kapetan: 486

Raics Franciscus (Raić Franjo), az Esküdt Polgárság tagja: 147

Raics Iosephus (Raić Josip): 205

Raicsics Franciscus (Rajčić Franjo): 11

Raicsics Elias (Rajčić Ilija): 540

Raicsics/Raitsich Martinus (Rajčić Martin), az Esküdt Polgárság tagja: 147, 183,               196, 220, 271, 277, 303, 304, 311, 314, 332, 338, 359, 372, 380, 382,             424, 425, 433, 436, 441, 477, 533, 554, 567, 578, 586, 591, 594, 595,   596, 597, 599

Raicsics Nicolaus (Rajčić Nikola): 267, az Esküdt Polgárság tagja: 147

Raicsics Stephanus (Rajčić Stevan), az Esküdt Polgárság tagja: 271

Raikovics Ioannes, alias Versacsin/akit még Versaninnak is hívnak (Rajković Ivan zvani Veršanin): 609

Rajin Blasÿ (Rajin Blasi): 451

Rajin Thomas (Rajin Toma): 406

Rakics/Rakics Stephanus (Rakić Stevan): 445

Marisa Ramska (Ramska Marisa), dajka Sziléziából:114

Rassin Gliso/Glisso (Rašin Glišo), gulyás: 390, 394, 399

Raskovics de Anastasy (Rašković de Anastazija): 372

Redl de Iosephus Franciscus (Redl Franc), kamarai administrator, tanácsnok,     kamarás: 1, 8, 9, 10, 56, 131, 146, 310, 332, 369, 375, 388, 390, 403, 406,             411, 441, 454, 475, 490, 502, 518, 525, 526, 572, 605

Relyaszov Georgius (Reljasov Đorđe): 332,443

Relyaszov Gregorius (Reljasov Grgo): 369

Relyin Nicolaus (Reljin Nikola): 555

Ribarsk? Ioannes (Ribarski Ivan): 546

Ridler Phillipus (Ridler Filip): 453

Risztman Ioannes (Ristman Ivan): 577

Rogics Bartholomaeus/Barissa (Rogić Bartol), az Esküdt Polgárság tagja: 196,   199, 220, 236, 242, 251, 255, 266, 271, 280, 289, 337, 338, 345, 271,      303, 372, 380, 382, 401, 405, 408, 415, 421, 422, 424, 425, 438, 440,   454, 465, 470, 473, 477, 480, 481, 488, 510, 518, 533, 541, 547, 567,             584, 599, 607

Romics Simon (Romić Šime), sekrestyés és a katolikus templom orgonása: 37, 86,            134, 149, 190, 197, 246, 272, 304, 314, 322, 359, 425, 433, 436, 441,             477, 553, 591, 594- 597, 599

– az orgonás testvére Ioannes (Ivan): 190, 489

Romoda Michaël (Romoda Mihalj): 600

Rozsa Franciscus (Roža Ferenc): 532

Rosaffa Coletta (Rožafa Koleta): 454

Rosaffa Maria (Rožafa Marija), tanítónő: 258, 272, 304

Rosaffa Peter (Rožafa Peter): 258

Rudics Antonius (Rudić Antun): 417

Rudics Christophorus (Rudić Kristofor): 120, 124

Rudics Iacobus (Rudić Jakov): az Esküdt Polgárság tagja: 53, 338

Rudics Ioannes (Rudić Janoš): 294

Rudics Lucia (Rudić Lucija): 417

Rudics Michaël, alias Stipin (Rudić Mihajlo zvani Stipin): 42

Rudics/Rudich Nicolaus (Rudić Nikola), a Magisztrátus tagja: 152, 527

Rudics Simon (Rudić Simon): 255

Rudics Thoma (Rudić Toma), kapitány: 129

Rudics/Rudity Thomas (Rudić Toma), az Esküdt Polgárság tagja, szenátor,         pénztárnok (preceptor), bíró, a bíró helyettese: 146, 154, 183, 185, 186,      196, 197, 199, 202, 209, 210, 213, 214, 217, 220, 224, 229, 231, 235,   237, 239, 242- 246, 251, 253- 258, 260, 263, 266, 271, 273, 274, 276,    277, 283- 286, 288, 289, 291- 294, 296- 298, 300- 304, 307, 309- 311,                 313, 317, 321- 324, 327, 334, 336- 339, 348- 350, 353, 359- 362, 368-        374, 376, 379, 380, 383, 387, 389, 390, 395, 397, 398, 402, 405, 408,   414, 415, 423, 425- 447, 449- 451, 453, 454, 457, 461, 462, 464- 478,      480, 482, 483, 488, 493, 495, 500, 503, 507, 510, 513, 515, 519, 521,   522, 526, 528, 530, 532, 535, 537, 538, 540, 541, 543, 544, 546, 547,     549, 554, 555, 559, 561, 564, 565, 566, 578, 579, 581- 583, 586, 599,   603, 607, 609

Rudics Thomas (Rudić Toma), borbíró (a kocsmák ellenőre / nadzornik krčmi):                 149

Rudinszkÿ Iosephus (Rudinski Josip):169

Rusicska Albertus (Ružička Albert): 536

Rusmir Nicolaus (Rusmir Nikola): 43

Ruszolgics Cosztadin (Rusolgić Kostadin), kereskedő: 492

Ruzics Andreas (Ružić Andrija): 567

Ruzsich Marcus (Ružić Marko): 602

S[65]

1. Medardi (sveti Medard, Szent Medárd): 298

Sain Bassa (Šain Baša), török kereskedő: 20

Sarcsev Franciscus (Šarčev Franjo): 77

Sarcsev Ierko (Šarčev Jerko): 60

SchÎller Ioannes Georgius (Šeler Johan Georg), pék: 97

Sebestiny Ioannes, alias Gyapar/akit még Gyaparnak is hívtak (Sebestinj Janoš                 zvani Đapar), gulyás: 386

Sent Ambrosÿ (Sv. Ambrozije): 285

Sent Georgius (Sv. Đorđe) – ezen a napon választották a városigazgatást:146, 182, 282

Sent Michaël (Sv. Mihajlo): 116, 246, 254

Serlcsich Geczia (Serčlić Gecija): 560

Sesetrov Albertus (Sesetrov Albert): 342

Setrov Mileta (Setrov Mileta): 142

Simokov Iosephus (Šimokov Josip): 11

Simon August (Šimon Avgust): 559

Simonides Ioannes (Simonides Ivan): 513

Sintarin Elias (Sintarin Ilija): 294

Sintarin Stevan (Schintarin Tevan): 447

Sirmio Nedeljko (Sirmio Nedilyko): 258

Sistarić Marko (Sistarich Marcus): 561

Sivkovics Iovan (Živković Jovan) [66], pravoszláv pap (sveštenik): 54

Sokcsics Ioannes (Šokčić Ivan), tizedes: 72

Somloÿ Ladislaus (Šomloi Ladislav): 346

Sörös Michaël (Šereš Mihalj) kecskeméti lakos: 168

Spetko Ioannes (Spetko Ivan): 468

Spers Iosephus (Spers Jozef), üveges: 506

Sremacz Lazar (Sremac Lazar): 482

Stipics Elias/Illia (Stipić Ilija): az Esküdt Polgárság tagja: 94, 380, 401, 415, 424,               473, 486, 510, 547, 549, 599

Stoicsics Arszenius (Stojčić Arsen): 265

Stojscin Nicolaus (Stojšin Nikola): 501

Sucsics Gasparus (Sučić Gašpar): 601, 608

Suics Stephanus (Šuić Stevan): 163

Suics Thomas (Šuić Toma): 163

Suvatsina Catharina (Suvačina Katarina) Ladislaus Somloÿ felesége: 346

Svinyar Antun (Svinjar Antun): 548

 

SZ

Szabo Elisabeth (Sabo Elizabeta): 243

Szabo Franciscus (Sabo Ferenc): 226

Szabo Gregorius (Sabo Gergelj): 496

– felesége Magdalena (Magdalena): 496

Szabo Ianos (Sabo Janoš): 264, 486, 556

Szabo Ioska (Sabo Joška): 552

Szabo Matté (Sabo Mate), tolvaj: 292

Szabo Matthias (Sabo Matija): 600

Szados Ianos (Sadoš Janoš): 590

Szagmaiszter/Satmaiszter/Saghmaiszter Nicolaus (Sagmajster Nikola), biztos,    kamarás, szenátor, az Esküdt Polgárság tagja: 161, 186, 220, 243, 250,      256, 259, 266, 270, 349, 351, 368, 372, 373, 379, 380, 382, 383, 386,   395, 401, 402, 415, 418, 425, 431, 438, 449, 465, 478, 483, 484, 496,             504, 506, 508, 510, 517, 518, 520, 525, 526, 527, 531, 532, 539, 540,   541, 542, 547, 548, 549, 551, 557, 558, 559, 567, 569, 572, 579, 580,           581,582, 584, 586, 595, 603, 607, 608

Szakalanov Ioannes (Sakalanov Ivan): 20, 43

Szalai Pista (Salai Pišta): 518

Szalle Bassa (Sale Baša), Karamusztafa fia: 20

Szaner Thomas (Saner Toma), városi sebész: 189, 387, 399, 409, 429, 453, 458,                530

– a gyerekei:

Barbara (Barbara): 530

Iacobus (Jakov): 530

Sanska/Sankta de Somborek (Sanska/Sankta de Somorek), biztos: 239

Szanto Iosephus (Santo Josip): 564

Szaplonczaÿ Elias (Saploncai Ilija): 448

Szapuncsics Iosephus (Sapunčić Josip), az Esküdt Polgárság tagja és a piacok    ellenőre/inspektor : 11, 87, 93, 99, 149, 183, 196, 242, 246, 271, 310,      518, 520

Szaracs Ioannes (Sarač Ivan): 331

Szaracs Marcus (Sarač Marko): 223

Szaracs Nicolaus (Sarač Nikola): 223

Szargich Arszen (Sargić Arsen): 540

Szarics Antonius (Sarić Antun): 170

Szarich Hieronÿmus (Sarić Hieronim): 591

Szarich Elias (Sarić Ilija): 573, 575

Szarics Iosephus (Sarić Josip): 406

Szarics Petrus (Sarić Petar), az Esküdt Polgárság tagja: 220, 271, 338, 401, 425, 440, 510, 599

Szariccs (Sarić), nővérek:

Anka (Anka): 230,

Catharina (Katarina): 230,

Maria (Marija): 230

Szarics Stephanus (Sarić Stevan): 377, 513

Catharina (Katarina) mostohaanyja: 513

Szarvas Marcus (Sarvaš Marko): 287

Szatmeister Nicolaus (Satmajster Nikolaus): 161

Szavin Petrus (Savin Petar): 468

Szebelei Carolus (Sebelej Karolj): 353

Szebestin Ioannes (Sebestin Janoš): 372

Szekulics Marcus (Sekulić Marko): 348

Szekulics Milanko (Sekulić Milanko): 260

Szelle Ianos (Sele Janoš), gulyás: 293

Szelles Matthias (Seleš Matija): 610

Szelez Ioannes (Selez Janoš): 434

Szegedinacz Philipus (Segedinac Filip): 360

Szegedincsevich Philipus (Segedinčević Filip): 541

Szegedinka Sara (Segedinka Sara): 310, 363

Szergich Lazar (Segić Lazar), szolga/szolgáló: 538

Szetrov Petrus (Setrov Petar), nemes: 113

Szoke Stephanus alias Buczi/akit még Buczinak is hívtak (Seke Ištvan zvani      Buci): 564, 576

Szent Pétrÿ Gregorius (Sent Petri Gergelj): 221

Szerdanov Miaïlo (Serdanov Mihajlo), gulyás: 355

Szőrfű Ioannes (Serfi Janoš): 432

Szőrfű Paulus (Serfi Pal): 537

-felesége Elisabetha (Elizabeta): 537

Szüch Franciscus (Sič Franjo): 556

Szücs Thoma (Sič Tamaš): 145

Szücs Laurentius (Sič Lovro): 363

Szikotin Georgius (Sikotin Đorđe): 238

Szivanov Paulus (Sivanov Pavle): 238, 247

Szimcsevics Gyuka (Simčević Đuka): 421

Szimcsevics Rista (Simčević Rista): 421

Szivos Stephanus (Sivoš Ištvan), juhász: 574

Szkender Thomas (Skender Toma): 562

Szkenderov/Szkenderovics/Skenderovity Marcus /Marco (Skenderov / Skenderović Marko), szenátor és a városi pénztár ellenőrző bizottság tagja,    kereskedő: 79, 83, 95, 96, 107, 114, 125, 128, 146, 167, 175, 178, 183,                 190, 192, 195, 196, 197, 210, 214, 222, 223, 229, 231, 232, 238, 239,           241- 244, 246, 248, 250, 251, 254, 256, 258- 260, 263, 271, 273, 274, 276, 278, 280, 284- 287, 292, 295- 297, 299, 303, 304, 306, 307, 314-        316, 318, 321- 323, 326- 331, 334- 339, 344, 347, 350, 352, 353, 367, 368, 371, 373, 377, 378, 380382, 384, 387, 390, 391, 393, 395, 397- 402,                404- 406, 409- 411, 414, 417, 419- 422, 424- 426, 433, 440- 443, 445-                 448, 456, 459- 462, 464, 468, 469, 473, 474, 476, 477, 479, 480, 483- 487, 495, 499, 506- 508, 510- 512, 514, 515, 518, 519, 521, 523, 526,      528- 530, 533, 535, 536, 538, 545, 555, 558, 559, 563, 564, 566, 568,   572, 580, 581, 583, 586, 588, 590, 591, 599, 603, 606, 608- 610

Szkenderov Thomas (Skenderov Toma): 340

Szkenderovics Marianus (Skenderović Marjan), szenátor: 526, 533, 584

Szkenderovics Nicolaus (Skenderović Nikola): 348

Szkenderovich Paulus (Skenderović Pavle): 562

Szlaninkovics Ioannes/Iancsika (Slaninković Ivan / Jančika), pásztor: 197, 272,                442, 545, 580

Szlavity Blagoiev (Slavić Blagojev), az Esküdt Polgárság tagja: 412

Sznaider Matthias, alias Szabo/akit még Szabónak is hívtak (Snajder Matija zvani           Sabo): 298

Szprencsan Kerszta (Sprenčan Krsta): 564

Szrdanov/Szerdanov, Michaël/Miaïlo (Srdanov/Serdanov Mihajlo), gulyás:        399

Sztanicsics Thodor (Staničić Todor): 493

Sztankovics Gyorgya (Stanković Đorđe): oszmán alattvaló: 289, 341, 478

Sztankovich Laurentius (Stanković Lovro): 468

Sztanoia Ilias (Stanoja Ilija): 512

Sztanoiev Elias (Stanojev Ilija): 204

Sztanojev Iosephus (Stanojev Josip): 204

– lányai:

Agneta (Agneta): 204,

Hellena (Jelena):204

Iuliana (Julijana): 204

Sztantics/Sztantich Thadaeus/Thadaeus/Thadia/Tadia (Stantić Tadija), az         Esküdt Polgárság tagja : 11, 76, 169, 183, 213, 242, 246, 256, 259, 271,      297, 303, 337, 338, 372, 380, 382, 401, 405, 415, 424, 425, 440, 454,   470, 473, 480, 510, 527, 533, 547, 549, 599

Sztantics Todor (Stantić Todor): 459

Sztaracsky Osztoja (Starački Ostoja): 20

Sztepanovics Ioannes (Stepanović Jovan) 15, 21

Sztipics (Stipić): 529, 610

Sztipity/Stipics Albertus (Stipić Albertus), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 94,        186, 235, 256, 269, 271, 289, 297, 337, 345, 351, 401, 415, 420, 422,      424, 438, 440, 473, 480, 483, 484, 499, 510, 518, 554, 579

Sztipics Georgius (Stipić Đorđe), az Esküdt Polgárság tagja: 377

Sztipics Marcus (Stipić Marko): 374

Sztojadinov Philipus (Stojadinov Filip): 468

Sztojan Valachi (Stojan Vlah): 376

Sztoikovics Krsta (Stojković Krsta): 421

Sztoissin Arszen (Stojšin Arsen): 247

Sztoissin Georgy, alias Roksa/akit még Roskának is hívtak (Stojšin Đorđe zvani Rokša): 326

Szubassin Marcus (Subašin Marko): 103

Szucsics Andreas (Sučić Andrija): 549

Szucsich Georgius (Sučić Đorđe): az Esküdt Polgárság tagja: 484, 603, 608

Szucsics Ioannes (Sučić Ivan): 415

Szucsics Iacobus (Sučić Jakov), nemes, a Magisztrátus tagja, kapitány, székbíró                (nadzornik mesare): 45, 84, 124, 243, 269, 296, 270, 271, 315, 297, 303,    310, 338, 382, 401, 405, 410, 415, 418, 424, 425, 438, 440, 444, 465,   473, 477, 488, 500, 510, 517, 526, 533, 541, 549, 578, 584, 603

Szucsics Helena (Sučić Jelena), nemesasszony, anyja Iosephus Szucsicsnak : 415

Szucsics Iuliana (Sučić Julijana): 234, 336, 574

Szucsics Lucas (Sučić Luka), nemes és másodkapitány / kapitányhelyettes         (vicekapetan) és az Esküdt Polgárság tagja: 124, 147, 195, 297, 549, 575

Szucsics Marianus (Sučić Marjan), nemes: 444, 533

Szucsics/Szucsity Martinus (Sučić Martin), nemes, a piacok ellenőre, szenátor, az               Esküdt Polgárság tagja: 60, 65, 83, 267, 270, 271, 272, 275, 296, 315,    337, 338, 351, 382, 401, 405, 454, 458, 465, 477, 480, 482, 497, 500,   526- 529, 531- 533, 537- 539, 540, 541, 543- 547, 550, 551, 553- 559,          561- 563, 565, 568- 572, 577, 578, 582584, 586, 590- 592, 594, 595, 597,           598, 600- 603

Szuvacsics (Suvačić) testvérek:

Antonius (Antun): 273

Georgius (Đorđe): 273

Szuvacsia Ioannes (Suvačija Jovan): 450, 459

Szuvaicsics Ioannes/Iovan (Suvajčić Ivan): 449, 450, 606

T

Tamassÿ Iosephus (Tamaši Ištvan): 369, 441

Tamassÿ/Tomassÿ Paulus (Tamaši/Tomaši Pal), az Esküdt Polgárság tagja: 256,              266, 369, 371, 441, 552

Tankorep Antonius (Tankorep Antun): 562

Tankorep (Tankorep), testvérek:

Paulus (Pavle): 548

Thomas (Toma): 548

Tankorep/Tankorepov Iosephus (Tankorep/Tankorepov Josip), kereskedő: 91, 142, 231, 244, 245, 352

Taskovics Martinus (Tašković Martin): 429

Tasÿ Elizabetha (Tazi Elizabeta): 383

Tatapalkov Georgius (Tatapalkov Đorđe): 310

Tatarpalkov Nicolaus (Tatarpalkov Nikola): 461

Tatarpalkov Simon (Tatarpalkov Simon): 367

Tatykov Iosephus (Taćkov Josip): 182

Téglár Catharina (Teglar Katarina): 479

Telyukovics Ioannes (Teljuković Ivan): 335

Temesvárÿ Andreas (Temešvari Andraš), szenátor és bíró Szegedről :10, 438, 606

Temesváry Georgius (Temešvari Đorđe): 353, 393

Temesvarÿ Helena (Temešvari Jelena): 488

Temunov/Temmunov Iosephus/Ioszo (Temunov Josip/Joso), az Esküdt Polgárság            tagja és jegyző: 11, 113, 183, 196, 242, 246, 266, 271, 303, 338, 351,             372, 380, 408, 415, 424, 438, 440, 454, 465, 470, 473, 510, 541, 547, 599

Theophortis (Teofortis): 344

Tessich/Tesich Georgy/Georgius (Tešić Đorđe), az Esküdt Polgárság tagja: 466,   518, 533, 567

Tesich Gliso (Tešić Glišo): 517, 584

Tessich Gregorius (Tešić Grgo): 343, 555, 578, 584

Tesity Michaël (Tešić Mihajlo), nemes: 327, 332, 343

Tessich Theodorus (Tešić Teodor), nemes: 532

Tessin Glischo (Tešin Glišo): 540

Ticsurinov Ioannes (Tičurinov Ivan): 415, 450, 577

Tikacs (Tikač), kereskedő: 231

Tikviczk? Antonius (Tikvicki Antun): 225, 340,

Tikviczki Michaël (Tikvicki Mihajlo): 310

Tikviczki/Tikviczky/Tikvicskÿ/Tikvitskÿ Ioannes/Ioannes (Tikvicki/Tikvički      Ivan), az Esküdt Polgárság tagja: 266, 377, 380, 401, 408, 438, 449, 473,      510, 532, 533, 554, 567, 584

Tikviczkÿ Dionisius (Tikvicki Dionizije): 225

Tikviczkÿ Elias (Tikvicki Ilija): 169, 530

Tikviczkÿ/Tikvicski Stanissa/Sztanislaÿ/Stanislaus (Tikvicki /Tikvički Staniša / Stanislav): 139, 225, 426, 467, 595

Tikviczkÿ Thomas (Tikvicki Toma): 23

Tikviczky Zelyko (Tikvicki Željko): 343

Timar Ianos (Timar Janoš): 485, 560

Timar Ioska (Timar Joška): 538

Thimotiae (Timotije), pravoszláv/ortodox pap: 31

Tobsics Adamus (Tobšić Adam): 15, 21

Thodor (Todor), tolvaj: 460

Todor Georgius (Todor Đorđe), pásztor: 498

Todor Iuliana (Todor Julijana): 453

Thodorovics Mihailo (Todorović Mihajlo): 599

Todorovics Paulus (Todorović Pavle), kereskedő: 411, 546

Tokics/Tokity/Tokich Thadaeus (Tokić Tadija), az Esküdt Polgárság tagja és     borbíró/a kocsmák ellenőre/nadzornik za vino: 54, 184, 192, 270, 271,      289, 310, 338, 382, 386, 388, 395, 401, 405, 408, 440, 465, 480, 484,   510, 518, 533, 540, 541, 544, 551, 567, 578, 580, 584, 599

Tolpfer Martinus (Tolpfer Martin): 451

Thomas (Toma), ferences tanár, professzor (profesor): 293

Tomaer Ioannes (Tomaer Ivan): 298

Tomkovics Abel (Tomković Abel), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 146

Tonan Michaël (Tonan Mihajlo), kőműves: 492, 533, 563, 592

Topany Miska (Topanj Miška): 243

Topor Georgius (Topor Đorđe), pásztor: 498

Tótth AngyElias (Tot Angela): 468

Totth Andreas, alias Ioska/akit még Ioskanak is hívtak (Tot Andraš zvani Joška):475

Totth Elizabeth (Tot Elizabeta): 240

Totth Ianos (Tot Janoš): 533

Totth Iosephus (Tot Jožef): 385, 456

Tot Martin (Tóth/Totth Martinus): 360, 376, 458

Tot Matija (Totth Matthias): 522

– felesége Catharina (Katarina): 522

Totth Michael (Tot Mihalj): 489

– felesége Erse (Eržika): 489 (esetleg Örzse ford. megj)

Totth /Tótth Paulus/Pál (Tot Pal): 211, 520, 560

Totth Georgius (Tot Đerđ): 54, 299

Tóth Pista (Tot Pišta): 362

Tóth Thomas (Tot Toma), börtönőr: 528

Trbich Georgius (Trbić Đorđe): 588

Triffunov Thodor (Trifunov Todor) 171

Trinar Iosephus (Trinar Jožef): 516

Trinitarÿ (Tritinari): 212, 339

Trnbeczkÿ (Trnbecki), otac: 339

Tuczics Nicolaus (Tucić Nikola): 281

Tukulyacz Martinus (Tukuljac Martin): 593

Tukulyacz Stephanus (Tukuljac Stevan): 430

Tumbasz /Tumbaszov/Tumbaszovics Simon/Simun/Schimun (Tumbas/Tumbasov /Tumbasović Šimon ), az Esküdt Polgárság tagja: 11, 63, 186, 196, 220, 242, 246, 271, 372, 345, 380, 395, 401, 408, 424, 425, 426, 440, 447, 449, 459, 462, 470, 473, 486

Tumbasz/Tumbaszovics Stephanus (Tumbas /Tumbasović Stevan), az Esküdt Polgárság tagja: 270, 274, 303, 323, 345, 377, 422, 470, 473, 474, 500

Tumbaszovics (Tumbasović), testvérek:

Ioannes (Ivan): 333, 384, 464,

Gregorius (Grgo): 384, 464

Matthias (Matija): 384, 464

Tumbaszovics Loketics Stephanus (Tumbasović Loketić Stevan): 490

Tutarpalkov (Tutarpalkov): 466

Turanov Elias (Turanov Ilija): 340

Turanov/Turanovich Petrus (Turanov/Turanović Petar): 536

Tustics Ioannes (Tustić Ivan), kocsis: 272, 304

 

TY

Tyatykov Iosephus (Ćaćkov Josip): 182

Tyakics Iacobus (Ćakić Jakov), az Esküdt Polgárság tagja: 196, 271

Tyakics Lucas (Ćakić Luka): 221

Tyakity Paja (Ćakić Paja) gulyás: 472

Tyelavi Matthias (Ćelavi Matija): 582

– felesége Maria (Marija): 582

Tyurtsia Gruio (Ćurčija Grujo): 359, 361, 521, 532

Tyurtsia Ianko (Ćurčija Janko): 446

Tyurcsia Simon (Ćurčija Šimon): 71

Tyurcsin Martha (Ćurčin Marta): 140

Tyurcsin Martinus (Ćurčin Martin): 449

 

U

Uzurovics Radin (Uzurović Radin), Pivnica falu lakosa: 129

V

Vajda Elizabetha (Vajda Elizabeta): 237

Vaixer Paulus (Vajkser Pal), kocsmáros: 582, 585, 609

Valahus Thomas (Valahus Toma), gulyás: 269

Valetich Mittar (Valetić Mitar): 487

testvére Stephanus (Stevan): 487

Valprem (Valprem), lakatos és szegedi szenátor: 536

Valprum/Valbrum Ioannes (Valprum/Valbrum Ivan): 531, 539

Valprum Michaël (Valprum Mihalj), szegedi bíró: 10

Varadi Petrus (Varadi Peter): 555

Varga Georgius (Varga Đerđ): 497

Varga Petrus (Varga Peter), gulyás: 79

Vég Ioannes (Veg Janoš): 587

Vékes Martinus (Vekeš Martin), szegedi lakos: 80

Vassadi Franciscus (Vašadi Ferenc): 503

Vaschudÿ Franciscus (Vašudi Ferenc): 427

-felesége Elizabetha (Elizabeta): 427

Vaschut Ioannes (Vašut Janoš): 443

Veszelovics/Veszelinovich Sztoian (Veselinović Stojan): 408, 490

Vőrős Benedictus (Vereš Benedikt): 320

Vőrős Ignatius (Vereš Ignac): 477

Vőrős Michal (Vereš Mihalj): 258

Verlin Elizabeth (Verlin Elizabeta), Thomas Szasner (Tome Sonera) felesége,       Prágából: 530

Vermes/Wermes Ladiszlaÿ/Ladislaus (Vermeš Ladislav), kamarai biztos              (provizor) Szántóról (Santova): 338, 519, 541, 545, 580, 583, 603

Vida Georgius (Vida Đerđ): 600

Vida Stephanus (Vida Ištvan), kocsis: 304, 528, 563

Vida Michaël (Vida Mihalj): 522

Vidakovics Bonaventura (Vidaković Bonaventura), nemes: 370, 452

Vidakovics Georgius (Vidaković Đorđe), nemes: 332

felesége Martha (Marta): 332

Vidakovics Phillipus (Vidaković Filip): 92

Vidakovics Gregorius (Vidaković Grgo), szenátor, a bíró helyettese: 11, 77, 79,   83, 95, 107, 124, 129, 146, 163, 168, 192, 193, 194, 202, 221, 226, 230,      232, 237, 239, 240, 242, 243, 245, 246, 247, 248, 250, 251, 255, 257,   258, 259, 260, 263, 267, 271, 273, 277, 278, 287, 288, 292- 295, 297,             299, 301- 308, 311, 312, 314, 315, 318- 323, 325, 326, 328, 331- 333, 336- 340, 343, 344, 347- 349, 351, 352, 354, 355, 357- 363, 365- 373,          376, 378, 380, 381, 382, 385, 387- 389, 392, 394, 396- 398, 402- 406, 409- 414, 416, 419422, 424- 428, 430- 434, 436, 437, 439, 440, 442, 444,                446- 448, 452- 454, 456- 462, 464, 467, 476, 477, 486- 489, 491, 501, 502, 505, 526

fiai:

Georgius (Đorđe): 336

Iacobus (Jakov): 278, 336

Vidakovics Catharina szül. Tumbaszovics (Vidaković Katarina rođ. Tumbasović): 382, 415, 580

Vidakovics Lucia (Vidaković Lucija), Stephanus Rudics özvegye: 328

Vidakovics Martinus (Vidaković Marin), nemes: 469, 533

Vidakovics Simon (Vidaković Šime): 464

Vidakovics Stana (Vidaković Stana) 92, 93

Vidakovics Stephanus (Vidaković Stevan): 11

Vidakovics Stipan (Vidaković Stipan), az Esküdt Polgárság tagja: 196

Vidnyakÿ Stephanus, alias Tokős, akit még Tökösnek is hívnak,  (Vidnjaki Ištvan zvani Tekeš): 427

Vincze Andreas (Vince Andraš): 579

Vincze Michaël (Vince Mihalj): 360, 441

felesége Vincze Catharina (Katarina): 441

Vinczin Michaël (Vincin Mihalj):150

Vinko Georgius/Georgy (Vinko Đorđe): 47, 498

lánya Catharina (Katarina): 498

felesége Helena (Jelena): 498

Vinkovics Ioannes (Vinković Ivan), kocsis: 197

Viragh Iudka (Virag Jutka): 503

Viragh Mathias (Virag Matija): 512

Vitanov Iovan (Vitanov Jovan): 328

Vitezovics Michaël (Vitezović Mihajlo), vaskereskedés (gvožđara) tulajdonosa: 238, 344, 370

Vitus (Vito), koldus: 318

Viza Michaël (Viza Mihalj): 360

Vizÿ/Visÿ Josephus (Vizi Jožef), esküdt jegyző, az Esküdt Polgárság tagja,           szenátor, városi biztos: 33, 146, 147, 149, 154, 158, 165, 178, 196, 197,      198, 201, 215, 220, 235, 242, 246,253, 256, 259, 266, 271, 272, 289, 275,           296, 297, 303, 304, 311, 333, 337- 344, 347- 353, 355- 357, 362- 365,          367, 368, 370, 371, 374, 375, 377- 380, 382, 383, 385- 387, 392, 395,396,          398, 401, 403- 405, 408- 411, 413, 415, 416, 424- 426, 429, 430, 432-      434, 436, 437, 439- 442, 446, 448, 449, 452- 454, 457, 459, 460, 462, 464- 466, 471, 473, 474, 476, 480- 482, 484, 485, 488, 495, 497, 507-    510, 515- 519, 521- 523, 526, 527, 530, 532, 533, 538, 541, 547, 549, 551, 553- 555, 560, 562, 565, 567, 569, 570, 572, 573, 575, 576, 578,            579, 581, 583, 585, 587, 590, 592, 594, 595, 597- 599, 603, 604, 607

felesége Vizÿ Lucia (Lucija): 585

Vladikin Michaël (Vladikin Mihajlo): 478

Vlaa Georgius (Vlah Đorđe), pásztor: 356

Vlaa Iosim (Vlah Josim): 145

Vlaa Iovan (Vlah Jovan ), pásztor: 361

Vlaa Mittar (Vlah Mitar), pásztor: 224

Vlaa Michaël (Vlah Mihajlo), gulyás: 79

Vlaa Osztoja (Vlah Ostoja) :148

Vlaa Paulus (Vlah Pavle), pásztor: 258

Vlaa Sztojan (Vlah Stojan): 408

Vlaovics Iosephus (Vlaović Josip): 340

Vlaovics Marcus (Vlaović Marko): 285

Vlaovich/Vlaovics Paulus (Vlaović Pavle): 339, 340, 416, 461, 566

testvérei:

Bartholomaeus (Bratolomej): 416

Ioannes (Ivan): 416

Matthias (Matija): 416

Vlasics Paulus (Vlašić Pavle): 339

Votyin Miatt (Voćin Mijat): 442

Vojnics Bonaventura (Vojnić Bonaventura), az Esküdt Polgárság tagja: 303, 371

Vojnics Bozso (Vojnić Božo): 426

Vojnics/Vojnich (Vojnić) testvérek:

Franciscus (Franjo): 371

Iacobus (Jakov), az Esküdt Polgárság tagja és pénztárnok: 270, 272, 568,           371, 517, 518, 603

Matthias (Matija): 371

Vojnics Gregorius (Vojnić Grgo): 11

Vojnics Ioannes (Vojnić Ivan), nemes, a bíró helyettese, bíró és szenátor: 75, 77,               79, 81, 83, 92, 95, 96, 103, 107, 114, 124, 125, 129, 143, 168, 175, 192,    195, 196, 197, 199, 202, 221, 223, 224, 229, 230, 232, 235, 240, 242,   243, 245, 247, 248, 250,251, 254, 255, 263, 266, 269, 271, 277, 278,           280, 286, 288, 289, 292, 293, 294, 296- 307, 309- 331, 333- 341, 344, 346, 347- 359, 362, 365- 377, 380, 382- 395, 397402, 405- 414, 421, 424-                 426, 429- 433, 435, 436, 438- 448, 453, 456- 459, 461, 462, 467, 470- 474, 476- 481, 483- 485, 488, 489, 492, 493, 495, 497, 499- 509, 510,    516- 520, 523, 524, 546, 528- 536, 538- 542, 544- 549, 552557, 559- 562,                 564- 571, 574- 584, 586- 598, 600, 604- 609

Vojnics/Vojnich Lucas, alias Lucacsics/akit még Lucacsicsnak is hívtak (Vojnić                Luka zvani Lukačić), az Esküdt Polgárság tagja, szenátor, bíró, a bíró           helyettese és borbíró (a kocsmák ellenőre, nadzornik vina): 11, 270- 272,             280, 284, 285, 287, 288, 291300, 302, 303, 306, 307, 309, 315, 316, 318, 323, 327, 330, 331, 335, 337- 342, 347, 348, 353, 356, 362, 364,   367- 372, 375, 377, 378, 380, 382, 384, 386, 390, 391, 395, 401, 405,       406, 408, 410, 411, 414- 421, 423- 426, 428, 434, 436, 438- 440, 442, 445- 447, 450, 452, 456, 457, 461, 462, 464, 470, 471, 473- 485, 487-    495, 497- 504, 506- 510, 516- 524, 526, 527, 529, 531- 536, 540- 544,                 546- 554, 557, 560, 562- 576, 578, 580- 586, 588, 591, 593, 595, 598- 604, 606, 608- 610

felesége Petronella (Petronela): 398

testvérei:

Andreas/Andria (Andrija), szenátor: 368, 526, 527, 599, 605, 607

Simon (Šime): 368

Vojnics Laurenty (Vojnić Lovro): 495

Vojnics Marianus (Vojnić Marjan), az Esküdt Polgárság tagja: 271, 415, 419, 480,            584

Vojnics Petrus (Vojnić Petar): 430

Vojnics Stanislaus (Vojnić Stanislav): 514

Vojnics Stephanus (Vojnić Stevan), nemes, kereskedő, bíró, delegátus/küldött,   szenátor és a városi pénztár ellenőrző bizottságának tagja: 1, 10, 34, 61,             63, 72, 75, 81, 83, 92, 102, 124, 125, 128, 146, 151, 154, 175, 192, 193,               194, 195, 206, 229, 232, 235, 237, 239, 241, 242, 244, 246, 248, 249,         253, 254, 271

Vojnics Stipan (Vojnić Stipan), az Esküdt Polgárság tagja: 196

Vojnics Thomas (Vojnić Toma), az Esküdt Polgárság tagja: 196, 242, 246, 256,                 266, 271, 303, 337, 338, 377, 425, 473, 605

Vojvoda Andreas (Vojvoda Andrija), hentes/mészáros: 272

Volar Misko (Volar Miško): 609

Vorgics Georgius (Vorgić Đorđe): 403

Vrebacz Michaël (Vrebac Mihajlo): 189

Vuics Lazarus (Vuić Lazar): 300

Vuics Marcus (Vuić Marko), kereskedő: 410, 435, 522

Vujanin Szatarita (Vujanin Satarita): 500

Vujavics Andreas (Vujavić Andrija), nemes, szenátor, vendéglős: 364, 372, 426, 452, 459

Vujavics Franciscus (Vujavić Franjo), nemes: 602

Vujavics Georgius (Vujavić Đorđe): 175

Vujavics Gregorius/Gregory (Vujavić Gregorije), nemes: 175, 339

Vujavics Marcus (Vujavić Marko), az Esküdt Polgárság tagja: 196, 242

Vujavics Michaël (Vujavić Mihajlo), az Esküdt Polgárság tagja: 196, 259, 266, 271

Vujavics Petrus (Vujavić Petar), nemes: 300

Vujavics Thomas (Vujavić Toma): 175

Vujkovics/Vuikovity Georgius/Georgy (Vujković Đorđe), molnár: 449, 450, 456, 552

Vujkovics Ignatius (Vujković Ignac): 74, 75

Vujkovich Ioannes, alias Bukva/akit még Bukvának hívtak (Vujković Ivan zvani Bukva): 546

Vujkovics Lucas (Vujković Luka): 587

Vujkovics Michaël (Vujković Mihajlo): 49

Vujkovics Petrus (Vujković Petar), tizedes: 45, 49, 72, 94, 132, 170

Vujkovics Stephanus (Vujković Stevan): 49

Vujavics Michaël (Vujović Mihajlo): 11

Vujavics Lucia (Vujović Lucija): 153,

Vukelity Marcus (Vukelić Marko), tanító: 445, 500, 559, 607

Vukelich Thomas (Vukelić Toma): 598

Vukmanov Iosephus (Vukmanov Josip), az Esküdt Polgárság tagja: 220, 271, 338,           470, 547

Vukmanovics Iosephus (Vukmanović Josip), az Esküdt Polgárság tagja: 246, 271,            303, 382, 438, 465, 533, 584

Vukmanovics Nicolaus (Vukmanović Nikola): 113, 142

Vukov Gerga (Vukov Grgo), az Esküdt Polgárság tagja és szenátor:196, 220

Vukov Ioannes (Vukov Ivan), az Esküdt Polgárság tagja: 48, 270, 303, 338, 372,              380, 415, 424, 425, 438, 454, 470, 493, 547, 584, 599, 607

Vukov Ianko (Vukov Janko), lovász: 481

Vukov Lucas (Vukov Luka): 493, 537

Vukovics Antonius (Vuković Antun): 377, 420, 426, 581, 589, 595, 601

Vukovics Gyorgye (Vuković Đorđe): 182

Vukovics /Vukovich Hieronymus (Vuković Hieronim), szenátor, a bíró                 helyettese, városi pénztárnok : 11, 128, 149, 154, 160, 184, 197, 238, 239,             242, 253, 269, 271, 272, 276, 278, 286, 288, 289, 301, 303, 305- 311,   315, 316, 318, 319, 321, 326, 328, 331, 333- 335, 337, 339, 344, 346,           348, 349, 351, 355, 358, 359, 362, 364- 369, 371- 373, 379- 384, 386, 391, 393, 398, 400- 405, 410, 411, 414- 416, 418- 420, 422, 424- 426,        428- 430, 433, 434, 437, 439, 440, 442445, 448, 452- 454, 456, 459, 460,           463, 465, 466, 470, 471, 474- 476, 478, 470, 480, 481, 483- 485, 492-    495, 497, 501, 503, 504, 508, 511, 512, 517, 520, 521, 528, 529, 532,   533, 536, 540, 542, 545, 548, 550, 553- 556, 558- 564, 569571, 573- 575,    578, 580-582, 588, 589, 592, 594598, 600, 602, 603, 605- 608, 610

Vukovics Ierko (Vuković Jerko), az Esküdt Polgárság tagja: 196

Vukovics Ignatius (Vuković Ignac), az Esküdt Polgárság tagja és szenátor: 11, 76,             94, 102, 103, 107, 114, 124, 139, 146, 163, 165, 167, 168, 178, 183, 185,    186, 192, 194, 195, 196, 197, 211, 214, 217, 223, 224, 226, 231, 232,   237, 242, 243, 247, 248, 249, 250, 251, 253, 264, 265, 299, 575

Vukovics Ioannes, alias Glavas/akit még Glavasnak is hívtak (Vuković Ivan zvani           Glavaš): 66, 120, 265

Vukovics Ioannes (Vuković Ivan): 570

Vukovics/Vukovich Iosephus/Ioso (Vuković Josip/Joso), az Esküdt Polgárság     tagja: 526, 533, 578, 584, 607

Vukovics Gregorius (Vuković Grgo): 372

Vukovich/Vukovics Marcus (Vuković Marko), tanító: 322, 402, 538, 600

Vukovics Matthaeus (Vuković Matija): 272, 329, 420

Vuković Michaël (Vuković Mihajlo), szenátor: 11, 196

Vukovics Michaël, alias Tatarpalkov/akit még Tatarpalkovnak is hívtak (Vuković Mihajlo zvani Tatarpalkov): 23

Vukovics Paulus (Vuković Pavle): 522

Vukkovics Petrus (Vuković Petar): 397

Vukovics Thomica (Vuković Tomica): 512, 513

Z

Zavodsky Daniel (Zavodski Danijel), ferencesrendi atya: 607 zzz

Zbisko Michaël (Zbisko Mihalj), kamarai számvevő, királyi pénztáros (kraljevski fiškal, rizničar ili blagajnik): 1, 10, 24

Zdilarics Martinus (Zdilarić Martin): 50

Zöldi Elisabeth (Zeldi Elizabeta): 532[67]

Zöldi Geczi (Zeldi Geci): 571

Zelics Georgius (Zelić Đorđe): 366

Zemlei Thomas (Zemlei Toma): 448

Zlerad Iosephus (Zlerad Josip): 543

Zvekanov Ioannes (Zvekanov Ivan): 551

Zvekanov Misko, alias Szluga/akit még Szlugának is hívtak (Zvekanov Miško   zvani Szolga), gulyás: 78

Zvekanov Peti (Zvekanov Peti): 467

Zvekanovics Lucas (Zvekanović Luka): 229, 251

Zvekics/Zvekity (Zvekić) testvérek:

Jevram (Jevrem): 309, 397,

Iovan (Jovan): 309, 397, 485,

Michailo/Mihailo (Mihajlo): 309, 397

Zaria (Zarija): 309, 485, 567, 573, 577, 586

Zoldas Ianos (Zoldaš Janoš): 600

ZS

Zsdralics Mathias (Ždralić Matija): 490

Zsivan/Zsivanovich Iovan (Živanov/Živanović Jovan): 412, 528

Zsivanov Petrov (Živanov Petrov): 412

 

FÖLDRAJZI NÉVMUTATÓ[68]

A

Ada (Ada): 171

Aleksandrovo, lásd Sándor

Almás (Almas, Almaš):247, 244, lásd még Bácsalmás

B

Bács (Bacs, Bač): 593

Bácsalmás (Bačalmaš): 531

Bács megye (Bacsiensis comitatus, Bačka županija): 30, 41, 65, 67, 89, 111

Baja (Baja): 283, 348, 391, 405, 478, 399, 405, 478, 490, 499, 529, 533, 605

Bajmok (Bajmak), Bajmok-puszta, Bajmok pustara, B: 129, 143, 183, 185, 287,             415, 427, 435, 467, 485, 495, 537, 552, 578, 579, 593

Balatha (Balata), Balatha-puszta, Balata pustara: 117

Bánát (Banat, Banatus): 433, 490, 493

Baracshiensis (Baracska Baračka): 511

Baranya megye, (Baranja županija): 32, 39, 523

Bars (Barš): 513

Bécs, Beč (Vienna): 10, 58, 147, 158, 165, 178, 198, 201, 215, 220, 253, 275, 419,            468, 512

Becse (Becse, Bečej): 291, 322, 468

Belye, Belje (Belliens): 589

Belosovicza (Belošovica): 52

Bikics (Bikics, Bikić): 366

Bikovo (Békova, Bikovo): 449, 450, 459, 462

Bileitya (Bileća): 348

Botsma / Bocsma (Bočma) Itáliában, mai Olaszország: 389

Bogad (Bogad): 461

Buda (Budim): 279, 301, 354, 379, 391, 395, 420, 443, 479, 504, 506, 531, 551,                557, 578, 607, 608

C

Cibahhaza (Cibakház, Cibahaza): 485

Cvüch (Cvik), forrás (izvor): 473

CS

Csantaver (Csantavér, Čantavir), puszta/pustara: 27, 78, 183, 406, 415, 532

Csatalia (Čatalija): 545

Csavol (Csávoly, Čavolj): 151, 230, 274, 431, 473, 481

Csíktarcsa (Csik-Tarcsa, Čiktarča): 310

Csongrád (Csongrad, Čongrad): 441, 463

Csonoplya (Csonopliensis, Čonoplja): 529

D

Dávod (Dantova): 108

Debrecen (Debreczen): 411

Duna (Danubium, Dunav): 391, 557

Dunántúl (Trans-Danubius, Trans-Dunavska oblast): 557

 

E

Eger (Eger): 534

Emovacz (Emovac), vélhetően a mai Emovački Lug, Horvátországban: 592

F

Feöldvarium/Földvarium (Feldvar), Vélhetően a mai Bácsfüldvár, vagy               Balatonföldvár (ford. megj.): 325, 572

Félegy-Haz (Feleđhaz), Bizonyára a mai Kiskufélegyházáról van szó. (ford.        megj.): 444, 461

Fülek (Filek), szlovák neve Filakovo, Szlovákiában (ford. megj): 451

G

Gabrity (Gabrić): 462

Gara (Gara): 475

 

GY

Gyömör (Đemer): 464
Göngyös (Đenđeš): 258

Győr (Iaurinum, Jaurinum): 278

Gyűd (Đid): 208, 450, 523

Győrgyén (Đurđin): 23, 183, 185, 415, 467, 578

 

H

Hajoss (Hajoš): 582

Halass (Halaš), vélhetően a mai Kiskunhalas (ford. megj.): 10, 171, 258, 292, 382,            383, 384, 414, 420, 438, 456, 475, 485, 493, 496, 529, 530, 588

Harminczarov (Harmincarov): 524

Hild (Hild): 561

Horgos (Horgas, Horgoš): 395, 401, 405, 415, 480, 583

I

Idvor, lásd Udvar: 493

Irsa (Irša): 445

Istok (Ištok): 449

Italia (Italija): 285, 389

J

Janics Járás (Janić Jaraš): 186

Iankovicz (Jankovac): 545, 603

Jaurinum (Iaurinum), lásd Győr, Magyarország: 278

Ieszenovacz/Ieszenovacs folyócska (Jesenovac): 52, 61, 186, 234, 393, 395, 425,             470, 473, 476, 533, 558, 585, 587, 589

Jeruzsálem (Hierosolimatana, Jerusalim): 267, 460

L

Ludas (Ludoš) puszta/pustara: 300, 332, 395, 403, 405, 415, 456, 465, 466, 474,              502, 578, 583

K

Kabol (Kovill, Kovil): 468,

Kachmar (Kačmar): 490,

Kalocz (Kaloc): 375

Kalocsa (Kolocsa, Kaloča): 274, 286

Kanisza (Kanisza, Kanjiža), bizonyára a mai Magyarkanizsa (ford. megj.): 468,                508

Kecskemét (Kecskemet, Kecskeméth, Kečkemet): 159, 168, 378, 456, 466, 490, 525

Kelebia/Kellebia (Kelebija): 15, 21, 52, 183, 185, 323, 415, 473, 520, 522, 578

Kernaicski Járás (Krnajski Jaraš): 186

Kőles (Keleš), puszta/pustara: 608

Kőrös/Kőrős (Kereš): 348, 419, 549

Kőrös-ér (Kerešer): 477

Kiskunfélegyháza lásd Kún Felegyház: 461

Kiskunhalas (Kiss Kún/Kúm Halass, Kiškun Halaš): 117, 118, 456

Kisszállás (Kisszallas, Kišsalaš), puszta/pustara: 520

Komárom megye (Komar županija): 171

Kovil (Kovill): 468, lásd Kabol

Kúla (Kulla, Kula): 369, 387, 467, 504

Kunbaja (Kum Baja):430

Kún Felegyház (Kunfeleđhaz), bizonyára a mai Kiskunfélegyháza (ford. megj.):                461

Kunszentmiklós (Kún Szent Miklos, Kun Sent Mikloš): 372, 384, 588

M

Madaras (Madaraš), puszta/pustara: 387

Madarsto (Madarászto): 581

Majsa (Maisa, Majša), bizonyára a mai Kiskunmajsa: 485

Martonos (Martonoš): 247, 300, 429, 482

Matehaz (Matehaz): 499

Mélkuth Ianko (Mejkut Janko), birtok: 556

Melykút járás (Mejkut Jaraš): 243, 288

Milak (Milak): 473

Militics (Miletić): 365

Milics/ Milicsics (Milić / Miličić): 339, 535, 601

Mitroviczia (Mitrovica), bizonyára a mai Sremska Mitrovica azaz magyarul Szávaszentdemeter: 372

Mohol (Mohol), birtok: 559

Morava (Morava): 114

Mucsalov járás (Mucsalov Iárás, Mučalov Jaraš): 186

N

Nagyfény (Nagy-Fény, Žednik), puszta/pustara: 183, 185, 291, 415, 445, 470, 473,          560, 578

Nagy Káta (Nađ Kata), puszta/pustara: 608

Neo-Planta (Novi Sad, Újvidék): 322, 449, 478, 492, 590, 600, 609

O

Obarnyacsa (Obarnjača): 601

Osztrovo (Ostrovo): 267

Oszmán Birodalom (Ottomania/Turcia): 339, 531

Ottomania (Otomanija): 212, 339

P

Paks (Pakš): 392, 556

Palics (Palić): 332, 339, 465, 473

Patács (Patač): 320

Pertyity (Perćić) magaslat: 524

Perkerin (Perkerin): 490

Pest (Pesthinum / Pesta, Pešta): 256, 485

Piacenza (Pjaćenca): 285, 491

Pozsony (Posonium, Požun): 14, 58, 253, 275, 395, 405, 415, 419, 444, 489, 512,              516, 564

Prága (Prag): 530

R

Rakos (Rakoš): 345

S

Szanai (Sanska): 239

Sándor (Sandor, Šandor): 531

Sebesics (Šebešić): 94, 183, 185, 393, 415, 457, 465, 473

Siklós (Šikloš): 521

Suplyák (Suplyak, Šupljak): 593, 608

SZ

Szallienses (Sal): 472

Szantova (Santova): 489, 583, 603

Szard (Sard): 549

Szardinia (Sardinija): 549

Szávaszentdemeter, lásd Sremska Mitrovica, és Mitroviczia

Szavin Gat / Gátt Savin (Gat): 186, 321

Szeged (Segedinum, Segedin): 10, 18, 50- 53, 55, 61, 65, 74, 80, 84, 130, 153,     203, 213, 216, 233, 234, 239, 251, 262, 272, 320, 353, 385, 394, 398,      405, 407, 415, 419, 438, 439, 466, 486, 488, 494, 501, 507, 524, 525,   531, 536, 539, 540, 572, 580, 582, 585, 594, 604

Szekszárd (Szekszard, Sekstard): 426

Szencza (Senca): 211

Szentendre (Szent Andreas, Sent Andreja): 446, 505, 558

Szentiván (Szent Ivan, Sent Ivan): 421

Szent Maria (Sent Marija, Szent Mária): 1, 10, 20, 24- 26, 33, 37, 44, 55, 74, 78,                80, 82, 89, 97, 108, 175, 177,183, 216, 233, 234, 252, 256, 258, 259, 266,    274, 275, 278, 291, 292, 305, 307, 334, 350, 355, 368, 371, 385, 403,   414, 439, 490, 525, 541, 609

Szentmiklós (Szent Miklos, Sent Mikloš) azaz a mai Kunszentmiklós: 372

Szolnok (Solnok): 405, 409

Sremska Mitrovica (Sirmium): 258 Lásd még Mitroviczia

Szabadka (Szabatka, Subotica): 287, 414

Szurdok (Surdok): 339

Szentföld (Terra Sancta, Sveta zemlja): 267, 560

T

Tatics Járás (Tatics Iárás, Tatić Jaraš): 186

Tavankút (Tavankut): 94, 129, 183, 185, 415, 478

Temess (Temeš): 490, 493

Temesvár (Temesvar, Temišvar): 595, 609

Thesics Iárás (Tešić Jaraš): 186

Tisza menti katonai kerület (Militia Tÿbiscanus, Potiska vojna oblast): 75

Tisza menti kerület (Tibiscanus, Potiska oblast): 261, 372, 414

Tisza menti sánc (Tibiscanum Fosattum, Potiski šanac): 171

Tompa (Tompa): 59, 186, 400, 533, 556, 578

Topolya (Topola): 390, 541, 572

Torontáludvar lásd Idvor: 493

Tornyos (Tornos, Tornjoš): 532

Tovariss (Tovariš): 487

Törökország lásd (Ottomania/Turcia): 339, 531

Trans-Danubius lásd Dunántúl: 557

 

U

Udvar (Idvor), bizonyára Torontáludvar: 493

 

Ú

Újvidék, lásd Neo-Planta: 322, 449, 478, 492, 590, 600, 609

V

Vác (Vac): 326, 391

Vámtelek, lásd Vantelek

Vantelek (Vantelek / Vamtelek): 155, 183, 185, 415, 478, 607, 610

Vašarhej (Vassarhely), Vélhetően a mai Hódmezővásárhely (ford. megj.): 438, 448

Vörcsmarg (Verčmarg): 537

Verusics (Verušić), puszta/pustara: 183, 185, 340, 415, 449, 462, 471

Verbász (Verbass, Vrbas): 346, 355

Vienna, lásd Bécs

Z

Zenta (Szenta, Senta): 332, 412, 501, 520, 532, 535

Zobnatica (Zobnaticza), puszta/pustara: 183, 185, 210, 390, 415, 425, 541, 578, 593, 610

Zvekics járás (Zvekić Jaraš, Zvekics Iárás): 186

Zombor (Szombor, Sombor): 287, 319, 330, 358, 443, 454, 467, 504, 564, 571, 600

 

ZS

Zsarnóca (Zaroczu, Žarnoc), Borsod megyében: 513

Zsitin (Žitin): 384

[1] Az alábbiakban az egyszerűség kedvéért városként fogjuk említeni a mezőváros Szabadkát minden olyan esetben, ahol nem fontos kiemelnünk, hogy mezővárosi státuszról van szó, de hivatalosan 1779-ig Szabadka mezőváros. (ford. megj.)

[2] Az összes nevet az eredeti formában közöljük, tehát az akkor még nem használt mellékjelek nélkül (ford. megj.)

[3] A transzkribációt, a nevek átalakítását, a kiadvány megjelenésekor érvényes szerb-horvát helyesírás szerint írták, zárójelben közölték az eredeti formát. Ettől a gyakorlattól ebben a fordításban mi eltekintünk, és ahol nincs rá különösebb szükség, nem közöljük a szerb-horvátra transzkribált neveket a magyar helyesírás szabályai szerint eljárva, ugyanakkor meghagyjuk a latinos formát, ahogy az eredeti dokumentumokban van, vagyis a keresztneveket írjuk előre és a csáládneveket utána, ha valakinek van ragadványneve ezek után azt is közöljük. A toponímiákat a lehető legtöbb változatban közöljük, hogy könnyebben beazonosíthatók legyenek az olvasónak, , ill. hogy látsszon az eredetiben használt alakja. Így járunk el a hivatalok megnevezésével is.

[4] Mai szóhasználatban inkább hajcsár (lektor. megj.)

[5] Bizonyára a mai Kiskunhalasról van szó. (ford. megj.)

[6] Vélhetően Szain / Szain és Husszein pasa. (ford. megj)

[7] Ezt a toponímiát később Budzsáknak, szerbül Budžaknak nevezték.

[8] A későbbiekben Györgyén, szerbül Đurđin.

[9] Szerbül szolgát jelent.

[10] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[11] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[12] azaz centenarius

[13] Ordo SS. Trinitatis Redemptionis Captivorum, OSsT, Ordo Trinitariorum, OTrin: rabváltó klerikus szerzetesrend. (forrás: Katolikus lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/T/trinit%C3%A1riusok.html) ford. megj.

[14] Ford. megj. esetleg Vahot, Vlachot

[15] Sajnos a szövegből nem egyértelmű, hogy a viszonylag távoli boszniai egyházmegyéről van-e szó, aminek kicsi az esélye, ám ahhoz sem nyújt kapaszkodót a szöveg, hogy valamilyen közelebbi településsel azonosítsuk.

[16] Vélhetően a mai Kiskunhalas. Az alábbiakban elő fog fordulni a Halass (Halaš) név, amely szintén a mai Kiskunhalast jeleti.

[17] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[18] Az eredeti kéziratban kihagyták a 2. ügytárgy megjelölését.

[19] Talán Balatonföldvár.

[20] Vélhetően unokatestvérekről van szó. (ford. megj.)

[21] Bizonyára unokatestvérekről van szó. (ford. megj.)

[22] Aligha hihető, hogy a jól ismert Boszniai és Hercegovinai városról van szó.

[23] Ez bizonyára a mai Sremska Mitrovica, magyar régies nevén Szávaszentdemeter (ford. megj)

[24] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[25] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[26] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[27] Szerbül ez Matora Rogata, és vén szarvast jelent.

[28] szenátorok (ford. megj.)

[29] Eddig az Esküdt Polgárság (Zakleta opština) kifejezést használták.

[30] Ez magyarul tanító lenne.

[31] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[32] Vélhetően a mai Hódmezővásárhely (ford. megj.)

[33] Bizonyára a mai Kiskufélegyházáról van szó. (ford. megj.)

[34] Bizonyára a mai Bácsalmásról van szó. (ford. megj.)

[35] A mai Szlovákiában, a szlovák elnevezése Filakovo.

[36] Ez bizonyára a mai Magyarkanizsa (ford. megj.)

[37] Itt bizonyára Zala megyére gondolnak. (ford. megj.)

[38] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[39] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[40] ford. megj.

[41] Bizonyára a mai Hercegszántó, a mai Horvátországban. (ford. megj.)

[42] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[43] Vélhetően Borsod megye. (ford. megj.)

[44] Vélhetően Zsarnóca a mai Szlovákiában van, Žarnovica néve.

[45] A kéziratból nem derül ki, hogy Stephanusról, vagy Iosephusról van-e szó. (ford. megj.)

[46] Az alábbiakban öt nevet említenek.

[47] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[48] Vélhetően a mai Bácsalmásról van szó. (ford. megj.)

[49] Vélhetően a mai Csátalja. (ford. megj.)

[50] Vélhetően ugyan az a személy mint az 541-es bejegyzésben. (ford. megj.)

[51] Nem lehet megállapítani, milyen élőlényekről volt szó. (ford. megj.)

[52] A téli ünnepkör vallási, ám pogány hagyományokra visszatekintő ünnepe (ford. megj.)

[53] Saxen-Gotia, egy holland térség megnevezése, bizonyára a katonaság onna jött. (ford. megj.)

[54] Talán a mai Bácsfüldvár, de lehet Balatonföldvár is (ford. megj.)

[55] Vélhetően Kiskunhalas ford. megj.

[56] Vélhetően a mai Horvátországhoz tartozó dél baranyai település. (ford. megj.)

[57] Vélhetően a mai Emovački Lug település. (ford. megj.)

[58] Saxen-Gotia, egy holland térség megnevezése, bizonyára a katonaság onnan jött. (ford. megj.)

[59] A személynevek írásának a módja merőben eltér a magyar és a szerb helyesírás esetében. A szerb helyesírás szerint minden nevet fonetikusan, azaz kiejtés szerint kell írni. A latin eredetiből fordító munkatársaknak tehát kísérletet kellett tenniük, hogy rekonstruálják a kiejtést, ami egyes esetekben viszonylag egyértelműnek tűnik, más esetekben azonban vitatható. Mégis erőfeszítéseik alapjában véve hasznosak és fontosak, ezért a névmutatóban zárójelben közlöm ezeket a kiejtésrekonstrukciókat is. A magyar helyesírás szabályai szerint a nevek helyesírása mindig az eredeti formához igazodik, ezt a szabályt a főszövegben a legteljesebb mértékig betartottuk, azonban ezen túllépve a latin eredetihez igazodva, a főszövegben először a személynevet közöljük, majd a csládnevet, ezzel még inkább érvényt szerezve a latin eredeti írásmódnak. A névmutatóban viszont a pontosabb tájékozódás érdekében a családnevek szerint rendeztük sorba a neveket, mégpedig úgy, hogy nem próbáltunk névrekonstrukciót végrehajtani, csakis az íráskép alapján rendeztük a neveket. A 18. században a helyesírás és a nevek írása sem szilárdult meg, így gyakori, hogy egyes nevek írott formája különbözik (pl. a nevek végén cs, ch jelek). Ezen kívül a 18. századi szabadkai városvezetést gyakorló elit viszonylag kisszámú, és előfordulhat, hogy egyes személyek vezeték és a keresztnév is egyezik, ez csupán néhány esetben igazolható, így egy-egy név esetében az írásuk különböző változatait is közöljük, ezen kívül zárójelben a szerb kiejtési rekonstrukciót is.

[60] A hangzás alapján vagy a TY-hez, vagy a Cs-hez lehetne besorolni, ebben nem lehetünk biztosak. Az íráskép alapján azonban ide illik.

[61] A szövegből ne mindig derül ki, hogy a szőlő művelőjéről, vagy csak az őréről van szó.

[62] A korszakban még nem vált szét az I és a J írása.

[63] Vélhetően Tamás (ford. megj.)

[64] Grassalkovics, de a forrásban így is szerepel.

[65] A korszakban még nem különült el az S, az SZ, és a ZS írása, így az S nem minden esetben jelenti, hogy s-nek is kell olvasni, csak a beírás módjára utal. (A szerb kiadásban a fordítók kisérletet tettek az olvasat megállapítására, elég nagy biztonsággal állítható, hogy jól becsülték meg mikor kell S-t, mikor SZ-t, és mikor ZS-t olvasni, és ez a zárójeles részben látható, ahol az Š és Ž jelet használják)

[66] Kiejtés szerint bizonyára a zs hanghoz közeli a név első hangja, de az íráskép egyértelmű.

[67] Az ö hang esetében a szerb átírás kifejezetten torzít.

[68] A minél pontosabb tájékozódás miatt közlöm a mai neveket, a dokumentumokban használt formákat és a szerb megnevezéseket is, azaz minden a könyvben fellelhető formát, és több esetben mára már megváltoztatott neveket is. Egyes esetekben a települések előtagot kaptak pl. Kún-, Kiskun- , ill. Bács-. Ezen kívül akkor is, ha a mai hivatalos nevek eltérnek a régiektől pl. Újvidék–Neo-Planta. (ford. megj.)

 

Ex Pannonia, br. 17

pdf: ex pannonia br 17

SADRŽAJ
STUDIJE
ZAVIČAJNA ISTORIJA
Stevan Mačković, Mijo Mirković, Subotica i Pravni fakultet u prvim godinama njegovog dolaska  5
Dr Zoltan Mesaroš, Sredina jedne burne epohe i njeni uticaji na Suboticu i okolinu (s posebnim osvrtom na mađarsko stanovništvo) 17
Halász Tibor, A perekben írt történelem 31
Др Бранко Ћупурдија, Оквири истраживања дрежничке културе 42
Dr. Géza Czékus, Az 1738-39-es pestisjárvány szabadkai áldozatai 51
Светлана Љубљанац, Задужбина Лазара Мамужића 58
Дијана Mусин, Коло српских сестара у Суботици 62
Зоран Вукелић, Нова радна места и радно време у Скупштини општине Суботица у 1968. години 71
ISTORIJA SPORTA
Dejan Mrkić, Fudbalski klub „Bačka“ u Hrvatsko–slovenačkoj ligi sezone 1939/1940. 74
Тихомир Костовић, Спорт клуб Фако из Суботице 78
ISTORIJA ZDRAVSTVA
Dr Emil Libman, Sastanci posvećeni temama iz istorije zdravstvene kulture u Subotici 81
Dr Emil Libman, Život i rad dr Antona Kovača – prvog upravnika Građanske bolnice u Subotici 87
Tatjana Segedinčev, Zdravstvena služba u Subotici 1944–1945. godine (period Vojne uprave) 92
Неда Димовски, Средњовековне трепанације у Војводини 105
Dr Vladimir Sakač, Grad čini ljude, a ljudi čine grad – Subotica i dr Emil Libman 108
ARHIVISTIKA
Зоран Вељановић, Архиви и јавност, Прилог за теорију архивске делатности 112
IZ RADA ARHIVA
Tamara Petković, Letopis Istorijskog arhiva za 2012. godinu 116
PRIKAZI
Зоран Вукелић, Др Драго Његован: Прва група масовних злочина – улазак мађарске војске
у Бачку и Барању 1941. 120
Зоран Вукелић, Зоран Вељановић: Добровољачка колонија Мишићево 1918–1941. 121
Dr. Dezső, Csúszó Kiegésztő a szabadkai közkeresztekhez 122
Dejan Mrkić, Gradska kuća u Subotici 1912–2012 131

Bilo pa prošlo…

SUBOTICA I POPISI / STATISTIKA PUČANSTVA

(1910, 1919, 1921, 1931, (1941, 1948, 1953),  

– popise treba tumačiti samo uz historijske konkretne okvire u kojima su popisi obavljani

– Država obavlja POPISE – vladajuća ideologija se jasno vidi i u tom velikom poslu

– podaci iz njih se moraju sagledavati i promišljati upravo u tim relacijama

– Prilikom popisa postavlja se  veliki broj pitanja i tako dobivaju obavještenja o brojnim karakteristikama pučanstva.

– Da li će se i kako u statističkim istraživanjima postaviti pitanje o narodnosti, zavisi u prvom redu od društvenog uređenja i politike po nacionalnom pitanju koja se u određenoj zemlji vodi.

– U Kraljevini Ugarskoj prvi moderni opći popis vršen je 1880. godine, a zatim 1890, 1900, 1910.

Teritorija Subotice se praktično nije mijenjala, od Slobodnog kraljevskog grada Maria Theresiopolis, kada je pored užeg grada obuhvaćala 12 pustara do današnjeg okvira kada u  Grad spada i 14 okolnih naselja.

1910, Szabadka, Magyar Királyság

– zlatno doba Subotice, Gradska kuća, cvjeta napredak,

– MAĐARIZACIJA = asimilicija, politički Mađari, identitet  podunavskih Hrvata shvaćana je  kod Mađara kao njihova slabost, odnosno nacionalna nezrelost, pa su ih oni tretirali kao egyebek (ostale), odnosno kao kulturno nerazvijenu etničku zajednicu koja će se prije ili kasnije asimilirati u mađarsku naciju.

– popisi iz 1890, 1900, 1910. godine se smatraju se samo djelomično točnim, iz razloga što se nije vršio po etničkom sastavu ili striktno po maternjem jeziku, nego takođe po

„jeziku koji je obično u upotrebi“ 

– pitanje je bilo i o vjeroispovesti

Ukupno 94.610 stanovnika, 93 232 ( 94 610 sa vojskom)

Mađarski = 55.587

Bunjevački = 33.247 markirani fusnotom «Bunjevci, Šokci i Dalmatinci», što je bio stav

tadašnje mađarske politike prema manjinama).

Srpski = 3.514

NJemački = 1.913

Slovački = 100

Vlaški (Rumunski) = 60

Hrvatski = 39

Rusinski = 7

 

58,7 % Mađara

1918

kraj rata, velika isčekivanja, „bratska srpska oslobodilačka vojska”

– sve se prelamalo kroz prizmu nacionalnog problema

– priznati samo Srbi, Slovenci, Hrvati / jedan TROIMEN – troplemeni narod

– da li je to bio projekat proširivanja Srbije ili spajanja starih dijelova i stvaranja nove državne zajednice, kako se smatralo zvanično

1919, Subotica, KSHS

Historijski arhiv Subotica (HAS), F:47. I  22/1919

Statistika lokalnog-gradskog popisa obavljenog 1919. godine. Podaci su izraženi u tri kategorije, po maternjem jeziku (na osnovu koga su razvrstavani u narodnost), po zanimanju, i po vjeri. Ukupan broj je  iznosio 101 286, od toga:

jezik/narodnost

Bunjevaca           65 135,

Srba                         8 737,

Mađara                 19 870,

Njemaca                4 251,

Židova   3 293.

zanimanje:

zemljodilci                         79 593 (78,58%)

obrtnici                                  4 249

trgovci                                    1 242

činovnici                                2 491

diplomirani                             458 (0,45%)

razni                                      13 253

po vjeri :                                                                             

rimokatholika                  87 655

prav. vjere                             8 582

1. kath.                     122

izr.                                             3 363

ev.ref.                                     1 267

1. ev.      297

1921

– prije donošenja Vidovdanskog ustava, prije potpisivanja Trianonskog ugovora

U Jugoslavenskom popisu stanovništva od 1921.godine bila su postavljena samo pitanja o maternjem jeziku i vjerospovesti. U obradi ova dva pitanja nisu ukrštena, tako da je grupa srpskohrvatskog jezika ostala neraščlanjena. 

– Popisi 1921. i 1931. godine sprovedeni su i podaci su obradjeni po koncepciji „prisutnog stanovništva“, dok rezultati ostala tri popisa /1948, 1953. i 1961/ daju podatke po koncepciji „stalnog stanovništva“, tj. prema mestu utalnog stanovanja svakog stanovnika, bez obzira gde se u kritičnom momentu popisa zatekao.

PO PRETHODNIM            PO KONAČNIM

broj svih prisutnih stanovnika                   101 709          90 961

pol                         – muški                                   49 024

– ženski                                                  52 685

državljanstvo  – Kraljevine SHS                    71 860

– strano                                                      993

– još neodlučeno                                28 856

vjeroisposvest  – pravoslavna                                          6 835

– rimo katolička                                   89 107

– grčko katolička                                235

– evengelistička                                                  1 047

– muslimanska                                     233

– izraelska                                                 3 883

– druga                                                           351

– bez konfesije                                       18

maternji jezik – srpski ili hrvatski                                 70 737

– slovenski                                                 348

– drugi slavenski                             523

– rumunski                                                   40

– italijanski                                            19

– njemački                                                2 349

– mađarski                                              27 561

– arnautski                                                    24

– drugi                                                           108

1931, Subotica, Kraljevina Jugoslavija

– diktatura uvedena 6.1.1929. kada Kralj uvodi diktaturu, apsolutističku vlast, zabranjuje rad strankama

– popis 1931. daje podatke samo prema vjeroispovesti, iako je u popisnom materijalu bilo postavljeno pitanje o narodnosti. Međutim to je bilo samo formalno predviđeno jer su sve jugoslavenske narodnosti morale biti iskazane kao jedna cjelina, odnosno kao jedina narodnost „jugoslavenska“. Podaci po narodnosti nisu ni objavljivani ni obrađivani.

U popisu stanovništva 1931. godine postavljeno je pitanje o narodnosti, a zadržano je pitanje o maternjem jeziku. Međutim, uputstvima za popis bilo je predviđeno da se Srbi, Hrvati, Slovenci, Makedonci, Crnogorci, kao i nacionalno neopredeljeni muslimani popisuju kao Jugoslaveni po narodnosti, dok su pripadnici drugih narodnosti navodili svoju narodnost.

 

Popis izvršen 31.03.1931.  /  2.9.1931. Oktroirani ustav

 

 

 

                                                                Subotica  

                vjeroispovest

ukupno                                100 058            102 133                        

pravoslavni                            9 993

rimo katolika                       84 268

evangelista                            1 274

muslimana                            235

ostalo                                   4 288

                jezik maternji

srpskohrvatski                  53 835  (Srbi  10 054 + Bunjevci   44 892 + Hrvati  900 = 55 846

ostali slavenski    1 230

mađarski                             41 401

njemački                                2 865

arnautski                                  109

makedonski                            618

 

                         podaci o narodnosti samo su izvedeni

F:57.6135/1938   ( iz 1931.)

Srbi       10 054

Bunjevci   44 892

Hrvati        900

Slovenci      310

Čehoslovaci   365

Rusi          672

Mađari     39 108

Njemci       1 961

Jevreji     3 739

Ostalih       132

=========

102 133

 

                                                                                posle 1945

– PARTIJSKA DRŽAVA

U svim poslijeratnim popisima stanovništva postavljeno je pitanje o narodnosti u duhu Ustavom garantovane  dosledno sprovodjene politike apsolutne ravnopravnosti  slobodnog nacionalnog opredeljenja pripadnika svih narodnosti i nacionalnih grupa koje žive u Jugoslaviji.

S obzirom na subjektivni kriterijum u davanju izjave o narodnosti, pri popisu stanovništva I96I. godine, prilikom revizije popisne gradje, nisu vršene nikakve ispravke, već je u slučaju kada se dati odgovor nije mogao razvrstati, stavljeno „nepoznato“. Ukoliko su građani Jugoslavije naveli neku pokrajinsku pripadnost (Hercegovac, Dalmatinac, Bunjevac i slično) svrstani su u grupu „Jugoslaveni nacionalno neopredeljeni“, 

 

.

 

 

Civilne žrtve među bunjevačkim Hrvatima nakon oslobođenja (1944.-1946.)

Civilne žrtve među bunjevačkim Hrvatima nakon oslobođenja

(1944.-1946.)

publikovano:

RADNI RUKOPIS:

            Uvod

O stradanjima civila u Vojvodini u periodu nakon oslobođenja i ulaska partizanskih i ruskih vojnih jedinica pisano je relativno mnogo[1].  Ogromna većina te literature je na mađarskom jeziku i obrađuje u prvom redu mađarske žrtve. Najčešće je u fokusu bilo pitanje utvrđivanja ukupnog broja žrtava na široj teritoriji, Vojvodine, Bačke ili pojedinih naselja. Tako je i problematika subotičkih žrtava u njima obrađivana u sklopu širih sagledavanja.

U zadnjem periodu sazrijevala je i povoljnija politička i društvena klima koja je nakon pola stoljeća dozvoljavala da se te tamne stranice povijesti istražuju i učine dostupnim široj javnosti. O snaženju takvih političkih stremljenja svjedoče i akti izvršnih vlasti usmjerenih u tom pravcu. Tako je 2001. godine Skupština Autonomne pokrajine Vojvodine formirala Anketni odbor za istraživanje istine o događajima u Vojvodini od 1941. do 1945. kome je za cilj postavljeno stvaranje popisa stradalih.[2] Slično tome, 2009. godine Vlada Republike Srbije donijela je odluku o osnivanju Državne komisije za pronalaženje i obeležavanje svih tajnih grobnica u kojima se nalaze posmrtni ostaci streljanih posle oslobođenja 1944. Kao plod takvih nastojanja su nastale i  rasle baze podataka o stradalim licima.[3]  Posebno se svojim aktivnostima i rezultatima značajnom pokazala Međuakademijska komisija za istraživanje žrtava 1941-1948. koja je formirana na inicijativu mađarskih stranaka iz Vojvodine.[4]   Ona je istodobno plod dobre suradnje dvije države, Srbije i Mađarske koje su odredile u okvirima svojih akademija znanosti posebne timove istraživača da se temeljito bave tom temom[5].  Ova Međuakademijska komisija koje je započela s radom 2011., ima svoj zvaničan sajt, internet prezentaciju[6]. Tamo su navedena ne samo imena žrtava nego i podaci, datum rođenja, zanimanje itd. svih stradalih ljudi, svih nevinih žrtava bez obzira na nacionalnu pripadnost. U toj bazi podataka trenutačno (prosinac 2013.) ima  80 723  lica.

  

stranica sa podacima o žrtvama: http://vojvodinakom1941.org.rs/lt/

F.176.856. General Božidar Maslarić drži govor

S druge strane, neki publicisti, novinari pa i profesionalni povjesničari podlegli su senzacionalizmu i plasirali prenapuhane, netočne ili nedovoljno utemeljene procjene o ukupnom broju stradalih[7].

O žrtvama sa teritorije Subotice postoji i objavljena knjiga Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine[8],  gdje su autori poimence naveli sve žrtve do kojih su došli u svojim istraživanjima, od početka rata do 1945. godine. Pobrojano je ukupno 7032 lica.    

Tema o civilnim žrtvama toga perioda među bunjevačkim Hrvatima je gotovo u potpunosti neistražena[9].  U skupnim podacima autora Jovana Mirkovića[10] o žrtvama u period 1941-1945., za teritoriju Bačke i Baranje navodi se da samo 43 stradala Hrvata i 165 Bunjevaca!

Samo uz otvaranje ove teme uz dalje i dublje istraživačke napore, kako na  pronalaženju , odnosno prikupljanju izvora, na pr. fonda BIA u Arhivu Srbije, ali isto tako i onih usmenih, t.j.  kazivanja srodnika žrtava, a zatim njihovu obradu, može se očekivati napredak i njeno potpunije sagledavanje. Ovaj uradak, samim time što poimenično navodi stradala lica, uz navođenje izvora,  ima za cilj dati potjecaj u tom pravcu bez pretenzija davanja konačnih prosudbi ili ukupnih brojki o žrtvama. O njima će se moći suditi tek u daljoj perspektivi.

            Oslobođenje  

Pobednička vojska paradira, polovina oktobar 1944.

Subotica je oslobođena sedam mjeseci prije kraja rata.  U skladu s razvojem na bojišnici, napredovanjem Crvene armije iz Banata u Bačku,  okupacione snage zajedno sa dijelom činovništva u gradu se od početka listopada 1944. godine pripremaju za evakuiranje i povlačenje.   Jedinice Crvene armije stigle su pred Suboticu 8. listopada u 6 popodne, i zaposele sve prilazne puteve. U jednoj kući, na kraju Malog Bajmoka, Rusi su smjestili svoj štab. Sutradan 9. listopada, do njih su stigli pripadnici subotičkog partizanskog odreda predvođeni komadantom Jovanom Mikićem Spartakom.  Glavnina okupacionih snaga napušta vlakom Suboticu, a partizani i crvenoarmejci kreću da zauzmu upravo glavni kolodvor. O samom činu napada na njega, malu ilustraciju koja baca drugačije svjetlo (na revolucionarno romantičarski pogled koji je dominirao pedesetak godina) , daje svjedočanstvo jednoga od onih sudionika koji su bili u prostorijama kolodvora.[11]

To je bio Geza Varga koji je rođen 13.1.1922. godine. Mati mu je bila Janja[12] Lovaš (r. 1879.). Stanovao je na Radanovcu, broj 85. Po zanimanju je bio željeznički radnik – manevrista. Ne znamo detalje kako je preživljavo ratne godine, ali se može pretpostaviti da ih je proveo u službi na železnici. U trenutcima napada partizanskog odreda na kolodvor Geza je bio na poslu. Kako u postupku svjedoči njegov kolega, nalazio se …u prostoriji Željezničke stanice gde se raspoređuje manevar. U istoj sobi bilo je i mađarskih i nemačkih vojnika. Uveče su partizani napali stanicu i došlo je do žestoke pucnjave. Od nas koji smo bili zabijeni u toj prostoriji, ranjeno je više lica, a nekoliko njih je poginulo. Varga Geza se nalazio neposredno pored mene oko 2. metra udaljen. Video sam kada ga je pogodio jedan metak i kada se srušio. Ne sećam se u koji deo tela je ranjen, ali znak da je ležao u velikoj lokvi krvi i nije davao više nikakve znake života. Borba je trajala još otprilike čitav sat. A tom prilikom sam ranjen i ja. Kasnije su me odveli zajedno sa ostalima, a Geza i još neki leševi su ostali u toj prostoriji, tako da ne znam šta se kasnije s njim desilo. Dodajem još da smo u velikoj gužvi  gazili preko tela Geze, ali više nije dao nikakve znake života. Više ga nisam video.“[13]    Oslobodioci su uspješno zauzeli kolodvor, ali uz poginule i na njihovoj strani, Jovana Mikić Spartaka, Tivadara Felegija i četiri crvenoarmejca.

O pogibiji Jovana Mikića Spartaka. Izvještaj upravitelja Bolnice.

No, već toga dana bilo je žrtava i među civilima.  Tako je na pr. slučajno  pogođena Katica Letić, a bilo je žrtava čak i među bolesnicima iz Bolnice, ubijen je pacijent  koji je toga dana u donjem rublju pobjegao  sa lečenja u živčanom odjelu.[14]

Sa oslobađanjem Subotice završena je samo jedna etapa rata. Sam završetak ratnih sukoba je bio još daleko. I na ovom području ratni pobednici demonstriraće dalje snagu svoga oružja, ali ovoga puta samo na zatečenim civilima.

Nova narodna vlast (Vojna uprava, Komisija za utvrđivanje zločina)

Narodnooslobodilački odbor u Subotici (NOO), kao karakterističan revolucionarni organ narodne vlasti, formiran je još prije promjene vlasti, i djelovao je prvo u ilegali. Već prvoga dana po oslobođenju 11.11.1944. godine u svečanoj vijećnici Gradske kuće održana je njegova sjednica.  Tom prilikom je na mjesto gradonačelnika izabran Lajčo Jaramazović, koji će od 20. listopada  nastaviti da vodi to tijelo ali kao predsjednik NOO Subotica. Ubrzo će ovaj civilni organ vlasti pasti u drugi plan i zadržati samo savjetodavnu ulogu odnosno izvršavati naredbe i uputstva vojnih organa.  Jugoslavensko vojno, političko vodstvo, među kojima i vojvođanski komunisti, sudili su tako da su novi organi vlasti u novoosvojenim, mnogonacionalnim regijama Vojvodine preslabi, zato su predložili uvođenje vojne uprave na teritoriji Bačke, Banata i Baranje (uredbu je vrhovni komandant Josip Broz Tito potpisao 17. oktobra 1944.), što je bez sumnje značilo militarizaciju vlasti…[15] Tako je došlo do formiranja Vojne uprave na teritoriji Banata, Bačke i Baranje,  a koja je ukinuta  27. siječnja 1945. godine, s tim da je naredba stupila na snagu 15. veljače 1945. godine.

Na čelo Vojne uprave je  bio postavljen general-major Ivan Rukavina, koji je direktno bio odgovoran Vrhovnom komandantu, maršalu Titu. Vojna oblast za Bačku i Baranju bila je podeljena na pet komandi područja, jednu je činila teritorija sreza Subotice sa okolnim naseljima. Ona se dijelila na Komande mjesta, Subotice, Bačke Topole i Sente. Sve mjesne oružane straže od tada su nosile naziv Narodne straže i nastavile da djeluju u okvirima Vojne uprave i pod njenom komandom.

Na čelu Komande gradske narodne straže Subotica nalazio se Lajčo Klein.

Tako i u Subotici u ruke Vojne uprave prelazi sva izvršna i sudska vlast.

Sudsko tijelo koje pokrivalo ovu teritoriju bio je Vojni sud vojne oblasti za Vojvodinu J.A., za komandu subotičkog područja.[16] U njegovom vijeću sudili su kapetan Jovan Njaradi ili Mladen Batak, kao predjedavajući te borci  Branko Ostojić i Rade Drakulić dok je sudski isljednik bio Uroš Župunski.

Kao i u drugim evropskim državama, ovdje je, zbog nedela izvršenih u toku rata, javno kolektivno izrečena krivica Nemaca, dok su Mađari u zvaničnim govorima dobili od ovog blažu ocenu (svi Mađari nisu mogli odgovarati za Salašijeva i Hortijeva dela), iako je prvih meseci dominiralo mišljenje o neophodnosti odmazde prema Mađarima, i to u duhu sentence Za sve ćemo vam naplatiti, kao i mišljenje o njihovoj kolektivnoj odgovornosti.[17]

U istoriji Mađara Delvideka najtragičnija su bila bezrazložna pogubljenja izvršena nakon promene imperije, masovna ubistva i  još hladniji dani, nakon kojih nije sledila zvanična istraga nego višedecenijska, politički naređena ćutnja. Istoriografija ovog pitanja je veoma interesantna, jer ono predstavlja tipičan primer za to na koji način jedna vlast eufemizira svoja zlodela.[18]

Cilj odmazde koje je dovela do masovnih komunističkih zločina  bilo je uništavanje svih mogućih i potencijalnih neprijatelja u poslednjoj fazi rata, istiskavanje političkih protivnika iz vlasti, odnosno učvršćivanje novih, slabih državnih organa psihologijom straha.

U tom periodu vršena su pojedinačna i skupna ubojstva i smaknuća, dolazilo je do smrti u koncentracijskim logorima, izgladnjivanja, deportacije, mučenja, odvođenja na prisilni rad i drugih oblika masovnoga fizičkog i psihičkog terora; bilo je progona na etničkoj i vjerskoj osnovi…

Represija uključuje smaknuća, zatvorske kazne, protjerivanja, oduzimanje imovine, zabranu političkog djelovanja i društvenu marginalizaciju razoružanog neprijatelja te političkih protivnika. Imala je nekoliko bitnih uzroka koji se međusobno isprepliću: pobjedu u ratu, izgradnju i obranu države i nacija te socijalističku revoluciju. Drugim riječima, rat je bio glavni uzrok odmazde i osvjete ratnih pobjednika.

Po uvođenju Vojne uprave, na čelu Komande Područja Subotica nalazio se Borislav Štrbački. Zemjenik mu je bio Boško Grujić, komesar Eugen Njaradi. Na čelu Komande mjesta Subotica nalazio se komadant Danilo Kravić, a njegov zemjenik je bio Matija Poljaković dok je komesarsku dužnost obavljao Blaško Stražarković.

Prostorije na našla u tzv. Žutoj kući.  Tamo su na ispitivanje dovodili uhapšena lica.

Paralelno sa učvršćivanjem novih vlasti, odvijao se i proces promjene imovinsko pravne strukture društva, sekvestracije, eksproprijacije, konfiskacije i drugih mjera, kojima je oduzimana nepokretna imovina Njemcima, ratnim zločincima i pobjeglim licima, t.j. svim državnim neprijateljima i ona stavljana pod državnu upravu.

U Subotici u prvim danima nakon oslobođenja, lagano se uspostavlja režim svakodnevnog života. Vlastima su u tom pogledu bila važna pitanja usmjerena na ishranu i snabdijevanje stanovništva.

Ali u to doba dešava se i val još hladnijih dana. On u Subotici traje od ulaska oslobodilaca, a najžešći je od kraja listopada do kraja godine, kada strada najveći broj osumnjičenih civila, ratnih zločinaca. Jedna od lokacija na kojoj su vršene egzekucije, streljanja bila je između senćanskog groblja i bivše Mačkovićeve ciglane.[19] Usmrćene žrtve su polagane u masovne grobnice.

Osumnjičena lica su privođena, odvođena na saslušavanje. Najčešće se to dešavalo u noćnim satima. Nisu sva streljana nakon toga. Lica odvođena u Suboticu ispitivana su i u zgradi tadašnjeg Sreskog suda.

Više dokumenata upućuje i na to da su u mnogim slučajevima preki vojni sudovi tek nakon pogubljenja, na izričito uputstvo iz centra, kreirali presude, koje su upućivale na ratne zločine koje su pogubljeni počinili. Uredbe, zakoni iz tog vremena omogućavali su da je ratnim zločincem, neprijateljem naroda, neko mogao biti proglašen i na osnovu usmene prijave, a predočenje dokaza o tome naročito krajem 1944. se moglo zanemarivati.

Mjesta njihovog sakupljanja bile su i kasarne, konjička i artiljerijska, na Palićkom putu.[20]    Mnogobrojni su slučajevi da su uhapšeni od bolesti preminuli u tim uvjetima. Tako Stipan Pejić r. 1921., bajmočki stanovnik, bivši mađarski vojnik, biva zarobljen, i travnja 1945. je viđen upravo u kasarni, a kada ga je mati htela vidjeti idući put, neki poznati su viknuli da je Pejić Stipan umro.

U Bajmoku je velika racija izvedena 2.11.1944. godine, i u njoj su uhapšeni mnogi sumnjivci, u prvom redu preostali Njemci.[21]

Uhapšene Žedničane (3.11.1944.) zatvarali  su u Bajmočkoj školi. Neki od njih su prošli ispitivanja te se vratili kućama,  a neki ne!

U cilju prikupljanja podataka o zločinima u prethodnom periodu i u Subotici se formira Posebno povjerenstvo.  Za teritorije Bačke  Topole i Sente formirane su posebne mesne komisije. U Subotici je djelovao Odbor mesnog  povereništva za  utvrđivanje zločina okupatora i njegovih  pomagača[22] kao i ekspozitura Anketne komisije pri Komisiji za  utvrđivanje zločina okupatora i  njihovih pomagača u Vojvodini. Kao isljednici koji su obavljali saslušanja javljaju se odvjetnik Filipović Albe, Sever Zvekić, Engler Jovan, dr. Orčić Franjo

Taj Odbor čije je rad intenziviran s uvođenjem Vojne uprave, imao je 8 članova.[23]  Na čelu  mu je bio Vasilije Nikolić kao predsjednik, Ljubinka Zvekić kao član odbora i pomoćnica predsjednika,  Branislav Mirković kao statističar, dr. Vojislav Šimon i Branko Pakaški kao prevodiloci[24] itd. Na drugom zasjedanju Gradskog NOO 14.10.1944.  pod točkom pet, izlagao je sudac Laza Vuković i pročitao oglas koji će se uputiti narodu da prijavi ratne zločince i špijune.

Prijedlog  je prihvaćen jednoglasno.[25] Nakon toga NOO upućuje odbor za ispitivanje ratnih zločinaca, da je isti odbor dužan samo prikupljati material, i dostaviti isti nadležnim vojnim vlastima, odnosno vojnom sudu. Odboru se stavljaju na raspoloženje tri tipkačice.[26]  Oglas se pojavio sa datumom 31.10.1944. godine. U njemu je stajalo: U trenutku kada je Subotica oslobođena i okupator proteran Narodno-oslobodilački odbor grada Subotice u želji da svakog narodnog neprijatelja i ratnog zločinca postigne zaslužena kazna, poziva sva ona lica koja znaju da je izvršen kakav ratni zločin, da ovo prijave pismeno ili usmeno ovom Odboru (gradska kuća I sprat broj 42) ili svom Kvartovnom odboru. Ratnim zločincima smatraju se naročito oni koji su za vreme okupatorske vlasti narod posredno ili neposredno ubijali, zlostavljali i pljačkali, osim toga oni koji su služili okupatoru kao špijuni i došaptači, koji su izdavali narodnu borbu i Narodnooslobodilački pokret i bili u dosluhu sa okupatorima, fašistima i drugim neprijateljima naroda; kao i oni koji skrivaju ratne zločince i pružaju im pomoć da izbegnu zasluženu kaznu; konačno, ratni zločinci su i oni, koje Narodni sudovi i Narodno-oslobodilački odbor grada Subotice proglasi za takve. Dalje je zaprećeno da će biti kažnjeni i svi oni koji imaju  saznanja o zločincima a ne prijave ih, kao i da anonimne prijave neće biti razmatrane, a da će oni koji lažno prijave – biti strogo kažnjeni.

Ivan Tešić se u kasnijim sjednicama javljao kao referent po pitanjima tog odbora, pa je 21. listopada prijedložio se odboru povjeri i saslušavanja svjedoka kao i isleđivanje, ali je odlučeno da se ostane pri dotadašnjem uputstvo, t.j. da to rade vojne vlasti.  Kao problem, na sjednici  24. istog mjeseca on se žali da prijave slabo stižu, do sada jedva oko 20, te ovo pripisuje tome da su mnogi nezadovoljni sa samim konstituisanjem ovog odbora.  Da bi se poboljašalo prikupljanje podataka o učinjenim zločinima, članovi mesnog odbora Komisije za utvrđivanje zločina išli su  od kuće do kuće do kraja siječnja 1945. godine i na taj način upotpunili evidencije.[27]

U postupcima prikupljanja podataka, oštećeni su saslušavani, zapisnički su uzimane njihove izjave, popunjavani su obrasci prijava.  Na osnovu tako prikupljenih smernica, sastavljani su spiskovi  osumnjičeni, koji su zatim privođeni odnosno hapšeni. Slijedilo je njihovo saslušavanje, da bi neki bili puštani kućama a krivci  likvidirani. Pojam zločina je bio vrlo rastegljiv i imao je opravdanja kako u ideloško klasnom tako i nacionalnom pogledu.

Ratnim zločinom se smatrala bilo kakva saradnja sa okupatorima, kolaboracija, služba u državno-političkim formacijama koje su oformljene u ratnom periodu, u organima koji su delovali na teritoriji koji su priključeni drugim državama, u oružanim tijelima…

Prijave su oštećeni podnosili i u 1945. godini. Veliki broj prijavljenih zločinaca je već pre toga bio likvidiran.[28] U obrascu prijave tražili su se podaci o zločincu, žrtvi zločina, gdje je izvršen zločin, vrsti zločina, materijalnoj šteti. Zločinac je, kako stoji u prijavama,  mogao biti izvršilac, saučesnik, naredbodavac, podstrekač, itd.

Da je Komisijama za prikupljanje podataka o zločinima bilo izuzetno teško da dođu do tačnih podataka svedoči nam i cirkular Predsedništva GNOO Vojvodine  od 21.3.1945. u kome se kaže: …događa sa da razni neprijateljski elementi ili pojedinci iz lične mržnje daju netačne podatke o izvesnom događaju ili ličnosti.[29]

Jednu prijavu podneo je i Blaško Rajić, protiv mesara Horvat Stipana, velokog Mađara,  turuliste i sve ostalo, koji ga je terorisao i tukao.[30]

U slučaju proglašenja umrlim Franje Gabrića[31], koji 1960. podine pokreće njegova supruga Roza r.  Pokornik, ona svedočeći o njegovom nestanku navodi: Moj muž Gabrić Franjo  odnešen je od Narodnih vlasti 29 oktobra 1944 godine u Konjičku kasarnu, te se od toga  vremena uopšte više nije javio…[32]. Postupak je sproveden, svjedoci saslušani, na objavljen oglas u Službenom listu FNRJ kojim se pozivaju nestala  lica da se jave Sudu, kao i sva druga lica koja  ma šta zanju o nestalim licima  ili njihovom životu…nije se javio nitko i Franjo je proglašen umrlim. U ovom, kao i mnogim drugim sličnim slučajevima, uočljiv je konspirativni element u egezekucijama, koji je nužno rezultirao nedostatkom komunikacije među tijelima i organima vlasti u pogledu razmijene informacija o pogubljenim licima. Mada u izvorima, fond BIA koji se čuva u arhivu Srbije  i fond 183 koji se nalazi u Arhivu Vojvodine, tragovi o evidentiranja sudbine Gabrić Franje govore da se ona tretirao kao ratni  zločinac i da je zbog osuđen na smrt, o tome nikavih saznanja, a još manje dokumentiranih potvrda nisu imale ni njegova obitelj a ni organi narodnih vlasti. Surova odmazda koja je rezultirala  prolivanjem krvi zločinaca sigurno je imala efekat upravo kakav su nove vlasti očekivale. Obiteljima kojima se u tim još hladnijim danima  bližnji nisu vratili, moralo je biti jasno da su oni odabrani da bi platili cijenu osvete pobijednika prema poraženima, i time na njima ostavili neizbrisive tragove krivnje, nemoći, straha i užasa.  Nedostatak validnih dokumenata o njihovom kažnjavanju streljanjem posljedica je ratnog stanja[33] kojim se pravdalo takvo djelovanje.

Zlodela činjena od ulaska mađarskih trupa, dolazila su na naplatu. Uočljiva je snažna linija obračuna na nacionalnoj i ideološkoj liniji. Kao što su se na najžešćem udaru 1941. našli Srbi, kolonisti, tako u novoj situaciji oni vraćaju dugove i prednjače po broju prijava. Naravno, i kod Bunjevaca Hrvata bilo je primjera da su zdušno prihvatili Mađare kao oslobodioce, pa su se tako  neki, malobrojni, aktivno  uključivali  u njihov okupacioni sustav, čineći razna zlodela, a neki drugi potuno  asimilovali i pomađarivali svoja imena.   Prijave, odmazda, kazne, likvidacije nisu zaobišli ni njih.

            Crtica iz demografije poraća

Komanda vojne oblasti za Bačku i Baranju tražila je od Komande mesta Subotica stanje odnosa slavenskog prema neslavenskom stanovništvu i dobila 23. studenog 1944. Izvještaj o kretanju broja stanovnika, baziran na popisu 1931. i procenjenom stanju nakon oslobođenja.[34] Po tom izvoru iz 23.11.1944. gdje se za potrebe Komande mjesta navodi demografsko stanje subotičke populacije operiše se podacima da je 1931. godine bilo 100 058 stanovnika a da ih je u tom trenutku 90 375. Gubici su najizraženiji kod Jevreja, gdje ih od 3739 ostalo samo 120[35]. Kod Bunjevaca Hrvata se od 44 712 računalo da ih je ostalo 42 780.

            Odmazda (Vea victis)

Novu političku elitu držao je na okupu i osećaj da se napatila za svoju vlast, a taj osećaj nije bio za potcenjivanje, te je ona, kao i svi koji su patili boreći se za novi poredak (ali samo oni), smatrala da ima pravo na odmazdu i da joj pripada nadoknada za podnete žrtve. Pojam  kolaboranta, izdajnika i fašiste nije bio pravni, već kategorija koji je mogao imati bezbroj značenja. Prilikom pozivanja na odgovornost ratnih zločinaca, taj pristup je dobio međunarodnu potporu saveznika[36].”

Od prvih dana nove vlasti, njemačko i mađarsko stanovništvo bilo je izloženo masovnim ubistvima, zlostavljanjima, hapšenjima, silovanjima i pljački. Nakon tog prvog udara odmazde, vlast pazila na to da ona ne postane destabilizirajući činilac. Sam Tito je plasirao  rigidan stav o odmazdi: ona nije bila uperena protiv jednog naroda ili narodnosti, nego protiv svih onih koji su, po filozofiji pobednika, bili kolaboranti i, po njegovoj oceni, predstavljali opasnost za uređenje novog društvenog i političkog sistema.

Odmazdu su definitivno sprovodile jedinice za zaštitu države, odnosno Ozna  (Odeljenje za zaštitu naroda)[37], ali su u njoj učestvovale i regularne partizanske i ruske jedinice.  U ogromnom broju slučajeva riječ je bila o ubistvima bez presude.

U sustavu organiziranja vlasti i rješavanja problema naseljenih za vrijema rata kao i domaćih Njemaca folksdojčera prišlo se formiranju logora te se oni uspostvaaljaju i na području subotičke opštine.  Logor za sekeljske Mađare nalazio se u zgradi Uboškog doma pored gradske bolnice[38]. Njemce koji su se još zatekli u danima nakon oslobođenja  ulogorisali su u Sekiću, ili slali u druge logore po Vojvodini.[39]

            Statistika stradanja

Ako se podaci iz Imenika[40] analiziraju po shemi, dobijaju se rezultati:

Broj žrtava Bunjevaca Hrvata (po Imeniku)

Kao honvedi

u partizanskim jedinicama

na prinudnom radu, logoru

likvidirani od NOVJ

od bombardovanja

ostalo

u Jugoslavenskoj vojsci

od Mađarske vojske, ili drugih okupacionih snaga

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bun.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

27

214

9

385

15

200

2

82

12

33

7

13

1

41

7

57

Svega –  241

– 394

– 215

– 84

– 45

– 20

– 42

– 64

Ukupno  1105 (80 Bunjevaca, 1025 Hrvata)

Broj likvidiranih iznosi 84 dok je po ovom istraživanju on nešto veći i iznosi 117.

            Žrtve

U literaturi o Subotici u Drugome svjetskom ratu i poraću, među istraživačima nema znatnijih razilaženja, ali postoje ozbiljne dvojbe oko broja stradalih i žrtava prema nacionalnoj/etničkoj i ideološkoj/vojnoj pripadnosti, kao i prema mjestu i okolnosti smrti odnosno počinitelju.

U ovome uratku žrtvama se podrazumijevaju samo civili stradali nasilnim putem, likvidirani, streljani i preminuli drugim nasilnim načinima.

Kriterij za određivanje nacionalne pripadnosti je osjetljivo pitanje.  U Hrvate su ubrojani oni koje sam izvor tako navodi ili ako se na drugi način to nepobitno može utvrditi, ali i onda ostaje procenat onih stradalih lica kod kojih to nije moguće sa sigurnošću utvrditi. Čest slučaj je da su u nekim ranijim evidencijama svrstavani u Mađare.

To se vidi na pr. Mate Marjanović, rođen u Subotici 1904., bez podataka o roditeljima, stradao -likvidiran u jesen 1944., koje je nacionalnosti?[41]  Poseban je slučaj kod lica koja su mađarizirala imena, poput liječnika dr. Krmpotić/Kocsándi/ Daniela.[42] On je prekinuo sa liječničkom praksom još 1929. ali se po ulasku mađarskih trupa aktivirao i obavljao funkciju gradskog Iiječnika, odnosno liječnika zatvora u tzv. Žutoj kući.  I protiv njega je bilo podnošenih prijava, tako ga Radoje Blagotić, pukovnik u penziji optužio da je ga je trovao nepoznatom supstancom kada je bio pritvoren[43] a Ilija Šibalić optužuje da predvodio mađarske vojnike koji su opljačkali tvornicu kruha.[44]

Upravo zato, poimenični spisak sa osobnim podacima pomaže da se to pitanje raščisti. Svjedočanstva onih koji su u rodbinskim vezama sa popisanima uz druge nove izvore trebala bi dodatno osvjetliti tu temu.

            Načini stradanja

Formulacije koje se sreću u sudskim izvorima[45], poput odveden iz svoga stana, nestao za vreme ratnih operacije u ovim krajevima,  značile su za ta lica sigurnu smrt.

Pogibije  nakon oslobođenja bile su i od bombardovanja.Tako je 18.1.1945. stradala   Vojnić Zelić rođ. Budimčević Kristina, domaćica, kćer Ivana, r.1860. Subotica, Hrvatica[46]. Sličnu sudbinu imao je i Blaško Nešić, koji je stradao u bombardovanju   Subotice  4.2.1945.[47]

            Ginulo se nesretnim slučajem.Tako je na pr. 10. listopada 1944. nastradala Letić Katica. O tom slučaju saznajemo iz prijave koju Socijalnom odeljenju grada Subotice podnosi njen otac Antun (stanovali su  u Palmotićevoj 86) u cilju dobijanja pomoći.  Dana 10.10.1944. godine prilikom ulaska trupa N.O.V. u Suboticu zajedno sa ruskim partizanskim četama ubili su mi kćerku po imenu Letić Katicu staru 16 godina i to baš kod apoteke Nikolajević na ćošku Zagrebačke ulice, a to iz razloga, što su tamo stajali nemački vojnici, pa se jedan njemački vojnik sakrio iza leđa moje kćerke tako, da ga ruski partizani nisu pogodili, nego moju kćerku.

Pogibija stanovnika Kelebije Staniše Mamužića, koji je prilikom raščišćavanja terena od okupatora 16. listopada 1944. na Kelebiji bio pogođen puščanim metkom, okarakterizirana je isto kao nesretni slučaj.[48]

Bilo je i slučajeva koji nisu do kraja razjašnjeni. Janja Antunović je 7.9.1946. pošla sa grupom hodočasnika u Bačkialjmaš na proslavu Male Gospojine odakle se nije nikada vratila. Saslušani svjedoci 1958. godine, u postupku proglašenja Janje umrlom,  nisu mogi da pojasne detalje oko njenog nestanka.[49]

            Presude

            U Subotici su za ratne zločine sudili Subotičko veće Vojnog suda vojne oblasti za Vojvodinu u periodu Vojne uprave a zatim  subotički Sreski i Okružni sud.

Tako je Ivan Bukvić, umirovljeni policijski komesar osuđen presudom Okružnog sud u Subotici K. 101/1946 od 26.4. 1946. na smrtnu kaznu streljanjem, kao i trajnim gubitkom svih građanskih i političkih prava kao i konfiskacijiom zemlje u površini od 53 jutra…[50]  Streljanje je izvršeno je  2. 8. 1946. godine a sprovedena je i konfiskacija.

Pored njega samo su Ivan Ostrogonac ( u popisu redni br. 59) i Ivan Vuković (red. br. 115) osuđeni sudskim presudama sa smrtnim kaznama, koje su i izvršene.

Primjeri likvidacija

O stradanju Kalora Miljačkog, zemljoradnika iz Žednika, svjedočio je njegov sin Andrija.[51] Dana 4 novembra 1944 godine moga oca Miljački Kalora odveli su uveče dva civila s tim da će se odmah vratiti, međutim moj otac se više nikada nije vratio.[52]

Franjo Kujundžić  …odveden  je  11.11.1946. na nepoznato mjesto i od toga vremena se nije javio…[53]

Ladislav Lipozenčić[54] nestao u vreme ratnih operacija[55]. Istu sudbinu dočekala je i njegova supruga Terezija, r. Sudarević

Rajčić Josip je stradao nakon što je …odveden od strane narodnih vlasti…[56]

Vojnić Tunić Stipan je …odveden iz svoga stana 12 oktobra 1944…[57]

Slučaj Pere Dulića, zemljoradnika iz Pavlovca, funkcionera pokreta rukovodioca Mesnog NO u Tavankutu je specifičan. On je bio uhapšen, nalazio se u zatvoru nakon oslobođenja novembra 1944 godine kao krivac, a tamo je i umro i sahranjen je senćanskom groblju novembra 1944 godine.[58]

            Tabela

Excel 117 imena     TABELA 117

* Bašić Milan Marko je bio u domobranskim jedinicama, no nije poznato da li je i stradao u tom status ili kao civil

** Piuković Beno je bio u domobranskim jedinicama, no nije poznato da li je i stradao u tom status ili kao civil

SKRAĆENICE:

AS – Arhiv Srbije

AV – Arhiv Vojvodine

BIA – Bezbednosno informativna agencija

NOVJ – Narodno-oslobodilačka vojska Jugoslavije

MOF – Mađarske oružane formacije

POAS – Povijesni Arhiv Subotica

 

            O izvorima

Popisa streljanih od strane OZNE nema sačuvanih u našem Arhivu. Kao sekundarni izvori može da posluži sudska građa u slučajevima proglašavanja lica umrlim, no razumljivo je da se nisu naslednici u svim slučajevima stradanja obraćali sudskim organima, nego samo u onim ako je trebalo rješavati imovinska pitanja. Slično je i sa građom koja svjedoči o oduzimanju imovine, konfiskaciji, gdje su i od nestalih (ubijenih) lica sprovodili takav postupak, oduzimali nepokretnosti, te se u nekim slučajevima nalaze podaci o načinu stradanja.

Zaključak

            Viktimologija generalno na ovim prostorima nije disciplina koja ima dobar status ni u naučnoj ni u široj javnosti. Ni stanje u Subotici, koja se dosadašnjim postignućima[59] ipak izdvaja,  nije idealno. U ovom uratku se po prvi put od svih nasilno stradalih civila nakon oslobođenja mogu sagledati podaci o onima koji su hrvatske nacionalnosti. Time se pokušalo doći do specifičnog uvida u postupanje novih vlasti, koje u svojem obračunu sa narodnim neprijateljima u Subotici, oštricu okreće u prvom redu prema Njemcima i Mađarima, pa tek nakon toga i svima ostalim. U tim postupanjima ideološko-klasni fokus je dominirao, no ni nacionalni nije bio zanemarljiv. U suradnji sa prijavljivačima, kažnjeno je smrću 117 lica[60] hrvatske nacionalnosti. Od toga broja samo je troje bilo osuđeno sudskim presudama. Za sve ostale dovoljno je bilo to što su optuženi.

PDF FORMAT PREDAVANJA: CIVILNE ZRTVE BUNJEVACKIH HRVATA

Bilješke:

[1] Vidi: http://hu.wikipedia.org/wiki/Délvidéki_vérengzések (sa sajta skinuto 9.12.2013.) Illés Sándor, Sirató, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1977.; Cseres Tibor, Vérbosszú Bácskában, Magvető Kiadó, 1991.; Matuska Márton, A megtorlás napjai, Forum, Novi Sad, 1991.; Ötvenezer magyar vértanú, tudósítás a jugoszláviai magyar Holocaustról, 1944-1992, Nyárády István kiadása, 1992.; Mojzes Antal, Halottak napja Bajmokon, 1994.; Forró Lajos, Jelöletlen tömegsírok Magyarkanizsán, Martonoson Adorjánon, Szeged, 1995.; II. bővített kiadás: Hálózat a Szabad Információért Alapítvány, Szeged, 2007.; Szloboda János,  Zentán történt ’44-ben, Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, Újvidék, 1997.; Cirkl Zsuzsa – Fuderer László: Bácskai golgota – a vallásüldözés áldozatai, Logos Grafikai Műhely, Tóthfalu, 1998.; Teleki Júlia, Keresem az apám sírját , Logos Grafikai Műhely, Tóthfalu, 1999.; Papp Imre,  Ez a mi kálváriánk, Újvidék, 1999.; Mészáros Sándor, Holttá nyilvánítva – Délvidéki magyar fátum 1944-45. I-II, Hatodik Síp Alapítvány, 1995-2000.; Stéphane Courtois,  A kommunizmus fekete könyve, Nagyvilág, 2001.; Ádám István-Csorba Béla-Matuska Márton-Ternovácz István: A temerini razzia , 2001.; Balla Ferenc – Balla István, Bezdán története, 3. kötet. 2001.; A. Sajti Enikő, Impériumváltások, revízió és kisebbség: magyarok a Délvidéken 1918-1947, Napvilág Kiadó, 2004.; Matuska Márton, Hová tűntek Zsablyáról a magyarok?,VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin, 2004.; Földönfutók, hontalanok. Menekülés Bácskából 1944/45, Keskenyúton Alapítvány kiadója, Budapest, 2013. Pored toga vidi: Impériumváltás a Vajdaságban 1944. Promena imperije u Vojvodini 1944, (ur. Karol Biernacki, István Fodor), Szeged-Zenta, 2010; Forró Lajos – Molnár Tibor, Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében, Szeged–Zenta.  (A titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3.), 2013; A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor,  A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén (1945–1955) = Konsolidacija Titovog režima na Potisju (1945–1955). Zenta–Szeged. (A titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4.), 2013

[2] http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1346/11_na_putu_istine.pdf . Tibor Pal, Na putu istine. O radu pokrajinskog Anketnog odbora za utvrđivanje istine o događajima u period od 1941. do 1948. godine.; http://maticarproslosti.files.wordpress.com/2013/01/11711-mirkovic.pdf. Jovan Mirković,

Žrtve Vojvodine u Drugome svetskom ratu prema do sada obrađenim podacima Anketnog odbora Skupštine Automne pokrajine Vojvodine

[3] Jovan Mirković, Žrtve Vojvodine u Drugome svetskom ratu prema do sada obrađenim podacima  Anketnog odbora

Skupštine Automne pokrajine Vojvodine . http://maticarproslosti.files.wordpress.com/2013/01/11711-mirkovic.pdf; http://www.komisija1944.mpravde.gov.rs/lt/articles/o-nama/

[4] Autor ovoga teksta jedan je arhivista uključenih kao sradnici u taj projekat. http://vojvodinakom1941.org.rs/lt/articles/o-nama/saradnici/

[5] http://keskenyut.hu/news/489/20101215szerbjelnts.pdf

[6] http://vojvodinakom1941.org.rs/lt/

[7] Mađarski publicista Tibor Čereš objavio je 1991. u Budimpešti knjigu o stradanju mađarskog življa nakon oslobođenja Vojvodine, u kojoj je plasiran višestruko uvećan zbir stradalih Mađara u Vojvodini (40.000), kao i neutemeljene pretpostavke o broju stradalih Mađara u pojedinim naseljima (Čurug: 3.000, Žabalj: 2.000, iako je u ova dva naselja živeo manji broj Mađara od navodnog broja stradalih; Subotica: 7.000, Novi Sad: 10.000). http://www.fpi.rs/blog/politicke-istorijske-kontroverze-deklaracije/

[8] Mirko Grlica, dr. Antal Hegediš. Milan Dubajić, Lazar Merković, Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica, 2000.

[9] Povodom toga dr. sc. Zvonimir Šeparović je izjavio: “S tim u svezi naša su iskustva gotovo  nepostojeća. Do sada nismo imali ni jedno pisano istraživanje o žrtvama među  vojvođanskim Hrvatima. Neka i ovaj naš razgovor bude poticaj da nam se jave preživjeli ili oni koji imaju saznanja o zločinima, bilo u vlastitoj obitelji ili općenito na prostoru Vojvodine.” Hrvatske novine br. 4, 12 studeni 2013, Intervju:  dr. sc. Zvonimir Šeparović, predsjednik Hrvatskog  žrtvoslovnog društva, str. 12

[10] Jovan Mirković, Žrtve Vojvodine u Drugome svetskom ratu prema do sada obrađenim podacima Anketnog odbora Skupštine Automne pokrajine Vojvodine, str. 229. http://maticarproslosti.files.wordpress.com/2013/01/11711-mirkovic.pdf

[11] Riječ je o postupku sudskog proglašavanja umrlim Geze Varga, radnika na željeznici. POAS, F:278 R.

[12] Njeno ime se u nekim spisima javlja i kao Agneza.

[13] POAS, F:278 R. Vanparnični postupak je išao svojim tokom, objavljen je oglas u Službenom listu FNRJ br 27, od  26.6.1957. godine, a rješenje o proglašenju umrilm donešeno je listopada iste godine.

[14] Riječ je o Lovasi Nesto Luki rođenom 1899.

[15] Enikő A. Sajti, Partizanska odmazda protiv Mađara u Vojvodini: rezultati i upitnici istoriografije, Impériumváltás a Vajdaságban 1944. Promena imperije u Vojvodini 1944, (ur. Karol Biernacki, István Fodor), Szeged-Zenta, 2010, str. 36.

[16] Vojni sud je nastavio da djeluje i nakon ukidanja vojne uprave po Uredbi o Vojnim sudovima iz 1945.

[17] http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1423/05_jugoslavija_za_vreme_tita.pdf, str. 247

[18] http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1423/05_jugoslavija_za_vreme_tita.pdf, str. 249

[19] Na tom mestu je 1994. postavljen spomenik Ptica slomljenih krila  u znak sjećanja na pogubljene civile. Spomenik je studenog 2013. ukraden.

[20] Takav put je imao i poput Sama Martina koji je tamo proveo 3 tjedna a zatim nestao, odnosno likvidiran. POAS, F:278. R. 979/1958.

[21] Ogromna većina muškaraca dijelom praćena svojim obiteljima izbjegla je i povukla se prema zapadu, tako da su oslobodioci zatekli pretežno samo starce, žene i djecu.

[22] Komisija za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini (u daljem tekstu Komisija) osnovana je na sednici GNOOV-a održanoj 10-13.03.1944. godine i pripadala je resoru prosvete i propagande unutar GNOOV-a. Pravilnik o radu je donet 6.05.1944. godine. Prezidijum Narodne skupškine FNRJ je 14.04. godine doneo Ukaz o ukidanju Državne komisije za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača. Shodno tome prestala je sa radom i Komisija za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini. Komisija je imala zadatak da sakuplja podatke o zločinima, ubistvima, paležima, pljačkama, silovanju; o odvedenima u logore i zatvore; vodila je spiskove o licima odgovornim za krivična dela, o njihovom zvanju u vojsci ili u civilnoj službi, bili oni Njemci, Mađari, Hrvati, Srbi ili pripadnici drugih naroda. Prema prikupljenim podacima utvrđene su vrste zločina.

[23] POAS, F:166. 25 i 26.

[24] Oni su imali zadaću da prevode listove koji su izlazili za vrijeme okupacije.

[25] POAS, F:68.1. Zapisnik.

[26] Isto. Oglas Poziv javnosti da pismeno ili usmeno  prijavi svakog narodnog neprijatelja i ratnog zločinca    je 31.10. 1944. zaista i objavljen. POAS, F:18.453.

[27] POAS, F:18.478. Objavljen je Oglas kojim se obaveštava javnost  da su naši organi za prikupljanje prijava idući od kuće do kuće završili svoj rad. Naknadne prijave primaju se u Gradskoj kući…

[28] POAS, F:176. 19. 1004. Prijavu protiv Kaločai Galfi Jožefa, mesara sa poslednjim prebivalištem u Čavolju, podneta je juna 1945, a lice je bilo likvidirano već 29.10.1944. Slično je bilo i sa policijskim detektivom Stantić Josipom, koji je likvidiran krajem 1944, a prijava protiv njega se podnosi 14.2.1945. godine.

[29] POAS, F:483. II 32/1945

[30] POAS, F:176.19. 889

[31] POAS, F:278. R. 838/1960.

[32] isto

[33] Formulacije koje se javljaju u dokumentima:  nestao u završnim operacijama,

[34] F:166. II 65/1944. Trebalo je oduzeti broj poginulih i nestalih za vreme okupacije

[35] POAS; F:166. 19. II 65/1944

[36] http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1423/05_jugoslavija_za_vreme_tita.pdf, str. 249

[37] OZNA je osnovana još rujna 1943. godine, i to u okviru Vrhovne komande. Njen cilj je bio stvaranje obavještajne mreže za otkrivanje špijuna i petokolonaša. Vodio ju je Aleksandar Ranković. Ova organizacija je bila prethodnica UDB-e.

[38] POAS, F:166.26.3 1a. Preko puta Bolnice u bivšem Uboškom domu  nalazio se Logor za doseljene sekeljske Mađare.

[39] Vidi: Stevan Mačković, Logor za Nemce u Sekiću, Istina, na primeru Sekića, Die wahrheit am beispil von Sekitsch, Az igazság Szikics példáján, Novi Sad 2007, str. 53-132.

[40] Mirko Grlica, dr. Antal Hegediš. Milan Dubajić, Lazar Merković, Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica, 2000.

[41] Njegovo ime navodi se u literaturi: Dr. Bogner István és Sinkovics Ferenc, Memento 1944-1994, Subotica 2003, str. 37; Mészáros Sándor, Holttá nyilvánítva, Budapest 1995, str. 46; odnosno na sajtu http://vojvodinakom1941.org.rs/lt/okrug/01/80438/7927.htm

[42] Njegovo se ime našlo na iskazu liječnika koji su napustili grad zajedno s mađarskom vojskom. Nabrojani su još: dr. Deker Nadrija, dr. Revfy Lajoš, dr. Balog Pavle, dr. Fekete Laslo, dr. Šinković Maćaš, dr. Kostolanji Arpad. POAS, F:166.27.12

[43] POAS, F:176.19.1039

[44] POAS, F:176.19.941

[45] U slučajevima proglašavanja lica umrlim, stranke su se obraćale radi pokretanja postupka, saslušavani su svjedoci, donošena je odluka.  Okoštale birokratske fraze odveden iz svoga stana, nestao za vreme ratnih operacije u ovim krajevima,    su bile uobičajene.

[46] POAS, Arhiv Jugoslavije , F:179.619. 65. 1.

[47] POAS, Arhiv Jugoslavije , F:179.622. 111. 1. On je rođen 1903, radnik po zanimanju-

[48] POAS, F:166. 19. II 9/1944

[49] POAS, F:278 R. 228/1958

[50] POAS, F:278. Vp. 2994/1946

[51] POAS, F:278. R. 245/1955. Sin je poveo postupak za proglašenje umrlim oca.

[52] isto

[53] POAS, F:278 R. 1145/1954

[54] Ladislav Lipzenčić (Subotica 5.07.1895. – Subotica, studeni 1944.) Iz imućne bunjevačke porodice. Studirao pravo u Budimpešti i Minhenu. Godine 1927. položio odvjetnički ispit, a od  1928. radio kao odvjetnik. Predsjednik subotičkog Rotari kluba 1939-1940. Slledbenik vladajućeg režima. Postao poslijednji gradonačelnik u periodu Kraljevine Jugoslavije. Stradao po dolasku komunista. Na funkciji predsejdnika opštine: 25.06.1939. – 12.04.1941.

[55] POAS, Službeni list Vojvodine, 1947, br. 8. str. 45; F:278 Vp. 336/1947

[56] POAS, F:278. Vp. 174/1947.

[57] POAS, F:278. Vp. 586/1947

[58] POAS, F:278. R. 116/1950, Službeni list Vojvodine, 1950, br. 12/1, str. 5.

[59] U prvom redu misli se na Imenik, ali i drugu literature gdje se poimence navode žrtve.

[60] To je rezultat na osnovu dosadašnjih saznanja i uvida u pristupačne izvore. Buduća istraživanja i prikupljanje drugih pa i usmenih izvora mogu da promijene tu brojku.

 

Broj žrtava Bunjevaca Hrvata (po Imeniku*)

Kao honvedi

U partizanskim jedinicama

Na prinudnom radu, logoru

Likvidirani od NOVJ

Od bombardovanja

ostalo

U Jugoslavenskoj vojsci

Od Mađarske vojske, ili drugih okupacionih snaga

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

Bun.

Hrvata

Bunj.

Hrvata

27

214

9

385

15

200

2

82

12

33

7

13

1

41

7

57

Svega –  241

– 394

– 215

– 84

– 45

– 20

– 42

– 64

Ukupno  1105 (80 Bunjevaca, 1025 Hrvata)

 

 

Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice

Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice

Gradski kulturni savetnik dr Matija Evetovic, koji je bio na čelu Kulturno-socijalnog odeljenja Senata,predložio je 10.X 1933. Gradskom senatu da se na svečan način proslavi i obeleži 15 godina od oslobađanja Subotice,programom od 10.do 13.XI.Predlog je prihvaćen i gradska vlast je pristupila organizacionim pripremama.U tom cilju je 31. X, u gradskoj kući održana konferencija predstavnika uprave grada, kulturnih institucija i udruženja i društava iz Subotice, u cilju  sastavljanja programa proslave. U ime grada je bio prisutan dr Matija  Evetović, zatim Voja Stefanović kao direktor Muške gimnazije, Josip Putnik, direktor Trgovačke akdemije, Aleksandar Mikić i Radomir Vujić, školski nadzornici, Nenad Rajić, direktor „Kolevke“ te predstavnici  kulturnih društava i novinari. Posle debate usaglašen je i usvojen  predlog programa proslave. Predviđeno je da traje tri dana,10,12 i 13. XI. Gradski senat je posle stavljanja na uvid javnosti, tog  programa,i doneo odluku o njegovom usvajanju. Predviđeno je da proslava otpočne 10.XI. svečanom sednicom bivših članova Narodnog veća Srba i  Bunjevaca ( dalje NVSiB), Narodne garde i deset omladinaca koji su  postavili hrvatsku zastavu na toranj gradske kuće. Za 12. je predviđen  pozorišni matine za školsku omladinu i povorka sa bakljadom od varoške kuće do zgrada Divizije, a za 13. svečana sednica Senata, službe u gradskim bogomoljama svih veroispovesti, defile vojske, udruženja i građana, slava 34. pešadijskog puka, predstava nacionalnog sadržaja u  pozorištu uz učešće Sokolskog društva i Udruženja Istarskih emigranata  Pozivi za prisustvovanje će biti upućeni počasnim građanima Subotice, vojnim vlastima i subotičkim društvima i udruženjima.

13.11. postaje LOKALNI NARODNI PRAZNIK

Program je i realizovan u skladu sa takvim planom.Tako je 10. novembra u 10 časova otpočeo sa otvaranjem svečane sednice u velikoj  većnici za bivše članove NVSiB, formiranog tog dana 1918.
godine,Narodne garde i deset bunjevačkih omladinaca koji su postavili  hrvatsku zastavu na gradsku kuću.Svirana je državna himna, govorio je  Blaško Rajić, bivši potpredsednik NVBiS, i Suvajdžić Nikola , član  Narodne garde. Dana 12.XI održan je u Gradskom pozorištu matine uz  govor „Oslobođenje i naš zadatak“ direktora Muške gimnazije i predstavu  „Oslobođenje“ Sokolskog društva. O istarskoj tragediji govorio je Ivo Turato, učitelj, a u večernjim satima je bila svečana povorka i  bakljada. Sledećeg dana,13.,program je počeo svečanom sednicom  Senata, uz govor gradonačelnika ing.Ivandekić Ivana.Tada je upućen i telegram Njegovom Veličanstvu Kralju Aleksandru I, i podeljene su posebne diplome počasnim građanima,zaslužnim oficirima srpske vojske, Anti Živuloviću i Mihajlu Brodiju, koji su prvi ušli sa oslobodilačkom vojskom u grad 1918, i drugima.U 9 časova je obavljeno  blagodarenje u pravoslavnoj i ostalim crkvama, uz učešće pevačkog društva „Graničar“, horova „Cecilije“ i „Nevena“. Nakon toga je obeležena slava 34. puka.Poslepodne je održana svečana akademija u  Gradskom pozorištu sa govorima dr Matije Evetovića, Matije Išpanovića i  dr Skaljer Lovre, te spletom narodnim pesama i igara, a završena je  sveslovenskom himnom u izvođenju Sokolske muzike.
Tog dana bile su zatvorene sve radnje u gradu. Gradska kuća je bila posebno osvetljenja, a istaknuti su i incijali Kralja i Kraljice sastavljeni od niza svetiljki. Interesovanje građana je bilo veliko u čitavom toku proslave,pa u skladu sa tim i posećenost svih manifestacija, od strane publike.

Vojna parada u ulici Kralja Aleksandra (Korzo)

No, bilo je i zamerki, a jedna grupa javnih ličnosti, odbornika Gradskog predstavništva, je čak i uputila interpelaciju gradonačelniku.Oni su postavili pitanje:Zbog čega se u toku cele
proslave nastojalo da se 10. novembar obeleži kao dan oslobođenja, kad ni demonstarcije bunjevačko-srpskih omladinaca nisu imale revolucionarni karakter a ni NVBiS nije proglasilo tada otcepljenje od Austro-ugarske imperije?“. Dalje zameraju što se u govoru na proslavi  naročito podvalčilo da se 10.XI 1918. na gradskoj kući zalepršala samo  hrvatska zastava, kada se tamo već sutradan našla i srpska trobojka. Postavljaju pitanje gradonačelniku ,smatra li on da Subotica  oslobođena 10. a ne 13.XI , a da je to srpska vojska samo sankcionisala, kako su to u svojim govorima istakli Blaško Rajić i Matija Išpanović. Zameraju i na govoru Blaška Rajića u kome je istakao  da se Bunjevci još imaju opredeljivati, te na nedovoljno ukazivanje  počasti istaknutim gostima.Kao podnosioci tog dopisa se javljaju Mijo  Mandić, Antun Vidaković, dr Radivoj Miladinović, dr Stipan  Matijević, Lazar Matijević i drugi odbornici. Već 4.XII gradonačelnik  je dao odgovor toj grupi. Iznosi da je program bio sastavljen na široj  bazi od običnog godišnjeg obeležavanja oslobođenja, a uz učešće šireg  kruga javnih radnika i grada u celini. Jasno je po samom programu da je  težište bilo na 13.XI kada je srpska vojska ušla i oslobodila  Suboticu.“Dana 10.XI započeta je proslava zbog toga što je toga dana  navrešeno 15 godina od osnivanja NVSiB.Istaknuće hrvatske zastave od  strane bunjevačko srpske omladine tog dana, samo je jedan događaj koji  zaslužuje pažnju da se istakne, jer do toga dana nije se nikada vila
slovenska zastava“. Dalje ukazuje da niko nije rekao da je bila istaknuta samo hrvatska zastava, pošto je rečeno da je već sutradan bila postavljena i srpska. Naglašava da su svi događaji pre 13.XI 1918.  bili samo propremni radovi i akcije vredne hvale i spomena a samo delo  oslobođenja je usledilo dolaskom srpske vojske.

O opredeljivanju  Bunjevaca iznosi da su oni koji su glasali na poslednjim poslaničkim  izborima dokazali da su za državnu celovitost i narodno jedinstvo. O  svečanom dočeku gostiju kaže da je zbog tehničkih poteškoća i štednje  otkazan, no da je on lično sa ing. Kostom Petrovićom dočekivao goste. Tim odgovorom stavljena je tačka na primedbe nekih krugova  subotičke javnosti.

A grad će i u daljem periodu nastaviti da slavi  oslobođenje programima od 10. do 13. novembra.

1938.

 

Program proslave

 

U Subotici, septembra 1994.                                Stevan Mačković

IZLOŽBA: SUBOTIČKE GRADSKE KUĆE

1751 – 1828 – 1910
изложба
СУБОТИЧКЕ ГРАДСКЕ КУЋЕ
izložba
SUBOTIČKE GRADSKE KUĆE
SZABADKAI VÁROSHÁZÁK
kiállítás
Суботица – Subotica – Szabadka
2010.

УВОД
Протекло је сто година од када је подигнута садашња Градска кућа, мада је њено свечано отварање уследило читаве две године касније – 1912, пошто је толико времена још требало за унутрашње радове на украшавању и дотеривању.
Сматрали смо да један век њеног постојања завређује да буде обележен изложбом састављеном претежно од архивске грађе, која би истовремено подсетила и на претходне две Градске куће, прву саграђену 1751. и другу из 1828. године. Неки догађаји из прошлости остављају дубоке трагове који затим усмеравају и воде токове збивања у потоњим годинама и вековима, постајући историјским каменима темељцима. Један од таквих је без сумње био и онај из 1743. године, када је Суботица изашла из оквира војне управе, стичући цивилни статус слободне камералне варошице па тиме и кренула путем убрзаног раста и развоја. Управо у томе процесу лежи и семе, корен потребе за настајањем прве Градске куће где би била смештена управа и администрација града. И сам одабир локације те подизање те прве – скромне и малене Градске куће, исто тако је дефинисало и одредило урбанистички епицентар Суботице, где су једна за другом ницале, друга – барокна и мало већа, те затим садашња – и данас монументална зграда Градске куће. Литература о садашњој градској кући доста је богата. Oна је обрађивана са архитектонског, уметничког, историјског аспекта. Огромна већина извора на којима је настала чува се у нашем Архиву. Управо због тога, циљ нам је да овом изложбом прикажемо барем део докумената који сведоче о пројектовању, изградњи и животу градских кућа. Торањ данашње Градске куће је давно већ постао симболом нашега града. Изложба са сличном тематиком била је постављена од стране Историјског архива и пре 34 године. Тада се састојала од оригиналних докумената и фотографија, пратио ју је каталог. Саме изложбе су за Архиве увек на неки начин двосекли мач. Оне су прилика да шира јавност стекне непосредни увид у богаство писане баштине која се чува у њима. Истовремено, извадити ту – махом највреднију грађу из депоа, припремити је и приредити за излагање, увек је повезано са ризицима њеног техничког оштећивања или уништавања. Управо због тога, овом приликом у постављању изложбе одлучили смо се да само њен мањи део буде састављен од оргинала а већи део да чине дигиталне копије настале скенирањем одабране грађе. Тиме смо је заштитили, а сматрамо да нисмо ни умањили њену визуалну, илустративну и документарну вредност. Надамо се да ће и посетиоци изложбе делити такво мишљење.
У Суботици, 10. август. 2010.                           директор Историјског архива Суботица, Стеван Мачковић

UVOD
Proteklo je sto godina od kada je podignuta sadašnja Gradska kuća, premda je njeno svečano otvorenje uslijedilo dvije godine kasnije – 1912. budući da je toliko vremena još bilo potrebno za unutarnje radove, ukrašavanje i dotjerivanje. Mišljenja
smo kako stoljeće njezina postojanja treba biti obilježeno – izložbom, koja bi istodobno podsjetila i na dvije prethodne gradske kuće, prvu sagrađenu 1751. i drugu iz 1828. godine. Ima događaja iz prošlosti koji ostavljaju duboke tragove, određujući, pače
usmjeravajući, mnoga zbivanja tijekom kasnijih razdoblja, pa i stoljeća. Jedna od tih prekretnih točaka, je nedvojbeno, ona iz 1743. godine, kada Subotica izlazi iz okvira vojne uprave, stječući civilni status, status slobodne komorske varoši, pošavši putem ubrzanog rasta i razvoja. Upravo je iz toga procesa izniknula potrebe za gradnjom prve Gradske kuće gdje bi se smjestili gradsko čelništvo, uprava i administracija. Odabir, a kasnije i podizanje te prve, skromne, moglo bi se reći i malene Gradske kuće, odredilo je zapravo urbanističko središte Subotice, gdje će kasnije izniknuti, ona druga, malo veća, barokna, a zatim i današnja, po svemu monumentalna zgrada Gradske kuće. Literatura o nastanku postojeće Gradske kući, uistinu je bogata. Njome je obrađena s povijesnog, arhitektonskog i umjetničkog aspekta, a pretežiti dio izvora o njezinu nastanku čuva se u našem Arhivu. Upravo iz tih razloga, opredijelili smo se, ovom izložbom prikazati barem dio tih dokumenata koji svjedoče o projektiranju, izgradnji i trajanju subotičkih Gradskih kuća, napose put što je vodio prema tornju današnje Gradske kuće – a on od vremena nastanka, u svijesti ljudi, traje i kao simbol našega grada. Prije 34 godine Historijski arhiv je priredio izložbu slične tematike, kada su prikazani mnogi originalni dokumenti i fotografije, što je bilo propraćeno katalogom. Glede toga, dužan sam podsjetiti, kako je priređivanje ovakvih izložbi, zapravo, dvosjekli mač. Kolikogod nam je do njih stalo, jer su prigoda da i šira javnost stekne uvid u dio bogatstva pisane baštine koju čuvamo – istodobno, svako posezanje za možda najvrjednijim gradivom iz depoa, njegovo pripremanje i prilagodba uvjetima javnog izlaganja i izložbi, uvijek je skopčana s rizicima njegova oštećivanja. Upravo iz tih razloga odlučili smo se za digitalni preslik što je nastao skeniranjem odabranog gradiva. Time smo ga zaštitili, a vjerujemo kako nismo umanjili njegovu vizualnu, ilustrativnu i dokumentarnu vrijednost.
Nadamo se da će i posjetitelji izložbe podijeliti sa nama ovo stajalište.

Subotica, 10. kolovoza 2010.                 Stevan Mačković, ravnatelj Historijskog arhiva Subotica

BEVEZETŐ
Száz éve épült fel a ma is álló Városháza, noha az ünnepélyes megnyitóig, 1912-ig, teljes két év telt el, ugyanis eddig tartottak a belső munkálatok és a díszítések kidolgozása. Úgy véltük, e kiállítással méltóképpen megemlékezünk évszázados fennállásáról. Kiállításunk egyben az előző két Városházának is emléket állít: az elsőnek, amelyet 1751-ben, és a másodiknak, amelyet 1828-ban építettek. A múlt egyes történései igen mély nyomokat hagynak maguk után, amelyek aztán irányt adnak a további történéseknek, az őket követő években és évszázadokban. Kétségtelenül ilyen esemény volt, amikor Szabadka 1743-ban mezővárosi rangot nyert el, és elhagyta a katonai közigazgatást, majd elindult a gyors fejlődés útján. Ebből következett, és ez az oka az első Városháza felépítésének, amelyben a város igazgatása és ügyvitele kapott helyet. Az első Városháza helyének kiválasztása és felépítése Szabadka építészeti epicentrumát is meghatározta, ahol egymás után nőtt ki a második, valamivel nagyobb, barokk stílusú, majd utána a mai, monumentális Városháza. A ma álló Városházáról viszonylag gazdag a szakirodalom. Vizsgálták már építészeti, művészettörténeti és történelmi szempontból. A felhasznált források óriási többségét Levéltárunkban őrizzük. Éppen ezért, ezzel a kiállítással az volt a célunk, hogy tervezéséről, építéséről és a működéséről tanúskodó iratok legalább egy részét bemutassuk. A Városháza tornya már rég a városunk jelképe lett. Hasonló kiállítást már rendezett a Levéltár 34 éve. Akkoriban eredeti dokumentumokat és fényképeket állítottak ki, és katalógust is készítettek. Egy kiállítás megszervezése azonban kétélű kard a levéltári iratok szempontjából. Egyrészt lehetőség, hogy a tágabb közönség meglássa, milyen gazdag iratanyagot őriznek a levéltárak. Ugyanakkor a levéltári raktárak legértékesebb darabjainak kivétele, előkészítése és kiállítása magában hordozza a sérülés és megsemmisülés veszélyét. Éppen ezért, ez alkalommal úgy döntöttünk, hogy kiállításunknak csak egy kisebb része álljon eredeti darabokból, a kiállított anyag zömét pedig a válogatott iratok szkennelésével készült digitális képek alkotják. Ily módon úgy őriztük meg őket, hogy közben nem csökkent vizuális és dokumentációs értékük.
Reméljük, hogy látogatóink egyetértenek velünk.

Szabadka, 2010. 08. 10.                            A Történelmi Levéltár Igazgatója, Stevan Mačković

KATALOG IZLOŽBE U PDF FORMATU: katalog izlobe Gradske kuce

O počecima Dužijance i Katoličkog divojačkog društva

O počecima Dužijance i Katoličkog divojačkog društva / objavljeno: Revija Dužijanca, br. 1, Subotica 2014, str. 96-97.

Kakva je bila Szabatka (Subotica)  u doba kada se (1911.) počinje javno  proslavljati Dužijanca?  Vlada prividna društvena stabilnost, bilježi se vrhunac u arhitektonskom ali i društvenom pogledu. Podignuta je monumentalna Gradska kuća (1910.) u stilu mađarske secesije,  poletio je zrakoplovom  Ivan Sarić, sa radom je otpočeo  prvi stalni kino.  Na čelu grada je dr. Bíró Károly. Godine 1910. unutrašnji deo grada ima 622 hektara, 250 ulica i 14 trgova. U osam gradskih kvartova (krugova) i Šandoru živjelo je 1910. godine 46 762 osoba, dok ih je na široj teritoriji grada bilo 46 470 što je činilo ukupno  93 232.  Ogromna većina od njih, oko 80% živjela je pretežito od poljoprivrede. Indirektnim putem dolazimo do podataka da su najbrojniji bili Mađari –  54 626, a odmah zatim Bunjevaci  – 33 208, dok je  Srba bilo 3 371. Secesijska Subotica bila je grad mladih. Samo četrvtina stanovništva bila je 1910. godine starija od 40 godina, a mladi do 20 godina činili su gotovo polovinu stanovništva.  

Katoličko divojačko društvo  je bila prva ženska laička udruga kod subotičkih Bunjevaca.  Time je, u širem socijalnom kontekstu do tada pomalo zapostavljena  bunjevačka ženska mladež dobila jasne okvire u kojima je mogla djelovati. A oni su bili jasno omeđeni i naznačeni i u samome nazivu gdje na prvom mjestu stoji – katoličko.  Poticaji,  pomoć  za njegov osnutak došli su  upravo od strane već tada društveno vrlo angažiranog župnika župe sv. Roka Blaška Rajića. Njemu su 1911. godine na potrebu za takvom udrugom ukazale dvije mlade Bunjevke – Justika Skenderović Lešina i Đula Kujundžić. U to doba nije bilo pristojnih mjesta za okupljanje bunjevačkih divojaka,  koje nisu mogle da se tako lako uključe u kulturna i druga društva sa jasnim mađarskim obilježjima.  Naišavši na razumijevanje župnika, put za formalnu registraciju je bio otvoren. Osnivačka skupština uz nazočnost 156 članica održana  je 1912. godine i društvo je primljeno kao samostalna udruga u Zemaljski savez katoličkih djevojaka (Katolikus Leányok Országos Szövetsége) u Budimpešti. Prva predsjednica postala je Justika Skenderović-Lešina.  U Pravilima donešenim iduće godine cilj je Društva obrazovanje i odgoj djevojaka u kršćanskom duhu, prosvjećivanje ženske omladine poučnim predavanjima i predstavama, gajenje ljubavi među omladinom za narodnu nošnju i običaje, i sl. Upravo na tom planu, njegovanja bunjevačkih običaja i tradicije, Društvo je ostalo zabilježeno u povijesti.  Njegova je uloga bila da još u začecima svoga djelovanja tijekom 1911. godine pripremi i uz pomoć   župnika Blaška Rajića organizira prvu Dužijancu koja se tada iz od završnog obiteljskog  žetvenog slavlja, od kućne svečanosti počela razvijati u javnu, opću bunjevačku proslavu svršetka žetve, te iz privatnih prenijela u javne okvire. Budući da su mnoge članice društva radile kao risaruše, predloženo je da zajednički proslave dužijancu što je našlo na prihvaćanje.  Tako je 6. VIII. 1911. žetvena svečanost proslavljena u subotičkoj crkvi sv. Roka uz misu zahvalnicu u spomenutoj crkvi. Bila je priređena i poslijepodnevna zabava. Bila je opća zajednička bunjevačka proslava, pa se birao bandaš između momaka, a bandašica između bunjevačkih djevojaka. Prvi bandaš je bio Ive Prćić, a bandašica Marija Prćić. Bandaški par u znak zahvalnosti za žetvu prinio je na oltar pšenični vijenac, a blagoslovljeno klasje dijeljeno je vjernicima. Primjer i djelovanje ovog Katoličkog divojačkog društva  pokazuje i potvrđuje da je nacionalno djelovanje unutar katoličkih društava bio jedini mogući oblik nacionalne borbe bačkih Hrvata u to vrijeme.

1937

1924. molba gradonačelniku ćirilicom

1939

Proslava Dužijance organizirana je i 1912. (bandaški par Antun Skenderović i Maca Bajić) i 1913. (bandaški par Stipan Dulić i Roza Peić Tukuljac). Za vrijeme Prvoga svjetskog rata proslave Dužijance nisu organizirane te je prva sljedeća priređe na 1919. Od 1919. do 1940. središnje Dužijance održavane su u crkvi sv. Terezije Avilske u Subotici, a proslave su priređivane i u župama u Somboru te u naseljima Tavankutu i Žedniku, a poslije i u Bajmoku, Đurđinu, Maloj Bosni, Čonoplji i drugdje.

Već u prvim godinama nakon rata Katoličko divojačko društvo  aktivno djeluje na priređivanju kazališnih predstava i drugih manifestacija. Predsjednica je 1925. bila Marga Peić Tukuljac, kasnije Marija Poljaković (1937.) zatim Ivana Stantić (1939.)  dok je tajnica tada bila Vita Zelić. O snažnom utjecaju na bunjevačku žensku omladinu svjedoči i to što je Katoličko divojačko društvo u 1933. godini imalo čak 601 članica i članova.  Ilustraciju  njegovih aktivnosti dobivamo iz izvještaja Gradskom poglavarstvo u radu u 1936. godini. Saznajemo tako da se članstvo okuplja šest puta godišnje na prosvjetne sastanke gdje se drže predavanja poučnog karaktera, kao i da su imali  pet zajedničkih sv. Pričesti, da su novčano pomagali siromašne učenike i sirotinju, održali šest popodnevnih i dvije večernje zabave, a da je centralno mjesto  u njihovom djelovanju imala priprema u proslavi 250 godišnjice dolaska Bunjevaca. Od kako je na sjednici Senata crkvenih općina u Subotici 26. VI. 1933.  osnovana katolička prosvjetna organizacija  Humano-prosvjetni odbor crkvenih općina u Subotici   nakon što su prosvjetna društva prije toga rimokatoličkim općinama upućivala mnogobrojne molbe za suradnju i Katoličko divojačko društvo djeluje u njegovim okvirima.  Prosvjetno i vjersko djelovanje Humano-prosvjetnoga odbora imalo je izrazito katolički i hrvatski biljeg, a njegov je rad proširen 1938., kada je s Hrvatskim pjevačkim društvom Neven, s Katoličkim divojačkim društvom, s Pučkom kasinom i s Bunjevačkim momačkim kolom osnovana Hrvatska kulturna zajednica u Subotici. Društvo je djelovalo do 1945. godine.

O ratnim stradanjima porodice Varga 1941-1944.

Žrtve

U ratnom periodu od aprila 1941. do oktobra 1944. životi subotičana, običnih ljudi, bili su izloženi nizu opasnosti. Zahuktala ratna mašinerija nije poštedela Kraljevinu Jugoslaviju, pa tako ni Suboticu. U krvavom  sukobu dvaju ideologija, dva bloka država, žrtve su bile milionske. Ginuli su vojnici ali ne samo oni. Civili širom sveta su bili životno ugroženi isto kao i uniformisana lica, vojnici, policajci, itd. Takva je bila situacija i u Subotici. Žrtve sa ovog područja se mogu razvrstati u nekoliko velikih kategorija, prema načinu i okolnostima stradanja.

Tako u talasu puškaranja i ubistava koji se dešava sa ulaskom mađarskih trupa na teritoriju Bačke, strada veći broj civila, kako muškaraca tako i žena. Neki su se našli na putu vojnicima te slučajno bili ubijeni, dok su neki drugi, iz redova Srba kolonista bili označavani kao opasnost za “oslobodioce” te ciljano likvidirani. Polovinom oktobra žrtava je bilo naravno i među drugim nacionalnostima, tako su  stradali na pr. i Luka Sedlak, Hrvat, zidar iz Kraljevog Brega, ubijen 14. aprila 1941.[1], kao i Albe Vidaković, Hrvat, šofer koji je stanovao na Paliću.[2]

Sa uspostavom okupatorskog vojnog režima počele su da se nižu i sudske smrtne presude a na udaru su se našli mahom komunisti i Jevreji.[3]

Bilo je i subotičana koji su se po izbijanju rata našli mobilizovani u jugoslovenskoj kraljevskoj vojsci, te su stradali na raznim lokacijama gde se ona nalazila, odnosno povlačila. Tako je na pr. u tokom aprila u Rumi poginuo Stipan Nimčević, Hrvat, zemljoradnik[4]; a u istom periodu u Šibeniku narednik Blaško Perčić[5], Hrvat. O pogibiji Ćakić Blaška saznajemo da je: mobilisan u vojsku stare Jugoslavije, pa je kod Batine u Baranji na dan 13. aprila 1941. prilikom nemačkog bombardovanja iz aeroplana ranjen u vrat i od tog doba se više nikad nije javio.[6]              Smrtnih ishoda bilo je i u slučajevima kada su lica internirana, ili slana na prinudni rad.[7]     Muška populacija subotičana podlegala je vojnoj obavezi te su neka godišta bila prinuđena da obuku uniforme i bore se, krvare i ginu,  na strani fašista. Tako je kao honved u Karpatima 16. oktobra 1944. stradao Mihajlo Tikvicki, od oca Gabora, zemljoradnik sa Hajdukova, mobilizovan jula 1944.[8]

Žrtava među populacijom subotičana bilo je i u bombardovanjima. Sama Subotica je bila bombardovana u nekoliko navrata[9], a ima slučajava su subotičani stradali i na drugim mestima u takvim napadima.[10]

I na kraju, bilo je žrtava na strani pripadnika partizanskog pokreta. Razumljivo da taj broj raste s kraja 1944. i u 1945. godini kada se vrši opšta mobilizacija.[11]

U periodu od oktobra 1944. nastaje novi talas stradanja, koji nosi karakteristike  osvete pobednika prema poraženima, u prvom redu Nemcima i Mađarima.

Po podacima iz literature[12] o celokupnim žrtvama sa područja subotičke opštine, poimence je nabrojano 7032 lica.

Porodica Varga

             Jedna od mnogih porodica koje su ostale bez svojih najmilijih je bila i porodica Janoša Varge ( Varga János). No, posebnost njihovih žrtvi je u tome što je jedan sin, kao civil, poginuo prilikom  ulaska mađarskih trupa u Suboticu, drugi kao kolateralna šteta u toku oslobađanja Subotice, dok su dva sina likvidirana bez suđenja nakon oslobođenja grada od partizanskih snaga. Sličnih  drugih slučajeva poput ovoga, da je jedna porodica imala tako raznorodnih žrtvava, gotovo da nije bilo.

Janoš je bio nadničar po zanimanju. Rođen je 1876. godine u Subotici i živeo je u Radanovcu na broju 215. Supruga mu je bila Janja[13] rođena Lovaš (r. 1879.). U cilju sređivanja imovinskih prilika u porodici – nasleđivanja, Varge podnose 9.4.1957. godine  Sreskom sudu u Subotici četiri posebna predloga  da se njihova deca, odnosno muževi, proglase umrlim. Mada su ti sudski predmeti zavedeni po redosledu pristizanja, ovom prilikom će se pratiti hronologija samih događanja, tj. stradanja.

Prvi je poginuo Marton/Martin Varga – 12. aprila 1941. godine. Ulazak mađarskih trupa[14] na teritoriju Subotice iz pravca Horgoša, koji je pratio vrlo slab vojni otpor, ipak je bio je praćen krvoprolićima. Stradali su većinom civili.[15] Žrtava je bilo posebno mnogo u Hajdukovu, među Srbima kolonistima. Oni su od strane potkazivača bili optuženi da su naoružani  četnici.[16]

Civilne žrtve pored Gradske kuće, april 1941.

General Mercel Štom pored streljanih žrtava (Gradska kuća april 1941.)

Sudu je predmet[17] podneo Martonov otac Janoš Varga. U njemu stoji: “Moj sin Varga Marton[18] rođen je 14.12.1913. g. u Subotici – Radovac br. 85. od oca Janoša i mati Agneze Lovaš. Dana 12.4.1941. g. on je sa svojom nevenčanom suprugom Flejšman Marijom išao na Palić i slučajno upao u borbu koja se vodila između jugoslovenske vojske i mađarske vojske i oni su se na kratko vreme sakrili u jendek. On se slučajno podigao i u tom momentu jedan metak ga je pogodio u srce i on je odmah mrtav pao. Svedoci su potvrdili takav iskaz. Izjavu je dala i Martonova nevenčana supruga Marija Jombić rođena Flajšman. “Varga Marton bio je moj vanbračni muž. 12. aprila 1941. godine išla sam sa njim zajedno na Palić u posetu kod moje majke. Slučajno smo upali u borbu koja se vodila između jugoslovenske i mađarske vojske i jedan kuršum pogodio je Martona u grudni koš i na licu mesta on je pao mrtav. Sahranili smog a idućeg dana 13. aprila u nedelju.

Umrlica Varga Martina

Kao druga žrtva u porodici poginuo je Geza Varga. Ubijen je 10. oktobra 1944. Subotica je oslobođena sedam meseci pre kraja rata.  U skladu s razvojem na frontu, napredovanjem Crvene armije iz Banata u Bačku,  okupacione snage zajedno sa delom činovništva u gradu se od početka oktobra 1944. godine pripremaju za evakuisanje i povlačenje.   Jedinice Crvene armije stigle su pred Suboticu 8. oktobra u 6 popodne i zaposele sve prilazne puteve. U jednoj kući, na kraju Malog Bajmoka, Rusi su smestili svoj štab. Sutradan 9. oktobra, do njih su stigli pripadnici subotičkog partizanskog odreda predvođeni komadantom Jovanom Mikićem – Spartakom.  Glavnina okupacionih snaga napušta vozom Suboticu, a partizani i crvenoarmejci kreću da zauzmu upravo glavnu železničku stanicu. O samom činu napada na nju, malu ilustraciju koja baca drugačije svetlo na revolucionarno romantičarski pogled koji je dominirao pedesetak godina, daju iskazi svedočanstva neposrednih učesnika koji su u tim trenutcima bili u prostorijama stanice.[19]

I ovom prilikom  predmet je sudu podneo otac poginulog – Janoš.[20]Iz njega saznajemo da je Geza bio rođen 13.1.1922. godine.   Stanovao je isto u Radanovcu na broju 85. Po zanimanju je bio železnički radnik – manevrista. Ne znamo detalje kako je preživljavao ratne godine, ali se može pretpostaviti da ih je proveo u službi na železnici.  U trenutcima napada partizanskog odreda na železničku stanicu i oslobađanja Subotice, 10. oktobra 1944, Geza je bio na dužnosti. Nalazio se “…u prostoriji Željezničke stanice gde se raspoređuje manevar. U istoj sobi bilo je i mađarskih i nemačkih vojnika. Uveče su partizani napali stanicu i došlo je do žestoke pucnjave. Od nas koji smo bili zabijeni u toj prostoriji, ranjeno je više lica, a nekoliko njih je poginulo. Varga Geza se nalazio neposredno pored mene oko 2. metra udaljen. Video sam kada ga je pogodio jedan metak i kada se srušio.Ne sećam se u koji deo tela je ranjen, ali znam da je ležao u velikoj lokvi krvi i nije davao više nikakve znake života. Borba je trajala još otprilike čitav sat. A tom prilikom sam ranjen i ja. Kasnije su me odveli zajedno sa ostalima, a Geza i još neki leševi su ostali u toj prostoriji, tako da ne znam šta se kasnije s njim desilo. Dodajem još da smo u velikoj gužvi  gazili preko tela Geze, ali više nije dao nikakve znake života.Više ga nisam video.“[21] Vanparnični postupak je išao svojim tokom, objavljen je oglas u Službenom listu FNRJ br 27, od  26.6.1957. godine, a rešenje o proglašenju umrilim donešeno je oktobra iste godine.[22]

Oslobodioci su uspešno zauzeli stanicu. Bilo je poginulih i na njihovoj strani; Jovan Mikić – Spartak, Tivadar Felegi i četiri crvenoarmejca.

Jovan Mikić Spartak

No, već toga dana bilo je i drugih žrtava među civilima.  Tako je na pr. slučajno  pogođena Katica Letić[23], a bilo je žrtava čak i među bolesnicima iz Bolnice, ubijen je pacijent  Bolnice koji je toga dana u donjem vešu pobegao  sa lečenja na živčanom odeljenju.[24]

Sa oslobađanjem Subotice završena je samo jedna etapa rata na ovim prostorima. Sam završetak ratnih sukoba je bio još daleko. I na ovom području ratni pobednici demonstriraće dalje snagu svoga oružja, ali ovoga puta samo na zatečenim civilima.

Narodnooslobodilački odbor (NOO) u Subotici kao karakterističan revolucionarni organ narodne vlasti, formiran je još pre promene vlasti i delovao je prvo u ilegali. Već prvoga dana po oslobođenju 11.11.1944. godine u svečanoj većnici Gradske kuće održana je njegova sednica.  Tom prilikom je na mesto gradonačelnika izabran Lajčo Jaramazović, koji će od 20. oktobra  nastaviti da vodi to telo ali kao predsednik NOO Subotica. Ubrzo će ovaj civilni organ vlasti pasti u drugi plan i zadržati samo savetodavnu ulogu odnosno izvršavati naredbe i uputstva vojnih organa.  Jugoslovensko vojno i političko vođstvo, među kojima i vojvođanski komunisti, sudili su tako da su novi organi vlasti u novoosvojenim, mnogonacionalnim regijama Vojvodine preslabi, zato su predložili uvođenje vojne uprave na teritoriji Bačke, Banata i Baranje (uredbu je vrhovni komandant Josip Broz Tito potpisao 17. oktobra 1944.), što je bez sumnje značilo militarizaciju vlasti.  Tako je došlo do formiranja Vojne uprave na teritoriji Banata, Bačke i Baranje,  koja je ukinuta  27. januara 1945. godine, s tim da je naredba stupila na snagu tek 15. februara 1945. godine.

Parada oslobodilaca, oktobar 1944.

Na čelo Vojne uprave je  bio postavljen general-major Ivan Rukavina, koji je direktno bio odgovoran Vrhovnom komandantu, maršalu Titu. Vojna oblast za Bačku i Baranju bila je podeljena na pet komandi područja, jednu je činila teritorija sreza Subotice sa okolnim naseljima. Ona se delila na Komande mesta, Subotice, Bačke Topole i Sente. Sve mesne oružane straže od tada su nosile naziv Narodne straže i nastavile da deluju u okvirima Vojne uprave i pod njenom komandom.

Slobodna Bačka, 16.10.1944.

Na čelu Komande gradske narodne straže Subotica nalazio se Lajčo Klajn[25].

Tako i u Subotici u ruke Vojne uprave prelazi sva izvršna i sudska vlast.

Oslobodioci

Sudsko telo koje pokrivalo ovu teritoriju bio je Vojni sud vojne oblasti za Vojvodinu JA (Jugoslovenska Armija), za komandu subotičkog područja.  U njegovom veću sudili su kapetan Jovan Njaradi ili Mladen Batak, kao predsedavajući te borci  Branko Ostojić i Rade Drakulić dok je sudski islednik bio Uroš Župunski.

Kao i u drugim evropskim državama, ovde je, zbog nedela izvršenih u toku rata, javno kolektivno izrečena krivica Nemaca, dok su Mađari u zvaničnim govorima dobili od ovog blažu ocenu (svi Mađari nisu mogli odgovarati za Salašijeva i Hortijeva dela), iako je prvih meseci dominiralo mišljenje o neophodnosti odmazde prema Mađarima, i to u duhu sentence Za sve ćemo vam naplatiti, kao i mišljenje o njihovoj kolektivnoj odgovornosti. [26]

U istoriji Mađara Delvideka najtragičnija su bila bezrazložna pogubljenja izvršena nakon promene imperije, masovna ubistva i “još hladniji dani”[27], nakon kojih nije sledila zvanična istraga nego višedecenijska, politički naređena ćutnja. Istoriografija ovog pitanja je veoma interesantna, jer ono predstavlja tipičan primer za to na koji način jedna vlast eufemizira svoja zlodela. [28]

Cilj odmazde koje je dovela do masovnih komunističkih zločina  bilo je uništavanje svih mogućih i potencijalnih neprijatelja u poslednjoj fazi rata, istiskavanje političkih protivnika iz vlasti, odnosno učvršćivanje novih, slabih državnih organa psihologijom straha.

U tom periodu vršena su pojedinačna i grupna smaknuća, dolazilo je do smrti u koncentracionim (radnim) logorima od bolesti i od izgladnjivanja, deportacije, mučenja, odvođenja na prisilni rad i drugih oblika masovnoga fizičkog i psihičkog terora; bilo je progona na etničkoj i verskoj osnovi.

Represija uključuje smaknuća, zatvorske kazne, proterivanja, oduzimanje imovine, zabranu političkog delovanja i društvenu marginalizaciju razoružanog neprijatelja te političkih protivnika. Imala je nekoliko bitnih uzroka koji se međusobno isprepliću: pobedu u ratu, izgradnju i obranu države i nacije te socijalističku revoluciju. Drugim rečima, pobedonsni rezultat u ratu je bio glavni uzrok odmazde i osvete ratnih pobednika.partizani s ruskim vojnikom na subotičkom trgu, oktobra 1944.

Od partizanskih snaga, u prvim danima nakon olobođenja stradao je Ferenc Varga. Taj predmet podnela je Ana Varga (r. Magda) sa adresom Radanovac br. 244 za svoga pokojnog muža Ferenca Vargu.[29]  I Ferenc je bio sin Janoša i Janje, rođen 31.12.1904. godine. Ana je bila u braku sa njim od 1928. godine. Predlažući da se saslušaju svedoci, Ana je tvrdila joj je muž “…u oktobru 1944. g. odveden od strane nepoznatih lica i da se do sada nije vratio…”[30]  Prvi svedok Karolj Tukarči stanovnik Radanovca br. 237 dao je izjavu. “Varga Ferenca sam dobro poznavao, pošto je stanovao u mojoj blizini. 30. oktobra 1944. godine partizani su ga odveli. Ja to nisam video, ali sam odmah idućeg dana čuo od suseda. Ne znam kuda je odvden ali znam da se više nije vratio, niti se javljao.” Stanovnik Radanovca br. 219, Ištvan Lovaš bio je drugi svedok. “Varga Ferenca sam dobro poznavao. Stanovao je u istoj ulici. Video sam ga 30-tog oktobra 1944. Kada su ga odveli partizani sa drugim ljudima u nepoznatom pravcu. Više se nije vratio.” Kao i u sličnim slučajevima postupak je zahtevao da se objavi oglas u Službenom listu FNRJ, te je nakon isteka roka od tri meseca donseno rešenje o proglašenju umrlim Ferenca Varge, a kao “dan koji nije preživio, ustanovljava se 16.5.1946. godine. donešeno je oktobra iste godine.”

Četvrta žrtva u toj porodici bio je Antun (Antal) Varga. Četvrti predlog[31] Sreskom sudu za proglašenje umrlim, podnela je Jelisaveta Varga. Ona traži da se njen muž Antun Varga proglasi umrlim. Antun, sin Janoša i Janje (Agneze)  rođen je 3.6.1907. godine. “Ja sam sa njim stupila u brak 1931. g. i živeli smo u braku sve do oktobra 1944 g. kada je moj muž bio odveden od strane nepoznatih lica i od tada se nije vratio”[32]  Po pozivu Suda svedočili su Ištvan Fogaš i Antun Baucki. Oba svedoka potvrdila su da je Antun oktobra meseca odnešen od strane partizanskih uniformisanih lica. I u ovom slučaju donešeno je rešenje i Antun je proglašen umrlim.[33]

            Mada je bilo uobičajeno da se u evidencijama likvidirana lica označavaju sa “ratni zličinci”[34] za šta su konkretno sumnjičeni Ferenc i Antun, nemamo saznanja. Poznato je samo da su ubijeni.

O stradanjima civila u Vojvodini u periodu nakon oslobođenja i ulaska partizanskih i ruskih vojnih jedinica pisano je relativno mnogo.  Ogromna većina te literature je na mađarskom jeziku i obrađuje u prvom redu mađarske žrtve.[35] Najčešće je u fokusu bilo pitanje utvrđivanja ukupnog broja žrtava na široj teritoriji, Vojvodine, Bačke ili pojedinih naselja. Tako je i u većini, problematika subotičkih žrtava u njima obrađivana u sklopu širih sagledavanja.

U zadnjem periodu sazrevala je i povoljnija politička i društvena klima koja je nakon pola stoleća dozvoljavala da se te tamne stranice povesti istražuju i učine dostupnim široj javnosti. O snaženju takvih političkih stremljenja svedoče i akti izvršnih vlasti usmerenih u tom pravcu. Tako je 2001. godine Skupština Autonomne pokrajine Vojvodine formirala Anketni odbor za istraživanje istine o događajima u Vojvodini od 1941. do 1945. kome je za cilj postavljeno stvaranje popisa stradalih.  Slično tome, 2009. godine Vlada Republike Srbije donela je odluku o osnivanju Državne komisije za pronalaženje i obeležavanje svih tajnih grobnica u kojima se nalaze posmrtni ostaci streljanih posle oslobođenja 1944. Posebno se svojim aktivnostima i rezultatima značajnom pokazala Međuakademijska komisija za istraživanje žrtava 1941-1948. koja je formirana na inicijativu mađarskih stranaka iz Vojvodine.  Ona je istodobno plod dobre saradnje dve države, Srbije i Mađarske koje su odredile u okvirima svojih akademija nauka posebne timove istraživača da se temeljito bave tom temom.  Ova Međuakademijska komisija koje je započela s radom 2011, ima svoj zvaničan sajt, internet prezentaciju . U toj bazi podataka trenutno (novembar 2013.) ima  80 723  lica.[36]   Podaci o braći Varga nalaze se i u njima.

Ovaj mali prilog pokušava upravo njima kao jednoj od paradigmi ratnih stradanja dati ljudski lik sa imenom i prezimenom, porodicom…

Stevan Mačković, arhivski savetnik

[1] Istorijski arhiv Subotica (dalje IAS), F: F:71.k.35/218. Navođenje pojedinačnih primera stradanja ima za cilj tek da ilustruje tu vrstu, kategoriju pogibije.

[2] IAS, F:176.k.4/11

[3] Po presudi Prekog vojnog suda  18. 11.1941. obešeno  je 15 lica, od toga 9 Jevreja.  Presuđena je grupa od 24 lica, zbog pripadanja komunističkoj organizaciji, sabotaža i drugih akcija protiv režima. U njoj je bilo 10 Jevreja, 6 Mađara, 6 Hrvata i 2 Srbina.

[4] Arhiv Jugoslavije (dalje AJ), F:179.626 17 1.

[5] IAS,F:71.k.35/24.

[6] Iz molbe Marije Ćakić udate Milodanović da joj se brat proglasi umrlim. IAS, F:278. Sreski sud Subotica, R.821/1957

[7] Na pr. na prinudnom radu u Budimpešti oktobra 1944. stradao je Stipan Tikvicki, od oca Mihajla i mati Etele, rođen 1925, bravar po zanimanju. IAS, F:278. R.52/1964 od 9.9.1964. Kao internirac stradao je na pr. Stipan Vojnić, Hrvat, zemljoradnik, interniran jula 1944. u Šarvar.  Kao datum smrti je ubeležen maj 1945. AJ,F:179.625 161 2.

[8] IAS,F:71.k.35/226.

[9] Vidi: Zoran Veljanović, Bombardovanje Subotice 1944. : prilog za istoriju bombardovanja i razaranja Srbije u Drugom svetskom ratu, Subotica, 2010.

[10] U Beogradu tokom napada nemačke avijacije 6. aprila 1941. poginuo je subotičanim, trgovac Gavro Tumbas. IAS,F:71.k.35/195. U bombardovanje Subotice od strane saveznika 18.9.1944. poginula je i Ida Nađ rođena Švarcenberg. IAS,F:69.k.29/1078. U sličnom napadu 18.1.1945. poginula je i Kristina Vojnić Zelić (r. 1860.) domaćica. AJ,F:179.619 65 1. Blaško Nešić je bio žrtva napada savezničke avijacije 4.2.1945. AJ,F:179.622 111. 1. U bombardovanju Budimpešte septembra 1944. stradao je Grgo Orčić. IAS,F:71.k.36/597.

[11] Pored poginulih u borbi s neprijateljima, bilo je i žrtava od nesretnog slučaja i drugog. Tako je nesretnim slučajem poginuo Antun Pinter, stražar Narodne straže od 20. novembra 1944. Stradao je na Kelebiji 17. januara 1945.

IAS,F:176.k.30.Upitnik i F:71.k.35/145.

[12] Mirko Grlica, dr Antal Hegediš, Milan Dubajić, Lazar Merković, Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica, 2000. U zadnjem periodu snaži interesovanje za ratne i poratne žrtve. Posebno se svojim aktivnostima i rezultatima značajnom pokazala Međuakademijska komisija za istraživanje žrtava 1941-1948. koja je formirana na inicijativu mađarskih stranaka iz Vojvodine.  Ona je istodobno plod dobre saradnje dve države, Srbije i Mađarske koje su odredile u okvirima svojih akademija nauka posebne timove istraživača da se temeljito bave tom temom.  Ova Međuakademijska komisija koje je započela s radom 2011. godine, ima svoj zvaničan sajt, internet prezentaciju http://vojvodinakom1941.org.rs/lt/. Tamo su navedena ne samo imena žrtava nego i podaci, datum rođenja, zanimanje itd. svih stradalih ljudi, svih nevinih žrtava bez obzira na nacionalnu pripadnost. U toj bazi podataka za teritoriju Vojvodine trenutno (januara 2014.) ima  80 723  lica. Za grad Suboticu broj je 5 201.

[13] Njeno ime se u nekim spisima javlja i kao Agneza.

[14] http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1294/06_a_visszacsatolas_utan.pdf (sa sajta skinuto oktobra 2013.)

[15] Vidi: Prof. dr. Lajčo Klajn, Genocid i kazna. Na severu okupirane Jugoslavije (1941-1945), Novi Sad, 1991, str. 178-180.

[16] Iz svedočenja u kasnijem periodu nekih preživelih učesnika, može se videti da im je zaista i bilo podeljeno oružje – puške. IAS, F:278.1873/1952. Tako je Ilija Cvetković, ratar sa Hajdukova svedočio da su pre dolaska mađarskih trupa dobili puške.

[17] IAS, F:278. R. 396/1957

[18] Marton se u nekim spisima javlja i kao Martin.

[19] Reč je o upravo o postupku sudskog proglašavanja umrlim Geze Varga, radnika na železnici. IAS, F:278 R.

[20] IAS, F:278 Sreski sud Subotica, R. 394/1957

[21] Isto. Izjava svedoka Šandora Rižanjija (38 g.)  sa adresom Radanovac br. 194, koji je bio Gezin kolega.

[22] Isto.

[23] Nastradala je Katica Letić. O tom slučaju saznajemo iz prijave koju Socijalnom odeljenju grada Subotice podnosi njen otac Antun (stanovali su  u Palmotićevoj 86) u cilju dobijanja pomoći.  Dana 10.10.1944. godine prilikom ulaska trupa N.O.V. u Suboticu zajedno sa ruskim partizanskim četama ubili su mi kćerku po imenu Letić Katicu staru 16 godina i to baš kod apoteke Nikolajević na ćošku Zagrebačke ulice, a to iz razloga, što su tamo stajali nemački vojnici, pa se jedan njemački vojnik sakrio iza leđa moje kćerke tako, da ga ruski partizani nisu pogodili, nego moju kćerku.

[24] Reč je bilo o Lovasi (Nesto) Luki rođenom 1899. godine.

[25] Kasnije istaknuti profesor prava i pisac knjiga o genocidu.

[26] http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1423/05_jugoslavija_za_vreme_tita.pdf, str. 247

[27] Izraz je u mađarsku istoriografiju i javnu upotrebu ušao nakon objavljivanja romana „Hladni dani“ Tibora Čereša, sa tragičnom snagom. Izraz „hladni dani“ upućuje na masovna ubistva i raciju, kada su streljani Srbi i Jevreji gurani pod led na Dunavu, a izraz „još hladniji dani“ na činjenicu da su, tokom odmazde, partizani ubili više Mađara

nego što su Mađari ubili Srba i Jevreja prilikom racije.

[28] http://adattar.vmmi.org/fejezetek/1423/05_jugoslavija_za_vreme_tita.pdf, str. 249

[29] IAS, F:278. R. 395/1957

[30] U zapisnicima sastavljanim sličnim povodima, rudimentarnim, birokratskim rečnikom, uobičajeno je korišćena slična formulacija da je lice odvedeno od strane nepoznatih, naoružanih lica…

[31] IAS, F:278. R. 397/1957

[32] Isto.

[33] Isto.

[34] Arhiv Vojvodine, F:183.

[35] Jedna od najnovijih knjiga u kojoj se obrađuju sudbine 26 mađarskih  žrtava sa područja  Subotice je autorke Rencsényi Hajnal Elvire (Elvira Renčenji Hajnal), Arcok a tömegsírból (Lica iz masovne grobnice), Budapest, 2013.

[36] Vidi: http://vojvodinakom1941.org.rs/lt/; http://www.komisija1944.mpravde.gov.rs/lt/articles/o-nama/

Ekonomsko odeljenje, 1919-1927

Analitički opisi Ekonomskog odeljenja.

F: 047. XV 1/1919    1. Predlog da se podela petroleja, cipela i uglja prebaci u delokrug većnika za javno snabdevanje stanovništva. l: 1, mađ.

.

F: 047. XV 3/1919    2. Jožef Kiseli (Kizeli, Kiszeli József) piše molbu i želi uzeti u najam 2 lanca sada napuštene zemlje na Kelebiji koju je koristila policija.  l: 2, mađ

.

F: 047. XV 9/1919     3. Senat odbija molbu Ivana Sarića da otkupi električni motor iz Bolnice za zarazne bolesti, Narodni odbor po predl ogu Senata prodaje nakon javne licitacije sve strojeve koje bolnici ne trebaju Vranji Mala gurskom za 52000 kruna. Ostalima se vraća depozit (Hartmann i Conen, S. Kopp i sin, NJeisz Antal János). l:6 , srp.

itd. …

 

http://www.suarhiv.mycpanel.rs/files/olvaso_2016/analitikus/F-047/F-047_Ekonomko_odeljenje_1919-1924_1-1526.pdf

Mlin Obilić

http://www.suarhiv.mycpanel.rs/files/olvaso_2016/analitikus/F-047/F-047_Ekonomsko_odeljenje_1925-1927_1-866.pdf

F: 047. XV 2/1925     1. Na predlog Gradskog inžinjerskog ureda Senat odlučuje da se pomoćna zgrada lečničkog stana u Tavankutu dogradi i uredi za potrebe finansijske kasarne (kontrole) u Subotici. Zgrada je komisijki pregledana i predata na upotrebu 5. 5. 1925. god.   list: 13,srp.

F: 047. XV 5/1925      2. „Savezu gornjobačkih industrijalaca“ iz Subotice (predsednik je Mirko Rotman) na njihovu molbu Senat je doznačio 100 000 dinara kao pomoću organizovanju Zemaljskog poljoprivrednog sajma u Subotici.   list: 5, srp.

F: 047. XV 9/1925      3. Županijski agrarni ured Kraljevine SHS 1924. godine dobrovoljcu – borcu Šćepanu Šipovcu iz sreza Nevesinje dodeljuje parcelu od 8 k.j. i 1102 kv. hv. na posedu grada Subotice. list: 1, srp.

F: 047. XV 15/1925     4. Županijski agrarni ured Kraljevine SHS 1924. godine siromašnom zemljoradniku Cvetku Laliću iz Peći dodeljuje parcelu od 7 k.j. na posedu grada Subotice.

list: 1, srp.

F: 047. XV 16/1925     5. Županijski agrarni ured Kraljevine SHS 1924 godine borcu

(„četniku“) Petru Lakiću iz Peći dodeljuje parcelu od 8. k.j. 1102 kv. kv. na posedu grada Subotice.list: 1, srp.

 

Depo (Gradska kuća, IV sprat)

 

 

 

Karte i mape od XVIII do XXI veka

Izveštaj SuRTVCity o izložbi: https://www.youtube.com/watch?v=AAh8hRTYaL0

Uvodni deo kataloga izložbe subotičkog Arhiva: Subotica na starim kartama i mapama, Subotica, IX, 2011.  (pdf format kataloga KATALOG manji

UVOD

Istorijski arhiv Subotica priređuje izložbu „Subotica na starim kartma i mapama“. Gotovo da nema arhiva koji nije imao izložbu sa sličnom tematikom. Tako i naš arhiv koji čuva bogat kartografski materijal, ponajviše u posebnoj Zbirci (  F:003. Kartografska zbirka 1556- ) ali i u drugim fondovima, odlučio je da javnosti prikaže izložbu zasnovanu upravo na toj vrsti građe. Sama Zbirka sada ima 740 komada karata i mapa, pisanih latinskim, mađarskim, nemačkim i srpskim jezikom, podeljena je u tri segmenta, obuhvata i rukopisne karte iz perioda 1770.–1952., kao njen najvredniji deo.

Po najčešće korišćenim definicijama karta je smanjena, matematički konstruisana i uopštena slika Zemljine površine u ravni ili njenih pojedinih delova, koja na poseban grafički način prikazuje raspored, stanja i međusobne odnose raznih objekata i prirodnih i društvenih pojava, prikaz cele Zemljine površine ili nekog njenog dela u ravni.

No naše karte koje prikazujemo su sve to ali imnogo više. One su dragoceno istorijsko svedočanstvo koje prati razvoj ovoga područja od malenog naselja do civilizovanog i urbanizovanog Grada sa preko 100 000 stanovnika. Posmatrano hronološki, od prve vedute na kojoj je 1697. godine iz logora Eugena Savojskog zabeleženo kako izgleda subotičko naselje sa utvrdom, gledano sa obale palićkog jezera, preko prve geografske karte iz 1778. godine, jednu godinu pre nego je Subotica proglašena Slobodnim Kraljevskim gradom, na kojoj se jasno vidi gradsko jezgro, autora Karla Leopolda Kovača,  kada je trebalo premeriti grad i karte iz 1945. godine na kojoj su gradske vlasti ucrtale gde su padale savezničke bombe do  karte sreza iz 1964. godine, Subotica je prešla dugačak put.

Svedoci smo kako su se u i zadnjim desetlećima menjale državne granice, a Subotica je ostajala na mestu. Upravo je tematski centar postavke izložbe sama Subotica ali uz osvrt i praćenje i okolnih naselja, koja su joj gravitirala i pripadala, ali ne zaobilazeći ni državno pravne promene koje su se dešavale.

I ovoga puta izložšci su načinjeni od kombinacija skeniranih orginala koji su zatim štampani.

 

ovako se u tursko vreme ( Evlije čelebije) pisao naziv našeg grada!

 

 

Subotica je kao naselje nastala na srednjevekovnom putu koji se pružao od istoka prema zapadu. Put je dobio naziv Kalic po imenu jednog plemena muhamedanske vere, koje se u okviru srednjevekovnog Ugarskog kraljevstva, bavilo trgovinom solju. Današnja ulica Borisa Kidriča leži na trasi ovog nekadašnjeg Kalic puta. U vreme iz kojeg potiče prvi pisani dokumenat o Subotici, tadašnjoj Zabatki, Balkanom se već širio strah od Turske najezde. Od tada pa narednih 350 godina istorija grada biće povezana sa nadiranjem Turaka, bilo kao dela odbrambenog vojnog sistema Ugarske bilo kao dela Turske imperije. Tvrđava za odbranu od Turaka završena je u Subotici 1470 godine. Ova kula imala je dimenzije svega 23 x 23 metra, što može svedočiti i o tadašnjem nevelikom značaju ovog naselja. Ovo je sasvim razumljivo budući da je teren na kojem se naselje nalazilo bilo močvarno, isprepleteno barama, jezercima i vodotokom koji se pružao od severa prema jugu u podnožju između dva uzvišenja, jedva desetak metara viših od korita vodotoka.

O izgledu samog naselja malo znamo, tek ponešto iz pisanih dokumenata i iz tekstova turskog putopisca Evlije Čelebije koji je kroz ove krajeve prošao 1665. godine. Najstariji izgled varoši, međutim, potiče iz 1697. godine, koji je prikazan na veduti Palićkog jezera, pored koga je konačila vojska Eugena Savojskog. To je već bilo vreme povlačenja turske vojske sa ovog područja, da bi 1699. godine Karlovačkim mirom bila određena granica između dve carevine, Habsburške monarhije i Turske duž reka Moriš, Tisa i Dunava. Zbog blizine granice Subotica je uključena u Potisko-pomorišku vojnu granicu. U opustošeno naselje vraćalo se odbeglo stanovništvo i naseljavao se slovenski živalj koji je dolazio sa južniji teritorija koje su još uvek bile pod turskom okupacijom.

Prvi, 11. septembar 1697. (Senćanska bitka) i krvavi sukob na Tisi. Vraćajući se posle pobede trupe Eugena Savojskog taboruju kraj jezera Palić! Dok se ratnici odmaraju, trupni kartograf osmatra i po zadatku skicira odmorište pokraj močvare (jezera ) sa razmeštajem trupa na obali. U daljini će nacrtati grad, ovekovečiti naselje pokraj koga će zapisati – Sabatska. Bila je to prva veduta Subotice, „lice“ naselja ostavljeno za budućnost nama, jasno uočenih karakterističnih građevina. Skicu će kasnije u Beču kartograf naslikati akvarelom. Vide se moćni volumeni kule,  oko nje kuće sa dvoslivnim krovovima, bašte i oranice. Naravno i crkva, nesumnjivo ona u kojoj je  plebanoš ubogi Lukač, koga (1496. ili 1497.) obaveštava moćni kaločki nadbiskup Peter Varadi po  predmetu „interdictuma“ zbog neplaćenog crkvenog poreza. To je potvrda da crkva postoji, na veduti je predstavljena baš tamo gde se nalazi pravoslavni hram danas, o kojem (piše Ivanji):  vremešni Srbi, svojedobno govore kao o „maloj kapeli sa daščanim, plavo ofarbanim stropom“.[1]

Stanovnici koji su do tada većinom živeli u zemunicama, počeli su da grade svoje kuće na uzvišenjima. To su u početku bile vrlo skromne građevine sa dve ili tri prostorije, od ćerpiča ili nabijene zemlje, pokrivene rogozom, slamom, šašom ili trskom. Kada je kraljica Marija Terezija 7. maja 1743. godine u Pragu potpisala privilegiju kojom je subotički vojni šanac proglasila za kraljevsko privilegovano komorsko trgovište Sent Marija stanovnici naselja konačno su mogli da se okrenu mirnodopskom načinu života. Od tog vremena udružuju se nastojanja stanovnika naselja da se trgivište pretvori u grad. Iako nemamo nikakvih crteža naselja iz tog vremena osim Kajzerove karte iz 1747. godine, na kojoj je naselje sasvim šematski prikazano, ipak možemo zamisliti kako je ono izgledalo: raštrkane skromne kuće i kolibe, bez ikakvog reda, bez ulica, tek onako gde se ko smestio, na dva uzvišenja između kojih je tekao potok. Godine 1751. izgrađena je prva gradska kuća, a nastojanja stanovnika da naselje pretvore u grad krunisano je uspehom 1779. godine kada je Subotica proglašena slobodnim kraljevskim gradom Maria Theresiopolis.

Karlo Leopold Kovač, godinu dana pre ovog događaja, završio je rukopisnu kartu Subotice, najstariju nama poznatu kartu gradske teritorije na kojoj vidimo pojedinačno ucrtane parcele i kuće. Posmatranjem karte uočavamo da je naselje zauzimalo veliku površinu sa raštrkanim kućama i još uvek je više ličilo na selo nego na grad. Tek sedamdesetak kuća na ovoj karti izgleda kao da su građanske kuće svojom dužom stranom okrenute ulici, iako je tada u gradu već bilo 2327 domova. Ova karta istovremeno prikazuje Suboticu pre prvih planskih regulacija.

Statutom slobodnog kraljevskog grada Marija Tereziopolis bile su date različite odredbe o izgradnji i uređivanju gradske teritorije, sa ciljem da naselje što pre dobije izgled grada. Odmah nakon toga pristupilo se izradi regulacionih planova za uređenje grada i hidroinžinjerskih planova za isušivanje bara i vodotoka od kojih su neki imali i nazive kao Rogina bara, Jasi bara, Ciganska bara i Vrbov potok. Najznačajniji regulacioni plan grada urađen je 1799. godine, ali je do danas očuvan samo njegov središnji deo koji prikazuje centar grada.

Veduta grada sa svedočanstva tesarskih cehova najstariji je panorama Subotice na kojoj možemo videti kako je grad izgledao u drugoj deceniji XIX veka. Osim crkava i gradske kuće ima jedva još dve ili tri spratne kuće, dok su sve ostale kuće prizemne. Najveći broj kuća još je kao u selima zabatom okrenut ulici, međutim ovde vidimo i prve građanske kuće u Subotici. Grad se međutim u to vreme još uvek sporo razvijao. Prvi planovi za isušivanje Rogine bare potiču iz 1822/23 godine, ali se ovaj, kao i drugi poslovi prokopavanja kanala, popločanja ulica, uređenja infrastrukture vrlo sporo odvijao. Nova barokna gradska kuća izgrađena je 1828. godine, a u isto vreme počeli su pregovori za podizanje nove gostione i pozorišta umesto postojeće takozvane Velike gostione koja se nalazila u skromnoj prizemnoj kući.

Jedan od velikih događaja u gradu u prošlom veku bila je izgradnja hotela i pozorišta koja je usledila. Hotelsko krilo završeno je 1853, a pozorišno 1854 godina. Bio je to prvi svetovni, monumentalni objekat, javne namene u Subotici. Presudan uslov za razvoj grada bio je dolazak željeznice 1869. godine, koji je konačno omogućio jeftino transportovanje poljoprivrednih proizvoda, i to tokom cele godine, i stvorio je mogućnost za eksplozivni razvoj grada. Po gradu su svuda nicali magacini i skladišta za robu, ali je tek desetak godina kasnije počela intenzivna gradnja spratnih zgrada u centru grada. U svega četrdesetak godina izgrađena je Subotica ovakva kakvu je danas znamo, i najveći deo njenih najznačajnijih građevina, uključujući Gradsku kuću, Sinagogu, današnju Muzičku školu, Biblioteku. U ovih četrdeset godina izgrađeno je više desetina spratnih i više stotina prizemnih građanskih kuća.

1747

Izgradnjom grada rukovodila je komisija za izgradnju grada kojoj se podnosio projekat za izgradnju kuća. Komisija je izgradnju mogla zabraniti čak i u slučaju ako su njeni članovi smatrali da kuća koja se predviđa za gradnju nije dovoljno lepa, što se na primer dogodilo Ferencu Rajhlu kada je gradio svoju palatu. Prvi projekat koji je komisiji podneo na uviđaj bio je odbijen. Najvažniji dokumenat bio je građevinski pravilnik koji je bio odobren 1882. od strane Ministartstva unutrašnjih poslova Ugarske. Pravilnikom je teritorija grada bila podeljena u četiri građevinska reona, a za svaki reon su posebno bila određena pravila gradnje. Prvi reon je obuhvatao najuži centar grada zajedno sa nekoliko najvažnijih ulica koje su se iz njega granale. U ovom reonu mogli su da se podižu samo spratne zgrade i to od opeke, pokrivene crepom. Drugi reon je obuhvatao šire područje centra grada, treći deo je obuhvatao one delove najvažnijih saobraćajnica koje nisu obuhvatala prethodna dva, dok je u četvrti svrstano sve ono što je preostalo. U drugom, trećem i četvrtom reonu mogle su se graditi i prizemne kuće, od opeke samo do jednog metra visine, visina soba je mogla biti i 2,85 metra, za razliku od prvog reona gde je najmanja visina soba morala iznositi 3,3 metra. U četvrtom reonu je krov kuće mogao biti od trske ili slame, ali u prethodna dva od crepa ili šindre. Pravilnikom su bili utvrđeni i mnogi drugi detalji oko izgradnje kuća i pomoćnih objekata, takođe u vezi položaja građevine na parceli. Kuće u prva tri reona su se morale graditi dužom stranom orjentisane prema ulici, a zabatom prema susedu.

1928

Subotica i danas ima karakteristike koje je u njenoj izgradnji uslovio ovaj pravilnik, još uvek možemo naći seoske kuće udaljene od glavnih saobraćajnica, ali u središtu gradske teritorije, dok se duž glavnih uliza nižu reprezentativne građanske kuće. Proces gradnje Subotice nije bio završen, prekinuo ga je Prvi svetski rat. U međuratnom periodu gradnja grada je unekoliko nastavljena na istim principima kao u prethodnom periodu osim u slučaju nekoliko objekata kao što je bio nekadašnji Sokolski dom ili Berza rada. Nakon Drugog svetskog rata situacija se potpuno promenila i gradnja je više bila usmerena na izgradnju spratnih stambenih blokova na Aleji Maršala Tita, Prozivci, ili gradnjom individualnih prizemnih kuća u Kertvarošu, na Teslinom naselju, u Malom Bajmoku i slično. Centar grada je manje-više, osim nekoliko nespretnih intervencija kao što su Radnički Univerzitet, Robna kuća „Centar“, tzv. „Tokio“, ostao je nedirnut.

CRTICE IZ HRONOLOGIJE KARTOGRAFSKOG PREDSTAVLJANJA SUBOTICE[2]

 

Sama izložba i prateći katalog su koncipirani u jednoj hronološkoj liniji, od najstarijeg predstavljanja grada ka novijim oblicima. No, smatrali smo da mala dopuna i proširivanje sa podacima zasnovanim prvenstveno na analitičkim opisima Kartografske zbirke (F:003), može svima zainteresovanima dati još poptuniji uvid u temu.

Datum izrade         Opis

1697.                     prva veduta (veduta =  Veduta je talijanski izraz za pogled, i čest koristi za pejzažni prikaz grada) načinjena iz logora   Eugena Savojskog  na obali Palića

1747.                    Grad “Sent Maria” (Subotica) sa  pustarama, original se nalazi u Bečkom arhivu (Hofkammerarchiv), kserokopija, autor inž. K.J. Kajser (C.J. Kaysser)

1776.                    Kelebijski atar sa značajnim putevima, peskovitim područjima, javnim pašnjacima i pograničnim zonama. Autor: L.Kovač geometar, vojni arhitekta.

1776.                    Mapa pustare Zobnatica sa označenim privatnim posedima, javnim  pašnjakom, značajnim putevima i granicama sa susednim područjima.  Autor: Leopold Kovač (Kováts Leopold) geometar.

1778.                    Karlo Leopold Kovač je završio je rukopisnu kartu Subotice, najstariju  nama poznatu kartu gradske teritorije na kojoj vidimo pojedinačno ucrtane parcele i kuće.

1785.                    Ker, najstariji deo grada

1785, 5. XI.            Severni deo pustare Tompa koji je posle graničnog spora 1786. godine dodeljen susednom feudalcu Orciju (Orczy). Autor: Talket (Tallkett),  Budim

1787.                    Jezero Palić, Krvavo jezero i područje fabrike sode. Autor:Vajnert   (Weinerth)

1788.                    Selo Šandor sa atarom  (Aleksandrovo). Autor: podporučnik Franc  Balukanti   (Balucanti Frantz)      

1788.                    Privatni posedi (5 vlasnika) na pustari Žednik (Nagyfény). Autor: Vajnert                                

1789.                    Karta slobodnog kraljevskog grada Subotice sa pustarama.  Autor Gavrilo Vlašić (Gabriel Wlassics) inženjer

1789.                    Inž. G. Vlašić je načinio kartu pustara  Đurđin sa 6109 jutara.

1799.                    Najznačajniji regulacioni plan grada urađen je 1799. godine, ali je do  danas   očuvan samo njegov središnji deo koji prikazuje centar grada.

1794.                    Čantavir, plan kolonizacije

1805, 19. VII          Plan varoške šume i dudarnice. Autor: G. Vlašić

1823, 13. VI           Plan Rogine bare. Autor:Vistinger (Wüstinger)

1824, 14. IV           Plan o spajanju jezera Palić sa Tisom preko potoka Kireš. Autor: Gabriel Aracki    (Aradszky Gabriel) geometar

1842.                     Projekat formiranja  Palićkog park

1858.                    Plan grada Marija Tereziopolis (Maria Theresiopoli) sa pustarama, vinogradima, baštama i označenim lovnim područjem. Autor: P. Lalić  (Lalits P.)  grad. inž.

1901.                    Ulična mreža slobodnog kraljevskog grada Subotica sa javnim zgradama. Autor: I. Frankl  ml.XIX 58/190

1964.                    Privredna karta sreza Subotica. Autor: Borislav Putnik geodeta, izdanje: “Agrobiro” Subotica

1976.                     Područje opštine Subotica. Autor: Zavod za urbanizam i geodeziju

---

[1] Subotice shvaćene u istorijskim granicama, zajedno sa okolnim pustarama. U današnje doba, to bi odgovaralo teritoriji Opštine Subotice.

[2] http://diurnarius.info/index.php/sr/interview/1-intervju/165-ovek-koji-gleda ( kazivanja Bele Durancija Bošku Krstiću)

Kako je Lazar Stipić planirao prodaju vrijednih mađarskih gradskih umjetnina

objavljeno u KLASJE NAŠIH RAVNI; br. 1-2, 2011.

Kako je Lazar Stipić planirao prodaju vrijednih mađarskih gradskih  umjetnina 

            U Historijskom arhivu sačuvan je dokument iz 1926. godine[1] koji svjedoči o inicijativi poznatog subotičkog novinara Lazara Stipića da se vrijedne gradske umjetnine- slike i vitraži, kojima su autori Mađari, prodaju.  Samom prodajom bi se naravno popravilo stanje gradske blagajne ali i Stipićevo, pošto je njegova provizija iznosila  deset postotaka od utržene sume.

Tko je bio Lazar Stipić?  Lazar Stipić, punim imenom Lazar Adalbert Ludovik Stipić (Subotica, 26/27. 07. 1890. – 14. 05. 1944.) bio je sin Marka i  Margaretke Malagurski. Za suprugu je imao  Erzsébet Schulhoff. Ostao je zapamćen kao jedan od najagilnijih novinara u Subotici, ali isto tako bio je nakladnik, publicista i književnik[2].  Školovao se u Subotici, da bi studije prava započeo u Budimpešti a nastavio u Beču. U literaturi se nalazi podatak da nije uspio da diplomira „jer je okusio novinarski kruh“.[3]

Lazar Stipić

***

On je bio je suradnik, pokretač i urednik većeg broja dnevnih listova (Szabadkai  Újság, Bácskai Napló[4], Szabadkai friss Újság[5], Neven, Narod [6], Nemzet [7], Istina, Zemljodilac, Dan, Újság, Borba [8], Jugoslovenski klobučar, Naše slovo [9])   i časopisa (Književni sever, Glas [10]).

Najznačajnija su mu djela: Večna vatra, Subotica 1923., Istina o Vojvodini (Nemoral u javnom životu. Trgovanje sa socijalnim problemima. Nemar u kulturi. Kome je podmetnuta odgovornost?), Subotica 1925., Istina o Mađarima (Po mađarskim podacima), Subotica 1929.[11], Put od dva do jednog sveta (Događaj u četiri slike)[12], Subotica 1930., Bunjevci[13], Szabadka 1942. Pišući brošuru Istina o Mađarima Stipić je pokušao da odgovori na revizionističke tonove koji u to doba orkestirano jačaju kod Mađara. Njegove teze imaju često primese diskvalifikacije Mađara kao nacije i kao „rase“.  Tako na pr. kaže: “Kada se pogleda ceo mađarski državni i narodni život, vidi se, da su u njemu najvažniju ulogu imale porodice i ljudi tuđe krvi, koji su dali Mađarima apsolutno više nego porodice i ljudi  čiste mađarske krvi“ ili dalje:  „Sve ovo dokazuje da nema prave i čiste mađarske rase, te da je sadanji mađarski narod zajedno sa svojim prestavnicima stvoren veštački iz krvi i vrednosti ostalih naroda, koji su živeli na terotoriji bivše Mađarske.“. S tim djelom se oštro i jasno svrstao u front novih gopodara koji je bio suprotstavljen Mađarima i njihovim težnjama za vraćanjem na staro. Desetak godina kasnije, kada zaista i dođe do pokušaja vraćanja u stanje prije 1918. godine, Stipiću neki novi gospodari Subotice nisu mogli da zaborave upravo takve stavove.

***

Stipićevi

Stipić nije imao velikih finansijskih uspjeha sa svojim listovima, uloženi kapital teško se vraćao, zapadao je i u dugove. Međutim on je uporno nastavljao da se bavi novinarskim i izdavačkim poslom. Pored toga angažmana, od 1938. godine nalazio se i na čelu Gradske knjižnice. Odlukom gradskih vlasti I 2364 od 27.6.1938.[14]  postavljen je na taj položaj i time naslijedio pokojnog Blaška Mesaroša.  Zamjenik predsjednika opštine Milivoj Kenđelac ga je postavio za gradskog knjižničara, ali i dozvolio da ostane novinar[15].  Primopredaja knjižnice je izvršena 20.09.1938. godine.

Brody Mihály i Stipić Lazar

Već ranije on je imao aspiracija ka tome položaju.  Kada je polovinom 1934. godine Radivoj Lungulov smenjen sa tog položaja za mjesto prvog čovjeka Gradske knjižnice razviće se borba u  subotičkoj kulturnoj i političkoj  javnosti. Kandidati  su  bili, Petar Pekić, Balint Vujkov, Lazar Stipić, Joso Šokčić, dr. Joca Milekići i Ivan Malagurski. Svatko od njih je  imao podršku određenih krugova iz javnog života. Kandidati su posjedovali odgovarajuće sposobnosti i kvalifikacije, no Gradski načelnik zanemarivši mnoge stručne i radne kvalitete tih kandidata bira studenta, nesvršenog pravnika Tošu Išpanovića. Time se samo  potvrđivala stara praksa da  vlast zanemarujući sve stručne  kriterijume,  nameće  ideološko-političku podobnost kao odlučujući  faktor,  pri  izboru  rukovodećih   ljudi  i u kulturnim ustanovama.[16]

O radu Gradske knjižnice  pod Stipićem se može reći da je bio dosta uspješan. Ona je nastavila da uvećava broj čitalaca kao i svoje fondove[17], istodobno čuvajući zatečene vrijedne knjige.  Po izjveštaju o starim knjigama, koji on podnosi vlastima, iz  XVI. stoljeća bilo ih je – 56, iz XVII. – 80, a iz XVIII. – 269.[18].Ostalo je zabilježeno da je Stipić 1940. godine dao gradskom Kulturno-socijalnom odeljenju  prijedlog za osnutak Historijskog odeljenja Knjižnice[19].

Iz knjige ISTINA O BUNJEVCIMA

***

Kakva je bila Subotica 1926. godine? Mnogo mirnija i stabilnija nego  u jesen 1918. godine kada se okončava Veliki rat koji ovim krajevima donosi promjenu imperiuma. Ali neke od posljedica koje je ona ostavila, još nisu u potpunosti bile riješene ni nakon osam godina. Potpuni preustroj čitavog društvenog života išao je sporije od zacrtanih političkih smjernica.

Mađari su i dalje imali respektabilan broj i udio u stanovništvu grada. Po podacima popisa stanovništva, zadnjeg u periodu Kraljevine Mađarske[20]  iz 1910. godine  i lokalnog iz 1919. godine kao i prvog u jugoslavenskoj državi  iz 1921. godine[21]  broj Mađara je bilježio velike oscilacije, od 55.587 (58,75% od ukupnog broja)  – u 1910. godini,  do 19.870 (19,62%) po popisu 1919., da bi 1921. godine iznosio – 26.750 (29,41%).

U upravljačkoj strukturi grada u trenutku kada je Stipić pisao svoj dopis, gradonačelnik je bio Albe Malagurski[22] a  podgradonačelnik Aleksandar Rajčić[23].   Zdravstveni problemi natjerali su Malagurskog da nakon dužeg bolovanja ode u mirovinu  1.12.1926. Za novog gradonačelnika postavljen je Dragoslav Đorđević[24], a kao njegov zamjenik javlja se Matija Evetović. Dragoslav Đorđević, dotadašnji Veliki župan,  polaže zakletvu i preuzima funkciju prvog čovjeka grada 3.10.1926. godine.  On ostaje na tome položaju relativno kratko, samo do 20.5.1927. kada ga nasljeđuje Dragutin Stipić.

Na polju patriotsko nacionalnih dješavanja u Subotici značajana je 1927. godina koja je bila u znaku proslave četiristogodišnjica osnutka Subotice i postavljanja spomenika samozvanom  caru Jovanu Nenadu kao i naredna 1928. godina kada je osnovana udruga Severna zvezda sa jasno zacrtanim nacionalnim ciljevima.[25]

***

Treba istaći da Mađari zatečeni na teritorijama pripojenim novoj južnoslavenskoj državi, do 1921. godine i potisivanja Trianonskog ugovora, nisu bili smatrani za jugoslavenske državljane.  Masovno su otpuštani iz službe[26], uskraćivan im je boravak u gradu[27].  I oni su, poput drugih neslavena, imali rok za optiranje, koji je  istekao 26. 1.1922. godine.

Jedan od dominantnih ciljeva nove države u Vojvodini bio je sprovođenje procesa „nacionalizacije“[28]. Pod  tim se u prvom redu podrazumijevalo djelovanje na demografskoj razini sa težnjama da „slavenski elementi“ zadobiju stabilnu većinu, ali i čitav niz drugih odluka i postupaka  kojima je bio zajednički imenitelj učvršćivanje vlasti na temeljima nove jugoslavenske ideologije.  To se jasno očitovalo na polju prosvjetne politike, gdje su  nizom mjera, ukinute konfesionalne škole, uveden srpski kao državni jezik, sprečavano pohađanje nastave na mađarskom jeziku svima koji su na osnovu prezimena ocijenjeni da nisu Mađari[29]. Na gospodarskoj razini u tom pravcu je djelovala agrarana reforma[30] i kolonizacija.

Poznato je da srpska vojska dolazi iz Novog Sada u Suboticu u dva vagona  u srijedu 13. studenog 1918. godine. Kako je njen dolazak bio najavljen tek pola časa ranije to je i doček bio pripremljen samo na brzinu. Oba Narodna vijeća, Srpko-bunjevačko i Mađarsko, izašli su na peron i zvanično pozdravila prispele vojnike.  U grupi Srba i Bunjevaca, na željezničkoj stanici bio je i Lazar Stipić. Po jednom svjedočenju on dočekuje oslobodioce rječima: „Osamnaest časova i trideset minuta – Finis Hungariae! (Kraj Ugarske!)“.[31]

Na političkoj razini Stipić je nakon rata, uz još neke viđenije Bunjevce pripadao Jugoslavenskoj Demokratskoj stranci[32]. List Narod  bio je njeno glasilo. Iz te stranke ubrzo istupa razočaran korupcijom koja ju je zahvatala, karijerističkim učlanjivanjem mase Srba došljaka, a posebno odnosom koji je ta stranka imala prema Bunjevcima.[33]

Nakon toga od 1923. godine, Stipić se okreće prvo Socijalističkoj partiji da bi već krajem veljače te godine javno izjavio da je član Zemljodilske kasine[34] koja je stajala pod direktinim uplivom Narodne radikalne stranke.  Ideje vladajućeg režima nastavio je da zastupa i u periodu 1934.-1941.  kada  je izdavao i uređivao list Naše slovo. Poput velike većine bunjevačkih intelektualaca u godinama pred II svjetski rat  približio se  hrvatskim  pozicijama.

Postavljan[35] je u gradski parlament – Prošireni senatu u nekoliko navrata (1920, 1925, 1926). Isticao se svojim interpelacijama[36].

Iz knjige ISTINA O MAĐARIMA

***

U „nacionalnoj“ propagandi u novoj državi išlo se na zamjenu mađarskih vladarskih simbola, srpskim. Porterti srpskog Kraljevskog para bili su traženi. U sačuvanoj prepisci gradskog Senata, nalazi se veći broj ponuda da se naslikaju porteti vladarskog kraljevskog para.[37]

O postupanju sa umjetninama, slikama, vitražima, kipovima,  zatečenim u Gradskoj kući i drugim javnim ustanovama razmišljalo se od samog preuzimanja vlasti krajem 1918. godine. Jasno je da se prvo išlo na uklanjanje mađarskih državnih i nacionalnih amblema. Ali isto tako ni drugi simboli iz prijethodnog doba, na pr. upečatljivi vitraži u Velikoj vječnici nisu bili mogli biti ostavljeni da obasjavaju i zrače „mađarskim duhom” na sjednicama gradskih vlasti, koje su nastavile da se održavaju upravo u tom prostoru. Oni su demontirani, skinuti i odloženi u podrum gdje će dočekati okupaciju 1941. godine, kada ih ponovo vraćaju na orginalna mjesta. No, sa dolaskom novih oslobodilaca listopada 1944. opet se za dugo sklanjaju od očiju javnosti, da bi se tek 1977. vratili, ali i tada bez potpisa koji svjedoče o kojima se povijesnim ličnostim radi[38].

S početka dvadesetih godinama i Ministarstvo unutarnjih djela se interesira za umjetnička djela koja su ostala iz mađarskog perioda. Tako po njihovom naređenju  br. 348/1924 koje je klasificirano kao povjerljivo, gradski inženjerski ured dostavlja popis umjetničkih djela kojima su autori Mađari.[39]  On je razvrstan na grupe.  Tako su popisane:

A)  „slike na staklu” od Mikše Rota[40] (18 komada),

B)  „slike sa masnom bojom”  (21 djelo),

C)  „kiparske radnje” ( dva djela)[41].

To pitanje je intrigiralo subotičku javnost i pojedince[42]. Tako je jedan revnosni detektiv Državnog tajnog redarstva za B.B.B. svojim dopisom od 30.01.1926. skrenuo pažnju svome šefu da se na ulazu u Veliku vjećnicu, na stubovima još i danas nalaze simboli mađarske krune, na zidovima spomen natpisi[43],  a „u prozorima izrađeno slikano nova gradska kuća i stara a više njih stoji ispisano mađarskim slovima Szabatka szabad kiralyi varos…“  Detektiv smatra da te stvari treba odmah ukloniti, da „nas ne bi neprijatelji ismevali“. Kao rezultat toga inženjerski ured  pokreće postupak „preinake građevnih ukrasa u varoškoj kući, koji napominju staru mađarsku vladavinu“ i  sastavlja predračun  o tim poslovima. On je iznosio 19 800 dinara. Ali pošto gradsko računovodstvo piše  da nema toliko para u proračunu, tim radovima se nije pristupilo.[44]

Sličnog je sadržaja i predmet sa Stipićevim dopisom. On piše 30. ožujka 1926. godine i postavlja pitanje gradskim vlastima što namjeravaju učiniti sa „onim mađarskim historijskim slikama i staklenim mozaicima, koje imaju veoma veliku vrednost, ali su zbog svoje sadržine osuđene na potpuno isključenje iz javnosti”. Dalje novodi da su one izložene propadanju. Upravo zbog toga, „kada grad već ne može imati druge koristi od ovih skupocenih stvari” on daje prijedlog da bi ih trebalo što prije prodati, pa bi time Grad došao do kapitala. Navodi da se i gradonačelnik Albe Malagusrki kao i članovi Senata slažu sa tom idejom. Zbog toga je on stupio u kontakt sa privatnim i državnim institucijama u inostranstvu koje bi mogle biti zainteresirane za njihovu kupovinu. Dobio je odgovore sa više od 30 strana. Pošto su umjetine mahom sa temama iz mađarske nacionalane povijesti, jasno je, navodi on u nastavku, da su upravo ustanove iz Mađarske pokazale zanimanje za njih. U dopisu slijedi pojedinačni popis umjetnina sa njihovim cijenama[45]:

„ 1./ Portreta Marije Terezije/ cca. 2. metra široka, 3.m. visoka sa teškim zlatnim okvirom/ izvedena po međunarodno priznatom mađarskom slikaru Mavru Than u 1880. god.                                                                                                            – Din. 250 000.

Marija Terezija

2./ Portreta čuvenog mađarskog državnika Franje Deaka / cca 2. m. široka, 3. m. visoka sa teškim zlatnim okvirom/ izvedena po čuvenom mađarskom historijskom slikaru Jakobei u 1862. god.                                                                              – Din. 150 000.

Deák Ferenc

3./ Portreta čuvenog mađarskog državnika grofa Stevana Sečenji / cca 2. m. široka, 3. m. visoka sa teškim zlatnim okvirom/ izvedena po čuvenom mađarskom historijskom slikaru Jakobei u 1862. god.                                                               – Din. 150 000.

4./ Portrerta Franje Josipa iz 1862 god./ cca 2. m. široka, 3. m. visoka sa teškim zlatnim okvirom/ izvedena po čuvenom bečkom dvorskom slikaru Semlinu.

– Din. 150 000.

5./ Portreta mađarskog revolucijonara i državnika Franje Košuta / cca 2. m. široka, 3. m. visoka sa teškim zlatnim okvirom / izvedena po poznatom mađarskom historijskom slikaru Sirmai.

– Din.   60 000.

6./  Portreta poznatog mađarskog revolucijonara i vladara Erdelja Franje Rakoci II. / cca 2. m. široka, 3. m. visoka sa teškim zlatnim okvirom / izvedena po čuvenom mađarskom historijskom slikaru Sirmai.

– Din.  60 000.

7./ Portreta do pojasa Franje Josipa / cca 1. m. široka, 1,20 m. visoka sa zlatnim okvirom/ od čuvenog bečkog dvorskog slikara Semlina.                     – Din.  40 000.

8./  Slika o proslavi hiljadugodišnjice Mađarske 1896. god. po gradu Subotici/ cca 3. m. široka 2 m. visoka sa teškim zlatnim okvirom / od čuvenog mađarskog slikara Matije Jančik.

– Din. 150 000.

9./ Slika iz mađarske historije koja prikazuje borbu mađarskog Kralja Bele IV za  presto, koja je poznata pod imenom „Kruna uli sablja” izvedena po mađarskom historijskom slikaru Sirmai/ cca 4. m. široka, 3 m. visoka, bez okvira.

– Din.  80 000.

10./ Porterta Device Marije sa malim Isusom na polumesecu, od čuvenog crkvenog slikara Jovana Böhm / cca 1,20 široka, 1,50 visoka sa zlatnim okvirom.

– Din. 40 000.

11./ 16. staklenih mozaika iz mađarske historije i mađarskog nacijonalnog života po nacrtu mađunarodno poznatog slikara Kernstoka i izrađeno po poznatom preduzeću Rot u Budimpešti/ cca. 1 m. široka, 2 -3,20 m. visoke/ po 25 000 din./ (16 x 25 000.)

– Din. 400 000.

ukupno dinara        1 530 000.

Slovom jedan milijon petstotine i trideset hiljada dinara.”[46]

Dalje obrazlaže same poteškoće u eventualnoj prodaji. Ističe da je za postizanje najveće cijene potrebno pripremiti tržište i sve zainteresirane, a da je za taj posao on najpogodnija ličnost „…pošto Senat ne raspolaže u svojoj sredini sa takvim licem, koje ima vremena žrtvovati se za ovakav posao, koji zahteva mnogo rada i podhvatnosti. Uveren sam, da ću biti u stanju obaviti ga na zadovoljstvo obzirom na to, što sam dulje vreme sarađivao sa budimpeštanskim listovima i časopisima, stekao dobra poznanstva u kulturnim, umetničkim i ostalim merodavnim krugovima, radio sam i na kulturnohistorijskim stvarima.” Navodi i koje korake bi trebalo poduzeti. „Da bi se ovaj posao mogao obaviti potpuno uspešno, potrebno je očistiti slike, popraviti slike, sastaviti sasvim tačan i opširan katalog /cca 35 stranica/ na našem i mađarskom jeziku po mogućnosti sa bojadisanim fotografijama, boraviti u Budimpešti u Mađarskoj / u slučaju potrebe i u Beču/ dulje vreme / najmanje 4-5 nedelja/ radi stvaranja što potpunijeg i opširnijeg zainteresovanja /reč je o više nego 30 mesta i svestrane javnosti/.”  Za sve te poslove predviđa sumu od 26 000 dinara[47]. Za svoj honorar, po uspješno obavljenim prodajama, predviđa proviziju od 10% od postignutih cijena. Na kraju stavlja ogradu da nije vođen ličnim ambicijama u izvođenju toga posla, pošto se već dokazao radom na nacionalnom i kuturno prosvjetnom polju i da se već mnogo žrtvovao u svakom pogledu.

Da je prijedlog prihvaćen govori nam i dokument od 24.04.1926. godine[48] iz oga se vidi  da je gradski inženjerski ured dobio zadatak da sastavi i Senatu dostavi svoj popis umjetnina. Isto tako on je sugerirao da stručnu procjenu vrši komisija koju bi činili po jedan profesor sa Umjetničkih  akademija u Beogradu i Zagrebu, kao i jedan slikar iz Subotice. I zaista, između gradskih vlasti i tih ustanova krenula je prepiska.

Tako su iz Grada 25. 05.1926. tražili da se Državna umjetnička akademija uključi u procjenjivanje. Ona ih obavještava 17.06.1926. da je prof. Ljubo Babić[49] spreman doći u Suboticu od 1. do 15. 07.1926. godine.  Podgradonačelnik piše 1.09.1926. i Srpskoj akademiji umjetnosti i obavještava ih da procjena „historijskih slika i mozaika” postala bespredmetna! To znači da se odustalo od prodaje vrijednih umjetnina. One su ostale i dalje u gradskom vlasništvu. Jasno je da se Stipićeva namjera ukalapala u tadašnju praksu prema mađarskoj ostavštini a koja je bila vođena smernicama tada vladajuće ideologije.

***

U vrijeme II. svjetskog rata, kada postrojbe Miklósa Horthyija okupiraju Bačku, Lazar Stipić je uhićen i zlostavljan, bez sumnje i zbog svoga djela Istina o Mađarima iz 1929. godine.  u kojem je  tragom povijesnih spisa osporavao neke od nacionalističkih stereotipa o Mađarima. Ipak, tim se tekstom  zamjerio Mađarima i Mađarskoj: negirao ih je i općenito kao i pripadnost Panonske nizine Mađarima. Kasnije tijekom okupacije 1942. godine u Subotici, on uspjeva da tiska svoju zadnju knjigu (u stihovima) pod nazivom  Bunjevci. Ipak nije dočekao kraj rata, preminuo je u 22,30 časova, 14. 05. 1944. godine u gradskoj bolnici od komplikacija izazvanim oboljenjem pluća.[50]

U Subotici, prosinca 2010.                                           Stevan Mačković, arhivski savjetnik

---

[1] Historijski arhiv Subotica (dalje HAS), F:47. II 40/1926. Spisi sa rimski oznakama  I, II, III i IV su u tom periodu pripadali odeljenju Velikog bilježnika.

[2] Svojim djelima je ušao u antologiju poezije bunjevačkih Hrvata iz 1971., sastavljača Geze Kikića, u izdanju Matice hrvatske.

[3] Kolozsi Tibor, Szabadkai sajtó (1919-1945), Újvidék (Novi Sad) 1979, st. 71.

[4] U dva navrata,  u 1916. kao i 1917.  godini  Sztipich je bio urednikom toga lista. Kolozsi Tibor,  nav. djelo, st. 531.

[5] I u tom listu se javlja listopada 1918. kao urednik. Kolozsi, nav. djelo, st 547..

[6] Narod je zastupao ideje Demokratske stranke.

[7] Nemzet je bio bratski list Narodu,  koji je izlazio na mađarskom jeziku.

[8] Borba, radikalni list, urednik Lazar Stipić, pokrenut 1924., prestao izlaziti 1926. godine. Bio je tiskan latinicom a finansiran od strane bogatih subotičkih radikala.   Prvi broj  nosi datum 30.03.1924. godine. Tjednik, izlazio je svake nedelje u početku, a zatim i dva puta tjedno. Kao odgovorni urednik i vlasnik, ali i novinar koji svojim pisanjem obilježava i daje ton profilu lista,  javlja se Lazar Stipić. Novina je bila izrazito prosrpski orijentirana, ali usmjerena ka bunjevačkoj čitalačkoj publici, kojoj se htjelo sugerirati da ide ka zbližavanju sa srpskim političkim faktorima u gradu u cilju stvaranja fronta ka neslavenima. Već u prvom broju donosi demagoški obojen članak Naš program  u kojem Lazar Stipić objašnjava program Radikalne stranke. I u  kasnijem tijeku, u skladu sa svojim nazivom, oštro napada i kritikuje sve političke i društvene faktore i pojave u Subotici koji nisu na nacionalno-političkoj liniji radikala.  Tako je borba za „nacionalno i državno jedinstvo“ kao i ukazivanje na korupciju bila jedna od karakteristika  lista.

[9] Naše slovo (1934-1941).

[10] Glas je bio književni časopis. Izlazio je 1938.- 1939. godine.

[11] Riječ je o brošurici malog formata sa 48 stranica. Ona doživljava ponovno tiskanje u 2004. godini od strane izdavača Dobrica knjiga, Novi Sad – Srbinje.

[12] Ovaj dramski komad je imao praizvjedbu 1931. godine u Subotici. U najavi u lokalnom tisku se kaže da je pisac to djelo napisao već nekoliko godina ranije, no u eri političkih borbi nije se moglo postaviti. To se može tumačiti da su tek u eri „jugoslavenstva“ sazrijeli uvjeti za njegovo izvođenje.

[13] Riječ je o malenoj knjižici od 18 stranica gdje autor u stihovima predstavlja prošlost Bunjevaca.

[14] HAS, IV 6628/938

[15] isto

[16] vidi: Stevan Mačković, Gradski bibliotekari Mijo Mandić i Rade Lungulov, Rukovet, 6-7, Subotica 1994,  st. 48-52

[17] Izvještaj o radu Gradske knjižnice. HAS,  F:47. IV 9100/1939

[18] HAS, IV 5019/1939

[19] HAS, F:47. IV 1484.  514/940. Zamisao je bila da sve gradske ustanove i odjeli dostavljaju svoje tiskanice Knjižnici koja bi ih hronološki sređivala i čuvala.

[20] Popis   1921

[21] Popis je bilježio izjašnjavanje o „po pretežnoj upotrebi” jezika  a ne po nacionalnosti.  Na razini države bilo je 472 079 onih kojima je to bio mađarski jezik.

[22] Albe Čurčić Malagurski (r.1879.). Postavljen je 11.9.1924. godine. Nakon rata obavljao je niz javnih funkcija. Preminuo je 10.6.1927. od izliva krvi u mozak.

[23] Aleksandar Rajčić (Subotica, 31.7.1884.- 27.1.1926), školovan na Trgovačkoj akademiji, radio kao bankovni činovnik i direktor Zemljodilske štedionice.

[24] Dragoslav Đorđević, rođen u mjestu Zakuta /opština Kraljevo/ 14.1.1887. Za ženu je imao Maru Malagurski književnicu. [24] Događaji oko njegovog smjenjivanja 28.4.1927., daju   dobru  ilustraciju nezadovoljstva  i  čak ogorčenosti djela subotičke javnosti politikom nametanja srbijanskih poltičara na vodeće položaje  u  gradu. Njegova  nepopularnost  među  Bunjevcima je  bila izuzetno velika,  pa je 1927. prilikom  njegovog  odlaska sa funkcije, grad  doživeo manifestacije, izlive  radosti, gdje se okupilo  više hiljda  građana. Tom  prilikom su Subotičke novine, od 13.05.1927. na prvoj stranici donele  članak  pod  naslovom „Novo oslobođenje“ u  kome se  ističe da  je „…Đorđević nametnut  protiv božjeg i ljudskog prava, da su Srbijanci koji dolaze  ovamo  kolonijalisti  i grabljivci, stručno i  moralno  nekvalifikovani, siledžije, pokvarenjaci i zabušanti“.

[25] Patriotska udruga nacionalnih i kulturnih radnika Severna zvezda djeluje već od 1926. godine, da bi formalno bila osnovana 20.5.1928. godine.  Zadatak joj je bio da odgovori na revizionističke ideje koje je širila mađarska udruga Južna zvezda osnovana u Budimpešti.

[26] Od njih je zahtjevano da polože zakletvu Kralju, a svi koji to nisu željeli, nisu mogli ostati na svojim položajima.

[27] Naredbom o izgonu ratnih doseljenika,  tražilo se iseljavanje svih doseljenika u grad nakon  27.7.1914.   HAS, F:47. XIX, 80

[28] Vrlo dobru ilustraciju o tome pruža knjiga: Jojkić Vlada, Nacionalizacija Banata i Bačke, Novi Sad 1931. O toj temi pisao je i Stipić. Jugoslavenski nacionalizam Subotice pre i posle ujedinjenja, Književni sever, knj, IX, sv. 11, Subotica 1933. st. 320,321.

[29]  Roditeljima koji su podnosili molbe u tu svrhu, nije se izlazilo u susret. Tako je i molba Đule Budanovića (Gyula Budanovits) da mu deca pohađaju mađarsku osnovnu školu pošto im je to maternji jezik, odbijena. HAS, F:47. II  174/1919. F:47. II  181/1919. Isto tako su prošle i molbe roditelja sa „slavenskim” prezimenima ( Ivan Sarić, Ivan Slaković, Felix Lulić, Stevan Pančić, Lojzija Baraković, udova Elemera Vojnića, itd.) da im se djeca školuju na mađarskom jeziku. Odluka  je bila u skladu sa rješenjem Ministarstva prosvjete.

[30] „U procesu tzv. „nacionalizacije Vojvodine”   bila je provedena tzv. “agrarna reforma”. Započeta je 25. 02. 1919. eksproprijacijom većine veleposjeda iznad 500 katastarskih jutara, a nesto kasnije i iznad 100 katastarskih jutara, pretežito u mađarskom i njemačkom posjedu. Kako je mađarsko i njemačko stanovništvo, de facto, bilo tretirano kao neprijateljsko, ne začudjuje činjenica da nisu gotovo uopće participirali u podjeli zemljišta oduzetog od veleposjednika.” http://www.hic.hr/books/jugoistocna-europa/bognar.htm

[31]  Lazar Stipić, Istina o Mađarima, Novi Sad – Srbinje, 2004, strana 72.

[32] „…među Bunjevcima u stranci isticali su se Gavro Đelmiš i novinar Lazar Stipić koji je pokrenuo partijski dnevnik Narod.“, Kalman Kuntić, Uticaj političkih promena na položaj i nacionalno izjašnjavanje Hrvata-Bunjevaca u Bačkoj tokom 20. veka, http://www.cpi.hr/download/links/hr/7074.pdf

[33] Kolozsi, nav. djelo, st. 114.

[34] Uoči izbora 1920. godine osnovana je i bunjevačka Zemljodilska stranka koja je od početka blisko surađivala s radikalima, a 1924. godine postaje frakcija Radikalne stranke u Subotici. Subotička Danica za 1925. godinu, Subotica 1924., st. 143.

[35] U čitavom međuratnom periodu, sem 1927. godine, kada su održani jedini lokalni izbori,  na položaj gradskog odbornika, viječnika – člana Proširenog senata se dolazilo postavljenjima od strane Ministarstva unutarnjih djela.

[36] Tako 1925. godine na sjednici gradskog Proširenog senata imao interpelaciju (HAS, F:47. 4. 1925 147 PS/ 23009, i F:47. I   291/1925)  o uništavanju latiničnih natpisa, finansijskom upropaštavanju grada i visokim porezima.

[37] Takva je i molba  slikara Bocarića sa ponudom da izradi veličanstvenu sliku kraljevskog para za cjenu od 50 000 dinara. Preporuka Velikog župana da se angažira naš nacionalni slikar pošto grad ni posle sedam godina od oslobođenja još nema reprezentativnih portereta Nj. V. Kralja i Kraljice u velikoj većnici. Senatskom odlukom kojom ponuda je odbačena pošto za to nema novčanog pokrića.  HAS, F:47. II    138/1925. Sličan je predmet u kome 1927. godine Veliki kapetan moli Senat za nabavku sedam slika kralja Aleksandra. Senat tu nabavku prebacuje u 1928. god. Sliku nabavlja knjižara „Jedinstvo“ u Subotici, a uramljuje ih udovica Fridrika Bahingera.  Bez tih simbola državne vlasti ostao je i poslednji Veliki Župan grada Subotice Dušan Manojlović. On je  tražio od Senata u siječnju 1928.god. da se nabave dvije kraljeve slike za njegovu kancelariju. Ali računovodstvo konstatira u veljači 1929 god. da je zvanje Velikog župana ukinuto i time akt postaje bespredmetan. F: 047. XV 353/1927-1928.

406.

[38] Ninkov Kovačev Olga, A szabadkai városháza a Corvin Mátyás üvegablaka, Létünk, XXXVIII. évfolyam, 2008. 2. szám, 88-96;  Bela Duranci, Vitraži gradske kuće u Subotici, Građa za proučavanje spomeničke kulture, Pokrajinski zbornik za zaštitu spomeničke kulture, VIII–IX, Novi Sad 1978,

309–316. Naptisi su vraćeni tek 2006. godine.

[39] HAS, F:47. II 40/1926.

[40] Róth Miksa (1865.–1944.) istaknuti autor vitraža.

[41] Naveden je kip Kraljice Jelisavete od mramora iz Karare i kip autora Ede Telča – Vörösmarti načinjen „za konkurs”.

[42] HAS, F:47. XV 62/1926

[43] Sačuvani su prevodi tih tekstova, što znači da je plan bio uklanjanje orginala a postavljanje novih koji bi bili pisani srpskim jezikom.

[44] HAS, F: 047. XV 62/1926

[45] Riječ je vjerojatno o procjenjenim vrijednostima do kojih je Stipić došao u kontaktima sa stranim Muzejima i galerijama.

[46] Gradski budžet za 1926. godinu je iznosio 32 222 000 dinara.

[47] Za rad u inozemstvu je tražio 30 dnevnica, što bi iznosilo ukupno 9000 dinara.

[48] HAS, HAS, F:47. II 40/1926.

[49] Ljubo Babić (Jastrebarsko, 14. lipnja 1890. – Zagreb, 14. svibnja 1974.), hrvatski slikar, povjesničar umjetnosti, likovni pedagog, ilustrator i scenograf. http://hr.wikipedia.org/wiki/Ljubo_Babi%C4%87

[50] To stoji u zvaničnom izvješću o smrti. Kao adresa je naveden Palić (Palicsfürdö – Fö utca 29), HAS, F:60.  XX 22775/1944. U Imeniku žrtava Drugog sv. rata na području subotičke opštine, Mirko Grlica, Antal Hegediš, Milan Dubajić, Lazar Merković,  Subotica 2001, st. 343. pod rednim brojem 5545 naveden je Stipić Lazar. Stoji da je smrt nastupila kao „posljedica odbijanja da radi za okupatora“.

Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice 1933.

Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice 1933.

 

Gradski kulturni savetnik dr Matija Evetović, koji je bio na  čelu Kulturno-socijalnog odeljenja Senata,predložio je 10.X 1933.  Gradskom senatu da  se  na  svečan  način  proslavi  i  obeleži  15  godina  od oslobađanja Subotice,programom od 10.do 13.XI.Predlog je  prihvaćen i gradska vlast je pristupila organizacionim pripremama. U tom  cilju  je 31.X , u gradskoj kući održana konferencija predstavnika uprave grada, kulturnih institucija i udruženja i  društava  iz  Subotice, u cilju sastavljanja programa proslave.U ime grada je bio prisutan  dr  Matija Evetović, zatim Voja  Stefanović  kao  direktor  Muške  gimnazije, Josip Putnik, direktor Trgovačke akdemije, Aleksandar Mikić i  Radomir  Vujić, školski nadzornici,Nenad Rajić,  direktor  „Kolevke“  te  predstavnici kulturnih društava i novinari

Obeležavanje 13.XI  u 1925.

Posle  debate  usaglašen  je  i  usvojen predlog programa proslave.Predviđeno je  da  traje  tri  dana,10, 12.  i 13. XI. Gradski  senat  je posle  stavljanja  na  uvid  javnosti, tog programa, i doneo odluku o njegovom usvajanju. Predviđeno je da proslava otpočne 10.XI svečanom sednicom bivših članova Narodnog  veća  Srba  i Bunjevaca (dalje NVSiB), Narodne garde  i  deset  omladinaca  koji  su postavili hrvatsku zastavu na toranj gradske kuće. Za 12. je  predviđen pozorišni matine za školsku omladinu i povorka sa bakljadom od varoške kuće do zgrada Divizije, a za 13. svečana  sednica  Senata,  službe  u gradskim bogomoljama svih veroispovesti, defile  vojske,  udruženja i građana, slava 34. pešadijskog puka, predstava nacionalnog  sadržaja  u pozorištu uz učešće Sokolskog društva i Udruženja Istarskih emigranata. Pozivi  za  prisustvovanje će biti   upućeni   počasnim građanima Subotice,vojnim vlastima i subotičkim društvima i udruženjima. Program je i realizovan u skladu  sa  takvim  planom.Tako  je  10. novembra u 10 časova otpočeo sa otvaranjem svečane sednice  u  velikoj većnici  za  bivše  članove   NVSiB,   formiranog   tog   dana 1918. godine, Narodne garde i deset bunjevačkih omladinaca koji su  postavili hrvatsku zastavu na gradsku kuću.Svirana je državna himna, govorio  je Blaško Rajić, bivši potpredsednik NVBiS, i  Suvajdžić  Nikola,  član Narodne garde. Dana 12.XI održan  je  u Gradskom  pozorištu matine  uz govor „Oslobođenje i naš zadatak“ direktora Muške gimnazije i predstavu „Oslobođenje“  Sokolskog  društva. O istarskoj  tragediji  govorio  je Turatov Ivo, učitelj, a u večernjim satima je bila svečana  povorka i bakljada. Sledećeg  dana, 13. program   je   počeo   svečanom   sednicom Senata, uz govor gradonačelnika ing.Ivandekić Ivana.Tada  je  upućen i telegram Njegovom Veličanstvu Kralju  Aleksandru  I, i podeljene  suposebne  diplome   počasnim   građanima, zaslužnim  oficirima  srpske vojske, Anti Živuloviću i  Mihajlu  Bodiju,  koji  su prvi ušli sa oslobodilačkom vojskom u grad 1918, i drugima.U 9 časova je  obavljeno blagodarenje u pravoslavnoj i  ostalim  crkvama,  uz  učešće pevačkog društva  „Graničar“,horova  „Cecilije“  i   „Nevena“. Nakon  toga  je obeležena slava 34. puka. Poslepodne je  održana  svečana  akademija  u Gradskom pozorištu sa govorima dr Matije Evetovića,Matije Išpanovića i dr Skaljer Lovre, te spletom narodnim pesama i igara, a  završena je sveslovenskom himnom u izvođenju Sokolske muzike. Tog dana bile su zatvorene sve radnje u gradu.Gradska kuća je bila posebno osvetljenja, a istaknuti  su  i incijali Kralja i Kraljice sastavljeni od niza svetiljki.Interesovanje građana je bilo  veliko u čitavom  toku  proslave,pa  u  skladu  sa  tim i posećenost   svih manifestacija, od strane publike. No, bilo je i zamerki, a jedna grupa  javnih  ličnosti, odbornika Gradskog   predstavništva,   je   čak   i   uputila interpelaciju gradonačelniku. Oni su postavili  pitanje:Zbog  čega  se  u  toku  cele proslave nastojalo da se 10. novembar obeleži kao dan oslobođenja, kad ni   demonstarcije   bunjevačko-srpskih  omladinaca  nisu imale revolucionarni karakter a ni NVBiS nije proglasilo tada otcepljenje od Austro-ugarske imperije?“. Dalje zameraju što se u govoru  na  proslavi naročito podvalčilo da se 10.XI 1918. na gradskoj kući zalepršala samo hrvatska zastava, kada se tamo već sutradan  našla i srpska trobojka. Postavljaju  pitanje  gradonačelniku, smatra  li on  da Subotica oslobođena  10.  a  ne  13.XI ,  a  da  je  to  srpska vojska   samo sankcionisala, kako su to u svojim  govorima  istakli  Blaško  Rajić i Matija Išpanović.Zameraju i na govoru Blaška Rajića u kome je  istakao da se Bunjevci još imaju opredeljivati, te  na  nedovoljno  ukazivanje počasti istaknutim gostima.Kao podnosioci  tog dopisa se javljaju Mijo Mandić, Antun Vidaković, dr Radivoj Miladinović, dr Stipan Matijević, Lazar Matijević i drugi  odbornici. Već  4.XII  gradonačelnik je dao odgovor toj grupi. Iznosi da je program bio sastavljen na  široj bazi od običnog godišnjeg obeležavanja oslobođenja, a uz učešće  šireg kruga javnih radnika i grada u celini.Jasno je po samom programu da je težište bilo  na  13.XI  kada  je  srpska  vojska  ušla  i oslobodila  Suboticu.“

Dana 10.XI započeta je proslava zbog toga što je  toga  dana navrešeno 15 godina od osnivanja NVSiB.Istaknuće hrvatske zastave  od strane bunjevačko srpske omladine tog dana, samo je jedan događaj koji zaslužuje pažnju da se istakne, jer do toga dana nije se  nikada  vila slovenska  zastava“Dalje  ukazuje  da  niko  nije  rekao  da  je  bila istaknuta sano hrvatska zastava, pošto je rečeno da  je  već  sutradan bila postavljena i srpska.Naglašava da su svi događaji pre 13.XI 1918. bili samo prlpremni radovi i akcije vredne hvale i spomena a samo delo oslobođenja  je  usledilo  dolaskom  srpske  vojske. O opredeljivanju Bunjevaca iznosi da su oni koji su glasali na  poslednjim  poslaničkim izborima dokazali da su za državnu celovitost i narodno  jedinstvo. O svečanom dočeku gostiju kaže da je zbog tehničkih poteškoća i  štednje otkazan, no da  je  on  lično  sa  ing.  Kostom  Petrovićom  dočekivao goste.Tim odgovorom stavljena  je  tačka  na  primedbe  nekih  krugova subotičke javnosti .

A grad će i  u  daljem  periodu  nastaviti da slavi oslobođenje programima od 10. do 13. novembra.

U Subotici, septembra 1994.                 Stevan Mačković

Moja bibliografija:

COBBIS SR

COBBIS SR http://www.vbs.rs/scripts/cobiss?id=1740048359026905

BIBLIOGRAFIJA (istoriografskih i arhivističkih radova):

Monografije:

1. Industrija i industrijalci Subotice (1918-1941), Subotica 2004, str. 508
2. (koautor) Nastanak i razvoj predškolstva u  Subotici, PU Naša radost, Subotica 2004.
3. (koautor) Crveni krst u Subotici 1886 – 2006, Subotica 2006
4. 60 godina delatnosti Istorijskog arhiva Subotica, A szabadkai Történelmi levéltár 60 éves tevékenysége, Subotica 2007, str. 128.
5. (koautor) Gradska kuća Subotica -Városháza Szabadka 1912-2012, Subotica 2012, str. 350.

Studije, članci:

1. Ideološko-politička orijentacija listova Nepszava i Narodni glas,  Godišnjak Društva istoričara Vojvodine, 1983, Novi Sad 1986, str. 5- 31
2. Zadužbine sa objektima u Subotici, Rukovet br. 29, Subotica 1993, str.   300 – 310
3. Jevreji i metaloprerađivačka industrija u Subotici 1918-1941, Rukovet, 4-5,  Subotica 199, str. 85-93
4. Gradski bibliotekari Mijo Mandić i Rade Lungulov, Rukovet, 6-7,  Subotica 1994, str. 48- 52
5. A zsidók szerepe szabadka fémiparnak kialakulásban, Űzenet, 7-8, Subotica, 1995. str.  470-484
6. Subotički Rotari klub 1936. godine, Rukovet, 7-8-9, Subotica 1995, str. 5-51
7. Mijo Mirković (1898-1963) profesor subotičkog Pravnog fakulteta kao ekonomski istoričar, Rukovet, 4-5-6, Subotica 1996, str. 21-23
8. Zanatlije Subotice po državnom popisu 1828. godine, Ex Pannonia, 1, Subotica, str. 41-58
9. Građevinska industrija u Subotici (1918-1941), Ex Pannonia,2,Subotica 1996,  str. 23-46
10. Još nešto o porodici (porodicama) Ingus, Palics és környéke, 3, decembar 1998
11.  Porodica Rot, fabrikanti šešira, Rukovet, 7-8-9., Subotica 1998, str. 57-60
12. Szabadkai gyárak – Palics környezetszenyezöi 1939-ben, Palics és környéke, 4, Subotica, januar 1999, str. 11
13.  O proslavi povodom 15 godina od oslobođenja Subotice,  Bunjevačke   novine, II, 1, Subotica, januar 1999, str. 11
14. A palicsiak kívetelése az 1926-os közgyülésen, Palics és környéke,     5,  Subotica, februar 1999, 
15. Subotica 1918-1938, iz pera gradskog senatora dr Matije   Evetovića,  Bunjevačke novine, II,2, Subotica, februar 1999, str. 12- 13
16.  A Palicson felépitendö két templom terverirül, Palics és környéke,   6, Subotica,  mart 1999, str.33-35
17. Naredba za Palić iz 1936. godine, Palics és környéke, 7-8, Subotica, april 1999, str. 12
18. Stipan Matijević, prvi gradonačelnik Bunjevac, Bunjevačke  novine, 4, Subotica, april 1999, str. 11
19. Vranje Sudarević, Bunjevačke novine, 5, Subotica, maj 1999, str.11
20. Gradonačelnik Stipić i lokalna samouprava, Bunjevačke novine, 6, Subotica, jun 1999, str.11
21. Gradonačelnici malih ovlaštenja, Bunjevačke novine, 7, Subotica,  jul 1999, str.11
22. A hatalom viszonyulása a prosztitúciohoz a II. világháboru elött és után,  Bácsország, 7-8, Subotica, jul-avgust 1999, str. I-IV
23. 1944. májusban Palicson (angol?) repülögep zuhont le, Palics és környéke, 8, Subotica, avgust 1999, str. 26
24. Hogyon gazdálkodott Szabadka Palicsfürdével a két háború között? I  deo,  Palics és  környéke, 9, Subotica, septembar 1999, str. 9-10
25. Hogyon gazdálkodott Szabadka Palicsfürdével a két háború  között? II  deo,  Palics és  környéke, 10, Subotica, oktobar 1999, str.  10
26. Kevés föld és sok gyerek, , Palics és  környéke 10, Subotica, novembar 1999, str. 11
27. Odnos vlasti prema prostituciji pre i nakon Drugog sv. rata, Rukovet,5-6-7, Subotica, 1999, str. 79-81
28.  Sresko načelstvo Subotica (1934-1941), Ex Pannonia 3-4, Subotica 2000, str. 23- 42
29. Egy méhesz kérvénye, Palics és  környéke, 5, Subotica, maj 2000, str. 10
30. Subotički lekari između dva rata (1918-1941) angažovani i u drugim  javnim  delatnostima, Sto godina od prvog naučnog sastanka lekara i prirodoslovaca  1899-1999, Vek naučnih pregnuća, Subotica 2000, str.125-139
31. Leszakot a molo…, Palics és  környéke, 9, Subotica, septembar 2000, str.11
32. A palicsi halászatról (1922-1941), Palics és  környéke, 12, Subotica,  decembar  2000, str.10,11
33. A szekicsi (Lovćenac) német gyújtótábor 1944-1946-ban , Bácsország,  Milleniumi szám, Subotica 2001, str. 101-107
34. Crtice o dvotačkašima u Subotici, Rukovet, 5-6-7, Subotica 2002, str.34-37
35.  Od »Hartman és Conen R.t.« do »29. Novembra«, Ex Pannonia 5- 6-7, Subotica 2003, str. 25-31
36. Logor za Nemce u Sekiću (1944-1946), Ex Pannonia 8, Subotica 2004, str. 16-27
37. A modernizáció hordozóikénet fellépő zsidó gyáriparosok Szabadkán, az 1918-1945  közötti időszakban, Bácsország, 30. szam, Subotica 2004, 69-71
38.  Jedno izvješće o Bunjevcima iz 1934.,  Klasje naših ravni, 5-6, Subotica 2004, str. 90-96
39. Političko djelovanje i učinak Josipa Vukovića Đide 1926-1941., Klasje naših ravni, 1-2, Subotica 2005, str. 75-84
40. Obilježavanje tisućugodišnjice hrvatskog kraljevstva u Subotici, Klasje naših ravni, 3-4, Subotica 2005, str. 103-105
41. Proslava 250. obljetnice doseljavanja veće skupine Bunjevaca (1686-1936), Hrvatska revija, 3, Zagreb 2005, str. 44-53
42. Tri subotičke matice, Subotička matica, Bunjevačka prosvetna matica i Matica subotička, Klasje naših ravni, 3-4, Subotica 2006, str. 66-75
43. Od Kramera do Željezničara a.d.,Ex Pannonia 9-10, Subotica 2006, str. 25-31
44. A szabadkai gyáripar történetének levéltári forásai, Bács – Kiskun megye múltjából,  br. 21,  Kecskemét 2006, str. 301 -305
45. Stjepan Podhorsky u dva projekta: Crkve u Maloj Bosni i Đurđevcu, Klasje naših ravni, 11 – 12, Subotica 2006, str. 76-79
46. Bunjevci Subotice između dva svjetska rata, Urbani Šokci, Zbornik s   međunarodnog okruglog stola 28. travnja 2006, Osijek 2006, str. 103-121
47. A szabadkai gyáripar történetének levéltári forásai, Bács – Kiskun megye múltjából,  br. 21,  Kecskemét 2006, str. 301 -305
48. Istina, na primeru Sekića, Die wahrheit am beispil von Sekitsch, Az igazság Szikics példáján, Logor za Nemce u Sekiću, str. 53-132, Novi Sad 2007,
49. Hrvatski katolički orao – Subotica, Hrvatska revija, 4, Zagreb 2007. str. 102-111.
50. Hrvatski katolički orao – Subotica kroz arhivsko gradivo, Klasje naših ravni, 3 – 4, Subotica 2007, str. 90 -105
51. Kulturni i drugi javni nastupi od 1918. do1923. godine, Klasje naših ravni, 7 – 8, Subotica 2007, str. 89 -107
52. Planovi za podizanje dvije crkve na Paliću, Klasje naših ravni, 3 – 4, Subotica 2008, str. 106 -110
53. Istorijski arhiv Subotica, rezultati rada i polje djelovanja u tranzicionom periodu, Arhivska praksa br. 10, Tuzla 2008, str. 349-362.
54. 54.   Arhivsko gradivo znaćajno za izučavanje povijesti Srijema u vojvođanskim arhivima, Zbornik radova „Identitet Srijema u prošlosti i sadašnjosti”, Nijemci 2008, str. 464 – 469.
55. Kulturni događaji u Subotici u prvim godinama nakon rata, Rukovet, 10-11-12, Subotica 2008, str.32 – 44.
56. Položaj Bunjevaca Subotice između dva svjetska rata, Klasje naših ravni, 1 – 2, Subotica 2009, str. 78 -85.
57. Matija Evetović kao paradigma položaja Bunjevaca Hrvata u Subotici, Klasje naših ravni, 3 – 4, Subotica 2009, str. 105 -110.
58. O pokušaju preodgoja prostitutki 1945/46. godine, Klasje naših ravni, 5 – 6, Subotica 2009, str. 96 -100.
59. Diploma slobodnog kraljevskog grada Maria Theresiopolis od 1779.  godine, Klasje naših ravni, 7 – 8, Subotica 2009, str. 3-19. /  autor zajedno sa dr. Slavenom Bačićem
60. Diploma slobodnog kraljevskog grada Maria Theresiopolis od 1779.  godine, Glasnik arhiva Slavonije i Baranje, 10, Osijek 2009, str. 394 – 412 /  autor zajedno sa dr. Slavenom Bačićem
61. O strukturi i profilu korisnika arhivske građe u Istorijskom arhiva Subotica (2005-2008), Arhivska praksa br. 12, Tuzla 2009, str. 311-322.
62. Kratak pregled fondova hrvatske provenijencije, Klasje naših ravni, 9 – 10, Subotica 2009, str. 95 – 105.
63. Život i djelo dr. Matije Evetovića kao paradigma položaja Bunjevaca u Subotici, Urbani šokci 3, Ugledni Šokci i Bunjevci, Zbornik s   međunarodnog okruglog stola 15. svibnja 2008, Osijek 2009, str. 261- 271.
64. Iz povijesti svakodnevice, Klasje naših ravni, 3 – 4, Subotica 2010, str. 96 – 102.
65. Subotica 1933. godine po izvješću Kulturno-socijalnog odjela, Klasje naših ravni, 7 – 8, Subotica 2010, str. 102 – 107.
66. Kako je Lazar Stipić 1926. planirao prodaju mađarskih umjetnina,  Klasje naših ravni, 1 – 2, Subotica 2011, str. 94 – 99.
67. Katalog analitičkog inventara odjeljenja Senata Veliki bilježnik za godine 1919. i 1920., Godišnjak za znanstvena istraživanja Zavoda za kulturu vojvođnaskih Hrvata, br.2, Subotica 2010, str. 283 – 322.
68. Bački Bunjevci između Beograda i Zagreba (1918.-1941.), Identitet bačkih Hrvata, Zbornik radova međunarodnog znanstvenog skupa, Zagreb-Subotica 2010, str. 109-125.
69. Dnevnik partizana, od Subotice do Blajburga (Bleiburg), Rukovet, br. 9-12, Subotica, 2011, str. 40 – 47.
70. Dosadašnja i sutrašnja suradnja Historijskoga arhiva Subotica u ozračju europskih povezivanja, Klasje naših ravni, 7 – 8, Subotica 2011, str. 108  – 110.
71. Svjedočanstvo o odnosu Policije prema hrvatskim prvacim u Subotici uoči parlamentarnih izbora 1925. Klasje naših ravni, 1–2, Subotica 2012., str. 111-115
72. Ulomci za povijest Subotice u 1925. godini, Godišnjak za znanstvena istraživanja Zavoda za kulturu vojvođnaskih Hrvata, br.3, Subotica 2012, str. 123-154.
73. Sportske, nogometne i ostale igre, u povodu četvrt stoljeća Bačke (1926.), Klasje naših ravni, 3 – 4, Subotica 2012, str. 103  – 107.
74. Gradska kuća i Subotica (1902-1941) trajanje i promjene, Klasje naših ravni, 7 – 8, Subotica 2012, str. 80  – 99.
75.  O analitičkim inventarima odeljenja Senata, Ex Pannonia 15- 16, Subotica 2012, str. 71- 77.
76. Gradska kuća Subotica, Városháza Szabadkan, 1912-2012,  Gradska kuća u novoj Kraljevini, Subotica 2012, str. 189-
77. Franjevcima Klasje naših ravni, 7 – 8, Subotica 2012, str. 80  – 99.
78. Bački Bunjevci između Beograda i Zagreba (1918.-1941.), Croatian-Serbian Relations – Resolving Outstanding Issues : Srpsko-hrvatski odnosi – rešavanje otvorenih pitanja, Centar za istoriju, demokratiju i pomirenje i Udruga za povijest, suradnju i pomirenje : Maximagraf, Petrovaradin, 2012. str. 81-95, 
79. Dio foto ilustracija u tri sveska Danice iz 1942., 1943., i 1944. godine, Klasje naših ravni, 1 – 2, Subotica 2013, str. 115,116.
80. Bunjevci u subotičkim tijelima vlasti (1918.-1929.), Hrvati u Vojvodini identitet(i), procesi i društvene aktivnosti, Zagreb-Subotica 2012, str. 113-135.
81. Naučno informativna sredstva i korisnici (teorija i praksa u Istorijskom arhivu Subotica), Arhivska praksa 16, Tuzla 2013, str. 282-288.
82. Društveno ozračje u Subotici na prijelazu 20-30-tih godina XX stoljeća, Dani Balinta Vujkova dani hrvatske knjige i riječi, Zbornik radova sa znanstvenih skupova 2011.-2012., Subotica 2013, str. 115-124.
83. Holokaust – edukacija o prošlosti, kao uslov boljoj budućnosti na primeru Subotice (O izvorima koji svedoče o žrtvama holokausta sa ovog područja) Croatian-Serbian Relations – Resolving Outstanding Issues : Srpsko-hrvatski odnosi – rešavanje otvorenih pitanja, Centar za istoriju, demokratiju i pomirenje i Udruga za povijest, suradnju i pomirenje : Maximagraf, Petrovaradin, 2013. str.
84. Pregled fondova kojima u imenu stoji pridjev hrvatski i drugih od značaja za izučavanje Bunjevaca bačkih Hrvata u Povijesnom arhivu Subotica, Glasnik Arhiva Slavonije i Baranje, br. 12,  Osijek 2013, str. 57-77.
85. Mijo Mirković, Subotica i Pravni fakultet u prvim godinama njegovog dolaska, Ex Pannonia 17, Subotica 2013, str. 5-16.
86. Bački Bunjevci i Šokci između dvaju svjetskih ratova, Vukovarski zbornik 8, Ogranak Matice Hrvatske Vukovar, Vukovar 2013, str. 103-115.
87. Civilne žrtve među bunjevačkim Hrvatima nakon oslobođenja (1944.-1946.), Godišnjak za znanstvena istraživanja Zavoda za kulturu vojvođnaskih Hrvata, 5, Subotica 2013, str. 109-132.
88. O ratnim stradanjima porodice Varga, Rukovet br. 1-4, Subotica 2014, str. 61-65.
89. A holokauszt – ismertető a múltról Szabadka példáján a szebb jövő feltételeként, Bácsország, 69, 2014/2, Subotica, str. 35-40.
90. O javnim službenicima (službama) u Subotici (1918–1941), Ex Pannonia 18, Subotica 2014, str. 5-20.
91. Subotica u još hladnijim danima, Memento 70, Szabadka gyásznapjai 1944-2014, Budapest-Szabadka 2014, str. 42-51.
92. O počecima Dužijance i Katoličkog divojačkog društva, Revija Dužijanca, br. 1, Subotica 2014, str. 96-97.
93. Gdje su u Subotici pokapani vojnici iz Hrvatske, a gdje Subotičani u Hrvatskoj za vrijeme velikog rata (1914-1919), Klasje naših ravni, 5 – 8, Subotica 2014, str.105 – 109.
94. Upisi u Matičnu knjigu umrlih (1914.-1919.) subotičkog Matičnog ureda poginulih vojnika bunjevačkih Hrvata (A-B), ), Klasje naših ravni, 9 – 12, Subotica 2014, str.104 – 110.
95. O Subotici u Vojnoj granici i Franzu Vaničeku u djelima Ištvana Ivanjija,
96. Utjecaji državne ideologije i prakse na subotičke Bunjevce (1918. -1941.), Bunjevci u vremenskom i prostornom kontekstu, Zagreb 2014, str. 101-116.
97. Upisi u matičnu knjigu umrlih (1914.-1919.) subotičkog matičnog ureda poginulih vojnika bunjevačkih hrvata (Od Katancsics Andrása, do N), Klasje naših ravni, 1 – 4, Subotica 2015, str. 83 – 90.
98. Kiemelkedő zsidó gyárosok,  Élettől az életig a holokauszton át,  Szabadka 2015, str. 83-113.
99. Crtice o tome kako je Subotica gazdovala Kupalištem Palić u međuratnom periodu (1918-1941), Ex Pannonia 19, Subotica 2015, str.11-19.

 Član uredništva i leksikografski prilozi za:

1. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 1, A, Subotica 2004.

2. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 2, B – Baž, Subotica 2004.

3. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 3, Be-Br,  Subotica 2005.

4. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 4, Bu,  Subotica 2005.

5. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 5, C -Ć,  Subotica 2006.

6. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 6, D,  Subotica 2006.

7. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 7, DŽ-F,  Subotica 2007.

8. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 8, G,  Subotica 2008.

9. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 9, H,  Subotica 2009.

10.  Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 10, I,  Subotica 2010.

11.  Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 1,  J,  Subotica 2011.

12. Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, 12, K-Knj,  Subotica 2014.

NATUKNICE:

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 1., A, Subotica 2004.

1.    Agrarna reforma (S.Bačić)

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 2., B – Baž, Subotica 2004.

2.    Batina

3.    Bačvanin

4.    Banka (M. Grlica)

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 3., Be-Br,  Subotica 2005.

5.    Bešlić, Antun

6.    Bogdanov, Vaso

7.    Borba, list Radikalne stranke

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 4., Bu,  Subotica 2005.

8.    Bunjevačka omladinska zajednica ( K. Bušić)

9.    Bunjevačke novine (1924-1927), glasilo zemljodilske i radikalne stranke

10.  Bunjevačke novine, subotički tjednik

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 5., C -Ć,  Subotica 2006.

11.  Conen Jakobčić, Vilim

12.  Crnković, Ivan (K. Bušić)

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 6., D,  Subotica 2006.

13.  Damjanov, Jakša ( N. Ušumović)

14.  Dulić, Đuro

15.  Dulić, Marko

16.  Dulić, Oliver

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 7., DŽ-F,  Subotica 2007.

17.  Đelmiš, Gavro ( M. Bara)

18.  Đorđević, Dragoslav

19.  Đorđević-Malagurska, Mara ( E. Bažant)

20.  Evetović, Matija

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 8., G,  Subotica 2008.

21.  Glas Naroda

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 9., H,  Subotica 2009.

22.  Hrabak, Bogumil

23.  Hrvatska eskomptna banka d.d. podružnica u Subotici

24.  Hrvatska kulturna zajednica

25.  Hrvatska privredna omladina

26.  Hrvatska starokatolička crkva ( T. Žigmanov)

27.  Hrvatska sveopća kreditna banka d.d. filijala u Subotici

28.  Hrvatske novine

29.  Hrvatske seljačke zadruge

30.  Hrvatski katolički orao u Subotici

31.  Hrvatsko crkveno pjevačko društvo Svete Cecilije

32.  Hrvatsko pjevačko društvo Neven

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 10., I,  Subotica 2010.

33.  Išpanović, Matija

34.  Istina, politički list

35.  Istra-Trst-Gorica potporno društvo

36.  Ivanić, Ivan

37.  Iványi, István

38.  Ivić, prof. Aleksa

39.  Ivković Ivandekić, Ivan

40.  Ivković Ivandekić, dr. Mirko

41.  Iskruljev, Toša

Leksikon podunavskih Hrvata-Bunjevaca i Šokaca, sv. 11., J,  Subotica 2011.

42.  Jadranska straža ( M. Bara, M. Cvetanović)

43.  Jakobčić, Eugeb ( E. Hemar )

44.  Jakobčić, Mirko

45.  Jakobčić selo

46.  Jakšić, Ivan

47.  Jankač, Matej (Lj. Vujković Lamić )

48.  Jeremić, Risto

49.  Jovan Nenad (M. Grlica )

50.  Jugoslavenska banka d. d. podružnica u Subotici

51.  Jugoslavenski Lloyd u Subotici

52.  Jugoslavenski nacionalni list

53.  Jugoslavenski narod

54.  Jugoslovenski život

55.  Jurić, Marko

    K –Knj, 12:

56. Karakašević, Gavra
57. Karanović, Mladen
58. Katolički krug
59. Katolički krug Subotica
60. Katolički pučki savez
61. Katoličko divojačko društvo
62. Katolički pučki savez
63. Katoličko momačko društvo

 

Analitički inventari:

1. Sresko načelstvo Subotica (1934-1941), sv. I, (1934-1936. g.), Istorijski arhiv Subotica,  Subotica 1997.
2. Sresko načelstvo Subotica (1934-1941), sv. II, (1937. g.), Istorijski arhiv Subotica,  Subotica 1997.
3. Sresko načelstvo Subotica (1934-1941), sv. III, (1938. g.), Istorijski arhiv Subotica,  Subotica 1997.
4. Sresko načelstvo Subotica (1934-1941), sv. IV, (1939-1941. g.) Istorijski arhiv Subotica,  Subotica 1997.

Prikazi:

1. Četiri nove monografije Instituta za istoriju Filozofskog fakulteta u Novom sadu,  Godišnjak Društva istoričara Vojvodine, 1983, Novi  Sad 1986
2. Dr Ljubodrag Dimić, Kulturna politika u Kraljevini Jugoslaviji 1918- 1941. I-III, Beograd 1997, Ex Pannonia 3-4, Subotica 2000, str. 157-  160
3. Imenik žrtava (Mirko Grlica, Antal Hegediš, Milan Dubajić, Lazar  Merković,  Imenik žrtava Drugog sv. rata na području subotičke  opštine), Rukovet 9-10-11,  Subotica 2001, str. 59,60

Bibliografski prilozi:

1. Godišnjak društva istoričara Vojvodine 1974-1983, Godišnjak DIV,1983, Novi Sad 1986, str. 83-95

Izložbe:

1. „50. godina od pobede nad fašizmom, Subotica od okupacije do slobode“, Subotica 1995. ( tekst za katalog )
2.  „Iz depoa Arhiva – arhivalije od terezijanskog do modernog doba“,  Subotica,  septembar 2002.( tekst za katalog )
3. „Živeti zajedno – Együtt élni,, Novi Sad – Subotica, 2006
4. „Arhiv i škola –  A Levéltár és az iskola“, Subotica, 16 -30, 05.2007.
5. „Subotičke gradske kuće (1751-1919)“, Subotica, 3.09.-24.09.2010. (Osijek, 8.11.-22.11.2010. Vukovar 2011, Budimpešta, 2011.)
6. „Subotica na starim kartama i mapama“, Subotica 2.09.2011.-25.09.2011.

 

 

 

 

 

Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice

Dozvoli vezu sa Facebook

Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice

Gradski kulturni savetnik dr Matija Evetović, koji je bio na  čelu Kulturno-socijalnog odeljenja Senata,predložio je 10.X 1933.  Gradskom senatu da  se  na  svečan  način  proslavi  i  obeleži  15  godina  od oslobađanja Subotice,programom od 10.do 13.XI.Predlog je  prihvaćen  i gradska vlast je pristupila organizacionim pripremama.U tom  cilju  je 31.X , u gradskoj kući održana konferencija predstavnika uprave grada, kulturnih institucija i udruženja i  društava  iz  Subotice, u cilju sastavljanja programa proslave.U ime grada je bio prisutan  dr  Matija Evetović,zatim Voja  Stefanović  kao  direktor  Muške  gimnazije, Josip Putnik,direktor Trgovačke akdemije,Aleksandar Mikić i  Radomir  Vujić, školski nadzornici,Nenad Rajić,  direktor  „Kolevke“  te  predstavnici kulturnih društava i novinari.Posle  debate  usaglašen  je  i usvojen predlog programa proslave.Predviđeno je  da  traje  tri  dana,10,12  i 13. XI. Gradski  senat  je  posle  stavljanja  na  uvid  javnosti,   tog programa,i doneo odluku o njegovom usvajanju.Predviđeno je da proslava otpočne 10.XI svečanom sednicom bivših članova Narodnog  veća  Srba  i Bunjevaca ( dalje NVSiB),Narodne garde  i  deset  omladinaca  koji  su postavili hrvatsku zastavu na toranj gradske kuće. Za 12. je  predviđen pozorišni matine za školsku omladinu i povorka sa bakljadom od varoške kuće do zgrada Divizije, a za 13. svečana  sednica  Senata,  službe u gradskim bogomoljama svih veroispovesti, defile  vojske,  udruženja i građana, slava 34.pešadijskog puka, predstava nacionalnog  sadržaja  u pozorištu uz učešće Sokolskog društva i Udruženja Istarskih emigranata Pozivi  za  prisustvovanje  će   biti   upućeni   počasnim   građanima Subotice,vojnim vlastima i subotičkim društvima i udruženjima. Program je i realizovan u skladu  sa  takvim  planom.Tako  je  10. novembra u 10 časova otpočeo sa otvaranjem svečane sednice  u  velikoj većnici  za  bivše  članove   NVSiB,   formiranog   tog   dana   1918. godine,Narodne garde i deset bunjevačkih omladinaca koji su  postavili hrvatsku zastavu na gradsku kuću.Svirana je državna himna, govorio  je Blaško Rajić, bivši potpredsednik NVBiS, i  Suvajdžić  Nikola, član Narodne garde. Dana 12.XI održan  je  u Gradskom  pozorištu matine  uz govor „Oslobođenje i naš zadatak“ direktora Muške gimnazije i predstavu „Oslobođenje“  Sokolskog  društva.O  istarskoj  tragediji  govorio je Turatov Ivo, učitelj, a u večernjim satima je bila svečana  povorka  i bakljada. Sledećeg  dana,13.program je počeo svečanom   sednicom Senata,uz govor gradonačelnika ing.Ivandekić Ivana.Tada  je  upućen i telegram Njegovom Veličanstvu Kralju  Aleksandru I, i podeljene  su posebne  diplome   počasnim   građanima, zaslužnim   oficirima   srpske vojske,Anti Živuloviću  i  Mihajlu  Brodiju,  koji  su prvi ušli sa oslobodilačkom vojskom u grad 1918, i drugima.U 9 časova je  obavljeno blagodarenje u pravoslavnoj i  ostalim  crkvama,  uz  učešće  pevačkog društva  „Graničar“,horova  „Cecilije“  i „Nevena“. Nakon   toga  je obeležena slava 34. puka.Poslepodne je  održana  svečana  akademija u Gradskom pozorištu sa govorima dr Matije Evetovića,Matije Išpanovića i dr Skaljer Lovre, te spletom narodnim pesama i igara,  a  završena je sveslovenskom himnom u izvođenju Sokolske muzike.  Toga dana bile su zatvorene sve radnje u gradu.Gradska kuća je bila posebno osvetljenja, a istaknuti  su i incijali  Kralja  i Kraljice sastavljeni od niza svetiljki.Interesovanje građana je bilo  veliko u čitavom  toku  proslave,pa  u  skladu  sa  tim i  posećenost   svih manifestacija, od strane publike. No, bilo je i zamerki, a jedna grupa  javnih  ličnosti, odbornika Gradskog   predstavništva,   je   čak    i    uputila interpelaciju gradonačelniku.Oni su postavili  pitanje:Zbog  čega  se  u  toku  cele proslave nastojalo da se 10. novembar obeleži kao dan oslobođenja, kad ni   demonstarcije   bunjevačko-srpskih  omladinaca  nisu imale revolucionarni karakter a ni NVBiS nije proglasilo tada otcepljenje od Austro-ugarske imperije?“.Dalje zameraju što se u govoru  na  proslavi naročito podvalčilo da se 10.XI 1918. na gradskoj kući zalepršala samo hrvatska zastava, kada se tamo već sutradan  našla i srpska trobojka. Postavljaju  pitanje  gradonačelniku  ,smatra  li   on   da   Subotica oslobođena  10.a  ne  13.XI,  a  da  je  to  srpska  vojska samo sankcionisala, kako su to u svojim  govorima  istakli  Blaško  Rajić  i Matija Išpanović.Zameraju i na govoru Blaška Rajića u kome je  istakao da se Bunjevci još imaju opredeljivati, te  na  nedovoljno  ukazivanje počasti istaknutim gostima.Kao podnosioci  tog dopisa se javljaju Mijo Mandić, Antun Vidaković, dr Radivoj  Miladinović, dr Stipan Matijević, Lazar Matijević i drugi  odbornici.Već  4.XII  gradonačelnik  je dao odgovor toj grupi.Iznosi da je program bio sastavljen na  široj bazi od običnog godišnjeg obeležavanja oslobođenja, a uz učešće  šireg kruga javnih radnika i grada u celini.Jasno je po samom programu da je težište bilo  na  13.XI  kada  je  srpska  vojska  ušla  i  oslobodila Suboticu.“Dana 10.XI započeta je proslava zbog toga što je  toga  dana navrešeno 15 godina od osnivanja NVSiB.Istaknuće hrvatske zastave  od  strane bunjevačko srpske omladine tog dana, samo je jedan događaj koji zaslužuje pažnju da se istakne, jer do toga dana nije se  nikada  vila slovenska  zastava“Dalje  ukazuje  da  niko  nije  rekao  da  je  bila istaknuta sano hrvatska zastava, pošto je rečeno da  je  već  sutradan bila postavljena i srpska.Naglašava da su svi događaji pre 13.XI 1918. bili samo propremni radovi i akcije vredne hvale i spomena a samo delo oslobođenja  je  usledilo  dolaskom  srpske  vojske.O   opredeljivanju Bunjevaca iznosi da su oni koji su glasali na  poslednjim  poslaničkim izborima dokazali da su za državnu celovitost i narodno  jedinstvo. O svečanom dočeku gostiju kaže da je zbog tehničkih poteškoća i štednje otkazan, no da  je  on  lično  sa  ing.  Kostom  Petrovićom  dočekivao goste.Tim odgovorom stavljena  je  tačka  na  primedbe  nekih  krugova subotičke javnosti.A grad će i  u  daljem  periodu  nastaviti da slavi oslobođenje programima od 10. do 13. novembra.

U Subotici, septembra 1994.                 Stevan Mačković

Subotica i njena istorija (wordpress) ili moji blogovi

https://historysubotica.wordpress.com/

https://subotickaistorija.wordpress.com/

https://suistorijablog.wordpress.com/

https://suistorija.wordpress.com/

https://mixsu.wordpress.com/ https://mixsu.wordpress.com/

https://stevanmackovic.wordpress.com/  https://stevanmackovic.wordpress.com/

https://suboticacelix.wordpress.com/

https://wordpress.com/view/suboticazasvakoga.wordpress.com

https://istorijskiarhivsubotica.wordpress.com

https://stevanmackovic.wordpress.com/

1. Karte za BLATNU KUPKU na Paliću, 1938
2. Mačkovići svi i svuda
3. Promocija
4. Vodotoranj na Paralelnom putu
5. Predizborna atmosfera…
6. Bunjevački…
7. Plan za podizanje rk. katedrale u Beogradu
8. Lányi Ernő (Erne Lanji) i njegova molba za tromesečni boravak sina u Subotici
9. Promocija knjige dr Lajoša Hovanja „Sliv jezera Palić“
10. Bombardovana Subotica, 1944.
11. DOPRINOS SUBOTIČKIH LEKARA – JEVREJA ZDRAVSTVENOJ SLUŽBI GRADA TOKOM XIX I XX VEKA
12. Pečati (nekih) subotičkih privrednika, 1918-1941
13. Urania,radnja za proizvodnju igračaka
14. Facebook stranica Istorijskog arhiva Subotica
15. Staniša Neorčić (1868-1926)
16. Školske prilike, 1918-1941
17. Subotica 1918-1941, osnovni parametric
18. Molba Lifka Aleksandra radi prijema u državljanstvo Kraljevine Jugoslavije
19. Zavičajnost Josipa Rufa
20. Izveštaj sreskog načelnika Subotice o stanju u srezu 1937. Godine
21. Subotica 1929. O vodama
22. Maurice Van Seebeck
23. PROSLAVA 250. OBLJETNICE DOSELJAVANJA VEĆE SKUPINE BUNJEVACA (1686-1936)
24. Dr Lajoš Hovanj, SLIV JEZERA PALIĆ
25. Vizitka Alojzija Stepinca
26. Seidner Sándor – Samu i njegova fabrika
27. O NJEGOŠEVU iz Arhiva
28. Alba M. Kuntić
29. Henrik Bachrach, veleposednik
30. Trgovina gvožđem i prometno d.d.
31. Pravni fakultet, 1932.,posmrtnica
32. Teniski trener – siromah
33. Josif Ruf (Ruff Jozséf)
34. O starim vremenima, Subotici i Arhivu
35. Dajč Herman, Palić
36. Broj umrle dece 1934.
37. Lepotice Subotice, 1924.
38. Градска Штампарија и Књиговезница
39. Bilo pa prošlo…
40. Obdanište Radničke samopomoći 1925.
41. PREDMETI O KOMUNALNOJ HIGIJENI (1918-1926) IZ ARHIVSKE GRAĐE
42. Škole između dva rata
43. Muzealna izložba života subotičkih Srba od starine pa do danas, 11.11.1933.
44. Štrosmajerova ulica 1985.
45. Dr Josip Martinis, lekar, Dalmatinac u Subotici
46. Mijo Mirković (1898-1963), profesor subotičkog Pravnog fakulteta, kao ekonomski istoričar
47. ИЛУСТРАЦИЈЕ О ИСТОРИЈИ СРБА У СУБОТИЦИ И ОКОЛИНИ
48. ULOMCI ZA POVIJEST SUBOTICE U 1925. GODINI
49. Subotica kroz vekove Medjuratni period 29.10.2014.
50. Subotica kroz vekove Moderna Subotica 12.11.2014.
51. ULOMCI ZA POVIJEST SUBOTICE U 1925. GODINI
52. Svetlost, udruženje stud. subot. Prav. fakulteta, Pravila i Poslovnik
53. Članovi Proširenog Senata (skupštine) grada Subotice 1925. Godine
54. YouTube, FOTO MIX SZABADKA, SUBOTICA 1900-1945
55. INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI SUBOTICE (1918-1941)
56. Holokaust – edukacija o prošlosti, kao uslov boljoj budućnosti na primeru Subotice (O izvorima koji svedoče o žrtvama holokausta sa ovog područja)
57. Zadužbine sa objektima u Subotici
58. Popis crkvenih matičnih knjiga u fondu F:451 Istorijskog arhiva Subotica
59. „Škandal“ ili nešto drugo? (o događanjima nakon nogometnog turnira „Bačke“ 1926. godine )
60. PALIĆKE TEME
61. Matična knjiga krštenih 1773.
62. O PALIĆU I PALIĆANIMA
63. Kakve su bile gradske zgrade na Paliću 1936. godine?
64. Od Subotice do Blajburga (Bleiburga), dnevnik partizana
65. EX PANNONIA
66. Magyarul
67. A SZABADKAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR 60 ÉVES TEVÉKENYSÉGE
68. A SZABADKAI POLITIKAI ÉLET A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN
69. Dnevnik Grge Ivandekića, 1944/45
70. Od Subotice do Blajburga (Bleiburga), dnevnik partizana
71. Molba vlasnika bordela (IAS, F:47. Gr. 511/1926)
72. Par podataka o Sokolskom domu na Paliću.
73. Od kupališnog lekara do narodnog poslanika – dr Gabor Santo (Szánto Gábor)
74. Josip Vuković – Đido, njegovo političko djelovanje i rezultati, 1926. -1941.
75. Marko Jurić
76. KONEN (CONEN) VILIM JAKOBČIĆ
77. Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice
78. CRVENI KRST U SUBOTICI (1886-1946), A SZABADKAI VÖRÖSKERESZT MEGALAKULÁSÁTÓL A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI LEGELSŐ ÉVEKIG (1882/1886-1946)
79. Crtice (beleške) o dvotočkašima u Subotic
80. Subotica 1933. godine, po izvještaju gradskog Kulturno-socijalnog odjeljenja
81. Podaci o komunalnoj higijeni
82. “STANTIĆ I LASSNER” (“BRAĆA PLETL”)
83. matična knjiga krštenih, župa Sv. Terezije
84. A szekicsi (Lovćenac) német gyűjtőtábor (1944-1946)
85. Beleške o Muzičkoj školi između dva rata (1919-1939)
86. Civilne žrtve među bunjevačkim Hrvatima nakon oslobođenja (1944.-1946.)
87. Da li ste znali? Hronologija crtica i zanimljivosti iz prošlosti
88. Aleksandar Lifka (prilozi)
89. Azilanti radnici šire klice! (1928)
90. Bioskop KORZO
91. Cigansko ostrvo
92. Crni septembar 1928. (sanitetska statistika)
93. Les amis de la France section de Subotizca, Francuski klub i Francuski Licej
94. Neke od cena 1932. Godine
95. Oluja u Subotici 1925. godine (podaci)
96. Podaci o Ciganima
97. Policija (Gradska kapetanija) i dešavanja u vezi sa njom
98. Porodica (Štilinović) sa 11 dece, 1921-1935
99. Regrutacija 1928. Godiine
100. Da li ste znali? Hronologija crtica i zanimljivosti iz prošlosti
101. Štamparija Jugoslovenskog Dnevnika
102. Subotičani zarobljeni u Rusiji u Prvom sv. ratu.
103. ZANATLIJE SUBOTICE U DRŽAVNOM POPISU 1828.GODINE
104. DESETI SUBOTIČKI ARHIVSKI DAN 21.09.2017.
105. DIPLOMA SLOBODNOG KRALJEVSKOG GRADA MARIA THERESIOPOLIS OD 1779. GODINE
106. Dokumenti o Srpkinji Sofiji Petrović (1901-1944) iz Budakalasa
107. Ekonomsko odeljenje, 1919-1927
108. Emil Libman, GRAĐA ZA MEDICINSKU BIBLIOGRAFIJU SUBOTICE, I, II (1828–2009)
109. Emil Libman, GRAĐA ZA MEDICINSKU BIBLIOGRAFIJU SUBOTICE – II (1828–2009) Subotica, 2011.
110. EX PANNONIA
111. AUTOMOBILSKI KLUB SUBOTICA 1925-1945.
112. BLAŠKO RAJIĆ I STVARANJE PRVE JUGOSLOVENSKE DRŽAVE
113. Dr Emil Libman: Prva građanska Bolnica u Subotici
114. EX PANNONIA 11
115. Ex Pannonia, br. 17
116. EX PANNONIA, br. 20
117. Ex Pannonia, časopis IAS
118. Fábián Borbála: A Szabadkai villamos és világítási részvénytársaság első évei – 111 éves a szabadkai villanyvilágítás
119. Lalia Gábor, főlevéltáros: Vándorsáskák a szabadkai határban
120. PROLOG RATNIH ZBIVANJA
121. EX PANNONIA
122. Res mythica vagy res publica? Szabadka polgársága a helyi kiadványok tükrében
123. SZABADKA POLITIKAI ÉLETE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN
124. VÖLGYI JÁNOS, SZABADKA EGYKORI POLGÁRMESTERE
125. Mađarska zgrada” (Trg Lazara Nešića 2)
126. EX PANNONIA 15–16
127. FOTO mix
128. A magyar kenyér ünnepe, 1941. Augusztusában
129. AERO KLUB Subotica, 60/70 godine
130. Centar, Radijalac, 1960-tih
131. Fidelinka, Štafeta, 1980.
132. Foto mozaik – Subotica kroz XX vek
133. Fotografije Subotice 60/80-tih godina
134. Ilustracije za istoriju Subotice u prvoj polovini XX veka
135. konferencija u “Fidelinki” i izlazak štafete Mladosti, 1980.
136. Radnje: Gvožđar, Čelik
137. Srećan Ti rođendan druže Tito
138. Fotografije (1916-1917) jadranske obale dr Bele Maćašovskog
139. GRADSKA KUĆA I SUBOTICA (1912-2012) TRAJANJE, PROMENE
140. IZLOŽBA: SUBOTIČKE GRADSKE KUĆE
141. Hartman József gépjárműveztök lapja
142. Hütter Árpád, FAKO D.D.
143. INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI / IPAR ÉS IPARÓSOK
144. “ORIENT, TVORNICA ŠKROBA I NUZPRODUKATA”
145. BELEŠKE O GRADSKOJ PLINARI I ALFONZU SEEREINERU
146. CIGLANA “MAČKOVIĆ
147. Dr Matija Bruk (Brück)
148. DRVOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA
149. FABRIKA JOSIPA RUFA (danas PIONIR)
150. Felsóbásckai Egyesült Gázmalmi R.t. Gornjebačko udruženo paromlinsko d.d.
151. HARTMANN TEREZA i SUBOTICA U NJENO DOBA
152. KONRATH RADIO
153. Mala galerija likova industrijalaca (1918-1941)
154. Bek Mano (Beck Manó) fabrikant sapuna
155. FABRIKA DINAMO MOTORA RAJTER LASLA
156. Herman Lea r. Braun, Marta Albahari i njihova ciglana
157. Mlinar Svoboda Antun
158. PIUKOVIĆ & CO.
159. Margit mlin d.d.
160. Minerva d.d. ( 1911-1946)
161. INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI / IPAR ÉS IPARÓSOK
162. MIRKO ROTMAN i BELA GAJGER (fabrika bicikala PARTIZAN)
163. Od Kramera do Željezničara a.d.
164. Od Kramera do Željezničara, Von KRAMER bis zu ŽELJEZNIČAR AG.
165. OUZOR / Okružni ured za osiguranje radnika
166. PORODICA INGUS, vlasnici tvornice tepiha MEKKA
167. PREHRAMBENA INDUSTRIJA (radni rukopis)
168. Priča o firmi “BRAĆA LENARD
169. SALAMON GINGOLD, tvornica ribljih konzervi
170. Szabadka gyáripara és a gyártulajdonosok, 1918–1941
171. UVOD
172. Vlasnici i radnici firme Braća Goldner
173. Istorija zdravstva, vitalna statistika 1925-1927
174. Prva građanska Bolnica u Subotici – povodom 165 godišnjice osnivanja (1841-2006)
175. Iz povijesti svakodnevice, od cantora i organisste do senatora (1747- 1773)
176. IZVEŠTAJ VOJNOJ OBAVEŠTAJNOJ SLUŽBI O BUNJEVCIMA, IZ 1934. GODINE
177. Kako je “nestala” trska iz Kelebijskog rita (1936)
178. Karte i mape od XVIII do XXI veka
179. Karta Maria Tereziopola Gabriela Vlašića (Wlassics)
180. Katalog analitičkog inventara odjeljena Senata Veliki bilježnik za godine 1919. i 1920.
181. Keler Vencel, Nemac iz Knićanina u Subotici (1933)
182. Malo zemlje a mnogo dece (Crtice iz demografske istorije međuratnog perioda)
183. Moja bibliografija:
184. Naučno-informativna sredstva, analitički inventari
185. O analitičkim inventarima fonda F. 47 Senat grada Subotice
186. ZBIRKA PROJEKATA 1845 – 1989
187. Novine (i crtice iz novina)
188. BORBA, 20.06.1924.
189. NAŠE SLOVO, režimski list
190. „Glas Naroda“ 1933-1935
191. O Arhivu
192. 60 GODINA DELATNOSTI ISTORIJSKOG ARHIVA SUBOTICA
193. A SZABADKAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR 60 ÉVES TEVÉKENYSÉGE
194. A Szabadkai Történelmi Levéltár legrégibb oklevele (A Szenczy család címeres nemeslevele)
195. A szegedi szandzsák…/NASELJA, STANOVNIŠTVO I TURSKI POSEDNICI SEGEDINSKOG SANDŽAKA 1570. GODINE
196. Dokumenti o prohujalim vremenima
197. MEMORANDUMI
198. O ALBUMU FOTOGRAFIJA DR BELE MAĆAŠOVSKOG
199. Prvi gradski Statut (Policijski Pravilnik) iz 1745.
200. Informacijsko okruženje i naučno-informativna sredstva u Istorijskom arhivu Subotica
201. Ismertető a Szabadkai Történelmi Levéltár bírósági fondjairól
202. O Arhivu
203. Katalog i materijal sa izložbe o tri gradske kuće (1751-1828-1912)
204. LEVÉLTÁRI KALAUZA
205. Mesto i uloga Istorijskog arhiva Subotica u realnoj lokalnoj i virtuelnoj svetskoj zajednici
206. Naučno-informativna sredstva i korisnici, teorija i praksa u Istorijskom arhivu Subotica
207. O strukturi i profilu korisnika arhivske građe u Istorijskom arhivu Subotica (2005-2008)
208. PROTOKOL MAGISTRATA POVLAŠCENE KRALJEVSKO-KOMORSKE VAROŠI SENT MARIJA – PRE ZVANE SABATKA 1743-1756
209. ŠKOLSKO NADZORNIŠTVO SUBOTICA, sumarni inventor
210. Smiljan Njagul, Istorijski arhiv Subotica u lokalnim elektronskim medijim
211. Šta se krije u Arhivu? ( ili kako je u Bačkoj Topoli predstavljen Arhiv 2011. godine )
212. VII subotički arhivski dan
213. VODIČ KROZ ARHIVSKE FONDOVE ISTORIJSKOG ARHIVA SUBOTICA, I
214. O Hrvatima u Subotici
215. Bački Bunjevci u jugoslavenskoj državi (1918-1941)
216. Bunjevački Hrvati i progoni 1939
217. Bunjevački Hrvati u svijetlu proslave 250. godina doselidbe jedne veće grupe Bunjevaca (1686-1936)
218. BUNJEVCI SUBOTICE IZMEĐU DVA SVJETSKA RATA
219. CRTICE IZ ŽIVOTA TRI SUBOTIČKE MATICE
220. HRVATSKI KATOLIČKI ORAO – SUBOTICA
221. Josip Vuković – Đido, njegovo političko djelovanje i rezultati, 1926. -1941.
222. MATIJA EVETOVIĆ (crtice kronologije)
223. MATIJA EVETOVIĆ KAO PARADIGMA POLOŽAJA BUNJEVAČKIH HRVATA U SUBOTICI
224. Mile Budak u Subotici
225. SUBOTIČKA PROSLAVA 1000 GODIŠNJICE HRVATSKOG KRALJEVSTVA
226. Svjedočanstvo o odnosu policije prema hrvatskim prvacima u Subotici uoči parlamentarnih izbora 1925.
227. O počecima Dužijance i Katoličkog divojačkog društva
228. O ratnim stradanjima porodice Varga 1941-1944.
229. PEČATI I ŠTAMBILJI
230. Podaci o komunalnoj higijeni
231. PORODILIŠTE “UDARNIK” (1945/46)
232. Priča o subotičkoj industriji od 1918. do 1941.
233. HEMIJSKO – KOZMETIČKA INDUSTRIJA (1918 – 1941)
234. Prvi svetski rat
235. Gdje su u Subotici pokapani vojnici iz Hrvatske, a gdje subotičani u Hrvatskoj za vrijeme velikog rata (1914.-1919.
236. Upisi u Matičnu knjigu umrlih (1914.-1919.) subotičkog Matičnog ureda poginulih vojnika bunjevačkih Hrvata ( A-B)
237. Rat 1941-1945
238. Crtice o ŽUTOJ KUĆI
239. Interenirani, ubijani 1941…(O sudbini jednog internirca iz Bačke Topole)
240. Logor za Nemce u Sekiću (1944 – 1946), Sekić, Konzentrationslager für Deutsche (1944-1946)
241. Logor za Nemce u Sekiću (1944 – 1946), Sekić, Konzentrationslager für Deutsche (1944-1946)
242. Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine (i par novih izvora)
243. SUBOTICA I CIVILNE ŽRTVE NAKON OSLOBOĐENJA (1944.-1946.)
244. SPORT
245. A Palicsi Olimpiái Játekók 1880-1914.
246. JUGOSLAVENSKO ATLETIČKO DRUŠTVO BAČKA
247. Šta nam govore signature iz građe Arhiva
248. Stranka traga za pravdom
249. SUBOTICA IZMEĐU DVA VELIKA RATA
250. A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT TEVÉKENYKEDŐ SZABADKAI IPAROSOK NEMZETISÉGI ÖSSZETÉTELE
251. MANIFESTACIJE I KULTURA U SUBOTICI (1918. – 1923.)
252. O javnim službenicima (službama) u Subotici (1918–1941)
253. Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice 1933.
254. Razgovor o tome šta je bilo
255. ŠKOLSKE PRILIKE U SUBOTICI 1915-1941 (1945)
256. Subotica 1933. Godine
257. ULOMCI ZA POVIJEST SUBOTICE U 1925. GODINI
258. Subotica, mozaik istorije, XX vek
259. Bibliografija arhiviste Lasla Mađara ( 1-328)
260. GALERIJA LIKOVA
261. Subotica, mozaik istorije, XX vek
262. GALERIJA LIKOVA
263. “BRAĆA GOLDNER”
264. Gradski bibliotekari Mijo Mandić i Rade Lungulov
265. Jevrejska zajednica, crtice
266. Hartmann, Rothman /Geiger, Kopp, Steiner, Ruff, Gingold
267. Švimer Lili (Schwimmer), talentovana a siromašna učenica Muzičke škole.
268. Ličnosti, poznate i manje poznate
269. Blaško Mesaroš (1887-1938), teolog-pisar-bibliotekar-samoubica
270. Dr Marcel Lebl ( Löbl Mársel), advokat
271. Dr Matija Rabštajn
272. Dr Mijo Mirković, Subotica i Pravni fakultet u prvim godinama od njegovog dolask
273. Dr Mirko Kosić, crtice
274. CONEN VILIM JAKOBČIĆ
275. Jakša Damjanov
276. JOSIP HARTMAN
277. Karlo Dragutin Napravnik
278. Dr Ney Vladislav, lekar za ženske bolesti
279. FRANJA SILBERLAJTNER (Szilberleitner Ferenc)
280. Galerija portreta istaknutih (i manje istaknutih) subotičana u periodu 1918.-1941.
281. Brumer Julije (Brummer Gyula) i “PRVA SUBOTIČKA TVORNICA BOMBONA I ČOKOLADE”
282. Dobro nam došao druže TITO!
283. GALERIJA LIKOVA
284. Ličnosti, poznate i manje poznate
285. Galerija portreta istaknutih (i manje istaknutih) subotičana u periodu 1918.-1941.
286. dr KATANEC MIHOVIL
287. Jedan grof u Subotici- Raul Busseul
288. Geza Klein (Komor) i njegova fabrika
289. IVAN SARIĆ, prvi letač ali i biciklista, fudbaler…
290. Jeremić, Risto, liječnik, povjesničar zdavstvene kulture, publicist
291. KIZUR IŠTVAN
292. Molba pčelara Ive Bukvića za osnivanje pčelinjaka pri Poljoprivrednoj školi na Paliću (1919.)
293. ph. Alfred Blum
294. O familiji Schwitzer
295. O fimiliji Škaljer (Skaljer) u Subotici
296. Sever Zvekić
297. Stevan Vaci (Váczi István)
298. Vajar Franja Matuška (Matuska Ferenc szobrász )
299. Đorđe Defrešvil (George de Frescheville)
300. Đula Vali (Váli Gyula)
301. Алекса Ивић
302. Mladen Prodanović, policajac, aferaš, ratni zločinac
303. Gde su u Subotici “radile” prostitutke 1925. Godine
304. HORTUS, rasadnik
305. HOSSZÚ SZABADKAI XX. SZÁZAD
306. Subotica, mozaik istorije, XX vek
307. Javna burza rada, podružnica Subotica
308. Kadrovi iz Lifkinih filmova
309. Kako je Lazar Stipić planirao prodaju vrijednih mađarskih gradskih umjetnina
310. Ko je bio Blaško Rajić a ko Ivan Milutinović? (ili, zašto bi kerska škola trebalo da nosi Blaškovo ime)
311. Odnos vlasti prema prostituciji u Subotici pre i nakon II svetskog rata
312. Podaci o lovstvu i lovcima, tridesetih godina
313. Prilog istoriji razvoja Ekonomske škole “Bosa Milićević” u Subotici u periodu od 1950-1960. Godine
314. Proslava 15-to godišnjice oslobođenja Subotice
315. Spomenik Jovanu Nenadu Crnom
316. ŽIVOT I RAD DR ANTONA KOVAČA – prvog upravnika Građanske bolnice u Subotici
317. Subotičke fabrike – zagađivači Palića u 1939. Godini
318. (English?) airplane crashed near Palic in May 1944, Avion ( engleski?) pao kod Palića maja 1944.
319. Crtice o tome kako je Subotica gazdovala Kupalištem Palić u međuratnom periodu (1918-1941)
320. GRADSKA EKONOMIJA NA PALIĆU
321. O ribarstvu na Paliću (1922-1948)
322. Od kupališnog lekara do narodnog poslanika – dr Gabor Santo (Szánto Gábor)
323. Planovi za podizanje dvije nove crkve na Paliću
324. Šta su zahtevali Palićani na zboru Narodne Radikalne Stranke 1926. godine” je zaključana
325. Strani turista propao kroz molo na Štrandu – tužen “Napló” !
326. Subotičke fabrike – zagađivači Palića u 1939. godini” je zaključana
327. Szabadkai iparosok nemzetiségi összetetéle a két világháború között, BÁCS-KISKUN MEGYE MÚLTJÁBÓL XXVI, Kecskemét, 2014, 88-104.
328. SZENT MARIA KIVÁLTSÁGOS KIRÁLYI KAMARAI MEZŐVÁROS TANÁCSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE – KORÁBBI NEVÉN SZABATKA
329. Születési anyakönyv 1886. zsidó hitközség, MKR Jevreja
330. Toponimi-Jakobčić naselje, Ćirina ćoša, Manojlović salaš
331. ZABAVIŠTA IZMEĐU DVA SVETSKA RATA
332. Zločini, prestupi, prekršaji
333. БАЈМОК, BAJMOK, BAJMAK…
334. КРШТЕНИ ПРАВОСЛАВЦИ, 1777.
335. НОВИНЕ, NOVINE, TISAK, ÚJSÁGOK
336. Bunjevačke Novine (1924-1927, 1940-1941)
337. Szabadkai iparosok nemzetiségi összetetéle a két világháború között, BÁCS-KISKUN MEGYE MÚLTJÁBÓL XXVI, Kecskemét, 2014, 88-104.

https://stevanmackovic.wordpress.com/wp-admin/nav-menus.php

Struktura menija

Poredajte stavke kako želite. Kliknite na strelicu desno od stavke da prikažete dodatne opcije za konfiguraciju.

1. PočetnaKorisnički linkUredi
2. Šta je bilo nekada davno, davno…Korisnički linkUredi
3. O stanovništvu, 1702-1931 (Subotica, Novi Sad) podstavkaStranicaUredi
4. Vermes Gábor plaća najviše poreza ili ko su 1892. bili virilisti podstavkaStranicaUredi
5. Kad gore vatrogasci (požar u tornju Gradske kuće, 1923.) podstavkaStranicaUredi
6. ZBIRKA KOPIJA F:172 podstavkaStranicaUredi
7. Subotičke fabrike sa preko 50 zaposlenih, 1931. podstavkaStranicaUredi
8. O Tavankutu iz Arhiva podstavkaStranicaUredi
9. Službenici Grada, 1926-1940podstavkaStranicaUredi
10. Iskrice iz tmine prošlostiKategorijaUredi
11. Vermes Gábor plaća najviše poreza ili ko su 1892. bili virilisti podstavkaStranicaUredi
12. Spisak ličnosti izabranih 24.11.1918. za delegaciju Subotice za veliku narodnu skupštinu u Novom Sadu 25.11.1918. podstavkaStranicaUredi
13. Iz arhivske građeStranicaUredi
14. Diploma iz 1779. podstavkaStranicaUredi
15. Kao posledica rata kriminalitet se razvio u većoj meri! (1924)podstavkaStranicaUredi
16. Kupatilo 1905. (po reklami Wiesz Antala) podstavkaStranicaUredi
17. Subotica 14.03.1945. – „…nekolicinu streljati!“ podstavkaStranicaUredi
18. Subotica na starim kartama i mapama/SZABADKA A RÉGI TÉRKÉPEK TÜKRÉBEN, izložbapodstavkaStranicaUredi
19. Šta je bilo zabranjeno raditi u gradu 1745. godine podstavkaStranicaUredi
20. Srbin, rimokatolik – J.M.SpartakpodstavkaStranicaUredi
21. Verska struktura stanovništva Subotice 1931. godine podstavkaStranicaUredi
22. Kolaž fotografija (1900-1945)podstavkaStranicaUredi
23. Socialno higijenska pitanja, 1935.podstavkaStranicaUredi
24. Kolaž fotografija (1900-1945)StranicaUredi
25. ŽUTA OBALA, SÁRGA PART, PalićpodstavkaStranicaUredi
26. Festival OMLADINA podstavkaStranicaUredi
27. Subotički biografski leksikon, Szabadkai életrajzi lexikonStranicaUredi
28. MAGYAR LÁSZLÓ/LASLO MAĐARpodstavkaStranicaUredi
29. Dr Grigorije Demčenko, crticepodstavkaStranicaUredi
30. Prilozi o familiji Lelbach podstavkaStranicaUredi
31. Nadrabi dr Geršon Jožef /dr. Gerson József podstavkaStranicaUredi
32. Dragomir dr Dimitrijević, advokatpodstavkaStranicaUredi
33. Adalékok kiemelkedő szabadkai zsidó gyárosok portréjához (Hartmann, Rothman/Geiger, Kopp, Steiner, Ruff, Gingold) podstavkaStranicaUredi
34. Borošić Vladimir (Borosich Valdemár) podstavkaStranicaUredi
35. Basser Josip, nadkantor Jevrejske verske opštone podstavkaStranicaUredi
36. Ilija Alčin učenik Gimnazije 1926.podstavkaStranicaUredi
37. Srbin, rimokatolik – J.M.SpartakpodstavkaStranicaUredi
38. Brummer Gyula i njegova Prva subotička fabrika bonbona i čokolade („Elsö szabadkai cukorka és csokoláde gyár“) podstavkaStranicaUredi
39. Dragutin Karlo Stipić podstavkaStranicaUredi
40. Ivan Vojnić Tunić, prof. matematike – prilozi za biografiju podstavkaStranicaUredi
41. Crtice o Cvetku Horvatu, policijskom kapetanu podstavkaStranicaUredi
42. Matej Jankač podstavkaStranicaUredi
43. Ko je bio na čelu Subotice od 1902. do 1941. godine podstavkaStranicaUredi
44. Moja bibliografija i radoviStranicaUredi
45. Moje knjige (monografije)podstavkaStranicaUredi
46. Industrija i industrijalci Subotice 1918-1941 podstavkaStranicaUredi
47. ЦРВЕНИ КРСТ У СУБОТИЦИ, CRVENI KRST U SUBOTICI, A SZABADKAI VÖRÖSKERESZT, 1886 – 2006 podstavkaStranicaUredi
48. ČELNI LJUDI SUBOTIČKOG CRVENOG KRSTA (1886-1946)podstavkaStranicaUredi
49. Jegyzőkönyv Szabadkán 1941. július 19.-én délután ½ 6 órakor a Magyar Vörös-Kereszt Egylet alakuló gyűlésén. podstavkaStranicaUredi
50. Predškolstvo u Subotici, monografija podstavkaStranicaUredi
51. Subotica i likvidirani civili nakon oslobođenja grada (1944.-1945.)/Szabadka és felszabadulás után (1944.-1945.) áldozatul esett polgári személyekpodstavkaStranicaUredi
52. Moje studije i članci podstavkaStranicaUredi
53. A szabadkai iparról (1918.-1941.)podstavkaStranicaUredi
54. KULTURNA DOGAĐANJA U SUBOTICI  U PRVIM GODINAMA NAKON RATA ( 1918.  – 1923. )podstavkaStranicaUredi
55. Josip Vuković – Đido, njegovo političko djelovanje i rezultati, 1926. -1941. podstavkaStranicaUredi
56. O počecima Dužijance i Katoličkom divojačkom društvu podstavkaStranicaUredi
57. Civilne žrtve među bunjevačkim Hrvatima nakon oslobođenja (1944-1946) podstavkaStranicaUredi
58. ULOMCI  ZA POVIJEST  SUBOTICE U 1925.  GODINI podstavkaStranicaUredi
59. A MODERNIZÁCIÓ  HORDOZÓIKÉNT FELLÉPŐ  ZSIDÓ GYÁRIPAROSOK SZABADKÁN,  AZ 1918-1945 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN podstavkaStranicaUredi
60. Subotica 1933. godine, po izvještaju gradskog Kulturno-socijalnog odjeljenja podstavkaStranicaUredi
61. Adalékok kiemelkedő szabadkai zsidó gyárosok portréjához (Hartmann, Rothman/Geiger, Kopp, Steiner, Ruff, Gingold) podstavkaStranicaUredi
62. O Subotici u Vojnoj granici i Franzu Vaničeku  u djelima Ištvana IvanjijapodstavkaStranicaUredi
63. KATOLIČKI KRUG podstavkaStranicaUredi
64. Bački Bunjevci između Beograda i Zagreba (1918.-1941.) podstavkaStranicaUredi
65. Utjecaji državne ideologije i prakse na subotičke Bunjevce (1918.-1941.)  skica podstavkaStranicaUredi
66. UTJECAJI DRŽAVNE IDEOLOGIJE I PRAKSE  NA SUBOTIČKE BUNJEVCE (1918.-1941.) podstavkaStranicaUredi
67. O ratnim stradanjima porodice Varga 1941-1944. podstavkaStranicaUredi
68. Bunjevci u subotičkim tijelima vlasti  (1918.-1929.) podstavkaStranicaUredi
69. (English?) airplane crashed near Palic in May 1944 podstavkaStranicaUredi
70. Subotičke fabrike – zagađivači Palića  u 1939. godini podstavkaStranicaUredi
71. Referati, izlaganja, prezentacije…podstavkaStranicaUredi
72. Moja mala hemeroteka 2002-2018 (Stevan Mačković, Istorijski arhiv Subotica) podstavkaStranicaUredi
73. Szabadkai Történelmi LevéltárpodstavkaStranicaUredi
74. O SUBOTICI I FRANJEVCIMA POVODOM 300. OBLJETNICE FR. REZIDENCIJE podstavkaStranicaUredi
75. Petar Pekić, život i djelo podstavkaStranicaUredi
76. Iskustva Istorijskog arhiva u Subotici na polju E – arhiva (Stevan Mačković, Istorijski arhiv Subotica, Subotica) podstavkaStranicaUredi
77. O zaštiti i čuvanju arhivskog i reg. gradiva u pismohranama udrugapodstavkaStranicaUredi
78. ŠTA SE KRIJE U ARHIVU?StranicaUredi
79. Molbe za dozvolu gradnje kuća, 1925. podstavkaStranicaUredi
80. Subotica 14.03.1945. – „…nekolicinu streljati!“ podstavkaStranicaUredi
81. Vermes Gábor plaća najviše poreza ili ko su 1892. bili virilisti podstavkaStranicaUredi
82. ELEKTRIČNA ŽELJEZNICA I OSVETLJENJE D.D. − SUBOTICA/Szabadkai Villamos Vasut és Világítási R.t. (1897–1946)podstavkaStranicaUredi
83. 19 GIMNAZIJA „MOŠA PIJADE“ GIMNÁZIUM – SUBOTICA (1852- ), 1852-1977 (podaci, dileme…)podstavkaStranicaUredi
84. Crtice iz građe o promeni imperiuma (1.4.1919. Zapisnik Narodnog Odbora Subotica)StranicaUredi
85. Svedočanstva o životu u Subotici nakon prisajedinjenja/ Odabrani dokumenti Ekonomskog odeljenja Grada Subotice (1919. godine)podstavkaStranicaUredi
86. A  SZABADKAI POLITIKAI ÉLET A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN    StranicaUredi
87. Szabadkai Történelmi LevéltárStranicaUredi

Postavke menija

DOPRINOS SUBOTIČKIH LEKARA – JEVREJA ZDRAVSTVENOJ SLUŽBI GRADA TOKOM XIX I XX VEKA

objavljeno u  EX PANNONIA br. 12,  Subotica 2009. pdf_ EX PANNONIA 12-13

Dr Emil Libman,

DOPRINOS SUBOTIČKIH LEKARA – JEVREJA ZDRAVSTVENOJ   SLUŽBI GRADA TOKOM  XIX  I  XX  VEKA

 

Naseljavanje Jevreja u Vojvodini spominje se krajem XVII i početkom XVIII veka ,  a u Subotici poslednjih decenija XVIII veka. Dolaze iz Moravske (Slovačke), Češke i  Mađarske.[1] Prema određenim zakonskim propisima dozvoljeno im je bilo da se naseljavaju oko grada. Tako je zapisano da se početkom 1774.godine nastanio u Bajmoku izvesni Jevrejin Lebl koji je otvorio radnju i plaćao porez subotičkom Magistratu , a da je privremenu dozvolu da se nastani u gradu dobio Jakov Heršel avgusta 1775. godine. Uslovi stanovanja bili su  im  teški, nisu uživali građanska prava niti su imali  dozvolu da se bave zanatima ,a  plaćali su tzv. taksu tolerancije (Toleranzteuer, Taxa Judeorum) ukoliko su bili u gradu[2].

Godine 1780. Subotica ima 18.730 stanovnika  , a oko grada se nalaze  3-4 jevrejske porodice sa  devetnaest duša. Magistrat dozvoljava 1786. godine da se dvanaest jevrejskih porodica useli u grad i da se mogu baviti „sitnom trgovinom“[3].  Dolaskom u grad Jevreji traže dozvolu za podizanje verskog hrama ,  pa je bogomolja, verovatno, podignuta u prvim godinama  XIX veka u bivšoj Šumskoj ulici. Organizovan po principu opština, njihov verski život imao je kulturno-prosvetne, društvene i druge aktivnosti. Krajem XVIII veka (1790) osnovano je „Sveto društvo“ (Hevra Kadiša) koje je imalo zadatak da pruža pomoć siromašima i bolesnima, kao i pri ukopu mrtvih[4]. Zgrada Društva je  kasnije  bila izgrađena u današnjoj Frankopanskoj ulici , a do  samog  Doma i bolnica u drugoj polovini XIX veka.[5] 

Otežanom useljavanju Jevreja u sam grad doprinele su odredbe povelja – tzv. Prva i Druga privilegija grada. Gradsko veće Subotice je, naime,  7. maja 1743.godine  potpisalo Povelju (Prvu privilegiju –  Večiti ugovor) sa Kraljevskom komorom Ugarske kojom je Subotica od dotadašnjeg Vojnog šanca Sabadka (Locus Militaris Szabatka) postala Slobodna, komorska privilegovana varoš Sent Marija (Privilegiatum Oppidum Regio Cameralis Szent Mária) sa svojim Magistratom – organom političke, pravne i sudske vlasti , a u kojoj je  između ostalog  pisalo (član 12): „…Magistrat ne može da pusti na svoje područje nikog osim katolika…“ odnosno (član 20): „ …Pošto će svi stanovnici potpadati pod magistratsku sudsku nadležnost, doseljavanje Grka, Jermena, Jevreja i Cigana zavisiće isključivo od odluke ovog Gradskog magistrata“[6]

I u drugoj Povelji (Druga Privilegija – Večiti ugovor) iz 1779. godine , kada je „ Privilegovani komorski grad Sent Marija… uzdignut na stepen Slobodnog kraljevskog grada pod imenom Marija Tereziopol (Libera Regiaque Civitas Maria Theresiopolis) nalazimo (član 4) sledeće : „Za teritoriju grada smo dali, predali i proverili na stalno korišćenje celokupno i sve zemljište do sada posedovano od strane komorskih stanovnika … kao i svim prihodima, posebno od krčme i klanice.. kuvanje piva, pečenje rakije i cigala, kao i korist od pijaca i vašara, takse od Jevreja i drugih negradjana koji žive u gradu ili na njegovoj teritoriji…“[7]

Zanimljivo je napomenuti  da je lekarski poziv u  skoro svim zemljama Evrope bio dostupan Jevrejima među prvim naučnim disciplinama , ali odredbe povelja Subotice su uticale da se lekari-Jevreji ne nastanjuju u našem gradu,  pa je Subotica u drugoj polovini XVIII veka imala uglavnom hirurge-ranare (lekari su morali imati diplome fakulteta,  dok to hirurzi-ranari nisu morali ). Tako u gradu rade 1746. godine dva  hirurga , a 1780.godine radi  pet hirurga-ranara[8] .   Prvi lekar sa diplomom Emerik Gogoljak (Gogolyák Emericus) javlja se tek 1781.godine i postaje prvi Gradski fizikus 1783.godine.[9]

Jevreji postepeno dolaze i  naseljavaju se u Subotici  te  postaju u gradu važan činilac društvenog i kulturnog života već u prvoj polovini XIX. veka.

 

JAKOB MILER  (Müller Jacobus, Subotica, 1809 – Subotica, ?) je prvi Subotičanin koji je završio medicinske studije. Diplomirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Pešti (Pest) 17. aprila 1832.godine  sa disertacijom Natura cholerae indicae (Rasprava o koleri)[10] . Bolest je u to vreme bila veoma rasprostranjana u južnom delu Ugarske o čemu govori i velika epidemija iz 1831. godine koja je zahvatila i Suboticu. I pored  dosta kasno preduzetih  preventivnih mera umrlo je tada u našem gradu 2.599 od oko 5.000 obolelih lica , a grad je u to vreme imao 26.745 stanovnika[11].

Radio je kao lekar opšte medicine u ambulantama grada,  a u Vojnoj bolnici za vreme revolucionarnih dana 1848/49.godine  kada je kroz Suboticu, koja je u to doba bila važno strateško mesto, prolazila vojska i transportovan vojni materijal,  a veliki broj ranjenika je bio zadržan radi bolničkog lečenja. Bio je učesnik Sastanka lekara i apotekara 1866.godine  kada je prvi put doneta Odluka o osnivanju Udruženja lekara i apotekara u Subotici. Nacrt pravilnika o radu Udruženja poslat je nadležnima u Peštu radi odobrenja ali nije vraćen, verovatno, zbog događaja koji su se odigrali tokom 1867.godine (Austro-ugarska nagodba) i kada su bili obustavljeni svi postupci u vezi realizacije mnogih zahteva pojedinih društava i ustanova,  pa tako i ovaj iz Subotice o osnivanju Udruženja lekara i apotekara[12].

Zajedno sa dr V. Zomborčevićem  bio je predložen  na prvom stručnom sastanku Udruženja lekara i apotekara (1.X 1880) za počasnog člana Udruženja zbog zasluga u svom dugogodišnjem radu[13].

 

LEOPOLD MILKO  (Milko Leopoldus, Subotica, 1819 – Subotica, 6.VIII 1888 ) diplomirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Pešti (Pest) 1846.godine  sa disertacijom De croup laryngeo (Rasprava o difteričnoj gušobolji) – DISSERTATIO INAUGURALIS MEDICA DE CROUP LARYNGEO QUAM …SUBMITTIT LEOPOLDUS MILKO /Milko Leopoldus.- Pestini:Typus Josephi Beimel, 1846.[14]

U Subotici je radio kao lekar praktičar u gradskim ambulantama, a 1861.godine, po odlasku dr Antala Kovača (Kovács Antonius,1804-1880) sa položaja upravnika Prve građanske bolnice u Subotici, postavljen je na ovo rukovodeće mesto. [15]

Za vreme njegovog mandata  upravnika (1861-1881) rad u bolnici se poboljšao i zdravstvene usluge su se  proširile. Pored već ustaljenih oblika pružanja medicinske pomoći bolesnicima sa oboljenjima unutrašnjih organa, vršile su se hirurške intervencije većeg obima , a često se ukazivala i pomoć trudnicima i porodiljama. [16]  Zbog loših smeštajnih uslova (po dva bolesnika su često ležala u jednom krevetu,  odnosno u istoj sobi, a  lečeni su bolesnici sa akutnim, hroničnim i veneričnim bolestima) dr L. Milko uz saglasnost drugog gradskog fizikusa (Physicus Civitatis secundarius) Tomaša Kertvelešija (Körtvelésy Thomás, 1819-?) tražio je već 1863.godine  da se Gradska uprava pozabavi proširenjem bolnice,  odnosno problemom bolničke službe uopšte. [17]

Do ove realizacije došlo je tek 1865.godine dolaskom  Djerdja Kiša (Kiss György, 1819-1890) u Suboticu . On je kao hirurg-oftalmolog tražio dozvolu za otvaranje odelenja ,  a 1868.godine je  i otvoreno Odelenje za bolesnike obolele od trahoma sa  sedam bolesničkih kreveta[18]. Do drugog proširenja bolnice došlo je 1878. godine  kada je izvršena dogradnja  pet  ćelija za umobolne bolesnike, praonica, mrtvačnica i obdukciona sala.[19]

Kolika je bila potreba  za proširenjem bolnice videlo se i 1873. godine  kada je ponovo zavladala kolera: u Subotici je od jula do oktobra te godine obolelo  1.561 lice, a umrlo  ih je 877. Tada je Gradska uprava otvorila privremeno posebne Vojne barake za obolele vojnike i tzv. Civilnu koleričnu bolnicu za obolele građane.[20]

Na mestu upravnika bio je dr L. Milko do 1881.godine  kada se iz zdravstvenih razloga povukao posle 32-godišnjeg rada u zdravstvu.[21]

 

ŠALAMON  VINER  (Wiener Salamon, Segedin-Szeged, 1830 – Budimpešta-Budapest, 1905) pohađao je školu u Segedinu kod pijarista ( škola redovnika „Milosrdna braća“). Školovanje  koje je prekinuo učestvujući u mađarskoj revoluciji 1848/49.godine , nastavio je 1851. godine.  Diplomirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Beču (Wien) 1857.godine.[22]

Došao je u Suboticu gde je radio u ambulantama grada. Godine 1867. podneo je molbu Gradskom veću za prijem na mesto banjskog lekara na Paliću naglašavajući u molbi, da ima  deset  godina lekarske prakse i da je objavio rad A palicsi tófürdő leírása (Opis kupališta Palić) u medicinskim  časopisu Orvosi Hetilap (1862.VI 17) u kojem iznosi pozitivno dejstvo jezerske vode u lečenju škrofuloze, rahitisa, kostobolje i dr. Posle odlaska dr Petra Stojkovića (1817-1892), dosadašnjeg banjskog lekara u Sombor, postavljen je 1862.godine  za lekara banje. [23]

Bio je redovan član Mađarskog kraljevskog društva prirodoslovaca (a Magyar kir. természettudományi társulat rendes tagja). Učestvovao je u osnivanju Udruženja lekara i apotekara Subotice 1866. odnosno 1880. godine. Bio je izabran  za privremenog predsednika Udruženja 1880.godine, a nakon odobrenog i overenog Statuta Udruženja i za redovnog predsednika 1881. godine sa mandatom od tri godine. Postoji verovatnoća da je dr Š. Viner bio predsednik Udruženja lekara i apotekara i u sledeća dva mandata (od 1884-1887.godine  i  od 1887-1890. godine). [24]

Objavio je veći broj radova u stručnim časopisima Mađarske.[25] U mladosti je imao literarnih ambicija.

 

            IGNAC  VAJS (Weisz Ignácz, Kaloča-Kálocsa, 1849 – Subotica, 1894) zavšio je studije na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Pešti (Pest). Jedno vreme je  radio  kao prvi asistent profesora Bokaja (Bokay János, 1858-1937) na Dečjoj klinici u Budimpešti.[26]

Došao je u Suboticu 1879.godine  i u Građanskoj bolnici pokazao se vredan na poslu radeći na odeljenjima za unutrašnje, hirurške i očne bolesti. Tom prilikom uočio je problem smeštaja bolesnika tj. potrebu novog proširenja ,odnosno dogradnje bolnice , jer svi bolesnici kojima je bilo potrebno bolničko lečenje, nisu mogli da budu primljeni. [27] Učestvovao je na Sastanku lekara i apotekara avgusta 1880.godine  kada je doneta Odluka o osnivanju Udruženja lekara i apotekara Subotice. Na prvoj stručnoj sednici (1.X 1880) čitao je svoj rad: „Moja iskustva sa novim preparatom – Pilocarpin muriaticum – u poređenju sa iskustvima stranih lekara“. [28] Posle višegodišnjeg rada kao kvartovni lekar izabran je 1888.godine za upravnika bolnice. [29] Koristeći sada svoj položaj i svoja ranija  zapažanja , ali i zahteve svojih prethodnika da se Građanska bolnica mora proširiti ili izgraditi nova – dr I. Vajs piše Izveštaj o stanju u bolnici koji je objavljen u mesnoj štampi, ali i molbu Gradskom savetu[30] u kojima, između ostalog kaže:

„Ispunjavam jednu obavezu ne samo prema plemenitoj vlasti već i prema svima građanima i lekarima… Nije samo potrebno već i korisno da se o radu bolnice govori javno… Broj bolesničkih kreveta je neznatno povećan ali je nedovoljan jer se broj bolesnika stalno povećava… što je vidljivo iz protokola o prijemu bolesnika… Sobe za umobolne bolesnike uređene su na zadovoljavajući način… Hirurški instrumenti odgovaraju potrebama primenjivanih intervencija… povećan je broj osoblja za pružanje nege bolesnicima… ambulante su dopadljivo uređene… Dvorište je potravnjeno i otvoren je bunar sa pumpom… Tokom 1888. lečen je 3.361 bolesnik: 707 bolnički i 2.654 ambulantno, smrtnost u bolnici je 4.92% …“[31]

Dr I. Vajs smatra da je potrebno povećati broj lekara u bolničkoj službi jer je teško udovoljiti svim zahtevima lečenja kao npr. kada se hitni operativni zahvati moraju izvršiti istovremeno i u Građanskoj bolnici i u Bolnici za očne bolesti,  a koje su bile  prilično udaljene jedna od druge. Osim toga postoji obaveza bolničkih lekara da prate medicinsku nauku kroz časopise i  da se usavršavaju. Bolnički lekari moraju da vode nadzor i lečenje bolesnika u Uboškom domu i da vakcinišu stanovništvo u vangradskim naseljima. Za sve ove zadatke i obaveze, naglašava dr I. Vajs, u bolnici su samo  tri  lekara: dr I Vajs, upravnik i glavni lekar Građanske bolnice, dr Adolf Vilhajm (Wilheim Adolf, 1853-1933), bolnički lekar i upravnik Bolnice za očne bolesti i dr Đerđ Šnir (Schnier György), sekundarni bolnički lekar. U ispomoć povremeno dolaze : dr Antal Barta (1860-1935), gradski lekar i zamenik bolničkog lekara u honorarnom svojstvu, te dr Jene Večei (Vecsei Jenő, 1863-?), počasni bolnički lekar i gradski mrtvozornik .[32]

Čini se da je Gradska uprava konačno shvatila ovaj zdravstveni problem pa je februara 1890.godine  obrazovana Komisija za izgradnju bolnice. Prihvaćena je lokacija buduće bolnice kod tzv. „Šandorske kapije“. [33] Izgradnja paviljona nove bolničke ustanove u Subotici počela je tek 1893.godine  i nije završena za života dr I. Vajsa.

 

ADOLF  VILHAJM  (Wilheim Adolf, Segedin-Szeged, 8.VIII 1853 – Subotica, 11.IX 1933) studirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Beču (Wien). Posle diplomiranja odlazi 1877. godine  da radi kao okružni lekar u Segvar (Szegvár). Tokom 1881. i 1882.godine  boravio je na klinikama u Beču.[34]

Dolazi u Suboticu krajem 1882.godine  i do 1885.godine  je bio privatni lekar sveukupne medicine pružajući pomoć iz domena opšte medicine, oftalmologije, hirurgije, akušerstva i otorinolaringologije. Međutim, sve se više opredeljuje izučavanju i lečenju očnih bolesti, koje su u to vreme, naročito trahom, bile veoma rasprostranjene u ovom delu zemlje. [35]  Tako se 1884.godine  otvorila u Subotici posebna Bolnica za očne bolesti (szemkoroda) sa  trideset  bolesničkih kreveta u privatnoj,  ali u to svrhu adaptiranoj kući, u blizini Vojne bolnice na Senjaku (Szénatér) – prostor gde su danas zgrade Vojvođanske banke i Opštinskog suda. Za prvog upravnika ove Bolnice imenovan je profesor Natan Fojer (Feuer Nathan 1844-1902), vojni lekar i profesor oftalmologije na Medicinskom fakultetu u Pešti. [36] Već sledeće  1885. godine preuzima dr A. Vilhajm ovu dužnost na kojoj je bio do 1895.godine  kada je predložen za upravnika Građanske bolnice posle smrti dr Ignaca  Vajsa. [37]

Bio je među onim lekarima u Subotici koji su se zalagali za izgradnju savremene bolnice paviljonskog tipa. Po završetku izgradnje nove bolnice izabran je za prvog upravnika 1897.godine  i na toj dužnosti je ostao sve do odlaska u penziju 1919. godine. U skladu sa važećim Pravilnikom o radu bolnice vodio je dr A. Vilhajm i Odelenje za očne bolesti i Pododelenje za kožno-venerične bolesti. [38]

Svojim radom i zalaganjem  podigao je sa svojim saradnicima stručni nivo rada bolničke službe. Uveo je ispunjavanje liste-formulara Istorija bolesti, Zapisnik o smrti bolesnika i osavremenio raniji Evidencioni list bolesnika. Borio se protiv konzervativnih shvatanja u tretiranju bolesnika i nastojao je da uvede nove metode i savremenije oblike rada. Zahtevao je da se bolesnici sa tuberkulozom pluća odvoje i leče u posebnim prostorijama tj. tražio je da se  izgradi  poseban paviljon za ove bolesnike. Zalagao se da se otvore ambulante u gradu i okolini za lečenje i kontrolu bolesnika sa trahomom. Uspeo je da bolnica 1914.godine  dobije i rentgen-aparat. [39]

Učestvovao je aktivno u radu XXX jubilarnog naučnog sastanka lekara i prirodoslovaca Mađarske koji je održan avgusta 1899.godine  u Subotici,  kao i na IX sastanku mađarskih oftalmologa septembra 1913.godine  u Budimpešti. [40] Penzionisan je  1919.godine, a   1923. godine je izabran  za predsednika Udruženja koje je brinulo o radu Jevrejske bolnice otvorene iste godine u Subotici.

 

ANTAL  BARTA  (Subotica, 16.X 1860 – Subotica, 14.IX 1935) pohađao je osnovnu školu u Subotici , a srednju u Subotici i Kiškunhalašu (Kiskunhalas). Diplomirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Budimpešti (Budapest) početkom 1887.godine. [41]

Po dolasku u Suboticu radio je kao lekar, hirurg, oftalmolog i akušer (orvos-, sebész-, szemész és szülésztudor). Bio je sekundarni lekar u Gradskoj bolnici od maja 1887. do maja 1889. godine . Obavljao je i dužnost sudskog lekara, dužnost lekara Sportskog društva Ahiles (Achilles Sport Egylet),  te dužnost lekara Dobrovoljnog vatrogasnog društva. [42] U okviru Vatrogasnog društva osnovao je septembra 1896.godine  Spasilačku instituciju (Mentőintézmény) – prvu takvog sadržaja rada u ovom delu zemlje. Prilikom podnošenja zahteva za njeno osnivanje naglasio je u obrazloženju „da je potrebno pružiti unesrećenima i bolesnima hitnu medicinsku pomoć a ne sažaljivo saosećanje posmatrajući ih kako umiru ili ostaju trajni invalidi“. [43] Po osnivanju bio je prvi upravnik Spasilačke institucije i prvi učitelj koji je održavao tečajeve o ukazivanju hitnih medicinskih intervencija,  pošto je predhodno pohađao Seminar o pružanje pomoći i spasavanju zdravstveno ugroženih lica. Završio je i Tečaj za desinfekciju 1894.godine  u Budimpešti. Bio je na dužnosti Gradskog fizikusa od 1908. do 1909.godine  i  od 1915.-1920. godine. Na njegovo insistiranje otvorena je 1900.godine  posebna škola za decu obolelu od trahoma kao jedna od preventivnih mera u borbi protiv ove bolesti. [44] Aktivno se zalagao u suzbijanju širenja tuberkuloze i svojim radom doprineo da se smrtnost od ove bolesti, naročito obolele dece, vidno smanji. Otvorio je 1915. godine Privremenu epidemiološku bolnicu i Stanicu za dezinfekciju. [45] Pokušao je 1919.godine  da Gradska uprava otvori Dom narodnog zdravlja tj. Besplatnu državnu ambulantu za lečenje siromašnih bolesnika, posebno onih koji boluju od veneričnih bolesti i tuberkuloze pluća.[46]

Penzionisan je 1920.godine , ali je i dalje radio kao potpredsednik Jevrejske crkvene opštine, kao lekar u Jevrejskom sirotištu (Szeretetház) „dr. Singer Bernard“, te honorarno u ambulanti za lečenje trahoma pri Domu zdravlja koji je otvoren 1925. godine.

 

MIKLOŠ  DEMETER  (Dömötör Miklós, Šikloš-Siklós, Madjarska, 1868-, ? 1944) pohađao je osnovnu školu u mestu rođenja, srednje školsko obrazovanje dobio je u Somboru i diplomirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Budimpešti početkom 1894.godine . Posle završenih studija radio je na Dečjoj klinici u Budimpešti. [47]

Dolazi u Suboticu, radi kao privatni lekar a honorarno u Zavodu za osiguranje radnika. Imenovan je za počasnog lekara bolnice u Subotici. U svojoj kući koju je sagradio 1906.godine  u duhu secesije (arhitekti su bili braća Vágó iz Budimpešte) imao je stan, ordinaciju i štampariju.[48]

Među prvim lekarima toga doba posvetio se  problemu patologije dečjeg uzrasta – lečenju difterije, dečje tuberkuloze i trahoma kod dece.[49]

Pošto je  upoznao radove o lečenju difterije serumom profesora Emila Beringa (Behring Emil, 1854-1917) i radove profesora Emila Rua (Roux Emil, 1853-1933) koji je davao serum protiv difterije i u preventivne svrhe – dr M. Demeter je bio prvi u ovom delu zemlje koji je serum počeo primenjivati preventivno i terapijski[50].

Obratio se za pomoć radi kupovine seruma Gradskim vlastima,  ali rezultat je bio negativan. „Stvar sa Beringovim serumom još je u stadijumu ispitivanja“, bio je deo odgovora nadležnih za zdravstvenu politiku grada.

Preveo je rad prof. E. Beringa na mađarski („A diphteriris-ellenes új szer” (serum)) koji je objavljen 1895.godine  u Budimpešti , a njegov rad „Serumokrol” (O serumima) štampan je 1896.godine  u Subotici[51]. Podneo je zapažen referat na sastanku Mađarske akademije nauka : „O operativnom lečenju trahoma“. [52]

Usavršavao se i u rentgenologiji  kako bi mogao da otkrije tuberkulozne promene na plućima dece.

Godine 1914. otišao je u Kanjižu gde je postavljen za Gradskog fizikusa i živeo  je tamo do deportacije 1944. godine.

Dr M. Demeter je jedan od naših prvih lekara koji je počeo da se bavi naučnom medicinom,  ali gradska vlast nije imala sluha za njegove napredne medicinske zamisli.

 

            BELA TEREK  (Török Béla, Šopron-Sopron, 26.V 1878 – Budimpešta-Budapest, 19.VII 1937) završio je Medicinski fakultet Univerziteta u Budimpešti 1902.godine . Nakon diplomiranja započeo je specijalizaciju iz otorinolaringologije (1902-1904) i interne medicine (1904-1906) na klinikama u Budimpešti. Radio je kao asistent kod profesora Koranjija (Korányi) na Klinici za unutrašnje bolesti u Budimpešti.[53]

Došao je u Suboticu gde je otvorio privatnu ordinaciju i kao lekar specijalista za bolesti grla, nosa i uva i specijalista za initerne bolesti radio je i u Okružnom uredu za osiguranje radnika od 1907. do 1923.godine. Bio je počasni glavni lekar Internog odeljenja Gradske bolnice u Subotici i načelnik Odeljenja od 1917. do 1919. godine. [54]

Posle Prvog svetskog rata osnovao je u Subotici 1920.godine  Jevrejsko dobrotvorno društvo koje je imalo Fond udruženja za Jevrejsku bolnicu „Dr Singer Bernard“. Iz ovog Fonda kupljena je jedna kuća u tzv. baštenskom delu grada (Kertváros) i adaptirana za bolnicu. Prvi upravnik ove zdravstvene ustanove bio je dr B. Terek i u njoj su radili stalno ili honorarno dr Adolf Vilhajm, dr Imre Vilhajm, dr Pal Abelsberg, dr Imre Sekelj (Székely Imre), dr Blanka Klajn (Klein Blanka) i drugi lekari Jevreji.[55]

Na dužnosti upravnika Jevrejske bolnice bio je sve do 1937.godine.  Za to vreme radio je honorarno kao rentgenolog u Okružnom uredu za osiguranje radnika u Subotici.

Uveo je u kliničku praksu frakcionisane preglede stomačnog soka i duodenalnu tubažu. Često je vršio aplikaciju leka kroz abnodenalnu sondu (ako je to bilo moguće i potrebno). Lečio je i bolesnike sa šećernom bolešću[56].

 

IMRE  VILHAJM   (Wilheim Imre, Subotica, 1886 – Subotica, 19.IX 1930.) pohađao je osnovnu i srednju školu u rodnom mestu  , a diplomirao je  na Medicinskom fakultetu  Univerziteta u Budimpešti (Budapest) 1909. godine. Radio je na klinikama u Debrecinu (1909-1910) i Budimpešti (1910-1918).

Došao je u Suboticu 1919. godine, otvorio je privatnu ordinaciju i mali sanatorijum sa nekoliko bolesničkih kreveta. U Jevrejskoj bolnici je od 1923.godine  radio kao hirurg. Odlazi 1925.godine u Ameriku radi usavršavanja i proučavanja  organizacije rada jednog sanatorijuma. [57]

Kao izvrsnom hirurgu ponuđeno  mu je mesto u jednoj klinici u Americi , ali se posle četiri meseca vraća u svoj rodni kraj i svoja stečena iskustva primenjuje u privatnom i bolničkom radu u Subotici. Podigao je impozantnu, savremenu bolničku ustanovu – Sanatorijum Park. [58]

To je bila najmodernija zdravstvena ustanova toga vremena u Jugoslaviji sa savremenim dijagnostičko-terapeutskim mogućnostima, uređajima i opremom. Tokom 1935.godine  Jevrejska veroispovedna opština je otkupila  Sanatorijum i predala ga na korišćenje Udruženju jevrejskih bolnica 1936. godine. Stara Jevrejska bolnica iz 1923.godine  (bila je u tzv. „baštenskom“ delu grada) useljava se novembra 1936.godine u tu zgradu   i tako postaje  jedna od najlepših i najluksuznijih u tadašnjoj Jugoslaviji.

U prizemlju zgrade bilo je devet soba sa ukupno  trideset  bolesničkih kreveta i tri kupatila,  a na spratu deset soba  sa ukupno  dvadeset  bolesničkih kreveta i pet kupatila. U potkrovlju je bilo mesta za dogradnju još pet-šest soba za bolesnike ili osoblje. U suterenu su bile prostorije za postrojenja neophodna za rad  bolnice i centralno grejanje. Lift je bio podešen za prenošenje kreveta i služio za odlazak bolesnika do krovne terase koja je bila uređena kao mali park. Bolnica je imala vlastiti arteški bunar. U svakoj sobi su bili priključci za telefon i radio, uzidani umivaonik sa toplom i hladnom vodom , kao i određeni broj uzidanih ormara. U krilu zgrade prema dvorištu, koje je zapravo park, nalazile su se operacione sale. Dve su bile na prvom spratu i tu su se vršile operacije kod kojih nije bilo opasnosti od zaraze. Tu su bile i dvorane za pripremu bolesnika za operativni zahvat i za sterilizaciju materijala i instrumenata. U prizemlju je bila operaciona sala za bolesnike koji su imali neka gnojna žarišta,  te ambulante za manje hirurške intervencije.

Za porodilje je postojao jedan potpuno odvojeni deo na spratu gde bolesnice sa povišenom telesnom temperaturom nisu mogle ući. Ovo Odelenje je imalo dve operacione sale i salu za porođaje. Postojala je i posebna soba za novorođenu decu.

Za bolesnike sa urološkim oboljenjem postojali su specijalni instrumenti za pregled mokraćne cevi i mokraćne bešike, za pregled bubrega, za operativne intervencije na mokraćnoj bešici, za odstranjivanje kamenaca iz mokraćovoda, za operativni zahvat povećane prostate električnim putem kroz mokraćni kanal itd.

Bolnica je mala Odelenje rentgenologije sa savremenim aparatima i savršenom izolacijom,  tako da su se i deca mogla  pregledavati bez opasnosti.  Postojala je i mogućnost pregleda rentgenom i onih bolesnika koji su sedeli ili ležali zbog prirode svoje  bolesti. U ovom delu bolnice bio je smešten i kardiograf.

U okviru bolnice je radila i savremena laboratoija. [59]

Samo nekoliko meseci pošto je ovaj Sanatorijum otvoren  stigla je tragična vest: mladi i ambiciozni hirurg dr I. Vilhajm je  izvršio  samoubistvo dajući sebi veću količinu morfijuma. [60]

 

JULIJE  VOLF  (Wolf Gyula, Kalocsa – Kaloča, 8.V 1887 – Subotica, 7.VIII 1954) diplomirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Budimpešti (Budapest) 1909. godine. Radio je posle završenih studija na Prvoj univerzitetskoj ginekološkoj klinici (1909), na univerzitetskoj Klinici za dečje bolesti (1910),  te na Odelenju za unutrašnje bolesti i Odelenju za hirurške bolesti Jevrejske bolnice u Budimpešti (1910). Od januara 1911. do oktobra 1913.godine  radio je na Klinici za dečje bolesti Žigmond i Adel (Zsigmond és Adel Gyermekkórház) u  Brodiju (Broddy – Galicija).

Od novembra 1913.godine pa do kraja života neprekidno je radio u Subotici. Posle Prvog svetskog rata bio je lekar sa privatnom lekarskom praksom, lekar-konsultant,  a kasnije stalni lekar u Jevrejskoj bolnici u Subotici.

Specijalizacija  iz pedijatrije priznata mu je rešenjem Ministarstva za narodno zdravlje Kraljevine Srba, Hrvata i Slovenaca 1925. godine (Z. br. 37715/925).[61]

Tokom 1943. godine je deportovan, a 1945.godine  se vratio u Suboticu. Otvaranjem Odelenja za dečje bolesti u subotičkoj bolnici postavljen je za prvog načelnika tog Odelenja 1947. godine.[62]

Bio je dr J. Volf jedan od prvih pedijatara u Vojvodini, veoma aktivan i stručan. Objavio je nekoliko radova u stručnim časopisima. [63]

 

KARLO  HERMAN   (Hermann Károly, Matesalka-Mátészalka, županija Satmar-Szatmár, 16.X 1887- Subotica, 17.XII 1940) po završetku srednjeg školskog obrazovanja u Nađkarolju (Nagykároly, Mađarska) pohađao je Medicinski fakultet Univerziteta u Koložvaru (Kolozsvár) i Budimpešti (Budapest) gde je i diplomirao 1910.godine.

Nakon položenog diplomskog ispita dolazi u Suboticu i radi kao sekundarni (pomoćni) lekar u Gradskoj opštoj bolnici (od novembra 1910. do novembra 1911.godine), zatim kao sekundarni lekar u Garnizonskoj bolnici u Zagrebu (od novembra 1911. do maja 1912.godine). Odlazi u Budimpeštu gde je u Bolnici sv. Ladislava (Szent László kórház) od maja 1912. do februara 1913.godine. Tokom Prvog svetskog rata je u raznim vojnim sanitetskim ustanovama, a po završetku rata vraća se u Suboticu 1918. godine, otvara privatnu ordinaciju , ali je raspoređen da radi i u Epidemiološkoj bolnici.[64]

Radi usavršavanja boravi na klinikama za rentgenologiju u Beču (Wien), Berlinu, Lajpzigu (Leipzig) i Parizu (Paris). Učestvuje na stručnim sastancima u Pragu (Praha), Berlinu, Nojhajmu (Neuheim) i  Beogradu.

Kada je 1923. godine otvorena Jevrejska bolnica u Subotici on  postaje konsultant,  a kasnije i stalni lekar internista ove bolnice. [65] Bio je poznat u gradu ali i šire kao jedan od najobrazovanijih lekara – imao je dobro teoretsko znanje, pratio je savremenu medicinsku nauku, bio je priznati  praktičar i poznati  specijalista za rentgenologiju i internu medicinu. Za njega se znalo u lekarskim krugovima medicinskih centara Evrope jer je objavljivao stručne radove u mađarskim, nemačkim, francuskim i engleskim medicinskim časopisima,  kao i u Srpskom arhivu za celokupno lekarstvo.[66] Godine 1934. bio je primljen za redovnog člana Akademije medicinskih i prirodnih nauka  u Haleu (Halle). Održao je veći broj referata u Udruženju lekara Subotice i Srpskom lekarskom društvu u Beogradu. Učestvovao je u pripremi gostovanja profesora Alberta Sent Đerđija (Szent-Györgyi Albert, 1893-1986) koji je 1934.godine održao predavanje „O otkriću C vitamina“ u Lekarskom društvu u Beogradu.[67]

Manje je poznat kao novelista i pesnik. Svoje radove iz književnosti povremeno je objavljivao u književnim časopisima , a preveo je radove nekoliko jugoslovenskih pesnika (Svetislava Stefanovića, Jovana Dučića), te  engleskih, francuskih i nemačkih pesnika na mađarski jezik. [68]

            PAVLE  ABELSBERG  (Abelsberg Pál, Bačka Palanka, 25.III 1892 – Subotica, 16.V 1959) završio je osnovnu školu u rodnom mestu, gimnaziju u Somboru,  a Medicinski fakultet na Univerzitetu u Budimpešti (Budapest) 1919. godine.

Sa radom je počeo u Temišvaru (Temesvár) kao hirurg. Prešao je, zatim, u Budimpeštu gde je radio na poliklinikama za unutrašnje bolesti, za hirurgiju, ginekologiju i akušerstvo,  te na poliklinikama za očne i kožno-venerične bolesti (od jula 1920. do septembra  1921.godine). Specijalizaciju iz otorinolaringologije obavljao je na Klinici u Beču (Wien) kod profesora Nojmana (Neumann),  a specijalistički ispit položio na Klinici za otorinolaringologiju u Berlinu 1923. godine.

Došao je u Suboticu 1924.godine i počeo raditi kao privatni lekar. Zaposlio se i radio u Jevrejskoj bolnici osnovanoj  1923.godine. Uspešno je vršio operativne zahvate iz svoje specijalnosti. Često je vršio endoskopske preglede instrumentom za endoskopiju i bronhografiju koji je doneo iz Beča.

Za vreme Drugog svetskog rata bio je u logoru , a po završetku rata nastavio je sa privatnom praksom ali i  radom u Gradskoj bolnici od 1946. godine kao načelnik Odelenja za otorinolaringologiju. Bio je poznat kao dobar dijagnostičar i odličan otohirurg.[69]

ADOLF  SINGER  (Subotica, 15.II 1897 – Subotica, 18.XI 1941) završio je osnovnu školu i gimnaziju u Subotici. Počeo je studije na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Budimpešti (Budapest) 1915. godine,  ali ih prekida zbog prevremene mobilizacije izbijanjem Prvog svetskog rata. Sa činom sanitetskog potporučnika upućen je bio posle kratke obuke na austrijsko-italijanski front. Po završetku rata nastavio je studije u Zagrebu i Pragu (Praha) gde je diplomirao 1924.godine.  U Beču (Wien) je radio kao specijalizant tokom 1924. i 1925. godine. Specijalistički ispit iz interne medicine priznat mu je rešenjem Ministarstva za narodno zdravlje Kraljevine Srba, Hrvata i Slovenaca 1925. godine (br. 39556/16.X.925).

Radio je u svojoj privatnoj ordinaciji u Subotici i svojim je  radom postao  „za široku narodnu masu simbol i otelotvorenje humanosti i ljudskosti“. Podržavao je i pomagao radnička udruženja, bio je saradnik časopisa Híd (Most) i jedan od inicijatora osnivanja „ Radničke samopomoći“ u Subotici (1928). Radi usavršavanja iz struke odlazio je na mnoge klinike širom Evrope (Mađarska, Čehoslovačka, Austrija, Švajcarska, Francuska). Zbog svojih naprednih ideja bio je nekoliko meseci u zatvoru.

Vršio je dužnost sekretara Sekcije lekara Subotice-Društva lekara iz Vojvodine (1927-1929), sekretara Sekcije lekara iz Subotice u okviru Lekarske komore (1930-1933) i sekretara Lekarskog sindikata Jugoslavije Srpskog lekarskog društva u Subotici (1937), odnosno Podružnice Srpskog lekarskog društva u Subotici (1939).

U aprilskom ratu 1941.godine zarobljen je kao sanitetski oficir ali je uspeo da pobegne. Za vreme masovnih hapšenja u Subotici i okolini uhvaćen je, zatvoren i osuđen na smrt novembra 1941. u Subotici.[70]

 

Adolf Singer

AUREL MILKO ( Milkó Aurél, Subotica, 24.VI 1900 – Subotica, 18.V  1985) završio je osnovnu i srednju školu u Subotici,  a medicinske studije na Univerzitetu u Beču (Wien) 1926.godine. Radio je na  Prvoj internoj klinici u Beču (juli-decembar 1926) i na Prvoj internoj klinici u Budimpešti (Budapest) od januara 1926. do februara 1928. kada je otišao u Davos (Švajcarska) gde je do jula 1930. bio asistent profesora Gustava Maurera u Guardaval-Sanatorijumu za plućne bolesti i tuberkolozu. Tu je završio specijalizaciju iz ftiziologije. Sa prof. Maurerom radio je na usavršavanju jedne specijalne metode operativnog zahvata u bolesnika sa tuberkolozom pluća – na usavršavanju tehnike intrapleuralne pneumolize. Poboljšao je i oblik igle za intratorakalnu injekciju i radio na novom postupku za sterilizaciju torakoskopa kako bi se otklonila oštećenja koja nastaju pri sterilizaciji formalinom. [71]

Po povratku u Subotici  radio je  kao privatni lekar  i kao honorarni lekar u ambulanti Direkcije državnih železnica u Subotici. Bio je i lekar-konsultant u Jevrejskoj bolnici koja se 1935/36.godine  preselila iz svojih starih prostorija ( iz zgrade u tzv.“baštenskom“ delu grada u prostorije Sanatorijama „Park“). [72]

Tokom 1944.godine  bio je odveden  na prinudni rad u Mađarsku, zatim u Nemačku. Dolaskom savezničke vojske u Nemačku 1945.godine određen je da radi u bolnici za logoraše , ali je  zbog slabog zdravlja  uskoro upućen u Suboticu na lečenje. Po ozdravljenju radio je na Internom odelenju Gradske bolnice u Subotici koje se nalazilo u jednospratnom paviljonu „B“. Kada je 1948/49. godine doneta odluka da se bolesnici sa tuberkulozom odvojeno  leče u prizemnom delu paviljona , čime je osnovao posebno Odelenje za lečenje ovih bolesnika, dr A. Milko je postavljen za načelnika tog Odelenja. Tokom 1952/53.godine  ovo Odelenje se preselilo u paviljon „F“ i time su potpuno  bili odvojeni bolesnici sa tuberkulozom pluća od ostalih sa unutrašnjim obolenjima. Pod rukovodstvom dr  A. Milka Odelenje je postepeno uspunjavalo uslove koje zahteva takva institucija: otvoren je Kabinet za rentgenologiju i mali Klinički laboratorij.[73]

Bio je dr A. Milko ugledan član Lekarskog društva u Subotici, član Redakcijskog odbora Medicinskog pregleda i stručni savetnik pri Sekretarijatu za narodno zdravlje NR Srbije.

Objavio je nekoliko zapaženih stručnih radova.[74]

 

 

ŠANDOR  ŠTAJNFELD ( Steinfeld Šandor, Subotica, 5.XI 1905 – Subotica, 24.VI 1972 ) završio je nižu i srednju školu u Subotici i upisao se 1923.godine  na Medicinski fakultet Univerziteta u Beogradu. Kao mladi student priključio se naprednom pokretu omladine zbog čega su njegovi studenski dani često bili prekidani , a on udaljavan  sa fakulteta i kažnjavan od strane Državnog suda  – pa čak i zatvaran. Sve je to usporavalo njegovo redovno studiranje koje je uz mnoge neugodnosti i teškoća završio tek 1938. godine.

Službovao je u Domu zdravlja i u Gradskoj bolnici u Subotici,  a  od 1939. do 1941.godine  je  radio u privatnom Senatorijumu dr Artura Holendera ( Holländer Artur, 1902 – ? ) u Novom Sadu. Mobilisan je početkom Drugog svetskog rata i kao vojnik odveden u zarobljeništvo. [75]

Posle završetka rata vraća se u Suboticu i tokom 1945. i 1946.godine  rukovodi  Sanitarno – epidemiološkom  stanicom. Tih godina izabran je za pomoćnika u Povereništvu za narodno zdravlje pri Gradskom narodnom odboru u Subotici. Krajem 1945.godine  obnovio je zajedno sa dr Vladetom Savićem ( 1901-1984 ) rad Lekarske organizacije u Subotici – Sekciju lekara pri Sindikatu zdravstvenih radnika (kasnije Podružnica Srpskog lekarskog društva u Subotici) i bio izabran za prvog sekretara Sekcije. [76]

Specijalizovao je dermatovenerologiju i ispit položio 1951.godine na Klinici za kožno-venerične bolesti Medicinskog fakulteta u Beogradu. Godine 1952. imenovan je za načelnika Odelenja za kožne i venerične bolesti Gradske bolnice u Subotici. Rad na Odelenju je podigao na zavidan nivo. Učestvovao je na stručnim sastancima u zemlji i inostranstvu, objavio je nekoliko stručnih radova i ukazivao na značaj zrdavstvenog , naročito seksualnog vaspitanja omladine,  pa je i napisao nekoliko radova i knjiga iz ove oblasti.[77]

 

 

            ANTUN  LIHT  ( Licht Antal, Subotice, 23.III 1914 – Subotica, 26.IV 1981 ) pohađao je osnovnu i srednju školu u rodnom mestu. Diplomirao je na Medicinskom fakultetu Univerziteta u Beogradu 1939.godine. Kao vojnik na odsluženju vojnog roka dospeo je u zarobljeništvo u Drugom svetskom ratu.

U Suboticu se vratio iz zarobljeništva 1945.godine  i te godine je , prema Zakonu o civilnoj mobilizaciji stručnog kadra , otišao  u Makedoniju gde je radio na sanaciji malaričnih predela. Godine 1946. postavljen je za rukovodioca Sanitarno-epidomiološke stanice,  a 1952.godine  za upravnika ove Stanice. Vršio je dužnost sanitarnog inspektora od 1948. do 1962. godine. [78].

Sanitarno-epidemiološka stanica dobija 1958.godine  naziv Higijenski zavod i zbog povećanog obima posla dolazi do proširenja Zavoda – izgrađena je nova dvospratna moderna zgrada koja je tada bila primer dobro organizovane ustanove preventivnog tipa. Već 1962.godine  Zavod dobija novo ime – Zavod za zdravstvenu zaštitu. Otvoreno je u okviru Zavoda nekoliko odelenja i pošto je postao ustanova sa samostalnim finasiranjem, Zavod je mogao ozbiljnije i obuhvatnije da vodi preventivnu službu, unapređuje i poboljšava higijenu rada,  školsku i komunalnu higijenu,  kao i zdravstveno prosećivanje stanovništva.

Sâm dr A. Liht završio je specijalizacije iz epidemiologije, higijene i socijalne medicine sa organizacijom zdravstvene službe. Uspostavio je saradnju sa Naučnom institucijom “Robert Koch“ u Berlinu gde je boravio na usavršavanju. Sa svojim saradnicama posvetio se izučavanju ameba (1965) i toksoplazmoze (1966). Svojim je radom  udario  temelje epidemiologije, parazitologije i higijene u našem gradu. [79]

Bavio se i zdavstvenim prosvećivanjem stanovništva i vaspitnim merama dece i roditelja. Pokrenuo je 1952.god. časopis za zdravstveno prosvećivanje Egészség      (Zdravlje) čiji je glavni urednik bio sve odlaska u penziju 1972.godine.  Učestvovao je na mnogim stručnim manifestacijama i objavio veliki broj radova. [80] Aktivan je bio kao društvenopolitički radnik. Po odlasku u penziju radio je jedno vreme u Nemačkoj na poziv vlasnika pojedinih gerontoloških domova u kojima je vršio dužnost zdravstvenog savetnika.

 

 

ĐORĐE  ŠEFER ( Subotica, 6.III 1926 – Subotica, 23. VIII 1972) Završio je osnovno i srednje školsko obrazovanje u Subotici, a diplomirao je na Medicinskom fakultetu Sveučilišta u Zagrebu 1952.godine.  Kao lekar prve posleratne generacije vraća se u svoj rodni grad. Obavezni lekarski staž obavljao je u subotičkoj bolnici , a zatim se opredelio  za specijalizaciju ftiziologije koju završava 1957.godine u Beogradu.[81]

Kako je tuberkoloza pluća u to vreme bila veoma raširena bolest, dr Đ. Šefer se svojim predanim radom i uz dr A. Milka, načelnika Odelenja za plućne bolesti i tuberkolozu a svoga mentora, stalno usavršavao.[82]

Za vreme rukovođenja dr A. Milka ovim Odelenjem pored mnogih novina u lečenju bolesnika osnovani su Klinička (1959) i Specijalna bakteriološka laboratorija (1960-1962) na samom Odelenju , a dr Đ. Šefer je bio postavljen za šefa laboratorija i na toj dužnosti ostao je sve do svoje smrti. U Bakteriološkoj laboratoriji (glavni laborant je  viši medicinski tehničar Simo Suvajac) vršila su se ispitivanja i uzgajanje Kochovog bacila u ispljuvku. Bila je to prva Laboratorija takve vrste i namene u Vojvodini.[83] Klinička laboratorija (glavni laborant je  hemijski tehničar Janja Dimitrijević) –  se 1972.godine  spojila sa Centralnom kliničkom biohemijskom laboratorijom u novoj zgradi bolnice, a Bakteriološka laboratorija je i dalje ostala u sastavu Odelenja za grudne bolesti i tuberkolozu. Kada se Odelenje preselilo u nove prostorije (adaptirani paviljon „C“) početkom 1973. godine laboratorija je dobila moderno sređene prostorije i savremene aparate za ispitivanje i pregled ispljuvka, urina i drugih telesnih tečnosti na prisustvo i uzgajanje bacila tuberkoloze. [84]

Dr Đ. Šefer je od 1963.godine  često zamenjivao dr A. Milka na mestu načelnika Odelenja zbog njegovog lošeg zrdavstvenog stanja,  pa je 1966. godine bio i imenovan za načelnika Odelenja.

Zbog visokog stručnog rada na Odelenju, lekari su imali dobru saradnju sa Institutima za plućne bolesti i tuberkolozu u Sremskoj  Kamenici i Golniku, bili su domaćini Ftizioloških dana koji su se tradicionalno održavali na Paliću.

Dr Đ. Šefer je bio predsednik Upravnog odbora bolnice (1967) i predsednik Saveta bolnice (1968-1969). U ovom periodu gradila se nova bolnička zgrada,  a on je imao vidnog udela u toj izgradnji. Radio je u organizaciji Crvenog krsta gde se borio za poboljšanje socijalnih prilika svojih bolesnika.[85]

 

***

Na kraju treba reći da su i drugi subotički lekari-Jevreji takođe doprineli na svoj način razvoju medicinske misli i zdravstvene službe u Subotici, ali oni nisu  spomenuti jer autor nije imao dovoljno relevatnih podataka iz njihove biografije.

 

 

 

ÖSSZEFOGLALÓ

 

Szabadkai zsidó születésű orvosok érdemei városunk XIX. és XX. század                                                                          egészségügyében

 

A munka néhány szabadkai zsidó születésű orvos rövid élatrajzát tartalmazza , akik munkásságukkal hozzájárultak városunk egészségügye fejlesztéséhez. Meg kell jegyezni, hogy a többi megemlítésre méltó, zsidó születésű orvos  életrajzi adatai hiánya folytán sajnos kimaradt a munkából.

 

ZUSAMMENFASSUNG

 

Beiträge jüdischer Ärzte aus Subotica zum Gesundheitswesen der Stadt im  XIX. und      XX. Jahrhunderts

 

 

Im Text befinden sich die kurzen Biographien einiger Ärzte jüdischen Herkunfts aus Subotica, die durch ihre Tätigkeit zur Entwicklung des Gesundheitswesens der Stadt Subotica beigebracht haben. Es muss angeführt werden, dass mehrere nennenswerte jüdische Ärzte, wegen Mangel von biographischen Daten, leider in diesem Aufsatz unerwähnt geblieben sind.

[1] Jelić Dušan, Kratak pregled istorije subotičkih Jevreja i njihovog doprinosa razvoju grada. Rukovet, god. 40, br. 4-5 (1994). st. 2-76. Šosberger P., Prilozi istoriji zdravstvene kulture grada Novog Sada (učešće Jevreja u zdravstvu Novog Sada 1693-1942), Medicinski pregled, god. 38, br. 3-4 (1985), st. 211-215

[2] Jelić, nav. delo. st. 2-76. Šosberger, nav. delo, st. 211-215.  Iványi Istvan, Szabadka szabad királyi város története. II rész, Szabadka, 1892, st. 332

[3] isto

[4] Jelić, nav. delo. st. 2-76

[5] isto

[6] Doboš Janoš,  Diplomatičko-kodikološki prikaz Privilegije komorske varoši Sent Marije iz  1743. godine, Koreni (svedočenje vekova), knj. I, Istorijski Arhiv Subotica, Subotica, 1991, st 43

Dimitrijević Mirjana, Večiti ugovor Magistata Subotice sa ugarskom kraljevskom komorom iz 1743. godine, Koreni, knj. I, st. 61

[7]   Ulmer Gašpar, Privilegija Slobodnom kraljevskom gradu Marija Tereziopol iz 1779. godine, Koreni, knj. I, st. 81. Iványi, nav. delo, st. 42

[8] Iványi, nav. delo, st. 218

[9] Tombácz-Topolyai I., Zdravstvena služba grada Subotice tragom prohujalih vekova, Zbornik radova I naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije – Sekcija SAP Vojvodine,  Subotica, 1969, st. 61-68

[10] Grmek –Dražen M., Inauguralne disertacije hrvatskih, srpskih i slovenačkih liječnika (1660-1869), Starine, knj. 43,  Zagreb, 1951. st. 97-245. Na Medicinskom fakultetu u Beču od 1749. do 1785.godine, odnosno u  Pešti od 1770. do 1785. godine,  student je dobijao diplomu posle  pet  godina slušanja predavanja i odrađenih vežbi, posle  dva  položena rigorozna ispita, napisane disertacije i njene odbrane na tzv. Svečanoj raspravi (Dispuratio solemnis). Car Josip II (1741-1790) reformisao je 1785.godine  nastavu, vreme studija je  četiri godine, pisanje disertacije je ukinuto, pišu se  tri  istorije bolesti i polaže se usmeni i praktični ispit. Godine 1810. ponovo se uvode raniji propisi, nešto izmenjeni: pišu se  dve  istorije bolesti, polažu se rigorozni ispiti, javno se brane disertacije na latinskom jeziku a od 1830. godine  na mađarskom jeziku  ;  naziv „chirurgiae doctor“ dobija se nakon  dve  „operacije na lešu“. Godine 1848. ukida se pisanje disertacija ,  a 1872.godine , odnosno 1876.godine,  uvodi se polaganje  tri  rigorozna ispita i student dobija naziv „doctor medicinae universalis“. Szinnyei J. Magyar írók élete és munkái. IX kötet. Budapest, 1903. Szentgyörgyi I., Bažant Eva, Bašić-Palković Nevenka, Subotička bibliografija (1764-1869), knj. I. Subotica, 1988.

[11] Licht A., Kolera u Subotici 1831. godine, Glasnik Higijenskog instituta, sv. 3 (1956), st. 109-113.

[12]  Libman, Lekarska društva u Subotici (1880-2005), Subotica, 2005, st. 29

[13]  A helybeli orvos-gyógyszerész első havi gyűlése, Szabadkai Ellenőr, 1880.X.3.

[14] Grmek-Dražen M., Inauguralne disertacije hrvatskih, srpskih i slovenačkih liječnika (1660-1863), Starine, knj. 43, Zagreb 1951, st. 97-245. Szentgyörgyi I., Bažant Eva, Bašić-Palković Nevenka, Subotička bibliografija (1764-1869), knj. I , Subotica, 1988

[15] Istorijski arhiv Subotica (dalje IAS, F: 2, Gradsko veće Subotica (1861-1918), 192/polg. 1862.

[16] isto

[17] IAS, F: 2, Gradsko veće Subotica (1861-1918), 482/polg. 1862.

[18] IAS, F: 2,  zapisnici Skupštine iz 1869. godine, odluka br. 160.

[19] IAS, F: 2, 10476/polg 1878.

[20] Pančić I., Kolera u Subotici 1873. godine, Subotica, 1991. IAS, F: 2, 5021/polg. 1873.

[21] Helybeli és vidéki hírek,  Bácskai Ellenőr, 1881.XII.4.

[22] Magyar írók élete és munkái,  XIV kötet, I füzet, Budapest, 1910.

[23] IAS, F: 2, 1143/pol. 1869.

[24] Libman, Lekarska društva u Subotici (1880-2005). Subotica, 2005.

[25] Libman, Građa za Medicinsku bibliografiju Subotice (1828-2005). Subotica, 2008.

[26] Helybeli hírek, Szabadkai Ellenőr, 1879. IV.20.

[27] isto

[28] Helybeli hírek, A helybeli orvos—gyógyszerész egylet első havi gyűlése, Bácskai Ellenőr, 1880.X.3.

[29] IAS, F: 2, zapisnik Skupštine iz 1888. godine, odluka br. 241 od 16.VI.1888.

[30] A szabadkai városi kórház, Bácskai Ellenőr, 1889.III.24. IAS, F: 2, pred. br. 2118/tan. 1890.

[31] isto

[32] isto

[33] IAS, F: 2, zapisnik Skupštine iz 1890. godine, odluka br. 194 od 29.VI.1890.

[34] IAS, F:47, 1003. Imenik zubnih lekara, zubnih tehničara, babica, privatnih i gradskih lekara od  1922-1937. godine i neki podaci o lekarima od 1887. godine.

[35] Isto. Köznépünk egészségi állapota, Bácskai Ellenőr, 1881.X.23.

[36] IAS, F: 2, I-24/1885 i zapisnici Skupštine iz 1884. godine, odluka br. 313 od 5.X.1884.

[37] IAS, F: 47, 1003. Köznépünk egészségi állapota. Bácskai Ellenőr, 1881.X.23.

Helybeli hírek, Dr Wilheim Adolf közkórházi főorvost ajánlották kinevezésére, Bácskai Ellenőr, 1895.IV.4.

[38] Libman Emil, Subotička bolnica od Uboškog doma do savremenog stacionara. Subotica, 1997.

[39] Isto. Libman, Istaknuti lekari Subotice (1792-1992), Subotica, 2003.

[40] isto

[41] IAS, F: 47, 1003.

[42] Isto. Barta dr Antal, orvos-sebész- szemész- szülész-tudor Szabadkán, Bácskai Ellenőr, 1887.V.22.

[43] IAS, F: 2, br. XV-74/1896. Mentőállomás az önkéntes tűzoltó laktanyán van elhelyezve, Bácskai Ellenőr, 1898.X.16.

[44] Tráchom iskolák, Szabadka és vidéke, 1903.XII.25.

[45] IAS, F: 2, 695/eln. 1894.

[46] IAS, F: 47, XXI-29/1919

[47] Kalozsi T. Dömötör Miksa, Szabadkai sajto 1848-1914. Szabadka, 1973:411-412.

[48] Isto. IAS, F: 2, 201/eln. 1904.

[49] A diphteritisz gyógyítása, Bácskai Ellenőr, 1894.IX.30.

[50]  Isto. Steinfeld Š., Dr Dömötör Miksa, pionir preventive i  lečenja difterije serumom, Zbornik radova IV naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije – SAP Vojvodina, Sombor 1972, st. 169-173

[51] Szentgyörgyi  I., Bažant Eva, Subotička bibliografija, knj. II, (1870-1918), Novi Sad- Subotica,1993.

Dömötör M., A „serumokról”, Melléklet a Bácskai Ellenőr 1895. évi 103-ik számához (1895.XII.25).

[52] Dömötör M., A tráchoma operatív gyógykezeléséről, Szabadkai Közlöny, 1904.XI.27.

[53] Sente M., Istorijat otorinolaringologije u Subotici. Subotica, 1997.

[54] Isto. Ujvári P., Magyar zsidó lexikon, Budapest 1929. A tizenötéves szuboticai zsidókórház (1923-1938). Subotica 1938.

[55] Ujvári, nav. delo.

[56] Sente,  nav. delo. Šomlo Olga, Istorija Jevrejske bolnice „Dr Singer Bernárd” u Subotici, Zbornik radova I naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije- Sekcija za SAP Vojvodinu, Subotica, 1989, st. 91-103.

[57] IAS, F: 47. 1003.  Tizenhét órai szenvedés után meghalt dr Wilheim Imre a Park szanatórium főorvosa. Napló, 1930.IX. 20.

[58] IAS, F: 47.1003. A tizenötéves szuboticai zsidókórház (1923-1938). Subotica,1938.

[59] A tizenötéves szuboticai zsidókórház (1923-1938). Subotica,1938.

[60] Tizenhét órai szenvedés után meghalt dr Wilheim Imre a Park szanatórium főorvosa, Napló, 1930.IX. 20.

[61] IAS, F: 47, inv. br. 1003. A tizenötéves szuboticai zsidókórház (1923-1938). Subotica,1938.

[62] Libman, Lekarska društva u Subotici (1880-2005). Subotica, 2005.

[63] Libman, Građa za Medicinsku bibliografiju Subotice (1828-2005). Subotica, 2008.

[64] Ujvári P., Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929.  IAS, F: 47, inv. br. 1003. Peter László. Új magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1994. Sztrazimir Oszkár. A legújabb kor lexikona. Budapest, 1934. IAS, F: 47,  X-43/1919

[65] A tizenötéves szuboticai zsidókórház (1923-1938). Subotica,1938.

[66] Bibliografija Srpskog arhiva za celokupno lekarstvo (1918-1941). Beograd, 1948. Libman E. Građa za Medicinsku bibliografiju Subotice (1828-2005). Subotica, 2008.

[67] Gubás J. Szent-Györgyi Albert, Szerb tudományos kapcsolatai. Orvosi hetilap, vol. 134, No 48 (1993). st. 2658-2659

[68] Ambrus Balázs. (pseudonim Karla Hermana), Koszorú versek, Budapest, 1918.

[69] Sente, nav. delo. IAS, F:047.1003.

 

[70] Damjanović P., Preporod na ravnicama Bačke. Subotica, 1990, st.349-350.  IAS, F: 47.1003. Libman, Lekarska društva u Subotici, st. 55-76

[71] IAS, F:47. 1003. Libman, Istaknuti lekari Subotice, st. 92-95

[72] Tizenötéves szuboticai zsidó kórház (1923-1938), Subotica, 1938.

[73] Libman, Istaknuti lekari Subotice, st. 92-95

[74] Libman E. Građa za Medicinsku bibliografiju Subotice (1828-2005), Subotica, 2008.

[75] … prim dr Šandor Štajnfeld ( in memoriam ). Zbornik radova IV naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije – Sekcija za SAP Vojvodinu. Sombor, 1972, st. 173-174. Steinitz T., Dr Steinfeld Sándor emlékénak, Üzenet 2 (8-9), Szabadka, 1972. st. 435-436

[76] Libman, Istaknuti lekari Subotice, st. 104-107. Libman, Građa za Medicinsku bibliografiju Subotice (1828-2005).

[77] isto

[78] … Arhivski podaci Zavoda za zaštitu zdravlja Subotica

Libman E. Instaknuti lekari Subotice (1792-1992). Subotica, 2003. st. 129-134.

[79] Isto, st. 129-134.

[80] Medicinska bibliografija FNR Jugoslavije (1944-1953). Beograd, !955.

Libman E. Građa za Medicinsku bibliografiju Subotice (1828-2005). Subotica, 2008.

[81] Arhivski podaci Opšte bolnice u Subotici.

[82] Podaci  Roberta Šefera , sina Đ. Šefera.

[83] Podaci Sime Suvajca, bivšeg glavnog laboranta Laboratorije Odelenja za grudne bolesti i tuberkolozu.

[84] isto

[85] Arhivski podaci Opšte bolnice u Subotici. Podaci Šefer Roberta, sina Đ. Šefera.

 

ZBIRKA PROJEKATA 1845 – 1989

pdf:  F 275 ZBIRKA PROJEKATA

Istorijski arhiv – Történelmi Levéltár
────────────────────────────────────────────────────────────
ZBIRKA PROJEKATA 1845 – 1989
S U M A R N I I N V E N T A R 1845 – 1989
Hajnalka Levai ap.
────────────────────────────────────────────────────────────
Subotica – Szabadka 1999

UVOD
Nasuprot arhivskom fondu čija je osnovna karakteristika međusobna organska povezanost svih njegovih delova, kod zbirke takve povezanosti nema. Ona je veštački, proizvoljno stvoren skup projekata najrazličitije provenijencije.
Ova ZBIRKA PROJEKATA formirana je na sastanku Strunog veća Istorijskog arhiva
Subotice održanog 22. IV 1986. godine. Sastanak Stru~nog ve}a usledio je nakon obavljenog pregleda Komisije za vr{enje nadzora nad stru~nim radom, kada je od strane ove komisije predlo`eno „va|enje projekata iz redovne serije Gradskog ve}a Subotice i njihovo lociranje u ve} postoje}u zbirku“. Tada je ovoj zbirci odre|ena numeri~ka signatura sa brojem 275 (vidi zapisnik Stru~nog ve}a broj 4/1986. godine, strana 3).
Uvidom u KNJIGU PRIJEMA arhivske gra|e utvr|eno je da je 28.V 1990. godine pod ulaznim
brojem 433. Istorijski arhiv Subotice preuzeo od Jano{a Urbana (UrbÄn JÄnos) fragment arhivske gra|e, koji se sastajao od 11 projekata. Ovi projekti su nastali radom gradskog in`enjera Pala Vadasa (VadÄsz PÄl) (1914-1943).
Zbirka projekata sadr`i slede}e projekte i spise: Narodnog pozori{ta Subotice, projekte i spise osnovnih {kola u Subotici i okolini, projekte i spise crkava i crkvenih zgrada u Subotici, projekte i spise Gradske javne bolnice „MÄria ValÅria“ Subotica, projekte zdravstvenih ustanova u Subotici, zatim zna~ajnije projekte gradskih zgrada, groblja, vojne zgrade i kasarne u Subotici, projekte arte{kih bunara u Subotici itd.
Zbirka projekata obuhvata hronolo{ki period od 1845-1989. godine, u koli~ini od 95 arhivskih kutija, kao i 7 omota, {to ~ini ukupno 11,80 d.m arhivske gra|e (odnosno od 1 do 102 inventarne jedinice).
Tokom sre|ivanja ove zbirke nije bilo izlu~ivanja. Na sre|ivanju i sastavljanju sumarnog inventara za ovu zbirku radila je Hajnalka Levai.

Subotica, 2.12.1999. ───────────────── Hajnalka Levai, a.p.

F:275. ZBIRKA PROJEKATA 1845 – 1989, SUMARNI INVENTAR
UVOD …………………………………………………………………………………………
S P I S I ………………………………………………………………………………………….
══════
PROJEKTI I SPISI NARODNOG POZORIŠTA U SUBOTICI …………………….
PROJEKTI I SPISI OSNOVNIH ŠKOLA U SUBOTICI ………………………………..
PROJEKTI I SPISI CRKAVA I CRKVENIH ZGRADA U SUBOTICI …………
PROJEKTI I SPISI GR. JAVNE BOLNICE („MÁRIA VALÉRIA“) SUB. ………..
ZDRAVSTVENE USTANOVE U SUBOTICI ……………………………………………….
ZNAČAJNIJE ZGRADE GRADA ………………………………………………………………..
GROBLJA U SUBOTICI I OKOLINI …………………………………………………………….
VOJNE ZGRADE, KASARNE I MILICIJSKE STANICE U SUBOTICI ………
UREĐENJE GRADSKIH ULICA I TRGOVA U SUBOTICI ……………………….
ZNAČAJNIJE ZGRADE I OBJEKTI GRADA SUBOTICE ………………………….
SREDNJE ŠKOLE U SUBOTICI ……………………………………………………………………
ZABAVIŠTA U SUBOTICI ……………………………………………………………………………
EL. CENTRALA I EL. ŽELJEZNICA – TRAMVAJ U SUBOTICI ……………….
FINANSIJSKE STRAŽARNICE I STANICE U SUBOTICI …………………………..
POPISI STANOVNIŠTVA, ZGRADA ……………………………………………………………
STARA GRADSKA KUĆA …………………………………………………………………………….
KANALIZACIJA GRADA SUBOTICE ………………………………………………………….
TRŽNI TREMOVI I VAŠARIŠTE …………………………………………………………………
ŽELJEZNIČKE STANICE I POŠTE U OPŠTINI SUBOTICA ………………………
ZNAČAJNIJE GRADSKE ZGRADE …………………………………………………………….
ARTE[KI BUNARI U SUBOTICI ………………………………………………………………..
RADIJALNI PUT U SUBOTICI …………………………………………………………………….
JAVNE USTANOVE U SUBOTICI ……………………………………………………………….
GRADSKE EKONOMIJE I ZADRUGE U OPŠTINI SUBOTICA ………………..
JADRAN BIOSKOP ………………………………………………………………………………………..
CARINARNICA I PRATEĆI OBJEKTI …………………………………………………………
VISOKE ŠKOLE U SUBOTICI ……………………………………………………………………..
EVIDENCIJE GRAĐ. PRED. I RADOVA U SUBOTICI I BAJMOKU ……..
SPORTSKI OBJEKTI, PARKOVI I SPOMENICI KULTURE U SUBOTICI ..
REGULACIJA NASELJA NA TERITORIJI OPŠTINE SUBOTICA …………….
ADAPTACIJA OSNOVNIH ŠKOLA I ZABAVIŠTA …………………………………….
PALIĆ KUPATILO …………………………………………………………………………………………
NOVA UPRAVNA ZGRADA NOS U SUBOTICI ………………………………………..
RAZNI TIPSKI OBJEKTI ……………………………………….

Ilustracija iz F:275. na izložbi o Gradskim kućama

Svjedočanstvo o odnosu policije prema hrvatskim prvacima u Subotici uoči parlamentarnih izbora 1925.

Svjedočanstvo o odnosu policije prema hrvatskim prvacima u Subotici uoči parlamentarnih izbora 1925.

Najvažniji politički  događaj na državnoj razini, u 1925. godini, bili su parlamentarni izbori. Vlada Nikole Pašića (6. XI. 1924. – 29. IV. 1925.) sastavljena od radikala i samostalnih demokrata Svetozara Pribičevića raspisala  je izbore za 8. II. 1925. Najsnažnija oporbena formacija bila je Hrvatska repubilikanska seljačka stranka (HRSS). Režim protiv nje organizira, usmjerava i sprovodi oštre mjere.  Tako vlada  23. XII. 1924. donosi odluku o primjeni Zakona o zaštiti države i na ovu stranku pa je time zabranjena njena politička aktivnost i pokrenuto kazneno gonjenje članova vođstva stranke. Istoga dana uhićen je i sam Stjepan Radić. Taj val državnog terora,  saslušavanja, progona i uhićenja, usmjeren protiv  onih koji su naginjali ka toj političkoj opciji, a koji je za cilj imao pored neutralizacije političkih protivnika i jasnu nacionalnu – plemensku, kako se to tada govorilo, dimenziju,  zahvaća i Suboticu. Intenzitet tih pritisaka rastao je sa samom kampanjom i dosego kulminaciju za vrijeme i prilikom samog glasovanja.  Sam način glasovanja je bio javan, ubacivale su se kuglice u glasačke kutije označene stranačkim listama.  U čitavoj Vojvodini pa i u Subotici zabilježeni su razni oblici  nasilja[1], koji su sprovođeni od strane izvršne vlasti, ali su neke udruge, poput novoformirane četničke organizacije Petar Mrkonjić[2] i neformalne grupe predvođene pristalicama radikala bile u funkciji  zastrašivanja i proganjanja političkih neistomišljenika. Moglo se  glasovati samo uz  posebne  legitimacije, koje  mnogi  nisu  dobili  na  vrijeme, glasačka mjesta  su  bila  udaljena,  itd. Nasilje je bilo izrazito prema sljedbenicima HRSS-a u Subotici.[3] Ono je započelo 3. I. 1925. pozivanjem u kapetaniju (policiju)[4] sudskog savjetnika u ostavci Mateja Jankača i odvjetnika dr. Mihovila Katanca, pretresom njihovih kuća, pritvaranjem trgovca Stipana Matijevića. Oni su optuživani da šire radićevštinu.[5] Pored toga uhićeni su prvaci radićeve liste i kotarske organizacije HRSS-a Tomo Matković, Ivan Tolj, Ivan Babić i dr., a  sama lista je poništena, t.j. zabranjena.

Okviri organizacije i ustroja civilnih vlasti u Subotici nisu se mnogo mijenjali od prijašnjeg, mađarskog sustava.  Tako su najvažnije poluge civilne vlasti u Subotici 1925. godine bila mjesta gradskih čelnika, koja su formacijski bila preslikana iz perioda prije1918. godine, s time, da su bili direktno postavljani od beogradskih centralnih vlasti.[6] Tako je Dragoslav Đorđević bio Veliki župan, Albe Malagurski[7] gradonačelnik, podgradonačelnik prvo Aleksandar (Šandor) Rajčić a zatim dr. Matija Evetović. Funkciju Velikog bijležnika imao je Frano Vukić[8], gradski odvjetnik je bio dr. Kalor (Dragutin) Stipić itd. Sve do 1929. godine, kada dolazi pod državnu upravu,  i Policija ( Policijsko kapetansko zvanje grada Subotice) je bila pod nadliježnosti Grada.  Pod direktnom upravom centaralnih vlasti djelovala je jedinica Žandarmerije (Subotička žandarmerijska četa 2. žandarmerijskog puka)[9]  kao i Državna tajna policija.

Pored uniformiranih redara, kojih je  1925. godine  bilo 152,  policija je imala i civilne, tajne  agente.  Na čelu joj se nalazio Veliki kapetan. To je do 25.VII.1925. bio Dragoslav Obradović, a zatim Cvetko Horvat[10]. O gradskom redarstvu je u lokalnoj sredini vladalo dosta loše mišljenje,  kao previše arogantnom, korumpiranom i nesposobnom. S obzirom na načine njenovog organiziranja i potpunog političkog kriterija pri kadrovskom popunjavanju, nije ni moglo da zrcali drugačiju sliku u javnosti. U mađarskim i prohrvatskim subotičkim tiskovinama česti su osvrti u takvim tonovima na stanje u redovima policije. Apostrofirani su loši primjeri ponašanja pojedinih konkretnih pojedinaca[11], koji su bacali loše svjetlo na čitavu službu. I u sačuvanoj arhivskoj građi ima mnogo primjera[12] koji govore o nedisciplini redara, pijanstvu, gubljenju opreme, međusobnim tučama redara,  itd. Tako je na pr. redar Grga Tumbas otpušten iz službe[13] jer je 1. VI 1925. prilikom dolaska ministra unutrašnjih dela Bože Maksimovića -Kundaka  na Palić, pucao iz službenog pištolja u pripitom stanju! A zanimljivu opasku, imao je i sam Veliki kapetan Cvetko Horvat[14]: „Činjenica je nadalje, da se referenti kod ove policije menjaju svakim časom, bilo po potrebi ili ne. Naročito je žalosno da se policiji dodeljuje personal za kaznu tobože zato da se ovde poprave jer su pod jakom stegom.“

A tko su bili Matej Jankač i Mihovil Katanec ?  

Obojica su bila u skupini onih mladih, obrazovanih ljudi[15] koji su na poticaj Stjepana Radića došli u Bačku neposredno nakon primirja.

Jankač i Katanec kao članovi HPD Neven

Matej Jankač [16] ( Bistra /Zagrebačka županija/ 21. IX. 1881. – 10. IV. Zagreb 1968.) je bio pravnik po obrazovanju.  Otac mu je bio Stjepan a mati Ana Kos. Bio je 182 cm visok, smeđih očiju i kose. Sa suprugom Anom Jankuševec imao je sinove Zvonimira    i Milivoja   te kćerku Vericu. Već u pučkoj školi i gimnaziji primjećen je njegov talenat za glazbu. U daljem školovanju na zagrebačkoj bogosloviji njegova darovitost za pjevanje i glazbu očituje se i u tome što postaje prdsjednikom i zborovođom najstarijeg hrvatskog pjevačkog društva Vijenac a regens chori zagrebačke katedrale postavlja ga za koralistu. Nakon upisa na Pravni fakultet postaje pjevačem Kola a zatim zborovođom Varaždinskog kluba. Po svršetku studija živi i radi u Osijeku gdje djeluje u HPD-u Kuhač. Nakon što je kao sudski savjetnik premješten u Bihać, nastavlja sa glazbeno kulturnim djelovanjem u tamošnjem HPD Krajišnik. U jesen 1920. godine, nakon dogovora sa subotičkim gradonačelnikom dr. Vranjom Sudarevićem, javlja se na natječaj za mjesto gradskog bilježnika i biva primljen.[17] Od  rujna 1920.  se nalazi u Subotici.  Radi prvo kao gradski bilježnik a zatim kao odvjetnik.  Jedan je od osnivača Hrvatskog  pjevačkog  društva  Neven  (1925.) i prvi pročelnik njegova Odjela za glazbu, a zatim i poslovođa Društva od 1925. do 1930. i potpredsjednik od 16. veljače 1930. do 1941. godine, kada se trajno nastanjuje u Zagrebu.  Njegovi  sinovi  Milivoj   i  Zvonimir, takođe odvjetnici,  bili su aktivni  u Nevenu.   U Subotici je stanovao u I krugu, Agina 8. Važio je za skromnu i samozatajnu ličnost.

I dr. Katanec Mihovil (Zagreb 26. IX. 1893. – 25. III. 1973.)  je bio odvjetnik.  Diplomirao je i doktorirao u Zagrebu. Od 1920. se nalazi u Subotici.[18] Supruga mu je bila  Bunjevka Janja Bogešić.[19] Stanovali su  na adresi P. Dobanovačkog 13. Odmah po dolasku vrlo poletno se uključio u rad među bačkim Hrvatima. Bio je utemeljiteljem Prosvjetnog društva Neven (1920.) kao i Hrvatskog  pjevačkog  društva  Neven  (1925.), Hrvatske kulturne zajednice (1936.) Angažiran je bio povodom proslave 14.-16. VIII. 1936. obljetnice doselidbe veće skupine Hrvata u Bačku.  Na planu političkog djelovanja radio je kao tajnik Bunjevačko – šokačke stranke.

To da  su se na početku 1925. godine našli pod udarom policijskog aparata  posljedica je preizbornog djelovanja režima protiv sljedbenika radićevih političkih ideja, ali  u mnogome i njihovog cjelokupnog bogatog društvenog djelovanja gdje su se oni potvrdili kao buditelji nacionalne svijesti kod bačkih Bunjevaca.

O  saslušavanju Kataneca i Jankača kao i njihovim primedbama na takav postupak, svjedoči njihova žalba upućena gradonačelniku:

Prepis:

Radi općeg interesa bez biljegovine

Gospodinu

Gradonačelniku, grada

Subotice.

U eri protuzakonitosti počela je i gradska policija da krnji najelementranija prava građana, koja su im ustavom zajamčena. U tom kršenju nema razlike između Velikog kapetana i nekvalificiranih kapetančića. Oni prosto vrše svoju samovolju, a da za to nemaju nikakvog osnovanog razloga.

Protestujući protiv ove samovolje, stavljamo Vam do znanja, da nas je Veliki kapetan u subotu 3. ov. mj. hitno pozvao k sebi pod pretnjom privođenja ako za pola sata ne dođemo i kad smo se odazvali saopćio nam, da mu je „dostavljeno“ da mi širimo Radičevštinu i počeo nam dijeliti svoje mudre savjete, a kad sam ja Jankač protestirao protiv toga, izjavio je, da zauzimam „krivični stav“.

Mi smo slobodni građani, koji se do sada nismo ogriješili ni o najmanji propis, jer sam ja Jankač vodio posve povučeni život, ne ističući se u političkom životu, već jedino u prosvjetnom, što je daleko od svih nacionalističkih istupa vrijednije, a ja Katanec osim moga isto takovoga kulturnog rada bavio sam se kao čovjek slobodne profesije i politikom, što mi nitko ne može zabraniti a ni zamjeriti i poznato je čitavom gradu da sam tajnik Bunjevačko-šokačke stranke. Kako je dakle smio Veliki kapetan ograničavati naš miran život, smetati nas u našem zvaničnom poslu, pozivati pred sebe, a meni Katanecu još i bez ikakovoga prava pretraživati kuću, kad za to nije bilo nikakove sumnje ni osnova?

Istom zgodom, kad smo izašli iz sobe Velokog kapetana, bili smo svjedoci brutalnosti kapatana Didanovića[20]. Naš pošteni građanin i trgovac Stipan Matijević pozvan je također k Velikom kapetanu i premda ni kod njega nema ni zere kakovoga osnova za kazneni progon, zatvoren je a mu nije rečeno radi čega. Izlazeći od Velikog kapetana saopćio nam je Matijević u  hodniku kratko, da ga vode u zatvor, a kapetan Didanović koji uopće tom zgodom nije s nama uredovao, zaletio se otraga iza Matijevića, gurnuo ga u leđa takvom silinom, da se ovaj presavio i glava mu se natrag trgnula. Svakog bi pristojnog čovjeka taj postupak revoltirao, pa sam tom činovniku ja Jankač rekao „zašto gurate nevinog čovjeka?“. Za ove riječi odredio je Veliki kapetan, da se sastavi prijava protiv mene i da se privedem kapetanu Prodanoviću. Ovaj je odmah našao i drugu neku prijavu protiv nas obojice potpisanih, da smo naime na Silvestrovo na intimnoj nejavnoj zabavi „Nevena“ vrijeđali njega i njegovog druga Miodragovića kad su došli pozivati nas na odgovornost oko 2 sata u noći, zašto nismo društvenu zabavu prijavili.

Kod samog preslušavanja ponašao se Prodanović poznatom svojom arogantnošću, radi koje sam kao bivši gradski bilježnik I klase vodio ja Jankač po nalogu gradonačelnika tri puta protiv njega disciplinarniu itstragu, ali uljudno i naglašavajuć njegovu obranu, a izvan ureda intervenirajuć za njega. Konačno smo obojica osuđeni na 200 dinara globe ili 10 dana zatvora bez obzira na priziv. Da li je ova osuda osnovana obrazložit ćemo u prizivu.

Saopćujuć Vam prednje umoljavo Vas, da zaštitite nas i naša građanska prava, pa ako to ne siže u Vaš djelokrug, da ovu prijavu ustupite gradskom senatu, koji je pozvan, da se brine za dobrobit i javnu sigurnost svojih sugrađana.

Nadalje da poučite gradske kapetane, da vršeći svoje zvanje ne postupaju po svojem  odgoju, nego onim kulturnim načinom, koji je uobičajen u ovom gradu.

Konačno izvolite odrediti, da gradski kapetani prouče barem one propise, kojima se služe i naložiti, da se naši podneseni već prizivi protiv osude Prodanovićeve broj 37 iz 1925. smjesta podastru gradskom senatu ma riješavanje, da ne bi radi njegovog neznaja prouzročena i opet protuzakonitost, jer po § 217 naredbe broj 65000 iz 1909. min. unut. djela o postupku pred policijom nije slobodno izvršavati presudu prije pravomoćnosti iste.

Znajući da Vas se ne može ubrojiti među  ljude, koji ne poštuju pozitivne zakone i propise, očekujemo riješenje i bilježimo

sa poštovanjem:

Matej Jankač, sudski savjetnik u ostavci

                                                                        i advokatski kandidat

                                                                        Dr Mihovil Katanec, odvjetnik 

 

URED GRADONAČELNIKA SUBOTICE

PRISPELO 5. jan. 1925.

Broj 17.

Odluka

Pošto je ovaj akt međutim

postao bez predmetan – ostavlja se

u arhivu.

Sub. 14. mart 1925.

                     Gradonačelnik:Alba Malagurski

U Subotici je na izborima za Narodnu skupštinu 1925. godine trebalo izaći 10 lista, ali je Subotički okružni sud u zadnji tren   poništio HRSS-ovu izbornu listu. Tako je na izbore izašlo 9 lista, među kojima su bile liste Bunjevačko-šokačke (B-Š) stranke i Vojvođanske pučke stranke (VPS).  Rezultati izbora u Subotičkom izbornom okrugu  bili su sljedeći: radikali 16 555 glasova ili 47%, Demokratska stranka 7 406 ili 21,3%, Mađarska stranka 3 145 ili 9%, B-Š stranka 2 350 ili 6,8%, Vojvođanska Pučka Stranka (VPS) 1 347 ili 3,8%. Na temelju tih rezultata u subotičkom izbornom okrugu nije izabran u Narodnu skupštinu niti jedan zastupnik B-Š stranke, ali je isti neuspjeh pretrpio i VPS.  Izabrani su Marko Jurić, dr Jovan Radonić[21] i Milan Grol, ministar prosvjete sa liste Radikalne stranke i dr. Luka Plasković sa liste Demokratske stranke.

Kao plod izbornih rezultata, koji  nisu mogli da se tumače kao slom oporbe, tajnih pregovra uhićenog Stjepana Radića, dolazi do  Radićevog novog političkog zaokreta[22] i ulaska u Pašićevu vladu. Pregovorima dva najsnažnija politička faktora, Pašića i Radića, HSS dobiva 4 ministarska mjesta. Radić je dužnost ministra prosvjete vršio u desetoj vladi Nikole Pašića i u vladi Nikole T. Uzunovića, u vremenu od 17. XI. 1925. do 15. IV. 1926. godine.

Za dalji kulturni rad u hrvatskom duhu na ovim prostorima, posebno je značajno bilo osnivanje Hrvatskog pjevačkog društva Neven  2.V.1925. Upravo Katanec i Jankač su bile najistaknutiji akteri u toj udruzi. To je izazvalo oštre napade prorežimskog tiska, tako Bunjevačke novine pišu: „Ovo društvo, koje se naziva prosvetnim, prožeto je danas skroz političkom strujom radićevštine, koju su u njega uveli dva radićeva kuferaša.„[23] (misleći na Dr. Kataneca i Mateja Jankača, prim. autora)

Stevan Mačković, prof., arhivski savjetnik

 

 

 

 

[1] Bogumil Hrabak, Radikalska  nasilja  u Vojvodini u vezi s izborima 8. 2. 1925, Zbornik za istoriju, 24, Novi Sad 1981, st. 157-181.

[2][2][2] Četnici Petar Mrkonjić djelovali su i u Subotici.

[3] Mario Bara, Stjepan Radić i bački Hrvati, Identitet bačkih Hrvata, Zbornik radova smeđunarodnog znanstvenog skupa, Zagreb-Subotica, 2010, st. 146-149.

[4] Uredi Gradske policije nalazili su se na drugom katu Gradske kuće (sobe 107-127) a policijski pritvor na trećem.

[5] HAS, F:47. Gr. 17/1925. Obojica su napisala povodom toga žalbu gradonačelniku u kojoj su opisali nezakonito ponašanje policije.

[6] Za razliku od perioda Ugarske, u Kraljevini SHS, odnosno Subotici, nije bilo nikavih direktnih izbora za niže organe vlasti sve do 1927. godine. Svi organi gradskih vlasti, funkcioneri i članovi predstvaničkog tijela, imenovani su u Beogradu.

[7] Albe Malagurski (Subotica, 1879. – 10. VI .1927.)  Od 1.X.1926. je bio u penziji, zbog narušenog zdravlja. Preminuo je od izliva krvi u mozak. Zemljodilski  kalendar  za 1926.  piše o njemu kao najmlađem  sinu  Čiča Ice Malagurskog. „Kuća Čiča Icina je bila središte slavenskih elemenata i decenijama su se otuda pokrećale sve naše tekovine, svi naši narodni poduhvati kojima su se pokoljenja osvešćivala.“  Nastavlja  dalje o njemu: „Malo je danas, u doba pohlepnosti i ličnih prepotencija, u doba kada se u ime nacionalizma kapitali stiču – takovih koji za opšte interese potpuno žrvtvuju sebe u svakom pogledu. Malo je danas takovih kao što je načelnik grada g. Alba Malagurski, koji je svoje interese sasvim podčinio interesima svoga naroda, ovoga grada i države.“

[8] Franz Mayer je bilo njegovo pravo ime koje mijenja 1919. godine. Rođen je 29. IV. 1890. u Dubrovniku. Bio je rimokatolik. Diplomirao je pravo u Beču 1911. Optirao je za KSHS. Zabeleženo je da ima 168 cm, zelene oči ali da je bez kažiprsta na desnoj ruci, što može da upućuje na način izbjegavanja mobilizacije.  Po dolasku u Suboticu, postavljen je u Policiju, a od svibnja do studenog 1924. zauzima položaj Velikog kapetana, da bi sa tog mjesta postao Veliki bilježnik i v.d. gradonačelnika.  Bio je član nacionalne udruge Severna zvezda. I nakon 1945. godine nastavio  je da obavlja odgovorne dužnosti  i poslove u Gradskom Narodnom Odboru kao referent za  narodnu  imovinu, na pr. kao tajnik  Okružne komisije  za  ratne zločine, itd. HAS, F:70.7786/1945

[9] Bila je smještena na adresi Trumbićeva 25. Imala je i 5 stanica na okolnim naseljima.

[10] Cvetko Horvat u Suboticu dolazi iz Zagreba gdje je bio u državnoj službi.

[11] Tako se kapetan Mladen Prodanović, više puta našao u aferama koje su ga opisivale kao sklonog korupciji.  Na pr. Hirlap od 28. 3. 1925. pisao je o njegovim nepodobnostima. Protiv njega su vođene i disciplinarne istrage,  ali je uspijevao da se održi u policiji i nakon okupacije 1941, sve do dolaska partizanskih snaga 1944. godine, kada je bio streljan kao suradnik.

[12] HAS, F:47. Gr. 62/1925, 1340/926, 1363/926, 1380/926

[13] HAS, F:47. Gr 811/925

[14] Žalio se i na nedostatak kancelarijskog materijala, kojim je pravdao velike zaostake u rješavanju akata.

[15] U Suboticu su pored Jankača i Kataneca, došli i Dragan Mrljak, Marin Juras, dr. Ivo Šercer.

[16] Historijski arhiv Subotica, dalje HAS, F:57. 867/934

[17] HAS, F:47. XII 1368/921

[18] HAS, F:47. IV 2521/941

[19] HAS,F:47. II 2924/939. Sa njom se oženio 1923.

[20] Protiv kapetana Gorče Didanović vođen je disciplinarni postupak zbog manipulacija i zlouporaba sa dozvolama boravka stranih podanika  te je on suspediran sa dužnosti 3.VII.1925.

[21] Dr. Jovan Radonić ( Mol, 1873. – Beograd, 1956.) povjesničar, sveučilišni profesor, akademik . Kao narodni poslanik u tom sazivu vršio je funkciju predsjednika financijskog odbora Parlamenta. Bavio se i Bunjevcima, vidi: O seobi Bunjevaca u Suboticu 1687. godine, Glas Srpske akademije nauka, g. CCXIV, Odeljenje za društvene nauke, Nova serija, 3, Beograd, 1954.

[22] Nakon otklona ka komunističkim idejama širenim iz III internacionale, dolazi 27. III. do izjave Pavla Radića kojom se prihvataju Vidovdanski ustav, dinastija, jedinstvo države i jedan parlament. Time se nakon toga iz imena stranke briše oznaka – republikanska.

[23] Bunjevačke novine, br. 20, od  22.05.1925, st. 1. „Godišnja skupština Nevena ili kako se jedna kulturna ustanova pretvara u političku“.

„Mađarska zgrada” (Trg Lazara Nešića 2)

Publikovano u časopisu IAS Ex Pannonia br.  18.  PDF: Broj-18-za-internet

Mrkić Dejan, Istorijski arhiv Subotica

„Mađarska zgrada” (Trg Lazara Nešića 2)

Sažetak: Subotičko arhitektonsko nasleđe iz četvrte i pete decenije 20. veka, ravnih fasada i bez ukrasnih elemenata, mnogima predstavlja monotonu sliku. Ali onima koji razumeju ovo doba, pravougaone forme i tek po neki polukružni detalj, dočaravaju istinsku eleganciju i modernost. Jedan od zanimljivijih gradskih predela, jeste zgrada i pešački prolaz ispod njenih arkada, na raskrsnici kod hotela Patria. Zanimljiv onima koji pokušavaju da dokuče urbanu logiku i strujanja koja su stvorila ovaj grad.

Ključne reči: moderna arhitektura, Drugi svetski rat, Karlo Molcer, pešački prolaz.

Raskrsnica

Među brojnim gradskim raskrsnicama u Subotici, prvo mesto po svom značaju ima ona na kojoj se sastaju ulice Maksima Gorkog i Đure Đakovića, i Trg Lazara Nešića. Glavna gradska arterija, magistralni pravac E 5, na ovom mestu se ukršta sa Senćanskim putem a prema Paliću nastavlja ispod podvožnjaka koji na neki način čini kapiju istočnog dela grada.

Prvi semafor u gradu postavljen je na ovo mesto. Na starim razglednicama  iz šezdesetih godina, vidi se montažna kućica iz koje je saobraćajni milicioner palio i gasio tri svetla na ovom prvobitnom uređaju za signalizaciju i regulisanje saobraćaja.

Građevine koje su zauzele pozicije na četiri ćoška ove raskrsnice, svojom važnošću još više daju na značaju ovom gradskom čvorištu. Zgrada nekadašnjeg Sudskog stola predstavlja arhitektonsko nasleđe Austrougarske monarhije, zgrada Sreza ili „Nova Opština” kako je Subotičani zovu, sagrađena je početkom šezdesetih godina dvadesetog veka za organe uprave i predstavlja reprezent moderne arhitekture „internacionalnog stila”, a veliki hotel Patria izgrađen je da zameni sve dotadašnje stare gradske hotele.

Četvrti ćošak zauzela je zgrada koja po mnogo čemu zbunjuje posmatrača. I po svom položaju koji štrči u odnosu na postojeću regulacionu liniju i tako kvari geometrijske proporcije raskrsnice, i po svojoj arhitekturi, a na kraju i po svom nezvaničnom imenu – „Mađarska zgrada”.

Za  sve tri nedoumice krive su ratne okolnosti. Na isturenom položaju u odnosu na ostatak ulice, ovaj objekat je ostao tek kada su u bombardovanju nestale kuće na brojevima 5, 7, 9[1] i još nekolike sa te strane ulice, sa kojima je on do tada činio jedinstveni niz. Posleratna obnova i izgradnja nije pratila staru regulacionu liniju.

Već 1953. godine, u duhu modernog urbanizma, projektuje se i gradi naselje, uvučeno u odnosu na staru ulicu koja sada treba da postane bulevar, dostojan najvažnije gradske saobraćajnice. Da „Mađarska zgrada“ ne bi nezgrapno završavala ovaj potez, iz projektnog biroa „Arhitekt” izlazi rešenje u vidu petospratnice koja bi se naslonila na njen zabat i tako preusmerila uličnu liniju prema unutrašnjosti bloka.

Na konkursu za projekat prve subotičke petospratnice, pobedio je inženjer Karlo Hofman.[2] Ova zgrada je zadnjom stranom naslonjena na zabat „Mađarske zgrade”, njene arkade u prizemlju nadovezuju se na susedne pa ova dva objekta deluju kao da su srasla. Većini posmatrača se čak čini da je to jedna celina. Da je to donekle i bila namera ing. Hofmana, nagoveštava „dezen” gvozdene ograde na balkonima zgrade iz 1953. godine, koji je jednak onima sa trospratnice iz 1942. godine, na koju se naslanja.

Svoje nezvanično ime, trospratnica o kojoj je ovde reč, duguje vremenu u kome je građena, a to je bilo 1941–42. godine, vreme rata i mađarske okupacione uprave.

Istorijske okolnosti

Ovde treba reći da je okupacija Bačke, Baranje i Prekomurja za vreme Drugog svetskog rata, u mađarskoj javnosti predstavljena kao izlazak na „hiljadugodišnje granice” i oslobođenje stare Ugarske teritorije izgubljene nepravednim Trijanonskim mirom. Iako možemo pretpostaviti da je mađarskoj Vladi i regentu Hortiju bilo jasno da potvrdu promene granica mora dobiti na posleratnoj mirovnoj konferenciji, želja da se ove pokrajine što pre integrišu u mađarski državno-pravni sistem, govori kako je nova uprava došla da ovde i ostane, uverena da će Hitler biti taj koji će krojiti kartu Evrope nakon rata. Ozbiljnost tih namera očituje se i u građevinskim poduhvatima u prve dve godine okupacije. U tom periodu je u Subotici izgrađeno naselje „ONCSA telep” na Palićkom putu,[3] pet protivpožarnih bazena,[4] preuređena je velika dvorana Sokolskog doma u bioskopsku salu, a više toga je preduzeto na uređenju  Palića (javni WC, pijaca, garaže…). Za Palić je ostao neostvaren plan o izgradnji novog hotela sa četiri sprata, u stilu moderne arhitekture.[5]

Tokom rata, Mađarska je čak i po cenu političkog, ekonomskog i moralnog podržavanja nemačkog nacizma, doživela par godina ekonomskog prosperiteta. Do 1944. godine ratna dešavanja nisu direktno ugrožavala Mađarsku, sve dok nemačka armija nije definitivno umarširala u Budimpeštu.[6]

Izgradnja zgrade i njeno trajanje

 

U Istorijskom arhivu Subotice, sačuvana je projektna dokumentacija iz 1941. i 1942. godine za najamnu zgradu na uglu ulica Damjanics i Mikloša Hortia (danas Maksima Gorkog i Trg Lazara Nešića). Projekat potpisuje Karlo Molcer, diplomirani građevinski inženjer (Molczer Karoly – okl. épitészmérnök), a naručilac je Privredna banka i penzioni fond (Közgazdasági bank R.T. alkalmazottai magán nyugdijpénztára).[7]

Da je u potpunosti izvedena po projektu Karla Molcera iz 1941. godine, ova zgrada bi danas u Subotici bila među najreprezentativnijim primerima arhitekture nastale pod uticajem modernizma Bauhausa.

Ovaj stilski pravac je imao svog protivnika u malograđanskom i konzervativnom ukusu i zato nema puno primera u gradu. Korak sa svetskim graditeljskim trendovima, Subotica je pratila zahvaljujući nekolicini arhitekata i smelih investitora koji su u svemu videli i praktičnu stranu – funkcionalnost prostora i niže troškove gradnje.

Kako to često biva, ova zgrada nije izvedena kako je prvobitno zamišljena, ali je zauzela tu osnovu. Projekat je donekle izmenjen, dodat  je još jedan sprat, dok je spoljašnjost jednostavnija ali je ostala dosledna funkcionalističkim i estetskim aspektima stila.

U odnosu na prvobitni plan, sem trećeg sprata, dobila je liftove u krilu prema ulici Mikloša Hortija i u ulazu iz Damjaničeve ulice, a ostala je bez zamišljenog kolskog ulaza u dvorište.

Jedino je visoko krovište neobično za modernu arhitekturu tog vremena, kojoj ova zgrada pripada iako nema sva stilska obeležja koja su joj bila namenjena prvobitnim projektom. Moguće da su teški politički i finansijski uslovi uticali da fasada bude skromnija, a da se izgradi i treći sprat, za koji je u prvobitnom planu ostavljena mogućnost. Trag o tome sačuvan je u dokumentu[8] od 19. maja 1942. godine, gde investitor traži dozvolu da se dogradi i treći sprat. Već 28. maja 1941. godine stiže pozitivan odgovor od građevinskog odseka u Budimpešti.[9]

Krajem tridesetih godina, kao prvi znak pretnje II svetskog rata, postala je obavezna izgradnja skloništa za slučaj vazdušnog napada u podrumima novih objekata. Po ratnom propisu iz 1941. bilo je zabranjeno korišćenje gvožđa, čelika i armiranog betona.[10]

U zahtevu za izgradnju trećeg sprata,[11] stoji da su uzete u obzir ove odredbe i da će pri dogradnji biti korišteni stubovi od cigle. Nacrt potpisuje profesor građevine Vajcinger Karolj iz Budimpešte[12] (Weichinger Károly – okl. épitész tanár).

Na gvozdenim vratima od skloništa u podrumu, koje postoji i danas, utisnuto je ime proizvođača – Haidekker.

Ono zbog čega je sklonište napravljeno, desilo se 1944. godine. Bombama iz vazduha pogođeni su objekti na preostala tri ćoška ove raskrsnice, stradale su i kuće u neposrednom susedstvu, ali je zgrada o kojoj je ovde reč, ostala pošteđena.[13]

Unutrašnjost zgrade je ostala veoma očuvana do današnjih dana, jer je građena od stamenih materijala. Kamenog i mermernog stepeništa, kvalitetne drvenarije i gvozdenih detalja, ona čuva autentičnu sliku građevinskih standarda toga vremena. Nažalost, liftovi su odnešeni, verovatno posle rata, a neku opremu, kao što su bojleri na drva i kaljeve peći, zamenile su vremenom moderne instalacije. Više stanova još ima originalno električno zvonce.

Uprkos modernoj spoljašnjoj formi, funkcionalni raspored prostorija je ostao tradicionalan. Jedna od dve velike sobe je prolazna, a svaki stan ima i sobicu za poslugu. U prizemlju oba krila zgrade se nalazio stan za nastojnika.

Soba za „devojku” odnosno služavku, kazuje da je u to vreme način života čak i u višespratnim stambenim zgradama zahtevao dosta svakodnevnog posla oko domaćinstva. Savremene žene i po neki muškarac mogu da zamisle koliko je mukotrpno bilo pranje garderobe, posteljnog i stonog rublja „na ruke”. I pripremanje hrane bez električnih rashladnih uređaja i polupripremljenih proizvoda iz supermarketa, zahtevalo je značajno više vremena.

Na tavanu su sačuvani tipski zidani boksovi sa gvozdenim vratima, svaki iznutra obložen vatrostalnom opekom, za koje današnji stanari tvrde da su nekeda služili kao pušnice za meso.

 

Pasaž

 

Pešački prolaz ispod zgrade, koga od ulice Maksima Gorkog dele kolonade, nije oduvek imao tu namenu. Do 1968. godine tu se nalazio poslovni prostor.

Porast intenziteta saobraćaja na ovoj raskrsnici nametnuo je rešenje u vidu pešačkog prolaza, koji je ovaj deo ulice učinio zanimljivim. U prolazu je posle rekonstrukcije ostalo mesta za par manjih lokala. „Subotičke novine”[14] pišu: Na uglu ulice Maksima Gorkog i Trga Lazara Nešića, saobraćaj za pešake bio je životno opasan. Oni su uvek morali silaziti na kolovoz i time su otežavali i saobraćaj i sebe izlagali opasnostima. Gledano sa ovog stanovišta, izgradnja pasaža – prolaza, ispod zgrade na uglu ulice M. Gorkog i Trga Lazara Nešića je zadovoljavajuće rešenje.

 

Zaključak

Decenijama kasnije, za vreme masovne stambene gradnje, biće podignuti veliki blokovi zgrada za stanovanje, koji će posmatraču ličiti na mravinjake i tako stvoriti stereotipe o modernoj arhitekturi.

Primeri modernizma u arhitekturi Subotice tridesetih i četrdesetih godina, bili su još uvek objekti male spratnosti koji nisu menjali sliku grada i urbanu strukturu.

Zdanja čistih linija i strogo geometrijskih formi, nisu visinom ili prostorno narušavale likovno jedinstvo ulica u gradu, a ostavila su pečat vremena u kome su nastali.

„Mađarska zgrada” pripada vremenu zapamćenom po destrukciji a ne po izgradnji. U istorijskim naslagama ovog grada to je najtanji sloj i stoga veoma dragocen. Sama zgrada ne poseduje vizuelnu atraktivnost kao one iz ranijih epoha ali onima koje zanima prošlost, priča priču o jednom vremenu i stilu življenja početkom četrdesetih godina.

Összefoglaló

„Magyar ház” (Lazar Nešić tér 2.)

Szabadka város  egyenes vonalú, díszek nélküli építészete a XX. század negyvenes és ötvenes éveiből sokak számára monoton. Másoknak ezek a szögletes formák és a szórványosan előforduló félkör alakú elemek az igazi elegancia és korszerűség megtestesítői.A város egyik érdekessége az épület boltívei alatt haladó járda a Pátria hotel közelében levő őtkereszteződésnél. Kihívás azok számára akik meg akarják érteni a korabeli városrendezés logikáját.

 

Summary

”The Hungarian building” (Lazar Nešić Square, No. 2)

The architectural face of Subotica from the 40’s and 50’s of the 20th century paint a monotonous picture to some, with its flat facades and the lack of decorative elements. However, to others that understand this historical period better, these rectangular forms and rare circular details stand for true elegance and relevant modern approach. The building and the pedestrian crossing under its arcs at the junction near Patria hotel is a very interesting urban site to those trying to get an insight in urban logic and streaming which shaped this town.

[1]Istorijski arhiv Subotica, Izložba „Subotica na starim kartama i mapama“, 2011. godine – karta grada sa ucrtanim objektima, gde su posebno obojeni oni koji su srušeni u bombardovanju iz vazduha.

[2] Časopis „Hrvatska riječ“ br. 47, 1953. god. Savjet za komunalne poslove Narodnog odbora grada nedavno je raspisao interni konkurs za nacrt novog stambenog bloka. Četiri inženjera su napravila nacrte. Prvu nagradu sa usvajanjem idejnog plana dobio je inž. Hofman Karlo.

[3] Projekti su nastali 28. novembra 1942. godine a izgradnja je započeta 30. juna 1943. godine. Sedam nizova tipskih, prizemnih kuća namenjenih porodicama sa više dece deo je socijalnog programa ONCSA (Országos Nép és Családvédelmi Alap) – Žombor Sabo, Változások Szabadka térszerkezetében  (morfológiájában) és városképében a II. világháború allatt, u: časopis „Bačorsag (Bácsország)“ br. 30, 2004, str. 54.

[4] Betonski bazeni bili su nužni usled vazdušne opasnosti. Legoltami medencek (bazeni protivazdušne odbrane) izgrađeni su pored Gradske kuće, Velike crkve, pored vatrogasnog doma, jedan ispred kasarne na Senćanskom putu i jedan na Halaškom putu – Isto.

[5] Žombor Sabo, Stepski grad, Subotica 2002, str. 120.

[6] Gabor Demeter, Razvoj urbanizma i arhitekture u periodu od 1918. do 1941. godine u Temišvaru, Segedinu i Subotici, Subotica 2008, str. 240.

[7] IASu, F. 60, Gradsko načelstvo slobodnog kraljevskog grada Subotica (1941–1944), X  5685/1943.

[8] IASu, F. 60, X 5685/1943, fol. 87.

[9] IASu, F. 60, X 5685/1943, fol. 90.

[10] Gabor Demeter, Razvoj urbanizma i arhitekture u periodu od 1918. do 1941. godine u Temišvaru, Segedinu i Subotici, Subotica 2008, str. 226.

[11] IASu, F, 60, X 5685/ 1943, fol.72.

[12] IASu, F, 60, mérn. 2775/1942.

[13] IASu, F. 3, 3. 2. 1. 71. Karta sa prikazom bačenih bombi iz aviona i oštećenih blokova zgrada 1944–1945. godine.

[14] Završena izgradnja pasaža u ulici Maksima Gorkog, u: novine „Subotičke novine“ br. 41,  25. oktobar 1968.

 

Dr Mijo Mirković, Subotica i Pravni fakultet u prvim godinama od njegovog dolaska

Stevan Mačković, arh. savetnik, Istorijski arhiv Subotica

Dr Mijo Mirković, Subotica i Pravni fakultet u prvim godinama od njegovog dolaska 

             Sažetak: Jedan od najznačajnih ekonomskih istoričara Jugoslavije, prof. Mijo Mirković pomalo je zaboravljen u širim a pogotovo u lokalnim subotičkim okvirima.  A upravo je ovde proveo jedan deo svog bogatog života, od 1928. do 1941. godine kao nastavnik subotičkog Pravnog fakulteta. U periodu dok je držao predavanja studentima u Subotici, nastaće i njegova najznačajnija dela.   Njegov lik i delovanje u tom periodu, doprinos i značaj koji je ostavio na profesionalnom planu, Pravni fakultet kao ustanova i klima koja je vladala na njemu, te društveni okviri u kojima je stvarao, tema su ovog rada. Ekonomsko-istorijska istraživanja međuratne Jugoslavije koja je obavio prof. Mirković i njegovi rezultati, teško da će biti uskoro prevaziđeni, upotpunjuju i obogaćuju celovitu istorijsku spoznaju. Njihova interpretacija iz današnje perspektive zemlje u tranziciji, samo ih potvrđuje.

            Ključne reči: ekonomska istorija Jugoslavije, Subotica, društvena klima, Pravni fakultet.

Prostori današnje Vojvodine, pa tako i Bačka sa Suboticom kao da su oduvek, pa tako i nakon 1918. godine bili privlačni i predodređeni za doseljenike. Neki su ostajali i opstajali kraće, neki duže, neki stalno. Tako je i istaknuti teoretičar ekonomije, književnik, dr Mijo Mirković bio  među onima koji su u Subotici živeli od 1928. godine do početka rata. Osvetliti i podsetiti na značaj ličnosti Mije Mirkovića, te pokušati naći odgovore na pitanja, kakva je bila tadašnja društvena i politička klima u Subotici i ona na ustanovi – Pravnom fakultetu, u kojoj je on radio, pokušaće da pronađe ovaj rad.

Termin – doseljenik (emigrant), ovde se upotrebljava  kao najneutralniji i najširi. Na ovim prostorima, u datom istorijskom kontekstu, on sadrži i obuhvata nekoliko podkategorija: od izbeglica, poput onih iz okupirane Istre, ili Rusa koji su bili žrtve boljševika, preko kolonista, agrarnih interesanata i zaslužnih ratnika iz prohujalog velikog rata, mahom iz Like i Korduna, Južne Srbije i drugih pasivnih krajeva – koje organizira i naseljava država, do onih poput optanata sa teritorija Monarhije – kojima je ostavljena mogućnost da odaberu gde žele da postanu podanici; pa do svih ostalih koji su vođeni svojim ličnim motivima, ekonomskim, porodičnim ili bilo kojim drugim, napuštali svoja ognjišta i doseljavali se na nova.[1] S druge strane, istorijsko iskustvo nam pokazuje, svako novo doseljavanje određene grupe, kao da je imalo u krajnjoj konsekvenci za posledicu i iseljavanje neke druge, odnosno promenu etničke strukture. I nakon 1918. ti procesi se nastavljaju, dapače sa još bržim i većim amplitudama. Bolni ratni period nastavljen je zatiranjem, cepanjem i prekrajanjem poražene Austro–Ugarske carevine a nagrađivanjem država i naroda koji su bili na strani pobednika, uz stvaranje novih državnih tvorevina. Novorođena država – Kraljevstvo Srba, Hrvata i Slovenaca obuhvatila je mnoge teritorije na kojima je obitavao slavenski živalj, no delovi Istre pripali su Italiji. Godine 1918, nakon što je Austro–Ugarska kapitulirala, prestala je njezina vlast u Istri. Na kraju Prvoga svetskog rata pobednici su delili plen, pa su zauzimali pojedine pokrajine pobeđene strane. Budući da je Hrvatska bila u sastavu Austro–Ugarske, smatralo se da je i ona među pobeđenima, kojoj se može oduzeti ono što se svidi pobednicima. Tako je Hrvatskoj u korist Italije oduzeta cela Istra, Rijeka, Zadar i deo ostrva. To je Italiji obećano Londonskim sporazumom još 1915. godine uz uslov da zarati protiv Austrije, te je ona 1919. godine i okupirala to područje. Kasnije im je to Rapalskim sporazumom (1920) i potvrđeno. To izaziva iseljavanje dela slavenske populacije. Iz okupiranih delova Istre dolazi u Suboticu čitav niz lica, gotovo redovno optiraju za državljanstvo, dobijaju ga i nastavljaju da rade i žive na ovim prostorima. Neki od njih su bili: familija Žigante Ivana, Franja Flege iz Buzeta, porodica Skaljer i mnogi drugi. Bilo je i slučajeva da upravo oni nailaze na vrlo loš prijem i progon, tako je npr. sačuvan predmet[2] iz koga saznajemo da je policijski narednik Milan Ćupurdija[3] pretio svom podređenom redaru a koji je došao iz Istre – Mardešiću, za koga znamo da je imao diplomu, a da su mu italijanski fašisti ubili ženu: „Vi ste antidržavni element – proteraću vas iz Subotice“, i on je zaista i dao otkaz.

Među doseljenicima je bio o Istrijanin dr Mijo Mirković (pseudonim Mate Balota). On potiče iz sela Raklja, smeštenog nad slikovitim Raškim zalivom[4] u pulskom okrugu. Rodio se u siromašnoj težačkoj porodici od oca Antonija–Ante i mati Mare. Na njegovoj nadgrobnoj ploči uz oznaku mesta i datuma rođenja – Rakalj, 28. septembra 1898. –  i smrti, Zagreb, 17. februara 1963, piše da onde počiva: težak, ribar, mornar, akademik, pjesnik, prvi Rakljan ki je napisal 50 knjig. [5]

Mijo Mirković (Mate Balota)

Jedan deo svog bogatog života, od 1928. do 1941. godine, Mijo je proveo kao nastavnik subotičkog Pravnog fakulteta. U periodu dok je držao predavanja studentima u Subotici, nastaće i njegova najznačajnija dela. Objavila ih je izdavačko knjižarska kuća Geca Kon. To su: Trgovina  i   unutrašnja  trgovinska politika (1931), Spoljna trgovinska politika (1932),  Saobraćajna  politika  (1933), Zanatska  politika (1934), Uvod u ekonomsku politiku (1935), Industrijska politika  (1936). Studije su korištene i kao udžbenici za grupu predmeta ekonomske struke koje je predavao profesor Mirković.

Njegov lik i delovanje u tom periodu, doprinos i značaj koji je ostavio na profesionalnom planu u tom periodu nije potpuno nepoznato subotičkim užim, stručnim krugovima.[6]  Ipak subotičkoj, kao i široj javnosti nije dovoljno poznat  doprinos jednog od najistaknutijih  jugoslavenskih ekonomskih istoričara 20. veka.[7] Služeći se metodološkim postupcima kvantifikacije, merenja i komparacije privrednih parametara u zemlji, sa razvijenijim  kapitalističkim sredinama, on je pokušavao i uspevao da dospe do uzroka velikog ekonomskog zaostajanja jugoslovenske države. Njegovi rezultati obimnog istraživanja ekonomske istorije Jugoslavije i zaključci o tom pitanju izloženi su u njegovim radovima. On ih interpretira u svetlu teze da je industrijalizacija sudbina svake zemlje koja ne želi da ostane na periferiji civilizacijskog napredka. Poznato je da Jugoslavija u čitavom periodu od 1918. do 1941. ostaje u kategoriji  agrarnih zemalja, zaostajući za industrijski razvijenim zapadnim državama. Od 14 miliona stanovnika 1931. godine, 9,2 miliona živelo je neposredno od poljoprivrede i stočarstva. Na taj  broj dolazilo je relativno malo obradive zemlje, selo je bilo prenaseljeno. Višak se prebacivao u gradove ili emigrirao. Kada 3/4 populacije živi od zemlje i kupuje samo nejneophodnije  proizvode, petrolej, so, šibice i najjeftiniju obuću, i onako malo tržište, suženo je još više. Kupovna moć gradskog stanovništva je takođe bila mala. Industrijski radnici, čija prosečna nadnica, na  vrhuncu konjukture, obezbeđuje svega 4,5 kg hleba, nisu mogli biti masovn potrošači industrijske robe. Probijanje carinskih barijera, pronalaženje većeg tržišta, predlaže Mirković kao rešenje za napredak celokupne privrede. Realnost  je bivala upravo suprotna. Carinska tarifa 1925. godine, uvozna i izvozna, učinila je od Jugoslavije jedan od najzatvorenijih, najzaštićenijih  privrednih sistema, obezbeđujući monopolski položaj nizu industrijskih grana, čuvajući  je od strane konkurencije. Oskudica kapitala i višak  radne snage je konstanta koja obeležava čitav međuratni period. Ta objektivna činjenica, uočava Mirković, nametala je samo dve mogućnosti za sve male agrarne zemlje. One imaju ili da  prime i usvoje javna preduzeća ili da prime i daju  potpunu  slobodu  stranom kapitalu. A on dolazi samo da profitira i to samo onda ako je to više nego drugde.[8]  Dalje Mirković ističe velike prednosti privatne industrije, njenu veću ekonomičnost, nad državnom, u kojoj je upravna vlast vršeći grube zloupotrebe, tražila samo izvore za lično bogaćenje, zanemarujući opšte ciljeve, razvoj celokupnog društva. Biti ministar, pomoćnik ministra, direktor  ili  načelnik, ma i najkraće vrijeme, ali baš u vrijeme kad  se  daju  važni  potpisi,  značilo je od golaća, koji kupi mrvice sa  kapitalističkog  stola,  postati kapitalist, imati svoj vlastiti  stol,  vilu, auto, dionice, tekuć  račun, članstvo u upravnim odborima poduzeća,  ukratko prijeći u buržoaziju, osigurati se kapitalom u zemlji, i za  svaki slučaj izneti nešto kapitala na  svoj  konto  u  Švicarsku  ili  Francusku.[9]  Važnost ministarskih položaja cenila se  po tome koliko mogućnosti pružaju za mahinacije, pljačku državne imovine u korist privatnog bogaćenja. Velika svetska ekonomska kriza koja je zahvatila i Jugoslaviju i izavala privredni  raspad, bila je po Mirkoviću, slika i predznak političkog i vojnog rasula koje će se desiti 1941. godine. Moćni domaći politički faktori iznosili su zlato i devize iz zemlje, jasno pokazujući nesposobnost za brigu o opštim narodnim, pa i državnim interesima.

Nejednak nivo razvoja pojedinih delova Kraljevine SHS, sa strukturnim različitostima,  otpore integracionim procesima, koji započinju samim činom ujedinjenja, činjenice političke  istorije, nezinteresovanost nove buržoazije i političko državnih vrhova za velike strateške projekte privrednog uzdizanja celog društva, on navodi kao ometajuće za brže uključivanje Jugoslavije u društvo industrijskih zemalja.

Pored tih navedenih faktora, jedan od krucijalnih činilaca zaostajanja Jugoslavije   Mirković identifikuje i u  antiindustrijskoj filozofiji slovenskih naroda[10] čije postojanje dovodi u direktnu vezu sa duhovnim, u prvom redu religioznim, razvojem. Kao rezultati takvog stanja on uočava i razvoj protivzapadnjačkog nacionalizma koji je i protivracionalan i protivkapitalistički. On znači negaciju individualizma, liberalizma i građanskog društva. Slavenofilska  filozofija i  politički ciljevi doveli su sve slovenske narode do precenjivanja svojih snaga. Sa visine gleda slovenski čovek na ekonomski rad i materijalnu kulturu zapadne Evrope.[11]

Ekonomsko-istorijska istraživanja Jugoslavije u periodu od 1918. do 1941, koja je obavio profesor Mirković, i njegovi rezultati, teško da će biti uskoro prevaziđeni, upotpunjuju i obogaćuju  celovitu istorijsku spoznaju. Njihova interpretacija iz današnje perspektive zemlje u tranziciji,  samo ih potvrđuje.

Zgrada Pravnog fakulteta

Objavljujući već kao đak u pazinskom listu Nada, Mijo Mirković služio se raznim pseudonimima. Mnogi suvremenici nisu ni znali da imena Mirković i Balota kriju istu osobu. Prvu pesmu sročio je s devet godina. Tema, kao i drugih Balotinih pesama, bio je težak život ribara i mornara. Već s devet godina ukrcao se na talijanski trabakul kojim je prevožen kamen. Radio je kao kamenolomac i miner, radnik na železničkoj pruzi u Moravskoj. Bio je slagar u štampariji, novinar i urednik lista u Puli te dopisnik domaćih i inozemnih listova. Nakon osnovne škole, kao evakuisani izbeglica odlazi u Čehoslovačku, u region Olomouca u mesto Zabreh, gde 20.6.1919. maturira klasičnu gimnaziju. Studira u Zagrebu i Beogradu a diplomira na fakultetu za ekonomske i socijalne nauke u  Frankfurtu na Majni, gde i doktorira[12] ekonomske i društvene nauke kod mentora, tada čuvenog profesora F. Openheimer-a, poznatog marksiste. Doktorska mu teza nosi naziv: Vom Hauptgrunde der geringen wirtschaftlichen Leistungsfähigkeit der slawichen Völker ( O glavnim uzrocima male ekonomske efikasnosti slovenskih naroda). Napisana je pod snažnim uticajem dela Maksa Vebera. Ona nikada nije bila objavljena, mada je Mirković u drugim svojim delima koristio njene delove i osnovne teze iznesene u njoj. Iz njegovog službeničkog kartona saznajemo da je služio u vojsci, pešadiji i mornarici, u Puli i Tivtu, od 11.5. do 8.11.1918. godine.

Već 1924. godine on ima položaj u državnoj službi kao honorarni šef novinskog odseka Ministarstva unutrašnjih dela. Nakon toga se više posvećuje nastavničkim poslovima pa je tako 1925. bio privremeni predavač na Trgovačkoj akademiji u Osijeku, zatim 1925/26. suplent na Pomorskoj akademiji u Bakru.[13] Bio je i činovnik u aleksinačkim rudnicima, kao i urednik Privrednog glasnika koji je izlazio u Beogradu. Odatle, već kao priznati stručnjak, dolazi u Novi Sad gde se zaposlio u Trgovačkoj komori kao sekretar. To je bilo vrlo dobro plaćeno mesto, pošto je mesečna plata iznosila 7500 dinara, no on se vođen profesionalnim motivima da gradi naučno nastavničku karijeru, javlja na konkurs raspisan 31.5.1927. za mesto docenta na ovdašnjem Pravnom fakultetu. Na osnovu njegove molbe od 26.9.1927. godine, fakultetski Savet ga je 26.11.1927. jednoglasno izabrao za docenta na ekonomsko-finansijskoj grupi predmeta.[14] Ali da bi započeo sa karijerom na fakultetu, trebalo je da ga potvrdi Vlada i to je, uz sve urgencije,[15] potrajalo gotovo godinu dana. Na to su uticale tadašnje nestabilne političke prilike. Vlada (Ministarski savet) je od 24.12.1926. do 1.2.1927. bila pod vođstvom Nikole T. Uzunovića.[16] To je bila koaliciona vlada radikala i HSS-a u kojoj su tinjali sukobi a koji su posebno došli do izražaja prigodom opštinskih i oblasnih izbora, kada su radikali preko policije ometali izbornu propagandu HSS-a. Druga, još kratkotrajnija Uzunovićeva vlada (1.2.1927–17.4.1927) je umjesto HSS-a imala SLS kao partnera.[17] Podršku vladi davao je i radikalski disident Velimir Vukićević sa svojih 10 poslanika, koji je nagrađen upravo mestom Ministra prosvete. Naredne dve vlade, (tzv. krnju) od 17.4.1927. do 23.2.1928. i onu od 23.2.1928. do 27.7.1928, vodiće upravo Velimir Vukićević. Na liniji odnosa između vlade i opozicije, čiju okosnicu čine Stjepan Radić (Hrvatska seljačka stranka) i Svetozar Pribičević (Samostalna demokratska stranka)[18] vladali su velika politička napetost i sukobi, koji su i u skupštini dovodili do fizičkih sukoba. Oni su kulminirali 20.6.1928. pucnjima radikala Puniše Račića u poslanike HSS-a Pavla Radića i Đuru Basaričeka, koji su ubijeni, i Stjepana Radića koji je teško ranjen da bi od posledica i on preminuo. Na čelu naredne vlade (27.7.1928–6.1.1929) bio je Anton Korošec. Tada je ministar provete bio Milan Grol.

Tek će njegovim rešenjem od 1.11.1928. godine Mirković biti postavljen za predavača docenta na subotičkom Pravnom fakultetu za predmete ekonomsko-finansijske grupe, s pravima činovnika 8 grupe I kategorije.[19] Na posao se javio 15.11.1928. godine. U Suboticu nije došao sam, već sa čitavom porodicom.

Svečanu zakletvu koja počinje rečima Ja Mijo (Mihajlo) Marković, zaklinjem se jedinim Bogom, da ću Kralju i Otadžbini biti veran…[20] je položio 13.4.1929. godine.

Naslov doktorske teze (sl. listu)

U 1930. godini kako saznajemo iz obračuna plata za mesec novembar, Mijo Mirković je od svih nastavnika imao najmanja primanja, pa mu je isplaćeno (neto) – 2980 dinara,[21] dok je npr. dekan Miodrag Aćimović primio najviše – 9515. Posebno su im isplaćivani honorarni časovi, 50 dinara neto po času.[22] Ostalo osoblje je primalo od 850 do 1200 dinara. U tom periodu mesečna plata fizičke radnice u fabrici Fako d.d. iznosila je samo 300, a limara u građevinskom gradskom odeljenju do 1400 dinara.[23]

Da je nova država cenila znanje i sposobnosti dr Mije Mirkovića, svedoči i to što mu je po odluci Ministrstva Prosvete, odobrano da od 15. do 22.02.1931. učestvuje na konferenciji u Bukureštu, da bi zastupao Zavod za unapređenje spoljne trgovine.

On je za suprugu imao Stanku (Antoniju) Naumović sa kojom je venčan u beogradskom hramu Sv. Aleksandra Nevskog, i sa njom četiri sina: Marka rođenog 27.03.1925, Ivana 17.11.1926, Vladimira 8.09.1928. i Antu 12.01.1933. Sačuvan je podatak da je Ante kršten 19.02.1933. u Novom Sadu u pravoslavnom hramu. I sam Mijo je bio pravoslavne vere.[24]

U literaturi se nalazi podatak da je bio mason, član pokrajinske lože Mitrofan Stratimirović (Novi Sad).[25]

Uskoro po dolasku u Suboticu i na fakultet 18.04.1929, Mijo Mirković traži dozvolu korišćenja stana u zgradi.[26] Kako mu je to odobreno, sa porodicom, majkom i ocem, suprugom i decom, poput nekih drugih nastavnika i on se useljava u stan u zgradi fakulteta,[27] gde mu se nalazio i kabinet (br. 46). Međutim praksa stanovanja na fakultetu nije potrajala.Odlukom Ministarstva Prosvete od 1. maja 1931. godine otkazuju se stanovi svim nastavnicima koji su stanovali u zgradi. Određeno je bilo da se samo jedan stan može dati vaspitaču u internatu i njegovom pomoćniku, a u dvorištu samo sekretaru fakulteta. U zgradi fakulteta bilo je 14 stanova, 21 kolektivna soba, 1 prizemna, 1 paviljon, a 1 kućica u bašti. Uz te stanare u zgradi je postojao i Dom studenata. Nijedan stan nije imao kupatilo.

Od tada su nastavnici morali da pronalaze druge načine stanovanja, pa tako porodica Mirković u narednom periodu iznamljuje stan na adresi Trg Ćirila i Metoda.

Zanimljivo je da se krajem jula 1929. Mirković obratio dekanu tražeći dozvolu boravka u inostranstvu (zavičaju) – u Raklju, Italija[28] u mesecu avgustu za vreme raspusta.[29]

O dr Miji Mirkoviću saznajemo nekoliko podataka iz dopisa koji fakultet dostavlja zavodu za statistiku.[30]

 

I.Članstvo u društvima:

Naziv društva:                         Matica Srpska

Kakav je član:                         redovan i član Književnog savet

1. Naučni i književni radovi

Gde je štampano delo:            Spoljna trgovinska politika, Beograd 1932, st. 180

Čije je izdanje:                        Gece Kona

Samostalna dela:                     samostalno

U časopisima:                         3 članka

Vrsta dela:                               više prikaza

                        III Zanimanje nastavnika van škole

Prosvećivanjem, književnošću, poljoprivredom, zemljoradničkim zadrugama, sokolstvom, trezvenjaštvom, crvenim krstom, đačkim pozorištem i dr.

1. Odlikovan

U ovoj 1930/31 g.:                  —

Ranijih godina:           1928/29 Sv. Sava IV stepena

1. Predavanja

Koliko je predavanja bilo na nekom drugom fakultetu: —

 

O uspešnoj nastavničkoj karijeri svedoči i to da se 1932. godine dr Mirković javio na konkurs za vanrednog profesora za ekonomsko-finansijsku grupu predmeta.[31] Referat o kandidatima piše prof. Todorović iz Beograda. U njemu za Miju navodi: Znanje 7 glavnih evropskih jezik : nemačkog, italijanskog, češkog, francuskog, poljskog, ruskog i engleskog. Objavio dve knjige: „Trgovina i unutrašnja trgovinska politika“  i „Spoljna trgovinska politika“, kao i niz radova. Zbog svega toga, predlaže ga za unapređenje. Vanredni profesor on zaista i postaje 1933. a redovni 1938. godine. Od 1939. je predavao i na Ekonomsko komercijalnoj školi u  Beogradu, a posle rata na Ekonomskom fakultetu u Zagrebu. Pred rat se seli iz Subotice i odlazi u Beograda, ali se 1941. sklanja i iz Beograda, neko vreme radi kao konobar na železničkoj stanici u Vinkovcima i kao službenik u Narodnoj banci u Zagrebu, a posle toga kao ribar u Malinskoj na otoku Krku gde ga Talijani zatvaraju i odvode. Godine 1944. odlazi u partizane a po oslobođenju prelazi u Beograd gde je radio kao pomoćnik Borisa Kidriča na izradi petogodišnjeg plana. Učestvovao je u delegaciji FNRJ na konferenciji ministara u Londonu i Parizu 1945–46. i na Mirovnoj konferenciji u Parizu. Bio je član JAZU-a. Umro je 1963. u Zagrebu.

Kakva je bila Subotica u doba kada se u nju planira doseliti dr Mirković i prvih godina njegovog boravka? Kao nezaobilazan izvor koji daje presek stanja, ustanova, društva, privrede i društvenog života, može da posluži knjižica Subotica i kupalište Palić[32] namenjena, kako to stoji na prvoj stranici, samo za zvaničnu upotrebu gradske uprave, šefa gradskog građevinskog odeljenja inž. Koste Petrovića. Autor vrlo precizno i tačno nabraja sve glavne elemente koji su značajni za funkcionisanje Subotice i daje kroz 21 poglavlje opis grada, nabraja gradske i državne službe, ustanove i institucije, udruženja, industrijske pogone, trgovine, zanatske radnje, kao i spisak ulica, telefonskih pretplatnika, a završava opisom Kupališta Palić. Na osnovu svih podataka on i ocenjuje: Subotica ima u svakom pogledu karakter poluzemljoradničkog grada, jer se polovina stanovništva bavi poljoprivrednom proizvodnjom.[33] I mnogi drugi savremenici u svojim pisanim delima davali su svoje, ne toliko na realnim pokazateljima, utemeljene ocene o Subotici. Nijedno naše veće mesto ne pruža tako specifične osobine, ne daje toliko materijala za razmišljanje o nacionalnim, rasnim i socijalnim problemima, kao Subotica. Nijedno naše mesto, po svojoj ljudskoj strukturi, po svojim običajnim i uljudbenim pravilima, i mentalnim svojstvima, ne stvara tako raznorodne, često paradoksalne utiske, kao Subotica. Ima ljudi koji o toj našoj mnogoljudnoj varoši imaju sasvim neodređene sudove, često nastrane i skroz pogrešne. Srbijanci koji nisu u njoj duže živeli, predstvaljaju je kao „bačku selendru“, dosadnu, jednobojnu po životu, bledu, bez nijanse, u socijalnim potrebama. [34] Autor, inače gimnazijski profesor nemačkog i francuskog jezika, dalje nastavlja: Subotica je, pre svega jedno, naselje neobično postavljeno i čudno zamešano. U zaključku iznosi: Subotica je bila Slovensko jezero obvijeno parčadama, trule krpetine bivše Apostolske Monarhije…

To najbolje oslikava idealizam autora ali i prisutnost zamaha talasa nabujalog patriotizma i nacionalizma koji je zahvatio ove krajeve od ulaska u novu državu. Dobro teoretsko obrazloženje temelja tog državnog projekta dao je dr Vladan Jojkić u svome delu Nacionalizacija Bačke i Banata.[35] Osnova mu je bila da se pokuša stanje sa tri petine neslovenskog življa dovesti u natpolovičnu južnoslovensku većinu.[36] Tako posmatrano, specifična je situacija bila u Subotici gde su dve najveće etničke zajednice bile Mađari i Bunjevci. Mađari su uz Nemce i Jevreje[37] činili apsolutnu većinu pre rata. Na drugoj – južnoslovenskoj strani, dominirali u Bunjevci i Srbi. Od 1910. godine kada je taj mađarski blok imao 60,7 % a bunjevačko-srpski  38,9 % (35,1% + 3,8% ), došlo se u poratnoj atmosferi 1919. godine do bunjevačko-srpske dominacije od 72,9 % naspram 27,1%. Da to nije bio potpuno realan odnos, pokazaće popis 1931. godine, kada nakon 22 godine sprovođenja politike nacionalizacije, odnos bunjevačko-srpskog bloka, pada na 53,5 % naspram 44,2 % mađarskog. 

Šta nam govore objektivni demografski podaci? Subotica je važila za veliki grad. Kao što je od kraja XIX veka i u Ugarskoj bila na trećem mestu po broju stanovnika,[38] tako je i u međuratnom periodu u novoj državi stajala na istom trećem mestu, ovoga puta iza  Beograda i Zagreba, kao treći grad po veličini. Godine 1921. Beograd ima 111 739, Zagreb 108 674 a Subotica 90 961 stanovnika. Po narednom državnom popisu 1931. godine Beograd broji – 238 775, Zagreb – 185 581 a Subotica 100 058 stanovnika (48 703 muških i 51 355 ženskih). Po zanimanju je od toga broja živelo od poljoprivrede – 49% , industrije i zanata – 17,8%, trgovine – 6,6%, od činovničkih poslova i slobodnih profesija – 9,4% a od ostalih zanimanja – 17,2%. Drugi gradovi poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale, razvijali su se mnogo brže i uspešnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost slovenskog (srpskog, hrvatsko-bunjevačkog) građanskog sloja.

Koji značajniji društveni, politički događaji obeležavaju 1927. godinu u Subotici, a to je doba kada se dr Mirković javio na konkurs i  spremao da dođe u nju? Posvećen je biskup Budanović (1.5.1927), novi Veliki župan Dušan Manojlović položio je zakletvu (18.5.1927), na sednici gradske skupštine, predstavnici Mađarske stranke prvi put su govorili mađarski (26.8.1927), održani su parlamentarni izbori[39] (11.09.1927) a zatim i opštinski izbori (7.11.1927), jedini u čitavom periodu između dva rata, otkriven je spomenik caru Jovanu Nenadu (27.11.1927). Te godine Suboticu je pogodio slabiji zemljotres.

Na političkom nivou značajan je bio govor narodnog poslanika radikala Marka Jurića u Narodnoj skupštini u kome je u žaru rasprave i optužbi od strane radićevaca, oštro istupio protiv pohrvaćivanja Bunjevaca i Šokaca od strane hrvatskih separatista.[40]

Kao odraz vlada u Beogradu, smenjivani su i subotički lokalni funkcioneri. Na te funkcije se dolazilo imenovanjima[41] od strane centralnih vlasti. Samo one lokalne političke opcije koje su imale većinu u državnom parlamentu, mogle su da očekuju da kaniduju svoje ljude na ta mesta.  Na čelu gradske vlasti kao gradonačelnik u periodu 19.05.1927–23.03.1929. bio je dr Dragutin Stipić, istaknuti radikal, koji će nakon odlaska sa tog mesta pokazivati i drugačije političke sklonosti.[42] Na jedinim lokalnim izborima u Subotici, 1927. godine,[43] glasovima svojih sugrađana[44] dobio je poverenje da obavlja funkciju gradonačelnika.

Kraljevim proglasom 6.1.1929,  ukinut je parlamentarizam i zabranjene sve političke  stranke, a proklamirano jugoslavenstvo kao državna ideologija. Dužnost gradonačelnika, Stipić je 23.3.1929. godine  predao Selimiru Ostojiću,[45] penzionisanom brigadnom konjičkom  generalu, koji će ostati gradonačelnik do 19.10.1931. godine. Broj odbornika u Gradskom veću, kako se tada nazivala lokalna skupština, smanjen je na 60.

Kriza i besposlica jačaju i sve se bolnije osećaju i u Subotici s početkom tridesetih godina. Po rečima poverika Radničke komore, Antuna Rozmajera, kriza i besposlica pogađa 3000 subotičkih radnika iz industrije i obrta, koji su bez posla i oko 10 000 nadničara[46] koji nemaju sredstava za život, te to znači da je 1/3 stanovništva ugrožena.

Pravni fakultet u Subotici je osnovan vladinom Uredbom, neposredno posle završetka I  sv. rata 2.02.1920, pre no što su potpuno regulisana teritorijalna pitanja između nove jugoslovenske države i Mađarske, Trijanonskim ugovorom. Radio je kao deo Beogradskog  Univerziteta. Konkurent da dobije visoku školsku instituciju bio je Novi  Sad.[47] Nacionalni razlozi su odneli prevagu u korist najsevernijeg grada Kraljevine SHS. Pravni fakultet u Subotici – koja leži na granici – vršiće jednu nacionalnu zadaću, te će biti stalni čuvar nacionalne svesti i suzbijati stranu propagandu, koja najlakše prodire u pograničnim mestima. A  za suzbijanje  ovakove  propagande  najpodesnija je studentska mladež, koja je puna idealizma i nacionalnog  duha, reči su tadašnjeg gradonačelnika i velikog župana dr Stipana Matijevića.[48]

Subotica je tako po prvi put u svojoj istoriji dobila fakultet. To će dovesti do priliva   studenata iz čitave zemlje, kao i nastavničkog osoblja. Pored ciljeva koje su  kreatori lociranja fakulteta u Subotici jasno naznačili, nacionalizacije pograničnog grada, uz stvaranje deficitarnih školovanih pravnika, time se planiralo i podizanje kulturno intelektualnog nivoa celokupnog društvenog života u Subotici. Čitav niz profesora koji su radili na fakultetu, ostavio snažan pečat, ne samo u nauci, nego i u drugim segmentima života, kulturi, politici.

               No, sa dolaskom studenata, započinju i problemi sa njihovim ponašanjem. Tako je jedna grupa slušača ovdašnjeg fakulteta pijanih budućih pravnika 31.3.1921. napala i oštetila  kuću gradonačelnika dr Vranje Sudarevića[49]. Sličnog ponašanja je bilo u više navrata. Tako je zbog lupanja prozora na biskupiji, gradska policija pokrenula istražni postupak protiv 27 studenata, koji su stanovali u Domu. Sami su prijavili.[50] Izgredi, tuče i drugi incidenti u gradu ali i na samome fakultetu, a u kojima sudeluju studenti, dešavali su se u čitavom periodu postojanja fakulteta. Tako je 18.5.1931. na zboru članova Jugoslovenskog kluba, student Dušan Jović Krnajski bio fizički napadnut i izudaran po usnama i nosu od apsolventa Dušana Marušića. Dekan Aćimović povodom toga piše i sledeće: Ovo nije prvi slučaj, da apsolvirani studenti, koji stanuju u domu i uživaju zaštitu univerzitetske autonomije, prave ispade i vređaju red i disciplinu škole. U tom pogledu prednjači takođe apsolvirani student Tokmaković, koji je u dva maha bio tužen za tuču mirnih studenata. Jedna studentkinja mi je protivu njega podnela i tužbu da ju je nepristojnišću insultovao u zgradi. Profesor g. Čubinski mi se žalio, da ga je javno denuncirao i čak pred studentima sumnjičio nelojalnošću prema dinastiji.[51]

Gde je bio smešten fakultet? Nakon kratkotrajnog boravka u zgradi Centralne osnovne škole,[52] već u jesen 1920. Fakultet se preseljava u objekat bivše preparandije (zvane Piros ökör / Crveni vo). Ona je sagrađena još 1897. godine, za cenu od 7 miliona zlatnih kruna, dobivamo podatke po izveštaju u Katastru.[53] Ukupna površina svih objekata je iznosila 9656,50 m². Glavna zgrada je dvospratna, dužine 57, visine 18, a širine 27 m. Na prizemlju ima 17 soba i 3 klozeta, u suterenu 5 soba za stanovanje, 1 trpezarija, 1 kuhinja, 8 odeljenja za ostave, 1 kupatilo, 1 klozet. Velika sala mogla je da primi 1000 ljudi. Na I spratu ima 16 soba 1 klozet, na II spratu 21 soba, 2 umivaonika i 2 klozeta, u dvorištu zaseban stan koji koristi Upravnik Doma i stan domaćina, te u dvorištu još jedan stan, koji koristi sekretar Fakulteta. U dvorištu bašte bile je zgrada za ostavu. Objekat je bio 1930. u lošem stanju. Zbog toga dekan piše rektoru Beogradskog univerziteta: Trospratna monumentalna zgrada fakulteta sa Studentskim domom sasvim je gola… Sa Vilsonove je krilo bilo većim delom sasvim prazno, veoma zapušteno, prljavo, vlažno, hladno, sa razbijenim prozorima, užasnim nužnicima, pokvarenim prozorima, zidovima, vratima… pisao je dekan Demčenko, koji je povodom toga dva puta išao do Ministra prosvete, tražeći sredstva za adaptaciju. To je urodilo plodom, pa su prikupljena sredstva, rapisana je licitacija a preduzimač Koloman Vidaković dobio je posao da radi popravke zgrade i stanova profesora.[54]

Gradske vlasti nisu se lako odrekle te zgrade, započele su spor u cilju da im se ona vrati. Na kraju su došli do kompromisa i potpisali protokol sporazuma po kome dok postoji fakultet Grad mu priznaje pravo državine.[55] Gradsko načelstvo 14.9.1932. moli da se gradska biblioteka smesti u zgradu fakulteta da bude što pristupačnija profesorima i studentima fakulteta. Fakultetski Savet doneo je odluku 29.10.1932. da ustupi desno krilo u parteru za smeštaj biblioteke.

Nisu svi bili oduševljeni novim fakultetom. Bilo je takvih krugova i u gradu, ali je 1925. godine zabeležena prava mala afera, kada na zboru HSS-a 13.12.1925. u Mariboru Stjepan Radić, tadašnji ministar prosvete, izrekao stav da: …u Subotici imamo jednu smutnju od fakulteta, gde ima više profesora od (sudenata) đaka, …profesori tamo ne rade mnogo, a đaci piju i lumpuju i takođe ne rade mnogo.[56] Profesorski savet već 15.12.1925. odgovara i negira takve optužbe i čak najavljuje krivični postupak. I Radić piše profesorskom savetu i demantuje ono za šta ga optužuju. Međutim tek kada je 16.1.1926. ministar Stjepan Radić posetio Suboticu, nesuglasice bivaju izglađene.

Vrlo rano, počele su da se pronose glasovi da će i fakultet biti premešten, pa to izaziva oštre reakcije i borbu da se on zadrži. Tako je 1925. godine donešen i Memorandum o očuvanju[57] u kome stoji i: Pravni fakultet imao je da bude i prosvetna i narodna kula na najsevernijoj granici Ujedinjene otadžbine. Naše nacionalne pozicije u Subotici su već oslabljene usled premeštaja Vojnog okruga iz Subotice u Stari Bečej zatim Konjičke podoficirske škole i državnog eskadrona, nadalje ukidanje Učiteljske škole, a pogotovo projektom premeštaja Direkcije državnih želejznica… I druge nacionalne ustanove, poput Matice Srpske, gde je formiran Odbor za očuvanje Pravnog fakulteta, digle su svoj glas povodom toga: ..smatramo da bi prema Vojvodini učinjen bio dvostruki greh kad bi joj se oduzeo Pravni fakultet. Bio bi greh zato što je Vojvodina jedan od najjačih poreskih subjekata ove države, a relativno je najmanje dobila, i zato što je Vojvodina jedna od socijalno i pravno najrazvijenijih oblasti, sa svojim specijalnim pravosuđem, i neophodno joj je potrebna ta ustanova.[58]

Iz izveštaja u povodu desetogodišnjice fakulteta saznajemo da je u početku radio sa svega 4 nastavnika i to 2 vanredna profesora, od kojih je jedan bio privremeno upućen na rad u Suboticu sa beogradskog univerziteta; i 106 studenata. Od tog najmanjeg broja on je rastao, da bi ih na kraju 1922. godine, bilo najaviše – 561. On je zavisio u velikoj meri od državnih stipendija. Do trenutka pisanja izveštaja bilo ih je ukupno 2103, 1954 muških i 149 ženskih.[59] Da bi pojmili kolebanja brojnog stanja naših učenika, potrebno je obratiti pažnju na slučajnost sastava, koji je u toku prvih godina života fakulteta imao dosta veštački karakter. Naime, tada je bilo više blagodejanca i maksimalni broj studenata tesno je bio vezan sa maksimalnim brojem stipendista, koji sačinjavaju gotovo polovinu svih učenika – 250 stipendija primali su 100 ruskih emigranata i 150 đaka iz unutrašnjosti / poglavito Crnogoraca. Kada je država prestala sa izdavanjem stipendija / sada na fakultetu nema ni jednog blagodejanca / i ruska emigracija iscrpela je rezervu svog podmlatka, broj učenika opada do minimuma. Ali razvija se i napreduje broj normalnog sastava učenika iz Vojvodine: početkom 1925/26. šk. g. Fakultet ima 108 Vojvođana, 1926/27 – 156, 1927/28 – 212, 1928/29 – 222. Isti broj Vojvođana zabeležen je na Fakultetu i za tekuću 1929/30 šk. godinu.

Dekanat se 1927. interesuje za oglase u kojima se nudi za 10 000 dinara ubrzano polaganje doktorskih ispita u Segedinu i Pečuju.[60]

Školske 1927/28. po mestu odakle dolaze studenti, sledeći je rezultat:[61]

 

Pokrajine  i  Države	učenici	Vera									svega		Ukupno	Diplomiralo
		Pravoslavna		Katolici		Mojsijevci		Ostali
		m	ž	m	ž	m	ž	m	ž		m	ž		m	ž	svega
Srbija	redovni	21	2								21	1	23	1	1	2
	vanredni
J. Srbija	redovni	5									5		6
	vanredni	1									1
Crna Gora	redovni	38									38		39	6		6
	vanredni	1									1
Srem	redovni	10	2	1				1			12	2	14	1	1	2
	vanredni
Vojvodina	redovni	70	9	65	5	20	7	3			159	21	189	7		7
	vanredni	5		3	1						8	1
Bosna i Hercegovina	redovni	3	1	4				1			8	1	9	1		1
	vanredni
Dalmacija	redovni	2		5							7		7	1		1
	vanredni
Hrvatska i Slavonija	redovni	7	1	8		1					16	1	17	1		1
	vanredni
Slovenačka	redovni			3	1						3	1	4
	vanredni
Rusija	redovni	26		1							27		27	2		2
	vanredni
Čeho-Slovačka	redovni			2	1	1					3	1	4
	vanredni
Bugarska	redovni	2									2		2	1		1
	vanredni
Rumunija	redovni	5			1		1				5	2	7
	vanredni
Italija	redovni			4							4		4
	vanredni
Austrija	redovni			1							1		1
	vanredni
Mađarska	redovni	4		2		2					8		9
	vanredni					1					1
Svega	redovni	194	15	96		24	8	5			319	31	362
	vanredni	7		4							11	1
Ukupno		201	15	100	9	24	8	5			330	32	362	21	2	23

 

 

Neki od najistaknutijih profesora su bili: dr Aleksa Ivić, čiji je doprinos nacionalnoj istoriografiji izuzetan,[62] dr. Fedor Nikić, koji je delovao na širokom društvenom polju,[63] a od 1929. izdavao list Jugoslovenski dnevnik,[64] dr Ivo Milić[65], osnivač Subotičke Matice, Sergije Troicki, dr  Demčenko Grigorije i dr Mihajlo Čubinski, dr Mirko Kosić, autoriteti u svojim naučnim oblastima, te dr Mijo Mirković.

Između nekih nastavnika vladali su veoma loši odnosi. Tako Aleksa Ivić ne želi da prisustvuje sednicama Saveta kad je tamo i dr Kosić.[66] Dr Kosić je 1928. tužio dr Ivića za klevetu.

U 1929. godini prof. Sergije Troicki dobio je od Ministarstva dozvolu za 2 meseca odsustva radi odlaska u Ameriku.[67] Ministar prosvete Boža Maksimović[68] odredio je iste godine dr Fedora Nikića za člana komisije za pisanje Zakona o narodnim školama.[69] Imamo podatak da je tada na ime reparacija ostalo još 9445 zlatnih maraka, i za tu sumu Fakultet nabavlja 5 sanduka knjiga od knjižare u Lajpcigu.[70] Dr Aleksa Ivić na poziv Jugoslavenske akademije i Srpske akademije (potpis Slobodana Jovanovića) prisustvovaće u Zagrebu proslavi 100 god. rođenja Franje Račkog.[71]

Od kraja 1930. godine dr Nikić nastavlja da radi za Ministarstvo. Dopis Ministarstva nosi datum 2.12.1930. a u njemu stoji: Odlučujem da Nikić dr Fedor, v. Prof. P.f. u Subotici dođe odmah u Beograd radi učestvovanja u radu na prosvetnim pitanjima i da ostane do kraja februara.[72] Uskoro je dr Nikić postavljen za pomoćnika Ministra prosvete,[73] ali je nastavio da kao honorani  prof. predaje subotom državno i ustavno pravo, što mu je i odobreno.

U 1931. godini Fakultet je ostao bez jednog nastavnika. Pošto se ni nakon 3 meseca odsustva dr Kosić nije vratio na posao, Savet ga je isključio.[74]

Iz nekoliko tabelarnih izveštaja koje je Fakultet slao po različitim osnovama, stiče se dobar uvid o radu i delovanju te ustanove.

Ko je i šta predavao vidi se iz statistike predavanja i nastavnika u zimskom semestru 1930/31.

 

SPISAK SEMINARA na Pravnom fakultetu u Subotici u školskoj 1930/31. godini.

Red.br.	Seminar iz:	Tko predaje:	Kada je osnovan
1.	RIMSKOG PRAVA	Milić dr Ivo, vanr. prof.	u zimskom semestru 1927/28. šk. god.
2.	CRKVENOG PRAVA	Troicki Sergije, redovni prof.	u zimskom semestru 1926/27. šk. god.
3.	ISTORIJE SLOVENA	Demčenko Grigorije,[75] redovni prof.	u zimskom semestru 1926/27. šk. god.
4.	ISTORIJE JUŽNIH SLOVENA	Ivić dr Aleksa, redovni prof.	u zimskom semestru 1927/28. šk. god.
5.	EKONOM. NAUČNI SEM.	Kosić dr Mirko, redovni prof.	u zimskom semestru 1927/28. šk. god.
6.	EKONOMSKE POLITIKE	Mirković dr Mijo, Docent	u letnjem semestru 1928/29.
7.	NAUKE O FINANSIJAMA	Savić dr Jovan, Docent	u zimskom semestru 1927/28. šk. god.
8.	KRIVIČNOG PRAVA	Čubinski dr Mihajlo, redovni prof.	u letnjem semestru 1923/23. šk. god.
9.	KRIVIČNO-SUDSKOG POSTUPKA	Aćimović dr Miodrag, redovni prof.	u zimskom semestru 1926/27. šk. god.
10.	DRŽAVNOG I USTAVNOG PRAVA	Nikić dr Fedor, redovni prof.	u zimskom semestru 1927/28. šk. god.
11.	ADMINISTRATIVNOG PRAVA	Kostić dr Lazo, vanr. prof.	u zimskom semestru 1928/29. šk. god.
12.	GRAĐANSKOG PRAVA	Marković dr Čedo,	u zimskom semestru 1923/24. šk. god.
13.	GRAĐANSKOG PRAVA	Konstantinović dr Mihajlo, vanr. prof.	u zimskom semestru 1927/28. šk. god.
14.	TRGOVAČKOG I MENIČNOG PRAVA	Popović dr Radomir, Docent	u zimskom semestru 1927/28. šk. god.

 

Od iduće šk. godine seminari će biti podeljeni na pet grupa: istorijsko-pravni, privatno-pravni, javno-pravni, krivično-pravni i ekonomsko-finansijski.

 

Dekan Pravnog fakulteta[76]

 

Pregled broja upisanih i svršenih studenata Fakultet daje u sledećoj tabeli:[77]

 

Školska god.	upisanih	svršenih
1919/20.	103 muških / 3 ženske	—
1920/21.	447	9
1921/22.	293	12
1922/23.	151	14
1923/24.	130	10
1924/25.	109	9
1925/26.	143	11
1926/27.	155	16
1927/28.	159	21
1929/30.          194                                                   27 ukupno na 8 semestara 317 upisanih, 35 svršenih.

 

Na traženje popisa svih pravoslavnih Srba i Rusa, za potrebe Srpskog pravoslavnog parohijskog zvanja, u cilju organizovanje crkvenih opština, Pravni fakultet je 1932. dostavio i sledeću tabelu:[78]

 

SRPSKOM PRAVOSLAVNOM PAROHIJSKOM ZVANJU U SUBOTICI

Pravnom fakultetu u Subotici je čast dostaviti Srpskom pravoslavnom parohijskom zvanju tražene aktom br. 26/32, podatke.

 

red. broj	Prezime i ime	zvanje	god. rođenja	familijarno stanje	god. rođenja	stan
1	Aćimović dr Miodrag	red. prof.	31.3.1876.	žena Despina sin Mihajlo kći Jelena	29.9. 1926 14.7.1930	Subotica Dunavsk. art. puka 7
2	Marković dr Čedomir	red. prof.	4.1.1876.	žena Mileva sin Milivoje kći Danica sin Branislav	20.1.1883. 9.8.1908. 29.12.1910. 26.12.1920.	Beograd Njegoševa 40
3	Ivić dr Aleksa	red. prof.	23.12.1881.	žena Danica sin Pavle kći Mileva	30.9.1899. 1.12.1924. 10.10.1926.	Subotica Park Kralja Petra 9
4	Demčenko Grigorije	red. prof.	15.3.1869.	žena Zinaida	18.10.1869.	Subotica Dunavsk. art. puka 3
5	Troicki Sergije	red. prof.	14.3.1878.	žena Lidija	12.3.1884.	Subotica Vilsonova 16
6	Konstantinović dr Mihajlo	vanred. prof.	10.3.1897.	žena Radojka kći Pava sin Radomir	33 god. 27.5.1925. 27.3.1928.	Subotica Zmaj Jovina 17
7	Kostić dr Lazar	vanred. prof.	15.3.1897.	žena Zorka kći Grozdana sin Marko kći Darinka	33 god. 3.10.1926. 17.9.1928. 30.10.1931.	Subotica Rudićeva 2/a
8	Savić dr Jovan	docent	21.9.1893.	žena Katarina sin Miodrag	15.8.1894. 23.7.1930.	Subotica Pravni fakultet
9	Popović dr Radomir	docent	13.11.1897.	neženjen		Subotica Zmaj Jovina 17
10	Mirković dr Mijo	docent	28.9.1896.	žena Stanka sin Marko Ivan Vladimir	14.6.1901. 27.3.1925. 17.11.1926. 7. 9.1928.	Subotica Trg Ćirila i Metoda
11	Šljivić Ljubomir	sekretar	2.9.1872.	žen. Leposava kći Ružica Ljubica	7.5.1879. 3.6.1910. 4.4.1921.	Subotica Pravni fakultet
12	Rjedkin Fedor	priprav.	12.9.1883.	žena Larisa tašta Ljudmila	24.3.1898. 16.9.1876.	Subotica Pravni fakultet
13	Kaćanski Milorad	služitelj	26.12.1897.	žena Bojana kći Radojka sin Đorđe	13.7.1902. 29.8.1926. 3.10.1927.	Subotica Pravni fakultet
14	Katanić Slavko	up. st. Doma	29.9.1896.	žena Kosana kći Milena mati Terezija	23.5.1901. 2.8.1922. 59. god.	Subotica Pravni fakultet

 

Dekan Pravnog fakulteta

Dr. M. Čubinski

 

 

O broju muških i ženskih, vanrednih i redovnih studenata, te njihovoj narodnosti  govori dokument iz 1932. godine.[79]

 

13. januara 1932.

Ministarstvu prosvete

Opšte odeljenje                                                           Beograd

Semestar	Studenti	U p i s a n o
		muških	ženskih	svega	ukupno
I	Redovan	92	19	111	126
	Vanredan	15	–	15
II	Redovan	22	4	26	26
	Vanredan	–	–	–
III	Redovan	79	11	90	90
	Vanredan	–	–	–
IV	Redovan	64	5	69	69
	Vanredan	–	–	–
V	Redovan	37	3	40	40
	Vanredan	–	–	–
VI	Redovan	5	2	7	7
	Vanredan	–	–	–
VII	Redovan	28	4	32	32
	Vanredan	–	–	–
VIII	Redovan	43	1	44	44
	Vanredan	–	–	–
Svega	Redovan	370	49	419	434
	Vanredan	15
U K U P N O		385	49	434

 

Narodnost

Svega

S.H.S.

Mađari

Jevreji

Nemci

Rusi

Slovaci

m.

ž.

m.

ž.

m.

ž.

m.

ž.

m.

ž.

m.

ž.

434

283

36

59

4

19

6

15

2

6

–

3

1

 

Dekan Pravnog fakulteta

Dr. M. Čubinski

 

 

U Subotici je mreža školskih ustanova bila dosta razvijena. Po podacima iz 1934. školovanjem je bilo obuhvaćeno[80] čak 12 546 đaka i 500 studenata, ili svega 13 046. Najviše ih je bilo u osnovnim školama obuhvaćenim I školskim nadzorništvom – 5137, i II školskim nadzorništvom – 4 450, a zatim u Državnoj realnoj Muškoj gimnaziji – 1008, Muškoj građanskoj školi – 673, itd.[81] Nacionalni i konfesionalni sastav školske populacije u celini, približno je odslikavao i subotički prosek.[82] Tako je od svih ukupno obuhvaćenih školovanjem, bilo 57,74% Jugoslovena, a uz druge Slovene, Čehe i Ruse, taj procenat se penjao na 61,80%, dok je Mađara bilo 34,15 a Jevreja 4,05%.  Po veroispovesti ih je bilo katolika 79,70 %, pravoslavaca 14,71%, mojsijevaca 4,17% i ostalih 1,42%.[83] Jedino su takvi podaci bitno odstupali u slučaju Pravnog fakulteta, gde su pravoslavci bili u dominantnoj većini. To je ponajbolje potvrđivalo da su namere i ciljevi osnivača Pravnog fakulteta bile na dobrom putu da se ostvare.

 

 

Skraćenice:      HSS – Hrvatska seljačka stranka

SLS – Slovensks ljudska stranka

Kraljevina SHS – Kraljevina Srba, Hrvata i Slovenaca

 

 

 

Összefoglaló

Dr. Mijo Mirković, Szabadka város és a Jogi Kar tevékenysége érkezése kezdetén

Mijo Mirković professzor, Jugoszlávia egyik  legjelentősebb közgazdász-történésze, kissé feledésbe borult különösen a szabadkai, helyi keretekben. Gazdag életpályája 1928. és 1941. év közötti periódusát Szabadkán töltötte a Jogi Kar professzoraként. Itt írja meg legjelentősebb tanulmányait is. E munka témája Mirković személyisége, professzionális érdemei, a Jogi Kar mint intézmény valamint az ott uralkodó társadalmi viszonyok. Professzor Mirković közgazdasági-történelmi kutatásai a két világháború közötti Jugoszláviáról kiegészítik és gazdagítják a történelem teljes felismerését. A tranzícióban levő országok perspektívájából ezek interpretációja csak megerősítést nyernek.

Summary

Dr Mijo Mirković, Subotica and The Faculty of Law at the time of his arrival

Professor Mijo Mirković, one of the most important historians of economics of Yugoslavia, has been some what forgotten in wider but also local circle of interest. This was the place where he spent one part of his fulfilled life, from 1928 to 1941, as a professor at The Faculty of Law in Subotica. Time he spent teaching students in Subotica, has produces his most significant work. The subject of this paper is his work and actions in that time period, as well as his contributions to the profession, The Faculty of Law as an institution and social framework in which he created. It will be difficult to overcome the results of Mirkovic’s research of economics and history of Yugoslavia between two wars, which complete and enrich history in general. The interpretation of his research results from today’s position of a country in transition, only confirm his findings.

 

 

 

 

[1] Tačan broj doseljenika teško je utvrditi, ali u lokalnoj štampi (Zloupotreba gostoprimstva u: Subotički glasnik, br. 8, 16.8.1925, str. 1) se pominje da se u Subotici nalazi oko 10 000 tzv. kuferaša, kako su nazivali državne činovnike i druga lica, koja su dolazila iz drugih krajeva zemlje. Po drugim podacima: „Agrarnom reformom su nastala nova naselja Ličana, Crnogoraca i Bosanaca. Ukupno je kolonizirano 420 familia sa 200 duša.” Inž. Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928, str. XIX.

[2] Istorijski arhiv Subotica (dalje IASu), F. 47. Gr. 234/1925.

[3] Milan Ćupurdija  je ostao zabeležen i po progonu i maltretiranju drugih redara. Zabeleženo je da je tako jednoj grupi domaćih gradskih redara psovao katoličkog Boga, Uskrs, itd. IASu, F. 47. Gr. 62/1925.

[4] http://www.ksi.hr/index.php?step=page&id=69 , preuzeto jula 2013.

[5] Vikipedija na hrvatskom, http://hr.wikipedia.org/wiki/Mate_Balota , preuzeto jula 2013.

[6] I autor se već bavio prof. Mirkovićem: Mijo Mirković (1898–1963) profesor subotičkog Pravnog fakulteta kao ekonomski istoričar, u: Rukovet, 4-5-6, 1996, str. 21-23.

[7] To je ocena prof. Smiljane  Đurović, naučnog savetnika Instituta za savremenu istoriju iz Beograda, koja se i sama  koncentrisala na proučavanje ekonomske istorije Jugoslavije u studiji: O  uzrocima  zaostajanja  Jugoslavije  u  ekonomskom razvoju početkom 20. veka, u: Istorija 20. veka, Beograd 1991, str. 170-179. Ona obrazlaže upravo važnost istraživanja Mije Mirkovića za istoriografsku sintezu.

[8] Dr Mijo Mirković, Industrijska politika, Beograd 1936, str. 305. U delu istog autora, Ekonomska  historija  Jugoslavije, Zagreb 1958, str. 370-373, navodi se da je strani  kapital imao većinu  čitavog deoničkog kapitala u zemlji. Niz  industrijskih grana, proizvodnja šećera, drveta,  konoplje, prerada  metala, hemijska  industrija, većina privatnih banaka, bile su pod njegovom dominacijom. Osim rudnika uglja i gvozdene rude, koji su bili u državnim  rukama, svo ostalo rudarstvo je bilo u funkciji stranog kapitala. Po zemljama porekla, 1939. godine, većinu je imao francuski kapital sa 1419 miliona dinara, engleski sa 1366, i čehoslovački sa 982 miliona dinara.

[9] Dr Mijo Mirković, Ekonomska historija Jugoslavije, Zagreb 1958, str. 376.

[10] IASu, F. 228, 77.1119/1927. U  predlogu redovnog profesora dr Mirka Kosića i vanrednog profesora dr Fedora Nikića Fakultetskom Savetu za izbor dr Mije Mirkovića u zvanje docenta, pomenute su osnovne teze iz disertacije dr Mirkovića, koje će se razrađivati i u drugim delima.

[11] Isto.

[12] U službeničkom kartonu stoji: Ovaj doktorat priznat kao završni diplomski fakultetski ispit rešenjem Prosvetnog Saveta br. 15.975 od 8.10.1925. Mirković je morao da nostrifikuje doktorsku diplomu, što mu je uspelo tek 1931. godine. IASu, F. 228, 85.1178/1931.

[13] IASu, F. 228, 89.1594. U Bakru je bio suplent od 28.9.1925. do 30.9.1926. kada mu je uvažena ostavka na državnu službu.

[14] IASu, F. 228, 83.955.

[15] Fakultet se obratio Ministarstvu 3.marta 1928. ističući da je letnji semestar već otpočeo a fakultet još nije dobio izveštaj o postavljenju g. dr. Mirkovića…

[16] Vidi: Vlade Srbije /1805-2005/, Beograd 2005, str. 314-317.

[17] Isto.

[18] Ta dva politička faktora formirala su Seljačko demokratsku koaliciju.

[19] IASu, F. 228, 79.1092.

[20] IASu, F. 228, 463/1929.

[21] Za utrošenu struju Mirković plaća 40 dinara.

[22] IASu, F. 228, 81.888/1930.

[23] IASu, F. 47, IV 6616/1932. Kćerka radnika na železnici, sekcije za održavanje pruga, Marka Ivića sa stanom Paje Kujnudžića 97, stara 16 godina radi u fabrici Fako za mesečnu platu od 300 dinara.

[24] Po podacima iz njegovog službeničkog kartona stoji da je jugoslovenske narodnosti. IASu, F. 228. 109.

[25] Ivan Mužić, Masonstvo u Hrvata, http://holywar.org/txt/LibriInCroato/_Ivan-Muzic-Masonstvo-u-Hrvata.pdf , preuzeto juna 2013.

[26] IASu, F. 228, 80.493.

[27] IASu, F. 228, 82.875/1930.

[28] IASu, F. 228, 81.889/1929. Na to dekan odgovara: „…da nije vlastan davati dozvole za putovanja u inostranstvo ali se ista prima utoliko da se zna mesto gde će se molilac nalaziti u naznačenom vremenu.”

[29] Nije poznato da li je uspeo da poseti zavičaj, ali u narednom periodu želeći da mu bude što bliže, letnje mesece, od 1934. provodi na Krku.

[30] IASu, F. 228, 88.692/1931.

[31] IASu, F. 228, 88.289/1932.

[32] Inž. Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928. Gradska biblioteka Subotica postavila je to izdanje na svoj sajt: http://www.subiblioteka.rs/digitalna-biblioteka/monografske-publikacije/Subotica%20i%20kupaliste%20Palic.pdf .

[33] Isto, str. XVI.

[34] Lazar Čurčić, Subotica posle oslobođenja, u: Književni Sever, novembar 1933, str. 314.

[35] Dr Vladan Jojkić, Nacionalizacija Bačke i Banata, Etno-politička studija, Novi Sad 1931.

[36] Međutim, Bačka i Banat su od svih naših krajeva najmanje nacionalne, – manje od Južne Srbije, jer ova ima samo dve, a one skoro tri petine neslovenskog življa. Stoga je njihova etnička nacionalizacija jedan od vrlo važnih problema naše državne politike. Jojkić, nav. delo, str. 5

[37] Popisi stanovništva iz tih perioda po pravilu više govore o karakteru i namerama tela koji ih sprovode nego što su pouzdani u preciznom identifikovanju etničkog i nacionalnog sastava popisanih. U mađarskom državnom popisu 1910. koristilo se pitanje o jeziku koji je obično u upotrebi te se na osnovu toga može izvoditi zaključak o narodnosti. Slično je rađeno i u lokalnom popisu 1919. i državnom 1921. i 1931, gde je postojala rubrika o maternjem jeziku.

[38] U 1857. godini Budimpešta ima 270 685, Segedin 71 022 a Subotica 56 323 stanovnika. To treće mesto Subotica zadržava do kraja Monarhije, pa u 1880. broji 61 367, 1890. – 73 526, 1900. – 82 122 a 1910. – 92 232 stanovnika.

[39] Na tim izborima 1927. godine, od 32 911 upisanih birača u Subotici, na 45 glasačkih mesta, glasovalo je 16 808, a od toga je HSS osvojila 3 265, a pobijedila je koalicija Radikalne i Mađarske stranke sa 5 158 glasova.

[40] Bunjevačke novine, br. 10, 4. mart 1927, str. 1.

[41] Ponekada je od imenovanja do preuzimanja dužnosti proteklo određeno vreme. Sve je zavisilo od trenutne političke situacije.

[42] Po jednom vojno obaveštajnom izvoru iz 1934. godine, za njega je naznačeno: Polovinom  tridesetih godina napustio  je  pozicije  dotadašnje  politike  i  priključio  se prohrvatskoj struji. IASu, F. 176, I -9/1939. Prepis sa orginala.

[43] Izbori za 100 članova gradske skupštine – Proširenog Senata održani su 7.11.1927. godine. Pobedila je upravo lista koju je predvodio dr Stipić.

[44] Prvi i jedini lokalni izbori, koji su zahtevani još od početka dvadesetih godina, održani su za vreme njegovog  mandata, 6.11.1927. godine. Biralo se 100 većnika.[44] Najviše glasova, 3 714, što je obezbeđivalo i najviše – 27  mandata, dobili su predstavnici NRS, zatim HSS sa – 16 mandata, Mađarska stranka sa – 14 i DS sa – 13. Tajnim glasanjem izabran je, odnosno potvrđen dr Dragutin Stipić. Glasalo se na predlog Marka Jurića. Za je bilo 52 a protiv 46 odbornika.

[45] Selimir Ostojić (Beograd, 14.07.1875–19.10.1931) Vojnik, brigadni đeneral. Službovao nakon rata od 1921. do 1924.  kao zamenik zapovednika Zetske i Savske divizije. Od 1923. unapređen u čin brigadnog generala, od 1924. do 1927.  zamenik zapovednika  Jadranske divizije. Kao penzioner, postavljen na mesto prvog čoveka grada Subotice, odmah nakon proglašenja šestojanuarske diktature. Preminuo na dužnosti, u Beogradu gdje je i sahranjen. Kum prethodnika dr Dragutina Stipića.

[46] IASu, F. 47, IV 199/1932.

[47] Prof. dr Miodrag Simić, Istorija Subotičkog pravnog fakulteta 1920–1941, Beograd 1999.

[48] Književni sever, god. IX, knj. IX, sv. 11, novembar 1933, str. 340. Dr Stipan Matijević je rođen u Subotici 1872. godine. Po profesiji pravnik, koji je nakon školovanja u Subotici pravne nauke završio u Budimpešti. I pre rata je  bio angažovan u javnom životu. Nakon smenjivanja je radio kao javni beležnik. Napisao je 1928. godine memoarsko delo Događaji koji su se odigrali za vreme mog javnog delovanja. O značaju uloge dr Matijevića, i samog perioda u kome je on gradonačelnik, najbolje svedoče reči zahvale koje njemu lično i saradnicima upućuje Narodna  uprava  za  Vojvodinu, na savesnom i rodoljubivom radu koji su  … omogućili da uspešno obavimo jedan od najvažih poslova  u  istoriji naroda srbskog, posao odkidanja ovih bogatih pokraina Ugarske i pripajanje istih Kraljevstvu Srba, Hrvata i  Slovenaca. IASu, F. 47.1820. Za svoje zasluge, odlikovan je 1925. godine ordenom Svetog Save. Preminuo je 1939. godine. Na funkciji gradonačelnika: 20.11.1918–03.05.1920. Obavljao je i funkciju Velikog župana 20.11.1918–3.05.1920.

[49] Dr Vranje Sudarević (Subotica, 19.9.1868–Subotica 14.05.1924). Na funkciji gradonačelnika 04.05.1920–08.11.1920. (Veliki župan 4.05.1920–8.11.1920). Potiče iz bogate zemljoposedničke bunjevačke porodice. Tako je i sam bio virilista (na osnovu visine poreza) u mađarsko vreme a time i postavljen u gradsku skupštinu. Studirao je medicinu u Budimpešti. Zbog očeve smrti prekinuo je studije ali ipak 1899. postaje lekar. Društveno aktivan  za  vreme školovanja, tako je bio poverenik Matice Hrvatske za Suboticu,  saradnik u Kolu mladeži, među osnivačima je Zemljodilske Štedionice (1904), i Bunjevačke stranke (1906), urednik Nevena od 1903. do 1910. Bio je narodni  zastupnik u Konsituanti (1920), i Narodnoj skupštini (1923). Na funkciju gradonačelnika postavljen je kao član Bunjevačko–Šokačke stranke.

[50] IASu, F. 228, 90.201/1933.

[51] IASu, F. 228, 86.659/1931.

[52] Simić, nav. delo, str. 73-74.

[53] IASu, F. 228, 86.186/1932.

[54] IASu, F. 228, 82.46/1930.

[55] IASu, F. 228, 89.1027/1932.

[56] IASu, F. 228, 56/1925.

[57] IASu, F. 47, XIX 11071925 G.P. 18.2.1925.

[58] IASu, F. 47, Gr. 1908/925. Dokument je datiran 14. XII 1925.

[59] IASu, F. 228, 82.858/1930.

[60]IASu, F. 228, 78.360/1927.

[61] IASu, F. 228, 78.535.

[62] Ankica Vasić,  Bibliografija radova dr Alekse Ivića, u: Istraživanja 10, 1983, str. 275-313. U izuzetno  bogatoj produkciji od 648  bibliografskih jedinica, ističu se: Istorija Srba  u Ugarskoj, 1914,  Istorija  Srba  u  Vojvodini, 1929, Spisi bečkih arhiva o prvom srpskom ustanku.

[63] Aktivno je bio uključen na parlamentarnim izborima 1927. godine, kao nosilac liste – zemljoradnika u subotičkom okrugu, od ukupno 40 840 glasova dobio je samo 284.

[64] Dr Dušan Popov, Srpska  štampa  u Vojvodini 1918–1941,  Novi Sad 1983, str. 283-298.

[65] Dr Ivo Milić (Kastva/Brač 28.6.1881–) Sin Andro rođen 1909. učenik subotičke Gimnazije preminuo mu je 1922. godine. IASu, F. 19, 093. Glavna knjiga učenika 1922/23. Pre dolaska na fakultet bio je načelnik Okružnog suda u Subotici. Politički angažovan u Demokratskoj stranci, izabran za narodnog poslanika 1927, bio je i predsednik Prosvetnog i potpornog društva Istra–Trst–Gorica. Ratne godine provodi u Zagrebu. I on je delovao kao mason.

[66] IASu, F. 228, 78.251.

[67] IASu, F. 228, 80.372.

[68] O njemu je ostalo nekoliko znakovitih primedbi savremenika. Boža Maksimović, nipošto bogat kao ni žena mu, postaje poslanik i ministar. Odjednom postaje bogataš, a njegova žena sada isključivo u Parizu kupuje haljine, nameštaj i skupe sitnice za stan. Politički testament Rodolfa Arčibalda Rajsa: „Čujte Srbi!“, http://www.srpsko-nasledje.rs/sr-l/1998/04/article-03.html, preuzeto jula 2012.

[69] IASu, F. 228, 80.562.

[70] IASu, F. 228, 80.374/1929.

[71] IASu, F. 228, 80.608.

[72] IASu, F. 228, 83.1602/1930.

[73] IASu, F. 228, 84.234/1931.

[74] IASu, F. 228, 84.378.

[75] Grigorij Demčenko je primljen u državljanstvo i položio zakletvu 13.3.1925. godine. IASu, F. 47, 1206.

[76] IASu, F. 228, 82.650/1930.

[77] IASu, F. 228, 82.690/1930.

[78] IASu, F. 228, 86.161/1932.

[79] IASu, F. 228, 23.1932.

[80] Pored onih obuhvaćenim školovanjem bio je veliki procenat djece, posebno sa periferije i salaša, koja nisu pohađala škole. Tako je 1923. bilo preko 2000 djece koja nisu išla u škole. IASu, F. 47, I 1/1923.

[81] IASu, F. 47, IV 257/1934.

[82] Opština Subotica 1983/84. imala je 20 173 učenika osnovnih i srednjih škola, 2 947 Srba, 4 895 Hrvata, 9 224 Mađara i 2 397 Jugoslovena. IASu, F. 326, 05/8 /1983/4.

[83] Kod dece u I školskom nadzorništvu pravoslavaca je bilo 674 a katolika 4213, u II školskom nadzorništvu pak 288 spram 4122, u Državnoj muškoj gimnaziji je taj odnos bio 277 spram 577, u Ženskoj gimnaziji 149 prema 155. IASu, F. 47, IV 257/1934.

Prva građanska Bolnica u Subotici – povodom 165 godišnjice osnivanja (1841-2006)

Dr Emil Libman:

Prva građanska Bolnica u Subotici – povodom 165 godišnjice osnivanja (1841-2006)

(objavljeno kao članak autora dr Emil Libman: Otvaranje prve građanske bolnice u Subotici 1841. godine (68-73);  u časopisu Istorijskog arhiva Subotica, EX PANNONIA  broj 11/2007.

Posle povlačenja Turaka krajem XVII veka (1683-1699) zdravstvenu službu na teritoriji Bačke u prvoj polovini XVIII veka obavljali su, uglavnom, vojni lekari i hirurzi kao jedino zdravstveno obrazovano osoblje[1].

Civilno zdravstvo bilo je pod nadzorom Kraljevsko-mađarskog Namesničkog veća (Consilium Regium Locumtenentiale Hungaricum) koje je car Karlo VI  (1685-1740) za vreme svoje vladavine (1711-1740) ustanovio 1723. godine i na taj način obavezao Magistrate gradova da vode računa o siromašnim starim i bolesnim[2]. Imućni bolesnici lečili su se kod svojih kuća. Naredbom iz 1752. godine svaki županijski i slobodni kraljevski grad morali su imati civilno diplomirano zdravstveno osoblje – glavnog lekara (županijski odnosno gradski fizikus) koji će besplatno lečiti siromahe i podnositi izveštaje o zdravstvenoj situaciji u županiji odnosno gradu[3]. Ovom Naredbom upozoreni su Magistrati 1754. godine „(…) da ukoliko na teritorijama ima onih bez diploma, da ih pošalju odmah na polaganje ispita (…)”[4].

U Subotici tokom prve polovine XVIII veka nema ni gradskog fizikusa, ni hirurga niti ustanove u kojoj bi se mogla pružiti zaštita odnosno utočište ili zdravstvena pomoć starim i obolelim siromašnim građanima iako je prema popisu stanovništva iz 1720. godine bilo u subotičkom šancu (Status Militaris in Fossato Szabadtka) među 2200 duša i nekoliko bolesnih, ranjenih i nesposobnih za rad[5]. Sredinom XVIII veka (1743) Subotica je postala Privilegovana  kraljevska komorska varoš po imenom Sent Marija (Privilegiatum Oppidum Regio Cameralis Szent Maria)[6]. Zdravstvenu pomoć pružali su 1746. godine ranari-berberi koji su se vodili kao „hirurzi”[7], 1752. godine i zaklete babice (Obsteterices Adjurata)[8], a 1766. godine i neškolovane babice – časne sestre (Honestae Matronae)[9].

Lokacija građanske Bolnice 1838/39 po identifikaciji arhiteke mr. sc.Viktorije Aladžić i arhitekte mr. sc. Gordane Prćić Vujnović

Izdavanjem Opšteg normativa o organizaciji zdravstva (Normativum Generale in re Sanitatis) 1770. godine koji je predstavljano prvi pokušaj zakonskog regulisanja zdravstvene službe[10] sastavljenog od tada poznatog lekara, organizatora javnog zdravstva i osnivača „Bečke medicinske škole” Gerharda van Svitena (Swieten Gerhard van, 1700-1772), lekara na dvoru carice Marije Terezije (Mária Terezia, 1717-1780), Magistrati gradova u Habzburškoj monarhiji bili su obavezni da imaju i službu koja će se baviti zdravstvenim pitanjima i zadacima u skladu sa Normativom[11]. Isto tako Magistrati su bili u obavezi, da prema Uredbi iz 1778. godine osnivaju domove za zbrinjavanje nemoćnih i starih siromaha kao i bolnice za obolele siromašne građane[12].

Dokumenta tog vremena govore da se prvi diplomirani hirurg Johan Sibenburger (Siebenburger Johanneus) zaposlio u Subotici 1771. godine[13] a prvi diplomirani lekar Emerik Gogolak (Gogolak Franciscus Emericus) dolazi u Suboticu 1780. godine ali tek avgusta 1781. godine podnosi molbu da bude postavljen za redovnog gradskog fizikusa naglašavajući u molbi, da je tri godine uspešno obavljao lekarsku praksu u Zagrebu[14]. Ferenc Corda (Czorda Ferenc, 1749-1823) otvorio je 1780. godine prvu apoteku u našem gradu[15] a dve ispitane babice (Examinatis Obstetrices) su 1783. godine radile u Subotici[16].

Što se tiče osnivanja Doma za siromašne i nemoćne kao i osnivanja Bolnice za obolele siromahe znamo, da je jedna kuća dodeljena u tu svrhu u prigradskom naselju Ker (Rokus külváros) bila od nabijanice, premazana mešavinom blata i pleve, pokrivena trskom i nije imala patos u prostorijama niti bunar u dvorištu[17]. Iako ovako primitivno izgrađena, ona je sa svoje tri prostorije služila uglavnom kao Uboški dom u kome su 1774. godine boravila 33 prosjaka[18]. U svom Izveštaju iz 1785. godine o zdravstvenom stanju gradjana i zdravstvenim prilikama u gradu od jula do decembra 1784. godine, gradski fizikus Emerik Gogolak ne spominje, međutim, nikakvu zgradu koja bi mogla da služi kao Uboški dom[19].

Ovaj i ovakav Uboški dom služio je krajem XVIII i početkom XIX veka kao „Bolnica” (Domus Hospitalis) pa tako često nalazima nazive Xenodochium, Nosocomium, Hospitalium, Uboški dom za jednu te istu ustanovu.

Postoji podatak da je u Subotici bila kuća koju su nazivali „Gradska bolnica” i koja je iz nepoznatih razloga nestala u požaru početkom 1770. godine, što upućuje na činjenicu da je pod tim imenom i ranije postojala. Lokaciju ove kuće ne znamo a pretpostaljamo da je imala izgled kao i spomenuti Uboški dom[20].

Izgled prve građanske Bolnice (crtež arhitekte mr. sc. Ante Rudinski)

O bližem značaju naziva „bolnica” toga vremena saznajemo iz dokumenta 1811. godine kad se govorilo „da špitalj nije više čuvalište za napuštene, slabe i nemoćne uboge već zavod za bolesnike u cilju lečenja” odnosno iz dokumenata iz 1815. godine kada je doneta Uredba „da se u komunitativnim bolnicama ne smeju primati nemoćni i neizlečivi bolesnici” i iz 1825. godine „da se ne primaju ni hronično bolujuća lica već samo povremeno bolujuća ćelad”[21].

Dolaskom dr Antona Štrobla (Strobl Antonius, 1765-1830) 1792. godine u Suboticu koji je odmah postavljen za drugog glavnog lekara grada (Physicus Civitatis secundarius)[22] a 1798. godine imenovan za prvog glavnog lekara (Physicus Civitatis primarius)[23], grad je dobio stalnog i veoma agilnog lekara. On je sve dok je bio na tom položaju (do 1828.) pokušavao da poboljša zdravsto u našem gradu. Naglašavao je, da Uboški dom iako se naziva „bolnica” ne odgovara zdravstvenoj ustanovi: nema odgovarajući smeštaj za obolele, nema potreban materijal za lečenje (in Nosocomium nullus exstat qui exinde summe esset necessarius qui omnis aegri vel ulceribus aut vulnerabus effecti sunt), nema bolničara koji bi pružao negu i dr.[24].

U želji da se zgrada bolnice podigne, dr Štrobl je bio pokrenuo inicijativu da se novac za gradnju sakuplja dobrovoljnim prilozima i dobrovoljnim priredbama. Tako je mladi crkveni horovođa Đerđ Arnold (Arnold György, 1781-1848) održao koncert[25] a prilog za izgradnju bolnice uputio je, između ostalih, i Matija Vojnić, jedan od članova imućne porodice Vojnić iz Bajše[26].

Određena je i lokacija za izgradnju bolničke zgrade 1817. godine – današnji prostor Željezničkog parka i zgrade štamparije „Panonije”[27], ali do realizacije zamisli nije došlo.

Osnova prve građanske Bolnice (sastavio arhitekta mr. sc. Ante Rudinski), 1 hodnik sa polukružnim otvorima, 2 soba negovateljice, 3 prva bolesnička soba, 4 kuhinja, 5 komora, 6 druga bolesnička soba, 7 pretsoblje, 8 letnja soba, 9 soba za oporavak, 10 ulaz u podrum.

Kolera koja je 1831. godine epidemijski zahvatila ove krajeve Bačke i mnogim stanovnicima odnela život, navela je članove Magistrata da se više pozabave rešavanjem pitanja bolnice[28].

Inventar Bolnice iz 1841. godine

Kako materijalna sredstva nisu mogla nikako da se sakupe za izgradnju bolničke zgrade, doneta je odluka da se otkupi kuća naslednika Antala Trančika (Trántsik Antonius) – danas Dom vatrogasaca, jer je prema proceni jedne komisije odgovarala za zdravstvenu ustanovu[29]. Zgrada ima dugački ulični deo, prostor oko kuće je veliko i prostrano. Zemljište ima oko 1314 hvati što se retko može naći u samom gradu. Postoji prema ulici ograda od cigalja, kuća je odvojena od okolnih objekata zidom od naboja. U dvorištu je od cigalja izgrađen bunar (đeram) od bagremovog drveta. Sama zgrada ima više prostorija, veliki podrum i tavan, i zahteva izvesne popravke[30]. Prva građanska Bolnica na teritoriji Subotice, pored vojnih bolnica koje se spominju u više arhivskih izvora (npr. 1768, 1834, 1843[31]) počela je sa radom i prijemom bolesnika 1. oktobra 1841. godine.

Njen detaljan opis sadržan je u dokumentu koji nosi naslov „Inventar zgrade namenjene za gradsku bolnicu slobodnog kraljevskog grada Subotice otkupljene od naslednika Trančik Antala”. Opis zgrade, buduće građanske Bolnice, prema „Inventaru”:

• na istočnoj strani zgrade nalaze se ulazna vrata kroz koja se uz šest stepenica ulazi u dugački hodnik popločan ciglom, sa polukružnim otvorima prema dvorištu,
• sa desne strane je soba negovateljice, pod je od dasaka i ima peć, a četvorokrilni prozor sa špaletnama nalazi se prema istoku,
• iz ove sobe ulazi se u prvu veliku bolničku sobu u kojoj su prema severu četiri četvorokrilna prozora sa špaletnama (soba ima peć, a pod je od dasaka),
• iz ove sobe ulazi se u kuhinju, gde je četvorokrilni prozor sa rešetkama okrenut hodniku, pod i ognjište (pećnica) su od cigalja,
• iz kuhinje se može izaći u hodnik a kroz druga vrata ući u
• komoru u kojoj je dvokrilni prozor sa rešetkama okrenut hodniku, ima pod od cigalja i stepenište za tavan,
• iz prve velike bolesničke sobe ulazi se u drugu veliku bolesničku sobu koja ima prema severu četiri četvorokrilna prozora sa špaletnama, pod je od dasaka i ima peć,
• vrata iz ove sobe vode u pretsoblje gde je pod od cigalja i mesto za loženje (ložioni otvor) za peći koje su u bolesničkim sobama,
• u pretsoblju su vrata koja vode u hodnik i vrata koja vode u letnju sobu u kojoj je pod od cigalja, nema peći a četvorokrilni prozor gleda prema hodniku,
• iz druge bolesničke sobe se ulazi u sobu za oporavak (soba za rekovalescente) gde je prema zapadu četvorokrilni prozor sa špaletnama, pod je od dasaka i ima peć,
• iz sobe za oporavak izlazi se u hodnik a iz hodnika prema zapadu niz šest stepenica od tvrdog drveta u dvorište,
• pored ovih stepeništa nalaze se dvokrilna vrata koja vode u podrum u kojem je pod od cigalja a prostire se pod celom kućom u uzdužnoj polovini,
• na zidu ulične ograde sa zapadne strane otvaraju se prema ulici mala vrata i velika drvena kapija.
• Krovna konstrukcija cele zgrade je dobra, severna strana krova je od šindre, lima ili tvrdog drveta, tavanski prostor je pokriven mešanim blatom.
• Od nameštaja u sobama se nalaze: 20 krevetnih okvira od dasaka mekog drveta, 20 stolica sa naslonom od tvrdog drveta, 10 dvostrukih stolova sa fijokama, 2 stolice za vršenje nužde (sobni WC) i 20 slamarica.[32]

Deo zgrade građanske Bolnice danas (Dom vatrogasaca) snimio: Hézső Zsolt.

Zahvala.

Pri obradi ovoga rada veliku pomoć pružili su mi Mr sc Ante Rudinski arhitekta, i zaposleni Istorijskog arhiva Subotica Rudolf Gerhardt i Hézső Zsolt, na čemu im se srdačno zahvaljujem.

Kratak sadržaj

Autor je dao kratak pregled zdravstvene službe u Bačkoj posle povlačenja Turaka i posebno stanje zdravstvene službe u Subotici tokom XVIII veka. U skladu sa Normativom o zdravstvenoj organizaciji, izdatog 1770. godine u Beču, u Subotici se krajem XVIII i početkom XIX veka čine pokušaji da se organizuje i bolnička služba. Ona je, međutim, tek kupovinom i adaptacijom kuće Antuna Trančika (današnji Vatrogasni dom) osnovana i počela sa radom prijemom bolesnika 1. oktobra 1841. godine.

[1] Balla Ferenc, Hegedűs Antal: Az egészség szolgálatában – A Bácska és Bánát egészségügye 900-1918. Újvidék, 1990. (Újvidék: Fórum) str. 81-97.

[2] Videti fusnotu br. 1

[3] Videti fusnotu br. 1

[4] Popov K. Higijenske prilike i zdravstveno zakonodavstvo XVIII veka u Bačkoj i Bodroškoj županiji. Zbornik radova XIX naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije, Novi Sad, 1968, str.: 33-40.

[5] Mađar L. Popis domaćinstava subotičkog šanca 1720. godine. Koreni I – Svedočenje vekova. Subotica: Istorijski arhiv Subotica, 1991. (Novi Sad: Dobra vest). Str. 137-148.

[6] Doboš J. Diplomatičko-kodikološki prikaz privilegije komorske varoši Sent Marija iz 1743. godine. Koreni I – Svedočenje vekova. Subotica, Istorijski arhiv Subotica, 1991. (Novi Sad: Dobra vest). Str. 53-58.

[7] Videti fusnotu br. 5, O popisu posednika I njihove imovine za razrezivanje poreza po portama 1748. godine, str. 149-189.

[8] Prva matična knjiga rođenih, vinčanih i krizmanih. Subotica 1686-1755. Knjiga u Župnom uredu crkve Sv. Terezije u Subotici.

[9] Istorijski arhiv Subotica (u daljem tekstu IASu) F:261. Magistrat povlašćene kraljevsko-komorske varoši Sent Marija 1743-1779 (u daljem tekstu F:261) predmet broj 86/1766.

[10] Videti fusnotu br. 1 i 4; IASu, F:261, predmet broj 23/1771.

[11] Videti fusnotu br. 1

[12] Savić Lj. Stvaranje socijalnih i zdravstvenih ustanova u Vojvodini. Zbornik radova I naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije – Sekcije SAP Vojvodine, Subotica, 1969. str. 182-187.

[13] IASu, F:261, predmet broj 4/1771.

[14] IASu, F:272. Magistrat slobodnog kraljevskog grada Subotice 1779-1849 (u daljem tekstu: F:272), predmet broj 11-B-87/pol.1781.

[15] IASu, F:272, predmet broj 15-A-26/pol-1783.

[16] IASu, F:272. predmet broj 7-B-53/pol.1792.

[17] Iványi I. Szabadka szabad királyi város története, II rész. Szabadka, 1892. Szabadka: Bittermann József (u daljem tekstu: Iványi I). str. 564-566.; IASu, F:272, predmet broj 11-A-37/pol.1815.

[18] Iványi I. str. 564-566.

[19] IASu, F:272, predmet broj 18-A-11/pol.1785.

[20] Videti fusnotu br. 17

[21] Videti fusnotu br. 12

[22] IASu, F:272, predmet broj 11-A-3/pol.1797.

[23] IASu, F:272, predmet broj 11-B-60/pol.1798.

[24] IASu, F:272, predmet broj 12-A-11/pol.1813.

[25] Vojnić Hajduk B. Moj grad u davnini – Subotica (1391-1941). Subotica, 1971. (Subotica: Panonija). Str. 59-60.

[26] Ulmer G. Posed Bajša, spahije i kmetovi (1751-1849). Filozofski fakultet u Novom Sadu – Institut za istoriju. Monografija, knj. 30. Novi Sad, 1986. (Bečej: Proleter). Str. 104-105.

[27] IASu, F:272, predmet broj 13-A-11/aec.1840.

[28] Pančić I. Kolera u Subotici 1873. godine. Subotica: Medicinski centar i DO „Monografija” Subotica, 1991. (Subotica: Minerva). Str. 95.

[29] IASu, F:272, predmet broj 13-A-11/aec.1840. i predmet broj 14-A-12-/aec.1840.

[30] IASu, F:272, predmet broj 13-A-11/aec.1840.

[31] IASu, F:261, predmet broj 78/1768; Nemzeti Újság, 1834. XI. 15.; Társalkodó No 33, Pest 1843. IV. 27.

[32] IASu, F:272, predmet broj 16-A-5/aec.1841.

Oluja u Subotici 1925. godine (podaci)

Po podacima iz građe. velika oluja zahvatila je Suboticu i okolinu u leto 1925. godine. Oštećeno je niz objekata, šteta je bila velika. O tome svedoči mnoštvo dopisa sačuvanih u fondu Senata:

Karta Subotice, 1928.

F: 047. XV 121/1925

Na molbu bajmočkog paroha Leonarda Hegeduša Senat je poslove popravke na crkvi i parohiji u Bajmoku poverio Jovanu Bazleru.

F: 047. XV 129/1925

Senat odobrava molbu župnika Petra Evetovića da se popravi krov na crkvi u Žedniku. Po predračunu koji je sačinio Inžinjerski ured radovi bi koštali 7000 dinara. Kako Subotice radovi ispali skuplji a za to nije bilo pokrića, poslovi Senat otkazuju.

F: 047. XV 146/1925

Na molbu župnika Blaška Rajića Senat odlučuje da se izvrše popravke na parohiji sv. Roke.                               list: 3, srp.

Dopis Blaška Rajića

F: 047. XV 149/1925

Senat usvaja predlog ing. Štrasburgera iz Inžinjerski ureda da se nakon štete koju je nanelo nevreme popravi krov Gradske kuće.                          list: 2, srp.

F: 047. XV 160/1925

Na molbu župnika Benjamina Hegediša Senat odobrava popravku prozora na crkvi sv. Đurđa.                              list: 2, srp.

F: 047. XV 298/1925

Dopisi tavankutskog župnika Antuna Bergera i žedničkog župnika Petra Evetovića o šteti koju je na crkvama u Žedniku i Tavankutu izazvalo veliko nevreme 25. 8. 1925. god. u popodnevnim satima. Mole za pomoć u popravci koja je nužna.   list: 2, srp.

F: 047. XVI 81/1925

Od 21-31. 8. 1925. god. kada se održavala subotička izložba i vašar Inžinjerski ured je predložio

F: 047. XV 300/1925

Dopis župnika Blaška Rajića upućen Senatu povodom oluje i štete koja je nanela crkvi Sv. Roka. Oni moli bar popravak krova što hitnije                      list: 2, srp.

F: 047. XV 307/1925

Komandir Žandarmerijske stanice Žednik podnosi Senatu podroban izveštaj o šteti na objektima izazvanim velikom olujom 25. 8. 1925. god.                                                                            list: 2, srp.

F: 047. XV 313/1925-1929

Oluja u avgustu 1925. god. izazvala je u Subotici i okoline mnogo štete. Senatu prijavljuju štetu: Gospodarsko odeljenje, Žandarmerijska stanica Tavankut i Ludoš, Odeljak finansijske kontrole u Tavankutu, Subotička žandarmerijska četa, Inžinjerski ured podrobno izveštava koje zgrade su pretrpele štetu i kolika je ta šteta. Od Gradske štedionice grad podiže zajam od 550.000 dinara za sanaciju nastale štete. Raspisuje se licitacija za popravku raznih objekata.                list: 235, srp.

XV 313/1925. Crep Zsolany

F: 047. XV 319/1925

Po naređenju Gradskog senata popravak Gradske klaonice poverava se firmama: Bek i drug, Mihajlo Abrašić i drug, Matije Majlata.                                   list: 12, srp.

F: 047. XV 335/1925

Izveštaj Hajdukovačke žandarmerijske stanice o oluji koja je zadesila grad i okolinu 25. 8. 1925. godine.                  list: 1, srp.

F: 047. XV 336/1925

Izveštaj Žandarmerijske stanice Subotica o velikom nevremenu u Subotici 25. 8. 1925. god. i o njegovim posledicama.    list: 1, srp.

F: 047. XV 340/1925

153. Upravni odbor grada Subotice donosi odluku na temelju izveštaja Šumske uprave da se olujom porušena stabla iskoriste za potrebe grada. Zabranjuju napasanje stoke u Hajdukovačkoj i Radanovačkoj šumi („srezu“).              list: 1, srp.

F: 047. XV 353/1925

Senat naređuje Inžinjerskom uredu popravku Gradske kuće, žandarmerijske kasarne i finansijske kasarne u Tavankutu. Firma Mihajla Abrašića radi limarske poslove na Gradskoj kući, firma Puhalak i Senti dostavlja crepove, a Paja Vukmanov radi krovopokrivačke poslove               list: 14, srp

F: 047. XV 359/1925

Dom za trahomatičnu decu Državne zaštite dece i mladeži prijavljuje Senatu štetu nastalu olujom. Senat im besplatno dodeljuje 35 kom. stubova za popravak ograde oko doma.                                                     list: 3, srp.

F: 047. XV 224/1926-1927

Povodom velike oluje 14. 6. 1926. god. o šteti Senat obaveštavaju župnik Blaško Rajić, ekonomski senator Koloman Hofman i Gradska plinara. Senat određuje komisiju za procenu štete. Crep na krovomima manja Paja Vukmanov. Popravlja se i grobarova kuća na groblju sv. Roka.                                   list: 13, srp.

HEMIJSKO – KOZMETIČKA INDUSTRIJA (1918 – 1941)

PDF:HEMIJSKA

HEMIJSKO – KOZMETIČKA INDUSTRIJA

Ova grana industrije razvijala se u Subotici u nekoliko oblika:

– teška hemijska industrija

– tvornice štirke i špiritusa

– proizvodnja fermaceutskih i sličnih proizvoda

– fabrike sapuna i sveća

– tvornice boja i lakova

Za  prvu grupu u okviru ove industrije,  tešku  hemijsku,  kao  i farmaceutiku,  karakteristično je da iziskivaju složen tehnološki proces, pa u skladu sa tim i stručno tehničko vođstvo kao i stručno radništvo – u kojima je postojala oskudica u čitavoj zemlji. Tako se uz još jedan negativni faktor – slabu  sirovinsku osnovu,  njen razvoj u Subotici može pripisati  samo  potrebama, konjukturi tržišta, uslovima koji su vladali kada je zaživeo hemijski gigant „Klotild“, koji je ostao dominantan u ovoj grani i  nakon  rata,  isto kao i za posleratni nastanak zavoda „Patria“.

Uslovi za rad i razvoj ostalih grana iz ove  grupe, kao kod proizvodnje štirke i špiritusa i delom kod proizvodnje sveća i sapuna leže u dobroj ponudi  poljoprivrednih  sirovina,  žitarica, kropmira ili životinjskih nasti.

„ZORKA A.D.“

Jedina fabrike u Vojvodini iz kategorije teške hemijske industrije je bila „Zorka a.d.“. Osnovana je 1904.godine od strane „Klotild, Elsö magyar vegygyár részvlnytársaság r.t“ (Klotild, prvo mađarsko društvo za hemijsku industriju a.d.) iz  Budimpešte, i radila je kao filijala matične firme. Započela je sa proizvodnjom u 1906. godini.

Uprava „Klotilda“, pisala je u molbi  za dodelu zemljišta  radi izgradnje fabrike, da su u toj opciji još 2 grada, Sombor i Baja. Ipak je izabrana Subotica. Gradske vlasti su izašle u susret toj molbi,i donele odluku br. 151/1904 da besplatno ustupaju 17 jutara zaparloženog gradskog zemljišta, pored halaškog puta, a izmeću pruga za Baju i Sombor, a Uprava „Klotilda“ se obavezala da će investirati najmanje 600 000 kruna u izgradnju  pogona te da će zaposliti između 150 i 200 subotičkih  radnika. Kako se to ispostavilo,  taj iznos će biti višestruko  premašen, a i  „subotička sirotinja“ našla je sebi posla i zarade u tom preduzeću.[1]

            Pogoni su podignuti u Zapadnim  vinogradima, u delu koji nije potpadao pod užu  gradsku teritoriju. U 1906. godini započela je sa radom u pogonu za proizvodnju sumporne kiseline. To je bio prvi proizvodni pogon ove vrste u čitavoj jugoistočnoj Evropi. “Klotild” je imao pržionicu pirita, koja se sastojala od osam peći tipa “Herrschof” sa po pet etaža. Ona je omogućavala godišnju proizvodnju od 30 000 t. slabe sumporne kiseline. Koncentrisanje ove kiseline vršilo se po sistemu “Pauling”, a ona se upotrebljavala za proizvodnju superfosata. Rekonstrukcijom 1912. godine, uvođenjem diskontinualnog, mehanizovanog procesa, po komornom sistemu “Anglocontinental”, koji je u to vreme predstavljao najmodernije tehničko rešenje, dolazi do ubrzanog razvoja fabrike.[2] Fabrika je do početka rata, proizvodeći od sirovina koje je mahom dostavljala matična firma, stekla reputaciju  kao veliki i uspešni proizvođač veštačkog đubriva, sumporne kiseline i drugih hemijskih produkata.

O nastanku „Zorke“ u publikaciji „Industrija Vojvodine“  (iz 1924.) kaže se: „Preduzeće je nastalo nacionalizacijom poznate mađarske „Klotilde“, koja se raspadom monarhije razdijelila u tri poduzeća: U Sedmogradskoj  ležeće tvornice tutkala i sumporne kiseline prešele su u rumunjske  ruke  („Maravesti d.d.“), matica poduzeća u tvornicama u Vel.  Bocsko-u  (Nagy  Bocskón)  ostala je u mađarskim rukama – dok je subotičko poduzeće pretvoreno u „Zorku“.

Zbog učešća stranog  kapitala u toj firmi, 7.9.1919. godine, dospeće pod sekvestar. Državni komesar Sava Janković preuzeo je upravu nad  „Clotildom“.

Sekvestar  nad  „Clotoildom“ je  dignut  na osnovu Rešenja Ministra  industrije  br.  4036 od  15.4.1921. godine. Direktorsku funkciju u čitavom tom periodu obavljao je dr Sigmund Litman.[3] 

Iz pravila novoosnovane i u Zagrebu 30.9.1920. registrovane firme  „Zorka, prvo jugoslavensko društvo za kemičnu industriju na dionice u Zagrebu“, donetih u Zagrebu 20.8.1920. godine saznajemo da su: „Poslovi društva:

1. Preuzeće kemičke tvornice „Clotild“ u Subotici sa svim pokretninama i nekretninama

2. Tvornička produkcija, te kupnja i  prodaja  kemičkih  produkata  i iskorištavanje nuzprodukata istih…“

Te, 1920. godine izvršena je i fuzija sa „Tvornicom i rafinerijom žeste u Osijeku“.

Firma je bila registrovana sa sedištem u Zagrebu, a pogon u Subotici se vodio kao filijala. U knjigu – registar  firmi, Ct IX 130, koju vodi subotički Okružni sud, upisana je tek 1925. godine. Promena sedišta „glavne radnje“  je izvršena u 1936. godini. Od tada je upisano da se ono nalazi u Beogradu.

Osnovana je se glavnicom od 23 000 000 k. u 57 500 deonica. Kasnije je zadržan broj deonica, ali im je vrednost podignuta na 100 dinara. Time je glavnica iznosila 5 750 000 dinara.[4] U  1921. i 1922. godini  deonica  je donosila dividendu od 5%. Od 1923. do 1933. godine nije bilo divedendi.

Kao akcionari se 1920. godine javljaju  istaknute ličnosti iz sfere privrede i finansija, domaći ali i strani državljani: Vladimir Arko, velindustrijalac iz Zagreba, Ignac Fišl, bankar iz Beča, Josip Herc (Herz),  generalni direktor „Clotilda“ iz Budimpešte, Viktor barun Lipe (Lippe) iz  Beča, Stanislav grof Lubinski, generalni direktor Narodne banke iz  Zagreba, Milan Ivanić iz Zagreba, dr Franjo Poljak, ministar izgradnje,  Kosta Dragutin Riznić, predsednik Trgovačke Komore iz Beograda, dr Ivan Tavčar, gradonačelnik Ljubljane.

U tom periodu započinje se sa proizvodnjom i novih artikala, sone kiseline ( 500 t. godišnje), željeznog sulfata i gorke soli, a od 1924. godine i plavog kamena, koji postaje nosilac ekonomske snage “Zorke”. Plavi kamen je služio za proizvodnju širokog asortimana sredstava za zađtitu bilja, ortosana, bakarnog kreča, bakarnog oksil-hlorida, sulikola. Arsokola i sfinksa.[5]

Već 1924. godine „Zorka“ ulazi u češki koncern – Društvo za hemijsku i metalurušku proizvodnju u Ausigu (Verein für chemische und metalurgische Produstin – Aussig (Aussig, Usli na Labi), koji  je pruzeo u  svoje ruke kontrolni paket akcija, a time i upravu nad „Zorkom“. Dominacija ovog koncerna u evropskoj hemijskoj industriji zasnivala se na čehoslovačkom kapitalu i vezama čehoslovačke sa francusko-belgijskom hemijskom industrijom. Time razvoj ove industrije biva zasnovan na finansiranju od strane stranog kapitala.

Upravni odbor 1933. godine čine: dr Sigmund Litman, Eduard Pauler inženjer  iz Ausiga, koji vrši i funkciju direktora, Ivan Burghardt i Adam Kedl.

Subotička fabrika je proizvodila superfosfat, sumpornu kiselinu, plavi kamen, glauberovu so i gorku so. Sumporna kiselina  je bila važna za izradu eksploziva, i zato  je  fabrici davana posebna važnost  za  narodnu odbranu. Isto tako imala je veliki značaj za razvoj poljoprivrede, budući da je samo upotreba veštačkih đubriva, koje je proizvodila „Zorka“ (ili iz uvoza ), obezbeđivala bolje prinose. Stručnjaci su smatrali da upotreba veštačkih đubriva može da podigne prinose za 50%. Ali njihova potrošnja u zemlji je bila mninimalna. Po hektaru se u 1922. godini trošio samo 1 kg veštačkih đubriva, a u 1928. – 6 kg. Neposredno pred rat u zemlji se trošilo 154 puta manje fosfornih đubriva nego u Švajcarskoj a preko dve hiljade puta manje amonijačkih đubriva nego u Engleskoj.[6]

Iz reklamnog teksta, objavljenog u subotičkom “Zemljodilskom kalendaru” za 1926. godinu, saznajemo kako se predstavljala ova fabrika, ali i koji su joj problemi iskrsavali u radu. ”Proizvodi „Zorke“ nisu jedino u Jugoslaviji poznati, nego i u svim susednim državama: Austriji, Madarskoj, Rumuniji i Bugarskoj. Na prvom mestu je i susretljivost fabrike, po kojoj je poznata iz prvih dana svog opstanka. Ova osobina je posle rata usled teških saobraćajnih i finsisjskih prilika mnogo puta veoma veliku zadaću joj dala. Oskudicu u vagonima ni jedna industrija nije tako osetila kao ova, jer umetno djubre se kupuje isključivo samo u vreme sejanja, jer najveći deo gazda još uvek je za to, da se djubre nosi ravno na zemlju iz vagona. Usled toga je u to vreme preopterećena fabrika liferacijama, koje mora rešit najtačnije, ali sa mnogo zapreka i poteškoća. ”

Do 1925. godine uvoz sirovina, sirovog  bakra, pirita, fosfata, amonijak sode, kalijeve soli, amonijak sulfata, čileanske šalitre,  je bio slobodan, a od tada je uvedena uvozna carina. Gotovi proizvodi, plavi kamen, sumporna kiselina i  suprfosfat su se i izvozili.[7] Pored toga uvozila je i gasni  ugalj  (1500 t.)  i koks (1000 t.) iz Češke, Poljske, Nemačke.

Ukupna proizvodnja je iznosila:

1921. godine – 2 370 vagona
1922.                – 2 900

1923                – 3 000

1924.                – 3 040
1925.                – 3 020
1926.                – 2 870
1927.                – 2 510    [8]

O planovima i količinama gotovih proizvoda, govori i to što je za 1928. godinu, rezervisala od železnice  3 000 vagona.[9]

Raspolagala je parnim pogonom jačine 450 KS, da bi  se  od  1925. godine  sve  više  koristila i električna  energija. Tada uvozi 20 elektromotora i 1 dinamo, sa rezervnim  delovima,  od  centrale  iz Ausiga. „Zorka“ je  bila  prinuđena da zbog  nesrazmerno  visokih  cena struje, koje je određivala subotička  električna  centrala, 1928. godine instalira sopstvenu centralu za proizvodnju struje. Ona je bila u pogonu do 1932. godine. Potrošnja struje, koju je je isporučila  subotička električna centrala, iznosila je 1934. godine 174 890 kwh.

U 1927. godini vrednost fabrike je procenjena  na  30-40  miliona dinara.[10]

U  1924. godini  su bili zaposleni i sledeći   stranci, Čehoslovački državljani: dr Oto Fesler ( „Zorka“ je bila i kažnjena od strane Inspekcije rada zbog  nepropisnog  primanja  dr Feslera, koji je zaposlen bez odobrenja Ministarstva. Ono je naknadno ipak dobijeno.[11]) – hemičar,  mašinski inženjer – Josif  Rus ( Russ)[12], Marija Paraček [13] – korespodent,  Vince  Kubek- remenar,  Edmund Laslof – laborant.[14] Još jedan stručnjak,  stranac, mašinski inženjer Stefan Peler  (Peller), čehoslovački  državljanin radiće od 1926. godine.[15]

Tokom 1925. godine zaposlili su i dva radnika, stranca,  „spajača olova“

(„bleilöter „). Oni su bili potrebni, pošto se tada radilo na proširenju pogona proizvodnje plavog kamena. Reč je bila o dva čehoslovačka državljanina. Mašine potrebne za pogonsku instalaciju nabavljene  su  također  u inostranstvu.[16]

O poslovnim vezama  sa inostranstvom svedoči i službeno putovanje zamenika direktora, Franje Lošica (Loschitz), 1924. godine,  koji je posetio Nemačku, Austriju, Mađarsku, Rumuniju i Bugarsku.[17]

U 1926. godini „Zorka“ je imala 140  zaposlenih radnika. Te godine funkciju direktora obavljao stranac,  austrijski državljanin Ivan Kiler ( Killer ).[18]

Maksimalni kapacitet u 1936. godini je bio: 6 500 v. raznih proizvoda, 1 500 v. plave galice, 2 000 v. sumporne kiseline, 2 000 v. superfosfata, 300 v. glauberove soli. „Preduzeće je najmodernije uređeno i svojim kapacitetom može ono da potouno pokrije sve potrebe naše  države.“ pisalo je  Udruženje industrijalaca u Novom Sadu,ocenjujući rad ove hemijske fabrike.[19]

Preduzeće je imalo vlastitu železničku stanicu, kao i svoj put do Halaške ceste.

„Zorka“ je 1930. godine  sklopila ugovor sa Vladom o isporuci bakarne galice. Zbog  toga  je izvršena i dogradnja pogona za tu vrstu proizvodnje. Predviđena je bila isporuka bakarne galice čistoće 99%, i ona se redovno podvrgavala analizi. Analizu  je obavljala Poljoprivredna i ogledna  stanica u Zagrebu. Rezultati  su bili zadovoljavući, pa je tako  1930. godine, zabeležen podatak o  – 99,1 % bakar sulfata.[20]

Fabrika je imala i 15  stambenih  zgrada, na adresi Zapadni  vinogradi 302-311, u  kojima  su stanovali službenici, 14 kancelarijskih prostorija, 6 radionica, 6  magacina, 11 prostorija za preradu sirovina, 3 magacina za  sirovine. Pored  toga je na Paliću imala stambenu zgradu ( u „Urbanovoj aleji“ ) sa 5 soba.

Matija Bruk ( Brück), hemičar po struci, koji je ddoktorirao sa temom o zaštiti bilja, [21] za „Zorku“ je patentirao  jedan svoj pronalazak  – „Kosan“, namenjen zaštiti vinove loze.

Na redovnoj skupštini društva 28. 11.1936. godine odlučeno  je  o prenošenju sedišta firme iz Zagreba u Beograd.

Ukidanjem carina za uvoz plavog kamena, ta proizvodnja u subotičkoj fabrici postaje nerentabilna.

Pogon za  proizvodnju  plavog kamena je tokom 1938. prebačen u Šabac, gde je novembra  te  godine i započeo sa radom, kao filjala  subotičke  centrale.[22] Tada opet dolazi do uvođenja carina koje omogućavaju rad filijale.

O smanjenju proizvodnje u tom periodu govore podaci da firma u periodu 1.9. – 31.11.1938. godine beleži promet od 18 300 000 dinara, a od 1.9. do 31.11.1939. godine, – 13 700 00 dinara.

Preostali pogoni u Subotici prestaju sa radom tokom 1940. godine.

Pogon za veštačka đubriva nije mogao da radi od maja 1940, zbog nedostatka  uvozne sirovine – fosfata, koji se uvozio iz prekomorskih zemalja, do polovine tridesetih godina iz afričkih zemalja, a zatim iz SAD, što znatno poskupljuje njegovu cenu, pogon sumporne kiseline je obustavljen u junu iste godine. U fabrici je nakon toga ostalo samo 50-60 radnika (na mesto dotadašnjih 220  ), koji su se bavili samo isporukama zaliha.[23]

Pod mađarskom upravom radila je i tokom rata.

U prvim danima nakon ulaska novih vlasti, 30.10.1944. godine dva nemačka aviona su bombardovala i pogodila „Zorku“.[24]

Dopis sa podacima o preduzeću, iz 1946. godine

Brisana je iz registra društvenih firmi ( Ct IX 130 ) rešenjem Fi 263 iz 1947. godine i preneta u državno vlasništvo.

 POGONI ZA PROIZVODNJU ŠTIRKE

Subotica je bila centar ove proizvodnje. Fabrike  nastaju pre 1918. godine i prilagođene su velikom tržištu. Bogata sirovinska osnova, (kukuruz, pšenica) obezbeđivala je  njihovu  rentabilnost. Nove carinske  barijere i smanjeno tržište, dovešće do pada nivoa proizvodnje i profita.

Iz jednog dopisa koji su zajednički pisale 3 subotičke štirkare, „Rekord“, „Štirak, Marcel Kopp d.d.“ i  „Fabrika Štirke Šlezinger“, Kraljevskoj Banskoj  upravi, 1937. godine.  saznajemo o stanju i problemima  te industrijske grane.[25]  „U državi postoji 7 velikih fabrika naše struke, a proizvodi se  krompirov, kukuruzni, pšenični i škrob iz pirindža, ćiriz  za  obućare i svemogući derivati ovih proizvoda. Celokupna potreba naše Države za škrob i njegove derivate iznaša od 330 do najviše 340 vagona godišnje.“ Tridesetih godina nastaje hiperprodukcija.  „Proizvodnja artikala štirka  i Štirkavih derivata u našoj Državi je toliko  velika, da  preostaju  za izvoz velike količine. Kapaciteti domaćih proizvođača ovih  artikala iznose 1165 do 1180 vagona.“

Postojeće fabrike su tih godina radile  sa smanjenim kapacitetima. Konkurenciju  su im   činile i znatlije „koji radeći sa sitnom režijom kvare cene proizvodima“. [26]

     „TVORNICA ŠTIRKA S. KOP I SINOVI D.D.“

Fabriku je osnovala porodica Kop ( Kopp ). Samuel Kop[27] je već početkom veka imao u Slavonskom Brodu  svoju fabriku alkohola i za konzerviranje voća. [28] To znači da je već imao  iskustvo, sredstva i tehnologiju u hemijsko prerđivačkoj  industriji.

Po dolasku u Suboticu, vadi obrtnicu  (E-3/1919) i započinje 1919. godine sa izgradnjom pogona namenjenog za proizvodnjom štirka, u Majšanskim vinogradima. Adresa je glasila: Majšanski vinogradi 9 (32). Objekti su se nalazili preko puta „Feruma“  a i ova firma je koristila sopstveni industrijski kolosek, izgrađen 1921.godine.  Od 1927.godine to je i adresa starijeg osnivačevog sina Marsela Kopa, koji je do tada stanovao  u Antunovićevoj ulici.[29]

Time će u Subotici, pored već postojeće tri fabrike iste struke izrasti još jedna, koja  će  biti najmodernije opremljena, imati najveći kapacitet i time pruzeti primat u ovoj grupi.

Policijsko kapetansko zvanje grada Subotice, kao prvostepena obrtna vlast,  izdala  je  dozvole  za početak  rada i proizvodnje. Gradske vlasti su prethodno dodelile zemljište u  Majšanskim vinogradima, na kojem še se za kratko vreme osposobiti fabrika. Montaža postrojenja tekla je u 1919. godini  a proizvodnja je započela januara 1920. godine.[30]

Aprila 1919. godine otkupili  su od  grada „gomilu  rebrastih ljevanih cijevi“ (radijatora, prim.aut.), oko 80 metara dužine, iz Gradskog pozorišta. U molbi za kupovinu navode:“Mi sada usred najtežih prilika ovdje u Subotici montiramo fabriku štirka velikog

zamašaja, a  ne molimo varoš za subvenciju ili na ime potpore, nego u ovom slučaju da joj se prodade uz prekonormalnu cijenu te cijevi…“[31]

Pošto su i 1921. godine tretirani kao strani državljani plaćali su i „porez  na strance“ u iznosu od 5 000 dinara. U vezi toga pišu  žalbu: „Tvornica koja je osnovana 1919 bori se sa poteškoćama početnog  rada, te sa uvađanjem svojih proizvoda. Tvornica kao  takova  mora  na  sebe primiti plaćanje oporezovanja svojih činovnika, te joj nije moguće platiti poreze i za utemeljitelje tvornice, koja je uređena na  stepen najmodernije veleindustrije u toj struci, a  pri  današnjim  prilikama nemože si pribaviti one potrebne kapitale, koji bi odgovarali povećanom pogonu. Ovi članovi stranci ne mogu se smatrati kao stranci. Ne samo, što su došli iz Broda na Savi u  Suboticu,  oni  stalno  dižu industrije kako su to prije rata činili u Brodu,  tako  sada  u Subotici.“ Kao godišnji prihod u 1921. godini se navodi suma od 48 000 kruna.[32]

memorandum firme, 1922.

O tom preduzeću se u publikaciji „Industrija  Vojvodine“ piše sledeće: „Fabrika štirke  i konservi S. Kopp i sinovi  d.d., starije je, familijarno poduzeće, koje je tek od novijeg vremena ( god. 1919 ) pretvoreno u dioničarsko poduzeće sa din. 405 000 temeljne dioničke glavnice.“[33] Bilo je izdato 270 deonica nominalne vrednosti 1 500 dinara.

Datum ubeležavanja u sudski registar Ct VII 472/1 je  19.10.1919. godine. Kao osnivači su  bili upisani: Samuel Kop  sa sinom Sigmundom[34] i Marselom ( Marcel)[35], koji su u svojim rukama imali  100 od 160 deonica, nominalne vrednosti 1000 k., advokati dr Elemer Vinkler, dr Đorđe Bekefi (Bekefy Guörgy)[36], dr Samuel Bošan (Boschan)[37], dr Dionizije Strelicki (Strelitzky) te  Ladislav Levi (Löwy) i drugi sitniji ulagači. U 1920. godini se kao deoničari javljaju i dr Joca Milekić, Ilija Lepedat, Dušan Stojković, Nikola Mandić, Dušan Manojlović[38], Antun  Bešlić.[39]

U Subotici su od pre rata postojale tri fabrike štirke,  Makse Sabadoša (Schlesinger) – „Rekord“ (postoji od 1901. godine na  adresi Daničićev put 58), Josipa Šlezingera – „Viktorija“  (Skotus  Viatora 59) ( Nakon Josipove smrti 1929. godine nasledili su ga sinovi Mirko i Aleksandar  koji  su vodili očevu fabriku štirke  sve do 1942, kada  su mobilisani i nestali  na  frontu.)[40] i Ferenca Levija ( Löwy) – „Löwy i drug“.

Da bi izbegli nelojalnu konkurenciju grupa Kop je sa grupom Levi, 1919. godine, dogovorila fuzioniranje, koje će potrajati samo do 1921. godine, od kad dve firme nastupaju kao konkurenti.

„Rđavo stanje skrobne industrije, prisililo nas je na to, da stvorimo intersnu zajednicu sa ovdašnjom tvornicom S.Kopp i sinovi d.d., koje je sve do sad služilo na prednost oba preduzeća“, rečeno je  1.9.1920. godine na skupštini akcionara deoničkog društva „Löwy i drug“.[41]

Fabrike Kop je nalazila tržište i u inostranstvu, izvozila  je već  tokom 1920. godine, i to  u  Mađarsku i Čehoslovačku, uprkos carinskim opterećenjima i problemima sa nabavkom valuta. „Proizvodnja je dobro uspjela i dobili smo priznanje inostranstva, koje je sa škrobom naše tvornice zadovoljeno bilo.“ stoji u izveštaju Uprave za poslovnu 1920. godinu. Pored proizvodnje štirke, od 1923. godine, kada i kupuju jednu fabriku marmelade u Sl.Brodu, zbog mašina i opreme, počinju sa proizvodnjom glukoze i skrobnog šećera. Bili su jedini u Evropi, koji su  imali  mogućnosti, korištenjem američkog  sistema, da dobijaju glukozu iz kukuruza.[42]

Firma je uz primenu dobre tehnologije u proizvodnji, polagala mnogo na kvalitet svojih proizvoda. „Naša klientela je prvorazredna, a ona priznaje, da su naši fabrikati kvalitativno prvorazredni. Ovo je naša jakost i princip rada.“[43]

Objekat  fabrike  je izgoreo u požaru  1924.  godine,  ali je šteta nadoknađena od osiguranja i fabrika je uspešno obnovljena. Požar je izbio 6.6.1924. godine i uništio sva

postrojenja sem strojarnice. Šteta  je procenjena na 3 miliona dinara.

Od odeljenja postojala su sledeća: za štirku, čiriz, dekstrin, glikozu, puder,  mlinsko  odeljenje  i za izradu bačvi. Pogon instaliranih mašina obezbeđivala je parna mašina od  75  KS,   i elektromotor od 30 KS. Otpadne vode, koje je fabrika  ispuštala sopstvenim kanalom u kanal koji je koristila železnica, ispod majšanskog mosta, stvarale  su smrad, koji je smetao okolnim stanovnicima.[44]

O uzimanju bankarskih kredita govori i podatak da su „nekretnine (firme. prim.aut.) opterećene sa 1 500 000 din.u korist „Jugoslovenske banke d.d. Subotica“.[45] Firma  je  bila  zainteresovana  i za dalje kreditne aranžmane. „Udruženje trgovaca i industrijalaca“, obavilo  je  u tom cilju anketu, krajem 1927. godine. „Kopp“  je naveo da ima potrebu dobijanja amortizacionog zajma od 3  miliona dinara. Navodi da ima velike zalihe  gotove  i polugotove  robe na  skladištu  i velika potraživanja, ali oskudicu u obrtnom kapitalu. Kao vrednost preduzeća, nekretnina i mašina, data je cifra od 7 miliona dinara.  Za mesečni promet navedeno je da dostiže 700 000 dinara.[46]

Ime „Štirak, Marcel Kopp d.d.“ dobija 1930. godine.  To označava da je Marsel, praktično preuzeo od oca upravljanje firmom. Te godine na  ime državnog poreza, prireza i taksi firma je platila 100 000 dinara. „Udruženju industrijalaca u Novom Sadu“ pišu 1936. godine: „Svetska kriza  nije loše uticala na poslovanje naših proizvoda, sem  platežnog kapaciteta naših mušterija, koji su opće osiromašili.“ [47]

„Kopp“ je bio najveći proizvođač  te  vrste  robe u Subotici  i okolini. Fabrika je proizvodila pšenični i kukuruzni skrob, prerađivala je i krompir, pravila glikozu, desetak vrsta lepila. Lepila  je prodavala i na, za nju, nedozvoljen način, putem trgovačkih putnika, što je smetalo  kožarskim trgovcima.[48] U proizvodnoj paleti su  bila i sredstva za impregnaciju koža, o kojima firma iznosi: „…da  sada proizvodimo  u našoj  tvornici škrobovog šećera jedan svjetski artikl za impregnaciju koža, koji ćemo cca 4 vagona mjesečno izvoziti.“[49]

Godišnji kapacitet je iznosio 150 vagona robe. Prerađivala je domaće  sirovine, a uvozila samo neophodne hemikalije koje se nisu proizvodile u zemlji. Zapošljava do 50 radnika. Pored nestručnih radnika, polovinom tridesetih godina zaposlen je bio i školovani hemičar, Frenkel ( Fränkel) Aleksandar.[50] U 1926. godini je zapošljavala ukupno 40 radnika, od toga 1 stranca, Fišer Vilhajma (Fischer Vilheim) mašinistu  iz Nemačke.[51] Izvozila je u Italiju, Švajcarsku i Španiju.

Nakon smrti osnivača Kop Samuela  1937.  godine,  njegove  akcije preći će u ruke sina Marsela.

U 1939. godini je imala potrošnju od 73 vagona  uglja, 58  v.drva, 59 v. brašna, 27 v., kropmpira i 61 v. kukuruza. Tada je zapošljavala 46 radnika i prizvela: štirke od kukuruza 962 q, štirke od žita 1231 q, štirke od krompira 506 q, čiriza 316 q, dekstrina 1113 q, tutkala 1112 q.

Početkom 1941. godine, kada se već uveliko osećala ratna atmosfera i kod nas, izuzetno je teško bilo doći do poljoprivrednih proizvoda, hrane, pa tako i sirovina za proizvodnju u fabrici Kop. O količinama potrebnih  sirovina saznajemo iz rezultata jednu ankete u kojoj ova firma navodi da za rad sa osmočasovnim rednim vremenom, na godišnjem vivou, ima potrebe: 30 000  kg  brašna, kukuruza 50 000 kg i 140 000 kg  krompira. Do tada, u prethodnoj godini, brašno je nabavljala  iz čantavirskog paromlina, kukuruz na ovdašnjoj pijaci a krompir pretežno iz Slavonije.

U 1941. godini akcionari su bili: Marsel Kop sa  85 deonica,  Borislav Stanković sa 20, dr Jovan Milekić  sa 10,  dr Andrija Tisa sa 10, dr Miloš Pavlović sa  8, Dušan Stojković sa 25  i  Milan  Draganov sa 35 akcija, što je činilo svega 193 položene akcije.

U  ratnom  periodu, decembara 1941. godine,  je  prinudno  izdata pod  zakup mađarskom državljanjinu inž. Andriji Đalokai (Gyalokay) iz Kečkemeta.  Tada je kao poslovni upravnik firme svoj potpis na ugovor stavio dr Miloš Pavlović[52], pošto je porodica Kop već bila odsutna (u zarobljeništvu).[53]  Radila je do kraja 1943. godine. Nakon toga, deo mašina  je  demontiran i odnet u Kečkemet a deo rasprodat. U zgradama se  nakon  toga uselila mađarska vojska, a od kraja 1944. godine ih je zaposela ruska vojska, koja je preostali deo instalacija odnela.[54]

Za vreme jednog od svezničkih bombardovanja Subotice u krug preduzeća pala je bomba od koje su stradale i zgrade.

Konfiskovana  je ( v.p. 2001/1946), a zatim i nacionalizovana, 1946.  godine. Tada  je konstatovano i sledeće: „Fabriku je osnovala porodica Koppa Marcela 1919. godine. Akcije su bile u rukama  te porodice,  a  na pojedinim  skupštinama preduzeća učestvovali su sem Koppove porodice, njegovi prijatelji,  na čija imena je porodica Kopp položila akcije.“[55]  Na  salušanju 28.2.1946. godine je i dr  Miloš Pavlović potvrdio da je akcionarsko društvo bilo fiktivno. Radilo  se o  tome da je cilj partizanskih vlasti bio da se firma što pre prenese u državno vlasništvo, da se ne postupa sa njom kao  sa imovinom lica koja se nisu vratila iz zarobljeništva.[56]

Sa prelaskom u državnu svojinu i pripajanjem bivše fabrike „Rekord“ Mikše Sabadoša, štirkare  Dezidera  Forgača  iz Bačke Topole, i uz obnovu pogona, radiće  pod imenom „Skrob“.

          „LÖWY I DRUG“

Firma je osnovana 1898. godine.[57] Nalazila se u Čantavirskoj ulici br. 13 – 15 – 17. Preimenovana je 1914.  godine  u  „Hungaria, Löwy  Ferencz és társa, keményitogyár“ (Ct VII 75 ). Sa ulaskom u jugoslovensku državu, izvršena je fuzija grupe  Löwy i grupe Kop,  dva proizvođača  u istoj struci, koja će potrajati samo do januara 1921. godidne. Tako će  krajem 1919. godine nastati deoničko društvo  „Löwy i drug fabrika Štirka“. Fabrika Levi je nastavila da radi i dalje,  ali sa  slabijim uspehom.

Deoničari 1925. godine  su  bili: Aleksandar Levi (sin Ferenca Levija ?), koji je  bio direktor fabrike, dr Đorđe Bekefi  (Bekeffy) advokat, dr Jako Fišer advokat, dr Deneš Sterlicki (Strelitzky DÅnes ) advokat[58], Lajčo Kraus, Aleksandar Špitzer, Koloman Vaš i drugi. Poslovne godine 1924, 1925. i  1926.  beležilo je društvo gubitke,  da bi 1927. godine i prestalo sa radom. Opterećenost porezima  je  bila velika. U 1924. godini državni i gradski porezi su iznosili  125  768 dinara. Na osnovni porez preduzeća od 16 625 din. računata je stopa od 245% za gradski prorez ( 40 733 din.) 145% za drumarinu ( 24 107 din.) 60% za ratni prirez ( 9 975 din.) itd. „Obzirom na  silnu finansijsku krizu  i hiperprodukciju u skrobnoj industriji, koja  se  i na ovu godinu  sa istom strogošću kao i u prijašnjim godinama potegnula, prisiljeni  smo bili u 1926. godini proizvodnju  naših  fabrikata na   minimalno reducirati i pogon naće tvornice tako reći obustaviti.“ iz Izveštaja glavnoj skupštini 31.11.1926. godine.

Dogradnja postojećih zgrada izvršena je 1924. Tada  su  izgrađene „zgrada za kotao“, bravarska radionica  i  pakeraj.[59]

I ova hemijska febrika je ispuštala otpadne vode, koje „izazivaju nesnoni smrad“.[60]

Na  Glavnoj  skupštini  deoničara  26.6.1929.godine  usvojen   je predlog Upravnog  odbora o proglašenju likvidacije.

 „REKORD, fabrika štirke i čiriza“

Ova fabrika postoji od 1901. godine. Osnivač  je bio Mikša Sabadoš (Schlezinger). Kao vlasnici su bili upisani Mikša i supruga Šara.[61]

Radila je na adresi Daničićev put 30 (58) (Palićki  vinogradi 130).[62] „Rekord“ je proizvodio štirku, čiriz od pšenice, kukuruza i pirinča, dekstrin i druge vrste lepila. „Tvornica ima  12 sušionica  i ostali uređaj za proizvodnju štirka, čiriza i lepila. Tvornica  nabavlja  sve sirovine od domaćih preduzeća. Broj radnika u ovom  preduzeću  iznosi 30 prosečno.“[63]

U  1927. godini radi sa 30% kapaciteta. Jedan od proizvoda, „goldkleber“ lepak, fabrika je pokušala da zaštiti  patentom, ali je dobila odgovor da može zaštiti samo znak firme ili proizvoda.[64]

Imala  je nekoliko objekata u kojima su radila posebna odeljenja: za  izradu pšenične štirke ( zgrada je građena 1911. a 1924. godine dograđen je sprat ), za izradu štirke od  kukuruza,  za izradu dekstrina i sušaru, skladište za gotovu  robu  i sirovine, rezervni materijal, zatim kotlovnicu, laboratorijsku zgradu, stambenu zgradu za kancelarije. Ukupna površina objekata je iznosila 1 170 m2. Pogon  su davale parne mašine od 16 KS i 10 KS (stari parni kotao je zamenjen novim u 1938. godini), te 5 elektromotora snage od  6 do 18 KS. U spratnoj zgradi instaliran je 1927. godine i teretni lift, nosivosti 2700 kg.

Pitanje carinske zaštite i za ovu firmu je bilo izuzetno važno. Vlasnik Mikša Sabadoš (Szabados Miksa) se zbog toga, n.pr. 1927. godine obraćao nadležnim telima, sve do Ministarstava, ali od njih čak dve godine nije dobio ni odgovor. Tražio je da se povisi uvozna carina na lepak (čiriz), koja je bila ista kao i za štirak. Time je strana, u prvom redu,  Mađarska industrija robe ove vrste, koja je bila carinski bolje zaštičena (na  čiriz je kod  nas uvozna carina iznosila 3,30 dinara po kg, a u Mađarskoj 11,60.) predstavljala realnu  konkurenciju domaćim proizvođačima.[65]

I u godinama ekonomske krize  (1929-1934) presduzeće je odolevalo  problemima. „Jedino neumornom i požrtvovanom radu g. Sabadoša može  se pripisati što ovo preduzeće danas ne samo još postoji, već da  je  pri sadašnjim teškim  privrednim  prilikama  i jedno  od  naših  najvećih industrijskih preduzeća.“ pisalo je „Udruženje  trgovaca  i industrijalaca, Subotica“  Komori u Novom Sadu.[66]

Radila je i za izvoz. Firme iz Italije, do uvođenja snakcija 1937. godine, bile su redovani  kupci Rekordovog  čiriza.[67] Za proizvodnju  1 vagona  čiriza  bilo  je potrebno 18 vagona žitarica. U 1938.  godini proizvodeno  je 3360 mtc štirke i 1142 mtc lepila i čiriza.

Nakon 1932. godine i stupanja novog Zakona o radnjama,  nadležne vlasti su firmu vodile kao zanatsku, na što je reagovao vlasnik, dokazujući da je preduzeće – industrijsko. „Jer iako ne radim  sa 60 radnika i velikim mašinama, ali radim  sa 23 do 25 radenika i sa  mašinerijom sa cca 56 KS, te stoga već po veličini  moga  poduzeća  ne pripadam ovdašnjem zanatskom udruženju.“[68]  I zaista, u narednom periodu, vodiće se kao industrija.  Zapošljava  28  radnika  u  1938. godini.[69]

   „VIKTORIA, PRVA SUBOTIČKA TVORNICA ŠTIRKA I ČIRIZA“

Vlasnik  i osnivač  (1901. godine) ove  firme  je Josip Šlezinger (Schlezinger). Nakon rata ubeležena je u registar  Ce VI 78, 1920. godine. Nalazila se na adresi Skotus Viatora (Prvomajska) 59.[70]

Proizvodila je štirku, puder i dekstrin. Sirovine u proizvodnji su bile žito (do 40 v.) i kukuruz ( do 50 v. ). U 1927. godini radila je sa 40% kapaciteta.

Nakon Josipove smrti 1929. Subotica nasledili su  ga sinovi Mirko (1910-1943)  i Aleksandar (1909 – 1943). Tada je fabrika, sa mašinama je procenjena  na  100 000 din.[71] Oni su  je 1933. godine obnovili i proširili. Vodili su fabriku štirke „Viktorija“, sve do 1942, kada su mobilisani i stradali  na prinudnom radu, Aleksandar u Boru, Mirko u Ukrajini.[72]  Pogoni fabrike su oštećeni  u savezničkom bombardovanju  18.9.1944.  godine.[73]

 „ORIENT, TVORNICA ŠKROBA I NUZPRODUKATA“

Mr. ph. Bela Verteši[74]  i  dr Zoltan Hajzeler (Heiszler Zoltán)[75] dobili su od  nadležne vlasti, Sreskog Načelstva,1936. godine, „ovlašćenje“ ( br.639/1936 ) da pod imenom „Orient“  vode zanatsku radnju za proizvodnju škroba, koji će služiti  kao  sirovina za farmaceutske artikle.  Postupak za izdavanje dozvole za uspostavu radionice u ulici  Save Tekelije 79, ( na tom mestu je do tada radila firma „Hercog i Glas“,  fabrika metalne robe. ) bio je praćen nizom poteškoća. Gradsko  poglavarstvo je imalo zamerke na lokaciju, koja nije predviđena za podizanje ovakvih radionica.[76]

„Radionica  se predviđa  u užem gradskom regionu, gde se projektom novog regulacionog  plana za grad Suboticu ne predviđa podizanje odnosno  uspostava ovakovih radionica.[77]Sama proizvodnja škroba i derivata, nadalje njihovi odpadci i tekućine izložene su rastvaranju i truleži, tako da bi širili  smrad ne samo na mest radionice i okoline, već i u  ulicama  kuda  bi  se tekućina sprovodila.“.[78] U spor su  bile uključene  i  više  instance vlasti, KBU u Novom Sadu, koja je  imala isti stav kao gradske vlasti, i Ministarstvo trgovine i industrije, koje  je  odlučilo  da  se  ipak dozvoli podizanje radionice.

Već postojeće subotičke fabrike  štirka oštro su se protivile početku rada još jednog  pogona za izradu  štirke i navodile da „Orient“ nema dozvolu za fabričku, nego samo za zanatsku proizvodnju. „U stvarnosti radionica radi sa 100%  fabričkim  radom. Razvila je   prodajnu agitaciju sa podržavanjem bezbroj putnika i zastupnika. Proizvodi hemijsko – tehničkim putem, dakle fabrički  iz skroba,  ne pharmaceutske  proizvode, nego vagonske količine dekstrina, koje nemaju nikakovu vezu sa potrebom pharmaceutičke  radionice.“  Konkurenti su znali da  je  „Orient“ isporučio 6,5  vagona dekstrina  za Državne železnice.   „Ovu količinu,  koja je velika  i za najveću domaću  fabriku, isporučila je ova radionica u vrlo kratkom vremenu“. [79]

Po registarskim knjigama imala je kapital od 500 000 dinara. Rad je započela sa 12 radnika i 3 nameštenika i 3 elektromotora, od 2,6 i 8 KS. Kapacitet, za 8 časova rada  je iznosio  800 kg štirke. Ti podaci su bili uzrok novih problema. Trgovinsko industrijska  Komora u Novom Sadu, zahtevala je poništavanje zanatskog ovlaštenja „kako bi se uspostavio ispravni konkurencioni odnos između ovog preduzeća i drugih koja su industrijskog obima.“

Ministarstvo trgovine i industrije izdalo je dozvolu  br. 25969, od 9.7.1937. godine, za preregitrovanje firme  u  industrijski pogon.[80] Tako je firma upisana u registar radnji III 1/1937. Kao poslovođa je bio zaposlen  Dezider Tifenteler, apotekar.[81]

Od  vlasnika  Bele Vertešia i dr Zoltana Hajzlera, lekara, preuzeo  je  1939?  Geza First  (Fürst).[82]  Proizvodila je dekstrin, štirku i  čiriz. Kapacitet je bio 1 200 kg štirke dnevno.[83]  Preduzeće je radilo i 1945. godine.

Dopis firme iz 1928. godine

POGONI ZA PROIZVODNJU SIRĆETA

U Subotici je još 1875. godine postojalo 5  pogona  „fabrika“  za proizvodnju  sirćeta. To je delimično bila i posledica toga što su imale dobru sirovinsku osnovu.

“KEMENJ, TVORNICA KONZERVA I KUHANOG SIRĆETA“

Pogon za proizvodnju sirćeta Davida Kemenja (Kemeny Kraus Dezider)[84] osnovan je 1891. godine. Nakon rata adresa mu je glasila Vojnovićeva  ulica 5. Poizvodio je sirće, do 1500 hl., ali se bavio i konzerviranjem voća i povrća, pasulja, graška, paradajza, paprike, krastavaca.[85] Imao je 29 kaca za vrenje, jedan  kotao od 100 l. sa pritiskom od 3 atmosfere za sterilizacijum i mašine  za zatvaranje flaša i konzervi, koje su pokretala  2 elektromotora  od  po 1 KS.

Bilo je zaposleno  do 10 radnika. Preduzeće je radilo i za stvorište  i imalo je obično  5-6 v. zaliha robe.

Između Sreskog načelstva i Udruženja industrijalaca vođena  je prepiska oko zanatskog ili  industrijskog  karaktera ove firme.  Mada je predlog subotičkog Udruženja 1936. godine bio da se uvrsti među industriju, „pošto radi za stvorište u većem obimu, te obavlja veliki promet“ ipak je odlučeno da ne spada u industriju.[86]

Reklama, 1928.

Reklama u lokalnoj štampi (1928.g.)

Nakon rata, Deziderovom sinu, Juliju Kemenju i njegovoj  supruzi Ireni (r. Šreger (Schreger) nacionalizovana je kuća u Trumbićevoj  2 i oranica na Tompi.[87]

Proizvodnjom špiritusa bavile su se firme:

„BAČKA, FABRIKA ŠPIRITUSA I KVASCA D.D.“

Braća Josip i Aleksandar Lenard, osnovali su firmu pod imenom „Bačka fabrika špiritusa i kvasca u Subotici“ 1919. godine. Nalazila se  na Senćanskom  putu 71,  u blizini Konjičke podoficirske škole.[88] Ubrzo  je došlo do njenog pretvaranja u deoničko  društvo. Na osnivačkom  zboru, koji je  održan 1923. godine, na  osnovu usvojenih pravila tada je osnovano deoničko društvo sa  zadatkom da se bavi „proizvodnjom i prodavanjem špirita i kvasca i njegovih surogata“. Zadržalo je već postojeće ime. Glavnica je iznosila 1 000 000 dinara u 10 000 komada deonica ( Ct IX 36,37). Osnivači  su bili braća Lenard, koji su u društvo uneli  svoju fabriku, advokati dr Elemer Kalmar[89], dr Jako Fišer, dr Tisa Andrija,  zatim kraljevski javni beležnik dr Vladislav Manojlović, dr Marcel Lebl

( Löbl Marcel)[90] i  drugi sitniji  akcionari.

Kapacitet dnevne prerade je bio do 12 q melase  i od  toga  se dobijalo 50% kvasca i 10  %  špiritusa. Melasu  je nabavljala  od šećerana,  a ponajviše od „Bačke fabrike šećera  d.d.“  iz  Novog Vrbasa. Tehničku organizaciju posla obavljao je stručnjak „za fabriciranje kvasca“, hemičar iz Budimpešte, Slavko Mendelson.[91]

Već 1924. godine posluje uz velike teškoće, pa je preduzeće naredne godine i prestalo sa radom, da  bi se spasilo većih gubitaka. Upravni odbor je predložio a skupština akcionara i odobrila, 1929. godine, odluku o likvidaciji, koja  je  okončana 1932. godine.

“FRANK”

Proizvodnjom  kvasca, u zanatskom obimu,  bavio  se  Aleksandar Frank, trgovac. Držao je iznajmljene  prostorije  na  Senćanskom  putu 23, u kojima je prvo proizvodio alkohol  (rakiju)  a  zatim od 1920. godine i kvasac. I njegova „tvornica  kvasca“, koristila je i prerađivala žitarice, a u tom  procesu je pored kvasca dobijala  i alkohol.

Vođen dobrim trgovačkim osećajem,  Aleksandar Frank se obratio Senatu, već januara 1919. godine sa molbom za izdavanje dozvole za podizanje pogona za proizvodnju kvasca. U njoj  ističe da vlada nestašica  tog artikla, i da bi on ulažući pola miliona kruna, osposobio  pogon  za proizvodnju kvasca u roku od 60 dana. Tražio  je i garanciju da se slična proizvodnja ne dozvoli u naredne 3 godine.[92] Mada mu Senat po tom pitanju nije  mogao izaći u susret, on je ipak na osnovu standardne obrtnice započeo  sa proizvodnjom kvasca.

Pošto je nekretnina u kojoj se nalazio pogon  pripadala Kaloru Matkoviću, on 1920. podnosi tužbu na Franka,  zbog toga što je preuređivanjem  iznajmljenih  prostorija,

instaliranjem kazana, vršaće mašine, ukopavanjem velikih kaca, izlivanjem otpadnih tekućina, ugrozio stabilnost čitave zgrade.[93]

U daljem periodu nastaviće samo sa destiliranjem alkohola,  i to na novoj adresi – Put Oslobođenja 34. Godišnji  kapacitet  je  bio do 1 000 hektolitara. U 1927. godini radio je sa 80% kapaciteta.

   PIUKOVIĆ

 Josif Piuković, veleposednik  (pre  1918. godine  imao  je  871  k.j. a  1938. ostalo mu je 564 k.j.), imao  je fabriku špiritusa   i alkohola,( registrovanu  1899. godine)  u  Žedniku.  Proizvodio  je od vlastitih sirovina, šećerne repe,  kukuruza  i  ječma.  Maksimalni kapacitet je iznosio  3 000 hl špiritusa. Zapošljavao je do 15 radnika. Iskorištenost kapaciteta je u 1927. godini iznosila 80%.

Fabrika je bila udaljena 6 km od železničke stanice Žednik[94], ali je imala sopstveni industrijski kolosek  koji  je presecao topolski  put kod  „žedničke naseobine“.[95]

Fabrika je služila kao dopuna uzornom gazdinstvu, površine 442 k.j, koje se nalazilo na Žedniku i vinogradu  od 124 k.j.na Kelebiji.[96] Pored ostalih poljoprivrednih proizvoda, rod pšenice je godišnje iznosio do 400 000 kg. Na imanju u Žedniku  bavio se i stočarstvom, uzgajao je priplodne svinje i  rasnu  stoku.[97] Bio je jedan od  retkih koji je upotrebljavao traktor (marke „Kormik“. Godine 1934. bilo je samo 24 traktora  na teritoriji grada Subotice).Poznat je bio po mlekarstvu.

Reklama

Dobijao je  do 2 000 litara  mleka  na dan. Na Kelebijskom imanju ( Današnji restoran  Majur je bila  centralna zgrada na tom posedu.) nalazio se vinograd, sa kojeg je vino bilo i izvočeno. Tamo su bili moderno uređeni podrumu „od cementiranog stakla, te hidraulične i motorne prese“.[98] U 1928. godini odatle je Piuković izvezao preko 15 000 l.vina u Bratislavu.[99]

U proizvodnji špiritusa koristio je kao sirovine poljoprivredne otpadke, a iskorištavao je i nuzprodukte proizvodnje kao stočnu hranu.

U  1940. godini, dr Aleksandar Magarašević je kupio tu fabriku od naslednika  Josipa Piukovića.[100]

  „PATRIA ZAVOD ZA PROIZVODNJU SERUMA „

Osnivači firme, u obliku javnog  trgovačkog  društva, kupili su 1921. godine zemljište u predgrađu  Aleksandrova, između pruge za Crvenku i Čantavirkog

( Beogradskog ) puta, od zadruge „Bucka“ za 1 550 000 k. te na njemu počinju sa uređivanjem objekata i instaliranjem  potrebne opreme za proizvodnju veterinarskih seruma i vakcina.[101]

Patria na karti grada iz 1928.

Oni su se obratili 14.2.1921.  godine  Ministarstvu poljoprivrede sa molbom za izdavanje dozvole (koncesije) za otvaranje serološkog zavoda, a već 24. istog meseca, to im je  i  odobreno  ( broj odluke Ministarstva 969/1921). Zavod  je  stajao  pod  neposrednim  nadzorom veterinarskog  odeljenja  Ministarstva  poljoprivrede.  Obrtnica „za proizvodnju seruma protiv živinskih bolesti“ im je izdata pod brojem E 160/1921[102] tako da je registracija  firme  „Patria – zavod  za proizvodnju seruma“ izvršena 13.9.1921. godine.[103]

Osnivači su bili „Građanska  banka  d.d“ iz Beograda  (koja  je imala i filijalu u Subotici ), odnosno  njen predsednik dr  Milan Marković iz Beograda, Ivan Grnčarević trgovac  iz  Beograda,  Vasa Rajković trgovac stokom iz  Subotice, te mađarski podanici,dr  Šandor Sigeti (Szigeti Sándor) veterinar – bakteriolog[104]  i dr Deže Erdeš ( Erdös Dezsö ), istog stručnog profila.[105] Oni su utemeljili firmu „Patria zavod  za proizvodnju seruma, Beograd – Subotica“[106]

Prilog o zavodu “Patria” u listu „Privreda“ br. 13-15

Time  će započeti sa proizvodnjom, u tom trenutku, pored novosadskog „Kemendina d.d.“, najvećeg i najmodernije uređenog  zavoda u zemlji, kao drugi u Vojvodini, posebne vrste proizvoda – seruma i vakcina  za  upotrebu u veterini.

U glavnoj zgradi su imali laboratorije, kaveze za eksperimentalne životinje

( zamorce, bele miševe, golubove), hladnjake i prostoriju za sterilizaciju. U posebnim  oborima  držane  su  životinje koje su koristili za dobijanje preparata, a imali su i štalu za konje. U jednoj zgradi je bila ugrađena vaga.

Deo labaratorija, ilustracija u listu Privreda, br.13-15, 1930. godine

U paleti svojih seruma su imali one protiv  bedrenice, vrbanca, svinjske  kuge, kolere   pernate živine, svinjske septikemije, petehijalne groznice, abortusa, ratina i murina.[107]

O  načinu i tehnologiji njihove proizvodnje dat  je ovakav opis u literaturi. „Od jedne litre krviod krmka, dobije se pol litre seruma. Krv se vadi  ili od repa, tako da se svaki puta odreže u veličini od 1 centimetra  ili kada se već nema repa,  krmče se posebno zato konstruisanim  nožem zakolje, a da se kod toga ne izgubi ni kap krvi. Krmče  se  može  kroz dva do tri mjeseca upotrebljavati za  dobivanje krvi, a krv mu  se oduzimlje svakih 10 do 12 dana. Krmci, koji semoraju zaklati, vrlo su ugojeni i teški, te se nalaze zato u posebnim ogradama. Posve naravno, da su svi ovi krmci od kojih se vadi krv prije  imunizirani.“[108] Pored bioloških preparata, razvili su i neke čisto hemijske, kao otrov za pacove „Ratin“ sa kojim su imali dosta uspeha.[109]

            Broj zaposlenih radnika je 1927. godine, kada preduzeće radi samo sa 25% kapaciteta, iznosio 25.

Pored snabdevanja tržišta u zemlji, svoje proizvode izvozili su u Rumuniju,

Čehoslovačku, Švajcarsku i Holandiju. O  potražnji  za tim  artiklima govori podatak da su u 1927.godini ostvarili  promet od 4 miliona dinara.[110]

O kvalitetu njenih proizvoda svedoči i nagrada „Grand prix“ koju je „Patria“  dobila na izložbi u Barseloni, 1929. godine.

Iz firme je 1929. godine  istupila  „Beogradska  banka“ i njen predstavnik Marković a  već pre toga, 1928, i Jovan Grnčarević i Vasa Rajković. Time od  garniture osnivača, čitav teret  vođenja  zavoda pada na dva veterinara,  dr Sigetija i dr Erdeša, koji su bili vrsni stručnjaci  u  užem  stručnom domenu, ali, pokazaće se nedorasli da obezbede opstanak preduzeća. Ipak oni su pokušali da održe poslovne veze sa bivšim suvlasnicima.

Tako  je za finansiranje i trgovačku  eksploataciju  „Patrie“ osnovano 1936.godine i javno trgovačko društvo pod imenom „Propatria“.[111] Njegovi članovi su bili Miodrag  Marković  i Jovan Grnčarević, sa 340 000 dinara uloga i Vasa Rajković, dr Erdeš  i dr Sigeti također sa 340 000 dinara uloga.

Očigledno da su se vlasnici firme „Patria“ u tom periodu  suočavali sa velikim organizaciono  finansijskim  poteškoćama, neizmirenim dugovanjima. Prekid  rada  je prijavljen januara 1937. a obnovljen marta 1938. godine. Zbog takvog stanja, uzrokovanog  slabim   poslovanjem,  zgrade sa  opremom su 1938. godine prodate „Jugoslavenskom serum zavodu, Zagreb“, u kome je većinski kapital imala poznata firma iz Nemačke „Bayer Behring“. Zavod će sa novim vlasnicima i rukovodstvom  nastaviti sa istom delatnošću. Dozvolu za rad na proizvodnji lekova  biološkog porekla za lečenje i zaštitu stoke, dobio je zavod krajem 1938. godine.

U 1938. godini zabeležena je i pojava stočnih zaraza  (bedrenice) kod konja u njihovij štali. Zbog toga su primili 50 kg  „kaporita“  da bi sprečili dalje širenje zaraze, a od Ministarstva poljoprivrede bio je određen i poseban nadzornik stoke smeštene kod njih.

Firma je 1938. godine otvorila i mesarnicu u Pašićevoj ulici  br. 9 ( D. Tucovića), u kojoj su na osnovu naredbe rešenja Ministarstva Poljoprivrede imali pravo da  prodaju  meso  od  „virus  svinja“. [112]

U 1939.  godini izgradili su i  „odvodni  kanal sa cisternom  za čišćenje kanalskih tečnosti“, od svojih prostorija do rita (početka Palićkog jezera). [113]

Dva osnivača, dr Erdeš  i dr Sigeti, bavili su se privatnom veterinarskom praksom, ali su želeli i da izdejstvuju produžetak rada svoje firme, no 1939. godine su odbijeni. Firma „Patria serum zavod“ ipak nije brisana iz registarskih knjiga, nego je tek 1946. godine izvršena njena konfiskacija, odlukom Okružnog narodnog kao trgovačkog suda  br.Fi 127/1946, i kao vlasnik  je upisana FNRJ.

„Jugoslavenski serum zavod d.d. Zagreb“ će tako dobiti svoju filijalu u Subotici.[114] Kao direktori  društva (centrale)  su upisani  M. Mišković  i  D. Hofa. Poslovođa filijale u Subotici je bio veterinar, serolog, Rus – dr Boris Kalikin, a upravnik – direktor dr Foršek, veterinar iz Zagreba.[115]  Direktor 1939. godine je Nemac Valter

( Walter ) Jung.[116]

U 1939. godini, kada je zavod radio sa 65%  kapciteta, bilo je  30 zaposlenih radnika. Instalirani su bili elektromotori, od ukupno 11 KS. Maksimalni kapacitet  je  iznosio  11 000  litara,  a te  godine  je proizvodnja dostigla  4 000 litara seruma, vakcina i drugih preparata. Odeljenja su bila: za svinjsku kugu, konjskih seruma, laboratorija, za preradu mesa, administracija.

Filijala će pod tim imenom raditi do 1941. godine,  kada dolazi pod upravu mađarskih vlasti i nastavlja da radi kao „Behring szérumintézet.“.[117]

Od novembra 1944. godine,  imovina Zavoda prelazi  u vlasništvo „Državnog zavoda  za  proizvodnju veterinarskih  cepiva  i  lekova  u Beogradu“. [118]

POGONI ZA PROIZVODNJU SAPUNA

Pored zanatske i kućne proizvodnje sapuna, postojale su i sledeće firme koje su bavile ovom  proizvodnjom  na  industrijski  način. Treba istaći da je Jugoslavija tridesetih godina bila po upotrebi sapuna na pretposlednjem mestu u Evropi.[119]

  „BEK MANO“

Proizvodnju sapuna, zanatskog karaktera započeo je Bek (Beck) Mano[120]  još 1890.  godine  (obrtnica  A 53/7901/1890). Nakon 1918. godine, radnionica je proizvodila sve vrste toaletnih sapouna, kao i sapun za pranje. „Uređaj se  sastoji od kotlova za kuvanje sapuna koji imaju  mehanički  stroj za mešanje i mašina za izradu t.z. piliranih sapuna.“[121]  Nalazila  se na adresi Prestolonaslednika Petra 50.

Nova dozvola, za industrijsku radnju, koju će voditi  sin osnivača, Andrija Bek (Beck Ándor )[122] inženjer po obrazovanju, izdata je 1924. godine ( C 33/27346/1924 ).

Nove mašine kupljene su 1928. godine u Berlinu. To su bili „stroj za rendisanje, pilirinje i presovanje sapuna“. Cena ime je  bila  2270 RM. Uveženi su bez plaćanja carine.[123]

Pored  izrade sapuna firma se bavila i proizvodnjom sveća. Zapošljavala je  najviše do 20 radnika, i proizvodila do 15 vagona sapuna i sveća. U 1936. godini radi  sa 70% kapaciteta. Sirovine, kokosovo ulje uvozi iz Indije i Južne Amerike, eterična ulja iz Francuske i Nemačke.

Nakon rata je došla pod Upravu Narodnih dobara. Tada je popisano 4 elektromotora,  2 mašine za piliranje, 2 prese, 2  prese  za štancanje, 5 kotlova  za kuvanje sapuna, 2 uređaja za sušenje i 1 mašina za hlađenje.[124]  Mašine  su  nakon  toga  prenete  delom  u Osijek, delo u Kragujevac i Novi Sad.

„ERIKA“

Radnju je osnovao Mavro Šporer 1880. godine  (Ce  IV  181) i u početku se bavila izradom  sapuna. U posleratnom periodu  proširuje delatnost i izradom kozmetičkih preparata.[125]

U 1924. godini se  vodila pod imenom  „Kozmetička i parfimerijska radnja“ (U prepisci i reklamama upotrebljavala je i naziv „Erika“), bavila se izradom i prodajom „sapuna, sveća i mirisave vodice“. Kao vlasnici  su tada bili upisani Mavro Šporer[126] i Grga Šebek ( Sebök ).

Kao i drugim  radnjama koje su se bavile izradom sapuna, konkurenciju im predstavljaju i mesari koji su  pravili sapun iskorišćavajući otpadke iz svojih radnji, kao i svi ostali koji su sapun izrađivali u kućnoj radinosti, a zatim ga iznosili na pijacu.

Nalazila se  na adresi Beogradski put 105. u objektu koji je pripadao osnivaču.[127] Robu je prodavala i putem trgovačkih putnika. Jedan od njih je bio i Leopold Švajger (Schweiger).[128] On je obavljao te poslove, raznosio  uzorke robe i ugovarao poslove 1924. godine. U 1931. godini firma zapošljava  1 stručnog radnika, 3 nadničara i 10 radnica.[129]

Memorandum firme iz 1933. godine

Početkom  1933. godine, subotičko „Povereništvo  udruženja industrijalaca u Novom Sadu“, izvršilo je obilazak  radionice  da bi utvrdilo da li „Erika“ spada u zanatska ili u industrijska  preduzeća. U dopisu upućenom u Novi Sad, stoji i  sledeće: „Navedena firma bavi  se proizvodnjom  sapuna  i to ne samo običnog, već i toaletnog. Proizvodnja sapuna ne vrši se parnim strojevima, nego prosto direktnom vatrom. U ovu svrhu  preduzeće  raspolaže  sa  5  kotlova  za  kuvanje sapuna.  Ima i dva stroja i to jedan „Peloteuse“ – stroj za istiskivanje sapunskog materijala u šipkama,  kao i jedan  stroj za ravnomerno mešanje sapuna. Pokretačka snaga  ovih  strojeva  je  jedan električni motor od 7 KS. Istina je da  preduzeće  za sada  zaposluje samo 5 radnih i jednu kancelarijsku snagu, no za vreme  sezone  broj radnih snaga iznosi 9-10. Preduzeće  raspolaže  sa dvema obrtnicama: jedna glasi na sapundžijski i svećarski zanat, a  druga  na izradu  i prodaju kozmetičkih nakita i mirisa. Prema  gore  izloženom  i  obimu preduzeća mišljenja smo, da se isto u smislu člana 32  Zakona o radnjama ima smatrati industrijskim.“[130]  I  zaista,  u narednom periodu „Erika“ je vođena kao industrija.

Ime „Erika“, koje je firma koristila od početka dvadesetih godina, registrovano je tek 1934. godine.

U 1934. radi sa 30% a u 1936. godini sa 50% kapaciteta. Stariji sin osnivača  Mirko Šporer, hemičar po obrazovanju, koji je radio, šegrtovao, u Francuskoj a studije hemije pohađao u Berlinu i Beču, preuzeo je umesto oca 1934. godine upravljanje fabrikom, koju je preuredio  i  modernizovao. [131]

Tada je imala mašine  za  mešanje  sapuna, 1 „pilirmašinu“, 1 za komprimiranje sapuna, 1 za sečenje sapunaa za piliranje, 1  za mešanje pomada. 3 ručne prese za sapun, 2 velike prese za sapun i 4 mašine za sečenje sapuna. Imala je 4  kazana  za  kuvanje  sapuna,  od   2 000, 1 300, 600 i 400 kg. Pokretačka snaga su bili elektromotori, od  6  i 7  KS[132] i jedan „lokomobil“ od 20 KS.[133]

Maksimalni  mesečni kapacitet je iznosio:10 000 kg toaletnog i 25 000 kg sapuna za pranje.

U 8 zgrada bila su smeštena sledeća  odeljenja: laboratorija sa kancelarijama, radionica i sušionica, kuvaonica sapuna,  4  magacinske zgrade  i  pomoćni  objekat.

Sirovine je uvozila, loj iz Holandije i Amerike,kokosovo ulje iz Cejlona i Južne Afrike, talk i kalcium karbonat iz  Austrije a eterična ulja  iz Holandije i Francuske.

Koristila je kredite kod „Opšte kreditne banke d.d.“. U 1937. godini za kredit od 200 000 dinara, dala je „robni ručni zalog“ na zalihe sirovina, loj i tehničke masnoće, u količini od 15 000 kg, koji je vredeo  390 000 dinara. Iste godine dobija i kredit od 250 000 dinara  uz  zalog – stanbenu kuću vlasnika u centru i fabričke objekte na beogradskom putu.[134]

Pred rat, 1940. godine, Vladislav  Šporer, mlađi osnivačev sin, kupuje zemljište „u Kneževcu kraj Beograda“ za novu fabriku sapuna za koju je nabavio i nove  mašine.[135]

Za vreme rata „Erika“ je bila  je pod  upravom zakupca Minder Friđeša, Mađara švajcrskog državljanstvaa.[136] „Pri povlačenju okupatora Minder je  pokupio  sve što se dalo  poneti i prebacio  u Mađarsku.“.[137] Braća  Šporer; Vladislav

 i  Mirko,  sa sestrom su se 1945. godine vratili iz  zarobljeništva.

Fabrika 1946. godine prelazi  u državno vlasništvo ( Vp. 10357/1946 ).

 MITLER

Izradom sapuna se bavio  i Julije Mitler (Mittler)[138], vlasnik parfimerije  i trgovine  frizerskih artikala. Radnja je osnovana 1905. godine. Radionicu za kuvanje sapuna pokrenuo  je 1921. godine, kada je sagradio posebnu zgradu u dvorištu svoje kuće, Skotus  Viatora  10. Tamo  je  instalirao pogon koji je  imao maksimalni kapacitet do 15  v. sapuna godišnje. Najveći broj zaposlenih je iznosio 20.

Njegovi sinovi Vladislav i Andrija bili  su ubeleženi  kao  suvlasnici firme  1940. godine

„NIZZA“

Sapun je proizvodio i  poseban  pogon  firme  „Hartman i Conen“ koji  je radio  pod  imenom  „Nizza“  na adresi Segedenski put 184. Zapošljavao je 6  radnika,  imao motorni pogon od 12 KS i godišnje proizvodio do 30 000 kg sapuna. Uvozio je eterična ulja i kokosove prerađevine,  do 10 000 kg, a od domaćih sirovina upotrebljavao 15 000 kg loja i 5 000 sode. „Nizza“ je radila do  1927. godine.

Reklama iz lokalne štampe

 „PRIMARIUS“

Frenkel Ignjat (Fränkel Ignácz)[139] je  Subotici od 1918. godine. I on je kao ratni  doseljenik proteran  iz  grada[140], ali zahvaljujući angažovanju na osnivanju i izgradnji radionice za izradu  kolomasti,  1920.godine,  ipak ostaje u gradu. U Majšanskim vinogradima br. 137. podigao je svoj  „fabrički“ pogon. [141]

Ignacz će od 1921. godine i registrovati radnju „Primarius, prva jugoslovenska industrijalna tvornica kemikalija“ (Ct XIII), koja će proizvoditi sveće, sapun i kolomast. Radio  je  bez motorne snage i svrstavan je u  zanatlije. Od 1923. baviće se i preradom asfalta. ( vidi: Građevinsku industriju )

Njegov sin Frenkel Aleksandar krenuo je očevim stopama[142], ali uz odgovarajuće obrazovanje – postao je  školovani hemičar.

Najveća fabrika lakova i boja bila je:

 „GEZA KLEIN (KOMOR) I SINOVI, TVORNICA LAKA I BOJA“

Sa  trgovinom i proizvodnjom  lakova i farbi, te trgovinom kolonijalnom robom bavila se firma Geze Klajna (Klein)[143] koja je registrovana 1893. godine.

Firma je preregistrovana 1925. godine kao javno trgovačko društvo za trgovinu mešovitom robom, proizvodnju farbe i lakova, trgovinu automobilima, auto delovima i popravku automobila  (Ct IX,106 ). Zastupala  je  i firme:  „Standard  Oil“  koja  se  bavila prodajom derivata nafte, „Michelin & company“ (gume), kao i „Ford“, Fordson“  i „Lincoln“, koji su  u  svojoj  ponudi imali automobile, traktore i teretna vozila.[144]

Spadala je među 3 najveće  subotičke trgovine kolonijalnom robom, pored firmi „Trafikant Gabor“ i  „Nemenji i  drug“.[145]

Nalazila se u Sudarevićevoj ulici 6.[146] Članovi društva su bili iz porodice Komor,  otac  Geza,  i sinovi Đula  (Julije) i Ernest (Ernö).

Ova firma je 1922. molila od  grada da joj se besplatno  dodeli građevinsko  zemljište  između  „Patrije“  i  beogradskog  puta,  radi proširenja proizvodnje,izgradnje objekata od 1500 m.kv. To  je  trebao da bude plod saradnje sa jednom berlinskom fabrikom laka. Međutim Senat je doneo odluku  da  se gradsko zemljište, površine 10 000 m. kv. može samo prodati po ceni od 2,5 din. za kv. hvat. Nakon  toga Klajn piše Senatu: „Ova bi inozemna firma samo  u  tom  slučaju  bila  voljna  da učestvuje u  poduzeću,  ako  grad  u  svrhu  podizanja  fabike  ustupi besplatno zemljište, jer sazidanje i opremanje fabričkih zgrada  prema današnjim teškim prilikama zahteva ogromnu svotu, da  bi  rentabilitet iste učinilo nemogućim to,  ako  bi  se  još  i  na  zemljište  moralo trošiti.“ Tako se izjalovio pokušaj izgradnje nove fabrike laka, ali posao je firma nastavila u  novoj radionici, na staroj  adresi,  za proizvodnju  lakova,  farbe  i firnajsa pokreću 1922. godine. Njen maksimalni kapacitet je bio do  50 v.  laka,  firnisa.

Raspolagala  je  sa  velikim kazanom  za lakove od  1200  litara, malim  kazanom  za  lakove  od 200  litara, postrojenjima za mlevenje i laboratorijom.

Radi praćenja tehničkih inovacija u tehnologiji proizvodnje laka, farbe i firnajsa, preduzeće je zapošljavalo strance stručnjake  u  toj oblasti. Tako je od samog  osnivanja pogona za proizvodnju lakova, bio zaposlen austrijski državljanin Leopold Picl (Pitzl)[147] „Pomenuti radi već u ovoj  struci 30. g. i još i danas uvek mora da uči nove pronalazke itd. Pored njega je zaposleno domaće radeništvo, pa ipak ih on može uvežbati da oni postanu potpuno samostalni, Vođu moraju imati,  naročito  zbog  slabih ambicija.“[148]

Od  1926. godine imala  je ova firma  zaključen  ugovor  sa „Generalnom direkcijom državnih željeznica“ o isporuci farbarskog materijala. Ipak u 1927. godini preduzeće je radilo  samo sa 20% kapaciteta.

Iz izveštaja banke[149] dobija se dobra ilustracija o snazi firme porodice Komor. „Dobro snabdevena firma sa voljom za neprestanu ekspanziju. Godišnji promet ide u mnogo milijuna. Zalihe robe su  3 000 000  a potraživanja  isto  toliko.“[150]

Godišnji promet 1930. godine je bio 3 000 000 dinara. Tada preduzeće zapošljava 12 -15 radnika.

Sin osnivača firme, Julije (Gyula) Komor, otputovaće polovinom 1926. godine u  Ameriku, u  Detroit, u  fabriku  „Ford“, da bi tamo pohađao  jedan kurs i ugovorio nove trgovačke poslove sa tom fabrikom.[151] U Suboticu se vraće tek krajem  1927. godine.[152]

Nakon toga firma će postati glavni zastupnik „Forda“ ali i „Standard Oila“ na ovim prostorima. U  to  doba  čak  još 5 subotičkih firmi bavilo  se  prodajom  automobila, „Weigand  i  Co.“, „Automobilia, d.d.“ ( Članovi tog društva su bili  dr  Nej  Ladislav i inž. Leo Štraus. Firma je zastupala „Fiat“.), „Mamužić A.“ (zastupao je „Pegueot“, „Opel“ i „Studebaker“.) i „Engl“.[153]

U 1940. godini zapošljavala je 12 radnika.

Nastavila  da radi i nakon 1945. godine pod  imenom „Geza Klein i sinovi, radionica lakova i pomoćnih sredstava za  industriju“. [154]Kao inženjer u proizvodnji tada je  radio i Tibor Goldman.[155] Uspela da proizvede i jedno sredstvo za livnice  – „Neolik“  koje se do tada uvozilo.[156]

„LABORATORIJA ZA PROIZVODNJU HEMIJSKIH PREPARATA“

Braća Švicer, Pavle[157] i Ladislav  su  osnovala „Laboratoriju  za proizvodnju hemijskih preparata“ i ubeležili je u registar Ct IX 152, 1926 godine. „Predmet firme je osnivanje laboratorija  za izrađivanje alkaloida.“Prvenstveni cilj im je bila izrada alkaloida.

 ŠVAJGER

Lajčo Švajger ( Schweiger Ludvig )[158]  sa bratom Đenom ( Jenö ) uz Šandora Sigmunda biće 1923. godine osnivači javnog trgovačkog društva – radionice za izradu  i prodaju masti za kola, masti za cipele, sveća i slične robe. Nalazila se na adresi Tolstojeva 17. Kuća je procenjena na 100 000  dinara. [159]

Od 1925.  godine Lajčo Švajger će  nastaviti  samostalno da  vodi  radionicu, (Izvršena  je preregistracija, Ce VII.42 ) koja će tako raditi do 1941. godine. U njen rad je tridestih godina  bio uključen i sin osnivača, Vladislav Švajger.[160]

Reklama iz lokalne štampe

Imali su 6-10 radnika.[161] Radili su ručno  i  sa jednom mašinom za „špricanje sveća“ od 1,5 KS.  Kapacitet  je  iznosio 545 kg za 8 časova rada, ili godišnje 1635 mtc.[162]

Dopis Gradskom NO iz 1946. godine sa podacima o preduzeću

Firma je radila do početka 1944. godine. Pošto su aprila 1944. godine Lajčo i Vladislav uhapšeni  i  odvedeni od  strane Gestapoa u Nemačku [163], njegova radionica je 1945. godine došla pod Upravu narodnih dobara, da bi kasnije bila nacionalizovana.[164]

Od porodice Švajger samo je Lajčo preživao  ratna stradanja i vratio se iz zarobljeništvau  Suboticu[165] da bi 1950. godine i on iselio u Izrael. Imovina, kuća u Braće  Radića 12,  mu je nacionalizovana kao stranom državljaninu.[166]

REZIME

Ova grana industrije razvijala se u Subotici u nekoliko oblika, kao teška hemijska industrija, proizvodnja štirke i špiritusa, proizvodnja farmaceutskih i sličnih proizvoda,

fabrike sapuna i sveća i  boja i lakova. Za  prvu grupu u okviru ove industrije,  tešku  hemijsku,  kao  i farmaceutiku,  karakteristično je da iziskivaju složen tehnološki proces, pa u skladu sa tim i stručno tehničko vođstvo kao i stručno radništvo – u kojima je postojala oskudica u čitavoj zemlji. Tako se uz još jedan negativni faktor – slabu  sirovinsku osnovu,  njen razvoj u Subotici može pripisati  samo  potrebama, konjukturi tržišta, uslovima koji su vladali kada je zaživeo hemijski gigant „Klotild“, koji je ostao dominantan u ovoj grani i  nakon  rata,  isto kao i za posleratni nastanak zavoda „Patria“.

Uslovi za rad i razvoj ostalih grana iz ove  grupe, kao kod proizvodnje štirke i špiritusa i delom kod proizvodnje sveća i sapuna leže u dobroj ponudi  poljoprivrednih  sirovina,  žitarica, kropmira ili životinjskih nasti.

Jedina fabrike u Vojvodini iz kategorije teške hemijske industrije je bila „Zorka a.d.“. Osnovana je 1904.godine od strane „Klotild, Elsö magyar vegygyár részvlnytársaság r.t“. Subotička fabrika je proizvodila superfosfat, sumpornu kiselinu, plavi kamen, glauberovu so i gorku so u količinama do 3000 v. godišnje.

Subotica je bila jedan od centara  proizvodnje štirke. Fabrike  nastaju pre 1918. godine i prilagođene su velikom tržištu. Bogata sirovinska osnova, (kukuruz, pšenica) obezbeđivala je  njihovu  rentabilnost. Nove carinske  barijere i smanjeno tržište, dovešće do pada nivoa proizvodnje i profita. Subotičke štirkare su bile, „Rekord, fabrika štirke i čiriza““, „Štirak, Marcel Kopp d.d.“ „Löwy i drug fabrika Štirka“ i  „Fabrika Štirke Šlezinger“.

Firma „Orient“  je proizvodila skrob, koji će služiti  kao  sirovina za farmaceutske artikle.  U Subotici je još 1875. godine postojalo 5  pogona  „fabrika“  za proizvodnju  sirćeta. U međuratnom periodu radiće samo pogon za proizvodnju sirćeta Davida Kemenja. Proizvodnjom špiritusa i kvasca bavila se firma pod imenom „Bačka fabrika špiritusa i kvasca u Subotici“ kao i  Aleksandar Frank, trgovac, te Josif Piuković, veleposednik.

Specifičnom proizvodnjom – veterinarskih seruma i vakcina, od 1921. godine bavila se firma  “Patria – zavod  za proizvodnju seruma”. Time  će započeti sa proizvodnjom, u tom trenutku, najvećeg i najmodernije uređenog  zavoda u zemlji.

Naslednik tog preduzeća,  od  1938. godine, će biti “Jugoslavenski serum zavod, Zagreb”, odnosno njegova subotička filijala.

Pored zanatske i kućne proizvodnje sapuna, postojale su i sledeće firme koje su bavile ovom  proizvodnjom  na  industrijski  način: “Bek Mano”,  “Erika”,  poseban  pogon  firme  „Hartman i Conen“ koji  je radio  pod  imenom  “Nizza”.

„Primarius, prva jugoslovenska industrijalna tvornica kemikalija“   proizvodi sveće, sapun i kolomast.

Najveća subotička fabrika lakova i boja bila je: “Geza Klein i sinovi, tvornica laka i boja”.

VEGYIPAR

Termékeit tekintve, ez az iparág Szabadkán is több csoportra oszlik: nehéz-vegyipar, keményítő- és spirituszgyártás, gyógyszergyártás, szappangyártás, gyertyaöntödék, festék-  és lakkgyárak. Ha a nehéz-vegyipart és a gyógyszeripart vesszük figyelembe, szem előtt kell tartanunk azt a követelményt, hogy olyan összetett gyártástechnológiáról van szó, mely képzett szakembereket igényel, ezekből pedig az egész országban hiány volt. Ez a tény mellett, Szabadkára még a nyersanyaghiány is jellemző. Mindezek tények ellenére a Klotild vegyipari kolosszus megalakulását a mégis fennálló, valós szükségletekkel magyarázhatjuk, mely szükségletek már a háborút megelőző időkben is léteztek. A gyár a háború befejezését követő időkben is előkelő helyet foglalt el a vegyipari ágazatban, ami a Patria intézetről is ugyanígy elmondható. A többi csoport működéséhez és fejlődéséhez, így a keményítő- és spirituszgyártáshoz is, nélkülözhetetlen volt az elégséges és  minőséges nyersanyag: a gabonafélék, a burgonya és az állati zsiradékok biztosítása. Vajdaság egyetlen nehéz-vegyipari gyára az 1904-ben alakult Zorka Rt., melynek a Klotild, Első Magyar Vegygyár Részvénytársaság volt a megalapítója. E gyár szuperfoszfátot, kénsavat, kékkövet, glaubersót, és keserűsót termelt, évi 3000 vagonnyi mennyiségben. Szabadka a keményítőgyártás központjának számított, a gyárak még 1918 előtt alakultak meg, és széles piacot láttak el termékeikkel. A bő nyersanyagkínálat (kukorica, búza) biztosította működésük kedvező feltételeit. A háború után a vámelőírások és a leszűkült piac következtében termelésük és ezzel párhuzamosan hasznuk is jelentősen megcsappant. Szabadkán a következő keményítőgyárak működtek: Rekord Keményítő és Csirizgyár (Rekord, fabrika štirke i čiriza), Marcell Kopp Keményítő Rt. (Štirak, Marcel Kopp d.d.), Löwy és Társa Keményítőgyár (Löwy i drug fabrika štirka) és a Slezinger Keményítőgyár (Fabrika Štirke Šlezinger).

Az Orient cég gyógyszeralapanyagul szolgáló keményítőt gyártott. 1875 előtt Szabadkán már 5 „ecetgyár” működött. A két háború közötti időszakban azonban csak Kemény Dávid ecetgyára maradt meg. Spirituszt és keményítőt a  Bácskai Spiritusz és Élesztőgyár Szabadka (Bačka fabrika špiritusa i kvasca u Subotici),  Aleksandar Frank kereskedő és Josif Piuković nagybirtotkos gyártott.

Különleges termékei –  állati szérumok és védőoltások –  voltak a Patria – Szérumgyártó Intézetnek (Patria- zavod za proizvodnju seruma), mely 1921-től foglalkozott ilyen jellegű tevékenységgel. Az ország legnagyobb és legkorszerűbb intézete volt ez. 1938-tól Jugoszláv Szérum Intézet, Zágráb (Jugoslovenski serum zavod, Zagreb) néven működik, a zágrábi intézet szabadkai fiókintézeteként.

A szappangyártás a kisipari és házi műhelyek mellett gyárakban is folyt. Ilyenek voltak többek között: Beck Manó, Erika, a Hartmann és Conen gyár Nizza néven műküdő külön üzemrészlege.

Gyertyát, szappant és kocsikenőcsöt a Primarius, Első Jugoszláv Vegyipari Gyár (Primarius, prva jugoslovenska industrijalna tvornica kemikalija) gyártott. A legnagyobb szabadkai festék- és lakkgyár a Klein Géza és Fiai, Lakk- és Festékgyár (Geza Klein i sinovi, tvornica laka i boja) néven működött.

CHEMISCHE INDUSTRIE

Die chemische Industrie in Subotica entwickelte sich durch Erzeugung folgender Chemikalien: schwere chemische Industrie, Stärke- und Spiritus, pharmazeutische und ähnliche Produkte, Seife und Kerzen, Farbe und Lackfarbe. Für die Entwicklung der schweren chemischen und der pharmazeutischen Industrien gab es im Land nur wenige Bedingungen-geschulte Arbeitskraft- und Rohstoffmangel entsprach nicht  den Bedürfnissen des Marktes und den Bedingungen, die später die Gründung der grossen chemischen Fabrik „Klotild“ ermöglicht haben, welche auch nach dem Krieg ihre dominante Stelle erhalten hat und die Gründung der Institut „Patria“. Die Arbeits- und Entwicklungsbedingungen für die Produktion anderer chemischen Ware lagen in reichem Rohstoffangebot landwirtschaftlicher Herkunft, z.B. Getreide, Kartoffel und Fette tierischen Ursprungs. „Zorka a.d.“,die einzige Fabrik  in Kategorie der schweren chemischen Industrie in Vojvodina wurde im Jahre 1904. von „Klotild, Első magyar vegygyár r.t.“ (Klotild, Erste chemische Fabrik Ungarns, Aktiengesellschaft) gegründet. Sie erzeugte Superphosphat, Schwefelsäure, Glaubersalz in Mengen bis 3000 Waggons jährlich. Subotica war das Zentrum der Stärkeproduktion. Die Fabriken sind vor 1918. entstanden und haben sich  dem Markt angepasst. Eine reiche Rohstoffbasis (Mais, Getreide) versicherte ihre Rentabilität. Stärkefabriken in Subotica waren: „Rekord, fabrika štirke i čiriza“ (Stärke und Kleisterfabrik), „Štirak, Marcel Kopp d.d.“ (Stärke, Marcel Kopp, Aktiengesellschaft), „Löwy i drug, fabrika štirka“ ( Löwy und Comp., Stärkefabrik), „Fabrika štirke Šlezinger“ (Stärkefabrik Schlesinger). Der Betrieb „Orient“ erzeugte Stärke als Rohstoff für die pharmazeutische Industrie. Schon im Jahre 1875 gab es in Subotica 5 Betriebe, wo Essig erzeugt wurde. In der Zwischenkriegsperiode ist nur die Essig-Fabrik von David Kemény im Betrieb geblieben. Spiritus und Hefe wurde in der Fabrik „Bačka fabrika špiritusa i kvasca u Subotici (Bačka, Spiritus- und Hefenfabrik), bei dem Händler Alexander Frank und dem Grossbesitzer Josif Piuković erzeugt. Mit der spezifischen Erzeugung tierärztlichen Serums und Impfungen befasste sich seit dem Jahre 1921. die Firma „Patria-zavod za proivodnju seruma“ (Patria-Institut für Serumherstellung).Damit begann die Tätigkeit der grössten und modernsten Institution im Land. Ihr Nachfolger ist im Jahre 1938. die Firma „Jugoslavenski serum zavod, Zagreb“ (Serum-Institution Jugoslawiens, Zagreb)-ihre Zweiganstalt in Subotica geworden. Neben der in Handwerkerwerkstätten erzeugten Seife, wurde Seife auch industriell  hergestellt und zwar in Fabriken „Bek Mano“, „Erika“, „Nizza“-Sonderbetrieb der Firma „Hartman i Conen“. Die erste chemische Fabrik Jugoslawiens „Primarius, prva jugoslovenska industrijalna tvornica kemikalija“ erzeugte Kerzen, Seife und Schmiere. Die grösste Farben- und Lackfarbenfabrik in Subotica war: „Geza Klein i sinovi, tvornica laka i boja“.

[1] IAS, F:2, XV 78/1904. U predmetu – molbi za dodelu zemljišta, nalaze se i situacioni planovi fabrike, kao o dokumenti o  sporu  koji je nastao povodom želje Grada da, 1939. godine  reguliše  vlasnički status puta koji je spajao Halaški put sa fabričkim  pogonima. Termin „subotička  sirotinja“ upotrebljava u toj prepisci  zastupnik „Zorke .a.d“ advokat PajoVujković Lamić .

2 Dr Žigmond Litman (Maćašfalva 1876 – Aušvic  1944).  Optiranjem je  1923. stekao

[2] 1904-1979, Zorka, 75 godina rada, Subotica 1979, st.15.

jugoslovensko državljanstvo. IAS, F:47, II 2572/1935. U 1939. godini  brisan je kao  član  upravnog  odbora „Zorke“. Ct  IX  139. IAS,F:86.224. Stradao je  u velikoj deportaciji Jevreja,  kao datum smrti prijavljen je  5.6.1944. godine. Supruga  mu je bila Borbala Salamon  koja je preminula 30.10.1945, a pošto nisu imali naslednika u zemlji, u postupku ostavštine za pok. Litmanom dodeljen im je staratelj. IAS,F:68, XVI 238,856/1950. „Zorka“  je  za  direktora  tražila  i dobila odobrenje 1924. da adaptira vilu na  Paliću. IAS,  F:47.1215. III 866/1924

[4] Po proceni „Opšte kreditne banke“ 1927. godine, ta fabrika  je vredela 40 miliona dinara. IAS, F:43.123.

[5] isto

[6]  Dimić, nav. delo, I, st. 33

[7]  13 247  tona  je izveženo u 1927. godini. Avramović, nav. delo, st. 197.

[8]  Avramović, st.197

[9] IAS, F:235.27.333/1928

[10] IAS, F:43.123

[11] Dr Otto Fesler, hemijski inženjer, rođen 1888.  u Gepersdorfu, jevrejske narodnosti. Imao je  1923.  godine mesečnu platu od  4700 dinara. „Zorka“ za njega, u molbi za dozvolu boravka  piše da je“specijalista u  novim  artiklima koje ćemo sada uvesti u promet“.IAS, F:47.XXIV 45/1924

[12]Josif Rus (Russ),  mašinski inženjer, rođen 1884. u Češkoj, bio je zaposlen  u firmi od 1911. godine. Imao je 1923. mesečnu platu od 5400 dinara. IAS, F:47.XXIV 45/1924

[13] Marija Paraček, srpsko- nemačka korespodentkinja, rođena 1897. u Češkoj, sa platom od 2000 dinara u 1923. isto

[14] Edmund Laslof, po zanimanju drogerist – laborant, rođen je 1901. u Češkoj. Plata mu je 1923. iznosila 1500 dinara  mesečno. IAS,  F:47. XXIV 45/1924

[15] IAS, F:235.23.270/1926. I Jakob Vajs (Weiss) je  do  1925. godine bio zastupnik  Zorke. IAS, F:43.123 i 125. Bio je mađarski državljanin i imao je u Budimpešti vilu na sprat, kuću u Starom  Sivcu.  Te poslove  je  obavljao  i  za „Klotild“ pre rata. U 1926.  godini  bavi se  samostalnim  poslovima. instaliranja vodovoda i električne rasvete.

[16] IAS, F:235.22.775/1925

[17] IAS, F:235.21.1049.1924

[18] IAS, F;235.21.110/1925

[19] AV, F: 126 VIII 7963/1936

[20] IAS, F:47.Gr.776/1930. Rezultati analize 1937. godine: bakra kao Cu 25,28%,  kao  Cu So  4  (bakar sulfat)  99,23%. IAS,F:57.4529/ 1937

[21] Dr Matija Bruk  je  rođen  1890.  godine.  U  krštenici  jevrejske veroispovedne opštine u Bačolmašu stoji da je dobio ime Maise – Mordechaj. Kum mu je bio Adolf Halbror. Od 1896. njegova porodica ( otac Lipot, trgovac vinom ) se nastanjuje u Subotici.  Sa suprugom Magdom r. Nemenji imao je kćerku Juditu (r.Subotica 1927 )  IAS,F:68, XII 398/1946.  Nakon rata, dr Bruk, radiće  kao  nastavnik  hemije  u Tehničkoj srednjoj školi. Imao je kuće u Subotici, ul. Žarka Zrenjanina 10, Tolstojeva 8/a (koja je data Dečijim jaslama, I danas je objekat Naše radosti)  kao i zgradu sa 9 stanova u Beogradu. Pored teorijskog doprinosa zaštiti bilja, svojih pronalazaka u toj oblasti, bavio se i vinogradarstvom, imao je svoj vinograd sa objektima (zgradom i podrumom) u Bačkim vinogradima br. 297. Sva ta imovina pala je udar Zakona o   agrarnoj reformi (pošto mu nije bio priznato svojstvo zemljoradnika) i Zakona o nacionaliziciji. IAS, F:360.28, F:138.830/1959.

[22] Inicijativa za podizanje hemijske fabrike u Šapcu došla je od dr Milana Stojadinovića, predsednika  vlade, bankarsko  finansijskog stručnjaka. Planirano je uspostavljanje  još  7  sličnih  fabrika. Smiljana Đurović, nav. delo, st. 279. Potrošnja struje  u subotičkoj „Zorki“, po podacima Udruženja industrijalaca, ipak nije bila osetno manja

[23] IAS, F:56.13.590/1940

[24] IAS, F:70.6078/1945

[25] IAS,F:57.5181

[26] IAS,F:57.5181

[27] Samuel Kop (Kopp) (Bistrica,  pored Slavonskog Broda 1858  – Subotica 1937. ). Završio je hemijsku  školu u Gracu. Samuel  je sa sinovima bio 1928. godine angažovani su  u  mesnoj  cionističkoj organizaciji, koja organizuje  sastanke u „Lloydu“. IAS, F:235.26.99./1928. Mesna cionistička organizacija je obrazovana 1927. godine, a na čelu su  joj bili dr Šamu Bošan i dr  Ferenc  Hirt. Dušan  Jelić, Kratak  pregled istorije subotičkih  Jevreja i njihovog doprinosa  razvoju grada, Jevrejski istorijski Muzej, Zbornik 5, st.94.

[28] IAS, F:47. XXIV 243/1921

[29] AJ, F:47.XXIV 132/1927

[30] AJ, F:65.2408.1424

[31] O zainteresovanosti firme za nabavku tih delova, svedoči i to što su bili spremni da plate trostruku cenu u odnosu na onu koju je tražio Grad. Za montažu tih radijatora Kop angažuje 18 radnika. IAS, F:47.XV 196/1919

[32] IAS, F:47.XXIV 243/1921

[33] Aleks.  Stanojlović, Milan Damjanović, nav. delo, st. 130.

[34] Sigmund Kop (Kopp Zsigmund) (Slavonski Brod 1895 – Aušvic 1944 ) Supruga mu  je bila kćerka poznatog subotičkog lekara, oftamolaga dr Adolfa Vilhajma (Wilheim) – Klara ( rođena u Subotici  1899.  stradala u fašističkim logorima  Aušvic ili  Bergen  Belzen.)  Sigmund  je svoje angažovanje u privrednim vodama započeo u očevoj  firmi, da bi  od tridesteih godina  imao  i nekoliko  sopstvenih  preduzetničkih akcija. Tako je 1931. izvadio obrtnicu za kupo-prodaju preslikača (IAS, F:57. 2803/1931) u 1937. za parfimerijsku radnju  „Hermes“  (IAS, F:57.4454/1937)  a 1939. godini za trgovinu furnirom (IAS, F:47. IV 3146/1939). Bio je rezervni artiljeriski kapetan  I klase, 1940. pozvan je na  vojnu  vežbu. (IAS, F:47, IV 10538/1940) Stanovao je na adresi Šenoina 20. Imao je dva sina, Miroslava (Subotica 1924- ?) i Pavla (Subotica 1929 – ? )

[35] Marsel  Kop  (Kopp)  (1888-1944).  I on je 1941. godine pozvan u jugoslovensku vojsku. Stradao je 1944. u mestu Oflag Barkenbrige. Supruga Lenka Hajduška također  je stradala  za vreme  rata (Budimpešta 1893 – Vrnjačka Banja 1944 ) Dece  nisu imali. Marsel  je bio predsednik jevrejskog sportskog i kulturnog društva „Hakoah“.

[36] Dr Đorđe Bekefi, sin Julija (Gyula)  rođen  je 1883. godine u Subotici. Izabran je 1928. za glavnog gradskog odvetnika. Povodom toga dr  Mirko Ivković Ivandekić  je  podneo  žalbu,  navodeći  da  Bekefi  ne  vlada državnim jezikom, ali je ona odbijena. IAS, F:47. I 295/1928

[37] Dr Samu Bašan, advokat, bio je vođa cionističke organizacije u Subotici. Za vreme rata (1941-1942) radio je kao advokat u Budimpešti, gde je optužen da je vršio ucene jevreja i Slovena, zbog čega je od strane mađarskih vlasti osuđen na 6 meseci zatvora.

[38] Dušan Manojlović je bio angažovan i  u  sportskom  životu Subotice, kao predsesdnik sportskog udruženja SAND, Mačevalačkog kluba.

[39] AJ,F:65.2408.1424.

[40] IAS,  F:68. 1593/1946. Mirko (Imre) je rođen 1910. godine. Nije se vratio sa prinudnug rada u Ukrajini.Aleksandar je rođen 1911. godine. Stradao je na prinudnom radu u  Boru 1943.godine. Mirko Grlica, dr Antal Hegediš, Milan Dubajić, Lazar Merković, Imenik žrtava Drugod svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica 2000, st. 357.

[41] AJ, F:65.2409.1425

[42] AJ, isto. Izveštaj Glavnoj skupštini o  poslovnoj 1923. godini

[43] Izrečeno je na skupštini društva 1927. godine. AJ,F:65.2408.1424.

[44] IAS, F:47. XVI  90/1925. U predmetu je žalba jednog od suseda Kopove fabrike, odluka Senata  i odgovor firme.

[45] IAS, F:43.123/ 1927,Informacije

[46] IAS, F:235.26.585/1927. Anketu je sprovodilo Udruženje na traženje Ministarstva finansija.

[47] AV. F:138. 36.2141/1936

[48] IAS, F:47.I 722/1934

[49] IAS, F:235.26.585/1927

[50] Aleksandar Frenkel, sin Ignaca, rođen je u Rumi  1911.godine

[51] IAS, F:236.26.130

[52] Dr Miloš Pavlović je zbog toga presudom Okružnog suda K 171/1946. godine bio osuđen na 1 mesec prinudnog rada bez lišavanja slobode.

[53] Marsel Kop je početkom rata, marta 1941. godine bio pozvan u jugoslovensku vojsku kao rezervni oficir i odatle dospeva u nemačko zarobljeništvo iz kojeg se nije vratio. Njegova supruga tada odlazi u Vrnjačku Banju i tu joj se gubi trag. Bračni par nije imao dece.

[54] IAS,F:70. 289/1945

[55] IAS,F:68. Nac. 412

[56] Sinovi Sigmunda Kopa su figurirali kao naslednici.

[57] Kao proizvođač štirke javlja se još početkom osamdesetih godina XIX veka Levi Mor (Löwy Mór) rodom iz Senteša, koji je 1887. godine u Subotici stupio u brak sa Hohenberger Rozom.

[58] Dr  Deneš Sterlicki ( ?  –  1953),  advokat, aktivan je bio  i u mađarskom kulturnom društvu „Nekör“, kao i na političkoj sceni kao funkcioner u Mađarskoj stranci, na čijoj listi je izabran i za narodnog poslanika 1927. godine. Supruga mu je bila Jelena Lelbah. Sestra Marija bila je supruga dr Đorđa Bekefija.

[59] IAS,  F:47.III 804/1924

[60] Vode su se izlivale u kanal koji je išao od Čantavirske,  preko Prešernove ulice do glavnog odvodnog kanala u ulici Skotus Viatora. IAS, F:47.XVI 61/1925. Pošto je firma od strane gradskih vlasti upozorena da ne sme tako onečišćene vode ispuštati direkto u kanal, ona je za te svrhe koristila posebnu jamu u svom dvorištu.

[61] Svako od njih je imao po 1/2 celokupnog gruntovnog vlasništva. IAS, Nac. 382. Bračni par je 1936. godine posedovao i kuće u Vilsonovoj 11 i Štrosmajerovoj 20. Mikša Sabadoš je rođen 1873. godine u Bašaidu. Završio je Trgovačku školu u Subotici. I on i  supruga  Šara Bek (Beck) (Bačalmaš 1879 – Aušvic 1944)  stradali su u Aušvicu.

[62] To je bilo tzv. Brumer naselje. U  1926.  godini  izvršena je dogradnja na postojećim objektima. IAS, F:47. III 676/1926

[63] Šematizam industrije Dunavske Banovine, st, 107.

[64] IAS, F:235.27.420/1928

[65] IAS, F:235.37.41/1929

[66] IAS, F:235.32.433

[67] IAS, F:56.9. 568/1937

[68] IAS,  F:56.5.137/1934

[69] IAS, F:57. 987/1939

[70] I ovde su susedi imali primedbi na rad pogona, pošto je „širio nesnosni smrad“.

[71] IAS, F:57. I 1060/1932

[72] IAS, F:68. 1593/1946

[73] Bombardovanje u tom naletu savezničke avijacije je donelo najveća razaranje u gradu, oštećeno  je ili uništeno 520 zgrada. IAS, F:70.1629/1945

[74] Bela Verteši (Vertesi Béla), farmaceut, apotekar. Držao je apoteku kod „Sv. Antuna“ Obilićev venac 3, gde je i stanovao. Rođen je 1894. godine od oca dr Jene Verteši i majke  Margite  Pilišer. Supruga mu je bila Elza Korngut, Jevrejka, rođena u Češkoj 1896, stradala  u Budimpešti 1944. godine. Bela Verteši će i nakon rata raditi kao zanatlija, držaće „hemijsku radionicu“ na Karađorđevom putu 80. IAS, F:68, I 683/1952. Kćerka mu  je tada  živela u Engleskoj, udata za profesora univerziteta, a sestra  u Americi. Preko njih je nabavljao i uvozio neke hemijske sirovine  za  svoju radionicu. F:68. 2299/ 1955.

[75] Dr Zoltan Hajzeler (1890-1950)  otac Jakov, lekar, rodom iz Kiš Kereša (Kis Körös), mati Regina Braun iz Sente  Kupio je 1917. godine imanje na Pekla pusti, gde je i boravio u tom periodu. Držao je santorijum i  kupatilo u Subotici.

[76] Kao zastupnik   grada Subotice, u ovom slučaju, javlja  se inž. Vasa Stefanović – gradski arhitekta. IAS, F:57.1696/1937

[77] U toj ulici se već radila dva mlina  – Jakova  Bergera,  te Lipšica (vidi Prehranbena industrija)

[78] Kanalizacija od te ulice do Palića, gde su se otpadne vode ulivale,  bila  je samo delimično zatvorena a delom površinska, otvorena.

[79] IAS,F:57.5181/1937

[80] IAS,F:57.6546/1937

[81] Od 1938. godine biće zaposlen u “ Jugoslovenskom serum  zavodu“. Za vreme rata je bio u honvedskim jedinicama kao apotekar. Sin, istog imena, poginuo je 1943. godine u Rusiji.U 1945.  godini  imovina  mu je  kao Nemcu potpala pod udar konfiskacije. IAS, F:70.23551

[82] Geza  First (Fürst) se bavio trgovinom a držao je i mlin „Viktorija“.

[83] IAS, F:70.289/1945

[84] David (Dezider) Kemenj  je rođen  1881. godine u Širaku (Mađarska) od oca Kraus Josipa i majke Lederer Nine. IAS, F:57.135/1935. Nije nam poznato kada je izvršio promenu prezimena na Kemenj.

[85] IAS,F:56. 8.46/1937

[86] IAS, F:56.8.46/1937

[87] IAS, F:68, XVI 475/1950

[88] IAS,F:47 III 301/1921. Vlasnici su 1920, dobili dozvolu za podizanje „tornja za vodu“ u svom pogonu. IAS, F:47.1203.III 343/1920

[89] Dr Kalmar Elemer, Velimir (Kalmár Elemér) (Torža 1887- stradao  za  vreme rata ). Studirao je  u Koložvaru. U  ratu je bio vojni sudija. Dr Kalmar je imao advokatsku kancelariju  sa dr Jako Fišerom. Oni su bili i zajednički vlasnici ( po 50% ) velike i dobro uređene ekonomije u Žedniku. Na površini od 205 k.j.  gajili  su pšenicu, kukuruz, ječam, lucerku, šećernu repu, a imali su i uzorno tovilište  svinja i krava  ( sa bikom simentalske rase).  IAS, F:57.4709/1938. Uz  još nekoliko  najvećih gazdinstava ; Marka Jurića, Julije Lelbaha  (Od Julija  Lelbaha  (Subotica  1883-?)  je za potrebe agrarne reforme oduzeto  1923.godine –  179,  1924.-  258, 1925.  –  323 k.j. zemlje. Lelbah  je bio predsednik Evangelističke crkvene opštine 1926. godine Poznat i priznat kao uzgajivač rasnih, trkaćih  konja. ), Antuna Vidakovića,  dr Aleksandra Lipozenčića, bavili su se i prodajom semenske  robe. IAS, F:57. 4717/1938

[90] Dr Marcel Lebl ( Löbl Mársel) advokat  (1892  – Dahau  1945). Spadao je  u veleposednike, imao je 300 jutara zemlje u Bajši. IAS,F:43. 122.1926 ). (O njemu vidi i u Drvnoj industriji)

[91] IAS, F:235.20.743/1924

[92] IAS, F:47. XXIII 14/1919

[93]IAS, F:47.1203. III 231/1920

[94] IAS, F:47.1246.IV 1673/1931. Od veleposeda Piukovića je deo  oduzet za agrarnu reformu. U 1923. je na Žedniku još imao imanje od 590 k.j.. na Kelebiji vinograd od 100, uz oranicu  od  20  k.j.  IAS, F:47. XV 367/1923.

[95] IAS, F:47. XXI 23/1929. Tim putem je dopremana sirovina za preradu.

[96] IAS,F:57.4376/1939.  Na imanju u Žedniku bavio se i mlekarstvom, dobijao je do 2000 litara mleka na dan.  F:235. 21.699. Od Piukovića je u agrarnoj reformi oduzeto 262  kj.  IAS,  F:47. XXIV 242/1928.

[97] Staje na imanju su bile površine 800 m2 i u njih je moglo stati 180 komada rogate marve i 150 komada svinja. IAS, F:47. Gr. 1060/1927

[98] IAS, F:47.1212. IV 44/1923

[99] IAS, F:235.26.111/1928. Nakon rata  na  tom  imanju nove vlasti su uspostavile logor za prevaspitavanje prostitutki. Vidi: Stevan Mačković, Odnos vlasti prema prostituciji prei nakon Drugog sv. rata, Rukovet 5-6-7, Subotica 1999, st. 79-81

[100] IAS, F:57.9392/1940

[101] Zadruga „Bucka“ je osnovana  1916. godine ( Ct VII 96  – 97 ), sa  399  zadrugara. Bavila se otkupom i preradom voća i proizvodnjom alkoholnih pića. Jedan od osnivača i predsednik zadruge je bio i dr Karolj Biro (Biró Károly) gradonačelnik 1901-1918. godine. Kasnije, 1927. godine,  to  zemljište  je bilo opterećeno hipotekarnim zajmom od 1 300 000 dinara koji „Patria“ dobila od Narodne banke. Adresa je nakon rata glasila Beogradski put 123.

[102]IAS, F:57.2032/1939

[103] IAS,  F:57.2032/1939. U predmetu se nalaze spisi vezani za osnivanje, tehnički opis objekata.

[104] Dr Šandoe Sigeti (Szigeti Sándor), (Temišvar 1882 – Aušvic 1944.). On boravi u Subotici od 1921.godine. Primljen  je u gradsku zavičajnu vezu 1930. IAS, F:47.9.129 G.P.

[105] Dr Deže Erdeš, veterinar bakteriolog je rođen 1881. godine u Kapošvaru.  U Jugoslaviji je od 1921. godine. Stradao je  1944. godine u Aušvicu, zajedno sa suprugom Eržebet (1889-1944).

[106] IAS, F:86. Ct VIII, 152

[107]Aleks. Stanojlović, Milan Damjanović,  Industrija  Vojvodine,  st. 134.

[108] isto, st. 134,135

[109] Dr  Milovan  Katrinka,  Istorijat  razvoja  asortimana  lekova  za upotrebu u veterinarskoj medicini u  Subotici,  Sto  godina  od  prvog naučnog sastanka lekara i prirodoslovaca u  Subotici,  1899-1999,  Vek  naučnih pregnuća, Subotica 2000, st.99.

[110] IAS, F:43.124

[111] Registar Ct,XII  38.IAS,F:86.232. Osnivač je  bio Miodrag Marković iz Beograda, a ortaci Vasa Rajković, Dezider Erdeš i Aleksandar Sigeti

[112] IAS, F:47.III 88/1939

[113] IAS, F:47. III 695/1939

[114] „Jugoslavenski  serum  zavod  d.d.  Zagreb“ je bio u sklopu nemačkog  hemijskog  koncerna   Bayer-Behring.

[115] Šematizam industrije Dunavske banovine, st. 104. Dr Zlatko Foršek, veterinar, je radio u firmi i za vreme rata, da bi 18.X 1944. od strane GNO bio postavljen za poverenika u tom  preduzeću.  IAS,F:68. Zapisnik trećeg zasedanja NO, 18.X 1944.

[116] IAS, F:47. 1265 II 5640

[117] IAS, F:68, Dosijei nacionalizacije 459

[118] To je izvršeno rešenjem Nacionalnog komiteta narodnog oslobođenja Jugoslavije, Povereništva za poljoprivredu, br 61, I od 23.11.1944. Dr Milovan Katrinka, nav. delo, st. 101

[119] AV,F:126 VIII 7963/1936

[120] Bekova  supruga je bila  Hermina Šefer.

[121] Nav.delo,Šematizam, st. 109

[122] Bek Andrija rođen je 1900. godine. Diplomirao je hemiju na tehničkom  fakultetu  u  Brnu.  Stradao je  na  privremenom  radu  u Rusiji (u blizni Moskve)  1943.godine. Da je reč o porodičnoj teradiciji potvrđuje i to što je  Bek Đeno (rođen u Subotici 1896. godine, od oca Antala i mati Šarlote Šajber)  dobio 1952. dozvolu za sapundžiski zanat.

[123] IAS, F:235.27.646/1928

[124] IAS, F:70. UND

[125] Mavro Šporer  je  bio pogođen  gradskom trošarinom  na alkohol, koji on upotrebljava kao sirovinu za svoje proizvode. Ona je 1921. godine iznosila 15 k. na litru alkohola. U molbi za  njeno smanjenje, navodi i da je dobio ponudu „…od  jedne konzorcije  iz Beograda da moju fabriku premestim u Beograd,  gde bi ta konzorcija meni osigurala bila oprost ne samo  gradskih, nego i svih  državnih poreza.“ IAS, F:47. XXIV 78/1921. Na osnovu  te  molbe,  Senat  je  za njegovo preduzeće smanjio trošarinu, ona je u 1922. godini određena u  visini od 2,5 dinara na litru alkohola, namesto 3,75.

[126] Mavro Šporer je sa  bratom Aleksandrom imao akcije i u firmi „Margit d.d.“

[127] Kuća sa mašinama je 1926. godine procenjena na 500 000,  a zalihe robe na 1 250 000 dinara. IAS,F:43.122

[128] Leopold Švajger, (Đenđeš 1884.-?) opcijom 1922. godine stiče  naše državljanstvo. Supruga Roza Štromer, sin Vladislav. IAS,F:47. II 2572/1935

[129] IAS, F:235.32.473/1931

[130] IAS,  F:56.4.4/1932

[131] IAS,F:70.4221/1946

[132] Elektromotor  od  7 KS je bio marke „Reiter“, proizveden  u subotičkoj  radionici  Ladislava   Rajtera a drugi Severov.

[133] U 1946. godini taj „lokomobil“  je predat Ministarstvu industrije Crne  Gore. IAS, F:68. Nac. 407.

[134] IAS, F:43.111.Za fabričku zgradu tehnički nacrti su sačuvani  u predmetu IAS, F:68, Nac. 407

[135] IAS, F:68.Nac. 407. Iz zapisnika 10.4.1945. povodom ispitivanja prava vlasništva.

[136] IAS, F:68. Nacionalizacija 407.

[137] isto

[138]  Mitler je rođen je  u Baji  (Mađarska)  1885. godine. U  Suboticu  se doseljava 1907. Optiranjem je, zajedno sa  suprugom  Elzom  Kon (Kohn) stekao  državljanstvo  KSHS. Imali su dva sina Ladislava ( 1913-?)  i Andriju (1920-?). Imali su kuću u ulici Skotus Viatora 10.

[139] Frenkel Ignjat (Ada  1886-?)

[140] IAS, F:47. 1426.XIX 43/1920

[141] IAS,F:47.1205.III 162/1921. Sa  gradnjom  objekta (16×6,5 m.) je  počeo  1920. godine ali bez odgovarajuće dozvole, te je nakon prijave inž. Otona Tomandla, glavnog gradskog inženjera, ipak pribavio potrebne dozvole. Stanbenu kuću i dvorišni objekata je 1920.podigao u V krugu br.  60. Kao dotadašnja adresa mu se javlja: I krug, Zöld utca 286.(Brozova 20) Supruga  mu je bila Ester Vajs (Weiss).

[142] Frenkel Aleksandar (Ruma 1911-?)  bavio se i preradom asfalta, izradom krovnih lepenki.

[143] Geza Klajn (Klein) (Nađ Čeč (Nagy Csecs) 1867 – Aušvic 1944). Promenio je prezime na Komor. Supruga mu je bila Matilda Sesler (Sessler) (Subotica 1873 – ? 1944). Imali su dva sina Julija (Gyula) (Subotica 1893 – ?)  i Ernesta (Ernö) i kćerku Magdu, udatu Lederer. Ernest Komor (Subotica 1895 – Dornau 1945) juna 1940. godine pozvan  je  vojnu vežbu kao rezervni  artiljerski  kapetan. Učestvovao  je i u  ratu, a njegov završetak je dočekao u redovima američke  vojske. Po izveštaju mađarskih detektiva  1943. godine ocenjen je kao prijatelj Engleza i Amerikanca, te pripadnik masonske lože. IAS, F:176.15. Ni njegova  sestra  Magda Komor nije preživela rat, stradala je u deportaciji.

[144] I gradski Senat je od njih kupio 1925. godine jedan teretni teretni automobil „Ford“, nosivosti 1,5 t. za cenu od 40 000 dinara.On je dobio tablicu  sa brojem  134. IAS,F:47.XVI  22/1925.  Broj  teretnih automobila u Suboticije 1929.  godine  iznosio 61. Dr  Mirko  Kosić, st.?

[145]IAS, F:235.35.235

[146]Geza Komor sa suprogom je bio vlasnik i kuće u Harambašićevoj 3.

[147]Leopold Picl ( Pitzl )je  rođen  u Beču 1880. U „tvornici“ laka je zaposlen od 1922. godine.

[148]IAS, F:235.23.354/1926

[149]IAS, F:43.122.

[150]Od nekretnina Komorovi su imali kuću u gradu i vilu na Paliću, procenjene na  1,5  miliona dinara. IAS, F:43.122

[151]IAS, F:235.23.407

[152]IAS, F:235.25.506/1927. Otac ga je zbog tog dužeg otsustva, ispisao čak i iz subotičkog Automobilskog kluba. Julije je inače bio strastveni vozač, i zabeleženo je da su ga gradske vlasti i nekoliko puta  kažnjavale  zbog  prebrze vožnje. Lokalni  list  „Subotički glasnik“ doneo je februara 1926. godine, vest da  je kažnjen sa 25 dana zatvora i 400 dinara kazne, i izjavu Julija da je to zbog toga što ga lično mrze organi reda.“Subotički glasnik“,br.11.st.2.

[153] IAS, F:235.22.7/1926

[154] IAS, F:68, Dosijei nacinalizacije 478

[155] U 1946. Goldman odlazi u Zagreb  na operaciju,  a nakon toga i ostaje na tehničkom fakultetu da bi  pod vođstvom  prof. Krajčinovića radio na razvoju proizvodnje veštačkih smola.Kasnije iseljava u Ameriku gde je napravio karijeru u Revlonu ?. Jelić, st.?

[156] IAS, F:68, XIII 143/1948

[157] Švicer Pavle, inžinjer hemije (1898  – Aušvic 1944 )

[158] Lajčo Švajger  je rođen 1884. godine u mestu Đeneđeš u Mađarskoj. Optiranjem  1922.  postao jugoslovenski  državljanin,  zajedno  sa suprugom   Rozom,   rođenom Štromer (Strömmer) i sinom Vladislavom,. IAS, F:47. II 2572/1935

[159] IAS,F:43.122. U tom izveštaju o Švajgerovoj radnji se daje i sledeća ocena „Sasvim neznatna firma na ovdašnjem placu.“

[160] Ladislav (Lászlo) Švajger, inženjer, (Subotica  1911-  Ukrajina 1943.)

[161] Bio  je zaposlen i trgovački putnik, Andor Donat. IAS, F:235.28.

[162] IAS, F:57.8416/1940

[163] IAS, F:70.14541/1945

[164] IAS,F:70.14541/1945

[165] Stradali  su supruga Roza, u Subotici i njihov sin Vladislav, na prinudnom  radu  u Ukrajini

[166] IAS,F:68 XVI 467/1950

AUTOMOBILSKI KLUB SUBOTICA 1925-1945.

OBJAVLJENO: Automobilski klub Subotica 1925-1945. godina. – 4 ( EX PANNONIA бр. 5-6-7), 2003, Истраживања, студије, чланци, стр. 32-46. n

radni rukopis u PDF formatu:Automobilski klub

Tatjana Segedinčev, arhivist Istorijskog arhiva Subotica

AUTOMOBILSKI KLUB SUBOTICA 1925-1945. GODINA

Vozači Formule 1 svoje automobile doživljavaju kao tehnička dostignuća pomoću kojih će se sportski nadmetati i premošćavati vreme munjevitom brzinom da bi stigli do cilja. Ali automobil je i prevozno sredstvo, danas preko potrebno za savladavanje velikih daljina.Posedovanje automobila je i pomodarstvo i statusno obeležje.Od zaljubljenosti i sporta do unosnog posla i statusnog obeležja tekao je razvoj, usavršavanje i napredak automobila.

Početkom XX veka uticaji industrijski razvijene Evrope dopiru i do Subotice.Prvi pravi zaljubljenici u tehniku prihvataju automobile zbog toga što u njemu vide prevozno sredstvo budućnosti. Ljudi, čija je profesija bila trgovina, nabavljaju automobile zbog mogućnosti dobrog novčanog profita, a bogati slojevi zbog još jednog kočopernog statusnog simbola.Jedni su glancali njegovu karoseriju do maksimalnog sjaja, drugi su ga nesebično koristili, a neki su ga i ovekovečili zajedno sa porodičnim fotografijama. Prednost i komfor koji je automobil pružao u svakodnevnom životu brzo su osvojile simpatije i među širim slojevima populacije.

Vlasnik prvog automobila u Subotici bio je apotekar Ferenc Zilberlajtner.On je svoje vozilo prikazao javnosti jula 1901.godine.

U gradu Subotici se postepeno povećavao broj vlasnika automobila.Nedugo  posle  završetka Prvog svetskog rata javiće se ideja da se oformi Klub u Subotici koji će okupljati „automobiliste“.

Automobilski klub u Subotici je osnovan 23.januara 1925.godine.Klub je osnovan kao sekcija Automobilskog kluba Kraljevine SHS. (1) Prve ideje o formiranju kluba daju sami vlasnici automobila i prijatelji auto sporta u Subotici, na sednici  11.novembra 1924.godine koja je održana u domu Udruženja trgovaca i industrijalaca.Vlasnici automobila i prijatelji auto sporta rešavaju da se u Subotici obrazuje klub kao sekcija Automobilskog kluba Kraljevine SHS.Upućena je molba Upravnom odboru centralnog Auto kluba u Beogradu, da bi se donelo rešenje o njegovom obrazovanju.Već sledeće godine u Subotici dolazi do osnivanja Kluba.

U Domu industrijalaca i trgovaca su se okupljali najviđeniji i najbogatiji ljudi grada i okoline.Zbog svojih imovinskih mogućnosti i poslova koje su obavljali bilo je logično da će oni među prvima posedovati automobile i postati članovi ovoga Kluba.Tako je na prvoj sednici ovoga udruženja (2) izabran Upravni odbor, Nadzorni odbor, izabran je predsednik, sekretar i blagajnik.Šaroliki sastav članova ukazuje na to da je ljubav prema automobilizmu stajala iznad nacionalnih, verskih i strukovnih podela.Za razliku od mnogih drugih klubova i udruženja u Subotici, čija se baza zasnivala na nacionalno-verskim osnovama,  Klub automobilista je okupljao vlasnike i ljubitelje automobila i auto sporta.Zaljubljenost u ova dostignuća tehnike im je bila zajednička i ona je dominirala.

Za članove prvog Upravnog odbora ovoga Kluba 1925. godine su izabrani:

1. dr Eugen Engelman, veleposednik
2. dr Vladislav Manojlović, kraljevski javni beležnik
3. Lajčo Šreger, izvoznik
4. Džordž H.Šel, direktor Električne centrale
5. dr Ladislav Nej, lekar
6. Antun Bešlić, direktor filijale I Hrvatske štedionice
7. Milan Damjanović

U Nadzorni odbor su izabrani:

1. Vojislav Bela Gabor, industrijalac
2. Ivan Sarić, gradski činovnik
3. Leo Štras, inženjer.

Za  predsednika Kluba je izabran dr Vladislav Manojlović (1869-1938.) advokat, predsednik Srpske crkvene opštine, narodni prvak i višestruki poslanik na narodnim crkvenim saborima. Nakon završetka Prvog svetskog rata nalazio se na više funkcija kao što je Udruženje trgovaca i industrijalaca „Loyd“, bio je član mesnog školskog odbora, kraljevski javni beležnik, predsednik Rusko-SHS kluba. Bio je jedan od osnivača i samoga Automobilskog kluba Kraljevine Jugoslavije. Za sekretara je izabran Milan S.Damjanović a za blagajnika Antun Bešlić.Članarina za 1925.godinu je iznosila 600 dinara, a adresa je bila Trgovački dom „Loyd“.

Centrala Automobilskog kluba nalazila se u Beogradu a u Subotici se nalazila samo sekcija toga kluba.U Beogradu se odlučivalo o svim važnim pitanjima koja su se odnosila na automobile, njihove vlasnike, na razvoj automobilizma uopšte, otvaranje benzinskih pumpi, o prodaji kvalitetnog i čistog benzina, o grbu, o plakatu kluba, i uopšte o svim novinama u automobilizmu.Rad Kluba je bio centralizovan i rukovođen odlukama iz Beograda.Oblasni odbori su rešavali pitanja koja su bila u interesu teritorija na kojima su se klubovi nalazili.Među njima je postojala dobra saradnja.Tako se oblasni odbor Bačke oblasti zalagao za popravku puteva od Sombora preko Svetozar Miletića, Bajmoka, Subotice do Horgoša.(3) Svaki vlasnik automobila je bio obavezan da plaća državnu taksu. Osim državne plaćala se i gradska taksa.Za držanje luksuznih i putničkih automobila za ličnu upotrebu, i autobusa plaćala se taksa na godinu od 500-2000 dinara, a za dozvolu stajanja na određenim stanicama za automobile se plaćalo 500 dinara godišnje. (4)

Članovi Automobilskog kluba koji su platili članarinu za 1925.i 1926.godinu uživali su povlastice više od 50% popusta na svim državnim železnicama i brodovima tri puta godišnje. Maja 1927.godine umire sekretar i član kluba Milan S. Damjanović.Tom prilikom beogradska sekcija šalje telegram saučešća.Na sednici Upravnog odbora subotičke sekcije koja je održana 5.aprila 1928.godine za redovnog člana izabran je Dušan Manojlović tadašnji veliki župan grada Subotice. Te godine članarina je iznosila 600 dinara, upisnina 200 dinara,članska legitimacija 25 dinara a klubska značka 60 dinara.

Sekretar subotičke sekcije od 7.jula 1929.godine postaje  dr Miloš Pavlović. Zahvaljujući njemu u velikoj meri je sačuvana prepiska ovoga kluba jer su se spisi nalazili kod njega na čuvanju sve do 1960.godine.(5) Miloš Pavlović poznati doktor pravnih nauka, ostaje kao sekretar Automobilskog kluba u Subotici sve do njegovog gašenja.(6)

Na svim svojim sednicama i sastancima članovi i sami vlasnici automobila zalažu se za poboljšanje uslova za vlasnike automobila, razne olakšice za poboljšanje i izgradnju puteva i uopšte za napredak u okviru ove oblasti. Broj automobila se stalno povećavao.U predmetu koji potiče iz 1927.godine dat je spisak od 154 vlasnika automobila. Vlasnici automobila su zahtevali sniženje gradske takse na vozilo koje su razrezivane odlukom gradskog Senata. Ove žalbe su sve odbijene, sa obrazloženjem da su pravilno bile razrezane. Interesantno je da su gradske poreske vlasti u cilju saznavanja pravoga stanja angažovale čak i „tajne detektive“. Tako je na uloženu revizornu molbu „Amerikan auto Weigand & Co“ angažovan Grgo Bukvić radi utvrđivanja činjenica koji je zvanično izjavio da su dva automobila prodata u Sanad i u Bačku Topolu i da se porez ima platiti. ( 7) U istom predmetu je sačuvan spisak automobila u Subotici. Vlasnici automobila su bili dužni da plaćaju gradsku taksu. U spisku je naznačen vlasnik automobila, adresa stanovanja, marka automobila i broj registarske tablice :

 

1.	Adrija osiguravajuće društvo	Fra Jese trg br.15	Ševrolet	B. 1849
2.	Almaši Đuro	Vojnička ul. 10	Pežo	B.901
3.	Automobilia	Subotica	Fijat	B.714
4.	Birn Karlo	Vilsonova 34	Ford	B.1146
5.	Udovica Birman Jakova	Tolstojeva br.4	Ford	B.785
6.	Bata Ladislav	Jelačićeva br.8	Matlis	B.1654

 

7.	Blaho Mirko	13. Novembar br. 44	Ford	B.894
8.	Birn Karlo	Vilsonova br.34	Ford	B.1142
9.	Birkaš Stevan	Zrinjski trg	Diana	B.1202
10.	Bećak Silvester	Kranska br.8	Ševrolet	B.1582
11.	Berger Jakov	Save Tekelije br.80	Benz	B.709
12.	Barzel Jakov	Prometno društvo	Fiat	B.506
13.	Dr.Đurišić Mileta	Beogradski put br.58	Citroen	B.1054
14.	Dohanj Zoltan	Trumbićeva br.20	Essex	B.1629
15.	Električna centrala	Palićki put	Cadillac	B.1619
16.	Električna centrala	Palićki put	Debrûn	B.712
17.	Električna centrala	Palićki put	Debrûn	B.713
18.	„Ferum D.D.“	Majšanski put	Fiat	B.229
19.	Frenkl Ignac	Segedinski put br.313	Ford	B.790
20.	Fišer Antun	Šenoina	Essex	B.1449
21.	Gomboš Jene	Blesak Telep br.9	Ford	B.1349
22.	Glid Vilim	13. Novembar br.31	Fiat	B.308
23.	Gabrić Ivan	Prestolonaslednika Petra br.11	Citroen	B.1479
24.	Gros Ela	Bunjevačka br.91	Ford	B.371
25.	Supruga Gabrić Ivana	Prestolonaslednika Petra br.11	Citroen	B.1845
26.	Grosberger Ignjat	Trumbićeva br.4	Fiat	B.683
27.	Hartman Josip	Preradovićeva br.18	Berlie L.	B.106
28.	Hamburger Josip	Paralelni put br.104	Ford	B.372
29.	Hercog Vladislav	Prestolonaslednika Petra br.35	Dedion Buton	B.1595
30.	Dr Hes Dezider	Jurjevska br.13	Ford	B.1059
31.	Huter Arpad	Bene Sudarevića br.4	Ausaldo	B.1244
32.	Horvat i Virc	Vinkovačka br.1	Fiat	B 1846
33.	Huter Arpad	Bene Sudarevića br.4		B.1464
34.	Horvat i Virz	Vinkovačka br.1	Citroen	B.1621
35.	Horvat i Virz	Vinkovačka br.1	Dedion Buton	B.1771
36.	Hiter Arpad	Bene Sudarevića br.4	Ševrolet	B.431
37.	Hajduška i Hermann	Karadžićeva br.12	Ford	B.442
38.	Hubai Tibor	Segedinski vinogradi br.158	Aris	B.663
39.	Hingl Julio	Topnička br.20	Peugeoth	B.1063
40.	Jurić Marko	Štrosmajerova br.7	Ford	B.1246
41.	Korhec Julio	Jugovićeva br.6	Torpedo	B.307
42.	Dr Hes Dezider	Jurjevska br.13	Fiat	B.512
43.	Konen Vilim	Preradovićeva br.18	Fiat	B.346
44.	Konen Vilim	Preradovićeva br.18	Renault	B.1249
45.	Klajn Geza	B. Sudarević br.6	Ford	B.661
46.	Kmec Andrija	Palić br.68	Ford	B.979
47.	Kudlik Stevan	Kumanovska br.17	Ford	B.1103
48.	Kihler i drug	Palićki put	Fiat	B.1188
49.	Kalman Aleksandar	Palić br.53	Ford	B.1147
50.	Kalman Aleksandar Agošton	Kumanovska br.7	Fiat	B.194
51.	Kalman Aleksandar	Palić br.53	Ford	B.1143
52.	Kon Aleksandar	Zrinjski trg br.35	Fiat	B.1245
53.	Kiš Bela	Petrogradska br.13	Ford	B.1496
54	Kain Lajčo	Trg Slobode	Citroen	B.1622
55	Kain Lajčo	Trg Slobode	Okland	B.1934
56	Kain Lajčo	Trg Slobode	Citroen	B.1603
57.	Kasiba Josip	M.Tompa br.1063	Ford	B.1939
58.	Kasiba Josip	M.Tompa br.1063	Ford	B.1850
59.	Kovačev Marijan	Gradska najamna palata	Ford	B.1362
60.	Kadar Deže	Petrogradska br.18	Renault	B.1639
61.	Udovica Kalmar Petra	Zobnatica	Štajer	B.939
62.	Korhec Julio	Jugovićeva br.7	Fiat	B.1937
63.	Klajn Geza	B.Sudarević br.6	Ford	B.1508
64.	Lelbach Julio	Aleksandrova br.2	Fiat	B.1086
65.	Leko Franjo	Paralelni put br.119/a	Fiat	B.1627
66.	Licht Ilona	Krupežićeva br.4	Essex	B.1798
67.	Ladanji Nandor	Aleksandrova br.3	Ford	B.1315
68.	Licht Ilona	]iril Metoda trg br.1	Turino	B.91
69.	Levental Henrik	B.Sudarevića 11	Fiat	B.632
70.	Lerinc Ambruš	Jukićeva br.32	Ford	B.1114
71.	Dr Miladinović Radivoj	P.Kujundžić br.12	Benz	B.1061
72.	Dr Manojlović Vladislav	Aleksandrova br.8	Fiat	B.1342
73.	Maksimović \orđe	Antunovićeva br.4	Oppel	B.1714
74.	Malagurski Albe	Agina	Citroen	B.1736
75.	Miler Julio	Aleksandrova		B.469
76.	Dr Nej Lacika	Karađorđa br.2	Fiat	B.776
77.	Nađ Torma Andrija	Kumičićeva br.48	Peugeot	B.1062
78.	Opšta Privredna banka	Aleksandrova	Fiat	B.387
79.	Opšta Kreditna banka	Karađorđev trg	Fiat	B.680
80.	Piuković Josip	Jelačićeva br.4	Puch	B.104
81.	‘Primarius“	Majšanski put br.130	Fiat	B.779
82.	Piuković Josip	Jelačićeva br.4	Fiat	B.1193
83.	Piuković Bela	Palmotićeva br.3	Fiat	B.1058
84.	Presburger Aleksandar	Frankopanska br.12	Bignon	B.1754
85.	Rudić Stipan	Jukićeva br.68	Pežo	B.114
86.	Rotman Mirko	Cara Lazara br. 5-7	Dedion Buton	B.1553
87.	Ruff braća	Vilsonova 17	Citroen	B 686
88.	Racko Mihajlo	Trg Slobode br.2/5	Opel	B 105
89.	Rot Bela	Zrinjski trg br.28	Ford	B
90.	Racko Dezider	Trg Slobode br.5	Ford	B 789
91.	Subotica grad	Varoška kuća	Benz teretni	B 370
92.	Subotica grad	Varoška kuća	Ford – teretni	B 1625
93.	Subotica grad	Varoška kuća	Ford	B 1626
94.	Subotica grad	Varoška kuća	Ford – teretni	B 1938
95.	Sabo Agošton	Frankopanska 35	Fiat	B 1242
96.	Dr Santo Gabor	Sokolska br.2	Ford	B 1616
97.	Sarić Irena	Ivanova 24	Avis	B 367
98.	Sagmajster Imre	Hadžićeva 20	Ford	B 261
99.	Sekelj Bela	P.Kujundžića br.28	Citroen	B 1124
100.	Sebenji Albe	Oslobođenja br.114	Fiat	B 1494
101.	Šimić Sima	Halaški vinogradi br.234	Fiat	B 1380
102.	Sabo Albert	Oslobođenja br. 128	Fiat	B 1614
103.	Sabo Albert	Oslobođenja br.128	Fiat	B 1615
104.	Stipić Stevan	Prestolonaslednika br.26	Citroen	B 1785
105.	Šamu Josip	Segedinski vinogradi	Ford	B 1204
106.	Dr Terek Bela	Jelačićeva br.4	Ford	B 1060
107.	Trgovačko društvo d.d.	Fra Jese trg br.2	Ford	B 1204
108.	Terlei Balint	Zobnatica br.14	Ford	B 701
109.	Terlei Balint	Zobnatica br.14	Alfa Romeo	B 1691
110.	Ujhazi Eduard	Kr.Petra Park br.6	Peugeot	B 1296
111.	Vajcenfeld Marcel	Cara Dušana br.1	Ford	B 1097
112.	Vajgand i drug	P.Kujundžića br 2	Ford	B 1008
113.	Kiš Mihajlo	Skotus Vijatora 37	Okland	B 999
114.	Šlezinger i Vajs	Pašićeva br.2	Stude Backer	B 1064
115.	Vince Deže	Ludaš	Fiat	B 1234
116.	Udovica Vojnić Julija	Pavlovac 56	Delage	B 896
117.	Vajs Aleksandar	Antunovićeva br.11	Ford	B 1617
118.	Vajgand i drug	P.Kujundžića br.2	Ševrolet	B 1563
119.	„Zorka D.D.“	Halaški put	Fiat	B 778
120.	Stipan Konc	Frankopanska br.22	Citroen	B 1401
121.	Mirko Mamužić	Bene Sudarevića br.9	Okland	B 999
122.	Dragutin Ciraki	Dulićeva br.9	Fiat	B 714
123.	Šime Miler	Trumbićeva br.26	Citroen	B 297
124.	Dr Mirko Šulman	Vilsonova br.19	Šteyer	B 310
125.	Dr Deneš Strelicki	P.Kujundžića	Union
126.	Marija Ivandekić	Medulićeva	Šisler	B 2054
127.	Aleksandar Kalkus	Vinogradska	Šisler	B 2054
128.	Zvonimir Piškulić	Aleksandrova br.6	Fiat	B 333
129.	Lajčo Kadar	Save Tekelije br.30	Citroen	B 1845
130.	Zoltan i Aleksandar Ingus	Ludaš	Fiat	B 342
131.	Dr Mihajlo Prokeš	Vilsonova 45	Talbot	B 349
132.	Ladislav Rozencvajg	Vinogradarska br.7		B 316
133.	Deže Kajić	Ostojićeva br.8		B 1479
134.	Deže Kadar	Petrogradska br.18	Citroen	B 1621
135.	Milan Šovljanski	Gr.slagalište	Fiat	B 1848
136.	Dr \ura Šanta	Paje Kujundžića br.7	Ševrolet	B 371
137.	Nandor Rajner	Sokolska br.12	D.buton	B 1810
138.	Julka Pelhe	Hvarska br.11		B.1405
139.	supruga Ernesta Hermana	13.novembra br.10	Ford	B 2160
140.	Petar Kaić	Zrinjski trg br.2	Citroen	B 1479
141.	Bela Kiš	Preradovićeva br. 13	Štaer	B 2042
142.	Aleksa Kuprianov	Crnojevićeva br.1	Fiat	B 1848
143.	Dr Deneš Strelicki	Prestolonaslednika Petra br.8	Citroen	B 2166
144.	Franjo Sič	Aleksandrova br.3	Citroen	B 2188
145.	Etelner Pinter	M. Tompa	Citroen	B 2164
146.	Jelena Korać	Kumanovska br.19	Peugeot	B 1296
147.	Bela Kiš	Oslobođenja br.107	Štaer	B 2162
148.	Dezider Kadar	Petrogradska br 18	Fiat	B 1846
149.	Aranka Sebenji	Oslobođenja br.     114	Štaer	B 2163
150.	Karol Joso Batanić	Šabačka br.32	Ford	B 1142
151.	Karol Joso Batanić	Šabačka br.32	Ford	B 1146
152.	Dezider Kadar	Petrogradska br.18	Fiat	B 2048
153.	Andrija Rabata	Slepa br.8	Fiat	B 2009
154.	Mikša Glik	Kvaternikova br.8	Ford	B 858
154.	Tereza Gabrić	Prestolonaslednika br.11	Sandler	B 2168

Sledeće godine 1928. ukupni broj putničkih i teretnih automobila je iznosio 190. (8) U gradu se pominju radionice za popravku automobila „Automobilia“ u Skadarskoj br.7 (današnja ul. Žilinski), „Metropol garage“ u Oslobođenja br.23 (današnji Marksov put), „Weingand et Co., Paje Kujundžića 4 (današnja Braće Radić). Pominje se pet autogaraža :

1. Amerikan auto, vlasnik: Josip Weingard, Paje Kujundžića 4 ( današnja ul.Braće Radić) gde je bilo mesta za 15 kola
2. Automobilia, vlasnik: Ing. Leo Štras, Skadarska 7 (današnja ul. @ilinski) gde je bilo mesta za 20 kola
3. Bata Lajčo, Zrinjski trg 24 ( današnji Trg Oktobarske revolucije) gde je bilo mesta za 15 kola
4. Nađ Geza, Štosova 14 ( današnja P.Štosa) gde je bilo mesta za 15kola

5.Presburger Josip, Oslobođenja 23 ( današnji Marksov put) gde je bilo mesta za 15 kola.

Postojala je autoagentura Rajner Nandora u Sokolskoj ulici 18 ( današnja Petra Drapšina), kao i auto taxi čije je stajalište bilo pred Gradskom kućom sa brojem auto taxija 30 a tarifa je bila po pogodbi. Šofersko udruženje se nalazilo u Gradskoj kafani, predsednik je bio Toni Ban, a broj članova je bio 38. (9)

U knjizi „Privreda Vojvodine u 1929.godini“ pominje se da je u Subotici bilo u 1928.godini 160 ličnih kola, 45 teretnih, 6 autobusa i 30 motocikla. U 1929.godini je bilo 160 ličnih kola, 61 teretna kola, 9 autobusa i 35 motocikla. (10)

Poboljšanje i izgradnja saobraćajne mreže  vodila je do lakše komunikacije i kretanja roba u trgovini i industriji. Ove akcije  su se sprovodile u severnoj Bačkoj ali i u celoj zemlji. Preko subotičke teritorije ukrštalo se i prolazilo je deset puteva (podaci potiču iz 1929.godine ):

1. a) Horgoški put (Subotica-Horgoš), koji je od Subotice do Palića bio u dobrom stanju, a loš do granice.
2. b) Subotica-Bačka Topola, koji je popravljan tokom 1928.godine.
3. c) Majšanski put, koji je bio delimično izgrađen od cigle (klinkera).
4. d) Halaški put, koji je takođe bio izgrađen od cigle (klinkera)
5. e) Subotica-Čikerija (Bajski put)
6. f) Subotica-Bajmok
7. g) Subotica-Senta
8. h) Subotica-Čantavir
9. i) Subotica-Pačir
10. j) Gornji Tavankutski put, koji je bio delimično izgrađen. ( 11)

Osim ovih puteva, na teritoriji opštine je postojao veliki broj „letnjih“ puteva. Ovi putevi su bili utrti u zemlji ili na pesku na rubovima polja ili livada. Saobraćaj se na ovim putevima obavljao teško, naročito za vreme kišovitih dana dok su leti točkovi upadali u pesak. Ovakvi putevi su za automobile bili gotovo neprohodni. Usled povećanja broja motornih vozila ukazala se potreba za izgradnjom puteva i njihovim održavanjem u dobrom stanju. Upotreba motornih i teretnih kola-izvan grada  na mnogim mestima je bila nemoguća jer je većina puteva bila neprohodna. Zbog loših puteva automobili i autobusi su se brzo kvarili i dešavali su se česti defekti. Po putevima su se često usled prolaska vozila dizali oblaci prašine koji su ometali okolno stanovništvo. Tako je u zapisniku Senata iz 1926.godine zapisano :“Autopromet gradskih i okolinskih puteva naglo raste, a sa ovim se i onako prašan vazduh grada još naglo kvari. Od strane gradske kapetanije izdato naređenje, koje se odnosi na brzinu vožnje automobila ne održavaju se i to naročito među palićkim vilama.“ (12 ) Brza vožnja se kažnjavala od strane gradske policije prema postojećim propisima, koji su predviđali kaznu zbog prebrze vožnje.

Subotički Odbor Auto kluba se zalagao da se dovedu u red ulice grada, Palićki put, put Subotica-Horgoš da se putem spoje Subotica i Sombor.

Članovi Kluba su takođe učestvovali na sednicama centralnog Upravnog odbora I na centralnom glavnom zboru gde se raspravljalo o sniženju cena auto-triptiha i benzina.

Osim rešavanja ovih pitanja članovi kluba su često učestvovali i odlazili i na izlete.Tako su 1928.godine na auto-izletu u Minhen i Salcburg učestvovali dr Vladislav Manojlović i Joca Manojlović.

Članovi kluba su 5. maja 1929.godine upriličili doček kolegama iz beogradske sekcije. Prilikom dočeka je učestvovalo 17 vlasnika automobila koji su svojim vozilima išli u susret gostima do Ade. Zapisničar ovoga događaja primećuje da se na ovome izletu desila samo manja nezgoda prilikom koje je jedan točak automobila „Barzel“ d.d., u jednoj oštroj krivini između Stare Kanjiže i Sente odleteo u Tisu, ali bez posledica po putnike.(13) Dr Vladislav Manojlović, predsednik sekcije je učestvovao na automobilskom sletu svih sekcija AK Kraljevine SHS, koji se održavao 6, 7 i 8 septembra 1929. godine. Sa njime su putovali njegova supruga Melanija Manojlović, sin Samko Manojlović i brat dr Joca Manojlović. Putovali su kolima „Fiat 925“ putem kroz centralnu Šumadiju, dolinom Ibra i ravnog Podunavlja.

Jedan od ciljeva koje su sebi postavili u radu članovi Automobilskog kluba je bila  i popularizacija turizma. U tom cilju su često organizovani auto-izleti kroz zemlju i u inostranstvu. Tako je 1932.godine bila organizovana automobilska turneja kroz južnu Srbiju. Od članova subotičke sekcije su na turnrji učestvovali dr Vladislav (predsednik kluba), Joca Manojlović (advokat) sa jednim automobilom i Vilim Konen Jakobčić (industrijalac) sa drugim automobilom. U prvom automobilu su se pored pomenutih nalazili još Lepedet Ilija (finansijski stručnjak i direktor Gradske štedionice), Šreger Mirko (industrijalac) i dr Miloš Pavlović (pravnik i sekretar kluba) sa suprugom.

Na sednici Upravnog odbora subotičke sekcije Automobilskog kluba Kraljevine Jugoslavije koja je održana 14. februara 1932.godine predloženo je da se dr Vladislav Manojlović izabere za doživotnog predsednika što je jednoglasno i prihvaćeno. Na ovoj funkciji on će ostati sve do smrti 1938. godine.

Članovi sekcije su nagrađivali plaketama i medaljama zaslužne šofere. Tako su 1932.godine kao zaslužni nagrađeni sledeći šoferi: Palinkaš Jovan, šofer dr Vladislava i Joce Manojlovića koji je kod njih služio od 4.aprila 1927. godine, srebrnom plaketom je nagrađen šofer Jakobčić Konen Vilima, Bošnjak Albe, koji je kod njega služio od 25. septembra 1921. godine i zlatnom plaketom je nagrađen šofer Gabor Bele, Sebenji Mihajlo koji je kod njega služio od 1.marta 1922.godine.

Tokom 1933. godine dolazi do opadanja  broja  članova Kluba usled teške ekonomske krize pa se nije pribegavalo energičnoj naplati članarine. Naplati se nije pribegavalo i zbog toga što bi se usled opadanja broja članova Kluba moglo desiti da dođe do gašenja sekcije u Subotici. Ova sekcija se ne bi mogla ponovo otvoriti jer bi se ona, najverovatnije, uspostavila u Novom Sadu.

Članovi Automobilskog kluba su osim svoga interesovanja za automobile i automobilizam uopšte, mnogo radili na izgradnji i napretku grada i regije. Ostavljajući tradiciju iza sebe, prihvatali su nove ideje i težili napretku i modernizaciji društva. Zalagali su se za izgradnju puta Subotica-Sombor, tražili su od tehničkog odeljka pri Sreskom načelstvu u Starom Bečeju da se dovede u red Palićki put, radili su na uređivanju prelaza preko železničke pruge Subotica-Horgoš, pred stanicom Palić i pred glavnim ulazom u palićki park. Zalagali su se da se uredi put koji spaja grad sa predgrađem Aleksandrovom kao i put koji to predgrađe spaja sa Bačko -Topolskim putem, za postavljanje tabli na granicama kako bi se olakšao put i snalaženja strancima koji su dolazili. Pošto molbama nije udovoljeno Klub je najčešće o svom trošku rešavao ove stvari. Table upozorenja da se u Jugoslaviji vozi desnom stranom puta na državnom, francuskom, engleskom i nemačkom jeziku postavljene su kod Horgoša. Zahvaljujući ažurnosti u radu strani automobilisti i turisti su dobijali sve potrebne informacije za putovanje kao što su automobilske karte, razne propagandne brošure, prospekte još pri samom prelazu granice Kraljevine Jugoslavije.(14) Članovi Kluba su se zalagali za zabranjivanje skupljanja mitnine (trošarine) kao nezakonitog nameta.

Kralj Aleksandar Karađorđević je bio veliki poklonik automobilizma i auto-sporta. Na njegovoj sahrani 1934.godine učestvovala je subotička delegacija članova Kluba sa predsednikom dr Vladislavom Manojlovićem, potpredsednikom dr Jocom Manojlovićem i sekretarom dr Milošem Pavlovićem.

Dr Miloš Pavlović

U izveštaju o radu uprave za 1935. godinu navodi se da je automobilizam u opadanju. U Zapisniku redovnog glavnog godišnjeg zbora subotičke sekcije Automobilskog kluba Kraljevine Jugoslavije navodi se da se ova situacija pripisuje krizi u privredi i lošim putevima, visokim državnim taksama, povišenju državne trošarine na benzin i postupku nadležnih vlasti oko izdavanja putnih isprava.

Proslava desetogodišnjice Automobilskog kluba je održana 26. i 27. oktobra 1935.godine. Održana je sednica predsedništva centrale, a svečanu večeru je priredio u počast, u svom domu predsednik subotičke sekcije dr Vladislav Manojlović. Na večeru su osim članova predsedništva bili pozvani i svi članovi subotičkog Upravnog odbora. Gosti iz Beograda su odseli u hotelu „Zlatno jagnje“.Sledećeg dana 27.oktobra, je održana svečena vanredna skupštinska sednica u posebnoj sali restorana „Srpski kralj“. Govor je održao dr Velizar Janković prvi potpredsednik centrale i predsednik sekcije Beograd. Bilo je reči o potrebi motorizacije zemlje i u znak priznanja za zasluge na širenju automobilizma  i automobilskog turizma, odlikovan je zlatnom klubskom iglom njen predsednik dr Vladislav Manojlović. Potpredsednik sekcije Šreger Lajoš, dr Joca Manojlović, Elek Viktor i sekretar dr Miloš Pavlović odlikovani su srebrnom klubskom iglom. Proslava je završena izletom na Palić i obilaskom puta kod granice na Horgošu.

Aktivnosti oko izgradnje međunarodnog puta Calais-Istambul koje su započete u 1935.godini se nastavljaju i dalje. Tom prilikom je tražena energična intervencija centrale u Beogradu, nakon što je izgrađen mađarski deo ovoga puta. Predlog Kluba je  bio da se deo transkontinentalnog puta u našoj zemlji izgradi na desnoj strani železničke pruge koja vodi iz Horgoša za Palić.

Predsednik Automobilskog kluba u Subotici je iznenada preminuo 30.maja 1938. godine. Tom prilikom je održana sednica Upravnog odbora subotičke sekcije i odala poslednju počast preminulom predsedniku Kluba. Vladislav Manojlović je od 1925.do 1932.godine svake godine biran jednoglasno za predsednika. Od 1932.godine na predlog potpredsednika Šreger Lajoša aklamacijom je izabran za doživotnog predsednika Kluba. Od februara 1939.godine njegovo mesto će zameniti dr Joca Manojlović.Smrtovnica je izašla u listu „Napló“, a članovi Kluba kao i mnogi prijatelji su učestvovali na sahrani 1.juna 1938.godine. Vladislav Manojlović je radio na razvitku i unapređenju automobilizma na intenzivnoj motorizaciji države i shvatao je značaj automobilizma. Na svečanoj sednici 27.oktobra 1935.godine, povodom proslave desetogodišnjice osnivanja Sekcije u svečanom govoru ističe:“Automobil nije više luksuz, nego praktično saobraćajno sredstvo širokih masa ljudi, koje služi zemaljskom saobraćaju i narodnoj privredi a ujedno i narodnoj odbrani !“

U drugoj polovini 1938.godine završen je deo međunarodnog puta od državne granice na Horgošu do Srbobrana. Takođe je izgrađena ekspozitura na državnoj granici u Horgošu.

Osim rešavanja problematike puteva i automobilizma, u programu rada se nalazilo i pitanje šofera.Na osnovu „Pravilnika o odlikovanju šofera“ sekcija je imala pravo da odlikuje zaslužne šofere koji su radili kod jednog poslodavca neprekidno po pet godina. Tako je u toku 1939.godine za besprekornu šofersku službu, predložen za odlikovanje Gjoroška Aleksandar koji je od 1933.godine radio kao šofer Hartman Josipa (industrijalca) i Stenhardt Aleksandar šofer dr Kalmara Elemira. Centrala u Beogradu je trebalo da izda povelje koje su se izdavale uz svaku značku. Tokom te godine članovi automobilske sekcije su učestvovali na sportsko-turističkoj turneji kroz Nemačku koja je trajala od 18.juna do 4.jula i obuhvatila je preko 4000 kilometara. Te godine održane su i I međunarodne automobilske i motociklističke trke 3. septembra u Beogradu.

Situacija u Kraljevini Jugoslaviji i državne prilike počinju da se menjaju od avgusta 1939. godine kada je formirana Banovina Hrvatska. Društvene prilike odražavaju se i na rad Automobilskog kluba. Do tada centralizovani rad i uprava doživljavaju svoje promene u smeru decentralizacije. Naime, 27.septembra Upravni odbor sekcije Zagreb je podneo predlog za likvidaciju Automobilskog kluba Kraljevine Jugoslavije i osnivanje narodnih automobilskih klubova (Srpskog, Hrvatskog i Slovenačkog), odnosno saveza automobilskih klubova Kraljevine Jugoslavije. Splitska sekcija daje predlog po kome bi sve sekcije AKKJ postali samostalni automobilski klubovi. Subotički klub tada rešava da ako do te reorganizacije dođe, stalno sedište novog saveza bude u Beogradu. Sednica Skupštine centrale Kluba je održana 11.februara 1940.godine u Zagrebu na kojoj je prihvaćen sporazum o likvidaciji celokupne imovine centrale Automobilskog kluba Kraljevine Jugoslavije prema kojem subotičkoj sekciji pripada suma od 39.210 dinara.

Nakon formiranja Banovine Hrvatske doći će do decentralizacije u radu

Automobilskog kluba i formiranja slovenačkih, hrvatskih i srpskih klubova. U zapisniku sa sednica subotičkog kluba od 2.marta 1941.godine pominje se subotička sekcija kao deo Srpskog Automobilskog kluba. Ovaj zapisnik sa sednice Upravnog odbora je poslednji koji je vođen na srpskom jeziku. Tom sednicom je predsedavao dr Miloš Pavlović koji je ujedno bio i sekretar kluba, a na sednici su bili još prisutni Šreger Lajoš kao potpredsednik, Balog Antun, Borošić Vladimir, dr Jene Engelman, Gabor Bela i dr Mirko Šulman.Marta 1940.godine za I potpredsednika Srpskog Automobilskog kluba je izabran dr Joca Manojlović predsednik subotičke sekcije.

Uskoro dolazi do početka Drugog svetskog rata i okupacije zemlje. Iz ovoga perioda je sačuvano još tri zapisnika sa sednica Automobilskog kluba. Ti zapisnici su od 26.oktobra 1941.godine i pisani su na mađarskom jeziku. Kao predsednik se pominje dr Joca Manojlović a sekretar dr Miloš Pavlović. Zapisnici su pisani još 8.marta 1942.godine i 26.marta 1942.godine.

Poslednji zapis u kome se pominje rad subotičkog Automobilskog kluba datira od 11.jula 1943.godine pod nazivom Severnobački Automobilski klub („Északbácskai Automobil Klubnak“) sa predsednikom Šreger Lajošem (Schréger Lajos).

ČLANOVI KLUBA

Broj onih koji su bili učlanjeni u Automobilski klub Kraljevine Jugoslavije je bio tokom godina promenjiv. Najmanji broj članova je bio u vreme osnivanja Kluba kada se na osnivačkoj skupštini potpisalo 29 lica. Najveći broj članova se beleži 1939.godine sa 88 članova.

Broj članova Kluba po godinama je bio sledeći:

GODINA	BROJ ČLANOVA
-1924.	29
-1925.	30
-1927.	48
-1928.	51
-1929.	53
-1930.	50
-1932.	44
-1933.	41
-1937.	56
-1938.	74
-1939.	88
-1940.	40

Od 1927.godine u tripticima Kluba se nalaze imena onih koji su se učlanjivali i istupili iz članstva po mesecima i godinama (15):

1927:

novi članovi: dr Dezider Hes (Dezider Hösz) lekar

juli-novi članovi: Jovan Lelbah, posednik iz Bajše, dr Bela Terek (Belá Török), lekar

istupili: Pera Vujković, trgovac, Braća Ruf (Ruff), trgovci-industrijalci, Andrija Reok (A.Reök), posednik

avgust-novi članovi: dr Zvonimir Piškulić, advokat, Aleksandar Ingus, posednik,“Halbror i drug“, trgovci

istupili: Mikša Rotbort, trgovac, Nikola Halbror, trgovac, Bela Piuković, trgovac, „Zorka d.d.“, trgovci

septembar-decembar

istupili: ‘Hrana d.d.“ iz Kule, dr Branko Pecarski, advokat iz Sente

1928:

januar-maj: novi članovi: dr Aurel Pajž, posednik iz Bočara, Tihomir Kalmar, posednik iz Zobnatice, dr  Mirko šulman, industrijalac iz Subotice, Dušan Manojlović, veliki župan, Braća Vaš trgovci iz Sente

istupili: Franjo Bede (Bedô), trgovac, Hajduško i Herman, trgovci, Maksa Horovic, trgovac iz B. Palanke, Pavle Keleman, trgovac iz Sente, dr Zvonimir Piškulić, advokat Leo Polak, trgovac iz Sente, Koloman Seneš, trgovac

juli-novembar

novi: Bata Geza, električar iz Stare Kanjiže, Halbror Ladislav, posednik, Jerković Mate, posednik, Kiš Viola, iz Malog Iđoša, Orčik Petar, posednik iz Ade, dr Ivan Reok (Reök), lekar, Vamošer Deže, posednik iz Bajše, Vince Deže, posednik

decembar

istupili: dr Bela Terek (Török), lekar, Henrih Levental (Löventhal), trgovac, dr Imre \erđ, advokat

1929:

januar-mart:

novi: Rozemberg Imre, trgovac iz Starog Bečeja

istupili:Kelemen Imre, trgovac iz Sente, Halbror Ladislav, posednik iz Subotice

april-decembar

novi: Budišin Lazo, posednik, C.Mc. Daniel Mauris (Maurice), domaćica, Dr Kalmar Elemer, advokat, Pinter Franjo, posednik, Reok Andor (Reök), posednik Horgoš, Dr Santo Gabor, lekar, Stipić Stevan, posednik, „Zorka d.d.“, hemijska industrija

istupili: dr Miladinović Radivoj, kraljevski javni beležnik, Orčik Petar, posednik Ada, Sabo Franjo, posednik, Berger Leo, fabrikant iz Sente, Kić Viola, posednik Mali Iđoš

1930:

januar-juni

novi:“ Opšta Kreditna d.d.“ banka, Subotica, Ajsler @iga, industrijalac,  Barta Ladislav, trgovac, dr Reok Ivan (Reök), lekar

juli-septembar

novi: Forgač Dezider, industrijalac

istupio: Bokar Bela, trgovac iz Sente

oktobar-decembar

istupili: dr Santo Gavro, lekar

1931:

januar-mart

novi: Pletikosić Andrija, kraljevski javni beležnik iz Bačke Topole, Piliš Josif, direktor Opšte Kreditne banke d.d. iz Subotice

istupili: Šel \erđ (Schellus H. Georg), direktor Električne centrale iz Subotice, Korhec Julije, industrijalac, dr Gluhstal Geza (Glüchstal Geza) lekar iz Sente, Baš Andrija, apotekar iz Čantavira, Hajnrih Koloman, posednik iz Kraljevog Brega, „Barzel d.d.“, trgovina gvožđem, Manojlović Dušan, industrijalac

novi: dr Gotva Jovan, posednik iz Starog Bečeja

istupili: Lelbah Stevan, posednik iz Telečke, Gajer Petar, posednik iz Crvenke, dr KiŠ Josif, direktor banke iz Subotice

juli-septembar

novi:“Barzel d.d.“, Hes Alojz (Hess), dorektor Električne centrale iz Velike Kikinde

istupio:Malbaški Svetislav, posednik iz Srpskog Krstura

oktobar-decembar

novi: Dojč Mirko (Deutsch Mirko), trgovac

novi: Bolin Stevan, industrijalac iz Velike Kikinde, Elek Viktor, direktor šećerane iz Velikog Bečkereka, Fridrih Jovan (Fridrich), direktor pivare iz Velikog Bečkereka, Kraus Julije, trgovac iz Velikog Bečkereka, Lederer \orđe , posednik iz Čoke, dr Zagorac Ivan, kraljevski javni beležnik iz Sente

istupili: Halbror Nikola, špediter, Terlej Balint (Törley Bálint), posednik, C.Mc. Daniel Mauris (Maurice), domaćica

1932:

januar-februar

novi: dr Revli Ljudevit (Révly), lekar, dr Pavlović Miloš, pravnik, penzionisani načelnik Direkcije željeznica

istupili: Braća Vaš, trgovci iz Sente, Bata Geza, mehaničar iz Stare Kanjiže, Bon Stevan (Bohn), industrijalac iz Velike Kikinde, dr Nej Ladislav, lekar, dr Pejž Aurel, posednik iz Vajske

juli-septembar

novi:Lelbah Jovan (Lelbach), posednik iz Bajše, dr Pavlović \oka, advokat iz Velikog Bečkereka

oktobar-decembar

istupili: dr Falkone Arpad, posednik iz Bajše, dr Hes Dezider (Hôsz), lekar, Presburger Ernest  (Pressburger), trgovac, braća Pletl, tvorničari, Švarc Rudolf (Schvartz Rudolf), inspektor šećerane

istupili: Fridrih Jovan, direktor pivare iz Velikog Bečkereka, Ingus Aleksandar, posednik sa Palića, Vamošer Dezider, posednik iz Bajše, Pinter Franjo iz Subotice

juli-septembar

novi: Inžinjer Boberić Mladen, direktor Električne centrale iz Velikog Bečkereka

oktobar-decembar

istupili: „Barzel d.d.“, trgovačka radnja iz Subotice, Birkaš Stevan, posednik iz Subotice, Kiš Karlo, posednik, Kraus Julije ml.trgovac iz Velikog Bečkereka

1934:

novi: dr Manojlović Samko, lekar, Kemenj Mirko, trgovac, Veber Viktor, inspektor šećerane iz Velikog Bečkereka

juli-septembar

novi: udovica Hartman Rafaela, industrijalac

istupili: Forgač Dezider, industrijalac iz Bačke Topole, dr Reok Andrija, posednik iz Horgoša

1935:

januar-juni

novi: Dojč Karlo (Deutsch), industrijalac iz Stare Kanjiže, Vajcenfeld Koloman (Veitzenfeld), veletrgovac, Baš Andrija, apotekar iz Čantavira

istupili: Dojč Mirko (Deutsch), trgovac iz Subotice, Dr Gortva Jovan, posednik iz Starog Bečeja, Hes Alojz (Hess Alois), industrijalac iz Velike Kikinde

juli-oktobar

novi: Gajer Henrih, posednik iz Bačke Topole, Erdeš Emil (Erdôs), trgovac iz Velike Kikinde

istupili:Presburger Ernest, trgovac, Stejnić Stevan, posednik

novembar-decembar

novi:Berenji Adalbert, posednik

istupili:Rozemberg Jene, trgovac

1936:

januar-mart

novi: Borošić Vladimir, trgovac, Holander (Hollander) A.D., trgovac

istupio: Švarc Rudolf, privatni činovnik iz Petrograda, Vince Dezider, posednik

april-juni: Seic Josif (Seitz), trgovac iz Stare Moravice, Varga Pavle, trgovac

juli-septembar

novi: Halbror Nikola, špediter, Dr Šilman Andrija, lekar

oktobar-decembar

novi: Erenji Armin, trgovac iz Horgoša, Goldner Emil, industrijalac

1937:

juli-mart

novi: Boral Martin, trgovac iz Petrograda, Duković Antun, posednik iz Bajše, Presburger Ernest, trgovac, Vuković Luka, trgovac, Telbis Franja, posednik iz Velike Kikinde

istupili: Inž. Boberić Mladen, direktor Električne centrale iz Petrograda, Budušin Laza ml., posednik iz Velike Kikinde, Šafer \ula, posednik iz Kutašpuste, Šreger Mirko, trgovac

april-juni

novi: Hajzler Beno, trgovac, Fenjveš Ižo, trgovac iz Petrograda

juli-septembar

novi: Rot Marcel (Roth), industrijalac iz Martonoša, Vojnić Julije, posednik, Međanski Fedor, posednik, Švebler Jovan, trgovac iz Feketića, Etveš Antun (Eötvös), privatni činovnik, Kostić Nikola, privatni činovnik, Sabo Albert, automonter iz Subotice

1938:

januar-juni

novi: Broder Nikola (Brôder), špediter, Dohanj Oto (Dohány Otto), trgovac, \arlaš Jovan (Gyárlás Jovan), industrijalac iz Petrovgrada, Korhec Julije, industrijalac iz Čoke, Puf Josip (Puff), industrijalac iz Bačke Topole, Pinc Konrad (Pintz), industrijalac iz Velike Kikinde, Ungar Jovan, posednik, Šojteri Nikola, advokat iz Petrovgrada, dr Singer Adolf, lekar, dr Štajner Mirko (Steiner), lekar iz Srpske Crnje

istupili: Berenji Adalbert, penzioner, dr Manojlović Vladislav, kraljevski javni beležnik (umro)

juli-decembar

novi: dr Gombaš Dezider, posednik iz Starog Bečeja, dr Hausman Valter (Walter), bakteriolog, Mihels Jovan, posednik iz Velike Kikinde

1939:

januar-mart

novi: Ingus Aleksandar, industrijalac iz Subotice, Jurić B. Marko, posednik iz Subotice, Lenhart Martin, industrijalac iz Crnje, Rudić Mihajlo, posednik iz Sente, Sadecki Stevan, posednik, inž. Stilinović Zvonimir, direktor Električne centrale

istupili: Presburger Ernest, veletrgovac

1941:

januar-decembar

istupili: Dojč Karolj (Deutsch), industrijalac, Duković Antun, posednik iz Bajše, Goldner Emil, industrijalac, Dr Hausman Valter (Hausmann Walter), bakteriolog, Hajzler Beno, trgovac, „Holander“ A.D., inž. Konrat Kornelije (Konrath), Kostić Nikola, trgovac, dr Manojlović Samko, lekar, Šajteri Nikola, advokat iz Petrovgrada, inž. Stilinović Zvonimir, direktor Električne centrale, dr Singer Adolf, lekar, Tolbis Franja, posednik iz Velike Kikinde, Varga Pavle, trgovac, „Zorka“ A.D.,industrijsko preduzeće, Elek Viktor, direktor fabrike šećera iz Petrovgrada, dr Pavlović Miloš, penzioner.

Broj članova Automobilskog kluba se razlikovao iz godine u godinu. Broj članova je bio najveći u 1939. godini kada je iznosio 88, da bi se već naredne godine taj broj prepolovio.

Rad Automobilskog kluba je povezan sa jednim vremenom i njegovim događajima. Članovi Kluba su bili uglavnom građani Subotice i okoline, a međusobno su se razlikovali po zanimanju, godinama i po svojim imovinskim mogućnostima. Međutim zajednička crta svakog pojedinca učlanjenog u ovaj Klub je bila prava ljubav prema automobilima i svemu što je bilo u vezi sa njima. O tome najbolje govori pismo koje je dugogodišnji predsednik Kluba dr Vladislav Manojlović uputio gradskom Senatu 1927.godine:

„Ovom Klubu je doduše poznata dobra namera grada Subotice, da želi dovesti u red kaldrmu naših ulica, (Karađorđev trg, Aleksandrova ulica itd.) no ipak smatra za svoju dužnost upozoriti Slavni Naslov, da je u interesu ugleda našega na granici nalazećeg se grada, a i cele naše zemlje, da se ova dobra namera čim pre sprovede u delo, a da se naša skoro potpuna kaldrma najhitnije popravi. Isto tako je ovom Klubu čast zamoliti gradski  Senat, da bi iz toga razloga preduzeo potrebne korake, da se i palićki put čim pre popravi, jer svako treba voditi računa i o tome, da naš grad-naročito pošto na granici leži-bude pristupačan sa sve strane automobilom. Sadašnje stanje i toga puta nije ni malo laskavo za naš Grad, osobito danas, kada se susedne države uvek intenzivnije interesuju za nas i kada interesanti uvek i više baš automobilom posećuju našu zemlju. Konačno nam je čast skrenuti pažnju Gradskom Senatu i na okolnost, da u našem Gradu još uvek nije utvrđena tarifa autotaksima, tako da sopstvenici istih rade, šta hoće. To je stanje, koje se ne bi smelo više trpeti i zato molimo, da se i ovoj anomaliji stane na put.Ove su sve takve želje, koje su potpuno opravdane i zato smo uvereni, da će Slavni Naslov našim skromnim željama izaći u susret.“

Sa poštovanjem

V.Manojlović

predsednik

 

NAPOMENE :

1. Istorijski arhiv Subotica, F:54, Zapisnici 1924-1943, 2.
2. Isto
3. Istorijski arhiv Subotica, F:54, Zapisnici 1924-1943, 4.
4. Istorijski arhiv Subotica, F:47, Zapisnik Senata br. P.S. 78, 10268/1926.
5. Napomena autora
6. Napomena autora: Automobilski klub se poslednji put pominje u spisima 3. oktobra
7. godine pod nazivom „Északbácskai Automobil klubnak“.
8. Istorijski arhiv Subotica, F:47, XXIV 65/1927.
9. Kosta Petrović, Subotica i kupalište Palić, 1928, 23.
10. Kosta Petrović, Subotica i kupalište Palić, 1928, 80.
11. Mirko Kosić, Privreda Vojvodine u 1929. godini, 1929, 81.
12. Mirko Kosić, Privreda Vojvodine u 1929.godini, 1929, 38.
13. Istorijski arhiv Subotica, F:47, Zapisnik Senata 1926. broj 5 P.S. 4073/1926.
14. Istorijski arhiv Subotica, F:54, Zapisnici Upravnog odbora subotičke sekcije, 2.juna 1929, 4.
15. Istorijski arhiv Subotica, F:54, Prepiska 1933, 89/1933.
16. Napomena autora: imena ličnosti sa njihovim zanimanjem su data u originalu kako je pisalo u tripticima.                    

 ZUSAMMENFASSUNG

Der Automobilklub in Subotica , als Sektion des Landesautomobilklubs ist am 23.januar 1925. gegrÏndet. FÏr die Mitgliedschaft stand das Interesse fÏr den Automobilsport auf erster Stelle ohne RÏcksicht auf  National-, Religions- oder Fachverschiedenheiten.  Der Vorsitzende des Klubs war Dr. Vladislav Manojlović (1869-1938). Er erfÏllte diesen Posten bis zu seinem Tode bzw. bis dem Jahre 1938.Diese Funktion  bekam nach ihm Dr. Joca Manojlović.  Die Mitgliedschaft des  Klubs hat groÞen Beitrag  zu dem Ausbau der Stadt und der Region gegeben. Zufolge ihrer UnterstÏtzung ist die AutostraÞe Subotica – Sombor ausgebaut, die Palićer  StraÞe , die Ûbergangsstellen Ïber die Eisenbahnstrecke am Palić und am Eingang ins Park eingerichtet. Auf ihre Iniziative sind der StraÞen entlang Verkehrszeichen aufgestellt. Es wurden verschiedene Publikationen und Karten in Fremdsprachen gedruckt, AusflÏge organisiert. Auf diese Weise wollte man das Tourismus anspornen.

Infolge staatlicher VerÌnderungen ist auch zur Dezentralisation des Automobilklubs gekommen. GegrÏndet wurde der slowenische, kroatische und serbische Klub. Die Sektion in Subotica gehÎrte zu dem serbischen Automobilklub. Zum letzten Mal ist der Automobilklub in Subotica in einem Dokument von 11.juli 1943. erwÌhnt, und zwar als “ Automobilklub Nord-Bačka “ (ÜszakbÄcskai Automobilklub) mit Lajos SchrÅger als Vorsitzenden.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Joca Manojlović

 

 

 

Miloš Pavlović

 

 

Dr Emil Libman: Prva građanska Bolnica u Subotici

Dr Emil Libman: Prva građanska Bolnica u Subotici – povodom 165 godišnjice osnivanja (1841-2006)

Posle povlačenja Turaka krajem XVII veka (1683-1699) zdravstvenu službu na teritoriji Bačke u prvoj polovini XVIII veka obavljali su, uglavnom, vojni lekari i hirurzi kao jedino zdravstveno obrazovano osoblje[1].

Civilno zdravstvo bilo je pod nadzorom Kraljevsko-mađarskog Namesničkog veća (Consilium Regium Locumtenentiale Hungaricum) koje je car Karlo VI  (1685-1740) za vreme svoje vladavine (1711-1740) ustanovio 1723. godine i na taj način obavezao Magistrate gradova da vode računa o siromašnim starim i bolesnim[2]. Imućni bolesnici lečili su se kod svojih kuća. Naredbom iz 1752. godine svaki županijski i slobodni kraljevski grad morali su imati civilno diplomirano zdravstveno osoblje – glavnog lekara (županijski odnosno gradski fizikus) koji će besplatno lečiti siromahe i podnositi izveštaje o zdravstvenoj situaciji u županiji odnosno gradu[3]. Ovom Naredbom upozoreni su Magistrati 1754. godine „(…) da ukoliko na teritorijama ima onih bez diploma, da ih pošalju odmah na polaganje ispita (…)”[4].

U Subotici tokom prve polovine XVIII veka nema ni gradskog fizikusa, ni hirurga niti ustanove u kojoj bi se mogla pružiti zaštita odnosno utočište ili zdravstvena pomoć starim i obolelim siromašnim građanima iako je prema popisu stanovništva iz 1720. godine bilo u subotičkom šancu (Status Militaris in Fossato Szabadtka) među 2200 duša i nekoliko bolesnih, ranjenih i nesposobnih za rad[5]. Sredinom XVIII veka (1743) Subotica je postala Privilegovana  kraljevska komorska varoš po imenom Sent Marija (Privilegiatum Oppidum Regio Cameralis Szent Maria)[6]. Zdravstvenu pomoć pružali su 1746. godine ranari-berberi koji su se vodili kao „hirurzi”[7], 1752. godine i zaklete babice (Obsteterices Adjurata)[8], a 1766. godine i neškolovane babice – časne sestre (Honestae Matronae)[9].

Izdavanjem Opšteg normativa o organizaciji zdravstva (Normativum Generale in re Sanitatis) 1770. godine koji je predstavljano prvi pokušaj zakonskog regulisanja zdravstvene službe[10] sastavljenog od tada poznatog lekara, organizatora javnog zdravstva i osnivača „Bečke medicinske škole” Gerharda van Svitena (Swieten Gerhard van, 1700-1772), lekara na dvoru carice Marije Terezije (Mária Terezia, 1717-1780), Magistrati gradova u Habzburškoj monarhiji bili su obavezni da imaju i službu koja će se baviti zdravstvenim pitanjima i zadacima u skladu sa Normativom[11]. Isto tako Magistrati su bili u obavezi, da prema Uredbi iz 1778. godine osnivaju domove za zbrinjavanje nemoćnih i starih siromaha kao i bolnice za obolele siromašne građane[12].

Dokumenta tog vremena govore da se prvi diplomirani hirurg Johan Sibenburger (Siebenburger Johanneus) zaposlio u Subotici 1771. godine[13] a prvi diplomirani lekar Emerik Gogolak (Gogolak Franciscus Emericus) dolazi u Suboticu 1780. godine ali tek avgusta 1781. godine podnosi molbu da bude postavljen za redovnog gradskog fizikusa naglašavajući u molbi, da je tri godine uspešno obavljao lekarsku praksu u Zagrebu[14]. Ferenc Corda (Czorda Ferenc, 1749-1823) otvorio je 1780. godine prvu apoteku u našem gradu[15] a dve ispitane babice (Examinatis Obstetrices) su 1783. godine radile u Subotici[16].

Što se tiče osnivanja Doma za siromašne i nemoćne kao i osnivanja Bolnice za obolele siromahe znamo, da je jedna kuća dodeljena u tu svrhu u prigradskom naselju Ker (Rokus külváros) bila od nabijanice, premazana mešavinom blata i pleve, pokrivena trskom i nije imala patos u prostorijama niti bunar u dvorištu[17]. Iako ovako primitivno izgrađena, ona je sa svoje tri prostorije služila uglavnom kao Uboški dom u kome su 1774. godine boravila 33 prosjaka[18]. U svom Izveštaju iz 1785. godine o zdravstvenom stanju gradjana i zdravstvenim prilikama u gradu od jula do decembra 1784. godine, gradski fizikus Emerik Gogolak ne spominje, međutim, nikakvu zgradu koja bi mogla da služi kao Uboški dom[19].

Ovaj i ovakav Uboški dom služio je krajem XVIII i početkom XIX veka kao „Bolnica” (Domus Hospitalis) pa tako često nalazima nazive Xenodochium, Nosocomium, Hospitalium, Uboški dom za jednu te istu ustanovu.

Postoji podatak da je u Subotici bila kuća koju su nazivali „Gradska bolnica” i koja je iz nepoznatih razloga nestala u požaru početkom 1770. godine, što upućuje na činjenicu da je pod tim imenom i ranije postojala. Lokaciju ove kuće ne znamo a pretpostaljamo da je imala izgled kao i spomenuti Uboški dom[20].

O bližem značaju naziva „bolnica” toga vremena saznajemo iz dokumenta 1811. godine kad se govorilo „da špitalj nije više čuvalište za napuštene, slabe i nemoćne uboge već zavod za bolesnike u cilju lečenja” odnosno iz dokumenata iz 1815. godine kada je doneta Uredba „da se u komunitativnim bolnicama ne smeju primati nemoćni i neizlečivi bolesnici” i iz 1825. godine „da se ne primaju ni hronično bolujuća lica već samo povremeno bolujuća ćelad”[21].

Dolaskom dr Antona Štrobla (Strobl Antonius, 1765-1830) 1792. godine u Suboticu koji je odmah postavljen za drugog glavnog lekara grada (Physicus Civitatis secundarius)[22] a 1798. godine imenovan za prvog glavnog lekara (Physicus Civitatis primarius)[23], grad je dobio stalnog i veoma agilnog lekara. On je sve dok je bio na tom položaju (do 1828.) pokušavao da poboljša zdravsto u našem gradu. Naglašavao je, da Uboški dom iako se naziva „bolnica” ne odgovara zdravstvenoj ustanovi: nema odgovarajući smeštaj za obolele, nema potreban materijal za lečenje (in Nosocomium nullus exstat qui exinde summe esset necessarius qui omnis aegri vel ulceribus aut vulnerabus effecti sunt), nema bolničara koji bi pružao negu i dr.[24].

U želji da se zgrada bolnice podigne, dr Štrobl je bio pokrenuo inicijativu da se novac za gradnju sakuplja dobrovoljnim prilozima i dobrovoljnim priredbama. Tako je mladi crkveni horovođa Đerđ Arnold (Arnold György, 1781-1848) održao koncert[25] a prilog za izgradnju bolnice uputio je, između ostalih, i Matija Vojnić, jedan od članova imućne porodice Vojnić iz Bajše[26].

Određena je i lokacija za izgradnju bolničke zgrade 1817. godine – današnji prostor Željezničkog parka i zgrade štamparije „Panonije”[27], ali do realizacije zamisli nije došlo.

Kolera koja je 1831. godine epidemijski zahvatila ove krajeve Bačke i mnogim stanovnicima odnela život, navela je članove Magistrata da se više pozabave rešavanjem pitanja bolnice[28].

Kako materijalna sredstva nisu mogla nikako da se sakupe za izgradnju bolničke zgrade, doneta je odluka da se otkupi kuća naslednika Antala Trančika (Trántsik Antonius) – danas Dom vatrogasaca, jer je prema proceni jedne komisije odgovarala za zdravstvenu ustanovu[29].

Zgrada ima dugački ulični deo, prostor oko kuće je veliko i prostrano. Zemljište ima oko 1314 hvati što se retko može naći u samom gradu. Postoji prema ulici ograda od cigalja, kuća je odvojena od okolnih objekata zidom od naboja. U dvorištu je od cigalja izgrađen bunar (đeram) od bagremovog drveta. Sama zgrada ima više prostorija, veliki podrum i tavan, i zahteva izvesne popravke[30]. Prva građanska Bolnica na teritoriji Subotice, pored vojnih bolnica koje se spominju u više arhivskih izvora (npr. 1768, 1834, 1843[31]) počela je sa radom i prijemom bolesnika 1. oktobra 1841. godine. Njen detaljan opis sadržan je u dokumentu koji nosi naslov „Inventar zgrade namenjene za gradsku bolnicu slobodnog kraljevskog grada Subotice otkupljene od naslednika Trančik Antala”. Opis zgrade, buduće građanske Bolnice, prema „Inventaru”:

• na istočnoj strani zgrade nalaze se ulazna vrata kroz koja se uz šest stepenica ulazi u dugački hodnik popločan ciglom, sa polukružnim otvorima prema dvorištu,
• sa desne strane je soba negovateljice, pod je od dasaka i ima peć, a četvorokrilni prozor sa špaletnama nalazi se prema istoku,
• iz ove sobe ulazi se u prvu veliku bolničku sobu u kojoj su prema severu četiri četvorokrilna prozora sa špaletnama (soba ima peć, a pod je od dasaka),
• iz ove sobe ulazi se u kuhinju, gde je četvorokrilni prozor sa rešetkama okrenut hodniku, pod i ognjište (pećnica) su od cigalja,
• iz kuhinje se može izaći u hodnik a kroz druga vrata ući u
• komoru u kojoj je dvokrilni prozor sa rešetkama okrenut hodniku, ima pod od cigalja i stepenište za tavan,
• iz prve velike bolesničke sobe ulazi se u drugu veliku bolesničku sobu koja ima prema severu četiri četvorokrilna prozora sa špaletnama, pod je od dasaka i ima peć,
• vrata iz ove sobe vode u pretsoblje gde je pod od cigalja i mesto za loženje (ložioni otvor) za peći koje su u bolesničkim sobama,
• u pretsoblju su vrata koja vode u hodnik i vrata koja vode u letnju sobu u kojoj je pod od cigalja, nema peći a četvorokrilni prozor gleda prema hodniku,
• iz druge bolesničke sobe se ulazi u sobu za oporavak (soba za rekovalescente) gde je prema zapadu četvorokrilni prozor sa špaletnama, pod je od dasaka i ima peć,
• iz sobe za oporavak izlazi se u hodnik a iz hodnika prema zapadu niz šest stepenica od tvrdog drveta u dvorište,
• pored ovih stepeništa nalaze se dvokrilna vrata koja vode u podrum u kojem je pod od cigalja a prostire se pod celom kućom u uzdužnoj polovini,
• na zidu ulične ograde sa zapadne strane otvaraju se prema ulici mala vrata i velika drvena kapija.
• Krovna konstrukcija cele zgrade je dobra, severna strana krova je od šindre, lima ili tvrdog drveta, tavanski prostor je pokriven mešanim blatom.
• Od nameštaja u sobama se nalaze: 20 krevetnih okvira od dasaka mekog drveta, 20 stolica sa naslonom od tvrdog drveta, 10 dvostrukih stolova sa fijokama, 2 stolice za vršenje nužde (sobni WC) i 20 slamarica.[32]
• 

Zahvala.

Pri obradi ovoga rada veliku pomoć pružili su mi Mr sc Ante Rudinski arhitekta, i zaposleni Istorijskog arhiva Subotica Rudolf Gerhardt i Hézső Zsolt, na čemu im se srdačno zahvaljujem.

Kratak sadržaj

Autor je dao kratak pregled zdravstvene službe u Bačkoj posle povlačenja Turaka i posebno stanje zdravstvene službe u Subotici tokom XVIII veka. U skladu sa Normativom o zdravstvenoj organizaciji, izdatog 1770. godine u Beču, u Subotici se krajem XVIII i početkom XIX veka čine pokušaji da se organizuje i bolnička služba. Ona je, međutim, tek kupovinom i adaptacijom kuće Antuna Trančika (današnji Vatrogasni dom) osnovana i počela sa radom prijemom bolesnika 1. oktobra 1841. godine.

[1] Balla Ferenc, Hegedűs Antal: Az egészség szolgálatában – A Bácska és Bánát egészségügye 900-1918. Újvidék, 1990. (Újvidék: Fórum) str. 81-97.

[2] Videti fusnotu br. 1

[3] Videti fusnotu br. 1

[4] Popov K. Higijenske prilike i zdravstveno zakonodavstvo XVIII veka u Bačkoj i Bodroškoj županiji. Zbornik radova XIX naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije, Novi Sad, 1968, str.: 33-40.

[5] Mađar L. Popis domaćinstava subotičkog šanca 1720. godine. Koreni I – Svedočenje vekova. Subotica: Istorijski arhiv Subotica, 1991. (Novi Sad: Dobra vest). Str. 137-148.

[6] Doboš J. Diplomatičko-kodikološki prikaz privilegije komorske varoši Sent Marija iz 1743. godine. Koreni I – Svedočenje vekova. Subotica, Istorijski arhiv Subotica, 1991. (Novi Sad: Dobra vest). Str. 53-58.

[7] Videti fusnotu br. 5, O popisu posednika I njihove imovine za razrezivanje poreza po portama 1748. godine, str. 149-189.

[8] Prva matična knjiga rođenih, vinčanih i krizmanih. Subotica 1686-1755. Knjiga u Župnom uredu crkve Sv. Terezije u Subotici.

[9] Istorijski arhiv Subotica (u daljem tekstu IASu) F:261. Magistrat povlašćene kraljevsko-komorske varoši Sent Marija 1743-1779 (u daljem tekstu F:261) predmet broj 86/1766.

[10] Videti fusnotu br. 1 i 4; IASu, F:261, predmet broj 23/1771.

[11] Videti fusnotu br. 1

[12] Savić Lj. Stvaranje socijalnih i zdravstvenih ustanova u Vojvodini. Zbornik radova I naučnog sastanka Društva za istoriju zdravstvene kulture Jugoslavije – Sekcije SAP Vojvodine, Subotica, 1969. str. 182-187.

[13] IASu, F:261, predmet broj 4/1771.

[14] IASu, F:272. Magistrat slobodnog kraljevskog grada Subotice 1779-1849 (u daljem tekstu: F:272), predmet broj 11-B-87/pol.1781.

[15] IASu, F:272, predmet broj 15-A-26/pol-1783.

[16] IASu, F:272. predmet broj 7-B-53/pol.1792.

[17] Iványi I. Szabadka szabad királyi város története, II rész. Szabadka, 1892. Szabadka: Bittermann József (u daljem tekstu: Iványi I). str. 564-566.; IASu, F:272, predmet broj 11-A-37/pol.1815.

[18] Iványi I. str. 564-566.

[19] IASu, F:272, predmet broj 18-A-11/pol.1785.

[20] Videti fusnotu br. 17

[21] Videti fusnotu br. 12

[22] IASu, F:272, predmet broj 11-A-3/pol.1797.

[23] IASu, F:272, predmet broj 11-B-60/pol.1798.

[24] IASu, F:272, predmet broj 12-A-11/pol.1813.

[25] Vojnić Hajduk B. Moj grad u davnini – Subotica (1391-1941). Subotica, 1971. (Subotica: Panonija). Str. 59-60.

[26] Ulmer G. Posed Bajša, spahije i kmetovi (1751-1849). Filozofski fakultet u Novom Sadu – Institut za istoriju. Monografija, knj. 30. Novi Sad, 1986. (Bečej: Proleter). Str. 104-105.

[27] IASu, F:272, predmet broj 13-A-11/aec.1840.

[28] Pančić I. Kolera u Subotici 1873. godine. Subotica: Medicinski centar i DO „Monografija” Subotica, 1991. (Subotica: Minerva). Str. 95.

[29] IASu, F:272, predmet broj 13-A-11/aec.1840. i predmet broj 14-A-12-/aec.1840.

[30] IASu, F:272, predmet broj 13-A-11/aec.1840.

[31] IASu, F:261, predmet broj 78/1768; Nemzeti Újság, 1834. XI. 15.; Társalkodó No 33, Pest 1843. IV. 27.

[32] IASu, F:272, predmet broj 16-A-5/aec.1841.

Da li ste znali? Hronologija crtica i zanimljivosti iz prošlosti (1919-1948)

Hronologija crtica i zanimljivosti iz prošlosti:

1919. U  Rusiji su još uvek zarobljeni subotičani: Dr Karlo /Dragutin/ Stipić (majka udova Antuna Stipića), Samuilo Kertes (otac Ignjat), Stevan Mezei (otac dr Iso), dr Frigyes Salamon, Jovan Levi (otac Mor Levi), Deže Rot (otac Armin), dr Gyula Frank, advokat, (otac Aleksandar trgovac) i drugi.

29.06. 1919.  Održan Sokolski slet, nakon toga ručak u hotelu Jagnje, te izlet Palić za oko 1000 ljudi.

1924.

10.01.1920. Osnovan odbor Demokratske stranke u Subotici. Među osnivačima su bili i: Dr Babijan Malagurski, Dr Jovan Petrović, Vojislav Stanković, Marko Stipić, Ilija Lepedat, Dr Vojislav Ostrogonac,  Dr Aleksandar Magarašević,  Miloš Gavanski,  Dr Dušan Malušev, Miloš Kurteš, Lazar Stipić, Gavro Đelmiš itd.

21.07.1921. Gavra Karakašević preuzeo dužnost Velikog kapetana od Dušana Manojlovića.

Posmrtnica Velikom Kapetanu

8 – 9.09.1922. Održava se Novinarski kongres u Subotici.

Pozivnica s potpisom Marka Protića

4.11.1922. Subotičke novine na 2. str. pišu: …kad je gradonačelnik bio radikal, zahtevalo se da svaki zvaničnik mora biti radikal. Ko nije htio prići u radikale, bio je izbačen iz zvanja.

1923. Odobren je premeštaj predmeta Muzeja iz Muzičke u Gradsku kuću dve prostorije na IV spratu Gradske kuće.

1923. Vaci Stevan, arhitekta (Vajslo, 1.12.1895. – ), supruga Marija Farkaš, deca Tibor, Stipan, primaju SHS državljanstvo.

1923. Udova Hartman Rafaela podelila Sirotinjskom domu 1000 dinara.

1924. Jugoslavenski nogometni podsavez Subotica obaveštava da se organizuje izborna utakmica u fudbalu u Zagrebu, u cilju odabira za Olimpijadu u Parizu. Pozvani su Andrija Kujundžić i Dezider Šlezak.

1924. Podiže se vodotoranj firme Ferrum d.d. na paralelnom putu.

radnici Ferruma 1919.

1925. Osnovano jevrejsko udruženje Reus (Sloga), Đorđe Klein predsednik.

1925. Kulturno i humano nacionalno društvo Severna zvezda moli prostorije.

1925.

6.11.1925.  Gradonačelnik Alba Malagurski uzima 40 dana bolovanja

5.01.1926. Nikola Matković (Mátkovich Miklos) nastavnik fiskulture nudi Gradu osposboljavanja redara u amerikanskom hvatanju.

1926. Đerđ Galfy traži osnivanje Domino kluba

7.3.1926. Građani Palića i Ludoša, Radanovca i okoline  na inicijativu MO Radikalne stranke održali sastanak o aktuelnim problemima. Prisutni su bili i: Marko Jurić, narodni poslanik, Gavro  Santo, predsednik MO Radikala, Dušan Manojlović, itd. Zahtevaju da se popravi radanovački put, da se zasadi drvećem… Da se pristupi uređenju Palića a kojem preti opasnost ako se što pre           ne pristupi ozbiljnoj popravci da će jednog lepog dana postati obična baruština.

1926. Cvetko Horvat Veliki kapetan naređenje da počasni kapetan Slavko Ćićić ima dnevno podnašati pismeni izvešaj o pisanju mađarske štampe, domaće i zagranične. Od 4. januara 1925…

Cvetko Horvat

1926. Dr Ivan Crnković, lekar, postavljen u Tavankut za mesnog lekara.

1.1.1927. Svečano otpočela sa radom Bunjevačka prosvetna Matica

1927. Po podacima Matičarskog ureda u Tavankutu je u 1926. rođeno 276, umrlo  181 lica, a  68 ih je venčano.

1927. Opština kupila 1000 m. vatrogasnih cevu u Budimpešti.

septembar 1927. određeno je mesto za postavljanje spomenika Caru Jovanu

14.11.1927. Mijo Mandić protestuje što je bez njegovog znanja promenjen natpis (samo ćirilica) na spomeniku

1928. Obavlja se regrutacija godišta 1908. Sposobnih – 51%, privremeno nesposobnih – 22%, stalno nesposobnih – 7%, nisu došli – 18%, hranioci – 2%.

17.4.1928. List Neven u članku pod naslovom Iskrena riječ (str.1) pišući o stanju u Vojvodini navodi  da  Južnih Slavena (Srba, Hrvata, i ostalih) ima 650 000, a naslavena 1 000 000. I jedni i drugi zaboravljaju i ne priznaju, da su Bunjevci i Šokci kao vojvođanski Hrvati isto tako jaki oslonac naše državne ideje naročito pak u severozapadnim dijelovima današnje teritorijalne Vojvodine, kako se ona naziva, kao što su to i Srbi. Za njih ipak vojvođanski Hrvati uopće ne postoje; o njima se neće da vodi računa. Njih oko 200 000 duša jednostavno »nema« u Vojvodini…. Za jedne i druge vrijedi političko načelo, da se Bunjevci i Šokci ne smiju nazivati ni osjećati Hrvatima, jer po Bogu brate, ta oni su Srbi! Govori i o politici Radikala u Vojvodini …bliži su im neslaveni nego mi Hrvati. Zaključuju da Vojvodina smije i mora biti isto toliko hrvatska, koliko je ona i srpska.

1928. Zbog jake zime 1928. izbijao je plin u temelje kuća u Tolstojevoj i Rajićevoj ulici, te je došlo do gušenja i smrti porodice Volgyi u Sudarevićevoj ulici. Plinara ističe da su susedi i Volđijevi        osetli smrad   nekoliko nedelja ranije a nisu prijavili, te preminuli snose krivicu!

1928. Gradska Keptanija (policija) ima: 7 kapetana, 184 policajca, od toga 14 tajnih komesara, 15 tajnih redara, 64 redara I klase, 84 redara II klase.

23.03.1929. subota.  Novopostavljeni gradonačelnik đeneral Selimir Ostojić polaže zakletvu.  Istakao da žali što ne poznaje prilike ovog grada, ali će se potruditi da ih upozna.

1929. Pojavila se knjiga Lazara Stipića Istina o mađarima

1929.  Na sednici Gradskog Proširenog Senata bio je predlog (30 P.S.)  da se osnuje Francuski licej, uz kredit 1 milion dinara koji bi podigao Grad. Gradski odbornik, učitelj po struci, Rada Lungulov protiveći se tome kaže kako je: bedno stanje naše osnovne nastave, trebalo bi podići još 35 osnovnih škola, jer je 10 000 školske dece, a oko od njih 2000 ne pohađa nastavu, jer nemaju odela, ni obuće, 7-8 km moraju da pešače… Predlog je skinut s dnevnog reda.

1930. Gradski  inž. Oton Tomandl bio je na komulnoj izložbi u Drezdenu.

decembar 1930. Alba M. Kuntić, student Pravnog fakulteta je prvi tajnik novoosnovanog Jugoslovenskog akademskog pevačkog društva Isa Bajić.

januar 1931.  Gradsko načelstvo šalje pozdravni telegram Kralju: Kraljevina Jugoslavije dočekala je posle 6. januara 1929 svoj preporod. Na svim stranama naše otadžbine i na svim poljima rada struji u Jugoslaviji ogromna nova životna snaga, usuprot teške svetske privredne krize… 

2.6.1931. Postavljen je kamen temeljac nove Carinarnice.

1931. Zakupac Gradske kafane Josip Kujundžić se žali na oficire i njihovo nedolično ponašanje, pošto uznemiruju publiku. Komadant im je nakon toga zabranio da je posećuju.

1931. U septembru  1931. ima 264 radnje gde se prodaje alkohol, piće u zatvorenim flašama.

1931. Gradski odvjetnik dr Ognjanov ošamario je advokata dr Vujića na sednici gradskog upravnog odbora. Vujić primio izvinjenje.

 

1932. Po izveštaju gradskog šumskog referenta celokupna površina  teritorija opštine Subotica je – 80 752 ha, produktivna površina – 77 686 ha, šumska – 4 464 ha. Za 1931. je izdato 169 lovačkih               karata.

1932. U Subotici ima 665 telefona, 2480 radio aparata.

1936. Vera Milekić rođ. Manojlović, udova Arsena, majka dr Jovana Milekića moli smeštaj muzejskih predmeta u Gradsku Muzičku školu, što je i odobreno.

1937. Na imanju Kalmar Tihomera pojavio se trbušni tifus.  Lekar koji je bio zadužen za lečenje obolelih je dr Bjeladinović Veljko.

18.11.1938. potpredsednik Opštine Subotica je Slobodan Miladinović, advokat.

1939. Popis konja: svega – 8460, od toga 8210 poljoprivrednih, 122 fijakerska i 128 industrijskih.

1939. Zadužbina Halbrohr Jovana ima 10 lanaca zemlje na Ludašu

19.2.1939. osnovan je Ribolovni sport klub Palić.

1939. Gradska biblioteka ima  7000 knjiga u trošnom stanju, treba im koričenje. Katalozi su isto u lošem stanju. Upravnik Lazar Stipić traži sredstva da se to reši. Navodi i daje popis knjiga iz 16                veka – 56.

1940. Inž. Kosta Petrović oktobra 1940. traži dozvolu za odlasake u Beograd da drži predavanja na Školi za telesno vaspitanje, što mu je i odobreno.

1940. List Naplo br. 311 (XII 1940.) pisao je da grad hoće da iseče oko 2000 bagremova sa ulica i tako obezbedi 40 vagona drva za loženje. Gradsko Tehničko odeljenje je protiv toga i seča se                        stopira.

14.12.1940. Telegram povodom smrti ministra prosvete dr Antona Korošeca, da se zastave stave na pola koplja.

1941. Evengelističkoj Crkvenoj Opštini grad dodelio 25 lanaca zemlje

1941. Radi osnivanje srednje Poljoprivredne škole, Grad je spreman ustupiti  150 jutara zemlje.

28.02. 1941. Dr Jovan Milekić prijavljuje da je visok nivo podzemnih voda urušio zidove Bačkog Muzeja na Paliću.

1941. Kornstein Eden /Ödön/ (Gyengyespala, 22.10.1910. – Subotica, 18.11.1941.) prelazi iz jevrejske  pod okrilje pravoslavne vere. /Učesnik NOP-a, uhapšen i osuđen na smrt vešanjem./

1941. Prijava policijskog komesara Delić Aleksandra za Palić protiv čuvara ženskog kupatila Matković Lazara jer je 1.1.1941. na Paliću u objektu Abazija pevao Horty Miklos katonaja vagyok.

1941. Manojlovic Stevan iz Srbobrana   planira izgradnju bioskopa na adresi Štrosmajerova 11

24.03.1941. Župnik Blaško Rajić moli uređenje parka ispred crkve Sv. Roke.

24/25.09. 1944. Jovan Mikić Spartak piše o akciji-diverziji u Električnoj centrali i govoreći o fašističkoj Zveri dodaje  izraze griže savesti, tražeći iskupljenje: Koliko žudim da joj i u tim poslednjim časovima zabijem kamu u lešinu na izdisaju…  

Joban Mikić Spartak (drugi s leva) u dresu reprezentacije.

 

 

1948.  O sanaciji Palića.  U jezeru ima oko 80 vagona ribe u maloj količini vode, dubine 1,80-1,90, dok je mulj 0,50-0,60. Predlaže se bagerovanje, izbacivanje mulja, čime bi se otvorili prirodni     izvori.

ULOMCI ZA POVIJEST SUBOTICE U 1925. GODINI

Stevan Mačković

 ULOMCI  ZA POVIJEST  SUBOTICE U 1925.  GODINI, Godišnjak za znanstvena istraživanja Zavoda za kulturu vojvođnaskih Hrvata, 3, Subotica 2012, str. 123-154.

 Uvod

U sedmoj godini nakon ulaska u novu državnu formaciju, kojoj  su ostale još dvije  trećine historijski kratkog ali sadržinom zbijenog i gustog  perioda postojanja, Subotica je u svoj punoći i složenosti društvenog života, odavala niz svojih specifičnosti isto kao što je zrcalila sve teškoće i bremenitosti kojima je obilovala Kraljevina SHS. Kakvu je sliku pružala Subotica, koja su bila neka od značajnijih zbivanja? Ovaj uradak je pokušaj da se na osnovu pretežno historijskih izvora prvoga reda,  arhivske građe, nedovoljno poznate i korišćene, iz raznih oblasti života, jednim kroničarskim presjekom zbivanja te 1925. godine, ta slika dopuni ili pojasni.

U osnovi, na ovim prostorima tada još traje neka vrsta privikavanja na novi režim, zakone, ideologiju, svakodnevnu životnu paksu i običaje koje donose i sprovode nove vlasti i ljudi koji je predstavljaju. To se odnosi i na obične ljudske, susjedske i druge kontakte. Mada je na razni gradske uprave i još više administracije[1] mnogo toga nastavilo da se obavlja  po inerciji iz mađarskog perioda, okviri su ipak bili potpuno drugačiji.

A vladala je čudna mješavina zatečenih mađarskih i novih zakona[2]. To često, ne samo na razini prava,  stvara komplicirane i zamršene  situacije. Politički život i njegov utjecaj je je bio izuzjetno značajan. No, samo je manji dio subotičke populacije uživao pun građanski kapacitet i imao sva građanska prava. Neslavenskim manjinama, Mađarima i Nijemcima, činjene su poteškoće i bivale su do 1923. onemogućivane da glasaju. One su u praksi bile i isključene iz mogućnosti dobivanja zemlje oduzete agrarnom reformom. Gradski i državni službenici morali su da polažu zakletvu Kralju da bi ostali na poslu te da ispunjavaju kriterije vladanja državnim jezikom. I nakon Trianona, provejavala je manje ili više, atmosfera nesigurnosti i nepostojanosti granica, koja je grijala iredentizam i revanšizam s mađarske a žestoke reakcije na njega, sa ove strane. Subotički mađarski listovi Hírlap i Bácsmegyei Napló prenosili su u 1925. vijesti da Mala Antanta radi na reviziji granica sa Mađarskom i Rumunijom, što je nailazilo na oštre osude iz krila nacionalnog bloka.

Subotica/Stanovništvo

Od samih početaka povarošivanja, izrastanja u gradsko naselje, od polovine XVIII stoljeća, Suboticu odlikuju neke osobine koje se kao konstanta protežu maltene sve do danas. Jedna od njih je i vrlo specifičan teritorijalni raspored populacije. U 1925. godini, približno polovina se nalazila u  užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina po okolnim mjestima i salašima, sa osobinama i karakteristikama bližim stanovništvu sela. U cjelini mora se govoriti o  relativnoj zaostalosti u oblasti gradsko komunalne infrastrukture. Dovoljno je  samo reći da Subotica u  čitavom međuratnom periodu nije dobila javnu vodovodnu mrežu, snabdjevanje je vršeno sa javnih arteških i privatnih bunara, kanalizacija je bila izgrađena samo u manjoj dužini, a i ta je bila dobrim dijelom otvorenog tipa, većina puteva je  bila bez kamenog kolovoza (kaldrme) ili asfaltnog sloja, to jest bili su to tzv. letnji putevi, zimi gotovo neupotrebljivi zbog blata, javno osvjetljenje je pokrivalo samo manji dio centra grada. Upravo samo taj dio, oko monumentalne Gradske kuće, odavao je sliku i utisak grada, tu su bile koncentrirane zgrade javnih ustanova, kuće i palače bogatih građana, trgovačke i druge radnje, tu je bila tramvajska pruga, ulice kao i trotoari popločani.  Već samo nekoliko blokova dalje od tog blještavog reprezentativnog dijela bile su skromne kuće od naboja siromašnijih subotičana. Periferija je još više ličila na selo, kako po tipu nastambi, tako i po odsustvu infrastrukture,  sa blatnjavim ulicama bez ikakvog osvetljenja.  Možda i u tim  činjenicama treba tražiti i korijene raspostranjenog označavanja Subotice kao najvećeg europskg sela. A ona je zaista bila velika po površini, toliko da bi se po pokazataljima nekih drugih gradova, tamo moglo smjestiti tri puta više stanovnika.   Jeste da se i ogromna većina  stanovništva   bavila poljoprivredom[3], ali Subotica nikako nije bila – selo. Pre bi se moglo reći, da je ona posjedovala i izgrađivala sve ono što karakteriše gradove, počevši od materijalne osnove, gospodarstva, trgovine, bankarstva, preko saobraćajnih komunikacija, željezničkih ali i tramvajskih pruga, do dometa u oblasti kulture i prosvjete, kazališta, fakulteta i škola.  Ipak, zadržavala je usađene osnove ravničarskih naselja. Imala je gradsko jezgro i tanak sloj građana, oko koga se koncentrisalo ostalo mnogobrojno stanovništvo. Drugi gradovi poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale[4], razvijali su se mnogo brže i uspješnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu  su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost slovenskog  (srpskog, hrvatsko- bunjevačkog) građanskog sloja.

Suboticu ili kakojeglasio zvanični naziv – Slobodnikraljevskigrad Suboticu, od dobivanja tog statusa 1779. pa i po ulasku u novu državnu formaciju 1918. godine, kada je izgubljen svaki sadržaj toga pojma,  kao političko – administrativno područje činili su teritorija užeg grada (unutrašnji grad) sa okolnim pustarama – naseljima (spoljašnji grad). Ona je zuzimalo površinuod ukupno 974,5 km².[5]  Po podacima gradskog inžinjera Kosta Petrovića iz publikacije Kr. Slobodni grad Subotica i kupalište Palić tiskane 1928. u Nutarnjem gradu je bilo oko 60 000 stanovnika, u Kupalištu Palić 2 500, a na Pustarama oko 40 000.

Nacionalni sastav je bio vrlo heterogen. Kao izvori utvrđivanje stanja polovinom drugog destljeća XX stoljeća moraju  da se koriste  popisi stanovništva, a oni su u Subotici obavljani[6] 1919, 1921. i 1931. godine. Premda državni popisi vrlo mnogo govore o karakteru službene ideologije, nisu osobito pouzdani kao statistički vodiči u vezi sa svakom nacionalnom zajednicom. U prvom redu, popis iz 1921. nije imao rubriku za nacionalnost, već samo za materinski jezik i religijsku pripadnost.[7] Podaci o etničkoj strukturi stanovništva su i u popisima stanovništva Jugoslavije 1921. i 1931. zasnivani na podatcima o materinskom jeziku.[8]

                                             Sumarni rezultati popisa

Narodnost/materinski jezik	Gradski popis	Državni popis 1921.		Državni popis 1931.
Mađara	19 870	27 561*		41 401*39 108**
Srba	8 737			10 054*
Bunjevaca	65 135			44 892**
Hrvata				900*
Njemaca	4 251	2 349*		2 865*
Židova	3 293			3 739*
Srpskohrvatski jezik materinski		71 085[9]		53 835
muških				48 703
ženskih				51 355
domaćinstava				24 466
ukupno	101 286	po prijethodnim[10]rezultatima70 737	po konačnim rezultatima60 699	100 058     102 133**

* izvedeni podaci

** po podacima gradskih vlasti u 1934.[11]

U čitavoj državi nije bilo drugoga grada gdje bi bilo više Mađara ali i Bunjevaca. Koncentracija ta dva elementa je usmjeravala i određivala čitav niz dubljih i dužih historijskih procesa koji su bili potaknuti upravo tim stanjem. Bunjevci bili vrlo dragocjen, čak presudan tas na vagi, kada je trebalo potvrditi slavensku  dominaciju na ovom prostoru, i zbog toga su kao takvi uživali poseban status od strane Beograda, pod uvjetom da pokorno ostaju vjerni samo svom tradicijskom etničkom imenu i onome što se od njih iz krugova vlasti očekivalo, a ne hoteći manifestirati i u praksi praktizirati svoje hrvatstvo.  Mađarima kao kolektivitetu, premda zaštićenom međunarodnim ugovorima, ni u kakvim kombinacijama nisu cvjetale ruže. Po pravilu su smatrani građanima drugoga reda, nelojalnima državi. Očekivanja režima su bila jasna, od manjinaca, pa dapače i od Bunjevaca, očekivalo se prihvatanje a u najmanju ruku prilagođavanje, državotvornoj  politici  koju su prema tom pitanju s podjednakim koordinatama vodili radikali i demokrati kao dva najutjecajnija faktora.

I pored toga, u Subotici se činilo da nacionalne skupine Mađara, Bunjevca Hrvata, Srba, Nijemca, Židova   žive više jedni pored drugih, manje ili više zatvorene u svoje uže zajednice. U svakodnevnom, običnom  životu, one su izvan onih površinskih, imale vrlo malo neposrednih suštinskih dodira. Na planu javnog,  kulturnog života, bili su gotovo u potpunosti odvojeni.  To i nije bilo čudno, s obzirom da dominantna državna ideologija toga doba, nastupajući u pobedničkom naletu, u prvom redu teži da nacionalizira, slavizira, u konačnici – posrbi čitav  društveni život na ovim prostorima.  Pored često prenaglašenih vanjskih manifestacija takvih stremljenja, ta praksa u realnosti nije mogla biti dovoljno čvrsto vezivno tkivo, koje bi nesrbi svojevoljno i rado prihvatali, amalgam koji bi ih sa njima spajao i ujedinjavao. Kao da je uvijek ostajao preveliki jaz između onih koji su se smatrali gospodarima prema onima koje su tretirali kao podređene, manje vrijedne. Takva politika najočitija je bila u praksi, a izvirala je iz djelovanja državnih tijela, ali u i školskom sistemu, kulturi pa i u gospodarstvu.

Po radnjama i ustanovama, pored slika Kralja Aleksandra I,  visili su natpisi Govori državnim jezikom, Ko ne govori državnim jezikom, taj je neprijatelj države!

Točan broj doseljenika teško je utvrditi, ali u nacionalnom tisku[12] nalazimo da se u Subotici nalazi oko 10 000 t.z. kuferaša, kako ovde zovu državne činovnike i druga lica, koja iz drugih krajeva naše zemlje…

Ta kombinacija državne politike uz pretjerani nacionalni ponos, koji je pokadkada  prerastao u patos,  a kojim je  zračio  osloboditeljski srpski nacionalni  korpus i u Subotici,  dovodila  je iizazivala valove psihoza, nesigurnosti, pa i netrpeljivosti u prvom redu kod Mađara kao nekada vladajućeg naroda. Isto tako, manjinci su bili izloženi permanentnom pritisku koje je prerastalo i u nasilje, nacionalističkih organizacija kao što su bile Organizacija jugoslovenskih nacionalista (ORJUNA) koje je predstavljala najznačajniju organizaciju za nasilno suzbijanje protivnika jugoslavenskoga unitarizma, nacionalnih manjina te nacionalnih stranaka, Srpske nacionalističke omladine (SRNAO) ili četničke organizacije, koje nisu prezale ni od terorističkih napada na predstavnike manjina i njihove ustanove ili skupove. Tako je na pr. u listopadu akcijom SRNAO sprečeno održavanje redovite skupštine Mađarske stranke u prostoru kina Lifka.[13]

Jedan od pokazatelja koji govore o dubinii snazi pritisaka kao i odgovorima subjekata koji to osjećaju, su promjene vjere (prelazak u pravoslavnu) i prezimena neslavena kojesu česte. Tako imamo primjerice  promjene prezimena Klein u Klenić, Ozorak u Zoranić, Šubiks u Šubić, Pezstelek u Sladojević, Imrey u Nadić, Bezehofer u  Zorković, itd. To je jasno svjodačanstvo utjecaja i snage procesa asimilacije.[14]

Židovi, često nazivani judeomađarima,  žestoko su napadani kroz tisak a bilo je ekcesa i u običnom životu. Jedan od njih je na pr. načinio gradski činovnik Lazar Turanov. Taj izgred se zbio  u kafani Narod  1. VII. 1924.  kada je Lazar po izjavama svjedoka ošamario kavanaricu  Nally Alein, psovao joj židovskog boga i optužio je da vara državu neizdavanjem blokova za luksuzni porez. Sačuvan je predmet sa disciplinskom istragom povod toga slučaja koja je vođena u 1925.[15]

Gradske vlasti

Na čelu Subotice nalazio se gradski načelnik (gradonačelnik). Pored njega do 1931. godine postojii mjestoVelikog župana, kao direktnog predstavnika centralnih vlasti. Gradski izvršni organ vlasti bio je Senat. Predstavničko tijelo je bila Skupština ili Prošireni Senat[16]. On se popunjavao odlukama centralnih beogradskih vlasti – dekretima o imenovanjima, gradski zastupnici suobično postavljani u skladu sa načelima vladajućih političkih snaga u trenutačnoj državnoj izvršnoj vlasti.

Njavažnije funkcije vlasti obavljali su 1925. godine Dragoslav Đorđević kao Veliki župan, Albe Malagurski[17] je bio gradonačelnik, podgradonačelnik Aleksandar Rajčić a zatim dr.  Matija Evetović[18]. Funkciju Velikog bijležnika imao je Frano Vukić[19], gradski odvjetnik je bio dr. Kalor (Dragutin) Stipić, gradski arhitekta Kosta Petrović.

Gradonačelnik je tromjesečno podnosio izveštaje Proširenom senatu.[20] Oni su bili sastavljani na osnovu izveštaj gradskih ustanova i odjela za taj period; Gradske kapetanije, Državnog Gradskog veterinarskog ureda, Gradske blagajne, Sanitetske uprave Grada Subotice [21] i ostalih.     
    

Sjednice gradskog parlamenta – Proširenog senata

Prva sjednica gradskog Proširenog senata (P.S.) u 1925. godini je bila 29. I. Po pravilu njome je predsjedavao predstavnik države – Veliki župan Dragoslav Đorđević[22]. Prisutni su bili i članovi Senata ( gradske vlade) i visoki gradski činovnici: Alba Malagurski – gradonačelnik, Aleksandar Rajčić – podgradonačlnik, Dragoslav Obradović – Veliki kapetan[23], Franjo Vukić – Veliki bilježnik, dr. Dragutin Stipić – gradski odvjetnik, dr. Koloman Hofman – gradski gospodarski senator, Miladin Nedeljković – financijski senator, Kosta Petrović – gradski inženjer, Aleksandar Suvajdžić – gradski računovođa, dr. Milutin Pavković – gradski fizikus, dr. Joso Brener – odvjetnik, Ivan Vidaković –  predsjednik Siročadskog stola, Martin Horvacki – gradski arhivar, Koloman Jaramzović – glavni blagajnik,  Aleksandar Oros – zamjenik gr. računovođe,  Antun Crnković – bilježnik I klase, Željko Riger – bilježnik II klase, dr. Aleksandar Feher i Ivan Neorčić – bilježnici III klase. Gradskih odbornika – članova Proširenog senata bilo je  prisutno 133 od  ukupnog broja  250.

Druga sjednica Proširenog senata je bila od 16. do 29. IV. Veliki župan Dragoslav Đorđević je otvorio skupštinu i pod prvom točkom informirao prisutne o općem stanju u prvom tromjesečju. Izvještaj o zdravstvenom stanju je započinjao sa time da je 12 osoba upućeno u Pasterov zavod u Novom Sadu zbog psećih ujeda, da je rođeno 684 a preminulo 527 osoba, u Gradsku bolnicu primljeno 1175 bolesnika, izvršeno 289 operacija, 272 puta su pozvani Spasavaoci, … Slijedio je izvještaj o veterinarskom stanju, te o gradskim financijama, prihodi su bili 8 303 408 a rashodi 7 017 693 dinara.[24]  Po drugih ukupno još 108 točaka, viječnici su donosili odluke o aktualnim svakodnevnim pitanjima života grada, otkupu zemljišta i regulaciji ulica, novčanim pripomoćima raznim udrugama, penzionisanju gradskih službenika, honorarima činovnika, visini gradskih prostojbi.  Tako je na pr. pod br. P.S. 107, 7797/1925 donijeta odluka da se Jugoslavenskom atletskom društvu Bačka na njihovu molbu, igralište koje koriste, površine 4 kat. jutra 1316 hvati, proda za cijenu od 4 800 dinara po jutru.

Nova izvanredna sjednica je započela 24. IV. i bila je posvećena samo pitanju Pravnog fakulteta. Pod br P.S. 109, 8615/1925 donijeto je rješenje da se svim mjerodavni  faktori upoznaju sa zaključcima  nedavno održane konferencije koja se rezolutno usprotivila bilo kakvoj ideji izmještanja subotičkog Pravnog fakulteta. Rad  je nastavljen 16.VII. izvanrednom sjednicom P.S. Na dnevnom redu su bila pitanja Pravilnika o gradskom nametu na zemljište, Pravilnika o najamnim parama,  trošarini na vino, prodaji jednog dijela zemljišta groblja Sv. Roke kod starog vašarišta subotičkim obrtnicima u svrhu podizanja kuća (134 P.S. 13005/1925), itd.

I naredna sjednica 10. X. je bila izvanredna. Sada je predsjedavao gradonačelnik Alba Malagurski u svojstvu Velikog župana. Odlučivalo se i donijeta je odluka (139 P.S.) da se podigne kratkoročni zajam radi pokrivanja troškova popravke oštećenih zgrada u elementarnoj nepogodi 25. VIII. Pod br. 140 P.S. 14972/1925 gradski parlamentarci su, na molbu uprave naučnog časopisa Književni sever, donijeli odluku da mu se mjesečno isplaćuje suma od 1 000 dinara.

A na dan 13. XI. održana je svečana sjednica P.S.  Pod br. 142 P.S. 22796/1925 odlučeno je de se odužavajući uspomeni dolaska slavne srpske vojske u grad Suboticu i oslobađanja Subotice, svaki 13. XII. izreče za lokalni narodni praznik.  Donešena je i odluka o promjeniimenaPalićkogputauDaničićeviTrgabarunaTrenkauObilićevvijenac.[25]

Redovna sjednica je održana 17. XI.  Članovi P.S. uzeli su na znanje rješenje Ministarstva unutrašnjih djela (dalje MUD)  br. 19809/1925 o razrješenju dužnosti i imenovanju novih članova P.S. Odlučivalo se još o nizu pitanja, a pod br. P.S. 165, 14 510/1925 o molbi dr. Izidora Milko[26] o reguliranju plaćanja za njegovu knjižnicu koju je već ranije predao u nadliježnost Grada.  Dr. Zvonimir Piškulić je dao prijedlog da se molba odbije jer je u pitanju mađarska literatura i mađarski književnik! No, na prijedlog dr. Svetozara Ognjova, Đure Pandžića, Marka Jurića i Joce Milekića, prevladalo je mišljenja da se pomogne kulturnom pregaocu koji je tada bio u očajnom (materijalnom prim. aut.) stanju[27] sa isplatom pomoći od 50 000 dinara jednom za svagda. Pored ostalog, u narednim točkama raspravljalo se i o objavljivanju (priznavanju) diploma liječnika i veterinara, birali su se članovi u Mesni školski odbor (167 P.S.), prodaji gradskih zemljišta  radi gradnje kuća, plati zvonara i pojaca u crkvi Sv. Mihovila, ustupanju zemljišta na Vodici Srpskoj pravoslavnoj crkvenoj opštini (178 P.S.), razvrstavanju gradskih lugara, umirovljenjima gradskih činovnika,udovičkim mirovinama…

Poslednja sjednica je održana 30. XII. Na početku je primljen k znanju periodični gradonačelnikov izvještaj, a zatim su odbornici Stevan Majlat[28] i dr. Miloš Rafajlović predlagali (269 P.S. 25420/1925, 270 P.S. 25419/1925, 271 P.S. 25418/1925)  da se raspusti Senat i Prošireni Senat dok se na sprovedu opštinski izbori. Naš mandat treba, da izvire iz poverenja celoga građanstva. Ali pitam ja, koga zastupamo mi? Ko je meni poverio, da u njegovo ime raspolažem, da glasam za budžet i nemetnem na grbaču celog građanstva silne terete riječi su odvjetnika dr. Rafajlovića. Ta inicijativa nije usvojena. [29] Na molbu Bunjevačke prosvetne matice donešena je odluka (276 P.S. 15 437/1925) da joj se proda objekat u ulici Paje Kujundžića 9, za cijenu od 32 400 dinara. Glasanje je bilo jednoglasno. Zatim su se birali članovi odbora radnih tijela P.S., Upravnog odbora, Sirotinjskog,  Statističkog, Građevinskog, Gospodarskog, Revizionog, Penzionog, Knjižničarskog, Kazališnog. Donešen je i novi Statut čete policijskih detektiva (288 P.S. 24979/1925). U daljem radu, pored ostalog, donešena je i odluka (332 P.S. 25240/1925) da se Martinu Džaviću[30] učeniku Umjetničke škole u Beogradu  da mjesečna potpora od 600 dinara, te da se udvostruči podvozna taksa za automobile.

Agrarna reforma, kolonizacija, optanti, pitanja državljanstva 

U to doba paralelno teku duboki procesi  koji sa sobom nose i izmjenu etničke slike ovih krajeva; agrarna reforma, koja je usmjerena na gospodarsku ravan, kolonizacija i proces optiranja. Naseljenike je starosjedilačko žiteljstvo nazivalo “dođošima”, “kuferasima”, “dobrovoljcima”, jer su stizali iz raznih krajeva kao nagrađeni srpski dragovoljci. Pridošlice su se na podunavskom području ponašali kao povlaštena čeljad kojoj se ostali moraju pokoravati.[31]

Agrarna reforma[32] … je bila u funkciji povećanja broja Srba i destrukcije etničkog bloka Mađara u sjevernoj Bačkoj, osobito u Potisju.[33]  ili drugim riječima: da se putem agrarne reforme i kolonizacije “poboljša” nacionalna struktura stanovništva i vlasnika zemlje.[34] Po viđenju suvremenika agrarna reforma i kolonizacija su veoma brzo od socijalno-ekonomskog i nacionalnog poduhvata srozane na politikantstvo.

Županijski agrarni ured iz Novog Sada je jedno o  državnih tijela  koje na subotičkom teritoriju neposredno sprovodi proces. To se vidi iz primjera, kada Senat dobija njegov dopis da obavijesti one koji su dobili zemlju agrarnom reformom na čantavirskoj rati da ne obrađuju zemlju jer će se izvršiti revizija podjele zemlje[35], ili kada dodeljuje zemlju dr. Julija Vermeša nizu zakupnika i daje spisak od 82 zakupaca. Ističe se da se zemlja ima ostaviti do jeseni onima koji su je već obradili[36]. Županijski agrarni ured u Novom Sadu donosi i rješenje da se 500 k.j. Čantavirske rate podeli kolonistima i dobrovoljcima (njih 396 poimenično!). Senat na to rešenje podnosi žalbu zbog prethodno loše izvršene podjele zemlje, pa zato traži reviziju. [37] Na dopis Ministarstva za agrarnu reformu Senat upućuje svoj odgovor objašnjavajuću spremnost na kooperativnost ali  ih mole da se konačno sredi pitanje agrarne reforme jer je to interes opštine Subotica.[38]  Navode na kraju: Subotica danas, od dana do dana sve više propada, pošto je izgubila veći deo svoga imanja, i to:

            a) razgraničenjem otpalo je Mađarskoj          16 884 kat. jutara,

            b) agrarnom reformom oduzeto je                  11 163 kat. jut.

            Dakle Subotica izgubila je                               28 047 kat. jut.

U 1925. planira se naseljavanje na teritoriju Subotice 400-500 obitelji optanata iz Mađarske.[39]

Te godine se osniva dobrovoljačko naselje Mišićevo[40]

O atmosferi punoj napetosti i nepovjerenja koja je vladala prema Mađarima koji žele da se vrate u svoj zavičaj, svjedoči prepis dopisa  MUD sa žalbom Generalnog konzulata KSHS u Budimpešti da oko 3 000 mađarskih intelektualaca izbjeglih 1918.-1920. godine žele da se vrate u zemlju, a pošto su većinom iredentisti, to može biti opasno po bezbednost zemlje.[41]

Sačuvano je nekoliko spiskova lica koja su optirala, za strano (mađarsko) državljanstvo, državljanstvo Kraljevine SHS  i koja su primljena u naše državljanstvo po skraćenom postupku.[42]  Tu grupu čine Rusi izbjegli od revolucionarnog terora. I u Subotici ih je bio naseljen veći broj. Među njima je bilo mnogo umjetnika i intelektualaca, posebno su bili angažirani na subotičkom Pravnom fakultetu. Tako je  prof. Grigorij Demčenko[43]koji je rođen u Kijevu  primljen u državljanstvo i položio zakletvu na Ustav i Kralja 13. III. 1925.[44]  U spisku 40 lica optanata za mađarsko državljanstvo nalaze se primjerice dr. Imre i dr. Dezider Vinkler – odvjetnici, Dezider Vali – student, itd. U spisku lica optanata za KSHS državljanstvo/mnogo onih koji su odavno u Subotici bez državljanstva. Razlikuju se velike grupe,  jednu čine dosljenici iz Istre, na pr. Žigante Ivan, dr. Lovro Skaljer (rođen u Puli, 10. VIII. 1878.),  Franjo  Flego (Buzet);  drugu doseljenici iz Mađarske – Simun Rudić (Bački Alamaš, 11. VII. 1875.), dr. Dezider Princ (Putnok, 11.IX.1871.); Rumunjske – dr. Miloš Pavlović (Temišvar, 16. VI. 1879.) ali i drugih zemalja[45].  Kod nekih su date oznake u rubrici narodnosti mješovite: srpsko–bunjevačke, srbo–hrvat, srbo–sloven i slično.[46]

Problematika oko pitanja državljanstva bila je izrazito važna veći broj lica koja potječu sa ovih prostora, odnosno koja su imala pravo tzv. zavičajnosti. Važila  je odluka de se sva lica koja su bila naseljena do 1. I. 1910. godine iod tada imaju zavičajnost, primaju u državljanstvo. Ali to baš nije uvijek bilo lako spovesti u praksi.

Primjerice Laza Ivan Kovačić, subotičanin koji se 1913. godine sa suprugom i djecom preselio u Budimpeštu, pokušava da dobije dozvolu boravka i nastanjivanja u rodnom gradu. Upitano je bilo njegovo državljanstvo, mada je on pisao: Svi mojipreci su Sloven i isvi rođeni i nadležni uSubotici te i ja smatram sebe državljaninom i podanikom KSHS.[47] U predmetu je sačuvana prepiska kojom Kovačić dokazuje krštenicom da je rođen u Subotici 17.XII.1874., i da nije primio mađarsko državljanstvo. No, vlastima je bilo sumnjivo to što je doputovao sa mađarskom putovnicom a Veliki župan u dopisu MUD naglašava: Mišljenja sam da moliocu Lazi Kovačiću ne treba izdati traženi boravak, pošto se isti izdaje za Mađara, mada je slovenskog porekla.  Bilo je i primjera da surođeni subotičani optirali za Mađarsku, dobili njihovo državljanstvo, pa se ipak vraćali u zavičaj i uspijevali ishoditi da se kao zavičajnici ponovno prime u domaće državljanstvo. Takav je bio slučaj sa Ljudevitom Čakanjom i njegovom suprugom Jelisavetom.[48] Uposleni na Državnim željeznicama činili su isto veliku grupu tražitelja državljanstva KSHS. Za njih je bio pripremljen i posebanobrazac.[49] Bilo je slučajeva istupanja iz domaćeg i prijema u njemačko državljanstvo. Takav je bio postupak sa vajarom Franjom Matuškom, rodom iz Čantavira, koji je sa suprugom Njemicom živjeo u Njemačkoj.[50]

Vjerski život

U organiziranom vjerskom životu, u okvirima  rimokatoličke crkve, djelovale su u gradu župe: Sv. Tereze  (25 480 duša[51]), Sv. Roka (14 653), Sv. Đurđa (10 950), Sv. Mijhajla (13 500), a na pustarama u Staroj Torini (7 249), Tavankutu (8 362), Žedniku (8 025), Bikovu (3 400). U okvirima Pravoslavna crkve radile su dvije crkvene opštine, u Subotici sa 4 800 duša i u Aleksandrovu (XII kvart) sa 950 duša.[52] Evangelistička crkvena opština, sa svećenikom Roberom Santo i predsjednikom Julijem Lelbahom[53] imala je 700 članova, Reformatska 1 100, a  Jevrejska 5 040 i Ortodoksna jevrejska crkvena opština – 480. Muslimanska, najmanja vjerska zajednica imala je samo 200 članova.[54]

Jedna od većih vjerskih svečanosti zbiva se 2. veljače  kada je nadbiskup Rafael Rodić[55] posvetio pred velikim skupom 4 nova zvona[56] na franjevačkoj crkvi.   I na župnoj crkvi Sv. Terezije postavljena su nova zvona. Iz Strojne Tovarne i Livarne u Ljubljani pristigla su zvona: A – u težini 3000 kg, D – 1250, Fis – 640, A – 400, H -280 i F od 100 kg. U toranj na zapadnoj strani postavlja se samo najveće zvono, a ostalih 5 u toranja na južnoj strani. Stara su iz svih crkava bila za vrijeme rata skinuta i pretopljena u topove.

Franjevac Otac Baligač dobio je načelnu pozitivnu odluku o postavljanju kipa Sv. Florijana, zaštitnika grada od vatre,  na trgu fra Jese.[57]

Udruge osnovane u 1925.

U 1925. godini je osnovan veći broj udruga, kulturno prosvjetnih, nacionalnih, stručnih i drugih. Postupak je obično išao tako da su one održavale svoje osnivajuće skupštine, donosile porebna Pravila i druge dokumente, koja su slana na odobrenje, a nakon toga isčekivale pozitivno rješenje od MUD. Po jednom izvješću ( 9. VII. 1926.) iz gradonačelnikova ureda u gradu je djelovalo 68 udruga. U njemu su navedeni i čelni ljudi koji su ih vodili.[58]

Automobilski klub u Subotici je osnovan 23. I. 1925.godine. Klub je osnovan kao sekcija Automobilskog kluba Kraljevine SHS.[59]

Osnivajuća glavna skupština Pokopnog udruženja Concordia  na kojoj su donešena Osnovna pravila, bila je održana 14. I. 1925., a odobrenje MUD stiglo je već 6. II. iste godine.

Osnovan je Mesni odbor Jadranske straže. Na čelu mu je bio profesor Pravnog fakulteta dr. Ivo Milić. Imao je dvije sekcije; studenata Pravnog fakulteta i đaka srednjih škola.

Za dalji kulturni rad u hrvatskom duhu na ovim prostorima, posebno je značajno bilo osnivanje Hrvatskog pjevačkog društva Neven  2.V.1925. To je izazvalo oštre napade prorežimskog tiska u kojima se nova udruga optužuje za političku propagandu,  rad po nalogu iz Zagreba u smjeru koji kreiraju braća Radići a novoizabrano vođstvo dr. Kataneca i Jankača nazivaju kuferašima.[60] To nije bila jedina nova udruga kojoj u nazivu stoji oznaka – hrvatski. Tjelovežbačka i nacionalna organizacija  Hrvatskog sokola  zaživjela je25. IX. 1925. godine. Slična je bila i  Hrvatska katolička orlica u Subotici koja je utemeljena iste godine. Predsjednice su bile ZlataVrbanjac i Marija Cingderić, a tajnica Marija Čović, koja se poslije osobito istaknula u križarskom pokretu. Vježbale su u istim prostorijama kao i članovi Hrvatskoga katoličkoga orla i s tom su organizacijom usko surađivale.[61]

Ali i na drugoj, težnjama za afirmacajom hrvatstva Bunjevaca,  suprotnoj strani, dolazi do formalizacije i osnutka specifične udruge. Bunjevačka Prosvetna Matica, za koju su pripremne radnje otpočele još 1924., osnovana je tek naredne godine. Najistaknutiji predstavnici prosrpske struje među  Bunjevcima,  Marko  Jurić – član  Narodne Radikalne stranke, Mara Đorđević Malagurski supruga  župana Dragoslava  Đorđevića,  Antun Vidaković, takođe  radikal, bili su njeni začetnici. Cilj  te udruge  je  bio širenje kulture, bunjevačke svijesti i slavenstva. Uživalo je obilatu pomoć  gradske i blagonaklonost centralne  vlasti. Tako  je  dobilo, na osnovu odluka gradskog  Proširenog senata, novčanu pomoć i  52 jutra gradskih zemljišta  na  uživanje,  kao  pomoć za  svoj  rad. Time  joj je omogućeno da kupi zgradu koja je  do tada bila u vlasništvu  grada,  Paje  Kujundžića  9, ( prije 1918. škola, a nakon 1945. kino  Zvezda) za  50 000  dinara  i da tamo organizira svoj Dom.Pravila   Matice su   potvrđena  i  odobrena  rešenjem MUD od 22. XII. 1925. godine.  Aktivni  rad  Matica će započeti  tek  od  1.I.1927.

U 1925. godini su odobrena i pravila i započela je sa radom udruga Prvo vojvođansko društvo za pomaganje porodilja u Subotici[62], kulturno udruženje jevrejske omladine Reus (Sloga) sa Đorđom Kleinom kao predsjednikoma djelovanje planira da započne  Udruženje hrvatskih sveučilištaraca Ivan  Antunović, no kojem ipak nisu odobrena pravila.[63]

Dušan Manojlović[64] kao predsjednik novoosnovanog Subotičkog društva za mačevanje obratio se 19. VIII. gradskim vlastima sa molbom da se izda pod zakup tom društvu prizemlje zgrade bivše preparandije (Kralja Aleksandra 13, Korzo) a gdje bi oni uredili prostor za vježbanje, tuševe i garderobu.  I zaista, naišavši da pozitivan prijam, oni su dobili pravo zakupa. Ali istodobno, to je bio i početak dugogotrajne prepiske toga društva sa vlastima, pošto je svake godine trebalo zakup produžavati, a bilo je i drugih interesenata,  za te prostorije. Tako je 1929. godine vježbalište mačevaoca tražila za sebe udruga Severna zvezda. [65

Kongresi i skupovi

Grad je bio domaćin i organizator nekoliko velikih kongresa i skupova. S druge starne i delegacije subotičana posjećivale su sajmove u zemlji i inozemstvu. U organizaciji subotičkog  Udruženja industrijalaca  (Lloyda), tako je od 21. IV. do 14.V.1925. godine, organizirana posjeta sajmovima u Milanu, Bazelu i Parizu. Predviđeno je da na put krene delegacija od 23 člana iz čitave zemlje. Subotičane je predvodio  gradonačelnik Albe Malagurski sa suprugom Amalijom. Pored njih tu su bili i industrijalac Žiga Ajzler sa suprugom, ravnatelj Gradske bolnice liječnik dr. Paja Ivandekić, dr. Radivoj Miladinović,  Mirko  Rotman – industrijalac,  dr.  Cvetko Ognjanov – veleposjednik, Milan  Damjanović – tajnik  Lloyda,  Miško Pančić – trgovac i novinar Friđeš Farkaš.

Jedan od najznačajnijih skupova gospodarstvenika održan u Subotici bio je u organizaciji Saveza gornjobačkih industrijalaca Subotice koji je pripremio održavanje Zemaljskog poljoprivrednog sajma spojenog sa Vojvođanskom industrijsko zanatlijskom izložbom.[66] Izložba je planirana da se održi od  21. do 31.VII. 1925. godine u  kasarni 3. Konjičkog puka na palićkom putu. Zbog toga su jedinice izmještene na taborovanje u hrastovačku šumu. Grad je pruduzeo još neke korake da posjetiteljima učini ugodnijim boravak u Subotici.  Na zahtjev Inžinjerskog ureda Senat je odlučio  da se pojača osvetljenje ulica, sa 130 na 440 plinskih lampi, što je i prihvaćeno.[67]

O  značaju ove izložbe za državu i potpori koju je uživala, svjedoči da je na otvorenju bio prisutan ministar trgovine dr. Krajač.

Drugi veliki skup je bio kongres učitelja 27, 28. i 29.VIII. O pripremama za dolazak oko 4 000 učitelja iz čitave zemlje govori dopis s molbom Mesnog školskog odbora grada Subotice o uvođenje električnog osvetljenja u osnovnim školama u II., III., IV. i V krugu grada. Taj posao se mora dovršiti do 31. VII. 1925. god. kada će u Subotici biti održan učiteljski kongres.[68] Pored toga određena je i suma od 30 000 dinara za pomoć u prihvatanju gostiju. Na neposrednim pripremama su radili školski nadzornici Radomir Vujić i Aleksandar Mikić. Smještaj tako velikog broja posjetitelja organiziran je po kućama domaćina i u zgradama 4 osnovne škole.

I šahisti su imali svoj kongres u Subotici. Molba Subotičkog šahovskog kluba koga zastupa dr. Miloša Rafajlović da se osiguraju uvjeti za prijem i smještaj dvadesetak šahista koji dolaze na Kongres i šahovski meč od 3. do 24.VIII.1925.  godine, govori o pripremama za njega.  Senatskom odlukom dodeljena je novčana pomoć za tu svrhu od 1 500 dinara.[69]

Prosvjeta

U Subotice je djelovala je mreža prosvjetnih ustanova, zabavišta, osnovnih škola, srednjih škola, stručnih i opštih, te Pravni fakultet. Osnovne škole se pratile raspored stanovništva, te ih je bilo i po vanjskom dijelu teritorije grada. Takva je bila i organizacija školskih nadležnih tijela. Postojala je školska uprava za unutrašnji i vanjski dio.  U užem gradu je bilo 25 školskih zgarada a u vanjskom 57. Kroničan problem je bio da nisu sva djeca – školski obveznici pohađali nastavu. Procenat one djece  koja ne idu redovito u škole se kretao do 30% a zavisio je i od sezone poljskih radova, godišnjeg doba, trenutačnog stanja puteva itd.

Zaživjela je i jedna nova škola, osnovana je Ženska Gimnazija na adresi Vilsonova 38.[70]Inicijativu za njeno otvorenje, pored upravitelja postojće mješovite Gimnazije – profesora  Ivana Vojnić Tunića, pokrenuli su i građani koji se obraćaju Senatu svojom molbom 9. VII. 1925. Potpise na nju je stavilo ukupno 45 građana.  Ukaz o otvorenju četvororazredne ženske gimnazije donešen je već 15. VII. 1925.  Za ravnatelja  nove školske ustanove je postavljen je dr. Matija Evetović.

Subotički Pravni  fakultet  je započeo sa držanjem doktorskih kurseva. Izvanredni profesor Pravnog fakulteta Srećko Zuglija u travnju je premješten u Zagreb.

Sudbina fakulteta je bila u to doba vrlo upitna. Širile su se vjesti da se premješta. To je izazvalo reakciju šireg kruga javnosti  u cilju njegova opstanka. U tom pravcu je bila i predstavka velikog bilježnika Franje Vukića upućena 21. IV. 1925. godine Gradskom senatu povodom nagovještaja o premještanju Pravnog fakulteta iz Subotice u Sarajevo.  Donešena je Odluka Senata na izvanrednoj sednici 25. IV. 1925. godine sa rješenjem da se izradi poseban memorandum za ostanak fakulteta u Subotici.  Kao plod takvih akcija pojavila se tiskana Deklaracija od 29. IV. 1925. sa potpisima istaknutih ličnosti, o potrebi da  Pravni fakultet i dalje bude prosvetna i narodna kula krajnjoj severnoj granici Ujedinjene otadžbine.[71]

Kultura, proslave i predstave

Subotička društva i udruge, kao i one gostujuće,  redovito koriste mogućnost da održavaju svoje predstave, koncerte, zabave u Gradskom kazalištu, Hotelu Zlatno jagnje, Velikoj vijećnici gradske kuće, ali u drugim prostorima. Radi toga oni su morali da prvo obrate Senatu, a on im je izdavao odobrenja, odnosno dozvole za održavanje, određivao takse, gradski porez na ulaznice, cijene za troškove struje, čišćenja i ostalih usluga koje su dobivali od gradskih službi. Kronološki se mogu posložiti sljedeća događanja, koja su samo odabir od šireg mnoštva kulturnih zbivanja.

Svetosavsku proslavu u prostorijama Gradskog kazališta održala je 27. I. Studentska akademska udruga Svetlost.[72] Molbu Senatu je potpisao Kazimir Žigante[73], prvi tajnik.

Zabava i osvećenje zastave Mesne Organizacije Dobrovoljaca kojoj je na čelu tada bio odvjetnik dr. Dimitrijević, držala se u nedjelju 15. II.[74] To je bila velika i masovna svečanost, kojoj je pored ostalih funkcionera prisustvovao kraljev ađutant general Stevan Hadžić. Bile su ispaljene topovske salve, iznad grada su leteli avioni, u velikoj vijećnici održana je skupština udruženja.

Subotičko bunjevačko katoličko divojačko društvo, u čije ime jepotpisana Marga Peić Tukuljac, dobilo je dozvolu uporabe dvorane gradskog kazališta 19 II. 1925. godine u cilju priređivanja predstave.[75]

Molba predsjednice Katoličkog bunjevačkog devojačkog društva, Lujze Matković, upućena je radi ishodovanja dozvole upotrebe dvorane gradskog kazališta  u nedjelju 5. IV. 1925. godine u cilju priređivanja predstave Muke Isusove  naišla je na pozitivnu senatsku odluku.[76]

Proljećna izložba slika otvorena 13. IV. 1925.  u Gospodarskoj Kasini. Izlagali su Aleksandra Olah, Klara Gereb, Eugen Lenkei i drugi umjetnici.

Gradska knjižnica ( i Muzej)  su otvoreni  14. IV., nakon 6 godina, u objektu Muzičke škole.Mijo Mandić koji se nalazio  na čelu te ustanove, predao predlog da se knjige više ne izdaju, nego samo koriste na licu mesta

Prosvjetno društvo Neven  dobilo je  dozvolu  upotrebe dvorane gradskog pozorišta 19. IV. 1925. godine radi priređivanja redovnog godišnjeg koncerta kao  i svečane akademije Zrinjski i Frankopan 30. IV.[77]

Moskovski Hudožestveni  teatar u svibnju 1925.  gostuje[78] po drugi put u gradu. Igra Čehovljev Višanjik, Gogoljevu Ženidbu, Ženu s mora Henrika Ibzena.

U subotu 30. V.  započela  je još jedna, od strane režima obilato potpomognuta velika nacionalna manifestacija.  Povod  je bilo otkrivanje spomenika junacima palim za oslobođenje i ujedinjenje 1912.-1918. i razvijanje zastave Jugoslovenskog sokolskog društva u Subotici[79] koje je sa pratećim programom održana 31. V.1925.

I Zemljodilska kasina, čiji predsjednik[80] Marko Jurić potpisuje molbu, dobila je mogućnost da u kazalištu održi svoju zabavu sa igrankom.[81]

Izložba jugoslavenskih narodnih rukotvorina, koja je bila u sklopu izložbe i velikog vašara[82],  održana je u Gradskoj kući  od 22. do 31. VIII. Njen glavni organizator je bila Mara Đorđević Malagurski. Ona je i odabrala najveći dio predmeta, nošnji i ručnih radova,  izloženih u bunjevačkom odjelu.

Plod razmimoilaženja između dvije bunjevačke struje kao organizatora,  rezultiralo je sa dvije odvojene proslave[83]  tisućugodišnjicehrvatskog  Kraljevstva[84].  Prva, manjeg obima, kojaseodržala  8. IX. bila je pod patronatom Gradskih vlasti i sokolske organizacije, mogla bi se označiti kao prorežimaska,  a druga, veća i masovnija, održana 20. IX. 1925. godine, pod vođstvom Hrvatskog pjevačkog društva Neven, kao jasno svjedočanstvo o uspjehu buđenja hrvatstva kod Bunjevaca, što se vidjelo i po spomen tabli koja je tom prilikom postavljena, a na kojoj je stajalo da je podižu bunjevački Hrvati. O razimoilaženjima koja su vladala povodom tih proslava govori i detalj da unatoč tomu što je gradonačelnik Malagurski naredio da se u prvu proslavu uključe i sve vjerske zajednice, koje su trebale održati svečana bogosluženja u utorak 8. IX, rimokatolička crkva, odnosno subotička Apostolska administratura to ipak nije učinila, pa je on zbog toga izrazio svoje oštro negodovanje.

Održan je i jesenji salon na kojem su izlagali slikari iz zemlje.

Subotička slobodno zidarska  lože Alkotás koja je 1924. godine primljena  u  okrilje Velikelože Jugoslavija  i od tada nosi ime Stvaranje[85].  Ona svojim dopisom od 24. veljače 1925. izvještava gradonačelnika o tim promjenama. Navodi i da se ured lože nalazi u I krugu, Šenoina ulica br. 14 a da je starešina lože Julije Vali arhitekta.[86]

Petar Pekić 17. XII. 1925. položio zakletvu za mjesto činovnika knjižničara u Gradskoj knjižnici.[87]

Subotički oficirski dom priredio je svečanu zabavu i proslavu rođendana Nj.V. Kralja Aleksandra 17. XII. U tu svrhu tražili su od Gradskog ekonomata  veliku količinu zelenila, palmi i četinara za pletenje vijenaca.

Djelovale su  i priređivale svoje programe, zabave i igranke,  osvećivali zastave,    još i neke izrazito nacionalne organizacije, poput  Srpske nacionalne omladine Dušan Silni, Udruženje srpskih četnika Petar Mrkonjić.  

Internacionalni cirkus Kludski držao je 5 predstava u studenom 1925. godine. Odlazak vlakom iz grada se prtvorio u pravu aferu, pošto je policija na dojavu izvršila  pretres kompozicije i pronašla skrivenu jednu djevojku čiji je nestanak prijavljen.

SuprugaF. Piča (Piétsch) u ime Kruga subotičkog divojačkog društva  kao i Kruga subotičkog diletantskog društva je bila izuzetno aktivna u priređivanju kazališnih predstava, kojih je tijekom godine održala desetak.

Narodno pozorište  Novi Sad   dobilo je dozvolu besplatne upotrebe kazališta 25, 26. i 27. XII. 1925. radi održavanja predstava.

Neki od drugih korisnika prostora kazališta subili: Subotičko  Mađarski Radikalni Klub[88], Francuski Klub[89], Udruženje ratnih invalida[90], Subotičko Jevrejsko Omladinsko Udruženje Hakoach,  Subotičko Atletičko Nogometno Društvo, Ekonomska organizacija baranjskih izbeglica, Filharmonično društvo[91].

U gradu su radila dva kina, Korzo i Lifka, a i na Paliću su se u sezoni prikazivali filmovi.  Veliku prepreku za njihov napredak bila je zabrana MUD prijevoda titlova filmova na mađarskom jeziku, donešena upravo 1925.  godine. Registrirana je i nova firma, Narodni bioskop,  kojaje sa  radom  otpočela  26. XI. iste godine.

U Pučkoj kasini  je  uz prigodan program  7. XII. postavljena slika Paje Kujundžića.

Od 1924. tekli su radovi na objektu Subotičkog pučkog kruga (Nepkör) u kome se njegovala mađarska kultura a koji su privedeni kraju sa završetkom kazališne dvorane tek 1926.

Knjige

U 1925. godini pojavio se veći broj  knjiga koje su napisali subotičani ili govore o temama vezanim za grad. Neke od značajnijih su bile: Putokaz Bunjevcima i Vojvodini (Subotica 1925.) koji  je javnosti uputio Joso Šokčić[92].  Njegova osnovna ideja je  usmjerena protiv došljaka Hrvata a ka afirmacija politike koju zastupaju radikali.  Sličnog je profila bila i knjiga Toše Iskruljeva[93] – O Vojvodini i njenoj kolonizaciji, Novi Sad 1925.; kao i LazaraStipića[94] –IstinaoVojvodini, Subotica, 1925. (u naklada Minervad.d.). U taj vodeći tijek uklapa se i Almanah o desetogodišnjici naše narodne tragedije 1915-1925, Subotica, 1925. u nakladi Književnog severa,  kojega je  sastavio Milivoje Knežević. Nešto posve drugačijeg žanra je uradak Blaška Rajića, Stari mirotvorci,  Subotica,  1925.

Te godine i pravoslavni pop Marko Protić[95], koje je obavljao i dužnost predsjednika Subotičke novinarske udruge, nudi 20. II. 1925. Senatu da prikupi historijske izvore, sastavi i napiše jednu knjigu kojom bi otrgao od zaborava prve godine od oslobođenja. Prilaže raspis MUD sa informacijom da je novoosnovani Institut za prikupljanje izvora za istoriju našeg oslobođenja i ujedinjenja  pokrenuo akciju za prikupljanje historijskih izvora. Senat je tržio da Protić dostavi svoj prijedlog za prikupljanje važnih dokumenata. On je odgovorio  sa svojim prijedlozima i uvjetima za započinjanje takvoga posla. U predmetu se sačuvana i prepiska Senata i Marka Protića, 1930. godine, pošto je završio rukopis knjige, u vezi tiskanja i honorarisanja autorovog rada.[96]

Pojavio se i uradak  prof. Alekse Ivića, Bunjevci, Srbi i Hrvati, Književni sever, god. I., 1. X. 1925, knjiga I, svezak 7. 264.-265.

Tiska se i objavljuje knjiga prof.  Mirka Kosića, Osnovi ekonomne politike, knj. 1, Beograd, Izdavačka knjižarnica Gece Kona.

Knjižara Jedinstvo priredila je album fotografija Subotice i Palića povodom kongresa učitelja.

Tisak u 1925.

Ličnost puna osobitosti bio je Rude Štagljar  Majevčanin[97].On je po  sopstvenim riječima u nacionalizmu našao smisao života. Kao vlasnik i direktor  pokreće tiskovinu Nova Pošta.

Pojavljulju se Hrvatske novine pod uredništvom  Miška Prčića.  One su bile nastavak Subotičkih novina, za kršćansko i narodno udruženje, koje su izlazile od 1920. do 1925. kada su obustavljene te mesto njih pokrenute Hrvatske novine[98]

Pokrenut je i tjednik Az Ucca (Ulica).  Inicijator i urednik bio je Csuka János[99], publicist, novinar, pjesnik i prevoditelj. Djetinjstvo je proveo u Slavonskom Brodu, zatim se preselio u Novi Sad, a veći dio međuraća proživio je u Subotici.

Od 1. IV. 1925. počeo je da izlazi časopis Književni sever[100], a sličnog profilana mađarskom jeziku bio je 15. V. pokrenut Irodalmi értesitő (Književni glasnik).

Dvojezični omladinski list Mladost – Ifjúság pojavio se 15. IV. 1925. godine. Pokretač je bio vlasnik knjižare A. Mamužić pa se on tamo i rasparčavao.

Na Vidovdan 28. VI. 1925. pojavio se prvi broj  Subotičkog glasnika. Samim time jasno je stavio do znanja kakva će mu biti ideološka matrica.

Szombat je bio nedeljnik koji se bavio pitanjima iz oblasti društvenog i kulturno umjetničkog života Židova. Počeo je da izlazi 26. VII.

Subotički pčelari pokrenuli su Vajdsági Mehezeti Lap (Vojvođanski pčelarski list).

Već istaknuti pregaoci pisane riječi Joso Šokčić i Havas Antal inicirali su novine pod imenom Család (Obitelj).[101]

Nedeljnik Mozi ujság (Kino novine) počeo je da izlazi 22. XI.

Zdravstvene prilike

O stanju zdravlja subotičana saznajemo iz Subotičkog glasnika (br. 10 od 11. II. 1926. godine) koji  na drugoj strani u  članku Zdravstvene prilike u našem gradu u kretanju populacije  donosi podatke iz godišnjeg izveštaja gradskog fizikusa  za proteklu 1925. godinu. Saznajemo da je od akutnih zaraznih bolesti, najviše bilo obolelih od trahome  – 549, od tifusa 71 – a umrlo je 11 lica,  od šarlaha je obolelo 60 – a umrlo 9, od tifterije  je bilo 36 obolelih i 8 umrlih. Ogromna je šteta što se ne vodi statistika o kretanju tuberkoloznih obolenja, jer kao što je poznato tuberkoloza je tipična bolest naših sugrađana pored trahome. Po nekim drugim izvorima može se naslutiti da je ona bila izuzetno velika, do 30 smrtnih slučajeva na 1000 ljudi. Kretanje populacije je bilo sledeće: ukupno rođeno 2914 djece ( 1465 muške i 1449 ženske), ukupno umrlih  2148, od toga djece; do 1  godine  – 732, od 1 do 7 – 179, i preko 7 – 1041,  što je davalo prirtaštaj od 766 lica.  Pisac članka na kraju daje i komentar:  …  da  u našem gradu još uvek prosperira lekarski stalež. Jer kako bi se  inače objasnio fakat, da su se u toku 1925, u Suboticu  nastanili  još  10 novih lekara!…

Specifičan zdravstveno-socijalni problem bile su i prostituke. Jedna od poznatijih ulica crvenih fenjera je bila Topnička ulica (danas Bihaćka).  Godine 1925. broj bludnica  uvedenih u posebnu gradsku evidenciju je bio 171.[102]

Politička gibanja

Najznačajniji događaj na razini zemlje pa time i Subotice, bili su parlamentarni izbori. Vlada Nikole Pašića (6. XI. 1924. – 29. IV. 1925.) sastavljena od radikala i samostalnih demokrata Svetozara Pribičevića raspisala  je izbore za 8. II. 1925. Najsnažnija oporba bila je Hrvatska repubilikanska seljačka stranka (HRSS). Režim protiv nje sprovodi oštre mjere.  Tako vlada  23. XII. 1924. donosi odluku o primjeni Zakona o zaštiti države i na ovu stranku pa je time zabranjena njena politička aktivnost i pokrenuto kazneno gonjenje članova vođstva stranke. Istog dana uhićen je i Stjepan Radić.

Lokalna skupština – Prošireni senat na svojoj prvoj sjednici u 1925.  godini donosi odluku o izboru predsjednika i članova biračkih odbora iz redova odbornika na 38 biračkih mesta u subotičkom biračakom okrugu.[103]

Kao pripremu za izbornu kampanju može se smatrati i serija optuštanja gradskih   činovnika i redara koja u  Subotici otpočinje  krajem 1924. godine. To se nastavilo i u narednom periodu. Redar II klase Tv. A. Markešić, inače izbgjelica iz Istre, kome je 9. II. nadzornik redarstva jasno rekao da je antidržavni element i da će biti protjeran iz Subotice, pod takvim pritiscima sam daje ostavku 11. veljače 1925.[104]

Širi se mreža i ustroj Radikalne stranke osnivanjem novih filijala po okolnim bunjevačkim mjestima. Tako dolazi siječnja 1925. godine do osnutka filijale u  Gornjem Tavankutu u kući Stevana Gurinovića.

Izrečena je i zabrana izlaženja (6. veljače) dnevniku na mađarskom jeziku Hírlap.[105] Jeste je da po zakonskom osnovu na koga se poziva odluka, nju mogao donijeti samo Ministar unutrašnjih dela, a ne gradonačelnik, no ona je naravno primjenjena.

Za vrijeme kampanje i prilikom samog glasovanja zabilježena su razna radikalska nasilja[106] u čitavoj Vojvodini pa i u Subotici. Moglo se  glasovati samo uz  posebne  legitimacije, koje  mnogi  nisu  dobili  na  vrijeme,glasačka mjesta  su  bila  udaljena i po dvadeset kilometara,  itd. Nasilje je bilo izrazito prema sljedbenicima HRSS-a u Subotici.[107] Ono je započelo 3. I. 1925. pozivanjem u kapetaniju sudskog savjetnika u ostavci Mateja Jankača i odvjetnika dr. Mihovila Katanca, pritvaranjem trgovca Stipana Matijevića. Oni su šikanirani i optuživani da šire radićevštinu.[108]

U Subotici je na izborima za Narodnu skupštinu 1925. godine trebalo izaći 10 lista, ali je Subotički okružni sud u zadnji tren (14. siječnja) poništio HRSS-ovu izbornu listu. Tako je na izbore izašlo 9 lista, među kojima su bile liste Bunjevačko-šokačke (B-Š) stranke i Vojvođanske pučke stranke.  Rezultati izbora u Subotičkom izbornom okrugu  bili su sljedeći: radikali 16 555 glasova ili 47%, Demokratska stranka 7 406 ili 21,3%, Mađarska stranka 3 145 ili 9%, B-Š stranka 2 350 ili 6,8%, Vojvođanska Pučka Stranka (VPS) 1 347 ili 3,8%. Na temelju tih rezultata u subotičkom izbornom okrugu  poslanike su dale samo lista radikala i demokrata. Izabrani su Marko Jurić, dr Jovan Radonić[109] i Milan Grol, ministar prosvjete sa liste Radikalne stranke i dr. Luka Plasković sa liste Demokratske stranke.

Ubrzo nakon izbora, krajem veljače 1925., Marko Jurić narodni poslanik u radikalnom klubu, održao je govor kao odgovor na napade opzicije ( radićevaca) u parlamentu   Govorio je o Bunjevcima i Šokcima, da se nad njima vrši nasilno pohrvaćivanje od strane hrvatskih separatista, a sve u neposrednoj funkciji propagande protiv HRSS-a.

Kao plod izbornih rezultata, koji  nisu mogli da se tumače kao slom oporbe, tajnih pregovra uhićenog Stjepana Radića, dolazi do  Radićevog novog političkog zaokreta[110] i ulaska u Pašićevu vladu. Pregovorima dva najsnažnija politička faktora, Pašića i Radića, HSS dobiva 4 ministarska mjesta. Radić je dužnost ministra prosvjete vršio u desetoj vladi Nikole Pašića i u vladi Nikole T. Uzunovića, u vremenu od 17. XI. 1925. do 15. IV. 1926. godine. Često putujući, imao je priliku da politički djeluje širom zemlje. Tako jednom prilikom, na zboru HSS-a 13. XII. 1925. u Mariboru, dotiče u svom govoru i  subotički Pravni fakultet.[111]   U Subotici imamo jednu smutnju od fakulteta, gde ima više profesora od (sudenata) đaka, …  Profesori tamo ne rade mnogo, a đaci piju i lumpuju i takođe ne rade mnogo. Profesorski savjet već 15. XII. odgovara i niječe takve optužbe, i najavljuje tužbeni  postupak. Spor je ipak razriješen bez sudskog procesa, Radić je  16. I.1926.  posjetio  Suboticu,  te pisao prof. savjetu i demantirao ono za šta ga optužuju.

Naslovni članak u radikalskim Bunjevačkim novinama[112] br. 14. od 10. IV. 1925. glasio je Mi nismo Hrvati.

Nakon 20. svibnja Veliki župan Dragoslav Đorđević otputovao je na banjski oporavak. U još jednom navratu posjetio je banjsko lečilište.  Od 25. IX. do 20. X. išao je u Vrnjačku Banju a zamjenjivao ga je gradonačelnik.

Mesna organizacija Dobrovoljaca tužila je Blaška Rajića za klevetu koju je objavio u Hravtskim novinama br. 33.[113]

Đorđe Galfy i Željko Riger su na čelu su Mađarskog Radikalnog kluba.

Gradski odbornik Lazar Stipić 17. XI. podnosi interpelacije, od kojih je jedna i o uništavanju natpisa latinicom.[114]

U kući Mate Vidakovića u Tavankutu na br. 458 formirana ispostava Samostalne Demokratske Stranke.[115]

Gospodarstvo

Kao i u čitavoj Vojvodini, mlinarstvo je i u Subotici bilo izuzjetno razvijeno, mada je zenit doživjelo krajem XX stoljeća. U 1925. godini  radilo  je ukupno 13 mlinova, koji su imali maksimalni dnevni kapacitetod 218 tona.[116]

Požari izazvani mlinskom prašinom dešavali su se realivno često. Krajem 1925. godine tako je izgoreo  mlin Vince Kohana. Osnovan je 1921.  godine na Senćanskom putu (Ulica oslobođenja 85.). Kohan je ožujka  te godine dobio građevinsku dozvolu za građenje kuće i parnog  mlina na adresi – Senćanski  put 85. Nakon požara nije ga obnavljao već je plac prodao firmi Fako d.d.

Najveća prehranbeno izvoznička firma  Hartmann i Konen dominirala je tržištem živine, jaja i svinja.  Na londonsko tržište su samo u travnju 1925. godine isporučila je  140 000 komada ćuraka. Imala je razvijenu mrežu filijala  u zemlji, kojih će 1925. godine biti 18.

Salamom Gingold dobiva dozvolu za gradnju novog pogona, na adresi Nikolićeva 17 (danas Nade Dimić) dobija 1924. godine.  Tako će naredne 1925, biti završen objekat u kome će nastaviti da radi na dotadašnjim poslovima. ali pod imenom  – Ocean. U toj radionice će imati kompletnu instalaciju za izradu limenih kutija, konzervi, koju  je 1922. godine kupio u Magdenburgu.

Kao obrtnici braća Lenard se javljaju od 1925. godine. Firma je registrovana pod imenom Braća Lenard, a obrtnica je izdata pod brojem A 71/1925. Sa radom je započela na adresi – Trg Kralja Tomislava 2, gde se nalazila njihova roditeljska kuća, a gde je u dvorišnom delu dograđena radionica.

Jedno od najsnažnijih poduzeća u Subotici bila je Subotička električna željeznica i osvetljenje d.d. [117]Grad  je  ustanovio (mada im nisu bile dostupne poslovne knjige!) da  1925. i 1926.  godine  firma beleži izuzetno velike profite. Tako je u periodu 1. XII.1925. – 1.XII.1926. proizvedeno  3  569 674  kw časova struje, privatnim potrošačima  je  isporučeno 1 819 478,  za tramvaj 509 611, za vlastitu potrošnju 341 743, i gubitak 898 842  kw časa. Prihod od prodate struje je bio 11 711 115 dinara,  od prodatih tramvajskih karata 4 405 975, od prodatih strujomera 200 000, i  razni prihodi 83 000 dinara, što zajedno čini 16  399  090  dinara prihoda. Čist dobitak je iznosio čak 5 839 342 dinara. Zarada u 1927. godini je bila 3 923 962 dinara. Firma je imala 2 putnička automobila, Cadilac  i Debrün. Broj zaposlenih radnika je 1925. godine iznosio 237.U okviru poduzeća postojao je od 1925. godine i sportski klub  – Športski klub električne centrale. 

Prirodne nepogode

Zabilježeno da je nekoliko ljetnih oluja poharalo Suboticu i okolinu. Jedna od njih je bila 3. V. 1925. Tom prilikom grom je zapalio kuću Roke Vukovića u Ljubljanskoj ulici br. 15, koja je od toga izgorela.[118]  Kroničar Subotice Joso Šokčić navodi da je oluja bila i u srpnju. U julu je vladalo nad Suboticom nezapmaćeno nevreme. Silan vetar čupao je drveće, rušio krovove i srušio jedan deo tornja rimokatoličke crkve sv. Đurđa. Na Palićkom putu skoro sva su drveća bila iščupana, tako da je saobraćaj bio onemogućen.[119]

Veliko nevrijeme vladalo je i u utorak 25. VIII. 1925. god. u popodnevnim satima.[120]  Vjetar je lomio stakla na prozorima i crijepove, rušio krovove i visoke tornjeve,  vadio drveće iz korijenja (bilo je oko 10 000 isčupanih stabala!)[121] Ta oluja u kolovozu 1925. god. izazvala je u Subotici i okoline mnogo štete. Senatu prijavljuju štetu: Gospodarsko odeljenje, Žandarmerijska stanica Tavankut i Ludoš, Odeljak finansijske kontrole u Tavankutu, Subotička žandarmerijska četa.    Antun Berger, rimokatolički župnik u Tavankutu, već istoga dana (25. VIII.) pisao je Senatu sa molbom da se polupani crepovi nadoknade a i druge štete na objektima crkve poprave.[122] Još veću štetu pretrpila je crkva u Žedniku, što saznajemo iz molbe župnika Petra Evetovića, koji piše da je toranj svaljen, svod probijen a krov na više mesta načet.[123] Slično je bilo i na kerskoj crkvi, gdje je s tornja na krov pala rozeta teška 100 kg, probila krov i oštetila orgulje[124], kao i crkvi Sv. Đurđa gdje je isto srušen dio toranj,  probijen krov i oštećene oruglje.[125] Inžinjerski ured podrobno izvještava koje zgrade su pretrpele štetu i kolika je ona. Samo na gradskim zgradama ona je  procjenjena na preko milion dinara. Zbog toga, je bilo neophodno da gradske vlasti podignu zajam od Gradske štedionice u visini 550.000 dinara,  za sanaciju nastale štete.

Stradalo je i prvo fudbalsko igralište, vršnjak najstarijeg kluba na prostoru Jugoslavije – FK Bačka. Njihove prve tribine, srušila je ista oluja 1925. godine, pa je naredne, za dvadesetpetogodišnjicu osnivanja, sagrađena nova tribina, koja je i danas na svom mjestu.

Šta se gradi 1925.

U Subotici je nakon rata vladala nestašica stanova. Ona je bila u prvim godinama nakon 1918. vrlo izražena ali ni u promatranom periodu nije bitno ublažena.

Izvedeno je malo javnih, većina građevina bili su privatni objekti. Uobičajeno je bilo da se privatne kuće na periferiji grade od naboja, čepića (zemlje) sa pokrovom od trske ili crijepa. Većina izgrađenih su prizemne, rijetke su katnice.[126] U Aleksandrovu, na zemljištu (tzv. Novoselo)  dobijenom od Ministrstva za agrarnu reformu, grade se kuće naseljenicima.

Kino  Korzo d.d. postavlja letnju pozornicu.[127]

Firma Weigand i Drug  podiže auto garažu u ulici Paje Kujundžića 4., a Samuel Kopp i sinovi d.d. radničke stanove na Majšanskom putu, Industrija željeznog nameštaja d.d. 7 stnbenih i 14 sporednih objekata na svom placu u Segedinskim vinogradima 110,

Vilim Konen podiže sušaru za hmelj na Palićkom putu (danas Office shooes).

Jugoslavenska banka d.d. filijala u Subotici  adaptira zgradu  u Jelačićevoj 1, gdje će biti smještena[128]

Grad je vršio parcelizaciju i projektovao nove ulice. Tako je to izvršeno i na posjedu dr. Karla Vermeša u Palićkim vinogradima, iza objekata Kolevke, na tzv.zemljištu Blezak naselja. [129]

Grad je kupio parcelu (k.č. 14 155/4) pored bajskog groblja za 45 0000 dinara u cilju njegova proširenja.[130]

Generalna direkcija carina ima potrebe da se smjesti subotičku carinu pa razmišlja o kupovini zgrade u ulici Đenerala Milojevića 1, a paralelno  pravi i planove da se izgradi nova zgrada za te potrebe. To će biti i realizirano ali tek u periodu 1927-1932.

Prostor je  problem iza Okružnu Financijsku uprava u Subotici  koje bila je smješena u dvije velike zgrade u ulici Bene Sudrevića 8 i 10 (IV krug) u svojini Prokešove[131] familije. U cilju rješavanja ostanka  te ustanove u Subotici i njenog trajnog smještaja, dr. Jovan Manojlović član Proširenog senata, zalagao se i podupirao ideju da se zgrade otkupe od privatnih vlasnika. To je potkrepljivao argumentima da su već iz grada premješteni Đački eskadron, Podoficirska škola, Vojni okrug i Agrarni ured a da kruže glasine i o izmještanju Pravnog fakulteta. Subotica, koja je pod mađarskim režimom tako gigantskim koracima napredovala, treba da pod našom upravom postane velika selendra.[132]

PRILOZI

Građa

HAS, F:47. I 23/1925

Razrešeni i postavljeni članovi Proširenog senata na osnovu predloga od 31. XII. 1924. br. 829/1924. Ministarstvo unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 71/1925. Velikom županu sl. Kr. Grada Subotice.[133]

Po tom rješenju: „Razrješeni i postavljeni članovi P.S. na osnovu predloga 31. XII. 1924. br. 829/1924

Ministarstvo unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 71/1925.

Velikom županu sl. Kr. Grada Subotice

redni broj	razrješeni	postavljeni
1	Andrija Deak	Dušan Terzin, trgovac
2	Miroslav Alčin	Miloš Kurteš, trgovac
3	Antun Peić T.	Svetozar Radišin, učitelj
4	Šime Rajčić	dr Zvonimir Piškulin, adv.
5	Joso Mamužić	Pera Segedinčev, ekonom
6	Grga Letić	Iso Jović, trgovac
7	Pera Ružinski	Milan Vasilje, ekonom
8	Lipot Vig	Mladen Ruski, ekonom
9	Antun Bilinc	Mladen Grbić, trgovac
10	Tome Francišković	Aleksandar Miajtov, trgovac
11	Bolto Skenderović	Pera Ognjanov, učitelj
12	Svetozar Radić	Đurica Terzin, ekonom
13	Josip Flekenštajn	Nenad Vasiljev, ekonom
14	Jašo Vojnić Zelić	Bogdan Miković, profesor
15	Josip Takač	Vojin Isakov, ekonom
16	Stipan Sebenji	Paja Ruski
17	Nikola Francišković	Milan Damjanović, ekonom
18	Joso Stipić	Jova Košić, ekonom
19	Lojzija Skala	Joca Pušin, ekonom
20	Paja Vojnić Hajduk	Predrag Pušin, ekonom
21	Aleksandar Kadar	Stevan Krnjajski Jović, ekonom
22	Ivan Krnjaski	dr Andra Andrejević, lekar
23	Franja Mamužić	Koja Krnjajski, ekonom
24	Dr Draga Dimitrijević	Sima Turanov
25	Martin Vujković	Steva Krstić, posrednik
26	Antun Mamužić	Dragoljub Milojković, kožar
27	Franje Tumbas	Jevta Vasiljev, ekonom
28	Mate Skenderović	Blagoje Bajić, ekonom
29	Antun Bašić Palković	Miladin Lazičić, ekonom
30	Gustika Kulindžić	Staniša Mihajlović, paroh
31	Veca Matković	Rada Krnjajski Lazarev, ek.
32	Grga Budanović	dr Danilo Marković, lekar
33	Sima Milodanović	Ljuba Atanković, trgovac
34	Imre Riger	dr Cvetko Ognjanov, advokat
35	Dančo Kulundžić	Vojin Kešeljević, bank. čin.
36	Antun Buljovičić	Milovoj Mitrović, bank. čin.
37	Bruno Francišković	Vojin Aradski, ekonom
38	Mijo Kun Balaž	Uroš Aradski, ekonom
39	Marko Pejić T.	Cvetko Rakić, ekonom
40	Joso Pajić T.	Đuka Isakov, ekonom
41	Pera Gosar	Ivan Brankovan, dir. banke
42	Luka Kesenović	Lazar Đurčić, profesor
43	Stipan Kolar	Stanoje Milivojević, inž.
44	Đuka Đukuć	Milan Apostolović, inž.
45	Pajo Šefčić	Cvetko Čičić, učitelj
46	Ivan Berger	Mićo Dulić, ekonom
47	Joso Vidaković	Stipan Peić, krojač
48	Ivan Barbenović	Joco Vodaković, ekonom
49	Stipan Rigo	Đuka Marković, ekonom
50	Lojzija Baraković	Luka Sekelj, trgovac
51		Fabuš Horvacki, trgovac
52		Joco Poljaković, bank. čin.
53		Lazo Dulić, ekonom
54		Bartal Stipić, ekonom
55		Mijo Šarčević, ekonom
56		Stipan Gabrić, poduzim.
57		Grgo Vukov, gostioničar
58		Lojzija Šabić, ekonom
59		Mukija Peić T., ekonom
60		Matija Lučić, ekonom
61		Pera Stipić, gostioničar
62		Joso Zelić, ekonom
63		Šima Rudić, ekonom
64		dr Ivo Milić, profesor univerziteta
65		Kalman Crnković, ekonom
66		Joso Horvat Almaški
67		Matija Kovač, stolar
68		Stevan Torma, čizmar
69		Lajčo Stipić, ekonom
70		Joška Stipić, ekonom
71		Mojsije Kon, ekonom
72		dr Iso Mezei, lečnik
73		Gustika Fister, gostioničar
74		Stevan Majlat, ekonom
75		dr Jovan Janiga, ekonom
76		Stevan Tabarski, trgovac
77		dr Bela Terek, lekar
78		Aleksandar Velički, trgovac
79		Mita Međanski, trgovac
80		Geza Pilišer, trgovac
81		dr Miloš Rafajlović, advokat
82		Steva Majstorović, ekonom
83		Isidor Dajč, optičar
84		Mihajlo Šušnjarac, šef oblasne zašt. dece
85		Đura Grbić, trgovac
86		Đura Galfi, apotekar
87		Joso Rajčić, vlasnik mlina
88		Mirko Rotman
89		Mirko Jakobčić, dir. banke
90		Lajčo Šreger, izvoznik
91		Vladisla Hercog, industrijalac
92		Bela Gabor, industrijalac
93		Grga Vuković, trgovac
94		Lajčo Frenkel, trgovac
95		Pera Vujković, trgovac
96		Žiga Ajzler, industrijalac
97		Armin Sonenberg, trgovac
98		Pera Stantić, ekonom
99		Radomir Vujić, školski nadzornik
100		Aleksandar Mikić, školski nadzornik
101		Jaša Stantić, ekonom
102		Paja Budinčević, posednik
103		Paja J. Vuković, ekonom
104		Marko Presburger, obućar
105		dr Lajoš Pap, bankar
106		Felo Vidaković, trgovac
107		Milan Jorgović, učitelj
108		Ilija Medaković, učitelj
109		Paja Skenderović, ekonom
110		Miško Budinčev, ekonom

izvolite izvršiti ovu odluku, 2. januara 1925. godine,  Beograd. Po naredbi Ministra Unutrašnjih dela, za načelnika Vel. župan Aleksijević

            G r a d s k o m    S e n a t u.

Subotica

Dostavlja prenje u prepisu, na dalji postupak.

Subotica, 12. januara 1925. god.

Gradonačelnik: Alba Malagurski

HAS, F:47. I 300/1925

Rešenjem Ministarstva unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 19809/1925. od

10.11.1925. „po potrebi službe, razrešavam zvanja i dužnosti sledeće članove Proširenog Senata“

redni broj	razrešeni	postavljeni
1	Milorad Nedeljković, prof. univeziteta	Jovan Gašić, inženjer
2	Stanoja Milivojevića, zamenik direktora železnice	dr Matija Evetović, dir. ženske Gimnazije
3	Milivoj Mitrović, činovnik	Janko Garić, dir. muške Gimnazije
4	Joso Horvat Almaški, posednik	dr Fedor Nikić, docent Pravnog fakulteta
5	dr Marko Petrović, advokat	dr Jovan Savić, docent Pravnog fakulteta
6	Stipan Pejić, krojač	Joško Čurčić Malagurski, posednik
7	dr Aleksandar Magarašević, advokat	Sava Radašić, čurčija
8	Đuro Popvić, prosvetni inspektor	Steva Burnat, trgovac
preminuli
9	Aleksanadar Velicki	Nikola Ognjanov, ekonom
10	Ivan Dulić	Jova Begečki, sarač
11	Stevan Krstić	Eugen Filoj, knjigovezac

F:47. Gr. 91/1925

Br. 91 / 1925. grnč.

ZVANIČNA ZAKLETVA.

Ja …. Jakov Matković ….. zaklinjem se svemogućim Bogom, da ću vladajućem Kralju Aleksandru I. veran biti, da ću se savesno pridržavati ustava Kraljevine Srba, Hrvata i Slovenaca i da ću kao podanik ove države sve zakone poštovati i lojalan biti, dužnost moju po zakonima i naredbama predpostavljenih mi vlasti tačno i savesno vršiti, tako mi Bog pomogao.

Subotica, dne 26.01.1925.                                   Jakov Matković

Vel. Beležnik: Vukić

Perovođa: Rudić

(U postpku  imenovanja za vašarskog nadzornika Jakov Matković je  položio zakletvu)

F:47. Gr. 170/1925

URED GRADONAČELNIKA GRADA SUBOTICE

Broj: 170/925. grnč.

ODLUKA:

– – – – – – – –

Na osnovu 4 alineje § 11. o štampi / XXIV- z. čl. 1914.g./ zabranjujem rasparčivanje političkog dnevnika „Hirlap“.

R a z l o z i:

Na osnovu pomenutog paragrafa nalazim, da pomenuti politički dnevnik sa svojim pisanjem je podesan na to, da izazove mržnju protiv jedne narodnosti, staleža ili veroipovesti i ovako iz javnih interesa trebalo je rešiti kao gore.

O čemu se izveštava Vel. Kapetan grada Subotice sa time, da ovu odluku odmah izvrši i „Hirlap“ politički dnevnik.

Eventualno, uložena žalba nema odgodne moći.

Subotica, 6. februara 1925. g.                                     Gradonačelnik: Malagurski

***

[1] Tako na na pr. ustroj i način kancelarijskog poslovanja gradskih vlasti ostao gotovo nepomijenjen.

[2] Primjer iz priloga F:47. Gr. 170/1925

[3]Po rezultatima gradskog popisa iz 1919. godine pretežito žive od zemljodilstva  79 593 (78,58%), diplomiranih ima 458 (0,45%). HAS, F:47. I  22/1919.

[4] U 1921.  godini Beograd ima 111 739, Zagreb 108 674 a Novi Sad 39 122 stanovnika.

[5] Historijski arhiv Subotica (dalje HAS), F: 047. XV 248/1920. Senat obavještava Ministarstvo poljoprivrede da je subotički atar površine 974,5 km². Današnja teritorija Grada Subotice je 1008  km².

[6] Prvi popis iz 1919. je obavljen na razini grada u cilju slanja podataka koji bi osnažili pozicije našoj delegaciji na pariškoj mirovnoj konferenciji, te zbog toga nužno treba kritički pristupiti korišćenju tih podataka.  Državni popisi su iz 1921.  i 1931. godine.

[7] Dr Ivo Banac, Nacionalno pitanje u Jugoslaviji do 1921, Zagreb, st. 57. U uputsvima za popis 1931. godine  bilo je predviđeno postavljanje pitanja o narodnosti, ali i svrstavnje Srba, Hrvata, Slovenaca, Makedonca i Crnogoraca u Jugoslavene. Pitanje u obrascu je glasilo: (narodnost) da li je jugoslovenske ili koje druge narodnosti. Popisivana je zato vjerska pripadnost  i dobiveni su rezultati: pravoslavnih – 9 993, rimokatolika – 84 268, evang. reformata – 1 274, ostalih kršćanskih – 515, muslimanske -235,  bez konfesije i nepoznato – 3 773.

[8]Po tom kriteriju – materinskog jezika, srpski, hrvatski, slovenački ili makedonski naveden je za  53 835 građana, ostali slovenski za – 1 230, mađarski – 41 401, njemački – 2 865, arnautski –  109, a ostali jezici za 618 popisanih.

[9]  HAS, F:47. II 44/1928. Po maternjem jeziku i narodnosti je bilo 71 085 Jugaslovena, 523 ostalih Slavena, 2 349 Nijemaca, 27 561 Madžara, 191 ostalih narodnosti. To su podaci koje gradska vlast dostavlja za potrebe publikacije Matica živih i mrtvih Srba, Hrvata i Slovenaca.

[10] Razlika nastaje uslijed otcijepljenja dijelova Tompe koji nakon povlačenja granice ostaju Mađarskoj.

[11]HAS, F:275.51/1934

[12] Zloupotreba gostoprimstva, Subotički glasnik, br. 8., 16. VIII. 1925., st. 1.

[13] HAS, F:47. Gr 1793/925. O općoj nesigurnosti i o tome da su vlasti pomno pratile i nadgledale i svoje špijune, govori slučaj gradskog tajnog redara Mije Kovača, koji je bio na tom skupu. On je otpušten iz službe, pošto su ga “konfidenti” čuli da je razovarao sa dr. Nagy Ödönom.

[14] Bilo je uobičajeno da se u prepisci loklanih vlasti  koristi ćirilica, ali i da se stranke potpisuju tim pismom.

[15] HAS, F:47. gr. 265/1925

[16]Predstavničko  tijelo  je  imalo  različit  broj  članova. U 1921. godini –  200,  1925. – 250, 1927.  – 100,  1929. – 60,  1934.  –  72. Tom  broju  se  dodavao  određen  broj  funkcionera koji su po dužnosti bili njegovi članovi.

[17] Albe Malagurski (Subotica, 1879. – 10. VI .1927.)

[18] Tek po ulasku u Narodnu radikalnu stranku Evetoviću je bio otvoren put ka napredovanju. Bogumil Hrabak, Radikalska  nasilja  u Vojvodini u vezi s izborima 8. 2. 1925, Zbornik za istoriju, 24, NoviSad 1981, st. 164.

[19] Franz Mayer je bilo njegovo pravo ime koje mijenja 1919. godine. Rođen je 29. IV. 1890. u Dubrovniku. Rođen  je kao rimokatolik. Diplomirao je pravo u Beču 1911. Optirao je za KSHS. Zabeleženo je da ima 168 cm, zelene oči ali da je bez kažiprsta na desnoj ruci, što može da upućuje na način izbjegavanja mobilizacije.  Po dolasku u Suboticu, postavljen je u Redarstvo, a od svibnja do studenog 1924. zauzima položaj Velikog kapetana, da bi sa tog mjesta postao Veliki bilježnik i v.d. gradonačelnika.  Bio je član nacionalne udruge Severna zvezda.. I nakon 1945. godine nastavio  je da obavlja odgovorne dužnosti  i poslove u Gradskom Narodnom Odboru kao referent za  narodnu  imovinu, na pr. kao tajnik  Okružne komisije  za  ratne zločine, itd. HAS, F:70.7786/1945

[20] HAS, F:47. I 1/1925; I 1/1926.

[21]IAS, F:47. I  1/1925. Za kraj 1925. godine izvještaji su u predmetu I 1/1926.

[22] Dragoslav Đorđević (Zakuta, opština Kraljevo  14.1.1887. – ?) nastavnik po  struci. Karijeru je gradio kao član Radikalne stranke. U Suboticu je došao sa srpskom vojskom 13. XI. 1918. kao rezervni artiljerijski časnik, komadant baterije, pa su ga u kasnije u tisku nazivali – tobdžijom. Odmah po tom je postavljen je za vojnog cenzora. Nakon vojne službe proveo je dvije godine u Londonu, a zatim je imao  političku karijeru. U jesen 1919. oženio je bunjevku Maru Malagurski (Subotica, 20. VII. 1894.- Beograd, 9. VIII. 1971.).

[23]Od 25. VII. 1925. na tom mjestu se nalazi Cvetko Horvat. HAS, F:47. XIII 477/1925

[24] HAS, F:47.4. 3. P.S. 7895/1925. U predmetu I 1/1925 nalaze se pojedinačni izvještaji gradskih odjeljenja i službi za period siječanj – listopad 1925.

[25]HAS, F:47.4. 143 P.S. 22795/1925,  što je  sprovedeno kroz predmet IV288/1925, iz koga se vidi da je Inžinjerski ured postavio nove ulične table.

[26]Dr. Isidor Milko (dr. Milkó  Izidor, Subotica 1.02.1855. – 21.04.1932.). Pravnik i književnik. Posjedovao je osobnu biblioteku od 12 000 svezaka, od toga mnogo inkunabula.  Dio je poklonio 1918. godine Gradu. U vrijeme gradnje sinagoge (1901) bio je predsjednik JVO.

[27] To je pomalo čudno, pošto mu je u 1924. godini tiskano 12 knjiga! Subotička bibliografija, sveska 3, 1918-1944, 1 dio, Monografske publikacije, Subotica 2003, str. 208-210.

[28] Stevan Majlat je dao i prijedlog da se smanji broj gradskih činovnika, pošto ih je mnogo bez kvalifikacija, bili su veliki su teret za izdržavanje. Navodio je da je prije par godina bilo i više administrativnog posla a uspješno ga je obavio manji broj uposlenih na teret Grada. Njegov prijedlog je odbijen.

[29] HAS, F:47. I 328/1925.   Prvi i jedini opštinski zbori su održani tek 1927. godine.

[30] Martinu Džaviću ( Subotica, 12. XI. 1900. – 12. III. 1957. ) je ta gradska pomoć ukinuta 1931. godine. (269 G.P. 1931) Od 1.VI. 1929. je primao pomoć u iznosu od 1 200 dinara. Školu u Beogradu nije završio no nastavio je školovanje na Akdemiji u Beču.

[31] Dr. sci. Ante Sekulić, Srpstvo u Podunavlju, Međunarodni znanstveni skup pod nazivom Jugoistočna Europa od 1918. do 1995. godine., http://www.hic.hr/books/jugoistocna-europa/sekulic.htm

[32]Suvremenik toga procesa, ekonomski stručnjak subotičkog  Okružnog suda, Mór Halbrohr, napisao je djelo: Praktična agrarna reforma u Vojvodini, Subotica 1925.

[33] Prof. dr. Andrija Bognar, Položaj Mađara u Vojvodini od 1918. do 1995., Međunarodni znanstveni skup pod nazivom Jugoistočna Europa od 1918. do 1995. godine, http://www.hic.hr/books/jugoistocna-europa/bognar.htm#madara

[34] Zoran Janjetović, O širenju zemljoposeda vojvođanskih Švaba između dva svetska rata, http://www.drustvosns.org

[35] HAS, F:47. XV 132/1925

[36] HAS, F:47. XV 135/1925

[37] HAS, F:47. XV 156/1925

[38] HAS, F:47. XV 255/1925

[39] HAS, F:47. XV 463/1925. Dopis Županijskog agrarnog ureda iz Novog Sada u kome se izvještava Senat da  omogući otkup i zamjenu zemlje na naše optante iz Mađarske (400-500 porodica).

[40] Zoran Veljanović, Mišićevo (1925-1996), Subotica 1996.

[41] IAS; F:47. I   321/1925

[42] Riječ je o 11 lica, isključivo Rusa.

[43] Prof. Grigorije Demčenko (Kijev, 15.III.1869. – Subotica, 1958.) bavio se historijom prava. Od 8. VI. 1920. se nalazi u Subotici. Od 1923. redovni profesor na Pravnom fakultetu.

[44] HAS, F:47. IV 88/925

[45]Bilo ih iz Galicije (Samuilo Gingold), Čehoslovačke, Armenije ( Nisan Bedrosian).

[46]IAS, F:47. I 45/1926

[47]HAS, F:47. I 333/1925.

[48] HAS, F:47. I 37/1925

[49] HAS, F:47. I 51/1925

[50] HAS, F:47. I  275/1925

[51] Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928, str.36.

[52] Po podacima koje daje Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928, str. 39.

[53] Julije Lelbah (Lelbach Gyula)  (Subotica  1883. – ? ). Veleposjednik sa imanjem na Zobnatici. Od njega je za potrebe agrarne reforme oduzeto preko 760 k.j. zemlje. Bio je poznat i priznat kao uzgajivačkonja (imao ih je oko 300 kom.), a posebno rasnih, trkaćih  grla.

[54] Organizirana je bila kroz Imamat Džemata grada Subotice, a poglavar je bio vojni imam. Imali su svoje  posebno groblje u Bajskim vinogradima, pokraj židovskog groblja.

[55] Ivan Rafael Rodić Ivan Rafael Rodić (Nurkovac kod Požege, 15. IV. 1870.- Požega, 10. V. 1954.)., franjevac, je od 1924. do 1936. bio prvi nadbiskup  Beogradske nadbiskupije.  http://solair.eunet.rs/~nadbisbg/istorija.htm, http://www.kc.org.rs/nadbiskupija.php?recordID=2

[56] HAS, F:47. III 368/1925. Zvona su bila težine 200 i 500 kg.

[57] IAS, F:47. II 135/1925. Baligač je pokušao ishoditi da kip postavi na drugo mjesto, u parku na Zrinskom trgu ispred sinagoge, ali gradske vlasti se nisu složile sa time.

[58] HAS, F:47. Gr.963/1926

[59]Tatjana Segedinčev, Automobilski klub Subotica  1925-1945, ExPannonia, 5-6-7, st. 55-68

[60] Godišnja skupština Nevena ili kako se jedna kulturna ustanova pretvara u političku,Bunjevačkenovine, br. 20, od  22.05.1925, st. 1. 

[61] I. P. Jablanović [I. Prćić], Orlovi,SubotičkaDanicailibunjevačko-šokačkikalendarzaprostugodinu 1926., Subotica, 1925.

[62] HAS, F:47. Gr. 1832/1925

[63] Pravila mu nisu odbrena ni u 1926. godini, kada je okarakterizirano da ima namjere djelovati politički. HAS, F:47. Gr. 368/1926.

[64] Dušan Manojlović je obavljao niz funkcija vlasti, a bio i slobodni zidar u loži Stvaranje.

[65]HAS, F:47. XV 289/1925. Severna zvezda je bila udruga sa snažnom nacionalnom  orijentacijom.

[66] Predsjednik tog udruženja Mirko Rotman obratio se molbom Senatu grada još 29. XII. 1924. i tražio da se u prpračunu za 1925. za tu svrhu nađe suma od 1 milijuna dinara. Odobreno im je samo 100 000. HAS, F:47. XV 5/1925

[67] HAS, F: 47. XVI 81/1925. U 1925. godini grad je na ime osvetljenja plaćao Plinari 900 000 dinara. Javno osvetljenje se sastojalo od 900 komada plinskih lampi od kojih je jedan dio montiran prethodne godine. Radi uštede, 1925. godine je donesena odluka da 130 lampi svjetli čitavu noć a 770 samo pola noći.  Veliki problem je predstavljalo i uništavanje ulične rasvjete.U poslednje vreme sve češće se događa, da se ulične lampe polupaju pa i da se iz temelja sruše pisala je Gradska štedionica apelujući na gradske vlasti da počinioce pijane i nemarne ljude najstrožije kažnjava.

[68]HAS, F: 47. XVI 68/1925

[69] HAS. F:47. II   90/1925. Grad im je osigurao i smještaj u prostorijama epidemijske  bolnice. Ona je osnovana 1913, nalazila se na adresi Zapadni vinogradi 301 i imala je 100 mjesta.

[70]HAS, F:47. II  89/1925.

[71] HAS, F:47. II  57/1925,

[72] HAS, F:47. II 7/1925

[73] Kazimir Žigante (Buzet 27 III. 1903. – ? ), izbjeglica iz Istre, stekao diplomu subotičkog Pravnog fakulteta 1929. godine.

[74] HAS, F:47. II  8/1925

[75] HAS, F:47. II  9/1925

[76] HAS, F:47. II  41/1925

[77] HAS, F:47. II   44/1925

[78] O tome gostovanju tiskana je i knjižica sa programom, vidi:  Subotička bibliografija, svezak 3, 1918-1944, Subotica 2003, st.  93. a sačuvan je i predmet HAS, F:47. II 20/1924 od 106 listova.

[79]HAS, F:47. II 66/1925.  Tom prigodom je na spomenik postavljeno 16 vijenaca, koje po završetku programa gradska vlast odlaže u Muzej. HAS, F:47. II 77/1925.

[80] Na godišnjoj skupštini 5. IV. 1925.  Marko Jurić je podnio ostavku a njegovo mjesto je izabran Ivo Crnković, bivši narodni poslanik.

[81] HAS, F:47. II  19/1925

[82] vidi dio Kongresi i skupovi. Ministar dr. Krajač je otvorio i ovu izložbu.

[83] Stevan Mačković, Obilježavanje tisućugodišnjice hrvatskog kraljevstva u Subotici, Klasje naših ravni, 3-4, Subotica 2005, st. 103-105.

[84] HAS, F:47. II 108/1925.

[85] IAS, F:47.Gr.263/1925

[86] HAS, F:47. Gr. 263/1925

[87] Na tom mjestu je ostao do 28. II. 1930. kada je dobio otkaz. F:47. XII 673/1925

[88] HAS, F:47. II  26/1925. Prepisku je vodio predsjednik Đorđe Galfi.

[89] HAS, F:47. II  28/1925. Tajnik kluba koji je potpisao molbu bio je sudac Jovan Đorđević.

[90]HAS, F:47. II  22/1925. Zoltan Lorant odvjetnik je vodio tu udrugu.

[91] HAS, F:47. II  54/1925

[92]Joso Šokčić (Subotica 7. IV.1902.- 1969.) Novinar, pjesnik, publicist, dugogodišnji izdavač i urednik Nevena, suradnik beogradskog  listaVreme,  novosadskog Dan  i niza subotičkih listova Naplo, … Bio je mason,  član slobodno zidarske lože i Rotarijanac. Nakon posla  pisara u Gradskoj knjižnici, gdje je dao ostavku,  živjeo je samo od spisateljskog rada. Autor je  djela: Subotica pre i posle oslobođenja: grada za istoriju Subotice, Subotica 1934. Od polovine tridesetih godina, on korjenito mjenja ugao gledanja i svoj svjetonazor, napuštajući dotadašnju političku orijentaciju i preusmjeravajući se na prohrvatsku liniju. Vidi na pr. kritike na njegov račun; Jugoslovenski narod br. 34 od 04.VII.1935.  i članak Snovi Jose Šokčića o podeli Vojvodine, Narodni glas, od  10. XII.1939.

[93] Teodor Toša Iskruljev ( Jasenovo, 5. IX. 1885. – Beograd, 12. IV. 1974.) učitelj, novinar, publicista, gorljivi zastupnik radikala i ideja Jaše Tomića. Urednik glasila Narodne radikalne stranke Bačvanin (1922.)

[94] Lazar (Adalbert Ludovik) Stipić (Subotica, 26. VII. 1890. – Subotica, 14. V. 1944.) Ostao je zapamćen kao jedan od najagilnijih novinara u Subotici, ali isto tako bio je nakladnik, publicista i književnik.

[95] Marko Protić, svećenik, novinar, književnik ( Tovariševo, 3. V. 1882. – Subotica, 10. X. 1936.). Život okončao samoubojstvom na subotičkom kolodvoru.  Na osnovu ponude Senatu, nastao je njegov uradak: Zlatni dani Subotice: od oslobođenja do potpisa mira, 13. nov. 1918 – 4 juna 1920, zapisi i istorija, Subotica, 1930. Pored toga ostavio je i knjižicu Srpski triumviri u bunjevačkom renesansu od 1860. do 1990. godine, Subotica, 1933.

[96] IAS, F:47. II   23/1924

[97] Mirjana Gross u uradku Nacionalne ideje studentske omladine u Hrvatskoj uoči I svjetskog rata, Historijski zbornik, 1971.  pominje da je Rude Štagljar Majevčanin bio suradnik Mlade Hrvatske i da se sa grupom omladinaca  okupljao oko A. G. Matoša.  Po dolasku u Suboticu radi kao novinar, ali i poslovni čovek, špekulant bez moralnih skrupula. Bio je 1923. predsjednik M.O. ORJUN-e. Javljao se kao vlasnik i urednik listova: Slobodna štampa (1920.),  orjunaškog Principa (od 9. IX. 1922. – V.1923.),  Severne pošte – Novepošte – Novesevernepošte  (1923.-1925.),  Subotičkog glasnika  (29. X.  – 29. XI. 1925.), Progresa(1929.).

[98] To je značilo da su u vrijeme izbora 1925. bili protiv Radikalne stranke ali i su odvraćali čitatelje i od toga da glasuju za Radićevu stranku. Kao odgovor na takve napise česti su bili sporovi koje su pokretale strane koje su se osjetile napadnutim, poput  Udruženja dobrovoljaca koje  u studenom 1925. pokreće tužbu protiv urednika Prćića jer su se osjetili povređeni člankom u  rubrici  Raboš, a nakon te privatne inicijative i Državno tužilaštvo pokreće spor jer novine nisu imale istaknuto ime glavnog i odgovornog urednika!

[99] Csuka János (Segedin, 22. VIII. 1902. – Budimpešta, 1. I. 1962.). Jedno od značajnih djela mu je  A délvidéki magyarság története 1918-1941 (Povijest Mađara južnih krajeva 1918-1941)

[100]Prvi broj objavljen 1. IV.1925., a u gašenje krajem 1935. godine.

[101] HAS, F:47. Gr. 226/1925

[102]HAS, F:47. 1006, 1007. Taj broj se kretao u 1927. –  276, 1932. – 392, 1939 – 300 a 1940. -645.

[103] HAS, F:47.4. Zapisnik Proširenog senata 1925. 1. P.S. od 29. I., 2343/1925

[104]HAS, F:47. Gr. 234/1925

[105] HAS, F:47. Gr. 170/1925.

[106]Bogumil Hrabak, nav. djelo., st. 157-181.

[107]Mario Bara, Stjepan Radić i bački Hrvati, Identitet bačkih Hrvata, Zbornik radova s međunarodnog znanstvenog skupa, Zagreb-Subotica, 2010, st. 146-149.

[108] HAS, F:47. Gr. 17/1925. Obojica su napisala povodom toga žalbu gradonačelniku u kojoj su opisali nezakonito ponašanje policije.

[109] Dr. Jovan Radonić ( Mol, 1873. – Beograd, 1956.) povjesničar, sveučilišni profesor, akademik . Kao narodni poslanik u tom sazivu vršio je funkciju predsjednika financijskog odbora Parlamenta. Bavio se i Bunjevcima, vidi: O seobi Bunjevaca u Suboticu 1687. godine, Glas Srpske akademije nauka, g. CCXIV, Odeljenje za društvene nauke, Nova serija, 3, Beograd, 1954.

[110] Nakon otklona ka komunističkim idejama širenim iz III internacionale, dolazi 27. III. do izjave Pavla Radića kojom se prihvataju Vidovdanski ustav, dinastija, jedinstvo države i jedan parlament. Time se nakon toga iz imena stranke briše oznaka – republikanska.

[111] HAS, F:228. 56/1925

[112]Bunjevačke novine su bile glasilo Narodne radikalne stranke

[113]Bunjevačke novine od 21. XI. 1925.

[114]HAS, F:47. I  291/1925.

[115]HAS, F:47. Gr. 735/1925

[116]Katarina Ulmer, Mlinarstvo u Subotici od 1868. godine, Subotica 1968, st. 59. Najveći kapacitet je imao Gornjobačkimlin  d.d.  – 65  t.,  Kohan – 30, Jakob Berger – 25 t.

[117]Kao većinski vlasnik akcija, od 1924.  godine  se javlja američka firma Charles Bill McDaniel.

[118] HAS, F:47. XV 158/1925. Vlasti su mu dedijelie 600 snopova trske da pokrije kuću.

[119] Joso Šokčić, Subotica pre i posle oslobođenja, građa za istoriju Subotice, Subotica, 1934, st. 298.

[120] IAS,F: 047. XV 313/1925. Nevrijeme je bilo oko 16 časova.

[121] Podaci Šumske uprave u Subotici. HAS, F:47. 340/1925

[122] HAS, F:47. XV 298/1925

[123] HAS, F:47. XV 298/1925

[124]O tomu izvještava Blaško Rajić, župnik. HAS, F:47. XV 298/1925

[125] Toranj je obnovljen tek 1928.

[126]Samuilo Holender (Holländer) podiže spratnu kuću u VI krugu, Zrinjski trg 57. HAS, F:47. III   357/1925

[127]HAS, F:47. III   203/1925

[128] HAS, F:47. III   630/1925

[129] HAS, F:47. III 465/1925

[130] HAS, F:47. XIII 1-700/1925

[131] Vlasnici su bili: Ilona Prokeš, Etela Prokeš (sup. Erema Valdberga) i Mihajlo Prokeš. Oni su pokušali da Generalnoj direkciji računovodstva  ponude te objekte na prodaju za cijenu od 5 milijuna dinara. HAS, F:47. 390/1925

[132] Dr. Manojlović je 17. X. uputio predstavku Proširenom senatu. HAS, F:47. 390/1925

[133] HAS; F:47. I 23/1925

O analitičkim inventarima fonda F. 47 Senat grada Subotice

Stevan Mačković, arh. savetnik
O analitičkim inventarima fonda F. 47 Senat grada Subotice

U Istorijskom arhivu Subotica u zadnjim desetlećima, obavljali su se poslovi arhivističke obrade i izrade analitičkih inventara za 27 fondova i zbirki. Broj onih izrađenih je naravno daleko veći od broja onih koji su publikovani odnosno štampani. Prvenstveno su se obrađivali fondovi iz ranijih perioda, sa građom na stranim jezicima, latinskom i nemačkom, ali ne samo oni. Tako je, pored sumarnog inventara velikog upravnog fonda F. 47 Senata grada Subotice koji ima 1824 jedinica, za pojedina odeljenja rađeno i na analitičkim inventarima.
Ovaj rad je pokušaj da se bez ulaženja u teoretsku raspravu o analitičkim inventarima predstavi dosadašnja praksa i rezultati našega Arhiva u domenu njihove izrade na primeru odabranog fonda.
Od samog ulaska u novu jugoslovensku državnu zajednicu, na teritoriji Bačke, Banata i Srema, vladala je mešavina zakona i perioda Monarhije i onih iz nove Kraljevine. U administrativnoj praksi gradskih vlasti, zadržane su osnove kancelarijskog poslovanja iz ranijeg vremena. Bila je praksa da se vodi jedan zajednički delovodnik u koji su upisivana sva akta koja su razvođena po odeljenjima, a koja su bila označavana rimskim brojkama od I do XXIV. To je nastavljeno sve do 1932. godine, od kada svako odeljenje dobija svoj zaseban delovodnik i druge pomoćne knjige, indekse, itd.
Delimično vođeni upravo i tim razlozima, koji istraživačima otežavaju brzo i lako pronalaženje traženih predmeta, arhivistima je određeno da započnu sa radom na izradi analitičkih opisa za pojedina odeljenja. Tako su od polovine devedestih do danas analitičke inventare dobila odeljenja:
– Ured Velikog beležnika (1919-1925)
– Gradska kapetanija (1919-1924)
– Ekonomsko odeljenje (1919-1941)
– Gradski Fizikat (1919-1935)
U ovome radu pokušaću predstaviti, sumirati i dati presek dosada obavljenih poslova takve vrste.

Odeljenje: Ured Velikog beležnika (I, II, III, IV) (1921-1925)

Odeljenje pod nazivom Ured Velikog beležnika postojalo je u periodu 1919-1931. godine. Sačuvana građa sastoji se od 4 knjige i 48 arhivskih kutija. U Uredu velikog beležnika pod rimskim oznakama I rešavani su opšti administrativni predmeti, oni u vezi sa raznim odlukama gradske uprave, promene prezimena ili vere, zavođeni su gradonačelnički periodični izveštaji koje je on u ime čitave gradske uprave podnosio Proširenom senatu, ali i predmeti u vezi sa popisima stanovništva, pitanja javne bezbednosti, te oni koji se odnose na naredbe, rešenja, okružnice i druge vrste dopisa viših organa vlasti. U okviru te grupe, ističu se molbe stranaka za odobravanje održavanja kulturno umetničkih događanja odnosno korišćenje gradskih prostorija u te svrhe.
Pod oznakama II rešavalo se o kulturno – prosvetnim i školskim predmetima, radu prosvetnih društava i udruženja, školarinama, održavanju školskih objekata, itd. Pod rimskim oznakama III radilo se o građevinskim predmetima, izdavanju odobrenja za gradnju, useljavanje u gotove objekte i sličnom. Tako je sačuvan niz predmeta kojima Ministarstvo za agrarnu reformu daje kućišta u Aleksandrovu za gradnju novih kuća. U tim predmetima, mere za površinu su izražavane u kvadratnim hvatima (1 kv. hvat = 3,6 m²). Po važećem gradskom Građevinskom pravilniku bilo je dozvoljeno da se i nove kuće grade od nabijene zemlje ili čerpića, te je bio izdat vrlo veliki broj dozvola upravo za takvu vrstu gradnji.
Rimske oznake IV su nosili predmeti u kojima se rešavalo o pitanjima krštenica tj. izdavanju uverenja iz matičnih knjiga, zavičajnosti, nadležnosti i sličnom. Uslovi da lica dobiju zavičajnost u Subotici su bili definisani još mađarskim zakonom, paragrafom 6, 10. zakonskim članom XXII iz 1866. godine. Njime je određeno da se zavičajnost stiče ako je lice određeni period snosilo opštinske terete.
Na čelu Ureda nalazio se u prvim poratnim godinama dr Lazar Oršić (Orčić). Nakon njega na položaju Velikog beležnika nalazilio se Franjo Vukić.
I Ured Velikog beležnika nalazio se u centru gradske uprave u Gradskoj kući, na prvom spratu. Pored glavne kancelarije velikog beležnika sa 4 zaposlena, obuhvatao je i veliku pisarnicu – sa 9 zaposlenih, senatski eksibit sa 5, gradsku arhivu sa 4 i urudžbeni ured sa 3 zaposlena.
Analitičke opise predmeta kao i registre za Ured velikog beležnika sačinio je Stevan Mačković, danas arhiviski savetnik. Izrada analitičkih opisa je započela 2005. godine. Opisi su odmah unošeni u računar i paralelno određivani pojmovi za prateće registre, predmetni i imenski. Pravljene su celine – sveske, koje bi odgovarale štampanoj verziji brojem odnosno obimom stranica. Od druge sveske su izrađivani i geografski registri.

Analitički opisi predmeta se sastoje, što se vidi iz prvog opisa, od rednog broja – 1. u levom gornjem uglu, koji je veza sa brojem označenim u registrima, za njim sledi – oznaka fonda i signaturskog broja F: 47 I 4/1919. a ispod njih sledi opis sadržaja predmeta, u desnom uglu je – l:1, m. oznaka jezika na kojem je dokumenat pisan i broja listova u predmetu. Posebno je naznačeno ako postoje prilozi – npr.: Prilog: list Sloboda, Novi Sad, od 22.6.1919.

Primer:

1. F: 47 I 4/1919.
Rešenje segedinskog suda od 26.12.1918. godine, u predmetu uvrede časti dr Jako Fišera, za koje je optužen dr Jene Ač (Ács Jenő). Tužitelju je naloženo da podnese potvrde da nije član Municipalnog pravnog odbora, nego samo subotičke Štedionice i još nekih drugih subotičkih deoničkih društva. l:1,m.
2. F: 47 I 5/1919.
Molba datirana 20.11.1918. godine, Ištvana Drola (Droll István), majora, za prijem u zavičajnu vezu. l: 2, m.
3. F: 47 I 6/1919.
Molba Teze Pukec (Puketz), „zabavilje” (vaspitačice u obdaništu), za odobrenje bolovanja, obrazloženo lekarskim uverenjem. l:2, m,s.

Odeljenje: Fizikat (XXI, IX) (1919-1935)
Gradski fizikat (1919-1931/1935) je jedno od manjih odeljenja Senata. U kancelarijskom poslovanju do 1932. godine nosilo je rimske oznake XXI a nakon toga do 1935. oznake IX. Građa je preuzeta 1959. godine od Higijenskog zavoda u obimu od 19 knjiga (delovodnici, indeksi, registar babica i dece za vakcinisanje; imenik lekara i zubotehničara, kao i evidencija prostitutki). Od spisa sačuvane su samo dve kutije dokumenata sa 196 predmeta pisanih na srpskom i mađarskom jeziku. Analitički inventar sačinjen je 1996. god. uz imenski i predmetni registar. Odeljenje Gradskog fizikata sadrži dokumente u vezi sa gradskom sanitarnom službom, izveštaje o zdravstvenom stanju građana, pojavi zaraznih oboljenja i uklanjanju njihovih uzroka, kontroli higijenskih uslova u kojima građani žive i preventivi, vođenju evidencije o prostitutkama na području grada i dr.
Od postojećih zdravstvenih ustanova spominju se bolnice, apoteke, ambulante, bakteriološka i epidemiološka stanica, Dom narodnog zdravlja i sanitetske ustanove. Bolnica se vodi pod više naziva: bolnica rezervista, Gradska bolnica, Gradska javna bolnica i Gradska zarazna bolnica. Još 1919. god. Ministarstvo narodnog zdravlja šalje dopis u kome se kaže da treba otvoriti dvadeset ambulanti za venerične bolesti i da treba osnovati bakteriološke stanice. Ali u 1923. god. to Ministarstvo produžava rok za smeštaj bakteriološkog zavoda i hemijske stanice na deset godina. Par godina kasnije Senat tvrdi da grad ima bakteriološku i epidemiološku stanicu ali da se pseći mozgovi zaraženi besnilom prevoze u bakteriološke zavode van grada. Jedna od zdravstvenih institucija bio je i Serološki zavod u Subotici (otvoren za veterinarske potrebe), čije je osnivanje odobreno od strane Ministarstva poljoprivrede i voda. Još je 1919. god. po okončanju ratnih sukoba predlagano da se u Bezeredijevoj kući u Harambašićevoj ulici br. 2 otvori ordinacija za lečenje siromašnih i bolesnih od grudobolje i veneričnih bolesti. Deset godina kasnije službeno se predlaže da se u Bezeredijevoj kući otvori Dom narodnog zdravlja. Gradski fizikat je dostavio spisak sanitetskih ustanova Subotice i dao je proračun izdataka za zdravstvo u 1930. godini. Od apoteka u spisima se spominju dve: Ilešova apoteka i apoteka na Paliću. Od postojećih aparata korišćenih u zdravstvu, spominju se samo dva: Rendgen i dezinfekcioni aparat. Dr Karlo Herman je odobrio da se u Beč odnese radi opravke deo Rendgen aparata, a Senat je naredio popravak dezinfekcionog aparata i krova nad njim u 1925. godini. Iz spisa saznajemo da su u Gradskoj zaraznoj bolnici tokom 1921. god. bila tri takva aparata, a da su se u 1923. god. popravljala u istoj bolnici dva aparata.
Broj u levom gornjem uglu označava redni broj analitičkog opisa. Iza njega sledi puna signatura predmeta, a u desnom uglu je vremenski raspon. Zatim se nalazi tekst opisa sadržaja predmeta, a u donjem desnom uglu količina – broj listova i oznake za jezik na kom je dokument pisan. Imenski i predmetni registri upućuju na redni broj analitičkog opisa.
Na poslovima izrade opisa, koji su započeti 1996. godine, radila je Smilja Prodanović, arhivistkinja.
Primer:

1. F: 047 1441.1. XXI-1/1919 1918-1919.
Širenje veneričnih bolesti kod naših i francuskih vojnika i naredba gradskom doktoru (fiziku) da preduzme potrebne mere za sprečavanje istih.
l:4, srp, mađ.

2. F: 047 1441.1. XXI-2/1919 1919-1930.
Ministarstvo socijalne politike i narodnog zdravlja obaveštava Senat grada Subotice da je isplatio sve svoje račune za lekove izdate sirotinji. Apotekar Đula Deči predao je te lekove Gradskoj zaraznoj bolnici i dostavlja spisak bolesnika.
l: 57, srp, mađ.
Odeljenje: Ekonomsko (XV, XVI, XVII, XVIII) (1919-1929/1941)

Ekonomsko odeljenje Senata postoji u periodu od 1919-1941. godine. Oznake na spisima u radu te jedinice pod kojima je građa nastajala odnosno odlagana, su XV, XVI, XVII i XVIII a od 1932. samo oznaka III. Građa sadrži građevinske dozvole za gradnju i adaptaciju objekata, odluke o zakupninama i kreditima, dražbene zapisnike, razne ugovore, predmete u vezi sa šumskom krivicom, podatke o sajmovima priplodne stoke, licitacijama drva u gradskom slagalištu, poljskim štetama, popravkama gradskih objekata, trotoara ulica, o radu električne centrale, o radu gradske ekonomije, itd.
Na obradi je radila arhivistkinja Smilja Prodanović. Ručno je ispisivala sveske sa sadržajem predmeta a na kartice oznake koje je odabirala za registre. Nakon toga je vršeno prekucavanje takvih materijala u računar. Obrađeno je čitavo odeljenje, a za period do 1929. godine su rukopisi prebačeni u digitalnu formu. Ukupno ima sedam svesaka analitičkih opisa sa pratećim registrima.

Primer:
* sv. 1.
F: 047 XV 1/1919
1. Predlog da se podela petroleja, cipela i uglja prebaci u delokrug većnika za javno snabdevanje stanovništva.
l: 1, mađ.

F: 047 XV 3/1919
2. Jožef Kiseli (Kizeli, Kiszeli József) piše molbu i želi uzeti u najam 2 lanca sada napuštene zemlje na Kelebiji koju je koristila policija.
l: 2, mađ.

F: 047 XV 9/1919
3. Senat odbija molbu Ivana Sarića da otkupi električni motor iz Bolnice za zarazne bolesti, Narodni odbor po predlogu Senata prodaje nakon javne licitacije sve strojeve koje bolnici ne trebaju Vranji Malagurskom za 52000 kruna. Ostalima se vraća depozit (Hartmann i Conen, S. Kopp i sin, Weisz Antal János).
l: 6, srp.

* sv. 2

F: 047 XV 303/1927-1928
660. Senat na temelju molbe odobrava Kaloru Šarčeviću zidanje kioska za prodaju mesa u Žedniku uz određene uslove, ali on na te uslove ne pristaje.
list: 6, srp.
F: 047 XV 304/1927
661. Oblasni odbor – oblasti Bačke u Somboru šalje 26.8.1927. god. dopis kojim se pozivaju zainteresovani da kupe čistokrvne bikove iz Švajcarske ali se niko u Subotici na to nije odozvao. Opština Subotice za tu kupovini pak nema budžetskog pokrića.
list: 2, srp.
F: 047 XV 305/1927-1928
662. Senat naređuje popravak krova (lim i crep) crkve sv. Đurđa. Gips za popravak isporučuje firma Adolfa Revaija (Revai).
list: 5, srp.
Odeljenje: Ured Gradskog kapetana (XIX) (1919-1931)

Ured Gradskog kapetana je jedno od odeljenja fonda Senata grada Subotice 1918-1941. Sačuvani predmeti ovoga odeljenja se vode pod rimskom oznakom XIX u periodu od 1919-1931. godine, za koji su i sačuvani. Knjige ovoga odeljenja nisu sačuvane. Upravo zbog toga, kao i zbog značaja arhivske građe koja govori o prvim danima nakon završetka rata i kasnije, pristupilo se izradi analitičkog inventara.
Sačuvana građa sadrži značajne podatke za proučavanje prošlosti i događaja koji su se dogodili u Subotici nakon završetka Prvog svetskog rata. Najveći broj predmeta se odnosi na odluke u vezi sa izgonom iz grada, koje su donošene za pojedina lica. Zbog nedostatka stambenog prostora u gradu, Gradsko veće je donelo odluku da se sprovede izgon za ratne doseljenike koji su se nastanili u Subotici između 27. jula 1914. godine i 15. januara 1919. godine. Za sprovođenje ove akcije je bio zadužen dr Milorad Mijatov, gradski kapetan. Odluka se imala izvršiti u roku od osam dana. Sve molbe za dobijanje dozvole za boravak u Subotici su usledile nakon donošenja odluke o izgonu iz grada, koje su upućivane pojedinim licima. Molbe su upućivane na rešavanje Gradskom senatu a žalbe na odluke su upućivane Ministarstvu unutrašnjih dela u Beogradu.
Osim ovakvih spisa, sačuvana građa sadrži još molbe za boravak u gradu za strance koji su odsedali u hotelima, gostionicama, noćištima, u javnim ili privatnim zavodima ili privatnim kućama. Postoje sačuvane molbe koje se odnose na dozvole za boravak u banji Palić. Sačuvane su i naredbe o osiguranju radnika i služinčadi u slučaju bolesti i nezgoda i postupci sa bivšim austrougarskim vojnicima, zabrana točenja alkoholnih pića i o broju gradskih redara.
Analitički inventar je urađen za period 1919. godina i sadrži 793 analitička opisa predmeta. Uz analitičke opise predmeta je izrađen imenski i predmetno – tematski registar.
Analitičke opise predmeta kao i registre za Ured gradskog kapetana je sačinila u 1998. godini Tatjana Segedinčev (Petković), arhivistkinja.

Primer:
F: 47 XIX 1/1919.
1. Molba Srpske kraljevske vojne komande da se preduzmu mere protiv onih vlasnika krčmi koji za potrebe vojske toče alkohol u nedozvoljenim količinama.
l:1, m.

F: 47 XIX 2/1919.
2. Naredba Povereništva unutrašnjih poslova u Novom Sadu gradonačelniku grada Subotice o uskraćivanju putnih isprava bivšim austrougarskim vojnicima.
l:1

F: 47 XIX 3/1919.
3. Naredba rukovodstva Narodne uprave pod br. 56/1918 . u vezi sa ratnom odštetom porobljenoм stanovništvu.
l:1
Zaključak:
U samoj praksi izrade analitičkih opisa nije bilo mnogo nedoumica i stručnih izazova za arhiviste koji su se upuštali u tu vrstu obrade. Osnovni elementi koji se traže po uputstvima za izradu ove vrste naučno – informativnih sredstava a koji su neophodni da bi istraživač dobio uvid u sadržaj predmeta, su primenjivani i poštovani.
Tehnički problemi, da je trebalo vršiti prepisivanje, od rukopisa sa kartica ili listova papira, preneti podatke u računar, zahtevali su dodatno angažovanje. Isto tako je bilo i primera da su se opisi unosili direktno u računar a istovremeno radili i registri.
Izrađeno je ukupno 14 svesaka analitičkih opisa u ovome fondu. Samo je jedan od njih – Gradski fizikat, kao najmanji obimom, bio publikovan i to u časopisu Arhiva Ex Pannonia broj 5-6-7.
Plan je da se u narednom periodu svi oni postave na naš sajt http://www.suarhiv.co.rs u poseban deo sa naučno- informativnim sredstvima i na taj način istraživačima i svim drugim zainteresovanima učine dostupnim i pristupačnim. Samo tako, rezultat višegodišnjeg truda naših arhivistica i arhivista može imati pravu funkciju i valorizaciju.

Sažetak:

U radu se predstavljaju do sada izrađeni analitički inventari za fond F. 47 Senat grada Subotice. Njih je ukupno četrnaest (14). Izrađivani su za 4 odeljenja: Ured velikog beležnika, Ured gradskog kapetana, Ekonomsko odeljenje i Gradski fizikat. Korišteni su uvodni tekstovi koje su arhivisti koji su radili na obradi napisali da bi dali …

ULOMCI ZA POVIJEST SUBOTICE U 1925. GODINI

Stevan Mačković

 ULOMCI  ZA POVIJEST  SUBOTICE U 1925.  GODINI      

 Uvod

U sedmoj godini nakon ulaska u novu državnu formaciju, kojoj  su ostale još dvije  trećine historijski kratkog ali sadržinom zbijenog i gustog  perioda postojanja, Subotica je u svoj punoći i složenosti društvenog života, odavala niz svojih specifičnosti isto kao što je zrcalila sve teškoće i bremenitosti kojima je obilovala Kraljevina SHS. Kakvu je sliku pružala Subotica, koja su bila neka od značajnijih zbivanja? Ovaj uradak je pokušaj da se na osnovu pretežno historijskih izvora prvoga reda,  arhivske građe, nedovoljno poznate i korišćene, iz raznih oblasti života, jednim kroničarskim presjekom zbivanja te 1925. godine, ta slika dopuni ili pojasni.

U osnovi, na ovim prostorima tada još traje neka vrsta privikavanja na novi režim, zakone, ideologiju, svakodnevnu životnu paksu i običaje koje donose i sprovode nove vlasti i ljudi koji je predstavljaju. To se odnosi i na obične ljudske, susjedske i druge kontakte. Mada je na razni gradske uprave i još više administracije[1] mnogo toga nastavilo da se obavlja  po inerciji iz mađarskog perioda, okviri su ipak bili potpuno drugačiji.

A vladala je čudna mješavina zatečenih mađarskih i novih zakona[2]. To često, ne samo na razini prava,  stvara komplicirane i zamršene  situacije. Politički život i njegov utjecaj je je bio izuzjetno značajan. No, samo je manji dio subotičke populacije uživao pun građanski kapacitet i imao sva građanska prava. Neslavenskim manjinama, Mađarima i Nijemcima, činjene su poteškoće i bivale su do 1923. onemogućivane da glasaju. One su u praksi bile i isključene iz mogućnosti dobivanja zemlje oduzete agrarnom reformom. Gradski i državni službenici morali su da polažu zakletvu Kralju da bi ostali na poslu te da ispunjavaju kriterije vladanja državnim jezikom. I nakon Trianona, provejavala je manje ili više, atmosfera nesigurnosti i nepostojanosti granica, koja je grijala iredentizam i revanšizam s mađarske a žestoke reakcije na njega, sa ove strane. Subotički mađarski listovi Hírlap i Bácsmegyei Napló prenosili su u 1925. vijesti da Mala Antanta radi na reviziji granica sa Mađarskom i Rumunijom, što je nailazilo na oštre osude iz krila nacionalnog bloka.

Subotica/Stanovništvo

Od samih početaka povarošivanja, izrastanja u gradsko naselje, od polovine XVIII stoljeća, Suboticu odlikuju neke osobine koje se kao konstanta protežu maltene sve do danas. Jedna od njih je i vrlo specifičan teritorijalni raspored populacije. U 1925. godini, približno polovina se nalazila u  užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina po okolnim mjestima i salašima, sa osobinama i karakteristikama bližim stanovništvu sela. U cjelini mora se govoriti o  relativnoj zaostalosti u oblasti gradsko komunalne infrastrukture. Dovoljno je  samo reći da Subotica u  čitavom međuratnom periodu nije dobila javnu vodovodnu mrežu, snabdjevanje je vršeno sa javnih arteških i privatnih bunara, kanalizacija je bila izgrađena samo u manjoj dužini, a i ta je bila dobrim dijelom otvorenog tipa, većina puteva je  bila bez kamenog kolovoza (kaldrme) ili asfaltnog sloja, to jest bili su to tzv. letnji putevi, zimi gotovo neupotrebljivi zbog blata, javno osvjetljenje je pokrivalo samo manji dio centra grada. Upravo samo taj dio, oko monumentalne Gradske kuće, odavao je sliku i utisak grada, tu su bile koncentrirane zgrade javnih ustanova, kuće i palače bogatih građana, trgovačke i druge radnje, tu je bila tramvajska pruga, ulice kao i trotoari popločani.  Već samo nekoliko blokova dalje od tog blještavog reprezentativnog dijela bile su skromne kuće od naboja siromašnijih subotičana. Periferija je još više ličila na selo, kako po tipu nastambi, tako i po odsustvu infrastrukture,  sa blatnjavim ulicama bez ikakvog osvetljenja.  Možda i u tim  činjenicama treba tražiti i korijene raspostranjenog označavanja Subotice kao najvećeg europskg sela. A ona je zaista bila velika po površini, toliko da bi se po pokazataljima nekih drugih gradova, tamo moglo smjestiti tri puta više stanovnika.   Jeste da se i ogromna većina  stanovništva   bavila poljoprivredom[3], ali Subotica nikako nije bila – selo. Pre bi se moglo reći, da je ona posjedovala i izgrađivala sve ono što karakteriše gradove, počevši od materijalne osnove, gospodarstva, trgovine, bankarstva, preko saobraćajnih komunikacija, željezničkih ali i tramvajskih pruga, do dometa u oblasti kulture i prosvjete, kazališta, fakulteta i škola.  Ipak, zadržavala je usađene osnove ravničarskih naselja. Imala je gradsko jezgro i tanak sloj građana, oko koga se koncentrisalo ostalo mnogobrojno stanovništvo. Drugi gradovi poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale[4], razvijali su se mnogo brže i uspješnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu  su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost slovenskog  (srpskog, hrvatsko- bunjevačkog) građanskog sloja.

Suboticu ili kakojeglasio zvanični naziv – Slobodnikraljevskigrad Suboticu, od dobivanja tog statusa 1779. pa i po ulasku u novu državnu formaciju 1918. godine, kada je izgubljen svaki sadržaj toga pojma,  kao političko – administrativno područje činili su teritorija užeg grada (unutrašnji grad) sa okolnim pustarama – naseljima (spoljašnji grad). Ona je zuzimalo površinuod ukupno 974,5 km².[5]  Po podacima gradskog inžinjera Kosta Petrovića iz publikacije Kr. Slobodni grad Subotica i kupalište Palić tiskane 1928. u Nutarnjem gradu je bilo oko 60 000 stanovnika, u Kupalištu Palić 2 500, a na Pustarama oko 40 000.

Nacionalni sastav je bio vrlo heterogen. Kao izvori utvrđivanje stanja polovinom drugog destljeća XX stoljeća moraju  da se koriste  popisi stanovništva, a oni su u Subotici obavljani[6] 1919, 1921. i 1931. godine. Premda državni popisi vrlo mnogo govore o karakteru službene ideologije, nisu osobito pouzdani kao statistički vodiči u vezi sa svakom nacionalnom zajednicom. U prvom redu, popis iz 1921. nije imao rubriku za nacionalnost, već samo za materinski jezik i religijsku pripadnost.[7] Podaci o etničkoj strukturi stanovništva su i u popisima stanovništva Jugoslavije 1921. i 1931. zasnivani na podatcima o materinskom jeziku.[8]

                                             Sumarni rezultati popisa

Narodnost/materinski jezik	Gradski popis	Državni popis 1921.		Državni popis 1931.
Mađara	19 870	27 561*		41 401*39 108**
Srba	8 737			10 054*
Bunjevaca	65 135			44 892**
Hrvata				900*
Njemaca	4 251	2 349*		2 865*
Židova	3 293			3 739*
Srpskohrvatski jezik materinski		71 085[9]		53 835
muških				48 703
ženskih				51 355
domaćinstava				24 466
ukupno	101 286	po prijethodnim[10]rezultatima70 737	po konačnim rezultatima60 699	100 058     102 133**

* izvedeni podaci

** po podacima gradskih vlasti u 1934.[11]

U čitavoj državi nije bilo drugoga grada gdje bi bilo više Mađara ali i Bunjevaca. Koncentracija ta dva elementa je usmjeravala i određivala čitav niz dubljih i dužih historijskih procesa koji su bili potaknuti upravo tim stanjem. Bunjevci bili vrlo dragocjen, čak presudan tas na vagi, kada je trebalo potvrditi slavensku  dominaciju na ovom prostoru, i zbog toga su kao takvi uživali poseban status od strane Beograda, pod uvjetom da pokorno ostaju vjerni samo svom tradicijskom etničkom imenu i onome što se od njih iz krugova vlasti očekivalo, a ne hoteći manifestirati i u praksi praktizirati svoje hrvatstvo.  Mađarima kao kolektivitetu, premda zaštićenom međunarodnim ugovorima, ni u kakvim kombinacijama nisu cvjetale ruže. Po pravilu su smatrani građanima drugoga reda, nelojalnima državi. Očekivanja režima su bila jasna, od manjinaca, pa dapače i od Bunjevaca, očekivalo se prihvatanje a u najmanju ruku prilagođavanje, državotvornoj  politici  koju su prema tom pitanju s podjednakim koordinatama vodili radikali i demokrati kao dva najutjecajnija faktora.

I pored toga, u Subotici se činilo da nacionalne skupine Mađara, Bunjevca Hrvata, Srba, Nijemca, Židova   žive više jedni pored drugih, manje ili više zatvorene u svoje uže zajednice. U svakodnevnom, običnom  životu, one su izvan onih površinskih, imale vrlo malo neposrednih suštinskih dodira. Na planu javnog,  kulturnog života, bili su gotovo u potpunosti odvojeni.  To i nije bilo čudno, s obzirom da dominantna državna ideologija toga doba, nastupajući u pobedničkom naletu, u prvom redu teži da nacionalizira, slavizira, u konačnici – posrbi čitav  društveni život na ovim prostorima.  Pored često prenaglašenih vanjskih manifestacija takvih stremljenja, ta praksa u realnosti nije mogla biti dovoljno čvrsto vezivno tkivo, koje bi nesrbi svojevoljno i rado prihvatali, amalgam koji bi ih sa njima spajao i ujedinjavao. Kao da je uvijek ostajao preveliki jaz između onih koji su se smatrali gospodarima prema onima koje su tretirali kao podređene, manje vrijedne. Takva politika najočitija je bila u praksi, a izvirala je iz djelovanja državnih tijela, ali u i školskom sistemu, kulturi pa i u gospodarstvu.

Po radnjama i ustanovama, pored slika Kralja Aleksandra I,  visili su natpisi Govori državnim jezikom, Ko ne govori državnim jezikom, taj je neprijatelj države!

Točan broj doseljenika teško je utvrditi, ali u nacionalnom tisku[12] nalazimo da se u Subotici nalazi oko 10 000 t.z. kuferaša, kako ovde zovu državne činovnike i druga lica, koja iz drugih krajeva naše zemlje…

Ta kombinacija državne politike uz pretjerani nacionalni ponos, koji je pokadkada  prerastao u patos,  a kojim je  zračio  osloboditeljski srpski nacionalni  korpus i u Subotici,  dovodila  je iizazivala valove psihoza, nesigurnosti, pa i netrpeljivosti u prvom redu kod Mađara kao nekada vladajućeg naroda. Isto tako, manjinci su bili izloženi permanentnom pritisku koje je prerastalo i u nasilje, nacionalističkih organizacija kao što su bile Organizacija jugoslovenskih nacionalista (ORJUNA) koje je predstavljala najznačajniju organizaciju za nasilno suzbijanje protivnika jugoslavenskoga unitarizma, nacionalnih manjina te nacionalnih stranaka, Srpske nacionalističke omladine (SRNAO) ili četničke organizacije, koje nisu prezale ni od terorističkih napada na predstavnike manjina i njihove ustanove ili skupove. Tako je na pr. u listopadu akcijom SRNAO sprečeno održavanje redovite skupštine Mađarske stranke u prostoru kina Lifka.[13]

Jedan od pokazatelja koji govore o dubinii snazi pritisaka kao i odgovorima subjekata koji to osjećaju, su promjene vjere (prelazak u pravoslavnu) i prezimena neslavena kojesu česte. Tako imamo primjerice  promjene prezimena Klein u Klenić, Ozorak u Zoranić, Šubiks u Šubić, Pezstelek u Sladojević, Imrey u Nadić, Bezehofer u  Zorković, itd. To je jasno svjodačanstvo utjecaja i snage procesa asimilacije.[14]

Židovi, često nazivani judeomađarima,  žestoko su napadani kroz tisak a bilo je ekcesa i u običnom životu. Jedan od njih je na pr. načinio gradski činovnik Lazar Turanov. Taj izgred se zbio  u kafani Narod  1. VII. 1924.  kada je Lazar po izjavama svjedoka ošamario kavanaricu  Nally Alein, psovao joj židovskog boga i optužio je da vara državu neizdavanjem blokova za luksuzni porez. Sačuvan je predmet sa disciplinskom istragom povod toga slučaja koja je vođena u 1925.[15]

Gradske vlasti

Na čelu Subotice nalazio se gradski načelnik (gradonačelnik). Pored njega do 1931. godine postojii mjestoVelikog župana, kao direktnog predstavnika centralnih vlasti. Gradski izvršni organ vlasti bio je Senat. Predstavničko tijelo je bila Skupština ili Prošireni Senat[16]. On se popunjavao odlukama centralnih beogradskih vlasti – dekretima o imenovanjima, gradski zastupnici suobično postavljani u skladu sa načelima vladajućih političkih snaga u trenutačnoj državnoj izvršnoj vlasti.

Njavažnije funkcije vlasti obavljali su 1925. godine Dragoslav Đorđević kao Veliki župan, Albe Malagurski[17] je bio gradonačelnik, podgradonačelnik Aleksandar Rajčić a zatim dr.  Matija Evetović[18]. Funkciju Velikog bijležnika imao je Frano Vukić[19], gradski odvjetnik je bio dr. Kalor (Dragutin) Stipić, gradski arhitekta Kosta Petrović.

Blaško Rajić

Gradonačelnik je tromjesečno podnosio izveštaje Proširenom senatu.[20] Oni su bili sastavljani na osnovu izveštaj gradskih ustanova i odjela za taj period; Gradske kapetanije, Državnog Gradskog veterinarskog ureda, Gradske blagajne, Sanitetske uprave Grada Subotice [21] i ostalih.     
    

Sjednice gradskog parlamenta – Proširenog senata

Prva sjednica gradskog Proširenog senata (P.S.) u 1925. godini je bila 29. I. Po pravilu njome je predsjedavao predstavnik države – Veliki župan Dragoslav Đorđević[22]. Prisutni su bili i članovi Senata ( gradske vlade) i visoki gradski činovnici: Alba Malagurski – gradonačelnik, Aleksandar Rajčić – podgradonačlnik, Dragoslav Obradović – Veliki kapetan[23], Franjo Vukić – Veliki bilježnik, dr. Dragutin Stipić – gradski odvjetnik, dr. Koloman Hofman – gradski gospodarski senator, Miladin Nedeljković – financijski senator, Kosta Petrović – gradski inženjer, Aleksandar Suvajdžić – gradski računovođa, dr. Milutin Pavković – gradski fizikus, dr. Joso Brener – odvjetnik, Ivan Vidaković –  predsjednik Siročadskog stola, Martin Horvacki – gradski arhivar, Koloman Jaramzović – glavni blagajnik,  Aleksandar Oros – zamjenik gr. računovođe,  Antun Crnković – bilježnik I klase, Željko Riger – bilježnik II klase, dr. Aleksandar Feher i Ivan Neorčić – bilježnici III klase. Gradskih odbornika – članova Proširenog senata bilo je  prisutno 133 od  ukupnog broja  250.

Druga sjednica Proširenog senata je bila od 16. do 29. IV. Veliki župan Dragoslav Đorđević je otvorio skupštinu i pod prvom točkom informirao prisutne o općem stanju u prvom tromjesečju. Izvještaj o zdravstvenom stanju je započinjao sa time da je 12 osoba upućeno u Pasterov zavod u Novom Sadu zbog psećih ujeda, da je rođeno 684 a preminulo 527 osoba, u Gradsku bolnicu primljeno 1175 bolesnika, izvršeno 289 operacija, 272 puta su pozvani Spasavaoci, … Slijedio je izvještaj o veterinarskom stanju, te o gradskim financijama, prihodi su bili 8 303 408 a rashodi 7 017 693 dinara.[24]  Po drugih ukupno još 108 točaka, viječnici su donosili odluke o aktualnim svakodnevnim pitanjima života grada, otkupu zemljišta i regulaciji ulica, novčanim pripomoćima raznim udrugama, penzionisanju gradskih službenika, honorarima činovnika, visini gradskih prostojbi.  Tako je na pr. pod br. P.S. 107, 7797/1925 donijeta odluka da se Jugoslavenskom atletskom društvu Bačka na njihovu molbu, igralište koje koriste, površine 4 kat. jutra 1316 hvati, proda za cijenu od 4 800 dinara po jutru.

Nova izvanredna sjednica je započela 24. IV. i bila je posvećena samo pitanju Pravnog fakulteta. Pod br P.S. 109, 8615/1925 donijeto je rješenje da se svim mjerodavni  faktori upoznaju sa zaključcima  nedavno održane konferencije koja se rezolutno usprotivila bilo kakvoj ideji izmještanja subotičkog Pravnog fakulteta. Rad  je nastavljen 16.VII. izvanrednom sjednicom P.S. Na dnevnom redu su bila pitanja Pravilnika o gradskom nametu na zemljište, Pravilnika o najamnim parama,  trošarini na vino, prodaji jednog dijela zemljišta groblja Sv. Roke kod starog vašarišta subotičkim obrtnicima u svrhu podizanja kuća (134 P.S. 13005/1925), itd.

I naredna sjednica 10. X. je bila izvanredna. Sada je predsjedavao gradonačelnik Alba Malagurski u svojstvu Velikog župana. Odlučivalo se i donijeta je odluka (139 P.S.) da se podigne kratkoročni zajam radi pokrivanja troškova popravke oštećenih zgrada u elementarnoj nepogodi 25. VIII. Pod br. 140 P.S. 14972/1925 gradski parlamentarci su, na molbu uprave naučnog časopisa Književni sever, donijeli odluku da mu se mjesečno isplaćuje suma od 1 000 dinara.

A na dan 13. XI. održana je svečana sjednica P.S.  Pod br. 142 P.S. 22796/1925 odlučeno je de se odužavajući uspomeni dolaska slavne srpske vojske u grad Suboticu i oslobađanja Subotice, svaki 13. XII. izreče za lokalni narodni praznik.  Donešena je i odluka o promjeniimenaPalićkogputauDaničićeviTrgabarunaTrenkauObilićevvijenac.[25]

Redovna sjednica je održana 17. XI.  Članovi P.S. uzeli su na znanje rješenje Ministarstva unutrašnjih djela (dalje MUD)  br. 19809/1925 o razrješenju dužnosti i imenovanju novih članova P.S. Odlučivalo se još o nizu pitanja, a pod br. P.S. 165, 14 510/1925 o molbi dr. Izidora Milko[26] o reguliranju plaćanja za njegovu knjižnicu koju je već ranije predao u nadliježnost Grada.  Dr. Zvonimir Piškulić je dao prijedlog da se molba odbije jer je u pitanju mađarska literatura i mađarski književnik! No, na prijedlog dr. Svetozara Ognjova, Đure Pandžića, Marka Jurića i Joce Milekića, prevladalo je mišljenja da se pomogne kulturnom pregaocu koji je tada bio u očajnom (materijalnom prim. aut.) stanju[27] sa isplatom pomoći od 50 000 dinara jednom za svagda. Pored ostalog, u narednim točkama raspravljalo se i o objavljivanju (priznavanju) diploma liječnika i veterinara, birali su se članovi u Mesni školski odbor (167 P.S.), prodaji gradskih zemljišta  radi gradnje kuća, plati zvonara i pojaca u crkvi Sv. Mihovila, ustupanju zemljišta na Vodici Srpskoj pravoslavnoj crkvenoj opštini (178 P.S.), razvrstavanju gradskih lugara, umirovljenjima gradskih činovnika,udovičkim mirovinama…

Poslednja sjednica je održana 30. XII. Na početku je primljen k znanju periodični gradonačelnikov izvještaj, a zatim su odbornici Stevan Majlat[28] i dr. Miloš Rafajlović predlagali (269 P.S. 25420/1925, 270 P.S. 25419/1925, 271 P.S. 25418/1925)  da se raspusti Senat i Prošireni Senat dok se na sprovedu opštinski izbori. Naš mandat treba, da izvire iz poverenja celoga građanstva. Ali pitam ja, koga zastupamo mi? Ko je meni poverio, da u njegovo ime raspolažem, da glasam za budžet i nemetnem na grbaču celog građanstva silne terete riječi su odvjetnika dr. Rafajlovića. Ta inicijativa nije usvojena. [29] Na molbu Bunjevačke prosvetne matice donešena je odluka (276 P.S. 15 437/1925) da joj se proda objekat u ulici Paje Kujundžića 9, za cijenu od 32 400 dinara. Glasanje je bilo jednoglasno. Zatim su se birali članovi odbora radnih tijela P.S., Upravnog odbora, Sirotinjskog,  Statističkog, Građevinskog, Gospodarskog, Revizionog, Penzionog, Knjižničarskog, Kazališnog. Donešen je i novi Statut čete policijskih detektiva (288 P.S. 24979/1925). U daljem radu, pored ostalog, donešena je i odluka (332 P.S. 25240/1925) da se Martinu Džaviću[30] učeniku Umjetničke škole u Beogradu  da mjesečna potpora od 600 dinara, te da se udvostruči podvozna taksa za automobile.

Agrarna reforma, kolonizacija, optanti, pitanja državljanstva 

U to doba paralelno teku duboki procesi  koji sa sobom nose i izmjenu etničke slike ovih krajeva; agrarna reforma, koja je usmjerena na gospodarsku ravan, kolonizacija i proces optiranja. Naseljenike je starosjedilačko žiteljstvo nazivalo “dođošima”, “kuferasima”, “dobrovoljcima”, jer su stizali iz raznih krajeva kao nagrađeni srpski dragovoljci. Pridošlice su se na podunavskom području ponašali kao povlaštena čeljad kojoj se ostali moraju pokoravati.[31]

Agrarna reforma[32] … je bila u funkciji povećanja broja Srba i destrukcije etničkog bloka Mađara u sjevernoj Bačkoj, osobito u Potisju.[33]  ili drugim riječima: da se putem agrarne reforme i kolonizacije “poboljša” nacionalna struktura stanovništva i vlasnika zemlje.[34] Po viđenju suvremenika agrarna reforma i kolonizacija su veoma brzo od socijalno-ekonomskog i nacionalnog poduhvata srozane na politikantstvo.

Županijski agrarni ured iz Novog Sada je jedno o  državnih tijela  koje na subotičkom teritoriju neposredno sprovodi proces. To se vidi iz primjera, kada Senat dobija njegov dopis da obavijesti one koji su dobili zemlju agrarnom reformom na čantavirskoj rati da ne obrađuju zemlju jer će se izvršiti revizija podjele zemlje[35], ili kada dodeljuje zemlju dr. Julija Vermeša nizu zakupnika i daje spisak od 82 zakupaca. Ističe se da se zemlja ima ostaviti do jeseni onima koji su je već obradili[36]. Županijski agrarni ured u Novom Sadu donosi i rješenje da se 500 k.j. Čantavirske rate podeli kolonistima i dobrovoljcima (njih 396 poimenično!). Senat na to rešenje podnosi žalbu zbog prethodno loše izvršene podjele zemlje, pa zato traži reviziju. [37] Na dopis Ministarstva za agrarnu reformu Senat upućuje svoj odgovor objašnjavajuću spremnost na kooperativnost ali  ih mole da se konačno sredi pitanje agrarne reforme jer je to interes opštine Subotica.[38]  Navode na kraju: Subotica danas, od dana do dana sve više propada, pošto je izgubila veći deo svoga imanja, i to:

            a) razgraničenjem otpalo je Mađarskoj          16 884 kat. jutara,

            b) agrarnom reformom oduzeto je                  11 163 kat. jut.

            Dakle Subotica izgubila je                               28 047 kat. jut.

U 1925. planira se naseljavanje na teritoriju Subotice 400-500 obitelji optanata iz Mađarske.[39]

Te godine se osniva dobrovoljačko naselje Mišićevo[40]

O atmosferi punoj napetosti i nepovjerenja koja je vladala prema Mađarima koji žele da se vrate u svoj zavičaj, svjedoči prepis dopisa  MUD sa žalbom Generalnog konzulata KSHS u Budimpešti da oko 3 000 mađarskih intelektualaca izbjeglih 1918.-1920. godine žele da se vrate u zemlju, a pošto su većinom iredentisti, to može biti opasno po bezbednost zemlje.[41]

Sačuvano je nekoliko spiskova lica koja su optirala, za strano (mađarsko) državljanstvo, državljanstvo Kraljevine SHS  i koja su primljena u naše državljanstvo po skraćenom postupku.[42]  Tu grupu čine Rusi izbjegli od revolucionarnog terora. I u Subotici ih je bio naseljen veći broj. Među njima je bilo mnogo umjetnika i intelektualaca, posebno su bili angažirani na subotičkom Pravnom fakultetu. Tako je  prof. Grigorij Demčenko[43]koji je rođen u Kijevu  primljen u državljanstvo i položio zakletvu na Ustav i Kralja 13. III. 1925.[44]  U spisku 40 lica optanata za mađarsko državljanstvo nalaze se primjerice dr. Imre i dr. Dezider Vinkler – odvjetnici, Dezider Vali – student, itd. U spisku lica optanata za KSHS državljanstvo/mnogo onih koji su odavno u Subotici bez državljanstva. Razlikuju se velike grupe,  jednu čine dosljenici iz Istre, na pr. Žigante Ivan, dr. Lovro Skaljer (rođen u Puli, 10. VIII. 1878.),  Franjo  Flego (Buzet);  drugu doseljenici iz Mađarske – Simun Rudić (Bački Alamaš, 11. VII. 1875.), dr. Dezider Princ (Putnok, 11.IX.1871.); Rumunjske – dr. Miloš Pavlović (Temišvar, 16. VI. 1879.) ali i drugih zemalja[45].  Kod nekih su date oznake u rubrici narodnosti mješovite: srpsko–bunjevačke, srbo–hrvat, srbo–sloven i slično.[46]

Problematika oko pitanja državljanstva bila je izrazito važna veći broj lica koja potječu sa ovih prostora, odnosno koja su imala pravo tzv. zavičajnosti. Važila  je odluka de se sva lica koja su bila naseljena do 1. I. 1910. godine iod tada imaju zavičajnost, primaju u državljanstvo. Ali to baš nije uvijek bilo lako spovesti u praksi.                                                                                                                                                                                                                                obitelj Kovačić

Primjerice Laza Ivan Kovačić, subotičanin koji se 1913. godine sa suprugom i djecom preselio u Budimpeštu, pokušava da dobije dozvolu boravka i nastanjivanja u rodnom gradu. Upitano je bilo njegovo državljanstvo, mada je on pisao: Svi mojipreci su Sloven i isvi rođeni i nadležni uSubotici te i ja smatram sebe državljaninom i podanikom KSHS.[47] U predmetu je sačuvana prepiska kojom Kovačić dokazuje krštenicom da je rođen u Subotici 17.XII.1874., i da nije primio mađarsko državljanstvo. No, vlastima je bilo sumnjivo to što je doputovao sa mađarskom putovnicom a Veliki župan u dopisu MUD naglašava: Mišljenja sam da moliocu Lazi Kovačiću ne treba izdati traženi boravak, pošto se isti izdaje za Mađara, mada je slovenskog porekla.  Bilo je i primjera da surođeni subotičani optirali za Mađarsku, dobili njihovo državljanstvo, pa se ipak vraćali u zavičaj i uspijevali ishoditi da se kao zavičajnici ponovno prime u domaće državljanstvo. Takav je bio slučaj sa Ljudevitom Čakanjom i njegovom suprugom Jelisavetom.[48] Uposleni na Državnim željeznicama činili su isto veliku grupu tražitelja državljanstva KSHS. Za njih je bio pripremljen i posebanobrazac.[49] Bilo je slučajeva istupanja iz domaćeg i prijema u njemačko državljanstvo. Takav je bio postupak sa vajarom Franjom Matuškom, rodom iz Čantavira, koji je sa suprugom Njemicom živjeo u Njemačkoj.[50]

Vjerski život

U organiziranom vjerskom životu, u okvirima  rimokatoličke crkve, djelovale su u gradu župe: Sv. Tereze  (25 480 duša[51]), Sv. Roka (14 653), Sv. Đurđa (10 950), Sv. Mijhajla (13 500), a na pustarama u Staroj Torini (7 249), Tavankutu (8 362), Žedniku (8 025), Bikovu (3 400). U okvirima Pravoslavna crkve radile su dvije crkvene opštine, u Subotici sa 4 800 duša i u Aleksandrovu (XII kvart) sa 950 duša.[52] Evangelistička crkvena opština, sa svećenikom Roberom Santo i predsjednikom Julijem Lelbahom[53] imala je 700 članova, Reformatska 1 100, a  Jevrejska 5 040 i Ortodoksna jevrejska crkvena opština – 480. Muslimanska, najmanja vjerska zajednica imala je samo 200 članova.[54]

Jedna od većih vjerskih svečanosti zbiva se 2. veljače  kada je nadbiskup Rafael Rodić[55] posvetio pred velikim skupom 4 nova zvona[56] na franjevačkoj crkvi.   I na župnoj crkvi Sv. Terezije postavljena su nova zvona. Iz Strojne Tovarne i Livarne u Ljubljani pristigla su zvona: A – u težini 3000 kg, D – 1250, Fis – 640, A – 400, H -280 i F od 100 kg. U toranj na zapadnoj strani postavlja se samo najveće zvono, a ostalih 5 u toranja na južnoj strani. Stara su iz svih crkava bila za vrijeme rata skinuta i pretopljena u topove.

Franjevac Otac Baligač dobio je načelnu pozitivnu odluku o postavljanju kipa Sv. Florijana, zaštitnika grada od vatre,  na trgu fra Jese.[57]

Udruge osnovane u 1925.

U 1925. godini je osnovan veći broj udruga, kulturno prosvjetnih, nacionalnih, stručnih i drugih. Postupak je obično išao tako da su one održavale svoje osnivajuće skupštine, donosile porebna Pravila i druge dokumente, koja su slana na odobrenje, a nakon toga isčekivale pozitivno rješenje od MUD. Po jednom izvješću ( 9. VII. 1926.) iz gradonačelnikova ureda u gradu je djelovalo 68 udruga. U njemu su navedeni i čelni ljudi koji su ih vodili.[58]

Automobilski klub u Subotici je osnovan 23. I. 1925.godine. Klub je osnovan kao sekcija Automobilskog kluba Kraljevine SHS.[59]

Osnivajuća glavna skupština Pokopnog udruženja Concordia  na kojoj su donešena Osnovna pravila, bila je održana 14. I. 1925., a odobrenje MUD stiglo je već 6. II. iste godine.

Osnovan je Mesni odbor Jadranske straže. Na čelu mu je bio profesor Pravnog fakulteta dr. Ivo Milić. Imao je dvije sekcije; studenata Pravnog fakulteta i đaka srednjih škola.

Za dalji kulturni rad u hrvatskom duhu na ovim prostorima, posebno je značajno bilo osnivanje Hrvatskog pjevačkog društva Neven  2.V.1925. To je izazvalo oštre napade prorežimskog tiska u kojima se nova udruga optužuje za političku propagandu,  rad po nalogu iz Zagreba u smjeru koji kreiraju braća Radići a novoizabrano vođstvo dr. Kataneca i Jankača nazivaju kuferašima.[60] To nije bila jedina nova udruga kojoj u nazivu stoji oznaka – hrvatski. Tjelovežbačka i nacionalna organizacija  Hrvatskog sokola  zaživjela je25. IX. 1925. godine. Slična je bila i  Hrvatska katolička orlica u Subotici koja je utemeljena iste godine. Predsjednice su bile ZlataVrbanjac i Marija Cingderić, a tajnica Marija Čović, koja se poslije osobito istaknula u križarskom pokretu. Vježbale su u istim prostorijama kao i članovi Hrvatskoga katoličkoga orla i s tom su organizacijom usko surađivale.[61]

Ali i na drugoj, težnjama za afirmacajom hrvatstva Bunjevaca,  suprotnoj strani, dolazi do formalizacije i osnutka specifične udruge. Bunjevačka Prosvetna Matica, za koju su pripremne radnje otpočele još 1924., osnovana je tek naredne godine. Najistaknutiji predstavnici prosrpske struje među  Bunjevcima,  Marko  Jurić – član  Narodne Radikalne stranke, Mara Đorđević Malagurski supruga  župana Dragoslava  Đorđevića,  Antun Vidaković, takođe  radikal, bili su njeni začetnici. Cilj  te udruge  je  bio širenje kulture, bunjevačke svijesti i slavenstva. Uživalo je obilatu pomoć  gradske i blagonaklonost centralne  vlasti. Tako  je  dobilo, na osnovu odluka gradskog  Proširenog senata, novčanu pomoć i  52 jutra gradskih zemljišta  na  uživanje,  kao  pomoć za  svoj  rad. Time  joj je omogućeno da kupi zgradu koja je  do tada bila u vlasništvu  grada,  Paje  Kujundžića  9, ( prije 1918. škola, a nakon 1945. kino  Zvezda) za  50 000  dinara  i da tamo organizira svoj Dom.Pravila   Matice su   potvrđena  i  odobrena  rešenjem MUD od 22. XII. 1925. godine.  Aktivni  rad  Matica će započeti  tek  od  1.I.1927.

U 1925. godini su odobrena i pravila i započela je sa radom udruga Prvo vojvođansko društvo za pomaganje porodilja u Subotici[62], kulturno udruženje jevrejske omladine Reus (Sloga) sa Đorđom Kleinom kao predsjednikoma djelovanje planira da započne  Udruženje hrvatskih sveučilištaraca Ivan  Antunović, no kojem ipak nisu odobrena pravila.[63]

Dušan Manojlović[64] kao predsjednik novoosnovanog Subotičkog društva za mačevanje obratio se 19. VIII. gradskim vlastima sa molbom da se izda pod zakup tom društvu prizemlje zgrade bivše preparandije (Kralja Aleksandra 13, Korzo) a gdje bi oni uredili prostor za vježbanje, tuševe i garderobu.  I zaista, naišavši da pozitivan prijam, oni su dobili pravo zakupa. Ali istodobno, to je bio i početak dugogotrajne prepiske toga društva sa vlastima, pošto je svake godine trebalo zakup produžavati, a bilo je i drugih interesenata,  za te prostorije. Tako je 1929. godine vježbalište mačevaoca tražila za sebe udruga Severna zvezda. [65

Kongresi i skupovi

Grad je bio domaćin i organizator nekoliko velikih kongresa i skupova. S druge starne i delegacije subotičana posjećivale su sajmove u zemlji i inozemstvu. U organizaciji subotičkog  Udruženja industrijalaca  (Lloyda), tako je od 21. IV. do 14.V.1925. godine, organizirana posjeta sajmovima u Milanu, Bazelu i Parizu. Predviđeno je da na put krene delegacija od 23 člana iz čitave zemlje. Subotičane je predvodio  gradonačelnik Albe Malagurski sa suprugom Amalijom. Pored njih tu su bili i industrijalac Žiga Ajzler sa suprugom, ravnatelj Gradske bolnice liječnik dr. Paja Ivandekić, dr. Radivoj Miladinović,  Mirko  Rotman – industrijalac,  dr.  Cvetko Ognjanov – veleposjednik, Milan  Damjanović – tajnik  Lloyda,  Miško Pančić – trgovac i novinar Friđeš Farkaš.

Jedan od najznačajnijih skupova gospodarstvenika održan u Subotici bio je u organizaciji Saveza gornjobačkih industrijalaca Subotice koji je pripremio održavanje Zemaljskog poljoprivrednog sajma spojenog sa Vojvođanskom industrijsko zanatlijskom izložbom.[66] Izložba je planirana da se održi od  21. do 31.VII. 1925. godine u  kasarni 3. Konjičkog puka na palićkom putu. Zbog toga su jedinice izmještene na taborovanje u hrastovačku šumu. Grad je pruduzeo još neke korake da posjetiteljima učini ugodnijim boravak u Subotici.  Na zahtjev Inžinjerskog ureda Senat je odlučio  da se pojača osvetljenje ulica, sa 130 na 440 plinskih lampi, što je i prihvaćeno.[67]

O  značaju ove izložbe za državu i potpori koju je uživala, svjedoči da je na otvorenju bio prisutan ministar trgovine dr. Krajač.

Drugi veliki skup je bio kongres učitelja 27, 28. i 29.VIII. O pripremama za dolazak oko 4 000 učitelja iz čitave zemlje govori dopis s molbom Mesnog školskog odbora grada Subotice o uvođenje električnog osvetljenja u osnovnim školama u II., III., IV. i V krugu grada. Taj posao se mora dovršiti do 31. VII. 1925. god. kada će u Subotici biti održan učiteljski kongres.[68] Pored toga određena je i suma od 30 000 dinara za pomoć u prihvatanju gostiju. Na neposrednim pripremama su radili školski nadzornici Radomir Vujić i Aleksandar Mikić. Smještaj tako velikog broja posjetitelja organiziran je po kućama domaćina i u zgradama 4 osnovne škole.

I šahisti su imali svoj kongres u Subotici. Molba Subotičkog šahovskog kluba koga zastupa dr. Miloša Rafajlović da se osiguraju uvjeti za prijem i smještaj dvadesetak šahista koji dolaze na Kongres i šahovski meč od 3. do 24.VIII.1925.  godine, govori o pripremama za njega.  Senatskom odlukom dodeljena je novčana pomoć za tu svrhu od 1 500 dinara.[69]

Prosvjeta

U Subotice je djelovala je mreža prosvjetnih ustanova, zabavišta, osnovnih škola, srednjih škola, stručnih i opštih, te Pravni fakultet. Osnovne škole se pratile raspored stanovništva, te ih je bilo i po vanjskom dijelu teritorije grada. Takva je bila i organizacija školskih nadležnih tijela. Postojala je školska uprava za unutrašnji i vanjski dio.  U užem gradu je bilo 25 školskih zgarada a u vanjskom 57. Kroničan problem je bio da nisu sva djeca – školski obveznici pohađali nastavu. Procenat one djece  koja ne idu redovito u škole se kretao do 30% a zavisio je i od sezone poljskih radova, godišnjeg doba, trenutačnog stanja puteva itd.

Zaživjela je i jedna nova škola, osnovana je Ženska Gimnazija na adresi Vilsonova 38.[70]Inicijativu za njeno otvorenje, pored upravitelja postojće mješovite Gimnazije – profesora  Ivana Vojnić Tunića, pokrenuli su i građani koji se obraćaju Senatu svojom molbom 9. VII. 1925. Potpise na nju je stavilo ukupno 45 građana.  Ukaz o otvorenju četvororazredne ženske gimnazije donešen je već 15. VII. 1925.  Za ravnatelja  nove školske ustanove je postavljen je dr. Matija Evetović.

Subotički Pravni  fakultet  je započeo sa držanjem doktorskih kurseva. Izvanredni profesor Pravnog fakulteta Srećko Zuglija u travnju je premješten u Zagreb.

Sudbina fakulteta je bila u to doba vrlo upitna. Širile su se vjesti da se premješta. To je izazvalo reakciju šireg kruga javnosti  u cilju njegova opstanka. U tom pravcu je bila i predstavka velikog bilježnika Franje Vukića upućena 21. IV. 1925. godine Gradskom senatu povodom nagovještaja o premještanju Pravnog fakulteta iz Subotice u Sarajevo.  Donešena je Odluka Senata na izvanrednoj sednici 25. IV. 1925. godine sa rješenjem da se izradi poseban memorandum za ostanak fakulteta u Subotici.  Kao plod takvih akcija pojavila se tiskana Deklaracija od 29. IV. 1925. sa potpisima istaknutih ličnosti, o potrebi da  Pravni fakultet i dalje bude prosvetna i narodna kula krajnjoj severnoj granici Ujedinjene otadžbine.[71]

Kultura, proslave i predstave

Subotička društva i udruge, kao i one gostujuće,  redovito koriste mogućnost da održavaju svoje predstave, koncerte, zabave u Gradskom kazalištu, Hotelu Zlatno jagnje, Velikoj vijećnici gradske kuće, ali u drugim prostorima. Radi toga oni su morali da prvo obrate Senatu, a on im je izdavao odobrenja, odnosno dozvole za održavanje, određivao takse, gradski porez na ulaznice, cijene za troškove struje, čišćenja i ostalih usluga koje su dobivali od gradskih službi. Kronološki se mogu posložiti sljedeća događanja, koja su samo odabir od šireg mnoštva kulturnih zbivanja.

Svetosavsku proslavu u prostorijama Gradskog kazališta održala je 27. I. Studentska akademska udruga Svetlost.[72] Molbu Senatu je potpisao Kazimir Žigante[73], prvi tajnik.

Zabava i osvećenje zastave Mesne Organizacije Dobrovoljaca kojoj je na čelu tada bio odvjetnik dr. Dimitrijević, držala se u nedjelju 15. II.[74] To je bila velika i masovna svečanost, kojoj je pored ostalih funkcionera prisustvovao kraljev ađutant general Stevan Hadžić. Bile su ispaljene topovske salve, iznad grada su leteli avioni, u velikoj vijećnici održana je skupština udruženja.

Subotičko bunjevačko katoličko divojačko društvo, u čije ime jepotpisana Marga Peić Tukuljac, dobilo je dozvolu uporabe dvorane gradskog kazališta 19 II. 1925. godine u cilju priređivanja predstave.[75]

Molba predsjednice Katoličkog bunjevačkog devojačkog društva, Lujze Matković, upućena je radi ishodovanja dozvole upotrebe dvorane gradskog kazališta  u nedjelju 5. IV. 1925. godine u cilju priređivanja predstave Muke Isusove  naišla je na pozitivnu senatsku odluku.[76]

Proljećna izložba slika otvorena 13. IV. 1925.  u Gospodarskoj Kasini. Izlagali su Aleksandra Olah, Klara Gereb, Eugen Lenkei i drugi umjetnici.

Gradska knjižnica ( i Muzej)  su otvoreni  14. IV., nakon 6 godina, u objektu Muzičke škole.Mijo Mandić koji se nalazio  na čelu te ustanove, predao predlog da se knjige više ne izdaju, nego samo koriste na licu mesta

Prosvjetno društvo Neven  dobilo je  dozvolu  upotrebe dvorane gradskog pozorišta 19. IV. 1925. godine radi priređivanja redovnog godišnjeg koncerta kao  i svečane akademije Zrinjski i Frankopan 30. IV.[77]

Moskovski Hudožestveni  teatar u svibnju 1925.  gostuje[78] po drugi put u gradu. Igra Čehovljev Višanjik, Gogoljevu Ženidbu, Ženu s mora Henrika Ibzena.

U subotu 30. V.  započela  je još jedna, od strane režima obilato potpomognuta velika nacionalna manifestacija.  Povod  je bilo otkrivanje spomenika junacima palim za oslobođenje i ujedinjenje 1912.-1918. i razvijanje zastave Jugoslovenskog sokolskog društva u Subotici[79] koje je sa pratećim programom održana 31. V.1925.

I Zemljodilska kasina, čiji predsjednik[80] Marko Jurić potpisuje molbu, dobila je mogućnost da u kazalištu održi svoju zabavu sa igrankom.[81]

Izložba jugoslavenskih narodnih rukotvorina, koja je bila u sklopu izložbe i velikog vašara[82],  održana je u Gradskoj kući  od 22. do 31. VIII. Njen glavni organizator je bila Mara Đorđević Malagurski. Ona je i odabrala najveći dio predmeta, nošnji i ručnih radova,  izloženih u bunjevačkom odjelu.

Plod razmimoilaženja između dvije bunjevačke struje kao organizatora,  rezultiralo je sa dvije odvojene proslave[83]  tisućugodišnjicehrvatskog  Kraljevstva[84].  Prva, manjeg obima, kojaseodržala  8. IX. bila je pod patronatom Gradskih vlasti i sokolske organizacije, mogla bi se označiti kao prorežimaska,  a druga, veća i masovnija, održana 20. IX. 1925. godine, pod vođstvom Hrvatskog pjevačkog društva Neven, kao jasno svjedočanstvo o uspjehu buđenja hrvatstva kod Bunjevaca, što se vidjelo i po spomen tabli koja je tom prilikom postavljena, a na kojoj je stajalo da je podižu bunjevački Hrvati. O razimoilaženjima koja su vladala povodom tih proslava govori i detalj da unatoč tomu što je gradonačelnik Malagurski naredio da se u prvu proslavu uključe i sve vjerske zajednice, koje su trebale održati svečana bogosluženja u utorak 8. IX, rimokatolička crkva, odnosno subotička Apostolska administratura to ipak nije učinila, pa je on zbog toga izrazio svoje oštro negodovanje.

Održan je i jesenji salon na kojem su izlagali slikari iz zemlje.

Subotička slobodno zidarska  lože Alkotás koja je 1924. godine primljena  u  okrilje Velikelože Jugoslavija  i od tada nosi ime Stvaranje[85].  Ona svojim dopisom od 24. veljače 1925. izvještava gradonačelnika o tim promjenama. Navodi i da se ured lože nalazi u I krugu, Šenoina ulica br. 14 a da je starešina lože Julije Vali arhitekta.[86]

Petar Pekić 17. XII. 1925. položio zakletvu za mjesto činovnika knjižničara u Gradskoj knjižnici.[87]

Subotički oficirski dom priredio je svečanu zabavu i proslavu rođendana Nj.V. Kralja Aleksandra 17. XII. U tu svrhu tražili su od Gradskog ekonomata  veliku količinu zelenila, palmi i četinara za pletenje vijenaca.

Djelovale su  i priređivale svoje programe, zabave i igranke,  osvećivali zastave,    još i neke izrazito nacionalne organizacije, poput  Srpske nacionalne omladine Dušan Silni, Udruženje srpskih četnika Petar Mrkonjić.  

Internacionalni cirkus Kludski držao je 5 predstava u studenom 1925. godine. Odlazak vlakom iz grada se prtvorio u pravu aferu, pošto je policija na dojavu izvršila  pretres kompozicije i pronašla skrivenu jednu djevojku čiji je nestanak prijavljen.

SuprugaF. Piča (Piétsch) u ime Kruga subotičkog divojačkog društva  kao i Kruga subotičkog diletantskog društva je bila izuzetno aktivna u priređivanju kazališnih predstava, kojih je tijekom godine održala desetak.

Narodno pozorište  Novi Sad   dobilo je dozvolu besplatne upotrebe kazališta 25, 26. i 27. XII. 1925. radi održavanja predstava.

Neki od drugih korisnika prostora kazališta subili: Subotičko  Mađarski Radikalni Klub[88], Francuski Klub[89], Udruženje ratnih invalida[90], Subotičko Jevrejsko Omladinsko Udruženje Hakoach,  Subotičko Atletičko Nogometno Društvo, Ekonomska organizacija baranjskih izbeglica, Filharmonično društvo[91].

U gradu su radila dva kina, Korzo i Lifka, a i na Paliću su se u sezoni prikazivali filmovi.  Veliku prepreku za njihov napredak bila je zabrana MUD prijevoda titlova filmova na mađarskom jeziku, donešena upravo 1925.  godine. Registrirana je i nova firma, Narodni bioskop,  kojaje sa  radom  otpočela  26. XI. iste godine.

U Pučkoj kasini  je  uz prigodan program  7. XII. postavljena slika Paje Kujundžića.

Od 1924. tekli su radovi na objektu Subotičkog pučkog kruga (Nepkör) u kome se njegovala mađarska kultura a koji su privedeni kraju sa završetkom kazališne dvorane tek 1926.

Knjige

U 1925. godini pojavio se veći broj  knjiga koje su napisali subotičani ili govore o temama vezanim za grad. Neke od značajnijih su bile: Putokaz Bunjevcima i Vojvodini (Subotica 1925.) koji  je javnosti uputio Joso Šokčić[92].  Njegova osnovna ideja je  usmjerena protiv došljaka Hrvata a ka afirmacija politike koju zastupaju radikali.  Sličnog je profila bila i knjiga Toše Iskruljeva[93] – O Vojvodini i njenoj kolonizaciji, Novi Sad 1925.; kao i LazaraStipića[94] –IstinaoVojvodini, Subotica, 1925. (u naklada Minervad.d.). U taj vodeći tijek uklapa se i Almanah o desetogodišnjici naše narodne tragedije 1915-1925, Subotica, 1925. u nakladi Književnog severa,  kojega je  sastavio Milivoje Knežević. Nešto posve drugačijeg žanra je uradak Blaška Rajića, Stari mirotvorci,  Subotica,  1925.

Te godine i pravoslavni pop Marko Protić[95], koje je obavljao i dužnost predsjednika Subotičke novinarske udruge, nudi 20. II. 1925. Senatu da prikupi historijske izvore, sastavi i napiše jednu knjigu kojom bi otrgao od zaborava prve godine od oslobođenja. Prilaže raspis MUD sa informacijom da je novoosnovani Institut za prikupljanje izvora za istoriju našeg oslobođenja i ujedinjenja  pokrenuo akciju za prikupljanje historijskih izvora. Senat je tržio da Protić dostavi svoj prijedlog za prikupljanje važnih dokumenata. On je odgovorio  sa svojim prijedlozima i uvjetima za započinjanje takvoga posla. U predmetu se sačuvana i prepiska Senata i Marka Protića, 1930. godine, pošto je završio rukopis knjige, u vezi tiskanja i honorarisanja autorovog rada.[96]

Pojavio se i uradak  prof. Alekse Ivića, Bunjevci, Srbi i Hrvati, Književni sever, god. I., 1. X. 1925, knjiga I, svezak 7. 264.-265.

Tiska se i objavljuje knjiga prof.  Mirka Kosića, Osnovi ekonomne politike, knj. 1, Beograd, Izdavačka knjižarnica Gece Kona.

Knjižara Jedinstvo priredila je album fotografija Subotice i Palića povodom kongresa učitelja.

Tisak u 1925.

Ličnost puna osobitosti bio je Rude Štagljar  Majevčanin[97].On je po  sopstvenim riječima u nacionalizmu našao smisao života. Kao vlasnik i direktor  pokreće tiskovinu Nova Pošta.

Pojavljulju se Hrvatske novine pod uredništvom  Miška Prčića.  One su bile nastavak Subotičkih novina, za kršćansko i narodno udruženje, koje su izlazile od 1920. do 1925. kada su obustavljene te mesto njih pokrenute Hrvatske novine[98]

Pokrenut je i tjednik Az Ucca (Ulica).  Inicijator i urednik bio je Csuka János[99], publicist, novinar, pjesnik i prevoditelj. Djetinjstvo je proveo u Slavonskom Brodu, zatim se preselio u Novi Sad, a veći dio međuraća proživio je u Subotici.

Od 1. IV. 1925. počeo je da izlazi časopis Književni sever[100], a sličnog profilana mađarskom jeziku bio je 15. V. pokrenut Irodalmi értesitő (Književni glasnik).

Dvojezični omladinski list Mladost – Ifjúság pojavio se 15. IV. 1925. godine. Pokretač je bio vlasnik knjižare A. Mamužić pa se on tamo i rasparčavao.

Na Vidovdan 28. VI. 1925. pojavio se prvi broj  Subotičkog glasnika. Samim time jasno je stavio do znanja kakva će mu biti ideološka matrica.

Szombat je bio nedeljnik koji se bavio pitanjima iz oblasti društvenog i kulturno umjetničkog života Židova. Počeo je da izlazi 26. VII.

Subotički pčelari pokrenuli su Vajdsági Mehezeti Lap (Vojvođanski pčelarski list).

Već istaknuti pregaoci pisane riječi Joso Šokčić i Havas Antal inicirali su novine pod imenom Család (Obitelj).[101]

Nedeljnik Mozi ujság (Kino novine) počeo je da izlazi 22. XI.

Zdravstvene prilike

O stanju zdravlja subotičana saznajemo iz Subotičkog glasnika (br. 10 od 11. II. 1926. godine) koji  na drugoj strani u  članku Zdravstvene prilike u našem gradu u kretanju populacije  donosi podatke iz godišnjeg izveštaja gradskog fizikusa  za proteklu 1925. godinu. Saznajemo da je od akutnih zaraznih bolesti, najviše bilo obolelih od trahome  – 549, od tifusa 71 – a umrlo je 11 lica,  od šarlaha je obolelo 60 – a umrlo 9, od tifterije  je bilo 36 obolelih i 8 umrlih. Ogromna je šteta što se ne vodi statistika o kretanju tuberkoloznih obolenja, jer kao što je poznato tuberkoloza je tipična bolest naših sugrađana pored trahome. Po nekim drugim izvorima može se naslutiti da je ona bila izuzetno velika, do 30 smrtnih slučajeva na 1000 ljudi. Kretanje populacije je bilo sledeće: ukupno rođeno 2914 djece ( 1465 muške i 1449 ženske), ukupno umrlih  2148, od toga djece; do 1  godine  – 732, od 1 do 7 – 179, i preko 7 – 1041,  što je davalo prirtaštaj od 766 lica.  Pisac članka na kraju daje i komentar:  …  da  u našem gradu još uvek prosperira lekarski stalež. Jer kako bi se  inače objasnio fakat, da su se u toku 1925, u Suboticu  nastanili  još  10 novih lekara!…

Specifičan zdravstveno-socijalni problem bile su i prostituke. Jedna od poznatijih ulica crvenih fenjera je bila Topnička ulica (danas Bihaćka).  Godine 1925. broj bludnica  uvedenih u posebnu gradsku evidenciju je bio 171.[102]

Politička gibanja

Najznačajniji događaj na razini zemlje pa time i Subotice, bili su parlamentarni izbori. Vlada Nikole Pašića (6. XI. 1924. – 29. IV. 1925.) sastavljena od radikala i samostalnih demokrata Svetozara Pribičevića raspisala  je izbore za 8. II. 1925. Najsnažnija oporba bila je Hrvatska repubilikanska seljačka stranka (HRSS). Režim protiv nje sprovodi oštre mjere.  Tako vlada  23. XII. 1924. donosi odluku o primjeni Zakona o zaštiti države i na ovu stranku pa je time zabranjena njena politička aktivnost i pokrenuto kazneno gonjenje članova vođstva stranke. Istog dana uhićen je i Stjepan Radić.

Lokalna skupština – Prošireni senat na svojoj prvoj sjednici u 1925.  godini donosi odluku o izboru predsjednika i članova biračkih odbora iz redova odbornika na 38 biračkih mesta u subotičkom biračakom okrugu.[103]

Kao pripremu za izbornu kampanju može se smatrati i serija optuštanja gradskih   činovnika i redara koja u  Subotici otpočinje  krajem 1924. godine. To se nastavilo i u narednom periodu. Redar II klase Tv. A. Markešić, inače izbgjelica iz Istre, kome je 9. II. nadzornik redarstva jasno rekao da je antidržavni element i da će biti protjeran iz Subotice, pod takvim pritiscima sam daje ostavku 11. veljače 1925.[104]

Širi se mreža i ustroj Radikalne stranke osnivanjem novih filijala po okolnim bunjevačkim mjestima. Tako dolazi siječnja 1925. godine do osnutka filijale u  Gornjem Tavankutu u kući Stevana Gurinovića.

Izrečena je i zabrana izlaženja (6. veljače) dnevniku na mađarskom jeziku Hírlap.[105] Jeste je da po zakonskom osnovu na koga se poziva odluka, nju mogao donijeti samo Ministar unutrašnjih dela, a ne gradonačelnik, no ona je naravno primjenjena.

Za vrijeme kampanje i prilikom samog glasovanja zabilježena su razna radikalska nasilja[106] u čitavoj Vojvodini pa i u Subotici. Moglo se  glasovati samo uz  posebne  legitimacije, koje  mnogi  nisu  dobili  na  vrijeme,glasačka mjesta  su  bila  udaljena i po dvadeset kilometara,  itd. Nasilje je bilo izrazito prema sljedbenicima HRSS-a u Subotici.[107] Ono je započelo 3. I. 1925. pozivanjem u kapetaniju sudskog savjetnika u ostavci Mateja Jankača i odvjetnika dr. Mihovila Katanca, pritvaranjem trgovca Stipana Matijevića. Oni su šikanirani i optuživani da šire radićevštinu.[108]

U Subotici je na izborima za Narodnu skupštinu 1925. godine trebalo izaći 10 lista, ali je Subotički okružni sud u zadnji tren (14. siječnja) poništio HRSS-ovu izbornu listu. Tako je na izbore izašlo 9 lista, među kojima su bile liste Bunjevačko-šokačke (B-Š) stranke i Vojvođanske pučke stranke.  Rezultati izbora u Subotičkom izbornom okrugu  bili su sljedeći: radikali 16 555 glasova ili 47%, Demokratska stranka 7 406 ili 21,3%, Mađarska stranka 3 145 ili 9%, B-Š stranka 2 350 ili 6,8%, Vojvođanska Pučka Stranka (VPS) 1 347 ili 3,8%. Na temelju tih rezultata u subotičkom izbornom okrugu  poslanike su dale samo lista radikala i demokrata. Izabrani su Marko Jurić, dr Jovan Radonić[109] i Milan Grol, ministar prosvjete sa liste Radikalne stranke i dr. Luka Plasković sa liste Demokratske stranke.

Ubrzo nakon izbora, krajem veljače 1925., Marko Jurić narodni poslanik u radikalnom klubu, održao je govor kao odgovor na napade opzicije ( radićevaca) u parlamentu   Govorio je o Bunjevcima i Šokcima, da se nad njima vrši nasilno pohrvaćivanje od strane hrvatskih separatista, a sve u neposrednoj funkciji propagande protiv HRSS-a.

Kao plod izbornih rezultata, koji  nisu mogli da se tumače kao slom oporbe, tajnih pregovra uhićenog Stjepana Radića, dolazi do  Radićevog novog političkog zaokreta[110] i ulaska u Pašićevu vladu. Pregovorima dva najsnažnija politička faktora, Pašića i Radića, HSS dobiva 4 ministarska mjesta. Radić je dužnost ministra prosvjete vršio u desetoj vladi Nikole Pašića i u vladi Nikole T. Uzunovića, u vremenu od 17. XI. 1925. do 15. IV. 1926. godine. Često putujući, imao je priliku da politički djeluje širom zemlje. Tako jednom prilikom, na zboru HSS-a 13. XII. 1925. u Mariboru, dotiče u svom govoru i  subotički Pravni fakultet.[111]   U Subotici imamo jednu smutnju od fakulteta, gde ima više profesora od (sudenata) đaka, …  Profesori tamo ne rade mnogo, a đaci piju i lumpuju i takođe ne rade mnogo. Profesorski savjet već 15. XII. odgovara i niječe takve optužbe, i najavljuje tužbeni  postupak. Spor je ipak razriješen bez sudskog procesa, Radić je  16. I.1926.  posjetio  Suboticu,  te pisao prof. savjetu i demantirao ono za šta ga optužuju.

Naslovni članak u radikalskim Bunjevačkim novinama[112] br. 14. od 10. IV. 1925. glasio je Mi nismo Hrvati.

Nakon 20. svibnja Veliki župan Dragoslav Đorđević otputovao je na banjski oporavak. U još jednom navratu posjetio je banjsko lečilište.  Od 25. IX. do 20. X. išao je u Vrnjačku Banju a zamjenjivao ga je gradonačelnik.

Mesna organizacija Dobrovoljaca tužila je Blaška Rajića za klevetu koju je objavio u Hravtskim novinama br. 33.[113]

Đorđe Galfy i Željko Riger su na čelu su Mađarskog Radikalnog kluba.

Gradski odbornik Lazar Stipić 17. XI. podnosi interpelacije, od kojih je jedna i o uništavanju natpisa latinicom.[114]

U kući Mate Vidakovića u Tavankutu na br. 458 formirana ispostava Samostalne Demokratske Stranke.[115]

Gospodarstvo

Kao i u čitavoj Vojvodini, mlinarstvo je i u Subotici bilo izuzjetno razvijeno, mada je zenit doživjelo krajem XX stoljeća. U 1925. godini  radilo  je ukupno 13 mlinova, koji su imali maksimalni dnevni kapacitetod 218 tona.[116]

Požari izazvani mlinskom prašinom dešavali su se realivno često. Krajem 1925. godine tako je izgoreo  mlin Vince Kohana. Osnovan je 1921.  godine na Senćanskom putu (Ulica oslobođenja 85.). Kohan je ožujka  te godine dobio građevinsku dozvolu za građenje kuće i parnog  mlina na adresi – Senćanski  put 85. Nakon požara nije ga obnavljao već je plac prodao firmi Fako d.d.

Najveća prehranbeno izvoznička firma  Hartmann i Konen dominirala je tržištem živine, jaja i svinja.  Na londonsko tržište su samo u travnju 1925. godine isporučila je  140 000 komada ćuraka. Imala je razvijenu mrežu filijala  u zemlji, kojih će 1925. godine biti 18.

Salamom Gingold dobiva dozvolu za gradnju novog pogona, na adresi Nikolićeva 17 (danas Nade Dimić) dobija 1924. godine.  Tako će naredne 1925, biti završen objekat u kome će nastaviti da radi na dotadašnjim poslovima. ali pod imenom  – Ocean. U toj radionice će imati kompletnu instalaciju za izradu limenih kutija, konzervi, koju  je 1922. godine kupio u Magdenburgu.

Kao obrtnici braća Lenard se javljaju od 1925. godine. Firma je registrovana pod imenom Braća Lenard, a obrtnica je izdata pod brojem A 71/1925. Sa radom je započela na adresi – Trg Kralja Tomislava 2, gde se nalazila njihova roditeljska kuća, a gde je u dvorišnom delu dograđena radionica.

Jedno od najsnažnijih poduzeća u Subotici bila je Subotička električna željeznica i osvetljenje d.d. [117]Grad  je  ustanovio (mada im nisu bile dostupne poslovne knjige!) da  1925. i 1926.  godine  firma beleži izuzetno velike profite. Tako je u periodu 1. XII.1925. – 1.XII.1926. proizvedeno  3  569 674  kw časova struje, privatnim potrošačima  je  isporučeno 1 819 478,  za tramvaj 509 611, za vlastitu potrošnju 341 743, i gubitak 898 842  kw časa. Prihod od prodate struje je bio 11 711 115 dinara,  od prodatih tramvajskih karata 4 405 975, od prodatih strujomera 200 000, i  razni prihodi 83 000 dinara, što zajedno čini 16  399  090  dinara prihoda. Čist dobitak je iznosio čak 5 839 342 dinara. Zarada u 1927. godini je bila 3 923 962 dinara. Firma je imala 2 putnička automobila, Cadilac  i Debrün. Broj zaposlenih radnika je 1925. godine iznosio 237.U okviru poduzeća postojao je od 1925. godine i sportski klub  – Športski klub električne centrale. 

Prirodne nepogode

Zabilježeno da je nekoliko ljetnih oluja poharalo Suboticu i okolinu. Jedna od njih je bila 3. V. 1925. Tom prilikom grom je zapalio kuću Roke Vukovića u Ljubljanskoj ulici br. 15, koja je od toga izgorela.[118]  Kroničar Subotice Joso Šokčić navodi da je oluja bila i u srpnju. U julu je vladalo nad Suboticom nezapmaćeno nevreme. Silan vetar čupao je drveće, rušio krovove i srušio jedan deo tornja rimokatoličke crkve sv. Đurđa. Na Palićkom putu skoro sva su drveća bila iščupana, tako da je saobraćaj bio onemogućen.[119]

Veliko nevrijeme vladalo je i u utorak 25. VIII. 1925. god. u popodnevnim satima.[120]  Vjetar je lomio stakla na prozorima i crijepove, rušio krovove i visoke tornjeve,  vadio drveće iz korijenja (bilo je oko 10 000 isčupanih stabala!)[121] Ta oluja u kolovozu 1925. god. izazvala je u Subotici i okoline mnogo štete. Senatu prijavljuju štetu: Gospodarsko odeljenje, Žandarmerijska stanica Tavankut i Ludoš, Odeljak finansijske kontrole u Tavankutu, Subotička žandarmerijska četa.    Antun Berger, rimokatolički župnik u Tavankutu, već istoga dana (25. VIII.) pisao je Senatu sa molbom da se polupani crepovi nadoknade a i druge štete na objektima crkve poprave.[122] Još veću štetu pretrpila je crkva u Žedniku, što saznajemo iz molbe župnika Petra Evetovića, koji piše da je toranj svaljen, svod probijen a krov na više mesta načet.[123] Slično je bilo i na kerskoj crkvi, gdje je s tornja na krov pala rozeta teška 100 kg, probila krov i oštetila orgulje[124], kao i crkvi Sv. Đurđa gdje je isto srušen dio toranj,  probijen krov i oštećene oruglje.[125] Inžinjerski ured podrobno izvještava koje zgrade su pretrpele štetu i kolika je ona. Samo na gradskim zgradama ona je  procjenjena na preko milion dinara. Zbog toga, je bilo neophodno da gradske vlasti podignu zajam od Gradske štedionice u visini 550.000 dinara,  za sanaciju nastale štete.

Stradalo je i prvo fudbalsko igralište, vršnjak najstarijeg kluba na prostoru Jugoslavije – FK Bačka. Njihove prve tribine, srušila je ista oluja 1925. godine, pa je naredne, za dvadesetpetogodišnjicu osnivanja, sagrađena nova tribina, koja je i danas na svom mjestu.

Šta se gradi 1925.

U Subotici je nakon rata vladala nestašica stanova. Ona je bila u prvim godinama nakon 1918. vrlo izražena ali ni u promatranom periodu nije bitno ublažena.

Izvedeno je malo javnih, većina građevina bili su privatni objekti. Uobičajeno je bilo da se privatne kuće na periferiji grade od naboja, čepića (zemlje) sa pokrovom od trske ili crijepa. Većina izgrađenih su prizemne, rijetke su katnice.[126] U Aleksandrovu, na zemljištu (tzv. Novoselo)  dobijenom od Ministrstva za agrarnu reformu, grade se kuće naseljenicima.

Kino  Korzo d.d. postavlja letnju pozornicu.[127]

Firma Weigand i Drug  podiže auto garažu u ulici Paje Kujundžića 4., a Samuel Kopp i sinovi d.d. radničke stanove na Majšanskom putu, Industrija željeznog nameštaja d.d. 7 stnbenih i 14 sporednih objekata na svom placu u Segedinskim vinogradima 110,

Vilim Konen podiže sušaru za hmelj na Palićkom putu (danas Office shooes).

Jugoslavenska banka d.d. filijala u Subotici  adaptira zgradu  u Jelačićevoj 1, gdje će biti smještena[128]

Grad je vršio parcelizaciju i projektovao nove ulice. Tako je to izvršeno i na posjedu dr. Karla Vermeša u Palićkim vinogradima, iza objekata Kolevke, na tzv.zemljištu Blezak naselja. [129]

Grad je kupio parcelu (k.č. 14 155/4) pored bajskog groblja za 45 0000 dinara u cilju njegova proširenja.[130]

Generalna direkcija carina ima potrebe da se smjesti subotičku carinu pa razmišlja o kupovini zgrade u ulici Đenerala Milojevića 1, a paralelno  pravi i planove da se izgradi nova zgrada za te potrebe. To će biti i realizirano ali tek u periodu 1927-1932.

Prostor je  problem iza Okružnu Financijsku uprava u Subotici  koje bila je smješena u dvije velike zgrade u ulici Bene Sudrevića 8 i 10 (IV krug) u svojini Prokešove[131] familije. U cilju rješavanja ostanka  te ustanove u Subotici i njenog trajnog smještaja, dr. Jovan Manojlović član Proširenog senata, zalagao se i podupirao ideju da se zgrade otkupe od privatnih vlasnika. To je potkrepljivao argumentima da su već iz grada premješteni Đački eskadron, Podoficirska škola, Vojni okrug i Agrarni ured a da kruže glasine i o izmještanju Pravnog fakulteta. Subotica, koja je pod mađarskim režimom tako gigantskim koracima napredovala, treba da pod našom upravom postane velika selendra.[132]

PRILOZI

Građa

HAS, F:47. I 23/1925

Razrešeni i postavljeni članovi Proširenog senata na osnovu predloga od 31. XII. 1924. br. 829/1924. Ministarstvo unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 71/1925. Velikom županu sl. Kr. Grada Subotice.[133]

Po tom rješenju: „Razrješeni i postavljeni članovi P.S. na osnovu predloga 31. XII. 1924. br. 829/1924

Ministarstvo unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 71/1925.

Velikom županu sl. Kr. Grada Subotice

redni broj	razrješeni	postavljeni
1	Andrija Deak	Dušan Terzin, trgovac
2	Miroslav Alčin	Miloš Kurteš, trgovac
3	Antun Peić T.	Svetozar Radišin, učitelj
4	Šime Rajčić	dr Zvonimir Piškulin, adv.
5	Joso Mamužić	Pera Segedinčev, ekonom
6	Grga Letić	Iso Jović, trgovac
7	Pera Ružinski	Milan Vasilje, ekonom
8	Lipot Vig	Mladen Ruski, ekonom
9	Antun Bilinc	Mladen Grbić, trgovac
10	Tome Francišković	Aleksandar Miajtov, trgovac
11	Bolto Skenderović	Pera Ognjanov, učitelj
12	Svetozar Radić	Đurica Terzin, ekonom
13	Josip Flekenštajn	Nenad Vasiljev, ekonom
14	Jašo Vojnić Zelić	Bogdan Miković, profesor
15	Josip Takač	Vojin Isakov, ekonom
16	Stipan Sebenji	Paja Ruski
17	Nikola Francišković	Milan Damjanović, ekonom
18	Joso Stipić	Jova Košić, ekonom
19	Lojzija Skala	Joca Pušin, ekonom
20	Paja Vojnić Hajduk	Predrag Pušin, ekonom
21	Aleksandar Kadar	Stevan Krnjajski Jović, ekonom
22	Ivan Krnjaski	dr Andra Andrejević, lekar
23	Franja Mamužić	Koja Krnjajski, ekonom
24	Dr Draga Dimitrijević	Sima Turanov
25	Martin Vujković	Steva Krstić, posrednik
26	Antun Mamužić	Dragoljub Milojković, kožar
27	Franje Tumbas	Jevta Vasiljev, ekonom
28	Mate Skenderović	Blagoje Bajić, ekonom
29	Antun Bašić Palković	Miladin Lazičić, ekonom
30	Gustika Kulindžić	Staniša Mihajlović, paroh
31	Veca Matković	Rada Krnjajski Lazarev, ek.
32	Grga Budanović	dr Danilo Marković, lekar
33	Sima Milodanović	Ljuba Atanković, trgovac
34	Imre Riger	dr Cvetko Ognjanov, advokat
35	Dančo Kulundžić	Vojin Kešeljević, bank. čin.
36	Antun Buljovičić	Milovoj Mitrović, bank. čin.
37	Bruno Francišković	Vojin Aradski, ekonom
38	Mijo Kun Balaž	Uroš Aradski, ekonom
39	Marko Pejić T.	Cvetko Rakić, ekonom
40	Joso Pajić T.	Đuka Isakov, ekonom
41	Pera Gosar	Ivan Brankovan, dir. banke
42	Luka Kesenović	Lazar Đurčić, profesor
43	Stipan Kolar	Stanoje Milivojević, inž.
44	Đuka Đukuć	Milan Apostolović, inž.
45	Pajo Šefčić	Cvetko Čičić, učitelj
46	Ivan Berger	Mićo Dulić, ekonom
47	Joso Vidaković	Stipan Peić, krojač
48	Ivan Barbenović	Joco Vodaković, ekonom
49	Stipan Rigo	Đuka Marković, ekonom
50	Lojzija Baraković	Luka Sekelj, trgovac
51		Fabuš Horvacki, trgovac
52		Joco Poljaković, bank. čin.
53		Lazo Dulić, ekonom
54		Bartal Stipić, ekonom
55		Mijo Šarčević, ekonom
56		Stipan Gabrić, poduzim.
57		Grgo Vukov, gostioničar
58		Lojzija Šabić, ekonom
59		Mukija Peić T., ekonom
60		Matija Lučić, ekonom
61		Pera Stipić, gostioničar
62		Joso Zelić, ekonom
63		Šima Rudić, ekonom
64		dr Ivo Milić, profesor univerziteta
65		Kalman Crnković, ekonom
66		Joso Horvat Almaški
67		Matija Kovač, stolar
68		Stevan Torma, čizmar
69		Lajčo Stipić, ekonom
70		Joška Stipić, ekonom
71		Mojsije Kon, ekonom
72		dr Iso Mezei, lečnik
73		Gustika Fister, gostioničar
74		Stevan Majlat, ekonom
75		dr Jovan Janiga, ekonom
76		Stevan Tabarski, trgovac
77		dr Bela Terek, lekar
78		Aleksandar Velički, trgovac
79		Mita Međanski, trgovac
80		Geza Pilišer, trgovac
81		dr Miloš Rafajlović, advokat
82		Steva Majstorović, ekonom
83		Isidor Dajč, optičar
84		Mihajlo Šušnjarac, šef oblasne zašt. dece
85		Đura Grbić, trgovac
86		Đura Galfi, apotekar
87		Joso Rajčić, vlasnik mlina
88		Mirko Rotman
89		Mirko Jakobčić, dir. banke
90		Lajčo Šreger, izvoznik
91		Vladisla Hercog, industrijalac
92		Bela Gabor, industrijalac
93		Grga Vuković, trgovac
94		Lajčo Frenkel, trgovac
95		Pera Vujković, trgovac
96		Žiga Ajzler, industrijalac
97		Armin Sonenberg, trgovac
98		Pera Stantić, ekonom
99		Radomir Vujić, školski nadzornik
100		Aleksandar Mikić, školski nadzornik
101		Jaša Stantić, ekonom
102		Paja Budinčević, posednik
103		Paja J. Vuković, ekonom
104		Marko Presburger, obućar
105		dr Lajoš Pap, bankar
106		Felo Vidaković, trgovac
107		Milan Jorgović, učitelj
108		Ilija Medaković, učitelj
109		Paja Skenderović, ekonom
110		Miško Budinčev, ekonom

izvolite izvršiti ovu odluku, 2. januara 1925. godine,  Beograd. Po naredbi Ministra Unutrašnjih dela, za načelnika Vel. župan Aleksijević

            G r a d s k o m    S e n a t u.

Subotica

Dostavlja prenje u prepisu, na dalji postupak.

Subotica, 12. januara 1925. god.

Gradonačelnik: Alba Malagurski

HAS, F:47. I 300/1925

Rešenjem Ministarstva unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 19809/1925. od

10.11.1925. „po potrebi službe, razrešavam zvanja i dužnosti sledeće članove Proširenog Senata“

redni broj	razrešeni	postavljeni
1	Milorad Nedeljković, prof. univeziteta	Jovan Gašić, inženjer
2	Stanoja Milivojevića, zamenik direktora železnice	dr Matija Evetović, dir. ženske Gimnazije
3	Milivoj Mitrović, činovnik	Janko Garić, dir. muške Gimnazije
4	Joso Horvat Almaški, posednik	dr Fedor Nikić, docent Pravnog fakulteta
5	dr Marko Petrović, advokat	dr Jovan Savić, docent Pravnog fakulteta
6	Stipan Pejić, krojač	Joško Čurčić Malagurski, posednik
7	dr Aleksandar Magarašević, advokat	Sava Radašić, čurčija
8	Đuro Popvić, prosvetni inspektor	Steva Burnat, trgovac
preminuli
9	Aleksanadar Velicki	Nikola Ognjanov, ekonom
10	Ivan Dulić	Jova Begečki, sarač
11	Stevan Krstić	Eugen Filoj, knjigovezac

F:47. Gr. 91/1925

Br. 91 / 1925. grnč.

ZVANIČNA ZAKLETVA.

Ja …. Jakov Matković ….. zaklinjem se svemogućim Bogom, da ću vladajućem Kralju Aleksandru I. veran biti, da ću se savesno pridržavati ustava Kraljevine Srba, Hrvata i Slovenaca i da ću kao podanik ove države sve zakone poštovati i lojalan biti, dužnost moju po zakonima i naredbama predpostavljenih mi vlasti tačno i savesno vršiti, tako mi Bog pomogao.

Subotica, dne 26.01.1925.                                   Jakov Matković

Vel. Beležnik: Vukić

Perovođa: Rudić

(U postpku  imenovanja za vašarskog nadzornika Jakov Matković je  položio zakletvu)

F:47. Gr. 170/1925

URED GRADONAČELNIKA GRADA SUBOTICE

Broj: 170/925. grnč.

ODLUKA:

– – – – – – – –

Na osnovu 4 alineje § 11. o štampi / XXIV- z. čl. 1914.g./ zabranjujem rasparčivanje političkog dnevnika „Hirlap“.

R a z l o z i:

Na osnovu pomenutog paragrafa nalazim, da pomenuti politički dnevnik sa svojim pisanjem je podesan na to, da izazove mržnju protiv jedne narodnosti, staleža ili veroipovesti i ovako iz javnih interesa trebalo je rešiti kao gore.

O čemu se izveštava Vel. Kapetan grada Subotice sa time, da ovu odluku odmah izvrši i „Hirlap“ politički dnevnik.

Eventualno, uložena žalba nema odgodne moći.

Subotica, 6. februara 1925. g.                                     Gradonačelnik: Malagurski

***

[1] Tako na na pr. ustroj i način kancelarijskog poslovanja gradskih vlasti ostao gotovo nepomijenjen.

[2] Primjer iz priloga F:47. Gr. 170/1925

[3]Po rezultatima gradskog popisa iz 1919. godine pretežito žive od zemljodilstva  79 593 (78,58%), diplomiranih ima 458 (0,45%). HAS, F:47. I  22/1919.

[4] U 1921.  godini Beograd ima 111 739, Zagreb 108 674 a Novi Sad 39 122 stanovnika.

[5] Historijski arhiv Subotica (dalje HAS), F: 047. XV 248/1920. Senat obavještava Ministarstvo poljoprivrede da je subotički atar površine 974,5 km². Današnja teritorija Grada Subotice je 1008  km².

[6] Prvi popis iz 1919. je obavljen na razini grada u cilju slanja podataka koji bi osnažili pozicije našoj delegaciji na pariškoj mirovnoj konferenciji, te zbog toga nužno treba kritički pristupiti korišćenju tih podataka.  Državni popisi su iz 1921.  i 1931. godine.

[7] Dr Ivo Banac, Nacionalno pitanje u Jugoslaviji do 1921, Zagreb, st. 57. U uputsvima za popis 1931. godine  bilo je predviđeno postavljanje pitanja o narodnosti, ali i svrstavnje Srba, Hrvata, Slovenaca, Makedonca i Crnogoraca u Jugoslavene. Pitanje u obrascu je glasilo: (narodnost) da li je jugoslovenske ili koje druge narodnosti. Popisivana je zato vjerska pripadnost  i dobiveni su rezultati: pravoslavnih – 9 993, rimokatolika – 84 268, evang. reformata – 1 274, ostalih kršćanskih – 515, muslimanske -235,  bez konfesije i nepoznato – 3 773.

[8]Po tom kriteriju – materinskog jezika, srpski, hrvatski, slovenački ili makedonski naveden je za  53 835 građana, ostali slovenski za – 1 230, mađarski – 41 401, njemački – 2 865, arnautski –  109, a ostali jezici za 618 popisanih.

[9]  HAS, F:47. II 44/1928. Po maternjem jeziku i narodnosti je bilo 71 085 Jugaslovena, 523 ostalih Slavena, 2 349 Nijemaca, 27 561 Madžara, 191 ostalih narodnosti. To su podaci koje gradska vlast dostavlja za potrebe publikacije Matica živih i mrtvih Srba, Hrvata i Slovenaca.

[10] Razlika nastaje uslijed otcijepljenja dijelova Tompe koji nakon povlačenja granice ostaju Mađarskoj.

[11]HAS, F:275.51/1934

[12] Zloupotreba gostoprimstva, Subotički glasnik, br. 8., 16. VIII. 1925., st. 1.

[13] HAS, F:47. Gr 1793/925. O općoj nesigurnosti i o tome da su vlasti pomno pratile i nadgledale i svoje špijune, govori slučaj gradskog tajnog redara Mije Kovača, koji je bio na tom skupu. On je otpušten iz službe, pošto su ga “konfidenti” čuli da je razovarao sa dr. Nagy Ödönom.

[14] Bilo je uobičajeno da se u prepisci loklanih vlasti  koristi ćirilica, ali i da se stranke potpisuju tim pismom.

[15] HAS, F:47. gr. 265/1925

[16]Predstavničko  tijelo  je  imalo  različit  broj  članova. U 1921. godini –  200,  1925. – 250, 1927.  – 100,  1929. – 60,  1934.  –  72. Tom  broju  se  dodavao  određen  broj  funkcionera koji su po dužnosti bili njegovi članovi.

[17] Albe Malagurski (Subotica, 1879. – 10. VI .1927.)

[18] Tek po ulasku u Narodnu radikalnu stranku Evetoviću je bio otvoren put ka napredovanju. Bogumil Hrabak, Radikalska  nasilja  u Vojvodini u vezi s izborima 8. 2. 1925, Zbornik za istoriju, 24, NoviSad 1981, st. 164.

[19] Franz Mayer je bilo njegovo pravo ime koje mijenja 1919. godine. Rođen je 29. IV. 1890. u Dubrovniku. Rođen  je kao rimokatolik. Diplomirao je pravo u Beču 1911. Optirao je za KSHS. Zabeleženo je da ima 168 cm, zelene oči ali da je bez kažiprsta na desnoj ruci, što može da upućuje na način izbjegavanja mobilizacije.  Po dolasku u Suboticu, postavljen je u Redarstvo, a od svibnja do studenog 1924. zauzima položaj Velikog kapetana, da bi sa tog mjesta postao Veliki bilježnik i v.d. gradonačelnika.  Bio je član nacionalne udruge Severna zvezda.. I nakon 1945. godine nastavio  je da obavlja odgovorne dužnosti  i poslove u Gradskom Narodnom Odboru kao referent za  narodnu  imovinu, na pr. kao tajnik  Okružne komisije  za  ratne zločine, itd. HAS, F:70.7786/1945

[20] HAS, F:47. I 1/1925; I 1/1926.

[21]IAS, F:47. I  1/1925. Za kraj 1925. godine izvještaji su u predmetu I 1/1926.

[22] Dragoslav Đorđević (Zakuta, opština Kraljevo  14.1.1887. – ?) nastavnik po  struci. Karijeru je gradio kao član Radikalne stranke. U Suboticu je došao sa srpskom vojskom 13. XI. 1918. kao rezervni artiljerijski časnik, komadant baterije, pa su ga u kasnije u tisku nazivali – tobdžijom. Odmah po tom je postavljen je za vojnog cenzora. Nakon vojne službe proveo je dvije godine u Londonu, a zatim je imao  političku karijeru. U jesen 1919. oženio je bunjevku Maru Malagurski (Subotica, 20. VII. 1894.- Beograd, 9. VIII. 1971.).

[23]Od 25. VII. 1925. na tom mjestu se nalazi Cvetko Horvat. HAS, F:47. XIII 477/1925

[24] HAS, F:47.4. 3. P.S. 7895/1925. U predmetu I 1/1925 nalaze se pojedinačni izvještaji gradskih odjeljenja i službi za period siječanj – listopad 1925.

[25]HAS, F:47.4. 143 P.S. 22795/1925,  što je  sprovedeno kroz predmet IV288/1925, iz koga se vidi da je Inžinjerski ured postavio nove ulične table.

[26]Dr. Isidor Milko (dr. Milkó  Izidor, Subotica 1.02.1855. – 21.04.1932.). Pravnik i književnik. Posjedovao je osobnu biblioteku od 12 000 svezaka, od toga mnogo inkunabula.  Dio je poklonio 1918. godine Gradu. U vrijeme gradnje sinagoge (1901) bio je predsjednik JVO.

[27] To je pomalo čudno, pošto mu je u 1924. godini tiskano 12 knjiga! Subotička bibliografija, sveska 3, 1918-1944, 1 dio, Monografske publikacije, Subotica 2003, str. 208-210.

[28] Stevan Majlat je dao i prijedlog da se smanji broj gradskih činovnika, pošto ih je mnogo bez kvalifikacija, bili su veliki su teret za izdržavanje. Navodio je da je prije par godina bilo i više administrativnog posla a uspješno ga je obavio manji broj uposlenih na teret Grada. Njegov prijedlog je odbijen.

[29] HAS, F:47. I 328/1925.   Prvi i jedini opštinski zbori su održani tek 1927. godine.

[30] Martinu Džaviću ( Subotica, 12. XI. 1900. – 12. III. 1957. ) je ta gradska pomoć ukinuta 1931. godine. (269 G.P. 1931) Od 1.VI. 1929. je primao pomoć u iznosu od 1 200 dinara. Školu u Beogradu nije završio no nastavio je školovanje na Akdemiji u Beču.

[31] Dr. sci. Ante Sekulić, Srpstvo u Podunavlju, Međunarodni znanstveni skup pod nazivom Jugoistočna Europa od 1918. do 1995. godine., http://www.hic.hr/books/jugoistocna-europa/sekulic.htm

[32]Suvremenik toga procesa, ekonomski stručnjak subotičkog  Okružnog suda, Mór Halbrohr, napisao je djelo: Praktična agrarna reforma u Vojvodini, Subotica 1925.

[33] Prof. dr. Andrija Bognar, Položaj Mađara u Vojvodini od 1918. do 1995., Međunarodni znanstveni skup pod nazivom Jugoistočna Europa od 1918. do 1995. godine, http://www.hic.hr/books/jugoistocna-europa/bognar.htm#madara

[34] Zoran Janjetović, O širenju zemljoposeda vojvođanskih Švaba između dva svetska rata, http://www.drustvosns.org

[35] HAS, F:47. XV 132/1925

[36] HAS, F:47. XV 135/1925

[37] HAS, F:47. XV 156/1925

[38] HAS, F:47. XV 255/1925

[39] HAS, F:47. XV 463/1925. Dopis Županijskog agrarnog ureda iz Novog Sada u kome se izvještava Senat da  omogući otkup i zamjenu zemlje na naše optante iz Mađarske (400-500 porodica).

[40] Zoran Veljanović, Mišićevo (1925-1996), Subotica 1996.

[41] IAS; F:47. I   321/1925

[42] Riječ je o 11 lica, isključivo Rusa.

[43] Prof. Grigorije Demčenko (Kijev, 15.III.1869. – Subotica, 1958.) bavio se historijom prava. Od 8. VI. 1920. se nalazi u Subotici. Od 1923. redovni profesor na Pravnom fakultetu.

[44] HAS, F:47. IV 88/925

[45]Bilo ih iz Galicije (Samuilo Gingold), Čehoslovačke, Armenije ( Nisan Bedrosian).

[46]IAS, F:47. I 45/1926

[47]HAS, F:47. I 333/1925.

[48] HAS, F:47. I 37/1925

[49] HAS, F:47. I 51/1925

[50] HAS, F:47. I  275/1925

[51] Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928, str.36.

[52] Po podacima koje daje Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928, str. 39.

[53] Julije Lelbah (Lelbach Gyula)  (Subotica  1883. – ? ). Veleposjednik sa imanjem na Zobnatici. Od njega je za potrebe agrarne reforme oduzeto preko 760 k.j. zemlje. Bio je poznat i priznat kao uzgajivačkonja (imao ih je oko 300 kom.), a posebno rasnih, trkaćih  grla.

[54] Organizirana je bila kroz Imamat Džemata grada Subotice, a poglavar je bio vojni imam. Imali su svoje  posebno groblje u Bajskim vinogradima, pokraj židovskog groblja.

[55] Ivan Rafael Rodić Ivan Rafael Rodić (Nurkovac kod Požege, 15. IV. 1870.- Požega, 10. V. 1954.)., franjevac, je od 1924. do 1936. bio prvi nadbiskup  Beogradske nadbiskupije.  http://solair.eunet.rs/~nadbisbg/istorija.htm, http://www.kc.org.rs/nadbiskupija.php?recordID=2

[56] HAS, F:47. III 368/1925. Zvona su bila težine 200 i 500 kg.

[57] IAS, F:47. II 135/1925. Baligač je pokušao ishoditi da kip postavi na drugo mjesto, u parku na Zrinskom trgu ispred sinagoge, ali gradske vlasti se nisu složile sa time.

[58] HAS, F:47. Gr.963/1926

[59]Tatjana Segedinčev, Automobilski klub Subotica  1925-1945, ExPannonia, 5-6-7, st. 55-68

[60] Godišnja skupština Nevena ili kako se jedna kulturna ustanova pretvara u političku,Bunjevačkenovine, br. 20, od  22.05.1925, st. 1. 

[61] I. P. Jablanović [I. Prćić], Orlovi,SubotičkaDanicailibunjevačko-šokačkikalendarzaprostugodinu 1926., Subotica, 1925.

[62] HAS, F:47. Gr. 1832/1925

[63] Pravila mu nisu odbrena ni u 1926. godini, kada je okarakterizirano da ima namjere djelovati politički. HAS, F:47. Gr. 368/1926.

[64] Dušan Manojlović je obavljao niz funkcija vlasti, a bio i slobodni zidar u loži Stvaranje.

[65]HAS, F:47. XV 289/1925. Severna zvezda je bila udruga sa snažnom nacionalnom  orijentacijom.

[66] Predsjednik tog udruženja Mirko Rotman obratio se molbom Senatu grada još 29. XII. 1924. i tražio da se u prpračunu za 1925. za tu svrhu nađe suma od 1 milijuna dinara. Odobreno im je samo 100 000. HAS, F:47. XV 5/1925

[67] HAS, F: 47. XVI 81/1925. U 1925. godini grad je na ime osvetljenja plaćao Plinari 900 000 dinara. Javno osvetljenje se sastojalo od 900 komada plinskih lampi od kojih je jedan dio montiran prethodne godine. Radi uštede, 1925. godine je donesena odluka da 130 lampi svjetli čitavu noć a 770 samo pola noći.  Veliki problem je predstavljalo i uništavanje ulične rasvjete.U poslednje vreme sve češće se događa, da se ulične lampe polupaju pa i da se iz temelja sruše pisala je Gradska štedionica apelujući na gradske vlasti da počinioce pijane i nemarne ljude najstrožije kažnjava.

[68]HAS, F: 47. XVI 68/1925

[69] HAS. F:47. II   90/1925. Grad im je osigurao i smještaj u prostorijama epidemijske  bolnice. Ona je osnovana 1913, nalazila se na adresi Zapadni vinogradi 301 i imala je 100 mjesta.

[70]HAS, F:47. II  89/1925.

[71] HAS, F:47. II  57/1925,

[72] HAS, F:47. II 7/1925

[73] Kazimir Žigante (Buzet 27 III. 1903. – ? ), izbjeglica iz Istre, stekao diplomu subotičkog Pravnog fakulteta 1929. godine.

[74] HAS, F:47. II  8/1925

[75] HAS, F:47. II  9/1925

[76] HAS, F:47. II  41/1925

[77] HAS, F:47. II   44/1925

[78] O tome gostovanju tiskana je i knjižica sa programom, vidi:  Subotička bibliografija, svezak 3, 1918-1944, Subotica 2003, st.  93. a sačuvan je i predmet HAS, F:47. II 20/1924 od 106 listova.

[79]HAS, F:47. II 66/1925.  Tom prigodom je na spomenik postavljeno 16 vijenaca, koje po završetku programa gradska vlast odlaže u Muzej. HAS, F:47. II 77/1925.

[80] Na godišnjoj skupštini 5. IV. 1925.  Marko Jurić je podnio ostavku a njegovo mjesto je izabran Ivo Crnković, bivši narodni poslanik.

[81] HAS, F:47. II  19/1925

[82] vidi dio Kongresi i skupovi. Ministar dr. Krajač je otvorio i ovu izložbu.

[83] Stevan Mačković, Obilježavanje tisućugodišnjice hrvatskog kraljevstva u Subotici, Klasje naših ravni, 3-4, Subotica 2005, st. 103-105.

[84] HAS, F:47. II 108/1925.

[85] IAS, F:47.Gr.263/1925

[86] HAS, F:47. Gr. 263/1925

[87] Na tom mjestu je ostao do 28. II. 1930. kada je dobio otkaz. F:47. XII 673/1925

[88] HAS, F:47. II  26/1925. Prepisku je vodio predsjednik Đorđe Galfi.

[89] HAS, F:47. II  28/1925. Tajnik kluba koji je potpisao molbu bio je sudac Jovan Đorđević.

[90]HAS, F:47. II  22/1925. Zoltan Lorant odvjetnik je vodio tu udrugu.

[91] HAS, F:47. II  54/1925

[92]Joso Šokčić (Subotica 7. IV.1902.- 1969.) Novinar, pjesnik, publicist, dugogodišnji izdavač i urednik Nevena, suradnik beogradskog  listaVreme,  novosadskog Dan  i niza subotičkih listova Naplo, … Bio je mason,  član slobodno zidarske lože i Rotarijanac. Nakon posla  pisara u Gradskoj knjižnici, gdje je dao ostavku,  živjeo je samo od spisateljskog rada. Autor je  djela: Subotica pre i posle oslobođenja: grada za istoriju Subotice, Subotica 1934. Od polovine tridesetih godina, on korjenito mjenja ugao gledanja i svoj svjetonazor, napuštajući dotadašnju političku orijentaciju i preusmjeravajući se na prohrvatsku liniju. Vidi na pr. kritike na njegov račun; Jugoslovenski narod br. 34 od 04.VII.1935.  i članak Snovi Jose Šokčića o podeli Vojvodine, Narodni glas, od  10. XII.1939.

[93] Teodor Toša Iskruljev ( Jasenovo, 5. IX. 1885. – Beograd, 12. IV. 1974.) učitelj, novinar, publicista, gorljivi zastupnik radikala i ideja Jaše Tomića. Urednik glasila Narodne radikalne stranke Bačvanin (1922.)

[94] Lazar (Adalbert Ludovik) Stipić (Subotica, 26. VII. 1890. – Subotica, 14. V. 1944.) Ostao je zapamćen kao jedan od najagilnijih novinara u Subotici, ali isto tako bio je nakladnik, publicista i književnik.

[95] Marko Protić, svećenik, novinar, književnik ( Tovariševo, 3. V. 1882. – Subotica, 10. X. 1936.). Život okončao samoubojstvom na subotičkom kolodvoru.  Na osnovu ponude Senatu, nastao je njegov uradak: Zlatni dani Subotice: od oslobođenja do potpisa mira, 13. nov. 1918 – 4 juna 1920, zapisi i istorija, Subotica, 1930. Pored toga ostavio je i knjižicu Srpski triumviri u bunjevačkom renesansu od 1860. do 1990. godine, Subotica, 1933.

[96] IAS, F:47. II   23/1924

[97] Mirjana Gross u uradku Nacionalne ideje studentske omladine u Hrvatskoj uoči I svjetskog rata, Historijski zbornik, 1971.  pominje da je Rude Štagljar Majevčanin bio suradnik Mlade Hrvatske i da se sa grupom omladinaca  okupljao oko A. G. Matoša.  Po dolasku u Suboticu radi kao novinar, ali i poslovni čovek, špekulant bez moralnih skrupula. Bio je 1923. predsjednik M.O. ORJUN-e. Javljao se kao vlasnik i urednik listova: Slobodna štampa (1920.),  orjunaškog Principa (od 9. IX. 1922. – V.1923.),  Severne pošte – Novepošte – Novesevernepošte  (1923.-1925.),  Subotičkog glasnika  (29. X.  – 29. XI. 1925.), Progresa(1929.).

[98] To je značilo da su u vrijeme izbora 1925. bili protiv Radikalne stranke ali i su odvraćali čitatelje i od toga da glasuju za Radićevu stranku. Kao odgovor na takve napise česti su bili sporovi koje su pokretale strane koje su se osjetile napadnutim, poput  Udruženja dobrovoljaca koje  u studenom 1925. pokreće tužbu protiv urednika Prćića jer su se osjetili povređeni člankom u  rubrici  Raboš, a nakon te privatne inicijative i Državno tužilaštvo pokreće spor jer novine nisu imale istaknuto ime glavnog i odgovornog urednika!

[99] Csuka János (Segedin, 22. VIII. 1902. – Budimpešta, 1. I. 1962.). Jedno od značajnih djela mu je  A délvidéki magyarság története 1918-1941 (Povijest Mađara južnih krajeva 1918-1941)

[100]Prvi broj objavljen 1. IV.1925., a u gašenje krajem 1935. godine.

[101] HAS, F:47. Gr. 226/1925

[102]HAS, F:47. 1006, 1007. Taj broj se kretao u 1927. –  276, 1932. – 392, 1939 – 300 a 1940. -645.

[103] HAS, F:47.4. Zapisnik Proširenog senata 1925. 1. P.S. od 29. I., 2343/1925

[104]HAS, F:47. Gr. 234/1925

[105] HAS, F:47. Gr. 170/1925.

[106]Bogumil Hrabak, nav. djelo., st. 157-181.

[107]Mario Bara, Stjepan Radić i bački Hrvati, Identitet bačkih Hrvata, Zbornik radova s međunarodnog znanstvenog skupa, Zagreb-Subotica, 2010, st. 146-149.

[108] HAS, F:47. Gr. 17/1925. Obojica su napisala povodom toga žalbu gradonačelniku u kojoj su opisali nezakonito ponašanje policije.

[109] Dr. Jovan Radonić ( Mol, 1873. – Beograd, 1956.) povjesničar, sveučilišni profesor, akademik . Kao narodni poslanik u tom sazivu vršio je funkciju predsjednika financijskog odbora Parlamenta. Bavio se i Bunjevcima, vidi: O seobi Bunjevaca u Suboticu 1687. godine, Glas Srpske akademije nauka, g. CCXIV, Odeljenje za društvene nauke, Nova serija, 3, Beograd, 1954.

[110] Nakon otklona ka komunističkim idejama širenim iz III internacionale, dolazi 27. III. do izjave Pavla Radića kojom se prihvataju Vidovdanski ustav, dinastija, jedinstvo države i jedan parlament. Time se nakon toga iz imena stranke briše oznaka – republikanska.

[111] HAS, F:228. 56/1925

[112]Bunjevačke novine su bile glasilo Narodne radikalne stranke

[113]Bunjevačke novine od 21. XI. 1925.

[114]HAS, F:47. I  291/1925.

[115]HAS, F:47. Gr. 735/1925

[116]Katarina Ulmer, Mlinarstvo u Subotici od 1868. godine, Subotica 1968, st. 59. Najveći kapacitet je imao Gornjobačkimlin  d.d.  – 65  t.,  Kohan – 30, Jakob Berger – 25 t.

[117]Kao većinski vlasnik akcija, od 1924.  godine  se javlja američka firma Charles Bill McDaniel.

[118] HAS, F:47. XV 158/1925. Vlasti su mu dedijelie 600 snopova trske da pokrije kuću.

[119] Joso Šokčić, Subotica pre i posle oslobođenja, građa za istoriju Subotice, Subotica, 1934, st. 298.

[120] IAS,F: 047. XV 313/1925. Nevrijeme je bilo oko 16 časova.

[121] Podaci Šumske uprave u Subotici. HAS, F:47. 340/1925

[122] HAS, F:47. XV 298/1925

[123] HAS, F:47. XV 298/1925

[124]O tomu izvještava Blaško Rajić, župnik. HAS, F:47. XV 298/1925

[125] Toranj je obnovljen tek 1928.

[126]Samuilo Holender (Holländer) podiže spratnu kuću u VI krugu, Zrinjski trg 57. HAS, F:47. III   357/1925

[127]HAS, F:47. III   203/1925

[128] HAS, F:47. III   630/1925

[129] HAS, F:47. III 465/1925

[130] HAS, F:47. XIII 1-700/1925

[131] Vlasnici su bili: Ilona Prokeš, Etela Prokeš (sup. Erema Valdberga) i Mihajlo Prokeš. Oni su pokušali da Generalnoj direkciji računovodstva  ponude te objekte na prodaju za cijenu od 5 milijuna dinara. HAS, F:47. 390/1925

[132] Dr. Manojlović je 17. X. uputio predstavku Proširenom senatu. HAS, F:47. 390/1925

[133] HAS; F:47. I 23/1925

ULOMCI ZA POVIJEST SUBOTICE U 1925. GODINI

Stevan Mačković

 ULOMCI  ZA POVIJEST  SUBOTICE U 1925.  GODINI      

 Uvod

U sedmoj godini nakon ulaska u novu državnu formaciju, kojoj  su ostale još dvije  trećine historijski kratkog ali sadržinom zbijenog i gustog  perioda postojanja, Subotica je u svoj punoći i složenosti društvenog života, odavala niz svojih specifičnosti isto kao što je zrcalila sve teškoće i bremenitosti kojima je obilovala Kraljevina SHS. Kakvu je sliku pružala Subotica, koja su bila neka od značajnijih zbivanja? Ovaj uradak je pokušaj da se na osnovu pretežno historijskih izvora prvoga reda,  arhivske građe, nedovoljno poznate i korišćene, iz raznih oblasti života, jednim kroničarskim presjekom zbivanja te 1925. godine, ta slika dopuni ili pojasni.

U osnovi, na ovim prostorima tada još traje neka vrsta privikavanja na novi režim, zakone, ideologiju, svakodnevnu životnu paksu i običaje koje donose i sprovode nove vlasti i ljudi koji je predstavljaju. To se odnosi i na obične ljudske, susjedske i druge kontakte. Mada je na razni gradske uprave i još više administracije[1] mnogo toga nastavilo da se obavlja  po inerciji iz mađarskog perioda, okviri su ipak bili potpuno drugačiji.

A vladala je čudna mješavina zatečenih mađarskih i novih zakona[2]. To često, ne samo na razini prava,  stvara komplicirane i zamršene  situacije. Politički život i njegov utjecaj je je bio izuzjetno značajan. No, samo je manji dio subotičke populacije uživao pun građanski kapacitet i imao sva građanska prava. Neslavenskim manjinama, Mađarima i Nijemcima, činjene su poteškoće i bivale su do 1923. onemogućivane da glasaju. One su u praksi bile i isključene iz mogućnosti dobivanja zemlje oduzete agrarnom reformom. Gradski i državni službenici morali su da polažu zakletvu Kralju da bi ostali na poslu te da ispunjavaju kriterije vladanja državnim jezikom. I nakon Trianona, provejavala je manje ili više, atmosfera nesigurnosti i nepostojanosti granica, koja je grijala iredentizam i revanšizam s mađarske a žestoke reakcije na njega, sa ove strane. Subotički mađarski listovi Hírlap i Bácsmegyei Napló prenosili su u 1925. vijesti da Mala Antanta radi na reviziji granica sa Mađarskom i Rumunijom, što je nailazilo na oštre osude iz krila nacionalnog bloka.

Subotica/Stanovništvo

Od samih početaka povarošivanja, izrastanja u gradsko naselje, od polovine XVIII stoljeća, Suboticu odlikuju neke osobine koje se kao konstanta protežu maltene sve do danas. Jedna od njih je i vrlo specifičan teritorijalni raspored populacije. U 1925. godini, približno polovina se nalazila u  užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina po okolnim mjestima i salašima, sa osobinama i karakteristikama bližim stanovništvu sela. U cjelini mora se govoriti o  relativnoj zaostalosti u oblasti gradsko komunalne infrastrukture. Dovoljno je  samo reći da Subotica u  čitavom međuratnom periodu nije dobila javnu vodovodnu mrežu, snabdjevanje je vršeno sa javnih arteških i privatnih bunara, kanalizacija je bila izgrađena samo u manjoj dužini, a i ta je bila dobrim dijelom otvorenog tipa, većina puteva je  bila bez kamenog kolovoza (kaldrme) ili asfaltnog sloja, to jest bili su to tzv. letnji putevi, zimi gotovo neupotrebljivi zbog blata, javno osvjetljenje je pokrivalo samo manji dio centra grada. Upravo samo taj dio, oko monumentalne Gradske kuće, odavao je sliku i utisak grada, tu su bile koncentrirane zgrade javnih ustanova, kuće i palače bogatih građana, trgovačke i druge radnje, tu je bila tramvajska pruga, ulice kao i trotoari popločani.  Već samo nekoliko blokova dalje od tog blještavog reprezentativnog dijela bile su skromne kuće od naboja siromašnijih subotičana. Periferija je još više ličila na selo, kako po tipu nastambi, tako i po odsustvu infrastrukture,  sa blatnjavim ulicama bez ikakvog osvetljenja.  Možda i u tim  činjenicama treba tražiti i korijene raspostranjenog označavanja Subotice kao najvećeg europskg sela. A ona je zaista bila velika po površini, toliko da bi se po pokazataljima nekih drugih gradova, tamo moglo smjestiti tri puta više stanovnika.   Jeste da se i ogromna većina  stanovništva   bavila poljoprivredom[3], ali Subotica nikako nije bila – selo. Pre bi se moglo reći, da je ona posjedovala i izgrađivala sve ono što karakteriše gradove, počevši od materijalne osnove, gospodarstva, trgovine, bankarstva, preko saobraćajnih komunikacija, željezničkih ali i tramvajskih pruga, do dometa u oblasti kulture i prosvjete, kazališta, fakulteta i škola.  Ipak, zadržavala je usađene osnove ravničarskih naselja. Imala je gradsko jezgro i tanak sloj građana, oko koga se koncentrisalo ostalo mnogobrojno stanovništvo. Drugi gradovi poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale[4], razvijali su se mnogo brže i uspješnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu  su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost slovenskog  (srpskog, hrvatsko- bunjevačkog) građanskog sloja.

Suboticu ili kakojeglasio zvanični naziv – Slobodnikraljevskigrad Suboticu, od dobivanja tog statusa 1779. pa i po ulasku u novu državnu formaciju 1918. godine, kada je izgubljen svaki sadržaj toga pojma,  kao političko – administrativno područje činili su teritorija užeg grada (unutrašnji grad) sa okolnim pustarama – naseljima (spoljašnji grad). Ona je zuzimalo površinuod ukupno 974,5 km².[5]  Po podacima gradskog inžinjera Kosta Petrovića iz publikacije Kr. Slobodni grad Subotica i kupalište Palić tiskane 1928. u Nutarnjem gradu je bilo oko 60 000 stanovnika, u Kupalištu Palić 2 500, a na Pustarama oko 40 000.

Nacionalni sastav je bio vrlo heterogen. Kao izvori utvrđivanje stanja polovinom drugog destljeća XX stoljeća moraju  da se koriste  popisi stanovništva, a oni su u Subotici obavljani[6] 1919, 1921. i 1931. godine. Premda državni popisi vrlo mnogo govore o karakteru službene ideologije, nisu osobito pouzdani kao statistički vodiči u vezi sa svakom nacionalnom zajednicom. U prvom redu, popis iz 1921. nije imao rubriku za nacionalnost, već samo za materinski jezik i religijsku pripadnost.[7] Podaci o etničkoj strukturi stanovništva su i u popisima stanovništva Jugoslavije 1921. i 1931. zasnivani na podatcima o materinskom jeziku.[8]

                                             Sumarni rezultati popisa

Narodnost/materinski jezik	Gradski popis	Državni popis 1921.		Državni popis 1931.
Mađara	19 870	27 561*		41 401*39 108**
Srba	8 737			10 054*
Bunjevaca	65 135			44 892**
Hrvata				900*
Njemaca	4 251	2 349*		2 865*
Židova	3 293			3 739*
Srpskohrvatski jezik materinski		71 085[9]		53 835
muških				48 703
ženskih				51 355
domaćinstava				24 466
ukupno	101 286	po prijethodnim[10]rezultatima70 737	po konačnim rezultatima60 699	100 058     102 133**

* izvedeni podaci

** po podacima gradskih vlasti u 1934.[11]

U čitavoj državi nije bilo drugoga grada gdje bi bilo više Mađara ali i Bunjevaca. Koncentracija ta dva elementa je usmjeravala i određivala čitav niz dubljih i dužih historijskih procesa koji su bili potaknuti upravo tim stanjem. Bunjevci bili vrlo dragocjen, čak presudan tas na vagi, kada je trebalo potvrditi slavensku  dominaciju na ovom prostoru, i zbog toga su kao takvi uživali poseban status od strane Beograda, pod uvjetom da pokorno ostaju vjerni samo svom tradicijskom etničkom imenu i onome što se od njih iz krugova vlasti očekivalo, a ne hoteći manifestirati i u praksi praktizirati svoje hrvatstvo.  Mađarima kao kolektivitetu, premda zaštićenom međunarodnim ugovorima, ni u kakvim kombinacijama nisu cvjetale ruže. Po pravilu su smatrani građanima drugoga reda, nelojalnima državi. Očekivanja režima su bila jasna, od manjinaca, pa dapače i od Bunjevaca, očekivalo se prihvatanje a u najmanju ruku prilagođavanje, državotvornoj  politici  koju su prema tom pitanju s podjednakim koordinatama vodili radikali i demokrati kao dva najutjecajnija faktora.

I pored toga, u Subotici se činilo da nacionalne skupine Mađara, Bunjevca Hrvata, Srba, Nijemca, Židova   žive više jedni pored drugih, manje ili više zatvorene u svoje uže zajednice. U svakodnevnom, običnom  životu, one su izvan onih površinskih, imale vrlo malo neposrednih suštinskih dodira. Na planu javnog,  kulturnog života, bili su gotovo u potpunosti odvojeni.  To i nije bilo čudno, s obzirom da dominantna državna ideologija toga doba, nastupajući u pobedničkom naletu, u prvom redu teži da nacionalizira, slavizira, u konačnici – posrbi čitav  društveni život na ovim prostorima.  Pored često prenaglašenih vanjskih manifestacija takvih stremljenja, ta praksa u realnosti nije mogla biti dovoljno čvrsto vezivno tkivo, koje bi nesrbi svojevoljno i rado prihvatali, amalgam koji bi ih sa njima spajao i ujedinjavao. Kao da je uvijek ostajao preveliki jaz između onih koji su se smatrali gospodarima prema onima koje su tretirali kao podređene, manje vrijedne. Takva politika najočitija je bila u praksi, a izvirala je iz djelovanja državnih tijela, ali u i školskom sistemu, kulturi pa i u gospodarstvu.

Po radnjama i ustanovama, pored slika Kralja Aleksandra I,  visili su natpisi Govori državnim jezikom, Ko ne govori državnim jezikom, taj je neprijatelj države!

Točan broj doseljenika teško je utvrditi, ali u nacionalnom tisku[12] nalazimo da se u Subotici nalazi oko 10 000 t.z. kuferaša, kako ovde zovu državne činovnike i druga lica, koja iz drugih krajeva naše zemlje…

Ta kombinacija državne politike uz pretjerani nacionalni ponos, koji je pokadkada  prerastao u patos,  a kojim je  zračio  osloboditeljski srpski nacionalni  korpus i u Subotici,  dovodila  je iizazivala valove psihoza, nesigurnosti, pa i netrpeljivosti u prvom redu kod Mađara kao nekada vladajućeg naroda. Isto tako, manjinci su bili izloženi permanentnom pritisku koje je prerastalo i u nasilje, nacionalističkih organizacija kao što su bile Organizacija jugoslovenskih nacionalista (ORJUNA) koje je predstavljala najznačajniju organizaciju za nasilno suzbijanje protivnika jugoslavenskoga unitarizma, nacionalnih manjina te nacionalnih stranaka, Srpske nacionalističke omladine (SRNAO) ili četničke organizacije, koje nisu prezale ni od terorističkih napada na predstavnike manjina i njihove ustanove ili skupove. Tako je na pr. u listopadu akcijom SRNAO sprečeno održavanje redovite skupštine Mađarske stranke u prostoru kina Lifka.[13]

Jedan od pokazatelja koji govore o dubinii snazi pritisaka kao i odgovorima subjekata koji to osjećaju, su promjene vjere (prelazak u pravoslavnu) i prezimena neslavena kojesu česte. Tako imamo primjerice  promjene prezimena Klein u Klenić, Ozorak u Zoranić, Šubiks u Šubić, Pezstelek u Sladojević, Imrey u Nadić, Bezehofer u  Zorković, itd. To je jasno svjodačanstvo utjecaja i snage procesa asimilacije.[14]

Židovi, često nazivani judeomađarima,  žestoko su napadani kroz tisak a bilo je ekcesa i u običnom životu. Jedan od njih je na pr. načinio gradski činovnik Lazar Turanov. Taj izgred se zbio  u kafani Narod  1. VII. 1924.  kada je Lazar po izjavama svjedoka ošamario kavanaricu  Nally Alein, psovao joj židovskog boga i optužio je da vara državu neizdavanjem blokova za luksuzni porez. Sačuvan je predmet sa disciplinskom istragom povod toga slučaja koja je vođena u 1925.[15]

Gradske vlasti

Na čelu Subotice nalazio se gradski načelnik (gradonačelnik). Pored njega do 1931. godine postojii mjestoVelikog župana, kao direktnog predstavnika centralnih vlasti. Gradski izvršni organ vlasti bio je Senat. Predstavničko tijelo je bila Skupština ili Prošireni Senat[16]. On se popunjavao odlukama centralnih beogradskih vlasti – dekretima o imenovanjima, gradski zastupnici suobično postavljani u skladu sa načelima vladajućih političkih snaga u trenutačnoj državnoj izvršnoj vlasti.

Njavažnije funkcije vlasti obavljali su 1925. godine Dragoslav Đorđević kao Veliki župan, Albe Malagurski[17] je bio gradonačelnik, podgradonačelnik Aleksandar Rajčić a zatim dr.  Matija Evetović[18]. Funkciju Velikog bijležnika imao je Frano Vukić[19], gradski odvjetnik je bio dr. Kalor (Dragutin) Stipić, gradski arhitekta Kosta Petrović.

Gradonačelnik je tromjesečno podnosio izveštaje Proširenom senatu.[20] Oni su bili sastavljani na osnovu izveštaj gradskih ustanova i odjela za taj period; Gradske kapetanije, Državnog Gradskog veterinarskog ureda, Gradske blagajne, Sanitetske uprave Grada Subotice [21] i ostalih.

Sjednice gradskog parlamenta – Proširenog senata

Prva sjednica gradskog Proširenog senata (P.S.) u 1925. godini je bila 29. I. Po pravilu njome je predsjedavao predstavnik države – Veliki župan Dragoslav Đorđević[22]. Prisutni su bili i članovi Senata ( gradske vlade) i visoki gradski činovnici: Alba Malagurski – gradonačelnik, Aleksandar Rajčić – podgradonačlnik, Dragoslav Obradović – Veliki kapetan[23], Franjo Vukić – Veliki bilježnik, dr. Dragutin Stipić – gradski odvjetnik, dr. Koloman Hofman – gradski gospodarski senator, Miladin Nedeljković – financijski senator, Kosta Petrović – gradski inženjer, Aleksandar Suvajdžić – gradski računovođa, dr. Milutin Pavković – gradski fizikus, dr. Joso Brener – odvjetnik, Ivan Vidaković –  predsjednik Siročadskog stola, Martin Horvacki – gradski arhivar, Koloman Jaramzović – glavni blagajnik,  Aleksandar Oros – zamjenik gr. računovođe,  Antun Crnković – bilježnik I klase, Željko Riger – bilježnik II klase, dr. Aleksandar Feher i Ivan Neorčić – bilježnici III klase. Gradskih odbornika – članova Proširenog senata bilo je  prisutno 133 od  ukupnog broja  250.

Druga sjednica Proširenog senata je bila od 16. do 29. IV. Veliki župan Dragoslav Đorđević je otvorio skupštinu i pod prvom točkom informirao prisutne o općem stanju u prvom tromjesečju. Izvještaj o zdravstvenom stanju je započinjao sa time da je 12 osoba upućeno u Pasterov zavod u Novom Sadu zbog psećih ujeda, da je rođeno 684 a preminulo 527 osoba, u Gradsku bolnicu primljeno 1175 bolesnika, izvršeno 289 operacija, 272 puta su pozvani Spasavaoci, … Slijedio je izvještaj o veterinarskom stanju, te o gradskim financijama, prihodi su bili 8 303 408 a rashodi 7 017 693 dinara.[24]  Po drugih ukupno još 108 točaka, viječnici su donosili odluke o aktualnim svakodnevnim pitanjima života grada, otkupu zemljišta i regulaciji ulica, novčanim pripomoćima raznim udrugama, penzionisanju gradskih službenika, honorarima činovnika, visini gradskih prostojbi.  Tako je na pr. pod br. P.S. 107, 7797/1925 donijeta odluka da se Jugoslavenskom atletskom društvu Bačka na njihovu molbu, igralište koje koriste, površine 4 kat. jutra 1316 hvati, proda za cijenu od 4 800 dinara po jutru.

Nova izvanredna sjednica je započela 24. IV. i bila je posvećena samo pitanju Pravnog fakulteta. Pod br P.S. 109, 8615/1925 donijeto je rješenje da se svim mjerodavni  faktori upoznaju sa zaključcima  nedavno održane konferencije koja se rezolutno usprotivila bilo kakvoj ideji izmještanja subotičkog Pravnog fakulteta. Rad  je nastavljen 16.VII. izvanrednom sjednicom P.S. Na dnevnom redu su bila pitanja Pravilnika o gradskom nametu na zemljište, Pravilnika o najamnim parama,  trošarini na vino, prodaji jednog dijela zemljišta groblja Sv. Roke kod starog vašarišta subotičkim obrtnicima u svrhu podizanja kuća (134 P.S. 13005/1925), itd.

I naredna sjednica 10. X. je bila izvanredna. Sada je predsjedavao gradonačelnik Alba Malagurski u svojstvu Velikog župana. Odlučivalo se i donijeta je odluka (139 P.S.) da se podigne kratkoročni zajam radi pokrivanja troškova popravke oštećenih zgrada u elementarnoj nepogodi 25. VIII. Pod br. 140 P.S. 14972/1925 gradski parlamentarci su, na molbu uprave naučnog časopisa Književni sever, donijeli odluku da mu se mjesečno isplaćuje suma od 1 000 dinara.

A na dan 13. XI. održana je svečana sjednica P.S.  Pod br. 142 P.S. 22796/1925 odlučeno je de se odužavajući uspomeni dolaska slavne srpske vojske u grad Suboticu i oslobađanja Subotice, svaki 13. XII. izreče za lokalni narodni praznik.  Donešena je i odluka o promjeniimenaPalićkogputauDaničićeviTrgabarunaTrenkauObilićevvijenac.[25]

Redovna sjednica je održana 17. XI.  Članovi P.S. uzeli su na znanje rješenje Ministarstva unutrašnjih djela (dalje MUD)  br. 19809/1925 o razrješenju dužnosti i imenovanju novih članova P.S. Odlučivalo se još o nizu pitanja, a pod br. P.S. 165, 14 510/1925 o molbi dr. Izidora Milko[26] o reguliranju plaćanja za njegovu knjižnicu koju je već ranije predao u nadliježnost Grada.  Dr. Zvonimir Piškulić je dao prijedlog da se molba odbije jer je u pitanju mađarska literatura i mađarski književnik! No, na prijedlog dr. Svetozara Ognjova, Đure Pandžića, Marka Jurića i Joce Milekića, prevladalo je mišljenja da se pomogne kulturnom pregaocu koji je tada bio u očajnom (materijalnom prim. aut.) stanju[27] sa isplatom pomoći od 50 000 dinara jednom za svagda. Pored ostalog, u narednim točkama raspravljalo se i o objavljivanju (priznavanju) diploma liječnika i veterinara, birali su se članovi u Mesni školski odbor (167 P.S.), prodaji gradskih zemljišta  radi gradnje kuća, plati zvonara i pojaca u crkvi Sv. Mihovila, ustupanju zemljišta na Vodici Srpskoj pravoslavnoj crkvenoj opštini (178 P.S.), razvrstavanju gradskih lugara, umirovljenjima gradskih činovnika,udovičkim mirovinama…

Poslednja sjednica je održana 30. XII. Na početku je primljen k znanju periodični gradonačelnikov izvještaj, a zatim su odbornici Stevan Majlat[28] i dr. Miloš Rafajlović predlagali (269 P.S. 25420/1925, 270 P.S. 25419/1925, 271 P.S. 25418/1925)  da se raspusti Senat i Prošireni Senat dok se na sprovedu opštinski izbori. Naš mandat treba, da izvire iz poverenja celoga građanstva. Ali pitam ja, koga zastupamo mi? Ko je meni poverio, da u njegovo ime raspolažem, da glasam za budžet i nemetnem na grbaču celog građanstva silne terete riječi su odvjetnika dr. Rafajlovića. Ta inicijativa nije usvojena. [29] Na molbu Bunjevačke prosvetne matice donešena je odluka (276 P.S. 15 437/1925) da joj se proda objekat u ulici Paje Kujundžića 9, za cijenu od 32 400 dinara. Glasanje je bilo jednoglasno. Zatim su se birali članovi odbora radnih tijela P.S., Upravnog odbora, Sirotinjskog,  Statističkog, Građevinskog, Gospodarskog, Revizionog, Penzionog, Knjižničarskog, Kazališnog. Donešen je i novi Statut čete policijskih detektiva (288 P.S. 24979/1925). U daljem radu, pored ostalog, donešena je i odluka (332 P.S. 25240/1925) da se Martinu Džaviću[30] učeniku Umjetničke škole u Beogradu  da mjesečna potpora od 600 dinara, te da se udvostruči podvozna taksa za automobile.

Agrarna reforma, kolonizacija, optanti, pitanja državljanstva 

U to doba paralelno teku duboki procesi  koji sa sobom nose i izmjenu etničke slike ovih krajeva; agrarna reforma, koja je usmjerena na gospodarsku ravan, kolonizacija i proces optiranja. Naseljenike je starosjedilačko žiteljstvo nazivalo “dođošima”, “kuferasima”, “dobrovoljcima”, jer su stizali iz raznih krajeva kao nagrađeni srpski dragovoljci. Pridošlice su se na podunavskom području ponašali kao povlaštena čeljad kojoj se ostali moraju pokoravati.[31]

Agrarna reforma[32] … je bila u funkciji povećanja broja Srba i destrukcije etničkog bloka Mađara u sjevernoj Bačkoj, osobito u Potisju.[33]  ili drugim riječima: da se putem agrarne reforme i kolonizacije “poboljša” nacionalna struktura stanovništva i vlasnika zemlje.[34] Po viđenju suvremenika agrarna reforma i kolonizacija su veoma brzo od socijalno-ekonomskog i nacionalnog poduhvata srozane na politikantstvo.

Županijski agrarni ured iz Novog Sada je jedno o  državnih tijela  koje na subotičkom teritoriju neposredno sprovodi proces. To se vidi iz primjera, kada Senat dobija njegov dopis da obavijesti one koji su dobili zemlju agrarnom reformom na čantavirskoj rati da ne obrađuju zemlju jer će se izvršiti revizija podjele zemlje[35], ili kada dodeljuje zemlju dr. Julija Vermeša nizu zakupnika i daje spisak od 82 zakupaca. Ističe se da se zemlja ima ostaviti do jeseni onima koji su je već obradili[36]. Županijski agrarni ured u Novom Sadu donosi i rješenje da se 500 k.j. Čantavirske rate podeli kolonistima i dobrovoljcima (njih 396 poimenično!). Senat na to rešenje podnosi žalbu zbog prethodno loše izvršene podjele zemlje, pa zato traži reviziju. [37] Na dopis Ministarstva za agrarnu reformu Senat upućuje svoj odgovor objašnjavajuću spremnost na kooperativnost ali  ih mole da se konačno sredi pitanje agrarne reforme jer je to interes opštine Subotica.[38]  Navode na kraju: Subotica danas, od dana do dana sve više propada, pošto je izgubila veći deo svoga imanja, i to:

            a) razgraničenjem otpalo je Mađarskoj          16 884 kat. jutara,

            b) agrarnom reformom oduzeto je                  11 163 kat. jut.

            Dakle Subotica izgubila je                               28 047 kat. jut.

U 1925. planira se naseljavanje na teritoriju Subotice 400-500 obitelji optanata iz Mađarske.[39]

Te godine se osniva dobrovoljačko naselje Mišićevo[40]

O atmosferi punoj napetosti i nepovjerenja koja je vladala prema Mađarima koji žele da se vrate u svoj zavičaj, svjedoči prepis dopisa  MUD sa žalbom Generalnog konzulata KSHS u Budimpešti da oko 3 000 mađarskih intelektualaca izbjeglih 1918.-1920. godine žele da se vrate u zemlju, a pošto su većinom iredentisti, to može biti opasno po bezbednost zemlje.[41]

Sačuvano je nekoliko spiskova lica koja su optirala, za strano (mađarsko) državljanstvo, državljanstvo Kraljevine SHS  i koja su primljena u naše državljanstvo po skraćenom postupku.[42]  Tu grupu čine Rusi izbjegli od revolucionarnog terora. I u Subotici ih je bio naseljen veći broj. Među njima je bilo mnogo umjetnika i intelektualaca, posebno su bili angažirani na subotičkom Pravnom fakultetu. Tako je  prof. Grigorij Demčenko[43]koji je rođen u Kijevu  primljen u državljanstvo i položio zakletvu na Ustav i Kralja 13. III. 1925.[44]  U spisku 40 lica optanata za mađarsko državljanstvo nalaze se primjerice dr. Imre i dr. Dezider Vinkler – odvjetnici, Dezider Vali – student, itd. U spisku lica optanata za KSHS državljanstvo/mnogo onih koji su odavno u Subotici bez državljanstva. Razlikuju se velike grupe,  jednu čine dosljenici iz Istre, na pr. Žigante Ivan, dr. Lovro Skaljer (rođen u Puli, 10. VIII. 1878.),  Franjo  Flego (Buzet);  drugu doseljenici iz Mađarske – Simun Rudić (Bački Alamaš, 11. VII. 1875.), dr. Dezider Princ (Putnok, 11.IX.1871.); Rumunjske – dr. Miloš Pavlović (Temišvar, 16. VI. 1879.) ali i drugih zemalja[45].  Kod nekih su date oznake u rubrici narodnosti mješovite: srpsko–bunjevačke, srbo–hrvat, srbo–sloven i slično.[46]

Problematika oko pitanja državljanstva bila je izrazito važna veći broj lica koja potječu sa ovih prostora, odnosno koja su imala pravo tzv. zavičajnosti. Važila  je odluka de se sva lica koja su bila naseljena do 1. I. 1910. godine iod tada imaju zavičajnost, primaju u državljanstvo. Ali to baš nije uvijek bilo lako spovesti u praksi.

Primjerice Laza Ivan Kovačić, subotičanin koji se 1913. godine sa suprugom i djecom preselio u Budimpeštu, pokušava da dobije dozvolu boravka i nastanjivanja u rodnom gradu. Upitano je bilo njegovo državljanstvo, mada je on pisao: Svi mojipreci su Sloven i isvi rođeni i nadležni uSubotici te i ja smatram sebe državljaninom i podanikom KSHS.[47] U predmetu je sačuvana prepiska kojom Kovačić dokazuje krštenicom da je rođen u Subotici 17.XII.1874., i da nije primio mađarsko državljanstvo. No, vlastima je bilo sumnjivo to što je doputovao sa mađarskom putovnicom a Veliki župan u dopisu MUD naglašava: Mišljenja sam da moliocu Lazi Kovačiću ne treba izdati traženi boravak, pošto se isti izdaje za Mađara, mada je slovenskog porekla.  Bilo je i primjera da surođeni subotičani optirali za Mađarsku, dobili njihovo državljanstvo, pa se ipak vraćali u zavičaj i uspijevali ishoditi da se kao zavičajnici ponovno prime u domaće državljanstvo. Takav je bio slučaj sa Ljudevitom Čakanjom i njegovom suprugom Jelisavetom.[48] Uposleni na Državnim željeznicama činili su isto veliku grupu tražitelja državljanstva KSHS. Za njih je bio pripremljen i posebanobrazac.[49] Bilo je slučajeva istupanja iz domaćeg i prijema u njemačko državljanstvo. Takav je bio postupak sa vajarom Franjom Matuškom, rodom iz Čantavira, koji je sa suprugom Njemicom živjeo u Njemačkoj.[50]

Vjerski život

U organiziranom vjerskom životu, u okvirima  rimokatoličke crkve, djelovale su u gradu župe: Sv. Tereze  (25 480 duša[51]), Sv. Roka (14 653), Sv. Đurđa (10 950), Sv. Mijhajla (13 500), a na pustarama u Staroj Torini (7 249), Tavankutu (8 362), Žedniku (8 025), Bikovu (3 400). U okvirima Pravoslavna crkve radile su dvije crkvene opštine, u Subotici sa 4 800 duša i u Aleksandrovu (XII kvart) sa 950 duša.[52] Evangelistička crkvena opština, sa svećenikom Roberom Santo i predsjednikom Julijem Lelbahom[53] imala je 700 članova, Reformatska 1 100, a  Jevrejska 5 040 i Ortodoksna jevrejska crkvena opština – 480. Muslimanska, najmanja vjerska zajednica imala je samo 200 članova.[54]

1925.

Jedna od većih vjerskih svečanosti zbiva se 2. veljače  kada je nadbiskup Rafael Rodić[55] posvetio pred velikim skupom 4 nova zvona[56] na franjevačkoj crkvi.   I na župnoj crkvi Sv. Terezije postavljena su nova zvona. Iz Strojne Tovarne i Livarne u Ljubljani pristigla su zvona: A – u težini 3000 kg, D – 1250, Fis – 640, A – 400, H -280 i F od 100 kg. U toranj na zapadnoj strani postavlja se samo najveće zvono, a ostalih 5 u toranja na južnoj strani. Stara su iz svih crkava bila za vrijeme rata skinuta i pretopljena u topove.

Franjevac Otac Baligač dobio je načelnu pozitivnu odluku o postavljanju kipa Sv. Florijana, zaštitnika grada od vatre,  na trgu fra Jese.[57]

Udruge osnovane u 1925.

U 1925. godini je osnovan veći broj udruga, kulturno prosvjetnih, nacionalnih, stručnih i drugih. Postupak je obično išao tako da su one održavale svoje osnivajuće skupštine, donosile porebna Pravila i druge dokumente, koja su slana na odobrenje, a nakon toga isčekivale pozitivno rješenje od MUD. Po jednom izvješću ( 9. VII. 1926.) iz gradonačelnikova ureda u gradu je djelovalo 68 udruga. U njemu su navedeni i čelni ljudi koji su ih vodili.[58]

Automobilski klub u Subotici je osnovan 23. I. 1925.godine. Klub je osnovan kao sekcija Automobilskog kluba Kraljevine SHS.[59]

Osnivajuća glavna skupština Pokopnog udruženja Concordia  na kojoj su donešena Osnovna pravila, bila je održana 14. I. 1925., a odobrenje MUD stiglo je već 6. II. iste godine.

Osnovan je Mesni odbor Jadranske straže. Na čelu mu je bio profesor Pravnog fakulteta dr. Ivo Milić. Imao je dvije sekcije; studenata Pravnog fakulteta i đaka srednjih škola.

Za dalji kulturni rad u hrvatskom duhu na ovim prostorima, posebno je značajno bilo osnivanje Hrvatskog pjevačkog društva Neven  2.V.1925. To je izazvalo oštre napade prorežimskog tiska u kojima se nova udruga optužuje za političku propagandu,  rad po nalogu iz Zagreba u smjeru koji kreiraju braća Radići a novoizabrano vođstvo dr. Kataneca i Jankača nazivaju kuferašima.[60] To nije bila jedina nova udruga kojoj u nazivu stoji oznaka – hrvatski. Tjelovežbačka i nacionalna organizacija  Hrvatskog sokola  zaživjela je25. IX. 1925. godine. Slična je bila i  Hrvatska katolička orlica u Subotici koja je utemeljena iste godine. Predsjednice su bile ZlataVrbanjac i Marija Cingderić, a tajnica Marija Čović, koja se poslije osobito istaknula u križarskom pokretu. Vježbale su u istim prostorijama kao i članovi Hrvatskoga katoličkoga orla i s tom su organizacijom usko surađivale.[61]

Ali i na drugoj, težnjama za afirmacajom hrvatstva Bunjevaca,  suprotnoj strani, dolazi do formalizacije i osnutka specifične udruge. Bunjevačka Prosvetna Matica, za koju su pripremne radnje otpočele još 1924., osnovana je tek naredne godine. Najistaknutiji predstavnici prosrpske struje među  Bunjevcima,  Marko  Jurić – član  Narodne Radikalne stranke, Mara Đorđević Malagurski supruga  župana Dragoslava  Đorđevića,  Antun Vidaković, takođe  radikal, bili su njeni začetnici. Cilj  te udruge  je  bio širenje kulture, bunjevačke svijesti i slavenstva. Uživalo je obilatu pomoć  gradske i blagonaklonost centralne  vlasti. Tako  je  dobilo, na osnovu odluka gradskog  Proširenog senata, novčanu pomoć i  52 jutra gradskih zemljišta  na  uživanje,  kao  pomoć za  svoj  rad. Time  joj je omogućeno da kupi zgradu koja je  do tada bila u vlasništvu  grada,  Paje  Kujundžića  9, ( prije 1918. škola, a nakon 1945. kino  Zvezda) za  50 000  dinara  i da tamo organizira svoj Dom.Pravila   Matice su   potvrđena  i  odobrena  rešenjem MUD od 22. XII. 1925. godine.  Aktivni  rad  Matica će započeti  tek  od  1.I.1927.

U 1925. godini su odobrena i pravila i započela je sa radom udruga Prvo vojvođansko društvo za pomaganje porodilja u Subotici[62], kulturno udruženje jevrejske omladine Reus (Sloga) sa Đorđom Kleinom kao predsjednikoma djelovanje planira da započne  Udruženje hrvatskih sveučilištaraca Ivan  Antunović, no kojem ipak nisu odobrena pravila.[63]

Dušan Manojlović[64] kao predsjednik novoosnovanog Subotičkog društva za mačevanje obratio se 19. VIII. gradskim vlastima sa molbom da se izda pod zakup tom društvu prizemlje zgrade bivše preparandije (Kralja Aleksandra 13, Korzo) a gdje bi oni uredili prostor za vježbanje, tuševe i garderobu.  I zaista, naišavši da pozitivan prijam, oni su dobili pravo zakupa. Ali istodobno, to je bio i početak dugogotrajne prepiske toga društva sa vlastima, pošto je svake godine trebalo zakup produžavati, a bilo je i drugih interesenata,  za te prostorije. Tako je 1929. godine vježbalište mačevaoca tražila za sebe udruga Severna zvezda. [65

Kongresi i skupovi

Grad je bio domaćin i organizator nekoliko velikih kongresa i skupova. S druge starne i delegacije subotičana posjećivale su sajmove u zemlji i inozemstvu. U organizaciji subotičkog  Udruženja industrijalaca  (Lloyda), tako je od 21. IV. do 14.V.1925. godine, organizirana posjeta sajmovima u Milanu, Bazelu i Parizu. Predviđeno je da na put krene delegacija od 23 člana iz čitave zemlje. Subotičane je predvodio  gradonačelnik Albe Malagurski sa suprugom Amalijom. Pored njih tu su bili i industrijalac Žiga Ajzler sa suprugom, ravnatelj Gradske bolnice liječnik dr. Paja Ivandekić, dr. Radivoj Miladinović,  Mirko  Rotman – industrijalac,  dr.  Cvetko Ognjanov – veleposjednik, Milan  Damjanović – tajnik  Lloyda,  Miško Pančić – trgovac i novinar Friđeš Farkaš.

Jedan od najznačajnijih skupova gospodarstvenika održan u Subotici bio je u organizaciji Saveza gornjobačkih industrijalaca Subotice koji je pripremio održavanje Zemaljskog poljoprivrednog sajma spojenog sa Vojvođanskom industrijsko zanatlijskom izložbom.[66] Izložba je planirana da se održi od  21. do 31.VII. 1925. godine u  kasarni 3. Konjičkog puka na palićkom putu. Zbog toga su jedinice izmještene na taborovanje u hrastovačku šumu. Grad je pruduzeo još neke korake da posjetiteljima učini ugodnijim boravak u Subotici.  Na zahtjev Inžinjerskog ureda Senat je odlučio  da se pojača osvetljenje ulica, sa 130 na 440 plinskih lampi, što je i prihvaćeno.[67]

O  značaju ove izložbe za državu i potpori koju je uživala, svjedoči da je na otvorenju bio prisutan ministar trgovine dr. Krajač.

Drugi veliki skup je bio kongres učitelja 27, 28. i 29.VIII. O pripremama za dolazak oko 4 000 učitelja iz čitave zemlje govori dopis s molbom Mesnog školskog odbora grada Subotice o uvođenje električnog osvetljenja u osnovnim školama u II., III., IV. i V krugu grada. Taj posao se mora dovršiti do 31. VII. 1925. god. kada će u Subotici biti održan učiteljski kongres.[68] Pored toga određena je i suma od 30 000 dinara za pomoć u prihvatanju gostiju. Na neposrednim pripremama su radili školski nadzornici Radomir Vujić i Aleksandar Mikić. Smještaj tako velikog broja posjetitelja organiziran je po kućama domaćina i u zgradama 4 osnovne škole.

I šahisti su imali svoj kongres u Subotici. Molba Subotičkog šahovskog kluba koga zastupa dr. Miloša Rafajlović da se osiguraju uvjeti za prijem i smještaj dvadesetak šahista koji dolaze na Kongres i šahovski meč od 3. do 24.VIII.1925.  godine, govori o pripremama za njega.  Senatskom odlukom dodeljena je novčana pomoć za tu svrhu od 1 500 dinara.[69]

Prosvjeta

U Subotice je djelovala je mreža prosvjetnih ustanova, zabavišta, osnovnih škola, srednjih škola, stručnih i opštih, te Pravni fakultet. Osnovne škole se pratile raspored stanovništva, te ih je bilo i po vanjskom dijelu teritorije grada. Takva je bila i organizacija školskih nadležnih tijela. Postojala je školska uprava za unutrašnji i vanjski dio.  U užem gradu je bilo 25 školskih zgarada a u vanjskom 57. Kroničan problem je bio da nisu sva djeca – školski obveznici pohađali nastavu. Procenat one djece  koja ne idu redovito u škole se kretao do 30% a zavisio je i od sezone poljskih radova, godišnjeg doba, trenutačnog stanja puteva itd.

Zaživjela je i jedna nova škola, osnovana je Ženska Gimnazija na adresi Vilsonova 38.[70]Inicijativu za njeno otvorenje, pored upravitelja postojće mješovite Gimnazije – profesora  Ivana Vojnić Tunića, pokrenuli su i građani koji se obraćaju Senatu svojom molbom 9. VII. 1925. Potpise na nju je stavilo ukupno 45 građana.  Ukaz o otvorenju četvororazredne ženske gimnazije donešen je već 15. VII. 1925.  Za ravnatelja  nove školske ustanove je postavljen je dr. Matija Evetović.

Subotički Pravni  fakultet  je započeo sa držanjem doktorskih kurseva. Izvanredni profesor Pravnog fakulteta Srećko Zuglija u travnju je premješten u Zagreb.

Sudbina fakulteta je bila u to doba vrlo upitna. Širile su se vjesti da se premješta. To je izazvalo reakciju šireg kruga javnosti  u cilju njegova opstanka. U tom pravcu je bila i predstavka velikog bilježnika Franje Vukića upućena 21. IV. 1925. godine Gradskom senatu povodom nagovještaja o premještanju Pravnog fakulteta iz Subotice u Sarajevo.  Donešena je Odluka Senata na izvanrednoj sednici 25. IV. 1925. godine sa rješenjem da se izradi poseban memorandum za ostanak fakulteta u Subotici.  Kao plod takvih akcija pojavila se tiskana Deklaracija od 29. IV. 1925. sa potpisima istaknutih ličnosti, o potrebi da  Pravni fakultet i dalje bude prosvetna i narodna kula krajnjoj severnoj granici Ujedinjene otadžbine.[71]

Kultura, proslave i predstave

Subotička društva i udruge, kao i one gostujuće,  redovito koriste mogućnost da održavaju svoje predstave, koncerte, zabave u Gradskom kazalištu, Hotelu Zlatno jagnje, Velikoj vijećnici gradske kuće, ali u drugim prostorima. Radi toga oni su morali da prvo obrate Senatu, a on im je izdavao odobrenja, odnosno dozvole za održavanje, određivao takse, gradski porez na ulaznice, cijene za troškove struje, čišćenja i ostalih usluga koje su dobivali od gradskih službi. Kronološki se mogu posložiti sljedeća događanja, koja su samo odabir od šireg mnoštva kulturnih zbivanja.

Svetosavsku proslavu u prostorijama Gradskog kazališta održala je 27. I. Studentska akademska udruga Svetlost.[72] Molbu Senatu je potpisao Kazimir Žigante[73], prvi tajnik.

Zabava i osvećenje zastave Mesne Organizacije Dobrovoljaca kojoj je na čelu tada bio odvjetnik dr. Dimitrijević, držala se u nedjelju 15. II.[74] To je bila velika i masovna svečanost, kojoj je pored ostalih funkcionera prisustvovao kraljev ađutant general Stevan Hadžić. Bile su ispaljene topovske salve, iznad grada su leteli avioni, u velikoj vijećnici održana je skupština udruženja.

Subotičko bunjevačko katoličko divojačko društvo, u čije ime jepotpisana Marga Peić Tukuljac, dobilo je dozvolu uporabe dvorane gradskog kazališta 19 II. 1925. godine u cilju priređivanja predstave.[75]

Molba predsjednice Katoličkog bunjevačkog devojačkog društva, Lujze Matković, upućena je radi ishodovanja dozvole upotrebe dvorane gradskog kazališta  u nedjelju 5. IV. 1925. godine u cilju priređivanja predstave Muke Isusove  naišla je na pozitivnu senatsku odluku.[76]

Proljećna izložba slika otvorena 13. IV. 1925.  u Gospodarskoj Kasini. Izlagali su Aleksandra Olah, Klara Gereb, Eugen Lenkei i drugi umjetnici.

Gradska knjižnica ( i Muzej)  su otvoreni  14. IV., nakon 6 godina, u objektu Muzičke škole.Mijo Mandić koji se nalazio  na čelu te ustanove, predao predlog da se knjige više ne izdaju, nego samo koriste na licu mesta

Prosvjetno društvo Neven  dobilo je  dozvolu  upotrebe dvorane gradskog pozorišta 19. IV. 1925. godine radi priređivanja redovnog godišnjeg koncerta kao  i svečane akademije Zrinjski i Frankopan 30. IV.[77]

Pravila HP neven

Moskovski Hudožestveni  teatar u svibnju 1925.  gostuje[78] po drugi put u gradu. Igra Čehovljev Višanjik, Gogoljevu Ženidbu, Ženu s mora Henrika Ibzena.

U subotu 30. V.  započela  je još jedna, od strane režima obilato potpomognuta velika nacionalna manifestacija.  Povod  je bilo otkrivanje spomenika junacima palim za oslobođenje i ujedinjenje 1912.-1918. i razvijanje zastave Jugoslovenskog sokolskog društva u Subotici[79] koje je sa pratećim programom održana 31. V.1925.

I Zemljodilska kasina, čiji predsjednik[80] Marko Jurić potpisuje molbu, dobila je mogućnost da u kazalištu održi svoju zabavu sa igrankom.[81]

Izložba jugoslavenskih narodnih rukotvorina, koja je bila u sklopu izložbe i velikog vašara[82],  održana je u Gradskoj kući  od 22. do 31. VIII. Njen glavni organizator je bila Mara Đorđević Malagurski. Ona je i odabrala najveći dio predmeta, nošnji i ručnih radova,  izloženih u bunjevačkom odjelu.

Plod razmimoilaženja između dvije bunjevačke struje kao organizatora,  rezultiralo je sa dvije odvojene proslave[83]  tisućugodišnjicehrvatskog  Kraljevstva[84].  Prva, manjeg obima, kojaseodržala  8. IX. bila je pod patronatom Gradskih vlasti i sokolske organizacije, mogla bi se označiti kao prorežimaska,  a druga, veća i masovnija, održana 20. IX. 1925. godine, pod vođstvom Hrvatskog pjevačkog društva Neven, kao jasno svjedočanstvo o uspjehu buđenja hrvatstva kod Bunjevaca, što se vidjelo i po spomen tabli koja je tom prilikom postavljena, a na kojoj je stajalo da je podižu bunjevački Hrvati. O razimoilaženjima koja su vladala povodom tih proslava govori i detalj da unatoč tomu što je gradonačelnik Malagurski naredio da se u prvu proslavu uključe i sve vjerske zajednice, koje su trebale održati svečana bogosluženja u utorak 8. IX, rimokatolička crkva, odnosno subotička Apostolska administratura to ipak nije učinila, pa je on zbog toga izrazio svoje oštro negodovanje.

Održan je i jesenji salon na kojem su izlagali slikari iz zemlje.

Subotička slobodno zidarska  lože Alkotás koja je 1924. godine primljena  u  okrilje Velike lože Jugoslavija  i od tada nosi ime Stvaranje[85].  Ona svojim dopisom od 24. veljače 1925. izvještava gradonačelnika o tim promjenama. Navodi i da se ured lože nalazi u I krugu, Šenoina ulica br. 14 a da je starešina lože Julije Vali arhitekta.[86]

Petar Pekić 17. XII. 1925. položio zakletvu za mjesto činovnika knjižničara u Gradskoj knjižnici.[87]

Subotički oficirski dom priredio je svečanu zabavu i proslavu rođendana Nj.V. Kralja Aleksandra 17. XII. U tu svrhu tražili su od Gradskog ekonomata  veliku količinu zelenila, palmi i četinara za pletenje vijenaca.

Djelovale su  i priređivale svoje programe, zabave i igranke,  osvećivali zastave,    još i neke izrazito nacionalne organizacije, poput  Srpske nacionalne omladine Dušan Silni, Udruženje srpskih četnika Petar Mrkonjić.  

Internacionalni cirkus Kludski držao je 5 predstava u studenom 1925. godine. Odlazak vlakom iz grada se prtvorio u pravu aferu, pošto je policija na dojavu izvršila  pretres kompozicije i pronašla skrivenu jednu djevojku čiji je nestanak prijavljen.

SuprugaF. Piča (Piétsch) u ime Kruga subotičkog divojačkog društva  kao i Kruga subotičkog diletantskog društva je bila izuzetno aktivna u priređivanju kazališnih predstava, kojih je tijekom godine održala desetak.

Narodno pozorište  Novi Sad   dobilo je dozvolu besplatne upotrebe kazališta 25, 26. i 27. XII. 1925. radi održavanja predstava.

Neki od drugih korisnika prostora kazališta subili: Subotičko  Mađarski Radikalni Klub[88], Francuski Klub[89], Udruženje ratnih invalida[90], Subotičko Jevrejsko Omladinsko Udruženje Hakoach,  Subotičko Atletičko Nogometno Društvo, Ekonomska organizacija baranjskih izbeglica, Filharmonično društvo[91].

U gradu su radila dva kina, Korzo i Lifka, a i na Paliću su se u sezoni prikazivali filmovi.  Veliku prepreku za njihov napredak bila je zabrana MUD prijevoda titlova filmova na mađarskom jeziku, donešena upravo 1925.  godine. Registrirana je i nova firma, Narodni bioskop,  kojaje sa  radom  otpočela  26. XI. iste godine.

U Pučkoj kasini  je  uz prigodan program  7. XII. postavljena slika Paje Kujundžića.

Od 1924. tekli su radovi na objektu Subotičkog pučkog kruga (Nepkör) u kome se njegovala mađarska kultura a koji su privedeni kraju sa završetkom kazališne dvorane tek 1926.

Knjige

U 1925. godini pojavio se veći broj  knjiga koje su napisali subotičani ili govore o temama vezanim za grad. Neke od značajnijih su bile: Putokaz Bunjevcima i Vojvodini (Subotica 1925.) koji  je javnosti uputio Joso Šokčić[92].  Njegova osnovna ideja je  usmjerena protiv došljaka Hrvata a ka afirmacija politike koju zastupaju radikali.  Sličnog je profila bila i knjiga Toše Iskruljeva[93] – O Vojvodini i njenoj kolonizaciji, Novi Sad 1925.; kao i LazaraStipića[94] –IstinaoVojvodini, Subotica, 1925. (u naklada Minervad.d.). U taj vodeći tijek uklapa se i Almanah o desetogodišnjici naše narodne tragedije 1915-1925, Subotica, 1925. u nakladi Književnog severa,  kojega je  sastavio Milivoje Knežević. Nešto posve drugačijeg žanra je uradak Blaška Rajića, Stari mirotvorci,  Subotica,  1925.

Te godine i pravoslavni pop Marko Protić[95], koje je obavljao i dužnost predsjednika Subotičke novinarske udruge, nudi 20. II. 1925. Senatu da prikupi historijske izvore, sastavi i napiše jednu knjigu kojom bi otrgao od zaborava prve godine od oslobođenja. Prilaže raspis MUD sa informacijom da je novoosnovani Institut za prikupljanje izvora za istoriju našeg oslobođenja i ujedinjenja  pokrenuo akciju za prikupljanje historijskih izvora. Senat je tržio da Protić dostavi svoj prijedlog za prikupljanje važnih dokumenata. On je odgovorio  sa svojim prijedlozima i uvjetima za započinjanje takvoga posla. U predmetu se sačuvana i prepiska Senata i Marka Protića, 1930. godine, pošto je završio rukopis knjige, u vezi tiskanja i honorarisanja autorovog rada.[96]

Pojavio se i uradak  prof. Alekse Ivića, Bunjevci, Srbi i Hrvati, Književni sever, god. I., 1. X. 1925, knjiga I, svezak 7. 264.-265.

Tiska se i objavljuje knjiga prof.  Mirka Kosića, Osnovi ekonomne politike, knj. 1, Beograd, Izdavačka knjižarnica Gece Kona.

Knjižara Jedinstvo priredila je album fotografija Subotice i Palića povodom kongresa učitelja.

Tisak u 1925.

Ličnost puna osobitosti bio je Rude Štagljar  Majevčanin[97].On je po  sopstvenim riječima u nacionalizmu našao smisao života. Kao vlasnik i direktor  pokreće tiskovinu Nova Pošta.

Pojavljulju se Hrvatske novine pod uredništvom  Miška Prčića.  One su bile nastavak Subotičkih novina, za kršćansko i narodno udruženje, koje su izlazile od 1920. do 1925. kada su obustavljene te mesto njih pokrenute Hrvatske novine[98]

Pokrenut je i tjednik Az Ucca (Ulica).  Inicijator i urednik bio je Csuka János[99], publicist, novinar, pjesnik i prevoditelj. Djetinjstvo je proveo u Slavonskom Brodu, zatim se preselio u Novi Sad, a veći dio međuraća proživio je u Subotici.

Od 1. IV. 1925. počeo je da izlazi časopis Književni sever[100], a sličnog profilana mađarskom jeziku bio je 15. V. pokrenut Irodalmi értesitő (Književni glasnik).

Dvojezični omladinski list Mladost – Ifjúság pojavio se 15. IV. 1925. godine. Pokretač je bio vlasnik knjižare A. Mamužić pa se on tamo i rasparčavao.

Na Vidovdan 28. VI. 1925. pojavio se prvi broj  Subotičkog glasnika. Samim time jasno je stavio do znanja kakva će mu biti ideološka matrica.

Szombat je bio nedeljnik koji se bavio pitanjima iz oblasti društvenog i kulturno umjetničkog života Židova. Počeo je da izlazi 26. VII.

Subotički pčelari pokrenuli su Vajdsági Mehezeti Lap (Vojvođanski pčelarski list).

Već istaknuti pregaoci pisane riječi Joso Šokčić i Havas Antal inicirali su novine pod imenom Család (Obitelj).[101]

Nedeljnik Mozi ujság (Kino novine) počeo je da izlazi 22. XI.

Zdravstvene prilike

O stanju zdravlja subotičana saznajemo iz Subotičkog glasnika (br. 10 od 11. II. 1926. godine) koji  na drugoj strani u  članku Zdravstvene prilike u našem gradu u kretanju populacije  donosi podatke iz godišnjeg izveštaja gradskog fizikusa  za proteklu 1925. godinu. Saznajemo da je od akutnih zaraznih bolesti, najviše bilo obolelih od trahome  – 549, od tifusa 71 – a umrlo je 11 lica,  od šarlaha je obolelo 60 – a umrlo 9, od tifterije  je bilo 36 obolelih i 8 umrlih. Ogromna je šteta što se ne vodi statistika o kretanju tuberkoloznih obolenja, jer kao što je poznato tuberkoloza je tipična bolest naših sugrađana pored trahome. Po nekim drugim izvorima može se naslutiti da je ona bila izuzetno velika, do 30 smrtnih slučajeva na 1000 ljudi. Kretanje populacije je bilo sledeće: ukupno rođeno 2914 djece ( 1465 muške i 1449 ženske), ukupno umrlih  2148, od toga djece; do 1  godine  – 732, od 1 do 7 – 179, i preko 7 – 1041,  što je davalo prirtaštaj od 766 lica.  Pisac članka na kraju daje i komentar:  …  da  u našem gradu još uvek prosperira lekarski stalež. Jer kako bi se  inače objasnio fakat, da su se u toku 1925, u Suboticu  nastanili  još  10 novih lekara!…

Specifičan zdravstveno-socijalni problem bile su i prostituke. Jedna od poznatijih ulica crvenih fenjera je bila Topnička ulica (danas Bihaćka).  Godine 1925. broj bludnica  uvedenih u posebnu gradsku evidenciju je bio 171.[102]

Politička gibanja

Najznačajniji događaj na razini zemlje pa time i Subotice, bili su parlamentarni izbori. Vlada Nikole Pašića (6. XI. 1924. – 29. IV. 1925.) sastavljena od radikala i samostalnih demokrata Svetozara Pribičevića raspisala  je izbore za 8. II. 1925. Najsnažnija oporba bila je Hrvatska repubilikanska seljačka stranka (HRSS). Režim protiv nje sprovodi oštre mjere.  Tako vlada  23. XII. 1924. donosi odluku o primjeni Zakona o zaštiti države i na ovu stranku pa je time zabranjena njena politička aktivnost i pokrenuto kazneno gonjenje članova vođstva stranke. Istog dana uhićen je i Stjepan Radić.

Lokalna skupština – Prošireni senat na svojoj prvoj sjednici u 1925.  godini donosi odluku o izboru predsjednika i članova biračkih odbora iz redova odbornika na 38 biračkih mesta u subotičkom biračakom okrugu.[103]

Kao pripremu za izbornu kampanju može se smatrati i serija optuštanja gradskih   činovnika i redara koja u  Subotici otpočinje  krajem 1924. godine. To se nastavilo i u narednom periodu. Redar II klase Tv. A. Markešić, inače izbgjelica iz Istre, kome je 9. II. nadzornik redarstva jasno rekao da je antidržavni element i da će biti protjeran iz Subotice, pod takvim pritiscima sam daje ostavku 11. veljače 1925.[104]

Širi se mreža i ustroj Radikalne stranke osnivanjem novih filijala po okolnim bunjevačkim mjestima. Tako dolazi siječnja 1925. godine do osnutka filijale u  Gornjem Tavankutu u kući Stevana Gurinovića.

Izrečena je i zabrana izlaženja (6. veljače) dnevniku na mađarskom jeziku Hírlap.[105] Jeste je da po zakonskom osnovu na koga se poziva odluka, nju mogao donijeti samo Ministar unutrašnjih dela, a ne gradonačelnik, no ona je naravno primjenjena.

Za vrijeme kampanje i prilikom samog glasovanja zabilježena su razna radikalska nasilja[106] u čitavoj Vojvodini pa i u Subotici. Moglo se  glasovati samo uz  posebne  legitimacije, koje  mnogi  nisu  dobili  na  vrijeme,glasačka mjesta  su  bila  udaljena i po dvadeset kilometara,  itd. Nasilje je bilo izrazito prema sljedbenicima HRSS-a u Subotici.[107] Ono je započelo 3. I. 1925. pozivanjem u kapetaniju sudskog savjetnika u ostavci Mateja Jankača i odvjetnika dr. Mihovila Katanca, pritvaranjem trgovca Stipana Matijevića. Oni su šikanirani i optuživani da šire radićevštinu.[108]

U Subotici je na izborima za Narodnu skupštinu 1925. godine trebalo izaći 10 lista, ali je Subotički okružni sud u zadnji tren (14. siječnja) poništio HRSS-ovu izbornu listu. Tako je na izbore izašlo 9 lista, među kojima su bile liste Bunjevačko-šokačke (B-Š) stranke i Vojvođanske pučke stranke.  Rezultati izbora u Subotičkom izbornom okrugu  bili su sljedeći: radikali 16 555 glasova ili 47%, Demokratska stranka 7 406 ili 21,3%, Mađarska stranka 3 145 ili 9%, B-Š stranka 2 350 ili 6,8%, Vojvođanska Pučka Stranka (VPS) 1 347 ili 3,8%. Na temelju tih rezultata u subotičkom izbornom okrugu  poslanike su dale samo lista radikala i demokrata. Izabrani su Marko Jurić, dr Jovan Radonić[109] i Milan Grol, ministar prosvjete sa liste Radikalne stranke i dr. Luka Plasković sa liste Demokratske stranke.

Ubrzo nakon izbora, krajem veljače 1925., Marko Jurić narodni poslanik u radikalnom klubu, održao je govor kao odgovor na napade opzicije ( radićevaca) u parlamentu   Govorio je o Bunjevcima i Šokcima, da se nad njima vrši nasilno pohrvaćivanje od strane hrvatskih separatista, a sve u neposrednoj funkciji propagande protiv HRSS-a.

Kao plod izbornih rezultata, koji  nisu mogli da se tumače kao slom oporbe, tajnih pregovra uhićenog Stjepana Radića, dolazi do  Radićevog novog političkog zaokreta[110] i ulaska u Pašićevu vladu. Pregovorima dva najsnažnija politička faktora, Pašića i Radića, HSS dobiva 4 ministarska mjesta. Radić je dužnost ministra prosvjete vršio u desetoj vladi Nikole Pašića i u vladi Nikole T. Uzunovića, u vremenu od 17. XI. 1925. do 15. IV. 1926. godine. Često putujući, imao je priliku da politički djeluje širom zemlje. Tako jednom prilikom, na zboru HSS-a 13. XII. 1925. u Mariboru, dotiče u svom govoru i  subotički Pravni fakultet.[111]   U Subotici imamo jednu smutnju od fakulteta, gde ima više profesora od (sudenata) đaka, …  Profesori tamo ne rade mnogo, a đaci piju i lumpuju i takođe ne rade mnogo. Profesorski savjet već 15. XII. odgovara i niječe takve optužbe, i najavljuje tužbeni  postupak. Spor je ipak razriješen bez sudskog procesa, Radić je  16. I.1926.  posjetio  Suboticu,  te pisao prof. savjetu i demantirao ono za šta ga optužuju.

Naslovni članak u radikalskim Bunjevačkim novinama[112] br. 14. od 10. IV. 1925. glasio je Mi nismo Hrvati.

Nakon 20. svibnja Veliki župan Dragoslav Đorđević otputovao je na banjski oporavak. U još jednom navratu posjetio je banjsko lečilište.  Od 25. IX. do 20. X. išao je u Vrnjačku Banju a zamjenjivao ga je gradonačelnik.

Mesna organizacija Dobrovoljaca tužila je Blaška Rajića za klevetu koju je objavio u Hravtskim novinama br. 33.[113]

Đorđe Galfy i Željko Riger su na čelu su Mađarskog Radikalnog kluba.

Gradski odbornik Lazar Stipić 17. XI. podnosi interpelacije, od kojih je jedna i o uništavanju natpisa latinicom.[114]

U kući Mate Vidakovića u Tavankutu na br. 458 formirana ispostava Samostalne Demokratske Stranke.[115]

Gospodarstvo

Kao i u čitavoj Vojvodini, mlinarstvo je i u Subotici bilo izuzjetno razvijeno, mada je zenit doživjelo krajem XX stoljeća. U 1925. godini  radilo  je ukupno 13 mlinova, koji su imali maksimalni dnevni kapacitetod 218 tona.[116]

Požari izazvani mlinskom prašinom dešavali su se realivno često. Krajem 1925. godine tako je izgoreo  mlin Vince Kohana. Osnovan je 1921.  godine na Senćanskom putu (Ulica oslobođenja 85.). Kohan je ožujka  te godine dobio građevinsku dozvolu za građenje kuće i parnog  mlina na adresi – Senćanski  put 85. Nakon požara nije ga obnavljao već je plac prodao firmi Fako d.d.

Najveća prehranbeno izvoznička firma  Hartmann i Konen dominirala je tržištem živine, jaja i svinja.  Na londonsko tržište su samo u travnju 1925. godine isporučila je  140 000 komada ćuraka. Imala je razvijenu mrežu filijala  u zemlji, kojih će 1925. godine biti 18.

Salamom Gingold dobiva dozvolu za gradnju novog pogona, na adresi Nikolićeva 17 (danas Nade Dimić) dobija 1924. godine.  Tako će naredne 1925, biti završen objekat u kome će nastaviti da radi na dotadašnjim poslovima. ali pod imenom  – Ocean. U toj radionice će imati kompletnu instalaciju za izradu limenih kutija, konzervi, koju  je 1922. godine kupio u Magdenburgu.

Kao obrtnici braća Lenard se javljaju od 1925. godine. Firma je registrovana pod imenom Braća Lenard, a obrtnica je izdata pod brojem A 71/1925. Sa radom je započela na adresi – Trg Kralja Tomislava 2, gde se nalazila njihova roditeljska kuća, a gde je u dvorišnom delu dograđena radionica.

Jedno od najsnažnijih poduzeća u Subotici bila je Subotička električna željeznica i osvetljenje d.d. [117]Grad  je  ustanovio (mada im nisu bile dostupne poslovne knjige!) da  1925. i 1926.  godine  firma beleži izuzetno velike profite. Tako je u periodu 1. XII.1925. – 1.XII.1926. proizvedeno  3  569 674  kw časova struje, privatnim potrošačima  je  isporučeno 1 819 478,  za tramvaj 509 611, za vlastitu potrošnju 341 743, i gubitak 898 842  kw časa. Prihod od prodate struje je bio 11 711 115 dinara,  od prodatih tramvajskih karata 4 405 975, od prodatih strujomera 200 000, i  razni prihodi 83 000 dinara, što zajedno čini 16  399  090  dinara prihoda. Čist dobitak je iznosio čak 5 839 342 dinara. Zarada u 1927. godini je bila 3 923 962 dinara. Firma je imala 2 putnička automobila, Cadilac  i Debrün. Broj zaposlenih radnika je 1925. godine iznosio 237.U okviru poduzeća postojao je od 1925. godine i sportski klub  – Športski klub električne centrale. 

Prirodne nepogode

Zabilježeno da je nekoliko ljetnih oluja poharalo Suboticu i okolinu. Jedna od njih je bila 3. V. 1925. Tom prilikom grom je zapalio kuću Roke Vukovića u Ljubljanskoj ulici br. 15, koja je od toga izgorela.[118]  Kroničar Subotice Joso Šokčić navodi da je oluja bila i u srpnju. U julu je vladalo nad Suboticom nezapmaćeno nevreme. Silan vetar čupao je drveće, rušio krovove i srušio jedan deo tornja rimokatoličke crkve sv. Đurđa. Na Palićkom putu skoro sva su drveća bila iščupana, tako da je saobraćaj bio onemogućen.[119]

Veliko nevrijeme vladalo je i u utorak 25. VIII. 1925. god. u popodnevnim satima.[120]  Vjetar je lomio stakla na prozorima i crijepove, rušio krovove i visoke tornjeve,  vadio drveće iz korijenja (bilo je oko 10 000 isčupanih stabala!)[121] Ta oluja u kolovozu 1925. god. izazvala je u Subotici i okoline mnogo štete. Senatu prijavljuju štetu: Gospodarsko odeljenje, Žandarmerijska stanica Tavankut i Ludoš, Odeljak finansijske kontrole u Tavankutu, Subotička žandarmerijska četa.    Antun Berger, rimokatolički župnik u Tavankutu, već istoga dana (25. VIII.) pisao je Senatu sa molbom da se polupani crepovi nadoknade a i druge štete na objektima crkve poprave.[122] Još veću štetu pretrpila je crkva u Žedniku, što saznajemo iz molbe župnika Petra Evetovića, koji piše da je toranj svaljen, svod probijen a krov na više mesta načet.[123] Slično je bilo i na kerskoj crkvi, gdje je s tornja na krov pala rozeta teška 100 kg, probila krov i oštetila orgulje[124], kao i crkvi Sv. Đurđa gdje je isto srušen dio toranj,  probijen krov i oštećene oruglje.[125] Inžinjerski ured podrobno izvještava koje zgrade su pretrpele štetu i kolika je ona. Samo na gradskim zgradama ona je  procjenjena na preko milion dinara. Zbog toga, je bilo neophodno da gradske vlasti podignu zajam od Gradske štedionice u visini 550.000 dinara,  za sanaciju nastale štete.

Stradalo je i prvo fudbalsko igralište, vršnjak najstarijeg kluba na prostoru Jugoslavije – FK Bačka. Njihove prve tribine, srušila je ista oluja 1925. godine, pa je naredne, za dvadesetpetogodišnjicu osnivanja, sagrađena nova tribina, koja je i danas na svom mjestu.

Šta se gradi 1925.

U Subotici je nakon rata vladala nestašica stanova. Ona je bila u prvim godinama nakon 1918. vrlo izražena ali ni u promatranom periodu nije bitno ublažena.

Izvedeno je malo javnih, većina građevina bili su privatni objekti. Uobičajeno je bilo da se privatne kuće na periferiji grade od naboja, čepića (zemlje) sa pokrovom od trske ili crijepa. Većina izgrađenih su prizemne, rijetke su katnice.[126] U Aleksandrovu, na zemljištu (tzv. Novoselo)  dobijenom od Ministrstva za agrarnu reformu, grade se kuće naseljenicima.

Kino  Korzo d.d. postavlja letnju pozornicu.[127]

Firma Weigand i Drug  podiže auto garažu u ulici Paje Kujundžića 4., a Samuel Kopp i sinovi d.d. radničke stanove na Majšanskom putu, Industrija željeznog nameštaja d.d. 7 stnbenih i 14 sporednih objekata na svom placu u Segedinskim vinogradima 110,

Vilim Konen podiže sušaru za hmelj na Palićkom putu (danas Office shooes).

Jugoslavenska banka d.d. filijala u Subotici  adaptira zgradu  u Jelačićevoj 1, gdje će biti smještena[128]

Grad je vršio parcelizaciju i projektovao nove ulice. Tako je to izvršeno i na posjedu dr. Karla Vermeša u Palićkim vinogradima, iza objekata Kolevke, na tzv.zemljištu Blezak naselja. [129]

Grad je kupio parcelu (k.č. 14 155/4) pored bajskog groblja za 45 0000 dinara u cilju njegova proširenja.[130]

Generalna direkcija carina ima potrebe da se smjesti subotičku carinu pa razmišlja o kupovini zgrade u ulici Đenerala Milojevića 1, a paralelno  pravi i planove da se izgradi nova zgrada za te potrebe. To će biti i realizirano ali tek u periodu 1927-1932.

Prostor je  problem iza Okružnu Financijsku uprava u Subotici  koje bila je smješena u dvije velike zgrade u ulici Bene Sudrevića 8 i 10 (IV krug) u svojini Prokešove[131] familije. U cilju rješavanja ostanka  te ustanove u Subotici i njenog trajnog smještaja, dr. Jovan Manojlović član Proširenog senata, zalagao se i podupirao ideju da se zgrade otkupe od privatnih vlasnika. To je potkrepljivao argumentima da su već iz grada premješteni Đački eskadron, Podoficirska škola, Vojni okrug i Agrarni ured a da kruže glasine i o izmještanju Pravnog fakulteta. Subotica, koja je pod mađarskim režimom tako gigantskim koracima napredovala, treba da pod našom upravom postane velika selendra.[132]

PRILOZI

Građa

HAS, F:47. I 23/1925

Razrešeni i postavljeni članovi Proširenog senata na osnovu predloga od 31. XII. 1924. br. 829/1924. Ministarstvo unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 71/1925. Velikom županu sl. Kr. Grada Subotice.[133]

Po tom rješenju: „Razrješeni i postavljeni članovi P.S. na osnovu predloga 31. XII. 1924. br. 829/1924

Ministarstvo unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 71/1925.

Velikom županu sl. Kr. Grada Subotice

redni broj	razrješeni	postavljeni
1	Andrija Deak	Dušan Terzin, trgovac
2	Miroslav Alčin	Miloš Kurteš, trgovac
3	Antun Peić T.	Svetozar Radišin, učitelj
4	Šime Rajčić	dr Zvonimir Piškulin, adv.
5	Joso Mamužić	Pera Segedinčev, ekonom
6	Grga Letić	Iso Jović, trgovac
7	Pera Ružinski	Milan Vasilje, ekonom
8	Lipot Vig	Mladen Ruski, ekonom
9	Antun Bilinc	Mladen Grbić, trgovac
10	Tome Francišković	Aleksandar Miajtov, trgovac
11	Bolto Skenderović	Pera Ognjanov, učitelj
12	Svetozar Radić	Đurica Terzin, ekonom
13	Josip Flekenštajn	Nenad Vasiljev, ekonom
14	Jašo Vojnić Zelić	Bogdan Miković, profesor
15	Josip Takač	Vojin Isakov, ekonom
16	Stipan Sebenji	Paja Ruski
17	Nikola Francišković	Milan Damjanović, ekonom
18	Joso Stipić	Jova Košić, ekonom
19	Lojzija Skala	Joca Pušin, ekonom
20	Paja Vojnić Hajduk	Predrag Pušin, ekonom
21	Aleksandar Kadar	Stevan Krnjajski Jović, ekonom
22	Ivan Krnjaski	dr Andra Andrejević, lekar
23	Franja Mamužić	Koja Krnjajski, ekonom
24	Dr Draga Dimitrijević	Sima Turanov
25	Martin Vujković	Steva Krstić, posrednik
26	Antun Mamužić	Dragoljub Milojković, kožar
27	Franje Tumbas	Jevta Vasiljev, ekonom
28	Mate Skenderović	Blagoje Bajić, ekonom
29	Antun Bašić Palković	Miladin Lazičić, ekonom
30	Gustika Kulindžić	Staniša Mihajlović, paroh
31	Veca Matković	Rada Krnjajski Lazarev, ek.
32	Grga Budanović	dr Danilo Marković, lekar
33	Sima Milodanović	Ljuba Atanković, trgovac
34	Imre Riger	dr Cvetko Ognjanov, advokat
35	Dančo Kulundžić	Vojin Kešeljević, bank. čin.
36	Antun Buljovičić	Milovoj Mitrović, bank. čin.
37	Bruno Francišković	Vojin Aradski, ekonom
38	Mijo Kun Balaž	Uroš Aradski, ekonom
39	Marko Pejić T.	Cvetko Rakić, ekonom
40	Joso Pajić T.	Đuka Isakov, ekonom
41	Pera Gosar	Ivan Brankovan, dir. banke
42	Luka Kesenović	Lazar Đurčić, profesor
43	Stipan Kolar	Stanoje Milivojević, inž.
44	Đuka Đukuć	Milan Apostolović, inž.
45	Pajo Šefčić	Cvetko Čičić, učitelj
46	Ivan Berger	Mićo Dulić, ekonom
47	Joso Vidaković	Stipan Peić, krojač
48	Ivan Barbenović	Joco Vodaković, ekonom
49	Stipan Rigo	Đuka Marković, ekonom
50	Lojzija Baraković	Luka Sekelj, trgovac
51		Fabuš Horvacki, trgovac
52		Joco Poljaković, bank. čin.
53		Lazo Dulić, ekonom
54		Bartal Stipić, ekonom
55		Mijo Šarčević, ekonom
56		Stipan Gabrić, poduzim.
57		Grgo Vukov, gostioničar
58		Lojzija Šabić, ekonom
59		Mukija Peić T., ekonom
60		Matija Lučić, ekonom
61		Pera Stipić, gostioničar
62		Joso Zelić, ekonom
63		Šima Rudić, ekonom
64		dr Ivo Milić, profesor univerziteta
65		Kalman Crnković, ekonom
66		Joso Horvat Almaški
67		Matija Kovač, stolar
68		Stevan Torma, čizmar
69		Lajčo Stipić, ekonom
70		Joška Stipić, ekonom
71		Mojsije Kon, ekonom
72		dr Iso Mezei, lečnik
73		Gustika Fister, gostioničar
74		Stevan Majlat, ekonom
75		dr Jovan Janiga, ekonom
76		Stevan Tabarski, trgovac
77		dr Bela Terek, lekar
78		Aleksandar Velički, trgovac
79		Mita Međanski, trgovac
80		Geza Pilišer, trgovac
81		dr Miloš Rafajlović, advokat
82		Steva Majstorović, ekonom
83		Isidor Dajč, optičar
84		Mihajlo Šušnjarac, šef oblasne zašt. dece
85		Đura Grbić, trgovac
86		Đura Galfi, apotekar
87		Joso Rajčić, vlasnik mlina
88		Mirko Rotman
89		Mirko Jakobčić, dir. banke
90		Lajčo Šreger, izvoznik
91		Vladisla Hercog, industrijalac
92		Bela Gabor, industrijalac
93		Grga Vuković, trgovac
94		Lajčo Frenkel, trgovac
95		Pera Vujković, trgovac
96		Žiga Ajzler, industrijalac
97		Armin Sonenberg, trgovac
98		Pera Stantić, ekonom
99		Radomir Vujić, školski nadzornik
100		Aleksandar Mikić, školski nadzornik
101		Jaša Stantić, ekonom
102		Paja Budinčević, posednik
103		Paja J. Vuković, ekonom
104		Marko Presburger, obućar
105		dr Lajoš Pap, bankar
106		Felo Vidaković, trgovac
107		Milan Jorgović, učitelj
108		Ilija Medaković, učitelj
109		Paja Skenderović, ekonom
110		Miško Budinčev, ekonom

izvolite izvršiti ovu odluku, 2. januara 1925. godine,  Beograd. Po naredbi Ministra Unutrašnjih dela, za načelnika Vel. župan Aleksijević

            G r a d s k o m    S e n a t u.

Subotica

Dostavlja prenje u prepisu, na dalji postupak.

Subotica, 12. januara 1925. god.

Gradonačelnik: Alba Malagurski

HAS, F:47. I 300/1925

Rešenjem Ministarstva unutrašnjih dela KSHS, Beograd, Odeljenje za BBB br. 19809/1925. od

10.11.1925. „po potrebi službe, razrešavam zvanja i dužnosti sledeće članove Proširenog Senata“

redni broj	razrešeni	postavljeni
1	Milorad Nedeljković, prof. univeziteta	Jovan Gašić, inženjer
2	Stanoja Milivojevića, zamenik direktora železnice	dr Matija Evetović, dir. ženske Gimnazije
3	Milivoj Mitrović, činovnik	Janko Garić, dir. muške Gimnazije
4	Joso Horvat Almaški, posednik	dr Fedor Nikić, docent Pravnog fakulteta
5	dr Marko Petrović, advokat	dr Jovan Savić, docent Pravnog fakulteta
6	Stipan Pejić, krojač	Joško Čurčić Malagurski, posednik
7	dr Aleksandar Magarašević, advokat	Sava Radašić, čurčija
8	Đuro Popvić, prosvetni inspektor	Steva Burnat, trgovac
preminuli
9	Aleksanadar Velicki	Nikola Ognjanov, ekonom
10	Ivan Dulić	Jova Begečki, sarač
11	Stevan Krstić	Eugen Filoj, knjigovezac

F:47. Gr. 91/1925

Br. 91 / 1925. grnč.

ZVANIČNA ZAKLETVA.

Ja …. Jakov Matković ….. zaklinjem se svemogućim Bogom, da ću vladajućem Kralju Aleksandru I. veran biti, da ću se savesno pridržavati ustava Kraljevine Srba, Hrvata i Slovenaca i da ću kao podanik ove države sve zakone poštovati i lojalan biti, dužnost moju po zakonima i naredbama predpostavljenih mi vlasti tačno i savesno vršiti, tako mi Bog pomogao.

Subotica, dne 26.01.1925.                                   Jakov Matković

Vel. Beležnik: Vukić

Perovođa: Rudić

(U postpku  imenovanja za vašarskog nadzornika Jakov Matković je  položio zakletvu)

F:47. Gr. 170/1925

URED GRADONAČELNIKA GRADA SUBOTICE

Broj: 170/925. grnč.

ODLUKA:

– – – – – – – –

Na osnovu 4 alineje § 11. o štampi / XXIV- z. čl. 1914.g./ zabranjujem rasparčivanje političkog dnevnika „Hirlap“.

R a z l o z i:

Na osnovu pomenutog paragrafa nalazim, da pomenuti politički dnevnik sa svojim pisanjem je podesan na to, da izazove mržnju protiv jedne narodnosti, staleža ili veroipovesti i ovako iz javnih interesa trebalo je rešiti kao gore.

O čemu se izveštava Vel. Kapetan grada Subotice sa time, da ovu odluku odmah izvrši i „Hirlap“ politički dnevnik.

Eventualno, uložena žalba nema odgodne moći.

Subotica, 6. februara 1925. g.                                     Gradonačelnik: Malagurski

***

[1] Tako na na pr. ustroj i način kancelarijskog poslovanja gradskih vlasti ostao gotovo nepomijenjen.

[2] Primjer iz priloga F:47. Gr. 170/1925

[3]Po rezultatima gradskog popisa iz 1919. godine pretežito žive od zemljodilstva  79 593 (78,58%), diplomiranih ima 458 (0,45%). HAS, F:47. I  22/1919.

[4] U 1921.  godini Beograd ima 111 739, Zagreb 108 674 a Novi Sad 39 122 stanovnika.

[5] Historijski arhiv Subotica (dalje HAS), F: 047. XV 248/1920. Senat obavještava Ministarstvo poljoprivrede da je subotički atar površine 974,5 km². Današnja teritorija Grada Subotice je 1008  km².

[6] Prvi popis iz 1919. je obavljen na razini grada u cilju slanja podataka koji bi osnažili pozicije našoj delegaciji na pariškoj mirovnoj konferenciji, te zbog toga nužno treba kritički pristupiti korišćenju tih podataka.  Državni popisi su iz 1921.  i 1931. godine.

[7] Dr Ivo Banac, Nacionalno pitanje u Jugoslaviji do 1921, Zagreb, st. 57. U uputsvima za popis 1931. godine  bilo je predviđeno postavljanje pitanja o narodnosti, ali i svrstavnje Srba, Hrvata, Slovenaca, Makedonca i Crnogoraca u Jugoslavene. Pitanje u obrascu je glasilo: (narodnost) da li je jugoslovenske ili koje druge narodnosti. Popisivana je zato vjerska pripadnost  i dobiveni su rezultati: pravoslavnih – 9 993, rimokatolika – 84 268, evang. reformata – 1 274, ostalih kršćanskih – 515, muslimanske -235,  bez konfesije i nepoznato – 3 773.

[8]Po tom kriteriju – materinskog jezika, srpski, hrvatski, slovenački ili makedonski naveden je za  53 835 građana, ostali slovenski za – 1 230, mađarski – 41 401, njemački – 2 865, arnautski –  109, a ostali jezici za 618 popisanih.

[9]  HAS, F:47. II 44/1928. Po maternjem jeziku i narodnosti je bilo 71 085 Jugaslovena, 523 ostalih Slavena, 2 349 Nijemaca, 27 561 Madžara, 191 ostalih narodnosti. To su podaci koje gradska vlast dostavlja za potrebe publikacije Matica živih i mrtvih Srba, Hrvata i Slovenaca.

[10] Razlika nastaje uslijed otcijepljenja dijelova Tompe koji nakon povlačenja granice ostaju Mađarskoj.

[11]HAS, F:275.51/1934

[12] Zloupotreba gostoprimstva, Subotički glasnik, br. 8., 16. VIII. 1925., st. 1.

[13] HAS, F:47. Gr 1793/925. O općoj nesigurnosti i o tome da su vlasti pomno pratile i nadgledale i svoje špijune, govori slučaj gradskog tajnog redara Mije Kovača, koji je bio na tom skupu. On je otpušten iz službe, pošto su ga “konfidenti” čuli da je razovarao sa dr. Nagy Ödönom.

[14] Bilo je uobičajeno da se u prepisci loklanih vlasti  koristi ćirilica, ali i da se stranke potpisuju tim pismom.

[15] HAS, F:47. gr. 265/1925

[16]Predstavničko  tijelo  je  imalo  različit  broj  članova. U 1921. godini –  200,  1925. – 250, 1927.  – 100,  1929. – 60,  1934.  –  72. Tom  broju  se  dodavao  određen  broj  funkcionera koji su po dužnosti bili njegovi članovi.

[17] Albe Malagurski (Subotica, 1879. – 10. VI .1927.)

[18] Tek po ulasku u Narodnu radikalnu stranku Evetoviću je bio otvoren put ka napredovanju. Bogumil Hrabak, Radikalska  nasilja  u Vojvodini u vezi s izborima 8. 2. 1925, Zbornik za istoriju, 24, NoviSad 1981, st. 164.

[19] Franz Mayer je bilo njegovo pravo ime koje mijenja 1919. godine. Rođen je 29. IV. 1890. u Dubrovniku. Rođen  je kao rimokatolik. Diplomirao je pravo u Beču 1911. Optirao je za KSHS. Zabeleženo je da ima 168 cm, zelene oči ali da je bez kažiprsta na desnoj ruci, što može da upućuje na način izbjegavanja mobilizacije.  Po dolasku u Suboticu, postavljen je u Redarstvo, a od svibnja do studenog 1924. zauzima položaj Velikog kapetana, da bi sa tog mjesta postao Veliki bilježnik i v.d. gradonačelnika.  Bio je član nacionalne udruge Severna zvezda.. I nakon 1945. godine nastavio  je da obavlja odgovorne dužnosti  i poslove u Gradskom Narodnom Odboru kao referent za  narodnu  imovinu, na pr. kao tajnik  Okružne komisije  za  ratne zločine, itd. HAS, F:70.7786/1945

[20] HAS, F:47. I 1/1925; I 1/1926.

[21]IAS, F:47. I  1/1925. Za kraj 1925. godine izvještaji su u predmetu I 1/1926.

[22] Dragoslav Đorđević (Zakuta, opština Kraljevo  14.1.1887. – ?) nastavnik po  struci. Karijeru je gradio kao član Radikalne stranke. U Suboticu je došao sa srpskom vojskom 13. XI. 1918. kao rezervni artiljerijski časnik, komadant baterije, pa su ga u kasnije u tisku nazivali – tobdžijom. Odmah po tom je postavljen je za vojnog cenzora. Nakon vojne službe proveo je dvije godine u Londonu, a zatim je imao  političku karijeru. U jesen 1919. oženio je bunjevku Maru Malagurski (Subotica, 20. VII. 1894.- Beograd, 9. VIII. 1971.).

[23]Od 25. VII. 1925. na tom mjestu se nalazi Cvetko Horvat. HAS, F:47. XIII 477/1925

[24] HAS, F:47.4. 3. P.S. 7895/1925. U predmetu I 1/1925 nalaze se pojedinačni izvještaji gradskih odjeljenja i službi za period siječanj – listopad 1925.

[25]HAS, F:47.4. 143 P.S. 22795/1925,  što je  sprovedeno kroz predmet IV288/1925, iz koga se vidi da je Inžinjerski ured postavio nove ulične table.

[26]Dr. Isidor Milko (dr. Milkó  Izidor, Subotica 1.02.1855. – 21.04.1932.). Pravnik i književnik. Posjedovao je osobnu biblioteku od 12 000 svezaka, od toga mnogo inkunabula.  Dio je poklonio 1918. godine Gradu. U vrijeme gradnje sinagoge (1901) bio je predsjednik JVO.

[27] To je pomalo čudno, pošto mu je u 1924. godini tiskano 12 knjiga! Subotička bibliografija, sveska 3, 1918-1944, 1 dio, Monografske publikacije, Subotica 2003, str. 208-210.

[28] Stevan Majlat je dao i prijedlog da se smanji broj gradskih činovnika, pošto ih je mnogo bez kvalifikacija, bili su veliki su teret za izdržavanje. Navodio je da je prije par godina bilo i više administrativnog posla a uspješno ga je obavio manji broj uposlenih na teret Grada. Njegov prijedlog je odbijen.

[29] HAS, F:47. I 328/1925.   Prvi i jedini opštinski zbori su održani tek 1927. godine.

[30] Martinu Džaviću ( Subotica, 12. XI. 1900. – 12. III. 1957. ) je ta gradska pomoć ukinuta 1931. godine. (269 G.P. 1931) Od 1.VI. 1929. je primao pomoć u iznosu od 1 200 dinara. Školu u Beogradu nije završio no nastavio je školovanje na Akdemiji u Beču.

[31] Dr. sci. Ante Sekulić, Srpstvo u Podunavlju, Međunarodni znanstveni skup pod nazivom Jugoistočna Europa od 1918. do 1995. godine., http://www.hic.hr/books/jugoistocna-europa/sekulic.htm

[32]Suvremenik toga procesa, ekonomski stručnjak subotičkog  Okružnog suda, Mór Halbrohr, napisao je djelo: Praktična agrarna reforma u Vojvodini, Subotica 1925.

[33] Prof. dr. Andrija Bognar, Položaj Mađara u Vojvodini od 1918. do 1995., Međunarodni znanstveni skup pod nazivom Jugoistočna Europa od 1918. do 1995. godine, http://www.hic.hr/books/jugoistocna-europa/bognar.htm#madara

[34] Zoran Janjetović, O širenju zemljoposeda vojvođanskih Švaba između dva svetska rata, http://www.drustvosns.org

[35] HAS, F:47. XV 132/1925

[36] HAS, F:47. XV 135/1925

[37] HAS, F:47. XV 156/1925

[38] HAS, F:47. XV 255/1925

[39] HAS, F:47. XV 463/1925. Dopis Županijskog agrarnog ureda iz Novog Sada u kome se izvještava Senat da  omogući otkup i zamjenu zemlje na naše optante iz Mađarske (400-500 porodica).

[40] Zoran Veljanović, Mišićevo (1925-1996), Subotica 1996.

[41] IAS; F:47. I   321/1925

[42] Riječ je o 11 lica, isključivo Rusa.

[43] Prof. Grigorije Demčenko (Kijev, 15.III.1869. – Subotica, 1958.) bavio se historijom prava. Od 8. VI. 1920. se nalazi u Subotici. Od 1923. redovni profesor na Pravnom fakultetu.

[44] HAS, F:47. IV 88/925

[45]Bilo ih iz Galicije (Samuilo Gingold), Čehoslovačke, Armenije ( Nisan Bedrosian).

[46]IAS, F:47. I 45/1926

[47]HAS, F:47. I 333/1925.

[48] HAS, F:47. I 37/1925

[49] HAS, F:47. I 51/1925

[50] HAS, F:47. I  275/1925

[51] Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928, str.36.

[52] Po podacima koje daje Kosta Petrović, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928, str. 39.

[53] Julije Lelbah (Lelbach Gyula)  (Subotica  1883. – ? ). Veleposjednik sa imanjem na Zobnatici. Od njega je za potrebe agrarne reforme oduzeto preko 760 k.j. zemlje. Bio je poznat i priznat kao uzgajivačkonja (imao ih je oko 300 kom.), a posebno rasnih, trkaćih  grla.

[54] Organizirana je bila kroz Imamat Džemata grada Subotice, a poglavar je bio vojni imam. Imali su svoje  posebno groblje u Bajskim vinogradima, pokraj židovskog groblja.

[55] Ivan Rafael Rodić Ivan Rafael Rodić (Nurkovac kod Požege, 15. IV. 1870.- Požega, 10. V. 1954.)., franjevac, je od 1924. do 1936. bio prvi nadbiskup  Beogradske nadbiskupije.  http://solair.eunet.rs/~nadbisbg/istorija.htm, http://www.kc.org.rs/nadbiskupija.php?recordID=2

[56] HAS, F:47. III 368/1925. Zvona su bila težine 200 i 500 kg.

[57] IAS, F:47. II 135/1925. Baligač je pokušao ishoditi da kip postavi na drugo mjesto, u parku na Zrinskom trgu ispred sinagoge, ali gradske vlasti se nisu složile sa time.

[58] HAS, F:47. Gr.963/1926

[59]Tatjana Segedinčev, Automobilski klub Subotica  1925-1945, ExPannonia, 5-6-7, st. 55-68

[60] Godišnja skupština Nevena ili kako se jedna kulturna ustanova pretvara u političku,Bunjevačkenovine, br. 20, od  22.05.1925, st. 1. 

[61] I. P. Jablanović [I. Prćić], Orlovi,SubotičkaDanicailibunjevačko-šokačkikalendarzaprostugodinu 1926., Subotica, 1925.

[62] HAS, F:47. Gr. 1832/1925

[63] Pravila mu nisu odbrena ni u 1926. godini, kada je okarakterizirano da ima namjere djelovati politički. HAS, F:47. Gr. 368/1926.

[64] Dušan Manojlović je obavljao niz funkcija vlasti, a bio i slobodni zidar u loži Stvaranje.

[65]HAS, F:47. XV 289/1925. Severna zvezda je bila udruga sa snažnom nacionalnom  orijentacijom.

[66] Predsjednik tog udruženja Mirko Rotman obratio se molbom Senatu grada još 29. XII. 1924. i tražio da se u prpračunu za 1925. za tu svrhu nađe suma od 1 milijuna dinara. Odobreno im je samo 100 000. HAS, F:47. XV 5/1925

[67] HAS, F: 47. XVI 81/1925. U 1925. godini grad je na ime osvetljenja plaćao Plinari 900 000 dinara. Javno osvetljenje se sastojalo od 900 komada plinskih lampi od kojih je jedan dio montiran prethodne godine. Radi uštede, 1925. godine je donesena odluka da 130 lampi svjetli čitavu noć a 770 samo pola noći.  Veliki problem je predstavljalo i uništavanje ulične rasvjete.U poslednje vreme sve češće se događa, da se ulične lampe polupaju pa i da se iz temelja sruše pisala je Gradska štedionica apelujući na gradske vlasti da počinioce pijane i nemarne ljude najstrožije kažnjava.

[68]HAS, F: 47. XVI 68/1925

[69] HAS. F:47. II   90/1925. Grad im je osigurao i smještaj u prostorijama epidemijske  bolnice. Ona je osnovana 1913, nalazila se na adresi Zapadni vinogradi 301 i imala je 100 mjesta.

[70]HAS, F:47. II  89/1925.

[71] HAS, F:47. II  57/1925,

[72] HAS, F:47. II 7/1925

[73] Kazimir Žigante (Buzet 27 III. 1903. – ? ), izbjeglica iz Istre, stekao diplomu subotičkog Pravnog fakulteta 1929. godine.

[74] HAS, F:47. II  8/1925

[75] HAS, F:47. II  9/1925

[76] HAS, F:47. II  41/1925

[77] HAS, F:47. II   44/1925

[78] O tome gostovanju tiskana je i knjižica sa programom, vidi:  Subotička bibliografija, svezak 3, 1918-1944, Subotica 2003, st.  93. a sačuvan je i predmet HAS, F:47. II 20/1924 od 106 listova.

[79]HAS, F:47. II 66/1925.  Tom prigodom je na spomenik postavljeno 16 vijenaca, koje po završetku programa gradska vlast odlaže u Muzej. HAS, F:47. II 77/1925.

[80] Na godišnjoj skupštini 5. IV. 1925.  Marko Jurić je podnio ostavku a njegovo mjesto je izabran Ivo Crnković, bivši narodni poslanik.

[81] HAS, F:47. II  19/1925

[82] vidi dio Kongresi i skupovi. Ministar dr. Krajač je otvorio i ovu izložbu.

[83] Stevan Mačković, Obilježavanje tisućugodišnjice hrvatskog kraljevstva u Subotici, Klasje naših ravni, 3-4, Subotica 2005, st. 103-105.

[84] HAS, F:47. II 108/1925.

[85] IAS, F:47.Gr.263/1925

[86] HAS, F:47. Gr. 263/1925

[87] Na tom mjestu je ostao do 28. II. 1930. kada je dobio otkaz. F:47. XII 673/1925

[88] HAS, F:47. II  26/1925. Prepisku je vodio predsjednik Đorđe Galfi.

[89] HAS, F:47. II  28/1925. Tajnik kluba koji je potpisao molbu bio je sudac Jovan Đorđević.

[90]HAS, F:47. II  22/1925. Zoltan Lorant odvjetnik je vodio tu udrugu.

[91] HAS, F:47. II  54/1925

[92]Joso Šokčić (Subotica 7. IV.1902.- 1969.) Novinar, pjesnik, publicist, dugogodišnji izdavač i urednik Nevena, suradnik beogradskog  listaVreme,  novosadskog Dan  i niza subotičkih listova Naplo, … Bio je mason,  član slobodno zidarske lože i Rotarijanac. Nakon posla  pisara u Gradskoj knjižnici, gdje je dao ostavku,  živjeo je samo od spisateljskog rada. Autor je  djela: Subotica pre i posle oslobođenja: grada za istoriju Subotice, Subotica 1934. Od polovine tridesetih godina, on korjenito mjenja ugao gledanja i svoj svjetonazor, napuštajući dotadašnju političku orijentaciju i preusmjeravajući se na prohrvatsku liniju. Vidi na pr. kritike na njegov račun; Jugoslovenski narod br. 34 od 04.VII.1935.  i članak Snovi Jose Šokčića o podeli Vojvodine, Narodni glas, od  10. XII.1939.

[93] Teodor Toša Iskruljev ( Jasenovo, 5. IX. 1885. – Beograd, 12. IV. 1974.) učitelj, novinar, publicista, gorljivi zastupnik radikala i ideja Jaše Tomića. Urednik glasila Narodne radikalne stranke Bačvanin (1922.)

[94] Lazar (Adalbert Ludovik) Stipić (Subotica, 26. VII. 1890. – Subotica, 14. V. 1944.) Ostao je zapamćen kao jedan od najagilnijih novinara u Subotici, ali isto tako bio je nakladnik, publicista i književnik.

[95] Marko Protić, svećenik, novinar, književnik ( Tovariševo, 3. V. 1882. – Subotica, 10. X. 1936.). Život okončao samoubojstvom na subotičkom kolodvoru.  Na osnovu ponude Senatu, nastao je njegov uradak: Zlatni dani Subotice: od oslobođenja do potpisa mira, 13. nov. 1918 – 4 juna 1920, zapisi i istorija, Subotica, 1930. Pored toga ostavio je i knjižicu Srpski triumviri u bunjevačkom renesansu od 1860. do 1990. godine, Subotica, 1933.

[96] IAS, F:47. II   23/1924

[97] Mirjana Gross u uradku Nacionalne ideje studentske omladine u Hrvatskoj uoči I svjetskog rata, Historijski zbornik, 1971.  pominje da je Rude Štagljar Majevčanin bio suradnik Mlade Hrvatske i da se sa grupom omladinaca  okupljao oko A. G. Matoša.  Po dolasku u Suboticu radi kao novinar, ali i poslovni čovek, špekulant bez moralnih skrupula. Bio je 1923. predsjednik M.O. ORJUN-e. Javljao se kao vlasnik i urednik listova: Slobodna štampa (1920.),  orjunaškog Principa (od 9. IX. 1922. – V.1923.),  Severne pošte – Novepošte – Novesevernepošte  (1923.-1925.),  Subotičkog glasnika  (29. X.  – 29. XI. 1925.), Progresa(1929.).

[98] To je značilo da su u vrijeme izbora 1925. bili protiv Radikalne stranke ali i su odvraćali čitatelje i od toga da glasuju za Radićevu stranku. Kao odgovor na takve napise česti su bili sporovi koje su pokretale strane koje su se osjetile napadnutim, poput  Udruženja dobrovoljaca koje  u studenom 1925. pokreće tužbu protiv urednika Prćića jer su se osjetili povređeni člankom u  rubrici  Raboš, a nakon te privatne inicijative i Državno tužilaštvo pokreće spor jer novine nisu imale istaknuto ime glavnog i odgovornog urednika!

[99] Csuka János (Segedin, 22. VIII. 1902. – Budimpešta, 1. I. 1962.). Jedno od značajnih djela mu je  A délvidéki magyarság története 1918-1941 (Povijest Mađara južnih krajeva 1918-1941)

[100]Prvi broj objavljen 1. IV.1925., a u gašenje krajem 1935. godine.

[101] HAS, F:47. Gr. 226/1925

[102]HAS, F:47. 1006, 1007. Taj broj se kretao u 1927. –  276, 1932. – 392, 1939 – 300 a 1940. -645.

[103] HAS, F:47.4. Zapisnik Proširenog senata 1925. 1. P.S. od 29. I., 2343/1925

[104]HAS, F:47. Gr. 234/1925

[105] HAS, F:47. Gr. 170/1925.

[106]Bogumil Hrabak, nav. djelo., st. 157-181.

[107]Mario Bara, Stjepan Radić i bački Hrvati, Identitet bačkih Hrvata, Zbornik radova s međunarodnog znanstvenog skupa, Zagreb-Subotica, 2010, st. 146-149.

[108] HAS, F:47. Gr. 17/1925. Obojica su napisala povodom toga žalbu gradonačelniku u kojoj su opisali nezakonito ponašanje policije.

[109] Dr. Jovan Radonić ( Mol, 1873. – Beograd, 1956.) povjesničar, sveučilišni profesor, akademik . Kao narodni poslanik u tom sazivu vršio je funkciju predsjednika financijskog odbora Parlamenta. Bavio se i Bunjevcima, vidi: O seobi Bunjevaca u Suboticu 1687. godine, Glas Srpske akademije nauka, g. CCXIV, Odeljenje za društvene nauke, Nova serija, 3, Beograd, 1954.

[110] Nakon otklona ka komunističkim idejama širenim iz III internacionale, dolazi 27. III. do izjave Pavla Radića kojom se prihvataju Vidovdanski ustav, dinastija, jedinstvo države i jedan parlament. Time se nakon toga iz imena stranke briše oznaka – republikanska.

[111] HAS, F:228. 56/1925

[112]Bunjevačke novine su bile glasilo Narodne radikalne stranke

[113]Bunjevačke novine od 21. XI. 1925.

[114]HAS, F:47. I  291/1925.

[115]HAS, F:47. Gr. 735/1925

[116]Katarina Ulmer, Mlinarstvo u Subotici od 1868. godine, Subotica 1968, st. 59. Najveći kapacitet je imao Gornjobačkimlin  d.d.  – 65  t.,  Kohan – 30, Jakob Berger – 25 t.

[117]Kao većinski vlasnik akcija, od 1924.  godine  se javlja američka firma Charles Bill McDaniel.

[118] HAS, F:47. XV 158/1925. Vlasti su mu dedijelie 600 snopova trske da pokrije kuću.

[119] Joso Šokčić, Subotica pre i posle oslobođenja, građa za istoriju Subotice, Subotica, 1934, st. 298.

[120] IAS,F: 047. XV 313/1925. Nevrijeme je bilo oko 16 časova.

[121] Podaci Šumske uprave u Subotici. HAS, F:47. 340/1925

[122] HAS, F:47. XV 298/1925

[123] HAS, F:47. XV 298/1925

[124]O tomu izvještava Blaško Rajić, župnik. HAS, F:47. XV 298/1925

[125] Toranj je obnovljen tek 1928.

[126]Samuilo Holender (Holländer) podiže spratnu kuću u VI krugu, Zrinjski trg 57. HAS, F:47. III   357/1925

[127]HAS, F:47. III   203/1925

[128] HAS, F:47. III   630/1925

[129] HAS, F:47. III 465/1925

[130] HAS, F:47. XIII 1-700/1925

[131] Vlasnici su bili: Ilona Prokeš, Etela Prokeš (sup. Erema Valdberga) i Mihajlo Prokeš. Oni su pokušali da Generalnoj direkciji računovodstva  ponude te objekte na prodaju za cijenu od 5 milijuna dinara. HAS, F:47. 390/1925

[132] Dr. Manojlović je 17. X. uputio predstavku Proširenom senatu. HAS, F:47. 390/1925

[133] HAS; F:47. I 23/1925

INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI SUBOTICE (1918-1941)

Radni rukopis monografije

Naslovna stranica knjige

Stevan Mačković, INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI SUBOTICE (1918-1941), Subotica, 2004, str. 435.  (PDF monografije: MONOGRAFIJA INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI SUBOTICA 1918-1941

SADRŽAJ: IZVORI I LITERATURA, UVODNE NAPOMENE,

Stevan Mačković

INDUSTRIJA  I INDUSTRIJALCI SUBOTICE (1918-1941)

SADRŽAJ:

IZVORI I LITERATURA

            UVODNE NAPOMENE

            UVOD – INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI

SUBOTICA

položaj, veličina, infrastruktura, vodovod, kanalizacija,otpadne vode saobraćaj, železnički, kolski, poštanski

Subotica nakon 1918.

STANOVNIŠTVO

popisi 1910,1919,1921,1931

DRUŠTVENA I PRIVREDNA KLIMA,   organizacija vlasti, političke prilike broj fabrikanata, zakoni, nacionalizacija,  odnos prema strancima,      energija,  kriza 1927-1934, porezi, trošarina,  zborovi,  sajmovi,            Udruženja, posete, Masoni, Rotari,  trgovci, deonička društva, JTD, KTD, KD,    radnici,  predratna atmosfera, cene

ULOGA JEVREJSKE POPULACIJE

GRAĐEVINSKA INDUSTRIJA

            PREHRANBENA INDUSTRIJA

KOŽARSKO OBUĆARSKA INDUSTRIJA

            HEMIJSKA INDUSTRIJA

            DRVOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA

            INDUSTRIJA PAPIRNE ROBE I GRAFIČKA INDUSTRIJA

            METALOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA

            TEKSTILNA INDUSTRIJA

            GRADSKA I DRŽAVNA PREDUZEĆA

            OSTALE GRANE INDUSTRIJE

PRILOZI

REGISTRI

Imenski

Firmi

UVOD – INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI    PDF: UVOD

SUBOTICA, položaj, veličina, infrastruktura, vodovod, kanalizacija,otpadne vode, saobraćaj, železnički, kolski, poštanski, Subotica nakon 1918.

STANOVNIŠTVO, popisi 1910,1919,1921,1931

DRUŠTVENA I PRIVREDNA KLIMA, organizacija vlasti, političke prilike, broj fabrikanata, zakoni, nacionalizacija, odnos prema strancima, energija, kriza 1927-1934, porezi, trošarina, zborovi, sajmovi, Udruženja, posete, Masoni, Rotari,  trgovci, deonička društva, JTD, KTD, KD, radnici, predratna atmosfera, cene

ULOGA JEVREJSKE POPULACIJE

GRAĐEVINSKA INDUSTRIJA    PDF:GRAĐEVINSKA INDUSTRIJA

PREHRANBENA INDUSTRIJA        PDF:   PREHRANBENA

KOŽARSKO OBUĆARSKA INDUSTRIJA     PDF: KOŽARSKO OBUĆARSKA

HEMIJSKA INDUSTRIJA  PDF: HEMIJSKA

DRVOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA

INDUSTRIJA PAPIRNE ROBE I GRAFIČKA INDUSTRIJA

METALOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA PDF: METALSKA

TEKSTILNA INDUSTRIJA

GRADSKA I DRŽAVNA PREDUZEĆA

OSTALE GRANE INDUSTRIJE

PRILOZI   PDF: PRILOZI prilozi

REGISTRI, Imenski, Firmi

IZVORI Arhivski

Arhiv Jugoslavije, fond:F:65 Ministarstvo trgovine i industrije Kraljevine Jugoslavije

Arhiv Vojvodine, fondovi: F:92 Trgovinsko – industrijska i zanatska komora, F:110 Savez industrijalaca Dunavske banovine, F:126 Kraljevska banska uprava, VIII odeljenje, F:138 Udruženje Industrijalaca, Istorijski arhiv Subotica: fondovi: F:30 Udruženje zanatlija – Subotica (1879-1961), F:37 Okružni ured za osiguranje radnika – Subotica (1893-1948), F:39 Električna željeznica i osvetljenje d.d. – Subotica (1898-1944), F:43 Opšta kreditna banka d.d. – Subotica (1910-1947), F:47 Senat grada Subotice (1919-1941), F:51 Udruženje trgovaca za grad Suboticu ( 1921-1946), F:53 Tvornica električnih strojeva „Sever“ – Subotica ( 1923-1941), F:54 Automobilski klub Kraljevine Jugoslavije – sekcija u Subotici (1925-1945), F:55 Udruženje ugostitelja za grad Suboticu (1926-1946), F:56 Udruženje industrijalaca u Novom Sadu -povereništvo Subotica (1933-1942), F:57 Sresko načelstvo – Subotica ( 1934-1940), F:68 Gradski Narodni odbor – Subotica (1944-1955), F:70 Okružni narodnooslobodilački odbor – Subotica ( 1945-1946), F:75 Fabrika suhomesnatih proizvoda „29. novembar“ – Subotica (1945-1949), F:86 Okružni sud Subotica (1945-1959, )F:90 Tvornica čokolade i bonbona „Pionir“ – Subotica (1946-1949), F:235 Udruženje trgovaca i industrijalaca – Subotica ( 1899-1934 ), F:361 Zbirka rukopisa

ŠTAMPA:“Jugoslovenski Dnevnik“, Subotica, 1929-1935, „Trgovački glasnik“, Subotica, 1940,1941, “Bácsmegyei Napló”, Subotica, 1921-1941, “Narodni glas”, Subotica, 1933-1935

ODABRANA LITERATURA (knjige): Almanah KSHS za 1924, 2 sv, IV i V deo, Zagreb 1925, Adresar sedišta Dunavske banovine, Beograd 1938,Dr.inž.Avramović Teodor, Privreda Vojvodine od 1918. do 1929/30 godine s obzirom na stanje pre pre Prvog svetskog rata, Novi Sad 1965.,  Bratstvo Subotica 1886-1986, Subotica 1986, Bogojevac Branko, Šematizam industrije Dunavske Banovine, Beograd 1940, Brenner János, A kinematográfia úttörője, Subotica 1982,  Compass 1934, Wien 1934, Compass 1935, Wien 1935, Compass 1936, Wien 1936, Compass 1940, Wien 1940, Dr Nikola Gaćeša, Privreda Vojvodine između dva svetska rata, Zbornik za istoriju Matice  srpske br.22,Novi Sad 1980, str.84, Iványi István,Szabadka szabad királyi város története, II, Szabdka 1892,Imenik subotičkih Jevreja žrtava fašističke okupacije 1941-1945, Subotica 1948, Izveštaji uprave i nadzornog odbora o radu i stanju Udruženja i o stanju industrije na njegovom području u (1934.1935.1936. 1937. godini, Udruženje Industrijalaca u Novom Sadu, Novi Sad 1935;1936; 1937; 1938., Jevrejski istorijski muzej- Beograd, Zbornik 5, Beograd 1987, Jojkić Vladan, Nacionalizacija Bačke i Banata, Novi Sad 1931, Devavari Zoltan, Štrajk u fabrici Fako, Subotica 1958, Dr Dimić Ljubodrag, Kulturna politika Kraljevine Jugoslavije 1918-1941, I,II,III, Beograd 1997, Dubajić Milan, Radnički pokret u Subotici od kraja 1918-1921 god, Subotica 1966, Dr Đurović Smiljana, Državna intervencija i u industriji Jugoslavije ( 1918 – 1941 ), Beograd 1986, Istorija bankarstva u Vojvodini, Novi Sad 2001, Dr Kecić Danilo, Revolucionarni radnički pokret u Vojvodini 1917-1921, Novi Sad, 1972, Kolozsi Tobor, Szabadkai sajto ( 1919-1945), Subotica 1979, Dr Kosić Mirko, Privreda Vojvodine u 1929. godini, izdanje Trgovinsko i zanatske Komore, Novi Sad, 1930,Dr Kukoleča Stevan, Industrija Jugosalvije 1918-1938, Beograd 1941, Dr Miladinović Milivoj , Elektricitet i pravo, Subotica 1929, Dr Mirković Mijo, Industrijska politika, Beograd 1936,  Dr Mirković Mijo, Ekonomska historija Jugoslavije, Zagreb 1958, Dr Mirković Mijo, Ekonomska struktura Jugoslavije 1918-1941, Zagreb 1950,  Dr Mirković Mijo, Zanatska politika, Beograd 1934, Dr Mezei Stevan, Privredne ustanove i organizacije u Vojvodini između dva svetska rata (1918 – 1941), Novi sad 1954, Nenezić D. Zoran, Masoni u Jugoslaviji (1764-1980), Beograd 1984,  O proizvodnim snagama Subotice 1964, Subotica 1966, Opšta privredna banka, Budimpešta 1942,  Palić Milenko, Ustanove za zaštitu i osiguranje radnika u Vojvodini 1918- 1941, Novi Sad 1986, Petrović Kosta, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928,  Popović Munjatović Đorđe, Subotica 1922, Subotica, Pedesetogodišnja istorija Opšte privredne banke deoničarskog društva u Sabadki,1892-1942, Budimpešta 1942,  Pekić Petar, Povijest oslobođenja Vojvodine, Subotica 1939,  Protić Marko, Zlatni dani Subotice od oslobođenja 13. novembra do potpisa mira 4. juna 1920, Subotica 1930, Položaj radničke klase, Privredne i socijalne prilike radnika u Vojvodini – Poslovanje Privremene Radničke Komore za Vojvodinu u 1926-27. godini, Novi Sad 1927, Dr Ranko Končar, Opozicone partije i autonomija Vojvodine 1929-1941, Novi Sad 1995, Stanojlović Aleksandar, Damjanović Milan, Industrija Vojvodine, Zagreb 1924, Sigma 1923 – 1983, Subotica 1983,  Spomenica povodom pedesetogodišnjice rada Udruženja, Udruženje trgovaca za grad Suboticu, Subotica 1932,  Spomenica oslobođenja Vojvodine 1918, Novi Sad 1939, Szbadka – Palicsfürdó utmutotoja, Subotica 1943,  Dr Šandor Mesaroš, Položaj Mađara u Vojvodini 1918-1929. godine, Novi Sad 1981, Dr Šandor Mesaroš, Mađari u Vojvodini 1929-1941, Novi Sad 1989,  Ulmer Katarina, Mlinarstvo u Subotici od 1868. godine, Subotica 1968,  Ulmer Gašpar, Mlinarstvo u Subotici (1867-1941), Subotica 1968, rukopis, Vrkatić Lazar, Pojam i biće srpske nacije, Novi Sad 2004,  Vojvodina 1944-1954, Almanah povodom 10-ogodišnjice oslobođenja, Novi sad 1954,  Zbornik, br.5, Jevrejski Istorijski muzej, Beograd 1987,  222 godine Udruženja zanatalija, Subotica 1986,  40 godina rada Severa 1923-1963, Subotica – Beograd, 65 godina „Pionira“ (1917-1982), Novi Sad 1982, 125 godina štamparstva u Subotici ( 1844 – 1969 ), Subotica 1970,  „Zorka“ – 75 godina rada, 1904-1979, Subotica 1979, Žombor Sabo, Stepski grad, Subotica 2002.

SKRAĆENICE: BBB – Baranja, Bačka i Banat, JVO – Jevrejska veroispovedna opština, KBU – Kraljevska banska uprava, k.č. – katastarska čestica, k.j. – katastarsko jutro, MUD – Ministarstvo unutrašnjih dela, NO – Narodni odbor, NOO – Narodnooslobodilački odbor, t. – tona, TIiZK – Trgovačko industrijska i zanatska komora, v. – vagon

U V O D N E        N A P O M E N E

Kraj dvadestog veka, ulazak u novi milenijum, prigodna je prilika za svakog pojedinca, ali i širu zajednicu da se osvrne i pokuša da napravi bilans – šta nam je doneo protekli period? Trenutna situacija pokazuje da je naša državna zajednica dospela na samo dno evropske liste po ukupnim privrednim, ali nažalost i širim društvenim, civilazicijskim rezultatima i pokazateljima, da ukupno zaostajanje za modernim evropskim državama, pa i onima u neposrednom okruženju, postaje zabrinjavajuće veliko. Sada, nakon izvršenih društveno političkih promena u smeru demokratizacije, ulaska o procese tranzicije, koje nakon pola veka opet nagoveštavaju pravac razvoja građanskog društva, privrede kapitalističkog tipa, a kada se polažu nade u brz industrijski i celokupni društveni oporavak, kada se dešavaju procesi vlasničke transformacije, privatizacije, pretvaranja državnih i društvenih firmi u privatne, smatrali smo da se i na polju lokalne istorigrafije, nakon talasa revolucionarno klasnih, pa zatim romantičarsko nacionalnih tema, treba okrenuti i fokusirati u pristupu i istraživanjima na druge socijalne staleže i drugačije oblasti ljudskog života, proizvodnju, vlasničke odnose, istaknute preduzetnike – industrijalce, čija bi valjana obrada pomogla u boljem razumevanju prošlosti perioda kada je ekonomija i privreda bila zasnovana na – privatnom vlasništvu, preduzetničkoj inicijativi, sličnim temeljima koji se pokušavaju obnoviti. Time bi se dao i doprinos jasnijem shvatanju tog doba ali i sadašnjosti, kao i razumevanju puteva koji vode razvoju ove sredine.

Izbarali smo fokusiranje na položaj industrije i industrijalaca između dva svetska rata, od 1918. do 1941. godine, taj kratki istorijski period izgradnje građanskog društva u okvirima jugoslovenske državne zajednice.

Domaća istoriografija je pružala sliku dugotrajnog zapostavljanja izučavanja oblasti ekonomske istorije novijeg perioda, to jest jugoslovenske države, u korist rada na istraživanjima događajne i političke istorije. I po tome je naša istoriografija zaostajala za modernim svetskim trendovima.

Istorijske sinteze su kod nas po pravilu struktuirane po kriterijumima političke istorije. Uočeno zaostajanje u civilizacijskom razvoju, jugoslovenskih zemalja, početkom ovoga veka, tako je samo konstatovano bez ulaska u objašnjavanje uzroka tih pojava. Olako se prebacivala „istorijska krivica“ na nasleđe iz prošlosti i „dugovekovnu potčinjenost neprijateljima Slovena na Balkanu“.

Čak ni uticaj analista i apsolutno – sociološke škole, koja je metodološki i teoretski afirmisala presudni značaj ekonomskog faktora u razvoju društva, a koji se osećao na istoriografiji u Jugoslaviji, nije bitnije doprineo jačanju istorijsko ekonomskih istraživanja,

Mnogo gora je situacija sa lokalnom istoriografijom, gde se u čitavom XX veku pojavilo nekoliko dela sa obradom prošlosti Grada, pretežno fokusiranih na događajnu, političku istoriju, zatim niz manjih studija parcijalnih tema, ali nije nastala ni jedna celovita, naučno argumentovana, monografska obrada prošlosti Grada.

Za predmet proučavanja je izabran položaj subotičke industrije i uloga ličnosti vlasnika takvih firmi – industrijalaca u njenom razvoju. Segmenti te teme su do sada naišli samo na sporadnične pokušaje obrade, večinom prigodne – prilikom obeležavanja obletnica preduzeća, ili posmatrane iz perspektive radničkog pokreta.

Težište hronoloških odrednica je period od 1918. do 1941. godine, odnosno vreme postojanja Kraljevstva (Kraljevine) Sraba, Hrvata i Slovenaca (SHS), odnosno Kraljevine Jugoslavije, uz osvrt i preplitanje sa vremenom s kraja XIX veka, kada se utemeljuje većina od subotičkih fabrika, kao i praćenje prvih godina nakon II sv. rata, tog završnog perioda egzistiranja industrije u vlasništvu privatnih lica.

Rad je podeljen na poglavlja u kojima se obrađuju pojedine industrijske grane.

Prilozi su odabrani deo izvora-građe koji su korišteni pri pisanju.

Prikaz subotičke industrije i najistaknutijih subotičkih industrijalca, vlasnika ili većih akcionara industrijskih preduzeća u periodu između dva svetska rata, pokušaj je da se osvetli jedan deo privredno – ekonomske i socijalne prošlosti Subotice, oblasti koja je inače nedovoljno tretirana u delima zavičajne istoriografije isto kao i u obradama širih prostornih okvira, a čije upoznavanje i razumevanje, smatramo da treba da predstavlja temelje za dalje i dublje istorijske sinteze.

U V O D

I N D U S T R I J A   I     I N D U S T R I J A L C I

U latinskom jeziku pojam „industria“ ima dosta opšte i široko značenje; marljivost, vrednoću, staranje, radinost. Ipak, u novije doba, industrijom se označava jedna posebna vrsta privredne delatnosti – fabrička proizvodnja.

Mijo Mirković ( Mate Balota pseudonim)

Industrijalizacija u modernom obliku, svojom pojavom na istorijskoj sceni početkom 19.veka, i efektima koje je izazvala, postala je i potvrdila se kao jedan od glavnih zamajaca i pokretačkih snaga napretka i razvoja država i društvenih zajednica u kojima je našla uslove za razvoj. Ona je bila preduslov za rast nacionalnog bogatstva, socijalnu stabilnost društva, međunarodnu ulogu zemlje i celokupni materijalni i kulturni napredak.

„Industrija je proizvod zapadnoevropske kulture, rezultat duhovnog razvoja i materijalne civilizacije zapadnoevropskih naroda.“ pisao je polovinom tridesetih godina dr Mijo Mirković ( 1898-1963), profesor na subotičkom Pravnom fakultetu, jedan od vodećih ekonomskih istoričara Jugoslavije. „Industrijalizacija je tako postala sudbina naroda čovečanstva, jer se u njoj nalazi osnova za privredni napredak zemalja, a privredni napredak postaje potreban radi održavanja stanovništva, odbrane nacionalne nezavisnosti i narodne kulture, održanja državnog aparata.“

Složen i kompleksan proces industrijalizacije, zahtevao jepostojanje čitavog niza preduslova, iz materijalne ali isto tako i duhovne, idejne sfere.

O tom problemu i privrednom zaostajanju južnoslovenske države su zanimljive i karakteristične ocene i stavovi citiranog autora dr Mirkovića, o postojanju „protivindustrijske filozofije“ kod slovenskih naroda. On je smatrao da su južnoslovenski narodi van zapadnoevropskog kulurnog kruga i da je za agrarne zemlje u kojima oni žive, karakteristična dominacija agrarističke ideologije u istorijskoj svesti ljudi, kao i „antiindustrijska filozofija“.

Već u svojoj doktorskoj disertaciji dr Mirković je analizarao uslove za privredni razvoj, kako prirodne tako i ljudske koji su po njemu odlučujući determinirajući faktor. Duhovna struktura Slovena „slovenska duša“, pod nizom uticaja, u prvom redu religije, nije dozvoljavala razmah moderne industrije, i kao reakciju rađala je „nacionalizam protiv zapadnjački, protivracionalni i protivkapitalistički. On znači negaciju individualizma, liberalizma i građanskog društva.“ U razradi te teze delje ističe: „Slovenifilska filozofija i politički ciljevi doveli su sve slovenske narode do precenjivanja svojih snaga. Sa visine gleda slovenski čovek na ekonomski rad i materijalnu kulturu zapadne Evrope.“

Sam proces industrijalizacije je neodvojiv i od konkretnih ličnosti, glavnih nosilaca, kreatora i inicijatora proizvodnje – industrijalaca. Oni su živeći i delujući u konkretnim istorijskim okolnostima, u društvima gde kao principi dominiraju ustanova privatne svojine i ideja slobodne konkurencije, vođeni njima, a raspolažući finansijskim, tehničkim, poslovnim i drugim neophodnim preduslovima za određenu vrstu proizvodnje, davali i svoj lični pečat privrednoj delatnosti, često obeležavajući time čitave periode.

Tako je i za praćenje i analizu razvoja industrije u Subotici neophodno imati u vidu i ličnosti subotičkih industrijalaca, njihov socijalni, politički, nacionalno konfesionalni, porodični, odnosno sveukupni društveni položaj.

Ko je sve činio taj socijalno privredni segment – industrijalce, u međuratnom periodu? Koga svrstati pod odrednicu – „subotički industrijalci“. Odgovor je na prvi pogled lak, vlasnike industrijskih preduzeća na teritoriji grada Subotice. No, put do njega nije tako lagan. To je samo jedna od grupa pitanja, na koja će ova studija pokušati da pronađe odgovore.

Treba imati u vidu da ni savremenici nisu uvek imali tačne definicije, odnosno zakonsku regulativu šta tačno spada pod industriju. Pored toga, u identifikaciji vlasnika, od nekoliko oblika firmi, nešto je lakša varijanta kod onih inokosnih, a mnogo teža u akcionarskim društvima, gde je vlasništvo podeljeno u nekoliko stotina ili hiljada – akcija (deonica), glasećih na donosioca. Tako o preduzećima – akcionarskim društvima „Trgovačka i industrijska Komora“ iz Novog Sada daje 1933. godine ovu ocenu: „Osim toga akcionari i broj akcija mogu svakog dana da se manjaju prema volji akcionara. Jednako ni jedan akcionar nije suvlasnik dotičnih preduzeća, jer u akcionarskim društvima nema uopšte „suvlasnika“. Vlasnik svakog takvog preduzeća jeste društvo, kao firma koja je protokolisana“.

POČECI INDUSTRIJALIZACIJE SUBOTICE

Industrija se u Austro-Ugarskoj brzo razvijala od osamdesetih godina XIX veka, mada je ona poslednja od velikih zapadno evropskih država započela industrijalizaciju. “Poslednja decenija XIX veka se smatra najzanačajnijim najintenzivnijim razdobljem uspona kapitalizma u Ugarskoj,…” Država je u velikoj meri i svojim zakonadvstvom pomagala industrijalizaciju. “To je bilo karakteristično za države koje su kasnile sa industrijalizacijom. U vreme dualizma doneto je ukupno četiri zakona za pomaganje zanatsko-industrijske proizvodnje i to 1881, 1890, 1899 i 1907. Ovi zakoni su regulisali i podsticali priliv stranog kapitala u privredu Ugarske, pospešivali su unutrašnju akumulaciju, pojedince ili grupe su podticali na osnivanje radionica, fabrika, deoničarskih društava uz pomoč subvencija, poreskih olakšica, oslobađanja od raznih državnih i lokalnih taksi, dodele zemljišta za izgradnju zanatsko-industrijskih objekata, itd.“

Periferni položaj Subotice, uz njen dominantno poljoprivredni profil, uslovio je i da postane eksportna baza žitarica i drugih zemljoradničkih proizvoda.”Neki delovi današnje Bačke, pre svega Potisje, bili su toliko čuveni po proizvodnji pšenice, pa su imali poseban tretman na budimpeštanskoj berzi poljoprivrednih proizvoda.”

Druga polovina 19. veka doba je kada se javljaju prvi začeci industrije u Subotici. Talasi velikih privrednih promena zapljuskuju i Monarhiju, pa i ove njene periferne krajeve. Od Nagodbe 1867. godine, i u Subotici se može pratiti snaženje zanatstva i prvi koraci u industrijalizaciji koja se oslanja na poljoprivredu. To se ogledalo u osnivanju mlinova i narastanju mlinarstva, koje je bilo izvozno orijentisano.

Ukidanjem cehovskog organizovanja 1872. i donošenjem Trgovačkog zakona 1875. godine stvaraju se pravni osnovi za dalji put i razvoj industrijsko-manufakturne proizvodnje.

Tek tada su stiču temeljni preduslovi, finansijski – koncentracija kapitala, tehnički – razvoj niza sredstava za proizvodnju, saobraćajni – izgradnja železničke mreže, tržišni – nove potrebe kod populacije, socijalni – snaženje građanskog sloja i niz drugih, prvenstveno na nivou lične inicijative, koji otvaraju mogućnosti ka bržoj industrijalizaciji.

Sama struktura prvih fabričkih pogona, koju 1875. godine čine mlin, 5 sirćetana, ciglana, fabrika sode ( Fabrika za dobijanje sode je izgrađena na Paliću 1782. godine.), štamparija, dovoljno govori o njihovoj vezanosti i upućenosti na poljoprivredu.

Zanatstvo i trgovina su u Subotici imali dugu tradiciju. Te privredne grane su od polovine XIX veka predstavljale stepenice kojima će, uz druge faktore, i privreda Subotice, ići ka razvoju industrijskog kapitalizma.

„Jedna od osnovnih karakteristika mađarske građanske revolucije 1848 – 49. u odnosu na Suboticu je okolnost – što ističe i Ištvan Ivanji (Iványi István) u svojoj monografiji – „da je trgovina prešla isključivo u ruke Jevreja“. Ta osobenost subotičke trgovine, tada posle poljoprivrede vodeće privredne grane u gradu, zadržala se uz neznatna odstupanja koja nisu narušavala suštinu stanja sve do aprila 1941.“

„U poslednjoj deceniji XIX veka, Subotica stupa u razdoblje kapitalističkog ekonomskog uspona, dojučerašnje seljačko naselje počinje oživljavati, niču fabrike, izgrađuju se javne zgrade, pojedinci zidaju palate, a u mračnim ulicama pale se plinska svetla.“

I u ovoj sredini su se zapažale jasne suprotnosti između zemljoposedničke oligarhije i preduzimljivih trgovca, zanatlija i fabrikanata.

Industrijski razvoj, temelj i preduslov za izgradnju kapitalističkog društva, kao dominantna pojava u širim razmerama, zahvatila je u drugoj polovini 19. veka i Suboticu. Time će se i pored zaostajanja za najrazvijenijim zapadnim zemljama a i drugim razvijenijim delovima Monarhije ova sredina uključivati u moderne privredne i civilizacijske tokove. Promene koje će se dešavati pod tim uticajima će biti duboke i višeznačne. Jedna od njih je i proces dugog trajanja – prerastanje karaktera grada i njegovog stanovništva iz polupoljoprivrednog u pravi urbani. Procenat stanovništva Subotice koje se bavilo poljoprivredom 1900. godine iznosi 59,4 a 1910. godine se smanjuje na 53,5 da bi tek 1927.godine pao na manje od polovine populacije i iznosio 44 609 stanovnika ili 49 % od ukupnog broja. Broj onih koji se bave zanatstvom i industrijom je te godine dostigao 16 233 ili 17,8%. I na nivou Jugoslavije dominiralo je poljoprivredno stanovništvo.To potvrđuju podaci popisa stanovništva 1921.godine, po kojima je ta kategorija iznosila čak 79,50% od ukupnog broja stanovnika.

Kraljevina SHS je bila izrazito agrarna zemlja i stepen industrijskog razvoja je u celini bio veoma nizak. Političko ujedinjenje je dovelo do stvaranja konglomerata privrednih celina. Delovi iz sastava bivše Monarhije, Vojvodina, Slovenija i Hrvatska su prednjačili po razvijenosti industrije, zanatstva, trgovine i bankarstva, odnosno gradova kao okruženja u kojem se stiču uslovi za takve privredne delatnosti.Tako je i Subotica, unoseći u Kraljevinu SHS gotovo potpuno očuvane predratne privredne resurse, spadala u red razvijenijih i većih gradskih centara. Ona je bila među tri jedina grada, sa Beogradom i Zagrebom, koja su premašivala broj od 100 000 stanovnika.

Nasleđena, relativno razvijena i u ratnom periodu (1914-1918) očuvana industrija i zanatstvo, predstavljaće solidne preduslove za dalji razvoj privrednih potencijala i u novoj državi.

Subotica je po mađarskom državnom popisu iz 1910. godine imala 18 industrijskih preduzeća sa 940 radnika i 3380 zanatskih radnji sa 6399 zaposlenih. U zanatstvu je daleko nadmašivala druge vojvođanske gradove. Novi Sad je u 24 preduzeća imao 1175 radnika, a Budimpešta – pravi industrijski centar čak 1296 preduzeća sa 128 358 radnika.

Podaci tog popisa jasno ukazuju na zaostajanje Vojvodine pa time i Subotice postepenu razvoja industrije u Ugarskoj. Ali i sa tim i takvim razvojem, ove teritorije će nakon 1918. godine, u novoj državi imati privredno ekonomske pokazatelje znatno iznad proseka u odnosu na celinu države.

Šta je od industrijskih pogona (i manufaktura), velikih zanatskih radionica, koje će nastaviti da se razvijaju, nasleđeno iz ranijeg ugarskog perioda, a šta je osnovano u novoj državi? Po industrijskim granama to izgleda ovako.

U hemijskoj grani 50% preduzeća je osnovano pre rata, u prvom redu fabrika sumporne kiseline „Clotild“, i nekoliko manjih pogona: 2 štirkare, 1 sirćetana, 1 pogon za proizvodnju špirita i 4 za izradu sapuna.

U građevinskoj grupi, sve ciglane datiraju iz ranijeg perioda, isto kao i industrija mramora, te 1 kamenorezački pogon. Nakon 1918. godine zaživele su, 2 firme za gradnju stanova, 1 tvornica cementne robe, te 2 manja pogona za preradu asfalta.

Drvna industrija gotovo da nije imala predstavnike pre rata, izuzev 2 veće stolarske radionice, a u kasnijem periodu osnovano je 6 preduzeća te struke.

Suprotna je situacija u grafičkoj grupi. Čak osam štamparija, osnovanih u Monarhiji, radilo je i u novoj Kraljevini.Pored njih uspostavljene su i 4 nove.

I većina mlinova, (66%) datira od pre 1918. godine a nakon toga osnovana su samo 2 nova. Obe fabrike za izradu čokolada i bonbona rade od pre rata, kao i izvozna klanica. Novi su bili pogoni 3 mesarsko – kobasičarska preduzeća, od kojih je samo jedno opstalo na tržištu.

Kod tekstilne grupe, od 11 firmi, 4 osnovane ranije, nastavile su da rade i u novim državnim okvirima. Bile su zanatsko manufakturnog karaktera i bavila su se izradom odela, zatim preradom kudelje i izradom džakova, tkanjem i proizvodnjom šešire. Većina novoosnovanih, bavila se trikotažom ili izradom čarapa i imala je karakteristike prave industrije, bogat, mada ne baš i najmoderniji mašinski park i veliki broj radnika.

Pored jednog od pionira u metalskoj grupi, livnice i fabrike železnog nameštaja (Rotman), osnovane 1888. godine, samo je mali pogon za izradu elektromotora (Reiter) imao korene u ranijem periodu. Deset novih preduzeća, sa relativno velikim kapitalom, osnovano nakon toga, samo svedoči o konjukturi koja je vladala za robama takve vrste.

SUBOTICA U NOVOJ DRŽAVI

Jesen 1918. godine, kraj četvorogodišnjeg ratnog sukoba, čije su linije borbi i frontova bile udaljene od Subotice, a koji ipak nije poštedeo ni ovaj region gubitaka, kako u ljudskim žrtvama tako i materijalno ekonomskim, donosi splet vojnih, političkih, diplomatskih, državno pravnih akcija, izraslih na talasu poraza Centralnih sila, raspada Austro-Ugarske monarhije, a usmeravanih težnjama sila pobednica da uspostave novu geopolitičku kartu i ovog dela Evrope, koje će bitno odrediti i dalju sudbinu ovih prostora.

Jedna od njih je i ulazak srpske vojske u Suboticu 13. novembra 1918. godine, samo nekoliko časova pre potpisivanja Beogradskog ugovora o primirju (između mađarske vlade i komadanta savezničkih snaga), te uspostavljanje demarkacione linije prema Mađarskoj, od strane snaga Antante, čime se stvara na ovom području vrlo složen državnopravni provizorijum. Događaji koji su usledili nakon toga, Velika narodna skupština u Novom Sadu – 25.11.1918. godine i njene odluke o otcepljenju i pristupanju Kraljevini Srbiji, te formiranje nove južnoslovenske državne zajednice, Kraljevstva Srba, Hrvata i Slovenaca – 1.12. iste godine, označali su, usmerili i odredili dalju sudbinu Subotice, baš kao i drugih delova teritorija “zemalja krune Sv. Stefana” u južnoj Panoniji, koje prelaze u novu sferu uticaja ulazeći u “srpski imperium” a zatim i u jugoslovensku državu.

Time u Subotici započinje jedan novi istorijski period, koji će biti omeđen novouspostavljenim državnim okvirima, obeležen novom ideološko-političkim i nacionalnim smernicama, pa time i iziskivati prilagođavanje svih društvenih faktora, kako političkih tako i privrednih, uslovima koji su zavladali. A oni će se, sa aspekta subotičkih privrednika, pokazati bitno drugačijim no u prošlim vremenima. Od perifernog položaja u Monarhiji, grad dospeva u sam pogranični region Kraljevine SHS, gubeći zaleđe sa kojim je do tada bio povezan. Iz sredine u kojoj je po stepenu industrijskog razvitka bio relativno slabo rangiran, prelazi u položaj da se nađe među teritorijama (pored delova Hrvatske i Slovenije) t.j. mestima koja su prednjačila po dometima industrijalizacije. Prilike da realizuju date prednosti u tom privrednom okruženju, uspešno je koristila grupa subotičkih industrijalaca.

Posle Prvog svetskog rata privreda Vojvodine se našla u nesređenom stanju, koje se može obeležiti i haotičnim. Glad za robom je posle rata došla do punog izražaja, špekulacija je carevala, pojedinci su se prekonoći obogatili.

Špekulanti su defictarnu robu krijumčarili u Mađarsku, odakle su donosili obezvređene, jeftnije krune. Vladala je inflacija, novčana i kreditna kriza. Da bi se tome stalo na kraj, započelo se sa žigosanjem krunskih novčanica, koje u Subotici počelo januara 1919. a okončano do februara naredne godine, a zatim i sa markiranjem. Prelazak na jedinstvenu monetu-dinar, usledilo je polovinom 1920. godine. Krunske novčanice su se manjale u odnosu 4:1. Takva zamena je rezultirala realnim gubitkom za vlasnike krunskih novčanica od čak 76%.

Krajem 1918, i u 1919-20. godini, u Subotici kao i u široj regiji vladala je nestašica hrane, uglja, drva, gasa, petroleje, benzina, industrijskih proizvoda – šećera (od marta do oktobra 1920. nije ga bilo gotovo uopšte). Veoma je bio veliki broj „neopskrbljenih“ o kojima se starala „Gradska Aprovizicija“. U 1919. bilo ih je 24013 a u 1920. godini – 18 477. Vlasti su hranu za zbrinjavanje stanovništva imale pravo da rekviriraju. Ta Naredba Ministarstva za ishranu i obnovu zemlje je važila do 19.3.1920. godine. Imale su i poseban gradski fond iz koga se kupovala, ali cene, na pr, žitarica su brzo rasle, Tako je Senat plaćao maksimiranu cenu od 120 k, za m. centu žita, a na crno je ona dostizale cenu od 800 k. Hleb čija je maksimirana cena novembra 1919. godine bila – 6 k., u aprilu 1920. godine dostiže – cenu od 14 k. Oskudica najsiromašnijih slojeva je bila izrazita. Iz izveštaja senatora za ishranu – Aleksandra Suvajdžića, iz 1920. godine, saznajemo da niko nije hteo da predaje hranu, da su se velike količine žitarica izvezle u pasivne krajeve i inostarnstvo. Cene žitarica su rasle, a taj trend je dobivši zamah polovinom dvadesetih godina, potrajao sve do prvih godina trećeg desetleća.

Tabela rasta cena hleba

Artikal 1 kg Datum Cena

Hleb mart 1919. 3 krune

april 1920. 6 kruna

maj 1920. 14 kruna

D R U Š T V E N A   I   P R I V R E D N A   K L I M A

„Vojvođanska privreda 1919. godine doživela je oštru prekretnicu, za koju nije, iz sasvim razumljivih razloga, bila pripremljena.“ Ona se ogledala u kidanju mreže uhodanih poslovnih veza sa srednjom Evropom i preorijentacija na tržište nove države.

Jedan od argumenata za stvaranje zajedničke države bila je i mogućnost bržeg ekonomskog prosperiteta. Očekivalo se da će stvaranje jedinstvenog državnog područja, sa otvaranjem šansi za ubrzani kapitalistički razvoj, objediniti ekonomska bogatsva jugoslovenskih zemalja.

U pogledu periodizacije privrednog života Kraljevine, mogu se izdvojiti tri perioda. Prvi – od 1918. do 1929. godine tretira se kao period privredne konjunkture, drugi – od 1930. do 1934. godine kao period privredne depresije, a treći – od 1935. godine karakteriše stabilizacija uz jačanje državne intervencije.

Po statistici iz 1921. godine od ukupnog broja stanovnika Subotice, u industriji i zanatstvu je radilo 16233 ( 17,80%), u zemljoradnji 49%, trgovini 6,6%, činovnika i slobodnih profesija je bilo 9,4% i 17,2% u ostalim strukama. To potvrđuje pretežno zemljoradnički karakter grada.

Na razvijenoj poljoprivredi Vojvodine, razvijala se prvenstveno snažna industrija u organskoj vezi sa njom. I to kao industrija bazirana na sirovinama iz poljoprivredne proizvodnje, kao mlinarska i druge prehrambene struke ili u vlasništvu razvlaštenih agrarnih velikoposednika.

„Osim poljoprivredne, u Vojvodini je prilično razvijena i ostala industrija. Njeno razvijanje izazvale su potrebe jako razvijene poljoprivrede i isto tako jako razvijene potrebe života i konfora vojvođanskog stanovništva. Zanatsvo je takođe jako razvijeno, stoji na visokom stupnju tehnike i ima dobe i stare tradicije. Bez potrebnih neposrednih izvora sirovina za preradu i uglja, ovako razvijena industrija i zanatsvo dokaz su i snažnog pregalaštva,…“ U relacijama novonastale države, stepen razvijenosti čitave industrije Vojvodine je bio iznad proseka. „Industrija je poglavito u rukama agilnih i okretnih Jevreja, kao i u svoj Mađarskoj, kojoj je do 1918. pripadala i Vojvodina. Ovi su je umeli prilagoditi potrebama Vojvodine i uzdići je na zavidan stepen.“ Stanje u gradu Subotici se u tom pogledu nije bitno razlikovalo, i ovde su upravo privrednici jevrejskog porekla držali najveći deo industrijskih postrojenja.

„Privredne novine“ br. 561 od 30.8.1925. godine donose vest o II Kongresu privrednika Vojvodine, koji je održan u Subotici ( I Kongres je održan u Novom Sadu 21.11.1924, a II u Subotici 30.8.1925. godine ). Privrednici su jasno uviđali neophodnost privrednog razvoja, koji je po njima preeduslov i za rešavanje nagomilanih političko nacionalnih problema zemlje.U rezoluciji usvojenoj tom prilikom oni ističu:“… jer uopšte sve što se pre kod nas rešavalo, činilo se samo sa političkog i partijskog stanovišta ne vodeći računa da će samo zdrava i dobro rešena privredna konsolidacija sigurnije i trajnije i mnogo pre dovesti i do plemenskog jedinstva kao i do blagostanja države.“ Jedan od ključnih zahteva privrednika je bio i smanjivanje poreskog opterećenja Vojvodine, koja je “ iscrpljivana kao obični limun“ ( Po podacima iz “Privrednih novina” u 1925. godini od Srbije sa Crnom Gorom je naplaćeno manje od polovine sume sa kojom je Vojvodina doprinosila budžetu države neposrednim porezima) Sličnim tonovima prožeta je i „Rezolucija privrednog staleža Subotice“ doneta 14.2.1926. godine u kojoj se ističe da je poresko opterećenje Vojvodine najveći uzrok privreden propasti.

Kao jedan od uzroka tako velikog poreskog opterećenja Vojvodine navodi se i da ljudi u Poreskim upravama poznaju Vojvodinu tek od juče, te su: „Oni iz neupućenosti i nepoznavanja prilika načinili u roku od nekoliko godina pravi haos u vojvođanskoj privredi.“

Zanimljiva je i inicijativa organizacije „Narodna odbrana“ koja poziva na borbu protiv skupoće i nepotrebnog luksuza, tako da se bojkotuju trgovci određenim robama.

ORGANIZACIJA LOKALNE VLASTI  I  PRIVREDA

U sistemu organizacije lokalne vlasti u Subotici (kao i u ostalim delovima koji su pripadali Monarhihji) još dugo nakon ulaska u novu južnoslovensku državu, zadržaće se kao forme i neki stari obrasci pravnog i administrativno – teritorijalnog ustrojstva nasleđenog iz pređašnje države. Tako je za Suboticu zadržan naziv „Slobodni kraljevski grad“, ali više samo kao jezička oznaka, bez realnih oblika bilo kakve „slobode“ odnosno „samouprave“ u odnosu na centralne beogradske vlasti. Svi lokalni organi vlasti, počevši od gradonačelnika do odbornika u predstavničkom telu – Proširenom senatu ( Gradskom odboru od 1929, Gradskom veću od 1934.), kao i čelni ljudi gradskih insitucija u kulturi, prosveti, zdravstvu i gradskom redarstvu (policiji) bili su imenovani su od strane beogradskih vlasti, putem Ministarstva unutrašnjih dela.

Na čelu glomazne gradske administracije, koja se sastojala od 13 odeljenja, sa ukupno nekoliko stotina službenika (1924. ih je bilo 516) nalazio se gradonačelnik. Pored njega do 1931. godine postoji i mesto velikog župana, kao direktog predstavnika centralnih vlasti.

U 1934. godini dolazi do formiranja subotičkog sreza, čija se teritorija poklapala sa opštinskom. Srez je bio potčinjen Kraljevskoj Banskoj upravi ( dalje KBU) u Novom Sadu, odnosno centralnim vlastima, Ministarstvu unutrašnjih poslova. Time se jedan deo ingerencija gradskih vlasti premešta na novouspostavljeno telo – sresko načelestvo. Njega je vodio postavljeni državni funkcioner – sreski načelnik.

Jedini lokalni izbori održani su novembra 1927. godine. Na njima je svoju listu istaklo i Udruženje industrijalaca- Lloyd . Broj osvojenih glasova doneo im je 5 gradskih odbornika u predstavničkom telu koje je imalo 100 mesta.

Gradske vlasti vodile su evidencije privrednih subjekata i izdavale obrtnice zanatlijama. (Od 1874. se vode evidencije o zantlijama). Od 1934.godine, kada je i formirano, Sresko načelstvo preuzima i nastavlja da vodi taj obrtni otsek koji se bavio tim evidencijama..

Okružni sud je vodio protokole firmi, upisivao i registrovao radnje, trgovačke, zanatlske, industrijske. Vođene su posebne knjige za inokosne (Ce) i društvene (Ct) firme.

S U B O T I C A, položaj, veličina, podela,

Opština grada Subotice u međuratnom periodu prostirala se na površini od 140 611 k.j. što odgovara 809,166 kv. km. Od ove površine unutarnji grada zauzimao je 1 992 k.j, kupalište Palić 1 812 k.j. a pustare t.j. periferija grada Subotice ( salaši) zauzimale su površinu od 136 807 k.j. Od toga je: ziratno zemljište – 107 262 k.j., vinograda – 5 995, livada – 2 827, šuma – 8 044, pašnjaka – 2 257, ritova – 1 569, jezera – 1 676, unutarnji grad i putevi, groblja, – 10 978 – 140 611 k.j.

„Subotica je jedan od glavnih privrednih centara Jugoslavije, a što se tiče poljoprivrede, može se mirne duše reći da je glavni centar, jer se u Subotici od 21 283 gazdinstava (prim.aut.- domaćinstava) bavi 10 641 od sviju gazdinstava u Subotici, prvobitnom proizvodnjom. Zemljoradnja u Subotici kao i u celoj Vojvodini sačinjava bazu, na kojoj se razvijaju skoro sve ostale grane privredne delatnosti.“

Februara 1919. godine gradu Subotici pripadalo je 50 813 k.j. od toga obradivog zemljišta 20 633 k.j. da bi nakon razgraničenja sa Mađarskom ostalo samo 29 441 ukupno, a obradivog 16 333 k.j. Od tog dela za agrarnu reformu 1921. godine je oduzeto 7 368 k.j. Ukupno je za te svrhe od gradskih zemalja eksproprisano 15618 k.j. Sve to je uticalo na opadanje prihoda grada, pošto je te zemlje Grad ranije izdavano pod zakup ili eksploatisao na drugi način. Isto tako, Subotica povlačenjem novih granica beleži i demografske gubitke od oko 10 000 stanovnika.

Gradske vlasti su često isticale da je gubitak gradskih zemalja izazvao krah gradskih finasija. To je posebno bilo izraženo 1932/3 godine, kada je čitava zemlja bila zahvaćena recesijom, posledicama velike ekonomske krize. Za taj problem vrlo je ilustrativan Memorandum donet na sednici gradskog zastupništva 18.12.1932. godine, u kome se iznosi teško stanje i moli od Kraljevske vlade odobrenje zajma od 35 miliona dinara. U tom dokumentu je navedeno i sledeće: „Opština grada Subotice postala je potpuno nelikvidna, te je tako došla u najteže finaasijsko stanje.“ te dalje „Grad Subotica je u istinu bio bogat grad, jer je imao 8000 jutara bačke oranice prvoga reda, imao je mnogo šuma, oranica, pašnajka i ritova. U posedu navedenih nektertnina proračun gradski nije se morao opteretiti velikim finasijskim prirezom. Grad je iz svojih redovitih prihoda zidao škole, kasrne i puteve i udovoljavao ostalim ekonomskim, kulturnim, zdravstvenim i socijalnim zahtevima jednog lepog i velikog grada.“ Istaknuto je i da je grad primao subvencije od države, da je bio oslobođen samoupravnih prireza, ali u ovo doba kada gradske imanja „…skoro više i ne postoje, jer su sve velike oranice oduzete po agrarnoj reformi, a veliki deo ostalog imanja prilikom razgraničenja pripao je Mađarskoj. Ovako je preostala opštini od nekadašnjeg velikog bogatstva samo uspomena.“ Sve to je nametalo povišenje opštinskog prireza i uvođenje novih dažbina, trošarine, luksuznog poreza, itd. Time su dodatno opterećeni stanovnici, u prvom redu „zemljoradnički stalež“, a pošto su cene njihvih proizvoda drastično padale, mnogi nisu bili u stanju da udovaljavaju tim obavezama. Paralelno sa tim rasla su i izdvajanja za državu, koja inače nije redovito izmirivala svoje obaveze prema gradu na ime oduzetih gradskih objekata, namenjenih za srednje škole, vojsku, za stanove državnih činovnika.

Gradu je u tom vremenu raspolagao sa 12 000 k.j. ali od toga samo 330 k.j. oranica a ostalo su bili pesak, pašnjaci, šume i ritovi, koji nisu donosili dovoljno prihoda. Broj “domova, kuća i drugih zgrada za stanovanje” je iznosio po popisu iz 11931. godine, 19098.

S T A N O V N I Š T V O

Tabela broja stanovništva Subotice:

godina broj stanovnika

1850 – 49 958

1857 – 53 499

1869 – 56 323

1880 – 61 367

1890 – 72 683

1900 – 82 122

1910 – 93 232

1919 – 101 286

1921 – 90 961

1931 – 100 058

Rast broja stanovnika u periodu 1850-1910 je imao dosta ujednačen i pravilan tempo. Subotica je u ugarskim okvirima po ukupnom broju stanovnika zauzimala visoko mesta, od 1857. do 1900. godine bila je trećem, odmah iza Budimpešte i Segedina. I u jugoslovenskim relacijama je predstavljala treći grad po veličini, iza Beograda i Zagreba.

Godine 1870. kada je Subotica imala 56 323 stanovnika, od toga broja 15,2% je znalo čitati i pisti (8 517), 2,68% je znalo čitati, a čak 82,2% je bilo nepismeno. U 1880. godini procenat onih koji su čitali i pisali bio je 21,29 ( 12 951)

Broj nepismenih je bio velik. Tako 1880. godine čak 75% ili 45 994 spada u tu grupu, da bi taj parametra se spustio ispod 50% tek 1910. godine kada je nepismenih bilo 45 537 ili 48,8% od ukupnog stanovništva. Treba istaći da je gledajući konfesionalnu pripadnost, među Jevrejima bilo najviše pismenih, a najmanje među rimokatolicima. Po službenoj statistici od 1921. godine u Vojvodini je bilo 76,69% pismenih stanovnika. Tada je u Subotici bilo 24 534 nepismenih, računajući samo starije od 6 godina, ili 29,85%.

Slovenija, delovi Hrvatske i Vojvodina, teritorije koje su pripadale bivšoj Monarhiji, prednjačile su po ulasku u novu jugoslovensku državnu zajednicu po stepenu industrijskog razvitka. Bačka, Banat i Baranja, po rezultatima popisa iz 1921. godine, imale su i najveći procenat gradskog stanovništva – 30,68. Subotica je bila jedan od najvećih gradova u novoj državi. Lokalni popis obavljen 1919. godine za potrebe Pariske mirovne konferencije, daje podatke o ukupno 101 286 stanovnika. Bunjevaca – 65 135, Srba – 8 737, Mađara – 19 870, Nemaca – 4 251 i Jevreja – 3 293.

Dokument sa rezultatima popisa stanovništva u 1919. godini

Po prethodnim rezultatima državnog popisa od 1921. godine Subotica broji 101 857 ( ili po drugom izvoru 101 709, 49 024 muških i 52 685 ženskih. Broj zanatlija je iznosio 2060, a broj radnika 8519. IAS, F:47, II 44/1928), a po konačnim 90 961. Rrazlika se delimično objašnjava smanjivanjem teritorije grada, gubitkom delova Tompe i Kelebije.

Po podacima gradonačelničkog ureda, na osnovu državnog popisa 1931. godine, u Subotici je bilo 100 058 stanovnika, ( 48 703 muških i 51 355 ženskih) a po podacima inženjerskog ureda i Sreskog načelstva 102 133. Pored nje, 1921. godine, samo Beograd i Zagreb jedino prelaze broj od 100 000 stanovnika. U Evropi je početkom 19. veka bio svega 21 grad sa više od 100 000 stanovnika, krajem tog veka 145, da bi ih 1930. godine bilo 255. Te godine; Švedska, Austrija, Mađarska, Grčka i Jugoslavija, su bile zemlje sa po 3 grada u toj grupi. Mada je ukupno stanovništvo Subotice vrlo specifično teritorijalno raspoređeno, polovina u užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina na okolnim mestima i salašima, sa osobinama bližim stanovništvu sela, ipak je ta velika brojnost predstavljala jedan od elemenata za razvoj i jačanje privrednih potencijala.

SAOBRAĆAJ, železnički, vodni, poštanski, kolski

Železnički

Jedan od osnovnih preduslova za razvoj privrede je svakako i dobro organizovan putnički i teretni saobraćaj. Bez blizine plovnih puteva i kvalitetnih drumskih cesta, za Suboticu je izgradnja prve železničke pruge Segedin – Subotica – Vinkovci (1864-1869), kao dela tzv. Alfeldske pruge, predstavljala izuzetno važan momenat za njen ukupan razvoj a posebno za napredak trgovine i industrije Daljom izgradnjom železničke mreže postićiće se da po ulasku u novu državu, Bačka bude na prvom mestu u zemlji po gustini i dužini pruga, a Subotica jedna od važnijih železničkih raskrsnica sa veoma intenzivnim saobraćajem.

„Sve su pruge u Vojvodini izgrađene pre rata, a trasirane u vezi sa izvesnim privrednim centrima od naročitog značaja, a prema politici predratne državne uprave u Vojvodini.“

Problemi nakon rata i pored toga što nije bilo ratnih razaranja pruga, bili su održavanju, kako pruga, tako i lokomotiva i vagona. Železnička mreža u Bačkoj ( i u celoj Vojvodini ) je bila relativno najgušća u novoj državi – 8,6 km na 100 km kvadratnih. Subotica je igrala veoma važnu ulogu u železničkom pograničnom saobraćaju a i prometu svake vrste. Preko ove stanice, 1928. godine, otpremljeno je ukupno 816 219 putnika, i 82 096 tona robe.

Vojvođanska železnička mreža spadala je u delokrug Oblasne Direkcije državnih željeznica u Subotici. ( Tu su bile uključene i slavonske pruge, Dalj-Vinkovci-Osijek.) Činile su je 41 pruga normalnog i 3 uzanog koloseka. Četiri najvažnije pruge koje su prolazile kroz grad su bile:

1. Subotica – Kelebija (državna granica ) – Budimpešta

2. Subotica – Dalj – Zagreb

3. Subotica – Horgoš (državna granica ) –

4. Subotica – Novi Sad – Beograd

Pored toga tu su bile i vicinalne pruge Subotica – Bogojevo, Subotica – Crvenka, Subotica – Senta. Subotička Direkcija je imala u 1928. godini, ukupno 10 056 zaposlenih, od čega je u samom gradu bio manji deo (oko 400).

Vodni

Za Suboticu su bili značajni i vodni, rečni odnosno kanalski putevi. Na kanalski saobraćaj subotički „Llojd“ (Udruženje trgovaca i industrijalaca) ima 1929. godine primedbe, da se kanali ne čiste, da se inostrani šlepovi ne puštaju u bački kanal, te da su pristaništa neupotrebljiva. U Bačkoj su ( 1929.) bila samo dva uređena pristaništa („Umschlag“), Novi Sad i Apatin, gde je pristanište povezano sa železničkim kolosekom. Za Suboticu je bilo najvažnije apatinsko pristanište. Tim načinom transporta, iz Subotice i okoline najviše su se izvozile žitarice, a uvozio ugalj i drvo.

Poštanski

Prvi privatni telefon je u Subotici postavljen još 1886. godine u kući vlasnika livnice Mirka Rotmana. To svedoči o prihvatanju tog noviteta u svetu komunikacija upravo od istaknutih pripadnika privrednog staleža. Odluka o uvođenju i izgradnji telefonske mreže donešena je 1892. godine.

„Pošta sa telegrafom i telefonom jesu presudni faktori u savremenom privrednom životu i radu. Stanje pošta iza rata bilo je užasno.“ pisao je 1930. godine dr Mirko Kosić glavni sekretar Trgovačko – industrijske i zanatske Komore u Novom Sadu. Problemi sa ovim sistemom u Vojvodini, su poticali od toga što je on bio u ranijem periodu povezan sa Mađarskom, međunarodne linije su išle preko Segedina i Budimpešte, a preorijentisanje na nove državne centre išlo je sporo.

Direkcija pošta je tokom 1920. godine bila prebačena iz Velikog Bečkereka u Suboticu. Gradske vlasti su na zahtev da se pronađe odgovarajuća zgrada za njen smeštaj, koji je uputilo Ministarstvo pošta, donele odluku o ustupanju uz zakup zgrade tzv. „Kakaš“ škole i Više ženske škole, za te namene.

Teškoće u dobijanju međugradskih i međunarodnih telefonskih veza, osećale su se u čitavom međuratnom periodu. U Subotici je jedna od poštinih investicija bilo proširivanje postojeće centrale sa 900 na 1200 brojeva, tokom 1929. godine. Ipak u gradu je 1930. godine bilo samo 665 telefonskih pretplatnika.

Industrijalci kojima je od izuzetne važnosti bila mogućnost uspostave što boljih, bržih i sigurnijih veza, komunikacija sa mestima u zemlji a pogotovo u inostranstvu, s pravom su se žalili na slabosti u telefonskom i poštanskom saobraćaju. U gradu su 1927.godine radile samo dve pošte, u centru – Vilsonova 27 (Maksima Gorkog) i kod železničke stanice. Osećao se veliki manjak linija za inostranstvo a i međugradske veze su bile opterećene. Na tim poslovima je radilo samo 14 službenika, a poštonoša je bilo samo 13.

Kolski

Kroz Suboticu je prolazilo 10 važnih puteva. Svi su oni bili u prilično lošem stanju, samo delimično nasuti tucanikom, popločani ciglama od „keramita“ (žuta kocka) ili malim kockama od bazaltnog kamena. Zimi je saobraćaj, na svim putevima, a pogotovo na tzv. “letnjim” (zemljanim) bio izuzetno otežan .

Po jednom izveštaju gradske uprave iz 1931. godine u Subotici je bilo, računato u dužini, 34% izgrađenih kolnika a 66% neizgrađenih. Izraženo kroz površinu puteva, taj procenat je još lošiji; 17,3% neizgrađenih a samo 82,7% izgrađenih.

Putevi (sa stanjem 1930.)

1. „Horgoški put“ Subotica – Horgoš (nasut tucanikom)

2. Subotica – Bačka Topola (nasut tucanikom)

3. „Majšanski put“ (delimično izgradđen „klinkerom“)

4. „Halaški put“ (delimično izgrađen „klinerom“)

5. Subotica – Čikerija „Bajski put“ (delimično izgrađen tucanikom)

6. Subotica – Bajmok (izgrađen delimično tucanikom )

7. Subotica – Senta (delimično izgrađen tucanikom , slabo održavan)

8. Subotica – Čantavir (izgrađen delimično tucanikom )

9. Subotica – Pačir (manjim delom izgrađen tucanikom )

10. Gornjo Tavankutski put (manjim delom izgrađen tucanikom )

Mreža puteva

Izgradnja modernog asfaltnog puta Beograd – Subotica (Horgoš), kao dela međunarodnog pravca Kale – Istanbul, dovršena je tek 1937. godine. „To je ujedno jedini put te vrste izgrađen u Jugoslaviji 1918-1941. godine.“ Poslove je organizovala firma „Labor, tehničko preduzeće za gradnju modernih puteva“. Jugoslovenska i subotička organizacija „Rotari cluba“ znatno je doprinela da trasa tog puta prolazi upravo kroz Jugoslaviju.

Broj prevoznih sredstava u Subotici je 1929. godine iznosio: 73 osobnih zaprežnih kola, 7 800 teretnih, 1 886 bicikala, 35 motocikala, 160 automobila, 61 teretnih automobila i 9 autobusa. Uočava se dominacija zaprežnih kola, a mali broj motornih. Zanimljivo je poređenje sa Novim Sadom, koji je tada imao znatno manje zaprežnih ( 2740 ukupno) ali više motornih, 270 osobnih i 70 teretnih.

Broj vozila 1932. godine je bio: 32 motocikla, 63 fijakera, 23 taksi automobila, 4 autobusa i 55 luksuznih automobila i 24 traktora. Poljoprivrednici su držali najveći broj zaprega, a upravo su privrednici, bankari, trgovci, snažnije zanatlije i naravno industrijalci bili ti koji su posedovali većinu automobila i kamiona. Pored automobila, ipak se kod određenog dela tog sloja, zadržao običaj držanja luksuznih zaprega – karuca i fijakera.

Komunalna infrastruktura (vodovod, kanalizacija)

Grad nije imao svoj vodovod, stanovništvo se snabdevalo sa pedesetak javnih bunara. Kanalizacija je izgrađena samo delimično. Gradski odvodni kanali su bili u prvo vreme otvoreni. Tek početkom tridestih godina se pristupa gradnji zatvorenih kanala i njihovom povezivanju u kolektorsku mrežu. Tako je 1933. godine bilo 22 964 m. otvorenih jendeka i kanala, 21 064 m. kanala građenih od cigle, 9 821 m. kanala od betona ili cevi, 703 m. drvenih kanala dok je 85 497 m. predstavljala dužina ulica bez ikakve kanalizacije.

Potrošnja vode bila je u Subotici minimalna, po proceni inž. Otona Tomandla (od 1935. godine menja prezime na Tomanić) kretala se samo oko 30 litara po glavi stanovnika. To je bio izveštaj Tomandla o poseti „higijenskoj izložbi u Drezdenu“. Pored nedostatka vodovoda on tu navodi još niz velikih urbanističkih komunalnih i problema; preterano širenja grada u širinu, loše puteve, previše prašine, nezdrave uslove stanovanja nekih slojeva stanovništva, uz zaključak da bi Grad morao za podizanje opštih higejenskih uslova da investira mnogo više sredstava.

Karta grada iz 1921. godine

Većina industrijskih postrojenja imala je sopstvene bušene bunare, za upotrebu u proizvodnji ili samo za piće. Po podacima jedne ankete iz 1934. godine, saznajemo da je „Samuel Gingold“ u svojoj fabričkoj zgradi u Nikolićevoj ulici 7, imao 35 m. dubok bušeni bunar, „Braća Goldner“, bunar od 40m., „Gradska klanica“ 2 bunara, „Industrija mramora i kamenoreza d.d.“ je imala 48 m. dubok arteški bunar, „Merkur“ nije imao bunar sa pitkom vodom, snabdevali su se sa najbližg javnog ( arteškog) bunara.

Ilustraciju komunalnih problema vezanih za snabdevanje vodom i njenim odvođenjem, daje 1930. godine i gradski odbornik Ago Fister koji piše Senatu: „U našem gradu jedva se nalazi nešto kanalizacije, a o vodovodu ni traga ni glasa. Koliko je žalosno i netrpljivo ovo stanje, imam da primetim, da ne samo u zapadnim kulturnim državama jedva se nalazi i jedna varošica, koja ne bi imala vodovod i potpuno izgrađenu kanalizaciju, već i u našoj domovini se nalaze tako po broju stanovništva, kao po veličini površine znatno manje varošice, koje su snabdevene sa vodovodom i izgrađene su sa potpunom kanalizacijom. Usled malene i nepotpune naše kanalizacije vlada u našem gradu tako loše zdravstveno stanje da od dana do dana dopunjava svoje guste i bedne redove strahovita tuberkuloza, a manjkavost vodovoda preti u slučaju požara prilikom većeg vetra, da će izgoreti cele ulice, štoviše i celi delovi našeg grada.“

Otpadne vode

Paralelno sa procesima jačanjem privrede, posebno industrije, sve će biti očitiji i dublji uticaji kojima se menja prirodno okruženje. Sa napretkom proizvodnje, u prvom redu fabričke, industrijske, javljaće se sve veći broj negativnih posledica u prirodi. Zagađivanje voda će biti samo jedan vid takvih delovanja. Većina podzemnih i površinskih voda sa područja grada uz otpadne vode odvođene kanalizacionom mrežom slivala se u prirodni vodeni rezervoar i prijemnik – Palićko jezero.

Gradske vlasti su problem izlivanja otpadnih voda u jezero, prvi put razmatrale 1904. godine ali zbog nedostatka sredstava nisu preduzeli nikakve mere na njihovom prećišćavanju, pa su one i dalje direktno išle u Palić. Gradska kanalizacija, čija dužina krajem tridesetih godina iznosi preko 30 km, koja je u prvo vreme odvodila samo vodu iz domaćinstava a zatim i industrije, znatno ubrzava prorodni proces odumiranja jezera, menjajući karakteristike vode,čineći je zasićenom sulfatima. Tek 1938. godine, subotička opština u planovima za ulaganja u narednom periodu, predviđa i izgradnju postrojenja za prečišćavanje otpadnih voda. Ni ovaj put, takvi planovi koji su uviđali dalekosežne štete od zagađivanja Palića i predlagali mere za njegovo svođenje na najmanju meru, zbog približavanja ratnog vihora, nisu bili realizovani. Hemijska i biološka ravnoteža jezera, pored svih negativnih uticaja, još nije tada bila toliko alarmantno narušena, da bi onemogućila funkcionisanje Palića kao turističkog mesta.

Kraljevska banska uprava uputila je 10.6. 1939. godine, u vezi donošenja Zakona o slatkovodnom ribarstvu, subotičkom Sreskom načelstvu, dopis u kome traži spisak preduzeća koja upotrebljavaju vodu, sa podacima odakle je dobijaju, gde i kako ispuštaju otpadne vode i da li poseduju postrojenja za njihovo prećišćavanje. Načelstvo je 23. juna iste godine odgovorilo jednim tabelarnim spiskom. U njemu je navedeno 15 subotičkih preduzeća, sa traženim podacima. Sva su se snabdevale vodom sa vlastitih bunara a većina je gradskim javnim kanalima ispuštala otpadne vode direktno u Palićko jezero. Od navedenih 15 preduzeća, 10 je ispuštalo otpadne vode direktno u kanalizacionu mrežu, odnosno u Palić. Najveći zagađivači su bili crevara, fabrika sapuna i posebno 2 fabrike štirke, koje Sresko načelstvo u svom dopisu ističe kao one koje ispuštaju „prljavu vodu“.

ZAKONI

Na teritoriji BBB važi Zakon o zanatima i trgovini iz 1884/čl. XVII, a Zakon o osnivanju akcionarskih preduzeća donosi se 1922. godine.

Kralj je proglasio 5.8.1932. Zakon o radnjama. „Ovim zakonom likvidira se dosadašnje partikularističko zakonodavstvo o radnjama, koje je bilo krupna smetnja za pravilan razvitak privrednog rada…“

Formirano je i prinudno Udruženje industrijalaca, a članovi imaju biti svi imaoci industrijskih radnja.Podizanje novih fabrika u blizini državne granice je zabranjeno ???

Nacionalizacija

“Osnovne pretpostavke nacionalizacije proizašle su iz činjenica da je Kraljevina SHS bila jedna od država naslednica Austrougarske monarhije, da je Kraljevina SHS bila u ratu sa Austrougarskom, da je pripadala pobedničkom bloku i na osnovu toga imala određena prava prema imovini poražene strane i njenih podanika.Pravnu osnovu za ovo pružale su odredbe mirovnih ugovora kojima je ratno stanje okončano a koji su predstavljali deo versajskog mirovnog sitema: Sanžermenskog sa Austrijom i Trijanonskog sa Mađarskom potpisanih 19. septembra 1919, odnosno 4. juna 1920. godine.” Prva mera države u vezi sa tim je bilo stavljanje imovine stranih državljana pod sekvestar. Tom merom je ta imovina bila pod državnom kontrolom.

Odnos državnih vlasti i javnosti prema stranom kapitalu, odnosno strancima kao njegovim predstavnicima je bio dvojak. “U jugoslovenskoj državi su se društvene snage konfrontirale: za i protiv stranog kapitala.” U početku se generalna politika svodila na pokušaje “nacionalizacije” domaće privrede. “U vezi s time donet je Zakon o nacionalizaciji privrednih objekata državljana neprijateljskih država. Taj Zakon međutim nije sproveden u celosti u delo, s obzirom na to što su Trijanonskim i Sanžermenskim mirovni ugovori predvideli odredbe po kojima se austrijski i mađarski državljani kao vlasnici izuzimaju iz nacionalizacije ukoliko se radi o teritoriji koja je pripadala Autro-Ugarskoj. Pa tamo gde je ta nacionalizacija preduzeća sprovedena, ona je bila fiktivnog karaktera, jer je samo nominalno došlo do promena, a stvarno ti objekti su ostali i dalje u svojini starih vlasnika.”

U publikaciji „Privredno osvajanje Vojvodine“, ( pseudonim autora Dobrurad), Novi

Sad 1921, nalazimo na ilustraciju takvih gledanja na pitanje zatvaranja domaće industrije za strani kapital i stranu robu. „Industrijaliziranje Vojvodine je na pragu. Zbog njenog otcepljenja od Austro-Ugarske nije više korisno donošenje industrijskih proizvoda iz fabrika, koje su nas dosad snabdevale, a prerada naših sirovina ovde biće od najveće koristi. Što manje našeg novca izlazi iz naše države u druge, tim ćemo biti imućniji, a što više budemo izrađivali svoje potrebe u našoj državi, tim će više biti rada i zarade za naše ljude.“ (st 25) Pošto takve mere nisu donosile napredak u toj oblasti, stvarnost, a i glasovi pojedinih političara i ekonomista su upućivali na preku potrebu angažovanja takvog kapitala, koji već od kraja 1921. godine prodire na ovo tržište. Tako se 1924. godine javlja i konstatacija: “Usled nepoverenja inozemstva prema nama strani je kapital privučen velikim kamatnjakom, počeo dolaziti samo preko Beča i Pešte i to na taj način što su naša preduzeća prodavala svoje udele i deonice, tako da je industrija koja je već bila nacionalizirana opet počela da se otuđuje, i to po cenu koja je niža od njene unutarnje vrednosti.“

O odnosu prema strancima dobru ilustraciju daje i jedan dopis Ministra trgovine i industrije iz 1922. godine. „Mi imamo i suviše stranog elementa u Vojvodini, Hrvatskoj i Sloveniji i Bosni i Hercegovinim i dokle mi taj strani elemenat ne svalimo i dok on ne dobije naš mentalitet, dotle ne treba puštati strance u našu zemlju, do najređeg izuzetka. Mi imamo u zemlji 156 000 Jevreja, najmanje, i svaki i najmanji priliv smatramo kao škodljiv po narodno jedinstvo i gazdinstvo. Samo eventualno da posluže kao učitelji pri podizanju industrije i to samo u preduzećima gde mi imamo većinu kapitala“ To jasno pokazuje tendenciju isključivanja stranog kapitala iz učešća u domaćoj privredi. Ali i konkretna situacija u subotičkim fabrikama, od kraja dvadesetih godina svedoči da je strani kapital sve više prodirao i na ovo tržište. On se morao prilagođavati i pridržavati okvira, da njegovo učešće ne bude većinsko, te se u mnoštvu izveštaja subotičkih firmi višim nadzornim državnim telima javlja popis vlasnika akcija, njihove nacionalnosti i državljanstva, sa ciljem pravdanja da stranci nemaju većinsko vlasništvo. “Kraljevina SHS je imala razvijen sistem deoničarskih društava u industriji i novčarstvu, a institucija akcionarskih društava omogućavala je često stranom kapitalu “da se infiltrira u privredu pod zvučnim nacionalnim imenom i s uticajnim političkim ličnostima kao članovima uprave”.

U gradu se je još 1919. godine uvodi poseban porez na strance, koji će pored posebnih dozvola za rad, opterećivati i u čitavom periodu boravak takvih lica u zemlji. U subotičkim fabrikama ipak su česti primeri da stručne poslove, koji iziskuju obučenu i kvalifikovanu radnu snagu obavljaju radnici – stranci.

Naredba o izgonu ratnih doseljenika,Ministarstva unutrašnjih dela, Otseka za BBB,onih koji su su se u Suboticu naselili u periodu od 27.7.1914. godine, pogađala je veliki broj stanovnika. ( Sačuvana građa svedoči o blizo 1000 pokrenutih postupaka za iseljavanje. IAS, F:47. XIX, 80. ) Ona je obrazložena nedostatkom stanbenog prostora. Međutim, mnogi koji su njome bili zahvaćeni posedovali su sopstvene stanove i kuće. Većina trgovaca, fabrikanata, ipak je uspevala da izbegne iseljavanje, obraćajaći se Ministarstvu MUD, u Beogradu, koje im je omogućavalo da ostanu, pozivajući se na potrebe privrednog razvoja.

CARINE

Od 1920. godine doneto je na državnom nivou rešenje kojim je bio dozvoljen bescarinski uvoz mašina, alata, sirovina za industriju, čime se znatno doprinelo industrijskom poletu. I nekoliko subotičkih firmi (na pr. Ferrum) koriste takve uslove i povoljno uvoze mašine. Sa druge strane, sistemom carinskih zaštita, domaćem tržištu je bilo omogućeno da se razvija bez uticaja jake konkurencije.

NOVAC

Od stabilizacije domaće valute u 1925. godini, u privredi se osećala stalna nestašica u novcu, kreditima, i otežavala već inače poljujani položaj domaće industrije. “Bez potrebne materijalne stabilnosti industrija u Vojvodini vrlo osetljivo je reagovala na svaki pa I najmanji potres koji je izazivao nepovoljne repekusije. To je omogućilo lakše prodiranje stranog kapitala. Strani kapital je prodirao u ekonomski najrentabilnije grane industrije.”

Posle Prvog svetskog rata opada vrednost novca u svim državama, osim u SAD. Smanjenje vrednosti novca će tako u Jugoslaviji 1925. godine iznositi 1522%, u Rumuniji 4 386% u Francuskoj 275%. U 1931. godini nastaje izrazita finansijska kriza, banke imaju uloženih 15 milijardi, a u opticaju je samo 5. Svi su zapali u psihozu i povlače uloge iz Banaka.

U nedostatku kapitala rad velikog dela industrije zavisio je od reparacija.

ENERGIJA

„Najnapredniji segmenti jugoslovenskog društva nalaze se 1918. godine u procesu druge industrijske revolucije,tj. uvođenja električne energije u industrijsku proizvodnju kao pogonske snage.“

U Subotici je 1938. godine čak 12 500 domaćinstava ili čak oko 50% (broj domaćinstava po popisu 1931. iznosio je 24 466 ) koristilo je petrolej za osvetljenje i trošilo 300 000 kg tog goriva. Za 154 automobila potrošnja je iznosila – 211 750 kg, za 40 teretnih vozila – 110 074 kg dizel goriva.

BROJ FABRIKANATA

Po sumarnoj evidenciji „Udruženja zanatlija“, u Subotici je bilo 27 fabrikanata. Oni su upisani kao jedna od ukupno 73 vrste struka – delatnosti. Ukupno su najbrojnije bile zanatlije; cipelari – 242 i berberi – 214. U 1921. godini bilo je 2 000 zanatlija, od toga 1 500 -1 600 Mađara, 400 Bunjevaca (od kojega su broja 90 % „mađaroni“) i tek ostalo 60-70 Srba, saznajemo iz dopisa gradskih vlasti TIK Komori u Novi Sad. U 1935. godini bilo je 1642 zanatlija. Zanatlije su radi zaštite svojih interesa od države tražili pored zaštite i poboljšanja svoga položaja i mere protiv konkurencije „velike industrije“

Broj fabrika u Subotici je 1921. godine iznosio 21, od toga je bilo 12 u obliku deoničkih društava i 9 u inokosnom vlasništvu.

Njihov broj (industrijskih preduzeća) je 1933. godine povišen na 66, a od toga je bilo 9 mlinova, 12 štamparija, 2 parna kupatila, 4 ciglane i 39 firmi drugih struka.

Naslovna strana subotičkog lista Privreda od 15.11.-15.12.1930. godine

Za 1935. godinu postoje podaci o 61 fabrici.

Zanatskih radnji je 1937. godine bilo – 1 726 a trgovačkih i ostalih – 1 184. Broj subotičkih fabrika je 1921. godine iznosio – 21, 1933. – 66 a 1938. godine – 53. Razvijenost poljoprivrede je uslovljavala upućenost industrije na nju, kao sirovinsku bazu i konzumenta gotovih proizvoda. Mlinarstvo se isticalo još u periodu Monarhije a u novim državnopravnim i prvrednim okvirima od 1918. godine, je bilo čak predimenzionirano. Na poljoprivredu se u najvećoj meri oslanjala i razvijena prehrambena industrija, zatim proizvodnja štirke i lepila kao i veštačkih đubriva. Od ukupnog broja iskazanih fabrika 1938. godine bilo je:

13 mlinova

4 štamparije

2 pogona za izradu proizvoda od papira

4 fabrike štirke

2 fabrike sapuna

2 fabrike čokolade i konditorskih proizvoda

7 metaloprerađivačke struke

2 drvoprerađivačke

6 tekstilnih fabrika

2 za obradu kamena i izradu cementnih roba

1 elektrana

1 hemijska fabrika

1 crevara

1 pekara

1 serum zavod

1 klanica

1 ciglana

1 fabrika ribljih konzervi

1 fabrika za izradu celuloidne robe

1 trgovina i pogon za sastavljanje radio aparata.

U 1938. godini u gradu rade 53 industrijska preduzeća sa 4 286 radnika.

POREZI I PORESKA POLITIKA

Poreskom politikom države Vojvodina je bila mnogo više opterećena nego drugi delovi. Ovde su bila uvedena 22 poreza i prireza. Posebnu teškoću je predstavljao ratni porez uveden oktobra 1919. godine, a koji je važio narednih devet godina.

Zbor subotičkih privrednika povodom poreza na dohodarinu i ratnih poreza ( na ratnu dobit za godine 1917-1920) održan je .16.4.1923. godine. Na njemu su oni istakli svoje nezadovoljstvo, te da je takav način oporezivanja pogrešan sa stanovišta narodne privrede, da su imovna stanja poreskih obveznika preterano uveličana.

Problemi koje taj stalež naglašava 1934. godine, vide se iz dopisa Trgovačko zanatske komore, Udruženju industrijalaca. Oni su bili sledeći: bankarstvo ne daje kredite, a inače su kamate visoke 12%, sa još 2% za zakašnjenja, građenje je stalo zbog trošarine od 35% vrednosti cementa, koji je skoro postao luksuzna roba, samoupravne trošarine su počinjale da imaju karakter srednjovekovnih međugradskih carina.

I dokument Udruženja industrijalaca, Novi Sad , iz 1936. godine daje ilustraciju o aktuelnom stanju i problemima vojovđanske privrede. U njemu se navodi da postoje sledeći porezi:

Državni

a) skupni porez na poslovni dohodak

b) porez na luksuz ( mnoge robe danas više nisu luksuz )

c) tečevina

d) društveni porez ( slobodno ga utvrđuju porezni organi i to često

loše i pogrešno )

e) posebni poreski dodatak

Samoupravno finansiranje – opštinski porezi

a) trošarina

Kao otežavajuće okolnosti za poslovanje ističu da su železničke tarife prevelike i da vlada nedostatak povoljnog kreditiranja. Ističu da „…kredit oživljava i održava privrednu radinost.“ I nastavljaju „Kod nas se s jedne strane neopravdano i ničim dokumentovano (samo na osnovu nacionalno – političkih romantičarskih fraza ) vodi kampanja i borba protiv stranog kapitala, ali se istodobno ne pomažu domaća preduzeća, jeftinijim kreditima.“ Na području Udruženja bilo je tada 353 industrijska preduzeća sa 48 143 radnika. ( bez mlinova ) Od toga ih je u Subotici bilo 40.

Sličan je i izveštaj Upravnog odbora Udruženja industrijalaca u Beogradu isto iz 1936. godine. „Najveći pritisak osećala je industrija od raznovrsnih dažbina, kojima je njen rad opterećen. To je čitav jedan konglomerat raznih poreza, prireza, doprinosa, taksa, trošarina, dodatnih poreza, vanrednih doprinosa, luksuznih poreza, skupnih poreza, komunalnih, opštinskih, banskih i državnih poreza. Treba biti zaista odličan stručnjak pa se snaći u celom tom krstopletu dažbina i odgovoriti tačno svakoj na vreme.“

I pojedini subotičani, članovi tog Udruženja, žalili su se na to stanje. Tako vlasnik mesarskog pogona Đula Korhec ističe da je u neke gradove zbog visoke trošarine izvoz robe gotovo nemoguć, da su gradovi obrazovali cerinska područja, gde su zastupljeni i uski lični interesi.

TROŠARINA

Novi gradski namet, trošarina, koja se uvodi početkom 1930. godine , radi popunjavanja deficita gradskog budžeta, predstavljala je veliku teškoću za poslovanje svih subotičkih privrednika, a posebno industrijalaca. Njome je predviđeno plaćanje po posebnim tarifama za svu robu koja se unosi u grad. Time su opterećene i neke sirovine i poluizrađevine koje fabrikanti nabavljaju van subotičkog trošarinskog regiona. Doduše predviđeno je vraćanje dela uplaćene sume, za proizvedenu robu koja se izveze iz Subotice, ali to je bilo skopčano sa nizom poteškoća.

Zbog tih razloga i problema „Lloyd“ je već 17.2.1930. godine organizovao posebnu sednicu sa tom temom, se koje je upućena žalba gradskim vlastima na predlog o uvođenju trošarine, navodeći niz okolnosti koje će otežavati trgovinu i samu proizvodnju, i ugroziti opstanak mnogih firmi. Pored zajedničke žalbe u predmetu su sačavane žalbe pojedinih firmi; „Hartman i Konen“, „Gingold Salamon“, i drugih kao i strukovnih sekcija, ciglara, obućara, šeširdžija,… Pored toga u njoj se naglašava i da je „Subotica jedan grad sui generis, ili još bolje rečeno:“najveće selo sveta“, kako se je naš sadanji gradonačelnik g. Selimir Ostojić veoma karakteristično izrazio. To selo se proteže na pr. prema Bačkoj Topoli 3 – 33 km.“

KRIZA 1927-1934

Privrednici su ekonomsku krizu osećali još znatno ranije. Subotički Poreski odbor još 1927. doneo je sledeće zaključke u kojima ističe da je „…ekonomska kriza dostigla svoju kulminaciju“, ali i delimično pokušavaju da objasne neke od razloga teškog položaja Subotice:

„Ekonomske i privredne prilike na teritoriji grada Subotice od ocepljenja bajskog trokuta, koji je sa svojim bogatim stanovništvom bio stup trgovine i industrije i prirodno zaleđe ovog mesta, s dana na dan se pogoršavaju u Subotica kao centar trgovine i industrije negda bogate Bačke ide u susret lošoj budućnosti. Ona je osuđena inicijativu da preda u ruke Novom Sadu. Jugoistočni delovi Bačke gravitiraju Novom Sadu, a jugozapadni povukli su se u Sombor. Subotica je upućena na samu sebe.“ O težini situacije u kojoj su se tada našle zanatlije, a tako i ostali privrednici, govori i istupanje Age Fistera, zanatlije – stolare, gradskog odbornika, na sednici gradske skupštine 1930. godine, gde je izneo da od 2 200 subotičkih zanatlija „…danas barem 1600 nisu uopšte zaposleni“

U 1931. godini „Lloyd“ odgovara na jednu anketu KBU. i navodi koje bi se mere trebale preduzeti za smanjivanja posledica krize. Na prvom mestu traže da izdavanje pasoša privrednicama ide brže i da putna isprava važi na duži rok, zatim; snižavanje a nepovećavanje državnih poreza i u vezi s tim da se u Subotici, a ne u Somboru, uspostavi reklamacioni odbor „…kako naši privrednici ne bi bili primorani ići u Sombor i podvrgnuti se oceni takvih ljudi, kojima ovdašnje prilike uopšte nisu poznate.“, da se ukine gradska trošarina i da se omogući zapošljavanje neophodnim stranim radnicima. Od 1932. godine, sa izmenama u privrednom zakonadavstvu, uspostavljen je i Reklamacioni odbor u Subotici.

Iz Razolucije koju januara 1932. godine donosi Konferencija, sazvana da raspravlja po pitanju zbrinjavanja nezaposlenih, saznaja se da ih u Subotici, bilo ukupno oko 13 000, 2000 zanatsko industrijskih, 1000 običnih, i 10 000 poljoprivrednih ( od kojih, doduše samo u sezoni jedan deo nalazi posla) . To je uz članove njihovih porodica, značilo da 1/3 građana Subotice „… usred najjače zime besposlicu trpi bez dovoljno sredstava za život.“ To je bila situacija koju subotička sredina još nije nikada imala. Pored Berze rada, sindikalnih, staleških i humanitarnih organizacija i Grad će davati pomoć u svrhe zbrinjavanja nezaposlenih i siromašnih, i osnivanjem udruženja „Dobro delo“.

Krajem 1931. godine, kao ilustracija krize, daje i podatak da „Lloyd“ izveštava da mnogi privrednici pokušavaju da rasprodaju svoje automobile ili ih čak uništavaju, jer se porez plaćao samo na upotrebljiva vozila Tada se auto, vrednosti 40-50 000, mogao se kupiti za samo 8-10 000 dinara.

ZBOROVI protestni

Subotičko „Udruženje Trgovaca i industrijalaca“ uputilo je Ministru finansija, aprila 1923. godine, Rezoluciju u kojoj se žali na visoke poreze za ratnu dobit, za protekle godine, 1917 – 1920. Isto udruženje organizovalo je zbor privrednika 26.6.1924. godine, na kome su dotakli i pitanja poreza deoničarskih društava. Zahtevali su reviziju postupka njihovog oporezivanja. „Postoji fakat, da je prema akcionarskim društvima uveden neprijateljski sistem oporezivanja, koji ne samo da uzima sav prihod, već nosi veliki deo glavnice. Dokazano je, da preduzeće sa jednim milionom prihoda, plaća jedan i po milion na ime raznih poreza.“

Poziv građanima na protesni zbor 30.08.1925. godine

Jedan od najvećih protesta je održan 14.2.1926. godine, također u organizaciji „Udruženja trgovaca i industrijalaca“. To je bio „zbor svih privrednih organizacija i staleža.“ Na njemu su učestvovali: Pučka Kasina, Zemljodilska Kasina, Radnički sindikat, Trgovačka omladina, Savez gornjobačkih industrijalaca, Subotičko obrtničko udruženje, i Udruženje gornjobačkih gostioničara , koje je bilo i organizator manifestacije. Dr Ivan Brankovan na sednici gradske skupštine, zahtevao je da se Rezolucija sa tog zbora iznese pred vladu, što je i prihvaćeno i održeđeno posebno izaslanstvo za to. U rezoluciji je pored ostalog naglašano: „…glavni uzrok našoj već očiglednoj ekonomskoj propasti leži u teškom i neujednačenom oporezivanju Vojvodine.“

PRESELJAVANJE INSTITUCIJA

Subotička javnost reagovala je izražavanjem nezadovoljstva i protivljenjem, na glasove o premeštanju državnih ustanova, Oblasne željezničke Direkcije, Pravnog fakulteta, Komande potiske divizije, iz Subotice, koji se pronose već od sredine dvadesetih godina. ( TZ Komora iz Novog Sada je 1929. pisala Ministru saobraćaja sa zahtevom da Direkcija ostane )

Iz Subotice su do 1936. godine već preseljene sledeće institucije: Vojni okrug – u Stari Bečej, Državna učiteljska škola u Sombor, Konjička podoficrska škola i učenički eskadron te Advokatska Komora u Novi Sad.

Jedan od takvih primera je i Predlog Kraljevskoj vladi,koji su doneli gradski većnici 1936. godine. U njemu se ističe da se oni protive preseljenju bilo koje državne ustanove iz Subotice, te da bi takvi potezi nanali velike štete na privrednom,kulturnom ali i nacionalnom polju, da Subotičani očekuju barem ravnopravan tretman sa drugim gradovima i da bi trebalo ići na osnivanje novih a ne na oduzimanje postojećih državnih nadleštava. Poseban naglasak je stavljan na potrebu osnivanja Poljoprivrednog fakulteta, kao najviše odgovarajućeg za ovaj kraj, gde većina stanovništva živi upravo od poljoprivreda, pa bi za njeno unapređenje to dalo izuzetan doprinos.

Dalje je navedeno da je već dotadašnje stanje u vezi tih pitanja, vešto koristila revizionistička propaganda. „Ovo stvara, pored ostalog, jednu psihozu neverice i malodušnosti i kod našeg nacionalno svesnog življa, prema našoj državi.“ Dalje je navedeno: „U Subotici koja plaća najviše poreza od svih gradova nestaće dobrih i sigurnih poreskih subjekata.“

Bez obzira na te manifestacije neslaganja, 1939.godine iseljena je iz Subotice „Oblasna Direkcija državnih željeznica“, koja je tada imala 380 – 400 radnika, a uz nju i „Glavna radionica“. (Glavna radionica je bila u sklopu Mašinskog odeljenja Generalne direkcije u Beogradu ) koja je zapošljavala oko 300 radnika.

Od 1923. u okviru Direkcije radila je i posebna Telegrafska radionica. Do 1925. imala je destak radnika, da bi pred rat, 1940. zapošljavala čak 180.

CARINARNICA

Glavna carinarnica je izgrađena 1931. godine. To je bila jedna od većih državnih investicija u Suboticu, u izgradnju objekata i infrastukture oko njih, kaldrme, kanalizacije i gvozdenog pešačkog mosta preko teretne stanice, uloženo je 14 miliona dinara.

SAJMOVI

„I subotički sajam i izložba“ održan je avgusta 1925. godine. Izlagači su bili iz zemlje ali i iz inostranstva. Izlagali su u kasarni 3. konjičkog puka i vestibilu Gradske kuće. Najzapaženijima su dodeljene posebne diplome.

U Subotici se od 1929. godine, u prvoj polovini oktobra održavala manifestacija „Subotička jeftina nedelja“ gde su privrednici ( poljoprivrednici, vinogradari, trgovci, zanatlije, fabrikanti itd.) iz grada i zemlje izlagali svoje proizvode. Bila je praćena kulturnim i sportskim programima. koncertima, trkama biciklista, mačevalačkim, fudbalskim utakmicama. Od 1934. godine nosi naziv „Subotička privredna nedelja i izložba“.

Plakat za IV Subotičku nedelju i izložbu

UDRUŽENJA

Industrijalci Subotice su imali do 1932. godine dva svoja strukovna udruženja:

„Savez Gornjobačkih industrijalaca“, osnovan 1921. godine, koji je 1927.godine, kada mu je na čelu bio Dušan Manojlović, imao 32 člana ; i „Udruženje Trgovaca i Industrijalaca“ (poznato i kao „Lloyd“), čiji temelji sežu još u 1899. godinu , koje je bilo znatno brojnije, imalo je do 700 članova. Spajanjem tog udruženja sa „Jugoslovenskim Lloydom“ , tokom 1921. godine ( Predsednik u tom periodu je bio Antun Bešlić, direktor Banke ) nastaće „Udruženje trgovaca i industrijalaca u Subotici“. U 1923. godini je imalo – 750 članova („…iz krugova ovdašnjih najuglednijih predstavnika trgovine, industrije i novčanih zavoda.“) u 1928.- 332, u 1929.- 626. Od toga je bilo: 430 trgovaca, 60 industrijalaca i zanatlija i 136 posednika, advokata, lekara i drugih profesija. Tada je predsednik bio dr Marko Jurić Dr Vladislav Manojlović.

Vladislav Manojlović, potpredsednici Imre Jakobčić i Geza Komor, a direktori: Dušan Manojlović i Lajčo Šreger.

Vladislav Manojlović

Sekretar tog udruženja do 1925. godine je bio Aleksandar Rajčić, podgradonačelnik. zatim Milan Damjanović . Dr Pavlović Miloš je vršio sekretarske poslove od 1928. godine. Tada mu je ugovorom određena ukupna mesečna plata od 4000 dinara, pored određenog procenta od ostalih poslova koje je vršio za stranke. Ugovorom mu je i zabranjeno da se politički eksponira i vrši agitacioni rad. Zanimljivost je da se za taj položaj interesovao veliki broj ličnosti, iz Subotice, ostalih delova zemlje ali i inostranstva, kao na pr. Vasa Dolinka iz Apatina, dr Marko Žužić iz Zagreba, prof. Ljubomir Kosier, koji se tada nalazio u Berlinu, dr Ivo Rafaeli ( Raffaelli ) iz Trsta.

Od 1932. godine, na osnovu Zakona o radnjama ( doneŠenoh 5.11.1931.), koji predviđa formiranje prinudnih udruženja, dolazi do razdvajanja „Udruženja trgovaca i industrijalaca u Subotici“ na dva udruženja: „Uduženje trgovaca“ i „Udruženje industrijalaca u Novom Sadu, povereništvo u Subotici“ kojem je pripojeno i „Udruženje Gornjobačkih industrijalaca“. Prvi predsednik tog novog udruženja (1932-1938 ) je bio dr Žiga Litman (Littman), a zatim (1938-1940) Dezider Rot i Gabor Bela, (od septembra 1940). Zanimljivo je da je mesto sekretara bilo rezervisano za dr Miloša Pavlovića . Udruženje je radilo „iako u vrlo skromnim okvirima“ sve do 15.3.1942. godine.

Jedana epizoda iz rada „Udruženje trgovaca i industrijalaca“ u 1925. godini, vezana je za ime dr Mirka Kosića , tada sekretara „Trgovačko zanatske komore u Novom Sadu“. Njemu tada subotičko Udruženje upućuje posebne izraze zahvalnosti, pošto se zalagao i davao nagoveštaje da će se u Subotici ovoriti ekspozitura novosadske Komore, što je bio stari zahtev subotičkih privrednika. Ipak, sticajem niza okolnosti, do tog koraka nije došlo. Ličnost dr Kosića, je uveliko vezana za Suboticu. Ovaj priznati stručnjak, koji je nakon studija u Strasburgu, Ženevi i Cirihu doktorirarao pravne i filozofske nauke, od 1925. godine redovni je profesor za predmet politička ekonomija na subotičkom Pravnom fakultetu. Ostavku na državnu službu (nastavničku) podneo je 1931. godine, pod pritiskom posledica afere koju je izazvalo njegovo angažovanje upravo u Trgovačkoj Komori. U subotičkoj javnosti i štampi bilo je iznošeno da je to mesto u Komori nespojivo („inkompatibilno“) sa položajem redovnog profesora Pravnog fakulteta. Po tim navodima ono mu je donosilo 10-15 000 dinara mesečno! ( „Subotički glasnik“ 21.2.1926.) Decembra 1930. godine, Disciplinski odbor Komore osudio ga je zbog niza nepravilnosti u radu, stupanja u nekoliko Upravnih odbora akcionarskih društava, čime je i materijalo naneo štete Komori.

Pored tih u Subotici su postojala još neka privredna udruženja: „Udruženje ugostitelja“ ( 1905-1948 ), „Udruženje zanatlija“ ( 1886-1950 ). Ono je već 1885. godine imalo je 704 člana. Nastavilo je da radi i nakon 1932, kada je donet Zakon o radnjama.

INDUSTRIJALCI U DRUGIM DRUŠTVIMA I ORGANIZACIJAMA

Stalež industrijalaca, kao jedan od delova subotičke društvene elite, angažovao se i u čitavom nizu van strukovnih društava i organizacija, kao što su bile masonske lože, Rotari klub, razna sportska, humanitarna ili dobrotvorna društva.

Privrednici, a posebno industrijalci, činili su tako i znatan deo članova u slobodno zidarskim ložama u Subotici. Iz perioda Monarhije, psotojala je loža „Alkotás“ (Stvaranje). Od 1929. godine javlja se i loža „Stella Polaris“ (Sjeverna zvijezda), da bi se 1934. godine javila i jedna čisto jevrejska – „Matuad Jad“.

U loži „Alkotás“ (Stvaranje) bili su: Arnold Balog, Đorđe Bondi, Šandor Farago, dr Jako Fišer, dr Andrija Frankl, Vuktor Grim, Adam Gutvajn, dr Emil Havaš, dr Elemer Kalmar, Ernest Komor, Ilija Lepedat, Mavro Levi, dr Geza Levi, Jovan Levi, Franjo Levi, Aleksandar Lifka, dr Aleksandar Magarašević, Cvetko Manojlović, inž. Milan Manojlović, Samu Nađ, Franjo Denegri, dr Miloš Pavlović, Kosta Petrović , Lajčo Polak, Mihajlo Prokeš, Dezider Rot, Josip Ruf, Iso Štrasburger, Nikola Švajgler, Stevan Vaci, Julije Vali, Kertes Samu, ličnosti koje su bile akcionari ili vlasnici u niza subotičkih preduzeća. U „Sjevernoj zvijezdi“ su bili: Franjo Vukić, Adam Gutvajn, Konen Vilim Jakobčić, Miloš Kurteš, Ilija Lepdat, Cvetko Manojlović, dr Mijo Mirković, dr Miloš Rafajlović, Aleksandar Suvajdžić.

U Subotici je od 1928. godine postojao i Rotari klub (Rotary club). Njegovi osnivači i članovi su bili i neki od istaknutijih industrijalaca, Vilim Konen Jakobčić, Dezider Rot, Viktor Grim, dr Miloš Pavlović. Rotari su bili organizacija elite, u svoje redove primali su samo najistaknutije predstavnike pojedinih profesija.

Vlasnici industrijskih preduzeća su organizovali i neka sportska udruženja ili klubove pri svojim fabrikama. Tako su sportske sekcije imale: Minerva, Ferum (Ferrum, šport klub), Električna centrala (Elektrik, šport klub električne centrale). Drugi od njih su se angažavali u radu uprava već postojećih sportskih društava. Tako je predsednik (u 1927. godini) Hakoaha, jevrejskog kulturnog i športskog udruženja bio Marsel Kop, a S.A.N.D.A. subotičkog atl. Nogometnog društva i Subotičkog društva za mačevanje Dušan Manojlović.

Industrijalci su bili članovi i drugih subotičkih društava ili udruženja, Kasina, lovačkih udruženja , Automobilskog kluba i drugih.

I u humanitarno dobrotvornom radu imućniji stalež, pa tako i industrijalci, je davao svoj veliki doprinos, dajući značajne donacije postojećim udruženjima i ustanovama (Dobro delo, Dobrotvorna zajednica srpkinja, Dobrotvorna zajednica Bunjevaka, Crveni krst, Uboški dom, Kolevka, itd.). Pored toga neke ličnosti iz toga kruga su se posebno isticale i svojim ličnim angažovanjem na tom polju. Kao dobrotvorka ostala je zapamćena supruga Rafaela Hartmana, Tereza Šreger (Schreger).

Industrijalci – Jevreji koristili su priliku da se angažuju i u svojim posebnim verskim ili društvenim udruženjima, Mesnoj cionističkoj organizaciji (osnovanoj 1927), Svetom društvu Chevra Kadischa (osnovanom 1890), udruženju Talmud Tora, Udruženju milosrđa dr Bernard Singer.

POSETE

Privrednici i gradski političari posećivali su i velike svetske privredne manifestacije, pokušavajući tako da ostvare kontakte sa privrednicima iz sveta.

U organizaciji subotičkog „Udruženja industrijalaca“ („Lloyda“), tako je od 21.4. do 14.5.1925. godine, organizovana poseta sajmovima u Milanu, Bazelu i Parizu. Predviđeno je da na put krene delegacija od 23 člana iz čitave zemlje. Subotičane je predvodio gradonačelnik Albe Malagurski sa suprugom Amalijom. Pored njih tu su bili i Žiga Ajzler sa suprugom, lekar, direktor Gradske bolnice dr Paja Ivandekić, dr Radivoj Miladinović, Mirko Rotman, dr Cvetko Ognjanov, veleposednik, Milan Damjanović, sekretar „Lloyda“, Miško Pančić, trgovac i novinar Friđeš Farkaš .

Dr Pajo Ivković Ivandekić

TRGOVCI

Pored velikog broja (od 700 do preko 1000) trgovačkih radnji, u Subotici je postojalo samo nekoliko firmi koje su se bavile trgovinom na veliko i ostvarivale zavidan promet. U tu kategoriju su kao najistaknutije spadale: “Trgovačko prometno d.d. za Vojvodinu” i “Emil Lederer” koji su se bavili uvozom i izvozom žitarica i prehrambenih proizvoda, te trgovine metalnom robom – “Barzel”, „Koloman Senes“ i „Piuković & Co.“, kao i 3 trgovine kolonijalnom robom. “Postoje tri velika trgovca kolonijalnom robom koja direktno uvoze iz prekomorskih krajeva.” To su bili: “Klajn Geza”, “Nemenji i drug” i “Trafikant Gabor”.

DEONIČKA DRUŠTVA, KTD,KD

Forma akcionarskih (deoničarskih) društava preovladavala je i u subotičkim privrednim firmama koje su se mogle svrstavati u industrijske. Osnovna je definicija akcionarskog društva – da se ono određuje kao društvo koje se osniva sa unapred utvrđenom glavnicom, koja je razdeljena u određen broj akcija (deonica) jednake vrednosti i u kojem učesnici sudeluju i odgovaraju svojim ulozima. Ono nije skup lica, već pravno lice – udruženje kapitala, izraženog u nedeljivim jedinicama koje se nazivaju akcije i koje su alikvotni delovi cele glavnice. Akcije glase na donosioca, mada su mogle glasiti i na ime. Osnovni organi takvog društva su: upravni odbor, nadzorni odbor, prokuriste, zbor akcionara, računopolagači.

O statusu akcionara u firmama u obliku akcionarskih društava kao i nadležnostima Komora i drugih tela i udruženja nad njima, dobar opis da je TIiZ Komora koja piše 1931. godine u jednom odgovoru subotičkom „Lloydu“ . U tom predmetu se radi o traženju odgovarajućeg uverenja, potvrde da je Ferdinand Štamberger, akcionar „Industrije željeznog nameštaja“, a kojom bi se produžila njegova dozvola boravaka. U odgovoru se iznosi“…ali ona ne može da izda od Vas traženo uverenje za g. Štambergera,jer niko ne vodi evidenciju o akcionerima i o broju njihovih akcija u pojedinim preduzećima. Osim toga akcioneri i broj akcija mogu svakog dana da se, prema volji akcionera, menjaju. Jednako ni jedan akcioner nije suvlasnik dotičnih preduzeća, jer u akcionarskom društvima nema uopšte „suvlasnika“. Vlasnik svakog akcionarskog društva jeste društvo, kao firma koja je protokolisana.“

RADNICI

Poslodavci industrijalci su svoje radnike uobičajeno isplaćivali nedeljno. U 1934. godini čak se vodila anketa o tome koji je dan najpodesniji za isplate, te da li i to treba zakonski regulisati. Razlozi za pokretanje tog pitanja su socijalne prirode; mnogi radnici, koji dobiju novac u subotu, potrošili bi ga još te večeri u kafanama. Subotičko udruženje industrijalaca daje sledeći odgovor: „Po mišljenju naših članova pojava, da pomoćno osoblje svoju u subotu primljenu platu potroši još iste večeri ili u nedelju, ne zavisi od struka, nego prvenstveno od karaktera pojedinca.“ Iz odgovora pojedinih fabrika, saznaje se da su mnoge ipak već od ranije pomerile dan isplate sa subote na druge dane. „Zorka“ kaže „…već prije 10 godina opazili smo da je isplaćivanje našeg radništva krajem nedelje (subotom) štetno po njih, odnosno po njihove porodice, pa već kroz 9 godina isplaćujemo zarade krajem dekade, t.j. 11,21,30 ili 31 svagog mjeseca.“, „Rotman“ je isplaćivao četvrtkom, pošto je petak veliki pijačni dan, itd.

Okružni ured za osiguranje radnika (OUZOR) ima 1928. godine, po podacima gradskih vlasti oko 19 000 članova,osiguranika. , a u 1933. godini, po podacima samog OUZOR-a, bilo je 17035 članova, iz industrije – 4 838, trgovine 2 605, kućne posluge – 2630, zantlija – 4014, itd. Broj osiguranika je u 1936. iznosio 21 668.

Dragutin Gingold, industrijalac , 1936. godine, kao delegirani član (od strane industrijalaca) u Nadzorni odbor ove ustanove, zalagao se za racionalizaciju rada ove ustanove i ukazivao je da isplate osiguranicima iznose samo 21%, a izdržavanje ustanova radničkog osiguranja 50% ubrane sume na godišnjem nivou. Prihod OUZOR-a je u 1935. godini bio 6 771 827 dinara.

Od 1920. godine radila je u Subotici i Javna berza rada. Tada se nalazila u prostorijama u Harambašićevoj 31. Na tom mestu ostaje do 1934. godine, kada se preseljava u ulicu Paje Dobanovačkog 1 (Ugao Borisa Kidriča i Engelsove) U 1934. godini gradske vlasti su donele odluku i dozvolile da se na uglu Zmaj Jovine i ?? ulice započne sa podizanjem nove zgrada za tu ustanovu kao i za Radnički Dom. Gradnja je završena tek 1939. godine.

U svojoj delatnosti bavila se posredovanjem pri pronalaženju radnih mesta za radnike koji su se nalazili u njenoj evidenciji, a davala je i razne vrste pomoći nezaposlenim radnicima – obezbeđivala je ishranu i prenoćište , povlašteni prevoz, itd.

Specifičnost ovih ravničarskih prostora se aspekta nezaposlenosti se ogledala u tome da veoma veliki deo nezaposlenih radnika tražio, a u sezoni poljoprivrednih radova i nalazio rada upravo u tim delatnostima. Broj industrijskih nezoposlenih radnika je bio znatno manji. Isto tako, od ukupnog broja onih u evidenciji Berze, većinu su činili oni radnici koji su dolazili iz drugih delova krajeva. Ukupan broj onih koji su tražili posao je 1933. godine bio 8393, a broj uposlenih 1233. Čak 6636 nezaposlenih radnika je “otputovalo i otpalo” te ih je krajem godine u evidenciji ostalo samo 502.

PRED RAT

U drugoj polovni 1939. godine javlja se ratna psihoza koja dolazeći iz Evrope zahvata i naše društvo. Ona se oseća kod u svim segmentima života, pa tako i privredi.

U snabdevanju malih potrošača dolazi do nestašica soli, petroleja, špiritusa, čaja, pirinča, kakaoa, kafe, itd. Vršene su velike nabavke, šire se pokušaji špekulacije. Vlada je donela Uredbu o suzbijanju skupoće i nesavesne špekulacije. Sresko načelstvo nadzire trgovinu i industriju. .Državni monopoli ne dostavljaju redovno ni so ni šibice. Cena niza proizvoda, na pr.sapuna su maksimirane.“Erika“ 1940. godine tako prodaje 1 kg tzv narodnog sapuna za 14,80 dinara.

Industrijska preduzeća se nalaze u krizi, sve teže se snabdevaju sirovinama pogotovo iz uvoza, a i gotove proizvode prodaju i naplaćaju uz poteškoće. Zbog učešća radnika na vojnim vežbama 1940. godine mnoga preduzeća još dodatno smanjuju kapacitete. „Štirak, Marcel Kop“ dopis „Opaža se strahovita apatija i rad bez ambicija.“Električna željeznica kaže da se „primećuje selenje industrije i trgovačkih radnji iz Subotice.“Zorka“ smanjila proizvodnju na minimum. Mlinovi nemaju sirovina. Nedostatak gorivog meterijala, i sirovina iz uvoza. Nedostatak deviza za uvoz iz neklirinških zemalja, ograničeni kontigenti uvoza kod Narodne banke.

Preduzeća su trebala da preduzimaju odgovarajuće mere u skladu sa vladinom “Uredbom o zaštiti od napada iz vazduha”, koja je doneta 1939. godine. U 1940. godini stupa “Uredba o ograničavanju prodaje tečnog goriva”. Otežan je čitav promet i saobraćaj.

„Uredba o Jevrejima imaocima radnji koje obavljaju promet sa hranom za ljudsku upotrebu“, donešena je 5.10.1940. godine, i predviđala je postavljenje posebnih državnih komesara na čelo uprave jevrejskih radnji. To je bio jasan uticaj novih rasističkih zakona, koji su se širili Evropom. Time je toj grupi onemogućen dalji promet hranom sa zemljama fašističkog bloka.

NAČIN ŽIVOTA

Sloj bogatijih građana – advokata, lekara, trgovaca, itd, veleposednika, i industrijalaca, jasno se izdvajao od većine stanovništva i po načinu života, (radnom angažovanju i privređivanju, stanovanju, odevanju, putovanjima, higijenskim i kulturnim potrebama) koji je često bio veoma luksuzan. Kod industrijalaca je prva velika razlika bila u pogledu načina sticanja sredstva za život, oni su se kao vlasnici bavili samo organizacijom proizvodnje, i ubirali profit, nisu učestvovali u fizičkom radu koji su proletri kao svoju jedinu vrednost prodavali na tržištu za minimalne nadnice Oni nisu bili nastanjeni u skromnim kućicama od naboja bez osnovnih higijenskih preuslova, već je većina od njih posedovala objekte za stanovanje koji su savremenici nazivali – palatama, sa kupatilima, engleskim toaletima, mnogi su imali vile ili letnjikovce na Paliću, kuće i stanove po drugim gradovima u zemlji ali i inostranstvu. Dok je većina subotičana bila bez ikakvog prevoznog sredstva, dobar deo “salašara” I poljoprivrednika sa zaprežnim kolima, koja su teškim uslovima prohodnosti lokalnih puteva i bila najsigurniji prevoz, a samo retki sa kočijama, motociklima, biciklima ili skromnim automobilima, industrijalci su bili vlasnici raznih luksuznih automobila (Rolce Rols, Cadilac, Benz) a imali su I privatne šofere. Od njih je potekla i inicijativa za osnivanje „Automobilskog kluba“ koja je išla preko „Lloyda“. Većina članova koji su pristupili bila je upravo iz redova „Lloyda“, odnosno industrijalaca. Oni su u velikom broju svoje automobile nabavili pre izbijanja velike ekonomske krize, „da bi svoje trgovačke poslove intenzivnije mogli obavljati“.

Dok mnogi nisu tokom čitavog života napuštali svoje mesto stanovanja i opštinu , subotički industrijalci su putovali po drugim kontinentima, što poslovno, što kao pravi turisti.

„Za unapređenje naše industrijske radinosti od prvostepene važnosti je sigurno potreba za dovođenjem u zemlju stranog kapitala.“ jasno je uočavao dr Kosić.

Radio aparate je 1930. godine imalo samo 2480 subotičana.

ULOGA JEVREJSKE POPULACIJE U RAZVOJU INDUSTRIJE

Lokalna štampa, gotovo u čitavom periodu od 1918. do početka rata, obilovala je antisemitskim člancima, Jevreji su optuživani da privredno i finansijski pokoravaju zemlju.

Učešće Jevreja u industriji Subotice, daleko nadmašuje njihovu procentualnu zastupljenost u stanovništvu grada. Svi vlasnici fabrika 1921. godine su bili Jevreji, a u akcionarskim društvima, drže većinski deo akcija. Sličan odnos se zadržava u čitavom međuratnom periodu. Od 14 preduzeća sa više od 50 radnika, 1931. godine, Jevreji su vlasnici 8 inokosnih firmi, a u 6 deoničkih društava su zastupljeni u visokom procentu vlasništva akcija. Subotička populacija Jevreja beleži relativnu brojčanu stabilnost u čitavom periodu 1910-1934.( za koje postaoje statistički podaci). Po popisima stanovništva 1910. ima 3 508 Jevreja ( 4,20% od ukupnog broja stanovnika Subotice), 1919.- 3 293, 1921. – 3 905 (4,29%), 1931. – 3 758, 1934. – 3 739. U odnosu na čitavu Vojvodine, to je velika koncentracija, pošto Jevreja, po popisu iz 1921. godine ima tek 1,4 %.

Po zadnjem popisu u okvirima Austro-Ugarske Monarhije, iz 1910. godine, grad Subotica ima 83436 stanovnika, od toga 34553 Južnih Slovena ( 41,41%), Mađara 46757 (56,03%), Nemaca 1780 (2,13%), a Jevreja je bilo 3508 (4,20%). Po prvom popisu stanovništva iz 1921.obavljenom u novoj državi, odnosno konačnim rezultatima,grad Subotica je brojao 90961 stanovnika, od toga Jevreja 3905 (4,29%), Južnih Slovena 60930 (66,98%), Mađara 26749 (29,40%), Nemaca 2475 (2,72%). Po konfesionalnoj pripadnosti bilo je rimokatolika 89107, pravoslavaca 6835, i izraelita 3883. Iz navedenih podataka se zapaža da jevrejska populacija u Subotici u periodu 1919-1921, nije prelazila 5% celukupnog stanovništva.U čitavoj Bačkoj je 1921. bilo ukupno 13995 Jevreja, što je u odnosu na 1910. bilo manje za 964. Grad Subotica je za taj period imao 397 Jevreja manje, što predstavlja relativno veliku razliku i govori o odlasku Jevreja iz grada.Po litereturi iz 1928. zabeleženo je za Jevrejsku crkvenu opštinu da ima 5040 duša, a Ortodoksna jevrejska veroispovest 480 duša. Gradske vlasti za 1934. godinu operišu podatkom da grad ima 102133 stanovnika, i od toga 3739 Jevreja, u unutrašnjem delu grada 3640 i 99 na vanjskoj teritoriji grada, i da po veroispovesti ima 3685 „Izraelićana“ na unutrašnjem delu i 102 na spoljašnjem. I za ovaj period, Jevreji, tek po jednom izvoru dostižu učešće od 5 % ukupne populacije u Subotici. Na teritoriji čitave Vojvodine u 1921. godini ima tek 1,4% Jevreja, i beleže opadanje od 0,2% u odnosu na popis iz 1910. godine.

Subotička jevrejska populacija je činila osnovu privrednika industrijalaca, od začetaka industrijalizacije u drugoj polovini XIX veka, do ratnih godina 1942/3, kada dolaze pod udare rasno diskrtiminatorskih zakona i akcija njihovog masovnog fizičkog deportovanja-uništavanja. Jedna od karakteristika koja se zapaža u njihovom privredno finansijskom usponu je generacijska, vertikalna povezanost a sa druge strane oslonjenost na rodbinske i bračne, vertikalne, odnose. Od očeva koji na temeljima zanatstva i manufaktura izgrađuju i utemeljuju fabrička postrojenja, koristeći pri tome i čvrstu strukturu svoje nacionalne zajednice, stvarajući tesne poslovno – porodične odnose, do dece – naslednika koji nastavljaju i usavršavaju poslovanje porodičnih firmi, i dalje se povezujući uspostavljanjem novih familijarnih veza.

Socijalna struktura subotičkih Jevreja po po podacima dr Šandora Štajnfelda je bila sledeća: u njihovoj radno aktivnoj populaciji je bilo 3-10% veleposednika, industrijalaca, bankara, 30-35% intelektualaca, službenika, i slobodnih profesija, 50-55% zanatlija i trgovaca i svega 1-5% industrijskih radnika. “Jevreji su preko uloženog kapitala i preko rukovodećih položaja u subotičkoj industriji, bankama i veletrogovini bili zastupljeni sa 80-90%. Sa 60-70% držali su trgovinu na malo, veće i srednje zanatske radionice, a sa oko 40-50% su sačinjavali grupu intelektualaca i lica slobodnih profesija,…”

Rezultati te male zajednice u domenu modernizacije proizvodnje, celokupnih ekonomsko privrednih dostignuća, kao i doprinosa celokupnom društvenom razvoju grada – nazaobilazni su.

Njihove fabrike, pogoni i druge nekretnine, tehnologija i obučena radna snaga,će biti osnova subotičke privrede i u u novom društvenom periodu od 1945.godine. Preživeli industrijalaci Jevreji, koji su se vratili u Suboticu, nakon ratnih strahota, naišli su na nove političko ekonomske odnose, razvlašteni su i većina ih se odlučila za selidbu u Izrael.

U 1953. godini,krojač Stevan Kalmar, u svojoj molbi za smanjenje poreza, navodi da je u Subotici ostalo samo 2-300 Jevreja. U 2003. godini JVO u Subotici ima 55? članova.

CENE 1931.godine

struja, kw čas 6,80 din. za privatnike

5,00 za reklame firmi

5,20 za individualnu pot. (do 200 kw)

od 1,3- do 2,00 za velike potrošače

šećer 1 kg 12,00

kafa 40,00

pirinač 10,00

hleb 3,50-4,00

govedina 14-16,00

slanina suva 22-24,00

kobasica suva 28-30,00

Plate:

16 na dan, metlar u gradskoj službi

22 na dan, kočijaš u gradskoj službi

1300 mesečno. limar u gradskoj službi

1400 mesečno, šef odeljenja u gradskoj administraciji

1938. 1939. godine

———————————————————————————

lekarski pregled 30 50 dinara

plombiranje zuba 60 60

meni ručak 10 12

„a la carte“ 20 22

bioskopska ulaznica 8,5 8,5

okopavanje 1 č. 16 16

(bez hrane)

Cene su rasle.

1.9.1939. 9.12. 1939

———————————————————————-

hleb luksuzni 3 3,25

hleb crni 2 2,25

hleb ražani 2,50 3,00

jaja 0,60 1,25

petrolej 6 10,0

Indeks cena na veliko ( 1929=100)

1938. – 78, januar 1940. – 93, decembar 1940. – 143

GRAĐEVINSKA INDUSTRIJA

Uvod

Industrijski razvoj, temelj i preduslov za izgradnju kapitalističkog društva, kao dominantna pojava u širim razmerama, zahvatila je u drugoj polovini 19. veka i Suboticu. Time će se i pored zaostajanja za najrazvijenijim zapadnim zemljama a i drugim razvijenijim delovima Monarhije ova sredina uključivati u moderne privredne i civilizacijske tokove. Promene koje će se dešavati pod tim uticajima će biti duboke i višeznačne. Jedna od njih je i proces dugog trajanja – prerastanje karaktera grada i njegovog stanovništva iz polupoljoprivrednog u pravi urbani. Procenat stanovništva Subotice koje se bavilo poljoprivredom 1900. godine iznosi 59,4 a 1910. godine se smanjuje na 53,5 da bi tek 1927.godine pao na manje od polovine populacije i iznosio 44 609 stanovnika ili 49 % od ukupnog broja. Broj onih koji se bave zanatstvom i industrijom je te godine dostigao 16 233 ili 17,8%. I na nivou Jugoslavije dominiralo je poljoprivredno stanovništvo.To potvrđuju podaci popisa stanovništva 1921.godine, po kojima je ta kategorija iznosila čak 79,50% od ukupnog broja stanovnika.

Kraljevina SHS je bila izrazito agrarna zemlja i stepen industrijskog razvoja je u celini bio veoma nizak. Političko ujedinjenje je dovelo do stvaranja konglomerata privrednih celina. Delovi iz sastava bivše Monarhije, Vojvodina, Slovenija i Hrvatska su prednjačili po razvijenosti industrije, zanatstva, trgovine i bankarstva, odnosno gradova kao okruženja u kojem se stiču uslovi za takve privredne delatnosti.Tako je i Subotica, unoseći u Kraljevinu SHS gotovo potpuno očuvane predratne privredne resurse, spadala u red razvijenijih i većih gradskih centara. Ona je bila među tri jedina grada, sa Beogradom i Zagrebom, koja su premašivala broj od 100 000 stanovnika.

Većina subotičke industrije, prehrambena, hemijska, metalo-prerađivačka, je bila upućena na agrar, kao sirovinsku osnovu ili konzumenta gotovih proizvoda.Građevinska industrija Subotice je u periodu Monarhije bila orijentisana nna zadovoljvanjenarastajućih lokalnih potreba, u prvom redu grada, ali i na izvoz.

U ovu granu industrije spadaju preduzeća koja su se bavila proizvodnjom građevinskih materijala,cigle i crepa,izrađevina od kamena, betona i produkcijom cementa, kreča, asfalta te samom građevinskom delatnošću. Do 1918.godine ona je bila spadala među najrasprostranjenije u Vojvodini. Preduzeća za proizvodnju cigle i crepa su zauzimala drugo mesto po brojnosti,odmah iza mlinarskih preduzeća. Dobra sirovinska baza (ilovača), povoljne mogućnosti prevoza (železnička mreža i tarife,vodeni putevi) i izgrađena struktura proizvodnih kapaciteta uz razvijenu potražnju, čine u periodu Monarhije temelj prosperiteta ciglarsko-creparske industrije. Suženo tržište u novoj državi uz smanjenu građevinsku aktivnost uticaće da ova grana industrije radi sa nepotpunim kapacitetima, odnosno sa tridesetak procenata iskorištenosti u međuratnom periodu.Stanje u subotičkoj građevinskoj industriji je bilo slično.

Postojao je niz preduzeća ove grane, koja su bila osnovana još krajem 19. i početkom 20. veka, kada se Subotica ubrzano izgrađivala. Ona će uz nove firme, osnovane posle 1918. godine, činiti temelje građevinske industrije u gradu.

Prve ciglane u Subotici osnovali su inž. Titus Mačković 1879. i Mihajlo Prokeš 1886, a „Industriju kamena i kamenorezačkih proizvoda“ osnivaju braća Levi (Löwy) – 1892. godine. Ciglana Molcer je proradila 1898. godine a ciglana Bernarda Glida 1900 godine.Asfaltno preduzeće osnovao je 1889. godine Bertalan Karšai .

U Aleksandrovu je 1904. godine otpočela rad „Ciglana Kovač“. Kamenorezačka firma „Palatinus“ je započela rad 1908. godine. Ciglana i krečana Kladeka i drugova je radila od 1908 do 1918. godine a Rajhlovo deoničarsko društvo za izradu keramita i ciglana od 1907 do 1911 godine. „Subotičko građevno d.d.“ je radilo od 1911. godine , De Negri i drugovi su imali registrovano ortačko društvo za proizvodnju cementne robe od 1913. do 1921. godine.

Posle rata započela su sa radom sledeće firme:“Bačvanska tvornica cementne robe i građevno d.d.“ (1919.godine), „Labor d.d.“ (1922.),“Deoničarsko društvo za podizanje stanova“ (1928.), koja su spadala u industrijska te subotička filijala „Srborita“ i „Primarius“ koja su bila manjeg obima.

Subotička preduzeća građevinske grupe su od 1918. godine bila prinuđena da zbog niza okolnosti, u prvom redu visoke železničke tarife, tržište za svoje proizvode i usluge traže u samom gradu i okolini. Tako će razvoj i izgradnja Subotice predstavljati preduslov i okvire za njihovo poslovanje. Pored privatnih investitora tu će najznačajniju ulogu imati gradska vlast koja je kreirala urbanistički razvoj grada, raspolažući svojim fondovima za te svrhe, ali i više, državne instance vlasti koje su planirale globalni razvoj na nivou države.

Grad se u periodu pre 1918. godine, po mnogim pokazateljima, već razvio u pravi centar ovog regiona. Brojno stanovništvo, površina gradske opštine, komunikacijske veze, železnička i putna mreža, razvijena privreda, posebno poljoprivreda ali industrija upućivali su i omogućavali Subotici da u se u njoj razvija i građevinska delatnost.Centar grada je poprimao moderna obeležja, nicale su stambene zgrade, palata, trgovine,popločavale se ulice, a visoki toranj monumentalne Gradske kuće, dominirao je okolinom.U promenjenim društveno političkim uslovima, ulaskom u novu jugoslovensku državu, Subotica će pokušavati da obezbedi uslove za razvoj na privrednom i građevinsko urbanističkom planu. Izveštaj gradskog inženjerskog otseka o građevinskoj delatnosti u periodu 1918-1938. godine, dobar je pokazatelj koliko se u tome uspelo.

Na velikoj površini od 809 166 kvadratnih kilometara prostirala se opština Subotica. Sam grad je bio podeljen na unutrašnju i spoljašnju teritoriju.“Centar Subotice imade karakter grada dok okolina ovog centra i periferija imaju sve osobine sela“. U unutarašnjem delu bilo je 7 929 kuća a u spoljašnjem, koji je zauzimao površinu od 787 kvadratnih kilometara, 8967 kuća i na kupalištu Palić 402 kuće. Jedan od nasleđenih problema uređenja grada, koji se nije rešio ni u međuratnom periodu, bio je nedostatak vodovodne i kanalizacione mreže. Stanovništvo se snabdevalo vodom sa 72 javna arteška bunara i većeg broja privatnih bunara.Na izgradnji kanalizacije koja „…postoji delimično izgrađena, bez smišljene osnove.“ radilo se i od 1918. godine. Tako je postignuto da „ciglom, betonom i drvetom izgrađeni kanali iznose ukupnu dužinu od 31 698 m.“ „Subotica je jedan od najvažnijih saobraćajnih centara Kraljevine, a svakako najvažniji saobraćajni centar Vojvodine.Tu se koncentrišu sve železničke linije i svi drumovi, koji teku u Bačkoj, od juga, jugozapada i jugoistoka spram severa,…“ Izgradnja internacionalnog puta Beograd – državna granica koja je započela 1934, a dovršena 1937. godine bila je najveća državna invcesticija putne mreže kroz Suboticu.

Od ulaska u novu državnu zajednicu do 1938. godine bilo je izgrađeno 1 833 nova stanbena objekta i 7 567 sporednih, salaša i adaptacija. Ta statistika se odnosi na sve novogradnje, bez obzira na meterijal,odnosno, uključeni su i objekti od cigle ali i od naboja i nepečene cigle, od toga najviše 1 535 prizemnih kuća, 52 jednospratne, 11 dvospratnih, 25 javnih zgrada i 82 industrijske. Prostor Segedinskih vinograda je bio predviđen novim urbanističkim planom za izgradnju industrijskih postrojenja i radničkih kuća, što se od 1923. godine i počinje realizovati. Plan za širenje grada u Segedinskim vinogradima potiče još iz 1914. godine. U 1920. godini gradske vlsti su donele odluku da se poveća broj građevinsko tehničkog osoblja u gradskoj službi upravo i zbog poslova oko planiranog širenja i regulisanja grada. „Tendencija širenja grada je na svaki način u smeru Palića…“ rečeno je tom prilikom. I zaista, ulice su tu bile smišljeno planirane, pravilne i prostrane,kuće uglavnom prizemne „… građene u slobodnom otvorenom obliku sa predvrtom i obilnim pristupom svetla i vazduha.“ Mnoge industrijske firme izgradile su svoje objekte u tom delu grada ( IX, X, XI krug ): „Ferrum d.d.“, „Hrast d.d.“, „Ferrum livnica d.d.“, „Fabrika štirke Kop i sinovi“, „Sever d.d.“, „Fabrika željeznog nameštaja d.d.“, „Zefir d.d.“, „Bačvanska tvornica cementne robe i građevno d.d.“.

Neke od najznačajnih gradnji koje su posle 1918. godine izvođene u Subotici su bile: Štrand kupatilo na Paliću, sa 600 kabina, koje je podignuto 1921. godine. Odluka o podizanju Štrand kupatila na Paliću i izgradnji pristaništa za čamce, je donešena 1920. godine. Za te svrhe je bila predviđena suma od 200 000 kruna. . Rekonstrukcija Pozorišta je izvršena 1926. godine, Glavna carinarnica je podignuta 1931, Sokolsko sletište 1936. a Jugoslovenski narodni dom se završava u 1937. godini. Iznos sredstva utrošenih do 1938. godine za izgradnju privatnih objekata, iznosio je 201 milion dinara, 45 miliona dinara je koštala gradnja javnih objekta, za ulične kaldrme i trotoare plaćeno je 42 a 2,8 milona dinara za radove na kanalizacionoj mreži. Zanimljiv je i plan gradskih vlasti za gradnje u narednom periodu. Njime je bilo predviđeno da državne vlasti učestvuju u izgradnji: aerodroma, radio stanice, zgrade za poresku upravu, osnovnih škola, pešačkog mosta preko železničke stanice. Opština je planirala da izgradi novu klanicu (stara je poticala iz 1891.), tržne tremove, vodovod i kanalizaciju, postrojenja za prećišćavanje otpadnih voda (koje su išle direktno u Palić) te da izvrši asanaciju terena u blizini Gradske bolnice.

Stepen izgradnje grada dobar je indikator za stanje subotičke građevinske industrije ali i privredno ekonomskih potencijala u celini.U prvim poslertnim godinama, građevinska delatnost u gradu je skoro potpuno zamrla. Broj sagrađenih kuća za stanovanje, u 1920. godini je iznosio samo – 35.

I u kasnijim godinama, pokazuje se relativno zaostajanje u izgradnji stanova i drugih objekata u odnosu na neke druge gradove,u prvom redu Novi Sad, koji 1929. godine postaje politički centar Vojvodine i ubrzano uvećava broj stanovnika i privredno ekonomsku osnovu, beležeći izuzetno snažnu građevinsku delatnost. Sa druge strane “ …vidi se mađutim da najveći grad na komorskom području – Subotica – ne pokazuje gotovo nikakvu građevnu delatnost.“ To je potkrepljeno sledećim podacima: broj prizemnih novogradnji od cigle, u 1929. godini,u Subotici je bio – 63, a u Novom Sadu – 274.Broj vovopodignutih fabričkih radionica pokazuje još veće razlike u korist Novog Sada, gde ih je u 1927. podignuto 35 ( 6 u Subotici), 1928. – 25 ( 11 u Subotici ) i u 1929. godini – 17 ( 3 u Subotici ).

Grad je uočavajući potrebu veće i brže građevinske delatnosti, već od 1920. godine pokušavao da je pospeši davanjem oprosta od gradskog poreza za sve novogradnjena 10 godina. Obrzalažući tu odluku Senat navodi da vlada velika nestašica stanova i da je građevinska struka u velikoj besposlici. Sličnu odluku grad je doneo i 1927, kada je oprost gradskih poreza dat za sve novogradnje na period od 20. godina. Posebnu pogodnost imale su industrijske firme (sa minimumom uloženog kapitala od 1 miliona dinara), kojima je oprost poreza davan na 15. godina. Objektivne privredne teškoće uz periferni, granični položaj Subotice i mahom negativne političke konotacije i zaključke strategijskog karaktera, uslovljene ispecifičnom nacionalnom strukturom grada na severnoj straži nove države,koji su donošeni u centru političke moći – Beogradu a koji rezultiraju njenim zapostavljanjem na državnom nivou, doprineće sporijem napredku odnosno zaostajanju Subotice na privrednom nivou, u periodu posle 1918. godine.To se odnosi i na građevinsku industriju,kojoj novo kreirana ekonomska klima nije omogućavala potpuniji razvoj.

Sudbina ciglana daje dobru ilustraciju položaja čitave privredne grane. Do godina velike ekonomske krize radile su 4 pojedinačne firme, na dostižući svoju poptunu iskorišćenost. Stvaranje kartela 1930. godine, udruživanje postojećih subotičkih ciglarskih firmi, bio je potez kojim pokušavaju smanjiti konkurenciju i zadržati nivo cena cigala.

Pregled koji sledi pokušaće dati sliku građevinskih preduzeća u Subotici između dva rata.

CIGLANA „MAČKOVIĆ“

Ciglana inženjera Titusa Mačkovića izgrađena je 1879. a 1893. godine pretvorena je deoničarsko društvo i od tada nosi ime „Elsö szabadkai géptegla és cementáru gyár r.t.“ ( koje je posle 1918. godine izmenjeno na „Prva subotička parna ciglana i tvornica cementne robe d.d.“).

Njen osnivač je smatrao da grad treba da se izgrađuje isključivo od tvrdog materijala, što je i predložio gradskim vlastima. Kao doprinos toj ideji on i osniva prvu ciglanu u Subotici, pored koje je izgradio za sebe zamak-kulu.

Već u prvim godinama svoga postojanja nailaziće na teškoće u poslovanju i beležiti gubitke.Posle smrti osnivača i glavnog akcionara Titusa Mačkovića, septembra 1919, kada ciglana nije radila, naslediće ga sestra Leontina i preuzeti vođenje nad Upravnim odborom. Poslovni direktor ciglane biće njen sestrić Beno (Benedek) Mačković, inženjer.U novoj državi če ova firma biti stavljena pod sekvestar kao imovina neprijateljskih podanika. Sa radom će započeti tek 1923. godine, pošto je dobila zajam od Narodne banke, 450 000 dinara, na osnovu zaloga kod Opšte privredne banke iz Subotice, za pokretanje proizvodnje.Time će, posle duže pauze, biti započet rad ciglane ali će pozitivni rezultati izostati.

Sukobi akcionara i uprave, afere koja će uslediti nakon toga, označiće i početak kraja najstarije subotičke ciglane. Tom prilikom je proizvedeno 1 milion cigala i prodato Leontini za sumu od 933 600 dinara. Preduzeće je bilo prezaduženo, zgrade oronule, mašine neupotrebljive, zemljište na placu ciglane nepogodno za dalju fabrikaciju cigala, Leontina optuživana od ostalih akcionara da je nestručno vodila poslovanje – to je bio put u likvidaciju koja je započela 1931. godine. Sama Leontina Mačković je bila prinuđena da rasproda celokupnu svoju imovinu, a svoj uloženi kapital, akcije, nisu u potpunosti spasili ni drugi deoničari,između ostalih: Beno Mačković, inženjer, Imre Prokeš zemljoposednik, dr Jovan Milekić advokat, dr Deneš Sterlicki advokat, dr Aron Sekelj advokat, dr Jako Fišer , advokat i tridesetak drugih sitnijih akcionara.

Sama ciglana je bila podignuta na delu grada poznatom kao Bajnat, pored Senćanskog groblja, na površini od preko 16 jutara.

Kapaciteti pogona su bili 3 000 000 komada cigala godišnje uz rad 150 zaposlenih.U 1927. godini radila je sa 10% kapaciteta.

Nakon izrečene likvidacije, svi objekti ciglane su porušeni i upućena je molba za parcelizaciju zemljišta, da bi se placevi mogli prodati, ali je ona odbijena, pošto su vlasti ocenile da lokacija nije pogodna za širenja grada, odnosno da zemljište ne odgovara za izgradnju objekata za stanovanje.

CIGLANA „MOLCER“

Ova ciglana je osnovana je 1898. godine od strane Dragutin Molcera (Molczer Kálor) i Rajhl (Reichl) Ferenca. Nalazila se na adresi Zapadne ugarnice 418, na površini od 20 jutara. Obrtnica je izdata pod brojem 2 225, 1898. godine.

Posle I sv. rata je nastavila da radi kao novo ortačko, javno trgovačko društvo, članova Molcer Kalora, dr Prokeš Mihajla i Glid Marije (udove Glid Bernata).

Imala je instaliranu parnu mašinu od 85 KS, ali je preovladavala ručna proizvodnja. Radila je sa nadničarskom radnom snagom i 1927. godine ima 31 muških i 13 ženskih radnika, a naredne godine 47 ukupno. Nadnice za mušku radnu snagu su bile 30 dinara, a za žensku samo 20 dinara dnevno. Radila je sezonski, obično 3 do 5 meseci godišnje. Proizvodila je do 4 miliona komada cigala, mada joj je maksimalni kapacitet bio do 12 miliona cigala uz zapošljavanje 150 radnika.Po podacima mesnog Udruženja industrijalaca i trgovaca, iskorištenost kapaciteta u 1927. godini je dostizala samo 30%. Učestvovala je na licitacijama koje su raspisivale velike državne firme, kao Direkcija državnih železnica, koja je 1928. godine tražila snabdevača za 300 000 komada cigli, za cenu od 150 000 dinara. Od 1930 do 1932. godine nije radila, a 1933. godine proizvela je 2 500 000 miliona cigala. Udruživanje 1930. godine, sa ciglanam Prokeš I Glid, I stvaranje firme Molcer Karlo i dr. posledica je tada vladajuće ekonomske krize. Krajem tridesetih godina Molcerovi, Karlo st. i Nandor Molcer su i otkupili ciglanu udove Bernata Glida.

Karlo Molcer je 1927. godine dobio i dozvolu za podizanje sušare za hmelj na prostoru ciglane (k.č. 27300).

Ciglana je radila i za vreme II sv. rata. Pored toga Molcerovi 1943. godine instaliraju postrojenja i za kudeljaru. Sin osnivača Karlo ml. formalno je pruzeo od oca rukovođenje poslovima u tom periodu. Kao i kod mnogih drugih subotičkih firmi, ta činjenica karakterisana kao privredna saradnja sa okupatorom je uzeta kao jedan od kljućnih razloga kojima nove vlasti obrazlažu pravne postupke, kada januara 1947. godine konfiskuju to preduzeće.

CIGLANA „KOVAČ“

Osnovana je 1904. godine, na adresi Aleksandovo 201. Osnivači su bili Rajhl Ferenc, Vilmos i Nandor. Kao deoničarsko društvo pod imenom „Reichl féle keramit és gepteglagyár r.t.“ radiće od 1907. do 1911. godine, kada je ubeležen prestanak. Kovač Antun (Kovács Ántal) je nakon toga preuzeo bivšu Rajhlovu ciglanu, koja se prostirala na površini od 40 jutara i proširio je pečenjem kreča, proizvodnjom crepa i keramike i šamotnih cigala. Radi toga je zaposlio i jednog stranog stručnjaka, „keramijskog“ inženjera Hantih Hajnriha (Heinrich Hantich) čehoslovačkog podanika. U molbi Inspekciji rada, vlasnik za njega navodi: „On je kao takav sada jedini keramijski inžinjer u državi našoj. On sada sastavi keramijsko odelenje i izučava radnike u ovoj struci. Zato vrlo važno i za mene i za obrt, da se ova struka, što još nepoznata kod nas, razvije.“

Ciglana Reichl na karti grada iz 1921. godine

Kovač je poticao iz bogate zemljoposedničke porodice, čiji imetak je 1935.godine procenjen na 10 miliona dinara I sam vlasnik će često boraviti u Mađarskoj odakle dolazi da kontroliše rad cilane. Tako je 1928. godine došao u Suboticu iz Budimpešte, da bi posetio i ciglanu. Tom prilikom ju je i izdao u zakup.

Ciglana je imala kapacitete i procenat iskorištenosti u nivou ostalih subotičkih ciglanama. I ona je uz mašinski parni pogon upotrebljavala nadničarsku radnu snagu i radila sezonski. Broj zaposlenih je varirao od 61 u 1925. godini do 66 radnika u 1927. godini. U 1927. godini radila je sa polovinom kapaciteta.

CIGLANA „HERMAN“

Javno trgovačko društvo „za fabriciranje cigala“ koje su osnovale Lea Herman, rođena Braun, iz Subotice i Marta Albahari iz Zagreba, sa poslovođom Vilimom Hermanom , zakupilo je 1928. godine ciglanu Kovač. Ono je nastavilo da radi na izradi cigala, crepova i šamotnih cigala, zatečenim mašinskim instalacijama.

Pogonsku snagu obezbeđivao je 1 parni kotao, od 10 atmosfera, snage 70 KS i elektromotori. Mašinskim pogonom se mešao sirovi materijal, pokretala presa za oblikovanje cigli i pokretna traka kojom su sirove cigle transportovane do okrugle peši sa dva dimnjaka u kojoj se vršilo pečenje cigli. Broj zaposlenih je 1928. godine iznosio 58. Radno vreme je bilo od 6 do 17 sati, uz odmor pola sata ujutro i 1 sat po podne.

Ciglana je radila za subotičko tržište ali je i izvozila svoje proizvode u Mađarsku. Udruženje trgovaca i industrijalaca iz Subotice javlja 1928. godine Direkciji železnica da je za ovu ciglanu potrebno obezbediti, u sezoni kada radi, od 1.avgusta do 15. novembra, ukupno 150 vagona.( 1 vagon = 2400 kom. cigala) „Opšta kreditna banka d.d.“ iz Subotice je preuzela upravljanje nad ovom ciglanom 1930. godine. U tom periodu najveća godišnja proizvodnja je iznosila 6 000 000 cigala, a broj zaposlenih se kretao do 150.

Molcer Karlo je kupio ovu ciglanu 1930. godine.

CIGLANA „PROKEŠ“

Osnovana je 1886. godine.Nalazila se u blizini groblja, na adresi Bajski vinogradi 10 (164 ). Površina sa koje se vadila ilovača iznosila je 21 jutro. Okrugla peć je izgrađena 1891. godine. Stari dimnjak je, zbog jednog oštećenja od udara munje, 1928. godine zamenjen novim, visine 40 metara. Osnivač joj bio Mihajlo Prokeš , a angažovan je bio I njegov sin istog imena advokat i veleposednik.

Nije raspolagala mašinskim pogonom, svi poslovi su obavljani ručnom radnom snagom. Imala je najmanji kapacitet od subotičkih ciglana, do 2 000 000 komada cigala godišnje, i zapošljavala u skladu sa tim i najmanji broj radnika. Tako je 1928. godine imala samo 22 radnika.

Od 1930. godine stupa u zajedničku firmu sa ciglanom Molcer i Glid.

Nakon rata su nove vlasti dale procenu da instalirana peć može da radi još 25-30 godina.

CIGLANA „GLID“ ( „STEVAN“)

4)

Započela je rad 1900. godine. Nalazila se na adresi Tuk ugarnice (Senćanski put) 114. Nakon rata nosila je naziv „Bernat Glid fabrika kreča i cigala“. Tada je vlasnik ove ciglane je bio Bernat Glid (Glied) koji ju je vodio sve do smrti 1927. godine, kada je njegova naslednica, kćerka Katarina Marija udata Dajč (Deutsch) , poverila vođenje firme svome mužu Samuelu Dajču (Deutsch).

Ciglana Glied na karti grada iz 1921. godine

Pošto se nalazila u blizini pruge,povezana je bila na železničku mrežu sopstvenim kolosekom. I ova ciglana, koja se bavila i pečenjem kreča, imala je kružnu peć, a proizvodni proces se obavljao pretežno ručnom snagom. Stepen iskorištenosti je 1927. godine iznosio 50% kapaciteta, koji je iznosio 5 000 000 komada cigala godišnje. Teškoće koje su pogađale čitavu ciglarsku struku nisu poštedele ni ovu ciglanu, pa je firma 1933. godine prestala sa radom, da bi iste godine Dajč Marija ponovo registrovala ciglarsku tvornicu pod imenom „Stevan“ koja je radila do 1936. godine. U vlasništvo Molcerovih prelazi 1936. godine.

Nakon rata sve subotičke ciglane su nacionalizovane. Od njih je formirano gradsko ciglarsko preduzeće „Građevinar“. Zanimljivo je da pored ostalih, iskrsavaju i roblemi zbog nedostatka sirovina, zemljišta.

„LABOR DEONIČARSKO DRUŠTVO ZA PODIZANJE STANOVA „

Osnovali su ga 1922. godine Josip Hartman , Vilim Konen (Conen) , Ludvig (Lajos) Šreger , dr Jako Fišer i Mirko Kemenj sa osnivačkim kapitalom od 1 000 000 dinara. Ubeleženo je u registar Sreskog načelstva D 50/1922. To je zapravo bilo sestrinsko preduzeće subotičkog izvoznog giganta firme „Hartman i Conen“ (i adresa mu je bila ista – Preradovićeva 18), što je i ozvaničeno 1938. godine, kada se uz promenu pravila društva menja i naziv u „Hartman i Conen Labor d.d.“. Kao predmet rada je navedeno: „Kupovanje i prodavanje nepokretnosti i zidanje kuća;trgovina i prodaja jaja, živine, perja i voća, kao i eksportiranje ovih u živom i zaklanom, svežem ili konzerviranom stanju i to na veliko ili malo.“

I do tada se bavilo podizanjem najamnih palata i prometom nekretnina. Izgradilo je spratnu najamnu palatu u Jelačićevoj ulici 2. Cena izgradnje je bila preko 1,5 miliona dinara.

Beogradska firma „Labor, tehničko preduzeće za izgradnju modernih puteva“ javiće se od 1934. godine kao glavni izvođač radova na izgradnji internacionalnog puta Beograd (Zemun)-Subotica. Sa ovom firmom „Labor d.d.“ je stajao u poslovno finasijskoj vezi. Tako će se prilikom radova na X deonici puta, trasi kroz @ednik, 1937. godine, „Labor d.d.“ javiti kao izvođač poslova. Tada je postavljen uzani industrijski kolosek od žedničke železničke stanice do gradilišta puta.

Spisak deoničara Labor a.d iz 1933. godine

Na početku 1940. godine firmi se opet vraća stari naziv i delatnost, koja kao „Labor d.d.“ ima da se bavi „kupovanjem i prodavanjem nekretnina i zidanjem kuća, fabrika i trgovačkih objekata“. Glavnica je tada povišena i iznosila je čak 5 miliona dinara. Međutim to su bili samo spekulativni potezi uprave, pošto je subotičko Sresko načelstvo 16.avgusta te godine donelo odluku o proglašavanju ovlaštenja firme nevažećim pošto se već više od godinu dana ne bavi svojom delatnošću „nakupovanjem nekretnina i zidanjem kuća“. „Labor“ je po tom izveštaju kupovao nakretnine,a posedovao ih je Subotici, Starom Bečeju, Beogradu, samo za sebe. To su bili objekti velike vrednosti, palata sa 22 stana u Subotici ( „Labor palata“, Jelačićeva 2, k.č. 30220 ), pivara u Starom Bečeju koje je kupljena za 3 500 000 i kuća u Beogradu za 6 700 000 dinara. U žalbi na tu odluku Načelstva, koja nije usvojena, društvo je ukazivalo da u trenutnoj situaciji nema kupaca ali da to ne znači da je obustavilo svoju delatnost.

Ovo deoničarsko društvo, snažne finasijske zaleđine, nije se primarno bavilo neposrednom građevinskom delatnošću, nije imalo svoje stalne radnike i mašinsku opremu, poterebnu za takve poslove. Angažovalo je, prema potrebi ovlaštene ahitekte ,zidarske majstore i nadničare ili ulagalo u nabavku neophodne opreme. Ono je bilo uspešan organizator građevinskih poslova, (kao pri izgradnji internacionalnog puta do Subotice) a bavilo se i iznajmljivanjem te prometom nekretnina.

“ DEONIČARSKO DRUŠTVO ZA PODIZANJE STANOVA „

Osnivačka skupština ovog deoničkog društva je održana 2.12.1928. godine. Osnivački kapital je bio relativno mali, 500 000 dinara. Registracija je ubeležena u registru suda CT X 820/65. Delokrug rada, koji je bio predviđen pravilima se sastojao u podizanju zgrada za stanovanje i njihovom izdavanju pod zakup.U Upravni odbor su izabrani sledeći akcionari: Josip Hartman, industrijalac, dr Ljudevit Dembic, gradonačelnik u peziji, dr Jako Fišer, advokat, dr Kalmar Elemer te dr Miloš Pavlović, sekretar Udruženja Trgovaca i industrijalaca u Subotici. Delokrug rada je bio sličan deoničarskom društvu Labor, čiji istaknuti akcionari plasiraju kapital i u ovo društvo. Glavnica je povišena na 1 500 000 dinara u 1937. godini. Naredne godine pokušavalo je da dobije od Kraljevske banske uprave dozvolu za zidanje bioskopa, što mu je i omogućeno, pošto su u promenjenim pravilima naznačili i tu deletnost.

„BAČVANSKA TVORNICA CEMENTNE ROBE I GRAĐEVNO D.D.“

Registracija ovog preduzeća je izvršena 1919. godine u registru Ct VIII 39. Bilo je upisano pod imenom „Bácskai cementárugyár és épitö r.t.“. Tek početkom dvadesetih godina počinje da se upotrebljava srpski prevod tog imena. Kao adresa je naveden segedinski put. ( Segedinski put 119, ili kasnije Daničićev put 26, ugao sa Markovićevom ulicom ( Trebinjska) ( Gr. uložak 22902, k.č. 7528-7531, ukupne površine 1 k.j. 583 kv. hv. ) Od te firme je deo placa otkupila i firma „Zephir“, te će i ona nositi istu adresu.) Ono je nastalo kada grupa novih ulagača preuzima firmu „De Negri i drugovi“. , (De Negri koji tek 1932. godine pokreće postupak za dobijanje jugoslovenskog državljanstva, pošto je do tada bio italijanski državljanin.) Nekretnine pređašnje firme ( z.k.br. 7529, 7530, 7531/1 ) preuzete su kao osnivački ulog i procenjene su na vrednost od 76 000 k, odnosno 76 komada akcija, od ukupno 250, koliko ih je bilo emitovano. Tako je nominalna vrednost osnivačkog kapitala novog preduzeća iznosila 250 000 kruna. Već 1919. godine, gradske vlasti su na molbu „Bačvanske tvornice cementne robe i građevnog d.d.“ izdale građevinsku dozvolu za dogradnju fabričkih postrojenja u segedinskim vinogradima. Radovi su završeni krajem te godine i upotrebna dozvola je izdata juna 1920.

Kao najveći akcionar javlja se Žiga Ajzler , koji je imao 100 akcija. Među ostalim akcionarima su bili: dr Jako Fišer, advokat, Ervin Gedike, direktor filijale Jugoslovenske banke, Đula Vali, inženjer , Mavro Donat, trgovac, Žiga Štern, zanatlija, Mirko Jakobčić, direktor „Opšte Kreditne banke d.d.“, Milivoj Nićin veletrgovac i drugi. Žlanovi uprave 1925. godine, kako stoji u izveštaju Ministarstvu, u kome je navedena i narodnost akcionara, su bili: Mirko Jakobčić po narodnosti – Bunjevac; Ervin Gedike – Hrvat; Đula Vali – Mađar, Milivoj Nićin – Srbin, Stevan Vaci – Mađar ; Žiga Ajzler – Jevrej i dr Kalmar Elemer – Jevrej .

Inž. Đula Vali (Vály Gyula)

U Pravilima se kao cilj društva navodi: „…proizvođenje cementne robe i veštačkog kamena i prodaja istih, nadalje zgotovljenje željeznog betona, vršenje poslova od veštačkog kamenja, preduzimanje svakovrsnih ( visokih i dubokih ) građevnih poslova, kupljenje i prodaja svakovrsnog građevnog matrijala na vlastiti i tuđi račun u komisiju“.Praktično se bavila izradom raznih predmeta od cementa, cevi, ploča, te veštačkog kamena.

Raspolagala je sa odgovarajućim mašinama, hidrauličnom presom za cementne pločice, mašinom za glačanje pločica, za izradu betonskih cevi i za drobljenje kamena. Pogonsku snagu obezbeđivali su elektromotori.

Broj zaposlenih radnika se kretao od 120 u 1923. godini, što svedoči o periodu kratkotrajne privredne konjukture, do 26 tokom 1929. godine i samo desetak u godinama pred rat. Kapaciteti, koji su iznosili do 300 vagona robe godišnje, najbolje su bili iskorišteni sredinom dvadestih godina. Tako je u 1926. godini proizvedeno 100 000 cementnih mozaičkih pločica i 4 500 metara betonskih cevi za kanalizaciju.

Poslovanje u prvim godinama postojanja, do 1927, je bilo uspešno, a u kasnijem periodu će društvo početi da beleži gubitke. Oni su se na redovnim skupštinama deoničara objašnjavali opštom ekonomskom krizom i posebno neprilikama koje vladaju u građevinskoj struci. Firma je čak pokušavala da otvori filijalu u Solunu, u nadi da je konjuktura građevinarsta tamo povoljnija. U pregovorima je isticala da ima mogućnosti da pošalje svojih 100 radnika u Grčku. O težini položaja čitave građevinske industrije, pa i ove firme svedoči izveštaj podnet na skupštini deoničra 1939. godine u kome je izneto: „Pošto u Subotici nema građevinske delatnosti u zadnjim godinama nismo iskorištavali niti 20 % kapaciteta i izgleda da će se usled političke situacije ovaj postotak još znatno smanjiti“.

U ratnim godinama 1941-1945 nastaviće da radi pod mađarskom upravom, da bi početkom 1946. ova firma bila ugašena.

“ INDUSTRIJA MRAMORA I KAMENOREZA D.D.“

Još 1892. započela su braća Levi ( Löwy Mór) Mavro i Ferenc (Férencz)?? sa obavljanjem obrade kamena u svojoj radnji, koja je 1906. prerasla u deoničarsko društvo „Köfaragó és márvánuyipar r.t“. Glavnica je iznosila 100 000 kruna podeljenih u 200 deonica. Firma će nastaviti sa radom i nakon rata. Ime „Industrija mramora i kamenoreza“ će biti ubeleženo tek 1925. godine.“Nabavka mramora, kamena za podizanje zgrada, prerada istoga putem ručne i mašinske snage, izgradnja i prodaja nadgrobnih spomenika, vajarskih i kamenorezačkih radova,kao i mermernih ploča za nameštaj “ ubeleženo je kao delatnost deoničkog društva istom prilikom. Kao osnovni kapital fungiraće 250 000 dinara u 250 deonica.

O vlasničkoj strukturi svedoči spiask akcionara prisutnih na glavnoj skupštini 1929. godine. Tada su bili prisutne sledeće ličnosti: Dušan Manojlović sa 10 deonica, Mavro Levi ( Löwi Mór ) sa 30, Jovan Levi (Löwi ) sa 20, Andrija Levi (Löwi ) sa 10, Đula Vali sa 10, dr Jako Fišer sa 5, Nikola Bojnicki sa 10, Josip Bojnicki sa 10, Albert Baruh sa 5, Aladar Šefer sa 5, Vjekoslav Glavina sa 10, dr Antun Vaš sa 10, Oton Dohanj sa 5 i Karlo Hakinger sa 5, što je činilo 145 deonica.Upravni Odbor, koji su činili Đula Vali i Mavro i Jovan Levi, tom prilikom je istakao da je u prošloj poslovnoj godini zabeležen čist dobitak u iznosu od 8 616 dinara.

Reklama Industrije mramora i kamenoreza d.d. Karlo Hakinger

Sirovine, razne vrste kamena, nabavljaće u zemlji ali i uvoziti iz Švedske, Austrije, Belgije, Žehoslovačke, u količinama od 20-30 vagona godišnje. Na uvežene sirovine plaćala se carina, protiv čega je firma protestovala kod nadležnih organa i Ministarstva. „Osim toga imamo da snosimo prilično visoku uvoznu carinu na sirovinu, čega ni u jednoj državi nema.“

Finalnih proizvoda,nadgrobnih spomenika,mauzoleja, kipova, stepenica, kamina, stubova, umivaonika i vodoskoka, proizvodiće u maksimalnoj količini do 200 vagona godišnje. Strana konkurencija predstavljala je veliki problem i za ovu privrednu granu, pošto nije bila carinski zaštićena.“ U našoj zemlji postoji toliko kamenorezačkih preduzeća, da potpuno pokrivaju konzum u celoj našoj državi. Uz prkos toga pojavljuje se sve veća konkurencija inostranstva, naročito „Žehoslovačke republike“, jer su tamo nadnice i ostali proizvodni troškovi mnogo niži, nego kod nas, i jer nema s naše strane zaštite u carini.“ Taj problem ova firma potencira i 1929. godine. „Češka konkurencija koja raspolaže jakim kapitalom, uprpašćuje mladu domaću industriju, koja je lišena svake potpore i tek se sada počela razvijati, sem toga domaća produkcija može sada već potpuno pokriti potrebu u ovim artiklima.

Instalirana oprema spadala je u najmodernije.Mašine,postavljene u pogonu, pokretaće elektromotori snage 50 KS. Mašine za glačanje mramora, materijala koga su godišnje obrađivali do 60 vagona, uvezene su iz Žehoslovačke 1928. godine. Stepen iskorištenosti ovog preduzeća bio je 40 % u 1924. godini, 50 % u 1927. a 100 % u 1934. godini.

Po jednom dopisu firme Ministarstvu industrije i trgovine, u 1927. godini, zapošljavali su izuzetno veliki broj radnika; „…mi, koji momentalno zaposlujemo preko hiljadu porodica, bićemo prisiljeni sve većma da smanjujemo produkciju i restringiramo naše radnje.“ ( Pored centrale u Subotici, imali su i filijale u Vojvodini)

Slabiji poslovni rezultati „Industrije mramora i kamenoreza“ a sa tim i smanjivanje broja zaposlenih, poklapa se sa počecima velike privredne krize. Ni nakon njenog završetka, neće se dostići nivo iz pređašnjeg perioda. Broj zaposlenih u subotičkom pogonu će 1935. godine iznositi tek 48, a 1939. godine – 50. Zapošljavani su stručni radnici – kamenoresci ali i nadničari.

Radionica i prodavnica nalazila se u Gimnazijskoj ulici br.3. Imali su i filijalu u Somboru, koju je vodio Endre Levi i skladišta u Novom Sadu, Senti, Kuli, Srbobranu, Tormi, Osijeku i Inđiji.

Pre izbijanja II sv. rata sedište firme je registrovano u Beogradu, isto kao što je deo preduzeća demontiran i prenet u Beograd.

„TRUD K.D.“

Osnovali su ga 1940. godine inženjer Petar Majoroš, Jurak Antal i Jakša Damjanov. Ta firma je bila registrovana za izvođenje građevinskih poslova.

„PALATINUS“

Palatinus Ivan (János), kamenorezac, radio je već kao ortak u kamenorezačkoj firmi „Fekete“ od 1907. godine.Naredne godine registrovaće i započeti posao u sopstvenoj kamenorezačkoj radnji, koja se bavila tesanjem granita i mramora, izradom nadgrobnih spomenika i kipova.Radionica se nalazila u tadašnjoj Mađarskoj ulici, broj 22, a prodavnica u Jelačićevoj broj 9.

Sirovine je nabavljala u zemlji ali i uvozila iz Švedske, Žehoslovačke i Italije. U 1927. godini je radila sa 30 % kapacitetai proizvodila 1- 3 vagona robe. Imala je nekoliko elektromotora koji su pokretali mašine za obradu kamena, jedan od 9 KS, dva od 4 KS i jedan od 1, KS. Zapošljavala je do 40 radnika. Po tim karakteristikama je spadala u industrijska preduzeća.

Janoš Palatinus (Paltinus János)

„PRIMARIUS“

Ignac Frenkel (Fränkel Ignacz) je od 1921. do 1928. godine imao registrovanu firmu pod nazivom „Primarius, prva subotička industrijalna tvornica kemikalija“. Počela je sa proizvodnjom sveća i kolomasti da bi od 1923, proširila delatnost i sa „proizvodnjom pokrovnih lepenjaka, hemičko tehničkih artikala i predmeta od asfalta, katrana i uljanih proizvoda“ .Nalazila se na adresi Paralelni put 98. (stara adresa Majšanski vin.137?)

„Primarius“ je 1923. godine preuzeo firmu slične delatnosti „Kolarit d.d.“ koja je nosila naziv i proizvodila patentirani proizvod „Kolarit“, krovne ploče i druge proizvode od asfalta, katrana i mineralnog ulja. Akcionari osnivači deničarskog društva „Kolarit“ su bile istaknute ličnosti: dr Vladislav Manojlović kraljevski javni beležnik, Nikola Tabaković podgradonačelnik, Milan Damjanović sekretar Udruženja trgovaca i industrijalaca, dr Ivo Milić profesor Pravnog fakulteta, Ivan Fratrić, Milivoj Nićin trgovac i Franjo Levi direktor banke . Osnivački kapital je iznosio 500 000 dinara.

Godišnji maksimalni kapacitet „Primariusa“ 1925. godine je bio:po 100 vagona kolomasti „Primarius“, krovnih lepenki, katrana i kožne krovne lepenke. Firma je postojala je do 1928. godine, kada pada pod stečaj.

Frenkel Aleksandar , dobio je 1939. godine dozvolu za otvaranje zanatske radionice „Primarius“ koja se bavila asfaltiranjem i izradom predmeta od katrana.

( Paralelni put 82 ) Zapošljavao je 8 do 20 radnika i nije koristio mašinski pogon. Dnevni kapacitet prerade asfalta je iznosio 200 kg. i 70 000 m2 katran papira ( krovne lepenke).Radionica je radila do 1943, da bi 1945. godine prešla u državno vlasništvo i nastavila sa proizvodnjom sa zatečenim sirovinama.

„SRBORIT- Prva srpska fabrika asfalta i katranskih proizvoda“

Centrala ove beogradske firme koja se bavila izradom „srborita“ impregnirane, katranisane krovne hartije, asfaltnih materijala za izolaciju i asfaltiranjem, otvorila je filijalu u Subotici 1937. godine, na adresi Paralelni put 98.To je bilo stovarište ali i radionica. Radila je sa 11 radnika i nije upotrebljavala motorni pogon. Kao suvlasnik u firmi javlja se Ivan Fratrić.

Proizvodnjom i prodajom kreča bavio se Aleksandar Šipoš. Radnju je registrovao 1920. godine (E 10/1920 ) i krečana se nalazila na Beogradskom putu 123. Imala je kapacitet do 170 mtc nedeljno.

***

Pored zanatlija; kamenorezaca i kamenopostavljača, proizvođača kreča, zidara – majstora, te ovlaštenih graditelja – arhitekata, inženjera, koji su se bavili izgradnjom odnosno projektovanjem građevinskih objekata, gore navedena firme činile su grupu građevinskih preduzeća u Subotici između dva rata.

Broj građevinskih inžinjera i arhitekata je 1919. godine iznosio 14. Neki od njih, zaposleni u gradskoj službi (u gradskom inženjirskom odeljenju), kao dr Kosta Petrović i Oton Tomand (Tomanić) radili su i kao privatni ovlašteni arhitekti.

U 1931. bilo je 21 ovlašćenih građevinskih preduzimača, neki od njih su to bili:Kalman Vidaković , Geza Hadnađ, Josip Besedeš,Stevan ( István) Kladek i Beno Mačković, koji su od 1938. imali zajedničku firmu „Mačković i Kladek“ , Lojzija Govorković, Dezider Berkeš, Antun Krmpotić i Teodor Kraus, koji formiraju zajedničku firmu „Kraus i Krmpotić“, Lajčo Grčić, inž. Karlo Špicer.

Karakteristike subotičke ciglarske industrije su da su sve ciglane koje su radile posle 1918. godine, nastale u ranijem periodu.Imale su forme deoničkih društava, ortačkih društava ili su bile u inokosnom vlasništvu.U novim uslovima, pokazaće se da raspolažu sa predimenzioniranim kapacitetima, koji su se koristili sa tridesetak procenata. Sve su radile sezonski, zapošljavajući veliki broj nadničara. Posedovale su kružne peći a neke i dosta bogat mašinski park.

Pojave bespravnog rada u proizvodnji građevinskog materijala, odnosno izrada nepečene cigle, koja je bila rasprostranjena u čitavom međuratnom periodu, učiniće da se gradnje masovno izvode i od čerpića. Visoka železnička tarifa, koja je na relacijama do 50 km iznosila 40 % vrednosti cigala, destimulisala je prodaju van mesta proizvodnje.Ciglane su proizvodile gotovo u celini samo za subotičko tržište. Jedan od problema u ciglarstvu bio je i prelazak na novi format cigle ( 250x120x65) od 1931. godine i zabrana proizvodnje i prodaje opeka velikog formata, koja se nije striktno poštovala.

Proizvodnjom cementne robe bavilo se jedno deoničko društvo, „Bačvanska tvornica cementne robe“, čiji akcionari su bili istakniti privrednici i koja je posedujući solidne matrijalno tehničke osnove, uspešno koristila privredni polet do polovine dvadesetih godina i uspešno poslovala. „Industrija mramora kamenoreza“ i kamenorezac Paltinus su primeri kako se na zanatskim osnovama,uz priliv kapitala, razvija industrijsko postrojenje. Dve firme koje su se bavile izgradnjom ali i iznajmljivanjem objekata i prodajom nekretnina,obe deonička društva, sastavljana mahom od veleindustrijalaca, svedoče o težnjama i mogućnostima da vlasnici kapitala i u tim oblastima nađu profit.

Građevinska industrija u Subotici je delila privrednu sudbinu grada. Realtivno zaostajanje Subotice u razvoju, u godinama između 1918. i 1941, uz veliku ekonomsku krizu (1929-1933) i druge negativne preduslove, kao odraz je imalo i nemogućnost punog prosperiteta građevinske industrije, kako se to uočava po niskom stepenu iskorištenosti postojećih kapaciteta , malom broju novoosnovanih preduzeća ove grupe i usporenom tempu izgradanje grada.

REZIME

Građevinska industrija Ssubotice bila je izrasla na temeljima zadovoljvanja narastajućih lokalnih potreba, ali i na mogućnostima za izvoz ciglarske robe.

Do 1918.godine ona je bila spadala među najrasprostranjenije u Vojvodini. Preduzeća za proizvodnju cigle i crepa su zauzimala drugo mesto po brojnosti,odmah iza mlinarskih preduzeća. Dobra sirovinska baza (ilovača), povoljne mogućnosti prevoza (železnička mreža i tarife,vodeni putevi) i izgrađena struktura proizvodnih kapaciteta uz razvijenu potražnju, čine u periodu Monarhije temelj prosperiteta ciglarsko-creparske industrije. Suženo tržište u novoj državi uz smanjenu građevinsku aktivnost uticaće da ova grana industrije radi sa nepotpunim kapacitetima, odnosno sa tridesetak procenata iskorištenosti u međuratnom periodu. Stanje u subotičkoj građevinskoj industriji je bilo slično.

Postojao je niz preduzeća ove grane, koja su bila osnovana još krajem 19. i početkom 20. veka, kada se Subotica ubrzano izgrađivala. Ona će uz nove firme, osnovane posle 1918. godine, činiti temelje građevinske industrije u gradu.

Sve ciglane u Subotici osnovane su pre 1918. godine. Posle rata započela su sa radom sledeće firme:“Bačvanska tvornica cementne robe i građevno d.d.“ (1919.godine), „Labor d.d.“ (1922.),“Deoničarsko društvo za podizanje stanova“ (1928.), koja su spadala u industrijska te subotička filijala „Srborita“ i „Primarius“ koja su bila manjeg obima.

Subotička preduzeća građevinske grupe su od 1918. godine bila prinuđena da zbog niza okolnosti, u prvom redu visoke železničke tarife, tržište za svoje proizvode i usluge traže u samom gradu i okolini. Tako će razvoj i izgradnja Subotice predstavljati preduslov i okvire za njihovo poslovanje. Grad se u periodu pre 1918. godine, po mnogim pokazateljima, već razvio u pravi centar ovog regiona. Brojno stanovništvo, površina gradske opštine, komunikacijske veze, železnička i putna mreža, razvijena privreda, posebno poljoprivreda ali industrija upućivali su i omogućavali Subotici da u se u njoj razvija i građevinska delatnost. Centar grada je poprimao moderna obeležja, nicale su stambene zgrade, palata, trgovine,popločavale se ulice, a visoki toranj monumentalne Gradske kuće, dominirao je okolinom.U promenjenim društveno političkim uslovima, ulaskom u novu jugoslovensku državu, Subotica će pokušavati da obezbedi uslove za razvoj na privrednom i građevinsko urbanističkom planu ali neće uspeti dostići polet i zamah iz pređašnjeg perioda. Primer subotičkih ciglana najbolje to ilustruje.

SADRŽAJ:

Uvod

a) KLANICE Mesari i pogoni za preradu mesa

HARTMAN – CONEN

KORHEC

IZVOZNICI stoke

b) PRERADA RIBE, GINGOLD

c) MLINARSTVO

d) INDUSTRIJA BONBONA

e) SEMENARSTVO

f) Fabrike SODA VODE

g) FABRIKE LEDA

PREHRAMBENA INDUSTRIJA

„Od svih industrijskih grana Vojvodine prehrambena je industrija najvažnija u svakom pogledu, jer se visoko iznad drugih izdiže kako brojem preduzeća, koji je predstavljaju u količinama koje se proizvađaju – tako i po vrijednosti i važnosti tih produkata.“

Situacija u Subotici je bila slična, mada ovde preduzeća iz ove grane nisu imala takvu izraženu dominantnu poziciju. U okviru ove industrijske grane, mogu se razlikovati sledeće vrste delatnosti: Klanice i za preradu mesa, za konzerviranje i preradu ribe,mlinovi, za poslove semenarske struke, za izradu čokolade i bombona,za izradu soda vode i leda. ( Preduzeća za proizvodnju špiritusa, skroba, iako su bazirana na preradi poljoprivrednih sirovina, prikazana su hemijskoj industriji, pošto su njihovi proizvodi više namenjeneni u druge svrhe a ne ishrani.)

KLANIČNA INDUSTRIJA

U okolini Subotice tradicionalno je bilo dobro razvijeno stočarstvo kao prirodna nadgradnja zemljoradnje.Sama činjenica da je postojala sirovinska baza, uz druge preduslove, uslovila je i razvoj klanične industrije u Subotici, od druge polovine XIX veka.

„U Jugoslaviji, posebno pak u Vojvodini, postojala je vanredno povoljna sirovinska osnova za razvoj klanične i konzervne industrije, kao agrarne industrije koja je trebalo da bude značajan činilac. Međutim, ne samo da se ova industrija nije razvijala, nego i ona koja je postojala vegetirala je i radila sa smanjenim kapacitetima.“

O krizi, koja je nakon prvih posleratnih godina, zahvatala ovu granu, svedoče i podaci o velikom izvozu žive stoke, na mesto prerađevina. I iz Subotice se vršio masovan eksport stoke. Tako je, samo za jedan dan,jula 1923. godine (po „Severnoj pošti“) izvezeno 14 vagona svinja i volova. Tokom 1935. godine izvezeno je 4105 vagona debelih svinja u Beč, Prag i Berlin.

Broj mesara i kobasičara je 1937. godine iznosio – 118 (pekara i poslastičara je bilo 102 ukupno). Pored gradske klanice, koja je bila u svrsi opsluživanja domaćeg stanovništva, postojale su još i ove klanice i pogoni za preradu mesa.

„HARTMAN I KONEN D.D.“

U privrednoj prošlosti ovih krajeva, jedna klanična, eksporterska firma, zauzimala je izuzetno istaknut i važan položaj. Njeni osnivači i uzak krug akcionara, imali su značajne uloge i u javnom, društvenom životu grada. Reč je preduzeću koje je polovinom osamdesetih godina XIX veka započelo sa radom kao trgovačko društvo, da bi uskoro bilo pretvoreno u deoničko društvo pod imenom „Hartmann és Conen r.t.“, a u istom obliku, kao akcionarsko društvo, uz izmene imena, nastavilo sa postojanjem i u čitavom međuratnom, čak i ratnom periodu, da bi od 1945. godine prešla u državnu svojinu i od 1946. godine ponelo ime „29. Novembar“.

O posledicama presudnih, burnih i naglih istorijskih događanja na ovim prostorima, koje su se poigravale sa sudbinama mnogih naših sugrađana, a

koja su se sažela u nepuna 3 desetleća, od sloma Monarhije i ulaska u novu južnoslovensku državu – 1918. godine, preko početka rata i ponovnog pripajanja Mađarskoj – 1941, do uspostave novih komunističkih vlasti 1945. godine, pisalo se i u lokalnoj istoriografiji mnogo – sa raznih aspekata. Put od uspešnih, bogatih i u društvu priznatih industrijalaca, akcionara, do „državnih neprijatelja“, kojima se za kaznu oduzimaju kuće, imanja, fabrička postrojenja, samo govori o dubini socijalnih potresa koji su se i na ovim subotičkim prostorima dešavali po završetku Drugog svetskog rata.

Dve generacije Hartmanovih i Konenovih, od osamdestih godina XIX veka, do 1945. godine, učestvovalo je, čineći okosnicu firme, u izgradnji velike eksporterske klanične fabrike. Prateći njihove živote i sudbine, ocrtava se i rad i delovanje firme. Od očeva, Rafaela Hartmana (Rafela Hartmann) i Vilima Konena (Conen Vilim), preduzimljivih naseljenika u tadašnju „Szabatku“, koji su uspeli da steknu veliku ličnu imovinu ali i zauzmu visoke položaje na lestvicama tadašnjeg građanskog društva, preko njihovih sinova Josipa (József) Hartmana i Vilima Konen Jakobčića, naslednika firme i velikih porodničnih imetaka, do ratnog vihora, dolaska komunističkih vlasti, oduzimanja njihove celokupne imovine – „u ime naroda“ i kažnjavanja, progona, sudskih presuda protiv njih; prošlo je samo šest decenija.

Porodica Konen (Conen) vodi poreklo iz Nemačke. Prvi podaci o njoj sežu s kraja 16. veka, kada se javlja u Dizeldorfu (Düsseldorf). U tom gradu je 1866. godine svet ugledao i Vilim Konen (Conen Vilim ) (1866-1938), kao najmlađe od četvoro dece, od oca Matiasa (Mathias Conen, 1832 – 1905) baštovana i majke Ernestine Ejkeler (Eyckeler). Porodica Konen je imala kuću u centru grada a zemlju u okolnom mestu Ham (Hamm). Glava porodice, Vilimov otac je bio uspešan kao proizvođač povrća, posebno je poznat bio po uzgoju šparoga, a proizvode sa svoga imanja prodavao je na veliko, čak i u Parizu.

Kao dvadesetogodišnji mladić, aprila 1885. godine, Vilim Konen je prvi put umesto oca išao na parisku pijacu. Tamo se upoznao se poslovnim čovekom, trgovcem, od njega dvadeset godina starijim – Rafaelom Hartmanom (Hartmann) ( 1846 -1913 ), Jevrejem, koji je rođen u Lincu ( Amsterdamu) i imao već razvijene poslovne veze širom zapadne Ecrope. On je tada bio član firme „E. & I.Mayer“, registrovane u Frankfurtu na Majni, koja je prodavala živinu, jaja i divljač a i u Subotici je imao firmu „Hartmann Rafael és társai“ („Hartman Rafael i drugovi“) koja se bavila istim poslovima. Da je već u tom vremenu subotička firma, u izvoznim aranžmanima pronašla puteve za razvoj i dobro poslovanje, govori i to što je 1894. godine, dobila dozvolu za izgradnju magacina, površine od 700 m2, pored teretne železničke stanice. Rafeael dobija dozvolu za stalni boravak i nastanjivanje u Subotici 1885. godine.

Ipak, tek će na osnovu poznanstva koje će sklopiti dva preduzimljiva trgovca, Hartman i Konen, biti sklopljen dogovor koji će u firmu uneti novi kapital, osnažiti je i činiti temelje daljem poslovanju. Preduzeće u južnoj Ugarskoj, u Subotici, izvozna trgovina, koja na tom i širem području kupuje, a u zapadnoj Evropi prodaje živinu i jaja, imalo je perspektivu. Rafael je raspolagao iskustvom u toj vrsti poslovanja i dobro je poznavao tržište. Rafaelova firma je poslovala i sa porodicom Šreger (Schräger) u Segedinu, gde se u magacin skupljala prikupljena živina sa tog područja. Novi ortaci, Hartman i Konen, posećivali su i Šregerove. Jedno putovanje, u polovinom 1885. godine, bilo je izuzetno značajno za oba preduzetnika. Složili su se da njihovi planovi za poslovni poduhvat, izvoza jaja i živine, dobri i isplativi, pa time mladi Konen utvrđuje partnerstvo sa iskusnijim Hartmanom. Ali, tu će se ukrstisti, pored poslovnih i neke vrlo lične veze – Rafaela Hartmana i devojke Rezike (Tereze) iz porodice Šreger. Njemu je za oko zapela vredna i sposobna Rezika – Tereza. Tako će Rafael, nakon prvog braka u njoj pronaći novu životnu saputnicu, sa kojom već neredne 1886. godine i dobija sina – Jožefa. Mada je imala samo 2 razreda osnovne škole, pokazalo se da je odlikuje izuzetan poslovni osećaj i ona će u kasnijem periodu činiti jedan od temelja organizacije i uspešnosti firme. Tako se formiralo jezgro, sastavljeno od članova tri preuzimljive jevrejske porodice; Konen, Hartman i Šreger, koje će činiti temelj buduće firme.

Subotica i okolina je bila idealno mesto za njihov posao, prvenstveno zbog razvijene tradicije gajenja živine, ali i dosta dobrih železničkih veza, kao i manjka adekvatne konkurencije.

Vilim Konen je napuštajući roditeljski dom, dobio određeni kapiatal – 10 000 rajhsmaraka, koje će invesirati u Rafaelovo preduzeće, stvarajući tako zajedničku firmu.

Na takvim osnovama, u narednom periodu, izrašće veliki izvozni koncern. Vilim Konen se u Suboticu nastanjuje krajem 1885, da bi iduće godine bio i registrovan kao član preduzeća, klanice i izvozne trgovine za živinu i jaja. Tako će od prvobitne firme, koja je bila registrovana kao ortačko društvo „Hartmann Rafael és társai, nastati „Hartmann és Conen“ („Hartman i Konen“), koje je bilo upisano 1890. godine (Ct II 1/1890. i Ct II 104 /1896. godine), da bi se u novom obliku, kao deoničarsko društvo – „Magyar huskiviteli reszvenytársoság“ ( „Mađarsko deoničko društvo za izvoz mesa“) javilo 1906. godine. Tada je glavnica iznosila 1 milion kruna, podeljenih u 5 000 deonica. Kao članovi Upravnog odbora su bili upisani: Rafael Hartman, Vilim Konen, Ferenc Vaš i dr Gabor Regenji (Regényi Gábor).

Kredit od 1 milion kruna, dobijen od mađarske vlade, firma je uložila u unapređivanje svojih izvoznih poslova kao i razvoj uzoja rasnih svinja, nabavivši 400 svinja engleskih pasmina i podelivši ih kao priplodni materijal svinjarima iz okoline, svojim snsbdevačima.

Pogoni klanice, i ostali objekti su 1905. godine bili izgrađeni na Palićkom putu (Tuk ugarnice 5), preko od kasarne.

Lokacija preduzeća Hartman i Konen na karti grada iz 1928. godine

Dobro poslovanje firme se zasnivalo na veleprodaji, prodavali su samo na veliko,odnosno na bogatoj (jeftinoj) ponudi sirovina, prvenstveno živine i jaja, a u kasnijem periodu i svinja, na okolnim tržištima, dobroj tehnologiji prerade i konzervisanja (hlađenja), ali isto tako i na razvijenoj porodično poslovnoj solidarnosti i saradnji, izgrađenim vezama u inostranstvu, pošto je sva produkcija bila namenjena izvozu.

U početku poslovanja, otkupljenu živinu su klali i rashlađivali prirodnim ledom, da bi je tako eksportovali, isto kao i jaja.

Već 1897. godine izgrađena je hladnjača, koja će koristiti u prvo vreme isključivo prirodni led iz Palića, a od 1903. i veštački, sa tehnologijom koja je tek drugi put primenjena u Evropi. Proizvodnja leda će biti registrovana kao posebna delatnost. Kapacitet ledare je bio vagon leda dnevno. Firma je ipak i dalje, u za to pogodnim zimama, kupovala i led sa Palića.

Tehnički planovi izgradnje ledare

Tehnički planovi izgradnje objekata štala

Posle 10 godina boravka u Subotici, kada se firma učvrstila i osnažila a sam Vilim Konen potvrdio kao uspešan trgovac i njegovo materijalno stanje bitno poboljšalo, on 1895. godine uzima za ženu subotičanku iz ugledne porodice Jelenu (Ilona) Jakobčić. Kao svedoci na venčanju su bili Rafael Hartman i sam gradonačelnik Laza Mamužić.

Jelena Jakobčić, sup. Vilima Konena Portret Jelene Jakobčić (vlasništvo Vere Konen)

Osnivanje filijalnih preduzeća, akcionarskih društava, u Segedinu (Szeged) i Sentešu (Szentes), te kancelarija za prodaju u Beču, Berlinu, Londonu i Cirihu, u periodu do 1914. godine, dovoljno svedoči o razgranatom i uspešnom radu firme. U skladu sa tim,raste i bogastvo Rafaela Hartmana, kao i njegov ugled i značaj u široj javnosti, a posebno u jevrejskoj zajednici. O tome govori i podatak da je zauzimao visoko mesto na listama virilista. Pored kuće u gradu, na Paliću je izgradio vilu. (Horgoški put ).

O razgranatim i dobro uhodanim poslovno porodičnim vezama govori što se kao deoničari firme javljaju i Rafaelov rođak Herman Hartman, nemački državljanin, koji je kao opunomoćenik vodio poslove firme u Berlinu, kao i Julije (Julius) Hartman Rafaelov sin , koji je zastupao firmu u Londonu. I Lajčo (Lajos) Šreger, Terezin brat , je bio akcionar, a nadzirao je rad filijala. I njegov sin Imre (Mirko) Šreger će biti akcionar, a obavljaće i funkcije u upravnim telima preduzeća.

Lajoš Šreger (Schreger Lajos) Objekti klanice

Rafael Hartman, utemeljitelj firme, umire 1913. godine, prilikom boravka u banji Bad Nojhajm (Nauheim).

Jožef Hartman (slika sa vozačke dozvole 1936)

Od 1918. godine firma je rekvirirana ali nastavlja da radi i dalje pod pređašnjim nazivom – „Magyar húskiviteli r.t.“, beležeći dobitak 81 825 kruna u 1918/19. godini. Zbog isporuke svinja u Čehoslovačku, Mađarsku i Švajcarsku, i pored zabrane izvoza (zbog velikih nestašica u zemlji), izbila je velika afera, protiv nje je vođen postupak, ali je završen bez posledica po nju. Problemi ishrane stanovništva, koji su se javili u tim, prvim posleratnim trenutcima, pokušali su se su u prvo vreme rešavati zabranama klanja svinja, izvoza namirnica, itd, a zatim maksimirinjem cena. „Vladina intervencija, uredbe i naredbe, i maksimiranje cena krajem 1919. i početkom 1920. nisu bitno izmenili situaciju na tržištu životnih namirnica. Krijumčarenje, korupcija, izigravanje propisa, zloupotrebe pojedinih vlasnika preduzeća, direktora fabrika,… stvorili su velike socijalne i ekonomske probleme.“

Na jedan dopis 1919. godine, iz Ministarstva Trgovine i industrije gradonačelniku Subotice, o tome da li je to društvo „domaće ili neprijateljsko“ on odgovara da nije strano, nego domaće, pošto je ubeleženo u Subotici gde su mu i pogoni, a da od ukupno 5000 deonica, 1/3 drži Vilim Konen, a 2/3 zastupnici udove Rafaela Hartmana.

Kao i većina drugih subotičkih preduzeća, i ova firma je bila prinuđena da plaća i tzv. „ratni porez“ (porez na ratnu dobit).

U novoj državi, to preduzeće dimenzionirano u drugačijim uslovima, zauzeće položaj najveće eksportna kuće za meso, pernatu živinu i jaja. Nasleđena oprema važila je za dosta modernu. Najveći broj zaposlenih je dostizao 250. Uspelo je i da zadrži filijalna akcionarska društva u Segedinu i Sentešu, zatim prodavnice u Beču, Berlinu i Londonu. Pored toga, razvija mrežu filijala u zemlji, kojih će 1925. godine biti 18. U 1921. godini, izvozom ostvaruje 40 – 50 miliona švajcarskih franaka. O poslovanju u tom periodu govori podatak da su tokom 1921. godine zaklali 3 500 svinja, a naredne 1922, – 6320. Od novembra 1918. do januara 1920. godine zaklali su i 1696 ovaca. Maksimalni kapacitet je iznosio: „klanje svinja 300 koamad dnevno, izvoz jaja i živine 400 vagona godišnje“.

I gradnja dvaju novih magacina, nasuprot teretne stanice (k.č.7498/2 i 7499/1-a), 1922. godine, svedoči da promena državno političkih okvira, mije bitno uticalo na poslovanje preduzeća. Ono se, pošto je bilo okrenuto eksportu, priralogođavalo i stabilizovalo i u novim uslovima.

Ali, taj konjukturni period, prvih posleratnih godina, od 1919. do 1923, koji je zahvatio celu privredu, kada i ovo preduzeće beleži dobitke, završave se i nastaje period teškoća. Od 1924. godine bilansi deoničarskog društva su sa izraženim gubicima u poslovanju. U 1924. godini oni iznose – 198 026 dinara, 1925.- 132 735, 1926. – 8 565, 1927. – 51 248 dinara. U 1927. godini izvoz jaja i živine iznosio je samo 10% od maksimalnih kapciteta a klanje svinja je obustavljeno.

Austrija je bila najveće izvozno tržište ove firme, pošto je dozvoljavala bezcarinski uvoz. Ali sa uvođenjem kontigenata za uvoz svinja i mesnih proizvoda iz Jugoslavije, krajem 1931. godine i „Hartman i Conen“ doći će u situaciju da zavisi od „Ureda za kontrolu izvoza stoke“ iz Beograda, koji je određivao kvote za pojedine izvoznike. Za subotičku klanicu one su bile nesrazmerno male: „Kapacitet klanja klanice je 15-20 000 kg mesa na dan, ali sada dobiva izvozni kontigent svega 5000 kg dvonedeljno, a ova količina se dobiva od 80 – 85 živih svinja -mangalica.“ Pošto slične mere uvodi i Čehoslovačka, u tom periodu izvoz beleži veliki pad. Masti i slanine eksportovano je tada samo 4 vagona mesečno.

Tereza i Jožef Hartman pored njihog Rols Rojsa u banji Karlsbad Tereza Hartman

Sa izbijanjem velike ekonomske krize 1929 – 1932, ( u Jugoslaviji 1930 – 1934) firma će iskazivati samo još uvećane gubitke. Za 1930. godinu – 396 123 dinara, 1931.- 387 960, 1932. – 363 783, 1933. – 290 870 i 1934. – 71 690. Oporavak se beleži tek u 1935. godini kada u bilansu imaju dobitak od 271 981 dinar.

Deoničko društvo čija se fabrika (klanica) nalazila na palićkom (Daničićevom putu), u gradu je imalo „gradsko preduzeće“ na adresi Preradovićeva 18. Pored primarne delatnosti,registrovani su, i bavili su se i proizvodnjom leda, kao i proizvodnjom sapuna, u pogonu pod imenom „Nizza“. On je iskorištavao otpadne masnoće iz klanice. Imao je 5 do 10 radnika, kao i elektromotor od 12 KS. Godišnje je izrađivao do 30 000 kg sapuna, finog i za pranje. Dodatke, kao kokosovo ulje, „Nizza“ uvozi iz inostranstva.

Krajem 1919. godine društvu se daje novo ime: „Dioničko društvo za izvoz mesa“. U to vreme najveći akcionari su bili: Julije Hartman, londonski stanovnik, Vilim Konen, Lajoš Šreger, Josip Hartman (Hartmann József, u svoje ime i kao zastupnik svoje majke Tereze, i dr Jako Fišer.

Prisutni akcionari na Glavnoj skupštini juna 1921. godine su bili: Vilim Konen sa 10 deonica, Lajoš Šreger sa 10 i kao zastupnik udove Rafaela Hartmana sa 2000Lajoš Bek sa 10 dr Jako Fišer sa 10 Jene Krišaber ( direktor Opšte privredne banke) sa 10 Geza Pfan sa 10 Antun Kuntić sa 10 ukupno: 2070 komada deonica.

Spisak akcionara Društva za izvoz mesa, 1921. godine

Tada je zabeležen dobitak u iznosu od 238 421 krune. Doneta je i odluka o štampanju novih spojenih deonica, pa se umesto dotadašnjeg broja od 5000, izdaju se spojene – 25 starih za jednu novu, te će ih biti ukupno samo 200 komada, nominalne vrednosti 5000 kruna.

Sasatav akcionara na skupštini maja 1923. je bio sledeći: udova Rafaela Hartmana sa 50 deonica, Vilim Konen sa 30, Julius Hartman sa 30, Hermann Hartmann sa 10, Lajoš Šreger sa 10, dr Jako Fišer sa 10,dr Velimir Kalmar sa 10, Lajčo Bek sa 10, Jene Krišaber sa 10, Geza Pfan sa 10, ukupno: 180 komada

Tada je osnovni kapital, glavnica iznosila 1 milion dinara.

Problemi sa porezima (državnim ali i gradskim) su opterećivali i ovu firmu. Povodom uvođenja trošarine, pišu u u žalbi Senatu i sledeće: „Kao što je poznato, naša firma, koja se bavi izvozom, liferuje svu robu koju pokupuje na teritoriji naše države, u inostranstvo, i to delom posle rukovanja u hladionici, delom posle obrađivanja stručnog, prema zahtevima inostrane potrošačke publike; ona uopšte ne prodaje robu za potrošnju bilo u samom gradu ili makar kojim mestima naše države, pa je sva ovakva, izvozu namenjena roba oslobođena od sviju državnih, gradskih i ostalih dažbina, a ne potpada ni porezu na promet.“ Iz tog dopisa se stiče i dobra ilustracija i o samom načinu rada preduzeća.

O tome kako je visoko cenjena ova firma svedoči i izveštaj subotičke „Opšte i kreditne banke d.d.“ iz 1928. godine. Mada ona i nije mogla baš da bude u tom pogledu najneutralnija, preko te banke je firma vodila svoje finasijske poslove, njen krupni akcionar bio je i Vilim Konen, isto kao i Imre Jakobčić, brat Konenove supruge, koji je zauzimao mesta u upravi te banke, zanimljiva je ocena koju daje. „Preduzeće kako tu, tako i u inozemstvu, izvrsno je organizovano, u svojoj struci dominira svom pijacom u Jugoslaviji i priznato je kao najveće preduzeće svoje vrste. Vlasnici su poznati kao vredni, korektni, solidni i izvanredno bogati trgovci,koji osim imanja u Subotici poseduju znatne nekretnine u inozemstvu.“ Time je banka bonitet firme ocenjivala najpovoljnije, i preporučivala je za saradnju.

Za potrebe izvoza jaja, postojala je posebna tehnologija konzerviranja. Subotička firma je, jedina u zemlji, posedovala hladnjaču, koju je koristila i za konzerviranje jaja. Ona je imala kapacitet 20 miliona komada jaja, koja su držana na temperaturi od 0 stepeni C. Iako je njihova cena na tržištu je bila za 30-40% manja nego kod svežih, na ovaj način se moglo obezbediti stalno snabdevanje tržišta i izbeći sezonske oscilacije u ponudi. Iz jednog dopisa, Ministarstvu finansija, 20.8.1922. godine saznajemo i da: „U našu hladionicu koja je građene u godini 1897. i koju uzdržavamo sa velikom režijom i sa 40 radnika uložimo svake godine u proletnim mesecima radi hlađenja 3-4 hiljade sanduka jaja,…“

Pošiljke jaja, pakovane su u posebne vagone. Putovale su do Londona 7 dana, do Berlina 3, a do Praga ili Beča 2 dana.

Jaja su kupovali širom Vojvodine, vršili njhovu kontrolu pomoću posebnih lampi, loša škartirali, zatim ih pakovali u sanduke od po 14 000 komada i transportovali, većinom železnicom u inostranstvo. Za London su, na pr. iz Subotice imali obebeđenu direktnu vezu sa Antverpenom, odakle su se pošiljke brodom prebacivale preko Kanala i dalje vozom do Londona. Problemi sa transportom su bili redovni. Tako se 1924. godine, žale da pošiljke predate u Mariolani, Kuli, Sekiću i Velikoj Kikindi, već nekoliko dana ne stižu u Suboticu. Pored te neažurnosti železnice, u toj žalbi navode i loše rokovanje sanducima, koje je izazivalo šštete. Broj polupanih jaja se povećao sa 10-12, na 200-300 po sanduku.

Tako su se žalili Direkciji državnih železnica na mali broj „belih“ vagona (hladnjača). U Subotici je po planu bilo stacionirano čak 23 takva vagona, ali je 1925. godine 5 hladnjača poslato u Maribor, što je za firmu predstavljalo velike teškoće, pogotovo u zimskoj sezoni eksporta zaklane živine. Njene potrebe su u toj godini bile u proseku 2 takva vagona dnevno, ali u su u špicu sezone bile i veće; tako su na pr. samo od 4. do 7. decembra imali potrebe za 15 vagona. Sve te pošiljke su bile upućivane za London.

Polovinom dvadesetih godina, u sezoni, izvoze nedeljno i 2-3 vagona žečeva. Klali su i izvozili i ćurke, do 3000 komada na dan.

Lajčo Bek, koji je vodio poslovne knjige preduzeća, obratio se gradskoj Poreskoj komisiji 1927. godine, sa molbom da se firmi umanji razrezani porez. Pošto ne govori srpskohrvatski jezik u dovoljnoj meri, molio je za dopuštenje da se obrati samo pismeno. Izneo je da je trgovina živinom i jajima skopčana sa ogromnim rizicima i mogućnostima velikih gubitaka. Kao primer je naveo avgustovsku isporuku 5 vagona jaja za Frankfurt, koja nije mogla biti preuzeta, pa je na kraju prodata na bečkoj pijaci, što je donelo gubitak firmi od 111 214 000 dinara! Pad pod stečaj, jedne od najvećih domaćih firme te vrste, „Braća Mihajlović“ iz Beograda, po Beku, samo ilustruje težak položaj ovih eksportera.

U klaničnom pogonu su imali pokretne trake i hidrauličnu presu. Na svojoj klanici imali su i industrijski kolosek koji je vodio da pruge za Horgoš.

Piliće, u jednom turnusu od 25 000 komada, su držali i hranili 8 dana u kavezima, da bi ih tek onda zaklali i zamrzli za izvoz. Sličan je bio postupak i sa ćurkama. Na londonsko tržište su samo u aprilu 1925. godine isporučili 140 000 komada. Na englesko tržište izvozili su ćurke do 1940. godine. Samo dve pošiljke ćuraka, januara 1939, imale su težinu od 35 774 kg, cena im je bila 602 000 dinara, odnosno 2650 funti.

Firma je 1926/27. godine izvozila po 120 vagona jaja. Ostalih dvadesetek izvoznika iz Bačke, eksportovali su zajedno 1000 vagona. Kod izvoza živine, firma daje isti podatak, izvezla je 120 vagona, „…dočim ostale firme u Bačkoj – po broju 8-10, ukupno 150 vagona.“ Stalne su žalbe na sporost železničkih veza, i u Vojvodini, kao i onih iz drugih krajeva koje vode za Suboticu. Pošto su jaja kupovali i Hrvatskoj, žalili su se da pošiljkama iz Belog Manastira do Subotice treba 5-6 dana. I izvoz žive živine, zbog problema sa prevozom, bio je problematičan. Firma je železnici zbog toga čak davala i sugestije kako da se urede posebni vagoni za transort žive živine. Tražili su bude 7, a ne 8 noivoa stelaža, na kojima bi živina imala više mesta.

Oni su kupovali živinu, ali je nisu direktno izvozili, nego su kao ostali izvoznici, imali posebne linije za dalje gojenje peradi, kokošaka, gusaka, pataka. Hranjena je 14-16 dana kuvanom kukuruznom prekrupom i tek tako dostizala kvalitet za eksport. Kada 1928. godine dalazi do povećanja cena kukuruzu, firma je tražila da se na osnovu količine izvežene živine dozvoli slobodan uvoz kukuruza iz inostranstva, pošto hranjenje drugim hranivima, traje duže i ne uklapa se u dotadašnje kalkulacije. „Prisiljeni smo našu živinu u mesto prikrupe kukuruza sa ječmom, zoblju, otpadcima i drugim svakojakim semenjem hraniti. Procedura gojenja sa ovakvom hranom traje ne 14-16 dana, kao što je kod hrane sa kukuruznom prikrupom, nego 20-24 dana i nismo u stanju, da postignemo onaj kvalitet, kao pri hranjenju sa kukuruzom.“

O izvozu živine sama firma u jednom dopisu Ministarstvu trgovine i industrije, 1928. godine, navodi i sledeće: „Glavna izvozna sezona je u jesenje i proletno doba, međutim liferujemo mi i preko cele godine, ponajviće za Englesku i Nemačku, a izvozimo godišnje oko 2 miliona kg.“ Dalje ističu da je „…gajenje živine najbolje u Vojvodini razvijeno…“, a u ostalim delovima to je samo uzgredan posao poljoprivrednika, te da bi trebalo raditi na oplemenjivanu i poboljšanju rasa za uzgoj.

Pored žalbi na železnicu, firma je imala velikih problema i sa slabim telefonskim linijama. Tako je 1932. godine na vezu sa Pragom morala čekati 3 do 4 sata. „Naša firma, kao izvoznik žive i zaklane živine, jaja i zaklanih svinja, mora da obavlja prodaju proizvoda većinom preko telefona i to u razgovorima sa prodajnih tržišta. Najvažnije su pijace za produkciju našeg preduzeća: Wien, Berlin, Brno i ostali češki gradovi.“ U konkretnom slučaju problem je nastajao zbog prebacivanja linija za Čehoslovačku u Beograd, a koja su do tada išle preko Budimpešte. Zbog nemogućnosti uspostavljanja telegonske veze sa Pragom, „Hartman i Konen“ su samo u jednom slučaju izgubili narudžbu od 10 000 kg slanine.

O problemima nabavke kvalitetnih sirovina (jaja, živine, prim. aut.) na lokalnim pijacama, koji nastaju ograničenjima nametnutim od lokalnih vlasti, odnosno određenom vremenu kada veliki kupci mogu početi sa kupovinama ( pijace počinju u rano, ujutro 5-6 sati, a trgovci mogu početi sa kupovinama tek od 7 ili 8 sati ), pišu 1929. godine Ministarstvu tgovine i industrije. „Nije u interesu države, da se škartirana i preostala roba izveze, nego naprotiv valja izvoziti baš robu najbolje kakvoće, jer se u inostranstvu mogu postići dobre cene samo za takvu robu i jer će samo na taj način ući u zemlju dobra valuta. Mesnoj potrošnji može da odgovara i roba slabijeg kvaliteta.“

Od gradskih vlasti firma je redovno dobijala oprost, smanjenje gradske takse na klanje i izvozne pristojbe. U jednoj molbi u vezi toga, ukazuje se na veliki značaj takve izvozne trgovine: „Od kako je naše poduzeće od madžarskih velemesara otelo iznozemna tržišta, koja i dan danas koš u svojim rukama drži, veliki deo žive stoke prerađuje se ovde, što je opšti interes za celu državu, jer na taj način dolazi do izvoza naš najvažniji izvozni artikl.“

Na skupštini akcionara održanoj juna 1927.godine doći će do promena osnovnih pravila kojima je utvrđeno ime društva – „Hartmann & Conen izvoz mesa d.d.“. Osnivački kapital je povišen na 3 miliona dinara, u 30 vezanih (spojenih) deonica po 100 000 dinara.

U Pravilima je delatnost, delokrug firme definisana dosta široko: „Trgovina životnim namirnicama, gajenje svinja, marve, ovaca, živine, te prodaja istih u državi ili inozemstvu u živom stanju ili zasoljeno, u svežem stanju ili zamrznutom. Trgovina sporednim proizvodima ovih životinja, u prerađenom ili neprerađenom stanju.“ Pored toga navedena je i proizvodnja leda, salame, konzervi, sapuna i sveća, te trgovina sa tim proizvodima, trgovina jajima na veliko i malo, osnivanje hladnjača te izdavanje istih u zakup, snabdevanje hotela i kafana sa hranom, trgovina žitom i voćem, hmeljom.

U 1929. godini bilo je 10 akcionara, svako sa po 3 komada deonica, vrednosti 100 000 dinara. To su bili: Vilim Konen, dr Jako Fišer, Jene Krišaber , dr Kalmar Elemer, Lajoš Bek, Jene (Eugen) Jakobčić, dr Andrija Tisa, Vilim Konen i Imre Kemenj.

Od 1931. godine, inicijativom Josipa Hartmana, formirano je posebno akcionarsko društvo „A.d. hotel Jagnje“, koje je bilo registrovano i za kupo-prodaju nekretnina. Akcionarsko društvo je već iste, 1931. godine i kupilo „Hotel Nacional“, od dotadašnjih vlasnika, dr Mirka Halbrora, Josipa Hartmana i Stevana Kladeka i njegove supruge Terezije.

Povodom pedesetogodišnjice firme 1936. godine, ona je dobila i posebno odlikovanje od strane beogradske vlade.

Broj radnika je 1934. godine u sezoni, novembar-januar, dostizao 200, u februaru – 100, a od marta do novembra prosečno 30.

Pogonsku snagu obezbeđivala su tri parna kotla, ukupne površine za loženje 160 m. kv. Dva kompresora za hlađenje su imali elektromotore od 110 KS.

Lični opis Vilima Konena (1938.)

Nakon smrti drugog osnivača, Vilima Konena, 1938. godine, doći će do podele firme na dva odvojena preduzeća. Josip Hartman nastaviće da vodi postojeće, a Vilim Konen Jakobčić, osnovaće novo. On je pristupio formiranju sopstvene firme pod nazivom „Industrijsko preduzeće za izvoz mesa i živine“. Podiže i klanicu i hladnjaču „Eskimo“ na adresi Natoševićeva 44 i Carinarska 17. Hladnjača je bila u zgradi 22 x 20 m i imala je 3 odeljenja, od 120, 20 i 60 m. kv. Stvarala je 160 000 kal./h, trošila 52 kw/h i 5 kubnih metra vode. Kapacitet je bio 25 000 kg leda za 16 časova. U prostoriji od 120 kv.m. čuvalo se na – 10 stepeni celzijusa do 2 vagona živine ili 1 vagon voća ili jaja na + 2. U najmanjoj je ostvarivano – 15 st.celz. „Industrijsko preduzeće za izvoz mesa i živine“ dobilo je odgovarajajuću dozvolu Ministarstva trgovine i industrije krajem 1937. godine.

Vilim Konen Jakobčić rođen je 25.5.1903. godine na Paliću, u porodičnoj vili, kao dete oca Vilima Conena i majke Jelene Jakobčić.

Kao sin industrijalca, osnivača preduzeća „Hartman i Conen“, rastao je u okruženju koje ga je rano pripremalo i usmeravalo da se uključi u porodičnu firmu. Tako je pored redovnog školovanja u Subotici, već 1910. godine je dobio učitelja engleskog jezika iz Londona, koji ostaje sa njim do 1917. godine. Te godine, posle mature, otac ga šalje u Zirih i Lozanu, u institute „Minerva“, i „Lycee Jaccard“ na jednu godinu, da nastavi školovanje i uči trgovački posao ali i jezike, francuski i italijanski. Da je savladao tajne trgovačkog posla, potvrđuje njegova kasnija uspešna karijera. Isto tako, naučio je jezike, postao je pravi poliglota, govorio je 6 jezika: nemački, srpskohrvatski, mađarski, engleski, italijanski i francuski. Nakon toga, mladi Konen boravi i u Londonu, otac ga uputio tamo da pomaže u kancelariji matične firme. Po dolasku u zemlju, u svojoj 17. godini, nastavlja „šegrtovanje“ u subotičkom preduzeću. Kao deoničar se javlja 1925. godine da bi u Upravni odbor, prvi put bio izbran 1927. godine. Aktivno je bio i na drugim društvenim poljima, radio je na formiranju i razvijanju „Rotary“ kluba u Subotici. Bio je predsednik tog kluba u 1936. godini. Javlja se i kao član masonske lože „Stela Polaris“. Imenovan je u više navrata za gradskog odbornika u Gradskoj skupštini (Proširenom Senatu).

O poslovima firme, kojima je i on doprinosio, govori jedna epizoda, kada sa Josipom Hartmanom dva puta u posećuje Ameriku (SAD), sredinom dvadesetih godina, i uspešno ugovora izvoz morki iz Bačke u Čikago, koje su na tom tržištu prihvaćene kao zamena za fazane.

Prvi put se oženio 1932. godine sa Darinkom Putnik (koja je preminula 1937. godine), da bi se kasnije još 3 puta ženio. Stanovao je u Trumbićevoj ulici (Petefi Šandora) 7, VI krug. Godine 1927. posedovao je 2 automobila, „Fiat“ i „Renault“, a bio je član i lokalnog „Auto Moto Kluba“ i prvi predsednik subotičkog „Moto Cluba Champion“.

O bogatstvu njegove porodice, odnosno njega lično, dovoljno govori da posedovao sledeće nekretnine: vile na Paliću (Veliki Park br. 7 i 8), a u Subotici kuće na adresama: Kralja Aleksandra ( Borisa Kidriča) 7, Trg Čirila i Metoda (Žrtava fašizma) 5, Teretna 1 (Put Moše Pijade 31), Budanovićeva 6, Carinarska 17 , zatim kuće u Novom Sadu, Beogradu, Debeljači, Senti, Starom Bečeju. I u Mađarskoj je posedovao: 52 stana u petosprtanici u Budimpešti i 700 hektara zemljišta u mestu Buđi (Bugyi), a u Austriji, u Beču, bio je vlasnik 1/3 dve zgrade sa 34 stana, u Nemačkoj u Kelnu bio je vlasnik 1/2 četvorospratne zgrade sa 36 stanova, iporodične kuće u Dizeldorfu.

Pored toga, po podacima iz 1937. godine posedovao je u subotičkom ataru 195 k.j. oranica i 7 k.j. vinograda. To su bila sledeća imanja: Tuk ugarnice 11, 12, 14, i Kelebija br. 208, ukupno 250 lanaca zemlje. Na kelebijskom imanju se bavio uzgojem svinja ( maksimalni godišnji kapacitet je bio do 10 000 komada svinja), i krava ( imao je dvadestak krava simentalske rase). Na 30 lanaca u Tuk ugarnicama gajio je hmelj, koji je izvozio i u Ameriku.

Vilim Konen Jakobčić je pored učešća u porodičnoj firmi, do 1934. godine, nakon toga bio i vlasnik sopstvenog klaničnog preduzeća i hladnjače – „Eskimo“ ( Natoševićeva 44). Kao akcionar se javlja i u nekim drugim subotičkim deoničkim društvima: „Labor d.d.“, „Industrija željeznog nameštaja i metala“, gde je i osnivač sa učešćem svojih 640 deonica od ukupno 4000, spoljni član komanditnog trgvačkog društva „Neuhaus i Holländer“, sa 100 000 kruna uloga ubeleženog 1922. godine, koje se bavilo trgovinom i izvozom poljoprivrednih proizvoda , „Jugomauntner proizvodnja i trgovina semena d.d.“ ( vidi:st? ), „Opšta kreditna banka d.d.“. Bio je i spoljni član firme, sa ulogom od 1 000 000 dinara, komanditnog društva „Kon Mirko k.d.“, koje osniva sa trgovcem Kon Mirkom, 1939. godine. Ono se bavilo „trgovinom kožom i sirovim proizvodima, perjem i vunom“.

Tokom 1939. godine ulaže kapital u radionicu limene robe Vilima Fizija (FÏzi), koja radi od 1922. godine. Na sospstvenom placu u Carinarskoj ulici 17, podigao je još 1930. godine bestrošarinsko „smestište“ (magacin) za špecerajsku i tekstilnu robu ( Magacin je bio u zgradi 40 x 8 m. ) . Tamo će od 1937. biti smeštena Fizijeva fabrika. Od 1939. godine firma se registruje kao komanditno društvo pod imenom „Balkanmetal“. Kapital je iznosio 600 000 dinara. Zapošljava do 70 radnika i bavi se proizvodnjom metalne i limene robe. Kapacitet je iznosio 30 vagona robe godišnje. ( Vidi: Metalna. st.?) Nakon rata nosiće ime „Metalija“. Od 1941. godine, firmu su preuzele mađarske vlasti. Za potrebe vojske izrađivala je čaure. I to je kvalifikovano kao „delo privredne saradnje sa okupatorom.“ i povlačilo je . Oštećena je tokom bombardovanja.

Konen ml. (porodična fotografija)

Iste, 1939. godine, postaje vlasnik voćnog i loznog rasadnika „Hortus“ na Paliću, površine 115 k.j., koji je do tada vođen kao zajdnički sa Hiršl Vladislavom i Šiling Vladislavom. Nakon rata na njegovom imenu bila je 1/2 a na majčinom druga polovina vlasništva.

U 1940.godini registruje izvoznu trgovinu konja i poljoprivrednih proizvoda „Kosovo“, koju juna te godine prodaje Milojković Vojislavu iz Beograda.

Pred rat je imao u bečejskoj pivari 80% deonica.

Po uverenju o narodnosti koje je dobio od gradskih vlasti, 24.1.1940. godine, pripada „Bunjevačkom plemenu“. U uverenju stoji „aimilovan Bunjevac“.

Kao rezervni oficir imao je ratni raspored u 125. bosanskom bataljonu. Po odzivu na poziv, njegova jedinica se nalazila na položaju kod Vrboveca, gde biva zarobljen, ali ubrzo i pušten kući. Po dolasku u Suboticu, okupacione vlasti su ga uhapsile i držale u kućnom pritvoru do septembra 1941. godine, kada mu je dozvoljeno da ode za Budimpeštu, gde ostaje sve do februara 1945, kada se vraća u Suboticu.

Nakon rata nove vlasti ga 1946. godine osuđuju na godinu dana prinudnog rada i konfiskaciju imovine, presudom „Suda za suđenje protiv nacionalne časti“ br.102/1945. Kao olakšavajuća okolnost uzeto mu je to što je boraveći u Budimpešti materijalno pomagao „pokret“ i spasao neke pojedince.

U 1947. godini Gradski NOO mu nudi da preuzme posao upravnika „Državnog tovilišta svinja“ ( Šupljak 208). On je to prihvatio i uspeo da stvori moderan pogon sa 450 radnika, 35 službenika i preko 10 000 svinja.

Ali opet je uhapšen 1949. godine, pod optužbom za krađu, sabotažu i štetočinski rad, i osuđen na smrt streljanjem, da bi nakon nekoliko intervencija ipak bio pomilovan, ostala mu je samo zatvorska kazna. Uzdao se u svetsku javnost, razvio je prepisku sa istaknutim državnicima i vladama, javnim ličnostima.Pisao im je o svom slučaju, o odnosu novog režima prema vlasništvu, privatnoj imovini. Zatvorsku kaznu izdržava radeći u kolubarskim rudnicima. Zatim je prebačen u Sremsku Mitrovicu. U 1958. godini u Mitrovicu je stigao telegram da mu je umrla majka.

Po izlasku iz zatvora radio je u Novom Sadu, kao službenik „Novkabela“.

Dobio je pasoš 1961. godine, ali pod uslovom da se više nikada ne vraća u zemlju. Do kraja života ostaće u Nemačkoj.

Napisao je knjigu svojih sećanja, pod naslovom Unmenschen die sich für Halbgötter hielten (Nehumani koji su sebe držali bogovima) u kojoj iznosi svoja sećanja na detinjstvo i poslovanje porodične firme. Zahvaljujući njegovoj kćerki Veri, koja mi ju je stavila na uvid, korišteni su podaci iz nje. Odatle saznajemo da je u XVI veku rodonačelnik te porodice bio Hans Konrat (Hanss Conradt) zvani Koen (Coen). Knjiga je objavljena u Nemačkoj 1979. godine.

Na drugoj strani, preregistracija stare firme, zbog istupanja Konena, će biti izvršena tek aprila 1939, kada dobija novi naziv – „Hartman i Comp, izvoz mesa d.d.“. Tada su brisani akcionari i članovi uprave stare firme: Lajčo Bek Vilim Conen stariji i Vilim Conen mlađi. Glavnica nove firme je iznosila 3 miliona dinara podeljena u 30 ( 100 spojenih) deonica po 100 000 dinara. Deoničari su bili:

Josip Hartman sa 4 deonice

dr Jako Fišer sa 2

dr Miloš Pavlović sa 3

dr Elemer Kalmar sa 3

Mirko (Imré) Kemenj sa 3

dr Andrija Tisa sa 2

Eugen Jakobčić sa 4

Mirko Jakobčić sa 2

Ivan Rudić sa 4

Steva Sekulić sa po 3 deonice.

To društvo 26.11.1940. godine ima sledeće najveće deoničare: Josip Hartman – 400, dr Miloš Pavlović – 100, dr Juraj Tomičić – 1000, inž. Milan Manojlović – 200.

Josip Hartman (Hartmann József) 1936. godine

U 1940. godini nakon donošenje vladine Uredbe o Jevrejima firma „Hartman i comp.“ piše 31. oktobra „Udruženju industrijalaca“ dopis u kome ističe: „Na sednici naše uprave 29.10. došli smo do zaključka da se naše preduzeće ne može smatrati jevrejskim, jer niti su članovi naše uprave u većini Jevreji, niti se kapital većim delom nalazi u jevrejskim rukama.“. To je bio pokušaj da se izbegne postavljanje vladinog komesara na čelo uprave, a time i omogući dalji rada na izvoznim poslovima, pošto su čak i tada dve glavne eksportne pijace bile Nemačka i Italija. U skladu sa tim, došlo je i do smene poslovođe jevrejskog porekla Mirka Kemenja, februara 1941. godine, na čije mesto je postavljen Andor Nemet.

I za Josipa Hartmana ( Subotica 21.03.1886 – Australija 1975 ) i za njegovo preduzeće, tako završava jedan miran period. Na prosperitetu, u prvo vreme očeve firme, a zatim one koju je sam vodio, Hartman je uspeo da izraste u priznatog i bogatog građanina, i da obilato koristi sve pogodnosti koje su mu se time pružale.

Ali sa približavanje ratnih truba i huka nadirućih tenkova, sa izbijanjem rata i na ovim prostorima, ruši se i imperija Hartamanovih i Konenovih. A nakon rata, za njih ništa više neće biti kao pre. Ime neke simbolike što je Josip rođen iste godine kada njegov otac Rafael sa ortakom Konenenom, registruju firmu „Hartmman i Connen“. Započevći životni put, istovremeno sa očevom firmom, mladi naslednik će tako i tim činom biti vezan za sudbinu preduzeća. Kao akcionar u porodičnoj firmi se javlja već u prvim godinama 20. veka, a nakon očeve smrti 1913. godine zauzima i njegovo mesto Upravnom odboru.

Po narodnosti je beležen i kao Jevrej a pre rat i kao Mađar, po veri kao reformata.

Sudeći po knjizi Konena mlađeg, Jožefova deviza je bila „samo jednom se živi“, hteo je da sve proživi i ima, i bilo mu je svejedno kojim putem stiže do toga. Važio je za „bonvivana“ interesovale su ga lepe žene i novac, puno novca. Po navodima Konena i otac ga je kritikovao zbog takvog pomalo raskalašnog života, te mu je rekao da će završiti na đubrištu.

Posle 1918. godine zastupaće firmu u Beču i Londonu. Pored toga je učestvovao u osnivanju deoničkog društva „Industrija željeznog nameštaja i metala“, a bio je akcinar i firme „Labor d.d.“. Izbran je za potpredsednika „Jugoslovensko – austrijske trgovačke komore“ osnovane 1931. godine u Beču ( Predsednik je bio dr Eduard Prniz ).

Posedovao niz nekretnina u zemlji i inostranstvu: hotele „Jagnje“ i „Nacional“ u Subotici, „Royal“ u Beogradu. U 1939. godini, oš na majčinom imenu, vodila su se imanja od 100 k.j. nekretnina, 73 u Radanovcu i 27 u Tuk ugarnicama. Na njima je pored poljoprivrednih kultura, kukuruza, repe, hmelja, vinograda, gajena i stoka, svinje i drugo.

Kao da njemu, odnosno njegovoj porodici bogatstvo nije bilo dovoljno za sticanje socijalnog ugleda. Težili su da se njihov društveni status potvrdi i na drugi način. Tako su uspeli da se domognu i plemićke titule. Josip (Jozsef) je u 1938. godini pokrenuo postupak za priznavanje titule „visokorodni vitez plemeniti Hartman Josip rinenburški“. (Rynnenburg, provincija Utrecht ( Holandija ) Molba mu je uvažena, rešenjem Min. Unutrašnjih dela Kraljevine SHS br. 26869/ 1937, te je dobio pravo da uz prezime koristi titulu – rinenburški.

Bavio se i sportom, tenisom, 1928. godine osvojio je prelazni pehar.

Za vreme rata firma radi pod imenom „Hártman és társai huskiviteli r.t.“ da bi 30.9.1941. godine bio sklopljen ugovor o izdavanju pod zakup mađarskoj zadruzi „Hangya“.

U prvim danima, nakon uspostave novih vlasti, 18.10.1944. godine u fabrici je zaposleno 235 radnika i 30 činovnika.

Josip je u proleće 1941. godine, bio među retkima kojima je pošlo za rukom da napuste Suboticu, i odu u inostranstvo, sklanjajući se od užasa rata. Vratio se ipak 1945. godine, ali Titova država ga je osudila i oduzela imovinu. „Sud za suđenje zločina i prestupa protiv nacionalne časti naroda Vojvodine“ doneo je 16.8.1945. godine presudu kojom je osuđen na „7 godina gubitka jevrejske nacionalne časti i 1 godinu lakog prinudnog rada, bez lišavanja slobode“.

U presudi stoji kao obrazloženje: „Što je kao glavni akcioner, generalni direktor i organizator velikog preduzeća „Hartman i drug d.d. za izvoz mesa“ u Subotici, bez ikakave prinude sklopio zakupni 30.9.1941. ugovor i izdao „fašističkoj“ firmi „Hangya“ iz Budimpešte svoje preduzeće. 1943. prodao je zakupcu i „svoj patent za fabričko konzerviranje mesa, svoj čuveni patetnt o proporciji smeše za fabričko zgotovljenje mesnatih proizvoda“. Novi upravljači su za vreme rata preradili 65 000 debelih svinja. Pored toga Josip je izdao i svoju sušaru za hmelj.

Presudom istog suda br.Sn. 118/1945 osuđena je i supruga Imrea Kemenja, Sadecki Terezija.

Od Hartmanovog imanja oduzete (konfiskovane) su sledeće nekretnine: kuće u Trumbićevoj 21 i Preradovićevoj 18, Park Kralja Petra 7, Paje Dobanovačkog 6, imanja u Tuk ugarnice 3, Radanovac 75, 95, Halaški vinogradi 526, kuće: Čista ulica 11, Horgoški put 84 i 91, hotel „Nacional“ i „Zlatno Jagnje“, odnosno sva imovina deoničarskog društva „Zlatno Jagnje d.d.“, čiji je on glavni deoničar. To su bili hoteli „Zlatno jagnje“, „Nacional“, gostione „Malo jagnje“ i „Tri šešira“, kafana „Grand“ i zgrada na Horgoškom putu br. 72, „Ovo deoničarsko društvo bilo je fiktivno a u stvari isključiva svojina konfiskovanog Hartman Josipa“ kako to stoji u zapisniku o primo predaji ugostiteljskih radnji organima novih vlasti. Pored toga i hotel „Royal“ u Beogradu, kuće u Paraćinu, Starom Bečeju i 90 lanaca zemlje u Subotici.

Presudom Sreskog narodnog suda Vp 1727/1945 od 14.1.1945. godine, konfiskovano mu je celokupno imanje fabrike, nekretnine ukupne površine 7862 kvadratna metra kao i sav zatečen tehnički uređaj, živi inventar, gotova roba i ostalo.

Zapisnik o konfiskaciji imovine fabrike Hanđa 1945. godine

Nakon toga, Zakonom o nacionalizaciji privatnih privrednih preduzeća od 8.12.1946. firma će biti nacionalizovana i nastaviti sa radom pod imenom „Bačka“. Tada je imala 7 hladnjača, 4 velike pušione, otsek za konzerviranje, otsek za odvajanje mesa od kostiju, za punjenje kutija, za tutkalo. Sačuvana su ostala i 3 autoklava od 3 atmosfere za iskuvavavnje. Od mašinskog pogona popisani su parni kotao od 9 atmosfera, parna mašina 90 KS, gasgenerator 125 KS, centrifugalna pumpa ( 200 l/min ), amonijak kompresori od 200 000 i 60 000 cal, 30 elektromotora od 60 do 0,5 KS. Broj radnika dan – 10.12.1944. godine je bio 396. Dnevni kapacitet je iznosio 300 svinja, 35 goveda, 2000 kg kobasičarske robe, 3500 suhomesnatih proizvoda.

Familija Konen

Kao „29.novembar“ osnovana je Rešenjem Vlade NR Srbije, br.73 od 3.9.1946. godine.

Time je Hartmanu konfiskovana celokupna imovina, sem kuće u ulici Kralja Petra 7.

Josip Hartman dospeva 1948. godine u Izrael, pa zatim u Nemačku. Životni put okončava 1975. godine u Australiji.

„PRVA SUBOTIČKA FABRIKA SALAMA“

Avgusta 1920. godine počela je sa radom „Prva subotička fabrika salama“. Nalazila se na adresi Mažuranićeva 60. Kao vlasnici su u Registru Ct VIII 66 , bili upisani dr Mirko Halbror( Hálbrohr Imre ) , Leopold Ingus, Aleksandar i Ignac Frenkel.

Zapošljavala je 20 radnika. Dozvolu za rad klanica dobija 1920. godine. U fabrici je kao poslovođa bio zaposlen i budući zet Aleksandra Ingusa, Hugo Lang iz Iloka. Za njega je Ingus podneo molbu Senatu da mu se odobri boravak. U njoj navodi da Hugo neće predstavljati teret za grad, pošto mu on obezbeđuje smeštaj u svojoj porodičnoj kući, VII krug br. 68, gde je već živelo 6 porodica, a i raspolaže nekretninama u Iloku vrednosti 500 000 kruna.

Dozvolu za podizanje sopstvene prodavnice u VI krugu (Sečenji trg, ? ) dobila je 1920. godine.

Nije bila dugog veka, prestaje sa radom već 1921. godine.

Za snabdevanje lokalnog jevrejskog stanovništva postojala je:

„PRVA ORTOPEDSKO KOŠERSKA TVORNICA SALAMA“

Njen vlasnik je bio David Reis . Bavila se klanjem i izradom salama i kupoprodajom pilića. Registrovana je u opštinskom registru D 244/1922. Bila je to zapravo radnja manjeg, zanatskog obima. Prekinula je sa radom 1925. godine. Vlasnik se otselio za Mađarsku (Bačolmaš).

„TVORNICA SALAMA KORHEC“

Put, od mesarskog šegrta, zatim kasapina i kobasičara – do vlasnika industrijske klanice, bogatog i uvaženog poslovnog čoveka, prešao je Julije Korhec (Korhec Gyula) u roku od samo desetak godina.

Još u svom rodnom mestu Starom Bečeju započeo je septembra 1918. godine mesarski obrt. Po dolasku u Suboticu , 1921 godine kupuje od subotičkog mesara Reže Sabadoša kuću sa radionicom (Jugovićeva 6) i opremom. Ovlaštenje za mesarsku i kobasičarsku radnju izdato mu je 21.2.1922. godine. U narednom periodu, radeći i za Grad, kao snabdevač Javne bolnice i drugih gradskih ustanova, uspeo je da razvije posao i stekne kapital za ulaganje u nove investicije.

Đula Korhec (Korhec Gyula)

Kupovinom, 1927. godine, placa sa izgorelim objektima bivšeg „Olga“ (ranije „Polak“) mlina, Paje Kujundžića (Braće Radića) 128 – 130, krenuće u izgradnju svoje radionice za preradu mesa sa modernom opremom za preradu. Dozvolu „za uspostavu kobasičarske fabrike“ ( C 12/1927) dobija iste 1927. godine. Naredne godine kupuje u Mađarskoj i uvozi odatle novu opremu za hlađenje. Tokom 1928. godine već radi na adresi Paje Kujundžića 128-130. Nadležne službe ga tada vode kao industrijalca. U 1929. godini kapacitet prerade je bio 50 komada svinjadnevno. Broj zaposlenih radnika je bio 40. Za pogon mašina imao je instaliran elektromotor.

Po izveštaju obrtnog odeljenja Gradske policije, Korhec je tada godišnje klao ( na gradskoj klaonici) 600 komada rogate marve, 800 teladi i 1000 svinja. Meso je prerađivao u svom pogonu, praveći razne kobasičarske proizvode.

Izveštaj „Opšte kreditne banke d.d.“, čiji je komitent Korhec bio, iz 1928.godine opisuje ga na ovaj način. „Imenovani je vlasnik moderno uređene tvornice za preradu mesa, koju je pre godinu dana podigao prodajom svojih ranijih nekretnina, sa investicijom od 600 000 dinara. U gradu podržava 5 prodavaonica, koje u struci postižu najveći promet. Mesečni promet sviju prodavnica dostiže 700 000 dinara. Poznat je kao marljiv i poverenja vredan trgovac. U stručnim krugovima uživa dobar glas. Poseduje nekretnine, koje su opterećene hipotekom u našu korist, te bogato skladište, 2 teretna i jedan osobni automobil. Čista imovina se ceni na 1 500 000 dinara.“

Imao je uređaje i za proizvodnju leda, koji je prodavao ali najviše ga koristio za hlađenje svojih proizvoda pri pakovanju u vagone.

Kao i većina drugih mesarskih radnji i on je od otpadaka proizvodio običan sapun za pranje.

O razvitku njegove firme svedoči i to što je već 1931. godine imao i filijale u Novom Sadu, Somboru, Starom Bečeju, Velikom Bečkereku i Senti.

Imao je i 5 prodavnica u gradu na sledećim adresama: Štrosmajerova 20, Paje Kujundžića 128, Krupežićeva 3, u Malom Bajmoku, Karađorđev trg 2, 1 na Paliću -Horgošku put 61, kao i tridesetak van Subotice.

Zaposleni ispred subotičke prodavnice Korhec sa suprugom (1930.)

U Čoki formira 1934. godine „Javno trgovačko društvo za izradu salame i kobasičarske robe“ sa veleposednikom Đorđem Ledererom (Lederer Georg). „Fabrika je proizvodila: salame, kobasice, mast, sapun i drugo. Tokom 1934. godine ona je proizvela: 40 vagona masti, 39 vagona svežeg mesa, 40 vagona kobasičarske robe i jedan vagon sapuna. Na domaćem tržištu prodale je 66 odsto robe a ostatak 44 odsto izvezla je u Nemačku, Austriju i Čehoslovačku.“ U toj godini beležila je 65%, a u 1937. – 55% iskorištenosti kapaciteta. Zapošljavala je 80 radnika.

U 1935. godini stvara komanditno društvo, registrovano u Subotici, „Korhec Julije, fabrika salama i kobasičarske robe k.d.“ sa ortakom Lederer

Đorđem iz Čoke, koje je u narednoj godini dobilo sedište u Čoki.

Tokom 1938. godine Korhec se i preseljava, prebacuje proizvodnju u Čoku. Odatle je doduše slao robu u svoju subotičku hladnjaču. Tek početkom 1941. godine, prijavio je prekid rada u Subotici.

I on je spadao u red subotičkih privrednika koji su od „Opšte kreditne banke d.d.“ dobili velike zajmove pred sam rat. Korhec je februara 1941. godine dobio hipotekarni zajam od 2 miliona dinara. Žiranti su bili Artur i Georg Lederer, sa svojim nekretninama, 2 fabrike špiritusa i 664 jutra zemlje u Čoki.

Od nekretnina Korhec je pre rata posedovao kuće u Subotici: Sokolska ulica (Drapšinova) 2, Skotus Viatora 49, 113 i 115 (Prvomajska) , Paje Kujundžića (Braće Radića) 128, kao i kuću u Budimpešti koju je decembra 1941.godine prodao. Pored toga imao je 2 kamiona ( „Ford“) i 2 putnička automobila, „Torpedo Classic“ i „Fiat 520“.

Za vreme rata fabrika je bila pod nemačkom upravom.

Sreski sud u Subotici 1945. godine doneo je odluku o konfiskaciji njegove celokupne nepokretne imovine.

U prostorije u kojime se nalazila ova fabrika, nakon rata se uselila zadruga „Mesar“. (Šta je radio J.K. ? posle )

Kao izvoznici stoke postojale se i sledeće firme:

„Herman Baruch i sin“, vlasnika Hermana Baruha (Baruch Herman )i sina Aladara ( Aladár). Bavila se poslovima exporta – importa prehrambenih artikala. Oni su izvozili živinu u Švajcarsku, Nemačku, Austriju, (Beč), Breslau. Baruh Herman je izvozio i jaja, konzervirana, odnosno hlađena i pakovana u limene kutije. Hladnjaču za te svrhe izgradio je 1931. godine. Poslovao je i sa filijalom „Hartman i Conen“ u Londonu. Adresa ove subotičke firme je bila Tolstojeva 9. Nakon rata, taj objekat je pao pod udar Zakona o nacionalizaciji.

I firma Fridriha Pulmana (Fridrich (Frigyes) Pullmann), koja je nosila njegovo ime, izvozila ježivinu. Izvoz je pretežno išao u Austriju, Nemačku. Tako, guske, piliće, ćurke, šalje 1930. godine u Beč. Nalazila se u Mariborskoj ulici br.7. Ostvarivala je godišnji promet od 2-3 miliona dinara.

Vojislav Kovač isto je izvozio guske, kokoške i zečeve u Beč. Tako je za 3 meseca 1931.godine u grad uvezao, i na tu količinu platio trošarinu, 24 590 a izvezao 32 434 kg pernate živine.

Bela Farago (Farago Béla ) sa suprugom Julijanom Kasa imao je od 1919. godinu firmu, mesarsku radnju, pod svojim imenom, koja se bavila trgovinom, izvozom i preradom živine. Od 1919. godine otvara i prodavnicu u Štrosmajerovoj 24. Posao je proširio 1936.godine, od kada se vodi kao industrija. Tada je imao radionice i na adresi Bledska 8. Zapošljavao je 35 radnika. Pogon su činili elktromotori, 5 komada, ukupne jačine 40 KS, koji su pokretali 8 mašina. U 1938. godini, uz saradnju „Zadruge za proizvodnju i izvoz stočnih prerađevina“ , nabavlja opremu za hlađenje, fabriciranje leda i topljenje masti. Firma mu je 1937. godine procenjena na 450 000 dinara. Za vreme rata preduzeće je izdato pod zakup I nastavilo sa radom. Nakon rata vlsnicu su kažnjeni a imovina im je konfiskovana.

„Armin Hermann“ bila je firma koja se bavila eksportom jaja i živine. Nalazila se na adresi Paje Kujundžića 5.

Kao izvoznici svinja javljaju se: Beno Sekelj (Székely Beno) , Ivan Sekelj, Korhec Julije , „Adrija“ vlasnika Nikole Đorđevića, Vasa Rajković, „Jugo-export“ Mirka Gutmana, Erne Presburger , Mirko Kemenj ( Kemeny Imre) , „Predović d.d., Zagreb“, društvo koje je imalo svoju poslovnicu u Subotici.

„GINGOLD SALAMON, TVORNICA RIBLJIH KONZERVI“

Osnivač ove firme koja se bavila preradom i konzerviranjem ribe a time bila jedina te vrste u Subotice a i šire, bio je Salamon (Samuilo,Šulem) Gingold. U poslovanju se koristila svojim porodičnim vezama u drugim delovima zemlje a i inostranstvu. Osnivačev sin će voditi firmu od 1935. godine.

Salamon je u Apatinu u periodu pre rata držao u zakupu ribnjak nadhercega Fridriha, i bavio se u prvo vreme trgovinom a zatim i preradom (konzerviranjem ) ribe. Obrtnicu za preradu ribe dobija 1915. godine u Apatinu. Zbog trgovačkih poslova sa dunavskom ribom, u Suboticu povremeno navraća počev od 1912/13 godine. „Iz ovog sam razloga još pre mobilnog doba, liferovanu artiklu u Subotici razpakovao i ponovo u led stavio i takvo je ova artikla stavljena na uporabu, odnosno je bila na ovakav način liferovana.“ Predmet se odnosi na odluku gradskih vlasti 4799/1920 gr.sen. o izgonu porodice Gingold kao ratnih doseljenika, na koju Salamon ulaže niz priziva (žalbi). Od 1916. godine se stalno nastanjuje u Subotici. „Kao ribogojac, po umerenoj ceni razprodajem ribu u Subotici i sa ovim unapređavam snabdevanje ovoga grada. Inače sam nameran ustanovit fabriku za konzerviranje riba čim bi raspolagao sa dovoljnim lokalom.“ O potrebi za njegov ostanak u gradu Ministarstvu socijalne politike piše i sledeće: „Slobodan sam navesti, da kada u ovim teškim socialnim vremenima i silni radenici stoje bez zarade, nije opravdana odluka senata onda kada sam ja izabrao Suboticu, istina za vreme rata, da stvorim fabriku, kakve u Jugoslaviji nema i da na ovaj način, dam posla mnogim ljudima, koji sada stoje bez posla zbog nestašice fabrika ovoga faha. Izabrao sam Suboticu, jer saobraćajni položaj je najpodesniji za brzo i svestarno odliferovanje ovog materiala.“ i nastavlja „…ipak se ne smije izgnati čoveka, koji spoznavši duh današnji vremena, hoće sa svojim znanjem i kapitalom da pomogne kod konsolidovanja nove države s jedne strane radništvu a s druge pak tako rekuć hoće da pomogne državi kod podizanja industrije koja je tako rekuć još u koljevci.“ I zaista, Senat, nakom cirkularnog dopisa Ministarstva za socijalnu politiku, br. 13 033/1920, u kojem se ističe da doseljenicima „ne bi trebalo praviti smetnje u pogledu nastanjivanja u mestima gde doduše od pre nisu imali svoje redovno prebivalište, ako u istom kane podići kakovo industrijsko ili obrtno preduzeće.“ , povlači svoju raniju odluku i omogućava Gingoldu da osnuje svoju fabriku; „Pošto je njegov boravak ovde, od koristi iz narodno gospodarskih obzira“ potpisuje 4.1.1920. godine i tadašnji gradonačelnik Andrija Pletkosić, odluku o dozvoli za boravak, Salamonu Gingoldu.

Time je omogućeno ovom poslovnom čoveku da nastavi sa svojom deletnošću u Subotici. Od trgovine ribom razviće pogon za njeno konzerviranje i preradu.

U početku je, do 1925. godine, uspostavio svoju fabriku ribljih konzervi u ulici Skotus Viatora 12.

Dozvolu za gradnju novog pogona, na adresi Nikolićeva 17 (danas Nade Dimić) dobija 1924. godine. Tako će naredne 1925, biti završen objekat u kome će nastaviti da radi na dotadašnjim poslovima. ali pod imenom – „Ocean“. U toj radionice će imati kompletnu instalaciju za izradu limenih kutija, konzervi, koju je 1922. godine kupio u Magdenburgu.

U 1939. godina pogađa ga sistem dozvola za uvoz iz neklirinških zemalja. On je inače uvozio do 10 000 kg ribe iz Holandije, Norveške, Nemačke i Engleske. Pošiljke haringi su stizale i vodenim putem. Tako je 1938. godine stigla u Bezdan pošiljka haringi u salamuri iz Ostendea (Belgija). Preuzimanje je teklo uz probleme, zbog naplate carine. Država je pokušavala da zaštiti domaće, morsko ribarstvo, i visokim carinama za tu vrstu ribe, što naravno pogađa Gingolda. On se žalio da domaće sardele ni u kom slučaju ne odgovaraju u svrhe mariniranja, te da samo uvozne haringe omogućavaju njegovu proizvodnju.

Broj radnika: 1934. godine 20-40 u sezoni, leti 10-20

1939. godine 30-40 u sezoni, leti 8-10

Maksimalni kapacitet prerade je u 1934. godini iznosio:

20 000 kg marinada haringi proizvedeno – 9000 konzervi

50 000 kg rusla proizvedeno – 8000 staklenki

2 000 kg kozervi slatkovodne ribe

Kapacitet je bio iskorišten sa 30%.

Nadnice radnika su 1939.godine bile 24-35 din, a radnica 20-30 din.

Gingold je bio član i apatinske firme „Gingold, Salzmann, Ellenbogen“ (Ellenbogen je rođeno prezimo Gingoldove supruge. Tu upućuje da je i ta firma bila porodičnog karaktera, a pošto je on došao u Suboticu upravo iz Apatina, sigurno je pored rođačkih, zadržao i dobre poslovne veze u tom mestu.) , koja se isto bavila poslovima prerade i izvoza ribe.

Od 1930. godine ta firma će izvoziti svežu ribu u Poljsku. Izvoz je išao iz Apatina i Subotice. Riba se izvozila u vodi ( posebnim vagonima) ili na smrznuta u ledu. Gingold se interesovao za izvoz u Poljsku još 1927. godine. Zahtevao je i uspostavljanje telefonskih veza sa Varšavom i Katovicama. U jednom dopisu navodi da bi mogao nedeljno da isporučuje 10 000 kg ribe.

Gingold se priključio i grupi preduzetnika koja je početkom dvadesetih godina dobila pravo zakupa ribolova na Paliću i Ludošu. Godišnja zakupnina je iznosila 112 500 dinara. Nju su činili dr Joca Milekić – advokat, Imre Prokeš – veleposednik i Samulo Nađ – direktor banke. Oni su dobili pravo privrednog ribolova na licitaciji 1922. godine. Ta grupa je formirala „Paličko ribarsko društvo“ i uz redovno poribljavanje šaranskom mlađi, godišnje je izlovljavala do 50 000 kg šarana. Zakup koji je važio 10 godina, produžen im je njihovu molbu do 1938. godine, zbog izuzetno loših vremenskih prilika, suše 1927/8, velikih mrazeva 1928/9 i opet sušne 1929. godine. Time je Gingold praktično osnažio svoje pozicije kao glavni snabdevač grada svežom ribom.

Jedna od otežavajućih okolnosti za plasiranje ribe na subotičkom tržištu bila je i gradska trošarina. Za ribu iz uvoza, na pr., jednog vagona koji je koštao – 25 000 dinara, trebalo je da se za trošarinu plati 10 000 dinara.

Sin osnivača, Dragutin (Karlo) vodi 1935. godine preduzeće za preradu ribe, a kao suvlasnik i „Adin, prvu jugoslovensku tvornicu končanih dugmadi“ ( Skotus Viatora 12 )

Za vreme rata Salamon je deportovan u logor i nije se vratio. Sin Karlo i njegova supruga Alisa isto se nisu vratili iz logora. Njihove nekrtenine su prešle u državnu svojinu. (za Gingold Salamona i Alisu 1948. uknjižene su nekretnine z.k. 8228 u korist opštenarodne imovine

Iz ovih krajeva gde su se stvarali i veliki viškovi žitarica, izvozile su se određene količine tih tržišnih viškova. Zbog toga se razvio i poseban sloj „veletrovaca žitaricama“.

U 1914. godini je bilo 8 -10 takviih trgovaca, koji su izvozili godišnje do 12 000 vagona žitarica. Podatak da ih je 1933. godine bilo samo 4, i da izvoze samo 3 do 4 000 vagona, dovoljno govori o krizi kroz koju je prolazila poljoprivreda kao i promenama koje su nastale u toj vrsti trgovine.

Još 1927. godine postojao je veći broj trgovačkih i agenturnih radnji, 15 do 20, koje su se bavile trgovinom žita na veliko i izvozom. Neke od njih su: „Emil Lederer“ , „Union“, „Geza First“ , „Joca T. Radić“.

Memorandumi trgovina žitaricama,

Jedna od najvećih izvozno uvoznih firmi u tom poslu je bila „Trgovačko prometno d.d.“ Zagreb, filijala u Subotici (Ct VIII 158 ), čija se kanclerija nalazila u Zmaj Jovinoj 3. U 1938. godini ta firma je prijavila prestanak rada.

Većinski akcionari 1923. godine su bili: Karlo Lederer iz Zagreba, Edmund Lederer iz Subotice, Julije Vojnić Tunić, veleposednik iz Subotice.

MLINARSTVO

Zemljoradnja, odnosno kultura pšenice, kao njena osnova, bila je preduslov za razvoj mlinarstva i u Subotici. U Budimpešti, već u prvoj deceniji nakon Nagodbe, dolazi do predimenzioniranja mlinske industrije. Pioniri parnih mlinova u gradu su bila braća Horovic, Lajoš Antunović, čiji mlin se nalazio na samom ulazu u Dudovu šumu a izgoreo je u požaru pre I sv. rata i Jovan Đorđević, koji je mlin podigao 1873. godine u ulici Miloša Obilića 26.

U 1874. godini postojalo je 75 suvača i 11 vetrenjača u gradu.U Malom Bajmoku se i danas nalazi jedini sačuvan objekat mlina – vetrenjače. Podignut je 1867. godine. Još pre I sv. rata, kao i u kasnijem periodu, gradsko zemljište na kojem se nalazila i vetrenjača izdavano je u zakup. Zakupci su bili iz mlinari iz porodice Mikuška.

Nacrt vetrenjače u Malom Bajmoku

Zakon iz 1880. godine pomogao je razvoj kapitalističkog privređivanja. Po njemu se više nije prostiralo pravo zemljišnog gospodara na parne mlinove, na kapitalistička postrojenja. Ulazak stranog kapitala, kao na pr. osnivanje filijale Austro-ugarske banke u Subotici – 1891. godine, izgradnja železničke pruge Budimpešta – Zemun, preko Subotice, 1883. godine (i ogranaka Subotica – Baja ), također su bili faktori razvoja.

Tako je 1889. godine bilo 8, a 1892. već 13 parnih mlinova u Subotici.U Novom Sadu ih je 1896. godine bilo 5 a u Somboru 3. Godine 1890. podigao je Ferenc Šimegi svoj mlin, odmah iza Majšanskog mosta. Zanimljivost je što je njegov pogon bio prvi u Subotici koji je dobio industrijski kolosek. U unutrašnjem gradu bilo je 1906. godine 1 električni i 8 parnih mlinova.

Prvo deoničarsko društvo mlinske struke osnovano je još 1862. godine. Bilo je vrlo kratkog veka.

Krajem I sv.rata bilo je 12 mlinova. Zanimljivo je da su se vreme rata podigli sledeći mlinovi: Kladek Frenca, Kornhauser Ignaca, Polak Artura, Glid Vilmosa, Brumer Antala i Pecarski – Julinac. Nakon rata, većina mlinova se našla pod državnom „Upravom zaplenjenih mlinova“ koja se starala o snabdevanju stanovništva. Problemi za mlinarstvo u prvom posleratnom periodu bili su i slabo snabdevanje ugljem. Četiri subotička parna mlina bila su projektovana da upotrebljavaju kvalitetan ugalj, kojega tada nije bilo dovoljno. Mlinare pogađa i prelazak na smanjivanje upotrebe finog belog – tzv. „luksuznog brašna“.

U periodu 1919-1923, na nivou zemlje, beleži se favoriziranje izvoza brašna, da bi od 1923, 1924. godine nastupila stagnacija, koja će preći u krizu. Ipak u to vreme, do 1923. godine zaživela su i 3 nova mlina u Subotici: „Kohan Vince“, „Rajčić“, „Vujković“. U 1925. godini bilo je ukupno 13 mlinova, koji su imali maksimalni dnevni kapacitet od 218 tona.

Cene na lokalnom tržištu, za metar žita su bile: 1924. godine – 417, 1930. – 125, a 1931. godine – 160 dinara.

Broj mlinova je 1927. godine iznosio 8. Njihov dnevni kapacitet je iznosio 193 tone. Krizu produbljuje i slab rod pšenice 1930. godine. Za 1941. godinu zabeleženo je da ima 11 mlinova u gradu i 11 u okolini.

Visina „ujma“ ili „ušura“ kod subotičkih parnih mlinova iznosila je 1937. godine 16 %.

Mlinska industrija je bila izuzetno razvijena upravo u Bačkoj. O tome govori i podatak da je na toj teritoriji 1924. godine bilo 150 mlinova, ukupnog dnevnog kapaciteta 140 v. , a od ukupno 270 koliko ih je bilo u čitavoj Vojvodini 270

Nakon 1918. godine sa ovih teritorija sakupljano je žito i za pasivne krajeve.

Do 1925. godine carinska politika je stimulisala izvoz (jedno o većih izvoznih tržišta bila je Čehoslovakčka) a od tada sve više preovladava uvoz žita, iz Italije i prekomorskih zemalja, posebno iz Amerike.

U Subotici je, po jednom dokumentu iz 1919. godine bilo 9 mlinova:

1. „Udruženo gornjobačko paromlinsko d.d.“

2. „Margit mlin d.d.“

3. „Berger“

4. „Polak“

5. „Glid“

6. „Ibersberger“

7. „Krišaber“

8. mlin Žige Dajča

9. „Kraus“

Za 1934. godinu postoje podaci da su radili sledeći mlinovi:

Ivana Crnjakovića ( Aleksandrovski salaši, Zapadne ugarnice 475 ),

Berger Jakova ( Save Tekelije 80 ),

„Udruženo gornjobačko paromlinsko d.d.“ ( Beogradski put 120)

„Margit mlin d.d.“ ( Sudarevićeva 50)

Vujković Lojzije ( Paje Kujundžića 132 ? ),

Vujković i drug ( Jukićeva 41 ),

Peić Ivana,

Hugo Wajs ( Majšanski put ),

Vermeš Karla ( 20 ) sada (1934.) vlasnika Horvat Stevana na

Šupljaku.

Inž. Kosta Petrović, u svojoj publikaciji (st 120) daje podatke da rade i mlinovi:

Glid Vilim ( Bajski vinogradi 131)

Glid Vilim ( Save Tekelije 37)

Kladek ( Frankopanska 24)

Požari su zahvatali i ovdašnje mlinove. U kriznoj situaciji bilo je i slučajeva podmetanja požara da bi se od oiguravajućih zavoda povratio uloženi kapital.

U periodu 1900 – 1914. godine bilo je 6 mlinskih požara, izgorela su i dva velika mlina – Kunec Milka i Stantić Lajoša ( Požar je izbio 1907. godine Vlasnik je naplatio od osiguranja i sagradio novi) te Antunovićev. Od 1920. do 1925. godine izgoreli su „Rajčić“, „Kohan“ i „Polak“ mlinovi, 1928. – „Patoč“ mlin a 1939. godine „Berger“ mlin.

U 1925. godini tako je izgoreo mlin Vince Kohana. Osnovan je 1921. godine na Senćanskom putu (Ulica oslobođenja 85.). Kohan marta te godine dobija građevinsku dozvolu za građenje kuće i parnog mlina na adresi – Senćanski put 85.

Tehnički nacrt mlina – Kohan

Dozvolu za upotrebu dobija tek jula 1925. godine. U zapisniku tehničkog pregleda komisija navodi da je uočila nepravilnosti, „krovne grede su uvedene u dimnjak“ i naložila da se to ispravi. Firma je 1924. godine pretvorena u JTD. Sa kapitalom od 1 milion dinara ulazi Kozma Deže (Dezsö), mađarski državljanin rodom iz Barča. Da nisu na odgovarajući način ispravljeni tehnički nedostatci u vezi krovne konstrukcije, svedoči izbijanje požara, koji se desio krajem 1925. godine. Kozma Deže nakon požara, namiruje svoja potraživanja i vraća se u Mađarsku, gde nastavlja da trguje žitom. Od osiguravajućeg zavoda vlasnicima je isplaćena suma 2 000 000 dinara. Izgorelu konstrukciju zgrade nisu obnavljali, već su je prodali novoosnovanoj firmi „Fako d.d.“

Vince Kohan će ostati u mlinarskoj struci, registrovaće svoju trgovačku „radnju za meljavu“, pošto je od ostatka novaca uzeo Mikuška mlin, za 800 000 dinara. No, nije imao uspeha u tom poslu, u 1930. godini Vince Kohan radi kao običan mlinar u mlinu „Forgács“ u Bačkoj Topoli. To je period nakon što je, kako sam novodi „materijalno potpuno propao“. I Grad je potraživao od njega 61 264 dinara, a pošto nije bio u stanju da ih vrati, on čak biva i osuđen na 6 meseci zatvora.

MLINOVI

CRNJAKOVIĆ IVANA, Aleksandrovo

U 1919. godini kao vlasnik mlina u Šandoru, br. 308. javlja se Ivan Tumbas. On je te 1919. godine dobio dozvolu da umesto električnog pogona ( vladala je nestašica električne energije ) izvrši zamenu parnim pogonom.

„Viktorija“ mlin se nalazio se u Aleksandrovu.( Zapadne ugarnice 475 ). Crnajković je 1933. godine sklopio ugovor sa Ilijom Šibalićem, koji je radio na snabdevanju hlebom pešadijskog puka u Subotici; za isporuku 280 v. brašna u narednih godinu dana. Pošto je cena žitu upravo tada pčela da raste, vlasnik mlina upada u bankrot, i prinuđen je da rasprodaje nekretnine. Sa druge strane profitira Šibalić koji upravo tada kupuje komleks nekretnina ( doduše na ženino ime) u Zobnatici. st. 83. ) Kapacitet mlina je bio 1,2 v. za 24 časa, a broj zaposlenih se kretao od 10 do 15.

Geza First (Fürst) kupio je mlin „Viktorija“ 1935. godine od Ivana Crnjakovića. Cena za mlin i 2 jutra parcele na kojoj je ležao je bila 160 000 dinara. First je postao jedan od vodećih liferanta brašna za pasivne krajeve, Bosni i Hercegovinu. U 1939. godini zapošljava samo 12 radnika.

Izdat je u zakup avgusta 1941. godine Vaj Aleksandru iz Budimpešte . Tokom rata pretežno je radio na ušur za civile. Ipak, First je kažnjen a mlin konfiskovan 1947. godine.

„BAČKA“

„Bačka“ mlin (Miloša Obilića 64) je imao kapacitet od 6 vagona dnevno. Za vreme rata, 1942/3 godine je demontiran i prenet u Budimpeštu. „Prostorije gde se mlin nalazio koristo je „Žitopromet“ u Subotici za svoj magazin i za gradsku pekaru koja je sada u izgradnji.“

„BERGER JAKOBA MLIN“, Save Tekelije 80

Osnovan je 1906. godine. Adresa mu je bila VI krug, br. 416. odnosno Save Tekelije 80. Nakon 1918. godine, kada su Jakov Berger, pa zatim njegova udova Štajn Julijana ( od 1931. godine ) ubeleženi kao vlasnici mlina,vodio se kao industrija. Jakob Berger je 1921. godine, na Paličkom putu, preko od „topničke kasarne“ imao i sušionu za hmelj. Mlin se nalazio na Halaškom putu. Imao je „saugas motor“ od 70 KS. Kapacitet mu je bio 18 000 kg za 24 časa. Broj zaposlenih je iznosio do 20. Iskorištenost kapaciteta u 1927. godini je bila 40%.

Kao „Glid i Berger“ ( Mlin Berger Jakova osnovan je još 1900. Nalazio se na adresi Save Tekelije 20.) se javlja u 1936. godini. Tada ga kao ortaci drže Ernest Glid ( Ernest Glied je bio Vilimov sin) i Eugen Berger, sin Jakova. U 1938. godini, upisan je kao vlasnik samo Eugen Berger. ( Ce VII/701 ) I to je bio mlin industrijskog karaktera.

„GORNJOBAČKO UDRUŽENO PAROMLINSKO D.D.“

Od 1906. godine novi vlasnici tada sagrađenog mlina, koji će u narednim godinama biti osnova za formiranje deoničkog društva, su Gabor Smolenski (Szmolenszky Gábor), iz Budimpešte i Mihajlo Muić, kojeg će zameniti Biro Herman iz Budimpešte. Firma „Szmolenszky és Muity“ je registrovana 1907, (Ct V 4) a brisana 1908. godine. To je bio početak ulaska budimpeštanskog kapitala i u ovaj mlin, što će se završiti njegovim pretvaranjem u filijalu društva, koje je: „Osnovano 1916. godine u Budimpešti kao Felsóbásckai Egyesült Gázmalmi R.t., sa filijalom u Subotici.( Gornjebačko udruženo paromlinsko d.d.“,III krug, Beogradski put 120.) Pored Subotice, imali su mlinove i u Baji, Bajmoku i Novom Sadu. Kapital je iznosio 2 miliona kruna, 5000 komada nominalne vrednosti 400 kruna. Nakon 1918. uvodi se sekvestar nad firmom, koji će biti skinut 1922. godine. (Odlukom Ministarstva Pravde br. 3036/1922) Uslovi su bili da plati sve troškove, da podnose dokaze o plaćenom porezu i prirezu za 1921. godinu, da 4 700 akcija deponovanih kod „Opšte privredne banke d.d.“ iz Subotice preda Narodnoj banci KSHS, i da nekretnine ne može otuđivati u narednih 5 godina.

Funkciju direktora od 1917. do 1919. godine obavljao je Bela Majer (Mayer Béla ). On je bio rodom iz Temišvara. U Suboticu je došao maja 1917. godine, iz Baje. I on je dobio odluku Senata o izgonu, zbog nedostatka stanova, kao „ratni doseljenik“. Pošto je istupio iz službe u firmi i započeo sopstveni trgovački posao bez većeg kapitala a nemajući vlastitu kuću, nije mu pomoglo ni pozivanje na ranije usluge koje je činio Gradu. „Još u svojstvu ravnatelja mlina više puta sam gradu velike usluge činio, naročito u ono vreme, kada je za brašnom velika oskudica bila, da se javna ishrana bez smetanja osigurati i nastaviti može. Više puta sam gradu po veću količinu brašna u formi zajma na raspolaganje stavio.“

U 1921. godini se sedište firme registruje u Subotici. „Društvo želi da započne nacionalizaciju i kao prvi korak rešilo je zboru akcionara održanom 9.7.1921. da premesti glavno sedište društva u Suboticu, gde se faktično preduzeće i nalazi. Teškom mukom uspelo je društvo da za ovo premeštanje sedišta, uz plaćanje užasnih dažbina i poreza, dobije odobrenje ugarske vlade.“

Akcionari januara 1923. i maja iste godine su bili:

januar maj 1923.

„Opšta privredna banka d.d.“ sa 1000 akcija —

dr Radivoj Miladinović 350 350

dr Josip Kiš 10 10

Josip Rajčić 200 200

dr Kosta Plavšić 50 50

Miloš Lepedat 50 50

Marko Protić 50 50

Stevan Prodanović 10 10

Arnold Balog 10 10

Ludvig Gotfried MÏhle 2950 2950

(koga zastupa Arnold Balog ) 50

dr Al. Magarašević

——- —— 4680 3750

Ali na januarskom skupu akcionara „usled nacinalizovanja preduzeća“ postavljena i nova uprava. Tako su članovi Upravnog odbora postali:

Ime i prezime, Mesto stanovanja Nacionalnost

Žika Amđelković, inspektor Beograd Srbin

Emil Bacher, direktor Bratislava Čeh

Arnold Balog, direktor Subotica Jevrej

dr Josip Kiš, direktor Subotica Mađar

Felix Paloc, direktor Bratislava Slovak

Mateja Popović,

nar. poslanik Tuzla Srbin

Marko Protić, paroh Subotica Srbin

Antun Valenta Bratislava Slovak

a članovi Nadzornog odbora:

dr Kelemen Ljubibratić, Subotica Srbin

penz. zamenik gradonačelnika

Franjo Hermec, prokurista Subotica Slovak

Stevo Prodanović, prokurista Subotica Srbin

( Sastav Uprave nije menjan tokom 1924, 1925, 1926. i 1927. godine )

Tada je konstatovan dobitak za godine 1918, 1919, 1920, 1921, ukupno od 2 187 572 krune.

Na majskoj skupštini akcionara osnovni kapital – 2 miliona kruna, nakon pretvaranja u dinare 500 000 dinara, je povišen na 1,5 miliona dinara, u 15 000 akcija. Uslov je bio da naši državljani moraju imati 55% akcija i da čine 2/3 Upravnog odbora. (Po naređenju Ministra Trgovine i Industrije) U 1923. godini, kada se već ispoljava kriza. „Visoke unutrašnje žitne cenene samo da su sprečile export brašna, nego su pripomogle importiranje,tako da su pasivni krajevi naše države, Hercegovina, Dalmacija, Crnagora i Krajina, sa strane Talijana samlevenim amerikanskim žitom namirili svoje potrebe. Doprinela je krizi još i opšta oskudica u novcu, u našem gradu pak sputava osnovu bića sviju preduzeća ogromni opštinski prirez.“ Preduzeće je počelo da beleži gubitke.

Bio je među najvećim milinovima u Subotici, dnevni kapacitet mu je bio 6 vagona. Zgrada mlina u Subotici, na tri sprata, građena 1906. godine, bila je dužine 40,5, širine 12,7, visine 14 metara. Pored nje su se nalazile i zgrade građene isto 1906, strojarnica, kovačnica i kotlovnica, magazin za brašno, magazin za žito, zatim objekti građeni 1916. godine: magazin za žito, zgrada za vagu i stražaru, i sporedno objekti. Imao je i svoj industrijski kolosek u dužini od 900 metara, od stanice Bolnice do mlina, koji je otvoren 1918. godine. Dimnjak je 1921. godine delimično srušen (do 22. metra), pošto je bio nakrivljen i iznova sagrađen. Mašinski uređaj je pokretala parna mašina od 220 KS.

Na tom mestu već 1891. godine podigao je mlin First (Fürst) Laslo . Objekat je izgoreo u požaru 1901. godine.

Deoničko društvo je imalo filijalu u Bajmoku, koja je radila do 1926. godine. Ta zgrada je namenski sazidana još 1892. godine. Pogon je davao parni stroj od 120 KS. I taj mlin je imao svoj industrijski kolosek dužine 80 metara. Na skupštini akcionara 1927. godine. „Usled potpunog prestanka izvoza, prinuđeni smo bili obustaviti pogon našeg bajmočkog mlina, te osoblje otpustiti. Objekat je prodat u 1936. godini za 650 000 dinara.

Procene vrednosti oba mlina, 1927. godine je bila 5 700 000 dinara. U 1928. godini povišen je osnovni kapital na 3 miliona dinara. Do 1926. godine izvozio je u Autriju, ehoslovačku i Nemačku. Nakon završetka krize, od 1938. godine izvoziće pretežno u Nemačku. Akcionari 1929. godine su bili:

dr Borivoj Miladinović sa 400

dr Radivoj Miladinović sa 450

dr Josip Kiš sa 50

Arnold Balog sa 10

Stevan Prodanović sa 10

Franjo Hermec sa 50

Klimentije Ljubibratić sa 10

Borivoj Radosavljević sa 20

dr Aleksandar Ljubibratić sa 100

Herman Štajn sa 150

zastupnik Ludviga Gotfrida

Arnold Balog sa 2950

—–

4200 kom. akcija

Kapacitet (dnevni) mu je tada iznosio 6 000 q.

U 1932. godini radio samo sa 31% kapaciteta. Preradio je 45 v. za ušur i 490 v. trgovačke meljave. Time je u toj poslovnoj godini zabeležen gubitak od 843 416 dinara. U tom periodu najveći akcionari su bili Julije Čadi i dr Đorđe Bondi (Bondy) . Kao prokurista se javlja Herman Štajn (Stein).

Mlin je 1933. godine preradio 506 v., od toga 388 trgovačke meljeve, 120 ušurne meljave, i time iskoristio samo 28% kapaciteta. Direktor je 1926. godine bio Elek Štiglic, Slovak, Čehoslovački državljanin. Od 1927. godine direktor je bio Arnold Balog.

Najveći broj zaposlenih je dostizao 70, a u 1939. godini je bilo 45 zaposlenih radnika.

U „Compasu“ iz 1940. godine navedeno je da je predsednik društva Josip Piliš, a u Upravnom odboru su pored njega bili još: dr Đorđe Bondi (Bondy), Arnold Balog, koji je bio i tehnički direktor i Herman Štajn (Stein) koji je vršio poslove prokuriste. Dividende u periodu 1937-1938. godine nisu deljene. Osnovni kapital je iznosio 3 000 000 dinara u 5000 akcija. Tada je zapošljavalo 37 radnika.

«Mlin je bio nadaleko čuven zbog samlevenog brašna koje je imalo neverovatno belu boju, ali svoje proizvode nije mogao da plasira, pošto su režije bile velike tako da su manji mlinovi mogli da prodaju svoje proiyvode po nižoj ceni od Gornjobačkog mlina», stoji u izjavi jednog od svedoka u krivičnom postupku 1947. godine.

Radio je i tokom rata, kada je prešao u vlasništvo grofa Jožefa Venkhajma iz Budimpešte, da bi 1944. mašinerija bila demontirana i prenešena u Mađarsku, u Bekeščabu. Konfiskacija je izvršena 1947. godine.

„MARGIT D.D.“ (Sudarevićeva 50)

Mlin na toj lokaciji su osnovali Lajoš (Lajčo) Stantić i Gustav Jo (Joo Gusztáv) još 1885. godine. Objekat je izgoreo je u požaru 1907. godine ( Stantić je dobio novac od osiguranja i sagradio novi objekat ), da bi 1909. došao u ruke „D.d. sjedinjenih mlinova u Subotici“ preko koga će budimpeštanski kapital, od 1912. preuzeti kontrolu nad ovim mlinom.

Deo tehničkih planova mlina Lajče Stantića (kasnije -Margit mlin)

Firma, deoničarsko društvo je registrovana u Budimpešti .

Akcionarski kapital je iznosio 100 000 000 kruna.

Filijala u Subotici ubeležena je 1916. godine. Nakon 1918. godine stavljena je celokupna imovina pod sekvestar, koji je skinut tek 1925. godine. Direktor mlina, od 1916. godine a i pod sekvestrom je bio Oskar Nojman (Neuman).

U prvim posleratnim godinama (1919.) radila je za snabdevanje brašnom siromašnih i neopskrbljenim građana.

„Deoničarsko društvo za nastavak rada paromlina Margit d.d.“, osnovano je sa ciljem preuzimanja nekretnina mlina u Subotici i nastavkom rada, u Budimpešti 1924. godine. Od naredne 1925. godine, registrovano je i u Subotici. Preuzeće nekretnine z.k. 2506, k.č. 3014/15 na uglu Sudarevićeve (Matije Gupca) i Ljubljanske ulice. Osnivački kapital je bio 500 000 dinara, koji će 1933. godine biti povišen na 700 000 dinara. Deonice su imale nominalnu vrednost od 1000 dinara. Upisano je u sudski registar Ct XII 271. Na zboru akcionara 1926. godine donešena je odluka da se sedište društva prebaci u Suboticu.

Akcionari 1926. godine su bili:

Stevan Prodanović sa 2000

Borivoj Radosavljević sa 1000

Pavle Magarašević sa 1000

dr Aleksandar Magarašević sa 500

Elek Štiglic sa 1000

Josif Stiler sa i kao zastupnik 50

Margit parnog mlina iz Budimpešte sa 3550

Dimitrije Živaljević iz Beograda sa 500

svega 9600 akcija. ( to je bilo po starom Pravilu ) Tada je izvršena i izmena Pravila, da se osnovni kapital ustanovi na 500 000 dinara, podeljen u 500 akcija. Tako su 1929. godine je najveći akcionari bili dr Radivoj Miladinović sa 100 akcija, i Elek Štiglic sa 70.

Dr Aleksandar Magarašević

Najveći akcionari 1933. godine su bili: Aleksandar Šporer sa 200 akcija, Elek Štiglic (Stieglitz) sa 200, Mavro Šporer sa 100, dr Ljubibratić Aleksandar sa 15.

Objekti mlinskih postrojenja su se nalazili na adresi Sudarevićeva 48-50.(ugao sa Ljubljanskom). Pogon 1926. obezbeđuje parna mašina od 110 KS.

Komisijski pregled mlina izvršen je 1932. godine. Iz tada nastalog zapisnika saznajemo sledeće podatke; da pogon mlinu obezbeđuje električni motor od 145 KS, da su ostali uređaji 6 duplih valjaka „šrot“ (od 500 do 800/220 mm ), 5 duplih valjaka, glatkih (od 600 do 1000/250 mm ), dva kamena za premeljavanje mekinja, 4 „grispuceraja“, 4 „plasihtera“, 1 „trijer“ i 1 „tarar“. Maksimalni dnevni kapacitet od 26 000 kg je utvrđen probnim radom od 1 1/2 sata. U zaključku komisija navodi: „I pored velikog broja valjaka i dužine istih ne može se dobiti više mliva, pošto je visoko šrotiranje na osam puta, što služi za kvalitativnu izradbu a ne za kvantitativnu izradbu mliva.“

Kapacitet prerade 1938. godine iznosi 3,5 v. Imali su 7 magacina, kapaciteta 700 v.( Sudarevićeva 54-56, 48 – 50, 66, Ljubljanska 2, Jukićeva 22, Carinarska 17, Daničićev put 1). Od 1936. godine preduzeće je proglašeno za važno za odbranu zemlje i radilo je i za potrebe vojske ( 80% za njih ). U 1936. godini dobili su kredit od „Opšte kreditne banke d.d.“ od 350 000 dinara uz zalog 50 vagona pšenice u magacinima.

Aleksa Štiglic je bio direktor 1937. godine. Tada je on imao 375 komada akcija, nominalne vrednosti 375 000 dinara, a plata mu je iznosila 2500 dinara.

Tokom 1937. godine izvršena je zamena elektromotora od 148 KS ( godišnja potrošnja 50 000 kw sati ) koji je postavljen 1932. godine, gasnim generatorom.

U 1939. godini zaposleno je 6 kvalifikovanih, 20 nekvalifikovanih radnika i 3 službenika

Uspešnost poslovanja bila je ograničena visokim železničkim tarifama prevoza i uslovima izvoza na inostrana tržišta. Konkurencija mlinova pored vodnih puteva, koji su imali 30-40% manje tovarne trokove, istiskivale je Margit mlin sa tržišta. „Usled tarifne politike željeznice i visoke cene pšenice u Subotici i okolini nismo više mogli konkurisati na našim dosadašnjim pijacama, u pasivnim krajevima, pa smo ove poslove morali prepustiti konkurenciji u krajevima sa jaftinijom pšenicom i mlinovima koji se kod prevoza svojih produkata uglavnom služe vodenim putevima“ rečeno je skupštini akcionara 1937. godine.

Upravni odbor na poslednjoj skupštini akcionara pred rat, 25.5.1940. godine čine:

dr Aleksandar Ljubibratić sa 50 akcija,

Aleksandar Šporer sa 150

Aleksandar Štiglic sa 150

Franjo Hermec sa 20

Jovan Lipozenčić sa 20

Ozren Pilić sa 20.

Od avgusta 1941, godine Aleksandar Vaj (Vay András) iz Budimpešte je zakupio mlin. Do avgusta 1944. godine samleveno je 2245 vagona žita. Do deportacije su u mlinu radili i Štiglic, kao knjigovođa, i Šporer, kao blagajnik. Poslove upravnika u ratnom periodu obavljao je Stjepan Sedlak.

Od uspostave novih komunističkih vlasti mlin je prvo bio sekvestriran

( nalazio se pod upravom UND) da bi zatim bio nacionaliziran.

Nije nastavio da radi u Subotici, demontiran je i prenet u Jajce. Iz Vojvodine je od 1947. do 1949. godine, u druge delove Jugoslavije prebačeno 25 mlinova.

„MIKUŠKA“ (Vujković Bukvin Lojzija), Paje Kujundžića 132

Na tom mestu je postojao mlin još pre I sv. rata, da bi ga dogradio Feliks Mikuška (Mikuska Felix) 1923. godine.

1927. godine ga nalazimo pod imenom „Mikuška mlin“ (mada te godine nije radio).

U 1939.godini Vujković ima „radnju za proizvodnju svakovrsnog brašna“, sa kapitalom od 270 000 dinara, koja je zapošljavala 8 radnika. Adresa ugao Hercegovačke i Braće Radića. ( na vlasnikovom imenu od 1888.) Konfiskovan nakon rata.

(Ne to nije bio – „Olga“ mlin? )

Osnovan pre 1918. Kapacitet 1 v. za 24 časa. Nakon požara 1926/7? prodat je Korhecu!

„Olga“ mlin je osnovan 1925. godine. Osnivači su bili Đura Jović i ortaci (drugovi). Nalazio se u Kujundžićevoj (Braće Radića) ulici br. 128-130. Zauzimao je čitav prostor između dvaju poprečnih ulica.

Pre je pripadao Arturu Polaku (Pollák) koji ga je 1920 -1922 godine proširio. On je 1922. godine dobio dozvolu dogradnje „zgrade za lokomotivu“ (parnu mašinu).

Tako su novi vlasnici Đura Jović i kompanija, kupili odgovarajuće zgrade i mašine, parni stroj od 50 KS i dinamo mašinu. Sudski je procenjena celokupna vrednost na sumu od 4 558 730 dinara. Bivšem vlasniku dogovorena je isplata 1 500 000 dinara u gotovini i 2 500 000 u akcijama. Nakon toga, kupci su pisali Ministru trgovine i industrije, obrazlažući potrebu da oni preuzmu vođenje tog mlinskog postrojenja: „Poznato je, da najveći deo mlinarske indsutrije u Vojvodini u rukama stranih elemenata: Mađara, Nemaca i Jevreja. U poslednje vreme čine se pokušaji za stvarnu nacionalizaciju ovih važnih preduzeća za narodnu privredu, ali se to teško izvodi baš iz tog razloga, što srpski i ostali nacionalni elementi ne raspolažu dovoljnim kapitalima. U oskudici kapitala teško je u ovim današnjim prilikama pribeći i kreditu jer je ovaj veoma skup.“ Zato su oni osnovali deoničarsko društvo, u kojem je nominalna vrednost 1 akcije bila samo 100 dinara i time su smatrali da su omogućili i sitnim seljacima da postanu deoničari. Ukupan broj akcija je iznosio 60 000, odnosno predviđen je osnivački kapital od 6 miliona dinara. Akcionari osnivači su bili: Đura Jović – industrijalac, Petar Bajić – trgovac, Alba Malagurski – gradonačelnik, Aleksandar Rajčić – podgradonačelnik, Josip Rajčić – mlinar, dr Jovan (Joca) Milekić – lekar, Dušan Stojković – upravnik škole, Vojin Isakov, Mato Janković – posednik, Ivan Crnković – posednik i bivši narodniposlanik, Pere Crnković – posednik i Staniša Mihajlović – sveštenik.

Alba Malagurski Dušan Stojković

„VUJKOVIĆ I DRUG“, Jukićeva 41

Firma „Vujković i drug“ je osnovana 1926. godine. Vlasnik u 1940. godini je bio Stevan Ajzler. Maksimalni dnevni kapacitet (za 24 sata) je iznosio 7 tona. To je bio električni mlin sa drvenim pogonom. Imao je automatsku vagu. Radio je ušurnu i trgovačku meljavu.

PEIĆ IVANA, Frankopanska 24

Osnovan je 1912. godine. U 1927. godini je u vlasništvu Stevana Kladeka. Kao JTD registrovan je u registru Ct XIII . Za „Peić Mlin“ je 1932. godine komisijski utvrđen dnevni kapacitet od 6 960 kg. Pogon je davao „saugas“ motor od 35 KS. Tom prilikom je data i loša ocena o kvalitetu tehničkoh uređaja: „Pogonski motor je vrlo loše izrađen i hrđavog efekta. Celokupni uređaj je vrlo hrđav, jer su i valjci i sita prepravljeni i kombonovani od starih delova“.

Memorandum sa dopisa iz 1946. godine

Čičila Josip i Franjo Boršić preuzimaju mlin 1935. godine.( U registru Ct VIII/662 je 1935. godine ubeležen Josip Čičila kao osnivač JTD.) Osnivački kapital je bio 100 000 dinara. Pre njih su kao zakupci mlin vodili Glid Vilim i Kraus Gabor. Mlin je radio i za vreme rata.

Gradsko mlinsko preduzeće u Subotici preuzelo je 1945. godine delove iz ovog mlina i upotrebljavalo ih za remont ostalih mlinova.

VAJS (Weiss) HUGO,Majšanski put

(Mlin Rogić Martina )

Ovaj mlin se nalazio se na Majšanskom putu 37 (z.k. 15551). Sa pogonskom snagom od 30 KS, uz zapošljavanje manjeg broja radnika – do 10, radio je samo na ušur. Držala su ga braća Rogić. Januara 1934.godine prodat je Ferdu Lipković

VERMEŠ KARLO MLIN, Šupljak

Ovaj mlin se nalazio na na bivšem majuru Karla? Vermeša, na adresi Šupljak 59. Od 1937. godine, kada mu je vlasnik Horvat Stevan dobija novu upotrebnu dozvolu.

Imao je pogon sa gasgeneratorom „Deitz“ od 60 KS. Rešeto je bilo sa dva sita „Jerkovski“ (St. Palanka). Kapacitet prerade je iznosio 7000 kg pšenice i 10 000 kukuruza za 24 sata. U 1939. godini radio je sa samo 3 radnika.

„KRAUS“, „GLID“, („OBILIĆ“), Save Tekelije 37

„Obilić“ mlin je držao Žarko Glogovčan.

Mlin je započeo sa radom još 1898. godine na adresi Save Tekelije 37. U 1937. godini kao vlasnici su upisani „Skanovski i drugovi“.

Dozvolu za podizanje spratne zgrade za mlin na tom mestu (Save Tekelije 37) dobio je 1922. godine Gavra (Gabor) Kraus. On je još 1919. imao taj mlin na valjke ( VI krug, stari broj 549 ).

Zbog nedostatka struje 1919. godine bio je primoran da izvrći izmenu električnog motora i da ga zameni saugas motorom.

Mlin je pre Glogovačana, od 1927. godine držao Vilim Glid . U registru Ce VII/410 je upisan 1928. godine. Vilim Glid će za ovaj mlin morati nabaviti 1927. godine u Budimpešti jedan novi valjak ( tipa „Körting“ ), pošto se stari pokvario. Kapacitet mlina je tada po izjavi vlasnika iznosio 200 q dnevno.

Objekat mlina „Obilić“ Izveštaj 1946. godine Gradskom NO o mlinu Obilić

Glid Franja , 1931. godine registruje ovaj ? mlin, Ce VII/ 5591932. Kada je vlasnik Glid Vilim, izvršena je komisijska inspekcija. Pogon je saugas motor od 100 KS. Dnevni kapacitet je 15 000 kg.

Mlin Glid je pao pod stečaj 1932. godine, kada je i prodat na dražbi. Kupio ga je Aleksandar Lipšic, koji nije ni izvadio obrtnicu. Grad je preko ovog Glidovog mlina ranije vršio snabdevanje siromašnih građana. 1 vagon žita je čak ostao pred stečaj i bio izgubljen za grad.

Glogovčan mlin preuzima 1935. godine i preuređuje ga i proširuje 1938. godine. Izvršena je dogradnja strojarnice i skladišta. Tada je važio za jedan od najmodernijih mlinova u Subotici. Imao je sopstveni električni generator, koji se koristio za osvetljenje. Zapošljavao je do 30 radnika.

Nakon rata, 5.5.1947. godine, izvršena je konfiskacija mlina.

„Glid“ („Tolnai“) Bajski vinogradi 131 (Da li je to Save Tekelije 37 ? izgleda nije!)

Mlin je osnovan 1875. godine. U 1927. godini vlasnik je Vilim Glid, a u 1940. – Julije Tolnai,ml.

Radio je za lokalne potrebe. Dnevni kapacitet je bio 8000 kg. Zapošljavo je do 20 radnika. U 1939. godina ima 8 radnika.

Stevan Patoč uzima taj mlin pod zakup od Julija Tolnaia u septembre 1942. godine.

Memorandum sa dopisa iz 1946. godine

„RAJČIĆ MLIN“

„Rajčić mlin“ ( vlasnika Josipa Rajčića) je od 1923. do 1928. godine radio na adresi Bunjevačka ulica 70 ( ugao ulice Ivana Antunovića i Matoševe ) a vlasnik je stanovao u istoj ulici na br. 68.

U 1920. godini vlasnik mlina je bio Stipan Đelmiš. Na žalbu okolnih stnovnika morao je da izvrši popravku svog 18 m. visokog dimnjaka, zbog opasnosti po okolinu od njegovog rušenja. Međutim, tek će novi vlasnik – Rajčić 1922. godine da izgradi novi dimnjak od 21 metara.

Krajem 1945. godine postoje: 1. Vujković mlin

2. First

3. Margit

4. Rajčić

5. Đelmiš Karla

6, Patoč

7. Obilić

8. Peić vl. Čičila I Borošić

9. Bačka vl. Grga Stantić

MLINOVI VAN SUBOTICE

I u okolnim mestima van Subotice radili su mlinovi, većinom manjeg kapaciteta, pretežno za potrebe lokalnog stanovništva.

Tako je Antun Svoboda (Szvoboda Antal) držao 2 mlina u Bajmoku i 1 u Tavankutu. U Bajmoku su postojala još 2 mlina, „Matija Kolić i drug“ i Antuna Lenharda.

„Veštački mlin Svoboda Antun“ u Bajmoku je osnovan 1909. godine.

U vlasništvu Svoboda Antuna, uređen je vrlo moderno. Mlinski uređaj je poslednja reč u mlinskoj tehnici; od žita do najfinijeg brašna sve ide automatski.“ Kapacitet mu je bio do 3 vagona na dan. Broj zaposlenih je dostizao 25.

Ostaće zabeležen kao mlinar koji je prihvatao nova tehnička dostignuća – u ovom Bajmočkom mlinu prvi je sagradio gvozdeni silos od 50 vagona.

Objekat mlina Svoboda u Bajmoku Antun Svoboda (Szvoboda Antal)

Drugi bajmočki mlin u njegovom vlasništvu je nosio ime – „Centralni motorni mlin Svoboda Antun“. Osnovan je još 1906. godine. Imao je kapacitet do 2 vagona na dan. Radio je najfiniju kao i prostu meljavu. Zapošljavaoje do 20 radnika.

Mlin u Tavankutu je izgrađen 1929/30 godine. Radio je na „ušur“ .Snabdeven je bio „saugas sisaćim motorom“. U tom mlinu imao je 1939. godine 17 zaposlenih radnika, uložen kapital od 470 000 dinara, a maksimalni kapacitet je iznosio 120 mtc.

U Žedniku je mlin imao Julije Kirkenhajmer. U 1939.godini mu je zabranjen rad, da bi po pribavljanju odgovarajuće dozvole opet započeo sa radom.

Na teritoriji subotičke opštine, postojao je od 1938. godine i jedan zadružni mlin, u Đurđinu, koji je bio u vlasništvu „Seljačke gospodarske zadruge“. Imao je dnevni kapacitet 40 mtc žita, pokretao ga je motor od 40 KS.

INDUSTRIJSKA PROIZVODNJA HLEBA

„MARIJA TEREZIJA, TVORNICA HLEBA D.D.“

Na adresi Petrogradska 12 ( Žarka Zrenjanina) nalazila se pekara „Marija Terezija, tvornica hleba d.d.“. Zgrada je građena 1912. godine.

Osnovana je kao „Mária Terézia kenyérgyár r.t.“. U deoničkom društvu su akcije imali i strani državljani. Zbog toga je pala pod državnu upravu, sekvestar. Kao direktor se 1919/20 potpisuje Jožef Rozenberg (Rosenberg Jozsef) trgovac iz Subotice.

Ali već po akcionarima prisutnim na skupštini 1921. godine, vidi se da se menjala vlasnička struktura, i da su većinu akcija držali jugoslovenski građani. Tada su ubeleženi: Albe i Mijo Tumbas posednici iz Subotice, koji su imali najviše akcija, Ivan Palić i Ivan Rudić, obojica iz Bačalmaša, dr Samu Bošan (Boschan Samu) advokat iz Subotice , Lazar Milašin. Tada su promenjena osnovna pravila i dato novo ime:“Jugoslovenska tvornica hleba d.d.“

Upravni odbor na skupštini akcionara 1923. godine čine: Milan Manojlović, Šime Milodanović, Lipot i Julije (Gyula) Ingus, Laslo (Ladislav) Hiršl, svi iz Subotice.

Imala je dnevni kapacitet od 20 000 kg hleba. Zapošljavala je do 30 radnika.

U 1927. godini radi samo sa 10% kapaciteta. Naredne 1928. godine izrečena je likvidacija. Ilija Šibalić, pekar kao akcionar sa najvećim brojem akcija, pošto su on i njegova supruga imali po 200 akcija, čime su držali najviše u pojedinačnom posedu, od ukupno 1000, bira se 1928. godine u likvidacioni odbor, vodi pekaru i stara se o održavanju zgrade i tehničkih uređaja. Kao akcionar se 1928. godine javlja i njegov brat Milan Šibalić , sa 50 akcija. Zaposlen je bio i njegov nećak

Od 1939. godine njegova fabrika hleba je u likvidaciji, mada je i dalje radila za snabdevanje subotičkog garnizona hlebom. Šibalić je dobio 1940. godine i dozvolu za noćni rad, da bi i dalje mogao da isporučuje dnevno 10 000 kg hleba za vojsku. Hleb se tada mešao sa 20% krompira.

Bio je 1938. godine i zakupac „Velike gostione“ i „Abazie“ na Paliću.

Ilija Šibalić je pred rat imao pekaru i u Beogradu.

INDUSTRIJA BONBONA

„BRAĆA RUF“

Josip Ruf (Ruff Jozséf) je osnivač jedne od najpoznatijih fabrika bombona i čokolade u predratnoj Jugoslaviji. Na tadašnjem tržištu su se dobro plasirale posebno njegove karamele, a bomboni pod imenom „Negro“ su se zadržali u proizvodnji sve do danas.

Mavro (Mor) Ruf, Josipov otac, Jevrej, bio je putujući trgovac, prodavao je kožu, duvan i vunu. U Senti, gde se doselio sa porodicom i gde je Josip i rođen, kapital stečen trgovačkim poslovima, ulože u proizvodnju sirćeta. Mavro vodi preduzeće u Senti sve do svoje smrti 1902. godine, kada ga je na tom položaju nasledila supruga, subotička jevrejka Serena, rođ. Šrajber. Ona se sa decom 1909. godine preseljava u Suboticu, gde će se od 1911. godine baviti trgovinom bambona i artikala od šećera, prodajući i robu, svoga šuraka Julija Brumera

Dozvolu za izradu bombona dobija 1916. godine i tako praktično svojim preduzetničkim duhom, rođačkim i drugim poslovnim vezama, utire put za svoja dva sina Josipa i Adolfa koji iduće 1917. godine također dobijaju dozvolu za izradu i prodaju artikala od šećera i u tim ratnim vremenima, kada je šećer bio strogo racioniran a njegova nabavka povezana sa nizom teškoća, kreću sa malom manufakturnom radionicom za izradu bombona.

Josip Ruf se sa proizvodnjom bombona upoznao i kod svoga tetka Brumera, sa kojim je odlazio i u Nemačku, da bi bi pratili razvoj tehnologije u ovoj struci.

Nakon bratovljeve smrti, kao jedini vlasnik firme „Braća Ruff“ u 1922. godini se javlja Josip. U narednom periodu firma će biti registrovana kao javno trgovačko društvo, do 1928. godine, da bi od 1930. do 1931. godine postojala kao deoničko društvo a kasnije imala oblik javnog trgovačkog društva i inokosne firme. Oba Josipova zeta, dr Mirko Telč (Teltsch), advokat i Karlo Bajnhauer (Beinhauer), špediterski preduzimač , učestvovaće svojim kapitalom u čitavom periodu postojanja firme. Kao deoničari, u kratkom periodu postojanja tog oblika preduzeća, javljaju se i sledeće ličnosti: Dušan Manojlović, dr Bošan Samu, Mavro Augenfeld iz Vinkovaca, otac Mici Augenfeld, prve Josipove žene, Gašpar Telč, trgovac iz Sombora te drugi.

Prosperitet „Braće Ruff“ je bio brz i očigledan. Od male manufakture sa 5-6 radnika do fabrike bombona i čokolade, prošlo je samo desetak godina.

Sa proizvodnjom je započeto u prizemnoj kući u Vilsonovoj ulici br. 13, koju je kupila Serena Ruf po doseljenju u Suboticu, verovatno od sredstava dobijenih od prodaje fabrike u Senti. Proširenje tog malog pogona je izvršeno dogradnjom radionice u dvorištvu 1924. godine.

U dvospratnoj zgrade sa trgovačkim lokalom u Aleksandovoj 15 (današnjoj Kidričevoj ulici), kupljenog od Brumera , nalazila se prizemlju prodavnica firme. Iznajmljivao je i jedan gradski najamni lokal (u zgradi bivše preparandije) u Aleksandrovoj 13, gde je imao 1930. godine imao poslastičarnicu.

O dobrom poslovanju svedoči i to što Josip Ruf dolazi u posed i kuća; u Štosovoj br. 6, 8 i 10, gde će se prebaciti i proizvodnja. Na broju 6, on 1928. godine dobija dozvolu za useljenje u novosagrađenu prizemnu stambenu zgradu , kao i preuređenje dvorišnog objekta, instaliranje parnog kotla i bušenje arteskog bunara.

Na adresi Štosova 10, bila je zgrada od 353 kv.hvati i dvorište od 110 kv.hvati. Tamo je prva dogradnja izvršena 1926. , radovi na prizemnoj zgradi za stanovanje u 1928. godini , a 1931. godine vršeni su radovi na dvospratnom fabričkom objektu.

Tokom 1929. godine Josip Ruf završava i izgradnju jednospratne kuće u Manojlovićevoj ulici ( V. Nazora) 6-8.

Najveća investicija se obavlja u jeku ekonomske krize 1931. godine. Tada se na parceli u dvorištu u Štosovoj br. 6, novcem od miraza (500 000 dinara) supruge Mici Augensfeld završava nov moderno opremljen dvospratni pogon . „Činjenica, da je firma tada bila u stanju da podigne tako skupu zgradu dokazuje, da nije osećala posledice privredne krize i da njena konjuktura nije bila pogođena…“ Time je u narednom periodu firma u Subotici raspolagala ukupno sa 1712 kvadratnih metara poslovnog prostora. I taj podatak dovoljno govori o poslovnoj snalažljivosti i sposobnosti Josipa Rufa i uspešnosti poslovanje njegove firme Uz takve preduslove ne čudi ni dalji uspešan razvoj poslovanja „Braće Ruff“.

U 1927. godini fabrika ima maksimalni kapacitet od 15 vagona šerene robe i čokolade i ima iskorištenost od 70%, a zapošljava 55 radnika.

Sa razvojem firme unapređivana je i tehnička opremljenost pogona. Od prvih polovnih uređaja za proizvodnju čokolade, nabavljenih iz Austrije, do modernih mašina uvezenih iz Nemčke i Švajcarske. Iz Švajcarske su 1928. godine uvezli mašinu „valjaricu“ za čokolade vrednosti 7125 Sf, a iz Nemačke, mašinu marke „Henkel“, takođe za čokoladu, vrednosti 4250 RM.

U 1938. godini pogon je obezbeđivalo 12 elektromotora, jedan od 52 KS i preostali ukupne snage 40 KS.

Tada je firma već zapošljavala do 100 radnika i imala maksimalni godišnji kapacitet 200 – 350 tona robe. Sposobni su bili da konkurišu skoro svim sličnim preduzećima u zemlji. Imali su svoje prodavnice u Beogradu, Novom Sadu, Velikom Bečkereku, Pančevu i Osijeku.

Robu su prodavili i putem trgovačkih putnika. U 1928. godini to su bili Gabor Bek (Beck Gábor), Ernst Kraus (Krausz) i Josip Štajner (Steiner József).

O ličnom bogatsvu Josipa Rufa govore i podaci da je 1932. godine kupio 132. k.j. prvoklasne oranice na Verušiću i opremio moderno gazdinstvo, razvivši i voćarsku proizvodnju – višanja, ali i kvalitetnu mlekarsku farmu, sa koje je sveže mleko koristila i njegova fabrika. Tim postupkom je podignut kvalitet čokolada. Gajio i šećernu repu, koja se prerađivala u Crvenki, odakle je obezbeđivao deo potreba za šećerom. Pored toga je posedovao najamne palate, u Subotici ( „Rufova palata“ – Manojlovićeva ulica 6) i Beogradu, sredstva na deviznim računima u inostranstvu, za koja je mogao da kupi još dve slične fabrike ili najmanje 260 k.j. oranice. O ilustraciji Rufovog standarda govori i to da je u periodu od 1929. do 1933. godine posedovao automobile marke „Citroen“, „Opel“ i „Ford“. Motorna vozila su u gradu bila retkost. U Subotici je 1939. godine bilo tek 194 automobila, 40 teretnih i 154 putnička.

U godinama pred rat, zbog otežanog snabdevanja sirovinama, fabrika smanjuje proizvodnju a pod mađarskom okupacionom vlašću, od 1.10.1942. godine, pošto joj je obustavljeno snabdevanje šećerom i prestaje sa radom. Josip Ruf, kao i veliki broj drugih subotičkih Jevreja biva interniran, mada je pokušao prelaskom u katoličku veru, izbeći progonima, zlostavljanjima i oduzimanju imovine, kojima su oni bili izloženi.

Nakon uspostavljanja nove vlasti Rufova fabrika, uz ostale nekretnine, biva decembra 1946. nacionalizovana. (Zakonom o nacionalizaciji privatnih privrednih preduzeća od 8.12.1946, godine) Pristupa se obnavljanju objekata, kojima je u bombardovanjima krajem rata, naneta velika šteta i pokretanju proizvodnje.

Ime „Tvornica čokolada i bombona Pionir“ preduzeće je dobilo 1.11.1948. godine Rešenjem Vlade NR Srbije i kao takva upisana u registar.

Iskustvo i bogato znanje vezano za izradu bombona i čokolada, bivšeg vlasnika Josipa Rufa, dobro je došlo u vremenu izrazitog nedostatka kvalifikovanih kadrova, pa je on imenovan 1947. godine da vrši funkciju tehničkog rukovodioca fabrike. Ali, kasniji razvoj događaja potvrdiće da u novim društvenim uslovima, za bivše „kapitaliste“ nije bilo mesta. U Jugoslaviji porodica Ruf ostaje do 1950. godine kada iseljava u Izrael. Porodica Ruf je, kako je to nalagao postupak iseljavanja, morala da ispuni izjave o odricanju od jugoslovenskog državljanstva ioni to čine oktobra 1950. godine. Nakon toga su im i preostale nekretnine bile nacionalizovane kao stranim državljanima.

Sa useljeničkom vizom, poput većine preživelih subotičkih Jevreja, u velikom talasu iseljavanja 1949-1950. godine i oni odlaze u Izrael.

Porodica Josipa Rufa iselila se marta 1950. godine. No, već aprila 1952, Josip daje ovlasti subotičkom advokatu Ivanu Malagurskom da ga zastupa u cilju njegovog povratka u Jugoslaviju. U molbi za izdavanje mišljenja o povratku „…u cilju snaženja nacionalne privrede…“ navodi: „Pošto se u mome novom zavičaju ne mogu naviknuti, niti na ovdašnji način života i običaje, a niti mi pogoduje ovdašnja klima, a pored toga osećam u pravom smislu bolest i čežnju za mojom bivšom domovinom… “ i dalje „… obzirom na moju bolećivu naklonost i čežnju za mojim starim zavičajem, tako i obzirom da mi ovdašnja klima, način života i ishrane oštećuju zdravlje, kao i da sam duboko uveren da ću mojim stručnim znanjem i veštinom koristiti i mnogo doprineti razvoju i proizvodnji čokolade, bombona razne vrste… “ Ali na zahtev mesnih vlasti, iz „Pionira“ stiže za bivšeg vlasnika obeshrabrujući odgovor. U njemu se ističe kako je to preduzeće kada je Ruf obavljao dužnost tehničkog direktora proizvodilo samo 6 vrsta proizvoda, a sada već preko 60, što dokazuje osposobljenost niza stučnjaka za vođenje pogona, te ono nema potrebu da angažuje Rufa. Ta epizoda samo svedoči o arogantnosti novih upravljača fabrikom, ali još i više o velikoj vezanosti Rufa za svoju fabriku i problemima prilagođavanja koje su on, a verovatno i mnogi drugi subotički Jevreji nailazili u Izraelu. Iz Izraela porodica Ruf se iselila u Brazil.

Kao naslednici u ostavinskoj raspravi vođenoj 1954. godine, nakon proglašenja 1947. godine Ruže Ruf umrlom, javljaju se Josip Ruf (iz Brazila, Sao Paolo) i Telč Andrija (iz Zagreba), sin Ružine sestre Margite. Predmet nasledstva su bile naknadno pronađene nekretnine u vlasništvu pokojnice u Beogradu, kuće u Jevremovoj 61 i Baruhovoj 37.

„PRVA SUBOTIČKA TVORNICA BOMBONA I ČOKOLADADE“

(Prestolonaslednika Petra 29, Somborski put )

Zet porodice Ruf, muž Serenine sestre, Julije Brumer osnivač je „Elsö szabadkai cukorka és csokoláde gyár“ (Prve subotičke tvornice bombona i čokolade), 1904. godine. Nakon rata adresa joj glasi Prestolonaslednika Petra 29.

U dvadesetim godinama je pogon radio bez podele rada, sa mašinskim pogonom, koji je pokretala električna mašina o od 10 KS, zapošljava do 30 radnika, i ima godišnji maksimalni kapacitet od 4 vagona robe.

I Brumer je kupovao delove, opremu i kompletne mašine u inostranstvu. Tako je 1927. godine iz Nemačke uvezao opreme za 1395 RM, mustre za bonbone sa natpisom Brumer i Subotica, valjak mašinu i drugo. Dogradnju radionice vrši u 1928. godini.

Proizvodni program proširuje 1936. godine, od kada počinje da pravi i keks, piškote i medene kolačiće.

Vlasnik Brumer Julije, prijavljuje 1939. godine prastanak rada svoje firme, da bi njegov sin Mirko nastavio da vodi očevu posao, ali kao zanatsku radnju.

Brumer Pavle ? iselio u Pelestinu.

SEMENARSTVO

„JUGOMUNTNER, PROIZVODNJA I TRGOVINA SEMENA D.D.“

Firma Edmunda Mauntnera je osnovana 1874. godine u Budimpešti ?. Bavila se trgovinom i proizvodnjom semenskog materijala. Bila je vrlo uspešna i razgranala je poslove po velikoj teroriji srednje Evrope. Tridesetih godina dvadesetog veka je imala ispostave u Bratislavi, Aradu, Krakovu, Meranu, Beču i Budimpešti. Centrala u Jugoslaviji je uspostavljena 1925. godine u Novom Sadu, sa filijalom u Subotici, da bi 1927. središte bilo preneseno u Suboticu. Stovarište je bilo u Carinarskoj ulici br. 19. Preduzeće se bavilo: “ …proizvodnjom svakovrsnog semena,kupoprodajom semena, prerađivanjem, čišćenjem i ađustiranjem u male omote“. Kapital je iznosio 500 000 dinara u 1000 deonica, nominalne vrednosti 500 dinara. Kao deoničari firme u Subotici se javljaju: Pavle i Alfred Mauntner, dr Aleksandar Moč, Mirko Jakobčić, Vilim Konen i drugi.

Memorandum firme

Poslove subotičkog zastupnika firme je vodio Lipot ( potpisivao se i kao Nikola ) Breder ( Bröder ), tada već član firme „Transport d.d.“. Te 1927. godine iz Budimpešte je u Suboticu prispeo i jedan stručnjak za selekciju semena, koji je vršio obuku 80 – 100 domaćih radnika.

To je bio i najveći broj zaposlenih radnika. U Subotici je firma plasirala samo 2% proizvodnje. Pošto je beležila gubitke u periodu 1928- 1931, središte je 1932. godine vraćeno u Novi Sad.

FABRIKE SODA VODE

U Subotici su postojale sledeće:

„Favorit d.d.“ je bila „fabrika sodne vode subotičkih gostioničara i trgovaca“. U 1922. godini najveći deoničari su bili: dr Adolf Klajn (Klein) lekar, sa 174 deonice, dr Elemer Kalmar i dr Jako Fišer, advokati sa 10, Pavle Popović, Lajžo Polak sa po 10 i drugi sitniji akcionari. Preduzeće je likvidirano 1923. godine, pošto je iskazalo gubitak od 28 249 dinara.

„Johana, fabrika soda vode“, vlasnika Josipa Helera.(Paralelni put 30) Zapošljavala je do 20 radnika i proizvodila dnevno do 3 500 flaša soda vode.

„Peić Grga i drugovi“, osnovana još 1898. godine. (Preradovićeva 4) Dnevni kapacitetet je iznosio 10 000 flaša.

U 1940. godini bilo je 6 radionica za izradu soda vode. Vlasnici tih zanatskih radnji su bili: Antun Benke, Lazar Laušev, Etelka Ivić, Popović i Hupko, Šokčić i Vuković i Josip Heler. Standardna cena 1 boce je tada bila 1 dinar.

FABRIKE LEDA

Sledeće firme su se bavile ovom delatnošću:

„Nizza“, koja je bila poseban pogon klanične industrije „Hartman i Konen“.

„Jugoslavenska tvornica leda“

„Josip Hamburger, fabrika leda“

„Fabrika leda Lojzije Knapeca“ Osnovana je 1930. godine na adresi Majšanski put 53. Za vreme sezone mogla je da proizvede 25 kubnih metara leda za 24 sata.

Pogon, koji se nalazio na Palićkom ( Daničićevom) putu, osnovan je još 1903. godine. Nakon I sv. rata pripadao je „Centrali piva“ odnosno filijali sarajevske deoničarske pivare, od koje ga je 1930. godine otkupio Ilija Lepedat, koji se bavio i gostioničarskim poslovima. Instalaciju su činili elektromotor od 85 KS i kompresor od 100 000 kalorija. Dnevni kapacitet je iznosio 800 tabli leda od 12 kg. U 1933. godini proizvedeno je 32 600 takvih tabli. Vlasnik tog pogona, u 1937. godini je bio Valentin Nol.

„Vuković Antun, tvornica leda“ ( Preradovićeva 21 ) osnovana je 1921. godine. Dnevni kapacitet je bio 250 tabli leda.

„DEGE, FABRIKA LIKERA“

To je bila destilerija voća, tvornica likera, ruma i konjaka. Radila je od 1921. godine. Vlasnik joj je bio Đula Der ( Gyula Der).

Der je započeo kao trgovac alkoholnom pićima, imao je radnju u porodičnoj kući – Sudarevićeva 14 (Matije Gupca), da bi razvijanjem posla prebacio radnju na adresu Park Kralja Petra 10. Od 1923. godine proširio je delatnost sa proizvodnjom destilata, alkohola i likera. Od 1930. godine na adresi Daničićev put (Palićki) 9 ima pogon za destilaciju i magacin gotove robe, dok je on stanovao u susednoj zgradi br. 7.

Imala je maksimalni godišnji kapacitet od 1200 hl. Zapošljavala je 5 do 10 radnika. Zaposlenost preduzeća je u 1927. godini bila 50%.

Nakon rata njegova udovica Margita r. Frank se iseljava u Izrael a imovina firme se nacionalizovala.

OSTALO

U ratnom periodu, 1942. godine osnovana je jedna fabrika hrane – konzervi; u vlasništvu mađarske zadruge „Baross Szövetségi tagok – Baross Export“ ( po oslobođenju nosiće ime „Vojvodina“. Konfiskovana je odlukom Vp. 1722/1945.) Nalazila se u ulici Cara Lazara ( Petra Drapšina ) 51. Radila je u iznajmljenoj zgradi. Proizvodila je razne marmelade i džemove, prerađivala i konzervirala povrće, koje je bilo namenjeno vojsci.( Tako je za nemačku vojsku, 8.10.1944. isporučila 56 000 kg marmelade.)

Izveštaj fabrike „Vojvodina“ Gradskom NO, 1946.godine

REZIME

Od svih industrijskih grana u Vojvodini prehrambena je industrija bila jedna od najvažnijih. Ona se izdizala kako brojem preduzeća, koji je predstavljaju, tako i u količinama robe koje je proizvodila. Situacija u Subotici je bila slična, mada ovde preduzeća iz ove grane nisu imala takvu izraženu dominantnu poziciju. U okviru ove industrijske grane, mogu se razlikovati sledeće vrste delatnosti: Klanice i za preradu mesa, za konzerviranje i preradu ribe, mlinovi, za poslove semenarske struke, za izradu čokolade i bombona, za izradu soda vode i leda. ( Preduzeća za proizvodnju špiritusa, skroba, iako su bazirana na preradi poljoprivrednih sirovina, prikazana su hemijskoj industriji, pošto su njihovi proizvodi više namenjeneni u druge svrhe a ne ishrani.)

U okolini Subotice tradicionalno je bilo dobro razvijeno stočarstvo kao prirodna nadgradnja zemljoradnje.Sama činjenica da je postojala sirovinska baza, uz druge preduslove, uslovila je i razvoj klanične industrije u Subotici, od druge polovine XIX veka.

U privrednoj prošlosti ovih krajeva, jedna klanična, eksporterska firma, zauzimala je izuzetno istaknut i važan položaj. Njeni osnivači i uzak krug akcionara, imali su značajne uloge i u javnom, društvenom životu grada. Reč je preduzeću koje je polovinom osamdesetih godina XIX veka započelo sa radom kao trgovačko društvo, da bi uskoro bilo pretvoreno u deoničko društvo pod imenom „Hartmann és Conen r.t.“, a u istom obliku, kao akcionarsko društvo, uz izmene imena, nastavilo sa postojanjem i u čitavom međuratnom, čak i ratnom periodu, da bi od 1945. godine prešla u državnu svojinu i od 1946. godine ponelo ime „29. Novembar“. Dve generacije Hartmanovih i Konenovih, od osamdestih godina XIX veka, do 1945. godine, učestvovalo je, čineći okosnicu firme, u izgradnji velike eksporterske klanične fabrike. Prateći njihove živote i sudbine, ocrtava se i rad i delovanje firme. Od očeva, Rafaela Hartmana (Rafela Hartmann) i Vilima Konena (Conen Vilim), preduzimljivih naseljenika u tadašnju „Szabatku“, koji su uspeli da steknu veliku ličnu imovinu ali i zauzmu visoke položaje na lestvicama tadašnjeg građanskog društva, preko njihovih sinova Josipa (József) Hartmana i Vilima Konen Jakobčića, naslednika firme i velikih porodničnih imetaka, do ratnog vihora, dolaska komunističkih vlasti, oduzimanja njihove celokupne imovine – „u ime naroda“ i kažnjavanja, progona, sudskih presuda protiv njih; prošlo je samo šest decenija.

Kraće vreme radila je i „Prva subotička fabrika salama“.

Primer vlasnika firme “Tvornica salama Korhec” Julije Korheca (Korhec Gyula) koji je put, od mesarskog šegrta, zatim kasapina i kobasičara – do vlasnika industrijske klanice, bogatog i uvaženog poslovnog čoveka, prešao u roku od samo desetak godina, svedoči o njegovim ličnim sposobnostima kao i o profitabilnosti industrijske delatnosti u koju je ulagao.

Kao izvoznici stoke postojale se i sledeće firme: „Herman Baruch i sin“, Fridriha Pulmana (Fridrich (Frigyes) Pullmann,Vojislav Kovač, Bela Farago (Farago Béla), „Armin Hermann“ , i čitav niz izvoznika svinja: Beno Sekelj (Székely Beno), Ivan Sekelj, Korhec Julije, „Adrija“ vlasnika Nikole Đorđevića, Vasa Rajković, „Jugo-export“ Mirka Gutmana, Erne Presburger, Mirko Kemenj ( Kemeny Imre) „Predović d.d., Zagreb“, društvo koje je imalo svoju poslovnicu u Subotici.

Osnivač firme “Gingold Salamon, tvornica ribljih konzervi” koja se bavila preradom i konzerviranjem ribe a time bila jedina te vrste u Subotice a i šire, bio je Salamon (Samuilo,Šulem) Gingold. U poslovanju se koristila svojim porodičnim vezama u drugim delovima zemlje a i inostranstvu. Osnivačev sin će voditi firmu od 1935. godine.

Zemljoradnja, odnosno kultura pšenice, kao njena osnova, bila je preduslov za razvoj mlinarstva i u Subotici. U Budimpešti, već u prvoj deceniji nakon Nagodbe, dolazi do predimenzioniranja mlinske industrije. Pioniri parnih mlinova u gradu su bila braća Horovic, Lajoš Antunović, čiji mlin se nalazio na samom ulazu u Dudovu šumu a izgoreo je u požaru pre I sv. rata i Jovan Đorđević, koji je mlin podigao 1873. godine u ulici Miloša Obilića 26. U 1874. godini postojalo je 75 suvača i 11 vetrenjača u gradu.U Malom Bajmoku se i danas nalazi jedini sačuvan objekat mlina – vetrenjače, podignut 1867. godine. Prvo deoničarsko društvo mlinske struke osnovano je još 1862. godine. Bilo je vrlo kratkog veka.

Broj parnih mlinova, kojih je 1889. bilo 8, a 1892. godine već 13 u Subotici govori o razvoju mlinarstva. U unutrašnjem gradu bilo je 1906. godine 1 električni i 8 parnih mlinova.

Krajem I sv.rata bilo je 12 mlinova. U periodu 1919-1923, na nivou zemlje, beleži se favorisiranje izvoza brašna, da bi od 1923, 1924. godine nastupila stagnacija, koja će preći u krizu. U 1925. godini bilo je ukupno 13 mlinova, koji su imali maksimalni dnevni kapacitet od 218 tona. Dva najveće mlina u međuratnom periodu, u kojima je bilo učešća i stranog, mahom mađarskog kapitala, bila su “Gornjebačko udruženo paromlinsko d.d.“ i “Margit d.d.”.

Među pekarama se isticala „Marija Terezija, tvornica hleba d.d.“ koja nastala je od firme „Mária Terézia kenyérgyár r.t.“. U deoničkom društvu su akcije imali i strani državljani.

Josip Ruf (Ruff Jozséf) je osnivač jedne od najpoznatijih fabrika bombona i čokolade u predratnoj Jugoslaviji. Na tadašnjem tržištu su se dobro plasirale posebno njegove karamele, a bomboni pod imenom „Negro“ su se zadržali u proizvodnji sve do danas.

Julije Brumer osnivač je „Elsö szabadkai cukorka és csokoláde gyár“ (Prve subotičke tvornice bombona i čokolade), 1904. godine.

Firma Edmunda Mauntnera je osnovana 1874. godine u Budimpešti . Bavila se trgovinom i proizvodnjom semenskog materijala. Bila je vrlo uspešna i razgranala je poslove po velikoj teroriji srednje Evrope. Tridesetih godina dvadesetog veka je imala ispostave u Bratislavi, Aradu, Krakovu, Meranu, Beču i Budimpešti. Centrala u Jugoslaviji je uspostavljena 1925. godine u Novom Sadu, sa filijalom u Subotici, da bi 1927. središte bilo preneseno u Suboticu.

U 1940. godini bilo je 6 radionica za izradu soda vode

Sledeće firme su se bavile proizvodnjom leda:

„Nizza“, koja je bila poseban pogon klanične industrije „Hartman i Konen“.

“Dege, fabrika likera” je bila destilerija voća, tvornica likera, ruma i konjaka. Radila je od 1921. godine. Vlasnik joj je bio Đula Der ( Gyula Der).

U ratnom periodu, 1942. godine osnovana je jedna fabrika hrane – konzervi; u vlasništvu mađarske zadruge „Baross Szövetségi tagok – Baross Export“ ( po oslobođenju nosiće ime „Vojvodina“. Proizvodila je razne marmelade i džemove, prerađivala i konzervirala povrće, koje je bilo namenjeno vojsci.

INDUSTRIJA ZA PRERADU KOŽE (PERJA,CREVA) I IZRADU

OBUĆE

U okvirima Monarhije, ova grana industrije u Subotici, kao i na teritoriji današnje Vojvodine nije bila posebno razvijena. „Fabrike kože, i pored prirodnih uslova za razvitak

( sirovine) i mogućnosti konzuma, rade sa malim kapacitetom, koji nije ni dovoljno iskorišćen.“ Iz ovih krajeva se izvozila stoka a uvozila prerađena ili sirova koža. Tehnološki su domaće fabrike za preradu kože zaostajale za inostranim. Pored pogona koji su se bavili preradom kože, u okviru ove grupe razlikujemo i one koji obrađivali perja i creva, kao i fabrike obuće.

Preradom koža bavili su se:

„SUBOTIČKA INDUSTRIJA KOŽA D.D.“

Firma „Szabadkai böripar r.t.“ je osnovana jula 1918. godine sa kapitalom od 300 000 kruna. Upisana je u registar Ct VII 166. Glavnica je 1921. godine povišena i iznosila je 2,5 miliona kruna. Osnivači su bili subotički trgovci kožom: Aleksandar Kon (Kohn Sándor) , Adolf Glid ( Glied) i braća Holender (Hollânder) Lazar i Samu , koji u društvo ulažu pored novca i nekretnine. Do ubeležavanja promena osnovnih pravila povodom ulaska kapitala trgovina kožom: „Šandor Kon“, „Adolf Glid“ i „Braća Holender“ u ovo deoničko društvo dolazi u jesen 1920. godine.

Cilj društva je prerada svih vrsta sirovih koža.Kancelarije firme su se nalazile na adresi Zrinjski trg 35 a radionice sa magacinom na kraju Natoševićevićeve ulici ( 44 ? ), pored pruge u tzv. „Reinc selu“. Građevinska dozvola za „slagalište“ firme, „na desnoj strani pruge Segedin – Gomboš“ je izdata 1920. godine. Pogon je raspolagao parnom mašinom od 80 KS. Broj stalno zaposlenih radnika je iznosio 100-120. Kao poslovođa je bio zaposlen Julije Hauer, rodom iz Meljkuta. Tokom 1921. godine dobijena je dozvola za gradnju skladišta u segedinskim vinogradima.

Novo ime „Subotička industrija koža d.d.“ firma dobija na skupštini akcionara 1923. godine, kada se povisuju i glavnica na 1 250 000 dinara u 10 000 akcija. Akcionari su i dalje bili iz porodica Glid, Kon i Holender. Na skupštini akcionara jula 1925. godine, akcije je položilo 6 akcionara, Adolf Glid, Lazar Holender i Aleksandar Kon po 3 000, Aladar Holender , Imre Kon po 200 te supruga Adolfa Glida sa 400 deonica.

Mašine za obradu koža su uvozili iz inostranstva. Tako su 1925. godine, iz Franfurta kupili mašinu za sečenje i valjak za uređenje koža. U istom periodu ospsobili su i sopstvenu laboratoriju, za koju su opremu također uvezli. U procesu obrade koža, ispuštali su puno otpadnih voda, koje su izazivale zabrinutost oko mogućnosti zagađivanja, kod građana koji su se zbog toga i žalili gradskom vlastima. Otpadne vode su prelazile preko senokosa „Česma“ i podnosioci žalbe navode da ne mogu zbog toga napasati svoju stoku, na tom terenu.

Dopis sa memorandumom firme (1925. godina) Lokacija preduzeća na karti grada iz 1928. godine

U 1927. godini sklopili su sporazum sa „Jugoslovenskom bankom d.d.“ iz Zagreba, „… koja je preuzela na sebe da naše kreditne potreba izmiri. Ovo prijateljsko pomaganje se pokazuje već u svim našim poslovima, i kao dokaz tome će jedan eksponent spomenute banke dobiti položaj u našoj direkciji i našem nadzornom odboru.“, stoji u izveštaju juna 1928. godine. Direktor filijale te banke, Ervin Gedike će dobiti to mesto.

U privrednim publikacijama se za „Subotičku industriju koža d.d.“ izriču dobre ocene. „Poduzeće je većeg stila. Ova tvornica prerađuje sve vrste koža i to: 100 000 kom. ovčijih, 20 000 kom. telećih, 20 000 kom. konjskih i 3000 kom. goveđih. Radi sa 120 radnika i sa mašinskim pogonom.“ „Izrađuje do 50 vagona đonova i 600 000 kv. hvati kože. Sirovine je uvozila iz Argentine a izvozila prerađene kože u Švajcarsku, Francusku, Englesku. Dve nove mašine, za sečenje i valjak za glačanje koža, preduzeće je kupilo u Frankfurtu ( cena je bila 2500 RM) i uspelo da ih uveze bescarinski.

Problemi u poslovanju ove firme nastaju još polovinom dvadesetih godina. Iz izveštaja za 1924. godinu saznajemo sledeće: „U ovoj poslovnoj godini imali smo veliku nestašicu novca i tako smo se morali sa velikim teškoćama boriri, jer smo sirovinu morali u gotovom novcu kupovati, kao i radničke plate, isplaćivanja i ostale poslovne troškove, dok smo međutim morali gotovu robu na veresiju davati i naša potraživanja iznašaju prilično veliku svotu. „Kao otežavajuće okolnosti navode i slabu carinsku zaštitu za njihove gotove proizvode i skok cena valuta. Ipak su uspevali da do 1929. godine imaju pozitivan bilans, a i drugi pokazatelji, kao na pr. iskorištenost kapaciteta preduzeća, koja je u 1927. godini bila 100%, nisu upućivali na likvidaciju, koja je proglašena 1929. godine.

O pokušajima, koji doduše nisu urodili plodom, da se fabrika opet oživi i pokrene proizvodnja svedoči i jedan dopis uprave i akcionara firme iz 1930. godine, kojim su molili jedno uverenje od subotičkog „Llojda“ o tome „… da u pogledu gradskog bogatstva, kao i socialpolitičkog pogleda, željno bi bilo, ako bi tvornica ponovo bila stavljena u pogon, jer bi stime smanjila bezposlenost.“

„VAJCENFELD I DRUG“

U početku je to bila trgovačka radnja. Bavila se trgovinom, odnosno izvozom perja, vune i kože. Po ulasku u novu državu dospela je 1922. godine pod sekvestar. Nakon skidanja sekvestra počeće da se bavi i preradom koža. Deneš Vajcenfeld

( Weizenfeld ) je tako imao sušionu koža na Senćanskom putu. U 1924. godini on drži u zakup prostorije za radionicu u Gradskoj klanici, ali zbog prijave gradskog veterinara o pojavi pacova u prostorijama radionice, otkazan mu je zakup. Firma je nastavila i sa preradom i izvozom perja i vune. Pogon za preradu koža imao je potrebu za 10 vagona industrijske soli godišnje.

Memorandum firme, 1925.g.

Kao stručnjak za postupak prerade kože bio je zaposlen mađarski državljanin Dezider Fišer.

Od 1939. godine obrtnicu za izvoznu trgovinu perja, vune i koža, dobija Koloman Vajcenfeld ( sin osnivača?).

„DRAGOLJUB MILOJKOVIĆ I DRUG, TVORNICA KOŽA „

Firma je osnovana 1923.godine, kao javno trgovačko društvo. Adresa kancelarije je bila Zmaj Jovina 1, a radionica se nalazila na senćanskom putu, preko puta groblja, ulica Oslobođenja 706. (k.č.14278/12)

Članovi društva su bili Dragoljub Milojković, Šandor Mijatov i Dušan Krnajski Jović. U 1927. godini vrednost firme je procenjena na 1 milion dinara a zalihe robe na isto toliko. Sirove kože je uvozila i iz inostranstva. Te 1927. godine zgradu je uništio požar.

Dragoljub Milojković

Postojele su još dve manje radionice za preradu koža. „Meister Đeno, tvornica koža“ (na adresi Put Oslobođenja 93). Đeno Majster je 1925. godine dobio dozvolu za useljenje u novosagrađenu radionicu za preradu koža. U njoj je imao instalirana dva elektromotora od 6,5 i 2,5 KS, kadu za pranje i 2 kade za štavljenje koža. Prestao je sa radom 1928, a 1933. godine se preseljava u Zagreb.

Druga je nosila ime „Pingvin, tvornica koža“. Vlasnici su bili Eugen Šlomović i Isak Alkalaj . Ona će od 1933. godine nastaviti rad u istom objektu. Obe firme su imale u nazivu atribut „tvornica“ ali su radile u okvirima zanatskog načina štavljenja i prerade koža. U radionici „Pingvin“ bio je instaliran „lokomobil“ Parna mašina od 12 KS, koja je pokretale radne mašine:mašinu za glačanje i struganje koža. Postojalo je i7 bazena za natapanje koža. Nerešen problem otpadnih voda, odnosno nepostojanje kanalizacione mrže, izazazivao je rekaciju suseda ali i gradskih vlasti. Josip Kujundžić, vlasnik zemljišta u blizi radionice, uputio je Sreskom načelstvu, 1937. godine, žalbu na rad radionice. „Pomenuta firma veoma nečistu vodu ispušta na moje zemljište i na taj način ne samo da uništava usev već i samu zemlju izrabljuje.“Zbog toga je tražio zabranu rada firme „Pingvin“. I organi gradskih vlasti su se protivili izdavanju dozvole za takvu radionicu „koja širi smrad, te je štetna po okolinu“.

Preradom perja bavila se firma:

„HOLLÄNDER A.D.“

Braća Holender (Holländer), Lazar i Samu ( Salamon ) 1915. godine, po preseljenju iz Čonoplje u Suboticu, osnivaju firmu „Holländer testverek“ ( Ct VII 82 ) koja će se 1927. godine pretvoriti u akcionarsko društvo. Pored braće Holender, i njihovih sinova dr David Holendera i Pavla , akcionari osnivači su bili i dr Alfred Felner (Fellner) i Ede Goldner, industrijalac iz Subotice. Osnivački kapital je iznosio 1 milion dinara, podeljen u 1000 deonica. Društvo se bavilo preradom, veletrgovinom i izvozom perja, vune i sirovih koža. To je bila „jedinstvena industrija za preradu i kemičko žišćenje perja, velikog kapaciteta, plasira u čitavoj zemlji svoje produkte, a i eksport joj je znatan.“. Prvoklasno krevetno perje prodavali su samo na veliko, veletrgovcima u zemlji i inostranstvu.

Kao „specijalistu za sakupljanje naročite vrste perja i preradu istog“ imali su zaposlenog jednog stranca, Čeha.

Jedna od teškoća u poslovanju preduzeća je bila i gradska trošarina. Za svaki kilogram u grad unetog perja, 1930. godine, plaćali su 1 dinar trošarine. Pošto su perje izvozili,deo novca im se i vraćao.

Akcionari, koji su deponovali deonice za redovnu skupštinu društva 1933. godine su bili: Samu (Samuilo) Holender – 200 deonica, Pavle Holender – 200, dr Artur Holender – 100, dr Emil Havaš – 100, Lazar Holender – 100 , Aladar Holender – 150, Ede Goldner – 100 i Josip Nojhaus (Neuhaus) – 50.

Dr Emil Havaš (Havas Emil)

Čupanje perja sa živine se obavljalo mašinski. U 1938. godini instalirali su i mašine, nabavljene u Nemačkoj, za preradu, sortiranje perja i motore snage 41 KS. Adresa fabrike pogona je bila Tolstojeva 24. Zgrada, ukupne površine je 224 kv. metara, je zauzimala čitav ugao.

Spisak akcionara A.D. Holländer 1933. godine

Ova jevrejska porodica je imala izuzetno razgranate poslovno – rođačke veze. Andor Holender, kome su Lazar i Samuilo bili stričevi je imao 2 sestre. Jedna se udala za trgovca žitom Neuhausa a druga za Mihajla Goldnera.

Nakon rata firma „Živinopromet“ preuzela je objekat, mašine i postrojenja.

Preradom creva bavila se firma:

„D.D. ZA IZRADU CREVA“

Firmu je osnovala jevrejska porodica Dajč ( Deutsch ) 1897. godine. Herman Dajč je vršio funkciju direktora. Prva supruga mu je bila Tereza Gombo, a druga Laura Šreter ( 1884-1944 ) sa kojom je imao sina Andriju I on je bio zaposlen u očevoj firmi. Još 1924. godine vodio se kao strani podanik, rumunskog državljanstva.

Mada je jasno da se radi o jevrejskoj porodici, u izveštajima Gradske policije sa skupštine akcionara 1926. godine, navedeno je za njih, u rubrici narodnost – da su Srbi.

U doničko društvo je pretvoreno 1912. godine. Registrovano je tek naredne 1913. godine u registru E 26/1913. Nastaviće da radi i nakon ulaska u jugoslovensku državu. Adresa je glasila – Petrovgradska ulica br.46.(Današnja ulica Žarka Zrenjanina) U 1922. preuređuju jednu zgradu u ulici Save Tekelije 6 (Karađorđev put), za potrebe stanovanja,kuću. Radionice su se nalazile u palićkim ugarnicama, pored železničke pruge.To su bile katastarske čestice 7713, 7714. Dogradnju i preuređivanje postojećih radionica firma je vršila u 1922. godine Pored toga, firma je zakupljivala prostorije u Gradskoj klanici, počevši od 1900. godine, gde su vršili čišćenje creva od stoke koja je tamo prerađivana.

Dokument iz 1919. godine sa memorandumom firme, cenovnik njihovih proizvoda

Preduzeće nije imalo konkurencije u zemlji, bilo je jedino preduzeće koje je izrađivalo creva za kobasičarske proizvode, žice za instrumente, violine, čela, bas, opne za vezivanje flakona, žice za rekete i „catgut“ žice za hirurgiju. Sirovine je nabavljalo u zemlji ali i iz inostranstva, Engleske, Holandije, Francuske. Gotovu robu većinom plasira u inostranstvo, Mađarsku, Nemačku, Čehoslovačku.Proizvodnja se kretala do 10 vagona robe godišnje, ili 2 miliona metara obrađenih creva.

Izveštaj na skupštini akcionara 1920. godine svedoči o problemima sa kojim se preduzeće susretalo. „Teški prometni odnošaji sa inostranstvom, vrlo visoke carinske tarife, tovarni troškovi koji su našoj izrađenoj robi učinili eksport nemogućim, djelovali su na naše poduzeće vrlo porazno.“

Kao deoničari se javljaju i čehoslovački državljani Hauer i Edmund Majer (Mayer). U 1921. godini Herman Dajč ima 60, Salamon Gombo – 50, Herman Grinfeld ( GrÏnfeld ) – 15 deonica. Do 1923. godine bilo je izdato 300 deonica, koje su činile deonički kapital u vrednosti od 75 000 dinara. Od tada, sa povećanjem glavnice na 500 000 dinara, smanjen je broj deonica na 100, nominalne vrednosti 5000 dinara.

U 1924. godini preduzeće ima 30 radnika i 10 trgovačkih putnika, što svedoči o orijentaciji firme na plasiranje svojih proizvoda na široko tržište. Uslovi za izvoz su se poboljšali, te je te godine ostvaren promet od 1 263 851 dinara, sa inostranstvom i unutrašnji od 826 740 dinara. Iskorištenost kapaciteta preduzeća je u 1927. godini bila 40%.

Najviše deonica 1933. godine, držao je dr Aleksandar Magarašević – 17 (Njegov udeo će decembra 1940. godine iznositi 22 deonice ), a zatim Herman Dajč – 15, Mita Međanski – 11, dr Svetislav Mihajlović ( iz Beograda) – 10, Andrija Dajč i Lajčo Gombo po – 8 i Hermaan Grinfeld – 6, Leo Kepih – 5 komada.

U slučajevima podizanja kredita, zalog su bile nekretnine Deoničko društvo je 1931. godine imalo u svome vlasništvu 5 objekata, kuća, na sledećim adresama: Petrovgradska 37 i 46 (radionice), Save Tekelije 6 (porodična kuća) i Kuhačeva 15. kao i akcije firme. One su 1937., kada je uziman zajam od 300 000 dinara, od „Opšte kreditne banke d.d.“ procenjene na 350 000 dinara.

Firma je 1938. godine pokazala interesovanje za obezbeđivanje svoga daljeg izvoza u Nemačku, kada ova država uvodi kontingente za našu robu. Celokupni jugoslovenski izvoz prerađenih creva u Nemačku je 1937. godine iznosio 103 000 kg u vrednosti preko 2 miliona dinara. Firma „D.d. za izradu creva“ je naglašavala da bi sama mogla da obezbedi tu količinu robe za izvoz u Nemačku.

Spisak akcionara 1940. godine

Pre rata firma je demontirana i preneta u Beograd.

INDUSTRIJA OBUĆE

Industrija obuće je mlada industrijska grana u Vojvodini, pa se i u Subotici prve fabrike obuće javljaju tek posle 1918. godine.Potrebe subotičkog stanovništva za obućom, uz domaće i inostrane fabrike obuće, u prvo vreme su uspešno zadovaljavale i zanatlije obućarske struke, kojih je 1924. godine bilo ukupno 260, 110 papučara i 150 cipelara.No, kako saznajemo iz izveštaja Udruženja trgovaca za grad Suboticu iz 1933. godine, „promet kožom se smanjio pošto se najviše troši fabrička obuća a zanatlije obućari ne mogu da konkurišu sa fabrikama.“ Obućarska sekcija zanatlijskog udruženja bila je protiv osnivanja fabrika obuće u zemlji pa i u gradu isto kao i protiv otvaranja „Batine“ prodavnice, filijale u Subotici.

Postojale su sledeće fabrike cipela:

„JUGOSLOVENSKA DEONIČKA TVORNICA OBUĆE“

Osnovana je 1919.godine. Osnivači su bili predstavnici finansijskog kapitala,odnosno „Jugoslovenske banke d.d.“, podružnice u Subotici i nekoliko drugih ličnosti od kojih je samo Đura Pendžić , bio vezan za cipelrsku struku. Nalazila se u segedinskim vinogradima, gde su postojeće zgrade preuređene tokom 1919. godine. Fabrika je u početku zapošljavala do 200, a zatim tokom 1921.godine 50 radnika. Maksimalni kapacitet je iznosio 2200 pari obuće mesečno. U 1920. godini glavnica je povišena sa 2 na 5 miliona kruna. Bilo je ukupno 10 000 emitovanih deonica. Doničari, prisutni na redovnoj skupštini 17.4.1921. godine bili: dr Babijan Malagurski sa 2150 deonica, Ervin Gedike sa 2200, Cvetko Manojlović sa1020), Petar Vojnić Zelić sa 2150, Kruno Gedike sa 511, dr Jovan Manojlović sa 100 i drugi. Ukupno je bilo položeno 8 391 deonica.

Babijan Malagurski

Na toj sednici skupštine, pošto je iskazan dobitak po završnom računu za period 1.11.1919. – 31.12.1920, od skoro 2 miliona kruna, deoničri su imali pravo na 6% dividendi. Ali već 29.12.1921. godine, sazvana je vanredna skupština na kojoj „G.Ervin Gedike izvešćuje glavnu skupštinu, da je „Jugoslovenska banka d.d.“ nakon vođenih pregovora sa ravnateljstvom „Jugoslovenske deoničke tvornice obuće“ u Subotici, stavila ovom društvu ponudu: Vaša glavna skupština zaključit će likvidaciju, povjeravajući provedbu likvidacije „Jugoslovenskoj banci d.d.“ ( prije „Hrvatska zemaljska banka“ u Osijeku) koja će izvršiti likvidaciju putem svojih delegata gg.Babijana Malagurski, odvjetnika u Subotici, Ervina Gedike, ravnatelja i Petra Vojnić Zelića, zam. ravnatelja Jugoslovenske banke d.d, podružnice u Subotici.“ Utanačeno je i potpisivanje ugovora po kojem deoničari moraju dobiti uložen kapital, tj. nominalnu vrednost deonica, a banci nakon podmirivanja svih ostalih računa ostaje „cijeli utržak“.

„DANICA D.D.“

Osnovana je 1921. godine sa 5 miliona kruna kapitala. Pored drugih akcionara , kao jedan od najvećih ulagača – osnivača javlja se Đura (Đurica) Pendžić

Đurica Pendžić

Imala je kapacitete da godišnje izradi 25 000 cipela. Zapošljavala je maksimalno do 50 radnika. Radili su mašinama na nožni pogon. Sve proizvedene cipele fabrika je prodavala u zemlji. Od 1922. nalazi se u likvidaciji, da bi 1923. bila i ugašena. Objekti, radionice preduzeća, koji su se nalazili u ulici Marije Vojnić Tošinice, 1922. godine su zamenjene za deo zemljišnog poseda istoimene zadužbine. Đurica Pendžić će sa Ladislavom Bergerom , nakon toga nastaviti vodi fabriku obuće pod novim imenom „Marica“. Pendžić je pored toga držao i trgovački lokal, prodavnicu cipela u Aleksandrovoj ulici br. 7. Broj radnika je u 1926. godini iznosio 25. Firma „Marica“ je zapolila i jednog stranca, specijalistu za galanterijsku obuću. Nalazila se na Daničićevom putu 26. Vlasnici su 1939. godine objekat prodali Vladimiru Borošiću koji tamo otvara auto garažu i benzinsku stanicu pod imenom „Automobilia“. Borošić se javlja i kao vlasnik, glavni akcionar u fabrici cipela „Marika“ koja je osnovana 15.12.1941. godine kao komanditno društvo na adresi Tolbuhinova 5. Nakon rata BorošIć, koji je bio u bekstvu, osuđen je zbog krivičnog dela privredne saradnje sa okupatorom, a preduzeće je konfiskovano. Postupkom nacionalizacije ono će biti osnova za formiranje „Prve petoletke“.

„BON- TON D.D.“ („Vaczi i Schuhoff,tvornica cipela i papuča“)

Josip Vaci i Albert Šulhof (Schulhof) osnovali su 1917. godine firmu „Délvideéki papucsgyár“ ( Ct VII 142 ) koja će se 1922. pripojiti novom deoničkom društvu „Bon-Ton“.

Osnivači deoničkog društva pod imenom „Bon-Ton“ su bili: Aleksandar Rajčić, direktor Građanske banke d.d.; Đura Pendžić, direktor fabrike cipela; Josip Vaci, fabrikant cipela; Aleksandar Kon, fabrikant kože; Albe Šulhof (Schulhof), fabrikant cipela; Bogdan Dimitrijević, veleposednik i dr Dragutin Stipić, advokat. Glavnica je iznosila 1 250 000 dinara. Josip Vaci i Albe Šulhof u društvo ulaze sa svojom cipelarskom radionicom, nekretninama (z.k. 28192) i mašinama, u Pašićevoj ulici, procenjene vrednosti ukupno 500 000 dinara.

Ni ova firma nije bila dugog veka. Postojala je do 1923. godine. Jedan od osnivača, Albe Šulhof, je 1923. godine registrovao svoju firmu „Royal, mehanička tvornica cipela“.

„GLOBUS K.D.“

Komanditno društvo je osnovano 1936. godine. ( Ct XII 50 ) Osnivači su bili braća Serec, Stjepan i Jakob, obućari te Ladislav Berger, činovnik, kao unutrašnji članovi i Milan Milutinović i Josip Rehnicer iz Osijeka, kao spoljni članovi.Svako od njih je imao osnivački ulog od 250 000 dinara. Osnivači su bili i ranije vezani za preradu koža ili izradu cipela. Braća Serec su bili vlasnici prodavnice cipela u Novom Sadu i radionice za proizvodnju cipela u Valjevu, odakle su i preneli mašine u Suboticu. Ladislav Berger je bio suvlasnik „Marice“ fabrike cipela u Subotici a Milan Milutinović se bavio trgovinom koža. Nalazila se u Skadarskoj ulici 4. (Vlasnik zgrade je bio Pavle Štajner (Steiner ) koji ju je izdao „Globusu“ za 12 000 din. godišnje.

Stjepan Serec Lladislav Berger

Radionica je 1937. godine imala 15 radnika, od toga 10 kvalifikovanih. Po predmetu molbe firme za oprost od trošarine na polovne mašine, Gradskom veću, izveštava se o nešto većem broju radnika. „Trošarinsko odeljenje je preko svojih organa proverilo i utvrdilo da su molioci zaista radionicu otvorili u Subotici, da su u istoj zaposlili 48 radnika i nameštenika, koji stalno tamo rade.“

Dnevno su izrađivali 25-30 pari cipela. Imali su mašine koje je pokretalo 16 elektromotora, ukupno snage 20 KS. Verovatno upravo zbog toga,Sresko načelstvo, kao obrtna vlast, povelo je postupak protiv firme, zbog sumnje da je prekoračila zanatski karakter proizvodnje, pošto je imalo takvu obrtnicu. Stevan Serec kao pretstavnik firme u dopisu Načelstvu objašnjava: „Mi imamo tako veliki broj motora iz razloga, što smo prekupili iz Siska jednu kompletnu radionicu za obućarski zanat, ali do danas nismo u stanju staviti istu u rad iz razloga što nemamo dovoljno prostora i materijalnih sredstava. U našoj radionici proizvode se cipele na zanatski način t.j. 90% rada se vrši rukama, dok se samo 10% vrši mašinom.“ KBU iz Novog Sada je i pored toga uvrsila „Globus“ u industrijske radnje.

Poslovi su krajem 30-tih godina dobro napredovali. O tome svedoči i molba da se

dozvoli produženje radnog vremena za 2 sata, upućena Načelstvu 1939. godine. Odbijena je sa obrazloženjem da u gradu ima dosta nezposlenih obućara, pa bi trebalo njih zaposliti a ne produžavati rad već uposlenih. „Globus“ je te godine otvorio u Štrosmajerovoj ulici i svoju prodavnicu obuće.

U 1940. godini firmu kupuje Dezider Horvat, ali prijavljuje promenu imena u „Berla“ i nastavlja da radi u zanatskom obimu.

„SEBRA, FABRIKA CIPELA“

Serec Jakob i Stjepan su istupili iz preduzeća „Globus“ i avgusta 1939. godine osnovali svoju firmu „Sebra“. Radne prostorije su se nalazile u ulici Bene Sudarevića 21-23. Zaposleno je bilo 15 radnika. Radili su na mašinama koje je pokretalo 8 elektromotora, ukupne snage 11 KS. Preduzeće je radilo i tokom rata, izrađujući obuću za civile (godišnje oko 8000 komada). Pod imenom „Braća Serec“ radiće i nakon oslobođenja do nacionalizacije 1946. godine.

Izveštaj 1946. godine Gradskom NO sa podacima o vlasništvu firme

Mašinski pogon ove fabrike, uz onaj iz fabrike „Marika“, činiće nakon toga novonastalu firmu „Prva petoletka“.

REZIME

U okvirima Monarhije, ova grana industrije u Subotici, kao i na teritoriji današnje Vojvodine nije bila posebno razvijena. Fabrike za preradu kože, i pored prirodnih uslova za razvitak ( sirovine) i mogućnosti konzuma, radilesu sa malim kapacitetom, koji nije ni bio dovoljno iskorišćen. Iz ovih krajeva se izvozila stoka a uvozila prerađena ili sirova koža. Tehnološki su domaće fabrike za preradu kože zaostajale za inostranim. Pored pogona koji su se bavili preradom kože, u okviru ove grupe razlikujemo i one koji obrađivali perja i creva, kao i fabrike obuće.

U ovu grupu svrstana su sledeća preduzeća. „Szabadkai böripar r.t.“ koja nosi novo ime „Subotička industrija koža d.d.“ od 1923. godine. Večinski akcionari su bili iz porodica Glid, Kon i Holender. Likvidacija je proglašena 1929. godine. „Vajcenfeld i drug” se bavila se trgovinom, odnosno izvozom perja, vune i kože, a po ulasku u novu državu počeće da se bavi i preradom koža. “Dragoljub Milojkvić i drug, tvornica koža”

koja je sirove kože pretežno uvozila i iz inostranstva. Postojele su još dve manje radionice za preradu koža. “Meister Đeno, tvornica koža” (prestala je sa radom 1928.) i “Pingvin, tvornica koža” vlasnika Eugena Šlomovića i Isaka Alkalaja.

Preradom perja bavila se firma: “Holländer a.d.” (pre “Holländer testverek”) u kojoj su većinski akcionari bili iz porodive Holländer. Društvo se bavilo preradom, veletrgovinom i izvozom perja, vune i sirovih koža. To je bila jedinstvena industrija za preradu i čišćenje perja, velikog kapaciteta, koja je plasirala u čitavoj zemlji svoje produkte, a i eksport joj je znatan. Prvoklasno krevetno perje prodavali su samo na veliko, veletrgovcima u zemlji i inostranstvu. Firmu “D.d. za izradu creva” koja se bavila izradom creva za kobasičarske proizvode, žica za instrumente, violine, čela, bas, opne za vezivanje flakona, žice za rekete i „catgut“ žice za hirurgiju. izradom creva, je osnovala jevrejska porodica Deutsch.

Industrija obuće je mlada industrijska grana u Vojvodini, pa se i u Subotici prve fabrike obuće javljaju tek posle 1918. godine.Potrebe subotičkog stanovništva za obućom, uz domaće i inostrane fabrike obuće, u prvo vreme su uspešno zadovaljavale i zanatlije obućarske struke, no, uskoru ih je pravladala konkurencija fabrika obuće. U Subotici je postojalo nekoliko fabrika cipela, koje su radile za subotičko ali i šire tržište. “Jugoslovenska deonička tvornica obuće” (postoji do 1921.) čiji su osnivači bili i predstavnici finansijskog kapitala,odnosno “Jugoslovenske banke d.d “, “Danica d.d.” (postojala od 1921. do 1923.), “Marica” (od 1923. do 1939.) “Bon – ton d.d.”, te “Globus k.d.” vlasnika braće Serec (do 1939.), kada oni utemeljuju firmu novu firmu pod imenom “Sebra”.

HEMIJSKO – KOZMETIČKA INDUSTRIJA

Ova grana industrije razvijala se u Subotici u nekoliko oblika:

– teška hemijska industrija

– tvornice štirke i špiritusa

– proizvodnja fermaceutskih i sličnih proizvoda

– fabrike sapuna i sveća

– tvornice boja i lakova

Za prvu grupu u okviru ove industrije, tešku hemijsku, kao i farmaceutiku, karakteristično je da iziskivaju složen tehnološki proces, pa u skladu sa tim i stručno tehničko vođstvo kao i stručno radništvo – u kojima je postojala oskudica u čitavoj zemlji. Tako se uz još jedan negativni faktor – slabu sirovinsku osnovu, njen razvoj u Subotici može pripisati samo potrebama, konjukturi tržišta, uslovima koji su vladali kada je zaživeo hemijski gigant „Klotild“, koji je ostao dominantan u ovoj grani i nakon rata, isto kao i za posleratni nastanak zavoda „Patria“.

Uslovi za rad i razvoj ostalih grana iz ove grupe, kao kod proizvodnje štirke i špiritusa i delom kod proizvodnje sveća i sapuna leže u dobroj ponudi poljoprivrednih sirovina, žitarica, kropmira ili životinjskih nasti.

„ZORKA A.D.“

Jedina fabrike u Vojvodini iz kategorije teške hemijske industrije je bila „Zorka a.d.“. Osnovana je 1904.godine od strane „Klotild, Elsö magyar vegygyár részvlnytársaság r.t“ (Klotild, prvo mađarsko društvo za hemijsku industriju a.d.) iz Budimpešte, i radila je kao filijala matične firme. Započela je sa proizvodnjom u 1906. godini.

Uprava „Klotilda“, pisala je u molbi za dodelu zemljišta radi izgradnje fabrike, da su u toj opciji još 2 grada, Sombor i Baja. Ipak je izabrana Subotica. Gradske vlasti su izašle u susret toj molbi,i donele odluku br. 151/1904 da besplatno ustupaju 17 jutara zaparloženog gradskog zemljišta, pored halaškog puta, a izmeću pruga za Baju i Sombor, a Uprava „Klotilda“ se obavezala da će investirati najmanje 600 000 kruna u izgradnju pogona te da će zaposliti između 150 i 200 subotičkih radnika. Kako se to ispostavilo, taj iznos će biti višestruko premašen, a i „subotička sirotinja“ našla je sebi posla i zarade u tom preduzeću.

Pogoni su podignuti u Zapadnim vinogradima, u delu koji nije potpadao pod užu gradsku teritoriju. U 1906. godini započela je sa radom u pogonu za proizvodnju sumporne kiseline. To je bio prvi proizvodni pogon ove vrste u čitavoj jugoistočnoj Evropi. “Klotild” je imao pržionicu pirita, koja se sastojala od osam peći tipa “Herrschof” sa po pet etaža. Ona je omogućavala godišnju proizvodnju od 30 000 t. slabe sumporne kiseline. Koncentrisanje ove kiseline vršilo se po sistemu “Pauling”, a ona se upotrebljavala za proizvodnju superfosata. Rekonstrukcijom 1912. godine, uvođenjem diskontinualnog, mehanizovanog procesa, po komornom sistemu “Anglocontinental”, koji je u to vreme predstavljao najmodernije tehničko rešenje, dolazi do ubrzanog razvoja fabrike. Fabrika je do početka rata, proizvodeći od sirovina koje je mahom dostavljala matična firma, stekla reputaciju kao veliki i uspešni proizvođač veštačkog đubriva, sumporne kiseline i drugih hemijskih produkata.

O nastanku „Zorke“ u publikaciji „Industrija Vojvodine“ (iz 1924.) kaže se: „Preduzeće je nastalo nacionalizacijom poznate mađarske „Klotilde“, koja se raspadom monarhije razdijelila u tri poduzeća: U Sedmogradskoj ležeće tvornice tutkala i sumporne kiseline prešele su u rumunjske ruke („Maravesti d.d.“), matica poduzeća u tvornicama u Vel. Bocsko-u (Nagy Bocskón) ostala je u mađarskim rukama – dok je subotičko poduzeće pretvoreno u „Zorku“.

Zbog učešća stranog kapitala u toj firmi, 7.9.1919. godine, dospeće pod sekvestar. Državni komesar Sava Janković preuzeo je upravu nad „Clotildom“.

Sekvestar nad „Clotoildom“ je dignut na osnovu Rešenja Ministra industrije br. 4036 od 15.4.1921. godine. Direktorsku funkciju u čitavom tom periodu obavljao je dr Sigmund Litman.

Iz pravila novoosnovane i u Zagrebu 30.9.1920. registrovane firme „Zorka, prvo jugoslavensko društvo za kemičnu industriju na dionice u Zagrebu“, donetih u Zagrebu 20.8.1920. godine saznajemo da su: „Poslovi društva:

1. Preuzeće kemičke tvornice „Clotild“ u Subotici sa svim pokretninama

i nekretninama

2. Tvornička produkcija, te kupnja i prodaja kemičkih produkata i

iskorištavanje nuzprodukata istih…“

Te, 1920. godine izvršena je i fuzija sa „Tvornicom i rafinerijom žeste u Osijeku“.

Firma je bila registrovana sa sedištem u Zagrebu, a pogon u Subotici se vodio kao filijala. U knjigu – registar firmi, Ct IX 130, koju vodi subotički Okružni sud, upisana je tek 1925. godine. Promena sedišta „glavne radnje“ je izvršena u 1936. godini. Od tada je upisano da se ono nalazi u Beogradu.

Osnovana je se glavnicom od 23 000 000 k. u 57 500 deonica. Kasnije je zadržan broj deonica, ali im je vrednost podignuta na 100 dinara. Time je glavnica iznosila 5 750 000 dinara. U 1921. i 1922. godini deonica je donosila dividendu od 5%. Od 1923. do 1933. godine nije bilo divedendi.

Kao akcionari se 1920. godine javljaju istaknute ličnosti iz sfere privrede i finansija, domaći ali i strani državljani: Vladimir Arko, velindustrijalac iz Zagreba, Ignac Fišl, bankar iz Beča, Josip Herc (Herz), generalni direktor „Clotilda“ iz Budimpešte, Viktor barun Lipe (Lippe) iz Beča, Stanislav grof Lubinski, generalni direktor Narodne banke iz Zagreba, Milan Ivanić iz Zagreba, dr Franjo Poljak, ministar izgradnje, Kosta Dragutin Riznić, predsednik Trgovačke Komore iz Beograda, dr Ivan Tavčar, gradonačelnik Ljubljane.

U tom periodu započinje se sa proizvodnjom i novih artikala, sone kiseline ( 500 t. godišnje), željeznog sulfata i gorke soli, a od 1924. godine i plavog kamena, koji postaje nosilac ekonomske snage “Zorke”. Plavi kamen je služio za proizvodnju širokog asortimana sredstava za zađtitu bilja, ortosana, bakarnog kreča, bakarnog oksil-hlorida, sulikola. Arsokola i sfinksa.

Industrijski kolosek na ulazu u fabrički krug

Već 1924. godine „Zorka“ ulazi u češki koncern – Društvo za hemijsku i metalurušku proizvodnju u Ausigu (Verein für chemische und metalurgische Produstin – Aussig (Aussig, Usli na Labi), koji je pruzeo u svoje ruke kontrolni paket akcija, a time i upravu nad „Zorkom“. Dominacija ovog koncerna u evropskoj hemijskoj industriji zasnivala se na čehoslovačkom kapitalu i vezama čehoslovačke sa francusko-belgijskom hemijskom industrijom. Time razvoj ove industrije biva zasnovan na finansiranju od strane stranog kapitala.

Upravni odbor 1933. godine čine: dr Sigmund Litman, Eduard Pauler inženjer iz Ausiga, koji vrši i funkciju direktora, Ivan Burghardt i Adam Kedl.

Subotička fabrika je proizvodila superfosfat, sumpornu kiselinu, plavi kamen, glauberovu so i gorku so. Sumporna kiselina je bila važna za izradu eksploziva, i zato je fabrici davana posebna važnost za narodnu odbranu. Isto tako imala je veliki značaj za razvoj poljoprivrede, budući da je samo upotreba veštačkih đubriva, koje je proizvodila „Zorka“ (ili iz uvoza ), obezbeđivala bolje prinose. Stručnjaci su smatrali da upotreba veštačkih đubriva može da podigne prinose za 50%. Ali njihova potrošnja u zemlji je bila mninimalna. Po hektaru se u 1922. godini trošio samo 1 kg veštačkih đubriva, a u 1928. – 6 kg. Neposredno pred rat u zemlji se trošilo 154 puta manje fosfornih đubriva nego u Švajcarskoj a preko dve hiljade puta manje amonijačkih đubriva nego u Engleskoj.

Iz reklamnog teksta, objavljenog u subotičkom “Zemljodilskom kalendaru” za 1926. godinu, saznajemo kako se predstavljala ova fabrika, ali i koji su joj problemi iskrsavali u radu. ”Proizvodi „Zorke“ nisu jedino u Jugoslaviji poznati, nego i u svim susednim državama: Austriji, Madarskoj, Rumuniji i Bugarskoj. Na prvom mestu je i susretljivost fabrike, po kojoj je poznata iz prvih dana svog opstanka. Ova osobina je posle rata usled teških saobraćajnih i finsisjskih prilika mnogo puta veoma veliku zadaću joj dala. Oskudicu u vagonima ni jedna industrija nije tako osetila kao ova, jer umetno djubre se kupuje isključivo samo u vreme sejanja, jer najveći deo gazda još uvek je za to, da se djubre nosi ravno na zemlju iz vagona. Usled toga je u to vreme preopterećena fabrika liferacijama, koje mora rešit najtačnije, ali sa mnogo zapreka i poteškoća. ”

Do 1925. godine uvoz sirovina, sirovog bakra, pirita, fosfata, amonijak sode, kalijeve soli, amonijak sulfata, čileanske šalitre, je bio slobodan, a od tada je uvedena uvozna carina. Gotovi proizvodi, plavi kamen, sumporna kiselina i suprfosfat su se i izvozili. Pored toga uvozila je i gasni ugalj (1500 t.) i koks (1000 t.) iz Češke, Poljske, Nemačke.

Ukupna proizvodnja je iznosila:

1921. godine – 2 370 vagona

1922. – 2 900

1923 – 3 000

1924. – 3 040

1925. – 3 020

1926. – 2 870

1927. – 2 510

O planovima i količinama gotovih proizvoda, govori i to što je za 1928. godinu, rezervisala od železnice 3 000 vagona.

Raspolagala je parnim pogonom jačine 450 KS, da bi se od 1925. godine sve više koristila i električna energija. Tada uvozi 20 elektromotora i 1 dinamo, sa rezervnim delovima, od centrale iz Ausiga. „Zorka“ je bila prinuđena da zbog nesrazmerno visokih cena struje, koje je određivala subotička električna centrala, 1928. godine instalira sopstvenu centralu za proizvodnju struje. Ona je bila u pogonu do 1932. godine. Potrošnja struje, koju je je isporučila subotička električna centrala, iznosila je 1934. godine 174 890 kwh.

U 1927. godini vrednost fabrike je procenjena na 30-40 miliona dinara.

U 1924. godini su bili zaposleni i sledeći stranci, Čehoslovački državljani: dr Oto Fesler ( „Zorka“ je bila i kažnjena od strane Inspekcije rada zbog nepropisnog primanja dr Feslera, koji je zaposlen bez odobrenja Ministarstva. Ono je naknadno ipak dobijeno. ) – hemičar, mašinski inženjer – Josif Rus ( Russ) , Marija Paraček – korespodent, Vince Kubek- remenar, Edmund Laslof – laborant. Još jedan stručnjak, stranac, mašinski inženjer Stefan Peler (Peller), čehoslovački državljanin radiće od 1926. godine.

Tokom 1925. godine zaposlili su i dva radnika, stranca, „spajača olova“

(„bleilöter „). Oni su bili potrebni, pošto se tada radilo na proširenju pogona proizvodnje plavog kamena. Reč je bila o dva čehoslovačka državljanina. Mašine potrebne za pogonsku instalaciju nabavljene su također u inostranstvu.

O poslovnim vezama sa inostranstvom svedoči i službeno putovanje zamenika direktora, Franje Lošica (Loschitz), 1924. godine, koji je posetio Nemačku, Austriju, Mađarsku, Rumuniju i Bugarsku.

U 1926. godini „Zorka“ je imala 140 zaposlenih radnika. Te godine funkciju direktora obavljao stranac, austrijski državljanin Ivan Kiler ( Killer ).

Maksimalni kapacitet u 1936. godini je bio: 6 500 v. raznih proizvoda, 1 500 v. plave galice, 2 000 v. sumporne kiseline, 2 000 v. superfosfata, 300 v. glauberove soli. „Preduzeće je najmodernije uređeno i svojim kapacitetom može ono da potouno pokrije sve potrebe naše države.“ pisalo je Udruženje industrijalaca u Novom Sadu,ocenjujući rad ove hemijske fabrike.

Preduzeće je imalo vlastitu železničku stanicu, kao i svoj put do Halaške ceste.

„Zorka“ je 1930. godine sklopila ugovor sa Vladom o isporuci bakarne galice. Zbog toga je izvršena i dogradnja pogona za tu vrstu proizvodnje. Predviđena je bila isporuka bakarne galice čistoće 99%, i ona se redovno podvrgavala analizi. Analizu je obavljala Poljoprivredna i ogledna stanica u Zagrebu. Rezultati su bili zadovoljavući, pa je tako 1930. godine, zabeležen podatak o – 99,1 % bakar sulfata.

Fabrika je imala i 15 stambenih zgrada, na adresi Zapadni vinogradi 302-311, u kojima su stanovali službenici, 14 kancelarijskih prostorija, 6 radionica, 6 magacina, 11 prostorija za preradu sirovina, 3 magacina za sirovine. Pored toga je na Paliću imala stambenu zgradu ( u „Urbanovoj aleji“ ) sa 5 soba.

Matija Bruk (Bruck), hemičar po struci, koji je ddoktorirao sa temom o zaštiti bilja, za „Zorku“ je patentirao jedan svoj pronalazak – „Kosan“, namenjen zaštiti vinove loze. /zahvaljući Sonji Stojković donosim i ovu dopunu: „Sonja Stojkovic commented on Dr Matija Bruk (Brück)
Stevan Mačković, Industrija i industrijalci Subotice (1918-1941), Istorijski arhiv Subotica, Subotica 2004, st. 198. Dr …
Molim da se u njegovom imenu svakako izbrise slovo Ü. Njegovo prezime se pisalo ili BRUK ili BRUCK, nikako drugcije. Koser pecat se odnosio kako na njegova vina, tako i rakiju, pripravljana su po strogo nadgledanim postupkom za proizvodnju koja zavredjuje taj pecat.
Na zalost danas je njegov kompletan vinograd zapusten, niko nista ne gaji, podrum je opljackan od ogromnih hektolitarskih buradi i svega ostalog, kuca i pomocni objekti tonu, zemlja ih guta. Retki su ljudi koji jos znaju cije je to bilo, a meni kao prvom nasledniku se ni na osnovu restitucije NE vraca. Pitam se ko je bacio oko, ili stavio prst na tih 30 ha da to ja i moja deca nismo u stanju da dobijemo nazad.“   i dalje:

https://www.facebook.com/sonja.stojkovic49 

Molim da izvrsite ispravku u navodima o mom dedi Dr Bruk Matiji. Njegovo prezime se pisalo ili Bruck ili Bruk, nikada sa Ü. Cerka, odnosno moja mama Judita rodjena je 1927.

Nikada nije bila njegova kuca u Tolstojevoj br. 8. To je bila kuca porodice Nemenyi, cija cerka Magda, a moja baka je bila udata za za Matiju Bruka.

U Beogradu je kupio – dao da se izgradi zgrada u kojoj je imao uz dodatak pomocne zgrade u dvoristu ukupno 14 stanova.

Do ovog materijalnog dobra, kao i do vinograda u Backim vinogradima i vile sa vocnjakom i vinogradom na Palicu je dosao nakon 1918.g. kada je patentirao Kosan (Cosan) u Hanoveru, Nemacka.

To je sredstvo za zastitu bilja koje se i dan danas proizvodi i prodaje po svetu.

Od 27 ha zemlje u Backim vinogradima, na kojoj je i dalje radio i vrsio istrazivanja, a koju su mu prvo 1941. oduzeli Madjari, nakon povratka iz deportacije, 1946. su mu, kao sto i navodite po Zakonu o agrarnoj reformi ostavili svega 3 ha

Nakon rata se prvo bavio izricito vocarsvom i vinogradarstvom i poceo je rad na novom zastitnom sredstvu i to na bazi ekologije, tada inovativnom sredstvu koje je trebalo da bude u vezi sa suncevom energijom. Nazalost smrt je bila brza i nije isto dovrsio.

Nakon svih nedaca i nepravdi, jos ipak skuplja energiju i osniva hemijsku skolu, nakon toga ucestvuje u osnivanju bolnicke laboratorije, laboratorije buduce Fidelinke, kao i u osnivanju podruma Palic.

u svom vinogradu je jos pre II sv.rata dao da se izgradi podrum za voce, koji je u to vreme bio potpuno inovativvan i jedan od najvecih u srednjoj Evropi.

Proizvodio je voce i vinovu lozu. Njegovi proizvodi su po svim karakteristikama bili medju najboljima i osvajao je brojne nagrade na izlozbama. (Ja se secam izlozbi na Velikoj terasi Palic).

Takodje je bio poznati i priznati proizvodjac vina i rakije, imao je i proizvodnju koser vina, a taj pecat ja posedujem.

Prim.: obecala sam dolazak, te da cu vam mnogo toga ispricati, ali nikako da to i uradim. Ovako je mozda jednostavnije. Hvala na razumevanju.

Uvek sam spremna da doprinesem vasem sajtu, da dam odgovore na pitanja ili da dodam jos po nesto.

Sonja

Jedna poznanica iz Ljubljane me zamolila da saznam gde je bila fabrika trikotaze Be(c)k. Pripadala je njenoj porodici. Koliko sam ja upoznata, jedino mi je palo na pamet da je to mogla biti bivsa fabrika Mladost, posto znam za fabriku sapuna Bek (SLavica).

 

Dobro vece, samo sam htela da vas pitam, znate li ko su mladenci na fotografiji peslednje

U toku svog naucno-istrazivackog rada, bavio se istrazivanjem mogucnosti koriscenja nikotina, imao vise naucno priznatih i patentiranih radova iz oblasti poznavanja i koriscenja secera (Madjarska), a spomenuti „KOSAN“ („Cosan“) je i nadalje poznati, priznati proizvod, koji se proizvodi i distribuira u svetu pod razlicitim imenima.

Hvala na ispravci, dodajem da je „Zorka“, 1961. godine (nakon smrti Dr Bruka) otkupila od naslednika nedovrseni, inovativni pronalazak za zastitu bilja, baziran na suncevoj svetlosti, a pod nazivom „Brumacin“. Trojica inzenjera su dobila zadatak da dovrse nedovrseno, ali im to nije uspelo.

 

 

Dr Matija Bruk je doktorirao 1915 u Berlinu ‘ Scharltenburg, a svoj COSAN je patentirao u Hanoveru 1918.

Na redovnoj skupštini društva 28. 11.1936. godine odlučeno je o prenošenju sedišta firme iz Zagreba u Beograd.

Ukidanjem carina za uvoz plavog kamena, ta proizvodnja u subotičkoj fabrici postaje nerentabilna.

Pogon za proizvodnju plavog kamena je tokom 1938. prebačen u Šabac, gde je novembra te godine i započeo sa radom, kao filjala subotičke centrale. Tada opet dolazi do uvođenja carina koje omogućavaju rad filijale.

O smanjenju proizvodnje u tom periodu govore podaci da firma u periodu 1.9. – 31.11.1938. godine beleži promet od 18 300 000 dinara, a od 1.9. do 31.11.1939. godine, – 13 700 00 dinara.

Preostali pogoni u Subotici prestaju sa radom tokom 1940. godine.

Pogon za veštačka đubriva nije mogao da radi od maja 1940, zbog nedostatka uvozne sirovine – fosfata, koji se uvozio iz prekomorskih zemalja, do polovine tridesetih godina iz afričkih zemalja, a zatim iz SAD, što znatno poskupljuje njegovu cenu, pogon sumporne kiseline je obustavljen u junu iste godine. U fabrici je nakon toga ostalo samo 50-60 radnika (na mesto dotadašnjih 220 ), koji su se bavili samo isporukama zaliha.

Pod mađarskom upravom radila je i tokom rata.

U prvim danima nakon ulaska novih vlasti, 30.10.1944. godine dva nemačka aviona su bombardovala i pogodila „Zorku“.

Dopis sa podacima o preduzeću, iz 1946. godine

Brisana je iz registra društvenih firmi ( Ct IX 130 ) rešenjem Fi 263 iz 1947. godine i preneta u državno vlasništvo.

POGONI ZA PROIZVODNJU ŠTIRKE

Subotica je bila centar ove proizvodnje. Fabrike nastaju pre 1918. godine i prilagođene su velikom tržištu. Bogata sirovinska osnova, (kukuruz, pšenica) obezbeđivala je njihovu rentabilnost. Nove carinske barijere i smanjeno tržište, dovešće do pada nivoa proizvodnje i profita.

Iz jednog dopisa koji su zajednički pisale 3 subotičke štirkare, „Rekord“, „Štirak, Marcel Kopp d.d.“ i „Fabrika Štirke Šlezinger“, Kraljevskoj Banskoj upravi, 1937. godine. saznajemo o stanju i problemima te industrijske grane. „U državi postoji 7 velikih fabrika naše struke, a proizvodi se krompirov, kukuruzni, pšenični i škrob iz pirindža, ćiriz za obućare i svemogući derivati ovih proizvoda. Celokupna potreba naše Države za škrob i njegove derivate iznaša od 330 do najviše 340 vagona godišnje.“ Tridesetih godina nastaje hiperprodukcija. „Proizvodnja artikala štirka i Štirkavih derivata u našoj Državi je toliko velika, da preostaju za izvoz velike količine. Kapaciteti domaćih proizvođača ovih artikala iznose 1165 do 1180 vagona.“

Postojeće fabrike su tih godina radile sa smanjenim kapacitetima. Konkurenciju su im činile i znatlije „koji radeći sa sitnom režijom kvare cene proizvodima“.

„TVORNICA ŠTIRKA S. KOP I SINOVI D.D.“

Fabriku je osnovala porodica Kop ( Kopp ). Samuel Kop je već početkom veka imao u Slavonskom Brodu svoju fabriku alkohola i za konzerviranje voća. To znači da je već imao iskustvo, sredstva i tehnologiju u hemijsko prerđivačkoj industriji.

Po dolasku u Suboticu, vadi obrtnicu (E-3/1919) i započinje 1919. godine sa izgradnjom pogona namenjenog za proizvodnjom štirka, u Majšanskim vinogradima. Adresa je glasila: Majšanski vinogradi 9 (32). Objekti su se nalazili preko puta „Feruma“ a i ova firma je koristila sopstveni industrijski kolosek, izgrađen 1921.godine. Od 1927.godine to je i adresa starijeg osnivačevog sina Marsela Kopa, koji je do tada stanovao u Antunovićevoj ulici.

Time će u Subotici, pored već postojeće tri fabrike iste struke izrasti još jedna, koja će biti najmodernije opremljena, imati najveći kapacitet i time pruzeti primat u ovoj grupi.

Policijsko kapetansko zvanje grada Subotice, kao prvostepena obrtna vlast, izdala je dozvole za početak rada i proizvodnje. Gradske vlasti su prethodno dodelile zemljište u Majšanskim vinogradima, na kojem še se za kratko vreme osposobiti fabrika. Montaža postrojenja tekla je u 1919. godini a proizvodnja je započela januara 1920. godine.

Aprila 1919. godine otkupili su od grada „gomilu rebrastih ljevanih cijevi“ (radijatora, prim.aut.), oko 80 metara dužine, iz Gradskog pozorišta. U molbi za kupovinu navode:“Mi sada usred najtežih prilika ovdje u Subotici montiramo fabriku štirka velikog

zamašaja, a ne molimo varoš za subvenciju ili na ime potpore, nego u ovom slučaju da joj se prodade uz prekonormalnu cijenu te cijevi…“

Pošto su i 1921. godine tretirani kao strani državljani plaćali su i „porez na strance“ u iznosu od 5 000 dinara. U vezi toga pišu žalbu: „Tvornica koja je osnovana 1919 bori se sa poteškoćama početnog rada, te sa uvađanjem svojih proizvoda. Tvornica kao takova mora na sebe primiti plaćanje oporezovanja svojih činovnika, te joj nije moguće platiti poreze i za utemeljitelje tvornice, koja je uređena na stepen najmodernije veleindustrije u toj struci, a pri današnjim prilikama nemože si pribaviti one potrebne kapitale, koji bi odgovarali povećanom pogonu. Ovi članovi stranci ne mogu se smatrati kao stranci. Ne samo, što su došli iz Broda na Savi u Suboticu, oni stalno dižu industrije kako su to prije rata činili u Brodu, tako sada u Subotici.“ Kao godišnji prihod u 1921. godini se navodi suma od 48 000 kruna.

O tom preduzeću se u publikaciji „Industrija Vojvodine“ piše sledeće: „Fabrika štirke i konservi S. Kopp i sinovi d.d., starije je, familijarno poduzeće, koje je tek od novijeg vremena ( god. 1919 ) pretvoreno u dioničarsko poduzeće sa din. 405 000 temeljne dioničke glavnice.“ Bilo je izdato 270 deonica nominalne vrednosti 1 500 dinara.

Datum ubeležavanja u sudski registar Ct VII 472/1 je 19.10.1919. godine. Kao osnivači su bili upisani: Samuel Kop sa sinom Sigmundom i Marselom ( Marcel) , koji su u svojim rukama imali 100 od 160 deonica, nominalne vrednosti 1000 k., advokati dr Elemer Vinkler, dr Đorđe Bekefi (Bekefy Guörgy) , dr Samuel Bošan (Boschan) , dr Dionizije Strelicki (Strelitzky) te Ladislav Levi (Löwy) i drugi sitniji ulagači. U 1920. godini se kao deoničari javljaju i dr Joca Milekić, Ilija Lepedat, Dušan Stojković, Nikola Mandić, Dušan Manojlović , Antun Bešlić.

Dušan Stojković

U Subotici su od pre rata postojale tri fabrike štirke, Makse Sabadoša (Schlesinger) – „Rekord“ (postoji od 1901. godine na adresi Daničićev put 58), Josipa Šlezingera – „Viktorija“ (Skotus Viatora 59) ( Nakon Josipove smrti 1929. godine nasledili su ga sinovi Mirko i Aleksandar koji su vodili očevu fabriku štirke sve do 1942, kada su mobilisani i nestali na frontu.) i Ferenca Levija ( Löwy) – „Löwy i drug“.

Da bi izbegli nelojalnu konkurenciju grupa Kop je sa grupom Levi, 1919. godine, dogovorila fuzioniranje, koje će potrajati samo do 1921. godine, od kad dve firme nastupaju kao konkurenti.

„Rđavo stanje skrobne industrije, prisililo nas je na to, da stvorimo intersnu zajednicu sa ovdašnjom tvornicom S.Kopp i sinovi d.d., koje je sve do sad služilo na prednost oba preduzeća“, rečeno je 1.9.1920. godine na skupštini akcionara deoničkog društva „Löwy i drug“.

Fabrike Kop je nalazila tržište i u inostranstvu, izvozila je već tokom 1920. godine, i to u Mađarsku i Čehoslovačku, uprkos carinskim opterećenjima i problemima sa nabavkom valuta. „Proizvodnja je dobro uspjela i dobili smo priznanje inostranstva, koje je sa škrobom naše tvornice zadovoljeno bilo.“ stoji u izveštaju Uprave za poslovnu 1920. godinu. Pored proizvodnje štirke, od 1923. godine, kada i kupuju jednu fabriku marmelade u Sl.Brodu, zbog mašina i opreme, počinju sa proizvodnjom glukoze i skrobnog šećera. Bili su jedini u Evropi, koji su imali mogućnosti, korištenjem američkog sistema, da dobijaju glukozu iz kukuruza.

Firma je uz primenu dobre tehnologije u proizvodnji, polagala mnogo na kvalitet svojih proizvoda. „Naša klientela je prvorazredna, a ona priznaje, da su naši fabrikati kvalitativno prvorazredni. Ovo je naša jakost i princip rada.“

Objekat fabrike je izgoreo u požaru 1924. godine, ali je šteta nadoknađena od osiguranja i fabrika je uspešno obnovljena. Požar je izbio 6.6.1924. godine i uništio sva postrojenja sem strojarnice. Šteta je procenjena na 3 miliona dinara.

Od odeljenja postojala su sledeća: za štirku, čiriz, dekstrin, glikozu, puder, mlinsko odeljenje i za izradu bačvi. Pogon instaliranih mašina obezbeđivala je parna mašina od 75 KS, i elektromotor od 30 KS. Otpadne vode, koje je fabrika ispuštala sopstvenim kanalom u kanal koji je koristila železnica, ispod majšanskog mosta, stvarale su smrad, koji je smetao okolnim stanovnicima.

O uzimanju bankarskih kredita govori i podatak da su „nekretnine (firme. prim.aut.) opterećene sa 1 500 000 din.u korist „Jugoslovenske banke d.d. Subotica“. Firma je bila zainteresovana i za dalje kreditne aranžmane. „Udruženje trgovaca i industrijalaca“, obavilo je u tom cilju anketu, krajem 1927. godine. „Kopp“ je naveo da ima potrebu dobijanja amortizacionog zajma od 3 miliona dinara. Navodi da ima velike zalihe gotove i polugotove robe na skladištu i velika potraživanja, ali oskudicu u obrtnom kapitalu. Kao vrednost preduzeća, nekretnina i mašina, data je cifra od 7 miliona dinara. Za mesečni promet navedeno je da dostiže 700 000 dinara.

Ime „Štirak, Marcel Kopp d.d.“ dobija 1930. godine. To označava da je Marsel, praktično preuzeo od oca upravljanje firmom. Te godine na ime državnog poreza, prireza i taksi firma je platila 100 000 dinara. „Udruženju industrijalaca u Novom Sadu“ pišu 1936. godine: „Svetska kriza nije loše uticala na poslovanje naših proizvoda, sem platežnog kapaciteta naših mušterija, koji su opće osiromašili.“

„Kopp“ je bio najveći proizvođač te vrste robe u Subotici i okolini. Fabrika je proizvodila pšenični i kukuruzni skrob, prerađivala je i krompir, pravila glikozu, desetak vrsta lepila. Lepila je prodavala i na, za nju, nedozvoljen način, putem trgovačkih putnika, što je smetalo kožarskim trgovcima. U proizvodnoj paleti su bila i sredstva za impregnaciju koža, o kojima firma iznosi: „…da sada proizvodimo u našoj tvornici škrobovog šećera jedan svjetski artikl za impregnaciju koža, koji ćemo cca 4 vagona mjesečno izvoziti.“

Godišnji kapacitet je iznosio 150 vagona robe. Prerađivala je domaće sirovine, a uvozila samo neophodne hemikalije koje se nisu proizvodile u zemlji. Zapošljava do 50 radnika. Pored nestručnih radnika, polovinom tridesetih godina zaposlen je bio i školovani hemičar, Frenkel ( Fränkel) Aleksandar. U 1926. godini je zapošljavala ukupno 40 radnika, od toga 1 stranca, Fišer Vilhajma (Fischer Vilheim) mašinistu iz Nemačke. Izvozila je u Italiju, Švajcarsku i Španiju.

Nakon smrti osnivača Kop Samuela 1937. godine, njegove akcije preći će u ruke sina Marsela.

U 1939. godini je imala potrošnju od 73 vagona uglja, 58 v.drva, 59 v. brašna, 27 v., kropmpira i 61 v. kukuruza. Tada je zapošljavala 46 radnika i prizvela: štirke od kukuruza 962 q, štirke od žita 1231 q, štirke od krompira 506 q, čiriza 316 q, dekstrina 1113 q, tutkala 1112 q.

Početkom 1941. godine, kada se već uveliko osećala ratna atmosfera i kod nas, izuzetno je teško bilo doći do poljoprivrednih proizvoda, hrane, pa tako i sirovina za proizvodnju u fabrici Kop. O količinama potrebnih sirovina saznajemo iz rezultata jednu ankete u kojoj ova firma navodi da za rad sa osmočasovnim rednim vremenom, na godišnjem vivou, ima potrebe: 30 000 kg brašna, kukuruza 50 000 kg i 140 000 kg krompira. Do tada, u prethodnoj godini, brašno je nabavljala iz čantavirskog paromlina, kukuruz na ovdašnjoj pijaci a krompir pretežno iz Slavonije.

U 1941. godini akcionari su bili: Marsel Kop sa 85 deonica, Borislav Stanković sa 20, dr Jovan Milekić sa 10, dr Andrija Tisa sa 10, dr Miloš Pavlović sa 8, Dušan Stojković sa 25 i Milan Draganov sa 35 akcija, što je činilo svega 193 položene akcije.

U ratnom periodu, decembara 1941. godine, je prinudno izdata pod zakup mađarskom državljanjinu inž. Andriji Đalokai (Gyalokay) iz Kečkemeta. Tada je kao poslovni upravnik firme svoj potpis na ugovor stavio dr Miloš Pavlović , pošto je porodica Kop već bila odsutna (u zarobljeništvu). Radila je do kraja 1943. godine. Nakon toga, deo mašina je demontiran i odnet u Kečkemet a deo rasprodat. U zgradama se nakon toga uselila mađarska vojska, a od kraja 1944. godine ih je zaposela ruska vojska, koja je preostali deo instalacija odnela.

Za vreme jednog od svezničkih bombardovanja Subotice u krug preduzeća pala je bomba od koje su stradale i zgrade.

Konfiskovana je ( v.p. 2001/1946), a zatim i nacionalizovana, 1946. godine. Tada je konstatovano i sledeće: „Fabriku je osnovala porodica Koppa Marcela 1919. godine. Akcije su bile u rukama te porodice, a na pojedinim skupštinama preduzeća učestvovali su sem Koppove porodice, njegovi prijatelji, na čija imena je porodica Kopp položila akcije.“ Na salušanju 28.2.1946. godine je i dr Miloš Pavlović potvrdio da je akcionarsko društvo bilo fiktivno. Radilo se o tome da je cilj partizanskih vlasti bio da se firma što pre prenese u državno vlasništvo, da se ne postupa sa njom kao sa imovinom lica koja se nisu vratila iz zarobljeništva.

Sa prelaskom u državnu svojinu i pripajanjem bivše fabrike „Rekord“ Mikše Sabadoša, štirkare Dezidera Forgača iz Bačke Topole, i uz obnovu pogona, radiće pod imenom „Skrob“.

„LÖWY I DRUG“

Firma je osnovana 1898. godine. Nalazila se u Čantavirskoj ulici br. 13 – 15 – 17. Preimenovana je 1914. godine u „Hungaria, Löwy Ferencz és társa, keményitogyár“ (Ct VII 75 ). Sa ulaskom u jugoslovensku državu, izvršena je fuzija grupe Löwy i grupe Kop, dva proizvođača u istoj struci, koja će potrajati samo do januara 1921. godidne. Tako će krajem 1919. godine nastati deoničko društvo „Löwy i drug fabrika Štirka“. Fabrika Levi je nastavila da radi i dalje, ali sa slabijim uspehom.

Deoničari 1925. godine su bili: Aleksandar Levi (sin Ferenca Levija ?), koji je bio direktor fabrike, dr Đorđe Bekefi (Bekeffy) advokat, dr Jako Fišer advokat, dr Deneš Sterlicki (Strelitzky DÅnes ) advokat , Lajčo Kraus, Aleksandar Špitzer, Koloman Vaš i drugi. Poslovne godine 1924, 1925. i 1926. beležilo je društvo gubitke, da bi 1927. godine i prestalo sa radom. Opterećenost porezima je bila velika. U 1924. godini državni i gradski porezi su iznosili 125 768 dinara. Na osnovni porez preduzeća od 16 625 din. računata je stopa od 245% za gradski prorez ( 40 733 din.) 145% za drumarinu ( 24 107 din.) 60% za ratni prirez ( 9 975 din.) itd. „Obzirom na silnu finansijsku krizu i hiperprodukciju u skrobnoj industriji, koja se i na ovu godinu sa istom strogošću kao i u prijašnjim godinama potegnula, prisiljeni smo bili u 1926. godini proizvodnju naših fabrikata na minimalno reducirati i pogon naće tvornice tako reći obustaviti.“ iz Izveštaja glavnoj skupštini 31.11.1926. godine.

Dogradnja postojećih zgrada izvršena je 1924. Tada su izgrađene „zgrada za kotao“, bravarska radionica i pakeraj.

I ova hemijska febrika je ispuštala otpadne vode, koje „izazivaju nesnoni smrad“.

Na Glavnoj skupštini deoničara 26.6.1929.godine usvojen je predlog Upravnog odbora o proglašenju likvidacije.

„REKORD, fabrika štirke i čiriza“

Ova fabrika postoji od 1901. godine. Osnivač je bio Mikša Sabadoš (Schlezinger). Kao vlasnici su bili upisani Mikša i supruga Šara.

Radila je na adresi Daničićev put 30 (58) (Palićki vinogradi 130). „Rekord“ je proizvodio štirku, čiriz od pšenice, kukuruza i pirinča, dekstrin i druge vrste lepila. „Tvornica ima 12 sušionica i ostali uređaj za proizvodnju štirka, čiriza i lepila. Tvornica nabavlja sve sirovine od domaćih preduzeća. Broj radnika u ovom preduzeću iznosi 30 prosečno.“

U 1927. godini radi sa 30% kapaciteta. Jedan od proizvoda, „goldkleber“ lepak, fabrika je pokušala da zaštiti patentom, ali je dobila odgovor da može zaštiti samo znak firme ili proizvoda.

Imala je nekoliko objekata u kojima su radila posebna odeljenja: za izradu pšenične štirke ( zgrada je građena 1911. a 1924. godine dograđen je sprat ), za izradu štirke od kukuruza, za izradu dekstrina i sušaru, skladište za gotovu robu i sirovine, rezervni materijal, zatim kotlovnicu, laboratorijsku zgradu, stambenu zgradu za kancelarije. Ukupna površina objekata je iznosila 1 170 m2. Pogon su davale parne mašine od 16 KS i 10 KS (stari parni kotao je zamenjen novim u 1938. godini), te 5 elektromotora snage od 6 do 18 KS. U spratnoj zgradi instaliran je 1927. godine i teretni lift, nosivosti 2700 kg.

Pitanje carinske zaštite i za ovu firmu je bilo izuzetno važno. Vlasnik Mikša Sabadoš (Szabados Miksa) se zbog toga, n.pr. 1927. godine obraćao nadležnim telima, sve do Ministarstava, ali od njih čak dve godine nije dobio ni odgovor. Tražio je da se povisi uvozna carina na lepak (čiriz), koja je bila ista kao i za štirak. Time je strana, u prvom redu, Mađarska industrija robe ove vrste, koja je bila carinski bolje zaštičena (na čiriz je kod nas uvozna carina iznosila 3,30 dinara po kg, a u Mađarskoj 11,60.) predstavljala realnu konkurenciju domaćim proizvođačima.

I u godinama ekonomske krize (1929-1934) presduzeće je odolevalo problemima. „Jedino neumornom i požrtvovanom radu g. Sabadoša može se pripisati što ovo preduzeće danas ne samo još postoji, već da je pri sadašnjim teškim privrednim prilikama i jedno od naših najvećih industrijskih preduzeća.“ pisalo je „Udruženje trgovaca i industrijalaca, Subotica“ Komori u Novom Sadu.

Radila je i za izvoz. Firme iz Italije, do uvođenja snakcija 1937. godine, bile su redovani kupci Rekordovog čiriza. Za proizvodnju 1 vagona čiriza bilo je potrebno 18 vagona žitarica. U 1938. godini proizvodeno je 3360 mtc štirke i 1142 mtc lepila i čiriza.

Nakon 1932. godine i stupanja novog Zakona o radnjama, nadležne vlasti su firmu vodile kao zanatsku, na što je reagovao vlasnik, dokazujući da je preduzeće – industrijsko. „Jer iako ne radim sa 60 radnika i velikim mašinama, ali radim sa 23 do 25 radenika i sa mašinerijom sa cca 56 KS, te stoga već po veličini moga poduzeća ne pripadam ovdašnjem zanatskom udruženju.“ I zaista, u narednom periodu, vodiće se kao industrija. Zapošljava 28 radnika u 1938. godini.

„VIKTORIA, PRVA SUBOTIČKA TVORNICA ŠTIRKA I ČIRIZA“

Vlasnik i osnivač (1901. godine) ove firme je Josip Šlezinger (Schlezinger). Nakon rata ubeležena je u registar Ce VI 78, 1920. godine. Nalazila se na adresi Skotus Viatora (Prvomajska) 59.

Proizvodila je štirku, puder i dekstrin. Sirovine u proizvodnji su bile žito (do 40 v.) i kukuruz ( do 50 v. ). U 1927. godini radila je sa 40% kapaciteta.

Nakon Josipove smrti 1929. Subotica nasledili su ga sinovi Mirko (1910-1943) i Aleksandar (1909 – 1943). Tada je fabrika, sa mašinama je procenjena na 100 000 din. Oni su je 1933. godine obnovili i proširili. Vodili su fabriku štirke „Viktorija“, sve do 1942, kada su mobilisani i stradali na prinudnom radu, Aleksandar u Boru, Mirko u Ukrajini. Pogoni fabrike su oštećeni u savezničkom bombardovanju 18.9.1944. godine.

„ORIENT, TVORNICA ŠKROBA I NUZPRODUKATA“

Mr. ph. Bela Verteši i dr Zoltan Hajzeler (Heiszler Zoltán) dobili su od nadležne vlasti, Sreskog Načelstva,1936. godine, „ovlašćenje“ ( br.639/1936 ) da pod imenom „Orient“ vode zanatsku radnju za proizvodnju škroba, koji će služiti kao sirovina za farmaceutske artikle. Postupak za izdavanje dozvole za uspostavu radionice u ulici Save Tekelije 79, ( na tom mestu je do tada radila firma „Hercog i Glas“, fabrika metalne robe. ) bio je praćen nizom poteškoća. Gradsko poglavarstvo je imalo zamerke na lokaciju, koja nije predviđena za podizanje ovakvih radionica.

„Radionica se predviđa u užem gradskom regionu, gde se projektom novog regulacionog plana za grad Suboticu ne predviđa podizanje odnosno uspostava ovakovih radionica. Sama proizvodnja škroba i derivata, nadalje njihovi odpadci i tekućine izložene su rastvaranju i truleži, tako da bi širili smrad ne samo na mest radionice i okoline, već i u ulicama kuda bi se tekućina sprovodila.“. U spor su bile uključene i više instance vlasti, KBU u Novom Sadu, koja je imala isti stav kao gradske vlasti, i Ministarstvo trgovine i industrije, koje je odlučilo da se ipak dozvoli podizanje radionice.

Već postojeće subotičke fabrike štirka oštro su se protivile početku rada još jednog pogona za izradu štirke i navodile da „Orient“ nema dozvolu za fabričku, nego samo za zanatsku proizvodnju. „U stvarnosti radionica radi sa 100% fabričkim radom. Razvila je prodajnu agitaciju sa podržavanjem bezbroj putnika i zastupnika. Proizvodi hemijsko – tehničkim putem, dakle fabrički iz skroba, ne pharmaceutske proizvode, nego vagonske količine dekstrina, koje nemaju nikakovu vezu sa potrebom pharmaceutičke radionice.“ Konkurenti su znali da je „Orient“ isporučio 6,5 vagona dekstrina za Državne železnice. „Ovu količinu, koja je velika i za najveću domaću fabriku, isporučila je ova radionica u vrlo kratkom vremenu“.

Po registarskim knjigama imala je kapital od 500 000 dinara. Rad je započela sa 12 radnika i 3 nameštenika i 3 elektromotora, od 2,6 i 8 KS. Kapacitet, za 8 časova rada je iznosio 800 kg štirke. Ti podaci su bili uzrok novih problema. Trgovinsko industrijska Komora u Novom Sadu, zahtevala je poništavanje zanatskog ovlaštenja „kako bi se uspostavio ispravni konkurencioni odnos između ovog preduzeća i drugih koja su industrijskog obima.“

Ministarstvo trgovine i industrije izdalo je dozvolu br. 25969, od 9.7.1937. godine, za preregitrovanje firme u industrijski pogon. Tako je firma upisana u registar radnji III 1/1937. Kao poslovođa je bio zaposlen Dezider Tifenteler, apotekar.

Od vlasnika Bele Vertešia i dr Zoltana Hajzlera, lekara, preuzeo je 1939? Geza First (Fürst). Proizvodila je dekstrin, štirku i čiriz. Kapacitet je bio 1 200 kg štirke dnevno. Preduzeće je radilo i 1945. godine.

Dopis firme iz 1928. godine

POGONI ZA PROIZVODNJU SIRĆETA

U Subotici je još 1875. godine postojalo 5 pogona „fabrika“ za proizvodnju sirćeta. To je delimično bila i posledica toga što su imale dobru sirovinsku osnovu.

KEMENJ

Pogon za proizvodnju sirćeta Davida Kemenja (Kemeny Kraus Dezider) osnovan je 1891. godine. Nakon rata adresa mu je glasila Vojnovićeva ulica 5. Poizvodio je sirće, do 1500 hl., ali se bavio i konzerviranjem voća i povrća, pasulja, graška, paradajza, paprike, krastavaca. Imao je 29 kaca za vrenje, jedan kotao od 100 l. sa pritiskom od 3 atmosfere za sterilizacijum i mašine za zatvaranje flaša i konzervi, koje su pokretala 2 elektromotora od po 1 KS.

Bilo je zaposleno do 10 radnika. Preduzeće je radilo i za stvorište i imalo je obično 5-6 v. zaliha robe.

Između Sreskog načelstva i Udruženja industrijalaca vođena je prepiska oko zanatskog ili industrijskog karaktera ove firme. Mada je predlog subotičkog Udruženja 1936. godine bio da se uvrsti među industriju, „pošto radi za stvorište u većem obimu, te obavlja veliki promet“ ipak je odlučeno da ne spada u industriju.

Nakon rata, Deziderovom sinu, Juliju Kemenju i njegovoj supruzi Ireni (r. Šreger (Schreger) nacionalizovana je kuća u Trumbićevoj 2 i oranica na Tompi.

Proizvodnjom špiritusa bavile su se firme:

„BAČKA, FABRIKA ŠPIRITUSA I KVASCA D.D.“

Braća Josip i Aleksandar Lenard, osnovali su firmu pod imenom „Bačka fabrika špiritusa i kvasca u Subotici“ 1919. godine. Nalazila se na Senćanskom putu 71, u blizini Konjičke podoficirske škole. Ubrzo je došlo do njenog pretvaranja u deoničko društvo. Na osnivačkom zboru, koji je održan 1923. godine, na osnovu usvojenih pravila tada je osnovano deoničko društvo sa zadatkom da se bavi „proizvodnjom i prodavanjem špirita i kvasca i njegovih surogata“. Zadržalo je već postojeće ime. Glavnica je iznosila 1 000 000 dinara u 10 000 komada deonica ( Ct IX 36,37). Osnivači su bili braća Lenard, koji su u društvo uneli svoju fabriku, advokati dr Elemer Kalmar , dr Jako Fišer, dr Tisa Andrija, zatim kraljevski javni beležnik dr Vladislav Manojlović, dr Marcel Lebl ( Löbl Marcel) i drugi sitniji akcionari.

Kapacitet dnevne prerade je bio do 12 q melase i od toga se dobijalo 50% kvasca i 10 % špiritusa. Melasu je nabavljala od šećerana, a ponajviše od „Bačke fabrike šećera d.d.“ iz Novog Vrbasa. Tehničku organizaciju posla obavljao je stručnjak „za fabriciranje kvasca“, hemičar iz Budimpešte, Slavko Mendelson.

Već 1924. godine posluje uz velike teškoće, pa je preduzeće naredne godine i prestalo sa radom, da bi se spasilo većih gubitaka. Upravni odbor je predložio a skupština akcionara i odobrila, 1929. godine, odluku o likvidaciji, koja je okončana 1932. godine.

“FRANK”

Proizvodnjom kvasca, u zanatskom obimu, bavio se Aleksandar Frank, trgovac. Držao je iznajmljene prostorije na Senćanskom putu 23, u kojima je prvo proizvodio alkohol (rakiju) a zatim od 1920. godine i kvasac. I njegova „tvornica kvasca“, koristila je i prerađivala žitarice, a u tom procesu je pored kvasca dobijala i alkohol.

Vođen dobrim trgovačkim osećajem, Aleksandar Frank se obratio Senatu, već januara 1919. godine sa molbom za izdavanje dozvole za podizanje pogona za proizvodnju kvasca. U njoj ističe da vlada nestašica tog artikla, i da bi on ulažući pola miliona kruna, osposobio pogon za proizvodnju kvasca u roku od 60 dana. Tražio je i garanciju da se slična proizvodnja ne dozvoli u naredne 3 godine. Mada mu Senat po tom pitanju nije mogao izaći u susret, on je ipak na osnovu standardne obrtnice započeo sa proizvodnjom kvasca.

Pošto je nekretnina u kojoj se nalazio pogon pripadala Kaloru Matkoviću, on 1920. podnosi tužbu na Franka, zbog toga što je preuređivanjem iznajmljenih prostorija,

instaliranjem kazana, vršaće mašine, ukopavanjem velikih kaca, izlivanjem otpadnih tekućina, ugrozio stabilnost čitave zgrade.

U daljem periodu nastaviće samo sa destiliranjem alkohola, i to na novoj adresi – Put Oslobođenja 34. Godišnji kapacitet je bio do 1 000 hektolitara. U 1927. godini radio je sa 80% kapaciteta.

PIUKOVIĆ

Josif Piuković, veleposednik (pre 1918. godine imao je 871 k.j. a 1938. ostalo mu je 564 k.j.), imao je fabriku špiritusa i alkohola,( registrovanu 1899. godine) u Žedniku. Proizvodio je od vlastitih sirovina, šećerne repe, kukuruza i ječma. Maksimalni kapacitet je iznosio 3 000 hl špiritusa. Zapošljavao je do 15 radnika. Iskorištenost kapaciteta je u 1927. godini iznosila 80%.

Fabrika je bila udaljena 6 km od železničke stanice Žednik , ali je imala sopstveni industrijski kolosek koji je presecao topolski put kod „žedničke naseobine“.

Fabrika je služila kao dopuna uzornom gazdinstvu, površine 442 k.j, koje se nalazilo na Žedniku i vinogradu od 124 k.j.na Kelebiji. Pored ostalih poljoprivrednih proizvoda, rod pšenice je godišnje iznosio do 400 000 kg. Na imanju u Žedniku bavio se i stočarstvom, uzgajao je priplodne svinje i rasnu stoku. Bio je jedan od retkih koji je upotrebljavao traktor (marke „Kormik“. Godine 1934. bilo je samo 24 traktora na teritoriji grada Subotice).Poznat je bio po mlekarstvu. Dobijao je do 2 000 litara mleka na dan. Na Kelebijskom imanju ( Današnji restoran Majur je bila centralna zgrada na tom posedu.) nalazio se vinograd, sa kojeg je vino bilo i izvočeno. Tamo su bili moderno uređeni podrumu „od cementiranog stakla, te hidraulične i motorne prese“. U 1928. godini odatle je Piuković izvezao preko 15 000 l.vina u Bratislavu.

U proizvodnji špiritusa koristio je kao sirovine poljoprivredne otpadke, a iskorištavao je i nuzprodukte proizvodnje kao stočnu hranu.

U 1940. godini, dr Aleksandar Magarašević je kupio tu fabriku od naslednika Josipa Piukovića.

„PATRIA ZAVOD ZA PROIZVODNJU SERUMA „

Osnivači firme, u obliku javnog trgovačkog društva, kupili su 1921. godine zemljište u predgrađu Aleksandrova, između pruge za Crvenku i Čantavirkog

( Beogradskog ) puta, od zadruge „Bucka“ za 1 550 000 k. te na njemu počinju sa uređivanjem objekata i instaliranjem potrebne opreme za proizvodnju veterinarskih seruma i vakcina.

“Patria” na karti grda iz 1928. godine

Oni su se obratili 14.2.1921. godine Ministarstvu poljoprivrede sa molbom za izdavanje dozvole (koncesije) za otvaranje serološkog zavoda, a već 24. istog meseca, to im je i odobreno ( broj odluke Ministarstva 969/1921). Zavod je stajao pod neposrednim nadzorom veterinarskog odeljenja Ministarstva poljoprivrede. Obrtnica „za proizvodnju seruma protiv živinskih bolesti“ im je izdata pod brojem E 160/1921 tako da je registracija firme „Patria – zavod za proizvodnju seruma“ izvršena 13.9.1921. godine.

Osnivači su bili „Građanska banka d.d“ iz Beograda (koja je imala i filijalu u Subotici ), odnosno njen predsednik dr Milan Marković iz Beograda, Ivan Grnčarević trgovac iz Beograda, Vasa Rajković trgovac stokom iz Subotice, te mađarski podanici,dr Šandor Sigeti (Szigeti Sándor) veterinar – bakteriolog i dr Deže Erdeš ( Erdös Dezsö ), istog stručnog profila. Oni su utemeljili firmu „Patria zavod za proizvodnju seruma, Beograd – Subotica“

Prilog o zavodu “Patria” u listu „Privreda“ br. 13-15

Time će započeti sa proizvodnjom, u tom trenutku, pored novosadskog „Kemendina d.d.“, najvećeg i najmodernije uređenog zavoda u zemlji, kao drugi u Vojvodini, posebne vrste proizvoda – seruma i vakcina za upotrebu u veterini.

U glavnoj zgradi su imali laboratorije, kaveze za eksperimentalne životinje

( zamorce, bele miševe, golubove), hladnjake i prostoriju za sterilizaciju. U posebnim oborima držane su životinje koje su koristili za dobijanje preparata, a imali su i štalu za konje. U jednoj zgradi je bila ugrađena vaga.

Deo labaratorija, ilustracija u listu Privreda, br.13-15, 1930. godine

U paleti svojih seruma su imali one protiv bedrenice, vrbanca, svinjske kuge, kolere pernate živine, svinjske septikemije, petehijalne groznice, abortusa, ratina i murina.

O načinu i tehnologiji njihove proizvodnje dat je ovakav opis u literaturi. „Od jedne litre krviod krmka, dobije se pol litre seruma. Krv se vadi ili od repa, tako da se svaki puta odreže u veličini od 1 centimetra ili kada se već nema repa, krmče se posebno zato konstruisanim nožem zakolje, a da se kod toga ne izgubi ni kap krvi. Krmče se može kroz dva do tri mjeseca upotrebljavati za dobivanje krvi, a krv mu se oduzimlje svakih 10 do 12 dana. Krmci, koji semoraju zaklati, vrlo su ugojeni i teški, te se nalaze zato u posebnim ogradama. Posve naravno, da su svi ovi krmci od kojih se vadi krv prije imunizirani.“ Pored bioloških preparata, razvili su i neke čisto hemijske, kao otrov za pacove „Ratin“ sa kojim su imali dosta uspeha.

Štala, ilustracija u listu Privreda, br.13-15, 1930. godine

Laboratorije, ilustracija u listu Privreda, br.13-15, 1930. godine

Broj zaposlenih radnika je 1927. godine, kada preduzeće radi samo sa 25% kapaciteta, iznosio 25.

Pored snabdevanja tržišta u zemlji, svoje proizvode izvozili su u Rumuniju,

Čehoslovačku, Švajcarsku i Holandiju. O potražnji za tim artiklima govori podatak da su u 1927.godini ostvarili promet od 4 miliona dinara.

O kvalitetu njenih proizvoda svedoči i nagrada „Grand prix“ koju je „Patria“ dobila na izložbi u Barseloni, 1929. godine.

Iz firme je 1929. godine istupila „Beogradska banka“ i njen predstavnik Marković a već pre toga, 1928, i Jovan Grnčarević i Vasa Rajković. Time od garniture osnivača, čitav teret vođenja zavoda pada na dva veterinara, dr Sigetija i dr Erdeša, koji su bili vrsni stručnjaci u užem stručnom domenu, ali, pokazaće se nedorasli da obezbede opstanak preduzeća. Ipak oni su pokušali da održe poslovne veze sa bivšim suvlasnicima.

Tako je za finansiranje i trgovačku eksploataciju „Patrie“ osnovano 1936.godine i javno trgovačko društvo pod imenom „Propatria“. Njegovi članovi su bili Miodrag Marković i Jovan Grnčarević, sa 340 000 dinara uloga i Vasa Rajković, dr Erdeš i dr Sigeti također sa 340 000 dinara uloga.

Očigledno da su se vlasnici firme „Patria“ u tom periodu suočavali sa velikim organizaciono finansijskim poteškoćama, neizmirenim dugovanjima. Prekid rada je prijavljen januara 1937. a obnovljen marta 1938. godine. Zbog takvog stanja, uzrokovanog slabim poslovanjem, zgrade sa opremom su 1938. godine prodate „Jugoslavenskom serum zavodu, Zagreb“, u kome je većinski kapital imala poznata firma iz Nemačke „Bayer Behring“. Zavod će sa novim vlasnicima i rukovodstvom nastaviti sa istom delatnošću. Dozvolu za rad na proizvodnji lekova biološkog porekla za lečenje i zaštitu stoke, dobio je zavod krajem 1938. godine.

U 1938. godini zabeležena je i pojava stočnih zaraza (bedrenice) kod konja u njihovij štali. Zbog toga su primili 50 kg „kaporita“ da bi sprečili dalje širenje zaraze, a od Ministarstva poljoprivrede bio je određen i poseban nadzornik stoke smeštene kod njih.

Firma je 1938. godine otvorila i mesarnicu u Pašićevoj ulici br. 9 ( D. Tucovića), u kojoj su na osnovu naredbe rešenja Ministarstva Poljoprivrede imali pravo da prodaju meso od „virus svinja“.

U 1939. godini izgradili su i „odvodni kanal sa cisternom za čišćenje kanalskih tečnosti“, od svojih prostorija do rita (početka Palićkog jezera).

Dva osnivača, dr Erdeš i dr Sigeti, bavili su se privatnom veterinarskom praksom, ali su želeli i da izdejstvuju produžetak rada svoje firme, no 1939. godine su odbijeni. Firma „Patria serum zavod“ ipak nije brisana iz registarskih knjiga, nego je tek 1946. godine izvršena njena konfiskacija, odlukom Okružnog narodnog kao trgovačkog suda br.Fi 127/1946, i kao vlasnik je upisana FNRJ.

„Jugoslavenski serum zavod d.d. Zagreb“ će tako dobiti svoju filijalu u Subotici. Kao direktori društva (centrale) su upisani M. Mišković i D. Hofa. Poslovođa filijale u Subotici je bio veterinar, serolog, Rus – dr Boris Kalikin, a upravnik – direktor dr Foršek, veterinar iz Zagreba. Direktor 1939. godine je Nemac Valter ( Walter ) Jung.

U 1939. godini, kada je zavod radio sa 65% kapciteta, bilo je 30 zaposlenih radnika. Instalirani su bili elektromotori, od ukupno 11 KS. Maksimalni kapacitet je iznosio 11 000 litara, a te godine je proizvodnja dostigla 4 000 litara seruma, vakcina i drugih preparata. Odeljenja su bila: za svinjsku kugu, konjskih seruma, laboratorija, za preradu mesa, administracija.

Filijala će pod tim imenom raditi do 1941. godine, kada dolazi pod upravu mađarskih vlasti i nastavlja da radi kao „Behring szérumintézet.“.

Od novembra 1944. godine, imovina Zavoda prelazi u vlasništvo „Državnog zavoda za proizvodnju veterinarskih cepiva i lekova u Beogradu“.

POGONI ZA PROIZVODNJU SAPUNA

Pored zanatske i kućne proizvodnje sapuna, postojale su i sledeće firme koje su bavile ovom proizvodnjom na industrijski način. Treba istaći da je Jugoslavija tridesetih godina bila po upotrebi sapuna na pretposlednjem mestu u Evropi.

„BEK MANO“

Proizvodnju sapuna, zanatskog karaktera započeo je Bek (Beck) Mano još 1890. godine (obrtnica A 53/7901/1890). Nakon 1918. godine, radnionica je proizvodila sve vrste toaletnih sapouna, kao i sapun za pranje. „Uređaj se sastoji od kotlova za kuvanje sapuna koji imaju mehanički stroj za mešanje i mašina za izradu t.z. piliranih sapuna.“ Nalazila se na adresi Prestolonaslednika Petra 50.

Nova dozvola, za industrijsku radnju, koju će voditi sin osnivača, Andrija Bek (Beck Ándor ) inženjer po obrazovanju, izdata je 1924. godine ( C 33/27346/1924 ).

Nove mašine kupljene su 1928. godine u Berlinu. To su bili „stroj za rendisanje, pilirinje i presovanje sapuna“. Cena ime je bila 2270 RM. Uveženi su bez plaćanja carine.

Pored izrade sapuna firma se bavila i proizvodnjom sveća. Zapošljavala je najviše do 20 radnika, i proizvodila do 15 vagona sapuna i sveća. U 1936. godini radi sa 70% kapaciteta. Sirovine, kokosovo ulje uvozi iz Indije i Južne Amerike, eterična ulja iz Francuske i Nemačke.

Nakon rata je došla pod Upravu Narodnih dobara. Tada je popisano 4 elektromotora, 2 mašine za piliranje, 2 prese, 2 prese za štancanje, 5 kotlova za kuvanje sapuna, 2 uređaja za sušenje i 1 mašina za hlađenje. Mašine su nakon toga prenete delom u Osijek, delo u Kragujevac i Novi Sad.

„ERIKA“

Radnju je osnovao Mavro Šporer 1880. godine (Ce IV 181) i u početku se bavila izradom sapuna. U posleratnom periodu proširuje delatnost i izradom kozmetičkih preparata.

U 1924. godini se vodila pod imenom „Kozmetička i parfimerijska radnja“ (U prepisci i reklamama upotrebljavala je i naziv „Erika“), bavila se izradom i prodajom „sapuna, sveća i mirisave vodice“. Kao vlasnici su tada bili upisani Mavro Šporer i Grga Šebek ( Sebök ).

Kao i drugim radnjama koje su se bavile izradom sapuna, konkurenciju im predstavljaju i mesari koji su pravili sapun iskorišćavajući otpadke iz svojih radnji, kao i svi ostali koji su sapun izrađivali u kućnoj radinosti, a zatim ga iznosili na pijacu.

Nalazila se na adresi Beogradski put 105. u objektu koji je pripadao osnivaču. Robu je prodavala i putem trgovačkih putnika. Jedan od njih je bio i Leopold Švajger (Schweiger). On je obavljao te poslove, raznosio uzorke robe i ugovarao poslove 1924. godine. U 1931. godini firma zapošljava 1 stručnog radnika, 3 nadničara i 10 radnica.

Memeorandum firme iz 1933. godine

Početkom 1933. godine, subotičko „Povereništvo udruženja industrijalaca u Novom Sadu“, izvršilo je obilazak radionice da bi utvrdilo da li „Erika“ spada u zanatska ili u industrijska preduzeća. U dopisu upućenom u Novi Sad, stoji i sledeće: „Navedena firma bavi se proizvodnjom sapuna i to ne samo običnog, već i toaletnog. Proizvodnja sapuna ne vrši se parnim strojevima, nego prosto direktnom vatrom. U ovu svrhu preduzeće raspolaže sa 5 kotlova za kuvanje sapuna. Ima i dva stroja i to jedan „Peloteuse“ – stroj za istiskivanje sapunskog materijala u šipkama, kao i jedan stroj za ravnomerno mešanje sapuna. Pokretačka snaga ovih strojeva je jedan električni motor od 7 KS. Istina je da preduzeće za sada zaposluje samo 5 radnih i jednu kancelarijsku snagu, no za vreme sezone broj radnih snaga iznosi 9-10. Preduzeće raspolaže sa dvema obrtnicama: jedna glasi na sapundžijski i svećarski zanat, a druga na izradu i prodaju kozmetičkih nakita i mirisa. Prema gore izloženom i obimu preduzeća mišljenja smo, da se isto u smislu člana 32 Zakona o radnjama ima smatrati industrijskim.“ I zaista, u narednom periodu „Erika“ je vođena kao industrija.

Ime „Erika“, koje je firma koristila od početka dvadesetih godina, registrovano je tek 1934. godine.

U 1934. radi sa 30% a u 1936. godini sa 50% kapaciteta. Stariji sin osnivača Mirko Šporer, hemičar po obrazovanju, koji je radio, šegrtovao, u Francuskoj a studije hemije pohađao u Berlinu i Beču, preuzeo je umesto oca 1934. godine upravljanje fabrikom, koju je preuredio i modernizovao.

Tada je imala mašine za mešanje sapuna, 1 „pilirmašinu“, 1 za komprimiranje sapuna, 1 za sečenje sapunaa za piliranje, 1 za mešanje pomada. 3 ručne prese za sapun, 2 velike prese za sapun i 4 mašine za sečenje sapuna. Imala je 4 kazana za kuvanje sapuna, od 2 000, 1 300, 600 i 400 kg. Pokretačka snaga su bili elektromotori, od 6 i 7 KS i jedan „lokomobil“ od 20 KS.

Maksimalni mesečni kapacitet je iznosio:10 000 kg toaletnog i 25 000 kg sapuna za pranje.

U 8 zgrada bila su smeštena sledeća odeljenja: laboratorija sa kancelarijama, radionica i sušionica, kuvaonica sapuna, 4 magacinske zgrade i pomoćni objekat.

Sirovine je uvozila, loj iz Holandije i Amerike,kokosovo ulje iz Cejlona i Južne Afrike, talk i kalcium karbonat iz Austrije a eterična ulja iz Holandije i Francuske.

Koristila je kredite kod „Opšte kreditne banke d.d.“. U 1937. godini za kredit od 200 000 dinara, dala je „robni ručni zalog“ na zalihe sirovina, loj i tehničke masnoće, u količini od 15 000 kg, koji je vredeo 390 000 dinara. Iste godine dobija i kredit od 250 000 dinara uz zalog – stanbenu kuću vlasnika u centru i fabričke objekte na beogradskom putu.

Pred rat, 1940. godine, Vladislav Šporer, mlađi osnivačev sin, kupuje zemljište „u Kneževcu kraj Beograda“ za novu fabriku sapuna za koju je nabavio i nove mašine.

Za vreme rata „Erika“ je bila je pod upravom zakupca Minder Friđeša, Mađara švajcrskog državljanstvaa. „Pri povlačenju okupatora Minder je pokupio sve što se dalo poneti i prebacio u Mađarsku.“. Braća Šporer; Vladislav

i Mirko, sa sestrom su se 1945. godine vratili iz zarobljeništva.

Fabrika 1946. godine prelazi u državno vlasništvo ( Vp. 10357/1946 ).

MITLER

Izradom sapuna se bavio i Julije Mitler (Mittler) , vlasnik parfimerije i trgovine frizerskih artikala. Radnja je osnovana 1905. godine. Radionicu za kuvanje sapuna pokrenuo je 1921. godine, kada je sagradio posebnu zgradu u dvorištu svoje kuće, Skotus Viatora 10. Tamo je instalirao pogon koji je imao maksimalni kapacitet do 15 v. sapuna godišnje. Najveći broj zaposlenih je iznosio 20.

Njegovi sinovi Vladislav i Andrija bili su ubeleženi kao suvlasnici firme 1940. godine

„NIZZA“

Sapun je proizvodio i poseban pogon firme „Hartman i Conen“ koji je radio pod imenom „Nizza“ na adresi Segedenski put 184. Zapošljavao je 6 radnika, imao motorni pogon od 12 KS i godišnje proizvodio do 30 000 kg sapuna. Uvozio je eterična ulja i kokosove prerađevine, do 10 000 kg, a od domaćih sirovina upotrebljavao 15 000 kg loja i 5 000 sode. „Nizza“ je radila do 1927. godine.

„PRIMARIUS“

Frenkel Ignjat (Fränkel Ignácz) je Subotici od 1918. godine. I on je kao ratni doseljenik proteran iz grada , ali zahvaljujući angažovanju na osnivanju i izgradnji radionice za izradu kolomasti, 1920.godine, ipak ostaje u gradu. U Majšanskim vinogradima br. 137. podigao je svoj „fabrički“ pogon.

Ignacz će od 1921. godine i registrovati radnju „Primarius, prva jugoslovenska industrijalna tvornica kemikalija“ (Ct XIII), koja će proizvoditi sveće, sapun i kolomast. Radio je bez motorne snage i svrstavan je u zanatlije. Od 1923. baviće se i preradom asfalta. ( vidi: Građevinsku industriju )

Njegov sin Frenkel Aleksandar krenuo je očevim stopama , ali uz odgovarajuće obrazovanje – postao je školovani hemičar.

Najveća fabrika lakova i boja bila je:

„GEZA KLEIN (KOMOR) I SINOVI, TVORNICA LAKA I BOJA“

Sa trgovinom i proizvodnjom lakova i farbi, te trgovinom kolonijalnom robom bavila se firma Geze Klajna (Klein) koja je registrovana 1893. godine.

Firma je preregistrovana 1925. godine kao javno trgovačko društvo za trgovinu mešovitom robom, proizvodnju farbe i lakova, trgovinu automobilima, auto delovima i popravku automobila (Ct IX,106 ). Zastupala je i firme: „Standard Oil“ koja se bavila prodajom derivata nafte, „Michelin & company“ (gume), kao i „Ford“, Fordson“ i „Lincoln“, koji su u svojoj ponudi imali automobile, traktore i teretna vozila.

Spadala je među 3 najveće subotičke trgovine kolonijalnom robom, pored firmi „Trafikant Gabor“ i „Nemenji i drug“.

Nalazila se u Sudarevićevoj ulici 6. Članovi društva su bili iz porodice Komor, otac Geza, i sinovi Đula (Julije) i Ernest (Ernö).

Ova firma je 1922. molila od grada da joj se besplatno dodeli građevinsko zemljište između „Patrije“ i beogradskog puta, radi proširenja proizvodnje,izgradnje objekata od 1500 m.kv. To je trebao da bude plod saradnje sa jednom berlinskom fabrikom laka. Međutim Senat je doneo odluku da se gradsko zemljište, površine 10 000 m. kv. može samo prodati po ceni od 2,5 din. za kv. hvat. Nakon toga Klajn piše Senatu: „Ova bi inozemna firma samo u tom slučaju bila voljna da učestvuje u poduzeću, ako grad u svrhu podizanja fabike ustupi besplatno zemljište, jer sazidanje i opremanje fabričkih zgrada prema današnjim teškim prilikama zahteva ogromnu svotu, da bi rentabilitet iste učinilo nemogućim to, ako bi se još i na zemljište moralo trošiti.“ Tako se izjalovio pokušaj izgradnje nove fabrike laka, ali posao je firma nastavila u novoj radionici, na staroj adresi, za proizvodnju lakova, farbe i firnajsa pokreću 1922. godine. Njen maksimalni kapacitet je bio do 50 v. laka, firnisa.

Raspolagala je sa velikim kazanom za lakove od 1200 litara, malim kazanom za lakove od 200 litara, postrojenjima za mlevenje i laboratorijom.

Radi praćenja tehničkih inovacija u tehnologiji proizvodnje laka, farbe i firnajsa, preduzeće je zapošljavalo strance stručnjake u toj oblasti. Tako je od samog osnivanja pogona za proizvodnju lakova, bio zaposlen austrijski državljanin Leopold Picl (Pitzl) „Pomenuti radi već u ovoj struci 30. g. i još i danas uvek mora da uči nove pronalazke itd. Pored njega je zaposleno domaće radeništvo, pa ipak ih on može uvežbati da oni postanu potpuno samostalni, Vođu moraju imati, naročito zbog slabih ambicija.“

Od 1926. godine imala je ova firma zaključen ugovor sa „Generalnom direkcijom državnih željeznica“ o isporuci farbarskog materijala. Ipak u 1927. godini preduzeće je radilo samo sa 20% kapaciteta.

Iz izveštaja banke dobija se dobra ilustracija o snazi firme porodice Komor. „Dobro snabdevena firma sa voljom za neprestanu ekspanziju. Godišnji promet ide u mnogo milijuna. Zalihe robe su 3 000 000 a potraživanja isto toliko.“

Godišnji promet 1930. godine je bio 3 000 000 dinara. Tada preduzeće zapošljava 12 -15 radnika.

Sin osnivača firme, Julije (Gyula) Komor, otputovaće polovinom 1926. godine u Ameriku, u Detroit, u fabriku „Ford“, da bi tamo pohađao jedan kurs i ugovorio nove trgovačke poslove sa tom fabrikom. U Suboticu se vraće tek krajem 1927. godine.

Nakon toga firma će postati glavni zastupnik „Forda“ ali i „Standard Oila“ na ovim prostorima. U to doba čak još 5 subotičkih firmi bavilo se prodajom automobila, „Weigand i Co.“, „Automobilia, d.d.“ ( Članovi tog društva su bili dr Nej Ladislav i inž. Leo Štraus. Firma je zastupala „Fiat“.), „Mamužić A.“ (zastupao je „Pegueot“, „Opel“ i „Studebaker“.) i „Engl“.

Memorandum firme u 1928. godini

U 1940. godini zapošljavala je 12 radnika.

Nastavila da radi i nakon 1945. godine pod imenom „Geza Klein i sinovi, radionica lakova i pomoćnih sredstava za industriju“. Kao inženjer u proizvodnji tada je radio i Tibor Goldman. Uspela da proizvede i jedno sredstvo za livnice – „Neolik“ koje se do tada uvozilo.

„LABORATORIJA ZA PROIZVODNJU HEMIJSKIH PREPARATA“

Braća Švicer, Pavle i Ladislav su osnovala „Laboratoriju za proizvodnju hemijskih preparata“ i ubeležili je u registar Ct IX 152, 1926 godine. „Predmet firme je osnivanje laboratorija za izrađivanje alkaloida.“Prvenstveni cilj im je bila izrada alkaloida.

ŠVAJGER

Lajčo Švajger ( Schweiger Ludvig ) sa bratom Đenom ( Jenö ) uz Šandora Sigmunda biće 1923. godine osnivači javnog trgovačkog društva – radionice za izradu i prodaju masti za kola, masti za cipele, sveća i slične robe. Nalazila se na adresi Tolstojeva 17. Kuća je procenjena na 100 000 dinara.

Od 1925. godine Lajčo Švajger će nastaviti samostalno da vodi radionicu, (Izvršena je preregistracija, Ce VII.42 ) koja će tako raditi do 1941. godine. U njen rad je tridestih godina bio uključen i sin osnivača, Vladislav Švajger.

Imali su 6-10 radnika. Radili su ručno i sa jednom mašinom za „špricanje sveća“ od 1,5 KS. Kapacitet je iznosio 545 kg za 8 časova rada, ili godišnje 1635 mtc.

Dopis Gradskom NO iz 1946. godine sa podacima o preduzeću

Firma je radila do početka 1944. godine. Pošto su aprila 1944. godine Lajčo i Vladislav uhapšeni i odvedeni od strane Gestapoa u Nemačku , njegova radionica je 1945. godine došla pod Upravu narodnih dobara, da bi kasnije bila nacionalizovana.

Od porodice Švajger samo je Lajčo preživao ratna stradanja i vratio se iz zarobljeništvau Suboticu da bi 1950. godine i on iselio u Izrael. Imovina, kuća u Braće Radića 12, mu je nacionalizovana kao stranom državljaninu.

REZIME

Ova grana industrije razvijala se u Subotici u nekoliko oblika, kao teška hemijska industrija, proizvodnja štirke i špiritusa, proizvodnja farmaceutskih i sličnih proizvoda,

fabrike sapuna i sveća i boja i lakova. Za prvu grupu u okviru ove industrije, tešku hemijsku, kao i farmaceutiku, karakteristično je da iziskivaju složen tehnološki proces, pa u skladu sa tim i stručno tehničko vođstvo kao i stručno radništvo – u kojima je postojala oskudica u čitavoj zemlji. Tako se uz još jedan negativni faktor – slabu sirovinsku osnovu, njen razvoj u Subotici može pripisati samo potrebama, konjukturi tržišta, uslovima koji su vladali kada je zaživeo hemijski gigant „Klotild“, koji je ostao dominantan u ovoj grani i nakon rata, isto kao i za posleratni nastanak zavoda „Patria“.

Uslovi za rad i razvoj ostalih grana iz ove grupe, kao kod proizvodnje štirke i špiritusa i delom kod proizvodnje sveća i sapuna leže u dobroj ponudi poljoprivrednih sirovina, žitarica, kropmira ili životinjskih nasti.

Jedina fabrike u Vojvodini iz kategorije teške hemijske industrije je bila „Zorka a.d.“. Osnovana je 1904.godine od strane „Klotild, Elsö magyar vegygyár részvlnytársaság r.t“. Subotička fabrika je proizvodila superfosfat, sumpornu kiselinu, plavi kamen, glauberovu so i gorku so u količinama do 3000 v. godišnje.

Subotica je bila jedan od centara proizvodnje štirke. Fabrike nastaju pre 1918. godine i prilagođene su velikom tržištu. Bogata sirovinska osnova, (kukuruz, pšenica) obezbeđivala je njihovu rentabilnost. Nove carinske barijere i smanjeno tržište, dovešće do pada nivoa proizvodnje i profita. Subotičke štirkare su bile, „Rekord, fabrika štirke i čiriza““, „Štirak, Marcel Kopp d.d.“ „Löwy i drug fabrika Štirka“ i „Fabrika Štirke Šlezinger“.

Firma „Orient“ je proizvodila skrob, koji će služiti kao sirovina za farmaceutske artikle. U Subotici je još 1875. godine postojalo 5 pogona „fabrika“ za proizvodnju sirćeta. U međuratnom periodu radiće samo pogon za proizvodnju sirćeta Davida Kemenja. Proizvodnjom špiritusa i kvasca bavila se firma pod imenom „Bačka fabrika špiritusa i kvasca u Subotici“ kao i Aleksandar Frank, trgovac, te Josif Piuković, veleposednik.

Specifičnom proizvodnjom – veterinarskih seruma i vakcina, od 1921. godine bavila se firma “Patria – zavod za proizvodnju seruma”. Time će započeti sa proizvodnjom, u tom trenutku, najvećeg i najmodernije uređenog zavoda u zemlji.

Naslednik tog preduzeća, od 1938. godine, će biti “Jugoslavenski serum zavod, Zagreb”, odnosno njegova subotička filijala.

Pored zanatske i kućne proizvodnje sapuna, postojale su i sledeće firme koje su bavile ovom proizvodnjom na industrijski način: “Bek Mano”, “Erika”, poseban pogon firme „Hartman i Conen“ koji je radio pod imenom “Nizza”.

„Primarius, prva jugoslovenska industrijalna tvornica kemikalija“ proizvodi sveće, sapun i kolomast.

Najveća subotička fabrika lakova i boja bila je: “Geza Klein i sinovi, tvornica laka i boja”.

DRVOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA

„Osnov za razvoj drvne industrije u Vojvodini bilo je u prvom redu povoljno tržište – velika potrošnja seoskog i gradskog stanovništva, zasnovana na dovoljnoj kupovnoj moći, drva i proizvoda od drveta.“ Mada su sirovine većinom morale da se nabavljaju iz drugih krajeva, Erdelja, Slovenije ili Bosne, ova industrijska grana, koja ni po broju preduzeća, tako ni po količini proizvedene, obrađene robe ni po broju zaposlenih, nije spadala u veće, uspešno je zadovoljavala potrebe vojvođanskog, pa tako i subotičkog tržišta. Jedan od uslova za njeno razvijanje bila je i bogata tradicija zanatske obrade drveta i stručna radna snaga solidnih kvalitata.

Po vrsti proizvoda u ovoj grupi razlikujemo: parne pilane (kojih i nije bilo uSubotici) , pogone za izradu nameštaja, građevinske stolarije, drvene galanterije i sličnog. ( U ovoj grupi uvršteni su i obrađeni i fabrika četaka te pogon za zaštitu drveta od truleži. Prim. aut.)

Drvoprerađivačka industrija u Subotici, kao i u čitavoj Vojvodini, bazirala se na sirovinama koje su nabavljane van ovih teritorija. Zbog toga je bila je izuzetno pogođena uvođenjen novih, viših železničkih tarifa i carinom na uvoz drveta iz inostranstva, koje se primenjuju od 1926. godine. „Stav 29. nove željezničke tarife je potpuno istisnuo iz naše države rumunsko drvo, a povisio vozarinu od dalekih stanica.“ stoji u dopisu subotičkog „Udruženja trgovaca i industrijalaca“ „Trgovačkoj Komori“ u Novom Sadu. Do tada je u grad uvoženo 3 – 4000 vagona gorivog drveta i 10 000 kubnih metara tesanog drveta. Uz posledice velike ekonomske krize, to će dovesti do slabljenja drvoprerađivačke delatnosti u Subotici. A ona ovde ni do tada nije bila većeg obima; pravih industrijskih karakteristika, dok će u narednom periodu mogućnosti za opstanak na tržištu imati samo zanatske stolarske radionice.

U Subotici se drvoprerađivačka industrija razvijala od zanatskih stolarskih radionica, koje su se se proširivale, snabdevale mašinskim pogonom i zapošljavale sve veći broj radnika i tako prelazile u kategoriju – industrije i samo jednog primera da se u startu osniva pravi industrijski pogon – „Hrast a.d.“.

„HRAST A.D.“

Ovo akcionarsko društvo je bilo deo grupacije „Ferrum“. Osnovano je uz učešće većinskog kapitala tog preduzeća i radilo je upotpunjavanju proizvodnog procesa – obradom drveta i izradom delova od tog materijala, koji su se koristili u popravkama vagona – koje je izvodio „Ferrum“.

Osnivačkoj skupštini, koja je održana decembra 1923. godine, prisustvovali su sledeći akcionari: Bogdan Dimitrijević i Iso Bogdanović iz Beograda, koji su imali po 211 deonica, dr Eugen Večei (Vecsei) – advokat, sa 60, dr Samuilo Bošan (Boschan) – advokat, sa 88, Stipan Vaci sa 120, Aladar Farkaš sa 100, Cvetko Manojlović – direktor Muzičke škole, sa 20, Dragutin Koloman Štajner (Steiner) – direktor „Ferruma“ sa 2000 i advokat koji je zastupao „Ferrum“ – Samuilo Bošan, sa 5066 deonica. Ukupno je emitovano 8000 deonica, nominalne vredosti 25 dinara, što je činilo glavnicu od 200 000 dinara.

Fabrike grupacije Ferum, na karti grada iz 1928. godine

O načinu osnivanja firme govori i izveštaj gradskoj „prvostepenoj obrtnoj vlasti – Policijsko kapetanskom zvanju“. „Naše su akcije jedino mogli beležiti Ferrum d.d. i njeni akcionari, što su oni i beležili, te tako u našem društvu nema nikavog stranog kapitala. Za članove Upravnog odbora izabrani su: Dragutin Koloman Štajner (Steiner) generalni direktor Ferrum d.d. subotički stanovnik, Slavko D. Pukanac advokat, beogradski stanovnik, Miloš Gavanski privatni činovnik, subotički stanovnik, Ivan Ivandekić inženjer, subotički stanovnik, Aladar Farkaš posednik, subotički stanovnik, Stipan Vaci inženjer, subotički stanovnik i Pavle Ungar veleposednik, svi subotički stanovnici i državljani Kraljevine SHS, Članovi Nadzornog odbora su bili; Joca Ivković apotekat, subotički stanovnik, Marko Protić srpski pravoslavni paroh, subotički stanovnik, Antun Unfogel, činovnik, zagrebački stanovnik i Isidor Ludajić srpski pravoslavni paroh, subotički stanovnik, svi državljani Kraljevine SHS.“ Poslove „delovođe“ je obavljao mađarski državljanin Ferenc Reh, čije su bile i velike zasluge za tehničko unapređivanje fabrike.

Delokrug rada deoničkog društva, kako je to upisano pri registraciji, je bio:kupovanje i eksploatacija šuma, kupovanje i prodaja svakovrsnog drveta, izrada građevnog i ostalog materijala, izrada i prodaja raznog nameštaja“. Zapravo je radilo samo na proizvodnji drvenih delova za vagone, i to isključivo za „Ferrum“. Time je poslovni uspeh firme bio direktno vezan za stepen uposlenosti matičnog preduzeća, koji je varirao, i zavisio od Direkcije državnih železnica, koja je naručivala i ugovorala većinu poslova koje je obavljao „Ferrum“.

Radionice su bile izgrađene tokom 1924. godine, na mestu „Ferrumove“ dotadašnje drvare, preko puta od železničke stanice. Adresa je glasila Paralelni put br. 50. Pogonsku snagu su obezbeđivali elektromotori, snage od 1 do 18 KS. Sirovine su se nabavljale u zemlji. Maksimalni dnevni kapacitet je iznosio do 5 popravljenih vagona. Broj zaposlenih radnika se kretao do 32.

Spisak akcionara 1939. godine

Od samog početka rada društvo je beležilo gubitke po završnim računima, da bi samo 1927, završilo poslovnu godinu sa dobitkom od 23 291 dinara. Kriza „Ferruma“ prouzrokovaće da Upravni odbor deoničkog društva „Hrast“, donese 11.4.1929. godine odluku o likvidaciji, koja je obrazložena sledećim rečima: „S obzirom na tu okolnost, da naše preduzeće – usled loših gospodarskih prilika nije toliko uposloneo da bi se moglo samostalno izdržavati, dalje pošto se ni Ferrum d.d. ne nalazi više u tom stanju da i ubuduće finasira naše preduzeće, koje jedva može sa zasluži toliko da bi moglo pokriti svoju režiju,… izričemo likvidaciju.“ Likvidacija nije okončana ni u periodu nakon 1941. godine, kada je u firmo registarskim knjigama dobila ime na mađarskom jezeiku i nov sastav Likvidacionog odbora. Nakon rata nastaviće da radi kao „Gradsko stolarsko četkarsko i bačvarsko preduzeće Hrast“ i proizvodiće sitnu drvenu robu, burad i igračke.

Radionica na Paralelnom putu je bila oštećena za vreme rata i 1946. godine je potpuno srušena.

„BRAĆA LENARD“

Porodica Levinger (Löwinger) Davida, Jevreja, trgovca iz Bogojeva, dolazi 1904. godine u Suboticu i tu se trajno nastanjuje. Od te godine David počinje i da plaća porez kao član trgovačke firme Levinger, Krišaber i Špicer. Čitava porodica menja prezime 1918. godine i od tada se prezivaju Lenard (Lénárd). Imali su tri sina, Josipa, Aleksandra i Ernesta koji će biti uključeni u porodičnu firmu.

Josip je kao najstariji, prvi i krenuo očevim stopama – u poslovne vode. On 1919. godine započinje sa proizvodnjom kvasca, kao vlasnik „Bačke fabrike kvasca“ koja se 1923. godine pretvara u deoničko društvo „Bačka, fabrika špirita i kvasca d.d.“ sa milion dinara osnovnog deoničkog kapitala, podeljenog u 10 000 deonica nominalne vrednosti po 100 dinara. Firma je bila registrovana do 1929. godine. Pored Josipa koji je ubeležio samo 10 deonica, kao akcionari – osnivači se javljaju i Vladislav Manojlović, javni beležnik, koji je u tom trenutku imao najviše deonica – 3000, Nikola Tabaković, podgradonačelnik , Milan Damjanović. sekretar „Udruženja trgovaca i industrijalaca“, Aleksandar Goldman, dirktor bankarske radnje ,sve javne ličnosti i već potvrđeni privrednici. U prvom periodu, kao fabrikakoja gotovo da nije imala konkurenciju u proizvodnji kvasca, beležila je lepe dobitke, o čemu svedoči i podatak da je deonica nominalne vrednosti 100 din. otkupljivana za duplo veću cenu.

Sa sopstvenim zajedničkim preduzećem, doduše u prvo vreme, samo u zanatskom obimu, braća Lenard se javljaju od 1925. godine. Firma je registrovana pod imenom „Braća Lenard“, a obrtnica je izdata pod brojem A 71/1925. Sa radom je započela na adresi – Trg Kralja Tomislava 2, gde se nalazila njihova roditeljska kuća, a gde je u dvorišnom delu dograđena radionica. „Subotička opšta kreditna banka d.d.“ je te nekretnine procenika na 250 000 dinara, a ugrađene mašine i postrojenja na isto toliku vrednost. Mala radionica je bila namenjena za proizvodnju sitne drvene i metalne robe za domaćinstva, koja je nailazila na dobar prijem na lokalnom tržištu. O tome svedoči i izgradnja novih proizvodnih pogona na adresi Tuk ugarnice 1 (nakon izmene kućnih brojeva 101), gde će se od 1936. godine i preseliti proizvodnja. Od tog perioda firma se vodi u evidencijama kao industrijsko preduzeće. Nastavilo je se sličnim asortimanom proizvodnje, metalnom, žičananom, limenom i drvenom robom. Imali su čitav niz proizvoda koji su bili zaštićeni patentima, kao na pr. prskalicu za voće, aparat za brzo zavarivanje špiritusom, rendu za povrće. Pored toga izrađivali su veliki broj predmeta: štipaljke, drvene kutlače, čekiće, oklagije, pralje za veš, drške za pile, vešalice i drugo. Drvo za obradu su nabaljali iz Bosne i Našica. Na odeljenju drvene robe imali su obično polovinu od ukupnog broja zaposlenih radnika. U 1932. godini imali su 44 radnika, 12 stručnih, 2 kancelarijska i 30 nekvalifikovanih. U staroj radionici raspolagali su sa 6 mašina, koje su pokretali elektromotori (5 kom.), ukupne snage 19 KS. U novim pogonima, elektromotori će imati već 45 KS. Uporedo sa tim povećavo se i broj zaaposlenih radnika, pa je u 1938. godini dostigao broj od 102.

Memorandumi firme Braća Lenard

Tada su radila sledeća odeljenja: stolarsko, strugarsko, farbarsko, limarsko i bravarsko. Maksimalni kapacitet je iznosio 8 mtc razne robe dnevno. O dobroj prođi njihovih proizvoda svedoči i molba Sreskom načelstvu upućena 1939. godine za odobrenje rada u dve smene, radi zadovoljavanja povećanog broja narudžbina, što im je nadležna vlast i odobrila. Kapital firme je te godine procenjen na 1 milion dinara. Gotovo robu su plasirali na domaće tržište,sirovine su isto nabavljali većinom u zemlji a samo su bakar uvozili iz Mađarske, kao i aluminijum iz Mađarske i Nemačke.Pred rat dolazi do opadanja proizvodnje, i smanjivanja broja aradnika. tako 1940. godine zapošljavaju 16 bravarskih, 10 stolarskih i 1 fabrbarskog majstora i 5 šegrta.

„Braća Lenrad“ nastaviće da radi i tokom rata, doduše sa promenjenom vlasničkom strukturom, pošto su vlasnici Jevreji bili prinuđeni da prodaju firmu licu mađarske nacionalnosti. Dr Đorđe Šolti, doseljenik iz Budimpešte je prvo postavljen za privremenog komesara fabrike, da bi zatim bio ubeležen kao vlasnik.

I pored tih okolnosti, nakon rata fabrika je konfiskovana Odluom Sreskog narodnog suda br. 972/1946 od 23.5.1946. godine i preći će pod nadzor Uprave narodnih dobara, da bi zatim bila uključena u novoformirano preduzeće („republikanskog značaja“) „Palić, tvornica drvene i metalne robe“, koje se od 1947. godine fuzioniše u firmu „Zmajevac, industrija metalnih proizvoda“.

„BRAĆA ŠPICER“

Osnivači ove drvoprerađivačke firme su stolari, braća Špicer (Spitzer), Jene (Đeno, Jenö) i Bela (Béla) . Oni potiču iz jeverjske porodice iz Srema. Imali su još dva brata – Đorđa i Hermana, isto stolara po struci, koji su živeli u Somboru odnosno Bajmoku.

Jene i Bela, kao stolarski majstori uspevaju 1920. godine da osnuju u Subotici radionicu pod imenom „Bela Špicer i drug“. Kao korak u daljem uspešnom razvoju firme, braća odlučuju da 1924. godine pokušaju da utemelje deoničko društvo, u koje oni ulažu svoju radionicu sa opremom. Emitovali su 10 000 deonica nominalne vrednosti 100 dinara po komadu. Pošto su mašine iz radionice procenjene na 276 000, ručni alat na 46 265, materijal i polugotova roba roba na 120 060, a gotova roba na 118 969 dinara, time oni postaju većinski akcionai, sa paketom od 50 600 deonica, i stiču pravo upravljanja, odnosno postavljanja Upravnog odbora. Ostalih deoničara, pretežno Jevreja iz subotičkog privrednog staleža, koji su bili ubeležili manji broj akcija, bilo je još 32. Među njima su bili Bela Vajnhut ( Weinhut Béla) – tvorničar, Karolj Špicer (Spitzer Károly) – građevinar, braća Engler i braća Donat – trgovci.

Firma se bavila proizvodnjom drvenarije za domaćinstvo- stolica, čiviluka; drvenih igračaka – konjića za ljuljanje, opreme za stoni tenis i saonica; školskog pribora – lenjira i kutija za pera te ornamentalnih artikala. Bila je jedina sa takvim asortimanom proizvoda u Vojvodini. Zapošljavala je do 50 radnika. Ipak nije uspela duže da se održi. Prvi znaci slabijeg poslovanja ispoljavaju se već 1926. godine. Đeno Špicer napušta te godine Suboticu. Tada firma i istupa iz subotičkog „Udruženja trgovaca i industrijalaca“. U 1929. godini firma prestaje sa radom i ubeležava gašenje registracije.

Braća su u Subotici posedovala nekretnine, kuću čija je vrednost 1929. godine procenjena na 150 000 dinara, a koja je bila kod banke opterećena na istu sumu. Po podacime banke, tada su zalihe robe bile u vrednosti 200 000 dinara, 50 000 su iznosila potraživanja a 100 000 dinara dugovanja.

Razlozi za prekid rada su visoka carina uvedena za uvoz drveta iz Erdelja i slabe veze sa dobavljačima iz Bosne, te opšta ekonomska kriza.

Radionica se do 1926. godine nalazila u Jugovićevoj ulici br. 7, a od tada u Badalićevoj ulici br. 5.

„BRAĆA PLETL“

Josip Lasner (Lassner) i Liza Stantić su bili osnivači preduzeća koje je ubeleženo u registar Ce VII 22 – 1922. godine. Polje delatnosti je bilo „obrada rudnih roba i izrada mrtvačkih sanduka“. Braća Pletl, Antun i Josip, kupuju tu firmu 1925. godine, od kada i nosi njihovo ime. Antun je uložio 60% a Josip 40% potrebnog kapitala. Preduzeće, koje se nalazilo na adresi Miloša Obilića (i danas ulica nosi to ime, prim. aut.) 26 i pod njihovim vlasništvom će nastaviti da se bavi sa izradom metalnih i drvenih mrtvačkih sanduka. Braća Pletl su pored ove firme imala i „pogrebni zavod“ koji je radio na adresi Trg Ćirila i Metoda ( Trg žrtava fašizma) 2.

Najveći broj zaposlenih radnika je dostizao 50. U 1932. godini bilo ih je samo 25, a proizveli su 600 metalnih i 1300 drvenih mrtvačkih sanduka. Slična je bila situacija i 1939. godine, kada je bilo 27 zaposlenih radnika, koji su ostvarili 35% od maksimalnog godišnjeg kapacetata, proizvevši 500 metalnih i 500 drvenih mrtvačkih sanduka. Ovo preduzeće se nalazilo na granici između zanatske radnje i industrijskog postrojenja.

Antun Pletl

Nakon rata, pošto je utvrđeno da je Antun Pletl bio u redovima mađarske vojske, preduzeće je 1945. godine konfiskovano a zatim preneto u državnu imovinu. Nastaviće da radi u okviru „Državne stolarske radionice“.

„BRAĆA ŠIPOŠ“

Začetak ova firma ima u radionici koja je osnovana još 1860. godine. Nakon 1918. godine ona je registrovana kao vlasništvo braće Karla i Lajoša Šipoša. Nalazila se u ulici Oslobođenja ( danas Marksov put) br. 3. Oni su, po izveštaju subotičke „Opšte i kreditne banke d.d.“ iz 1927. godine, bili vlasnici jedne kuće i „fabrike nameštaja“. To je zapravo bila mašinska stolarska radionica, koja je imala 15 do 20 radnika, i bavila se izradom drvenih delova za pokućstvo i nameštaja. U 1927. godini, firma je preregistrovana u oblik „javnog trgovačkog društva“ i upisana u sudski registar Ct IX 166, pod imenom „Šipoš Karla sinovi“. Preregistracija na inokosnu firmu izvršena je 1938. godine (registar Ce VIII 73).

Maksimalni godišnji kapacitet je iznosio 200 do 250 garnitura nameštaja.

Iz spisa nastalih povodom jednog sudskog spora koji su braća Šipoš vodila sa sopstvenom majkom, saznajemo da su smatrani zanatlijama, bez velikih ekonomskih mogućnosti. Ipak i njihovi zaposleni radnici stupali su u štrajkove i tarifne pokrete, da bi se izborili za povećanje nadnica i poboljšali radne uslove.

Tokom rata preduzeće je demontirano i prenetu u Mađarsku (Új Pest).

Mihajlo, sin Karla Šipoša, nastavio je nakon rata porodičnu tradiciju i vodi zanatsku stolarsku radionicu.

„SENTI I VIRAG“

Stolarska radionica „za umetnički nameštaj, portale i građevinu“ , mada je bila član „Udruženja trgovaca i industrijalaca“, po karakteristikama proizvodnje bliža je zanatsvu nego industriji. Vlasnici su posedovali dve kuće (Sudarevićeva 54,56), gde se nalazila radionica i magacin. Subotička „Opšta kreditna banka d.d.“ ih je preporučivala za dobijanje kredita. Imali su poslovnu saradnju sa varaždninskom fabrikom nameštaja i stolica „Thonet“.

Memorandum firme Senti i Virag iz 1926. godine

U teškoće sa naplatom svojih potraživanja ulaze 1929. godine. Tada beleže aktivu od 525 026, a pasivu od 340 136 dinara. Te godine i padaju pod stečaj.

„CIGLER, KAIĆ I DRUG“

Firma pod tim nazivom je radila od 1919. do 1926. godine. Bila je ubeležena u sudki registra CT VII 128, 1.5.1919. godine. Njeni suvlasnici su bili Đula Cigler (Cziegler Gyula), Deže Kaić (Kaits Dezsö) i Andor Volenhajmer (Wollenheimer Ándor). Bavila se proizvodnjom luksuznog nameštaja i građevinske stolarije. Prerađivala je 200 do 300 kubnih metara drveta godišnje. Zapošljavala je do 50 radnika.

U prvo vreme je radila u dvorištu zgrade Arpada Hitera – Bene Sudarevića 4. Tamp ostaje do 1922. godine, kada biva uništena u požaru. Nakon toga, za radionicu je od Marka Stipića kupljena jednospratna kuća u Segedinskim vinogradima. U 1926. godini, zgrada sa radionicom biva prodata gradskim vlastima, za cenu od 450 000 dinara. Grad je planirao da tamo smesti Oblasnu finansijsku upravu. Rad je nastavila u iznajmljenim prostorijama u staroj svilari.

U 1928. godini, Dezider Kaić se javlja kao samostalni stolar – zanatlija, sa radionicom u Ostojićevoj ulici br. 8.

Memorandum firme Czigler, Kaič i Drug iz 1925. godine

„KAIĆ LAJČO, stolarska radnja“

Lajčo Kaić , stolarski majstor, se javlja 1921. godine kao vlasnik radionice za izradu i popravku čamaca. Ona se nalazila na Paliću, na adresi Kanjiški put br. 30.

Čamci Lajče Kaića na Paliću

Nakon toga registruje i radnju za izradu drvene robe, u Subotici ( Zavojna ulica br. 5). Da je sa tim poslovima imao više uspeha nego sa čmcima, svedoči i to, što je radnja 1937. godine bila uvrštena u industrijske kapacitete. U dopisu „Udruženju industrijalaca, Novi Sad“ subotička podružnica tog udruženja, tim povodom je navela:“…obzirim na način proizvodnje, na primenupodele rada, na broj uposlenih radnika, na upotrebljenu motornu snagu, na fabrički karakter cele zgrade preduzeća, dat su svi preduslovi za jedno industrijsko preduzeće.“ Zapošljava je do 30 radnika i raspolagala sa 14 raznih mašina, koje je pokretalo 7 elektromotora ukupne snage 18 KS. Bavila se izradom drvenih dugmadi, dečijih igračka, drvenih potrebšina za domaćinsto i ostale sitne drvene robe. Realizacija proizvodnje je 1936. godine imala sledeće vrednosti: drvena dugmad – 250 000 dinara, dečije igračke – 100 000, ostala roba – 40 000 dinara.

Kao zanatska radionica, nastaviće da radi i nakon rata, zadržavši isti asortiman proizvoda.

**

Pore navedenih, još dve manje firme su se bavile izradom drvene robe i „drvene vune“. Jedna je bila „Glid i Rab“, koja se nalazila na adresi Tuk ugarnice 11, a koju je 1932. godine pruzeo Mikša Sabadoš (Szabados, izvorno porodično ime Schlezinger) sa suprugom Šarom i registrovao kao „Eksport“ (Daničićev put 58) . Druga je radila pod imenom „Titan“ na adresi Željeznička ulica 16, a bila je registrovana kao „tvornica za izradu drvene vune“. Njena vlasnica je bila Lea Herman. Obe radnje su kao sirovine koristile jelovo drvo (95%) i prerađivale ga u „drvenu vunu“.

Memorandum firme Titan iz 1933. godine

„JENE VAJS, tvornica četaka“

Radionicu za izradu četak osnovala je porodica Vajs (Weiss) još 1886. godine. Začetnik tog posla je bio Šandor (Sándor) Vajs, rodom iz Kule, bio je zantlija – četkar. Supruga mu je bila subotičanka Aleksandra Sidonija Grinfeld (Grünfeld). I njihov sin Jene (Jenö) nastaviće porodičnu tradiciju. Vajsovi su imali kuću koja se nalazila u I krugu, br. 331 gde se u prvo vreme nalazila i radionica.

Sa proširenjem posla nakon I sv. rata, prilaze i izgradnji nove spratne radionice. Dozvola za podizanje zgrade u Tolstojevoj ulici br. 17 je izdata 1922. godine. Iste godine uvoze i mašine iz Nemačke i Austrije , a iz Beča doalzi i mehaničar Josip Pšibil, koji je radio na njihovom montiranju i održavanju.

Jedna zanimljivost je vezana za radnu snagu u ovom preduzeću. U saradnji i uz odobrenje gradskih i državnih vlasti, ono je imalo dozvolu da zapošljava zatvorenike iz subotičkog okružnog zatvora. Ukupan broj radnika se kretao od 120 do 200. Nije na poznato koliko su iznosile njihove nadnice, ali su službenici 1929. godine zarađivali 2000 do 2500 dinara mesečno.

Preduzeće je proizvodilo sve verste četaka, a posebno je bilo poznato po onima za mlinove i industriju. Polovinom dvadesetih godina spadalo je u najveće te vrste u čitavoj zemlji.

Pored prodaje na domaćem tržištu, veći deo proizvodnje je bio namenjen inostranstvu, izvozio se mahom u Nemačku i Grčku.

Nakon rane smrti Jene Vajsa, 1925. godine, vođenje preduzeća je preuzela njegova majka Aleksandra Sidonija , i registrovala ga na svoje ime (registar A 91, 24346/1926). No, ekonomski polet i dobri rezultati poslovanja iz pređašnjeg perioda, više nisu bili nikada dostignuti.

U 1927. godini proizvodnja se odvijala i u prostorijama Okružnog suda. Firma 1932. godine pada pod stečaj.

„STUBOŠTIT K.D.“

Firma pod tim imenom je registrovana 1932. godine, u obliku komanditnog društva (sudski registar društvenih firmi Ct XI/908 st. 27.). Kao svrha preduzeća je bilo upisano: „obrađivanje drvenih stubova u svrhu zaštite od truleži i prodaja istih“. Tehnologoju za te poslove, i to patentom zaštićenu, imao je unutršnji član firme inženjer elektrotehnike Đorđe Defreševil (George Defrescheville) . Spoljni članovi su bili Pera Vujković, Lajoš Bek (Beck) i Henrik Levental (Löwnthal) – trgovaci. Osnivački kapital je iznosio 800 000 dinara.

Od 1934. godine se kao jedini vlasnik javlja Pera Vujković. Izvršena je i preregistracija na inokosnu firmu (registar Ce VIII 656 st. 46 ). U daljem periodu, preduzeće će pod imenom „Stuboštit, Frescheville & Co.“ nastaviti da radi, ali više ne u Subotici, nego u Bosni (Zavidovići), sredini bogatijoj sirovinama za tu delatnost – drvenim oblicama.

**

U svom bogatom proizvodnom programu, fabrika „Štirak, Samuel Kopp d.d.“, imala je kao dopunu svog osnovnog asortimana i izradu amablaže, odnosno buradi.

Ona je osnovana 1919. godine, od strane jevrejske porodice Kop (Kopp). Radila je u čitavom međuratnom periodu na adresi Majšanski vinogradi 32, preko puta pogona „Ferruma“. U okviru tog preduzeća, postojalo je posebno odeljenje za izradu buradi , koje je uz primenu mašinske obrade drveta, moglo da dnevno proizvede do 50 buradi. Ona su se koristila za ambalažu sopstvenih proizvoda, štirke, čiriza i ostalog. Ukupan broj zaposlenih radnika u fabrici je dostizao 60.

Još neke firme koje su se bavile preradom drveta, koristile su uz svoj naziv i atribut – industrija, mada se po karakteristikama svrstavaju u zanatlijske. Takvi su primeri firmi „Fridrih Bahinger, industrija okvira za slike“ i „Erdei Balint, industrija kola i karuca“ .

Memorandum firme, 1924.g.

REZIME

Ova industrijska grana, koja ni po broju preduzeća, tako ni po količini proizvedene, obrađene robe ni po broju zaposlenih, nije spadala u veće, uspešno je zadovoljavala potrebe vojvođanskog, pa tako i subotičkog tržišta. Jedan od uslova za njeno razvijanje bila je i bogata tradicija zanatske obrade drveta i stručna radna snaga solidnih kvaliteta.

Tako se i u Subotici razvijala na osnovama razvijene zanatsko manufakturne proizvodnje. Sva preduzeća sem “Hrasta a.d.” izrasla su upravo na takvim temeljima. Snabdevanje sirovinama se vršilo mahom iz uvoza, pa će povišenje carinskih i železničkih tarifa, od kraja tridesetih godina, uz eskalaciju ekonomske krize, predstavljati velike teškoće za njen dalji napredak.

U ovoj industrijskoj grupi, najistaknutiji predstavnici su bile firme: “Hrast a.d.” pogon koji je delovao kao deo grupacije Ferruma, i za njih obavljao izradu drvenih delova za vagone (ušla u likvidaciju 1929. godine ), zatim “Braća Špicer” koja je imala široki asortiman razne drvene robe za domaćinstvo, igračaka i sportske opreme (ušla u likvidaciju 1929. godine), “Braća Lenard” koja se bavila i izradom limene i druge robe, “Braća Pletl” proizvođači drvenih i metalnih pogebnih sanduka, “Braća Šipoš” tvornica nameštaja, kao i fabrika četaka “Jene Vajs”.

U akcionarskom društvu – Hrast, većina akcija je bila u rukama vlasnika jevrejskog porekla, a slična situacija je bila i u pretežnom delu drugih firmi, gde su Jevreji Levinger (Löwinger)- Lenard (Lénárd), Špicer(Spitzer),Vajs (Weiss), bili vlasnici ili većinski akcionari.

INDUSTRIJA PAPIRNE ROBE I GRAFIČKA INDUSTRIJA

„Industrije papira u Vojvodini nema uopće, a jedva da će se ona tamo i razviti, jer u njoj nema ni najvažnijeg uslova za razvoj te industrije: šume i drveta.“ Prerada gotovog papira i izrada razne papirne robe je isto bila slabo razvijena i retko se uzdizala sa manufakturno zanatskog nivoa na razinu industrije.

Pored pogona za preradu papira i štamparija u ovu grupu su svrstane i firme koje su se bavile izradom robe od celuloida.

U Subotici su se preradom papira i izradom razne robe od te sirovine, bavile sledeće firme:

„ORIENT“

Ta radionica je bila u vlasništvu Adolfa Dojča (Deutsch ). U 1933. godini je radila sa 10 zaposlenih radnica. Pogonsku snagu je obezbeđivao elektromotor od 1,5 KS. Te godine je proizvela 300 000 komada papirnih muštikli, koje su i bile njen glavni prizvodni artikal. Puni godišnji kapacitet, koji je iznosio 100 000 kutija po 100 komada muštikli, mogao je da zadovolji potrebe čitavog jugoslovenskog režišta. U 1937. godini zapošljava 16 radnica. Po jednom izveštaju subotičkog „Udruženja Industrijalaca“:“ …radne prostorije imaju fabrički karakter“ pa ono predlažu da se vodi kao industrijsko preduzeće.

„INDUSTRIJALNO I KOMERCIJALNO D.D.“

Firma je osnovana je 1914. godine pod imenom „Ipari és kereskedelmi r.t.“. Kao cilj je navedeno:“…proizvoditi sve vrste papira i papirnih tvorevina, štampanjem i trgovina papirom i papirnom robom“.

Svoj mašinski park je proširila 1931. godine, kupovinom opreme od firme „Lipšic“, a 1932. godine uvozi mašine za proizvodnju toalet papira iz Nemačke.

U 1933. godini ima glavnicu od 300 000 dinara podeljenu na 300 deonica. Tada su najveći deoničari bili: dr Miloš Pavlović, dr Samuilo Kertes (Kertész) , Josip Vaci, Aleksandar Lipšic i dr Miloš Rafajlović, advokat sa po 30 deonica.

Krajem 1935. godine, usled gubitaka izraženih po godišnjem bilansu, donešena je odluka o likvidaciji firme.

„UNIO“

„Unio, industrija za izradu papira“ registrovana je 1932. godine sa glavnicom od 250 000 dinara. Vlasnici su bili Kunec ( Kunetz ) Đorđe i Irena (rođ. Karo). Nalazila se i IV krugu, Ulica Prestolonaslednika ( ? ) 39. Proizvodila je papirnu konfekciju i kese. U 1932. godini su proizveli 20 vagona papirnih kesa. Pogon su im obebeđivali elktromotori, snage 12 KS. 1933. godine, kada su preradili 30 vagona hartije, imali su 28 radnika , 1935. – 30 a 1939. – 40 zaposlenih. Van Subotice su 1935. godine prodavali 83% svoje proizvodnje. Uvozili su sirovine, papir iz Čehoslovačke i Austrije. Problemi sa naplaćivanjem trošarine, i na sirovine, hartiju koju su koristili za dalju preradu, predstavljali jedan od stalnih problema i za ovu firmu.

„LIPŠIC I LAMPEL“

Moric Lipšic ( Lipsitz Moritz ) sa suprugom Lampel Irmom bavio se štamparskim poslovima od početka veka. No, tek nakon njegove smrti, kada se Irena preudala za Aleksandra Salamona Lipšica firma je protokolisana, 1914. godine.

( Ct VII 47).

„Firma postoji cca 25 godina, protokolisana je međutim tek godine 1914. Vlasnici firme su udova Lipšic Moritza, rođena Irena Lampel, udata sada za Salamon Alaksendra Lipšic.“ Aleksandar gradi 1922. godine radionicu u dvorištvu svoje kuće Trg Kralja Tomislava 7. (odnosno na uglu Trumbićeve, danas Petefi Šandora ). Bavila se prodajom kancelarijskog materijala, proizvodnjom papirnih roba i štampanjem. Vlasnici su 1926. „…imali kuću vrednosti 400 000 dinara i stalno i veliko skladište“. „Skromnim početnim sredstvima pretvorena je radnja sukcesivno u jednu modernu trgovinu.“ Na memorandumu firme ( iz 1921. godine ) stajalo je „Lipšic i Lampel, velika trgovina papira, poduzeće za izdavanje knjiga i kalendara“. Od Ministarstva prosvete su 1919. godine dobili ovlaštenje za štampanje školskih knjiga. Pored toga su bili i „besprekorni liferanti državnih železnica“. Proizvodili su vozne karte za njih. Maksimalni godišnji kapacitet je iznosio 120 vagona papirne robe.

Lipšic Aleksandar nastaviće od 1927. godine kao jedini vlasnik da vodi firmu čija se radionica tada već nalazila u Štrosmajerovoj ulici 16. U vlasništvu porodice Lipšic bila je i susedna zgrada, Štrosmajerova 18. Pored toga su imali kuću i u Beogradu. Nakon rata, obe kuće u Subotici i ona u Beogradu kao i firma, su nacionalizovane.

I u tom periodu štampao je vozne karte za Direkciju državnih železnica. U 1932. godini dobio je posao za izradu 37 miliona komada karata u vrednosti 670 000 dinara. Ta količina je iznosila 4 vagona. Izradio je 32 455 000 kom. u težini od 36 000 kg. U 1937. godini, mada ima samo obrtnicu za proizvodnju robe od papira, poseduje rotacionu mašinu i bavi se i štampanjem, pošto je pruzeo bivšu štampariju „Sv. Antala“. Pored ostalog je štampao „Bibliju“ i „Mali ketehizam“. Zbog takvog neovlaštenog rada bio je kažnjen.

Sa suprugom Irmom i Aleksandrom Deakom kao spoljnim članom, 1940. godine je registrovao komanditno društvo pod imenom „Grafika“ za trgovinu hartijom i kancelarijskim materijalom.

Ratni period i za bračni par Lipšic, kao i za ogromnu većinu subotičkih Jevreja, donosi stradanja i progone. Nakon njihove deportacije, radnju im preuzima Buza Ernest, koji se od l.l.1944. godine javlja kao zakupac radionice. Pošto je bračni par Lipšic stradao u Aušvicu, a nisu imali dece, u 1948. godini se kao naslednici javljaju Aleksandrova sestra i njen sin.

Izradom robe od celuloida su se bavile sledeće firme:

„WEINHUT I SINOVI“

Radionica pod tim imenom je osnovana još 1899. godine. Kao vlasnici su 1904. godine, kada je registrovana kao javno trgovačko društvo ( Ct IV 89 ), bili upisani Vajnhut ( Weinhut ) Adolf i sinovi Bela (Béla) i Nandor (Nándor). Veći deo proizvodnje, razne robe od celoloida, u periodu pre rata, izvozila je u inostranstvo, u Egipat, Palestinu i Tursku. Imala je i svoja zastupništva u inostranstvu. Nakon 1918. godine se javlja kao „Fabrika celuloidne robe“, koja je upisana u sudski registar Ct V 146. Proizvodila je okovratnike, lepeze i dečije igračke. Zbog raznih otežavajućih okolnosti, visoke vozarine, uvoznih carina, itd, nije više bila u stanju da izvozi svoju robu, nego je plasira širom zemlje. Kao partner u firmi se 1923. godine pojavljuje i Dajč (Deutsch) Adolf. Po proceni „Opšte kreditne banke d.d.“ iz Subotice firma u 1926. godini ima robe na zalihama u vrednosti 300 000 dinara, uređaji vrede 400 000 a kuća u centru vredi 1 000 000 dinara. U 1927. godini objekat je izgoreo u požaru i firma je ugašena.

„Adria tvornica celuloidne robe“, firma Adolfa Haja (Hay) je bila manjeg obima. Radila je sa motorom od 1 KS i sa 3-5 radnica. Ona je 1924. godine po procenama, imala kapital od 400 000 dinara, vrlo dobru reputaciju, dobre proizvode, ali i probleme sa naplatom; potraživala je 125 000 dinara, a dugovala 1 400 švajcarskih franaka.

„Udruženje Industrijalaca“ ju je 1935. godine uvrstilo među ona preduzeća koja se neće voditi kao industrijska. Radnja se nalazila u ulici Boška Vujića 18. U 1937. godini, vlasnik je prijavio prekid rada.

ŠTAMPARIJE

Grafička struka, odnosno štamparstvo ima duboke korene i dugu tradiciju u Subotici. Naš grad je bio drugi sa teritorije današnje Vojvodine, posle Novog Sada, koji je dobio štampariju. Još početkom četrdesetih godina XIX. veka u Subotici je bilo pokušaja da se utemelji štamparija. Ime Karla Bitermana (Bittermann) ostaće zapamćeno u kulturnoj istoriji Subotice, pošto je on uspeo da 1844. godine obezbedi tehničke pretpostavke ali i izdejstvuje sve potrebne dozvole i osnuje prvu štampariju. Do 1918. godine štamparstvo se solidno razvilo i to će predstavljati osnovu za dalji posleratni razvoj u toj struci. Od subotičkih štamparija koje su radile u novoj jugoslovenskoj državi, jedna je bila u gradskom vlasništvu, jedna u državnom a ostale u privatnom, kao akcionarska društva ili u vlasništvu pod pojedinaca.

Zanimljivo je istaći da je sa promenjenom političkom i kulturnom situacijom od 1918. godine, rasla i potreba da stručni grafički radnici – slovoslagači koriste i novi državni jezik, pa je upravo zbog toga subotički Senat u 1919. godini i finansirao jedan kurs za njih, na kojem su učili „bunjevačko – srpski jezik“. Molbu da se to realizuje, aprila 1919. godine je podneo Nikola Dedakin, slovoslagač, delovođa „Minerve, štamparije i nakladništva d.d.“. Senat ju je usvojio i odredio da kurs traje 8 nedelja, a za predavača prihvatio profesora Simu Pilića, kojem je isplatio honorar od 1000 k.

U Subotici su u međuratnom periodu radile sledeće štamparije:

„ERNEST FIŠER“

Još 1897. godine, štampar Nikola Tomić otvorio je svoju štampariju, koja će u narednom periodu promeniti niz ortaka i vlasnika. Od 1907. godine je u vlasništvu Ernesta Fišera (Fischer Ernö) i nosi ime „Hungaria“, da bi se ono od 1918. godine promenilo i glasilo „Fernest“. Adresa štamparije je bila Karadžićeva ulica 26. Ernest Fišer je planirao 1926. godine da na postojećoj parceli, uz postojeći objekat dogradi i jednu novu zgradu za štampariju. Izrađeni su i tehnički nacrti, ali je on odustao od gradnje. Preduzeće se bavilo i knjigovezačkim poslovima, izradom reljefa, graviranjem, litigrafijom, izradom kartonskih kutija i kartonske robe te štampanjem. Učestvovalo je na licitacijama za štampanje železničkih voznih karata, što je bio posao koji im je obezbeđivao dobru zaposlenost i zaradu. Pored toga Ernest Fišer je 1927. godine poslao jedano cirkularno pismo subotičkim privrednicma u kojima ih obaveštava da planira da pokrene list „Ekonomski glasnik“, ali nije uspeo da realizira tu ideju.

U 1918. godine ima 15, a 1923. godine već 120 radnika, po podacima iz lokalnog lista „Nova pošta“ . Zapošljava i strane radnike, „pošto su oni vođe cele moje štamparije i papirne industrije, a koji stručnjaka nisam u stanju u našoj zemlji naći“ pisao je subotičkom „Udruženju industrijalaca.“ Tako je kao graver, 1925. godine zaposlen Nikola Fleš, mađarski podanik.

U 1928. godine firma nosi ime „Grafički umetni zavod“ i zapošljava do 30 radnika. U 1931. godini ima 51 radnika a 1933. – 35. Raspolagala je sa 4 elektromotora snage 6 KS. Sa radom prestaje 1938. godine.

Nakon rata, štamparija je nacionalizovana. Udova osnivača, Jelena r. Borner, uputila je 1950. godine molbu gradskim vlastima da joj se vrati jedna mašina za slaganje iz nacionalizovane štamparije, ali je odbijena.

„ŠTAMPARIJA DIREKCIJE DRŽAVNIH ŽELJEZNICA“

Štampariju Šlezinger (Schlesinger) osnovanu 1867. godine, koja je bila druga u gradu, 1920. godine kupuje od osnivačevog sina „Direkcija državnih željeznica“. Inicijator za kupovinu je bio prvi direktor subotičke Direkcije inženjer Milan Đorić. Cena je bila 960 000 kruna. Štamparija se sastojala od nekoliko manjih zastarelih mašina na ručno-nožni pogon, nekoliko stelaža i regala i oko 1600 kg slova. Time će se ona naći pod državnom, odnosno upravom Ministarstva saobraćaja i od male zanatske, izrašće u štampariju koja 1930.godine zapošljava 120 radnika. Izvršeno je i njeno preseljenje iz Manojlovićeve ulice u zgradu Direkcije Trg vojvode Putnika 2), u podrumske prostorije. Poboljšana je i tehnička opremljenost nabavkom novimh mašina za slaganje. Iz Ljubljane i Zagreba su stigle mašine za štampanje kartonskih voznih karata. Slagaća mašina „Linotyp“ je nabavljena 1929. godine.

U savezničkom bombardovanju, 18.09.1944. godine, zgrada Direkcije je stradala, dobila je 9 pogodaka.

„BRAĆA FIŠER“ („BRAĆA ČERVIK“)

Osnovao ju je 1891. godine Ferenc Kardoš (Kardos), da bi se od 1894. kao vlasnici, ortaci javili Mavro Kraus (Krausz) i Mavro Fišer (Fischer), grafičari, čiji će sinovi, Antal (Antun), Imre (Mirko) i Jozsef ( Josip) , nastaviti očevim stopama. Nosila je ime „Fišer i Kraus“. Antun Fišer se školovao za cinkografa u Budimpešti. U 1921. godini bilo je zapolseno 10 radnika. Zanimljivo da ni jedan od njih nije bio rođen u Subotici. Među radnicima su bila i braća Červik, iz Bačke Topole, Ladislav ( r.1894.) i Andrija (r. 1888.) Oni će 1926. godine i preuzeti vođenje poslova i dati firmi svoje ime. Imali su obrtnicu – A 73/1931 za “ štamparske i cinkografske poslove, izradu klišea i pečata od gume, bakra i čelika.“ Radili su sa rotacionom mašinom. Štamparija se nalazila u ulici Augusta Šenoe 12. To je bila nekadašnja kuća profesora Ivanji Ištvana, koju su 1920. godine kupili Fišerovi, dogradili sprat i tamo uredili štampariju. Imali su filijalu Novom Sadu koja je obustavljena 1932. godine. Radnici su, 1939. godine, zavisno od kvalifikacije, imali nadnice od 100 do 200 dinara. U toku sklapanja novog kolektivnog ugovora, te godine, vlasnici su uručili otkaze za 4 radnika.

Znak na memorandumu firme

Sa početkom rata Antal Fišer je prodao prostorije štamparije sa opremom Gezi Papu (Papp) za sumu od 50 000 penga. Nakon rata taj pogon će biti pripojena „Minervi“.

„ŠTAMPARIJA SVETOG ANTUNA I KNJIŽEVNO PODUZEĆE KAO ZADRUGA „

„Katolička nadbiskupija kupila je 1907. godine mašine sa više strana, najviše iz Trenčina, i osnovala štampariju pod imenom „Szent Ántál“ („Sveti Antun.“) Upis u Registar Ct V/31-33 je izvršen 4.4.1907. godine. To je bila i izdavačka zadruga. Emitovane su deonice. Zanimljivost je što je njihova tečajna cena usklađivana sa cenom pšenice. Jedna deonica je vredela kao 250 kg pšenice, što je 1907. godine iznosilo 50 kruna a 1924.godine 750 dinara ( 3000 k. ). Danilo Mansfeld i Lajčo Latska su posedovali najviše deonica. Firma je imala radionicu u Harambašićevoj ulici br. 5. Izdavali novine i versku literaturu, Biblije na mađarskom i nemačkom jeziku i drugo. U novoj južnoslovenskoj državi, nastavila je sa radom, ali u otežanim okolnostima, sekvestar nad firmom je skinut tek 1925. godine. Zbog prinudnog poravnanja prekinula je 1931. godine sa radom. Aleksandar Lipšic će pruzeti njene mašine i opremu

„MINERVA D.D.“

Štamparija Hirt (Hirth) Aladara osnovana je 1911. godine. Tokom rata Hirt je pretvara u deoničko društvo. Protokolacija firme „Bácsmegyei napló r.t.“ je izvršena 1915. godine. Imala je glavnicu od 35 000 kruna. Porodica Fenjveš (Fenyves, ranije Fridmann ) je tada preuzela većinski paket deonica, a Hirt ostaje u njoj kao poslovođa.

Od 1917. godine ovi akcionari iz porodice Fenjveš, osnovali su i bioskop „Korzo mozi r.t.“.

Dr Fenjveš Ferenc sa svojom decom

Štamparija od 30. jula 1920.godine nosi ime – „Minerva“. Na redovnoj godišnjoj skupštini deoničara Luka Vukov je dao predlog, koji je i usvojen, da firma promeni ime , i nastavlja da radi kao deoničko društvo „Minerva deoničko društvo i nakladništvo d.d.“ sa glavnicom od 150 000 dinara. Izdavanje i štampanje lista „Bácsmmegyei Nápló“ biće jedan od zadataka društva. Nabavkom modernih mašina, između ostalih i rotacione mašine, postaje jedna od najbolje opremljenih štamparija u Vojvodini. U 1926. godini uvezla je iz Mađarske, bez carine, dve nemačke mašine za slaganje „Linotip Ideal“.

Memorandum firme iz 1924. godine Reklamni oglas firme

U 1925. godini ima ukupno 45 radnika, od čega 5 stranaca. Kao poslovođa je bio zaposlen mađarski državljanjin Mano Martoš. U 1932. godini ima 10 činovnika i 30 radnika. Za štampanje je te godine utrošeno 30 vagona hartije. Tada su dnevnice štamparskih pomoćnika bile od 40 do 70 dinara.O finansijskoj krizi, u koju je firma bila zapala 1926. godine, pisali su drugi subotički listovi i upućivali nadležne organe da se istraži finansiranje iz inostranstva.“Subotički glasnik“, br.9, od 7.2.1926, tvrdi da je firmi pomoć došla iz Budimpešte.

Slovoslagaći i šegrti Minerve, 1933. godine

Nova zgrada u kojoj će raditi štamparija ( Zmaj Jovin trg 3 ) izgrađena je 1923, a dogradnja i preinačenje tog objekta izvršeno je 1926-27 godine.

Deoničari sa najviše deonica 1930. godine su i dalje bili iz porodice Fenjveš, Franjo (Ferenc) i njegov sin Petar, novinar, sa po 300 i Ferencov brat Lajčo (Fenyves Lajos, Ljudevit) urednik lista „Naplo“ sa 100 i advokat dr Fišer Jako sa 100 deonica. Tada se beleži dobitak po godišnjem bilansu od 37 867 dinara a 1932. godine on je već iznosio 342 185 dinara. Radnička Komora iz Novog Sada imala je primedbi na vlasnike i to zbog toga što oni „…u cilju da sebi pribave što veće prihode i bogatstvo rade i kao radnici.“

Spisak akcionara Minerve iz 1933. godine

Ukupni prihodi od prodaje lista „Naplo“, tih godina su dostizali milionske sume. Za 1935. godinu – 2 749 595 dinara, 1934. – 2 765 369 dinara. Za 1939. godinu, kapital firme je procenjen na 1 milion dinara. Bilo je zaposleno 86 domaćih i 1 strani radnik.

Radnici u dvorištu štamparije

Radnici i vlasnici 1922. godine na izletu na Paliću

Od dolaska mađarskih snaga, do kraja 1941. godine, štamparija koju je preuzela zadruga “Keresteny sajtó szövet kereszt” (Kršćanska zadruga štampe) izdaje list “Hirlap”, čiji je glavni urednik bio Janoš Čuka , kao i drugi niz listova I publikacija koje su bile propagandno sredstvo okupatorskih vlasti.

Sa dolaskom novih komunističkih vlasti, 1945. godine, izvršena je konfiskacija firme. Jelisaveta Fenjveš (Fenyves Erzsebet), rođena Baruh , koja je stradala u Aušvicu, imala je po registarskim knjigama tada najviše deonica 4098 komada. Pored nje u ratnom periodu deoničari su bili i Lajčo Fenjveš sa 570, Julije Lederer sa 40, Lajoš Šreger sa 5 i drugi. Ona je od strane vlasti, greškom bila proglašena za narodnog neprijatelja, a imovina joj konfiskovana, odlukom Sreskog narodnog suda Vp. 1495/1946. Jelisaveta Fenjveš (Fenyves Erzsebet), (Temišvar 1884 – Aušvic 1944 ) Kuća, Zmaj Jovin trg 3, gde se nalazila štamparija bila je na njenom imenu. Greška je uskoro ispravljena, pošto „nije celishodno da lice stradalo u logoru bude narodni neprijatelj“ ali imovina nije vraćena. U ratu je pored nje, stradao i Pavle Fenjveš, kao vojnik na istočnom frontu, pri razminiranju terena.

„NARODNA ŠTAMPARIJA“ (Jovana Krnjca)

(„GRADSKA ŠTAMPARIJA“)

Gradskim vlastima se 1920. godine obraća Jovan Krnjac sa molbom da mu obezbede odgovarajuće prostorije u kojima bi nastavio da vodi svoju štampariju koju želi da prenese iz Budimpešte. Smeštaj je pronađen u gradskoj najamnoj palati u podrumskim prostorijama. (Pozorišna,danas Branislava Nušića) 2.) Štampala je niz novina i kancelarijski materijal. Krnjac je na samom početku rada zapao u finansijske teškoće i nije mogao da izmiruje zakup gradskim vlastima. Opterećen dugovanjima on 1923. godine prodaje svoju firmu „Gradskoj štedionici“ koja će time postati vlasnik štamparije koja će se ubuduće zvati „Gradska štamparija“ .Krnjac je ostao zaposlen kao glavni mašinista. Pod novom upravom, štamparija će raditi na poslovima za gradsku administraciju. Zapošljavaše 20 do 30 radnika. Njen kapital je 1924. procenjen na 300 000 dinara da bi se naredne povisio za 140 000 a 1939. godine za još 50 000 dinara. Godišnji kapacitet je iznosio do 150 vagona papirne robe. Štamparijom je na početku rada upravljao Ilija Lepedat, direktor Gradske Štedionice zatim od 1927. godine Stevan Marjanović.

„MODERNA TISKARA“ („GLOBUS“, „GRAFIKA“)

1921. godine Etelka Rajčić , u saradnji sa , Ikotič Jožefom (Ikotits József) Deak Šandorom (Deák Sándor) i Pap (Papp ) Gezom, otvorila je štampariju pod imenom „Moderna tiskara“ ( u Zagrebačkoj ulici 2, gde je ona i stanovala). Kasnije su se iz firme izdvojili Etelka Rajčić i Ikotič Jožef a štampariju su druga dva suvlasnika – Pap i Deak, tokom 1930. godine premestili u Vilsonovu ulicu ( Maksima Gorkog 6 ) i uzeli ime „Globus“. Kada je štamparija „Svetog Antuna“ likvidirana oni su kupili njen inventar i proširili svoj pogon. Pap je nakon 1936. godine i razlaza sa ortakom, bio jedini vlasnik. Štampariju je vodio pod imenom „Grafika“.Nakon rata Pap Gaza je proglašen za ratnog zločinca a imovina mu je konfiskovana.

„ŠTAMPARIJA JUGOSLOVENSKI DNEVNIK“

To je bila nova štamparija u gradu, stvorena da bi se u njoj štampao jedan dnevni list. Glavni pokretač i inicijator za štampanje jednog lista naglašeno jugoslovenske orijentacije bio je agilni profesor subotičkog Pravnog fakulteta dr Fedor Nikić ( 1894-1989 )

Na samom početku list je štampao Antun Fišer koji je u tu svrhu dobio zajam od društva „Severna zvezda“ i nabavio ćirilična slova. „Dnevnik“ izlazi od 25.11.1929. godine. Prvo je, početkom novembra izašao vanredni broj u kojem je obaveštenje o početku izlaženja lista pod uredništvom dr Nikića. Deoničko društvo, koje je za cilj imalo izdavanje lista, osnovano je 1930. godine. Moderna štamparija je kupljena od jedne bečke firme („Gutenberg haus i Gel“) i sa tim mašinama se list štampa od oktobra 1931. godine. Štamparija se nalazila u ulici Paje Dobanovačkog br. 1 (danas Engelsova ulica )

Dr Fedor Nikić je 1933. godine, izdao štampariju u zakup Dedikin Nikoli, štamparu iz Subotice, da bi je 1934. godine preneo u Novi Sad, gde je uspeo zahvaljujući kreditu dobijenom od „Hipotekarne banke“ da podigne velelepnu palatu „Jugoslovenskog dnevnika“. Opterećen velikim neizmirenim dugovima, koji su dostizali preko milion dinara, biće prinuđen 1935. godine da ugasi list i pristane na prinudno poravnanje van stečaja, tokom kojeg su štamparske mašine razmontirane i rasprodate.

Od malih, zanatskih štamparija, postojale su još sledeće:

Štamparija Horvat Jožefa, koji je 1921. godine otvorio štampariju u ulici Jelačićeva br. 5 ( danas Matka Vukovića ) .Mašine je nabavio iz Budimpešte gde je i sam šegrtovao. Subotičke fabrike bile su redovni naručioci raznog kancelarijskog materijala kod ove štamparije.

Štamparija Barna Ferenca radi od 1929. godine u Slovenskoj ulici 24. Vlasnik je većinom sve poslove obavljao sam, bez pomoćnika.

Štamparija Červik – Mihalec. Ovu štampariju su iz Bačke Topole preneli 1933. godine Červik ( Cservik) Bela i Mihalec Mikloš (Miklós ) i otvorili je u ulici Nikole Kujundžića 6/a.

Štamparija braće Červik. Osnovali su je 1926. godine braća Červik

( Cservik), Andrija (András) i Laslo (Lászlo). Nalazila se u Pašićevoj ulici 2 (Dimitrija Tucovića ). Vojislavu ( Béla ) Červiku konfiskovana je 1945. godine, pa zatim ipak vraćena štamparija u ulici Sudarevićeva 21.

Štamparija „Hirlap“, u vlasništvu supruge dr Samuila Bošana ( rođ. Milko). Od 1923. smeštena je u dvorištu u ulici Paje Kujundžića 13. ( Braće Radića) U uličnoj zgradi radio je poznati lekar – hirurg dr Mirko Wilheim, koji je tamo imao mali sanatorijum, uređenu operacionu salu i bolesničke sobe. Zbog susedne štamparije, koja je proizvodila veliku buku, žalio se da nije u stanju obavljati složene operacije.

Štamparija Ernesta Lukatića se zvala „Express“. Vlasnik je imao radnju koja se bavila izradom pečata, a bavio se i štampanjem.

„Zvezda“ koju je osnovao ruski izbeglica Lav Raftopulov u Goričkoj ulici 8.

U 1938. godini u Subotici je postojalo 12 štamparija; „Minerva d.d.“, „Gradska štamparija“, Braće Fišer, Raftopulo Lava, Lipšic Aleksandra, Varga Mirka, Fišer Ernesta, Horvat Josipa, Horvat Andrije, Barna Franje, Pap Geze i Červik Andrije.

Kraljevska Banska Uprava je tada odbila nekoliko molbi za otvaranje štamparije pošto u Subotici već postojeće zadovoljavaju potrebe.

REZIME

Industrije papira, ili pogona za izradu hartije u Subotici nije bilo. Ovde se javljaju samo firme koje su se bavile preradom gotovog papira i izradom razne papirne robe, a i one su bila slabije razvijene i retko su se uzdizala sa manufakturno zanatskog nivoa na razinu industrije. Pored pogona za preradu papira i onih firmi koje su se bavile izradom robe od celuloida, u Subotici je postojalo nekoliko štamparija, koje su obrađene u ovoj grupi.

Sve radionice za preradu papira i celuloida bile su u osnovane od strane Jevreja i vlasništvu subotičana jevrejskog porekla. Učešće privrednika te nacionalne grupe se ogledalo i u vlasničkoj strukturi štamarija, kakou vreme njihovog osnivanja, tako i u posleratnom periodu, kada neke dospevaju u vlasništvo države (Štamarija direkcije državnih željeznica) ili bivaju otkupljene od strane privatnika. Po veličini i kapacitetima su se isticale: “Minerva d.d.” i “Jugoslovenski dnevnik“.

METALOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA

Iako je ova industrijska grana – metaloprerađivačka, bila u ovim krajevima bez odgovarajuće sirovinske baze – ruda metala i goriva, ona je zahvaljujući prethodno već solidno razvijenoj zanatskoj osnovi, naraslim potrebama tržišta i inicijativama sposobnih i stručnih pojedinaca – beležila prve korake već od 1888. godine. Tada je osnovana fabrika u vlasništvu Imre Rotmana (Rothmann), livnica i fabrika opruga i železnog nameštaja.

Do 1918. godine javila se na subotičkoj privrednoj sceni i radionica za izradu dinamo motora Lasla Rajtera (Reiter) (osnovana 1906.) i fabrika Samuila Sajdnera, koja proizvodi metalni nameštaj (osnovana 1914.). Sva tri preduzeća, jedina u toj grani subotičke industrije, bila su u vlasništvu Jevreja.

Posle 1918,u izmenjenim državno političkim okolnostima, nastaviće sa radom do tada postojeći pogoni tih triju firmi, a u narednom periodu osnivaće se i nova preduzeća. U formi deoničarskih društava biće ih osnovano 8. U svima su osnivači i vlasnici akcija bili i Jevreji. Firme, preduzeća u inokosnom vlasništvu, vezana za obradu metala, nalaziće se većinom isto tako u rukama subotičkih Jevreja, a takođe i najveća trgovina gvožđarskom robom – „Barzel“.

Pojedinačni opis razvoja i rada svih firmi u ovoj grani treba da ukaže na njihove karakteristike i specifičnosti.

Od deoničkih društva postojala su:

„FERRUM D.D.“

Jedno od najvećih preduzeća u Subotici, kako po ekonomskoj snazi, tako u prvom redu po broju zaposlenih radnika bio je „Ferrum d.d.“ ( U latinskom jeziku „ferrum“ znači gvožđe) odnosno, metalsko prerađivačka grupacija preduzeća koja će nastati od te firme.

Početak života tog deoničarskog društva dobro se može pratiti iz prepiske sa organima vlasti, službene – koju vodi samo društvo i lične, one koju obavlja inicijator, utemeljitelj i osnivač tog preduzeća Dragutin Štajner (Steiner Kolomán).

Tako „Ferrum“ ( prvobitno pod imenom „Tvornica gospodarskih strojeva i ljevaonica željeza d.d.“), u dopisima gradsko Senatu – molbama za oprost od gradskih prireza, opisuje taj period na sledeći način. U jednoj iz 1921. godine naglašava da je osnivanje palo u doba „kada je komunizam na udaljenosti 10 km od nas besnio“. A u drugoj, iz 1924. godine opisujući razvojni put preduzeća navode i:“1919.god. meseca marta osnovano je neprimetno jedno industrijsko poduzeće, koje je s početka u malenom obimu, ali stime intenzivnije radilo na procvatu i unapređenju naše mlade industrije, i sa svojim skromnim radom nizom godina u raznim teškim ekonomskim i finansijskim prilikama razvijalo se u pravcu da postane ugledno jedno poduzeće koje danas pod imenom „Ferrum“ zauzima jedno značajno mesto u našem privrednom i industrijskom životu“.

Grupa radnika Ferruma 1919. godine

Prepiska Dragitina Štajnera proizašla je iz pravnih posledica koje je izazvalo njegovo naseljavanje, početkom novembra 1918, iz Petrovca u Suboticu. Naredba MUD predviđala je za ovu teritoriju, da se imaju iseliti i vratiti u svoja pređašnja mesta stanovanja svi „ratni doseljenici“, oni koji su se naselili pre avgusta 1914. godine, pa je tako i on svrstan u tu grupu. A njegovi motivi za dolazak u Suboticu bili su kako porodični, pošto su mu u Subotici već duži period živeli roditelji, brat Marsel i sestra (koja je bila udata za lekara dr Jene (Eugen) Večeia (Vécsey Jenö), tako i poslovni. O dobrom i pravovremenom preduzetničkom potezu, ulaganju kapitala u takvu vrstu proizvodnje, najbolje govori potonji period uspešnog rada firme.

Senat je pod brojem 4798/1920 doneo odluku o njegovom proterivanju u prethodno mesto stanovanja. Time, naravno on biva pogođen i pokušava nizom molbi da se izbori za svoj ostanak u gradu. Tako marta 1920. godine piše MUD u Beogradu : „Prevrat me je nagnao da se nastanim u Subotici, gde mi sestra 30 godina stanuje, gde mi otac odavno živi i gde mi je brat 7 godina bio sekretar Hrvatske banke. Svoju radnju, plodne zemlje i pirinčište („rizstelep“) u Petrovcu sam prodao i rešio da industrijsko poduzeće osnujem. U početku marta 1919.godine sa 3/4 milijuna počeo sam podizanje tvornice mašina i livnice željeza. U to doba, kad je u bliskom susedtvu besnio komunizam i kada je u Subotici svaki rad obustavljen bio, i zbog toga velika besposlica vladala ja sam počeo zidanje tvornice, i na taj način dao posla, zarade i hleba preko 4 meseca, 100-tini radnika. U tvornici sam otpočeo radu

Radnici u pogonu Ferruma 1919. godine

početku oktobra 1919. godine. t.j. poduzeće sam kod subotičkog Sudbenog stola protokolisao pod firmom „Tvornica Gospodarskih Strojeva i Ljevaonica željeza, Deoničarsko društvo“. Od ono doba mi poduzeše radi već sa kapitalom od 1 1/2 milijuna. Poduzeće sam vodim, i sam radim sa velikom voljom i ambicijom, jer mi je sav kapital u to uložen, i ako bi se naredba strogo sprovela prema meni, morao bi prestati sa daljim dovršavanjem tvornice i okolnih sporednih zgrada, kao i sa daljim radom, pa bi se morao vratiti u Petrovac…“. U nastavku zaključuje: „Ja sam sretan, što sam u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca takvo poduzeće – kakvih skoro nemamo, a mnogo trebamo – podigao, i sretan bi bio kad bi mi se omogućilo, da i dalje radim i drugima za primer pokažem, kako treba kapitale u vidne, po Državu plodne tvornice i podueća ulagati, umesto da se spekuliše sa trgovinom, zemljom i bankama. Zato molim slavno Ministarstvo, da me s obzirom na to. što sam Jugosloven – a nisam stranac – izvoli u Subotici ostaviti, da u opštem i Državnom interesu, rad i razvijanje industrije nastavim.“. Dao je i neke konkretne podatke podatke o svojoj fabrici. „U tvornici sada rade 60 radnika, a čim mi bude instalirana i uređena velika mašinska radionica, odmah ću dva puta toliko radnika moći uposliti.“

Aprila 1920. godine piše na istu adresu: „Ja sam osnivač tvornice mašina i livnice željeza u Subotici.“ te dalje moli „… da se meni dozvoli dalji boravak u Subotici, jer bi se time dao primer drugima imućnim ljudima, da podižu tvornice i na taj način pomognu obnovu naše zemlje i u našoj zemlji razvoj industrije.Moje odstranjivanje štetno bi bilo po radništvo, jer bi ostalo u bezposlici, a isto tako i po industriju, kao i privredu… „

Početkom marta 1920. godine delegacija Ministarstva socijalne politike, načelnik Đorđević i inspektor Brkić, obišla je fabriku i ustanovila da je reč o „modernom i po državu korisnom pogonu“. Rezultati te posete, uz sve ranije pisane molbe i preduzete intervencije, urodile su plodom, pa je Štajneru polovinom 1920. godine odobren stalni boravak u Subotici. Time su obezbeđeni preduslovi da se on mirnije posveti preduzeću, koje će u narednom vremenu zabeležiti period prosperita i razvoja.

Prvo ime preduzeću je dato na osnivačkoj supštini koja je održana 25. 03. 1919. godine, kada je odlučeno da se firma nazove „Tvornica gospodarskih strojeva i ljevaonica željeza d.d.“, što je i registrovano kod Okružnog suda u Subotici 18.VI 1919. godine. Kao predmet rada deoničarskog društva je navedeno:“Izrada pruređenja i popravljanje sviju poljoprivrednih strojeva, sastavnih delova strojeva, alata i robe, kupovanje i prodaja gotovih strojeva i satavnih delova strojeva kao i poljoprivrednih alata“. Osnivački kapital je iznosio 750 000 k., podeljen u 3750 deonica, glasećih na donosioca, nominalne vrednosti po 200 k. . U prvi Upravni odbor izabrani su sledeći akcionari: Dragutin (Koloman) Štajner, Marsel Štajner, dr Žigmund Litman, Laslo Simon, Dušan Svirčević, Ištvan Vaci, dr Samu Bošan, Aladar Farkaš, svi jugoslovenski državljani, a u većini jevrejske narodnosti. Uskoro, već 27.07.1919. godine, deoničarski kapital je povišen na 1 250 000 k. u 6 250 deonica po 200 k.

Parcele fabrika grupacija Ferum na karti grada iz 1928. godine

Preduzeće je radilo u fabričkim pogonima koji su se nalazili na Majšanskom putu. Krak železničkog koloseka dopirao je do njihovih radionica. Obavljalo je delatnosti za koje je i prvobitno registrovano, popravljalo i izrađivalo poljoprivredne alate, od žejeza koje je lilo u sopstvenoj livnici. U 1920. godini beleži promet od 2 000 000 kruna. Zapošljava od 80 do 100 radnika i svu proizvodnju plasira na domaćem tržištu. I pored takvih solidnih rezultata u dotadašnjem poslovanju, fabrika će se u narednom periodu prusmeriti na nove delatnosti, okrećući se železnici, popravkama saobraćajnih sredstava, vagona i lokomotiva. Za tu delatnost je morala nalaziti, u prvom redu, odgovarajuću zainteresovanost kod državnih organa, „Direkcije državnih železnica“ u Beogradu, koje je u Subotici već imala svoju radionicu za popraku i Ministarstva Saobraćaja. Plod uspostavljene saradnje bio je ugovor koji je „Ferrum d.d.“ 1921. godine sklopio sa Ministarstvom saobraćaja, koji će direktno uticati i određivati čitavu dalju sudbinu preduzeća. „Avgusta 1921. sklopili smo sa Ministarstvom saobraćaja ugovor radi opravka teretnih vagona. Od toga momenta pa sve do današnjeg dana počeo se naš rad naglo i snažno razvijati“. Izveštaj „Opšte kreditne banke d.d.“ potvrđuje značaj takvog posla. „Firma se bavi popravkama vagona za državu, te je na tom poslu lepo zaradila tako da je bila u stanju osnivati i ostala preduzeća i moderno ih urediti.“

U čitavom narednom periodu položaj „Feruma“ će direktno zavisiti od naručbi Ministarstva saobraćaja. Veliki prosperitet firme biće posledica velikih poslova dobijenih od njih a slabljenje državnih investicija u tu granu saobraćaja, teškoće sa realizacijom i naplaćivanjem računa od tih državnih organa, rezultiraće velikim problemima, pa i ulaskom u likvidacioni postupak za „Ferrum d.d.“

Relativno razvijena železnička mreža i vozni park, u Vojvodini, a i postojeća u ostalim delovima zemlje, tražila je redovne opravke i ulaganja.Reparacione nabavke bitno su poboljšale stanje voznog parka, lokomotiva i vagona, ali redovno održavanje je bio stalni imperativ. Sretala su se „groblja vagona“ na sporednim kolosecima,rad na opravkama je bio skup i spor.Sve to je uticalo na „Ferrum“ da pokuša da pronađe mesto za svoje delovanje i u toj vrsti poslova.

Glavna Skupština društva 16.4.1921. godine donosi odluku o promeni naziva u „Ferrum d.d.“, što je i registrovano 20.12. 1921. godine. Povišen je i osnovni kapital na 4 000 000 k. Tada izabran Upravni odbor čine: Antun Bešlić , Pavle Ungar, Miloš Gavanski, Dušan Manojlović , Šandor Rajčić i Bogdan Dimitrijević.

Promenjena su i Osnovna pravila, dopunjena delom gde se kao cilj društva navodi: „…prioizvodnja i popravka železničkih vagona i lokomotiva, otvaranje i nabavljanje poduzeća koja se sličnim radnjom bave“ Takvim određenjem svrhe postojanje deoničkog društva bio je postavljen temelj budućem koncernu, grupaciji „Ferruma“, koji će se razviti u sledećim godinama.

Posle zamena krunskih novčanica za dinare, osnovni kapitalu 1922. godini, iznosi 1 000 000 dinara. Struktura vlasnika kapitala vidi se po prisutnim akcionarima Glavnoj skupštini održanoj 26.03.1922. godine na kojoj su bili: Stipan Vaci, advokat iz Subotice koji je imao 500 komada deonica, Jovan Rajčić – 400, Bogdan Dimitrijević, posednik iz Subotice – 1108, Šandor Rajčić, direktor banke – 100, Dušan Manojlović – 600, Miloš Gavanski – 100, dr Jene Večei, lekar – 400, Aladar Farkaš, posednik iz Subotice – 200, Oskar Nojman, direktor mlina – 100, Bogdan Svirčević – 40, Jene Švajger – 120, Cvetko Manojlović , direktor Muzičke škole – 100, Dragutin Štajner – 8 240, dr Samu Bošan, advokat iz Subotice – 3 475, Đura Jovin Krnajski – 100, Nikola Mandić – 25, Đura Pfefer – 25, Pavle Ungar – 100, svega 15 337 komada deonica, od 20 000 koliko ih je bilo, nominalne vrednosti od 50 dinara. Na toj sednici je međutim povišena glavnica na 2 000 000 dinara, udvostručavanjem broja deonica pa će ih time biti 40 000 komada.

Đura Jovin Krnajski

Učešća stranog kapitala nije bilo, što se vidi i iz izveštaja Gradskoj kapetaniji 3.4. 1922. godine. „Svi članovi su jugoslovenski podanici.Prema našem znanju drži Upravni odbor veći deo akcija u svojim rukama, u ostalom za druge akcije ne može se utvrditi gde su jer iste glase na donosioca. Ali možemo sa sigurnošću tvrditi da nikakvi interesi stranaca nisu zastupljeni jer je naše društvo unutrašnjeg ( domaćeg) karaktera jer je osnovano tek po oslobođenju u proleće

1919. godine“

U 1922. godini predsednik Upravnog odbora je Antun Bešlić, direktor „Prve Hrvatske Štedionice, filijale Subotica“ (dalje PHŠ), u čiju finasijsku sferu je „Ferrum“ i pripadao. Generalni direktor je bio Dragutin Štajner a poslovni direktor Dušan Manojlović. Slavko Dukanac i dr.Aleksandar Šnajder, beogradski advokati, dr Vladislav Manojlović iz Subotice, Zlatko Pukler, zamenik direktora „Prve Hrvatske Štedionice“, iz Zagreba, su novi članovi Upravnog odbora izabrani na vanrednoj skupštini 3.IX 1922. godine.

Dr Vladislav Manojlović

U 1923. godini, najveći akcionari su bili: Antun Bešlić sa 8 230 komada deonica, Stipan Vaci sa 1 200, Dragutin Štajner sa 15 788, Bogdan Dimitrijević sa 2 116, Pavle Ungar sa 1 200 i Marcel Štajner sa 1 532 deonica, od ukupno 40 000.

Deonica Ferrum d.d.

Društvo je dobro poslovalo i u toj poslovnoj godini delilo dividende od 20% na deonicu. To svedoči o uspešnom radu i značajnom udelu poslova sa Direkcijom državnih železnica u prosperitetu firme. Osnivanje posebnih, kako su to nazivali „sestrinskih“, deoničkih društava, sem u slučaju „Severa“, u potpunosti kapitalom matične firme, „Hrasta“, „Adisa“, „Livnice Ferrum“ i „Severa“ isto govori o uspešnosti, razvoju i rastu „Ferruma“.

Na zemljištu, pored peštanske pruge i na mestu gradskog slagališta , dobivenom od Opštine grada Subotica, na zakupod 99 godina, pod povoljnim uslovima uprava „Ferruma“ započela je sa uspostavljanjem novih pogona. Gradski oci svoju odluku o ustupanju velikh gradskih površina „Ferrumu“, obrazlažu sledećim rečima: „1. Podizanjem nove industrije naći će kod industrijske grupe „Ferum“ zarade daljih 1000 radenika. 2. Što će se na ovaj način ojačati industrija u Subotici, a time i gradski prihodi. Podpomagati industriju dužnost je svakog grada, a osobito Subotice, koja je izgubila veći deo svojih imanja. Prema tome mora gradska uprava činiti sve da se u Subotici čim više ojača industrija i izvoz.“

Time će se proširiti proizvodna delatnost, grupacija „Ferrum“ će dobiti pogone koji će dopunjavati osnovnu delatnost i čiji će proizvodi komplementarno učestvovati u tada najvažnijoj delatnosti – reparaciji vagona i lokomotiva. Tako je već krajem 1923. godine započela rad „Livnica Ferrum“. O osnivanju ostalih deoničkih društava na skupštini „Ferrum d.d.“ je rečeno: „Predsednik saopštava, da su dve industrijske grane „Feruma d.d.“ Subotica, baš u cilju usavršavanja rada i potpomaganja njenog rada, pretvorila se u nova deonička društva i da je sa današnjim danom održana osnivačka skupština rešila osnivanje „Hrast d.d.“ i „Adis d.d.“. Od ovih „Hrast d.d.“ nastaviće svoj rad na zemljištu dosadašnje naše drvare“.

„Sever d.d.“ je takođe započeo rad u 1923. godini, ali u njegovom slučaju je odlučeno da polovinu akcija ima dobiti „Ferrum“, a druga polovina je stavljena na slobodnu prodaju. Delatnost tog društva je više usmerena na tržište, odnosno nije bilo predviđeno da radi isključivo za potrebe snabdevanja „Ferruma“.

U izveštaju o poslovnoj 1923. godini uprava „Ferruma“ iznosi: “ U prošloj godini nastavili smo izgradnju potrebnih novih radionica te smo dovršili veliku radionu za farbanje vagona sa prostorom za 30 vagona, novom kovačnicom i novom stolarskom radionicom za prijem 36 vagona“. U to vreme zaposleno je oko 800 radnika na opravci vagona, koji dnevno mogu da poprave 8 vagona. Međutim tada se već javljaju prve teškoće sa naplatom realizovanih poslova od Ministarstva saobraćaja, koje ne izmiruje svoje obaveze na vreme, pa se za svež kapital firma zadužuje uzimajući kredite kod „Prve Hrvatske Štedionice“. Za 1923. godinu, ipak beleže dobitak od 815 884 dinara. Već u 1924.godini broj zaposlenih se penje na 1 000, i to samo u vagonskom odeljenju. Od toga broja je bilo 95% jugoslovenskih državljanja, a oko 80% subotičana.

„U korak sa razvitkom našeg poduzeća počele su, da se otvaraju nove radnje, gostione, kuće stanovi itd, i do sada beznačajan kraj pored Majšanskih vinograda počeo je da živi jednim životom velikovaroškog fabričkog kraja, a uposlovanjem tolikog broja radenika znatno smo pomogli suzbijanje bezposlice“ pisalo je rukovodstvo firme u jednom dopisu Senatu 1924. godine.

Fabrika je radila sa mašinama na električni pogon, ukupno njih 20, relativno male ukupne snage od 45 KS. Sirovine, kao gvožđe i limove je uvozila ,iz Austrije, Čehoslovačke i Mađarske a kovački ugalj i koks iz Čehoslovačke i Austrije.

U 1924. godini, kada se vrši opremanje i pripreme za otpočinjanje proizvodnje „Adisa“, „Livnice“ i „Hrasta“, zabeleženo je nekoliko velikih nabavki opreme i mašina u inostranstvu. Tada je uvežen jedan „lauf kran“ , a inženjer Karlo Rajfen (Reifen) kupio je za „Ferrum“ grupaciju, u Nemačkoj polovnu „mašineriju za izradu šrafova“ , koja će se instalirati u „Adisu“. Pored toga kupljene su i glodalice, strugovi, bušilice, polirmašina, a iz Beča je nabavljena posebna livačka peć. Za „Hrast“ su nabavljene domaće mašine, „Ferrum“ je novosadske firme „Elit“ kupio 60 stolarskih strugova.

Pored stalnih nabavki sirovina, raznih vrsta lima, sirovog i belog gvožđa, delova za ugradnju, kuka, odbojnika, bandaža za točkove itd; kupovina mašinske opreme je vršena van zemlje i u kasnijem periodu. U 1927. godini kupljene su iz Nemačke jedna „viseća šlajfmašina sa dva elektromotora“ (cene 2 286 RM) i vertikalna mašina za šlajfovanje ( 15 230 RM ), „hydraulična tiskalica za ploče točkova“ ( težine 19 980 kg, cene 4 500 RM ), 8 hidrauličnih dizalica i trocilindrični kompresor ( cca 3 000 kg.) iz Beča. „Ferrum“ je dobio pravo da sav taj uvoz mašina teče bescarinski.

Od 1925. godine „vodstvo Ferruma je povereno novom stručnjaku g. Mavri Donatu.“

Skupština „Ferruma“ 1925. godine donosi odluku o povišenju glavnice sa 2 na 4 miliona dinara, u 80 000 komada deonica. Pre realizacije nove glavnice, 10.04. 1925. godine, akcionari sa najviše deonica su bili: Antun Bešlić sa 5 000, Artur Manč sa 8 000, Zlatko Pukler sa 8 000 (sva trojica su inače bili i funkcioneri i akcionari PHŠ iz Zagreba), Dušan Manojlović sa 1 369, Stipan Vaci sa 1 200, Dragutin Štajner sa 2 500 i Mavro Donat sa 1 093 . U toj godini „Ferrumu“ je prvi put otkazan ugovor sa Ministarstvom saobraćaja i ostali su bez posla, odnosno radili samo 6 meseci. To je trajalo sve do kraja 1925. godine, kada je ugovor obnovljen, ali samo za popravku teretnih vagona, a izostali su putnički vagoni i lokomotive, koji su se popravljali do tada. Velike teškoće stvarale su i kamate na uzete kredite i neneplaćeni računi od Ministarstva saobraćaja. To rezultira iskazanim gubitcima od 1 706 823 dinara , za 1924. i 1925. godinu.

„Prirodna je stvar da je manja uposlenost Feruma nepovoljno delovala i na prosperitet seetrinskih poduzeća, Livnice Feruma, Adisa i Hrasta, koje nam liferuju razni materijal i delove potrebne pri opravci vagona“ , stoji u izveštaju za 1925. godinu. U narednoj, 1926. godini, najviše deonica imali su: Antun Bešlić – 4 820, Nikola Mandić – 2 200, Đuro Pfefer – 2 100, Dragan Gerbl – 3 100, Bogdan Dimitrijević – 2 116, Antun Perković – 3 000, Dragan Mrljak – 3 000 , inž. Mavro Donat – 2 193 i Aladar Farkaš – 2 200 komada.

Za 1926. poslovnu godinu je zabeležen dobitak od 665 371 dinara. Firma je uspela da smanji svoja potraživanja od dužnika sa 22 011 855 na 13 381 819 dinara. Te godine su preuređivane radionice, a jedna nova je i sazidana, nabavljena je nova oprema za popravke putničkih vagona i lokomotiva. Na tržištu vrednosnih papira „Ferrum“ je prodavao akcije „Severa“, a kupova obveznice ratne štete, koje su im bile potrebne za kaucije prilikom državnih licitacija.

„Ferrum“ je u tom periodu izgradio i svoju „radničku koloniju“ od 8 zgrada za stanove radnika, pored Majšanskog puta. Zamljište je bilo površine od 1 k.j. 1140 kv hvati,( g. uložak 13918, k.č. 9637,9638). Postojalo je 8 zgrada od 4 samostalna stana – soba, kuhinja, komora i 2 zgrade od po 2 stana – 2 sobe i predsoblja. Gradsko komisija je 1927. godine izvršila procenu vrednosti tog komleksa, pošto je „Ferrum“ imao ponudu da ga proda Ministarstvu saobraćaja, i utvrdilo da mu je ukupna cena 2 214 770 dinara.

„Ferrum“ je planirao i izgradnju luksuznijih objekata. Od grada je kupio placeve u Manojlovićevoj ulici. To su zapravo bila 3 placa, koje „Ferrum“ kupio od gradskih vlasti na dražbi 1923. godine, sa obavezom da tamo u roku 2 godine izgradi jednospratne kuće. Pošto tome nije udovoljio placevi su ponovo 1927. godine ponuđeni na prodaju, a kupci su bili akcionari preduzeća – Dragutin Štajner, Mavro Donat i lekar dr Danilo Marković. Štajner je već ranije imao kuću u Skadarskoj 4, a kupivši ovaj plac, izgradio je i palatu u Manojlovićevoj ulici br. 3.

Naredne godine donosiće znatno manje uspeha, a mnogo više problema i poteškoća u radu „Ferruma“. Uzroci takvih neprilika ležali su delimično u ranije navedenim okolnostima, pomanjakanju državnih nabavki i naplate iz tih izvora, a godine ekonomske krize, koja je kod nas započela 1928, a produbljena talasom svetske krize 1929-1932, samo će dodatno oslabiti „Ferrum“. Posledica takvih tokova će biti i smanjivanje osnovnog kapitala društva, na vanrednoj skupštini 30.03. 1932. godine, kada je sa 4 miliona smanjen na 2 miliona dinara. Dugovanja PHŠ su te 1932. godine iznosila 3 438 189 dinara. U izveštaju Ministarstvu Industrije i trgovine, 31. 07.1932. godine se kaže: „Nezampaćena kriza koja je zahvatila našu privredu, nije ni nas poštedela. Usled nemanja poručbina prvo smo morali obustaviti naš rad na dogledno vreme, da ga zatim sasvim potpuno obustavimo“. Stalni problemi oko naplate potrživanja, koji ih onemogučavaju da regulišu svoje obaveze, velike sume koje treba da uplate za državni porez i gradske prireze, naterali su „Ferrum“ da u 1932. godini proda svoj najmoderniji uređaj za proizvodnju šrafova smederevskom „Sartidu d.d.“.

Skupština društva 11.11.1939. godine proglasila je likvidaciju i izabrala likvidacioni odbor (koja nije okončana do 1946. godine). Članovi tog odbora su bili: dr Milan Matić advokat iz Novog Sada, koji je raspolagao sa 6 600 komada deonica, dr Akacije Donat, advokat iz Subotice, po narodnosti Jevrej, koji je imao 6 600 deonica, Dejan Gavanski, ekonom iz Srbobrana, sa 3 476 deonice, inž. Mavro Donat (Jevrej po nacionalnosti) sa 2 741 deonicom, Gavanski Aleksandar, advokat iz Subotice, Ajzler Žiga , preduzimač iz Subotice, Jevrej ,sa 2 500 deonica i Žiga Fogel , industrijalac iz Subotice, Jevrej, sa 4 400 deonica od ukupno 40 000, na koliko je bio podeljen osnovni kapital.

U parnici koju su poveli 1939. godine da bi namirili dugovanja od strane Državnih železnica i Državnog erara, uspeli su da dobiju preko 2 miliona dinara i time izravnaju dugove prema „Prvoj Hrvatskoj Štedionici“. U isto vreme počeli su i sa rasprodajom mašine i ostalih pokretnih stvari da bi od te sume plaćali sitnije dugove.

Spisak akcionara Ferdum d.d. u 1939. godini

Pre izbijanja rata „preduzeće je u potpunosti demontirano idelom preneto u Slavonski Brod a delom u Smederevo“.

Na poslednjoj sednici akcionara, „…u prvoj godini okupacije“ ovog društva akcije su bile deponovane i to: „… 22 500 komada na ime Žige Fogela, 8 000 na ime Jovana Štajnera, 3 000 na ime dr Dušana Manojlovića, 2 000 na ime Mavra Donata.“

U 1945. godini sva preduzeća grupe „Ferrum“ stavljena su pod sekvestar, da bi zatim, do 1948. bila i nacionalizavana.

Preduzeće „Agraria“ koje se bavilo preradom voća, koristilo je „Ferrumove“ prostorije nakon rata.

Kao i neka druga subotička preduzeća i ovaj metalski koncern je u 1924.godini osnovao i svoje sportsko društvo – „Sportski klub Ferrum“, koji je okupljao zaposlene radnike i nameštenike firme. Na mesto predsednika je izabran Dušan Manojlović.

„ADIS A.D.“

Firma nastaje kao deo grupacije „Ferruma“, kada se postojeći pogon pretvara u posebno akcionarsko društvo. U obrazloženju „Ferruma“ stoji: „Kako je „Ferrum“ u posledenje dve godine okupiran jedino opravkom željeznih vagona, tako da je nemoguće da ostane više zajedno više poslova, to su akcionari ovoga društva odvojili ovo odeljenje od „Ferruma“ i osnovali samostalno akcionarsko društvo.“ Za upisivanje deonica novog preduzeća obezbeđeno je pravo samo do tadašnjim akcionarima „Ferruma“. Osnivačka skupština je održana 16.12.1923. godine, u kancelaarijskim prostorijama „Ferruma“ na Majšanskom putu. Akcionari-osnivači su bili sledeći: dr Jene Večei sa 60 komada deonica, dr Samu Bošan sa 83, Stipan Vaci (VÄczi IstvÄn) sa 120, Aladar Farkaš sa 100, Cvetko Manojlović sa 20, Miloš Gavanski sa 10, Sima Krunić sa 7, Dragutin Štajner sa 2 000 lično i u svosjstvu zastupnika „Ferruma“ sa 5 067 komada deonica.Osnivački kapital je iznosio 200 000 dinara, podeljen u 8 000 deonica. To je bio relativno mali kapital, no zbog povezanosti sa „Ferrumom“, i nova firma će moći da krene u rad i da već u 1924. godini razgrana poslovanje, otvaranjem filijala u Beogradu i Zagrebu.

Cvetko Manojlović

„Adis a.d.“ se prvenstveno bavio izradom sastavnih delova za vagone i lokomotive a manje izradom mašinskih instalacija za rudokope i izradom i opravkom poljoprivrednih mašina, što je sve stajalo u opisu cilja poslovanja firme. Glavni naručioc će biti „Ferrum d.d.“, mada će teškoće u radu „Ferruma“ naterati „Adis d.d.“ da pokušava da nadoknadi te gubitke i radom za druge, mahom sitnije naručioce. Dragutin Štajner je obavljao funkciju generalnog direktora, a poslovni direktor je bio Dušan Manojlović. Pogon preduzeća se nalazio pored „Ferruma“, (Majšanski put do Tvorničke ulice) koji je i prodao zemljište (koje je grad ustupio „Ferrumu“) i mašine novoj firmi.

„Adis a.d.“ će tokom 1924. godine obavljati instaliranje mašinskog pogona. Veći broj kompletnih mašina i delova, te sirovina, nabavljan je iz inostranstva. Uvežen je čelik iz Beča, za pravljenje alata, običan i crni lim iz Praga i Beča, koji je služio za popravke krovova

vagona, šamot iz Budimpešte, koji su ugradili u posebnu peć za livenje. Industrijski kolosek je dolazio i do radionica „Adisa“. Radila je sa mašinama na električni pogon, ukupno 15, instalirane snage od 215 KS. Posedovali su i specijalne mašine za izradu šarafa, čije montiranje i puštanje u rad biva dovršeno tek krajem 1925. godine. Maksimalni kapacitet je bio 60 vagona robe – godišnje, a broj zaposlenih do 120. Pored delova za železničke vagone, imali su u programu proizvodnje i poljoprivredne alate i mašine: krunjače, preše i muljala za grožđe, sijačice, plugove i drljače.

Dopis sa memorandum “Adis a.d.”

U godinama od 1924. do 1928. preduzeće će iskazivati gubitke u godišnjim bilansima. Tako u izveštaju za poslovnu 1925. godinu navodi: „Slavna Glavna Skupštino! Izvešćujemo da prošlogodišnje poslovanje društva nije ispunilo naša očekivanja. Montaža strojeva za fabrikaciju šarafa dovršena je tek septembra 1925. Privatnih naručbi usled opšte stagnacije bilo je malo i uz slabu zaradu. Glavni poslodavac društva Ferum d.d. zaposlio je naše društvo tek kroz 1/2 godine.“

U 1927. godini sklopili su ugovor sa Direkcijom državnih železnica u Subotici o ispruci delova za vagone. Tako su za nju izradili kvačila glavnih kola, mazalice, odbojničke korpe i druge sitnije delove. Vrednost isporučene robe iznosila 285 330 dinara. Isporučili su i 50 000 „šrafova za podvezice“, što im je donelo 92 707 dinara te navrtke za 23 885 dinara.

Kasnije zaposlenost nije prelazila 25% maksimalnih godišnjih kapaciteta. Veliki gubitci, nastali do tada nateraće glavnu skupštinu da 11.04.1929. godine odluči da se ide na likvidaciju, pošto je odbačen predlog da se oni saniraju fuzijom sa matičnom firmom. Tom prilikom je navedeno: „Poštovana Skupštino! S obzirom na tu okolnost, da naše preduzeće, usled loših gospodarskih prilika nije toliko uposleno, da bi se moglo samostalno izdržavati, dalje pošto se ni Ferum d.d. ne nalazi više u tom sanju, da i u buduće finansira naše poduzeće , predlažemo

da Skupština izglasa likvidaciju.“

Spisak akcionara Adis a.d. u 1939. godini

Članovi likvidacionog odbora su bili: dr Milan Matić, advokat iz Novog Sada, sa 1 546 akcija, Dejan Gavanski, ekonom iz Srbobrana sa 569 akcija, dr Akacije Donat, inženjer iz Subotice, Jevrej, sa 1 546 akcija, Mavro Donat, inženjer iz Subotice, sa 550 akcija, Aleksandar Gavanski, advokat iz Subotice, sa 550 akcija, Žiga Ajzler, preduzimač, Jevrej, iz Subotice, sa 500 akcija i Žiga Fogel, industrijalac iz Subotice, po narodnosti Jevrej, sa 550 akcija, kako je to navedeno u spisku prosleđenom Kraljevskoj Banskoj upravi u Novom Sadu. Likvidacija nije okončana do 1941. godine.

„LIVNICA FERRUM A.D.“

Osnovana je 21.01.1923. godine sa glavnicom od 100 000 dinara, 4 000 komada akcija vrednosti od 25 dinara. Puni naziv pri registraciji 5.03.1923. godine glasio je – „Livnica Ferrum za zvono, metal, meko i sivo gvožđe i čelik,akcionarsko društvo“. Akcionari osnivači su dotadašnji akcionari „Ferruma“, pošto su samo oni dobili pravo da učestvuju u kupovini deonica nove firme, koja i nastaje odvajanjem „Ferrumovog“ pogona livnice. Kupoprodaja zemljišta, objekata i postrojenja, za novu livnicu, je obavljena za samo 50 000 dinara. Deoničari osnivači su bili: Bogdan Dimitrijević, sa 210 komada akcija, Aladar Farkaš sa 100, Dušan Manojlović sa 150, Miloš Gavanski sa 66, Oskar Nojman sa 32, dr Samuilo Bošan sa 66, Bogdan Svirčević sa 8, Cvetko Manojlović sa 20, Sima Krunić sa 12, Aleksandar Rajčić sa 50, Iso Bogdanović sa 60, Antun Bešlić sa 600, Nikola Mandić sa 10 i Dragutin Štajner sa 1 659 komada akcija. On je obavljao i funkciju generalnog direktora.

I „Livnica“ radi u Majšanskim vinogradima (Livnička ulica 16), a na prostoru fabrike postoji železnički kolosek, dizalice, pokretne klupe sa mehaničkim pogonom za dopremu sirovina. Radi sa električnim mašinama, 6 elektromotora, od 128 KS ukupno. Sirovo gvožđe i hematit nabavlja iz Austrije i Čehoslovačke, isto kao i koks, a ugalj iz zemlje.

Parcela sa objektima Livnice Ferrum na karti grada iz 1928. godine

„Glavna zgrada tvornice se sastoji od tri odeljenja i dugačka je 70, a široka 30 metara. Ovde se nalazi livnica gvožđa, čelika i temperiranje. Sav rad u tvornici obavlja se strojevima, t.j. davanje oblika, čišćenje saliva, priugotovljenje peska itd.“ U programuproizvodnje se nalaze: poljoprivredni alati, delovi za mlinove, preše za vino, delovi za lokomotive, kočnice, papuče, ploče za štednjake, grobni križevi, crkvena zvona. U 1923. godini ima iskazan kapacitet od 34 vagona liva, što se kasnije penje do 80 vagona. Maksimalno je zapošljavala do 150 radnika. Proizvodila je uglavnom za potrebe „Ferruma“, snabdevajući ga delovima za lokomotive i vagone, ali je izrađivala i crkvena zvona , te rešetke, kočione papuče, ploče za štednjake i drugo.

U 1924. godini glavnica je podignuta na 500 000 dinara, 20 000 akcija po 25 dinara, kako se to vidi iz dela teksta Osnovnih pravila:

„Glavnica društva, deonice, deoničari:

7. Osnovna glavnica društva je 500 000 dinara, koja je podeljena u 20 000 komada akcija sa nominalnom vrednošću po komadu 25 dinara. Osnovna glavnica je potpuno uplaćena.

8. Deonice iamju tekući broj od 1-20 000, glase na donosioca i izdaju se 1, 5, 10, 25 komada zajedno.

9. Svakom deoničaru pripada srazmeran deo društvenog imanja.“

Najkrupniji deoničar juna 1925. godine je Antun Bešlić sa 10 000, od 17 870 položenih deonica, a juna naredne godine to je opet on, sada sa nešto manje akcijskog kapitala u svojim rukama – 9 950, pored inž. MavreDonata sa 5 300 deonica. Ukupno je tada bilo 17 500 položenih deonica. U 1933. godini je najveći akcionar Dragutin Štajner, sa 7 450 akcija.

U poslovnoj 1923. godini su imali iskazan dobitak od 31 648 dinara, ali se u narednim godinama javljaju gubitci, koji še se u 1928. godini popeti na 894 334. dinara. Vrlo veliki je bio i dug „Ferruma“, koji u 1927. godini iznosi čak 3 072 759 dinara. Razlozi za takav slab poslovni uspeh livnice leže pre svega u maloj uposlenosti, odnosno realizacije poslova. Nije bilo ugovora matične firme za popravku vagona, nije bilo posla ni za livnicu. Tako su u 1925. godini radili samo 1/2 godine, a u 1926. imaju problema sa novim uređajima za livenje čelika koje tada instaliraju, a u 1927. godini rade sa samo 25% kapaciteta.

„Opća vladajuća stagnacija i nezaposlenost osetila se i kod našeg društva jer su poručbine izostajale“ rezime je stanja, iznet na skupštini firme 1926. godine. To je dovelo do proglašenja likvidacije, na redovnoj godišnjoj skupštini 11. 4.1929. godine, sa sledećim obrazloženjem: „S obzirom na tu okolnost da naše poduzeće usled loših gospodarskih prilika nije toliko uposleno, da bi se moglosamostalno izdržavati, dalje pošto se ni Ferum d.d. ne nalazi više u tom stanju da i ubuduće finansira naše poduzeće, koje jedva može zaslužiti toliko da bi moglo pokriti svoju režiju i to samo uz pomoć Feruma d.d., predlažemo likvidaciju.“

U 1929. godini se prodavala društvena imovina da bi se podmirio veliki dug „Ferrumu“.

Likvidacija nije okončana do početka rata.

„SEVER D.D.“

Poziv na ubeležavanje deonica za deoničko društvo „Sever“ je objavio „Ferrum d.d.“ 8. 02.1923. godine. Osnovni kapital je trebao da iznosi 1 milion dinara, te je 10 000 deonica imalo nominalnu vrednost od 100 dinara, ali je emisioni kurs bio nešto viši – 115, da bi se razlika upotrebila za troškove osnivanja. Pravo beleženja polovine od ukupnog broja deonica je namenjeno za akcionare „Ferruma“ i to tako da oni na svakih 8 deonica „Ferruma d.d.“ mogu ubeležiti po 1 deonicu novog društva. Druga polovina, preostalih 5 000 deonica je prepuštena ostalim zainteresovanim ulagačima.

Na osnivačkoj skupštini su bili prisutni, kako se to vidi iz tada vođenog zapisnika: „Dr. Vladilav Manojlović sa 111 kom. akcija, Dragutin Koloman Steiner sa 2 000 kom., isti i kao zastupnik „Ferrum d.d.“ sa 4 217 kom., Bogdan Dimitrijević sa 264, Cvetko Manojlović sa 25, Miloš Gavanski sa 8, Pavle Ungar sa 100, Dušan Manojlvoić sa 200, Šandor Rajčić sa 62, Aladar Farkaš sa 125, Stipan Vaci sa 150, Simo Krunić sa 9, Ernest Ûrge sa 1500, dr Jene Večei sa 75, Oskar Neumann sa 40 i dr Samuilo Bašan sa 60 komada akcija.“ Deonice su uplaćene (novac se nalazio kod „Prve Hrvatske Štedionice“), i suma od 1 115 000 dinara obezbeđena je kao početni kapital.

Deonica Sever d.d.

Rad je otpočeo u prostorijama „Ferruma“, no „Sever“ već u 1923. godini kupuje zemljište od 2 000 kv.m., i počinje opremanje novih fabričkih prostorija. Kupljeno je zemljište (gruntovni ul. br.28 559, k.č. 7510/3, 7510/4, 7511) na Daničićevom putu ( Palićki) br 111 , kasniji br.8, za sumu od 103 000 dinara. U januaru 1924. godine je izvršeno preseljvanje i otpočeo rad na novoj lokaciji, na uglu Palićkog puta i tada bezimenog sokačeta (kasnija Gavrlivovićeva ulica).

Objekat Severa na Palićkom putu (danas je u njenu firma Elektroremont)

Glavni deo proizvodnje činili su elektromotori i generatori, transformatori, strujomeri, razvodne ploče i svi neophodni sitniji delovi za opremanje električnih postrojenja, telefonskih i telegrafskih postaja, industrijskih elektro mašina. Sve to je projektovano i izrađivano prema propisima Saveza nemačkih elektrotehničara (V.D.E.) i davana je garancija od godinu dana. Elektrifikacija, posebno upotreba električne energije u domaćoj industriji omogućavaće ovoj subotičkoj firmi da konkuriše inostranim preduzećima, kvalitetom ali i cenom. Promet je već u 1924. godini dostigao 1 205 400 dinara za gotovinu i 335 894 dinara u kreditima.“Naša tvornica izrađuje svakovrsne električne motore, dinamoe, transformatore i ostale pripadajuće sprave za iste, te je već do sada pokazala lepe rezultate, osobito mnogo motora je prodala po Srbiji i u okolini Niša“ kaže se u izveštaju Upravnog odbora od 1.03.1925. godine. Broj radnika se kretao od 18 u 1925. do 41 u 1940. godini.

Fabrika je pogon obezbeđivala putem vlastitog električnog generatora. Raspolagala je sa 12 alatnih mašina. Postojali su sledeći pogoni: mašinska radionica, montažna, namotavačka, kovačka, stolarska, livnica i farbarnica.

Godine 1928. je zabeležen veliki gubitak od 421 027 dinara. To je bila posledica nanaplaćenih računa, smanjenja potražnje i nagoveštaja velike ekonomske krize. Kao posledica toga u 1929. godini je predložena likvidacija, no ona je sprečena i preduzeće će nastaviti sa radom do 1941. godine. Ono se uspešno borilo protiv svih ekonomskih teškoća, nedostatka jeftinih kredita, uvoza stranih proizvoda uz male carine, nemogućnosti snabdevanja kvalitetnim sirovinama, na primer iz Nemačke, posle raskida trgovinskog ugovora dve zemlje u 1933. godini. Period ekonomske krize je prebrođen otpuštanjem jednog broja radnika, skraćivanjem radnog vremena, angažovanjem rezervnog i penzionog fonda u svrhe obrtnog kapitala, a državni organi su od 1931. godine omogućili bescarinski uvoz sirovina koje se ne izrađuju u zemlji.

O proizvodnji 1939. godine saznajemo da je „Sever d.d.“ sklopio ugovor sa Generalnom Direkcijom železnica o isporuci zupčanika za lokomotive. Isporuka je kasnila 3 meseca zbog nedostatka sirovina i zbog vojne vežbe na koju su pozvani stručni radnici. Akcije firme plasirane su u tom periodu i na bečku berzu.

Reklamni materijal iz 1941. godine

Radiće i tokom ratnog perioda pod imenom „Szever, villomosgepgyár r.t.“. Proglašeno je za ratno preduzeće (Hadiüzem) i svoje proizvode isporuičivalo za potrebe vojske. Na skupštini akcionara 21.2.1942. godine akcije su položili: Lajčo Lendvaj (Lendvay) – 1 000 komada, Fabian Bata (Batta) – 500, Mirko Segedi (Szegedi Imre) – 500, Ladislav Ulrajh (Ulreich) – 500, Sima Krunić – 500, Arpad Kovač – 500, Aranka i Ernest Irge – 4 585, što je uz još nekoliko sitnijih akcionara činilo 9 285 komada deonica (od ukupno 10 000). U 1944. godini ogromna većina akcija, 9 200 nalazila se u vlasništvu Katarine Irge koja je od kraja 1944. godine bila i predsednica Upravnog odbora i Aranke Irge. Radeći i u ratnom periodu fabrika je proizvela i isporučila ukupno 492 električna motora.

Ruska vojska je krajem 1944. godine odnele neke mašine iz fabrike, ali će ona nastaviti da radi.

Razvijajući poslovnu saradnju i sa velikim stranim korporacijama, kao Simensom, Krupom i Filipsom, a plasirajući robu na čitavom domaćem tržištu, ali i inostranstvu, poznat je čak izvoz i u SAD, „Sever“ je bio najsigurnija karika u lancu grupacije „Ferruma“.

Direktor preduzeća je od 1925. godine bio jedan od akcionara -osnivača, Ernest Irge.

Konfiskacija je obavljena 12.1.1946. godine odlukom Sreskog Narodnog suda – Vp. 1725/1945. a potvrđena odlukom Okružnog narodnog suda K 277/1946. Tom presudom osuđena je i Katarina Irge.

„ZEFIR D.D.“

Samo ime deoničarskog društva – „Zefir“, objašnjava i upućuje na delatnost kojom se bavilo. To je bilo zaštićeno ime jedne vrste peći koju je proizvodilo budimpeštansko preduzeće, vlasnika, Jevreja, Šandora Hebera (Héber Sándor). Isprepletene porodične i poslovne veze, preduzetnika iz Subotice sa onima u Budimpešti, dovešće do toga da se proizvodnja tih peći uspešno razvije i u Subotici.

Dugožareća peć „Zephir“ je bila namenjena za loženje drvetom, izrađena je bila od čeličnog lima, postavljena šamotom i imala je nekoliko vazdušnih kanala. U reklamama se navodilo da je stepen iskorišćavanja bio 76%, ili da sa 10 kg drveta greje preko 24 sata.

Subotička trgovačka firma „Barzel“ ( gvožđe na hebrejskom, pri. aut.) je bila zastupnik te firme u Jugoslaviji. Tako je i došlo do probne proizvodnje tih peći, koju organizuje „Barzel“ u pogonu „Industrije željeznog nameštaja“, tokom 1927. godine.

Povodom realizacije tog posla, iz Mađarske je došao izaslanik vlasnika fabrike peći, Andor Špan (Spán Ándor) , koji je imao zadatak da nadgleda proizvodnju 1 500 komada tih peći, koliko je bilo planirano da se proizvede u toj godini. Očigledno je da je proizvod bio veoma uspešan na tržištu, što je ponukalo poslovne ljude iz „Barzela“ da uspostave još bolju saradnju sa preduzećem iz Budimpešte, odnosno formiraju fabriku, koja bi se bavila proizvodnjom peći. Odabrana je forma deoničkog društva.

Tako je Zbor akcionara 25.02.1929. godine doneo odluku o osnivanju društva „Zefir“ sa glavnicom od 1 000 000 dinara, u 1 000 akcija po 1 000 dinara. Kao predmet rada je ubeleženo: „Proizvodnja peći, štednjaka, kao i satavnih delova istih, proizvodnja ostalih artikala koji spadaju u krug proizvodnje peći, nadalje fabriciranje sviju vrsta gvozdenih roba i artikala, poljoprivrednih pribora i trgovina sa ovim artiklima, kao sopstvene proizvodnje, tako i tuđih, u sirovom, poluizrađenom kao i izrađenom stanju, nadalje emajliranje gornjih artikala.“

Od „Bačvanske tvornice cementne robe d.d.“ otkupljen je deo njihovog placa na Daničičevom putu 26 i tamo je uspostavljen proizvodni pogon. Gradnja fabričkih objekata je započela je 1928. a završena 1930. godine.

Akcionari osnivači su braća Rozenfeld (Rosenfeld), Aleksandar i Martin kojima se priključio i najmlađi brat – Ignjat (Ignac). Braća Rozenfeld su došla u Suboticu 1917. godine iz Petrovca. Starija braća već 1920. godine osnovali javno trgovačko društvo, firmu pod imenom „Braća Rosenfeld, trgovina tehničkih roba i gospodarskih naprava“, koja je 1921. godine ušla u novoosnovano deoničko društvo „Trgovina gvožđa i prometno d.d.“. Braća, koja su optiranjem stekla jugoslovensko državljanstvo , po narodnosti su beleženi kao Jevreji. Do tada su već bili i glavni akcionari u deoničarskom društvu „Barzel“, koje se bavilo trgovinom gvožđarskom robom. Pored njih su osnivači „Zefira“ i Dušan Stojković i Dušan Manojlović također akcionari „Barzela“, dr Miloš Pavlović i grupa poslovnih ljudi iz Budimpešte. To su bili fabrikant peći Aleksandar (Šandor) Heber, inženjer Ladislav Lazar i Ludvig Lanji , svi po narodnosti Jevreji. Lanji je u prvo vreme vršio funkciju direktora. Akcije u kasnijem periodu imaju i Baltazar Kovačević, Ljudevit Bek, Bela Goldner, Majer Hauer, a direktorsko mesto preuzeće Martin Rozenfeld.

Miloš Pavlović

Proizvodni program se sastojao od raznih tipova peći i štednjaka, „Rekord“ trajno goreće peći, „Elite“ štednjaka, ali je jedan od glavnih aduta na tržištu bila peć pod imenom „Zephir“ i „Zephir II“, za koje je firma imala i patentno pravo u zemlji pod brojem 1365/6839.

Reklama za štednjak Zefir iz lokalnih novina

Za potrebe proizvodnje „Zefir“ uvozi boraks za emajliranje iz Nemačke i SAD (do 3 tone godišnje), šamot i kaolin iz Čehoslovačke, gvozdeni lim iz

Mađarske, čelik iz Austrije, kameni ugalj iz Gornje Šleske (do 30 tona). Koristili su peći za emajliranje, koje postižu temperaturu do 1 000 C.

O jednom domaćem snabdevaču sirovinama piše sama firma. „Iz ljevaonice Braća Bohn u Velikoj Kikindi dobijemo godišnje 60- 80 tona sirovih ljevanih delova za našu fabrikacciju peći i štednjaka“. Taj materijal su zatim obrađivali, brušenjem, bušenjem i galvaniziranjem.

Novi fabrički dimnjak izgrađen je u 1931. godini.

Fabrika je zapošljavala do 50 radnika u 1935, a 109 u 1938. godini. Zbog povećanja potražnje, 1935. godine, tražili su dozvolu da njihovi radnici na odeljenju emajliranja, rade prekovremeno; noću, nedeljom i praznicima, 10 do 12 časova. Zbog pomanjkanja takvih

stručnih radnika nisu mogli da organizuju rad u dve smene.Proizvodnja je dostizala 8 000 komada peći na godišnjem nivou.

Ostavarivali su vrlo dobar promet, u 1933. godini čak 6 000 000 dinara, pa te godine povisuje glavnicu na 1 500 000 dinara. Akcije firme su bile nuđene i na bečkoj akcijskoj berzi. Za poslovne godine 1930-1932, delili su dividende od 5%, odnosno 3%.

Pogonsku snagu činili su instalirani elektromotoru od ukupno 60 KS. Za 1930. godinu je zabeležen kapacitet od 6 000 komada peći, 2 000 štednjaka i 50 000 kg emajlirane robe.

U 1936. godini „Zefir“ otvara filijalu u Beogradu , koja će se u 1940. godini pretvoriti u glavnu radnju, a filijala će biti registrovana u Subotici. To nije smetalo da od „Opšte kreditme banke d.d.“ i dalje, sve do 1941. godine, dobijaju povoljne kreditne aranžmane. Kao žiranti su se javljala braća Rosenfeld.

Nakon rata i sprovedene nacionalizacije, pogoni ove firme radiće pod imenom „Gvožđar“. Udova Rosenfeld Ignjata Ignaca iselila se u Meksiko.?

Objekte „Zefira“ je 1955. godine koristio „Sever“ za svoje radionice.

„INDUSTRIJA ŽELJEZNOG NAMEšTAJA I METALA D.D.“

Osnovana je 20.3.1918. godine sa deoničkom glavnicom od 1 000 000 k., koja je povišena na 2 000 000 k., u 1920. godini. U obrazloženju Ministarstvu, Uprava novog preduzeća navodi da su taj potez povukli: „Usljed poskupljivanja materijala i radničkih plata, u cilju što boljeg iskorišćavanja produktivne sile i radi ekonomičnijeg iskorišćavanja ove fabrike…“ Nakon zamene kruna dinarima

( odnos 4:1) glavnica je jula 1922. godine iznosila 500 000 dinara, u 2 000 deonica po 125 dinara, da bi marta 1924. godine bila povećavana na 2 000 000 dinara, izdavanjem 14 000 novih deonica, nominalne vrednosti 125 dinara. Tako je ukupan broj deonica iznosio 16 000. O kurentnosti akcija, odnosno snazi firme, svedoči i to što one već prilikom emitiranja postigle veću cenu, vredele su 164 dinara.

Preduzeće se nalazilo u Segedinskim vinogradima (stari broj 111). Ta nekretnina je otkupljena od Armina Rota, fabrikanta šešira. Dozvola za izgradnju fabričkih objekata je izdata u junu 1919. godine. Dogradnja, radionica i pomoćnih prostorija, započela je 1921. godine. U periodu do 1924. godine sagrađeno je 8 objekata, i za njih je dobijen oprost od plaćanja poreza. Kasnije je firma otvorila i kancelariju u Gavrilovićevoj ulici br. 16.

Osnivači su bili već afirmisani poslovni ljudi, privrednici, veletrgovci, bankari; mahom jevrejskog porekla: Franjo Levi (Löwi Ferenc) direktor „Eskontne banke za Vojvodinu d.d.“, grupa akcionara deoničarskog društva „Hartman i Konen“, Vilim Konen ( Conen Vilim), Lajčo Šreger, Josip Hartman, Lajčo Bek, zatim Mavro Levi, osnivač „Industrije mramora“, Dragutin K. Štajner, osnivač „Ferruma“, Julije Vali (Váli Gyula) -arhitekta, dr Aron Sekelj (Szekely Áron) advokat, Josip Vaci, svi iz Subotice, uz učešće predstavnika zagrebačkih banaka,

deoničarskih društava, „Prve Hrvatske Štedionice“, „Eskontne Banke“ i „Pučke banke“, koji će srazmerno uloženom kapitalu, preko svojih zastupnika, učestvovati i u radu Uprave.

Tako Upravni odbor u 1923. godini sačinjavaju: Antun Bešlić – direktor filijale PHŠ u Subotici, Vilim Konen, Mirko Lederer – direktor „Eskontne banke“ i zastupnik „Pučke banke“, Lajoš Kraus – veletrgovac, Mor Levi – „direktor“, Julije Vali, Franjo Levi, Josip Vaci -„tvorničar“, Leopold Buhvald – koji je u tom periodu bio i dirktor fabrike, dr Aron Sekelj, Milan Vrbanić iz Zagreba – upravnik PHŠ, Ivan Ivković Ivandekić -građevinski inženjer. Svi oni su bili već potvrđeni i istaknuti u privredi ili u javnim poslovima. Marta 1923. godine Antun Bešlić sa 1 430 i Mirko Lederer sa 1 000 deonica, zastupaju najviše akcijskog kapitala.

Inž. Ivan Ivković Ivandekić

Sa proizvodnim programom, namenjenim za domaćinstva, bolnice, hotele i druge javne objekte, koji se sastojao od metalnog, železnog i bakrenog nameštaja, peći, štednjaka, kotlova za centralno grejanje, brava i katanaca, galvanizovanih i niklovanih artikala, zadovoljavala je potrebe narastajućeg tržišta te vrste roba u zemlji,a izvoziće i u susedne balkanske zemlje, i postaće najveća fabrika te vrste kod nas. U vreme poleta gređevinskih aktivnosti, proizvodi te vrste su imali dobru prođu, državne nabavke su išle na veliko i firma veoma uspešno posluje, beležeći lepu zaradu.

U 1923. godini imala je 120 zaposlenih radnika, proizvela je 120 vagona robe i iamla promet od 3 000 000 dinara.

Tokom 1922. godine bilo je i štrajkova u preduzeću. „Uslijed neprekidnog podizanja cijena živežnih namirnica, tri puta je došlo do štrajka u našoj tvornici. Svaki put smo se lijepim načinom s našim radnicima sporazumili.“ navela je Uprava u izveštaju Skupštini akcionara, marta 1923. godine. O uspešnom poslovanju te godine, svedoči i završni bilans, po kojem je ostvarena čista dobit od 119 308 dinara. Od te sume je 10% procenata bilo podeljeno i radnicima, 5% kroz plate, 3% za „potpornu zakladu radnika“ i 2% za „činovnički mirovinski fond.“

Polovinom 1923. godine stupiće u poslovne veze sa austrijskom firmom iste struke „Leopold Quittner A.G.“, od koje će dobiti tehničku pomoć, mašine i preuzeti njen program,te je i zastupati na tržištu koje ona pokriva. „Uspelo nam je nadalje priznato najveću tvornicu željeznog nameštaja i mjednog (bakarnog, pri.aut.) nameštaja Josef i Leopold Qittner A.G. bečku tvrtku za naše poduzeće pridobiti, sklopivši sa pomenutom tvrtkom utanačenje u tom smislu, da se kod našeg poduzeća zainteresuje u većoj mjeri time, da nam prepušta potrebne strojeve od svojih na temelju dugotrajnog iskustva isprobanih, modernih strojeva, da nam prepušta svoje kupce u SHS Kraljevstvu i da nam stavlja na raspoloženje svoja tehnička kao i ostala tokom mnogih godina stečena iskustva.“ stoji u izveštaju Uprave.

U isto vreme stupaju u kontakte i sa fabrikom metalnog nameštaja Jovana Tatića i Milana Jankovića, koja je radila i u državnoj kaznioni, sa zatvorskom radnom snagom, u Sremskoj Mitrovici. Postignut je dogovor da će Tatić i Jovanović uložiti kapital a subotička firma će preuzeti tehničko rukovođenje i nove mašine isporučene od bečke firme „Quittner“, instalirati u Subotici ali i u sremskomitrovačkoj kaznioni.

Taj period, od osnivanja do 1924. godine, za „Industriju željeznog nameštaja i metala“ bio je uspešan. Firma je dobro poslovala i deonice, koje su bike plasirane i na bečkoj berzi, donosile su dividendu od 6%.

Međutim, saradnja sa fabrikom Tatića i Jankovića će se pokazati neuspešnom, jer će subotička fabrika već u 1924. godini da zabeleži gubitak od 1 327 624 dinara. Zbog toga prekida svoje angažovanje u zavodu kaznione u Sremskoj Mitrovici. Pored toga fabrika će trpeti i usled drugih otežavajućih okolnosti. „Za 1924. godinu za nas je izbačen silan porez u visini od 335 461 dinara, nadalje da su od naših potraživanja, uslijed vladajuće privredne krize mnoge stavke postale dubiozne… “ kaže se u izveštaju na skupštini deoničara maja 1925. godine. Da ni naredna poslovna godina nije donosila poboljšanje vidi se iz izveštaja maja 1926. godine gde se navodi: „Prošla poslovna godina bila je godina teške i sveopće krize, što je opće poznato, pod kojom je teško trpela sveukupna naša industrija, a tako i naše poduzeće, koje je u velikom djelu vezano za građevnu industriju i upućeno na velike i javne gradnje,t.j. uređenje kupališta, hotela, oporavilišta i bolnica. Kako su ovakovi radovi većeg stila posve izostali, bili smo upućeeni na prodaju privatnicima, odnosno našim malim mušterijam, i preprodavcima, koji nam opet štednje radi nisu zadavali naloga u većim količinama, da bi mogli naše poduzeće intenzivno zaposliti.“

U tom periodu 1924/5 godine, kada privreda na državnom nivou pada u stagnaciju, što donosi velike probleme ovoj firmi, koja ulazi u recesiju, kao presednik Upravnog odbora, koji je na tom mestu od 1921, i dalje se javlja Antun Bešlić. Direktorsku poziciju, od 1926. godine zauzima Markus Štamberger ( Stamberger), koji ima 6 000 akcija u svojim rukama (od 16 000 ukupno) i sa bratom Ferdinandom će praktično preuzeti većinski paket akcija u deoničarskom društvu. Markus Štamberger ( Stamberger) je bio čehoslovački državljanin za koga po izveštaju „Opšte kreditne banke d.d.“ iz 1927. godine sanajemo da je bio marljiv i agilan, te da je stvorio nove poslovne veze za firmu. U firmi je bio angažovan i njegov brat od tetke Ferdidand. Oni su u Suboticu došli 1925. godine. Problemi su nastajali pošto su oni kao stranci, čehoslovački državljani, periodično morali da dobijaju dozvole za produženje boravka. Postupak za dobijanje državljanstva su pokrenuli tek 1939. godine, a opštinska skupština im je i obezbedila članstvo grada u slučaju da dobiju pozitivan odgovor od nadležnog Ministarstva, koje je rešavalo o prijemu u državljanstvo.

Posledica smanjenja potražnje, nemogućnost plasmana svojih proizvoda na tržištu, izazvaće kao posledicu u 1927. godini i smanjenje vrednosti glavnice. To je urađeno na taj način da je nominalna vrednost deonica od 125 smanjena na 30 dinara i time umanjen kapital firme sa 2 000 000 na 480 000 dinara.

Direktorsko mesto 1928. godine zauzimaće Kruno Gedike (Gedicke).

Naredni period neće doneti bitne promene, fabrika će poslovati na granici rentabiliteta, radeći sa delom kapaciteta, u 1934 samo sa 25 %.

Akcionari su 1935.godine bili: Stanko Petranović, Miroslav Mažgon, Bogdan Mandrović svi sa po 1 000 akcija, dr Aron Sekelj sa 3 000, Samuilo Kertes sa 980, dr Jako Fišer sa 100, Ernest Šen sa 64, Rudolf Nojhaus sa 56 i Braća Štamberger, Markus sa 3 500 i Ferdinad sa 4 000 akcija. Tada je predzueće bilo u sferi „Jugoslavenske udružene banke“ iz Zagreba.

Izveštaj o broju zaposlenih kvalifikovanih radnika 1940.godine

U 1940.godini je bilo zaposleno 34 radnika; 3 strugara,1 metalo pojasar, 4 farbara,2 brusača, 20 bravara 2 kazandžije, 2 elektro zavarivača i 17 šegrta. Nastavila je rad i pod mađarskim okupacionim režimom. Kao akcionari, marta 1941. godine se navode Kalman Vidaković, građevinski preduzimač, koji je imao 3 000, dr Strelicki Deneš, advokat, sa 4 000 i Markus Štamberger sa 4 990 akcija.

Nakon završetka rata i uspostave novih vlasti, prelazi u državno vlasništvo.

Dopis preduzeća iz 1946. godine Gradskom NO sa osnovnim podacima

U tom periodu, UNRA se interesovala kod mesnih vlasti o sudbinama braće Štamberger, da li su preživeli rat? Progon Jevreja preživeo je samo Markus i supruga Margita kao i njihova deca, sin Andrej i kćerka Elizabet, koji su se nakon rata nalazili u Londonu.

„HERCOG I GLAS D.D.“ („KONRAT D.D.“)

Lipot Glas je 1921. godine registrovao zanatsku radionicu za „izradu bravarskih produkata, strojeva, pokućstva, montažu plina i vodovoda“. Upisana je u obrtni registar A/49 br.9254. U istoj godini on dobija ortaka – Šandora Hercoga

( Hercog SÄndor ) i oni prijavljuju zajedničku, društvenu firmu, javno trgovačko društvo „Hercog i Glas“ (Ct VIII st. 105, br. 550/1921) koja će nastaviti da se bavi tim poslovima. Polovinom 1923. godine, dve ličnosti iz Mola, dr Eugen Ofner (Offner Jenö), posednik i dr Tibor Kovač, uz Đulu (Adolfa) Šefera (Schaffer Gyula) iz Subotice, ulažu svoj kapital u iznosu od 343 000 dinara u tu firmu i time sa Hercogom i Glasom, koji ulažu postojeći objekat – radionicu (z.k. 19911, Save Tekelije 29 (kasnije 79), udaraju temelje formiranju deoničarskog društva.

Tvornica gvozdene i metalne robe „Hercog i Glas d.d.“, registruje se 15.06.1923. godine. Osnivačka skupština je održana 26.05.1923. godine, glavnica društva je iznosila 500 000 dinara i bila je podeljena u 5 000 komada deonica čija je nominalna vrednost bila 100 dinara. Zabeleženo je da su akcionari osnivači bili: dr Eugen Ofner iz Mola, koji je imao 990 komada deonica, dr Tibor Kovač iz Mola sa 1485, dr Šamu Večei advokat iz Subotice – 995, Adolf Đula Šafer – 10, Stevan Večei – 480, Eduard Glas – 162, Leopold Glas – 414, Aleksandar Hercog – 414, Ivan Piuković – 10 i Aleksandar Rajčić – 20 komada deonica, što je činilo ukupno 4 980 deonica, akcionara prisutnih na osnivačkoj skupštini.

Ubrzo nakon toga, avgusta 1923. godine u deoničko društvo ulazi i inženjer nemačkog porekla Kornel Konrat (Konrath) i odmah zauzima mesto u Upravnom odboru, zahvaljujući tome što je držao 1 500 deonica. Njegovom inicijativom započeće transformacija ovog preduzeća. Ono će odustati od ranijeg proizvodnog programa „…jer fabriciranje matalnih roba nije unosno“ i započeće sa izradom delova i sastavljanjem radio aparata.

Inž. Kornel Konrat Reklama iz lokalnih novina

Na redovnoj glavnoj skupštini 29.04.1924. godine doneta je i odluka: „Da se ime, odnosno firma dioničkog društva promeni sa jednim nacionalnim ili internacionalnim imenom“. Ipak, do takvog imena se nije došlo. Sa ulaskom inženjera Konrata, koji već krajem 1923. godine postaje većinski deoničar, predložena izmena je realizovana tako da se od 1925. godine u imenu firme, na mesto dotadašnjih vlasnika, koji su istupili iz društva, prodavši svoje deonice, javlja ime najvećeg akcionara, pa će se društvo ubuduće zvati – „Konrath, tvornica gvozdene i metalne robe,d.d.“.

Sa tim promenama, upisuje se u registarske knjige i izmenjena delatnost preduzeća, odnosno proširuje: „… sklapanjem i prodajom radio aparata, proizvodnjom satavnih delova.“ Orijentacija na prvobitno navedenu proizvodnju metalnih i bravarskih roba svedena je na minimum, da bi 1928. godine bila obustavljena. Objekat radionice u ulici Save Tekelije biće prodat.

Firma će do svoga gašenja ostati poznata po radio aparatima, za čije sklapanje uvozi delove i pribor iz Nemačke od firmi „Steaht – Magnezium a.g.“ iz Berlina, „Herman Niedorf“ takođe iz Berlina. U 1933. godini, za te svrhe plaćeno čak 1 milion dinara.

Imali su svoju prodavnicu u Aleksandrovoj 6. Tamo su 1930. godine instalirali reklamu – neonsko osvetljenje od 450 vati i 9 000 volti.

Struktura akcionara se menjala, a u 1933. godini je sledeća: dr Elemer Kalmar , Dušan Stojković, Vladislav Šefer, Julije (Gyula) Šefer, Eden Horvat, Stevan Večei, dr Gutman Josip, Konrat Kornel, koji je i imao najviše deonica, dr Šamu Večei, dr Tivadar Ofner, dr Eugen Ofner, dr Tibor Kovač. U 1939. godini akcionari prisutni na Glavnoj skupštini su bili: Kornel Konrat, njegova supruga Aranka, kćerka Gertruda i sin Kornel, koji su zajedno imali 1 864 akcija, dr Aleksandar Ljubibratić – 350, Jovan Krumensker – 100, dr Josip Gutman – 100, Dušan Stojković – 200, Kosta Petrović – 100, dr Šamu Večei – 400, Stevan Večei – 100, što je činilo ukupno 3 196 komada akcija.

Spisak akcionara u 1933. godini

Firma je dobro poslovala i redovno isplaćivala dividende akcionarima. Tako je u 1929. zabeležen dobitak od 27 346 dinara, a u 1938. godini od 142 744 dinara, od čega je 75 000 bilo namenjeno za dividende. Juna 1939. godine u izveštaju skupštini se ističe: „Povoljne ekonomske prilike, kao i mnogobrojni događaji u međunarodnoj politici dobro su uticali na proširenje prodaje radio aparata. Publika želi da zna i brzo čuje šta se dešava u svetu, a za to je najbolje sredstvo radio.“ Te godine su počeli i sa prodajom na otplatu, a preuzeli su i zastupništvo električnih satova.

Deničarsko društvo „Konrat“ je radilo sa maksimalno 80 radnika, imali su i 5-8 trgovačkih putnika. Maksimalni godišnji kapacitet proizvodnje je iznosio do 40 vagona robe i 5 000 radio aparata.

Nastavilo je da radi i u ratnom periodu (1941-1944). Tada nije više bilo akcionara jevrejske narodnosti. Pored porodice Konrat, Kornela njegove supruge Aranke i kćerke Gertrude, kao deoničari su ubeleženi i dr Šandor Ljubibratić i Dušan Stojković.

Konfiskacija celokupne imovine firme, kao imovine nemačkih lica (na osnovu Odluka AVNOJA ?? i ??), je izvršena 1945. godine. U obrazloženju stoji lokalnih organa vlasti i: „Zavedeni su u spisak „Kulturbunda“ u Subotici, stalno su isticali na radnju u Aleksandrovoj ulici hitlerovsku zastavu.“ Pored radnje u državnu svojinu su prešle i ostale nekretnine Konratovih, kuća u Subotici i posed u Staroj Moravici od 90 jutara.

Te mere novih vlasti Konrat Kornel nije dočekao. Pre ulaska partizana i crvenoarmejaca u ove krajeve, u iseljeničkom talasu vojvođanskih Nemaca i on je sa porodicom izbegao u Nemačku.

„CENTRAL“

Radio aparatima je planirala da se bavi i firma „Central-radio elektrotehničko poduzeće d.d.“, barem prema nacrtu svojih osnovnih pravila. Osnivački skup održan je 1930. godine, predviđen je upis kapitala od 1 000 000 dinara. Potpisani nacrt nosi datum 30.6.1930. godine i ima sledeći uvod objašnjava razloge i motivaciju osnivača za takav potez. „Uzevši u obzir opšte ekonomske potrebe današnjeg vremena, osobito na polju tehničkih pronalazaka, nalazimo za potrebno da shodno tim potrebama, osnujemo deoničko društvo pod imenom „Central“. Zadatak tog poduzeća bilo bi zgotovljenje elektrotehničkih i radio artikala, njihov uvoz, stavljanje u promet i popravka, da na taj način damo učešće građanstvu u kulturnim blagodetima.“

Među osnivačima su bili: Imre Jakobčić, dr Ivo Milić dr Milan Vujić, dr Aleksandar Magarašević i drugi. Međutim upis u registar društvenih firmi nije izvršen, firma nije zaživela.

„SAJDNEROVA TVORNICA ŽELJEZNOG I BAKRENOG

NAMEŠTAJA D.D.“

Osnovana je kao deoničarsko društvo 22.11. 1919, godine a upisana u registar Ct VIII tek 25.09.1920. godine. Glavnica iznosi 250 000 kruna, podeljena je u 250 deonica. Osnivač, čije ime je i nosila firma, Samuilo Sajdner (Seidner Sándor – Šamu), obrtnicu je dobio 1914. godine, kada otvara i svoju gvožđarsko bravarsku radnju. Postojeću radionicu sa inventarom unosi kao svoj udeo u novosonovano deoničko društvo. Tako je dobio pravo na 20 % osnovnog kapitala, odnosno 50 deonica. Trgovac Žigmund Bano (Báno Zsigmund) je imao 40, Mikloš Breder (Bröder Miklos) trgovac – 30, Đula Breder (Bröder Gyula) trgovac – 37, Isidor Klajn

(Klein Isidor) trgovac – 40, Lipot Breder ((Bröder Lipot) trgovac – 40, Birkas Jolan – 1, dr Havas Emil, novinar – 1, dr Fenjveš Ferenc, novinar – 1 i Štajner Marton 1 komad deonice. Uočljivo je da je to skup akcionara različitih stručnih profila ali isključivo jevrejskog porekla.

Preduzeće je izrađivalo nameštaj od bakra i gvožđa i opremu za domaćinsta. Nalazilo se na adresi Zrinjski trg 23.

Dopisnica preduzeća (1931.g.)

Po navodima lokalne štampe, imalo je dosta moderne mašine a zapošljavalo je najviše do 16 stalnih radnika i po tome spadala u manje pogone, koji se i nisu uklapali u norme za fabričke radnje, industriju. „Sajdnerova tvornica“ je proizvodila do 10 vagona robe godišnje kojom je snabdevala tržište u celoj zemlji. Imala je solidnu uposlenost, tako je u 1927. radila sa 90% kapaciteta. Ova firma je dopunjavala bogatu ponudu subotičkih proizvođača metalnog nameštaja i proizvoda od metala.

U 1931. godini nalazimo podatak da je već prestala sa radom i brisana iz registra.

„BARZEL,TRGOVINA GVOŽĐEM I PROMETNO D.D.“

„Ovo društvo je osnovano 25.11.1921. godine na gl. skupštini za konstituisanje. Istom prilikom prihvaćena su i osnovna pravila po kojima je sedište društva grad Subotica. Svrha poduzeća je:

1) kupovanje i preprodaja železne robe,ekonomskih strojeva i sastavnih delova kao i ostalih artikala koji spadaju u krug trgovine gvožđem.

2) posredovanje kod sklapanje trgovačkih posla

3) osnivanje trgovačkih i drugih poduzeća odnosno tvrtki i sudelovanje kod osnivanja i poslovanja istih.“

Glavnica je bila podeljena u 2 000 deonica pojedinačne vrednosti 100 kruna. Osnivači su bili: „Eskontna banka za Vojvodinu d.d.“, koju je zastupao Julije Vojnić, sa 200 deonica i sa 100 deonica lično, „Trgovačko prometno d.d.“, koje zastupa Franjo Levi ( i on je bio akcionar „Eskontne banke za Vojvodinu d.d.“) sa 200 deonica i 100 lično, Konrad Rudolf ( i on je imao akcije „Eskontne banke za Vojvodinu d.d.“) sa 100 deonica, Sima Milodanović posednik sa 100, Aleksandar Rosenfeld „gvožđar“ sa 500, Dušan Stojković „kućevlasnik“ sa 100, Jakov Berger vlasnik mlina sa 500, Rokuš Maričić bankarski činovnik sa 100 deonica. Ime firme je bilo „Trgovina gvožđem i prometno d.d.“ Skupština deoničara je 1922. godine donela odluku da se naziv dopunu sa imenom „Barzel“ (Barcel); ali tu izmenu „Ministarstvo trgovine i industrije“, 1923. godine nije odobrilo. Mada se interno koristio naziv „Barzel“, zvanično registrovano ime je do 1930. godine ostalo samo „Trgovina gvožđem i prometno d.d.“.

Adresa firme je bila Jelačičeva (danas Matka Vukovića) ulica 2. Osnivački kapital je već 1921. godine izražen u domaćoj valutu – 500 000 dinara, 2 000 komada deonica po 250 dinara. U 1936. godini on se duplira, povećava na 1 000 000 dinara izdavanjem novih 2 000 deonica.

Dopis firme sa memorandumom i službena koverta

Prokuristi firme su bila dva brata Rosenfeld, Armin i Ignjat.

Pored ostalih artikala u prodaji je imala i proizvode tada najpoznatijeg proizvođača vinogradarskih prskalica, francuskog preduzeća „Vermorel“, koje je zastupala u zemlji. Godišnje su prodavali 3-4 000 takvih prskalica.

O uspešnom poslovanju govori i to što je društvo delilo dividende, 1933. godine u iznosu od 3% na deonicu, 1934. – 5%, 1935. – 6%. U 1940. godini nabavljala je robu i od „Kranjske industrijske družbe“ livnice iz Jesenica. Tada je prodavala 1 kg eksera za 8, „paljene“ žice za 7,6 a pocinkovane za 9,3 dinara po kilogramu.

Nakon rata i prelaska firme u državnu svojinu, ulazi u sastav preduzeća „Gvožđar“.

U drugu grupu, fabrike u inokosnom vlasništvu, spadale su:

„FABRIKA MIRKO ROTHMAN“

Osnovao ju je Mirko Rotman (Imre Rothmann) (Senta 1855 – Subotica 1929 ) još 1888. godine, kao livnicu gvožđa i fabriku opruga i metalnog nameštaja. Od 1913. godine se nalazi upisana u sudskim registrima, Ct VII, st. 9, kao društvo za zajedničku korist. Tada je kao ortak bio upisan zet porodice Rotman, Bela Gajger (Geiger Béla), koji uskoro menja prezime u Gabor (Gábor) što je od 1917. godine i zavedeno u registru firmi. On je bio u braku sa kćerkom osnivača, Jelenom (Ilonom) Rotman. Od 1929.godine, nakon što je preminuo osnivač – Rotman, koji nije imao muškog naslednika, firmu će nastaviti da vodi njegov zet. Bela Gajger (Gabor) je bio po narodnosti Jevrej. Završio je Višu komercijalnu školu u Beču, govorio je 8 jezika. U Subotici se nalazi od 1913, a jugoslovensko državljanstvo dobija 1924. godine. Iz braka sa Jelenom Rotman, imao je sina Đorđa. Bio je član „Rotary cluba“, a od 1940. godine predsednik subotičkog „Udruženja industrijalaca“.

Preduzeće, koje se bavilo proizvodnjom metalnog nameštaja i livenjem gvožđa, nalazilo se u VII krugu, Cara Lazara br. 7. Ali, od druge polovine dvadesetih godina vlasnici pokazuju želju da fabriku prenesu na novu lokaciju, pošto nisu uspeli da dobiju dozvolu za rušenje stare i oronule fabričke radionice i podizanje nove. Postojeće zgrade su 1928. godine bile komisijski pregledane, pošto su uočeni izvesni tehnički nedostatci. Ustanovljeno je da su sve u dobrom stanju sem livnice, koja je bila u dvorišnom delu. To je bio objekat 18 x 18 m i na njemu je popustila krovna konstrukcija.

Fabrika Rotman na karti grada iz 1928. godine

Uslovi za preseljenje su obezbeđeni tek 1930. godine, kada Beli Gaboru, biva uvažena molba upućena gradskim vlastima, u kojoj moli da se dodeli plac za gradnju novih pogona. Senat je doneo odluku da se toj firmi dodeli gradsko zemljište na Daničićevom putu, u blizini škole. Zauzvrat, grad dobija Rotmanov stari plac ( k.č. 6327/1 i 6328/1 ) , a u cilju otvaranja budućeg Radijalnog puta. Ta odluka nije donešena jednoglasno. Jedan od onih koji su imali zamerke bio je i odbornik Antun Vidaković. Između ostalog u obrazlaganju svog stava on je rekao: „Trebalo bi besplatno davati kućišta siromašnim ljudima, a ne jednom fabrikantu koji je bogat čovek.“ Ipak, većina je glasala – za, i ostalo je samo da se odrede uslovi za gradnju nove fabriku; a oni su bili, da bude minimalno 400 m2 sa livnicom od minimalno 300 m2.

Te, 1930.godine se i započinje sa gradnjom na novoj lokaciji, Daničićevom putu ( gde se i danas nalazi fabrika bicikala). Vlasnik „Rotmana“ koji je od grada dobio 1 k.j 180 kv.hv. (z.k. 30315 top.br. 15344/3) i deo zemljišta od 220 kv.hv.

( z.k. 30315 top.br. 15344/1 ) koji je kupio isto od grada za 20 000. dinara (To je bio ugao Natoševićeve i Palićkog puta). Gradnja je završena u istoj 1930. godini.

Dobru ilustraciju položaja preduzeća u novoj državi i problema koji su ga tištali, daje sam Rotman, koji je 17.3.1926. godine pisao jedmu molbu ministru trgovine i industrije dr Ivanu Krajaču. U njoj navodi sledeće: „U godini 1918. postojao sam sa svojim starim preduzećem cca 40 godina sam u našoj državi, i u mom preduzeću je tada bilo zaposleno oko2000 radnika. Od tog vremena u našoj Kraljevini osnovano je još 10 fabrika željeznog nameštaja, čiji su radenici i činovnici većim delom bili moji nameštenici. Ali i pored svega toga sa obzirom na poverenje koje sam uživao među svojim starim mušterijama, ipak sam postigao veliko obrt i bio sam u stanju da zaposlim u svom preduzeću 150-180 radenika, i samo sam tako bio u stanju udovoljiti velikim poreskim dužnostima.Ali na žalost, zbog opće poslovne i finansijske krize, dalje zbog nesolidne konkurencije, bio sam prinuđen da u poslednje vreme otpustim veći broj svojih rednika, tako, da sada u ovoj varoši ima cca 150 nezaposlenih stručnih radenika. Da bi pomogao ovim ovim radenicima i nabavio istima ponovo posla, odlučio sam se da svoj posao proširim izradom robe za eksport, kao što sam kadgod još pre rata radio. Moja firma je ranije bila dobro poznata u Bugarskoj, Turskoj, Egiptu, Palestini itd. tako, da su moji proizvodi u tim zemljama imali osobitu prodaju. I danas ima mnogo firmi iz tih zemalja, koje mi se obraćaju i traže oferte za moju robu, ali na žalost, pod današnjim prilikama, kada su željezničke I parobrodske tarife previsoke, nemoguće mi je eksportirati sve donde, dok se ove prilike ne promene, t.j. sve donde, dok nadležni ne uvide da se na svu industrijsku robu, koja je namenjena eksportu ne bude primenjivala naročita snižena saobraćajna tarifa, kao što to čine sve ostale zemlje u Evropi. Posle ovoga, slobodan sam zamoliti Vas Gospodine Ministre, kao čoveka kome na srcu leži razvitak naše domaće industrije, da mi pomognete i omogućite eksport.“ Dalje je naveo da je posebne saobraćajne povlastice uživao i pre rata, i da je ta molba i u ime svih industrijalaca eksportera.

Dopis fabrike Mirko Rotman iz 1935. godine sa osnovnim podacima o vlasniku preduzeća

Nakon Rotmanove smrti, kao vlasnik firme prvo je upisana njegova udovica Nika Rozental Rotman, a od 1930. godine njeno mesto zauzima Gabor Bela, koji u tom vremenu upotrebljava i novo ime – Vojislav.

Fabrika zapošljavala 240 radnika u 1914. godini, u 1918. samo 50, 1923. – 150, 1931. – 80, 1938. – 100, a u 1940. – 112. Kod „Rotmana“ je 1924. godine bilo zaposleno i 3 stranca, zanimljivost je što su to bili Rusi, Nina Volkov, Fedor Petrenko i Gustav Hofman.

Proizvodila je metalni nameštaj od gvožđa i mesinga, koje je obrađivala u sopstvenoj livnici. Mašinski pogon obezbeđuju elktrični motori od 85 KS. Sirovo gvožđe nabavlja iz Vareša, kameni ugalj uvozi iz Tate (Mađarska), koks iz Moravske Ostrave (Čehoslovačka), ulje za mazivo iz zemlje, mesingane i čelične cevi iz Austrije, staklenu i gumenu robu iz Nemačke. Topljene metala je vršeno u kupolnim pećima, nedeljno se lilo jedanput, po potrebi dva puta, bruto oko pola vagona liva. U 1930. godini proizvela je 2 190 kreveta, 3 650 umivaonika, 2 190 noćnih ormana, 1 825 čiviluka, a u livnici 146 000 kg gvožđa.

Radnice galvanizacije (oko 1939. godine)

Roba iz ove fabrike, nalazila je kupce i u zemlji i u inostranstvu, Bugarskoj, Turskoj, Egiptu.Na privrednim izložbama u Budimpešti, Temišvaru,Segedinu, Novom Sadu, dobijala je nagrade za svoje proizvode. Prvi vlasnik, osnivač, Rotman, odlikovan je ordenom Sv.Save III i V reda. On je bio je i dugogodišnji predsednik „Gornjobačkog udruženja industrijalaca“. Pored kuća u gradu,( Bene Sudarevića 31, Cara Lazara 5 i 7 ) imao je i vilu na Paliću. Firma je imala kamion „Fiat“, a Rotman je 1927. posedovao i 2 putnička automobila, „Dedium Bauton“ i „Citroen“.

Rukovodioci pojedinih pogona su bili stručnjaci, Ferenc Boroš, Andor Lang , Alfred Mah (Mach), jevrejske narodnosti.

Sa proizvodnjom bicikala firma kreće u drugoj polovini tridesetih godina. Sirovine i delovi za tu vrstu proizvodnje uvoženi su iz Nemačke.

Struktura zaposlenih, u periodu pred izbijanje rata u zemlji, dobro govori i o vrsti i načinu proizvodnje. U 1940. godini zaposleno je bilo 112 radnika, 10 na izradi nameštaja, 5 na izradi lekarskih instrumenata, 5 na izradi sablji, mamuza i bodeža, 2 su radila žičane uloške, bilo je 6 mašinskih bravara, 5 strugara, 4 na izradi svetlećih tela, 7 bravara za mesing, 2 potiskivača, 10 brusača, 6 farbara, 17 livaca, 4 „trčala“, 1 ložač, 1 magacioner, 5 pakera, 1 stolar,1 noćni čuvar, 6 činovnika, 3 radnika za izradu velosipeda i 22 učenika.

Grupa radnika u pogonu (oko 1939. godine) Šegrti pored prese (1936. godine)

Grupa radnica i radnika ispred radionice Rotmana Mašinbravari i šegrti Rotmana (oko 1939. godine)

(oko 1939. godine)

Po uvođenju mađarske Vojne uprave, fabrika je prinudno pretvorena u komanditno društvo i za minimalnu cenu izdata u zakup licima mađarske nacionalnosti. Predeuzeće je nastavilo da radi, proizvodeći oficirske sablje, noževe, bajonete, mamuze, popravljajućI I izrađujući bicikle kao I sitne poljoprivredne mašine.

U 1945. godini, sada već nove vlasti navode sledeće podatke o kapacitetu izrade gotovih proizvoda: 7 000 kreveta, 2 000 malih poljoprivrednih mašina

( krunjač, rezač za repu, meljač kukuruza ), 1 200 bicikala, ili 240 t. željeznog liva godišnje.

Bela Gabor i supruga su u junu 1944. deportirani u Nemačku, odakle se nisu vratili. Njihov sin – Đorđe Gabor , poveo je 1945. godine postupak za nasleđivanje oca i majke koji su proglašeni mrtvim, ali nije uspeo u tome.

Konfiskacijom (Vp.801/1946 ) i nacionalizacijom pretvara se u državnu fabriku da bi 1949. godine dobila ime „Partizan“. U novoformiranu fabriku ušlo je i preduzeće „Zmajevac“. Pogon livnice je 1947. godine demontiran i prenet u Sarajevo.

„BRAĆA GOLDNER“

Braća Goldner, Bela (Béla), Ede (Eduard) i Mihajlo (Mihály) rođena su u jevrejskoj porodici u Rumuniji, šegrtovala su u Baji, gde su i započela sa radom u svojim zanatima, stolarskom i limarskom a u Subotici stvaraju fabriku rashladnih uređaja, drvene i metalne robe, koja će u svojoj struci, dominirati domaćim tržištem a postaće poznata i tražena i u inostranstvu.

Iz nekoliko podataka o braći Goldner i njihovim porodicama, dobijamo sliku izuzetno isprepletenih porodičnih i poslovnih veza koju je ova porodica uspela da izgradi.

Bela Goldner (Hujedin 1881 – Aušvic 1944), stolar po struci, bio je oženjem Jelenom (Ilona) rođenom Rosenfeld (1889 – Aušvic 1944). Učestvovao je u ratu Prvom sv. ratu. Sin mu je bio Leo Goldner, rođen 1911. godine u Baji, koji je bio po struci inženjer. Leo se 1940. oženio Jevrejkom iz Sarajeva Sterman Smiljom.

Ede (Hujedin 1885 – Subotica 1939) je bio limar. Sa suprugom Reginom je imao 3 sina, Emila, Mirka (Imre) i Tibora. Emil (Baja 1907 – na pr. radu, Ukrajina 194?), je bio činovnik u očevoj fabrici. On je 1940. godine pokrenuo postupak za promenu prezimena u Gajić, koja mu nije odobrena. Mirko, rođen 1908. godine je stradao za vreme rata na prinudnom radu u SSSR. Tibor je bio inženjer hemije po struci. Preživevši rat, 1949. godine se odriče jugoslovenskog državljanstva i emigrira, prvo u Izrael, a zatim u Ameriku, gde će napraviti karijeru kao stručnjak, pronalazač u poznatoj firmi „Revlon“. Ede je imao i kćerku Anu, udata za Dr Mirka Bergera.

Mihajlo ( Hujedin 1890 – 1944 Aušvic), stolar, oženio se u Subotici, 1920.godine, kšerkom Samuila Holendera – Anom. Imali su sina Aleksandra (SÄndor) i kćerku Lili (r. 1924.)

Mihalj Goldner (Goldner Mihály) Dopis sa memorandumom firme (1928. godine)

Vođeni poslovnim ali i privatnim interesima, braća Goldner iz Baje dolaze u Suboticu tokom 1920. godine. Nastanjivanje u gradu, biće za njih, kao i za ogromnu većinu drugih doseljenika u tom periodu, skopčano sa velikim teškoćama, nestašicom stanova ali i problemima političke i administrativno birokratske prirode.

Mihajlo Goldner, najmlađi od braće, prvi je došao iz Baje i od Gradskog Velikog kapetana dobio dozvolu boravka na 6 meseci br 12558/1920, ali samo pod uslovom da osnuje fabriku. Nakon isteka tog perioda, pošto nije ispunio navedeni uslov, Senat donosi odluku br. 21091/1920 o njegovom izgonu, na koju će Mihajlo naravno imati pritužbi. U molbi za poništenje te odluke, on navodi da je izvadio obrtnicu za stolarski zanat kao i dozvolu za gradnju, na placu u VI krugu, br.113, no

“ …dozvoljenu gradnju ne mogu izvršiti, jer se stanje tako promenilo da sam kupio zajedno sa braćom Edeom i Belom Goldnerom kuću od Lipota Ingusa u VII krugu br. 68 za kupovnu cenu od 1 000 000 kruna. Tamo, na osnovu obrtnice redarstvene kapetanije br. 6899/1921 i na osnovu dozvole gradnje br. 872/1921 uredili smo zajedničku tvornicu drvene i pločaste robe koja radi sa strojevima.“

O planovima i motivima, sa kojima braća dolaze u Suboticu, piše Mihajlo Goldner, u molbi za nastanjivanje u gradu, adresiranoj Senatu. „Moja žena je iz Čonoplja i Braća Hollander (Samuilo joj je otac a Lazar ujak – prim. aut.) iz Subotice su joj ujaci. Oni imaju veliku trgovinu koža, perja i vune kao i fabriku koža, vrlo su bogati a imamo pored njih još dosta rođaka u ovom gradu, tako da pomoću veza sa njima i uz pomoć njihovog kapitala mi bi našoj tvornici veliki krug rada i napredka mogli dati.“

Ostale elemente za uspešnu proizvodnju, stručno znanje, mašine i tehnologiju, braća su posedovala. Oni su još u Baji imali svoje zanatske radionice. Bela je u svojoj stolarskoj radionici imao 20 radnika, a Ede u limarskoj 5. Sa iskustvom u zanatskoj proizvodnji, sa novim znanjima stečenim usavršavanjem u inostranstvu, Ede i Bela u Nemačkoj a Mihajlo u Francuskoj braća su se specijalizovala za proizvodnju „ledenica“ (rashladnih vitrina, ormana). Istu vrstu robe, odlučili su da proizvode i u subotičkoj fabrici i da je plasiraju na jugoslovenskom tržištu, gde bi tom vrstom proizvoda bili bez konkurencije.

Uskoro po dolasku u Suboticu oni su kupili dve kuće u VII krugu. Jednu, pod br. 64, kupio je Mihajlo, od udove Ernesta Prćića. Od Senata je 1921. godine dobio dozvolu za gradnju dvorišnih prostorija za stolarsku radionicu, na toj svojoj parceli. (pošto se u tom predmetu kao njegova adresa navodi i Frankopanska 113, verovatno je kuća imala izlaz na obe ulice. prim aut.) Drugu, pod brojem 68 (kasnije Jugovićeva ulica 20) gde će dogradnjama i proširivanjem inastati njihova fabrika, kupuju braća zajednički. Time što su došli u posed nekretnina, njihovi problemi sa gradskim vlastima oko dozvole stalnog boravka nisu bili završeni. O tome svedoči i dalja prepiska sa Senatom u kojoj se nalazi i ova molba braće Goldner.

„Mi smo u Baji mnogo godina samostalnu radnju imali i u Suboticu smo došli zato da u jednoj velikoj varoši Jugoslavije, veliki obrt ostvarimo, kod koga obrta u velikoj varoši možemo osigurati razvijanje i upotrebu naše spreme i imanja. Mi smo u našoj fabrici vrlo veliki kapital investirali, te naš rad samo tako može biti uspešan. Isto tako molimo da vlast izvoli doći da vidi koliko je velika i lepa naša fabrika i da li po vrednosti njenoj mi zaslužujemo da ostanemo ovde – da vlast to oceni da li ćemo dozvolu za nastanjenje ovde dobiti. Naša fabrika je jedina u svojoj vrsti u Jugoslaviji, za građenje kasa za led, prvoklasnog nameštaja i ostalih finih tišlerskih izrađevina.“

Tek nakon intervencije kod MUD, koje svojom odlukom br. 11946/1921 dozvoljava braći Goldner stanovanje u Subotici, oni će biti sigurni da njihovi „…interesi porodični i svi interesi naše egzistencije“ koji ih vežu za jugoslovensku državu i Suboticu, mogu biti realizovani.“Podizanje fabrike sa odobrenjem nadležne građevinske vlasti ispunjen je i uslov za njihovo nastanjivanje, tako da bi njihovo sadašnje proterivanje bilo za uposlene radnike štetno i nepravedno, naročito kada se uzme u obzir da su prijavljivanjem u vojsku KSHS onemogućili svoj povratak u Baju.“ Ipak, braća nisu odmah dobila jugoslovensko državljanstvo, pa su tako Ede i Bela, od gradskih vlasti 1921. godine, dobili razrezan porez na strance od 5 000 dinara ( on je zavisio od procene materijalnog stanja stranaca), kojega su uplatili tek 1924. godine, posle neuvažavanje nekoliko njihovih molbi za njegovo smanjenje na 250 dinara.

Fabrika je započela sa radom tek jula 1921. godine, kada je izdata obrtnica i registrovana u sudskom registru Ct VIII 572/135, kao društvena firma u suvlasništvu Edea, Bele i Mihajla.

Na početku rada, 1921. godine je imala 28 radnika. Sa razvojem potražnje, rašće i kapaciteti i broj radnika. A interesovanje za proizvode iz fabrike braće Goldner, ormane za led ili „ledenjake za mesare, kobasičare i kućne upotrebe“, kako stoji na njihovom memorandumu, kompletan nameštaj za ugostiteljske objekte, aparate za hlađenje i točenje piva, aparate za sladoled, „mašine za pripravljanje i konzerviranje „, armature za kupatila, koje su u zemlji jedino oni proizvodili, bilo je , prema očekivanjima, vrlo veliko. Godišnje su proizvodili do 800 komada ormana za led ( ili 15 vagona), 5 vagona sobnog nameštaja i 15 vagona slavina, ležajeva, levanog mesinga.

Izlagali su na „I opštem vašaru i izložbi“, 1925. godine u Subotici. U prospektu sa te izložbe navodi se da proizvode: svakovrsne ormane za led, aparete za hlađenje vina, jela i točenje piva, stroj za pripravljanje sladoleda, uređaje za hotele, kafane restoracije i stanove, nameštaje od drveta po svojim nacrtima ili po porudžbi, armature za točenje piva, za vodu i paru.

Tokom 1928. godine grade magacin u ulici Cara Lazara 51. Jedan od stalnih i većih kupaca je bila pivara „Bajloni i sinovi“ iz Beograda. „Braća Goldner“ i na vrhuncu ekonomske krize, 1931. godine, beleže promet od 1,5-2 miliona dinara godišnje a sama vrednost kapitala je procenjena na 2 miliona dinara. Te godine zapošljavaju 60 radnika, 20 šegrta a kancelarijske poslove obavljalju vlasnici sa jednim činovnikom. U 1933. godini preduzeće radi sa 60 radnika i proizvelo je robe u vrednosti od 2,5 miliona dinara. Porast broja radnika na 160, sa šegrtima ukupno na 240 i vrednosti proizvedene robe na 7,5 miliona dinara, u 1939. godini, jedan je od pokazatelja koji svedoče o prosperitetnom razvoju firme braće Goldner. U 1937. godini vršene su i dogradnje i proširivanja postojećih pogona.

O materijalnom položaju vlasnika svedoči i dokument Senata. Za Ede Goldnera je 1921. godine imanje procenjeno na 1 milion kruna, a godišnji prihodi na 40 000 kruna.

Od mašina su imali 20 strugova i 2 prese, ukupne snage od 90 KS. Sirovine su nabavljali i iz inostranstava, mesingane cevi, šmirgl prašak, iz Austrije i Nemačke, a robu najviše plasirali na domaćem tržištu, ali i u susedne zemlje, ka na pr. – Grčku.

Plata stručnog radnika – limara iznosila je 1928. godine, 2 000 din.mesečno, a livac, čehoslovački državljanin Emanuel Kokštajn (Kokstein) imao je 1928. godine mesečnu platu od 2 500 dinara. To je bila relativno visoka plata, podnačelnik u subotičkom sreskom načelstvu je zarađivao 1 700 din.

Ede Goldner umire 4.4.1939. godine. Nakon toga, po pokojnikovom testamentu, kao suvlasnik 1/3 firme, javlja se Edeova supruga Regina. Pored toga se njoj sa posebnog računa firme isplaćuje 200 000 dinara. Ostali naslednici su bili deca Emil, Mirko, Tibor. Ana se na ime miraza, od 300 000 dinara, odrekla svoga dela nasledstva. „Čista ostavina“ u novcu je iznosila 374 511 dinara. Pored toga naslednicima je pripao određeni deo iz fonda nekretnina, u Subotici ali i Beogradu, koje je uživao Ede Goldner.

Advokat firme, Mihajlov šurak, dr Hollander Josip (1890-1944 Aušvic ) sa stanom u Beogradu (Uzun Mirkova 8), decembra 1940. godine pokreće brisanje preduzeća iz registara u Subotici, pošto su fabrička postrojenja već premeštena u Rakovicu, što je izvršeno 27.12.1940.godine.

Mihajlo i Bela Goldner također napuštaju Suboticu i nastanjuju se u Rakovici. Pokušavaju da organizuju sebi i porodici život u novim okolnostima i novoj sredini, Beogradu. Drugi svetski rat je već besneo, sile Osovine se približavaju i Jugoslaviji. Ipak i u tim okolnostima, Mihajlo se početkom 1941. godine, iz Beograda, obraća subotičkom Gradskom veću, tražeći uverenja, potrebna za upis sina Aleksandra (Sándor) (1922 – 1944) na studije medicine na Univerzitetu u Beogradu. Dobio je traženi dokument – da je državi lojalan Jevrej.

Dopis firme iz 1940. godine sa podacima o kvalifikovanom osoblju

U ratnim godinama, porodice Mihajla, Edea i Bele Goldnera su pretpele velike gubitke, iz deportacije se nisu vratili Mihajlo, njegov sin Aleksandar, Bela sa suprugom Jelenom, Edeova deca Emil i Mirko. Ni posleratni period nije im doneo mnogo bolju sudbinu. Imovina, nekretnine u Subotici i Rakovici, su im je nacionalizovane. Nakon toga, kao i za većinu onih koji su doživeli slične postupke, za preživele članove porodica Goldner, postojao je samo jedan put – iseljavanje u Palestinu ( Izrael ).

U postupku nacionalizacije porodične kuće ( Zrinski trg 1/a) Ana Berger

( supruga dr Berger Mirka) rođ.Goldner, se javlja kao strani državljanin, pošto se odrekla jugoslovenskog i primila švajcarsko državljanstvo.

TABELA STATISTIKE „BRAĆA GOLDNER“ 1933-1939

Godina Broj radnika Iskorištenost Nadnica Vrednost

(bez šegrta) kapaciteta prizvedene robe

1933 60 80 % 5 din. 2 500 000 din.

1934 58 75 % 4,5 din. 2 260 000 din.

1935 70 100 % 4,5 din. 3 080 000 din.

1936 90 100 % 5 din. 3 850 000 din.

1937 115 100 % 5,5 din. 5 200 000 din.

1938 140 100 % 5,5 din. 6 100 000 din.

1939 160 (240) * 100 % 6 din. 7 500 000 din.

* 240 je ukupan broj sa šegrtima

„FABRIKA DINAMO MOTORA RAJTER LASLA“

Laslo Rajter (Reiter László) je od 1906. godine imao registrovanu zanatsku radnju za popravku dinamo motora i poljoprivrednih mašina, na adresi Segedinski vinogradi (kasnije Daničićev put 18). Od 1909. godine je naznačeno da se bavi i izradom dinamo motora. U 1922. godini se kao nasledmik javlja Ivanka Rajter, osnivačeva udova. Tokom 1923. godine, poslovođa radnje je bio Petar Pinter, a u 1930. godini Breder (Bröder) Stevan. Zapošljavala je 1924. godine i inženjera iz Beča, Fridriha Vagnera (Fridrich Wagner). Radnju su nadležne vlasti svrstavale u zanatske. Godišnje je maksimalmno mogla da proizvede do 350 motora. U 1927. godini radila je samo sa 5% kapaciteta, da bi 1931. godine prekinula sa radom. Brisana je iz registara tek 1938. godine.

U Subotici su postojale još sledeće firme koje su se bavile matalopreađivačkom delatnošću:

„JUPITER“

„Jupiter“ se nalazio na adresi Prestolonaslednika (Put oslobođenja) 41. To je bila firma za izradu i prodaju anodnih baterija, zanatskog karaktera, vlasnika jevrejskog porekla Andora Alajna ( Allein Ándor). Pored Andora, od 1940. godine, kao suvlasnik se javlja njegova sestra Jelisaveta Alajn (Subotica 1909-?), sa svojim suprugom Pavlom Ribar (Prigrevica 1898 -1946).

Obrtnica je zavedena pod brojem E 48/1929, a 1933. godine i odobrenje „za upotrebu radionice za izradu suvih baterija, anoda i sijalica za džepne i automobilske svetiljke“, po novom Zakonu o radnjama. Imala je električni pogon, ukupno 7 elektromotora, koji su pokretali strugarske mašine i mašine za presovanje ugljenih elektroda ( marke „Wilhel Hasse“,Berlin) Maksimalni dnevni kapacitet je iznosio 1 200 komada baterija.

Izveštaj Gradskom NO iz 1946. godine sa podacima o radionici

Nekretnine radionice su oktobra 1940. godine, kada je firma od „Opšte kreditne banke d.d.“ uzimala zajam od 150 000 dinara, procenjene na 400 000 dinara.

U ratnom periodu preduzeće nastavlja da radi smanjenim kapacitetom. Andor Alajn i Pavle Ribar su kao Jevreji 1942. godine bili odvedeni na prinudni rad. Samo se Pavle vratio iz zarobljeništva. Nakon odvođenja muških vlasnika u zarobljeništvo, firmom upravlja Alajnova supruga. Tada biva prinuđena da preduzeće izda pod zakup. Kao zakupci se javljaju lica mađarske nacionalnosti – Franjo Šen (Schen) sa 60% i Josip Šuper (Schuper) sa 40% udela, obojica iz Subotice.

U 1945. godini, presudom Sreskog narodnog suda Vp.26/1945, firma je vraćena Alajn Andoru, odnosno Pavlu Ribaru kao njegovom opunomoćeniku. Ubrzo je međutim stavljena pod sekvestra i prešla pod Upravu Narodnih dobara. Vlsanicima su oktobra 1946. godine izrečene kazne zbog privredne saradnje sa okupatorom a imovina konfiskovana.

Tokom 1947. udova dr Ribara, Jelisaveta Alajn, pokušala je da izvrši prodaju nekretnina ( Put JA 41, z.k. 6753 ) Rimokatoličkoj crkvenoj opštini, ali je kupoprodajni ugovor proglašen ništavnim i izvršena je nacionalizacija. Sreske vlasti su o njoj imale i sledeću informaciju, koja kao da ju je optuživala što joj je uspelo da izbegne holokaust. „Ona je za vreme rata i okupacije bila u emigraciji u Švajcarskoj kao bogata žena, a ne u logoru.“

U 1948. godini Alajn Jelisaveta, odriče se jugoslovenskog državljanstva i iseljava u Palestinu (Izrael).

„FIZI“

Izradom limarske robe bavio se Vilim Fizi (Fűzi). Od decembra 1913. godine nalazio se u Subotici. Bio je zaposlen je na državnoj železnici. Mobiliziran je i služio je u Puli, kao vozač, mašinovođa pancirnog voza. Nakon rata, 1921. godine nastavio je da radi kao železničar, da bi krajem te godine istupio iz državne službe i pokrenuo zanatsku limarsku radnju. Imao je stan u ulici Paje Dobanovačkog 4. Tek u 1935. godini, nakon odricanja od mađarskog, pokrenuo je postupak za dobijanje jugoslovenskog državljanstva. Sreski načelnik tim povodom izveštava „… da se asimilirao u ovoj sredini isprepletenoj Slovenima, Mađarima i Jevrejima. Dalje ističe da je uvek bio lojalan stranac i da bi sa ekonomskog gledišta njegov prijem u državljanstvo bio više koristan nego štetan ali ističe i da bi „…sa nacionalnog gledišta njegov prijem u naše državljanstvo principijelno bio štetan, radi toga što su ovi krajevi pretrpani narodnim manjinama što svakako ima za posledicu manju pouzdanost u ove krajeve sa nacionalnog gledišta.“ Predloženo je odbijanje njegove molbe. Tek nakon žalbe upućene MUD, ipak je odobreno njegovo primanje u jugoslovensko državljanstvo i on 1936. godine polaže zakletvu za državljanstvo.

Vilim Fizi (Fűzi Vilmos)

Obrtnicu je dobio 1921. godine ( A 15/1921 ) zajedno sa ortakom Gezom Vajnerom (Weiner), koji će istupiti iz firme 1925. godine. Radionica se nalazila na Trgu Fra Jese u ulici Knjaza Mihajla 1. Imala 154 m2. Sredinom tridesetih godina raspolagala je sa 8 elektromotora ukupne snage 14 KS.

„Spretnim radom i svojom umešnošću uspeo je kroz izvestan period vremena da postavi svoju zanatsku radnju na najobimnijoj osnovi tako da danas njegovo poduzeće pretstavlja na ovoj teritoriji čitavu modernu industriu limene robe.“

U 1937. godini se instaliraju nove mašine, pa tada raspolaže:“…sa dve ekscentar prese, strojem za bušenje, strugom, frikcionom presom, strojem za šlajfovanje.“ Iste godine će doći do preseljenja na novu adresu, u Carinarsku ulicu br. 17, u objekat koji je bio u posedu Vilima Konena, koji će se od 1939. godine javiti i kao spoljni član komanditnog društva „Fizi Vilim, k.d, tvornica limene robe“ sa upisanim kapitalom od 500 000 dinara. Nova promena registracije izvršena je krajem te godine, kada se formira „Balkan – Metal, tvornica metalne limene robe“. Jakobčić Vilim Konen je i dalje bio ortak.

Centrala je prebačena u Rakovicu 1940. godine a filijala u Subotici je pruzeta od mađarskih vlasti 1941. godine. Kao suvlasnik, sa učešćem od 1/5 se tada javlja Vladislav Šiling (Siling). Pogon je pretrpeo štete u savezničkom bombardovanju 1944. godine. Preostale mašine i objekti su konfoskovani i pripali su novoformiranom preduzeću „Metalija“, koje će nastaviti da radi na istoj adresi – Carinarska 17.

Izveštaj Gradskom NO sa podacima o firmi Metalija (1946.godina)

„MEMA“

Firma „Mema“ vlasnika Mite Međanskog i Edmunda Majera (Mayer), čehoslovačkog državljanina, postojala je od 1922. do 1926. godine.

Međanski i Majer su imali dve firme, „Mađanski i drug“ sa kapitalom od 600 000, i „Mema“ sa kapitalom od 1 200 000 dinara. Problemi su nastali 1925. godine i to sa dozvolom boravka za stranca Majera (rođenog 1894. u Bratislavi) .O važnosti njegovog ostanka, govori se u dopisu subotičkog „Udruženja

industrijalaca“. „Ako bi otišao iz naše države, Međanski bi morao da ga isplati i zatvori obe firme.“

Memorandum firme u 1926. godini Mita Međanski u sokolskoj odori

U firmi su bila zaposlene još dva strana radnika, austrijanca, kao poslovođa – Romen Veniš ( Wenisch ) i tehnički vođa Oto Heler (Otto Heller).

Bavila se livenjem metala i proizvodnjom metalnih artikala. ( Registar C 24/1922 ) Nalazila se na adresi Bajski vinogradi 41.

„TVORNICA VAGA ŠEBEŠĆEN I SENEŠ“

Tvornica vaga postoji od 1922. godine, obrtnica je izdata pod br. A 50/1922, i upisana u registar Ct VII 71. Zapošljavala je da 10 radnika i proizvodila do 800 komada raznih vaga. „Izrađuje vage svake vrste kako decimalne i centimalne sa pomičnim utegom, vage sa zdjelicom itd, te metrička mjerila iz drveta.“

U početku rada 1922. godine, nalazila se na adresi Parčetićeva ( i danas nosi taj naziv) 2, da bi se kasnije nalazila u Vilsonovoj ulici 6/a (Maksima Gorkog). Za vreme bombardovanja ta zgrada je stradala i po jednom izveštaju iz 1945. godine, mogle su da se upotrebljavaju samo podrumske prostorije.

Kao vlasnik se od 1925. godine javlja samo Jene Šebešćen, inženjer, rođen 1882. u Subotici. Diplomirao je na Tehničkom fakultetu u Budimpešti.

Zapošljavala je 6 domaćih, a u 1927. godini traži dozvolu i za jednog stranog radnika – specijalistu za tu proizvodnju.

Za svoje proizvode dobila je 1923. godine na Vašaru u Novom Sadu posebnu diplomu.

Izveštaj Gradskom NO iz 1946. godine sa podacima o preduzeću

U tridesetim godinama posluje slabo, radeći samo sezonski, 3-4 meseca. Imala je 4 elektromotora, no „…već ih odavno ne upotrebljava, pošto usled krize veoma malo radi. Preko zime uopšte ne radi, sada ima svega 2 radnika, koji rade ručnom snagom.“ Od toga perioda vodi se kao zanatska radionica.

„BORI BELA“

Bela Bori (Bory Béla), bravar po struci, imao je radionicu, osnovanu još 1889. godine, koja se bavila izradom i popravkama pumpi za vodu, i elektromotora. Nalazila se u Štosovoj ulici br. 7. Zapošljavao je do 15 radnika, od toga 1 inženjera – konstruktora, 8 pomoćnika i šegrte i imao godišnji kapacitet do 6 vagona. Sa svojim proizvodima osvojio je srebrnu medalju na svetskoj izložbi u Barseloni 1929. godine.

Memorandum i reklama firme

TRGOVINE GVOŽĐEM

Pre 1918. godine, u gradu je postojalo 5 velikih trgovina gvožđarskom robom, a taj broj se zadržava i nakon rata. Po izveštaju „Udruženja trgovaca“, u kojem poredi stanje pre i nakon rata, za ovu granu se kaže da je: „promet znatno opao naročito u finijim artiklima i strojevima.“ Najveće radnje su bile „Koloman Senes“ i „Piuković & Co.“.

„KOLMAN SENES“

Jedan od istaknutijih trgpvaca u toj branši je bio Koloman Seneš ( Gor. Sv. Ivan 1883 – Aušvic 1944). On je 1918. godine kupio bivšu Molcerovu gvožđaru, gde je već ranije bio zaposlen. „Tvrtka Julio Schlesinger iz Baje kupila je g. 1917. ovdašnju gvožđarsku trgovinu Molcer za 300 000 kruna. Seneš, koji je bio 20 godina namešten kod Molcera, postao je prigodom promjene u vlasništvu upraviteljem a u jesen g.1918. prešla je trgovina u njegov posjed. Svojedobno je vladala za gvožđarski posao dobra konjunktura, koju je Seneš umio upotrebiti u svoju korist, tim više što je raspolagao bogatim skladištem. Kasnije kupio je kuću, što leži nasuprot njegovom dućanu, na koju je dao graditi jedan sprat. U ovoj kući (Jelačićeva 7, Matka Vukovića, prim.aut.) se nalazi danas Jevrejska banka.“

Memorandum firme

Imao je filijale, radnje u Bačkoj Topoli i Kuli. Zastupao je firme „Rostfrei“ i „Berendorf“ koje su proizvodile posuđe, prodavao je i peći i štednjake, poljoprivredne mašine i sprave.

U tridesetim godinama prodavao je i motocikle marke „N.S.U.“.

„PIUKOVIĆ I COMP.“

Veliku trgovinu gvožđarskom robom i bravarsku radionicu imao je i Bela Piuković.

Osnovana je 1920. godine pod imenom „Piuković & Co.“. Pored Piukovića se kao suvlasnik javlja i Aladar Đerđfalvi (Györgyfalvi Aladár). Ona je bila i zastupnik češke firme „Moravia“.

Pored standardnih trgovačkih poslova u toj struci – prodaje razne metalne robe, bavila se i prodajom ugalja. Pored toga radila je od 1928. godine i poslove sastavlja peći i štednjaka.

Dopis sa memorandumom firme iz 1930. godine

Nalazila se u Badalićevoj 6 ( Na zgradi u Badalićevoj 6 dograđen je sprat 1926.), i Sudarevićevoj ulici 21 – 23. U toj spratnoj zgradi, Sudarevićeva 21 – 23, koja je služila i kao magacin, izgrađen je 1926. godine i teretni lift. Tamo je bila bravarska i radionica za sastavljanje i galvanizovanje peći štednjaka. Instalirane su bile sledeće mašine:1 dizel motor od 15 KS, 2 mašine za poliranje, 1 dinamo za jednosmernu struju niskog napona od 4 volta i 250 ampera za 2 kade za galvaniziranje ( veličine 1,6 x 1,0 x 1,0 m ), te mašine za brušenje, bušilice, za savijanje limova i druge sitnije.

Zalihe robe i zgrade su 1927. godine procenjene na 6 000 000 dinara. U 1925. godini radila je sa 14 domaćih i 1 stranim radnikom. Stranac je bio Austrijanac, a radio je kao korespodent.

Od 1931. godine firmu preuzima Rudolf Sajdler (Seidler), bravar po struci, čehoslovački državljanin.

Firma je 1937. godine dobila odluku o ubeležavanju prestanka rada. Vlasnik Sajdler je nakon rata iselio u Izrael. Zagrebačka firma „Ribo materijal“ raspitivala se 1952. godine o tom preduzeću, da li još postoji i da li još uvek proizvodi „strojeve za mljevenje boja“. Dobilo je odgovor da je vlasnik „otišao u Palestinu“.

U Subotici je postojalo još nekoliko manjih pogona metaloprerađivačke struke.

STANTIĆ I LESSNER“ („BRAĆA PLETL“)

„Stantić i Lessner, fabrika za obradu rudnih roba i izradu rudnih mrtvačkih kovčega“ glasio je pun naziv ove firme. Osnovali su je 1.1.1922. godine, na adresi Miloša Obilića 26, Bela Stantić sa suprugom i Josip Lasner ( Lassner József). Iz Beča su vlasnici doneli mašine i tehnologiju za proizvodnju „rudnih“ (metalnih) kovčega. Postojalo je do 1924. godine, kada pada pod stečaj. Zanimljivost je da je te godine firma učestvovala i na Milanskom velesajmu.

Memorandum firme Stantić&Lassner

Firma je u 1925. godini promenila vlasnike i postala „Braća Pletl“, pošto su je kupila braća Antun i Josip Pletl. Registrovana je u registru CT IX 133. U 1927. godini je zapošljavala do 50 radnika i proizvodila 1 500 metalnih i 2 500 drvenih mrtvačkih sanduka. Radila je do rata. Nakon 1945. radnja se konfiskuje.

Memorandum firme Braća Pletl

„ENERGIA“

Firmu koja se bavila elektroinstalaterskim i elektromehaničarskim poslovima, Erno Šoljom ( Sólyom Ernö ) je osnovao 1913. godine. Svoje jevrejsko poreklo, prikrivao je promenom prezimena Špicer (Spitzer), 1906. godine. Imao je sposobnosti i važio je za dobrog majstora. „Vlasnik je svojom vrednošću i sposobnošću i stručnim znanjem, bez velikog kapitala napravio jednu lepu firmu koja danas raspolaže vrednošću od 800 000 dinara.“ Radila je do 1929. godine kada je obustavljena a vlasnik se zaposlio u električnoj centrali.

„ŽIGA FOGEL“

Žiga Fogel je bio limar po struci , jevrejske narodnosti. Javljao se i kao akcionar grupacije „Ferruma“. Pored toga imao je i sopstvenu firmu „Žiga Fogel“ koja je proizvodila metalne zapušače „Croen-Corc“, kao jedina u zemlji. Zapošljavala je do 30 radnika. I kod te firme je bio zaposlen jedan stranac – čehoslovački državljanin, za vođenje poslova proizvodnje „corc“ zapušača. Porodica Fogel, izgradila je sebi vilu na Paliću 1921. godine.

„TEHNIČKO PREDUZEĆE“

„Tehničko preduzeće“ ( Cara Dušana 1 ) koje se bavilo ugradnjom vodovoda, kanalizacione mreže, centralnog grejanja, ventilacija, „parnih kuhinja“ i sličnog, imao je Janoš Vajs (Weiss) ml.

Pored toga. male livnice, zanatskog karaktera, imali su Laslo Šimon (Simon Lászlo), čija je radnja registrovana 1901. godine. Nalazila se u Tolstojevoj 27. On je zapošljavao 3 do 5 radnika. Imao je akcije i u „Ferrumu d.d.“ i bio izabran u prvi Upravni odbor tog društva.

Livnica Josipa Čisara ( Miloša Obilića 9) je osnovana 1925. godine i proizvodila je do 5 vagona liva a upošljavala je do 10 radnika.

Mihajlo Antal je na adresi Daničićev put 36/a, osnovao svoju livnicu 1930. godine. „Tvornica lije sve grube predmete od gvožđa. Unutrašnji uređaj je: razni kalupi i peći za livenje gvožđane mase, strugarske mašine za čišćenje izlivenih delova.“ Antal će nakon 1945. godine nastaviti da vodi svoju livnicu kao zanatsku ranju.

REZIME

U Vojvodini je prvo industrijsko preduzeće za obradu metala registrovano 1874. u Apatinu, kao Metalno preduzeće ing. Adama Haukla. Ne zaostajući mnogo i u Subotice je Imre Rotman osnovao svoju fabriku i time kao pionir u toj vrsti industrije, zacrtaao put drugim preduzimljivim Jevrejima i svim ostalim privrednicima. Time će se već do 1918. godine, razviti solidni temelji za dalji rast i razvoj ove grane industrije. I nakon stvaranja nove južnoslovenske države, ona će maksimalno koristit novonastale ekonomske realnosti, novo zajedničko tržište jugoslovenskih zemalja. U tim odnosima, vojvođanska privreda u celini, pa tako i subotička, sa svojim segementom – metaloprerađivačkog profila, imala je prednosti sa svojim nasleđenim potencijalima, relativno (u novoj državi. prim.aut.) dobrim stepenom industrijske razvijenosti, kao preduslovom za mogućnosti primenjivanja modernijih tehnologija koje je su se već upotrebljavale u razvijenijim delovima Evrope. Time je i subotička metaloprerađivačka industrija stekla dobre pozicije na domaćem a i na širem tržištu.

Posebnu karakteristiku i ovoj grani industrije daju isprepletene poslovne i porodične veze Jevreja, koji su zauzimali u njoj vodeće mesto. Svojim sposobnostima i kapitalom, mogućnostima za pribavljanje odgovarajućih tehnologija proizvodnje, mašina, patenata, radnim i organizacionim kvalitetima, upravo su oni uspevali da u svojim rukama drže većinski deo akcija, pored akcionara drugih narodnosti, Srba, Hrvata, Bunjevaca, Mađara, Nemaca, pa time i kontrolu, i upravljačke položaje u većini akcionarskih društava u metalskoj industriji. Pored toga u njihovom posedu su bile su gotove sve fabrike u ličnom vlaništvu, ove grane. Sa svojim učešćem od približno 5% u celokupnom stanovništvu Subotice, Jevreji su uspevali da se potvrde kao najznačjniji činilac u razvoju i metalske industrije, i time više nego mnogostruko premaše maleni procenat kojim su iskazani po ukupnoj brojnosti.

Jedno od najvećih preduzeća u Subotici, kako po ekonomskoj snazi, tako u prvom redu po broju zaposlenih radnika bio je „Ferrum d.d.“ ( U latinskom jeziku „ferrum“ znači gvožđe) odnosno, metalsko prerađivačka grupacija preduzeća koja će nastati od te firme.

Osnovna delatnost ove fabrike biće rad na popravkama saobraćajnih sredstava, vagona i lokomotiva. U grupaciji Ferrum javiće se još tri preduzeća koja su spadala u ovu – metaloprerađivačku grupu. To su: Livnica Ferrum d.d. koje je proizvodila uglavnom za potrebe „Ferruma“, snabdevajući ga delovima za lokomotive i vagone, ali je izrađivala i crkvena zvona, te rešetke, kočione papuče, ploče za štednjake i drugo, Adis a.d. koji se prvenstveno bavio izradom sastavnih delova za vagone i lokomotive a manje izradom mašinskih instalacija za rudokope i izradom i opravkom poljoprivrednih mašina, te Sever d.d. čiji su glavni deo proizvodnje činili elektromotori i generatori, transformatori, strujomeri, razvodne ploče i svi neophodni sitniji delovi za opremanje električnih postrojenja, telefonskih i telegrafskih postaja, industrijskih elektro mašina.

Preduzeće „Zefir d.d.“ bavilo se izradom nekoliko vrsta peći i štednjaka.

„Industrija željeznog nameštaja i metala d.d.“ je imala proizvodni program namenjen za domaćinstva, bolnice, hotele i druge javne objekte, koji se sastojao od metalnog, železnog i bakrenog nameštaja, peći, štednjaka, kotlova za centralno grejanje, brava i katanaca, galvanizovanih i niklovanih artikala. Sličnim delatnostima bavila se i “Sajdnerova tvornica željeznog i bakrenog nameštaja d.d.”.Od firme „Hercog i Glas d.d.“, koja se bavila izradom raznih sitnijih metalnih proizvoda, nastaće promenom vlasništva ali i delatnosti – „Konrath, tvornica gvozdene i metalne robe,d.d.“ koja će se baviti sklapanjem i prodajom radio aparata, proizvodnjom satavnih delova za njih. Najstarija subotička fabrika ove grupe je bila livnica gvožđa, fabrika opruga, metalnog nameštaja i bicikala “Mirko Rothman”. Preduzeće “Braća Goldner” se specijaliziralo za izradu ormana za led te kompletnog nameštaja za ugostiteljske objekte, aparata za hlađenje i točenje piva, aparata za sladoled. “Fabrika dinamo motora Rajter Laslo” je bila manjeg obima, kao i firme „Jupiter“ koja je izrađivala baterije, „Fizi Vilim, k.d, tvornica limene robe“, „Braća Pletl“, koja je izrađivala metalne mrtvačke sanduke.

TEKSTILNA INDUSTRIJA

U okvirima nove državne zajednice tekstilna industrija je spadala u red novih industrijskih grana. Brzo i uspešno se razvijala u čitavoj Vojvodini, pa tako i u Subotici. Obezbeđivala je snabdevanje stanovništva odećom, što je nakon ishrane elementarna potreba. Na nivou države, carinska politika je omogućavala jeftin uvoz sirovina, pamučnih i lanenih prediva i time smanjivala uvoz gotove robe, stimulišući stvaranje fabrika u zemlji, zapošljavanje relativno velikog broja domaće radne snage.

Uz nastavak rada manjih pogona, koji su postojali 1918. godine , prave industrijske fabrike u ovoj grupi osnivaju se tek nakon rata. To govori o pravoj konjukturi za tom vrstom proizvoda u zemlji.

U okviru ove grupe razlikujemo nekoliko podgrupa, na pr. firme koje su se bavile preradom kudelje i izradom kanapa i užarije, a gde se svrstavaju sledeće firme.

„WEITZENFELD I DRUG.D.D.“

Marsel Vajcenfeld ( Weitzenfeld ) (1880-1926) je firmu za izradu užarije i kanapa registrovao još 1902. godine. Ona je beležila solidne rezultate i 1908. godine je postala javno trgovačko društvo.U registru Ct V 104, kao članovi su upisani Marselova supruga, Margita rođena Dohanj (Dohány) i njen brat Zoltan Dohanj (Zoltán Dohány).

Nastavila je sa uspešnim radom i nakon 1918. godine. Tako 1921. godine beleži promet od čak 8 miliona kruna.

Vajcenfeldovi su posedovali nekoliko nekretnina u gradu, kao i vilu na Paliću. Pored kuće i radionice na Senćanskom putu (br.79), imali su prodavnicu i skladište robe u ulici Cara Dušana 1,a u zakup su uzimali i lokal, prodavnicu u „varoškoj palati“ u Pozorišnoj ulici 2.

Reklama firme

Izrađivali su konjske pokrivače, sve vrste džakova, užarske proizvode i sličnu robu. Ponuda u njihovim prodavnicama je obuhvatala još i ćebad, linoleum, tepihe na metar, presvlake za nameštaj, rolete, pokrivače za konje, materijale za tapaciranje, itd. Po jednoj potvrdi, koju im je izdalo subotičko udruženje industrijalaca, 1925. godine, izrađivali su godišnje 900 000 džakova i 25 000 kvadratnih metara raznih ponjava.

Firma je 1925. godine kupila i uvezla već korišćen „kompletan tvornički uređaj za proizvodnju raznih lanenih, vunenih i sličnih stvari“ od mađarske firme „Magyar Jutaipar“ u likvidaciji.

Utemeljitelj firme – Marsel, preminuo je 1926. godine. Njegova ostavština je procenjena na 3 miliona dinara. Marselova udovica Margita, nakon muževljeve smrti, nastaviće da vodi firmu. Ona je vodila pregovore sa „Fabrikom kanapa i u žarije“ iz Odžaka, koja je bila zainteresovana za preuzimanje subotičke firme. Tako je i pretvorena u komanditno društvo ( Ct IX 162 ) gde je spoljni član bio dr Jovan Ertl generalni direktor odžačke fabrike. Poslove poslovođe obavljaoje Valter Gricbauh (Walter Grtizbauch).

Fabrika je imala godišnji kapacitet od 30 vagona robe od jute, 10 vagona užarije, kanapa i ponjava.

Pošto Vajcenfeldovi nisu imali dece, Margita je 1927. godine usvojila devojčicu Leopoldinu, rođenu 1922. godine u Beču. Tako se nakon Margitine smrti, 1928. godine, kao neslednica dela velike ostavštine,procenjene na 4 miliona dinara,javlja maloletna Leopoldina. O njenom delu nasledstva starao se gradski Siročadski stol. Leopoldina je 1930. primljena u članstvo grada Subotice.

Firma će od 23.10.1930. godine nastaviti da radi kao deoničko društvo „Weitzenfeld d.d.“.Kao predmet delatnosti navedeno je: „kupovanje i prodaja svakovrsne kudelje, lana i jute, te proizvodnja iz njih konopaca, vreća i ponjava, kao i svakovrsnih u tu struku spadajućih stari i roba.“. Osnivački kapital je iznosio 1 200 000 dinara podeljenih u 1 200 deonica. Kapital je uložila, pored naslednika Vajcenfelovih, grupa ličnosti iz Odžaka, dr Ede Trišler, Ede Rauš i dr Jovan Ertl, Lazar Dunđerski iz Novog Sada, dr Bora Popović iz Beograda, i Rudolf Mencer i Hugo Štater iz Budimpešte. Već 30.9.1933. godine firma se spaja sa „Tekstilnom trgovinom a.d.“ iz Beograda i posluje kao njena filijala u Subotici, da bi 11.1.1934. godine bila ugašena.

„HERMAN I HAJDUŠKA“

To je bila užarska radionica. Vlasnici su bili Erne Herman sa supr. Kornelijom Rozenfeld i Beno Hajduška. Nalazila se u Jelačićevoj 3 (Matka Vukovića). Vlasnici su 1922. dobili dozvolu za podizanje „dvokatnice“ u Karadžićevoj 12, gde su kasnije držali radnju kolonijalne robe.

**

Pored njih i Karlo Molcer, vlasnik ciglane, je od 1930. godine imao registrovanu „tvornicu za izradu kudelje“ (Ct X 164/1930 ).

Izradom konfekcije te kao tkaonice i predionice postojale su firme:

„LAJČO MONTALION“

Radionica Lajče Montaliona je osnovana 1895. godine. Izrađivala je lanani damst, peškire, čaršave, ubruse kao i fino laneno platno. Adresa joj je bila Jukićeva 33 (danas ?). Montalion je 1924. godine radio „sa ručnim strojevima“ , tkačkim razbojima, kojih je 1926. godine imao 9. U 1927. godini ima 15 radnika i radi sa 60% kapaciteta, koji je iznosio 20 000 metara lanenog damasta .Kupce je nalazio širom zemlje ali i u inostranstvu. Tako je sam vlasnik, 1931.godine putovao u Čehoslovačžku, Mađarsku, Rumuniju radi sklapanja poslova.

Nakon smrti osnivača, radnju vodi njegova udovica, da bi u 1933. godini prekinula rad i predala obrtnicu. Ipak ona još i 1934. godine interveniše kod poreznih vlasti zbog razreza poreza kao na industrijsku radnju, dokazujući da je to bila samo zanatska radionica.

„ĐENO BECK trikotaža“

Njegova firma se bavila izradom pletenih stvari, pulovera, čarapa. Imala je mašinski pogon i zapošljavala do 60 radnica. Mašinski park je kupio u inostranstvu (Beču), odakle je želeo da dovede i stručne radnike, ali je takav njegov zahtev, od strane nadležnih vlasti, 1924. godine dva puta odbijan. Ipak, kada je 1925. godine kupio u Beču 6 kompletnih polovnih mašina za izradu svilenog „trikoa“, uspeo je dabije dozvolu i za zapošljavanje dva strana radnika, dovoljno stručna da osposobe domaće radništvo da nastave raditi na njima. Tada je imao ukupno 52 zaposlena radnika, 50 domaćih i dva strana. Pogoni su se nalazili u Pašićevoj ulici br. 10.

Dopis sa memorandumum (1925.g.)

„KONFEKCIJA ODELA ANTUN KRAMER I DRUG“

Kao krojačka radionica započela je sa radom još 1868. godine. Kao javno trgovačko društvo, suvlasnika Antala Kramera i Filipa Šulmana, registrovano je 1907. godine. ( Ct V 41/ 1907 ) Nastavila je da radi i nakon 1918. godine. Tada se kao suvlasnik javlja i Mate Stipić iz Subotice.

Bavila se izradom uniformi i kapa, za razne „korporacije“ i redarstvo, vatrogasce, železničare itd. Kapacitet je iznosio 10 do 12 000 komada odela i 100 000 kapa godišnje.Radila je pretežno po porudžbinama, tako i za policiju grada (redarstvo) 1922. godine izrađuje uniforme. Za intendanturu žandarmerije u Beogradu, 1929. godine, izradila je 500 gumiranih pelerina i 300 „haveloka“, za cenu od 100 000 dinara. U 1924. godini radi sa 60 krojačkih radnica. Kasnije se, u 1929. godini, javlja podatak o čak 140 uposlenih radnika. Stručni radnici, specijalisti su često bili iz inostranstva. U 1929. godini je to bio „šnajder“ iz Mađarske, a pre njega je bio zaposlen majstor iz Ljubljane. Imala je svoje trgovačke putnike koji su nudili robu širom zemlje.

Nakon smrti osnivača Kramera, kao vlasnici se 1926. godine, javljaju osnivačev sin Mirko ( Imre) Kramer, Mirko Šulman te Mate Stipić. Oni su dobili obrtnicu za krojački zanat A 93/1926. i bili upisani u registra Ct IX 164. Imovina firme je te godine cenjena na 2 miliona dinara.

Imali su prodavnicu na najprometnijoj gradskoj ulici – Aleksandrovoj br 2.

( Taj lokal je bio u gradskom vlasništvu a firma ga je držala pod zakupom. )

U 1933. godini je uvršćena u industrijske radnje. Tada je imala „10 nameštenika u samoj radnji i kancelariji, 39 radnika ( krojača i izrađivača kapa) u samoj radnji i 28 radnika van radnje, no koji rade samo za firmu i svaki od njih zaposluje još 1-3 lica.“ Raspolagala je sa 15 šivaćih mašina.

Memorandum firme, 1922.g.

„ARMIN ROTH, TVORNICA ŠEŠIRA“

Šeširdžijski zanat ima dugu tradiciju u Subotici. „Prvi šeširdžija koji se pojavio u Subotici beše je Jakob Mikl iz Alzasa, koga je Magistrat 13.9.1777. godine uvrstio u red ostalih stanovnika grada, osigurao mu šestogodišnje oslobađanje svih davanja i dozvolio mu da obavlja svoju zanatsku delatnost.“ U 1828. godini radi već 11 majstora sa 5 kalfi. Za period 1918-1941 registrovano je ukupno 40 muških i ženskih šeširdžija.

Ponuda trgovačkih radnji tekstilom, pomodnom robom i šeširima je bila bogata. Radile su i 4 velike fabrike tekstilne struke; „Fako d.d.“, „Merkur“, „Nonenberg i Šodere d.d.“,“Meka d.d.“, koje su proizvodile trikotažu, čarape, tepihe, konfekciju, ali samo jedna koja se bavila izradom šešira i kapa – „Tvornica Šešira Armin Rot“.

Tako je porodica Rot, prešavši put od male manufakturne radionice, do moderno opremljene fabrike za izradu šešira, obeležila svojim proizvodima tržište te vrste modne robe u gradu ali i u čitavoj zemlji.

Arimin Rot (Roth) je rođen u Subotici 22.2.1868. godine, u jevrejskoj porodici, od oca Natana ( Roth Nathán )( Subotica 1821-1904 ), zanatlije – krznara i majke Julije, rođene Dajč (Deutsch). Sa suprugom Terezom Dorner ( rođ. 1878. ) imao je troje dece: Dezidera (Dezsö) (rođen u Subotici 1893.), Margitu ( Subotica 1898 – Dunaszeg 1944 ) i Klaru ( rođena u Subotici 1908.).

Dezider Rot

Trgovinu kratkom robom, šeširima, cipelama i pomodnom robom, registrovao je 2.12.1897. godine kod sudskih organa a sledeće, 1898. godine i kod opštinskih u registru D 18/1898. Već naredne godine se registruje i kao šeširdžija. Tako će nastaviti da vodi malu zanatsku radionicu za izradu šešira, koja je u tom periodu radila sa 2 radnika (majstora) i 1 šegrtom a koju je još 1889.godine registrovala njegova majka Julija Rot. Na memorandumu firme „Armin Rot, tvornica šešira“, kao datum postanka stajaće godina 1889. O uspešnom razvoju Rotove radionice, svedoči podatak da on 1911.godine zapošljava već 30 radnika na izradi šešira. Radionica se nalazila na Palićkom putu „…u naseobini Nađ Franje“.

Jedini muški potomak, sin Dezider (Dezsö), usmeravan je i pripreman da pruzme očev posao. Školovan je i van Subotice. Stručnu, tehničku školu je tako završio u Pragu 1912. godine. Po njegovom dolasku iz Praga, izvršeno je proširenje i modernizovanje dotadašnjeg zanatskog pogona u pravi fabrički. Broj radnika se u tom periodu penje do 80. Fabrika je radila i tokom ratnog perioda i zapošljavala nove radnike i šegrte. Tako je šegrt Pal Šišatka nakon 1918. godine dobio od Gradske kapetanije odluku o izgonu, pošto se u Rotovoj fabrici zaposlio u ratnim godinama, a svi „ratni doseljenici“ trebali su da napuste grad. Nakon 1918. godine fabrika se vrlo uspešno prilagođava novonastaloj privrednoj i društveno političkoj klimi i nastavlja sa uspešnim poslovanjem ulažući kapital u nova postrojenja; modernizujući i unapređujući proizvodnju. Kao dobar pokazatelj prosperiteta firme je i stepen iskorištenosti kapaciteta koji je 1920. godine iznosio 100 %.

Armin Rot se 1922. godine obraća molbom Gradskom Senatu, u kojoj iznosi da namerava od Adolfa Grosa i supruge mu, kupiti kuću u VIII krugu, Đenerala Milojevića br. 5 (danas Bose Miličević), bivši hotel „Erzsebet“(zatim „Central“).

O preseljenju pogona i kupovini objekta na kredit, saznajemo iz pera samog Armina Rota i sledeće: „Do 1924. godine je moja radionica šešira bila u kući na takozvanoj naseobini Velikog Franje u suterenu, a koja je kuća 1923. od strane države pretvorena u Dečiji Dom (Zadužbina Marije Vojnić Tošinice, prim aut. ) i ja sam morao iseliti se i hitno postupati da nađem odgovarajuće prostorije za svoju radionicu, što je bilo potpuno nemoguće, usled oskudice u prostorijama i stanovima, dakle primoran sam bio primiti ponudu Eskomptne i pučke banke u Subotici, prema kojoj sam se ja mogao useliti u „Eržebet“ hotel, koji je Banka za mene uredila i ja sam joj morao plaćati 18% kamate godišnje, što još i danas plaćam…“

Objekat je imao prizemlje, jedan sprat i mansardu. Na tom mestu Rot planira da u preuređenom stanbenom prostoru i novozgrađenom dvorišnom delu, postavi svoju fabriku šešira i uredi stanbene prostorije za sebe i porodicu.

Na osnovu projekta inženjera Đule Valija građevinska dozvola je izdata 1923. a dozvola za stanovanje i upotrebu 1924. godine. Pošto se objekat nalazio u I građevinskom reonu, u kojem po Gradskom građevinskom pravilniku, nisu smele da se podižu nove fabrike, na prvu Rotovu molbu, 1922. godine, za izdavanje dozvole za adaptaciju, odgovoreno je negativno. No, na osnovu moliteljeve žalbe, pošto se utvrdilo da će se u fabrici „prerađivati samo polufabrikati kako to molitelj i danas izvršuje u njegovoj postojećoj fabrici“, izdata mu je tražena dozvola.Tako je na lokaciji u blizini glavne železničke stanice, u pruređenom objektu nastavila da radi i da se razvija ova subotička fabrika, koja je tada bila jedina te vrste u Vojvodini.

Zapošljavala je 180 radnika, 3 trgovačka putnika, koji su robu nudili širom zemlje ( u početku nije bilo izvoza), i 10 činovnika. Kao pogonsku energiju koristila je struju i benzinske motore. Raspolagala je sa 22 elektromotora, ukupne snage 60 KS.

Armin je 1924. godine dobio poresko rešenje da isplati porez na dohodarinu, imovinu i ratne dobitke od 285 797 dinara, na koje je uložio žalbu, navodeći da je ta suma neralno visoka, ali nije uspeo da izdejstvuje njeno smanjivanje.

Fabrika Rot, na karti grada iz 1928.g.

U pogomu u dvospratnoj zgradi su instalirana i dva teretna lifta, sa elektromotornim pogonom. Pogon kapa i kačketa, sa 25 radnika je otvoren 1927. godine. Za taj pogon su uvežene polovne mašine iz Beča i Berlina. Isto tako, iz Beča je stigao i predradnik, stručnjak koji je obučavao domaće radnike na novim mašinama. Bojadisaona je izgrađena 1933. godine, pa je time smanjena potreba za uvozom gotovih tuljaka. Fabrika 1937. godine proizvodi 118 612 komada šešira ali i isto toliko kutija u koje su se oni pakovali i 26 109 kapa. U 1938. godini ima 90 radnika i radi samo sa 30 % kapaciteta, a 1939.- 112 radnika. Kapital je 1939. godine iznosio 2 574 610 dinara. Nadnice radnika su bile u rasponu od 12 do 64 dinara. Uvozila je sirovine, materijale iz inostranstva. Hartiju i lepenku, zatim vunene tuljke iz Italije, polusvilene tkanine iz Austrije, pribor i tkanine iz Čehoslovačke, Švajcarske, Engleske, Belgije, anilinske boje iz Nemačke. Samo za carinu u 1939. godini je platila je 343 679 dinara. Robu je prodavala u zemlji,od toga se samo mali deo, do 5 % se prodavao u Subotici, a osvojila je i tržište u inostranstvu. U fabrici su redovno zapošljavani i strani stručnjaci. Tako 1920. godine, nakon proširenja i modernizacije tvornice, dolazi za poslovođu stranac – čehoslovački državljanin, Konc Zoltan. I u kasnijem periodu se kao poslovođa javlja Čeh Alfred Mahaček „…da upravlja radom običnih radnika.“ Rad fabrike je prekinut septembra 1940. godine

Arminova kćerka – Margita, kao vlasnik i izdavač, prijavila je 1926. godine pokretanje lista „Jugoslovenski klobučar“. Prvi broj nosi datum 30.9.1926. godine. Izlazio je do jula 1927. godine. To je zanimljiv pokušaj da se izdavanjem novina, bolje upozna tržište sa tom vrstom proizvodnje, povežu zainteresovane stranke, i time razvije i unapredi porodični posao – fabrikovanje šešira.

O vlasniku fabrike, subotička „Opšta kreditna banka d.d.“ , sa kojom je poslovao, daje 1927. godine sledeće mišljenje:“Armin je veoma marljiv i vešt stručnjak, poduzeće neprestano lepo napreduje te uživa dobar glas. Roth poseduje stanbenu kuću i tvorničku zgradu sa gradilištem (Đenerala Milojevića 5 ), sve u vrednosti 3,5 – 4 miliona dinara.“ Za njega lično kažu: „Roth je poznat kao bogat, solidan i oprezan trgovac. Kako saznajemo Roth ne potrebuje veresiju ( kredit ).“ Armin Rot je pored toga je posedovao i trgovinu cipela, šešira i pomodne robe „Bally“, u samom centru grada, Karađorđev trg 5. (danas je tu knjižara „Danilo Kiš“) koja je bila registrovana na njegovo ime do 1939. godine. Kao naslednik je ubeležen Arminov zet, Alfred Gonda, trgovac iz Subotice koji je bio oženjen Arminovom kćerkom Margitom. O materijalnom položaju Alfreda i Margite govori i podatak da su 1932. godine dali da se izgradi dvospratna stanbeno poslovna zgrada pored Sinagoge. Porodični karakter vlasničko upravljačke strukture potvrđuje i to što je u upravi fabrike bio zaposlen i Arminov drugi zet, Viktor Grim (Grimm Gyözö). On je rođen u Čurugu 1899. godine. Otac mu je bio Grim Mor (1865-1919), inženjer .Porodica Grim živi u Novom Sadu od 1917. do 1927. godine kada se preseljava u Suboticu, gde će iste godine Viktor i uzeti za ženu Rot Klaru (r. 1907.). Viktor će se ubrzo, od 1931. godine javiti kao suvlasnik, član javnog trgovačkog društva „Rot Armin, tvornica šešira“ gde je i Klara bila zaposlene kao činovnica. Grim Ljiljana, njihova ćerka, rođena je 1930. godine u Suborici. (Ona će se nakon rata zaposliti u gradskom preduzeću „Gvožđar“.). Stanovali su u susedtvu fabrike, u stanu sa adresom Park Kralja Petra 6. Viktor je 1944. godine deportovan, i dospeo je u logor Hildeshajm (Hildesheim) gde je i stradao.

Sa promenom registracije, od inokosne firme u javno trgovačko društvo, 1931. godine, on se, pored Dezidera Rota, javlja i kao suvlasnik i prokurista. Zanimljivo je da su obojica bili članovi subotičkog Rotari kluba gde je Dezider 1936, a Viktor 1937. godine vršio i funkciju sekretara. O položaju i ugledu Armina i Dezidera Rota kao i Viktora Grima, u društvenom i političkom životu Subotice, svedoči i to što su postavljani za gradske većnike. Tako je Armin Rot predložen avgusta 1927. godine od strane Udruženja trgovaca i industrijalaca, u grupi od 30 istaknutih privrednika, na traženje Velikog župana, za popunu Proširenog senata. Viktor Grim je bio u zadnjem predratnom Gradskom veću 1941. godine, kada je takva gradska funkcija znatno izgubila na prestižnosti.

Dezider Rot je bio oženjen ruskinjom Olgom Pjankovom sa kojom je imao sina Andriju (rođen 1922.). U ratu je bio zarobljen i tek početkom 1922. godine se sa suprugom, koju je tamo upoznao, vratio iz zarobljeništva. Stanovao je u porodičnoj kući, ulica Đenerala Milojevića 5, pored koje su bila i fabrička postrojenja. Obavljao je i dužnosti gradskog većnika a bio je i u predsedništvu subotičkog „Udruženja industrijalaca“, od njegovog osnivanja 1932. godine. ( Do tada je postojalo „Udruženje trgovaca i industrijalaca u Subotici“). U 1933. godini Trgovačko Industrijska Komora iz Novog Sada ga je imenovala za člana Reklamacionog odbora u Somboru “ …da u istom zastupam interese naših subotičkih trgovaca i industrijalaca.“ Pomagao je i subotičko skautsko udruženje i izlaženje njihovog lista „Glas sabora“. Po svedočenju aktivistkinje u radničkom pokretu Ete Kizur, koja je dolazila u njegovu kuću kao krojačica, on je davao i sitne priloge ( po 100 dinara) za „Crvenu pomoć“. U 1938. godini se odselio se u Novi Sad i 1940. godine biva brisan kao suvlasnik fabrike. Ali on se nije povukao iz porodičnog posla. U tim zadnjim godinama pre izbijanja rata u zemlji, on samo pokušava da spasi kapital i proizvodnju, gradeći novu fabriku šešira u Jagodini. U 1940. godini, za opremanje već izgrađenog pogona, zgradu sa magacinom, koji je procenjen na 1,2 miliona dinara,dobio je kredit od 1 milion dinara od subotičke „Opšte kreditne banke d.d.“. Kao zalog banka je stavila pod hipoteku njegove nekretnine u Jagodini ali i Subotici; zgradu pogona fabrike sa magacinom, jednospratnu stanbenu zgradu, kao i zalihe robe, koju su činili tuljci od zečije dlake i „znojalice“ za muške šešire, koje su procenjene na 1 milion dinara. Zanimljivo je da su i njegov otac – Armin kao i sestra Margita, februara 1941. godine, dobili od iste banke kredit u visini od 200 000, odnosno 500 000 dinara.

Fabrika u Subotici je 1939. godine prijavila ukupan promet od 6 331 631, i poreska osnovica je bila 225 000 dinara. Nadležne vlasti su pokrenule postupak utvrđivanja verodostojnosti tih podataka, sumnjajući da kroz poslovne knjige nisu iskazani svi prihodi.

Prestanak rada firma je prijavila Sreskom načelstvu, 1940. godine.

Armin Rot i njegova porodica, dobar su primer koji kroz tri generacije pokazuje put razvoja sitnih zanatlija u industrijalce. Započevši u drugoj polovini 19.veka zanat izrade šešira, Julija Rot će time postaviti temelje za modernu fabričku proizvodnju, koju će voditi njen sin Armin i unuk Dezider. Pored toga oni predstavljaju i primer uske povezanosti članova porodice u okvirima jedne privredne delatnosti. Industrijski razvoj Subotice, kako krajem 19. i početkom 20.veka, tako i od ulaska u jugoslovensku državu, dominantno obeležava uloga i aktivnosti Jevreja naa tom polju. Mada nisu činili više od 5% subotičke populacije, oni su bili pokretači, vlasnici ili upravljači 70-80 % svih industrijskih kapaciteta u gradu. Takav odnos je vladao i u tekstilnoj industriji, dok se u proizvodnji šešira javlja samo porodica Rot, koja je bila jedini vlasnik fabrike te struke.

Rat, okupacija, progon Jevreja i uspostavljanje novog društvenog poretka nakon 1945. godine, predstavljaće okolnosti u kojima porodica Rot, kao i ogromna većina pripadnika tog naroda, trpi velike gubitke, kako lične tako i materijalne.

Krajem 1943. godine, Armin biva deportovan u Mađarsku. Marta 1945. godine se vratio iz zarobljeništva sa unukom Terezijom (Gonda). Fabričke prostorije u ulici Generala Milojevića (tada – Tolbuhina), koristila je fabrika cipela „Marika k.d.“ ( koja je osnovana 15.12.1941. godine i uzela u zakup objekat sa postrojenjima. Vlasnici su bili: Vladimir Borošić, Šime Tumbas i Valerija Bakoš. U septembru 1944. fabrika je pretrpela oštećenja od bombardovanja . Bivša Arminova radnja „Bally“ u tom periodu je prodavala zatečene zalihe robe.

Konfiskacijom ( Vp. 1721/1945) fabrika prelazi u svojinu FNRJ. Tokom 1946. godine za obe nekretnine (fabriku i prodavnicu) je pokrenut postupak nacionalizacije i one prelaze u državnu svojinu. Fabrika će u prvo vreme nastaviti da radi pod imenom „Marika, državna fabrika cipela“ da bi 1950. dobila ime „Prva petoljetka“.

„MERKUR“

Henrik Levental (Löwenthal Henrich) je već u svom rodnom mestu, Krsturu, započeo sa trgovačkim poslovima. U Suboticu se doselio novembra 1917. godine „..radi školovanje dece“ Imao je dve kćerke i dva sina. Tu je nastavio da se bavi, barem u prvo vreme, trgovinom tekstila, i sudeći po rezultatima, imao je puno uspeha u tom poslu.

Tako je već dvadesetih godina, porodica Levental imala kuću u ulici Bene Sudarevića (Matije Gupca 11, i radnju u Trumbićevoj ( Petefi Šandora ) 6. Po izveštaju subotičke banke on je „…bogati i uspešni trgovac tekstilnom robom koji ulaže kapital u industriju.“ „Trgovina koja ima vrlo bogato sortirano stovarište sa najskupljim svilenim i vunenim tkaninama u vrednosti od cca 8 000 000 dinara. Godišnji promet se ceni na 30 000 000 dinara. Pasive su nam nepoznate. Imenovani ima jednu kuću u vrednosti od 350 000 dinara.“

Uvozio je raznu tekstilnu robu, pogotovo svilu i krep (Crepe de chine, Crepe georgette, Crepe marocain ). O njegovoj dobroj situiranosti govori i podatak da je 1927. godine bio je jedan od retkih subotičana koji je imao putnički automobil (marke „Fiat“).

Pod imenom „Merkur, tvornica čarapa i pletene robe“, firma je ubeležena 26. 8.1927. godine kao vlasništvo Judite Hauer, rođ. Rosenfeld (Ce VII 382/1927). „Merkur“ je 1927. godine tražio dozvolu boravka za tekstilnog inženjera Hansa Lajtnera (Leitner), austrijanca. On je bio praktično osnivač novog tekstilnog pogona, pošto “ … je sa sobom doneo preko 100 tekstilnih mašina u vrednosti cca 800 000 dinara.“ Zadatak mu je bio nadgleda uspostavljanje i instaliranje mašina, kao i da obuka domaće radne snage.

Prestanak te inokosne firme je ubeležen 1928. godina kada je preuzima Henrik Levental sa sinovima i ponovo registruje pod istim imenom – „Merkur“. Registrovana u registru Ce VII/138/1928 a zatim preneta u registar društvenih firmi Ct XIII 194. Kao vlasnici upisani su pored Henrika i sinovi Ladislav i Aleksandar. Strani, austrijski kapital koji je uložen u ovu firmu, nije se formalno prikazivao, njegovi zastupnici su bili Leventalovi. Ipak, boravak austrijskih državljana i pozicije koje su zauzimali u firmi dovoljno svedoči o tome. Tako se kao direktorica se javlja Ana Kubek, austrijanka.

Proizvodila je pletenu robu, čarape, kupaće kostime, vatelin i tkanine za postave muških odela. „Snabdevena najmodernijim mašinama, zapošljajava 150 radnika, prerađuje 2 -3 vagona vunenog prediva“. Proizvodila je do 12 000 tuceta čarapa i 40 000 komada pulovera. U 1939. godini broj radnika je smanjen i iznosio je 60.

Nalazila se na adresi Daničićev put 10. . U početku, do 1930. godine, registrovana je kao javno trgovačko društvo ( registacija III 21/1932). Kao član se javlja i Hauer Majer (Mayer), dok je prokurista bio Lajoš Bek (Beck) .

Raspolagala je sa 2 000 000 dinara kapitala. Izvozila je i u inostranstvo. Pokušaj zastupnika firme g. Šuranja da sa uzorcima robe uđe na teritoriju Albanije, 1931. godine, osujećen je nizom poteškoća, velikom carinom, itd, pa se on morao vratiti, saznajemo iz izveštaje podnetog Trgovačkoj i industrijskoj komori u Novom Sadu.

Sirovine, vuneno predivo, firma je uvozila iz inostranstva, Nemačke, Belgije, Čehoslovačke, Austrije i Švajcarske, a dugmad iz Austrije.

U godinama pred rat otežano je snabdevanje sirovinama, pa tako i „Merkur“ oktobra 1940. godine radi samo sa 20-25 radnika, umesto 80, i ima smanjenu proizvodnju.

Nakon pogibije Henrika Leventala, u Aušvicu 1944. godine i njegove supruge, u Subotici, iste godine, a sa dolaskom novih vlasti, 1946. godine, kao naslednici figuriraju deca osnivača Vladislav i Henrik i dve kćerke. Oni 1948. godine uzimaju izraelsko državljanstvo, a nekretnine na njihovom imenu padaju pod udar zakona o nacionalizaciji imovine stranaca.

Fabrička postrojenja su 1948. godine preneta u Zemun.

„NONNENBERG & SCHODERE, tvornica traka i čipaka d.d.“

Ministar trgovine i industrije odobrio je 12.10.1929. godine svojim rešenjem br. II 29197 osnivanje novog akcionarskog društva u Subotici.Preduzeće je osnovano na osnivačkom zboru u Subotici 19.10.1929. godine.( Održan je u prostorijama „Opšte privredne banke d.d.“) Kao cilj je navedeno: proizvodnja traka, čipaka i ostale tekstilne robe i prodaja istih. (Ubeleženo je u registar Ct X 104) Proizvodi te vrste su do tada bili uvoženi iz inostranstva. „Kao osnivač sudeluje i firma „Nonnenberg & Schodere“ jedna od najpoznatijih fabrika traka i čipaka u Nemačkoj, koja će svoje decenijama stečeno iskustvo staviti našoj fabrici na raspoloženje i već time joj osigurati prosperitet.“

Osnivački kapital je iznosio 2 000 000 dinara podeljen na 2 000 akcija nominalne vrednosti 1 000 dinara. Osnivači su uplatili samo 15% nominalne vrednosti akcija, a ostatak su morali da uplate do 31.1.1930. godine.

Osnivači deoničarskog društva, njih 19, su bili, kako se to vidi iz spiska :

“1. Radivoj Miladinović, sa 75 advokat, kraljevski javni beležnik,

2. Borivoj Miladinović, sa 75 deonica

3. Stevan Prodanović, direktor banke, sa 25 deonica (51 godina, sa stanom Kralja Petra

Park 10 )

4 i 5. Arpad Hiter (Hütter), sa 200 (39 godina, sa stanom u ulici Bene

Sudarevića, lično i kao opunomoćenik firme „Rosinger-Rippner“ iz Beča, koja ima 135 deonica

6. dr Edmund Silaši, sa 50 advokat, ( 45 godina, stanuje u Badalićevoj ulici 2 )

7. Kiš Lajčo, veleposednik, predsednik Upravnog odbora Opšte kreditne banke d.d., sa 50 deonica ( 70 godina, stan u Trumbićevoj ulici 13 ),

8. Opšta privredna banka d.d., koju zastupaju dr Bondi i dr Miladinović, sa 180 deonica.

9. Firma iz Bremena (Nemačka) „Nonnenberg & Schodere“, sa 565 deonica

10. Emil Lakebuš (Lakebusch ) iz Bremena sa 200 deonica

11. Mirko Hiter (Hütter) sa 50

12. Đula Hiter ( Gyula Hütter) sa 55

13. Galamboš Franja, advokat iz St. Bečeja, sa 120

14. Vaš Arpad, trgovac iz Subotice, sa 50

15. Pavle Vadas (Vadász Pál) , inženjer iz Subotice, sa 50

16. Franjo Hermec, sa 25

17. dr Miloš Pavlović sa 25

19. dr Aleksandar Ljubibratić sa 35 „

Borivoj Miladinović Stevan Prodanović Aleksandar Suvajdžić

Time je formalno zadovoljen zahtev da većinski kapital ne bude u rukama stranaca, i zbog toga su osnivači u izveštaju Ministarstvu industrije i mogli da navedu: „Više od 50 % osnovnog kapitala beleže naši podanici, tako da će većina deonica biti u rukama podanika naše države.“

Na osnivačkoj skupštini izabran je i Upravni odbor od 6 članova u koji su ušli: Borivoj i Radivoj Miladinović, Vilim (Vilhelm) Nonenberg iz Bremena, Johan Ripner (Rippner ) iz Beča, Arpad Hiter , Edmund Silaši. U 1933. godini u Upravni odbor ulaze dr Đorđe Bondi (Bondy) i Vilim Šodere, a u 1934. – Ernest Nonenberg, u 1939. – Aleksandar Suvajdžić i Boško Nikolić. Na mestu direktora nalazio se Vilim Nonenberg.

Fabrička postrojenja su se nalazila u ulici Oslobođenja br. 71. Objekat je proširen dogradnjom sprata tokom 1937. godine.

Sirovine su nabavljane u inostranstvu; pamučno predivo iz Nemačke i Austrije, veštačka svila iz Italije i Nemačke, prirodna svila i materijal za „apretiranje“ iz Nemačke,

Godine 1938. fabrika ima 103 zaposlena radnika, od toga 4 nemačka državljana, a 1939. – 96 domaćih i 4 strana. Pored stranih radnika i domaći radnici i službenici su bili upućivani na školovanje i usavršavanje u Nemačku ( Barmen, Bremen?).

U 1940. godini ima 64 stručna radnika, 2 majstora u odeljenju za izradu čipaka, 1 majstora u odeljenju za izradu traka, 2 bravara, 1 stolara, 2 stručna radnika za izradu čipaka, 1 stručnog radnika za izradu lastiša, 3 stručna radnika za izradu traka, 19 tekstilnih radnika i 8 radnica, 25 radnika za namotavanje prediva; i 4 šegrta.

Spisak zaposlenog stručnog osoblja, 1940.g.

Promet od 1.9. do 25.11.1938. godine je iznosio 1 840 000 dinara, a u istom periodu naredne, 1939. godine, – 1 290 000 dinara. Firma je 1940. godine kupila od grada nekretninu, zgradu od 300 m kv. u cilju proširivanja pogona. Po izveštaju Načelstva, te godine su jugoslovenski državljani držali većinski paket akcija; 1026 od ukupno 2000.

U 1945. godini preduzeće je prvo došlo pod „Upravu narodnih dobara“ a zatim 1946. godine, preduzeće je kao imovina nemačkih državljana -konfiskovano. Nastaviće da radi pod imenom „Mladost, tvornica traka i zavesa“.

„FAKO D.D.“

Osnivanje ovog deoničkog društva je vezano za ime braće Hiter (Hütter), Arpada (Árpád) , Mirka (Imré) i Đule (Gyula). Arpad u Suboticu dolazi 1902.godine kao dvanaestogodišnji dečak. Rođen je 1890. godine u Heveškoj županiju u mestu Pustavisnek (Pusztavisznek) od majke Etele Klajn (Klein) i oca Kalmana. Po narodnost je Jevrej.

Kao šegrt radio je kod trgovca Geze Klajna (Klein, zatim nakon promene prezimena – Komor Géza), oslobađa se i nastavlja da radi kao trgovački putnik. Od 1915. do 1918. godine je bio u 6. pešačkoj honvedskoj regimenti. Odmah po dolasku iz vojske, maja 1918. godine ulazi u trgovačku firmu svog tasta Rokenštajna, da bi iste godine otvario i sopstvenu trgovačku radnju.

Očiglednom greškom, Senat 1920. godine, donosi odluku o njegovom proterivanju, koja je nakon njegove žalbe povučna. Početkom 1921. godine kupuje kuću u ulici Bene Sudarevića 4 (danas Matije Gupca) tzv. „Zálogház“. Kuću je kupio od Vere Mačković. Grad je u dvorišnoj zgradi pored glavnog objekta. od 1914. godine uzimao pod zakup prostorije koje je koristilo zabavište. Novi vlasnik je odmah pokrenuo postupak za prekid zakupnog ugovora, pošto navodi da su te prostorije „vrlo važne za trgovinu“, ali je zabavište ostalo u njima sve do 1925. godine. Sprat na na tom objektu, podigao je 1922. godine kao i ekonomske zgrade i stanove u dvorištu.

Arpad Hiter (Hütter Árpád) Memorandum Hiterove trgovačke firme, 1928.g.

Radio je kao trgovac „kratkom robom“, zajedno sa braćom, Đulom i Mirkom . Braća su imala zajedničku firmu, koja se nalazila se u ulici Bene Sudarevića 4, gde su braća i stanovala, sa još jednom prodavnicom u u Štosovoj ulici 11 , koja je registrovana u sudskom registru Ce VI 86.51. Bavili su se i veleprodajom „kratke robe“. Godine 1923. obrtni kapital im je procenjen na 1 500 000 dinara, a zalihe robe na 2 000 000 dinara. Arpad će od 1926. godine biti u nekoliko navrata postavljan i za člana Priširenog Senata. Važio je za solidno situiranog trgovca. Idući poslovni potezi braće Hiter, kada svoj kapital uz učešće stranih investitora, plasiraju u industrijsku proizvodnju čarapa, govore o njihovoj dobroj informisanosti, poznavanju uslova koji su tada vladali na tržištu i spremnosti i sposobnosti da tu vladajuću konjukturu za tom vrstom proizvoda iskoriste.

Arpad Hiter je 23.11.1926. godine, dobio dozvolu za gradnju novih i rušenje starih objekata na mestu starog „Kohan“ (Kohán) mlina (Oslobođenja 85). Kupovinu te nekretnine je obavio za cenu je od 420 000 dinara. Maja 1927. godine je završena i gradnja novih objekata. Sav mašinski pogon, kompletna fabrička instalacija, kupljena je od firme „Anton Köbke, Göppersdorf“. Za nju je Arpad Hiter dobio pravo bezcarinskog uvoza. Sam uvoz, odnosno problemi sa carinjenjem, koje je vršila Carinarnica u Subotici, naterali su Hitera da uputi subotičkom „Lloydy“ jednu žalbu na njen rad. U toj žalbi iznosi da je ona: „…pokazala nemarnost, nebrižljivost oko carinjena robe, i prema pojedinim strankama otvoreno izražavajući odvratnost, te time nanosi sve veće štete, direktno taksiranjem i indirektno,dugom manipulacijom robe kao i neizvršavanjem Carinarnici predatih molba.“

Preduzeće je započelo rad 4.1.1927. godine kao komanditno društvo, „Fako, Arpad Hüter i drugovi“. Unutrašnji član je bio Arpad Hiter, a 5 spoljašnjih članova, predstavnici stranog kapitala, koje je predstavljao Fridrih Anton Kobke (Köbke). Kapital je iznoosio 3 miliona dinara. U društvu su domaći državljani imali 53,2% a stranci 46,8% kapitala.

Proizvodnju je organizovao poverenik bečke firme „Eisler, Kardos, Rosinger i Rippner“ Valter Bahrih (Walter Bachrich. Rođen 1894. u Beču, po narodnosti Jevrej ), koji je u prvo vreme i vršio funkciju direktora.

Ubrzo, 10.03.1928. godine, održava se osnivački zbor deoničkog drušva Fako, gde se kao cilj novog društva postavlja: „preuzimanje radnje firme „Fako k.d.“ i proizvodnja čarapa, trikotaže i ostale tkane i pletene robe te prodaja istih“. Time je osnovano deoničko društvo „Fako, jugoslovenska tvornica čarapa i trikotaže d.d.“. Osnivački kapital je iznosio 3 miliona dinara, podeljenih u 3 000 akcija. Poslovni direktor je bio Oto Turk ( Otto Tűrk ) a njegov zamenik Arpad Hiter.

Radnici Fako-a, 1927. g.

Krajem 1928. godine, društvo je od supruge Kladek Stevana kupilo, za cenu od 170 000 dinara i susednu nekretninu, sa adresom Oslobođenja 87.

Zbog problema sa snabdevanjem električnom energijom instalirana je i sopstvena centrala, čime je snižena cena produkcije. To je zapravo bio „Severov“ generator od 70 KW, 220 v, 200 ampera, koga je pokretala parna mašina od 150 KS.

Proširenje, dogradnja radionice za izradu čarapa i farbarnice izvršeno je u 1931. godini, kada je i otpočeo rad u njoj.

U početku rada zaposleno je i 20 stranih stručnih radnika uz 101 domaćeg. Ubrzo se povećava broj domaće radne snage, zapošljavanjem većeg broja radnica. Radilo se u dve smene. Prvo su se proizvodile isključivo pamučne „cotton“ čarape, čime je zamenjen uvoz tog artikla, koji se do tada i nije proizvodio u Jugoslaviji, ali se uskoro, 1929. godine, kreće i sa izradom svilenih čarapa. „Cotton“ čarape su bile proizvod koji je pretežno kupovao imućniji stalež. Inostrane fabrike su bile konkurentne sa tim artiklom na domaćem tržištu zbog malih carinskih stopa. „U interesu je države da se uvoz čarapa po mogućnosti ograniči, a to tim pre, što naše „cotton“ čarape imaju isti kvalitet, kao i one iz inostranstva. Inostranstvo ima samo tu prednost, što usled carinskih stavova može svoju robu prodati jeftinije.“ pisala je Uprava firme „Udruženju industrijalaca“. Gradske vlasti su pomagale fabrici oprostom gradskog prireza za 15 godina i smanjivanjem za 40% trošarinskih troškova.

Problem zapošljavanja stranih stručnjaka, odnosno dobijanja radnih dozvola za takve koji su obučeni u rukovanju modernim mašinama, prisutan je i kod ove fabrike, kao što saznajemo iz prepiske 1931. godine sa Trgovačko industrijskom i zanatskom Komorom u Novom Sadu. U ovom slučaju radi se o tome da „Fako“ nije uspeo da dobije dozvole za dva nemačka državljana, stručnjaka za „Richter“ mašine.

Radnice Fako-a, 1930.g.

„Zbog velike konkurencije u tekstilnoj industriji bili smo primorani da povećamo odnosno proširimo našu strojnu mrežu sa najmodernijim i praktičnim strojevima i to sistema „Richter“, kako bi zamogli i dalje racionalizirati našu fabriku, pošto je to jedini način, da izdržimo borbu sa velikom inostranom konkurencijom. Mi smo za te mašine investirali nekoliko milijona te moramo sada istima pokloniti največu pažnju, da se iste putem nestručnog rukovanja ne ruiniraju. Zbog toga su nam za sada potrebni odprilike 10 stručni, specijalno na Richterovim strojevima izučeni majstori, kako bi zamogli posle pri radu i nadaljnih 100 radnika naših podanika uposliti. Pošto nismo bili u stanju, takve stručne majstore – naše podanike pronaći, smo primorani, inostrane usavršene stručne majstore sa velikom praksom iz to iz Nemačke angažirati. Kako nam je poznato, ne poseduje ovde

nijedna fabrika Richterove kotonmašine, tako da je sasvim isključeno, da prema informacijama Radničke komore u Novom sadu, za ovaj posao ima bezposlenih radnika.“

Spisak akcionara Fako d.d. 1933. godine

Na redovnoj godišnjoj skupštini akcionara 1933. godine bili su prisutni sledeći akcionari: dr Radivoj Miladinović lično i kao opunomoćenik svoga brata Borivoja, sa 713 akcija, Hiter Arpad (i kao opunomoćenik dr Pavlović Miloša ) sa 808 , Jakob Ripner (Rippner) ( i kao opunomoćenik Armina Rosingera, iz Beča ) sa 806, dr Edmund Silaši sa 187, Arpad Vaš Arpad ( i kao opunomoćenik Julija Hitera sa 156), inž. Pavle Vadas sa 100 i Mirko Hiter sa 100 akcija. To je činilo 2 870 akcija, koje su bile deponovane kod „Opšte privredne banke d.d.“ iz Subotice.

Broj radnika je oscilirao. U 1935. godini je ih je bilo 200. Jula te godine, 180 radnika stupa u štrajk, zbog smanjivanja nadnica, do kojeg je došlo usled smanjivanja naručbi i velikih zaliha neprodate robe, ali radnici nisu uspeli u svojim zahtevima. Krajem te godine bilo je zaposleno 9 službenika, 3 tehničara ( od toga 2 stranca), 3 bravara, 1 stolar, 22 stručna radnika, 53 nekvalifikovana radnika i 111 radnica. Mesečna plata radnice, u 1936.godini, se kretala od 240 do 389 dinara.

Hipeprodukcija zahvata tržište 1935/36 godine, mada je u zemlji postojao kartel sa 4 fabrike. „Fako“ se žalio na postojeći sistem kliringa, koji je slabo je funkcionisao i otežavao poslovanje, kao na primer sa Čehoslovačkom, gde je „Fako“ dosta izvozio. Uprava je, pored toga, predlagala i zabranu uvoza novih i starih mašina iz inostranstva u periodu od 5 godina. Nadležna Ministarstva nisu donela takvu odluku. U 1936. godini stepen iskorištenosti kapaciteta fabrike je bio 70%. Uprava je 1937. godine, u Čehoslovačkoj kupila još jedan pogon „cotton“ mašina za izradu muških čarapa.

Sirovine, „flor“ predivo, uvozila je pretežno iz Engleske i delom iz Čehoslovačke.

Akcionari, dr Radivoj i dr Borivoj Miladinović prodaju svoje akcije 1937. godine, a njihovi novi vlasnici postaju Bela Frank, Viktor Gros, dr Žarko Steafanović, Stanko Lazić.

O položaju fabrike svedoči i tekst u lokalnom listu „Nepszava“ 1939. godine: „Nesumnjivo je da je najzdravije preduzeće u Subotici fabrika „Fako d.d.“ čija glavnica iznosi više miliona. Njene čarape i uopšte pletene proizvode bezbrojni trgovački putnici raznose po čitavoj zemlji i jedva da ima u Jugoslaviji trgovine kratkom robom gde ovi artikli nisu poznati.“

U 1938. godini ima 430 zaposlenih, od toga dva Nemca i jednog Čehoslovaka. Naredne, 1939. godine, ima 500 radnika, mahom ženske radne snage iz najsiromašnijeg staleža.

Još jedno proširenje proizvodnog programa je izvršeno 1938. godine, kada je započela sa radom „radnja za proizvodnju pribora za čarape, industrijskog obima“. Ona se bavila izradom kopči za držanje čarapa, flora za „štopovanje čarapa“ i praška za pranje finog rublja „Fakopan“.

Mada se 1940. godina osećala oskudica u pamučnom predivu, firma je pred sam rat nabavila 2 mašine iz Nemačke. Mašine su bile proizvod nemačke firme „Einsiedel Maschinenfabriks A.G.“.Planirano je da se smeste u nove radionice. Komisijski pregled objekta je zakazan za 8.3.1941. godine.

Spisak akcionara koji su prisustvovali poslednjoj skupštini 5.11.1940. godine:

Ime i prezime Državljanstvo Mesto Narodnost Broj akcija sa kojima raspolaže

stanovanja _____________________________________________________________________

dr Žarko Stefanović jugosl. Novi Sad srbin 330 kom.

Stanko Lazić jugosl. Novi Sad srbin 486 kom.

Živorad Bogdanović jugosl. Novi Sad srbin 10 kom.

Arpad HÏtter jugosl. Subotica jevrej 550 kom.

Oskar Spreitzer jugosl. Novi Sad nemac 1234 kom.

dr Bondy Đorđe jugosl. Subotica jevrej 80 kom.

dr Edmund Silaši jugosl. Subotica mađar 100 kom.

_________

2710 kom.

Spisak akcionara, 5.11.1940.g.

Izveštaj KBU od 16.11.1940. godine svedoči o promenama vlasničke strukture do koje je došlo pod resstriktivnim zakonima koji su tretirali jevrejsko vlasnoštvo. „Primećujemo, da je 75 % celokupnih akcija u rukama Opšte privredne banke d.d. iz Subotice i Penzione blagajne činovnika i podbornika Opšte privredne banke d.d, u pola- pola dela, a ostalih 25% akcija je u rukama g. Jakob Rippner, Subotica,Hűtter Arpad, Subotica, i dr Szilasi Ödöna, Subotica.“ To je bio iznuđeni pokušaj da akcionari Jevereji, ne izgube potpunu kontrolu nad fabrikom. Kao upravnik preduzeća tada se javlja Koloman Perčić .

Po nalazima novih vlasti 1946. godine, na dan 6.4.1941. godine akcije su imali: Opšta privredna banka d.d. – 2 250 komada, Jakov Ripner – 321, Arpad Hiter – 239 i dr Edmund Silaši – 30, ukupno 2 840.

„Fako d.d.“ je radio i tokom rata pod imenom „Köttötáru és harisnya ipar rt.”. Deonice je prekupila i preuzela firma „Cocran Jozsef“ iz Hodmezervašarhelja. Prebacili su sedište firme ( „Kötöttáru és harsnyaipari r.t.“) u Budimpeštu. Pošto su imali obezbeđeno snabdevanje sirovinama, radili su punim kapacitetima. Zapošljavali su do 600 radnica. Za vlasnike te firme, rečeno je da su po slomu Mađarske izbegli u Švajcarsku a već neposredno pre toga jedan pogon, odeljenje trikotaže, preneli u Hodmezervašarahelj. Od 1945. godine preduzeće je pod Upravom narodnih dobara, da bi 14.1.1946. godine sudskom odlukom Vp.1728 bilo preneto u korist države.U registrima je 30.12.1946. godine bilo ubeleženo i novo ime fabrike – „La Passionarija“.

Arpad Hiter, preživevši rat, dočekaće da vidi kako mu nove vlasti oduzimaju imanje, nekretnine, kuću, fabriku. Sa većinom drugih subotičkih Jevreja, da bi dobio pasoš, odriče se 1948. jugoslovenskog državljanstva i odlazi u Palestinu (Izrael).

Pročelje i dvorište fabrike Fako, 1945.g.

Izveštaj Gradskom NO o preduzeću Fako, 1946.g.

„MEKKA, predionica i tkaonica istočnih tepiha,d.d.“

Osnivač ovog preduzeća je bio Aleksandar Ingus (Sándor Ingusz) . Zanimljivo je da je i njegov otac Lipot Ingus (Leopolod Ingusz) po dolasku u Suboticu krenuo u preduzetničke vode, ali sa slabim uspehom. Tek će sin sa svojim industrijskim pogonom – tkaonicom, postati uspešan i cenjen fabrikant.

Lipot sa suprugom dolazi u Suboticu 1915. godine i ubrzo postaje vlasnik kuće u VII krugu, ErdÎs ulica 68 ( od 1922. Jugovićeva 20). Njihov sin se tada već nalazio u gradu.

U 1920. godini Lipot je sa Mirkom Halbrorom (Imre Halbrhor) i Aleksandrom Frenkelom upisan kao osnivač „Prve tvornice salama“.

Međutim, gradske vlasti su donele odluku o njegovom izgonu, jer se u Suboticu naselio za vreme rata – 1915. godine. Ratni doseljenici morali su da napuste grad, mada je većina ulagala žalbe Ministarstvu socijalne politike i dobijala dozvole za boravak u gradu.Tako je i ova porodica izdejstvovala dozvolu nastanjivanja u Subotici.

Predionica pod imenom „Mekka, predionica i tkaonica istočnih tepiha“ registrovana je 1924. godinne kada je i započela sa radom. Protokolacija je izvršena kod gradske obrtne vlasti pod brojem F 26/1924, a obrtnica je upisana u sudki registar Ce VII ?. Kao vlasnici navedeni su Aleksandar Ingus sa suprugom Margitom Goldštajn (Goldstein).

U dvorištu na adresi Aleksandrova 9 (danas B. Kidriča) tako će biti zaživeti pogon, radionica, koja će se baviti proizvodnjom – u početku samo tepiha, staza i sličnog, da bi kasnije prešla i na fabrikovanje vrlo specifičnih izrađevina tekstilne struke – vunenih mazalica za lokomotive.

Aleksandar Ingus Situacioni plan Tkaonice tepiha Mekka

Tada su bile instalirane eledeće mašine: „1 Vulc mašina, 1 Pelc mašina, 1 mašina za prešnicu sa 54 špindla, 1 Wolf mašina“ a kao pogon je služio elektromotor od 2 KS.

Prosperitet firme doći će tek početkom tridesetih godina, nakon preseljenja u Kumičićevu ulicu 25,27, u kuću koja je kupljena od udove Međanski . Ona će biti preuređena, za potrebe proizvodnje i biće instaliran još bogatiji mašinski park nego u dvorišnoj radionici u Aleksandrovoj ulici.

U tom periodu proizvodni program se sastojao od tepiha ( od 60 do 600 cm širina), tepiha tzv. „laufer“ ( širina 70-120 cm), rukom tkanih tepiha od kudelje i vune tzv. „persijskih“ ( 60-300 cm širine), ćebadi ( širine 140 cm ), muškog štofa ( 140 cm) i prediva od vune, odnosno mazalica za lokomotive za potrebe železnice. I ova firma je nastojala da se ne vodi kao industrija, odnosno da ne plaća relativno veliku članarinu subotičkom Povereništvu Udruženja industrijalaca. Tako je dug za neuplaćenu članarinu, koji je početkom 1933. godine iznosio 2 430 dinara, naplaćen zaplenom stvari iz fabrike, koje su potom prodate na licitaciji.

U narednom periodu beleži izuzetno dobu uposlenost. O tome svedoči izveštaj Udruženja industrijalaca iz 1936. godine o iskorištenosti kapaciteta, koji su u periodu 1934-1936. godine bili iskorišteni sa 100%.

Godine 1937.je preneta u registar društvenih firmi (CT XII 164) i registrovana kao deoničko društvo. Najviše akcija držali su članovi porodice Ingus.

Radila je poslove za Državne železnice. Izrađivala je vunene jastučiće za mazalice vagona, koje ni jedna druga fabrika u zemlji nije pravila. Time, praktično nije imala konkurenciju na licitacijama za snabdevača Državnih železnica mazalicama. Ponuda za izradu 80 000 mazalica, na licitaciji 1929. godine bila je 1 milion dinara.

Memorandum firme

U sklopu preduzeća postojale su sledeće celine: predionica, mehanička tkaonica, sa 4 mašinska razboja, farbarnica sa 4 kotla, koja je proširena u 1938. godini, kada se povećava i broj radnika, ručna tkaonica sa 44 razboja. Pokretačku snagu obezbeđivalo je 10 elelktro motora, ukupne snage 24 KS. Sirovine nabavlja i u inostranstvu. Anilinske boje su kupovane u Nemačkoj, vuna je nabavljana iz Makedonije i Vojvodine. Broj zaposlenih se u 1939. godini kretao od 100 do 120.

O pokušajima osvajanja novih tržišta govori i to što je firma 1939. godine učestvovala i na jednoj izložbi u Njujorku.

Proširenje objakta radionice Kumičićeva 25-27 ( koji se nalazio na uglu Kumičićeve i ulice Paje Kujundžića) je izvršeno 1937. godine.

Fabrika je radila i tokom rata, sa 40-60 radnica. Kao suvlasnik, akcionar sa 50% akcija, tada se javlja segedinski stanovnik dr Mihalj Nađ (Nagy Mihaly).

Nakon rata, sinovi Aleksandra, Đorđe (Gyula) i Petar (Lipot), januara 1946. godine molili su ali naravno bezuspešno, povratak fabrike njima kao naslednicima, pošto se njihovi roditelji, Aleksandar i Margita, nisu vratili iz deportacije . Đorđe će 1946. godine biti i zaposlen u fabrici kao tekstilni inženjer. Na osnovu odluke Sreskog Narodnog suda Vp. 800/1946, izvršena je konfiskacija fabrike ( tada je upisana adresa Paje Kujundžića 82) u korist države, koja će se od 1950. voditi pod imenom „Jovan Mikić, fabrika tepiha i vunenih mazalica“.

Đorđe Ingus se nakon toga iselio iz zemlje da bi preko Izraela dospeo u

Dominikansku Republiku „…gde je preneo bogato porodično iskustvo tekstilnih proizvođača“.

„ADIN, prva jugoslovenska tvornica končanih dugmadi,k.d.“

Registrovana je 1928. godine u formi komanditnog društva (Ct X 93). Nalazila se u ulici Skotus Viatora ( Prvomajska) 12. Unutrašnji član je bio Salamon (Šulem) Gingold a spoljni, budimpeštanski stanovnik, trgovac Adolf Vider (Wieder ).

„Ovo preduzeće proizvodi raznu končanu dugmad odličnog kvaliteta. Uposluje oko 20 radnika i nameštenika. Pogonska snaga je jačine 2,5, KS. Godišnji kapacitet iznosi 20 000 grosa končanih dugmadi.“ U 1935. godini zapošljava 35 radnika. Kapital je iznosio 100 000 dinara. Kao vlasnik se tada javlja Salamonov sin – Dragutin.

Ova firma je radila samo 5 dana u nedelji, pošto je uz nedelju i subota

( zbog vlasnika Jevreja ) bila neradni dan. Nadležne vlasti su 1938. godine tražile objašnjenje zašto radnici dobijaju manje nedeljne isplate od zagarantovanih kolektivnim ugovorima,samo od 60 do 80 dinara, a uprava je dala odgovor da se ne radi 6 nego samo 5 dana nedeljno.

U 1939. godine firma je obustavljena, a 1940. i brisana iz registra.

„FABRIKA TRIKOTAŽE, OPŠTE KREDITNE BANKE“

„Opšta kreditna banka d.d.“ osnovala je 1924. godine svoju fabriku trikotaže u ulici Nikole Kujundžića 6. u zgradi Aladara Lehnera.

„Izdržavaju sopstvenoj režiji u Subotici, Nikole Kujundžića ulica tvornicu za izradu na veliko trikotaže, zimskog donjeg rublja, kupališnih kaputa i dresova, kao i dečijih haljina, koji konkuriraju kako u kvalitetu tako i u cenama sličnim inozemnim produktima“ glasila je reklamna poruka ove Banke u publikaciji Industrija Vojvodine. Pogon je bio opremljen električnim mašinama za šivenje.

„HYGIEA“

Antun Petreš je od 1922. godine imao registrovanu firmu za izradu zavojnog materijala i vate „Hygiea“. Kao suvlasnik se 1923. godine javlja i Herman Kemenj (Kemeny). Petreš je 1923. godine izgradio zgradu na Palićkom putu (k.č.7724/1) u kojoj je bila smeštena radionica.

U gradu su postojale još i neke manje radionice i filijale ove struke.

Albert Engler je 1935. godine osnovao radionicu „Prva subotička industrijska izrada ženskog i muškog rublja“. Adresa joj je bila Paje Kujundžića 23. Kapital je iznosio 100 000 dinara. Zaposleno je bilo 14-16 nekvalifikovanih radnica i 1 stručni poslovođa. Tokom 1936. godine su proizveli 28 000 košulja i 8 500 gaća, što je iznosilo 212 500 dinara vrednosti na tržištu. Tekstilni materijal je uvozio iz Čehoslovačke i Engleske. Naredne, 1937. godine firma je obustavljena.

Tekstina fabrika „Moravija a.d.“ iz Beograda imala je 1924. godine svoju filijalu u Aleksandrovoj ulici br. 13 ( U zgradi bivše peparandije. Izdata joj je na godinu dana za cenu od 15 000 dinara. ).

Od 1928. do 1930. godine u Subotici je radila filijala firme „Zwicky & Comp. Walliesallen“. Kao vlasnici su ubeleženi strani državljani: Ernst Cviki (Zwicky) i Karl Cviki – „tvorničari šivaćih svila“ ( Ct X 51 ). Bavila se predenjem i farbanjem svile. Adresa je bila Trg Fra Jese 6.

Od 1932.godine radila je i filijala ćuprijske firme „Teokarević i komp, industrija vunenih tkanina.“ To je bile trgovačka radnja.

Pored ovih industrijskih pogona, u Subotici se zadržao veliki broj zantlija – krojača. Njih 26, osnovali su 1921. godine zadrugu – „Proizvođačku zadrugu krojačkih radenika“ ( Ct VIII 39 ). Uložili su 100 000 kruna u česticama po 1000 k.

U imeniku zanatlija po strukama, subotičkog Udruženja zanatlija, za period 1918-1941, ubeleženo je 202 krojača, 92 ženska krojača. Samo su retki od njih uspeli da se materijalno izdignu, poput muškog krojača i trgovca konfekcijom Salamona Sonenberga (Sonnenberg), koji je pod svojim imenom imao firmu („Salamon Sonenberg“). Osnovana je još 1884. godine od strane Salamona da bi je njegovi sinovi Armin i Bela nastavili voditi nakon očeve smrti 1917. godine. Nalazila se na Karađorđevom trgu (Trg Republike). Zalihe robe su 1926. procenjene na 2,5 miliona dinara.

U 4 subotičke tekstilne fabrike „Fako d.d.“, „Merkur“, „Meka d.d.“, „Nonnenberg & Schodere d.d.“, 1932. godine bilo je zaposleno 414 radnika. Od toga je kvalifikovanih radnika bilo samo – 27, dok se preovlađivali nekvalifikovani kojih je bilo – 387. Od ukupnog broja kao domaći radnici ( jugoslovenski državljani) su ubeleženi – 401, a stranaca je bilo – 13.

O položaju radnika svedoči i sledeći izveštaj: „U Subotici ima više tekstilnih preduzeća, sem u jednom gde se radi samo 8 časova, u svima ostalima radi se po 10-12 časova dnevno, bez ikakvih nadoplataka za prekovremeni rad.“

REZIME

U okvirima uspostavljene jugoslovenske državne zajednice, tekstilna industrija je

spadala u red novih industrijskih grana. Brzo i uspešno se razvijala u čitavoj Vojvodini, pa tako i u Subotici. Obezbeđivala je snabdevanje stanovništva odećom, što je nakon ishrane elementarna potreba. Na nivou države, carinska politika je omogućavala jeftin uvoz sirovina, pamučnih i lanenih prediva i time smanjivala uvoz gotove robe, stimulišući stvaranje fabrika u zemlji, zapošljavanje relativno velikog broja domaće radne snage. Uz nastavak rada manjih pogona, koji su postojali 1918. godine, prave industrijske fabrike u ovoj grupi osnivaju se tek nakon rata većinom uz učešće stranog kapitala i tehnologije. To govori o postojanju konjukture za tom vrstom proizvoda u zemlji, pa tako i Subotici.

U okviru ove grupe razlikujemo nekoliko podgrupa, na pr. firme koje su se bavile preradom kudelje i izradom kanapa i užarije, a gde se svrstavaju sledeće subotičke firme -„Weitzenfeld d.d.“, koja je izrađivala konjske pokrivače, sve vrste džakova, užarske proizvode i sličnu robu, užarska radionica “Herman i Hajduška”, zatim tkaonice i firme koje izrađuju konfekciju i trikotažu – radionica Lajče Montaliona koje je izrađivala laneni damst, peškire, čaršave, ubruse kao i fino laneno platno, “Đeno Beck trikotaža” koja se bavila izradom pletenih stvari, pulovera, čarapa, “Fabrika trikotaže, Opšte Kreditne banke d.d.” koja je u asortimanu trikotaže, imala zimsko donje rublje, kupaće kostime, kao i dečije haljine, “Konfekcija odela Kramer i drug” (osnovana još 1868.) koja se bavila izradom uniformi i kapa, za razne „korporacije“ i redarstvo, vatrogasce, železničare itd., fabrika kapa i šešira “Armin Roth, tvornica šešira”. Porodica Rot, prešavši put od male manufakturne radionice, do moderno opremljene fabrike za izradu šešira, obeležila svojim proizvodima tržište te vrste modne robe u gradu ali i u čitavoj zemlji. U firmi „Merkur, tvornica čarapa i pletene robe“, koja je proizvodila pletenu robu, čarape, kupaće kostime, vatelin i tkanine za postave muških odela, bio je uključen i strani kapital. Još značajnije učešće stanog kapitala i tehnologije je bilo u firmama u obliku deoničarskih društava – “Nonnenberg & Schodere, tvornica traka i čipaka d.d.“ kao i „Fako, jugoslovenska tvornica čarapa i trikotaže d.d.“. Ova dva preduzeća prednjačila su po obimu proizvodnje kao i po broju zaposlenih radnika. Predionica pod imenom „Mekka, predionica i tkaonica istočnih tepiha“ pored proizvodnog asortimana raznih tepiha bavila se izradom prediva od vune, odnosno mazalica za lokomotive za potrebe Državnih železnica. Izradom raznih končanih dugmadi bavilo se preduzeće „Adin, prva jugoslovenska tvornica končanih dugmadi, k.d.“. Pored još nekoliko manjih proizvodnih pogona, ta su preduzeća činila okosnicu ove industrijske grupe.

GRADSKA PREDUZEĆA

Grad Subotica je bio osnivač sledećih privrednih subjekata:

 „GRADSKA PLINARA“

Ona je osnovana  1890. godine, kada je i  započeto  sa  polaganje gasovodne mreže. Koncesija za nju  je izdata  još 1888.  godine.  Sa radom  je otpočela 1891. godine. Adresa njenih pogona (u međuratnom periodu) je glasila Put Oslobođenja 75 (danas  Marksov  put), (na uglu sa Lošinjskom ulicom).

U prvo vreme najveći deo proizvodnje je bio nemenjen u  cilju osvetljavanja ulica a tek manji deo za potrebe domaćinstava. U kasnijem periodu, nakon rata, sa uvođenjem elektrifikacije i u javno osvetljenje, sve manje će proizvoditi za te potrebe, a pošto nije raslo interesovanje ni kod drugih potrošača, radiće neekonomično sa minimalnim kapacitetima.

Za vreme rata, 1917. godine, izvršen je njen otkup od  strane privatnika, da bi se od 1923. godine opet našla u posedu gradskih institucija.U periodu 1914-1923. godine bila je slabo održavana. Situacija zatečna u njoj 1918. godine govorila je da je bila posve zapuštena. Tada u  zemlji nije bilo odgovarajućeg visokokaloričnog uglja, koji je bio potreban za njenu proizvodnju. Baš zbog toga je u periodu 1923-1924  preuređena je da radi  i sa  mrkim  ugljem.  Ta odluka je bila plod rezultata  stručne inspekcije, koju je  tražila  i dovela gradska  vlast. Početkom  1923. godine, angažovani su istaknuti tehnički stručnjaci iz te oblasti, inž. Rada Vrbanić, direktor Električne centrale iz Zagreba, inž. Franja Kronja, upravnik zagrebačke Plinare i Franja Policer upravnik Plinare u Osijeku. Oni su dali predloga za njen dalji opstanak,  pošto su  izračunali da je ekonomičnija njena  rekonstrukcija od potpunog gašenja. Predložili su nabavku postrojenja  koja  bi omogućila  upotrebu domaćeg uglja u sistemu „Dopelgasanlage“.  Tim planom, koji je i usvojen, Plinara bi i dalje obezbeđivala plin za osvetljenje ulica i druge potrošače. Investicijom od 2 000 000 dinara,  u  realizaciji tog  cilja, Gradska  štedionica  će  aprila  1923.  godine  i  preuzeti  na  sebe upravljanje Plinarom. [1] Bilo je predviđeno da Plinara godišnje proda 500 000 m3 plina, od čega bi Grad za svoje potrebe utrošio 400 000 m3 a privatnici 100 000 m3. Čitav naredni period rada Plinare, koji je bio zasnovan na tom „amortizacionom planu“[2], usled nemogućnosti da Grad konzumira navedenu količinu gasa (umesto 500 000 koristili su samo 300 000 m3) i plati određenu cenu za njega, doveden je u pitanje. Gomilali su se dugovi, u 1925. godini su iznosili preko 1 000 000 dinara, a Plinara „svakim danom sve više propada“.[3]

U 1925. godini grad je na ime osvetljenja plaćao Plinari 900 000 dinara. Javno osvetljenje se sastojalo od 900 komada plinskih lampi[4], od kojih je jedan deo montiran prethodne godine. Radi uštede, 1925. godine je donesena odluka da 130 lampi svetli čitavu noć a 770 samo pola noći.[5] Veliki problem je predstavljalo i uništavanje ulične rasvete.“U poslednje vreme sve češće se događa, da se ulične lampe polupaju pa i da se iz temelja sruše.“ pisala je Gradska štedionica apelujući na gradske vlasti da počinioce „pijane i nemarne ljude“ najstrožije kažnjava.[6]

U daljem radu Plinare, zabeležen je i jedan incident sa žrtvama kod korisnika plina. Zbog  izuzetnih  hladnoća,  februara  1928. godine, oštećen  je gasovod u Tolstojevoj, Rajičevoj i Sudarevićevoj  ulici. Mada je proizvodila radi sigurnosti – smrdljivi, karbonirani plin, tada je zabeležen i nesrećni slučaj, smrt trovanjem porodice Velđi (VÎlgyi). Oni su,  po tvrdnjama Plinare, osetili neprijatan  miris nekoliko nedelja ranije pre tragičnih događaja, ali pošto nisu  to prijavili,  Plinara  je prebacila odgovornost na njih. [7]

Nakon toga  popravljeno je 2000 m. vodova. Ukupna dužina mreže je premašivala 70 km.

Za prva 4 meseca 1930. godine proizvela je 174 000 m3 plina. Imala je bateriju peći  sa horizontalnim retortama. Tada je od javnog osvetljenja bilo u gradu  911 plinskih i 137 električnih svetiljki.

Od 1934. godine, zbog elektrifikacije gradskog  osvetljenja radi samo za privatne konzumente. [8]

Nadležne vlasti, Sresko načelstvo i KBU vode 1935-1936. godine postupak protiv Gradske plinare (i Gradske klaonice) zbog neposedovanja odgovarajućih ovlaštenja i registracije  i zbog tih nedostataka izriču i novčanu kaznu opštini Subotica.[9] Te 1937.  godine potrošila  je  142 900 kg plinskog uglja,  44 800 kg koksa i  8 300 kg drva. Proizvela  je  u procesu suve destilacije 45 792 kubna metra plina,

( maksimalni  kapacitet  je bio 800 000 m3), 90 030 kg koksa, 7 510 kg katrana i 1 830 drvenog uglja.[10] Iste godine je novosadskoj plinari prodala neke delove  svoje opreme, 700  m livenih plinskih cevi, 30 kandelabera i 30 gasnih lampi.

Tehnički direktori Plinare su  bili (do  1923. godine)  inž. Alfons Serajner (Seereiner) [11],  a zatim (do 1941.godine) Adam Gutvajn (Guttwein) mašinski inženjer.[12]

I  posle  1945.  bila  u funkciji, ali mreža  je  oštećena  u bombardovanju, a pogon slabo održavan. U 1952. godini ima 60 km mreže i snabdeva 800  potrošača, proizvodeći 1200 metara kubmih plina.[13]

Godine 1951.  kao i druge Plinare u Jugoslaviji, pregladeo ju je francuski stručnjak  iz Ujedinjenih nacija  i dao sugestije za unapređenje proizvodnje.

„GRADSKA KLANICA“

Osnovana  je 1891. godine, kada su zidani i objekti, koji su proširivani 1903-5. godine. Nalazila se  na senćanskom putu  (Tuk) 118. Propisima pre 1918, a i nakon toga, stanovništvu je bilo zabranjano klanje krupne stoke kod kuće. Ono se moglo  obavljati samo u gradskoj  klanici,  uz plaćanje određene takse i veterinarsku kontrolu.

Imala je godišnji kapacitet klanja od 15 000 svinja i 23  000 ostale stoke. Radila je sa 10-15 radnika. U 1927. godina ostvarivala je samo 10% kapaciteta. Sastojala se od „velike  klaone“  za  krupnu stoku  i ovce, klaonice svinja, strojarnice i objekta za  upravu ( gde se nalazio i direktorov stan ). [14] Grad nije ulagao dovoljno u klanicu, pa su zbog toga zgrade propadale, nisu dovoljno dobro održavane a i oprema je bila zastarela.

Za vreme  upravnika Franje Bogdanova, 1928-1931[15] izbija afera  zbog  pronevere  oko  100 000 dinara. Optužen je bio upravnik za koga je utvrđeno da je kriv, pa je i osuđen na  6  godina  robije.[16]  Nakon  njega, kao  v.d. upravnika javlja se državni veterinar dr Grgo Čović, do  1932.  kada ga zamenjuje dr Ante Ćićić.

Na sednicama gradske skupštine, već 1928. godine, odbornici su ukazivali na nedostatke  u radu klanice; da krov prokišnjava, da nedostaje alata i pribora, da je praktično neupotrebljiva za rad. A na račun  upravnika, stizale  su optužbe da je svoj stan u kompeksu klanice uredio luksuzno i da je za te  svrhe  koristio novac sa računa  firme.[17]

Kraljevska banska uprava je  1934.  godine donela i rešenje o njenom zatvaranju, zbog uočenih nedostataka,  i naložila da  se oni uklone. Pregledom  je utvrđeno da: „je klanica u vrlo  rđavom  i napuštenom stanju tako da KBU ne  može  izdati odobrenje  za upotrebu klanice sve dotle dok grad ne dovede u red klanicu…“

U 1939. godini gradske vlasti su donele odluku o  izgradnji nove modernije klanice, ali taj plan nije doživeo oživotvorenje. Tada je upravnik bio dr Ante Ćićić, veterinar[18]  Gradu  su  stizale  i ponude, kao na pr. 1936. godine od dr Emila Palića  iz  Beograda,  da investira u izgradnju nove klanice uz uslov  da  dobije  pravo  da  40 godina naplaćuje taksu za klanje. [19]

   „GRADSKA EKONOMIJA“

Grad je na Paliću imao i svoju ekonomiju površine  626  k.j. Na njoj je bila razvijena poljoprivredna proizvodnja, uzgoj žitarica i vinogradarstvo. Za potrebe Grada odatle su iporučivani poljoprivredni proizvodi, vino i drugo, a deo je  prodavan  na  lokalnom  tržištu. Redovna praksa je bila da i lokalna humanitarna, nacionalna i kultruna  društva, kao i vojne jedinice stacionirane u gradu, dobijaju od gradskih vlasti, za svoje svečanosti i priredbe određene količine vina i drugih proizvoda sa ekonomije besplatno. Ali veći deo proizvodnje je prodavan. Tako je 1933. godine prodato 40 034  litara vina, veletrgovcu vinom  dr Leopoldu Bruku za cenu od 116 098 dinara ( 2,90 za lit.) a zadržano je 15 000 litara „burgundca“. [20]

Ekonomija je od polovine tridesetih  godina, u skladu sa planovima nastalim u KBU i usklađenim sa gradskim vlastima, trebala da bude uređena kao uzorno gazdinstvo i služi za uzor okolnim poljoprivrednicima. Naglasak je stavljen na stočarstvo, pa je zbog  toga, 1933. godine,  kupljeno nekoliko rasnih priplodnih grla, bikova, svinja i ovaca.

Upravnici Ekonomije su bili,  od  1918.  –  Matija  Išpanović,  zatim  Andija Žorž, inženjer – agronom, do 1931.godine [21] te Dragutin Svoboda.

U specifičnom odnosu, pošto joj je izdao koncesiju, Grad je stajao prema firmi:

   „SUBOTIČKA  ELEKTRIČNA  ŽELJEZNICA  I  TRAMVAJ D.D.“

U Vojvodini je postojo niz malih  termoelektrana  izgrađenih  još pre Prvog sv. rata. Bez bogatih energetskih izvora, uglja ili vodenih snaga, nije se ni mogao očekivati veći stepen  elektrifikacije, izgradnja objekata većeg kapaciteta i šireg  značaja, ili povezane mreže. U međuratnom periodu u Vojvodini je radilo 35 električnih centrala, ukupne snage 17 640 KS. Učešće stranog kapitala u elektrifikaciji Vojvodine je bilo dominantno. Više od 90% kapitala uloženog u ovo granu poticalo je iz inostranstva.

Podatak da je u Jugoslaviji konzum  električne  energije  na jednog stanovnika iznosio 38 KS, u Rusiji – 20,  Nemačkoj  – 365,  u Norveškoj  – 1910, dovoljno govori o položaju zemlje u drugoj industrijskoj revoluciji, upotrebi  električne enrgije u proizvodnji.[22]

Osnivanje električne centrale u Subotici vezano je za planove uspostavljanja železničkog, odnosno tramvajskog saobraćaja  sa Palićom.[23] Ugovor o izgradnji uzanog železničkog koloseka Subotica – Palić, sklopio je  1889. godine sa gradskim vlastima Janoš  Bobula  (Bobula  János). Izmenjeni plan  iz 1893. predviđao je tramvajsku prugu,  a time  i  odgovarajući električni pogon. Bobula je  1893. godine  pokrenuo osnivanje firme „Szabadkai villamos  vasut  r.t.“ (Subotička električna železnica d.d.) sa osnovnim kapitalom od 900 000  kruna,  ali zbog niza finansijkih  i drugih organizacionih problema ne uspeva u realizaciji planova izgradnje. Tek kada je 1894. ustupio svoju koncesiju  Ernestu Lindhajmu (Lindheim) poslovnom čoveku iz Beča, odnosno njegovoj firmi „Ernest Lindheim & Co.“, koji je 1895. sklopio ugovor sa Gradom, a koji je 1897. godine i odobren od strane Ugarskog Ministarstva  trgovine, pod  br. 40328, radovi na izgradnji predviđene pruge i električne centrale počeli  su  da dobijaju zamah.

Po tom ugovoru, kojim su regulisane obaveze ugovornih strana, firma je praktično dobila monopol u trajanju od 60 godina na tramvajski saobraćaj i snabdevanje potrošača  strujom,  uz obaveze po pitanju javnog osvteljenja, a Grad pravo da nakon 35 godina (što je značilo 1932. godine) otkupi firmu ili da je nakon 60 godina pruzme u  potpunosti. [24]

Kao  Ernestov  naslednik  i osnivač deoničkog društva „Szabadkai villamos  vasut  és   világitás r.t.“ (Subotička električna železnica i osvetljenje d.d.) 1897. godine javlja  se Vilim Lindhajm.

„Krajem 1896. godine u Subotici je – za opsluživanje  tramvajskog saobraćaja, javne rasvete i potrošnje stanovništva – puštena u rad savremena termoelektrana ukupne instalisane snage 450 – 500  kW  – sa tri ozidana perna kotla DÎrr  sa po 83 m2 grajne površine i  3  klipne „compaumd“ parne mašine; odnosno 2 generatora  naizmenične  struje  od 2000 V, 25A i 42 Hz ( za opsluživanje ostalih potrošača), 2 generatora jednosmerne  struje  od  550 V  i 66  kW  ( za  opsluživanje tramvajskog  saobraćaja,  javne  rasvete  i punjenje   akumulatorske baterije za izjednačavanje snage) i akumulatorskom  baterijom od  285 ćelija  tipa  Tudor,  kapaciteta  369  Amperčasova.“.[25]  To je značilo da je tim tehničkim rešenjima, postojanju dva odvojena sistema, jednog za napajanje pogona tramvaja a drugog za ostale potrošače, došlo i do razdvajanja, podele na dve grane u samom preduzeću. Prosperitet  tramvajskog  saobraćaja  dostići  će  zenit polovinom dvadesetih godina, a snabdevanje drugih  potrošača  strujom, od  skromnih početaka, izazvane i nepoverenjem u novo tehničko dostignuće, prerašće u svakodnevnu  potrebu, beležeći  stalni  rast priključenih sijaličnih mesta ali i elektromotora  koje su koristili industrijalci.

Objekti centrale  i  druge  prostorije,  nalazile   su   se na   Palićkom (Daničićićevom)  putu br. 22.

Isporuka električne energije za osvetljavanje započela je  krajem 1896. godine. Broj priključenih sijalica je naredne 1897. godine iznosio 2128, a postavljene su i 23 lučne lampe za javno osvetljenje. Te godine  otvorena je i tramvajska pruga,  od Somborske kapije, preko glavnog šetališta ( Korzo), sa ogrankom do železničke stanice, do Palića, ukupne dužine  10,2  km. Vozni  park  je  sačinjavalo  8 motornih  kola  i 6 prikolica, marke „Ganz“.

Od 1900. godine većinski paket akcija društva preuzima  belgijska firma „Compagnie de Services Urbain – Bruxeles“.

Borba za potrošače,  između Plinare i električne centrale, odvijala se u korist potonje. „Za  vreme rata  i posle  rata situacija se toliko promenila u korist  električne  centrale,  što  ni u snu nije mogao predvideti najveći optimista.“ [26] Potrošači su masovno prelazili na upotrebu struje.

Broj tramvajem prevezenih putnika 1913. godine dostiže brojku od gotovo 800 000, uz pređenih 360 000 kolskih kilometara.

Po ulasku u novu državu, firma zadržava svoj status,  i 1921.  i 1922. godine ulazi u investicije, produženje palićke pruge do Muškog  Štranda i izgradnju pruge do Gradske bolnice, odnosno Aleksandrova.

Kao većinski vlasnik akcija, od 1924.  godine  se javlja američka firma „Charles Bill McDaniel“. Kupovina 7 novih kola  i 7 prikolica „Škoda“,  obavljena  je  1926. godine. „Od  1928.  godine ukida se tramvajski saobraćaj prema železničkoj stanici i kroz centar  grada  a linija Palić- Aleksandrovo povezuje  se  sa  krakom  prema  Somborskoj kapiji trasom po sadašnjoj Štrosmajerovoj ulici.“ [27]

Od septembra 1924. do septembra 1925. godine Centrala je proizvela 3 110 000 kw sati električne energije. Od toga je za potrebe tramvaja utrošeno 495 000 kwh, ostalim potrošačima je prodato 1 437 585 kwh, a razlika od čak 1 177 415 kwh je iznosila vlastita potrošnja Centrale i gubitak!

Američka firma  „Charles Bill McDaniel“ je 1927. godine dobila i pravo na desetogodišnji  zakup kupališta Palić.[28] Te godine je sprovedena i akcija poboljšanja javne rasvete na Paliću. Grad je naručio a centrala izvršila postavljanje  102 komada električnih sijalicala.[29]

Grad je vodio gotovo u čitavom međuratnom periodu  neprestanu  i pravno  složenu  borbu  za  zaštitu  svojih  interesa, navedenih u ugovoru iz 1897. godine.[30] Pokrenuo je sudski postupak  protiv Električne centrale u vezi neispunjavanja njenih obaveza, odnosno cena struje i  tarifa za potročače  raznih  kategorija. U  periodu  1919-1924.  cene struje su povišene čak u 14 navrata. [31] Kao tehnički stručnjaci određeni od strane Grada, u tim pravnim postupcima, pojavljivali  su se Kosta Petrović i nakon njega Vasa Stefanović, inženjeri  po  struci. U 1927.  godini angažovan je kao stručni konsultant  i dr Rudolf Vrbanić,  direktor Električne centrale u Zagrebu. Kosta Petrović je izazvao  pravu aferu kada je 25.7.1929. godine objavio članak u lokalnom  listu  „Bacsmegyei Naplo“ u kojem je tvrdio da Centrala ne ispunjava ugovorne obaveze po tehnološkim pitanjima  minimalnog napona, koji je trebao da  bude  100 +- 5 volti, a negde se spuštao do 85-83 volta. Nakon toga je i izgubio položaj u posebnoj gradskoj komisiji zaduženoj za rešavanje  spora  sa Centralom.

Subotički advokat  dr Milivoj Miladinović[32] objavio je 1929. u sopstvenom izdanju delo  pod nazivom „Elektricitet i pravo“ u kojem  sa pravnog aspekta  analizira pojam elektriciteta, ali i konkretne  situacije između  potrošača i Centrale u Subotici.

Centrala je imala i svoju trgovačku radnju u kojoj  je  prodavala sav elektrotehnički materijal. Svojim propisima o načinu  i kvalitetu materijala potrebnog za uključivanja mrežu, stvarale je za sebe gotovo monopolski položaj, čime lokalni elektroinstalateri bili pogođeni.

Grad  je  ustanovio (mada im nisu bile dostupne poslovne knjige!) da  1925. i 1926.  godine  firma beleži izuzetno velike profite. Tako je u periodu 1.12.1925. – 1.12.1926. proizvedeno  3  569 674  kwčasova struje, privatnim potrošačima  je  isporučeno  1  819 478,  za tramvaj 509 611, za vlastitu potrošnju 341 743, i gubitak 898 842  kw časa. Prihod od prodate struje je bio 11 711 115 dinara,  od prodatih tramvajskih karata 4 405 975, od prodatih strujomera 200 000, i  razni prihodi 83 000 dinara, što zajedno čini 16  399  090  dinara prihoda. Čist dobitak je iznosio čak 5 839 342 dinara. Zarada u 1927. godini je bila 3 923 962 dinara.

Firma je imala 1927. godine 2 putnička automobila, „Cadilac“ i „Debrün“.

Broj zaposlenih radnika je 1925.godine iznosio 237.

U okviru preduzeća postojao je od 1925. godine i sportski klub  – „Športski klub električne centrale“. [33]

Sopstvenu električnu centralu bila  je  prinuđena  da  izgradi  i Direkcija državnih železnica koja je važila za najvećeg potrošača u gradu. Sa radom je započela 1928. i bila je u pogonu do 1938.godine. Pogon je činio 1 lokomobil i 2  dizelmotora od ukupno 400 KS. Ona je bila prinuđena na taj  potez zbog  visokih cena koje je određivala Gradska centrala. Tako  je  u 1927.  godini Direkcija potrošila 450 000 kw i za to platila 3,5 miliona dinara. Kw čas je koštao 7,80 dinara. To je ocenjeno kao ekspoatacija države od strane jednog gradskog preduzeća. Zanimljivo je da je „Ferum d.d“  plaćao  za  kwh samo 2,60 dinara. Ova posebna centrala ipak je prestala sa radom 1932.  pošto je sklopljen dogovor da se i Direkcija železnica snabdeva  po posebnim cenama.

Američka firma, „McDaniel“, većinski vlasnik deonica, ponudila je 1928. godine zajam gradu za otkup centrale od 2 miliona dolara, ali i pored pregovora oko toga grada nije pristao na  to. Sumnje  u solidnost MekDaniela izrazio je i predsednik  „Banatske  industrijske i trgovačke  komore“, Kosta Janković u jednom dopisu „Lloydy“. “ …ponuda Mek Daniela toliko je povoljna da se uopšte  potpuno odudara  od  svih  ostalih ponuda, tako da je skoro sumnjiva ozbiljnost ovog velikog posla.“ [34]

O broju putnika i kola tramvaja ilustraciju daje tabela:

godina    broj prevezenih putnika     broj kola-prikolica

1919. 924 085 15 –  9
1920. 1 518 708 15 –  8
1921. 2 225 104 15 –  8
1922. 1 518 389    18 –  5
1923. 1 441 047 16 – 16[35]

Dužina tramvajske mreže je 1930. godine iznosila 14 km,  ukupna  motorna snaga –  1174  KS,  broj  sedišta  316  u  motornim  kolima  i  392  u prikolicama, dok je prihod bio  – 2  997 933 a rashod  3 039 728 dinara.

Preduzeće  se  žalilo  da tramvajski saobraćaj  ipak nije dovoljno rentabilan, na kolski kilometar dolazila su samo 2 putnika, a na pr. u Ljubljani 6.

Broj potrošača električne struje 1927.  godine  bio  je 6 000 i oni su konzumirali 2 500 000 kw. Predviđeni napon od 100 volti je često padao do 83-85  v. kao što je  to utvrdio gradski inž. Petrović. Tek od 1931.godine, kada se instalira  i nov  parni turbogenerator, prešlo se na napon od 220 V.

Mali potrošači su imali skuplju tarifu od velikih industrijskih. Grad, uz čitav niz industrijski i zanatskih  korpracija  i  privatnih lica je nastavio da vodi sporove  oko  cene  struje. Kao argumente  su 1932. godine navodili da je cena uglja ali i radne snage za 35%  manja nego u 1924. godini.

Sedište deoničkog društva je 1930. godine  prebačeno u Beograd. Tada su Upravni odbor činili: dr Milan Stojadinović[36] koji  je 1929. godine izabran i za predsednika uprave društva, dr  Aca Petrović, Charles B. Mc  Daniel  Jr,  Geoge  Schellens,  Robert  Mc Clure,  Aleksandar Magarašević, Miloš Ćirić. U Nadzornom odboru su bili  Miša  Pavlović, Dušan Manojlović i Joca  Pavlović. Na mesto  dotadašnjeg tehničkog direktora inženjera Milana Manojlovića[37], koji  je  podneo ostavku, došao je Ernest Vošinski (Woschinski).

Centrala je 1930. godine dobila dugoročni  zajam  od  34  miliona dinara, i deo ustupila posestrinskim preduzećima u Vranjevu i Senti.

Švedski koncern „Elektro Invest“ iz Štokholma preuzima većinski paket  deonica  januara  1931. godine.[38] On će otpočeti  sa modernizacijom centrale. Demontiraće se dve stare  parne mašine i ostale prateće instalacije. To su bila 2 parna  kotla marke „Steilrohr“, izgrađena   1917. godine, od 13,5 atmosfera i 2 komada parnih kotlova marke „Bablock-Wilcox“ izgrađeni 1911. godine, od 12,5 atmosfera. Parna turbina MAG, proizvedena u Pragu 1918, snage 1500 KS, „kuplovana“  sa trofaznim generatorom „Kolbek“ za 1320 Kwh os 1520 obrtaja, 3100 v. Postaviće se turbogenerator švedske marke „Stal“ od 2 800 KS,  sa reakcionom turbinom i trofaznim sinhronizovanim generatorom, snage 1765 Kwh.

Obnovom starog ugovora, aprila 1933. godine, okončan je dugogodišnji spor Grada i ove firme. Subotica nije bila u mogućnosti da iskoristi pravo otkupa, jer je celokupni gradski prihod dostizao tek oko 20 miliona dinara[39] tako da cena od 50-60 miliona dinara, potrebna  za otkup, nije mogla da se isplati bez zaduživanja. Ipak  u novom ugovoru Grad se trudio da dobije što više beneficija, maksimirane su cene struje za određene  grupe  potrošača, kao i tramvajskih karata, održeđeni  su rokovi  za postavljanje podzemnih kabela, za osvetljenje 2000  gradskih  javnih svetiljki obezbeđeno je 275 000 kw sati godišnje.[40]

Najveći pojedinačni potrošači električne  energije  1934.  godine su bili:

„Zorka  a.d.“                                   – 174 890  kwh [41]

„Hartman i Conen d.d.“                 – 235 256 [42]

„Margit mlin d.d.“                          – 365 357

„Direkcija državnih željeznica“      – 504 700

Ukupna proizvodnja električne energije u 1935. godini je dostigla preko 5 miliona kW sati.

Pored  železničke  pruge  Subotica – Palić, ovo preduzeće   je izgradilo 1935. godine transformatorsku  stanicu,  za novi dalekovod od 35 kV prema Senti[43], koji je 1936. i stavljen u pogon.

Broj putnika preveženih tramvajem beležio je  opadanje. U 1933. godini je iznosio samo 850 000.[44] U Jugoslaviji je  1933. godine 9 gradova imalo tramvaje. Najveći broj putnika je zabeležen  u Beogradu 42,5 miliona a najmanji upravo u Subotici.

Zvonimir Stilinović,  inženjer[45] je obavljao niz rukovodećih poslova u ovom  preduzeću; od tehničkog direktora 1932. godine, generalnog direktora 1934 – 1941, do direktora objedinjenog elektro sistema „Severna Bačka“ – 1960. godine.[46]

Članovi Upravnog odbora 1935. godine su bili: Torsten  Erikson, dr Milan Stojadinović, inž. Momčilo Petrović, inž. Sebastijan Tam, dr Aleksandar Magarašević. Članovi Nadzornog odbora su bili: Dušan Manojlović, Karlo Hedin,  inž. Vasilije Veljković.

Firma je imala u svome vlasništu i električne centrale u Vranjevu i  Novom  Bečeju.[47]

Maja 1939. godine potrošeno je 984 000 kg uglja i proizvedeno 659 000 kvh struje. To je značilo da za 1 kv čas električne energije treba da se utroši 1,49, kg uglja. Gubitak na mreži je  bio dosta velik  i iznosio je 16,4%  ili  108  217  kvh.  Snabdevano  je oko 14 000 potrošača.  Maksimalni  dnevni kapacitet isporuke je  bio 60 000 kvh. Zaposlenih je tada bilo 153. [48]

U 1940. godini bilo je ukupno  96 zaposlenih: 25 elektro montera, 22 bravara, 18 radnika, 44 vozača i konduktera, te 12 učenika. I tokom rata nastavljeno je sa radom. Subotički partizanski odred sa Jovanom Mikić Spartakom na čelu pravi diverziju i 10.09.1844. godine diže u vazduh postrojenja mašinske kuće.

Na dan 10.10.1944. godine (ulaska partizanskih snaga u grad) bilo je zaposleno 214  radnika. Postojala su sledeća odeljenja: mašinska kuća, za održavanje mreže, za opravku u gradu, saobraćajno odeljenje, inspekcijsko odeljenje, radionica za tramvajska kola,za održavanje tramvajske pruge, za nosače uglja i adminstracija.Od 26.10.1944. na mestu upravnika se nalazio inženjer Mile  Jeftić,  za vreme rata upravnik pančevačke i zemunske električne  centrale.[49]

Još marta 1945. kao vlasnik se javlja švedska kompanija „Elektro invest“ sa zastupnikom Henri Fogesltromom ( Henry Fogelstr0m ).

Zvonimir Stilinović aprila 1945.preuzima dužnost upravnika.

Juna 1946. izvršena je konfiskacija ovog preduzeća a 6. decembra iste godine i

nacionalizacija. Nastaviće da radi pod imenom Subotičko električno preduzeće.

DRŽAVNA PREDUZEĆA

I država se javlja kao osnivač jednog preduzeća u Subotici:

  „OBLASNA DIREKCIJA DRŽAVNIH ŽELJEZNICA“

Jedino, ali za celokupnu privredu i čitav život na ovom području izuzetno važno bilo je državno preduzeće locirano u Subotici – „Oblasna direkcija državnih željeznica“.[50]

„Vojvođanska železnička mreža spada u delokrug Direkcije  državnih železnica u Subotici,…“.[51]   Obuhvatala  je  1928. godine  41 prugu normalnog koloseka, ukupne dužine 1863 km.

Direkcija u Subotici je imala opšte odeljenje, saobraćajno komercijalno, građevinsko, odeljenje za  održavanje  pruge,  mašinsko odeljenje i štampariju. Pored toga postaojala je inžinjerska sekcija za održavanje pruge, telegrafska  radionica, železnička radionica i železnička ložionica u okviru  koje  je od 1928. godine radila i električna centrala od 400 KS, kao i plinara, osnovana 1922. godine, u Majšanskim vinogradima, pored peštanske pruge, koja je imala kapacitet 600 m3 na  dan i služila je za osvetljenje vozova. Monumentalni Objekat uprave Direkcije i štamparije nalazio se na Trgu Vojvode Putnika 2.[52]

Ukupan broj zaposlenih u Direkciji je 1927. godine premašivao  10 000, od  čega je u Subotici bilo zaposleno od 400 do 500 radnika. Večinom su bili  iz drugih mesta u zemlji, ali i inostranstva, pošto je izvestan  procenat Rusa izbeglica, nastanjenih u gradu, određenih kvalifikacija,  nalazio zaposlenje upravo u ovoj firmi, zahvaljujući time što je  stajala  pod direktnom državnom upravom.[53]

Direktor subotičke Direkcije je 1927. godine bio dr Jako Borko.

Od 1926. godine  došlo je do pripajanja  železničke  radionice pod upravu Generalne Direkcije u Beogradu, pa  će  raditi kao Glavna železnička radionica. Tada se povećava i broj njenih radnika na 900 u 1930, odnosno do 1000 u 1932. godini. Bavila se opravkama lokomotiva  i remontom putničkih i teretnih  vagona. Ali već  od  polovine  1932. započinje smanjivanje obima  poslova i preseljevanja  pogona u druge radionice u zemlji, Kraljevo, Niš, Sarajevo.[54]

Subotička javnost i gradske vlasti burno su reagovale već i na same  nagoveštaje  preseljenja  bilo koje državne, privredne ili prosvetne  institucije  iz  Subotice.  Tako  je  1934.  godine  nastao Memorandum građanstva grada  Subotice sa zahtevom da se Direkcija državnih železnica ne premešta. Memorandum je donet na  konferenciji 24.10.1934. godine, gde su bili zastupljeni predstavnici svih privrednih i staleških  udruženja, a pod  predsedništvom  tadašnjeg   predsednika opštine inž. Ivana Ivković Ivandekića.U njemu  su  navedeni  državni, nacionalni i privredni, ekonomsko finasijski,  politički  i  socijalni  razlozi za njen  ostanak  u  gradu.[55] I  u narednim godinama, pisani su slični dokumenti i  upućivani  centralnim vlastima.

I  pored toga, taj proces  preseljavanja  institucija je nastavljen, pa je tako preseljenje Direkcije i Glavne radionice mašinskog  odeljenja u Beograd, koje su tada imale ukupno  700 radnika,  izvršeno  je  1939. godine. Do kraja 1940. ostala je telegrafska radionica koja  tada  ima 180 radnika, ali je u Suboticu je premeštena Kontrola prihoda državnih železnica.[56]

Grad je bio osnivač nekoliko privrednih ustanova, koje su radile u najširem komunalnom interesu i bile pod direktnom gradskom ingerencijom. To su: “Gradska plinara”, “Gradska klanica” i “Gradska ekonomija”. Plinara je od svog početka rada 1891. godine, najveći deo proizvodnje usmeravala u  cilju osvetljavanja ulica a tek manji deo za potrebe domaćinstava. U kasnijem periodu, nakon rata, sa uvođenjem elektrifikacije i u javno osvetljenje, sve manje će proizvoditi za te potrebe, a pošto nije raslo interesovanje ni kod drugih potrošača, radiće neekonomično sa minimalnim kapacitetima. Klanica je bila stvorena (1891. godine) da bi obezbeđivala građanstvu mogućnost za higijensko i kontrolisano klanje stoke. Vrlo malo se ulagalo u njeno osposobljavanje, pa je pri kraju ovog period bila prilično ruinirana, te su u opciji bili planovi za njeno zatvaranje. Ekonomija, koja se nalazila na Paliću, imala je zadatak da služi za kao uzor u naprednim agro-tehničkim merama, kako u uzgoju žitarica, vinogradarstvu, tako i u stočarstvu, ali i da učestvuje u snabdevanju svojim proizvodima gradske administracije i ostalih gradskih ustanova. Firmi „Szabadkai villamos  vasut  r.t.“ ( nakon rata “Subotička električna željeznica d.d.”) Grad je ugovorom obezbedio monopol na prevoz tramvajem i snabdevanje električnom energijom a ona je svojim radom i delovanjem unosila duh napretka, razvijala javni prvoz ali i obezbeđivala električnu energiju za domaćinstva kao i za privredne pogone. Jedino, ali za celokupnu privredu i čitav život na ovom području izuzetno važno bilo je državno preduzeće locirano u Subotici – „Oblasna direkcija državnih željeznica“.

[1] IAS, F:47.3. 63 P.S. 9766/1923. Prilikom  preuzimanja,  izvršen  je pregled poslovanja i računovodstva Plinare i utvrđen niz mahinacija za koje je odgovrnost snosio dotadašnji upravnik  Alfons Serajner. Zbog toga je on podneo ostavku na taj položaj.

[2] IAS, F:47. XVI 80/1925. Cena kubnog metra gasa je tada iznosila 4 dinara.

[3] isto

[4] IAS, F:47 XVI 3/1925, 5/1925.

[5] isto

[6] isto. Upozoreni su i kućevlasnici, pred čijom kućom se desi uništavanje lampi, da im Plinara naće više popravljati nastale štete na osvetljenju.

[7] IAS, F:47.Gr. 755/1929. Porodica Velđi  je  stanovala  u  Sudarevićevoj ulici.

[8] IAS, V 5419/1936

[9] IAS, F:57. 1908/1937

[10] IAS, F:47,  Zapisnik  1937

[11] Alfons Serajner (Sereiner) je bio mašinski inženjer. Protiv njega  je 1924.  godine  sprovedena  disciplinska istraga i utvrđeno je da je „nesavjesno vodio gradsku plinaru, učinio velike prevare i zloupotrebe, – naročito špekulacijom sa  valutama,  i time nanio ogromnu štetu plinari“. O  ukupno  nanetim  štetama  govori podatak da je na ime odštete Serajner izrazio spremnost da plati 175 000 dinara. IAS, F:47. Gr.1541/1927

[12] Adam Gutvajn je rođen 1892. godine  u Crvenki.  Nemačke narodnosti, evangelik  po  veroispovesti.Od  1920.  godine   bio   je zaposlen je u gradskom tehničkom odeljenju

[13] IAS, F:68,I 1169/1952.

[14] IAS, F:47. III 30/1940. U predmetu se  nalazi  i tehnički opis klaonice iz 1934. godine.

[15] Franjo Bogdanov je rođen u Osijeku 1895. godine.

[16] „Jugoslovenski  dnevnik“, 6.9.1933,  st.5.

[17] IAS,  F:47.7.  151  P.S. 1104/1928

[18] Dr Ante Ćićić ( r. 1895. Kreševo).IAS, F:57.3380/1939

[19] IAS, F:47. III 30/1940

[20] IAS, F:47. III 664/1933

[21] Žorž  Andrija je  sa dr Ljubomirom Mladenovićom, graničnim veterinarom, pokrenuo 1930. godine časopis „Privreda“, koji je izlazio do aprila 1931. Vidi:Kolozsi, nav.  delo st 484.

[22] Smiljana Đurović, Državna intervencija u industriji Jugoslavije 1918-1941, st 55

[23] Vidi: „1896-1971, Elektrovojvodina, Suboticatrans, 75“, Subotica 1972. Prvi planovi o uspostavljanu pruge javljaju  se 1886, a 1887. godine Antal Orosi je i dobio dozvolu za izgradnju pruge

[24] IAS,  F:47. XVI 23/1930. U  predmetu koji je nastao povodom spora privatnih elektroinstalatera sa Centralom  nalazi se i jedan štampani, prevedeni ugovor  sa predlozima  za  njegovo produženje, iz 1926. godine.

[25] Dr Đerđ  Šefčić,  Stogodišnjica  otvaranja  tramvajskog  saobraćaja Subotica  –  Palić,  Rukovet,  4-5-6/1997,  Subotica,  st.  4-10.Takav sistem energetskog opsluživanja tramvaja i javne rasvete bio je u redu tehničkih novina za to doba. Od vojvođanskih  gradova,  pre  Subotice, elektrane su dobili Senta i Zrenjanin, 1895.

[26] IAS, F:2 III 195/1897. Električno osvetljenje na Paliću je uvedeno 1910. godine.

[27] Šefčić, nav. delo, st. 10.

[28] Nakon što je došlo do promena u vlasničkoj  struturi deoničkog društvam ulaska švedskog kapitala, firma  je  prenela  1931. godine svoje zakupno pravo na subotičkog trgovca Jašu  Čovića, koji je do tada držao Štrad ( on ga  je i izgradio 1921/2), da bi ga  1934.  potpuno otkazali.

[29] IAS, F:47. XVIII 7/1927. Da gradska uprava pristane na tu investiciju (102 000 dinara) doprinele su i stalne žalbe palićana zbog čitavog niza nedostataka u komunalnoj sferi, slabog osvetljenja, prašnjavih ulica, nedostatka gradskih redara, itd. Tako je peticiju sa zahtevom za bolje osvetljenje, maja 1927. godine, potisalo 70 stanovnika Palića, između ostalih dr Gavro Santo, Vilim Konen, dr Mirko Ivandekić, dr Gavra Andrejević, Bertalan Karšai, Vasa Bogdanov, Đula Vali, itd.

[30] Tako je na pr. Grad u građanskoj parnici koju je pokrenuo 1925. godine protiv Centrale, tražeio je da ona instalira nove vodove u crkvu Sv. Roke, ali je sud presudio da ona nije gradska imovina i oslobodio je takvih zahteva, Pravozastupnik Centrale je tada bio dr Jovan Manojlović.

[31] IAS, F:  III 195/1897.

[32] Dr  Milivoj  Miladinović,advokat,  odlikovan  je  te  1929.godine, kada mu je objavljena publikacija, ordenom Karađorđeve zvezde IV reda.  ( o njemu vidi:Tekstilna industrija)

[33] IAS, F:47. Gr. 283/1926. U predmetu se nalaze Pravila ovog  kluba. On  je  1927. započeo gradnju  tenis igrališta, planirao  je podizanje i jedne klupske zgrade i „spremišta“ na Paliću.IAS, F:47.III 495/1927. Na Paliću su  u  Velikom  parku  već  postojala  teniska igrališta „Lawn tennis cluba“, koji 1928. gradi i svoju klupsku  kuću. IAS, F:47.III 539/1928. U 1928. godini „Subotička električna željeznica i osvetljenje d.d.“ gradi i strelište  za glinene golubove,  pored Krvavog jezera. IAS, F:47. III 342/1928

[34] IAS, F:235.29.600.1929.

[35] Izveštaj o tramvaju , IAS,F:47. XXIII 6/1930

[36] Dr Milan Stojadinović ( 1888 – 1961) ministar finansija 1923. i 1934. godine, predsednik Ministarskog saveta (vlade) 1935-1939. i ministar inostranih  poslova. Poznat kao finansijski   stručnjak, profesor beogradskog univerziteta, ali i kao  jedan  od najbogatijih  ljudi  u zemlji. Probritanski i pronemački orijentisan. On je 1929. godine obavljao funkciju predsednika Robne i vrednosne berze u Beogradu. Bio je  i direktor  filijala  britanskih koncerna „Yarrows“ i „Marconi“.

Istupio je iz Upravnog odbora Električne željeznice i osvetljenja d.d.  1935. godine.

[37] Milan Manojlović,  inženjer, rođen 1876. u Ogulinu. Do 1927. godine je radio kao ovlašteni civilni građevinski inženjer. Bio je i direktor u Direkciji državnih železnica. Sa  suprugom  Klarom izgradio je 1925, vilu na Paliću. Pre izbijanja rata je bio u upravnom odboru firme „Novosadsko električno d.d.“, gde 1940. daje ostavku.

[38] Ovaj  koncern  je tako došao do kontrole (vlasništva) nad centralama u Zemunu,  Pančevu, Vladimirovcu, Požarevcu, Svilajncu, Leskovcu, Skoplju, Tetovu,  Senti, Novom Bečeju. Nav. delo, 1896-1971,Elektrovojvodina, st.103,104.

[39] Najveće stavke u prihodu za  1933.  godinu činile su  gradske takse – 7 599 323 dinara, trošarina – 5  894 172, prihodi od gradskih imanja – 3 854 647. Ukupan prihod je  bio  19  062 329 dinara

[40] IAS, V 5419/1936

[41] „Zorka“   je imala svoju centralu postavljenu još 1905, koja  je 1911.  proširena. Snaga generatora je bila 460 kW, napon jednosmerni 220 V.

[42] I ova firma je do tada imala svoju centralu.

[43] IAS,F:47.12. 59 G.V. V 1733/1935

[44] Mada je trasa za  Palić  bila  dosta frekventna, i drugi načini prevoza, automobilski,  autobuski, uzimali su sve više maha.Kupalište Palić je sve više gubilo sjaj i privlačnost koju je imalo na početku veka. Broj stanovnika  Palića  je 1935. iznosio 1701, od toga

rimokatolika 1475, pravoslavnih 156,  itd. IAS, F:47.Zapisnik 1935,st.416.

[45] Njegova supruga Anka Stilinović, učiteljica  po struci, bila je 1932. godine upraviteljica Doma Marija Vojnić Tošinice. Imali su sina Josipa rođenog 1901.

[46] “1896-1971”, nav. delo, st.393

[47] IAS,F:56.4.161/1933. Članarinu „Udruženja industrijalaca“ plaćala je zajedno i za te dve

centrale.

[48] IAS, F:68, Nac. 477

[49] IAS, F:68. Nac.477.

[50] Ovo preduzeće je nastalo podržavljenjem objekata i postrojenja predratne mađarske železničke direkcije.

[51] Mirko Kosić, Privreda Vojvodine u 1929. godini, st. 172. U poglavlju –  Železnička  mreža,  autor  daje  opširan  pregled  stanja železnice. Vidi i Avramović, nav. delo, 221-235.

[52] Zgrada direkcije je izgrađena 1911. godine. Projekti su sačuvani u predmetu IAS, F:275.22.2.

[53] Šef odseka za vuču je bio Rus inž. Boris  Mosunov.  Vidi  o  tome: Tanja Petković, Iz života ruske emigracije Subotici  u međuratnom periodu ( 1919 – 1941 ), Ex Pannonia 1, st. 155-164.

[54] Nav. delo, Bratstvo, st. 9

[55] IAS,  F:47.  II  1133/1936

[56] IAS, F:56392/1939

POPIS PRILOGA:

Opšti

1. IAS, F:47. I 22/1919. Podaci sa statistikom stanovništa Subotice iz 1919. godine.

2. IAS, F:47. gradonačelnik 318/1929. Podaci Gradonačelničkog ureda sa statistikama popisa stanovništva Subotice, sastavljeni „prema popisu pučanstva obavljenom 1921. godine“.

3. F:235.28.112/1929. Odgovori subotičkog Udruženja trgovaca i industrijalaca na aknketu

Ministarstva trgovine i industrije u 1928. godini.

4. Spisak subotičkih preduzeća sa najmanje 50 zaposlenih radnika i nameštenika u 1933. godini. IAS, F:235.33./1931

5. AV, F:138. 65. XXVI 3294/1935. Spisak sa članovima uprava subotičkih preduzeća u 1935. godini.

6. IAS, F:57. 8267/1937. Izveštaj sreskog načelnika o stanju u srezu iz 1937. godine.

7. IAS, F:57. 1987/1939 Tabela Sreskog načelstva sa spiskom industrijskih preduzeća u 1939. godini.

8. IAS, F57.353/1937, 234/1938, 58/1940. Pregled firmi po načinu registrovanja.

Za građevinsku

9. AV, F:126 VIII 23. 5741. Spisak deoničara Prve subotičke parne ciglane i fabrike cementne robe d.d. pod likvidacijom, koji su deponovali deonice radi učešća na redovnoj godišnjoj skupštini održanoj 8.7.1933. god.

10. AV, F:126 VIII 24 849/1933. Zapisnik sa redovne godišnje skupštine firme „Labor d.d. za građenje kuća“, spisak deponovanih akcija I spisak članova Upravnog odbora ( 1933. g. )

Prehrambena

11. AJ, F:65 a.j. 2409.f.1425. Nacrt o konstituisanju /prospekt/ firme „Braća Ruf a.d. tvornica i trgovina čokolade i bonbona“ iz 1930. godine.

12. IAS, F:57.944/1934. Podaci Gradskog poglavarstva o zavičajnosti Josipa Rufa.

13. AJ, F:65 a.j. 2409.f.1425. Izveštaj Uprave firme Deoničarsko društvo za izvoz mesa na glavnoj skupštini.

14. AV, F:126 VIII 24849/1933. Zapisnik sa redovne glavne skupštine firme „Hartmann i Connen, izvoz mesa d.d.“ iz 1933. godine.

15. AV, F:126 VIII 35606/1940. Spisak članova uprave firme „Hartman i Co. izvoz mesa d.d.“ iz Subotice u 1940. godini.

16. IAS,F:57. 95/1938. Molba Josipa Hartmana industrijalca iz Subotice, radi izdavanja zvaničnog uverenja o plemićkoj tituli.

17. IAS,F:57.3103/1937. Molba Hartman Josipa, direktora firme „Hartman i Konen“ radi nostrifikacije titule dobivene diplomom Holandske države.

18. AV, F:126. VIII 13 777/1934. Izveštaj firme Margit parni mlin d.d. o održanoj skupštini.

19. AJ, F:65,2409.1425. Molba firme JUGO-MAUTNER izvoz i uvoz hrane i semena d.d. Novi Sad, radi ubeležavanja promene sedišta.

Kožarska

20. AJ, F:65.2410.1426. Molba za dozvolu osnivanja „BON-TON“ d.d mehaničke

fabrike cipela u Subotici.

21. AJ, F:65.2409.1425. Spisak članova uprave firme Deoničarsko društvo za izradu creva d.d.

22. AJ, F:65.2410.1426. Izveštaj Upravnog odbora firme Subotička industrija koža d.d.

23. IAS, F:57.676/1936. Uverenje o članstvu grada Subotice za Lazara Holendera.

Hemijska

24. IAS, F:47. Gr. 605/1921. Zapisnik povodom skidanje sekvestra sa fabrike „Klotild“ 1921. godine.

25. AJ, F:65.2409.1425. Izveštaj firme LEVI I DRUG fabrika štirka d.d. o plaćenim porezima.

26. AJ, F:65. 2408.1424. Spisak članova ravnateljstva tvornice štirke i konzervi

S. Kopp i sinovi d.d.

27. AJ, F:65,2410.1426.Molba radi dozvole za osnivanje akcionarskog društva PRVA SUBOTIČKA INDUSTRIJALNA TVORNICA KEMIKALIJA DEONIČARSKO DRUŠTVO.

Drvna

28. AJ, F:65. 2409.1425. Osnivački nacrt firme „Braća Špitzer industrija drva i trgovačko d.d.“.

Grafička

29. IAS,F:57.977/1934. Zapisnik o predmetu molbe Jovana Krnjca za izdavanje uverenja o državljanstvu.

30. AV, F:126.20 598/1934. Spisak deponovanih akcija za skupštinu firme Minerva, štamparija i nakladništvo d.d. u 1933. godini.

31. IAS, F:235.45/1927. Molba za oslobađanje carine firme Weinhut i sinovi.

Za metalsku industriju

32. AJ, F:65.2410.1426/1923. Zapisnik u vezi zahteva za promenu naziva firme u Barzel

33. AV, F:138. II 3795/1935 Podaci o firmi Rotman.

34. AV, F:138. Podaci o firmi Braća Goldner

35. AV, II 3381/1940 Podaci o firmi “Industrija željeznog nameštaja d.d.”.

36. AV, F:126 VIII 35428/1940 Spisak akcionara i uprave koji su učestvovali na poslednjoj glavnoj skupštini Ferum d.d. i Adis a.d., u 1939.godini.

Tekstilna

37. IAS,F:57.1550/1937. Lični opis Arpada Hitera

38. AV, F:126.66.345/1938. Podaci o kvalifikovanom osoblju i učenicima firme NONENBERG i ŠODERE tvornice traka i čipaka d.d.

39. IAS, F:57. 2916/1939. Ocena sreskog načelnika povodom molbe Jakoba Ripnera za prijem u državljanstvo.

40. AV, F:126. VIII 33 557/1940. Podaci o akcionarima i članovima uprave firme Fako d.d. jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža iz 1940. godine.

Ostalo

41. AV, F:126 VIII 11851/1941. Izveštaj uprave društva “Transport d.d. iz Subotice” o održanoj skupštini jula 1933. godine.

42. AV, F:126. VIII 21 345/1934. Spisak deoničara firme Trgovačko prometno d.d. za Vojvodinu maja 1933. godine.

43. IAS, F:57.5344/1939. Molba Lifka Aleksandra radi prijema u državljanstvo Kraljevine Jugoslavije

PRILOZI:

Br. 1. Statistika stanovništa Subotice iz 1919. godine. IAS, F:47. I 22/1919

Slavni gradski Senat!

Čast mi je izvestiti slavnog gradskog Senata, da je određen popis pučanstva obavljen i kontrola se sprovela. Priključujem u jednom primerku i ststistiku po kojoj ima u skupu stanovnika 101 286.

Iz među ovog je: Bunjevaca 65 135

Srba 8 737

Mađara 19 870

Nemaca 4 251

Židova 3 293

ukupno: 101 286

zemljodilci 79 593

obrtnici 4 249

trgovci 1 242

činovnici 2 491

diplomirani 458

razni 13 253 ukupno: 101 286

rimokatholika 87 655

prav. vjere 8 582

gr. kath. 122

izr. 3 363

ev.ref. 1 267

ag. ev. 297 ukupno: 101 286

Ukupni broj onih koji slavenski govore: 81 706

Subotica, 26. veljače 1919.

Br. 2.Gradonačelnički ured, na dopis Velikog župana Bačke oblasti br. 6457/1929, u kome se traži dostavljanja statističkih podataka – pregleda stanovništva, odgovorio je sledećim dopisom, sastavljenim na „prema popisu pučanstva obavljenom 1921. godine“. IAS, F:47. gradonačelnik 318/1929

broj svih prisutnih stanovnika 101 709

pol – muški 49 024

– ženski 52 685

državljanstvo – Kraljevine SHS 71 860

– strano 993

– još neodlučeno 28 856

veroisposvest – pravoslavna 6 835

– rimo katolička 89 107

– grčko katolička 235

– evengelistička 1 047

– muslimanska 233

– izraelska 3 883

– druga 351

– bez konfesije 18

maternji jezik – srpski ili hrvatski 70 737

– slovenski 348

– drugi slovenski 523

– rumunski 40

– italijanski 19

– nemački 2 349

– mađarski 27 561

– arnautski 24

– drugi 108

Br. 3. Ministarstvo trgovine i industrije, Odeljenje za industriju i zanatstvo, započelo je 1928. godine jednu anketu, i tražilo da trgovačka udruženja na nju daju odgovore. U prepisu su data prvo pitanja Ministarstva a zatim i odgovori subotičkog Udruženja trgovaca i industrijalaca. F:235.28.112/1929.

Udruženje trgovaca i industrijalaca u Subotici

br.112/1929

Subotica, 12.avgusta 1929.

MINISTARSTVU TRGOVINE I INDUSTRIJE

Odeljenju za industriju i zanatstvo

Na c. dopis broj 6572/1928 iz meseca augusta pr. godine – no koji nam je dostavljen tek februara t.g. – čast nam je na stavljena pitanja odgovoriti u sledećem:

1/Koliko i kojih proizvoda za trgovinu padne na pijaci Vaše varoši ili varoši Vašeg kraja, Koliko stanovnika ima Vaša varoš?

ad 1./ U našem kraju ima po najviše poljoprivrednih proizvoda

Po statistici iz godine 1926, subotički hatar imao je 58 734 hektara zemlje, od kojih je bilo posejano: 23 600 hektara (40%) sa pšenicom, 27 160 (46%) sa kukuruzom, 5741 (10%) sa ječmom, ražom i zobom, 2233 (4%) sa krompirom, pasuljom i hmeljom. Sem toga ima u subotičkom hataru posađeno 7900 katastralnih jutara sa vinovom lozom. Po informacijama, dobivenim od ovdašnjih zemljoposednika i trgovaca hranom, godišnji prosečni prinos iznaša:

a) kod pšenice 8 q po kat. jutru, odnosno 13-14 q po hektaru

b) kod kukuruza 10 q po kat. jutru, odnosno 17-18 q po hektaru

c) kod raži i ječma 9 q po kat. jutru, odnosno 15-16 q po hektaru

d) kod zobi 7 q po kat. jutru, odnosno 12-13 q po hektaru

e) kod krompira 80-100 q po kat. jutru, odnosno 140-175 q po hektaru

f) kod pasulja 6 q po kat. jutru, odnosno 10-11 q po hektaru

g) kod hmelja 7 q po kat. jutru, odnosno 12-13 q po hektaru

Od navedenih poljoprivrednih proizvoda dolazi na (domaću i inostranu) pijacu: od pšenice – 60%, od kukuruza – 20%, od raži – 85%, od ječma – 40%, od zobi – 40-50%, od krompira – 80%, od pasulja – 40%, od hmelja – 100%.

Godišnji prinos vinograda iznaša 15 hl. po jutru, odnosno 26-27 hl. po hektaru, od kojih dolazi na piajcu 70%.Primećujemo da u kat. jutru ima 1600 a u hektaru 2780 hvati.

Naši poljoprivrednici bave se i sa stočarstvom i voćarstvom. U pogledu stočarstva i voćarstva može eventualno potrebne podatke dostaviti tome Ministarstvu ovdašnji „Gazdački krug“ (Udruženje poljoprivrednika).

Grad Subotica po statistici iz 1926. godine imao je 101 857 stanovnika. Porast stanovništva od godine 1926. nije nam poznat.

2/ Da li postoji čuveni vašar u Vašoj varoši ili varoši Vašeg kraja? Zbog čega je čuven vašar, koliko se čega od njega izvozi godišnje i gde?

ad 2./ Čuvenih vašara u našoj varoši nema; jedino jesenski vašar ima znatnijeg prometa u rogatoj marvi.

3/šta se izvozi iz Vaše varoši ili iz Vašeg kraja? Koliko se godišnje čega izvozi? Gde se i koliko izvozi?

4/Kako se zovu trgovci i izvoznici? Koliko koji čega se godišnje izvozi i gde izvozi?

ad3./ i 4./ Potrebne autentične podatke mogu dati jedino pogranične carinarnice.

Kao najveći naši izvoznici dolaze u obzir: „Hartman i Conen d.d. za izvoz mesa“, „Zorka d.d.“, „Ferum d.d.“, „Industrija železnog nameštaja i metala d.d.“, „Rotman Imre“, „Braća Goldner“, „Zephir d.d.“, „Rot Armin“, „Fako d.d.“, „Gornjobačko udruženo paromlinsko d.d.“, „Margit mlin d.d.“, „Gingold Salamon“, „Trgovačko prometno d.d. za Vojvodinu“, „Kohn Mavro i drug“, „Braća Hollender“.

5/ šta se proizvodi u Vašoj varoši iz ili Vašeg kraja za vele izvoz u druga mesta i koliko se godišnje izvozi? Kako se zovu proizvođači i koliko koji godišnje proizvodi i koliko izvozi?

ad 5./ Potrebni autentični podaci mogu se jedino nabaviti od pograničnih carinarnica i ovdašnje železničke stanice.

Inače su naši najznatniji proizvođači sledeći:

A/ M l i n s k a i n d u s t r i j a

a.)Aleksandrovski parni mlin

Dnevna proizvodnja: 80 q

Najveći broj zaposlenih: 10

Zaposlenost preduzeća god. 1927.: 30%

b) Berger Jakov

Dnevna proizvodnja: 200 q

Najveći broj zaposlenih: 20

Zaposlenost preduzeća god. 1927.: 40 %

c) Gornjobačko udruženo paromlinsko d.d.

Dnevna proizvodnja: 600 q

Najveći broj zaposlenih: 70

Zaposlenost preduzeća god. 1927.: 35 %

d) Glid Vilim

Dnevna proizvodnja: 250 q

Najveći broj zaposlenih: 30

Zaposlenost preduzeća god. 1927.: 30 %

e) Glid Vilim

Dnevna proizvodnja: 150 q

Najveći broj zaposlenih: 15

Zaposlenost preduzeća god. 1927.: 20 %

f) Margit mlin d.d.

Dnevna proizvodnja: 350 q

Najveći broj zaposlenih: 44

Zaposlenost preduzeća god. 1927.: 30 %

B/ I n d u s t r i j a ž i v o t n i h n a m i r n i c a,

š e ć e r n e r o b e, l e d a i s o d e

a) Hartman i Conen izvoz mesa d.d.

Kapacitet: Klanje svinja 120 kom. dnevno

Proizvodnja sapuna 200 kg dnevno

Fabrikacija leda 1 vagon dnevno

Izvoz jaja i živine 400 vagona godišnje

Najveći broj zaposlenih: 250

Zaposlenost preduzeća 1927. godine:

Izvoz jaja i živine 10 %

Klanje svinja 0 %

Fabrikacija leda 30 %

Fabrikacija sapuna 0 %

b) Korhec Julije, fabrika salame

Kapacitet: prerada 50 kom. svinja i goveda dnevno

Najveći broj zaposlenih: 40

Zaposlenost preduzeća 1927. god.: 20 %

c) Gingold Salamon, fabrika konzervi

Godišnji kapacitet: 15 vagona konzerva riba svake vrste. Firma dobiva ribu u ledu, a ima ujedno i fabriku limenih kutija

Najveći broj zaposlenih: 100

Zaposlenost preduzeća 1927. god.: 30 %

d) Šibalić Ilija, tvornica hleba

Dnevni kapacitet: 20 000 kg hleba

Najveći broj zaposlenih: 30

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 10%

e) Braća Ruff, tvornica bonbona i čokolada

Godišnji kapacitet: 15 vagona šećerne robe i čokolada

Najveći broj zaposlenih: 55

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 70%

f) Brumer Julije, tvornica bonbona i čokolada

Godišnji kapacitet: 4 vagona

Najveći broj zaposlenih: 30

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

g) Centrala piva /proizvodnja leda/

Dnevni kapacitet: 960 tabli leda

Najveći broj zaposlenih: 5

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

h) Hartman i Conen, tvornica leda

Kapacitet: 1 vagon leda dnevno

Ostale podatke vidi pod a)

i) Johanna, fabrika soda vode Josifa Helera

Dnevni kapacitet: 3500 flaša sode

Najveći broj zaposlenih: 20

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 40%

j) Peić Grgo i drugovi, fabrika sode

Dnevni kapacitet: 10 000 flaša soda vode i bezalkoholnog pića

Najveći broj zaposlenih: 30

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 20%

k) Vuković Antun, tvornica leda

Dnevni kapacitet: 250 tabla leda

Najveći broj zaposlenih: 10

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 90%

C) T v o r n i c e a l k o h o l n i h p i ć a i s i r ć e t a

a) Dege, fabrika likera, ruma, konjaka i destilacija voćnih sokova

Godišnji kapacitet: 1200 hektolitara

Najveći broj zaposlenih: 5

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 50 %

b) Frank Pajo, destilacija rakije

Godišnji kapacitet: 1000 hektolitara

Najveći broj zaposlenih: 4

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 80%

c) Kemenj Deziderije, tvornica sirćeta

Godišnji kapacitet: 1500 hektolitara

Najveći broj zaposlenih: 4

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 80%

d) Piuković Josif, fabrika špiritusa

Godišnji kapacitet: 3000 hektolitara

Najveći broj zaposlenih: 12

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 90%

D) I n d u s t r i j a k o ž a i p r e r a d a c r e v a

a) D. d. za izradu creva

Proizvodnja: prerađivanje sve vrsti creva, izrada žica za muzičke instrumente, catgut

Najveća godišnja proizvodnja: 2 000 000 metara

Najveći broj zaposlenih: 25

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 40%

b) Subotička industrija koža d.d.

Proizvodnja: prerađivanje sirove kože, đonovi, boks i druge vrste koža

Najveća godišnja proizvodnja: 50 vagona đonova i 600 000 kvad. stopa kože

Najveći broj zaposlenih: 120

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 100%

E) H e m i j s k a i n d u s t r i j a

a) Rekord, fabrika štirka

Proizvodi: štirak, dekstrin, čiriz, puder ,itd.

Najveća dnevna prerada: 25 q žita i 40 q kukuruza

Najveći broj zaposlenih: 35

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

b) Tvornica štirke i konzervi S. Kopp i sinovi d.d.

Proizvodi: štirak, dekstrin, čiriz i puder i itd.

Najveća godišnja proizvodnja: 80 vagona štirka, 10 vagona čiriza, 25 vagona dekstrina, 60 vagona produkata glikoze

Najveći broj zaposlenih: 50

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

c) Prva subotička tvornica štirka i lepila

Proizvodi: štirak, dekstrin, puder

Najveća godišnja prerada: 40 vagona žita i 50 vagona kukuruza

Najveći broj zaposlenih: 20

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 40%

d) Erika, fabrika sapuna i kozmetike

Najveća godišnja proizvodnja: 100 vagona sapuna za pranje

Najveći broj zaposlenih: 100

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 10%

e) Nizza /Hartman i Conen/ fabrika sapuna

Najveća dnevna proizvodnja: 200 kg toaletnog sapuna

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 0%

f) Mitler Julije, fabrika sapuna i izrada kamene stipse

Godišnji kapacitet: 15 vagona sapuna

Najveći broj zaposlenih: 20

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 10%

g) Beck Mano, tvornica sapuna

Godišnji kapacitet: 15 vagona sapuna i sveća

Najveći broj zaposlenih: 20

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 25%

h) Klein Geza i sinovi, tvornica laka i boja

Najveća godišnja proizvodnja: 50 vagona laka, boja, firnisa itd.

Najveći broj zaposlenih: 25

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 20%

i) Plinara drž. železnica

Najveća dnevna proizvodnja: 600 m. kubnih

Najveći broj zaposlenih: 8

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 70%

j) Gradska plinara

Najveća godišnja proizvodnja: 800 000 m. kubnih

Najveći broj zaposlenih: 15

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

k) Sweiger Lajčo, fabrika kolomaza i sveća

Godišnji kapacitet: 50 vagona kolomaza, sveća

Najveći broj zaposlenih: 10

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

l) Zorka d.d. prvo jugoslovensko društvo za hemijsku

industriju

Proizvodi: modru galicu, superfosfat, glauberovu so, kristalnu sodu i sumpornu kiselinu

Najveća godišnja proizvodnja: 10 000 vagona superfosfata

i 600 vagona modre galice

Najveći broj zaposlenih: 200

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 25%

F) G r a đ e v n a i n d u s t r i j a

a) Ciglana Kovač

Najveća godišnja proizvodnja: 5 000 000 cigala

Najveći broj zaposlenih: 150

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 50%

b) Ciglana Mačković

Najveća godišnja proizvodnja: 3 000 000 cigala

Najveći broj zaposlenih: 100

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 10%

c) Ciglana Molcer

Najveća godišnja proizvodnja: 6 000 000 cigala

Najveći broj zaposlenih: 150

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

d) Ciglana Glied

Najveća godišnja proizvodnja: 5 000 000 cigala

Najveći broj zaposlenih: 120

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 50%

e) Šipoš Aleksandar, krečara

Najveća nedeljna proizvodnja: 170 q

Najveći broj zaposlenih: 4

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

f) Bačvanska tvornica cementne robe i građevno d.d

Proizvodi: veštački kamen i ostalu cementnu robu

Najveća godišnja proizvodnja: 300 vagona

Najveći broj zaposlenih: 120

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

g) Industrija mramora i kamenoreza d.d.

Proizvodi: građevinski kameni materijal svake vrste i kiparske radove

Najveća godišnja prerada: 200 vagona

Najveći broj zaposlenih: 120

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 50%

h) Palatinus, kamenorezac

Proizvodi: građevinski kameni materijal, kiparske radove

i cementnu robu

Najveća godišnja proizvodnja: 25 vagona

Najveći broj zaposlenih: 40

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

G) M e t a l n a i n d u s t r i j a

a) Adis a. d.

Izrađuje šrafove, poljoprivredne strojeve, delove za

vagone i lokomotive

Najveća godišnja proizvodnja: 60 vagona

Najveći broj zaposlenih: 120

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

b) Ferrum d.d.

Proizvodnja: gradnja i opravka lokomotiva, teretnih i putničkih vagona

Najveći godišnji kapacitet: 1200 teretnih, 340 putničkih i 50 lokomotiva

Najveći broj zaposlenih: 500

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 800 teretnih i 30

putničkih vagona

d) Industrija železnog nameštaja i metala d.d.

Proizvodi: železni i mesingani nameštaj, peći, štednjake,

galvanizovane i nikolovane artikle

Godišnji kapacitet: 120 vagona

Najveći broj zaposlenih: 130

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

d) Konrat d.d.

Proizvodi: gvozdenu i metalnu robu, peći, tablice i slične artikle, presovanjem lima

posebno odeljenje: proizvodnja radio aparata, prva i jedina fabrika u Jugoslaviji

Godišnji kapacitet: 40 vagona robe i 5000 radio aparata

Najveći broj zaposlenih: 80

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 40% za radio aparate, 90% za ostalo

e) Livnica Ferrum d.d.

Proizvodnja: levanje zvona, čelika itd.

godišnji kapacitet: 250 vagona godišnje

Najveći broj zaposlenih: 150

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 20%

f) Rotman Mirko, industrija železnog nameštaja i slično.

Livnica

Proizvodnja: železni i metalni nameštaj i slično

Godišnji kapacitet: 50 vagona

Najveći broj zaposlenih: 160

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 70%

g) Zephir d.d., fabrika peći

Proizvodnja: „Zephir“ i „Rekord“ peći i štednjaka

Godišnji kapacitet: 10 000 peći 4000 štednjaka

Najveći broj zaposlenih: 70

Društvo je osnovano 1929. godine

h) Mema, tvornica metala i galvanotehničkih proizvoda

Proizvodnja:građevinski i nameštajni okov, livnica, vodovodne armature, bakrovanje

Može zaposliti do 80 radnika, ali od 1926. godine ne radi

i) Bori Bela, fabrika elek. motora

Proizvodi: pumpe i elek. motore i drugo

Godišnji kapacitet: 6 vagona

Najveći broj zaposlenih: 10

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 20%

j) Šimon Laslo, livnica

Proizvodi: levanje železa i metala i opravka poljoprivrednih mašina

Broj zaposlenih: 3

k) Čisar Josif, livnica

Proizvodi: levanje kandelabera i manje matalne robe

Godišnji kapacitet: 5 vagona

Najveći broj zaposlenih: 10

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

l) Seidner, tvornica gvozdenog nameštaja

Godišnji kapacitet: 100 vagona gvozdenog nameštaja

Zaposlenih: 15

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 90%

H) E l e k t r i č n a i n d u s t r i j a

a) Subotička električna železnica i osvetljenje d.d.

Centrala je snabdevena sa jednom parnom turbinom od

1000 knj i tri parna stroja od 200, 300, 500 knj, ukupno 2000 knj

Tramvajske pruge:

Jelačićeva ulica – Palić = 8,5 km

Jelačićeva ulica – Somborska kapija = 1,5 km

Okružni sud – predgrađe Aleksandrovo = 4 km

Kapaciteti: Godine 1927, bilo je 6000 potrošača struje, koji su konzumirali 2 500 000 knj sati

Tramvaj je prevezao 1 900 000 putnika

Broj zaposlenih iznosi 250

b) Električna centrala Direkcije državnih železnica

Centrala je snabdevena sa jednim lokomobilom i dva dizelmotora sa ukupno 400 HP

c) Reiter Ladislav, tvornica dinamo i elektro motora

Proizvodi: elektromotori

Najveća godišnja proizvodnja: 350 motora

Najveći broj zaposlenih: 50

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 5%

d) Sever, tvornica električnih strojeva

Proizvodnja: elektromotori, generatori, transformatori itd, nosači za železne izolatore i slično.

Najveća godišnja proizvodnja: 500 kom. motor a

Najveći broj zaposlenih: 140

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 35%

I) D r v n a i n d u s t r i j a

a) Braća Goldner, tvornica ormana leda

Proizvodi godišnje najviše: 800 kom. ormana za led, 40 soba nameštaja, 4 vagona metalne robe

Najveći broj zaposlenih: 100

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 80%

b) Bachinger Fridrich, proiz. okvira i crkvenog pribora

K) I n d u s t r i j a c e l u l o i d n e r o b e

a) Haj Adolf

b) Dajč Adolf

L) T e k s t i l n a i n d u s t r i j a

a) Fako, tvornica čarapa i trikotaže

Najveća mesečna proizvodnja: 1500 tuceta čarapa i 1000 kg trikotaže

Najveći broj zaposlenih: 130

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

b) Merkur, tvornica čarapa i trikotaže

Najveća godišnja proizvodnja: 12 000 tuceta čarapa i 40 000 kom. kaputa

Najveći broj zaposlenih: 160

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

c) Rot Armin, fabrika šešira

Najveća dnevna proizvodnja: 1200 kom. šešira

Najveći broj zaposlenih: 150

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

d) Varga Florijan

Najveća godišnja proizvodnja: 300 q predene vune i osim

toga lanani damast

Najveći broj zaposlenih: 20

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 10%

e) Montalion Lajčo

Godišnji kapacitet: 20 000 metara lanenog damasta, koji se uglavnom izvozi iz Subotice

Najveći broj zaposlenih: 15

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 60%

f) Đeno Beck, trikotaža

M) P a p i r n a i g r a f i č k a i n d u s t r i j a

a) Gradska štamparija i knjigoveznica

b) Štamparija Direkcije drž. železnica

c) Štamparija Minerva

d Štamparija Červik Vladislav

e) Štamparija Express

f) Štamparija Fišer Ernest

g) Štamparija Fišer i Kraus

h) Štamparija Horvat Andrija

i) Štamparija Horvat Joso

j) Štamparija Rajčić Etelka

k) Štamparija Sv. Antuna

l) Štamparija Zvezda

m) Fišer Ernest, fabrika kartonaže

Proizvodi: sve vrste kartonaža

Najveći broj zaposlenih: 20

Preduzeće zaposleno 1927. godine: 30%

n) Lipšic i Lampel, fabrika kartonaže

Proizvodi kartonažu, železničke karte za vožnju

Broj zaposlenih radenika: 14

Zaposlenost preduzeća u 1927. godini: 30%

N) I n d u s t r i j a s e r u m a

a) Patria, zavod za proizvodnju seruma

Proizvodi: serum protiv sviju pošasti stoke

Kapacitet je toliki da može podmiriti potrebe cele

države, a sem toga izvozi u Rumuniju, Češku i Švajcarsku

Najveći broj zaposlenih: 25

Zaposlenost preduzeća 1927. godine: 25%

O) I n d u s t r i j a v a g a i m r t v a č k i h

s a n d u k a

a) Šebešćen Jene, tvornica vaga

Godišnji kapacitet: 800 kom. raznih vaga

Najveći broj zaposlenih: 10

Zaposlenost preduzeća 1927. godine: 20%

b) Braća Pletl, tvornica mrtvačkih sanduka

Godišnji kapacitet: 1 500 metalnih i 2 500 drvenih

mrtvačkih sanduka

Najveći broj zaposlenih: 50

Zaposlenost preduzeća 1927. godine: 50%

P) I n d u s t r i j a z a i z r a d u u n i f o r m i i k a p a

a) Antun Karmer i drug

Najveći broj zaposlenih: 140

Zaposlenost preduzeća 1927. godine: 70%

6/ Koliko ima zanatlija po zanatu i broju u Vašoj varoši?

ad 6./ Potrebne podatke dostaviće tome Ministarstvu ovdašnje

Obrtničko udruženje.

7./ Kakve saobraćajne veze imate, puteve suve i vodene i

železnice, kakve su one? Kakav je saobraćaj na njima, njegove

teškoće i kakve želje imate u pogledu izrade puteva, voza i

saobraćaja? Kakav je uticaj saobraćaja na trgovačke i

industrijske i zanatske poslove Vašeg mesta?

ad 7./ Sa gledišta saobraćaja dolazi u obzir u prvom redu

železnica. Železnički saobraćaj sa inostranstvom je dobar. Putnički saobraćaj u tuzemstvu također odgovara potrebama, dočim u pogledu tuzemnog robnog saobraćaja ima velikih teškoća za vreme izvozne sezone usled nestašice vagona i lokomotiva, kao i usled pretovara u Bosanskom Brodu.

Putevi van grada su u slabom stanju, tako da na pr. u slučaju veće kiše je čak i automobilski saobraćaj između Sbotice i Sombora nemoguć.

Želja nam je da se železnički robni saobraćaj uredi tako, da odgovara potrebama privrednog života, a da se putevi takvog važnog kraja ove države – kakav je Bačka – dovedu u red onako, kako to zahtevaju ne sampo privredni, već i drugi važni interesi.

Naravno je, da navedeni saobraćajni nedostatci nepovoljno uplivišu na našu trgovinu i industriju.

8/ Imate li električna ili gasna osvetljenja i sa kakvom moćnom snagom?

ad 8./ Imamo gasno i električno osvetljenje. Gasno osvetljenje je gradsko a električno osvetljenje je privatno preduzeće.

Kapacitet naše Gradske plinare iznaša 500 000 kubnih metara godišnje.

Moćna snaga naše Električne centrale iznaša 2 000 kilovata.

9./ Ima li u blizini Vaše varoši faktora za proizvodnju, kao i jeftine i voljne radne snage, imućnih ljudi ili zavoda, voljnih za podizanje industrije i pripremanje svoje dece za izučavanje ove industrije o svom trošku?

ad 9./ Bi se imao zapitati ovdašnji „Gazdački krug“.

10./ Ima li u blizini Vaše varoši ili iz Vašeg kraja pogodnih vodenih padova, žita, lana, uglja, gipsa, ruda, mramora, šuma pogodnih za eksploataciji, bele ilovače, kaolina, peska itd. ?

ad 10./ Osim poljoprivrednih proizvoda, navedenih u odgovoru ad 1./, voća i povrća, nema u našem kraju nikavih drugih prirodnih proizvoda.

11./ Ako ima koji od poljoprivrednih faktora za proizvodnju, onda ih detaljno opisati.

ad 11./ Bi se imao zatražiti odgovor od ovdašnjeg „Gazdačkog kruga“.

12./ šta misle građani, šta li bi se moglo podići od industrije ili uvesti novina kod poljoprivrede u Vašem mest i pod kojim uslovima? Je li bio i kakav projekat za podizanje kakve industrije ili uvuđenja novih trgovačkih proizvoda?

ad 12./ Mišljenja smo da treba najpre raditi na poboljšanju uslova za razvijanje postojeće industrije, a naročito na jačoj carinskoj zaštiti iste, kako bi se u prvom redu mogla ojačati postojeće industrija. Sve donde, dok privatni kapitali, a naročito inostrani kapital, vidi, da se domaća industrija ne štiti u dovoljnoj meri i da su uslovi za osnivanje industrijaskih preduzeća nepovoljni, nema izgleda za osnivanje znatnijih industrijskih preduzeća u našem kraju.

Odnosno uvađanja novina kod poljoprivrede bi se imao zapitati ovdašnji „Gazdački krug“.

13./ šta misle građani, da li bi se moglo izvoziti iz Vašeg mesta i pod kojim uslovima, t.j. ako bi se učinilo ovo ili ono?

ad 13./ U pogledu izvoza smo isto tako mišljenja, da treba dobrom ekonomskom, saobraćajnom, odnosno carinskom politikom, pojačati naš postojeći izvoz, jer za izvoz nekih novi proizvoda u našem kraju zasad nema izgleda.

Ovde moramo naročito podvući, da nemanje železničkih vagona od 15 tona onemogućuje konkurenciju naćih poljoprivrednih proizvoda na inostranim tržištima, jer na pr. Mađarska samo pošiljkama od 15 000 kg daje tarifnu povlasticu, ako se dakle naši poljoprivredni proizvodi izvezu u vagonima od 10 000 kg , onda ova povlastica otpada, a režijski troškovi naših trgovaca, odnosno izvoznika povećavaju se, usled čega im je nepovoljniji položaj na inostranim tržištima.

14./ Da li Vaša varoš poimence opada ili napreduje i u čemu i zašto?

ad 14./ Naš Grad je mnogo gubio usled toga, što je znatan deo njegovog zaleđa (hinterland) po Trijanonskom ugovoru pripao Mađarskoj. Stagnacija u trgovini i ndustriji, koja se sada opaža, ima svoj razlog u opštoj ekonomskoj i fainasijskoj krizi. Zato bi dakle, pozvani javni faktori trebali raditi sa svom energijom na tome, da se ova kriza čim pre privede kraju.

15./ Kakvu pijaću vodu imate i odakle? Imate li vodovod i odakle? Kakva je pijaća voda po tvrdoći? Da li bi se mpglo i odakle uvećati pijaća voda?

15./ Grad Subotica nema vodovod, već stanovništvo dobija dobru pijaću vodu iz arteskih i kopanih bunara. Broj javnih arteskih /bušenih/ bunara iznaša – 52. Oni su 40-80 m, dočim su kopani bunari 6-8 m. duboki. Voda, koju ovi bunari daju, dobra je i za pranje rublja i kuvanje pasulja.

Tvrdoća vode arteskih bunara iznaša 12-15 nemačkih stepena, dočim je tvrdoća vode kopanih bunara različita.

Reka nema, već ima sledećih jezera: Kelebijsko jezero od 133 kat. jutra, Palićko jezero od 997 kat. jutara, Krvavo jezero, Slano ajezero i Ludaško jezero od 546 kat. jutara površine. Sem toga ima i dva potoka i to: potok Bega, kao odvodnja navedenih jezera i potok Krivaja za odvodnju vazdušnih taloga u južnom delu Subotice. Oba ova potoka imaju veze jedino sa Tisom, u koju utiču.

Od značaja je jedino jezero Palić, kao hladno, alkalično i slano jezero. Voda toga jezera je lekovita, okus iste je slan i alkaličan.

Tvrdoća pijaće vode biće dostavljena tome Ministarstvu i sa strane grada Subotice, kome je takođe upućen predmetni dopis toga Ministarstva.

16./ Kako su Vaši trgovci spremni u izvozničkim poslovima u znanju stranih jezika i poznavanju stranih pijaca? Kako se posećuje večernja praznična trgovačka škola i zanatske škole?

ad 16./ Naši trgovci odlično su verzirani u izvozničkim poslovima i u poznavanju stranih pijaca. Od stranih jezika govore nemački i mađarski a delimično i francuski jezik.

Trgovački učenici pohađaju ovdašnju Opštu zanatlisjku i Trgovačku školu i to posle podne.

17./ Zašto nije osnovana škola zanatsko trgovačke omaldine? Da li ide trgovačko zanatska omladina da služi po drugim krajevima, da bi se mogla za osnivanje posla bolje spremiti?

ad 17./ Naša trgovačka omladina ide samo izuzetno u druge krajeve /inostranstvo/, da bi se mogla za osnivanje posla bolje spremiti.

18./ Postoje li u vašoj varoši kakve veće građevine, kao velike napuštene kasarne, gostionice sa velikom salom, magacini i slično, koje bi se sa manjim ili većim izmenama mogle za novu industriju upotrebiti?

ad 18./ Ne

19./ Postoje li vodenice na vodi i sa koliko kamenova?

ad 19./ Vodenica nema.

20./ Da li bi u varoši, kada bi se tu neka nova industrija naselila, bilo dovoljno stanova za činovnike i radnike, ili bi industrijalac bio prinuđen da zida nove stanove?

ad 20./ Kad bi se u našem gradu naselila neka nova industrija, industrijsko preduzeće bi bilo prinuđeno za činovnike i radenike zidati nove stanove, pošto praznih stanova jedva ima.

21./ Da li bi se u varoši našlo ljudi koji bi hteli učestvovati kapitalom u društvu sa domaćim ili sa strancima na podizanju kakve industrije u ovom mestu i za kakve industrije bi se kakvom sumom htelo učestovati?

ad 21./ Na ovo pitanje smo već odgovorili pod tačkom 12./

22./ Da li varoš ima dovoljno svoga opštinskog zemljišta za podizanje fabrika, činovničkih stanova, i koliko ima toga zemljišta?Da li bi se ta zemljišta besplatno davala ili po jeftinijoj ceni i kojoj? Pošto bi se mogli pogodni placevi za industriju u varoši ili prvoj blizini varoši dobiti po kvad. metru?

ad 22./ Grad Subotica ima dovoljno svoga opštinskog zemljišta za podizanje fabrika i činovničkih stanova i mišljenja smo da bi grad svakako dao besplatno ili po jeftijoj ceni zemljište u navdedene svrhe.

23./ Ako bi neka varoš htela neku industrijsku školu, da napiše opravdanje, zašto baš traži i šta bi dala za njeno osnivanje?

ad 23./ Na to će odgovoriti grad Subotica.

24/ Ako varoš nije vezana železnicom, da li računato koliko bi Koštala železnica do prve železničke stanice?.

ad 24./ Bezpredmetno.

25./ Ako bi za podizanje industrije u Vašem mestu i obližnjim mestima trebalo da se izradi put u rudnik, u šumu, u vodpoada itd, koliko bi taj automobilski put bio dug i šta bi od prilike koštao?

ad 25./ Bezpredmetno.

sekretar: Pavlović predsednik:

Po naredbi Ministra trgovine i industrije, načelnik, M.Rakić

Br. 4. Spisak subotičkih preduzeća sa najmanje 50 zaposlenih radnika i nameštenika na osnovu statistike subotičkog Okružnog ureda za osiguranje radnika u mesecu novembru 1931. godine. IAS, F:235.33/1931

1. „Fako d.d.“ 238

2. „Nonenberg i Šodere d.d.“ 48

3. „Braća Ruf“ 95

4. „Industrija železnog nameštaja i metala d.d.“ 76

5. „Zefir d.d.“ 48

6. „Braća Goldner“ 83

7. „Kramer Antun i drug“ 66

8. „Subotička električna željeznica i osvetljenje d.d.“ 171

9. „Rotman Mirko“ 89

10. „Industrija mramora i kamenoreza d.d.“ 64

11. „Zorka d.d.“ 153

12. „Fišer Ernest“ 51

13. „Rot Armin“ 128

14. „Merkur“ 76

Br. 5 Na traženje Centarle industrijskih korporacija od septembra 1935. godine subotičko Udruženje industrijalaca dostavlja sledeći spisak sa članovima uprava njihovih članova iz Subotice. AV, F:138. 65. XXVI 3294/1935

Deonička društva:

„Subotička električna železnica i osvetljenje d.d.“

članovi uprave: Torsten Erikson

dr Milan Stojadinović

ing. Momčilo Petrović

ing. sebastaian Tham

dr Aleksandar Magarašević

članovi nadzornog odbora: Dušan Manojlović

Karlo Hedin

ing. Vasilije Veljković

direktor: ing. Zvonimir Stilinović

„Ferrum d.d. fabrika vagona i lokomotiva“

članovi uprave: Dušan Manojlović

ing. Donat Mavro

Dragutin Steiner

Sigmund Fogel

dr Mavro Horvat

članovi nadzornog odbora: Isa Ludajić

Bartul Karšai

Jovan Steiner

rukovaoc preduzeća: Upravni odbor

„Zephir d.d. tvornica peći“

članovi uprave: Dušan Manojlović

Dušan Stojković

dr Miloš Pavlović

Aleksandar Rosenfeld

Martin Rosenfeld

Ljudevit Lanji

Ladislav Lazar

članovi nadzornog odbora: Baltazar Kovačić

Ljudevit Beck

Bela Goldner

Hauer Majer

direktor: Martin Rosenfeld

„Sever tvornica električnih strojeva d.d.“

članovi uprave: Dušan Manojlović

Ernest Ürge

Vladislav Ulreich

Jovan Engler

ing. Dimitrije Paču

članovi nadzornog odbora: Sima Krunić

Bela Schmidt

Jene šebešćen

direktor: Ernest Ürge

„Bačvanska tvornica cementne robe i građevno d.d.“

članovi uprave: Mirko Jakobčić

Žiga Eisler

ing. Beno Mačković

članovi nadzornog odbora: Tibor Štern

Josif Tumbas

Bela Lenđel

direktor: Žiga Eisler

„Industrija mramora i kamenoreza d.d.“

članovi uprave: dr Vladislav Manojlović

Mavro Löwy

Đorđe Paul

članovi nadzornog odbora: dr Jako Fišer

Dušan Manojlović

dr Antun Vaš

direktor: Löwy Jovan

„Industrijalno i komercijalno d.d. tvornica papirnate robe“

članovi uprave: dr Miloš Pavlović

Egon Bjelinski

Pavle Freund

dr Samuilo Boschan

dr Pavle Neuberger

Mavro Sporer

Samuilo Kertesz

članovi nadzornog odbora: Stevan Peić

Ilija Lepedat

Dr Aleksandar Grün

direktor: Egon Bjelinski

„Zorka, prvo jugoslavenskao društvo za kemičnu industriju na deonice“

članovi uprave: Ivan Hribar

dr Max Mayer

Franjo Braun

George Fay

dr Cvetko Gregorić

dr Sigmund Litmann

dr Artur Marić

dr Mihajlo Marinković

dr Fran Windischer

Eudore Lefevr

ing. Jan Dvorček

direktor: Eduard Pauler

„Jugoslovenska tvornica hleba d.d.“

članovi uprave: Ilija šibalić

Đurica Terzin

Milan šibalić

direktor: Ilija šibalić

„Štirak Marcel Kopp d.d.“

članovi uprave: Kopp Marcel

dr Jako Fišer

dr Jovan Milekić

Dušan Stojković

Bora Stanković

članovi nadzornog odbora: dr Miloš Pavlović

ing. Drag. Petrović

dr Andrija Tisa

„Fako d.d., jugoslovenska tvornica čarapa i trikotaže“

članovi uprave: dr Radivoj Miladinović

dr Borivoj Miladinović

Arpad Hütter

Jakob Rippner

dr Edmund Silaši

dr Đorđe Bondy

članovi nadzornog odbora: Šaca Suvajdžić

Eugen Kischaber

Franja Hermec

Arpad Vaš

direktor: Arpad Hütter

„Nonenberg i Šodere, tvornica traka i čipaka d.d.“

članovi uprave: dr Radivoj Miladinović

dr Borivoj Miladinović

dr Edmund Silaši

dr Đorđe Bondy

Vilim Nonenberg

Ernest Nonenberg

članovi nadzornog odbora: dr Miloš Pavlović

Franjo Hermec

Stevan Klein

Arpad Vaš

Emil Lakebuš

Vilim Šodere

direktor: Vilim Nonenberg

„Hartman i Conen, izvoz mesa d.d.“

članovi uprave: Vilim Conen

Josif Hartman

Lajčo Schreger

Lajčo Beck

Vilim Conen Jakobčić

članovi nadzornog odbora: Eugen Jakobčić

Eugen Krischaber

Mirko Kemenj

direktor: Lajčo Beck

„Deoničrsko društvo za izradu creva“

članovi uprave i dr Aleksandar Magarašević

nadzornog odbora: Leo Kepich

Mita Međanski

Hermann Grünfeld

Hermann Dajč

Andrija Dajč

Laura Dajč

direktor: Hermann Dajč

„Industrija željeznog nameštaja i metala d.d.“

članovi Upravnog i

Nadzornog odbora: St. K. Panić

Ludvig Glikštahl

dr Jako Fišer

Koloman Vidaković

Ernest Ően

Samuel Kertes

dr Aron Sekelj

Marko Štamberger

Ferdinand Štamberger

Bogdan Mandarić

direktor: Ferdinand Štamberger

u inokosnom ili ortačkom vlasništvu:

„Limarska industrija Füzi Vilim“

vlasnik: Vilim Füzi

„Piuković Josip, industrija i trgovina željeznom robom“

vlasnik: Rudolf Seidler

„Braća Pletl, tvornica metalnih i drvenih mrtvačkih sanduka“

vlasnik: Antun i Josif Pletl

„Mirko Rotman, tvornica gvozdenog i metalnog nameštaja i livnica“

vlasnik: Vojislav Bela Gabor

„Molcer i drugovi, ciglana“

ortaci:Karlo Molcer, Mihajlo Prokeš, Katarina Glid, sup. Samuila Dajča

„Ampula, industrija za izradu staklene robe“

vlasnik: Adela Herman

„Braća Goldner, fabrika ormana za led, drvene i pločaste robe“

ortaci: Ede, Bela i Mihajlo Goldner

„Unio, industrija za izradu papira“

ortaci: Gašpar Đorđe Kunec, Irena Karo

„Gradska plinara“

vlasnik: Grad Subotica

direktor: inž. Adam Gutvajn

„Poljoprivredna fabrika žeste Piuković Josifa“

vlasnik: Josif Piuković

„Prva subotička tvornica bonbona Julio Brumer“

vlasnik: Julio Brumer

„Prva subotička tvornica štirke i čiriza Josifa šlezingera i sina“

vlasnik: Aleksandara i Mirko Šlezinger

„Rekord, fabrika štirka i čiriza“

vlasnik: Mikša Sabadoš

„Braća Ruf, tvornica čokolada i bonbona“

vlasnik: Josip Ruf, dr Mirko Telč, Karlo Beinhauer

„Adin, prva jugoslovenska tvornica končanih dugmadi k.d.“

vlasnik: Salamon Gingold, Dragutin Gingold

komanditor: Adolf Vider iz Budimpešte

„Mekka, tkaonica istočnih tepiha“

vlasnik: sup. Aleksandra Ingusa

„Mekur, tvornica čarapa i pletene robe“

vlasnik: Henrik Levental

„Armin Rot, tvornica šešira i kapa“

vlasnik: Armin Rot

„Gradska klaonica“

vlasnik: opština grada Subotice

„Korhec Julije, fabrika salama i kobasičarske robe k.d.“

komanditori: Julije Korhec iz Subotice

Đorđe Lederer iz Čoke

„Samuel Gingold, tvornica ribljih konzervi“

vlasnik: Samuel Gingold

„Bek Mano, tvornica sapuna“

vlasnik: Mano Bek

„Erika, fabrika sapuna“

vlasnik: Mavro Šporer

„Patria, zavod za proizvodnju seruma“

ortaci: Jovan Grnčarević, Beograd

Vasa Rajković

dr Dezider Erdeš

dr Aleksandar Sigeti

Br. 6. Izveštaj sreskog načelnika o stanju u srezu. IAS, F:57. 8267/1937

НАЧЕЛСТВО СРЕЗА СУБОТИЧКОГ

БР. 8267/1937

29.9.1937.

СУБОТИЦА

Наредба Г. Министра унутрашњих послова о опхођењу чиновника и упутство о испитивању народних потреба, извештај.

На II бр. 42611 од 29.6.1935. године

КРАЉЕВСКОЈ БАНСКОЈ УПРАВИ ДУНАВСКЕ БАНОВИНЕ

II Управно одељење

НОВИ САД

У вези предметне наредбе Г. Министра унутрашњих послова К. Бр. 902. од 27.6.1935. године, част ми је поднети извештај за минуло тромесечје у следећем:

Чиновништво

Чиновништво среског начелства у свему одговара свом чиновничком позиву. У пословању су марљиви и поуздани, а у приватном животу су коректни.

У минулом тромесечју није било притужаба на рад или приватни живот службеника среског начелства, па према томе није вођен никакав дисциплински поступак против било кога од службеника среског начелства.

Привредна питања

Привредни живот у Суботици нема оног замаха, који би неумњиво обележавао, или боље рећи који би требао да обележава, привредни просперитет једног града од преко 100 000 становника.

Разлози те привредне стагнације су углавном проузроковани граничним положајем самога града, као и пољопривреддним обележјем града и грађанства и непосредне околине.

Усред граничног положаја град Суботица нема залеђа, што би помогло подстицају и промакнућу привредног живота. А услед интензивног развоја Новог Сада на свим подручјима јавног и социалног живота, Суботица као привредни центар слаби и све више губи од својег привредног тржишта, јер привреда са својим капиталима увек гравитира центру привредног и друштвеног живота, обзиром на повољнији пласман привредних капитала. Према томе и привредни живот је у знатном проценту ограничен на сам факат да је Суботица окружена и низом градова и већих места, у којима привреда и привредни живот углавном подмирују потребе тамошњег живља, дакле, да су ти градови и села довољни за подмирење оних потреба, које су неопходне самим грађанима, настањеним у истим насељима, онда се да јасно видети, да привредни просперитет Суботице нема ружичасте ауспиције и да ће град, у колико не дође до привредног срозавања, привредно стагнирати.У томе је и један од галвних разлога да већи привредни капитали беже из ове средине у крајеве, где капитали могу власницима да обезбеде максимални профит.

Други разлог привредног мртвила Суботице је у пољопривредном карактеру града, опште је позната чињеница, да у Суботици живи око 70% становништва, које се бави пољопривредом. У своме привређивању тај елемент је везан за земљу, а у битностима овисан о природним појавама и променама, он се устаљује у свом карактеру привредне зараде и не тежи интензивирању промакнућа капиталистичког начина пољопривредне производње. Поред тога, традицијом везани, непиступачни су културним тековинама и културном прогресу, ради чега са скепсом гледају на сваки навум рационализације пољопривреде.

Стога је од несумњиве важности дизанње културног живота овдашњих пољопривредника ради рационализације пољопривредем што би значило веома много у плусу у погледу националне привреде и националног дохотка.

Социјална питања

Констатацијом факата, да је овај град и његова непосредна околина обележена по свом привредном карактеру као пољопривредни град, можемо уочити и да нема оних несразмера у класним супротностима, које су обележје у већим индустријским градовима и центрима.

Покрети радника појединих индустријских и занатских предузећа, уперени према послодавцима имају карактер више организациони, но карактер социјалног бунта. Радништво је углавном задаовољно у погледу материјалних награда, тражи само солиднији и увиђавнији став својих послодаваца. То се јасно оцртало у сукобима, који су се десили у појединим предузећима између послодаваца и немештеника. Десило се да су ступили у штрајк радници исте бранше индустријских или занатских предузећа, али је било радника, који нису хтели да обуставе рад у предузећу где су послодавци показали више смисла за социјално и хумано разумевање својих намештеника. Из тога се да извести, да класни покрети радника имају своју етику и да радништво није слепо оруђе у рукама својих екстремних агитатора. С тога и мере и закони и уредбе, које су донете у павцу регулисања међусобних односа послодаваца и намештеника, треба да буду сповођене и у свему правилно примењиване, да би се и тим путем допринело ублажавању класних и социалних супротности класа и сталежа.

Релативно повољно материјално благостање ове средине, не даје забринутости и погледу исхране и опскрбе сиротиње. Сиротиња овде није социални проблем, јер се може радом опскрбити у погледу ексистенцијалног минимума. Сваки радно спсобан радник може наћи себи привредне зараде. Долазе у питање беспомоћни и слаби, за њих се старају разна хумана и културна удружења, као и сама општина.

Социално хигијенска питања

По свом географско хигијенском положају Суботица је град који изискује интензивније мере социјалне хигијене.

Знатан је број грађана са плућним обољењима. Узроци су наслеђе, исхрана и станбени услови. Потребне су ради тога, инситуције где би се грађани свих сталежа могли лечити. А исто тако потребно је, да се ови крајеви што више пошумљавају племенитим биљкама, да би се ваздух што више очистио од теше и опаке прашине. Услед несповедене канализације прети опасност лаког ширења заразних болести, нарочито тифуса.

Још једна опака зараза влада Суботицом, то је трахома. Требало би дићи у Суботици антитрахоматску станицу, где би се исто тако бесплатно лечили сви болесници те заразне болести.

Срески начелник,

В. Момировић

Br. 7. Kraljevska banska uprava, odeljenje za trgovinu, obrt i industriju, tražila je marta 1939. godine,od Sreskog načelstva Subotica, podatke, spisak industrijskih preduzeća, u vezi formiranja vatrogasnih četa. Sresko načelstvo, aprila te godine poslalo je sledeću tabelu. IAS, F:57. 1987/1939

Mesto sedišta radnje Kakve je vrste pomenuto ind. preduzeće ili zavod Da li služi za čisto nacionalne svrhe Kakvog je kapaciteta

– dnevno Kojim kapitalom raspolaže Da li je i od kakve važnosti u pogledu narodne odbrane Da li je zaposlena domaća radna snaga i sa kojim brojem Prime-dba

Subotica Subotička

električna železnica i osvetljenje d.d. za opšte svrhe — 10 000 000 dinara važno radi

proizvd.

el. struje 84 domaća i 3 strana

Subotica

Hartman i Konen d.d. za opšte svrhe 50 mtc 3 000 000

dinara nije 113 domaćih

Subotica

Zorka a.d. za opšte svrhe 30 mtc 2 500 000 dinara važno radi proizvod. hemikalija 129 domaćih i 1 strani

Subotica

Minerva d.d. štampa mađarske knjige — 1 000 000 dinara nije 86 domaćih i 1 strani

Subotica

Dajč Adolf za opšte svrhe 20 kg 100 000 dinara nije 14 domaćih

Subotica

Verteš Bela za opšte svrhe 7 mtc 500 000 dinara nije 13 domaćih

Subotica

Jugoslov. serum zavod d.d. za opšte svrhe 100 litara 1 500 000 dinara nije 21 domaća

Subotica

Bek Andrija za opšte svrhe 5 mtc 300 000 dinara nije 22 domaća

Subotica

Gradska štamparija za opšte svrhe — 720 000 dinara nije 21 domaći

Subotica

Braća Fišer štamparija za opšte svrhe — 800 000 dinara nije 19 domaćih

Subotica

Lipšic Aleksandar štamparija za opšte svrhe — 50 000 dinara nije 9 domaćih

Subotica

Ruf Adolf za opšte svrhe 3 mtc 1 000 000 dinara nije 60 domaćih

Subotica

Sabadoš Mikša za opšte svrhe 12 mtc 350 000 dinara nije 28 domaćih

Subotica

Gabor Vojisav za opšte svrhe 8 mtc 2 000 000 dinara važno radi željezne proizvod. 100 domaćih

Subotica

Brumer Julije za opšte svrhe 50 kg 50 000 dinara nije 5 domaćih

Subotica

Rogić Martin

mlin za opšte svrhe 100 mtc 400 000 dinara važno radi proiz. brašna 17 domaćih

Subotica

Vuković i drug, mlin za opšte svrhe 120 mtc 280 000 dinara važno radi proiz. brašna 14 domaćih

Subotica

Pletl Antun za opšte svrhe 14 kom. 600 000 dinara mije 19 domaćih

Subotica

Levental Henrih za opšte svrhe 4,50 mtc 2 000 000 dinara važno radi proiz. pletene robe 60 domaćih

Subotica

Vujković Bukvin Lojzija za opšte svrhe 80 mtc 270 000 dinara važno radi proiz. brašna 8 domaćih

Subotica

Molcer Karlo za opšte svrhe 16 000 komada 400 000 dinara nije 50 domaćih

Subotica

šlezinger Aleksandar za opšte svrhe 10 mtc 400 000 dinara nije 29 domaćih 1 strani

Subotica

Svoboda Antun za opšte svrhe 120 mtc 470 000 dinara važno radi proiz. brašna 17 domaćih

Subotica

šorer Mavro za opšte svrhe 2 mtc 250 000 dinara nije 20 domaćih

Subotica

Gornjeba-čko paro-mlinsko d.d. (1) za opšte svrhe — 180 000 dinara nije 4 domaća

(1) radnja za brušenje mlinskog kamena

Subotica

Konrad d.d. za opšte svrhe — 500 000 dinara nije 8 domaćih

Subotica

Fako d.d. za opšte svrhe 6 mtc 3 000 000 dinara važno radi poizv. čarapa i pletene robe 211 domaćih 4 strana

Subotica

Gornjeba-čko paro-mlinsko d.d. za opšte svrhe 250 mtc 3 000 000 dinara važno radi proiz. brašna 45 domaćih

Subotica

D.d za izradu creva za opšte svrhe 4 mtc 300 000 dinara nije 12 domaćih

Subotica

Margit mlin d.d. za opšte svrhe 300 mtc 1 750 000 dinara važno radi proiz. brašna 50 domaćih

Subotica

Industrija železnog nameštaja d.d. za opšte svrhe 7 mtc 480 000 dinara važno radi proiz. železne robe 78 domaćih 1 strani

Subotica

Marsel Kop za opšte svrhe 14 mtc 400 000 dinara nije 59 domaćih 1 strani

Subotica

Sever d.d. za opšte svrhe 2,50 mtc 1 000 000 dinara važno radi izrade elektr. strosjeva 39 domaćih 1 strani

Subotica

Bačvanska tvornica cementne robe i gra. d.d. za opšte svrhe 25 mtc 62 000 dinara nije 10 domaćih

Subotica

Nonenbe-rg i šodre d.d. za opšte svrhe 2,50 mtc 2 000 000 dinara nije 94 domaća 4 strana

Subotica

Jugoslv. tvornica hleba d.d. za opšte svrhe 4 mtc 150 000 dinara važno radi izrade hleba 6 domaćih

Subotica

Čičila Josip, mlin za opšte svrhe 80 mtc 240 000 dinara važno radi izrade brašna 5 domaćih

Subotica

Rot Armin za opšte svrhe 1,20 mtc 2 000 000 dinara važno radi izrade kapa 96 domaćih 1 strani

Subotica

Horvat Stevan, mlin za opšte svrhe 50 mtc 190 000 dinara važno radi izrade brašna 3 domaća

Subotica

Engler Albert za opšte svrhe 1 mtc 1000 000 dinara važno radi izrade rublja 8 domaćih

Subotica

First Geza za opšte svrhe 120 mtc 150 000 dinara važno radi izrade brašna 12 domaćih

Subotica

Glogovčan

Žarko, mlin za opšte svrhe 200 mtc 450 000 dinara važno radi izrade brašna 24 domaća

Subotica

Zefir d.d. za opšte svrhe 7,50 mtc 1 500 000 dinara nije 109 domaćih Preselje-no u Beograd

Subotica

Braća Lenard za opšte svrhe 8 mtc 1 000 000 dinara važno radi izrade železne robe 102 domaća

Subotica

Industrija mramora i kamena d.d. za opšte svrhe 22 mtc 350 000 dinara nije 50 domaćih

Subotica

Gingold Samuel za opšte svrhe 1,50 mtc 100 000 dinara nije 15 domaćih

Subotica

Braća Goldner za opšte svrhe 11 mtc 2 000 000 dinara važno radi izrade železne robe 240 domaćih 1 strani

Subotica

Kunec Đorđe za opšte svrhe 2 mtc 250 000 dinara nije 40 domaćih

Subotica

Ingus Aleksandar za opšte svrhe 170 kg 600 000 dinara nije 160 domaćih

Subotica

Glid Ernest

mlin za opšte svrhe 200 mtc 1 000 000 važno radi izrade brašna 25 domaćih

Subotica

Tolnai Julije, mlin za opšte svrhe 80 mtc 200 000 dinara važno radi izrade brašna 8 domaćih

Subotica Fizi Vilim za opšte svrhe 3,50 mtc 1 000 000 dinara važno radi izrade limene robe 27 domaćih

Subotica Kirhenmajer Julije, mlin za opšte svrhe 80 mtc 300 000 dinara zažno radi izrade brašna 12 domaćih

Po ovlaš. sreskog načelnika

pristav: M. Jovanović

Br. 8. Pregled, statistika firmi po načinu registrovanja. Pored dokumenta, obrasca iz 1937. godine, koji navodi stanje na dan 1.1.1937, radi poređenja, dodati su podaci i iz obrasca iz 1938. godine, koji daje podatke na dan 31.12.1937. godine, kao i iz 1939. godine, za stanje od 31.12.1938.godine. IAS, F57.353/1937, 234/1938, 58/1940

Br. 353/37

Sub.14.1. 1937.

Predmet: statistika radnji

Na VIII br. 652/37

Kr.banskoj upravi Dunavske banovine

Od. za trg. obrt i ind.

U vezi predmeta naređenja čast nam je izvestiti da je na dan 1. januara 1937. godine bilo radnja po pojedinim registrima i to:

Po registru:

1.1.1937. 31.12.1937. 31.12.1938.

I/a registar zanatskih radnja

za koje je potrebna dozvola 9 11 11

I/b registar industrijskih

radnja za koje je potrebna

dozvola 6 7 9

I/c registar trgovačkih i

ostalih radnja za koje

je potrebna dozvola 412 354 468

II registar zanatskih

radnja 1630 1715 1785

III registar industrijskih

radnja 45 51 46

IV registar trgovačkih i

ostalih radnja 1114 1184 1248

Svega ukupno je 3 216 3362 3567

radnji koje stvarno postoje.

19.1.1937. Po ovlaštenju sreskog načelnika

Pristav: Terzin

Br 9. Spisak deoničara “Prve subotičke parne ciglane i fabrike cementne robe d.d.” AV, F:126 VIII 23. 5741.

SPISAK

deoničara Prve subotičke parne ciglane i fabrike cementne robe d.d. pod likvidacijom, koji su deponovali deonice radi učešća na redovnoj godišnjoj skupštini održanoj 8.7.1933. god.

Ime i prezime Boravište Državljanstvo Br.akcija

1. Dr Milekić Jovan Subotica jugoslovensko 320

Aleksandrova 12

2. Dr Sekelj Aron Subotica jugoslovensko 150

Pašićeva 7

3. Dr Streliczky Deneš Subotica jugoslovensko 10

Manojlovićeva 7

4. Ing. Mačković Beno Subotica

Masarikova 108 jugoslovensko 12

5. Tarnai Lazar Subotica

Vilsonova 11 jugoslovensko 10

6. Lackner Jovan Subotica

P.Kujundžića 24 jugoslovensko 200

7. Dembitz Vilmoš Subotica

Šenoina 28 jugoslovensko 50

8. Mandrović Bogdan Subotica

Pašićeva 7 jugoslovensko 100

9. Pilić Miloš Subotica

Daničićev put 11 jugoslovensko 50

10. Popov Bora Subotica

Pavlovačka 11 jugoslovensko 50

11. Matković Antun Subotica

Oslobođenja 23 jugoslovensko 50

12. Evetović Mihajlo Subotica

Velebitska 31 jugoslovensko 50

Subotica, 7.12.1933. Prva subotička parna ciglana

i fabrika cementne robe d.d.

Br. 10. Zapisnik sa redovne skupštine deoničara firme „Labor d.d. za građenje kuća“. AV, F:126 VIII 24 849/1933

list 1.

ZAPISNIK

sastavljen u Subotici 18.3.1933. godine popodne u 1/2 5 sati na redovnoj godišnjoj glavnoj skupštini firme „Labor d.d. za građenje kuća“ u advokatskoj kacelariji dr Fišer Jakova, dr Kalmar Elemera i dr Tisa Andrije /Aleksandova/ 4.

Deoničar dr Kalmar Elemer zauzima pretsedničko mesto i prijavljuje da je uprava njega ovlastila sa predsedavnjem. Ustanovljava, da su položili kod blagajne deoničarskog društva svoje akcije i pristupili:

dr Fišer Jako sa 10 kom. deonica

dr Kalmar Elemer sa 10 kom. deonica

Krishaber JenÎ sa 10 kom. deonica

Beck Lajčo sa 10 kom. deonica

dr Tisa Andrija sa 10 kom. deonica

Kemenj Mirko sa 10 kom. deonica

Rudić Ivan sa 10 kom. deonica

Lieber Bela sa 10 kom. deonica

Hermec Franj sa 10 kom. deonica

dr Dembic Lajčo sa 10 kom. deonica

ukupno 100 kom. deonica u nominalnoj vrednosti od po 10 000 dinara. Ustanovljava da je poziv na skupštinu, zajedno sa bilansom i računom rezultata obnarodovan u subotičkom listu „Naplo“ u broju od 22.2.1933. godine, nadalje, da je rad skupštine prijavljen Dunavskoj Banskoj upravi, koja je rešenjem svojim br. 3276/1933 izaslala kao komesara na skupštinu g. Vujić Velimira načelnika.

Pošto je skupština sposobna na rešavanje, pozdravlja kako deoničare, tako i g. Komesara, ujedno otvara skupštinu.

1/ Određenje zapisničara

i dva overovljača zapisnika.

Skupština određuje za zapisničara

dr Tisa Andriju, a za overovljače Bek Lajču i Kemenj Mirka.

2/ Izveštaj Upranog i Nadzornog

odbora, predlaganje bilansa i

računa rezultata, donašenje

odluke o upotrebi dobitka, kao i

o davanju razarešnice Upravnom

i Nadzzornom odboru.

Skupština jednoglasno uzima na znanje

izveštaj Upravnog i Nadzornog odbora, bilans i račun rezultata te određuje da se pokazujući se dobitak od 24 851,24 dinara prenese na račun iduće godine. Ujedno podeljuje Upravnom i Nadzornom odboru razrešnicu.odbora, predlaganje bilansa i

računa rezultata, donašenje odluke o upotrebi dobitka, kao i o davanju razarešnice Upravnom i Nadzornom odboru.

3/ Izbor članova Nadzornog

odbora.

Skupština izabira za članove Nadzornog odbora za vreme od jedne godine: Krishaber Jenö, Kemenj Mirko i Šreger Mirko, deoničare.

4/ Eventualni predlozi.

Nisu prispeli.

Iscrpljenjem dnevnog reda, pretsednik zaključuje skupštinu.

Dr Kalmar Elemer s.r Bek Lajčo s.r. dr Tisa Andrija s.r.

pretsednik Kemenj Mirko s.r. zapisničar

overovljači

Subotica, 9.12.1933.

list 2.

SPISAK

deponovanih akcija za glavnu skupštinu od 18. marta 1933. godine firme „Labor d.d. za građenje kuća“

Redni

br. Ime deoničara Koliko deonica Podanstvo Mesto boravka

1. dr Fišer Jako 10 jugoslov. Aleksandrova 4

2. dr Kalmar Elemer 10 jugoslov. Trg ]irila i Metoda 3

3 Krishaber Jene 10 jugoslov. Aleksandrova 5

4. Beck Ljudevit 10 jugoslov. Preradovićeva 18

5. dr Tisa Andrija 10 jugoslov. Trg ]irila i M. 4

6. Kemenj Mirko 10 jugoslov. Preradovićeva 18

7. Rudić Ivan 10 jugoslov. Kotorska 38

8. Lieber Bela 10 jugoslov. Aleksandrova 4

9. Hermec Franja 10 jugoslov. Aleksandrova 5

10. dr Dembic Ljudevit 10 jugoslov. Šenoina 30

SPISAK

članova upravnog odbora firme „Labor d.d. za građenje kuća“

_______________________________________________________________

1. Conen Vilim Matija jugoslov. Preradovićeva 18

2. šreger Lajčo jugoslov. Prestol. Petra 20

3. Conen Vilim jugoslov. Preradovićeva 18

4. Hartman Josip jugoslov. Preradovićeva 18

5. dr Fišer Jako jugoslov. Aleksandrova 4

6. Beck Lajčo jugoslov. Preradovićeva 18

Da gornji podaci u svemu odgovarju stvarnosti, tvrdi

Subotica, 9.12.1933.

Uprava: Schreger Lajos

Br. 11. Nacrt o konstituisanju firme „Braća Ruf“. AJ, F:65 a.j. 2409.f.1425.

Nacrt o konstituisanju /prospekt/

Mi, dolepotpisani, nameravamo osnovati deoničarsko društvo sa sedištem u Subotici u svrhu, da otkupimo tvornicu i inventar postojeće firme „Braća Ruf“ u Subotici, koje je voljna ista uz otkupninu od 400 000 dinara deoničarskom društvu prodati. Ova je ponuda od strane ffirme „Braća Ruf“ obavezna, a za deoničarsko društvo samo uz pristanak Uprave koja će se obrazovati i koja će sklopiti u tom pogledu ugovor sa firmom „Braća Ruf“. Isto tako je obavezno izjavljuje firma „Braća Ruf“, da će posle pravomoćnog osnivanja deoničarskog društva, sasvim obustaviti svoju firmu, a članovi iste odriču se svakog daljeg rada u toj vrsti, osim za deoničarsko društvo.

Preduzeće se osniva na neizvesno vreme pod firmom „Braća Ruf a.d. tvornica i trgovina čokolade i bonbona“.

Veličina osnovne glavnice je dinara 1 000 000, koja će se sastojati iz 1 000 komada deonica glasećih na donosioca, svaka deonica u nominalnoj vrednosti po 1 000 dinara.

Osnivači pridržavaju sebi pravo, da imenuju prvu upravu deoničarskog društva na tri godine.

Deonice osnivajućeg se deoničarskog društva ovim puštamo na potpis s time, da vreme potpisa traje do 25. marta 1930. godine i da će se potpisivači pravodobno izvestiti o danu osnivajuće se glavne skupštine.

Subotica 8. marta 1930. godine

osnivači: „Braća Ruf“

Dušan Manojlović

dr Bošan šamu, advokat u Bačkoj Topoli

Mavro Augenfeld, trgovac, Vinkovci

Opšta Kreditna banka d.d.

Beinhauer Karlo, šredicija, Subotica

Gašpar Teltsch, trgovac, Subotica

Br. 12. Podaci o o zavičajnosti Josipa Rufa. IAS, F:57.944/1934

GRADSKO POGLAVARSTVO SUBOTICA

II br.3103/1934

12.januara 1935. g.

Subotica

Predmet:Ruf Josipa članstvo

Na d.br.944/1934

Sreskom načelstvu

S u b o t i c a

U povrtaku akta izveštavate se, da je otac imenovanog, pok. Ruf Mor, po zanimanju fabrikant, bio rođen u Novom Vrbasu 1868. g., odakle se 1890 otselio u Sentu, gde je boravio do svoje smrti 1902, te je tamo glasom uverenja gradskog poglavarstva u Senti br. prot. 285/929 stekao zavičajno pravo na osnovu čl. 10. z.čl. XXII 1866, koje je nasledio njegov zakoniti sin Josip na osnovu čl.6 cit. zak. do samostalnog sticanja ovdašnje zavičajnosti na osnovu čl. 10. cit. zakona usled neprekidnog boravka u Subotici od 1909. godine i doprinošenja ovogradskim teretima.

Imenovani nije podneo molbu radi sticanja stranog državljanstva putem opcije.

Po nalogu pretsednika

savetnik: M.Babić

Br. 13. Izveštaj uprave firme Deoničarsko Društvo za izvoz mesa na skupštini akcionara. AJ, F:65 a.j. 2409.f.1425.

Deoničarsko Društvo za izvoz Mesa

meat -export – company – ltd

Subotica London

telefon: kancelarija 12 5 st.john Street NJest za adresa telegrame: Smithlfield

Hartman Subotica Tel:7948 City

1162 Holborn telegramm adresse:

NAMTRABRO LONDON

Subotica 17. maja 1925.

Poštovana Glavna sednica!

Naše Deoničko društvo svoj ovogodišnji bilanc zaključilo je sa gubitkom od din. 198 026,43.

Ovaj gubitak je nastao iz one žalosne i pred svima poznate okolnosti, koje su u prošlom sezonu svakog izvoznika preduzeća i trgovca, koji su sa svinjama trgovali, vukle u skoro katastrofalnom stanju. Iz ovog slučaja je desilo to, da je društvo iz predviđenje skoro devet meseci nije otvorio svoj promet. Cene za nabavljanje svinja bili su preveliki prema prodajne cene na export pijaci, dočim nadajući boljeg trgovinskog odnosa nismo mogli troškove za uzdržavanje, također i osobne troškove sniziti.

Ovod našeg gubitka je poveličio i preveliki porez deoničkog društva, koji ne samo da zalihu poreza deoničkog društva je uništio, nego smo još potrošili 82 500,21 dinara za porez.

Molimo izvolite uhvatiti predlog, da se gubitak na teret računa iduće godine prenese, ujedno da nas od dužnosti odriješite.

Upravništvo

Deoničarsko društvo za izvoz mesa

Subotica-Subotica

Br. 14. Zapisnik sa skupštine firme „Hartmann i Connen, izvoz mesa d.d.“. AV, F:126 VIII 24849/1933

L:1

ZAPISNIK

Sastavljen na dan 30. aprila 1933. godine u 1/2 12 sati pre podne na redovnoj glavnoj skupštini firme „Hartmann i Connen, izvoz mesa d.d.“ održanoj u kancelarijskim prostorijama društva u Preradovićevoj ulici 18.

Prisutni su: Conen Vilim, Jakobčić Mirko, dr Fišer Jakov, Šreger Lajčo, dr Kalmar Elemer, Krishaber Eugen, Beck Lajčo, Šosberger Emil, Jakobčić Jene, dr Tisa Andrija, Raab Marko, Jakobčić Conen Vilim, deoničari.

Dr Kalmar Elemer javlja, da je upravni odbor njega ovlastio da pretsedava na današnjoj skupštini. Konstatuje da su pravovremeno položili sledeći deoničari svoje deonice

Conen Vilim 5 komada

Jakobčić Mirko 2 komada

dr Fišer Jakov 2 komada

Šreger Lajčo 5 komada

dr Kalmar Elemer 2 komada

Krishaber Eugen 2 komada

Beck Lajčo 2 komada

Šosberger Emil 1 komad

Jakobčić Jene 1 komad

dr Tisa Andrija 1 komad

Raab Marko 1 komad

Jakobčić Conen Vilim 2 komada

ukupno: 26 komada deonica sa nominalnom vrednošću od po 100 000 dinara po komadu.

Ustanovljavamo nadalje, da je današnja skupština blagovremeno obnarodovana u Službenim novinama u br. 64. od 13. aprila 1933. godine i da je prijavljena Banskoj upravi Dunavske banovine, koja je sa rešenjem svojim br. 6820/1933 izaslala svog komesara, gospodina Radu Glavardonovog, višeg činovnika. Pošto je skupština prema odredbama pravila sposobna za rešavanje, istu otvara, pozdravlja g. komesara Banske uprave i gg. deoničare.

1./ tačka dnevnog reda izbor

zapisničarai overovljavača

zapisnika Skupština određuje za zapisničara dr Tisa Andriju a za overovljače zapisnika dr Fišer Jako i Beck Lajču.

2./ Izveštaj upravnog i

nadzornog odbora, čitanje

bilansa i račun dobitaka i

gubitaka, rešavanje o ovima

i davanje razrešnice upravnom

i nadzornom odboru. Skupština jednoglasno prihvaća izveštaj upravnog i nadzornog odbora kao i bilans i račun dobitaka i gubitaka, podeljuje razrešnicu upravnom i nadzornom odboru i rešava da se iskazani gubitak od 363 783 dinara prenese na račun iduće godine.

3./ Otpis neuterivih

tražbina. Pošto ovakav predlog nije stigao raspravljanje istog je mimoilažen.

4./ Izbor članova nadzornog

odbora za 1 godinu. Skupština izabere za članove nadzornog odbora za trajanje od godinu dana Krishaber Eugena, Jakobčić Eugena, dr Tisa Andriju i Kemenj Mirka.

5./ Eventualni predlozi. Nikakav predlog nije stigao.

Pošto je dnevni red iscrpljen, pretsednik zaključuje skupštinu.

dr Kalmar Elemer s.r. dr Fišer Jako s.r. dr Tisa Andrija s.r.

pretsednik Beck Lajčo s.r. zapiničar

overovljači

HARTMAN & CONEN

izvoz mesa d.d.

L:2

SPISAK

deponovanih akcija za glavnu skupštinu od 30. aprila 1933. godine, firme „Hartman i Conen izvoz mesa d.d.“

Red. Koliko Mesto stalnog

br. Ime deoničara deonica Podanstvo boravka

1. Conen Vilim 5 jugoslov. Preradovićeva 18

2. Jakobčić Mirko 2 jugoslov. Trg Ćirila i Metoda 19

3. dr Fišer Jako 2 jugoslov. Aleksandrova 4

4. Šreger Lajčo 5 jugoslov. Prestolnasledn. Petra 4

5. Krishaber Eugen 2 jugoslov. Aleksandrova 5

6. dr Kalmar Elemer 2 jugoslov. Trg Ćirila i Metoda 3

7. Beck Lajčo 2 jugoslov. Preradovićeva 18

8. Šosberger Emil 1 jugoslov. Kralja Petra park 3

9. Jakobčić Eugen 1 jugoslov. Kralja Petra park 8

10. dr Tisa Andrija 1 jugoslov. Trg Ćirila i Metoda 3

11. Raab Mirko 1 jugoslov. Preradovićeva 18

12. Jakobčić Conen

Vilim 2 jugoslov. Preradovićeva 18

članova upravnog odbora firme „Hartman i Conen izvoz mesa d.d.“

1. Conen Vilim jugoslov. Preradovićeva 18

2. Hartman Josip jugoslov. Preradovićeva 18

3. dr Fišer Jako jugoslov. Aleksandrova 4

4. Šreger Lajčo jugoslov. Prestolonaslednika

Petra 4

5. Hartman Julius/umro/ englesko London

6. Beck Lajčo jugoslov. Preradovićeva 18

7. Jakobčić Conen

Vilim jugoslov. Preradovićeva 18

8. Jakobčić Mirko jugoslov. Trg Ćirila i Metoda 19

da gornji podaci u svemu odgovaraju stvarnosti, tvrdi

Subotica, 9.decembra 1933. godine

uprava

„Hartman i Conen izvoz mesa d.d.“

Br.1 5. Spisak članova Uprave firme „Hartman i Co. izvoz mesa d.d.“. AV, F:126 VIII 35606/1940

l:1

HARTMAN & CO.

izvoz mesa d.d.

Subotica Subotica, 28. nov.1940.g.

Spisak članova Upravnog i nadzornog odbora firme „Hartman i Co. izvoz mesa d.d.“ iz Subotice u godini 1940.

Članovi Upravnog odbora:

1. Hartman Josip, jug. državljanin, Subotica, Jevrej,

raspolaže sa 400 kom. deonica

2. dr Pavlović Miloš, jug. državljanin, Subotica, Srbin,

raspolaže sa 100 kom. deonica

3. dr Tomičić Juraj, jug. državljanin, Beograd, Hrvat,

raspolaže sa 1000 kom. deonica

4. dr Jovanović Vasilije, jug. državljanin, Beograd, Srbin,

raspolaže sa —

5. ing. Manojlović Milan, jug. državljanin, Novi Sad, Srbin,

raspolaže sa 200 kom. deonica

6. Jakobčić Mirko, jug. državljanin, Subotica, Mađar,

raspolaže sa 50 kom. deonica

7. Sadecki Stevan, jug. državljanin, Subotica, Mađar,

raspolaže sa 100 kom. deonica

Članovi Nadzornog odbora:

1. Jakobčić Eugen, jug. državljanin, Subotica, Mađar,

raspolaže sa 50 kom. deonica

2. šosberger Emil, jug. državljanin, Subotica, Hrvat,

raspolaže sa —

3. Rudić Ivan, jug. državljanin, Subotica, Hrvat,

raspolaže sa 50 kom. deonica

4. dr Pavlinović Bernard, jug. državljanin, Beograd, Srbin,

raspolaže sa —

HARTMAN & CO.

izvoz mesa d.d.

Subotica

l:2

HARTMAN & CO.

izvoz mesa d.d.

Subotica Subotica, 28. nov.1940.g.

Spisak akcionara prisutnih na poslednjoj skupštini firme „Hartman i Co. izvoz mesa d.d.“ iz Subotice održanoj 26. novembra 1940.

1. dr Tomičić Juraj, jug. državljanin, Beograd, Hrvat,

raspolaže sa 1000 kom. deonica

2. ng. Manojlović Milan, jug. državljanin, Novi Sad, Srbin,

raspolaže sa 200 kom. deonica

3. Jakobčić Mirko, jug. državljanin, Subotica, Mađar,

raspolaže sa 50 kom. deonica

4. Jakobčić Eugen, jug. državljanin, Subotica, Mađar,

raspolaže sa 50 kom. deonica

5. Sadecki Stevan, jug. državljanin, Subotica, Mađar,

raspolaže sa 100 kom. deonica

6. Hartman Josip, jug. državljanin, Subotica, Jevrej,

raspolaže sa 400 kom. deonica

7. Rudić Ivan, jug. državljanin, Subotica, Hrvat,

raspolaže sa 50 kom. deonica

8. Kemenj Mirko, jug. državljanin, Subotica, Mađar

raspolaže sa 50 kom. deonica

HARTMAN & CO.

izvoz mesa d.d.

Subotica

Br. 16. Molba Josipa Hartmana radi izdavanja uverenja o plemićkoj tituli. IAS,F:57. 95/1938

SRESKOM NAČELSTVU

Subotica

Molba:

HARTMAN JOSIPA rinenburškog

veleindustrijalca iz Subotice,

radi izdavanja zvaničnog

uverenja

Moja je porodica iz Rynnenburga /po tamošnjoj terminologoji rinenburške viteške tvrđave/, iz provincije Utrech-ske u Holandiji. po svom poreklu imam da nosim titulu titulu „visokorodni vitez plemeniti Hartmann Josip rinrnburški“.

Kako u našoj zemlji ne postoje titule po rođenju, u svojim porodičnim i ostalim i javnopravnim odnošajima u inostranstvu trebam da dokažem svoj identitet.

Za tu svrhu molim, da mi se izda uverenje o tome, da sam popisani identičan sa „visokorodnim vitez plemeniti Hartmann Josipom rinrenburškim“, mada po zakonima svoje zemlje nosim samo ime „rinenburški Hartmann Josip“..

U dokaz moje titule po rođenju prilažem foto-kopiju javne isprave, izdate u formi, koju zahteva zakon o izdavanju isprava, snabdevenu sa potrebnim legalizacijama.

Ova mi je svedodžba potrebna za upotrebu u inostranstvu.

s poštovanjem:

Rinenburški Hartman Josip

Br. 17 . Molba Josipa Hartmana radi nostrifikacije titule. IAS,F:57.3103/1937

br.3103/1937

31.III 1937.

Predmet: Molba Hartman Josipa, generalnog direktora firma „Hartman i Konen“ radi nostrifikacije titule dobivene diplomom Holandske države.

KRALJEVSKOJ BANSKOJ UPRAVI DUN. BANOVINE

UPRAVNO ODELJENJE II.

NOVI SAD

Dostavlja se prednja molba Rinenburški Hartman Josipa, generalnog direktora firma „Hartman i Konen“, kojom moli da mu se titula u smislu čL 33 Zakona o ličnim imenima, a koju titulu mu je država Holandija podarila, prizna kod upotrebe porodičnog imena.

Svoju molbu opravdava priloženim prepisom diplome države Holandije, kao i prepisom rešenja Ministrstva unutrašnjih poslova br. 26869 od 30. juna 1927. godine, kojim mu je odobrena upotreba titule „Rinenburški“. Kako je Ministarstvo svojedobno omaškom izostavilo pune reči titule, te sada moli da mu se dozvoli upotreba titule onako, kak je to Holandskom diplomom dato.

Po prednjoj molbi ova vlast je mišljenja, da nema smetnje za priznavanje titule date od strane države Holandije, obzirom da Ustav Kraljevine Jugoslavije ne priznaje titule i plemstva samo po rođenju, dok ke u konkertnom slučaju u pitanju titula dobivena na osnovu ličnih njegovih zasluga.

Sreski načelnik

V.Momirović

Br. 18. AV, F:126. VIII 13 777/1934. Izveštaj uprave firme “Margit parni mlin d.d.” o održanoj skupštini.

Prestojništvu gradske policije

Subotica

Pretstavka

Margit parnog mlina d.d.

u Subotici

u stvari naloga Kralj. Banske Uprave

odeljenja za trgovinu, obrt i indust. ad

VIII br. 9860. od 30. XI 1933. god.

Udovoljuući se Vašem pozivu u vezi naloga Kralj. Banske uprave u Novom Sadu pod gornjim brojem, čast nam je dostaviti niže navedeno naš odgovor na postavljena pitanja.

Glavna skupština bila je održana 30. maja 1933. god. i sledeća lica su deponovala svoje akcije.

Ime i prezime Stalno boravište Državljanstvo Broj akcija

Šporer Aleksandar Subotica jugoslovensko 200

Štiglic Elek Subotica čehoslovačko 200

Šporer Mavro Subotica jugoslovensko 100

dr Ljubibratić Aleksandar Subotica jugoslovensko 15

Hermec Franjo Subotica jugoslovensko 15

Sebek Grga Subotica jugoslovensko 10

Maguš Grga Subotica jugoslovensko 15

Sege Aleksandar Subotica jugoslovensko 10

sup. Štiglic Eleka Subotica čehoslovačko 20

sup. Šporer Aleksandra Subotica jugoslovensko 20

s poštovanjem

Margit parni mlin d.d.

Br. 19. Molba firme “JUGO-MAUTNER izvoz i uvoz hrane i semena d.d.” radi ubeležavanje promene sedišta. AJ, F:65,2409.1425

Ministarstvu trgovine i industrije

B e o g r a d

Na osnovu zaključaka vanredne glavne skupštine molimo da se dozvoli premeštaj sedišta našeg društva iz Novog Sada u Suboticu i da se 1. čl., 2. čl. i 5 čl. naših osnovnih pravila umesto „Novi Sad“ gde god se to pominje, uvede „Subotica“, te da nam se o tome izda odluka ministarstva.

U prilogu podnašamo zapisnik o vanrednoj glavnoj skupštini održanoj 18. deceembra 1927. godine u prisustvu komesara toga Ministarstva g. Tihomira Pavlovića.

s odličnim poštovanjem

JUGO-MAUTNER

izvoz i uvoz hrane i semena

d.d. Novi Sad

Br. 20. Molba radi izdavanja dozvole za osnivanje firme “BON-TON d.d.”. AJ, F:65.2410.1426.

Subotica 10. maja 1922.

Molba za dozvolu osnivanja

„BON-TON“ d.d mehaničke

fabrike cipela u Subotici

MINISTARSTVU TRGOVINE I INDUSTRIJE

u Beogradu

Na temelju zakona o osnivanju akcionarskih društava na teritoriji Banata, bačke i Barenje, čl. I., molimo ovim za dozvolu osnivanja „BON-TON“ d.d mehaničke fabrike cipela u Subotici, te prilažemo u tu svrhu tri primerka Osnove za utemeljenje i tri primerka nacrta pravila ovoga društva.

Budući da osnivanje ove fabrike leži u interesu naše mlade domće industrije, nadamo se da zamoljenom odobrenju neće stajati nikakve zapreke na putu, te Vas molimo da nam čim prije dostavite Vaše rešenje, kako bi se moglo odmah otpočeti sa organizacijom novoga društva.

U tom očekivanju beležimo se

s poštovanjem:

OSNIVAČI:

Aleksander Rajčić direktor „Građanske banke“ podružnice Subotica

dr Iso Tordai, advokat u Subotici

Đura Pendžić, direktor Fabrike cipela u Subotici

Josip Vaci, fabrikant cipela u Subotici

Aleksandar Kohn, fabrikant kože u Subotici

Albe Schuhoff, fabrikant cipela u Subotici

Bogdan Dimitriević, veleposednik i direktor trgovačkog poduzeća

Cvetko Manojlović, direktor muzičke škole u Subotici

Mavro Sporer, fabrikant sapuna u Subotici

dr Dargutin Stipić, advokat u Subotici

Br. 21. Spisak članova uprave firme “Deoničarsko društvo za izradu creva d.d.”.

AJ, F:65.2409.1425.

Deoničarsko društvo za izradu creva d.d.

u Subotici

Iskaz

članova upravnog i nadzornog odbora

Ime i prezime zanimanje narodnost nadležnost državljanstvo

Stevo Prodanović bankovni ravnatelj srbin Subotica S.H.S.

Salamon Gombo trgovac srbin B. Topola S.H.S.

dr Aleksandar

Magarašević odvjetnik srbin Subotica S.H.S.

Salamon Gombo trgovac srbin Subotica S.H.S.

Herman Dajč ravnatelj D.d. srbin Subotica S.H.S.

za izradu creva

Andor Dajč poslovođa D.d. srbin Subotica S.H.S.

za izradu creva

Laura Dajč privatnica srbin Subotica S.H.S.

Milan Damjanović tajnik društva srbin Subotica S.H.S.

„Lloyd“

Mito Međanski trgovac srbin Subotica S.H.S.

Edmund Mayer trgovac čeh Bratislava Č.S.R..

dr Svetislav

Mihajlović odvjetnik srbin Beograd S.H.S.

Inostranog kapitala nema.

Svrha društva je: kupoprodaja, obrtna preradba i unovčenje raznovrsnih životinjskih creva.

Policija grada Subotice

20.okt.1926.

Br. 22. Izveštaj Upravnog odbora firme “Subotička industrija koža d.d.”. AJ, F:65.2410.1426.

Izveštaj Upravnog odbora

Slavna Skupštino!

Opšta trgovačka kriza se je osetila i u prošloj poslovnoj godini 1927, od koje se ni naše društvo nije moglo izvući, ali da smo ipak svoje pozicije održali

bilo je zbog toga što smo mi u svome poslu zaveli štednju i predostrožnost u davanju kredita. Ipak nismo mogli izbeći da ne izgubimo neke stavke ali koje nisu imale uticaja na naš položaj. Ovakove stavke smo u bilanci otpisali.

U prošloj ekonomskoj godini smo naše sirovinsko odeljenje likvidirali da ne bi naše snage bile razdeljene, ali to nije učinjeno za večito, već kada prilike zato budu povoljnije opet ćemo posao u tom svome odeljenju nastaviti.

Važan momenat u prošloj ekonomskoj godini je bio taj, što glede našega finasiranja smo sklopili sporazum sa Jugoslovenskom bankom D.D. u Subotici, koja je preuzela na sebe naše kreditne potrebe izmiriti. Ovo prijateljsko pomaganje se pokazuje već u svim našim poslovima, i kao dokaz tome će jedan eksponent pomenute banke doboti položaj u našoj direkciji i u našem nadzornom odboru.

Naša bilanca pokazuje dobitak od 71 461 dinara. Predlažemo da od ove svote bude rezervirano 70 000 za fond za pokriće eventualnih gubitaka, a preostalih1461 din. da se prenese na idući račun.

Kao krajnji rezultat našeg poslovanja možemo konstatovati poboljšanje našeg društva i možemo se nadati da će se to u budućnosti još bolje pokazati.

Molimo Slavnu skupštinu da nam izvoli svoju razrešnicu podeliti za naš rad u prošloj ekonomskoj godini.

Subotica, 16. juna 1929. god.

UPRAVA

Subotička industrija koža d.d.

Adolf Glied Lázár Holländer

Br. 23. Uverenje o članstvu grada Subotice za Lazara Holendera.

IAS, F:57.676/1936

GRADSKO POGLAVARSTVO SUBOTICA

II br.. 2459/1936

Uverenje o članstvu

(Izdato na osnovu čl. 20 Zakona o gradskim opštinama)

HOLENDER LAZAR

rođen 18/ 1V 1870 godine u Čonoplji, opština Čonoplja, srez senćanski, banovina Dunavska, sin Adama i Hane Policer po zanimanju trgovac usled čl. 151 Zakona o gradskim opštinama

član je grada Subotice

sreza subotičkog, banovine Dunavske, gde je zaveden po br. 1583 u Spisak članova.

Taksena marka od din. 20- je naplaćena i na ovom uverenju propisno poništena.

5.oktobra 1936. godine

Subotica Pretsednik,

ing. Ivković

Br. 24. IAS, Zapisnik povodom skidanje sekvestra sa fabrike „Klotild“. F:47. Gr. 605/1921

Zapisnik

od 21. aprila 1921.

Sastavljen u nastavku prišivenog zapisnika od 7. novembra 1919. godine. kojim je g. državni komeara Sava Janković preuzeo upravu nad tvornicom Klotild d.d. U Subotici.

Prisutni: g. državni komesar za sekvestar Sava Janković u zastupanju Ministarstva pravde, Andrija Mazić u zastupanju policijske vlasti, dr Branko Arko u zastupanju „Zorke d.d.“ u Zagrebu te dr Žigmond Litman u zastupanju tvorničke uprave.

Čita se uvodno citirani zapisnik od 7. novembra 1919. Na to g. dr Litman izjavljuje da prema inventaru, koji je preuzet u citiranom zapisniku, u pogledu zgrada i strojeva osim manjih strojeva, koji su u međuvremenu nabavljeni, nema promjena.

Glede ostalih nekretnina, koje su u gornjrm inventaru navedene, očituje ravnatelj g. dr Litman da se je stanje sirovina tako isto i stanje fabričkih proizvoda sasvim promjenilo, pa je usled toga danas nemoguće sastaviti tačan inventar. Međutim se svekoliko poslovanje i promet razabire iz fabričkih trgovačkih knjiga, koje je g. državni komesar od zgode do zgode pregledao te se o isparvanosti njihovih osvjedočio.

Usljed sveukupnog prometa i materijalnih promjena nalazi se danas i financijsko stanje te inventar pokretnina, u drugom stanju. Koliko međutim izvzjesnih sirovina odnosno gotovih produkata nema u onoj količini, u kojoj su na dan 7. novembra 1919. konstatovane, to su one danas izmenjene u druge sirovine odnosno gotove produkte, što je vidljivo iz uredno vođenih trgovačkih knjiga poduzeća. G. dr Litman preuzimlje naročito svaku odgovornost za svekoliko poslovanje tvornice, kroz vrijeme sekvestracije, te očituje da usljed sekvestracije nije poduzeću nastala nikakova šteta.

Usljed ove izjave prima dr Branko Arko u zastupanju Zorke d.d. u Zagrebu sveukupnu tvornicu sa svim napravama i inventarom, kako je iste vidio iz poslovnih knjiga na dan 21. aprila 1921.

Zaključeno i potpisano:

državni komesar Min. pravde

Sava Janković

dr Branko Arko

dr Litmann

Br. 25. Izveštaj firme “LEVI I DRUG fabrika štirka d.d.” o plaćenim porezima. AJ, F:65.2409.1425.

Ministarstvo Trgovine i Industrije

Kraljevine S.H.S.

Beograd

Usled naredbe Ministarstva Trgovine i Industrije br. 2221/1925 čast nam je učtivo izvestiti Slavni naslov,

za godinu 1923.

na naše preduzeće nije se razrezala poreza

za godinu 1924.

ma da smo sa gubitkom poslovali, Finansijska uprava je sledeće poreze razrezala:

porez preduzeća din. 16 625

30%-i opći dohodarinski

prirez 4 987

60%-i ratni prirez 9 975

30%-i vanredni porez 10 723

invalidski porez 3 320

15% državna negovarina 2 493

Državni porezi ukupno: 48 124

145% drumarina 24 107

245% gradski prirez 40 733

77% školarina 12 802

Gradski porezi ukupno: 77 643

Daklem državni i gradski porezi za god. 1924. ukupno: 125 768

Slobodni smo napomenuti, da smo se protiv ovog razreza u zakonitom roku žalili, jer u smislu tačke 7. para. 17. zak. čl. VIII iz 1909. Finansijska uprava je protuzakonito dodala osnovu poreza onih din. 150 000 koje smo mi prema pomenutom zakonu stavili u rezenjrvu, ali naš priziv još nije rešen.

Subotica, 8. maja 1925. god. S odličnim poštovanjem

LEVI I DRUG

fabrika štirka d.d.

Br. 26. Spisak članova uprave firme “S. Kopp i sinovi d.d.”. AJ, F:65. 2408.1424.

Članovi ravnateljstva tvornice štirke i konzervi

S. Kopp i sinovi d.d. Subotica

Ime narodnost glavno zanimanje zavičajnost državljanstvo

Dušan Manojlović Srbin ravnatelj Feruma Subotica S.H.S.

d.d. u Subotici

Antun Bešlić Hrvat ravnatelj I hrvat. Bajmok S.H.S.

štedionice, Subotica

Dr Samu Madž. advokat Subotica S.H.S.

Bocshan židov

dr Mirko Bunjevac advokat Subotica S.H.S.

Ivandekić

Samuel Kopp Židov predsednik Brod na S.H.S.

fabrike Kopp Savi

Marcel Kopp Židov ravnatelj Brod na S.H.S.

tvornice Kopp Savi

Sigmund Kopp Židov II ravnatelj Brod na S.H.S.

tvornice Kopp Savi

Članovi nadzornog odbora

___________________________________________________________________

Nikola Mandić Srbin prokurista I Ogulin S.H.S.

hr.štedionice

Ilija Lepedat Srbin finans. savetnik Subotica S.H.S.

grada Subotice

Dušan Stojković Srbin učitelj u Subotica S.H.S.

Aleksandrovu

Jovan Milekić Srbin advokat Subotica S.H.S.

dr Dionizije Strelicki Madžar advokat Subotica S.H.S.

Tvornica nema inostranog kapitala!

Subotica, 5, jula 1922.

Tvornica štirke i konservi

S. Kopp i sinovi d.d. SUBotica

Br. 27. Molba radi dozvole za osnivanje akcionarskog društva PRVA

SUBOTIČKA INDUSTRIJALNA TVORNICA KEMIKALIJA

DEONIČARSKO DRUŠTVO. AJ, F:65,2410.1426

MINISTARSTVU TRGOVINE I INDUSTRIJE

BEOGRAD

Molba:

Ivana Fratrića fabrikanta, Milana Damjanovića sekretara Udruženja subotičkih trgovaca i industrijalaca, dr Vladislava Manojlovića kr. javnog beležnika, Nikole Tabakovića podgradonačelnika grada Subotice, dr Ive Milića fakultetskog profesora iz Subotice, Voje Čurčina sekretara Trgovačke i obrtničke Komore u Novom Sadu, Aleksandra Kolara fabrikanta, Milorada Rajića trgovca, Milovoja Nićina trgovca i Cvretka Manojlovića direktora iz Subotice.

radi dozvole za osnivanje akcionarskog društva.

Mi dolepotpisani nameravamo da osnujemo akcionarsko društvo sa sedištem u Subotici, sa glavnim kapitalom od 500 000 dinara za proizvod kožne ploče za pokrivanje krova „KOLARIT“ i ostalih ploča za pokrivanje, kolomaza, masti za mašinu , te obrađivanje i prodaju svakovrsnih proizvoda iz asfalta, katrana i mineralnog ulja pod firmom: PRVA SUBOTIČKA INDUSTRIJALNA TVORNICA KEMIKALIJA DEONIČARSKO DRUŠTVO.

Budući da je osnivanje ovog društva u opštem interesu našeg ekonomskog života, i da domaće industrije i trgovine, molimo da nam se odobri osnivanje toga akcionarskog društva.

Prilažemo dva primerka projekta društvenih pravila te izjavljujemo da će svaki od nas učestovati preduzeću sa najmanje deset akcija.

S poštovanjem:

Ivan Fratrić

Milan Damjanović

dr Vladislav Manojlović

Nikola Tabaković

Voja Čurčin

Aleksandar Kolar

Milivoj Nićin

dr Ivo Milić

Milorad Rajić

Cvetko Manojlović

Br. 28. AJ, Osnivački nacrt firme „Braća Špitzer industrija drva i trgovačko

d.d.“. F:65. 2409.1425.

Osnivački nacrt

Potpisani osnivači osnivamo u Subotici industrijsko poduzeće pod firmom „Braća Špitzer industrija drva i trgovačko d.d.“.

1. Poduzeće se bavi proizvodnjom en gros igračaka i drvarskih roba, stavljanjem iste u promet, te prodajom ovakove robe. Vreme trajanja je neodređeno.

2. Osnovna glavnica iznosi 1 000 000 dinara.

3. Osnovna glavnica sastoji se iz 10 000 komada deonica od 100 dinara, koje glase na donosioca.

4. Rok za potpis deonica je jedan mesec dana, te ovaj rok silazi 28. februara 1924. godine.

5. Između potpisanih osnivača Jene Špitzer i Bela Špitzer doprinašaju in natura društvu

a.) alat sa mašinerijom 276 600 din.

b.) tvornički nameštaj 84 760

c.) ručni alat 46 250

d.) materijal i polugotova roba 120 060

e.) gotovu robu 118 969

u ukupnoj vrednosti od 646 654 dinara, slovima, šest stotina četrdeset šest hjiljada pedeset četiri dinara i to na taj nažin, da im deoničarko društvo za ovo daje deonica za 506 000 dinara, ostalo pak plaća deoničarsko društvo u gotovom novcu.

6. Osnivači pridržavaju sebi pravo, da naimenuju članove upravnog odbora tokom prve tri godine.

U Subotici, 31. januara 1924. godine.

Antun Krempotič Franja Špitzer

Jene Špitzer Bela Špitzer

Br. 29. Zapisnik o predmetu molbe Jovana Krnjca za izdavanje uverenja o

državljanstvu.IAS,F:57.977/1934

Zapisnik

rađen u Subotici dana 7. decembra 1934 god. u kancelariji policijskog komesara sa Krnjac Jovanom

Prisutni potpisani:

Na poziv prestaje Krnjac Jovan

rodom iz Pančeva

po zanimanju štampar

po narodnosti Jugolsoven

stanuje Vlaška ulica br.8

Konstatuje se identitet pozvanog lica sa podnosiocem molbe radi izdavanja svedočbe o državljanstvu. Lični opis navedenoga je sledeći:

Porodično i rođeno ime: Krnjac A. Jovan

Mesto i vreme rođenja: 25.februara 1875.

u Pančevu

Visok: 173

Kosa: seda

Oči: crne

Obraz: duguljast

Osobni znaci: nema

Nakon pročitanja u znak odobrenja potpisao:

Dkg.

Perovođa: Krnjac Jovan

A.Popović

Pretstojnik gradske policije

Br. 30. Spisak deponovanih akcija za skupštinu firme “Minerva, štamparija I

nakladništvo d.d.” u 1933. godini. AV, F:126.20 598/1934

Banskoj upravi Dunavske banovine

Novi Sad

U vezi poziva Banske uprave dunavske banovine, Novi Sad, čast nam je podneti sledeće podatke:

Za našu glavnu skupštinu, održanu dne 14. maja. 1933. godine deponirali su svoje akcije sledeća lica:

Ime i prezime Stalno Državljanstvo Broj deponiranih

vlasnika akcije boravište akcija

______________________________________________________________

dr Fenjveš Franjo Subotica jugoslovensko 500 kom.

Blašković Pero Beograd jugoslovensko 50

Fenjveš Franjo Subotica jugoslovensko 300

Šokčić Josip Subotica jugoslovensko 10

dr Fišer Jakov Subotica jugoslovensko 50

dr Bondi Đorđe Subotica jugoslovensko 50

dr Horvat Mavro Subotica jugoslovensko 50

Gomboš Ljudevit Subotica jugoslovensko 20

Šreger Ljudevit Subotica jugoslovensko 30

Martoš Manojlo Subotica jugoslovensko 20

/umro/

Nađ Aleksandar Subotica jugoslovensko 20

Večei Zoltan Subotica jugoslovensko 20

dr Kalmar Elemir Subotica jugoslovensko 10

dr Diamant Ernest Subotica jugoslovensko 10

dr Gereb Mihajlo Subotica jugoslovensko 10

ukupno: 1 150 kom.

Molimo da ovu našu prijavu na znanje primiti izvolite

Subotica, 6. decembra 1933. god.

S poštovanjem

Minerva, štamparija i nakladništvo d.d.

Br. 31. Molba za oslobađanje carine firme Weinhut i sinovi. IAS, F:235.45/1927

FABRIKA CELUOJDNE ROBE Subotica (S.H.S.) 26.1.1927.

VEINHUT i SINOVI

CELLULOIDENFABRIK

WEINHUT & SÖHNE

FABRIKA CELULOJDNE ROBE

WEINHUT I SINOVI

Utemeljeno – Fondeä

1899.

P.n.

Udruženje trgovaca i industrijalaca

Subotica

Odgovarajući na Vaš c. dopis od 22. januara o.g. br 45/1927 sa poštovanjem izveštavamo Vas, da u mirnom dobu imali smo veliki izvoz iz naših roba u TURSKU.

Sada skupo carinjenje kod izvoza i bez uzrok na velike carine kod uvoza sirovine sprečavaju izvoz u Tursku.

U slučaju oslobođenja od carine mogli bi se podpuno takmičiti u Turskoj.

S poštovanjem

FABRIKA CELULOJDNE ROBE

WEINHUT I SINOVI

Br. 32. Zapisnik u vezi zahteva za promenu naziva firme u Barzel. AJ, F:65. 2410.1426.

Redarstveni kapetan grada Subotice

ZAPISNIK

Sastavljen dne 24. oktobra 1923.g. kod kapetanskog zvanja grada Subotice u stvari izuzimanja reča predstavnika „Barzel“ trgovine gvožđem i prometnog d.d u Subotici a na dopis Vel.. županskog ureda br. 1124/923.

Aleksander Rozenfeld, kao zastupnik „Barzel“ trgovine gvožđem i prometnog d.d. osobno pristupa i daje u zapisnik sldeću izjavu:

Mi smo dosadnji naziv firme Trgovina gvožđem i prometno d.d. iz stoga razloga promenili fa firmu „Barzel trgovina gvožđem i prometno d.d., da se ovaj naziv što kraće, dobro-glasnije razširi u krugu trg. sveta t. jest da se samo kratko ova naša firma naziva „Barzel“ i da se pod ovim imenom spominje i poznaje.

pol. kapetan

Mihaldžić

Alexander Rozenfeld

Br. 33. Podaci o firmi “Rotman”. AV, F:138. II 3795/1935

FABRIKA MIRKO ROTMAN SUBOTICA

SUBOTICA 29.10.1935.

Tit.

Udruženje industrijalaca u

Novom Sadu

U posedu Vašeg c. dopisa br, 3712 od 26-og o.m. primio danas, čast mi je javiti Vam:

1) Jedini vlasnik firme je Vojislav Bela Gabor, koji potpisuje firmu prema naslovnom primerku, izdat od okružnog suda Subotica 12. oktobra 1931. godine, po dole navedenom potpisu.

2) Vlasnik je jugoslovenski državljanin /rešenje Ministarstva unutrašnjih dela br. 7556/1924 /.

3) Stalno mesto stanovanja je Subotica.

4) Nije pod stečajem.

5) Nema protiv njega postupak o prinudnom vanstečajnom poravnanju.

6) Nije pod krivičnom istragom.

7) Nije pod strarateljstvom.

8) Punoletan je.

9) Ovlašćenje za obavljanje radnje izdato je 23.10.1939. god. od šefa obrtnog otseka grada Subotice pod br. II 2215 grnč. protok. Reg. A br. 92. Prijašnja obrtnicaje glasila na ime pokojnog vlasnika firme g. Mirka Rotmana 31-og januara 1903. god. G. Gabor je bio ortak firme od 1913. go. Firma je osnovana 1888. god.

10) Preduzeće je u pogonu.

S odličnim poštovanjem:

Mirko Rotman

Br. 34. Podaci o firmi “Braća Goldner”. AV, F:138. ??

Braća Goldner, Subotica, 8.10.1940.

livnica, tvornica ormana za led, drvene i metalne robe

vaš znak 3272/940 P.n.

Udruženje industrijalaca

Novi Sad

Podaci o br. kvalifik. struč. osoblja i učenika u ind. preduzeću

U vezi sa Vašom cenj. okružnicom od 3. o. m. čast nam je izvestiti Vas, da je ovog momenta zaposleno kod nas:

Radnici: 11 bravarskih pomoćnika

12 stolarskih „

5 limarskih „

21 mesing-strugarski pomoćnik

1 mesing-strugarski majstor

1 livački majstor

7 livačkih pomoćnika

Učenici: 2 bravarska

2 stolarska

2 limarska

4 mesing-strugarska

2 livačka

1 monterski

Saopštavajući Vam prednje preporučujemo se

sa veleštovanjem

Braća Goldner – Subotica

Br. 35. Podaci o firmi “Industrija željeznog nameštaja d.d.”. AV, II 3381/1940

Industrija željeznog nameštaja Subotica, 5.10.1940.

i metala d.d.

Subotica

P.n.

Udruženje industrijalaca

Novi Sad

Predmet: podaci o broju kvalifikovanog i stručnog osoblja i broju učenika /šegrta/ u ind. preduzećima

Na Vaš c. poziv br 3272 od 3.oktobra saopštavamo Vam, da u našem preduzeću imamo:

bravara običnih : 20 radnika, 11 šegrta

strugara metala : 3 radnika, 2 šegrta

kazandžije : 2 radnika, 1 šegrta

elektro svarivača: 2 radnika, 1 šegrta

pojasara : 1 radnika, 1 šegrta

ličilaca : 4 radnika, —

brusača : 2 radnika, 1 šegrta

—————————–

ukupno : 34 radnika i 17 šegrta

S poštovanjem:

Industrija željeznog nemeštaja

i metala d.d. Subotica

Br. 36. Spisak akcionara i uprave koji su učestvovali na poslednjoj glavnoj skupštini “Ferum d.d.” i “Adis a.d.”, u 1939.godini. AV, F:126 VIII 35428/1940

Spisak akcionara koji su učestvovali na poslednjoj glavnoj skupštini

Ferum d.d. od 11.11.1939.g.

Ime i prezime zanimanje državljanstvo mesto boravka narodnost broj akcija

Matić dr Milan advokat jugosloven. Novi Sad srpska 6 600

Donat dr Akacije advokat jugosloven Subotica jevrejska 6 600

Gavanski Dejan ekonom jugosloven. Srbobran srpska 3 476

Fogel Žiga industrijalac jugosloven. Subotica jevrejska 4 400

Donat Mavro inžinjer jugosloven. Subotica jevrejska 2 741

Ajzler Žiga preduzimač jugosloven. Subotica jevrejska 2 500

Krunić Sima priv. činovnik jugosloven. Subotica jevrejska 275

Karšai Bertalan preduzimač jugosloven. Subotica jevrejska 500

Der Julije industrijalac jugosloven. Subotica jevrejska 500

Spisak akcionara koji su učestvovali na poslednjoj glavnoj skupštini

Adis a.d. od 11.11.1939.g.

Ime i prezime zanimanje državljanstvo mesto stanovanja narodnost broj akcija

Matić dr Milan advokat jugosloven. Novi Sad srpska 1 546

Donat dr Akacije advokat jugosloven. Subotica jevrejska 1 546

Gavanski Dejan ekonom jugosloven. Srbobran srpska 569

Fogel Žiga industrijalac jugosloven. Subotica jevrejska 550

Donat Mavro inžinjer jugosloven. Subotica jevrejska 550

Ajzler Žiga preduzimač jugosloven. Subotica jevrejska 500

Krunić SIma priv.činovnik jugosloven Subotica srpska 100

Karšai Bertalan preduzomač jugosloven. Subotica jevrejska 100

Der Julije industrijalac jugosloven. Subotica jevrejska 100

Spisak članova likvidacionog i nadzornog odbora, koji su učestvovali na poslednjoj glavnoj skupštini Adis a.d. 11.11.1939.g.

Članovi likvidacionog odbora

Ime i prezime zanimanje državljanstvo mesto boravka narodnost primedbe

Matić dr Milan advokat jugosloven. Novi Sad srpska

Donar dr Akacije advokat jugosloven. Subotica jevrejska

Gavanski dejan ekonom jugosloven. Srbobran srpska

DonatMavro inžinjer jugosloven. Subotica jevrejska

Gavanski Aleksandar advokat jugosloven. Subotica srpska

Ajzler Žiga preduzimač jugosloven. Subotica jevrejska

Fogel Žiga industrijalac jugosloven. Subotica jevrejska

Članovi nadzornog odbora

Engler Jovan advokatski pripravnik jugosloven. Subotica jevrejska

Der Julije industrijalac jugosloven. Subotica jevrejska

Karšai Bertalan preduzimač jugosloven. Subotica jevrejska

Br. 37. Lični opis Arpada Hitera. IAS,F:57.1550/1937

Lični opis

(isključivo za uverenje o državljanstvu)

Ime i prezime: Hiter Arpad

Rodom iz: (dan, mesec i god.) 6. 4. 1890. god. u Pustavisneku

Srez: –

Obraz: okrugao

Oči: (boja) smeđe

Kosa: (boja) crna – proseda

Osobeni znaci: nama

Svojeručni potpis: Hütter Árpád

U Subotici 12.2. 1937. god. Popović , beležnik

Br. 38. Podaci o kvalifikovanom osoblju i učenicima firme “NONENBERG i ŠODERE tvornice traka i čipaka d.d.”. AV, F:126.66.345/1938

NONNENBERG & SCHODERE

tvornica traka i čipaka d.d.

Subotica Subotica 8.oktobar 1940.

P.N.

Udruženje industrijalaca

Novi Sad

Predmet: podaci o kvalifikovanom osoblju

i učenicima

U izvršenju cirkulara br. 3272 od 3. oktobra o. g. čast nam je u nastavku prijaviti sledeće podatke o stručnom osoblju i učenicima:

1/ Broj kvalifikovanog stručnog osoblja:

2 majstora u odeljenju za izradu čipaka

1 majstor u odeljenju za izradu traka i elastičnih traka

1 majstor bravar za mašine

1 majstor bravar obični

1 majstor stolar obični

2 stručna radnika za izradu čipaka /umsetzer/

1 stručni radnik za izradu lastiša /umsteller/

3 stručna radnika za izradu traka i elastičnih traka

19 tekastilnih radnika /aufpasser/

8 tekstilnih radnica /aufpasser/

25 radnica za namotavanje prediva /spulerin/

ukupno: 64 stručnih radnika

2/ broj uposlenih šegrta:

3 učenika u odeljenju za izradu traka i elastičnih traka

1 učenik u odeljenju za izradu lastiša

ukupno: 4 šegrta

Dostavljajući Vam prednje na cenj. upotrebu, beležimo

s odličnim poštovanjem

NONENBERG i ŠODERE

tvornica traka i čipaka d.d.

Subotica

Br. 39. Ocena sreskog načelnika povodom molbe Jakoba Ripnera za prijem u državljanstvo. IAS, F:57. 2916/1939.

NAČELSTVO SREZA SUBOTIČKOG

broj:10152/39

20. decembra 1939. g.

SUBOTICA

Predmet: Ripner Jakob – državljanstvo

Na II br.84497/39

KRALJEVSKOJ BANSKOJ UPRAVI DUN. BANOVINE

III Upravnom odeljenju

NOVI SAD

U povratku akta žast mi je dostaviti tražene priloge u smislu Vašeg naređenja pod gornjim brojem, i ujedno dopunjejem svoj ranji predlog u smislu:

Pomenuti Ripner slabo vlada državnim jezikom; u pogledu njegovog prilagođavanja ovdašnjem življu i prilikama, čast mi je izvstistiti, da se potpuno asimilovao ovdašnjoj sredini i da je svoj društveni život potpuno podesio prema ovdašnjoj sredini, a u pogledu građanske ispravnosti, da je u svemu apsolutno korektan.

Sreski načelnik,

V. Momirović

Br. 40. Podaci o akcionarima i članovima uprave firme “Fako d.d. jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaže” iz 1940. godine. AV, F:126. VIII 33 557/1940

Fako d.d. jugoslavenska tvornica Subotica 16.11.1940.

čarapa itrikotaža

P.t.

Kraljevska banska uprava

Dunavske banovine

Odeljenje za trgovinu, obrt i industriju

Novi Sad

Vaš c. raspis VIII br. 30 877

od 5. novembra o.g.

Predmet: akcionarska društva – podaci

U rešenju vašeg c. raspisa čast nam je u prilogu dostaviti Vam

1. Spisak akcionara koji su prisustvovali poslednjoj skupštini akcionara

2. spisak članova upravnog i nadzornog odbora i

3. podatke o poslovođi preduzeća

na Vašu c. upotrebu.

Slobodni smo nadalje primetiti da su svi članovi Upravnog odbora, i to gga Stefanović Žarko, Lazić Stanko, Spreitzer Oskar i dr Bondy Đorđe, kao i dva člana Nadzornog odbora i to gga Suvajdžić Aleksandar i Krishaber Eugen dali ostavku, da se u tu svrhu sazvala vanredna glavna skupština za 23. novembar 1940. g.

Reda radi dajemo Vam i spisak lica, koja će prisustvovayi ovoj vanrednoj glavnoj skupštini, kao i spisak osoba,koja će se izabrati za članove Upravnog i Nadzornog odbora dne 23. novembra o.g.

U vezi raspisa VIII br. 30877 od 5. novembra 1940. g. Kraljevske Banske uprave dunavske banovine.

Primećujemo da je 75% celokupnih akcija u rukama Opšte privredne banke d.d. Subotica i Penzione blagajne činovnika i podvornika Opšte i privredne banke d.d. Subotica u pola – pola, a ostalih 25% akcija je u rukama gge Jakob Rippner, Subotica, Hütter Arpad, Subotica i dr Szilasi Ödön, Subotica.

Stavljajući Vam gornje podatke na c. znanje, ostajemo

s poštovanjem

„Fako, jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža d.d.“

Prilozi: 1.

U vezi raspisa VIII br. 30877 od 5. novembra 1940. g. Kraljevske Banske uprave dunavske banovine.

Spisak akcionara koji su prisustvovali poslednjoj skupštini akcionara.

Ime i prezime Državljanstvo Mesto stalnog Narodnost Broj akcija

stanovanja kojima raspolaže

dr Stefanović Žarko jugoslov. Novi Sad srbin 330 kom.

Lazić Stanko jugoslov. Novi Sad srbin 486

Bogdanović Živorad jugoslov. Novi Sad srbin 10

Hütter Arpad jugoslov. Subotica jevrej 550

Spreitzer Oskar jugoslov. Novi Sad nemac 1234

dr Bondy Đorđe jugoslov. Subotica jevrej 80

dr Silaši Edmund jugoslov. Subotica mađar 100

„Fako“

jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža d.d.

Subotica

2.

U vezi raspisa VIII br. 30877 od 5. novembra 1940. g. Kraljevske Banske uprave dunavske banovine.

Spisak članova upravnog i nadzornog odbora

Ime i prezime Državljanstvo Mesto stalnog Narodnost Broj akcija

stanovanja kojima

raspolaže

U p r a v n i o d b o r

dr Stefanović Žarko jugoslov. Novi Sad srbin 330 kom.

Lazić Stanko jugoslov. Novi Sad srbin 486

Spreitzer Oskar jugoslov. Novi Sad nemac 1234

dr Bondy Đorđe jugoslov. Subotica jevrej 80

N a d z o r n i o d b o r

Bogdanović Živorad jugoslov. Novi Sad srbin 10

Suvajdžić Aleksandar jugoslov. Subotica srbin 10

dr Ljubibratić Aleksa. jugoslov. Subotica srbin 10

Hermec Franja jugoslov. Subotica mađar 10

Krishaber Eugen jugoslov. Subotica jevrej 10

„Fako“

jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža d.d.

Subotica

3.

Podaci za poslovođu firme „“Fako, jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža d.d.“ u smislu raspisa VIII br. 30877 od 5. novembra 1940. g. Kraljevske banske uprave Dunavske banovine.

Ime i prezime: Hütter Arpad

Državljanstvo: jugoslovensko

Mesto stalnog stanovanja: Subotica

Broj akcija sa kojima raspolaže: 550 komada

Ime i prezime: Perčić Kolman

Državljanstvo: jugoslovensko

Mesto stalnog stanovanja: Subotica

Broj akcija sa kojima raspolaže: nema akcije

„Fako“

jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža d.d.

Subotica

4.

U vezi raspisa VIII br. 30877 od 5. novembra 1940. g. Kraljevske Banske uprave dunavske banovine.

Spisak akcionara koji će prisustvovati vanrednoj glavnoj skupštini na dan 23. novembra 1940. godine

Ime i prezime Državljanstvo Mesto stalnog Narodnost Broj akcija

stanovanja kojima

raspolaže

Opšta privredna

banka d.d. — Subotica — 1025

Penziona blagajna

činovnika i podvornika

Opšte privredne

banke d.d. Subotica — 1125

Jakob Rippner jugoslov Subotica jevrej 321

Hütter Arpad jugoslov. Subotica jevrej 239

dr Magarašević

Aleksandar jugoslov. Subotica srbin 20

Međanski Lazar jugoslov. Subotica srbin 20

Stipić Mate jugoslov. Subotica bunjevac 20

dr Đurišić Mileta jugoslov Subotica srbin 20

Beniš šime jugoslov Subotica bunjevac 20

„Fako“

jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža d.d.

Subotica

U vezi raspisa VIII br. 30877 od 5. novembra 1940. g. Kraljevske Banske uprave dunavske banovine.

Spisak članova Upravnog i Nadzornog odbora od 23. novembra 1940.g.

Ime i prezime Državljanstvo Mesto stalnog Narodnost Broj akcija

stanovanja kojima

raspolaže

Upravni odbor

dr Magarašević

Aleksandar jugoslov. Subotica srbin 20

dr Đurišić Mileta jugoslov Subotica srbin 20

Međanski Lazar jugoslov. Subotica srbin 20

Stipić Mate jugoslov. Subotica bunjevac 20

Beniš šime jugoslov B. Topola bunjevac 20

Nadzorni odbor

Bogdanović

Živorad jugoslov. Novi sad srbin 10

dr Ljubibratić

Aleksandar jugoslov. Subotica srbin 10

Hermec Franjo jugoslov. Subotica mađar 10

Pilić Ozren jugoslov. Subotica srbin 10

Maugsch Lajčo jugoslov Subotica nemac 10

Vidaković Koloman jugoslov. Subotica bunjevac 10

„Fako“

jugoslavenska tvornica čarapa i trikotaža d.d.

Subotica

Br. 41. Izveštaj uprave društva “Transport d.d. iz Subotice” o održanoj skupštini jula 1933. godine. AV, F:126 VIII 11851/1941

PRETSTOJNIŠTVU GRADSKE POLICIJE

SUBOTICA

Izveštaj

Uprave društva Transport d.d. iz

Subotice

u stvari prijave akcionara

Čast nam je izvestiti da je na glavnoj skupštini za godinu 1933. koja je bila održana 2. jula 1933. bilo deponovano akcija, kako sledi:

Ime i prezime akcionera Stalno boravište Državljanstvo Broj

Bröder Lipot mlađi Subotica jugoslovensko 700

Diklić Svetozar Skoplje jugoslovensko 350

Bröder Nikola Subotica jugoslovensko 500

Vajs Nikola Novi Sad jugoslovensko 200

Snicler Josip Niš jugoslovensko 200

Bröder Lipot stariji Subotica jugoslovensko 100

Gutman Mirko Subotica jugoslovensko 100

S poštovanjem

Transport d.d.

Br. 42. Spisak deoničara firme “Trgovačko prometno d.d. za Vojvodinu” maja

1933. godine. AV, F:126. VIII 21 345/1934

Trgovačko prometno d.d. za Vojvodinu

Subotica

Sl. Banskoj upravi

putem pretstojništva policije

Subotica

Na Vaš zahtev čast nam je ovime priposlati overenspisak deoničara, koji su deponirali svoje deonice radi učastvovanja na redovnoj glavnoj skupštini društva, održanoj 20, maja 1933. godine.

Ime Boravište Državljanstvo Broj akcija

1. dr Vojnić Julije Subotica jugoslaven 3 000

2. Levi Franja Subotica jugoslaven 1 500

3. Kertes Samuilo Subotica jugoslaven 1 500

4. Lederer Edmund Subotica jugoslaven 1 000

5. Krmpotić Pera Subotica jugoslaven 1 000

6. dr Rafajlović Miloš Subotica jugoslaven 1 000

7. Stefanović Vladimir Subotica jugoslaven 500

8. dr Levi Geza Subotica jugoslaven 500

u Subotici 6. decembra 1933. Trgovačko prometno d.d.

Br. 43. Molba Lifka Aleksandra radi prijema u državljanstvo Kraljevine Jugoslavije. IAS, F:57.5344/1939

NAČELNIK SREZA SUBOTIČKOG

SUBOTICA

primljeno 12.6.1939

Bb. 5344

Predmet: Lifka Aleksandar – moli prijem u državljanstvo Kraljevine Jugoslavije.

Kraljevskoj Banskoj Upravi

Upravnom odeljenju

Novi Sad

Molbu Lifke Aleksandra iz Subotice, kojom moli prijem u državljanstvo Kraljevine Jugoslavije na osnovu čl. 13 Zakona o državljanstvu, čast mi je u smislu čl. 16 citranog Zakona dostaviti sa molbom na nadležnost.

U smislu raspisa Naslova II 20099/31, 20037/31, 26678/30 te Pov. br. 2649/35 za imenovanog se dostavljaju sledeći podaci:

Lifka Aleksandar po zanimanju je trgovac, oženjen, bez dece, sa stanom u Subotici Ivana Antunovića ul. br. 5.

Rođen je 30. maja 1886. u Brašo /Rumunija/.

Državljanin je češki sa zavičajnim pravom u opštini Žatcu.

Državljanstvo traži na osnovu čl. 13. Zakona o državljanstvu.

Molbu radi prijema u državljanstvo Kraljevine Jugoslavije podneo je 23. maja 1939. godine, a na teritoriji naše Kraljevine boravi od 1908. g.

Zajamčen mu je prijem u članstvo Grada Subotice.

Nema otpust iz dosadašnjeg državljanstva.

Ostalim dokumentima dokazao je: da je punoletan, da je dobrog moralnog i političkog vladanja i da može izdržavati sebe i svoju porodicu.

Po poreklu je Čeh.

Poseduje češki pasoš br. 1284/36 izdat od strane čehoslovačkog konzulata u Beogradu, koji je priložen uz ovu molbu.

U državljanstvu ga sledi supruga Jelisaveta rođ. Bek.

U pogledu zajamčenja zavičajnosti ne postoje nedostatci formalnog značaja.

Kod kuće se služi nemačkim jezikom, naš jezik ne poznaje.

Žena mu Bek Jelisaveta pripada jevrejskoj narodnosti i slabo poznaje naš jezik. Nije član nijednog udruženja u zemlji.U nacionalnom pogledu, pre ujedinjenja nije se isticao.

Nema nepokretnog imanja; poseduje kapital od 400 000 din.

Nema veze sa sumnjivim ili anacionalnim elementima.

Nije optirao za koju stranu državu.

Kako imenovani boravi u Subotici više od 30 godina, ovde je sebi stvorio ekzistenciju za život svoj i svoje porodice, te je udovoqio svim propisanim naređenjima, smatramo da bi njegovu molbu trebalo uvažiti.

Sreski načelnik,

V. Momirović

PRILOG ZA KOŽARSKU

AJ, F:65.2409.1425.

Deoničarsko društvo za izradu creva d.d.

u Subotici

Iskaz

članova upravnog i nadzornog odbora

Ime i prezime zanimanje narodnost nadležnost državljanstvo

Stevo Prodanović bankovni

ravnatelj srbin Subotica S.H.S.

Salamon Gombo trgovac srbin B. Topola S.H.S.

dr Aleksandar

Magarašević odvjetnik srbin Subotica S.H.S.

Salamon Gombo trgovac srbin Subotica S.H.S.

Herman Dajč ravnatelj D.d. srbin Subotica S.H.S.

za izradu creva

Andor Dajč poslovođa D.d. srbin Subotica S.H.S.

za izradu creva

Laura Dajč privatnica srbin Subotica S.H.S.

Milan Damjanović tajnik društva srbin Subotica S.H.S.

„Lloyd“

Mito Međanski trgovac srbin Subotica S.H.S.

Edmund Mayer trgovac čeh Bratislava Č.S.R..

dr Svetislav

Mihajlović odvjetnik srbin Beograd S.H.S.

Inostranog kapitala nema.

Svrha društva je: kupoprodaja, obrtna preradba i unovčenje raznovrsnih životinjskih creva.

Policija grada Subotice

20.okt.1926.

AJ, F:65.2410.1426.

Izveštaj Upravnog odbora

Slavna Skupštino!

Opšta trgovačka kriza se je osetila i u prošloj poslovnoj godini 1927, od koje se ni naše društvo nije moglo izvući, ali da smo ipak svoje pozicije održali bilo je zbog toga što smo mi u svome poslu zaveli štednju i predostrožnost u davanju kredita. Ipak nismo mogli izbeći da ne izgubimo neke stavke ali koje nisu imale uticaja na naš položaj. Ovakove stavke smo u bilanci otpisali.

U prošloj ekonomskoj godini smo naše sirovinsko odeljenje likvidirali da ne bi naše snage bile razdeljene, ali to nije učinjeno za večito, već kada prilike zato budu povoljnije opet ćemo posao u tom svome odeljenju nastaviti.

Važan momenat u prošloj ekonomskoj godini je bio taj, što glede našega finasiranja smo sklopili sporazum sa Jugoslovenskom bankom D.D. u Subotici, koja je preuzela na sebe naše kreditne potrebe izmiriti. Ovo prijateljsko pomaganje se pokazuje već u svim našim poslovima, i kao dokaz tome će jedan eksponent pomenute banke doboti položaj u našoj direkciji i u našem nadzornom odboru.

Naša bilanca pokazuje dobitak od 71 461 dinara. Predlažemo da od ove svote bude rezervirano 70 000 za fond za pokriće eventualnih gubitaka, a preostalih1461 din. da se prenese na idući račun.

Kao krajnji rezultat našeg poslovanja možemo konstatovati poboljšanje našeg društva i možemo se nadati da će se to u budućnosti još bolje pokazati.

Molimo Slavnu skupštinu da nam izvoli svoju razrešnicu podeliti za naš rad u prošloj ekonomskoj godini.

Subotica, 16. juna 1929. god.

UPRAVA

Subotička industrija koža d.d.

Adolf Glied Lázár Holländer

AJ, F:65.2410.1426.

Subotica 10. maja 1922.

Molba za dozvolu osnivanja

„BON-TON“ d.d mehaničke

fabrike cipela u Subotici

MINISTARSTVU TRGOVINE I INDUSTRIJE

u Beogradu

Na temelju zakona o osnivanju akcionarskih društava na teritoriji Banata, bačke i Barenje, čl. I., molimo ovim za dozvolu osnivanja „BON-TON“ d.d mehaničke fabrike cipela u Subotici, te prilažemo u tu svrhu tri primerka Osnove za utemeljenje i tri primerka nacrta pravila ovoga društva.

Budući da osnivanje ove fabrike leži u interesu naše mlade domće industrije, nadamo se da zamoljenom odobrenju neće stajati nikakve zapreke na putu, te Vas molimo da nam čim prije dostavite Vaše rešenje, kako bi se moglo odmah otpočeti sa organizacijom novoga društva.

U tom očekivanju beležimo se

s poštovanjem:

OSNIVAČI:

Aleksander Rajčić direktor „Građanske banke“ podružnice Subotica

dr Iso Tordai, advokat u Subotici

Đura Pendžić, direktor Fabrike cipela u Subotici

Josip Vaci, fabrikant cipela u Subotici

Aleksandar Kohn, fabrikant kože u Subotici

Albe Schuhoff, fabrikant cipela u Subotici

Bogdan Dimitriević, veleposednik i direktor trgovačkog poduzeća

Cvetko Manojlović, direktor muzičke škole u Subotici

Mavro Sporer, fabrikant sapuna u Subotici

dr Dargutin Stipić, advokat u Subotici

IAS, F:57.676/1936

GRADSKO POGLAVARSTVO SUBOTICA

II br.. 2459/1936

Uverenje o članstvu

(Izdato na osnovu čl. 20 Zakona o gradskim opštinama)

HOLENDER LAZAR

rođen 18/ 1V 1870 godine u Čonoplji, opština Čonoplja, srez senćanski, banovina Dunavska, sin Adama i Hane Policer po zanimanju trgovac usled čl. 151 Zakona o gradskim opštinama

član je grada Subotice

sreza subotičkog, banovine Dunavske, gde je zaveden po br. 1583 u Spisak članova.

Taksena marka od din. 20- je naplaćena i na ovom uverenju propisno poništena.

5.oktobra 1936. godine

Subotica Pretsednik,

ing. Ivković

PRILOG ZA DRVNU

AJ, F:65. 2409.1425.

Osnivački nacrt

Potpisani osnivači osnivamo u Subotici industrijsko poduzeće pod firmom „Braća Špitzer industrija drva i trgovačko d.d.“.

1. Poduzeće se bavi proizvodnjom en gros igračaka i drvarskih roba, stavljanjem iste u promet, te prodajom ovakove robe. Vreme trajanja je neodređeno.

2. Osnovna glavnica iznosi 1 000 000 dinara.

3. Osnovna glavnica sastoji se iz 10 000 komada deonica od 100 dinara, koje glase na donosioca.

4. Rok za potpis deonica je jedan mesec dana, te ovaj rok silazi 28. februara 1924. godine.

5. Između potpisanih osnivača Jene Špitzer i Bela Špitzer doprinašaju in natura društvu

a.) alat sa mašinerijom 276 600 din.

b.) tvornički nameštaj 84 760

c.) ručni alat 46 250

d.) materijal i polugotova roba 120 060

e.) gotovu robu 118 969

u ukupnoj vrednosti od 646 654 dinara, slovima, šest stotina četrdeset šest hjiljada pedeset četiri dinara i to na taj nažin, da im deoničarko društvo za ovo daje deonica za 506 000 dinara, ostalo pak plaća deoničarsko društvo u gotovom novcu.

6. Osnivači pridržavaju sebi pravo, da naimenuju članove upravnog odbora tokom prve tri godine.

U Subotici, 31. januara 1924. godine.

Antun Krempotič Franja Špitzer

Jene Špitzer Bela Špitzer

PRILOG ZA GRAFIČKU

IAS,F:57.977/1934

Записник

Рађен у Суботици дана 7. децембра 1934. год. У канцеларији полицијског комесара са Крњац Јованом

Присутни потписани:

На позив престаје Крњац Јован, родом из Панчева, по занимању штампар, по народности Југословен, стнује Влашка улица бр. 8

Констаује се идентитет позваног лица са подносиоцем молбе ради издаванја сведоџбе о држављанству. Лични опис наведенога је следећи:

Породично и рођено име: Крњац А. Јован

Место и време рођења: 25.фебруар 1875. у Панчеву

Висок: 173

Коса: седа

Очи: црне

Образ: дугуљаст

Особни знаци: нема

Након прочитањљ у знак одобрења потписао:

Дкг

Перовођа:

А. Поповић Крњац Јован

Претстојник градске полиције

AV, F:126.20 598/1934

Banskoj upravi Dunavske banovine

Novi Sad

U vezi poziva Banske uprave dunavske banovine, Novi Sad, čast nam je podneti sledeće podatke:

Za našu glavnu skupštinu, održanu dne 14. maja. 1933. godine deponirali su svoje akcije sledeća lica:

Ime i prezime Stalno Državljanstvo Broj deponiranih

vlasnika akcije boravište akcija

____________________________________________________________

dr Fenjveš Franjo Subotica jugoslovensko 500 kom.

Blašković Pero Beograd jugoslovensko 50

Fenjveš Franjo Subotica jugoslovensko 300

Šokčić Josip Subotica jugoslovensko 10

dr Fišer Jakov Subotica jugoslovensko 50

dr Bondi Đorđe Subotica jugoslovensko 50

dr Horvat Mavro Subotica jugoslovensko 50

Gomboš Ljudevit Subotica jugoslovensko 20

Šreger Ljudevit Subotica jugoslovensko 30

Martoš Manojlo Subotica jugoslovensko 20

/umro/

Nađ Aleksandar Subotica jugoslovensko 20

Večei Zoltan Subotica jugoslovensko 20

dr Kalmar Elemir Subotica jugoslovensko 10

dr Diamant Ernest Subotica jugoslovensko 10

dr Gereb Mihajlo Subotica jugoslovensko 10

ukupno: 1 150 kom.

Molimo da ovu našu prijavu na znanje primiti izvolite

Subotica, 6. decembra 1933. god.

S poštovanjem

Minerva, štamparija i nakladništvo d.d.

ZABAVIŠTA IZMEĐU DVA SVETSKA RATA

Vesna Srdić, Stevan Mačković

ZABAVIŠTA IZMEĐU DVA SVETSKA RATA (meterijal za rukopis monografije o zabavištima)

DRUŠTVENE I POLITIČKE PRILIKE U SUBOTICI 1918-1941 (1945)

Teritorija grada Subotice u međuratnom periodu prostirala se na površini od 140 611  k.j. što odgovara 809,166 kv. km. Po podacima iz 1927. godine, od ove površine “unutarnji” grad  zauzimao je 1 992 k.j, kupalište Palić 1 812 k.j. a pustare  t.j. periferija grada Subotice ( salaši) zauzimale su površinu od 136 807 k.j. Razlike između “unutarnjeg grada” i  “salaša” su bile velike. “Centar Subotice imade karakter grada, dok okolina ovog centra i periferija imaju sve osobine sela.”[1] U unutrašnjem gradu (centru), koji se delio na XII kvartova, bilo je 9200 kuća i približno 60 000 stanovnika , a na spoljašnjem delu, koji čine 24 naselja (Bajski vinogradi, Bikovo, Čikerija, Tavankut, Hajdukovo, Kelebija, Šupljak, Zobnatica, itd.) bilo je 8015 kuća i 43 000 stanovnika.

Karta grada iz 1923. godine 

Slovenija, delovi Hrvatske i Vojvodina,  teritorije koje su pripadale bivšoj Monarhiji,  prednjačile su po ulasku u novu jugoslovensku državnu zajednicu po stepenu industrijskog  razvitka. Bačka, Banat i Baranja, po rezultatima  popisa  iz 1921.  godine, imale su i najveći procenat gradskog stanovništva – 30,68. Subotica je bila jedan od najvećih gradova u novoj državi. Lokalni popis obavljen  1919. godine za  potrebe Pariske  mirovne  konferencije, daje  podatke o ukupno 101 286 stanovnika. Bunjevaca – 65 135, Srba – 8 737, Mađara – 19 870, Nemaca –  4  251  i  Jevreja  –  3  293.[2]  Po prethodnim rezultatima državnog popisa od 1921. godine Subotica broji 101 857 ( ili po drugom izvoru 101 709,  49 024 muških i 52 685 ženskih., a po konačnim 90  961. Razlika se delimično objašnjava smanjivanjem  teritorije  grada, gubitkom delova Tompe i Kelebije.

Po podacima gradonačelničkog ureda, na osnovu državnog popisa  1931. godine, u Subotici je bilo 100 058 stanovnika, ( 48 703 muških i 51  355  ženskih)[3] a po podacima inženjerskog ureda  i  Sreskog načelstva 102 133.[4] Podaci nakon završetka rata[5] daju podatke o ukupno  100 078 stanovnika, a od toga Srba 8759, Hrvata 44712,

ostalih Slovena 2420, Mađara   38355, Nemaca 1965, Jevreja 3739, ostalih neslovena  128.

Dokument sa rezultatima popisa stanovništva iz 1919. godine. IAS, F:47. .  I  22/1919.

Pored   Subotice, 1921. godine u zemlji samo Beograd i Zagreb jedino prelaze broj  od 100 000 stanovnika. [6]U Evropi je  početkom 19. veka bio svega 21 grad sa više od 100 000 stanovnika, krajem tog veka 145, da bi  ih 1930.  godine  bilo  255. Te  godine;  Švedska, Austrija, Mađarska, Grčka i Jugoslavija, su bile zemlje sa  po  3 grada  u  toj grupi. [7]

Sa okončanjem I sv. rata, dolazi do niza velikih promena na geopolitičkoj karti Evrope, koju sada kroje i uređuju sile pobednice. Ratni slom Austro-Ugarska monarhija plaća i svojim nestankom, razbijanjem na grupu novih nacionalnih država.

Tako se i Subotica uključila i učestvovala u događajima koji imaju prelomne istorijske karakteristike. Od toga da se našla u neposrednoj blizini uspostavljene demarkacione linije, preko ulaska srpske vojske, do otcepljenja od Monarhije odlukom velike narodne skupštine, održane 25.novembra 1918. godine u Novom Sadu,  i pristupanja Kraljevini Srbiji, a zatim 1.decembra 1918. godine i novoj državnoj zajednici koja je ponela ime Kraljevstvo Srba, Hrvata i Slovenaca.

Ulaskom u novu južnoslovensku državu i za Suboticu započinje jedan novi istorijski period. I pored nove državne, ideološke i političke klime, u Vojvodini će se u organizaciji vlasti, još dugo upotrebljavati i neki obrasci iz starog administrativnog i pravnog sistema Monarhije. Tako će i Subotica – Slobodni kraljevski grad (Szabad királyi város) zadržati taj naziv, koji je u prethodnom vremenu značio da je Grad bio u rangu županije, sa nizom stečenih samoupravnih beneficija, od kojih su osnovne – pravo da vrši lokalne izbore i imenuje svoje predstavnike u toj vlasti i da samostalno raspolaže delom prihoda ubranog na svojem području,.[8] Ali u novim okolnostima, ostaće samo formalni naziv bez realnih sadržaja iz oblasti pune samouprave. Održani su samo jedni lokalni izbori 1927. godine, a do tada i nakon toga, svi gradski funkcioneri i lokalna skupština, državni funkcioneri i činovnici, bili su postavljani imenovanjima od strane centralnih vlasti iz Beograda, pa je time i raspolaganje lokalnim budžetom bilo bitno uslovljeno. Započeti procesi centralizacije vlasti, menjajući forme i oblike, trajali su u čitavom međuratnom periodu.  Promenama adminastrativno teritorijalnog sistema 1929. godine u skladu sa tada izvršenim političkim promenama, proglašavanjem naziva Kraljevine Jugoslavije, uvedena je podela na Banovine, pa Subotica zadržavši svoj status, ulazi u područje Dunavske Banovine, da bi 1934. godine bilo određeno da dobije položaj “gradske opštine” uz formiranje subotičkog sreza kao organa državne vlasti. Teritorije opštine i sreza su bile identične. Time dolazi do daljeg centralizovanja, koje se ogledalo u preklapanju delokruga opštinskih i sreskih tela. Srez je bio obavljao i svoju prvenstveno nadzorno kontrolnu funkciju i bio posrednik između centralnih i lokalnih vlasti.

Prvih poratnih godina u zemlji, pa i u Subotici vladale su nestašice hrane, ogreva i  robe široke potrošnje. Snadevanje je bilo racionalizovano, najsiromašniji slojevi su od u tu svrhu formiranih gradskih tela dobijali minamalna sledovanja brašna. Na rad škola i zabavišta posebno je uticao nedostatk ogreva (ogrevnog drveta)[9] Drugi veliki otežavajuči faktor koji je uticao na celo društvo bila je ekonomska kriza, koja na našim prostorima započinje već polovinom dvadesetih godina, a dostiže kulminaciju 1929-1933. godine, kao i u svetskim okvirima. Pored pogoršanja položaja sloja poljoprivrednika, i radnički proleterijat time dospeva u tešku situaciju. Prosečna kupovna moć subotičkog stanovništva bila je veća u periodu 1910-1914, nego tokom čitavih petnaestak godina nakon završetka rata.[10] Stabilizacija započinje polovinom tridesetih godina, ali je prekida započinjanje novog ratnog sukoba 1939. godine[11]. I u Subotici se jasno beleži  ta predratna atmosfera, koju prati čitav niz pojava ekonomske ali i društvene prirode, kao na pr. porast nacionalne homogenizacije.

Mada je ukupno stanovništvo Subotice vrlo specifično teritorijalno raspoređeno, polovina u užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina na okolnim mestima i salašima, sa osobinama bližim stanovništvu sela, ipak je ta velika brojnost predstavljala jedan od elemenata za pokušaje razvoja i jačanja privrednih i drugih civilizacijskih potencijala, koji doduše nisu do kraja ostvareni, zbog niza drugih otežavajućih faktora, mahom geostrateške i političke prirode[12].

O relativnoj zaostalosti u oblasti gradsko komunalne infrastrukture, dovoljno je reći da Subotica u čitavom međuratnom periodu nije dobila javnu vodovodnu mrežu, snabdevanje je vršeno sa javnih i privatnih bunara, kanalizacija je bila izgrađena samo u manjoj dužini, a i ta je bila većinom otvorenog tipa, većina puteva je  bila bez kamenog (kaldrme) ili asfaltnog sloja, to jest bili su to tzv. letnji putevi, zimi gotovo neupotrebljivi zbog blata, javno osvetljenje je pokrivalo samo manji deo centra grada. Upravo samo taj deo, oko monumentalne Gradske kuće, je i pružao sliku i odavao utisak grada, tu su bile koncentrisane zgrade javnih ustanova, kuće i palače bogatih građana, trgovačke i druge radnje, tu je bila tramvajska pruga, ulice kao i trotoari popločani, dok je okolina tog dela i periferija više ličila na selo, po svojim kućicama, većinom od naboja, po blatnjavim ulicama bez ikakvog osvetljenja,   U tim činjenicama treba tražiti i korene označavanja Subotice kao „najvećeg evropskg sela“[13]. Ona je zaista bila velika po površini, na njoj bi se po nekim prosecima drugih gradova, moglo smestiti tri puta više stanovnika, gradska periferija je zaista i imala seoski izgled, a stanovništvo se većinom bavilo poljoprivredom, ali Subotica nikako nije bila – selo. Pre bi se moglo reći, da je ona posedovala i izgrađivala sve ono što karakteriše gradove, počevši od materijalne osnove, privrede, trgovine, bankarstva, preko saobraćajnih komunikacija, železničkih ali i tramvajskih pruga, do oblasti kulture i prosvete, pozorišta, škola, itd, ali je zadržala usađene osnove ravničarskih naselja. Imala je gradsko jezgro i tanak sloj građana, oko koga se koncentrisalo ostalo mnogobrojno stanovništvo.

ŠKOLSKE PRILIKE U SUBOTICI  1915-1941 (1945)

Školske prilike su pouzdan pokazatelj duhovnog stanja u društvu, njegove brige za sopstvenu budućnost, ekonomskih mogućnosti države, postojanja ili nepostojanja osmišljene, planirane, kontinuirane kulturne akcije države, ostvarenog civilizacijskog pomaka. Isto tako, to se odnosi i na svaku pojedinačnu mikro celinu, kakva je bila i Subotica i njena okolina. Na tom nivou se mogu uočiti lokalne specifičnosti, koje se ipak uklapaju u glavne tokove i procese inicirane iz državnog centra,

Odlika severozapadnih krajeva, bivših teritorija Monarhije, pa tako i subotičkog,   pripojenih novoj državi, bila je njihova relativna viša razvijenost, kako u ekonomskom tako i u kulturnom pogledu, u odnosu na centralne i jugoistočne delove nove države. Ta podloga je u startu garantovala njihove solidnije polazne osnove u novouspostavljenim državno političkim okvirima.

Jedan od primarnih zadataka državne administracije u Vojvodini, bio je rad na širenju državne ideologije, njenoj “nacionalizaciji” ili uspostavljanju i jačanju “slovenske”[14] dominacije, kako u političkom, ekonomskom, demografskom tako i prosvetno kulturnom životu.

Kao nasleđe nagdašnje mađarske države na teritorijama koje su ušle u sastav nove države postojao je dobro organizovan i razgranat sistem zabavišta i škola. Kroz njih je bio širen mađarski državni program, mađarski nacionalni uticaj i vršena mađarizacija. Tako se pred nove vlasti postavio zadatak da iskoriste postojeće materijalne resurse, školske objekte i drugo, ali uz uklanjanje mađarskog uticaja[15]. Metodi takve akcije su bili široki, od ukidanja mađarskog prosvetnog zakodavstva, ograničavanja i smanjivanja mogućnosti upotrebe mađarskoj jezika do otpuštanja mađarskog nastavnog kadra koje nije pristalo na polaganje zakletve Kralju.

Neke od konkretnih mera su bile i sledeće. Već 9.12.1918. godine Narodna uprava za Banat, Bačku i Baranju donela je odluku po kojoj je nastavu trebalo izvoditi na maternjem jeziku onih đaka koji čine većinu, čime je ukinut mađarski jezik u onim školama gde deca mađarske nacionalnosti nisu činila većinu.[16] Marta 1919. godine, Ministarstvo prosvete – Odsek za Banat, Bačku i Baranju izdalo je Naredbu br. 915 o privremenom uređenju svih zabavišta i škola kojom se pored ostalih mera o organizovanju nastave, smanjuje mogućnost upotrebe mađarskog jezika.[17]

Naredba Odseka za Banat, Bačku i Baranju br. 945, IAS,  F:22 I 225/1919

Ukidanjem zatečenih mađarskih organa i tela nadležnih za organizaciju i nadzor nad prosvetom, t.j. uspostavljanjem novih koje su pokrivale tu oblast, a u skladu sa menjanjem zakonskih okvira koji  regulišu prosvetu i školstvo, u novouspostavljenoj Kraljevini, stvaraju se preduslovi za potpuni uticaj i puno obuhvatanje i tog izuzetno važnog društvenog segmenta, od strane nosilaca i kreatora državne politike.

Formalno, delovanje mađarskih školskih organa prestalo je decembra 1918. godine. Tada se formira novi samostalni Školski okrug za Suboticu, sa novim personalnim rešenjima.[18] Ministarstvo prosvete u Beogradu imaće preko svojih tela – Odseka za Banat, Bačku i Baranju (dalje BBB) u Novom Sadu, Prosvetnog odeljka Kraljevske banske uprave u Novom Sadu (od 1929. ), područnih velikih župana, zatim od 1934. sreskih načelnika gde je isto bio formiran posebni – prosvetni odeljak, školskih nadzornika i drugih inspekcijskih tela, odlučujuću nadležnost i ulogu u radu čitavog školskog sistema od 1919. do 1941. godine.[19]

Odlukom tadašnjeg Ministra prosvete Svetozara Pribičevića od 6.juna 1920. godine prosvetni zakon Srbije proširen je i na pripojene teritorije Bačke, Banata, Baranje i Srema. Time se vrši i oduzimanje ingerencija mesnih vlasti u oblasti prosvete. Novi Zakon o narodnim školama donosi se u vreme diktature, decembra 1929. godine.

Školski nadzornik, kao državni činovnik, bio je na čelu svih službenika Školskog nadzorništva, kao referent za školstvo. U Subotici su u okviru jednog školskog sreza, postojala dva školska nadzorništva, I – koje pokrivalo teritoriju užeg grada i II – koje je bilo zaduženo za okolna naselja i salaše.

Mesni školski odbori, su  bili nasleđena forma prosvetnog nadzora u lokalnim okvirima,  koja su se do tada brinula i o delu odvijanju prosvetno obrazovnih delatnosti na svojim terotorijama.  Nakon podržavljavanja školskog sistema, njihov delokrug biva bitno smanjen, pa im u novim okolnostima uglavnom preostaje samo nadležnost nad materijalnim snabdevanjem škola, tehnički poslovi oko upisa dece, briga o siromašnim učenicima. Kao posebno odeljenje u tim okvirima nastavila je da radi i posebna gradska Komisija za nadzor zabavišta.[20] Predsednik Mesnog školskog odbora bio je po funkcija Veliki župan grada, a članovi: gradonačelnik, jedan upravitelj osnovne škole, građanske škole, službeni gradski lekar i pet uglednih lica.[21]

U čitavoj zemlji bilo je 1929. godine 355 zabavišta, koje je pohađalo 178 274 dete, što čini prosek od 502,1 deteteta na 1 zabavište, a od toga u Dunavskoj Banovini 168 zabavišta (što je činilo 47,32% u odnosu na celu državu),  sa 34 519 dece ( 19,4%), što je bio gotovo duplo bolji prosek – 205,4 dete na 1 zabavište, da bi 1939. godine u ovoj Banovini bilo 171 zabavište (41,51%) sa 44 833 detetom ( 17,1%), ili 262,1 dete na 1 zabavište.[22] U svetlu tih podataka, broj dece iz Subotice na jedno zabavište je bio gotovo duplo manji,  kretao se od 75,1 u 1921. godini, do 108,5 u 1925. godini.

Na teroriji Dunavske banovine “od ukupnog broja odeljenja u zabavištima (1935/36. godine) 72,04% su bila odeljenja sa srpskohrvatskim nastavnim jezikom, 13,60% sa nemačkim, 12,40% sa mađarskim, 1.96% sa ostalim jezicima.” [23]

«Prema dostupnim podacima državne statistike, predškolskom nastavom bilo je obuhvaćeno 1929/30 godine 2,13% stanovnika, a 1938/39 godine nešto manje – 1,98%.»[24]   Broj dece u Dunavskoj Banovini koja su pohađala zabavište, prema ukupnom broju stanovnika na toj administrativno upravnoj teritoriji je 1929. godine iznosio 7,56%, a 1939. godine – 6,15%. Time je to bio i najveći procenat u čitavoj državi ( zatim je sledio Grad Beograd sa 6,37 u 1929. i 5,87% u 1939. godini, dok je na začelju bila Vrbaska Banovina sa samo 0,15, odnosno 0,44%). ) [25]

Podaci državne statistike pokazuju da je na svim višim nivoima obrazovanja i vaspitanja većinu činila muška populacija, dok je zabavištima bila u većem procentu obuhvaćena ženska deca ( razlika je iznosila 2,50% u 1929. i 4,14% u 1939. godini)

RAD I DELOVANJE PREDŠKOLSKIH USTANOVA

U SUBOTICI 1918-1941

Mada je teritorija južne Ugarske ostala van linije frontova u toku Prvog svetskog rata,  taj period je ostavio velike, teške i traumatične  posledice u svim segmentima života i na tim prostorima. To važi i za Suboticu, koja je pošteđena direktnih ratnih dejstava, ali se jasno uočava da je funkcionisanje svih organa vlasti pa i život običnih građana bio prilagođen tim ratnim uslovima.

To se odrazilo i na na sferu prosvete, obrazovno vaspitnog delovanja, te tako i širenja mreže predškolskih ustanova,  jer je nastupio period stagnacije u njihovom razvoju i radu.

“Za vreme rata sva  subotička zabavišta stavljena su bila na raspoloženje vojski – a zabavilje pak, dodelili su ih, jedne za uredovne poslove gradske uprave, a druge za bolničarke” piše avgusta 1920. godine zabavilja Marija Išpanović u svom dopisu Nadzornom Odboru gradskih zabavišta.[26] O detaljima vanrednog rasporeda osoblja zabavišta u ratnom periodu 1915-1918. godine prema podacima iz dokumenata Istorijskog arhiva[27] evidentna su sledeća dešavanja u zabavištima u Subotici:

• Od 11 obdaništa radi samo 4, a 2 su preuređena u bolnicu za ranjenike, 4  za osnovnu školu, a 1 od 5. januara ?? zbog epidemije kolere je zatvoreno šta. ?
• U Izveštaju predsednika Nadzornog saveta  obdaništa Farago Janošu, Kraljevskom nadzorniku-inspektoru navodi se  da su 8 obdaništa sa po 4 učionice; garderoba je 9,40 m X 3, 50 m, igraonica je 9,05 m X 6,95m, radionica, 6,65mX 5,94m, sala za odmaranje je 6,95X5,94m ; dva obdaništa su sa po dve prostorije, 10 obdaništa imaju svoju zgradu, dok jedno iznajmljuje zgradu
• Obdaništa u IV  kvartu u ulici Berčenji i u Aleksandrovu rade; prvo vodi Letmanji Viktorija a drugo Demko Eržebet. Radno vreme je im od 7-11 i 13-16 časova;

Zabavilje su raspoređene na druge poslove; Vojnić Marija iz prvog kvarta ima službu u bolnici; Dulić Mariška radi u Gradskoj kući, Lenđel Tamasne, Lanji Ignac i Lukač Marija nisu raspoređeni; Božić Gizela vodi kuhinju u jednoj bolnici; Muči Mihalj je regrutovan.

• Podaci o broju dece kao i o broju i stanju prostorija po kvartovima su bili sledeći:

U prvom kvartu u ulici Lenkei ima 4 prostorije čije su veličine po propisu; broj dece je 100-120.

U drugom kvartu ima 4 prostorije; broj dece je 100-200;

U trećem kvartu ima 4 prostorije: grderoba, igraonica, radionica i sala za odmaranje; broj dece je 250-260.

U četvrtom kvartu u ulici Berčenji ima 2 prostorije, broj dece je 80-100; nameštaj je faličan

U ulici Kiralj u 4 kvartu broj dece je 180-200; ima 4 prostorije, moderno je opremljeno.

U V kvartu na Bajskom putu ima 4 prostorije; broj dece je 260-300. U ulilici Betlem ima 2 prostorije, igraonica i radionica, a garderoba je zatvoreni hodnik; broj dece je 180-200.

U VII kvartu u Mađraskoj ulici ima 4 prostorije koje su po propisima, besprekorono je opremljeno; broj dece je 220-250. U ulici Praški most ima 4 prostorije, broj dece je 130-150.

U VIII kvartu ima 4 prostorije sa prilično modernom opremom; broj dece je 260-280.

U obdaništu u Aleksnadrovu ima 1 prostorija, loše opremljena; broj dece 60-80.

• U sastav nadzornog odbora subotičkih obdaništa/jaslica izabrani su: dr Bekelji Đula predsednik; Birkaš Đula, Lendvai Ernest, Meznerić Ferenc, Riger Mihalj-potpredsednik, Riger Deže, Šefčić Lajoš, Terek Erne, dr Vali Deže i Vermeš Karolj.

U sastavu ženskih članova bile su izbarane: dr Bekelji Đulane, Birakš Đulane, dr Flat Viktorne, Đerđ Amorne, dr Janiga Janošne, Kovač Antalne, Kun Sabo Mihlajne, udovica Lenard Ištvana, udovica Lendvai Mihalja, Mamužić Benedekne, dr Manojlović Vladislavne, Regenji Lajošne, dr Revlji…,Tipka Antalne, Vermeš Belane.

Oni su zakletvu položili sa sledećim tekstom:

«Ja  (NN) zakljinjem se Bogu da ću kao član Nadzornog Odbora delovati savesno i marljivo po upustvima XV člana Zakona iz 1891. godine…»

• Predsednik nadzornog odbora jaslica izveštava da u šk.1915/16. godini rade samo jaslice u Aleksnadrovu a ostale su preuređene u bolnicu, prihvatlište za siromašne ili u škole;
• Otvara se obdanište u VI kvartu u ulici Praški most;
• Vaspitačica Lukač Marija iz VIII kvarta premešta se u VI kvart na mesto penzionisanog Lanji Ignaca, a u VIII kvart premešta se Demko Eržebet sporazumno; za tu priliku se renoviraju oba stana na teret grada.
• Za Budimpeštu na godišnji Sabor vaspitača Mađarske određene su da putuju  Lukači Marija, Dulić Mariška, Lapošne Kopunović Marija, Demko Eržebet i Božić Gizela, a grad ih dotira sa 120 kruna za putne troškove.
• Iz obdaništa u IV kvartu u ulici Kiralj posle višetrukog opominjanja  otkaz dobija babica Terningre Imrene, a na njeno mesto se prima Virst Mihaljne.
• 10.jula 1916. godine ponovno je otvoreno obdanište  u IV kvartu u ulici Berčenji, koje radi do kraja avgusta,kada se ponovno preuređuje u školu.
• Predsednik Nadzornog odbora zabavišta traži da se  rada u kuhinji oslobađa Lapošne Kopunović Mariška iz II kvarta i Božić Gizela iz V kvarta, pošto je vojska napustila zgrade zabavišta i obavezne su da u tekućem mesecu započnu rad.
• Vaspitačica Lukač Marija koja zamenjuje regrutovanog Mučija u VI kvartu u ulici Praški most ukazuje da između nje i porodice Muči postoji stalne prisutne nesuglasice , a to utiče i na rad; posle 4 dana žali se i na dvokratno radno vreme pa s obzirom na njene godine traži da radu  jednoj smenei.
• U izveštaju Božić Gizele iz V kvarta u ulici Betlem navodi se da je u njeno obdanište koje je otvorila 13.09.1916. upisano 257 dece, od toga dnevno dolazi 180-200 i zbog toga traži ispomoć.
• Nadzorništvo u Somboru određuje šestonedeljni rasput  pošto su obdaništa neprekidno radila od početka rata.
•  U školoskoj 1916/17. rade samo 4 obdaništa: u II kvartu, VI kvartu u ulici Praški most, u V kvartu u ulici Betlem i u Alesknadrovu; obdanište u IV kvartu u ulici Kiralj ni u školskoj 1915/16. ni u školskoj 1916/17. nije radilo nego je tu škola bila preuređena u bolnicu.
• 1917. godine , septembra meseca roditelji u IV kvartu traže pomoć od gradonačelnika Biro Karolja da ponovno otvori obdanište u ulici Berčenji kako bi pomogao zapslenim majkama; gradonačelnik odbija pošto su tu smešteni đaci čiju školu su zauzeli za druge svrhe.
• Obdanište u II kvartu je zatvoreno i u taj prostor su smeštena zaražena deca.
• 20.1.1918. godine na sastanku Nadzornog odbora jaslica Vojnić Deže predlaže da se od geradskog veća traži iznajmljivanje privatne kuće za potrebe jaslica što je prihvaćeno.
• 8.10.1918. godine načelnik Barta Antal zbog epidemije gripa naređuje zatvaranje svih institucija za obrazovanje do 20.X, a zatim produžuje zabranu do 17. XI iste godine.
• Muči Mihalj, 15.decembra 1918. godine odlazi u penziju posle 25 godina rada, a 18.oktobra 1903. godine počelo je raditi u VI kvartu u ulici Praški most u tzv. Šifka obdanište

Ulaskom Subotice u Kraljevinu Srba, Hrvata i Slovenaca 1918.godine nastale su promene u pravcu i tempu njenog razvitku uopšte, isto kao i u oblasti  školstva a u tom okviru i zabavišta. U odnosu na predratni period najpre je opao a zatim permanentno stagnirao broj dece obuhvaćene zabavištima. Teško je tačno utvrditi razloge za takvu situaciju, ali je jasno da se radi o kombinaciji barem dva ključna faktora. Prvom koji je bio izraženiji – nedovoljnom ulaganju koje bi rezultiralo poboljšavanjem  uslova  i kapaciteta te vrste smeštaja pa se upotrebljavaju se već zatečeni objekti a nije izgrađen ni jedan novi, i drugom, koji je posledica upravo takvog stanja – padu zainteresovanosti ili nemogućnosti roditelja za upis dece u taj oblik organizovane brige za njih. Taj veliki problem u radu zabavišta koji se ogledao se u nedovoljnom prostoru, imao je kao rezultat odeljenja se relativno velikim brojem dece koja ih pohađaju. Time, ti nedovoljni prostorni uslovi, uz deficit stručnog kadra, koji dozvoljavaju da se samo deo subotičke dečije populacije obuhvati organizovanom brigom i staranjem o njima, biće karakteristika nastupajućeg perioda.

Po završetku rata osnovana  Narodna uprava na teritoriji Bačke, Banata i Baranje kao osobena vojvođanska uprava u skladu sa svojim potrebama formira celu prosvetnu politiku na tim teritorijama.

U prvim danima nakon okončanja sukoba, pripadnici srpske i francuske vojske bili su smešteni u i u školama i zabavištima koje su iz tih razloga prestajale sa radom a veći deo inventara bio je uništen.

Intencija novih vlasti, kreatora prosvetne politike, je bila da oblast predškolstva, direktno uključe i vežu uz  školski sistem.Takva situacije ostaje i u čitavom međuratnom periodu. To se jasno očituje i kroz  “Zakon o narodnim školama u Kraljevstvu Srba, Hrvata i Slovenaca« od 12.9.1918. godine, koji je regulisao i rad zabavišta, pa u čl. 2. stoji:«Narodne se škole dele na dečja zabavišta, osnovne, produžne i građanske škole.». Nije bilo predviđeno obavezno upisivanje dece u zabavišta. Čl. 6. reguliše uzrast koji se obuhvata zabavištima. «U zabavišta se primaju deca sa navršenom četvrtom godinom. U mestima gde nema zabavišta može se uz osnovnu školu otvoriti pripravni razred.»[28]

Godinu dana kasnije  (1919.) Kraljevina Srba, Hrvata i Slovenaca je u Sen Žermenu potpisala sa savezničkim državama ugovor o zaštiti manjina, prema kojem „ … svi pripadnici srpskohrvatski-slovenački , biće jednaki pred zakonom i uživaće ista građanska i politička prava .”[29] Istovremeno je Kraljevina preuzela obavezu da njeni zakoni neće biti u suprotnosti sa ugovorom o zaštiti manjina pa je to istovremeno isključivalo diskriminatorske odredbe o narodnostima i u  oblasti školstva i prosvete.

Brojno stanje 1919. godine zatečenih zabavišta je iznosilo 11. Sva ona su bila smeštena u gradu, nije ih bilo na području naselja oko Subotice,  a takva situacija se zadržava u čitavom ovom periodu. Bila su grupisana po gradskim kvartovima – krugovima:

1. I krug  (objekat građen 1896, tada u ulici Lenkey 13, koja se zatim zvala   Trenkova, pa Dunavskog  artirljeriskog puka, danas Ivana Gorana Kovačića.)

2.         II  krug (objekat građen građena 189? , adaptiran 1924,  pored crkve Sv.

Jurja, Jurjevska ulica, danas ? )

3.         III krug (objekt građen 1896, Zimonyi ut, Beogradski put 47, )

4.         IV krug ( objekt građen 1899, Király utca 20, Boškovićeva, danas ? )

5.         IV krug ( u iznajmljenom objektu u ulici ? Mate Sudarevića 4, danas ?)

6.         V    krug (objekt građen 1899?,Bajski put 22, danas Karađorđev put)

7.         V krug ( objekt građen ugao Gajeve i Dunavske ulice, danas Ivane Brlić

Mažuranić )

1. VI krug  ( objekt građen 1899?, Pragai hid utca, Praška ulica 54)

9.         VII krug (objekt građen 1905,Magyar utca 579, Frankopanska 13,

10.       VIII krug ( objekt građe 1897, Homoki iskola, Plitvička ulica 2)

1. u Aleksandrovu ( Glavna 15, danas ?)

Iskaz o broju os. škola i zabavišta, IAS,F:22 I 263/1919

Po jednom dokumentu gradskih vlasti «Iskazu o broju školskih dvorana» iz 1920. godine sva zabavišta su imala po 4 učionice![30]

Broj rođenih u Subotici, u periodu od 1915. do 1940. godine, se kretao od u rasponu od 2289 u 1921. godini do 1361 u 1918. godini.[31]  Treba imati u vidu da je smrtnost odojčadi do jedne  godine bila izuzetno velika i na nivou zemlje, a u Subotici je 1925. godini umrlo čak njih 732  što je činilo oko – 30% mortaliteta u tom uzrastu. Tada je dece od 1-7 godina umrlo 177, a starije dece i odraslih 1041.  To daje okvirne demografske pokazatelje, a govori i o broju školsko obavezne generacije, kao i onih koje su bile predviđene za upis u zabavišta. Broj dece predviđene za upis u zabavišta ( od navršene 3 do 5 godine), po proračunima školskih vlasti iz 1919. godine, iznosio je 2306.[32] Ako se taj podatak uzme kao približna orijentacija – prosek, o broju dece tih godišta na unutrašnjoj teritoriji grada, koja bi se mogla upisivati u zabavišta, on svedoči da ni u toj školskoj godini 1919/20, a ni u čitavom međuratnom periodu,  procenat upisanih nije prelazio 35  do 40. Ako se ukalkuliše da je to područje davalo oko 60% ukupnog subotičkog stanovništva, dobija se još znatno niži procenat obuhvaćenosti dece organizovanom brigom o njima.

U martu 1919. godine Narodna uprava izdaje Naredbu br. 945 o privremenom uređenju svih zabavišta, osnovnih, privrednih i šegrtskih škola[33] na području Bačke, Banata i Baranje. Ona je štampana na dva stupca, srpski – ćirilicom i mađarski – latinicom. U njenom prvom stavu se nalaže da  «pošto već nastupaju topliji dani, te ogrev (verovatno se htelo reći – nedostatak ogreva, prim. aut.)  neće više smetati školskom radu»  sve škole i zabavišta imaju započeti sa radom najkasnije do 01.04. U nastavku reguliše raspored korišćenja učionica u sistemu celodnevne ili poludnevne nastave, pa zbog hroničnog pomanjkanja učionica određuje da se imaju koristiti i «dvornice» zabavišta ako ona imaju dve takve prostorije,  za potrebe školske nastave.Pod drugim stavom stoji:»Za nastavni jezik odlukom Narodne Uprave u Novm Sadu od 9. XII 1918. godine odrežen je maternji jezik dece, koja polaze u školu. Učenje madžarskog jezika u školama, u kojima madžarska deca nisu u većini, izostaje.Ovde promećujem, da se deca u mešovitim školama imaju razdeliti po metrenjem jeziku u razrede, a učitelji će im biti oni, koji od članova učiteljskog zbora znaju na tom jeziku nastavljati.»  Prema  drugim odredbama ove naredbe zabavišta i škole ostaju da rade kao i ranije, a sva zabavišta i škole koje su prekoračenjem ovlaštenja i bez odobrenje viših vlasti zatvorene, treba da budu otvorene.  Na taj način očuvala se mreža ovih vaspitnih ustanova sve do 1920. godine. Naredba je takođe propisala pohađanje zabavišta za decu 4-6 godina, ukoliko ono postoji u mestu u kome ona žive. Posebna pažnja poklonjena je finansijskim problemima zabavilja koje su zbog zatvaranja pojedinih ustanova ostajale bez posla i prinadležnosti i kojima je dato pravo da se molbom obrate sreskom načelniku koji je odmah morao da rešava eventualne sporove. Škole i zabavišta su u tom periodu ravnopravno tretirane u pogledu prava i dužnosti.

Potvrda važnosti izdate Naredbe pristigla je 1919. godine kada je ministar prosvete izdao novu Naredbu koja je bila dopuna prethodnoj i koja je najveću pažnju poklonila materijalnim i svim ostalim uslovima od kojih je zavisio dalji rad škola i zabavišta.

Jula te iste godine određeno je  vreme godišnjih odmora u zabavištima, “odmah posle Božića  u vremenu od mesec dana. Za razlog ovu rapoloženju uzeto je stečeno iskustvo, da se malena deca od 3-6 godine ne izlažu nazebu baš u najhladnijim zimskim danima, dalje, da ta deca za vreme velikog poljskog rada ne budu ostavljena sama sebi bez ikakvog nadzora i nege, već da budu poverena stručnom nadzoru i nezi, te baš u vezi s tim naređujem i to da zabavišta od 1-og julija do 30-og septembra po ceo dan stoje otvorena i deca da stalno imaju biti pod nadzorom zabavilja ili dadilje.”[34]

Jedan od prvih zadatak novih školskih vlasti je bio da ustanovi koliko školskog osoblja, učitelja i zabavilja, vlada državnim jezikom. Iz 1919. i 1920. godine sačuvano je nekoliko izveštaja sa popisom zabavilja i ocenama o njihovom vladanju jezicima. Rubrike su obično bile; kakvim jezikom govori ? kakvim jezikom piše?[35] Naravno, sve su govorile i pisale mađarski, ali od popisanih 11, 8 je govorilo “bunjevački ili srbski” a 3 ga nije znalo  uopšte. To su bile Marija Varga rođ. Tabori, Mijo Muči i Jelisaveta Demko.  Ali zanimljiva je bila i inicijativa građana IV kvarta, koji su podneli juna 1920. godine jednu žalbu Školskom nadzorništvu u kome ga mole da “u interesu bunjevačke svesti izmeni zabavilju po imenu Völgy  Terku[36] koja je za vreme madjarskog gospodstva zapostavljala našu decu u inače je osoba nepohvalne prošlosti. Mi napominjemo da nikako nemamo rada slati našu djecu u takova zabavišta gdje nam se djeca ništa ne uče a još manje duhovno oplemenjuju. ”[37] Upravo te tri zabavilje su 1920. godine  “stavljene je na raspoloženje” ili stavljene u penziju kao Marija Lukač koja je imala 41 godinu staža.

Odsek za prosvetu je 6. Oktobra 1919. Godine doneo naređenje da se učitelji i zabavilje državnih škola i zabavišta, koji ne vladaju maternjim jezikom dece koju vaspitaju,

„ stavljaju školskim nadzornicima na raspolaganje ”[38] pa se tako i razrešavaju dužnosti vaspitača.

Kao i u periodu do tada, uočljiva je diskriminacija zabavilja u finansijskom pogledu u odnosu na učitelje.  Zaostajanje u platama dovela je do opadanja i stagnacije u njihovom pedagoškom radu što se kao pojava zadržalo sve do Drugog svetskog rata. Plate su bile strogo propisane prema određenim vladinim rešenjima, ali se jasno uočava da zabavilje, već prema broju godina staža, imaju za 50 do 40% manje plate od učiteljica.  Krajem 1920. godine kada je izvršeno je podržavljenje škola u Kraljevini SHS,  dovelo je zabavilje i učitelje u položaj državnih činovnika za koje je važio niz obavezujućih pravila.[39]  Uz platu iz državne kase i pravo na penziju, kao pomoć u naturi dobijale su i određene količine ogreva od lokalnih vlasti.

Neposredan nadzor nad školama ali i zabavištima vršila su Školska nadzorništva. Ona su bila direktno podređena  centralnim prosvetnim vlastima. Gradovima i opštinama stavljeno je u zadatak da se staraju o postojećim objektima, učilima, ogrevu i drugim troškovima vezanim za funkcionisanje zabavišta i škola. Plate učitelja i zabavilja bile su u okiru nadležnosti centralnih vlasti.

«Teritorija grada Subotice iznosi nešto više od 800 kv. km. Na toj teritoriji postoje 2 školska sreza (nadzorništva), jedan sa odeljenjima sa čisto državnim nastavnim jezikom a drugi sa odeljenjima sa državnim i mađarskim nastavnim jezikom, pomoćnom školom i sa svima privatnim školama.» pisala su dva subotička školska nadzornika, u uvodima svojih periodičnih izveštaja. Ta podela, da postoje dva školska nadzorništva, gde je gledano teritorijalno, prvo, imalo nadležnost koja se približno poklapala sa užom gradskom teritorijom i drugo koje je imalo zadatke da prati škole i zabavišta koje su se nalazila  većinom  van centra, t.j. na okolnim naseljima i salašima, zadržana je u čitavom periodu do rata.

Broj zabavišta u 1919. godini je bio 11, i sva su još bila «općinska», kako stoji u «Iskazu o broju zabavišta».[40] To je značilo da je radilo i 11 zabavilja a svaka je imala i po jednu poslužiteljicu «dadu, podvorkinju». Pošto su one bile sa izuzetno slabim školskim obrazovanjem, ili čak bez njega, zanimljivo je da je za njih je u leto 1920. godine organizovan šestonedeljni tečaj, u zabavištu III kruga.

Većina zabavišta radila je u od ranije postojećim objektima , ali nekoliko zgrada zabavišta korišćeno je i u druge svrhe. U zgradi zabavišta I kruga nalazila se vojna muzika.[41] Nadzorni odbor za zabavišta izveštava Senat da je «zabavište u I krugu (adresa Trenkova ulica ) zauzela vojna muzika već godinu dana, pošto ovo zabavište postaje bunjevačko-srpsko, koje će baš deca srpskih oficira pohađati, imala bi se potražiti komanda mesta, da vojnu muziku premesti u takozvanu Kakaš školu koja i tako stoji na raspoloženju vojsci.». Već u jesen 1920. godine taj problem je bio rešen, ali zabavilja koja je dobila raspored u tom objektu, Marija Išpanović, morala  je da sastavi dugačak spiskom sa potrebnim popravkama i stvarima neophodnim za otpočinjanje nastave u njemu. U njemu navodi da je potrebno čišćenje, uništavanje stenica, popravka stakala i prozora, da su «skamije za zabavište polupane sa ostalim zabavnim stvarima», da krov prokišnjava, da je pisaći stol izgoreo, itd.[42]

Jedna komisija gradskog veća pregledala je 1920.godine zgrade zabavišta i našla da se zgrade u X, IV i V krugu nalaze u rđavom stanju i da je potrebna njihova popravka. Na to je gradski savet zaključio da će se za njihovo renoviranje predvideti sredstva budžetom 1921.godine. Prema jednom dokumentu iz 1925.godine zabavišta su raspolagala sa 11 zgrada od kojih je 10 vlasništvo opštine a jedna je u privatnom vlasništvu. Zgrade su zidane od tvrdog materijala i one u potpunosti odgovaraju nameni. Osim jedne, ostale zgrade su izgrađene krajem XIX veka, sve su izgrađene za zabavišta i zdrave su za stanovanje. U zgradama je bilo 20 učionica, a 9 zgrada su imale sobe za ručavanje.

Tabela iz 1921. godine daje dobar pregled o stanju zabavišta, zaposlenim zabaviljama, jeziku nastave, te načinu izdražavanja objekata. [43]

Ime i Prezime  God.

službe Ima li zabavilja stan u zgradi zabavišta Nastavni jezik Ime zabavišta Ko je vlasnik zgrade Ko plaća zabavilje Ko izdržava zabavišta (kanc. troškovi, učila,gorivo, popravci, pranje, čišćenje)1

Marija Išpanović        3ImaSrpsko bunjevačkiZabavište I krugaGrad SuboticaDržavaGrad Subotica2.

Marija Lapoš r. Kopunović      19ImaBunjevačkiZabavište II krugaGrad SuboticaDržavaGrad Subotica3.Mara Dulić      22ImaBunjevačkiZabavište Sv. Roke, III krug

Beog. put 47Grad SuboticaDržavaGrad Subotica4.Marija Vojnić      26ImaMađarskiZabavište IV kr, ul.  Bene SudarevićaPod zakup od Vere MačkovićDržavaGrad Subotica5.

Viktorija Letmanji      28ImaBunjevačkiZabavište IV kruga, Boškovićeva ulicaGrad SuboticaDržavaGrad Subotica6.

Estera Horvacki

3*

Ima Bunjevački Zabavište V kruga, Bajski putGrad SuboticaDržavaGrad Subotica7.Gizela Božić     13 Nema Bunjevački Zabavište V kruga Dunavska ulica Grad Subotica Država Grad Subotica 8.

Marija Varga r. Tabori     22ImaMađarski

Zabavište VI krugaGrad SuboticaDržavaGrad Subotica9.Mijo Muči     18ImaMađarskiZabavište VII krugaGrad SuboticaDržavaGrad Subotica10.

Roza Matković r. Merković       1ImaMađarskiZabavište VIII kruga

Grad SuboticaDržavaGrad Subotica11.Terezka Kiralj       5ImaSrpsko

mađarski Šandorsko  Zabavište Grad Subotica Država Grad Subotica12.

Marga Lenđel r. Velđi     32Nema**    13.

Marija Lukač     41Ima**    14.

Jelisaveta Demko     14Ima**

* 18 god. u privremenom svojstvu

** Odlukom Nadzornog odbora br.8/920 stavljene na raspoloženje

O broju, polnoj i nacionalnoj strukturi dece koja idu u zabavišta podatke daje i sledeća tebela. [44] Ona je nastala jula 1921. godine. Zabavilje su, verovatno na zahtev viših nadzornih organa, sastavile, svaka za svoje zabavište jednu statističku tabelu, o broju upisane dece, broju dece po jeziku (gde su zajedno dati »Srbi, Bunjevci, Šokci«)  i veroispovesti, koja je iskorištena za dobijanje objedinjene tabele:

Zabavište

zabavilja

Ukupno dece,

Muške ženske Srba Bunjevaca Mađara Jevreja Nemaca i drugih    I

krugaMarija Išpanović       39

19            205191021 Nemac

1 Rus

1 Rumun    IIMarija Lapoš       98

44            54 5244  2 *    IIIMara Dulić       121

53            68110317      IV

Viktorija Letmanji       107

52            55

2978      IV

Sudare.ul.Marija Vojnić         63

29            34  621      VEstera Horvacki         94

51            43 54382      VGizela Božić         77

57            20 4433

VI                                          Nema podataka     VIIMijo Muči        111

53            58  1101     VIIIUd. Roza Matković       77

34            431610501  šandorskoTerezka Kiralj       40

21            1917163 4 NemcaSVEGA       827

413          414

4139537579

* u dokumentu stoji »drugih«

 

 

Marta 1922. godine u gradu je bilo ukupno 13 zabavilja, 11 zaposlenih i 2 koje nisu zaposlene.[45]

Problemi koji su iskrsavali u zabavištima (školama) u prvim poratnim godinama (1919-1922) mogu se podeliti u sledeće grupe:

–         nedostatak ogreva (od 12.01.1919.   do 10.02.1920. godine prestale su sa radom

škole i zabavišta u  gradu[46], obustavljen rad u zabavištu III kruga

25. i 26.10.1922. zbog nestašice nasečenih drva)

–          epidemija španske groznice (gripa) kao i šarlaha ( zbog gripe su sve škole i zabavišta zatvorene od 11. do 26.02.1920. godine, decembra 1921. zatvorene škole i zabavišta zbog šarlaha)

–         uspostavljanje nadležnosti novih školskih vlasti ( određivanje granica nadležnosti novih, od strane centralne državne vlasti imenovanih organa i odnosa prema zatečenim starim lokalnim školskim organima )

–         nastavno osoblje koje ne vlada novim državnim jezikom i nije osposobljeno za držanje nastave iz  «nacionalne» grupe predmeta (srpski jezik, nacionalna istorija, književnost, geografija)

O masovnosti nepoznavanja jezika govori dokument iz 1920. godine naslovljen od Školskog nadzorništva «Iskaz o nastavnicima, kojim jezikom govore». «Od 11 gradskih zabavilja 3 govore bunjevački a 8 ne govori. Od ukupno 151 nastavnika samo 41 govori bunjevački, 30 srpski a 80 nijedan slavenski.»[47]

Za sve zabavilje koje su želele da zadrže mesta, a nisu završile domaće škole, a takvih je bila ogromna većina, pošto su se školovale na učiteljskim školama u Mađarskoj,  već od 1919. godine organizuju se posebni tečajevi, čijim završavanjem dobijaju priliku da nastave sa radom u novom školskom sistemu, u odeljenjima na  državnom (srpskom, ili kako su nekad naznačavali – srpskobunjevačkom ili – srpskohrvatskom jeziku)  ili u odeljenjima na mađarskom jeziku.

O teškoćama u radu zbog velikog broja upisane dece govori i zabavilja iz zabavišta u III krugu, Mariška Dulić, koja jula 1919. godine moli da se pored nje postavi još jedna zabavilja, kako je to i u ranijem periodu pre rata bilo, zbog izuzetno velikog broja dece od 140 do 170, koje pohađa zabavište.

IAS; F:47. 140/1919

Zabavilje koje su radile u zabavištima u Vojvodini dobijale su stalna zaposlenja posle položenog zabaviljskog ispita, a ukoliko za pet godina ne polože praktičan zabaviljski ispit, gube službu. Takođe i zabavilje koje su imale tri slabe ili dve uzastopne slabe godišnje ocene su bile otpuštene.

Ispit koji se polagao sastojao se iz teorijskog (pismenog i usmenog) i praktičnog ispita.[48] Pismeni deo se polagao iz pedagoške grupe predmeta i državnog jezika sa književnošću, a usmeni deo obuhvatao je proveru znanja iz psihologije ranog detinjstva, nauke o dečijim zabavištima, narodnog jezika i književnosti, istorije i zemljopisa, pevanja i deklamovanja, gimnastike i dečijih igara, crtanja i administracije i poznavanja osnovno-školskog zakonodavstva.[49]

Treba istaći da je u Subotici radila od 1871. do 1927.  godine i Učiteljska škole (Državna ženska preparandija) koja doduše nije pripremala kadar specijalno za zabavišta, ali je i ona prebačena u Sombor.

Donja tabela svedoči o broju odeljenja, koje  beleži mali rast isto kao i broj nastavnika, dok broj dece obuhvaćene školom (zabavišta i os. škola) na teritoriji Prvog školskog nadzorništva, beleži lagano opadanje u periodu kraj 1918.- kraj 1921. godine,

                    Odeljenja    nastavnika      učenika             

1.12.1918.      73                     72             4568

1.12.1921.      86                     86             4361

[50]

U 1923. godini ukupno je na teritoriji[51] Subotice upisano 7974 dece u sve osnovne škole i zabavišta, a «odprilike ima još blizu 2000 đaka, koji ne pohađaju školu.». Broj đaka i studenata u svim subotičkim školama i fakultetu je 1933/4. godine iznosio 13803.[52] Prvo školsko nadzorništvo imalo ih je u evidencji – 5137, a drugo – 4450.

O vezanosti zabavilja za određena zabavišta, gde su provele duži period, i gde su imale pravo korišćenja prostorija za stanovanje, o tečkoćama da se presele i prihvate posla u novim objektima, govore i primeri kada se  Viktorija Letmanji se žali da je iz zabavišta u IV krugu (u Sudarevićevoj ulici) gde je provela 27 godina, premeštena u zabavište u Boškovićevoj ulici, kao i žalba Marija Vojnić, koja je iz zabavišta u I krugu, gde je bila  25 godina, premeštena u zabavište u IV krugu.[53]

«Narednih godina takođe se smanjuje prostor zabavišta, verovatno i radi toga što je za nekoliko stotina opao broj upisane dece u zabavišta. Krajem 1923.godine Okružni Školski odbor doneo je odluku da se oduzme prostorija do ulice od zabavišta u III krugu i dodeli školi; da se od zabavišta u II krugu izdvoji jedna dvorana za osnovnu nastavu; da u zabavištu I kruga i dalje ostane Ženska zanatlijska škola; da se od zabavišta smeštenog u školskoj zgradi „Homok“ privremeno ustupi jedna soba za stan učitelju; da se od zabavišta na Bajskom putu izdvoji jedna dvorana za osnovnu nastavu; da se od zabavišta u IV krugu izdvoji jedna prostorija za osnovnu nastavu.”[54]

Okružni odbor doneo je odluku da se nekolicini bivših zabavilja oduzmu stanovi u zabavištima, pošto one tako dobijaju pripadajuću stanarinu, i da se ti njihovi stanovi stave na raspoloženje „ školskim nadzornicima i upraviteljima osnovnih i građanskih škola pošto oni vrše važne državne poslove.“ Međutim, Ministarstvo nije dozvolilo da se stanovi oduzmu od zabavilja.

U pogledu brojnog stanja zabavilja situacija se menjala jer uspostavljanjem Kraljevine SHS, neke učiteljice i zabavilje ne želeći da prihvate novu vlast često su napuštala radna mesta i odlazile u Mađarsku, a neke su odbile da polože zakletvu koja se polagala u prisustvu školskog nadzornika a čiji je obrazac imao sledeću formu:[55]

            Zakletva, koju su polagali prosvetni radnici posle uspostavljanaja Kraljevine SHS

Zapisnik rađen u _______ u zvanju Županijskog školskog nadzorništva

(mesto)

__________ godine.

(datum)

Prisutni ____________ Županijski škjolski nadzornik __________ zabavilja.

(ime i prezaime)                                                               (ime i prezime)

Predmet polaganja zakletve ___________ polaže sledeću zakletvu:

(ime i prezime)

Ja__________stupajući u nastavničku službu, zaklinjem se svemogućim bogom da

(ime i prezime)

ću Kralju Srba, Hrvata i Slovenaca Petru I biti veran, da ću se ustava savesno pridržavati i da ću zakonima i zaoknskim naredbama biti pokoran, da ću svoje nastavničke dužnosti revnosno i tačno vršiti i da ću se kloniti svega onoga što se ne slaže s mojomm službom.

Tako mi Bog pomogao.

Potpis___________Županijski nadzornik__________

(potpis)

U Subotici su 10 zabavilja i jedan zabavitelj prema tadašnjim zahtevima položili zakletvu 31.marta 1920.godine.

Pošto su dale zakletvu zabavilje su se svojeručno potpisale: Marija Lukač, Giza Božić, Viktorija Letmanji, Marija Vojnić, Marija Dulić, Lipoš rođena, Marija Kopunović, Terezija Kiralj, Marija Tabori udata Varga, Jelisaveta Demko, Margareta Lenđel rođena Völgyi i Mihalj Muči.[56] On  je bio suspendovan ali je 1924.godine vraćen u službu pa potom iste godine penzionisan.[57] On je poslednji zabavitelj, muškarac zaposlen u zabavištu kao vaspitač u istoriji subotičkih zabavišta. Još 1926.godine ima takođe 11 zabavilja, ali je njih šest izmenjeno, ili su otišle u penziju ili su se drugde zaposlile. Tada je naciolnalni sastav zabavilaj više odgovarao školskim vlastima: 6 je Hrvatica (ili nekog drugog slovenskog porekla), 4 Srpkinje i 1 Mađarica (u IV krugu).Sve zabavilje su imale odgovarajuće zvanje i sve su završile bar zabaviteljski tečaj.

Po Izveštaju Ministarstvu Prosvete, Odseku za osnovnu nastavu od 31.10.1922. godine u Subotici ima svega 65 školskih zgrada, od toga 10 za zabavišta (sve u vlasništvu Grada).[58]

Jedna od zabavilja, Marija Išpanović preminula je 16.09.1924. godine, a Mesni školski odbor joj je na sednici od 18.10.1924. izrazio pomen i istakao njezine vrline u pozivu i društvenom životu.[59]

I u 1925. godini bilo je 11 zabavišta. Objekti su bili u 10 slučajeva opštinska svojina, a u jednom (u IV krugu ) privatna.[60] Tada se beleži i da je objekat zabavišta u Aleksandrovu  bio u «rušećem stanju».[61]

U istoj godini, 1925, u 10 zabavišta upisano je bilo 991 dete od 4 do 6 godina starosti. Od toga 432 «Slovena» i 559 «neslovena». Veliki broj njih nije vladao srpskim jezikom, 43 ili 10% među «slovenima» i čak 96% ili 537 među «neslovenima».[62]

Prvo školsko nadzorništvo vodilo je brigu o 8 zabavišta na državnom jeziku (zabavišta I kruga, II, III, jednom odeljenju u IV krugu, dva zabavišta u V krugu (na Bajskom putu i u Dunavskoj ulici), VII, i u Aleksandrovo), a Drugo o 3 zabavišta na mađarskom jeziku (VIII kruga, jednom odeljenju zabavišta IV kruga i  u VI krugu).

U 1925. godini zabavišta je pohađalo ukupno 1194 deteta (568 ženske i 626 muške dece), 875 u onim zabavištima koja su spadala pod Prvo školsko nadzorništvo i 319 onih koja su išla u ona zabavišta koja spadala pod Drugo školsko nadzorništvo.

U 11 zgrada[63] smešteno je 11 odeljenja, 9 na srpskohrvatskom jeziku i dva na mađarskom jeziku (IV i VI krugu). Prema tome, u 11 zgrada zabavišta smešteno je 11 odeljenja  i u svakom odeljenju radila je po jedna zabavilja. U proseku jedna zabavilja radila je sa 108,5 dece.[64]

O radu u toj godini, školski nadzornici Radomir Vujić i Aleksandar Mikić, u svom godišnjem izveštaju pišu sledeće:»Većina dece u gradu posećuje zabavišta, koja samo u gradu postoje. U njima rade stručne zabavilje. Izdržavaju se iz istog budžeta, iz koga i osnovne škole. Zbog oskudice lokala, zabavišta su pretrpana sa decom. Nastava se u njima izvodi sa uspehom. Naročita pažnja se obraća na jezik, pošto veliki deo dece dolazi sa neznanjem državnog jezika. U nastavnim sredstvima je velika oskudica. Zbog toga se ne mogu očekivati ni veliki rezultati. Naročito je nedostatak dečijih ručnih radova, zašto se nema ni lokala ni materijala. S obzirom na to, što jedan veliki deo dece na vlada drž. jezikom, zabavišta bi trebala da služe najviše u cilju učenja jezika, da bi na taj način olakšavali osnovnoj nastavi i za to bi trebalo izraditi i naročito uputstvio i program. Mnoge zabailje uče decu jeziku posrednim putem pomažući se mađ. jezikom. Nalazimo, da kad bi se imalo podesnih nastavnih sredstava, da bi bila bolja direktna metoda, i nalazimo da bi se na taj način veći uspeh postigao. Ali i pri sadašnjem i ovakvom radu daju lepe rezultate.»[65]

Tokom 1926. godine doneta je odluka Mesnog školskog odbora kojom su dodeljena nova imena – sa srpskim nacionalnim obeležjem osnovnim školama i zabavištima[66]. Tako subotičkih 10 zabavišta dobijaju ova imena:

Područje zabavišta	Naziv	Ulica I broj
I krug	„Carica Milica“	Dunavskog art. puka 13
II krug	„Jugovića majka“	Jurjevska 21
III krug	„Kneginja Ljubica“	Beogradski put 47
IV krug	„Kneginja Zorka“	Boškovićeva 20
V krug	„Princeza Jelena“	13. novembra 22
V krug	„Majka Jevrosima“	Gajeva 15
VI krug	„Kosovka devojka“	Praška 54
VII krug	„Majka Angelina“	Frankopanska 13
VIII krug	„Karađorđe“	Plitvička 2
Aleksandrovo	*	Glavna 15

Uvođenjem šestojanuarske diktature 1929.godine nastupa kratki period ukidanja parlamentarizma i pokušaje nametanja jugoslovenske ideologije kao državne. Tada, u novoj administrativno političkoj podeli na 9 banovina,  Vojvodina ulazi u sastav Dunavske banovine sa sedištem u Novom Sadu. I sa početkom tog perioda, vrhovnu upravu i nadzor nad svim narodnim školama,  zabavištima i drugim prosvetnim ustanovama, i dalje vrši ministar prosvete, ali sada i preko svojih banskih tela i organa u Novom Sadu.

Obaveza osnivanja zabavišta, pogotovo u većim gradovima i industrijskim centrima, uvedena ili bolje reći predviđena, donošenjem „Zakona o narodnim školama“ iz 1929.godine. Po njemu, ukoliko su postojali zahtevi opštine, roditelja ili postojalo najmanje 50 dece, imala su se otvarati zabavišta, mada upis nije bio obavezan.

Zakon o učiteljskim školama iz 1929.godine nije predviđao ustanove za obrazovanje zabavilja pa je postojala mogućnost da se po odobrenju ministra prosvete otvore specijalni kursevi pri učiteljskim školama. Jedan od takvih je bio kurs za obrazovanje zabavilja.[67] Vaspitačice koje su radile između dva rata dobijale su svoje diplome u Dubrovniku, Zagrebu, Sarajevu i Ljubljani a tek 1940.godine donet je Pravilnik o obrazovanju zabavilja[68] i Nastavni program tečaja za obrazovanje zabavilja.[69]

O uspešnom završenom stručnom stepenu, saznajemo iz primera Galun Nelke, zabavilja, koja je 1930. godine polažila praktični ispit za zabavilju u Učiteljskoj školi u Novom Sadu.

Zabavišta u periodu između dva svetska rata, mada inkorporirana u celokupni školski sistem, nosila si i zadatke i funkcije socijalnih ustanova. Jedan od  njihovih   glavnih zadataka im je bio svakodnevno zbrinjavanje dece i briga o njihovoj fizičkoj egzistenciji budući da roditelji nisu mogli zbog dužine radnog dana i siromaštva da ih zbrinu. Pored njih, postojali su u socijalnoj sferi,  formalno pravno regulisani, još neki oblici ustanova za decu: obdaništa, skloništa i sirotišta. Obdaništa su primala manu decu onih roditelja koji rade, a nisu imali mogućnost da ih ostave na čuvanje. Deca su boravila u njima od jutra do večeri, dobijala hranu, a iz obdaništa, ako su upisana u školu i  pohađala nastavu. Skloništa su takođe socijalne ustanove koja su primala privremeno napuštenu decu, na pr. kod siromašnih porodica ako u slučaju nezaposlenosti nemaju mogućnosti da izdržavaju i prehrane svoju decu. Sirotišta su bila dopunske ustanove zavodima za napuštenu decu. Imali su za cilj da deci daju potrebnu «opskrbu» i osposobe ih za samostalni životi rad.   Ovakva skloništa su osnivale  izdržavale uprave opština ili sa njima u sporazumu dobrotvorna prihvatna društva ili udruženja, a u nekim krajevima Mesni školski odbori, koji su prema zakonu o narodnim školama bili dužni da vode brigu o zaštiti i vaspitanju dece. U većim gradskim opštinama briga za decu bila je poverena posebnoj opštinskoj  socijalnoj službi. Dnevna prihvatilišta mogla su se osnivati ako se pojavilo najmanje 30 dece a u industrijski razvijenim krajevima zemlje, obdaništa su se razvijala kao kombinovane ustanove za decu od 3-11 godina. Deca su bila poverena stručnom i nadzornom osoblju. O mlađoj deci, do 4 godine starosti, brinule su negovateljice koje su radile po uputstvima lekara a tek sa navršenom 4 godinom preuzimali su ih vaspitači, učitelji ili zabavilje. Ako deca nisu bila pod nadzorom negovateljice ili zabavilje, nadzirale su ih nadzornice koje su radile po uputstvu stručnog osoblja.

U konkretnim subotičkim okolnostima, zabavišta su bila i obdaništa, ili po rečima školskog nadzornika „sva su zabavišta u isto vreme i jedna vrsta obdaništa, gde siromašni roditelji šalju svoju decu decu da bi se nesmetano mogli posvetiti svojim domaćim poslovima i zaradi svakidašnjeg hleba.“[70]

U Subotici je postojalo i nekoliko socijalnih ustanova ua zbrinjavanje dece:  Dom za nezbrinutu decu – Kolevka[71] (pod upravom Državne zaštite dece i mladeži) (Palićki put 43), Dom sirotih devojaka Marije Vojnić Tošinice (Palićki put 11), Dom za Trahomatičnu decu (Baogradski put 117), Uboški Dom ( Save Tekelije 96, i  Beogradski put 117). Od 1937. godine radi i sirotište Družbe časnih sestara „Kćeri milosrđa“ (sa sedištem u Blatu, Korčula) u Skerlićevoj ulici br. 4 (preko puta kerske crkve). Iz jedne njegove molbe oktobra 1939. godine, gradskim vlastima, da im se omogući proširenje, vidi se osnovne konture njihovog dotadašnjeg rada.„Gradsko dečije sirotište u zgradi č. Sestara „Kćeri Milosrđa“, Skerlićeva 4 koje je zalugom dr Evetovića gr. Senatora osnovano 1.IX 1937. godine, lijepo napreduje, te nastojanjem cijelog ugl. Gradskog poglavarstva svakom daljnjom budžetskom godinom povećaje broj sirotne djece, a još ih ima mnogo što čekaju u dnevno kucaju na vrata milosrđa, moleći da ih se primi, nužno iz ovoga slijedi da se ova zgrada č. Sestara u Skerlićevoj ulici u koju se može smjestiti do 40 djece, proširi još za toliko, ili pak da gr. Poglavarstvo dodijeli svoju zgradu u Zagrebačkoj ulici br. 3 ili bilo koju podesnu u koju bi se mogla muška djeca što prije zasebno odijeliti.“[72] Nadležne vlasti nisu im mogle izaći u susret dodeljivanjem traženog objekta, ali su nagovestile izdvajanje određene sume u budžetu za 1940/41 u cilju proširivanja zgrade u Skerlićevoj. Ipak u 1940. godini „Kćeri Milosrđa“ su dobile zgradu u Zagrebačkoj ulici, i započele sa pripremama za smeštajem dečaka u nju.[73]

U periodu između dva svetska rata materijalni problemi su bili jače izraženi u predškolskim ustanovama u odnosu na škole, jer je broj dece bio jako velik a prostorni uslovi nezadovoljavajući. Deca su boravila u zajedničkim velikim prostorijama duž kojih su postavljane dugačke klupe bez nekih naročitih sredstava za rad.

Pored ekonomskih, rad zabavišta pratili su i problemi organizacije i sadržaja rada i obrazovanja stručnih kadrova. Organizacija i sadržaj rada su prosvetnim zakonodavstvom regulisani tek pred Drugi svetski rat, pa su vaspitači samostalno izarđivali programe rada sastavljene po uzoru na predratne priručnike, ili korišćenjem članaka za decu iz novina koje su tada bile dostupne kao npr. „Dečije novine”, „Miroljub”, „Jugoslovenče” i „Kisédnevelés” iz Mađarske.

Drugi problem ogledao se u nedostatku stručnog kadra jer je najbrojniji deo bio zatečen iz prethodnog perioda i kao takvog činile su ga već starije osobe koje su poticale još izdoba Monarhije, a koje su zbog navršenih godina odlazile u penziju.

U nedostatku nekvalifikovanih zabavilja u zabavištima su mogle da rade i učiteljice pa čak i nesvršene učenice učiteljskih škola, budući da je paragraf  73. Zakona o narodnim školama davao pravo polaganja praktičnog ispita i onim osobama koje nisu polagale diplomski ispit ako su dve godine uspešno radile u zabavištu.[74]

Pored zabavilja, u zabavištima su radile tzv. „dade“, pomoćno osoblje koje je bilo sa minimalnim obrazovanjem često i bez 4-godišnje osnovne škole. Zabavilje su se nalazile u podređenom položaju u odnosu na učitelje i ostale prosvetne radnike jer su bile manje materijalno nagrađene, nisu imale posebna strukovna udruženja a nije bila dovoljno shvaćena ni potreba vaspitanja i obrazovanja predškolske dece na širem društvenomi zakonodavnom planu, što je opet bilo uslovljeno stepenom podruštvljenosti predškolskog vaspitanja.

Sa svim navedenim problemima i teškoćama suočila se i Subotica.

U pogledu opremljenosti zabavišta nameštajem i potrebnom opremom vladala je neujednačenost i odstupanje od propisa koji su u periodu između dva rata bili na snazi. Osnovni nameštaj u zabavištima činile su klupe sa naslonom koje su bile poređane duž zidova soba u kojima su po potrebi bile premeštane. Pored klupa, postojali su i stolovi za kojima su deca sedela a sav ostali nameštaj bio je školski budući da su se zabavišta uglavnom nalazila u okrilju škola kao npr: table, visoki ormani, računaljke, slike i sl. Većina zabavišta imala je deo za garderobu u vidu posebnih prostorija za odlaganje kaputa i kapa, u kom se obično vršilo i pranje ruku iz lavora i kante sa vodom, što nije zadovoljavalo određene higijenske uslove.

Deo iz školskog budžeta odvajan za izdržavanje zabavišta bio je vrlo oskudan pa je opremljenost posebnim sredstvima za rad zavisila od sposobnosti samih zabavilja da pribave i izrade potrebne rekvizite. Budući da je nedostajala planska i stučno osmišljena delatnost odgovarajućih prosvetnih organa u pogledu zadovoljavanja osnovnih zdravstveno-higijenskih i pedagoških zahteva, nije bilo sigurnije orijentacije niti konkretne delatnosti na opremanju zabavišta didaktičkim i ostalim materijalom za vaspitno-obrazovni rad. Jedina odluka u korist zabavišta odnosila se na parkiranje (za sađenje mladica zabavišta su obraćala gradskom rasadniku na Paliću) dvorišta u zabavištima.

U pogledu koncipiranja sadržaja nastavnih programa vladala je velika neujednačenost. Budući da su postojala državna i komunalna zabavišta u kojima se radilo na mađarskom jeziku i za koja su programski bili propisani od strane prosvetnih vlasti Ugarske još iz 1892.godine kao i veroispovedna za koje su programe odobravale crkvene vlasti pojedinih veroispovesti, postojale su izvesne razlike u nazivima područja koja su bila zastupljena u programima rada, iako su programi koncipirani po uzoru na ugarske, sa naglašenom frebelovskom orijentacijom na oblast ručnog rada i primenu Frebelovih materijala.

U radu na planiranju sadržaja rada zabavilje su pojedine dane i pripreme zanimanja koristile Metodički priručnik i uputstva za zabavilje[75] koji je izradio Leo Ehsner, profesor metodike u školi za zabavilje, u Hodmezevašarhelju. U priručniku je gradivo vezano za područja razvoja uma i govora, molitve, vežbanja tela, radna zanimanja, pevanje i poznavanje mađarskog jezika a raspoređeno je po tromesečjima sa nedeljnom i mesečnom konkretizacijom.

Pored Eksnerovog priručnika zabaviljama je na raspolaganju bilo i Uputstvo za realizovanje programa u srpskim veroispovednim zabavištima[76] koja je sačinila Mila K. Maletaški u kome je propisano gradivo iz predviđenih oblasti bilo rasčlanjeno na teme, vremenske jedinice, a sve su pratila i odgovarajuća metodska uputstva. Korišćene su takođe i zbirke literarnih i drugih priloga (notni testovi, basne, brojalice, poslovice, zagonetke , pitalice i sl.) objavljene u zbirci Milana Stojšića, profesora psihologije, logike i pedagogije u Srpskoj učiteljskoj školi u Somboru, pod nazivom „Gradivo za razna zanimanja Srpčadi“.[77] Slična zbirka korišćena je i u mađarskim zabavištima a izradioi je Pereš Šandor, direktor škole za zabavilje u Budimpešti.[78]

U vreme sprovođenja unifikacije predškolskih ustanova u administrativnom  pogledu i usvajanjem prvih nastavnih planova i programa1920.godine[79] među zadacima zabavišta, koji su se kretali od čuvanja dece od štetnih uticaja, pravilnog telesnog, umnog i moralnog razvoja, posredne uloge između porodičnog i školskog vaspitanja, važnost dobijaju vežbanje i posmatranje, formiranje jasnih predstavao stvarnosti, pokretne i gimnastičke igre, pevanje, ručni rad, crtanje, brojanje (do10), upoznavanje oblioka, okoline i veoma naglašena religijska i nacionalna komponenta vaspitanja. Prema tome, programi rada u zabavištima pored frebelovskog imali su i nacionalno-političko obeležje.

Budući da su programi bili prilično oupšteni, a da je istovremeno bila neophodna detaljna konkretizacija, u Subotici su,na bazi zvaničnih programa uz pomoć Eksnerovog i drugih metodičkih priručnika nastali tzv. „nacrti programa“. To su, ustvari, bili planovi rada zabavilja koje su one zajednički sastavljale a pisani trag o jednom takvom nacrtu nalazi se u Zapisniku zabaviljskog zbora.[80] u Istorijskom arhivu Subotice. Na sasatnku zabaviljskog zbora, održanom 6.novembra 1920.godine u Subotici u jednoj od tačaka zadužene su četri zabavilej da za narednu godinu pripreme nastavni plan i sačine nacrt programa rada u [81],zabavištima

U uvodnom delu Nacrta programa (prilog br.1) formulisani su zadaci zabavišta, istaknuta razlika u odnosu na program rada u osnovnoj školi, navedena zanimanja kojapostoje kao cilj i smisao rada zabavišta.

Prilog br. 1   NACRT PROGRAMA U ZABAVIŠTU

Raspored gradiva iz navedenih zanimanja izvršen je po mesecima (od septembra do juna) i nedeljama za uzrasne grupe od 3-4 i od 5-6 godina. Sastavni deo Nacrta čini i Raspored časova (prilog br. 2) za nedelju dana,gde se predviđa u kojem obliku i kojeg dana u toku nedelje će biti obrađeni programski sadržaji.

Prilog br. 2. RASPORED ČASOVA 1920

Raspored časova koji se sačuvan

prepodne

		ponedeljak	utorak	sreda	Četvrtak	petak	Subota
vreme	Dečija grupa
½ 8- ½ 9	I i II grupa	D o l a z a k,  s l o b o d n o     z a ba v l j a n j e

½ 9- 9I I II grupa       Š e t nj a   s  p e v a nj e m,  p r e g l e d   č i s t o ć e,  m o l i t v a9-½ 10I grupaUčenje pesmerazgovorOpetovanje pemeRazgovorUčenje pesme sa melodijomRazgovorII grupaMirna igratelovežbaSlobodna igraMešovito zabavljanjepričaVojnička igra½ 10-10II grupaUčenje pesmerazgovorVojnička igraRazgovorUčenje pesme sa melodijomVežbanje zajedničke učtivostiI grupaMešovito zabavljanjetelovežbapričaMešovito zabavljanjeigraVežbanje zajedničke učtivosti10-½ 11I i II grupa                       M a l i   d o r u č a k½ 11-11I i II grupa           I g r a,  mo l i t v a,  p o l a z ak   k u ć i

Posle podne

½ 2-2	I i II grupa	D o l a z a k,   s l o b o d n o    z a b a v l j a nj e
2 -½ 3	I i II grupa	P r e g l e d    ć i s t o ć e   I  m o l i t v a
½ 3-3	I grupa	Ređenje kocka	Ređanje šareni kocka	Ređanje drvaca	Pravljenje igračaka od ilovače	Crtanje na tablicu	Praznik
	II grupa	Igra u kolu	Mešovito zabavljanje	Mirna sigra	telovežbanje	Slobodna igra
3 – ½ 4	II grupa	Ređenje kocka	Ređenje šareni kartona	Ređanje drvaca	Pravljenje igračaka od ilovače	Crtanje na tablicu
	I grupa	Mirna igra	Mešovito zabavljanje	Mirna igra	telovežbanje	Slobodna igra
½ 4 – 4	I g r a   i   m o l i t v a
	P o l a z a k    k u ć I

[82]

U pogledu oblika rada postojala su tzv. „zabavljanja“, slobodna, po izboru same dece, i obavezna, koja je određivala zabavilja.[83]

Centralno mesto u programima i planovima zauzimaju razgovori o predmetima i pojavama iz okoline i svakodnevnog života, naznačeni u Nacrtu kao zanimanje Razgovor i očigledan prikaz, a oko ovog središta programa grupišu se sadržaji ostalih oblasti tako da su prirodno povezani i nadovezanina navedeni centralni sadržaj.

Za sagledavanje oblasti iz kojih su odabirani sadržaji kao i načina njihovog raspoređivanja može poslužiti sledeća ilustracija dela Nacrta (str.2-9).

„Mesec septenbar, II nedelja, I skupina: Imena braće, setara i njihov broj; Sa braćom se ne sme tući, nego lepo igrati. Priča o slozi.“(str. 2).

„Mesec septenbar, IV nedelja, I i II skupina: Zidanje kuće. Osnova, zidovi,strop,pod, krov,prozor, vrata, zidar, drvodelja. Zabavni rad: zidanje kuće iz kocki, drvenih paličica, sirka, pruća. Crtanje kuće.“ (str. 3).

„Mesec oktobar, I nedelja, I skupina: Otadžbina. Naša je kuća u Jugoslovenskoj otadžbini. Tu nam raste žito i voće. Tu se govori srpski. Mi volimo našu otadžbinu.

Deklamacija: Naša otadžbina je najlepša. II skupina: Volimo našu lepu otadžbinu. Ne dajmo da je niko dira i uzme. Igra. Deklamacija: O domovini. I iII skupina: „Zastava i njene boje, njeni delovi. Zastava vodi narod. Pouka: volite jedan drugog.“ (str. 3).

„Mesec decembar, I nedelja, I i II skupina: Zima, sneg, saonice, lek, klizanje. Sneg je pokrivač zemlje, pokrije zemlju da ne ozebe žito, a mi ne ostajemo dugo napolju da ne ozebemo: smrznu nam se uši, ruke, noge. na ledu treba paziti da ne padnemo, jer lako možemo ruku ili nogu skrhati. Deklamacija: Sneško. II nedelja, I skupina:Bog, naš dobri otac koji stanuje u nebesima. Mi ga ne vidimo, ali on nas vidi. On nam je dao naše dobre roditelje, našu braću, našu lepu otadžbinu, daje nam zdravlje, jelo…I i II skupina: Crkva je Božija kuća. Crkva je veća od zabavišta. Na tornju ima sat, koji služi da ljudi znaju kad treba pristupiti radu, kada obedu, kada odmoru…(str. 5-6).

„Februar,  IV nedelja I skupina: Pazar. U dućanu se kupuje za novac. Kada uđemo u dućan treba da se ajvimo, kažemo šta želimo kupiti i predamo novac. Deca idu u dućan samo kada ih roditelji pošalju. II skupina: bakalin, trgovac, sajam, gvožđara. Šta se prodaje u pojedinim dućanima. I skupina: Nedeljna pijaca. Šta kupuje mama na pijaci. I i II skupina: Vašar, šatre, cirkus, panorama, ljuljaške. I i II skupina: Putovanje. Na vašar se dolazikolima, lađom, vozom. Zabavni rad: DućAn od kutija od šibica, Kantar od orahove ljuske, Pravljenje šatora od palčicai džepnice. Zelje, voće, dućanska roba od gline. Voz od hartije i kalemova, Lađa od iverja. Crtanje: drvo čaša, pribor za jelo.“(str. 9).

Prilikom raspoređivanja sadržaja vodilo se računa da se oni podudaraju sa godišnjim dobimau kojima se izučavaju, poštujući princip prirodnosti i zadatke formiranja jasnih predstava o stvarnosti. Sadržaji su raspoređivani tako da su u potpunosti zadovoljeni zahtevi principa postupnosti a raznovrsnosti sadržaja je poklanjana posebna pažnja i značaj s obzirom na poznatu činjenicu da „…jednoličnost najviše zamara malu decu…“ (str. 12), kao i „… da bi se dala raznolikost zanimanjima upotrebljava se i gimnastika, koja nema toliko svrhu da čeliči i krepi telo, koliko da priuči decu disciplinovanom držanju tela, celishodnimpokretima udova. Isto tako služi pesma, više radi raznolikosti nego radi razvijanja dečjeg sluha.“ (str. 12).

I pored postojanja navedenog i sličnih „Nacrta“ koji su se prenosili među generacijama zabavilja, ne može se zaobići činjenica da je rad u zabavištima bio oslonjen više na tradiciju frebelijanskog i montesori tipa nego na naučne tendencije, a nedostajajo je i organizovan rad prosvetnog zakonodavstva da bi se rad u zabavištima unapredio i osavremenio.

Jedan od oslonaca zabaviljama i orijentacija u izboru sadržaja i planiranja celokupnog rada bio je i Program rada u dečjem zabavištu[84] iz 1924. godine, čiji je autor i sam radio u zabavištu Frebelovog tipa. Program je bio predviđen za rad sa tri uzrasne grupe jer,,… i Frebelovo zabavište ima tri razreda … „[85] a sačinjavaju ga sledeći predmeti:

1. Vežbanje u govoru, pamćenju i nomenklaturi,

2. Frebelovi pokloni,

3. Rad sa drvcima, zrnima, prstenovima, lenjirom,

4. Crtanje,

5. Ručni radovi,

6. Pevanje,

7. Gimnastika s dečjim igrama.

U oblasti vežbanja u govoru, pamćenju I nomenklaturi u praksi nije bilio značajnoijih osdstupanja od programa. Zabavilje su se trudile da ga u celosti ostvare I da pruže deci što više znanja jer im je to donosilo više ugleda kod školskih nadzornika koji su vršili pedagoški nadzor ui nad radom u zabavištu.

Razvijanje čula posmatranja, pamćenja, mišljrenja ostvarivalo se pomoću sadržaja koji su imali za cilj da dete upozna sebe I svoju okolinu, svoje obaveze, a uključujuići sadržaje religijskog karaktera ova oblast je predstavljala osnovu za ostvarivanje zadataka intelektulanog I moralnog vaspitanja.

U toku razgovora sa decom korišćene su često slike koje su izrađivale zabavilje koje su često bile u nezavidnom položaju jer su trebale, s jedne strane, da uvaže zahtev da dečji vrtić nije škola, a sa druge strane da se odupru sve snažnijem uticaju šablona koji su se iz škola prenosile u zabavišta.

U meri u kojoj je to bilo mkoguće korišćeni su tzv. frebelovi darovi, jer mnoga zabavišta I nisu imale komplete darova, a i čest je bio slučaj da se nisu koristitili po postojećim upustvima. Često su primenjivana tzv. “tiha zanimanja” kao rad sa drvcima, zrnevljem, prstenovima, lernjirom, prošivanja-vezivanja tačaka u linije, što je sve predstvaljao pripremu za pisanje s obzirom da su uvežbavani sitni mišići šake.

Rad sa hartijom je veoma široko primenjivan sa obraćanjem pažnjre na precizniost I urednost.

U aktivnostima crtanja koja su u frebelovim dečjim vrtićima zauzimala značjno mesto polazilo se od elemenata, linije, da bi se prešlo  na crtanje geometrijske slike, a zatim na crtanje predmeta iz okoline.

Primenivano je takođe i slobodno crtanje pri čemu je vaspitačica davala deci pribor za rad I predlagakla da crtaju ono što žele, dok je crtanje po zadatku češće primenjivano a izvodilo se na školskim tablicama sa pisaljkama, “tzv griflama” ili na hartiji, najčešće samo običnom olovkom. Svi crteži koji su rađeni na hartiji čuvani su u posebnim onmotima za svako dete do kraja školske godine. Kada  su priređivane priredbe kada je zabavilja crteže vraćala deci. Često su korišćene I tzv”pregredalice” iz kojih su deca precrtavala različite likove.

Pevanje kao način rada u zabavištu nije bio kompletnioje osmišljen pa je izbor sadržaja bio podređen pripremanju priredaba u toku školske godine.

Dok je gomanstika bila prilično zapostavljena oblast, dotle je rad u vrtu imao znalčjnio mesto. Zahtevalo se da deca sade I neguju cveće, razne biljke, da se brinu o domaćim životinjama kroz šta su se navikavala na fizički rad, razvijala sposobnost, za savlčadavanje teškoća, disciplinovanost, strpljivost, odgovornost a posebno drugarstvo I saradnja među decpom.

U ovom periodu zabavilje su se osim primene frebelova sistema mogle informisati I sistemu Marije Montesori, pa su u oblasti crtanmja I ručnog rada  unošene izvesne dopune. Tako unapisu Cratanje u zabavištu R. Stefanović govori o slobodnom cranju, crtanju po sećanju I ilustrativnom crtanju, I predlaže detaljan programa:

a)      čovečja glava, oko, usta, obrva, uvo, Gologlav čovek, čovek sa špeširom , čovek sa štapom I lulom, Žena bez šešira, Žena sa šešeirom, Žena sa kišobranom I korpom.

b)      Buba-mara, Pauk, Pčela, Leptir, Žaba, Roda, Lasta, Orao, Gusenica, Glista, Gušter, Zmija.

c)      Jabuka, Pomorandža, Trešnja, Višnja, Cvekla, Roptkva, Šljiva, jagoda, Kruška, Pečurka.

d)      Kliker, Lopta, Obvruč, Sat, Sunce, Mece, Točak, Čigra,Zviono, Gnezdo, Šešir, jaje , Seno

e)      Bure, Lonac, Činija, čaša, Bokal, kanta, Saksija , Tanjir, Levak, Kašika, Nož, Viljuška, Četka, Srp, Sablja,  Metla, Đubrovnik, Letvice, Tesetra, Motika, Ašov, Budak, Čekić, Kuća , Fabrički dimnjak, Crkva.

f)        Razni listovi detaline, Cvet, Ljubičica, lala, bulka, Drvo itd.”(+)

Kada govori o ilustrativnom crtanju ističe važnost ideje o pravilnosti crtanja  pridaje manji značaj jer ovaj oblik crtanja treba da pridonese razvoju fantazije. Autor naročito ističe važnost higijenskih uslova prilikom crtanja , pa se zalaže za izbacicanje mrežaste hartije jer je smatra  štetnom za vid dece. Za svaki oblik crtanja daje posebna metodska upustva I ističe da je neophodno kad se crtež  završi da vaspitačica pozove ponaosob svako dete I upita ga šta je nacrtalo, a zatim da detetov iskaz, njegovo ime I prezime kao I datum napiše na svaki crtež I da ga složi I čuva kako bi na osnovu njega mogla da prati razvoj deteta. Buduću da deca crtaju “napamet” stvar koju treba da crtaju ne iznosi se pred njih nego se samo imenuje pre crtanja, a po završenom crtanju vrši se ispravljanje grešaka na taj način što se pred decu postavi predmet koji ona dobro razgledaju I upoređuju svoj crtež sa njim.

Pošto se pod uticajem savremenih pedagoških pravaca  pridavao ručnom radu izabirani su sadržaji koji su uključivali rad sa peskom, modelovanje, pletenje, savijanje, isecanje I preplitanje hartije.(+)

Rad sa peskom u peščaniku kao I modelovanje preporučivali su se kao  sadžaji rada za svako zabavište pošto nisu zahtevala naročita materijalna ulaganja.

Savijanje hartije je predstavljalo samo dalje razvijanje daljeg dečjeg intersovanja I uvežbavnje pokreta šake I prstiju, a isecanje se povezivalo sa crtanjem jer su se nacrtani oblici najpre isecali a potom nalepljivali.

Navedeni program je poslužio zabaviljama u nedostatku određenijih propisa o radu zabavišta ali je i on kao i svi programski priručnici ovog perioda i po sadržini i formi više ličio na školski. Na neodređenost tipa programa i rada u zabavištima ukazao je prof. Sima Cucić u Predgovoru Priručnika za narodna zabavišta[86], navodeći da je priručnik namenjen zabaviljama koje su ,,… prepuštene same sebi…“ a govoreći o zabavištima, navodi da se ,,… kod nas još oko toga pitanja luta. Čas se tretiraju kao škole, čas kao zabavišta… U mestima gde su nekad bila dva zabavišta sada je samo jedno, a gde je bilo samo jedno često je ukinuto. Zabavišta su se često ukidala, i zbog nedostatka prostorija. Često su zabavišta ustupana za učionice narodnih škola.“[87]

Izlažući osnovne ideje na kojima se zasniva priručnik autora Nikole Kirića, učitelja po struci, Sima Cucić konstatuje da se zabavište udaljilo od Frebelove koncepcije, što potvrđuje i sam autor priručnika ističući da je ,,… ovako zamišljeno zabavište tip nove škole rada …“ kao i da ,,… to naročito važi za nas i naše prilike…“ [88]

Ovaj priručnik je i pored svih slabosti bio u upotrebi sve do drugog svetskog rata. Pored navedenog priručnika zabavilje su koristile i publikacije iz pedagoškog časopisa “ A magyar kisdednevelés és kisdédó nõképzés története és jelen allan“ (Vaspitanje mališana i obrazovanje zabavilja u Mađarskoj-istorija i sadašnje stanje) iz 1939. godine izdavača i pisca Pala Drašković. [89]

Prema izveštaju Prvog školskog nadzorništva zabavišta su pohađala deca različitog socijalnog satava „…deca činovnika 3, trgovaca 37, gostioničara 2, zanatlija 149, zemljoradnika 311, služitelja 17, ostalih radnika 133″.[90] Pošto su zemljoradnici bili najbrojniji deo subotičkog stanovništva sasvim je logično što je bilo najviše njihove dece.  Također je uočljivo da u tom popisu nema dece industrijalaca i pripadnika višeg građanskog sloja. Odgovor na to pitanje može biti jednostavan, većina njihove deca je bila pod nadzorom roditelja ili članova porodice, koji su mogli da odvoje vreme za bavljenje decom, ili su  dobijala posebno predškolsko vaspitanje, putem privatnih starateljica i učiteljica.

Nastavi državnog odnosno srpskog jezika, odista, poklanja se dosta pažnje, i upravo nalaze da je zabavište odlična sredina za njegovo usvajanje. Težnja da se državni jezik nametne prisutan je u svim oblicima zanimanja sa decom. Da su ti procesi bili uspešni govori ukupan broj đaka iz redova nacionalnih manjina u državnim školama (na dr. jeziku) koji je 1934. godine iznosio 26%, ili po broju Mađara 916, Nemaca 136 i Jevreja 208. O ciljevima i metodama takvog rada stoji u izveštaju Drugog školskog nadzorništva [91] o ruskom (privatnom) zabavištu: „Deci se usađuje osećaj nacionalnosti i svi predmeti su obrađivani unacionalnom duhu. Pesme, igre, priče i slike nisu poslužile isključivo pedagoškim ciljevima, nego se njima uvek postizalo to da deca dobiju pojam o veličini našeg naroda i njegove države. U svim zabavištima sistematski je rađeno na ulivanju ljubavi prema njegovom veličanstvu Kralju, Kraljici i malim prinčevima.“

U zabavištu VI kruga (Frankopanska ulica broj 13) uvedena je 1923.godine nastava isključivo na srpskohrvatskom jeziku. To zabavište određeno je u prvom redu za jevrejsku decu. Da bi se ostvario cilj ostalim zabavištima bilo je zabranjeno da primaju jevrejsku decu. S obzirom na koncentraciju te populacije u tom delu grada (VI, VII krug), to je bilo sasvim očekivano i logično rešenje školskih vlasti.

Po statistici iz 1929.godine proizilazi da se od 10 zabavišta koliko ih je tada bilo u 5 izvodi zanimanje na mađarskom jeziku, u 4 na srpskohrvatskom a u jednom se upotrebljavao nemački jezik.

U zabavištu koje je radilo pri osnovnoj školi „Svetozar Miletić“ ( u VI krugu ulica Stipe Grgića 72) sa mađarskim nastavnim jezikom bilo je oko 60 dece, a zabavište pri osnovnoj školi „Karađorđe“ (u VIII krugu, Plitvička ulica 2) na srpskohrvatskom jeziku radilo je sa 72 deteta.

Početkom tridesetih godina postojala su i tri privatna zabavišta. Kraće vreme je radilo takozvano Francusko zabavište[92] sa svega 10-12 dece, a pohađala su ga deca buržoaskog porekla, deca imućnijih trgovaca, veleposednika i fabrikanata kao i deca uglednih subotičkih intelektualaca. Isto tako  1926. godine bilo je otvoreno privatno zabavište Dečjeg doma ruske osnovne škole koje je pohađalo do 20 dece, mešovitog nacionalnog sastava. U 1934. godini bilo je svega 18 dece, 11 pravoslavne vere, 6 rimokatolika i 1 protestant. Ono je prestalo sa radom 1936.godine zbog malog broja upisane dece. Treće privatno zabavište je nastalo kao deo delatnosti jevrejskog društva  „Tahund-Tora“.  U njemu se učio i nemački jezik. Ono 1930. godine ima 1 pripravno odeljenje sa 18 učenika, nastavu drži strana državljanka na «nemačko žargonskom», i A. Mikić predlaže da se ono «rasturi» pošto nema odgovarujeće odobrenje Min. Prosvete[93], i dalje kaže: « škola Jevreja Talmud Tora je čisto religioznog karaktera i ne pada pod Zakon o narodnim školama».

Po tom novom zakonu o radu u školama otežano je bilo otvaranje i registrovanje privatnih zabavišta. Prosvetno odeljenje Banske uprave, 16.01. 1931.godine uputila je dopis svim nadzornicima da utvrde rad privatnih zabavišta i da dostave predlog o zatvaranju onih koja ne rade u skladu sa Zakonom. Tada načelnik Prosvetnog odeljenja moli „… da se privatna zabavišta u Rumi, Inđiji, Subotici i Somboru zatvore…“[94]

Ipak, rešenjem Min. Prosvete od 3.3.1931. odobreno da mogu raditi samo Ruska zabavišta pri ruskim osnovnim školama u Velikom Bečkereku, Kragujevcu, Kraljevu, Novom Sadu i Subotici. U Subotici je pored toga radila i privatna škola «Naše Gospe», sa 4 odeljenja na mađarskom nastavnom jeziku.

O stalnoj oskudici školskih prostorija, potvrdu nalazimo i u postupku Mesnog školskog odbora, kojije prvo izašao u susret molbi «Radničke samopomoći» i dodelio joj prostorije u zabavištu «Carica Milica» za «obdanište sirote dece» [95], da bi ih oktobra 1930. godine, opet namenio za školske potrebe, «zbog velike oskudice prostorija».

Osnovne crte položaja zabavišta 1929. godine u susednoj opštini – Bačkoj Topoli vide se iz statističkih listova, koje su školski upravitelji slali nadzorništvu. Tada je bilo 7 zgrada zabavišta, sa 9 odeljenja i 657 dece, te 2 pripravna odeljenja sa 114 đaka.[96] Radila su na državnom jeziku, mađarskom i nemačkom. Njihova posebnost u odnosu na Suboticu  se ogleda i u tome što su radila i u okolnim selima i naseljima a ne samo u samom gradu. Kako je nacionalni sastav te teritorije ipak drugačiji, toj  proporciji odgovara i broj dece u zabavištima.

Deca u bačkotopolskim zabavištima po broju i narodnosti

Po narodnosti		Po veri
Srba, Hrvata, Slovenaca	75	Pravoslavnih	62
Slovaka i Čeha	25	Rimo-katolika	247
Nemaca	156	Evangelista	346
Mađara	399	Mojsijevaca	2
Jevreja	2
Svega	657	svega	657

Tada je u Subotici bilo: 12 učionica za zabavišta, 10 odeljenja, sa 699 dece.

Površina tih prostorija je bila sledeća:

Zabavište                                  povr. Kvadrata

I kvarta                                    98

II                                              98

III                                            112

IV                                            154

V                                             79

VI (ul. 13 Novembra)               149

VI                                            117

VII (Majka Angelina)               112

VIII                                          119

===

Svega:            1041

U Subotičkom školskom srezu tada je bilo ukupno 25 odeljenja sa mađarskim jezikom, a od toga 1 zabavišno.

I u zabavištima (kao u školama) nastava je započinjala molitvom – Oče naš,  a završavala  sa – Zdravo Marijo, ili na srpskom ili mađarskom jeziku. Predlog iz 1931. godine, Aleksandra Mikića[97], tadašnjeg školskog nadzornika je bio i  da se svakog ponedeljka diže državna zastava i peva državna himna.[98]

O važnosti koja se pridavala razvoju osećanja pripadnosti državi i naciji  saznajemo iz prvi polugodišnjeg izveštaja Drugog Školskog nadzorništva br.  150/1931. «Zabavišta koja potpadaju pod ovo školsko nadzorništvo radila su u nacionalnom duhu, te su učenjem nacionalnih pesmica usađivala ljubav prema Kralju i Otadžbini u srca ovih mališana. Gimnastičke vežbe vršene su po vojnim formacijama, a sada da bi se ideja sokolstva i kod tih mališana pobudila, naredio sam da se gimnastičke vežbe izvađaju po sokolskoj sistemi, i da deca po mogućstvu nabave šajkaču i oružje (igračke) od drveta.»

Osnovni podaci u zaposlenim zabaviljama 1933, godine su sledeći[99]:

1.         Julka Pančić (Subotica 1908  -) 6 g. službe.

2.         Kulauzov Alojzija ( Subotica 1875 -) 12 g. službe.

3.         Ivanka Milovanov ( St. Bečej 1896 -) 8 g. službe. Ima 4 razreda više škole i            dvogodišnju  zabaviljsku preparandiju .

4.         Melanija Šarčević ( Ruma 1885 -) 4 službe. Ima 4 razreda Više devojačke škole

(Novi Sad) i završila je zabaviljski kurs u Ljubljani 1927. godine.

5.         Etela Vukov[100] ( Subotica 1909 -) 4 g. službe. Završila je 4 razreda građanske škole,   2 razreda Učiteljske škole te redovni zabaviljski tečaj pri Ženskoj učiteljskoj školi

Sestara milosrednica u Zagrebu.

6.          Ana Semere[101] ( Subotica 1910 – ). Jevrejka. 3 g. službe.

7.         Sofija Stanković ( Sr. Karlovci 1900 -) Primljena 1933. kao pripravnik, položila praktični zabaviljski ispit na Državnoj učiteljskoj školi u Somboru 1936. godine .

8.         Katarina Vojnić ( 1879 – )  Završila IV r. Građanske škole i zabaviljski tečaj,  radi u VI krugu.

9.         Ekaterina Vujić

10.       Vera Doliženko

Mada je osnivanje pripravnih razreda omogućeno još  prvim zakonskim aktima s kraja 1918. godine, ona se osnivaju u Subotici tek od kraja dvadesetih godina, ali tada kao vrsta predškolske pripreme, u prvom redu za učenje državnog jezika,  dece tog godišta koje stoji pred obaveznim upisom u školu. Takvi pripravni razredi se javljaju od tada redovno. Nastavni plan za pripravna odeljenja je imao predmete: negovanje narodnog jezika, deklamacije, ručni rad, crtanje i telesne vežbe po sokolskom sistemu. [102] Juna 1933. godine, na području Prvog šk. nadzorništva, bilo je 116  muške i 121 žensko dete ukupno  237 dece u pripravnim razredima, i 351 muško i 358 žensko, ukupno  709 u zabavištima, koja su imala 8 odeljenja sa državnim jezikom.[103] Slične podatke vidimo i u iskazu broja dece pojedinačno za svako zabavište u tom području.[104]

Zabavište          m.        ž.          Svega

—————————————–

Centrala           36        29        65

II                      38        47        85

III                    126      126      252

IV                    36        33        69

V                     44        53        97

VI                    40        50        90

Kod Sinagoge  32        23        55

—————————————

Svega               352      361      713

Jedna od prednosti položaja zabavilje u materijalnom pogledu, bila je i mogućnost upotrebe stana pri zabavištu. Sva su imala takve delove, a neka i posebne prostorije za stan poslužiteljica – dada. To je bila česta tema u sačuvanoj prepisci sa prosvetnim vlastima.  Tako je i Mara Dulić, zabavilja u zabavištu III kruga «Knjeginja Ljubica» Beogradski put 47,  pisala da je imala stan u tom objektu sve do 1930.  godine, ali ga je tada morala napustiti, a Julka Pančić, zabavilja u zabavištu «Princeza Jelena» moli stan u tom objektu koji je koristila do 1930. godine.[105]

Ukupan broj dece u zabavištima školske 1933/4 iznosio je 860-870. Tada je u Gradu bilo 10 zabavišta. To bi značilo smanjenje u odnosu na ranije godine, ali treba uzeti u obzir da se osnivaju pripravna odeljenja u koja polazi generacija koja iduće godine sazreva za školu (5-6 godina), te to rezultira sa smanjivanjem godišta ( 4-5 godina) dece koja pohađaju zabavišta.

Na području Drugog šk. nadzorništva bilo je 1934. godine 3 zabavilje, u 3

odeljenja zabavišta, sa 170 dece. Od toga je zabavište «Karađorđe»  u VIII krugu –

Plitvička 2, bilo sa državnim nastavnim jezikom ( sa 42 muških i 50 ženske dece), «Kosovska devojka» u VI krugu – ugao Praške i Milankova ulice, sa mađarskim

( ukupno 60 dece) i pri Ruskoj školi u VII krugu – Skotus Viatora br. 48,  sa ruskim nastavnim jezikom (18 dece), te 2 pripravna odeljenja ( sa 63 i 47 dece), i  44 odeljenja škola sa državnim, 31 sa mađarskim i 1 sa ruskim nastavim jezikom.[106]

Tom školskom nadzorništvu pripadaju svega 42 škole, a o d toga u gradu:u I krugu – škola «Dositej Obradović» i «Privatna Ruska škola», u VI krugu – škola «Svetozar Miletić», u VII krugu  – škola «Oslobođenje» i «Privatna škola Naše Gospe», u VIII krugu –  škola «Karađorđe» i škole na «pustarama».

O osnovnim pravcima rada i o stanju u zabavištima kratku ocenu dao je školski nadzornik Aleksandar Mikić: «U svim zabavištima u decu se usađuje osećaj nacionalnosti i svi predmeti su obrađivani u nacionalnom duhu. Pesme, priče, slike i igre nisu poslužile iskjljučivo pedagoškim ciljevima, nego se njima uvek postizalo i to da deca dobiju pojam o veličini našeg naroda i njegove države. U svim zabavištima sistematski je rađeno na ulivanju ljubavi prema Njegovm Veličanstvu Kralju, Kraljici i malim Prinčevima.» [107]

Drugi školski nadzornik – Radomir Vujić moli Senat 1934. godine da se Mesnom školskom odboru dodeli zgrada na kraju ulice Save Tekelije u kojoj su stanovali Rusi, da bi se tamo otvorila škola i zabavište.

Pomoćna odeljenja za svu nedovoljno razvijenu ili defektnu decu otvoreno je u školi «Dositej Obradović», 1 odeljenje sa 14 đaka, 7 dečaka i 7 devojčica, od 1. do 4. razereda.

Po podacima iz 1934. godine za područje Prvog školskog nadzormištva, bilo je samo 8 zabavilja, a zabavilja u privatnim zabavištima nema.[108]  Od njih 8, samo je jedna bila kvalifikovana učiteljica a čak 7 nije imalo takvu spremu, 3 su bile pravoslavne, 4 rimokatoličke i 1 «mojsijeve» vere. Tada je Prvo školsko nadzorništvo zabeležilo da vodi nadzor nad ukupno 5200 đaka, a od toga je u zabavišta išlo 656, a u pripravne razrede 236 dece.[109] Slični su podaci i za narednu godinu. U pripravna odeljenja bilo je upisano 239 dece, od I do IV razreda u 88 odeljenja bilo je 4320 đaka, a ukupno je bilo upisano 5235 dece.

Pripravna odeljenja su bila u školama: «Pop Pajo Kujundžić» (75 dece), «Kralj Aleksandar» (58) i «Kraljica Marija» (60 i 46),  «Karađorđe» (35) i u VI krugu  (37). U njima su nastavu održavali učitelji.

Statistika I Prosvetnog odeljka iz 1935. godine

	Zabavište	Ime i prezime zabavilje	Zvanje	m.	ž.	Svega
1.	Carica Milica	Sofija Stanković	Zabavilja	48	35	83
2.	Jugovića Majka II kr.	Alojzija Kulauzov	Zabavilja	46	56	102
3.	Knjeginja Ljubica  III kr.	Ana Semere

Stanislava NestorovZabavilja

Zabavilja privremena60

4057

44117

844.Knjeginja Zorka IV kr.Ivanka MilovanovZabavilja2944735.Princeza Jelena V kr.Etela VukovZabavilja2543686.Majka Jevrosima VI kr.Julka PančićZabavilja3946857.Majka Angelina VII kr.Melanija ŠerčevićZabavilja392564 Svega  326359676

[110]

O ne baš najvišem kvalitetu rada i rezultatima koje su zabavilje postizale u to vreme, malu ilustraciju daje žalba učitelja Vece Romića[111] I školskom nadzorniku u kojoj iznosi svoje mišljenje o slabom i nekvalitetnom radu osoblja u zabavištu »Knjeginja Ljubica« (zabavište preko puta  kerske crkve ).

»Čast mi je dostaviti sledeću žalbu: Posetio sam 7.XI o.g. zabavište Knjeginje Ljubice u Subotici i tražio sam nast. plan, da vidim rad u odeljenjima. Nast. plan nisam dobio ni kod jedne (zabavilje) sa izgovorom, da je kod kuće. Nisu mi dali nast. plan; jerbo bi se još bolje videlo nahaj i nemarnost njihovog rada. Dok me je gca Nestorov Stanislava, kod koje sam isto bio više puta poslušala i radi stvarnu nastavu – u isto vreme druga zabavilja ne uzima u obzir moje upute i vrši ovaj predmet skoro nikako. 29.« i u nastavku »Mi nastavnici, naročito u I razr. (molim da se salušaju) izpaštamo za ovaj neuredni rad. Molim da se ustanovi istinitost mojih navoda i da se zabavilje zadnji put upozore na neredovan rad. (Osim) Pučni priča, o ljubavi dečijoj, o čistoći, o urednosti apsolutno deci se ne pruža ništa. Dobijemo decu nedisciplinovanu, i sav rad naš nastavnički mora se uložiti za uređivanje dece, lakše je raditi sa decom, koja nisu išla u zabavište, nego sa ovom decom koja izlaze iz ovog zabavišta. Stvarna obuka je glavni predmet zabavišta. Ali na ovo se trebaju nastavnici spremiti, ali to slabo čine i dolaze skoro potpuno nespremni.« [112] kursiv je dopuna S M., pokušaj da  se dobije logičan sled misli autora. 

Statistika o školskim zgradama

Zabavište

Od kakvog su materijala

Učionice

Kubnih m.Kada je ozidana1.Carica Milica, I krugTvrdi12081892.2.Jugovića Majka, II kr.Tvrdi12991889.3.Knjeginja Ljubica, III kr.Tvrdi2210

240 4.Knjeginja Zorka, IV kr.Tvrdi121018925.Princeza Jelena, V kr.Tvrdi133618906.Majka Jevrosima, VI kr.Naboj2135

108 7.Majka Angelina, VII kr.Tvrdi13001893.

[113]

«O zabavištima: U gradu Subotici postoji 8 odeljenja zabavišta na državnom nastavnom jeziku u 7 školskih zgrada. Sva su zabavišta gotovo prepuna decom. Zimi su nešto praznija zbog hladnoće i oskudice.Zabavišta posećuju deca i nacionalnih manjina u cilju učenja državnog jezika.»

U 1935. godini sledeća zabavišta su radila pri osnovnim školama:

Ime os. škole

Ime zabavišta

Odeljenja                  zabavišta       Pripravna

odeljenja Odeljenja

osn. školePop Pajo KujundžićJugovića Majka                     1             1         8Kraljević AndrejKraljica Milica                     1             –         4Biskup AntunovićKnjeginja Ljubica                     2             –         8Kralj AleksandarKnjeginja Zorka                     1             1         6Bunjevačka MaticaPrinceza Jelena                     2             –         9Kraljica Marija*Majka Angelina                     1             2         8Svetozar MiletićKosovka deevojka         1 (60 dece)         1 (45 đaka) Karađorđe          1 (62 dece)         1 (4 đaka)

[114]

* Škola «Kraljica Marija» je bila u zgradi koja je vlasništvo Jevrejske verske opštine, te zbog toga tamo nije bilo nastave subotom. Đaka je bilo ukupno 460, od toga Jevreja 210.

U zabavištu «Knjeginja Ljubica» bilo je dva odeljenja sa 118 i 85 dece. Školski nadzornik Radomir Vujić moli ekonomat mesnog školskog odbora da odobri da tamo i dalje rade 2 poslužiteljke i daje obrazloženje. «Kad se uzme u obzir da je to većina dece ispod 6 godina a veliki broj i u petoj godini to sam mišljenja da bi greh bio oduzeti jednu poslugu tome zabavištu. Toj maloj deci treba mnogo sitnih usluga koje zabavilje sa jednom poslugom apsolutno ne bi mogle izvršiti.»[115]

Statistika zabavišta pri I šk. nadzorništvu u 1935. godini

Broj učenika po narodnosti	muških	ženskih	Svega	Broj učenika po veroispovesti	muških	Ženskih	Svega
Jugoslovena

Srba, Crnogoraca

Bunjevaca (Hrvata)147171318*

36

282Pravoslavnih152136Nemaca123Rimokatolika211233444Mađara7983162Protestanata-22Jevreja448Muslimana1-1Svega231260491Mojsijevaca448Naših231260491Svega231260491Sstranih—

[116]

*Iz ove statistike se jednostavnim računanjem može dobiti i približni a zvanično neiskazan broj Bunjevaca (Hrvata), koji su u ovom periodu redovno obuhvaćeni zajedničkim imeniteljom Jugosloveni. Ako se od 444 rimokatolika oduzme broj od 162 Mađara, i taj broj 282 sabere sa 36 pravoslavnih, dobije se 318, koliko je i iskazano Jugoslovena.

Broj nastavnika po narodnosti		Broj nastavnika po veroispovesti
Jugoslovena	7	Pravoslavnih	3
Jevreja	1	Rimokatolika	4
Svega	8	mojsijevaca	1
		Svega	8

Po tom izveštaju u svim zabavištima je tada bilo 77 zidnih slika, 23 modela, 41 ispunjena životinja i 25 praparata, što daje sliku o skromnim nastavnim sredstvima koja su stajala na raspolaganju za rad sa decom u zabavištima.

Po statističkom izveštaju 1935. godine, II  Prosvetnog odeljka, ono je i dalje vodilo evidencije o 3 odeljenja zabavišta, od kojih je bilo 1 sa državnim ( muških 33 i ženskih 42, svega 75 ), 1 sa mađarskim (30 i 30, svega 60) i  1 sa ruskim nastavnim jezikom (1 i10, svega 11), te o 2 pripravna razreda (53 i 45, svega 98 dece).[117] U njima je bilo ukupno 146 dece u zabavištima, što sa 98 njih u pripravnim razredima čini 244. Ukupan broj dece u zabavištima, uključujući teritorije I i II šk. nadzorništva tada je bio samo 637.

Ni školske vlasti Subotice nisu uspevale da obezbede da sva evidentirana deca, školski obveznici budu upisani i pohađaju redovno škole. Procenat onih koji nisu bili obuhvaćeni školom, dostizao je do 20% od ukupne školske populacije. Svoje zapažanje o njima dao je  Sreski školski nadzornik Aleksandar Mikić koji piše: «Slobodan sam skrenuti pažnju da se po raskršćima našega grada nalaze čitave legije dečaka i devojčica – bezkućnika, kojima je život zamenio materinski odgoj sa ulicom. Ti mališani, kojima je život tako mladima slio u krv pojam o bedi, sreću se u gomilama kako stoje sa otpacima cigareta među zubićima i bosim nogama. Tu dovedeni, oterani ili otišli i mimo volje svojih besposlenih očeva, kojih u velikoj većini i nemaju ili ih pak i ne poznaju, kradu sa kola drva i ugalj, prose od prolaznika i tuku se,…» Kao rešenje tog socijalnog problema predlaže osnivanje Doma za nezbrinutu decu.

U 1937. godini, po tromesečnom izveštaju Prvog školskog nadzorništva, bilo je 9 odeljenja zabavišta sa 624 dece, a samo 6 zabavilja (5 stalnih i 1 privremena), te 3 pripravna odeljenja sa 162 đaka.[118] Deficit tog kadra pojačava i slučaj  Ivanke Milovanov, zabavilje na radu u zabavištu «Knjeginja Zorka» (sa 2 odeljenja) koja je premeštena  u Novi Sad, a zamenjuje je zabavilja Ana Semere. Prosvetne vlasti su verovatno i zbog takve oskudice u tom kadru, izvršile premeštanje Alinka Jančurić, zabavilje iz Čonoplje, na mesto u Subotici.[119]

Po drugom izveštaju Prvog školskog nadzorništa u decembru te 1937. godine bilo je isto 9 odeljenja sa sledećim brojnim stanjem zabavišta:

Ime zabavišta	Broj upisane dece	Broje dece koja pohađaju
«Carica Milica»	55	55
«Jugovića Majka»	72	72
«Knjeginja Ljubica»	127  u 2 odeljenja	127
«Knjeginja Zorka»	95    u 2 odeljenja	95
«Majka Jevroosima»	62	62
«Princeza Jelena»	63	63
«Majka Angelina»	57	57
Svega:	531	531

Jedan upravitelj osnovne škole, bio je zadužen i za sva zabavišta kao upravitelj svih gradskih zabavišta. I na tu funkciju, učitelji su bili postavljani od strane nadležnih viših prosvetnih vlasti. U 1937. godini to je bio upravitelj Državne narodne škole «Sveti Sava», učitelj Rade Lungulov[120], koji je imao ingerencije i nad svim zabavištima u Subotici.

U zabavištu «Kosovka devojka» u VI krugu radile su 1938. godine Kata Vojnić i Pančić Julka kao  zabavilje, a Marija Milanković (r. 1905.) i Jelena Purić kao dadilje.

U 1939. godini, dešavanja na evropskoj sceni, izbijanje rata, imaće odraza i na stanje u zemlji. Ratna atmosfera  se širi, vrše se aktivnosti vezane za planiranje odbrane zemlje. Sreski školski nadzornik Radomir Vujić u svome izveštaju piše o « lošem opštem stanju u zemlji: pozivanje roditelja na vojnu vežbu, opšta ratna psihoza, vojska na samoj granici,…».[121] Sve to se odražava i na rad zabavišta, pa tako na pr. nije bilo nastave u zabavištu «Princeza Jelena» od 15. do 30.09. zbog «posedanja učionice od strane vojske».

U pripravnim razredima tada je bilo 144 deteta, a u 9 odeljenja zabavišta 528 (244 muška i 284 žensko). Slični su podaci i za 1940. godinu, 3 odeljenja pripravnih razreda sa 140 đaka, 9 odeljenja zabavišta sa 534 detetom. Zabavište «Knjeginja Zorka» ima dva odeljenja a pošto je imalo samo jednu «dadu»[122], mole i dobijaju i drugu. Zabavilje u tom objektu su bile  Ivanka Čurčin i Alinka Jančurić.

Tokom 1940. godine Školska poliklinika je sprovodila akciju «pelcovanja» protiv difterije dece u zabavištima, ali je veoma mali broj roditelja dao svoj pristanak za to.  U zabavištu II kruga – nijedan, pravdajući se da je sada zima i da difterija ne vlada, samo 4 iz zabavišta «Carica Milica», 13 iz «Majka Jevrosima», 14 iz «Princeza Jelena», itd.[123]

Krajem 1940. godine otvoreno je jedno privatno obdanište. O tome je gradskim vlastima podneo izveštaj «gradski glavni fizik» (lekar). «Na poziv Mađarske čitaonice (Nepkör, prim aut. ) br. 341/1940 godine prisustvovao sam otvaranju obdaništa, koje je pomenuta čitaonica osnovala u okviru svog udruženja, te mi je čast povodom toga otvaranja podneti izveštaj. Obdanište se nalazi u Dulićevoj ulici br. 12 (danas ?) u posebnoj zgradi koja je za ovu svrhu iznajmljena. Prostorije zgrade su suhe, dobro osvetljene, čiste, sa patosanim podom. Obdanište ima nov nameštaj koji je potreban deci prilikom njihova boravka preko dana. Uređaj obdaništa i organizacija rada je dobra, te obdanište sada u Subotici, koja nema ni jedne slične ustanove, odgovara svojoj svrsi.»

U  zabavište «Knjeginja Zorka» u proleće 1941. godine bilo je upisano  64 muško i 46 ženske dece. [124]

U periodu od 1929-1941.godine kao pomoć materijalno najugroženijoj školskoj deci i roditeljima u Suboticio (u I i II šk.srezu) je postojalo 10 školskih kuhinja pri sledećim školama:

„Dositej Obradović“ (I krug, Češka 27)

„Dr Svetozar Miletić“ (VI, Stipe Grgića 72)

„Oslobođenje“ (13. novembra)

„Ruskoj privatnoj školi“

„Pap Pajo Kujundžić“ (II, Trg Sv. Đurđa 2)

„Biskup Antunović“ (III, Beogradski put 50)

„Kralj Alekasansdar“ (IV, Boškovićeva 1)

„Bunjevačka Matica“ (V, ul. 13. novembra 27)

„Natošević“  (Aleksandrovo. Čantavirski put 29)

„Miroljub Evetović“ (Bajski put 33 )

Godine 1935. radilo je 6 školskih kuhinja je bilo, dnevno se hranilo u njima prosečno 378 dece.

Kuhinjama su upravljala nastavnička veća pojedinih škola a vaspitni rad u njima, prisustvovanje dobre hrane i dr., obavljali su nastavnici istih škola, po unapred utvrđenoj „radnoj listi“. Svih deset školskih kuhinjaje hranilo ukupno 763 učenika.[125] Sredstva za njihovo izdržavanje obezbeđivale su gradske vlasti, dobrotvorna udruženja i Mesni odbor Crvenog krsta.[126]

Programi i način rada u zabavištima[127] propisan je nekoliko meseci pred Drugi svetski rat, tačnije 15. avgusta 1940.godine od strane ministra prosvete što je i predstavljalo prvi značajniji dokument u bivšoj Jugoslaviji  kojim su precizirana brojna pitanja organizacije i načina rada u zabavištima i koji je propisao i sadržaje vaspitno-obrazovnog rada.

Ovaj dokumenat je sadržavao tri poglavlja:

I Opšte odredbe:

1 Zabavišta,2. Zadatak zabavišta, 3. Primanje dece,4. Zdravstveno staranje o deci, 5. Uređenje zabavišta, 6. Uprava i nadzor, 7. Vaspitna sredstva, 8. Radno vreme, 9. Osoblje, 10. Povremena zabavišta i obdaništa .

II Način rada u zabavištima:

11, Vaspitanje, 12. Metod rada, 13. Disciplinske vaspitne mere, 14. Redovno dnevno dečje zanimanje, 15. Održavanje veze sa porodicom-roditeljski sastanci i svečanosti, 16. Vođenje spiskova

III Program rada:

17.       Opšta upustva za raspored gradiva,

18.       A . Duševno vaspitanje,

B. Telesno vaspitanje, i

V. Muzičko vaspitanje

Zadatak zabavišta je «… da sačuva decu od svakog štetnog uticaja i nezgoda, da brižljivom negom i smišljenim vaspitanjem unapređuje telesni, duhovni i moralni razvoj deteta, da podesnim zaposlenjem i ophođenjem navikava decu na život u zajednici, da gaji ljubav prema Kralju, otadžbini i Bogu, da održava stalnu vezu sa roditeljima dece, a  naročito sa majkama.»

Prema opštim odredbama navdeneog dokumenta zanbavišta su tretirana kao pedagoške ustanove, namenjene prevashodno vaspitanju dece u kojima je određena gornja granica broja dece u zabavištu. Naime, na jednu zabavilju je moglo doći najviše 50 dece a mogla su se primati samo zdrava deca što je utvrđivano ptrethodnim lekarskim pregledom.

U pogledu opreme i nameštaja izražen je zahtev da celokupan nameštaj treba da odgovara uzrastu dece i da je tako raspoređen da zabavište ne liči na školu, nego da daje sliku života u porodici. Ozakonjeno je i radno mesto zabaviljskih pomoćnica ( nekadašnje «dade») kao i određene njihove dužnosti ,  a predviđeno je i osnivanje obdaništa i povremenih zabavišta.

Načini rada u zabavištu nisu strogo bili propisani već je zabaviljajma ostavljeno više slobode i mogućnosti za stvaralački pristup u radu sa decom.

Izričito je zabranjivano kažnjavanje dece kao i poruge bilo koje vrste, a kao najvažnija mera disciplinovanja isticalo se pravilno zapošljavanje deteta kao i značaj lepog primera, pouke ili opomene.

Naglašavan je značaj individualnog rada i izbora zanimanja prema interesovanju dece, i u tim delovima program je bio blizak shvatanjima Marije Montesori što je posebno bilo izraženo u nastojanju da se u zabavištima stvori atmosfera kakva je vladala u «dečjim domovima».

U opštim uspustvima koja se odnose na program vaspitno-obrtazovnog rada isticana je važnost pružanja osnovnih znanja deci da stvaraju nove, za život potrebne pojmove. Celokupno gradivo treba da je prožeto igrom koja je isticana kao osnovni metod rada u zabavištu i dečjim zaposlenjem.

Programski sadržaji su grupisani u tri vaspitna područja: duševno, telesno i muzičko vaspitanje.

Duševno vaspitanje obuhvata vaspitanje čula, posmatranje, razgovor, učenje pesmica, pričanje priča, crtanje i ručni trad; telesno vaspitanje obuhvata naraznovrsnije vežbe tela a sadržaji muzičkog vaspitanja su pevanje, ritmičke vežbe, dečji orkestar kao i muzičke vežbe pamćenja.

Budući da je navedeni program donesen pred sam rat, nije mogao biti primenjivan u praksi zabavišta jer su pred sam rat zabavišta prestala sa radom, te se takao, zajedno sa državom, raspao i njen sistem vaspitanja i obrazovanja.

Pred samo izbijanje rata, aprila 1941. godine zabavišta i škole su prestala sa radom. Time se završava jedan period, kako u državno pravnom, tako i prosvetno školskom sistemu.  Sa raspadom države dolazi i do gašenja njenog sistema vaspitanja i obrazovanja.

ZABAVIŠTA ZA VREME II SVETSKOG RATA

 

U ratnom periodu 1941-1944, Subotica se našla van glavnih linija sukoba, ali je trpela velike ljudske[128] i materijalne žrtve. Pripojena Mađarskoj, doživljavala je u tim uslovima pokušaj restauracije društvene klime kakva je vladala pre 1918. godine.

Nakon kratkoktrajnog aprilskog rata, sledi vojni slom Kraljevske vojske pa tako i  državne celine koju je predstavljala. Strane vojske zaposedaju teritoriju Jugoslavije a delove priključuju svojim državama. Vojvodina se ponovo našla u sastavu Ugarske.

Nakon okupacije ovih krajeva od strane mađarskih vojnih snaga, i uspostavljanja tela i organa vlasti, dolazi do restauracije školskog sistema sa predznakom kakav je bio pre novembra 1918. godine. Celokupan vaspitni rad u subotičkim zabavištima nosio karakter mađarizacije sa afirmisanjem i razvijanjem vojničkog duha i  domoljublja.

Škole i zabavišta nastaviće ubrzo sa redovnim radom u tim okvirima.

U predškolske ustanove, kao i u škole, dolazili su pedagozi iz Mađarske budući da su zaposleni koji nisu govorili mađarski, bivali otpuštani iz službe. Osim toga, mnogi prosvetni radnici kao nepouzdani nisu ni primani u službu.

“Najveći broj zabavišta radio je u ovom periodu na mađarskom jeziku ili nemačkom jeziku.”Prva briga okupatorskih vlasti u Subotici u vezi sa zabavištima bila je izražena u nastojanju da se neke zabavišne zgrade oslobode i isprazne da bi se u njih smestila vojska. Uzaludni su bili pokušaji tadašnjeg gradonačelnika da postigne sporazum sa stacionarnim vojnim jedinicama da napuste zgrade zabavišta. Tek posle intervencije gradskog fizika kod ministra unutrašnjih dela, došlo je na početku 1942. godine do napuštanja prostorija zabavišta u II kvartu, u današnjoj ulici Bele Čikoša.

U školskoj 1941/42. godini radilo je u Subotici 9 zabavišta. Osnivanjem škole za obrazovanje zabavilja u Subotici i Uglednog zabavišta pri ovoj školi, septembra 1942. godine, broj zabavišta se povećava na 10. Za vreme okupacije su, dakle, u Subotici radila sledeća zabavišta:

Red. broj	Krug	Današnji naziv ulice	Naziv ulice za vreme okupacije
1.	I	Ulica Ivana Gorana Kovačića	Lenkei utca
2.	II	Ulica Dragiše Mišovića	Gábor utca
3.	III	Ulica Ivana Milutinovića	Zimonyi út
4.	IV	Ulica Ruđera Boškovića	Király utca
5.	V	Gajeva ulica	Bethlen utca
6.	V	Ulica 15. maja	Bajai út
7.	VI	Ulica Bele Čikoša	Prágai út
8.	VI	Frankopanska ulica	Magyar utca
9.	VIII	Ulica Bore Stankovića	Berkes utca
10.	I	Ulica Maksima Gorkog	Demjanich utca

Za vreme okupacije bilo je još pokušaja da se proširi mreža zabavišta na teritoriji Subotice. Oktobra 1942. godine gradski fizik predložio je ministru unutrašnjih dela da se osnuje zabavište u Malom Beogradu (tada Andrásfalva), u Aleksandrovu i na Paliću. Kao obrazloženje uz prilog za osnivanje zabavišta u Aleksandrovu, gradski fizik navodi „da je u Aleksandrovu gde ima dece razne nacionalnosti potrebno da se deca naviknu da međusobno žive u miru i da dobro nauče mađarski jezik„. Grad je u svom  propratnom aktu naglasio da je spreman snositi materijalne troškove oko održavanja novih zabavišta ali neraspolažemo izvornom dokumentacijom da je za vreme okupacije došlo do realizacije ovog predloga.”[129]

Podaci iz polovine 1943. godine govore da je radilo  10 odeljenja zabavišta (Kisdedóvás) sa 843 dece.

Za vreme okupacije zabavilje su bile državne službenice i dobivale svoje plate iz centralnog Ureda za prinadležnosti, koji se nalazio u Budimpešti, dok je plate dadilja i ostale izdatke za normalan rad zabavišta, tzv. materijalne izdatke, snosio grad. Ukupni izdaci grada oko izdržavanja zabavišta iznosili su u 1943. godini 31.750 penga. S obzirom na ratne godine i stalan porast cena nije jasno kako su u sledećoj godini izdaci smanjeni na 28.150 penga. Plate dadilja su bile regulisane Naredbom ministra iz 1941. godine i iznosile su 46 penga mesečno.

Kao, što je već navedeno, svu brigu oko zabavišta, i to sve do početka 1944. godine, vodio je gradski fizik. On se brinuo da vojska napusti zabavišne zgrade, starao se za ogrev, inventar zabavišta, plate dadilja itd. Još maja meseca 1942. godine inicirao je osnivanje Nadzornog odbora zabavišta i predložio članove za taj odbor. Gradski savetnik predlaže gradskom fiziku da u vezi s ovim predmetom „stupa s njim u kontakt“. Nadzorni odbor zabavišta u Subotici bio je osnovan krajem 1943. godine i održao svoju prvu sednicu  13. januara.1944. godine.

Za vreme okupacije radila su u okviru zabavišta tzv. letnja obdaništa. Prvo obdanište otvoreno je 1.jula 1942.godine u zabavištu koje se nalazi u današnjoj ulici Bele Čikoša. Potom su otvorena obdaništa i pri osnovnim školama kod fabrike „Zorka“, u Malom Beogradu, Paliću i Ludašu. U toku 1942. godine redom je svih deset zabavišta otvorilo po jedno obdanište. Koncem 1942. godine gradski fizik je predložio da se otvori jedna centralna kuhinja za sva obdaništa i da se kolima raznosi hrana u pojedina zabavišta, jer će se tako uštedeti u radnoj snazi i zabaviljama koje rade u kuhinjama, a ostalo bi više vremena za rad sa decom. Do ostvarenja ovog predloga nije došlo. Gradonačelnik Subotice dodelio je 1943.godine zabaviljama po 100 penga nagrade za uspešno vođenje obdaništa.

U cilju obrazovanja kadra za predškolsko i školsko vaspitanje uspostavljena je u objektu koji je do tada služio za smeštaj Pravnog fakulteta, Učiteljska i vaspitačka škola (Óvó és tanitóképzés) u kojoj je bilo upisano 233 učenice[130] a deo njih je bio smešten u internatu pri školi. Od te više škole se na početku školske 1942/43. godine izdvaja deo za vaspitačice  i prerasta u  Državnu školu za vaspitačice (M. Kir.állami kisdedovónő képző intézet) sa 2 odeljenja i 72 upisane devojke, od kojih su 2 bile Bunjevke, 2 Nemice, dok su ostale bile Mađarice. Pored ostalih uslova, u školu su se mogle upisati učenice između 14 i 20 godina starosti. Po mestu rođenja, 10 učenica je bilo iz Subotice, 5 iz Bačke županije, a ostale iz raznih županija i slobodnih kraljevskih gradova. Za organizaciona pitanje te škole bio je zadužen profesor dr Pavle Drašković a direktor je bila dr Egan Ilona (supruga dr Lasla Dadai).

Nastavni predmeti u toj školi bili su sledeći: veronauk, mađarski jezik, istorija, geografija, matematika, prirodopis, poznavanje domaćinstva, pevanje sa horskim pevanjem, glazba, crtanje, ženski ručni rad, zabavišni ručni rad, gimnastika, poznavanje života, srpski ili nemački jezik i sabiranje dečjih igara. Direktor škole bila je dr Ilona Dadai rođ. Egan. Sa njom radilo je 17, većinom honorarnih pedagoških radnika, koji su imali stalno zaposlenje u raznim subotičkim srednjim školama.

U školskoj godini 1943/44. primljene su 63 učenice u prvi razred, čisto mađarskog porekla. 17. aprila 1944. godine direktor škole obaveštava Ministra vere i prosvete da će se u školskoj 1944/45. godini otvoriti jedan nemački prvi razred, do čega, međutim, nije došlo, jer su u Suboticu već 10. oktobra ušle oslobodilačke trupe.

U zgradi škole za obrazovanje zabavilja nalazio se i konvikt (internat), u kome je prve godine bila 41. učenica, da bi ih školske 1944/45 bilo 87, ostale su stanovale u gradu privatno ili su putovale. Škola je raspolagala sa salom za fizičko vaspitanje, kabinetima, od kojih je jedan bio za ručni rad i nastavu u zabavištu.

Ministar vere i prosvete je u sporazumu s Ministrom unutrašnjih poslova u ovoj školi organizovao dopunsku obuku u vidu jednomesečnog seminara, i to u avgustu mesecu 1943. godine za zabavilje iz Erdelja i za one zabavilje sa Donjih Karpata, koje do sada nisu učestvovale na takvom seminaru. Dopunsku obuku na tom seminaru je dobilo 130 zabavilja sa navedenog područja. Ne raspolažemo podacima o tretmanu onih zabavilja koje su diplomirale u predratnoj Jugoslaviji. Poznato je, međutim da se zabavilje koje nisu znale mađarski bile otpuštene iz službe sa otpremninom od 400 penga.

---

[1] Kosta Petrović, Kr. Slob. Grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928. st.XVII.

[2] IAS,  F:47.  I  22/1919. Statistika popisa stanovništva obavljenog 1919. godine. Podaci su izraženi u tri     kategorije, po maternjem jeziku (na osnovu koga su razvrstavani u tu narodnost), po zanimanju, i po veri. Ukupan broj je  iznosio 101 286, od toga: Bunjevaca 65 135, Srba 8 737, Mađara 19 870, Nemaca 4251, Židova 3293.  Po zanimanju –  „zemljodilaca“ je bilo 79 593, obrtnika 4 249, itd,  a po veri – rimokatolika 87 655,  pravoslavne vere 8 582, itd.

[3]IAS,  F:47. Ured gradonačelnika, 853/1931

[4]IAS, F:57.6135/1938  i  F:275.50.Tabela  o  stanju stanovništva.

[5] IAS, F:70.69.9090/1945

[6]Subotica je 1910. godine imala 94 610 stanovnika i time  je  tada  bila i najveći grad od svih koji će  ući  u  buduću  novu  jugoslensku državu, pošto je Beograd tada imao 89 876, a Zagreb 79 038 stanovnika.

[7]Dr Mijo Mirković, Industrijska politika, Beograd 1936, st. 61.

[8] Stevan Mačkvić, Sresko načelstvo Subotica (1934-1941), Ex Pannonia 3-4, Subotica 2000, st. 23-42.

[9] Za svako zabavište i školu gradske vlasti su bile dužne da obezbede određenu količinu ogreva, a isto tako i za zaposlene koji su imali u tim objektima rešeno stambeno pitanje ili kojima je ta vrsta pomoći u naturi pripadala. Ugalj je bio deficitarna roba i nije se praktivala njegova upotreba za ove svrhe..

[10] Položaj radničke klase u 1926-27 godini, Radnička Komora za Vojvodinu, Novi Sad 1927.

Školske 1939/40 godine,  plate zabavilja su bile 1300-1800 dinara, učiteljica 2000-3200 dinara. IAS, F:22.143. Radničke plate su tada bile u proseku od 600 do 1000 dinara, a cena hleba 2,5 dinara, šećera 13, goveđeg mesa 13, čokolade 30

[12] Kako se i u tom međuratnom periodu ispostavilo, sama veličina grada sa svojom okolinom, nije dovoljno jak garant rasta i napredka. Drugi jugoslovenski centri, poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale, razvijali su se mnogo brže i uspešnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost “slovenskog” (srpskog, hrvatsko bunjevačkog) građanskog sloja.

[13] Taj izraz u javnim obraćanjima, često je koristio i subotički gradonačelnik (1929-1931), brigadni general Selimir Ostojić (Beograd 1875 – 1931). Da li mu se može pripisati i autorstvo nad njim, nije nam poznato.

[14] Slovensko srpske. Vidi: Jojkić Vladan, Nacionalizacija Bačke i Banata, Novi Sad 1931

[15] “…antimađarska kulturna orijentacija postala je jedna od konstanti prosvetne i kulturne politike.” Ljubodrag Dimić, Kulturna politika Kraljevine Jugoslavije 1918-1941, III, st.60.

[16] Ljubodrag Dimić, Kulturna politika Kraljevine Jugoslavije 1918-1941, III, st.58. Paralelno sa istiskivanjem mađarskog jezika u nastavi, beleži se takav trend i u školskoj administraciji. I u Subotici se samo retke stranke obraćaju prosvetnim telima (i drugim vlastima) na mađarskom jeziku, ali se sav postupak vodi na srpskom odnosno srpskohrvatskom jeziku.

[17]IAS,  F:22 I 225/1919. Prosvetni Odsek za BBB Novi Sad izdao 11.03.1919. «Naredbu br. 945/1919 o uređenju zabavišta, osnovnih, privrednih i šegrtskih škola» o školskom radu, nastavnom jeziku, gradivu, udžbenicima.

[18] Izveštaj o tom činu šalje 29.12.1918. Veliki župan grada dr Stipan Matijević Mađarskom županijskom školskom nadzorniku u Somboru. IAS, F:22. 26/1918

[19] vidi: Dr Vladimir Radišin, Školska uprava u Vojvodini 1929-1941, Novi Sad 1991.

[20] IAS, Beleška za sumarni inventar fonda br. 22 Školsko nadzorništvo.

[21] Isto, IAS, Beleška za sumarni inventar fonda br. 22 Školsko nadzorništvo.

[22] Ljubodrag Dimić, Kulturna politika Kraljevine Jugoslavije 1918-1941, II, Beograd 1997, st. 182.

[23] Ljubodrag Dimić, Kulturna politika Kraljevine Jugoslavije 1918-1941, II, Beograd 1997, st. 48

[24] isto(Dimić, st.188)

[25] isto st.188,189. Ti podaci moraju biti uzeti sa rezervom pošto bi u svetlu navedenih procenata  izuzetno i neraelno  veliki broj dece bio obuhvaćene zabavištima. Po tome bi 1929. godine u Subotici, koja je činila prosek ove banovine,  na 100 000 stanovnika tom nastavom bilo obuhvaćeno 7560 dece. Verovatno se radi o grešci u jednoj decimali, samo tako ta statistika može da se približi  realnosti na terenu.

[26] IAS, F:22.297.25/1920

[27] IAS, F:22.??

[28] IAS, F:22.239. Treba istaći da se deca upisuju u prvi razred škole sa navršenom šestom godinom,

[29] *Ilija Pržić, Zaštita manjina, Beograd, 1933, str. 120-123.

[30] IAS, F:47. XV 378/1920, F:22.131. I 363/1919. Možda  su ona imala po 4 prostorije, ali iz kasnijih podataka jasno je da to nisu bile učionice, prostorije namenjene isključivo za smeštaj zabavišne dece i nastavu namenjenu njima.

[31] IAS, F:68. V 139/1948. Demografska statistika u gradu Subotici za period od 1900. do 1947. godine. Najviše rođenih u tom periodu je bilo 1909. godine – 3952, a najmanje 1918. – 1361.

[32] IAS, F:22.151. I 301/1919. Iz dokumenta je vidljivo da su to bili podaci dobijeni od gradskog matičarskog ureda, pošto je za svaki kvart sumarno naveden broj dece, njihova veroispovest, i oznake koje upućuju na jezik ili nacionalnu pripadnost, a bili su neophodni da bi isplanirao raspored rada zabavilja i organizacija, podela po nastavnim jezicima i drugo. Tako stoji za zabavilju Kiralj Terezu: «Király ima 110 dece, 89 rim.k. i 21 prav., 57 bunj. 21 srb. 32 magy.»

[33] Vučetić, M., Predškolsko vaspitanje u Vojvodini 1918-1941, Matica Srpska, Novi Sad, 1976., str.14.

[34] Dopis br.  3416 Odseka za BBB iz Novg Sada, IAS, F:22. I 382/1919

[35] IAS, F:22. I 22/1920

[36] Reč je o Völgy Margiti, udatoj za Lengyel Tamás-a.

[37] Dopis su potpisale Janja Čović, Gyula Kikity, Ilka Rudity, i druge gospođe. IAS, F:22. I 567/1920

[38] *Isto, str. 18.

[39] Učiteljsko osoblje nije smelo bez odobrenja nadređenih  da stupa u bračne odnose, da napušta mesto boravka, ili putuje u inostranstvo.

[40] IAS, F:22 I 301/1919

[41] IAS, F:47. II 160/1920.

[42] IAS, F:47. II 203/1920.

[43] F:22 53/1921

[44] IAS, F:22.297/1921

[45] Zaposlene su bile: Tereska Kiralj, Jelisaveta Demko, Marija Varga, Mihajlo  Muči, Marga Lenđel, Marija Vojnić, Giza Božić, Estera Horvat, Marija Dulić, Marija Lapoš, Viktorija Letmanji. F:22 I 175, 206/1922

[46] IAS, F:22 I  935/1922

[47] IAS, F:22 I 22/1920

[48] *Zabavilje iz Subotice polagale su ispit u ženskoj učiteljskoj školi u Novom Sadu. Dr Vladimir Radašin, školska uprava u Vojvodini 1929-1941, Misao, 1991. Str. 32.

[49] *Isto, str. 33

[50] IAS, F:22 I 820/1921

[51] IAS, F:47. I 1/1923

[52] IAS, F:47. IV 257/1934.

[53] Žalbe su upućene «Prosvetnom inspektoratu Potiskom u Subotici»

[54] Milan Dubajić, Ulmer Gašpar, Ištvan Sentđerđi, Istorija zabavišta u Subotici, rukopis, IAS, F:316.6.18.

[55] *Vučetić, Isto, str.22.

[56] Muči je 1923. godine imao godišnju platu od 2100 dinara a učiteljice u njegovoj školi (Državna osn. šk. VI kruga u Jasibari) čak i duplo veću – do 5000 dinara. IAS, F:22. 269. b.b./1923

[57] *IAS, Mesni školski odbor, Zapisnik od 13 XI 1924., Odluka br. 160.

[58] IAS, F:22 I 869/1922

[59] IAS, F:22. Zapisnik MŠO, odl. Br. 140.

[60] U IV krugu će ostati da radi samo jedno zabavište. Početkom 1921. godine  istaknuti privrednik Arpad Hiter (Hütter Arpad), kupuje kuću u ulici Bene Sudarevića 4 (danas Matije Gupca) tzv. „Zálogház“. Kuću je kupio od Vere Mačković. Grad je u dvorišnoj zgradi pored glavnog objekta. od 1914. godine uzimao pod zakup prostorije koje je koristilo zabavište. Novi vlasnik je odmah pokrenuo postupak za prekid zakupnog ugovora, pošto navodi da su te prostorije „vrlo važne za trgovinu“, ali je zabavište ostalo u njima sve do 1925. godine.

[61] F:22. II šk.nad. 321/1925

[62] IAS, F:22.I šk.nad. 239/1925

[63] Tu je uključen i iznajmljeni objekt u Sudarevićevoj, koji se krajem te godine vraća vlasniku.

[64] *Zabavišta izmeđudva svetska rata, „Subotičke novine“ br. 41 13. X 1971. str. 9. zameniti mojom!

[65] IAS, F:22. II šk.nad. 321/1925

[66] *IAS, Mesni školski odbor, Zapisnik od 5.VIII 1926. Odluka br.73.

[67] *Prosvetni glasnik, br.9, Beograd, 1929, str.718.

[68] Isto, 1940, str. 673.

[69] *Isto, str. 814.

[70] IAS,F:22. I 876/1933

[71] Kolevka, Subotica 2003.??

[72] IAS, F:47. IV 6995/1939

[73] IAS, F:47. IV 13320/1940. Po ugovoru iz januara 1941. godine vidi se da one pruzimaju “odgoj i nadzor sirote dece u gradskom dječjem sirotištu Sv. Antuna…”

[74] * Isto, 1927, str. 81 i 1930. str. 528.

[75] *Exner Leó, Napi foglalkoztatási tervek, „Hodmezõvásárhely“, 1915. Exner Leo, Gyermek foglalkoztató“, „Hodmezõvásárhely“, 1946.

[76] *Mila K. Maletaški, rođ. Subotica, Zbirka celokupnog radau srpskom veroispovednom zabavištu, „Školski odjek“, 1904. i 1905.godina.

[77] *Navedeno delo, Subotica, 1898.

[78] *Peres Sandor, Magyar kisdédóvo, Budapest, 1895.

[79] *Nastavni planovi i programi za zabavišta, osnovne škole, više osnovne škole, više osnovne trgovačko-zanatlijske i građanske škole, Beograd, 1920.

[80] *IAS, F:22. br.62/1920., Zapisnik zabaviljskog zbora.

[81] *IAS, F:22.  bb?1920. Nacrt nastavnog plana za zabavište

[82] IAS, F:22.297.50/1920

[83] *Vučetić, Isto. str.120.

[84] *Radiša Stefanović, Program rada u dečjem zabavištu, ,,Učitelj“, br. 3-4, 1924, str. 230-234.

[85] isto

[86] *Isto, str.230.

[87] *Sima Cucić, Predgovor, Priručnik za narodna zabavišta, Velika Kikinda, 1935, str.2-3.

[88] *Nikola Kirić, Priručnik za narodna zabavišta, Velika Kikinda, 1935.

[89] *Kamenov, Emil. Predškolska pedagogija, ZZUINS, Beograd, 1999., str. 183

[90] *IAS, Školsko nadzorništvo br. 748/1926.

[91] (Br. 906, 20.VII 1934.) *IAS, Drugo školsko nadzorništvo br. 906/1934. DSrugi polugodišnji izveštaj, 1933/34.

[92] Veze Kraljevine Jugoslavije  i Francuske, osnažene ratnim savezništvom, bile su izuzetno duboke i bogate u nizu oblasti, privredi, kulturi, politici. Dah te klime naklonjenosti velikoj državi, osećao se i u Subotici, gde je formiran Francuski klub čiji su članovi bili najugledniji predstavnici subotičke društveno ekonomske elite.

[93] IAS; F:22. II Šk.nad.2258/1931

[94] *Dr Vladimir Radašin, Isto, str 36.

[95] (IAS,F:22.264)

[96] F:22 II Šk.nad. 1133/1929. U Bačkotopolskom srezu je bilo 7 zabavišta, 1 u Bačkoj Topoli (95 dece na mađarskom nastavnom jeziku), 1 u Bajši (59 dece, srpski), 1 u Malom Iđošu (70, mađarski), 1 u Sekiću (2 odeljenja, sa 94 na nemačkom i 87 na mađarskom), 1 u Feketiću (68, mađarski), 1 u Pačiru (74 na srpskom), 1 u Staroj Moravici (87 na srpskom)

[97] Aleksandar Mikić (1882-?), učitelj po struci, Hrvat po “plemenskim osećanjima”. Učestvovao je u radu Narodne skupštine u Novom sadu 25.11.1918. godine.Od 1921. godine postavljen za školskog nadzornika u Subotici. Sa suprugom Darinkom imao je sina Jovana (Jovan Mikić Spartak) i četiri kćerke. IAS, F:276.89.

[98] IAS; F:22.II Šk.nad. 74/1931

[99] IAS,F:22. I šk.nad 702/1933

[100] Etela Vukov je 1937. godine ostala  udovica, sa 3 dece, teško je izdržavala porodicu, bila je prinuđena da traži pozajmice, pa i od upravitelja škole «Bunjevačka Matica» Josipa Desečara, gde se nalazi i zabavište «Princeza Jelena» u kojem je tada radila. Tako je nastao i jedan spor oko vraćanja 100 dinara, pošto je, po tužiteljici, upravitelj tražio i seksualnu protivuslugu. O tome je svedočila i dada Đula Vujković Lamić, koja je posle toga otpuštena a mesto nje uposlena dada Katica Matković. IAS, F:22. ??

[101] Ona je bila kćerka Regine Kraus i Gabora Semere,   profesora  Trgovačke akademije,

[102] IAS, F:22 II Pr.od. 761/1934

[103] F:22. I šk.nad 831/1933

[104] F:22. I 876/1933

[105] Ivanka Milovanov, zabavilja  u IV krugu, ima obezbeđen stan, kao i Bosiljka Knežević, zabavilja u I krugu. Pored njih, u nekim zabavištima bile su smeštene i poslužiteljice – dade. Tako je Giza Bošnjaković, dadilja u II krugu, imala jednu sobu za smeštaj svoje porodice.

[106] IAS, F:22 II šk..nad. 783/1934 i  883/1934, Statistika zabavišta

[107] F:22.II Šk. Nad. 906/1934

[108] F:22. I šk.nad. 1468/1934

[109] F:22. I šk.nad 1543/1934

[110] F:22 I Pro.od. 30/1935

[111] Veco Romić je bio učitelj-upravitelj u kerskoj školi, te je zato polagao pravo na takve posete zabaviljama.

[112] IAS, F:22. I prosvetni od. 1347/1934

[113] F:22. I Pros.od. 231/1935

[114]  IAS, F:22 I pr.od. 408/1935

[115] IAS, F:22 I pr.od. 465/1935

[116] IAS, F:22 I pr.od. 708/1935

[117] F:22 II Pr.od. 1496/1935

[118] IAS, F:22. I pr.od 293/1937

[119] Na to premeštanje su zasigurno uticali i drugi faktori, Alinka Jančurić je bila sestra supruge tadašnjeg upravitelja subotičkih zabavišta – Rade Lungulova.

[120] Rada Lungulov, Batonja 1894-Subotica 194?. Učitelj po struci, aktivni ratni dobrovoljac, veoma angažovan u društveno kulturnom i nacionalno propagandnom radu, kao izdavač i vlasnik nekoliko jasno nacionalno opredeljenjih listova, član patriotsko nacionalnih društava, itd. Bio je 1923. godine i šef tajne policije za BBB, 1924. gradski kapetan u St. Kanjiži, 1925. sekretar Velikog župana u Subotici, itd.

[121] F:22 I pr.od. 1394/1939

[122] Neke od zaposlenih u tom položaju bile su i: Luca Nađ Čilag  (r.1895.), poslužitelj «dada» u zabavištu III kruga, Milica Pavkov  (r. 1884.), u zabavištu IV kruga, Jelena Puzić  (r. 1896.), poslužitelj dada u zabavištu V kruga.

[123] F:22 I pr.od. 22/1940

[124] F:22. I šk.nad. 5/1941

[125] Isto, str. 38.

[126] “Društvo za pomaganje bednih i nevoljnih Dobro delo” je bilo vrlo aktivno u tim vrstama davanja pomoći. Pošto su radile i Pučke kuhinje, za njih je ovo  društvo u 1933. godini obezbedilo 86762 obroka tople hrane. Smatralo se da je blizu 10 000 stanovnika Subotice upućeno  da se povremeno pojavljuje u takvim javnim kuhinjama.

[127] Program i način rada u zabavištu, „Prosvetni glasnik“, 1940.

[128] Mirko Grlica, dr Antal hegediš, Milan Dubajić, Lazar Merković, Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica 2000. Broj ljudskih žrtava je dostigao cifru od preko 7000.

[129] rukopis Gašpara Ulmer,

[130] Szabadka Palicsfürdő útmutatója, Szabadka 1943, st. 41

UVOD

Stevan Mačković

INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI SUBOTICE (1918-1941)

Edicija: POSEBNA IZDANJA

Subotica 2004

Izdavač: Istorijski arhiv Subotica, Historijski arhiv Subotica, Történelmi Levéltár Szabadka

Trg Slobode 1/III

t/f: (+38124) 524/033

e-mail:suarhiv@suonline.net

http://www.suarhiv.co.rs

Za izdavača:

Stevan Mačković

Recenzenti:

Dr Ranko Končar

Dr Slaven Bačić

Lektor:

Katarina Vasiljčuk

Prevod sažetaka na nemački:

Zolna Matijević

Prevod sažetaka na mađarski:

Marta Mačković Papp

Tehnički urednik:

Boris Cupać

Štampa: Čikoš d.o.o., Subotica

Tiraž: 500 primeraka

Nijedan deo knjige ne sme se objaviti bez dozvole izdavača

© Copyright Istorijski arhiv Subotica, 2004.

Objavljivanje ove knjige omogućili su:

SO Subotica, Pokrajinski sekretarijat za obrazovanje i kulturu,

Fidelinka a.d., Fresh & Co.,

SADRŽAJ:

IZVORI I LITERATURA:                                                                                  1-3

                UVODNE NAPOMENE:

                UVOD – INDUSTRIJA I INDUSTRIJALCI:

               SUBOTICA 1918-1941, DRUŠTVENA I PRIVREDNA KLIMA:

GRAD I NJEGOVA TERITORIJA:

STANOVNIŠTVO:

SAOBRAĆAJ:

KOMUNALNA INFRASTRUKTURA:

ZAKONSKA REGULATIVA:

DRUŠTVENA I PRIVREDNA KLIMA:

ULOGA JEVREJSKE POPULACIJE U INDUSTRIJI SUBOTICE:

GRAĐEVINSKA INDUSTRIJA:

CIGLANE: „MAČKOVIĆ“ :

„MOLCER“:

„KOVAČ“:

„HERMAN“ :

„PROKEŠ“:

„GLID“ ( „STEVAN“):

„LABOR DEONIČARSKO DRUŠTVO ZA PODIZANJE STANOVA“:

„DEONIČARSKO DRUŠTVO ZA PODIZANJE STANOVA“:

„BAČVANSKA TVORNICA CEMENTNE ROBE I GRAĐEVNO D.D“:

„INDUSTRIJA MRAMORA I KAMENOREZA D.D.“:

„TRUD K.D.“:

„PALATINUS“:

            PREHRAMBENA INDUSTRIJA:

KLANIČNA INDUSTRIJA:

„HARTMAN I KONEN D.D.“:

„PRVA SUBOTIČKA FABRIKA SALAMA“:

„PRVA ORTOPEDSKO KOŠERSKA TVORNICA SALAMA“:

„TVORNICA SALAMA KORHEC“:

„GINGOLD SALAMON, TVORNICA RIBLJIH KONZERVI“:

MLINARSTVO:

MLIN CRNJAKOVIĆ IVANA:

„BAČKA“:

„BERGER JAKOBA MLIN“:

„GORNJOBAČKO UDRUŽENO PAROMLINSKO D.D.“ :

„MARGIT D.D.“ :

„MIKUŠKA“:

„VUJKOVIĆ I DRUG“:

MLIN PEIĆ IVANA :

VAJS HUGO MLIN:

VERMEŠ KARLO MLIN:

„OBILIĆ“:

„RAJČIĆ MLIN“ :

MLINOVI  VAN SUBOTICE:

INDUSTRIJSKA PROIZVODNJA HLEBA :

„MARIJA TEREZIJA, TVORNICA HLEBA D.D.“ :

INDUSTRIJA BOMBONA:

„BRAĆA RUF“ :

„PRVA SUBOTIČKA TVORNICA BOMBONA I ČOKOLADE“:

SEMENARSTVO:

„JUGOMUNTNER, PROIZVODNJA I TRGOVINA SEMENA D.D.“ :

FABRIKE SODA VODE:

FABRIKE LEDA :

„DEGE, FABRIKA LIKERA“:

KOŽARSKO-OBUĆARSKA INDUSTRIJA:

                        FABRIKE ZA PRERADU KOŽE:

„SUBOTIČKA INDUSTRIJA KOŽA D.D.“:

„WEITZENFELD I DRUG“:

„DRAGOLJUB MILOJKOVIĆ I DRUG, TVORNICA KOŽA“:

„HOLLÄNDER A.D.“ :

„D.D. ZA IZRADU CREVA“ :

INDUSTRIJA OBUĆE:

„JUGOSLOVENSKA DEONIČKA  TVORNICA OBUĆE“:

„DANICA D.D.“ :

„BON – TON D.D.“:

„GLOBUS K.D.“ :

„SEBRA, FABRIKA CIPELA“ :

 

            HEMIJSKA INDUSTRIJA:

„ZORKA A.D.“:

POGONI ZA PROIZVODNJU ŠTIRKE:

„TVORNICA ŠTIRKA S. KOP I SINOVI D.D.“:

„LÖWY I DRUG“:

„REKORD, FABRIKA ŠTIRKE I ČIRIZA“:

„VIKTORIA, PRVA SUBOTIČKA TVORNICA ŠTIRKA I ČIRIZA“:

„ORIENT, TVORNICA ŠKROBA I NUZPRODUKATA“:

POGONI ZA PROIZVODNJU SIRĆETA:

“KEMENJ”:

„BAČKA, FABRIKA ŠPIRITUSA I KVASCA D.D.“:

“FRANK”:

“PIUKOVIĆ” :

„PATRIA ZAVOD ZA PROIZVODNJU SERUMA“ :

POGONI ZA PROIZVODNJU SAPUNA:

                                                „BEK MANO“ :

„ERIKA“:

“MITLER”:

„NIZZA“:

„PRIMARIUS“:

„GEZA KLEIN (KOMOR) I SINOVI, TVORNICA LAKA I BOJA“:

„LABORATORIJA ZA PROIZVODNJU HEMIJSKIH PREPARATA“:

“ŠVAJGER”:

 

            DRVOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA :

                                    „HRAST A.D.“:

„BRAĆA LENARD“ :

„BRAĆA ŠPICER“ :

„BRAĆA PLETL“ :

„BRAĆA ŠIPOŠ“ :

„SENTI I VIRAG“ :

„CIGLER, KAIĆ I DRUG“:

„KAIĆ LAJČO, STOLARSKA RADNJA“ :

„JENE VAJS, TVORNICA ČETAKA“ :

„STUBOŠTIT K.D.“ :

 

            INDUSTRIJA PAPIRNE ROBE I GRAFIČKA INDUSTRIJA :

„ORIENT“:

„INDUSTRIJALNO I KOMERCIJALNO D.D.“:

„UNIO“:

„LIPŠIC  I  LAMPEL“ :

„VAJNHUT I SINOVI“:

ŠTAMPARIJE:

„ERNEST FIŠER“ :

„ŠTAMPARIJA DIREKCIJE DRŽAVNIH ŽELJEZNICA“ :

„BRAĆA FIŠER“ („BRAĆA ČERVIK“) :

„ŠTAMPARIJA SVETOG ANTUNA I KNJIŽEVNO PODUZEĆE KAO

ZADRUGA “ :

„MINERVA D.D.“:

„NARODNA ŠTAMPARIJA“ („GRADSKA  ŠTAMPARIJA“):

„MODERNA TISKARA“  („GLOBUS“, „GRAFIKA“):

„ŠTAMPARIJA JUGOSLOVENSKI DNEVNIK“:

 

 

            METALOPRERAĐIVAČKA INDUSTRIJA:

„FERRUM D.D.“:

„ADIS A.D.“:

„LIVNICA FERRUM A.D.“:

„SEVER D.D.“:

„ZEFIR D.D.“:

„INDUSTRIJA ŽELJEZNOG NAMEŠTAJA I METALA D.D.“:

„HERCOG I GLAS D.D.“ („KONRAT D.D.“):

„CENTRAL“ :

„SAJDNEROVA TVORNICA ŽELJEZNOG I BAKRENOG

NAMEŠTAJA D.D.“:

„BARZEL, TRGOVINA GVOŽĐEM I PROMETNO D.D.“:

„FABRIKA MIRKO ROTMAN“ :

„BRAĆA GOLDNER“ :

„FABRIKA DINAMO MOTORA RAJTER LASLA“:

„JUPITER“:

„FIZI“:

„MEMA“ :

„TVORNICA VAGA ŠEBEŠĆEN I SENEŠ“:

                                                „BORI BELA“:

TRGOVINE GVOŽĐEM:

„KALMAN SENEŠ“:

„PIUKOVIĆ I COMP.“:

„STANTIĆ I LESSNER“  („BRAĆA PLETL“):

„ENERGIA“ :

„ŽIGA FOGEL“ :

„TEHNIČKO PREDUZEĆE“ :

            TEKSTILNA INDUSTRIJA :

„WEITZENFELD I DRUG .D.D.“:

„HERMAN I HAJDUŠKA“:

„LAJČO MONTALION“:

„ĐENO BECK TRIKOTAŽA“:

„KONFEKCIJA ODELA ANTUN KRAMER I DRUG“:

„ARMIN ROTH, TVORNICA ŠEŠIRA“ :

„MERKUR“ :

„NONNENBERG &  SCHODERE, TVORNICA TRAKA I ČIPAKA

D.D.“:

„FAKO D.D.“:

„MEKKA, PREDIONICA  I TKAONICA ISTOČNIH TEPIHA, D.D“:

„ADIN, PRVA JUGOSLOVENSKA TVORNICA KONČANIH

DUGMADI, K.D.“:

„FABRIKA TRIKOTAŽE, OPŠTE KREDITNE BANKE“:

„HYGIEA“:

 

            GRADSKA I DRŽAVNA PREDUZEĆA :

„GRADSKA PLINARA“:

„GRADSKA KLANICA“:

„GRADSKA EKONOMIJA“ :

„SUBOTIČKA  ELEKTRIČNA  ŽELJEZNICA  I  TRAMVAJ D.D.“:

                                                „OBLASNA DIREKCIJA DRŽAVNIH ŽELJEZNICA“:

 

            OSTALE GRANE INDUSTRIJE (PRIVREDE) :

„JUGODROG“:

„AMPULA“:

BIOSKOPI:

„KORZO MOZI  R.T.“  (KORZO BIOOSKOP D.D.):

OSIGURAVAJUĆI  ZAVODI,  AGENTURE,  ŠPEDICIJE

RASADNIK:

BANKE I DRUGI NOVČANI ZAVODI:

ZADRUGE :

JAVNI PREVOZ :

REKLAMA :

PRILOZI:

Spisak priloga:

Prilozi:

REGISTAR:

Imenski:

     IZVORI  Arhivski

Arhiv  Jugoslavije (AJ) , fond:

F:65      Ministarstvo trgovine i industrije Kraljevine Jugoslavije

Arhiv Vojvodine (AV), fondovi:

F:92      Trgovinsko – industrijska i zanatska komora

F:110    Savez industrijalaca Dunavske banovine

F:126    Kraljevska banska uprava, VIII odeljenje

F:138    Udruženje industrijalaca

Istorijski arhiv Subotica (IAS), fondovi:

F:30      Udruženje zanatlija – Subotica (1879-1961)

F:37      Okružni ured za osiguranje radnika – Subotica (1893-1948)

F:39      Električna željeznica i osvetljenje d.d. – Subotica (1898-1944)

F:43      Opšta kreditna banka d.d. – Subotica (1910-1947)

F:47      Senat grada Subotice (1919-1941)

F:51      Udruženje trgovaca za grad Suboticu ( 1921-1946)

F:53      Tvornica električnih strojeva „Sever“ – Subotica ( 1923-1941)

F:54      Automobilski klub Kraljevine Jugoslavije – sekcija  u  Subotici (1925-1945)

F:55      Udruženje ugostitelja za grad Suboticu (1926-1946)

F:56      Udruženje industrijalaca u Novom Sadu – povereništvo  Subotica (1933-1942)

F:57      Sresko načelstvo – Subotica ( 1934-1940)

F:68      Gradski Narodni odbor –  Subotica (1944-1955)

F:70      Okružni narodnooslobodilački odbor – Subotica ( 1945-1946)

F:75      Fabrika  suhomesnatih  proizvoda  „29.  novembar“  –   Subotica (1945-1949)

F:86      Okružni sud Subotica (1945-1959)

F:90      Tvornica čokolade i bombona „Pionir“ – Subotica (1946-1949)

F:235    Udruženje trgovaca i industrijalaca – Subotica ( 1899-1934 )

F:361    Zbirka rukopisa

ŠTAMPA

„Jugoslovenski dnevnik“, Subotica, 1929-1935.

„Trgovački glasnik“, Subotica, 1940-1941.

“Bácsmegyei Napló”, Subotica, 1921-1941.

“Narodni glas”, Subotica, 1933-1935.

“Szambat”, Subotica, 1925.

 ODABRANA LITERATURA

 

– Almanah KSHS za 1924, 2. sv, IV i V deo, Zagreb 1925.

– Adresar sedišta Dunavske banovine, Beograd 1938.

– Dr inž. Avramović Teodor,  Privreda  Vojvodine  od  1918.  do 1929/30. godine  s obzirom

na stanje pre Prvog svetskog rata, Novi Sad 1965.

– Bratstvo Subotica 1886-1986, Subotica 1986.

– Bogojevac Branko, Šematizam  industrije  Dunavske  banovine,  Beograd 1940.

– Brenner János, A kinematográfia úttörője, Subotica 1982.

– Compass 1934, Wien 1934.

– Compass 1935, Wien 1935.

– Compass 1936, Wien 1936.

– Compass 1940, Wien 1940.

– Dr Nikola Gaćeša, Privreda Vojvodine između dva svetska  rata,  Zbornik za istoriju Matice srpske br. 22, Novi Sad 1980, st. 84.

– Iványi István, Szabadka szabad  királyi város története II,  Szabdka 1892.

– Imenik subotičkih Jevreja, žrtava fašističke okupacije 1941-1945, Subotica 1948.

– Izveštaji uprave i nadzornog odbora o radu i stanju  Udruženja i o stanju industrije na

njegovom području u 1934, 1935, 1936, 1937. godini, Udruženje industrijalaca u Novom

Sadu, Novi Sad 1935, 1936, 1937, 1938.

– Jevrejski istorijski muzej – Beograd, Zbornik 5, Beograd 1987.

– Jojkić Vladan, Nacionalizacija Bačke i Banata, Novi Sad 1931.

– Devavari Zoltan, Štrajk u fabrici Fako, Subotica 1958.

– Dr Dimić Ljubodrag, Kulturna politika Kraljevine Jugoslavije 1918-1941. I,II,III, Beograd

1997.

– Dubajić Milan, Radnički pokret u Subotici od  kraja  1918-1921, Subotica 1966.

– Dr Đurović Smiljana, Državna intervencija u industriji Jugoslavije (1918-1941),

Beograd 1986.

– Istorija bankarstva u Vojvodini, Novi Sad 2001.

– Dr Kecić Danilo, Revolucionarni radnički pokret u Vojvodini  1917-1921, Novi Sad 1972.

– Kolozsi Tobor, Szabadkai sajto (1919-1945), Subotica 1979.

– Dr Kosić Mirko, Privreda Vojvodine u 1929. godini, izdanje Trgovinske i zanatske         komore,  Novi Sad 1930.

– Dr Kukoleča Stevan, Industrija Jugoslavije 1918-1938, Beograd 1941.

– Dr Miladinović Milivoj, Elektricitet i pravo, Subotica 1929.

– Dr Mirković Mijo, Industrijska politika, Beograd 1936.

– Dr Mirković Mijo, Ekonomska historija Jugoslavije, Zagreb 1958.

– Dr Mirković Mijo, Ekonomska struktura  Jugoslavije  1918-1941,  Zagreb 1950.

– Dr Mirković Mijo, Zanatska politika, Beograd 1934.

– Dr Mezei Stevan, Privredne ustanove i organizacije u Vojvodini između dva svetska rata

(1918 – 1941), Novi Sad 1954.

– Nenezić D. Zoran, Masoni u Jugoslaviji (1764-1980), Beograd 1984.

– O proizvodnim snagama Subotice 1964, Subotica 1966.

– Opšta privredna banka, Budimpešta 1942.

– Palić Milenko, Ustanove za zaštitu i osiguranje radnika u Vojvodini 1918- 1941, Novi Sad

1986.

– Petrović Kosta, Kr. slob. grad Subotica i kupalište Palić,  Subotica 1928.

– Popović Munjatović Đorđe, Subotica 1922, Subotica

– Pedesetogodišnja istorija Opšte privredne banke deoničarskog društva u Sabadki 1892-1942, Budimpešta 1942.

– Pekić Petar, Povijest oslobođenja Vojvodine, Subotica 1939.

– Protić Marko, Zlatni dani Subotice od oslobođenja 13. novembra do potpisa mira 4. juna

1920, Subotica 1930.

– Položaj radničke klase, Privredne i socijalne prilike radnika u Vojvodini – Poslovanje

Privremene Radničke komore za Vojvodinu u 1926-27. godini, Novi Sad 1927.

– Dr Ranko Končar, Opozicione partije i autonomija Vojvodine 1929-1941, Novi Sad 1995.

– Stanojlović Aleksandar, Damjanović Milan, Industrija Vojvodine, Zagreb 1924.

– Sigma 1923 – 1983, Subotica 1983.

– Spomenica  povodom  pedesetogodišnjice  rada  Udruženja trgovaca za grad

Suboticu, Subotica 1932.

– Spomenica oslobođenja Vojvodine 1918, Novi Sad 1939.

– Szabadka – Palicsfürdó utmutotoja, Subotica 1943.

– Dr Šandor Mesaroš, Položaj Mađara u Vojvodini 1918-1929. godine, Novi Sad 1981.

– Dr Šandor Mesaroš, Mađari u Vojvodini 1929-1941, Novi Sad 1989.

– Ulmer Katarina, Mlinarstvo u Subotici od 1868. godine, Subotica 1968.

– Ulmer Gašpar, Mlinarstvo u Subotici (1867-1941), Subotica 1968, rukopis

– Vrkatić Lazar, Pojam i biće srpske nacije, Novi Sad 2004.

– Vojvodina 1944-1954, Almanah povodom  10-ogodišnjice oslobođenja, Novi Sad 1954.

– Zbornik br.5, Jevrejski istorijski muzej,  Beograd 1987.

– 222 godine Udruženja zanatlija, Subotica 1986.

– 40 godina rada ‘’Severa’’ 1923-1963, Subotica – Beograd

– 65 godina „Pionira“ (1917-1982), Novi Sad 1982.

– 125 godina štamparstva u Subotici (1844 – 1969), Subotica 1970.

– „Zorka“ – 75 godina rada, 1904-1979, Subotica 1979.

– Žombor Sabo, Stepski grad, Subotica 2002.

SKRAĆENICE:

BBB     –    Baranja, Bačka i Banat

hl.         –    hektolitar

JVO     –    Jevrejska veroispovedna opština

KBU    –    Kraljevska banska uprava

k.         –    kruna

k.č.       –    katastarska čestica

k.j.        –    katastarsko jutro

m. kv.   –    metar kvadratni

MUD   –    Ministarstvo unutrašnjih dela

NO       –    Narodni odbor

NOO    –    Narodnooslobodilački odbor

sf         –    švajcarski franak

SPCO   –    Srpska pravoslavna crkvena opština

t.          –    tona

TIiZK   –    Trgovačko-industrijska i zanatska komora

UND    –    Uprava narodnih dobara

v.         –    vagon

q.         –    metrička centa

U V O D N E    N A P O M E N E

Kraj dvadesetog veka i ulazak u novi milenijum prigodna je prilika za svakog pojedinca, ali i širu zajednicu, da se osvrne i pokuša  da napravi bilans – šta nam je doneo protekli period? Trenutna situacija pokazuje da je naša Državna Zajednica, pa time i Srbija a i Subotica, dospela na samo dno evropske liste po ukupnim privrednim, ali, nažalost, i širim društvenim, civilizacijskim rezultatima i pokazateljima, da ukupno zaostajanje za modernim evropskim  državama i gradovima, pa i onima u neposrednom okruženju, postaje zabrinjavajuće veliko. Nakon izvršenih društveno-političkih promena u smeru demokratizacije i ulaska u proces tranzicije, koje nakon pola veka opet nagoveštavaju pravac razvoja građanskog društva, privrede kapitalističkog tipa, a kada se polažu  nade u brz industrijski i celokupni društveni oporavak, kada se dešavaju procesi vlasničke transformacije, privatizacije,  pretvaranja državnih i društvenih firmi u privatne, smatrali smo da se i na polju lokalne istoriografije, nakon talasa revolucionarno-klasnih, pa zatim romantičarsko-nacionalnih tema, treba okrenuti i fokusirati u pristupu i istraživanjima na druge socijalne staleže i drugačije oblasti ljudskog života, proizvodnju, vlasničke odnose, istaknute preduzetnike – industrijalce, čija bi valjana obrada pomogla u boljem razumevanju prošlosti perioda kada je ekonomija i privreda bila zasnovana na – privatnom vlasništvu, preduzetničkoj inicijativi, sličnim temeljima koji se pokušavaju obnoviti.  Time bi se dao i doprinos  jasnijem shvatanju tog doba ali i sadašnjosti, kao i razumevanju puteva koji vode razvoju ove sredine.

Izabrali smo fokusiranje na položaj subotičke industrije i industrijalaca  između dva svetska rata, od 1918. do 1941. godine, taj kratki istorijski period izgradnje građanskog društva u okvirima jugoslovenske državne zajednice.

Domaća istoriografija je pružala sliku dugotrajnog zapostavljanja izučavanja oblasti ekonomske istorije novijeg perioda, to jest jugoslovenske države, u korist rada na istraživanjima događajne i političke istorije. I po tome je naša istoriografija  zaostajala za modernim svetskim trendovima.[1]

Istorijske sinteze su kod nas po pravilu struktuirane  po kriterijumima političke istorije. Uočeno zaostajanje u civilizacijskom razvoju jugoslovenskih zemalja početkom ovoga veka, tako je samo konstatovano – bez ulaska u objašnjavanje uzroka tih pojava. Olako se prebacivala „istorijska krivica“ na nasleđe iz prošlosti i „dugovekovnu  potčinjenost  neprijateljima Slovena  na Balkanu“. [2]

Čak ni uticaj analitičara iz apsolutno-sociološke škole, koja je metodološki i teoretski afirmisala presudni značaj ekonomskog faktora u razvoju društva, a koji se osećao  na istoriografiji u Jugoslaviji, nije bitnije doprineo jačanju istorijsko-ekonomskih istraživanja.

Mnogo gora je situacija sa lokalnom istoriografijom, gde se u čitavom XX veku pojavilo nekoliko dela sa obradom prošlosti Grada, pretežno fokusiranih na događajnu, političku istoriju, zatim niz manjih studija parcijalnih tema, ali nije nastala ni jedna celovita, naučno argumentovana, monografska obrada prošlosti Grada.

Za predmet proučavanja je izabran položaj subotičke industrije i uloga vlasnika takvih firmi – industrijalaca u njenom razvoju. Segmenti te teme su do sada naišli samo na sporadnične pokušaje obrade, većinom prigodne – prilikom obeležavanja godišnjica preduzeća, ili su posmatrane iz perspektive radničkog pokreta.

Težište hronoloških odrednica je period od 1918. do 1941. godine, odnosno vreme postojanja Kraljevstva (Kraljevine) Srba, Hrvata i Slovenaca (SHS), odnosno Kraljevine Jugoslavije, uz osvrt i preplitanje sa vremenom s kraja XIX veka, kada se utemeljuje većina  subotičkih fabrika, kao i praćenje prvih godina nakon II sv. rata, tog završnog perioda egzistiranja industrije u vlasništvu privatnih lica.

Rad je podeljen na poglavlja u kojima se obrađuju pojedine industrijske grane.

Prilozi su odabrani deo izvora – građe koji su korišćeni pri pisanju.

Prikaz i analiza subotičke industrije i najistaknutijih subotičkih industrijalaca, vlasnika ili većih akcionara industrijskih preduzeća u periodu između dva svetska rata, pokušaj je da se osvetli jedan deo privredno-ekonomske i socijalne prošlosti Subotice, oblasti koja je inače nedovoljno tretirana u delima zavičajne istoriografije, isto kao i u obradama širih prostornih okvira, a čije upoznavanje i razumevanje, smatramo da treba da predstavlja temelje za dalje i dublje istorijske sinteze. Nadamo se da će ovaj rad poslužiti tom cilju.

U V O D

 

                        I N D U S T R I J A   I   I N D U S T R I J A L C I

U latinskom jeziku pojam „industria“ ima dosta opšte i široko značenje – marljivost, vrednoću, staranje,  radinost. Ipak, u novije doba, industrijom se označava jedna posebna vrsta privredne delatnosti – fabrička proizvodnja.

Industrijalizacija u modernom obliku, svojom pojavom na istorijskoj sceni početkom  19.veka, i efektima koje je izazvala, postala je i potvrdila se kao jedan od glavnih zamajaca i  pokretačkih snaga napretka i razvoja država i društvenih zajednica u kojima je našla uslove za razvoj. Ona je bila  preduslov za rast nacionalnog bogatstva, socijalnu stabilnost društva, međunarodnu ulogu zemlje i celokupni materijalni i kulturni napredak.

„Industrija je proizvod zapadnoevropske kulture, rezultat duhovnog razvoja i materijalne civilizacije zapadnoevropskih naroda.“ pisao je polovinom tridesetih godina dr  Mijo Mirković ( 1898-1963), profesor  na subotičkom Pravnom fakultetu, jedan od vodećih ekonomskih istoričara Jugoslavije.[3] „Industrijalizacija  je tako postala sudbina naroda čovečanstva, jer se u njoj nalazi osnova za privredni napredak zemalja, a privredni napredak postaje potreban radi održavanja  stanovništva,  odbrane nacionalne  nezavisnosti i narodne kulture, održanja državnog aparata.“[4]

Složen i kompleksan proces industrijalizacije, zahtevao je postojanje čitavog niza preduslova iz materijalne, ali isto tako i duhovne, idejne sfere.

O tom problemu i privrednom zaostajanju južnoslovenske države zanimljive su i karakteristične ocene i stavovi citiranog autora dr Mirkovića o postojanju „protivindustrijske filozofije“ kod slovenskih naroda. On je smatrao da su južnoslovenski narodi van zapadnoevropskog kulurnog kruga i da je za agrarne zemlje, u kojima oni žive, karakteristična dominacija agrarističke ideologije u istorijskoj svesti ljudi, kao i „antiindustrijska filozofija“.[5]

Već u svojoj doktorskoj disertaciji dr Mirković je analizirao uslove za privredni razvoj, kako prirodne – tako i ljudske, koji su, po njegovom mišljenju, odlučujući determinirajući faktor. Duhovna struktura Slovena – „slovenska duša“, pod nizom uticaja, u prvom redu religije, nije dozvoljavala razmah moderne industrije, i kao reakciju rađala je „nacionalizam protivzapadnjački, protivracionalni i protivkapitalistički. On znači negaciju individualizma, liberalizma  i građanskog društva.“ U razradi te teze dalje ističe: „Slovenofilska filozofija i politički ciljevi doveli su sve slovenske  narode  do precenjivanja svojih snaga. Sa visine gleda slovenski čovek na ekonomski rad  i materijalnu  kulturu zapadne Evrope.“[6]

Sam proces industrijalizacije je neodvojiv i od konkretnih ličnosti, glavnih nosilaca, kreatora i inicijatora proizvodnje – industrijalaca. Oni su, živeći i delujući u konkretnim  istorijskim okolnostima, u društvima gde kao principi dominiraju ustanova privatne svojine i ideja slobodne konkurencije, vođeni njima, a raspolažući finansijskim, tehničkim, poslovnim i drugim neophodnim preduslovima za određenu vrstu proizvodnje, davali i svoj lični pečat privrednoj delatnosti, često  obeležavajući time čitave periode.

Tako je za praćenje i analizu razvoja industrije u Subotici neophodno imati u vidu i ličnosti subotičkih industrijalaca, njihov socijalni, politički, nacionalno konfesionalni, porodični, odnosno sveukupni društveni položaj.

Ko je sve činio taj socijalno privredni segment – industrijalce u međuratnom periodu? Koga svrstati pod odrednicu  – „subotički industrijalci“. Odgovor je na prvi pogled lak – vlasnike industrijskih preduzeća na teritoriji grada Subotice. No, put do njega nije tako lagan. To je samo jedna od grupa pitanja, na koja će ova studija pokušati da pronađe odgovore.

Treba imati u vidu da ni savremenici nisu uvek imali tačne definicije, odnosno zakonske regulative, šta tačno spada pod industriju. Pored toga, u identifikaciji vlasnika, od nekoliko oblika firmi, nešto je lakša varijanta kod onih inokosnih, a mnogo teža u akcionarskim društvima, gde je vlasništvo podeljeno u nekoliko stotina ili hiljada akcija (deonica), glasećih na donosioca. Tako o preduzećima – akcionarskim društvima „Trgovačka i industrijska komora“ iz Novog Sada daje 1933. godine ovu ocenu: „Osim toga akcionari i broj akcija mogu svakog dana da se menjaju prema volji akcionara. Jednako ni jedan akcionar nije suvlasnik dotičnih preduzeća, jer u akcionarskim društvima nema uopšte „suvlasnika“. Vlasnik svakog takvog preduzeća jeste društvo, kao firma koja je protokolisana“.

Industrija se u Austro-Ugarskoj brzo razvijala od osamdesetih godina  XIX  veka,  mada je ona poslednja od velikih zapadno-evropskih država započela industrijalizaciju. “Poslednja decenija XIX veka se smatra najznačajnijim i najintenzivnijim razdobljem uspona kapitalizma u Ugarskoj,…”[7] Država je u velikoj meri i svojim zakonodavstvom pomagala industrijalizaciju. “To je bilo karakteristično za države koje su kasnile sa industrijalizacijom. U vreme dualizma doneto je  ukupno četiri zakona za pomaganje zanatsko-industrijske proizvodnje i to 1881, 1890, 1899 i 1907. godine. Ovi zakoni su regulisali i podsticali priliv stranog kapitala u privredu Ugarske, pospešivali su unutrašnju akumulaciju, pojedince ili grupe su podsticali na osnivanje: radionica, fabrika, deoničarskih društava uz pomoć subvencija, poreskih olakšica, oslobađanja od raznih državnih i lokalnih taksi, dodele zemljišta za izgradnju zanatsko-industrijskih objekata, itd.“[8]

Periferni položaj Subotice, uz njen dominantno poljoprivredni profil, uslovio je i da postane eksportna baza žitarica i drugih zemljoradničkih proizvoda. ”Neki delovi današnje Bačke, pre svega Potisje, bili su toliko čuveni po proizvodnji pšenice, da su imali poseban tretman na budimpeštanskoj berzi poljoprivrednih proizvoda.”[9]

Druga polovina 19. veka doba je kada se javljaju prvi začeci industrije u Subotici. Talasi velikih privrednih promena zapljuskuju i Monarhiju, pa i ove njene periferne krajeve. Od Nagodbe 1867. godine, i u Subotici se može pratiti snaženje zanatstva,[10] i prvi koraci u industrijalizaciji koja se oslanja na poljoprivredu. To se ogledalo u osnivanju mlinova i narastanju mlinarstva, koje je bilo izvozno orijentisano.

Ukidanjem cehovskog organizovanja 1872. i donošenjem Trgovačkog zakona 1875. godine stvaraju se pravni osnovi za dalji put i razvoj industrijsko-manufakturne proizvodnje.

Tek tada se stiču temeljni preduslovi: finansijski – koncentracija kapitala, tehnički – razvoj niza sredstava za proizvodnju, saobraćajni – izgradnja železničke mreže, tržišni – nove potrebe kod populacije, socijalni  – snaženje građanskog sloja i niz drugih, prvenstveno na nivou lične inicijative, koji otvaraju mogućnosti ka bržoj industrijalizaciji.

Sama struktura prvih  fabričkih pogona, koju 1875. godine čine mlin, 5 sirćetana, ciglana, fabrika sode (fabrika za dobijanje sode je izgrađena na Paliću 1782. godine),  štamparija, dovoljno govori o njihovoj vezanosti i upućenosti na poljoprivredu.

Zanatstvo i trgovina su u Subotici imali dugu tradiciju. Te privredne grane su od polovine XIX veka predstavljale stepenice kojima će, uz druge faktore, privreda Subotice ići  ka razvoju industrijskog kapitalizma.

„Jedna od osnovnih karakteristika mađarske građanske revolucije 1848 – 49. u odnosu na Suboticu je okolnost“ – što ističe i Ištvan Ivanji (Iványi István) u svojoj monografiji[11]  – „da je trgovina prešla isključivo u ruke Jevreja“. Ta osobenost  subotičke trgovine, tada, posle poljoprivrede, vodeće privredne grane u gradu, zadržala se uz neznatna odstupanja, koja nisu narušavala suštinu stanja sve do aprila 1941.“[12]

„U poslednjoj deceniji XIX veka Subotica stupa u razdoblje kapitalističkog  ekonomskog uspona, dojučerašnje seosko naselje počinje oživljavati, niču fabrike, izgrađuju  se   javne zgrade, pojedinci zidaju palate, a u mračnim ulicama pale se plinska svetla.“[13]

I u ovoj sredini su se zapažale jasne suprotnosti između zemljoposedničke oligarhije i preduzimljivih trgovaca, zanatlija i fabrikanata.

Industrijski razvoj, temelj i preduslov za izgradnju kapitalističkog društva, kao  dominantna pojava u širim razmerama zahvatila je u drugoj polovini 19. veka i Suboticu. Time će se, i pored zaostajanja za najrazvijenijim  zapadnim  zemljama, a i drugim razvijenijim delovima Monarhije, ova sredina uključivati  u  moderne privredne  i  civilizacijske  tokove. Promene, koje  će se dešavati pod tim uticajima, će biti duboke i višeznačne. Jedna od njih je i proces dugog  trajanja – prerastanje karaktera grada i njegovog stanovništva iz  polupoljoprivrednog u pravi urbani. Procenat stanovništva Subotice, koje se bavilo poljoprivredom 1900. godine, iznosi 59,4, a 1910. godine se smanjuje na 53,5, da bi tek 1927. godine pao  na  manje  od  polovine populacije i iznosio 44.609 stanovnika ili 49 % od ukupnog broja. Broj onih koji se bave zanatstvom i industrijom je te  godine  dostigao  16.233 ili 17,8%. I na nivou Jugoslavije dominiralo  je  poljoprivredno stanovništvo.To potvrđuju podaci  popisa  stanovništva 1921. godine, po kojima je ta kategorija  iznosila čak 79,50%  od  ukupnog broja stanovnika.

Kraljevina SHS je bila izrazito agrarna  zemlja i stepen industrijskog  razvoja  je  u celini bio veoma nizak. Političko ujedinjenje je dovelo do stvaranja konglomerata  privrednih celina.[14] Delovi iz sastava bivše Monarhije – Vojvodina, Slovenija i Hrvatska prednjačili su po razvijenosti industrije, zanatstva, trgovine i bankarstva,  odnosno  gradova  kao okruženja u kojem se stiču uslovi za takve privredne delatnosti. Tako je i Subotica, unoseći u Kraljevinu SHS gotovo  potpuno očuvane predratne privredne resurse, spadala u  red  razvijenijih  i većih gradskih  centara. Ona je bila među tri jedina  grada, sa Beogradom i Zagrebom, koja su premašivala broj od 100.000 stanovnika.

Nasleđena relativno razvijena, i u ratnom periodu (1914-1918) očuvana, industrija i zanatstvo, predstavljaće solidne preduslove za dalji razvoj privrednih potencijala i u novoj državi.

Subotica je po mađarskom državnom popisu iz 1910. godine  imala 18 industrijskih preduzeća sa 940 radnika, i 3.380 zanatskih radnji sa 6.399 zaposlenih. U zanatstvu je daleko nadmašivala druge vojvođanske gradove. Novi Sad je u 24 preduzeća imao 1.175 radnika,  a Budimpešta (pravi industrijski centar) čak 1.296 preduzeća sa 128.358 radnika.

Podaci tog popisa jasno ukazuju na zaostajanje Vojvodine, pa time i Subotice,  po stepenu razvoja industrije u Ugarskoj. Ali i sa tim i takvim razvojem, ove teritorije će nakon 1918. godine u novoj državi imati privredno-ekonomske pokazatelje znatno iznad proseka u odnosu na celinu države.[15]

Šta je od industrijskih pogona (i  manufaktura) velikih zanatskih radionica, koje će nastaviti da se razvijaju, nasleđeno iz ranijeg, ugarskog perioda, a šta je osnovano u novoj državi? Po industrijskim granama to izgleda ovako.

U hemijskoj grani 50% preduzeća je osnovano pre rata, u prvom redu fabrika sumporne kiseline „Klotild“, i nekoliko manjih pogona: 2 štirkare, 1 sirćetana, 1 pogon za proizvodnju špirita  i 4 za izradu sapuna.

U građevinskoj grupi sve ciglane datiraju iz ranijeg perioda, isto kao i industrija mramora, te 1 kamenorezački pogon. Nakon 1918. godine zaživele su: 2 firme za gradnju stanova, 1 fabrika cementne robe, te 2 manja pogona za preradu asfalta.

Drvna industrija gotovo da nije imala predstavnike pre rata, izuzev 2 veće stolarske radionice, a u kasnijem periodu osnovano je 6 preduzeća te struke.

Suprotna je situacija u grafičkoj grupi. Čak osam štamparija, osnovanih u Monarhiji, radilo je i u novoj  Kraljevini. Pored njih uspostavljene su i 4 nove.

I većina mlinova (66%) datira od pre 1918. godine, a nakon toga osnovana su samo 2 nova. Obe fabrike za izradu čokolade i bombona rade od pre rata, kao i izvozna klanica. Novi su  bili pogoni 3 mesarsko-kobasičarska preduzeća, od kojih je samo jedno opstalo na tržištu.

Kod tekstilne grupe, od 11 firmi, 4 osnovane ranije, nastavile su da rade i u novim državnim okvirima. Bile su zanatsko-manufakturnog karaktera i bavile su se izradom odela, zatim preradom kudelje i izradom džakova, tkanjem i proizvodnjom šešira. Većina novoosnovanih, bavila se trikotažom ili izradom čarapa i imala je karakteristike prave industrije – bogat, mada ne baš i najmoderniji, mašinski park i veliki broj radnika.

Pored jednog od pionira u metalskoj grupi, livnice i fabrike železnog nameštaja (Rotman) osnovane 1888. godine, samo je mali pogon za izradu elektromotora (Reiter) imao korene u ranijem periodu. Deset novih preduzeća, sa relativno velikim kapitalom, osnovanih nakon toga, samo svedoče o konjukturi koja je vladala za robama takve vrste.

S U B O T I C A     1918-1941,

                        D R U Š T V E N A   I  P R I V R E D N A  K L I M A

Jesen 1918. godine, kraj četvorogodišnjeg ratnog sukoba, čije su linije borbi i frontova bile udaljene od Subotice, a koji ipak nije poštedeo ni ovaj region gubitaka, kako u ljudskim žrtvama tako i materijalno-ekonomskim, donosi splet vojnih, političkih, diplomatskih, državno pravnih  akcija, izraslih na talasu poraza Centralnih sila, raspada Austro-Ugarske Monarhije, a usmeravanih težnjama sila pobednica da uspostave novu geopolitičku kartu i ovog dela Evrope, koje će bitno odrediti i dalju sudbinu ovih prostora.

Jedna od njih je i ulazak srpske vojske u Suboticu 13. novembra 1918. godine, samo nekoliko časova pre potpisivanja Beogradskog ugovora o primirju (između mađarske vlade i komandanta savezničkih snaga), te uspostavljanje demarkacione linije prema Mađarskoj od strane snaga Antante, čime se stvara  na ovom području vrlo složen državnopravni provizorijum. Događaji koji su usledili nakon toga, Velika narodna skupština u Novom Sadu – 25.11.1918. godine i njene odluke o otcepljenju i pristupanju Kraljevini Srbiji, te formiranje nove južnoslovenske državne zajednice, Kraljevstva Srba, Hrvata i Slovenaca – 1.12. iste godine, označili su, usmerili i odredili dalju sudbinu  Subotice, baš kao i drugih delova teritorija “zemalja krune Sv. Stefana” u južnoj Panoniji, koje prelaze u novu sferu uticaja ulazeći u “srpski imperium”[16], a zatim i u jugoslovensku državu.

Time u Subotici započinje jedan novi istorijski period, koji će biti omeđen novouspostavljenim državnim okvirima, obeležen novim ideološko-političkim i nacionalnim smernicama, pa time i iziskivati prilagođavanje svih društvenih faktora, kako političkih tako i privrednih,  uslovima koji su zavladali. A oni će se, sa aspekta subotičkih privrednika,  pokazati bitno drugačijim no u prošlim vremenima. Od perifernog položaja u Monarhiji grad dospeva u sam pogranični region Kraljevine SHS, gubeći zaleđe sa kojim je do tada bio povezan. Iz sredine u kojoj je po stepenu industrijskog razvitka bio relativno slabo rangiran, prelazi u položaj da se nađe među teritorijama (pored delova Hrvatske i Slovenije) t.j. mestima koja su prednjačila po dometima industrijalizacije. Prilike da realizuju date prednosti u tom privrednom okruženju, uspešno je koristila  grupa subotičkih industrijalaca.

Posle Prvog svetskog rata privreda Vojvodine se našla u nesređenom stanju, koje se može nazvati i haotičnim. Glad za robom je posle rata došla do punog izražaja, špekulacija je carevala, pojedinci su se preko noći obogatili.

Špekulanti su deficitarnu robu  krijumčarili  u  Mađarsku,  odakle su donosili obezvređene, jeftine krune. Vladala je inflacija, novčana i kreditna kriza. Da bi se tome stalo na kraj, započelo se sa žigosanjem krunskih novčanica (koje je u Subotici počelo januara 1919, a okončano je februara naredne godine), a zatim i sa markiranjem. Prelazak na jedinstvenu monetu – dinar usledio je polovinom 1920. godine. Krunske novčanice su se menjale u odnosu 4:1. Takva zamena je rezultirala realnim gubitkom za vlasnike krunskih novčanica od čak 76%.[17]             

Krajem 1918, i u 1919-20. godini u Subotici, kao i u široj regiji, vladala je nestašica  hrane, uglja, drva, gasa, petroleja, benzina, industrijskih proizvoda – šećera (od marta do oktobra 1920. nije ga bilo gotovo uopšte). Veoma je bio veliki broj „neopskrbljenih“ o kojima se starala „Gradska aprovizicija“. U 1919. bilo ih je 24.013, a u 1920. godini 18.477.[18] Vlasti su imale pravo da rekviriraju hranu za zbrinjavanje stanovništva. Ta Naredba Ministarstva za ishranu i obnovu zemlje važila je do 19.3.1920. godine. Imale su i poseban gradski fond iz koga se kupovala, ali cene, na pr. žitarica, su brzo rasle. Tako je Senat plaćao maksimiranu cenu od 120 k, za m. centu žita, a na crno je ona dostizala cenu od 800 k. Hleb, čija je maksimirana cena novembra 1919. godine bila 6 k., u aprilu 1920. godine dostiže  cenu od 14 k.[19] Oskudica najsiromašnijih slojeva je bila izrazita. Iz  izveštaja senatora  za ishranu  – Aleksandra  Suvajdžića, iz  1920. godine, saznajemo da niko nije hteo da predaje hranu, da su se velike količine žitarica izvezle u pasivne krajeve i inostranstvo.[20] Cene žitarica su rasle, a taj trend je, dobivši zamah polovinom dvadesetih godina, potrajao sve do prvih godina trećeg desetleća.

Tabela rasta cena hleba

Artikal	1 kg	Datum	Cena
Hleb		mart 1919.	3 krune
		april 1920.	6 kruna
		maj 1920.	14 kruna

„Vojvođanska privreda 1919. godine doživela je oštru prekretnicu, za koju nije, iz sasvim razumljivih razloga, bila pripremljena.“[21] Ona se ogledala u kidanju mreže uhodanih poslovnih veza sa srednjom Evropom i preorijentacije na tržište nove države.

Jedan od argumenata za stvaranje zajedničke države bila je i mogućnost bržeg  ekonomskog  prosperiteta. Očekivalo se da će stvaranje jedinstvenog državnog  područja,  sa  stvaranjem šansi za ubrzani kapitalistički razvoj, objediniti ekonomska bogatstva jugoslovenskih zemalja.

U pogledu periodizacije privrednog života Kraljevine, mogu se izdvojiti tri perioda. Prvi – od 1918. do 1929. godine tretira se kao period privredne konjunkture, drugi – od 1930. do 1934. godine kao period privredne depresije, a treći – od 1935. godine karakteriše stabilizacija uz jačanje državne intervencije.

Po statistici iz 1921. godine od ukupnog broja stanovnika Subotice,  u industriji i zanatstvu je radilo 16.233 (17,80%), u zemljoradnji  49%, trgovini 6,6%, činovnika i slobodnih profesija je bilo 9,4% i 17,2% u ostalim strukama. To  potvrđuje pretežno zemljoradnički karakter grada.

Na  razvijenoj poljoprivredi Vojvodine, razvijala se prvenstveno snažna industrija  u  organskoj vezi sa njom. I to kao industrija bazirana na sirovinama iz poljoprivredne  proizvodnje – kao mlinarske i druge prehrambene struke, ili u vlasništvu razvlaštenih agrarnih velikoposednika.

„Osim poljoprivredne, u Vojvodini je prilično razvijena i ostala industrija. Njeno razvijanje izazvale su potrebe jako razvijene poljoprivrede, i isto tako jako  razvijene  potrebe  života i konfora vojvođanskog stanovništva. Zanatstvo je takođe jako razvijeno, stoji na visokom stepenu tehnike, i ima dobru i staru tradiciju. Bez potrebnih neposrednih izvora sirovina za preradu i uglja, ovako razvijena industrija i zanatstvo dokaz su i snažnog pregalaštva,…“[22] U relacijama novonastale države, stepen razvijenosti čitave industrije Vojvodine je bio iznad proseka.  „Industrija je poglavito u rukama agilnih i okretnih Jevreja, kao i u Mađarskoj, kojoj je do 1918. pripadala i Vojvodina. Ovi su je umeli prilagoditi potrebama Vojvodine  i  uzdići je na zavidan stepen.“[23] Stanje u gradu Subotici se u tom  pogledu nije bitno razlikovalo, i ovde su upravo privrednici jevrejskog porekla držali najveći deo industrijskih postrojenja.

„Privredne novine“ br. 561 od 30.8.1925. godine donose vest o  II kongresu privrednika Vojvodine, koji je održan u Subotici ( I  kongres je održan u Novom Sadu 21.11.1924, a II u Subotici 30.8.1925. godine ). Privrednici su jasno uviđali neophodnost privrednog razvoja, koji  je po njihovom mišljenju preduslov i za rešavanje nagomilanih političko-nacionalnih problema zemlje. U rezoluciji usvojenoj tom prilikom oni ističu:“… jer uopšte sve što se pre kod nas rešavalo, činilo  se samo  sa političkog i partijskog stanovišta ne vodeći računa da će samo  zdrava i dobro rešena privredna konsolidacija sigurnije, trajnije i mnogo pre dovesti i do plemenskog jedinstva kao i do blagostanja države.“[24]  Jedan od ključnih zahteva privrednika bio je i smanjivanje poreskog opterećenja Vojvodine, koja je “ iscrpljivana kao obični limun“ (po podacima iz “Privrednih novina”[25] u 1925. godini od Srbije sa Crnom Gorom je naplaćeno manje od polovine sume sa kojom je Vojvodina doprinosila budžetu države neposrednim porezima). Sličnim tonovima prožeta je i „Rezolucija privrednog staleža Subotice“ doneta 14.2.1926. godine, u kojoj se ističe da je poresko opterećenje  Vojvodine  najveći uzrok privredne propasti.[26]

Kao jedan od uzroka tako velikog poreskog opterećenja Vojvodine navodi se i da ljudi u Poreskim upravama poznaju Vojvodinu tek od juče, te su: „Oni iz neupućenosti i nepoznavanja prilika  načinili u roku od nekoliko godina pravi haos u vojvođanskoj privredi.“[27]

Zanimljiva je i inicijativa organizacije „Narodna odbrana“ koja poziva na borbu protiv  skupoće i nepotrebnog luksuza, tako da se bojkotuju trgovci određenim robama. [28]

  Cene  nekih artikala 1931. godine

struja, kw-čas                6,80 din. za privatnike

5,00        za reklame firmi

5,20        za individualnu pot. (do 200 kw)

od 1,3 – do 2,00 za velike potrošače

šećer                1 kg                  12,00 din.

kafa                              1 kg                  40,00 din.

pirinač              1 kg                  10,00 din.

hleb                              1 kg       3,50-4,00 din.

govedina           1 kg                  14-16,00 din.

slanina suva      1 kg      22-24,00 din.

kobasica suva   1 kg      28-30,00 din.

Plate nekih kategorija radnika:

16 din. na dan, metlar u gradskoj službi

22 na dan, kočijaš u gradskoj službi

1.300 mesečno, limar u gradskoj službi

1.400 mesečno, šef odeljenja u gradskoj administraciji[29]

Cene nekih usluga:

(u dinarima)                  1938.         1939. godine

____________________________________________

lekarski pregled               30            50

plombiranje zuba             60            60

meni ručak                       10            12

„a la carte“                       20            22

bioskopska ulaznica         8,5          8,5

okopavanje 1 č.               16           16

(bez hrane)

Rast cena u 1939. godini:

(u dinarima)        1.9.1939.   9.12. 1939

_____________________________________________

hleb luksuzni                  3           3,25

hleb crni                        2           2,25

hleb ražani                    2,50      3,00

jaja                               0,60      1,25

petrolej                         6           10,0

Indeks cena na veliko (1929 = 100)

1938. – 78, januar 1940. – 93, decembar 1940. – 143

U sistemu organizacije lokalne vlasti u Subotici (kao i u ostalim delovima koji su pripadali Monarhiji) još dugo nakon ulaska u novu  južnoslovensku  državu,  zadržaće  se forme i neki stari obrasci pravnog i administrativno-teritorijalnog ustrojstva nasleđenog  iz  pređašnje države. Tako je za Suboticu zadržan naziv „Slobodni kraljevski grad“, ali više samo kao jezička oznaka, bez realnih oblika bilo kakve „slobode“ odnosno „samouprave“ u odnosu na centralne beogradske vlasti. Svi lokalni organi vlasti, počevši od gradonačelnika do odbornika u predstavničkom telu – Proširenom senatu ( Gradskom odboru od 1929, Gradskom veću od  1934.), kao i čelni ljudi gradskih insitucija u kulturi, prosveti, zdravstvu i gradskom redarstvu (policiji), bili su imenovani od strane beogradskih vlasti, putem Ministarstva unutrašnjih dela.

Na čelu glomazne gradske administracije, koja se sastojala od 13 odeljenja, sa ukupno nekoliko stotina službenika (1924. ih je bilo 516), nalazio se gradonačelnik. Pored njega do 1931. godine postoji i mesto velikog župana, kao direktnog predstavnika centralnih vlasti.

            U 1934. godini dolazi do formiranja subotičkog sreza, čija se teritorija poklapala sa opštinskom. Srez je bio potčinjen Kraljevskoj banskoj upravi ( dalje KBU) u Novom Sadu, odnosno centralnim vlastima, Ministarstvu unutrašnjih poslova. Time se jedan deo ingerencija gradskih vlasti premešta na novouspostavljeno telo – Sresko načelstvo. Njega je vodio postavljeni državni funkcioner – sreski načelnik.[30]

            Jedini lokalni izbori održani su novembra 1927. godine. Na njima je svoju listu istaklo i Udruženje industrijalaca – Lloyd[31]. Broj osvojenih glasova doneo im je 5 gradskih odbornika u predstavničkom telu koje je tada imalo 100 mesta.

Gradske vlasti vodile  su  evidencije privrednih subjekata i izdavale obrtnice zanatlijama (od 1874. se vode evidencije o zanatlijama). Od 1934. godine, kada  je  i  formirano,  Sresko  načelstvo  preuzima  i nastavlja da vodi taj obrtni odsek koji se bavio tim evidencijama.

Okružni sud je vodio protokole firmi, upisivao i registrovao radnje – trgovačke, zanatlijske, industrijske. Vođene su posebne knjige za inokosne (Ce)  i  društvene (Ct) firme.[32]

GRAD I NJEGOVA TERITORIJA

                                                S U B O T I C A

položaj, veličina, podela

Opština grada Subotice u međuratnom periodu prostirala se na površini od 140.611  k.j. što odgovara 809,166 km². Od ove površine unutrašnji grad je zauzimao 1.992 k.j, kupalište Palić 1.812 k.j., a pustare – t.j. periferija grada Subotice (salaši) zauzimale su površinu od 136.807 k.j. Od toga je:

ziratno zemljište        – 107 262 k.j.

vinogradi                  –     5 995

livade                      –     2 827

šume                                   –     8 044

pašnjaci                     –     2 257

ritovi                        –     1 569

jezera                      –     1 676

unutrašnji grad

i putevi, groblja         –    10 978

———-

140 611 k.j.

„Subotica je jedan od glavnih privrednih centara Jugoslavije, a što se tiče poljoprivrede, može se mirne duše reći da je glavni centar, jer se u Subotici od  21.283  gazdinstava (prim.aut.- domaćinstava), 10.641 bavi prvobitnom proizvodnjom.[33] Zemljoradnja u Subotici, kao i u celoj Vojvodini, sačinjava bazu, na kojoj se razvijaju skoro sve ostale grane privredne delatnosti.“ [34]

Februara 1919. godine gradu Subotici pripadalo je 50.813 k.j. – od  toga obradivog zemljišta 20.633 k.j. da bi, nakon razgraničenja sa Mađarskom, ostalo samo 29.441 ukupnog, a obradivog 16.333 k.j.[35] Od tog dela za agrarnu reformu 1921. godine oduzeto je 7.368 k.j. Ukupno je za te svrhe od gradske zemlje eksproprisano 15.618 k.j.[36] Sve je to uticalo na opadanje prihoda grada, pošto je tu zemlju Grad ranije izdavao pod zakup ili eksploatisao na drugi način.[37]  Isto tako, Subotica povlačenjem novih granica beleži i demografske gubitke od oko 10.000 stanovnika.

Gradske vlasti su često isticale da je gubitak gradske zemlje izazvao krah gradskih finasija. To je posebno bilo izraženo 1932/1933. godine, kada je čitava zemlja bila zahvaćena  recesijom, posledicama velike ekonomske krize. Za taj problem vrlo je ilustrativan Memorandum donet na sednici gradskog zastupništva 18.12.1932. godine, u kome se iznosi teško stanje, i moli od Kraljevske vlade odobrenje zajma od 35 miliona dinara. U tom dokumentu je navedeno i sledeće: „Opština grada Subotice postala je potpuno nelikvidna, te je tako došla u najteže finansijsko stanje.“ te dalje: „Grad Subotica je u istinu bio bogat grad, jer  je imao 8.000 jutara bačke oranice prvoga reda, imao je mnogo šuma, oranica, pašnjaka i ritova. U posedu navedenih nekretnina proračun gradski nije se morao opteretiti velikim finasijskim prirezom. Grad je iz svojih redovitih prihoda zidao škole, kasarne i puteve i udovoljavao ostalim ekonomskim, kulturnim, zdravstvenim i socijalnim zahtevima jednog lepog i velikog grada.“ Istaknuto je i da je grad primao subvencije od države, da je bio oslobođen samoupravnih prireza, ali u ovo doba kada gradske imanja „…skoro više i ne postoje, jer su sve velike oranice  oduzete po agrarnoj reformi, a veliki deo ostalog imanja  prilikom  razgraničenja pripao je Mađarskoj. Ovako je preostala opštini od nekadašnjeg velikog bogatstva  samo uspomena.“   Sve to je nametalo povišenje opštinskog prireza i uvođenje novih dažbina, trošarine,  luksuznog poreza, itd. Time su dodatno opterećeni stanovnici, u prvom redu „zemljoradnički stalež“, a pošto su cene njihovih proizvoda drastično padale, mnogi nisu  bili u stanju da udovaljavaju  tim  obavezama. Paralelno sa tim rasla su i izdvajanja za državu, koja inače nije redovito izmirivala svoje obaveze prema gradu na ime oduzetih gradskih objekata, namenjenih za srednje škole,  vojsku, za stanove državnih činovnika.

Grad je u tom vremenu raspolagao sa 12.000 k.j., ali od toga samo 330 k.j. oranica, a ostalo su bili pesak, pašnjaci, šume i ritovi, koji nisu donosili dovoljno prihoda. Broj “domova, kuća i drugih zgrada za stanovanje” iznosio je po popisu iz 1931. godine 19.098.[38]

  S T A N O V N I Š T V O

Tabela broja stanovnika Subotice:

godina   broj stanovnika

1850 –  49 958

1857 –  53 499

1869 –  56 323[39]

1880 –  61 367[40]

1890 –  72 683[41]

1900 –  82 122

1910 –  93 232

1919 – 101 286

1921 –  90  961

1931 – 100 058

Rast broja stanovnika u periodu od 1850-1910. imao je dosta ujednačen i pravilan tempo. Subotica je u ugarskim okvirima po ukupnom broju stanovnika zauzimala visoko mesto, od 1857. do 1900. godine bila je treća, odmah iza Budimpešte i Segedina. I u jugoslovenskim relacijama je predstavljala treći grad po veličini, iza Beograda i Zagreba.

Godine 1870. kada je  Subotica imala 56.323  stanovnika, od toga broja 15,2% je znalo čitati i pisati (8.517),  2,68% je znalo čitati, a čak 82,2%  je bilo nepismeno. U 1880. godini procenat onih koji su čitali  i  pisali bio je 21,29 (12.951).[42]

Broj nepismenih je bio velik. Tako 1880. godine čak 75% ili 45.994 spada u tu grupu, da bi se taj parametar spustio ispod 50% tek 1910. godine, kada je nepismenih bilo 45.537 ili 48,8% od ukupnog stanovništva.[43] Treba istaći da je gledajući konfesionalnu pripadnost, među Jevrejima bilo najviše pismenih, a najmanje među rimokatolicima.[44] Po službenoj statistici od 1921. godine u Vojvodini je bilo 76,69% pismenih stanovnika. Tada je u Subotici bilo 24.534 nepismenih (računajući samo starije od 6 godina), ili 29,85%.[45]

Slovenija, delovi Hrvatske i Vojvodina,  teritorije koje su pripadale bivšoj Monarhiji,  prednjačile su po ulasku u novu jugoslovensku državnu zajednicu po stepenu industrijskog  razvitka. Bačka, Banat i Baranja, po rezultatima  popisa  iz 1921.  godine, imale su i najveći procenat gradskog stanovništva – 30,68. Subotica je bila jedan od najvećih gradova u novoj državi. Lokalni popis obavljen  1919. godine za  potrebe Pariske  mirovne  konferencije, daje  podatke o ukupno 101.286 stanovnika. Bunjevaca – 65.135, Srba – 8.737, Mađara – 19.870, Nemaca –  4.251 i Jevreja – 3.293.[46]  Po prethodnim rezultatima državnog popisa od 1921. godine[47]  Subotica broji 101.857 (ili po drugom izvoru 101.709, 49.024 muških i 52.685 ženskih. Broj zanatlija je iznosio 2.060, a  broj  radnika  8.519.  IAS, F:47, II 44/1928), a po konačnim 90.961. Razlika se delimično objašnjava smanjivanjem  teritorije  grada, gubitkom delova Tompe i Kelebije.

Po podacima ureda gradonačelnika, na osnovu državnog popisa  1931. godine, u Subotici je bilo 100.058 stanovnika (48.703 muških, i 51.355 ženskih),[48] a po podacima inženjerskog ureda i Sreskog načelstva 102.133.[49] Pored nje, 1921. godine samo Beograd i Zagreb prelaze broj  od 100.000 stanovnika. [50]U Evropi je  početkom 19. veka bio svega 21 grad sa više od 100.000 stanovnika, krajem tog veka 145, da bi ih 1930. godine bilo  255. Te godine su Švedska, Austrija, Mađarska, Grčka i Jugoslavija bile zemlje sa  po  3 grada  u  toj grupi. [51] Mada je ukupno stanovništvo Subotice vrlo specifično teritorijalno raspoređeno,  polovina u užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina na okolnim mestima i salašima, sa osobinama bližim stanovništvu sela, ipak je ta velika brojnost predstavljala jedan od elemenata za razvoj i jačanje privrednih potencijala.

     SAOBRAĆAJ

Železnički

 

Jedan od osnovnih preduslova za razvoj  privrede je svakako i dobro organizovan putnički i teretni saobraćaj. Bez blizine plovnih i kvalitetnih drumskih puteva, za Suboticu je izgradnja prve železničke pruge Segedin – Subotica – Vinkovci (1864-1869), kao dela tzv. Alfeldske pruge, predstavljala izuzetno važan momenat za njen ukupan razvoj, a posebno za  napredak  trgovine i industrije. [52] Daljom izgradnjom železničke mreže[53] postićiće se, da  po ulasku u novu državu, Bačka bude na prvom mestu u zemlji po gustini i dužini pruga, a Subotica jedna od važnijih  železničkih  raskrsnica sa veoma intenzivnim saobraćajem.

„Sve su pruge u Vojvodini izgrađene pre rata, i trasirane u vezi sa izvesnim privrednim centrima od naročitog značaja, a prema politici predratne državne uprave u Vojvodini.“[54]

Problemi nakon rata, i pored toga što nije bilo ratnih razaranja pruga, bili su u održavanju, kako pruga, tako i lokomotiva i vagona. Železnička mreža u Bačkoj (i u celoj Vojvodini) je bila relativno najgušća u novoj državi – 8,6 km na 100 km². Subotica  je igrala veoma važnu ulogu u železničkom pograničnom saobraćaju, u prometu svake vrste. Preko ove stanice 1928. godine otpremljeno je ukupno 816.219 putnika i 82.096 tona robe.

Vojvođanska železnička mreža spadala  je u delokrug  Oblasne Direkcije državnih željeznica u Subotici (tu su bile uključene i slavonske pruge: Dalj-Vinkovci-Osijek).  Činile su je 41 pruga normalnog, i 3 uzanog koloseka. Četiri najvažnije pruge koje  su prolazile kroz grad bile su:

1. Subotica – Kelebija (državna granica) – Budimpešta

2. Subotica – Dalj – Zagreb

3. Subotica – Horgoš (državna  granica)

4. Subotica – Novi Sad – Beograd

Pored toga tu su bile i vicinalne pruge Subotica – Bogojevo, Subotica – Crvenka, Subotica – Senta. Subotička Direkcija je imala u 1928. godini ukupno 10.056 zaposlenih, od čega je u samom gradu bio manji deo (oko 400).

Vodeni

 

Za Suboticu su bili značajni i vodeni, rečni odnosno kanalski putevi. Na kanalski  saobraćaj subotički „Llojd“ (Udruženje trgovaca i industrijalaca) ima 1929. godine  primedbe – da se kanali ne čiste, da se inostrani šlepovi ne puštaju u Bački kanal, te da su pristaništa neupotrebljiva. U Bačkoj su (1929) bila samo dva uređena pristaništa  („Umschlag“) – Novi  Sad i Apatin, gde je pristanište povezano sa železničkim  kolosekom. Za Suboticu  je bilo najvažnije apatinsko pristanište.[55] Tim načinom transporta, iz Subotice i okoline najviše su se izvozile žitarice, a uvozio ugalj i drvo.

Poštanski

 

Prvi privatni telefon je u Subotici postavljen još 1886. godine u kući vlasnika livnice Mirka Rotmana.[56] Ovo svedoči o prihvatanju tog noviteta u svetu komunikacija upravo od istaknutih pripadnika privrednog staleža. Odluka o uvođenju i izgradnji telefonske mreže doneta je 1892. godine.

„Pošte sa telegrafom i telefonom jesu presudni faktori  u savremenom privrednom životu i radu. Stanje pošta iza rata bilo je užasno.“ pisao je 1930. godine dr  Mirko Kosić glavni sekretar Trgovačko – industrijske i Zanatske komore u Novom Sadu. [57] Problemi sa ovim sistemom u Vojvodini, poticali su od toga što je on bio u ranijem  periodu povezan  sa  Mađarskom, međunarodne linije su išle preko Segedina i Budimpešte, a preorijentisanje na nove državne centre išlo je sporo.

Direkcija pošta je tokom 1920. godine bila prebačena iz Velikog Bečkereka u Suboticu. Gradske vlasti su na zahtev da se pronađe odgovarajuća zgrada za njen smeštaj, koji je uputilo Ministarstvo pošta, donele odluku o ustupanju, uz zakup, zgrade tzv. „Kakaš“ škole i Više ženske škole, za te namene.[58]

Teškoće u dobijanju međugradskih i međunarodnih telefonskih veza, osećale su se u  čitavom međuratnom periodu. U Subotici je jedna od poštinih investicija bilo proširivanje postojeće centrale sa 900 na 1.200 brojeva tokom 1929. godine. Ipak, u gradu je 1930. godine bilo samo 665 telefonskih pretplatnika.

Industrijalci, kojima je od izuzetne važnosti bila mogućnost uspostave što boljih, bržih i  sigurnijih  veza i  komunikacija  sa mestima u zemlji, a pogotovo u inostranstvu, s pravom su se  žalili  na slabosti u telefonskom i  poštanskom  saobraćaju. U gradu su 1927. godine radile samo dve pošte: u centru – Vilsonova 27 (Maksima Gorkog) i kod železničke stanice. Osećao se veliki manjak linija za inostranstvo, a i međugradske veze su bile opterećene. Na tim poslovima je radilo samo 14 službenika, a poštonoša je  bilo samo 13.[59]

Radio-aparate je 1930. godine imalo samo 2.480 subotičana.[60]

Kolski

Kroz Suboticu je prolazilo 10 važnih puteva. Svi su oni bili u prilično lošem stanju, samo delimično nasuti tucanikom, popločani ciglama od „keramita“ (žuta kocka) ili malim kockama od bazaltnog kamena.[61] Zimi je saobraćaj na svim putevima, a pogotovo na tzv. “letnjim” (zemljanim), bio izuzetno otežan.

Po jednom izveštaju gradske uprave iz 1931. godine u Subotici je bilo, računato u dužini, 34% izgrađenih kolnika, a 66%  neizgrađenih. Izraženo kroz površinu puteva, taj  procenat je još lošiji: 17,3% neizgrađenih, a samo 82,7% izgrađenih. [62]

      Putevi (sa stanjem 1930)

1.  „Horgoški put“ Subotica – Horgoš (nasut tucanikom)

2.  Subotica – Bačka Topola (nasut tucanikom)

3.  „Majšanski put“ (delimično izgrađen „klinkerom“)

4.  „Halaški put“ (delimično izgrađen „klinerom“)

5.  Subotica – Čikerija „Bajski put“ (delimično izgrađen tucanikom)

6.  Subotica – Bajmok (delimično izgrađen tucanikom)

7.  Subotica – Senta (delimično izgrađen tucanikom, slabo održavan)

8.  Subotica – Čantavir (delimično izgrađen tucanikom)

9.  Subotica – Pačir (manjim delom izgrađen tucanikom)

10. “Gornjetavankutski put” (manjim delom izgrađen tucanikom)

Izgradnja modernog asfaltnog puta Beograd – Subotica (Horgoš), kao dela međunarodnog pravca Kale – Istanbul, dovršena je tek 1937. godine. „To je ujedno jedini  put  te vrste izgrađen u Jugoslaviji od 1918-1941. godine.“[63] Poslove je organizovala  firma  „Labor – tehničko preduzeće za gradnju modernih puteva“. Jugoslovenska i subotička organizacija „Rotari club“ znatno je doprinela da trasa tog puta prolazi upravo kroz Jugoslaviju.[64]

Broj prevoznih sredstava u Subotici je 1929. godine iznosio: 73 osobnih zaprežnih kola, 7.800 teretnih, 1.886 bicikala, 35 motocikala, 160 automobila, 61 teretnih automobila i 9 autobusa.[65]  Uočava se dominacija zaprežnih kola, a mali broj motornih vozila. Zanimljivo je poređenje sa Novim Sadom, koji je tada imao znatno manje zaprežnih (2.740 ukupno), ali  više motornih – 270 osobnih i 70 teretnih.[66]

Broj vozila 1932. godine bio je sledeći: 32 motocikla, 63 fijakera, 23 taksi automobila, 4 autobusa, 55 luksuznih automobila i 24 traktora.[67] Poljoprivrednici su držali najveći broj zaprega, a privrednici, bankari, trgovci, snažnije zanatlije i, naravno, industrijalci bili su ti koji su posedovali većinu automobila i kamiona.[68] Pored automobila, ipak se kod određenog dela tog sloja, zadržao običaj držanja luksuznih zaprega – karuca i fijakera.

    KOMUNALNA INFRASTRUKTURA (vodovod, kanalizacija)

Grad nije imao svoj vodovod. Stanovništvo se snabdevalo sa pedesetak javnih bunara. Kanalizacija je izgrađena samo delimično. Gradski odvodni kanali su bili u prvo vreme otvoreni. Tek  početkom tridesetih godina pristupa se gradnji zatvorenih kanala i njihovom povezivanju  u kolektorsku mrežu. Tako je 1933. godine bilo 22.964 m otvorenih jendeka i kanala, 21.064 m kanala građenih od cigle, 9.821 m kanala od betona ili cevi, 703 m drvenih kanala, dok je 85.497 m predstavljalo dužinu ulica bez ikakve kanalizacije.[69]

Potrošnja vode je bila u Subotici minimalna, a po proceni inž. Otona Tomandla (od 1935. godine menja prezime u Tomanić) kretala se samo oko 30 litara po glavi stanovnika.[70]  Procena je bila u izveštaju Tomandla o poseti „higijenskoj izložbi u Drezdenu“. Pored nedostatka vodovoda, navodi još niz velikih urbanističkih komunalnih problema – preterano širenje grada, loše puteve, previše prašine, nezdrave uslove stanovanja nekih slojeva stanovništva, uz zaključak da bi Grad morao za podizanje opštih higijenskih uslova da investira mnogo više sredstava.

Većina industrijskih postrojenja imala je sopstvene bušene bunare, za upotrebu u  proizvodnji ili samo za piće. Po podacima jedne ankete iz 1934. godine saznajemo da je „Samuel Gingold“ u  svojoj fabričkoj zgradi u Nikolićevoj ulici 7 imao 35 m dubok  bušeni bunar, „Braća Goldner“ bunar od 40 m, „Gradska klanica“ 2  bunara, „Industrija mramora i kamenoreza d.d.“ imala je 48 m dubok arteški  bunar, a „Merkur“ nije imao bunar sa pitkom vodom – snabdevali su se sa  najbližeg javnog ( arteškog) bunara.[71]

Ilustraciju komunalnih  problema vezanih za snabdevanje vodom i njenim odvođenjem daje 1930. godine gradski odbornik Ago Fister, koji piše Senatu: „U našem gradu jedva se nalazi nešto kanalizacije, a o vodovodu ni traga ni glasa. Koliko je žalosno i netrpljivo ovo stanje, imam da primetim, da ne samo u zapadnim kulturnim državama jedva da se nalazi i jedna varošica, koja ne bi imala vodovod i potpuno  izgrađenu  kanalizaciju, već i u našoj domovini se nalaze tako po broju  stanovništva, kao po veličini površine znatno manje varošice, koje su snabdevene sa vodovodom i izgrađene su sa potpunom  kanalizacijom. Usled malene i nepotpune naše kanalizacije vlada u našem gradu tako loše  zdravstveno stanje da od dana do dana dopunjava svoje guste i bedne redove strahovita tuberkuloza, a manjkavost vodovoda preti u  slučaju  požara prilikom većeg vetra, da će izgoreti cele ulice, štoviše i celi delovi našeg grada.“[72]

Paralelno sa procesima jačanja privrede, posebno industrije,  sve će biti očitiji i dublji uticaji kojima se menja prirodno okruženje. Sa napretkom proizvodnje, u prvom redu fabričke – industrijske, javljaće se sve veći broj negativnih posledica u prirodi. Zagađivanje voda će biti samo jedan vid takvih delovanja. Većina podzemnih  i površinskih  voda  sa  područja  grada, uz otpadne vode  odvođene  kanalizacionom mrežom, slivala se u prirodni vodeni rezervoar i  prijemnik – Palićko jezero.

Gradske vlasti su problem izlivanja otpadnih voda u jezero prvi put razmatrale  1904.  godine, ali zbog nedostatka sredstava nisu preduzete nikakve mere na  njihovom prečišćavanju, pa su i dalje išle direktno u Palić. Gradska kanalizacija, čija dužina krajem tridesetih godina iznosi preko 30 km, koja je u prvo vreme odvodila  samo vodu iz domaćinstava, a zatim i iz industrije, znatno ubrzava prirodni proces odumiranja jezera, menjajući karakteristike vode i čineći je zasićenom sulfatima.[73] Tek 1938. godine subotička opština u planovima za ulaganja u narednom periodu, predviđa i izgradnju postrojenja za prečišćavanje otpadnih voda. [74]Ni ovaj  put takvi planovi, koji su uviđali dalekosežne štete od zagađivanja Palića i predlagali mere za njegovo svođenje na najmanju meru, zbog približavanja ratnog vihora nisu bili realizovani. Hemijska i biološka ravnoteža jezera, i pored svih negativnih uticaja, još nije tada bila toliko alarmantno narušena, da bi onemogućila funkcionisanje Palića kao turističkog mesta.

Kraljevska banska uprava uputila  je 10.6.1939. godine, u vezi donošenja Zakona o slatkovodnom ribarstvu, subotičkom Sreskom načelstvu dopis u kome traži spisak  preduzeća  koja upotrebljavaju vodu, sa podacima odakle je dobijaju, gde i kako ispuštaju otpadne vode i da li poseduju postrojenja za njihovo prečišćavanje. Načelstvo je 23. juna iste godine odgovorilo jednim tabelarnim spiskom. U njemu je navedeno 15 subotičkih preduzeća, sa traženim  podacima.[75] Sva su se snabdevale vodom  sa vlastitih bunara, a većina je gradskim  javnim  kanalima ispuštala otpadne vode direktno u Palićko jezero.  Od navedenih 15 preduzeća, 10 je ispuštalo otpadne vode direktno u kanalizacionu mrežu, odnosno u Palić. Najveći  zagađivači su bili – crevara, fabrika sapuna i posebno 2 fabrike štirke, koje Sresko načelstvo u svom dopisu ističe kao one koje ispuštaju „prljavu vodu“.

     ZAKONSKA REGULATIVA

Na teritoriji BBB važi Zakon o zanatima i trgovini iz 1884/čl. XVII, a Zakon o osnivanju akcionarskih preduzeća donosi se 1922. godine.

Kralj je proglasio 5.8.1932. Zakon o radnjama. „Ovim Zakonom likvidira se dosadašnje partikularističko zakonodavstvo o radnjama, koje  je  bilo krupna smetnja za pravilan razvitak privrednog rada…“

Formirano je i prinudno Udruženje industrijalaca, a članovi imaju biti svi imaoci industrijskih radnji.

*

“Osnovne pretpostavke nacionalizacije proizašle su iz činjenica da je Kraljevina SHS bila jedna od država naslednica Austro-Ugarske Monarhije, da je Kraljevina SHS bila u ratu sa Austro-Ugarskom, da je pripadala pobedničkom bloku i na osnovu toga imala određena prava prema imovini poražene strane i njenih podanika. Pravnu osnovu za ovo pružale su odredbe mirovnih ugovora, kojima je ratno stanje okončano, a koji su predstavljali deo versajskog mirovnog sistema: Sanžermenskog sa Austrijom i Trijanonskog sa Mađarskom – potpisanih 19. septembra 1919, odnosno 4. juna 1920. godine.”[76] Prva mera države u vezi sa tim bila je stavljanje imovine stranih državljana pod sekvestar. Tom merom je ta imovina bila pod državnom kontrolom.

Odnos državnih vlasti i javnosti prema stranom kapitalu, odnosno strancima kao njegovim predstavnicima je bio dvojak. “U jugoslovenskoj državi su se društvene snage konfrontirale: za i protiv stranog kapitala.”[77]  U početku se generalna politika svodila na pokušaje “nacionalizacije” domaće privrede. “U vezi s time donet je Zakon o nacionalizaciji privrednih objekata državljana neprijateljskih država. Taj Zakon, međutim, nije sproveden u celosti u delo, s obzirom na to da su Trijanonski i Sanžermenski mirovni ugovori predvideli odredbe po kojima se austrijski i mađarski državljani kao vlasnici izuzimaju iz nacionalizacije, ukoliko se radi o teritoriji koja je pripadala Austro-Ugarskoj. Pa tamo gde je ta nacionalizacija preduzeća sprovedena, ona je bila fiktivnog karaktera, jer je samo nominalno došlo do promena, a stvarno ti objekti su ostali i dalje u svojini starih vlasnika.”[78]

U publikaciji „Privredno osvajanje Vojvodine“ (pseudonim autora Dobrurad), Novi

Sad 1921, nalazimo na  ilustraciju takvih gledanja na pitanje zatvaranja domaće industrije za strani kapital i stranu robu. „Industrijaliziranje Vojvodine je na pragu. Zbog njenog otcepljenja od Austro-Ugarske, nije više korisno donošenje industrijskih proizvoda iz fabrika, koje su nas dosad snabdevale, a prerada naših sirovina ovde biće od najveće koristi. Što  manje  našeg novca izlazi iz naše države u druge – tim ćemo biti  imućniji, a  što više budemo izrađivali svoje potrebe u našoj državi – tim će više biti rada i zarade za naše ljude.“ (st. 25) Pošto takve mere nisu donosile napredak u toj oblasti, stvarnost, a i glasovi pojedinih političara i ekonomista su upućivali na preku potrebu angažovanja takvog kapitala, koji već od kraja 1921. godine prodire na ovo tržište. Tako se 1924. godine javlja  i konstatacija:  “Usled nepoverenja inozemstva prema nama strani je kapital, privučen velikim kamatnjakom, počeo dolaziti samo preko Beča i Pešte, i to na taj način što su naša preduzeća prodavala svoje udele i deonice, tako da je industrija, koja je već bila nacionalizirana, opet počela  da se otuđuje, i to po ceni koja je niža od njene  unutarnje vrednosti.“[79]

O odnosu prema strancima dobru ilustraciju daje i jedan dopis ministra trgovine i  industrije iz 1922. godine: „Mi imamo i suviše stranog  elementa  u  Vojvodini,  Hrvatskoj,  Sloveniji i Bosni i Hercegovini i dokle mi taj strani elemenat ne svalimo i dok on ne dobije naš mentalitet, dotle ne treba puštati strance  u  našu zemlju, do najređeg izuzetka. Mi imamo  u zemlji 156.000 Jevreja, najmanje, i svaki i najmanji priliv smatramo kao škodljiv  po  narodno jedinstvo i gazdinstvo. Samo eventualno da posluže kao  učitelji pri podizanju industrije i to samo u preduzećima gde  mi  imamo  većinu kapitala“[80] To jasno pokazuje tendenciju isključivanja stranog kapitala iz učešća u domaćoj privredi. Ali konkretna situacija u subotičkim fabrikama od kraja dvadesetih godina, svedoči da je strani kapital sve više prodirao i na ovo tržište. On se morao prilagođavati i pridržavati okvira, da njegovo učešće ne bude većinsko, te se u mnoštvu izveštaja subotičkih firmi višim nadzornim državnim telima javlja popis vlasnika akcija, njihove nacionalnosti i državljanstva, sa ciljem pravdanja da stranci nemaju većinsko vlasništvo.[81]  „Za  unapređenje  naše  industrijske  radinosti  od   prvostepene važnosti je sigurno potreba za dovođenjem u zemlju stranog  kapitala.“ jasno je uočavao dr Kosić. [82]

“Kraljevina SHS je imala razvijen sistem deoničarskih društava u industriji i novčarstvu, a institucija akcionarskih društava omogućavala je često stranom kapitalu da se infiltrira u privredu pod zvučnim nacionalnim imenom i s uticajnim političkim ličnostima kao članovima uprave”.[83]

U gradu se (još 1919. godine) uvodi poseban porez na strance, koji će, pored posebnih dozvola za rad, opterećivati u čitavom periodu boravak takvih lica u zemlji. U subotičkim fabrikama ipak su česti primeri da stručne poslove, koji iziskuju obučenu i kvalifikovanu radnu snagu, obavljaju radnici – stranci.

Naredba o izgonu ratnih doseljenika, Ministarstva unutrašnjih dela (Odseka za BBB), onih koji su se u Subotici naselili u periodu od 27.7.1914. godine, pogađala je veliki broj stanovnika (Sačuvana građa svedoči o blizu 1.000 pokrenutih  postupaka za iseljavanje. IAS, F:47. XIX, 80). Ona je obrazložena nedostatkom stambenog prostora. Međutim, mnogi koji  su njome bili zahvaćeni posedovali su sopstvene stanove i kuće. Većina trgovaca i  fabrikanata ipak je uspevala da izbegne iseljavanje, obraćajući se Ministarstvu unutrašnjih dela u Beogradu, koje im je omogućavalo da ostanu,  pozivajući  se  na potrebe privrednog razvoja.

Godine 1920. doneto je na državnom nivou rešenje, kojim je bio dozvoljen bescarinski uvoz mašina, alata, sirovina za industriju, čime se znatno doprinelo industrijskom poletu. Nekoliko subotičkih firmi (na pr. Ferrum) koriste takve uslove i povoljno uvoze mašine. Sa druge strane, sistemom carinskih zaštita, domaćem tržištu je bilo omogućeno da se razvija bez uticaja jake konkurencije.

     DRUŠTVENA I PRIVREDNA KLIMA

Od stabilizacije domaće valute u 1925. godini, u privredi se osećala stalna nestašica  novca i kredita, koja je otežavala već inače poljuljani položaj domaće industrije. “Bez potrebne materijalne stabilnosti industrija u Vojvodini vrlo osetljivo je reagovala na svaki, pa i najmanji, potres koji je izazivao nepovoljne reperkusije. To je omogućilo lakše prodiranje stranog kapitala. Strani kapital je prodirao u ekonomski najrentabilnije grane industrije.”[84]

Posle Prvog svetskog rata opada vrednost novca u svim državama, osim u SAD. Smanjenje vrednosti novca će  tako  u  Jugoslaviji  1925. godine iznositi 1.522%, u Rumuniji  4.386%, u Francuskoj 275%.[85] U 1931. godini nastaje izrazita finansijska kriza. Banke  imaju  uloženih 15 milijardi, a u opticaju je samo 5 milijardi. Zabrinuti građani povlače uloge iz banaka.

U nedostatku kapitala  rad  velikog  dela  industrije  zavisio  je  od reparacija.

„Najnapredniji segmenti jugoslovenskog društva nalaze se 1918.  godine u procesu druge industrijske revolucije, tj. uvođenja električne energije u industrijsku proizvodnju kao pogonske snage.“[86]

U Subotici je 1938. godine čak 12.500 domaćinstava, ili čak oko 50%  (broj domaćinstava po popisu 1931. iznosio je 24.466) koristilo petrolej  za osvetljenje, i trošilo 300.000 kg tog  goriva. Za 154 automobila potrošnja je iznosila – 211.750 kg, a za 40 teretnih vozila – 110.074 kg dizel goriva.[87]

*

Po  sumarnoj evidenciji „Udruženja  zanatlija“, u Subotici  je bilo 27  fabrikanata.[88]  Oni su upisani kao jedna od ukupno 73 vrste struka – delatnosti. Najbrojnije zanatlije su bile  cipelari – 242, i berberi – 214. U 1921. godini bilo je  2.000 zanatlija, od toga 1.500 – 1.600 Mađara, 400 Bunjevaca (od tog broja 90 %  su „mađaroni“) i tek 60-70 Srba, saznajemo iz dopisa gradskih vlasti  Komori u Novom Sadu.[89]  U 1935. godini bilo je 1.642 zanatlija. [90] Zanatlije su radi zaštite svojih interesa od države tražili, pored zaštite i poboljšanja svoga položaja, i mere protiv  konkurencije „velike industrije“.[91]

Broj fabrika u Subotici je 1921. godine  iznosio 21, od toga je bilo 12 u obliku deoničkih društava i 9 u inokosnom vlasništvu.[92]

Njihov broj (industrijskih  preduzeća) je 1933. godine  povišen na 66, a od toga je bilo: 9 mlinova, 12 štamparija, 2 parna kupatila, 4 ciglane i 39 firmi drugih struka.[93]

Za 1935. godinu postoje podaci o 61 fabrici.[94]

Zanatskih radnji je 1937. godine bilo – 1.726, a trgovačkih i ostalih – 1.184. Broj  subotičkih fabrika je 1921. godine iznosio – 21, 1933. – 66, a 1938. godine – 53. Razvijenost poljoprivrede je uslovljavala upućenost industrije na nju, kao sirovinsku bazu i konzumenta gotovih proizvoda. Mlinarstvo se isticalo još u periodu Monarhije, a u novim državnopravnim i privrednim okvirima od 1918. godine je bilo čak predimenzionirano. Na poljoprivredu se u najvećoj meri oslanjala i razvijena prehrambena industrija, zatim  proizvodnja štirke i lepila, kao i veštačkih đubriva. Od ukupnog  broja iskazanih  fabrika  1938. godine bilo je:

13 mlinova

4 štamparije

2 pogona za izradu proizvoda od papira

4 fabrike štirke

2 fabrike sapuna

2 fabrike čokolade  i konditorskih proizvoda

7 metaloprerađivačke  struke

2 drvoprerađivačke

6 tekstilnih fabrika

2  za obradu  kamena i izradu cementnih roba

1 elektrana

1 hemijska  fabrika

1 crevara

1 pekara

1 serum zavod

1 klanica

1 ciglana

1 fabrika ribljih konzervi

1 fabrika za izradu celuloidne robe

1 trgovina i pogon za sastavljanje radio-aparata

U 1938. godini u gradu rade 53 industrijska preduzeća sa 4.286 radnika.[95]

*

Poreskom politikom države Vojvodina je bila mnogo više opterećena nego drugi delovi. Ovde su bila uvedena 22 poreza i prireza. Posebnu teškoću je predstavljao ratni porez, uveden oktobra 1919. godine, a koji je važio narednih devet godina.

Zbor subotičkih privrednika povodom poreza na dohodarinu i ratnih poreza (na ratnu  dobit za godine 1917-1920) održan je 16.4.1923. godine. Na njemu su oni istakli svoje nezadovoljstvo, te da je takav način oporezivanja pogrešan sa stanovišta narodne privrede, da su imovna stanja  poreskih obveznika preterano uveličana.[96]

Problemi koje taj stalež naglašava 1934. godine, vide se iz dopisa Trgovačko zanatske  komore Udruženju industrijalaca.[97] Oni su bili sledeći: bankarstvo ne daje kredite, a inače su kamate visoke – 12%, sa još 2%  za zakašnjenja, građenje je stalo zbog trošarine od 35%  vrednosti cementa,  koji  je skoro postao luksuzna roba, samoupravne trošarine su počinjale  da imaju karakter srednjovekovnih međugradskih carina.

I dokument Udruženja  industrijalaca, Novi Sad[98], iz 1936. godine daje ilustraciju o aktuelnom stanju i problemima vojvođanske privrede. U njemu se navodi da postoje sledeći porezi:

Državni

a) skupni porez na poslovni dohodak

b) porez na luksuz (mnoge robe danas više nisu luksuz)

c) tečevina

d) društveni porez (slobodno ga utvrđuju porezni organi i to često

loše i pogrešno )

e) posebni poreski dodatak

Samoupravno finansiranje – opštinski porezi

a) trošarina

Kao otežavajuće okolnosti za poslovanje ističu da su železničke tarife prevelike  i da vlada nedostatak povoljnog kreditiranja. Ističu da: „…kredit oživljava i održava privrednu   radinost“, i nastavljaju:  „Kod nas se s jedne strane neopravdano i ničim dokumentovano (samo na osnovu nacionalno – političkih romantičarskih fraza) vodi kampanja i borba  protiv  stranog  kapitala, ali se istodobno ne pomažu domaća preduzeća, jeftinijim kreditima.“ Na području Udruženja bilo je tada 353 industrijska  preduzeća sa 48.143 radnika (bez mlinova). Od toga ih je u Subotici bilo 40.

Sličan je i izveštaj Upravnog odbora Udruženja industrijalaca u Beogradu, takođe iz 1936. godine. [99] „Najveći pritisak osećala je industrija od raznovrsnih dažbina, kojima je njen rad opterećen. To je čitav jedan konglomerat raznih poreza, prireza, doprinosa, taksi, trošarina, dodatnih poreza, vanrednih doprinosa, luksuznih poreza, skupnih poreza, komunalnih, opštinskih, banskih i državnih poreza. Treba biti zaista odličan stručnjak pa se snaći u celom tom krstopletu dažbina i odgovoriti tačno svakoj na vreme.“

I pojedini subotičani, članovi tog Udruženja, žalili su se na to stanje. Tako vlasnik mesarskog pogona Đula Korhec [100] ističe da je u neke gradove zbog visoke trošarine izvoz robe gotovo nemoguć, da su gradovi obrazovali carinska područja, gde su zastupljeni i uski lični interesi.

Novi gradski namet – trošarina, koja se uvodi početkom 1930. godine [101] radi popunjavanja deficita gradskog budžeta, predstavljala je veliku teškoću za poslovanje svih  subotičkih privrednika, a posebno industrijalaca. Njome je predviđeno plaćanje po posebnim tarifama  za svu robu koja se unosi u grad. Time su opterećene i neke sirovine  i poluizrađevine, koje fabrikanti nabavljaju van subotičkog trošarinskog regiona. Doduše, predviđeno je vraćanje dela uplaćene sume za proizvedenu robu, koja se izveze iz Subotice, ali to je bilo skopčano sa nizom poteškoća.

Zbog tih razloga i problema „Lloyd“  je već  17.2.1930. godine organizovao posebnu sednicu sa tom temom, sa koje je upućena žalba gradskim vlastima na predlog o uvođenju trošarine, navodeći niz okolnosti koje će otežavati trgovinu i samu proizvodnju, i ugroziti opstanak mnogih firmi. Pored zajedničke žalbe u predmetu su sačuvane  žalbe  pojedinih firmi: „Hartman i Konen“, „Gingold Salamon“ i drugih, kao i strukovnih sekcija: ciglara, obućara, šeširdžija…  Pored  toga, u njoj se naglašava i da je: „Subotica jedan grad sui generis, ili još bolje rečeno: „najveće selo sveta“, kako se naš sadašnji gradonačelnik g. Selimir Ostojić [102] veoma karakteristično izrazio. To selo se proteže na pr. prema Bačkoj Topoli  3 – 33  km.“[103]

*

Privrednici su ekonomsku krizu osećali još znatno ranije. Subotički Poreski odbor još 1927. doneo je  sledeće  zaključke u kojima ističe da je: „…ekonomska kriza dostigla  svoju  kulminaciju“,  ali i delimično pokušava da objasni neke od razloga teškog položaja Subotice:

„Ekonomske i privredne prilike na teritoriji grada Subotice od otcepljenja bajskog trokuta, koji je sa svojim bogatim stanovništvom bio stup trgovine i industrije, i prirodno zaleđe ovog mesta, s dana na dan se pogoršavaju, i Subotica, kao centar trgovine i industrije negda bogate Bačke, ide u susret lošoj budućnosti. Ona je osuđena inicijativu da preda u ruke Novom Sadu. Jugoistočni delovi Bačke gravitiraju  Novom Sadu, a jugozapadni povukli su se u Sombor.  Subotica  je  upućena  na samu sebe.“[104]  O težini situacije u kojoj su se tada našle zanatlije, a tako i ostali privrednici, govori i istupanje Age Fistera, zanatlije – stolara, gradskog odbornika, na sednici gradske skupštine 1930. godine, gde je izneo da od 2.200  subotičkih  zanatlija „…danas barem 1.600  nisu uopšte zaposleni“.[105]

U 1931. godini „Lloyd“ odgovara na jednu anketu KBU i navodi, koje bi se mere trebale preduzeti za smanjivanja posledica  krize. Na  prvom mestu traže da izdavanje pasoša privrednicama ide brže i da putna isprava važi na duži rok, zatim – snižavanje, a ne povećavanje državnih poreza, i u vezi s tim da se u Subotici, a ne u Somboru,  uspostavi reklamacioni odbor „…kako naši privrednici ne bi bili primorani ići u Sombor i podvrgnuti se oceni takvih ljudi, kojima ovdašnje  prilike uopšte nisu poznate“, da se ukine gradska trošarina i da se omogući zapošljavanje neophodnim stranim radnicima.[106] Od 1932. godine, sa izmenama u privrednom zakonodavstvu, uspostavljen je i reklamacioni odbor u Subotici.

Iz rezolucije, koju januara 1932. godine donosi konferencija sazvana da raspravlja o pitanju zbrinjavanja nezaposlenih, saznaje se da ih je u Subotici bilo ukupno oko 13.000 i to:  2.000 zanatsko-industrijskih, 1.000 običnih, i 10.000 poljoprivrednih (od kojih jedan deo, doduše, samo u sezoni nalazi posla). To je, uz članove njihovih porodica, značilo da 1/3 građana Subotice  „… usred  najjače zime besposlicu trpi bez dovoljno sredstava za  život.“[107] To je bila situacija koju subotička sredina još  nije nikada imala. Pored Berze rada, sindikalnih,  staleških  i   humanitarnih  organizacija, i Grad će davati pomoć u svrhe  zbrinjavanja nezaposlenih i siromašnih – osnivanjem udruženja „Dobro delo“.

Krajem 1931. godine, kao ilustracija krize, služi i podatak da „Lloyd“ izveštava da mnogi privrednici pokušavaju da rasprodaju svoje automobile, ili ih čak uništavaju, jer se porez  plaćao samo na upotrebljiva vozila. Tada se auto, vrednosti 40 – 50.000, mogao kupiti za samo 8 – 10.000 dinara.[108]

*

Subotičko „Udruženje trgovaca i industrijalaca“ uputilo je ministru finansija aprila 1923. godine rezoluciju, u kojoj se žali na  visoke  poreze na ratnu dobit, za protekle godine (1917–1920). Isto Udruženje organizovalo je zbor privrednika 26.6.1924. godine, na kome su  dotakli i pitanja  poreza deoničarskih  društava.  Zahtevali su  reviziju postupka njihovog oporezivanja: „Postoji fakat, da je prema akcionarskim društvima uveden neprijateljski sistem oporezivanja, koji ne samo da uzima  sav prihod, već nosi veliki deo glavnice. Dokazano je, da  preduzeće  sa jednim milionom prihoda,  plaća jedan i po milion na ime raznih poreza.“[109]

Jedan od najvećih protesta održan je  14.2.1926. godine, takođe u organizaciji „Udruženja trgovaca i industrijalaca“. To je bio „zbor svih privrednih organizacija i staleža.“  Na  njemu su učestvovali: Pučka Kasina, Zemljodilska Kasina, Radnički sindikat, Trgovačka omladina,  Savez  gornjobačkih industrijalaca, Subotičko obrtničko udruženje i Udruženje gornjobačkih  gostioničara, koje je bilo i organizator manifestacije.[110] Dr Ivan Brankovan je na sednici gradske skupštine  zahtevao da se rezolucija sa tog zbora iznese pred  vladu,  što je  i prihvaćeno, i određeno je posebno izaslanstvo za to.[111] U rezoluciji je pored ostalog naglašeno: „…glavni uzrok našoj, već očiglednoj, ekonomskoj propasti leži u teškom i neujednačenom oporezivanju Vojvodine.“

*

Subotička javnost  reagovala  je  izražavanjem  nezadovoljstva  i protivljenjem na glasove o  premeštanju  državnih  ustanova (Oblasne željezničke direkcije, Pravnog fakulteta, Komande potiske divizije) iz Subotice, koji  se  pronose  već  od  sredine  dvadesetih godina (TZ komora iz Novog Sada napisala je 1929. godine ministru saobraćaja   zahtev da Direkcija ostane).

Iz Subotice su do 1936. godine već preseljene sledeće institucije: Vojni okrug –  u  Stari  Bečej,  Državna učiteljska škola – u Sombor,  Konjička podoficirska škola i Učenički eskadron te Advokatska komora – u Novi Sad.

Jedan od takvih primera je i predlog Kraljevskoj vladi, koji su doneli  gradski većnici 1936. godine.[112] U  njemu se ističe da se oni protive preseljenju bilo koje državne ustanove  iz Subotice, te da bi takvi potezi naneli veliku štetu na privrednom, kulturnom ali i nacionalnom polju. Dalje se navodi da Subotičani očekuju barem ravnopravan tretman  sa  drugim  gradovima, i da bi trebalo ići na osnivanje novih, a ne na oduzimanje postojećih državnih nadleštava. Poseban naglasak je stavljen na potrebu osnivanja Poljoprivrednog  fakulteta,  kao najviše odgovarajućeg fakulteta za ovaj kraj, gde većina stanovništva živi upravo od poljoprivrede, pa bi njenom unapređenju to dalo izuzetan doprinos.

Dalje je navedeno da je dotadašnje stanje u vezi tih pitanja, vešto koristila revizionistička propaganda: „Ovo stvara, pored ostalog, jednu psihozu neverice i malodušnosti, i kod našeg nacionalno svesnog življa, prema našoj državi.“ Dalje je navedeno: „U Subotici, koja plaća najviše poreza od svih gradova, nestaće dobrih i sigurnih  poreskih  subjekata.“

Bez  obzira  na  te manifestacije neslaganja, 1939.godine iseljena je  iz Subotice „Oblasna Direkcija  državnih  željeznica“, koja  je  tada  imala 380 – 400 radnika, a uz nju i „Glavna radionica“ (Glavna radionica je bila  u sklopu  Mašinskog odeljenja Generalne direkcije u Beogradu), koja je zapošljavala oko 300 radnika.

Od 1923. u okviru Direkcije je radila i posebna Telegrafska radionica. Do 1925. godine je imala desetak radnika, da  bi 1940. zapošljavala čak 180.[113]

*

Glavna carinarnica je izgrađena 1931. godine. To je bila jedna od većih  državnih  investicija  u Suboticu, u izgradnju objekata i infrastukture oko njih –   kaldrme, kanalizacije i gvozdenog pešačkog mosta preko teretne stanice, u šta je uloženo 14 miliona dinara.

*

„I subotički  sajam  i  izložba“ održan je avgusta 1925. godine. Izlagači su bili iz zemlje, ali i iz inostranstva. Izlagali su u kasarni 3. konjičkog puka[114] i vestibilu Gradske kuće. Najzapaženijima su dodeljene posebne diplome.

U  Subotici  se  od  1929. godine, u prvoj polovini oktobra održavala manifestacija  „Subotička jeftina nedelja“, gde su privrednici (poljoprivrednici, vinogradari, trgovci, zanatlije, fabrikanti itd.) iz  grada i zemlje  izlagali svoje proizvode. Bila je praćena kulturnim i sportskim  programima – koncertima, trkama biciklista, mačevalačkim nadmetanjima i fudbalskim utakmicama.[115]  Od 1934. godine nosi naziv „Subotička privredna nedelja  i izložba“.

*

Industrijalci Subotice su imali do 1932. godine dva svoja strukovna udruženja:

„Savez gornjobačkih industrijalaca“ – osnovan 1921. godine, koji je 1927.godine, kada mu  je na čelu bio Dušan Manojlović, imao 32 člana[116] ; i „Udruženje trgovaca  i industrijalaca“ (poznato i kao „Lloyd“) – čiji temelji sežu još u 1899. godinu, koje je bilo znatno brojnije – imalo je do 700 članova.[117] Spajanjem tog udruženja sa „Jugoslovenskim  Lloydom“[118] tokom 1921. godine (predsednik u tom periodu je bio Antun Bešlić, direktor banke) nastaće „Udruženje trgovaca  i industrijalaca u Subotici“. U 1923. godini je imalo  750 članova („…iz krugova ovdašnjih najuglednijih predstavnika trgovine, industrije i novčanih zavoda.“), u 1928. – 332, u 1929. – 626. Od toga je bilo: 430 trgovaca, 60 industrijalaca i zanatlija i 136 posednika, advokata,  lekara i drugih  profesija. Tada je predsednik bio dr Vladislav Manojlović,  potpredsednici  Imre Jakobčić i Geza Komor, a direktori Dušan Manojlović i Lajčo Šreger.

Sekretar  tog Udruženja do 1925. godine je bio  Aleksandar  Rajčić, podgradonačelnik,[119]a zatim Milan Damjanović.[120] Dr Pavlović Miloš je vršio sekretarske poslove od 1928. godine. Tada mu je ugovorom određena ukupna mesečna plata od 4.000  dinara, pored određenog procenta od ostalih poslova koje je vršio za  stranke.[121]  Ugovorom mu je zabranjeno da se  politički eksponira i vrši agitacioni rad. Zanimljivost je da se za taj  položaj interesovao veliki  broj  ličnosti iz Subotice, iz ostalih delova zemlje, ali i iz  inostranstva, kao na pr. Vasa Dolinka iz Apatina, dr Marko Žužić iz Zagreba, prof. Ljubomir Kosier, koji se tada nalazio u Berlinu, dr Ivo Rafaeli (Raffaelli) iz Trsta.[122]

Od 1932. godine na osnovu Zakona o radnjama (donešenog 5.11.1931.), koji predviđa  formiranje prinudnih  udruženja, dolazi do razdvajanja „Udruženja trgovaca i industrijalaca u Subotici“ na dva udruženja: „Uduženje trgovaca“[123] i „Udruženje industrijalaca u Novom Sadu, povereništvo u Subotici“, kojem je pripojeno i „Udruženje gornjobačkih  industrijalaca“.[124]  Prvi predsednik tog novog udruženja (1932-1938) je bio dr Žiga Litman (Littman),  a zatim (1938-1940) Dezider Rot i  Gabor  Bela (od septembra 1940). Zanimljivo je da je mesto sekretara  bilo rezervisano za dr Miloša Pavlovića[125].  Udruženje  je radilo („iako u vrlo skromnim okvirima“[126]) sve do 15.3.1942. godine.

Jedna epizoda iz rada „Udruženja trgovaca i industrijalaca“ u 1925. godini, vezana je za ime dr Mirka Kosića [127], tada sekretara „Trgovačko zanatske komore u Novom Sadu“. Njemu, tada subotičko, Udruženje upućuje posebne izraze zahvalnosti, pošto se zalagao i davao nagoveštaje da će se u Subotici otvoriti ekspozitura novosadske Komore, što je bio stari zahtev  subotičkih privrednika.[128] Ipak, sticajem niza okolnosti, do tog koraka nije došlo. Ličnost dr Kosića je uveliko vezana za Suboticu. Ovaj priznati stručnjak je nakon studija u Strasburgu, Ženevi i Cirihu doktorirao pravne i filozofske nauke. Od 1925. godine redovni je profesor za predmet politička ekonomija na subotičkom Pravnom  fakultetu. Ostavku na državnu službu (nastavničku)  podneo je 1931. godine, pod pritiskom posledica afere koju je izazvalo njegovo angažovanje upravo u Trgovačkoj komori. U subotičkoj javnosti i štampi bilo je iznošeno da je to mesto u Komori nespojivo („inkompatibilno“)  sa položajem redovnog profesora Pravnog  fakulteta. Po tim navodima ono mu je donosilo 10 -15.000 dinara mesečno! („Subotički glasnik“ 21.2.1926.) Decembra 1930. godine, Disciplinski odbor Komore osudio ga je zbog niza  nepravilnosti u radu, stupanja u nekoliko Upravnih odbora akcionarskih društava, čime je i materijalno naneo štete Komori.

Pored tih, u Subotici su postojala još neka privredna udruženja: „Udruženje ugostitelja“ (1905-1948), te „Udruženje zanatlija“ (1886-1950). Ono je već 1885. godine imalo 704 člana. Nastavilo je da radi i nakon 1932, kada je donet Zakon o radnjama.

*

Stalež industrijalaca, kao jedan od delova subotičke društvene elite, angažovao se i u čitavom nizu van strukovnih društava i organizacija, kao što su bile masonske lože, Rotari klub, razna sportska, humanitarna ili dobrotvorna društva.

Privrednici, a posebno industrijalci, činili su tako i znatan deo članstva u slobodnim  zidarskim ložama u Subotici. Iz perioda Monarhije, postojala je loža  „Alkotás“ (Stvaranje). Od 1929. godine javlja se i loža „Stella Polaris“ (Sjeverna zvijezda), da bi se 1934. godine javila i jedna čisto jevrejska – „Matuad Jad“.

U loži „Alkotás“ (Stvaranje) bili su: Arnold Balog, Đorđe Bondi, Šandor Farago, dr Jako Fišer, dr Andrija Frankl, Vuktor Grim, Adam Gutvajn, dr Emil Havaš, dr Elemer Kalmar, Ernest Komor, Ilija Lepedat, Mavro Levi, dr  Geza Levi,  Jovan Levi, Franjo Levi, Aleksandar Lifka,  dr  Aleksandar Magarašević, Cvetko Manojlović, inž. Milan Manojlović, Samu Nađ, Franjo Denegri, dr  Miloš Pavlović, Kosta Petrović[129], Lajčo Polak, Mihajlo Prokeš,  Dezider Rot, Josip Ruf, Iso Štrasburger, Nikola Švajgler, Stevan Vaci, Julije Vali, Kertes Samu[130] –  ličnosti koje su bile akcionari ili vlasnici u nizu subotičkih preduzeća. U „Sjevernoj zvijezdi“ su bili: Franjo  Vukić, Adam  Gutvajn, Konen Vilim Jakobčić, Miloš Kurteš, Ilija Lepdat, Cvetko Manojlović, dr Mijo Mirković, dr Miloš  Rafajlović,  Aleksandar  Suvajdžić.[131]

U Subotici  je od 1928. godine postojao[132] i Rotari klub (Rotary club). Njegovi osnivači i članovi su bili i neki od istaknutijih industrijalaca – Vilim Konen Jakobčić, Dezider Rot, Viktor Grim, dr Miloš Pavlović. Rotari su bili organizacija elite, u svoje redove primali su samo najistaknutije predstavnike pojedinih profesija.

Vlasnici industrijskih preduzeća su organizovali i neka sportska udruženja ili klubove pri svojim fabrikama. Tako su sportske sekcije imale: Minerva, Ferum (Ferrum, šport klub), Električna centrala (Elektrik, šport klub električne centrale). Drugi su se  angažavali  u radu uprava već postojećih sportskih društava. Tako je predsednik (u 1927. godini) Hakoaha – jevrejskog kulturnog i športskog udruženja bio Marsel Kop, a S.A.N.D.-a Subotičkog atl. nogometnog društva  i Subotičkog društva za mačevanje Dušan Manojlović.

Industrijalci su bili članovi i drugih subotičkih društava ili udruženja, kasina, lovačkih udruženja,[133] Automobilskog kluba[134] i drugih.

                                                            *

I u humanitarno-dobrotvornom radu imućniji stalež, pa tako i industrijalci, davao je svoj veliki doprinos, dajući značajne donacije postojećim udruženjima i ustanovama (Dobro delo, Dobrotvorna zajednica Srpkinja, Dobrotvorna zajednica Bunjevaka, Crveni krst, Uboški dom, Kolevka, itd.). Pored toga, neke ličnosti iz toga kruga su se posebno isticale i svojim ličnim angažovanjem na tom polju. Kao dobrotvorka  ostala je zapamćena supruga Rafaela Hartmana – Terezija Šreger.

              Industrijalci – Jevreji koristili  su priliku da se angažuju i u svojim posebnim verskim ili društvenim udruženjima – Mesnoj cionističkoj organizaciji (osnovanoj 1927), Svetom društvu Chevra Kadischa (osnovanom 1890), udruženju Talmud Tora,  Udruženju milosrđa dr Bernard Singer.

*

Privrednici i gradski političari posećivali su i velike  svetske privredne manifestacije, pokušavajući tako da ostvare  kontakte  sa privrednicima iz sveta.

U organizaciji subotičkog  „Udruženja industrijalaca“  („Lloyda“), tako je od 21.4. do 14.5.1925. godine, organizovana poseta sajmovima u Milanu, Bazelu i Parizu. Predviđeno je da na put krene delegacija od 23 člana iz čitave zemlje. Subotičane je predvodio  gradonačelnik Albe Malagurski sa suprugom Amalijom. Pored njih, tu su bili i Žiga Ajzler sa suprugom, lekar i direktor Gradske  bolnice dr Paja Ivandekić, dr Radivoj Miladinović,  Mirko  Rotman,  dr  Cvetko Ognjanov, veleposednik  Milan  Damjanović,  sekretar  „Lloyda“  Miško Pančić, trgovac i novinar Friđeš Farkaš[135].

*

Pored velikog broja (od 700 do preko 1.000) trgovačkih radnji, u Subotici je postojalo samo nekoliko firmi koje su se bavile trgovinom na veliko i ostvarivale zavidan promet. U tu kategoriju su kao najistaknutije spadale: “Trgovačko  prometno d.d. za Vojvodinu” i “Emil Lederer”, koji su se bavili uvozom i izvozom žitarica i prehrambenih proizvoda,  te trgovine metalnom robom – “Barzel”, „Koloman Senes“ i „Piuković & Co.“, kao i 3 trgovine kolonijalnom robom: “Postoje tri velika trgovca kolonijalnom  robom koju direktno uvoze iz prekomorskih krajeva.”[136] To su bili: “Klajn Geza”, “Nemenji i drug” i “Trafikant Gabor”.

 

*

Forma akcionarskih (deoničarskih) društava preovladavala je i u subotičkim privrednim firmama, koje su se mogle svrstati u industrijske. Osnovna je definicija akcionarskog društva – da se ono određuje kao društvo, koje se osniva sa unapred utvrđenom glavnicom, koja je razdeljena u određen broj akcija (deonica) jednake vrednosti i u kojem učesnici  sudeluju i odgovaraju svojim ulozima. Ono nije skup lica, već pravno lice – udruženje kapitala izraženog u nedeljivim jedinicama, koje se nazivaju akcije i koje su alikvotni delovi cele glavnice. Akcije glase na donosioca, mada su mogle glasiti i na ime. Osnovni organi takvog društva su: upravni odbor, nadzorni odbor, prokuriste, zbor akcionara, računopolagači.

O statusu akcionara u firmama u obliku akcionarskih društava, kao i nadležnostima Komora i drugih tela i udruženja  nad njima, dobar opis daje TIiZ komora koja piše 1931. godine u jednom odgovoru  subotičkom „Lloydu“ [137]. U tom predmetu se  radi o traženju  odgovarajućeg uverenja (potvrde) da je Ferdinand  Štamberger, akcionar „Industrije željeznog nameštaja“, a kojom bi se produžila njegova dozvola boravka. U odgovoru se iznosi: „…ali  ona ne može da izda od Vas traženo uverenje za g. Štambergera, jer  niko ne vodi evidenciju o akcionerima i o broju njihovih akcija u pojedinim preduzećima. Osim toga, akcioneri i broj akcija mogu svakog dana da se, prema volji akcionera, menjaju. Jednako ni jedan akcioner nije suvlasnik dotičnih preduzeća, jer u akcionarskom društvima nema uopšte „suvlasnika“. Vlasnik svakog akcionarskog društva jeste društvo, kao firma koja je protokolisana.“

*

Poslodavci industrijalci su svoje radnike uobičajeno isplaćivali nedeljno. U 1934. godini čak se vodila anketa o tome – koji je dan najpodesniji za isplate, te da li i to treba  zakonski  regulisati. Razlozi za pokretanje tog pitanja bili su socijalne prirode –  mnogi radnici, koji bi dobili novac u subotu, potrošili bi ga još te večeri u kafanama. Subotičko udruženje industrijalaca daje sledeći odgovor: „Po mišljenju naših članova pojava – da pomoćno osoblje  svoju, u subotu  primljenu, platu potroši još iste večeri ili u nedelju, ne zavisi od struke, nego prvenstveno od  karaktera  pojedinca.“ [138] Iz odgovora pojedinih fabrika, saznaje se da su mnoge, ipak, već od  ranije pomerile dan isplate sa subote na druge dane. „Zorka“  kaže  „…već prije 10 godina opazili smo da je isplaćivanje našeg radništva  krajem nedelje (subotom) štetno po njih, odnosno po njihove porodice, pa  već kroz 9 godina isplaćujemo zarade krajem dekade, t.j. 11,21,30  ili  31 svakog mjeseca.“, „Rotman“ je isplaćivao  četvrtkom,  pošto  je  petak veliki pijačni dan, itd.[139]

Okružni ured za osiguranje radnika (OUZOR)  ima 1928. godine,  po podacima gradskih vlasti oko  19.000 članova – osiguranika.[140]U 1933. godini, po podacima samog OUZOR-a, bilo je  17.035 članova, i to: iz industrije –  4.838, iz trgovine 2.605, kućne posluge – 2.630, zanatlija – 4.014,  itd.[141]  Broj osiguranika je u 1936. iznosio 21.668. [142]

Dragutin Gingold, industrijalac[143], 1936. godine kao delegirani član (od  strane industrijalaca)  u Nadzorni odbor ove ustanove, zalagao se za racionalizaciju rada ove ustanove i ukazivao na to da isplate osiguranicima iznose samo 21%, a izdržavanje ustanova  radničkog osiguranja 50% ubrane sume na godišnjem  nivou. Prihod  OUZOR-a  je  u 1935. godini bio 6.771.827 dinara.[144]

Od 1920. godine radila je u Subotici i Javna berza rada. Tada se nalazila u prostorijama u Harambašićevoj 31.[145] Na tom mestu ostaje do 1934. godine, kada se preseljava u Ulicu Paje Dobanovačkog 1 (ugao Ulice Borisa Kidriča i Engelsove ulice). U 1934. godini gradske vlasti su donele odluku i dozvolile da se na uglu Zmaj Jovine  započne sa podizanjem nove zgrade za tu ustanovu kao i za Radnički dom.[146] Gradnja je završena tek 1939. godine.

U svojoj delatnosti bavila se posredovanjem pri pronalaženju radnih mesta za radnike, koji su se nalazili u njenoj evidenciji, a davala je i razne vrste pomoći nezaposlenim radnicima – obezbeđivala je ishranu i prenoćište[147], povlašćeni prevoz, itd.

Specifičnost ovih ravničarskih prostora  sa aspekta nezaposlenosti, ogledala se u tome da je veoma veliki deo nezaposlenih radnika tražio, a u sezoni poljoprivrednih radova i nalazio, posao upravo u tim delatnostima. Broj industrijskih nezaposlenih radnika bio je znatno manji. Isto tako, od ukupnog broja onih u evidenciji Berze, većinu su činili radnici koji su dolazili iz drugih krajeva. Ukupan broj onih koji su tražili posao 1933. godine bio je 8.393, a broj uposlenih 1.233. Čak 6.636 nezaposlenih radnika je “otputovalo i otpalo” te ih je krajem godine u evidenciji ostalo samo 502.[148]

*

U drugoj polovini 1939. godine javlja se ratna psihoza koja, dolazeći iz Evrope, zahvata i naše društvo. Ona se osećala u svim segmentima života, pa tako i u privredi.

U snabdevanju malih potrošača dolazi do nestašica soli,  petroleja,  špiritusa,  čaja,  pirinča,  kakaoa, kafe, itd. Vršene su velike nabavke,  šire se pokušaji špekulacije. Vlada je donela Uredbu o suzbijanju skupoće i nesavesne špekulacije. Sresko načelstvo nadzire trgovinu i industriju. [149]Državni monopoli ne dostavljaju redovno ni so ni šibice. Cene niza proizvoda (na pr. sapuna) su maksimirane. „Erika“ 1940. godine tako  prodaje 1 kg tzv. narodnog sapuna  za 14,80 dinara.[150]

Industrijska preduzeća se nalaze u krizi, sve teže se snabdevaju sirovinama, pogotovo iz uvoza, a i gotove proizvode prodaju i naplaćaju uz poteškoće.  Zbog učešća radnika na vojnim vežbama 1940. godine mnoga  preduzeća  još dodatno smanjuju kapacitete. „Štirak,  Marcel  Kop“ šalje dopis: “Opaža  se strahovita apatija i rad bez ambicija.“  “Električna željeznica“  kaže  da se: “primećuje selenje industrije i trgovačkih radnji iz Subotice. “ „Zorka“ je smanjila  proizvodnju na minimum. Mlinovi nemaju sirovina. Nedostatak je gorivog materijala i sirovina iz uvoza. Nedostatak je deviza za uvoz iz neklirinških  zemalja,   ograničeni su kontigenti uvoza kod Narodne banke.

Preduzeća su trebala da preduzimaju odgovarajuće mere u skladu sa Vladinom “Uredbom o zaštiti od napada iz vazduha”, koja je doneta  1939. godine.[151]  U  1940. godini stupa na snagu “Uredba o ograničavanju prodaje tečnog goriva”. Otežan je čitav promet i saobraćaj.

„Uredba o Jevrejima – imaocima radnji koje obavljaju promet sa hranom  za  ljudsku  upotrebu“, donešena  je  5.10.1940. godine, i predviđala je postavljanje posebnih državnih komesara na  čelo  uprave jevrejskih radnji. To je bio jasan uticaj  novih  rasističkih  zakona, koji su se širili Evropom. Time je toj grupi onemogućen dalji promet  hranom  sa zemljama fašističkog bloka.

*

Sloj bogatijih građana – advokata, lekara, trgovaca, veleposednika i industrijalaca, jasno se izdvajao od većine stanovništva i po načinu života (radnom angažovanju i privređivanju, stanovanju, odevanju, putovanjima, higijenskim i kulturnim potrebama), koji je često bio veoma luksuzan. Kod industrijalaca je prva velika razlika bila u pogledu načina sticanja sredstava za život. Oni su se, kao vlasnici, bavili samo organizacijom proizvodnje i ubiranjem profita. Nisu učestvovali u fizičkom radu, koji su proleteri, kao svoju jedinu vrednost, prodavali na tržištu za minimalne nadnice. Oni nisu bili nastanjeni u skromnim kućicama od naboja bez osnovnih higijenskih preduslova, već je većina od njih posedovala objekte za stanovanje, koje su savremenici nazivali palatama – sa kupatilima i engleskim toaletima. Mnogi su imali vile ili letnjikovce na Paliću, kuće i stanove u drugim gradovima u zemlji, ali i u inostranstvu. Dok je većina Subotičana bila bez ikakvog prevoznog sredstva, dobar deo “salašara” i poljoprivrednika sa zaprežnim kolima, koja su teškim uslovima prohodnosti lokalnih puteva i bila najsigurniji prevoz, a samo retki sa kočijama, motociklima, biciklima ili skromnim automobilima,  industrijalci su  bili vlasnici raznih luksuznih automobila (Rols Rojs, Kadilak), a imali su i privatne šofere. Od njih je potekla i inicijativa za osnivanje  „Automobilskog  kluba“,  koja je išla preko „Lloyda“. Većina članova, koji su mu pristupili, bila je upravo  iz  redova „Lloyda“, odnosno industrijalaca.[152]

Dok mnogi nisu tokom čitavog života napuštali svoje mesto stanovanja i opštinu[153], subotički industrijalci su putovali po Evropi, ali i drugim kontinentima, što poslovno, što kao pravi turisti.

ULOGA  JEVREJSKE POPULACIJE U INDUSTRIJI SUBOTICE

Lokalna štampa, gotovo u čitavom  periodu  od  1918.  do  početka rata,  obilovala je antisemitskim člancima. Jevreji  su  optuživani  da privredno  i  finansijski  pokoravaju  zemlju.[154]

Učešće   Jevreja   u industriji   Subotice,   daleko   nadmašuje njihovu  procentualnu  zastupljenost   u   stanovništvu   grada.   Svi vlasnici fabrika 1921.  godine  su  bili  Jevreji,  a  u  akcionarskim društvima drže većinski deo  akcija.  Sličan   odnos  se  zadržava  u čitavom međuratnom periodu. Od 14 preduzeća sa više od 50 radnika (1931. godine), Jevreji su vlasnici 8 inokosnih firmi, a u 6 deoničkih društava su zastupljeni  u visokom procentu vlasništva akcija. Subotička populacija Jevreja beleži relativnu  brojčanu  stabilnost  u čitavom periodu 1910-1934. (za koje postoje  statistički  podaci). Po popisima  stanovništva 1910. ima 3.508 Jevreja (4,20% od ukupnog broja stanovnika Subotice), 1919. – 3.293, 1921. – 3.905 (4,29%), 1931. – 3.758, 1934. – 3.739. U odnosu na čitavu Vojvodinu, to je velika  koncentracija, pošto Jevreja, po popisu iz 1921. godine, ima tek 1,4 %.

Po zadnjem popisu u  okvirima  Austro-Ugarske  Monarhije iz 1910. godine, grad Subotica ima 83.436 stanovnika, od toga 34.553 Južnih Slovena (41,41%), Mađara  46.757  (56,03%),  Nemaca  1.780  (2,13%),  a Jevreja je bilo 3.508 (4,20%). Po  prvom  popisu  stanovništva iz 1921. obavljenom u novoj državi, odnosno konačnim rezultatima, grad Subotica brojao je 90.961 stanovnika, od  toga  Jevreja  3.905  (4,29%), Južnih Slovena 60.930 (66,98%), Mađara 26.749 (29,40%), Nemaca  2.475 (2,72%). Po konfesionalnoj pripadnosti bilo  je  rimokatolika 89.107,  pravoslavaca  6.835,  i  izraelita  3.883. Iz   navedenih podataka  zapaža se da  jevrejska  populacija  u  Subotici  u  periodu 1919-1921, nije prelazila 5% celukupnog stanovništva. U čitavoj  Bačkoj je 1921. bilo ukupno 13.995 Jevreja, što je  u  odnosu  na  1910. bilo manje za 964.  Grad Subotica je za taj period  imao  397  Jevreja manje, što predstavlja relativno veliku razliku  i  govori  o  odlasku Jevreja iz grada. Po literaturi iz 1928.  zabeleženo  je za Jevrejsku crkvenu opštinu da ima 5.040  duša,  a  Ortodoksna  jevrejska veroispovest 480 duša.  Gradske vlasti za  1934.  godinu raspolažu  podacima da grad ima 102.133 stanovnika, a od  toga  3.739  Jevreja. U unutrašnjem delu grada ima 3.640 Jevreja i 99 na vanjskoj teritoriji grada, a da po veroispovesti ima 3.685 „Izraelićana“ na  unutrašnjem  delu  i  102  na spoljašnjem. I za ovaj period, Jevreji, tek po jednom izvoru, dostižu učešće  od 5 %  ukupne  populacije  u  Subotici. Na  teritoriji  čitave Vojvodine u 1921. godini ima tek 1,4% Jevreja, i beleže opadanje  od 0,2%  u odnosu na popis iz 1910. godine.

Subotička jevrejska populacija je činila osnovu privrednika industrijalaca, od začetaka industrijalizacije u drugoj polovini XIX veka, do ratnih godina 1942/3, kada dolaze pod udare rasno-diskriminatorskih zakona i akcija njihovog masovnog fizičkog deportovanja – uništavanja. Jedna od karakteristika, koja se zapaža u njihovom privredno-finansijskom usponu, je generacijska (vertikalna) povezanost, a sa druge strane oslonjenost na rodbinske i bračne (vertikalne) odnose. Od očeva, koji na temeljima zanatstva i  manufaktura izgrađuju i utemeljuju fabrička postrojenja, koristeći pri tome i čvrstu strukturu svoje nacionalne zajednice, stvarajući tesne poslovno – porodične odnose, do dece – naslednika, koji nastavljaju i usavršavaju poslovanje porodičnih firmi, i dalje se povezujući uspostavljanjem novih familijarnih veza.

Socijalna struktura subotičkih Jevreja je po podacima dr Šandora Štajnfelda [155] bila sledeća: u njihovoj radno aktivnoj populaciji bilo je 3 – 10% veleposednika, industrijalaca, bankara; 30 – 35% intelektualaca, službenika i slobodnih profesija; 50 – 55% zanatlija i trgovaca, i svega 1 – 5% industrijskih radnika. “Jevreji su preko uloženog kapitala i preko rukovodećih položaja u subotičkoj industriji, bankama i veletrogovini bili zastupljeni sa 80 –  90%. Sa 60 – 70% držali su trgovinu na malo, veće i srednje zanatske radionice, a sa oko 40 –  50% su sačinjavali grupu intelektualaca i lica slobodnih profesija,…”[156]

Rezultati te male zajednice u domenu modernizacije proizvodnje, celokupnih ekonomsko privrednih dostignuća, kao i doprinosa celokupnom društvenom razvoju grada – nezaobilazni su.

Njihove fabrike, pogoni i druge  nekretnine, tehnologija i obučena radna snaga, biće  osnova  subotičke  privrede i u novom društvenom  periodu od 1945. godine. Preživeli industrijalci Jevreji, koji su se vratili u Suboticu nakon ratnih  strahota,  naišli  su  na nove političko-ekonomske  odnose,  razvlašteni  su  i  većina  ih  se odlučila za selidbu u Izrael.

U 1953. godini, krojač Stevan Kalmar u svojoj molbi za  smanjenje poreza, navodi da je u Subotici ostalo  samo  2-300  Jevreja.[157]

SZABADKA GYÁRIPARA ÉS A GYÁRTULAJDONOSOK (1918-1941)

BEVEZETÉS

Az ötven év megtorpanás után bekövetkezett, a demokratizálódás irányában és a tranziciós folyamatok felé megtett társadalmi és politikai lépések után, ismét körvonalazódni kezdtek azok a teendők, melyeket a polgári társadalom és a tőkés gazdálkodás elérése érdekében el kell végezni. A gyors gazdasági fellendülés és az általános társadalmi jólét reményében, a tulajdonjogi változások, magánosítási folyamatok, az állami és tarsadalmi vállalatok magánkézbe való kerülése folyamatának  árnyékában úgy véltük, hogy a helyi történetírást a forradalmi és osztályjellegű munkák hulláma, valamint a nemzeti-romantikus témák után, egy más irányba kell terelnünk. Úgy gondoltuk, egy olyan szociális rétegről kell szólnunk, az emberélet azon területeire kell vonatkoztatnunk, és abból a nézőpontból kell megközelítenünk a történéseket, ahol a termelés, a tulajdonjogi viszonyok, a kiemelkedő gyárosok-gyártulajdonosok bemutatása segítene az elmúlt idők megismerésében, amikor is a gazdaság a magántulajdonon, a vállalkozószellemen alapult, olyan momentumokon, melyek felelevenítésén ma is fáradoznak. A két világháború közötti éveket, az 1918-1941 közötti időt vettük figyelembe, azt a rövid történelmi időszakot a jugoszláv állam keretein belül, melyben a polgári társadalom kialakulása megkezdődött. Kutatásaink tárgya a szabadkai gyáripar helyzete és tulajdonosainak szerepe ennek fejlődésében. Az események időrendjének súlypontja, mint már említettük az 1918-1941 közötti időszak, vagyis a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, illetve Jugoszláv Királyság fennállásának ideje, azzal, hogy visszahajlunk a 19. század végéhez, mint a szabadkai gyárak többségének megalakulásának idejéhez. A II. világháború végét követő néhány évre is kitérünk, mikor a gyárak többé nem lehettek magántulajdonban. A munka fejezetekre tagolódik, ahol egy-egy fejezet egy-egy iparágat mutat be. A mellékleteket a rendelkezésünkre álló levéltári anyagból válogattuk össze. A gyáripar megjelenése a történelem színpadán a 19. század elejére tehető. Megjelenése olyan következményeket váltott ki a befogadására hajlandó államok és társadalmi közösségek életében, melyek a fejlődés fellendítői és mozgatóerői lettek. Előfeltétele lett a nemzeti jólétnek, a társadalom biztonságának, egy ország nemzetközileg elismert szerepének és az általános anyagi és kultúrális fejlődésnek. Az ipari fejlődés, mint a kapitalista társadalom kialakulásának előfeltétele, Szabadkán a 19. század második felében vett nagyobb lendületet. Ezzel, igaz a fejlettebb nyugati államokhoz képest, és a Monarchia fejlettebb területeihez viszonyítva lemaradással, de ez a terület is bekapcsolódott a korszerű gazdasági és civilizációs folyamatokba. A folyamatok hatására létrejött változások tartósak és több szempontól is jelentősek. Egyik ilyen jellemző a városiasodás hosszantartó folyamata. Az 1921-es népszámlálás adatai szerint Szabadka összlakosságának 17,80%-a (16 233 lakos) dolgozott a gyáriparban és kisiparban, 49%-a földműveléssel, 6,6%-a kereskedelemmel foglalkozott. Hivatalnokból és szabad foglalkozásúakból 9,4% volt, egyébb foglalkozású pedig a lakosság 17,2%-a. Ezek az adatok a város földművelő jellegéről tanúskodnak. Az aránylag fejlettként megörökölt, a háborús időkben pedig sikeresen megőrzött gyár- és kisipar olyan szolid alapként szolgál az újonnan alakult államközösségben, melyre építeni lehet. 1921-ben a gyárak száma Szabadkán 21, ebből 12 részvénytársaság formában működött, 9 pedig magántulajdonban volt. 1933-ban a gyárak száma már 66, ebből 9 malom, 12 nyomda, 2 gőzfürdő, 4 téglagyár és 39 más tevékenységet folytató gyár. Az adópolitika Vajdaságot sokkal jobban súlytotta, mint más területeket. Itt 22 féle adót és pótadót vezettek be. Külön nehézséget jelentett a hadiadó, mely 1919-ben lépett életbe és az elkövetkező 9 évben volt érvényben. A gyárosok rétege, a szabadkai társadalmi előkelőségek egy csoportjaként, olyan nem szakmai csoportosulások és szervezetek egész sorában tevékenykedett, mint a szabadkőműves páholyok, a Rotari klub, különböző sportszervezetek, jótékonysági és emberbaráti szervezetek. A gyáriparhoz sorolható gazdasági vállalatok többsége Szabadkán is részvénytársaságok formájában működött. A zsidók részvételi aránya Szabadka gyáriparában messzemenően túlszárnyalta a város lakosságának számához viszonyított létszámukat. 1921-ben minden gyártulajdonos zsidó volt, a részvénytársaságokban pedig a részvények többsége az ő tulajdonukban volt. Ez az állapot szinte az egész vizsgált időszakra jellemző.  A szabadkai zsidóság képezte a gyáriparosok társadalmának tengelyét a kezdetektől – a 19. század második felétől, egészen a háborús évekig, 1942-43-ig. Ekkor a faji megkülönböztetésen alapuló törvények meghozatala után, tömeges kitoloncolásuk és végső megsemmisítésük is bekövetkezik. E kis közösség jelentősége megkerülhetetlen, akár a termelés korszerűsítésében, akár az elért gazdasági teljesítmények nagyságában, vagy a város egész fejlődésében játszott szerepét vesszük figyelembe. A zsidók tulajdonában levő gyárakban, üzemekben, más ingatlanoknál alkalmazott technológia és a képzett munkaerő lesz az alapja a gyáripar további alakulásának az új társadalmi berendezés idején, 1945-től is. A háború borzalmait túlélő, és Szabadkára visszatérő zsidó gyárosok új gazdasági-politikai körülmények közepette találták magukat. Hatalomfosztottak lettek, nem egyet meghurcoltak. Többségük az Izraeli kivándorlás mellett döntött.

    INDUSTRIEWESEN DER STADT SUBOTICA (1918-1941)

EINLEIUNG

Nach der Periode gesellschaftlich-politischer Verwandlungen in der Richtung der Demokratie und der Transition, wurde die Entwicklung einer bürgerlichen Gesellschaft mit kapitalistischer Wirtschaft angekündigt. Die schnelle industrielle und gesellschaftliche Genesung,

Privatisationsprozesse, Besitztumstransformation, der Übergang staatlichen Besitzes ins Privatbesitz- all das beeinflusste die Einstellung, wonach die lokale Geschichtsschreibung sich ändern und andere Richtung nehmen sollte. Um das bessere Verständnis der Vergangenheit-ihrer Ökonomie und Wirtschaft zu ermöglichen, sind andere soziale Klassen, andere Lebens- und Produktionsgebiete, Besitztumsverhältnisse, bedeutende Unternehmer zu ihrem Forschungsgebiete geworden.

Das Thema dieser Forschung waren industrielle Verhältnisse der Zwischenkriegsperiode 1918-1941, der Ausbau einer bürgerlichen Gesellschaft im Rahmen des Königreiches Jugoslawien, bzw. während des Königreiches der Serben, Chroaten und Slowenen mit einem Rückblick auf das Ende des XIX. Jahrhunderts, auf die Zeit als die Mehrzahl städtischer Fabriken gegründet wurden und inbegriffen die ersten Jahre der Nachkriegsperiode, als die Privatbesitz- Industrie  aufgehört hat zu existieren.

Die Arbeit ist auf Kapitel, jedes mit einem beschriebenen Industriezweig, aufgeteilt.

Die Beiträge sind Quellenmateriale. Die industrielle Entwicklung ist die Basis und Voraussetzung für den Ausbau der kapitalistischen Gesellschaft; als eine dominante Erscheinung erlangte sie Subotica in der zweiten Hälfte des 19. Jh-s .Obwohl sie hinter dem Westen und sogar hinter anderen entwickelten Gebieten der Monarchie zurückblieb, konnte sich diese Stadt trotzdem in die modernen Wirtschafts- und Zivilisationsprozesse einschalten. Die dadurch entstandenen Veränderungen waren tief und verschiedenartig. Eine davon war die Charakterverwandlung der Stadt und ihrer Bewohner vom halblandschaftlichen zum städtischen. Nach der Statistik aus dem Jahre 1921. arbeitete von der Gesamtzahl der Bewohner  in Subotica 16.233 (17,80%) in der Industrie und im Handwerk, 49 % in der Landwirtschaft, 6,6 % im Handel, 9,4 % im Beamtenwesen und freier Profession und 17,2 % in anderen Fächern. Die geerbte, relativ entwickelte und in der Kriegsperiode 1914-1918 nicht zerstörte Industrie und Handwerk machten für die Entwicklung der Wirtschsftsmöglichkeiten im neuen Staat eine solide Basis aus.  Im Jahre 1921. betrug die Zahl der Fabriken in Subotica  21, 12 davon waren Aktiengesellschaften und 9 im Privatbesitz. Im Jahre 1933. stieg diese Zahl auf 66 und zwar: 9 Mühlen, 12 Druckereien, 2 Dampfbäder, 4 Ziegelfabriken und 39 Firmen in anderen Zweigen. Die Steuerordnung des Staates belastete Vojvodina mehr als die anderen Gebiete. Hier wurden 22 Steuer- und Gebührenarten bezahlt. Besondere Schwierigkeiten verursachte das im Jahre 1919. eingeführte Kriegssteuer, welches sich folgende 9 Jahre erhielt. Die Industriellerklasse engagierte sich als Bestandteil gesellschaftlicher Elitte  der Stadt auch in einer ganzen Reihe anderer öffentlichen Tätigkeiten: Freimaurerlogen, Rotari Klub, verschiedene Sport- und humanitäre Vereine.Die Mehrheit der Wirtschaftsfirmen in Subotica waren Aktiengesellschaften. Der jüdische Einsatz in der Industrie der Stadt war zu ihrer prozentuellen Bewohnerzahl unproportionell. Im Jahre 1921. waren alle Fabrikinhaber jüdischen Herkunfts und hielten in den Aktiengesellschaften den Grossteil der Aktien. Solche Verhältnisse behielten sich auch während der ganzen Zwischenkriegsperiode. Die jüdische Population in Subotica machte die Basis für wirtschaftliche Industrie aus, von dem Anfang der Industrialisierung in der 2. Hälfte des XIX. Jh-s bis zu den Jahren 1942/43, als sie auf Grund rassistischer Diskriminierungsgesetze deportiert und hingerichtet wurden. Diese kleine Populationsgruppe spielte in der Modernisierung der Produktion, der ökonomisch-wirtschaftlichen Ereignissen als auch des gesamten Entwicklungsprozesses der Stadt eine entscheidende Rolle.

Ihre Fabriken, Anlagen und andere Immobilien, ihre Technologie und die angelernte Arbeitskraft bedeutete eine Basis auch für die Wirtschaft in der neuen gesellschaftlichen Periode nach dem Jahre 1945. Die überlebenden Industriellen jüdischen Herkunfts, die nach den schrecklichen Kriegsjahren zurückkehrten, fanden neue politisch-ökonomische Verhältnisse, blieben ohne ihr Besitztum, so dass der Mehrheit von ihnen nichts anderes zurückblieb als nach Israel auszuwandern.

---

[1] ”U ovom pogledu istorijska nauka u Jugoslaviji je u evidentnom zaostajanju za svetskim trendovima, u  kojima  se od  kongresa  u Bernu 1986. oseća predominacija ekonomsko-istorijskih istraživanja. Veliki talasi ekonomsko-istorijskih istraživanja počinju da zapljuskuju i svetske kongrese istoričara, pa  i poslednji u Madridu (1990).” Smiljana Đurović, O uzrocima zaostajanja Jugoslavije u ekonomskom   razvoju početkom 20. veka, Istorija 20. veka, Beograd 1991, st. 170.

[2] isto, st.170.

[3] Dr Mijo Mirković, Industrijska politika, Beograd 1936, st.50. Mijo Mirković je rođen 1898. godine u  Raklju, Istra ( koja je tada pripadala Italiji), u zemljoradničkoj  porodici. Posle  osnovne škole odlazi  u  Moravsku, gde maturira. Fakultet za ekonomske  i socijalne nauke pohađa u Frankfurtu na  Majni. Diplomirao je 1920, a već 1923. godine uspešno brani doktorsku tezu: „O glavnim  uzrocima male gospodarske efikasnosti  slovenskih  naroda“ (pisanu pod uticajem dela Maksa Vebera) kod  čuvenog profesora F. Openheimera, poznatog marksiste. Zanimljivo je da ona nikada nije bila objavljivana, mada je Mirković u drugim  svojim knjigama koristio delove, osnovne teze iz  nje. Nastavničku službu je započeo 1925. godine na Trgovačkoj akademiji  u Osijeku, nastavio na Pomorskoj akademiji u Bakru, da bi  1928. godine bio  postavljen  kao docent na Pravnom fakultetu u Subotici, za ekonomsko  finansijsku grupu predmeta.Vanredni profesor postaje 1933, a redovni 1938. godine. Od 1939. je predavao  i na  Ekonomsko-komercijalnoj  školi u Beogradu, a posle rata  na Ekonomskom fakultetu  u Zagrebu. Učestvovao je u delegaciji FNRJ na konferenciji ministara u Londonu i Parizu 1945-46, i na Mirovnoj konferenciji u Parizu. Bio  je član  JAZU.  Preminuo  je 1963. godine  u Zagrebu. Vidi: Liberalna misao u Hrvatskoj, Prilozi povijesti liberalizma od kraja 18. do sredine 20. stoljeća, Zagreb 2000.

[4] Dr  Mijo Mirković, Industrijska politika, Beograd 1936, st.64.

[5] Vidi: Dr  Smilja Đurović, O  uzrocima zaostajanja  Jugoslavije  u ekonomskom  razvoju početkom 20. veka, „Važnost  ekonomsko-istorijskih istraživanja  Mije Mirkovića  za  istoriografsku  sintezu (analitička istraživanja)“  u časopisu Istorija 20. veka, br.1-2, 1991, Beograd, st.170 – 180.

[6] Istorijski arhiv Subotica (dalje IAS), F:228.77.1119/1927. U  predlogu redovnog profesora subotičkog Pravnog fakulteta dr Mirka Kosića i vanrednog profesora dr Fedora Nikića Fakultetskom savetu za izbor dr Mije Mirkovića u zvanje docenta, dotaknute su osnovne teze iz disertacije dr Mirkovića. IAS, F:228.77. 1119/1927.

[7]  Istorija bankarstva u Vojvodini, Novi Sad 2001, st. 154.

[8]  Isto, st. 155.

[9]  Isto, st.158.

[10] U 1868. godini zabeleženo je 276 zanatlija. Laslo Mađar, Istorija Subotice do 1918, rukopis.

[11] Iványi István, Szabadka szabad királyi város története I, II, Szabadka, 1886, 1892.

[12] Rukovet 4-5, Subotica 1994, Dušan Jelić, Kratak pregled istorije subotičkih Jevreja i njihovog doprinosa razvoju grada, st. 22.

[13] isto

[14] Smilja Đurović, O uzrocima zaostajanja  Jugoslavije  u  ekonomskom razvoju početkom 20. veka,  Istorija  20.  veka,  god.  IX,  br.  1-2, Beograd 1991, st. 170-175.

[15] Vidi: Avramović Teodor, Privreda Vojvodine od 1918. do 1929/30. godine s obzirom na stanje pre Prvog svetskog rata, Novi  Sad 1965.

[16] Iz govora na svečanoj sednici Senata povodom 15 godina od oslobođenja Subotice.IAS, F:47. Zapisnik Senata 1933. g.

[17] Đurović, nav. delo, st. 2. Po drugim procenama takvom zamenom Prečani su oštećeni čak za 1,4 milijarde dinara. Lazar Vrkatić, Pojam i biće srpske nacije, Novi Sad 2004, st. 344.

[18] Aprovizacija je  vodila poimenične spiskove, radi dodele pomoći u brašnu.  IAS,  F:47.1199.  I 129/1919, XXIII 101/1920.

[19] Cene drugih artikala su decembra 1919. godine bile ovakve: 1 kg slanine 30 k, šunke 40 k, putera 50 k, limun – komad 3 k.

[20] IAS, F:47. XXIII 96/1920.

[21] Nikola Gaćeša, Privreda Vojvodine između dva svetska  rata,  Zbornik za istoriju Matice srpske br.22, Novi Sad 1980, st.84.

[22] Položaj radničke klase, Privredne i socijalne prilike radnika u Vojvodini – Poslovanje Privremene Radničke komore za Vojvodinu u 1926-27. godini, Novi Sad 1927, st. 35.

[23] isto, st. 35.

[24] Primerak tih novina (br. 561, od 30.08.1925.) je sačuvan u predmetu IAS,  F:235.21.685/1925.

[25] isto

[26] IAS, F:47.Zapisnik 1926 3 P.S.

[27] „Subotički glasnik“, br. 11. 14.2.1926, st. 1. članak pod naslovom „Poreski tereti i narodna privreda“.

[28] U članku  u listu „Sloga“, br. 11-12, 18 – 25.3.1922,  st.1. poziva se na bojkot kupovine, kao metod u borbi protiv velikih cena razne luksuzne robe, piva, itd.

[29] IAS, F:47.XII 47/1931

[30] Vidi: Stevan Mačković, Sresko načelstvo Subotica (1934-1941). Ex Pannonia 3-4, Subotica 2000, st. 23-43.

[31] Nosilac te liste bio je dr Vladislav Manojlović.

[32] IAS, sumarni inventar fonda F:86.

[33] Po podacima iz 1941. godine,  bilo je 18.926 gazdinstava, sa 12.504 k.j. poseda, od čega su Mađari

(7.808 posednika) imali u svojim rukama 39.781 k.j, Bunjevci (9.948) – 73.365, Srbi (727) 7.188, Nemci (318) 1.697 i Jevreji (125)  2.934 k.j. Szabadka Palicsfürdő Útmutatója, Szabatka 1944.

[34] IAS, F:47. III 58/1938. Izveštaj  Centralnom  presbirou. Prinosi pšenice po tom izveštaju su  bili  236.960  mtc,  kukuruza u zrnu – 829.949, krompira – 650.800, šećerne repe – 81.000 mtc, itd.

[35] Razgraničenjem Grad je izgubio 17.555 k.j i 11 kv. hvati zemljišta. IAS, F:47. III 620/1939. U predmetu se nalazi i specifikacija toga zemljišta, oranica – 5.176 k.j, vrtova 6 k.j. itd.

[36] IAS, F:47. I 1216/1936.

[37] IAS, F:47. III 654/1927. Po drugim podacima iz kasnijih godina: „Opština grada Subotice imala je svega 44.485 k.jutara zemlje, od ove zemlje pripalo je pod Mađarsku usled razgraničenja 16.300  k.j., palo je pod udar Agrarne reforme 14.417  k.j.  …“ IAS, III 3193/1934. Po gradskim evidencijama iz 1938. godine, od zemalja u vlasništvu grada oduzeto je za potrebe agrarne reforme 21.665 k.j. Isto tako,  od veleposednika je u te svrhe oduzeto 6.000 k.j.

[38] IAS, F:47. I 558/1931.

[39] Koreni, svedočenje vekova, pravni položaj i stanovništvo Subotice 1391-1828, Subotica 1991, st 29.

[40] Po nacionalnom sastavu tada je bilo 30.075 Mađara, 24.189 Bunjevaca, 2.448 Srba, 1.479 Nemaca i 325 Slovaka (Tót).

[41] Te 1890. godine u gradu je bilo 5.708, a na salašima 5.355 kuća. Žombor Sabo, Stepski grad, Subotica 2002, st. 105.

[42] Gašpar Ulmer, Mlinarstvo u Subotici, rukopis, st.2.

[43] Mirko Grlica, Stanovništvo Subotice 1867-1914. godine, Muzeîon, Subotica 2002, st. 213.

[44] Tako 1900. godine ima 39,3% pismenih među rimokatolicima, 75,7% među reformatima, 49,5% među pravoslavnima i 83,4% među Jevrejima.

[45] IAS,F:22 I Prosvetni odeljak 110/1937.

[46] IAS,  F:47.  I  22/1919.

[47] Prethodni rezultati popisa stanovništva u Kraljevini Srba, Hrvata i  Slovenaca  31.januara 1921, Beograd 1924.

[48] IAS,  F:47. Ured gradonačelnika, 853/1931.

[49] IAS, F:57.6135/1938.  i  F:275.50. Tabela o stanju stanovništva.

[50] Subotica je 1910. godine imala 94.610 stanovnika i time  je  tada  bila najveći grad od svih koji će  ući  u  buduću  novu  jugoslovensku državu, pošto je Beograd tada imao 89.876, a Zagreb 79.038 stanovnika.

[51] Dr Mijo Mirković, Industrijska politika, Beograd 1936, st. 61.

[52] Laslo Mađar, Izgradnja železničke pruge Segedin – Subotica ( 1864 – 1869  ), Ex Pannonia 1, Subotica 1996, st. 111- 128.

[53] Već 1870. godine zaživela je železnička veza Subotice sa Segedinom, preko Horgoša, 1882/3. godine izgrađena je pruga Budimpešta – Kelebija – Subotica – Zemun, 1885. Subotica – Baja, 1889. Subotica – Senta i 1908. godine Subotica – Crvenka – Bogojevo.

[54] Kosić, nav. delo,st.176.

[55] IAS, F:235.29.513/1929.

[56] Mađar Laslo, Istorija Subotice do 1918. godine, rukopis.

[57] Kosić, st. 191.

[58] IAS, F:47. 1202. I 93/1920.

[59] IAS, F:235.31.570/1931.

[60] IAS, F:47. I 123/1931.

[61] IAS, F:47. XVI 54/1925.  Grad je do 1925. godine izvršio popravke trotoara i puteva i to: asfaltom na površini od 16.000 m2, bazaltnim kockama – 1.500 m2, lomljenim bazaltnim kamenom – 15.400 m2, i sa običnim lomljenim kamenom 2.800 m2.

[62] IAS, F:47. I 123/1931.

[63] Avramović,  st.  249.

[64] vidi:Stevan Mačković, O radu Rotari kluba u 1936. godini, Rukovet,…

[65] Kosić, st.80-81.

[66] isto.

[67] IAS, F:47. VI 1165/1932. Spisak vlasnika vozila, sa naznačenim tipom i markom vozila, koji  su opterećeni porezom.

[68] Organi vlasti su nekoliko puta sprovodili postupak protiv firme „Hartman i Conen“, navodno zbog bespravnog prevoza robe.

[69] IAS,F:47.1571. 1/934.

[70] IAS, F:47.II  37/1930.

[71] IAS, F:56.5.233/1934.

[72] IAS. F:47. XVI 29/1930.

[73] Đula Seleši, Jezero Palić, Odumiranje i  sanacija,  Subotica  1973, st. 23.

[74] IAS,F:47. 5419/1936.

[75] IAS,F:57.5545/1939.

[76] nav. delo, Istorija bankarstva, st. 276.

[77] Đurović, nav. delo, st. 43-45.

[78] Avramović, nav. delo, st. 148.

[79]Arhiv Vojvodine (dalje AV), F:110.6. Savez industrijalaca Dunavske banovine piše centrali industrijskih korporacija  1924. godine.

[80] Dopis  ministra  trgovine  i  industrije od 29.8.1922. Arhiv Jugoslavije (dalje AJ), F:65.2410.1426

[81] U nekim slučajevima firme su angažovale i neke domaće državljane, tzv. “štromane”, koji su samo formalno bili predstavljani kao vlasnici kapitala, akcija, dok je stvarni vlasnik ostajao neevidentiran.

[82] Kosić, nav. delo, st. 269.

[83] Đurović, nav. delo, st. 39.

[84] Avramović, nav. delo. St. 127.

[85] Smiljana Đurović, Državna intervencija u industriji Jugoslavije ( 1918-1941 ), st.22.

[86] isto, st 24.

[87] IAS, F:57. 4308/1939.

[88] IAS, F:30.174. Imenik  po strukama 1918-1941. Udruženje zanatlija  osnovano je  1886. godine.

[89] AV F:92.2709/1921.

[90] IAS, F:30. 211.1378.

[91] IAS, F:30.211.1704. Rezolucija  zanatlija  grada Subotice 1.XII 1936, povodom proslave ‘’Zanatskog dana’’.

[92] IAS,F:235.18.88/1921.

[93] IAS F:47.I 1587/1933.

[94] IAS, F:47.IV 2808/1936.

[95] IAS, F:57.6135/1938.

[96] IAS, F:235.17. Zapisnik 1923.

[97] AV, F:138, III 2008/1934.

[98] AV, F;126, VIII 7963/1936.

[99] AV,  F:138,  III  2135.

[100] AV, F:138, III 2187

[101]  Sednica Gradskog predstavništva 4.2.1930. IAS, F:47.9. 4 G.P. 795/1930.

[102]  Selimir Ostojić, brigadni đeneral, (Beograd 14.10.1875 – 19.10.1931) gradonačelnik 1929-1931.

[103] IAS,  F:235.30.78/1930. Upotreba tog  termina, koji se do danas izlizao od upotrebe, poprimaće kasnije i krajnje neodgovarajuće, negativne konotacije.

[104] IAS, F:235.25.358/1927.

[105] IAS, F:47.9. 87 G.P.

[106] IAS, F:235.32.112/1931.

[107] IAS,F:235.33. 38/1932.

[108] Posebne komisije su davale ocenu da je  vozilo neupotrebljivo, ako bi opravka koštala više od polovine vrednosti automobila. IAS, F:235.33.688/1931.

[109] IAS, F:235.20.537,623/1924.

[110] IAS,F:235.17.5.

[111] IAS,F:47.5. 3. P.S. 3030/1926.

[112] IAS, F;47.12. 187 G.V. II 1133/1936.

[113] Sigma, nav. delo, st. 10. Ta Radionica je bila osnov za nastanak preduzeća „Sigma“.

[114] Komanda kasarne izašla je u susret organizatorima, ustupiviši deo svojih objekata, a oni su se obavezali da će za vreme njenog održavanja svim vojnicima davati po 1 lit. vina. IAS, F:47. Gr. 690/1925.

[115] IAS,  F:51.83.1. Sačuvana je prepiska vezana za organizovanje tog sajma, od 1933 -1938.

[116] Kosta Petrović, Subotica i kupalište Palić,Subotica 1928, st.73.

[117] IAS, F:235. Sumarni inventar. Osnovano je 5.11.1899. godine kao Udruženje trgovaca, tvorničara i velikih obrtnika – industrijalaca  iz Subotice i Bač-Bodoške županije ( „A szabadkai és  Bács-Bodrogh  megyei kereskedök,  gyárosok  és nagyiparosok térsulotánakczime Szabadkai kerskedelmi egyesület“).

[118] „Jugoslovenski Lloyd“  je osnovan 19.9.1920. godine. Imao je 116  osnivača,  gotovo  svih  slovenske nacionalnosti. Predsednik mu je bio Miloš Gavanski, a Mirko Stipić i Marko Jurić, potpredsednici. IAS,  F:235.17.

[119] Aleksandar Rajčić  (1884 – 1926). Javlja se i kao  urednik “Nevena” i “Danice”, funkcioner u upravi banaka, gradski finansijski senator.

[120] Milan Damjanović je bio i član Proširenog Senata. Kada je  preminuo  1927. godine, „Lloyd“ je organizovao i poseban  skup i sakupljanje priloga za  njegovu  udovicu.  IAS, F:235.27.277/1928.

[121] IAS, F:235.27.286/1928.

[122] IAS, F:235.27.306/1927.

[123] IAS,F:51

[124] IAS,F:56

[125] IAS, F:56.4.

[126] IAS, F:56.14.1/1945.

[127] Dr Mirko Kosić ( Vel. Kikinda 1892 – ? ), profesor subotičkog Pravnog fakulteta, sociolog, pokretač i saradnik nekoliko listova i časopisa. vidi:  dr Dušan Popov, Srpska štampa u Vojvodini 1918-1941, Novi Sad 1983.  Supruga  mu  je bila subotičanka Serena Piuković.

[128] IAS, F:235.22.859/1925.

[129] O posvećenosti i upućenosti inž. Koste Petrovića u masoneriju, govori i to što je on  napisao, a lože „Stvaranje“ i „Stella polaris“ objavile 1933. godine, njegovo delo – Sistemi masonerije. Knjižicu je štampala Gradska štamparija i knjigoveznica Subotica.

[130] On je autor i knjižice o istoriji i radu subotičkih masona – „Alkotás“ – „Stvaranje“ t. és t. szak. páholy alakulásának és müködásánek törtenete 1909 – 1934″, koju je izdala subotička masonska loža „Alkotás“ – „Stvaranje“,  1935. godine.

[131] Nenezić, nav. delo,st. 584 – 587.  Dati  su poimenični spiskovi članova loža. U loži „Sjeverna zvijezda“ ih je pobrojano 45, a u loži „Stvaranje“ 95. Pojedinci su prelazili iz jedne lože u drugu.

[132] Klub je po rotarijanskim pravilima zaživeo, registrovao se tek 1930. godine.

[133] Vidi: 135 godina organizovanog lovstva u Subotici, u dosluhu s prirodom, Subotica 2003. U 1934. godini u Subotici je bilo 834 izdatih dozvola za nošenje oružja. Pored lovačkog naoružanja industrijalci su posedovali i lično oružje – pištolje i revolvere. Tako Vilim Konen Matija ima dozvolu za pušku od 16 mm, Gonda Alfred za revolver od 6,35 mm, dr Litman Sigmund za revolver od 6,35 mm, (a i „Zorka“ je imala 2 revolvera), Arpad Huter  za revolver od 6,35 mm, Julije Huter za revolver od 6,35 mm, Mirko Hiter za revolver od 6,35 mm, Josip Ruf  za revolver  od 6,35 mm, Aleksandar Lenard za revolver od 6,35 mm, Marcel Kop za revolver od 6,35 mm, Mirko Jakobčić za  2 puške i revolver, Aleksandar Rosenfeld Aleksandar za revolver od 6,35 mm.IAS, F:47. I 3641/1934.

[134] Tatjana Segedinčev, Automobilski klub Subotica 1925-1945, Ex Pannonia 5-6-7, Subotica 2003, st. 32-46.

[135] IAS, F:235.21.348/1925.

[136] IAS, F:235. 35. Geza Klajn, koji je vodio firmu sa razgranatom delatnošću, od trgovine osnovnim prehrambenim proizvodima, preko proizvodnje i prodaje boja, lakova i benzina, do zastupanja “Forda”,  imao je u 1930. godišnji  promet  3 miliona dinara. Tada je zapošljavao  10 radnika.

[137] IAS, F:235.33.621/1931.

[138] IAS, F:56.5.220/1934.

[139] isto

[140] IAS, F:235.26.74/1928. Bilo je 5 takvih ureda u Vojvodini.

[141] IAS. F:56.7.  387/1936.

[142] IAS,F:56.9.449/1937.

[143] Dragutin Gingold, vlasnik firme „Adin, tvornica končanih dugmadi“. vidi: Prehrambena industrija.

[144] IAS, F:56.7.170/1936.

[145] IAS, F:47. II 112/1920.

[146] IAS, F:47. II 4656/1938. Plac za te namene Grad je ustupio besplatno.

[147] Podružnica Javne berze rada u Subotici je tako tokom 1933. godine izdala 2.138 ručkova, i obezbedila u Radničkom azilu 3.349 dana prenoćišta. IAS, F:47. IV 257/1934.

[148] isto.

[149] AV, F:126, VIII, 323/1941.

[150] AV, F;126, VIII 31 540/1940.

[151] IAS, F:56.11.310/1939.

[152] Tatjana Segedinčev, Automobilski klub Subotica 1925-1945, Ex Pannonia 5-6-7, Subotica 2003, st. 32-46.

[153]  “Podaci popisa iz 1931. godine govore da je 76,4% celokupnog stanovništva nastavljalo da živi u istoj opštini u kojoj se i rodilo, 83,4% u istom srezu, 92,4% u istoj banovini.” Dimić, nav.delo,I, st. 56.

[154] „Neven“   10.09.1919, Čifutski kapitalizam, st.2. vidi: Jevrejski istorijski muzej- Beograd, Zbornik 5.

[155] Jevrejski istorijski muzej- Beograd, Zbornik 5, Jelić, Kratak pregled istorije subotičkih Jevreja i njihovog doprinosa razvoju grada, st. 137.

[156] isto

[157] IAS, F:68. VI 3550/1953.

PREHRAMBENA INDUSTRIJA (radni rukopis)

PREHRAMBENA INDUSTRIJA (radni rukopis)

SADRŽAJ:         

                                                  Uvod

          a) KLANICE Mesari i pogoni za preradu mesa

                    HARTMAN  – CONEN  

                    KORHEC 

                    IZVOZNICI stoke

          b) PRERADA RIBE, GINGOLD

          c) MLINARSTVO

          d) INDUSTRIJA BONBONA

          e) SEMENARSTVO

          f) Fabrike SODA VODE      

          g) FABRIKE LEDA

            

„Od svih industrijskih grana Vojvodine prehrambena je  industrija najvažnija u svakom pogledu, jer se visoko iznad  drugih  izdiže  kako brojem  preduzeća,  koji  je  predstavljaju  u  količinama   koje   se proizvađaju – tako i po vrijednosti i važnosti tih produkata.“[1]

Situacija  u  Subotici je bila  slična,  mada  ovde preduzeća iz ove grane nisu imala takvu izraženu  dominantnu poziciju. U okviru ove industrijske grane, mogu se razlikovati sledeće vrste delatnosti: Klanice i  za preradu mesa,  za konzerviranje i preradu ribe,mlinovi, za poslove semenarske struke, za izradu čokolade i  bombona,za  izradu soda  vode  i  leda.  ( Preduzeća  za proizvodnju  špiritusa, skroba, iako   su   bazirana   na   preradi poljoprivrednih sirovina, prikazana su hemijskoj industriji, pošto  su njihovi proizvodi više namenjeneni u druge svrhe a ne ishrani.)

KLANIČNA INDUSTRIJA

U  okolini  Subotice  tradicionalno je bilo dobro razvijeno stočarstvo kao prirodna nadgradnja zemljoradnje.Sama činjenica da je postojala sirovinska baza, uz druge preduslove, uslovila je i razvoj klanične industrije u Subotici,  od druge  polovine  XIX veka.

„U Jugoslaviji, posebno pak u Vojvodini,  postojala  je  vanredno povoljna sirovinska osnova za razvoj klanične i konzervne  industrije, kao agrarne industrije koja  je  trebalo  da  bude  značajan  činilac. Međutim, ne samo da se ova industrija nije razvijala, nego i ona  koja je postojala vegetirala je i radila sa smanjenim kapacitetima.“[2]

O krizi, koja je nakon prvih posleratnih  godina,  zahvatala  ovu granu, svedoče  i  podaci  o  velikom  izvozu  žive  stoke,  na  mesto prerađevina. I iz Subotice se vršio masovan eksport stoke. Tako je, samo za jedan dan,jula 1923. godine (po „Severnoj pošti“) izvezeno 14 vagona svinja i volova.[3] Tokom 1935. godine izvezeno je 4105 vagona debelih svinja u Beč, Prag i Berlin.[4]

Broj mesara i kobasičara je 1937. godine iznosio  – 118 (pekara i poslastičara je bilo 102 ukupno).[5] Pored gradske klanice, koja  je bila u svrsi opsluživanja domaćeg stanovništva, postojale su još i ove klanice i pogoni za preradu mesa.

   „HARTMAN I KONEN D.D.“

 

U privrednoj prošlosti ovih krajeva, jedna klanična, eksporterska firma, zauzimala je izuzetno istaknut i važan položaj. Njeni osnivači i uzak krug akcionara, imali su značajne uloge i u javnom, društvenom životu grada. Reč je preduzeću koje je polovinom osamdesetih godina XIX veka započelo sa radom kao trgovačko društvo, da bi uskoro bilo pretvoreno u deoničko društvo pod imenom „Hartmann és Conen r.t.“, a u istom obliku, kao akcionarsko društvo, uz izmene imena, nastavilo sa postojanjem i u čitavom međuratnom, čak i ratnom periodu, da bi od 1945. godine prešla u državnu svojinu i od 1946. godine ponelo ime „29. Novembar“.

O posledicama presudnih, burnih i naglih istorijskih događanja na ovim prostorima, koje su se poigravale sa sudbinama mnogih naših sugrađana, a

koja su se sažela u nepuna 3 desetleća, od sloma Monarhije i ulaska u novu južnoslovensku državu – 1918. godine, preko početka rata i ponovnog pripajanja Mađarskoj – 1941, do uspostave novih komunističkih vlasti 1945. godine, pisalo se i u lokalnoj istoriografiji mnogo – sa raznih aspekata. Put od uspešnih, bogatih i u društvu priznatih industrijalaca, akcionara, do „državnih neprijatelja“, kojima se za kaznu oduzimaju kuće, imanja, fabrička postrojenja, samo govori o dubini socijalnih potresa koji su se i na ovim subotičkim prostorima dešavali po završetku Drugog svetskog rata.

Dve generacije Hartmanovih i Konenovih, od osamdestih godina  XIX veka, do 1945.  godine,  učestvovalo  je,  čineći  okosnicu  firme, u izgradnji velike eksporterske klanične fabrike. Prateći njihove živote i sudbine, ocrtava  se i rad i delovanje firme. Od očeva, Rafaela Hartmana (Rafela Hartmann) i Vilima Konena (Conen Vilim), preduzimljivih  naseljenika u tadašnju  „Szabatku“, koji su uspeli da steknu veliku ličnu imovinu ali i zauzmu visoke položaje na lestvicama tadašnjeg građanskog društva, preko njihovih sinova Josipa (József) Hartmana[6] i Vilima Konen Jakobčića, naslednika firme i velikih porodničnih imetaka, do ratnog vihora, dolaska komunističkih vlasti, oduzimanja njihove celokupne imovine – „u ime naroda“ i kažnjavanja, progona, sudskih presuda protiv njih; prošlo je samo šest decenija.

Porodica Konen (Conen) vodi poreklo iz  Nemačke. Prvi podaci o njoj sežu s kraja  16. veka, kada se javlja u Dizeldorfu (Düsseldorf).[7] U tom gradu je 1866. godine svet ugledao  i Vilim Konen (Conen Vilim ) (1866-1938), kao najmlađe od četvoro dece, od oca Matiasa (Mathias Conen, 1832 – 1905) baštovana i majke Ernestine Ejkeler (Eyckeler). Porodica  Konen  je imala kuću u centru grada a zemlju u okolnom mestu Ham (Hamm). Glava porodice, Vilimov otac je bio uspešan kao proizvođač povrća, posebno je poznat bio po uzgoju šparoga, a proizvode sa svoga imanja prodavao je na veliko, čak  i u Parizu.[8]

Kao dvadesetogodišnji mladić, aprila 1885. godine, Vilim Konen je prvi put umesto oca  išao na parisku pijacu. Tamo se upoznao  se poslovnim  čovekom, trgovcem, od njega dvadeset godina starijim – Rafaelom Hartmanom (Hartmann) ( 1846 -1913 ), Jevrejem, koji je rođen u Lincu ( Amsterdamu) i imao već razvijene poslovne veze širom zapadne Ecrope. On je tada bio član firme „E. & I.Mayer“, registrovane u Frankfurtu na Majni, koja je prodavala živinu, jaja i divljač a i u Subotici je imao firmu „Hartmann Rafael és társai“ („Hartman Rafael i drugovi“) koja se bavila  istim  poslovima. Da je već u tom vremenu subotička firma, u izvoznim aranžmanima pronašla puteve  za razvoj  i dobro poslovanje, govori i to što je 1894. godine,  dobila dozvolu za izgradnju magacina, površine od 700  m2, pored teretne železničke stanice.[9] Rafeael dobija dozvolu za stalni boravak i nastanjivanje u Subotici 1885. godine.[10]

Ipak, tek će na osnovu poznanstva koje će sklopiti dva preduzimljiva trgovca, Hartman i Konen, biti sklopljen dogovor koji će u firmu uneti novi  kapital, osnažiti je i činiti  temelje  daljem poslovanju. Preduzeće u južnoj Ugarskoj, u Subotici, izvozna trgovina, koja na tom i širem području kupuje, a u zapadnoj Evropi prodaje živinu i jaja, imalo je perspektivu. Rafael je raspolagao iskustvom u toj vrsti poslovanja i dobro je poznavao tržište. Rafaelova firma je poslovala i sa porodicom Šreger (Schräger)[11] u Segedinu, gde se u magacin skupljala prikupljena živina sa tog područja. Novi ortaci,  Hartman i Konen, posećivali su i Šregerove. Jedno putovanje, u polovinom 1885. godine, bilo je izuzetno značajno za oba preduzetnika. Složili su se da njihovi planovi za poslovni poduhvat, izvoza jaja i živine, dobri i isplativi, pa time mladi Konen utvrđuje partnerstvo sa iskusnijim Hartmanom. Ali, tu će se ukrstisti, pored poslovnih i neke vrlo lične veze – Rafaela Hartmana i devojke Rezike (Tereze) iz porodice Šreger.  Njemu je za oko zapela vredna i sposobna Rezika – Tereza.[12] Tako će Rafael, nakon prvog braka u njoj pronaći novu životnu saputnicu, sa kojom već neredne 1886. godine i dobija sina – Jožefa. Mada je imala samo 2 razreda osnovne škole, pokazalo se da je odlikuje izuzetan poslovni osećaj i ona će u kasnijem periodu činiti jedan od temelja organizacije i uspešnosti firme. Tako se formiralo jezgro, sastavljeno od članova tri preuzimljive jevrejske porodice; Konen, Hartman i Šreger, koje će činiti temelj buduće firme.

Subotica i okolina  je bila idealno mesto za njihov posao, prvenstveno zbog razvijene  tradicije gajenja živine, ali i dosta dobrih železničkih veza, kao i manjka adekvatne konkurencije.

Vilim  Konen je napuštajući roditeljski dom, dobio određeni kapiatal – 10 000  rajhsmaraka, koje će invesirati u Rafaelovo preduzeće, stvarajući tako  zajedničku firmu.

Na takvim osnovama, u narednom periodu, izrašće veliki izvozni koncern. Vilim Konen se u Suboticu nastanjuje krajem 1885, da bi iduće godine bio i registrovan kao član preduzeća, klanice i izvozne trgovine za živinu i jaja. Tako će od prvobitne firme, koja je bila registrovana kao ortačko društvo „Hartmann Rafael és társai, nastati „Hartmann és Conen“  („Hartman i Konen“), koje je bilo upisano 1890. godine  (Ct  II 1/1890. i Ct II 104 /1896. godine), da bi se u novom obliku, kao deoničarsko društvo – „Magyar huskiviteli reszvenytársoság“ ( „Mađarsko deoničko društvo za izvoz mesa“) javilo 1906. godine.[13]  Tada  je glavnica iznosila 1 milion  kruna,  podeljenih u 5 000 deonica. Kao članovi Upravnog odbora su bili upisani: Rafael Hartman, Vilim Konen, Ferenc Vaš i  dr Gabor Regenji (Regényi Gábor).

            Kredit od 1 milion kruna, dobijen od mađarske vlade, firma je uložila u unapređivanje svojih izvoznih poslova kao i razvoj uzoja rasnih svinja, nabavivši 400 svinja engleskih pasmina i podelivši ih kao priplodni materijal svinjarima iz okoline, svojim snsbdevačima.

Pogoni klanice, i ostali objekti su 1905. godine bili izgrađeni na Palićkom putu (Tuk ugarnice 5), preko od kasarne.

Dobro poslovanje firme se zasnivalo na veleprodaji, prodavali su samo na veliko,odnosno na bogatoj (jeftinoj) ponudi sirovina, prvenstveno živine i jaja, a u kasnijem periodu i svinja, na okolnim tržištima, dobroj  tehnologiji prerade i konzervisanja  (hlađenja), ali isto tako i na razvijenoj porodično  poslovnoj solidarnosti i saradnji, izgrađenim vezama u inostranstvu, pošto je sva produkcija bila namenjena izvozu.

U početku poslovanja, otkupljenu živinu su klali i rashlađivali prirodnim ledom, da bi je tako eksportovali, isto kao i jaja.

Već 1897. godine izgrađena je hladnjača, koja će koristiti u prvo vreme isključivo prirodni led iz Palića, a od  1903. i veštački, sa tehnologijom koja je tek drugi put primenjena u Evropi. Proizvodnja leda  će  biti registrovana kao posebna delatnost. Kapacitet ledare je bio vagon leda  dnevno.[14] Firma je ipak i dalje, u za to pogodnim zimama, kupovala i led sa Palića. [15]

Posle 10 godina boravka u Subotici, kada  se  firma  učvrstila  i osnažila  a  sam  Vilim  Konen  potvrdio kao uspešan trgovac i njegovo materijalno  stanje bitno poboljšalo, on 1895. godine uzima za  ženu subotičanku iz ugledne porodice Jelenu (Ilona) Jakobčić. Kao svedoci na  venčanju  su bili  Rafael  Hartman  i sam gradonačelnik Laza Mamužić.[16]

Osnivanje filijalnih preduzeća, akcionarskih društava, u Segedinu (Szeged) i Sentešu (Szentes), te  kancelarija za prodaju u Beču, Berlinu, Londonu i Cirihu, u periodu do 1914. godine, dovoljno svedoči o razgranatom i uspešnom radu firme. U skladu  sa tim,raste i bogastvo Rafaela Hartmana, kao i njegov ugled i značaj  u široj javnosti, a posebno u jevrejskoj zajednici.[17] O tome govori i podatak da je zauzimao visoko mesto  na listama virilista. Pored kuće u gradu, na  Paliću  je izgradio vilu. (Horgoški put ? ).[18]

O razgranatim i dobro uhodanim poslovno porodičnim vezama  govori što se kao deoničari firme javljaju i Rafaelov rođak Herman Hartman, nemački državljanin, koji je kao opunomoćenik vodio  poslove firme u Berlinu, kao i Julije (Julius) Hartman Rafaelov  sin[19],  koji je zastupao firmu u Londonu. I Lajčo (Lajos) Šreger, Terezin brat[20], je bio akcionar, a nadzirao je rad filijala. I njegov sin Imre (Mirko) Šreger će biti akcionar, a obavljaće i funkcije  u upravnim telima preduzeća.[21]

Rafael Hartman, utemeljitelj firme, umire 1913. godine, prilikom boravka u banji Bad Nojhajm (Nauheim).

Od 1918. godine firma je rekvirirana ali  nastavlja da radi i dalje pod pređašnjim nazivom – „Magyar húskiviteli r.t.“, beležeći dobitak 81 825 kruna u 1918/19. godini.  Zbog  isporuke svinja u Čehoslovačku, Mađarsku i Švajcarsku, i pored zabrane izvoza (zbog velikih nestašica u zemlji), izbila je velika afera, protiv  nje je vođen postupak, ali je završen bez posledica po nju. Problemi ishrane stanovništva, koji su se javili u tim, prvim posleratnim trenutcima, pokušali su se su u prvo vreme rešavati zabranama klanja svinja, izvoza namirnica, itd, a  zatim maksimirinjem cena. „Vladina intervencija, uredbe i naredbe, i maksimiranje cena krajem 1919. i početkom 1920. nisu  bitno  izmenili  situaciju  na tržištu životnih namirnica. Krijumčarenje, korupcija, izigravanje propisa,  zloupotrebe pojedinih vlasnika preduzeća, direktora fabrika,… stvorili su velike socijalne i  ekonomske  probleme.“[22]

Na jedan dopis 1919. godine, iz Ministarstva Trgovine i industrije gradonačelniku Subotice, o tome da li je to društvo  „domaće ili neprijateljsko“ on odgovara da  nije strano, nego  domaće, pošto je ubeleženo u Subotici gde su mu i pogoni, a da od ukupno 5000  deonica, 1/3 drži Vilim Konen, a 2/3 zastupnici udove Rafaela Hartmana.[23]

Kao i većina drugih subotičkih preduzeća, i ova firma je bila prinuđena da plaća i tzv. „ratni  porez“ (porez  na ratnu dobit).[24]

U novoj državi, to preduzeće dimenzionirano u drugačijim uslovima, zauzeće položaj najveće eksportna kuće za meso, pernatu živinu i jaja. Nasleđena oprema važila je za dosta modernu. Najveći broj zaposlenih je dostizao 250. Uspelo je i da zadrži filijalna akcionarska društva u Segedinu i Sentešu, zatim prodavnice u Beču, Berlinu i Londonu. Pored toga, razvija mrežu filijala  u zemlji, kojih će 1925. godine biti 18. U 1921. godini, izvozom ostvaruje 40 – 50 miliona švajcarskih franaka. O poslovanju u tom periodu govori  podatak da su tokom  1921. godine zaklali  3 500 svinja, a naredne 1922, – 6320. Od novembra 1918. do januara 1920. godine  zaklali  su i 1696 ovaca.[25]  Maksimalni  kapacitet  je iznosio: „klanje svinja 300 koamad dnevno, izvoz  jaja i živine  400 vagona godišnje“.[26]

I gradnja dvaju novih magacina, nasuprot teretne stanice (k.č.7498/2 i 7499/1-a), 1922. godine, svedoči da promena državno političkih okvira, mije bitno uticalo na poslovanje preduzeća. Ono se, pošto je bilo okrenuto eksportu, priralogođavalo i stabilizovalo i u novim uslovima.

Ali, taj konjukturni period, prvih posleratnih godina, od 1919. do 1923, koji  je zahvatio celu privredu, kada i ovo preduzeće beleži dobitke, završave se i nastaje period teškoća. Od 1924. godine  bilansi deoničarskog društva su sa izraženim gubicima u  poslovanju. U 1924. godini oni  iznose – 198 026 dinara, 1925.- 132 735, 1926. – 8 565, 1927. – 51 248 dinara. U 1927. godini izvoz jaja i živine iznosio je samo 10% od maksimalnih kapciteta a klanje svinja je  obustavljeno.[27]

Austrija je bila najveće izvozno tržište ove firme, pošto  je dozvoljavala bezcarinski uvoz. Ali  sa uvođenjem  kontigenata  za uvoz svinja i mesnih  proizvoda iz Jugoslavije, krajem  1931. godine i „Hartman i Conen“ doći će u situaciju da zavisi od „Ureda za kontrolu izvoza stoke“ iz Beograda, koji je određivao kvote za pojedine izvoznike. Za subotičku klanicu one su bile nesrazmerno male: „Kapacitet klanja klanice je 15-20 000 kg mesa na dan, ali sada dobiva izvozni kontigent svega 5000 kg dvonedeljno, a ova količina se  dobiva od 80 – 85 živih svinja -mangalica.“[28] Pošto slične mere uvodi i Čehoslovačka, u tom periodu izvoz beleži veliki pad. Masti i slanine  eksportovano je tada samo 4 vagona mesečno.[29]

Sa izbijanjem velike ekonomske krize 1929 – 1932, ( u Jugoslaviji 1930 – 1934) firma će iskazivati samo još uvećane gubitke. Za 1930. godinu – 396 123 dinara, 1931.- 387 960, 1932. – 363 783, 1933. – 290 870 i 1934. – 71 690. Oporavak se beleži tek u 1935. godini kada u bilansu imaju dobitak od 271 981 dinar.

Deoničko društvo čija se fabrika (klanica) nalazila na palićkom (Daničićevom putu), u gradu je imalo „gradsko preduzeće“ na adresi Preradovićeva 18. Pored primarne delatnosti,registrovani su, i bavili su se i proizvodnjom leda, kao i proizvodnjom  sapuna, u pogonu  pod imenom „Nizza“. On je iskorištavao otpadne masnoće iz  klanice. Imao  je 5 do 10 radnika, kao i elektromotor od 12 KS. Godišnje je izrađivao do 30 000 kg sapuna, finog i za pranje. Dodatke, kao kokosovo  ulje, „Nizza“ uvozi iz inostranstva.[30]

Krajem 1919. godine društvu se daje novo ime: „Dioničko društvo za izvoz mesa“. U to vreme najveći akcionari su bili: Julije Hartman, londonski stanovnik, Vilim Konen, Lajoš Šreger, Josip Hartman (Hartmann József, u svoje ime i kao zastupnik svoje majke Tereze, i dr Jako Fišer.

Prisutni akcionari na Glavnoj skupštini juna 1921. godine su bili:

Vilim Konen sa                                                 10 deonica,

Lajoš Šreger sa                                                10

i kao zastupnik udove

Rafaela Hartmana sa                                       2000

Lajoš Bek sa                                                    10

dr Jako Fišer sa                                              10

Jene Krišaber

                        ( direktor Opšte privredne banke) sa                   10

Geza Pfan sa                                                   10

Antun Kuntić sa                                               10

ukupno:             2070 komada deonica.

Tada je zabeležen dobitak u iznosu od 238 421 krune.  Doneta je i odluka o štampanju novih spojenih deonica, pa se umesto dotadašnjeg broja od 5000, izdaju se spojene – 25 starih za jednu novu, te  će  ih biti ukupno samo 200 komada, nominalne vrednosti 5000 kruna.

Sasatav akcionara na skupštini maja 1923. je bio sledeći:

udova Rafaela Hartmana sa                 50 deonica

Vilim Konen sa                                     30

Julius Hartman sa                                30

Hermann Hartmann sa                         10

Lajoš Šreger sa                                    10

dr Jako Fišer sa                                   10

dr Velimir Kalmar sa                            10

Lajčo Bek sa                                        10

Jene Krišaber sa                                  10

Geza Pfan sa                                       10

ukupno:           180 komada

Tada je osnovni kapital, glavnica iznosila 1 milion dinara.

Problemi sa porezima (državnim ali i gradskim) su opterećivali i ovu firmu. Povodom uvođenja trošarine, pišu u u žalbi Senatu i sledeće: „Kao što je poznato, naša firma, koja se bavi  izvozom, liferuje svu robu  koju pokupuje na teritoriji naše države, u inostranstvo, i to delom  posle rukovanja  u  hladionici, delom posle obrađivanja stručnog,  prema zahtevima inostrane potrošačke publike; ona uopšte ne prodaje robu za potrošnju bilo u samom gradu ili makar kojim mestima naše države, pa je sva ovakva, izvozu namenjena roba oslobođena  od sviju  državnih, gradskih i ostalih dažbina, a ne potpada ni porezu na promet.“[31] Iz tog dopisa  se stiče i dobra ilustracija i o samom načinu rada preduzeća.

O tome kako je visoko cenjena ova  firma svedoči i izveštaj subotičke „Opšte i kreditne banke d.d.“ iz 1928. godine. Mada ona i nije mogla  baš da bude u tom pogledu najneutralnija, preko te banke je  firma  vodila svoje finasijske poslove, njen krupni akcionar bio je i Vilim  Konen, isto kao i Imre Jakobčić, brat Konenove supruge, koji je zauzimao mesta u upravi  te banke, zanimljiva je ocena koju daje. „Preduzeće kako tu, tako i u inozemstvu, izvrsno je organizovano, u svojoj struci dominira svom pijacom u Jugoslaviji i priznato je kao najveće preduzeće svoje vrste. Vlasnici su poznati kao vredni, korektni, solidni i izvanredno bogati  trgovci,koji osim imanja u Subotici poseduju znatne nekretnine u inozemstvu.“ Time je banka bonitet firme ocenjivala najpovoljnije, i preporučivala je za saradnju.[32]

Za potrebe izvoza jaja, postojala je posebna tehnologija konzerviranja. Subotička firma je, jedina u  zemlji, posedovala hladnjaču, koju je koristila i za konzerviranje jaja. Ona je imala kapacitet 20 miliona komada jaja, koja su držana na temperaturi od 0 stepeni C. Iako je njihova cena na tržištu je  bila  za  30-40%  manja nego kod svežih, na ovaj način se moglo obezbediti stalno  snabdevanje tržišta i izbeći sezonske oscilacije u ponudi. Iz jednog dopisa, Ministarstvu finansija, 20.8.1922. godine  saznajemo i da: „U našu hladionicu koja je građene u godini 1897. i koju uzdržavamo sa velikom režijom i sa 40  radnika uložimo svake godine u proletnim mesecima radi hlađenja 3-4 hiljade sanduka jaja,…“

Pošiljke jaja, pakovane su u posebne vagone. Putovale su do Londona 7  dana, do Berlina 3, a do Praga ili Beča 2 dana.[33]

Jaja su kupovali širom Vojvodine, vršili njhovu kontrolu pomoću posebnih lampi, loša škartirali, zatim ih pakovali u sanduke od po 14 000 komada i transportovali, većinom železnicom u inostranstvo. Za London su, na pr. iz Subotice imali obebeđenu direktnu vezu  sa Antverpenom, odakle su  se pošiljke brodom prebacivale preko Kanala i dalje vozom do Londona. Problemi sa transportom su bili redovni. Tako se 1924. godine, žale da pošiljke predate u Mariolani, Kuli, Sekiću i Velikoj Kikindi, već nekoliko dana ne stižu u Suboticu. Pored  te neažurnosti železnice, u toj žalbi navode i loše rokovanje sanducima, koje je  izazivalo šštete. Broj polupanih jaja se povećao sa 10-12, na 200-300 po sanduku.[34]

Tako su se žalili Direkciji državnih  železnica na mali  broj „belih“ vagona (hladnjača). U Subotici je po planu bilo stacionirano čak 23 takva vagona, ali je 1925. godine 5 hladnjača  poslato u Maribor,  što je za firmu predstavljalo velike teškoće, pogotovo u zimskoj  sezoni  eksporta  zaklane  živine. Njene potrebe su u toj godini bile u proseku 2 takva vagona dnevno, ali u su u špicu sezone bile i veće; tako su na pr. samo od 4. do 7. decembra imali potrebe za 15 vagona. Sve te pošiljke su bile upućivane  za London.[35]

Polovinom dvadesetih godina, u sezoni, izvoze nedeljno  i 2-3 vagona žečeva. Klali su i izvozili i ćurke, do 3000 komada na dan.[36]

Lajčo Bek, koji je vodio poslovne knjige preduzeća, obratio se gradskoj Poreskoj komisiji 1927. godine, sa molbom da se firmi umanji razrezani porez. Pošto ne govori srpskohrvatski jezik u dovoljnoj  meri,  molio je  za dopuštenje da se obrati samo pismeno. Izneo je da je  trgovina živinom i jajima  skopčana  sa  ogromnim  rizicima i mogućnostima velikih gubitaka. Kao primer je naveo avgustovsku isporuku 5  vagona jaja  za Frankfurt, koja nije mogla biti preuzeta, pa je na  kraju prodata  na bečkoj pijaci, što je donelo gubitak firmi od 111 214 000 dinara! Pad pod stečaj, jedne od najvećih domaćih firme te vrste, „Braća Mihajlović“  iz Beograda, po Beku, samo ilustruje težak položaj ovih eksportera.

U  klaničnom  pogonu su imali  pokretne trake i hidrauličnu presu. Na svojoj klanici imali su i industrijski  kolosek koji je vodio da pruge za Horgoš.[37]

Piliće, u jednom turnusu od 25 000 komada, su držali i hranili  8 dana u kavezima, da bi ih tek onda zaklali i zamrzli za izvoz. Sličan je bio postupak i sa ćurkama. Na londonsko tržište su samo u aprilu 1925. godine isporučili 140 000 komada.[38] Na englesko tržište izvozili su ćurke do 1940. godine.  Samo  dve pošiljke ćuraka, januara 1939, imale su težinu od 35 774 kg, cena  im je bila 602 000 dinara, odnosno 2650 funti.

Firma je 1926/27. godine izvozila po 120 vagona jaja. Ostalih dvadesetek  izvoznika iz Bačke, eksportovali su zajedno 1000 vagona.[39] Kod izvoza živine, firma daje isti podatak, izvezla je 120 vagona, „…dočim ostale firme u Bačkoj  –  po broju 8-10, ukupno 150 vagona.“[40] Stalne su žalbe na sporost železničkih veza, i u Vojvodini, kao i onih iz drugih krajeva koje vode za Suboticu. Pošto su jaja kupovali i Hrvatskoj, žalili su se da pošiljkama iz Belog Manastira  do  Subotice treba 5-6 dana.[41]   I izvoz žive živine, zbog problema sa prevozom, bio je problematičan. Firma je železnici  zbog toga čak davala i sugestije kako da se urede posebni vagoni za transort žive živine. Tražili su bude 7, a ne 8  noivoa stelaža, na kojima bi živina imala više mesta.

Oni su kupovali živinu, ali je nisu direktno izvozili, nego su kao ostali izvoznici, imali posebne linije za dalje gojenje peradi, kokošaka, gusaka, pataka. Hranjena je 14-16 dana kuvanom kukuruznom  prekrupom i tek tako dostizala kvalitet za eksport. Kada 1928. godine dalazi do povećanja cena kukuruzu, firma je tražila da se na osnovu količine izvežene živine dozvoli slobodan uvoz kukuruza iz inostranstva, pošto hranjenje drugim hranivima, traje duže i ne uklapa se u dotadašnje kalkulacije. „Prisiljeni smo našu živinu u mesto prikrupe  kukuruza sa ječmom, zoblju, otpadcima i drugim svakojakim semenjem hraniti. Procedura gojenja sa ovakvom hranom traje ne 14-16 dana, kao što je kod hrane sa kukuruznom prikrupom, nego 20-24 dana i nismo u stanju, da postignemo onaj kvalitet, kao pri  hranjenju  sa kukuruzom.“[42]

O izvozu živine sama firma u jednom dopisu Ministarstvu trgovine i industrije, 1928. godine, navodi i sledeće: „Glavna izvozna sezona je u jesenje i proletno doba, međutim liferujemo mi i preko cele godine, ponajviće za Englesku i Nemačku, a izvozimo godišnje oko 2 miliona kg.“ Dalje ističu da je „…gajenje živine najbolje u Vojvodini razvijeno…“, a u ostalim delovima to je samo uzgredan posao poljoprivrednika, te da bi trebalo raditi na oplemenjivanu i poboljšanju rasa za uzgoj.[43]

Pored žalbi na železnicu, firma je imala velikih problema i sa slabim telefonskim linijama. Tako je 1932. godine na vezu sa Pragom morala  čekati 3 do 4 sata. „Naša firma, kao  izvoznik žive i zaklane živine, jaja i zaklanih  svinja, mora da obavlja prodaju proizvoda većinom preko telefona i to u razgovorima  sa  prodajnih tržišta. Najvažnije su  pijace za produkciju  našeg  preduzeća: Wien, Berlin, Brno i ostali češki gradovi.“[44] U konkretnom  slučaju problem  je nastajao zbog prebacivanja linija za Čehoslovačku u Beograd, a koja su do tada išle preko Budimpešte. Zbog nemogućnosti uspostavljanja telegonske veze sa Pragom, „Hartman i Konen“ su samo u jednom slučaju izgubili narudžbu od 10 000 kg slanine.

O problemima nabavke kvalitetnih sirovina (jaja, živine, prim. aut.) na  lokalnim  pijacama, koji  nastaju ograničenjima nametnutim od lokalnih vlasti, odnosno određenom vremenu kada veliki kupci mogu početi sa kupovinama ( pijace počinju u rano, ujutro 5-6 sati, a trgovci mogu početi sa kupovinama tek od 7 ili 8 sati ), pišu 1929. godine Ministarstvu tgovine i industrije. „Nije u interesu države, da se škartirana  i preostala roba izveze, nego naprotiv valja izvoziti baš robu najbolje kakvoće, jer  se u inostranstvu mogu postići dobre cene samo za takvu robu i jer će  samo na taj način ući u zemlju  dobra valuta.  Mesnoj potrošnji može da odgovara i roba slabijeg kvaliteta.“[45]

Od gradskih vlasti firma je redovno dobijala oprost, smanjenje gradske takse na klanje i izvozne pristojbe. U jednoj molbi u vezi toga, ukazuje se na veliki značaj takve izvozne trgovine: „Od kako je naše poduzeće od madžarskih velemesara otelo iznozemna tržišta, koja i dan danas koš u svojim rukama drži, veliki deo žive stoke prerađuje se ovde, što je opšti interes za celu državu, jer na taj način dolazi do  izvoza  naš najvažniji  izvozni artikl.“[46]

Na  skupštini akcionara održanoj juna 1927.godine doći će do promena osnovnih pravila kojima je utvrđeno ime društva –  „Hartmann  &  Conen izvoz mesa d.d.“. Osnivački kapital je povišen na 3 miliona dinara, u 30 vezanih  (spojenih) deonica  po  100 000  dinara.

U Pravilima je delatnost, delokrug  firme definisana dosta široko: „Trgovina životnim namirnicama, gajenje svinja, marve, ovaca, živine, te prodaja istih u državi ili inozemstvu u  živom  stanju ili zasoljeno, u svežem stanju ili zamrznutom. Trgovina sporednim proizvodima ovih životinja, u prerađenom ili neprerađenom stanju.“ Pored toga navedena je i proizvodnja  leda, salame, konzervi, sapuna i sveća, te trgovina sa tim proizvodima, trgovina jajima na veliko i malo, osnivanje hladnjača  te  izdavanje  istih  u zakup, snabdevanje hotela i kafana sa hranom, trgovina žitom i voćem, hmeljom.[47]

U 1929. godini bilo je 10  akcionara,  svako sa po 3  komada deonica, vrednosti 100 000 dinara. To su bili: Vilim Konen, dr Jako Fišer, Jene Krišaber, dr Kalmar Elemer, Lajoš Bek, Jene  (Eugen) Jakobčić, dr Andrija Tisa, Vilim Konen i Imre Kemenj.

Od 1931. godine, inicijativom Josipa Hartmana, formirano je posebno akcionarsko društvo „A.d. hotel Jagnje“, koje je bilo registrovano i za kupo-prodaju nekretnina.[48] Akcionarsko društvo je već iste, 1931. godine i kupilo „Hotel Nacional“, od dotadašnjih vlasnika,  dr Mirka Halbrora, Josipa Hartmana i Stevana Kladeka i njegove supruge Terezije.

Povodom pedesetogodišnjice firme 1936. godine, ona  je  dobila  i posebno odlikovanje od strane beogradske vlade.[49]

Broj radnika je 1934. godine u sezoni, novembar-januar, dostizao 200, u februaru – 100, a od marta do novembra prosečno 30.

Pogonsku snagu obezbeđivala su tri parna kotla, ukupne površine za loženje 160  m.  kv. Dva kompresora za hlađenje su imali elektromotore od 110 KS.

Nakon smrti drugog osnivača, Vilima Konena, 1938. godine, doći će do podele firme na dva odvojena preduzeća. Josip  Hartman nastaviće da vodi postojeće, a Vilim Konen Jakobčić, osnovaće novo. On je pristupio formiranju sopstvene firme pod nazivom „Industrijsko  preduzeće  za izvoz mesa  i živine“. Podiže i klanicu i hladnjaču „Eskimo“ na adresi Natoševićeva 44 i Carinarska 17. Hladnjača je bila u zgradi 22 x 20 m i imala je 3 odeljenja, od 120, 20 i 60 m. kv. Stvarala je 160 000 kal./h, trošila 52 kw/h i 5 kubnih metra  vode. Kapacitet je bio 25 000 kg  leda  za  16 časova. U prostoriji  od  120  kv.m. čuvalo se na – 10 stepeni celzijusa do 2 vagona živine ili 1 vagon voća ili jaja na + 2. U najmanjoj je ostvarivano – 15 st.celz. „Industrijsko preduzeće za  izvoz mesa i živine“ dobilo je odgovarajajuću dozvolu

Ministarstva trgovine i industrije krajem 1937. godine.

Vilim Konen Jakobčić[50] rođen je 25.5.1903. godine na Paliću, u porodičnoj vili, kao dete oca Vilima Conena i majke Jelene Jakobčić. Kao sin industrijalca, osnivača preduzeća „Hartman i  Conen“, rastao je u okruženju  koje ga je rano pripremalo i usmeravalo da se uključi u porodičnu firmu. Tako je pored redovnog  školovanja u Subotici, već 1910. godine je dobio učitelja engleskog jezika iz Londona, koji ostaje sa njim do 1917. godine. Te godine, posle mature, otac ga šalje u Zirih i Lozanu, u institute „Minerva“, i „Lycee Jaccard“ na jednu godinu, da nastavi školovanje i uči trgovački posao ali i jezike, francuski i italijanski. Da je savladao tajne trgovačkog posla, potvrđuje  njegova kasnija uspešna karijera. Isto tako, naučio je jezike, postao je pravi poliglota, govorio je 6 jezika: nemački, srpskohrvatski,  mađarski, engleski, italijanski i francuski. Nakon toga, mladi Konen boravi i u Londonu, otac ga uputio tamo da pomaže u kancelariji matične firme. Po dolasku u zemlju, u svojoj 17. godini,  nastavlja  „šegrtovanje“  u subotičkom  preduzeću. Kao deoničar se javlja 1925. godine da bi u Upravni odbor, prvi put bio izbran 1927. godine. Aktivno je bio i na drugim društvenim poljima, radio je na formiranju i razvijanju „Rotary“ kluba u Subotici. Bio je predsednik tog kluba  u 1936. godini. Javlja se i kao član masonske lože „Stela Polaris“. Imenovan je u više navrata za gradskog odbornika u Gradskoj skupštini (Proširenom Senatu).

O poslovima firme, kojima je i on doprinosio, govori jedna epizoda, kada sa Josipom Hartmanom dva puta u posećuje Ameriku (SAD), sredinom dvadesetih godina, i uspešno  ugovora izvoz morki iz Bačke u Čikago, koje su na tom tržištu prihvaćene kao zamena za fazane.[51]

Prvi put se oženio 1932. godine  sa Darinkom Putnik (koja  je preminula 1937. godine), da bi se kasnije još 3 puta  ženio.[52] Stanovao je u Trumbićevoj ulici  (Petefi  Šandora) 7, VI krug.[53]  Godine 1927. posedovao je 2 automobila, „Fiat“ i „Renault“, a bio je član i lokalnog „Auto Moto Kluba“ i prvi predsednik subotičkog „Moto  Cluba  Champion“.[54]

O  bogatstvu njegove porodice, odnosno  njega lično, dovoljno govori da posedovao  sledeće nekretnine: vile na Paliću (Veliki Park br. 7 i 8), a u Subotici kuće na adresama: Kralja Aleksandra ( Borisa Kidriča) 7, Trg Čirila i Metoda (Žrtava fašizma) 5, Teretna 1[55] (Put Moše Pijade  31), Budanovićeva 6, Carinarska 17[56], zatim kuće  u Novom Sadu,  Beogradu, Debeljači, Senti, Starom Bečeju. I u Mađarskoj je posedovao: 52 stana u petosprtanici u Budimpešti i 700 hektara zemljišta u mestu Buđi (Bugyi), a u Austriji, u Beču, bio je vlasnik 1/3 dve zgrade  sa  34 stana, u Nemačkoj u Kelnu bio je vlasnik 1/2 četvorospratne zgrade sa 36 stanova, iporodične kuće u Dizeldorfu.[57]

Pored toga, po podacima iz 1937. godine posedovao je u subotičkom ataru 195  k.j. oranica  i 7 k.j. vinograda. [58] To su bila sledeća imanja: Tuk ugarnice 11, 12, 14, i Kelebija br. 208, ukupno 250 lanaca zemlje. Na kelebijskom imanju se bavio uzgojem svinja ( maksimalni godišnji kapacitet je bio do 10 000 komada svinja), i krava ( imao je dvadestak krava simentalske rase). Na 30 lanaca u Tuk ugarnicama gajio je hmelj, koji je izvozio i u Ameriku.[59]

Vilim Konen Jakobčić je pored učešća u porodičnoj firmi, do 1934. godine, nakon toga bio i vlasnik sopstvenog klaničnog preduzeća i hladnjače – „Eskimo“ ( Natoševićeva 44).  Kao akcionar se javlja i u nekim drugim subotičkim deoničkim društvima: „Labor d.d.“, „Industrija željeznog nameštaja i metala“, gde je i osnivač sa učešćem svojih 640 deonica  od ukupno 4000, spoljni član komanditnog trgvačkog društva „Neuhaus i Holländer“, sa 100 000 kruna uloga  ubeleženog 1922. godine, koje se bavilo trgovinom i izvozom poljoprivrednih  proizvoda[60], „Jugomauntner proizvodnja i trgovina semena d.d.“ ( vidi:st? ), „Opšta kreditna banka d.d.“. Bio je i spoljni član firme, sa ulogom od 1 000 000 dinara, komanditnog društva „Kon Mirko k.d.“, koje osniva  sa trgovcem Kon Mirkom, 1939. godine. Ono se  bavilo „trgovinom kožom i sirovim proizvodima, perjem i vunom“.

Tokom  1939. godine ulaže kapital u radionicu limene robe Vilima Fizija (FÏzi), koja radi od 1922. godine. Na sospstvenom placu u Carinarskoj ulici 17, podigao je još 1930. godine bestrošarinsko „smestište“ (magacin) za špecerajsku i tekstilnu robu (  Magacin  je bio u zgradi 40 x 8 m. ) . Tamo će od 1937. biti smeštena Fizijeva fabrika.[61]  Od 1939. godine firma se registruje kao komanditno društvo pod imenom „Balkanmetal“. Kapital je iznosio  600 000 dinara. Zapošljava do 70 radnika i bavi se proizvodnjom metalne i limene robe. Kapacitet  je iznosio 30 vagona robe godišnje. ( Vidi: Metalna. st.?)  Nakon rata nosiće ime  „Metalija“.  Od  1941.  godine, firmu su preuzele mađarske vlasti. Za potrebe vojske  izrađivala je čaure. I to je kvalifikovano  kao „delo privredne saradnje sa okupatorom.“ i povlačilo je . Oštećena je tokom bombardovanja.

Iste, 1939. godine, postaje vlasnik voćnog  i loznog rasadnika „Hortus“ na Paliću, površine 115 k.j., koji je do tada vođen kao zajdnički sa Hiršl Vladislavom[62] i Šiling Vladislavom. Nakon rata na njegovom imenu bila je 1/2 a na majčinom druga polovina vlasništva.[63]

U 1940.godini registruje izvoznu trgovinu konja i poljoprivrednih proizvoda „Kosovo“, koju juna te godine prodaje Milojković Vojislavu iz Beograda.

Pred rat je imao u bečejskoj pivari 80% deonica.

Po uverenju o narodnosti koje je dobio od gradskih vlasti, 24.1.1940. godine, pripada „Bunjevačkom plemenu“. U uverenju stoji „aimilovan Bunjevac“.[64]

Kao rezervni oficir imao je ratni raspored u 125. bosanskom bataljonu. Po odzivu na poziv, njegova jedinica se  nalazila na  položaju kod Vrboveca, gde biva zarobljen, ali ubrzo i pušten kući. Po dolasku u Suboticu, okupacione vlasti su ga uhapsile i držale u kućnom pritvoru do septembra 1941. godine, kada mu je dozvoljeno da ode za Budimpeštu, gde ostaje sve do februara 1945, kada se vraća u Suboticu.

Nakon rata nove vlasti ga 1946. godine osuđuju na godinu dana prinudnog rada i konfiskaciju imovine, presudom „Suda za suđenje protiv nacionalne časti“ br.102/1945. Kao olakšavajuća okolnost uzeto mu je to što je boraveći u Budimpešti materijalno  pomagao  „pokret“ i spasao neke pojedince.[65]

U 1947. godini  Gradski  NOO mu nudi da preuzme posao upravnika „Državnog  tovilišta svinja“ ( Šupljak  208). On je to prihvatio i uspeo  da stvori moderan  pogon  sa  450 radnika, 35 službenika i preko 10 000 svinja.

Ali opet je uhapšen 1949. godine, pod optužbom za krađu, sabotažu i  štetočinski  rad,  i  osuđen  na  smrt  streljanjem,  da  bi  nakon nekoliko intervencija ipak bio pomilovan, ostala mu je samo  zatvorska kazna. Uzdao se u svetsku javnost, razvio  je  prepisku  sa istaknutim državnicima  i vladama, javnim ličnostima.Pisao im je o svom slučaju, o odnosu novog režima prema vlasništvu, privatnoj  imovini. Zatvorsku kaznu izdržava radeći u kolubarskim rudnicima. Zatim je prebačen u Sremsku Mitrovicu. U 1958. godini u Mitrovicu je stigao telegram da mu je umrla  majka.

Po izlasku iz zatvora radio je u Novom Sadu, kao službenik „Novkabela“.

Dobio je pasoš 1961. godine, ali pod uslovom da se više nikada ne vraća u zemlju. Do  kraja života ostaće u Nemačkoj.

Napisao je knjigu svojih sećanja, ??  koja  je objavljena u Nemačkoj  1979. godine.

Na drugoj strani, preregistracija stare firme, zbog  istupanja Konena, će biti izvršena  tek aprila 1939, kada dobija novi naziv – „Hartman i Comp, izvoz mesa d.d.“. Tada su brisani akcionari i članovi uprave stare firme: Lajčo  Bek [66] Vilim Conen stariji i Vilim Conen  mlađi. Glavnica nove firme je iznosila 3 miliona dinara podeljena u 30 ( 100 spojenih) deonica po 100 000  dinara.  Deoničari su bili:

Josip Hartman sa 4 deonice

dr Jako Fišer sa 2

dr Miloš Pavlović sa 3

dr Elemer Kalmar[67] sa 3

Mirko (Imré) Kemenj[68] sa 3

dr Andrija Tisa sa 2

Eugen Jakobčić sa 4

Mirko Jakobčić sa 2

Ivan Rudić sa 4

Steva Sekulić sa po 3 deonice.[69]

To društvo 26.11.1940. godine ima sledeće najveće deoničare:  Josip Hartman – 400, dr Miloš Pavlović – 100, dr Juraj Tomičić[70] – 1000, inž. Milan Manojlović – 200.[71]

U 1940. godini nakon donošenje vladine Uredbe o Jevrejima[72]  firma „Hartman i comp.“ piše 31. oktobra  „Udruženju industrijalaca“ dopis u kome ističe: „Na  sednici  naše  uprave  29.10. došli smo do zaključka da se naše preduzeće ne može smatrati jevrejskim,  jer niti su članovi naše uprave u većini Jevreji, niti se kapital većim delom nalazi u jevrejskim  rukama.“. To je bio  pokušaj da se izbegne postavljanje vladinog komesara na čelo uprave, a time i omogući  dalji rada na izvoznim poslovima, pošto su čak i tada dve glavne eksportne pijace bile Nemačka i Italija.[73] U skladu sa tim, došlo je i do smene poslovođe  jevrejskog  porekla  Mirka Kemenja, februara 1941. godine, na čije  mesto je postavljen Andor Nemet.[74]

I za Josipa Hartmana ( Subotica 21.03.1886 – Australija 1975 )[75]  i za njegovo preduzeće, tako  završava jedan miran period. Na prosperitetu, u prvo vreme očeve firme, a zatim one koju je sam vodio, Hartman je uspeo da izraste u priznatog i bogatog građanina, i da obilato koristi sve pogodnosti koje su mu se time pružale.

Ali sa približavanje ratnih truba i huka nadirućih tenkova, sa izbijanjem rata i na ovim prostorima, ruši se i imperija Hartamanovih i Konenovih. A nakon rata, za njih ništa više neće biti kao pre. Ime neke simbolike što je Josip rođen iste godine kada njegov otac Rafael sa  ortakom Konenenom, registruju firmu „Hartmman i Connen“. Započevći životni  put, istovremeno sa očevom firmom, mladi naslednik će tako i tim činom biti vezan za sudbinu preduzeća. Kao akcionar u porodičnoj firmi se  javlja već u prvim godinama 20. veka, a  nakon  očeve smrti 1913. godine zauzima i njegovo mesto Upravnom odboru.

Po narodnosti je beležen i kao Jevrej a pre rat i kao Mađar, po veri kao reformata.

Sudeći po knjizi Konena mlađeg,  Jožefova deviza je  bila  „samo jednom se živi“, hteo je da sve proživi i ima, i bilo mu je svejedno kojim putem stiže do toga. Važio je za „bonvivana“ interesovale su ga lepe žene i novac,  puno novca. Po navodima Konena i otac ga je kritikovao zbog takvog pomalo raskalašnog života, te mu je rekao da će  završiti na đubrištu.[76]

Posle 1918.  godine zastupaće firmu u Beču i Londonu. Pored toga je učestvovao u  osnivanju deoničkog društva „Industrija željeznog nameštaja i metala“, a bio je akcinar i firme „Labor d.d.“. Izbran  je za  potpredsednika „Jugoslovensko – austrijske trgovačke  komore“ osnovane 1931. godine u Beču ( Predsednik je bio dr Eduard Prniz ).

Posedovao niz nekretnina u zemlji i inostranstvu: hotele „Jagnje“ i „Nacional“ u Subotici, „Royal“ u Beogradu. U 1939. godini,  oš na majčinom imenu, vodila su se imanja  od 100 k.j. nekretnina, 73 u Radanovcu i 27 u Tuk ugarnicama. Na  njima je pored poljoprivrednih kultura, kukuruza, repe, hmelja, vinograda,  gajena  i stoka, svinje i drugo.[77]

Kao  da njemu, odnosno njegovoj porodici bogatstvo  nije  bilo dovoljno za sticanje socijalnog ugleda. Težili su da se njihov društveni status potvrdi i na drugi  način. Tako su uspeli da  se domognu i plemićke titule. Josip (Jozsef) je u 1938. godini pokrenuo   postupak  za priznavanje  titule „visokorodni vitez  plemeniti Hartman Josip rinenburški“. (Rynnenburg, provincija Utrecht ( Holandija ) Molba mu je uvažena, rešenjem Min. Unutrašnjih dela Kraljevine SHS br. 26869/ 1937, te je dobio pravo da uz prezime koristi  titulu  – rinenburški.[78]

Bavio se i sportom, tenisom,  1928. godine osvojio  je prelazni pehar.[79]

Za vreme rata firma radi pod imenom „Hártman és társai huskiviteli r.t.“ da bi 30.9.1941. godine bio sklopljen ugovor o izdavanju pod zakup mađarskoj zadruzi „Hangya“.

U prvim danima,  nakon uspostave novih vlasti, 18.10.1944. godine u fabrici je zaposleno 235 radnika i 30 činovnika.

Josip je u proleće 1941. godine, bio među retkima kojima je pošlo za rukom da napuste Suboticu, i odu u inostranstvo, sklanjajući se od užasa rata. Vratio se ipak 1945. godine, ali Titova država ga  je osudila i oduzela imovinu. „Sud za suđenje  zločina i prestupa  protiv nacionalne časti naroda Vojvodine“ doneo je 16.8.1945. godine presudu kojom je  osuđen  na  „7 godina  gubitka jevrejske nacionalne časti i  1 godinu lakog  prinudnog  rada,  bez lišavanja slobode“. [80]

U presudi stoji kao obrazloženje: „Što je kao glavni  akcioner, generalni direktor i organizator velikog preduzeća „Hartman i drug d.d. za izvoz mesa“ u Subotici, bez  ikakave prinude sklopio zakupni 30.9.1941. ugovor i izdao „fašističkoj“ firmi „Hangya“ iz Budimpešte svoje preduzeće. 1943. prodao je zakupcu i „svoj patent za fabričko konzerviranje mesa, svoj čuveni patetnt o proporciji  smeše za fabričko  zgotovljenje mesnatih proizvoda“. Novi upravljači su za vreme rata preradili 65 000 debelih svinja. Pored toga Josip je izdao i svoju  sušaru  za  hmelj.

Presudom istog suda br.Sn. 118/1945[81] osuđena je i  supruga Imrea Kemenja, Sadecki Terezija.[82]

Od Hartmanovog imanja oduzete (konfiskovane) su sledeće nekretnine: kuće u Trumbićevoj 21 i Preradovićevoj 18, Park Kralja Petra 7, Paje Dobanovačkog 6, imanja u Tuk ugarnice 3, Radanovac 75, 95, Halaški vinogradi 526, kuće: Čista ulica 11, Horgoški put 84 i 91, hotel „Nacional“ i „Zlatno Jagnje“, odnosno sva imovina deoničarskog društva „Zlatno Jagnje d.d.“, čiji je on glavni deoničar. To su bili hoteli „Zlatno jagnje“, „Nacional“, gostione „Malo jagnje“  i „Tri šešira“, kafana „Grand“ i zgrada na Horgoškom putu br. 72,  „Ovo deoničarsko društvo bilo je  fiktivno a u stvari isključiva svojina konfiskovanog Hartman Josipa“ kako to  stoji u zapisniku o  primo predaji ugostiteljskih radnji  organima  novih  vlasti.[83] Pored toga i  hotel „Royal“ u Beogradu, kuće u Paraćinu, Starom Bečeju i 90 lanaca zemlje u Subotici.

Presudom Sreskog narodnog suda Vp 1727/1945 od 14.1.1946. godine, konfiskovano  mu je celokupno imanje fabrike, nekretnine ukupne površine 7862 kvadratna metra kao i sav zatečen  tehnički uređaj, živi inventar, gotova roba i ostalo.[84]

Nakon  toga, Zakonom o nacionalizaciji privatnih privrednih preduzeća od 8.12.1946. firma će biti nacionalizovana i nastaviti sa radom  pod imenom „Bačka“.[85] Tada je imala 7 hladnjača, 4 velike pušione, otsek za konzerviranje, otsek za odvajanje mesa od kostiju, za punjenje kutija, za tutkalo. Sačuvana su ostala i 3 autoklava od 3 atmosfere za iskuvavavnje. Od mašinskog pogona popisani su parni kotao od 9 atmosfera, parna mašina 90  KS,  gasgenerator 125 KS, centrifugalna pumpa ( 200 l/min ), amonijak  kompresori  od  200 000 i 60 000 cal, 30 elektromotora od 60 do 0,5 KS. Broj radnika dan – 10.12.1944. godine je bio 396. Dnevni kapacitet je iznosio  300 svinja, 35 goveda, 2000 kg kobasičarske robe, 3500 suhomesnatih proizvoda.

Kao „29.novembar“ osnovana je Rešenjem Vlade NR Srbije, br.73 od 3.9.1946. godine.[86]

Time je Hartmanu konfiskovana celokupna imovina, sem kuće u ulici Kralja Petra 7.

Josip Hartman dospeva 1948. godine u  Izrael, pa zatim u Nemačku. Životni  put  okončava 1975. godine u Australiji.

  „PRVA SUBOTIČKA FABRIKA SALAMA“

Avgusta  1920.  godine  počela je sa radom  „Prva subotička fabrika salama“. Nalazila se na adresi Mažuranićeva 60. Kao vlasnici su u Registru Ct VIII 66[87], bili upisani dr Mirko Halbror( Hálbrohr Imre )[88], Leopold  Ingus, Aleksandar i Ignac Frenkel.[89]

Zapošljavala je 20 radnika. Dozvolu za rad  klanica  dobija  1920. godine.[90] U fabrici je kao poslovođa bio zaposlen i budući zet  Aleksandra Ingusa, Hugo Lang iz  Iloka. Za njega je Ingus podneo molbu Senatu da mu se odobri boravak. U njoj navodi da Hugo neće predstavljati teret  za grad,  pošto mu on obezbeđuje smeštaj u svojoj porodičnoj kući, VII krug  br. 68, gde  je već živelo 6 porodica, a i raspolaže nekretninama u  Iloku vrednosti 500 000 kruna.[91]

Dozvolu za podizanje sopstvene prodavnice u VI  krugu  (Sečenji trg, ? ) dobila je 1920. godine.[92]

Nije bila dugog veka. ??? kada prestaje ???

Za snabdevanje lokalnog jevrejskog stanovništva postojala je:

                     „PRVA ORTOPEDSKO KOŠERSKA TVORNICA SALAMA“

Njen vlasnik je bio David Reis[93]. Bavila  se klanjem i izradom salama i kupoprodajom pilića. Registrovana je u  opštinskom registru D 244/1922. Bila je to  zapravo radnja   manjeg, zanatskog obima. Prekinula je sa radom  1925. godine. Vlasnik  se otselio za Mađarsku (Bačolmaš).[94]

„TVORNICA SALAMA KORHEC“

Put, od mesarskog  šegrta, zatim kasapina i kobasičara – do vlasnika industrijske  klanice, bogatog  i uvaženog poslovnog čoveka, prešao je Julije Korhec (Korhec Gyula)[95] u roku od samo desetak godina.

Još u svom rodnom mestu Starom Bečeju započeo je septembra 1918. godine mesarski obrt. Po  dolasku u Suboticu[96], 1921 godine kupuje od subotičkog mesara Reže Sabadoša kuću sa radionicom (Jugovićeva 6) i opremom.[97] Ovlaštenje  za  mesarsku i kobasičarsku radnju  izdato mu  je 21.2.1922. godine. U narednom periodu, radeći i za Grad, kao snabdevač Javne bolnice i drugih gradskih ustanova, uspeo je da razvije posao i stekne kapital za ulaganje u nove investicije.

Kupovinom, 1927. godine, placa sa izgorelim objektima  bivšeg „Olga“ (ranije „Polak“)  mlina, Paje Kujundžića (Braće Radića) 128 – 130, krenuće u izgradnju svoje radionice za  preradu mesa sa modernom opremom za preradu.[98] Dozvolu „za uspostavu kobasičarske fabrike“ ( C 12/1927)  dobija iste 1927. godine. Naredne godine kupuje u Mađarskoj i uvozi odatle novu opremu za hlađenje.[99] Tokom 1928. godine već radi na adresi Paje Kujundžića 128-130. Nadležne službe ga tada vode kao industrijalca. U 1929. godini kapacitet prerade je bio 50 komada svinjadnevno. Broj zaposlenih radnika je bio 40. Za pogon mašina imao je instaliran  elektromotor.[100]

Po  izveštaju  obrtnog  odeljenja  Gradske  policije, Korhec je tada godišnje klao ( na gradskoj klaonici) 600 komada rogate marve, 800 teladi i 1000 svinja.[101] Meso  je  prerađivao  u  svom  pogonu, praveći razne kobasičarske proizvode.

Izveštaj „Opšte kreditne banke d.d.“,  čiji je komitent Korhec bio, iz 1928.godine opisuje ga na ovaj način. „Imenovani je vlasnik moderno uređene tvornice za preradu mesa,  koju je pre godinu dana podigao  prodajom  svojih  ranijih nekretnina,  sa investicijom od 600 000 dinara. U gradu podržava 5 prodavaonica, koje u struci postižu najveći promet. Mesečni promet sviju prodavnica dostiže 700 000 dinara. Poznat je kao marljiv i poverenja vredan trgovac. U stručnim krugovima  uživa dobar glas. Poseduje  nekretnine, koje su opterećene hipotekom u našu korist, te bogato skladište, 2  teretna  i jedan osobni automobil. Čista imovina se ceni na 1 500 000 dinara.“

Imao je uređaje i za  proizvodnju leda, koji  je  prodavao  ali najviše ga koristio za hlađenje svojih proizvoda pri pakovanju u vagone.

Kao i većina drugih  mesarskih radnji  i on je od otpadaka proizvodio običan sapun za pranje.

O razvitku njegove firme svedoči i to što je već  1931. godine imao i  filijale u Novom Sadu, Somboru, Starom Bečeju, Velikom Bečkereku  i Senti.[102]

Imao je i 5  prodavnica  u  gradu na sledećim adresama: Štrosmajerova  20,  Paje Kujundžića  128, Krupežićeva 3, u  Malom  Bajmoku,  Karađorđev  trg 2,  1  na  Paliću -Horgošku put 61,  kao  i tridesetak  van Subotice.

U Čoki formira 1934. godine „Javno trgovačko društvo  za  izradu salame i kobasičarske robe“ sa  veleposednikom  Đorđem  Ledererom (Lederer Georg). „Fabrika  je proizvodila: salame, kobasice, mast, sapun i drugo. Tokom 1934. godine ona je proizvela: 40 vagona masti, 39 vagona svežeg mesa,  40  vagona kobasičarske robe i jedan vagon sapuna. Na domaćem tržištu prodale  je 66 odsto robe a ostatak 44 odsto izvezla  je  u Nemačku,  Austriju  i Čehoslovačku.“[103] U toj godini beležila je 65%, a u 1937. – 55% iskorištenosti kapaciteta.  Zapošljavala  je 80 radnika.

U  1935. godini  stvara komanditno društvo, registrovano u Subotici,  „Korhec  Julije, fabrika salama  i kobasičarske robe k.d.“ sa  ortakom Lederer Đorđem iz Čoke, koje je u narednoj godini dobilo sedište u Čoki.

Tokom 1938. godine Korhec se i preseljava, prebacuje  proizvodnju u Čoku. Odatle je doduše slao robu u svoju subotičku hladnjaču. Tek početkom 1941. godine,  prijavio je prekid   rada u Subotici.[104]

I on je spadao u red subotičkih privrednika koji su  od  „Opšte kreditne banke d.d.“ dobili velike zajmove pred  sam rat. Korhec je februara 1941. godine dobio hipotekarni zajam  od 2 miliona dinara. Žiranti su bili Artur i Georg Lederer, sa svojim  nekretninama, 2 fabrike špiritusa i 664 jutra zemlje u Čoki.[105]

Od nekretnina Korhec je pre rata posedovao kuće u Subotici: Sokolska ulica (Drapšinova) 2, Skotus Viatora 49, 113 i 115 (Prvomajska)[106], Paje Kujundžića (Braće Radića) 128,  kao i kuću u Budimpešti koju je decembra 1941.godine prodao. Pored toga imao  je  2 kamiona  ( „Ford“)  i 2  putnička automobila, „Torpedo Classic“ i „Fiat 520“.

Za vreme rata fabrika je bila pod nemačkom upravom.

Sreski  sud u Subotici 1945. godine doneo je odluku  o konfiskaciji njegove celokupne nepokretne imovine.

U prostorije u kojime se nalazila  ova  fabrika,  nakon  rata  se  uselila zadruga „Mesar“. (Šta je radio J.K. ? posle )

Kao izvoznici stoke postojale se i sledeće firme:

„Herman Baruch i sin“, vlasnika Hermana Baruha (Baruch Herman )i sina Aladara ( Aladár). Bavila se poslovima exporta – importa prehrambenih artikala. Oni su izvozili živinu u  Švajcarsku, Nemačku, Austriju, (Beč), Breslau. Baruh Herman je izvozio i jaja, konzervirana, odnosno hlađena i pakovana u limene kutije. Hladnjaču za te svrhe  izgradio je  1931.  godine.[107] Poslovao  je i sa filijalom „Hartman i Conen“  u  Londonu. Adresa ove subotičke firme je bila Tolstojeva  9. Nakon  rata, taj objekat  je pao pod udar Zakona o nacionalizaciji.[108]

I firma Fridriha Pulmana (Fridrich (Frigyes) Pullmann), koja  je nosila njegovo ime, izvozila ježivinu. Izvoz je pretežno išao u Austriju, Nemačku. Tako, guske, piliće, ćurke,  šalje  1930. godine u Beč.[109] Nalazila   se u Mariborskoj ulici br.7. Ostvarivala je godišnji  promet  od 2-3  miliona dinara.[110]

Vojislav Kovač isto je izvozio guske, kokoške i zečeve  u Beč.[111] Tako je za 3 meseca 1931.godine  u grad uvezao, i na tu količinu platio trošarinu, 24 590 a  izvezao 32 434 kg pernate živine.[112]

Bela Farago (Farago Béla )[113] sa suprugom Julijanom Kasa  imao je od 1919. godinu firmu, mesarsku radnju, pod svojim imenom, koja se bavila trgovinom, izvozom i preradom živine. Od 1919. godine otvara i prodavnicu u Štrosmajerovoj 24.[114]  Posao je proširio 1936.godine,  od  kada se vodi kao industrija. Tada je imao radionice i na adresi Bledska 8. Zapošljavao je 35 radnika. Pogon su činili elktromotori, 5 komada, ukupne jačine  40 KS, koji su pokretali 8 mašina.[115]  U 1938. godini, uz saradnju „Zadruge za proizvodnju i izvoz stočnih prerađevina“[116], nabavlja opremu za hlađenje, fabriciranje leda i topljenje masti. Firma mu je 1937. godine procenjena  na 450 000 dinara. Za vreme rata preduzeće je izdato pod zakup I nastavilo sa radom.[117] Nakon rata vlsnicu su kažnjeni a imovina im je konfiskovana.[118]

„Armin Hermann“ bila je firma koja se  bavila eksportom jaja i živine. Nalazila se na adresi Paje Kujundžića 5.

Kao izvoznici svinja javljaju se: Beno Sekelj (Székely Beno)[119],  Ivan Sekelj, Korhec Julije[120], „Adrija“ vlasnika Nikole Đorđevića, Vasa  Rajković, „Jugo-export“  Mirka Gutmana,   Erne Presburger [121], Mirko Kemenj ( Kemeny Imre)[122], „Predović d.d., Zagreb“, društvo koje je imalo svoju  poslovnicu  u  Subotici.

„GINGOLD SALAMON, TVORNICA RIBLJIH KONZERVI“

Osnivač ove firme koja se bavila preradom i konzerviranjem ribe a time bila jedina te vrste  u Subotice a i šire, bio je Salamon (Samuilo,Šulem) Gingold.[123]  U poslovanju se koristila svojim porodičnim vezama  u drugim  delovima zemlje a i inostranstvu. Osnivačev sin će  voditi  firmu  od  1935. godine.

Salamon je u Apatinu u periodu pre rata držao u zakupu ribnjak nadhercega Fridriha,  i bavio se u prvo vreme trgovinom a zatim i preradom (konzerviranjem ) ribe. Obrtnicu za preradu ribe dobija 1915. godine u  Apatinu. Zbog trgovačkih poslova sa dunavskom ribom, u Suboticu povremeno navraća počev od 1912/13 godine. „Iz ovog sam razloga  još pre mobilnog doba, liferovanu artiklu u Subotici razpakovao i ponovo u led stavio i takvo je ova artikla stavljena  na uporabu, odnosno je bila na ovakav način  liferovana.“ Predmet se odnosi  na  odluku gradskih vlasti 4799/1920 gr.sen. o izgonu porodice Gingold kao ratnih doseljenika, na koju Salamon ulaže niz priziva (žalbi).[124] Od  1916. godine se stalno nastanjuje u  Subotici. „Kao ribogojac, po  umerenoj ceni razprodajem ribu u Subotici i  sa ovim unapređavam  snabdevanje ovoga grada. Inače sam nameran ustanovit fabriku za konzerviranje riba čim bi raspolagao sa dovoljnim lokalom.“[125] O potrebi za njegov ostanak u  gradu  Ministarstvu socijalne politike piše i sledeće: „Slobodan sam navesti, da kada u ovim teškim socialnim vremenima i silni radenici stoje bez zarade, nije opravdana odluka senata onda kada sam ja izabrao Suboticu, istina za vreme rata, da stvorim fabriku, kakve u Jugoslaviji nema i da na ovaj način, dam posla mnogim ljudima, koji sada stoje bez  posla  zbog nestašice fabrika ovoga faha. Izabrao  sam Suboticu,  jer saobraćajni položaj  je najpodesniji za brzo i svestarno  odliferovanje  ovog materiala.“ i nastavlja  „…ipak se ne smije  izgnati čoveka, koji spoznavši duh današnji vremena, hoće sa svojim znanjem i kapitalom  da pomogne kod konsolidovanja nove države s jedne strane  radništvu  a  s druge pak tako rekuć hoće da pomogne državi kod  podizanja  industrije koja je tako rekuć još u koljevci.“[126] I zaista, Senat,  nakom cirkularnog dopisa Ministarstva za socijalnu politiku, br. 13 033/1920, u kojem se ističe da doseljenicima  „ne  bi  trebalo  praviti smetnje u pogledu nastanjivanja  u mestima gde doduše od pre nisu imali svoje redovno prebivalište, ako u istom kane podići kakovo industrijsko ili obrtno preduzeće.“[127], povlači svoju  raniju odluku i omogućava Gingoldu da osnuje svoju fabriku; „Pošto je njegov boravak ovde, od koristi iz narodno gospodarskih obzira“ potpisuje 4.1.1920. godine i tadašnji gradonačelnik Andrija Pletkosić, odluku o dozvoli za boravak, Salamonu Gingoldu.[128]

Time je omogućeno ovom poslovnom čoveku da nastavi sa svojom deletnošću u Subotici. Od  trgovine ribom razviće pogon za njeno konzerviranje i preradu.

U početku je, do 1925. godine, uspostavio svoju fabriku ribljih konzervi u ulici Skotus Viatora 12.

Dozvolu za gradnju novog pogona, na adresi Nikolićeva 17 (danas Nade Dimić) dobija 1924. godine.[129] Tako će naredne 1925, biti završen objekat u kome će nastaviti da radi na dotadašnjim poslovima. ali pod imenom  – „Ocean“. U toj radionice će imati kompletnu instalaciju za izradu limenih kutija, konzervi, koju  je 1922. godine kupio u Magdenburgu.[130]

U 1939. godina pogađa ga sistem dozvola  za uvoz iz neklirinških zemalja. On je inače uvozio do 10 000 kg ribe iz Holandije, Norveške, Nemačke i Engleske.[131] Pošiljke haringi su stizale i vodenim putem. Tako  je 1938. godine stigla u Bezdan pošiljka haringi u salamuri iz Ostendea (Belgija). Preuzimanje je teklo uz probleme, zbog naplate carine. Država je pokušavala  da zaštiti domaće, morsko ribarstvo, i visokim  carinama  za tu  vrstu ribe, što naravno pogađa Gingolda. On se žalio da domaće sardele ni u kom slučaju ne odgovaraju u svrhe mariniranja, te  da  samo  uvozne haringe omogućavaju njegovu proizvodnju.[132]

Broj radnika:     1934. godine  20-40 u sezoni, leti 10-20

1939. godine  30-40 u sezoni, leti 8-10

Maksimalni kapacitet prerade je u 1934. godini iznosio:

20 000 kg marinada haringi         proizvedeno – 9000 konzervi

50 000 kg rusla                                      proizvedeno – 8000 staklenki

2 000  kg kozervi  slatkovodne  ribe

Kapacitet  je  bio iskorišten sa 30%.

Nadnice radnika su 1939.godine bile 24-35  din, a  radnica  20-30 din.

Gingold  je  bio  član  i  apatinske  firme  „Gingold,  Salzmann, Ellenbogen“ (Ellenbogen  je  rođeno  prezimo  Gingoldove  supruge.  Tu upućuje da je i ta firma bila porodičnog  karaktera,  a  pošto  je  on došao u  Suboticu  upravo  iz  Apatina,  sigurno  je  pored  rođačkih, zadržao i  dobre poslovne veze u tom mestu.) , koja se isto bavila  poslovima prerade i izvoza  ribe.

Od 1930. godine  ta firma će izvoziti svežu ribu u Poljsku.[133] Izvoz je išao iz Apatina i  Subotice. Riba  se izvozila u vodi ( posebnim vagonima) ili na  smrznuta u ledu. Gingold se interesovao za izvoz u Poljsku još  1927. godine. Zahtevao je i uspostavljanje telefonskih veza  sa Varšavom  i Katovicama. U jednom dopisu navodi da bi mogao nedeljno da isporučuje 10 000 kg ribe.[134]

Gingold se priključio i grupi preduzetnika koja je početkom dvadesetih godina dobila  pravo zakupa ribolova na Paliću i Ludošu. Godišnja zakupnina je iznosila 112 500 dinara. Nju su činili  dr Joca Milekić – advokat, Imre Prokeš – veleposednik i Samulo Nađ – direktor banke. Oni su dobili pravo privrednog ribolova na licitaciji 1922. godine. Ta grupa je formirala „Paličko ribarsko društvo“ i uz redovno poribljavanje šaranskom mlađi, godišnje je izlovljavala do 50 000 kg šarana.  Zakup koji je važio 10 godina, produžen im je njihovu molbu do 1938. godine,  zbog izuzetno loših vremenskih prilika, suše 1927/8, velikih mrazeva 1928/9 i opet sušne 1929. godine.[135]  Time je Gingold praktično osnažio svoje pozicije kao glavni snabdevač grada svežom ribom.

Jedna od otežavajućih  okolnosti za plasiranje ribe na subotičkom tržištu bila je i gradska trošarina. Za ribu iz uvoza, na pr., jednog vagona koji je koštao – 25 000 dinara, trebalo je da se za trošarinu plati 10 000 dinara.

Sin osnivača, Dragutin (Karlo) vodi 1935. godine preduzeće za preradu ribe, a  kao suvlasnik i „Adin, prvu jugoslovensku tvornicu končanih dugmadi“ ( Skotus Viatora 12 )

Za vreme rata Salamon je deportovan u logor i nije se vratio. Sin Karlo i njegova supruga Alisa  isto se  nisu vratili iz logora. Njihove nekrtenine su prešle u državnu svojinu. (za Gingold Salamona i Alisu 1948. uknjižene su nekretnine z.k. 8228  u korist opštenarodne imovine [136]

Iz ovih krajeva gde su se stvarali i veliki viškovi  žitarica, izvozile su se određene količine tih tržišnih viškova. Zbog toga  se razvio i poseban sloj „veletrovaca žitaricama“.

U 1914. godini je bilo 8 -10 takviih trgovaca, koji su izvozili godišnje do 12 000 vagona žitarica. Podatak da  ih  je 1933. godine bilo samo 4, i da izvoze samo 3 do 4 000  vagona,  dovoljno  govori  o krizi kroz koju je prolazila poljoprivreda kao i promenama  koje  su nastale u toj vrsti trgovine.[137]

Još 1927. godine postojao je  veći  broj  trgovačkih i agenturnih radnji, 15  do 20, koje su se bavile  trgovinom žita na veliko  i izvozom. Neke od njih su: „Emil Lederer“[138], „Union“, „Geza First“[139], „Joca T. Radić“.

Jedna od najvećih  izvozno  uvoznih[140] firmi u  tom  poslu  je bila „Trgovačko prometno d.d.“ Zagreb, filijala u Subotici (Ct VIII 158 ), čija  se  kanclerija  nalazila  u  Zmaj  Jovinoj  3. U  1938. godini ta firma je prijavila prestanak rada.[141]

Većinski akcionari 1923. godine su bili: Karlo Lederer iz Zagreba, Edmund Lederer iz Subotice, Julije Vojnić  Tunić, veleposednik  iz Subotice.

MLINARSTVO

Zemljoradnja, odnosno kultura pšenice, kao njena osnova, bila  je preduslov za razvoj mlinarstva i u Subotici. U Budimpešti, već u prvoj deceniji nakon Nagodbe, dolazi do predimenzioniranja mlinske industrije.[142]  Pioniri parnih mlinova u gradu su bila braća Horovic, Lajoš Antunović, čiji mlin se nalazio na samom ulazu u Dudovu šumu a  izgoreo je u požaru  pre I  sv. rata i Jovan  Đorđević, koji je  mlin podigao 1873. godine  u ulici  Miloša  Obilića  26.[143]

U  1874. godini  postojalo je 75 suvača i 11 vetrenjača u gradu.U Malom Bajmoku se i danas nalazi jedini sačuvan objekat mlina – vetrenjače. Podignut je 1867. godine.[144] Još pre I sv. rata, kao i u kasnijem periodu,  gradsko zemljište na kojem se nalazila i vetrenjača izdavano je u zakup. Zakupci su bili iz mlinari iz porodice Mikuška.[145]

Zakon iz 1880. godine pomogao je razvoj kapitalističkog privređivanja. Po njemu se više nije prostiralo pravo zemljišnog gospodara na parne mlinove, na kapitalistička postrojenja.[146] Ulazak stranog kapitala,  kao  na  pr. osnivanje  filijale Austro-ugarske banke u Subotici – 1891. godine, izgradnja železničke pruge Budimpešta – Zemun, preko Subotice, 1883. godine (i ogranaka Subotica – Baja ), također su bili faktori razvoja.

Tako je 1889. godine  bilo 8, a 1892. već 13 parnih  mlinova u Subotici.U Novom Sadu ih je 1896. godine  bilo 5 a u Somboru 3. Godine 1890. podigao je Ferenc Šimegi svoj mlin, odmah iza Majšanskog mosta. Zanimljivost je što je njegov pogon bio prvi u Subotici koji je dobio industrijski  kolosek.[147]  U unutrašnjem gradu bilo je 1906. godine 1 električni i 8 parnih mlinova.[148]

Prvo deoničarsko društvo mlinske struke  osnovano je još  1862. godine. Bilo je vrlo kratkog veka.[149]

Krajem I sv.rata bilo je 12 mlinova. Zanimljivo je da su se vreme rata podigli sledeći mlinovi: Kladek Frenca, Kornhauser Ignaca, Polak Artura, Glid Vilmosa, Brumer Antala i Pecarski – Julinac.[150] Nakon rata, većina  mlinova  se  našla pod državnom „Upravom  zaplenjenih mlinova“[151] koja se starala  o  snabdevanju  stanovništva.[152] Problemi za mlinarstvo u prvom posleratnom periodu bili su i slabo snabdevanje ugljem. Četiri subotička parna mlina bila su projektovana da upotrebljavaju kvalitetan ugalj, kojega tada nije bilo dovoljno.[153] Mlinare  pogađa i prelazak na smanjivanje upotrebe finog belog – tzv. „luksuznog brašna“.

U periodu 1919-1923, na nivou zemlje, beleži se favoriziranje izvoza brašna, da bi od 1923, 1924. godine nastupila stagnacija, koja  će preći u krizu. Ipak u to vreme, do 1923. godine zaživela su i 3 nova mlina u Subotici: „Kohan Vince“, „Rajčić“, „Vujković“. [154] U 1925. godini   bilo je ukupno 13 mlinova, koji su imali maksimalni dnevni kapacitet od 218 tona.[155]

Cene na lokalnom tržištu, za metar žita su bile: 1924. godine  –  417,  1930.  –  125, a 1931. godine – 160 dinara.

Broj mlinova je 1927. godine iznosio 8. Njihov dnevni  kapacitet je iznosio  193 tone.[156] Krizu produbljuje i slab rod pšenice 1930. godine.  Za 1941. godinu zabeleženo je da ima  11 mlinova u gradu i 11 u okolini.[157]

Visina „ujma“ ili „ušura“ kod subotičkih parnih mlinova iznosila  je 1937. godine  16 %.[158]

Mlinska industrija je bila izuzetno razvijena upravo u Bačkoj. O tome govori i podatak da je na toj teritoriji 1924. godine bilo 150 mlinova, ukupnog dnevnog  kapaciteta 140 v.[159], a od ukupno 270 koliko ih je bilo u čitavoj Vojvodini 270

Nakon 1918. godine sa ovih teritorija sakupljano je žito i za pasivne krajeve.[160]

Do 1925. godine carinska politika je stimulisala izvoz (jedno  o većih izvoznih tržišta bila je Čehoslovakčka) a od tada sve više preovladava uvoz žita, iz Italije i prekomorskih zemalja, posebno iz Amerike.[161]

U  Subotici je, po jednom dokumentu iz 1919. godine  bilo 9 mlinova:

1.   „Udruženo gornjobačko paromlinsko d.d.“

                        2.   „Margit mlin d.d.“

                        3.   „Berger“

                        4.   „Polak“ 

                        5.   „Glid“

                        6.   „Ibersberger“ 

                        7.   „Krišaber“ 

                        8.   mlin Žige Dajča

                        9.   „Kraus“[162]

Za  1934. godinu postoje podaci da su  radili sledeći mlinovi:

Ivana  Crnjakovića ( Aleksandrovski salaši, Zapadne ugarnice 475 ),

Berger Jakova ( Save Tekelije 80 ),

„Udruženo gornjobačko paromlinsko d.d.“ ( Beogradski put 120)

„Margit mlin d.d.“ ( Sudarevićeva 50)

Vujković Lojzije (  Paje Kujundžića 132 ? ),

Vujković i drug ( Jukićeva 41 ),

Peić Ivana,

Hugo Wajs ( Majšanski put ),

Vermeš Karla ( 20 )  sada  (1934.)  vlasnika  Horvat  Stevana  na

Šupljaku.[163]

Inž. Kosta Petrović, u svojoj publikaciji (st 120) daje podatke da rade i mlinovi:

Glid Vilim ( Bajski vinogradi 131)

Glid Vilim ( Save Tekelije 37)

Kladek ( Frankopanska 24)

Požari su zahvatali i ovdašnje mlinove. U kriznoj situaciji bilo je i slučajeva podmetanja požara da  bi  se  od  oiguravajućih  zavoda povratio uloženi kapital.

U periodu 1900 – 1914. godine bilo je 6 mlinskih požara, izgorela su i dva velika mlina – Kunec Milka i Stantić Lajoša ( Požar je izbio 1907. godine Vlasnik  je naplatio od osiguranja i sagradio novi) te Antunovićev. Od 1920. do 1925. godine izgoreli su „Rajčić“, „Kohan“ i „Polak“ mlinovi, 1928. – „Patoč“ mlin a 1939. godine „Berger“ mlin.

U 1925. godini tako je izgoreo  mlin Vince Kohana. Osnovan je 1921.  godine na Senćanskom putu (Ulica oslobođenja 85.). Kohan marta te godine dobija građevinsku dozvolu za građenje kuće i parnog  mlina na adresi – Senćanski  put 85.[164] Dozvolu  za  upotrebu  dobija tek  jula 1925.  godine. U zapisniku tehničkog pregleda komisija navodi da je uočila nepravilnosti, „krovne grede su uvedene u dimnjak“ i naložila da se to ispravi.[165] Firma je 1924. godine pretvorena u JTD. Sa kapitalom od 1 milion dinara ulazi Kozma Deže (Dezsö), mađarski državljanin rodom iz Barča. Da nisu na odgovarajući način ispravljeni tehnički nedostatci u vezi krovne konstrukcije, svedoči izbijanje požara, koji se desio krajem  1925. godine. Kozma Deže nakon požara, namiruje svoja potraživanja i vraća  se u Mađarsku, gde nastavlja da trguje žitom.[166] Od osiguravajućeg zavoda vlasnicima je isplaćena suma 2 000 000 dinara.[167] Izgorelu konstrukciju zgrade nisu obnavljali, već su je prodali novoosnovanoj firmi „Fako d.d.“

Vince Kohan će ostati u mlinarskoj struci, registrovaće svoju trgovačku „radnju za meljavu“,  pošto je od ostatka novaca uzeo Mikuška mlin,  za 800 000  dinara.[168]  No, nije imao uspeha u tom poslu, u 1930. godini Vince Kohan radi kao običan mlinar u mlinu „Forgács“ u Bačkoj Topoli. To je period nakon što je, kako sam novodi „materijalno potpuno propao“. I Grad je potraživao od njega 61 264 dinara, a pošto nije bio u stanju da ih vrati, on čak biva i osuđen na 6 meseci zatvora.[169]

MLINOVI

CRNJAKOVIĆ IVANA, Aleksandrovo

U 1919. godini kao vlasnik mlina u Šandoru, br. 308. javlja se Ivan Tumbas. On je te 1919. godine dobio dozvolu da umesto električnog pogona ( vladala je nestašica električne energije )  izvrši zamenu parnim pogonom.

„Viktorija“ mlin se nalazio se u Aleksandrovu.( Zapadne ugarnice 475 ). Crnajković je  1933. godine sklopio ugovor sa Ilijom Šibalićem, koji je radio  na snabdevanju  hlebom  pešadijskog  puka  u Subotici; za isporuku 280 v. brašna u narednih godinu dana. Pošto je cena žitu upravo tada pčela da raste, vlasnik mlina upada u  bankrot, i prinuđen je da rasprodaje nekretnine.  Sa druge  strane  profitira Šibalić koji upravo tada kupuje komleks nekretnina ( doduše na  ženino ime) u Zobnatici. st. 83. )  Kapacitet mlina je bio 1,2 v. za 24 časa, a broj zaposlenih se  kretao od 10 do 15.

Geza First (Fürst)[170] kupio je mlin „Viktorija“  1935. godine  od Ivana Crnjakovića.[171] Cena  za  mlin i 2 jutra parcele na kojoj  je ležao  je  bila  160 000  dinara.[172]   First je postao jedan od vodećih liferanta brašna za pasivne krajeve, Bosni i Hercegovinu.[173] U 1939. godini zapošljava samo 12 radnika.[174]

Izdat je u zakup avgusta 1941. godine Vaj Aleksandru iz Budimpešte . Tokom rata pretežno je radio na ušur za civile. Ipak, First je kažnjen a mlin konfiskovan 1947. godine.[175]

   „BAČKA“

 

„Bačka“ mlin (Miloša Obilića 64) je imao kapacitet od 6 vagona dnevno. Za vreme rata, 1942/3 godine je demontiran i prenet u Budimpeštu. „Prostorije gde se mlin nalazio koristo je „Žitopromet“ u Subotici za svoj magazin i  za gradsku pekaru koja je sada u izgradnji.“[176]

          „BERGER JAKOBA MLIN“, Save Tekelije 80

 

Osnovan je 1906.  godine. Adresa mu je bila VI  krug,  br. 416. odnosno Save Tekelije 80. Nakon 1918. godine, kada su Jakov Berger, pa zatim njegova udova Štajn Julijana ( od 1931. godine ) ubeleženi kao vlasnici mlina,vodio se kao industrija.  Jakob Berger[177] je 1921. godine,  na Paličkom putu, preko od „topničke kasarne“ imao i sušionu za hmelj.[178] Mlin se nalazio  na  Halaškom putu. Imao je „saugas motor“ od 70 KS. Kapacitet mu je bio 18 000 kg za  24  časa. Broj zaposlenih je iznosio do 20. Iskorištenost kapaciteta u 1927. godini je bila 40%.

Kao „Glid i Berger“ ( Mlin Berger Jakova osnovan je još  1900. Nalazio se na adresi Save  Tekelije  20.)  se javlja u 1936. godini. Tada ga kao ortaci drže Ernest Glid ( Ernest Glied je bio Vilimov sin) i  Eugen  Berger,  sin  Jakova. [179] U 1938. godini, upisan  je kao vlasnik samo Eugen Berger. ( Ce VII/701 ) I  to  je bio mlin industrijskog  karaktera.[180]

„GORNJOBAČKO UDRUŽENO PAROMLINSKO D.D.“

Od 1906. godine novi vlasnici tada sagrađenog mlina, koji će u narednim godinama biti osnova za formiranje deoničkog društva, su Gabor Smolenski (Szmolenszky Gábor), iz Budimpešte i Mihajlo Muić, kojeg će zameniti Biro Herman iz Budimpešte. Firma „Szmolenszky és Muity“ je registrovana 1907, (Ct  V 4) a brisana 1908. godine. To je  bio početak ulaska budimpeštanskog kapitala i u ovaj  mlin,  što  će  se završiti njegovim pretvaranjem u filijalu društva, koje je: „Osnovano 1916. godine u Budimpešti kao Felsóbásckai Egyesült Gázmalmi R.t., sa  filijalom  u Subotici.(  Gornjebačko udruženo paromlinsko d.d.“,III krug, Beogradski put 120.) Pored  Subotice,  imali  su  mlinove  i u Baji, Bajmoku i Novom Sadu. Kapital  je iznosio 2 miliona kruna, 5000 komada nominalne vrednosti 400 kruna. Nakon 1918. uvodi se sekvestar nad firmom, koji će biti  skinut  1922. godine. (Odlukom Ministarstva Pravde br. 3036/1922) Uslovi su  bili da  plati sve troškove, da podnose dokaze o plaćenom porezu i prirezu  za 1921. godinu, da 4 700 akcija deponovanih  kod „Opšte privredne banke d.d.“ iz Subotice preda Narodnoj banci KSHS, i da nekretnine ne može otuđivati  u narednih 5 godina.[181]

Funkciju direktora od 1917. do 1919. godine obavljao je Bela Majer (Mayer Béla ). On je bio rodom iz Temišvara. U  Suboticu  je došao maja 1917. godine, iz Baje. I on je dobio odluku Senata o izgonu,  zbog  nedostatka  stanova, kao „ratni doseljenik“. Pošto je istupio iz službe u firmi i započeo sopstveni trgovački posao bez većeg kapitala a  nemajući vlastitu kuću, nije mu pomoglo ni pozivanje na ranije usluge koje je  činio  Gradu. „Još  u svojstvu  ravnatelja mlina više puta sam gradu velike usluge činio, naročito u ono vreme, kada je za brašnom velika oskudica bila, da se javna ishrana  bez smetanja osigurati i nastaviti može. Više puta sam  gradu  po veću količinu brašna u formi zajma na raspolaganje stavio.“[182]

U 1921. godini  se sedište  firme registruje u Subotici.[183] „Društvo želi da započne nacionalizaciju i kao prvi korak  rešilo je zboru akcionara održanom 9.7.1921. da premesti glavno sedište društva u Suboticu, gde se faktično preduzeće i nalazi. Teškom mukom uspelo je društvo da za ovo premeštanje sedišta, uz plaćanje užasnih dažbina  i poreza, dobije odobrenje ugarske vlade.“

Akcionari januara 1923. i maja iste godine su bili:

januar               maj 1923.

„Opšta privredna banka d.d.“ sa         1000 akcija      —

dr Radivoj Miladinović                        350                   350

dr Josip Kiš                                           10                   10

Josip Rajčić                                         200                   200

dr Kosta Plavšić                                  50                     50

Miloš Lepedat                                      50                     50

Marko Protić                                       50                     50

Stevan Prodanović                              10                     10

Arnold Balog                                       10                     10

Ludvig Gotfried MÏhle                      2950                    2950

(koga zastupa Arnold Balog )                                       50

dr Al. Magarašević

——-            ——                                                                               4680             3750

Ali  na  januarskom  skupu akcionara „usled nacinalizovanja preduzeća“ postavljena i  nova uprava. Tako su  članovi Upravnog odbora postali:

Ime i prezime,                           Mesto stanovanja          Nacionalnost

Žika Amđelković, inspektor       Beograd                        Srbin

Emil Bacher, direktor                Bratislava                     Čeh

Arnold Balog, direktor              Subotica                        Jevrej

dr Josip Kiš, direktor                Subotica                        Mađar

Felix Paloc, direktor                 Bratislava                     Slovak

Mateja Popović,

nar. poslanik                              Tuzla                            Srbin

Marko Protić, paroh                 Subotica                        Srbin

Antun Valenta                          Bratislava                     Slovak

a članovi  Nadzornog odbora:

dr Kelemen Ljubibratić,           Subotica                        Srbin

penz. zamenik gradonačelnika

Franjo Hermec, prokurista        Subotica                                    Slovak

Stevo Prodanović, prokurista  Subotica                         Srbin

( Sastav Uprave nije menjan tokom 1924, 1925, 1926. i 1927. godine )

Tada je konstatovan dobitak za godine 1918, 1919, 1920, 1921, ukupno od 2 187 572 krune.

Na majskoj skupštini akcionara osnovni  kapital – 2  miliona kruna, nakon pretvaranja u dinare 500 000 dinara, je povišen  na 1,5 miliona dinara, u 15 000 akcija. Uslov je bio da naši državljani moraju imati 55% akcija i da  čine  2/3  Upravnog  odbora. (Po naređenju Ministra Trgovine i Industrije) U 1923. godini, kada se već ispoljava kriza. „Visoke unutrašnje žitne cenene  samo da su sprečile export brašna, nego su pripomogle importiranje,tako da su pasivni krajevi naše države, Hercegovina, Dalmacija,  Crnagora i Krajina,  sa strane Talijana samlevenim amerikanskim žitom namirili svoje potrebe. Doprinela  je krizi  još  i opšta oskudica u novcu, u našem gradu pak sputava osnovu bića  sviju preduzeća ogromni opštinski prirez.“ Preduzeće  je počelo da beleži gubitke.

Bio je među najvećim milinovima u Subotici, dnevni  kapacitet  mu je bio 6 vagona. Zgrada mlina u Subotici, na tri sprata, građena 1906. godine, bila je dužine 40,5, širine 12,7, visine 14  metara. Pored nje su se nalazile i zgrade građene isto 1906,  strojarnica, kovačnica   i kotlovnica, magazin za brašno, magazin za žito, zatim objekti građeni 1916. godine: magazin za žito, zgrada za vagu i stražaru,  i sporedno objekti. Imao je i svoj industrijski kolosek u dužini od 900 metara, od stanice Bolnice do mlina, koji je otvoren 1918. godine. Dimnjak je 1921. godine  delimično srušen  (do 22. metra), pošto  je bio nakrivljen i iznova sagrađen. Mašinski uređaj je pokretala parna mašina od 220 KS.

Na tom mestu već 1891. godine podigao je mlin First (Fürst) Laslo[184]. Objekat je izgoreo u požaru 1901. godine.

Deoničko društvo je imalo filijalu u Bajmoku, koja je radila do 1926. godine. Ta zgrada je namenski sazidana  još  1892. godine. Pogon je davao parni stroj od 120 KS. I taj  mlin  je  imao  svoj  industrijski kolosek dužine 80 metara. Na skupštini akcionara  1927. godine. „Usled potpunog prestanka  izvoza, prinuđeni  smo bili obustaviti pogon našeg bajmočkog mlina, te osoblje otpustiti. Objekat  je  prodat u 1936. godini za 650 000 dinara.[185]

Procene vrednosti oba mlina, 1927. godine je bila  5 700  000 dinara. U 1928. godini povišen je osnovni kapital na 3 miliona dinara. Do 1926. godine izvozio je u Autriju, ehoslovačku i Nemačku. Nakon završetka krize, od 1938. godine izvoziće pretežno u Nemačku. Akcionari 1929. godine su bili:

dr Borivoj Miladinović  sa      400

dr Radivoj Miladinović  sa      450

dr Josip Kiš  sa                                     50

Arnold Balog sa                                   10

Stevan Prodanović sa                          10

Franjo Hermec sa                                50

Klimentije Ljubibratić sa                      10

Borivoj Radosavljević  sa                   20

dr Aleksandar Ljubibratić sa               100

Herman Štajn sa                                  150

zastupnik Ludviga Gotfrida

                        Arnold Balog  sa                                  2950

—–

4200 kom. akcija

Kapacitet (dnevni) mu je tada iznosio 6 000 q.

U 1932. godini radio samo sa 31% kapaciteta. Preradio je 45 v. za ušur i 490 v. trgovačke meljave. Time je u toj poslovnoj godini zabeležen gubitak od 843 416 dinara. U tom periodu  najveći  akcionari su bili Julije Čadi[186] i  dr  Đorđe Bondi (Bondy)[187]. Kao  prokurista se javlja Herman Štajn  (Stein).[188]

Mlin je 1933. godine preradio  506  v.,  od  toga  388  trgovačke meljeve, 120 ušurne meljave, i time iskoristio samo 28% kapaciteta. Direktor je 1926. godine bio Elek Štiglic,  Slovak, Čehoslovački državljanin.[189] Od 1927. godine direktor je bio Arnold Balog.[190]

Najveći broj zaposlenih je dostizao 70, a u 1939. godini je bilo 45 zaposlenih radnika.

U „Compasu“ iz 1940. godine navedeno je da je predsednik  društva Josip Piliš, a u Upravnom odboru su pored njega bili još: dr Đorđe Bondi (Bondy), Arnold Balog, koji je bio i tehnički direktor i Herman Štajn (Stein) koji je vršio poslove prokuriste. Dividende  u  periodu 1937-1938. godine nisu deljene. Osnovni kapital je iznosio 3 000 000 dinara  u 5000 akcija. Tada je zapošljavalo 37 radnika.

«Mlin je bio nadaleko čuven zbog samlevenog brašna koje je imalo neverovatno belu boju, ali svoje proizvode nije mogao da plasira, pošto su režije bile velike  tako da su manji mlinovi mogli da prodaju svoje proiyvode po nižoj ceni od Gornjobačkog mlina», stoji u izjavi jednog od svedoka u krivičnom postupku 1947. godine.[191]

Radio je i tokom rata, kada je prešao u vlasništvo grofa Jožefa Venkhajma iz Budimpešte, da bi 1944. mašinerija bila demontirana  i prenešena u Mađarsku, u  Bekeščabu. Konfiskacija je izvršena 1947. godine.

„MARGIT D.D.“ (Sudarevićeva 50)

Mlin na toj lokaciji su osnovali Lajoš Stantić i Gustav Jo (Joo Gusztáv)  još 1885. godine. Objekat je izgoreo je u požaru 1907. godine ( Stantić je  dobio novac od osiguranja i sagradio novi objekat[192] ), da bi  1909. došao u ruke „D.d. sjedinjenih mlinova u Subotici“[193] preko koga  će budimpeštanski kapital, od 1912. preuzeti kontrolu nad ovim mlinom.

Firma, deoničarsko društvo je registrovana u Budimpešti     ?.

Akcionarski kapital je iznosio 100 000 000 kruna.

Filijala u Subotici ubeležena  je 1916. godine. Nakon 1918. godine stavljena je celokupna imovina pod sekvestar, koji je skinut tek 1925. godine. Direktor mlina, od 1916. godine a i pod sekvestrom je bio Oskar Nojman (Neuman).[194]

U prvim posleratnim godinama (1919.) radila  je  za snabdevanje brašnom siromašnih i  neopskrbljenim  građana.[195]

„Deoničarsko društvo za nastavak rada paromlina  Margit  d.d.“, osnovano je sa  ciljem preuzimanja nekretnina mlina u Subotici  i nastavkom rada, u Budimpešti 1924. godine. Od  naredne 1925. godine, registrovano je i u Subotici.[196] Preuzeće  nekretnine z.k. 2506, k.č. 3014/15 na uglu Sudarevićeve (Matije Gupca) i Ljubljanske ulice. Osnivački kapital je bio 500 000 dinara, koji  će 1933. godine biti povišen  na 700 000  dinara. Deonice su imale  nominalnu vrednost od 1000 dinara. Upisano je u sudski registar Ct XII 271. Na zboru akcionara 1926.  godine donešena je odluka da se sedište društva prebaci  u Suboticu.

Akcionari  1926. godine su bili:

Stevan Prodanović sa                                      2000

Borivoj Radosavljević sa                                 1000

Pavle Magarašević sa                          1000

dr Aleksandar Magarašević[197] sa                     500

Elek Štiglic sa                                                  1000

Josif Stiler  sa i kao zastupnik                            50

Margit parnog mlina iz Budimpešte sa              3550

Dimitrije Živaljević iz Beograda sa                   500

svega                           9600  akcija. ( to  je  bilo  po starom Pravilu ) Tada je izvršena i izmena  Pravila, da  se  osnovni kapital ustanovi na  500  000  dinara,  podeljen  u 500 akcija. Tako su 1929. godine je najveći akcionari bili dr Radivoj Miladinović sa 100 akcija, i Elek Štiglic sa 70.

Najveći akcionari  1933. godine su bili: Aleksandar Šporer[198] sa  200 akcija, Elek Štiglic (Stieglitz) sa 200, Mavro Šporer[199] sa 100, dr Ljubibratić Aleksandar sa 15.

Objekti mlinskih postrojenja su se nalazili  na adresi Sudarevićeva 48-50.(ugao  sa  Ljubljanskom).[200] Pogon 1926. obezbeđuje parna mašina od 110 KS.

Komisijski  pregled  mlina izvršen je 1932. godine. Iz tada nastalog zapisnika saznajemo sledeće podatke; da pogon mlinu obezbeđuje električni motor od 145 KS, da su ostali uređaji 6 duplih  valjaka „šrot“ (od 500 do 800/220 mm ), 5  duplih  valjaka, glatkih  (od 600 do 1000/250 mm ), dva kamena za premeljavanje mekinja, 4  „grispuceraja“, 4 „plasihtera“, 1 „trijer“ i 1 „tarar“. Maksimalni dnevni kapacitet od 26 000 kg je utvrđen probnim radom od 1 1/2 sata. U zaključku komisija navodi: „I  pored velikog  broja valjaka i  dužine istih ne može se dobiti više mliva, pošto je visoko šrotiranje na osam puta, što služi za kvalitativnu izradbu a ne za kvantitativnu izradbu mliva.“[201]

Kapacitet prerade 1938. godine iznosi 3,5 v. Imali su 7 magacina, kapaciteta 700 v.( Sudarevićeva 54-56,  48 – 50,  66,  Ljubljanska  2, Jukićeva  22, Carinarska  17, Daničićev put 1).[202] Od 1936. godine preduzeće je proglašeno za važno za odbranu zemlje i radilo je i za potrebe vojske ( 80% za njih ).  U 1936. godini dobili su kredit od „Opšte kreditne banke d.d.“  od  350 000  dinara uz zalog  50 vagona pšenice u magacinima.[203]

Aleksa Štiglic je bio direktor 1937. godine. Tada je on imao  375 komada akcija, nominalne vrednosti 375 000 dinara, a  plata mu je iznosila 2500 dinara.[204]

Tokom 1937. godine izvršena je zamena elektromotora  od 148 KS ( godišnja potrošnja 50 000 kw sati ) koji je postavljen 1932.  godine, gasnim generatorom.[205]

U 1939. godini zaposleno je 6 kvalifikovanih, 20 nekvalifikovanih radnika i  3 službenika

Uspešnost  poslovanja  bila  je  ograničena  visokim  železničkim tarifama prevoza i uslovima izvoza na inostrana tržišta.  Konkurencija mlinova pored vodnih puteva, koji  su imali 30-40% manje tovarne trokove,  istiskivale je  Margit  mlin  sa tržišta.[206]  „Usled tarifne  politike  željeznice i visoke  cene pšenice u Subotici i okolini nismo više  mogli  konkurisati  na  našim dosadašnjim pijacama, u pasivnim krajevima, pa smo ove poslove  morali prepustiti konkurenciji u krajevima sa jaftinijom pšenicom i mlinovima koji se kod prevoza svojih produkata uglavnom služe vodenim  putevima“ rečeno je skupštini akcionara 1937. godine.[207]

Upravni odbor na  poslednjoj skupštini akcionara  pred rat, 25.5.1940. godine čine:

dr  Aleksandar  Ljubibratić[208] sa                   50 akcija,

Aleksandar Šporer sa                                      150

Aleksandar Štiglic[209]  sa                                 150

Franjo Hermec            sa                                 20

Jovan Lipozenčić sa                                         20

Ozren Pilić sa                                                  20.        [210]

Od avgusta 1941, godine Aleksandar Vaj  (Vay András)  iz Budimpešte je zakupio mlin. Do avgusta 1944. godine samleveno je 2245 vagona žita. Do deportacije su u mlinu radili i Štiglic, kao knjigovođa, i Šporer, kao blagajnik. Poslove upravnika u ratnom periodu obavljao je Stjepan Sedlak.

Od uspostave novih komunističkih vlasti mlin je prvo bio sekvestriran

( nalazio se pod upravom UND) da bi zatim bio nacionaliziran.

Nije nastavio da radi u Subotici, demontiran  je i prenet u Jajce.  Iz Vojvodine  je od   1947. do 1949. godine, u druge delove Jugoslavije prebačeno 25 mlinova.[211]

„MIKUŠKA“ (Vujković Bukvin Lojzija), Paje Kujundžića 132

Na tom mestu je postojao mlin još pre I sv. rata, da bi ga dogradio Feliks Mikuška (Mikuska Felix) 1923. godine.[212]

1927. godine ga nalazimo pod imenom „Mikuška mlin“ (mada te godine nije radio).

U 1939.godini Vujković ima „radnju  za  proizvodnju  svakovrsnog brašna“,  sa kapitalom od 270 000 dinara, koja je zapošljavala  8 radnika.  Adresa ugao Hercegovačke i  Braće Radića. ( na vlasnikovom imenu  od  1888.) Konfiskovan nakon rata.[213]

(Ne to nije bio –   „Olga“ mlin? )

Osnovan pre 1918. Kapacitet 1  v. za 24 časa. Nakon požara  1926/7? prodat je Korhecu!

„Olga“ mlin je  osnovan  1925.  godine.  Osnivači  su bili  Đura Jović  i ortaci (drugovi). Nalazio se u Kujundžićevoj (Braće Radića) ulici br. 128-130. Zauzimao je čitav  prostor  između  dvaju poprečnih  ulica.[214]

Pre je  pripadao Arturu Polaku (Pollák)[215] koji ga je 1920 -1922 godine proširio. On je 1922. godine  dobio dozvolu dogradnje „zgrade  za lokomotivu“ (parnu mašinu).[216]

Tako su novi vlasnici Đura Jović i kompanija, kupili odgovarajuće zgrade i mašine, parni stroj  od 50 KS i dinamo mašinu. Sudski je procenjena celokupna vrednost na  sumu od   4 558 730 dinara.[217] Bivšem vlasniku dogovorena je isplata 1 500 000 dinara u gotovini i  2 500 000 u akcijama. Nakon toga, kupci su pisali Ministru trgovine i industrije, obrazlažući potrebu da oni preuzmu vođenje tog mlinskog postrojenja: „Poznato je, da najveći deo mlinarske indsutrije u Vojvodini u rukama stranih elemenata: Mađara, Nemaca i Jevreja. U poslednje  vreme  čine se pokušaji  za  stvarnu nacionalizaciju ovih važnih preduzeća za narodnu privredu, ali se to teško izvodi baš iz tog razloga,  što srpski i ostali nacionalni elementi ne raspolažu dovoljnim kapitalima. U oskudici kapitala teško je u ovim današnjim prilikama pribeći i kreditu jer je ovaj veoma  skup.“[218] Zato su oni osnovali deoničarsko društvo, u kojem je nominalna vrednost 1 akcije bila samo 100 dinara i time su smatrali da su omogućili  i sitnim seljacima da postanu deoničari. Ukupan broj akcija  je  iznosio 60 000, odnosno predviđen je osnivački kapital od 6  miliona  dinara. Akcionari osnivači su bili: Đura Jović – industrijalac, Petar Bajić – trgovac, Alba Malagurski – gradonačelnik, Aleksandar Rajčić – podgradonačelnik, Josip Rajčić – mlinar, dr Jovan (Joca) Milekić – lekar,  Dušan Stojković – upravnik škole, Vojin Isakov, Mato  Janković – posednik,  Ivan  Crnković – posednik i bivši narodniposlanik, Pere  Crnković – posednik i Staniša Mihajlović – sveštenik.

 „VUJKOVIĆ I DRUG“, Jukićeva 41

Firma „Vujković i drug“ je osnovana 1926. godine.  Vlasnik u 1940. godini je bio Stevan Ajzler.[219] Maksimalni dnevni kapacitet (za 24 sata) je iznosio 7 tona. To je bio električni mlin sa drvenim pogonom. Imao je automatsku vagu. Radio je ušurnu i trgovačku meljavu.

            PEIĆ IVANA, Frankopanska  24,  22?  (Memo.IAS,F:47.I 4912/ 1932 (u fioci)

Osnovan je 1912. godine. U 1927. godini je u vlasništvu Stevana Kladeka.[220] Kao JTD registrovan je u registru Ct XIII[221]. Za „Peić Mlin“ je 1932. godine komisijski utvrđen dnevni kapacitet od 6 960  kg. Pogon je davao „saugas“ motor od 35 KS. Tom prilikom je data i loša ocena o kvalitetu tehničkoh uređaja: „Pogonski motor je vrlo loše izrađen i hrđavog efekta. Celokupni uređaj je vrlo hrđav, jer su i valjci i sita prepravljeni i kombonovani od starih delova“.[222]

Čičila Josip[223] i Franjo Boršić[224] preuzimaju mlin 1935. godine.( U registru Ct VIII/662  je 1935. godine ubeležen Josip Čičila kao osnivač JTD.) Osnivački  kapital je bio 100 000 dinara. Pre njih su  kao zakupci mlin vodili Glid Vilim i Kraus Gabor. Mlin je radio i za vreme rata. [225]

Gradsko mlinsko preduzeće u Subotici preuzelo je  1945. godine delove iz ovog mlina i upotrebljavalo ih za remont ostalih mlinova.

VAJS (Weiss) HUGO,Majšanski put

(Mlin Rogić Martina ?)

Ovaj mlin se nalazio se na Majšanskom putu 37  (z.k. 15551). Sa pogonskom snagom od 30 KS, uz zapošljavanje  manjeg  broja radnika – do 10, radio je samo na ušur. Držala  su  ga braća Rogić. Januara 1934.godine  prodat je Ferdu Lipković [226]

 VERMEŠ KARLO MLIN, Šupljak

Ovaj mlin se nalazio na na bivšem majuru  Karla? Vermeša, na adresi Šupljak  59.  Od  1937. godine, kada mu je vlasnik Horvat Stevan dobija novu upotrebnu dozvolu.[227]

Imao je pogon sa  gasgeneratorom „Deitz“ od  60  KS. Rešeto  je bilo  sa dva sita „Jerkovski“  (St.  Palanka).  Kapacitet  prerade  je iznosio 7000 kg pšenice i 10 000 kukuruza za 24 sata. U 1939. godini radio je sa samo 3 radnika.

„KRAUS“, „GLID“, („OBILIĆ“), Save Tekelije 37

„Obilić“ mlin je držao Žarko Glogovčan.[228]

Mlin je započeo sa  radom još  1898. godine na adresi Save Tekelije 37. U 1937. godini kao vlasnici su upisani „Skanovski  i drugovi“. [229]

Dozvolu  za podizanje spratne zgrade za mlin  na tom mestu (Save Tekelije 37) dobio je 1922. godine Gavra (Gabor) Kraus.[230]  On  je još 1919. imao taj mlin na valjke ( VI krug, stari broj 549 ).

Zbog nedostatka struje 1919. godine  bio je primoran da izvrći izmenu električnog motora i da ga zameni  saugas motorom.[231]

Mlin je pre Glogovačana, od 1927. godine držao Vilim Glid[232]. U registru Ce VII/410 je upisan 1928. godine. Vilim Glid će za ovaj mlin morati nabaviti 1927.  godine u Budimpešti jedan novi valjak ( tipa „Körting“  ), pošto se  stari pokvario. Kapacitet  mlina je tada po izjavi vlasnika iznosio 200 q dnevno.[233]

Glid Franja[234], 1931. godine registruje ovaj ? mlin, Ce VII/ 5591932.  Kada je vlasnik Glid Vilim, izvršena je  komisijska  inspekcija. Pogon je saugas motor od 100 KS. Dnevni kapacitet je 15 000 kg.

Mlin Glid je pao pod stečaj  1932.  godine,  kada  je i prodat na dražbi. Kupio ga je Aleksandar Lipšic, koji nije ni izvadio obrtnicu. Grad je preko ovog Glidovog mlina ranije vršio snabdevanje siromašnih građana. 1 vagon žita je čak ostao pred stečaj i bio izgubljen za grad.[235]

Glogovčan mlin preuzima 1935. godine i preuređuje ga i proširuje 1938. godine. Izvršena je dogradnja strojarnice i skladišta.[236] Tada je važio za jedan od najmodernijih mlinova u  Subotici. Imao  je sopstveni električni generator, koji se koristio  za osvetljenje. Zapošljavao je do 30 radnika.[237]

Nakon rata, 5.5.1947. godine, izvršena je konfiskacija  mlina.[238]

„Glid“ („Tolnai“) Bajski  vinogradi  131 (Da li je to Save Tekelije 37 ? izgleda nije!)

Mlin je osnovan 1875. godine. U 1927. godini vlasnik je Vilim Glid, a u 1940. – Julije Tolnai,ml.[239]

Radio  je za lokalne potrebe.  Dnevni kapacitet je bio 8000 kg. Zapošljavo je do 20 radnika. U  1939. godina  ima  8 radnika.

Stevan Patoč[240] uzima taj mlin pod zakup od Julija Tolnaia u septembre 1942. godine.

        „RAJČIĆ MLIN“

„Rajčić mlin“ ( vlasnika Josipa  Rajčića)  je od 1923. do 1928. godine radio  na adresi Bunjevačka ulica 70 ( ugao ulice Ivana Antunovića i Matoševe ) a vlasnik  je stanovao u istoj ulici na br. 68. [241]

U 1920. godini vlasnik  mlina je bio  Stipan Đelmiš. Na žalbu  okolnih stnovnika morao je da izvrši popravku  svog  18  m. visokog dimnjaka, zbog opasnosti po okolinu od njegovog rušenja.[242] Međutim, tek će novi vlasnik – Rajčić 1922. godine  da izgradi novi dimnjak od 21 metara.

Krajem 1945. godine postoje:      1. Vujković mlin

2. First

3. Margit

4. Rajčić

5. Đelmiš Karla

6, Patoč

7. Obilić

8. Peić vl. Čičila I Borošić

9. Bačka vl. Grga Stantić

MLINOVI  VAN SUBOTICE

I u okolnim mestima van Subotice radili su mlinovi, većinom manjeg kapaciteta, pretežno za potrebe lokalnog stanovništva.

Tako je Antun Svoboda (Szvoboda Antal)  [243] držao 2 mlina u Bajmoku i 1 u Tavankutu. U Bajmoku su postojala još 2 mlina, „Matija Kolić i drug“ i Antuna Lenharda.

„Veštački mlin Svoboda Antun“ u Bajmoku je osnovan  1909. godine.

U vlasništvu Svoboda Antuna, uređen je vrlo moderno. Mlinski uređaj je poslednja reč u mlinskoj tehnici; od žita do najfinijeg brašna sve ide automatski.“[244] Kapacitet mu je bio do 3 vagona na dan. Broj zaposlenih je dostizao 25.

Ostaće zabeležen kao  mlinar koji  je prihvatao  nova tehnička dostignuća – u ovom Bajmočkom mlinu prvi je sagradio gvozdeni silos od 50 vagona.[245]

Drugi bajmočki mlin u njegovom vlasništvu je nosio ime – „Centralni motorni mlin Svoboda Antun“. Osnovan je još 1906. godine. Imao je kapacitet do 2 vagona na dan. Radio je najfiniju kao i prostu meljavu. Zapošljavaoje do 20 radnika.

Mlin u Tavankutu je izgrađen 1929/30 godine. Radio je na „ušur“[246].Snabdeven  je  bio „saugas sisaćim motorom“.[247] U tom mlinu imao je 1939. godine 17 zaposlenih radnika, uložen kapital od 470 000 dinara, a maksimalni kapacitet je iznosio 120 mtc.

U Žedniku je mlin imao Julije Kirkenhajmer. U 1939.godini  mu je zabranjen rad, da bi po pribavljanju odgovarajuće dozvole opet započeo sa radom.[248]

Na teritoriji subotičke opštine, postojao je od 1938. godine  i jedan  zadružni mlin, u Đurđinu, koji je bio u vlasništvu „Seljačke gospodarske zadruge“. Imao je dnevni kapacitet 40 mtc  žita, pokretao ga je motor od 40 KS.[249]

INDUSTRIJSKA PROIZVODNJA HLEBA

 

   „MARIJA TEREZIJA, TVORNICA HLEBA D.D.“

Na adresi Petrogradska 12 ( Žarka  Zrenjanina)  nalazila  se pekara „Marija Terezija, tvornica hleba d.d.“. Zgrada  je  građena 1912. godine.[250]

Osnovana je  kao „Mária Terézia kenyérgyár  r.t.“.  U  deoničkom društvu su akcije imali i strani državljani. Zbog  toga  je  pala  pod državnu upravu, sekvestar. Kao direktor  se 1919/20 potpisuje Jožef Rozenberg (Rosenberg Jozsef) trgovac  iz Subotice.

Ali već po akcionarima prisutnim na skupštini 1921. godine, vidi se da se menjala vlasnička  struktura, i da su većinu akcija  držali jugoslovenski građani. Tada su ubeleženi: Albe i Mijo Tumbas[251] posednici iz Subotice, koji su imali najviše akcija, Ivan Palić i Ivan  Rudić, obojica  iz Bačalmaša, dr Samu Bošan (Boschan Samu) advokat iz Subotice[252], Lazar Milašin. Tada su promenjena osnovna pravila i dato novo ime:„Jugoslovenska tvornica hleba d.d.“

Upravni odbor na skupštini akcionara 1923. godine čine: Milan Manojlović, Šime Milodanović, Lipot i Julije (Gyula) Ingus, Laslo (Ladislav) Hiršl, svi iz Subotice.

Imala je dnevni kapacitet od 20 000 kg hleba. Zapošljavala je do 30 radnika.

U 1927.  godini radi samo sa 10%  kapaciteta. Naredne 1928. godine izrečena je likvidacija. Ilija Šibalić, pekar[253] kao akcionar sa najvećim brojem akcija, pošto su on i njegova supruga imali po 200 akcija, čime su držali najviše u pojedinačnom posedu, od  ukupno 1000, bira  se 1928. godine  u likvidacioni odbor, vodi pekaru i stara se o održavanju zgrade i tehničkih  uređaja. Kao akcionar se 1928. godine javlja i  njegov brat Milan Šibalić[254], sa 50 akcija. Zaposlen je bio i njegov nećak[255]

Od 1939. godine njegova fabrika hleba je u likvidaciji, mada je i dalje radila za snabdevanje subotičkog garnizona hlebom. Šibalić je dobio 1940. godine i dozvolu za noćni rad, da bi i dalje mogao da isporučuje dnevno 10 000 kg hleba za vojsku. Hleb se tada mešao sa 20% krompira.[256]

Bio je 1938. godine i zakupac „Velike gostione“ i „Abazie“ na Paliću.[257]

Ilija Šibalić je pred rat imao  pekaru i u Beogradu.[258]

            INDUSTRIJA BONBONA

 

                                              „BRAĆA RUF“

Josip Ruf (Ruff Jozséf)[259] je osnivač jedne od najpoznatijih fabrika bombona i čokolade u predratnoj Jugoslaviji. Na tadašnjem tržištu su se dobro plasirale posebno njegove karamele, a bomboni pod imenom „Negro“ su se  zadržali u proizvodnji sve do danas.

Mavro (Mor) Ruf, Josipov otac, Jevrej, bio je putujući trgovac, prodavao je kožu, duvan i vunu. U Senti, gde se doselio sa porodicom i gde je Josip i rođen, kapital stečen trgovačkim  poslovima, ulože u proizvodnju sirćeta. Mavro vodi preduzeće u Senti sve do svoje smrti 1902. godine, kada ga je na tom položaju nasledila supruga, subotička jevrejka Serena, rođ. Šrajber. Ona se sa decom 1909. godine preseljava u Suboticu, gde će se od 1911. godine baviti trgovinom bambona i artikala od šećera, prodajući i robu, svoga šuraka Julija Brumera[260]

Dozvolu za izradu bombona dobija 1916. godine i tako praktično svojim preduzetničkim  duhom, rođačkim i drugim poslovnim vezama, utire put za svoja dva sina Josipa i Adolfa [261] koji iduće 1917. godine također dobijaju dozvolu za izradu i prodaju artikala od šećera i u tim ratnim vremenima, kada je šećer bio  strogo racioniran a njegova nabavka povezana sa nizom teškoća, kreću sa malom manufakturnom radionicom za izradu bombona.

Josip Ruf se sa proizvodnjom bombona upoznao i kod svoga tetka Brumera, sa kojim je odlazio i u Nemačku, da bi bi pratili razvoj tehnologije u ovoj struci.

Nakon bratovljeve smrti, kao jedini vlasnik firme „Braća Ruff“ u 1922. godini se javlja Josip. U narednom  periodu  firma će biti registrovana kao javno trgovačko društvo, do 1928. godine, da bi od 1930. do 1931. godine postojala kao deoničko društvo a kasnije imala oblik javnog  trgovačkog  društva i inokosne firme. Oba Josipova zeta, dr Mirko Telč (Teltsch),  advokat i Karlo Bajnhauer (Beinhauer), špediterski  preduzimač[262], učestvovaće svojim kapitalom u čitavom  periodu postojanja firme. Kao deoničari, u kratkom periodu  postojanja  tog  oblika preduzeća, javljaju se i sledeće ličnosti: Dušan Manojlović, dr Bošan Samu, Mavro  Augenfeld iz Vinkovaca, otac Mici Augenfeld, prve Josipove žene,  Gašpar Telč, trgovac iz Sombora  te drugi.

Prosperitet „Braće Ruff“ je bio brz i očigledan. Od  male manufakture sa 5-6 radnika do fabrike  bombona i čokolade, prošlo je samo desetak godina.

Sa proizvodnjom je započeto u prizemnoj kući u  Vilsonovoj ulici  br. 13, koju je kupila Serena Ruf po doseljenju  u Suboticu, verovatno od sredstava dobijenih od prodaje fabrike u  Senti. Proširenje tog malog pogona je izvršeno dogradnjom radionice u dvorištvu 1924. godine.[263]

U dvospratnoj zgrade  sa trgovačkim lokalom u Aleksandovoj 15 (današnjoj Kidričevoj ulici), kupljenog od Brumera[264], nalazila se prizemlju prodavnica firme.[265] Iznajmljivao je i jedan  gradski najamni  lokal (u zgradi bivše preparandije) u Aleksandrovoj 13, gde je  imao  1930. godine  imao poslastičarnicu.

O dobrom poslovanju svedoči i to što Josip Ruf dolazi u posed i kuća; u  Štosovoj br. 6, 8 i 10, gde će se prebaciti i proizvodnja. Na broju 6, on 1928. godine dobija  dozvolu za useljenje  u novosagrađenu prizemnu stambenu zgradu[266], kao i preuređenje dvorišnog objekta,  instaliranje parnog  kotla  i bušenje arteskog bunara.

Na adresi Štosova 10, bila je zgrada od 353 kv.hvati i dvorište od 110 kv.hvati. Tamo je prva dogradnja izvršena 1926.[267], radovi na prizemnoj zgradi za stanovanje u 1928. godini[268], a 1931. godine vršeni  su radovi na dvospratnom  fabričkom objektu.[269]

Tokom 1929. godine Josip Ruf završava i izgradnju  jednospratne kuće u Manojlovićevoj ulici ( V. Nazora) 6-8.[270]

Najveća investicija se obavlja u jeku  ekonomske krize 1931. godine. Tada se na parceli u dvorištu u  Štosovoj br. 6, novcem od miraza (500 000  dinara)  supruge Mici Augensfeld[271] završava nov moderno opremljen dvospratni pogon[272]. „Činjenica, da je firma tada bila u stanju  da podigne tako skupu zgradu dokazuje, da nije osećala posledice privredne krize i da njena konjuktura nije bila pogođena…“ [273] Time je u narednom periodu firma u Subotici raspolagala ukupno sa 1712 kvadratnih metara poslovnog prostora. I taj podatak dovoljno govori o poslovnoj snalažljivosti i sposobnosti Josipa Rufa i uspešnosti poslovanje njegove firme Uz takve preduslove  ne čudi ni dalji uspešan razvoj poslovanja „Braće Ruff“.

U 1927. godini fabrika ima  maksimalni  kapacitet od 15 vagona šerene robe i čokolade i ima iskorištenost od 70%, a zapošljava 55 radnika.

Sa razvojem firme unapređivana je i tehnička opremljenost pogona. Od prvih polovnih  uređaja za proizvodnju čokolade, nabavljenih iz Austrije, do modernih mašina uvezenih iz Nemčke i Švajcarske. Iz Švajcarske su  1928. godine uvezli mašinu „valjaricu“ za čokolade vrednosti 7125 Sf, a iz Nemačke, mašinu  marke  „Henkel“,  takođe  za čokoladu,  vrednosti 4250 RM.[274]

U 1938. godini pogon je obezbeđivalo 12 elektromotora, jedan od 52  KS i preostali ukupne snage 40 KS.

Tada je firma već zapošljavala do 100 radnika i imala maksimalni godišnji kapacitet 200 – 350 tona robe. Sposobni su bili  da konkurišu skoro svim sličnim preduzećima u zemlji. Imali su svoje prodavnice  u Beogradu, Novom Sadu, Velikom Bečkereku, Pančevu i Osijeku.

Robu su prodavili i putem trgovačkih putnika. U 1928. godini  to su bili Gabor Bek  (Beck Gábor), Ernst Kraus (Krausz) i Josip Štajner (Steiner József).

O ličnom bogatsvu Josipa Rufa govore i podaci da je 1932. godine kupio 132. k.j. prvoklasne oranice na Verušiću i opremio moderno gazdinstvo, razvivši i voćarsku proizvodnju – višanja, ali i kvalitetnu mlekarsku farmu, sa koje je sveže mleko koristila i njegova fabrika. Tim postupkom  je podignut kvalitet čokolada. Gajio i šećernu repu, koja se prerađivala u Crvenki, odakle je obezbeđivao deo potreba za šećerom.[275] Pored toga  je posedovao najamne palate, u Subotici

( „Rufova  palata“ – Manojlovićeva ulica 6) i Beogradu, sredstva na deviznim računima u inostranstvu, za koja je mogao da kupi još dve slične fabrike ili najmanje  260 k.j.  oranice. O ilustraciji Rufovog standarda govori i to da  je u  periodu  od 1929. do 1933. godine posedovao automobile  marke „Citroen“,  „Opel“ i „Ford“. Motorna vozila su u gradu bila retkost. U Subotici je 1939. godine bilo tek 194 automobila, 40 teretnih i  154 putnička.[276]

U  godinama  pred rat, zbog otežanog  snabdevanja sirovinama, fabrika smanjuje  proizvodnju a pod mađarskom okupacionom vlašću, od 1.10.1942. godine, pošto joj  je  obustavljeno snabdevanje šećerom i prestaje sa radom. Josip Ruf, kao i veliki broj  drugih subotičkih Jevreja biva interniran, mada je pokušao prelaskom u katoličku veru, izbeći progonima, zlostavljanjima i oduzimanju imovine, kojima su oni bili izloženi.

Nakon uspostavljanja nove vlasti Rufova fabrika, uz ostale nekretnine, biva decembra 1946. nacionalizovana. (Zakonom o nacionalizaciji privatnih privrednih preduzeća od 8.12.1946, godine)[277] Pristupa se obnavljanju objekata, kojima je  u bombardovanjima  krajem rata, naneta  velika šteta i pokretanju proizvodnje.

Ime  „Tvornica čokolada i bombona Pionir“ preduzeće je dobilo  1.11.1948. godine Rešenjem Vlade NR Srbije i kao takva upisana u registar.

Iskustvo i bogato znanje vezano za izradu bombona i čokolada, bivšeg  vlasnika  Josipa Rufa, dobro je došlo u vremenu izrazitog nedostatka kvalifikovanih kadrova, pa je on imenovan  1947. godine da vrši funkciju tehničkog rukovodioca fabrike. Ali, kasniji razvoj događaja potvrdiće da u novim društvenim uslovima, za bivše „kapitaliste“ nije bilo mesta. U Jugoslaviji porodica  Ruf ostaje do 1950. godine kada iseljava u Izrael.[278] Porodica Ruf je, kako je to nalagao postupak iseljavanja, morala  da ispuni izjave o odricanju od jugoslovenskog državljanstva ioni to čine oktobra 1950. godine. Nakon toga su im i preostale nekretnine   bile nacionalizovane kao stranim državljanima.[279]

Sa useljeničkom vizom, poput većine preživelih  subotičkih Jevreja, u velikom  talasu  iseljavanja 1949-1950. godine i oni odlaze u Izrael.[280]

Porodica  Josipa Rufa iselila se marta 1950. godine. No, već aprila  1952,  Josip  daje ovlasti subotičkom advokatu Ivanu Malagurskom da ga zastupa u cilju njegovog povratka u Jugoslaviju. U molbi za izdavanje mišljenja o povratku „…u cilju  snaženja nacionalne  privrede…“ [281] navodi: „Pošto se u mome novom zavičaju ne mogu naviknuti, niti na ovdašnji način života i običaje, a niti  mi pogoduje ovdašnja klima, a pored toga osećam u pravom smislu bolest  i čežnju za mojom bivšom  domovinom…  “ i dalje „…  obzirom  na moju  bolećivu naklonost  i čežnju za mojim starim zavičajem, tako i obzirom da mi ovdašnja klima, način života i ishrane oštećuju zdravlje, kao i da sam duboko uveren da ću mojim stručnim znanjem i

veštinom koristiti i mnogo  doprineti razvoju i proizvodnji čokolade, bombona razne vrste… “  Ali na zahtev mesnih vlasti,  iz „Pionira“ stiže  za bivšeg vlasnika obeshrabrujući odgovor. U njemu se ističe kako je to preduzeće kada je Ruf obavljao dužnost tehničkog direktora proizvodilo samo 6 vrsta proizvoda, a sada već  preko 60, što dokazuje osposobljenost niza stučnjaka za vođenje pogona, te ono nema potrebu da angažuje Rufa. Ta epizoda samo svedoči o arogantnosti novih upravljača fabrikom, ali još i više o velikoj vezanosti Rufa za  svoju fabriku i problemima prilagođavanja koje su on, a verovatno i mnogi drugi subotički Jevreji nailazili u Izraelu. Iz Izraela  porodica  Ruf se iselila uBrazil.

Kao naslednici u ostavinskoj raspravi  vođenoj 1954. godine, nakon proglašenja 1947. godine Ruže Ruf umrlom, javljaju se  Josip Ruf (iz Brazila, Sao Paolo) i Telč Andrija (iz Zagreba), sin Ružine sestre Margite. Predmet nasledstva su bile naknadno  pronađene nekretnine u vlasništvu pokojnice u Beogradu, kuće u Jevremovoj 61 i Baruhovoj 37.[282]

Porodično stablo Rufovih

Franjo Ruf (Stari Vrbas?-?) –

Mavro Ruf (Stari Vrbas ? – Senta 1902) + Serena Šajber

– Adolf Ruf (Novi Sad 1890-Subotica 1921)

– Josip Ruf (Senta 1895-Izrael  195?) + Mici Augenfeld ( – Subotica 1934)

– Ivan ( 1930- ?)

– Đorđe ( ?-?)

+ 1935/6 Ana Sabo ( Kučevo 1909 – ?)

– Katica ( Subotica 1937 – ?)

– Rozika ( 1898 -Aušvic 1944 ) + Karlo Bajnhauer (Subotica 1886 -Aušvic                                                                                                                                       1944)

– Margita (Senta 1902 – Aušvic 1944)  +  dr  Mirko Telč ( Sombor 1891 – ? )

– Andrija Telč (?-?)

      „PRVA SUBOTIČKA TVORNICA BOMBONA I ČOKOLADADE“

(Prestolonaslednika Petra 29, Somborski put )

Zet porodice Ruf, muž Serenine sestre, Julije Brumer[283]  osnivač  je  „Elsö szabadkai cukorka és csokoláde gyár“ (Prve  subotičke  tvornice bombona i čokolade),  1904. godine. Nakon rata adresa joj glasi Prestolonaslednika Petra 29.[284]

U dvadesetim godinama je pogon radio bez podele rada, sa mašinskim pogonom, koji  je pokretala električna mašina o od 10 KS, zapošljava do 30  radnika, i ima godišnji maksimalni kapacitet od 4 vagona robe.

I Brumer je kupovao delove, opremu i kompletne mašine u inostranstvu. Tako je 1927. godine iz Nemačke uvezao opreme za 1395 RM, mustre  za  bonbone sa natpisom Brumer i Subotica, valjak mašinu i drugo.[285]  Dogradnju radionice vrši u 1928. godini.[286]

Proizvodni program  proširuje  1936.  godine,  od kada  počinje da  pravi  i keks, piškote i medene kolačiće.[287]

Vlasnik Brumer Julije, prijavljuje 1939. godine  prastanak  rada svoje firme, da bi njegov sin Mirko nastavio da vodi očevu posao, ali kao zanatsku radnju.[288]

Brumer Pavle ? iselio u Pelestinu.

SEMENARSTVO

 

„JUGOMUNTNER, PROIZVODNJA I TRGOVINA SEMENA D.D.“

Firma  Edmunda Mauntnera je osnovana 1874. godine u Budimpešti ?. Bavila se trgovinom i proizvodnjom semenskog materijala. Bila je vrlo uspešna i razgranala je poslove po velikoj teroriji srednje Evrope. Tridesetih godina dvadesetog veka je imala ispostave  u Bratislavi, Aradu, Krakovu, Meranu, Beču i Budimpešti. Centrala u Jugoslaviji je uspostavljena 1925. godine u Novom Sadu, sa filijalom  u Subotici, da bi 1927. središte bilo preneseno u Suboticu. Stovarište je bilo u Carinarskoj ulici br. 19. Preduzeće se bavilo: “ …proizvodnjom svakovrsnog semena,kupoprodajom semena, prerađivanjem, čišćenjem i ađustiranjem u male omote“. Kapital je iznosio 500 000 dinara u 1000 deonica, nominalne vrednosti  500 dinara. Kao deonižari firme u Subotici se javljaju: Pavle i  Alfred Mauntner, dr Aleksandar Moč, Mirko Jakobčić, Vilim Konen i drugi.[289]

Poslove subotičkog zastupnika firme je vodio Lipot ( potpisivao se i kao Nikola ) Breder ( Bröder ), tada već član  firme  „Transport d.d.“.  Te 1927. godine iz Budimpešte  je u Suboticu prispeo i jedan stručnjak za selekciju semena, koji je vršio obuku 80 – 100  domaćih radnika.[290]

To je bio i najveći broj zaposlenih radnika. U Subotici je firma plasirala  samo  2%  proizvodnje. Pošto je beležila gubitke u periodu 1928- 1931, središte je 1932. godine vraćeno u Novi Sad.

                 FABRIKE SODA VODE

U Subotici su postojale sledeće:

„Favorit d.d.“ je bila „fabrika sodne vode subotičkih gostioničara i trgovaca“. U 1922. godini najveći deoničari su bili: dr Adolf Klajn (Klein) lekar, sa 174 deonice, dr Elemer Kalmar i dr Jako Fišer, advokati sa 10, Pavle Popović, Lajžo Polak sa po 10  i  drugi sitniji akcionari. Preduzeće je likvidirano 1923. godine,  pošto  je iskazalo gubitak od 28 249 dinara.[291]

„Johana, fabrika soda vode“, vlasnika Josipa Helera.(Paralelni put 30) Zapošljavala je do 20 radnika i proizvodila dnevno do 3 500 flaša soda vode.

„Peić Grga i drugovi“, osnovana još 1898. godine.  (Preradovićeva 4)  Dnevni kapacitetet je iznosio 10 000 flaša.

U 1940. godini bilo je 6 radionica za izradu soda  vode.[292] Vlasnici tih zanatskih radnji su bili: Antun Benke, Lazar Laušev, Etelka Ivić, Popović i Hupko, Šokčić i Vuković i Josip Heler. Standardna cena 1 boce  je  tada  bila 1  dinar.

FABRIKE LEDA

Sledeće firme su se bavile ovom delatnošću:

„Nizza“, koja je bila  poseban  pogon  klanične  industrije „Hartman  i Konen“.

„Jugoslavenska tvornica leda“

„Josip Hamburger, fabrika leda“

„Fabrika leda Lojzije Knapeca“[293] Osnovana je 1930. godine na adresi Majšanski put 53. Za vreme sezone mogla je da proizvede 25 kubnih metara leda za 24 sata.

Pogon, koji se nalazio na Palićkom ( Daničićevom)  putu, osnovan je još 1903. godine. Nakon I sv. rata pripadao  je „Centrali  piva“[294] odnosno filijali sarajevske deoničarske pivare, od koje  ga je 1930. godine otkupio Ilija Lepedat, koji se bavio i gostioničarskim poslovima.[295] Instalaciju su činili elektromotor od 85 KS i kompresor od 100 000 kalorija. Dnevni kapacitet je iznosio 800 tabli leda od 12 kg. U 1933. godini proizvedeno je 32 600 takvih tabli. Vlasnik tog pogona, u 1937. godini je bio Valentin Nol.[296]

„Vuković Antun, tvornica leda“ ( Preradovićeva 21 )  osnovana  je 1921. godine. Dnevni kapacitet je bio 250 tabli leda.

  „DEGE, FABRIKA LIKERA“

To je bila destilerija voća, tvornica  likera, ruma i konjaka. Radila je od 1921. godine. Vlasnik joj je bio Đula Der ( Gyula Der).[297]

Der je započeo kao trgovac alkoholnom pićima, imao je radnju u porodičnoj  kući  –  Sudarevićeva 14 (Matije Gupca), da bi razvijanjem posla prebacio radnju na adresu Park  Kralja  Petra  10. Od 1923. godine proširio je delatnost sa  proizvodnjom  destilata, alkohola i likera. Od 1930. godine na adresi  Daničićev put (Palićki) 9 ima pogon  za destilaciju i magacin gotove robe, dok je on stanovao u susednoj zgradi br. 7.

Imala  je maksimalni godišnji kapacitet od 1200 hl. Zapošljavala je 5 do 10 radnika.  Zaposlenost preduzeća je u 1927.  godini bila 50%.

Nakon rata njegova udovica Margita r. Frank se iseljava u  Izrael a imovina firme se nacionalizovala.[298]

    OSTALO

U ratnom periodu, 1942. godine osnovana je jedna fabrika hrane – konzervi; u vlasništvu mađarske zadruge  „Baross  Szövetségi tagok  – Baross Export“  (  po oslobođenju  nosiće  ime  „Vojvodina“. Konfiskovana  je  odlukom  Vp. 1722/1945.) Nalazila se u ulici Cara

Lazara  ( Petra Drapšina ) 51. Radila je u iznajmljenoj zgradi. Proizvodila  je razne marmelade i džemove, prerađivala i konzervirala povrće,  koje je bilo namenjeno  vojsci.( Tako  je  za nemačku vojsku, 8.10.1944. isporučila 56 000 kg marmelade.)[299]

---

[1]Stanojlović, nav.delo,st. 15

[2]Avramović, nav. delo, st. 165,166.

[3]„Severna pošta“, 11.7.1923. Prihod od carine za tu izvezenu stoku je bio 200 000 dinara.

[4]Izvezeno je i 12 000 vagona jabuka. „Smotra“, 17.1.1936. Izvoz je u periodu od oktobra do decembra 1937. godine iznosio: u Austriju, 25  v. svinjskog mesa, 112 v. tovnih svinja, 50 v. zaklane živine, u Nemačku, 20 v. tovnih svinja, 12 v. svežeg mesa, 15 v. zaklane  živine,  19  v. svinjske masti, 5 v. mesa od divljači, u Englesku, 44  v. živine,  u Čehoslovačku, 18 v. radnih konja, 48 v. tovljenih svinja, u Italiju, 1 v. soljene slanine, u Mađarsku, 29 v. konja za klanje, itd IAS,  F:57. 8267/1937.

[5].IAS, F:57.199/1937

[6]Josip Hartman  (József Hartmann) (Subotica 21.03.1886 – Australija 1974?). U knjizi rođenih JVO IAS, F: ? stoji da mu je kum bio trgovac živinom iz Segedina Mor Šreger (Schréger Mór).

[7]Vilim Konen Jakob~i}, sin osniva~a firme, napisao je u Nema~koj 1979. knjigu memoara- Unmenschen die sich für Halbgötter hielten ( Neljudi koji su se smatrali polubogovima) u kojoj iznosi svoja se}anja na detinjstvo i poslovanje porodi~ne firme. Zahvaljuju}i njegovoj k}erki Veri, koja mi ju je stavila na uvid, kori{teni su podaci iz nje. Tako saznajemo da je u XVI veku

rodonačelnik porodice bio Conradt Hanss, zvani Coen.

[8]U knjizi je opisan put mladog Konena u Pariz.

[9]IAS, F:2. inž.182/1894. Na k.č. 7490/1 predviđena je izgradnja objekta dužine 70 X 11 m.

[10]IAS, F:2. I 800/1885

[11]I porodica Schreger je bila jevrejskog porekla. Bavili su se trgovinom živinom i perjem. Tamo, u Segedinu će Rafael upoznati svoju buduću suprugu  – Terezu Šreger ( Schrégér Teréz), (Szentes 1863 – Subotica 1940), kćerku Mora Šregera. Mada je imala samo 2 razreda osnovne škole odlikovao ju je izuzetan poslovni osećaj. Sa razvojem firme, potvrdiće se kao veliki dovrotvor i pomagač dobrotvornih,  humanitarnih  i prosvetnih  udruženja  i institucija u Subotici. Tereza se 1930. godine nalazila i na čelu mesnog školskog odbora.

[12]Rafael Hartman je iz prvog braka imao sina Juliusa  (Đula, Gyula) a i sa Terezom će imati samo jednog sina – Josipa (József).

[13]IAS,F:57.5. Registar C. Kao direktor  firme je naveden Refael Hartman.

[14]IAS,F:235.28.112/1929.  Na subotičkom tržištu, obično za potrebe ugostitelja, prodavane su table od 12 kg.

[15]IAS,F:47.IV  6491/1937. Za „100 kola leda“  firma je decembra 1937. i januara 1938. godine platila 750 dinara.

[16]IAS, F:68.XII 1104/1947. Jelena (Ilona) Jakobčić (Subotica 1877 – 1958) od oca Vojislava (Béla)

( 1841-1899) i  mati Kristine r. Pfan. Oni su imali tri kćerke, pored Jelene, Angelu i Jelisavetu i sina Mirka (Ímre), koji će biti funkcioner banke. Lazar Mamužić je imao za ženu Belinu sestru Eržebet (Erzsébet) Jakobčić.

[17]Rafael Hartman je 1895. godine vršio funkciju predsednika JVO. Napadala ga je protivnička  struja Gajgera  Mora, i zbog slabog poznavanja mađarskog jezika, uspela je da ga i smeni.

[18]O rafaelovim kućama, virilista, itd

[19]Julius Hartman, prvi Rafaelov sin, imao je englesko državljanstvo, i bio  je nastanjen  u Londonu. Učestvovao je i kao akcionar u radu firme. Umro je 1932. godine.

[20]Lajčo Šreger (Schrégér Lajos) (Szeged 1875-?), brat Tereze Šreger. Od 1891. godine  radi u  preduzeću. Od 1899. godine ima kuću u Subotici. Filijalu u Sremskoj Mitrovici vodi od 1900.  do 1914. godine, kada se vraća u Suboticu i preuzima  mesto poslovođe u centrali firme.Često je putovao u inostranstvo  radi kontrole poslovanja filijalnih preduzeća. U molbi za izdavanje pasoša 1930. godine, navedeno je da mu je on potreban za put u Englesku, Švajcarsku, Nemačku i Mađarsku, a zatim dodato „za celu Evropu sem Rusije“. IAS, F:235.30.170/1930

[21]Ima ? akcija. Mirko Šreger odlazi u poslovnu posetu ocu u London, oktobra 1927. godine. IAS, F:235.26.636/1927

[22]Danilo Kecić, Revolucionarni radnički pokretu Vojvodini 1917-1921, Novi Sad 1972. st. 153.

[23]IAS, F:47. XXIII 42/1919

[24]IAS, F:47. XXIV 62/ 1921

[25]Iz dopisa firme Senatu,  marta 1923. godine povodom razreza kaldrmarine i klanične pristojbe. Za 1921. godinu ona  je  iznosila 86 985 dinara.IAS, F:47.XXIII 6/1923

[26]IAS,F:235.28.112/1929

[27]isto

[28]IAS,F:47.III 1531/1933

[29]isto

[30] IAS, F:235.26.634/1927

[31]IAS, F:235.30.78/1930

[32]IAS,F:43.124/1928.

[33]Česte su žalbe i primedbe ove firme na rad železnice,  njihovu sporost, slabe veze, itd.

[34]IAS, F:235.20.596,605/1924

[35]IAS, F:235.22.767.876/1925

[36]Firma je 1934. izvozila i u Španiju. IAS,F:56.5.156/1934

[37]IAS, XXIV 18/1924

[38]Szombat, br. 20-21, 8.12.1925.  st.  63- 64.

[39]IAS,F:235.25.508/1927

[40]isto

[41]IAS,F:235.28.428/1929

[42]IAS,F:235.27.663/1928

[43]IAS,F:235.27.274/1928

[44]IAS, F:235.34.592/1932

[45]IAS, F:235.29.520/1929

[46] IAS,F:47. XIII 17/1927

[47]AJ, F:65. a.j.1424.2408

[48] F:57.930/1931

[49] IAS, F:56.7.149

[50]Vilim Konen Jakobčić  (Subotica 1903. – Neüminster, 1993.) opisuje svoje detinjstvo u knjizi ? Bio je visok 182 cm.

[51]IAS,F:235.23.160

[52]Sa Irenom Antunović ( r.1917), od koje se razveo 1951. godine, imao je sinove Petra i Jovana. IAS, F:68. II 727/1951. Sa  četvrtom  ženom i kćerkom  iz tog braka napušta zemlju i nastanjuje se u Nemačkoj.

[53]. U 1928. dobio je dozvolu za rušenje starog i podizanje novog jednospratnog objekta na toj  adresi. Prostor u prizemlju je izdavao za radnje. IAS, F:47. III 579/1928

[54]IAS,F:47.III 1235/1940. Klub je okupljao motocikliste i bicikliste. Dobio je pravo da koristi  prostor vašarišta u Malom Bajmoku (današnji Hipodrom), gde  je 1932. godine održao nekoliko trka. Interes građanstva je bio izuzetan, na internacionalnoj moto trci, juna te godine okupilo se oko 6000  ljudi. Za konjičke trke, počeće taj deo da se upotrebljava od 1940.  godine, kada  je  trkališe  „Subotičkog kola  jahača“ iza  fabrike „Zorka“ zaposednuto od strane vojske.

[55]Taj objekat je oštećen  18.9.1944. godine, u savezničkom bombardovanju ciljeva oko železničke stanice.

[56]I taj objekat je stradao u tom talasu bombardovanja.

[57]Konen stariji, je u ranijem periodu imao kuću i u Karadžićevoj ulici 24 ( nekada je služila kao štala), koju je zbog žalbi stanara u njoj na loše uslove, dotrajali krov,  tek uz ponovljene odluke Senata, odlučio  da popravi  1921.  godine. Stanari su se žalili da Konen koji je „višekratni  milioner“ odlaže početak popravki. On je imao ideju da dotrajalu  kuću  potpuno sruši ali za to nije naišao  na  razumevanje vlasti,  verovatno  zbog velike oskudice stambenog prostora u to doba. IAS,F:47.1203.III 306/1920. O oduzetim nekretninama, dostupni arhivski podaci dopunjeni su iz Konen Jakobčićeve knjige.

[58]IAS,F:47.III 1507/1937

[59]Sušara za hmelj izgrađena je  1924. godine na parceli pored fabrike leda, (k.č. 15534/1.) Po izveštaju sreskog poljoprivrednog referenta 1938. godine, tlo na toj parceli je bila ilovača, usev je dobro okopavan i prihranjivan, stajskim i veštačkim đubrivom, i donosi prinos od 12 mtc po lancu.IAS, F:57. 6382/1938. U subotičkom ataru bilo je polovinomdvadesetih godina pod hmeljom  50-60  jutara. IAS,F:47.XV 306/1926. Spisak hmeljarnika iz 1940. godine svedoči da ih je bilo 12.

[60]IAS.F:86.220. Registar Ct VIII 235/1922

[61]IAS, F:57.9700/1937

[62]Vladilav Hiršl, dipl. baštovan, odlikovan za unapređenje poljoprivrede IAS,F:57. 1807/1937

[63]IAS, F:68. III 2258/1945

[64]IAS, F:47, IV 657/1940

[65]Nakon eksprpoprijacije 1946. godine on se obraća vlastima da mu ostave 5 hektara. „Pošto sam predao Agrarnom fondu putem eksproprisanja najbogatiji živi i mrtvi inventar u subotičkom okrugu, od preko milijunske vrednosti…“  IAS,F:68.III 4853/1946

[66]IAS,F:57.78/1935. Lajčo Bek (Beck Lajos) (Subotica 1885 – 1938), od oca Filipa i majke Roze Fišer. Iz njegovog uverenja o državljanstvu IAS, F:57.6143/1938.

[67]Dr Elemer (Velimir) Kalmar (r.1877, Torža), advokat, u I  sv. ratu vojni  sudija. Posedovao  je  205 k.j. na Žedniku, tzv. „Andrijin salaš“. Stradao je za vreme II sv. rata.

[68]Mirko Kemenj (Kemeny Imre ) (? – 1946). Porodica Kemenj je  bila u rodbinskim vezama sa

porodicom Šreger. Hermann Kemenj je uzeo za  ženu Schreger Marisku, sestru Tereze?

[69]AV, F:126.14761/1939

[70]Dr  Tomičić  Juraj advokat, hrvatske nacionalnosti, sa mestom boravka u  Beogradu. Zastupao  je porodicu Kemenj 1941. godine, u prodaji njihove porodične kuće u Beogradu,  kada su oni kao Jevreji pokušavali da spasu svoju imovinu.

[71]Milan  Manojlović, inženjer, u Subotici dvadesetih godina radio kao ovlašteni graditelj, direktor električne centrale „Novosadsko električno d.d.“ do 1940. kada daje ostavku.

[72] vidi Jelić, ?, Kasaš, ?

[73]IAS, F:56.13.587/1940

[74]IAS,F:56.14.131/1941

[75] IAS, F:57.8323/1938. FOTO

[76]Konen, st.?

[77]Na imanju 1939. godine ima 35 krmača. IAS, F:57. 4266/1939

[78]F:57.95.1938.  Još  1928. porodica Hartman, Tereza i sin  Josip, je  dobila  pravo  da  promeni prezime, odnosno da doda svom prezimenu – Rinenburški. IAS,F:47.I 108/1927

[79]Katalog izložbe, Spomen na subotičke Jevreje, Gradski Muzej Subotica, Subotica,

[80]IAS, F:70. 14 996/1945

[81]IAS,F:68. Nacionalizacija, dosije 142

[82]Terezija Kemenj, rođena 1879. u Subotici.Ona se 1950. odrekla  jugoslovenskog državljanstva  radi iseljavanja u Izrael, (IAS,F:68,XV 1789/1950 ) no obraća se i 1952. godine NO Subotica radi postupka poništavanja kupoprodajnog ugovora, kojim je beogradski advokat dr Juraj  Tomašić, prodao njihovu porodičnu kuću u Beogradu, avgusta 1941. godine. IAS, F:68, XVI  37/1952. Ona se  nakom muževljeve smrti  1946.  godine, preudala za advokata u Subotici Ruski Slavka. Sadecki Kemenj Terezija je bila vlasnica 1500 akcija firme „Hartman i drug d.d., gotovo polvine i kažnjena je  oduzimanjem akcija i „gubitkom mađarske nacionalne časti“ na 1 godinu.

[83]IAS, F:68. Nac. 298

[84]IAS,F:68 nac.142. Tako su neki od objekata bili i  strojarnica  od 662 m2, hladnjača – 957, fabrika za  konzerve – 495.  (Građevinski izveštaj). Zanimljiv je i inventar gotove robe-začina.  Zatečeno  je 340 kg majorane, 3142 kg sitne paprike, 542 brašna od  luka,  3120  kg korijandera itd.

[85].IAS, F:68, Nac. 142

[86]IAS, F:68, I 1057/1952

[87]IAS, F:86.215

[88]Halbror je 1920. godine tražio dozvolu  za  klanje na sopstvenoj klanici. IAS, F:47.1428. XIX 318/1920

[89]Aleksandar  Frenkel (Fränkel Sándor) je iz Starog Bečeja. U jednom dopisu Senatu 1921. godine, navodi da mu je kuća u St. Bečeju „za vreme  prevrata 1918. godine opljačkana i upaljena“. IAS,F:47. Gr. 1076/1921.  U svojoj molbi Senatu, februara 1920, radi izdavanja dozvole boravka,  Ignac Frenkel, rodom sa Pekla puste (srez Kula), navodi da će se u toj fabrici prerađivati ugojene svinje baš sa imanja u Pekla  pusti. Ignac se u 1921. godine javlja kao vlasnik fabrike kolomasti koja je imala 60 radnika. IAS, F:47. XIX 43/1920

[90]IAS, F:47 XIX 318/1920

[91]IAS, F:47. XIX 395/1921

[92]IAS, F:47.1. Zapisnik  1919-1920,  200 P.S. 12402/1920

[93]Reis David (1873-Aušvic 1944) je posedovao zapravo dve radnje, jednu registrovanu kao „mesarsku“ a drugu kao „kobasičarsku“.

[94]IAS,F:57.162/1937

[95]Julije Korhec, (Stari Bečej, 1899  – Subotica, 1973) otac Korhec Vince, mati Agneš, rođena Varnju. Bio je visok 176 cm. IAS,F:68. XII 1100/1948. Oženio se 1930. godine u Novom Sadu, Terek Žužanom.

[96]U Suboticu dolazi sa majkom i sestrom Matildom.

[97]IAS, F:47. XIX167/1922. Iz njegove molbe za nastanjivanje i započinjanje obrta saznajemo da mu je pravni zastupnik bio subotički advokat dr Julije Rubi.

[98]IAS, F:47. III  419/1927

[99]IAS, F:235.26.72/1928

[100]Zbog  montiranja  elektromotora  od 8 KS u 1930. godini, bez prethodne prijave gradskim vlastima  odnosno električnoj centrali,  pokrenut je postupaka  protiv njega. Centrala  se  žalila  da  je  zbog  toga stalno  dolazilo  do pregorevanja osigurača, pošto transformator nije bio dimenzioniran  za takvo opterećenja, pa su i okolni potrošači ostajali bez struje.  IAS, F:47. XVI 38/1930

[101]IAS, F:235.26.72/1928

[102]IAS, F:235.32.482

[103]Mr Ljubica Šiljački, Privreda  Banata  između dva svetska rata, Novi Sad 1987, st. 213.

[104]IAS, F:56.13.694/1940

[105]IAS, F:43.111.

[106]Suvlasnik kuća u ulicima Skotus Viatora i Paje Kujundžića je pored njega bio i Đorđe Lederer. IAS, F:   1936. Spisak vlasnika kuća i objekata.

[107]IAS, F:47.I 1347/1931

[108]IAS, F:68. XI 1535/1950

[109]IAS,F:47.XIII 1991/1930

[110]Za 1930. godinu, procenjen je na 2 miliona. IAS,F:235.32. 351/1931

[111]IAS, F:47. XIII 2004/1930.

[112] IAS, F:47 XIII, 20/1931

[113] Bela Farago ( Subotica 1897- ?)

[114]U 1922. nije dobio dozvolu za preinaku postojeće kuće. Senat je zahtevao da se ona sruši i na tom mestu podigne kuća na sprat. IAS, F:47.1208. III 269/1922. Imao je i vilu na Paliću ( tvz.  Schulhof vila) kao i 45  jutara zemlje. Sve nekretnine koje su  mu  pripadale, konfiskovane  su nakon  rata, odlukom  Okružnog suda K 16/49. IAS, F:68, XI 1535/1950

[115]IAS, F:56.8.168/1937

[116]„U njoj su g. Farago Bela i  dr Palić Emil, sekretar Udruženja mlinske  industrije glavni  faktori.“  IAS, F:56. 12.352/1939

[117] IAS, F:86. K 168/11946. Zakupac je bio Janoš Šimala iz Kečkemeta.

[118] isto

[119]Beno Sekelj, (Subotica 1894 – ?). Žena, Rozalija Stipić mu je donela u miraz 50 lanaca  zemlje. Sa ocem Belom držali su najam preko 800 lanaca zemlje.

[120]U januaru 1935. godine izvezao je 1775 tovljenih svinja. IAS, F:47. I 742/1935

[121]Presburger je izvozio i konje, tako je 1931. godine imao pošiljku konja za Francusku. IAS, F:235.32.1148/1931

[122]Mirko Kemenj ( Bački Aljmaš (Bácsalmas) 1907. – Subotica 1946.). Jevrejske nacionalnosti. Njegov otac, Herman Kemenj, veterinar, koji je u Subotici  od  1912. godine, optiranjem  je sa   porodicom stekao jugoslovensko državljanstvo. Bio je oženjen Mariskom Šreger Sadecki. Bili su akcionari firme „Hartman i Conen“.

[123]Salamon Gingold  je  rođen 28.11.1869. godine umestu Sučavi (Rumunija), (otac Herši, mati Sara ) a umro je u logoru Aušvic 1944. godine. Sa suprugom Elenbogen Reginom ( r.1884 ) imao je dva sina. Karlo (Károly, Dragutin) je rođen 12.7.1905. godine u Galiciji u mestu Sučavi. Umro je na prinudnom radu,1943. godine, u mestu Hrenovo. Školovao se na Trgovačkoj akademiji i na Ekonomsko komercijalnoj visokoj školi.IAS, F:57.3210/1938. Drugi sin –  Samuilo ( Sučavi 1902 – Subotica 1930 ) je  bio oženjen sa Almom Rotštajn (Rotstein) ( r. Zagreb 1902), sa kojom se 1928. venčao u Zagrebu. IAS,F:47. 1261.1798. Imali su kćerku Anicu.

[124]IAS,F:47. XIX 80-78/1921

[125]isto

[126]IAS,F:47. XIX 80-78/1921

[127]isto

[128]IAS,Gr.1832/1920

[129]IAS,F:47 III 594/1924

[130]AV, F:92.1807/1922

[131]IAS, F:47. XIII 1423/1930

[132]IAS,F:56.9.3/1938

[133]IAS, F:235.30.47/1930

[134]IAS, F:235.25.534/1927

[135] vidi: Palics és környeke, 9, decembar 2000, Stevan Mačković, A palicsi halaszatról (1922-1941), st.10,11

[136]IAS, F:68. XIII 1896/1948

[137]IAS, F:51.70.173/1933

[138]Emil Lederer je rođen u mestu Klingenbach. U 1922. godini  još nije imao jugoslovensko. IAS, F:47.I 215/1922. On  je od  1912. godine radio za osiječku firmu Union, koja ga je 1919. imenovala za upravnika filijale u Subotici. U kasnijem periodu imao je registrovanu posredničku trgovinu u Subotici i bavio se izvozom poljoprivrednih proizvoda i žita. IAS, F:235.23.188/1926.  Tokom 1929. godine radi sklapanja poslova  putovao je u Čehoslovačku, Austriju, Nemačku, Belgiju, Holandiju i Mađarsku. IAS, F:235.29.565/1929. O  količinama robe koju izvozi saznajemo da je na pr. od novembra do decembra 1928. godine izvezao u Austriju i Nemačku 400 vagona žitarica.U 1929. godini izvozio je kukuruz u Italiju. Kućna adresa mu je bila Park Kralja Petra 10. Za vaspitanje svoje dve kćerke imao je vaspitačicu iz Nemačke, koja ih je poučavala i jezicima; nemačkom, engleskom i francuskom.

[139]First je izvozio i druge poljoprivredne proizvode, tako je u 1929. godini  u  Italiju izvozio pasulj.

[140]O uvozu govori i nekoliko primera iz 1927. godine, kada je  uveženo 45 000 kg semena mahunice za stočnu hranu, 50 000  kg  maka.IAS, F:235.25.513/1927

[141]IAS, F:57. 6461/1938

[142]Gašpar Ulmer, Mlinarstvo  u  Subotici,  1867-1941, Rukopis, Subotica 1968, st. 7.

[143]isto, st.9

[144]Na osnovu projekata inž. Skulteti Janoša, gradsko veće je dalo dozvolu za njegovo podizanje mlinarima Futo Ferencu i Mezei Andrašu. IAS, F:002. 1937/polg. 1867. Nakon njih se kao vlasnik vetrenjače javlja Kovač Birkaš Imrea (Kovács Birkás Imre), od koga ju je 1889. godine otkupio Imre Fičar (Ficsár Imre).IAS, F:47. III 197/1939. Ivanji Ištvan navodi u svom delu (Iványi István, Szabdka szabad királyi város története, II deo, Subotica 1892, st. 231) da je u Subotici ostalo još iz prošlih vremena puno suvača i nekoliko vetrenjača.

[145]I nakon 1918. godine zakupac je bio mlinar Đorđe (György) Mikuška, a od 1936. godine njegov unuk Antun Mikuška. IAS, F:47. III 197/1939

[146]isto,st. 14

[147]isto,st.19

[148]isto,st. 36

[149]vidi: Katarina Ulmer. ??

[150]isto,st.52.

[151]IAS,  F:47,  XXIII 181/1919

[152]Nakon rata je vladala velika oskudica osnovnih životnih  namirnica. Na nivou grada formiran  je poseban „Otsek za prehranu“ na čijem čelu je bio „gradski senator za prehranu“ -Aleksandar ( Sándor ) Rajčić (1884-1926). On je bio angažovan i na kulturnom polju kao urednik „Nevena“ i „Danice“, te kao vlasnik 1/3 konzorcija „Severne pošte“, i tu se „odlikovao nacionalizmom“, kako stoji u nekrologu  objavljenom u „Subotičkom glasniku“ 11.2.1926 ( umro je 27.1.1926. ), ali i u privrednom životu, kao zamenik direktora u subotičkim filijalama „Hrvatske zemaljske“ i „Jugoslovenske  banke“,  te na  političkom planu, kao gradski senator a zatim i podnačelnik (zamenik gradonačelnika).)  IAS,  F:47, XIII 40/1919

[153].Ulmer,nav. delo,st. 55.

[154]isto,st.58.

[155]isto, st. 59. Najveći kapacitet je imao „Gornjobački mlin  d.d.“  – 65  t.,  „Kohan“ – 30, „Jakob Berger“ – 25 t.

[156]Ulmer, nav.delo, st.65.

[157]isto, st.96

[158]IAS, F:57, 8240/1937

[159]Samo su 2 mlina imala dnevni kapacitet preko 10 v,  a  čak  92 su bila sa  kapacitetom do  1/2 v. Industrija, Stanojlović, st. 36.

[160]Tako je i Emil Lederer, kao šef osiječkog „Union paromlinskog d.d.“, pruzimao i kupovao žito za Dalmaciju. IAS, F:47, XIX 105/1920.

[161]AV, F:110.6.

[162]IAS,Gr. 2256/1919 ) ( do kraja međuratnog perioda zadržao se taj broj ?

[163]Karlo Vermeš sa bratom dr Julijem imao je 1920.  godine niz nekretnina, 4 kuće u Subotici,  vilu na Paliću, i još druga zemljišta na Paliću i okolini. IAS, F:47, XX 68/1925

[164]IAS, F:235,35.242

[165]IAS,F:47.1205.  III 134/1921. i IAS,F:47.1205. III 240/1921 Planove je izradio  arhitekta

Stipan Vaci.

[166]IAS,F:43.122

[167]isto

[168]IAS,F:86.216

[169]IAS, F:47. XX 231/1930

[170]Geza  First  (Fürst) je rođen  1895.godine u Čantaviru, u jevrejskoj porodici, od oca Samuila I majke Adler Regine. Supruga mu je bila Margita Fišer (r. First) (St. Kanjiža 1901- ?) . Bili su solidno situirani, imali su kuće u Moskovskoj  ulici 1 (Dinka Šimunovića),  Sudarevićeva (Matije Gupca) 21-23. I automobil Ford. First se bavio i tgovinom – eksportom žitarica i poljoprivrednih proizvoda. Preživeo je deportaciju i oktobra 1944. godine se vratio u Suboticu. Uzeo je aktivno učešće u radu novih organa vlasti kao član subotičkog NOO (do 31.12.1944). Ali u narednom periodu i on sa porodicom uzima  izraelsko državljanstvo i iseljava se novu jevrejsku državu. Kuće, Moskovska 1,  i Sudarevićeva 21-23 su im nacionalizovane. IAS, F:68, XVI 557/1950

[171]IAS, F:47. III 3/1935 i IAS,F:57.3869/1938

[172]IAS, F:57.8509/1940

[173]Ulmer,st. 89.

[174]IAS, F:57. 1987/1939

[175] IAS, F:86.172/1948

[176]IAS, F:68.15691/1955. Novi silos izgrađen je 1955. godine. IAS, F:68. 19952/1955. Tehnička dokumentacija sa tehničkim  planovima.

[177]Berger Jakob je bio jedan od osnivača Jevrejske Ortodoksne veroispovedne  opštine.

[178]Tehnički planovi su sačuvani – IAS, F:437, III 308/1921. I dozvolu za gradnju kuće,  1920. godine, dobija na tom mestu (parcela z.k.26980/k.č.15280) u segedinskim vinogradima. ) 1927. godine kao izvoznik hmelja se javlja i Emil Verber. ( Upisan  je u registar Ce VII/ 380/1927 )

[179]IAS,F:86.44. Ct XIII/204. Jakov Berger je sa suprugom Arankom  r. Graf imao još jednog sina – Ladislava. IAS,F:57.3477/1938.

[180]IAS,  F:57, 2662/1938

[181]IAS, F:65.248.1424

[182]IAS, F:47.  XIX 80- 65/1920

[183]Promena  je ubeležena i u budimpeštanskom  registru  firmi.  AJ, F:65.2408.1424. Prepis.  IAS, F:86.219.

[184] Projekat mlina je u predmetu IAS,F:2. gr.doz. III krug 8/1890.

[185]Ulmer, st.90.

[186]Julije Čadi (Horne-Saliby (Čehoslovačka) 1985 – ?), Od 1923. godine je u Subotici. Bio je činovnik u toj firmi.

[187]Dr Đorđe Bondi (Bondy György) (Segedin 1892-Aušvic 1944).

[188]Herman Štajn je rodom iz Stare Pazove, školovao se i oženio u Novom Sadu,a u Suboticu  je  sa porodicom došao 1915. godine. Radio je kao glavni knjigovođa u „Gornjobačkom udruženom paromlinsko  d.d.“.I  njega je zahvatila  uredba  o izgonu ratnih doseljenika, ali nakon pozitivno rešeneih žalbi MUD, ipak je uspeo  da obezbedi ostanak u Subotici. IAS, F:47, XIX 80-41

[189]Štiglic Elek je rođen je 1893. godine u Čehoslovačkoj, u mestu Kežmarak. Dolazi u Suboticu 1918. godine. Stradao je maja 1945. godine u logoru Bergenbelzen.

[190]Arnold Balog je rođen  1873. godine. U  Suboticu  je došao 1908. godine.  Mobiliziran  je  1914,  da  bi  dospeo  u  rusko zarobljeništvo, odakle se vraća 1918. godine.  Tek  nakon  žalbe  MUD, omogućen mu je 1920. godine, stalni boravak u Subotici. Optiranjem je  1923.  stekao  naše državljanstvo.Završio je Trgovačku Akademiju. Žena Melanija Vitenberger, sin Andrija. IAS,F:47.I 45/1926. Izbran je 1932. godine na funkciju člana u upravi „Udruženja industrijalaca u  Novom Sadu“.IAS, F:56.4.

[191] IAS, F:86 K4/1947

[192] Tehnički projekti mlina su u predmetu IAS,F:2.gra.dozvole III/45/1908.

[193]Margit Ferenc, mlinar ( Bácsgyulafalva 1892)  usvojeni  sin  nosi isto ime Ferenc  (šta sa njim?) Ulmer, st.  39.

[194]Oskar Nojman, mađarski državljanin, rođen je 1886. godine u Budimpešti. IAS,F:47.1205. I 67/1922. i F:47.1426. 80-60.

[195]Vladala je nestašica žitarica ali i uglja. Gradske vlasti organizovale  su opskrbljivanju

najsiromašnijeg stanovništva.  Tako je  za  njih  bilo obezbeđeno brašno po povoljnim cenama.  Mesečno sledovanje  je  1920. godine iznosilo 15 kg. IAS, F:47.1. 86 P.S. 5211/1920

[196]IAS, F:86.236

[197]Dr Aleksandar Magarašević, advokat ( Đala  1889 – ?). Od oca Pavla i majke Viducki Danice. Supruga mu je bila Nada  Maksimović. Odvojeno od nje živi od 1929. godine. Imali su dvoje dece, Aleksandra ( r. 1918) i Danicu ( r. 1922). Bio i veleposednik. Na Žedniku je 1940. godine kupio od Josipa Piukovića imanje sa febričkim postrojenjima, od 275 k.jutara,  pa je nastavio da proizvodi mleko (imao  je 55 krava muzara ) i fabrikuje špiritus. IAS,F:47, IV 9944/1940.  Politički angažovan, u predratnom periodu ( 1927. godine) predsednik odbora SDS u Subotici, a nakon rata, do 1946. godine i potpredsednik Gradskog NO. Bio je i mason, član lože „Stvaranje“. Nakon rata je, uz dr Miloša Pavlovića i Kolomana Vidakovića, imao  udela u reaktiviranju masonerije u Jugoslaviji. vidi: Nenezić, nav. delo, st. 512.

[198]Aleksandar (Josipa) Šporer (1883 – 1944) Stradao u Aušvicu. Posedovao je kuće – Daničićev put 42 i Sudrevićeva 33. Supruga mu je bila Klara r. Holender. Njena sestra Ela r. Holender je bila udata za Eleka Štiglica.

[199]Mavro (Salamona)  Šporer, (1876 – 1944.) Sa suprugom Serenom r. Freund stradao u Aušvicu. Imao je kuće Beogradski put 105 i Karadžićeva 8.

[200]Plan, tlocrt u predmetu AJ,F:65.2404.?

[201]IAS,F:47.I 4912/1932

[202] IAS, F:57.4634/1938

[203]IAS, F:43.111.Kamata je bila 10%.

[204]IAS, F:47.1265. II 3856.

[205]IAS,F:57.1912/1937.Susedi su podneli žlbu zbog zagađivanja vazduha tim novim pogonom.

[206]AV, F:126 VIII 13777/1934

[207]IAS, F:86, 236.

[208] Dr Aleksandar Ljubibratić je bio direktor Opšte privredne banke d.d. Stanovoe je na Paliću, Horgoški put 57.

[209]To je bio brat blizanac Eleka Štiglica, od 1918. godine nastanjen u Subotici.

[210]AV, F:126,  KBU  VIII, 34786/1940

[211]Dr Jelena Popov, Dislokacija industrijskih postrojenja   iz Vojvodine, Zbornik Matice srpske za istoriju, br 51, st. 42-89, Novi Sad 1995.

[212]IAS,F:47.1212. III 6634/1923. Mlin je bio na uglu ulica Hercegovačke 1 i Paje Kujundžića (Braće Radića) 132

[213]IAS,F:68. 6195/1955

[214]Plan – tlocrt objekta se nalazi u predmetu IAS,F:68. 6195/1955

[215]Artur Polak, (1880 – Aušvic 1944).Porodica Polak  podiže svoju vilu na Paliću 1922. IAS,F:47. 1203. III 284/1920

[216]IAS, F:47.1205.III 416/1922

[217]Procenu  je  uradila komisija gradskih stručnjaka; Đula Vali, Oton Tomndl,  Adam Gutvajn.

[218]AJ, F:65,a.j.2408,f.1424

[219]Ajzler je rođen u Starom Bečeju 1906. godine. Završio je trgovačku akademiju u Petrovgradu

[220]Kladek Stevan je imao mlin u Majšanskim vinogradima, pored pruge za Kelebiju.Koji je to ?  Radio je i kao ugostitelj, zakupac hotela „Nacional“ 1917. godine.

[221]IAS,F:86.45

[222]IAS, F:47 I 4912/1932

[223]Čičila Josip je rođen u Aradu 1881. godine. U  Subotici je od 1919. godine. Bio  je zaposlen kao mašinista u Električnoj centrali do 1930.  godine.  Žena  mu  je  bila  Amalija  Jolanka  Bot, rodom iz Arada.On je  kao rumunski državljanin tek 1938. godine primio jugoslovensko državljanstvo. Stanovao je Frankopanskoj ulici 24  Žena  mu  je  bila  vlasnica  i  vile  na  Paliću  i  vinograda.  IAS, F:57.1474. 8005/1938. Bavio se i radom sa vršilicom.IAS,F:57.5031/1937

[224]Franjo Boršić, (Doroslovo 1899 -?) mašinski tehničar.Ranije radio u Ferumu  i Subotičkoj  električnoj centrali. Nakon rata radio je u Gradskom elektroprivrednom preduzeću Energija.

[225] Tokom 1943. godine samleveno je 1 258 392 kg žita. Vlasnici, Čičila I Boršić su 1946. godine kažnjeni a mlin je konfiskovan. IAS, F:86. K 251/1946.

[226]Ferdo Lipković tek 1938. godine pokreće postupak za dobijanje jugoslovenskog državljanstva. IAS, F:57.8980/1938

[227]Tehnički nacrti u predmetu IAS,F:57.510/1937

[228]Žarko  Glogovčan je  rođen u  mestu Saravola  (  Rumunija  ). Završio  je  srednju   tehničku školu u Budimpešti. I njegov sin – Stevan ( r. 1910.),  nastaviće  očevim stopama. Diplomirao je pravo ali i na Poltehničkom institutu, te je kao inženjer radio i u mlinarskoj struci a 1967.  godine  i kao tehnički direktor „Fidelinke“.

[229].IAS, F:57.2574/1938

[230]IAS, F:47.1208  III 12/1922

[231]IAS, F:47.1201. III 121/1919

[232]Glid Vilim ( 1874 – Aušvic 1944 ) Supruga  mu je bila Etela Berger ( 1876 – 1944 Aušvic ) a sinovi Ernest i Franja. Glid je bio predsednik JVCO u periodu ??.

[233]IAS,F:235.25.357/1927

[234]Franja Glid (Glied Ferencz) (Petrovac 1902- ?) Od oca Vilmoša Glida i mati Etel Berger.

[235]IAS, F:10. 384 G.P.

[236]IAS, F:57.2574/1938

[237]U 1939.  godini ima 24  radnika. IAS, F:57.1987/1939

[238]IAS, F:68, V 68/1950

[239]Tolnai je rođen 1910. godine u mestu Luč u Baranji, a kasnije ga nalazimo prijavljenog u St. Bečeju.

[240] Stevan Patoč (Pátocs István) (Čantavir 1912 – ?) je po podacima Otseka unutrašnjih poslova Subotice za vreme rata pripadao organizaciji Njilaša. (akt u predmetu K 278/1946). Osuđrn je na 6 meseci lišavanja slobode sa prinudnim radom.

[241]IAS, F:47. Inž.711/1923

[242]IAS,F:47.1203.III  213/1920

[243]Antun Svoboda (Szvoboda Antal)  je rođen 1855. godine u Temišvaru. Završio  je mašinsko  tehničku  školu  u  Brnu.  U svom radu se pokazao kao „vrstan stručnjak, i uspešno je vodio svoja mlinska preduzeća“, ocena je za njega od strane gradskih vlasti.

[244]Šematizam …, st. 25.

[245]Tehnički opis mlina u Bajmoku nalazi se u predmetu IAS, F:68, Nacionalizacija 388.

[246]IAS, F:57. 2646/1931. Subotički  „Odeljak finasijske kontrole“ podneo je 1931. godine jednu prijavu protiv Svobode zbog nepoštovanja uredbe o načinu meljave upravo u tom mlinu.

[247]IAS, F:47. III 948/1929

[248]IAS, F:57, 2798/1939

[249]IAS, F:57, 2650/1937, i 3095/1937. Molba i dozvola  za  rad, sa tehničkim opisom. Nadležne državne vlasti, KBU,  poslale  su  1938. godine dopis o načinu podizanja i rada zadružnih

mlinova. IAS,F:57. 4025/1938. Na osnovu toga i ovaj mlin je  1939.  bio  zatvoren,  pošto nije pribavio odgovarajuće dozvole, IAS, F:57. 2010/1939.

[250]IAS, F:47. XXIII 5/1928

[251]Albe Tumbas  je 1921. godine tražio da se primi u subotičku zavičajnu vezu, što mu  je  i  odobreno, pošto se iz Bačalmaša, sa suprugom Marijom Krekić naselio u Suboticu. Imao  je  133  lanca zemlje  u Kaćmaru,  koja  je  vredela  2,5,  miliona  kruna. IAS, F:47.XXIV 156/1921. Navodi da je u Subotici kupio kuću i „fabriku za pečenje kruha“, koja  je  još  pod sekvstrom,  zbog  prijašnjih vlasnika, stranih državljana. IAS, F:47.1204. I 51/1921

[252]Samu Bošan  je bio na  čelu  subotičke  mesne cionističke organizacije, od osnivanja 1927. godine.

[253]Ilija Šibalić ( r.1889) u Suboticu  dolazi 1913. godine iz Martonoša, kada otvara svoju  bakalnicu u  VI  kvartu  br. 47. Šibalićeva supruga je bila  Marija Bartušević. Imali  su kuće  u

Gajevoj 70 i 72. Bavio se trgovinom špecerajskom robom. Javlja se i kao vojni liferant, od  1920.  godine. IAS, F:47, XXIII 17/1920. Radnju  za „trgovinu pekarskih, baštovanskih i mlekarskih proizvoda“ je registrovao 1923. godine.

[254]Milan Šibalić je bio imenovan u gradsku skupštinu 1921. godine.

[255]Sin od brata Milana Šibalića,  koji je isto bio deoničar, Ilija Šibalić, pekarski majstor.Iz njegove molbe  za  izdavanje  uverenja o  državljanstvu saznajemo da je rođen 1913. godine u Budimpešti, od oca Milana (Emila) i majke Stefanije Filipović  IAS,F:57.5038/1938.

[256]IAS, F:57. 7006/1940. Odobrenje da proizvodi hleb sa dodatkom 20%  krompira. IAS, F:57. 9825/1940

[257]IAS, F:57.2811,4542/1938

[258]IAS,F:57.9825/1940

[259]Ruf je rođen je u Senti 4.3.1895. godine. Po podacima za izdavanje uverenja o državljanstvu bio je visok 180 cm, plave  kose i plavih očiju, bez karakterističnih znakova.

[260]Julije Brumer, (Subotica 1870-1944  Aušvic). Roditelji su mu bili Andrija  i Katarin Basler. IAS, F:68, XVI 672/1950. On je osnivač „Prve subotičke tvornice bombona i čokolade“.(od 1904.). vidi: Gašpar Ulmer, Tvornica čokolade i bombona „Braća Ruff“ Subotica (1917-1946), 65 godina „Pionira“ (1917-1982.) st.60.

[261] Adolf  Ruf je rođen 1890 u Novom Sadu, gde se  tada  nalazila porodica Ruf, a umro  je 9.10.1921. godine u Subotici. Bolovao je od srčane mane zbog koje je bio oslobođen vojne obaveza. Zabeleženo je i da je istupio iz jevrejske i prešao u  rimokatoličku veru. Braća su imala i dve sestre, Margitu ( Senta  1903 – Aušvic 1944) i Rožiku (Ružu) ( 1898 – ?). Margita je bila supruga advokata dr Telč Mirka

( Telsch Imre ) IAS, F:57.965/1934. Mirko Telč  je rođen 1891. godine u Somboru, otac Gašpar, mati Berta Grinfeld. On 1952. godine želi da izvadi dozvolu  za proizvodnju „kresnica“ prskalica? IAS, F:68, I 1008/1952. tu je slika).

[262]Bajnhauer Karlo ( Subotica 1886- Aušvic 1944 ). U ratu je bio mobiliziran u  86. puk, odlikovan je u činu poručnika. Da je bio solidno situiran govori i to što je posedovao  nekoliko nekretnina, kuću u Carinarskoj 9 i sa suprugom po jednu polovinu kuće u Štosovoj 6 i na Daničićevom putu 6. Ruža Ruf je bila vlasnica i kuće Trg Eduarda Erioa 5/a. I ona (Ruža Ruf 1898-1944) je stradala u logoru Aušvic.

[263]IAS,F:47.Inž.ured. Odl. 613/1923. Rufovi susedi su bili J. Milekić sa jedne i dr Pletikosić sa druge strane.

[264]Ulmer, isto,  st.  61.

[265]Ruf 1927. godine dobija dozvolu za preuređenje izloga.

[266]IAS,F:47.III 351/1928

[267]IAS,F:47.III 429/1926

[268]IAS,F:47.III 199/1928

[269]IAS, F:47. III 273/1931

[270]IAS, F:47. III 385/1929. Vlasnici zgrade su 1936. godine bili Josip (2/4) i njegovi sinovi Đorđe i Ivan sa po 1/4.

[271]Mici (Marija) Augensfeld  je bila kćerka  Mavra  Augensfeld, veletrgovca hranom iz Vinkovaca. Sa njom je Josip  imao dva sina Ivana i Đorđa. Ona umire 1934. godine.

[272]IAS, F:47.1246.III 2273/1931

[273]Ulmer, st. 68

[274]IAS, F:235.27.298/1928

[275]Ulmer,  st. 71.

[276]IAS, F:57.4343/1939

[277]Ulmer, st. 83

[278]Druga Josipova supruga je bila Ana Sabo  (1909. -? ),  sa kojom je 1937. godine dobio kćerku Katicu. Sa prvom ženom Marijom rođ. Augenfeld imao  je dva sina, Ivana i Đorđa, koja je posle smrti prve supruge čuvala dadilja Ana Sabo, sa kojom će sklopiti brak.

[279].IAS, F:68. V 1185/1950.Sinovi Ivan i Đorđe imali su na svom imenu po 1/2  kuće  u  Vladimira Nazora 6- 8, i u Matije Gupca 31. IAS, F:68, XVI 638/1950.  Josipu  je stavljena u državno vlasništvo i nekretnina na putu Jovana Mikića 6. IAS. F:68, XVI 940/1950

[280]Ulmer, st. 93.O iseljavanju subotičkih Jevreja vidi: Dušan Jelić,Kratak pregled istorije subotičkih  Jevreja i njihovog doprinosa razvoju grada, Jevrejski istorijski  Muzej,  Zbornik  5,  st. 175.

[281]IAS,F:68,I 650/1952

[282]IAS,F:68, 1411/1955

[283]Julije Brumer (Brummer Gyula), Subotica 1870-1944 Aušvic. Roditelji su mu bili Andrija  i Katarin Basler. IAS,F:68,XVI 672/1950

[284]Zanimljivo je da su vlasnici te nekretnine, 1936. godini, bili sinovi Josipa Rufa – Ivan i Đorđe.

[285]IAS,F:235.27.432/1927

[286]IAS, F:47. III 368/1928

[287]IAS,F:235.242/1933

[288]IAS, F:57.5099,5102/11939

[289]AJ,F:65. ?

[290]IAS, F:235.24.106/1927

[291]AJ, F:65, 2409.1425

[292]IAS, F:57.7363/1940

[293]Lojzija Knapec (Subotica  1895-?)  je bio gostioničar, predsednik subotičkog  Udruženja  ugostitelja. Ovo udruženje je osnovano 1932. godine, ali nastavlja tradiciju „Udruženja Gornjo-Bačkih gostioničara“ koje je osnovano  1907.  godine. Broj članova 1931. godine je iznosio

225. Po izveštaju  Gradskog  načelstva iz 1932. godine bilo je u gradu: 2 hotela ( pored toga 3 hotela su bila na Paliću),  1 restoran,  3 konačišta, 21 gostionica,  1 kafana, 1 pansion, 1 bife, 8 narodnih kuhinja i 129 krčmi. IAS, F:55.43/1932

[294]Ova „Centrala piva“ je 1929. godine uvezla  u  grad  6913 hektolitara piva. F:47.9. 15 G.P.

[295]Ilija  Lepedat (Subotica 1884  -?). Finansijsko bankarski stručnjak, obavljao je i funkciju  direktora  Gradske štedionice  ?

[296]IAS, F:57.507/1937

[297]Đula  Der, sin Ignjata i Berte Brih, je rođen 1893. u mestu Žarnovica u Čehoslovačkoj, U Suboticu  je  došao  1914.iz  Novog Vrbasa,  gde  je radio od 1911.kao službenik kudeljare. Sa  Margitom Frank  se  venčao  1917.  godine.

[298]IAS, F:68 XVI 556/1950

[299]IAS, F:68. Nacionalizacija 467

DIPLOMA SLOBODNOG KRALJEVSKOG GRADA MARIA THERESIOPOLIS OD 1779. GODINE

DIPLOMA SLOBODNOG KRALJEVSKOG GRADA

MARIA THERESIOPOLIS OD 1779. GODINE

Subotica do dobivanja statusa slobodnog kraljevskog grada

Smatra se da je grad koji danas zovemo Suboticom osnovao nakon tatarske najezde (1241) ugarski kralj Bela IV, naselivši slobodne kraljevske jobađe,[1] od kojih potječe i ime grada – Szabadka (naselje slobodnih ljudi), ali pouzdanih podataka o osnivanju grada jednostavno nema. Prvi put se u povijesnim izvorima spominje 1391. prilikom suđenja izvjesnom prestupniku iz Zabatke.[2]

Diploma, 1743.

Naselje je imalo privilegiran položaj (libera villa regia) jer jedan izvor iz 1429. njegove stanovnike naziva kraljevskim doseljenicima i stanovnicima (hospites et incolae regales). Do 1439. bio je kraljevski domen, kada je kao sajmište (oppidum) dano u zalog znamenitom Jánosu Hunyadiju,[3] te je jedno vrijeme gradom vladala porodica Hunyadi. Od tada pa do turskih osvajanja Zabatkom su vladale vlastelinske porodice Hunyadi, Szilágyi, Pongrácz, Korvin i Török, osim u dva navrata kada se zbog nepostojanja nasljednika aktualnih vlasnika nalazilo neposredno u rukama mađarskih kraljeva. Tvrđava je izgrađena 1470. pa se naselja kasnije i tako naziva: arx (1501) i castrum (1504). U vrijeme anarhije nakon Mohačke bitke subotička tvrđava je oko godinu dana (1526-27) bila sjedište samozvanog cara Jovana (Joanis).^4[4]

spomenik podignut 1927.

 

Pad tvrđave pod tursku vlast najvjerojatnije se dogodio u vrijeme osvajanja Segedina 1542. U tursko doba bila je sjedište subotičke nahije i kadiluka, koji su bili dio Segedinskoga sandžaka. U turskom sustavu naseljenih mjesta najprije je imala status tvrđave (kale), a kasnije palanke. U ovome se razdoblju ime grada javlja i kao Subotica, što je nesumnjivo u svezi s mađarskim izvornikom, budući da su oba naziva samoglasnici ostali isti, a u oba jezika riječ završava deminutivnim nastavkom.^5[5]

Iz slabije utvrđene Subotice turska posada se vjerojatno povukla ubrzo poslije pada Segedina (listopada 1686). Po dolasku austrijske vojske u Subotici je, kao i u čitavoj Bačkoj, bila uspostavljena Vojna granica u cilju sprječavanja turskih napada. Kako su Turci do zaključenja Karlovačkoga mira (1699) u više navrata povremeno pustošili po Bačkoj, izgleda da su jedno vrijeme boravili i u subotičkoj tvrđavi. Malobrojno slavensko katoličko i pravoslavno stanovništvo (Hrvati i Srbi) koje je u gradu i okolici boravilo za za turske vladavine, uvećano je doseljavanjem graničara i njihovih porodica na okolne pustare, u tvrđavu i podgrađe, ali se kolonizacijski procesi ne mogu precizno rekonstruirati.^[6] Suboticu i okolicu karakterizirali je prepletanje nadležnosti Dvorskoga ratnog vijeća i komorsko-županijske vlasti, te težnje restauriranih Bačke i Bodroške županije da vrše isključivu jurisdikciju na oslobođenim područjima. Spor je riješen tako što je Subotica 1702. uključena u Potisku vojnu granicu čije je sjedište bilo u Segedinu.

Kaysserova karta, 1747.

 

hp photosmart 720

hp photosmart 720

 

Diploma 1779.

Subotica je tako bila jedan od desetak vojnih opkopa, ali sa Somborom[7] svakako najznačajnija, jer je na ova dva mjesta otpadao najveći dio poreznih i vojnih obveza.^[8] No, u gradu je osim vojnoga živjelo i civilno stanovništvo, ali podjela naselja na civilni dio koji je podređen Ugarskoj komori i županiji (oppidum) i na dio grada pod jurisdikcijom vojnih vlasti (fossatum) nije bilo potpuna: obje kategorije stanovništva živjele su izmiješano, jer je to bilo personalno odnosno jurisdikcijsko razgraničenje, koje je samo djelomično imalo za posljedicu i teritorijalno razdvajanje. Graničari katoličke i pravoslavne vjeroispovijedi imali su svoje časnike kojima su biil podređeni, dok je svima zajedno bio nadređen kapetan, koji je bio jedne ili druge konfesije. Za Rákoczyjeva ustanka 1703-11. Subotica je opustjela jer je stanovništvo izbjeglo pred obračunima kuruca i njihovih protivnika. Poslije prestanka borbi, u razdoblju mira razvijali su se poljodjelstvo i, u izvjesnoj mjeri, trgovina i zanatstvo. Prema popisu iz 1720. u vojnome dijelu grada je zabilježeno 205 aktivnih vojnika.^[9]

Korice diplome, 1779.

Osnovu konfesionalno-etničke strukture subotičkog opkopa i sajmišta činilo je dvije trećine Hrvata („Dalmatinaca“) i jedna trećina Srba („Rascijana“). Hrvatsko stanovništvo su još u tursko doba predvodili franjevci provincije Bosne Srebrene, a tako je bilo i prvih godina poslije protjerivanja Turaka. Bosanske franjevce (koji su se vraćali u balkanski dio svoje provincije) u Subotici su postupno zamijenili mađarski franjevci provincije Presvetoga Spasitelja, sa sjedištem u Đunđušu (Gyöngyos). Tridesetih godina je subotička tvrđava preuređena u crkvu, a izgrađena je i još jedna kapela u spomen žrtvama kuge. Pravoslavna crkva je izgrađena 1726. godine. Zabilježeni su franjevački i pravoslavni učitelji početkom četrdesetih godina.^[10]

Na donošenje zakonskog članka XVIII. iz 1741. godine o razvojačenju Potiske vojne granice, subotički graničari su različito reagirali. Većina hrvatskoga stanovništva se sa time složila, a izgleda daje tome dosta doprinijela arogantnost novog gradskog kapetana Vujića u odnosu na katoličke graničare (među ostalim, izjavio je i da će franjevački samostan pretvoriti u štalu). Tako je siječnja 1743. u ime grada podnesena molba Mariji Tereziji za stavljanje grada pod civilnu vlast. Već ožujka iste godine je donošenjem Diplome o privilegiranom komorskom sajmištu i na temelju Vječitog ugovora između grada i Ugarske komore, naselje dobilo status komorskoga sajmišta i ujedno novo ime – Szent Mária (Sveta Marija).[11] S konačnim ukidanjem subotičkog vojnog opkopa 1745. sajmište je bilo prošireno. Veći dio srpskih graničara, se zajedno sa manjim brojem hrvatskih, nakon izjašnjavanja o daljnjem statusu, preselio u druge graničarske krajeve ili u Rusiju, ali se dio pravoslavnih graničara nedugo poslije vratio u grad.[12]

Novi status je svakako značio poticaj civilnome razvoju grada. Pravni položaj komorskoga sajmišta je na prvi pogled bio sličan slobodnim kraljevskim gradovima (lokalna organizacija vlasti, jurisdikcija i sl.) ali je još uvijek postojala jaka podložnost županijskim vlastima u upravnim poslovima, a u ekonomskim stvarima je grad bio podređen svojemu feudalnom gospo­daru – Ugarskoj komori. Pravni položaj grada je nešto poboljšan 1749. revizijom Ugovora između grada i Ugarske komore.^[13]

Nakon 1743. godine Szent Mária se dalje razvijala. Gradska latinska  gimnazija u kojoj su nastavu držali franjevci otvorena je 1747. godine.^[14]Sukob s plemstvom koje nije htjelo izvršavati obveze prema gradu riješen je iseljavanjem plemića u obližnji Lemeš.[15] Međutim, izgleda da dodijeljeno pravo držanja sajmova nije moglo dostatno utjecati na napredak obrta i trgovine, jer je ono u Subotici zaostajalo u odnosu na Novi Sad[16] i Sombor. Sedamdesetih godina tadašnja subotička župa oduzeta je od franjevaca i dodijeljena svjetovnome svećenstvu podložnom Kalačko-bačke nadbiskupije, koje je odgajano u madžarskome duhu. Tih godina je počela izgradnja i najveće subotičke crkve posvećene zaštitnici grada svetoj Tereziji, današnje katedrale Subotičke biskupije. Od sredine četrdesetih godina, etnička i konfesionalna struktura grada je izmijenjena, budući da su se u grad postepeno doseljavali Mađari, Nijemci i Slovaci, a pored toga je odlaskom vodećih pravoslavnih časnika poslije razvojačenja, oslabljen gospodarski položaj pravoslavnog stanovništva.[17]

Podređenost Bačko-bodroškoj žu paniji prouzročila je težnje stanovnika Szent Marie za dobivanjem statusa slobodnog kraljevskog grada. Zbog zlonamjernih postupaka Županije u svezi izvršavanja poreznih obveza, 1758. godine prvi puta je spomenuta ideja o novom statusu, ali ništa konkretno nije bilo poduzeto. Prvi koraci na tome planu učinjeni su između 1764. i 1767. godine za vrijeme novoga sukoba sa Županijom, ali bez ikakvih rezultata. Novi sporovi su izazvali ponovne eliberacijske pokušaje grada u razdoblju od 1770. do 1774. godine, no i ovaj puta je to bilo neuspješno. Veliku teškoću je predstavljala činjenica što je u županiji bilo već dva slobodna kraljevska grada: Novi Sad od 1748. i Sombor od 1749 godine.^[18]

Tek su pokušaji započeti 1776. urodili plodom kada je 1779. donesena Diploma, kojom je dotadašnje privilegirano komorsko sajmište Szent Mária, pored dobivanja statusa slobodnog kraljevskog grada, bilo predmet i naročite carske i kraljevske milosti: dobilo je novo ime – Grad Marije Terezije (Maria Theresiopolis).^[19]

Teritorija Subotice 1789.

Karta Subotice i okolnih naselja, 1789.

Postupak donošenja i vremenska važnost Diplome iz 1779.

U procesu donošenja Diplome (privilegium, littera, kiváltságlevél, okmány, Freibrief, Urkunde) razlikuju se dvije faze: prethodni poslovi i sastavljanje.[20]

U prvoj fazi, najprije je molbu stanovnika Szent Márie u Beču obrazlagalo gradsko izaslanstvo, kojih je od 1776. do 1779. bilo nekoliko. Bogatstvo hrvatskih („dalmatinskih“) veleposjednika svakako je bilo ključ za dobivanje novoga statusa. Ako je vjerovati gradskome historiografu Iványiju, važnu ulogu je odigrao i gradski sudac Petar Jozić, koji je na audijenciji u povodu gradske molbe uspio Mariju Tereziju zainteresirati za Szent Máriu, koja ga je, poslije njegova opisa grada, upitala: „Das ist schön, dass Szent-Mária als in einem Paradeis liegt. Ob auch da schöne Häuser sind?“.[21] Nakon što je je odobreno dobivanje statusa slobodnog kraljevskog grada, utvrđivan je opseg i modalitet izvršenja najvažnije obveze grada – iznosa otkupnine(váltságdíj). Ona je određivana na temelju popisa i procjene zemljišta i druge imovine na gradskome teritoriju.[22] Otkupna svota za Suboticu je iznosila 266.666 forinti i 40 krajcara koju je grad trebao uplatiti u roku od šest godina, a pored toga, bio je dužan plaćati i poseban godišnji kraljevski porez (census regius).[23] Na koncu prve faze Kraljica je izdavala naredbu o sastavljanju Diplome, nakon čega se u Ugarskoj kraljevskoj dvorskoj kancelariji pristupalo njegovoj izradi.[24]

Sâma Diploma sastavljena je sukladno uobičajenim pravilima. Na temelju koncepta je, korištenjem konvencionalnih diplomatičkih formi i stilizacija, sastavljan izvornik. Destinatar (grad) plaćao je pristojbu, a službenici kancelarije zavodili su izvornik i izdavali prijepis. Diploma slobodnoga kraljevskog grada Marija Theresiopolis konačno je donesena 22. siječnja 1779. godine. Završni čin postanka Diplome sastojao se u svečanom proglašenju (publicatio) i predavanju (traditio) gradu tijekom prigodnoga ceremonijala u nazočnosti velikoga broja svjedoka. Subotička Diploma svečano je uručena odmah po dolasku u grad instalacijskoga povjerenstva, na čelu s kraljevskim povjerenikom Andrijom Vlašićem, koje je u gradu boravilo od 30. kolovoza do 26. rujna 1779. godine.^[25]

Naposljetku, da bi se svim osobama koja bi mogla biti oštećena dodijeljenim povlasticama pružila prilika da zaštite svoje interese, Diploma je javno proglašena na Velikoj skupštini Bačko-bodroške županije, o čemu postoji zabilješka na njezinoj zadnjoj stranici.[26]

Svečanim proglašenjem i predajom predstavnicima grada, Diploma je postala pravomoćna.[27] Proklamiranu trajnost Diploma je zadržala sve do konca sustava čiji je bila dio, tako da su dodijeljene povlastice praktički prestale važiti s propašću feudalizma 1848. godine. No, Subotica je, poput ostalih slobodnih kraljevskih gradova, i dalje zadržala ovaj status, ali je ovaj institut modificiran sukladno građanskom društvenom uređenju.

Zanimljivo je istaknuti da je naziv slobodnog kraljevskog grada često korišten i poslije raspada Austro-Ugarske Monarhije. U Kraljevini SHS odnosno Jugoslaviji, Subotica je zajedno sa Somborom i Novim Sadom, te s hrvatskim slobodnim kraljevskim gradovima zadržala i često s ponosom koristila epitet slobodni kraljevski grad, iako je sadržaj ovoga, u bîti plemićkoga, naslova bila potpuno promijenjena, pa čak i prevladana.

1779.

Struktura Diplome

Diploma kojom je Subotici dodijeljen status slobodnog kraljevskog grada ima klasične osnovne diplomatičke elemente: uvod (protocollum), tekst (corpus) i završni dio (eshatocollum).[28]

Uvodni dio sastoji se iz intitulacije (intitulatio), kojom je označen izdavatelj Diplome i inskripcije (inscriptio), koja označava osobe kojima se upućuje njegov sadržaj. Kao što je već rečeno, Subotičku diplomu donijela je Marija Terezija.[29] Intitulacija je propraćena devocionom formulom (formula devotionis), kojom je izražena poniznost prema Bogu,[30] i navođenjem brojnih vladarskih titula i zemalja na koje se ti naslovi odnose, što je dio zanimljiv sa stajališta habsburške diplomatike i povijesne geografije, jer opisuje danas najčešće povijesne pokrajine kojima je vladala kuća Habsburgovaca. Naime, veliki broj stupnjevanih  vladarskih naslova, ne samo da govori o podrijetlu i karakteru habsburške državne zajednice sastavljene od velikog broja zemalja združenih preko osobe vladara, već i definira teritorijalni opseg vlasti Habsburgovaca u vrijeme izdavanja Diplome, pri čemu neki naslovi nisu i efektivni, već su samo povijesne reminiscencije. Inskripcija je Diplomu adresirala na sve podanike: „dajemo na znanje svakome koga se tiče“.

Tekst Diplome započinje arenga (arenga), pisana uobičajenim kitnjastim retorskim stilom, u kojoj se navode raznovrsni etički razlozi koji su uticali na izdavanje Diplome. Kraća moralna motivacija se svodi na isticanje potrebe pravilnog upravljanja državom od strane vladara, na odgovarajući odnos vladara prema vjernim podanicima i na značanje gradova za svako društvo i civilizaciju uopće. U opširnoj naraciji (narratio) nabrojani su različiti konkretni razlozi izdavanja Diplome: molba žitelja grada, ranije vojne i druge zasluge (vrlo važan dio za gradsku političku povijest, jer sadrži pouzdane povijesne podatke iz gradske prošlosti),[31] otkupnina, te očekivane koristi za vladara, državu i podanike. Putem uobičajene formule promulgacije (promulgatio), koja je izražena riječju „stoga“, naglašava se prelazak na objavljivanje najvažnijeg dijela Privliegija – dispozicije.

Dispozicijom (dispositio) izražen je smisao izdavanja Diplome – dodjela statusa slobodnog kraljevskog grada: „Smatramo da naše mjesto Szent Maria treba uzdići, imenovati i načiniti slobodnim kraljevskim gradom našeg najdražeg Kraljevstva Ugarskog i uvrstiti, primiti i upisati u broj, krug i red ostalih naših slobodnih kraljevskih gradova našeg rečenog Kraljevstva, ukinuvši mu dosadašnje ime sajmište Szent Maria, istom za ubuduće treba dati i dodijeliti, od sada i ubuduće, uvijek i za vječita vremena, ime i naslov slobodni kraljevski grad Marija Theresiopolis.“ Uz dispoziciju se nalazi i tzv. opća formula pertinencije (formula pertinentiae) kojom su, pored objekta pravnog posla, načelno navedena i prava koja uz ovaj idu: „s krajevima, pravima i povlasticama dolje opširno nabrojanim“. Ovo „dolje opširno nabrojano“ je tzv. široka formula pertinencije, koja podrobno razrađuje dispoziciju u 19 dugih, deskriptivnih i sadržajno vrlo heterogenih točaka, gdje su nabrojane temeljne povlastice i obaveze koje podrazumijeva dodijeljeni status.[32] O najvažnijim dijelovima dispozicije bit će riječi u slijedećem dijelu ovoga uradka. Posljednja točka Diplome sadrži nekoliko završnih odredbi (clausulae finales) čija je funkcija dodatna zaštita dispozicije: sankcijom (sanctio) je svim žiteljima grada zaprijećeno kaznom gubitka dodijeljenih povlastica za slučaj nepoštivanja obveza ili nevjerstva; zatim dvije tzv. manje završne klauzule: clausula reservativa, koja je štitila prava trećih osoba, posebno crkve (jer dobivene povlastice nisu smjele biti protivne pravima trećih osoba), i clausula evictionis, koja je označavala da je Diploma izdana uz jamstvo kraljevske blagajne (Fiscus Regius). Posljednji dio corpusa Diplome čini koroboracija (corroboratio), kojom je najavljeno sredstvo osiguravanja autentičnosti – veliki tajni pečat koji je Marija Terezija koristila kao apostolska kraljica Ugarske.[33]

Centar 1868.

U zadnjoj točki smješten i završni dio Diplome. On se sastoji sastoji od datacije, navođenja svjedoka i potpisa. Datacijom (datatio) je određeno vrijeme i mjesto donošenja Diplome: geografski datum (data topica) je Beč, a vremenski (data chronica) je dvojak: kršćanska i carska era – Diploma je donijeta 22. siječnja 1779. godine, tridesetidevete godine vladanja Marije Terezije. Poslije datacije slijedi navođenje većeg broja crkvenih i svjetovnih velikodostojnika kao svečanih svjedoka u osiguravanju vjerodostojnosti u slučaju osporavanja Diplome. Eshatokol zaključuju potpisi (subscriptiones) Kraljice i dvorskih službenika: pored potpisa Marije Terezije, na Diplomi se nalaze potpisi grofa Ferenca Esterhazyja  i sastavljača Priviegija Josefa Gasznera.

Dispozicija

Kako je gore već rečeno, dispozicija Subotičke diplome podrobno je razrađena u tzv. širokoj formuli pertinencije, koja se sastoji od 19 dugih i deskriptivnih točaka. Odredbe koje sadrže dispozicije oslanjaju se na odredbe saborskih zakona, vladarskih naredbi, običaja i drugih pravnih izvora, ali i na mjesne prilike. Zato se pravne norme Diplome mogu podijeliti na opće i pojedinačne.

Opće norme, kojih ima znatno više, odnose se na sve slobodne kraljevske gradove jer su njima utvrđene osnove pravnog položaja slobodnih kraljevskih gradova u mađarskom feudal­nom pravnom sustavu. Materija iz ove skupine ulazi u okvir velikog broja pravnih grana, ali su najvažnije norme statusnog, državnog, stvarnog, sud­benog, financijskog i trgovačkog prava, te iz domena organizacije lokalne vlasti. U ovakve norme Subotičkoge diplome iz 1779. ulaze i one, koju su rezultat neznatno drugačijih diplomatičkih obrazaca, ali su u bîti važile za svaki slobodni kraljevski grad, jer izvor njihove primjene nije bila Diploma već neki drugi pravni izvor (zakonski članak, naredba, običaj i sl.), ili pak to proizlazi iz prirode konkretnog subjektivnog prava odnosno pravne norme. Takav je primjer izričiti propis Subotičke diplome prema kome grad­ski kapetan, kao načelnik gradskoga redarstva policije, jeste istodobno član i gradskoga poglavarstva, ali je on to bio i u svim drugim gradovima (npr. i u Somboru, iako takve odredbe nema u Somborskoj diplomi iz 1749.[34] ili odredba o plaćanju  svake godine državnoj blagajni kraljevskog poreza,  census regius, koji je do daljnjeg određen na 1000 forinti, budući da je ova porez uveden tek koncem 1740-ih godina[35]).

No, za mjesnu pravnu povijest svakako su interesantnije one odredbe koje možemo nazvati pojedinačnima pravnim normama, jer su važile samo za Suboticu. Većina njih smještene su u četvrtoj, petoj i šestoj točki Diplome. Najvažnije su ove pojedinačne norme:

1. Već je rečeno da je skupa s novim statusom, dotadašnje sajmište Sveta Marija dobila novo ime: Grad Marije Terezije.[36]

2. Broj članova gradskog poglavarstva (Magistratus) određen je na 13.[37]

3. Kao dan obnovljenja (restauracije) gradske uprave određen je 15. listopada, kao blagdan gradske zaštitnice sv. Terezije Avilske, za razliku od većine drugih slobodnih kraljevskih gradova, za koje je to bilo Jurjevo (24. travnja)[38].

4. Osobito su određeni i dani gradskih sajmova: tjedni sajmovi bili su ponedjeljkom, a određeno je i držanje tri godišnja sajma i to za 16. svibnja za dan sv. Ivana Nepomuka, zatim dan poslije Rođenja Blažene Djevice Marije (Mala Gospa, 8. rujna) te dan poslije Svi Svetih.

5. Jedini pravi osobiti propisi Subotičke diplome jesu propisi o kolonizaciji, kojima su gradu nametnu­te dvije obveze nastale su kao rezultat specifičnih uvjeta u kojima se grad uspio izboriti za eliberaciju. Prvo, Marija Theresiopolis bio je obvezan povećati broj obrtnika rimokatoličke vjeroispovijedi, i u tom cilju im dodijeliti besplatno zemljište izvan grada, kao i zajam potreban za izgradnju kuća. Drugo, grad je bio dužan o vlastitom trošku ušoriti salaše na pustarama Čantavir i Bajmok, da bi se olakšao problem smještaja i ishrane prolazeće vojske. Nova sela su po završetku ovog posla trebala preći pod županijsku jurisdikciju.

Glede prve obveze, obrtnici su bili conditio sine qua non bržeg urbanog razvoja Subotice, u kojoj su veliku većinu stanovnika činili poljoprivrednici. Besplatnu dodjelu čestica obrtnicima je tijekom intenzivnih nastojanja grada za oslobođenjem Namjesničko vijeće predložilo 1777. godine, što je Magistrat sajmišta Sveta Marija i prihvatio.[39] No, zanimljivo je i pitanje konfesionalne pripadnosti novih obrtnika. Iako su slični propisi za Sent Mariju bili donijeti i tijekom 1740-ih godina,[40] oni nisu provađani jer je, prema jednom popisu stanovništva iz 1765. godine, većinu doseljenika u Subotici činilo baš pravoslavno stanovništvo.[41]

Glede druge obveze, grad je kao feudalni vlastelin, bio dužan koncentrirajući stanovništvo s okolnih salaša, oformiti sela na pustarama Čantavir i Bajmok. Po završenom ušoravanju, u nazočnosti poglavarstva trebalo je popisati broj porti koje su otpadale na Čantavir i Bajmok, i popis dostaviti preko Ugarskog namjesničkog veća vladaru na odobrenje. Tako utvrđeni broj porti se imao odbiti od iznosa porti koje je na ime zemaljskog poreza (contributio) dugovao grad, jer je bilo predviđeno da ova dva sela po završenom ušoravanju pređu pod jurisdikciju Bačko-bodroške županije. No, dok sav posao oko koncentracije i ušoravanja salaša ne bi bio gotov, daće s ove dvije pustare su se davale preko grada. Također do završetka kolonizacije, stanovnici Subotice su bili obavezni davati pretprege županijskim službenicima.  

Naime, namjere središnjih vlasti da, radi olakšanja putovanja vojske ušore salaše duž glavnih putova u okolini Subotice, datiraju iz 1763. Tijekom vremena pored Bajmoka i Čantavira, kao moguća rješenja pojavljivale su se još i pustare Ludoš, Pačir, Horgoš i Tompa, ali je konačno 1778. odlučeno da to budu Bajmok i Čantavir.[42] Istom prigodom je, i pored protivljenja zastupnika Sent Marije, odlučeno i o stavljanju budućih sela Čantavira i Bajmoka pod županijsku jurisdikciju. Kako je Bačko-bodroška županija ovo postavila kao uslov da se više neće protiviti oslobođenju grada, suprotstavljanje Sent Marije nije ni imalo izgleda za uspjeh.[43] Dakle, ovo rješenje nepovoljno za grad, treba promatrati u svjetlu brojnih kompromisa koji su se morali sklapati u borbi za oslobođenje od županijske vlasti. No, valja napomenuti da je ušoravanje salaša na bajmočkoj pustari bilo započeto još prije eliberacije – 1770. godine, a završeno je poslije dobivanja statusa slobodnog grada – 1785. godine. Formiranje naselja Čantavira trajalo od 1780. do 1785. godine.[44] Kada su ova naselja iznova podignuta,[45] ona su, formalno, ostala u okviru gradske teritorije, a stvarno su bila pod županijskom jursdikcijom.

6. Po naravi stvari, Diploma sadrži osobit opis gradskoga teritorija: čine ga 12 nabrojanih pustara – Čantavir, Verušić, Tompa. Ludaš, Zobnatica, Nagyfény, Vamtelek, Đurđin, Bajmok, Tavankut, Šešebić i Kelebija,[46] zatim potoci Jesenovac i Kireš te Jezero Palić.

7. Slično tomu jest i iznos eliberacione otkupnine, koja je ovisila od procijenjene vrijednosti gradskoga teritorija: već je rečeno da je ona iznosila 266.666 forinti i 40 krajcara. U svezi s otkupninom jest i jedna osobitost, a to je da je isplata predviđena u šestogodišnjem roku.[47]

                       Paleografsko – arhivistički prikaz[48]

Ova  isprava predstavlja originalnu povelju, unikat koji je izdan u austrijskoj prijestolnici Beču i raspolaže svim standardima i specifičnim odlikama koje dokazuju njezinu autentičnost.

Diploma je u obliku knjige, povezana u crvenu kožu dimenzija 26,5 x 35,5 cm (odnosno 25,5 x 34,5 cm), povez je a više mjesta oštećen, tj. probušen od strane kukaca. Na prednjoj (recto) kao i na zadnjoj (verso) strani samoga kožnog poveza utisnuta je zlatna ornamentacija dimenzija 24,5 x 34,5 cm, širine 2,5 cm. Ona se sastoji od geometrijskih i biljnih dekoracija. Unutar vanjskog pravokutnika nalazi se manji, dimenzija 14,5 x 25,0 cm, od dupliranih valovitih linija u kutovima s trokutastom biljno geometrijskom ornamentacijom, a u sredini pravokutnika pak stilizirani grbovni štit ovalnoga oblika okružen biljnim elementima kvadratnog oblika dimenzija 6,5 cm dijagonalno smješten. Na štitu je stilizirani dvorepi lav s krunom na glavi okrenut nadesno, u jednoj šapi drži grb, u drugoj iznad ovog grba izdiže dvojni križ; promjer štita je 3,5 x 3,0 cm. Cijela ornamentacija u istovjetnim razmjerima ponovljena je na zadnjoj strani kožnog poveza.

Listina se sastoji od trideset pergamentskih listova (petnaest kvaderna) formata malog folija (25,5 x 34,5 cm) koji su povezani i spojeni zlatno-svilenom vrpcom provučenom kroz tri otvora skladno raspoređena na preklopnoj liniji kvaderna.  Na nastavku vrpce pričvršćen je viseći pečat u okrugloj, pozlaćenoj metalnoj kutiji promjera 14,4 cm.  Pečat je utisnut u crveni pečatni vosak, autentičan je i dobro očuvan.

Otvarajući korice kodeksa nailazimo na prvi – zaštitni – pergamenski list. Na poleđini drugog lista je grbovni pečat slobodnog kraljevskog grada Subotice, smješten  u središnji dio ilustrativne kompozicije. Promjer samoga pečata je 12,0 cm. Grbovnu sliku podrobno opisuje sam tekst Diplome. Boje u grbu su oštećene. Pisani tekst zauzima prostor od 3. do 30. lista volumna. Diploma nema oznaka upisa u registar Ugarske kraljevske dvorske kancelarije.

Nakon 1. rujna 1779. godine i svečanosti javnog  objavljivanja, tj. čitanja i objašnjenja na “jeziku naroda” u Subotici, te još jednog čitanja na skupštini plemića u Somboru, Diploma je pohranjena u gradsku arhivu. Prijevod na njemački jezik koji je izrađen već u doba izdavanja Diplome, isto se nalazi među spisima Zbirke diploma.

Kao što su je izuzetno vrjednovali i čuvali u samo vrijeme nastanka, Diploma i danas, eto već nakon 230. godina, predstavlja dio arhivske građe od najvećega značenja.

Zanimljivost je da ona čitavo to vrijeme, izuzev s početka 1848. do sredine travnja, zbog tadanjih ratnih zbivanja, kada je prebačena u Segedin,  i nije napuštala sam centar grada, odnosno Gradsku kuću. Već u prvoj gradskoj kući[49], izgrađenoj 1751. na glavnom gradskom trgu, predviđena je prostorija za arhivu. Među gradskim službenicima najznačajniji je bio bilježnik  (notarius, jegyző) koji je na sjednicama bilježio odluke (presude) Magistrata, odnosno vodio zapisnik kod posebnog stola. On je vodio službenu evidenciju građana, popise imovine i poreza, sastavljao službene dopise varoši pravnim i fizičkim osobama i konačno sve te spise sačuvao.  Bilježnik je odgovarao za cjelokupno pismeno poslovanje varoši i Poglavarstva, tako da je on stvorio i prvobitni registraturski poredak varoške arhive. I u drugoj gradskoj kući, završenoj 1828. godine,  isto kao i sadašnjoj, dovršenoj 1912. godine, bile je predviđena prostorija za arhiv. Na istom mjestu nastavila je da se čuva i nakon promjene imperiuma 1918. godine, sve do okončanja Drugog svjetskoga rata. Tek tada, a nakon osnivanja Gradskog muzeja Subotica – 1947. godine, prenesena je u njihove prostorije. Mada se 1946/7.[50]  u čitavoj zemlji, pa tako i kod nas, prišlo se formiranju arhivskih ustanova sa zadacima primjerenim arhivskoj službi, određene količine građe su preuzimane u druge ustanove kulture – Muzeje ili Knjižnice. Osnovni zadaci koji su  tada stavljeni pred arhivsku struku, pa i njezine buduće pregaoce na teritoriju Subotice, bili su da se  izvrši pregled svih arhiva i učini sve potrebno da se spriječi dalje uništavanje građe; da se stara o sigurnosti arhiva tako da građa bude smještena na sigurnom mjestu, što je podrazumijevalo suhu prostoriju osiguranu od vlage, požara i  krađe, koja se mogla provjetravati, te da se ne dozvoli prodaja dokumenata kao stare hartije, bez prethodnog pregleda i ocjene stručnih lica ima li u toj građi dokumenata historijske vrijednosti.[51]

Imenovanje i postavljenje rukovodioca arhivskog središta područja za grad Suboticu i srezove Subotice i Bačke Topole, uslijedilo 16. srpnja 1947.  godine[52], pa tek tim činom možemo smatrati taj datum početkom djelatnosti arhivske službe na ovoj teritoriji.

Koncem 1950. godine, Arhivskom središtu dodijeljeno je jedanaest prostorija na trećem katu u (kako se tada službeno zvala) zgradi Glavnog narodnog odbora, odnosno ranijoj i sadašnjoj Gradskoj kući.[53]

Po osnivanju Gradske državne arhive, tadašnji ravnatelj Emil Vojnović smatrao je  svojom glavnom zadaćom preuzimanje od IO GNO-a arhive grada Subotice, odnosno upravnih vlasti iz perioda od 1743. do 1918. godine. Ta građa je već bila smještena u Gradskoj kući, na trećem katu, u dvoma velikim dvoranama, namjenski sagrađenim za potrebe arhiva Magistrata. Dvorane su bile tehnički osigurane (po ondašnjim standardima) od požara, a u njima je uspjela da se sačuva arhivska građa tokom burnih događaja u Prvom i Drugom svjetskom ratu, sve do 1947. godine kada je raspačana mimo svakog arhivističkog principa. U Gradsku knjižnicu prenijete su knjige Protokoli sednica Magistrata, protokoli Gradskog zastupništva, kraljevskih komesara, svi urudžbeni protokoli, indeksi i registri iz razdoblja 1779-1850. godine (ukupno 150 knjiga), zbirke mađarskih zakona, naredbi i uredbi, službene novine i lokalni tisak, redovna publikacija Zemaljskog arhiva u Budimu, kao i povremene publikacije municipalnih arhiva. Drugi dio od jedinstvene cjeline arhivske građe kao što su najvažnije arhivalije, diplome; privilegije Marije Terezije iz 1743. i 1779. godine i drugo, predati su na raspolaganje Gradskom muzeju. Preostali dio arhivske građe Magistrata grada Subotice za period od 1743. do 1918. godine, kao i obje dvorane, preuzela je 1952. godine Gradska državna arhiva.

U ustanovu gradskog Arhiva ta izuzetno značajna građa preuzeta je tek 1968. godine i od tada se obje diplome čuvaju u Zbirci diploma pod signaturom F:164.9.

Izvršeno je njihovo preventivno mikrofilmovanje, digitaliziranje, a planira se i publiciranje.

Samo izuzetno, po posebnom pismenom zahtjevu izdaju se na čitaoničko korištenje.

Slaven Bačić dr.sci.

Stevan Mačković prof. povijesti

DODATAK (SA DVD – IJA  POVIJESNOG ARHIVA):

PREPIS ORGINALA ( autori JANOŠ DOBOŠ, ULMER GAŠPAR)

NOS MARIA THERESIA DIVINA favente Clementia Romanorum Imperatrix Vidua; Hungariæ, Bohemiæ, Dalmatiæ, Croatiæ, Sclavoniæ, Gallitiæ, Lodomeriæ, Bosniæ, Serviæ, Cumaniæ, Bulgariæ, Regina Apostolica; ARCHIDUX Austriæ; Dux Burgundiæ, Styriæ, Carinthiæ, et Carnioliæ; Magna Princeps Transylvaniæ, Marchio Moraviæ, Dux Brabantiæ, Lymburgiæ, Lucemburgæ, Geldriæ, Würtembergæ, Superioris et Inferioris Silesiæ, Mediolani, Mantuæ, Parmæ, Placentiæ, Guastallæ, Auschvtzii, et Zatori; Princeps Sveviæ; Comes Habspurgi, Flandriæ, Tyrolis, Hannoniæ, Kyburgi, Goritiæ, et Gradiscæ; Marchio Sacri Romani Imperii Burgoviæ, Superioris, et Inferioris Lusatiæ; Comes Namurci; Domina Marchiæ Sclavonicæ, et Mechliniæ; Vidua Dux Lotharingiæ, et Barri; Magna Dux Hetruriæ. etc. etc. MEMORIÆ commendamus tenore Præsentium significantes, quibus expedit Universis. Quod Nos benigne, penitiusque Animo revolventes quanta Regibus, et Principibus ex Congregatione Populorum unam Civitatem, seu Corpus Politicum constituentium, sit utilitas, quantum Divitiarum, veluti necessarii cujusvis temporis Nervi ex Civilis Cohabitationis Concordia, quæ est arctissimum, et optimum in omni Republica Incolumitatis Vinculum, possit sperari Augmentum, quantum denique Quæstus, et Commerciorum Regis, et Populi Commoda facilitantium, Civitatum, et Urbium Erectionibus, earumque Privilegialibus, Prærogativis et Indultis promanare valeant Emolumenta, facile Nobis persvasum habuimus, ut in ejusmodi Concessionibus tribuendis, Civitatibusque condendis, et amplificandis benignum Calculum nostrum adjiceremus, Civitatem etenim esse quandam sibi similium Hominum optime convivendi causa insimul conflatam Communionem Prisci docuerunt sapientes, Foraque, Domos, et Plateas ideo excogitasse naturam, suimet ipsius conservatricem, ut Societas humana simul conviveret, non mutua tantum consvetudine, sed potissimum Charitatis Vinculo æternum sibi copulata, et ad mutua quævis humanitatis Officia devincta, quippe propter mutuas necessitates facile Hominum Congressus sunt inventi; quod ipsum nisi institutum fuisset, summa in difficultate, animique tristitia /:quæ solitudinis Mater est:/ res humanæ constituerentur; Ethinc providentissimi Principes quoque ex ejusmodi in unam Societatem coalito Hominum Cætu, utilitatem publicam sapienter metientes, varia Privilegia ejusmodi Populis concedere olim etiam consveverunt, ut et immortalis Nominis sui amplitudini, ad seros quoque Posteros suos transmittendæ, consulerent, et Populos sibi subjectos ad publicam felicitatem /:quæ est quies, et tranquillitas Reipublicæ:/ eveherent, in eademque cum rerum suarum augmento, jugiter stabilirent; hinc posteaquam Fideles nostri Privilegiati Cameralis Oppidi nostri SZENT MARIA in Comitatu Bacsiensi siti, et antehac SZABATKA vocati, in Anno autem Millesimo Septingentesimo Quadragesimo Tertio præterito, e Jurisdictione Militari /:cui antehac suberat:/ totaliter exempti, et ad Mentem Legum Patriarum, signanter Articuli Decimi Octavi Diætæ Anni Millesimi Septingentesimi Quadragesimi Primi Jurisdictioni Regni, et præfati Comitatus Bacsiensis realiter, et effective ex toto incorporati, ac per Fiscum nostrum Regium hactenus possessi, Cives, et Incolæ communi nomine Majestati nostræ in eo, quatenus antelatum Privilegiatum Oppidum nostrum in Liberam, Regiamque Civitatem evehere, et in numerum reliquarum Regni nostri Hungariæ Civitatum recipere, et adnumerare dignaremur, himillimis precibus supplicassent; Igitur benigno revolventes Animo multifaria, et perquam utilia, Nobisque grata, acceptaque memorati Privilegiati Oppidi nostri SZENT-MARIA Civium, et Inhabitatorum perprius Militarium Servitia, et Servitiorum merita, quibus Ipsi a pluribus Annis tam prosperis, et pacatis, quam et diversorum tum intestinorum, cum et atrocium Turcicorum Bellorum calamitosis temporibus, signanter Annis Millesimo Septingentesimo Trigesimo Septimo, Millesimo Septingentesimo Trigesimo Octavo, et Millesimo Septingentesimo Trigesimo Nono ad Vidinum, Mehadiam, Nissam, Belgradum propriis suis Sumptibus, et Armis, non sine ingenti Familiarum suarum Cæde, ac in diram Servitutem abductione, ut adeo pro redemptione ejusmodi Captivorum Sedecim Millium Florenorum Summam Eosdem numerare oportuerit, dein vero pro Convectione Futokino Temesvarinum ad rationem Exercitus Cæsareo-Regii Farinæ, Octoginta Equis, et Centum Bobus præjunctos, et ad Octodecim Milliarium distantiam Onus hocce deferentes Currus cum jactura propriæ Æconomiæ suppeditando, ac insuper eadem occasione Pabulo Equorum Cæsareo-Regiorum deficiente, Foenum pro contestando Zelo suo per ipsos Cives, et Incolas eotum Loci Militaris SZABATKA desectum, citra aliquam Ærario Regio imputationem cedendo, illudque Canisam ad Rippam Tybisci Sexcentis Currubus devehendo, tandem vero Anno Millesimo Septingentesimo Trigesimo Nono, et Millesimo Septingentesimo Quadragesimo, dum recte in Civitate Zomboriensi contagiosa Lues grassaretur, fine demolitionis Vallorum Belgradiensium Sexcentos Manuales Operarios Sumptibus propriis ad Triginta Sex Mille Florenos exsurgentibus per continuos sex Menses suppeditando, una vero prædicto Anno Millesimo Septingentesimo Trigesimo Nono pro sedamine Valachorum in Districtu Temessiensi eotum ferventis tumultus, duas Centurias Militum, aliam Equestrem, Pedestrem aliam propriis Armis, Vestibusque, ac Sumptibus, non nisi Panem ex Cæsareo Regiis Annonariis Officiis obtinentes expediendo, pro omni Posse suo, et Virium, facultatumque suarum exigentia, speciali semper solicitudine, cura, et industria, Sacro cumprimis præfati Regni nostri Diademati, Serenissimisque quondam Hungariæ Regibus gloriosæ memoriæ Prædecessoribus nostris, consequenter Augustissimæ quoque Domui nostræ, et jam Nobis etiam, occasione præcipue præteritorum gravissimorum Bellorum nostrorum inde ab exordio Regiminis nostri cum diversis aliis Potentiis præhabitorum, signanter Anno Millesimo Septingentesimo Quadragesimo Primo, et Millesimo Septingentesimo Quadragesimo secundo Quatuor Centurias Militum, duas nempe Equestres, et totidem Pedestres Armis, et Amictu Militari, aliisque necessariis, ex propria sua Cassa instructas, et nonnisi a die motionis suæ, Stipendium ex Ærario nostro Bellico obtinentes, statuendo, et expediendo; ac subinde Anno statim subsequo Millesimo Septingentesimo Quadragesimo Tertio Bellis undique æstuantibus, ad rationem eotum per Tribunum Menczl erectarum liberarum Centuriarum Centum quatuordecim, et pro usibus Legionis Equestris Ordinis Hungarici Festeticsianæ Triginta sex, adeoque insimul Centum Quinquaginta Sonipedes gratuito, et benevole offerendo, et effective statuendo; ac tandem pro clementer impertitis Eidem Privilegiis, ad Supremum Bancale Militare Officium nostrum Duodecim Mille Florenos numerando, et in diversis aliis quoque necessitatibus nostris Sumptus notabiliores prompte præstando, Patriæ Publico pro Locorum, et temporum varietate, atque occasionum exigentia, intra, et extra Regnum constanter, et alacriter, atque cum magna Sangvinis sui effusione, numerosorumque Coincolarum suorum amissione, atque adeo facto, et re ipsa sese tum Nobis fideles ac perutiles Patriæ Cives, et zelosos Boni Publici Promotores exhibuerunt, testatique fuerunt, cum et in majorem debitæ suæ in Majestatem nostram Regiam homagialis Devotionis contestationem, verique erga Publicum Hæreditariorum Regnorum nostrorum, et Ditionum Bonum amoris thesseram, majus denique submissi, ac grati in Nos Obsequii specimen, pro præhabitis Publicis Belli necessitatibus non solum Tyrones Milites majori numero statuerunt, et ad augendum generosorum Equestris Ordinis Hungarici Militum nostrorum numerum Centum pro Servitio nostro aptos, habilesque Equos obtulerunt, sed etiam Quinque Mille Ordinariorum Aureorum Summam in modernis Belli circumstantiis ad dispositionem nostram Cæsareo-Regiam gratuito, prompte, et effective præstiterunt, atque exolverunt; Pollicentes semet in futurum quoque continuis semper tam prosperis, quam adversis temporibus pari promptitudine, fideique, et devotionis studio tum fideles Subditos, nostros, cum et utiles Patriæ Cives, et Boni Publici Zelatores exhibituros, et jugiter testaturos; unde et Nos ad singularem Ipsis impertiendam Regiam Gratiam et Munificentiam, non abs re permoverunt; Volentes proinde Nos quoque Benignitatis, et Munificentiæ nostræ Regiæ prænominati Privilegiati Oppidi nostri Cameralis Cives, et Incolas participes reddere, utque Ipsi in sera etiam Posteritate sua fidelitatem, et fidelia eorum Servitia per Majestatem nostram agnita, remunerataque fuisse experiantur et per hoc ipsa quoque illorum Posteritas, ad futura de Majestate, Augustissimaque Domo nostra, et Sacro prælibati Regni Nostri Hungariæ Diademate, Bonoque Publico benemerendi Studia eo magis incitetur, et calcar, atque stimulum nanciscatur; igitur tum ob hoc, tumque etiam ex eo, quod de sæpefato Privilegiato Oppido nostro SZENT MARIA multum alioquin jam impopulato, spes indubia supersit, quod ubi libertati assertum, Privilegiisque novis donatum, et in numerum Liberarum Regiarumque Civitatum assumptum fuerit, multo magis adhuc populabitur, per hoc vero etiam Fundus Contributionalis pro supportandis Oneribus Publicis ultra augebitur, Quæstus, et Commercium in Partibus illis, velut injuria temporum multum adhuc desolatis, aliunderarum, promovebitur, et Incolis illarum Partium, occasione distractionis rerum suarum notabiliter carentibus, cum aliis in eodem æque Comitatu Bacsiensi non ita pridem pariter per Nos erectis Liberis, Regiisque Civitatibus Neoplantensi, et Zomboriensi, pro communi Emporio sit deserviturum, et commodum sane quæstum exercendi, et augendi, Naturaliaque sua facilius distrahendi, et Pecuniam /:quæ principalis ad res humanas bene curandas, nervus est:/ comparandi occasionem, et facilitatem præbiturum; ad hæc, quo magis impopulatus fuerit in Partibus illis tanquam hostico vicinis sæperepetitus Locus SZENT MARIA, eo majori etiam tempore Belli Turcici /:quod DEUS clementer avertere dignetur:/ Hosti oppisito Exercitui Militari, ut facilius subsistere, et Hostem reprimere valeat, adminiculo, atque adeo Saluti quoque Publicæ, et communi totius Regni, Eidemque vicinorum Regnorum et Provinciarum nostrarum Bono multum utique prodesse poterit. Ex his proinde commune Bonum, publicamque utilitatem respicientibus rationibus, et motivis, cumulatisque antelatorum Civium, et Incolarum Supplicantium meritis, totum crebrofatum Locum nostrum SZENT MARIA, in Comitatu /:uti præmissum est:/ Bacsiensi situm, de plenitudine Potestatis, et authoritatis nostræ Regiæ Nobis præviis etiam ex rationibus Vi Articuli Decimi Septimi Millesimi Sexcentesimi Octogesimi septimi Anni competentis, cum Terris, Juribus, et Prærogativis ab infra uberius declaratis, in LIBERAM REGIAMQUE charissimi Regni nostri Hungariæ CIVITATEM evehendum, creandum, et præficiendum, ac in reliquarum Liberarum, Regiarumque dicti Regni nostri Civitatum, Regiorumque Peculiorum nostrorum numerum, Cœtumque, et Ordinem cooptandum recipiendum, et adscribendum, abrogatoque ejusdem, quo hactenus vocabatur Oppidi SZENT MARIA nomine Eidem pro futuro nomen et titulum LIBERÆ REGIÆQUE C1VITATIS MARIA THERESIOPOLIS a modo imposterum perpetuis semper temporibus dandum, tribuendum, esse duximus, atque concedendum, ex certa nostra scientia, animoque deliberato, benigne annuentes, ut CIVITAS hæcce MARIA THERESIOPOLIS a modo imposterum.

PRIMO: Universis et singulis Juribus, Prærogativis, Immunitatibus, et Privilegiis tum ex Lege Regni, cum etiam ex generali reliquarum Liberarum, Regiarumque Civitatum nostrarum consvetudine eidem competentibus, sed et nomine quoque LIBERÆ et REGIÆ CIVITATIS MARIA THERESIOPOLIS libere uti, frui, et gaudere valeat, et qua talis, quartum Regni Statum cum Sessione, et Voto, ingrediatur, et pro recepta Regni Consvetudine, in futura Diæta Articulis Regni inseratur, successivisque temporibus ad Generales quoque REGNI DIÆTAS, per consvetas Regales Literas vocetur, pro Peculio item Sacræ Regni Coronæ, nullum alium præter legitime coronatas Regias Majestates Terrestrem Dominum recognoscente, habeatur, nec ab Ea unquam separari, alienari, vel oppignorari ullo pacto possit, ac valeat.

SECUNDO: Magistratus, et Cives ejusdem Civitatis collectivo nomine sumpti, ad mentem Legum pro vero, et indubitato Regni Nobile censeantur, adeoque cæteras inter nobilitares Prærogativas, ipsa quidem Civitas in concreto, quoad res pro necessitate propria, seu communi, ex aliis Hæreditariis Regnis, et Provinciis nostris in Hungariam inducendas, vel abinde educendas, Immunitate quoque Tricesimæ gaudeat; ipsi vero Cives singillatim sumpti, ad conformitatem aliarum Liberarum Regiarum Civitatum, earumque Civium solitis Civitatis Passualibus Literis muniti, a Solutione duntaxat Teloniorum, et Tributorum, neutiquam autem Tricesimarum imposterum sint exempti, et immunes, Passualesque Civitatis Literæ, legitime confectæ, et sub usitato infrascripto Civitatis Sigillo, Ceræ impresso, Itinerantibus Civibus extradandæ ubivis Locorum acceptentur, suamque firmitatem obtineant.

TERTIO: Publicas Contributiones non secus, quam cum Regno, et Taxas Diætales, ac quævis Onera Publica nonnisi ad instar aliarum Liberarum, Regiarumque Civitatum præstare, et supportare sit obligata, consequenter omnes et singuli, cujuscunque, Status, et Conditionis Fundos Civiles ibidem possidentes, Beneficiaque Civilia usuantes Personæ, non obstante nobilitari, militari, vel camerali ipsorum Prærogativa, debitas a Fundis eorum, aliisque Beneficiis Civilibus Contributiones in medium ipsius Civitatis præstare, aliaque communia Onera supportare, ac respectu ejusmodi Fundorum, Beneficiorumque Civilium Jurisdictionem Civilem recognoscere teneantur, exceptis Fundis /:si qui in eadem Civitate actu jam forent:/ Curialibus, Regiisque Privilegiis, et Immunitatibus provisis, adeoque ratione ejusmodi Fundorum Curialium, uti et Personarum nobilium, Curiali Libertate, et respective nobilitari Prærogativa gaudentium ad conformitatem Legum Patriarum salva ulterius permanente.

QUARTO: Pro Territorio ejusdem Civitatis totum, et omne Terrenum per Camerales hujus Loci Incolas hucusque possessum cum sequentibus numero Duodecim Prædiis, utpote CSANTAVÉR, VERUSSITTY, TOMPA, LUDAS, ZABNATICZA, NAGY-FENY, VANTELEK, GYORGYÉN, BAJMAK, TAVANKUT, SZEBESSITTY, et KELLEBIA, nec non Fluvios JESZENOVACZ, seu KÖRÖS, et Lacum PALITTY nominatos, cum suis veris, et antiquis Metis, ac Limitibus, universisque eorundem quocunque nomine censendis Appertinentiis, Beneficiisque, et utilitatibus prout et Proventibus omnibus, et signanter etiam Educillis, et Macellis, ubicunque in hocce Territorio, in, vel extra Civitatem haberi queuntibus, Braxatione Cerevisiæ, Exustione Cremati, et Tegularum, Emolumentis præterea Fororum et Nundinarum, Taxæ dein Judæorum, et aliorum non Civium, in Civitate tamen, vel ejusdem Territorio commorantum, Pharmacopæarum etiam, et Tabernarum erectione, cunctis denique Juribus, et Jurisdictionibus, Dominis Terrestribus competentibus, eo Jure, et Facultate, prout nimirum Camera, vel Fiscus noster Regius eadem possidere, et usufructuare potuisset, memoratis Civibus, et Incolis nostris LIBERÆ REGIÆQUE CIVITATIS nostræ MARIA THERESIOPOLIS, totique eorundem Communitati intuitu prædeductorum diuturnorum fidelium æque, ac utilium Servitiorum tam Militarium, quam Politicorum, exindeque comparatorum Meritorum suorum, nec non pro Ducentorum Sexaginta Sex Millium Sexcentorum Sexaginta Sex Florenorum, et Quadraginta Xruciferorum Summa, ad Ærarium nostrum Regium in competentibus Ratis intra Sex Annos deponenda, sub Evictione Fisci nostri Regii usque ad præspecificatam ad Ærarium nostrum /:uti dictum est:/ effective deponendam Summam, assumpta, pendendo item quotannis Censu Regio, quem usque ulteriorem benignam dispositionem nostram pro hic et nunc in Mille Florenis clementer defigimus, perpetuo possidenda, et usuanda dedimus, donavimus, et contulimus, eo tamen per expressum declarato.

QUINTO: Ut non solum numerum Civium, et Incolarum suorum Mechanicis, et cujuscunque Sortis Manufacturarum Fabricatoribus, ac Publico utilibus Opificibus, mere tamen Romano-Catholicæ Religionis augere, Eisdemque Fundos intravillanos /:Subsidio pro Ædificatione Domorum eisdem ex Cassa sua Domestica erga successivam bonificationem præstando:/ gratuito assignare, et exscindere; verum etiam duo eidem Liberæ, Regiæque Civitati, ut supra per Nos clementer collata prædia Csantavér nempe, et Bajmak nuncupata sumptibus suis propriis quantocyus impopulare, consequenter ad Vires Sessionum Colonicalium, prævie Geometrice emensurandarum, in Possessiones transformare debeat, et teneatur, sitque obstricta, quæ subinde Prædia Impopulatione de pleno effectuata, per Comitatum, ad cujus nempe Jurisdictionem de Jure, et Consvetudine spectant, et pertinent, in Concursu Magistratus repetitæ Liberæ, Regiæque Civitatis conscribenda, ac a Portis, Civitati eidem admensis, juxta æquam proportionem defalcanda, elaboratumque ejusmodi medio Consilii nostri Regii Locumtenentialis Hungarici pro clementissima Inspectione, et approbatione demisse repræsentandum; interea vero usque dum videlicet prædicta duo Prædia Csantavér, et Bajmak effective impopulata, atque suo modo et ordine communibus, et publicis Oneribus subjecta fuerint toties memorata Civitas Præjuncturas necessarias pro Magistratualibus Comitatus Personis /:præstatione Præjuncturarum Militarium eandem Civitatem ad instar Liberarum, Regiarumque Civitatum Zomboriensis, Debreczinensis, Szegediensis, et aliarum, quæ sufficienti, et amplo Pascuo provisæ sunt, alioquin manente:/ ex gremio Civitatis, uti hactenus administrabit, ac in promotionem Publici, consequenter Altissimi quoque Servitii nostri debite statuet.

SEXTO: Admittimus præterea, et concedimus, Communitati hujus Liberæ, Regiæque Civitatis nostræ, ut eadem per selectum Civium ad instar aliarum Liberarum, Regiarumque Civitatum nostrarum Judicem, et duodecim Senatores pro Magistratu suo, ac præterea alios quoque Civitatis Officiales, et Servitores ex mere Romano-Catholicis, ad id aptos, et idoneos, in Festo Sanctæ Theresiæ in Decimumquintum Octobris incidente, juxta Leges Patrias, et usum aliarum Liberarum Regiarumque Civitatum libere eligat, taliter vero legitime electæ Magistratuales Personæ, et quidem Judex per duos Annos, Senatores vero ad dies Vitæ in Officiis maneant, neque sine præscitu, et Consensu nostro, ab iisdem amoveri valeant; Qui Loci Magistratus, Causas Judicatui Liberarum, Regiarumque Civitatum competentes, modo et praxi aliis Liberis, et Regiis Civitatibus communi, Legibusque Regni conveniente judicabit, Appellationem autem in Causis appellabilibus coram Se causantibus, et litigantibus Partibus, ad Tavernicorum nostrorum Regalium Magistrum pro maturiori Revisione, facere admittet, et Sententiam suam cum tota Processus Serie more solito eorsum transmitted; non secus.

SEPTIMO: Confirmamus huic Liberæ, Regiæque Civitati nostræ Jus Gladii, exercendamque ad normam aliarum Liberarum Regiarumque Civitatum nostrarum in Malefactores quosvis in Territorio suo deprehensos, Criminalem Jurisdictionem cum facultate Columnam infamem, et Patibulum Opera Murariorum erigendi, non absimiliter etiam reliquas universas Causas, tam Publicum Civitatis Statum, quam et Personas, Fundosque Civiles respicientes, ac quovis modo ad Jurisdictionem Magistratualem pertinentes, judicandi potestatem; præterea.

OCTAVO: Admittimus eidem Civitati etiam Jus Patronatus eo modo, ut facultatem præsentandi Parochum Catholicum penes solos Catholicos Cives, et Incolas semper maneat, et vicissim Græci etiam Ritus non Uniti Cives soli sibi de Parochis suis more suo provideant, iisdemque ab utrimque de necessariis Subsistentiæ mediis prospiciant; et cum

NONO: Præattactam Civitatem nostram MARIA THERESIOPOLIM, et Territorium illius, a Jurisdictione Militari, et Camerali, quibus antehac suberat, totaliter exemerimus, et libertaverimus, ideo universi ejusdem Cives, et reliqui Incolæ omnes cujuscunque Nationis, Status, et Conditionis existant, nullam amplius seu a vicinorum Fortalitiorum nostrorum, vel aliorum quorumcunque modernis, et futuris Commendantibus, eorundemque Subalternis, seu etiam Officialibus nostris Cameralibus, in Partibus illis constitutis, verum non nisi a Loci Magistratu, suam in futurum habeant dependentiam, adeoque Loci Magistratus in Cives, et incolas hujus Civitatis nostræ Lege stabilitam, et Liberis, Regiisque Civitatibus legitime competentem Jurisdictionem tam in Personalibus, quam realibus, Fundos videlicet Civiles in Territorio ejusdem possessos, tangentibus, exceptis, qui de Lege Regni excipiuntur, exercebit, nihilominus

DECIMO: Iidem Cives, et Incolæ Civitatis hujus, in quibusvis Belli, aliisque Publico periculosis Circumstantiis Nobis debitam fidem, ac fidelem correspondentiam cum vicinorum Fortalitiorum nostrorum Commendantibus, vel pro tempore constitutis Belli Ductoribus nostris fovere, omnesque sibi notas periculosas Machinationes, et Simultates, perversaque et nociva Consilia quantum penes eosdem stat, antevertere, imo similia instantanee detegere, denique omnia ea, quæ fidelibus Subditis de homagiali obligatione sua incumbunt, internamque quietem, et securitatem concernunt, prompte, fideliter, et accurate observare teneantur; et cum

UNDECIMO: Communis necessitatis, et internæ quoque Civitatis hujus Securitatis ratio svadeat, ut ipsa etiam hæc Civitas, ut primum fieri poterit, Vallo, et cum tempore etiam Muris ad instar aliarum Liberarum Regiarumque Civitatum cingatur, Portæ item necessariæ erigantur, et Vigiliis provideantur, igitur quemadmodum Civitati hæc provide curare incumbet, ita liceat Eidem eum in finem etiam necessarios pro Custodia Civitatis Satellites, vulgo Trabanos, seu Hajdones tot numero, quot necessarii fuerint, uti et Tympanotribas pro instituendis Publicationibus, vel in casu Incendii adhibendos, constituere, qui Satellites necessariis Armis provisi, cum sibi præponendo Civitatis Capitaneo ex gremio Magistratus semper eligendo, nocturno tempore de more in aliis quoque Liberis, Regiisque Civitatibus observato, fine coercendorum Malevolorum, et inquietorum Hominum, et observandorum, antevertendorumque quorumvis Excessuum, per Civitatem circumire, et Excubias agere obligentur. porro

DUODECIMO: Admittitur quidem Eidem Civitati, etiam id, ut in quibusvis Caducitatibus Civilibus, seu Personarum, Fundorumque, et Facultatum Civilium Fiscus Civitatis succedat, talesque Caducitates libere apprehendi, et pro Publico Civitatis applicari valeant, in Bonis nihilominus Mobilibus deficientium Nobilium, et liberarum Personarum, in Fundo Civili degentium, prout et in universis Bonis mobilibus, et immobilibus hæreditariis, in Terreno, et Fundo Civitatis istius tentis, et possessis, quorumvis tam Nobilium, liberarumque Personarum, quam et Civium, de Nota Infidelitatis, aut Crimine læsæ Majestatis Convictorum, Fiscus Regius ad mentem Articuli Octogesimi Septimi Millesimi Sexcentesimi Quadragesimi Septimi, et Sexagesimi Secundi Millesimi, Septingentesimi Decimi quinti immediate succedat, ejusmodique Civiles hæreditates, Collationi Regiæ eo facto subjaceant, per Donatarios attamen Jure Civili possidendæ; et quoniam

DECIMOTERTIO: In Regno, et Partibus eidem annexis degentes, et constituti Græci Ritus non uniti, Rascianæ Gentis Homines antiqua Cæsareo-Regia Privilegia in Anno Millesimo Septingentesimo Quadragesimo tertio etiam per Majestatem nostram benigne confirmata, haberent, ideo Incolæ hujus Civitatis Græci Ritus non uniti, in quantum in usu illorum Privilegiorum ibidem hactenus fuerunt, in illo juxta genuinum illorum Sensum, et tenorem, etiam imposterum permaneant; dehinc autem nonnisi Romano Catholici ad Jus Concivilitatis admittantur.

DECIMOQUARTO: Etiam id benigne concedimus memoratæ Civitati nostræ MARIA THERESIOPOLI, ut pro Publico illius, vicinorumque Locorum Bono, et Commodo, quemadmodum hactenus, singulis Septimanis unius Ordinis pro Die videlicet Lunæ Hebdomadales et præterea Ternas Publicas, et quidem Primas Die Decima sexta Maji, in Festo nempe Sancti Joannis Nepomuceni; Secundas Die immediate Festum Nativitatis Beatæ MARIÆ Virginis; et Tertias demum Die immediate Festum Omnium Sanctorum sequentibus, cum totidem Foris Pecuariis ante, et post easdem dies celebrandis, omni eo Jure, et Privilegio, quo aliæ Liberæ Regiæque Civitates nostræ, Nundinas servare tenere, et habere, ex iisdemque legitime obtingentem Reditum, et Proventum pro communi emolumento suo percipere valeat, atque possit, ea tamen per expressum adjecta cum declaratione, ut ubi ipsa Annorum serie præmissi Celebrationi Nundinarum præfixi dies, in Diem Dominicam, aut Fori Festum inciderint, casum in illum Nundinæ Diebus hanc, aut tale Festum proxime sequentibus, nunquam autem Dominico, vel Fori Festo celebrentur; quo vero

DECIMOQUINTO: Præfati Cives et Incolæ crebro nominatæ hujus Civitatis nostræ MARIA THERESIOPOLIS supra declaratis benignis Concessionibus, Libertatibus, et Prærogativis, aliis etiam Liberis, et Regiis Civitatibus nostris communibus, ac Legibus et Constitutionibus Regni potissimum contentis, et probatis, omni cum tranquillitate, et quiete secure, ac imperturbate uti, frui, et gaudere valeant, omneque eatenus impedimentum, et cujusvis Dissensionis ansa amoveatur, omnem omnino Domorum, et Fundorum Civilium in, vel extra Civitatem existentium, sine Consensu, et in Præjudicium Communitatis, ac citra benignam Annuentiam Regiam Exemptionem et Libertationem cautam esse volumus, et vetitam imo per expressum statuimus, ut si quæ Bona immobilia sive hæreditatis, sive alio quocunque titulo, ad Ecclesiasticam, aut alienigenam, vel exteram Personam devolvi contingeret, talis similia Bona intra Annum /:nisi se medio tempore Jurium, et Beneficiorum civilium consortem et participem reddiderit:/ Civibus, divendere teneatur, secus penes Magistratum stabit, prævia æstimatione, et pretio Possessori eorundem exsoluto, eundem ab ejusmodi Bonis juxta Regni Leges amovere; ac ut

DECIMOSEXTO: Municipalis Cursus, et Jurisdictio Civilis sarta, tectaque maneat, et neutiquam turbetur, aut confundatur, per expressum volumus, ac declaramus, ne ullus alius seu Militares, sive Camerales Officiales nostri sint, nec etiam Comitatus cum præjudicio Legum, et antelatæ Civitatis nostræ, in eadem, et in Territorio ipsius quampiam Jurisdictionem exercere, Judicium contra Cives ferre, vel aliis actibus Jurisdictionalibus in eos procedere, vel semet immiscere, aut etiam in exequendo Actu Criminali in Portis, seu alibi, Magistratum impedire præsumant; præterea

DECIMOSEPTIMO: Cum justi pro injustis, et innoxii pro noxiis, et Reorum Excessibus non debeant quoquo modo impediri, vel turbari, hinc prout præfatos Cives, et Incolas prænominatæ Civitatis nostræ ubique locorum, propter aliorum debita, in Persona, vel Rebus suis arrestari, et detineri facere cautum omnino, ac vetitum esse volumus, et jubemus; ita a quibuslibet Vectigalibus, Tributis, Teloniis, et Tricesimis intra ambitum præfati Regni nostri Hungariæ, et Partium eidem annexarum, prout et a violenta in Domos ipsorum invitis Hospitibus, et præter Magistratualem assignationem cujuscunque Conditionis Hominum Condescensione, Quarteriis, et Hospitalitate, antiqua Liberarum, Regiarumque Civitatum nostrarum Libertate id exigente, exemptos esse declaramus; hoc quoque per expressum declarato.

DECIMOOCTAVO: ut Concessiones, Jura, et Privilegia hæcce juxta Articulum Vigesimum nonum Diætæ Anni Millesimi Septingentesimi Quadragesimi primi non aliis, quam nostris veris Subditis, et antelatæ Civitatis nostræ modernis, ac futuris Civibus ac Incolis /:quos Ordine posteriores, uti jam præmissum est, Romano-Catholicos esse oportet:/ deserviant, et suffragentur;

DECIMONONO: Quo vero perpetuum, et celebrius Libertationis hujus, Benignitatisque, et Clementiæ nostræ Regiæ erga præfatam Civitatem nostram MARIA THERESIOPOLIM, ejusdemque Cives, et Inhabitatores declaratæ, et elargitæ extet Documentum, eademque pleniore Beneficio decorata, clarius in oculos incurrat Hominum, ejusdem Civitatis antiqua Armorum, quibus hactenus, qua Oppidum ex Privilegio nostro usa est, Insignia non modo benigne confirmavimus, verum etiam certa in parte adauximus, et illustravimus, et in hanc uti sequitur, formam futuris, et perpetuis semper temporibus usuanda, ac usum quoque Ceræ rubræ in sigillando, benigne concessimus:

S C U T U M videlicet in Figura Sphærica, seu rotunda horisontaliter sectum, superiore sui parte cæruleum, Beatissimam Virginem MARIAM continens, Tunica coccinea, Velamine, aut Syrmate ornata, amictam, cum JESULO Veste carente, qui Divam Theresiam prærepetitæ hujus Regiæ ac Liberæ Civitatis nostræ MARIA THERESIOPOLIS Patronam electam e sinistra Scuti parte dextrorsum respicientem, amictu Sancti Monialium Instituti Religiosorum Carmelitarum indutam, circulo aureo /:Sanctitatis Tessera:/ Caput redimitam, et sinistra Pectori admota, dextram versus DEIparam Virginem, hujusque Filium divinum extendentem, expansis Brachiis, quasi amplexurus visitur, e Nubibus cœlestibus apparentem; Inferior Scuti pars ostentat Leonem aureum, Cauda bifurca, super tergum projecta, et districta minitantem framea dextrorsum conversum; eidem huic Scuto incumbit Corona vulgaris, circumferentia vero ipsius Scuti exterior hac Epigraphe, seu Superinscriptione: SIGILLUM LIBERÆ ET REGIÆ CIVITATIS MARIA THERESIOPOLIS circumducta conspicitur. Quemadmodum hæc omnia in principio seu capite præsentis benigni Diplomatis nostri Pictoris edocta manu, et artificio, propriis, et genuinis suis coloribus depicta, et ob Oculos Intuentium lucidius posita esse conspicuntur; Decernentes, et ex certa nostra scientia, animoque deliberato concedentes, ut memoratæ Civitatis nostræ Liberæ, Regiæque MARIA THERESIOPOLIS Cives, Hospites, et Incolæ, ac eorum Posteri, et Successores universi, Sigillo ejusdem Civitatis prævio modo Armorum Insigniis notato, et exsculpto, universas, et quaslibet Literas suas quacunque de causa in medio eorundem communi nomine expediendas, Cera rubra sigillare, hujusmodique Sigillo in Cera Coloris prænotati, quibuscunque Literis Civitatis appensa, seu appressa, perinde sicut Literis aliarum Liberarum, ac Regiarum Civitatum nostrarum Cera similis Coloris in Sigillo utentium, Vigor, et Fides adhibeantur, adhiberique debeant effective, et indubitanter.

VIGESIMO: Cuncta tamen præmissa ea speciali cum Conditione resolvimus, ut prærepetiti Cives, Incolæ et Hospites, in omnibus semet aliis Liberis, Regiisque Civitatibus nostris conforment, et ab Ingratitudinis, et Infidelitatis Nota, et Macula sub amissionis, et ablationis horum, ac aliorum omnium Privilegiorum, et Libertatum suarum, aliaque Poena legali perpetuo sibi cavere, hocque insigne Beneficium, et non vulgarem Gratiam, et Clementiam nostram Ipsis collatam, de Majestate nostra, Hæredibusque, et Successoribus nostris, legitimis videlicet Hungariæ Regibus, omni Fide, Constantia, et Fidelitate jugiter promereri studeant, et debeant; Imo cooptamus, recipimus, et adscribimus quoad omnia, et singula præmissa /:Salvo Jure alieno, præsertim vero ECCLESIARUM DEI:/ In cujus Rei Memoriam, Firmitatemque perpetuam, Præsentes Literas nostras Secreti Majoris Sigilli nostri impendentis /:quo ut Regina Hungariæ Apostolica utimur:/ munimine roboratas Iisdem Civibus, et Incolis annotatæ Civitatis nostræ MARIA THERESIOPOLIS pro Ipsis, eorumque Posteris, et Successoribus in Ævum valituras, sub Evictione Fisci nostri Regii /:ut præmissum est:/ dandas duximus, et concedendas.

Datum per manus Fidelis nostri, Nobis sincere Dilecti Spectabilis ac Magnifici Comitis Francisci Eszterházy de Galantha, Perpetui Comitis in Frakno, Aurei Velleris, ac una Insignis Ordinis Sancti Stephani Regis Apostolici Magnæ Crucis Equitis, Camerarii, Consiliariique nostri Actualis Intimi, Comitatus Mossoniensis Supremi Comitis, Curiæ item nostræ Regiæ per Regnum Hungariæ Magistri, et per antelatum nostrum Hungariæ Regnum Aulæ nostræ, prout et dicti Ordinis Sancti Stephani Cancellarii, in Archi-Ducali Civitate nostra Vienna Austriæ, Die Vigesima secunda Mensis Januarii, Anno Domini Millesimo Septingentesimo Septuagesimo Nono. Regnorum nostrorum Hungariæ, Bohemiæ, et reliquorum Anno Trigesimo Nono.

Reverendissimis, Illustrissimis, Reverendis item, ac Venerabilibus in CHRISTO Patribus Dominis: Josepho e Comitibus de Batthyán, S[acrae]. R[omanae]. E[eclesiae]. Cardinale, et Principe S[acri]. R[omani]. I[mperii]. Metropolitanæ Strigoniensis; Adamo e Liberis Baronibus Patachich de Zajezda, Colocensis et Bacsiensis Ecclesiarum Canonice unitarum Archi-Episcopis; Comite Francisco Zichy de Vásonkő , Jaurinensis; Comite Carolo Eszterházy de Galantha, Agriensis; Christophoro e Comitibus Migazzy de Vall, et Sonnenthurn, S. R. E. Cardinale, Principe S. R. I. Administratore Vacziensis; Josepho Gallyúff, Zagrabiensis; Joanne Baptista Caballini, Segniensis, et Modrussiensis, seu Corbaviensis; Matthæo Francisco Kerticza, Bosnensis, seu Diakovariensis, et Syrmiensis; Comite Ladislao Kollonics de Kollegrad, Transylvaniensis; Carolo Szalbek, Scepusiensis; Comite Francisco Berchtoldt, Neosoliensis; Comite Antonio de Réva, Rosnaviensis; Josepho Bajzáth, Veszprimiensis; Joanne Szily, Sabariensis; Ignatio Nagy de Séllye, Alba-Regalensis; Emerico Christovics, Csanadiensis; Antonio Zlatarics, Belgradiensis, et Samandriensis; Stephano Nicolao Jaklin, Electo Almisiensis; Comite Sigismundo Keglevics de Buzin, Electo Makariensis; Georgio Nunkovics, Electo Serbiensis; Josepho Pethő, Electo Drivestensis; Barone Emerico de Perény, Electo Bacensis Ecclesiarum Episcopis, Ecclesias DEI feliciter gubernantibus. Serenissimo item Principe Domino Alberto, Regio Poloniæ, et Lithvaniæ Principe, Duce Saxoniæ, prælibati Regni nostri Hungariæ Locumtenente nostro Regio; nec non Spectabilibus ac Magnificis; Comite Georgio Fekete de Galantha Judice Curiæ nostræ Regiæ; Comite Francisco de Nádasd, Perpetuo Terræ Fogaras, Regnorum nostrorum Dalmatiæ, Croatiæ, et Sclavoniæ Bano; Comite Adamo de Batthyán, Tavernicorum; Illustrissimo S. R. I. Principe Nicolao Eszterházy de Galantha, Perpetuo Comite in Frakno. Nobilis Turmæ nostræ Prætoriæ Hungaricæ Capitaneo; antelato Comite Francisco Eszterházy de dicta Galantha Curiæ; Comite Joanne Nepomuceno Csáky de Keresztszegh, Agazonum; Comite Joanne Nepomuceno Erdődy de Monyorókerék, Cubiculariorum; Comite Antonio Károlyi de Nagy-Károly, Dapiferorum; Comite Leopoldo Pálffy ab Erdőd, Janitorum; Comite Francisco Xaverio Emerico Koller de Nagy-Mánya, Pincernarum nostrorum Regalium per Hungariam Magistris; ac Comite Joanne Pálffy ab Erdőd, Comite Posoniense, cæterisque quamplurimis sæpefati Regni nostri Hungariæ Comitatus Tenentibus, et H O N O R E S.

Maria Theresia

Comes Franciscus Eszterhazy

Josephus Gaszner

Anno 1779 Die 13a Mensis Decembris sub Prali I. Comitatus Bacsiensis Congregatione in Libera Regiaque Civitate Zombor celebrata Præsentes Benignæ sua Majestatis Sacratissima Litera Privilegiales Die 22da January Anno cur. 1779 Viennæ Austria emanatæ Oppidum gremiale Szent=Maria olim Szabatka in numerum reliquarum Liberarum Regiarumque Civitatum sub nomine Maria Theresiopolis pro futuro usurpando elevantes Lectæ et publicata sunt, Fiscali Magistratuali eatenus quatenus Impopulatione Prædiorum Bajmak et Csantaver etiam secuta præjuncturæ universa in conformitate datarum Reversalium pro transenante Militia, pro Officialibus et Servitoribus Comitatensibus omni tempore /:uti hactenus:/ per antelatam Civitatem praestentur. Quatenus porro usqueque Impopulatio memoratorum Prædiorum consumanata et Portarum ejectatio pro Locis impopulatis secuta fuerit, ad Cassam Domesticam Comitatus istius ea, qua hactenus ratione eadem Civitas contribuat cautelam protestatoriam interponente, Deputatis vero Ejusdem Liberæ Regiaque Civitatis Maria Theresiopolis Utriusque Puncti intuitu reprotestantibus.

 

Per Franciscum Kászony

plibati Icottus Bacsiensis J[uratus] O[rdinarius]

Notar[ius]

PRIJEVOD:

Mi Marija Terezija po milosti božjoj carica – udova Rimljana, kraljica Mađarske, Češke, Dalmacije, Hrvatske itd., itd., ovim obaveštavamo i objavljujemo svakome koga se tiče: kako mi, pošto smo duboko u duši razmislili kolika je korist kraljevima i kneževima od okupljenog naroda u jednom gradu ili jednom političkom telu, – kakva bogatstva, kao potrebna spona svakog vremena, koja proizlazi iz sloge zajedničkog građanskog življenja, što je najčvršći oslonac sigurnosti u svakoj državi, i omogućuje nadu u razvoj, kakve koristi proističu iz olakšanja trgovine i obrta za Kralja i narod, potpomognut izgradnjom gradova i proširenjem njihovih privilegija, prerogativa i olakšica; lako smo se dali ubediti da davanjem ovakvih koncesija, izgradnjom i prošire-njem gradova unosnim koristima u sopstvenom interesu, pošto stari mudraci uče da je grad ipak zajednica izgrađena tako da ljudi međusobno slični mogu na najbolji način zajedno živeti. A prirodu, dvorišta, kuće i ulice izmislili su tako da, uz čuvanje ljudi samih, ljudsko društvo može živeti zajedno ne samo po uzajamnoj navici, upravo vezom milosrđa zauvek vezani nego i ubeđeni u uzajamne dužnosti čovečanstva, pošto su skupovi ljudi pronađeni radi uzajamnih potreba; što ako ne bi bili zasnovani, ljudska sudbina bi se sastojala od najvećih teškoća i duševne tuge (koja je mati samoće); zato najrazboritiji kneževi, mudro proračunavajući javnu korist koja proističe iz povezanog ljudskog društva običavaju da takvim narodima ustupaju razne privilegije, da bi se pobrinuli za prenošenje širine njihovog besmrtnog imena do kasnih potomaka i sebi potčinjene narode uzdigli do opšte sreće (koja je mir i spokojstvo države) i u njoj ih, sa povećanjem blagostanja, ravnomerno održali; zato, pošto su nas naši verni građani i stanovnici privilegovanog komorskog grada Sent Marija (Szent Maria), smeštenog u Bačkoj županiji, ranije zvanog Szabatka, godine 1743. oslobođenog vojne uprave (pod koju je ranije potpadao), te u smislu otadžbinskih zakona, posebno člana 18 sa skupštine godine 1741.1 stvarno, efektivno i u celini uključenog u nadležnost Kraljevstva i napred pomenute Bačke županije, a do sada posedovanog od strane naše državne blagajne, u njihovo zajedničko ime najponiznije molili da naš napred pomenuti privilegovani grad uzdignemo na stepen Slobodnog kraljevskog grada2, i da primimo i ubrojimo među ostale gradove našeg kraljevstva Ugarske; dakle vraćajući se u duši na mnogobrojne i veoma korisne od nas milostivo primljene, službe i službene zasluge građana i stanovnika (ranije vojnika) našeg pomenutog privilegovanog grada Sent Marija, koje su isti stekli u toku više godina, kako onih blagostanja i mira, tako i nesretnog vremena unutrašnjih ratova i surovih ratova sa Turcima, naime u godinama 1737, 1738. i 1739. su kod Vidina, Mehadije3, Niša4 i Beograda5, ne bez velikih gubitaka u sopstvenim porodicama i odvođenja u surovo ropstvo, tako da je za otkup takvih zatvorenika morala biti isplaćena suma od 16 hiljada forinti, a dali su i kola sa zapregom od 80 konja i 100 volova radi prevoza na razdaljinu od 18 milja iz Futoga u Temišvar brašna za račun carsko-kraljevske vojske, uz štetu po vlastitu ekonomiju, osim toga, kad je carsko-kraljevskim konjima nedostajalo krme, da bi posvedočili svoj žar, ovi građani i stanovnici vojnog mesta Szabatka su, bez ikakvog obračunavanja od strane državne blagajne, predali seno koje su sami pokosili i preneli ga sa 600 konja u Kanjižu na obalu Tise; takođe su godine 1739. i 1740, kada je baš u gradu Somboru harala zarazna bolest, poslali 600 fizičkih radnika radi rušenja beogradskih zidina i izdržavali ih sest meseci o svom trošku koji je iznosio 36 hiljada forinti, ujedno su pak napred rečene godine 1739. o svom naoružanju, odelu i trošku, osim hleba iz carsko-kraljevskih magazina, poslali dve satnije6 (centurio) vojske, jednu konjičku i jednu pešadijsku, radi ugušenja pobune Vlaha (Rumuna) u Temišvarskom okrugu (districtu), koliko je god bilo u njihovoj moći, snagama i mogućnostima, sa naročitim nastojanjem, brigom i marljivošću prema svetoj kruni našeg kraljevstva, najplemenitijim mađarskim kraljevima, slavne uspomene precima našim, uzvišenom domu našem, prilikom prošlih vrlo teških ratova iz 1741. i 1742. godine7 dali su četiri satnije vojnika, dve konjičke i isto toliko pešadijskih, snabdevenih oružjem, odelom i ostalim potrebama iz sopstvene kase, osim što je od dana pokreta dobijala pomoć od naše vojne blagajne, te su odmah sledeće 1743. godine, kada su sa svih strana plamteli ratovi, za račun tada od tribuna Mencela uspostavljenih slobodnih satnija 114, a za korišćenje mađarske konjičke regimente Feštetića 36, svega dakle 150 konja besplatno i dobrovoljno posudili i efektivno priveli, te takođe za milostivo dodeljenje privilegije uplatili dvanaest hiljada forinti u naš najviši Bankarski vojni ured i u drugim našim potrebama veće troškove brzo doprineli i pokazali se i posvedočili u javnim poslovima, na različitim mestima i u različito vreme, stalno i vatreno, uz veliko prolivanje krvi i gubitak mnogih sugrađana svojih, da su nama verni i korisni građani Otadžbine i vatreni pokretači opšteg dobra; radi većeg posvedočenja savetovanja koja duguju našem Kraljevskom Veličanstvu i stvarne ljubavi prema našim naslednim kraljevstvima i našoj vladavini, više najzad rukovođeni probom dobrovoljne poslušnosti, za napred pomenute javne potrebe rata nisu samo poslali veći broj vojnika-regruta i radi uvećanja broja naših vojnika u mađarskoj konjici priveli 100 za službu pogodnih i sposobnih konja, nego su i sumu od pet hiljada redovnih (ordinariorum) zlatnika na naše carsko-kraljevsko raspolaganje bez naknade, brzo i efektivno prepustili i isplatili; obećavajući da će i ubuduće pokazivati i neprekidno osvedočavati, u vremenu blagostanja i oskudice, istom vernom brzinom i naporom žrtvovanja (devotionis studio) kao naši verni podanici, korisni građani domovine i radnici na opštem dobru; odakle su i nas pokrenuli da im ukažemo našu posebnu kraljevsku milost i darežljivost; želeći zbog toga da građane i stanovnike ovog našeg privilegovanog komorskog grada učinimo sudeonicima naše kraljevske dobrote i darežljivosti, kako bi oni do svog kasnog potomstva iskusili svoju odanost i vernu službu, priznatom i nagrađenom od strane Našeg Veličanstva, i preko toga bi tim više privuklo njihovo potomstvo na zasluge za naš uzvišeni dom, krunu našeg kraljevstva Ugarske i opšte dobro te da to postigne bilo podsticano; dakle, kako zbog napred rečenog tako i zbog nesumnjive nade da će se naš privilegovani grad Sent Marija, inače već dobro naseljen, dobijanjem novih privilegija i uzdizanjem u red slobodnih kraljevskih gradova još više naseliti, čime će se povećati poreska osnovica za snošenje javnih tereta; trgovina i razmena, u ovim krajevima zapuštenim nepravdama vremena, a drugih strana retko napređuje, i stanovnici ovih krajeva prilikom svojih proizvoda koji nedostaju, zajedno sa drugima iz Bačke županije, uzimaju za svoje zajedničko tržište naše ranije osnovane slobodne kraljevske gradove, Sombor i Novi Sad, gde se mogu baviti i razvijati nesmetanu i zdravu trgovinu, svoje prirodne proizvode lakše prodati i dobiti priliku i olakšicu za zarađivanje novca (koji je glavni živac dobrog obavljanja ljudskih poslova); osim toga što ovi neprijatelju susedni krajevi budu više naseljeni, to će više biti od njih koristi u vreme turskih ratova (što Bog neka milostivo odvrati) radi vojske koja će se moći suprotstaviti neprijatelju i odbiti ga kao oslonac javnog i opšteg spasa celog Kraljevstva i susednih kraljevstava i provincija. Iz tih, dakle, razloga koji uzimaju u obzir opšte dobro i javnu korist, kao i da ceni zasluge pomenutih građana i stanovnika, celo više puta pominjano mesto naše Sent Marija, smešteno (kao što je već rečeno) u Bačkoj županiji, punim svojim vladarskim autoritetom i moći, iz napred pomenutih razloga a silom zakonskog člana 17 iz 1687. godine, sa zemljama, pravima i privilegijama dole podrobnije nabrojanim, uzdignemo, učinimo i postavimo slobodnim kraljevskim gradom našeg najdražeg kraljevstva Ugarske, te da ga kooptiramo, primimo i pripišemo broju, skupu i redu drugih slobodnih kraljevskih gradova našeg pomenutog kraljevstva, u našem posedu, ukinuvši mu dosadašnje ime Sent Marija i davši mu, dodelivši i ustupivši, od sada i ubuduće, uvek i za večita vremena ime i naziv (titulum) slobodnog kraljevskog grada Marija Tereziopol potvrdivši po svome najboljem znanju i odlučivši u duši za ovaj slobodni kraljevski grad od sada i ubuduće:

Prvo: Slobodnom kraljevskom gradu Marija Tereziopol dozvoljeno je da koristi, uživa i raduje se svim opštim i pojedinačnim prerogativima, oprostima i privilegijama koje uživaju drugi slobodni kraljevski gradovi, kako na osnovu zakona kraljevstva tako po opšte prihvaćenom običaju; i da kao takav ulazi u četvrti stalež kraljevstva (quartum regni statum) sa pravom zasedanja i glasa, te se prema usvojenom običaju Kraljevstva uključuje u sledeća zasedanja Sabora na kojima se donose zakoni kraljevstva, a u buduća vremena će biti pozivan na generalna zasedanja Sabora uobičajenim kraljevskim dopisima i kao posed svete krune Kraljevstva nikog drugog nema da priznaje za zemaljskog gospodara osim zakonito krunisanih Kraljevskih Veličanstava te se od njih ne može odvojiti, prodati ili dati u zalog nikakvim ugovorom.

Drugo: Magistrat i građani ovoga grada, sabrani pod zajedničkim nazivom, u smislu zakona smatraju se pravim i nesumnjivim plemićem Kraljevstva; tako između drugih plemićkih prerogativa, što se tiče konkretno stvari, unesenih u Ugarsku za lične ili opšte potrebe ili iz nje iznesenih, one će uživati oprost od tridesetine; sami pak građani pojedinačno uzeti, po obrascu drugih slobodnih kraljevskih gradova i njihovih građana, snabdeveni potrebnom gradskom ispravom, biće ubuduće slobodni i izuzeti od plaćanja carine i poreza, ali ne i tridesetine; svoju će pak sigurnost na svakom mestu steći pomoću isprava grada, koje se izdaju putujućim građanima pod uobičajenim pečatom utisnutim u vosak, a treba da budu primljene na svakom mestu.8

Treće: Javne dažbine dužni su da predaju i podnose, ne drukčije nego i skupštinske takse, samo na isti način kao kod drugih slobodnih kraljevskih gradova; shodno tome svi pojedinci, bilo kojeg staleža i imovnog stanja, koji poseduju gradsko zemljište i koriste građanske povlastice, bez obzira na njihove plemićke, vojne ili komorske prerogative, treba da plaćaju odgovarajuće poreze prema njihovom zemljištu i beneficijama u okviru ovoga grada, te da podnose i druge javne terete i da u pogledu ovog zemljišta i građanskih povlastica priznaju gradsku nadležnost, izuzev kurijalnih poseda9 (ako u ovom gradu već takvi postoji), snabdevenih kraljevskim privilegijama i oprostima, te će tako u pogledu ovakvih kurijalnih poseda, koji uživaju kurijalnu slobodu, i prema tome plemićke prerogative, ostati i nadalje u okviru otadžbinskih zakona.

Četvrto: Za teritoriju ovoga grada smo dali, predali i poverili na stalno posedovanje i korišćenje celokupno i sve zemljište do sada posedovano od strane komorskih stanovnika ovoga mesta, sa sledećih dvanaest pustara i to: Čantavira, Verušića, Tompe, Ludoša, Zobnatice, Nagyfenya10, Vanteleka11, Durđina, Bajmoka, Tavankuta, Šebešića i Kelebije, kao i potoke Jesenovac i Kireš i jezero Palić sa svojim pravim i starim međama i granicama što pripadaju po svakoj osnovi povlasticama i koristima, kao i svim prihodima, posebno od krčme i klanice na ovoj teritoriji, u gradu ili van njega, kuvanje piva, pečenje rakije i cigala, kao i korist od pijaca i vašara, takse Jevreja12 i drugih negrađana koji žive u gradu ili na njegovoj teritoriji, podizanje apoteka i radionica, sva najzad prava i nadležnosti što pripadaju zemaljskim gospodarima sa tim pravom i moći, kako bi ih Komora ili naša državna blagajna mogle posedovati i koristiti pomenutim našim građanima i stanovnicima našeg slobodnog kraljevskog grada Marija Tereziopola, i celoj njihovoj opštini u vezi s napred navedenom svakodnevnom vernom i korisnom službom, kako vojnom tako i političkom i u njoj stečenom svojim zaslugama, kao i za dvesta šezdeset i šest hiljada šest stotina šezdeset i šest forinti i četrdeset krajcara13 položenih u našu državnu blagajnu u roku od šest godina u odgovarajućim ratama, pod jemstvom naše državne blagajne, dok napred pomenuta suma u našu blagajnu (kao što je rečeno) ne bude položena, uz potrebu plaćanja svake godine kraljevskog poreza, koji smo do naše dalje plemenite odluke izričito utvrdili na hiljadu forinti godišnje, izričito objavi i

Peto: Grad mora, dužan je i obavezan ne samo da poveća broj svojih građana i stanovnika izrađivačima različitih rukotvorina i majstorima opšte korisnih zanata čisto katoličke vere, i da im besplatno dodeli i izdvoji zemljište izvan grada (pruživši im pomoć za zidanje kuće iz gradske blagajne [cassa domestica] uz obavezu postepenog povraćaja), nego i da dve pustare, dodeljene slobodnom kraljevskom gradu kao što je gore rečeno, naime Čantavir i Bajmok, o svom sopstvenom trošku što pre naseli14 odnosno pretvori u sela, podelivši ih na geometrijski izmerene kolonističke sesije (zemljišta); a pošto naseljavanje pustare bude potpuno završeno, treba da bude izvršen popis na sednici Magistrata pomenutog slobodnog kraljevskog grada od strane županije kojoj po pravu i običaju pripadaju i teže, te da se u jednakoj proporciji odbije od gradskih poreskih jedinica (porti); izrađen popis treba podneti preko našeg Ugarskog kraljevskog namesničkog veća radi najplemenitijeg pregleda i odobrenja; u međuvremenu pak, dok dve napred rečene pustare Čantavir i Bajmok ne budu efektivno naseljene i po uobičajenom redu i načinu podvrgnute opštim i javnim teretima, pomenuti grad će kao i do sada biti obavezan da sa svoje teritorije daje zapregu za županijske službenike (osim što vojne zaprege ostaju kao kod slobodnih gradova Sombora, Debrecina, Segedina i drugih snabdevenih dovoljnim i širokim pašnjacima), kao i da odgovarajuće učestvuje u unapređenju javne, odnosno naše najviše službe.

Šesto: Dozvoljavamo, osim toga i odobravamo opštini ovog našeg slobodnog kraljevskog grada da preko izabranih građana, kao i u slučaju drugih slobodnih kraljevskih gradova, slobodno izabere gradskog suca i dvanaest senatora za svoj Magistrat15, kao i druge za to sposobne činovnike i službenike grada, čisto između rimokatolika, na praznik svete Terezije koji pada 15. oktobra, prema zakonima otadžbine i običaju drugih slobodnih kraljevskih gradova, tako da na ovaj način zakonito izabrane magistratske ličnosti ostanu na svojim položajima, gradski sudac dve godine, a senatori do kraja života, da se ne mogu sa njih ukloniti bez našeg znanja i pristanka; koji mesni Magistrat će predmete što spadaju u nadležnost slobodnog kraljevskog grada suditi prema načinu i praksi drugih slobodnih kraljevskih gradova, prizivi pak u prizivnim predmetima koji se prednjim održavaju i raspravljaju dozvoljavaju se Magistratu našeg kraljevskog tavernikalnog suda16 radi zrelije revizije, s tim da se odluka sa celim procesom po usvojenom običaju onamo pošalje, ne drukčije.

Sedmo: Potvrđujemo pravo mača ovog našeg slobodnog kraljevskog grada, kao kriminalnu nadležnost prema svim prestupnicima uhvaćenim na njegovoj teritoriji, sa mogućnošću da radom zidara podignu stub srama i vešala, tome slično mogućnost suđenja u svim drugim koji se tiču kako opšteg položaja grada tako i ličnosti i građanskih poseda (fundus civiles), a na bilo koji način spadaju u nadležnost Magistrata. Osim toga

Osmo: Dozvoljavamo gradu i pravo patronata na taj način da mu uvek ostaje mogućnost postavljanja župnika kod rimokatoličkih građana i stanovnika; nasuprot tome, grčko-nesjedinjeni građani će se sami po svojim običajima postarati za svoje parohe, i snabdeti ih neophodnim sredstvima za život. Uz to

Deveto: Napred pomenuti naš slobodni kraljevski grad Marija Tereziopol smo u potpunosti izuzeli i oslobodili od vojne i komorske nadležnosti, pod koje je do tada potpadao, tako da svi njegovi građani i ostali stanovnici, bilo koje narodnosti, staleža i imovnog stanja, ubuduće neće biti niukoliko zavisni od komandanata naših susednih tvrđava, ili drugih sadašnjih ili budućih vojnih komandanata ili njihovih potčinjenih, ni od naših komorskih činovnika u ovim krajevima, nego samo od mesnog Magistrata, te će mesni Magistrat imati stabilnu i slobodnim kraljevskim gradovima po zakonu pripadajuću nadležnost – kako u pogledu personalnih predmeta tako i u pogledu građanskih poseda na njegovoj teritoriji, osim onih koji su zakonima Kraljevstva izuzeti. Ništa manje.

Deseto: Isti građani i stanovnici ovoga grada, u kakvim bilo ratnim ili po javnu bezbednost opasnim prilikama moraju da se brinu za dužnu vernost i vernu saradnju sa komandantima susednih tvrđava ili za to vreme postavljenim našim vojnim komandantima i da – koliko do njih stoji – preduprede sve njima poznate opasne mahinacije i prevratničke i štetne zavere, te slične stvari momentalno otkriju, najzad sve ono što spada u poslušničku obavezu vernih podanika, a tiče se unutrašnjeg mira i sigurnosti, brzo, verno i temeljito izvrše, i još

Jedanaesto: opšte potrebe i razlog unutrašnje bezbednosti ovoga grada preporučuju da i ovaj grad bude okružen sto je pre moguće šancem17 s vremenom takođe i zidovima po uzoru na druge slobodne kraljevske gradove, kao i da se izgrade potrebne kapije i snabdeju stražom; stoga ovaj grad treba da se promišljeno brine, te će mu u tom cilju biti dozvoljeno da za čuvanje grada uvede pratioce (satellites), drukčije trabante ili pandure18, u tolikom broju koliko bude potrebno, kao i dobošara za objavljivanje oglasa i za slučaj požara, a pratioci su, snabdeveni neophodnim oružjem, sa sebi pretpostavljenim gradskim kapetanom koji se uvek bira između članova Magistrata, po običaju svedenom u svim drugim slobodnim kraljevskim gradovima, dužni da u toku noći obilaze grad i stražare radi suzbijanja zlonamernih i nemirnih ljudi i sprečavanja njihovih ekscesa.

Dvanaesto: Dozvoljava se ovom gradu i to da u slučajevima građana umrlih bez potomstva gradska blagajna nasledi njihove zemljišne posede i druga dobra, to jest da takvu imovinu slobodno preuzme i upotrebi na opštu korist;19 što se pak tiče pokretnih dobara izumrlih plemića i slobodnih ličnosti koje borave na gradskom zemljištu, kao i sva nasledna pokretna i nepokretna dobra na teritoriji ovoga grada onih plemića, slobodnih ličnosti i građana kojima je dokazano neverstvo ili zločin uvrede njegovog veličanstva, neposredno ih nasleđuje Kraljevska blagajna u smislu zakonskog člana 87. iz 1647. i 62. iz 1715. godine, a ovakva građanska nasledstva potpadaju pod kraljevski prihod usled činjenica što ih davaoci poseduju po građanskom pravu. I budući da

Trinaesto: grčko-nesjedinjeni stanovnici srpske narodnosti koji se nalaze u Kraljevstvu i njemu pripojenim zemljama i uživaju stare carsko-kraljevske privilegije, godine 1743. plemenito potvrđene od strane našeg Veličanstva20; zato neka grčko-nesjedinjeni stanovnici ovoga grada, ukoliko su se ovom privilegijom do sada koristili, utoliko prema njenom prvobitnom sadržaju i u smislu i ubuduće ostaju njeni korisnici. Odsada pak samo rimokatolici mogu dobiti pravo građanstva.

Četrnaesto: Dozvoljavamo plemenito pomenutom našem gradu Marija Tereziopolu da radi dobra i udobnosti kako svoje tako i susednih mesta služe, održavaju i imaju pijace i vašare, i to sedmične pijace svakog ponedeljka i osim toga tri godišnja vašara, prvi na Svetog Ivana Nepomuka 16. maja; drugi na dan koji neposredno sledi prazniku Rođenja Blažene Device Marije (Maloj Gospojini); a treći na dan koji neposredno sledi prazniku Svih Svetih, sa stočnim pijacama koje se održavaju pre i posle pomenutih dana, te svim pravima i privilegijama kao drugi naši slobodni kraljevski gradovi, a prihod i dobitak koji proističu iz njih da mogu da upotrebe za svoju javnu korist, izričito objavivši i to da, ukoliko dan predviđen za vašar ili pijacu padne u nedelju ili na praznik, u tom slučaju vašar ili pijaca treba da se održi na dan koji neposredno sledi, ali nikad u nedelju ili na praznik. Kada pak

Petnaesto: Napred pomenuti građani i stanovnici više puta pominjenog ovog našeg grada Marija Tereziopola mogu mirno, sigurno i neuznemiravano da se koriste, uživaju i raduju se svim napred pomenutim plemenitim koncesijama, slobodama i prerogativima, kao i drugim zajedničkim ostalim našim slobodnim kraljevskim gradovima a sadržanim u zakonima i uredbama Kraljevstva, u čemu im se ima ukloniti svaka zapreka i svaki povod za razmirice; protiv svakog pak ukinuća ili oslobođenja građanskih domova i zemljišta bez pristanka i uprkos suprotstavljanju opštine i bez kraljevske potvrde želimo da bude zajamčeno i određujemo izričitu zabranu da ukoliko neko želi da nekretnine, nasleđem ili na neki drugi način, preda u vlasništvo stranaca ili crkvenih lica, taj mora ova dobra u roku od godinu dana (ukoliko u međuvremenu ne pribavi supruga i sudeonika građanskih prava i beneficija) prodati građanima, u protivnom do Magistrata stoji da mu takva dobra oduzme, pošto prvo bude izvršena procena i imaocu isplaćena cena.

Šesnaesto: Izričito želimo i izjavljujemo da municipijsko pravo i građanska nadležnost treba da budu pravi i bezbedni i da se u njih niko ne meša niti ih uznemirava; ni vojni, ni komorski, ni županijski naši činovnici ne mogu da mimo zakona i na teritoriji grada vrše bilo kakvu nadležnost, povedu postupak protiv građana ili čine druge akte iz nadležnosti u vezi s njima, ili da se umešaju ili ometaju Magistrat u sprovođenju krivičnog postupka na portama ili na drugom mestu; osim toga

Sedamnaesto: Kako pravedni za nepravedne i nekrivi za krive i ekscese prestupnika ne mogu ni na koji način biti pozivani na odgovornost ili uznemiravani; tako želimo i zapovedamo da građani i stanovnici ovoga grada budu zajemčeni i pošteđeni hapšenja i zadržavanja u ličnosti ili imovini za dugove drugih; takođe su slobodni od plaćanja bilo kakvih nameta, poreza, maltarine i tridesetine unutar granica Ugarskog kraljevstva i njemu pripojenih krajeva; kao i od povrede gostiju pozvanih u njihov dom, a osim magistratskih doznaka izuzeti su i od primanja vojnika, kvartira i gostoprimstva, pošto tako traži stara privilegija naših slobodnih kraljevskih gradova, izričito objavivši i to

Osamnaesto: da ove povlastice, prava i privilegije prema zakonskom članu 29. sabora iz godine 1741.21 ne služe i ne pomažu druge nego naše stvarne podanike i sadašnje i buduće stanovnike napred pomenutog našeg grada (koji ubuduće, kao što je već rečeno, treba da budu samo rimokatolici).

Devetnaesto: Da bi se pak istakao večan i slavniji dokumenat naše kraljevske dobrote i milosti prema napred pomenutom gradu Marija Tereziopol i njegovim građanima i stanovnicima, te da bi, potpunije ukrašen dobročinstvima, jasnije padao u oči ljudima ne samo da potvrđujemo stari grb, kojim se nekad kao komorski grad koristio po našoj privilegiji, nego ga delimično proširujemo i ukrašavamo, te pristajemo na njegovo korišćenje za buduća i večita vremena u obliku koji sledi, kao i na korišćenje voska za pečaćenje:

Štit u okrugloj ili sferičnoj figuri horizontalno presečen, u svom gornjem delu plav, koji sadrži Blaženu Devicu Mariju, obučenu u skerletnu tuniku ukrašenu pokrivačem ili velom, sa malim Isusom bez odeće, i svetom Terezijom – izabranom zaštitnicom napred pomenutog slobodnog kraljevskog grada Marija Tereziopol, koja gleda sa leve strane štita na desno, obučena u odoru kaluđerice – karmelićanke s glavom okićenom zlatnim oreolom (znakom svetosti), i primičući se levom stranom, a desnu pružajući prema Bogorodnoj Devici i njenom božanskom sinu – koji joj se pojavljuje iz nebeskih oblaka pružajući ruke kao da hoće da je zagrli. Donji deo štita prikazuje zlatnog lava s dvokrakim repom bačenim iza leđa, koji je, preteći oštrim mačem, okrenut na desnu stranu. Ovaj štit ovenčava obična kruna; na njegovom spoljašnjem okviru nalazi se epigraf ili natpis: Pečat Slobodnog kraljevskog grada Marija Tereziopol. Uostalom, sve ovo se nalazi na početku ili zaglavlju ove plemenite diplome i vidi se jasnije predstavljeno očima posmatrača; odlučujemo pak, te po našem sigurnom znanju i rešene duše dozvoljavamo da građani, kućni gospodari i stavnovnici pomenutog našeg slobodnog kraljevskog grada Marija Tereziopola, kao i njihovi potomci i naslednici, svaki i koji bilo svoj dopis, odaslat u njihovo zajedničko ime iz njihove sredine, pečate crvenim voskom na koji će biti utisnut ovakav pečat, i ovakvom pečatu u vosku napred pomenute boje, obešenom ili utisnutom na bilo koji dopis grada, daje se i mora se dati efektivna i nesumnjiva snaga i poverenja kao kod dopisa drugih naših slobodnih gradova na kojima se koristi pečat sa voskom iste boje.

Dvadeseto: sve napred rečeno odlučili smo pod tim naročitim uslovom da se napred pomenuti građani, stanovnici i kućni gospodari u svemu prilagode drugim našim slobodnim kraljevskim gradovima i uvek se čuvaju ljage i sramote nezahvalnosti i neverstva pod pretnjom gubitka ovih i drugih privilegija i sloboda i drugih zakonskih kazni, te da se sa svom verom, istrajnošću i vernošću trude da zasluže ovo značajno dobročinstvo i neobičnu našu milost i plemenitost doprinesenu od strane našeg Veličanstva i naših potomaka i naslednika, zakonitih kraljeva Ugarske, tako biramo, primamo i dopisujemo što se tiče svega i svačega pojedinačnog napred rečenog (bez štete po prava drugoga, a u prvom redu crkve božje) te radi sećanja i stalnog utvrđenja ovog predmeta izdajemo i ustupamo ovaj dokumenat overen našim tajnim velikim visećim pečatom (koji koristimo kao apostolska kraljica Ugarske) stanovnicima i građanima pomenutog našeg grada Marija Tereziopola za njih i njiove potomke i naslednike večito važeći, pod jemstvom naše kraljevske blagajne (kao što je napred rečeno). Dano iz ruku našeg vernog, nama iskreno dragog, uglednog i uzvišenog grofa Franje Esterhazija de Galanta, stalnog župana u Fraknou, viteza Zlatnog runa i Velikog krsta apostolskog kralja Svetog Stefana, komornika, našeg sadašnjeg tajnog savetnika, velikog župana županije Mošonj, magistra naše Kraljevske kurije za kraljevinu Ugarske, kancelara našeg Ugarskog kraljevskog dvora i rečenog reda Svetog Stefana u našem nadvojvodskom gradu Beču dana 22. meseca januara leta gospodnjeg 1779, a naše vladavine nad Ugarskom, Češkom i drugim zemljama trideset i devete.

… kada sledeći nose visoka zvanja u našoj kraljevini Ugarskoj: prečasni, časni i u Hristu poštovani nadvojvoda svete rimske imperije grof Josip Baćanj, nadbiskup ostrogonski; grof Adam Patačić de Zajezda, nadbiskup metropolskih crkava kanonski sjedi njenih Kaloče i Bača; grof Franja Ziči Važonke rapski, grof Karlo Esteri de Galanta, jegarski biskup; grof Hristofor Migaci de Vol i Zonenturn, kardinal svete rimske crkve, nadvojvoda svete rimske imperije, namesnik biskupije Vac; Josip Galjuf zagrebački, Jovan Krstitelj Kabalini, senjski i modruški ili krbavski, Franjo Matija Krtica, bosanski ili đakovački i sremski Ladislav Kolonić de Kolengrad erdjski, Karlo Salbek sepeški, grof Franjo Bertold novosolinski, grof Antun Revai rozonski, Josip Bajzat vesprimski, Jovan Sili sabarski, Ignacije Nađ de Selje stonobiogradski, Mirko Kristovič čanadski, Antun Zlatarić beogradski i smederevski, Nikola Stevan Jaklin, izabrani almizijski, buzinski grof Sigismund Keglevič, izabrani makarski, Đorđe Nunković, izabrani srpski, Josip Pete, izabrani driveski, Baron Mirko Perenji, izabrani bacenski biskupi koji božjim crkvama srećno upravljaju; nadalje, prečasni nadvojvoda Albert, Kraljevine Litavske i Poljske vojvoda, knez saksonski, namesnik naš u Kraljevini Ugarskoj; velečasni grof Đorđe Fekete de Galanta, sudac kraljevske kurije; Franja Nadašdi de Nadašd, večiti velmoža zemlje Fogaraš, ban Dalmacije, Hrvatske i Slavonije; grof Adam Baćanj, glavni tavernik; presvetli knez svete rimske imperije Nikola Esterhazi de Galanta, večiti grof Fraknoa i kapetan naše ugarske plemićke konjaničke čete, Franjo Esterhazi de Galanta, dvorski sudija; grof Jovan Nepomuk Kerestsegi Caki, kraljevski konjušnik; grof Jovan Nepomuk Erdedi de Monjorokerek, glavni komornik; grof Antun Karolji de Nađkarolj, glavni stolnik; Leopold Palfi de Erded, glavni vratar; grof Mirko Franja Ksaver Koler de Nađmanja, glavni peharnik našeg kraljevstva Ugarskog i Jovan Palfi de Erded, grof požunski, te ostali veliki župani i časnici spomenutog našeg kraljevstva Ugarskog.

MARIJA TEREZIJA s.r.

Beč, 22. januara 1779.

grof Franjo ESTERHAZI s.r.

Josip GASNER s.r.

Ova privilegija koju je najsvetlije visočanstvo blagoizvolilo izdati u Beču, tekuće 1779. godine na dan 22. januara i kojom je nama pripadajuću, nekada Sabatkom zvanu, sada Sent Marija nazivanu varoš pod imenom Marija Tereziopol, koje će ubuduće nositi, podiglo među slobodne i kraljevske gradove, pročitana i objavljena uz izjavljenu primedbu županijskog odvetnika da je grad dužan obezbediti, u smislu svoje date pismene izjave, kao i do sada pa i ubuduće uvek, i posle konačnog naseljavanja pustara Bajmok i Čantavir kolski prevoz za tranzitnu vojsku, županijske zvaničnike i njihove prat nje u svako vreme, i dužan je u županijsku blagajnu uplatiti istu svotu koju sada plaća i ubuduće, sve dok spomenute pustare ne budu potpuno naseljene, broj njihovih porti ne bude određen i oduzet od ukupnog broja porti, po kojem je porez na grad razrezan. U pogledu oba zahteva izaslanici slobodnog i kraljevskog grada Marija Tereziopol su odmah izjavili žalbu.

od strane Franje KASONJIJA s.r.

zakletnika i glavnog beležnika spomenute plemenite županije Bač

Analitički opisa Zapisnika Magistrata

---

[1] Slobodni posjednici zemljišta koji su bili dužni ratovati za kralja te, osobito, braniti kraljev grad pod kojim stoje.

[2] István Iványi, Szabadka szabad királyi város története, I, Szabadka 1886, 5-8, 36; Laslo Mađar, Prvi pomen naziva Subotice u dokumentu 1391, godine, Koreni : Gyökerek, I, Svedočenje vekova : pravni položaj i stanovništvo Subotice 1391-1828. : Évszázadok vallomása – Szabadka közjogi helyzete és lakossága 1391-1828, Subotica / Szabadka 1991, 35-39; L. Mađar, Još 3 godine do 6 vekova, Pro memoria, 5, Subotica 1988, 8; Laslo Mađar, Uoči 6 vekova, Pro memoria, 6, Subotica 1988, 3.

[3] U hrvatskoj i srpskoj narodnoj tradiciji poznat kao Sibinjanin Janko.

[4] I. Iványi, Szabadka, I, 37-55; Gašpar Ulmer, Tvrđava podignuta 1470. godine, Pro memoria, 5, Subotica, 1988, 7-8; L. Mađar, Subotica i njeno stanovništvo do 1828, Koreni : Gyökerek, I, 1-10.

[5] I. Iványi, Szabadka, I, 56-80; Olga Zirojević, Upravna podela današnje Vojvodine i Slavonije u vreme Turaka, Zbornik za istoriju, 1, Novi Sad, 1970, 21-22; L. Mađar, Subotica i njeno stanovništvo, 11-14; L. Mađar, Nazivi Subotice u pisanim dokumentima, Koreni : Gyökerek, I, 255.

[6] I. Iványi, Szabadka, I, 81-97.

[7] Važno je pripomenuti malo poznatu činjenicu u hrvatskoj povijesti, da je od povlačenja Turaka koncem XVII. pa sve do do sredine druge polovice XVIII. stoljeća osnovu etničko-konfesionalne strukture Sombora činilo 2/3 srpskog i 1/3 hrvatskog pučanstva. A. Hegediš, Slobodan kraljevski grad Sombor (1749-1848), u: Dometi, br. 100-103, Sombor, 2000.

[8] I. Iványi, Szabadka, I, 98-117.

[9] Ivan Jakšić, Iz popisa stanovništva Ugarske početkom XVIII veka, Novi Sad, 1966, 345-349.

[10] I. Iványi, Szabadka szabad királyi város története, II, Szabadka 1892, 258-268, 312, 325-326; Ante Sekulić, Tragom franjevačkog ljetopisa u Subotici, Split 1978, 18-19.

[11] I. Iványi, Szabadka II, Ókmánytár, 27-36. Mirjana Dimitrijević, Gašpar Ulmer, Privilegija kraljevskoj komorskoj varoši Sent Marija 1743, Koreni : Gyökerek I, 45-52; Isti, Večiti ugovor magistrata Subotice sa Ugarskom kraljevskom komorom iz 1743. godine, Koreni : Gyökerek I, 61-72.

[12] I. Iványi, Szabadka I, 28-138; Gašpar Ulmer, Razvojačenje grada i eksodus Srba, Pro memoria, 8, Subotica 1990, 5, 8; Mirko Grlica, Od ratnika – do građana drugog reda, Pro memoria 9, Subotica 1990, 4-5. Valja pripomenuti da naslovi oba članka nisu autorska.

[13] Janoš Doboš, Zorica Pavić, Najznačajnija izvorna građa, Pro memoria 3, Subotica 1987,4.

[14] Više o ovoj školi uspor. zbornik radova Gymnasium 1747-1997, Szabadka 1997. Zanimljivo je da beogradske prosvjetne vlasti (pa čak i sama gimnazijska uprava!) od 1990-ih godina osporavaju ovoj školi status najstarije gimnazije na području današnje Republike Srbije, iako postoji neprekinuti kontinuitet u njezinu radu sve do danas.

[15] Madž. Nemes Militics, današnji službeni naziv mjesta Svetozar Miletić.

[16] Malo je poznato da je i u Novom Sadu u sve do konca Prvog svjetskog rata bilo hrvatskoga pučanstva, koja vrela najčešće nazivaju Hrvati, Šokci, Dalmatinci, Slavonci i Iliri rimokatolici, a govorili su ikavštinom (V. Stajić, Građa za kulturnu istoriju Novog Sada, Novi Sad, 1951, 7, 195-206). „Od 1702.-1748. katolički stanovnici Novog Sada bili su Nemci, Šokci i Mađari… 1718. …dođoše ovamo katoličke bosanske porodice i Šokcima se nazvaše sa ono malo katoličkih Hrvata skupa, koji ovde stanovahu, to ime njihovi potomci sačuvaše do naših dana… U godini 1720. po podatcima o stanovništvu beše Nemaca, Šokaca i Mađara od prilike u srazmeru 50 prema 30 prema 20. U to doba međutim svega ih ne beše mlogo, jer… 1734. g. svekoliko katoličko stanovništvo Novoga Sada nije iznosilo više od 400.“ Oko 120 Hrvata je u ovom naselju bilo 1734. a u vrijeme eliberacije oko 250. (Melhior Erdujhelji, Istorija Novoga Sada, Novi Sad 1894, 122-129; Vasa Stajić, Građa za političku istoriju Novog Sada, Novi Sad 1951, 16). Osamdesetih godina XVIII. stoljeća, stanovnici Hrvatskog Sela (Pagellum Croaticum; Croaten dorff), što se nalazilo na obali Dunava u neposrednoj blizini Novog Sada, preselilo se uNovi Sad. To je pučanstvo asimilirano do konca Prvog svjetskog rata, tako da danas deklariranih oko 6.000 novosadskih Hrvata nisu autohtono stanovništvo.

[17] I. Iványi, Szabadka I, 139-265; I. Iványi, Szabadka II, 218-226, 258-327, 360-374, 436-437.

[18] I. Iványi, Szabadka 1, 204-238.

[19] Budući da su u imenu grada sadržana i dva od inače brojnih imena vladarice, na tada dodijeljenom gradskom grbu nalaze se Blažena Djevica Marija i sv. Terezija Avilska.

[20]Jakov Stipišić, Pomoćne povijesne znanosti u teoriji i praksi, Zagreb, 1985, 160-161.

[21] „Lijepo je to što kao da Szent Maria leži u raju. Ima li tamo i lijepih kuća?“ I. Iványi, Szabadka I, 238-282.

[22] I. Iványi, Szabadka, I, 267-268.

[23] No, otkupna svota navedena u Diplomi nije bila jedina novčana obveza: osim brojnih administrativnih troškova oko njezina izdavanja, kronološki prvi (možda i po značenju) bili su veliki novčani i naturalni iznosi namijenjeni „pridobivanju bečke gospode“ bez čijih se utjecajnih poznanstava „stvar grada“ nije mogla pozitivno riješiti. U svakom slučaju, dugovi po osnovi preuzetim zajmova radi isplate otkupnine su dugo opterećivali građane Subotice. A do novca za vraćanje preuzetih zajmova se dolazilo prije svega diobom gradskoga atara i prodajom zemljišnih čestica građanima i stanovnicima, ali i iz drugih izvora. npr. od regalnih zakupnina. I. Iványi, Szabadka I, 302-305; Mirjana Dimitrijević, Gašpar Ulmer, Privilegija slobodnom kraljevskom gradu Marija Tereziopol iz 1779. godine, Svedočenje vekova : Évszázadok vallomása, Pravni položaj i stanovništvo Subotice 1391-1828 : Szabadka közjogi helyzete és lakossága 1391-1828, Koreni : Gyökerek, I, Subotica : Szabadka, 1991, 97-98.

[24]I. Iványi, Szabadka, I, 238-265.

[25] I. Iványi, Szabadka, I, 291-293.

[26] M. Lanović, Privatno pravo Tripartita, Zagreb, 1929, 49-51, 244-251; I. Iványi, Szabadka, I, 265-282; János Dobos, Gradska privilegija Subotice (Paleografsko-diplomatički prikaz), Svedočenje vekova : Évszázadok vallomása, 103.

[27] Historijski arhiv Subotica, Zbirka diploma, Diploma br. 9, sign. F: 164:9. Prvi puta je latinski tekst publicirao Iványi u diplomatariju svoje gradske povijesti: I. Iványi, Szabadka, II, Okmánytár, 42-55. Srpski izradila je Mirjana Dimitrijević, koji je uz komentare Gašpara Ulmer, objavljen je u zborniku Koreni : Gyökerek, I, Svedočenje vekova : pravni položaj i stanovništvo Subotice 1391-1828. : Évszázadok vallomása : Szabadka közjogi helyzete és lakossága 1391-1828, Subotica : Szabadka 1991, 81-101. Kritički latinski tekst te rečeni srpski prijevod objavljen je poslije i u: S. Bačić, Povelje slobodnih kraljevskih gradova Novog Sada, Sombora i Subotice, Subotica, 1995, 150-173.

[28] Za podrobnu diplomatičku analizu Subotičke povelje uspor. János Dobos, Gradska privilegija Subotice (Paleografsko-diplomatički prikaz) : Szabadka városi kiváltságlevele (Paleográfiai-oklevéltani bemutatás), Svedočenje vekova : Évszázadok vallomása, 103-111.

[29]„Mi Marija Terezija…“

[30]„Božjom milošću“.

[31] Odnosi se ponajviše na vojne zasluge u Austrijsko-turskom ratu 1737-39. i u Ratu za austrijsku baštinu 1740-48.

[32]Te točke se razlikuju od današnjih nomotehničkih točaka. U okviru povlastica navedenih pod rednim brojevima (Primo, Secundo…) postoji veći broj normi, koje nisu uvijek u međusobnoj formalnopravnoj vezi. Česta je i pojava da srodna materija nije smještena pod istim rednim brojem. Iako Diploma ove cjeline nigdje ne naziva točkama, uza sve rezerve koje se mogu staviti na odnosni termin, mislimo da on najviše odgovara smislu i dikciji teksta.

[33]Otisak većeg tajnog pečata u crvenom vosku se nalazi u pozlaćenoj kutiji okačenoj o Diplomu. Sigillum secretum majoris je spadao u tzv. veće pečate (sigillum majoris) koji su se upotrebljavali na cijelom teritoriju Ugarske. Njihova dokazna snaga je bila najjača u odnosu na sve ostale pečate. Osim većih, postojali su i tzv. manji pečati (sigilla minora). M. Lanović, Privatno pravo, 367-371; J. Dobos, Gradska privilegija, 105; Marko Kostrenčić, Fides publica (javna vera) u pravnoj istoriji Srba i Hrvata do kraja XV veka, Beograd, 1930, 93-112.

[34] Darstellung der Rechte und rechtlichen Gewohnheiten der königlichen freyen Städte in Ungarn, II, Wien 1834, 118-119

[35]Podrobnije o razvoju kraljevskog poreza uspor. István Kállay, A census regius bevezetése, illetve felújítása szabad királyi városainkban a XVIII. század második felében, Történelmi szemle 3/1970, Budapest, 431-439; Isti, Die Einführung einer neuen königlichen Steuer (Census regius) in den königlichen Freistädten in Ungarn 1749-1780. Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs 17, Wien 1964, 96-108; Z. Herkov, Građa za financijsko-pravni rječnik feudalne epohe Hrvatske, I, Zagreb, 1956, 171-176.

[36] Iako se takvoj praksi nije često pribjegavalo, zanimljivo je da je takav slučaj bio i s Novim Sadom. Naime, dotadašnje privilegirano komorsko sajmište Petrovaradinski opkop dobilo je 1748. skupa sa statusom slobodnog kraljevskog grada i novo ime Neoplanta, njemački Ney Satz i mađarski Uj-Vidégh. Novosadski Srbi i Hrvati ovo su preveli kao Novi Sad, a nazivi su svim jezicima ostali su do današnjeg dana. Za razliku od njega naziv Maria Theresiopolis ostao je u njemačkome prrijevodu kao njemačko ime za Suboticu – Maria Theresienstadt.

[37] Isti broj senatora imali su Varaždin, Sombor i Novi Sad, no, Osijek, Požega i Karlovac imali su 7, a Zagreb 9 članova poglavarstva.

[38] Ákos v. Timon, Ungarische Verfassungs- und Rechtsgeschichte, Berlin, 1904, 223.

[39]I. Iványi, Szabadka I, 265-267.

[40]Isto, 183.

[41]László Magyar, O popisu domaćinstava privilegovanog komorskog grada Sent Marija 1765. godine, Svedoèenje vekova, Évszázadok vallomása, 227-228. Slično je bilo i s građanstvom i gradskim činovnicima upravo 1779. kod eliberacije: iako je gradska diploma predviđala da to mogu biti jedino rimokatolici, u praksi je već u prvi popis građana uvršteno i 38 Srba (I. Iványi., Szabadka, I, 292; Isti, Szabadka, II, Okmánytár, 55-61), a među gradskim činovnicima bilo je također pravoslavnih koji su izabrani već prlikom instalacijskoga povjerenstva: Arsenije Dimitrijević bio je pijačni nadglednik (fori iudex, vašarbirov) a Zaharije Zvekić bio je nadglednik gradske straže (vigiliarum magiser, stražmešter). Historijski arhiv Subotica, F: 272 pol. 15-A-18/1779.

[42]I. Iványi., Szabadka I, 233-238, 260, 266, 268-270.

[43]Isto, 269-271.

[44]Isto, 237, 329-334.

[45]Istoimena naselja se spominju u jednoj ispravi iz 1462. godine, ali su kasnije opustjela, pa se po povlačenju Turaka govori samo o pustarama Bajmok i Čantavir. Iványi I., Szabadka I, 39, 60, 70-71.

[46] I danas su pretežito hrvatski krajevi Verušić, Đurđin, Žednik (današnji hrvatski naziv za Nagyfény – do konca Prvog svjetskog rata mjesni Hrvati zvali su ga Naćvin, za stare Jugoslavije preimenovan je u Žednik, a poslije Drugog svjetskog rata u Stari Žednik, nakon što je obližnje međuratno kolonističko naselje Đeneral Hadžićevo dobilo ime Novi Žednik), Pavlovac (hrvatski naziv za Vamtelek), Tavankut  i Šebešić (arhaično: Sebešić). Hrvatsko stanovništvo i danas naseljava područje Bajmoka (oko 20%),  ili kako ga Hrvati tradicionalno zovu Bajmak (poput sada arhaičnoga Subatica). U vrijeme donošenja Diplome, Hrvati su u značajnom broju naseljevali i Zobnaticu, ali danas tamo ima tek nekoliko starosjedelačkih hrvatskih obitelji, a područje je još od razdoblja između dva svjetska rata u sastav susjedne općine Bačka Topola. Sve do sredine XIX. stoljeća u Čantaviru, danas mađarskome mjestu, polovicu žitelja činili su Hrvati (uspor. R. Szedlár, A Csantavéri Bunyevác – horvátok eredet, Csantavéri Újság, március-április 2004, Csantavér; Leksikon podunavskih Hrvata – Bunjevaca i Šokaca, 5, Subotica, 2006, 22).

[47] Za razliku od njih Novi Sad i Sombor svoje su otkupnine morali isplatiti unaprijed i u cijelosti.

[48] Već je rečeno da je temeljan paleografsko-diplomatički prikaz Povelje dan je u studiji mr.sc. János Dobos, Gradska privilegija Subotice, Koreni, Subotica 1991, st.103-112.

[49] Na zajedničkom sastanku komorskih i gradskih čelnika odlučeno je da se odredi lokacija za buduću Gradsku kuću, koja bi imala dve do tri prostorije za administraciju i jedan specijalan odeljak gdje bi se donosile sudske odluke i gdje bi se čuvali važniji spisi. Historijski arhiv Subotica (dalje HAS) F.261.1.pag.3. 1/1743.

[50] Time započinje razdoblje u kojemu tijela vlasti preuzimaju uspostavljanje i organiziranje arhivske službe u cilju prikupljanja i zaštite arhivske građe. Prvi korak na tako zacrtanom putu, učinjen je 1946. godine formiranjem Arhivskog područja  za grad Suboticu i Srez Bačku Topolu, na temelju odluke Odeljenja za prosvetu GIO NS, Autonomne pokrajine Vojvodine, br. 16800/1946. Iz Arhive Historijskog arhiva u Subotici spisi uz delovodnik, predmet br. 6/1947. godine. Odlukom koju je donio Glavni izvršni odbor Narodne skupštine APV  2. studenoga 1946 . godine  bilo je devet arhivskih područja u Vojvodini: Novi Sad, Sombor, Subotica, Senta, Velika Kikinda, Zrenjanin, Vršac, Pančevo i Sremska Mitrovica. U ovom privremenom organiziranju muzeja, službe zaštite spomenika kulture, arhiva i knjižnica, predviđeno je da sve ove ustanove imaju jedinstvenu upravu sa sjedištima u spomenutim gradovima. Također je predviđeno da one po mogućstvu budu smještene u jednoj zgradi i tako predstavljaju u „svakom gradu jedan kulturno-naučni zavod“.

[51] Isto

[52] Isto

[53] Emil Vojnović, Arhivist, Beograd 1/1955, str.45

Gašpar Ulmer

Janoš Doboš

pano, izložba: Subotica na starim kartama

Katalog analitičkog inventara odjeljena Senata Veliki bilježnik za godine 1919. i 1920.

Katalog analitičkog inventara odjeljenja Senata Veliki bilježnik za godine 1919. i 1920.

Sažetak

Ovim analitičkim inventarom, kao i svim drugim obavijesnim pomagalima, pokušavaju se jedinstvene informacije sadržane u gradivu predstaviti istraživačima i javnosti. Jedan od značajnih upravnih fondova u Historijskom arhivu Subotica je F:47 Senat grada Subotice  (1918.-1941.). Odjeljenje Senata – Veliki bilježnik postojalo je u periodu 1919.-1931. Sastoji se od 4 knjige i 48 arhivskih kutija. Pored sumarnog inventara za cijeli fond, za pojedina odjeljenja, pa tako i za Velikog bilježnika, izrađeni su i analitički opisi koji opisuju sadržaj na razini predmeta. Uz njih su izrađena su i kazala. Katalog za godine 1919. i 1920. predstavlja samo dio toga inventara.

Ključne riječi: Subotica, Senat, Veliki bilježnik, katalog, analitički opis

Uvod

U Historijskom arhivu Subotica krajem 2009. godine čuvalo se 468 fondova i zbirki u količini od 6.414 dužnih metara arhivske građe. Jedan od značajnih upravnih fondova je F:47 Senat grada Subotice (Gradsko poglavarstvo) 1918.-1941. On se sastoji od 1.093 knjige i 731 arhivske kutije, svega 142,72 dužna metra. Ta građa je nastala djelovanjem gradskih vlasti u međuratnom periodu.

U sistemu organizacije vlasti toga perioda, na čelu Subotice nalazio se gradski načelnik (gradonačelnik). Osim njega do 1931. godine postoji i mjesto „Velikog župana“, kao direktnog predstavnika centralnih vlasti. Gradski izvršni organ vlasti bio je Senat. Predstavničko tijelo je bila Skupština ili Prošireni Senat. Istina, on je imao malo zajedničkog s parlamentarnom demokratskom praksom, pošto se popunjavao odlukama centralnih beogradskih vlasti, tj. gradski zastupnici su postavljani-imjenovani u skladu s omjerom političkih snaga koji je vladao u trenutačnoj državnoj izvršnoj vlasti, a samo u jednom navratu – 1927. godine su sprovedeni lokalni izbori.

Poslovanje, organizacija i administracija, polje rada gradske uprave bila je plod naslijeđenog i, vjekovnim iskustvom, uhodanog sistema. Ulaskom u novu južnoslavensku državu i za Suboticu započinje jedan novi historijski period. I pored nove državne, ideološke i političke klime, u Vojvodini će se, u organizaciji vlasti, još dugo upotrebljavati neki obrasci iz starog administrativnog i pravnog sistema Monarhije. Tako se i u Subotici   nakon prijeloma[1] u jesen 1918. godine zadržalo uredsko poslovanje[2] odnosno podjela na odjeljenja: administrativno, ekonomsko, građevinsko-tehničko, ured velikog bilježnika, finansijsko, odvjetništvo, fizikat, vojno, ured velikog kapetana, ured za molbe i žalbe, ured gradonačelnika, koja je s manjim izmjenama postojala u čitavom međuratnom periodu.

Odjeljenje Senata grada Subotice pod nazivom „Veliki bilježnik“ postojalo je u periodu 1919.-1931. Ono je pokrivalo područje općih administrativno-upravnih i kulturno-prosvjetnih poslova (rimske oznake I. i II.), građevinsko-tehničkih (oznaka III.) i pitanja vezanih za zavičajnost, odnosno dobijanja prava koja proističu iz pripadnosti gradu Subotici (oznaka IV.). Na čelu mu se u prvim poratnim godinama nalazio dr. Lazar Orčić. Sastoji se od 4 knjige i 48 arhivskih kutija.

Pored sumarnog inventara[3] za cijeli fond koji ima 1824 jedinica, za pojedina odjeljenja[4], pa tako i za „Velikog bilježnika“ izrađeni su i analitički opisi[5]. Uz analitičke opise su izrađeni indeksi-registri, predmetno-tematski, imenski i zemljopisni. Svaki analitički opis predmeta se sastoji od rednog broja (krajnje lijevo) analitičkog opisa pod kojim se može pronaći u registru, signaturske oznake koja slijedi iza toga – broja fonda, rimske oznake, broja predmeta i godine te samoga sadržaja. U donjem desnom uglu je broj listova u predmetu kao i oznaka za jezik (m= mađarski, hs= hrvatsko-srpski[6], fr= francuski) na kome je dokument pisan.

Prateći rad jednog odjela vlasti stiče se naznaka o tome koji su bili aktualni problemi u prvim godinama poraća s kojima su Subotičani morali da se izbore. A oni su proizilazili iz samog stanja na kraju velikog rata koji je materijalno i u ljudskim potencijalima[7] iscrpio i Suboticu. Vladala je nemaština, nestašice osnovnih artikala, hrane, uglja, sirovina. Politička nestabilnost se odražavala u svim segmentima društva. Uplovljavajući iz jednog imperiuma u drugi, prelazeći pod upravu pobjedničke strane, grad i svakodnevni život u njemu morao se nastaviti.

Analitički opisi kao obavijesno pomagalo treba da pomognu svim zainteresiranim istraživačima u pronalaženju traženih podataka. No, u dubljim postupcima istraživanja njihova se funkcija iscrpljuje. Za to je potrebno je doći u kontakt s orginalnim spisima da bi se vidjela njihova potpuna sadržina i struktura. Ovaj katalog je načinjen odabirom od 708 obrađenih analitičkih opisa za period do 1921. godine.

Analitički opisi:                

1. F:47. I  9/1919

Telegram i prijepis na mađarskom naredbe Narodne uprave iz Novog Sada s potpisom dr. Joce Laloševića (4. I. 1919.) da uredništva svih javnih glasila imaju stajati u vezi s Narodnom upravom i slati joj po 3 primjerka svojih novina.          l:5, m, hs.

2. F:47. I  10/1919

Dopis gradonačelnikovog ureda župi Sv. Roke da dostavi maticu rođenih iz 1872. godine, radi službenog utvrđivanja datuma rođenja Mihalya Laaka.                                        l:3, m.

3. F:47. I  12/1919

Dopis općini Vukovar sa zahtjevom da vrati sve spise u predmetu Marije Pajvanović. 

                                                                                                                                                                    l:1, m.

4. F:47. I  1/1919

Molba Senatu od strane Gavre Čovića, Andre Ćakića, Remije Miljački,[8] Jose Mikšića, Antuna Crnkovića i Remije Marcikića, koji su „1.siečnja“ počeli rad na žigosanju novčanica i popisu stanovništva, te da se prime za gradske činovnike.                                               l:3.

5. F:47. I  14/1919

Dopis Narodnoj odbrani u Novom Sadu o predmetu umirovljenih vojnika Monarhije. Šimun Milodanović umirovljeni domobranski pukovnik ima mirovinu od 1660 kruna. 

                                                                                                                                                                       l:7, m, hs.

6. F:47. I  16/1919

Molba dr. Đerđa Šante, šefa odjeljenja Gradske bolnice, za povratak predatih spisa. Izdati su 1937. godine.

l:2.

7. F:47. I  18/1919

Dopis Senatu dr. Mirka Ivković Ivandekića, odvjetnika, s molbom za povećanje broja redara, pošto se „u poslidnje doba dogodilo više žalosni slučajeva, pljačkanja i umorstava, uslid čega je javna bezbednost u gradu a osobito na salašima postala minimalna“.

l:3.

8. F:47. I  21/1919

Postupak utvrđivanja zavičajnosti Šandora Zoka i sup. Emilije Horvat. Nisu bili zavičajni u Subotici.

l:2, m.

9. F:47. I  22/1919

Statistika popisa stanovništva obavljenog 1919. godine.[9] Podaci su izraženi u tri kategorije, po maternjem jeziku (na osnovu koga su razvrstavani u tu narodnost), po zanimanju i po vjeri. Ukupan broj je iznosio 101.286, od toga: Bunjevaca 65.135, Srba 8.737, Mađara 19.870, Nijemaca 4.251, Židova 3.293. Po zanimanju – „zemljodilaca“ je bilo 79.593, obrtnika 4.249, itd., a po vjeri – rimokatolika 87.655, pravoslavne vjere 8.582, itd. Poimenični spisak popisivača (105) s odlukom da im se tijekom travnja 1919. isplati ugovorena suma honorara.

l:13.

Popis, 1919.

10. F:47. I  27/1919

Tabelarni iskaz rezultata popisa stanovništva 1919. godine. Pored rubrika o narodnosti, zanimanju i vjeri, posebno su izraženi muškraci od 20 do 24 godine (3.841) i oni stariji od 24 godine (21.365), i to po mjestu stanovanja – gradskim krugovima i okolnim naseljima.

l:4.

11. F:47. I  29/1919

Polugodišnji gradonačelnički izvještaj o stanju gradske uprave, s izvještajima gradskog fizikata i šefova pojedinih odjeljenja. Odluka Proširenog Senata da se jedna ulica nazove imenom popa Pavla Kulunčića (vjerojatno Paje Kujundžića[10], prim. aut.), župnika crkve Sv. Jurja, preminulog 1915. godine.

l:35,m,hs.

12. F:47 I  36/1919

Molba pridsidnice Subotičkog bunjevačkog divojačkog društva – Roze Peić Tukuljac da Senat odobri uporabu dvorane gradskog kazališta od 1. I. do 15. VI. 1919. godine. Odluka Senata i kazališnog staratelja Ante Ostrogonca o odobrenju korišćenja kazališta.

l:3.

13. F:47 I  54/1919

Prepis objave Ministarstva unutarnjih djela o formiranju nove vlade Ljube Davidovića, nakon ostavke Stojana Protića.

l:1.

14. F:47 I  58/1919

Telegram Ministarstva unutarnjih djela kojim traži podatke o broju punoljetnih građana općine i odgovor da ih je ukupno 51.819.

l:5.

15. F:47 I  59/1919

Molba Mikse Roth, soboslikara, vinkovačkg stanovnika za istup iz subotičke zavičajnosti, što mu je i odobreno.

l:3.

16. F:47 I  60/1919

Dopis Ministarstva prosvjete (potpisan zamjenik šefa odjela Vasa Stajić)[11] da subotički Senat postavi svećenika Ivu Matića za ravnatelja Gradske knjižnice. On bi radio na njenom jugoslaviziranju. Također se traži i prihvatanje njegove inicijative za osnivanje društva pod imenom Srpsko bunjevačka Matica, koja bi starala o javnim bibliotekama i bavila predavanjima. Odluka Senata o neprihvatanju prijedloga da se varoška knjižnica povjeri jednom stranom, nepouzdanom svešteniku.

l:2.

17. F:47 I  65/1919

Pozitivna senatska odluka povodom molbe Ivana Ivković Ivandekića, glavnog mjernika, za rad u Komisiji za pripremu agrarne reforme.

l:3.

18. F:47 I  68/1919

Dopisi, potpisani i ovjereni službenim pečatom, 6 kraljevskih javnih bilježnika sudbenim stolovima: Radivoja Miladinovića, dr. Stipana Matijevića, dr. Aladara Tripolskog (Senta), dr. Vladislava Manojlovića, dr. Milivoja Lolina (Senta) i dr. Andrije Tabakovića (Senta).

l:16.

19. F:47 I  75/1919

Molba ravnatelja pučkih škola Matije Išpanovića da se izvrše popravke salaških škola u Verušiću, Bikovu i Šupljaku.

l:5, m, hs.

20. F:47 I  77/1919

Molba Ive Bukića (BukVića?), umirovljenog žandarmerijskog službenika da ga Senat postavi za gradskog pčelara, na Poljoprivrednoj školi na Paliću[12].

l:5.

21. F:47 I  78/1919

Molba Marka Kujundžića, šefa Uručbenog ureda, da se povisi broj uručitelja. Senatska odluka kojom je udovoljeno toj molbi i povišen broj uručitelja s 25 na 32. Spisak kvartova i naselja na teritoriji grada s brojem stanovnika i brojem uručitelja za taj dio.

l:10, m.

22. F:47 II  1/1919

Dopis gradskog inženjera o tome da je u gradskom kazalištu 26. XII. 1918. održana predstava na srpskom jeziku – Jugoslavija. Molba činovnika Hrvatske zemaljske banke Miroslava Mažgona za dozvolu održavanja koncerta „jugoslavenskog umjetnika na guslama“ (violiniste) Zlatka Balokovića i odluka da se 5. VI. 1919. godine dozvoljava uporaba kazališta u tu svrhu.

l:5.

23. F:47 II  5/1919

Dvojezični, srpsko-mađarski prepis Deklaracije slovenskog stanovništva Vojvodine (bez datuma i potpisa) da Vlada Srbije zastupa njihove interese na „kongresu mira“. Tekst zakletve za službenike Narodne uprave za Banat, Bačku i Baranju.

l:3, m, hs.

24. F:47 II  7/1919

Ivan (János) Vojnić Tunić[13] nastavnik Gimnazije podnosi obračun upisnine za tu školu. Srpnja 1918. bilo je 555 učenika.

l:1, m.

25. F:47 II  10/1919

Predmeti iz 1915. i 1916. godine u vezi spora oko inventara Gimnazije i Građanske muške škole, koje su djelile isti objekt. Građansku mušku školu zastupa ravnatelj – Antal Abrašić, a Gimnaziju Árpád Kosztolányi.[14]

l:21, m.

26. F:47 II  11/1919

Dopis Senatu ravnatelja pučkih škola Matije Išpanovića da obustavi isplatu 15 salaških učitelja koji su postavljeni od mađarskih vlasti i ne govore bunjevačko-srspki jezik.

l:3, m, hs.

27. F:47 II  13/1919

Molba (lipnja 1919.) Dezsö Riegera, upravnika I. školskog kruga, za isplatu prinadležnosti učiteljima koji su se demobilizirali.

l:2, m.

28. F:47 II  23/1919

Zapisnik o predaji u gradsku kasu 2.000 kruna za pomoć djeci bez roditelja, koje je dao gvardijan Franjevačkog samostana Josip Rukavina.

l:3.

29. F:47 II  26/1919

Senatska odluka da se Kati Prčić i drugama dozvoli uporaba velike gradske vijećnice 3. II. 1919. godine.

l:1.

30. F:47 II  35/1919

Molba Vince Evetovića, učitelja upravnika osnovne škole, naslovljena školskom nadzorniku Miji Mandiću[15] za raspoređivanje učiteljice Erzsébeth Bálogh.

l:2, m.

31. F:47 II  44/1919

Molba predsjednice Katoličkog bunjevačkog ženskog društva Rozalije Peić za odobrenje uporabe dvorane kazališta. Senatskom odlukom dozvoljeno je korišćenje 24., 25. i 26. II. 1919.

l:2, m.

32. F:47 II  45/1919

Žalba zamjenika ravnatelja Gimnazije Mihálya Schäfera da, pošto je srpska vojska 1. XII. 1918. zauzela prostorije u školi, nema odgovarajućih prostorija za smještaj školske arhive koja datira od 1747. godine.

l:3, m.

33. F:47 II  50/1919

Molba predsjednice Katoličkog bunjevačkog ženskog društva Rozalije Peić za dozvolu uporabe dvorane kazališta. Dozvola dobijena za 3. III. 1919.

l:3, m.

34. F:47 II 52/1919

Molba honorarnih nastavnika bunjevačko-srpskog jezika Marka Protića i Ise Ludajića za isplatu predviđenih honorara.

l:2.

35. F:47 II  53/1919

Propratni akt o predmetu Pravila Dobrotvorne zajednice Bunjevaka (predsjednica Kata Prčić), koja su prosljeđena Ministarstvu na odobrenje.

l:1.

36. F:47 II  56/1919

Molba Istvána Kovácsa, učitelja i upravnika kerske osnovne škole, za otvaranje još jednog učiteljskog mjesta, pošto se u prvi muški razred upisalo 110 djece. Pozitivna odluka, odobreno je još jedno mjesto.

l:2, m.

37. F:47 II  57/1919

Molba Ernőa Lányia[16] za mjesto nastavnika u Muzičkoj školi.

l:1, m.

38. F:47 II  59/1919

Molba Jánoša Vojnića Tunića, zamjenika ravnatelja Gimnazije, za isplatu plaća za 13 nastavnika.

l:3, m.

39. F:47 II  63/1919

Molba uprave Socijal-demokratske partije za dozvolu uporabe sale kazališta radi održavanja kongresa 23. i 24. III. 1919.[17]. Pošto su nadležne vlasti zabranile održavanje, Senat nije ni razmatrao ovu molbu.

l:5, m, hs.

40. F:47 II  70/1919

Molba majstora i učitelja mačevanja Angela Toriccellija da mu se ustupi jedna dvorana u hotelu „Pest“. Pozitivno riješena. Zapisnik o preuzimanju zatečenog inventara u maloj dvorani hotela, travnja 1919.

l:5, m.

41. F:47 II  71/1919

Molba Istvána Pančića za isplatu „ravanateljskog dodatka“, pošto vrši tu funkciju u kerskoj školi. Odobreno 100 kruna godišnje.

l:3, m, hs.

42. F:47 II  72/1919

Prijava privremenog upravnika Gimnazije Ivana Vojnić Tunića da je srpska vojska stacionirana u tom objektu oduzela klupe za 438 učenika.

l:2, m, hs.

43. F:47 II  73/1919

Odluka Senata o dodjeli 50 000 kruna, na prijedlog Bogdana Svirčevića i Učiteljskog udruženja iz Beograda, a u cilju pomaganja srpskoj učiteljskoj ratnoj siročadi.

l:6.

44. F:47 II  75/1919

Molba Nikole Dedakina u ime subotičkih slovoslagača da Senat za njih organizira tečaj „srpsko-bunjevačkog“ jezika. Predlog je usvojen i Senat određuje profesora Simu Pilića da u jednom gradskom lokalu drži taj tečaj.

l:6.

45. F:47 II  76/1919

Prijava privremenog upravnika Gimnazije Ivana Vojnić Tunića da je srpska vojska 14.IV. 1919. godine zaposjela cijelu zgradu škole u ulici Sándora Petőfija.

l:2.

46. F:47 II  77/1919

Molba privremenog upravnika Gimnazije Ivana Vojnić Tunića da se izdvoji 5.000 kruna za nabavku školskih udžbenika u Zagrebu za novu školsku godinu, pošto je odobreno otvaranje „bunjevačke gimnazije“.

l:2.

47. F:47 II  78/1919

Dopis Ministarstva trgovine i industrije Velikom županu Subotice o potrebi osnivanja ženskih radeničkih škola u sjevernim oslobođenim krajevima.

Poziv Miji Mandiću, gradskom odborniku, da sudjeluje u radu na sastavljanju regrutnog spiska mladića 1901. godišta.

Izvještaj Stipana Kovača Strikoa, gradskog vrtlara, o uređivanju parkova i ulica.

Naredba o popisu djece od 6 do 12 godina radi uvođenja u školske evidencije i upisa u škole.

l:8.

48. F:47 II  80/1919

Molbe Blaška Mesaroša[18] i Đorđa Pilića da se postave za nastavnike bunjevačko-srpskog jezika u Gimnaziji. Odluka o njihovom postavljenju.

l:4, m.

49. F:47 II  83/1919

Molba Odbora građana za dozvolu uporabe prostorija kina 11. IV. 1919. radi održavanja večernje zabave povodom Dečijeg dana. Pošto je menifestacija odložena, molba se kao bespredmetna šalje arhivi.

l:3.

50. F:47 II  84 /1919

Dopis Mije Mandića školskog nadzornika svibnja 1919. sa zahtjevom da se odredi plaća za 5 učiteljica koje su od 1. IV. 1919. počele rad u osnovnim školama i bunjevačko-srpskoj građanskoj školi. Odluka o isplati po 200 kruna mjesečne nadoknade za njih.

l:2.

51. F:47 II  87/1919

Molba Mije Mandića, školskog nadzornika, da se za Matiju Išapanovića, upravnika obrtničkih i zanatskih škola, propiše plaća. Odluka o određivanju plaće od 1200 kruna.

l:2.

52. F:47 II  90/1919

Molba Korzo bioskopa d.d. za dozvolu održavanja predstava. Propratni akti iz kojih se vidi da je molba proslijeđena u Beograd, uz opaske da je pomenuto dioničko društvo sastavljeno od mađarskih osoba i sa mađarskim kapitalom uređeno.

l:8.

53. F:47 II  94/1919

Molba Odbora Narodnog vijeća, odjela za bjegunce travnja 1919. da Subotica osigura uvjete za prihvat bjegunaca iz Dalmacije. Odgovor Senata da mogu dolaziti samo zemljoradnici i vinogradari, pošto za ostale nema posla.

l:2.

54. F:47 II  95/1919

Dopis iz svibnja 1919. zamjenika ravnatelja novouspostavljene bunjevačke Gimnazije Ivana Vojnić Tunića u kojem traži objašnjenja o punom nazivu škole. Odgovor da će se ona zvati Bunjevačka gradska velika gimnazija.

l:2.

55. F:47 II  96/1919

Obračun Blaška Mesaroša za 31 dan rada u nastavi jezika u Gimnaziji u iznosu od 210 kruna. Odbijen, pošto je već isplaćen.

l:2.

56. F:47 II  98/1919

Molba Ivana Vojnić Tunića za isplatu Árpáda Kosztolányija i Mihálya Scheffera. Molbe nastavnika jezika Marka Protića, Sime Pilića i Blaška Mesaroša za isplatu prinadležnosti. Odobreno im je po 300 kruna.

l:6.

57. F:47 II  101/1919

Odluka Ministarstva prosvjete o postavljenju Drage Dimitrijević za nastavnicu Ženske građanske škole.

Dopis o nepriznavanju mirovine učiteljici Ljubici Starčević Stojanović, pošto se udala za kolegu – učitelja bez dozvole!

Dopis o potrebi držanja predavanja u školama o štetnosti uporabe alkohola.

Dopis iz 1917. da je Elek Kovač Striko unaprijeđen u čin rezervnog poručnika.

Dopis iz veljače 1919. o sastavu osoblja u osnovnoj školi Jasibara.

Molba učitelja za nabavku ogrijevnog drveta.

Molba Joke Frank iz Teslića da se postavi za učiteljicu u Subotici.

l:21, m, hs.

58. F:47 II  102/1919

Molba zabavilje u obdaništu III. kruga Mariške Dulić za izvođenje radova u cilju osposobljavanja te zgrade obdaništa.[19]

l:2, m.

59. F:47 II  103/1919

Molba Miška Prćića za dozvolu uporabe Velike vijećnice 8. VI. 1919. radi osnivačkog zbora Narodnog udruženja, odobrena.

l:3.

60. F:47 II  106/1919

Spisi u vezi popravki na 64 salaške škole. Senatska odluka, prosinca 1920., o dodjeli 150.000 kruna za popravku 21 školske zgrade. Predračun inženjera Pála Vadásza[20] i Mátyása Salga za izvođenje tih radova. Dopis gradonačelnika, svibnja 1920., Ministarskom savjetu (vladi)  a pomognu u obnovi školskih zgrada.

l:47, hs, m.

61. F:47 II  114/1919

Gradonačelnikov dopis Senatu da je Etela Kulunčić (Kujundžić ?, prim. aut.) postavljena za učiteljicu te da joj se prema tome odredi plaća.

l:1, m.

62. F:47 II  115/1919

Molba Antala Paula baštovana na posjedu (zadužbini) udove Vojnić Tivadara da mu se nadoknade troškovi koje je imao prilikom održavanja parka na imanju.

l:10, m.

63. F:47 II  116/1919

Molba Mije Mandića da se novopostavljenoj upravnici Građanske škole – Katici Sudarević Taupert odredi i odgovarajuća plaća. Senatska odluka kojom je to i učinjeno.

l:8, m, hs.

64. F:47 II  123/1919

Zapisnik (17. V. 1919.) povodom molbe Kate Gotlib, udove Henrika Brauna,[21] da joj se dozvoli da nastavi s izdavanjem lista Bácskai Hirlap.

l:3, m.

65. F:47 II  125/1919

Izvještaj inženjerskog ureda o pregledu tavankutske crkve i plebanije.

l:2, m.

66. F:47 II  129/1919

Prijepis Naredbe Ministarstva za socijalnu politiku (srpanj 1919.) da se podnesu podaci o osiguravajućim, potpomagajućim i socijalnim ustanovama i udruženjima u gradu. Koncept odgovora s 13 takvih ustanova.

Prilog: list Sloboda, Novi Sad, od 22. VI. 1919. u kojem je objavljena ta naredba.

l:26.

67. F:47 II  130/1919

Molba uredništva lista Szabadkai Újság da ih gradske vlasti pravovremeno informiraju o aktuelnim događanjima iz njihovog djelokruga.

l:2, m.

68. F:47 II  133/1919

Propratni akt o prijemu molbe župnika crkve Sv. Roke Blaška Rajića, u kojoj moli za pomoć pri popravci plebanije.

l:1, m.

69. F:47. II  139/1919

Odluka da Senat traži izvještaj povodom nepropisnog prijema gradonačelnika prilikom njegove posjete svečanosti Brašančeva kada je domaćin bio župnik Dezider Vojnić.

l:1.

70. F:47. II  140/1919

Molba Mariške Dulić, zabavilje u obdaništu, za otvaranje još jednog vrtića u III. krugu, pošto u postojećem ona radi sa 140 do 170 djece.

l:1.

71. F:47. II  143 /1919

Odluka o dozvoli uporabe velike dvorane Muzičke škole 22. VII. 1919. radi održavanja slikarske izložbe jugoslovenskih mladih umjetnika. U potpisu stoji – Vlaho.

l:3.

72. F:47. II  145 /1919

Telegram Ministarstva unutarnjih djela od 12. XI. 1919. o potrebi akcije prikupljanja hrane za Ruse izbjeglice i odluka Senata o tome, uz primjedbe da velike nade na uspjeh akcije nema pošto su putevi usljed velikih kiša toliko loši da se sa salaša ne može ništa transportirati u grad.

l:2.

73. F:47. II  155/1919

Dopis zamjenika ravnatelja Gimnazije Ivana Vojnić Tunića o potrebi inventiranja zbog nestanka i oštećenja mnogih stvari, nakon dolaska srpske vojske u zgradu škole.

l:4, m.

74. F:47. II  158/1919

Dopis Ivana Vojnić Tunića ravnatelja Gimnazije da gradske vlasti raspišu natječaj za 3 nastavnika u Bunjevačkoj gimnaziji i 2 nastavnika za Mađarsku gimnaziju. Odluka o raspisivanju natječaja. Molba Sime Pilića za imenovanje u svojstvu nastavnika „srpsko-hrvatskog“ jezika u Mađarskoj gimnaziji.

l:4.

75. F:47. II  161/1919

Dopis Mije Mandića, školskog nadzornika, u kome obrazlaže potrebu spajanja Trgovačko-šegrtske i Obrtničke škole.

l:2.

76. F:47. II  162/1919

Prijedlog Mije Mandića, školskog nadzornika, s obrazloženjem u cilju preuzimanja prostorija Više ženske škole (Kossuth ulica).

l:2.

77. F:47. II  163/1919

Propratni akt prijema prijave Atletskog kluba subotičkih željezničara da će 7. IX. 1919. organizirati međunarodno atletsko natjecanje.

l:1.

78. F:47. II  164/1919

Molba Jolanke Kovač, upraviteljice, da se učiteljici Mariji Ivanković isplati honorar za dva mjeseca rada   na podučavanju „bunjevačkog jezika“ u Ženskoj građanskoj školi. Odobrena isplata 400 kruna.

l:2, m, hs.

79. F:47. II  165/1919

Molba Petra Zvekića, upravnika Bunjevačko-srpske više trgovačke škole, za dodjelu prostorija u Kossuthovoj ulici i senatska odluka da se toj školi dodjeljuje ta zgrada.

l:4.

80. F:47. II  170/1919

Senatska odluka o načinu i uvjetima, zgradi, broju učenika i otpočinjanja nastave u Bunjevačko-srpskoj i Mađarskoj gimnaziji školske 1919./20. godine. U Mađarskoj gimnaziji se ne otvaraju I. i II. razred, nego samo III. i IV. U Bunjevačko srpskoj se otvaraju četiri razreda, i tamo se upisuju i mađarska djeca, ali „ne smije biti veći broj mađarske djece, nego bunjevačko-srpske. Bunjevačko-srpska djeca ne smiju se u dolnja četiri razreda mađarske gimnazije primati“.

l:2.

Mijo Mandić

81. F:47. II  174/1919

Molba Đule Budanovića da mu djeca pohađaju mađarsku osnovnu školu pošto im je to maternji jezik, ali molba nije prihvaćena.

l:2, m, hs.

82. F:47. II  175/1919

Molba roditelja (Aleksandar Mikić,[22] Ćiril Pinkava, Marko Protić,[23] Ivan Sarić,[24] itd.) da se smanji ili potpuno ukine školarina njihove djece u Gradskoj muzičkoj školi. Odluka sa spiskom đaka kojima je smanjena školarina.

l:91, m, hs.

83. F:47. II 179/1919

Dopis Subotičkog radničkog atletskog kluba (M.T.E.) s programom atletskih natjecanja koja oni organiziraju 21. IX. 1919. na vlastitom terenu (Segedinski put).

l:3, m, s.

84. F:47. II  180/1919

Upravitelj (ravnatelj) Muzičke škole Ernő Lányi dostavlja potvrde o uplati novca od školarina u gradsku blagajnu.

l:2, m.

85. F:47. II  181/1919

Molbe roditelja sa slavenskim prezimenima (Ivan Sarić, Ivan Slaković, Felix Lulić, Stevan Pančić, Lojzija Baraković, udova Elemera Vojnića, itd.) da im se djeca školuju na mađarskom jeziku. Odluka o odbijanju molbe, u skladu sa rješenjem Ministarstva prosvjete.

l:32, m, hs.

86. F:47. II  182/1919

Odluka o oprostu školarine za djecu iz Gradskog sirotišta, upisanu u Građansku školu, s pojedinačnim potvrdama o upisu. Dopis Mnistarstva prosvjete, otseka za Banat, Bačku i Baranju, s potpisom Vase Stajića da je Ivo Milić imenovan za referenta za prosvjećivanje u Subotici, te molba da mu Senat povjeri upravu nad Gradskom knjižnicom i pomogne pri radu na narodnom prosvjećivanju i osnivanju Prosvjetnog društva.

l:9.

87. F:47. II  192/1919

Dopis školskog nadzornika Mije Mandića da je Matija Išpanović preuzeo položaj upravitelja Trgovačko-šegrtske škole i da mu se prema tome odredi plaća. Određena mu je plaća od 800 kruna.

l:2.

88. F:47. II  199/1919

Senatska odluka o produženju stipendije Matiji Evetoviću, koji studira na fakultetu u Zagrebu, na osnovu njegove molbe. Određena mu je suma od 300 kruna mjesečno.

l:2.

89. F:47. II  201/1919

Naredba Ministarstva prosvjete (ožujak 1920.) da lokalne vlasti poduzimaju mjere u cilju da djeca redovito pohađaju nastavu u osnovnim školama. Izvještaji Ivana Vojnić Tunića ravnatelja Bunjevačke gradske velike gimnazije (listopad 1919.) o nedostatku odgovarajućih nastavnika i manjku prostorija te o nastavnom programu te škole (kolovoz 1920.). Izvještaj Mije Mandića (srpanj 1920.), školskog nadzornika, o neotvaranju razreda u mađarskim srednjim školama i stavljanju mađarskih nastavnika na raspolaganje državi. Gradonačelnikova odluka (veljača 1921.) o potrebi štednje kancelarijskog materijala.

l:7.

90. F:47. II  202/1919

Molba Cvetka Manojlovića, ravnatelja Muzičke škole, iz kolovoza 1920. da se oslobode prostorije koje je u zgradi škole zauzeo muzej Oskara Vojnića i iz decembra 1920 da se iseli gradska biblioteka, pošto zbog manjka prostorija škola nije mogla upisati 430 nego samo 370 učenika. Molba iz svibnja 1922. da se odobri povišenje školarine. Odobreno je, pa je ona u travnju 1923. iznosila – 230, u kolovozu 1923. – 300, a u srpnju 1925. – 600 dinara.

l:23.

91. F:47. II  204/1919

Dopis Ministarstva unutarnjih djela Otseka za upravu neprijateljske imovine i Velikom županu da podnesu izvještaj da li je akcionarsko društvo Bácskai Hirlap domaće ili neprijateljsko poduzeće.

l:1.

92. F:47. II  208/1919

Pravila Szabadkai kereskedelmi egyesület (Subotičkog udruženja trgovaca) iz 1899. Pravilnik o organiziranju „bunjevačko-srpske više trgovačke škole“ (listopad 1919.) i tabela (rujan 1919.) o platnim razredima zaposlenih u toj školi. Redovni nastavnik ima godišnju plaću od 2.600 do 6.000 kruna, itd.

l:27, m, hs.

93. F:47. II  214/1919

Molba privatnih učenika (dr. Ivo Milić,[25] sudac, za sina Andru,[26] itd.) za oprost plaćanja školarine u Bunjevačko-srpskoj velikoj gimnaziji. U 1919./20., po izvještaju Ivana Vojnić Tunića, bilo je 280 redovnih i 14 privatnih učenika.

l:14, m, hs.

94. F:47. II  223/1919

Postupak delegiranja 2 člana Senata u Oblasni odbor za zaštitu djece. Određeni su dr. Vranje Sudarević i Ante Vojnić Tunić. Propratni akt o prijemu molbe Dobrotvorne zajednice Bunjevaka, koja je poslata Ministarstvu unutarnjih djela.

l:6.

95. F:47. II  224/1919

Molba Ivana Vojnić Tunića, zamjenika ravnatelja Gimnazije, da se zbog bolesti nastavnika fiskulture Miklósa Mátkovicha obustavi nastava tog predmeta do 1. IV. 1920.

l:2.

96. F:47. II  239/1919

Molba Dragutina Šarčevića, nastavnika, da se postavi za upravitelja Muške građanske škole, pošto je jedini Bunjevac u „nastavničkom zboru“.

l:3.

97. F:47. II  240/1919

Vojno kazalište I Armije moli isplatu 10.000 kruna za nadoknadu troškova oko predstave Boj na Kosovu koju je održalo 13. XI. 1919. u subotičkom kazalištu za učenike škola.

l:3.

98. F:47. II  242/1919

Molba Komande mjesta gradskim vlastima da se za potrebe proslave dana oslobođenja Subotice dodjeli 3.100 litara vina s Gradske ekonomije. Odluka kojom je molbi udovoljeno.

l:1.

99. F:47. II  245/1919

Molba Josipa Ivankovića, „najmlađeg jugoslovenskog salonskog atlete“, za ustupanje sale kazališta radi održavanja predstave. Odluka o odobrenju za 20. i 21.XI.1919.

Prilog: 3 plakata za predstavu s programom.

l:7.

100. F:47. II  246/1919

Ponuda Narodnog kazališta iz Sarajeva za gostovanje u Subotici.

Prilog: plakat sa programom.

l:2.

101. F:47. II  247/1919

Molba Marije Čović za dodjelu stipendije radi nastavljanja školovanja u Zagrebu. Odluka o stipendiji u iznosu od 300 kruna.

l:5.

102. F:47. II  248/1919

Molba društva A szabadkai Mária kongregácio za ustupanje dvorane kazališta, s priloženim programom.

l:7, m.

103. F:47. II  255/1919

Okružnica Ministarstva prosvjete u kojoj se od lokalnih vlasti zahtjeva da posvete pažnju pitanju očuvanja „arhiva“ od uništavanja i da se s pisanom građom rukuje savjesno.

l:3.

104. F:47. II  256/1919

Molba Židovske crkvene općine za ustupanje dvorane kazališta radi održavanja umjetničkog programa i odluka o ustupanju za dan 21. XII. 1919.

l:2, m, hs.

105. F:47. II  257/1919

Odluka da se Anti Vojnić Tuniću odredi honorar za podučavanje crkvenog pjevanja.

l:2.

106. F:47. II  260/1919

Pismo ratnog zarobljenika, bivšeg učitelja na Ludošu Mihálya Szegö, iz istočnog Sibira (kolovoza 1919.), s molbom da mu se po povratku u zemlju osigura učiteljsko mjesto u gradu.

l:2, m.

107. F:47. II  268/1919

Molba Katoličkog mađarskog divojačkog društva za ustupanje kazališne dvorane 31. XII. 1919. Pozitivna odluka o tome.

l:3.

108. F:47. II  269/1919

Dopis Ministarstva prosvjete, Odjeljenja za Banat, Bačku i Baranju, povodom rješenja da se u Subotici osnuje Pravni fakultet. Odluka Senata kojom se traži posjet jednog stručnog lica iz Otseka prosvete s kojim bi se raspravilo o načinima na koji Grad može materijalno pomoći realizaciji te ideje.

l:6.

109. F:47. II  275/1919

Dopis Velikog župana Bačke županije (6. XI. 1919.) kojim nalaže da se organizira manifestacija – proslava godišnjice 25. XI. 1918., kada je Velika skupština Srba, Bunjevaca i drugih naroda Vojvodine proglasila ujedinjenje Bačke, Baranje i Banata s Kraljevinom Srbijom. Senatska odluka (22. XI. 1919.) da se jedna ulica povodom obilježavanja tog datuma nazove odgovarajućim imenom. Dopis Savjeta grada Novog Sada iz 1928. o tome da je on preuzeo rukovođenje Odborom za podizanje spomenika povodom obilježavanja 25. XI.1918., sa traženjem da se u taj Odbor odredi jedan član iz Subotice. Određen je Frano Vukić – gradski veliki bilježnik.

l:13.

110. F:47. II  276/1919

Molba Andrije Mazića studenta Zagrebačkog sveučilišta za dodjelu stipendije.

l:3, m, hs.

111. F:47. III  2/1919

Katastarski plan parcela, pored „paralelnog puta“ u vlasništvu Sándora Purgly izdat na njegovu molbu.

Prilog: katastarski nacrt.

l:4, m.

112. F:47 III  12/1919

Žalba Jefte Aradski, susjeda vlasnika parnog kupatila – udove Joó, zbog zagađivanja okolice dimom iz njenog dimnjaka i zbog toga što ona iznosi smeće na ulicu.

l:2.

113. F:47 III  16/1919

Spor tvrtke Korzo Mozi r.t., kao zakupca prostorija u Gradskoj kući i Grada, zbog nepoštivanja i nepridržavanja ugovora o zakupu, gradnjom jedne kućice za benzinski motor.

Prilog: Ugovor između tvrtke Korzo Mozi r.t. i Grada; 2 tehnička nacrta, tlocrta izgrađene prostorije.

l:20, m, hs.

114. F:47 III  37/1919

Molba Istvána Pállossi za izdavanje dozvole za izgradnju kuće (vile) na Paliću. Senatska odluka s dozvolom podizanja.

l;2, m.

115. F:47 III  51/1919

Molba Franje Skenderovića za izdavanje dozvole za izgradnju kuće (IV. krug). Senatska odluka s dozvolom podizanja.

Prilog: tlocrt parcele.

l:4, m.

116. F:47 III  68/1919

Molba Tvornice gospodarskih strojeva i ljevaonice željeza d.d. (kasniji Ferrum) za izdavanje dozvole za izgradnju tvorničkih postrojenja. Senatska odluka s dozvolom podizanja.

l:3, m.

117. F:47 III  110/1919

Molba tvrtke Bačvanska tvornica cementne robe i građevno d.d. za izdavanje dozvole za dogradnju objekata u Segedinskim vinogradima. Pozitivna Senatska odluka o izdavanju dozvole.

l:5, m.

118. F:47 III  111/1919

Molba Jožefa Piukovića za izdavanje dozvole za izgradnju kuće u VI. krugu. Senatska odluka s dozvolom podizanja.

l:5, m, hs.

119. F:47 III  123/1919

Molba Geze Jakobčića za parcelizaciju naslijeđenih nekretnina na Segedinskom putu.

Prilog: katastarski nacrt parcela.

l:4, m.

120. F:47 III  129/1919

Molba Industrije željeznog nemeštaja d.d. za izdavanje dozvole za gradnju tvorničkih postrojenja u Segedinskim vinogradima. Senatska odluka s dozvolom gradnje.

l:3, m.

121. F:47 III  134/1919

Molba Industrije željeznog nemeštaja d.d. za parcelisanje zemljišta gdje planira gradnju. Senatska odluka o tome.

Prilog: katastarski nacrti podjele parcela.

l:6, m.

122. F:47 III  154/1919

Molba Katoličke narodne kuhinje – Hleb Sv. Antala za izdavanje dozvole za preuređenje kuće. Senatska odluka s dozvolom izvođenja radova.

l:3, m.

123. F:47 III  155/1919

Molba udove Pála Zomborija  za izdavanje dozvole za gradnju kuće u Jakobčić selu (Radanovac). Senatska odluka s dozvolom gradnje.

l:3, m.

124.F:47 III  156/1919

Spisi u vezi otkupa dijela parcele franjevačkog samostana radi reguliranja ulice. Senatska odluka o tome.

l:5, m.

125. F:47 III  205/1919

Molba Korzo bioskopa d.d. za izdavanje dozvole za uporabu benzinskog motora. Pozitivna senatska odluka o tome i o povišenju zakupnine. Molba za smanjenje zakupnine iz 1921.

l:14, m, hs.

126. F:47 III  211/1919

Molba Jugoslovenske deoničke tvornice obuće za izdavanje dozvole za dogradnju fabričkih pogona u Segedinskim vinogradima. Senatska odluka s dozvolom dogradnje.

l:3, m.

127. F:47 III  275 /1919

Odluka o dozvoli otkupa dijela uličnog zemljišta – Josi Rajčiću i dozvola za stanovanje u novopodignutoj dvokatnoj zgradi (III. krug).

l:5.

128. F:47 IV  39/1919

Uvjerenje da je Béla Szudarevics rođen 1886. godine u Subotici i obavještenje da mu je krštenica poslata u Beč.

l:4, m.

129. F:47 IV  42/1919

Uvjerenje da su dr. Árpád Kosztolányi (liječnik) i njegov otac istog imena rođeni u Subotici i da su tu nadležni.

l:4, m, hs.

130. F:47 IV  76/1919

Uvjerenje da je Dušan Krnjajski Jović nadležan u Subotici.

l:4, m, hs.

131. F:47 IV  114/1919

Uvjerenje na osnovu molbe za Adolfa Singera, studenta medicine, da je nadležan u Subotici.

l:2, m.

132. F:47 IV  138/1919

Molba barona Sándora Vojnicsa za izdavanje uvjerenja o nadležnosti.

l:6, m.

133. F:47 IV  160/1919

Molba Jozsefa Szilberleitnera za izdavanje uvjerenja o nadležnosti.

l:3, m.

134. F:47 IV  172/1919

Dopis kotarske vlasti Senj s molbom da se utvrde osobni podaci za dr. Antuna Scherzera, čiji je sin dr. Ivo Šercer primarius Gradske bolnice u Subotici.

l:1.

135. F:47 IV  180/1919

Dopis 15 roditelja ili supruga subotičkih vojnika koji su zarobljeni u Rusiji da Senat intervenira kod beogradske vlade u cilju njihovog što bržeg oslobađanja.

l:3, m, hs.

136. F:47 IV  225/1919

Molba udove Istvána Iványija[27] za izdavanje uvjerenja o zavičajnosti za njenu djecu, sina – Lájosa i kćerku – Erzsebet.

l:4, m.

137. F:47 IV  254/1919

Naredba Ministarstva unutarnjih djela, uz potpis Velikog župana, da se uvjerenja o zavičajnosti izdaju samo osobama koje su politički podobne i borave u zemlji.

l:4.

138.F:47 IV  275/1919

Molba Gradskog poglavarstva Vukovar da se izda uvjerenje o državljanstvu Gezi Mamužiću, sada željezničaru u Vukovaru. Zapisnik s ličnim podacima o njemu.

l:4.

139. F:47 I  13/1920

Gradonačelnički dvomjesečni izvještaji Senatu za 1920. Dvomjesečni izvještaji pojedinih adminstrativnih odjeljenja; fizikata – o zdravstvenom stanju stanovništva; gradskog veterinara – o stanju zdravlja kod životinja; policije – o općoj sigurnosnoj situaciji; računovodstva – o stanju gradske blagajne. Pozdravni telegram Senata iz lipnja 1920. upućen kralju.

l:116, m, hs.

140. F:47 I  15/1920

Dopis (veljača 1920.) dr. Jovana Manojlovića, narodnog poslanika iz Subotice, člana Proširenog Senata, Velikom županu i Gradonačelniku da poduzme korake u cilju zaštite interesa Grada u procesu povlačenja granične linije.

l:22.

141. F:47 I  18/1920

Molba upravitelja željezničkih stanica iz okolice Subotice da se izvijeste o novim nazivima tih naselja. U odgovoru su navedena nova imena; za Somsich – pustara Šomšić, za Nagyfeny – Žednik, za Sebesics –Šebešić, za Békova – Bikovo, za Veresegyháza – Šupljak, i za Györgyeni tanyák – Đurđinski salaši.

l:8, m, hs.

142. F:47 I  21/1920

Naređenje Ministarstva unutarnjih djela o načinu sastavljanja biračkih spiskova. Mogu se unositi samo Slaveni, punoljetni (s 21 godinom), s građanskim pravom, itd.

l:7.

143. F:47 I  32/1920

Interpelacija člana Senata Gavre Đelmiša s pitanjem Velikom županu „kako misli izdržati siromašni narod s hranom do nove žetve“ kada oni koji imaju hranu (žito) nisu više voljni davati je po maksimiranim cijenama. Odluka Senata da se to pitanje ne uzima u pretres.

l:5.

144. F:47 I  39/1920

Molba liječnika Antuna Árpád Kosztolányi da mu se prizna diploma radi nastavka liječničke prakse. Odluka da treba da uplati sumu od 1400 kruna kao taksu, pošto mu diploma nije „objavljena“ prije 1914.

l:9.

145. F:47 I  48/1920

Rješenje Ministarstva unutarnjih djela (25. IV. 1920.) o postavljenju dr. Vranje Sudarevića umjesto dr. Stipana Matijevića na mjesto gradonačelnika sa županskim pravima.

l:3.

146. F:47 I  52/1920

Dopis Senata upravitelju željezničke stanice Šebešić da ta pustara čini autonomno upravno tijelo Subotice te da broji 780 duša.

l:1.

147. F:47 I  61/1920

Senatska odluka (svibanj 1920.) da se izvrši promjena mađarskih imena ulica i odstranjivanje mađarskih grbova s Gradske kuće. Odluka (studeni 1920.) da se sprovede istraga i utvrde počinioci odstranjivanja ulične table s imenom dr. Bele Sudarevića. Dopis Kapetanije da se izvršioci tog djela nisu mogli pronaći.

l:5.

148. F:47 I  62/1920

Prijedlog Velikog kapetana Dušana Manojlovića da se imena žrtava u puču 19. i 20. IV. 1920.,[28] Mirka Gala – komesara i Stipana Šarčevića – redara zapisnički ovjekovječe. Senatska odluka o tome.

l:4.

149. F:47 I  65/1920

Odluka o odobravanju privatne prakse odvjetniku dr. Mirku Ivković Ivandekiću i inženjeru Isi Štrasburgeru na osnovu njihovih molbi.

l:11.

150. F:47 I  82/1920

Serija odluka Senata o povišenju pristojbi na vino, meso, alkoholna pića (1920.), pivo (1922.), poreza na javne točionice (1922.), vino (1923.-1926).

Žalba gostioničara Vince Kozla (1925.) protiv odluka o povišenju poreza na točionice pića.

Žalba dr. Luke Pleskovića (1925.) na visinu trošarine na vino.

Molba Udruženja gostioničara (1928.) radi likvidiranja obračuna.

Odluka Državnog Savjeta (1929.) da se odbacuje tužba Grada Subotice zbog ranijeg neuvažavanja odluke o povišenju trošarine na vino.

Molbe Nikole Rapajića i Lojzije Knapeca (1930.) za vraćanje viška nepravilno naplaćene trošarine na vino u godinama od 1923. do 1926.

Prilog: Pravilnik o gradskim pristojbama na javne točione.

Spisak od 459 dužnika gradskog poreza iz 1929.

Spisak 216 gostioničara koji su prestali s radom iz 1929.

l:103.

151. F:47 I  90/1920

Odluka o platnim razredima gradskih činovnika, nakon izbacivanja krunskih novčanica iz uporabe, i visini njihovih plaća u dinarima.

Spisak 87 nastavnika i pomoćnog osoblja škola s visinom njihovih plaća.

l:21.

152. F:47 I  92/1920

Interpelacija Gavre Đelmiša, člana Senata, povodom slučaja da je na intervenciju ekonomskog senatora Time Vojnić Tunića priveden od strane policije urednik Nevena – g. Lukić.

l:3.

153. F:47 I  93/1920

Molba Ministarstva pošta da Grad ustupi jednu odgovarajuću zgradu radi smještaja Direkcije pošta, koja se prebacuje iz Velikog Bečkereka u Suboticu. Odluka Senata o ustupanju zgrade Više ženske škole (Kakaš).

Prilog: tlocrt rasporeda prostorija po katovima u tom objektu.

l:16, m, hs.

154. F:47 I  94/1920

Propratni akt Senata Ministarstvu unutranjih djela povodom molbe Josipa Tota da mu se dozvoli promjena prezimena u Tomović.

l:1.

155. F:47 I  99/1920

Spisak odvjetnika (86) i odvjetničkih pripravnika (15) na teritoriju grada sastavljen kao odgovor na traženje Ministarstva pravde.

l:15, m, hs.

156. F:47 I  100/1920

Molba Stipana Suvajdžića da se primi u Tajnu policiju s preporukom dr. Stipana Vojnića, narodnog poslanika.

l:6.

157. F:47 I  114/1920

Odluka da se gradskom činovniku Kosti Petroviću[29] dozvoli i vršenje civilne inženjerske prakse.

l:4.

158. F:47 I  115/1920

Odluka da se gradskom činovniku Otonu Tomandlu[30] dozvoli i vršenje civilne inženjerske prakse.

l:4.

159. F:47 I  118/1920

Gradonačelnički izvještaji za VII. i VIII. mjesec 1920. sa stanjem javnog zdravlja, veterinarskom stanju, blagajni i općoj sigurnosti. Odluka da se pohvali gradski govedar zbog uspješnog sakupljanja rasturene stoke.

l:12.

160. F:47 I  123/1920

Obavještenje senćanskog Senata da je ime njihovog grada promijenjeno te više nije Zenta nego Senta.

l:1.

161. F:47 I  150/1920

Dopis Direkcije državne statistike s uputstvima za vršenje popisa stanovništva. Dopis Ministarstva vjera gradonačelniku s molbom da se radi i na popisu katoličkog svećenstva, uz obrazloženje te potrebe. Dopis u kojem se obrazlaže pomjeranje roka početka popisa s 31. XII. 1920. na 31. I. 1921. Podjela na popisne krugove s imenima popisivača.

Prilog: Uredba od 19. IV. 1920. o popisu stanovništva, Pravila i uputstva za vršenje popisa.

l:56.

162. F:47 II  10/1920

Odluka o investicijama za popravku škole Crveni vo, gdje se nalazila Vojna bolnica, a treba da posluži za smještaj Pravnog fakulteta, u iznosu od 132 000 kruna. Predračun sa spacifikacijom predviđenih radova. Molba Pravnog fakulteta (1. IX. 1920) za ustupanje te zgrade.

Prilog: apoen novčanice od 1 krune.

l:64.

163. F:47 II  12/1920

Dopis Glazbenog društva Guslar iz Splita i Splitskog muzičkog društva Zvonimir iz Splita u kome izvještavaju o svojoj želji da gostuju i nastupe i u Subotici.

l:4.

164. F:47 II  22/1920

Odluka o ustupanju dvorane gradskog kazališta radi držanja predstave Bunjevačkom divojačkom društvu,           od 9. do 12. II. 1920., na osnovu molbe predsjednice Roze Peić.

l:3.

165. F:47 II  23/1920

Odluka o besplatnom ustupanju kazališta Dobrotvornoj zajednici Srpkinja, na molbu predsjednice Mice Radić.

l:1.

166. F:47 II 26/1920

Molba Petra Stojanovića, violiniste, za ustupanje dvorane kazališta radi održavanja koncerta 21. II. 1920. Odbijena zbog epidemije gripa.

l:1.

167. F:47 II  27/1920

Molba Cvetka Manojlovića, ravnatelja Muzičke škole, da se školi usutupi barem još jedna prostorija u toj zgradi, pošto rješenje Senata da se isprazne prostorije u kojima je smješten muzej Oskara Vojnića nije sprovedeno.

l:2.

168. F:47 II  44/1920

Odluka o ustupanju dvorane kazališta na osnovu molbe Kate Peić Tukuljac, predsjednice Katoličkog divojačkog društva.

l:4.

169. F:47 II  45/1920

Molba Dobrovoljne zajednice Bunjevaka za ustupanje dvorane kazališta radi održavanja predstave i igranke. Pošto je odobreno samo držanje predstave, ali ne i igranke, društvo je odustalo od svog zahtjeva.

l:6.

170. F:47 II  47/1920

Odluka o ustupanju dvorane velike vijećnice radi držanja skupštine Udruženja invalida i ratne siročadi, na osnovu molbe koju je potpisao József Zelics [31]

l:2.

171. F:47 II  60/1920

Molba Katoličke divojačke zadruge da joj se dozvoli uporaba dvorane kazališta, odbijena.

l:3.

172. F:47 II  66/1920

Molba Mije Mandića, školskog nadzornika, da se izvrše popravke na Kakaš školi.

l:2.

173. F:47 II  67/1920

Odluka o isplati honorara za dr. Belu Ostrogonca, liječnika, koji predaje 2 sata tjedno u Mešovitoj bunjevačko-srpskoj gimnaziji.

l:2.

174. F:47 II  76/1920

Odluka o ustupanju jedne učionice u Muzičkoj školi radi održavanja proba Tamburaškog društva, na molbu Marka Stipića.

l:3.

175. F:47. II 82/1920

Odluka o ustupanju dvorane kazališta Pjevačkom društvu Zvonimir, na njihovu molbu.

l:2.

176. F:47 II  84/1920

Prijedlog Senata Velikom županu da se Muzej i Biblioteka smjeste u prostorije Subotičke narodne Kasine.

l:1.

177. F:47 II  91/1920

Odluka o ustupanju lokala u ženskoj gimnaziji kapetanu ruske vojske Valerijanu Remeru, koji u tim prostorijama planira otvaranje umjetničkog – likovnog tečaja.

l:3.

178. F:47 II  95/1920

Spisi u vezi predmeta – imenovanje Maće (Matije) Evetovića i Mirka Konca za profesore u Bunjevačkoj velikoj gimnaziji.

l:10.

179. F:47 II  112/1920

Zapisnik (1920.) o predaji lokala u Harambašićevoj ulici br. 31, za potrebe invalidske radionice. Postupak dodjela prostorija u Harambašićevoj 24 i 31. Javnoj berzi rada je 1929. dodjeljen lokal u Harambašićevoj 31. Tamo je imala prostorije i skautska organizacija.

l:42.

180. F:47 II  119/1920

Molba udove Antala Lehnera radi korišćenja dvorane Velike vijećnice u cilju održavanja skupa koji bi se bavio načinima pomaganja ratnim zarobljenicima koji se vraćaju kućama. Odbijena, a skup je održan na drugom mjestu.

l:2, m.

181. F:47 II  127/1920

Odluka o ustupanju zgrada u vlasništvu grada za potrebe školstva. Zgrada Crveni vo daje se za potrebe Pravnog fakulteta, gimnazijska zgrada za Bunjevačku gimnaziju, zgrada bivše mađarske ženske preparandije za Učiteljsku školu.

l:1.

182. F:47 II  140/1920

Odluka o ustupanju zgrade pored izgrališta u Dudovoj šumi Subotičkom sportskom društvu na 6 godina.

l:12.

183. F:47 II  143/1920

Odluka (listopad 1919.) na osnovu molbe Cvetka Manojlovića o iseljavanju Biblioteke i Muzeja i zbirke Oskara Vojnića iz prostorija Muzičke škole te njihovom smještaju u Gradsku kuću, na III. kat. Odluka o visini školarine u Muzičkoj školi.

Prilog: Pravila Muzičke škole iz 1917.

l:24, m, hs.

184. F:47 II  156/1920

Molba za popravke na zgradi Bunjevačke gimnazije, osnovnoj školi kod crkve sv. Roka i sv. Đorđa, s predračunima radova i odlukom da se oni izvedu.

l:9, m, hs.

185. F:47 II  165/1920

Odluka o popravci krova i zvonika crkve u Žedniku. Ponude s predračunima za izvođenje radova. Prihvaćena je ponuda limara Žige Fogela.

l:22, m, s.

186. F:47 II  174/1920

Dopis Matije Išpanovića, upravnika salaških škola, da gradske vlasti i dalje snabdjevaju ove škole ogrjevom, mada su one podržavljene. Senatska odluka s oštrim protestom protiv takvog poteza vlade, uz naglasak da Grad ne može u tom slučaju organizirati snabdjevanje ogrjevom.

l:4.

187. F:47 II  175/1920

Molbe roditelja za oprost školarine za njihovu djecu koja pohađaju Muzičku školu, potkrepljene uvjerenjima o siromašnom stanju.

l:132, m, hs.

188. F:47 II  179/1920

Odluka o ustupanju dvorane kazališta Prvom beogradskom pevačkom društvu.

l:4.

189. F:47 II  180/1920

Izvještaj Kapetanije da su prozori na plebaniji (župnom domu) pri crkvi sv. Đurđa razlupani od strane nepoznatih „zlikovaca“. Molba župnika te crkve (rujan 1920.) da se prozori poprave.

l:3.

190. F:47 II  181/1920

Odluka iz listopada 1920. godine da se svim „neslovenskim nastavnicima“ obustavi plaća.

l:2.

191. F:47 II  183/1920

Odluka o paušalu nastavniku Ivanu Kujundžiću.

l:1.

192.F:47 II  185/1920

Molba Reformatske crkvene općine da joj se dodjeli 40 umjesto 10 lanaca zemlje na korišćenje, kao što je učinjeno i s katoličkom i pravoslavnom crkvenom općinom, odbijena.

l:5.

193. F:47 II  201/1920

Odluka (listopad 1920.) o razrješenju dužnosti počasnog „knjižničara“ Marka Jakovljevića i postavljenu Matije Evetovića na to mjesto.

l:2.

194. F:47 II  202/1920

Molba Kazališnog odbora da Senat omogući gostovanje osiječkog kazališta. Pozitivna odluka o tome i o oslobađanju plaćanja poreza na ulaznice.

l:4.

195.F:47 II  221/1920

Molba slikara Šandora Olaha za ustup dvorane ateljea u gradskoj najamnoj palači. Odbijena pošto je ta prostorija već izdata.

l:3.

196. F:47 II  225/1920

Poziv Senatu da njegov izaslanik prisustvuje primanju dužnosti Lajče Budanovića koji postaje „plebanoš-dekan“ crkve sv. Terezije.

l:2.

197. F47 II  238/1920

Dopis akademskog slikara Romana Petroviča s ponudom da za Grad izradi portret regenta Aleksandra.

Prilog: časopis Savremenik, Zagreb 1919.

l:19.

198.F:47 II  239/1920

Odluka o ustupanju dvorane kazališta Katoličkom divojačkom društvu radi držanja zabave.

l:3.

199. F:47 II  240/1920

Odluka o ustupanju vestibila Gradske kuće slikaru Romanu Petroviču radi priređivanja slikarske izložbe.

l:3.

200. F:47 III  121/1920

Odluka s dozvolom za gradnju kuće Stipanu Nimčeviću u Malom Bajmoku.

l:2.

201. F:47 III  122/1920

Odluka s dozvolom za gradnju kuće Vranji Tumbasu u Šebešiću.

l:2, m, hs.

202. F:47 III  123/1920

Stanbena dozvola Béli (Vojislavu) Töröku za novopodignutu kuću na Paliću.

l:5.

203. F:47 III  124/1920

Stanbena dozvola Žigi Eisleru za novu vilu na Paliću.

l:6, m, hs.

204. F:47 III  210/1920

Odluka s dozvolom tvrtci Subotička električna željeznica i osvetljenje d.d. za podizanje službene zgrade u Segedinskim vinogradima.

l:4, m, hs.

205. F:47 III  211/1920

Žalba Židovske crkvene općine na nepravilnosti kod gradnje zgrade Lipota Ingusa, njihovog neposrednog susjeda.

l:3, m.

206. F:47 III  231/1920

Spor vlasnika zgrade na Senćanskom putu – Kalora Matkovića i Aleksandra Franka, koji   je iznajmljuje i tamo se bavi proizvodnjom kvasca, zbog toga što ga vlasnik optužuje za narušavanje „građevinske sigurnosti zgrade“ nepravilnim instaliranjem mašina i postrojenja.

l:20, m, hs.

207. F:47 III  278/1920

Građevinska dozvola Leoni Halbror za podizanje kuće na pustari Mérges.

l:2.

208. F:47 III  284/1920

Građevinska dozvola za radove na proširivanju mlina Artura Polaka.

l:2.

209. F:47 III  292/1920

Molba Julije Lazičić iz listopada 1920. za izdavanje građevinske dozvole za zidanje kuće na Paliću. Senatska odluka o stavljanju akta u arhivu, pošto je na osnovu dopisa stranke ona odustala, „jer u neizvesnim vremenima ne kani graditi“.

l:2.

210. F:47 III  297/1920

Odluka da Vilmos Konen mora izvršiti popravke na svojoj najamnoj zgradi u Karadžićevoj 24, zbog žalbe stanara Janosa Zarupke na loše uvjete stanovanja.

l:8.

211. F:47 III  300/1920

Molba Jozsefa Halbor za izdavanje građevinske dozvole za podizanje salaša na Šebešiću.

l:3, m, hs.

212. F:47 III  306/1920

Odluka da Vilmos Konen mora izvršiti popravke na svojoj najamnoj zgradi u Karadžićevoj 24. Ponude građevinskih izvođača za izvođenje radova i suglasnost Konena da pristupi radovima.

l:18, m, hs.

213. F:47. III  343/1920

Građevinska dozvola za podizanje tornja za vodu u tvornici špirita i kvasca Bačka.

l:4.

214. F:47. III  350/1920

Izvještaj gradskog inženjerskog odjeljenja Građevinskoj direkciju u Novom Sadu, o građevinskoj djelatnosti u Subotici tokom 1920. Novosagrađenih kuća – 35, itd.

l:2.

215. F:47. III  364/1920

Građevinska dozvola Marku Bašić Palkoviću za podizanje šupe i kancelarije u njegovoj drvari.

l:3.

216. F:47. IV  8/1920

Molba francuskog državljanina Luisa Rossarda za prijem u „subotičku zavičajnu vezu“.

l:10, fr.

217. F:47. IV  191/1920

Molba Borbale Nagy, kćerke bivšeg generala Ákosa Nagya, za izdavanje uvjerenja o zavičajnosti. Odbijena uz obrazloženje da „jedino želi spasiti svoje imanje od 250 k.j. na Verušiću od udara agrarne reforme“.

l:39, m, hs.

218. F:47. IV  474/1920

Molba udovice i kćerke Istvána Iványija za izdavanje uvjerenja o zavičajnosti radi mogućnosti „doputovanja“ u Suboticu. Izdato im je traženo uvjerenje.

l:3, m.

219. F:47. IV  552/1920

Molba za izdavanje uvjerenja o zavičajnosti za pokojnog Aleksandra Antunovića, umrlog 1917. u Beču. (On je rođen kao Šandor Šefer i 1880. je prešao u Beograd, gdje je i promijenio ime.)

l:9, m, hs

220. F:47. IV  566/1920

Odluka o izdavanju uvjerenja o zavičajnosti dr. Dušanu Petroviću.                                             l:4

odabrao i sastavio Stevan Mačković, arhivski savjetnik, Historijski arhiv, Subotica

---

[1] S ulaskom železničke kompozicije sa srpskom vojskom 13. studenog, samo nekoliko časova prije potpisivanja Beogradskog ugovora o primirju, stvoren je na ovom području vrlo složen državno-pravni provizorijum koji će potrajati do sklapanja Trianonskog sporazuma 4. lipnja 1920. godine i konačnog definiranja granica nove države Kraljevine SHS. Prvi komadant grada, koji je 15. studenog stavljen pod vojnu komandu, postaće pukovnik Vladislav Krupežević. On će u sporazumu s Bunjevačkosrpskim Narodnim vijećem, 18. studenog 1918. postaviti prvu novu gradsku upravu, na čelu s dr. Stipanom Matijevićem. On će pored gradonačelničke, od 4. prosinca, vršiti i funkciju Velikog župana.

[2] Tako je i prije 1918. godine u uredskom poslovanju gradskih vlasti važila praksa da se vodi jedan zajednički djelovodnik, u kome su upisivana sva akta, koja su razvođena po odjeljenjima, a koja su bila označavana rimskim brojkama od I. do XXIV. To je nastavljeno sve do 1932. godine, od kada svako odjeljenje dobiva svoj zaseban djelovodnik i druge pomoćne knjige, indekse, itd.

[3] Sumarnim inventarom se u arhivistici naziva obavijesno pomagalo, popis svih spremišnih jedinica (knjiga, arhivskih kutija, fascikula, svježnjeva i sl.) u fondu sa njihovim osnovnim karakteristikama. On nastaje kao rezultat poslova na sređivanju fonda.

[4] Obrađena su odjeljenja: Veliki kapetan (1919.-1931.), Ekonomsko odjeljenje (1919.-1929.), Gradski fizikat (1919.-1941.), Veliki bilježnik (1919.-1924.). Ta grupa poslova u subotičkom Arhivu se nastavlja i svake godine se obradi još po neka serija ovoga ili drugih fondova. Na analitičkom inventaru serije – Veliki bilježnik radio je Stevan Mačković, arhivski savjetnik.

[5] Analitički opisi treba da daju kratak sadržaj pojedinačnog predmeta.

[6] Takva oznaka je data uvjetno, bez upuštanja u jezikoslovnu analizu. Jasno je da se u tadašnjem korištenju prepliću srpski s hrvatskim jezikom, ali i bunjevačkim izričajem. Často se u to vrijeme govorilo i o „bunjevačko-srpskom jeziku“. Vidi opise br. 26, 34, 44, 48, 93. Tamo gdje nema naznake jezika, riječ o dokumentu pisanim, kako je navedeno, „srpskohrvatskim“ jezikom.

[7] Nije do sada utvrđena točan broj žrtava Prvoga svjetskog rata iz Subotice.

[8] Gavro /Gabor/ Čović, Andra /Andrija/ Ćakić i Remija Miljački su bili u grupi hrvatskih omladinaca koji su 10. XI. 1918. istaknuli hrvatsku trobojnicu na toranj Gradske kuće.

[9] Popis je napravljen s namjerom da se dođe do podataka koji bi se koristili u delegaciji KSHS na Konferenciji mira u Parizu. To je bila konferencija koju su organizirali pobjednici u Prvom svjetskom ratu kako bi ustanovili mirovne sporazume između Saveznika i poraženih Središnjih sila. Konferencija je otvorena 18. siječnja 1919. godine i trajala je do 21. siječnja 1920. godine s nekoliko prekida. Blaško Rajić je 14. ožujka 1919. krenuo u Pariz da bi se priključio našoj delegaciji. Tamo je već bilo izaslanstvo u kojem su od Hrvata bili Martin Matić (vođa izaslanstva), Josip Velin, Petar Pekić, Josip Vuković – Đido, Šimun Rudić i Franjo Pijuković. Oni su imali zadatak da predaju Memorandum koji je sastavio Jovan Cvijić, u kojem se tražilo da se Bajski trokut te Baranja s Mohačem pripoje novoj južnoslavenskoj državi. Argumenti za Suboticu su dobili podršku velikih sila, no za Bajski trokut nije bilo dovoljno potpore.

[10] Pajo Kujundžić (Subotica, 15. svibnja 1859. – 10. listopada 1915.) je bio bački hrvatski svećenik.

[11] Vasa Stajić (Mokrin, 10. veljače 1878. – Novi Sad 11. svibnja 1947.). Njegova burna biografija obuhvata periode službovanja u Pakracu, Pljevljima, Somboru i Subotici, petogodišnjeg zatvorskog tamnovanja, angažoranja na pokretanju časopisa Novi Srbin i Nova Vojvodina. Vasa Stajić je bio i sudionik na Mirovnoj konferenciji u Parizu 1918., profesor Novosadske muške gimnazije, tajnik i predsjednik Matice srpske, sudionik narodnooslobodilačkog pokreta. U političkom životu zalagao se za očuvanje srpskog nacionalnog bića u Vojvodini i skladnost života svih naroda koji žive na ovom prostoru. U periodima povučenosti iz javnog života vrijedno se bavio spisateljskim i arhivskim radom, ostavivši najdragocjeniju obrađenu građu o Novom Sadu. U Subotici je bio profesor a zatim i direktor Gimnazije.

[12] Vidi: Stevan Mačković, Egy méhesz kérvénye (Molba jednog pčelara), Palics és környéke, 5, Subotica, svibanj 2000, str. 10.

[13] Ivan Vojnić Tunić (Subotica, 16. 04. 1885. – ?)

[14] Árpád Kosztolányi. Otac poznatog književnika Dezsőa Kostolányija (1885.-1936.). Árpád podnosi 1919. molbu za umirovljenje. HAS, F:47. XI 13/1919.

[15] Mijo Mandić (Kaćmar 12. IX. 1857. – Subotica 1. I. 1945.), bunjevački domoljub, učitelj i školski nadzornik, urednik Nevena, javni djelatnik.

[16] Ernő Lányi (Budimpešta, 19. VII. 1861. – Subotica, 13. III. 1923.) učitelj, dirigent, skladatelj, osnivač subotičke filharmonije.

[17] Vidi: Milan Dubajić, Radnički pokret u Subotici od kraja 1918. do 1921. godine, Subotica, .1968., str. 44-53. Kongres je ipak uspješno održan, u Velikoj vijećnici Gradske kuće.

[18] Blaško Mesaroš (2. II. 1887. – ?, 1939.) je zavšio teologiju, radio je i kao gradski službenik-pisar te knjižničar. Izvršio je samoubojstvo.

[19] O predškolstvu vidi: Nastanak i razvoj predškolstva u Subotici, PU Naša radost, Subotica, 2004.

[20] Pál Vadász (Sakcs, županija Tolna, 5. XII. 1874. – ?). Od roditelja Židova, otac Albert Weiss, mati Roza Schwarcenberg. Inženjer od 1908. nastanjen u Subotici.

[21] Henrik Braun, Židov, novinar, izdavač. Napisao prigodno djelo za svečano otvorenje Gradske kuće – Braun Henrik, A városháza, Szabadka 1912.

[22] Aleksandar Mikić (Opovo, ?, 1882. – ?), Hrvat po nacionalnosti, školski nadzornik. Otac Jovana Mikića Spartaka.

[23] Marko Protić (Tovariševo, ?, 1882. – Subotica, ?, 1933.), pravoslavni svećenik. Napisao djelo Zlatni dani Subotice od oslobođenja 13. novembra 1918 do potpisa mira 4. juna 1920., Subotica, 1930. Život završava samoubistvom.

[24] Ivan Sarić (Subotica, 27. lipnja 1876. – Subotica, 23. kolovoza 1966.) zrakoplovac, sportaš, automobilist, biciklist, motociklist. Posebice je poznat po svojoj pionirskoj ulozi u zrakoplovstvu.

[25] Dr. Ivo Milić (Kastva 28. VI. 1881.- Zagreb, ?, 1958.). Bio je i načelnik Okružnog suda, a zatim profesor na subotičkom Pravnom fakultetu.

[26] Andro Milić, učenik Gimnazije je preminuo 21. XI. 1922.

[27] István Iványi, do 1867. Ivánovszki, (Lugoš, Rumunjska, 17. XII. 1917. – Subotica, 17. VII. 1917.), historičar, knjižničar, profesor gimnazije, pisac povijesti Subotice (Szabadka szabad királyi város története I.-II., Szabadka 1886, 1892.)

[28] Riječ je o tzv. Zelićevom puču. vidi: Milan Dubajić, Radnički pokret u Subotici od kraja 1918.  do 1921. godine, Subotica, 1968., str. 82-98.

[29] Kosta Petrović (Klanjec, ? 1891.- Subotica, ?), arhitekt, glavni gradski inženjer, slobodni zidar.

[30] Oton Tomandl (Brčko, 11. IV. 1890 – Subotica, ?, 1982.), od 1936. je promjenio prezime u Tomanić, građevinski inženjer.

[31] Josip Zelić (Subotica, ?, 1898. – ?, ?, 1921.) je ostao upamćen po sudjelovanju u pokušaju pruzimanja vlasti oružanom pubunom travnja 1920.

Odnos vlasti prema prostituciji u Subotici pre i nakon II svetskog rata

Prostitucija, „najstariji zanat“, gotovo nikada nije  trebala  da brine za  svoj  položaj  na  tržištu  –  zainteresovanih  za  tu vrstu delatnosti bilo je uvek; kako  kupaca tako i prodavaca. Menjao se samo odnos društva i vlasti  prema  toj  društvenoj  pojavi.  Od  slobodnog upražnjavanja  pre  rata,  potisnuta  je  u  periodu  izgradnje „novog socijalističkog  morala“  van  zakona,  ali  to  naravno   nije   bilo dovoljno i da dovede do njenog  iskorenjivanja. U  periodu   Kraljevine   ona   je   bila   dozvoljena,   odnosno tolerisana  u određenim,propisanim zakonskim okvirima.  U  Subotici, trećem gradu po broju stanovnika u Jugoslaviji, gde je tradicionalno postojao  izuzetno  veliki  broj  krčmi,  kafana,  hotela   i   drugih ugostiteljskih  objekata,  od  kojih  su   mnogi   bili   i   stecište prostitutki, (1)  ona je zaista nalazila pogodne uslove. Ženske osobe,  koje  su  se  bavile  prodajom  svojih  seksualnih usluga  u  Subotici, morale su u to doba da budu registrovane. Vlasti su,  strogo vodile  računa samo  o  tome  da  se  kontrolom zdravstvenog  stanja evidentiranih prostitutki  smanji  mogućnost širenja  polnih bolesti. Sačuvane  knjige o evidenciji prostituki, od 1925. do 1941. godine, koje je vodila gradska zdravstvena služba (Gradski fizikat ) kontrolišući njihovo zdravstveno stanje – zaraženost polnim  bolestima,  svedoče  o raširenosti prostitucije. (2)  Broj upisanih je varirao od 65 u 1938, do 691 u 1941. godini. 

Žalba vlasnika krčmi – bordela, 1926.

Godine 1925. broj kontrolisanih „bludnica“ je bio 171, 1927. –  276, 1932. – 392, 1939 – 300 a 1940.- 645! (3) Podaci  iz  tog izvora, pošto je upisivano mesto rođenja i dob „bludnica“ kao i  adresa gde se nalazi u gradu, govore da je samo 10 do 20% tih žena bilo iz Subotica, a ostale iz bliže  okoline  te drugih krajeva zemlje ali i iz inostranstva. To samo po sebi svedoči i o konjukturi i ekonomskim motivima koji su privlačili zainteresovane ženske osobe  da  tu  vrstu „rada“ obavljaju u Subotici. U slučajevima ustanovljene polne bolesti, za njih je bilo obavezno lečenje u Gradskoj bolnici, a u knjigu je upisivano „nesposobna za bludničenje“. Kao „ulica  crvenih  fenjera“ najpoznatija  je  bila Topnička ulica (danas Bihaćka). Ta  adresa se najčećše i javlja u evidencijama, kao mesto gde su zaposlene prostitutke. (4)

U  nekoliko  navrata,  više  instance  vlasti  su  pokušavale  da preduzmu neke  mere  za  sprečavanje  prostitucije.  Tako  su  državni tužilac  u  Subotici  i  Gradska  policija,  1930.  godine,  pokrenuli inicijativu  za  zabranu  prostituisanja.  Povodom  toga  su  vodili prepisku sa gradonačelnikom. (5) A on je u svom  odgovoru naveo da treba  raditi  na  ugušivanju sistema eksploatacije devojaka ali i da je  neosnovano  traženje  da   se   same   javne   kuće   ukinu. Slična akcija, započeta je 1937. godine. Uredbom Kraljvske banske uprave („Uredba o merama za suzbijanjen prostitucije“), u skladu sa Zakonom o polnim  bolestima,  predložene  su  mere   za   njeno   suzbijanje   i sprečavanje. ( 6 )  Njome su stavljeni van zakona svi propisi „o priznavanju prostitucije kao profesije“. Predviđeno je da se ovo „društveno zlo“ prvenstveno suzbija edukativnim  merama – zdravstvenim prosvećivanjem naroda, socijalnim merama – zbrinjavanjem siromašne i nezaposlene ženske omladine,borbom  protiv alkoholizma i pornografije i  osnivanjem  posebnih  ustanova  za  „posrnule   devojke“,   ali   i „diskretnom  kontrolom sumnjivih  hotela,prenoćišta  i lokala“. Pored toga nalaže se i niz zabrana: „zapošljavanje svih neudatih a udatih mlađih od 30 godina, kao sobarica  po  hotelima uopšte a kao kelnerica u lokalima gde se toči alkohol posle 21 čas. Svim ženskim zaposlenim u zabavnim  i  uopšte   javnim   lokalima zabranjeno je da sa gostima sede i  zabavljaju  se“;  kao  i  presretanje  na  ulici  i nuđenje usluga prostitucije. (7)

U posebnim domovima za „posrnule devojke“ one bi se navikavale na pošten način privređivanja, putem raznih zanatskih tečajeva, a ukoliko te mere ne daju odgovarajuće rezultate,  smeštale  bi  se  u ludnice, „specijalna zavode pri odeljenjima za nervne bolesti.“ (8) Kaznene odredbe predviđale su i novčane kazne od 1000 do  10  000 dinara. Ali,  subotički  Sreski  načelnik,  pravnik  dr Veljko Momirović, u  svom  kritičkom odgovoru  nadležnim  vlastima,  iznosi drugačije mišljenje.“Ovo Načelstvo ne deli mišljenje da treba ukinutu priznanje prostititucije i da povodom toga ostane  i  dalje  na  snazi Zakon o suzbijanju polnih bolesti.“ U zaključku predlaže „…da se što hitnije donese Zakon o slobodnoj prostituciji, jer je zaista  nemoguće vršiti kontrolu svih zabavišta i skrivenih  sobica  u  jednom  velikom gradu. Međutim lakše je  kontrolisati  slobodne  prostitutke  koje  će radeći slobodno onemogućiti tajnu prostituciju i na taj način  imaćemo manje polnog oboljenja i zdraviju rasu.“ (9) Uredba je ostala samo izraz  namera banskih vlasti, u praksi nije zaživela. Materijalna oskudica  nije omogućila  osnivanje  domova  za devojke. Berze rada nisu bile u mogućnosti da nađu hleba za sve nezaposlene, kampanje prosvećivanja  nisu  davale  rezultata. Upravo  u godinama pred rat prostitucija je cvetala, beležeći najveći porast. Nakon  rata,sa  izgradnjom  novog  društveno-ekonomskog  sistema, dolazi i do zabrane  prostitucije.Propaganda je grmela o potrebi borbe protiv „neprijatelja  naroda“ kao i  svih  nazadnih  elemenata  starog uređenja,  gde  je  uvrštena  i  prostitucija.  Agilni   organi   reda novih vlasti  –  Milicija,  imala  je  pune ruke posla.“Borba protiv spekulanata, crnoberzijanaca, parazita, sabotera i ostalih neprijatelja naroda – eto  to  su  najvažnije  smernice  našeg rada.“ (10) Obrazovani  su  posebni  logori  za  Nemce,  sekeljske  Mađare,  ratne zarobljenike ali i za prostitutke. Svi logori na teritoriji Okruga, stajali su 1946. godine pod upravom  Sekcije  za  logore  pri Okružnom Narodnooslo-bodilačkom odboru. Kada su čak  i  neopravdano  nezaposleni – hvatani i odvođeni na prisilni rad,  ni  za  prostitutke  nije  bilo moguće očekivati bolju sudbinu.

A da se prostitucija i dalje upražnjavala i to na mestima koja su zabeležena u predratnom periodu  saznajemo iz jednog postupka, koji je vođen  protiv Grge Neorčića, koji se javlja kao vlasnik gostionice u Topničkoj  ulici br. 4. (11)  U akciji Milicije ustanovljeno je da u njoj ordiniraju prostitutke  koje su uhvaćene na delu.“Ustanovljeno je da je ta  radnja  postala  centar raznih bludnica,  koje  vrše blud  u vidu  profesije…  “  stoji  u izveštaju Milicije. „Već duže vreme kako organi krivične milicije prate sumnjivu kuću u Topničkoj ulici br. 4. „Svestranim radom su uspeli da  utvrde  da  se  tamo podvađaju mlade devojke raznim muškarcima  i vojnim licima  uz novčanu nagradu. Organ milicije Savić Nikola, zatekao je Mariju D. na krevetu sa jednim vojnikom, sa kojim je ista vodila blud.“ (12) Iz zapisnika saslušanja Marije M., jedne od sumnjivih ženskih osoba čitamo da je priznala prostituciju.“Istina je da sam ja više puta naučila vršiti  tajni blud  sa  raznim licima koji su mi zato i plaćali ali moram naglasiti da sam  siromašna devojka, bez posla, te da sam na to bila prisiljena.“ Pored  toga u  zapisniku stoji i njena izjava  kojom objašnjava motivaciju za bavljenje tom vrstom posla. Kada ju je jedna drugarica nagovarala da se zaposli u fabrici,  ona je  odgovorila „…da  nije luda kada može zaraditi za jedan da na p…i  500 dinara.“  (13) Zbog  otkrivenog legla  bluda,  protiv  Neorčića  je pokrenut prekršajni postupak, i  1947. godine mu je oduzeta dozvola za ugostiteljsku radnju. (14) 

A kakve  mere  je  preduzimala  nova  vlast  protiv  prostitutki?

One su odvođene u posebne logore – popravilišta   za prevaspitavanje. Dobijale su smeštaj,  hranu,  a  za  rad, pretežno poljoprivredne poslove, i skromne dnevnice.Vršen je  vaspitno ideološki  uticaja na njih. Posebno odeljenje „Zdravstvena Milicija“ vršila je pored kontrole namirnica  i  poslove  suzbijanja  prostituticije, polnih bolesti i prosjačenja. Iz  Milicijskog  izveštaja  saznajemo  nešto   konkretnije.   „Za skitničare, prostitutke itd, formirali smo na jednom većem napuštenom imanju popravilište. Osobe smeštene u ovo popravilište rade u vinogradu a u isto vreme vrši se vaspitački rad među njima.“  ( 15 ) „Prostitutke  su  sakupljane i upućene na napušteno imanje Piuković na Kelebiji ( 16 ) gde su uposlene  na poljoprivrednom imanju. Shodnim postupkom podučavanjem, predavanjem  i savetovanjem, pokušava se iste priviknuti  na  rad  i  pošten  život.“  stoji u izveštaju o radu Milicije  jula  1945.  godine. Dalje se navodi: „Tokom avgusta 1945. godine nastavljeno je dalje skupljanje prostitutki, koje se upućuju na državno imanje  na rad  na Kelebiju, gde za svoj trud dobijau platu po zakonskim propisima i  gde se uče radu i moralno političkom vaspitanju za koje je određena jedna drugarica iz  AFŽ-a.“ Na  tom  imanju je u drugoj polovini 1945. godine bilo četrdesetak prostitutki. Kada je jula 1945. godine trebovana vakcina protiv tifusa, za logor na Kelebiji je zatraženo  40 doza. ( 17 ) Na Kelebijiskom popravilištu za „posrnule  ženske“, bio je predviđen sledeći dnevni raspored; rad na polju od 6 do 12, i od 14 do 17 časova. Dobijale su i dnevnice od 50  dinara.  Ali  prevaspitavanje nije išlo lako. O teškoćama  i  problemima  koji  su  pratili  rad  sa prostitutkama, pisao je 29.9.1945. godine,Pera Antunović, poverenik napuštenog imanja Piuković na  Kelebiji. On sežali na lica iz popravilišta;  da  beru grožđe i voće i nakon nekoliko usmenih molbi komadantu logora  da se spreči takvo ponašanje, i da tako nanose štetu imanju. ( 18 )

Ali nije to bila jedina zamerka. Krnjaski Bogdan (19), član Uprave Narodnih dobara, podneo je 20.9.1945. godine,  zapisničku tužbu Sekciji za narodnu  miliciju, krivičnom  odeljenju,  u vezi ženskog poravilišta na Kelebiji. Navodi da  je  posle  jedne  noćne  zasede ustanovio da pojedini članovi vojske, koji se nalaze  na  istom imanju izlaze noću kod radnica na popravilištu, sa kojima stupaju  u  intimne veze. „Pokušao sam  da izvidim  celu  stvar  i  posle  jedne  noćne zasede ustanovio sam sledeće. Da pojedini  članovi  vojske  dolaze noću  kod prostitutki i vrše obljubu  te  tako  usled  raspuštenosti iste  nisu voljne ni da rade savesno povereni  im  posao.  Ustanovio sam  da  ni stražari toga logora ne vrše savesno svoju dužnost jer sami propuštaju da se isti blud i dalje sprovodi unatoč toga što su te  devojke  tamo poslate na popravilište. Molim nadležne vlasti  da se  skrene  pažnja Komandi toga logora kako bi se  stalo  tome  na put  da  se  i  dalje sprovodi blud. Jer ovakvim nadzorom  nad  tim logorom  neće  se  moći postići onaj uspeh koji mu je stavljen  u zadatak.“ (20) A Narodna  milicija  je  i  narednom  periodu  vršila akcije hapšenja prostitutki i upućivala ih  u popravilište. (21)

Ti događaji jasno ukazuju  na  krajnje  neuspešne rezultate prevaspitavanja. Kao poljoprivredne radnice su pokazale vrlo slabe. Sklonjene i koncentrisane na jednom mestu, one su i u tim okolnostima predstavljale  čak  veću  opasnost  za  proklamovane ciljeve izgradnje boljeg i humanijeg društva – jer su  uz  pomoć  onih koji bi trebalo da ih čuvaju i dalje pružali  svoje  usluge, u ovom slučju vojnicima. O  krutom i nemilosrdnom  postupanju sa prostitukama, nekih organa vlasti, govori i slučaj iz Bačke Topole. Na sednici Izvršnog odbora Okružnog NO, sekretar Geza Tikvicki,  izveštavao  je  o  jednoj tački dnevnog reda- „slučaju druga Petkova“. (22)  kome  je  javni tužilac odredio istražni zatvor zbog  prekoračenja službene dužnosti. U tim vremenima  kada  su  graške  takve  vrste  bile  česte  ipak  je mera preduzeta protiv njega bila neubičajena. O tome zbog  čega  su  mu viši organi zamerili saznajemo sledeće.Vladimir Petkov, načelnik odeljenja unutrašnjih poslova „… u toku meseca maja odobrio  je hapšenje  oko  20  prostitutki  u Bačkoj Topoli, koje su sprovedene u Suboticu. Međutim kad su navedene ženske bile puštanekući izjavile  su da  su one hapšene dok one „fine“ slobodno šetaju. Ovaj detalj  je čuo drug Perl šef krivične milicije Gradskog NO, koji je odmah  pitao koje su to ženske. Na ovo su imenovane izdiktirale Perlu oko  80  lica za koje su tvrdile da se bave prostitucijom.Tada je isplanirana racija u Bačkoj Topoli- organi krivične milicije iz Subotice, izvršili su raciju „…ali  na jedan užasan način, koji je prevazišao  čak  i fašističke  metode, naprosto poveli su hajku protiv nekih  lica, bez da je prethodno provereno sve što je dobiveno, tako da  su ovakvim postupkom  organa narodne milicije povređena prava zagarantovana Ustavom, lična sloboda i neprikosnovenost stana.“

Svi pokušaji za iskorenjivanje  prostitucije,  kako  pre  tako  i nakon rata, ostali su bez uspeha. U okolnostima  građansko  buržoaskog društva  oni  su  imali  prvenstveni  cilj   poboljšanje   zdravstveno – socijalne  situacije.Sa  uspostavom  „diktature  proleterijata“  oni pored toga  imaju  i  snažnu  ideološku  osnovu.  Bez  zaista  dubokih socijalno ekonomskih promena, rezultati na tom polju nisu se ni mogli očekivati.

Stevan Mačković

Napomene:

1.  Istorijski Arhiv Subotica (dalje IAS),F:55, Udruženje ugostitelja, 43/1932. Broj krčmi je 1932. godine iznosio 129,gostionica 21, narodnih  kuhinja 8,konačišta  3, itd. Ukupan broj ugostiteljskih radnji je u čitavom međuratnom periodu  prelazio  200.

2.  IAS,Senat grada Subotice, F:47.1006, 1007

3.  Isto

4.  Isto. Prijavljivane su, od kućnih brojeva 2 do 22. Jednu od niza javnih kuća (krčmi) u toj ulici ( Topnička  4)  držao  je  Živko Ivan. IAS, F:47. XX 71/1926.

5.  IAS, F:47.Gr.1281/1930. Funkciju gradonačelnika tada je  vršio  penzionisani general Selimir Ostojić.

6.  IAS,  F:57.Sresko načelstvo, 1351/1937. U predmetu se nalazi sama  Uredba  kao i odgovor sreskog  načelnika.

7.  Isto

8.  Isto

9.  Isto

10. IAS,  F:70. 13 182/1945.  Izveštaj  subotičkog Otseka  za unutrašnje poslove, Glavnon  Narodnooslobodilačkom  odboru  Vojvodine   10.7.1945.

11. IAS, F:68. Gradski NO,  5368/1946.  Neorčić je  vlasnik  lokala  u  Topničkoj  4  od  1932.  godine.  Aprila  1946.  godine  vodi  se  prekršajni postupak protiv njega.

12. Isto

13. Isto. Prosečna zarada fabričkih  radnika  je iznosila oko 2000  dinara.

14. IAS, F:68. XI 5368/1946

15. IAS, F:70.13 182/1945

16. Imanje, pretežno pod vinovom lozom bilo  je  samo  deo  veleposeda  Josipa  Piukovića, koji je  1939.  godine  imao  ukupno  442  k.j. zemlje.

17. IAS,F:70.81.14025

18. IAS,F:70.19971

19. Bogdan Krnajski, sin Uroša i Smiljane  Ničić,  rođen 1913. u Subotici, član Mesne Uprave narodnih dobara.

20. IAS,F:70. 17556

21. Tako su 17.9.1945. godine upućene Margita J, Marija M. i Cilika  L. IAS, F:70. 17166

22. IAS, F:70.45. Zapisnik od 6.6.1946.

CRVENI KRST U SUBOTICI (1886-1946), A SZABADKAI VÖRÖSKERESZT MEGALAKULÁSÁTÓL A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI LEGELSŐ ÉVEKIG (1882/1886-1946)

MONOGRAFIJA, PDF  http://www.suredcross.org.rs/images/monografija/monografija.pdf

monografija CRVENI KRST

radni rukopis monografije PDF KOMPLET KNJIGA +SLIKE

PREDGOVOR

Obeležavajući    ovaj   značajan   jubilej,  ovom  publikacijom  želimo se  odužiti   i  odati   priznanje  svima  koji  su  tokom   proteklih   stodvadeset  godina,  ispunjeni ljudskom  plemenitošću,  ostvarivali  uzvišene  ciljeve  naše  i medjunarodne  humanitarne  organizacije.

Vreme  koji  je  iza  nas,  kao  i  vreme  u  kome  živimo ,  ispunjeni  su   nažalost,  brojnim  i   velikim   nesrećama, stradanjima  i   patnjama   ljudi,  izazvanih   uglavnom  ratovima,  prirodnim  nepogodama  i  socijalnim  nepravdama.

Ova  kniga  na  svojim   stranicama,  beleži  samo  manji  deo onoga  što  je  naša  organizacija  Crvenog  krsta  učinila,  pružajući  rado  i  nesebično  pomoć  pojedincima,  porodicama  i  stanovnicima  nastradalih  područja  u  zemlji    i  van   njenih  granica.  Pomoć  koja  se  davala,  a  koja  se  i  danas  izdašno   pruža,  nije  ničim   ograničena   niti   uslovljavana.  Ona  nije  poznavala  granice,  niti  deobe  ljudi  prema  rasnoj,  nacionalnoj,  verskoj,  političkoj  ili   bilo  kojoj  drugoj  pripadnosti.  Povod   i motiv  bio  je  i  ostao  unesrećeni  čovek. U  tome  i  jeste    veličina  i  univerzalnost  organizacije  Crvenog  krsta  čime  se  mnoge  druge   organizacije  bilo  one  nacionalne  ili  medjunarodne,  ne  mogu  se  pohvaliti.

U  proteklih  stodvadeset  godina  oblike   organizovanja  i  sadržaje  rada,  Crveni  krst  je  prilagodjavao   društvenim  stanjima,  uslovima  i  potrebama  vremena.  O  tome  nam  govori   i  ovo   izdanje,  koja  se  oslanja  na  požutele  stranice  brojnih  zapisa  i  dokumenata  i  sećanja naših  poznatih  i  po  radu   cenjenih  članova.

U  prvim  decenijama,  nakon   osnivanja,  Crveni  krst  je  bio   malobrojna   dobrotvorna  organizacija.  Rezultati  njegove  aktivnosti  iz  tog  vremena,  tako  skromni,  zaslužuju  veliko   priznanje   i  reči  hvale.  Ljudi   dobre   volje  posejali  su   plemenito  seme  koje  je urodilo bogatim  plodovima.  Putem  raznih  vidova  materijalne  pomoći  i  zdravstvenog  prosvećivanja,  članovi  ove  organizacije  su ,  svojim  ličnim  primerom, uticali  na  formiranje  i  razvijanje  svesti  o  istinski  ljudskim  vrednostima,  koje  treba  da  krase  čoveka  u  svakom  kutku  ove  naše  po  mnogo  čemu,  ugrožene  planete.

Posledice  dva   svetska  i  velikog  broja  lokalnih  ratova,  ekonomska  i  kulturna  zaostalost  vekovima  porobljenih  i  potlačenih  naroda,  česte  prirodne   nepogode  i  katastrofe,  glad,  masovna  oboljenja  i  epidemije,   ublažavani  su  tada,  a  i  danas ih  ublažavamo  pružanjem  raznih  vidova  pomoći.

Zahvaljujući povoljnim    društvenim  uslovima u  drugoj polovini  dvadesetog  veka,  doživeli  smo   zavidan  uspon  i  razvoj  Crvenog  krsta

Proslavljajući   ovaj  jubilej,  možemo  samo  poželeti ,  da  i  mi  i  buduće   generacije  živimo  i  radimo  u  miru,  imajući   na  umu   uvek  da  čovek  kao    društveno biće  može  biti istinski  srećan  onoliko  koliko  i  sam  doprinosi sreći  i blagostanju  drugih  ljudi.

Đeno   Andreković

Monografija – 1986.

odlomci

Stevan Mačković, istoričar, viši arhivist,                     Gabor Lalija, viši arhivist

               

 

CRVENI KRST  SUBOTICE OD OSNIVANJA   DO   PRVIH   GODINA   NAKON   II   SVETSKOG   RATA

                        (/1882/ 1886-1946)

                               

 

PREDGOVOR

Obeležavaući    ovaj   značajan   jubilej,  ovom  publikacijom  želimo se  odužiti   i  odati   priznanje  svima  koji  su  tokom   proteklih   stodvadeset  godina,  ispunjeni ljudskom  plemenitošću,  ostvarivali  uzvišene  ciljeve  naše  i medjunarodne  humanitarne  organizacije.

Vreme  koji  je  iza  nas,  kao  i  vreme  u  kome  živimo ,  ispunjeni  su   nažalost,  brojnim  i   velikim   nesrećama, stradanjima  i   patnjama   ljudi ,  izazvanih   uglavnom  ratovima,  prirodnim  nepogodama  i  socijalnim  nepravdama.

Ova  kniga  na  svojim   stranicama,  beleži  samo  manji  deo onoga  što  je  naša  organizacija  Crvenog  krsta  učinila,  pružajući  rado  i  nesebično  pomoć  pojedincima,  porodicama  i  stanovnicima  nastradalih  područja  u  zemlji    i  van   njenih  granica.  Pomoć  koja  se  davala,  a  koja  se  i  danas  izdašno   pruža,  nije  ničim   ograničena   niti   uslovljavana.  Ona  nije  poznavala  granice,  niti  deobe  ljudi  prema  rasnoj,  nacionalnoj,  verskoj,  političkoj  ili   bilo  kojoj  drugoj  pripadnosti.  Povod   i motiv  bio  je  i  ostao  unesrećeni  čovek. U  tome  i  jeste    veličina  i  univerzalnost  organizacije  Crvenog  krsta  čime  se  mnoge  druge   organizacije  bilo  one  nacionalne  ili  medjunarodne,  ne  mogu  se  pohvaliti.

U  proteklih  stodvadeset  godina  oblike   organizovanja  i  sadržaje  rada,  Crveni  krst  je  prilagodjavao   društvenim  stanjima,  uslovima  i  potrebama  vremena.  O  tome  nam  govori   i  ovo   izdanje,  koja  se  oslanja  na  požutele  stranice  brojnih  zapisa  i  dokumenata  i  sećanja naših  poznatih  i  po  radu   cenjenih  članova.

U  prvim  decenijama,  nakon   osnivanja,  Crveni  krst  je  bio   malobrojna   dobrotvorna  organizacija.  Rezultati  njegove  aktivnosti  iz  tog  vremena,  tako  skromni,  zaslužuju  veliko   priznanje   i  reči  hvale.  Ljudi   dobre   volje  posejali  su   plemenito  seme  koje  je urodilo bogatim  plodovima.  Putem  raznih  vidova  materijalne  pomoći  i  zdravstvenog  prosvećivanja,  članovi  ove  organizacije  su ,  svojim  ličnim  primerom, uticali  na  formiranje  i  razvijanje  svesti  o  istinski  ljudskim  vrednostima,  koje  treba  da  krase  čoveka  u  svakom  kutku  ove  naše  po  mnogo  čemu,  ugrožene  planete.

Posledice  dva   svetska  i  velikog  broja  lokalnih  ratova,  ekonomska  i  kulturna  zaostalost  vekovima  porobljenih  i  potlačenih  naroda,  česte  prirodne   nepogode  i  katastrofe,  glad,  masovna  oboljenja  i  epidemije,   ublažavani  su  tada,  a  i  danas ih  ublažavamo  pružanjem  raznih  vidova  pomoći.

Zahvaljujući povoljnim    društvenim  uslovima u  drugoj polovini  dvadesetog  veka,  doživeli  smo   zavidan  uspon  i  razvoj  Crvenog  krsta.

Proslavljajući   ovaj  jubilej,  možemo  samo  poželeti ,  da  i  mi  i  buduće   generacije  živimo  i  radimo  u  miru,  imajući   na  umu   uvek  da  čovek  kao    društveno biće  može  biti istinski  srećan  onoliko  koliko  i  sam  doprinosi sreći  i blagostanju  drugih  ljudi.

Đeno   Andreković, Monografija – 1986.. odlomci

 

Stevan Mačković, istoričar, viši arhivist

Gabor Lalija, viši arhivist

UMESTO UVODA

Pre dvadeset godina (1986.)  kao doprinos obeležavanjs stogodišnjice osnivanja Crvenog krsta u Subotici,  pojavila se u izdanju NIO „Subotičke novine“,  dvojezična publikacija  – „Crveni krst u Subotici 1886-1986.”. U njoj  je veća  grupa veća autora obradila nastanak te međunarodne humanitarne organizacije u Subotici i njeno delovanje u kasnijim periodima. Kolege koje su potpisale istorijski deo  dale su radu značajan doprinos istražujući u fondovima Istorijskog arhiva i Gradske biblioteke.  Sledeći njihove rezultate kao osnovu, kolegi Gaboru Laliji i meni,  je sa jedne strane izuzetno olakšan zadatak u pronalaženju odgovarajuće građe i njenom tumačenju, a sa druge istovremeno i otežan, pošto je većina dostupnih izvora već bila obrađena.

Sama pređašnja Monografija o stogodišnjici Crvenog krsta je dragocena literatura o temi koju obrađuje. Istovremeno ona svedoči  i odaje atmosferu, društveno okruženje u kojem je nastajala. Verujemo da i ova nova obrada prošlosti Crvenog krsta u Subotici  također donosi neke nove a za temu važne činjenice, kao što i one poznate posmatra iz drugačije vizure primerene današnjem vremenu.

 

CRVENI KRST  SUBOTICE OD OSNIVANJA   DO   PRVIH   GODINA   NAKON   II   SVETSKOG   RATA

                       (/1882/ 1886-1946)

                               

„Valjda najbogatiji i ujedno najprotivrečniji period u istoriji Subotice bio je Dualizam (1867-1918).“[115] U to vreme u gradu se oseća narastanje i zamah, kako privredno ekonomskog razvoja, tako i onih dešavanja u političkoj i društvenoj sferi. Dolazak železničke pruge 1869. godine[116],  osnivanje finansijskih i privrednih ustanova kao na pr. Električne centrale,   izgradnja modernog centra grada sa monumentalnom gradskom kućom, samo su neki od markantnijih stepenika na tom putu. Tada započinje i proces masovnog osnivanja raznih udruženja i kasina.

Subotica se nalazila u Bačko-Bodroškoj županiji i imala status Slobodnog kraljevskog grada, koji joj je omogućavao izevsnu lokalnu samoupravu. Ona je bila ograničena zakonskim rešenjima, a predstavnici centralne vlasti, kao na pr. veliki župani su imali kontrolnu i korektivnu ulogu u odnosu na lokalnu vlast. Prvi činovnik Grada i predsednik gradskog Veća je bio gradonačelnik. Teritorija na kojoj se prostirala administrativna vlast Subotice bila je 1905. godine oko 170 000 katastarskih jutara[117]. O rasporedu stanovništva na toj velikoj površini, koja se smatrala za „najveću palanku u zemlji“, može se suditi i po broju kuća. U samom gradu ih je 1900. godine bilo 5 856, a na periferiji koju čine pustare i sela 6 536[118]. Popis stanovništva iz 1880. godine navodi brojku – 61 367, onaj iz 1890. – 73 000, 1900. – 82 122 a 1910. godine – 94 610[119]. Sa jačanjem građanskog sloja razvija se i specifičan kulturni život, koji često uspeva da prati aktuelna evropska dešavanja.

***

Organizacija „Crvenog krsta zemalja svete mađarske krune“ zaživela je 1881. godine. Na čelu joj se nalazio grof  Đula Karolji.

U tom periodu, kao što je i inicijativu za širenje i omasovljenje Crvenog Krsta, vodio sam državni vrh, akciju na lokalu pruzimaju i usmeravaju područni organi vlasti. Tako i u Subotici Gradska Skupština na sednici od 25. januara 1882. godine[120] donosi odluku da Grad (Municipija) stupi među članove utemeljivače Crvenog Krsta uplatom od 100 forinti  kao i uplatama od po 20 forinti  u narednih pet godina. To je bio prvi korak, ispostaviće se više samo formalni i ukalkulisan od strane inicijatora i čelnih aktera, tj. velikog župana, kao jedan od poteza u tada vođenoj snažnoj politićkoj borbi. On ipak nije urodio očekivanim rezultatom, mada je sam tadašnji gradonačelnik Ivan Mukić  vodio posebnu komisiju koja je trebala da radi na formiranju filijale društva Crvenog Krsta. Po nekim izveštajima, koji pišu gradski funkcioneri, kao na. pr. – gradonačelnik Lazar Mamužić, 1885. godine, Crveni krst je tada imao 450 članova, što bi značilo da je po broju članstva vrlo respektabilno udruženje. Međutim docniji razvoj događaja, kao i svi kasniji zvanični izveštaji, kao godinu utemeljivanja Društva navode 1886.

Do toga dolazi, opet zalaganjem organa gradskih vlasti, na sednici Skupštine održanoj 31. marta 1886. godine[121] kada je jednoglasno doneta odluka o osnivanju filijale. Za predsednika je izabran velki župan Aurel Janković, a gradskom Veću povereno da radi na upisu članova. Gradski ekonomski većnik Jožef Sigeti  i veliki beležnik Josip Kulunčić su dobili zadatak da vrše upis članova subotičke filijale Crvenog krsta. Neki od članova osnivača su bili:

Grad Subotica sa 200 ft,

udova Jakoba Vojnića iz Bajše sa 60 ft,

udova Katalin Papić sa 50 ft,

Subotička štedionica d.d. sa 40 ft,

Supruga dr Nikole Milašina s 2o ft.

Izraelitska crkvena opština sa 20 ft.

O radu u prvim godinama od osnivanja se može suditi i na osnovu dokumenata koji su nastajali na sednicama Odbora društva Crvenog krsta a koje je vodio sam veliki župan Aurel Janković. One su tada održavane mesečno. Podrška subotičkoj filijali  dolazila je i iz Budimpešte, nju je pružao član uprave Zemaljskog Crvenog krsta, tadašnji narodni poslanik  Subotice Imre Ivanka. Za njegovo ime ostala je zabeležena i akcija priprema za formiranje jedne ratne bolnice kada je na sednici održanoj 24. oktobra 1886. godine doneta vrlo pretenciozna odluka da se u Subotici ona formira sa lokacijom na železničkoj stanici i to sa čak 210 kreveta.

Značajan izvor finansiranja su bili i prihodi od koncerata sa igrankama, a prvi je održan početkom 1887. godine u saradnji sa Prvim subotičkim ženskim orkestrom. U kasu se slilo preko 400 forinti.

Tesna povezanost organa vlasti i Crvenog krsta očitovala se i u daljem radu. Gradsko Veće je odlučilo da u cilju pripremanja i osposobljavanja Crvenog krsta za delovanje u slučajevima rata i opasnosti, obezbedi 40 opremljenih kreveta i odgovarajuću prostoriju. No, očekivani rezultati u plemenitoj misiji mogli su se realizovati tek sa masovnijim uključivanjem građanstva. Upravo ka tom teže i raspisi Ministarstva unutrašnjih poslova iz 1890. godine u kojima se traži da se u svakom mestu i srezu osnivaju filijale, da se u njih upiše barem 10 članova na jednog vojnog obveznika, te da se stanovništvo obaveštava i informiše o ciljevima Crvenog krsta, pošto samo tako taj plemeniti poduhvat može uspeti i doneti rezultate.[122]

Najbolje svedočanstvo koliko se razvio i ojačao Crveni krst u Subotici daje sumarni izveštaj o radu zemaljske organizacije tokom 1893. godine[123] u kome stoje i sledeći podaci:

GRADSKI ODBOR U SUBOTICI

Društvo osnovano:                                             1886. godine

Broj članova osnivača:                                      24

Članova sa ulogom od 10 forinti:                    98

Redovnih članova:                                             390

Ukupan broj članova:                                        512

Ukupan prihod:                                                   1522,46 forinti

U narednom periodu, kako saznajemo iz izveštaja[124] koji 1897. godine šalje centrali u Budimpeštu, poverenik Društva Jožef Sigeti, rad  i   delovanje Crvenog krsta ide uzlaznom linijom.

Jožef Sigeti je otvorio 1897. godine apoteku Kod crvenog krsta, a zauzvrat se obavezao da će za potrebe lečenja bolesnika i ranjenika u stacionaru Crvenog krsta  obezbeđivati lekove. Ta firma, odnosno njen naziv,  je potrajao sve do kraja II sv. rata. Treba istaći da je upotreba simbola Crvenog krsta bila vrlo dobro regulisana, tj. zaštićena, ali verovatno tek u kasnijem periodu, kako se to vidi i iz raspisa Ministarstva za trgovinu iz 1913. godine.[125]

Period zatišja u radu Crvenog krsta nastupa od 1900. godine. No, prilike za aktivno delovanje i ispunjavanje humanitarne misije organizacije daće naredno desetleće, koje približava i 1914. godine i uvodi Evropu, Monarhiju, pa time i Suboticu,  u do tada najkrvaviji sukob svetskih rezmera.

U 1912. godini Društvu pristupa gradonačelnik Karolj Biro[126], kao i istaknute javne ličnosti Bela Vermeš koji će vršiti u 1913. godini i funkciju predsednika, Joca Manojlović[127] i Tereza Hartman[128].

S početkom 1914. godine na zemaljskom nivou se pristupa počecima organizovanja ustanova dobrovoljnih bolničarki, odnosno kurseva za njihovo osposobljavanje.[129] Tada se kao predsednica javlja udova Đerđa Mađara.

Sa izbijanjem rata i nastupanjem ratnih dejstava, u kojima učestvuju i formacije sa teritorije Subotice, javlja se i problematika ratnih ranjenika, invalida, kao i i ostalih socijalnih posledica (ratna siročad i drugo) uzrokovanih stradanjima na bojnim poljima.

Zbrinjavanju i lečenju ranjenika,  pomaže i doprinosi i  subotička filijala organizacije Crvenog krsta koja se starala za bolnicu „Ležećih bolesnika“ i „Teških bolesnika“.[130]   Isto tako pojačano se radilo i na sabirnim akcijama u kojima se sakupljao novac, ali i prilozi u naturi. Vojnicima na frontu ta pomoć je redovno prosleđivana.

U 1914. godini iz Subotice je bilo 238 prijavljenih žena za bolničarke. One su zahvaljujući angažovanju banke[131] koja je osposobila u Rajhlovoj palati bolnicu za ranjenike, mogle da pomažu i leče prispele vojnike. I sanatorijum dr Đerđa Šante[132],  gde su se inače i nalazile kancelarije društva, primao je lečilo ranjenike.

O aktivnostima subotičana za vreme rata na humanitarnom polju i angažovanju u Crvenom krstu može se suditi i na osnovu dodeljenih medalja.  „Na početku rata 1914. car je ustanovio poebnu medalju Crvenog krsta, koja se dodeljivala kao priznanje za patriotski i humanitarni rad. Prva dva stepena medalje dodeljivao je sam car kao patron Crvenog krsta u Monarhiji, a ostala tri stepena njegov zamenik princ Franja Salvator. Tom medaljom odlikovani su mnogi subotičani (na pr. direktor električne centrale, operska pevačica Marija Milašin, supruga Rafaela Hartmana).“[133]

***

Jesen 1918. godine, kraj četvorogodišnjeg ratnog sukoba, čije su linije borbi i frontova bile udaljene od Subotice, a koji ipak nije poštedeo ni ovaj region gubitaka, kako u ljudskim žrtvama tako i materijalno-ekonomskim, donosi splet vojnih, političkih, diplomatskih, državno pravnih  akcija, izraslih na talasu poraza Centralnih sila, raspada Austro-Ugarske Monarhije, a usmeravanih težnjama sila pobednica da uspostave novu geopolitičku kartu i ovog dela Evrope, koje će bitno odrediti i dalju sudbinu ovih prostora.

Jedna od njih je i ulazak srpske vojske u Suboticu 13. novembra 1918. godine, samo nekoliko časova pre potpisivanja Beogradskog ugovora o primirju (između mađarske vlade i komandanta savezničkih snaga), te uspostavljanje demarkacione linije prema Mađarskoj od strane snaga Antante, čime se stvara  na ovom području vrlo složen državnopravni provizorijum. Događaji koji su usledili nakon toga, Velika narodna skupština u Novom Sadu – 25.11.1918. godine i njene odluke o otcepljenju i pristupanju Kraljevini Srbiji, te formiranje nove južnoslovenske državne zajednice, Kraljevstva Srba, Hrvata i Slovenaca – 1.12. iste godine, označili su, usmerili i odredili dalju sudbinu  Subotice, baš kao i drugih delova teritorija “zemalja krune Sv. Stefana” u južnoj Panoniji, koje prelaze u novu sferu uticaja ulazeći u “srpski imperium”[134], a zatim i u jugoslovensku državu.

Time u Subotici započinje jedan novi istorijski period, koji će biti omeđen novouspostavljenim državnim okvirima, obeležen novim ideološko-političkim i nacionalnim smernicama, pa time i iziskivati prilagođavanje svih društvenih faktora, uslovima koji su zavladali. Od perifernog položaja u Monarhiji grad dospeva u sam pogranični region Kraljevine SHS, gubeći zaleđe sa kojim je do tada bio povezan.

Nakon svakog rata u domenu socijalne politike najaktuelnija su pitanja – invalida, ratnih udovica i siročadi, nezaposlenih i neopskrbljenih, gradske i seoske sirotinje.

Subotica nije bila zahvaćena direktnim vojnim operacijama. Pomeranja i promene strukture stanovništva uočavaju se u nastupajućem periodu. U Suboticu se doseljava izvestan broj novopridošlih stanovnika, mahom Srba i Crnogoraca iz Srbije i drugih krajeva, agrarnih aspiranata, trgovaca i zanatlija, činovnika i vojnika, zatim optanata, koji dolaze sa teritorija biše Monarhije, ali i onih drugih nacionalnosti, poput Jevreja  koji tragaju za privrednim šansama. Posebnu grupu doseljenika čine Rusi izbegli pred revolucionarnim vlastima.[135]   Sa druge strane teče  proces manjeg obima, iseljavanja stanovništva mađarske i namačke nacionalnosti.

Prvih poratnih godina u zemlji, pa i u Subotici vladale su nestašice hrane, ogreva i  robe široke potrošnje. Snadevanje je bilo racionalizovano, najsiromašniji slojevi su od, u tu svrhu formiranih gradskih tela, dobijali minamalna sledovanja brašna. Vladala nestašica uglja i ogrevnog drveta[136]. Po zakonskim propisima koji su važili u periodu Monarhije[137] Subotica je morala da se stara o svim siromasima koji su bili zavičajni na ovoj teritoriji. I u čitavom međuratnom razdoblju Grad je preduzimao niz akcija na suzbijanju problema siromaštva, od kojih je najzamašnija bila otvaranje narodnih kuhinja.

U organizaciji gradske vlasti, u prvo vreme nakon 1918. godine, u Senatu,  postojao je Sirotinjski odbor, koji je imao zadatak da se bavi pitanjima načina pomoći najsiromašnijima. On se u tridesetim godinama transformisao u Socijalni pododbor. Na čelu mu je 1932. godine bio dr Matija Evetović[138]. Od 1934. godine postoji i Kulturno – socijalno odeljenje u strukturi gradskih vlasti.

Krajem 1918, i u 1919-20. godini u Subotici, kao i u široj regiji, vladala je nestašica  hrane, uglja, drva, gasa, petroleja, benzina, industrijskih proizvoda – šećera (od marta do oktobra 1920. nije ga bilo gotovo uopšte). Veoma je bio veliki broj „neopskrbljenih“ o kojima se starala „Gradska aprovizicija„. U 1919. bilo ih je 24.013, a u 1920. godini 18.477.[139] Vlasti su imale pravo da rekviriraju hranu za zbrinjavanje stanovništva. Oskudica najsiromašnijih slojeva je bila izrazita. Iz  izveštaja senatora  za ishranu  – Aleksandra  Suvajdžića, iz  1920. godine, saznajemo da niko nije hteo da predaje hranu, da su se velike količine žitarica izvezle u pasivne krajeve i inostranstvo.[140] Cene žitarica su rasle, a taj trend je, dobivši zamah polovinom dvadesetih godina, potrajao sve do prvih godina trećeg desetleća. Grad Subotica je na ime pomoći nezbrinutima 1921. godine utrošio 81 820, 1922. – 202 501, a 1923. godine 338 110 dinara.[141]

Drugi veliki otežavajuči faktor koji je uticao na celo društvo bila je ekonomska kriza, koja na našim prostorima započinje već polovinom dvadesetih godina, a dostiže kulminaciju 1929-1933. godine, kao i u svetskim okvirima. Pored pogoršanja položaja sloja poljoprivrednika, i radnički proleterijat time dospeva u tešku situaciju. Prosečna kupovna moć subotičkog stanovništva bila je veća u periodu 1910-1914, nego tokom čitavih petnaestak godina nakon završetka rata.[142] Stabilizacija započinje polovinom tridesetih godina, ali je prekida započinjanje novog ratnog sukoba 1939. godine[143]. I u Subotici se jasno beleži  ta predratna atmosfera, koju prati čitav niz pojava ekonomske ali i društvene prirode, kao na pr. porast nacionalne homogenizacije.

Teritorija grada Subotice u međuratnom periodu prostirala se na površini od 140 611  k.j. što odgovara 809,166 kv. km. Po podacima iz 1927. godine, od ove površine “unutarnji” grad  zauzimao je 1 992 k.j, kupalište Palić 1 812 k.j. a pustare  t.j. periferija grada Subotice ( salaši) zauzimale su površinu od 136 807 k.j. Razlike između “unutarnjeg grada” i  “salaša” su bile velike. “Centar Subotice imade karakter grada, dok okolina ovog centra i periferija imaju sve osobine sela.”[144] U unutrašnjem gradu (centru), koji se delio na XII kvartova, bilo je 9200 kuća i približno 60 000 stanovnika , a na spoljašnjem delu, koji čine 24 naselja (Bajski vinogradi, Bikovo, Čikerija, Tavankut, Hajdukovo, Kelebija, Šupljak, Zobnatica, itd.) bilo je 8015 kuća i 43 000 stanovnika.

Broj “domova, kuća i drugih zgrada za stanovanje” iznosio je po popisu iz 1931. godine 19.098.[145] Po nesređenim podacima gradskih vlasti 1921. godine bilo je 101 709 stanovnika, 49 024 muških i 52 685 ženskih, 19 040 domaćinstava, 2060 zanatlija, 8 519 radnika[146] Nakon popisa 1931. godine beleži se 24 466 domaćinstava, 100 058 stanovnika, 48 703 muških i 51 355 ženskih.[147] Od togukupnog broja približno polovina – 50 767 živela je u Subotici a ostatak na okolnim naseljima, pustarama i salašima.[148] U 1945. godini ima 19 821 kuća-domova[149]

Mada je ukupno stanovništvo Subotice vrlo specifično teritorijalno raspoređeno, polovina u užem gradu, sa naznakama karakteristika građanskog sloja, a druga polovina na okolnim mestima i salašima, sa osobinama bližim stanovništvu sela, ipak je ta velika brojnost predstavljala jedan od elemenata za pokušaje razvoja i jačanja privrednih i drugih civilizacijskih potencijala, koji doduše nisu do kraja ostvareni, zbog niza drugih otežavajućih faktora, mahom geostrateške i političke prirode[150].

O relativnoj zaostalosti u oblasti gradsko komunalne infrastrukture, dovoljno je reći da Subotica u čitavom međuratnom periodu nije dobila javnu vodovodnu mrežu, snabdevanje je vršeno sa javnih i privatnih bunara, kanalizacija je bila izgrađena samo u manjoj dužini, a i ta je bila većinom otvorenog tipa, većina puteva je  bila bez kamenog (kaldrme) ili asfaltnog sloja, to jest bili su to tzv. letnji putevi, zimi gotovo neupotrebljivi zbog blata, javno osvetljenje je pokrivalo samo manji deo centra grada. Upravo samo taj deo, oko monumentalne Gradske kuće, je i pružao sliku i odavao utisak grada, tu su bile koncentrisane zgrade javnih ustanova, kuće i palače bogatih građana, trgovačke i druge radnje, tu je bila tramvajska pruga, ulice kao i trotoari popločani, dok je okolina tog dela i periferija više ličila na selo, po svojim kućicama, većinom od naboja, po blatnjavim ulicama bez ikakvog osvetljenja,   U tim činjenicama treba tražiti i korene označavanja Subotice kao „najvećeg evropskg sela“[151]. Ona je zaista bila velika po površini, na njoj bi se po nekim prosecima drugih gradova, moglo smestiti tri puta više stanovnika, gradska periferija je zaista i imala seoski izgled, a stanovništvo se većinom bavilo poljoprivredom, ali Subotica nikako nije bila – selo. Pre bi se moglo reći, da je ona posedovala i izgrađivala sve ono što karakteriše gradove, počevši od materijalne osnove, privrede, trgovine, bankarstva, preko saobraćajnih komunikacija, železničkih ali i tramvajskih pruga, do oblasti kulture i prosvete, pozorišta, škola, itd, ali je zadržala usađene osnove ravničarskih naselja. Imala je gradsko jezgro i tanak sloj građana, oko koga se koncentrisalo ostalo mnogobrojno stanovništvo.

O socijalno zdravstvenom stanju pupulacije dobijamo naznake iz sledećih  crtica. Po izveštaju gradskog fizika o stanju populacije  u novembru 1923. godine je bilo rođeno 179 dece, 2 mrtvorođena deteta, a u prvoj godini je umrlo 31, u uzrastu od 1 do 7 godine – 21, u uzrastu preko 7  godina  – 87, svega zajedno 139, što je značio da je priraštaj  bio 40.[152] List Subotički glasnik br. 10 od 11.2.1926. godine na sdrugoj strani u članku „Zdravstvene prilike u našem gradu u kretanju populacije”  donosi podatke iz godišnjeg izveštaja „gradskog fizikusa” za proteklu 1925. godinu. Saznajemo da je od akutnih zaraznih bolesti, najviše bilo obolelih od „trahome” – 549, od tifusa 71 – a umrlo je 11 lica, od šarlaha je obolelo 60 – a umrlo 9, od „tifterije” je bilo 36 obolelih i 8 umrlih. „Ogromna je šteta što se ne vodi statistika o kretanju tuberkoloznih obolenja, jer kao što je poznato tuberkoloza je tipična bolest naših sugrađana pored trahome.” Po nekim drugim izvorima može se naslutiti da je ona bila izuzetno velika, do 30 smrtnih slučajeva na 1000 ljudi. Kretanje populacije je bilo sledeće: ukupno rođeno 2914 dece ( 1465 muške i 1449 ženske), ukupno umrlih  2148[153], što je davalo prirtaštaj od 766 lica.

Po podacima sekretarijata radničkih komora mortalitet odojčadi je u Vojvodini iznosio čak 26,7 na svakih 1000,a  na primer u Holandiji samo 5,1.[154] Po izveštaju Matičarskog ureda Subotica broj rođenih u  1927. godini je bio 2225, umrlih 1871, a venčanih 782. Po tom izveštaju, uzevši podatke iz drugih Matičarskih ureda sa teritorije Grada, rođeno je ukupno 3169, umrlo 2356, a venčano 970 lica.[155]                  

O težini socijalnih problema polovinom tridesetih godina, svedoče podaci po kojima je od 8.12.1935- do 15.3.1936. godine u Gradskoj narodnoj kuhinji za „nezaposlenu gradsku sirotinju, siromašnu decu i nemoćne starce“[156] podeljeno 30 494 obroka, a dnevno se na kazanu nalazilo 180-190 porodica.[157] Deljeno je i brašno, sposobni  za rad su angažovani na vršenju javnih radova. Na tim poslovima je radilo 1332 lica, a njihova nadnica je iznosila od 17 do 20 dinara.[158] Po podacima gradskih vlasti tada je evidentirano 2147 nezopslenih lica, od toga najviše zemljoradnika – 1845, stručnih radnika – 192, sposbnih za lakši fizički rad – 100, i muzikanata – 10. „Svi su ovi nezaposleni radnici članovi grada Subotice. Kad se broju ovih nezaposlenih radnika doda broj dece, prosečno po 3 dece na svaku obitelj, onda bi ukupan broj nezbrinutih iznosio oko 6500, što daje u procentu  od 100 000 stanovnika, svega 6,5%.“[159]

U Subotici su u međuratnom periodu, pored Crvenog krsta postojale i delovale i druge dobrotvorne i humanitarne organizacije i društva. O njima gradske vlasti 1936. godine iznose sledeće: „Privatna dobrotvorna i humana društva vrlo lepo i uspešno deluju u ovom gradu. Vredno je spomenuti društva: Dobrotvorna zajednica Bunjevaka, Dobrotvorna zajednica Srpkinja, Jevrejsko sv. Društvo, kuhinja Franjevaca, kuhinja rimokatoličkih župa. Sva ova društva daju dnevnu hranu sirotinji, pa u mnogom potpomažu akciju grada oko suzbijanja nezaposlenosti i zbrinjavanja sirotinje, a na poziv grada rade u zajednici tu plemenitu i humanu svrhu.“[160]

Jedna od najstarijih humanitarnih organizacija u Subotici bila je Subotička ženska zadruga Milosrđe /Szeretet/ osnovana još 1872. godine. Ona se 1933. godine starala o pomaganju učenika doručkom – hlebom i mlekom, u jednom delu grada – V krugu, odnosno onih koji su pohađali škole Mlaka i Jasibara. Još neke od njih su:  Prva subotičke jevrejske pučke kuhinje[161], odnosno Subotička jevrejska ženska zadruga i pučka kuhinja (izdavala je tokom 1933. godine novčane mesečne pomoći za 90 lica, u iznosu od 30 do 100 dinara, delila odeću i obuću, hranila decu koja su stajala pod nadzorom Jevrejskog patronažnog društva), Dobrotvorna zajednica Bunjevaka, Katoličko divojačko društvo, Društvo sv. Vincencija,  Evangelističko žensko udruženje, Dobrotvorna zadruga srpkinja.  Za razliku od tih društava osnovanih na užim, konfesionalnim ili nacionalnim osnovama, teška socijlna situacija u gradu, naterala je i same gradske vlasti da pristupe osnivanju jedne šire zasnovane i od vlasti pomagane organizacije. To je bilo –Društvo za pomaganje bednih i nevoljnih Dobro delo osnovano 1929. godine uz pomoć tadašnjeg gradonačelnika đenerala Selimira Ostojića.[162]

Prvu Upravu se činili: gradonačelnik Ostojić kao predsednik i još tri podpredsednika, 20 članova, 5 zamenika i 2 revizora. U njoj su bile istaknute ličnosti iz političkog , privrednog (na pr. Jakobčić Konen Vilim industrijalac), kulturnog života grada ( Šokčić Josip – književnik i novinar). Doneta je senatska odluka kojom se tom društvu, počevši od 1.1.1930. godine dodeljuje  iz gradskog budžeta suma od 50 000 dinara. U početku je imalo  kancelariju u Gradskoj kući i jednog činovnika. Zatim je dobilo zgradu u Železničkoj ulici br. 9, da tamo organizuje kuhinju koja bi se starala o pripremanju hrane za siromašne. Sa druge strane i gradske vlasti – odlukom gradskog Senata 1932. godine kojom je odlučeno da se „pristupi podizanju pučke kuhinje“[163] i da se za tu svrhu iz budžeta odvoji suma od 172 800 dinara, kreću u neposredno staranje o ishrani najugroženih.

Po pravilima Dobrog dela „svrha je društva, da zajedničkom saradnjom svojih članova, ostalih humanih društava u Subotici i uprave opštine grada Subotice potpomaže bedne i nevoljne na teritoriji grada Subotice“. Predviđeno je da taj cilj ostvaruje davanjem besplatnih obroka, obuće i odeće i davanjem smeštaja. U 1933. godini toplu hranu je dobivalo 450 lica, a ukupno je izdato 79 497 obroka hleba po 500 grama i 86 763 obroka tople hrane.[164] Dobro delo je u 1940. godini imalo  150 štićenika, mahom nemoćnih i starih, „a u cilju umanjenja zimske bede kod subotičke sirotinje“  i uzelo je na sebe i ishranu „još 50 lica iz redova nezaposlenih mlađih ljudi isključivo mladih porodica sa 3 – 7 dece“[165]. Time je obezbeđivalo po jedan obrok dnevno za ukupno 200 osoba.

Grad je imao i  svoju posebnu ustanovu za zbrinjavanje siromašnih i socijalno ugroženih lica. To je bio Uboški dom.[166]  „U ovaj se dom primaju siromašni zavičajnici grada Subotice, koji su bez ikakvog imanja, stari i nemoćni i za svaki privredni rad nesposobni.“[167]  U jednoj akciji Gradske policije u cilju suzbijanja prosjačenja, juna 1938. godine, uhapšena su 64 lica, kažnjena sa tri dana zatvora „i stavljena u Uboški dom na čuvanje“.[168]  Nalazio se na  adresi Beogradski put 117.  U 1940. godini se toj zgradi namenjuje da bude „Institut civilne zaštite“.[169]

***

Od prvih dana dolaska, Rusi u Subotici, činili su relativno homogenu i zatvorenu celinu[170]. Imali su i svoje – Rusko Društvo Crvenog krsta u Kraljevini SHS, Odbor za Suboticu i Palić, koje je osnovano 1921. godine. Kancelarija mu se nalazila u čitaonici subotičke pravoslavne crkve, a imalo je i prostoriju – za krojačnicu, na Pravnom fakultetu. Predsednik je bio profesor subotičkog Pravnog fakulteta Grigorije Demčenko[171]. Organizovalo je dobrotvorne priredbe i koncerte čiji je prihod išao u korist siromašnih i bolesnih ruskih izbeglica. U 1921. godini Rusi osnovaju i svoju  Ambulantu sa jednim svojom lekarom.

Sačuvana je molba Ruskog Društva Crvenog Krsta 1922. godine da im grad ustupi prostorije, pošto se iz postojećih mora iseliti, odgovor je bila negativna odluka gradskih vlasti.[172]

„Obor Društva Ruskog Crvenog krsta izvodi svoju humanu delatnost u pogledu ukazivanja pomoći siromašnim, iznemoglim i bolesnim ruskim emigrantima, iznalazeći sredstva sa velikim teškoćama za taj cilj sakupljanjem dobrovoljnih priloga, prihoda od priređivanja čajanka, zabava, predavanja, članskih uloga i tome slično“[173]

To društvo je planiralo da 2. IV 1932. godine priredi koncert, u maloj dvorani gradskog pozorišta, a čiji bi prihod išao u svrhu pomaganja iznemoglih i bolesnih ruskih izbeglica.[174] Od gradskih vlasti su zamolili i dobili pomoć od 500 dinrara, ali koncert se ipak morao otkazati – „zbog teške materijalne i moralne situacije jer je nemoguće bilo računati na materijalni uspeh“.[175] I pored svih teškoća, Rusko društvo Crvenog krsta će nastaviti da radi u čitavom periodu do 1945. godine.

 

***

Sve navedeno u gornjem poglavlju predstavlja lokalne specifične društvene okvire i uslove  u kojima je moralo naći svoje mesto i subotičko Društvo Crvenog krsta. Isto tako, administrativno ustrojstvo države je bilo izuzetno važno i za Crveni krst, pošto su njegovi Odbori bili bili formirani po toj shemi. U prvo vreme  su postojali oblasni, okružni i mesni, zatim nakon  1929. godine – banovinski, sreski, opštinski.  

Jedan od prvih organizacionih koraka Crvenog krsta na teritoriji današnje Vojvodine je bio 1.12.1918. godine  kada dolazi u Novom Sadu do formiranja Srpskog društva Crvenog Krsta za Banat, Bačku i Baranju. Društvo Crvenog krsta Kraljevine SHS osnovano je tek 1921. godine. Treba istaći da je Srpsko društvo Crvenog krsta osnovano još 6.2.1876. godine, a da je ono odmah nakon rata 1919. godine i stupilo u Ligu Društva Crvenog krst.  Dan osnivanja 6. februar se obeležavao se kao dan Crvenog krsta.

Po uzoru na druge države i u (Kraljevini Srbiji) Kraljevini SHS, od 1929. godine – Jugoslaviji, zaštitnik Crvenog krsta je bio kraljevski par.

Kancelarije subotičkog društva od 1922. godine nalazile su se na Pravnom fakultetu[176], Vilsonova ulica 53.

Većina aktivnosti  je bila planirana na centralnom nivou. Takve su bile i akcije Letnji ( održavane u nedelju između 8[177]-12. juna)  i Zimski ( 29. januara – 12. februara) dan Crvenog krsta u cilju popularisanja i širenja ideja pokreta. A one su bile: „pored

osnovnog zadatka pomaganja ranjenika i bolesnika u ratu i ublažavanja ratnih patnji“[178] i  čitav niz delatnosti u miru, od  „pružanja  pomoći u velikim elementarnim i drugim narodnim nesrećama“ do pomganja „nesposobnih, nejakih i nevoljnih“.

O dubokom utemeljenju i negovanju tradicije pokreta u Subotici govori i to što se 1926. godine proslavlja pedesetogodišnjica postojanja lokalnog  Društva Crvenog krsta.

U 1928. godini bilo je 200 redovnih članova i 1200 potpomažućih. Tada se započinje i sa planovima za gradnju jednog oporavilišta na Paliću. Ta akcija će se nastaviti, ipak bez konkretniih rezultata. Sakupljala se pomoć pasivnim krajevima u kojima je zavlada glad, Bosni i Hercegovini, Dalmaciji, Liki i Crnoj Gori. Sačuvan je dopis Crvenog krsta Široki Brijeg[179] u kojem se moli za pomoć. Gradski Senat je odredio uplatu subotičkom Crvenom krstu sume od 10 000 dinara u te svrhe. Redovan način prikupljanja sredstava je bilo organizovanje zabava, igranki, koncerata, od čijih se prihoda finasirala delatnost. Tako je 16. aprila 1928. godine održana „svečana zabava subotičkog Crvenog krsta“[180] u sali gradskog pozorišta „u korist gladnih u Hercegovini“[181].

Nakon uvođenja diktature janaura 1929. godine, u talasu preregistrovanja društava, i  Društvo Crvenog Krsta u Subotici je ispunilo tu obavezu pa se ponovo osnovalo 1929. godine rešenjem Velikog župana bačke oblasti br. 2722 od 11.3.1929.[182]

Centralni organ na nivou države u 1930. godini je bio Glavni odbor Crvenog krsta Kraljevine Jugoslavije. Snagu i organizaciju Društva Crvenog Krsta na nivou države dobro ilustruje podatak da je 1932. godine bilo ukupno 1195 Odbora, sa preko 150 000 članova.

Kao „posebna grana Društva Crvenog krsta“[183]  na državnom nivou je 1922. godine osnovan Podmladak Društva Crvenog krsta. Imao je svoj poseban budžet, administraciju, pečat. Zadaci su mu bili: razvijanje svesti i osećaja plemenitog zadatka Crvenog krsta u miru i u ratu, unapređenje znanja iz telesne i duševne higijene, praktičan rad na humanim zadacima, vaspitanje o građanskim dužnostima i zadacima, razvijanje patriotizma i drugarstva i altruizma, navikavanje na rad, prikupljanje pomoći za siromašne, bolesne i ranjene.

Podmladak Društva Crvenog krsta širi svoju mrežu i u Subotici. Njegovo postojanje se očekivalo po svim školama. Pored drugih škola, osnovan je i u „Državnoj muškoj realnoj gimnaziji“  školske 1923/24 godine. Svi učenici su morali biti članovi podmadka. Rad se odvijao preko razrednih odbora. U 1934.  godini prof. Pavle Tišma je vršio nadzor rada Podmladka, davao uputstva u pogledu zdravstvenog rada, te o tome kako da se radi na pružanju pomoći najsiromašnijim učenicima. Ta vrsta pomoći se ogledala u finansiranju njihove ishrane kao i božićnim poklonomi  u odeći i obući

Nov Zakon o Društvu Crvenog krsta Kraljevine Jugoslavije donet je 1933. godine. Kao i do tada, on se prilaogađavao i pratio administrativno političke odluke vlasti, te se sada njime predviđalo postojanje 9 banovinskih[184] Odbora. Predviđao je da lokalne samouprave izdvajaju određena sredstva za fondove Crvenog krsta, pa se tako i predsednik Sreskog odbora Crvenog krsta – dr Miodrag Aćimović[185] obratio sreskom načelniku[186] sa molbom da taj organ vlasti utiče i omogoći da se pri donošenju gradskog budžeta za 1938. godinu, predvide i sredstva za Crveni krst.

Glavni odbor podmaldka društva Crvenog Krsta vodio je od 1929. godine sistematsku akciju „osnivanja školskih kuhinja naročito po seoskim školama i zabačenim i pasivnim krajevima“.  O uspešnosti te akcije govore podaci da je novembra 1929. godine bilo u državi 517 školskih kuhinja u  kojim je prahranjivano preko 23 000 dece, a  decembra naredne godine već 604 takve kuhinje, u kojima se hranilo 25 000 dece.[187]

I u Subotici se radilo na ostvarivanju te ideje. Na inicijativu i zalaganje samih nastavnika zaživele se prvo školske kuhinje u subotičkim školama II, III, IV i V kruga.

Iz jednog dopisa aprila 1931. godine, upravitelja „Osnovne škole II kruga Pop Pajo Kujundžić“ Gradskom senatu, kojim moli pomoć potporu školskoj kuhinji, dobijemo ilustraciju o težini socijalne situacije i u toj školi. „Osnovna škola II kruga, kao prosvetni centar jednoga dela periferije gradske, bori se već više godina protiv nemarnog pohađanja škole. Primenjujući sva, zakonom predviđena, sredstva protiv toga, došli su nastavnici do konstatacije, da je tome uzok očajno materijalno stanje dečijih roditelja, koji iz godine u godinu nalaze sve manje rada i zarade. Oni neuredno šalju svoju decu u školu zato, što ih, u mnogim slučajevima, ne mogu da ishrane i odevaju.“ U školi II kruga kuhinja je počela da radi februara 1931. godine tako da „ hrani najsiromašniju decu, te danas ovde dobijaju dobru hranu 45 dece svaki dan“.[188]

Pored drugih aktivnosti, Podmladak društva Crvenog Krsta oraganizovao je Proslavu materinskog dana.[189] Cilj je bio da se „toj velikoj, uzvišenoj materinskoj ljubavi“  oda vidno priznanje i zahvalnost. Posebno se obeležavao po svim školama, đaci su radili sastave sa tom temom, držala su se predavanja, koncerti. U bioskopima i pozorištima predviđeno je „davanje komada i filmova u kojima se veliča majka i njena ljubav“. Osnovan je i „Fond zahvalnosti dece“ iz kojeg se planirala isplata samohranim majkama i onima sa više dece.

Bila je zanimljiva i akcija koju Podmladak društva Crvenog Krsta pokreće u 1928. godini  – postavljanje automata iz kojih bi se prodavala čokolada i bomboni, a u cilju sprečavanja nehigijenske prodaje ovih poslastica i ostvarivanja prihoda koji bi se koristili ta ustanovljavanje školskih kuhinja i pomoći deci u pasivnim krajevima.[190] Predsednica Glavnog odbora Podmladka Leposava Petković se tim povodom obratila i subotičkom gradonačelniku, ali ta ideja nije naišla na pozitivan prijem , zbog kako se to navodi „što bi grad sa podelom ove dozvole došao u kontradikciju sa sklopljenim ugovorima sa vlasnicima pojednih kioska, te bi ga isti sa punim pravom mogli tužiti za oštetu“.

Na konferenciji direktora gimnazija, građanskih i osnovnih škola 25. IX 1933. godine izvršen je izbor za članove Izvršnog odbora mesnog podmlatka Crvenog krsta u Subotici za školsku 1933/34 godinu. Izabrani su: za predsednika Velimir Stefanović – direktor muške realne gimnazije, za podpredsenika Đorđe Đorđević – upravitelj muške građanske škole, za 1. sekretara Josip Desičar – upravitelj osnovne škole V kruga, za 2. sekretara – Margita Ivandekić učiteljica, za blagajnika Dragutin Začko – nastavnik muške građanske škole, za zamenika blagajnika Marija Đenero učiteljica, te od strane Mesmog odbor  Crvenog krsta članovi: supruge dr Ljudevita Refi i dr Zorana Savića lekara, a od strane školskih lekara: dr Ivan Jonjić i dr Vidosava Kutlešić. Tom prilikom je zamoljen i Senat da oderedi jednog svog člana u tom telu, na što je gradska vlast odlučila da delegira dr Matiju Evetovića.

O teritorijalnoj raširenosti govori i delovanje Mesnog odbora društva Crvenog krsta u Maloj Bosni. Poverenik u tom naselju je bio Rade Bulatović, državni učitelj[191]. Pored toga, postojali su Odbori u Bajmoku, Bikovu, Čantaviru, Horgošu, Žedniku.

Mesni odbor Crvenog krsta, Subotica  podelio je 1933. godine pojedinačnu pomoć od 4500 dinara, za odeću i obuću siromašnoj školskoj deci – 6200, za lekove mesnoj sirotinji – 2000, i za poplavljene u Dravskoj i Savskoj banovini 1000, štoje činilo ukupno 13 700. dinara.[192]

Redovna je bila pojava da se Crveni krst obraća direktno Senatu, a da on zatim odobrava manje sume jednokratne pomoći[193]  u novcu ili u naturi. Tako juna meseca 1933. godine Senat donosi odluku da ustupi 100 litara vina[194] sa gradske ekonomije Mesnom odboru Crvenog krsta. Isti postupak vidimo i kada se 26.oktobra 1933. godine molbom koju potpisuje predsednik dr Aćimović, traži da Grad sa svoje ekonomije izda 2 praseta i izvesnu količinu vina, koje bi unovčili na tomboli. U njoj stoji: „Po odluci Društva Crvenog Krsta u Subotici donetoj na sednici održanoj 21. oktobra o.g. prirediće se 10. decembra u 5 ½ časova po podne u hotelu „Srpski Kralj“ koncerat sa čajankom, tombolom i igrankom u korist blagajne ovog odbora a u svrhu izvađanja svojih ciljeva. Najvećim delom prihod od ovog koncerta biće upotrebljen na pomaganje mesne sirotinje. Prihod koji se dobije na ovom koncertu je jedini veći izvor iz koga društvo crpe sredstva za svoje ciljeve, najvećim delom pomažu se nevoljna lica i familije iz Subotice koja bolešću, nezaposlenošću ili kakvim nesretnim slučajem dođu u položaj, da im je hitna pomoć neophodna.“[195] Sličnu molbu potpisuje i „potpredsednica društva Olga P. Ognjanova“ 7. XII iste godine, moleći za istu čajanku (10. XII ) još 50. litara vina. Sudeći po tim sačuvanim dokumentima, molbama je udovoljeno, Društvo Crveni krst je dobilo 500 dinara i 100 litara vina.

Zlatnom medaljom Crvenog krsta Kraljevine Jugoslavije odlikovana je 1934. godine Olga Ognjanov[196] a srebrnom Gligorije Jovanović[197], Beba Belimarković[198], Etuška Stipić, Vera Milekić, Bela Gabor[199], Radomir Vujić[200].

Aktualizuju ideje o gradnji oporavilišta za decu na Paliću beležimo u 1936. godini. Tada se za tu svrhu traži pomoć gradskih vlasti[201]. Saznajemo da je već obezbeđeno i oko 100 000 dinara, što je bila  suma dovoljna za započinjanje ali ne i za okončanje jedne tako velike planirane gradnje. Od Grada se očekivalo besplatno ustupanje zemljišta za gradnju. Zbog niza razloga, nedostatka regulacionih planova, potrebe otkupa privatnog zemljišta, itd, pravo rešenje za taj projekata Crvenog krsta, vlasti nisu mogle da pronađu. Jedna od varijanti je bila da za Crveni krst ponudi zemljište na gradskoj ekonomiji, što je Upravni odbor  Crvenog krsta na svojoj sednici 20.12.1937. godine i prihvatio. No, za ustup placa veličine 1600 kv. hvati ( 1 kat. jutro) predloženi su od strane vlasti vrlo strogi i teško dostižni uslovi i obaveze: „da se u roku od godinu dana izgradi dom, da zgrada mora biti jednospratna izrađena potpuno slobodno u suterenu vile /sa terasama/, …“[202]  Pošto na tako kratak rok izgradnje Crveni krst nije mogao da pristane, pokušao je da to zemljište dobije u druge svrhe – za igralište i baštu. Odgovor je bio obeshrabrujući: „Pošto se iz gornjeg dopisa vidi, da Sreski odbor društva crvenog krsta u Subotici, nenamerava traženo zemljište upotrebiti za podizanje dečijeg oporavilišta, nego za igralište i baštu, stoga do ponovnog traženja Crvenog krsta, akt se stavlja u arhivu“.[203]

U 1937. godini od nadležnih banovinskih vlasti u Novom Sadu, stizala su cirkularna pisma u kojima se tražilo da lokalne vlasti razvijaju saradnju sa podmladkom  Crvenog krsta i oko akcije sađenja i podizanja uglednih voćnjaka oko škola.[204]

U 1938. godini bilo je 166 redovnih članova[205], a naredne jedan više. Oni su na ime članarine uplatili ukupno 4008 dinara.

Sreskom odboru Crvenog krsta obraćale se su sa molbama za pomoć i druge subotičke humanitarne i dobrovoljne organizacije. Tako je na pr.  „Dobrotvorna zajednica Bunjevaka“ za svoju priredbu 14. 1.1939. godine dobila 50 dinara.[206] I „Uprava ruske kolonije“[207] obratila  sa molbom za pomoć u obezbeđivanju ogreva. Dobili su 200 dinara. „Odbor Kola srpskih sestara“ je dobio 200 dinara „na ime pomoći za održavanje higijene u devojačkom internatu Kola srpskih sestara“.[208] „Dobro delo“ je dobilo početkom 1940, godine pomoć u iznosu od 1000 dinara.

Subotički odbor je od Banovinskog odbora naručio s75 udžbenika za „samrjanski i bolničarski tečaj“. Kupili su i knjigu „Leksikom zdravlja“ (za 150 dinara). Marija Brašovan je bila delegat na VI Banovniskoj skupštini  Crvenog krsta u Petrovgradu 26. 3.1939. godine

Po obračunu načinjenom nakon čajanke Crvenog krsta održane 5.3.1939. godine u „Jugoslovenskom narodnom domu“, ona je donela prihod od 10 762 dinara. Prodato je čak 460 ulaznica po 10 dinara, ostatak su činili dobrovoljni prilozi[209], prihodi od tombole, prodatih sendviča i drugo. Troškovi-rashod za tu priredbu su bili 3847 dinara, a najveća stavka je bio trošak zakupa dvorane – 750 dinara. Marta 1939- godine, za izbeglice iz Čehoslovačke obezbedili su hranu ( slaninu, konzerve sardina, sir, naranče i limun[210]). Po sačuvanoj priznanici od 6.1.1939. godine, za poljske izbeglice odvojena je suma od 1600 dinara.

Mesečno je deljena novčana pomoć za određeni broj najsiromašnijih. Tako je januara podeljena hitna novčana pomoć u ukupnom iznosu od 500 dinara za 51 lice, marta u istom iznosu za 43 lice a meseca juna za njih 47.

U Mesnom odboru su bili angažovani :Olga Ognjanov  kao prva potpredsednica,

lekar dr Vladeta Savić kao drugi potpredsednik, Vakanjac Žarko[211] kao sekretar društva, a Radomir Vujić je obavljao poslove „društvenog blagajnika“ dok je Petar Flohjar[212] je bio služitelj.

Na Paliću 18. 06. 1939. godine održan je „kermes“,  koji je doneo prihod  od 10 278 dinara, dok je tombola donela 3 403, a „ulaznice kod glavnog ulaza“ 1 872 dinara.[213] Rashod priredbe je bio je bio 2672 dinara. Za Nedelju  Crvenog krsta 17. 9. 1939. godine kada je vršeno prikupljanje dobrovoljnih priloga sakupljeno je 3 778 dinara.

Kao primreme za „samarjanski tečaj“ u septembru 1939. štampano je 100 plakata, te isto toliko za „Apel građanstvu za radno osoblje za slučaj mobilizacije ili rata“ u decembru. U oktobru se vrše pripreme za bolničarske tečajeve.  Sve aktivnosti Crvenog krsta jasno upućuju da je plamen ratnih sukoba zahvatio Evropu i neumitno se približavao i ovim prostorima. Pored toga, bilo je potreba i za delovanjem na prozaičnijim poljima, pomaganju siromašnih i socijalno ugroženih sugrađana.  O tome govori i detalj kako se  novembra iste godine Odboru Crvenog krsta obratio dopisom siromašni subotičanin Rigo Geza u ime svoje mnogočlane porodice, moleći jedan par cipela. Kao rezultat, za tu porodicu je, od firme „Bata“ kupljeno dva para cipela, po ceni od  ukupno 150 dinara.

I u tom predratnom periodu uvažena građanka Tereza Hartman koja je bila dugogodišnja počasna članica Crvenog krsta i njegova velika dobrotvorka, redovno je davala priloge u aktuelnim akcijama.

A one su održavane po ustaljenom rasporedu, tako je čajanka 10.12.1939. godine donela 11 498 dinara.

Subotički Crveni krst je već od 1938. godine pokušavao da realizuje ideju o prevozu ranjenika i bolesnika posebnim vozilom.  Ali tek krajem 1939. godine, nakon sporazuma gradskih vlasti i predsedništva Crvenog krsta iz  Beograda, uspeva da od centrale iz Beograda dobije vredan poklon – automobil za prevoz bolesnika i ranjenika. Od 1.januara 1940. godine i zaživela je auto – stanica. Dobili su specijalni automobil marke „Renault” za prevoz bolesnika i ranjenika i hitnu pomoć. U kolima su bila dva specijalna nosila i mesta za pratioca. Garažiran je bio na adresi Vilsonova 55  u dvorištu Vatrogasaca. Važila je tarifa od 25 dinara za vožnju na teritoriji grada i 20 plus 3 dinara po kilometru van grada.

Od januara 1940. godine inicirana je od strane Knjeginje Olge akcija prikupljanja tzv. – zimske pomoći[214]. Uključila se i gradska opština, kao i sva dobrotvorna i humanitarna društva, pa tako i Crveni krst. On je deo novčani prilog gradu, odnosno akcionom odboru koji je organizaciono vodio tu akciju, a u cilju za održavanje gradske javne kuhinje.

Slobodno zidarska loža Stella polaris ustupila je početkom 1941. godine Crvenom krstu svoju zgradu u Šenoinoj ulici broj 11[215] da bi se i tamo formirala javna kuhinja.

„Poslednja godišnja skupština Crvenog krsta pred okupaciju trebalo je da se održi 23.02.1941. godine na Pravnom fakultetu pod predsedništvom dr Miodraga Aćimovića, ali nema vesti da je odista i održana.“[216]

***

O delovanju subotičkog Crvenog krsta u periodu između 1941. i 1944. godine se do sada vrlo malo pisalo. Razlog tome je da je spomenuti period dosta dugo važio kao nezahvalni period za istraživače, te su se oni  nerado bavili njime. U poslednje vreme se međutim sve češće srećemo sa obrađenim arhivskim i autentičnim novinskim izvorima pa na osnovu tih podataka pokušavamo da rekonstriušemo događaje vezane za Crveni krst u Subotici.

Jedna epizoda sa korišćenjem sanitetskog vozila za predsednika Crvenog krsta, dovoljno ilustruje atmosferu i psihozu straha koja je vladala u Subotici samo dan pre napada nemačke avijacije na Beograd i nedelju dana pre ulaska mađarskih trupa u grad. Radi se o tome da je 8. aprila 1941. godine, šofer koji je bio zadužen za vozilo Crvenog krsta – Šternhard Šandor, a koji je već od 5. aprila te godine imao vojni raspored upravo kao vozač tog automobila, dobio od predsednika Sreskog odbora Crvenog krsta i tadašnjeg dekana Pravnog fakulteta dr Aćimovića, naredbu da njega i njegovu porodicu preveze do Surčina, što je vozač i učinio.[217] Nakon toga je vozilo doveženo u Suboticu pa je i dalje služilo u funkciji prevoza ranjenika.

Vojna uprava komande južnog korpusa 18.5.1941. godine šalje dopis vojnoj komandi Subotice u vezi predmeta – pronlaženje i osiguravanje imovine Crvenog krsta južnih teritorija: „Po obaveštenjima predsedništva Mađarskog Crvenog krsta za vreme okupacije Crveni krst Jugoslavije je preko svojih mesnih odbora u raznim gradovima i selima imao svoje institucije. Opšti je interes da se ovi mesni odbori reorganizuju i uključe u zemaljsku organizaciju Mađarskog Crvenog krsta i tako nastave svoje delovanje. Nalažem vam da pomoću u prilogu dostavljenih formulara, ustanovite u kojim gradovima i naseljima postoji imovina Crvenog krsta, ko i gde je čuva, zatim da li su oni koji trenutno stoje na čelu tih mesnih organizacija po nacionalnim i drugim merilima podobni da i dalje vrše tu funkciju. Ukoliko nisu podobni za vođenje mesnih odbora i staranje o imovini na njihovo mesto treba postaviti nove i poverljive ljude s kojima će predsedništvo Mađarskog Crvenog krsta stupiti u kontakt.“  [218] 

Đula Vali predsednik Upravnog odbora Mađarskog Crvenog krsta 11.7. 1941. godine šalje vojnoj komandi Subotice pismo sličnog sadržaja: „Do nas iz prosleđenih privatnih izveštaja, a iz štampanog izveštaja Crvenog krsta Jugoslavije saznajemo da na ponovno vraćenoj južnoj teritoriji Crveni krst poseduje priličan broj pokretne i nepokretne imovine. Pošto postoji bojazan da ta imovina dospe u ruke nacionalno nepodobnih, čelnih i drugih ljudi, pa će oni tu imovinu premestiti, zgrade i inameštaj u njima oštetiti ili ostaviti bez nadzora – stoga nam je hitno potrebno da na nadležnoj teritoriji poštovane sreske vojne komande dođe do evidencije pokretne i nepokretne imovine i da se sastavi spisak lica koje je poštovana sreska komanda zadužila čuvanjem istih.“[219]

Dana 19. 7. 1941. godine je održana osnivačka skupština Društva mađarskog Crvenog krsta. Od strane inicijatora sednicu je otvorio dr Ištven Mezei lekar i prisutnima predstavio Martu Mauks glavnog  poverenika  zaduženu za južne teritorije. Ona je preuzela predsedavanje sednicom i upoznale prisutne sa opravdanošću organizovanja subotičkog Društva mađarskog Crvenog krsta, pozvala delegate da potvrde osnivanje i izaberu rukovodstvo. Svi su jednoglasno i sa velikim oduševljenjem izabrali generala i vojnog komadanta Subotice Deže Bitoa za predsednika.  Ostali funkcioneri su bili:

Upravnik – lekar dr Ištvan Mezei

Dopredsednik – sup. Silarda Sariča

Glavni lekar – dr Laslo Fekete

Sekretar – sup. Mihalja Lepeša

Potom su izabrali i 32 člana Odbora. Po završetku glasanja Marta Mauks glavni poverenik, je u detalje upoznala prisutne sa osnovnim ciljevima i načinom delovanja Mađarskog Crvenog krsta.

Saziv je doneo odluku da je novoosnovano  Društvo mađarskog Crvenog krsta pravni naslednik bivšeg subotičkog odbora Crvenog krsta Jugoslavije i tako sva imovina – i pokretna i nepokretna prelazi u vlasništvo nove organizacije.

Doneta je odluka o tome da će organizacija u najkraćem mogućem roku organizovati dvonedeljne kurseve za bolničarke na koje se mogu  prijaviti svi zainteresovani. Za one koji su već završili jugoslovenske kurseve će doći do prevalifikacije a njihove ranije izdate isprave će se zameniti mađarskim.

Na sednici odbora 29.7.1941. godine, potvrđena je odluka da je Deže Bito general – vojni komadant Subotice počasni i stalni predsednik društva. U isto vreme je došlo i do nekih kadrovskih promena. Za predsednika odbora je predložen dr Mihalj Mate vojni lekar, a umesto sup. Mihalja Lepeša koja je podnela ostavku na funkciju sekretara – sup. Pala Cejsa. Blagajnica postaje sup. Antala Pletla. Bilo je reči  još i o evidentiranju pokretne i nepokretne imovine društva, o kolima za hitnu pomoć koja trenutno koriste vatrogasci, o pružanju pomoći ruskim (carskim) emigrantima, o organitaciji raznih, na pr. patronažnih, kuvarskih tečajeva.

Na sednici odbora održanoj 26.10.1941. godine ponovo dolazi do kadrovskih promena. Od tada u radu društva učestvuju glavni župan dr Andor Rek i njegova supruga, gradonačelnik dr Janoš Velđi, također sa suprugom. Osniva se Podmladak Crvenog krsta pod vođstvom Aranke Feč nastavnice Ženske gimnazije.

Do održavanja prve skupštine Crvenog krsta dolazi 7.12.1941. godine, gde je pored ostalog na dnevnom redu bio i izveštaj o dotadašnjem radu.

Do proširivanja predsedništva dolazi 21.2.1942. godine, na mesto predsednika je postavljena supruga gradonačelnika dr Janoša Velđija, a njen zamenik postaje Margita Čajkaš. Do kraja rata nije bilo promena takve vrste.

Kao sedišta Crvenog krsta navode se adrese, za kancelarije – ulica Bem 14, a za vojnu bolnicu – Horti Mikloša ( Đure Đakovića ) 4 i Sondi 2.

Možemo kontsatovati da je delovanje subotičkog Crvenog krsta bilo veoma razgranato: pomagao je jugoslovenskim vojnicima (prvenstveno onima iz Subotice i severne Bačke) koji su bili u nemačkim logorima, vodio je brigu o deci i udovicama poginulih vojnika. Vodio je evidenciju o nestalim licima i obezbeđivao utočište za povratnike iz ratnog zarobljeništva. Svake godine je organizovao sabirne akcije u državnim okvirima, za članove porodica ranjenih i poginulih boraca sa ruskog fronta. Tako na pr. 4. i 5. 10. 1941. godine se održavaju Dani Crvenog krsta koji su za školsku decu bili neradni dani a za vreme trajanja akcije je prikupljeno 12290,30 penga. Svaka se škola, osnovna, srednja i specijalna, zajedno sa humanitarnim udruženjima grada uključila u tu sabirnu akciju.  Svi oni koji su dali prilog veći od 100 penga su dobili posebno priznanje.[220]

Isto tako, uspešna akcija  je sprovođena i 1942. godine kad su “Mali Mađari” i “Skauti” (Levente), sakupljali novac od kojeg su kupovali duvan, slaninu, toplu odeću te pakovali i slali te stvari vojnicima.[221]. Slične su akcije obavezno sprovođene svake godine.

Subotički Crveni krst je pomago i ruskom Crvenom krstu koji je prestankom rada Jugoslaovenskog Crvenog krsta ostao bez novčane potpore. Više puta su dodeljivana novčana sredstva nezaposlenim ruskim emeigrantima u Subotici, o kojima se inače i Grad navčano starao.[222]

Tesno su sarađivali sa Zelenim krstom, pomažući im u organizaciji patronažnih tečajeva i pružajući im logističku pomoć.

Pored svega ovoga su organizovali dobrotvorne plesove, pozirešne i bioskopske predstave, a sav prihod od tih manifestacija su namenili za već navedene potrebe i za snabdevanje Bolnice.

U poslednjoj, završnoj fazi rata delovanje Crvenog krsta se svodi na planiranje protivvazdušne odbrane i organizovanje pomoći u slučaju vazdušnog napada.

Na kraju možemo konstatovati da se rad  Subotičkog društva Mađarskog Crvenog krsta u periodu između 1941. i 1944. godine više svodio na vojno-zdravstvene poslove koji su smatrani – za prvorazredne i patriotske, a manje na zbrinjavanje siromašnih i izbeglih lica, što je bilo od sekundarne važnosti, pošto se time bavilo Ministarstvo unutrašnjih poslova.

***

„Jugoslovenski Crveni krst je obnovljen 1944. godine u Drvaru na predlog vojnog saniteta, rešenjem Nacionalnog komitetata oslobođenja Jugoslkavije. Stvorena je široka narodna organizacija, čiji je rad određen karakterom novih društvenih odnosa.“[223]  Strogo centralizovana državna uprava olakšala i usmeravala rad Crvenog krsta. Tako se ubrzo  stvara mreža odbora, kojih polovinom 1945. ima oko 3500, sa preko 400 000 članova.

„U Subotici je Društvo Crvenog krsta osnovano 10. februara 1945.“[224]  Zadataka pred njim bilo je veoma mnogo. U gradu se nalazio veći broj ranjenika, trebalo je rešavati pitanja repatriraca, vladala je oskudica u namirnicama, ratne žrtve – ljudske i materijalne  ostavile su teške posledice. Ukupan broj ljudskih gubitaka iznosio je preko 7000.[225] Značajna materijalna pomoć stizala je iz inostranstva.[226] Uz takve i druge domaće izvore,  radilo se na pomaganju deci boraca stradalih u ratu, nezbrinutim majkama i drugim socijalno ugroženim kategorijama. Organizuju se sabirne akcije, priredbe, radi se na podizanju opšteg higijenskog nivoa, održava nedelja Crvenog krsta. Podmladak Crvenog krsta formira se po školama. „Prva skupština Crvenog krsta održava se 3. septembra 1945. pod predsedništvom dr Vladete Savića.“[227] On će i u narednom periodu ostati na toj funkciji. Redovna skupština Gradskog Crvenog krsta je održana 12.5.1946. godine.

Jedan od pravaca delovanja bilo je obezbeđivanje prostorija. U tu svrhu tražen je popravak zgrade u Šenoinoj ulici, koja je bila oštećena od savezničkog bombardovanja.[228]

Delovanje Crvenog krsta u poratnom dobu imalo je potuno jasno usmerenje, koje je bilo prilagođeno opštoj društvenoj klimi i podređeno ostvarivanju strogo zacrtanih zadataka.

***

Od začetaka u doba Monarhije, preko delovanja u međuratnom i ratnom razdoblju, Crveni krst je i u novuspostavljenom društvenom poretku nalazio načina i puteva da ostvaruje svoje ciljeve.  Organska sprega i povezanost, državno-društvenih okvira i njihovih specifičnosti, sa Crvenim krstom, time je bila samo potvrđena u tom a i  narednom periodu.  Crveni krst je u svom humanitarnom radu samo posredno delio sudbinu tih okvira, prilagođavajući  se društveno-političkim promenama koje su vladale, a kao konstantu sledio osnovne principe pokreta.

CRVENI  KRST  U  SUBOTICI

OD   1946  GODINE

1946. Okružni odbor  Crvenog  krsta   dana  14.  marta  1946.  godine na  plenarnoj  senici  razmatra  i usvaja  uputstva  Glavnod  odbora  Društva  Crvenog  krsta  Srbije  o zadacima .  Crveni  krst  je  u  ovom  periodu   pomagao  Subotičku  i  Senćansku  bolnicu sa  lekovima

           

Otvorena  je ekspozitura (  kancelarija )  Crvenog krsta  na  željezničkoj  stanici  gde  je  pomagala  putnicima   podelom   hrane  i  lekova,  a  organizovao  je  doček  dece  koji  su  bili  upućeni u Češku  na  izučavanja  zanata.

30. decembra 1946.  godine  održana  je  svećana  akademija  Crvenog krsta Subotica povodom  60  godina  organizacije.

1947. Aktivisti Crvenog krsta Subotica   održali  su  dvomesečni sanitetski  tečaj   za  Omladinsku  prugu   Šamac  –  Sarajevo, i  organizovali su kurseve  za  zdravstvene  aktive  po  selima ,  školama  i  fabrikama.

11. maja 1947.  godine  svečano  je  otvorena  društvena  sala  u  svom  domu   u Šenoinoj  ulici.    Crveni  krst  je   iste  godine  imao  4.266  članova  a  evidentirano  je   8.273  člana  podmlatkara.

1948. Glavni odbor Crvenog krsta  Srbije  u  januara    osniva    jednogodišnju  školu   za  dečje  negovateljice  obzirom na  izuzetno  izraženu  potrebu. U  Vojvodini Pokrajinski  odbor  takodje  osniva   školu.

1949. Crveni krst  Subotice  organizuje  tečaj  za  40.  polaznika iz  grada   i  okoline  . Učesnice  su dobijale   mesečni  dodatak  u  novcu  za  stan   i  hranu.

U  periodu  od  25.  septembra   do 05.  oktobra  organizovana  je   Dečja  nedelja .

1950. Šezdeset članica  organizacije  je    povodom  osmog  marta  preradio   6.600  metara  platna  – donaciju  Medjunarodnog  dečjeg  fonda.  Tako  su  izradili   6.000  pelena  i    3.000  benkica.

Crveni krst  je  uz  veliki  napor   i  angažovanje   otvorio  tri  dečja  restorana  i    organizovao  raspodelu  mleka  u  16.  škola    u  gradu   i  12   škola  u  okolini.

Uz  neposrednu  pomoć  Crvenog  krsta  uredjena  je  dečja  jaslica  u fabrici  Jovan  Mikić u  Subotici.

1951. 1951. U januaru   održan  je   Dan   dečje  radosti  kada su   deci   podeljeni poklon  paketi  i  održana  je  priredba   na srpskohrvatskom  i  na  mađarskom

Početkom  aprila   održana  je  godišnja  Skupština. Kao  poseban cilj  istaknuta  je  potreba da  se  u  20.  seljačkih     zadruga    osnuje     povereništvo    Crvenog  krsta.

Predvidjeno  je  povećanje  broja   članstva  na   25.000.

Početkom godine  predstavnici   UN  boravili su u  Subotici.  Tom prilikom  su  pohvalili    angažovanje  Crvenog krsta  na  planu  zdravstveno  edukativnog  rada.

1952. Crveni krst  je     poslao   dvadesetoro  Subotičke  dece    naklonjeno  plučnim    bolestima  na  oporavak  u  Švajcarsku.

Od  01.    do   08.  oktobra  organizovana  je  Nedelja  Crvenog  krsta  koja  je  otpočela  otvaranjem  zdravstvenog   Narodnog univerziteta  u Šenoinoj  ulici.  Odbor  Crvenog  krsta  Suotica  istim  povodom  priredio  je  zabavu  u  hotelu  Beograd.

Iste  godine   pokrenuta  je  akcija   prikupljanja   krvi.

1953. 1953. Aktivnosti oko  davalaštva  krvi su  intenzivirani pogotovu  u  radnim  organizacijama   i broj  davalaca je  povećan  na

Od  25.  oktobra  do    02.  novembra   organizovana  je  nedelja  Crvenog  krsta,  u okviru  koje  je   obuhvaćen  veliki  broj    davalaca  krvi,   održano  više  tečajeva  i  otvoreno je nekoliko    stanica  Crvenog  krsta  za  usluge  stanovništvu.

1954. Tokom godine   organizovani  su  tečajevi    za    zdravstveno  prosvečivanje  po  selima,  obavezni  za  žensku  omladinu    izmedju  14   i   18    godina starosti.

16. maja održana  je  godišnja  Skupština.

U  periodu  od  01.  do 08.  novembra    održana  je Nedelja  Crvenog  krsta  u znaku  borbe   protiv  tuberkuloze.

Iste  godine u  Subotci je   održano  savetovanje   društva  Crvenog  krsta  iz  Subotice,  Sente, Sombora,  Bačke  Topole  i  Novog  Kneževca.   Raspravljalo  se o   zdravstvenom  prosvećivanju  seoske  omladine.

1955. Tokom godine   organizovano  je   66  kurseva  i istim obuhvaćeno  je  2.000 devojaka.

Ratnoj  siročadi  je  podeljeno    1.344  paketa  i  pružena  je  pomoć   u  funkcionisanju  đačkih  kuhinja.

U  saradnji sa   Društvom  prijatelja  dece  i  udruženjem žena  Crvenog  krsta  organizovana  je  menza   u Zlatnom  jagnjetu,  gde  su  siromašna  deca  svakodnevno  dobijala  ručak,  a  te    1955.   godine  Crveni  krst  ima  i  letovalište  za   decu  na  Krku.

1956. Početkom februara  pristiglo je   kontingent  putera  i  mleka u prahu,  koji  se  delio   prema   uputstvima  Jugoslovenskog  Crvenog  krsta.

Crveni  krst Subotice je   uputio   142  deteta  na  besplatno  letovanje,  a  288  pionira  je   letovalo   uz   minimalnu  doplatu   roditelja.

Intenzivirana  je  propagandna  delatnost  i tako   održano  je  ukupno   87.  predavanja     sa   prikazivanjem  filmova  na  kojem je  bilo ukupno    17.000  posetilaca.

Nedelja  Crvenog  krsta   održana  je u  periodu  od   06.  do   13.  maja   u  znaku  poboljšanja  higijenskih  uslova života.

Crveni krst  je  bio  iniciator  otvaranja  đačkih kuhinja. Kuhinje  su   radile  u    52  škole  u  srezu  i u  njima  se  hranilo   oko  8.000  učenika.

Ovu  godinu  je  posebno  obeležilo  angažovanje   organizacije  na  zbrinjavanju   izbeglica  iz  NR  Mađarske.

1958. Izdržavanje dece   čiji  su  roditelji  oboleli  od  TBC  kao i  pomoć    obolelima.

1960. Preventivno rešavanje  pitanja  i  problema   alkoholizma.  Inicijativa  za   omasovljavanjke  davalaštva  krvi.  Održan  sajam  dečjih  radova.           

Prihvat  i  smeštaj  ranjenika  iz  alžira   i  smeštaj istih  na  Paliču   u objekat  hotela  Jezero  i Trščara  kao i u  blatnom  kupatilu.

1961. Zdravstveno prosvećivanje  omladine  na  predvojničkoj  obuci. Inicirana  obuka  iz  prve  pomoči  i  SŽO.

Formiran   eksperimentalni centra  za  zdravstveno vaspitanje  na  Paliću,  koji  je  funkcionisao  četiri   godine.

Zbrinjavanje   alžirskih  ranjenika.

Prvi  put  u Jugoslaviji  na  trgu  kod gradske  kuće  organizovana  je vežba  sa  izrežiranim   saobraćajnim  udesom. Ova vežba  je  snimljena  i  isti  je  prikazan  1963.  godine   u Ženevi.

1962. Program za  obuku  seoske  omladine.

1963. Pomoć Skuplju  povodom  katastrofalnog  zemljotresa.

1964. Osposobljavanje predavača  prve  pomoći  i  šminkera  za  realističko prikazivanje  povreda   i  oboljenja.

1965. Intenziviranje obučavanja   predavača  iz  oblasti  pružanja   prve  pomoći. U  organizaciji je  zaposleno  4  radnika.

Aktivnosti oko  pomoći  na  nasipima   zbog  velikih  poplava na Dunavu.

Prihvaćena  su romska  deca  iz Apatina .Aktivistkinje su ih  kupali i šišali a  potom  oblaćili. Nakon toga  su  smešeni  na Paliću u Bagolyvaru gde  su  ostali mesec dana.

1968. Uključivanje Crvenog   krsta  u sistem  opštenarodne  odbrane i društvene samozaštite.

           

Organizacija  prihvata   izbeglice  povodom  događanja  u Čehoslovačkoj  na  Paliću.

1969. 1969. Pomoć stanovnicima Banja  Luke  nakon  katastrofalnog  zemljotresa  i  zbrinjavanje  dece  iz  porušenog  Učenici  i nastavnici  iz škole   Karlo Rojc  iz  Šargovca  nakon  zemljotsa   26.  i  27.  oktobra  doselili su se  na  Palić.  Osam  meseci  su boravili  u  hotelu  Sport.

1970. Poćetak programa  zaštite  starih  pod nazivom  Za  sunčanu  jesen  života.

Idejni tvoraci  programa su  Antun Futo,   dr  Račić  Etela   i  Gabor Silađi.

Aktivnosti  na  masovnoj  vakcinaciji  stanovništva  protiv  velike  boginje.

1971. Uvođenje novih  oblika    osposobljavanja  za  kućnu  negu    povredjenih  i obolelih.

           

Januara  meseca formiran  je   Centar  za  kučnu negu .

1973. Sabirne akcije  za   prikupljanje  pomoči  i   distribucija  pomoći  materijalno  nedovoljno  obezbedjenim  licima.

1974. Osnovan klub   omladine Crvenog  krsta   u  Subotici.

Održano   takmičenje   u  prvoj  pomoći  u kategoriji  omladine i  podmlatka.

1975. Osposobljavanje i  ispit  za  vozače  motornih  vozila  iz  oblasti   pružanja  prve  pomoći.

1977. Kursevi o  higijeni  životnih  namirnica, ličnoj  higijeni  i  zaraznim  bolestima.

1978. 25. aprila  kupljen  objekat  u ulici Trg  žrtava  fašizma  broj 3. koji postaje  sedište  organizacije .

1979. Pomoć stradalima  u  katastrofalnom  zemljotresu  u Crnoj Gori.

           

Uspostavljena  je  saradnja sa  Crvenim krsto  grada  Seged u NR  Mađarskoj.

Akcija  raseljavanja   stanara  subotičke  deponije.

1980. Osposobljavanje i  priprema  mladih  za  brak  i  porodicu.

           

Obeležena  desetogodišnjica  akcije  Za  sunčanu jesen  života.

Inicijativa  i aktivnosti  na   omasovljavanju  organizacije sa  mladima. Po tome  posebno  mesto   zauzima  dr    Slobodan  Pantelić.

1981. Akcija dobrosusedska  pomoć. U  Osnovnoj  školi  J.J. Zmaj  osnovana  prva ekipa  učenika  za  obilzak  starih  sugrađana.

1982. Intenzivirane aktivnosti oko   osnivanja  osnovnih organizacija  po  radnim  organizacijama.

           

Posebne  aktivnosti  na planu  prevencije bolesti  ovisnosti  –  alkoholizma.  Tim povodom   osmišljen  program  Igra.

U okrilju Crvenog krsta  formiran Klub  lečenih  alkoholičara.

1983. Pomoć Kopaoniku  nakon  zemljotresa.  Pomoć izbeglicama   palestincima  i  libancima.   

1984. Crvei krst  je  dobitnik  Oktobarske  nagrade   –  oslobodjenje  Subotice –

1986. 1986. Obeleženo sto   godina  postojanja  Crvenog  krsta  u

1991. Formiran magacin humanitarne  pomoći na  adresi Edvina  Zdovca  broj  2.  i u ulici  Matije  Gubca  broj 8.  sa ukupno  210 m2 površine.

Prihvat  izbeglih  i  prognanih   na Paliću.  Aktivnosti   u granicama  mandata Crvenog krsta  Subotica  u  vezi  prihvata  i  smeštaja  izbeglih  i  prognanih.

1992. Prihvat i  distribucija  humanitarne pomoći.

1994. Od aprila  meseca  u  okviru  Crvenog  krsta  funkcioniše  narodna  kuhinja  sa  203.  kuvanih  obroka  dnevno.

1995. Prihvat izbeglih  i  prohnanih  nakon   ratnih  dejtava  u  bivšim  republikama SFRJ.

1996. Aktivnosti u okviru mandata  Crvenog  krsta  u  vezi  izbeglica  i distribucija  humanitarne  pomoći  iz medjunarodne  donacije.

1997. Crveni krst Subotice  je  realiozator  programa Letnje  škole  podmlatka  u Baošićima.

           

Na Paliću se organizuje  medjunarodni kamp  prve  pomoći  i spasilaštva  na  vodi.

            U   okviru  Crvenog  krsta Subotica   funkcioniše  služba  spasavanja  na vodi  sa  više  od 50  aktivnih članova  i  sa  7  instruktora.

 

1998. Aktivnosti na planu  spasilaštva  na  void  dobijaju  na  značaju .

Ekipa  prve  pomoći  na  evropskom  takmičenju  EFAK  u  Italiji  osvaja  peto mesto.

           

Upućeno je  200   učenika  osnovnih  škola  na  oporavak – letovanje  u  objekat  Crvenog  krsta  Srbije   u Baošićima. Sve  troškove  boravka  pokrio  je  Crveni  krst  Subotica  iz  sopstvenog  budžeta.

Uspešno  se  realizue  program  Letujmo  kod  kuće.

Crveni krst  Subotice  postaje vlasnik  odmaralištana   na Paliću  u vikend naselju  sa ukupno   19.  stambenih  jedinica. U  objektu su smeštena  izbegla  i  prognana  lica od  1991  godine.

 

1999. Nadležna služba  Crvenog krsta Subotica  je  u  toku  godine  evidentirala  ukupno  13.479   lica  sa  statusom   izbeglog  ili  prognanog  lica ,  odnosno  3.000  privremeno  raseljeno    lice.

Na  adresi  Put  Jovana  Mikića  otvoren  je   Distributivni  cemntar    sa  1.700 m2  korisne  površine  i  kuhinja  sa  kapacitetom  od 6.000  obroka  dnevno.

Programom  narodne  kuhinje  obuhvaćeno  je  u  kontinuitetu  1.277  korisnika. Topli  obrok  se  dostavlja  na  11  distributivnih  mesta.

Crveni krst  Subotice u  toku  bonbardovanja   zemlje  od  strane NATO  snaga     intenzivirano  deluje u  okviru  svog  mandata.  Vrši  masovno  obučavanja   gradjana   i specijalnih  jedinica  MUP-a  iz  oblasti  ukazivanja  prve  pomoći, službe  traženja  i medjunarodnog  humanitarnog prava.

Omladina    koja je  osposobljena  za  ukazivanje  prve  pomoči    aktivno  učestvuje  u  saniranju  nastalih   povreda  nakon   izvršenih  vazdušnih napada.

2000. U programu  narodne  huhinje  u toku  godine  pripremljeno je  milion   obroka  za  3.000  korisnika  dnevno.

            U  kategoriji  domicilnog  stanovništva   evidentirano je  ukupno    7.862   korisnika  humanitarne  pomoći  u  količini  od   1.238.379  kilograma

U  kategoriji  izbeglih  i  prognanih  lica     obuhvaćeno je  ukupno  1.118  korisnika  sa  ukupnom  količinom  pomoći  od   638.660  kilograma.

U  kategoriji  privremeno raseljenih  lica   evidentirano je  ukupno   800  korisnika  sa  ukupnom  količinom  humanitarne pomoći   od    469.256  kilograma.

U  letovalištu Crvenog  krsta Subotica  na  Paliću  boravilo  je ukupno   243  podmlatkara  i omladinaca  tokom  letnjeg  raspusta uz  realizaciju bogatog  programa.

U  maju meseci  objavljen prvi  broj  časopisa  HM  revije. Poseban  kuriozitet   časopisa  je  i  poseban prilog   na  brajevom  pismu  za  slabovide  i  slepa  lica.

 

2001. 2001. Crveni krst  je realizator  programa Letnja  škola  podmlatka  u  Baošičima.

Započeta   adaptacija  i dogradnje  objekza Crvenog krtsa  na  adresi  trg žrtava  fašizma broj 3.

2002. Svi planirani  programi  i  aktovnosti se sprovode bez  obzira  na  skučene  prostorne  mogućnosti  organizacije nastale   adaptacijom    objekta.

2003. Organizovan oporvak školske  dece u  odmaralištu  Crvenog  krsta Crne Gore  u Sutomoru.

           

5. jula četiri člana  ekipa  prve  pomoći  u  kategoriji  omladine   kao  predstavnici u ekipi   nacionalnog društva  učestvuje na  takmičenju  EFAC  u  Pragu.

Instruktori  spašavanja na void   održali   obuku  spasilaca  u Sutomoru  za  potrebe  Crvenog krsta  Crne Gore.

Promocija  programa    prevencija  polno  prenosivih  infekcija.

Promovisana  jedinstvena  akcija  pod  nazivom  Humana Subota  u okviru  programa   dobrovoljnog davalaštva  krvi na paliću   02.  avgusta, kao i   akcija   Humani  božić   dana    20. decembra.

2004. U toku  nedelje  Crvenog krsta   08.  maja  adaptirani i dogradjeni objekat  Crvenog  krsta   predat na  korišćenje  članovima  organizacije.

Održana  medjunarodna  manifestacija  IFAK –  Subotica od 06. maja do  09.  maja.

U  periodu  od 09. avgusta  do  31.  avgusta   realiziran je  projekat   pod  nazivom  Koridor  10. u  toku  trajanja  letnjih  olimpijskih  igara u  Atini.

30. septembra oformljen  klub  dobrovoljnih  davalaca krvi.

Realizuje se  zimski  program narodne  kuhinje   a  distribuirano   je ukupno 111.200  toplih  obroka.

Realiziran  program  novčane  pomoći  interno raseljenim licima  u  saradnji  sa   MKCK  i  Rpubličkim  komesarijatom  za  izbeglice za  ukupno  87  porodica.

2005. Posebni rezultati  se  postižu u  saradnji  sa  transfuziološkom  službom  Zdravstvenog  centra  u  Subotici  darivanjem  programa  za  elektronsku   obradu  podataka  davalaca  krvi  na  području  Skupštine opštine  Subotica.

           

U  toku  godine  se  u kontinuitetu  realizuju  programi   namenjeni  deci   iz  romske  raseljeničke  populacije  u cilju  olakšanja  socijalizacije  i uklapanja  u  sredinu.

ELŐSZÓ

A  Vöröskerest  szabadkai szervezetének  jubileuma  alkalmából  ezzel a  szerény   monográfiával  kívánunk   adózni  mindazoknak az  ismert  és  ismeretlen embertársainknak, akik  az  elmúlt   százhúsz  évben  cselekedeteikkel  valóra   váltották  ennek  az  önkéntes,  emberbaráti  nemzetközi szervezetnek  magasztos  céljait.

Múltunkat  háborúk,  természeti  és  egyéb  csapások,  szociális  igazságtalanságok  és  az    általuk okozott  balsorsok,  szenvedések  jellemzik,  amelyek   terhes  örökségként  nehezednek  ránk.

A  kiadvány  csupán  kis  részét   villantja  fel  annak  az  önfeláldozásnak  és  odaadásnak ,  amelyet  a  szabadkai  Vöröskereszten  belül  tevékenykedők  nyújtottak  a  rászorulóknak,  családoknak   és  a csapásokkal  sújtott  területek  lakóinak  hazánk  más  vidékein  és  a határainkon  túl.   Soha  nem  korlátoztuk  és  nem  kötöttük   feltételhez  a  felkínált  segélyt,  amelyet  mindenkor  nyújtunk.  Határokat  nem  ismerve ,  eltekintve  a  faji,  a  nemzeti,  a  vallási   ,  a  politikai  megkülönböztetéstől  és  hovatartozástól,  a  segélynyújtás  célja  és  motívuma  mindig  a  rászoruló  ember  volt  és  maradt.  Ebben  nyilvánul  meg  a  szervezet  nagysága  és  egyetemessége, ami sok más  nemzeti  vagy  nemzetközi  szervezetről  nem  mondható  el.

Az  elmúlt  százhúsz  évben  a Vöröskereszt  tevékenysége  és  szervezeti  felépítése  összhangban  volt  az  adott  társadalmi  helyzettel és  szükségletekkel.  Erről  tanúskodnak  a  kiadványban  közzétett  ,  megsárgult  dokumentumok,  a  tények  és azok  a  visszaemlékezések,  amelyeket  a  szervezet  jeles  tagjaival  folytatott  beszélgetések  során  jegyeztünk  le.

A  megalakítás  utáni  első  évtizedekben  a  Vöröskereszt kis  létszámú önkéntes  szervezet  volt.  A kezdeti  szerény eredmények  azonban  nagy  elismerést érdemelnek,  mert  hiszen  az a  maroknyi  jószándékú  ember  nemes  magot  vetett  el,  amely  busás  terméssel  ajándékozta  meg  a  következő  nemzedékeket.  A  szervezet  tagjai  példamutatóan  szervezték  meg  a  segélynyújtást  és a  gyűjtést,  az  egészségügyi  felvilágosítást  és  ezzel  jelentős  mértékben  hozzájárultak  az emberséges  tudat  kialakításához.  Egy  új,  az  egész bolygóra  kiterjedő  tudat  gyökérverésén  fáradoznak,  amely  behállózza  a  sok  tekintetben  veszélyeztetett földünk  minden  zugát.

Enyhítettünk  a  két  világháború  és  számos  helyi jellegű  háborús  viszály  következményein,  a  gazdasági  és kultúrális  függőségen  ,  az  elmaradottságon,  segítettük  az  évszázadokon  át  rabszolgasorsra  ítélt  és  leigázott  népeket,  az  éhezőket, a  gyakori  természeti   katasztrófák  és  csapások  károsultjait,  küzdöttünk  a  járványok és  a  tömeges  megbetegedések  ellen,  és  jelenleg  is  a  rászorulók  segítségére  sietünk.

A mindennapi  gyakorlatban  a  szervezet  bebizonyította  létjogosultságát. Az  új  társadalmi  viszonyok  közepette  a  Vöröskereszt  addig  nem  tapasztalt  lendületes  fejlődésen  ment  keresztül.

A  jubileum  alkalmából  csak azt  kívánhatjuk  hogy mi  és  az  elkövetkező  generációk   békében  élhessünk  és  dolgozhassunk   most  és  a  jövőben  egyaránt.

Ne  tévesszük  szem  elől ,  hogy  az  ember  mint  társadalmi lény,  olyan  mértékben  lehet  boldog ,  amilyen  mértékben  személyesen  is  hozzájárul  embertársainak jólétéhez  és  boldogságához.

Đeno  Andreković

Monográfia –  1986 – részletek

Stevan Mačković, történész, főlevéltáros

Gábor Lalija, főlevéltáros

BEVEZETÉS HELYETT

 

 

                Húsz évvel ezelőtt, 1986-ban a Szabadkai Vöröskereszt megalakulásának 100 éves évfordulója alkalmával a Subotičke Novine NIO gondozásában megjelent egy kétnyelvű kiadvány A szabadkai Vöröskereszt 1886-1986 címmel.  Ebben a könyvben szerzők csoportja dolgozta fel e nemzetközi emberbaráti szervezet létrejöttét és a későbbiekben kifejtett tevékenységét. A munkában közreműködő szerzők a történelmi tényeket a Levéltárban és a Városi Könyvtárban végzett kutatásaikkal támasztották alá. Ezzel meg is könnyítették a munkánkat, mivel őket követve, hamarabb rábukkantunk a forrásokra és a feldolgozás módjára, de ugyanakkor meg is nehezítették feladatunkat, mivel az adatok többségét már fel is dolgozták.

Az említett, a szabadkai Vöröskereszt megalakulásáról szóló monográfia igen jelentős kiadvány, mivel arról az időről, hangulatról is tanúskodik, melyben keletkezett. Bízunk benne, hogy a most megjelenő, a szabadkai Vöröskereszt múltját feltáró monográfia új adatokkal is tud szolgálni, az eddig feltártakat pedig egy másmilyen, a maihoz közelebbálló nézőpontból tudja megközelíteni.

 

A SZABADKAI VÖRÖSKERESZT MEGALAKULÁSÁTÓL A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI LEGELSŐ  ÉVEKIG

(1882/1886-1946)

„ A dualizmus kora  (1867-1918) Szabadka történetének talán leggazdagabb, legszínesebb, egyben legellentmondásosabb időszaka.„[229] Ebben az időszakban a város gazdasági, politikai és társadalmi fejlődése is lendületet vett. A vasút lefektetése 1869-ben [230],  az olyan pénzügyi és gazdasági intézmények megalakulása mint a Villanytelep, a monumentális városházát körülölelő modern városközpont kiépítése, csak néhány jelentősebb esemény, amely a fejlődést jellemezte. Erre az időszakra tehető számos egyesület és kaszinó megalakulása is.

Szabadka Bács-Bodrog vármegyében szabad királyi városi ranggal rendelkezett, amely titulus bizonyos önrendelkezési jogokat biztosított számára. A törvény rendelkezéseit a városnak is tiszteletben kellett tartania, ennek ellenőrzését és a helyi döntések felülbírálását a központi hatalom képviselői, a főispánok végezték. A város legelső embere és a városi tanács elnöke a polgármester volt. Szabadka közigazgatási területe 1905-ben 170 000 kataszteri holdat tett ki[231]. Ezen a hatalmas területen, ahogy akkoriban emlegették „az ország legnagyobb mezővárosában“ a lakosság megoszlásáról a lakóházak számából következtethetünk. 1900-ban magában a városban 5856, a külterületeken, tehát a környező falvakban és pusztákon 6536 ház állt [232]. Az 1880-as népszámlálás adatai 61 367 lakosról számolnak be, az 1890-es adatok 73 000, az 1900-asok 82 122 lelket említenek, az 1900-ban végzett felmérés 94 610 lakosról tudósít [233]. A polgáriasodás előrehaladtával a művelődési élet is gazdagabbá válik, gyakran az időszerű európai történésekkel is lépést tartva.

***

A  Magyar szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete megalakítására 1881-ben került sor. Ebben az időben a szervezet élén Károlyi Gyula gróf állt.

Mivel ebben az időszakban a szervezet megalakulását és tagságának bővítését a legmagasabb állami szervek kezdeményezték és támogatták, így természetes, hogy a helyi szervezetek megalakulását és munkáját a helyi önkormányzatok felügyelték. Szabadkán a városi közgyűlés 1882. január 25-én  [234] olyan döntést hoz, hogy Szabadka is  Egyletet alapít, amit 100 forintos befizetéssel támaszt alá, sőt az elkövetkező öt évben 20 fornitos tagsági díj befizetésére kötelezi magát. Ezek voltak tehát az  Egylet megalakulása irányába tett első lépések. Igaz, mint később kiderült, ezt voltaképpen csak a politikai harc egyik eszközeként használták fel a résztvevők, azaz leginkább a kezdeményező, a főispán. Az egylet megalakítása tehát nem járt sikerrel, annak ellenére, hogy Mukits János, az akkori polgármester maga állt annak a külön bizottságnak élén, melynek feladata a Vöröskereszt fiókegyletének létrehozása volt. Egyes, városi tisztségviselőktől származó jelentések – mint amilyen az 1885-ben keltezett, Mamuzsits Lázár aláírásával ellátott dokumentum is – egy 450 tagot számláló, és mint ilyen, igen figyelemreméltó Vöröskereszt Fiókegyletről számolnak be. A későbbi események azonban, akárcsak az akkori hivatalos okiratok, mégis az 1886-os évet tekintik az Vöröskereszt Fiókegylet megalakulása évének.

Ez ismételten a Városi tanács indítványára történik, amely javaslatot terjeszt a közgyűlés elé, a Vöröskereszt Fiókegylet megalakítására. A közgyűlés 1886. március 31-én [235] tartott ülésén a javaslatot egyhangúlag elfogadták. Az egylet elnökévé Jankovich Aurél főispánt választották, a városi tanácsot pedig a tagok toborzásával bízták meg. Szigethy József gazdasági tanácsnokot és Kuluncsich József főjegyzőt kérik fel a Szabadkai Vöröskereszt Fiókegylet tagságának bővítésére.

Néhányan az alapítók névsoráról:

Szabadka városa 200 forinttal

özv. bajsai Vojnits Jakabné 60 forinttal

özv. Pápits Katalin 50 forinttal

Szabadkai Takarékpénztár 40 forinttal

Dr. Millasin Miklósné 20 forinttal

Izraelita hitközség 20 forinttal

Az alapítás utáni első években folyó munkáról azokból a jegyzőkönyvekből tudhatunk meg bővebbet, melyeket a Vöröskeresztegylet választmányi ülésein maga Jankovich Aurél főispán vezetett. A választmányi üléseket havi rendszerességgel tartották. A szabadkai fiókegylet Budapestről is kapott támogatást, ugyanis az Országos Vöröskereszt Egylet Igazgatóságának tagja volt Ivánka Imre szabadkai képviselő is.  Az ő nevéhez fűződik a sebesültek részére létesítendő kórház felépítésére tett kezdeményezés, melyet 1886. október 24-én terjesztett a Vöröskereszt egyleti tagjai elé. Ekkor született meg az a határozat, hogy a vasútállomáson, 210 betegággyal rendelkező kórház létesül.

Jelentős pénzforrásnak bizonyultak a táncestélyekkel egybekötött hangversenyek is, melyek sorában az elsőt 1887 elején tartották meg, a Szabadkai Első Nőegylettel karöltve. Ez alkalommal 400 forinttal gazdagodott az egylet pénztára.

A helyhatósági szervek és a Vöröskereszt szoros együttműködése a következőkben is nyomon követhető. A városi tanács döntést hoz arról, hogy a háború és más veszély esetére felkészíti és ellátja a Vöröskereszt Egyletet, és ennek érdekében 40 betegágyat és megfelelő helyiségeket biztosít számára. A nemes cél megvalósítása azonban csak a tagság létszámának növelésével vált lehetővé. A Belügyminisztérium 1890-ben keltezett körlevele hasonló szándékkal íratott,  ugyanis azt a felszólítást tartalmazza, hogy minden község, minden járás alakítson fiókot, hogy ide minden katonaköteles egyénre legalább 10 tag jelentkezzen. A lakossággal ismertessék a Vöröskereszt céljait, mivel az csak akkor érheti el magasztos célját és a kitűzött feladatokat.[236]

A szabadkai Vöröskereszt fejlődéséről és megerősödéséről az 1893-ban [237]  megjelent Országos Vöröskereszt évi munkájáról szóló jelentésben is találunk bizonyítékokat, ahol többek között a következő adatokkal találkozhatunk:

SZABADKAI FIÓKEGYLET

Az Egylet alapításának éve:                             1886.

Az alapítótagok száma:                                    24

10 forintos tagdíjat fizetők száma:                 98

Rendes tagok száma:                                         390

A tagság összlétszáma:                                      512

A teljes bevétel:                                                   1522,46 forint

Az elkövetkező időszakban, mint ahogy azt Szigehty József egyleti megbízott a budapesti központhoz címzett, 1897-ben [238]  kelt jelentéséből is megtudhatjuk, a helyi egylet tevékenysége felfelé ívelt.

Szigethy József 1897-ben gyógyszertárat nyit a „Vöröskereszthez“ elnevezés alatt, az engedélyért viszonzásul kötelezi magát, hogy a betegszálló állomás sebesültjei számára ingyen gyógyszereket biztosít. A cég ilyen elnevezés alatt egészen a II. világháború végéig működött. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Vöröskereszt jelképeinek használata szabályokhoz kötődött, sőt le is volt védve, mint ahogy ez egy később keltezett, a Kereskedelmi Minisztérium 1913-ban kibocsátott körleveléből is látható.[239]

A Vöröskereszt munkájában az 1900-as évek eleje meglehetősen eseménytelen. Ez azonban vihar előtti szélcsend, mivel az elkövetkező évtized, az 1914-es év közeledte bőven nyújt arra lehetőséget, hogy a szervezet aktívan bizonyítsa emberbaráti tevékenységét. Az eddigi legvéresebb fegyveres összetűzésbe, a világháborúba,  Európa, a Monarchia – így a hozzá tartozó Szabadka is belesodródik.

1912-ben az Egylethez Bíró Károly [240], polgármester is csatlakozik, de más jeles, közéleti személyiség is felveszi a tagságot: Vermes Béla aki 1913-ban elnöke is a szervezetnek, Manojlovich Joco [241], Hartmann Teréz [242].

1914 elején országos szinten elrendelik az önkéntes betegápolói intézmények létesítését, illetve az ott szolgálatot teljesítő személyzet képzését [243] Ekkor találkozunk Magyar Györgyné nevével, ki akkoriban  került a szervezet élére.

A háború kitörésekor az összecsapásokban szabadkai illetőségű polgárok is részt vettek, így  természetesen a sebesültek, a hadirokkantak problémája is felmerült, de a hadi cselekmények eredményeként jelentkező szociális következmények (hadiárvák) is jelentkeztek. A sebesültek ellátásában és gyógyításában a szabadkai Vöröskereszt Egylet tevékenyen kiveszi részét, két kórházat, a Betegnyugvó kórházat és a Súlyos betegek állomását működteti.[244]

Ugyanakkor rendszeres gyűjtési akciókat szerveznek, ahol pénzadomyányokat és más segítséget is gyűjtenek. Az adományokat rendszeresen továbbították a harctereken szolgálatot teljesítő katonáknak.

1914-ben 238 nő jelentkezett betegápolónak. Ők –  a Délvidéki Közgazdasági Bank [245] segítségének köszönhetően, akik a Raichle-palotában sebesültkórházat szereltek fel – a sebesültek ápolását és gondozását látták el. Dr. Sánta György [246],  szanatóriuma, egyébként az Egylet székhelye, szintén fogadta a sebesült katonákat. Arról, hogy a szabadkaiak milyen tevékenyen vettek részt a háború alatt a Vöröskereszt munkájában, és milyen emberbatáti érzelmek fűtötték őket, a kiosztott kitüntetések is tanúskodnak. “A háború kezdetén, 1914-ben, a császár bevezette a Vöröskereszt érdemrendének a kiadását, melyet a hazafias és humánus munka elismeréseként ítélnek  oda. Az  érdemrend első két fokozatát maga a császár, a Vöröskereszt patrónusa, a másik három fokozatát pedig a helyettese Szalvator Ferenc főherceg ítéli od. Az elkövetkező években ezekkel az érdemrendekkel számos szabadkait (pl. a villanytelep igazgatóját, Milašin Marija operaénekesnőt, Hartmann Rafael feleségét) tüntették ki” [247]

***

1918 ősze, annak a négyéves háborúnak a vége, mely harcterei és fronvonalai ugyan távol estek városunktól, mégis súlyos veszteségeket okozott emberi, gazdasági téren a mi területeinken is. A Központi hatalmak veresége, az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása, a győztes államok azon törekvése, hogy Európa ezen részét geopolitikailag újraszabják –  olyan új katonai, politikai, jogi körülményeket teremtettek, melyek meghatározták ezen területek további sorsát.

Egyik ilyen befolyásoló körülmény a szerb csapatok 1918. novenber 13-án történő bevonulása Szabadkára, csak néhány órával a magyar kormány és a Szövetségesek között  megkötött Belgrádi Békeegyezmény aláírása előtt, vagy az Antant által, Magyarország felé meghúzott demarkációs vonal meghatározása, amely igen specifikus és összetett ideiglenes államigazgatást eredményezett. Az ez után bekövetkezett események, az újvidéki Nagy Nemzetgyűlés 1918. november 25-én, és ennek határozatai: a magyar államtól való elszakadás és a szerb államhoz, majd pedig ugyanez év december 1-jén az új államhoz – a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való csatlakozás ugyancsak meghatározták Szabadka további sorsát és fejlődését.  A délvidék ezen területei előbb a „szerb impérium“ [248] fennhatósága alá tartoznak ezentúl, majd pedig az új délszláv államhoz.

Szabadkán is egy új történelmi időszak veszi kezdetét, új állam keretei között, új eszmei-politikai és nemzeti mércékkel, amelykehez minden társadalmi tényezőnek alkalmazkodnia kellett. A Monarchiában elfoglalt helyét egy olyen határmenti város státusa váltotta fel, melyben elveszítette eddigi, az anyaország által biztosított hátterét. A háború befejeztével a szociális politika területén a hadirokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák kérdése, a munkanélküliek és nyomorgók problémája, a városi és falusi szegénység helyzete a legégetőbb.

Mint tudjuk, Szabadka nem vett részt közvetlenül a hadi eseményekben. A lakosság összetételében bekövetkező változások a következő időszakra tehetők. Szabadkára olyan szerbek és Crna Gora-i lakosok érkeznek Szerbiából, de más területekről is, akiknek földet ígértek. De jönnek kereskedők és iparosok is, tisztviselők és katonák. Jönnek optánsok a volt Monarchia területeiről, érkeznek zsidók, akik biztosabb megélhetést remélnek ezeken a területeken. Az idetelepültek külön csoportját azok az oroszok képezik, akik a forradalom elől menekülve érkeztek ide. [249]  Ezzel a jelenséggel párhuzamosan, de sokkal kisebb mértékben, jelentkezik az itteni lakosok, elsősorban magyarok és németek kitelepülése is.

A háború utáni első években az országban, így Szabadkán is élelmiszerhiány, tüzelőhiány uralkodott. Az ellátást racionalizálták, a legszegényebbek a város által e célból létesített szervektől kapták meg a minimális lisztadagjukat. Tűzifa és szénhiány is volt. [250] Még a Monarchia idejéből származó törvényrendelet értelmében Szabadka köteles volt a területén élő minden szegényről gondoskodni.[251] A két háború közötti időszakban a város a szegényeket megsegítő akciók egész sorát hajtotta végre, melyek közül a legjelentősebb a népkonyhák megnyitása volt.

1918 után a városi szervek kezdeményezésére a tanács egy Szegényeket megsegítő bizottságot hozott létre, melynek feladata a leginkább rászorulók megsegítése volt. Ez a bizottsag a harmincas években Szociális albizottsággá alakult át, és 1932-ben dr. Matija Evetović állt az élén.[252] 1934-től egy Művelődési-szociális tagozat is dolgozott a városi szervek keretein belül.

1918 végén, de az 1919-20-as években Szabadkán, de a környező területeken sem volt élelem, szén, fa, gáz, pertóleum, benzin,  gyáripari termék (cukor például 1920 márciusától októbeérig alig akadt). Igen megnőtt azoknak a nincsteleneknek száma, akikről a ”Városi aprovizíció” (a szegényeket élelmisszerrel ellátó szerv) gondoskodott. 1919-ben 24 013 ilyen polgárt tartottak nyilván, 1920-ban pedig 18 477-et jegyeztek be.[253]  A hatalmi szervek jogában állt, hogy a rászorulók részére élelmet rekviráljanak. A legszegényebbek nincstelensége volt a legszembetűnőbb. Aleksandar Suvajdžić élelmezési biztos 1920-ból származó jelentéséből arra derül fény, hogy senki sem volt hajlandó beszolgáltatni az élelmet, és hogy jelentős mennyiségű gabona a hátországban vagy külföldön kötött ki. [254] A gabonaárak felszöktek, különösen a huszas évek közepétől, és tartották magukat a harmincas évek elejéig. Szabadka városa a szegényekről való gondoskodás címén 1921-ben 81 820, 1922-ben 202 501, 1923-ban pedig 338 110 dinárt költött.[255]

Az egész társadalomra kiható másik nagy probléma a gazdasági válság, amely területeinken már a huszas évek közepétől érezhető, tetőpontját pedig, akárcsak az egész világban,1929-1933 között éri el. A mezőgazdasági dolgozók helyzetének romlásával párhuzamosan, a munkásosztály helyzete is egyre nehezebb. A szabadkai lakosok vásárlóképessége az  1910-1914 közötti időszakban nagyobb volt, mint a háborút követő tizenöt évben. [256] A helyzet rendeződni látszik a harmincas évek második felétől, de az új háború kezdete 1939-ben ismét megtorpanást eredményez.[257] A háború előtti hangulat szele Szabadkát is megcsapja, érezteti magát a gazdsági, társadalmi élet területén, de nemzeti homogenizácóhoz is vezet.

A két háború közötti időszakban Szabadka 140 611 katasztáris holdon terület el, vagyis 809,166 négyzetkilométert tett ki. Az 1927. évi adatok alapján e területekből a város beltéri része 1992 katasztrális holdon, Palics-fürdő 1812 holdon, a külterületek, a puszták, illetve tanyák 136 807 holdon terjeszkedtek. A beltéri és kültéri területek közötti különbségek hatalmasak voltak. “Szabadka központjának városi jellege van, míg a külterületek falusi jelleggel bírnak”[258] a belterület 12 kerületre-körre oszlott, ezekben 9200 ház állt, megközelítőleg 60 000 lakossal. A külterületeket 24 település alkotta (Bácsszőlős, Békova, Csikéria, Tavankút, Hajdújárás, Kelebia, Ludas, Zobnatica stb.) 8015 házzal és 43 000 lakossal.

Az 1931-es népszámlálás adatai 19 098 lakóházat jegyeztek. [259]

Az 1921-es népszámlálás adatai szerint Szabadkának 101 709 lakosa van, ebből 49 024 férfi és 52 685 nő.

19 040 háztartást tartanak nyilván, 2060 iparos működik és 8 519 munkás van. [260]

Az 1931-es adatok 24 466 háztartásról, 100 058 lakosról tanúskodnak, ezek közül 48 703 férfi, 51 355 nő.[261]. Mindezen lakosoknak megközelítően a fele – 50 767 Szabadkán, a másik fele pedig a környező településeken, tanyákon, pusztákon él.[262] 1945-ben 19 821 háztartást vettek nyilvántartásba.[263]

Szabadka lakosságának fele a belterületeken él, magán viselve a városi polgárság jellegzetességeit. A lakosság másik fele a külterületeken és tanyákon lakik, a falusi lakosságra jellemző életmódot folytatva. A belterület lakosságának aránylag magas száma lehetővé tette volna a gazdasági és más, civilizációs vívmányok fejlődését és megerősödését, ami azonban bizonyos nehezítő körülmények (elsősorban geostratégiai és politikai okok) miatt nem következett be[264].

A városi kommunális infrastruktúra fejletlenségélről tanúskodik az is, hogy a városban  két háború között nem épült ki vízvezeték, a vízellátás nyilvános- és magánkutakból történt. A szennyvízelvezetőcsatornáknak csak rövid szakaszai voltak kiépítve, ezek is főleg nyitottak voltak. Az utak többségét nem fedte macskakő vagy aszfalt, vagyis főleg ún. nyári utak voltak, és mint ilyenek, télen használhatatlanok a sár miatt. A közvilágítás csak a városközpont kisebb részén működött. Éppen ezért, csak a monumentális Városháza körülötti terület keltett városi benyomást. Itt voltak a közintézmények, a tehetős polgárok lakóházai, palotái, különféle boltok és kereskedések, itt volt a villamos, a kikövezett úttestek és járdák. A környező utcák és a külterületek már falura hasonlítottak, a többségükben vályogházas utcákkal és a közvilágítás teljes hiányával.

Ezek a ténynek következtében kapott szárnyra a „Szabadka, a legnagyobb európai falu“ kifejezés.[265].

Szabadka, kiterjedését tekintve valóban nagy volt, ezen a területen – egyes városok mintáját követve – háromszor több lakos is élhetett volna. Bár  a külterületek valóban falura hasonlítottak, és a lakosság többsége is földműveléssel foglalkozott, Szabadka semmiféleképpen sem volt falu. Inkább azt lehet elmondani róla, hogy minden előfeltétele megvolt várossá való átalakulásához – anyagi bázisa, gazdasága, kereskedelme, bankügyletei, közlekedési infrastruktúrája, művelődési és oktatási feltételei, színháza, iskolái stb. – de mindezek mellett megtartotta a síksági települések örökségét. Létezett a városközpont és a polgárság egy vékony rétege, ezek köré csoportosult a többi nagyszámú lakosság.

A lakosság egészségügyi-szociális állapotára a következő adatok nyújtanak betekintést. A városi tiszti főorvos 1923 novemberében készült jelentéséből kiderül, hogy 179 gyerek született, 2 anyánál halvaszülés történt. Életének első évében 31 csecsemő, első életéve és 7 éves kora között 21 kisgyermek hunyt el, a hét évestől idősebbek közül pedig 87 halt meg. Ez összesen 139 kisgyerek, ami annyit jelent, hogy a szaporulat 40 fő.[266] A Subotički glasnik hírlap 1926. február 11-én megjelent 10. számában a második oldalon  A városunkban uralkodó egészségügyi körülmények és a lakosság alakulása cím alatt megjelent cikkében a városi főorvos 1925-re vonatkozó évi jelentését közli. Ebből megtudhatjuk, hogy a fertőző betegségek közül legtöbben „trahomától“ betegedtek meg – 549-en, tífuszban 71 ember betegedett meg és 11-en haltak meg, torokgyíkban 60 beteg közül kilencen haltak meg, „tiftériában“ viszont 36 beteg közül nyolcan hunytak el. “Hatalmas kár, hogy a tuberkulózisban szenvedő betegekről nem vezetnek nyilvántartást, mivel köztudott, hogy polgáraink a trahoma mellett, ettől a betegségtől szenvednek leginkább.“ Más adatok viszont arra utalnak, hogy valóban tizedelt az említett betegség, ugyanis 1000 emberre 30 tuberkulózisos haláleset jutott. A lakosság száma a következőképpen alakult: összesen 2914 gyermek született (1465 fiú és 1449 leány), az elhunytak száma pedig 2148[267],  ami 766 fős szaporulatot jelent. A Munkáskamara titkárságának adatai szerint a csecsemők mortalitása Vajdaságban 1000 lakosra számítva 26,7 százalékos volt, míg mondjuk Hollandiában ez az arány mindössze 5,1 százalék. .[268] A szabadkai Anyakönyvi hivatal 1927-re vonatkozó jelentése 2225 születésről, 1871 halálesetről számol be, házasságot 782-en kötöttek. Más, még ezen kívül a városban vezetett  anyakönyvi nyilvántartás adataival kibővítve ebben az évben 3169 születést, 2356 halálesetet és  970 házasságkötést jegyeztek be.[269]

A harmincas évek második felében uralkodó nehéz szociális helyzetről az az adat is tanúskodik, miszerint 1935. december 8-a és 1936. március 15-e között a városi népkonyhán összesen 30 494 adagot osztottak a „munkanélküli városi szegények, szegény gyerekek és tehetetlen idősek között“ [270] naponta 180-190 család étkezett itt. [271] Lisztet is osztottak számukra, a munkaképeseket bevonták a közmunkákba. Így 1332 személyt vontak be, ezek fizetése 17 és 20 dinár között alakult.[272]  A városi szervek adatai 2147 munkanélküli személyt tartanak nyilván, ezekből legtöbb a földműves – 1845, a szakmunkás 197. Könnyebb fizikai munkára alkalmas személy 100 akadt, zenészekből 10 volt. „Mindezek a munkanélküli személyek szabadkai lakosok. Ha a munkanélküliek számához hozzáadjuk a gyerekek számát, ami családonként átlagosan három gyereket jelent, akkor az ellátás nélküliek száma mintegy 6500 főt jelent, ami 100 000 lakost tekintve mindössze 6,5 százalék.“ [273]

A két világháború közötti időszakban Szabadkán a Vöröskereszten kívül más jótékonysági és emberbaráti szervezetek és egyesületek is működtek. Munkájukról a városi szervek 1936-ban a következőképpen nyilatkoznak:“ Városunkban igen sikeresen és eredményesen működnek a magánjótékonysági és emberbaráti társaságok. Ezek közül meg kell említenünk a Bunyevác Nők Jótékonysági Szövetkezetét, a Szerb Nők Jótékonysági Szövetkezetét, az Izraelita Társaságot, a Ferencrendiek konyháját, a Római-katolikus megyék konyháját. Mindezek a szervezetek naponta osztanak élelmet a szegényeknek, így segítenek a városunk által kezdeményezett akcióban, melynek célja a munkanélküliség leküzdése és a szegények ellátása. A város felhívását követve, közösségünkben fejtik ki nemes és emberbaráti tevékenységüket.“ [274]

Az egyik legrégebben  alakult, még 1872-ben létrehozott jótékonysági szervezet Szabadkán a Szeretet – Szabadkai Jótékonysági Nőszövetkezet volt. Ez a szervezet 1933-ban az V. köri iskolák (Mlaka és Jasibara) tanulóinak reggeliztetésében nyújtott segítséget. Más jótékonysági szervezetek is működtek: Első Szabadkai Izraelita Népkonyha [275], illetve Szabadkai Zsidó Nőszövetkezet és Népkonyha ( ez utóbbi 1933 folyamán 90 személynek nyújtott anyagi támogatást 30 és 100 dinár közötti értékben, ruhát és lábbelit osztott, étkeztette a Zsidó Pártfogó Társaság által támogatott gyerekeket). A Bunyevác Nők Jótékonysági Szövetkezete, a Katolikus Leánytársaság, a Szent Vince Társaság, az Evangelikus Nőszövetség, a Szerb Nők Jótékonysági Szövetkezete mind hasonló tevékenységet fejtett ki. Ezek a szervezetek szűkebb, vallási vagy nemzeti alapokon szerveződtek, nem tudták azonban a városban uralkodó nehéz szociális helyzetet orvosolni, így városi szerveknek is hatékonyabb lépéseket kellett tennie. Ennek érdekében 1929-ben az akkori polgármester Selimir Ostojić generális segítségével megalakult a Dobro delo – Jótett, a Nincstelenek és Szerencsétlenek Megségítésére Létesült Társaság, melynek célja hogy a segítségnyújtás minél átfogóbbá és a várostól is támogatottá váljon. [276]

A társaság igazgatóbizottságát a következők alkották: maga Ostojić polgármester mint elnök, rajta kívül három alelnök, 20 bizottsági tag, 5 helyettes és 2 ellenőr. A bizottság tagjai neves közéleti személyiségek voltak, a politikai, gazdasági (például Jakobcsics Conen Vilmos gyáriparos), művelődési élet (Josip Šokčić író és újságíró) területeiről. A városi tanács olyan határozatot hozott, miszerint a városi költségvetésből a Társaság pénztárába 1930. január 1-től kezdve 50 000 dinárt folyósít. A Társaságnak kezdetben a Városházán volt irodája, egy tisztségviselő intézte az ügyleteiket. Később épületet utaltak ki számukra a Vasút utca 9. alatt, hogy ott népkonyhát is szervezhessenek, és helyben főzhessenek is a szegények számára. A városi tanács 1932-ben hozott határozata ugyanakkor azt is elrendelte, hogy „a városi népkonyha megszervezéséhez is hozzá kell látni“ [277], és  ennek érdekében a költségvetésből 172 800 dinárt hagyott jóvá a leginkább rászorulók étkeztetésének biztosításához.

A Jótett Társaság szabályzta a következőket tartalmazza: „ …a Társaság célja, hogy tagságának, és más, a városban működő szervezetek összefogásával, Szabadka városának vezetőségétől támogatva, a Szabadka területén élő nincsteleneket és szegényeket segítse…“A kitűzött célokat ingyenes étkeztetéssel, ruhanemű és lábbeli osztásával és szállásbiztosítással óhajtották elérni. 1933-ban 450 személy kapott meleg ételt, összesen 79 497 darab 500 grammnyi kenyeret és 86 763 adag melegételt osztottak ki.[278] A Társaságnak 1940-ben 150 gondozottja volt, többnyire magatehetetlenek és idősek, és a  „szabadkai szegényekre váró téli ínség enyhítése érdekében“ még „50 fiatalabb, 3-7 gyerekes munkanélküli család“[279] étkeztetését is fedezte. Így naponta összesen 200 adag melegételt osztottak ki.

A város egy, a szegények és szociálisan veszélyezetett személyek elhelyezésére szolgáló intézménnyel is rendelkezett, ez volt a Szegényház. [280] “Ebbe az otthonba olyan szabadkai lakosokat fogadnak be, akik nincstelenek, idősek, minden munkára képtelenek és alkalmatlanok“. [281] 1938 júniusában a városi rendőrség a koldulást visszaszorítani igyekvő akciói egyikének alkalmával 64 személyt vett őrizetbe, akiket három napi fegyháfogságra ítéltek, majd „a Szegényházba utalták őket megőrzésre“. [282]  A Szegényház a Belgrádi út 117. alatt működött. 1940-ben az épületben a Polgárvédelmi Intézet kezdett tevékenykedni.[283]

***

Már megérkezésük első napjaitól a Szabadkára érkezett oroszok egy aránylag homogén, zárt közösséget képeztek.[284]. 1921-ben magalakították a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Orosz Vöröskereszt Egyesületét, melynek Szabadkán és Palicson is volt fiókegyesülete. A szabadkai fióknak a szabadkai Szerb Egyházközösség olvasótermében volt irodája, de helyiséggel – varrodával is rendelkezett a Jogi Egyetemen. Az egyesület elnöki tisztjét a Jogi kar tanára, Grigorije Demčenko látta el. [285] Olyan jótékonysági rendezvényeket és hangversenyeket szerveztek, melyek bevételéből azután a szegény és beteg orosz emigránsokat tamogatták. 1921-ben saját orvosi rendelőt is létesítenek, ahol saját orvosuk rendel.

Fennmaradt az Orosz Vöröskereszt Egyesület egy olyan kérvénye 1922-ből, ahol arra kérik a városi hatóságokat, biztosítsanak számukra működésükhez megfelelő helyiséget, mivel a meglévőből ki kell költözniük. A kérvényt a városi hatóság nem hagyta jóvá. [286]

„Az Orosz Vöröskereszt Egyesület emberbaráti tevékenységét a szegény, tehetetlen és beteg orosz emigránsok megsegítésével fejti ki, nagy nehézségek árán tud eszközöket biztosítani a jótékonysági adományok begyűjtésére, amelyeket teadélutánok, táncmulatságok alkalmával, vagy tagdíjak befizetésével és hasonló módon tud csak biztosítani.“[287]

Az Egyesület 1932. április 2-án hangversenyt szeretett volna rendezni a Városi Színház kistermében, mely hangverseny bevételét a tehetetlen és beteg orosz menekültek megsegítésére szánták.[288] A városi hatóságtól 500 dináros pénzsegélyt kértek – és kaptak, a hangverseny azonban mégis elmaradt – „a nehéz anyagi és erkölcsi körülményeket figyelembe véve, lehetetlen volt jelentősebb anyagi sikerre számítani.“ [289] A nehéz működési feltételek ellenére az Orosz Vöröskereszt Egyesület egészen 1945-ig folytatja tevékenységét.

***

Az eddig felsoroltak  olyan helyi jellegzetességekről  és feltételekről tanúskodnak, melyekhez a szabadkai Vöröskereszt Egyletnek is igazodnia kellett. Ugyanakkor az állami közigazgatás felépítése meghatározta a Vöröskereszt működési módját, mivel egyletei is ugyanarra a mintára épültek fel. Kezdetben kerületi, körzeti és helyi egyleteket alakítottak, majd 1929 után bánsági, járási és községi szervezeteket.

A Vöröskereszt első, a mai Vajdaság területén érvényes, az újraszervezés irányába tett első lépései 1918. december 1-jén történtek, amikor is Újvidéken megalakították a Szerb Vöröskereszt Bánáti, Bácskai és Baranyai Társaságát. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Vöröskereszt Szervezete csak 1921-ben alakult meg. Meg kell említeni, hogy a Szerb Vörökereszt már 1976. február 6-án megalakult, és közvetlenül az I. világháború után, 1919-ben csatlakozott a Vöröskereszt Társaság Szövetségébe. Megalakulásának emlékéül ezért február 6-át a Vöröskereszt napjaként tartották számon. Mint minden más országban, a Szerb Királyságban, majd a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban, 1929-től pedig Jugoszláviában is, a Vöröskereszt védnöke a királyi pár volt.

A szabadkai szervezet irodái 1922-től a Jogi Egyetem[290] helyiségeiben találhatók, a Vilson utca 53. alatt.

A tevékenységek legtöbbjét központi tervezés alapján hajtották végre. Az ilyen akciók sorába tartozott a Vöröskereszt Nyári Napja (június 8-a[291]és 12-e közötti vasárnap) és a Vöröskereszt Téli Napja (január 29-e és február 12-e között), melyeket a mozgalom eszméinek népszerűsítése és a tömegesítés céjából tartottak. Az eszmék pedig:

„az alapeszme a háborúban megsebesültek és megbetegedettek segítése és a háborús szenvedések enyhítése mellett“ [292] a békeidőkben „az elemi csapásokban, és más, a népet sújtó szerencsétlenségekben szenvedő károrosultak“, de „a magatehetetlenek, gyengék megsegítése is.“

1926-ban sor került a Vöröskereszt Társaság  fennálásának ötvenéves fennállásának megünneplésére Szabadkán is, ami szintén arról tanúskodik,hogy a mozgalom gyökeret vert és az eszéje táptalajra talált városunkban is.

1928-ban 20 rendes tagot és 1200 besegítőt tartanak nyilván. A palicsi szanatórium építésére tett javaslat is ebben az évben kerül napirendre. Az akció annak ellenére huzamosabb ideig zajlott, hogy nem talált kellő megértésre a város vezetőségénél. A hátországban éhínség uralkodott, így segélyt küldtek Bosznia és Hercegovina, Dalmácia, Lika és Crna Gora területeire is. A Levéltárban a Široki Brijeg-i Vöröskereszt olyan átiratára bukkantuk, melyben azok segítséget kérnek.[293] A városi tanács e célra 10 000 dinárt hagyott jóvá. A pénzeszközöket egyébként a szórakoztatóestek, táncestélyek, hangversenyek bevételéből biztosították. 1928. április 16-án került sor a szabadkai Vöröskereszt ünnepi estjére [294] a Városi Színházban, melynek bevételét „az éhező hercegovinaiaknak“ juttatták.[295].

A diktatúra bevezetése után, 1929-ben, az átigazolások és újrajegyzések időszakában a szabadkai Vöröskereszt Társaság is eleget tett kötelességének, amit a bácskai főispán 1929. március 11-én keltezett, 2722 számú végzésével igazol.[296]

1930-ban a központi szervezet szerepét állami szinten a Jugoszláv Királyság Vöröskereszt Főbizottsága töltötte be. A Vöröskereszt Társaság erejét és jólszervezettségét bizonyítja, hogy 1932-ben az egyész ország szintjén 1195 egylete volt, mintegy 150 000 taggal.

1922-ben állami szinten létrehozták a Vöröskereszt Társaság Ifjúsági Szervezetét, mint a Vöröskereszt Társaság külön ágazatát.[297]

Külön költségvetéssel, adminisztrációval és pecséttel rendelkeztek. Feladatuk a háborúban és békében egyaránt tevékenykedő Vöröskereszt nemes eszméinek hirdetése, a testi és szellemi egészség fontosságának elmélyítése, emberbaráti akciókban való aktív részvétel, a polgári jogok és kötelezettségek tudatosítása, a hazafiasság és barátság eszméjének elmélyítése, a munkára való nevelés, szegényeknek, betegeknek és sebesülteknek  szánt segélyadományok gyűjtése volt.

A Vöröskereszt Társaság Ifjúsági Szervezete Szabadkán is megalakult. Működését minden iskolában előlátták. Többek között megalakult az Állami Férfi Reálgimnáziumban is, az 1923/24-es tanévben. Minden tanuló köteles volt belépni az Ifjúsági Szervezetbe. A munkát minden tagozaton közgyűlések megtartásával végezték. 1934-ben Pavle Tišma tanár ellenőrizte az Ifjúsági Szervezet munkáját, utasításokat adott az egészségügyi munkával és a leginkább rászoruló tanulók megsegítésével kapcsolatban. Ezeknek  a tanulóknak az étkeztetését fizették, ruhát és lábbelit osztottak számukra, karácsonyi ajándékokkal lepték meg őket.

A Jugoszláv Királyság Vöröskeresztjének munkáját szabályozó törvény 1933-ban lépett életbe. Mint eddig is mindig, az állami közigazgatási politika határozataihoz igazodott, így most tevékenységét 9 bánsági bizottság kereteiben folytathatta. [298] Az új törvény előlátta, hogy a helyi önkormányzatoknak kötelessége meghatározott pénzeszközöket biztosítani a Vöröskereszt számára, ezért a Vöröskereszt járási bizottságának elnöke, dr. Miodrag Aćimović [299] a járási hatósági szervekhez olyan kérvénnyel járult,hogy ez utóbbi tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az 1938-ra érvényes községi költségvetésben szerepeljen a Vöröskereszt számára átutalandó pénzösszeg is.[300]

A Vöröskereszt Ifjúsági Szervezetének Főbizottsága már 1929 óta szisztemtikusan dolgozott „az iskolakonyhák megnyitásán, különösen a falusi és hátországi iskolák keretein belül“. Az akció sikerességét az 1929 novemberéből származó adatok bizonyítják, melyek 517 olyan iskolakonyháról számolnak be, melyekben több mint 23 000 gyerek étkezett, ugyanez év decemberében pedig a 604 konyhán 25 000 tanuló kapott ételt.[301]

Szabadkán is igyekeztek ezt az elképzelést valóra váltani. A tanárok kezdeményezésére először a II., III., IV. és V. köri iskolákban nyíltak iskolakonyhák. 1931-ben a II. köri Pop Pajo Kujundžić Általános Iskola igazgatója kérvénnyel fordul a városi tanácshoz, melyben azt kéri, segítsék iskoláját a konyha megnyitásában, de egyben fel is térképezi az iskolában uralkodó nehéz szociális helyzetet. „ A II. köri általános iskola, bár  a külváros ezen részének oktatási központja, már évek óta azzal küzd, hogy a gyerekek nem járnak rendszeresen iskolába. Már minden törvényadta lehetőséget kihasználva, a tanárok arra a következtetésre jutottak, hogy a kimaradás oka a tanulók szüleinek kétségbeejtő anyagi helyzete, mivel évről-évre kevesebb munkát és fizetést kapnak. Ezek a szülők rendszertelenül küldik gyermekeiket iskolába, mivel gyakran nincs mivel megetetniük őket, és fel sem tudják őket öltöztetni.“ A II. köri iskolában az iskolakonyha 1931 februárjában kezdett dolgozni, azzal, hogy „a legszegényebb gyerekeket látja el ennivalóval, akik közül 45 kap rendes ételt minden nap.“[302]

                Egyéb tevékenysége mellett, a Vöröskereszt Ifjúsági Szervezete az Anyák-napi ünnepségeket is megszervezte.[303]

A rendezvény célja, az volt, hogy „a határtlan és magasztos anyai szeretet előtt“ tisztelegjenek és azt meghálálják. Minden iskolában megrendezték az ünnepségeket, melyekre a tanulók fogalmazásokkal készültek, előadásokat és hangversenyeket tartottak. A mozik és színházak műsorán „az anyákról és az anyai szeretetről szóló filmeket vetítettek illetve játszottak. Olyan pénzalap, a „Gyeremeki Hála Alap“ létrehozását is tervbe vették, mely az egyedülálló vagy sokgyermekes anyákat segítette volna.

Figyelemreméltó a Vöröskereszt Ifjúsági Szervezetének 1928-ban megindított akciója, amikor csokoládé és cukorkaautomatákat állítottak volna fel, abból a célból, hogy ezen élvezeti cikkek egyébként egészségtelen körülmények között zajló árusítását megakadályozzák, s hogy a befolyt bevételt a hátországi iskolakonyhák segélyezésére juttassák el.[304] Az Ifjúsági Szervezet alnöke, Leposava Petković ez ügyben még a polgármester segítségét is kéri, de ennek ellenére az elképzelést nem sikerült valóra váltaniuk, mivel – mint ahogy ez az indoklásban áll: „az engedélyek kiadásával a város már megszegné az előzőleg kiadott engedélyekkel rendelkező vállalkozókkal kötött szerződést, így azok kártérítési pert indíthatnának a város ellen“.

A gimnáziumigazgatók, polgári és általános isklolák igazgatóinak 1933. szeptember 25-i gyűlésén megválasztották a Szabadkai Vöröskereszt Ifjúsági  Szervezetének igazgatóbizottsági tagjait az 1933/34-es iskolaévre. Ennek értelmébn az elnöki tisztet a Férfi Reálgimnázium igazgatója – Velimir Stefanović törtötte be, alelnök Đorđe Đorđević, a Polgári Fiúiskola igazgatója lett, az elsőtitkári teendőket Josip Desničar, az V. köri iskola igazgatója látta el, másodtitkár pedig Margita Ivandekić tanítónő lett. Pénztárossá Dragutin Začko a Polgári Fiúiskola tanárát választották, helyettese Marija Đenero tanítónő. A Vöröskereszt helyi bizottságának képviselői dr. Ljudevit Refi felesége és dr. Zoran Savić orvos felesége, az iskolaorvosok közül dr. Ivan Jonjić és dr. Vidosava Kutlešić. A városi tanácsot is felkérték, küldjön képviselőt ebbe a testületbe. A kérésnek eleget téve, a város dr. Matija Evetovićot delegálta.

A szervezet terjeszkedésének a Vörökereszt Társaság kisboszniai helyi bizottságának létezése is bizonyítéka. A helyi megbízott Rade Bulatović tanító volt [305]. A kisboszniai mellett működtek bizottságok Bajmokon, Békován, Csantavéren, Horgoson és Nagyfényen is.

A szabadkai Vöröskereszt helyi bizottsága 1933-ban 4500 dinár készpénzt osztott ki, a szegénysorsú tanulók ruházatára és lábbelijére 6200 dinárt adott, a helyi szegények gyógyszereire 2000 dinárt költött, a Drávai- és Szávai bánság árvízkárosultjainak pedig 1000 dinárt juttatott, ami összesen 13 700 dinárt jelent.[306]

Rendszeresen előfordult, hogy a Vöröskereszt közvetlenül a városi tanácshoz fordult kisebb, egyszeri pénzsegélyért [307] vagy más, természetbeli segélyért. Így történt ez 1933 júniusában, amikor a városi tanács arról dönt, hogy a Vörökereszt helyi bizottságának a városi birtokról 10 liter bort utal át. [308] Ugyanez történik, mikor 1933. október 26-án dr. Aćimović elnök azt kéri, hogy a városi tanács saját birtokáról 2 malaccal és némi borral járuljon hozzá ahhoz a tombolához, melyeken a kért dolgokat pénzzé tehetnék. A kérvényben a következők állnak: „A szabadkai Vöröskereszt Társaság ez év október 21-ei gyűlésén olyan határozat született, hogy december 10-én délután 5 és fél órakor a Srpski Kralj szállóban teával egybekötött hangverseny kezdődik, melyet tombola és táncmulatság követ a célból, hogy e bizottság pénzösszegeinek növelésével meg tudjon felelni céljainak. A bevétel legnagyobb részét a helyi szegények megsegítésére fordítanánk. A hangversenyből befolyó pénzeszközökből tudja társaságunk a kitűzött célokat megvalósítani, úgymint azon rászoruló szabadkai családok megsegítése, akik betegségük, munkanélküliségük miatt, vagy egyéb szerencsétlen esemény folytán olyan helyzetbe kerülenk, hogy a sürgős segély számukra nélkülözhetetlen.“ [309]

Hasonló kérvény érkezik ugyanez év december 7-én Olga P. Ognjanov alelnök aláírásával, aki ugyanezen táncmulatság alkalmával még 50 liter bort kér. A megőrzött okiratok alapján arra lehet következtetni, hogy a kéréseknek eleget tettek, vagyis a Vöröskereszt Társaság 500 dinárt és 100 liter bort kapott.

1934-ben a  Jugoszláv Királyság Vöröskeresztje Arany Érdemrenddel tüntették ki Olga Ognjanovot [310], Ezüst Emlékérmet Gligorije Jovanović kapott [311], Beba

Belimarković [312], Etuška Stipić, Vera Milekić, Gábor Béla [313], Radomir Vujić[314].

A palicsi gyermeknyaraló felépítésének ötlete  1936-ban merül fel újra, ekkor a városi tanácshoz fordulnak segítségért[315].

Megtudhatjuk, hogy az építkezés megkezdésére biztosítottak már mintegy 100 000 dinárt, de ez semmiképpen sem elegendő a munkálatok teljes befejezésére. A várostól ingyenes telek biztosítását várták volna el. Különböző okok miatt, mint a rendezési terv hiánya, magánterületek felvásárlásának lehetetlensége – a hatóság nem tett eleget a Vöröskereszt kérelmének. Az egyik változat értelmében a Vöröskereszt számára a városi birtokon jelöltek volna ki egy bizonyos parcellát, amit a Vöröskereszt igazgatóbizottsága 1937. december 20-i gyűlésén el is fogadott. Mégis, az 160 négyszögöl ( 1 kataszteri hold) nagyságú telek  a város által támasztott, átruházási feltételei olyan szigorúak voltak, amelyeknek nehezen lehetett volna eleget tenni:“hogy a nyaraló egy éven belül épüljön fel, emeletes legyen, a földszinten szabad területtel – erkélyekkel…“ [316]  A Vöröskereszt nem tudott beleegyezni az ilyen rövid megvalósulási tervbe, megpróbálta az említett telket más célra – játszótér és kert kailakítására megkapni. A válasz lehangolóan elutasító: „Mint az a fenti átiratból látható, a szabadkai Vöröskereszt járási bizottságának nem áll szándékában a kért telket gyermeküdülő felépítésére kihasználni, hanem játszóteret és kertet szándékozik ott kialakítani. Ez okból, a Vöröskereszt újbóli kérelmét ad acta helyezzük.“ [317]

1937-ben az illetékes újvidéki székhelyű bánsági bizottságtól olyan körlevelek érkeztek, melyben a helyi hatóságokat arra szólítják fel, hogy szorosabban működjenek együtt a Vöröskereszt Ifjúsági Szervezetével az iskolaudvarokban ültetendő  gyümölcsfa-mintagazdaságok telepítésében és gondozásában.[318]

1938 folyamán 166 rendes tagja [319], volt a szervezetenek, a következő évben pedig eggyel több. Tagságdíj címén 4008 dinár gyűlt össze a pénztárban.

A Vöröskereszt járási bizottságához más, szabadkai székhelyű emberbarári és jótékonysági szervezetek is segélykéréssel fordultak. Így például a Bunyevác Nők Jótékonysági Szövetkezete is, mely 1939. január 14-én tartott ünnepségére 50 dinárt kért – és kapott.[320]  Az Orosz Telepesek igazgatóbizottsága[321] is a tüzelő biztosítása érdekében fordult a járási szervekhez – ők 200 dinárt kaptak. Szintén ennyi pénzt kapott a Szerb Nővérek Köre az általuk működtetett leányintézet „egészségügyi feltételeinek biztosítása“ címén.[322] A Jótett 1940 elején 1000 dináros pénzsegélyt kapott.

A szabadkai helyi bizottság a járásai bizottságától 75 tankönyvet rendelt a szamaritánus és betegápolói tanfolyam tanulói számára. 150 dinárért az Egészségügyi lexikont is megvették. 1939. március 26-án Marija Brašovan képviselte városunkat Petrovgradban (Nagybecskereken) a Vöröskereszt VI. Bánsági Tanácskozásán.

Az 1939. március 5-én, a Jugoszláv Népotthonban tartott Vöröskereszt teadélután költségvetése kimutatta, hogy a rendezvény bevétele 10 762 dinár volt. 460 darab 10 dináros belépőt adtak el, a többi bevétel jótékonysági adományokból [323], tombolajegyekből, az eladott szendvicsek árából származott. A kiadások 3847 dinárt tettek ki, ebből a legnagyobb tétel – 750 dinár – a terem bérlete volt. 1939 márciusában a cseszlovák menekültek számára biztosítottak élelmet (szalonnát, halkonzerveket, sajtot, narancsot és citromot [324]).

Egy máig megőrzött, 1939. január 6-án keltezett bizonylat pedig a lengyel menekültek számára adományozott 1600 dinárról szól.

Havonta nyújtottak anyagi támogatást meghatározott számú leginkább rászorulónak. Januárban 51 személy kapott sürgős pénzsegélyt összesen 500 dinár értékben, márciusban ugyanennyit 43-an osztottak, júniusban pedig 47-en.

A helyi bizottságban aktívan tevékenykedők közül néhányan: Olga Ognjanov, az első alelnök, dr Vladeta Savić orvos, a második alelnök, Vakanjac Žarko [325] a szervezet titkára, Radomir Vujić pedig a pénztárosi teendőket látta el,  Petar Flohjar mint segédszemélyzet dolgozott.[326]

1939. június 18-án Palicson egy olyan szabadtéri mulatságot szerveztek, melynek összbevétele 10 278 dinár volt, ebből a tombolán 3 403, a főbejáranál eladott belépőjegyek árából 1872 dinár gyűlt össze.[327] A kiadások 2672 dinárt tettek ki.

Az ugyanezen év szeptember 17-től kezdődő Vöröskereszt hét alatt az adományoknak köszönhetően 3778 dinárral gyarapodott a szervezet pénztára.

A „szamaritánus tanfolyamot“ hirdetve 1939 szeptemberében 100 hirdetőplakátot nyomtattak, majd december folyamán ugyanennyit, de más tartalommal – ekkor „arról értesítették a lakosságot, mi a teendő mozgósítás vagy háború esetén.“

Ez év októberében betegáplói tanfolyamok indítására készülnek. A Vöröskereszt minden ez időben végzett tevékenysége arra enged utalni, hogy az Európában már nagyban zajló háború szele ezeken a területeken is lengedez. Ez mellett azonban az olyan „hétköznapi“ feladatoknak is eleget kellett tenni, mint amilyenek a szegénysorsú és szociálisan veszélyeztetett polgárok megsegítése. Így például 1939 novemberében a Vöröskereszt helyi bizottságához fordul Rigó Géza sokgyermekes szegénysorsú szabadkai lakos, egy pár cipőt kérve. A család számára a Bata cégtől 15 dinár értékben két pár cipőt vásárolnak.

Hartmann Teréz, városunk kiemelkedő polgára, aki hosszú éveken át pártolója és segítője volt a Vöröskeresztnek, most, a háborút közvetlenül megelőző időkben is aktívan részt vett adományaival és jótékonysági akcióival annak munkájában.

Az ilyen akciók pedig meghatározott menetrend szerint zajlottak, ezek közül az 1939. december 10-i 11 498 dinár bevételt hozott.

A szabadkai Vöröskereszt már 1938 óta igyekezett egy sebesültek és betegek szállítását biztosító járművet beszerezni. Ez a terv azonban csak 1939 végén valósult meg, amikor a helyhatósági szervek és a belgrádi Vöröskereszt elnöksége megegyeztek abban, hogy Belgrád Szabadkára egy ilyen jellegű autót küld ajándékba. 1940 január 1-jén létrejött az Autóállomás, mégérkezett a „Renault“ típusú, sebesültek és betegek szállítására alkalmas mentőautó. A jármű két speciális hordággyal és a kísérők számára elegendő hellyel rendelkezett. A Tűzoltóotthon udvarán, a Vilson utca 55. alatt garázsolták. A város területén 25 dinár volt a viteldíj, a városon kívül pedig 20 dinár volt az indulás, és 3 dinárt számoltak kilométerenként.

1940 januárjától Olga hercegnő indítványára hozzáfogtak a téli segély [328] begyűjtéshez. Az akcióba a város, a helyi jótékonysági szervezetek, és a Vöröskereszt is bekapcsolódott. Ez utóbbi a város, illetve az akciót irányító szervezőbizottság  pénztárába a városi népkonyhák működtetéséhez szükséges pénzt fizette be.

A Stella polaris szabadkőműves-páholy 1940 elején a Vöröskereszt számára, egy népkonyha megnyitása céljából  átengedte a Šenoa utca 11. alatti  épületét.[329] „A Vöröskereszt utolsó, háború előtti évi közgyűlűsét 1941. február 23-án kellett volna megtartani a Jogi Egyetemen, dr. Miodrag Aćimović elnöklete alatt, de nincs róla feljegyzésünk, hogy valóban megtartották-e.“ [330]

***

A szabadkai Vöröskereszt második világháborús (1941-1944) tevékenységéről eddig kevés adat látott napvilágot. Ennek oka, hogy a tárgyalt időszak jó ideig hálátlan téma volt, és s kutatók nem szívesen foglalkoztak vele. Az utóbbi időben azonban mind több levéltári és könyvtári (korabeli napilapok) forrás bukkant fel, melyek alapján az alábbiakban megpróbáljuk rekonstruálni a szabadkai Vöröskereszttel kapcsolatos történéseket.

A következő eset mindössze egy nappal a Német Légierő Belgrád elleni légitámadása előtt, és a Magyar hadsereg Szabadkára történő bevonulása előtt egy héttel  játszódik le, és hű képest fest a városban uralkodó hangulatról.

A Vöröskeresztes jármű felügyeletével Sternhardt Sándor sofőr volt megbízva, aki már április 5-én hadibeosztást kapott – éppen mint e jármű további sofőrje. A Vöröskereszt járási bizottságának elnökétől, aki ugyanakkor a Jogi Egyetem akkori dékánja volt, dr. Aćimovićtól 1941. április 8-án azt a parancsot kapta, hogy őt és családját szállítsa Surčinra. A sofőr teljesíti a parancsot[331], majd a járművel visszatér Szabadkára, ahol a mentőkocsit ezentúl rendeltetésének megfelelően használják                                                   

1941. május 18-án a déli hadsereg katonai közigazgatási csoport-parancsnoksága következő levelet intézete a szabadkai városi katonai parancsnokságnak a Délvidéki Vöröskereszt vagyona felkutatásának és biztosításának tárgyában:

„A Magyar Vöröskereszt Egylet elnökségének közlése szerint a megszállás ideje alatt a Jugoszláv Vöröskereszt különböző városokban és falvakban a fiókszervei utján különböző intézményeket tartott fenn. Közérdekből kívánatosnak látszik, hogy ezek a Vöröskereszt fiókszervek újjászervezés útján a Magyar Vöröskereszt  Országos Szervezetébe bekapcsolva működésüket minél előbb folytathassák.

Utasítom, hogy a Magyar Vöröskereszt Egylet által rendelkezésre bocsátott és csatolt kérdőívek felhasználásával állapítsa meg, mely városokban és községekben fellelhető Vöröskereszt vagyontárgyakat, kik és hol őrzik azokat és azok, akik ezidő szerint a helyi fiókszervek élén  állnak, nemzethűségi  és egyéb szempontból nem eshetnek kifogás alá. Ahol a vagyongondozók kifogás alá esnek, a fiók-egylet vezetésére és vagyona megőrzésére, arra megfelelő és megbízható egyént kell kijelölni, akivel majd a Magyar Vöröskereszt Egylet elnöksége felveszi az érintkezést.”[332] 

1941. június 11-én hasonló témájú levelet küldött Vállay Gyula a Magyar Vöröskereszt országos ügyvezető igazgatója, a város katonai parancsnokának:

„ Hozzánk érkezett  magánjelentésekből, valamint a Jugoszláv Vöröskereszt által kiadott nyomtatott jelentésből is tudomással bírunk arról, hogy a visszacsatolt délvidéki területen a Vöröskereszt igen sok ingatlan és ingó vagyonnal rendelkezik. Miután félő, hogy az ott fellelhető vagyontárgyakat nem nemzethű vezetőségi személyek és mások is elszállítják, vagy rongálásokat végeznek az épületeken és berendezéseken, avagy az ingóságokat őrizetlenül hagyják, sürgősen szükségünk lenne annak a megállapítására, hogy a tekintetes Járási Katonai Parancsnokság hatáskörébe tartozó területen milyen vöröskeresztes ingó és ingatlan vagyon található és azok őrzésével a tekintetes Járási Katonai Parancsnokság kit bízott meg.”[333]

1941. július 19-én tartották meg a Magyar Vöröskereszt Egylet alakuló gyűlését. A gyűlést dr. Mezey István szervező orvos nyitotta meg, majd bemutatta a jelenlévő egylettagoknak Mauks Márta központi szervező délvidéki főnökasszonyt , aki átvette az elnöklést és ismertette a magyar Vöröskereszt Egylet szabadkai megalakulásának szükségét, majd felhívta a jelenlévőket, hogy mondják ki a megalakulást, és a tiszti kart válasszák meg. Elnöknek, egyhangúlag és nagy lelkesedéssel Bitó Dezső tábornokot (Szabadka város katonai parancsnoka) választották meg. A többi tisztségviselő:

Ügyvezető elnök: dr. Mezey István, orvos

Női társelnök:  Szárits Szilárdné

Főorvos: dr. Fekete László, orvos

Titkár: Lépes Mihályné

Ezt követően megválasztották a 32 tagú választmányt is. A választások megtartása után Mauks Márta délvidéki főnökasszony ismertette a Magyar Vöröskereszt  célját és működési körét.

A gyűlés kimondta, hogy a most megalakult Magyar Vöröskereszt Egylet jogutódja a volt szabadkai Jugoszláv Vöröskereszt Egyletnek, és így annak minden ingó és ingatlan vagyona a most megalakult  egyesület tulajdonába ment át.

Döntés született arról is, hogy az egyesület a legrövidebb időn belül kéthetes ápolónői tanfolyamot rendez, amelyre bárki jelentkezhet. A jugoszláviai ápolónői tanfolyamot-végzetteket átképző tanfolyamokon átminősítik, és igazolványaikat magyar igazolványra kicserélik.

1941. július 29-én választmányi gyűlésen már csak megerősítették, hogy Bitó Dezső tábornokot Szabadka város katonai parancsnokát az Egyesület örökös díszelnökévé választja. E gyűlésen pár személycserére is sor került. A választmány elnöki tisztségére dr. Máté Mihály tiszti főorvost javasolták, a titkári teendőket a lemondott Lépes Mihályné helyett Czeisz Pálnéra, a pénztárnoki tisztséget, pedig Pletl Antalnéra bízták. E gyűlésen szó volt még az Egylet ingó és ingatlan vagyonának számbavételéről, az Egylet mentőautójának kérdéséről, melyet a tűzoltóság használt, a régi orosz menekültek (cári) megsegélyezéséről, és különböző tanfolyamok (főző, védőnő stb.) megszervezéséről.
1942. október 26-án megtartott közgyűlésen új vezetőséget választottak. Az Egylet munkájában részt vállalnak dr. Roeck Andor főispán és dr. Völgyi János polgármester is nejeikkel. A Vöröskereszt Ifjúsági Szervezete Fetsch Aranka leánygimnáziumi tanár vezetésével alakult meg.
1943. december 7-én tartották meg a Vöröskereszt első nagy közgyűlését, melynek napirendjén az eddigi munkáról szóló jelentés is szerepelt.
1944. február 21- től bővül a vezetőség, az elnök dr. Völgyi Jánosné, a polgármester felesége. Elnökhelyettes, pedig Csajkás Margit. Személyi változás ezt követően a háború végéig nem történt.

A Vöröskereszt székhelyeként szóban forgó épületek: iroda – Bem utca 14., katonakórházak –  Horthy Miklós (ma Đure Đaković ) utca 4, és Szondi utca 2.                                            

Elmondhatjuk, hogy a szabadkai Vöröskereszt tevékenysége igen sokrétű volt.

Segítette a német hadifogságban sínylődő jugoszláv katonákat (elsősorban szabadkaiakat és észak-bácskaiakat), gondoskodott az elesettek özvegyeiről és árváiról. Dolgozott az eltűnt személyek  névsorán és a hadifogságból hazatérők elszállásolásán.

Évente szervezett gyűjtést ( az ún. Országos gyűjtés keretében) a keleti fronton harcoló sebesült és elhunyt honvédek családtagjainak megsegítésére. Így például, 1941. október 4-én és 5-én rendezték meg a Vöröskeresztes napokat, amely napok iskolaszüneti napok voltak, és a gyűjtés  eredménye 12.290,30 pengő. Minden iskola (elemi, közép és speciális iskolák) és karitatív szervezet részt vett a gyűjtésben. Akik 100 pengőn felül gyűjtöttek, a Vöröskereszt külön elismerésében részesültek[334]  Ugyanilyen emlékezetes gyűjtés volt 1942-ben a „kis magyarok” és a leventék pénzgyűjtése, melyet szeretetcsomagok (dohány, szalonna, meleg holmi) vásárlására és küldésére költöttek[335].  Ezeket a segélyakciókat minden évben kötelezően megrendezték.

A szabadkai Vöröskereszt segítette a szabadkai Orosz Vöröskereszt (régi szervezet) munkáját, kik a Jugoszláv Vöröskereszt megszűntével anyagi fedezet nélkül maradtak. Többször pénzsegélyt utaltak át a Szabadkán élő munkanélküli orosz emigránsoknak, kiket egyébként a város is külön segélyben részesített.[336]

Szorosan együttműködött a Zöldkereszttel, zöldkeresztes védőnői tanfolyamok megszervezésében és logisztikai támogatásban részesítette e testvérszervezetet.

Mindezek mellett jótékonysági bálakat, színielőadásokat és filmbemutatókat szerveztek, melyek bevételét a már felsoroltakra, és kórházfejlesztésre fordították.

A Vöröskereszt tevékenysége a háború végső szakaszában a légoltalmi óvintézkedések megszervezésében, és az ezzel kapcsolatos segítségnyújtásban merült ki.

Végül leszögezhetjük, hogy a szabadkai Magyar Vöröskereszt Egylet 1941-től 1944-ig tartó tevékenysége inkább a hadegészség ügyeivel kapcsolatos, míg az ínségek és menekültek segélyezése csak másodlagos tevékenységnek volt tekinthető, mely egyébként is a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozott. Ilyen időben, akkor ez természetes hazafias cselekedetnek számított.

***

„A Jugoszláv Vöröskeresztet 1944-ben újították fel Drvaron, a szanitécbizottság javaslatára és a Jugoszláv Nemzeti Felszabadítási Bizottság határozata alapján. Széles körű országos szarvezete alakítottak, amelynek munkáját az új társadalmi viszonyoknak rendelték alá.“[337]  A szigorú közponi irányítás most is meghatározta, de meg is könnyítette a Vöröskereszt munkáját. Létrejön a bizottságok hálózata, melyekből 1945 második felében mintegy 3500 működik, több mint 400 000 taggal.

„Szabadkán a Vöröskereszt 1945. február 10-én alakult meg. [338] Igen sok feladat állt a szervezet előtt. A városban igen sok sebesült volt, meg kellett oldani a hadifogságból visszatértek gondját, éhínség uralkodott, a háborús veszteségek – akár személyiek-akár anyagiak mély sebeket hagytak. Az elesettek száma meghaladta a 7000-et.[339]  Külföldi segítséggel[340] gondoskodtak az elesettek gyermekiről és az önellátó anyákról. Gyűjtési akciókra, rendezvények megtartására is sor kerül, a Vöröskereszt hetet is megtartják. A Vöröskereszt Ifjúsági Szervezetének háború utáni első közgyűlését 1945. szeptember 3-án tartották, dr. Vladeta Savić elnökletével.[341] Az elkövetkező időszakban is ő viseli ezt a tisztséget. A szabadkai Vöröskereszt rendes közgyűlésére 1946. május 12-én került sor.

Tevékenységük egy megfelelő helyiség biztosítására is kiterjedt. E célból a Šenoa utca épület tatarozását is kérték, mivel az említett épület a Szövetségesek légitámadásában megrongálódott. [342]

***

A Vöröskereszt Monarchia-beli megalakulása kezdetétől, a háborús időkben, és a két világháború közötti időszakban, de az új társadalmi berendezés körülményei alatt is megtalálta annak módját, hogy eredetileg kitűzött céljait megvalósítsa. A társadalmi-politikai keretek és azok jellegzetességei végig átszőtték a Vöröskereszt munkáját, meghatározták annak tevékenységét. A társadalmi-politikai körülmények megváltozása országhatárokat húzott meg, új országokat teremtett, vagy tüntetett el a süllyesztőben – a Vöröskereszt nem osztozott ezek sorsában, hanem az új feltételekhez alkalmazkodva végig kitartott a mozgalom alapeszméinek követésében.

A    SZABADKAI  VÖRÖSKERESZT  TEVÉKENYSÉGÉNEK

ESEMÉNYNAPTÁRA   1946 – TŐL

 

1946. A Vöröskereszt  kerületi  bizottsága    március  14 -én   plenáris  ülést  tartott,  melyen  megvitatták  a  Szerb  Vöröskereszt  főbizottságának   a  bizottság  feladatával  kapcsolatos  utasítását.   A Vöröskereszt  ebben az időben   külön  segítette  a  szabadkai valamint a  zentai  kórházat  gyógyszerszállítmánnyal.

A  szabadkai  vasútállomáson   megnyílt  a  Vöröskereszt  kihelyezett  kirendeltsége,  melynek  az volt a feladata, hogy  fogadja  és  ellássa  azokat  a  fiatalokat,  akik  szakmai  tanulmányra  indultak  Csehszlovákiába.

December  30 – án   ünnepi  nagygyűlést  rendeztek    a  szervezet  hatvan éves fennállásának alkalmából.

1947. A Vöröskereszt   aktivistái   két hónapon  keresztül  megszervezték  a  Šamac – Sarajevo vasútépítő munkaakció  fiataljai részére  az  egészségügyi  kiképzést.  Ugyanakkor  külön  megelőző  programot  szerveztek  a  falusi  ifjúság  részére,   valamint  a  gyárakban.

Május  11-én  ünnepélyesen  megnyitották  a  Šenoa utcai  székházban  a  társalgót. Ebben az  évben  a  szervezetnek    4.266   bejegyzett  tagja,  valamint   8.273   ifjonc  tagja  volt.

1948. A Szerb  Vöröskerszt  főbizottsága    január  hónap  folyamán  egyéves  óvónőképzőt  alapított  és  indított  el  a   kihangsúlyozott káderhiány  miatt.  Vajdaságban  a  tartományi  bizottság  úgyszintén    iskolát  alapított.

Szeptember  25-e  és  október  5-e  között  megrendezték  a  Gyermekhét   elnevezésű  programot.

1950. 195 Március 8-a  alkalmával   hatvan    női  tag   6.000 méter   kelméből,  melyet a  Nemzetközi  Gyermekalapítvány  adományozott,  6.ooo  pelenkát valamint   3.ooo  rugdalózót  készített.

Nagy  erőfeszítésekkel   és  munkával  a Vöröskereszt    három  gyermekéttermet  nyitott  meg,   valamint   16  városi  iskolában  és  12 kültéri  iskolában   tejet osztott.

A  Vöröskereszt  közvetlen segítségével    és  támogatásával   megnyitották  a Jovan  Mikić    szőnyeggyárban  a  bölcsődét.

1951. Januárban megszervezték  a  Gyermekek  öröme  elnevezésű  akciót,  amikor  csomagokat   osztottak    és  színházi  előadást   szerveztek.

Április elején  megtartották  a  szervezet  évi  közgyűlését.  Külön célként  tűzték ki annak  szükségét,  hogy    20  termelőszövetkezetben  Vöröskereszt  bizottságot  alakítsanak.  Előirányozták a  tagság  létszámának  növelését  25.000  taggal.

Az  év  elején az   EN  képviselői  Szabadkára  látogattak. Ez  alkalommal    dícséretben  részesítették  a szervezetet  sikeres egészségvédelmi  és  megelőző  tevékenysége  miatt.

1952. A Vöröskereszt   húsz  légúti   betegségben  szenvedő  gyermeket  Svájcba küldött   felépülésre.

Október   1-e  és  8-a  között   megszervezték  a  Vöröskereszt hetet,  melynek  keretén  belül     a  Šenoa utcai  székházban  megnyílt  a   Népegyetem  egészségügyi  tagozata.   Ebből  az  alkalomból  a  vezetőség    a   Beograd szállodában   szórakozóestet   szervezett.

Ebben   az  évben  megindult  az  önkéntes véradás   szervezett  formája.

1953. Az önkéntes  véradás  terén  felgyorsult a  tevékenység,  főleg  a  munkaszervezetekben,   a  véradók  száma  pedig  elérte  az 500-at.

Október  25-e  és  november 2 -a  között  megrendezték   a Vöröskereszt  hetet,  melynek  középpontjában  az  önkéntes véradás tömegesítése  volt.

A  város  területén  több  fiókintézet nyílt  a  lakosság  szükségleteinek  kielégítése  céljából.

1954. Az év  folyamán  több  egészségügyi  felvilágosító  tanfolyamot  szerveztek a   falusi  lakosság  részére,  főleg  a  14 – 18  éves  leánygyermekeknek.

Május  13-án   megtartották  a  szervezet  évi  közgyűlését.

1955. Az év  folyamán   66   tanfolyamot  szerveztek,  melynek  összesen  2.000  leánygyermek  hallgatója  volt.

A  hadiárvák  részére  összesen   1.344  csomagot  osztottak ki,  valamint    támogatásban  részesítették  a  gyermekellátó  konyhákat.

A  Gyermekbarát  társasággal  karöltve   az  Aranybárány  étteremben   közétkezdét  nyitott  a  Vöröskereszt,  ahol  a  szegénysorsú  gyermekek  mindennap  melegételt kaptak.  Ebben  az  évben a  szervezetnek  van  egy Krk-  szigeti  nyaralója   is.

1956. Februárban egy  vajból  és tejporból álló  szállítmány  érkezett,  melyet  a  Jugoszláv  Vöröskereszt  szabályzata  alapján  osztottak  ki.

142  gyermeket  ingyenes  nyaralásban  részesítet  a Vöröskereszt,  míg   288   gyermek  szülei  minimális   anyagi  hozzájárulással   biztosították  gyermekeik  nyaraltatását.

Erősödött  a  szervezet   propaganda-tevékenysége,  aminek  eredménye    87  filmvetítéssel  egybekötött  előadás , melyeknek   összesen  17.000  nézője  volt.

A  Vöröskereszt  hetét   május  6-átol   13-áig tartották  meg,   melynek mottója  a  közegészségi  feltételek javítása  volt.

A  Vöröskereszt   a  diákkonyhák  fö  elindítója  és  támogatója.   52  iskolában  működött   diákkonyha,  s  mintegy  8.000  diákot  látott  el.

1958. A tüdőbeteg  szülők  gyermekeinek  eltartása  volt  az  év  fő-  és  aktuális  tevékenysége.

1960. 196 Az alkoholizmust     megelőző  tevékenységek,  valamint  az  önkéntes  véradás  további   tömegesítése jellemezte  az  év  munkásságát.

Az   algériai  sebesültek  fogadása  és  elhelyezése  a Palicsi -tó  valamint a  Nádas  hotelben  és  a  sárfürdőben.

1961. Egészségügyi felvilágosítás  és  megelőző  programok  szervezése  az  ifjúság  számára a katonai  kiképzés előtt.

Megalakították  a  palicsi  Kísérleti  Oktató  és  Megelőző  Kiképző  központot.

Jugoszláviában  először,  a  Városháza  körüli  tereken    gyakorlatot  szervezett  a  szabadkai Vöröskereszt   elsősegélynyújtás bemutatása  céljából. A   gyakorlatot  filmezték,  és  a  kész  anyagot  bemutatták   Genfben.

1962. A falusi ifjúság  részére  gazdag   felvlágosító  programokat  szerveztek.

1963. Emberbaráti tevékenységek  a  szkopljei   nagy  földrengés  károsultjainak  javára.

1964. Elsősegélyt oktatók  képzése, valamint  a  sérülést  ábrázolók  képzése.

1965. Az elsősegélyt  előadók   képzésének  fokozása.  A  szervezetben  négy  alkalmazott  dolgozik.

Aktív  szerepvállalás  a  nagy  árvíz  károsultjainak  megsegítésében.

Apatinból    cigánygyermekeket  fogadott  be a  Vöröskereszt,  és   helyezett  el Palicson  a  Bagolyvárban,  ahol egy  hónapig  maradtak.

1968. A Vöröskereszt   tevékenységeivel  bekapcsolódot  az  általános honvédelembe,  mint  annak  aktív  alkotó-  és  építőeleme.

1969. A Banja  Luka-i  földrengés  károsultjainak  megsegítése.  A šargovaci Karlo Raić  Általános  Iskola diákjai valamint  tanárai   október  26-án,  Palicsra  költöztek  a     Sport szállodába,   ahol  nyolc hónapig  maradtak.

1970. 197 A Napsugaras  ősz  elnevezésű  program  megindítása, melynek  ötletadói   Antun Futo, dr. Etela Rajčić  és   Szilágyi  Gábor  voltak.

A  feketehimlő  elleni védőoltás körüli  önkéntes  tevékenységek.

1971. Újítások bevezetése a háziápolás programba.

Az  év  januárjában  megalakult   a  Háziápolási  központ.

1973. Gyűjtési akció  és  segélyosztás  az  arra  rászorultak  részére.

1974. Megalakult a  Vöröskereszt  fiataljainak  klubja.

Községi  elsősegélynyújtó-versenyt  szerveztek  az ifjoncok  és  a  fiatalok részére.

1975. Megkezdődött a  gépjárművezetők  oktatása  és vizsgáztatása   elsősegélynyújtási  ismeretekből.

1977. Ételhigiéniai, valamint  a  fertőző betegségek megelőzésének módjait  oktató   programok  az  élelmiszeriparban  dolgozók  részére.

1978. Április 25-én    a Vöröskereszt megvásárolta  a  Fasizmus  áldozatainak terén  lévő  mai  székházát.

1979. A Crna Gora-i földrengés  károsultjainak   megsegítése.

Megkezdődött az együttműködés a  Csongrád megyei  Vöröskereszt szervezetével.

Megkezdődött  a szabadkai  szeméttelep  lakosainek  szervezett   kitelepítése.

1980. 198 Megalakult a  Házasság előtti-   és  családi   tanácsadó.

A  Napsugars  ősz  elnevezésű  program  tízéves  fennállásának    ünnepe.

A  fiatalság  aktív  részvétele  a  Vöröskereszt  tevékenységében,  valamint   új  tagok  toborzása az  év  célkitűzése.  E  téren  külön  kiemelkedő  munkát  végzett  dr.  Slobodan Pantelić.

1981. A Jószomszédi  segély   program     megformálása  és  megvalósítása.  A Jovan J. Zmaj  Általános Iskolában  megalakult  az  orszagban is  első  ifjúsági   munkacsoport, feladatuk   az idősek  látogatása és a  program más  formáinak  megvalósítása.

1982. Külön hangsúlyt  fektetnek az  alapszervezetek  megalakítására,  elsődlegesen  a munkaszervezetekben.

Külön  jellemző  a  függőségi  betegség,  az  alkoholizmus elleni   prevenciós- megelőző  tevékenység.

A  Vöröskereszt  keretén  belül  megalakult a gyógykezelt  függőségi          (alkoholisták ) betegek  klubja.

1983. A  kopaoniki  földrengés  károsultjainak  megsegítése.

A  palesztin  és  a líbiai   sebesültek  és  menekültek    megsegítése.

1984. A szabadkai  Vöröskereszt  megkapja  Szabadka város  Októberi  nagydíját.

1986. A szervezet  fennállásának  100.  éve alkalmából  díszülést szerveznek a Népszínház nagytermében.

1991. Megalakult a  Vöröskereszt  segélykészlet-raktára  210  m2  területen  az Edvin

Zdovc  utcában,  valamint  a  Matije Gubec  utca   8.  alatt.

A  menekültek    mandátumon belüli  megsegítése  Palicson.

1992. 1992. Az emberbaráti segélyek  fogadása  és  azok    elosztása  a rászorulók  között.

1994. Áprilisban működni  kezdett a  Vöröskereszt  konyhája    napi  203  adaggal.

1995. Menekültek fogadása   a  volt Jugoszlávia   háború  sújtotta  területeiről  és  mandátumon belüli  megsegítésük .

1996. Mandátumon belüli   emberbaráti  tevékenység  a menekültek megsegítésére.

1997. A Vöröskereszt   szervezője  és  megvalósítója   Baošićen   az  ifjoncok  nyári  iskolájának.

Első ízben  szervezik meg Palicson a Nemzetközi   elsősegélynyújtó  és  vízimentő   tanfolyamot,  melynek   50   résztvevője  és  hét  kiképzője volt.

1998. 1998. Külön eredményeket ért  el a  vízimentő

Az  ifjúsági  elsősegálynyújtó  csapat  az  EFAK  európai  versenyén  Olaszországban  ötödik  helyezést  ért  el.

200  gyermek  részére  biztosított   ingyenes nyaralást  a Vöröskereszt   Baošićen.

A  Vöröskereszt  tulajdonosa lesz  egy  19    lakásos  alkalmi  nyaralónak Palicson,  melyben  a  továbbiakig  menekült személyeket helyeznek el.

1999. A Vöröskereszt illetékes  szakszolgálata     13. 479  menekült  személyt   jegyzett,  valamint    3.000  ideiglenesen  áttelepült  személyt    Koszovóról.

Szabadkán,  a Jovan  Mikić  utcában  megnyílt a Vöröskereszt  központi   segély -raktára   1.700  m2  felületen, valamint   saját  konyhája   6.000  napi  adag  elkészítésének  lehetőségével.  A  népkonyhának     1.277  felhasználója  van.

A  NATO bombázások  ideje alatt  a  Vöröskereszt   a  mandátuma  keretein  belül  tevékenykedik.  Elsősegélykiképzéssel  foglalkozik,  valamint   a  fiatal önkéntesek  a  légitámadás utáni  pillanatokban  megfelelő  segítséget  nyújtanak  az  esetleges  rászorulóknak.

2000. A Népkonyha  programban  az  év  során  összesen  1.000.000.000   adag   ebédet  osztottak  szét  a  rászorulók  körében.

A  helyi lakoságnak   1.238.379 kg  segélyt  osztottak ki,  azaz   7.862 személynek.

A  menekültek  részére  638.660  kg segélyt  osztottak  ki,  azaz  1.118 személynek.

Az  ideiglenesen  idetelepülteknek  469.256 kg segélyt  osztottak  ki .

A Palicsi  nyaralóban    243  fiatal  töltötte  a  nyári  szünidejét  aktív  programokkal.

Az  év  májusában  a  szervezet  gondozásában  megjelent  a  HM Revija   elnevezésű  folyóirat,  melynek  kuriózuma  a  Brei  írásos  melléklet.

2001. 2 A Vöröskereszt szervezője  és  megvalósítója   Baošićen a  Vöröskereszt nyári  iskolája  elnevezésű  programnak.

Megkezdődött  a  székház  felújítása  és  funkcionális  bővítése.

2002. 2 Minden tervezett  tevékenység   megvalósulásán  szorgoskodik  a  szakszolgálat, a  korlátozott   lehetőségektől függetlenül,  amik az  építkezés  következményei.

2003. 2 A szervezet terhére a fiatalok egy csoportja nyaralt a Vöröskereszt  Crna Gora-i  nyaralójában.

Július 5-én   az  elsősegély-csapat  négy tagja a nemzeti szervezet  csapatának  tagjaiként  részt vett  az   EFAC  versenyen  Prágában.

A  szabadkai Vöröskereszt  vízimentő oktatói    Crna Gorában  – Sutomoren     vízimentő  tanfolyamot  szerveztek.

Új  programot  mutattak  be,  mégpedig   a  Nemi  úton  terjedő  fertőzések  megelőzése  címen.

Egyedülálló  programot  indított a Vöröskereszt „ humanus  szombat”  és  „humanus  karácsony”  elnevezéssel,  mellyel  az  önkéntes  véradók  toborzása  a  fő  cél.

2004. A Vöröskereszt  Nemzetközi  hete  alkalmaból  majus  8-án  átadták  a  felújított  és  kibővített  székházat  a  tagságnak.

IFAC   elnevezéssel  nemzetközi  elsősegélynyújtó versenyt  és bemutatót  szerveztek  Palicson.

Augusztus  9-től   31-ig   “ KORIDOR  10 „   elnevezéssel   az  autópályán    fogadó- és pihenőhelyet  alakított ki  a  Vöröskereszt,  az  olimpiai  játékok idejére.

2005. 2 Külön hangsúlyt  fektettek  a  vérátömlesztő  osztállyal való  együttműködés  javítására.  E  célból   a  Vöröskereszt   önerőből  számítógépes  adatfeldolgozást  biztosít  az  osztálynak.

Folyamatosan   valósul  meg  a menekült cigánygyermekekkel való foglalkozás   és   reszocializáló  program.

ARHIVSKA GRA]A

(PREPIS SA ORGINALA)

ARHIVSKA GRAĐA

(PREPIS SA ORGINALA)

LEVÉLTÁRI ANYAG

(ÁTIRATOK)

F:2. polg. 3905/1886

1

1886 évi március hó 31-én Szabadka sz. Kir. városban tartott rendes havi közgyűlés jegyzőkönyvének

Kivonata

Olvastatott a magyar szent korona országai vöröskereszt egyletének f. évi március hó 4-én 521 Szám alatt kelt átirata, melyben vöröskereszt fíók egyletnek leenő alakítására hívja fel fel a város hatóságát, mely átírat a tanács részéről azon javaslattal terjesztetik be a közgyűléshez, miszerint a törvényhatósági bizottság részéről határozatilag kimondandó lenne, hogy e város közönsége Szabadkán vörös kereszt fiók egylet alakítását melegen óhajta, ezen egyletbe 100 ft összeggel alapító tagul belép s az egylet tagjainak gyűlése végett egy öt tagból álló bizottságot küld ki a saját kebeléből azon kérelemmel, miszerint az alakítandó fiók egylet érdekében minden lehetőt elkövetni szíveskedjenek.

Minthogy a város törvényhatósága az egylet tagjai közé már számú közgyűlési határozattal belépett s évenként 20 ftot fizet az egylet pénztárába, ennélfogva a tanácsnak az egyletbe lépésre vonatkozó javaslata a fenti indoknál fogva mellőztetik, hanem Szabadkán egy fiók egylet alakítása egyhangúlag elfogadtatik s a fiók egylet részére a tagok gyűjtésével a tanács megbízatik, miért is erről kivonatilag értesítetik.

Kiadta

Kulunchich József

főjegyző

Ezen átirat azon javaslattal terjesztetik be a közgyűléshez, miszerint a törvényhatósági bizottság részéről határozatilag kimondandó lenne, hogy a város közönsége Szabadkán vörös kereszt fiok egylet alakitását melegen óhajtja, ezen egyletbe 100 frt. összeggel alapitó tagul belép s az egylet tagjainak gyűjtése végett egy öt tagból álló bizottságot küld ki a saját kebeléből azon kérelemmel, miszerint az alakitandó fiok egylet érdekében minden lehetöt elkövetni sziveskedjenek.

Kelt Szabadkán 1886 évi márczius hó 30. tartott tanácsülésből.

Kiadta:

Manojlovich XXXX

jegyző

4834

3905/1886 sz.

A magyar szent korona országai vörös kereszt egyletének f. évi márczius hó 4-én 521 sz. A kelt átirata, melyben vörös kereszt fiok egyletnek Szabadkán leendő alakitására hivja fel a város polgármesterét.

Tek. Közgyűlésnek ( az átirattal:)

521 szám

Tekintetes polgármester ur!

Szabadka város majdnem 62 000 lakosával, fejlett társadalmi életével, virágzó magánegyleteivel azon helyek közé tartozik, hol a vörös kereszt egylet mindeddig nem alakult meg.

Ma midőn országszerte több mint mint 450 vörös keresztes testület működik, nagy sulyt fektetünk azra, hogy ily helyen, hol a fogékonyság hazafias és emberbaráti czéljaink iránt nem hiányzik, fiókegylet, illetöleg városi választmány alakuljon.

A szükséges actió meginditása végett megkeresést intézünk Szabadka város főispánjához Méltóságos Jankovich Aurél urhoz, ki kérelmünk szives támogatását készséggel megigérte.

Nem kétkedünk, hogy ő Méltóságának és Tekintetes polgármester urnak vállvetett müködését siker fogja koronázni.

Azon bizalomteljes kérelemmel van szerencsénk tekintetességedhez fordulni, méltóztassék ügyünket azon jó indulattal támogatni, melylyel eddig is az egylet érdekében intézett átiratainkat és megkereséseinket elintézni méltóztatott.

A mennyiben átirási ivek vagy egyéb, a működés megkönnyitésére szolgáló egyleti kiadványok nem állnának igen tisztelt polgármester ur rendelkezésére, mi azokat készséggel közvetitjük.

Kitünö tisztelettel maradván

Budapesten, 1886 évi márczius 4én

Gróf Károlyi Gyula

F:2. polg. 3225/1889

Szabadka sz. kir. város tanácsa

Igtatókönyvi szám. 3225

Tárgy:

Az országos vörös kereszt egylet megbizottjának kérvénye háború esetén ágyak és segélyezés iránt.

Határozat:

A kérvény folytán az országos vörös kereszt egylet helyi választmánya részére háború esetén 40 felszerelt ágy valamint a helyi viszonyokhoz mérten megfelelő pár helyiség rendelkezésére bocsájtatni rendeltetik.

Miről a számvevőség végzésileg és az országos vörös kereszt egylet megbizottja átiratilag értesíttetik.

Kelt Szabadkán 1889 évi április hó tartott tanácsülésből.

Lévay … Tanácsnok

Tekintetes Tanács!

Az országos vöröskeresztegylet által még 1886 oktober 24-én Szabadkán tartott vegyes bizottsági űlésen a midőn Bács-Bodrogh vármegye főispánja a cs. és kir. katona parancsnokság képviselői Ivánka Imre főgondnok és a megye ugy a város első tisztviselői résztvettek, valamint a város polgármestere mint a tanács jelenlevő tagjaitól azon ígéretet vette az egylet, hogy esetleges háború esetén nemcsak anyagi pártolásra számíthatunk, hanem hajlandónak nyílatkozott a város hogy a rendelkezése alatt lévő ágyakat is átengedi kölcsön képen azon időre amidőn a betegszálló állomáson sebesültek ápoltatnak.

Ez okból mély tisztelettel felkérem tekintetes Tanácsot nyilatkozni az iránt valjon hány ágyat lenne hajlandó háború esetén a választmány rendelkezésére bocsájtani, esetleg mily nemű segélyre számíthat egyesületünk a vész idején.

Tekintve, hogy a központ válságos időket helyez kilátásba a midőn segélyezésünk erejével tisztában kell lennünk, szabad legyen kérnem hogy elhatározását velem mielőbb tudatni szíveskedjék.

Szabadkán 1889 évi marcius hó 28-án

A vörös kereszt egylet megbízásából

Szigethy József

egyleti megbízott

F:2. XXIII 33/1895

1400. szám

1895.

KÖZPONTI  IRODA :

Budapest, IV., Koronaherczeg-utcza 2. sz.

Mellékelve van szerencsém a magyar szent korona országai vörös­kereszt egyletének 1894. évben kifejtett működéséről szóló jelentést becses tudomásvétel végett megküldeni, kérvén emberbaráti ügyünket hathatós támogatásában a jövőben is részesíteni.

Kitünő tisztelettel maradván

Az elnök:

Gróf Csekonics Endre,

1. b. titkos tanácsos

Budapesten, 1895. évi június hó  20-án.

F:2: II 163/1907

2860. szám

1907.

Mellékelve van szerencsém a magyar szent korona országai vörös-kereszt egyletének az 1906-ik évben kifejtett működéséről szóló jelentését, valamint annak bevezető része gyanánt a folyó évi május hó 21-én megtartott országos közgyűlésről felvett jegyzőkönyvet nagybecsű tudomásvétel végett megküldeni, tisztelettel kérvén, hogy emberbaráti és hazafias czéljainkat a jövőben is hathatósan elősegíteni szíveskedjék.

kiváló tisztelettel

Budapesten, 1907. évi június hó 26-án.

Az igazgatóság nevében:

Gróf Csekonics Endre

1. b. t. tanácsos,

kir. főasztalnokmester, elnök.

Babarczi-Scbwartzer Ottó tr.

főrendibázi tag,

1. kir. udvari tanácsos, főgondnok.

F:2. V 1478/1914

12553. szám

Tekintetes Polgármesteri Hivatal!

Tisztelettel felkérjük a tekintetes polgármesteri hi­vatalt, hogy a csatolt felhívást, illetve kérelmet a célnak legin­kább megfelelő módon  közismertté tenni szíveskedjék.

Kérésünk teljesítésének reményében fogadja a tekinte­tes  polgármesteri hivatal hálás  köszönetünknek nyilvánítását.

Budapest ,1914  évi szeptember hó 8-án,

Teljes  tisztelettel

„A magyar szent korona országainak

vörös-kereszt egylete.”

AZ IGAZGATÓSÁG

Szabadka szabad királyi város  tekintetes

polgármesteri  hivatalának

10 drb melléklet.                                                                                  S z a b a d k a .

A magyar szent korona országainak vörös-kereszt egylete.

12553 szám

1914

Felhívás

illetve kérelem a hazai vadászterületek tulajdonosai­hoz és bérlőihez.

A harcztéren sebesült, vagy megbetegedett vitéz katonáinknak száma az általuk aratott fényes győzelmek sorával arányban napról-­napra szaporodik.

Nemcsak a hadvezetőség, hanem a minden áldozatra önként és örömest kész, hazafias társadalom is külön-külön együttesen a legnagyobb lelkiismeretességgel és semmiféle fáradozást sem kimélve azon iparkodik, hogy hős fiainknak sorsát lehetőleg türhetővé tegye. Gondoskodva van tehát igényeiknek és szükségleteiknek minden irányban való kielégíté­séről, megfelelő élelmezésükről is. Kétségtelen azonban, hogy az élel­mezés javítása, különösen pedig változatossá tétele tekintetében, szem­ben a gyengélkedő szervezettel, megbecsülhetetlen jelentőséggel bírna, ha sebesült és beteg, de különösen, ha a lábadozó katonák élelmezésébe az apró vad, melyben hazánknak jóformán mindegyik vidéke bővelkedik, szintén bevonható lenne.

Erre való tekintettel ama kérelemmel fordulunk tehát hazánk vadászterületeinek tulajdonosaihoz és bérlőihez, hogy vadászzsákmányuk­nak egy részét az említett czélra áldozni szíveskedjenek.

A kik hálára kötelező készséggel hajlandók kérésünket nagybecsü figyelmükre méltatni, szíveskedjenek a harcztéren sebesült vagy meg­betegedett katonáink élelmezésére szánt vadat a szállításra alkalmas kihűlt állapotban, a vörös-kereszt egylet czimére, (Budapest, Hűtőház IX. Tóth Kálmán-utcza 8-10. sz.) feladva továbbítani és erről egyidejűleg egyletünket (Budapest, L, Disz-tér 1. sz.) levelezőlapon értesíteni.

A magyar szent korona országainak

vörös-kereszt egylete.

F:2. eln. 1300/1914

1300/914

A szabadkai gör. kel. szereb egyházközség nevében Dimitrievics Szvetozár elnök kérelme a Magyar szent korona országai Vörös Kereszt egylete részére való gyűjtés engedélyezése iránt.

Határozat

Ezen kérelem a szabadki gör. keleti szerb hitközség elöljáróságágnak a Magyar szent korona országai Vörös Kereszt egylete részére való gyűjtésre az engedélyt megadom.

Mely határozatomról Szalay Mátyás rendőrfőkapitány és Dimitrievics Szvetozár hitközségi elnök értesülnek.

Szabadkán, 1914. aug. hó 9-én

Bíró Károly

udv. tan. polgármester

azzal, hogy 30 napon belül a begyűlt pénznek rendeltetés helyére juttatását nálam igazolni köteles.

Ad Ikt. 85/8 sz. ex 1914.                                    Szabadka, 1914. VIII.3-án

Tekintetes Rendörkapitányságnak Szabadkán

Méltóságos és fötisztelendő Sevics Mitrofán bácsegyházmegyei gör. kel. szerb Püspök úr 1914. évi július hó 30.án (17.én) 142/1914. sz. a. kelt közlevelében utasította, a fennhatósága alatt álló egyházközségeket, hogy, az elözetes illetékes engedély alapján, a hitsorsosok (?) között a Magyar Szt. Korona Országai Vörös Kereszt Egylet részére adományokat gyüjtsenek és az ekkép összegyüjtött adományokat neki átszolgáltassák, aki ezen összegeket a rendeltetési helyükre fogja juttatni.

Amidőn ezen rendeletröl a tek. címet értesítjük, tisztelettel kérjük:

Méltóztassék az alulírott egyházközségnek ilynemü engedélyt mielőbb megadni.

A szabadkai gör. kel. szerb egyházközség nevében:

Ognyanov Péter                                                   Dimitrijevics Szvetozár

Jegyzö                                                                     elnök.

13352. szám.

Körlevél

mindazokhoz, a kik tartalék-kórházat, betegnyugvó-állomást, kisegítő-kórházat vagy üdülőházat fentartanak.

A magyar szent korona országai vörös-kereszt egylete igazgatóságának az egységes intézkedés szempontjából tudomással kell bírnia arról, hogy mely egész­ségügyi intézetek, úgy mint: tartalék-kórházak, betegnyugvó-állomások, kisegítő-kórházak és üdülőházak kezelnek már sebesült, beteg vagy lábbadozó harczosokat, és melyek üresek.

Felkérjük ennélfogva a t. Czimet, hogy mihelyt a vezetése alatt álló egészségügyi intézet megkezdte működését és sebesülteket, betegeket vagy lábbadozókat gondozásra átvett, minket arról táviratilag vagy levélben az átvett katonák számának megjelölése mellett értesíteni szíveskedjék.

Ugyancsak nagybecsü értesítését kérjük, mihelyt a sebesültek, betegek, illetve lábbadozók mindannyian eltávoztak és az egészségügyi intézet üres lett.

Ebből az alkalomból közöljük, hogy Saxlehner András úr keserűvízforrás-tulajdonos (Budapest VI., Andrássy út 3.) az egyesület részére 30.000 üveg keserű-vizet ajánlott fel. Amennyiben a t. Czim ebbéli szükségletét velünk közli, szíve­sen intézkedünk elszállítása iránt.

Budapesten, 1914. évi szeptember hó 8-án.

Tisztelettel

AZ IGAZGATÓSÁG.

Gróf Gsekonics Endre s.k.                                                      Báró Feilitzsch Berthold  s.k.

kir. biztos, elnök.            központi főmegbizott-főgondnok.

Eln. 1543/1914

 

Szabadka szab. kir. Város tiszti főorvosa.

485. szám

főorvos 1914.

MÉLTÓSÁGOS POLGARMESTER ÚR!

A magyar szent korona országai vörös-kereszt egylet körlevelet intézett Szabadka szab. kir. város Tanácsához mely körlevél 22157 tan. sz. alatt iktattott be. E körlevelet Méltóságod, elintézés céljából, a t. főorvosi hivatalnak osztotta ki.

A körlevélben foglalt felhívás szerint a magyar vörös-kereszt a katona tartalék kórházak, betegnyugvó állomások, kisegítő kórházak és üdülő házakban elhelyezett katonák, illetőleg sebesültek számáról haladéktalan értesítést kér. A m. kir. Belügyminiszter úr 5256/914 eln. ez. – hivatalom­hoz Méltóságodnak 1275/914 eln. sz.  alatt érkezett utasítása szerint az említett intézetek beteglétszámukról jelentést tenni tartoznak. A katonai tar­talék kórházak parancsnoksága velem, illetőleg hivatalommal napról-napra közli a változási kimutatásokat; azonban sem a vörös-kereszt, sem a betegnyugvó állomás, sem a Szeretet Nőegylet, sem a Délvidéki bank által fentartott  kise­gítő kórházak forgalmáról mind a mai napig értesítést, helyesebben kimuta­tást nem kaptam.

Eltekintve attól,hogy a beteg forgalmi  kimutatás ilyen körülmények között a lehető legnagyobb mértékben hiányos s ennek következtében nemcsak a vörös-kereszt központjának, helyesebben Méltóságodnak, sem a város közönségének az említett intézetek forgalmáról jelentést  tenni nem tudok, de nem felelhetek meg Méltóságod 1275/914 eln. sz. rendeletének sem.

Amikor arra kérem Méltóságodat, hogy e jelentésemet jóváhagyólag tudomásul venni, egyúttal arra is kérem, hogy ez intézményeket az adatszol­gáltatás fontosságára való tekintettel  felszólítani méltóztassék,hogy beteg forgalmi kimutatásaikat a mellékelt minta szerint hetenként a II.fokú egészségügyi főnökéhez beterjesszék.

Szabadka, 1914. évi szeptember hó 29-én

főorvos.

F:2. XII 629/1914

BUDAPEST,

VI, VILMOS CSÁSZÁR-ÚT  55

NAGYSÁGOS POLGÁRMESTER ÚR!

A Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt Egylete javára kibocsájtott jótékonysági bélyegekből 10 sorozatot Nagyságos Polgármester úr vezetése alatt álló város részére azzal zárok ide, hogy azt meg­tartani és a szigorú elszámolás tárgyát képező jegyekért járó 100 koronát a csatolt befizetési lap útján meg­küldeni méltóztassék.

A művészi kivitelű jegyek jövedelme a Vörös Kereszt Egylet alapjainak gyarapítására fordíttatnak, tehát oly hazafias és magasztos célt szolgálnak, amelynek teljes erejű támogatása a mai időben elsőrendű hazafias köte­lesség!

Fogadja Nagyságos Polgármester úr őszinte köszö­netünk nyilvánítását.

Hazafias tisztelettel

1. kir. ministeri tanácsos

F:2. I 106/1915

131/1915   szán.

Rokkant Katonákat Gyámolító

és Elhelyező Hivatal.

Budapest, VI., Andrássy-út 8. szám.

MÉLTÓSÁGOS POLGÁBMESTER ÚR!

A Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete megalakította a Rokkant Katonákat Gyámolító és Elhelyező Hivatal azon célból, hogy a háborúban értünk harcolt és bármely oknál fog­va rokkantakká vált katonákat rokkantságuk mérvéhez képest a pol­gári társadalomban kenyér keresethez juttassuk és megmentsük őket a koldusbottól, attól, hogy a társadalom munkanélküli eltartott­jaivá váljanak.

Éppen e célból azokat akik – bár kisebb mérvben – munka­képesek, minden rendelkezésünkre álló eszközzel munkára akarjuk szorítani. Ezen nagy és nemes feladathoz azonban úgy a nagyközön­ség, mint annak irányítójának: a városi hatóságnak erős  támogatására van szükségünk.

Hogy feladatunknak kellőkép megfeleljünk, fel kell ku­tatnunk az ország egész területén élő rokkantakat, viszont a nagy közönség erkölcsi kötelessége, hogy ezen – egyébként is használható rokkantak számára megfelelő munkaalkalmat biztosítson.

Ezen feladat biztosítása érdekében intézkedtünk, hogy lehetőleg minden városban a Vöröskereszt Egylet választmányának keretén belül rokkant bizottságok alakuljanak, melyek tagjai az önként jelentkező rokkant gyámok, kik vállalkoznak arra, hogy a rokkantak összeírását elvégzik, a munkaközvetítésben részt vesz­nek és a hozzájuk beosztott rokkantakat továbbra is pártfogásuk­ban részesítik.

Úgy hivatalunknak, mint gyámi szervezetünknek nagy szük­sége lesz azonban a városi hatóságok s így elsősorban Méltóságos Polgármester Úr jóindulatára és hathatós pártfogására.

Kérjük: ennélfogva Méltóságodat  kegyeskedjék in­tézményünket a város közönségének figyelmébe ajánlani, hogy rokkant katonák alkalmazása által igyekezzenek a háború által sújtottak bajain segíteni.

Midőn ismételten Méltóságos Polgármester Úr szíves jóindulatába ajánljuk intézményünket, mely mindenkor kész­ségesen áll Méltóságos Polgármester Úr rendelkezésére fogad­ja mély tiszteletünk nyilvánítását.

Budapest 1915 április havában.

F:2. XV 336/1915

Szabadkán, 1916. évi januűr hó 8-án tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyvi

kivonata.

6 kgy. 1916.

————–

27310 tan. 1915.

„Magyar szt. korona országainak Vöröskereszt egylete” szabadkai fiókjának kérvénye tüzifa segély megadása iránt.

H a t á r o z a t

 

A törvényhatósági bizottság felhatalmazza a tanácsot hogy Vöröskereszt egylet helyi kórházának háború tartamára szükésgletéhez mérten tüzifát utaljon ki.

k; m.f.

főjegyző

F:2. II 98/1916

1668 szám

eln.1916

Tekintetes városi T a n á c s n a k

Szabadkán

A Magyar Vörös Kereszt Egyesület vállakozott arra, hogy Ő Felségének születés napján augusztus hó 18-án a harctéren küzdő vitéz magyar csapatokat bőséges szeretet adományokkal elássa.

Ezen cél előmozdítása érdekében a magyar vörös kereszt Egyesület elnöksége megkereste hivatalomat is, minek folytán az iránt keresem meg a tekintetes városi Tanácsot, hogy a rendelkezésre álló alapokból a városnak egy arányos összegben megállapítandó adományát megszavazni és azt a Magyar Vörös Kereszt Egyesület cimére /: Budapest V.Lipót körút 1.sz.:/ eljuttatni szíveskedjék.

Szabadkán, 1916  évi  augusztus  hó  6-án

udv.tan.polgármester

S, F:47. X 28/1928

Izvadak

Iz zapisnika redovne sednice Gradskog odbora grada Subotice održane dne 28. februara 1928. godine

Broj 218 – G.O.

3315 sen.

Predlog gr. Senata radi pripomoći gladnim u pasivnim krajevima

O d l u k a:

Gradski Odbor na predlog gr. Senata ustanovljuje pripomoć gladnima u pasivnim krajevima svotu od din. 10 000 – slovom desethiljada dinara kod računa „Nepredviđeni“ i to iz razloga što je po celoj državi pokrenua jedna hitna akcija, kako od same državn vlade, tako i od samoupravnih opštinskih vlasti iraznih humanih društava, da pomognu gladnima u Bosni Hercegovini, Dalmaciji, Liki i Crnoj Gori, gde su naši sudržavljani bez njihovih krivica došli u takovo bedno stanje, da im se mora hitna pomoć pružiti. Odobrena pripomoć će se isplatiti na netaksiranu priznanicu mesnom odboru u Subotici Društva Crvenog Krsta Kr. S.H.S., da ovaj novac odmah dostavi tamo gde je pomoć najpotrebnija.

Sa ovomodlukom se izveštava gr. Senat, gr. Računovođstvo, Mesni odbor u Subotici Društva Crvenog Krsta Kr. S.H.S.

D.K.G.

1. vel. beležnik
2. Kopilović, sr.

IAS, F:47. X 196/1928

Subotički Oblasni Odbor

Društva Crvenog Krsta S.H.S.

Br. 462

16. novembra 1928. god.

Gospodinu subotičkom gradonačelniku i gradskom senatu

U svom radu subotički Crveni krst je za poslednje 2 – 3 godine pokazao lepe rezultate. On danas broji preko 200 redovnih i preko hiljadu pomažućih članova.

Za poslednjih 2 – 3 godine, od kada je uspeo, da se pravilno organizuje i došao do svog lokala, subotički Crveni krst je na svim poljima rada iz oblasti Crvenog krsta, pokazao dosta lepih rezultata. On je u danima teških poplava skupio i za stradalnike stavio na raspoloženje Glavnom Odboru Crvenog krsta preko 120 000 dinara u gotovom novcu. U prošloj godini prikupio je, koje u hrani i naturalijama a koje u novcu za gladne u zemlji oko 60 000 dinara i tu sumu takođe dostavio Glavnom odboru. U varoši je preko cele godine u granicama svojih redovnih sredstava pomagao veliki broj sirotinje i u buduće će deliti podjednaku pomoć siromašnima u bedu zapalim porodicama, bez razlike vere i narodnosti.

Subotički Crveni krst tiho i bez reklame vrši svoju humanu misiju, bez ikakve javne materijalne pomoći i svoju delatnost sveviše razvija u raznim pravcima, tako da će on uskoro postati jedan moćan socijalno humani faktor u našoj varoši, od koga će ovdašnje društvo imati i mnogo veće koristi.

U toku ove godine pala je odluka upravnog odbora, da se u najkraćem vremenu na Paliću podigne jedno oporavilište Crvenog krsta za bolešljivu decu u sada se sav napor upravu u tom pravcu kreće, da se ova odluka što pre ostvari, što će jedna ovakva institucija u neposrednoj blizini varoši značiti za Suboticu, gde tuberkoloza satire njen podmaladak, nije potrebno naročito obrazložavati.

U izvršenju svojih humanih zadataka ovdašnji Crveni krst se pomaže isključivo svojim sopstvenim sredstvima, članarinom i prihodima od zabava i dana Crvenog krsta. Ti prihodi bi mogli biti dovoljni za akciju u posve skromnim granicama, ali za jednu humanitarnu akciju većega stila od koje će širi slojevi građanstva imati u budućnosti velike koristi, ta su sredstva nedovoljna. Tu Crveni krst mora biti pomognut i od naših samoupravnih tela kojima dobrobit njihovih građana mora biti jedna od prvih briga.

Uveren da će subotička gradska uprava sa svoje strane rado potpomoći Odbor Crvenog krsta u vršenju njegovih zadataka, potisanom je čast umoliti gospodina gradonačelnika i gradski senat, da ovdašnjem Crvenom krstu odredi za ovu godinu jednu sumu od 15 – 20 000 dinara, koja će se uneti u fond za podizanje dečijeg opravilišta na Paliću.

Po raspoloženju članoa odbora za ovu stvar i trudu koji oni ulažu oko stvaranja prihoda za ovu svrhu, Odbor računa, da će već početkom 1930. godine moći pristupiti prvim poslovima na ostvarivanju korisne ustanove.

sa odličnim poštovanjem

predsednik Crvenog krsta

Dr Miodrag Aćimović[343]

15.

IAS, F:47. X 301/1930

Rusko Društvo Crvenog Krsta

U Kraljevini S.H.S.

Odbor za Suboticu i Palić

8. aprila 1930

Br. 16

ГРАДОНАČЕЛНИКУ ГРАДА СУБОТИЦЕ

Управа Одбора Руског Друšтва Црвеног Крста за Суботицу и Палиć има čаст обратити се Вама са овом уčтивом молбом.

Поčев од 1921. год. Одбора Руског Друšтва Црвеног Крста изводи своју хуману делатност у погледу указиваnjа помоćи сиромаšним, изнемоглим и болесним руским емигрантима, изналазеćи средства са великим теšкоćама за ту цилј потем сакупљаnjа добровољних прилога, прихода од приређиваnjа čајанка, забава, предаваnjа, čланских улога и томе слиčно.

У последnjе време, а нароčито у проšлој и овој години велики се број сиромаšних руских емиграната обраćа овом одбору ради указиваnjа мареријалне помоćи, а за подмиреnjе нанеопходнијих потреба за опстанак.

Управа Одбора Руског Друšтва Црвеног Крста, у колико је могла, старала се да се молиоцима макар и у малом делу одазове, али та помоć није била довољна с обзиром на скромна средства управе.

Сада Одбор нароčито осеćа оскудицу у средствима због тога šто услед болести лекара амбуланте Руског Црвеног Крста мора и njему пруžити помоć, а осим тога има и велики број незапослених Руса, којима треба помагати бар у издаваnjу хране ради одрžаваnjа žивота.

Имајуćи све ово у виду, а такође и то šто сада нема никаквог наčина за побољšаnjе материјалног стаnjа Одбора, Управи је čаст обратити се Градонаčелнику с молбом да по могуćности додели Одбору  Руског Друšтва Црвеног Крста у Суботици новčану помоć, имајуćи у виду хумани циљ установе, čија је дуžност свакоме сиромаšном и знемоглом пруžити помоć.

У току целог времена од 1921 до 1930 г. Ова Управа се сада први пут обраćа граду Суботици и стога се и нада да ćете се Ви, Господине Гардонаčелниčе, одазвати обој молби, čиме ćете уčинити велико дело хуманости, заšто ćе Вам цела руска колонија у Суботици бити захвална.

Председник Одбора

Професор универзитета

Троицки Сергије[344]

16.

IAS; F:47 257/1934

Mesni odbor Crvenog Krsta

Br. 538

29.XII 1933

Subotica

Kulturno – socijalnom odeljenju grada Subotice

Prema tom traženju od 12-XII- t.g. čast nam je sledeći izveštaj podneti:

1)   broj stalnih članova: 5

broj redovnih članova : 135

broj pomažućih članova: 463

• Predsednik uprave: dr Miodrag Aćomović prof. Umiverziteta, potpredsednica Kosara dr Josipa Martinisa i Olga Petra Ognjanova. Sekretar: Dušan Stojković školski upravitelj, blagajnik: Radomir K. Vujić školski nadzdornik. Upravni odbor se sastoji sem gornjih još iz 37 članica i 39 članova. Nadzorni odbor: predsednik Ilija Lepedat i još 2 člana.
• U cilju svršavanja tekućih poslova održano je 8 odborskih i 1 skupštinska sednica.
• Prihodi su bili:članarina od čajanki i od kermesa na Paliću u ukupnoj sumi od 17 100 din.
• Izdaci

1. a) pojedinačne pomoći – 4 500 din.
   1. za odelo i obuću sir. škol. deci – 6 200 din.
   2. za lekove sirotinji – 2 000 din.
   3. za poplavljene u Dravskoj i Savskoj ban. – 1 000 din.

po nalogu predsednika

sekretar Dušan Stojković

17.

IAS, F:47 III 2093/1936

СРЕСКИ ОДБОР

ДРУŠТВА ЦРВЕНОГ КРСТА

Бр 563

28. 28. XII 1935 год.

СУБОТИЦА

Господину градонаčелнику

За ЕКОНОМАТ ГРАДСКОГ ПОГЛАВАРСТВА

Čаст нам је известити Вас да овај Одбор на дан 15 децембра 1935 године у 4 čаса по подне приређује čајанку у Градском Позориšту као и проšлих година.

Умољава се стога Економат да изволи каои до сада овоме Друšтву поклонити 100 литара вина које ćе се тоčити на Čајанки а у корист овог Друšтва, које ćе добивени приход од продатог вина употребити за помагаnjе сиротиеnj Града Суботице.

Секретар                                                                                              Председник Црвеног Крста

Žарко Вакаnjац                                                                                 Др М. Аćимовиć

18.

IAS, F:47. III 76/1938

СРЕСКИ ОДБОР

ДРУŠТВА ЦРВЕНОГ КРСТА

Бр 136

3. III 1936 год.

СУБОТИЦА

Pretsedniku opštine i senatu grada Subotice

Upravni Odbor Društva Crvenog Krsta u Subotici doneo je još 1928. godine na jednoj od svojih sednica odluku, da se osnuje fond za podizanje jednog dečijeg opravilišta na Paliću, koje bi u smislu društvenih pravila bilo podešeno tako, da u miru služi za oporavilište slabunjave subotičke dece, a za vreme rata, da se može probratiti u vojnu bolnicu i služiti za smeštaj izvesnog broja ranjenika i bolesnika.

U svrhu podizanja ovakve jedne ustanove koja će biti ne samo od neprocenjive koristi siromašnom subotičkom građanstvu nego i služiti na čast varoši, odbor je već prikupio zamašnu sumu od preko 100 000 dinara, koju drži na priplodu kod Gradske štedionice, a prikupio bi i više, da nije pod teškim okolnostima i ekonomskim prilikama, koje poslednjih godina vladaju, bio priniđen da mesnoj sirotinji svakodnevno ukazuje svoju pomoć.

Za ostvarenje ove zamisli, ova suma nije ni približno dovoljna, ali se sa njom već može da pristupi izvršenju početnih radova, izgradnji plana, parkiranju, uređenju placa itd., što u znatnoj meri ima da pojača interesovanje mesnog građanstva, da Odbor u ovom zamašnom poduhvatu pomogne. Naročito Odbor u tom pogledu očekuje blagonaklonost i pomoć varoške uprave. Njeno bi bilo da odboru u tu svrhu besplatno ustupi podesan plac na Paliću. Takav jedan plac koji gradu ničemu ne služi a kao poručen bi bio za ovakvu ustanovu, nalazi se na uzvišici između kupališne plaže i Sokolovca.

Ako bi gradska Uprava bila voljna da ovaj ili eventualno koji drugi plac koji bi za to bio podesniji besplatno ustupi mesnom Odboru Društva Crvenog Krsta za gornju svrhu, molim da se Odbor što skorije o tome izvesti a u isto vreme i da se od strane gradske Uprave odredi jedna komisija koja bi sa određenim članovima ovog Odbora izašla na lice mesta i pregledala koje bi mesto sa higijenskog i zdravstvenog gledišta za ovaj posao bilo najpodesnije.

Odbor se nada da će g. Prestsednik opštine i gradski senat prihvatiti ovu njegovu molbu i povoljno je rešiti.

Sa odličnim poštovanjem

Секретар                                                                                              Председник Црвеног Крста

Žарко Вакаnjац                                                                      др Миодраг Аćимовиć

19.

IAS, F:57.203/1938

СРЕСКИ ОДБОР

ДРУŠТВА ЦРВЕНОГ КРСТА

Бр 356

31. XII 1937 год.

СУБОТИЦА

SRESKOM NAČELNIKU

SUBOTICA

Čast nam je izvestiti Sresko načelstvo, da smo pozivom na član 32 tačka 7 Zakona o Društvu Crvenog Krsta Kraljevine Jugoslavije danas pod gornjim brojem uputili pismenu molbu Pretsednuku Opštine grada Subotice i umolili ga, da u budžet Opštinskog poglavarstva za narednu 1938 godinu unese izvesnu sumu na ime pomoći Crvenim Krstu, koja će se u celosti upotrebiti za društvene fondove za izvršenje zadataka Crvenog Krsta, a naročito za Fond prve pomoći mesnoj sirotinji.

Molimo načelstvo, da ovoj molbi izađe u susret i da sa svoje strane skrene pažnju Savetu grada Subotice za izvršenje ovog zadatka, koji je propisan  Zakonom o Crvenom Krstu kao i na obavezu da se po njemu postupi.

predsednik Crvenog krsta

Dr Miodrag Aćimović

25.

IAS, F:68. V 333/1945

МЕСНИ ОДБОР ДРУŠТВА ЦРВЕНОГ КРСТА

СУБОТИЦА

Број 301

Subotica, 24.feb.1944[345]

Tehničkom odelejenju

Grada Subotice

 

 

Molim da se zgrada Mesnog odbora Crvenog Krsta, Subotica, Šenoe ulica br. 14, koja je od bombardovanja nastradala, dovede u red, t.j. krov, zastakljivanje i ostalo.

Zgrada je potrebna za rad Crvenom Krstu.

Smrt Fašizmu – Sloboda Narodu!

Sekretar:                                                P-predsednik:

20.

F:60.2526/1941

Szabadkai városi

katonai parancsnokság.

A Magyar Vöröskereszt Központi Irodájának,

Budapes  t.

VIII.,Baross-utca 15.

A 4298/1941.számú megkeresésére közlöm:

Helység neve:   Szabadka sz. kir. város
Van-e vöröskereszt fiókegylet ?	igen	Szabadkai Járási Vöröskereszt Egyesület
Jelenlegi vezetőjének neve állása,  címe	Dr  Atyimovics Miodrag jogakadémiai  tanár /ismeretlen helyen tartózkodik/
Nemzethűségi stb. szempont­ból nem esik-e kifogás alá?	kifogás alá esik
Ha igen,kit jelölt ki a járási katonai parancsnok­ság a vöröskereszt ügyei­nek   vezetésére? Ennek neve és cime:	Dr. Sántha György ny. kórházi főorvos Szabadka, I. kör,  Lenkey u. lakost. Nevezett  a helyi  Vöröskereszt  fiókegyleti utolsó magyar elnöke volt 1918-ban.
Milyen ingatlan vagyonnal rendelkezik az ottani vö­röskereszt  fiókegylet	ingatlan vagyona nincs
Készpénzvagyona:	van	696 Pengő
Takarékbetétben:	van	90,199 Dinár, 25 para
Ezek kinél őriztetnek:	Városi  Takarékpénztár Szabadka
Van-e mentőautója, hány?	van	egy drb.
Egyéb vagyona, /mint pl. kórházi felszerelések,hordágyak, mentőfelszerelések, berendezési tárgyak, műtőfelszerelések, stb./	van	csatolt leltár szerint

Szabadka, 1941……………………1941. évi… május…………hó 31.-n

aláírás.

városi katonai parancsnok.

21.

F:60.9006/1941

Jegyzőkönyv

Szabadkán 1941.július 19.-én délután ½ 6 órakor a Magyar Vörös-Kereszt Egylet alakuló gyűlésén.

Dr. Mezey István szervező orvos üdvözli a megjelenteket s a gyűlést megnyitja, majd bejutatja Mauks Márta központi szervező, délvidéki főnökasszonyt, aki átveszi az elnöklést s ismerteti a Ma­gyar Vörös-Kereszt Egylet szabadkai megalakulásának szükségét és felhívja a jelenlevőket, hogy a megalakulást mondják ki és a tiszti­kart válasszák meg.

A jelenlevők egyhangúlag hozott határozattal kimondották, hogy a Magyar Vörös-Kereszt -Egyletet Szabadkán megalakítják s elnök­nek egyhangúlag és nagy lelkesedéssel Bittó Dezső tábornokot, Szabadka város katonai parancsnokát választották meg. A többi tisztsé­gekre is egyhangúlag ejtették meg a választást és pedig a következő­képpen:

Ügyvezető elnök: Dr. Mezey István orvos

Női társelnök: Szávits Szilárdné

Főorvos: Dr.Fekete Lálszló orvos

Titkár: Lépes Mihályné

A délvidéki főnökasszony javaslatára választmányi tagokul, megválasztattak az összes megjelent hölgyek és urak, névszerint a következők: Balázs Imréné, Dr.Békeffy György, Dr. Békeffy Györgyné, Dr.Britvich Józsefné, Czéhner Andorné, Dr. Dekker Endréné, Decsy Jenőné, Emich Jánosné, Erdélyi Antalné, Fehér Ferencné, Dr. Fekete Lászlóné, Gábor Béla, Gritzbauch Walterné, Ivkovics Jánosné, Kapamadzsia Konstantinné, Dr. Kengyelác Milivojné, Dr.Kovács Sztrikó Imréné, Kriszháber Jenőné, Ognyanov Péterné, Dr.Pavlovics Milosné, Pletl Antalné, Dr. Prokesch Mihályné, Prokesch Ilona, Dr. Reisz Elekné, Dr. Révffy Lajos, Dr.Révffy Lajosné, Dr.Ruby Gyula, Dr.Singer Béláné, Dr Vidákovich Ferencné, Dr. Veréb Gyula, Dr. Veréb Gyuláné, Vértessy Béláné, Dr. Vojnich Istvánné.

A választások megtörténte után Mauks Márta délvidéki főnökasszony ismertette a Magyar Vöröskereszt célját és működési körét. Bejelentette, hogy az egyesület a legrövidebb időn belül 2 hetes házi ápolónői tanfolyamot rendez az egyesület Bem utca 14. számú épületében, amelyre bárki jelentkezhet, a jugoszláviai ápolónői tanfolymot végzetteket átképző tanfolyamon átminősítik és igazolványaikat magyar igazolványokra kicserélik.

A gyűlés kimondotta, hogy a most megalakult Magyar Vörös-Kereszt Egylet jogutódja a volt Szabadkai Jugoszláv Vörös-Kereszt Egyletnek és így annak minden ingó és ingatlan vagyona a most megalakult Egyesület tulajdonába ment át. Az egyesület átvette a volt

szabadkai Vorös-Kereszst Egylet vagyonát ami a következőkből áll:

• 2       drb. zöldposztóval bevont világosbarna szekrény
• 22     drb. tonett szék
• 1     drb. 3 ajtos világosbarna szekrény
• 1       drb. zöldposztóval bevont íróasztal
• 1           drb.  karosszék
• 1           drb. mosdó
• 1       drb. fogas
• 2       drb. hordágy
• 57     drb. gyűjtő persely
• 16     drb. fehér ágy
• 8       drb. hálószekrény
• 2       drb. mosdó
• 6       drb. gyapjútakaró
• 15   drb. párna tollal
• 9       drb. üres párnatok
• 13     drb. lepedő
• 17     drb. párnahuzat
• 12     drb. törülköző

Az Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület damjanich-utcai garázsában egy Dods gyártmányú mentő autó.

A Városi Takarékpénztárnál 8111/56   betétkönyvön                                         D.                                96.75

7786/393.           “                                         D.                          90102.5

A Bem utca 14 számú ház.

Szávics Szilárdné ismertette a Bem utcai ház és az autmobil jogi helyzetét. A Bem utca 14.számú házat a volt „Stvaranje” /:Alkotás:/ szabadkai szabadkőműves páholy még 1940.-ben amikor az egyesület szabad elhatározásából feloszlott jegyzőkönyvi határozattal a Vöröskereszt Egyletnek ajándékozta. Az akkori Vörös-Kereszt Egylet az épületet birtokába is vette, de a tulajdonjog telekkönyvi átírása még nem történt meg. Az épületnek a Vörös-Kereszt javára való telekkönyvi átírása kérdésében többen felszólaltak, amire Mauks Márta délvidéki főnökasszony kijelentette, hogy folyó hó 24-én újra Szabadkára jön ez ügy végleges rendezése végett.

Az Önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesület garázsában levő automobil a volt szabadkai Vörös Kereszt Egylet Szabadka sz.k.városnak használatra a város és környéki mentőszolgálat teljesítésére irásban kötött szerződési feltételekkel adta át a Vörös-Kereszt Egylet azzal, hogy az Egyesület adja az üzemi anyagot, fedezi az eseti javításokat, Szabadka városa adja a garázst, a személyzetet, az autó jövedelme a Vörös-Kereszt Egyletet illeti meg, amivel a Mentő Egyesület időnként elszámol. Az elszámolás már hónapok óta nem történt meg. A gyűlés elhatározta, hogy az automobil ügyet is 24.-én a délvidéki főnökasszonnyal együttesen fogja az Egyesület rendezni.

A délvidéki főnökasszony megköszönte a megjelenteknek az érdeklődést s a gyűlést berekesztette.

Kmft.

szervező orvos                                                         délvidéki főnökasszony

elnök

22.

F:60.12804/1941

Szabadka város katonai parancsnoksága.

1941 VII. 24.

1. 12801 /1941 eü. szám.

Tárgy: A zöldkereszt városi egészségvádelmi szolgálat.

H I R D E T M É N Y

Szabadka, 1941 julius hó 23-án

Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy a Zöldkereszt városi egészségvédelmi szolgálat f. hó 23-án a Mikes ucca 2 szám alatti házában megkezdte müködését a következö ingyenes orvosi tanécsadási orákkal és pedig:

Csecsemő és kisgyermekeknek, terhez anyáknak

Hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken d.u. ½ 5-6 óráig

Tüdőbetegeknek

Hétfőn, szerdán és pénteken reggel ½ 8-9 óráig

Bőr és nemibetegeknek

Férfiaknak: Hétfőn, szerdán és pénteken

Nöknek: Kedden, csütörtökön és szombaton d.u. ½ 4-5 óráig

Erröl értesül a Szabadkai “Hirlap” ez év julius hó 27, 29 és 31 számában jelentesse meg.

1. kir. tisztiorvos városi katonai parancsnok

eü. Elöadó

23.

F:60.22044/1941

Budapest,Nürnberg utca 36.

1941,szeptember 22.

Mélyen tisztelt Polgármester Úr !

Engedje meg,hogy szíves figyemét felhívjam a Szabadkán /Lenkei-utca 7./ elnökletem alatt működő Orosz Vöröskereszt bi­zottságára.

Az Orosz Vöröskereszt /régi szervezet/ az emberbaráti te­vékenységet a Magyar Vöröskereszt Egylet hozzájárulásával fejti ki az egész országban.

Nagyon hálás lennék Őnnék, ha támogatná ezt az emberba­ráti működését Szabadkán is, ahol sok szegény munkanélküli, munka­képtelen, agg, invalidus orosz emigráns él. Ezek a szerencsétlen em­berek csak az Orosz Vöröskereszt támogatásából élnek.

A szabadkai bizottság h.elnöke : von Gersdorff György, /Pupinova-utca 2l/, orosz cári államtanácsos, volt orosz nemességi főmarsal.

Előre is legőszintébb köszönetet mondok melyen tisztelt Polgármester úrnak és szíves üzvözlettel maradok:

Nagyságos

Dr.Völgyi János  úrnak,

Polgármester

Szabadka.

24.

F:60.21949/1941

jegyzőkönyv

Felvétetett Szabadkán a tüzoltófőparancsnokság irodajában 1941 évi szeptember hó 15-ik napján a Magyar Vö­röskereszt Egylet szabadkai kirendeltségének a Szabadka Városi Katonai Parancsnoksághoz 1941 julius 28-án beadott 13.168/1941 számú kérelmében előadottak kivizsgálása tárgyában.

Jelen vannak alulirottak:

Sternhardt Sándor szabadkai Teréz tér 3 sz. alatti lakos gépkocsivezető az előtte ismertetett fenti ügydarabra vonatkozólag a következőket adja elő:

“1941 április 5-én hívtak be a jugoszláv uralom alatt katonai szolgálatra, és mint gépkocsivezetőt a tűzoltó paranosnokságon /:Damjanich-utca 55 sz. alatt:/ garazsirozott vöröskeresztes mentőautóhoz osztottak be szolgálat tételre.

1941 április 8-án hajnalban 1 órakor azt a parancsot kaptam, hogy azonnal töltsem fel üzemanyaggal a vörös-kereszt tulajdonát képező “Crveni krszt Szubotica” felirásu „Dodzs“ gyártmányú mentőautót. A parancsnak elegett kellett tennem. Hajnali 2 órakor a szabadkai Vöröskereszt Egyesület elnöke_, aki Atyimovity nevü jogi fakultási dékán volt – lakása elé /: Halasi ut:/ kellett állnom. Nevezett Vöröskereszt Egyesületi elnök csaladjával együtt beszállt a kocsiba magukkal hozván értéktárgyaikat is és parancsot adott hogy őt családjával együtt szállitsam le Belgrádtól nyugatra 14 km. eső Szurcsin nevü községbe. A parancsot teljesitettem es a megadott helyre ugyanaznap délelött 11 órakor érkeztünk meg. Itt azt a parancsot adta hogy várjam meg mig ő a jugoszláv minisztériummal érintkezésbe lép további utasitás kikérése céljából.

Én azzal az ürüggyel kértem engedélyt Atyimovity elnök urtól az autóval való eltávozásra, hogy Zimonyba lakó rokonaimat szeretném megnézni nem e történt a légi támadáskor valami bajuk, s igy a kocsit visszahoztam Szabadkára, és azt ujra a városi tüzoltófőparancsnokságon adtam le.

A beadvány azon állitása, hogy a kocsi az önkéntes tüzoltóságnál teljesitett volna szolgálatot nem felel meg a valóságnak, mert az a jugoszláv Vöröskereszt elnökének szökése előtt is a tűzoltó főparancsnokságon /:Damjanich-utca 55 sz. alatt:/ volt elhelyezve, és én is ugyanoda hoztam vissza azt.

Igaz, hogy nagyszombat reggelén a szabadkai vasúti-hid robbantásánál megsebesült Tamási urat hajnali 3 órakor a fenti mentőautóval én szállítottam be a városi közkórház­ba, azonban a beadványt benyújtók elhallgatták azt, hogy ennél az útnál a jugoszláv hadsereg akarta a mentőautót magával vinni, azonban én életem kockáztatásával másodszor is megmentettem a fenti mentőautót ugy, hogy a kórházmögötti mezőkön bujtam el vele. Itt rejtőzködtem mindaddig mig a jugoszláv hadsereg utolsó menetoszlopa a várost el nem hagy­ta.

Ekkor a kocsival visszajöttem újra a tüzoltófőparancsnokságra, ahol már a magyar királyi honvédség részére álltam szolgálatba egészen április l6-ig, amikor a fenti autót Dr. Benedek Mihály székesfővárosi tüzoltóalparancsnok a Dél­vidékre kirendelt tűzoltó kiképzőkeretek parancsnokának ad­tam át.

Ezzel az üggyel kapcsolatba mást előadni nem tudok”.

Jegyzőkönyv lezáratott.

kmft.

gépkocsivezető.                                                                   szfőv. tüzoltóalparancsnok

Délvidék tüzoltó kiképzőkeret

parancsnoka.

hiv. tűzoltóparancsnok

mint jegyzőkönyvvezető

ČELNI LJUDI SUBOTIČKOG CRVENOG KRSTA 1886-2006

	PREDSEDNICI	PODPREDSEDNICI	SEKRETARI	BROJ ČLANOVA
1886- 1887	Aurel Janković		Jožef Sigeti	499
1887- 1892	Lukač Vojnić st.			518
1894-	Jožef Piuković	Lazar Mamužić
		Đula Birkaš
1913	Bela Vermeš
1914	udov. Mađar Đerđa
1915- 1918	Dr Karolj Biro	Dr Đerđ Šanta
1926- 1941	Dr Miodrag Aćimović		Dušan Stojković	233[346]
1930-		Melanija Manojlović
1933- 1935		Olga Ognjanov		5 stalnih, 133 redovnih 463 pomažućih
1939		Dr Vladeta Savić .
1935-		Kosara Martinis	Žarko Vakanjac	498
1941	Bito Deže
1942- 1944	sup. dr Velđi  Janoša	Margita Čajkaš
1945-
1946-	Dr Vladeta Savić		Žarko Vakanjac

ILUSTRACIJE

ILUSTRACIJE

ILLUSZTRÁCIÓK

[1] Laslo Mađar, Ilustrovana istorija Subotice, Subotica 2004, st.115

[2] vidi: Laslo Mađar, Izgradnja železničke pruge Segedin – Subotica (1864-18969), Ex Pannonia br. 1, Subotica 1996, st. 111-128

[3] Laslo Mađar, Ilustrovana istorija Subotice, Subotica 2004 st. 125.

[4] Isto, st. 125

[5] Te 1910. godine Beograd je imao 89 876, Zagreb 79 038 a  Novi Sad 30 593 stanovnika.

[6] Istorijski arhiv Subotica (dalje IAS), F:2 , Zapisnik 1882. godine, odluka br. 10499/21

[7] IAS, F:2 , Zapismik 1886,

[8] IAS, F:2. ured vel.župana 76/1890

[9] IAS, F:2. ured vel.župana 471/1894

[10] IAS, F:2, ured vel.župana 283/1897

[11] F:2. XIX 48/1913. Iz dokumenta saznajemo da je jedan sporazum iz 1906. godine precizno regulisao izgled i način upotrebe simbola i reči Crveni krst.

[12] Dr Karolj Biro (Bíró Károly) (1864-1952) advokat, gradonačelnik u periodu od 1901. do 1918. godine.

[13] Joca Manojlović, advokat (Subotica 1872-1956). vidi: Tatjana Segedinčev, Braća Vladislav i Jovan Manojlović, Ex Pannonia br. 9-10, Subotica 2006

[14] Tereza Hartman rođena Šreger ( Schrégér Teréz), (Szentes 1863 – Subotica 1940) bila je supruga Rafaela Hartmana, jednog od osnivača firme „Hartmann és Conen“. Mada je imala samo 2 razreda osnovne škole odlikovao ju je izuzetan poslovni osećaj. Sa razvojem firme, potvrdiće se kao veliki dovrotvor i pomagač dobrotvornih,  humanitarnih  i prosvetnih  udruženja  i institucija u Subotici.

[15] Vršene su pripreme i za kurseve u Subotici.

[16] IAS, F:2.XV 336/1915

[17] Privredna banka d.d. – Délvidéki Közgadasági Bank r.t.

[18] Dr Emil Libman, Istaknuti lekari Subotice (1792-1992), Subotica  2003, st. 51-55.  Objekat koji se nalazi u današnjoj ulici Ivana Gorana Kovačića ?, tadašnja Lenkei ulica  broj 174, izgrađen je upravo za sanatorijum 1906. godine. Dr Đerđ Šanta, istaknuti hirurg ginekolog ( Tenke 1863 –  Budimpešta 1947) po završetku studija radio je 1888. i 1889. godine u bolnici Crvenog krsta u Budimpešti.

[19] Stevan Sentđerđi, Subotički Crveni krst od 1886. do 1914. i od 1914. do 1918., Crveni krst u Subotici 1886-1986, Subotičke novine, Subotica 1986, st. 28.

[20] Iz govora na svečanoj sednici Senata povodom 15 godina od oslobođenja Subotice.IAS, F:47. Zapisnik Senata 1933. g.

[21] Vidi: Miroslav Jovanović, Doseljavanje ruskih izbeglica u Kraljevinu SHS 1919-1924, Beograd 1996; Tatjana Petković, Iz života ruske emigracije u Subotici u periodu od 1919-1941, Ex Pannonia br. 1, st. 155-164

[22] Ugalj je bio deficitarna roba i nije se praktikovala njegova upotreba za u svrhu grajanja.

[23] „Ubogim i nemoćnim na osnovu paragrafa 145 Zak. Čl. XXII iz 1886. god. Po kojem je zavičajna opština dužna da se brine za sva ona lica, koja se bez pripomoći opštinske ne bi mogla izdržavati.“ IAS, F: 47 IV 5803/1932

[24] Dr Matija Evetović (Subotica, 24. II 1894. – 2. VII 1972.), pisac, podgradonačelik Subotice, ravnatelj subotičke Gimnazije, Gradskog muzeja.

[25] Aprovizacija je  vodila poimenične spiskove, radi dodele pomoći u brašnu.  IAS,  F:47.1199.  I 129/1919, XXIII 101/1920.

[26] IAS, F:47. XXIII 96/1920.

[27] Milenko Palić, Pregled administrativno – teritorijalnih promena u Vojvodini 1918-1941, Zbornik za društvene nauke, sv. 38, Novi Sad 1954, st. 27

[28] Položaj radničke klase u 1926-27 godini, Radnička Komora za Vojvodinu, Novi Sad 1927.

   Radničke plate su tada bile u proseku od 600 do 1000 dinara, a cena hleba 2,5 dinara, šećera 13, goveđeg

mesa 13, čokolade 30

[30] Kosta Petrović, Kr. Slob. Grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928. st.XVII.

[31] IAS, F:47. I 558/1931.

[32]  IAS, F:47. II 44/1928. Po „maternjem jezikui narodnosti je bilo 71 085 Jugoslovena, 523 ostalih Slovena, 2 349 Nemaca, 27 561 Madžara, 191 ostalih narodnosti“. To su podaci koje gradska vlast dostavlja za potrebe publikacije Matica živih i mrtvih Srba, Hrvata i Slovenaca. IAS, F:47. II 44/1928

[33] IAS, F :47. Gradonačelnik 853/1931

[34]  IAS, F:47. II 3603/1938. Palić je po podacima iz 1935. godine imao 1701 stanovnika, Žednik 2705, Gornji Tavankut 2892 a Donji Tavankut 3386. IAS, F:47. II 416/1935

[35] IAS, F:70. 9090/1945

[36] Kako se i u tom međuratnom periodu ispostavilo, sama veličina grada sa svojom okolinom, nije dovoljno jak garant rasta i napredka. Drugi jugoslovenski centri, poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale, razvijali su se mnogo brže i uspešnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost “slovenskog” (srpskog, hrvatsko bunjevačkog) građanskog sloja.

[37] Taj izraz u javnim obraćanjima, često je koristio i subotički gradonačelnik (1929-1931), brigadni general Selimir Ostojić (Beograd 1875 – 1931). Da li mu se može pripisati i autorstvo nad njim, nije nam poznato.

[38] IAS, F:47. I 1/1923

[39] Od toga broja, nesrećnih slučajeva, samoubistva i umorstava bilo je 49. U Gradsku bolnicu je bilo primljeno ukupno 5340 bolesnika a  umrlo je 212.

[40] Za zaštitu i osiguranje radnika, Memoar centrale Sekretarijata radničkih komora i slobodnih radničkih sindikata podnet predsedniku Ministarskog saveta i Ministru socijalne politike, Beograd 1929, st. 66.

[41] IAS, F:47. I 25/1927

[42] IAS, F:47.  IV 1586/1936

[43] IAS, F:47. IV 1586/1936

[44] Radnici su zapošljavani na zidanju „Narodnog doma viteškog Kralja Aleksandra I ujedinitelja“ i Stadiona za veliki sokolski slet.

[45] IAS, F:47 1586/1936. Po podacima Mesnog međustrukovnog odbora Ujedinjenog Radničkog Sindikalnog Saveza Jugoslavije u Subotici je bio znatno veći broj nezaposlenih: oko 10 000 poljoprivrednih i 3000 industrijskih radnika.

[46] IAS, F:47 1586/1936

[47] IAS, F:47.2. Zapisnik 1921-1922. 19 PS, 803/1922. Dr Zoltan Lorant, sekretar  pisao je molbu Proširenom Senatu (gradskoj skupštini) i dobio 5000 dinara za 1922. godinu.

[48] IAS; F:47 I 2/1930. Selimir Ostojić, konjički brigadni đeneral u penziji, gradonačelnik 1929-1931. godine.

[49] IAS; F:47. IV 812/1932

[50] IAS, F:47. IV 257/1934

[51] IAS; F:47 IV 14297/1940

[52] U decembra 1933. godine tamo je bilo 67 lica, januara 1934. primljenoje 9, izašlo 3 i umrlo 8 lica.

[53] IAS, F:47 IV 5803/1932. Starci starice su dobivali tamo smeštaji hranu, nezaposleni i siromasi damo ručak.

[54] IAS; F:47 IV  3295/1938. Policija je tražila da se ta lica strožije čuvaju u Domu, a ne  da se puštaju već drugi dan.

[55] IAS, F:47. III 12/1940

[56] Vidi: Tatjana Petković, Iz života ruske emigracije u Subotici u periodu od 1919-1941, Ex Pannonia br. 1, st. 155-164; Ruska emigracija na subotičkom pravnom fakultetu (1920-1941), Ex Pannonia br. 2, Subotica 1997, st. 105-120

[57] Grigorije Demčenko, redovni profesor  (Kijev 1869 – Subotica 1958) otac Vasilije, majka Jevgenija, rođena Bošnjak, rodom iz Subotice?. Doktor pravnih nauka, bavio se istorijom prava, „profesorski stipendijat“ Univerziteta Sv. Vladimira u Kijevu od 1892. do 1895. zatim premešten i unapređen za docenta Varšavskog univerziteta , 1920. godine potvrđen kao honorarni nastavnik  za Krivično pravo. Stigao u Suboticu  8.juna 1920. Postavljen 1922. godine za honorarnog redovnog prof.  Pravnog fakulteta u  Subotici  (Istorija slovenskog prava i Pravna enciklopedija i Krivično pravo). Penzionisan je 1936. godine.

[58] IAS, F:47. II  143/1922

[59] IAS, F:47. X 301/1930. Iz molbe gradonačelniku za pomoć, koju u ime društva potpisuje Sergije Troicki, profesor subotičkog Pravnog fakulteta.

[60] IAS, F:47. IV 1880/1932

[61] IAS, F:47. IV 1802/1932. U potpisu, kao predsednik Odbora Društva Ruskog crvenog krsta stoji Gersdorf.

[62] Pravni fakultet je osnovan 1920. godine.

[63] To je povezano sa proslavom 8. juma, dana venčanja Kralja Aleksandra I i Kraljice Marije.

[64] Iz raspisa Glavnog odbora crvenog križa Kraljevine Jugoslavije. 11.5.1932. IAS, F:47.III 2430/1933

[65] IAS, F:47.  X 28/1928

[66] IAS, F:47. II 24/1928

[67] IAS, F:47. II 24/1928

[68] IAS, F:47. IV 2808.1936

[69] Smilja Prodanović, Sreski odbor društva Crvenog krsta 1939. godine, Ex Pannonia, 7-8-9, Subotica 1998, st. 60-61

[70] Milenko Palić, Pregled administrativno – teritorijalnih promena u Vojvodini 1918-1941, Zbornik za društvene nauke, sv. 38, Novi Sad 1954

[71] Dr Miodrag Aćimović (Jagodina 1875 –  ? ), profesor subotičkog Pravnog fakulteta za redovnog profesrora za predmet Krivično sudski postupak. Dekan 1921,1924,1925,1926, 1930 i 1935. godine. U 1931. predaje međunarodno javno pravo. Dobio je više odličja: Karađorđevu zvezdu 1905. godine, Orden Belog orla 1913. godine,  Orden Sv.  Save 1914. godine, Albansku spomenicu.

[72] O Sreskom načelstvu Subotica vidi: Stevan Mačković, Sresko načelstvo Subotica (1934 – 1941), Ex Pannonia, br. 3-4, Subotica 2000, st. 23-42

[73] IAS, F:47. X 167/1929

[74] IAS, F:47. X 167/1929

[75] IAS, F:47. X 299/1930.

[76] IAS, F:47. III 449/1928

[77] Bulatović je 7.09.1937. godine prijavio  Sreskom načelstvu blagajnicu tamošnjeg Crvenog krsta Amalku P. Za proneveru 346 dinara i tražio njenu krivičnu odgovornost.

[78] IAS, F : 47. IV 257/1934. Subotička Jevrejska ženska zadruga i pučka kuhinja  dala je pomoć u vrednosti od 50 135 dinara,  Dobrotvorna zajednica Bunjevaka od 29 229 a Dobrotvorna zadruga Srpkinja od 16 184. Kao ilustraciju šta znače te dinarske vrednosti prema nekim tadašnjim platama i cenama, kvalifikovani radnik je mesečno zarađivao od 2000 do 3000 dinara, a na pr. direktor  „Opšte kreditne banke d.d. – Subotica” imao je mesečnu platu 13 500, službenik 4310. dinara itd. IAS, F:43.106. Cena hleba je tada bila 4 dinara, pirinča 10, kobasice 30, kafe 40.

[79] Obično su se obraćali invalidi, bivši gradski službenici, itd.

[80] IAS, F:47 III 1747/1933. Po toj odluci vidi se da je cena 1 litre vina obračunata 3 dinara. U 1936. godini je cena vinu, koje se unosi u Grad, i na koje se nije platila gradska trošarina – poseban gradski porez na robu,  iznosi od 4,5 do 5 dinara. IAS, F:47. III 561/1936.

[81] IAS, F:47.IV 4788/1933

[82] Olga Ognjanov je bila upravnica osnovne škole u Aleksandrovu.

[83] Gligorije Jovanović je bio učitelj u Žedniku.

[84] Beba Belimarković je bila supruga brigadnog đenerala.

[85] Bela Gabor (Budimpešta 1874 – Aušvic 1943), industrijalac, jedan od vlasnika fabrike „Rothmann“ (nakon rata „Partizan, fabrika bicikla“)

[86] Radomir Vujić je bio školski nadzornik.

[87] IAS, F :47 III 76/1938 i F:47.III 1929/1936. Gradsko Tehničko odeljenje razmatralo je nekoliko zahteva za dodelu placeva za gradnju na Paliću, Bačke Duhovne oblasti za Rimokatoličku crkvu, Srpske pravoslavne crkvne opštine za pravoslavnu crkvu, Saveza skauta za dodelu zemljišta za logorovanja i Sreskog odbora Crvenog krsta za dečije oporavilište. Predlog tog tela je bio da se sačeka izrada regulacionog plana ali i da potencijalno mesto za oporavilište može biti južno od Sokolvca.

[88] IAS, F :47. III 76/1938

[89] IAS, F :47. III 76/1938. Akt nosi datum od 14.3.1939. godine.

[90] IAS, F :47. III 1726/1937

[91] IAS, F:47.IV 4788/1933

[92] IAS, F:165.13/1939

[93] Ruska kolonija je u tom periodu bila u dva „skloništa“ u ulici Oslobođenja 148 i Masarikovoj ulici 127. Tamo je stanovalo 4 porodice sa 14 dece i 9 samaca. IAS, F:165.6/1939

[94] IAS, F:165.398/1939

[95] Supruga dr Kenđelca  i firma Električna centrale su  priložili po 100 dinara, dr Balog i dr Kemnji , te dr Geršon (rabin) po 20. IAS, F:165.96/1939

[96] Sačuvani su računi za tu robu. Slanina i konzerve sardina su kupljene u mesarskoj radnji Korhec.IAS, F:165.205/1939

[97] Žarko Vakanjac, pravnik, rođen 1882. u Osijeku. Mesečni honorar za njegove usluge je bio 500 dinara.

[98] Služitelj je dobijao samo 150 dinara.

[99] IAS, F:165.205/1939. Iz obračuna prihoda saznajemo i da je prilog Ilije Šibalića  bio 300, a Konena 100 dinara.

[100] IAS, F:47.1931/1941

[101] IAS, F:47.1931/1941

[102] Nevenka Bašić Palković, Subotički Crveni krst od 1918. do 1941., Crveni krst u Subotici 1886-1986, Subotičke novine, Subotica 1986, st. 35

[103] IAS, F:60.21949/1941. U prilogu predmeta, zapisnika o saslušanja vozača, nalazi se i obaveštenje Crvenog krsta o tarifama auto stanice iz 1938/39. godine.

[104] IAS, F:60. P-2526/1941.

[105] IAS, F:60. P-8357/1941.

[106] IAS, F:60. P-24241/1941.

[107] IAS, F:60. P-29098/1941.

[108] IAS, F:60. P-7944/1941.

[109] Eva Bažant, Subotički Crveni krst od 1941. do 1944. i od 1944. do 1956.m st. 39., Crveni krst u Subotici 1886-1986, Subotičke novine, Subotica 1986, st. 39

[110] Isto

[111] Mirko Grlica, dr Antal Hegediš, Milan Dubajić, Lazar Merković, Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica 2000.

[112] Pomoć je stizala od anglo američke organizacije za civilnu pomoć oslobođenim zemljama, od koje je već u prvoj polovini 1945. dobijeno 120 000 tona namirnica, i od Ujedinjenih nacija, od kojih je do kraja 1947. stiglo 2,5 tona razne robe. Vlado Strugar, Jugoslavija 1941-1945, Beograd 1978, st. 227.

[113] Eva Bažant, nav. delo, st. 40

[114] Radovi su obavljeni i početkom 1947. godine izvršeno je i svečano otvaranje tog objekta.

[115] Laslo Mađar, Ilustrovana istorija Subotice, Subotica 2004, st.115

[116] vidi: Laslo Mađar, Izgradnja železničke pruge Segedin – Subotica (1864-18969), Ex Pannonia br. 1, Subotica 1996, st. 111-128

[117] Laslo Mađar, Ilustrovana istorija Subotice, Subotica 2004 st. 125.

[118] Isto, st. 125

[119] Te 1910. godine Beograd je imao 89 876, Zagreb 79 038 a  Novi Sad 30 593 stanovnika.

[120] Istorijski arhiv Subotica (dalje IAS), F:2 , Zapisnik 1882. godine, odluka br. 10499/21

[121] IAS, F:2 , Zapismik 1886,

[122] IAS, F:2. ured vel.župana 76/1890

[123] IAS, F:2. ured vel.župana 471/1894

[124] IAS, F:2, ured vel.župana 283/1897

[125] F:2. XIX 48/1913. Iz dokumenta saznajemo da je jedan sporazum iz 1906. godine precizno regulisao izgled i način upotrebe simbola i reči Crveni krst.

[126] Dr Karolj Biro (Bíró Károly) (1864-1952) advokat, gradonačelnik u periodu od 1901. do 1918. godine.

[127] Joca Manojlović, advokat (Subotica 1872-1956). vidi: Tatjana Segedinčev, Braća Vladislav i Jovan Manojlović, Ex Pannonia br. 9-10, Subotica 2006

[128] Tereza Hartman rođena Šreger ( Schrégér Teréz), (Szentes 1863 – Subotica 1940) bila je supruga Rafaela Hartmana, jednog od osnivača firme „Hartmann és Conen“. Mada je imala samo 2 razreda osnovne škole odlikovao ju je izuzetan poslovni osećaj. Sa razvojem firme, potvrdiće se kao veliki dovrotvor i pomagač dobrotvornih,  humanitarnih  i prosvetnih  udruženja  i institucija u Subotici.

[129] Vršene su pripreme i za kurseve u Subotici.

[130] IAS, F:2.XV 336/1915

[131] Privredna banka d.d. – Délvidéki Közgadasági Bank r.t.

[132] Dr Emil Libman, Istaknuti lekari Subotice (1792-1992), Subotica  2003, st. 51-55.  Objekat koji se nalazi u današnjoj ulici Ivana Gorana Kovačića, tadašnja Lenkei ulica  broj 174, izgrađen je upravo za sanatorijum 1906. godine. Dr Đerđ Šanta, istaknuti hirurg ginekolog ( Tenke 1863 –  Budimpešta 1947) po završetku studija radio je 1888. i 1889. godine u bolnici Crvenog krsta u Budimpešti.

[133] Stevan Sentđerđi, Subotički Crveni krst od 1886. do 1914. i od 1914. do 1918., Crveni krst u Subotici 1886-1986, Subotičke novine, Subotica 1986, st. 28.

[134] Iz govora na svečanoj sednici Senata povodom 15 godina od oslobođenja Subotice.IAS, F:47. Zapisnik Senata 1933. g.

[135] Vidi: Miroslav Jovanović, Doseljavanje ruskih izbeglica u Kraljevinu SHS 1919-1924, Beograd 1996; Tatjana Petković, Iz života ruske emigracije u Subotici u periodu od 1919-1941, Ex Pannonia br. 1, st. 155-164

[136] Ugalj je bio deficitarna roba i nije se praktikovala njegova upotreba za u svrhu grajanja.

[137] „Ubogim i nemoćnim na osnovu paragrafa 145 Zak. Čl. XXII iz 1886. god. Po kojem je zavičajna opština dužna da se brine za sva ona lica, koja se bez pripomoći opštinske ne bi mogla izdržavati.“ IAS, F: 47 IV 5803/1932

[138] Dr Matija Evetović (Subotica, 24. II 1894. – 2. VII 1972.), pisac, podgradonačelik Subotice, ravnatelj subotičke Gimnazije, Gradskog muzeja.

[139] Aprovizacija je  vodila poimenične spiskove, radi dodele pomoći u brašnu.  IAS,  F:47.1199.  I 129/1919, XXIII 101/1920.

[140] IAS, F:47. XXIII 96/1920.

[141] Milenko Palić, Pregled administrativno – teritorijalnih promena u Vojvodini 1918-1941, Zbornik za društvene nauke, sv. 38, Novi Sad 1954, st. 27

[142] Položaj radničke klase u 1926-27 godini, Radnička Komora za Vojvodinu, Novi Sad 1927.

   Radničke plate su tada bile u proseku od 600 do 1000 dinara, a cena hleba 2,5 dinara, šećera 13, goveđeg

mesa 13, čokolade 30

[144] Kosta Petrović, Kr. Slob. Grad Subotica i kupalište Palić, Subotica 1928. st.XVII.

[145] IAS, F:47. I 558/1931.

[146]  IAS, F:47. II 44/1928. Po „maternjem jezikui narodnosti je bilo 71 085 Jugoslovena, 523 ostalih Slovena, 2 349 Nemaca, 27 561 Madžara, 191 ostalih narodnosti“. To su podaci koje gradska vlast dostavlja za potrebe publikacije Matica živih i mrtvih Srba, Hrvata i Slovenaca. IAS, F:47. II 44/1928

[147] IAS, F :47. Gradonačelnik 853/1931

[148]  IAS, F:47. II 3603/1938. Palić je po podacima iz 1935. godine imao 1701 stanovnika, Žednik 2705, Gornji Tavankut 2892 a Donji Tavankut 3386. IAS, F:47. II 416/1935

[149] IAS, F:70. 9090/1945

[150] Kako se i u tom međuratnom periodu ispostavilo, sama veličina grada sa svojom okolinom, nije dovoljno jak garant rasta i napredka. Drugi jugoslovenski centri, poput Beograda, Zagreba ili nama bližeg Novog Sada, koji su uneli u novu državu slične ili znatno manje demografske potencijale, razvijali su se mnogo brže i uspešnije od Subotice. Otežavajuće okolnosti za Suboticu u tom vremenu su bili njen pogranični položaj, relativna demografska dominacija mađarskog stanovništva, njen dominantno poljoprivredni karakter u produkciji, malobrojnost “slovenskog” (srpskog, hrvatsko bunjevačkog) građanskog sloja.

[151] Taj izraz u javnim obraćanjima, često je koristio i subotički gradonačelnik (1929-1931), brigadni general Selimir Ostojić (Beograd 1875 – 1931). Da li mu se može pripisati i autorstvo nad njim, nije nam poznato.

[152] IAS, F:47. I 1/1923

[153] Od toga broja, nesrećnih slučajeva, samoubistva i umorstava bilo je 49. U Gradsku bolnicu je bilo primljeno ukupno 5340 bolesnika a  umrlo je 212.

[154] Za zaštitu i osiguranje radnika, Memoar centrale Sekretarijata radničkih komora i slobodnih radničkih sindikata podnet predsedniku Ministarskog saveta i Ministru socijalne politike, Beograd 1929, st. 66.

[155] IAS, F:47. I 25/1927

[156] IAS, F:47.  IV 1586/1936

[157] IAS, F:47. IV 1586/1936

[158] Radnici su zapošljavani na zidanju „Narodnog doma viteškog Kralja Aleksandra I ujedinitelja“ i Stadiona za veliki sokolski slet.

[159] IAS, F:47 1586/1936. Po podacima Mesnog međustrukovnog odbora Ujedinjenog Radničkog Sindikalnog Saveza Jugoslavije u Subotici je bio znatno veći broj nezaposlenih: oko 10 000 poljoprivrednih i 3000 industrijskih radnika.

[160] IAS, F:47 1586/1936

[161] IAS, F:47.2. Zapisnik 1921-1922. 19 PS, 803/1922. Dr Zoltan Lorant, sekretar  pisao je molbu Proširenom Senatu (gradskoj skupštini) i dobio 5000 dinara za 1922. godinu.

[162] IAS; F:47 I 2/1930. Selimir Ostojić, konjički brigadni đeneral u penziji, gradonačelnik 1929-1931. godine.

[163] IAS; F:47. IV 812/1932

[164] IAS, F:47. IV 257/1934

[165] IAS; F:47 IV 14297/1940

[166] U decembra 1933. godine tamo je bilo 67 lica, januara 1934. primljenoje 9, izašlo 3 i umrlo 8 lica.

[167] IAS, F:47 IV 5803/1932. Starci starice su dobivali tamo smeštaji hranu, nezaposleni i siromasi damo ručak.

[168] IAS; F:47 IV  3295/1938. Policija je tražila da se ta lica strožije čuvaju u Domu, a ne  da se puštaju već drugi dan.

[169] IAS, F:47. III 12/1940

[170] Vidi: Tatjana Petković, Iz života ruske emigracije u Subotici u periodu od 1919-1941, Ex Pannonia br. 1, st. 155-164; Ruska emigracija na subotičkom pravnom fakultetu (1920-1941), Ex Pannonia br. 2, Subotica 1997, st. 105-120

[171] Grigorije Demčenko, redovni profesor  (Kijev 1869 – Subotica 1958) otac Vasilije, majka Jevgenija, rođena Bošnjak, rodom iz Subotice?. Doktor pravnih nauka, bavio se istorijom prava, „profesorski stipendijat“ Univerziteta Sv. Vladimira u Kijevu od 1892. do 1895. zatim premešten i unapređen za docenta Varšavskog univerziteta , 1920. godine potvrđen kao honorarni nastavnik  za Krivično pravo. Stigao u Suboticu  8.juna 1920. Postavljen 1922. godine za honorarnog redovnog prof.  Pravnog fakulteta u  Subotici  (Istorija slovenskog prava i Pravna enciklopedija i Krivično pravo). Penzionisan je 1936. godine.

[172] IAS, F:47. II  143/1922

[173] IAS, F:47. X 301/1930. Iz molbe gradonačelniku za pomoć, koju u ime društva potpisuje Sergije Troicki, profesor subotičkog Pravnog fakulteta.

[174] IAS, F:47. IV 1880/1932

[175] IAS, F:47. IV 1802/1932. U potpisu, kao predsednik Odbora Društva Ruskog crvenog krsta stoji Gersdorf.

[176] Pravni fakultet je osnovan 1920. godine.

[177] To je povezano sa proslavom 8. juma, dana venčanja Kralja Aleksandra I i Kraljice Marije.

[178] Iz raspisa Glavnog odbora crvenog križa Kraljevine Jugoslavije. 11.5.1932. IAS, F:47.III 2430/1933

[179] IAS, F:47.  X 28/1928

[180] IAS, F:47. II 24/1928

[181] IAS, F:47. II 24/1928

[182] IAS, F:47. IV 2808.1936

[183] Smilja Prodanović, Sreski odbor društva Crvenog krsta 1939. godine, Ex Pannonia, 7-8-9, Subotica 1998, st. 60-61

[184] Milenko Palić, Pregled administrativno – teritorijalnih promena u Vojvodini 1918-1941, Zbornik za društvene nauke, sv. 38, Novi Sad 1954

[185] Dr Miodrag Aćimović (Jagodina 1875 –  ? ), profesor subotičkog Pravnog fakulteta za redovnog profesrora za predmet Krivično sudski postupak. Dekan 1921,1924,1925,1926, 1930 i 1935. godine. U 1931. predaje međunarodno javno pravo. Dobio je više odličja: Karađorđevu zvezdu 1905. godine, Orden Belog orla 1913. godine,  Orden Sv.  Save 1914. godine, Albansku spomenicu.

[186] O Sreskom načelstvu Subotica vidi: Stevan Mačković, Sresko načelstvo Subotica (1934 – 1941), Ex Pannonia, br. 3-4, Subotica 2000, st. 23-42

[187] IAS, F:47. X 167/1929

[188] IAS, F:47. X 167/1929

[189] IAS, F:47. X 299/1930.

[190] IAS, F:47. III 449/1928

[191] Bulatović je 7.09.1937. godine prijavio  Sreskom načelstvu blagajnicu tamošnjeg Crvenog krsta Amalku P. Za proneveru 346 dinara i tražio njenu krivičnu odgovornost.

[192] IAS, F : 47. IV 257/1934. Subotička Jevrejska ženska zadruga i pučka kuhinja  dala je pomoć u vrednosti od 50 135 dinara,  Dobrotvorna zajednica Bunjevaka od 29 229 a Dobrotvorna zadruga Srpkinja od 16 184. Kao ilustraciju šta znače te dinarske vrednosti prema nekim tadašnjim platama i cenama, kvalifikovani radnik je mesečno zarađivao od 2000 do 3000 dinara, a na pr. direktor  „Opšte kreditne banke d.d. – Subotica” imao je mesečnu platu 13 500, službenik 4310. dinara itd. IAS, F:43.106. Cena hleba je tada bila 4 dinara, pirinča 10, kobasice 30, kafe 40.

[193] Obično su se obraćali invalidi, bivši gradski službenici, itd.

[194] IAS, F:47 III 1747/1933. Po toj odluci vidi se da je cena 1 litre vina obračunata 3 dinara. U 1936. godini je cena vinu, koje se unosi u Grad, i na koje se nije platila gradska trošarina – poseban gradski porez na robu,  iznosi od 4,5 do 5 dinara. IAS, F:47. III 561/1936.

[195] IAS, F:47.IV 4788/1933

[196] Olga Ognjanov je bila upravnica osnovne škole u Aleksandrovu.

[197] Gligorije Jovanović je bio učitelj u Žedniku.

[198] Beba Belimarković je bila supruga brigadnog đenerala.

[199] Bela Gabor (Budimpešta 1874 – Aušvic 1943), industrijalac, jedan od vlasnika fabrike „Rothmann“ (nakon rata „Partizan, fabrika bicikla“)

[200] Radomir Vujić je bio školski nadzornik.

[201] IAS, F :47 III 76/1938 i F:47.III 1929/1936. Gradsko Tehničko odeljenje razmatralo je nekoliko zahteva za dodelu placeva za gradnju na Paliću, Bačke Duhovne oblasti za Rimokatoličku crkvu, Srpske pravoslavne crkvne opštine za pravoslavnu crkvu, Saveza skauta za dodelu zemljišta za logorovanja i Sreskog odbora Crvenog krsta za dečije oporavilište. Predlog tog tela je bio da se sačeka izrada regulacionog plana ali i da potencijalno mesto za oporavilište može biti južno od Sokolvca.

[202] IAS, F :47. III 76/1938

[203] IAS, F :47. III 76/1938. Akt nosi datum od 14.3.1939. godine.

[204] IAS, F :47. III 1726/1937

[205] IAS, F:47.IV 4788/1933

[206] IAS, F:165.13/1939

[207] Ruska kolonija je u tom periodu bila u dva „skloništa“ u ulici Oslobođenja 148 i Masarikovoj ulici 127. Tamo je stanovalo 4 porodice sa 14 dece i 9 samaca. IAS, F:165.6/1939

[208] IAS, F:165.398/1939

[209] Supruga dr Kenđelca  i firma Električna centrale su  priložili po 100 dinara, dr Balog i dr Kemnji , te dr Geršon (rabin) po 20. IAS, F:165.96/1939

[210] Sačuvani su računi za tu robu. Slanina i konzerve sardina su kupljene u mesarskoj radnji Korhec.IAS, F:165.205/1939

[211] Žarko Vakanjac, pravnik, rođen 1882. u Osijeku. Mesečni honorar za njegove usluge je bio 500 dinara.

[212] Služitelj je dobijao samo 150 dinara.

[213] IAS, F:165.205/1939. Iz obračuna prihoda saznajemo i da je prilog Ilije Šibalića  bio 300, a Konena 100 dinara.

[214] IAS, F:47.1931/1941

[215] IAS, F:47.1931/1941

[216] Nevenka Bašić Palković, Subotički Crveni krst od 1918. do 1941., Crveni krst u Subotici 1886-1986, Subotičke novine, Subotica 1986, st. 35

[217] IAS, F:60.21949/1941. U prilogu predmeta, zapisnika o saslušanja vozača, nalazi se i obaveštenje Crvenog krsta o tarifama auto stanice iz 1938/39. godine.

[218] IAS, F:60. P-2526/1941.

[219] IAS, F:60. P-8357/1941.

[220] IAS, F:60. P-24241/1941.

[221] IAS, F:60. P-29098/1941.

[222] IAS, F:60. P-7944/1941.

[223] Eva Bažant, Subotički Crveni krst od 1941. do 1944. i od 1944. do 1956.m st. 39., Crveni krst u Subotici 1886-1986, Subotičke novine, Subotica 1986, st. 39

[224] Isto

[225] Mirko Grlica, dr Antal Hegediš, Milan Dubajić, Lazar Merković, Imenik žrtava Drugog svetskog rata na području subotičke opštine, Subotica 2000.

[226] Pomoć je stizala od anglo američke organizacije za civilnu pomoć oslobođenim zemljama, od koje je već u prvoj polovini 1945. dobijeno 120 000 tona namirnica, i od Ujedinjenih nacija, od kojih je do kraja 1947. stiglo 2,5 tona razne robe. Vlado Strugar, Jugoslavija 1941-1945, Beograd 1978, st. 227.

[227] Eva Bažant, nav. delo, st. 40

[228] Radovi su obavljeni i početkom 1947. godine izvršeno je i svečano otvaranje tog objekta.

[229] Magyar László, Szabadka képes történelme, Szabadka, 2004., 115. old.

[230] Magyar László, A Szeged – Szabadka közötti vasútvonal kiépítése (1864-1869), Ex Pannonia 1. sz., Szabadka, 1996., 111-128. old.

[231] Magyar László, Szabadka képes történelme, Szabadka, 2004.,125. old.

[232] Uo., 125. old.

[233] 1910-ben Belgrádnak 89 876, Zagrábnak 79 038, Újvidéknek pedig  30 593 lakosa volt.

[234] Szabadkai Történelmi Levéltár (a továbbiakban SZTL), F:2 , Jegyzőkönyv, 1882., 10499/21. sz. határozat.

[235] SZTL, F: , Jegyzőkönyv, 1886.

[236] SZTL, F:2. Főispáni hivatal, 76/1890.

[237] SZTL, F:2. Főispáni hivatal, 471/1894.

[238] SZTL, F:2, Főispáni hivatal, 283/1897.

[239] F:2. XIX 48/1913. Az okiratból megtudhatjuk, hogy egy 1906-ban keltezett megegyezés nagyon pontosan szabályozza a Vöröskereszt szó és jelkép jelentését és használatának módját.

[240] Dr. Bíró Károly (1864-1952) ügyvéd, az 1901-1918 közötti időszakban polgármester.

[241] Joca Manojlović, ügyvéd (Szabadka, 1872-1956). lásd: Tatjana Segedinčev, Braća Vladislav i Jovan Manojlović, Ex Pannonia 9-10. sz., Szabadka, 2006.

[242] Hartmann, szül. Schrégér Teréz, (Szentes, 1863 – Szabadka, 1940) Hartmann Rafael, a Hartmann és Conen cég megalapítója egyikének felesége. Annak ellenére, hogy csak két osztályt fejezett be, különleges üzleti érzékkel volt megáldva. A cég fellendülésével párhuzamosan egyre több emberbaráti és oktatási intézményt megsegítő jótékonysági és segélyező akcióban vett részt Szabadkán.

[243] Szabadkán is történtek előkészületek a tanfolyamok beindítására.

[244] SZTL, F:2.XV 336/1915.

[245] Délvidéki Közgadasági Bank Rt.

[246] Dr Emil Libman, Istaknuti lekari Subotice (1792-1992), Szabadka,  2003., 51-55. old. Az épület, mely a mai Ivan Goran Kovačić utcában áll (akkoriban Lenkey utca 174.) dr. Sánta György szanatóriumaként épült 1906-ban. Dr. Sánta neves nőgyógyász-sebész (Tenke, 1863 – Budapest, 1947) egyetemi tanulmányai befejezése után 1888-ban és 1889-ben a budapest Vöröskeresztes kórházban dolgozott.

[247] Szentgyörgyi István, A szabadkai Vöröskereszt 1886-tól 1914-ig és 1914-től 1918-ig, A szabadkai Vöröskereszt 1886-1986., Subotičke novine, Szabadka, 1986., 28. old.

[248]SZTL, F:47. Tanácsi jegyzőkönyv, 1933. A városi tanács Szabadka felszabadulásának 15. évfordulója kapcsán tartott ülésén elhangzott beszédből.

[249] lásd: Miroslav Jovanović, Doseljavanje ruskih izbeglica u Kraljevinu SHS 1919-1924, Belgrád, 1996.; Tatjana Petković, Iz života ruske emigracije u Subotici u periodu od 1919-1941, Ex Pannonia 1. sz., 155-164. old.

[250]A szén hiánycikknek számított, ezért fűtőanyagként nem is használták.

[251]SZTL, F: 47 IV 5803/1932. „A nincsteleneknek és szerencsétleneknek, az 1886. évi 145. sz. törvény XXII. szakasza értelmében. A helyi önkormányzat köteles mindazon személyekről gondoskodni, akik ezen segély nélkül képtelenek magukat fenntartani.“

[252] Dr. Matija Evetović (Szabadka, 1894. február 24. –1972. július 2.), író, Szabadka alpolgármestere, a szabadkai Gimnázium és a Városi Múzeum igazgatója.

[253] SZTL,  F:47.1199.  I 129/1919, XXIII 101/1920. Az aprovizíció pontos nyilvántartást vezetett a lisztjárandóság kiosztása céljából.

[254] SZTL, F:47. XXIII 96/1920.

[255] Milenko Palić, Pregled administrativno – teritorijalnih promena u Vojvodini 1918-1941, Zbornik za društvene nauke, 38. füzet, Újvidék, 1954., 27. old.

[256] Položaj radničke klase u 1926-27 godini, Radnička Komora za Vojvodinu, Újvidék, 1927.

   A  munkások átlagos fizetése 600 és 1000 dinár között mozgott, míg például a kenyér 2,5, a cukor 13, a marhahús 13, a csokoládé 30 dinárba került.

[258] Kosta Petrović, Kr. Slob. Grad Subotica i kupalište Palić, Szabadka, 1928., 17. old.

[259] SZTL, F:47. I 558/1931.

[260]  SZTL, F:47. II 44/1928. „Anyanyelvüket és nemzeti hovatartozásukat tekintve 71 085 jugoszláv, 523 más szláv, 2349 német, 27 561 magyar, és 191 más nemzetiségű volt. Ezeket az adatokat a városi szervek Az élő és holt szerbek, horvátok és szlovének c. kiadvány szükségleteihez adalékolták. SZTL, F:47. II 44/1928.

[261] SZTL, F :47. Polgármesteri hivatal, 853/1931.

[262]  SZTL, F:47. II 3603/1938. Az 1935. évi adatok szerint Palicsnak 1701, Nagyfénynek 2705, Felső-Tavankútnak 2892, Alsó-Tavankútnak 3386 lakosa volt. SZTL, F:47. II 416/1935.

[263] SZTL, F:70. 9090/1945.

[264] Más nagyvárosok, mint Belgrád, Zágráb, vagy a hozzánk közelebb fekvő Újvidék, sokkal gyorsabban és eredményesebben fejlődtek az új államban. Szabadka kedvezőtlen helyzete határmenti fekvésével, a magyar lakosság többségi létszámával, a mezőgazdaság térhódításának más iparágakkal szemben, a szlávok (szerbek, horvátok, bunyevácok) elenyésző számánál a polgárság köreiben, magyarázható.

[265] Nyilvános fellépései alkalmával ezt a kifejezést gyakran használta Selimir Ostojić (Belgrád, 1875 – 1931.) dandárparancsnok, Szabadka polgármestere. Hogy valóban tőle származik-e, nem ismeretes számunkra.

[266] SZTL, F:47. I 1/1923.

[267]A halálesetek közül 49 alkalommal baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság volt a halál oka. A Városi Kórházba 5340 beteget vettek fel, ezek közül 212 halt meg.

[268] Za zaštitu i osiguranje radnika, Memoar centrale Sekretarijata radničkih komora i slobodnih radničkih sindikata podnet predsedniku Ministarskog saveta i Ministru socijalne politike, Belgrád, 1929., 66. old.

[269] SZTL, F:47. I 25/1927.

[270] SZTL, F:47.  IV 1586/1936.

[271] SZTL, F:47. IV 1586/1936.

[272] A munkásokat  „A Vitéz és Egyesítő I. Sándor Király Népotthon“ és a nagy Sokol-bemutató helyszínének építkezésein foglalkoztatták.

[273] SZTL, F:47 1586/1936. A Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Szakmai Összekötő helyi bizottságának adatai szerint Szabadkán sokkal több munkanélküli volt: mintegy 10 000 földműves  és 3000 gyári  munkás.

[274] SZTL, F:47 1586/1936.

[275] SZTL, F:47.2. Jegyzőkönyv, 1921-1922. 19 PS, 803/1922. Dr. Lóránt Zoltán titkár kérvénnyel fordul a kibővített közgyűléshez (városi tanácshoz), és az 1922. évre 5000 dinárt hagynak számára jóvá.

[276] SZTL; F:47 I 2/1930. Selimir Ostojić, generális, polgármester az 1929-1931 közötti időszakban.

[277] SZTL. F:47. IV 812/1932.

[278] SZTL, F:47. IV 257/1934.

[279] SZTL. F:47 IV 14297/1940.

[280]1933 decemberében a Szegényházban 67 személy volt, 1934 januárjában kilencet fogadtak be, 3 elment, 8 pedig meghalt.

[281] SZTL, F:47 IV 5803/1932. Az idősek szállást és ellátást kaptak, a munkanélküliek és szegények viszont csak ebédet.

[282] SZTL, F:47 IV  3295/1938. A rendőrség elvárta, hogy ezeket a személyeket szigorúbban felügyeljék a Szegényházban, ne engedjék ki őket már másnap.

[283] SZTL, F:47. III 12/1940.

[284] lásd: Tatjana Petković, Iz života ruske emigracije u Subotici u periodu od 1919-1941, Ex Pannonia 1. sz., 155-164. old.; Ruska emigracija na subotičkom pravnom fakultetu (1920-1941), Ex Pannonia 2. sz., Szabadka, 1997., 105-120. old.

[285] Grigorije Demčenko, rendes tanár  (Kijev, 1869 – Szabadka, 1958) a jogtudományok doktora, jogtörténettel foglalkozott, 1892-1895 között a kijevi  Sv. Vladimir Egyetem ösztöndíjasa, majd áthelyezése után a varsói egyetem docense. 1920-ban büntetőjogot tanít. Szabadkára 1920. június 8-án érkezik. 1922-től a szabadkai Jogi Egyetem bedolgozó rendes tanára. (Istorija slovenskog prava i Pravna enciklopedija i Krivično pravo). 1936-ban vonul nyugdíjba.

[286] SZTL, F:47. II  143/1922.

[287] SZTL, F:47. X 301/1930. Az egyesület polgármesterhez írt, pénzsegélyt igénylő  kérvényéből, melyet a szabadkai Jogi Egyetem tanára Sergie Troicki írt alá.

[288] SZTL, F:47. IV 1880/1932.

[289] SZTL, F:47. IV 1802/1932. Az Orosz Vöröskereszt Egyesület elnökeként Gersdorf írt alá.

[290] A Jogi Egyetem 1920-ban alakult meg Szabadkán.

[291] A dátum június 8-ához kapcsolódik, akkor kötött házasságot I. Sándor király és Mária királyné.

[292] A Jugoszláv Vöröskereszt Főbizottságának körleveléből, 1932. 5. 11.. SZTL, F:47.III 2430/1933.

[293] SZTL, F:47.  X 28/1928.

[294] SZTL, F:47. II 24/1928.

[295] SZTL, F:47. II 24/1928.

[296] SZTL, F:47. IV 2808.1936.

[297] Smilja Prodanović, Sreski odbor društva Crvenog krsta 1939. godine, Ex Pannonia, 7-8-9. sz., Szabadka, 1998., 60-61. old.

[298] Milenko Palić, Pregled administrativno – teritorijalnih promena u Vojvodini 1918-1941, Zbornik za društvene nauke, 38. füzet, Újvidék, 1954.

[299] Dr Miodrag Aćimović (Jagodina, 1875 –  ? ), A szabadkai Jogi Egyetem tanára, a bírósági büntetőeljárás tantárgyat tanította. Az egyetem dékánja 1921.,1924.,1925., 1926., 1931. és 1935. évben. 1931-ben nemzetközi jogot tanít. Több kitüntetést kapott: Karađorđe csillagot 1905-ben, Fehér Sas érdemrendet 1913-ban, Szent Sava érdemrendet 1914-ben, Albán emlékérmet.

[300] O Sreskom načelstvu Subotica lásd: Stevan Mačković, Sresko načelstvo Subotica (1934 – 1941), Ex Pannonia, 3-4. sz., Szabadka, 2000., 23-42. old.

[301] SZTL, F:47. X 167/1929.

[302] SZTL, F:47. X 167/1929.

[303] SZTL, F:47. X 299/1930.

[304] SZTL, F:47. III 449/1928.

[305] Bulatović 1937. szeptember 7-én a Vöröskereszt járási bizottságánál feljelentést tett P. Amálka ottani titkár ellen, 346 dinár elsikkasztása miatt. Kéri, hogy a titkár büntetőjogilag feleljen tettéért.

[306] SZTL, F : 47. IV 257/1934. A Zsidó Nők és a városi népkonyha 50 135 dinár, a Bunyevác Nők Jótékonysági Szövetkezete 29 229 dinár, a Szerb Nők Jótékonysági Szövetkezete 16 184 dinár pénzsegélyt gyűjtött össze. A begyűjtött pénz jelentőségét akkor érezhetjük igazán, ha tudjuk, hogy egy szakképzett munkás 2000-3000 dinárt keresett havonta,  a szabadkai Általános Hitelben Rt. igazgatójának fizetése 13 500 dinár volt, az ugyanott dolgozó tisztviselőjé pedig 4310. SZTL, F:43.106. A kenyér 4, a rizs 10, a kolbász 30, a kávé 40 dinárba került.

[307] Általában nyomorékok, volt városi tisztviselők igényeltek ilyen segélyt.

[308] SZTL, F:47 III 1747/1933.A határozatból látszik, hogy egy liter borért 3 dinárt számoltak fel. 1936-ban arra a városba behozott bornak, melyre nem fizettek fogyasztási adót, literje 4,5 és 5 dinár között mozgott. SZTL, F:47. III 561/1936.

[309] SZTL, F:47.IV 4788/1933.

[310] Olga Ognjanov a sándori iskola igazgatónője volt.

[311] Gligorije Jovanović nagyfényi tanító.

[312] Beba Belimarković egy dandártábornok felesége.

[313] Gábor Béla (Budapest, 1874 – Auschwitz, 1943.), nagyiparos, a „Rothmann“ gyár egyik tulajdonosa (a háború után Partizán Kerékpárgyár).

[314] Radomir Vujić iskolafelügyelő volt.

[315] SZTL, F :47 III 76/1938 i F:47.III 1929/1936. A városi műszaki osztály több palicsi telek kiosztására vonatkozó kérelmet is megvizsgált. Római-katolikus templomot és  pravoszláv templomot is szerettek volna építeni, a cserkészek táborozásra alkalmas telket, a Vöröskereszt gyermeküdülő építésére alkalmas telket kért. Az illetékes testület úgy határozott, hogy meg kell várni a városrendezési terv kidolgozását, és hogy a gyermeküdülő felépítésére alkalmas hely a Sokol-otthontól délre eső terület lehet.

[316] SZTL, F :47. III 76/1938.

[317] SZTL, F :47. III 76/1938. Az irat 1939. március 14-i keltezésű.

[318] SZTL, F :47. III 1726/1937.

[319] SZTL, F:47.IV 4788/1933.

[320] SZTL, F:165.13/1939.

[321] Az orosz idetelepültek két helyen húzták meg magukat: a Felszabadulás utca 148. és a Masarik utca 127. alatt. Ezeken a címeken 4 család élt 14 gyerekkel, valamint 9 egyedülálló.SZTL, F:165.6/1939

[322] SZTL, F:165.398/1939.

[323] SZTL, F:165.96/1939 Dr. Kenđelc felesége és a Villanytelep 100-100 dinárt, dr. Balog, dr. Kemnji és dr Gerson rabbi 20-20 dinárt fizettek be.

[324] Fennmaradtak az áruért kifizetett számlák, a szalonnát és halkonzerveket a Korhecz-féle hentesüzletben vették.SZTL, F:165.205/1939

[325] Žarko Vakanjac, jogász, 1882-ben született Eszéken. Szolgálataiért havonta 500 dinár honoráriumot kapott.

[326]A tisztiszolga fizetése csak 150 dinár volt.

[327] SZTL, F:165.205/1939. Az elszámolásból megtudhatjuk, hogy Ilija Šibalić 300, Conen 100 dinárt fizetett be.

[328] SZTL, F:47.1931/1941.

[329] SZTL, F:47.1931/1941.

[330] Nevenka Bašić Palković, A szabadkai Vöröskereszt 1918-tól 1941-ig, A szabadkai Vöröskereszt 1886-1986., Subotičke novine, Szabadka, 1986., 35. old.

[331] SZTL, F:60.21949/1941. A tárgy mellékletében megtalálható a Vöröskereszt Autóállomás értesítése 1938/39-ből, valamint a sofőr kihallgatásának jegyzőkönyve.

[332] SZTL, F:60. P-2526/1941.

[333]  SZTL, F:60. P-8357/1941.

[334] SZTL, F:60. P-24241/1941.

[335] SZTL, F:60. P-29098/1941.

[336] SZTL, F:60. P-7944/1941.

[337] Eva Bažant, A szabadkai Vöröskereszt 1941-től 1944-ig és 1944-től 1956-ig, A szabadkai Vöröskereszt 1886-1986., Subotičke novine, Szabadka, 1986., 39. old.

[338] Uo.

[339] Mirko Grlica, dr. Hegeűs Antal, Milan Dubajić, Lazar Merković, Szabadka község II. világháborús áldozatainak névsora, Szabadka, 2000.,

[340] A segítség egy angolszász segélyszervezettől érkezett, mely a felszabadított országok lakosságának küldött segélyt, így már 1945. első felében 120 000 tonna élelmiszer érkezett. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1947 végéig 2,5 tonna segítséget küldött. Vlado Strugar, Jugoslavija 1941-1945, Belgrád, 1978. 227. old.

[341] Eva Bažant, az említett munka, 40. old.

[342] A munkálatokat elvégezték, és az ünnepélyes átadásra 1947-ben sor is került.

[343] Gradski senat nije mogao izaći u susret ovoj molbi „pošto zasada nema budžetskih mogućnosti“ ali u istoj odluci stoji i da je spreman pomoći materijalom iz „Inžinjerskog magacina“ u slučaju da se sa gradnjom otpočne.

[344] IAS, F:47. X 301/1930. U predmetu su dve gotovo istovetne molbe, prva iz 8. aprila 1930. i druga iz 2. februara 1931. godine. Kao odgovor nа prvu molbu, na седници Градског Сената 12. априла  донета је одлука да се са раčуна „Награде и припомоćи“ издвоји 3000 динара, a za drugu, odlukom na sednici od 11. februara 1931. godine, – 500 dinara и уплати Одбору Руског Друšтва Црвеног Крста.  No, u sačuvanoj dokumentaciji nalazi se i dostavnica iz 24. aprila 1930, iz koje se vidi da akt sa odlukom nije mogao biti uručen predsedniku Odbora prof. Troickom „pošto se nalazi sa poslom u Parizu na neznano vreme“.

[345] Dokument je greškom datiran – 1944 a jasno je da je reč o 1945. godini.

[346] Toliko je bilo redovnih a 1286 pomažućih. Nevenka Bašić Palković, Subotički Crveni krst od 1918. do 1941., Subotički Crveni krst 1886-1986, Subotičke novine, Subotica 1986, st. 31